Hálószobák

[Nara Shiratori]

Az osztag szálláshelyei. Vannak egy-, két-, háromszemélyes szobák, amikben személyenként van egy ágy, íróasztal, szekrény és egy fürdőszoba szobánként. Teljesen átlagos szobák a lakók ízlése szerint átalakítva.

<<ELŐZMÉNYEK

[Kitagawa Azumi]

Túl szépnek ígérkezett ez a nap ahhoz, hogy felhőtlenül örüljek neki. Nem igazán éreztem úgy, hogy örömteli ez a nap számomra, pedig boldognak kéne lennem. A legtöbb shinigami örül annak, ha a régi helyére osztják be, én viszont előre is rettegtem a találkozástól velük. A felettesem, Nara Shiratori vajon milyen lehet? Fiatalabb, vagy öregebb nálam? Hogy szólítsam? Egy gyereket nehéz kapitány uramozni.
Attól tartottam, hogy az előítéleteim teljesen taccsra vágják a szerencsétlen, általam sosem látott ürge kezdő esélyeit, előre sajnáltam emiatt szegényt. Nem lesz könnyű menet összeszokni, de azt hiszem, képes leszek mindent elkövetni, hogy ne Kenseihez hasonlítsam egyből, és meg fogom állni, hogy ne Kensei legyen minden második szavam. A megfelelési kényszert én is utálom, akkor én miért viselkedjek így vele?
A szálláson első nap én keltem legkorábban, egy hatalmas gombóccal a torkomban. Ha valaki megkérdezte volna most tőlem, hogy ideges vagyok-e, hát nem tudom, hogy felelnék. Sose voltam jó abban, hogy leírjam az érzéseimet, hogy szavakba öntsem őket. Persze, próbálkozom vele, de... ez már másik kérdés, hogy mennyire sikeresen. Szerencsém, hogy van egy nagy fiam, aki teljes mértékig megért, és olyannak fogad el, amilyen vagyok. Mosolygásra késztet, valahányszor lelki szemeim előtt megjelenik kócos, barna üstöke, amit rendszerint elfelejt ápolni, ha én nem figyelmeztetem.
– Bocsánat! – fogalmam sincs, kié ez a reiatsu, de annyi biztos, hogy alaposan nekicsattantam. Ej-ej, Azumi, félkómásan nem olyan jó ötlet a folyosón csatangolni. Ah, kávét, de rögtön, vagy zöld teát, vagy bármit, ami életet ver belém...
És még a fáslit is elfelejtettem a jobb alkaromra tekerni... remek. Lehet ez ennél is rosszabb? A válasz: mindig lehet.

[Nara Shiratori]

Korai kezdés új tiszttel

Valamilyen csoda folytán a mai nap sokkal korábban felébredtem a szokásosnál, pedig nem is feküdtem le előbb és talán még fáradtabb is voltam az átlagosnál. Az utóbbi időben egy kicsit felgyülemlett a papírmunka az asztalomon, ezt próbálom behozni egy kis plusz munkával. Így nem nagyon értettem, hogy miért pattant ki a szememből az álmosság, de nem vesztegetem el ezt a lehetőséget és bemegyek előbb dolgozni, bár nem teljesen érzem kipihentnek magam.
Az osztag folyosóin bandukolok az irodám felé, amikor egy pokollepke repült felém. Reménykedtem benne, hogy nem egy hajnali küldetésre akarnak hívatni vele és szerencsémre nem is erről szólt az üzenet. Azonban ez sem volt jó hír, egyik tisztemnek sikerült lesérülnie és a 4. osztagnál kellett töltenie az éjszakát, így ma nem tudja felvenni a szolgálatot, keresnem kell a helyére valakit.
Ez nem lett volna olyan nagy feladat, ha nem hajnalok hajnalán kapok róla információt. Így egy kicsit bonyolultabb, hiszen nem szívesen ugrasztok ki senkit sem az ágyából, mert én sem szeretem, ha ezt teszik velem. Miután átnéztem az irodámban, hogy ki nincs ma szolgálatban, kinek adhatnám át ezt a nemes feladatot, hogy helyettesítse kedves osztagtársát, úgy döntöttem, hogy a véletlenre bízom a dolgot és elindultam a barakkok felé.
A tervem az volt, hogy elkezdem körbejárni az osztag barakkjait és akivel legelőször találkozom, ő kapja ezt a megtisztelő munkát. Természetesen, ha olyan tiszttel találkoznék, aki amúgy is be van már osztva mára, nem fog két tiszt helyett dolgozni, de senki másnak nincs menekvése előlem. Bár még ki kell találnom, hogyan is adom elő ezt az egészet szerencsétlen áldozatomnak.
Nem siettem a folyosókon, szép lassan haladtam, hogy aki belém akar botlani, az hagy tegye, nem akarok senkit sem elkerülni. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy valaki szó szerint fogja ezt tenni. Ha nem lett volna ilyen korán, bizonyára lélekenergia érzékelésemmel időben észreveszem és reagálok rá, de most nem ez volt a helyzet.
- Semmi baj. – mondtam, majd megfordultam, hogy jobban megnézzem magamnak, ki van ott. – Maga meg? Találkoztunk már? – kérdeztem meg, mivel nem volt ismerős a számomra a hölgy, azért az osztagomban lévőket meg szoktam jegyezni. Bár lehet, hogy csak a reggel teszi ezt is, hogy nem ismerem fel ilyen korai órán, bármi megtörténhet.
- Hogyhogy ilyen korán felkelt? – tettem fel még egy egyszerűbb kérdést, amivel folytathatjuk a beszélgetést, mielőtt rátérnék a lényegre, mi is fog majd történni. Nem szeretném egyből komoly dolgokkal kezdeni a beszélgetést, de amit meg kell tenni, azt előbb utóbb meg kell tenni.

[Kitagawa Azumi]

Korai kezdés új tiszttel

Nem hiszem el. Nekem sosincs szerencsém, mit vétettem az istenek ellen?
 – Öhm, Kitagawa A.. Azumi desu... – Azt hiszem, a kommunikációs készségeimre ráférne egy nagy újrahuzalozás, csodálnám, ha megértette volna a halk hebegésem. – Még nem,  kapitány úr.
Azt hiszem, nekem már csak az a sors jutott, hogy letaroljam-elgázoljam-kigáncsoljamm, stb... a kapitányaimat. Még jó, hogy irat nem volt nála. Extrém ironikus-nosztalgikus helyzet lett volna, de ebbe jobb nem belegondolni. Az a zuhanás anno is kellemetlen volt tetőről, nem ismétlem meg még egyszer. Inkább kelek akár három órával korábban is, elkésést elkerülendő.
Éljen a praktikum és az előre tervezés. Ami vagy bejön, vagy nem.
– Utálok elkésni. Tetőről lezuhanni mégúgy. És ön, Nara-taichou? – Egek, kimondani is furcsa. Változás. Hihetetlen, hogy száz év után újra a régi helyemen lehetek, a régi osztagomban szolgálhatok.
Ilyen vérszegény bemutatkozó-produkciót garantáltan nem látott még, vagy ha mégis, hát legfeljebb lesz mit írnia a személyes naplójába, ha ír olyat. Én nem, és jobb is így.
Olyan szívesen megmukkannék, ha tudnék és mernék a jelenlétében, de inkább becsukom a szóra nyíló számat, mielőtt még elrontom az amúgy sem fényes benyomásomat. És még nem ittam alkoholt, utoljára azt is jó egy évszázada műveltem. Az első szavam most a kávé és a tea között váltakozna, de a kettőt együtt is képes lennék meginni hajnalok hajnalán.
 – Se-gíthetek valamiben? – Még hajnali kómás képpel feltettem a kérdést, jobb ötlet híján. Valahogy a torkomból és a gyomromból kéne eltávolítani azt a gombócos érzetet, és máris két fokot javulna a teljesítőképességem.

[Nara Shiratori]

Korai kezdés új tiszttel

Ahogy én meglepődtem a történtektől, úgy a “támadóm” is hasonló helyzetben lehetett, legalábbis én ezt olvastam le róla. Nevét nem sikerült teljesen elkapnom, csak az elejét, de mondandójából kiderült számomra, hogy új az osztagban, és mivel most nincs itt az ideje, hogy az Akadémiáról jöjjenek újoncok, ezért csak egy másik osztagból érkezhetett. Így próbáltam visszaemlékezni a legutolsó áthelyezéses iratra, amit aláírtam, hogy tudjam, hogyan is nevezzem.
- Örvendek Kitahara-san. Én pedig Nara Shiratori. – az illem megkövetelte, hogy én is bemutatkozzam, még ha valószínűleg úgyis tudta a nevemet, hiszen a kapitányok nevét általában mindenki ismeri. Teljes biztossággal mondtam ki a hölgy nevét, meg sem fordult a fejemben, hogy talán nem pontosan ez lenne a neve.
- T-tetőről lezuhanni? o_O – ismételtem meg a korábban hallottakat, biztosan jól értettem volna, amit mondott. – Szerintem nem nagyon van bárki is, aki szeretne tetőkről lezuhanni. – osztottam meg véleményemet a témával kapcsolatban, bár nem tudtam, milyen keresztkérdés akart ez lenni. Próbáltam továbblépni a zuhanásról, mert nem ez akart lenni az elhangzottak lényege, legalábbis gondolom, hogy nem ez volt.
- Ami a késést illeti, nem szoktam késni, mindig akkor érek oda, amikor kell. – válaszoltam a vélhetőleg tényleges kérdésre, mert a tetőről lezuhanás nem valami átlagos téma. Valóban nem szokásom elkésni, de ha mégis elkésnék valahonnan, valószínű, hogy nem az én hibámból adódna, hanem valami rajtam kívülálló dologból.
Tekeregtek a fejemben a fogaskerekek, az elhangzottakból sikerült valamit összeraknom, mintha egy kirakós darabjait pakoltam volna egymás mellé. Végül pedig valamit sikerült következtetnem, még ha ilyen korán is volt és párszor ásítottam is egyet, majd új tisztem felé irányítottam a kérdést.
- Ha korán keltél, mert nem szeretsz elkésni; még nem találkoztunk, de az osztagomban vagy; akkor hozzám készültél éppen? – összegeztem az eddigieket és feltettem a kérdésemet, amit ezekből összeraktam, bár nem szó szerint értettem, hogy éppen, túl korán van ahhoz, hogy meg akarjon látogatni ilyenkor. – Ha erről van szó, akkor nem kellett volna ennyire korán kelned, nem beszéltünk meg időpontot és különben sem szoktam korán bejönni, a mostani alkalom kivétel természetesen. – reagáltam az összegzett információkra, hogy nem is lett volna szükséges korán kelnie, nem fog elkésni sehonnan. Remélem azért nem fog ettől elmenni az életkedve, nekem biztos nem tetszett volna, ha feleslegesen keltem volna fel a szokásosnál korábban.
- Ha már így összefutottunk, elkezdhetjük a beszélgetést, mint kapitány az új tisztjével egy tea mellett. – javasoltam és már indultam is a közelben lévő konyhába, amit a tisztek szoktak használni. Természetesen, ha egy kicsit hirtelen jött ötlet volt és még egy kis időre volt szüksége legújabb tisztemnek, akkor nem volt semmi kivetnivalóm, hogy összeszedje még magát a beszélgetés előtt. Addig én előre mentem és felraktam a vizet forrni és szerencsémre találtam az egyik szekrényben egy kis teafüvet is, amit majd később pótlok, ki tudja kiét veszem el.
- És hogyhogy a 9. osztagba kérette át magát? – kezdtem bele a beszélgetésbe egy egyszerű kérdéssel, amivel megalapozhatjuk a társalgásunkat. Remélhetőleg nem fog senki megzavarni ilyenkor itt, még talán van bőven időnk, ameddig elkezdenének ébredezni a tisztek.

[Kitagawa Azumi]

Korai kezdés új tiszttel

Na, ilyen munkahelyi kezdésem se volt még, az szent! Szegény Nara-san, jó pocsék benyomása lehet rólam a hadoválásom után, és még a nevemet se sikerült érthetően kidadognom.
Miután némileg összekapartam magam, és igyekeztem úgy nézni, mint egy normális ember, és nem az ex-felettesem nevető zombi-fejére hasonlítani így, kora reggel kávé/tea-elvonástól szenvedve, nekiveselkedtem újra.
– Iie, sumimasen. Hajnal-kóma van még. Kitagawa a nevem – javítottam, nehogy a végén ne találja meg az aktámat.
Hát igen, érdekes indítás... most már holt száz, hogy hülyének nézett. – Azt hiszem, ez némi magyarázatra szorul. Úgy száz éve pontosan az ön irodája előtt zuhantam le a tetőről, kicsit gyorsítani próbáltam, hogy ne késsek el – egészítettem ki, mielőtt még valami mazochistának nézne, akinek titkolt hobbija a magas-repülés épületek tetejéről.
– Ano... én arra értettem, hogyhogy ilyen korán erre látom? Maga sem tud aludni? – Na jó, tényleg kezdeni kell velem valamit, mert ez így nem állapot. Mintha egy másik nyelvet beszélnénk vagy mi.
Pedig annyira nincs tájszólásos akcentusom. Ennyire nem látszódhat, hogy Észak-japánból származom, ugye?
Bólintottam az összegzésére. Nagyjából stimmel. – Igen, de erre a gázolásra nem számítottam. Olyan nosztalgikus...
~És hol vannak az iratok a kezéből? Ez így nem is izgi...~
– Az kéne még, papírokat szétrúgni...  – és akkor realizáltam, hogy jó nyíltan vágtam vissza lélekölőm hirtelen hangjára. ~ Az életbe is, Shinju, most tértem vissza a negyedik osztagról, ne küldess vissza. És pláne hajnalok hajnalán ne hozd rám a szívbajt! Kérlek.~
– Uh, elnézést... khm... ezt majd lerendezem a lélekölőmmel... – Ezt az égést. Ez tényleg... hogy mondják a fiatalok? Gáz?
- Bocsánat, nem tudtam aludni, sétáltam volna, mielőtt letámadom magát a szükséges rossz papírmunkával – hát igen, ezt jól elintéztem. Gyönyörű bemutatkozás, taps-taps.
A tea emlegetése varázslatként hatott rám, még szép, hogy kicsit visszább tért belém az élet. Ez van, még nem voltam ilyenkor magamnál, általában hat-hét óra fele már egészen használható állapotok szoktak uralkodni belül az agyamban. De hajnali négy fele kicsit más a helyzet. A mindennapi teaadagom nélkül használhatatlan vagyok.
– Csak nyugodtan, kapitány – szoknom kellett a megszólítást, hogy újra van kit így szólítani.

A beszélgetés kissé feszélyezett, enyhe, leheletnyi bizalmatlansággal méregettem Nara-sant. A kérdésére úgy gondoltam, hatásosabb, ha szavak helyett a jelem beszél, így felhúztam a jobb karomról az egyenruhám ujját.
Az a bizonyos szám szerintem elég egyértelművé teszi. Mivel korán volt, reménykedtem benne, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz más fültanúja.
Nem reklámoztam szívesen, hogy honnan is indult a shinigami-létem.
– Egy elődje miatt. Régen... én alatta szolgáltam, hatodik tisztként. Most már szembe tudok nézni a múltammal, a kilencedik osztag az otthonom. Itt szolgáltam a rehabilitációm előtt is, és minden emlékem ide köt – nehezen kezdtem el, próbáltam a lehet legkevesebb kínos információt eljuttatni, nem lehetett tudni, mikor ébrednek fel mások is. – Lehetne, hogy ne legyen más fültanúja annak, ami itt most el fog hangozni?
Nem szeretném, ha sokan tudnának róla, annyira ez nem igazán jó ötlet. – Nem szeretném, ha kitudódna a bizonyos elődje neve. Megtalálja az aktámban is, és a negyedik osztag jelentése is ott van közte. Szolgálatba állhatok.

[Nara Shiratori]

Korai kezdés új tiszttel

Nem igazán akartam elhinni, hogy annak ellenére, mennyire biztos voltam benne, mégis sikerült eltévesztenem Kitagawa-san nevét. Ezek szerint mégis fáradt vagyok, még ha nem is nagyon tűnt fel eddig nekem.
- Nem a maga hibája, én kérek elnézést, hogy eltévesztettem a nevét. - kértem is egyből bocsánatot, hiszen ha nem értettem a nevét, vissza kellett volna kérdeznem, minthogy találgattam volna. Akár meg is sérthettem volna ezzel, biztos vannak olyanok, akik nem szeretik, ha rosszul mondják a nevüket.
- De ugye nem esett nagyobb baja zuhanáskor? - kérdeztem rá, mert nem igen tudtam, mit is kellene erre mondanom, de a néma hallgatásnál minden jobb. Ebből magyarázatból legalább megtudtam, hogy miért is említette a tetőről lezuhanást Kitagawa-san.
- Á, akkor tényleg reggel van még, ezt is sikerült félreértenem. - legközelebb, ha korán felébredek, akkor mindenképpen vissza próbálok aludni, ha ennyire sikerül mindent félreértenem, vagy pedig nem megyek senkinek sem a közelébe. - Igen, felébredtem és inkább nem aludtam vissza. - válaszoltam meg a tényleges kérdést, ha már korábban sikerült félreértelmeznem, akkor most legalább adjak rá rendes választ.
Egy kicsit meglepődtem, amikor Kitagawa-san hirtelen témát váltott, vagyis jobban mondva, mintha nem is hozzám beszélt volna igazán. Bocsánatot is kért, amiért a zanpakutoujával kezdett el beszélni, de ez engem nem is zavart igazán, csak egy kicsit váratlanul ért.
- Semmi baj, nem történt semmi. Ahogy látom, jó a kapcsolata a zanpakutoujával. – reagáltam a történtekre, hiszen azt szokták mondani, hogy akik tudnak veszekedni, azok közel állnak egymáshoz. Márpedig a lélekölőkardunktól nem tudunk megszabadulni, így jobban járunk, ha pozitív a kapcsolatunk velük.
Miután Kitagawa-san rábólintott az ötletemre, el is indultunk célunk felé, hogy egy kis teával ébresszük fel magunkat. Első kérdésemre nem kaptam egyből választ, hanem inkább egy tetoválást mutatott meg magán Kitagawa-san és csak utána szólalt meg.
- Ennek igazán örülök, hogy így gondol az osztagra. - feleltem Kitagawa-san mondandójára és közben azon agyaltam, miért is mutatta meg nekem a tetoválását. Ekkor eszembe jutott az egykori 9. osztagos hadnagy, Hisagi, akinek hasonló tetoválás volt az arcán, biztos hozzá is köze lehet. Ezután komolyra fordult a hangulat, ezért nyeltem egyet, jobban mondva kortyoltam egyet a teámból.
- Persze, ha úgy szeretné. – igazán felcsigázott Kitagawa-san, hogy valami titkosat akar velem megosztani, ezért jól figyeltem rá, mit is akar mondani. Nem igazán értettem a titkolózás mivoltát és ennek hangot is akartam adni, hogy Kitagawa-san tudtára adjam véleményemet.
- Ennyire szégyelli egykori kapitányát? - tettem fel először egy kérdést, majd folytattam. - Nem kell felelősnek éreznie magát a kapitánya tettei miatt, ez csak fordítva igaz, a kapitány felelős a tisztjei cselekedeteiért. - fejtettem ki, mintha tudtam volna miről van szó, de nem tudtam pontosan, mi volt a helyzet a kapitányával. Bármilyen vérengző is volt vagy hasonló, az nem valószínű, hogy Kitagawa-san hibája volt.
- Lenne valami kérdése az osztaggal kapcsolatban, ami leginkább érdekli a változások kapcsán? Bár nem tudom, milyen volt az osztag a maga idejében, de biztos sok minden megváltozott. - miután úgy véltem, hogy mindent kiveséztünk kezdeti témánkból, más felé próbáltam terelni a beszélgetésünket. Bizonyára nosztalgikusan hat neki az osztag, de száz év alatti elég sok változást már szemmel tapasztalhatott is.

[Kitagawa Azumi]

Korai kezdés új tiszttel

– Iie, semmi gond. Maga legalább nem hív Zizinek – mosolyodtam el. Ehhez képest néha azt kívánom, bárcsak még mindig itt lennének régi bajtársaim, és bárcsak még szólítanának így, legalább egyszer utoljára.
Hihetetlen, hogy amikor elvesztjük a megszokottat, kicsúszik a lábunk alól az a bizonyos, biztonságot nyújtó talaj, hogy megváltozik az értékrendünk, a rálátásunk. Többnyire akkor vesszük észre, mekkora gazdagságban van részünk, még úgy is, hogy nem vagyunk sziporkázóak, mint a főnemesek, ha elveszítjük azt. A családunknál és a barátainknál nincs nagyobb gazdagság.
– Nem, de a papíroknak annál inkább. Szétrúgtam őket eséskor. Szanaszét hullottak, a lélekölőm ezt említette – feleltem magyarázatképp, hogy miként került ez ide. Igen, nosztalgikus ez az egész, mégis más. – Ó. És nagyon sok a munkája? Segítsek? Adminisztrációban már profi vagyok.
Nem, nem bizonyítom, hogy még kopírozásban is. Az is egyetlen egyszer fordult csak elő, de rám szóltak, hogy ezt nem kéne.
– Még szép, szerintem ritka, ha egy shinigami nem kezd kötődni hosszú idő után az osztagához. Az én nagy fiam a tizedik osztagnál szolgál, és valósággal rajong érte. Örülök, hogy megtalálta ott a helyét. – Satoshi mindig felvidámít, ha rá gondolok, úgyhogy igyekeztem minél több pozitív gondolattal körbevenni az elmém, hogy többször már ne égessem be magam.
–Nem tudom, magát mennyire avatták be, de az osztagban két dezertálás is volt kapitányi részről. És ebből a kettőből az egyikük jó barátom volt. Legalábbis azt hiszem, mondhattam annak. Bánom, hogy nem mondtam ki, amit éreztem. Hogy mennyire fontos volt az osztagának. Megtanultam egy életre a leckét, hogy addig mondjak el valamit, ami bennem van, amíg nem lesz túl késő. Hisz katonák vagyunk – a hangulat valóban komorabb lett, de nem akartam elrontani a kapitány úr kedvét, úgyhogy poénból egy üres papírra lemásoltam maaaajdnem hajszálpontosan a volt kapitányom aláírását: Muguruma Kensei. Egyetlen aprócska hibából lehetett csak észrevenni, hogy nem egészen ugyanolyan, mint az eredeti. Szakavatott szem hamar kiszúrja. Azért van még hova fejlődni bőséggel.
– Ő az. Nyugalom, nem fogom megszegni a szabályokat, nem szignózok alá semmit Ön helyett az Ön engedélye nélkül – ígéret szép szó, remélhetőleg betartani is sikerül. – Nem. Valóban nem. De egy barát felelős a barátaiért. Segítenem kellett volna, nem összeomlani. Ez egy barát dolga, ugye?
Hiányzott, de most itt az új csapat, rájuk jobban fogok vigyázni. Nem fogom hagyni mostantól, hogy bárki is szőnyeg alá söpörje a gondokat és ez legyen a vége. Ha kell, inkább nem veszek ki szabadnapot, de törődöm a társaimmal. Jobb barát, bajtárs leszek.
– Igen. Ha jól tudom, elemi lélekölőre specializálódott az osztag. Miért éppen ebbe az irányba mentünk el? Illetve kérnék szépen egy térképet az épületváltozásokkal együtt. Nem vagyok benne biztos, hogy minden a régi elrendezés szerint maradt.

[Nara Shiratori]

Korai kezdés új tiszttel

- Zizi? Én olyat nem tennék, hiszen még csak most találkoztunk. - abszurdum a feltételezés is, hogy valakit első találkozáskor becézgessek, az elég faragatlanság lenne a részemről, bár ezzel nem megvádolni akart Kitagawa-san bizonyára. Amúgy sem különösen jellemző rám, hogy valakit becenéven szólítok, még ha egy kicsit közelebbi kapcsolatban is vagyunk egymással.
- Nem szükséges segítenie a papírmunkában, elboldogulok vele. De ha már így felajánlotta, lenne itt valami másfajta feladat. - kezdtem bele a felvezetésnek, hiszen ez tökéletes lesz Kitagawa-san számára, hogy visszarázódjon. - Az egyik tisztemnek sikerült lesérülnie és úgy gondoltam, beugorhatna a helyére kezdésnek. Mit gondol? - vázoltam a tervemet és egyből rá is kérdeztem, hogy elvállalja-e.
- Szerintem nem mindenki van ezzel így. Inkább sokan csak megszokják a helyet és hogy néhány osztagtársukkal jóban vannak, de nem az egész osztaghoz kötődnek szorosan és ha szükséges tovább tudnak állni. Én is több osztagot megjártam, mire ide kerültem, köztük a 10.-et is. – fejtettem ki véleményemet a témával kapcsolatban, hiszen én más véleményen voltam, én nem kötődtem egyik osztagomhoz se, amíg nem neveztek ki egyiknek a kapitányává.
- Természetesen tudok róluk, nem tudott volna senki sem segíteni rajta, sajnos. Ismerem a körülményeket. - reagáltam, bár talán jobban megválogathattam volna a szavaimat, de nem egy kellemes témáról van szó, viszont így is csak az igazat mondtam. Párszor elő szokott fordulni velem, hogy előbb szólalok meg, minthogy átgondoltam volna, mit is akarok mondani, hogy is kéne megfogalmazni, de szerencsére az esetek többségében ez fordítva történik.
- Nem pontosan így van, nem elemi lélekölőkre specializálódtunk, hanem elemi technikákra, csak feltétel az osztaghoz csatlakozáshoz, hogy elemi zanpakutouval rendelkezz. Ez pedig azért lett, mert a tisztek legnagyobb része amúgy is elemi zanpakutouval rendelkezett. - magyaráztam. - És természetesen tudok adni egy térképet, de a faliújság mellett mindig van kitűzve egy, ha eltévedne. - válaszoltam, amivel meg is voltam Kitagawa-san által feltett kérdésekkel és rátérhettem arra, amit még el szerettem volna mondani neki az osztaggal kapcsolatban.
- Nem tudom, hogy volt a maga idejében, de most minden nap van osztagedzés, amit általában én tartok és kötelező a részvétel, legalábbis négyszer egy héten. - ismertettem Kitagawa-sannal egy fontos tudnivalót, amit jó ha tud, ha az osztag tagja akar lenni. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy még nem az osztag tagja, hiszen aláírtam az áthelyezési kérelmét, hanem hogy akkor tartozik igazán az osztaghoz, ha sikerült beilleszkednie újra.

[Kitagawa Azumi]

Korai kezdés új tiszttel

- Á, vele nem először találkoztam akkor – zavarban voltam. Másnak nem igen tudható be az, hogy kb. össze-vissza hadováltam minden félét. Nem csoda, hogy szegény Nara-san alig tudott valami értelmeset kihámozni belőle.
- Jaj, szegény, jobbulást neki. Persze, szívesen segítek neki. – Ez nem kérdés. Nem örülnék én se, ha sérülésem után kétszer annyi papírmelóval kéne szembenéznem.
- Igaza van. Nem vagyunk egyformák, bocsásson meg, hogy általánosítottam – szégyelltem magam. Nem lett volna szabad ilyet tennem, az általánosítás eddig még több bajt okozott, mint jót. – Húha, akkor maga tényleg sok mindent látott.
Aztán a beszélgetés ráterelődött valakire, akit… nos, akit elvesztettem. Túl kéne lendülnöm rajta, ez mégsem olyan egyszerű. Azt hittem, a sírósdit letudjuk, erre tessék, már éreztem, hogy valami sós csípi a szemem. Nem, nem engedtem ki őket. Most nem szúrhatom el. A régi barátaim sem akarnák, hogy megrekedjek.
  - Gomennasai… csak… ez így olyan nehéz még. De tudjon róla, hogy ez nem magának szól – A francba! Dühös voltam magamra, nem is kicsit. A kapitány jelző azonban nehezen akaródzott hozzácsatolódni Nara-san nevéhez. Úgy örültem a témaváltásnak, magamban hálákat rebegtem a sors alakítóinak, mert így könnyebb volt összeszedni magam, és arra koncentrálnom, ami most, a jelenben, itt a dolgom.
Ő nincs, de Nara-san itt van, és ezen nem változtathatok, de kihozhatom még a legjobbat a helyzetből.
Az osztagedzés remekül jönne, rám fér az összehangolódás Gyönggyel, úgyis szereti, ha megidézem. – Rendben, részt veszek rajta, rám fér a gyakorlás. Már csak egy kérdésem lenne. Ezt nem igazán reklámozom szintén, de… van egy ilyenem. Ugye megtarthatom? – Azt a kapitányi haorit veszem elő, ami már csak darabjaiban van meg, a kilences vége is lecsippent róla, de azért felismerhető. – Ennyit még meg tudtam menteni.
Ez valahogy nálam maradt, miután egyszer betakartak vele suttyomban.

[Nara Shiratori]

Korai kezdés új tiszttel

Tökéletesen sikerült felvázolnom, milyen feladatot is akartam Kitagawa-sanra bízni és nem volt ellenvetése ellene, hogy besegítsen. Bár, ha negatív választ kaptam volna, sem lett volna más választása, mint hogy megteszi azt, amit mondok, hiszen a parancs az parancs. Még jó párat kellene fellépnie a ranglétrán, hogy ez ellen tehessen bármit is. De most ezzel nem is kell foglalkozni, hiszen nem kellett ráparancsolnom, önként is elvállalta a feladatot, amivel nem is igazán a sérült osztagtársán segít, hanem nekem. Ha tehet is az illető arról, hogy lesérült, arról már nekem kell gondoskodnom, hogy a munkája el legyen végezve.
- Nem azért mondtam, hogy bocsánatot kérjen, mindenkinek meg lehet a saját véleménye. Bizonyára jobb világ lenne, ha mindenki úgy gondolkozna, mint maga. Akkor biztos nem lenne több árulás, még egy Aizen. – próbáltam meggyőzni Kitagawa-sant, hogy azért, mert én másképpen látom a dolgokat, neki nem kell megváltoztatnia a gondolkodásmódját. Kevésbé félreérthetően kellene fogalmaznom, mert mindig sikerül félreértelmezniük másoknak, amit valójában mondani szeretnék, bár már kezdek hozzászokni a magyarázkodáshoz.
Úgy tűnik Kitagawa-sannak nem volt könnyű korábbi kapitányáról beszélni, pedig ő hozta fel a témát. Ebből is látszik, hogy próbál erőt venni magán és megosztani velem a gondjait, de szerintem ennyi elég is volt mára és témát váltottam. Ha még szeretne erről beszélni, bizonyára meg fog keresni, hiszen most is ő kezdeményezte, így nem félek, hogy a jövőben ez nem fog megtörténni.
- Hát… - egy kicsit váratlanul ért, amikor legújabb tisztem elővett egy darabokban lévő haorit. - …nincs ellenvetésem ellene, de nem ajánlom, hogy mutogassa másoknak, ki tudja, milyen pletykák lennének belőle. – válaszoltam a kérdésére és csak az ő érdekét próbáltam szem előtt tartani, amikor tanácsot adtam neki, ezzel kapcsolatban. Nem akartam elvenni tőle, hiszen nekem megvan a sajátom, nincs szükségem egy darabokban lévőre. Ha neki szüksége van rá, akkor tartsa meg, de nincs szükség ezt nagy dobra verni.
- Szerintem megbeszéltük a fontosabb tudnivalókat, akkor majd küldök valakit, aki magával tart a ma és megmutatja, hogyan is mennek itt a dolgok. Ha van még kérdése, neki is felteheti, de engem is megkereshet később, az irodámban nagy valószínűséggel megtalál. Még egyszer üdv az osztagban. – felálltam a székről és a kijárat felé vettem az irányt egy intés után. Lassan neki kezdhetek a papírmunkának és majd délután beiktatok egy kis pihenőt, amiért ilyen korán kezdtem a mai napon. Nem valószínű, hogy lesz még egy ilyen korai kezdésem, így kihasználom, amennyire csak tudom.

(click to show/hide)

Köszi a játékot ^^