Szerző Téma: Shihouin Yuuken - Pályázatok  (Megtekintve 969 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Shihouin Yuuken - Pályázatok
« Dátum: 2014. Aug. 15, 14:01:01 »
Kapitányi és Bankai pályázat

Fényesen izzó, aranyszín ragyogó korong emelkedett lassacskán a horizont vonala felett, a Nap sugarai kíméletlenül szakították szét a hajnal szürkeségének fátylát. A csend szinte tapintható volt eme korai órán, a háborítatlan békességben mégis mozdulni látszottak az árnyékok. Egy magas, szikár árny azonban kiemelkedett a többi közül, s ahogy a fény rávetült alakjára, szinte megbotlott felöltőjének aranyozott hímzésén. Yuuken lassú, kimért mozdulatokkal kezdte meg szokásosnak mondható sétáját a kúria kertjében, vonásai talán még az átlagosabbnál is ridegebbnek tűntek. Kutatása látszólag zsákutcába jutott, a sikertelenség pedig szinte mindennél jobban bőszítette a férfit, amit természetesen mások előtt sohasem mutatott ki, ettől függetlenül testében fortyogott az indulat. Olyasfajta kapcsolatokkal rendelkezett, melyeknek köszönhetően bárkiről és bármilyen információt képes volt megszerezni, azonban léteztek olyan titkok, melyekhez kizárólag egy nagyon szűk, s sajnos igencsak megvesztegethetetlen elit férhetett hozzá. Ráadásul az, amit a főnemes akart, egyszer már rengeteg halálisten halálát okozta, így feltehetőleg még nagyobb biztonságba helyezték a tudást, mint előtte. Lépései nem okoztak zajt, a Nibantai egykori sansekijeként tökélyre fejlesztette a lopakodás művészetét, értelemszerűen csak akkor vették észre, amennyiben azt Ő maga is úgy akarta. Körútja során rövidesen megközelítette az épületegyüttes mögött található tavacskát, melynek hídján nem is oly’ rég Kuchiki Hanával folytatott különösen érdekes eszmecserét. A nő - nemesi szokásokhoz híven - saját érdekeit szem előtt tartva kereste fel, erős szövetségest akart maga mellett tudni a politikai csatatéren, amely lassacskán beborította a Gotei Juusantait is. A Seireitei arisztokráciájának változása mindkettejükben ugyanolyan ellenérzéseket váltott ki, azonban céljaik koránt sem egyeztek meg. A Shihōin-ház vezetőjét az amatőrök játékai nem szórakoztatták már, lelki szemei messzebbre tekintettek: király akart lenni, méghozzá a Lelkek Királya.

Az ehhez vezető út azonban rögösebb, mint azt bárki gondolná. Ármánnyal, s rosszindulattal van kikövezve, ami olyan dolgokra kényszeríti az embert, melyek nem mindig vannak az adott egyén ínyére. Shinigamiként Yuuken karrierje fénysebesen ívelt felfelé, modorának és remek kapcsolatainak köszönhetően nem esett nehezére a megfelelő emberekkel barátságot kötnie, a név sok kiskaput megnyit az arra érdemesek előtt. Azonban félreértés ne essék, nem kizárólag a behízelgés eszköze miatt jutott magas katonai tisztséghez, hanem fizikailag, s szellemileg is kiemelkedett az átlagból. Yoruichi-hime árnyékában élni azonban nem volt egyszerű egy olyan személy számára, kiben határozottan megfogalmazódott önön felsőbbrendűsége. Megvetéssel figyelte, ahogy unokatestvére szinte az összes létező módon ellent mond annak, ahogy származásából adódóan viselkednie illene, kicsapongásaival egyértelműen házuk jó hírén ejtett foltokat, melyek ugyanúgy megbélyegezték őt magát is. Az ifjú halálisten úgy érezte, Neki kellett volna a főház elsőszülöttjének lennie, minden tekintetben megfelelőnek tartotta magát eme magasztos feladat betöltésére. Smaragdzöld íriszei irigységtől sötétlettek akárhányszor unokanővérére nézett, ám lépéseket nem mert tenni ellene, tudta, nem érhet fel a Villámok Királynőjének szintjéhez. Lévén az osztag harmadik tiszti rangját töltötte be, közelről figyelhette mire képes kapitánya. A közöttük lévő különbség áthidalhatatlannak tűnt, ám Yuuken mindig megszerezte azt, ami után epekedett. 

A Féregboly zsongott, mintha ténylegesen száz és száz rovar lakta volna, ám a hangok kiáltások és fájdalmas nyögések voltak ciripelés, s zizegés helyett. Eme létesítmény parancsnoka határozottan vágott át az építmény legnagyobb fogdáján, kinézete nélkülözött bármiféle rendszertelenséget. Éjfekete zubbonya úgy feszült testén, mintha egyszerűen ráöntötték volna, aranyló tincsei által keretezett sápatag arca érdektelenséget tükrözött. Mint ahogy az lenni szokott, a valójában ártatlanul bebörtönzöttek ismét belekezdtek szokásos napi rutinjukba, szabadságukért esedeztek és miután erre nem kaptak semmilyen választ, egyre fogyó fizikai erejükkel próbálták elérni az áhított célt. Yuuken képzettebb és erősebb volt bármelyiküknél, éppen ezért hagyta, hogy a beosztása alatt álló tisztek szoros kört fonva köré állítsák meg a támadókat, ilyen alantas ellenfelekkel nem kívánta bepiszkítani kezeit. Határozott iramot diktálva szelték át a termet, úti céljuk jóval mélyebbre vezetett a komplexumon belül, olyasfajta zugokba, ahová a figyelő szemek már nem tudták követni őket. Kétszáz esztendőnyi fáradalmas munka gyümölcse végre beérni látszott! A folyosón, melyen végighaladtak, félhomály uralkodott, a kevés fény is ugyanazt az ügyet szolgálta, mint minden más e helyen: a bebörtönzöttek megtörését. Egyforma, varázslat által megerősített ajtók sorakoztak egyenlő távolságban a falszakasz mentén, némelyiket különös derengés vonta körbe, jelezvén, aktívak a kötőmágiák. A csoport azonban egy olyan cella előtt állapodott meg, mely teljesen üresnek látszott, ám a többivel ellentétben bejárata némileg megviseltebbnek tűnt. A szőke férfi erőteljes lökéssel nyitott be, ám még mielőtt belépett volna, féloldalasan hátrafordult, majd száját egyszerű parancsok hagyták el.

- Tudjátok a feladatotokat, nem engedhettek be senkit, bármit is halljatok odabentről… - szavai nem tűrtek ellenvetést, habár tisztában volt vele, beosztottai a végletekig hűségesek hozzá, nem véletlenül választotta őket maga mellé. A jövőben némelyikük talán a család testőrségében is jó szolgálatot tehet majd számára. – Zárjátok le!

Az acél hangos csattanása jelezte, miszerint eleget tettek utasításainak, ebből adódóan figyelme immáron végigfuthatott a helyiség belsején. Csupasz falak, amelyeken itt-ott vaskos repedések futottak keresztül, mintha valamiféle eszközzel mélyen felszántották volna. Régi ismerősként köszöntötte a látványt, szinte meg sem tudta számolni hány és hány napot töltött el itt egymagában meditálva, s fejlesztve képességeit. Látszólag egyedül volt, ám amint előhúzta az övébe tűzött katanát, az egyik sarokban megelevenedtek az árnyékok.

- Újra, s újra eljössz hozzám, nem untad még meg a felesleges próbálkozást, fiú? – a hang gúnyosan csendült, kérdését halk kuncogással toldotta meg. – Elismerem, kitartásod figyelemre méltó, azonban esélyed sincs rá, hogy uralkodj felettem. Még mindig inkább hasonlítasz arra a bolondra, akit megöltem az érdekedben az ostrom ideje alatt… Az érzéseid, a kapzsiságod gyengévé tesz!

- Ezúttal nem harcolni jöttem, Ouhitogoroshi. – egyszerű kijelentés volt, nélkülözve mindenféle érzelmet, miközben lassacskán körözni kezdett a kardlélek körül, akár egy támadásra kész nagymacska. – Ellenkezésed ellenére feltártad előttem mire is vagy valójában képes, ám ez még mindig nem elég… Ahhoz, hogy eltiporhassam ellenségeimet tudnom kell mindent, a teljes igazságot! Aznap, mikor testet öltöttél e kardban, nem miattam cselekedtél.

- Nocsak-nocsak, talán valóban azt feltételezed, hogy tisztában vagy vele mit és miért teszek? Ostoba vagy! – nevetése visszhangzott a kőfalak között, ám ez észrevehetően nem hozta ki a zanpakutō tulajdonosát sodrából. – Meglehet egyek vagyunk, mégsem tudsz rólam semmit! A kétségeid nem múltak el és ezek lassan felőrlik a lelked… Megragadtál egy átlagos, semmirekellő shinigami szintjén, Shihōin Yuuken!

- Tévedsz! – ellenkezett haragosan, legnagyobb igyekezete ellenére is előfordult néha-néha, hogy indulatai utat találtak magunknak, s kitörtek belőle. Jobbja összeszorult a lélekölő markolata körül, ujjpercei elfehéredtek az erőkifejtés hatására. – Mindketten ugyanazt akarjuk, korlátlan hatalmat! Mutasd igazi valódat!

Váratlanul lépett előre, fegyverével pedig egyenesen felfelé suhintott, azonban annak hegye épphogy elérte a Királyölő fejét. A vas rikoltása szinte fülsiketítőnek hatott, amint a súlyos vassisak megrepedt a csapás ereje alatt.  Tompán kongva hullott a földre, majd nem sokkal később sötét füstté bomlott szét. Yuuken sosem látta még ezelőtt, mi is rejtőzik alatta. Az arc, ami szemei elé tárult arisztokratikus vonásokkal rendelkezett, sötét haja lágy hullámokban omlott vállaira, dús szakálla karakterességet kölcsönzött megjelenésének. A sisak alatt koronát viselt, ami különös módon ismerősnek tűnt számára. Az emlék régi volt, szinte már-már ködbe veszett, azonban rövidesen kitisztult a kép, amint meglátta a fejdísz oldalán éktelenkedő sérülést. A haldokló király feje valószínűleg keményebben találkozott a trónterem padlójával, mint amit az ékszer képes lett volna elviselni. A lélekölő tekintete vörösen villogott, vonásain a harag és a szégyen keveréke játszott.


Körútja lassan a végéhez ért, midőn a reggel első sugarai meghódították a láthatárt. Szokása úgy diktálta, hogy a klánja többi tagjával együtt költse el reggelijét a kúria étkezőjében, azonban mégsem arrafelé vette az irányt. A fegyvertár előtt két őr strázsált, érkezését látva mindketten merev vigyázzállásba vágták magukat. A birtok ura tudomást sem véve róluk csúsztatta oldalra a rizspapír ajtót, a rengeteg különféle gyilkoló eszköz között átvágva a legdíszesebb emelvényen kiállított felé tartott. A csontberakásos tsuka ugyanolyan fenyegető látványt nyújtott, mint évszázadokkal korábban, s habár tulajdonosa nemigen foglalkozott vele a száz éve történt események okán, ám a fegyvermester minden nap gondozta a pengét a lehető legnagyobb odafigyeléssel. Régen tapasztalt bizsergés futott végig a Shihōin gerince mentén, miközben ujjai végigsimítottak a markolaton. Gondolataiba mélyedve vonta elő a katanát, az acél ércesen búgva bújt ki rejtekéből. A fém hideg, lilás fénye visszatükröződött smaragdszín íriszein, túlvilági ragyogást előidézve ezáltal. Lehunyta szemeit és érezte, ahogy eddig elfojtott lélekenergiája újra elönti testét, az energia aranyszín kavargó csápjai körülölelték alakját.

- Bankai: Senshu!

BANKAI

Név: Senshu (合唱団) | Trónbitorló
Bankai kinézet: A parancsszó kimondását követően egy szépen megmunkált pallossá alakul át fegyvere, melynek közepén szinte alig észrevehető rés fut végig elfelezve ezáltal a pengét. A markolatgomb elforgatásának hatására két részre oszlik a kard, ezáltal leginkább egy hangvillára hasonlít. A bankai támadásait kizárólag ilyen állapotában képes alkalmazni, míg a shikai képességeit csak zárt formában tudja használni.

Bankai technikák:
  • Gasshoudan (合唱団, Kórus) - A technika alkalmazásához először hozzá kell ütnie valamihez Senshut, ezáltal hozva létre a kellő vibrációt az eszközben. Amennyiben eme kitétel teljesül, onnantól kezdve a zanpakutōra tett pontokkal megegyező számú hanghullámot képes kilőni, amelyek találat esetén súlyos belső sérüléseket képesek okozni, míg az élettelen tárgyakat darabokra törik. Lévén reiatsu-alapú támadásról van szó, kidou-pajzsokkal lehetséges védekezni ellene.
  • Chousha (諜者, Kém) - A hanghullámokat ezúttal egy adott terület feltérképezésére használja, a hang visszaverődéséből képes lemodellezni elméjében hogy is nézhet ki például egy ajtó mögötti szoba anélkül, hogy látta volna. Ehhez nem kell mást tennie, mint újra vibrációt okozni, aztán megérintenie a kard hegyével a talajt. A távolság, amiben képes ezt alkalmazni: zanpakutōra tett pontok x 2 m.

A kapitányi rang elérése egy villámküldetés formájában kerül megpályázásra!
« Utoljára szerkesztve: 2017. Márc. 07, 09:17:57 írta Neliel Tu Oderschvank »

Karakterlap

Ayasegawa Yumichika

Wiki King

Eltávozott karakterek

Globális Moderátor

Hozzászólások: 47

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Shihouin Yuuken - Pályázatok
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 15, 14:01:38 »
Üdv!

Rendben van a bankai pályázat, egyetlen hiba talán, hogy egy kicsit rövidre sikeredett a bankai megszerzésével kapcsolatos rész, de ennek ellenére elfogadom a pályázatot. Gratulálok a bankaiodhoz.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Shihouin Yuuken - Pályázatok
« Válasz #2 Dátum: 2016. Dec. 07, 00:23:32 »
Engedély és szükséges pontok:
Figyelmeztetés: A pályázat olvasása 16 éven aluliak számára nem ajánlott, mivel nyomokban brutalitást és szexuális jellegű utalásokat tartalmaz!

Ötödik szín

A Mennydörgés Istenének páncélzata


A gigászi barlang falai szüntelen remegésükkel adták tudtára a felszabaduló tömény energiával szembeni ellenérőzésüket a személynek, aki felelős volt annak kibocsátásáért. A csarnoknak is beillő természeti képződmény közepén egy szikár, magas férfi állt, azonban alakja már-már elmosódott a körülötte kavargó, formát öltött reiatsutól. Yuuken teste úszott a verítékben, ami több helyütt a vérével is keveredett, lévén a gyakorlások alatt szerzett sebek még frissek voltak, nem gyógyultak be teljesen, a túlzott megerőltetés miatt pedig szüntelenül felszakadtak. Arcán mély árkot vetett a fáradtság, általában éberen csillogó tekintete most fakón meredt a semmibe, láthatóan teljesítőképessége határán lavírozott. Megtántorodott, amire az őt körülvevő aura is reagált, felbolydult viperafészekként tekergőztek körülötte lélekenergiájának nyúlványai, amik kíméletlenül vágták bele fogukat az ősöreg kőzetbe, méretes darabokat kiszakítva ezáltal belőle. Félőnek tűnt, hogy a szőke főnemes kontrollálatlan tombolásával saját fejére omlasztja az egész üreget. Bal lábával hátralépett, megtámasztotta magát, egyre erősödő zihálása elveszett a szűni nem akaró morajlás közepette. Nem tudta meghatározni, mennyi ideje is tartott önként vállalt remetesége, azonban bordáinak kosara szinte átütött a bőrén, s izmai is jócskán veszítetek méretükből, szálkássá váltak és keménnyé, akár az acél. Céllal érkezett erre a helyre, olyasfajta elhatározással, ami régóta idegennek hatott számára. Megkísérelte felülmúlni a Villámok Királynőjét, házának előző vezetőjét, az általa végtelenségig megvetett és gyűlölt Yoruichi-himét.

~ o ~

A Nap lomhán fejezte be útját, ráérősen bukott alá a horizont vonalán, sugarainak tompa fénye búcsúzóként narancsszínre festette az ég alját. A Hatodik Osztag kapitánya egyedül tartózkodott az irodájában, a félhomályban hosszúra nyúltak a berendezések árnyékai, groteszk képeket festve a padlóra. Mindezek közül is kiemelkedett a leghatalmasabb, s a legsötétebb, magának a parancsnoknak sziluettje. Megtehette volna, miszerint hívatja valamelyik beosztottját, aki világosságot csinálna a helyiségbe, azonban elképzelései szerint nem fog annyi ideig itt tartózkodni, hogy a fény hiánya zavaróvá váljon. Magántestőrségének tagjai átfésülték Soul Societyt utasításának nyomán, egy helyet kerestek, melynek létezéséről igencsak keveset tudtak. Különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül állított szolgálói elé lehetetlennek tűnő küldetéseket, lévén tisztában volt vele, kapacitásukon felül teljesítve úgyis elvégzik azokat. Bal karját a háta mögé tette, míg a jobbját az asztalának lapján pihentette, várakozása közepette mutatóujjával ütemesen dobolt. Nem fordult meg, amikor hallotta a villámlépés semmi mással össze nem téveszthető hangját, habár látómezejének perifériáján érzékelte, miszerint a rizspapír ajtó előtt egyik beosztotta térdel, bebocsátásra várva. Egyedül volt, ez pedig csak egyetlen dolgot jelenthetett.

- Nos, tehát sikerrel jártatok? – kérdése sokkalta inkább kijelentésnek hangzott, hiszen ismerte a protokollt, részint Ő maga találta ki. A testőrségbe tartozók leginkább csoportokban jártak, két-három fő, kizárólag a hírvivők utaztak egyedül. A nyílászáró halkan csúszott oldalra és vissza, miután a teljesen feketébe öltözött alak belépett a helyiségbe, annak közepén megállapodott, majd mélyen meghajolt és ebben a testtartásban maradva kezdte meg jelentését.

- Igen, Nagyúr. – meglepően bársonyos, női orgánum szólalt meg a csuklya alól, feltételezése szerint valamelyik Fon lány lehetett, a keresztnevére nem emlékezett, egyáltalán nem tartotta fontosnak megjegyezni. – Az Öntől kapott paraméterek alapján átfésültük a Seireiteit és a környező területek egy részét. Közelebb rejtőzött, semmint azt feltételezni mertük! Az álcázó mágiák egy része már meggyengült, a védelmi akadályokat pedig némi nehézség árán, de megtörtük. Amennyiben megfelel, azonnal odakísérem az Elmúlás hegyéhez!

Még ha meg is lepte a Shihōin-ház fejét úti céljuk mibenléte, vonásain ez nem látszott, kurtán biccentett, ezt követően hosszúra nyújtott, határozott léptekkel követte az előtte haladó hírnököt. Tökéletesen palástolta érzelmeit, viszont belseje forrt a dühtől az újbóli arcátlanság tudatában. Unokanővére mindig is határtalanul szabadelvű és neveletlen volt, olyasfajta személyiség, aki a leginkább a szabályok megszegésében lelte örömét, keveset jelentettek számára az olyan fogalmak, mint amilyen az etikett vagy a személyes tér. Önön nagyszerűségének teljes tudatában vette semmibe a Negyvenhatok Központi Tanácsát is, mi sem bizonyította ezt jobban annál, hogy a közvetlen szomszédságukban húzta fel az Urahara Kisukeval közös kis játszóterüket. Elejtett megjegyzések, évszázadnyi távlatból felsejlő ködös utalások, ezek szolgáltak iránymutatóként a kutatásban. Létezésében egy másodpercig sem kételkedett, tudta, minden pletykának van valós alapja, csupán elég mélyre kell ásni és lefejteni a túlzásokból szőtt burkot. A szürkülettel leszálló sötétség jótékony takarásában utazásuk meglehetősen eseménytelenül telt, ámbátor a Gotei Juusantaiban betöltött magas tisztsége okán igazából senki nem merte volna megállítani vagy akadályozni ténykedését. Ábrázata fenyegetőnek hatott, a sokak által ismert nyájasság nyomát se lehetett rajta felfedezni, a szembejövők a lehető legmesszebb húzódtak útjából, fejüket leszegve, szemüket a kövezetre tapasztva tértek ki.
Feltámadt a szél, s belekapott a hófehér haoriba, amit viselt. Megrángatta az arannyal futtatott anyagot és a szálfatermet köré csavarta. Yuuken megállt egy másodpercre, smaragdszín tekintetét az előtte magasodó vesztőhelyre emelte, amely tiszteletet parancsolóan, büszkén tört ki a Tiszta Lelkek Városának látképéből. Szimbolizálta mindazt, amiben hitt: a megkérdőjelezhetetlen hatalmat, az élet és a halál feletti uralmat, a tradíciók mozdíthatatlanságát. Eme eszmék határozták meg személyiségét, mígnem maga is olyanná nem vált, akár a Sōkyoku, kérlelhetetlenné, könyörtelenné, megalkuvást nem ismerővé. Nagyságra hívatott, kiemelkedett az arisztokraták közül is, sorsa fényes csillagként ragyogott a jövő egén. Hamarosan Soul Society minden lakója fejet fog hajtani előtte, félelemmel vegyes áhítattal lesik majd uralkodójuk kívánságát. Igen, rövidesen király lesz… A Lélekkirály! Erre vágyott, ez szolgált cselekedeteinek motorjaként, agyafúrt terveinek összessége végül ide vezet majd.

- Shihōin-dono? – a gyengéd érintés a felkarján kirántotta vágyakozásának ködéből. Indulat árnyéka futott keresztül az arcán, miközben meglehetősen durván lerázta magáról a vékony ujjakat. Gyűlölte, ha az engedélye nélkül megérintették, ezzel a fehérnépnek is tisztában kellett lennie.

- Jól vagyok. – szólalt meg színtelen hangon. – Vezessen!


~ o ~

Az egyik kósza energia-kisülés belemart a vállába, széles sávot vájt a húsába, melyből tetemes mennyiségű vér spriccelt a szélrózsa minden irányába. Régi ismerősként köszöntötte a kínt, mégis felüvöltött, koncentrációja teljesen megtört, érezte, ahogy a belsejében munkáló elemi erő kész darabokra tépni a testét. Szemei előtt fekete karikák táncoltak, elesett, feje keményen csapódott a sziklának. Ahogy a levegő kiszaladt a tüdejéből, fényesen izzó aurája is elpárolgott. A falak remegése is megszűnt, percekig semmi más nem hallatszódott, mint ahogy a mennyezetről lehulló kisebb-nagyobb kődarabok zápora végigsöpört a barlangon. Az eszméletvesztés határán egyensúlyozott, viszont tisztában volt vele, ha most enged a hívásnak és belezuhan a végtelen ürességbe, minden kétséget kizáróan elvérzik és meghal. Megpróbált felkönyökölni, ám a fájdalom robbanásszerűen vágott végig a gerincén, szinte látta maga előtt, ahogy alsó csigolyái szétroppannak. Ordítani akart, de szánalmas nyöszörgésen kívül más hangot nem tudott előcsalni a torkából. Fogait csikorgatta, a szájában érzett fémes íz arról árulkodott, miszerint sikerült a nyelvét is elharapnia, habár a többi sérülését figyelembe véve ez igencsak jelentéktelennek tűnt. Lábai nem engedelmeskedtek az akaratának, a parancs valahol elveszett a szétroncsolódott porhüvelyben. Baljával előrenyúlt, vakon tapogatózott, mígnem fogást talált a talaj egyik repedésében. Megveszítette akaraterejét és előrébb küzdte magát. Ugyan forgott körülötte a világ, nagyjából mégis sejtette, merre lehet a gyógyító vizű medence, a Juunibantai egykori kapitányának egyik vívmánya. Átkozta a renegát bolondot, amiért ekkora lyukat ásott a hegy gyomrába, majdnem egy egész órájába tellett elérni a kiszemelt helyig. Egyedül szelleme vitte előre, tagjaiban immáron jótányi erő sem maradt. Szenvedése tetőpontján, amikor karnyújtásnyira került a vágyott céltól, elragadta a sötét. Tompán hallotta lélekölőjének hangját és felharsanó nevetését: „Úgy fogsz megdögleni, mint egy kivert kutya!”

~ o ~

A képernyőn adatok sorakoztak, lefutatott szimulációk eredményei, míg egy másik ablakban ősi tekercsek digitalizált sorai fénylettek. Yuuken egy trónszerű székben foglalt helyet, fejét lazán alátámasztotta jobbjával, míg balja a másik karfán nyugodott. A számítógép hűtőrendszerének zúgásán kívül nem hallatszott zaj, idelent, a mennyei ereklyéket őrző létesítményben rajta kívül nem tartózkodhatott más. Türelmesen várakozott, mígnem végre halk sípolás jelezte, hogy a szerkezet elkészült. Ruganyosan állt fel, egy macska fürgeségével kerülte ki a körülötte heverő könyveket és papiruszokat, melyek szanaszét hevertek a szobában, így közte és a monitor között is. Megérintette a felületet, aminek következtében egy háromdimenziós modell jelent meg rajta, különböző színű és irányú nyilak jelezték a lélekenergia forgásának irányát, kövér gócpontok jelölték a helyeket, ahol leginkább összpontosultak. Karjait mellkasa előtt összekulcsolta, homlokát ráncolva figyelt.

- Komputer, hangrögzítés. – furcsán rekedtnek érezte a hangját, bár ennek oka feltehetőleg az volt, hogy órák óta egy szót sem szólt. Gondolataiba mélyedve járkált ide-oda, majd némi késéssel szólalt csak meg. – Fájlnév: Shunko. Átnéztem a kúria könyvtárának minden egyes kötetét a harcművészet témakörben, de az információk töredékesek, nem igazi leírások, ostoba legendák. Ezzel szemben a Yoruichi-hime rejtekhelyén talált feljegyzések már használhatóbbak, ámbátor ismert szétszórtsága itt is megmutatkozik. Néhány sorból álló, nemtörődöm módon lefirkált emlékeztetők, amelyek a felállított lehetséges kronológiai idővonal vége felé haladva egyre inkább foghíjasak. – itt megengedett magának egy lenéző fintort, ezt követően újult erővel folytatatta. – Ennek ellenére a technika működésének mibenléte nem titok számomra. Démonmágia formai manipulációja, legalább haladó szinten, elsődleges célzata a hakuda-mozdulatok pusztító erejének megtöbbszörözése. Egyszóval fegyver lenne? – töprengve megállt, szórakozottan végigsimított a nyakán fehérlő hegen. – A felsőtest szolgál irányítóként, feltehetőleg az elsődleges fókuszpont a Hakusui, itt távozik az energiatöbblet is, valamint ennek vonalában a felkarok hátsó oldalán. Megjegyzés: módosítani a shihakushōt. A reiatsu a végtagokon keresztül vezetődik el, ebből adódóan azok végén kell megállítani és visszafordítani folyamát, létrehozva egy hurkot. Ez a mozgás elektromosságot generál, valamint egy aurát, ami védelmi mechanizmusként is alkalmazható. Páncél is egyben… Első probléma a keringés irányának meghatározása, ami…

A percek órákká nyúltak, fáradtan rogyott le ülőhelyére. Gondolatmenetének minden egyes elemén hosszasan rágódott, mígnem végül úgy döntött, elmélete megérett arra, hogy átültesse a gyakorlatba. Idelent nem volt hozzá elég hely, ezért értelemszerűen a titkos bunkert jelölte meg a tesztelés helyszíneként. Elégedettség töltötte el, hiszen egy újabb lépéssel közelebb került ahhoz, miszerint felülmúlja elődjét és elhomályosítsa a történelem lapjain.


~ o ~

Kellemes melegség ölelte körül, egyedül lebegett, tagjait zsibbadtnak érezte, a fájdalom visszhangja még ott bujkált a csontjaiban. Lassan, nehézkesen nyitotta ki a szemét, ajkai kissé elnyíltak, amikor homályosan meglátta a föléje hajoló arcot. A fény átsütött a haján, zöldes színt kölcsönözve annak ezáltal. Tudata nem siette el a kitisztulást, ezért fordulhatott elő az eshetőség, mely szerint badarság csúszott ki a száján.

- Mi… ko… to...? – nem lehetett, ő belehalt a szülésbe, kétszáz éve is megvan már annak. A racionalitás mondatta ezt, hisz’ valahol még ebben az állapotban is tisztában volt vele, hogy egykori kedvese már nem létezik, reinkarnálódott, emlékei teljes egészében kitörlődtek, s ha vissza is tért azóta Soul Societybe, nem ismernék fel egymást. – Hazugság…

Érzékei hamarabb magukhoz tértek: a gyógyforrásban ült, vékony karok fogták körül a mellkasát, puha domborulatok nyomódtak a hátának. A lány aludt, Yuuken ezért csúszhatott lejjebb, ebből a szögből alulról látta meg először az arcát. Taya… A hanggal együtt már képes volt nevet kapcsolni a Fon lányhoz, akit ezúttal nem rejtett az egyenruha. Komótosan szedte össze az emlékfoszlányokat, nem egészen értette milyen módon került ebbe a szituációba. Kudarcot vallott, az utolsó méteren elfogyott a szerencséje. Szakadozott lélegzetvétel tört elő a tüdejéből, egy megkönnyebbült sóhaj, ismét kicselezte az elmúlást. Ugyan a fiatal nő ezt nem tudhatta, de feleslegesen tartotta a víz felett, lévén csak jobb szó híján használta rá e kifejezést, akkor sem fulladt volna meg, hogyha alábukik. Lenézett a lábfejeire, amelyek nevetségesen nagynak tűntek a víztükör alatt. Száját összeszorította koncentrálás közben, ajkai pengevékonnyá lapultak. S ekkor megmozdultak. Rándulás volt csupán, nem több, de mindkét nagylábujja engedelmeskedett a mentális utasításnak. Megkönnyebbülten dőlt hátra, néhány percig elgondolkodva hallgatta megmentője lélegzetvételének ritmusát. Az adósává vált, ez pedig érthető módon frusztrálta a szőke főnemest. Óvatosan kibontakozott az ölelésből, majd némileg eltávolodott a töretlenül szunyókáló leánytól. Remélhetőleg az éjszakai őrségben nem szokott elpilledni, mert valószínűleg egy hadsereg is gond nélkül elvonulna mellette. Megfeszítette a derekát és megkísérelt lábra állni. Pillanatnyi rémületére szúrást érzett a derekában, ám az érzés elmúlt, így különösebb gond nélkül egyenesedett fel. Ízületei hangosan ropogtak, mindazonáltal minden normálisnak tűnt. A szerzett újjak eltűntek, kizárólag a régi sebhelyek csúfították valóját. Csobbanást, aztán vékony hangú sikítást hallott maga mögül, Taya eldőlt oldalra és egy-két másodpercre elmerült a medencében, mígnem rémülten magához tért.

- Shihōin-dono?! – hangja ijedtségről árulkodott, miközben felpattant, teste ugrásra készen megfeszült. Beletelt pár pillanatba, mire felfogta a helyzetet, aminek eredményeként fülig vörösödve újra felsikkantott és bájait takargatva elmerült a habokban. – Bocsássa meg, Nagyúr, nem tudtam mitévő legyek… A forrás… Gyógyító erejű... Akartam hívni a Yonbantait, de megtiltotta, hogy bárkinek is szóljunk erről a helyről… Úgy nézett ki, mint aki már nem is él… Én…

- Elég lesz. – szavaival varázsütésszerűen vágta el az elméletileg magyarázatnak szánt zagyvaságok fonalát. Nem zavarta saját meztelensége, határozottan sétált vissza alattvalójához. – Hibáztam. Te mentettél meg.

Nem köszönetnyilvánítás volt, hanem egyszerű ténymegállapítás, némi megrovó felhanggal. Lenyúlt, tőle szokatlan gyengédséggel simított végig a testőr arcélén, állát a tenyerébe fogta és kényszerítette arra, hogy hozzá hasonlóan elhagyja ülő pozícióját. Karjai erőtlenül lógtak az oldala mellett, egész lényében remeget talán a félelemtől, talán valami egészen mástól. Yuuken kedvtelve vizsgálgatta, mulatatta a tudat, miszerint bármit megtehetne vele, amit csak akar, semmilyen beleszólása nincs a dologba. Ezt jelenti a hatalom, - gondolta – felülírni mások akaratát a sajátunkkal! Elmosolyodott eszmefuttatása hatására, ami örömtelen, kegyetlenségtől fagyossá váló kifejezésként manifesztálódott vonásain. Taya zavarában visszamosolygott rá, nem tudhatta, hogy nem neki szól megnyilvánulása.

- Nem kell ostoroznia magát, Yuuken-sama! – ütött meg egy sokkalta közvetlenebb hangszínt, mialatt egyik tenyerét a taichō hegektől szabdalt mellkasára fektette, bőrén érzékelte szíve dobogását. – Nekünk azt tanították, a gyakorlás mindennek az alapja, kétlem, hogy a hercegnőnek elsőre sikerült volna, nevezzék bármekkora őstehetségnek!

A légkör az egyik pillanatról a másikra változott meg. A férfi simogató keze megállapodott a nyakán, mire a nő felnézett, ennek hatására ujja alatt észlelte, ahogy a nyaki ütőér a rémületnek hála őrjítő ütemet vert. A smaragdok mögött a harag pusztító tüze égett, ami vadállatiassá változtatta az egyébként kellemes arcot. Marka letörhetetlen béklyóként szorult össze, fizikai ereje a többszöröse volt bármilyen élő embernek, ebből adódóan különösebb nehézségek nélkül emelte fel a vékony alkatot. Rosszul megválogatott szavak, az élet ennyin múlott. Lélekenergiája aranyszín zuhatagként materializálódott körülöttük, forgott, akár egy tornádó széltölcsére. Becsületére legyen szólva, a lány nem törődött bele sorsába ütötte-verte a torkát szorító hűbérurat, ám be kellett látnia, ennyi erővel akár egy sekkisekki-falat is ütlegelhetne. A gyógyvíz hullámot vetve szaladt ki a lábuk alól, mialatt a reiatsu színe megváltozott, fehéren izzó kék lett, ami kizárólag Yuukenre koncentrálódott. Taya szeméből könny folyt, a nyomás hatására a hajszálerek pattantak el a szemgolyóiban. Fülsiketítő robaj vágott át a termen, s egy kövér villámnyaláb kitépte a nőt a kezéből, aki pörögve repült el és néhány méterrel arrébb nekivágódott a medence szélének. Hörgött, ami azt jelentette, túlélte a becsapódást. Elektromos kisülések pattogtak körülötte, miközben egyik lábát a másik után tette, lépésről lépésre küzdte le a távolságot, ami közte és a szerencsétlenül járt hírvivő között húzódott. Nem nézett rá, figyelme a létrehozott technikára korlátozódott. Mégiscsak elsajátította, viszont a szervezete legyengült állapotában képtelen volt kordában tartani ezt az erőt. A leányzó zokogva próbált menekülni, szánalmas kísérlete kirántotta az arisztokratát az önmaga kivételességében való gyönyörködésből. Ezúttal önszántából szüntette meg a shunkot és egyetlen villámtánccal ott termet a mélyedés szélénél.

- Lám, Te is vétettél… - hangja már-már törődőnek hatott, visszavette az álarcot, amit mindenki felé mutatott. – Ezzel kvittek leszünk, megkíméllek, jutalmad azért, mert segítettél tökéletesíteni a „vértem”. Maradj a vízfelszín alatt, egy-két óra és nyoma sem lesz mindannak, amit átéltél. – lábfejével visszalökte az összetört lelket. - Örvendj, elsőként láthattad a mennydörgés istenének páncélzatát!

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 156

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 4 570 450 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Shihouin Yuuken - Pályázatok
« Válasz #3 Dátum: 2017. Jan. 07, 15:47:59 »
Uff! :3

Bevallom, kissé furcsa volt Yuukent ennyire kiszolgáltatottnak "látni", de azért hozta a formáját. :| Személy szerint nagyon tetszett az pályázat sztorija, és történet vezetése is, bár sajnálom szegény Fon lányt. :sad:

A pályázatod elfogadom. :3

További kellemes játékot! :3