Szerző Téma: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō  (Megtekintve 4388 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Megjegyzés: Topik elsősorban EDZÉSre lett kitalálva. Elsősorban pusztakezes és fegyveres harc gyakorolható itt. Értelemszerűen ember, quincy, módosított lélek, Karakura-ban élő különleges karakter, bounto számára működik, továbbá azoknak a helyben élőknek, akik szeretnének zavartalanul edzeni más kasztúakkal (pl: valamilyen okból shinigami edz embert).



Klasszikus, régi építésű, kopottas épületegyüttes, mely remekül illik az óváros környezetébe. Három építmény található a telken, "u" alakban elhelyezkedve. A két előrébb lévő épület ad helyet az edzéseknek, míg a hátsó harmadik épületben maga a tulajdonos és családja él. A három épületet egy kicsiny halastóval ellátott kert fogja közre, melyet kínos figyelemmel tart rendben a dōjō idős mestere.


    Daiippo (第一歩) Nagyterem

    Az ide érkező hivatalos tanítványok, itt folytatják tanulmányaikat. Továbbá, Masaki is ebben az épületben tartja edzéseit.


    Kakuippo (隠歩) Hátsóterem

    Tekintettel arra, Masaki meglepő módon jó viszonyt ápol a tulajdonossal, sikerült elérnie a hét bizonyos napjain, úgymond idegenek vehessék birtokukba a dōjō ezen területét. Itt folynak az általatok leírt edzések.




Alapítója: Sazukaru Tessen (1632 – 1665)
Alapítás éve: 1648
Jelenlegi vezető: Sazukaru Asanagi
Oktató: Masaki Sachi
Története:
Az eredeti iskolát 1648-ban alapította Sazukaru Tessen és több mint két évszázadig zavartalanul üzemelt. Születésének oka a klán speciális rangjában keresendő. A Sazukaru ház, mint a Sachiaru klán mellékháza, fő feladatának tekintette, részt vegyen a szamurájok neveltetésében. Ezért 1648. október 18-án, családi gyűlésén kérvényezte a tanítói munkálatok felosztását. Javaslata érdekében a főház és egyéb nemesi családok, tehetséges fiatalok mentális és fizikális képzését felosztották. A Sazukaru ház, tekintve tőlük kerültek ki a legkiválóbb kardforgatók, vállalta a „kard útjának” (kendo) fejlesztését és tovább adását. A Kanemochi ház, bár az íjászat és lovaglás már nem tartozott a szamurájok elsődleges feladatkörei közé – egykor szorosan hozzá kapcsolódó tudást, leválasztották a bushidou-ról -, megtartani kívánta az egykori hagyományokat, így az érdeklődők számára ezt a tudást ajánlotta. A családi vállalkozás legfontosabb ékkövei a Kenkousha-k tevékenysége volt. Híres kovácsaik saját fegyvereket és felszerelést készítettek. Ők adták az iskola és család szamurájainak katana-it, gyakorló kardjait, védő öltözékét. Nekik hála lett szerencsés, vagy átkozott lelke az acélnak.
Az iskola elméleti oktatását mindig a főház tartotta, ahogy a Sachiaru-k feleltek a dojo-k zavartalan működéséért. Teljes felelősséggel tartoztak érte, vagyis emelt fővel vállalták esetleges hibák és panaszok következményeit, ahogy a sikerekért is ők voltak számon tartva.
A klán iskolája remek hírnévnek örvendett, egészen a főház pusztulásáig. A vezető nélkül maradt családok marakodni kezdtek a dōjō-k vezetői jogáért. A shogun döntése értelmében közös vagyontól nem fosztotta meg a mellékházakat. Úgy határozott az említett három család egymás között állapodjon meg. Egyetlen kikötése abból állt, sehol nem lehet feltűntetni, vagy említeni a Sachiaru nevet. Szabad utat kapva, pedig kezdetét vette a ház belviszálya. Az évtizedekig húzódó fúrás, végül az egész rendszer összeomlását eredményezte. Addig foglalkoztak a hatalommal, míg maga a tanítás háttérbe szorult. Ennek következtében a családi vállalkozás 1874-ben csődbe jutott. A dōjō-k ajtai hosszú időre bezárultak.
A kendo dōjō felélesztésére Sazukaru Aranami tett sikeres kísérletet 1979-ben. Karakura félre eső területén, saját házában nyitotta meg iskoláját. Feltett szándéka volt családja hagyományait újra éleszteni. Elsősorban gyakorlati képzésre koncentrált, de az idő haladtával és állandó önműveléssel, folyamatosan szélesedett átadható tudása. Arra törekedett igazi szamuráj szemlélethez vezető utat nyújthasson diákjainak. Fáradozásának hála, mára megszületett a kicsiny, de otthonos iskola, ahová kortól, nemtől függetlenül bárki beléphet, ha megfelel a mester elvárásainak.


Masaki családjáé a hely, szóval, ha leépíted ő fogja szétrúgni a segged! Viszont nem tulajdonos, pusztán oktató. Nem tudják kicsoda, tehát ezt ne nagyon fűzőcskézd post-ba, ha kedved szottyanna felemlegetni a nevét.


« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 18, 11:36:58 írta Shihouin Yoruichi »
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #1 Dátum: 2014. Okt. 12, 22:53:19 »
Meghívósdi!

Kissé szorongtam, miközben a kapuban ácsorogtam. Szépen hangtalanul, egyik lábamról a másikra nehezkedve. Újfent körbe kémleltem, hátha meglátok valakit, esetleg véletlen arra sodorja a sors, az általam önkényesen tanítómnak fogadott férfit, aki miatt jelen pillanatban itt szobroztam a lépcső tetején, kicsit sem tudva magammal mit kezdeni. Újra lábat cseréltem. Közben persze a madárkám a vállamon lelkesen, és csivitelően folyamatosan kivihogott. Alapvetően örültem, hogy a kezdetben búskomorsággal küszködő tollas idegenvezetőm mind gyakrabban ragadtatta magát ama cselekedetre, mely már-már a nevetés határát súrolta, és legtöbbször mindezt az én káromra, rajtam művelte, most valamiért az amúgy is kissé borzas idegeimnek nem tett jót kárörvendése. Két ujjal csippentettem össze a csőrét, miközben újfent körbe lestem, nem kicsit segítségkérő tekintettel. De a sorsnak, vagy mi a hóhérnak pont nem volt ilyesre ingerenciája. Szóval egy hatalmas sóhaj után összeszedtem magam, és átléptem a dojo küszöbét.
De talán az lesz a legjobb, ha az elején kezdem. Problematikám forrása, vagy gyökere, nem is tudom, szóval a forrás abban gyökeredzett, hogy meghívás és minden előzetes bejelentkezés nélkül érkeztem meg ide, egy olyan jó húsz perccel korábban, mint ahogy ezt Suzakutól megtudtam. Jó pár napra az Élők Világába küldtek, és hát a munka nem volt olyan megerőltető, mint amilyennek ők szerették volna. Talán azért hitték, hogy majd egy hét szükséges pár lidércfajzék levadászásához, mert folyton eltévedek, vagy mert előszeretettel óvakodtam tőle, hogy komolyan vegyenek... ki tudja. De ha már így adódott, ki is használtam a maradék időmet. Így keveredtem most ide. Talán eleddig az egyetlen személy kvártélya elé, aki tudott mind rólam, mind a rókáimról, és úgy sejtem még a hirig jellemvonásaim se zaklatták fel a lelkét komolyabban. És most értünk el a problémásabb részhez. Most minden előzetes bejelentés, szólás, meghívás, ilyesmik nélkül tévedtem ide. A galád madár meg tudta, hogy amennyibe idáig elhoz, már úgyse tudok elmenni anélkül, hogy be ne lesnék. Szóval aggodalmasan tekintgettem szét magam körül, majd egy óvatos lépést tettem újfent előre. Végig pörgettem a buksimba, hogy én mit szoktam tenni a nem kívánt látogatókkal. Az a verzió, akiket nem kedvelek, kicsit talán el is sápasztott. De már akkor sem volt visszakozás!  Megfordult a buksimba, hogy eleresztem megint a róka erejét, hátha újfent megérzi, és előkerül, ám el is vetettem magamtól az ötletet. Már rájöttem, hogy nem lett volna túl szerencsés, se baráti, na nem Masaki~sanra nézve, de bárki másra veszélyt jelenthetett volna. Erről aztán az jutott az eszembe, hogy mit is kéne mondanom, ha nem Masaki~sannal találkozom először, ám erre a problémámra gyorsan választ találtam. Vagy házvezetőnek, vagy kéményseprőnek bármikor kiadhatom magam.
   ~ Esetleg bojlert javítónak, piszoár szerelőnek... ~ kontrázott Keiko. Csendesen firtattam, mi is az utóbb emlegetett javítani való, majd mikor kiderült, hogy az bizony férfi bidé, kislányos zavaromba elpirultam. Ezen persze saját házi démonkáim megest fergetegesen szórakoztak. Én viszont dohányra vágytam. Erős volt a kísértés, hogy parányi Táskámba kotorjak, és pipára kapjak. A füstje különös mód mindig enyhítette érzelmi viharaim. Ám ez is elmaradt. Ugyanis megpillantottam a nem is olyan távolban, hogy a keresett célszemély kilépett az egyik épület ajtaján. Egyből fellelkesültem, meg aggódni kezdtem, hogy örülni fog~é nékem, vagy páros lábbal hajít ki a dojo... vagy talán templom területéről. Kérdés volt, amolyan lutri, de megkockáztattam, és felé siettem. Még oda se értem, már lelkes mosollyal az ábrázatomon, teljesen őszinte fizimiskával üdvözöltem.
   - Bocsánatot kérek, hogy csak így ide pottyantam már megint... - kezdtem bele jövetelem céljába, mikor elég közel értem, hogy már társalogni is lehessen normális hangerővel - Csak azért vagyok itt, mivel a legutóbb én voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy vendégszereteteteket élvezhettem, megtisztelnél~é véle, hogy ... - és ekkor történt a történés, hogy selymes bunda érintését éreztem magam mögött. Hátra pillantottam, ám semmi nem volt mögöttem látszólag. Csak a következő pillanatban vállt Rin~chan láthatóvá, eléggé tigris formájában. Így viszont a buksija igen csak vállig ért. A hófehér bundája selymesen csikizte a bőröm, és üdvözlésképp felmorrant. Mivel épp hozzám dörgölőzött, éreztem, ahogy az egész testén végig szaladt a reszketés. Egy kicsit neki is dőltem, jól esett macskulni vele, erre dorombolni kezdett. Ekkor kaptam csak észbe, hogy ami nékem teljességgel és totálisan természetes, másnak nem feltétlen az.
   - Bocsánat, ő itt Rin~chan, a kiscicám. Rin~chan, ő itt Masaki~san... mellesleg lehet könnyebb lenne, ha ember alakba gyömöszkélnéd magad... - tettem hozzá köhintve egyet. Így ugyanis csak én értettem, ha beszélt, a többé-kevésbé humanoid alakjában viszont mindenki. Nem is kellett sokáig győzködnöm... formát váltott. Így magasabb lett, mint én. Haja hófehér volt, fekete tincsekkel tarkítva. A fülei maradtak tigris fülek, azt nem sikerült átalakítania, ahogy a szemeit sem. A fogai hegyesek voltak, a szemfogak kissé kilógtak a szájából, de tényleg csak éppen, hogy. Fehér, tigrismintás yukatát viselt emellé. A vállamra támaszkodott,  így folytattam - Szóval ha nem zavar, hogy a magunk fajták is vannak még ott, örülnék, ha eljönnél hozzánk. - zavartan tettem hozzá a magyarázatot - A lelkek Világában mindenki szent meggyőződéssel hiszi. hogy ebben a pillanatban is épp lidérceket kajtatok... szóval nem oda gondoltam, csak ide a közelbe... mármint a város környékén ... szóval... - tényleg zavarba voltam. Nem tudtam, hogy milyen reakcióra számítsak.
   - Hikaru~chant is elhoztuk... - tudatta Rin~chan mosolyogva - Kappát be is állítottuk bébicsősznek, nehogy bárkinek baja essen. - jót mulatott magába.
Én csak bólintottam, és izgulva vártam Masaki~san válaszát.


(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #2 Dátum: 2014. Nov. 02, 20:47:39 »
Elráncigálósdi!

Baromira elegem volt már abból, hogy minden piti szarakodás miatt engem szedtek elő, amit a padlócirkálók szerencsétlenkedtek a fejtágítoldában. Órák óta darálta nekem az egyik fosos igije a szentségesen telibekúrt igét, melyik pokoli bugyorban senyvedjek az idők végezetéig, amiért baszottul rossz példát csorgatok le a törpének, hiszen én egy tanyasi, szakavatatlan parasztikusz lábtörlikusz vagyok, aki kurvára nem tudja beléjük verni a fegyelmet, felelősségérzetet, meg minden hangzatos szarakodást. Kizárólag baromi méretes nyálverést adok tovább, meg azt, hogyan kell a kötekedő MenőPali-kun pofáján elemeire törni a retkes parafa táblát. Baszottul semmi más nem történik ebben az elcseszett dojo-ban, csak az, hogyan kell marhára hatékonyan kifilézni a beugató csöröge fánkokat, meg minden baszott idegdúcot püföléssel lefelezni.
Kurvára semmi közöm nincsen ahhoz, mennyire gyopik, hogy nem ver szöget a gógyijukban nem azért mutogatok nekik ilyen fasza mutatványokat, azokkal tángálják el a kekeckedő Kukorica Janikat. Ez a baszott fejtágítás kurvára nem erre van kicsúcsosítva. Am, meg földelje el egy eunuch-ba szorult borsószem királylány! Ezek a kis pöcsösök rohadtul nem vágják még azokat a baszott hangzatos szavakat, amiket itten a képembe liheg Möszijőh fontoskodó pöcspalánta! Abban a tetves korban lődörögnek, amikor baszottul nincs vezérfonaluk, ami után ügetnek. Kurvára most pottyannak a társadalom szaros melegágyába, hogy szépen belelapuljanak a rendszerbe. Cseszettül nem vágják, hogyan alkalmazkodjanak és csak azért, beröffentsek diplomás baromarcnak, mivel rohadtul nincs megoldókulcsuk, rohadtul leutánozzák a szaros májer felnőttek baszakodásait. Szal, ha gáz van a purgyéval, tán be kéne csörrenteni a nagyon becsesen pofán verendő tenyésztőikhez, mert arról is csöpöghet túlsúlyos gubancforrás.
Aláfirkantom rohadtul nem vok százas, de a kis mukikra baszottul sasolok, hogy ne boncolják ki a döglött gesztenyéből mekkora traktorról lezuhant tajparaszt vagyok. Nem azért, kurvára benne lehet a szituban, elbasztam valamit, mert nekem rohadtul máshogy csorog le egy-egy beugatásom, mint az aszfalt rongyolóknak. Kurvára nem lifeg bóvli glória a pofám felett, de ekkora buktát csak nem zúztam be. Asszem, mert ez a szarakodás baszottul beingatta a picsámat. Secpec le is koptattam a pattogó nikkelbolhát, aztán téptem volna a szutykos végbélkúpba, hogy beemésszem ezt a cinkes szitut és kipattintsam a baromi korrekt megoldást, mit kezdjek az agresszív törpével, plusz az egész mini hadtesttel. Valahogy át kellett csorgatnom, hogy befogják az adást nem téma a gyengébb tökösök tángálása, meg egyáltalán minek feszítik be a picsájuk öntelt pávinéként. Azon is el kellett méláznom mi a franciakulcsot csereberéljek az okításomon, ne ez a rohadt szar másszon át, hogy itten mindenkit el kell gyepálni.
Nagyban ez az egész szaron borzoltam a sérómat bűzrúd szipkázása közepette, amikor retinán vágott skizó Panna rémképe, ahogy ottan totyorog a kurva tábla szomszédságában, osztán megest a rohadt Casper haverjaival trécsel. Beforgattam a gázos panorámán a gülüimet. Hót ziher megest forralt valamit butykosban, szal baszottul le akartam pattanni, de a szenzoros bige hamarabb becsekkolt és mán előttem csengett alamizsnáért, miközben rohadt pörgősen darálta nekem a rizsát.
-Keh…kurva csöpögős ténfergésként meghugyoztassuk a bundás blökit?- Döntöttem oldalra a pofám gúnyos vigyorral, mert csak azért is baromira bedobok valami szenyaságot. Persze nem erre csörgedezett a kunyera, hanem valami foggyer menhely becsekkolására. Kurvára nem volt rá ingerenciám a lehurrogás után, de azokra az élesködő piócákra kíváncsi voltam, akik skizófília koponyájában zizegtek.
-Ceh, a csíkos bundás…-Kúszott vigyor a pofámra, mert bevillant a legutóbbi püfölködésről, hogy az eleméhez ez a négylábú bunda bélés passzol és nesze neked, itten sájnolt a parapicsa mellett.
-Szasztok!-Intettem lazán a két kerge gyökérnek, hogy most ezzel osztán mi a gyantacsíkot nyisszantsak. Vágtam, hogy nem az idomított pudliját akarta a pofámba dörgölni, de az belepett, itten szentségelt placcra akart ráncigálni.
-Rohadt régen nem csoszogtam arrafelé, de okke, mek! Érdekel még hány pudlid mászik elő, hogy letépje a pofámat, mert beugatok.-
Böktem a képem elé, lóduljon megfelé, hogy tudjam hova tipegjek. Begyújtottam egy sorozat füstölésre betárazott nikotin ropit, aztán húztam a belem. Nekem mán kurvára mindegy volt, ezután az elbaszott nap után. Kicsikét legalább kikattinthatta a burámat, meg, ha mán itten totyogott mellettem, osztán volt már szerencsétlensége elszenvedni a kibaszott kínzási módszerem, akkor bezsebelhettem a rinyáját. Elég őszinte fruskának látszódott, aki nem zagyvál a szomszédba. Legalább valamit összekaparászom arról, mit kéne betartanom meg a kukába gornom.
-Ne, skizi! Szented milyen a faszom pöpec tanár? Így a képzeleted kurvára diabéteszes pink mezején? Mittom, neked mi jönne be meg, mitől kapnál vérpincsi rohamot?-
Tartottam felé a bűzcsíkos dobozt, hátha kedve szottyan belőle markolni. Az lemaradt a múltkori baszakodásról, vajon csípi a bagzást. Ha már, viszont kurvára faggatózom és baszottul a saját pecsenyém grillezése miatt, akkor nem leszek akkora méretes faszkalap, ne tukmáljak rá a cuccból.
-Nálam mi nem csusszant le a torkodon?-Pöccintettem el a szaros csikket, hogy rohadtul beledöngölhessem a faszom humuszba.-Duzzasztom a panaszvánkosom, min kéne kurvára változtatnom.-
Csak hozzáböffentettem minek csámcsogok a témán. Az totál faszom mellé hadoválás lett volna, ha csak úgy krákogok a levegőbe. Vágja, mi az oka, hogy pattogok a témán.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #3 Dátum: 2014. Nov. 02, 23:36:43 »
Meghívósdi!
   
   - Suzaku... légy oly kedves! - tartottam ki az ujjamat, mire a kismadár elém reppent, mutatva az utat - Bocsánat, de nélküle kissé furák a tájékozódási képességeim... - magyarázkodtam, miért is kell légiutas-kísérőt igénybe vennem.
   - Ne túlozz, nélküle nincsenek tájékozódási képességeid! - közölte vigyorogva Rin~chan, majd visszatigrisült. Még jobban elvörösödtem, de a tények azok tények voltak. Valóban egyedül képes voltam egy egyenes utcán eltévedni. Suzaku is megunta a repkedést, és a hatalmas macska fejére telepedett. Szinte elveszett a fehér-fekete minták között. Holott ő zöldes volt inkább, ám az alig tíz centije...
Masaki~san kérdésére azért nem kicsit meglepődtem. Amúgy is zavarba voltam. Megköszöntem a felém kínált cigit, noha általában, inkább pipával füstölögtem, de semmi pénzért el nem árultam volna ezt ebben a pillanatban. Így aztán elgondolkodva fogtam a cigit a fogaim közé. Észre se vettem, hogy Rin~chan parazsaltatta fel a végét. Egy pillanatra a múltba révedtem, majd Keiko~chan gyorsan vissza is rángatott a jelenbe.
   -Az igazat megvallva nem sok emberre gondolok úgy, mint a mesteremre. - először akaratlanul használtam ezt a szót, ám gyorsan ráéreztem a két szó közti különbségre - Abban a korban, amikor még én éltem, ha valaki tanulni akart, akkor mestert keresett magának, aki vagy elfogadta tanítványának, vagy nem. Az én mesterem a nevelőapám volt. Igaz, elejébe nagyon nem akart kardforgatásra oktatni, de az első gyilkolásom után nem volt más választása. Igaz önvédelemből tettem, egy szépséges konyhakéssel, de akkortájt még dívott a vérbosszú, főleg, ha olyan csorba esett a család becsületén, hogy egy felnőtt harcost egy alig hat éves kölyök öljön meg, szóval elég paprikás volt akkortájt a közhangulat, így meg kellett tanulnom megvédenem magam, akkor is, amikor apám dolgozott. Shion végtelenül szigorú,  mai szemmel mérve talán kegyetlen volt amikor tanított. Mindig mindent egyszer mondott csak el, ha megjegyeztem, akkor talán túl élhettem, ha nem, akkor könnyen ott hagyhattam a fogam. Mindent, amit megtanultam, a saját bőrömön is meg kellett tapasztalnom, hogy milyen érzés. Rendszeresen hagyott kint a vadonban, néha bekötött szemekkel, fülekkel, vagy hasonló nehezítéssel, amit nem volt szabad levetnem,  és egy szál tantóval, hogy éljem túl pár hétig, hónapig, fél évig. Mindezek ellenére a végletekig tiszteltem és szerettem. Mert ha kellett, gondolkodás nélkül a saját vérét is ontotta értem. - csendesen elmosolyodtam, miközben ezek az eszembe jutottak - De akkortájt még a sógunátus volt hatalmon, és csak titokban szervezkedtek a császárpártiak, hogy visszavegyék a hatalmat. Mindez már történelem. Nekem még azt tanították, hogy a legnagyobb harcos az, aki küzdelem nélkül éri el, amit akar. Még tiszteltük az ellenfelünket, és az életét, de hasonlóképp tiszteltük a halálát is. Mikor a halálom után az Akadémiára kerültem, már nem épp ezekkel találkoztam, így ott egy tanárt se fogadtam mesteremül... - tettem hozzá kissé fej vakarva -A mai emberek pedig egyenesen rejtélyek a számomra. Engem mindig életveszéllyel edzettek, mert a harcaim tényleg halállal végződtek, volt hogy a másikéval, és volt egyszer, hogy az enyémmel. Amolyan maradi vagyok ilyen téren... -hajoltam meg picit. Már megküzdöttünk egyszer, így sejtettem, hogy nem fog emiatt se kinevetni, se lenézni, de azért nem tudtam mennyire kapott választ a kérdésére. Azt meg végképp nem mertem elárulni neki, hogy Shion óta ő az első személy, akit mesteremként tartok számon. - Nekem ... nem is tudom - próbálkoztam megfogalmazni a mondandóm, és megint a kardom után vágyakoztam, hisz azzal mindig könnyebben szót értettem. -... olyan nosztalgikus volt, ahogy tanítasz. Otthonosan éreztem magam miatta... - Ahogy kimondtam a szavakat, pipacsvörös lett az arcom. - Mármint nem pont ezekkel a szavakkal, áhhh sosem tudtam jól elmagyarázni a dolgokat... - takartam el a két kacsómmal a képesebbik felem. - Egyszerű művészlélek vagyok, szóval velem így lehet a legkönnyebben szót érteni, karddal. Az mindig jobban ment, mint a csevegés. sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni. -  Rin~chan hátára fektettem a tenyerem, majd kíváncsian a férfira pislogtam. Valami már egy ideje furdalta az oldalam, és most bátorkodtam meg is érdeklődni azt. - Te mikor éltél? Mármint nem személyeskedni akarok, vagy ilyen, csak eleddig a halálom óta nem sűrűn találkoztam olyanokkal, akikkel ilyen lett volna küzdeni. Szigorú voltál, de őszinte! Volt benned valami acélos önfegyelem, és mégis érződött belőled az erő. Tiszteletet parancsolt a pengéd, ahogy forgattad. Szerintem, ha a te mestered annak idején így meg tudott téged tanítani, akkor már van egy példa előtted is. Mármint én örültem, hogy tanulhattam... - kezdtem megint kissé össze-vissza zavarni, meg belekeveredni a mondandómba. Inkább elhallgattam, ne rontsam tovább a helyzetet. Főleg, mivel tiszteletlen sem akartam vele lenni. Hangtalanul símitgattam inkább a fekete-fehér csíkos bundát magam mellett.


(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #4 Dátum: 2014. Nov. 10, 21:43:29 »
Elráncigálósdi!

Be se lepődtem a skizó fruska letapogató radarja is olyan elcseszett, mint a fejében lötyögő rothadt káposzta lötty. Valami baszott rikácsoló pintyőkével lőttem be a dzsuvás távot, hogy ne kukutyimba csöveljünk le zokni címkét stoppolni. Am, meg szartam bele, mivel csíterkedik, mert az enyém is baszott selejtes vacak. Bütyköm se moccintottam be változzon a szitu, szal nem verhettem a réz kondért mekkora kurva méretes kör ász csákó vagyok itten az alma csutka lecsócsált végén a francia kártya pakkból. Kurvára lúzer voltam mindenféle varázspalástos humbukban, bár a retkes vackok betalálásában egész profi szimat szatyorként kullogtam a mezőny pofájában, úgyhogy fikám, csak felesben szivattyúzom vissza, mert a muff téll hegyaljai gyoplárka volt.
-Szarni bele!-Legyintettem kibaszott nem törődöm pöcsingerként.-Nekem meg a tápos szufla radarom egy kurva nagy zéró a rohadt cinkes köbön. Kvittek vagyunk a szaros flangálási defektelésben.-
Vagy valami hasonló nyálzósan együttérző balfaszkodás. Nem vágtam ezeket a rohadt gennyedék fekély benyögéseket, de dobja felfelé a rohadt netre, had tudja a kibaszott kocka univerzum mi a kibelezendő pontom. Baszottul nem hozott zseblázba kurva lazán lecsengettem a legméretesebb likat a védelmi rendszeremen. A sok baromkodó csírának úgy is előbb, mint utóbb koppan a szitu, ha nem csekkolom, milyen faszom alvégről elénk vágtázó bodicsekekről katyvaszolnak. Tetű világlós reklám firka, hogy baszottul nem arra tapasztom a gülüimet amerre kéne, vagy kurvára nem tom becolozni, hány keménykedő koxMátyás toppan be a dühöngőbe eltángálás retkes célzatával. Onnantól kezdve meg retekre mindegy, ha már a pofámba kúsznak.
Ezt a vackolást itt be is reteszeltem, mert baszottul nem izgatott a téma, aztán meg a skizó fruska elkezdett vakerálni arról, milyen a tetves behalluzott univerzumában a csicskáztató szottyadt tata, akit rohadt közelről csekkolt be. Az hót ziher, hogy kurvára nem csengettem volna brit seggarcnak, itten kurvára hasonló időből pottyantunk a leprásan elcsesződött éterbe. Beakadt a cérnaszál a csáprágómba, hogy kajak egy szituban tengődtünk humanoid pöcsösként. Erre a kurva méretes felvilágolásra, meg rohadt iq hiányos faszkalapként betoltam a beverendő tahó paraszt grimaszt. Kibebabszottul röhejes volt a szitu, mert kurvára nem pattintottam volna ki ilyen szitut. Azért redvás csodálkozás közepette a kattant picsa vakerjára is kagylóztam, mit papol a jótékonysági fogadáson bezsepelt csáveszról, aki baszott nagy fazon lehetett. Velem szívózott volna, kurvára a fortyogó Etna leelbaszott bugyrába átkoztam volna a mukeszt, de fülelés alapján bírtam a trottyost. Kibaszottul volt egy szemedet kicsapatósan egyértelmű stílusa, aztán neked szopacs, mert vagy benyalod a borsot, vagy eltakarodsz a kamcsatkai pireneusokba szénakazalt hámozni. Az én ősöm is egy ilyen elkúrt faszkalapként szekálta szertendőszét a burámat.
-Keh! Arra a szarra szót se érdemes pazarolni. Onnan csak agymosott zombi katonák és rohadtul nem harcosok másznak elő. Kibaszott szégyen az a putri. Kőgazdag ficsúr csicska telepe, ahogy az egész elfuserált halálisten szekta is!-
Húztam el rohadt kátrányba lefetyelt vadbaromként a képemet. Azt a rakás fost a saját kibaszott alapítói picsájával gyalulnám le és dobnám oda a maradványait a kurvára éhező lelkenek, legyen mivel tüzelni télen. Akkor legalább valami szaros haszna is lenne annak az elitkéző, beképzelt selyembödön tanodának, ahol széllel bélelt, karddal hadonászó csicska lúzereket gyártanak, akár a rohadt üzemi sorokon. Annyi értelem tolong abban a kurva képzésben, mint tanyáról szakadt Jóskában a shopping hormon! Kurvára bökte a csőrömet, mert cseszettül más címke alatt futott az a gigantikus szopatás, amivel emberként nyomorították a napjaimat. Annyi szarral böktek retinán a csépelésen kívül, amikről kurvára aztat képzelegtem faszom felesleges szájtépés. Aztán csetintett a retkes villanykörte fénylése, hogy ezek kibaszottul kellenek, ne csak elkúrt tángáló masina legyek, hanem értsem, tudjam, ismerjem a rohadt miérteket. Nem csak a nyeszlett testemet tápolták, rohadtul bekínozták az eldeformált koponyámat is.
-Manapság kurvára elveszett a halál. Ezek a gyíkok, úgy paráznak tőle, mintha kurvára spanyolviaszt akarnának kitolni, hogy örökké itt rontsák ezt az elbaszott galaxist. Nem gyömöszölik a mazsolájukba, kurvára nem úgy kattog a fogaskerék, ahogy a rohadt ingerenciájuk betárazza. Meg van ennek a kibaszott világnak a maga rendje, amit baszottul el kell fogadni és tiszteletben kéne tartani. Alázat? Ceh! Ezeknek aztán tépheted a pofád. Kidöglött belőlük.-
Legyintettem be a szitura, hogy kurvára nem lehet már merre ragozni, mennyire elkorcsosult ez a tetves világ. Akarta érteni az alaszkai malamutban telelő jótékonysági rendezvény szervezőjének alvázszáma ezeknek a vietkongoknak a gógyi tekervényeit. Hozzájuk meg rohadtul nem fogok betokosodni, mert kurvára mást vertek a pofámba és baszottul nem fogom kukázni, hogy a leprás kedélyüket belőhessem.
-Valszeg, mer karalábéra rohadtul egy tőről szakadtunk.-Mászott a képemre kibaszott önelégült vigyor. Sokkal lájtosabb témának bizonyult, erről a szituról papolni, mint arról, mennyire elkúrt az itteni csőcselék, vagy a hozzájuk hasonlatosan elbaszódott döglött spanjaink cseszett társulása.
-Faterom.-Böktem oda a kurva bőlére eregetett válaszom.-Masaki Gouzen Seishinosuke Sachiaru a rohadt felvágós nevem. Nemesi címkét bezsebelt szamuráj gyíkarc vagyok, szintén a shogunátus felcincálása előttről. Család több házra petézett le. Mi toltuk a kardforgatást, de nyomultak velünk íjászok, meg kovácsok. Cink az volt, hogy már belelógott a lúzer klán a pöcegödörbe, szal nyesta lett mindenkinek és bumm, így csöveztem át az SS gyökerekhez.-
Erre mán nem tettem kibaszott görbe kanyarulatot, mekkora rohadt szemét módon fikkantották ki az ősöm a saját csülkével. Azóta kurvára nem csipázom a retkes puccos selyempancserokat. Elföldelték a szaros rokonaim, mert nekik baszottul ehhez füllött a kibaszott horoszpók előre jelzésük.
-Hót ziher fejbe kúrna a szottyos, ha csekkolná, hogy merészelek pofázni. Rohadtul be se csippentem a szaros árnyéka csücskét. Az meg baszott nagy népművészeti agyagedény vonalkódja, hogy én faszom mester lennék…csak le akarom passzolni, amit rám tukmált a faterom.-
Vontam be kurvára lazán a vállamat. Rohadtul nem akartam kibaszott felvágottas rizsát tartani, hogy baszottul be akarok menteni néhány aszfalt cirkálót, akikben még ott a lecsengett kor ragasztótapasza és beemészti a gyökér faszságaimat. Kül meg baszottul ne turbózzon senki azzal a köcsögséggel, hogy mekkora méretes lexikon és kurvára keni-vágja a frankót, mert olyan rohadtul nincs. Senki sem zsákolhat puttonyba minden redvás okostojás felvésést. Kidöglésig kell repeszteni a bura kapacitást és be kell nyalni a sós mogyit, ha egy tejfölös képű vadbarom, olyat dörgöl a pofádba, ami jobb, mint a te elcseszett módszered.
-Kössz, skIzi!- Toltam be neki séróborzolásba csomagolt barack pöccintést, hogy kurvára érezze a kibaszott taft hatást, hogy itten fényeli a satnyadt tángáló vergődésem.
-Aztán rohadtul el ne szárnyalj a libresse-el. Kövire ezer meg egy hobbit a padlót nyalod telibe a nyelveddel.-
Szögeltem le a szitut, hogy csövezhet máskor is a körletbe, ha parája van valamivel, vagy rohdatul ingyé gyepálásra pályázik. Persze a pofájába nem lógatom a bevettem táblát. Bedönget, ha beszavazzák a házi hibbant csoportosulásával.
-Am, honnan csorgott neked ez a ghostbuster üzemelés? Gyűjtöd itten a gyökér Casper-eket, mint tini picsák a maca kuponokat.-
Kaparászta mán a kíváncsisági küszöböm szögekkel kivértezett szegletét, hogy merről csöpögött be neki ez a rohadt fanpincsi funkció.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #5 Dátum: 2015. Jún. 21, 02:36:01 »
A kitsune meséje

Aggódva figyeltem Gin~chan pengéjét. Ugyanúgy villant meg rajta a fény, mint eddig. Ugyanúgy viselkedett a Belső Világomban Ezüstke, mint eddig. Pipált a megkérdezésem nélkül, holott már mondtam neki vagy ezerszer, hogy bennem nincs füstölgés! Kinevetett, akárhányszor csak zavarba tudott hozni. (Szemmel láthatóan ilyen téren kifogyhatatlan volt a tárháza) Küzdelmeink során, rendszerint, könyörtelenül porolta ki a hakamám. Nem ismert kegyelmet, attól a pillanattól kezdve, edzésről volt szó. Látszólag minden rendben volt! Látszólag! Nekem mégse tetszett a dolog. Talán, mert Gingitsune a lelkem része volt, de én mégis úgy éreztem, hogy ez a nagyon tökéletesnek, és változatlannak tűnő helyzet, valójában már nagyon nem így van! Zavart valami a Rókával kapcsolatban. Nem tudtam volna megfogalmazni, pontosan mi is az, ami szerintem más. Vagy mi az, ami bánt. Annyit tudtam, hogy valami nincs rendben. Feszültséget éreztem valami szorító nyugtalanságot a lényem legmélyében. És kérdés sem volt, hogy a Rókára gyanakodtam. Az ezüstösebbre! (Keiko elvégre fehér róka volt, nem ezüst féle)  Ám amikor rákérdeztem, mi is a bánata, vagy mit tud erről a furcsa, és nem kevéssé kellemetlen érzésemre, első próbálkozásomra elterelte a témát, második próbálkozásomra letagadta, hogy tudna bármit is, ám mivel érzékeltem, hogy a Ravaszdi épp sumákol, harmadik alkalom is volt. Próbálkozott a korábban bejövő módszerekkel, ám csak álltam, és figyeltem a szemeit. Végül, mikor látta, hogy nem bújhat ki a válaszadás alól, csak megvonta a vállait, és széttárta a kezeit.
Nos, ez volt az a pont, amikor, először hitetlenül Kei~chanra pislantottam, megerősítésre várva, hogy a Róka tényleg azt tette, és tényleg irányomba, amit! Amikor a lány bólintott egyet együtt érzőn, megint visszanéztem Gingitsunéra, majd durcásan elvonultam.  Nem volt mese, ezt már egyedül nem tudtam megoldani! Viszont ez már mély-lelki dolognak tűnt. Így felkerekedtem, természetesen a szokásos láthatatlan, vagy kevéssé látható díszkíséretemmel, és neki vágtam az Élők Világának. Arra a kérdésre, merre is tart majd az utam, szolid mosollyal súgtam a kíváncsi  kapuőr shinigami fülébe, miszerint, ez amolyan titkosított információ, ami köztudottan azért titkos, mert senki nem tudhat az érintetteken kívül róla. Mivel azonban ő csak futólag érintett, így noha a titoktartási kötelezettség már őt is elérte, ám további részleteket az ügy lezárásáig nincs sajnálatos módon módomban kiadni. Ezt letudva, természetesen, még mielőtt meglepettségéből magához térhetett volna, már el is tűntem előle.
Kérdés sem volt bennem, hogy hova kell, vagy érdemes mennem, ilyen problémával. Kardról volt szó, meg a lelkemről. Amiben köztudottan tanyáztak páran pluszban, a lélekölőmön kívül. Viszont erről a tényről eleddig nem túl sokan tudtak! Mondhatni egykezem megszámolható létszámmal bírtak az engem ilyen mélységekig ismerő személyek száma. Szóval Suza~chan rutinosan, kérdés nélkül irányított el, a fogalmam sincs, hogy milyen utcákon, meg merre. Kivételesen még azért sem morogtam, hogy nem csak ruha volt rajtam, de még póttest is! Pedig becsülettel felvettem egy almazöld nyári yukatát az útra.
De a lényeg, hogy egyszerre csak ott tornyosult előttem a már ismert, impozáns kapu. Újfent nem tudtam középen felmenni a lépcsőn. Bár, most foghattam arra, hogy fizikai valómban is jelen voltam. Vagyis épp felbuktak volna a szellemek, ha jöttek volna a lépcső közepén, én meg ott lébecolok.
Óvatosan, kicsit mindig megszeppentem, mert nagy volt ám az a kapu, én meg elég kicsit előtte, szóval óvatosan kerültem be rajta. Közben valamennyi protokollt betartva, biztos mindenkinek lerójam a tiszteletem, akinek ilyenkor kell. A nagyján túl voltam. Ellógtam a Lelkek Világából, ide találtam, és még be is jutottam, ám a neheze csak ezután jött. Valahogy meg kellett találnom Masaki~sant. Fogalmam sem volt, hogy merre keressem. Meg nem is nyitogathatok be csak úgy bárhová, hogy hátha meglelem. Lehet kaptam volna érte egy tockos, és akkor még könnyedén megúsztam volna. Alapból nem engedte a belém nevelt illemtudás. És ezen a helyen valamiért mindig elővett a Shion által megkövetelt viselkedés.
Már ott tébláboltam egy ideje a kapuba, mikor megszólalt mellettem egy hang. Helyből szerintem megugrottam a magasugrás rekordokat (Suza~chan már beavatott az ilyen féle dolgokba) és pár méterrel arrébb értem földet védekező állásba. Kerestem a támadóm, ám az elképzelt szörnyűséges szörnyeteg helyett egy idősebb férfi állt velem szembe. Kissé meglepődve néztem a szemeibe, majd a saját kacsóimra, végül összerakva a dolgokat, elvörösödve, hajoltam meg felé.
   - Én… őszintén, és nagyon sajnálom! - nem mertem felemelni a fejem. Mármint, én itt most védekező állást vettem fel a dojohoz tartozó személy előtt! Főleg, hogy nem tudtam, milyen rangú volt.  Bármi is az ítélete, kész voltam ellenkezés nélkül elfogadni. Ám a párbaj, vagy a seppuku helyett, csak azt érdeklődte le, hogy ki vagyok, és mit szeretnék. Még mindig meghajolva válaszoltam a kérdéseire - A nevem Aikawa Chiyo. Masaki~sant keresem, csak nem tudtam, merre induljak meg, hogy hol lehet. Aztán mikor meg tetszett szólalni mellettem, őszintén szólva, nem számoltam rá, és megijedtem. Nem éreztem semmi vérszomjat, így készületlenül ért. Még egyszer mérhetetlenül sajnálom! - vártam egy ideig, ám mikor semmilyen választ nem kaptam, kikukkoltam fél szemmel. A férfi már nagyba elindult, és csak fél kézzel intett, hogy kövessem. Valószínűleg, ha elő lettek volna a füleim, ez lett volna az a pillanat, amikor boldogan felálló fülekkel, erős farok csóválással iramodtam volna a bácsi nyomába. Így csak az arcomon látszódott a hálás lelkesedés. Hallgatagon mentem vele, egészen addig, míg egy épülethez nem értünk. Ott aztán megvártam az ajtó előtt. Nem intett külön, hogy lépjek beljebb, így nem tettem. Szép türelmesen várakoztam azon a helyen, ahova vezetve lettem. Csak akkor lepődtem meg, mikor egy ismerős illatfoszlányt hozott felém a levegő. Egyből felkaptam a fejem, és kissé talán ezüstbe váltó szemekkel figyeltem. Sensei ugyanis megérkezett. Ám jó pár másodpercig csak pislogtam ahogy megláttam. Nem pont ilyen Masaki~sanra emlékeztem. Nem mintha bármi baj lett volna, csak így… nem is tudom… más volt a kisugárzása azt hiszem. Pár pillanatig pislogtam nagyokat, majd miután meghajoltam felé, hálásan még afelé a hely felé biccentettem, ahol a bácsi eltűnt. Nem tudtam, hogy ki volt, de köszönettel tartoztam neki, amiért valahogy elérte, hogy Sensei megjelenjen. Ami viszont azt is jelentette, hogy a bácsinak rangos valakinek kellett lennie! Erre a gondolatra szolidan elsápadtam.
Ám nem azért kerestem meg Masaki~sant, hogy aztán magamban elgondolkozzak.
   - Sajnálom, hogy zavarok, csak bajban vagyok, és nem tudtam, máshoz fordulni - kezdtem a mondandómba. - Gingitsune valamiért furcsa. Ugyanúgy viselkedik, mint eddig, ha hívom, akkor jön, ugyanúgy igyekszik bosszantani, mégis érzem, hogy valami nincs benne rendben A lényünk közös, ő a lelkem. - nem tudtam ezen mit szépíteni. A lélekölőm volt az a biztos pont az életemben, akire mindig számíthattam, számítottam is, és akiért bármit megtettem. -Amikor megpróbáltam kipuhatolni tőle a dolgot, nem volt hajlandó elárulni, mi a baj vele, vagy éppen velem. Ezért jöttem most ide, hogy ilyenkor mit tehetek érte? – néztem a férfira, hogy ki fog~é dobni, amiért ilyen… még csak nagyon meg se magyarázható bajokkal zaklatom.

« Utoljára szerkesztve: 2015. Jún. 21, 02:41:37 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #6 Dátum: 2015. Jún. 22, 21:39:01 »
A ravaszdi stóla tente adalékanyaga

Kurvára vánszorgott némi láblógatós üresjárat a farzsebemben, mert a szotyi kimenőre űzte a valagam. Azzal akart bekamuztatni: túl sokat esz feléje a penész és nekem baszottul létszűkösségem, fetrengjek a dögunalomban és százasra toljam a csumákosra leeresztett duracell tapsifüles aksimat. Nem azért, de a rafkós tata mindig baszottul beletrafált a szitukba. Most se a gülüm alatt felpolcolt faszom krokker bőr retikülökre lökte a sódert. Ismertem már a simlis benyögéseit, szal kurva nagy mamut dübörgéssel elfogadtam az útilaput, hogy ráfetrengjek az elcseszett szitura a kibaszott nyálgép cakozómmal. Megest rajta fetrengett a havi baj, mert kurvára csócsálta az idegvégződéseimet. Úgy vernyogott, akár a szoli bérletéről leficcent műpicsa, miután oda merészeltem böffenteni neki, hogy küldjön be elsősegély ládával, hogyan vakeráljak egy ezer éves rozsdás vassal. Father rohadt finnyás, pofán vágni való, kibebaszott agyvérzést gerjesztő feszkó katalizátora, oda se bagózott, ha szaszt nyögtem neki. Az a sznob pöcs, kajak kicsinált, pedig azt halluztam az én személyre szabott lajhár vércsapolómnál gigászibb ficsúrt nem szart össze az univerzum gondoskodása, erre itt ez a néma selyempincsi Bob! Nem elég a retkes lekoptatás neki, dehogy! Kurvára bereszt az odujába, hogy rohadt előzékenyen bemutassa a szétcincálni való gerincét, miközben atompukkantás méretű fintorral böki égnek az orrát. Nem lenne a redvás családom bentalákásos feszkó gyárosa a szaros grimaszát törölném a seggébe! Így viszont baszhat a méreg kapszula, mit kezdjek vele…meg a hozzá rohadt nagy egyetértésben betársuló szirénázó műmájer fogpiszkám.
Szal, rohadok a négy fal között és kukkolok a vérszürcsölő kripta negyedre. Baszottul felkúrt képpel verem kibaszott laposra szemmel, hátha annyi béka durrantást elköhint, éppen mi a francia pirítóst szívott légcsőre. Kurvára nem csipáztam, amikor bekotlott a koporsójába és egy tetves szörcsögést se eregetett felém. Mostanság legalább rohadt előzékenyen elővánszorgott, ha elég kitartóan kúrtam bele a sírkamrája ajtajába. Kivételesen csak három óra rinyálásomba telt, hogy kivillantsa a szuvas fogsorát.
-Keh! Végre…Rohadtul muszáj Maunika show-t lezavarni?!- Rándult be a szemellenzőm, abban az elbaszott momentumba, belibbent a leprás képernyőmbe. Hozzá is kúrtam az első kezem ügyébe csörtető szenes kórót.
-Kérlek, ne sérts meg!- Fékezte be a felé ügető szutykot és pöccintette kurvára vissza a pofámra. Naná, hogy majd nem telibe kúrta a bal vállam vele. Ez a szemétláda baszottul vágta – elvégre csak az elfajzott részem -, lassabban reagálok a bal karommal, amióta bennem tenyészik az a rohadt nyáladzó ingyenélő.
-Spirituális energiákkal megáldott, jóképű, intelligens, szórakoztató, ám végtelenül szerény személyem az Astro tv-vel áll szerződésben.- Tette le az úri valagát a pofám elé. -Amennyiben megbocsátásért kívánsz esdekelni, úgy kezdheted!-Bökött a kibaszott surranója elé, hogy pitizzek neki, vagy rohadt tempósan nyögjek be valamilyen talpnyaló vakert. Hát, erre kurvára csak bedagadt erezettel egy leprás véleményezésem lehetett: bevillantottam neki a középső haverom. Kapásból sértődött uszkárként sápadozott, milyen gyalázatos ünneprontó fasz vagyok. Én kurvára nem rizsáztam közbe. Baromira kilébecoltam, hogy a nevelős rinya végére csörgedezzen, és végre rázendítsünk a retkes sóderra, milyen migrén ütött belé.
Már kurvára ledarálta az egész elbaszott bolygó problematikáját, amikor zizegni kezdett a buzeráns mobilom. Ott akartam hagyni megrohadni a posványosban, de csak odakoslattam, melyik baromarcú zaklat, hátha gebasz tetőzik Pandúr falván. Csekkolva, hogy a szontyinak kellek felkapartam a faszom masinát és végigtetvészkedtem a vénség vakerját. Rohadtul beosztottam a pofámnak egy sallert, mert a tata arról károgott, hogy a veres sérós lánykának kellene a segélycsomagom.
Pont a legelcseszettebb időzóna, de a lajhárok császára bevágta a szitut és kibaszott engedékenyen mutatta, hogy tépjek a francba. Meg a lószart fogom engedni, itten vergődjön a selyem zsámolyán! Összetarháltam néhány göncöt, felcipáltam a surranómat, zsebre löktem a legfontosabb vackaim, mint kátrány ellátó, tűzcsiholó, rákkeltő tégla, zajláda, füles a sok kretén helybéli ellen, iratok, meg a láncokra aggatott bukszám. Már csak azt a lúzer hörcsögöt kellett tartóba lógatni és szaggathattam a telepre.
Zúztam ezerrel a tégla tákolmányok tetején. Tata aszondta, nagyon parásan gyászhuszár volt Skizi ábrázata. Már pedig, ha a vén kopó eztet nyögte, akkor ott tényleg rohadt valami a zavarosban. Úgy rongyoltam végig a szaros placcon, be se csurrantott a vakuzás, hogy nem kéne kibaszott rinocéroszként bekúrni az ajtót és a dobhártyámat szaggató gitárnyúzás közben vonyítani a redvás üdvözlégyemet.
-ÉÉÉÉÉ~J! SKIZINA! MI A SZAR VAN?!- Be se kellett volna lepődnöm, hogy tatesz kurvára bokán csesz a bambusz, fenyítő fatestápolójával. A vén kecske rohadt hippi pofával zavart le dupla veretést, mire lezakózott a szitu, mekkora sikert lúzerként verem a nyálam ezen a terepen. Ezerrel ki is kaptam a zajládámat és dobbantottam térdkalácsra magam. Kibaszott pörgősen bocseszt kértem szontyitól, aztán betapogattam a témát, máma hányszor körmöljem le a cseszett házirendet.
Őszapó eldarálta a retkes büntimet, utána felszívódott a kis vackában, hogy kurvára szembe tenyerelhessek Skizellával. Rohadt méretes fújtatással, kapartam le a hátamon élősködő lajháromat, hogy levághassam mellé a picsámat. Méretes kussba süppedve kagylóztam az orbitális gebaszon, amiért ide csődítettek. Kurvára duzzadó érrel a homlokomon sandítottam a csülköm mellett pöffeszkedő díszpéldányra…
-Feldobhatnék egy csicskát, aki állandóan sípol valamilyen mikroküki faszság miatt…de tom, hogy nálatok nem ez a szitu.-Kapartam bele a sérómba, hátha leszállingózik valamilyen kibaszott tipp, merre taperáljak a szaros probléma után.
-Keh! Vésd a koponyádba, hogy mindig süket-néma defektes sügérek, ha a nyűgükről megy a téma! Teperned kell, hogy rohadt Sherlock-ként kinyomozd, mert ők egy szaros hintet se nyögnek…-
Lapogattam be Skizabella szénaboglyáját, mielőtt berongyolna csiperkéket termeszteni a szemközti sarokba. Ennyire még nem zörgött a retkes haraszt, hogy itten betonnak nyargaljon. Átmeneti hisztérika lehetett, mert valami szart nem vágott le Skizizi, ami a cakkozója szerint rohadt piros betűs ünnep a naptárban.
-Neh! Kapd össze a picsád! Addig nincs oltári szopacs, míg csicsereg veled.- Tápászkodtam fel, hogy nyomuljunk befelé a szumó szőnyegre. Szájkoptatással baszottul nem vergődünk sehova, csak rohadtul kiszárad a pofánk. Ezt a retkes bölcselkedést még a sárga fazonok is bezöldelték volna…
-Eh, szal fúj a cirmos…Konkrétan egy szitunál nyomul be ez a gebasz, vagy általános szarakodás? Többi bentlakásossal se kúrták össze a port?-
Kapartam elő a tokjában terpeszkedő szeletelőmet. Ha már elciheltem a picsáját, begórom a közösbe, had szaggassák meg a csipke terítőjét. Kurvára ráfért a redvás porolás, mert a csicska vinnyogása is tuti ezért kúszott idegtépő fokozatba.
-Aszondom csekkoljuk, mikor mászik be a zavar. Hátha a csapatmelóba görgedezett be a komposzt moslék…- Döntöttem be a szaros ütemtervet. Addig úgy se vergődünk közelebb Mekkához, míg ki nem zuttyantjuk, mi a zűrt gerjesztő baromság dagad Skizlandia viharos partjainál.
Be is lógattam a picsámat, hogy aztán most neki feszülök. Beeregettem a belező hentes tekintetem, ahogy megpöccintettem lajhár tsuba-ját. Nem kecmereghettem redvás tötymörgéssel, ha nem vágja az első pillantásból, felkockázom sushi-nak, akkor baszhattam, mert nem veszi fenyegetésnek a rohadt trappolásom. Már pedig, kurvára úgy nyargaltam neki, hogy most egy, max baszottul dupla szelésre felnégyelem a picsáját. Addig elő se horgásztam a piszkavasat, míg át nem dobbantottam a vágási zónába. Akkor kurvára előkaptam a bicskát, amivel rohadtul keresztbe nyestem a plafonnak. Kíséretnek kurvára bekínáltam a jobbosomhoz húzott csápommal. Baszottul kifelé kacsázó karral toltam a gigáját elkaszáló saya-mat, mert rohadtul nálam tenyészkedett. Ennyi szarakodással viszont baszottul nem értem be. Kurvára lefelé vontattam a szikémet, hátha felboncolhatom a bendőjét. Még ennyivel se nyomulnék előrébb, akkor cseszett lendületet vennék egy tolatással, amiből egyeneset orbitális szemétséggel gyepálnám. Beváltanám a tapadást, hogy kurvára orron csűrjem a Markos-Nádassal és visszatenyeressel rohadtul leamputáljam a koponyáját. Ha meg eztet is rohadtul kipörgeti valahogy, akkor eldarálom saya cimborámmal a bütykeit. Nincsen kecmec, rohadtul nem eregetem oxigén pacához jutni.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #7 Dátum: 2015. Jún. 24, 23:42:17 »
A kitsune meséje

Elhűlve figyeltem a szemem előtt kibontakozó jelenetet. Pislogtam nagyokat, nem csak Sensei~re, de az ismeretlen bácsira is. Bele gondolva, hogy velem mit tudott volna művelni, … inkább mégse gondoltam bele!  De ha Masaki~san így volt vele, akkor vagy nagyon félelmetes volt, vagy nagyon tiszteletre méltó, vagy mind a kettő egyszerre. Akárhogy is, csendben meghúztam magam, rendezzék le az ilyes féle dolgaikat egymás között. Nem úgy tűnt, hogy elsőre játszódik le ez a jelenet. Zavartan pislogtam félre, meg oldalra, elvégre mégis csak én voltam az egésznek az okozója, és ráadásul büntetések, meg ilyenek voltak emlegetve. El is döntöttem magamban, hogy legközelebb hozok Sensei~nek egy korsó szakét. Majd újra átgondoltam a dolgot, és arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább valami mást. Ám arról egyelőre ötletem sem volt, hogy mit. Talán valami régi tekercset, vagy ilyesmit. De közbe a bácsi el is tűnt – Nurarihyon~sanra kezdtem gyanakodni álruhában, olyan ügyesen jelent meg, meg tűnt el az ember körül! Ő volt még ilyen alak, és még a látszólagos kor is stimmelt! Csak a fejforma nem akaródzott olyan lenni, de talán ez volt az álca lényege! De megráztam a buksim, hisz nem ezért voltam itt. Inkább elmagyaráztam, amennyire tudtam, hogy Gin~chan miféle titokzatos problémás hallgatási fogadalmat tett. És hogy én ezt mennyire nem szerettem.  Ekkor láttam meg… félig Sensei háta mögött. Szellemszerű, mégis kristály tisztán kivehető alakot. Nem volt kérdés, hogy egy kardlélek az. Ráadásul, Masaki~san magával hozta a kardját! Egyből elkaptam a tekintetem, ahogy a pillantásunk a karddal találkozott. Nem kellett összekaparnom azokat az emlékeket, amiket még megboldogult siheder koromban neveltek, elég vehemensen belém. Az első ilyen volt, hogy nem illik egy férfi szemébe néznem. Bár, lehet, hogy ezt csak azért tanították, mert gésát akartak belőlem faragni? Nem gondolkodtam ezen a részén. Egyszerűen ösztönösen mozdultam. Mélyen meghajoltam, miközben üdvözöltem a Lelket.
   - Ano… igazán örvendek, hogy találkozhattunk! - és teljesen őszintén is mondtam. Nem emeltem azonnal fel a fejem. Nem akartam egy karddal sem tiszteletlen lenni, főleg nem Masaki~san kardjával.
 Így is kifigyeltem, az alatt a fél pillanat alatt is, míg megláttam, hogy Sensei~jel ugyanolyan a szemszínük. Ellenben a ruhája nagyon furcsa volt. Nem igazán ismertem ezt a viseletet – ami engem ismerve nem is volt olyan meglepő.  Csak ezek után tekintettem újfent fel.
   - Velem szokott beszélni, sőt! Ha nem is akarom hallani, amit mond, ha mást nem, álmomba boldogít, de nem hagyja, hogy figyelmen kívül hagyjam. - fordultam Sensei felé, hogy beavassam Gin~chan társalgási (bosszantási) szokásaiba -Arról se tudok, a többiekkel lenne problémája. - kissé zavarba voltam. Mármint, nem voltam folyamatosan ott mellettük, hogy figyeljem őket, még ha bennem is voltak, akkor sem! - Mindenesetre nem viselkednek úgy, mint akinek baja van egymással. Isznak, parádéznak…
De nem hiába jöttem ide! Sensei tudta a megoldást. Nagy bátran rá is bólintottam a dologra, hogy nézzük meg, hol a bibi.  Minden nagyon szép volt, és jó, meg ment, mint az a bizonyos karikacsapás, míg meg nem neszeltem Masaki~san vérszomját. Ilyen téren (is) menthetetlenül kifinomultak az érzékeim. És most minden vészjelzőm azt magyarázta a buksimba, hogy ne merészeljem fél vállról venni a dolgot, vagy ott hagyhatom, nem csak a fogam. Ritka gyorsan adtam át Suza~channak a póttestem, én meg már libbentem is hátra. Nem cécóztam, holmi bemelegítő körökkel. Ahogy előhúztam Gin~chant, már suttogtam is neki a hívóparancsot. Valamennyi bennem élő démont parádéra hívtam. Az éjszaka hiánya se zavart ilyen téren.  Már szaltóztam igen tempósan hátra, mire megjelentek körülöttem a cseresznyeszirmok. Sensei tényleg nem viccelt!  Az életem volt a tét. Márpedig olyankor az ember lánya nem szokta magát visszafogni. Éreztem, ahogy az adrenalin jegesen végig csurgott a gerincemen, kitisztítva az agyam. Ahogy a cseresznyeszirmok köddé omlottak szét, újra az a gyilkos voltam, aki nem szerettem lenni. Főleg nem Masaki~san előtt.  Előugrottak a füleim, miközben próbáltam több-kevesebb sikerrel kivédeni a férfi támadásait. Felváltva a legyezőmmel és a katanámmal. Ez most nem olyan volt, mint a normális edzéseim szoktak lenni. Inkább hasonlított ahhoz, amikor régen a csatamezőn próbáltam túlélni. Addig hátráltam előle, amíg csak a fal közelébe nem kerültem. Akkor aztán inkább a falon landoltam. Elrúgtam magam, kivont katanával, ám a ruhaujjamból kinövő pengék hosszabbak voltak, mint a kardom. A levegőbe megperdültem a saját tengelyem körül, hogy aztán a férfi mögött érjek földet, felé fordulva. Végzetes lett volna a hátam mutatni neki. Lendültem is vissza. Nem volt időm komolyabb hozzákészülődésekhez. A végtagjaim valamennyi hajlatába pengéket növesztettem. Így kezdtem el táncolni. Koránt sem olyan tánc volt ez, mint amilyet egy legyezővel, súlyos kimonóban táncolnak a gésák. Noha az alapja az a több éves tanulás volt, amit maikoként kellett megtanulnom. Ez sokkal szabadabb mozgás volt, sokkal pörgősebb.  A nyakamra, és a karjaimra-lábaimra pengékből simítottam páncélzatot. A létfontosságú szerveim igyekeztem ezzel védeni. Lehelet finoman tekeredtek a bőrömre az amúgy borotvaéles pengék. Nem kellett attól tartanom, hogy megvágnának. Ezek közül bújtak elő a támadó pengéim. Ösztönösen óvtam a túl sérülékeny részeimet. A nagyobb ütőereimet, vénáim. Még, ha tudtam az eszemmel, hogy Sensei nem meggyilkolni akar, akkor is, ösztöneim mást diktáltak. Ilyen módon igyekeztem hozzá közelebb kerülni. Két méteren belülre kellett kerüljek ahhoz, bármit is elérhessek a pengéimmel. A lélekenergiám ködszerű takarásába is bíztam, mikor közelítettem, látszólag lazán. De mikor elég közel kerültem hozzá, hirtelen a játék abba maradt. A miko ruha eltűnt rólam, és csak egy szál nagamaki volt a kacsómba, a hátamon meg az ezüstszínű saya díszelgett.
   ~GINGITSUNE!!! ~ nyervantottam magamba mérges-értetlenül. Nem csinált még ilyet, viszont ezzel az is beigazolódott, valami nagyon nem stimmel vele. Ezzel azt is elérte, visszavedlettem a korábbi lelkiállapotomból normálisba.
   ~ Üdv itthon Cicuska! ~ hallottam a hangját a fejembe. Nem volt kárörvendő, vagy csúfondáros. Keménynek és hidegnek hatott inkább. Beleborzongtam. 
   ~ Mi történt? - érdeklődtem le, miközben újra védekezésbe vonultam vissza. Ennyit arról, hogy támadnék… Visszahúztam a kard pengéjét, egy méteres körüli tsuka maradt így csak a kacsómban. A másik kezembe vettem a másfél méteres saya~t. Naná, kapkodnom kellett.
   ~ Mit gondolsz Cicuska? ~ kérdezett vissza. Rühelltem, amikor rájött az ötperc, és rébuszokba beszélt, de amikor inkább visszakérdezett, na azt még jobban! A rébuszok általában olyankor voltak, amikor tanítani akart valami,t de olyankor legalább válaszolt, de amikor már válasz helyett vissza is kérdezett, ott már komoly volt a baj. Na akkor valami miatt megsértődött. És nekem ötletem nem volt arról, hogy mi miatt. Pedig, a bosszantós jelleméhez képest, elég ritkán sértődött meg.  Néha az volt az érzésem, hogy amíg rólam volt szó, bármit elviselt tőlem.
   ~ Azt, hogy nem szokásod önkényesen megtörni a bankai~t már nagyon jó hosszú ideje! ~ morogtam tanácstalanul, miközben a saya~val próbáltam Sensei támadását védeni. Nem volt mese, kénytelen voltam sima nagamakival játszani. Bár azt se tudtam, meddig adja oda Gin~chan használatra. Masaki~san kétkardos stílussal osztotta nékem az áldást. Alapjáraton én is néha játszottam így, de ehhez koránt sem kellő szinten. A mozdulatok logikusak voltak, pontosak, és pont csak akkorák, amekkorák szükségesek voltak. És nagyon gyorsak! Míg a kardhüvellyel igyekeztem távol tartani a férfit magamtól, a nagamakimból kicsaptam a pengém. Egy újabb apró változás lett rajta, mikor kérésemre engedelmesen omlott szalagként a padlóra. A maga méteres pengéje, mérete kétszerese lett. Két méterrel, csodásan imitált egy rövidebb táncszalagot. Ha bankaiban nem is tudtam táncolni, még nem tettem le róla teljesen. Megperdültem magam körül, elvégre valamennyi harcművészet alapja a kör volt. A szalag engedelmesen követte a mozdulatom. Majd jobb irányba csaptam Masaki~san felé, és a szalag balról támadt. Rengeteg időmbe tellett, míg megtanulta a szalag irányítását. Olyan volt elejébe ez az egész, mint valami kígyóbűvölés. Gyönyörű, és halálos. Bár tudtam, hogy ellenfelem sem kell félteni. Könnyed táncolós mozdulatokkal közelítettem, hogy el tudjak libbenni a támadása elől. Előttem szinte önálló életet élt a becsapósan selymesnek tűnő pengém. Én meg, mint valami kígyóbűvölő küldtem folyamatosan a férfi fele. Megpróbáltam az ő kardjára tekerni a sajátom. Közben észre sem vettem, hogy nem csak a hajamba vegyültek hollófekete tincsek, de a bőrömön is vérvörös minta kezdett el terjedni. Félre döntött buksival figyeltem vörös szemekkel, mikor csaphatnék le. A tökéletes pillanatot kerestem. Ám Róka megint olyat mondott, teljességgel megdöbbentett.
   ~ Cicuska! ~ hallottam a fejembe ~ El kellene végre döntened, hogy melyikünk használod. Őt, vagy engem! ~ nem ért túl kellemesen a kérdése. Mit kellemesen, ledöbbentett! Olyannyira, nem vettem időbe észre, és benyakaltam egy méretes támadást ellenfelemtől. Mire is jó, ha az ember nem oda figyel, ahova kéne. Kecses ívben lendültem el a földtől, majd landoltam kicsivel arrébb. Ha eddig azt is hihettem, hogy csak valami nem túl vicces álomban leledzem, rá kellett, hogy jöjjek, hogy a valóságot éltem épp meg. Ekkora ütéstől másképp tuti felébredtem volna. Hitetlenül pislogtam a kacsómba tartott fegyverre. Gin~chan eddig még sose volt féltékeny! Mármint, persze, ha megnéztem magamnak másik fegyvert, egyből az orrom alá dörgölte, hogy ő mennyivel jobb, meg a méreteit emlegette, amikre nagyon büszke volt, de ebben kis is merültek az ilyes féle megnyilvánulásai.  Ezek is csak legfeljebb félig voltak komolyak, de nagyobb részük inkább csak az én bosszantásomra szolgáltak. Ám most teljesen komoly volt. Mivel a részem volt, ezt is éreztem. Fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mit is lehetne kezdeni.
   - Masaki~san - szólaltam meg, miközben igyekeztem minél tempósabban feltápászkodni a földről. - Mit lehet olyankor csinálni, ha egy kard féltékeny? - összezavarodva lestem Ezüstkét még mindig, majd Sensei~re pislantottam - Ötletem sincs, mi üthetett hirtelen bele. Meg ártott neki a túl sok szaké, vagy valaki fejbe verte volna. Bár, ez elég valószínűtlen, nem szokta hagyni, hogy bárki hozzá érjen csak úgy.


(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Jún. 25, 01:14:45 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #8 Dátum: 2015. Jún. 28, 16:46:14 »
A ravaszdi stóla tente adalékanyaga

Kibaszott hentes vigyor kúszott a képemre, miután Skizizzenet nem tetvészkedett szaros szőrtüsző cincálással, hanem kapásból rám döntötte a retkes cakkozó kraftot. Sügér voltam belőni az energiamoccanásokat, de kurvára kontinensekről bedaráltam, ha valakinek megzizzent a fogpiszkája. Rohadtul feltápoltam a szenzoraimat, amitől kibaszott csilingelésként baszott belém a kettőhúsz, ha valamelyik komposzt sushi becsócsálta a balhé piruláját. Itten nem kellett rohadtul tepernem a cuccért, mert Skizabella a pofám előtt vontatta el a mézes madzagot. Lendületből hókon csoszott az átvedlett piszkavasával, szal rohadtul nem kellett beerőltetni a picsámat.
Kurvára begórtam volna a frotírt, ha ennyivel zugba szorongatom, de Skizománc nem rottyantotta telibe a liberót, hanem képen kínált a rohadjak meg matricával. Sugárhajtással kúrta el magát a tégla támasztékról. Baszott ráérős kifiléző barom pillantással sasoltam a röptében kurtított forgolódását. Rohadtul nem arra képezték a szottyadt valagam, mindenfelé úgy csalapáljak, mint egy lúzer, aki befosott a körülötte zizegő csíkos szurkapiszkától. Kibaszott számító taplóként csekkoltam a szitut, hogyan pottyan a parkettára és merre tátong szabad placc, ahova kurvára lecsaphatok. Több se kellett, hogy ne zúzzak a landolásra felmázolt pöttyéhez . Nem zakóztam a képére, mert abból csak az én rühes pofám ballagott volna pácolt nyársba. Kurvára a szívét becolozva böktem előre és dobtam kifelé a pengét, hogy végigkaristolja a mellkasát.
Azon baszottul még szélesebbre vontattam a vigyorom, hogy rohadtul ügyködött véletlen se csekkolhassam a farpofáját. Felbiccentettem egy kibaszott piros katicát az ellenőrzőjébe, de erről kurvára nem eregettem füstjelzéseket. Mostan rohadtul elcsépeljük egymást és nem trécselő süti zabálással kúrjuk el az időt. Szal, nem zuttyantam ki a belező ritmusból, főleg, azok után Skizella rohadt üszkös tollasok tavára kotorta körbe a placcot. Erre a lődörgésre baszott spurival váltottam fogást lajháron és curikkoltam hátrébb. Ha már a ravaszdi balerinának lehetett a pofámat szórakoztatni, én se állítottam takarékra a tanyasi vérmérsékletem. Magam elé eresztettem cölöpöt és baszottul kivártam azt az ütemet, hogy Skizofon fosztott pulyka lötyögése beérjen vércsapoló távolságába. Abban az elcseszett koslatásban beeresztette a szaros ködösítést.
Kurvára garázdálkosára uszította a szürkés ködben sunnyogó pengéjét, amivel rohadtul arra eregetett telibe zúzza Skizina csapását. Azon retek tempóval fennakadt a szemöldöke, hogy a ravaszdinál elkolbászolt a belező szimat, mert rohadt pukkanásra szívódott fel a bádog kasznija. Legalább beficcent a gebasz, amire látszólag baszottul vaksi fószerként tettem, mert rohadtul nem nyúztam be a satuféket. A sunnyogó bundás, így is baszott tápos csibeként curikkolt előlem és kurvára milire ficcentette a reflexem, hogy lekapja a fülesemet. A rohadt kötélre csavarozott penge úgy belepte az előre csörtető idegrendszerem, hogy kibaszottul végigszántotta a pofám és kagylóm. Rohadt dühös cümmentéssel billentettem jobbost, ha visszafelé rodeózik véletlen se álljon a picsámba.
Aztán kurvára bepróbálkozott ajándék szafaládénak eldobozolni, miközben baszottul kezdett átvedleni szuper fosatós alommájerbe. Erre már betelt a bukszám, rohadtul kijárt a zsebre tockos. Betunyultam a képernyőjébe, aztán beleszánkáztam a rotációs kapa balettorázásába, ami kurvára egyszerűbben ment, mint kellett volna. Kurvára hárklis tyotyogósként morrantam fel, hogy mi a franciadrazsét nyomorékoskodik, de baszottul nem hatott be. Ráuszítottam a seggét vakaró lustikuszomat. A penge kurvára szanaszét libbent és rohadtul felbolydult sárga-csíkos hadként veretett piros stól után. Ha nem hessegeti el a sutyerákot, kurvára berendezik a baba pofikáját.
Ekkor csapott be a faszom takarékos villanykörte lődörkés Skizina térfeléről, hogy mi a katyvaszt kell kikanalazni, ha a colosod bedobja a durci táblát. Kagylóztam a problémát, de baszottul alakítottam a süket-néma gyépést. Oda se skubiztam, mit nyomorékoskodik, mert én már kicsekkoltam a fazékból, mi kozmásodott szenesre. Skizizi kurvára belekutymálódott a több frontról csörgedező erejébe. Baszottul berezelt az előbb, amikor elkezdett átvedleni. Amíg cseszettül be nem fogadja, hogy ez az elbaszott szitu, döglik még benne extra energia és nincs benne a spiritusz kurvára másokra durrantsa csumákos fokozatban, akkor baszottul nem fog tovább vergődni a hipózott cirmosával. Emiatt ráfetrengtem a retkes nyomulásra, hogy kicsalogassam belőle a maxos szőrpamacsot.
Beszivattyúztam egy kurva méretes oxigén dózist, mert baszottul rákoncentráltam a szarakodásra. Baszottul pofán górtam füttyentéssel az idomított vakarcsom, aminek hála baszottul berobbant a körülöttem tespedő energia. Csernobilból faszom kirándulásra lepattant sugárzás szállta meg a cakkozómból alapjáraton szállingózó szürke ködöt. Berándult a pofám a rühes fájdalomtól, ahogy pumuklinak hála félig átvedlett a jobb csülköm. Atomra nem csíptem, mert izmosabb, bengálabb, feketébb lett és kurvára útban tespedtek a hosszú szemkaparó karmai. Ha ez még nem lenne elég szopatás a tetves fogaim is benyúltak, mint egy szakadt vérkopónak. A retkes szemeim, pedig nem a kibaszott foszforeszkálástól virított élénkvörösen.
Kurvára nem akartam szétverni a csehót, ezért rohadt rövidre vontattam a pórázát. Bolhafingnyi fröccsöt hajítottam Skizella elé, de ettől is baromira felkúszott a kaszabolási erőm. Hát még, hogy megdobtam a protkóm között kituszkolt második szintezéssel. Már kurvára keménykedünk, én se csusszantam le a szopacs járatról. Felvedlettem a kibaszott csuhámat, benyúltam az öt golyszlimat és kapásból lúzer baromként bedobtam a nyitányomat. Kibaszott szemétládaként kukkoltam rajta végig. Kezembe sasszézott a tüzeskedő kugligolyóm. Rohadt eci-peci ténfergéssel becoloztam a jobb bokáját, ami ezután valszeg hangos reccsenéssel adta be a kulacsot. Retkes számító disznóként a támaszkodó bütykét amortizáltam, hogy egyszerűbb móka legyen belékelnem a koponyáját. A házi blökim felnyomta a sprintem és tángálásom, szal Skizina előbányászhat valamit, mert kurvára meglódultam felé, azzal a céllal, baszottul kifilézzem a gyomrát.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #9 Dátum: 2015. Júl. 04, 00:30:19 »
A kitsune meséje

Nem volt túl sok időm letörölni a vért az orromról. Vagy inkább szétmaszatolni? Sensei~t nem különösebben verte fejbe a felismerésem. Ráadásul eléggé Hátrányos volt számomra a helyzet. Nem elég, hogy a férfi kardja olyan volt, amilyen, de túlságosan is kardja alá dolgozott a lélekenergiám. Ha amúgy nem lett volna elég nehéz dolgom vele, pedig az lett volna, a ködszerű lélekenergiám kedvesen rejtegette az ő kardját. Nem elég, hogy eltűnt, még azt is nehezítette a köd, hogy legalább azt megfigyelhessem, Masaki~san merre is tartja a tsukát. Bár, ha tényleg levegővé vált a penge, akkor az a lehetőség is fenn állt, hogy a tsuka iránya édes kevésre lesz elég, helymeghatározás szempontjából! De mindezek már csak menet közben futhattak végig a fejemen. Ugrottam is ki, lehetőleg minél messzebb a veszélyesnek ítélt zónából. Sensei nem finomkodott, igaz, nem is finomkodásért jöttem pont ide. Szolid hátra szaltóval ugrottam föl a falra, majd kapaszkodtam volna tíz karommal, mikor megláttam, hogy a férfi még csinált valami elég fényességes alkotást. Bocsánat a kifejezésért, de nem fogott el a biztonságérzet, miközben figyeltem a történteket.  Villogós szemű… nem is tudom. Ebben a formába… kissé oni féle hatást keltett. Igaz szarvai nem voltak.  Csak annyi különbséggel, hogy az oniktól többnyire nem félek, hiába ők a természetes ellenségeik a kitsunéknak. Sensei viszont… eléggé megbirizgálta az életösztönöm! Úgy sejtettem ez lehetett az a harmadik lény, akiről magában beszélt. Vagy valami olyasmi. Akaratlanul is elfojtott morgás tört fel a torkomból. Halk, ám fenyegető. Nem, mintha annyira ugrálós kedvembe lettem volna. Masaki~san most már tüzeskedett is! Enyhén elkezdett a fejem fájni. Akkor tájt még nem jöttem rá, hogy azért, mert sisakszerűen egy méretes rókakoponya nőtt rá. Elkezdtem átalakulni, ám ezt is olyan titkoltan. Olyan jó voltam a titkolózásba, hogy én is csak akkor jöttem rá, mikor már az arcomra is nőtt, egészen az orrom vonaláig. Ám ott megállt. Nem volt időm terepszemlét tartanom, mégis mi változott még. Azt éreztem, hogy a gerincemre is telepedett egy külső csontváz. A hakamámra tökéletesen rásimultak a bordák, még csak a levegővételben sem akadályoztak. Minden nagyon szép lett volna, az egyetlen bibi az volt, hogy én nem rendeltem ilyesmit! Azért igyekeztem a helyzetből kihozni, amit csak lehetett. Ekkor vettem csak észre, hogy már jó ideje nem a falra vagyok lényegülve, hanem két pár bőrhártyás szárny tartott a levegőbe.
   -Gingitsune! - próbálkoztam a fejben társalgás szépségeivel - Tudom, hogy mit beszéltünk az előbb, de Sensei ellen nem sokra fogunk menni shikai~val! - két kacsóval tartottam Ezüstkét. A pengéjében láttam csak meg, hogy a buksimon trónoló koponyánál, tüneményes vércsík igyekezett utat vágni magának. Mintha vért könnyeztem volna. Örültem, normálisan nem kellett magam szemlélnem kívülről. Nem éreztem túl esztétikusnak a külsőm. Nem, mintha ez lett volna a lényeg. A koponya orra előtt egy méretes tűzgömböcske kezdett gyűlni. Újabb izgalmas részlet, amit nem akarattal alkottam oda.
   ~Sajnálom Cicuska, de nem tudok ennél többet! ~ jött a Róka válasza. ~ Bankai~t próbálgatni fölösleges lenne! Leszaggatnád magadról a szárnyakkal! ~ bele gondolva, logikus volt az okfejtése. Az egyetlen probléma, hogy nekem nem volt időm bele gondolgatni. A férfi ugyanis nem piknikezéshez készült rá ennyire!
   - Keiko~chan! - szóltam rá másik Rókára is, valami nagyon nem stimmel. Sorba kapom az ajándék extrákat, de így meg nem tudom tényleg azt tenni, amit akarok.
   ~ Én segítenék Drága, de ez jelen pillanatban nem rajtam múlik!
Kissé hitetlenül fogadtam az állítását. Naná, hangot is adtam a dolognak.
   - Nem emlékszem, hogy ilyen lényt össze akartam volna hozni magamból! - mutattam rá az állítása bukkanóira. De egyből kész volt a válasszal.
   - Nem kifejezetten ilyen lényt. Viszont féltél, és mint olyan, ez öltött testet. Kicsim, ezt én sem tudom vissza csinálni! Ha esetleg befejeznéd, könnyebb dolgunk lenne! - kezdtem nagyon elveszteni a fonalat. Nagyon nagyon. Főleg, mert közben a szárnyaim Masaki~san felé vittek. És még én gyártottam őket félelemből, nem? Fogalmam nem volt, hogy mi folyik velem, bennem, és ez se javított a kedélyállapotomon. Két kacsóval tartottam Gin~chant, és csak annyit tehettem, cseppet megnöveltem a súlyát. Úgy jó ötven kilóval. Így próbáltam meg a felém jövő támadásokat kivédeni. Ha már a szárnyaim voltak olyan kedvesek, és önállósították magukat.
   ~ Cicuska, mitől félsz ennyire? Az ellenfeledtől? ~ érdeklődött Gin~chan közben. Volt egy olyan érzésem, nem veszi túlságosan a lelkére, hogy nekem most épp életbe kéne maradnom.
   - Eléggé élet-halál játékba vagyunk épp benne! - nyervatottam azért vissza, miközben, azon igyekeztem, kikerüljek Masaki~san bűköréből. A bűvöt a gömbjei jelentették, a körét pedig a hatótávja.
   ~ Nem ez az első alkalom, hogy az életed a tét. Még sem emlékszem, hogy korábban így reagáltál volna! ~ vádolt meg Gin~chan azzal, hogy az idők folyamán meggyávultam volna. Morcosan morrantottam felé!
   -De korábban nem voltak szárnyaim, karmaim, meg miegymás plussz testrészeim mellé! Ha bajom esik, akkor nektek is bajotok esik! És ez Kei~chanra is vonatkozik!
   ~Vagyis minket féltesz? ~ komolyan hitetlenkedést hallottam ki Ezüstke hangjából? Mindig is értett hozzá, hogy tud a leggyorsabban felbosszantani!
   - Igen! Titeket is féltelek! - morogtam immár elég titkolatlanul. - Meg kicsit félek magamtól is… - ezt a részét már inkább csak motyogtam. De a mindenit az ezüstösbe… nagyon jó füle volt, így is meghallotta.
   ~ Kei~chan, picit átvennéd? ~ érdeklődte le, persze engem előtte meg sem kérdezve. A piszok róka tudta, hogy rá bármikor rábíznám az életem. Így aztán egy kis morcogás után át is adtam a stafétát.

Vagyis a belső világomból tudtam figyelni tovább, mi is folyik a külvilágban. Majdnem félre nyeltem, mikor megláttam, hogy eltette Kei~chan Gin~chant, lévén ő nem volt kardforgató. Helyette olyan karmokat növesztett, Earl~sannak a becsületére váltak volna. Az egész testünket pikkelyekkel vonta be, a csupasz csontokat is, és egy farkat is növesztett, csont tövises buzogánnyal a végén. Teljesen máshogy mozgott, mint én. Az egész lényén érződött, hogy inkább fenevad, mint emberi lény! Abban a percben, hogy leérkezett a talajra, becsukta mind a négy szárnyát, és négykézláb ereszkedett. Rávicsorgott, és rámorgott ellenfelünkre, majd egy ideges farok csapással egy sor sültövist lőtt rá, majd utána mind a négy mancsával egyszerre rúgta el magát. Nyaktörő iramba közeledett, és a farkával egy csapást indított a férfi felé. Szinte egy időbe a pofája elől egy kékes tűzgolyó indult el. Mind a két támadást figyelem elterelésként vetette be. Valóságban az egyik, méretesen karmos ujjával célozta be a férfi egyik akupunktúrás pontját. Valamennyi ujján tűhegyesre nyúltak a karmok. Szemmel láthatóan, ő velem ellentétben nem csak a mutató ujjával tudott támadni. Igyekezett minél közelebb kerülni Sensei~hez, hogy aztán zongorázhasson egyet a nyomópontjain. Pusztítani akart, hogy engem megvédjen, tisztán éreztem.  Szinte levegő vételnyi időt sem hagyott magának, kifeszítette a szárnyait, és már reppent is föl a levegőbe. Felfele menet, a farkával igyekezett tisztítani a terepet, az esetleges akadályoztatástól. Közben már a farkán sorra növesztette az újabb sül tüskéket.
Én, mindeközben Gingitsune előtt ültem. Kivételesen komoly volt. A többi ayakashi a folyó túl partján voltak. Egyikük sem jött át az üdvözlésemre. Érezhetően feszült volt a hangulata mindenkinek. Én sem voltam kivétel ez alól.
   - Szóval Cicuska. - Ezüstke szemeit figyeltem. Jelen pillanatban ugyanolyan ezüst volt, mint az enyém.
   - Azt kérted, hogy válasszak, de nem tudok! - még mindig őt figyeltem -Nem tudok választani, és ettől félek! - tettem hozzá halkabban.
   - Van egy olyan sanda érzésem Drága, hogy nem csak ettől! - mosolyodott el, kicsit megenyhülten, de még mindig vesékbe látó szemekkel. Durcásan húztam fel az orrom, de azért válaszoltam neki.
   - Nem tudom, hogy mi lesz belőlem, ha így maradok. - motyogtam. Nem szerettem erről beszélni, és ha nem Gingitsune kérdezte volna, nem is tettem volna meg - Nem tudom, hogy Keiko~chan engem miért nem bántott. És nem tudom, hogy mikor fogja megtenni. Olyan, mintha ő mindent tudna rólam, és viszont csak nagyon keveset róla! - nyögtem végül ki. Még mielőtt felnézhettem volna, két erős kar emelt el a földtől. Fel se kellett pillantanom, hogy tudjam, a róka döntött úgy, elcipel valahova.
A cseresznye erdő mélyén, egy aprócska tisztásra vitt. Eddig nem is tudtam erről a tisztásról, holott azt hittem, hogy már a Belső Világomat keresztül-kasul bejártam. Egy pagoda díszelgett a tisztáson.
   -Akkor került ide, amikor Keiko végleg beköltözött. Egy időben a toriik~kal. - szólalt meg Ezüstke, miközben letett, és intett, hogy lépjek be. Némán tettem eleget a kérésének - Nem kérdeztél rá, a lány meg mélyen hallgatott róla, szóval gondoltam, majd egymás között lerendezitek a dolgot. De nem siettétek el, az már bizonyos. Hogy keveset tudsz róla? Az nem kifejezés. Amíg te éltél 291 évet, Keiko sok ezret lehúzott már. Annyi emlék hirtelen a nyakadba zúdulna, finoman szólva se tudnád mind feldolgozni. Így ide zárta őket. Tegnap kértem meg végül, hogy had hozhassalak el ide. - vagyis nem ők voltak haragban, hanem tényleg bennem volt a bibi. - Csemegézz! - ahogy beléptünk, a padlótól a plafonig polcokkal volt tele az épület, és egy plafonig futó létrán lehetett őket magunkhoz venni. Levett Gin~chan egy könyvet, és a kacsómba nyomta - Azt hiszem, ez érdekelni fog - mosolygott.
Kinyitottam, ahelyett, hogy olvashattam volna, emlékek úsztam az elmémbe.  Egy apró, bár már akkor is igen idős fehér róka emlékei. Ahogy rettegve menekül egy vadász elől, ám az beéri, és elkapja. A félelmet, ahogy tudta, hogy meg kell halnia. Az fel se merült benne, hogy ő maga is bánthatná a vadászt. Annál ő sokkal tisztább teremtés volt. Egy tüneményes Inari róka. Ám még sem az történt, amit gondolt. Egy férfi jelent meg a semmiből, és kiszabadította a vadász karmai közül. Megküzdött érte! Hajlandó volt megsérülni, egy olyan kis rókáért, akiben a többség csak az értékes tüdőt és bundát látta. Éreztem a kis róka aggódását, miközben titokban követte az ismeretlen szamurájt. Segíteni akart a férfin, hisz ő is segített, így nővé változott, hogy elláthassa a sebeit, és megmutassa a haza vezető utat. A férfi neve Abe no Yasuna volt.
Ledöbbenten raktam le a könyvet, vissza a polcra.
   - Abe no Yasuna Seimei apja! - néztem rá a rókára.
   - Tudom. - bólintott.
   - Vagyis akkor Keiko~chan Kuzunoha? - derült égből villámcsapásként ért a felismerés.
   - Mégis mit gondoltál Édes, miért nem falta föl eddig a lelked? Nem csak azért, mert mi nem engedjük neki…
« Utoljára szerkesztve: 2015. Júl. 04, 10:17:17 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #10 Dátum: 2015. Júl. 06, 23:00:01 »
A ravaszdi stóla tente adalékanyaga

Ilyet még a kibaszott pusztaságban behalluzott délibábban se csekkoltam. Nem elég Skizella rohadtul rám dörrent a benne havajoló pitbull-okkal, még kurvára benyomatott nekem egy olyan vedlést, majd telibe fostam a bokámat. Egyetlen elföldelt másodpercre a tegnapi pizza is vigyázzba tolta magát a gyomromban, hogy mi az univerzumba pottyant sajtkrém tehenészkedik az ábrázatán. Rohadtul nem erre nyomtam be a fizumat. Arról baszottul lecsusszantak regényeket eregetni, hogy itten befittyenhet a szőrme muff átvedlik valamilyen sugárkezelt godzillává. Az egész cseszekedés arra az elbarmolt szitura tankolt rá még ötven lapáttal, amikor a nyominger csíragizdák arcoskodnak a bennük balhézó gonosz iker cimborájukkal, de annyira bebukják a duhajkodást, itten a retkes galaktikus oszlató brigádra szakad az elszabadult Dzsangó pofázmányuk.
Kábéra, ezt a műsort tolta nekem lájvban Skizofrász, de baszott tempósan. Rohadtul duplás, ha nem triplás kotorással telepedtek rá a stóla alkatrészek, ami kurvára nem jelentett túl sok jót a baszott pofámnak. Valszeg nem csak a mérete lett táposabb, hanem a kifiléző hatékonysága is, szal felgyűrhettem az észhez teregető bokszkesztyűt. Mivel, baromira nem gázoltam még ilyen posványosban, halvány bolhafing kábulatom sem lebegett róla, mi a frászos humbukot nyomassak. Az én rohadt síkvidéki paraszt logikámmal arra a retkes blokkra jutottam, hogy rohadtul elvesztegelek a szokásos receptnél. Lefoglalom ezt a rohadt terebélyes ravaszdi mittom mi picsát: beccorétuszt! Faszom se vágta mi a francok azok a denevér szárnyak, meg lompos csontozat. Annyi a tuti: rohadtul bedarálom ezt a nyomuló nikkelbolhát és eregetem Skizombinak, hogy a kurvára csendes, güritől mentes belső placcán lemeccselje ezt a difit, mert az hót ziher, kibaszott nagy gikszer van. Brutálisan, meg cseszettül csekkolható verzióban ficcent ki önmagából. Vágom én, hogy magánál van, de azt is kurvára lecsekkoltam, hogy atomra be van zavarodva. Teljesen becsinált ettől a képére telepedett faszságtól, már, pedig, ha beficcen a pánik kapszula, akkor rohadtul felszaggatnak az indulatok, oszt csákány önuralom.
Miután ezt kurvára leosztottam saját gógyiban, menthettem úszógumival a picsám, mert telibe kaptam a legbrutálabb jéghegyet, már pedig én cseszettül nem akartam titanic formában ketté szakadtan bedobni a kulacsot. Legalábbis az a pofázat előtt gyülekező laszti rohadtul nem focizásra lett beizzítva. Eztet kurva tempósan kilogikáztam, szal cseszett dünnyögéssel nyomtam képem elé a csülkömet és vontattam pofám elé a hipózott vázámat. Ennyi baszott extrát se gyűrtem még a pofámra, de a beszáguldó nitró lökettel már burjánzott a szörcsögő ölebes karomban annyi elcsapathattam a szutykót. A bitangos löket, így is leperzselte a szart is a csülkömről, viszont baszottul nem fingatott ki. Max a rohadt látkép, hogy a leprás pukkanás kibaszta a pecó oldalát.
-Oh, hogy a rekettyés spontán égése alatt kapna el szapora….bassza meg!- Ráztam be a séróm eltorzult horror fazon hörgéssel. Fel is toltam a szarságot, hogy becsekkoljam. -Ezért hót ziher kicsinál a vén szottyos. Faszom! Azt a likat rohadtul te foltozod be, Skizi!-
Böktem az átvedlést tovább űző sunyi szőrpamacs felé. Arról magasról kotortam, hogy rohadtul nincs beszámlázási állapotban. Én kurvára felcuppantottam a hívő kitűzőmet. Meg fogja ezt a retkes szitut oldani. Rohadtul rápakoltam a képzeletbeli tétemet, mert máshogy baszottul nem működne a cucc. Kurvára felesleges vergődés lenne, ha nem venném be, kicsengeti a megoldást.
Tovább csócsálni ezt a rühes bakancsot nem tudtam, mert a veszett prémes kurvára felém siklott. Erre visszagyűrtem a rohamsisakom és baromira bekészültem, hogy rohadtul megsorozom a komáimmal. Radaroztam a mozgását, de mire rárobbantottam volna az ajándékom, rohadtul stílust váltott. Karmokra gyúrt, amire kibaszott suttyó taplóként ugyanazt a kontrát dobtam. Még egyet gyűrtem a karomon és bevontam a banzájba a másikat is, hogy táposabban védjen a kurvára Ollókezes kaszabolójától. Ettől, majd becsináltam a fájdalomtól. Azt hittem ott verem a koponyám kibaszott heavy metal ütemre, de rálőttem a retkes némítót a vergődésemre. Arról meg baszottul lószarnak se kellett tudni telibe csuláztam vérrel az agyagedény belsejét. Rohadtul bírtam taccsra vágni magam, úgyhogy befért a léc alatt, hogy most se kotorjak haza egyetlenre cseszett részletben.
A talajra kupacolódott mócsing bekészülésére, csak rohadtul bevágtam az élvezkedő tetűfészek vigyorom. Komáltam ezt az elcseszett szitut. Végre, rám zuttyant egy olyan baszott fenyegetés, amit már rohadtul annak vételeztem. Kurvára berezonált a földelést szimatoló szenzorom és ez kibaszottul felpörgette az adrenalint a koponyámban. Baszottul bezsongtam a felém lódított tüskéktől, amiket be se figyelt, hogy kikerüljem. Bezizzent a szaros vérengző érzékem, amikor már baromira mindegy, csak dögöljön meg valaki. A retek módon elfajzott ösztönöm, azért kurvára befigyeltem, ne sasszézzon át a kerítésen. Addig engedtem tombolni, míg baromira nem nyúz a dobhártyámat szaggató sipákolás, ha az befigyel, rohadtul lelövöm a nyáladzó blökit.
Tetves parasztként fogtam be az összes eregetett fogpiszkát karral. Lazán kicibáltam belőle mindegyik szarságot és elgórtam a francba. Befigyelt a szefósságom, mert a vérem már baromira sötétebb, zöldes ufó árnyalatban virított a padlón. Csipetke jele, hogy tombol bennem a parti. Azért a privát gyökérségem mellett a pofám elé is sasoltam. Dupla szelőt csülkömbe kotortam. A két benyomatott pörkölő laszti elől a levegőbe lőttem a seggem, ahol pofán zoomoltam kattant prém karmait. Kurvára behasznosítottam a szarcsimbókokat, hogy jobbost véve lacsaphassak a vacak csuklójára, amit baromira befogtam és nyominger parasztként beleállítottam kacsójába az elszaltóztatott pöckét.
Baszottul nem csapattam elég tempósan az ipart, mert a szabadon lófráló csülkével befingatta az oldalam. Csumákosan felnyársalta a retkes hústelepem. Tompán zizzent valamiféle lefittyenő zsibbadásom, de a gyépés blökim lenyomta a fájdalmat és kómázást. Helyette rohadtul feltámadt vérszívóként zombultam utána. Kurvára lendületből le akartam nyesni a gógyiját, viszont hátrébb ette a penész. Ezt már cseszettül nem vette be a valagam. Begyúrtam a fércelő vackát, hogy rázuttyantsak egy vackos cero-t. Baszottul nem kóválygott ingerenciám újabb éles szarokkal cicomázzon ki.
Miután baszottul elsütöttem az egyetlen varázsbaromságot, amit be tudtam izzítani, rágyúrtam a repkedő gyökérségei szétcincálására. Önkéntes nyomorékként szaggattam a karmai közepébe, hogy villantásból pörögjek rá egy kibaszott rúgással a mellkasára. Ezután baszottul bereméltem nem nyúl telibe és hátrébb szaltózhatok, hogy rohadtul telibe lőhessem onnan a speckósan a késhajigáló számhoz nyúlt nyavalyákkal. Útközben voltam akkor suttyó karba szedtem az elhagyott farok alkatrészeit, amivel baszott tempósan egy-egy csűréssel coloztam rá a szárnyai között feszítő hártyákra. Beszaggatom a cuccot, többet nem köröz a dögkeselyű.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Júl. 06, 23:09:07 írta Masaki Sachiaru »
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #11 Dátum: 2015. Júl. 11, 00:54:37 »
A kitsune meséje

Újabb könyvet kaptam a kacsómba, újból változott a kép. Seimei halála után egy templomot emeltek Ichijō Császár rendeletére azon a helyen, ahol felmenőm élt. Kuzonoha elszegődött arra a helyre őrző rókának. Ám, mint az Inari Rókák valamennyien ő is inkább a természet felettitől tudta megvédeni fia szentélyét. Ám az emberek teljesen más történet voltak. Rájuk legfeljebb csak illúziókkal, trükkökkel igyekezhetett hatni, valós sérülést nem okozhatott rajtuk. Kötötte az Inari rókák törvénye. Így eshetett meg, hogy az emberek az egyik belviszályuk eredményeképp lerombolták a féltve őrzött templomot, és ezzel meggyalázták a fia emlékét! Kuzunoha éktelen haragra gerjedt, ám Inari nem tett semmit, az őt ért gyalázat megtorlásaként sem. Neki fontosak voltak az emberek, viszont Kuzunoha elért egy pontra fájdalmában és gyászában, amikor már neki nem! ~ Ezek azok az emlékek, amiket nagyon félt megosztani veled. Félt, hogy ha ezt megtudod, akkor utána már nem fogsz tudni barátodként rá tekinteni! Nem leszek képes arra, hogy eltűrd magadban! ~ hallottam Gin~chan hangját. Ám az emlékképek folytatódtak. Ahogy az elkeseredett anya szép sorban leszámolt a felelősökkel. És már nem csak illúziót használva, hanem tettlegesen elvéve az életüket. Ezzel azt is vállalta, hogy az Inari rókából nogitsune lett. Rang és otthon nélküli kóbor róka. Változott a kép. Már nem az országban volt. Egy király ágyasa volt a lány. Ahogy a tükörbe nézett, alig ismertem fel. De nem csak a külleme változott meg drasztikusan! Éreztem, hogy meg akarta büntetni az embereket. Amiért ennyire önközpontúak voltak. Amiért nem törődtek semmi és senki mással, csak magukkal. Épp ezért aztán rávette a királyt, hogy ezrével ölje halomra az embereit, csak az ő kedvéért, és szórakoztatásáért. Amikor kiderült, hogy nem emberi lény, letagadta a róka létét, és félsárkánynak adta ki magát. Következő áldozata egy császár és a népe volt kínában. Itt már nem elégedett meg annyival, hogy sorra gyilkoltatta az embereket. Igazolni akarta magát, így kegyetlenkedéssel a lehető legszörnyűbb dolgokra vette rá őket! Daji~ként rettegték a nevét. Volt is okuk rá. A kegyetlensége és romlottsága annyira hatalmas volt, hogy képes volt nem csak a császárt, de az egész dinasztiát az enyészetbe dönteni. És neki még mindig nem volt elég! Japánt vette célba! Azt a földet, ahonnan az egész gyűlöletté fokozódó dühe indult. Tamamo-no-Mae~ként gésának állt. Szépsége és tudása viszonylag hamar kedvelt, és felkapott gésává tette. Az illata mindig hihetetlenül jó volt, a tudása pedig még az idős férfiakat is meglepte. Nem volt olyan dolog, amiről ne tudott volna órákig beszélgetni. Még a császárhoz is eljutott Tamamo-no-Mae híre. Maga Toba császár se tudta magát kivonni a kegyetlen és nagyon szép nő bűvköréből. És a valamikori Inari rókából lett hatalmas erővel bíró nogitsune nem érte már be annyival, hogy a császári dinasztiát megdöntse mesterkedéseivel. Ő már a császár életére pályázott. Az uralkodó valóban beteg is lett, ám az egyik neves hűbérese elvállalta a feladatot, hogy segít az urának. Abe no Yasuna volt, Seimei leszármazottja. A rókában feléledtek a rég elfeledettnek hitt anyai érzések leszármazottját látva. Álmában kereste fel a férfit, hogy könyörögjön neki, ne akarjon rá kezet emelni. Ám Yasuna nem hagyta magát lebeszélni. A róka, hogy elkerülje a végzetét, miszerint a saját vére vadássza le, inkább kővé változtatta magát. Egy Sessho-seki lett a testéből, míg a lelkéből egy ninko.
Újabb könyvvel, újból változott a kép. A rókát a halálkő tartotta rabságban. Bárki, aki a kő környékén elaludt, kicsit is védtelenül hagyva magár, a kitsune megszállta és felfalta a lelkét. Ezek után a testét addig használta, amíg csak használható volt, vagy ő meg nem unta. Rengeteg időn keresztül ment ez így, talán több száz éven keresztül, míg egy monk úgy nem döntött, hogy imádkozik a kőbe rekedt róka lelkéhez, hogy könyörüljön meg az embereken. Hosszasan imádkozott a kő előtt, komoly áldozatot hozva a lányért, aki végül belátta, hogy az embereknek sem csak gonosz oldaluk van, hanem bizony van jó is. Bűnbánata jeléül, onnantól kezdve nem ölt meg senkit. Ha meg is szállt másokat, csak ideiglenesen, és a lelküket érintetlenül hagyta. Vagyis leginkább olyan élmény lehetett, mintha lett volna az illetőnek egy emlékezet kiesés időszaka.
   ~Nos? ~ kérdezte Gin~chan tőlem, amikor visszaadtam a könyvet.
Jó pár pillanatig nem válaszoltam. Emésztgettem a látottakat. Éreztem a róka érzéseit is az emlékein keresztül, vagyis érteni értettem a cselekedetei miértjeit. Ám a kegyetlenségének a mértéke még az én vértől edzett lelkemet is megdöbbentette. Teljesen logikus lett volna, ha úgy döntök, hogy köszönök szépen minden eddigit, és kitessékelem magamból a nem kicsit pecsétes hírrel bíró felmenőm. Viszont, mivel nem csuktam be olyan gyorsan az utolsó könyvet, az ott látottak alapján elfogott a sanda gyanú, hogy bizony nem a véletlen műve volt, hogy pont hozzám került a nő talizmánja! Inari kezét véltem felfedezni a dologban, aki miután látta Kuzunohán, hogy őszintén megbánta tettét, jutalom kép visszaadta a szerencsetalizmán képében a leszármazottjának, aki történetesen én voltam. Ahogy a fiával emlékével kezdődött minden a lányába zárva fejeződött be a történet.
   - Nos mi? - kérdeztem vissza. Észre se vettem, hogy felfénylett a jel a szegycsontomon, ahogy Gin~chanra néztem.
   ~ Azt hiszem semmi! - vigyorgott sokat tudóan.
   - Úgy döntöttem, hogy így már ténylegesen hozzám tartozik!- ki gondolta volna, hogy ennyire igaz a mondás, hogy legsűrűbben attól félünk, amit nem ismerünk. És én most megismertem Kei~channak nem csak a jó oldalait. Nem különösebben zavart, hogy a saját Belső Világomban is, most először, igaz vöröskés rókafüleim nőttek.

Eközben a testemen kívül, Masaki~san megajándékolt minket egy olyan lidérc féle támadással. Az hiszem zero~nak emlegette annak idején Woli~chan, vagy valami hasonlónak, de már régen volt. Nem tudtam, hogy a vaizardok ilyeneket is tudnak! A testünk elkezdett valami furcsa nyálkát termelni, ahogy megneszeltük, mire is készül ellenfelünk, majd amikor ránk lőtték az energia nyalábot, Kei~chan igyekezett eliszkolni az útjából! A nyáladékkal, mármint váladékkal pedig arra az esetre bevédeni magát, ha véletlen mégis kapott volna belőle. Márpedig Sensei tudott célozni, vagyis kissé megpörkölődött a lány feneke. A férfit még az ajándék sül tüskék sem hatották meg! Éreztem, hogy Kei~channak nem tetszett a helyzet, miszerint Masaki~san még mindig tartotta a frontot. Azt a fájdalmat viszont, amit azzal éreztünk, hogy a szárnyunkba bele vágott, még úgy is éreztük Ezüstkével, hogy nem mi voltunk az irányítók.  Viszont ezzel Keiko elérte, hogy a férfi elég közel jöjjön. Kenguruszerű izmos ugró lábakká változtatta a lábainkat, majd egyszerre páros lábbal rúgott. Nem fogta vissza az erejét a dolognak. Úgy sejtem, a minket ért fájdalmat is beleadta a lendületébe! Az angolnáktól eltanult módon elektromosságot generált a testünkbe, ami azzal a nyálkás trutyival együtt nem tűnt túl kellemes kombónak.
~Van egy jó hírem Cicuska! ~ Gingitsune mondhatni szokásához híven hajolt túl közel az arcomhoz. Kissé gyanakodva pislogtam rá. (Már megtanultam, hogy az csak ront a helyzeten, ha zavarba jövök, netalán elpirulok, esetlen megpróbálok elhátrálni)
   - Mi lenne az? - kérdeztem azért némiképp kíváncsian. Nem tudtam, hogy ezen a napon mivel fog még előrukkolni!
   ~ Azt szeretném, ha velem is játszanál! ~ mosolya nem sok jót ígért, az biztos. Főleg, hogy ahogy ezt így kijelentette, egy-egy nagamaki jelent meg mind a kettőnk kacsójába! Ismertem én a szokást, de lássuk be, elég zavaró tényező volt, hogy közben odakint, az én testemben éppen Tamamo-no-Mae tombolt. Ezüstke mindezzel nem különösebben törődött. Szinte kérdés nélkül támadott. Éppen, hogy csak védeni tudtam a csapását.
   ~ Gondold végig ~ hajolt egész közel hozzám, miközben a pengéink egymásnak feszültek ~ Azok az esztétikai zsákutcák szerinted miért kerültek ide? Vagy inkább úgy kérdezem, mit keresnek benned? ~ vigyora nem kicsit volt bosszantó!
   - A belső démonjaim! Tudtommal jelen voltál a történteknél! - sziszegtem neki!
   ~ Hai hai! - látszólag könnyedén tartotta a kardom, mintha egy gyerek próbálkozna legyőzni őt! Bosszantóan könnyednek hatott. ~ De az ilyenek általában amint megoldódik a helyzet, el is tűnnek! Ők maradtak!
Ez egy valóban jó kérdés lett volna, ha épp nem lök olyan erővel hátra, majdnem hanyatt essek.
   - Ők is a részeim! Ahogy te… vagy, ha komolyabban végig akarom gondolni, ők a te részeid, ahogy te az enyém! - legalábbis erre utalt az, hogy Gin~chan második formája a Hyakki Yako nevet viselte.  Szóval magyaráztam, és hogy nagyobb nyomatékot adjak a dolgoknak, lelkesen a kezeimmel is mutogattam. Naná, hogy a kardot „elfelejtettem” letenni előtte. Ennyit igazán megérdemelt a saját személyes ravaszdim! 
   ~ Ha az én részeim lennének, amellett, hogy lényegesen szemet gyönyörködtető alakok lettek volna, valószínű, hogy valami hasznuk lenne! Elvégre én maga vagyok a megtestesült hasznosság! ~ szokásához híven nem szerénykedett ~ De ezek csak isznak! Gőzöm sincs, egyáltalán hogy juthatott ilyesmi az eszedbe! ~ fintorodott el egy picit, mintha annyira szörnyű lenne ez az ötlet.
Nem volt más dolgom. A rókától úgy se tudtam volna meg semmi konkrét vagy rendes választ. Szóval Yuki Onnát szólítottam magamhoz. Egy nagamaki átvette egy naginata helyét a kacsómba.
   - Még mindig azt állítod, hogy nem hozzád tartoznak? - néztem rá hitetlen mosollyal, miközben megperdítve magam körül a fegyvert, rá támadtam.
   ~ Még mindig! ~ vágta rá, talán kicsit morcosan. ~ rendesen nem lettek volna egyáltalán itt! ~ Az egész súlyom nem volt elég, hogy hátrálásra kényszerítsem. Ezen meg én morcultam be.
   - De itt vannak! Sőt, valami izgalmas okból, még téged is képesek voltak befolyásolni! - feleseltem. A naginata eddig bírta, visszaalakult Yuki~channá. A következő bátor jelentkezőm egy oni volt. Nem túl meglepő módon tetsubo alakját öltötte magára. Nem zavart kicsit sem, hogy ennek a fegyvernek nem volt éle. Ugyanolyan vehemenciával forgattam. Egyszerű, szemtől-szembe csapásokat váltottunk Rókával. Nem trükközgettünk. Egyszerű, és nagyon tiszta harc volt. Én támadtam, ő védett.. és volt, hogy cseréltünk. Mindez felettébb könnyednek hangozhat, ám a sebesség, amivel ezt kiviteleztük, már kicsit nehezített a dolgon. Arról nem is beszélve, hogy táncszerűen kerülgettük egymást közben. Kívülről inkább tűnt egy szenvedélyes páros közös táncának, mint egy egymásra durcázó kardforgató és kard dühös torzsalkodásának. 
   ~ Rám ne nézz, nekem tényleg közöm nincs hozzájuk! Nagyobb, erősebb, és mindenképp szebb vagyok náluk! ~ szinte már hiányzott volna, ha ezt nem emeli ki! De nem hagytam magam ilyen könnyen lekenyerezni!
   - Arról nem is beszélve, hogy ők mióta itt vannak, és rendeztük a dolgainkat, még egyszer sem akartak nekem ultimátumot nyomni a kacsómba! - hagytam, hogy elég látványosan és vádlón kiüljön a durca az arcomra. Közben egy itachi testvértrióból lett kasza párral igyekeztem a lábát eltalálni Ezüstkének. - Márpedig egyesek ilyennel rukkoltak elő!
   ~ Ugyan, még mindig azon morculsz, amit mondtam? ~ kezdett el pimaszul vigyorogni valami különös oknál fogva.
   - Tudnom kell! Tőled is tudni akarom, miért volt ez az egész? Bármikor rád bíznám az életem, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, tudnom kell, miért csináltál ilyet! - követelőztem. A támadásom elől hátra ugrott, majd mikor követtem, a két kasza a nagamakin csattant. Míg az egyikkel blokkolni akartam a fegyverét, a másikkal újabb támadást intéztem az oldala irányába.  Egyszerűen oldalra lépett a támadásom elől, hagyta, hogy a kasza pengéje mellette suhanjon el a levegőben, közben a másikat meg a fegyvere nyelével blokkolta.
Jó pár pillanatig nem válaszolt. Amikor végre mégis megszólalt, komoly volt. Semmi hamiskodásnak nem láttam rajta a nyomát.
   ~ Öltétek egymást ti ketten! ~ nem állt meg ő se. ~ Te féltél Kuzunoha~tól, mert érezted, hogy van benne valami izgalmasan sötét. De mégis kötődtél hozzá. Talán mert a családod, és ezt ösztönösen érezted. De ezzel a kettőséggel nem csak te sérültél, hanem ő is! ~ semmi vádló nem volt a hangjában ~ Emiatt én se tudtam rendesen kibontakozni! Mert azt a részt, amivel féltél ~ suhintott vízszintesen felém, eldöntve, hogy ha kell, felmetszi a hasam, majd mikor hátrébb pattantam, a fejem fele bökött az ujjával ~ azt eredetileg én használtam! Így nekem kevesebb időd maradt, kevesebb helyed maradt, én meg nem érem be kevesebbel! Ezt neked kell tudnod a legjobban! Nekem minden kell! ~ avatatlan fül számára ez a beszélgetés nem kicsit tűnhetett volna bántónak, meg önhittnek, ám én csak megkönnyebbültem. Az én rókám tényleg az én rókám volt! Tudtam jól, hogy azzal, amit most elmondott, valójában azt is kijelentette, hogy amíg ő mindent követel belőlem, én is mindent megkapok belőle!
 - Vagyis hajlandó lettél volna mindent feláldozni, csak hogy mindent megkapj...- nem is kérdés volt, inkább kijelentés. Kezdtem megérteni Ezüstkét is.
 ~ Úgy mégse mehettem oda, hogy tessék, ez a baj, oldjátok meg! Egészen biztos, hogy minden fura ötletetek lett volna, csak rendbe nem tettétek volna a dolgot.
   - Baka kitsune! - motyogva tettem el a kaszákat, majd nyújtottam ki felé a két kezem - Onegai! - mintha csak erre várt volna, jelent meg Gin~chan gyönyörű ezüst pengéje a kezemben. Ideje volt, hogy ténylegesen visszavegyem a saját testem. Nem kellett különösebben erőlködnöm. Kuzunoha aggódva tett eleget a kérésemnek. Egy szavak nélküli öleléssel igyekeztem a tudtára adni, hogy ha tudok is már a dolgairól, ez csak még inkább hozzám fűzte!

Nem kicsit volt kényelmetlen a test, amibe érkeztem. Ráadásul egyből védekezve hátráltam a falig. Amikor már nem volt tovább, egyszerűen felvettem az eredeti róka formám, mind a hat farkincámmal. Reménylettem, hogy a hirtelen méret váltás elég lesz rá, túléljem a dolgot. Róka alakomban, megpróbálkoztam a shunpóval, hogy elkerüljek a fal mellől, kicsit szabadabb mozgást engedélyező terepre. Mert, amikor sok ellenfele van az embernek, olyankor egy falnak vetett hát kifejezetten kellemes, de amikor csak egy, ám az az ellenfél nagyon komoly kaliber, olyankor bizony jobb szerettem a nagy mozgásteret.
Ahogy sikerült kitörnöm, a róka forma, mintha cseresznye szirmokra bomlott volna, miközben magam kitsune formát vettem fel. Nem kellett tükörbe nézzek, hogy tudjam, pontosan hogy nézek ki. A testem valamennyi porcikáját éreztem, a kardom egészével együtt. A cseresznye szirmok körülöttem kavarogtak, majd semmivé foszlottak. Egy egyszerű katanával a kezemben, ott álltam Masaki~san előtt, fekete hakamában. Az egyetlen különbség annyi volt, a ruhám, és a normális shinigami egyenruha között hogy ez tökéletesen rám illett, nem volt olyan ormótlan, és ennek egy rókaprém volt a nyakához varrva. Egy tökéletes ezüstszínben játszó rókaprém. Illetőleg egy kitsune maszk díszelgett az orcám előtt, amit aztán ügyesen félre is húztam a buksim oldalára.
   - Bocsánatot kérek, hogy ennyi időmbe telt, de itt vagyok! - védekezésre kész voltam, miközben gyorsan végig néztem a termen. Döbbenetes látvány fogadott. - Meg se merem kérdezni, hogy ezt mind én csináltam~e… - tettem hozzá.
 -Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a te testeddel Kuzunoha, de egyre megy! - hallottam a fejem mellől Ezütke semmivel össze nem téveszthető hangját. - De talán bocsánatot kérhetnél érte Cicuska! - tette hozzá. Az, hogy meglepődtem, nem kifejezés! Főleg, hogy folytatta - Én is elnézést kérek, hogy elvontam a mesterem figyelmét! - intézte immár a férfi felé a szavait a róka.



(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Júl. 11, 10:26:27 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #12 Dátum: 2015. Júl. 12, 22:09:25 »
A ravaszdi stóla tente adalékanyaga

Baszottul nem pattinhattam telibe a kurva güris napért beérlelt piámat - ami rohadtul egy szutykos energia löttyedék lenne, véletlen se csapjon pofán az alkesz mérgezés, max a taurinos, koffein kátrány trió rákosan röhejes kombója -, mert Sikizizzenet baromira nem pukkant le annyira, amennyire baszottul kántáltam a vakuzásos csiribiritől. Aztat vágtam, hogy rohadtul befosztottam a bundáját, amiért hót ziher elföldelt fatheromat is kiátkozta a kriptából, viszont kurvára tempósan curikkolt a torpedózás után is. Attól még cseszett röhejesen festett odakozmált, füstölgő picsával, amin baszott bunkó tulokként pukkadoztam a vinnyogós röhögéstől. Annyi tétlen flangálásom naná, hogy nem akadt beugathassak valami kellően frappáns  és tahó szarságot, mivel Csigusz vontatta maga után a sárga csíkot, de kurvára a rinyám szerint!
Ottan meresztettem a gülüimet full retardált kreténként, hogy ez meg mi a nádszáli poszáta párzó táncának utóhatása. Ezt a kibaszott natgeo-t, olyan aszott lúzer balhereként toltam, pontosan annyira csappant le a fókuszom, Skizombi talpalása elől ne tudjak elténferegni, ha kurvára köddé válnék se. Annak a kőbe veretett rohadt rendeletnek a falra aggatott köhintése szerint, telibe rongyolt a csukájával. A retkes lendülettől elbaszott hulló gránátként szeltem keresztül a leprás termet és kötöttem ki a redvás dzsindzsásban, mármint a kurvára speckósan bemért kertben, aminek szétbarmolásáért frankón kapni fogok tatától. Legyalultam a fél placcot és a picsámból is tuskók álltak ki. Arról nem köhintve a rinyálást, hogy kurvára behörgött uszkárként kotortam oxigén pacákért. Valszeg baszottul szilánkosra cseszték a bordáim, meg a gerincembe állították éllel a levegőt tarháló központom. Valamit még lecsengetett a szedált pofámnak. Szenesre perszelt grill kucuként rángatózott be minden karomban tespedő húscafatom. Rohadtul nem moccantak, ahogy én azt kurvára beképzelegtem a koponyámban. Kibaszottul betintázott sügérként imbolyogtam, mire rávettem a tetves csülkeimet arra rongyoljanak, amerre kurvára terveztem, hogy araszolnék. Ebből kicsengettem, hogy csefetül leszedáltak, amiből a pofám körül parittyázó füsti fecske fingját se érzékeltem. Nyesta fájdalom kavargott bennem. Kábéra belőttem a nyűgöm, mint egy retkes böllér, aztán tanyasi baromként beküldtem neon zöld csulával a sóderborítást. Annak mán úgy is lőttek és kurvára az én aszott pondró pofámnak kell majd kikapálni, mert a girhes bonszáj fittyfenéknek is pont az én pofámba kellett beleállniuk. Nem ám egyetlen baszott oldalról! Nem! Minden elcseszett szögből, ami csak lecsusszant, azokból a szutykos kör firkálós fos gyűjteményekből.
Alig bírtam lecincánli a rohadt faszálkákat. Végén, baszottul begórtam a kulacsot és agyvérzéses chihuhua-ként felnyerítve ráztam le a sok genyót. Maradék galacsint hagytam a gecibe. Kurvára lendületesen felmarkoltam az egyik kettécsűrt tuskót, aztán becsörtettem a vakolt prérin pöffeszkedő stólához. Magam után vontattam azt a cseszett husángot, ha mán kurvára kirohasztottam totál mindegy volt, hogy a frász lesz vele. Én meg baromira úgy döntöttem, hogy az én fekete pötty listámnak már lőttek, szal rohadtul telibe rongyoltatom vele a fruskát.
-Neh, te sinter! Bézbóz ütővel gyüttem!- Lendítettem előre a karomat, hogy kibaszott csontveretőset bezúzzanak a sunnyogó képének, de kurvára elszökdécselt a retek suttyó hadonászásom elől. Ezt már rohadtul nem eregethette be a baró méterem. Felcsesztem a colost, had csörtessen föld körüli pályára a légtérben, majd kettest dobbantottam és kurvára csumákosra csavart kotrással – shunpo - fordulásból rákúrtam a libbenő rőzsét, legalább a nyamvadt szőrét meggyantázza.
Erre már rohadtul nem tudott mit csipázni a fürge ürge. Kurvára benyakalta a csalapálásomat, csak az volt a para, hogy az én retkes gülüm elé is bepancsolták a kóma tapaszt. Tiszta homár homály lett a kibaszott kijelzőm és baromira bekacsáztam egy pillantásra. Oda se kukkoltam az alakuló gebaszra, mert még bekapartam a picsámat. Addig nem dőlhettem ki, míg nem meccselte le Skizoo az uccsó negyedét, legalábbis kurvára ajánlottam neki, hogy már a cécó végén csimpaszkodjon. Annyi az annyi, hogy cseszettül beszívtam a fogzománcom és bekészültem az előre kotrásra. Kibaszott számító suttyóként becoloztam a leszedált csülkét. Megtépázom nyomit, tovább csócsálhattam volna a retkes tempóján. Már ezerrel szaggattam volna, amikor bekongatták a kibaszott hozsánna harangokat, mert Skizokni vernyant fel az alvégről. Erre úgy pofán zakózott a frász, hogy majd nem félre csusszant a nyálam, de ennyire nem kúrt félre a természet.
Félre vontatott vigyorral virultam a kibaszott infónak, amiből szart se vághatott a pofámon csimpaszkodó porcelán bödöntől, de nem gáz, mert a válláról ugató muff úgy kipöccintette a para faktorom, kajak behalluztam, hogy már halluzok. Kurvára felkotortam a gülüellenzőm, bedörgöltem a rasnya kezemmel és úgy zoomoltam a cseszettül karattyoló stólára, ami még mindig rohadtul ugatott.
-Vazzeeeeeg! Ez űbercinkes! Mán a Szezám utcát halluzom ide! Annyira leamortizáltam a valagam, hogy kurvára aztat csekkolom, rajtad telepszik egy szottyadt papagáj és tolja nekem a retkes rizsá?!-
Vakartam be a szaros lámpaburámat, hátha kurva nagy vakuzással telibe okádott hókuszpók lesz, aztán elkotor onnan az a vernyogó prém. Nem csipáztam, amikor retardált baromságokat tosztam a cseszett látóterembe. Vágtam, hogy ez azért van, mert mindjárt kinyúvadok, de azért még rohadt parasztként be akartam csekkolni, hogy Skizománc atomra elporoszkál ezzel a szerkóval, vagy csak kurvára feszíteni tud benne. Szartam bele, mennyivel csappant le a bankai-om tökössége, baszottul lecsengettem magam mellé a humusz meg a cimbije színes fém gömböcöt. Kurvára nem dörrentem semmit, csak lebasztam az egészet a szőttesre, amitől kurva méretes szikla csücskök csatangoltak elő Skizolda csülke alól. A fém arra kavargott az üstben, hogy rohadtul nyársaló vas pöckökben végződjenek. Arra csesztem, hogy elcsörtetet a beköszönő csomag elől. Radaroztam hova iszkol és baszottul oda dörgöltem neki a belező peckest. Valameddig elbarmoltam ezzel a szarakodással, de a pofámra nyomuló válaszát már baszottul nem bírtam lecsekkolni.
Benyeltem az egész szart, mint kacsa a korpás nokedlit. Erre kurvára elvánszorgott az összes kuporgatott nitróm. Takarékba állt a rozoga testem, aminek a szétcincálást rohadtul beéreztem. Kapásból a pofámra szakadt minden nyűglődésem, mire elcsatangolt a tökfödőm és visszakullogott blöki az odújába. Ottan dekkoltam baszottul leföldelt lúzerként, de már baromira húzott a föld muterja lefelé, szal nyomattam egy kibaszott vigyort Skizindának, aztán elvágódtam a picsába.
Lövésem sincs meddig vegetáltam a retkes setétségben, csak az ugrabugrált, hogy még mindig cseszettül fáj az összes retkes tagom. Felkukkantottam, melyik világvégi csehóban lopom az adófizetők hasuját, de csak azt csekkoltam, hogy Skizzó mellettem dekkol és rohadtul babrál rajtam, ami kibaszottul cirógatta a gallyra vágott csülkömet. Vágtam, hogy nem az élve boncolás kurvára gusztusos művészetét próbálgatja, úgyhogy oda se böffentem, mit szarakodik. Helyette felkanalaztam a másik csülköm és kurvára ráfeszültem, hogy ne kupán csapjam csórit, csak meglapogassam a séróját.
-Neh! Legközelebb rohadtul kiporolom a sunnyogó valagad, ha ekkora kupleráj lesz utánad.- Lőttem fel egy kurvára lájtos vigyort.-És most kurvára regéld el, milyen szarcsimbók rekedt a trutymó taknyos ravaszdi suna talpára, mert ez baszottul nem a fogpiszka pajtásod volt!-
A bőfikára eregetett vernyogásomat egyelőre betuszkoltam a kibaszott sufniba. Ráértem baromira, hogy elkárogjon a retkes szlogenemet, ami tollászkodott a fejtágító mappámban. Előbb végigkagylózom a kurvára teljes sztorit, aztán pattogok.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #13 Dátum: 2015. Júl. 17, 21:37:49 »
A kitsune meséje

Gin~chan, kérdés se lehetett, sértetten vonta fel az orrát a „szottyadt papagáj” megnevezésre. Én meg magamban halkan felkuncogtam. Aztán eszembe jutott az enyhén nagyon lestrapált hely, és Sensei, a saját testemről nem is beszélve, és máris elment a kedvem a nevetéstől. Főleg, mert Masaki~san már úgy belelendült itt a harcba, hogy nem állt le attól, mert újfent én kerültem elő, és nem Kei~chan! De még mennyire, hogy nem állt le! Gömbözött valamit, és csak arra eszméltem, igen csak mozdul a föld alattam, nagyon tempós iramot diktálva. Jól nevelt szamuráj rúgtam el magam, ám ahol leérkeztem, oda is kedves fém tüskék nőttek ki a földből. Ha nem akartam felnyársalni magam, muszáj volt valamit alkotnom. Ha egyelőre tartottam is magam, hála a két rókának, nem voltam olyan állapotban, hogy nagyon túl sok erőt tudtam volna mozgósítani. Csak annyira futotta, hogy páncélt vontam a lábaim köré. Ám ahogy leértem a talajra, elkezdett közelíteni a talaj… kicsit más szögbe, és gyorsabban, mint ahogy az indokolt lett volna. Valószínű, hogy elvágódtam volna, ám két ismerősen erős kar elkapott még mielőtt nagyon közelről beszemlélhettem volna a tatamit. Vagyis ami maradt belőle. Így viszont Ezüstke tartott, majd fel is emelt. Masaki~san nem volt ilyen szerencsés. Aprót biccentettem a Rókának, aki oda tett a férfi mellé. Először magam böködtem meg pár akupunktúrás helyen, hogy elzárjam kicsit a gyengeségem, fáradtságom és a fájdalmat. Egyelőre nem engedhettem meg magamnak az ilyesmit, ahogy azt se, hogy elhagyjam az eszméletem. Ezután Kasai~chant hívtam elő. Suzaku hátán érkezett. Egyből nekem akart esni, de felemeltem és inkább a férfire pakoltam.  Közben ezüst szín szemekkel néztem meg azokat a nyomópontokat, amiket Keiko~chan szétszedett. Meg kell hagyni, hogy még én is felfogtam, hogy profi pusztítást végzett a lány. Aki ezt a csendes észrevételemet csak annyival honorálta, miszerint a férfi „defektként referált rá többször is”  (szó szerinti idézet). Az persze megint más lapra tartozott, hogy erősen szégyellte magát, amiért ilyen módon hagyta, hogy az önuralma szerte - szét, meg össze – vissza párologjon. Amiben viszont nagy szerepe volt az én érzelmi kavalkádomnak is, szóval ténylegesen nem szidhattam le. Inkább a másik rókával álltam le egyezkedni. Ezt az új formáját szerettem volna újfent kipróbálni, a lehető legkisebb erőt igénylő módon.
   ~ Tudod Cicuska, hogy mindig örülök, ha magadon akarsz viselni, de nem tudom, pontosan mennyi ideig tudjuk fenn tartani a dolgot! ~ azzal már öleltek is körbe a cseresznyeszirmok.
Ahogy újfent a fekete hakamában díszelegtem, apró akupunktúrás tűket idéztem meg a kacsómba. Ezüstös szemekkel szúrkáltam az igen csak szükséges pontokhoz őket. Kei~chan segített, hogy ne szúrjam őket se túl mélyre, se túl felszínre. Néhol nagyon gyenge elektromosságot is vezettem a tűkbe, hogy jobban stimuláljak. Kissé furcsa látvány volt emellé, hogy egy lángocska gyógyította az égés nyomokat. Teljesen belemerültem, hogy helyre hozzam, amit miattam el kellett szenvednie, legalábbis azt a részét, amit helyre tudok, szóval nem csoda, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor hirtelen a kacsója landolt a buksimon egy buksisimi erejére. Ezer szerencse, hogy már nem volt nagyon erőm ugrálni. Gin~chan is visszaalakult normál, ámbár materiális kitsune formájába. Ott támasztotta a hátam, ne dőljek el, mint valami magatehetetlen zsák.  Sensei kérdésére fülig vörösödtem. Nem csak én, Keiko is!
   - Azt hiszem az lesz a legegyszerűbb, ha a legelején kezdem… - vakartam bele zavaromban a hajamba - Már meséltem róla, hogy a szüleim meghaltak három éves koromban. Politikai hatalmi játszmák miatt megölték a nagybátyám- ő volt a földesurunk- és atyám nem volt hajlandó érthető módon szolgálni az új földesurat. Így aztán az egész családomra ninjákat küldtek. Nem maradhatott életbe se gyerek, se szolga. Az egész házunk népét megsemmisítették. Én voltam a becsúszott baleset. - sötéten elmosolyodtam a mesélés közben - Az alapja a gondolatnak teljesen logikus. Ha mindenki meghal, nincs aki bosszút álljon. Egy három éves kislány amúgy sem életképes egymagában. A gondok csak ott kezdődtek, hogy jövendőbéli sógorom megtalált, és úgy döntött, hogy majd ő felnevel. Így halt meg Urakami Shion, és helyette megszületett Aikawa Shion és a lánya Aikawa Chiyo. A születési nevem Abe no Chiyoko. Abe no Masayoshi és Muramasa Chuoko másodszülött lánya, és mint olyan Abe no Seimei egyenes ági leszármazottja.  Ha nem is a főágé. Szóval, miután meghaltam, kérdés sem volt, hogy elmegyek az Akadémiára, ha azért kapok egy kardot. Az se volt meglepő, hogy Gin~chan kitsune lett. A családom, lévén saját magát is egy kitsunétól származtatta, elég mély tisztelettel viseltetett, mind Inari~sama, mind pedig a rókák irányába. Elejében talán ez volt annak is az oka, hogy Kei~channak hagytam, néha bennem tanyázzon. De volt egy furcsasága ennek a kapcsolatnak. Shionnak hála, aki arra próbált felnevelgetni, hogy visszaadjon a klánomnak, elég sokat tudok a kitsunékról. És az nem volt természetes, hogy egy rókaszellem, aki az akaratod ellenére megszáll, nem akarja elpusztítani a lelked, hanem inkább felajánlja a saját erejét is neked. Kérdés sem volt, megszerettem Kei~chant, de az emberi gyarlóságaim egyike, hogy mivel nem tudtam vele kapcsolatban szinte semmire sem válaszolni, így féltem. Főleg, mivel sikamlós róka módjára kibújt a kérdéseim alól maga is. Nem tudtam, miért nem árul el, vagy azt, hogy mikor fogja mégis megtenni. - nem volt könnyű ilyesmikről beszélni, de Masaki~sannak, főleg így, hogy megkérdezte, el akartam mondani. Nem sok személyben bíztam meg, de azokban az emberekben teljesen. És a férfi közéjük tartozott. Így néha kissé keresgélve a szavakat folytattam. - Azt hiszem, hogy a félelem csúnya egy kis szörnyeteg. Amíg bennem tanyázik. Abban a percben, hogy körülöttem, és felém irányul, mint youkai erősebb leszek tőle, de ez már más történet. Viszont ha bennem van, hiába nyomom el, attól még komoly galibákat tud okozni. Mint a korábban bemutatott példa is mutatja. Gin~chan meg… - halkan elnevettem magam - az ő szavait idézve „megelégelte, hogy a két nője így viselkedik” és ezért vágta be a durcát, hogy valami végre történjen… - Ezüstke mókásan horkant fel mögöttem, de nem szólt egy szót se. Talán még mindig a „papagáj” miatt hisztizett. - Szóval először le kellett rendeznem Keiko~channal kapcsolatos érzéseimet, félelmeimet. Annak volt külső megnyilvánulása is azt hiszem… Kei~chan egy személyben Kuzunoha, Pao-Ssu, Daji, és Tamamo-no-Mae. Az emberi történelem kicsit megkeverte a legendákat időileg, ám most Keiko emlékein keresztül végig éltem őket. Mondjuk úgy, hogy el kellett magamban fogadnom a nogitsunét is, máskülönben nem tudtam Gin~channal sem fejlődni. A saját érzelmeim akadályoztak meg benne. - hagytam, hogy a hajam feketére váltson. Megjelenjenek a kitsune minták az arcomon, és vörösen villogóvá váljanak a szemeim.  - felmenőm nogitsune formája volt hasonló. Vagyis most már az enyém az Myobu, és a Nogitsune is. Azt hiszem így lett teljessé a kép. És már azt is tudom, hogy mivel a vére vagyok, Keiko nem fog elárulni.
Ám alig, hogy ezzel rendbe jöttem, Gin~chan támadt le! Ráadásul nagamaki volt a kezében!
- méltatlankodtam, nagyon nem komolyan gondolva a dolgot.
   ~ Támadtalak volna én hamarabb is, ha nem görcsölsz annyira! ~ dorombolt, rókához nagyon nem illően.
   - Szóval Gin~chan is ki akarta porolni a hakamám, miközben arról akart meggyőzni, hogy a bennem tanyázó pár száz-vagy ezer démon nem az ő része. És persze mindezek megtárgyalása mellett épp erősen meg akartuk ölni egymást.
   ~ De néha komolyan muszáj észt vernem a koponyádba, hogy felfogj dolgokat. ~ zsörtölődött a róka fennhangon, ám esze ágában sem volt felkelni, és békén hagyni a hátam. ~ Ha nem így döntöttél volna, akkor valószínűleg nem ez lett volna a végeredmény sem!
   -Masaki~san! Először is végtelenül sajnálom, hogy ilyen állapotba került ez a hely –pislogtam zavartan a földre, majd feltettem a nagy kérdést. - Azért még jöhetek ide, attól, mert van egy nogiksune örökségem? - kérdeztem csendesen halkan.



(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Sazukaru hodō (授かる 歩道, Áldott ösvény) kendo dōjō
« Válasz #14 Dátum: 2015. Júl. 22, 22:39:07 »
A ravaszdi stóla tente adalékanyaga

Fikából kipattintott kozmikus asztro fröccsögés se keringett a retkes búrámban, hogy meddig fetrengtem rohadtul kiütve. Az a baszottul porba köpött lazaság, kurvára zsibvásár tombolt az üszkös koponyánban és minden leprás tagom úgy sajgott, mintha egész nyugger alakulat rongyolt volna keresztül a picsámon, szal baromira nem birtam kipöccinteni a viasz fityulát, mi francia drazsé kavarog a szarban. Aztat vágtam Skizumba valamit cseszekedett a szanaszét bombázott tagjaimmal, mert baszottul nehezen, de már képes voltam vonszolni és beosztani egy sérómorzézással.
Azt hittem menten összefossa nekem a szőnyeget, miután beugattam a retkes sztájszot, hogy még ezen az elbarmolt világon rohasztom a légteret. Kurvára cink lett volna, ha itten oxigént kell tuszkolnom a képébe, mert cseszettül elbarmol a Drakulás felszörcsenésemtől. Baromira nem ez lenne az első duhajkodás, amikor föld alá riogatok valakit, de azért rohadtul örvendtem a lópatkónak, hogy Skizom csak túltenyésztett paradicsomként szédelgett a vakeromtól és nem talpalt égnek a csülkeivel. Nem vágtam, mitől váltott árnyalatot a képe, mert semmi genyót, vagy tangája márkáját nem nyögtem be. Ráhagytam a baromságot, úgy is, olyan kurva gigászi májerként vágtam a picsák baromságait, amennyire rohadtul látszódott, szal baszottul semennyire.
Nyomorék barkóbázás helyett meresztettem a kagylóimat, mit csicsereg a sztoriról. Kurvára nem lepődtem be az ő rokonságát is a leprás politikai szarkavarás vágta gallyra. Ezt a baromságot én is vip páholyból csekkoltam. Kurvára átéreztem, mekkora szopás, ha mindent és mindenkit elintéznek körülötted, akit baromira szerettél. Az egész kibaszott klánom rohadtul buldózerrel zúzták szanaszét. Annyit se nyöghettem mikk vagy makk, mert father baszottul lecsapta a pofánkat. Baszottul vágta, hogy kisemmizett lúzerek lennénk, vagy kopókat aggatnának a picsánkra, ha kibliccelnénk a hentelést. Kurvára nem csilingelt semmiféle ábrándosan odafosott örömködős jövőkép, majd bemasíroz a retkes fájter imádkozó sáska, aztán bementi a valagunkat. Egyszer bejött ez a téma, miután ősmukeszt lepasszolták magnak, de most baromira nem csörgedezett volna esély a nyominger ábrázatunkat. Spanmentes zónában kóvályogtunk és rohadtul befellegzett a szamuráj keménykedésnek. Kutyát nem érdekelte volna két porfa fingó kis pöcs, akik valamicskét konyítottak a cölöpforgatáshoz…
Ezen a retkes tényen baszottul felspanolt tulokként felcümmentettem. Rühelltem az elkúrt életem és azt, hogy a redvás nemes ficsúrok miatt szaródott el minden. Attól meg főleg felmászott bennem a pumpa, amikor valaki beközölte, hogy vele is azok a taknyok basztak ki. Kurvára ingerenciám támadt rohadtul rétestésztaként elnyújtott anyázásban közhírré tétetni az elfajzott véleményem, de kurvára lakatott csűrtem a pofámra. Rángatózó szemfedővel kushadtam magamnak és raktároztam spájzba Skizotóp vakerálását, mekkora atomtápos csávesztól ered. Valamilyen mesét csapatott mutter erről a fazonról, mivel kurvára akkor kóriszált a bolygón, amikor az én őseim kölcsönös egyet nem értésben irtották egymást a Minamoto-kkal.  Szal, kapirgáltam mi a cukormázas rózsahintéses fánkról vakerál nekem. Az se csapott pofán, amikor arra kanyarodott el a dzsindzsásban, hogy parázott a szőrme bundástól. Erre mán, csak beforgattam a gülüimet, hiszen kurvára lecsengettem a bizonytalan ténfergés okozza nála a gebaszt.
Rohadtul összekapartam az összes türelmemet, ne ugassak még be, hanem csövezzem végig a sztorit, aztán górjam tarkón a kibaszott vakerommal. Kurvára számoltam a csilliárdos gyapjas állományt, hogy kipeckelt szájjal némuljak, pedig baszottul dagadt az ér a homlokomon, hogy levonyítsam Skindia bajszát is a képéről. Ezt baromira addig űztem, míg akkora űrszkafanderből elszelelt fingást nem köhintett az éterbe, azt hittem menten ötszögbe harapom a nyelvem és hieroglifákat karistolok a padlóba.
Cseszettül ne érje bünti plecsni a faszom kéró oldalát, baszottul gatyaféket kanyarítottam a leprás paraszt rizsámra. Kibaszottul „szórakozz-a-szomszéd-uszkárjával” ábrázattal tángáltam a retkes tekintetemmel, aztán bónuszként beosztottam neki egy orrpöccintést.
-Még egy ekkora faszságot ki merészelsz bökni, feltápászkodom erről a redvás szőnyegről és kandalló előtt virító prémet rittyentek a hátsódból!- Kapartam fel a picsámat, rohadtul szoktassam magam a talpon kotráshoz. Azt halluztam kapásból homlokkal veszem le a leprás falécet, de cikk-cakkosmotoszkálással betaláltam a redvás egyensúlyom. Innentől már kurvára oszthattam az észt.
-Skizolda! Ha nekem problémám fog éretben kavarogni a ravaszdi pofikáddal, arról rohadtul ugatok! Ez a többi cimbidnek is megy! Addig a szitu változatlan!- Nyomattam be egy redvás vigyort. -Köpök rá micsoda vagy, míg vágod ki vagy és mit akarsz! Ezek a ketyós fazonok a lelked részei, szal nyeld le a varangyost! Ne rinyálj, élj velük együtt! Fogadd el a baromságaikat, értsd meg a szottyadt vakerjukat és pacsizz le velük! Skubizz rájuk, mert nem csak élősködnek a pofikádon, de rohadtul hozzá is csapnak a személyedhez! Táposabbá és bölcs Salamonná kupálnak ki, szal rem leakadsz erről a beszariságról…-
Kukkantottam a feketébe átvedlett macska némberre rohadt bökős gülükkel. Ebből a szadizásból baszottul lecsengettem kurvára nem céljuk szétcseszni a gazdit, csak a siket-néma tejvedelő nem fülelte, mit vakerálnak neki. Ezért, meg a pelusos padlócirkáló viselkedésért még a járt a retkes saller. Oda is szlalomoztam, hogy baszottul tarkón legyintsem a fosos csirke hozzáállása miatt.
-Eztet, mert hisztis pisisként viselkedtél! Szamuráj vagy, viselkeggyé rohadtul úgy! Szerezzé szotyadt bránert a feketepiacon, ha máshogy nem megy!- Löktem be baszottul csípőre a csülkeimet, ahogy a törpe csoportot szoktam leoltani. -Többet kurvára ne merészelj tartani az erődtől! Ismerd ki, fogadd el és kurvára fordítsd a hasznodra! Az ellenség hugyozza bokán magát, ne fordítva, világos?-
Csekkoltam a képét, majd kibaszott zsörtölődő nyuggerként a placc széléhez hányt takarító szutykokért vontattam a valagam. Még se húzhattam haza a belem úgy, hogy kibaszottul romokban és kupisan tesped itt a kecó.
-Neh! Tapsikolásra vársz! Essé neki a sikálásnak!- Górtam felé a banya kellékes seprűt. Azt se vágtam hol a picsában somfordálok, de kurvára nem aggatom az egész melót Skizonta nyakába, mert rohadtul leamortizálták a pofámat. Még ebben az elfuseráltan szar állapotban is elgyökérkedtem a suvickolással.
× Somnus ×

(click to show/hide)