Szerző Téma: Nara Yuki Hajime pályázatai  (Megtekintve 958 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Nara Yuki Hajime pályázatai
« Dátum: 2014. Aug. 18, 17:19:42 »
Engedély: Szayel Aporro Granz
- HARMADIK SHIKAI KÉPESSÉG -

Hokkyokukou – Shimitaikei (Sarki fény – Foltforma): A bűvös szavak elhangzása után, a zanpakuto által generált hideg levegős környezet egyre inkább érezhető lesz, öt méteres távolságon belül a jelenlévők számára. Eme hideg övezetben kis fények jelennek meg, a sarki fény színeiben tündökölve. Ezek eleinte ártalmatlanok, s számuk szép lassan kezd gyarapodni, mondhatni olyan hatást keltve, mint valamiféle érzéki csalódás a hűvös idő hatására. Amint a maximum fényfoltok számának megjelenése megtörtént, azok elkezdenek masszív, tüskés, jéggömb alakba megfagyni a hideg hatására, s ahogy felvette mindegyik új külalakját, elkezdenek forogni, saját tengelyük körül és éles, úgy 5 – 10 cm nagyságú jégtüskéjükkel minden mozgó célpontot megsorozni. Eme tüskék becsapódásának irányát Hajime akaratával képes befolyásolni.
A képesség alapvetően nem használható akkor, amikor Hajime a hűvös környezetet nem képes létrehozni a zanpakutoval. A fagyott gömbök könnyedén megsemmisíthetőek nagyobb fizikai erővel, avagy elsődlegesen tűzzel, mely azonnali olvadásukat eredményezi.
   

-> Fényfoltok megjelenése zanpakutora tett pontok száma szerint:
× 1 – 10 pontig terjedő zanpakuto használat esetén minden egyes pont öt fény megjelenését hozza maga után. (Összesen: ötvenet lesz majd képes megjeleníteni.)
× 11 – 20 pontig terjedő zanpakuto használat esetén minden egyes pont tíz fény megjelenését hozza maga után. (Összesen: százat lesz majd képes megjeleníteni, plusz az előző ötvenet.)
× 20 – 24 pontig terjedő zanpakuto használat esetén minden egyes pont huszonötöt fény megjelenését hozza maga után. (Összesen: százat lesz majd képes megjeleníteni, plusz az előző százötvenet.)

-> A megfagyott fények tüskéjének száma zanpakuto használathoz mérten:
× 1 – 10 pontig terjedő zanpakuto használat esetén a megfagyott jéggombócok tüskéjének száma öt.
× 11 – 20 pontig terjedő zanpakuto használat esetén a megfagyott jéggombócok tüskéjének száma huszonöt.
× 20 – 24 pontig terjedő zanpakuto használat esetén a megfagyott jéggombócok tüskéjének száma ötven.

-> A megfagyott fények bevetése zanpakuto használathoz mérten:
× 1 – 10 pontig terjedő zanpakuto használat esetén a megfagyott gömböket tízesével képes alkalmazni három körönként.
× 11 – 20 pontig terjedő zanpakuto használat esetén a megfagyott gömböket huszonötösével képes alkalmazni két körönként.
× 20 – 24 pontig terjedő zanpakuto használat esetén a megfagyott gömböket ötvenesével képes alkalmazni körönként.
(click to show/hide)

Karakterlap

Soifon

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nara Yuki Hajime pályázatai
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 18, 17:21:29 »
Az engedélyed és a szinted megvan, így ELFOGADOM az új shikai képességet. Két apró módosítást azért szeretnék kérni: ha ötméteres körzetbe belezsúfolsz vagy száz ilyen jéggömböt, ott elég nagy tumultus lesz, szóval ezt a hatótávolságot azt javaslom, növeld meg, valamint a körök helyett inkább időt adj meg a gömbök bevetésénél használt korlátban.

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nara Yuki Hajime pályázatai
« Válasz #2 Dátum: 2014. Aug. 18, 17:23:07 »
Engedély: megvan
Köszönöm a pályázat IC részén való segítséget Hitominak és Meinek! ^-^


HADNAGYI PÁLYÁZAT part 1. – ELŐZMÉNY

Nem hittem volna, hogy valaha is jómagam fogom felkeresni Yoriko-chant, hogy egy igen bonyolult dologban kérjem a segítségét. Merengtem azon is, hogy jobb lenne talán Miyoko-chan segítségét kérnem, vagy talán Otou-sanét, esetleg Suwun-taichou keresztanyámét, azonban valami belső hang úgy diktálta, hogy ne rájuk essen választásom. Különben is, hogy nézne ki az, ha Otou-santól kérnék segítséget, értelmét vesztené célom, hogy egyszer valaha is túl fogom szárnyalni! De ez azért egészen furcsa, régen szólt ilyesféle belső hang elmémben… az sem biztos, hogy helyes lenne aszerint választanom, és mégis hallgattam eme megérzésemre.
Némileg idegesen néztem a földet, azt sem tudván, hogy is kezdjek bele az ok ismertetésébe, amiért pokollepke segítségével idehívtam Yoriko-chant. Zavartan hordtam össze érthetetlen szavakat, az egész együttvéve halandzsa volt, pedig tényleg igyekeztem érthetően megfogalmazni a mondanivalómat! Nagy levegőt véve próbáltam némi nyugalmat erőltetni magamra és bátorságot venni a lány mérhetetlen aktivitásából a bennem megfogalmazódott „kérés” szavakba öntésére, amiért konkrétan idehívtam most.
- Nos… anou… szóval… Yoriko-sa…vagyis chan… én, azért hívtalak ide, hogy megkérdezzem… – pattanásig feszült idegekkel kezdek járkálni előtte, miközben a szavakat keresem mondanivalóm felépítéséhez. - Te éreztél valami különöset akkor, mikor szert tettél a bankaira? >///> – állok meg előtte, elég merészséget gyűjtve arra, hogy a lány szemébe nézzek kérdésem feltevésekor. Szememben komolyság tükröződik, így alátámasztva, hogy nem szórakozok, hanem tényleg érdekel a válasza.
Kissé megszeppentem mikor láttam, hogy kérdésem nagyobb hatással van Yoriko-chanra is. Furcsa tekintettel nézett, ráadásul a döbbenet könnyedén leolvasható volt az arcáról, még a megszokott lelkes vidámsága is elillant felelete idejéig. Némi bűntudatot ébresztett bennem emiatt… lehet, hogy nem volt bölcs döntés Yoriko-chant felkérnem erre a komoly feladatra, hogy meséljen erről az esetről, mely nála még viszonylag frissnek nevezhető?
- Először azt hittem, viccel... Tsuin Fueari szeret játszani, és új játékokat tanítani. Akkor is ezt csinálta. Mikor közölte, hogy az tulajdonképpen a bankai alapja volt, kicsit meg is ijedtem. Véletlenül aktiváltam, és romba döntöttem Yuko-nee-chan fél laborját... És mindezek ellenére örültem – szavait félbeszakítva bukkant fel ismét a már megszokott sugárzó vidámság az arcán, nagy kő esett le ezzel a szívemről. Mindvégig feszült némasággal hallgattam mondanivalóját az ügy kapcsán, melyről érdeklődtem tőle. Azt hittem, ezzel elvettem egésznapra a jókedvét, hogy kellemetlen, elfelejteni kívánt emlékeket háborgatok meg kíváncsiságommal. De amint kiderült, hogy nem, kicsit megnyugodtam. Yoriko-chan igazán furfangos érzelmei kifejezése terén. - Amikor Tsuin Fueari tanítgatott, sokkal szorosabbnak éreztem a kötelékünket, mint korábban bármikor. Nagyon jó érzés, mikor megtudod, hogy a lelked másik fele bízik benned annyira, hogy felfedje a következő szintjét a képességeinek. ^w^ – ezek szerint, netalántán nem is akkora kihívás, ahogy azt oly’ sokan állítják? Csupán meg kell lennie a zanpakuto lélek és a halálistene között egy bizonyos összhangnak, mely a további ismereteket bővíti azáltal, hogy egy újabb szintet ismertet a kardlélek a shinigami előtt?
- Öhm… értem… anou… és mond, Yoriko-sachan, hallottad zanpakutodat beszélni, suttogni, mintha mondani szeretne neked valamit, de nem értetted tisztán? Amikor a kezedben tartottad érzékeltél valami furcsa, amolyan… vibrálást? Nem tudom pontosan szavakba önteni ezt az érzést, sajnálom. – lesütöm szemeimet, ahogy a hetek óta kezdődött szokatlan érzés járja át a testemet. Szinte hallom most is fejemben Yuki~onna halk, érthetetlen suttogását. Jobbomat ökölbe szorítom, mintha csak a zanpakutomat tartanám kezemben és újra és újra átjárná az a megfogalmazhatatlan érzés egész valómat.
- Nem, számomra teljesen viri-váratlan volt. De szerintem ez mindenkinél más és más, és a zanpakuto személyiségétől is függ. ... De mi ez az egész, Yuki-chan? – kicsit megdöbbent a komoly ábrázat, mellyel Yoriko-chan rám néz. Ez láttán még háborogni is képtelen vagyok eme számomra idegesítő megszólításon, amivel mindig ki tud hozni béketűrésemből. - Csak nem tapasztalsz ilyen különös suttogást és vibrálást? – igyekszem hátrább húzni fejemet, miközben Yoriko-chan arra törekszik, hogy minél közelebbről szemügyre vegye arcomat. Fogalmam sincs, mi célt szolgálhat cselekedete, ezzel csak azt éri el, hogy teljesen összezavar a közeledésével… különben is, én megfogadtam, hogy a szívem nem lesz másé, csakis Miyoko-sachané.
- NEM! >///>” – vágom rá habozás nélkül, kissé emeltebb hangon kérdésére a feleletemet. Oldalra pillantva, csak fél perces belső elmélkedésemet követően, némi rábeszéléssel hatva mindeközben lelkületemre, hogy ez az egész nem az, aminek látszik, jövök csak rá, hogy mit is mondtam. - Vagyis… anou… én… >///> – felsóhajtok, majd lehunyva szememet igyekszem nem az elmúlt pillanat kellemetlen eseményeivel foglalkozni, hanem a kérdés rendes megválaszolásával törődni. Ha rá akarok jönni a problémám megoldására, nem rémiszthetem el innét Yoriko-chant. Nagy levegőt véve erőltetem magamra a normál hangnemet, mielőtt belekezdhetnék iménti botlásom kijavításába.
- Azaz igazság, hogy nem ez az első eset, hogy Yuki~onna így lép kapcsolatba velem. Nem most kezdődött, már régebben… talán már egy egész hónapja megvan, hogy olyan álmokból kelek, ahol hallom őt beszélni, csupán nem értem mit is mond. Nem tudok a világába lépni sem álmaimon keresztül, sem pedig a halálistenek által ismert meditációval. Utána olvastam az esetnek, tisztektől is érdeklődtem, s mindent összevetve egy eredmény jött ki, az, hogy talán zanpakutom következő lépése állhat e mögött. Ezért kerestelek fel pont téged, ezért kérdeztem meg tőled, mint egy baráttól, ki kapitány, s bankai használó is, hogy pontosan miféle jele van annak, ha egy halálisten arra a pontra ér, hogy megszerezhesse lelke másik felétől eme képességet. De most… még inkább el vagyok veszve… – megállíthatatlanul törnek elő belőlem a szavak, egyszerűen képtelen vagyok véget vetni ennek. Nagyon szeretném végre átlátni a helyzetet, hogy ne üres, tévképzetekben ringassam magamat a dolgot illetően, hanem tisztán látva nézhessek szembe a tényekkel. Hogy valóban megértem arra a próbára, melyet Yuki~onna állított fel nekem a bankai megszerzéséhez, avagy csak mást kíván közölni velem és sokkal, de sokkal mélyebbre kell ásnom magamat az ügyet illetően, hogy megkapjam rá a választ?
Rá sem merek nézni Yoriko-chanra. Kirohanásom biztosan megrémisztette és azért hallgat ennyire. Lehet, hogy szépen, lassan kellett volna bevezetnem ügyes – bajos gondjaimba, nem pedig ilyen hirtelen ömlesztve elmondani neki mindent. Bűnbánóan ejtek meg egy kisebb sóhajt, s ezután döbbenten reagálok a kezekre, melyek átfonják testemet. Értetlenül nézek fel és tanácstalanul pislogva reagálok Yoriko-chan engem jócskán csak váratlanul ért ölelésére. Köpni-nyelni nem tudok erre, tétlenül állok a helyzet előtt, zavartan nézve az edzőterem egyik zugától a másikba. Ha ezt Miyoko-chan megtudja… >///>”
- Ne aggódj, kiderítjük, mi ez, rendben? Nekem már van is egy ötletem, várj meg itt! *o* – hirtelen elsietésére sem tudok mit reagálni, még válaszolni sem. Földbegyökerezett lábakkal, heves szívdobogással, kissé szaporábbá vált lélegzetvétellel állok csupán egyhelyben, melynek normál állapotába való visszaállítására törekszem. Ugyan megkönnyebbülten fogadtam, hogy lépése csupán együttérzésből eredt, s semmi olyasmi nem áll e mögött, mely kacifántosabbá teheti Miyoko-chan irányába táplált érzelmeimet. De ezt előbb tett cselekedete után sokkalta nehezebb ezt a tényt feldolgoznom, mint úgy általában más információkat. >///>”
- Készen állsz egy kicsit irányítottabb transzra, Yuki-chan? ^v^ – amilyen gyorsan ment, olyan gyorsan jött vissza. Csak azért túlhajtva magát, hogy segítsen nekem? Kis bűntudatot ébreszt ez bennem, s csak most jövök rá, hogy helyzetemen egyáltalán nem változtattam távozása óta. Még mindig ugyan úgy, egy helyben állok, mikor elsietett, ráadásul nem is merengtem mondanivalóján komolyabban, szóval eléggé zavartan reagálok felhozott ötlete pár szóban való ismertetésére. Csak most döbbenek rá, hogy komolyabban nem is beszélt erről a fergeteges tervről, mely az eszébe ötlött. Jól ismerem a 12. osztagosok szokásait, hogy tudjam, náluk a kísérlet az kísérlet és az alany nem feltétlenül kap komolyabb odafigyelést, ha az eredményekről van szó. Így kicsit visszakozva a dolog kapcsán méregettem a lány kezében tartott szerkezetet.
- Bármire készen állok, ami segít abban, hogy megtudhassam, miért teszi Yuki~onna azt, amit tesz. De elmondanád, mire is készülsz? – a kérdő tekintetemet a szerkezetről Yoriko-chanra vezetem, s várom feleletét, hogy megbizonyosodjak arról, valóban készen állok e mindenre, mely elősegíti a kapcsolatba lépésemet zanpakutom lelkével.  
- Ez ugyanaz a gépecske, ami nekem is segített. Segít transzba esni, és közben folyamatosan figyeli az agyműködést. Sajnos nem volt alkalmam kívülről szemügyre venni, így nem mondhatom azt, hogy tökéletes... Ne aggódj, rád nem lehet veszélyes, nekem sem esett semmi bajom! ^w^ – a szerkezet ismertetése során nem nevezném túlzottan elkötelezve magamat afelől, hogy valóban készen állok arra, hogy szerves része legyek egy ilyen kutatásnak, még akkor sem, ha Yoriko-chan maga is így tett szert a bankaiára. De amint biztosított arról, hogy semmi szervi vagy testi eltérés nem keletkezik tőle, nem láttam okot arra, hogy ne egyezzek bele. Különben is, nem nevezhetném magamat férfinak, hogyha megfutamodnék egy tudományos eszköz elől!
- Rendben, legyen. – adok hangot döntésemnek, majd Yoriko-channal egyeztetve az edzőterem szertárából előveszek két párnát. Az egyiket a lánynak, hogy ne kényelmetlen helyzetben kelljen kivárnia a végét a dolognak, illetve magamnak, mely segítségével így könnyebben el tudok lazulni a meditáció során, melynek alapállását fel kell vennem, mielőtt belekezdenénk abba a lépésbe, amiért már maga Yoriko-chan felel. De mielőtt kényelembe helyezhettem volna magamat, a lány kezét éreztem karomon, mely megakadályoz a továbbhaladásban. Kérdőn fordulok Yoriko-chan felé és várom, hogy elmondja eme váratlan cselekedetének az okát.
- Ugye tudod, hogy én ott nem fogok tudni segíteni? Minden rajtad múlik. Ha bármi baj történne, a legtöbb, amit tehetek majd, hogy kikapcsolom a gépet, de hogy kijuss, ahhoz Yuki~onna fog kelleni. Csak annyit tudok tanácsolni, hogy légy nyitott és bízz benne. Elvégre ő a lelked egy része, nem akarhat neked rosszat. Ha nincs kérdésed, részemről kezdhetjük. ^v^ – először azt hittem megpróbál lebeszélni róla, de amint meghallom, hogy mindez egy aggodalommal teli biztatás, apró mosoly jelenik meg az arcomon, hogy megnyugtassam ezzel Yoriko-chant és biztosítsam arról, eléggé elkötelezett vagyok abban, hogy ezt végigcsináljam, bármily kockázatos is. Sokkal inkább a lelkére veszi, pedig jómagam fogok belépni abba a világba, melyet érzelmeim építettek, s lelkem rejt magában.
- Ha emiatt megfutamodnék lelkem másik felétől, nem is érdemelném meg azt, hogy halálistennek, s legkevésbé azt, hogy férfinak nevezzenek, nem igaz? – amolyan költőien teszem fel a kérdést, melyre Yoriko-chantól nem vártam választ. További szó nélkül leültem a párnára törökülésben, óvatosan lábamra fektettem zanpakutomat, majd mielőtt lehunytam volna szememet egy bólintással jeleztem a lánynak, hogy kezdhetjük. Egy ideig hallgattam a gépezet csipogását, s pár pillanattal ezután már csak belső világom képére koncentráltam, s vártam, hogy belépést tehessek Yuki~onna birodalmába…

Hűvös szél simított végig az arcomon, s egyre hidegebbnek kezdtem érezni a helyet, ahol ülök. Lassan nyitom fel szemeimet. Amikor zanpakutom világába jövök általában havas táj fogad, gyönyörű égi jelenséggel: a sarki fénnyel fűszerezve, s sosem éreztem a velejáró kellemetlen hűvösséget. De a táj teljesen az ellentéte volt mindannak, amit eddig megismertem belőle. Hóvihar zúdult rám, melyben apró jégdarabok is fellelhetőek voltak, a hideg szinte csontomig hatolt. Elég nehéz volt átlátni a felhőszakadáson, összeszűkült szemekkel, jobbomat védekezően magam elé tartva indultam meg előre, hogy nagyjából kibogarásszam az utat a hegyoromra, bár igen lassan haladtam a hűvös idő miatt, de ez nem volt ok arra, hogy visszaforduljak. Nem megyek innét sehova, míg nem tudok beszélni Yuki~onnaval!
Hallom a hó ropogását a lábam alatt minden lépésnél, melyet előrefelé haladva teszek meg, mire – igen nagy szégyenemre – megbotlok valamiben, s emiatt a majdnem térdig érő hóban elterülök. Vacogva igyekszem ülőhelyzetbe tornászni magamat, s szemügyre venni azt, melyben elestem. Elhűlten nézek szembe Yamasaki-san, az osztagtársam jégbefagyott testével, nagyra nyílt szemekkel, hitetlenül pislogva a jelenésre, hiszen… ez nem történhet meg, nem lehet valóságos. Yuki~onna birodalmába idegen nem léphet be, nem így van?
Remegő kézzel nyúltam felé, de megérinteni nem mertem, zaklatott szívveréssel, az adrenalin adta lökettel álltam fel és hátráltam el Yamasaki-san megfagyott testétől. Feszülten készülten folytatni az utamat, de ahogy felálltam, s ama irányba fordultam, amerre menni kívántam, egy fa törzsének dőlve újabb test körvonalát láthattam kirajzolódni. Homlokráncolva, lassú léptekkel merészkedtem közelebb hozzá, s mikor megláttam az arcot, mely Yamasaki-san megfagyott testéhez volt hasonlatos, remegve hőköltem hátra egy lépést. Hitetlenkedve tapasztottam kezemet fejemhez, nem akartam elhinni, hogy Tsuki-san is ilyen helyzetbe kerüljön, ezt nem történhetett meg! Ez, ez nem valóság, nem lehet az!  
Nehézkesen elég lelkierőt gyűjtöttem magamban, hogy a hideg és az imént látottak okán kissé szédelegve, de folytathassam az utamat tovább az egyre erősödő viharban. Mindeközben próbálván meggyőzni magamat arról, hogy az előbb látottak nem a valóság volt, hanem az itt keringő természeti katasztrófával járó hűvös levegő miatt a szemem játéka. Tudatalattim térfás szüleménye, s mindez csak vízió, s mint Yamasaki-sannak és Tsuki-sannak sincs semmi baja, békésen töltik el napjukat kedvelt elfoglaltságukkal.
Egyre inkább már csak vonszolom magamat a hóviharral zúdított tájon, több órának tűnik az út az ismert hegyoromhoz, ahova úti célomat jelöltem ki, s Yuki~onnat ott mindig megtalálhatom. De nem tudok eltekinteni a visszhangtól, amit az elmúlt lépéseim vertek, vagy ezt a hangot nem is én keltem, hanem valami más? Megtorpantam, s fél pillanatig fülelve vártam, hátha ismét meghallom. Nem is kellett sokáig ácsorognom, hamar elsuhant valami jobb oldalam felől mellettem, majd kicsit később szemem szegletéből érzékeltem az újabb megmozdulását az árnynak. Bár nem is annyira árny, inkább…
- Yuki~onna? – orrom alatt suttogva, a hidegtől vacogó hangon szólítom meg, reménykedve, hogy nem csak az elmém játszadozik velem ismét. S ebben a pillanatban forgószél nyeli el a hóvihart, félresöpörve eme természeti jelenséget, mintha itt sem lett volna. A hirtelen szél hatására majdnem orra bukok, de szerencsére még időben visszanyerem egyensúlyomat, hogy elkerüljem az újabb hóban való megmártózást. Azonban megkönnyebbüléssel tölt el, hogy ismét a sima, havas tájat látom, szemmel követem, ahogy az égen kibontakozik lassacskán az általam megszokott gyönyörű fényjelenség, csupán a levegő hűlt le a szokottnál is jobban.
- Korán érkeztél. – halk csilingelő kacagást hallok felcsendülni hátam mögött, de ahogy abba az irányba kapom a fejemet, nem látom a hang tulajdonosát, ki egyértelműen lelkem másik fele volt. Bár igencsak szórakozott hangulatában.
- Yuki~onna… már régóta beszélni szeretnék veled. Mondd, miért keresel folyton álmaimban, mit szeretnél elmondani? – kínos csend ült közénk, láttam örökzöld fától a másikig szökkenni, amolyan elmosódott foltként, amiért gyors mozgása aligha szemmel követhető. A hűvös szellő süvítése hozta el számon kérő kérdését: „Miért jöttél, ha nem is tudod?”. Érdeklődésére homlokráncolva néztem magam elé, arra vártam, hogy megmutassa magát, s szemtől – szembe magyarázza el az okot, melyről kérdeztem. Hangja a szokottnál is hűvösebben csenget, s a hideg is kirázott tőle, de ez nem tántorított el attól, hogy megtudjam azt, amiért jöttem.
- Tényleg kíváncsi vagy? – suttogta halkan, ismét a szél szárnyán kézbesítve üzenetét, melyre elmémben gondolkodás nélkül igennel feleltem, de hangot nem adtam akaratomnak. - Rendben, elmondom… de előbb felelj nekem, shinigami. – kisebb hóförgeteg jelenítette meg előttem emberi alakját. Vörös, komolyságot sugárzó szemeivel lepillantva rám. Máskor megnyugvást kelt bennem ez a szempár, most mégis félelem fog el tőle. Távolságtartó megnevezésemet is szokatlan pont Yuki~onna szájából hallani, tőle, ki voltaképpen a legközelebb áll hozzám.
- Mi bánt téged, Yuki~onna? – ismét felkacag, s hátrább szökken, a havas szél szárnyán röppenve odébb tőlem, kitárt karokkal, szinte súlytalanul megállapodva a fehér hótakaró felszínén, melyben lábai el sem süppednek. Kérdésemet nem válaszolva meg kezdett bele egy apró varázslatba. Hosszúszárú kék szín kimonoja ujján apró fényjelenség kezd nőttön-nőni, majd abból szalagszerűen kiáramlani az égen mozgó sarki fény kicsinyített változata. A szalagszerű fények lassan kezdtek alakot ölteni, s bennük homályos képek elevenedtek meg. Tágra nyílt szemekkel, döbbenten néztem a fénylésben fel-felbukkanó víziókat, ahol halottak rengetegét láttam vérben ázni. Szinte mindenkit meg tudtam nevezni, kik holtan feküdtek a véráztatta talajon. Miért mutat ilyet Yuki~onna? Mit jelentsen ez az egész? Miért önti el lelkemet fájdalom, ahogy a jelenésre nézek? Ha lehunyom a szememet, s azokra a személyekre gondolok, a máskor elmémben felbukkanó vidám arcukra… most miért csak ezt, a vér ontotta ábrákat látom?  
- Emlékszel? „Az északi fényben táncolva mutatom meg neked, milyen a halál”… mit érzel Hajime? Fáj, ugye? Áruld el nekem, mit tennél, hogy ez ne történjen meg velük? – mintha csak tesztelni kívánna úgy mutatta meg előttem szüleim, testvérem, majd Miyoko-chan, Yoriko-chan, a kapitányom és a többiek vértől csúfított arcát. Miért teszel fel nekem ilyen kérdéseket Yuki~onna? Mit tehetnék, hiszen úgy sem változtathatnék semmit, ha mindez megtörténne… netán a jövőt mutatod? Az nem lehet, nem történhet ennyi kegyetlenség, sőt mi több, jómagam is köztük lennék valahol, s nem kellene ezt a fájdalmat átélnem, amit most is érzek…
- Rendben, hát így gondolod, shinigami… s mit tennél, ha tudnád, te magad okoztad mindezt? – lassan tette fel nekem a kérdést. Remegő lábaim ezt hallva feladták, hogy megtartsanak. Térdre rogyva, fejemet fogva próbáltam elűzni a képtelen képkockák által mutatott eseményeket. Egyetlen vágyam az volt, hogy mindezt elfelejtsem, és ne láthassam mindezt. Különben is, hogy értette ezt Yuki~onna? Hogy én tettem, vagy teszem ezt velük? Miért csinálnék ilyen mértékű vérontást?
Alsó ajkamba harapva próbáltam visszatartani könnyeimet, cseppet sem lett volna férfihoz méltó, ha ilyen képtelen vízió láttán összetörnék. Hogy jelenthetném ki büszkén ilyen érzelmi megnyilvánulás után azt, hogy egy kapitány és egy hadnagy fia vagyok?
- Nem… még nem állsz készen. – hangja komoran csengett, s a szalagfényekben megelevenedett képek lassan kezdtek elmosódni. - Nincs más út itt még számodra, Hajime. Gondolkozz ezen, s figyelj, ha készen állsz, és megértetted a képek lényegét, akkor ismét suttogni fogok neked. De addig távozz innét, shinigami! – csak most hallottam Yuki~onna hanglejtésének különbségét, mintha két különböző személyiség szólalt volna fel benne, s a rosszabbik nyert volna uralmat az eddig, általam ismert zanpakuto szellem fölött. Döbbenten néztem szembe a színes fényáradat kíséretében indított lavinával, mely amint eltarolt, fájdalmas kiáltás hagyta el a számat, ez lenne tán’ a vég?

A belső világomban ért riadalommal tértem magamhoz a külvilágban, olyan érzés kerített hatalmába, mintha az összes erőmet egyszerre engedtem volna szabadjára. Oldalra dőlve, fejemre tapasztva kezemet szaporán légvétellel lélegeztem, miközben éreztem, ahogy a levegő lassan lehűl körülöttem. De a hideg most nem volt számomra annyira zavaró, mint Yuki~onna birodalmában, sőt mi több, kellemes hatást kelt… nyugodtsággal tölt el.
- Yuki-chan! Yuki-chan! Minden rendben? ... Te tényleg Yuki-chan vagy ugye? – arcomat érő érintésre, majd a hozzá csatolt beszédre próbálom rávenni magam, hogy a hozzám szóló félre tekintsek, de a hang tulajdonosa olyan ismerős. Szóval amit Yuki~onna világában láttam nem történt meg és tényleg csak káprázat volt, ez megnyugtató… de miért kell látnom még mindig azokat a szomorú arcokat, vérben ázó testeket? Azonban örökké nem tarthatom lehunyva szememet, így sosem tűnnének el azok a rémséges képek. Fáradtan nézek fel Yoriko-chanra egy erőltetett, talán mosolyszerűségnek nevezhető mimikát varázsolva arcomra, hogy ne aggódjon fölöslegesen, hiszen semmi bajom, vagyis részben.
- Remélem ez valami kutató féle rutin kérdés volt, Yoriko-sachan. – megkísérlem ülőhelyzetbe tornászni magamat, miközben Yoriko-chan kérdésére felelek, melyet nem tudok hova tenni hirtelenjében. Miért ne lennék az, aki vagyok? Amint sikerült felülnöm, s végigtekintenem magamon, döbbenten nézek eleinte tenyeremre, majd a többi testrészemre, mely kilóg egyenruhám alól, amiért meglehetősen kicsinek nevezhetőek immáron a méretek. - Mi történt velem? – nézek Yoriko-chanra értetlenül. Vajon ez is annak a szerkezetnek az utóhatása? Ha így van, akkor biztos meg tudja válaszolni... egy sokk ér a másik után, miért történik ez velem?
Megtámasztom ólomsúlyú fejemet kezemmel, annyira sok minden történt most velem, hogy már nem tudok miképpen reagálni rá. Yoriko-chan arcát fürkészve várom magyarázatát, arcára kiülő riadalom arról tudósít, hogy őt is olyan váratlanul ért ez az egész, mint engem. Csupán boldog kitörésére nem számítottam, először megkíséreltem lehámozni magamról Yoriko-chant, nem igen szeretem, hogyha ölelgetnek, de nem volt elég erőm komolyabb, megerőltető dolgok végrehajtására, ezért inkább hangot adtam nemtetszésemnek tettével kapcsolatban, mellyel nem értem el komolyabb eredményeket. Feladva sóhajtottam fel, Yuki~onna birodalmában történtek után valamiért nem tudok komolyabban haragudni rá.
- Nem tudom, nagy lettél, de olyan igazán felnőttes, és ez a transz alatt történt, de tuti-bizti-mizti nem a gép miatt, mert akkor én is megnőttem volna annak idején, és annyira megijesztettél, és... te lázas vagy! O.O – eléggé nehezen követem Yoriko-chan kacifántos mondatait, de állítását, miszerint lázam van, abban nem tudtam vele egyetérteni. Nem érzek semmit, ami erre utalna, tényleg jól vagyok.
- Yoriko-sachan szerintem tévedsz, egyáltalán semmi bajom, de tényleg… >///>” – tagadom le feltételezését, de ahogy kijelentem, mintha csak a testem ellenem dolgozna, hirtelen megfordul körülöttem a világ. Fejemet nem tudom tovább kezemmel támasztva némileg szintben tartani, hogy a lány szemébe nézhessek, miközben beszélek hozzá. Rémesen érzem magamat, mint lelkileg, mint pedig testileg. Hogy fogom én ezt megmagyarázni Okaa-sannak és Otou-sannak meg a többieknek?



Hajime külsejének változásai:
A karakter komolyabban nem változott azon kívül, hogy némileg idősebb lett. Külsőleg olyan ~ 17 körülinek látszik, magassága 158-ról 177 cm-re szökött. Alkatilag még eléggé langaléta, de rokonainak köszönhetően remélhetőleg meglehetősen hamar alakulhat ez.
Személyiségében nem ütött fel komolyabb változás, azon kívül, hogy néha elragadja a rosszkedv, ha a zanpakutoja és közte történt dolgokra gondol. Új testével még olykor – olykor ejt eléggé gyerekesnek mondható hibákat, illetve hangja változott még abban, hogy sokkal felnőttesebb, mélyebb lett, elhagyva a tőle megszokott gyerekes hanghordozást.
(click to show/hide)

Karakterlap

Soifon

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nara Yuki Hajime pályázatai
« Válasz #3 Dátum: 2014. Aug. 18, 17:24:04 »
Üdv!

Felettébb érdekes volt olvasni egy ilyen pályázatot. Megmutatja, hogy nem minden kerítés van kolbászból, ha már zanpakutoukról van szó, de végül csak hasznodra vált a kudarcod Yuki-onnával. Egyszer pedig talán készen fogsz állni arra a bankira is :) ELFOGADOM a pályázatod minden tovább nélkül, hadnagyként öt pont is jár neked a rangodért.

Gratulálok a pozícióhoz!

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nara Yuki Hajime pályázatai
« Válasz #4 Dátum: 2015. Okt. 02, 20:32:38 »
BANKAI & HADNAGYI ÁTHELYEZTETÉS PÁLYÁZAT
(click to show/hide)

  Cseppet sem telt nyugodtan a reggelem. A szokásos napi rutin, melyet elkezdtem ébredés után, a reggeli gyakorlat és Shiranui taichounak jelentések átadása következtek. Mindezek után éppen a könyvtárba igyekeztem a megbeszéltek alapján Yamasaki-sanhoz, haladásomban egy pokollepke üzenete torpant meg.
  – Nara Yuki Hajimét azonnal kéretik a Kidoushuu nagy senkaimonjához. A küldetés részleteit helyben ismertetjük – meglep az üzenet rövid és lényegre törő tartalma, de leginkább sürgőssége. S bármennyire is van elveim ellen, ezúttal villámtánccal gyűröm le a távolságot, miután Yamasaki-sannak egy pokollepkével üzentem, hogy halaszthatatlan ügy miatt el kellett napolnom a mai napra tervezett kidouk tanulmányozását.
  A senkaimonhoz az üzenet szerint, pillanatok alatt odaérek. Meglepetten ér a 10. osztagosokból álló kisebb háromfős csoport, kiket a kapitányuk jelenlétéről és az őket körülölelő derűtlen auráról azonosítok be. Élükön az 1. osztagos Hino-san áll, ki pipájába temetkezve igyekszik ignorálni a Juubantai tagok magyarázatát. Elsőre úgy tűnt türelmetlenek, amiért rám kellett várniuk. Habár igyekeztem mielőbb ideérni, mégse kezdek mentegetőzésbe. Főleg azután, mikor hallom, hogy valójában teljesen más ügyben zaklatják Hino-sant.
  – Nara Yuki Hajime, szolgálatra jelentkezik – jelentem be, amint odaérek és éppen senki sem veszi magához a szólás jogát. Noha kétségem se fér hozzá, hogy a sálamon és kesztyűimen lévő jelzés remekül prezentálja, ki is vagyok pontosan. Azonban még ez is jobb volt, mint szótlanul melléjük lépni és az összetűzés végét megvárni.
  – Gyors volt, Nara fiam, a Juubantaiból még három naplopó nem volt képes ideérni :|Hino-san szavaira Shiroichi taichou azonnal ágálni kezd, szavai alapján ismételve önmagát, hogy: nem a tisztek hibája. Én csak a pártatlanság miatt (és az előzmények ismerete nélkül) jobbnak látom tartózkodni ez ügyben. Nem láttam értelmét annak, hogy közbeszóljak, különben is, mire hangomat adhattam volna dologhoz, a kapitány már tovább lovagolt egy másik témára. Képtelen voltam követni logikáját, így csupán egy bólintással jeleztem Hino-sannak, hogy megértettem, és csak remélni tudom, hogy nem a küldetés kárára megy az, ha később tudunk csak útnak indulni. Hino-sant inkább megkímélem a felesleges kérdésektől, bizonyosan tájékoztat minket a feladatunkról, amint a késők is megérkeznek.
  – Csakhogy! Legközelebb nagyobb összeszedettséget, lusta banda, mert szégyent hoznak Shiroichi kapitányra! – megköszörüli a torkát, és megvető pillantással illeti a lassabban ideérkezetteket. A vétkük ellenére megsajnálom őket, Hino-san szavai olyan fegyelmezettséget várnak el, hogy még magam is nyakamat húztam be, mintha a megrovottak között lennék. – Most, hogy a hétalvók is megérkeztek elmondanám, miért is hívattuk magukat. A Heitan Youma kódnevű küldetés tagjai rejtélyes módon eltűntek, a Gotei egyszerűen elvesztette a nyomukat. A maguk feladata lesz, hogy nyomokat szerezzenek és ezeket közvetítsék a Juunibantai felé, és felmérjék a terepet. Megfelelő körülmények esetén a Juunibantai tagjai is csatlakoznak majd magukhoz. Lehetőleg ne hozzanak szégyent a nevükre. :|
  Heitan Youma az expedíció nevének ráismerése a meleg családi otthon képét ötli fel bennem. Okaa-sama emlegette ezt idestova két napja, vacsoránál, hogy hosszabb időre fog egy kutató csapattal Karakurában tartózkodni. Nem részletezte, hogy pontosan mi okból… de, hogy eltűntek? Csomót éreztem a hasamban, shinigamik voltunk, így ilyesmikre fel kellene, hogy készüljünk. Igyekeztem nem a legrosszabbra gondolni, hanem valami okot lelni abban, amiért Okaa-sama nem jelentkezett le a csapatával minap. Remélem, biztonságban van.
  A senkaimon feltárult előttünk, majd további kérdések nélkül indultunk útnak. Sereghajtó szerepét vettem fel, negatív gondolataim miatt, melyek átjártak. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy az élünkön haladó kapitány hozzám beszél.
  – Ne haragudjon, Shiroichi taichou, megismételné, amit mondott? – pillantok le rá, azon tanakodva, hogy csapatunk éléről mikor keveredett ide mellém és mégis, mióta nem érnek el szavai borús elmélkedésem miatt.
  – Elég simán csak a Nao is, Yukkicchin! Csak megjegyeztem, hogy sápadt vagy és, hogy nem kell aggódnod, Tasucchan biztosan jól van! 
  – Kérem, ne hívjon így. Okaa-samáért pedig nem aggódom, minden bizonnyal jól van.
  – Ez a beszéd Hajicchin! Amúgy, hallod… semmi baj nincs akkor, ha aggódsz. Én is félek, hogy vajon mi lett Miharu-channal és Ashikagecchinnel. Mert ők is velük voltak – halkabbra vette szavait, hangjából azt vettem ki, tényleg aggódhat az emlegetettekért, habár arcot nem tudtam társítani melléjük. – Rikkocchan egészen biztosan megleli őket hamar, ha fixáljuk a helyszínt – fülig érő vigyorral, teljes meggyőződéssel jelentette ki az alábbit. Nem kételkedtem abban, hogy a 12. osztag meglehetősen nagy akadályok leküzdésére képes. Egyfajta szkeptikusság még is volt bennem, valamiért az ész érvek helyett mégis szívemre hallgattam. Balga módon elhittem a kapitány szavait. Valahogy nem tudtam a rangot megkövetelő tisztségnek eleget tenni és józanésszel látni a szituációt, minden eshetőségre felkészülve.
  – Azt hiszem a félelem természetes, de halálistenként nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez az érzelem gátoljon minket a kötelességeink végrehajtásában. Lehet, hogy aggódok, ami természetes, hiszen édesanyámról van szó. Viszont nem felejtettem, hogy elsősorban azért küldtek, hogy biztosítsuk a terepet a Juunibantai számára… És kérem, Shiroichi taichou, ne hívjon így! >//>
  – Akkor mégis, hogy hívjalak?
  – Nara Fuku Kidōchō.
  – Okés, Fukucchin – beszélgetésünk ezzel zárult le, mikor kiértünk a senkaimonból. Hátul maradva, eleresztettem a fülem mellett az előttem állók diszkrét kuncogását, miközben csendesen temettem bele kezembe az arcomat és igyekeztem beletörődni egy újabb kifordított becenévbe.


  Hideg őszi idő volt, ami annyira nem zavart, sosem volt bajom a hűvös idővel. Ugyanakkor a nagymennyiségű, már-már természetellenesnek ható köd, amelytől alig láttunk el az orrunkig, sokkal inkább aggasztott. Az emberek lakta települések messzebb helyezkedtek el, egy kisebb erdőség közelében kötöttünk ki. Valahol patak folydogálhatott, legalábbis a hangokból ezt tudtam kikövetkeztetni. A sűrű ködfüggöny okán nem igazán tudtam kivenni.
  Shiroichi taichou koordinálta a jelenlévőket, hogy mit tegyenek. Jómagam reishit gyűjtöttem a talpam alá, hogy kevésbé legyek útban a 10. osztag tisztjeinek. Lélekenergia érzékeléssel pásztáztam a környéket, annak reményében, hogy talán megérzem Okaa-sama kisugárzását. 
  – Hé, Fukucchin! Te jó vagy kidouzásban, ugye? – lentről érkezett kérdést, csak a megszólítás miatt tudtam behatárolni, hogy kitől.
  – Természetesen. – Visszaszívtam magamba a megjegyzést, hogy mégis mit gondol, ivóversenyen nyertem a kinevezésemet? Habár többször kerültem nézeteltérésekbe rangom miatt, hogy megérdemlem-e ilyen fiatalon? Nem hibáztattam őket, hiszen nem ismerték képességeimet.
  – Tudsz valami varázslatot, amivel el lehetne kergetni a ködöt? Így képtelenség dolgozni!
  Szavak helyett inkább kidou idézésébe fogtam bele. A Hadou 58.: Tenrant próbáltam felhasználni arra, hogy a szélörvénnyel elsöpörjem a zavaró természeti tényezőt. De a technikám meg se hatotta a ködfátyolt. Makacsul ragaszkodott a helyhez.
  Eleresztettem a talaj irányából érkező kérdéseket. Kezemet Yuki~onna markolatára fontam, balsejtelmeim miatt feljebb emelkedtem, egészen a ködtenger fölé, melyet így láthattam, hogy gyanúsan csak egy nagyobb kört terített be, pontosan azt, ahol mi is voltunk. A fehér köd fölé érkezve elláttam a városig, mely a völgy aljában terült el. Éjszaka volt, a város fényei izzottak, a csillagokat esőfelhők takarták, nemrég eshetett a levegőben keringő illat alapján. A fák lombjai hajladoztak az erős szélben. S mindebbe egy furcsa jelenlét is társult. Ösztöneimre hallgatva fordultam meg, kardot rántva, mellyel így fel tudtam tartóztatni, ha csak pár pillanatig is azt a szokatlan kardtechnikát. Amannak masszív lélekenergiából álló íves holdsarló alakja volt. Valami távolról is alkalmazható technika lehetett. Csak a megérzéseimnek köszönhettem, hogy nem aprított fel itt helyben.
  Kerestem, ki küldhette ezt, lassacskán pedig megtaláltam a törött csontmaszkot viselő egyént, ki egy újabb támadás céljából szökellt felém. Ez azonban kibillentett egyensúlyomból a Zanpakutoumra mért csapása olyan erővel érkezett, hogy egészen a földig taszított vele. Shiroichi taichouék között értem földet, enyhén felszántva a talajt.
  – Fukucchin?
  – Ez mesterséges köd, arrancarok csinálták! – részletes magyarázatot mellőzve csak a lényeget adtam tovább. Reméltem, hogy zavarukat ezzel felülírhatom és felkészülnek. Letöröltem szám szegletéből kifolyt vércsíkot, miközben talpra álltam. Hourint idéztem, mellyel két támadót is lekötöttem, így Shiroichi taichou embereit nem érte váratlanul az őket érő támadás. Láttam, hogy a kapitány követi a példámat és hasonlóan kimerészkedik a ködből, mint ahogy én is tettem az előbb. Követtem, ugyanis az imént futólag tíznél többet számoltam az arrancarokból, mely már enyhe túlerőnek minősül. Tehát bizonyosan nem árt a segítség. 
  Megidéztem magam köré a Hyoubekkou technikát, hogy a testemre fonódó páncél, ha csak minimálisan is, de megóvjon az esetleges találatoktól, amit attól a mestervívótól vagy akármelyik másiktól kaphatok.
  – Honnan tudták, hogy jövünk?!Shiroichi taichou hangjából enyhe idegességet hallok ki, miközben alig tudom követni villámtáncát, s máris egy tisztje segítségére siet. Remek kérdés, ez engem is érdekelne. 
  Karddal vettem fel a harcot négy arrancar ellen. Az első kettőt sikerült megtévesztenem szokatlan harcstílusommal. A bal kezemben tartott katanával nehezen követhető szúrásokat és vágásokat intéztem feléjük. Jobb kezességük miatt nehezebben tudtak védekezni támadásaim ellen, melyek többségében baloldalról érkeztek. Már gyakorlatokon is tapasztaltam előnyét annak, hogy másik kezem a domináns. A legtöbben nehezen tudják felfogni, hogy tükörképükként állok fel velük szemben.
  A hosszan tartó, rendkívül izzasztó és fárasztó küzdelemben már azt hittük, előnyösen jöhetünk ki ebből, amikor újabb arrancarok fedték fel magukat. Nem tudtam mire vélni, hogy mégis mi okból gyűltek ide és estek nekünk.
  Sikolyt hallottam magam mögött, ahogy hátrapillantottam az egyik Juubantaios tiszt éppen tehetetlenül zuhant a talaj irányába. Eszméletlen volt, mellkasán hatalmas véres seb tátongott, egy kard vágásából származhatott. Gyors mozdulatokkal taszítottam távolabb aktuális ellenfelemet, majd néma idézéssel egy Gekivel kötöttem le, hogy a tiszt segítségére siessek. Figyelmetlenségemet kihasználta az az arrancar, mely először fogadott, mikor éltem a gyanúperrel, hogy a köd nem természetes és más áll e mögött.
  Támadására nem voltam felkészülve jobb vállamat találta el fegyvere, habár csupán felületi sérülést okozott a jégpáncélnak köszönhetően, mely rajtam volt.
  – Ne olyan sietősen apró shinigami – a barna hajú férfi kárörvendő vigyorral forgatta meg kardját kezében, majd rám szegezte azt. Elpillantottam mellette, a köd irányába, ahova leesni láttam a tisztet. Nem láttam Shiroichi taichout a harcolók között, így azt feltételeztem, hogy talán ő foglalkozik vele éppen. Rajtam kívül még ketten próbáltak a túlerő ellen helytállni. Valamiért más lidércek nem közelítettek felém támadó szándékkal. Feltételeztem, az előttem álló illető lehet az oka. – Annak már úgy is mindegy, hiába nézegeted. Roncsoltam a belső szerveit, úgy öt perc haláltusa és végleg elbukik.
  – Lebecsülöd a halálistenek küzdőszellemét, Arrancar – lesújtó tekintettel álltam készen a védekezésre. Szerencsém volt, erőteljes, gyors csapásai hárításához komolyan kellett összpontosítanom, hogy ne engedjem túl védelmemen.
  ~ Hát nem érzed Hajime? – hallottam felcsendülni mélyen az elmémben Yuki~onna hűvös hangját. ~ Ez kevés lesz ellene. Használd az erőmet és add meg neki, ami jár… Öld meg! Pusztítsd el! Hiszen ezt akarod te is, nem?Yuki~onna szavaira egészen megilletődök, nem készülök fel eléggé az arrancar egy támadása ellen. A szúrás, amit a jégpáncél és bordáim fognak fel, hátratántorít. Megszédülök a fájdalomtól, a légzés nehézzé válik számomra.
  – Puhány alak. Szóval így küzd egy halálisten az igazáért? Gyöngék letettek, miért is nem tiportunk még el titeket? – kérdését inkább magának, mintsem nekem címezte. Nem teketóriázott, lendületet vett, hogy fentről egy íves vágást indítson felém.
  – Maiodotte, Yuki~onna! – oldom fel kardom shikai alakját. Hogy társam szokatlan ösztönzésére, vagy azért, hogy javítsak helyzetemen? Nem igazán tudtam eldönteni. Tudatom, mintha nem is az én elmém lenne, szokatlan módon elborult a lidérc szavaira.
  A környezetemben kezdett lehűlni a levegő, újszerű öröm járt át emiatt. A kezemben tartott pengével előre lendültem, kihasználtam a lidérc meglepettségét. Határozott csapásokkal próbáltam visszaszorítani őt.
  ~ Remek, ess a torkának, kínozd meg, írmagja se maradjon! – mélyen belül tudtam, hogy amire Yuki~onna buzdít, az nem helyes. A hátbatámadás, melyet mindig is elleneztem, az aljas trükkök, amelyekhez most nyúltam mégis helyénvalónak tetszettek ezúttal. Örömmel töltött el az arrancar szenvedése, hogy nem azonnal adtam ki a végítéletet. Yuki~onna tanácsainak fejet hajtva, minden lépésemet ő irányította. S miután végeztem ellenfelemmel, szemrebbenés nélkül estem a következőnek.
  A levegőben terjedő vér szaga természetellenesnek hatott. Nem foglalkoztam sérüléseimmel, a rémült tekintetekkel, melyeket magamon éreztem a Juubantai tisztjeitől. Azt akartam, hogy szenvedjenek az arrancarok, hogy fájdalmat érezzenek tetteik nyomán. Könyörgésük nem jutott el hozzám. Mintha nem is az én testem lenne, gépiesen mozogtam a lidércek között, újabb illetőt keresve, akit kardom élére hányhatok.
  Sikolyok, segítségkiáltások, melyek lassan érkeznek el hozzám. Hideg tekintettel pásztáztam körbe a helyet, a hangok forrását kerestem, honnét jöhetett? Láttam, ahogy két tiszt lezuhan, sérülten, talán haldokolva. Egy másik, ki úgy-ahogy tartotta magát utánuk ment. Alig hárman maradtunk idefent, a kisebb arrancar sereg ellen. Menni fog – gondoltam. Yuki~onna helyeselt és ösztökélt, hogy ne legyek velük kíméletes.
  A harc mámorában nem voltam már tekintettel se ellenségre, se barátra. Erőmet nem fogtam vissza a többiek miatt, minden csepp energiámat azért mozgósítottam, hely elpusztítsam a lidérceket. A külvilágból, mintha szóltak volna hozzám. Elhomályosult tudatommal próbáltam kivenni a környezetemet. Csak most tekintettem vissza a roncsolt testekre, a kardomra tapadt vér mennyisége elárulta, hogy többek élete az én lelkemen száradt. Shiroichi taichou kétségbeesetten tartotta karjaiban az egyik tisztjét. Mintha idegen lennék, mintha nem is tudnám, mi történik körülöttem, tanácstalanul állok szavai előtt. A kapitány arra kérlel, segítsek. Mit tehetnénk? Nem vagyok képes gyógyítani.
  ~ Nem is kell, csak ölj, ölj, öld meg mind! – Valóban ilyen egyszerű lenne? Megszorítottam a markolatot a kezemben, hogy a rátapadt vér miatt ne csúszkáljon rajta a tenyerem és meglegyen a biztos fogása.
  – Erősítést hívok – hallom a Taichou hangját, miközben kezében a lélekmobilal tett-vett.
  – Nincs szükségünk erősítésre – készen álltam a három felénk közelítő arrancar elébe menni, hogy feltartóztassam őket. Yuki~onnának meggyőződése volt, hogy sikerrel fogunk járni.
  – Már, hogy ne lenne szükség, Fukucchin! Rikkocchan, a terep nem tiszta, ismétlem nem tiszta, ne gyertek. De azonnali erősítésre van szükségünk, és egy erőfeloldás is jól jönne – a kapitány eme szavai voltak az utolsók, amikre még homályosan, de emlékszem.
  Tudatomat elöntötte a gyilkolási vágy, olyan volt mintha nem is saját testemben lennék, csupán kívülállóként láthatnám, hogy mi történik. A kardélre szúrt testek, az utolsó elhaló sikolyok… Én magam összerezzentem tőlük, de a testemet irányító erő azonnal tovább mozdult a következő áldozatra. Mint egy éhes vad a prédáira. Figyelmemet nem osztottam meg, csak egy cél lebegett előttem: a gyilkolás. Ez nem volt helyes, Shiroichi taichou segítségre szorul, míg nem érkezik meg az erősítés. Egy helyben kellene maradnunk, de szándékom kevésnek ígérkezett ahhoz, hogy legyűrjem ama akaratot, mely testemet a sérülések ellenére is mozgatta. Ami nem én voltam.
  Testemen éreztem a megerőltetést, a nagymennyiségű reiatsu, melyet szüntelenül használok, kezdi tompítani érzékeimet. Izmaim fájnak a megerőltetéstől, valami miatt mégse vagyok képes abbahagyni. Hideg penge szalad keresztül rajtam, végét oldalamon látom kibukkanni. Valaki hátba támadott.
  ~ Ne kíméld! – s én kitéptem magam, hogy ezután könyörtelenül lesújtsak rá.
  Mikor valaki vállamhoz ért szembe fordultam vele, hogy Yuki~onnával védekezhessek. Nem volt lehetőségem felfogni, mi történik körülöttem. A környezetemben keringő hideg levegő, mintha megfagyott volna. Tétlenül álltam a helyzet előtt. Mintha eddig testemen kívülről kellett volna végignéznem az eseményeket, s most ismét visszakerültem bele, visszanyerve akaratomat a legmegdöbbentőbb pillanatban. Akárcsak egy rémálomban.
  Az előttem álló shinigami társam előregörnyedt, ahogy kezét bal oldalához szorította, hogy a vérzést legalább ekképpen lassítsa. Szerettem volna utána kapni, de testem nem mozdult, ahogy lassan eltűnt tekintetem elől a vörös fátyol, úgy azt felváltotta a sötétség.
  A heves hózivatar függönyén keresztül kerestem lelkem társát, itt kell lennie. Tudom, hiszen ez az ő világa, habár már cseppet sem emlékeztet egykori valójára. Nem látom a tiszta égen kúszó fényjátékot, nem látom a csodás erdő egykori alakját. Szinte egy helyben toporgok a térdig érő hótakaróban. Elképzelésem se volt arról, hány óráig menetelhettem így, és nem értettem, miért nem keres fel Yuki~onna maga. Mikor is, a hely egy meghatározó pontjához értem. Vérben ázó, enyhén fagyott testek hevertek egymás hegyén-hátán a földön. Az arcok kísértetiesen ismerősek voltak, szerettem volna, ha nem azokhoz tartoznának, akiket ismerek. De ez csupán gyermeki kívánság volt. Az arcok nem változtak meg, ugyanazok maradtak, és én most se voltam képes szembenézni velük. Amikor kezemre néztem, tenyeremet ugyan úgy vér borította be, mely arról árulkodott, én okoztam mindezt. Megrémültem a látványtól, annak a halálistennek az arcát láttam magam előtt, kit…
  Fel akarok ébredni, azt akarom, hogy ez is egy legyen azokból a rémálmokból, amik mostanában szüntelenül üldöznek. Nem lehet valóság, nem lehet!

* * *

  Sűrű pislogások között próbáltam kivenni az elmosódott alakzatokból, hol is lehetek. A fények és a szobában keringő jellegzetes gyógyszerillat alapján levontam, hogy valószínűleg a 4. osztag egyik kórtermében fekhetek. Megpróbáltam felülni, a heves mozdulat miatt végtagjaim ordítottak. Fájdalmas fintor ült ki arcomra.
  – Nem kelhetsz még fel Fukucchin! – ahogy meghallottam a nevet, vegyes érzések kavarogtak bennem. 
  – Nagyon kérem Shiroichi taichou, ne hívjon így… Mi történt? – szegeztem a kérdést a kapitánynak. Habozni látszott, körülnézett, mintha keresne valakit.
  – Semmire se emlékszel? – préselte ki végül magából a kérdést.
  – Arra igen, hogy az arrancarok támadtak meg minket.
  – Hát, azután nagyon ügyesen harcoltunk, szépen helytálltunk… De egyre többen jelentek meg, és akkor nagy túlerővel álltunk szemben. Erősítést hívtunk, a Tesóosztag, ízé, a 3. osztagból jöttek többen is támogatásunkra. Velük sikerült megfutamítani az ellenségeinket. Sajnos nem jöttünk rá, hogy miért támadhattak meg, vagy, hogy köze lehet-e egyáltalán a Heitan Youma eltűntjeihez.
  – Mi történt azzal a shinigamival, akit én, szóval… megtámadtam? Fehér haja volt, lila szemei, nagyjából olyan magas, mint én és érdekes ékszereket viselt – írom le nagyvonalakban főbb ismertetőjegyeit. Nem volt nehéz, alakja beleégett emlékezetembe.
  – Oh, ő…Shiroichi taichou hallgatása baljóslatú gondolatokat keltett fel bennem. – Hát az történt, hogy egy idő után elkezdtél nagyon furcsán viselkedni – kezdett bele lassacskán. Ugye nem? – Mintha nem is önmagad lettél volna, eléggé furi volt. Rikkicchin próbált meg észhez téríteni és…
  – Megöltem? – bukik ki belőlem a rémült kérdés, gyomrom forgott a gondolattól. Hirtelen látni véltem Yuki~onna birodalmában a mozdulatlan testét.
  – Nem! :o Megsérült, de jól van! Ott van a szomszéd ágyon, látod? – elhúzza a függönyt, hogy elkergesse kétségeimet. Valóban ott fekszik és békésen alszik az általam emlegetett férfi. Megkönnyebbültem, hogy élve láthatom viszont. De az elbeszéltek miatt, mielőbbi célom lett a 12. osztag azonnali meglátogatása.
  – Várj Fukucchin, nem mehetsz el! Tsucchin azt mondta, hogy a bordáid még nem jöttek rendbe és pihenned kell – hadarja Shiroichi taichou. Intelmeit eleresztem fülem mellett, miközben kikászálódom az ágyból és felhúzom az odakészített cipőt.
  – Hol a zanpakutoum? – teszem fel a kérdést, most nem szándékozom átöltözni, ez időre tökéletes is lesz a fehér kimonó. Mielőbb oda akarok érni a 12. osztagba, nem akarom ezzel fecsérelni az időt.
  – Az ajtó melletti szekrényben – megcéloztam az említett tárolót. Egy pillanatra megtorpanok a szomszédos ágyon fekvő férfi előtt. Bűntudat ébredt fel bennem, rémesen éreztem magamat, amiért Zanpakutoum használata közben kicsúszott kezemből az irányítás. Elhatároztam, ha sikerül orvosolni a problémát a 12. osztagban, akkor felkeresem, hogy bocsánatot kérjek tőle. 
  – Tsucchin nagyon mérges lesz, ha visszajön és meglátja, hogy nem vagy itt!
  – Kérem, mondja meg neki, hogy további kivizsgálásra mentem a 12. osztaghoz a saját felelősségemre és – magamhoz vettem Yuki~onnát. Ahogy a kezembe vettem a kardot, a rémálomszerű képek sejlettek fel bennem, a hózivatarban fekvő véres testekről. Összeszorítottam a szememet, el kellett számolnom háromig, mire sikerült elkergetnem a rémséges képeket lelki szemeim elől. – És legyen szíves megkérni a nevemben, hogy küldje el oda az egyenruhámat. Most, ha megbocsájt. – Mielőtt tovább ágálhatna a kapitány, sietősen távoztam a szobából. Igyekeztem elkerülni a 4. osztagos gyógyítókkal a találkozást és mielőbb eljutni a 12. osztaghoz, ahol remélhetőleg végre megkaphatom a választ Yuki~onna szeszélyes viselkedésére. Annyi bizonyos, hogy most már nem kezelhetem ezt a kérdést felelőtlenül.

* * *

  A 12. osztag barakkjaihoz érve érzem igazán a kötések alatti enyhe fájdalmat. A villámtánccal próbálkoztam, mikor elhagytam a Yonbantai területét, pár lépés után világossá vált, hogy rendkívül leterhel még. Így sietős léptekkel gyűrtem le a távolságot. Szapora légvétellel álltam meg a 12. szám alatti kapualjban.
  – Sürgős elintézni valóm van Yoshida sensekivel – adom meg az ott álló tisztnek érzekésem okát.
  – Sajnálom, engedély nélkül nem engedhetem be – számítottam a tiltakozásra emiatt. Azonban nincs annyi időm, hogy most engedélyeket intézzek.
  – Az ügy nem tűr halasztást, kérem, engedjen be.
  – Sajnálom uram, de így nem lehet… – kezem Yuki~onna markolatára fonódik. Végtelen harag gerjedt bennem, elmémben felcsendülő szavak Yuki~onnától pedig arra buzdítottak, hogy ne habozzak cselekedni, érjem el erőszak útján a célomat.
  Egy pokollepke libbent el előttem, elmém kitisztult, zavartan álltam szemben a tiszttel, ki jelezte, hogy menjek be nyugodtan az udvarra. Kusza lelkiállapottal merészkedtem beljebb az osztag területén. Yuki~onna markolatán tartottam kezemet, valahogy szükségét éreztem támogatásának, annak ellenére is, hogy nézeteim ellen lázított.
  – Mi történt Hajime? Még ágyban lenne a helyed... Nem, nem is ez a jó kérdés, miért nem veszed le a kezed a Zanpakutoudról? Nem foglak bántani.Yoriko fogadtatása meglep, mintha óriási távolság lenne közöttünk, és a messzi távlatokból hallanám a hangját. Szememmel követem tekintetét, Yuki~onnát mustrálja. Habozok, hiszen a józanész azt diktálja erre valóban nincs szükség. – Gyere velem, leülsz az irodámba és odahívjuk Onee-chant – kinyújtott kezét látva, habozva engedem el Yuki~onna markolatát. Megkönnyebbülök, hogy így nem érzem olyan intenzíven a Hótündér agresszivitását, melynek kész lettem volna fejet hajtani.   
  – Furcsa dolog történik velem, Yoriko – tétovázom megfogni a kezét, le kell hunynom a szemeimet és koncentrálnom kell, hogy a Yuki~onna birodalmában látott képek ne zavarjanak össze. – Félek, ha megfogom most a kezedet, és megint az történik velem, akkor örökre megbánom tetteimet. Nem akarlak bántani, Yoriko – amúgy se lenne jogom megfogni a kezét. shinigami társam vére tapad markomhoz.   
  – Ne viccelj, Hajime. Nem fogsz bántani ^w^ – A lány meleg mosolyát látnom e pillanatban enyhe nyugalommal tölt el. Hideg keze részben észhez térít, engedelmesen követem, habár a félelem, mely álmaimmal kapcsolatban jár át, időnként fel-felidéződik bennem. A folyosókon ránk szegeződő tekintetek miatt feszélyezve éreztem magamat, az irodájában egy fokkal jobb volt. Habár a kanapén így is feszengve foglaltam helyet, hogy gondolataimat lefoglaljam szemmel követtem a lányt, míg a számítógépen valamit tesz-vesz, mielőtt leülne mellém az ülőalkalmatosságra.   
  – Mi történt veled? Szeretném hallani a te verziódat is. Nem kell félned, nyugodtan elmondhatsz mindent. Nem szoktam ítélkezni, és a történtek után... – sóhajtva szakítja félbe gondolatmenetét, enyhén megrázva fejét. – Eleve nem lett volna szabad téged kiküldeniük oda. Nem értettem egyet a döntéssel.
  – Nem volt probléma családi kapcsolataimat és a munkát elkülönítenem. A hiba nem ebből keletkezet – legyűrtem a torkomban lévő gócot. – Nem meséltem még neked, nem akartam, hogy esetleg hibáztasd magadat emiatt. Emlékszel, amikor kinevezésem előtt felkerestelek Yuki~onna szokatlan viselkedése miatt? – elég emlékezetes esemény volt, remélem, nem feledte el. Válasza alapján folytatom.
  – Hm... kíváncsi lennék... – gyanakvó pillantását, melyet Yuki~onna felé irányít, észreveszem. Nem szóltam meg emiatt, teljesen megértem bizalmatlanságát, én is aggódok a kialakult helyzet miatt.
  – Akkor Yuki~onna roppantul kifordult önmagából. Emiatt kapcsolatom vele fokozatosan romlott. Elkezdett irányíthatatlanná, beszámíthatatlanná válni. Az utóbbi időben többször is felkerestem emiatt Yoshida sansekit, úgy gondoltam a kutatásai alapján, hogy ő talán segíteni tud a problémámban. De eddig még nem talált válaszokat. Most azonban Yuki~onna – oldalra tekintettem, nem tudtam Yoriko szemeibe nézni. – A küldetésen aktiváltam shikai alakját, Yuki~onna pedig lassan felülkerekedett elmémen. Nem mentség, hogy hagytam kicsúszni markaimból az irányítást. Egy Shinigaminak kötelessége az erejét bölcsen felhasználnia, én pedig… majdnem elvettem a Gotei 13 egy tagjának az életét – ismerem be. Nem tudom, hogy mennyit tud az ott történtekből, milyen jelentéseket kapott az eseményekről. A valóságot azonban nem tagadom. 
  – Nem, az nem lehet... – elcsípem az arcára kiülő rémületet, miközben igyekszik felfogni az általam mondottakat. – Mindenképpen meg kell nézetnünk Onee-channal, valamire kíváncsi lennék ezzel kapcsolatban.
  – Pontosan emiatt vagyok itt – helyeslően bólintok. – De aggódok, ha nem sikerül megoldani a problémát, valószínűleg be kell nyújtanom a lemondásomat. Ilyen állapotban nem vagyok képes ellátni kötelezettségeimet – komoran nézek magam elé. Hűségesen szolgáltam a Gotei 13-at mindig is, de tettem, még ha nem is voltam ura önmagamnak, megkérdőjelezi ezt. Ekképpen pedig, ha nem vagyok beszámítható, nem kockáztathatom más Halálistenek életét.
  – Nincs semmi baj, Yuki-chan. Amit elrontottam, helyre is hozom. Vállalom a felelősséget. ^w^Yorikora tekintek, ahogy vállamhoz ér. Arcán a mosoly, mellyel támogatni akar, békességgel jár át. Örülök, hogy hisz nekem, baljóslatú gondolatim miatt, ennek ellenkezőjére számítottam valamiért.
  – Attól tartok, a hiba bennem van,  Yoriko – halkan mondom ezt, miközben a tekintetemet a földre szegezem. Ezután határozott kopogás szűrődik be az ajtón keresztül.

  –  Kopernikuszra! Nara fukutaichou váratlan távozása a 4. osztagtól óriási felfordulást okozott, alig sikerült lenyugtatnom a kedélyeket. A hadnagy állapotára hivatkozva azt az utasítást kaptuk, hogy mielőbb irányítsuk vissza a Yonbantaiba – hadarja Yoshida sanseki, amint belépett az irodába. – Nyertem egy kis időt, de gyorsnak kell lennünk. Olvastam a jelentéseket – időm sincs tiltakozni azzal kapcsolatban, hogy nem szándékozom visszamenni a 4. osztagba, ameddig nem oldódik meg Yuki~onna ügye. De a 3. tiszt már tovább is szövi gondolatmenetét, melyből így megtudom, nem is szükséges visszatérnem, egyelőre.
  – Használhatom a gépedet Yoriko-chan? – kérdezi, a műszer elé lépve. Csak most vettem észre a maga mögött húzott csomagokat, melyekből lassan kábelek és egyéb eszközök kerülnek elő, melyekkel eddig is dolgozott Yuki~onna ügyében, amikor felkerestem ezzel kapcsolatban.
  – Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok – felállok a kanapéról és kicsit közelebb megyek hozzá, hogy segédkezemet ajánljam. Habár félek, hogy laikusként a gépek összerakása túlságosan komplikált feladat lenne nekem. 
  – Nem jelent semmit, Nara fukutaichou. Szabad kérnem a zanpakuouját? – nyújtja ki kezét, habozva pillantok le rá. – Oh, persze – úgy tűnik eszébe jutott, hogy nem szívesen adom ki kezeimből Yuki~onnát. Miután összeállítja az ismerős állványt a fegyvernek, rá mutat. – Helyezze ide, kérem – rutinos mozdulatokkal teszem oda a kardot. 
  – Már több hónapja analizálom a Zanpakutout – a gépen megnyit Yorikonak egy lapot, ahol különböző képek és szövegek ecsetelik (amennyire ki tudom venni) Yuki~onna dolgait. – A műszer, amit használtatok hozzá, annak eredményét összehasonlítottam más tesztalanyok teljesítményével és találtam egy roppant érdekes elektromágneses sugárzást – megnyitott egy fekete alapon, különböző színes csíkokat tartalmazó képet, melyek folyamatosan hullámoztak. – Ez az itt, a lilát kell nézni. Ez a jelenség egyik másiknál sem volt jelen, csak Nara fukutaichou eseténél. Futtattam dialíziseket ezzel kapcsolatban, de nem kaptam eredményt. Gondoltam, hogy kiszélesítem a keresést a lezárt dokumentumokhoz is, de arra nincs felhatalmazásom, az én engedély kódom nem elegendő hozzá – némán hallgattam Yoriko és a Sanseki értekezését Yuki~onna ügyével kapcsolatban. Habár roppant keveset értettem mindazokból, amit mondtak.   
  – Pythagoras, vetítsd ki a fő monitorraYoriko utasítására a falon lévő monitoron megjelennek az adatok, amiket a kis gépen is láthattam. Megrökönyödök, így se értek belőle egy szót sem. – Kérem a „Tükör” kódnevű esemény során Sinus által rögzített adatokat – a robotpillangó eleget téve a lány kérésének az íróasztalra száll az említett műszerhez, minek hatására újabb adatok jelennek meg a kijelzőn. – Könyörgöm, ne legyen egyezés – nem értettem Yoriko gondolatmenetét, hiszen egyezés esetén ez csak azt jelentené, hogy a Sanseki el tudna indulni egy úton, amivel talán tudnánk kezelni Yuki~onna körüli problémát. – Vesd össze a két értéket, egyezés esetén zöld színkódot kérek – feszült csend telepedett a szobára. Kiszáradt torokkal figyeltem a monitort, várva az ítéletre. Hosszú óráknak tetsző percek után megjelent a kért eredmény: zöld.
  – Ez…Yoshida sanseki elmélyülten nézte a kijelzőt. A géphez fordult, amivel újabb számolásokat végzett, aggódva tekintett végül Yoriko felé, arca meggyötörtnek látszott. – Egyedül nem fogom tudni megoldani Yuki~onna ügyét – ismerte be. Tanácstalanul álltam a kijelentés előtt.
  – Hát akkor hívja ide azt, akire szüksége van, Yoshida sanseki.
  – Nem ilyen egyszerű az ügy – megrázza a fejét, majd Yorikora néz. – Kapcsolatot kell létrehoznom a párhuzamos dimenzióval – kezd bele. – Reméltem, elkerülhető az ügy, de ez elengedhetetlen. Úgy tűnik, Nara fukutaichou zanpakutouja odaát van. Írok egy programot az interfészre az elektromágneses sugárzás felhasználásával. Megpróbálok egy kaput nyitni ezen keresztül, mint egy továbbfejlesztett kommunikációs program. Időbe telik, de meg tudom csinálni – ötletét előadva értetlenül lépek előrébb.
  – Hogy lehetne Yuki~onan odaát? Mégis miről van szó? Azt hiszem, okkal mondhatom, hogy idő nem éppen áll rendelkezésünkre – kissé feszülten teszem fel kérdéseimet, remélve, hogy mielőbb válaszokat kapok.
  – Egy pillanat, Hajime – kezét felemelve jelzi, hogy kérdésem nem volt túl alkalmas. Idegesen nézek feléjük, igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, mely nehezen sikerül. – Engedélyezem a hozzáférést az ügy összes adatához. Az ottani átjáró adatait továbbfejlesztve jelentősen gyorsíthatsz a folyamaton. A két robotlepke kapcsolódásra képes volt, Sinus adatait használd belátásod szerint, az én gépemről hozzáférsz mindenhez, ha odaülnél. Addig elmagyarázom a Fukutaichounak a helyzetet – a Sanseki egy bólintás után cserélt helyet Yorikoval a gépnél. Nem igazán szeretnék eltávolodni Yuki~onna mellől, de Yoriko, miután megfogta a kezemet és távolabb húzott onnét, vissza a kanapékhoz, nem volt más választásom. Ők voltak az egyetlen lehetőségeim Yuki~onna kezelésében és nem kívántam felesleges terhelni őket rossz kedvemmel még ez mellé.
  – Ez nehéz lesz… Kérsz esetleg egy teát? – kérdése közben halántékát masszírozza.
  – Nem köszönöm, csak magyarázatokat szeretnék, semmit sem értek most…
  – Emlékszel még, mivel kerestelek fel egy éve? Hogy mi miatt borultam ki? – egy bólintással helyeseltem kérdésére, érdeklődve figyeltem és vártam magyarázatát ezzel kapcsolatban.
  – Ne borulj ki nagyon, de úgy fest a két zanpakuto-szellem, a tiéd és az ottani megfelelődé, helyet cseréltek. Az ottaniak nélkül a probléma megoldhatatlan, és azok alapján, amit személyesen láttam, az ottani Hajimének nincsenek ilyen gondjai. Ameddig ezt megemészted, kérek egy percet... – a Sansekihez sietett, ha jól láttam. Az információkat, melyek hirtelen zúdultak rám alig tudtam összerakni. Érthetetlen volt számomra, hogy történhetett meg mindez, rengeteg kérdésem volt még. – Ha emiatt most nagyon utálsz, tökéletesen megértem, ennek a bakinak nem lett volna szabad megtörténnie. Nagyon sajnálom, de ígérem, helyre fogjuk hozni... Tudom, hogy nincs jogom már ilyesmit kérni, de bízz bennem még egy kicsit – felálltam ültemből, idegesen kezdtem fel-alá járkálni.
  – Alig fogom fel az egészet. De ha jól értelmezem és javíts ki, ha tévednék, akkor most annál a másik dimenzió béli énemnél van az a Yuki~onna akit ismerek? – megállok, miközben a kardra bökök. – Hogy történhetett mindez?
  – Dimenziórés – szólt közbe a Sanseki a gép mögött ülve, kérdésemet megfelelve. – Valószínűleg a dimenziókkal kapcsolatos kutatás során keletkezhetett. Már amennyiben feltételezéseim igazak. Ez ügyben még egyeztetek túloldalon lévő önmagammal. Mindenesetre az idegeskedés nem old meg semmit, azt tanácsolom, pihenjen le, mielőtt Chirouchiba taichou nyakunkat szegi, amiért túlhajszolja magát. Te is nyugodtan pihenj Yoriko, majd szólok, ha végeztem – ezzel tovább folytatta a gépelést.
  Fáradtnak éreztem magam, ez tény, de a helyzetet tekintve szinte biztos voltam, hogy nem leszek képes nyugodtan aludni. Visszarogytam Yoriko mellé a kanapéra. Mereven bámultam a földet, nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék, vagyis… nem igen tudtam eldönteni, hogyan is foghatnék hozzá.
  – Az elmúlt éjszakákon Yuki~onna mindig egy rossz jövőképet mutatott nekem. Azt állította, hogy képességeim pusztítóak, csak is ártó szándékúak, és ha nem tudom elfogadni, hogy képességeimet csupán a… „gyilkolásra” tudom felhasználni, akkor nem vagyok méltó az erejére. Nem tudtam ezzel szembenézni, nem akartam egy olyan erő használója lenni, amivel csak ártani tudok azoknak, akiket szeretek – tenyereimbe temetem az arcomat. Nevetségesen festhetek most. – Mostanra már, ha nem ügyelek gondolataimra, akkor is látom… látom a pusztítást, amit „én” végeztem – hangom megremeg. – Ha visszakerül hozzám az a Yuki~onna, akit ismerek, akkor ezek a rémálmok is el fognak múlni? – gyerekes reménykedéssel várom a megerősítést Yorikotól. Körém fonódó karjai váratlanul érnek, zavartan pillantok rá a lányra.
  – A kapcsolatotok egy kicsit meg fogja sínyleni valószínűleg. De a rémképeket nem ő okozza, hanem ez a másik. Ha eredetileg nem volt ilyen, valószínűleg most sem lesz az. Csakis rajtatok múlik – lassacskán elenged. – Minden rendben lesz, én is segíteni fogok, hogy úgy legyen. Becsszóra. Most pihenj egy kicsit, kérlek. Ne terheld túl magad, Hajime – értetlenül nézek rá, amikor enyhén a vállamra nehezedik, hogy azután a homlokomra egy puszit adhasson. – Itt biztonságban vagy.
  Zavart pírral az arcomon fordítom fejemet oldalra. Számat takarva, nem igazán koncentráltam szavaim érthetőségére, miközben azt mondtam, hogy: „Neked csak Yuki.” – mielőtt faggatni tudott volna kijelentésemmel kapcsolatban, eldőltem a kanapén és oldalamra fordultam, hogy a tanácsaik szerint „pihenjek”, míg felveszik a kapcsolatot azzal a másik… dimenzióval.

* * *

  Osztagtársaimtól azt hallottam, hogy hozzá lehet szokni a látványukhoz. Nekem mégse sikerült, hiába látom újra és újra minden alvás alkalmával a vérben fekvő, merev testeket. Nem tudom hosszú ideig nézni az arcokat, melyeket mind meg tudnék nevezni. Ahogy a legtöbb alkalommal, Yuki~onnát most sem látom sehol. A hóviharban a messzi távlatokat nem tudom kivenni. De ezúttal sokkal hidegebb van, mint szokott. A tehetetlenség érzete pedig még nagyobbra nő bennem, ahogy a véres testekre tekintek. S mit tennél, ha tudnád, te magad okoztad mindezt?
  Nem, én nem tennék ilyet.
  A fehér hajú Shinigami arca sejlett fel előttem. Emlékszem a döbbenetre, ami kiült arcára, az értetlenségre a tekintetében, melyben saját magamat láttam visszatükröződni. Magamat, akit alig tudtam összeismerni azzal, akit reggelente a tükörben látok viszont. Ez nem én voltam, nem lehettem én.
  Te ölted meg őket, ezt nem tudod megmásítani. Végeztél velük és még élvezted is…

* * *

  Szapora légzéssel nézek fel, letörlöm homlokomról a verejtéket. Homályos tekintettel kémlelek körül a szobában. Yoshida sanseki a gép előtt beszélget valakivel, a hangokat az álom hatása miatt még nem tudom egészen elkülöníteni. Yorikot magam mellett találom, arcvonásai aggodalommal teltek. Laposakat pislogok, miközben próbálom felfogni mi is történik körülöttem.
  – Rendben, akkor ezt a tematikát fogjuk követni.   
  – De akkor szükségünk van rá, mert különben nem tudjuk végbevinni, amit elterveztünk. 
  – Máris levadászom.
  – De Yoriko-chan!
  – Nem, nem ölöm meg.
  – A legjobbakat ^ v ^   – értetlenül pislogok a párbeszéd hallatán.
  – Kivel beszél Yoshida sanseki, miről van szó? – teszem fel halkan a kérdést Yorikonak.
  – Ne is kérdezd – ahogy arcát tenyerébe temeti, aggódok ezzel kapcsolatban. Mindenesetre tiszteletben tartom, hogy Yoriko nem akar erről beszélni. Némán tornászom fel magamat ülő helyzetbe.
  – Meddig aludtam?
  – Éppen eleget, Nara fukutaichou. Szerencsére sikerült az elméletem és létrehoztam a párhuzamos dimenzióbeli önmagammal az összeköttetést. Khm, de a tudományos megközelítés bizonyára nem érdekli. Összeállítom a gépet, amivel végre tudjuk hajtani a cserét.
  – Nekem mit kell majd csinálnom?
  – Önnek annyi lesz a dolga, hogy jinzen meditációba kezd, amint előkészítettem a megfelelő körülményeket. Odaát másával lesz összeköttetésben, ha számításaink helyesek, akkor a Belső Világban véghez tudják vinni a cserét.
  – És, ha a számítások pontatlanok? – bizalmatlanul teszem fel a kérdést Yoshida sanseki előbbi szóhasználata miatt.
  – Most abból kell gazdálkodnunk, ami megadatik. Ön kért gyors megoldást, megteheti, hogy visszatáncol, de egy stabil kísérlet felállításához hónapok kellenek.
  – Nem lényeges, vállalom – egy pillanatig haboztam csak, válaszom megadásához elég volt rájuk tekintenem. A szemeik alatti karikák nem is értem, hogy nem zavarja őket. S azt se tudom, hány órája lehetnek talpon csak azért, hogy megoldást találjanak Yuki~onna ügyére. Nem tehetem meg azt velük, hogy az első akadályoknál megfutamodok.

* * *

– Remek, ez is megvan – jelenti ki Yoshida sanseki. Elég szokatlanul éreztem magamat a rám rögzített kábelektől, de azt állították minderre szükség van. – Itt foglaljon helyet legyen szíves – mutat rá a földre helyezett párnára. Útmutatása szerint helyezkedtem el rajta törökülésben. Ezután a géphez lépett, ahol Yoriko társalgott a túl végén lévő személyekkel.
  – Itt minden készen áll, már csak a programot kell elindítanom. Odaát minden rendben van? – teszi fel a kérdést a Sanseki. – Hol vagyok éppen? :|
  – Javít valamit a gépén.
  – Mondd, minden rendben van odaát?
  – Persze, az alany félig kiütve. Mivel még mindig bénán kezeli a Bakudoukat, nem volt nehéz. Pedig megéri a másik felétől tanulni. Te is gyakorolsz a tőrökkel, nem? – látom, miképpen Yoriko válasz nélkül fordítja el a fejét. Meglep a dolog, nem tudtam, hogy ő maga is gyakorolja a vívást. Kicsit furcsán érzem magamat emiatt, hogy ezt így tudtam meg, de nem teszem szóvá. Ehelyett próbálok a jinzen meditációs ülésben úgy helyezkedni, hogy ne zavarjanak a kábelek.
  – Készen vagyok – hallom a gép túloldaláról.
  – Nagyszerű, indíthatjuk a programot?
  – Persze! Öhm, mi a jelszavad? ^v^” Nem jó, amit beírok.
  – Hogyhogy? Hiszen csak a szokásos: Hányszormondjamhogynemfutkosunkafolyosóneste8utánsemMeiou ^v^ Egybe, ékezetek nélkül, kisbetűkkel, a nyolcas számmal – hadarásából alig tudom kivenni, amit mond, de látva, hogy ezután tovább is lendül, de csupán egy pillanatra, mert most rajta volt a sor, hogy megkérdezze: – És neked mi a jelszavad? Nekem se sikerül… Ez furcsa, eddig jórészt minden tökéletesen egyezett – jelenti ki. – Így nem hallom, ha motyogsz :| Yoriko-chan, megismételnéd? Mármint nem te, hanem te, Yoriko-chan – mutogatja el gyorsan, hogy nem a teremben álló Yorikora gondolt. Mindez idő alatt az emlegetett tekintetét keresem. Mosolya és jelzése, hogy minden rendben lesz, megnyugtat, de fel is idézi bennem az álom előtti történteket. Zavartan szegezem pillantásomat a földre, ennek ellenére füleltem, hogy ne maradjak le semmi lényegesről, ami esetleg a rám váró eseményekkel lehet kapcsolatos.
  – Hát Tokki-sama, mi más? Nem túl kreatív ezen a téren. Néhány éve még Keichan volt – a csattanásra néztem fel, mely megtudtam az asztalon levert füzettől származott, melynek kiváltója Yoshida sanseki lehetett. Valami nagyon meglephette, nem értettem, hogy orra alatt pontosan mit motyog. Az viszont feltűnt, hogy hanghordozása kissé eltért a megszokottól, valamiért idegesnek tűnt.
  – Készen áll? ^ v ^ – nem mertem nemet mondani. Habár nem tudom mennyi igaz abból a mendemondából, hogy képes felrobbantani másokat pusztán azért, mert ferde szemmel néznek rá. Rendkívül nagy ostobaságnak tűnt így, hallomásra, de nem kívántam tesztelni a babona igazát. Egy bólintással helyeseltem, majd mielőtt lehunytam volna a szememet, még egyszer Yorikora néztem, ő ezt úgy vehette, hogy még nem igazán szántam el magamat, ugyanis kis időt kér. A Sanseki nem habozott ezt megadni, a monitor túl felén lévő önmagával kezdett heves szócsatába, ha jól szűrtem le. Nem oda koncentráltam, kérdőn követtem tekintetemmel Yorikot, ki lassan odajött hozzám.
  – Nem lesz semmi baj – hirtelen ér arcomat érintő simogatás.
  – Nem félek >///> – préselem ki magamból, a helyzet miatt kevés határozottsággal a hangomban. 
  – Odabent rajtad múlik majd minden. De nem kell tartanod semmitől, amit tudunk, azt irányítjuk majd – érzem, ahogy homlokát az enyémhez érinti. Kellemesen hűs, melyen más helyzetben aggodalommal töltene el. Azonban erre az apróságra nincs időm kitérni. – Majd én vigyázok rád, Yuki – halk szavai valahogy így is elnyomta a mellkasomban a dübörgést és a homlokomat érintő újabb puszi után bal tenyeremet tapasztom oda. Hebegve emelem rá tekintetemet. – Akkor mehet? ^w^ – kérdésére válaszolni se tudok. Yoshida sanseki ugyanis arra utasít, hogy kezemet helyezzem vissza ölembe. S tiltakozni sem nagyon van lehetőségem, csak egy igennel van alkalmam jelezni, hogy készen állok.
  A zavart gondolataimat alig tudtam rendezni magamban, féltem, nem tudom a meditációs állapothoz kellően kiüríteni elmémet. De úgy tűnt, erre semmi szükség nincs, egy apró csípést éreztem halántékomon az oda rögzített kábeleken keresztül, s tudatomat elöntötte a sötétség…

* * *

  A hó megszakítás nélkül tört utat magának, a fagyasztó hideg kellemetlenül hatolt csontjaimig. Reszketve lestem körbe, Yuki~onnát kutatva szemeimmel. Azt reméltem, hogy ennek a kísérletnek köszönhetően szinte azonnal találkozhatok vele. A tévedés hideg vízként zúdult a nyakamba, be kellett látnom, hogy a helyzet nem ilyen könnyű. Első pillantásra azt hittem tükörbe nézek, amikor másom jelent meg előttem. Csupán ruhánk színében volt eltérés, míg ő fekete kimonót, úgy én fehéret viseltem.
  – Nem akartam hinni Yoshidának, amikor mondta – szemrehányóan mért végig. – De ez sokkal izgalmasabbnak ígérkezik – megjegyzése érthetetlen számomra. A külvilágban beszéltekre alapozva idézem fel a Sanseki szavait, hogy a Belső Világban hajthatjuk végre a cserét.
  – Jobb lenne, ha nem rabolnánk egymás idejét. Bizonyára számodra is vannak halaszthatatlan kötelességek, amiért minél előbb vissza kívánsz menni. Szeretném a cserét mielőbb végrehajtani – mondani könnyű volt, de elképzelésem se volt arról, hogyan lehetne ezt kivitelezni. Cseréljük ki a zanpakutout, ami oldalunkon függött?
  – Ja, persze – fürkészően mért végig. – És te úgy gondoltad, hogy édibédi módon készségesen belemegyek ebbe? Francokat! Kettőnk közül csak te áhítozol ezért az egészért, én rohadtul megvoltam így is. Köpök az egészre, ha annyira akarod a szellemet, keresd meg – kék gömb sűrűsödött tenyerében, mely áttörte a hózivatart, alig pár méterre volt már tőlem, mikor ráismertem az ártó varázslatra. Gyorsan kellett cselekednem, néma idézéssel a Jégfalat hívtam segítségül, melynek tövébe ugrottam. Így csak a kidou melegét éreztem, miközben elszánkázott felettem és becsapódott oda, ahonnan alig pár másodperce rugaszkodtam el. A kárörvendő nevetés, mely mintha távolodott volna, rosszat sejtetett. Ezt most mégis, minek véljem?!
  Felálltam, hogy kipillantsak a jégtömb mögül. Valóban, hűlt helye volt másomnak, kit alig fogtam fel ép ésszel. Ilyen rémes természetem lenne abban a másik dimenzióban? Ez… aggasztó. Most már értem, hogy Yoriko miért volt ennyire kétségbeesve egy évvel ezelőtt.
  Másom jelenlétét próbáltam megérezni Yuki~onna birodalmában, de egyszerűen nem tudtam meghatározni a helyzetét. Kénytelen voltam belemenni a játékba, és ahogy mondta, megkeresnem Yuki~onnát.
  Elképzelésem sincs arról, hogy vajon hány órán át kereshettem ebben a kifordult világban, melynél, ha egyszer nem figyeltem merre lépek, könnyedén veszélybe kerülhettem.
  Ahogy a hófüggönyön alig-alig átlátva próbáltam előretörni, egy ismerős szegletét találtam meg a helynek. A patyolat színt vörös tócsák festették be, s a levegőben terjedő vas illatából már anélkül tudtam, hogy hová érkeztem, hogy megpróbáltam volna átlátni a sűrűn hulló hópelyheken. A testek, melyek ismerőseimet idézték vissza ott hevertek, mozdulatlanul. Megrökönyödve vettem mély lélegzetet, nem tudtam szemethunyni előttük és csak úgy itt hagyni őket. A bűntudat nehéz súlyként nehezedett vállamra, szinte mozdulatlanná tett. Egy belső sugallatnak, az elmémben felcsendülő távoli hangnak köszönhettem, hogy felfigyeltem a mögöttem lévő jelenlétre. Sarkon fordultam, ahol is önmagamat láttam viszont az ismerős fagyott gömbök társaságában. Kiszáradt torokkal léptem hátrább egyet, a Shimitaikei technika nem volt idegen számomra. Régi ismerősként köszöntöttem, azonban tudtam, hogy mivel fog járni, ha azok a jéglabdacsok forogni kezdenek.
  – Nem lenne túl megfontolt, amire készülsz – ép észre ható szavaim úgy tűnt, elpattogtak mellette. Kárörvendő nevetését váltottam ki vele csupán.
  – Valóban? De én nagyon fogom élvezni – a jéggömbök egyszerre kezdtek forogni, az éles jégtüskék, melyek esőként kezdtek záporozni rám, meghátrálásra kényszerítettek. A gyorsan, koncentrálás nélkül idézett pajzsaimat könnyedén semmisítették meg. Néhányat el se tudtam kerülni, ugyanakkor figyelmem is tompult, melyet a környezetemre irányítottam. Így mire észrevettem már késő volt, a zuhanás érzete hirtelen ért, egészen megszédültem tőle. Félelem járt át, ahogy arra gondoltam, hogy a szakadék, melynek széléről óvatlanul leléptem, mit tartogat mélyen magában.
  ~ Yuki – a hang a fejemben arra ösztönzött nyissam fel szememet. Talán éppen idejének volt mondható, hogy oldalamról a kardot, a zuhanás ellenére is elővettem, hogy másom támadását hárítsam vele. Hatalmas energiával sújtott le, védelemül használt penge éle egészen megremegett tőle, egy reccsenés formájában pedig végigrepedt. Másom felülről rámért csapása csak újabb löketett adott, minek folyamán egyre gyorsabban száguldottam a mélység felé. Láttam, ahogy támadása után visszavonulót fúj a szakadék szélére. Nem vártam több támadást tőle, aggódva néztem a kardra, mely megtörve a kezemben pihent. Lehunytam a szemeimet, inkább nem gondolkodok azon, hogy mi vár rám odalent.

* * *

  A szobában feszültté vált a levegő a Yoshidák között, amikor a szerkezetre helyezett Zanpakutou tokja végigrepedt. A hadnagyon kisebb-nagyobb mélységű sebek megjelenése is aggodalomra adtak okot. Azonban felébresztése, mindketten tudták, veszélyes lenne. Yoriko a kardot tartó műszerhez lép.
  – Ne csináld, Yoriko-chan – szólt rá Yuko, megfogva a lány vállát, hogy visszább húzza. – Ezzel csak Nara fukutaichout hátráltatnád. Nem tudom, mit élhet át éppen a Belső Világában, de jó úton halad – komolyan fürkészi a kardot.
   – Tudom... De csak ülni, és nézni a szenvedését rosszabbnak tűnik. Még akkor is, ha ez a kisebbik rossz, amit tehetek.Yorikot, míg aggodalom öntötte el, a másik dimenzióbéli önmaga máshogy ítélte a helyzetet, s nem volt rest ezt hangoztatni a számítógépen keresztül.
  – Miért fontos? Ha elbuknak, így kellett lennie. Nem igazán izgat.Yuko bocsánatkérően rázza meg a fejét, majd elvezeti onnét unokahúgát. Újabb feszült pillanatok vártak rájuk, mely várakozással telt.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Júl. 13, 17:49:18 írta Hayakawa Yuki Hajime »
(click to show/hide)

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nara Yuki Hajime pályázatai
« Válasz #5 Dátum: 2015. Okt. 02, 20:45:15 »
BANKAI & HADNAGYI ÁTHELYEZTETÉS PÁLYÁZAT part 2.
* * *

  ~ Yuki – hallom a bársonyos hangot visszhangozni fejemben. Yuki~onna? Azonosítottam be lassacskán, nehezen vettem rá magamat, hogy felnézzek. A pasztellszínekben játszó ragyogás, mely körbeölelte őt, kiemelte az alakját a hózivatarban. A fénylés engem is körülfont megtartott a levegőben. Még nem egészen sikerült felfognom, hogy mi folyik körülöttem, amikor Yuki~onna ismét megszólalt. ~ Nem hagyhatod ennyiben, Shinigami. Állj fel és küzdj – határozott szavaira laposakat pislogtam eleinte.
  – Yuki~onna – halkan neveztem meg a szellemet. A tekintete sokkal több melegséget hordozott, mikor rám tekintett, mint a másiké. – Én nem vagyok elég erős küzdeni.
  ~ Félsz a következményeitől, tudom. De ne arra keress megoldást, hogy miképp állíthatod meg magadat, hogy erőddel azt tedd. Ez nem erről szól, nem magadat kell megállítanod, nem az erődet kell megfékezned, Yuki. Arra keress válaszokat, hogyan védheted meg őket!Yuki~onna szavait alig tudtam felfogni, fokozatosan szőttem tovább mondandóját, kötöttem össze elmémben, hogy mire gondolhat. Igaza van!
  Mielőtt lehetőségem lett volna válaszolni neki, körülöttem elkezdett minden megfagyni.
  ~ Készülj fel – szólt Yuki~onna, mire felvettem alapállásomat a fegyverrel, ő maga eltűnt, a ragyogással együtt, mely eddig körbevett engem. Meglepetten tapasztaltam, hogy Zanpakutoum shikai alakja mindeközben aktiválódott, és szomorúan láttam, hogy a penge még mindig meg van repedve.
  Másom jelent meg előttem, hátán halványkék színű haorit viselt, íriszei vörösen izzottak.
  – Nem vagy nagy ellenfél – szólt felém, mielőtt nekirugaszkodva támadott volna. Határozott csapásait nehezen sikerült hárítanom, vágásai nem technikákra épült, hanem nyers erőre. Láttam a pontatlanságot lépéseiben, de alig jutottam levegőhöz, miközben csapásaival ostromolt. Habár én tartottam magamat, azonban a kezemben fogott kard pengéje minden egyes ütésnél egyre rosszabb állapotba került. Valahogy számítottam rá, mégis abban a meghatározott pillanatban hirtelen ért a penge szilánkokra törése, mintha csak egy különösen érzékeny porcelánt tartottam volna a markomban.
  – Hokkyoukou – Shikifukei! – hallottam az utasítást a távolból, a képesség megnevezése nem volt számomra ismerős. Csak eredményét láthattam, mely a talpaimra fagyott jég után négy fehér szalag képében érkezett. Ezek végtagjaimra csomósodtak rá. Hiába próbáltam elrántani előlük kezeimet, mintha csak gondolkodó lények lennének, úgy suhantak utána. Miután a fehér szín szalagok alkarjaimra és lábaimra tekeredtek, mozdulni sem voltam képes. Másom elém jött, hogy az általa forgatott zanpakutou élét nyakamhoz tartsa. Kárörvendett. Fejemet fel kellett szegnem, hogy a hideg penge ne sértse fel bőrömet.
  – Kíváncsi lennék az eredményre… ha most átvágnám a torkodat, én is meghalnék? – tekintete megrémisztett, de álltam pillantását. Ahogy az alábbit mondta, kétségem se fért hozzá, hogy komolyan tesztelni kívánja ezt. Bal kezemet nagy fájdalmak árán rántottam előre, hogy a penge élére szorítsak, eltérítve azt nyakam irányából.
  – Köszönöm, de én inkább kihagynám – erőlködve mondom az alábbi szavakat, amiért kezem elmozdítása óriási fájdalmakkal járt. Másom kirántotta a zanpakutout fogásomból, felszántva éles felével a kezemet.
  – Ezt már nem tudjuk meg – sziszegte hidegen. Szavaiban ekkor nem kételkedtem, éreztem a szalagokon keresztül felszaladó jég hidegét, mely egész testemet elkezdte bevonni.

* * *

  Képek cikáztak elmémben szüntelenül, emlékek, melyek mind hozzám tartoznak, és azzal a rémálommal keveredtek, mely éjszakáról éjszakára kínzott.
  ~ Elérheted, hogy ne lásd úgy őket, YukiYuki~onna alakját nehezen tudtam kivenni, pedig körülölelte a meleg fény, mely mindig kísérte lépteit. A ragyogás bántotta szemeimet, nehezen sikerült megtalálnom arcát. Tanácstalanul néztem rá. ~ Csak hívnod kell.
  – De… eltörtél.
  ~ Az nem én voltam – közölte szelíden, mondott mellé még valamit, de nem értettem tisztán.
  – Nem hallom – hiába szóltam neki erről, hiába ismételte meg. Még mindig nem értettem az ajkai által megformált szavakat. A kétségbeesés határán voltam, ragyogó alakja távolodott előlem.
  ~ Hallanod kell… Hívj…
  A sötétség újra rám telepedett, mindhiába kértem, könyörögtem a Zanpakutou szellemet, hogy maradjon. A magány uralkodott el rajtam, egyáltalán nem tetszett ez az érzés. S meg se tudtam számolni, hogy mennyi idő telt el, miután Yuki~onna kikerült a látómezőmből, majd hol felerősödve, hol elhalkulva jutott el hozzám halk suttogása. De ezek is, mintha messziről érkeztek volna. Nem tudom mennyi idő telhetett el pontosan, mikor elért hozzám a név, amelyen annyira szerette volna, ha megnevezném.
  – Hallom már, Yuki no Johu.

* * *

   Már ötödik napja ébredek a Yonbantai orvosi szobájában. Csupán haloványan emlékszem a Belső Világom történéseire, miután Yuki~onnával utoljára beszélgettem. Kevés maradt meg abból, hogy mi volt azután, hogy a jég béklyóba zárt. S elbeszélésekből tudom azt, hogy a zanpakutou nem csak a Belső Világomban tört el, hanem idekint is. Yoshida sanseki szerint ennek így kellett történnie. Én kevésbé voltam világos a helyzettel, de elhittem neki. Gondolom már csak azért is, mert fáradt voltam, amikor kikérdezett Yuki~onna birodalmában történtekről arra hivatkozva, hogy minél élénkebb az emlék, annál jobb.
  Mindemellett Yorikonak is sok aggódást okozhattam, tetteiből legalábbis ezt tudtam levonni, amikor először felébredtem a Juunibantaiban. Igyekeztem meggyőzni arról, hogy a látszólagoson kívül kutya bajom, már a rémálmok sem kínoznak, de nem igazán tudtam levonni, hogy mennyire győztem meg vele.
  Szerettem volna nekik megköszönni, amiért ennyit fáradoztak azért, hogy megoldják Yuki~onna problémáját, viszont erre alig láttam kilátást az elkövetkező két hétben, melyben még Chirouchiba taichou itt szándékozik tartani. Harmad nap hiába próbáltam meggyőzni, hogy nem szükséges tisztjeivel megőriznie, nem szándékozom elmenni sehova sem, azonban a múltkori esett miatt nem igazán hitt szavaimnak.
  Habár így, az ötödik nap reggelén már éreztem, hogy már nem fogok sok időt kibírni a Yonbantai falai között. Visszavágytam a szolgálatba, a kötelezettségeim ellátására, szerettem volna részt venni a kutatócsoport tevékenységében, akik a Heitan Youma eltűnt tagjait keresték. Okaa-sanról még mindig semmi hír. Szóval, annyi teendőm lenne, annyi elintéznivalóm, sokaknak szolgálok köszönettel és magyarázattal. De jelenleg ágyhoz vagyok kötve és semmit se tehetek.
  Gondolataim Shiranui taichou váratlan látogatása szakítja meg. Meglepetten tornászom magamat ülő helyzetbe. Alig, hogy vége lett a reggeli vizitnek, nem gondoltam volna, hogy szinte rögtön ezután kapitányom felkeres, hiszen most dupla annyi gond hárul rá, amiért nem vagyok szolgálatban.
  – Taichou – szólalok fel meglepetten.  – Nagyon sajnálom, hogy nem tudom ellátni a feladataimat, Shiranui taichou. Amint felépülök, minden elmaradásomat bepótolom – óvatosan intett kezével, ezzel jelezve, hogy nincs szükség a magyarázkodásomra. Feszülten ültem az ágyban, rémesen éreztem magamat, amiért még megfelelően üdvözölni se tudom a kapitányt.
  – Nem kell sietnie, a fontos az, hogy jól legyen, Nara~kun. Korábban is képes voltam ellátni egy osztag vezetését, így lesz ez most is, ráadásul sokan segítenek ^w^ – szavaival és mosolyával nyugtatni próbált, habár tudtam, hogy a hadnagyi iratok elvégzésében vajmi kevesen segíthetnek neki az osztagban, már pedig a Kidoushuu vezetésének oroszlánrésze abban rejlik. – Hogy érzi magát?   
  – Sokkal jobban, köszönöm kérdését – jelentem ki habozás nélkül, amint elvettem a tekintetemet a virágról. – Chirouchiba taichou szerint még pihenésre szorulok, pedig én már késznek érzem magamat arra, hogy visszaálljak a szolgálatba. Bocsásson meg a kérdésemért, de ez milyen virág? – teszem fel a kérdést, ismét a cserepes növényre tekintve, amit Shiranui taichou hozott.     
  – Ez egy kamélia, különleges ajándék a kertészetünkből, szeretném, ha a gondját viselné – feleli, majd helyet foglalt az ágy melletti széken.
  – Nagyon szép, köszönöm >///> – nem szoktam virágokat kapni. Habár ilyen hosszú ideig még egyszer sem tartózkodtam a 4. osztagban, mint most. Eddig általában én vittem virágot másnak, amikor lábadozott a Yonbantai berkein belül.
  – Ne legyen türelmetlen, a kapitány ehhez bizonyosan jobban ért! – nem vontam kétségbe szavait. Valóban, Chirouchiba taichou ehhez jobban értett, de azon, hogy így haszontalannak érzem magamat még a tények sem változtattak. Egy szusszanás keretein belül bólintottam helyeslően a kapitány rámutatására. Azt hiszem, türelmetlenségemmel nem érnék el semmit, csupán Shiranui taichou idejét rabolnám és nem állt szándékomban ezzel fárasztani.
  – Nara~kun, tudja, hogy korábban a Főkapitány alatt dolgoztam, találkoztunk a hadnagyi gyűléseken. Milyen benyomást tettem akkoriban önre? Mivel utána a kapitánya lettem, bizonyosan volt valami előfeltételezése ezekután.
  – Anou… valójában sajnálatos módon nem volt alkalmunk túl sűrűn találkozni a hadnagyi gyűléseken, Shiranui taichou. De azokból a kevés találkozókból és tetteinek híre, melyek még a Kidoushuuba is elértek, rengeteg dicsérő szó volt. Pontosan olyannak képzelem el a hadnagyokat, ahogyan ön állt hozzá a munkájához. Figyelmes volt, pontos és mindennél előrébb helyezte a hűségét a Goteihez. Úgy gondolom, mindenkinek ekképpen kellene helytállnia a hadnagyi rangban, miként ön is tette. Őszinte leszek, nagyon megkönnyebbültem, amikor önt nevezték ki a Kidoushuu élére, úgy gondoltam, mást aligha illetett volna meg a poszt. Szabad megkérdeznem, miért érdeklődik eziránt, Shiranui taichou? – kíváncsian fürkészem a kapitány arcát. 
  – Ne értse félre érdeklődésem, nem dicsérő szavakat szerettem volna hallani, bár igazán köszönöm, jól estek. ^w^ – Míg nem hívta fel a Taichou erre a figyelmemet, addig fel se tűnt, hogy szavaimat elárasztották a magasztalások. Csak azt mondtam, amit ezzel kapcsolatban valóban gondoltam. – Azért kérdeztem, mert azt gondolom, nagyon is sokat dolgozik, tesz az osztagért. Hasonló lelkesedést, és tiszteletet vélek felfedezni a feladata felé, mint amiként én is éreztem. Ezt pedig fontosnak tartom, de azt is, hogy tisztában legyünk azzal, mit bírunk el, és mit kell mindenáron teljesítenünk. Ez fontos része a hadnagyi rangnak, vagy a shinigami létnek. – kezdett bele lassan. – Remélem érti, mire próbálok célozni.
  – Nem érzem leterhelőnek a hadnagyi teendőket Shiranui taichou! – jelentem ki határozottan hirtelenjében, talán kis kétségbeeséssel a hangomban. – Anou… öhm… én, szóval a Juunibantai vezetősége segített megoldani azt a problémámat, amiért úgy láthatta, hogy nem állok megfelelően helyt hadnagyként. Biztos vagyok benne, amint felépülök, jobb teljesítményt tudok nyújtani, mint eddig – teszem hozzá zavartan, amiért az előbbi szavaimmal csak úgy közbeszóltam a kapitány mondandójába. Aggódtam, hogy mire szeretne utalni ezzel a beszélgetéssel. Nem hibáztatom érte, amiért úgy látta, hogy nem vagyok alkalmas a pozícióra, de én tényleg akarom csinálni, folytatni szeretném, nem akarok csalódást okozni senkinek sem azzal, hogy a rám bízott kötelezettségeket nem végzem rendesen.
  Aggodalmaimat csak mélyíti mozdulata, amit fejem irányába tesz. A kedves, nyugtatónak szánt simogatásra még inkább megrökönyödtem.
  – Ne féljen, kívánni sem tudnék jobb hadnagyot, mint amilyennek önt gondolom. – Szomorú szavaira gyomromban gombócot éreztem. Szólni se tudtam döbbenetemben. – Mégis el kell válnunk egymástól, ebbe nincs igazán beleszólásom.
  – De… – alig jutok szóhoz, nem is igazán tudom, mit mondhatnék. Mi lenne helyes mondanom egy ilyen helyzetben? – Nagyon kérem Shiranui taichou ne küldjön el, ígérem, megváltozok – nézek a kapitányra, szinte könyörögve. Majdhogynem mióta élek a Kidoushuuban szolgáltam, nem is igazán vagyok tisztában más osztagok körülményeivel, csak hallomásból tudom, miként igazgatják őket. Hogy elhagyjam a Kidoushuu kötelékét, szinte elképzelhetetlen jövőképnek tűnt szememben.
  – Nara~kun, el kell fogadnunk, amit az élet kínál, és abból kihozni a legjobbat. – A kapitány felemelkedett székéből, hogy az ágyat megkerülve az éjjeliszekrényhez menjen, amelyen ott pihent a virág, melyet ajándékul hozott. Kérésem megválaszolatlanul hagyása, vagyis konkrét felelet nélkül hagyására lassú lélegzettel próbáltam összeszedni magamat és rendezni mimikáimat. Az összeomlás nem tűnt elérhető opciónak ebben a helyzetben.
  – Nem szeretném, ha megváltozna, annak örülnék, ha továbbra is képviselné azokat az értékeket, amiket magam is sokra becsülök – ahogy a kapitányra pillantottam szemem sarkából, láttam, miként megérinti a növény lila virágát, mely még csupán csak nyiladozik. – A kamélia jelentése virágnyelven: Jó szerencsét, nagyra becsüllek. – Próbáltam követni szavait, de nehezen ment már csupán az elbocsátás gondolatától, mely elmémben járt. Azon tűnődtem, hogy vajon mely botlásaimért akar a kapitány áthelyeztetni az osztagból. – Nem küldtem el magát, sőt, ha tehetném, megakadályozzam azt, hogy máshol szolgáljon, de önzés lenne a részemről. Az fog a javára válni, ha elfogadja, amit felkínálni készülnek önnek, és ezt nekem be kellett látnom – összefonta maga előtt karjait, én szédelegtem a szavaktól, amiket mondott, ennél a pontnál már alig fogtam fel, hogy mi történik. Már csak az a kérdés lebegett előttem: miért? – A Főkapitány szeretné, ha ezentúl nála látná el a hadnagyi feladatokat, és az ajánlásomat kérte ehhez. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy megtagadom... – töredelmes vallomására meglepetten nézek fel rá. Hitetlenkedve pislogtam a hallottaktól. – De mikor beláttam, hogy az ön érdekét szolgálná ez a kinevezés, szerettem volna magam elmondani a híreket. A Kidoushuu mindig nyitva lesz ön előtt, ahogy a könyvtár is ;) – cinkos kacsintására egészen belepirultam, ahogy eszembe jutott az a roppant kellemetlen eset Kawashima taichou, vagyis immáron Shiranui taichou irodájában, amikor először találkoztunk.
  – Én… nem is tudom, hogy mit mondjak – a fehér takaróra néztem, a gondolat, hogy el kell hagynom a Kidoushuut, nem eresztett. Nem voltam olyan magabiztos a képességeimben, mint ahogyan Shiranui taichou azt látta, hogy alkalmas vagyok erre. Kétlem, hogy olyan jól helytállnék, mint egykoron Shiranui kapitány. De nem lehetek annyira gyerekes, hogy elszakíthatatlanul ragaszkodok a megszokott dolgokhoz.
  Váratlanul ért Shiranui taichou ölelése, gondolataim egy pillanatra teljesen elillantak elmémből. Döbbenetemben szólni se tudtam hirtelen, lesütött szemmel, vöröslő arccal préseltem ki magamból némi gondolkodás után a kérdést. Valahogy nehéz volt összeszednem magamban a szavakat a meglepettségtől.
  – Mikor kell szolgálatba jelentkeznem az 1. osztagba? >///> – kérdeztem lassacskán. A sors furcsa játékot űz. S bármennyire is szerettem volna maradni, a feletteseim döntéseit kétlem, hogy gyermeki önzésem megváltoztathatná. Hiszem, hogy valami oka van annak, hogy az 1. osztagba kell mennem és én megpróbálok senkinek sem csalódást okozni.
  A változás ösvényeire lépve pedig ígéretes kezdésnek tűnt a Hayakawa név újbóli használata. Nem csupán az áthelyeztetésem miatt, hogy ezzel elkerüljem a konfrontálódást azzal, hogy családi hátteremet hozzák fel némely döntéseimnél, hanem eltűnt édesanyám tiszteletére is úgy ítéltem, ez a helyes.
BANKAI
MEGSZÓLÍTÁSA: Hanarette, Yuki no Johu! (Légy szabad [kérlek], Hókirálynő!)
ISMERT TÁMADÁSOK: Sarki fény: Ívforma; Sarki fény: Sávforma
LEÍRÁS KIEGÉSZÍTŐ: A penge egytől-egyig megegyezik a shikai formában lévő állapotával, csupán Hajimére materializálódik egy nagyon halványkék, már fehérnek tetsző haori. Szeme pedig vérvörös színű lesz.
PASSZÍV KÉPESSÉG: Hajime kardjával tett találatok esetén a célzott felületen jégfagyások keletkeznek a vágott résznél kiteljesedve. Illetve a hideg levegő, mely már a shikai aktiválásakor is jelen van, a második feloldásnál azt váltja ki, hogy 15 méteres körzetében a tárgyakra (tehát személyekre nem), vastag jégréteg kúszik. Ez csúszik, így ellenfelei számára megnehezítheti a környezetben található elemek felhasználását. Ugyanakkor a megfagyott dolgok könnyen megadják magukat nagyobb fizikai behatásoknak, illetve tűz alapú képességgel a jég átmenetileg megolvasztható. Hajime reiatsuja által generált hidegidő megpróbálja pótolni mindig a hiányzó darabokat.

SARKI FÉNY: ÍVFORMA
SARKI FÉNY: SÁVFORMA
HOKKYOKUKOU: SHIKIFUKEI
(Sarki fény: Ívforma)

  Hajime, a kardot függőlegesen kitartja maga elé, úgy, hogy a penge felfelé nézzen és a markolatból kiálló fehér szalagok a passzív képesség által idézett jég felszínét súrolják. Ezek a szalagok, a parancsszó elhangzását követően leválnak a markolatról, majd beleolvadnak a jégbe és elkezdik megfagyasztani azt a célpont alatt. Itt az ellenség lábát a jég már eleve odafagyasztja a képesség, amennyiben nem reagál idejében.
  Ezután a fagyott körből kitörnek a szalagok és a szenvedő alany végtagjaira csomósodik. Itt érdekesség, hogy a két szalag megszaporodik a technika ideje alatt, összesen négy darab lesz belőle. Egy-egy a kezeire és egy-egy a lábaira fonódik. Szorításuk az illető ellenállásától függ, akár vérkeringést megdermesztő erővel is képesek a végtagokra csomósodni, amennyiben az áldozat ellene van a dolognak. De ha nem kapálózik, akkor finoman tekerednek rá. Ezután a szalagok mentén, a talajon összesűrűsödő jég „felszalad” és elkezdi megfagyasztani a fogságba ejtett tagokon keresztül az illető egész testét. A végeredmény egy élő „jégszobor” lenne.
  A fagyás ideje reiatsu függő, ha Hajime nagyobb lélekenergiával rendelkezik, mint ellenfele, akkor akár rendkívül gyors is lehet a fagyása a különbség számbavétele szerint. De, ha ellenfele magasabb lélekenergiával rendelkezik, akkor ekképpen a fagyás lassabban megy végbe.  Vagyis ilyenkor (ha a technika lassan fejti ki hatását) az áldozatnak több ideje van a képesség fogása alól szabadulni.
  A technika egyik nagy gyöngéje a tűz alapú varázslatok, nagyobb erejű tűzre épülő technikákkal az ellenfél akár meg tudja olvasztani a testére épülő jeget. Ugyanakkor magasabb lélekenergiával rendelkezők akár reiatsujuk megemelésével is kitörhetnek alóla.
  Ha valakin kiteljesedik a technika, akkor Hajime voltaképpen hibernációs állapotba sújtja vele. Így nem csak ártó hatása van ezzel. Így nem csak megbéklyózni képes vele ellenfelét, hogy aztán eltörve a jégszoborrá avanzsált testet megfossza végtagjaitól vagy életőtől*, hanem ez egyben hasznos is lehet. Ugyanis a hibernációs állapotban a test anyagcseréje és sejtjeinek tevékenysége lelassul, szinte mozdulatlanná lesz. Rengeteg energiát takarít meg a szervezet számára, és a köré fonódó jég biztosítja, azt a minimális oxigént, ami szükséges a test létezéséhez. Tehát Hajime alkalmazhatja akár komolyan sebesült társain is, amíg nem tudja ellátásban részesíteni őket, addig is megakadályozva bajtársa állapotának súlyosbodását.
  Eszerint a technika megszüntethető azzal, hogy Hajime az aktiváláshoz felvett állapotába tartja ki maga elé a kardot és azt mondja, hogy: „Maimodotte(Térj vissza [kérlek]). Vagy csakugyan tűz alapú technikával leolvasztható a testről külsőleg is a köréépült jég. A test abban az állapotban van, mint amikor befagyasztották, vagyis a jégben töltött idő alatt nem esik semmi bántódása, hacsak nem kezelik a jégbe zárt testet óvatlanul.
  Továbbá gyöngesége a technikának, hogy csak azokon képes alkalmazni ezt Hajime, aki a passzív képessége által idézett jégen tartózkodik, illetve egyszerre csak egy személyen képes alkalmazni.

* Egyértelműen halált JK karaktereken nem okozhat, a szabályzatnak megfelelők szerint.
HOKKYOKUKOU: SENKEN
(Sarki fény: Sávforma)

  Hajime a kard köré sűrűsítve a hideg levegőt egy vízszintes vonalban tett vágással jégpermetet indít ellenfele felé. A permet találatából származó hatás attól függ, hogy éppen hol találja el a célpontot. A jégpermet ugyanis „belemegy” az ellenfél szervezetébe. Egy parancsszó hatásával összesen öt jégpermet ellövésére képes. A képesség újraalkalmazásához két játékkört kell várnia. A permet találatai alapján az alábbi következmények léphetnek érvénybe:
  – Fej: A fejet érő találat, az agy idegeit érő hirtelen hideg miatt pár perces ájulást idéz elő. Az agyat érő sokk okán részleges amnéziát is okozhat. Az emlékezetvesztés mértéke, hogy kisebb vagy nagyobb az mindig változó, sosem egyforma. Az agy érzékenysége miatt itt nincs időintervallum, melyen belül kifejti a technika a hatását. Sikeres találat esetén, azonnal végbemennek a leírtak.
  – Végtagok (kezek, lábak): Ezeket érő találat esetében az ellenfél úgy érezheti, hogy a találat által ért (karja/lába) lassan, fokozatosan elkezd lefagyni, csak belülről. A teljes fagyás állapotnak az érzete, mikor már abszolút lehetetlenné válik az adott végtagnak a mozgatása: időfüggő. Ennek mérése a zanpakuoukra tett pontok alapján történik az alábbiak szerint:
  Jelenlegi szintjén, tehát 10 zanpakutou ponton – 30 percet ölel fel a fagyásérzet kiteljesedése.  Ez, minden zanpakutou képzettségre osztott ponttal, két perccel csökken. Tehát, képzettsége nagyobb szintjén (például: 18 pontos zanpakutou) 14 percbe telne. A későbbiekben az időlimit 0-ra nem csökkenhet: 5-6 perc mindenképp szükségeltetik a fagyásérzés végbemenéséhez.
  Ezen állapot eléréséig azonban az ellenfele folyamatosan romló mozgását érzékeli tagjainak, lassítja a vérkeringését, illetve a belső fagyás előrehaladásával kívülről érintve a végtag hideg tapintású. Tenyeret ért találat vagy a képesség előrehaladásával, a technika ellehetetleníti az ujjak mozgatását, így a célpontnak a fegyver tartása lehetetlenné is válhat. Nehezen, vagy egyáltalán nem lesz képes rászorítani a támadóeszköz fogórészére vagy behajtani ujjait egy ütésre. Csak nagy fájdalmak árán, de a komolyabb kézmozdulatokat hanyagoló varázslatokat/technikákat azonban még így is képes alkalmazni az ellenfél.
  – Has/Hát/Mellkas: Ezeknél a találatoknál fontos, hogy pontosan mely résznél is érintkezik a technika a megcélzott testtel. Ugyanis itt, a találathoz közeli szerveket veszi célba a képesség és lassú terjedéssel azt és annak környékét fagyasztja meg. Így leállítva akár egy-egy szerv működését is. Ez azonban ártalmas hangzása mellett hasznos is lehet. Szerveket ért sérülés esetén, Hajime által kivitelezett ügyesebb találattal akár lassíthatja/megállíthatja a belső vérzéseket, de nem véglegesen! Csupán átmenetileg képes javítani társai egészségén, később mindenképpen rendes ellátásra szorulnak. 
  – Nyak: Ennél a találatnál, ahogy a technika a végtagoknál prezentált időegységben fokozatosan fejti ki a hatását. Úgy a célpont lassan lehetetlenné válik feje mozgatására, végső pontnál pedig légszomjért küzdhet, amiért a légcső tetejét is szép fokozatosan befagyasztja. 
  – Szív: Ennek eltalálása halálos kimenetelű is lehet. Eleinte csak lassítja a szív dobogását, ütemkihagyása, rendeltetésének lassabb végrehajtása keringészavarokat idézhet elő ellenfelében. Ha teljesen lefagyasztja, akkor tetszhalál állapotba sújtja az illetőt, melyből újraélesztéssel vagy az előző technikánál lévő vezényszóval a „Maimodotte(Térj vissza [kérlek]) szüntethető meg.
  A szívet ért találatnál csak egy hét múlva hal meg véglegesen az áldozat, addig visszahozható az életbe a szenvedő alany a tetszhalott állapotából.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Júl. 13, 17:47:18 írta Hayakawa Yuki Hajime »
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nara Yuki Hajime pályázatai
« Válasz #6 Dátum: 2015. Okt. 02, 22:13:08 »
Halihó! :hippy:
Szép hosszú pályázatot írtál, még így sokadszorra is időbe telt átrágnom magam rajta, pedig a délelőtt már elolvastam egyszer egyben! @.@ Akkor értékeljünk: a történet nekem tetszett, maga a pályázat jól felépített, élvezetesen megfogalmazott, a történetvezetés szintén a helyén van (ennél a hossznál azért ezt valahol vártam is). A bankai képességeket megbeszéltük, a korlátozások szerintem rendben vannak. Mindent összevetve pályázatodat ELFOGADOM!
Gratulálok sikeres osztagváltásodhoz és a bankaiodhoz! Mivel eleve hadnagyi rangról indultál, plusz elosztogatnivaló pontod nincs, de az 1. osztagban várnak szeretettel, hogy lejelentkezz. ^-^ A képességeket majd vezesd fel az adatlapodra!
További jó játékot kívánok~!