Edzőterem

[Kitagawa Azumi]

Kapitány úr

Nagyon reméltem, hogy ez az edzés sem fog röhögésben végződni, mint a tegnapelőtti. A pusztakezes harcmodornál nagyon is feltűnő, hogy nem éppen arányos az alkatom, és még hogy is mondjam, nem sikerült kidolgoznom egyetlen technikát sem, amiben hasznomra válhatna, hogy hosszabb az egyik kezem, még ha csak egy arasznyival is.
Mivel megbeszéltük, hogy a mai edzésen most én leszek a kapitány úrral, kardforgatásnál, előre is idegesebb voltam a szokásosnál. Nem hazudok, ha két és fél liter erős zöld teát bevedeltem már ennek köszönhetően.
Azért kapitányi szintű egyénnel gyakorolni mégis más, mint a tisztek között, még úgy is, ha esetleg kissé vissza is fogná magát. Bár reméltem, hogy nem teszi. Hol abban a kihívás?
Shinju már alig bírt magával a fejemben.
Na, mi lesz már? Mikor kezdünk?
~Türelem, te búgócsiga, nem lehet mindig kapkodni. Forrófejű. ~ intettem nyugalomra, amennyire lehetett, lélekölőm szellemét. Jó lenne, ha nem vonná el a figyelmem a lényegi dolgokról. Egy csatatéren se szerencsés, nemcsak edzésen. Edzésen legfeljebb jót röhögnek rajtam, egész addig, amíg le nem forrázom őket. Általában a hagyományos egyenruhát szoktam hordani, de mostanság kényelmi szempontból az ujjatlanra kértem engedélyt, tekintve, hogy rám szabni egy hosszú ujjút kissé idegőrlő folyamat, és nem is kényelmes öltözék. Ebben az ujjatlanban, habár védtelenebbnek látszottam, mégis könnyedebben mozgattam a karom. Így mindjárt más.

[Nara Shiratori]

Kitagawa-san edzése

Nem olyan régen történt, hogy egyik reggel összefutottam egyik legújabb tisztemmel, Kitagawa-sannal. Reménykedtem benne, hogy sikerül ismét beilleszkednie az osztagba, ahogy legutóbb is, mert gondolom jól érezte itt magát és ezért jött vissza. Mivel elég sok tiszt szolgál alattam, ezért sajnos nem jut mindegyikre annyi időm, amennyit szeretnék, de így is megpróbálok kapitányi teendőim mellett mindenkinek segíteni, aki hozzám fordul problémájával.
Az edzéseken is szorgalmasan részt vett Kitagawa-san és meg is keresett az egyik alkalommal, hogy segítséget szeretne tőlem kérni egy következő zanjutsu edzésen. Nem is volt ezzel problémám, hiszen sokszor van szabadfoglalkozás, mivel nem mindenki ugyanolyan stílusban forgatja a kardját. Természetesen azért tanulunk közösen is mozdulatokat, de inkább hagyom, hogy mindenki a maga stílusát fejlessze.
El is érkezett a megbeszélt edzés időpontja, ahol miután jeleztem a társaságnak, hogy kezdhetik a gyakorlást, Kitagawa-san felé vettem az irányt, hiszen most neki fogok segíteni. Máskor csak járkálok a gyakorló tisztek között és próbálok ide-oda egy-egy jótanácsot adni, hogy hibátlanabbak legyenek a mozdulataik, ha mindenki a maga módján edz, vagy ha közös mozdulatsort mutatok az osztagnak, akkor a bemutató után távolról figyelem ki szorul egy kis segítségre.
- Na akkor, Kitagawa-san, mondja, miben tudok segíteni… - elharaptam mondandóm végét, egy pillanatra újra gondoltam a dolgokat és kijavítottam mondatom végét. -… vagyis inkább mutassa meg. - helyesbítettem, majd egy magammal hozott fakardot odadobtam edzőpartneremnek és én is beálltam kezdő pozícióba. Ezután vártam, mit fog nekem mutatni Kitagawa-san, és felkészültem, hogy egyből reagálhassak a kardmozgására.

[Kitagawa Azumi]

Kapitány úr
Ó, már meg is érkezett Nara-san. Igen, még mindig szokatlan, hogy kapitány úrnak szólítsam, de majd csak ehhez is hozzászokom. Az mindenesetre elmondható róla, hogy nem egy rossz alak, sőt, kellemes csalódásnak ígérkezik. Csak ígérkezik, mert nem iszom előre a maci bundájára. A sajátomra se, mert nincs is, pont, kérdéskör lezárva. Nem is állna jól nekem.
Mivel azt kérte, hogy mutassam meg a célzott problémát, előre nyújtottam mindkét karom, hogy jobban lássa, ami talán így, hogy a testem mellett pihentek, nem annyira feltűnő.
- Ez a gond. Valami olyan technikára lenne szükségem, ami könnyen és gyorsan megoldja, mert előfordulhat még, hogy közelharcba keveredem az ellenséggel. A távolsági fegyverem nem feltétlenül jelenti azt, hogy erre nem kerülhet sor, és én bajban leszek, ha nem tudom összekoordinálni a mozgást a különböző hosszúságú karommal. Ráadásul még balkezes is vagyok – fűztem még hozzá a saját gondolataimat, hogy elkerüljük a hasonló félreértést, mint az első reggelemen. Legalábbis az ő parancsnoksága alatti első reggelemen.
Kimondottan jól jött ehhez a segítség, mert egyedül nehezebb kidolgozni egy technikát, és nem rossz jószerivel egyből kapitányi szintű egyéntől tanulni. Felvettem a támadó állást, és a bal kezemmel lendítettem felé a kardomat. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit tudunk ebből kifőzni közös kútfővel, amit kombinálhatok azzal, hogy a forró víz-shikaira senki se szokott számítani, és elsőre nem is nagyon hiszik el, hogy ilyen a kardom. Egész addig, amíg nyakon nem borítom őket a vízostor segítségével.

[Nara Shiratori]

Kitagawa-san edzése

Kitagawa-san eleget tett kérésemnek és megmutatta, mivel is kapcsolatban van szüksége segítségre. Egy kicsit meglepődtem, hogy a két karja nem ugyan olyan hosszú, valami sokkal hétköznapibb problémára gondoltam volna legelőször, mondjuk, hogy hogyan tudja megfelelően tartani a kardot, vagy valami hasonló. Ilyennel még nem találkoztam, ezért mindenképpen kellett egy kis gondolkodási idő.
- Értem, akkor mutasd meg, mit tudsz, hogy felmérhessen, min tudnánk javítani. Támadj meg, ahogy jól esik. - mondtam, majd beálltam alapállásba és vártam a támadást. Ezzel sikerült egy kis gondolkodási időt nyernem és egyben első kézből tapasztalhattam meg Kitagawa-san problémáját. Nem kell itt komoly harcra gondolni, inkább csak egy kis bemelegítő kardcsapkodásként lehetne elképzelni.
Ezt a kis bevezetőt arra használtam, hogy megfigyeljem Kitagawa-san mozdulatait, mivel is lehet pontosan a problémája. Nem telt sok időbe, hogy feltűnjön, mire is gondolt edzőpartnerem. Egyből kitűnt, hogy Kitagawa-sannak lassabban megy, amikor egyik kezéből a másikba akarja rakni a kardját. Nem volt olyan nehéz dolog ezt felfedezni, de majd meglátjuk, hogy fog menni ennek a helyrehozása.
- Kitagawa-san, mennyire ragaszkodik az egykezes kardforgatáshoz? - tettem fel a kérdésem, de még mielőtt választ kaptam volna, ismét megszólaltam. - Nem kell még azonnal döntenie, próbáljon meg más féle stílust és utána gondolja át, hogyan is tudja a legkényelmesebben, leghatékonyabban forgatni a kardját. - fejeztem be egy kicsit, hogy Kitagawa-sannak legyen ideje megemészteni az elhangzottakat. Ha mindenképpen egykezes szeretne maradni, akkor bizonyára egyből hangot ad ennek, de ha viszont elgondolkozik a dolgon, ahogy javasoltam, akkor talán olyan választ ad, amit később biztos nem fog megbánni.
- Ha két kézzel forgatná a kardját, akkor szerintem nem kellene aggódnia a rendellenessége miatt, például. – mielőtt válaszolhatott volna valamit Kitagawa-san, mondtam még egy tippet, ami felé elindulhat, de természetesen ezen kívül más megoldás is lehet, én csak egyet kiemeltem a sok közül. Nem akartam szájbarágósan megmondani, hogy mik a választási lehetőségei és válasszon belőlük, önállóan kell rátalálnia a saját stílusára, én csak segíthetem a keresésben.
- Ránézek egy kicsit a többiek edzésére is, hogy haladnak, nemsokára visszatérek és elmondhatod, hogy milyen irányban szeretnél elindulni. – mondtam, majd a többi tiszt felé vettem az irányt, így hagyva egy kis időt Kitagawa-sannak, hogy egymaga eldöntse, mit is szeretne. Nem akartam siettetni, ezért is volt jó, hogy egyedül hagyhattam és majd csak azután tértem vissza, hogy tettem pár kört a többi tiszt között, megválaszolva a lehetséges kérdéseiket.

[Kitagawa Azumi]

Nara-san
~edzés~

Nara-san hamar ráérzett arra, mi is a gond, szinte anélkül, hogy ki kellene fejtegetnem. És külön jól esett, hogy nem pusztult ki mellettem röhögő-görcsben első lendületre. Most vagy ő igyekszik nagyon jó benyomást kelteni nálam, mint a megbízható felettes, vagy én kezdem egyre inkább meglátni benne a pozitívumokat. 
Megtámadtam, ahogy ő azt kérte, miért lennék én bármi jónak az elrontója? Nem szép dolog, szóval csapkodtam rendesen, ahogy csak tudtam, de azért attól még fényévekre vagyok, hogy esélyem legyen ellene. Fogadok, hogy rendes küzdelemben úgy elkalapálna, hogy a fiam és a lányom se ismerne meg.
A kapitány úr felvetett egy igen érdekes irányt is: akár kétkezes kardforgatásra is válthatnék. Nem lenne rossz ötlet, ám ezzel akadt egy kis kötözködni valóm. A zanpakutom wakizashi, és mint ilyen, nem igen tudom, hogyan lenne lehetséges ezt átvezetni egy ilyen típusú fegyverre.
- Öhm, ha megoldható wakizashin is, nem olyan nagy gond. – mutattam rá erre az ötletemre, és nagyon reméltem, hogy nem egy áttörhetetlen vasfalnak rohanok fejjel újra meg újra.
- Csak nyugodtan, addig ötletelek – mosolyodtam el. Ez talán ez első igazán őszinte mosolyom, az osztagon belül. Persze, a fiam és a  lányom közelében sokat mosolygok most már, Nara-sant eddig viszont nem ajándékoztam meg ilyesmivel.
Nem baj, előbb-utóbb mindennek eljön az ideje, aminek kell.
Különböző stílusokat próbáltam, játszottam az időzítéssel is, amíg ő a többiekkel foglalkozott.
Az osztagedzés mellesleg másra is jó volt számomra, mint a képességeim fejlesztésére. Egyúttal a szociális élet tere is egy ilyen esemény, és szert is tettem néhány jó ismerősre, akik biztatóan integettek felém. Siettem is ezeket a gesztusokat viszonozni.
Abban is biztos voltam, hogy meggyőzöm Nara-sant, nem hordhatnám-e az egyen felsőnk ujjatlan változatát, mert eléggé kényelmetlen a hosszú ujjú, csak útban van és nehezíti a dolgomat harc közben.
Könnyebb úgy harcolni, ha tudom, hogy nagyjából épségben megússza a viseletem, és még könnyedebben is mozognék benne. Egy rakat érvet tudnék emellett felsorakoztatni.

[Nara Shiratori]

Kitagawa-san edzése

Kitagawa-san kételkedett az ötletemben, miszerint át kellene váltania kétkezes kardforgatásra, mivel az ő zanpakutouja egy wakizashi és nem két kézre van tervezve. Alábecsüli a képességeimet, hiszen a Gotei 13 legjobb kardforgatói között én is ott vagyok, és nem ajánlottam volna olyat, amit ne lehetne megcsinálni. Magam elé emeltem a fakardomat és lentebb csúztattam rajta a kezemet, mintha rövidebb lenne a kard.
- Ez megoldható wakizashival is, még ha nem is olyan elterjedt módszer. - lusta voltam egy rövidebb fakardot hozni, ezért egy normál méretű fakardot használtam a bemutatómhoz. Úgyis Kitagawa-sannak van szüksége gyakorlásra vele, nem nekem. - Ha rendesen fogod wakizashid és a szabad kezedet ráhelyezed a markolat aljára, valamennyire érintve a rajta lévő kezedet, olyan mintha két kézzel fognád, de a másik kezed csak támogató szerepet tölt be, de nevezhetjük kétkezesnek. - magyaráztam és közben demonstráltam is, mire gondolok, hogy ne csak a képzelőerejét kelljen használnia, hanem ténylegesen is lássa, hogyan néz ki.
- Igazából ez csak egy ötlet, hogyan is lehetne átültetni a kétkezes katana használatot wakizashira, de szerintem meg lehet oldani. Ha az a cél, hogy meg tudd védeni magadat közelharcban, akkor ezzel a harcmodorral kivitelezhető. - zártam le mondandómat, bár a végére én is egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy ez működhet-e. Abban biztos voltam, hogy én magamévá tudnám tenni ezt a stílust, ha szeretném, pedig én nem is olyan sűrűn használok wakizashit, de Kitagawa-san képességeit még nem ismerem annyira, hogy ezt róla is el tudjam mondani.
- Nem mindenki találja meg könnyen a saját stílusát, és lehet, hogy azért mert még nem találta ki senki. Ilyenkor vagy egy teljesen újat kell kifejleszteni, vagy egy meglévőt átalakítani a használó kedve szerint. - mondtam, mielőtt elindultam a többiekre ránézni, hogy legyen min agyalnia Kitagawa-sannak, amíg távol vagyok.
Nem olyan sokáig voltam távol, csak egy-két kérdésre kellett válaszolnom, a legtöbben viszont tudták, hogy mit kell tenniük és el voltak foglalva saját maguknak kitűzött feladattal.
- Na, sikerült kitalálni, merre is induljunk el? Nem kell mindenképpen azt választani, amit javasoltam, nyugodtam mondd, ha valami mást szeretnél. - vártam Kitagawa-san válaszát és direkt hozzátettem, hogy ne csak azért válassza az ötletemet, mert én mondtam. Nekem az is tökéletesen megfelel, nem tudja pontosan, mit is akar, de néhány támpontot, vagy ötletet ad, amin elindulhatunk.

[Kitagawa Azumi]

Nara-san
~edzés/ 'A tökéletes trükk'~

 A részemről legjobb döntés volt, hogy napi szinten részt vettem az edzéseken ismételten. Az eredménye igaz, később fog meglátszani, de már most is láthatóvá vált jó néhány előnye. Fegyelmezettebbnek éreztem magam, és gördülékenyebbnek, és a csapatmunkához is ismét visszaszoktam. Azt nem mondanám, hogy a bizalom könnyen jönne. Nem, korántsem. De a tiszteletet alapból adom annak, akinek jár szerintem, s Nara-san ilyen.
Az ötlete elgondolkodtatott. Megpróbáltam úgy fogni a gyakorlókardomat, mert úgysem élesben vagyunk most, igaz, hogy Umi no Shinju elmémben leköveti az edzést. Alig várja, hogy rajta tökéletesítsem majd az új elemünket.
- Így gondolta? – pillantottam rá kérdőn. Hozzá kellett szoknom a gesztusaihoz is, hogy helyesen értelmezzem szándékát, mielőtt még kétséget ébresztenék benne. Egyértelműen ő a tapasztaltabb közülünk, hiába a korom, az csak egy jelentéktelen szám. Nem feltétlen csak korban mérik a bölcsességet.
- Az ön módszerét választanám. Puding próbája az evés – feleltem kisebb gyakorlás után. Lássuk, hogy megy ez. Én mindenképp kíváncsi lettem, hogy néz ez ki úgy, hogy le is játsszuk, elvégre gyakorlat teszi a mestert.
Bal kezemben fogtam a fakardot, a markolatot szabad kezemmel megpróbáltam támasztani. Tényleg úgy tűnt, mintha két kézzel harcolnék, ez az ellenfelet be is csaphatja pluszban.
- Hűha! Tudja, mi jutott eszembe? – szóltam el magam. – Ezzel is át lehet verni az ellenfelet, mert így, ha nem ismer az illető, azt hiheti, hogy arányos a kezem. Meg tudom lepni vele.
Szeretem az érzést, amikor leesik a tantusz, hogy mire jó az, amit tanulok éppen. És ez most egy ilyen pillanat volt, egy morzsányi szellemi sikerélmény.

[Nara Shiratori]

Kitagawa-san edzése
"A tökéletes trükk"

A shinigami lét egyik meghatározó lépcsőfoka, amikor megtaláljuk a saját harci stílusunkat. Az elején mindenki csak az Akadémián megtanultakat próbálja alkalmazni, kidoukat lövöldöz, kardjával hadonászik. De ezeket bármelyik másik Akadémiát végzett is ugyanúgy meg tudja csinálni, akkor tűnünk ki a tömegből, ha már ettől eltérünk, valamit másképpen csinálunk, a saját ízlésünk szerint alakítjuk, vagy valami nem elterjedt harcmodort alkalmazunk, amit magunkénak tudhatunk.
- Pontosan. - Kitagawa-san megpróbálta leutánozni, amit mutattam neki és erre helyeseltem, hogy jól csinálta. Nem volt ezzel nehéz dolga, hiszen nem egy bonyolult pozíció, sokkal inkább az lesz neki nehezebb, ha ebből akarja kialakítani a saját stílusát, ami nem fog egy-kettőre menni, sok gyakorlással fog bizonyára járni, mire éles harcban is be tudja majd vetni.
Egy kis idő után, amikor visszatértem Kitagawa-sanhoz, miután rápillantottam a többi edzésen résztvevő tisztre, megkaptam a válaszomat a hölgytől, hogy az én ötletem mellett döntött. Egy elégedett bólintással jeleztem, hogy megértettem a döntését, majd figyeltem, hogyan is próbálja alkalmazni az én tanácsomat.
- Igen, én is hasonlóra gondoltam. - helyeseltem Kitagawa-san felfedezésére, hiszen többek között emiatt is tanácsoltam neki ezt az útvonalat. Az volt a problémája, hogy nem sikerült olyan gyorsan kezet váltania, amikor egy kézzel használja a kardját. Itt két kézzel használja fegyverét és bármikor át tud váltani egy kezesre, és ha a másik kezében akarja tudni a kardját, akkor egy kicsit visszavált két kezesre, majd megcseréli a kezeit és máris a másik kezében van.
- Akkor lássuk, hogy tudod ezt alkalmazni egy partnerrel. - mondtam, majd jobb kezembe vettem a fakardomat és kész voltam, hogy Kitagawa-sanra támadjak. - Először nézzük meg a védekezést, utána pedig a támadást. Rendben? - amint megkaptam a beleegyezést, egyből nekivetettem magamat a kardommal. Először gyengébb csapásokkal kezdtem, majd próbáltam szépen lassan erősíteni rajtuk és természetesen amennyire lehetett változatos irányokból indítottam a támadásaimat. Amikor pedig már úgy láttam, hogy elég volt a védekezés, hátrébb ugrottam és esélyt adtam Kitagawa-sannak, hogy átvegye a támadó szerepet tőlem.