Szerző Téma: Amatsuji Youko - Miu  (Megtekintve 909 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Amatsuji Youko - Miu
« Dátum: 2014. Aug. 09, 18:39:04 »

Jelszó: aaui (iuia) ouo iu
Engedély átalakításra, ex-kapitányságra: megvan (Shihouin Yoruichi)
Engedély rokoni kapcsolatra: megvan


Adatlap

Név: Amatsuji Youko – Miu
Nem:
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: február 18.
Kor: ~600 - 700


    • Emberként: 0
    • Lélekként: ~600 - 700 (külsőleg ~30-35 közöttinek látszik)
    Kinézet


    Hosszú, egyenes szálú, tengerkék színű haja van, mely bőven háta aljáig ér, s mindig kibontva hordja, amiért szereti mutogatni annak hosszúságát, vagy csak nem tartja fontosnak annak rendezettségét? Okát igen kevesen tudják. Frufruját is lenövesztette, melyet arca két oldalára szokott igazítani. Még edzések során is nagyon ritkán fonja csak be. Tengerszín hajához opálos, fénytelen szemek párosulnak, mely vakságára vezethető vissza, csupán csak zanpakutojának köszönheti, hogy ismét lát (magyarázat lejjebb). 175 cm magas, vékony testalkatú.
    Ruha terén a hagyományos shinigami uniformis mellett kedveli a rövidebb szabású kimonokat, melyben a mozgása nincs megkötve.




    Jellem


    Rendkívül labilis a jelleme, gyakran esik depresszióba és akad meg egy dolgon, akár napokat agyalva azon. Tekintete üveges, szinte már – már semmitmondó, komor ábrázata mellé még a pesszimista viselkedése is ráad egy lapáttal. Nem túl bőbeszédű, másokkal szemben kifejezetten távolságtartó. Ha egyszer megered a nyelve, akkor is igen negatív véleménnyel szól bele a témába. Nem szokása letegezni másokat, minden helyzetben a vezetéknevet alkalmazza megszólításnak.
    Szkeptikussága okán eléggé félvállról veszi a dolgokat, bár felettesei parancsát szó nélkül – néha orra alatti morgásokkal ugyan –, de teljesíti. Hajlamos saját maga hibáztatására egyes dolgok miatt, amelyhez talán még köze sincsen és az öngyilkos hajlamokra – hidegvérrel fut bele csatákba, ha arról van szó, de eddig Fortuna mindig a pártjára állt. Azok felé, akik közel állnak hozzá, igen furcsán mutatja ki számukra szeretetét. Bár rosszmájú véleményeit feléjük is hangoztatja, sok tanáccsal igyekszik ellátni őket.
    Összességében, aki bírja a negatív megnyilvánulásokat, azok számára jó hallgatónak bizonyulhat, főleg egy finom ital társaságában (legyen az saké, tea, mindkettő felé pozitív véleménnyel van).



    Zanpakuto


    Neve: Tsukuyomi (Holdisten)
    Fajtája: fény
    Szelleme: állatlakban; emberalakban
    Kinézete: Egy wakizashi és egy katana lánccal összekötve. Mindkettő különleges darab, amiért emberi mértékkel igen sokat ér. A kard pengéje gyémántból van, amelyet ha fény ér kékes színben játszik. Markolatuk halványkék, már-már fehéres bársonnyal van befedve, rajtuk lévő minták pedig zafírból vannak kirakva, melyek tengerszerűen örvénylenek a világítás hatására. Keresztvasuk és szegélyeik borostyánból vannak. A köztük lévő ezüstláncon elhelyezkedő holdminták is zafírból állnak, az apró díszek áttetsző kristályból vannak, melyek a fényviszonyok szerint színeződnek. A fegyverek tokja is drágakövekkel van ékesítve, ugyan úgy, mint a zanpakuto. Maga a tok halványkék bársonnyal van lefedve, akárcsak a lélekölőkard markolata, rajta ezüstláncon az apró kristályok és zafírból a félholdminták ékeskednek. 

    A zanpakuto rendelkezik egy passzív képességgel, ami a feloldáson kívüli állapotban is aktív. Egyetlen követelménye, hogy Youkonál legyen a fegyver. Így a közvetlen érintkezés hatására a lélekölőkard a fény töréseinek segítségével úgy játszadozik, hogy Youko ismét láthasson. Mivel erre nem rég jött rá, így sok gyakorlatot igényel, míg képes odáig fejleszteni ezt, hogy a zanpakutojának ne kelljen közvetlen kapcsolatba lennie vele.   
    SHIKAI
    Kinézete: Alap külleme megmarad, csupán a wakizashi változik át egy hasonlóan díszes legyezővé. Szélei félholdalakúak, borostyánból van, akárcsak a keresztvas a katanán, illetve a redők is ebből állnak a belsejét kitöltő gyémánt között, melyen csukott állapotban kivehetetlen zafírcsíkozás kúszik. Fogórésze kék bársony az eredeti külsejében megismert drága mintákkal. A különlegessége, hogy nem csak 180°-ig lehet kinyitni, hanem egy egész kör alakban is, így nyer értelmet a zafírból lévő minta a legyezőn, ugyanis amint teljesen feltárja a fegyvert azon egy félhold vehető ki a drágakőből. Szélei egy körben élesek, ezért csak a lánccal lehet irányítani, mely összeköti a katanával.
    Zanpakutoja használata során szemei fehéresen fénylenek, illetve haja feketés-lila árnyalatra színeződik, a fegyver feloldásának megszüntetésekor visszaállnak eredeti állapotukba.
    Parancsa: Moudete no asaborake, Tsukuyomi! (Zarándokolj {kérlek} a hajnali fényben, Holdisten!)
    TÁMADÁSAI:
    Viharok óceánja (Arashi no kaiyou): Napos idő esetén a kard magába szívja a felé áramló napfényt, ennek segítségével alkalmazható a zanpakuto eme technikája. A nyílt állapotban lévő legyezőt Youko a kard pengéje elé dobja, így a kardból egy fénycsóva indul meg a magába szívott Nap fényét felhasználva a lövésre. Ez keresztülmegy a legyezőn lévő holdmintázaton, ezáltal nagyobb térben kibocsájtva a támadást, ami tulajdonképpen egy viharszerű fényáradatot zúdít az ellenfélre. A fény tartománya igen magas, nevezetesen „közvetlen fény”, mely már súlyosabb égési sérüléseket képes produkálni a fényáradat útjában állókon. 
    A technika csak is akkor alkalmazható, ha a kard magába tudott szívni némi napfényt!

    Hidegség tengere (Samusa no taiyou): Az előző képesség mondhatni ellentéte. Az előző technikához hasonlatosan képes alkalmazni ezt a támadást, annyi különbséggel, hogy ehhez holdfényt kell felhasználnia, s a legyező csupán félig van kinyitva. Amikor a karddal suhint, szélörvényszerű fényáradatot küld az ellenfél felé, ami pillanatokig ott kering a környéken, mint egy köd. A fény nem bántó a szemnek, csupán a levegő válik tőle dermesztően hűvössé, ez a környezet lassítja az érzékelést, mozgást, s hosszabb idő után a gondolkodást, amiért az agy úgy fogja fel, mintha térdig érő hóban állna, mínusz fokokban.
    A technika csak is akkor alkalmazható, ha a kard magába tudott szívni némi holdfényt!


    (click to show/hide)

    × A zanpakuto szint szerint függ az, hogy a technikák mekkora teret foglalnak magukba az alábbi módon:
    - 1 zanpakuto pont: fél méter;
    - 2 zanpakuto pont: egy méter;
    - 3 zanpakuto pont: egy és fél méter […].

    × Fennmaradásuk időtartalma is a zanpakuto szintjétől függ, ezt az alábbi módon számolandó:
    - 1 zanpakuto pont: egy perc;
    - 2 zanpakuto pont: két perc;
    - 3 zanpakuto pont: három perc […].

    BANKAI
    Neve: Hantsuki Teikoku Ómikami (Félholdbirodalom Nagy Istene)

    (click to show/hide)

    [/color]
    Előtörténet


    Vándorutjaim során rengeteget láttam, hallottam és éreztem, mindezt egy személy életéből. A holdudvar világa, melyet a hullámhegyek égbeszökő csúcsai és hullámvölgyek tágas mezői tarkítanak végelláthatatlan. Szemtanúja voltam a fehér kristályból álló palota megépítésének, melyet, ha Hold-vagy a Nap fénye világított be csillogó csillagként ragyogott a térség közepén. Érezhettem a gyönge, kellemes szél mozgatta vízharmatos ezüst fűszálak, liliomok és barackfavirág szirmok kavalkádjának illatát vegyülni a friss forrásvíz által keltett tiszta levegőben. S hallottam a semmiből hangzó halk zongoraszólót minden percben, ami vidámsággal töltötte be ezt a nagyszerű birodalmat.
    Kérdezhetnénk, hogy mindezen csoda hová lett, miért tűnt el? Mi ez az áporodott levegő, mindent elborító piszkos víz? Hogyhogy csak romok és korhadt faágak ágaznak ki a messzeségig húzódó vízfelszínből, melynek tükrében csak egy elfeledett világ képét látni, mint holmi kísértet?
    Mivel az egykor ragyogó földnek már csak a letűnt nyomait látni, így magam mesélem el, hogy mi és miért állt itt egykoron…

    Enged meg, hogy ennek a világnak a kialakulásával kezdjem, mely Amatsuji Youko – Miu megszületése nélkül nem is jöhetett volna létre. Ennek ideje már több mint hat – hét évszázaddal ezelőttre is visszavezethető. Apró shinigamim már alig tíz esztendősen érettséget mutatott arra, hogy elindulhasson egy rögös, kalandos úton. Hívásomat ám megrettenve fogadta, álmaiban visszatérő rémként ügettem elé, pár hónap múltán már nem gonosz szellemnek, alattomos szörnyetegnek gondolt, megkísérelt közeledni hozzám, s végül kérdésemre felelve hajtott uralma alá. Sohasem gondoltam volna, hogy mint zanpakuto egy ilyen lépést megbánhatok. Ha előre láttam volna a dolgok kimenetelét, akkor sosem léptem volna kapcsolatba vele. Önzőségből? Nem, csupán azért, mert így nem árthattam volna shinigamimnak.
    Az első virágok akkor kezdtek bimbózni, mikor ama csodálatos hír érte halálistenemet édesatyja által, hogy a Lélektovábbképző Akadémia diákja lehet. Ekkor még csak alig töltötte be a tizenegyedik életévét, de már eme pillanatban akkora reiatsu mennyiséggel rendelkezett, mely elegendő volt ahhoz, hogy az ifjú lelkek között képviseltesse magát családjából. Persze a könnyűnek és szórakoztatónak tűnő diákévek cseppet sem voltak egyszerűek. Ámbár tehetséget mutatott a kardforgatás terén, lélekenergiáját eleinte kénytelen volt kordában tartani, mely megnehezítette a reiatsut igénylő dolgok elsajátításában. Gyenge teljesítését apja, ki erőskezű ember volt, hisz a négy nagy nemesi család egyikének a Mizushimáknak a főtestőrségi alakulatát vezette, ezt nem nézte jó szemmel. Az akadémián elöltött fárasztó nap után újabb gyakorlatokon kellett részt vennie shinigamimnak, melyet édesapja állított össze. Már ekkor éreztem a viharfelhők közeledtét, a hűvös szellő feltámadását, láttam a villámokat cikázni a távolban, hallottam a mennydörgés morajló hangját, de mit sem sejtettem ebből semmit. Érzelmi ingadozásnak tituláltam, a vállára nehezedő teher és kora okán.
    A nehézségek napról – napra könnyebbé váltak számára és én nem láttam akadályát annak, hogy felfedjem Arashi no kaiyou (A viharok óceánja) technikámat előtte. De dolgát, cseppet sem könnyítettem meg, egy kihívás volt az ára, melyben elleshette tőlem a képességet. Sikere után pedig egy virágzó barackfaerdőt adott cserébe nekem, gazdagítva a végeláthatatlan hullámvölgy szépségét.
    Halálistenemet az akadémián eltöltött boldog pillanatok sem könnyítették meg a közeledő vizsgák gondolatától. A vegyes érzelmek között tengődve, édesapja a rá váró kötelességgel is folyamatban terhelte az így is nehéz sulykot cipelő vállait. Shinigamim volt az örökös, családjuk vezetését, ha elég érett lesz hozzá, neki kell átvennie fiú örökös hiányában. Ez pedig újabb gyakorlatokat és kevesebb szabadidőt szült számára, a vizsgán pedig már az otthoni kötelezettségektől menekülve ment át, hogy tiszteletét tegye a Gotei 13 egyik osztagában.
    Lelke felszabadult, mikor 3. osztagba való felvételét olvasta papíron, hisz ez egyrészt azt jelentette, hogy megszabadul az otthoni tehertől, saját maga kell, hogy boldoguljon szülői segítség, avagy gondoskodás nélkül. Emlékszem, ekkor bukkantak fel az első kristályos kőfalak darabjai, mely minden ragyogó élménytől nőtt – és nőtt, jómagam ekkor pedig kíváncsian vártam, hogy mi fog válni belőle.
    A falak lassan egy csodás palota kezdetleges alakját kezdte magára ölteni, hálám jeléül fedtem fel egy zanpakuto tréningen előtte Samusa no taiyou (A hidegség tengere) technikát. Azonban nem adtam át olyan egyszerűen eme képességemet, meg kellett mutatnia, hogy igenis megérdemli, hogy jobban megismerhessen engem. Tiszta képként fel tudom idézni, hogy miután kilépett a világomból a kastély kristályos falai csillogni kezdtek, ebben a pillanatban úgy tűnt, örömét nem lehet semmivel se lelohasztani.
    Boldogsága csak tetézve volt azáltal, hogy szülei egy újabb gyermeknek adtak életet, öccsének: Akirának. Testvére megszületése reményt ébresztett benne, hogy elszakadhat egy nehéz tehertől, s nem kell tovább cipelnie az örökösséggel járó súlyt. Azonban az örömteli pillanat egyúttal szomorúságot is hozott magával, hőn szeretett édesanyja, alig pár nappal öccse világrajövetele után, több napnyi szenvedést követően életét vesztette. Ez a kettős érzés hegyeket emelt világomba, melyben megtestesült erős akarata, s a jó és rossz érzelmei egyaránt.
    Az érzelmi kavalkád, mely ekkor uralta világát egy lehetőséget adott, hogy felfedjem egy másik önmagamat előtte, a bankai formájában. Már arra sem emlékszem, hogy miképpen szólított, mi volt a körülmény, mellyel együtt egy magasabb szintre emelkedtünk. Ez a világ akkor élte fénykorát, pár évvel az után, hogy eme erőt halálistenem elsajátította egy osztag megüresedett vezetői pozícióját tölthette be, miután egy rendkívüli küldetés után a vezetőség úgy gondolta, meg érdemli ezt a becsületes rangot, csupán annyi volt a teendője, hogy felfedi az erőt – melyet eddig kevesen tudtak, s még kevesebben használtak –, hogy a tulajdonában áll. Mit nem adnék azért, hogy ismét azon az elfeledett néven szólíts, shinigamim. 
    A 12. osztagban azonban nem tölthetett el huzamosabb időt, édesapja megbetegedése váratlanul érte az egész családot, s elhunyásával egy csapásra minden halálistenem nyakába szakadt. Édesapjuk utolsó levelében szólt gyermekeihez, ahol shinigamimat jelölte ki öccse gyámjául és a testőrség vezetésére is. Ámbár megkísérelte elintézni úgy, hogy egyszerre lehessen odahaza és a Gotei 13 kötelékében, rá kellett jönnie, hogy egy kapitány és egy testőrszázad vezetője nem lehet ugyan abban az időpontban két helyen. A fontos döntés, melyet hoznia kellett ismét viharfelhőket keltett világában, a palota kezdett veszíteni fényéből, s úgy látszódott már csak rosszabb lehet. A helyzet, melybe került idegen volt számára, a családi kúriát elkerülte, míg volt rá lehetősége, különleges alkalmakkor látogatott csak haza, s ennek okán öccse és közte nem alakult ki megfelelő testvéri viszony, mely más családok esetében az édestestvéreknél ez elmondható. Ámbár öccsén cseppet sem látott közömbösséget a bekövetkezett változás okán, mint az először halálistenem képzelte. Tisztán emlékszem, hogy hetekig aggodalmaskodott azon, hogy miképpen fogja meglelni a helyét ismét a famíliában, miképpen tölthetné be egy elárvult ifjúban a szüleik hiánya okozta űrt? Semmire sem érezte magát felkészültnek és végképp nem alkalmasnak.
    Tanácsaim a világa pusztulásának megállításához csak addig fogadta meg, míg el nem vakította a mindenkit megtaláló, oly zavaró és múló érzés, mint a szerelem. Ám általa létrehozott birodalom kitisztult ettől, új fényben ragyogott, de már láttam a csillogást lepattogni e helyről. Kétségem se fért hozzá, hogy újból bekövetkezhet, de szavaim üres fülekre találtak, halálistenem túlontúl büszke volt ahhoz, hogy belássa a dolgok árny oldalát, mindenben csak a jót és a szépséget látta, mintha szemellenzőn keresztül nézte volna a valós világot. Csupán én nem helyeseltem egybekelését azzal a Mizushimával. Ama család tagjával, kiknek védelmére felesküdött, s hiába a sok érv, győzködés, hogy lássa, ezzel a dolgát csak megnehezíti, tisztánlátását végképp elveszti… ő konok mód kiállt döntése mellett. Vitánk odáig fajult, hogy az elkövetkező időben hívására nem reagáltam, ő pedig nem szólított oly’ hosszúnak tűnő ideig.
    Mikor ismét kézbe vett és nevemen szólított, ez a világ is apró darabokra hullott, óriási vihar zúdult a birodalomra, mindent elsöprő orkán, kitörölve ezt a remeket, mintha sosem létezett volna. Oka az a zord nap volt, egy rajtaütés, ami váratlanul érte, mint a famíliát, mint pedig a mindig oly’ kész testőrséget. Hiába voltak a sejthető nyomok, nem készültek fel idejében, mely az egész gárda bukásához vezetett. Shinigamim magába roskadt, hisz nem csak a rábízott feladat teljesítésénél bukott el, de testvérét sem tudta megóvni a veszélyben, kinek talán örökké hordoznia kell azt a sebet, melyet aznap szerzett, mely okán fegyverforgatásra képtelenné tette. S halálistenem szeme világával együtt a mulandó érzés, a szerelem láncát is végig kellet néznie, miképpen elszakad, ahogy a halál elragadja azt az embert, kivel leélte volna életét.
    A kudarc feldolgozatlannak látszott számára, visszavonult a világ elől, hogy elzárva magát a külvilágtól önmagát bűntetve a történtekért vezekeljen. Nézetei miképpen változtak, úgy süllyedt ez a világ a mélybe lelkével együtt. Mostanra már csak pusztulás lakja ezt az ég nélküli birodalmat, a víz tükrében pedig látni az egykor ragyogó helyet, s már el sem tudom dönteni, hogy valóban létezett-e az a világ. Tényleg szólt zongoraszóló? Voltak gyönyörűen virágzó rétek, égbe szökő hegycsúcsok? Állt itt csillogó palota, melynek már csak letűnt nyomait látni? Vajon fogsz-e még felelni valaha kérdéseimre, shinigamim?


    Némán játszadozik jobbjában tartott pohárral, vizslatva annak tartalmát, azon merengve, hogy vajon mikor is fogyhatott el, pár perce vagy az elmúlt másodpercben? S miközben eme apróságon tanakodik, öccse tetteit csak foltokban fogja fel, amelyet a szobában szorgoskodik. Pakol, tesz-vesz, amit ő már évek óta nem csinál, számára az vált normálissá, mikor minden apróság a földön helyezkedik el, áporodott a levegő és nem enged be fényt az ablakon. Nem úgy, mint testvére, nem helyeselte ezt a hozzáállását, s mindig igyekezett pozitív példával alátámasztani ezt. Megtört sóhaj hagyja el az ajkait, miközben a poharát lehelyezi a kis kerek asztal lapjára.
    - Nos, Akira… minek köszönhetem a látogatásodat? – tette fel a kérdést. Feltűnt neki, hogy az utóbbi időben egyre sűrűbben látogatja testvére, mindenfélét mesélve a Gotei 13-ról, melynek ügyében elkötelezte magát amellett, hogy soha nem fog visszatérni.   
    - Különös, ahogyan változnak az idők, Nee-san ^^ - homlokát ráncolva hallgatja öccse szavait, ki derűsen pakolászik továbbra is hálószobájában, mely kicsiny dolga lenne, még ha évtizedek óta sem rakott soha semmit se a helyére. Talán megszokta a kényelmet, vagy ezt is fölöslegesnek tartja?
    Ám sosem beszélt róla, mélyen belül mindig is frusztrálta, hogy öccse sosem felel nyíltan a kérdéseire, s ha teheti, minél tovább húzza a feleletadást, akárcsak most. S mint mindig most is hangokra, illatokra támaszkodva állapította meg, hogy testvére a rutinfeladatokban hol is tart éppen. A kitárt ablakon beszűrődő fény okán hunyorítva nézett testvére irányába, a friss virágokra pedig csak egy kósza pillantást vetett, mely az asztalon lévő vázába helyezett kisöccse. Mint a többi ez is ugyan arra a sorsra fog jutni, szép lassan elszárad, semmi se tart örökké.
    - Régen mindig te gondoskodtál rólam. Most meg én vigyázok rád. Bár még mindig hiszem, hogy Te is újra megtalálnád a helyed a Gotei 13 kötelékében, Nee-san. Hogy vagy ma? ^^ - tette fel a kérdést a takarítással végezvén, s letelepedve mellé az ágyra. Ám Youko bőszen állította, hogy kutya baja, nincs szüksége kistestvére szakértelmére, ezen a szobán kívül kell ma gyakorolnia az orvoslást, mivel „tökéletesen” érezi magát, mint mindig. Már ha létezik ilyen kifejezés.
    - Ne feledd Akira, hogy az én pénzemből élünk még mindig – tette szóvá félvállról, ismét megtöltve poharát az asztalon álló itallal. Sose kérte, hogy testvére a saját fizetését az otthoni dolgokra pazarolja, ha pedig az ellenkezőjét tette nem szólta meg, hiszen kisöccse már nagyfiú, hiába ő a fiatalabb, s nem szólhatja meg cselekedetiért úgy, mint régen. - Gotei 13… 12. osztag… mesélhetnék én róla. De ami volt elmúlt Akira, és fölösleges felhánytorgatni azokat, nem így van? – ivott bele poharába pár perc múltán, miután magához tért a révetegségből. Bár mi változhatott volna a 13 osztag körül az elmúlt évszázadokban? Számtalanszor feltette magának a kérdést, mégse nézett utána, vagy érdeklődött felőle, pedig számtalanszor meg lett volna rá az esélye.
    Bár nem láthatta az öccsén úrrá levő apró szomorúságot, mely megült a kedves arc mögött. Tettei beszéltek helyette, hajtincseit, melyet félrehúzott arca elől is alátámasztotta, hogy éppen nyomasztja valami, s mindez valószínűleg hozzá köthető.
    - Sajnálom, ha olyasmit mondtam, amivel megbántottalak – suttogta neki kedvesen, és felállt, feltételezi, hogy éppen a konyhából kíván hozni valami fogyasztanivalót. A ház nem volt hatalmas, így egy röpke séta volt, melyet testvére megtett. Felettébb önzőnek érezte magát, hogy testvére ahelyett, hogy élné az életét, ideje nagyját itt tölti. Olykor kívánt magának olyan képességet, mellyel beleláthat mások fejébe, úgy érdekelte, mit gondolhat kistestvére róla az ártatlan palást mögül. Mégis mit vár tőle, hogy ismét visszatér a Goteibe? Lehetetlen. Alig van testvérén kívül két – három ember, ki tudja a valós körülményeket „eltűnéséről”, mely tulajdonképpen önkéntes visszavonulás a világ elől. Vagy inkább menekülés?
    - Mesélj – jegyezte meg szűkszavúan, a közéjük támadt kínos csendet azonban nem bírta sokáig elviselni. Gondolatai olyankor folyton pörögtek, megállíthatatlanul. - Folyton jössz, tőlem kérdezel, de te sose mondasz semmit. Vagy talán az orvosi titoktartás az osztagokról szóló pletykákra is kihat már? – fűzte hozzá. Mégis mit művel? Nem lenne egyszerűbb konkrétan, lényegre törően kérdezősködni?   
    - Miről szeretnél hallani, Nee-san? ^^ - szinte érezte, hogy a szobát betöltő sötét fellegek egy csapásra elillan és mindent eláraszt testvére öröme, mely alábbi kérdése okozott. Mégis habozott feleletet adni, arra számított, hogy megállíthatatlan szóáradatba kezd kistestvére, s nem kell élnie a választás jogával. De már késő lenne visszavonulnia, döntenie kell.
    - Mi újság egykori osztagomnál? No és a Soutaichou-dono? – kortyolt bele ismét poharába. Igazából érdektelen volt számára miről hall, csak tudhasson többet a mostani Gotei 13 kötelékéről. Voltak változások? Ha igen: mennyire, mik?
    - Azt hiszem, a Soutaichou-dono személye lehet leginkább érdekes számodra. Visszavonulásod óta ugyanis Fujimoto Masayoshi-dono vette át eme tisztséget. Úgy tudom, egykor ismerted. Hajdani osztagaid közül melyikre vagy először kíváncsi? ^^ – kisebb csend után felel egyik kérdésére, s a válaszon jócskán csak meglepődött. Még évszázadokkal ezelőtt együtt végeztek az akadémián, így ha készakarva le kívánná tagadni ismeretét Fujimotoval, csak azért se tudná. Legutóbb mikor hallott felőle, akkor még tiszti rangot töltött be egy osztagban, most meg… hihetetlennek találta.
    - Fujimoto, mint főkapitány, háh! – prüszkölte orra alatt háborogva, sosem hitte volna, hogy lesz idő, mikor egykori osztálytársa az akadémián fogja betölteni a soutaichou tisztségét. - Azt hiszem a 12.-re, az mégis közelebb áll… állt hozzám. – felelt, ismét belekortyolva italába, ezáltal kiürítve annak tartalmát.
    - Nem tudom, Fujimoto-dono milyen shinigami, erről a hadnagyát kellene megkérdezni ^^ – fűzte hozzá kisöccse hirtelen kirohanására a főkapitány személyét illetően. - Szóval a juunibantai. Talán hallottad, hogy az osztag Urahara Kisuke-dono alatt a tudós lelkületű shinigamik fellegvára lett. Jelenleg egy hozzád hasonlóan tehetséges gyermek a kapitány ott. ^^ - szemöldöke felszökött az alábbiak hallatán. Kíváncsiság fogta el a volt osztagát illetően kapcsolatos fejlesztések miatt, de kis harag is lappangott benne, hisz régi fényében ismerte még anno a 12. osztagot, s sosem vélte úgy, hogy komolyabb alakításra szorulna. Azonban az ott rangos pozíciót betöltő kapitány kiléte is érdekelte.
    - A Gotei igen merész, ha már ilyen fiatalokat is haorival látják el – jegyezte meg. - S mond Akira, ez az ifjú rendesen helytáll a rábízott feladat terhe alatt? – érdeklődött, s már kíváncsian várta, hogy egykori osztaga, ahol pályafutását kezdte, ott mi hírek járnak, felülmúlhatja-e az iméntit, avagy minden olyan, mint régen?   
    - A juuichibantai kapitánya, külleme ellenére még Yoshida-channál is fiatalabb. Ám úgy vélem, mindketten kiválóan helytállnak. Még senkitől nem hallottam panaszt rájuk. A 12. osztagról picit többet tudok, mert egyik tudományos részlegük tartja velünk a kapcsolatot, de még így is információszűkében állok. Ám ha érdeklődsz utánuk, biztosan fogadnak majd. ^^ – apró „hümm” hagyta el a száját, miképpen testvére eme módon kívánta ösztökélni arra, hogy ismét kapcsolatot vegyen fel a külvilággal. Eljátszadozott a gondolattal, hogy mégis miképpen reagálnának, ha látnák, hogy egy halottnak hit személy sétafikál ismét Seretei utcáin, osztagokat látogatva és a vezetőség tagjaival diskurálva. Apró mosolyszerűség kúszott arcára alig pár pillanatra az elmélkedése során, s figyelmét inkább visszaterelte testvérére, hiszen még megválaszolásra várt kérdésének utolsó darabja, melyre még igazán kíváncsi volt.
    - És a harmadik osztag? Még mindig Ootoribashi Roujuurou tölti be a kapitányi pozíciót? – talán túl sok reményt táplál aziránt, hogy egykori osztaga megmaradt olyannak, amilyennek, s nem történtek gyökeres változások. Miközben várta kistestvére válaszát újabb poharat töltött meg az asztalon található itallal.
    - Ott elég sok váltás történt... Hajdani kapitányodat elég sokan követték. Nemrég vette át a vezetést két Kagamitól Mizushima Takeo-sama. Az első Kagami kapitány alatt pedig a meglévő mellé kineveztek ott egy második hadnagyot. A sanbantai így a maga nemében tovább fokozta egyediségét. Úgy hallom, Mizushima-sama is tovább kívánja öregbíteni az osztag dicsőségét. ^^ – áldja a szerencséjét, hogy nem ivott bele italába, mert félő mellényelte volna az őt sokkoló hírek hallatán. Belegondolt mit élhettek át a 3. osztag tisztjei ennyi vezetői személyváltás során. A Kagamik személye is meglepte, hisz tisztában volt azzal, hogy a négy nagy nemesi család egyike… de, hogy egy Mizushima töltse be újfent ott a kapitányi pozíciót, kissé elhűlve fogadta az alábbit. Családjuk egykori pártfogóinak tagjaival már a testőrgárda bukása óta nem igazán lépett kapcsolatba, így ez a hír rendkívül váratlanul érte őt. S Takeo kilétét sem igazán tudta hová elhelyezni. Mindenesetre nem kívánt gondolataiban ebbe még jobban belemerülni, igyekezett, mint testileg, mint lelkileg jelen maradni a beszélgetésnél. Az időpont nem volt éppen a megfelelő az elmélkedésre.
    - És megtudhatnám Akira, hogy állsz a nők terén? ^.^ – játszadozott a kezében tartott pohárral, miközben egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy kardot tartson a kezében, s visszatérjen régi, elfeledni kívánt életéhez.
    - Nem értelek, Nee-san. Miért érdekelnek a nőnemű barátaim? Meséljek talán a pártfogoltamról, Kikyo-chanról, akit tanítgatok? Vagy visszatérő páciensemről, Ayameko-chanról szeretnél hallani? ^^" – hallja kisöccse szavaiban, hogy váratlanul érte kérdése, mint mindig, pedig már éppen elégszer hajtogatta már, hogy egy jóravaló arával térhessen végre haza. De képtelen volt elfogadni, hogy testvére ezek szerint egy hatalmas szívtipró, csak meglepetten hallgatta a többi leányt, kit megemlített már-már felsorolásszerűen, kikkel munka során találkozik, vagy éppen párcsevejt folytatott velük.
    Társalgásuk végeztével egy ideig még az ágyán ücsörgött, maga elé révedve. Kisvártatva azonban felemelkedett, s ujjhegyeit a falhoz érintve indult meg a szobába, melynek recéiből, hibáiból, esetleg azon lévő képekből tudta, hogy éppen merre jár a helységben. Útja nem tartott messze, csupán addig a polcig haladt, ahol Tsukuyomi számára kifaragott tartó állt, rajta zanpakutojával. Némileg habozva vette kezébe a kardot, melyet már évtizedek óta nem tett.
    - Mit gondolsz, ideje már, hogy visszatérjünk? – suttogta a kérdést. Ám elképzelni se tudta, hogy miképpen boldogulhatnának, hisz látás nélkül képtelenség megállnia a helyét akár egy harcban, akár egy adminisztrációt igénylő feladatban.
    ~ Én mindig készen álltam, shinigamim – felelte Tsukuyomi, s Youko előtt a szeme világa kezdett tisztulni, lassan körvonalazódott előtte az polc, rajta a fegyvert tartó állvánnyal, ám nem látott messzire még, ha távolabbi pontot keresett tekintetével a szobában még néhol elmosódott foltokat látott. Visszafojtott lélegzettel fogadta mindezt, s a váratlan történtek apró rémületet szült lelkében. Visszahelyezte a kardot a tartószerkezetre, mely ismét a sötétséget hozta elé. Hevesen dobogó szívvel érintette meg a fegyver markolatát, minek hatására ismét az előbbi csodában részesült. Ám nem igazán értette eleinte, Tsukuyomival folytatott újabb beszélgetés ráébresztette, hogy miért részesülhetett ilyen kegyben lélekölőkardja által. S míg ugyan Akira segítségével megírt kérvényére várta a választ, azokban a napokban megpróbált némileg ismét összeszokni zanpakutojának lelkével, újabb kapcsolatot kialakítani vele, melyet az utóbbi idő során szégyenszemre nem tett meg. Lelkében mégis kétségek lappangtak, vajon képes lesz visszatérni?


    (click to show/hide)
    « Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 09, 19:10:28 írta Shihouin Yoruichi »

    (click to show/hide)

    Karakterlap

    Shihouin Yoruichi

    Főadmin

    Developer :x

    Adminisztrátor

    *

    Hozzászólások: 163

    Hírnév: 14

    Infó

    Tárcában: 4 534 350 ryou

    Technikatár
    Ajándék küldése


    Hovatartozás:
    Független

    Egyéb hovatartozás:
    Nincs

    Egyéb hovatartozás:
    Nincs

    Kapcsolat cimke:
    Egyedülálló


    • Profil megtekintése
    • Bleach szerepjáték

    Nem elérhető Nem elérhető

    Re:Amatsuji Youko - Miu
    « Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 09, 20:41:14 »
    Uffantás!

    Hát... most már legalább tudom, hogy kinek a zanpuját érdemes ellopni... :o Na, de hogy valami érdemlegeset is mondjak az elősztorival kapcsolatban:

    Miközben előtörténeted olvastam, egy kisebb hibát találtam benne, ami inkább csak az előtörténet dizájnja miatt zavaró. Mivel az oldalon a linkek fehér színűek, és az előtöriben is szerepel link, ezért az a fehér háttér miatt nem látszik, szóval ezt valahogy küszöböljük ki :)

    Mivel ugyebár ez nem valami eget rengetően borzalmasan nagy hiba, így előtörténetedet elfogadom.

    Szint: 1.
    Lélekenergia: 5000 LP
    Kezdőtőke: 4000 ryou
    Osztag: 1. osztag

    Mindezen kívül minden képzettségedre kapsz 1-1 pontot, illetve további 18 pontot oszthatsz el ezek között.
      • Zanjutsu
      • Hakuda
      • Kidou
      • Shunpo
      • Zanpakutou
      Készítsd el az adatlapod, illetve jelentsd be pontozásodat a Pontozósdiban, ez után megkezdheted a játékot. Üdv a fórumon! :)