Szerző Téma: Óvárosi Karakura Állomás  (Megtekintve 5591 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #45 Dátum: 2017. Dec. 10, 22:45:08 »

Az elharapózó indulatok egyre jobban aggasztották. Nagyanyja meg sem hallotta szavait, míg vörös tudós úgy tolta maga mögé, mint, aki bármelyik pillanatban képes lenne a nornának ugrani. Egyáltalán nem tetszett neki ez a párbajra készülődés. Erősen kapaszkodott vörös óriás karjába, bár a fellegekből és a megfeszült testéből sejtette, hasztalan lenne ismételgetnie, maradjon higgadt. Régen nem volt az. Nagy esélyt látott rá, épp az ellenkezőjét érné el a kérleléssel. Azt pedig semmi esetre sem akarta, bármelyik marakodó fél azt gondolja, kizárólag egyikük pártját fogja, tehát valamelyiküket elárulta. Mindkettőjük fontos volt számára! Nem akarta a szeme láttára bántsák egymást! El akarta kerülni, ezért gyorsan pörgette a fogaskerekeket buksijában, mit tehetne, lenyugtassa mindkét felet és újra kezdhessék a beszélgetést. Az is megfordult fejében, fújjanak visszavonulót, de be kellett látnia nagyanyja nem felejt, vagyis akármikor jönnének, ugyaninnen folytatódna a történet. Nagy szüksége lett volna segítségre.
Álmában sem hitte a néma fohászkodását bárki meghallja, főként nem a lendületesen beállító főistennő. Eltátott szájjal pislogott a vihar közepébe szikrázó boldogsággal besétáló Freya-ra. Hirtelen elfelejtkezett róla, illendő lenne köszöntenie. Azok után hajolt meg, hogy mellőle vörös óriás dörmögő hangja megütötte fülét. Szóhoz ugyan nem jutott a döbbenettől. Túlságosan lekötötték a felgyorsuló események. A főistennő felbukkanása, kérdései, majd az, hogy vörös tudós haragja olyan gyorsan csillapodott, amilyen sebesen feltámadt az előbbi vihar. A kitisztuló égboltot fürkészte, míg továbbra is szorgalmasan kapaszkodott vörös óriás karjába. Maga sem értette, miért ragaszkodik ennyire hozzá. Nagyanyja ugyan haragtartó volt, de sosem támadna rájuk Freya takarásából. Vörös óriás fokozatosan lassuló lélekenergiájából pedig arra is következtethetett ő sem fog semmit tenni. Nem értette, de nem akart ezzel foglalatoskodni, miközben vörös tudós és a gyönyörű ván istennő társalogtak. Nem kotnyeleskedet bele, hiszen az úrnő kizárólag vörös tudóst szólította meg. Neki épp elég fejtörést okozott, ne vörösödjön látványosan az elhangzó a bűvös kérésre. Főleg, hogy észlelte a vidám mézbarna szempárok egyenesen őt figyelik. Zavarában képes lett volna bebújni vörös tudós háta mögé, de iparkodott felelősségteljes felnőtt módjára megküzdeni a veséjét fürkésző pillantással. Még sem öt éves kislány volt, aki az anyukája szoknyája mögé rejtőködik! Az igazat mondta vörös tudós, amivel tökéletesen egyet értett. Nem véletlen szinte felháborodottan kiabálta tömör válaszát, miután az ő véleményét kérték az elhangzottakra.
- IGEN! – Kapta fel ijedten buksiját. Egyenesen a főistennőre pillantott, mennyire sértette meg a gyerekes hagnemével. - Nem úgy értettem, mármint tökéletesen így értettem! Akarom mondani, igen, szeretnék vele lenni, vagyis maradni a halálom után is, mert még nem vagyok vele, mármint úgy nem… - Sóhajtott egyet megadóan, ebből miért próbálja kimagyarázni magát. Összeszedte az erzefelé karistoló kókuszát és a végső válaszát már egyenesen vörös óriásra pillantva mondta ki.
- A mellettem álló férfivel, alakváltóval, félistennel, mantikórral, vörös maine coon-nal és még akárhány néven ismerjék is Ninurta-t, de vele szeretnék lenni, úrnőm! – Elmosolyodott zavarában, mert idáig a legmerészebb álmaiban sem jutott el. A válaszként érkező ölelés, pedig egyenesen belé fojtott minden további magyarázkodást. Jól esően bújt hozzá a hatalmas mellkashoz. Megkönnyebbült. Úgy érezte már nem történhet vele semmi. Minden a legnagyobb rendben van.
Kár, hogy az érzés nem tartott örökké. Agya szüntelenül zakatolt és egyre jobban piszkálta békességét. Figyelmeztette, épp most mondott igent egy vadidegen férfinek! Emléleztette rá, eddig gondolatban sem fogalmazta meg mindezt. Szeretette vörös óriás társaságát és élvezte, amikor vele van, de egyszer sem kóborolt olyan vizekre, mi lenne, ha nem csak barátokként futnának össze néha, hanem minden nap mellette kelhetne és vele szenderülhetne álomba. Nagyon távolinak, még is annyira természetesnek tűnt számára. Ebben benne lehetett, már nem kevés időt töltöttek egymás társaságában, ténylegesen napokra összezárva, viszont abból a szempontból saját magát döbbentette meg, hogy igazán nem volt közöttük semmi. Érezte, hogy van érzelmi kapocs, amiről a kötés is árulkodott, most pedig ez a határozott leánykérés egyértelművé tette számára vörös óriás szándékait. Kezdett szakadék keletkezni józan esze és szerelmes tini lelke között. Ettől függetlenül a világ minden kincséért sem vonta volna vissza az előbbi kifakadását. Mindig a szívére hallgatott. Ha újra vakvágányra tereli, kizárólag magának köszönhette.
- Mond, leányom! Atyád, Arnar tudomást szerzett az udvarlód kilétéről? –
Arra tért vissza a virágokkal borított tisztás valóságába, hogy Freya egyenesen előttük állva szólította meg. Némi riadalommal tekintett rá, míg feldolgozta, mit kérdezett tőle, majd igyekezett, minél tiszteletteljesebben válaszolni.
- Előbb a szülőföldem beleegyezését szerettem volna kérni. – Újabb vidáman dallamként zendülő kacagás érkezett a főistenné részéről. Tökéletesen ismerte kissé vaskalapos, szigorú elveket valló édesapját. Szavak nélkül tudta, épp azon mulat, Skuld pusztán bemelegítésnek hatna az őrzővel szemben. Jobbnak látta, még nem előhozakodni vele az a találkozás sem lesz egyszerű, ám úrnője időt sem hagyott arra, elkalandozzon. Vörös tudós kérdésére maga elé emelte az egymásba fonódó kezüket.
- Legyen hát! Áldásom adom a frigyre! Imádom a menyegzőket! El ne felejts meghívni, kedves Ninurta! Rég vágyom, hogy találkozzak családod minden tagjával! – Tette rá saját, kecses ujjait a csomóra. Boldogan csillogó szemekkel figyelte a kezeiket. - Ám, Naida ügyében nem nekem, s nem is a borongós hangulatú Skuld-nak kell ítéletet hirdetnie. – Fordított hátat vidáman. - Irány a forrás! A világ úrnőjével, Urd-dal kell találkoznunk! – Játékosan szökkent a saját levében fővő norna mellé. Finoman simította végig arany fürtjeit, majd karolta fel. Maga mutatta az utat, nem, mintha bármelyikük előtt ismeretlen lett volna. A távolban csillogó víz akárhol legyenek, mindig elvezette őket a Világfához. Az óriási, viseltes, ám annál gyönyörűbb növényhez, mely lábánál mindig békésen kötögetett az idős norna. Ez most sem volt másképpen. Fel sem pillantott érkezésekkor. Zavartalanul folytatta az élet fonalának kötögetését, míg Verdandi vidáman énekelve tekerte rolnira. A sokkal fiatalabb norna széles mosollyal ugrott sorjában mindegyik hölgy nyakába. Vörös tudós előtt, csak sokat mondó nevetéssel meghajolt.
- Halkabban, te lány! – Morrant fel Urd reketes hangján. Nehézkesen, botjára támaszkodva állt fel, azonban mire kiegyenesedett szinte minden év lepergett róla. Szikár, fiatal, vöröslő hajú nőként ácsorgott előttük.
- A vánok ékkövének kell a gyermek ügyében eljárnia? Szégyen! – Csapott oda figyelmeztetően Skuld lába mellé. - Elnézéseteket kérem a bolond valkűr nevében! Túl hamari! Túl keveset látott még, tudja, hol a helye! – Morrant egyet nevelő célzattal, majd a vendégükhöz fordult. - Te is túl sokat háborogsz, Ninurta! Sose fog a fejed lágya benőni! Azért az eső nem ártott volna a virágoknak…–[/b] Csóválta meg fejét lemondóan. Némileg elmélázott, mintha azon tanakodna, mit is akarna. Akárhogy is, nem járt már olyan élesen esze, mint szerette volna.
- Az ostoba módon hozzád kötött őrző! – Mozgatta mutatóujját, hogy rálelt arra, mit szeretne tenni. - Gyere ide, fiacskám! – Intett egyenesen vörös óriásnak. Biztonság kedvéért rápillantott, hogy ne aggódjon, nem lesz baj. Elképzelése sem akadt mi fog történni, de abban nem kételkedett Urd sosem bántaná egyiküket sem. Arra, hogy Urd, hamisítatlan idős nőként, alapos vizsgálgatásba fogott és elégedetten hümmentgetett, szája elé kapta kezét, ne látszódjon, rajtuk mosolyog. Nagyon édesnek találta a jelenetet, főleg, hogy látta vörös tudóson mennyire nincs ínyére a dolog, még sem tiltakozott ellene.
- Következő fog történni! – Karolt bele vörös tudósba, hiszen borzalmasan idős volt már, szüksége volt fess legények támogatására. - A helyes oroszlán testéről leválasztom a lelket. Eddig nem hangzik bonyolultan, ám a lélek oda van láncolva, amiket ha feszegetni kezdek az bizony fájni fog az úrimacskának! – Erre aggodalmasan nézett az idős norna-ra. Tiltakozni szeretett volna, de megelőzte a beszédben. - Ezen fogsz segíteni, Naida! A gyűrű erejét feloldom. Arra használhatod, csillapítsd Ninurta szenvedéseit. Na, már most! Ha megteszed, elvész az erőd! – Tartott némi szünetet. - Vállalod, lányom? –[color] Habozás nélkül mosolygott rá vörös tudósra. Többet is megtenne érte. Igazán nem nagy áldozat, hogy elveszít egy olyan erőt, amire csak vigyázott, de sosem volt az övé.
- Minden gond nélkül. – Válaszul határozott hümmentett az idős norna. Megkérte a ván főistennőt menjen távolabb, majd maga mellé szólította a másik két sorsistennőt. Ehhez a feladathoz mindhármukra szükség volt, bár a kötést hanyag módon, csak egyikük végezte el. Ettől még, ha el akarták távolítani, méghozzá úgy, egyik félnek se essen bántódása, akkor közösen kellett cselekedniük.

(click to show/hide)
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #46 Dátum: 2017. Dec. 23, 22:49:09 »

Egészen addig Kazumi arcát figyeltem, míg az istennő nevetésével magára nem vonta a figyelmemet. Úgy sejtettem, nem volt oktalan a jó kedélye. Illetőleg megtudtam Kazumi édesapjának, ha jól tippeltem, a valódi nevét. Arnar… sas és harcos. Skandináv nyelvekből kiindulva legalábbis. Egyből a Yggdrasil tetején élő sas jutott az eszembe, aki a gyökérnél élő Nidhug sárkány ősellensége. Vajon van közük egymáshoz? Esetleg Veðrfölnir~hez? Mind a kettőt könnyeden el tudtam képzelni. Elvégre az embert az igazi neve sokban meghatározta, már ha valaki tudta, merrefele kereskedjen. Egyelőre, főleg hogy nem találkoztam még sosem a név viselőjével, csak tippelhettem. De ez jutott elsőre az eszembe. Ettől függetlenül nem szólaltam meg. Nem volt szándékomban Kazumi~t kellemetlen helyzetbe hozni olyasmivel, hogy még nem említette előttem sosem az édesapját.  Úgy hittem, meg volt rá a saját oka, és nem akartam sürgetni. Helyette inkább Freya szavát kértem. Nem mutattam picit sem, de mázsás kő gördült le a szívem helyéről. Az istenek között a kimondott szónak ereje van, és így, hogy az istennő mondta ezt ki, Skuld sem vághatta el önkényesen Kazumi életfonalát.
Az Úrnő kívánságára meghajoltam. Kérdés sem lehetett, hogy Kazumi családjaként nem felejtkeznénk el róluk! Ezt azonban így inkább nem jelentettem ki. Nem megsérteni voltam jelen.
   -Mindenképp! -mondtam inkább -Részemről a megtiszteltetés, hogy lesz rá lehetőség! - egyenesedtem fel. Kazumi~t továbbra sem akaródzott csak úgy elengednem. Elhittem, hogy már senki nem akar neki ártani, ám ez az eszemmel történt. Az ösztöneim kicsit másképp működtek. Nem riadóztak már ugyan veszélyt olyan szinten, ám résen voltak a korábbiak fényében. Amikor elindultunk, nem gondoltam volna, hogy pont az otthona fogja rá a legnagyobb veszélyt jelenteni! Ennek fényében már annyira ne csodáltam, hogy úgy fogadta a kérésem, ahogy. Viszont eszembe véstem, hogy megkérem, ha legközelebb ilyen történne, ne kíméljen a részletektől. Nem akartam bajba sodorni a tudatlanságommal többet!
Majdnem felvontam a szemöldököm, mikor kiderült, hogy eleddig nem is jó helyen keresgéltünk. Szerencsére még idejébe uralkodtam a vonásaimon. Kifürkészhetetlen arckifejezést öltöttem magamra. Igen csak bajos lett volna, ha itt felbosszantom magam újra, és a végén a saját forrófejűségem elrontott volna mindent. Arra meg nem voltam hajlandó. Egy pillanatra Skuld irányába néztem, de viselkedtem, szó nélkül követtem Freya~t. Nem volt ismeretlen a kép, ami a szemeink elé tárult. Noha célirányosan ide még egyszer sem jöttem el. Ismertem a forrást, jó pár istent ebből a panteonból, nem egyszer jártam már Freya palotájában, ahogy Asgardban is, Ratatosk~kal is volt szerencsém, vagy szerencsétlenségem párszor összefutni, ám a gyógyítás forrása…  Ez eddig valahogy kimaradt az úticéljaim közül. Így aztán őszinte kíváncsisággal figyeltem, mi fog történni, illetve mértem fel lopva a környezetet. Ilyen közel teljesen másképp festett, mint mikor a macska átutazóban épp csak bekukkant erre.  Egyből felismertem az idős nornát. Meghajlással üdvözöltem, ahogy elé értünk. Nem különösebben izgatott, melyikünk lehet idősebb, bár szinte biztos voltam benne, hogy az előttünk kötögető. A bölcsessége önmagában már megérdemelte a tiszteletet. Ettől függetlenül kíváncsian szemléltem azért a történést.  Különös összképet adtak, ahogy az idős, és a nála jóval fiatalabb nő mély egyetértésben dolgoztak, mégis mennyivel másképp. A másik nőt sem kellett bemutatni, és meg kell hagyni, Verdandi sokkal közvetlenebb volt, mint valkűr társa. Magam is kissé meghajoltam, mikor így üdvözölt. Még nekem is feltűnt, hogy noha mind a hárman nornák voltak, mennyire másképp álltak hozzá a dolgokhoz. Talán az erő miatt ami képviseltek? Vagy a korkülönbségek miatt? Elvégre a múlt a jelen, és a jövő, ugyanazon időnek három aspektusa volt csak. Esetleg simán csak ennyire eltérő személyiségük volt? Valamennyit lehetségesnek találtam.  És azt, hogy képesek voltak mégis már milyen régóta együtt dolgozni, azért sok mindent elárult róluk. Ahogy az is, hogy Skuld nem replikázott, vagy csattant fel, mikor szóltak neki, holott a saját otthonába voltunk. Ez feltételezni engedte, hogy tisztelettel viseltetett mind a két istennő irányába. Ezért volt képes megalázkodni előttük. Ez pedig, akármennyire is fáj, és voltam csendesen morgós rá továbbra is, azért átírta az eddig róla kialakult képet a fejemben.  Az viszont már kevésbé lepett meg, hogy micsoda átalakuláson ment át Urd, amikor végre elhatározta magát, és felállt. Már jóval fiatalabbnak tűnt a korábbi anyókánál. Sejtettem, az ő vörös haja inkább az őszt, mint évszakot volt hívatott megeleveníteni, és nem a vért, mint az én sörényem normál állapotában. Némán figyeltem a mondandójára. Tiszteletlenségnek éreztem, hogy közbevágjak, magyarázkodni pedig nem értettem, mi szükség lett volna.  A tényekkel amúgy sem lett volna értelme vitába szállni. Háború és viharistenként, ha valaki vagy valami fontos volt a számomra, nem volt szokásom csak úgy belenyugodni bármibe.  Így aztán csak akkor mozdultam, amikor közvetlenül engem szólított. Kimért, egyenletes léptekkel mentem elé, majd álltam meg előtte. Nem igazán tudtam, mire számoljak. Uralkodnom kellett magamon, amikor tettlegesen meg lettem vizsgálva. Nem mutattam, hogy nem élveztem, túlságosan közel jött, és hozzám ért a nornák legidősebbike. Magamban mondogattam, hogy Kazumi családjaként, nem árt, ha szokom a közelségüket. Ettől függetlenül még idegenek voltak, és most is olyan érzés volt, mintha a bundámat próbálta volna valaki visszafele simogatni. Elviselhető, de kellemetlen. Ennek ellenére sem adtam semmi jelét annak, hogy feszengenék a történek miatt.  Igyekeztem helyette inkább arra összpontosítani, amit mondott. Még azt is hagytam minden szó nélkül, hogy belém karoljon. Odáig, hogy Kolonckát leválasztják rólam, egy rossz szavam sem lehetett. Ám az, hogy ebben Kazuminak is komoly szerepet szántak, és ami még fontosabb, hogy milyen volt ez a szerep. Nos, ott már azért akadtak nekem is kérdéseim. Bár az lenyűgözött, hogy Naida milyen könnyeden ment bele az alkuba. Nem hiszem, hogy sok olyan ember élt volna rajta kívül még a Földön, akik ennyire könnyen adtak volna fel egy ilyen erőt. Az emberek önzők voltak, főleg ha hatalomról volt szó, ezt már megtanultam az évezredek alatt. Ám most az is újra emlékezetembe lett vésve, hogy Kazumi a legtöbbször pont az ellenkezőjét szokta tenni, mint amit az átlagemberek tennének. Ha tippelnem kellett volna, talán ez volt az első a sorban, amivel levett a macska lábaimról annak idején!  Nem kérdeztem meg tőle, hogy tényleg komolyan gondolja~e ezt a döntését, ahogy azt sem, hogy egészen biztos átgondolta~e. Éreztem az illatán, hogy tényleg komolyan gondolta, és a válasz idejéből arra is következtetni tudtam, hogy nem volt szüksége komolyabb fejtörésekre hozzá.
   -Naida~nak ez mibe fog kerülni? - szólaltam mégis meg. -Ez mennyire lesz fájdalmas a részére? Mert arról, hogy átvállalja az én fájdalmamat, arról nem akarok hallani. - néztem rá Urd~ra -Bocsásd meg a tiszteletlenségemet, és nem hálátlan akarok ezzel lenni, de ha neki fájni fog ez a történet, akkor végig viszem. Tudom, hogy milyen, ha a macskának kitépik a lelkét, és értem azt is, hogy miért mondtátok, hogy szükség lesz rá, aki enyhíti a következményeket. Emlékszek rá, hogy annak idején milyen következményekkel járt, amikor elvesztettem a lelkem. - az idősebb asszony pillantását kerestem -Már tudom, mire kell számítanom, és az eszemnél maradok! Ráadásul itt azt hiszem, főleg ennyien meg tudtok fékezni!  -kivételesen hagytam, hogy az aggodalom az arcomra üljön. Nem Kazumi erejét sajnáltam, őszintén szólva eddig is inkább morogtam érte, hogy ekkora felelősséget pakoltam a vállára, ami felemésztette fizikálisan is. De tudtam, hogy milyen érzés fog következni. Abba majdnem beleőrültem, amikor a saját lelkemet elvesztettem, és ettől mindenképp meg akartam a fiút kímélni. -Amúgy is tudni szoktad, ha nem mutatom akkor is, hogy mire gondolok… -néztem Kazumira is magyarázat képp - Az jó, ha az  erőd nem emészti tovább a tested, de én sem akarlak tönkre tenni! - neki ezzel a kis magyarázattal tartoztam.  Arra emeltem csak fel hitetlenkedve a fejem, amikor mindezek után Urd a világ legtermészetesebb módján, és legalább olyan szűkszavúan, mint normál esetben én szoktam, közölte, hogy nem fog Naida~nak fájni. Erős volt a késztetés, hogy morogjak, ezt mondhatta volna korábban is…
Így viszont, hogy ez a kérdésem is meg lett válaszolva, már nem láttam akadályát. Persze arról az apróságról újfent elfelejtettek szólni, hogy egészen Urdarvellir vízébe kell majd begázolnom. A macskaösztöneim egyből tótágast táncoltak! Elnyomtam őket. Ez volt az egyik igen jelentős oka, hogy ide jöttünk, hogy Kazumi is veszélynek tette ki magát. Vagyis még csak rázni se ráztam a mancsaimat, ahogy belegázoltunk a vízbe.  Naida~ra koncentráltam. Kíváncsi voltam, hogy vajon ő hogy reagál arra, visszatértünk a forráshoz, pontosabban a forrásba. Elvégre a lelke ennek a víznek az cseppjéből született! Rögtön az első szembeötlő dolog az volt, hogy egyikük sem vesztette el a színét. nekem nem kellett nagyon magamra néznem, hogy lássam, én bizony nem voltam ilyen különleges. Köztudott volt, hogy Urdarvellír vize kifehérített mindent, és mindenkit, aki hozzá ért*. Megtisztított, nem is akárhogyan. Az én szőke hajam is fehérré változott. Ettől függetlenül eltántoríthatatlanul haladtam tovább, míg a forrás közepébe nem értünk. Ott álltam csak meg. A három norna egyből körém gyűltek. Már alapjáraton is uralkodnom kellett magamon, hogy vízbe voltam, de hogy mögém kerültek, akarattal kifújtam a tüdőmben lévő levegőt. Verdandi  került mögém, Kazumi pedig pont előttem állt meg negyedikként.  Teljes mértékben rá összpontosítottam, a szemeit figyeltem. Arra pillantottam csak oldalra, amikor Urd rám morgott. Erre biccentettem picit, majd vontam össze a képességemet, mely megakadályozta, hogy rajtam mágiát alkalmazzanak. Most, erre az egyszeri alkalomra megengedtem nekik. Egyből éreztem, hogy lekötöztek, mozdulni ne bírjak.  Az így is megviselt ösztöneimnek ez már bőven elég volt, hogy magasra csapjon a veszélyérzetem. Zsigerből tiltakozott minden apró sejtem az ellen, hogy lefogjanak.  Nem voltam hajlandó megszólalni, ugyanis most leginkább csak morgásra futotta volna. Még úgy is, hogy nagyon vigyáztam és uralkodtam a vonásaimon. Bár Kazumi így is észrevette, mert megfogta a kezem.  A kérésére, csak rá nézzek, mégis megszólaltam.
   -Az menni fog… - mormogtam, bár már majdnem olyan mély volt a hangom, mint szörny alakomban szokott lenni. Csak a tekintetemmel követtem, hogy oda adta a gyűrűt Naida. A mágiájuk, mint valami takaró fogott körbe. Beszélni tudtam csak, meg a szemeimmel követni azt, ami előttem van. Összeszorult akaratlanul is a szám, ahogy megéreztem, hogy a mágiájukból egy kéz szó szerint belém nyúlt, hogy kifeszítse belőlem a lelket. Előugrottak a karmaim, és az agyaraim is megnőttek kicsit, éreztem, de nem mozdultam. A bensőmet, mintha szakították volna szanaszét, pontosabban nem csak mintha, ez történt. Ha óvatosan is, de Kolonckát szakították ki. Minden meglévő akaratommal azon voltam, hogy tartsam magam ahhoz, ezt megengedtem nekik, és hasson rám a mágiájuk. Emellett a másik, igen csak komoly figyelmet igénylő feladat az volt, hogy ezt a fájdalmat ne továbbítsam a hozzám kötött lényeknek. És ha mindez nem lett volna elég, magam előtt közvetlen közelről láttam, ahogy Kazuminak kitágultak a pupillái, éreztem az illatán, nem is a meglepettséget, sokkal inkább sokk volt ez, megszédült mellé annyira, hogy belém kapaszkodott. Akaratlanul is felmorrantam, hisz arról volt szó, hogy neki nem fog fájni! De még csak megfordulni se tudtam, hogy Urd~ra nézzek, hogy akkor most mégis mi folyik itt. A normális emberi beszédre jelen pillanatban magam sem voltam képes. Őszintén reméltem, hogy nem ugyanazt érzi mégis, mint amit én!  Pár másodperc kellett, noha nekem óráknak, napoknak is simán elment volna, hogy elkezdjem érezni, mintha a bensőmbe tomboló égő fájdalom enyhült volna szép fokozatosan. Ám ahogy néztem, Kazumi még mindig nem volt jobban.
   -Kazumi! - végre meg bírtam szólalni -Hallasz? Mi történik? -kérdeztem még mindig rekedt, morgós hangon. Nem kis mértékben aggódtam, hogy már megint min kell keresztül mennie! Ez pedig, az amúgy is enyhülő kínomról tökéletesen átterelte a figyelmemet rá. Azt szerettem volna, hogy ha nehézséget okoz neki a történés, akkor tudjon belém kapaszkodni. Ám most még sem mertem a köztünk lévő köteléken keresztül ezzel próbálkozni. Féltem, hogy még több fájdalmat zúdítanék a nyakába csak vele. Vagyis az aggodalmam a plafonon tartotta a nem létező vérnyomásomat, míg nem sikerült neki válaszolnia. Bár még akkor sem nyugodtam meg teljesen. 



(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 23, 23:25:07 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #47 Dátum: 2017. Dec. 26, 00:39:02 »

Eltökélte magát, végigcsinálja az őrző leválasztását. Eredetileg is ezért érkeztek, így nem lehetett kérdés, megteszi, amit szükséges. Azzal jár, hogy elveszti a kapott erejét, hát legyen! Sosem ragaszkodott hozzá. Gonoszul hangozhat, de valahol a lelke mélyén megkönnyebbült, végre nem az ő vállára fog ez a teher nehezedni. Szégyellte magát, így érzett, főként emiatt, ezzel a többiekre hárította a részét. Az sem könnyített a bűntudatán, bekúszott buksijába az igazság, egyáltalán nem a gyűrű őrzésére esküdött fel. Kezdettől fogva a mantikór megtalálása volt a feladata. A véletlenek - már, ha ki merhette jelenteni – műve, hordozóvá vált. Eddig jogos büntetésként tekintett rá, hiszenm képtelen volt közelebb kerülni a keresett személyhez, de most, hogy megtalálta, megszerette és még a sors istennői elé is hozta, hirtelen eluralkodott rajta a gonosz kobold, ezzel igenis megfizeti kamatostól a tartozását és élhet szabadon, ahogy szeretne.
Kár, hogy még sem érezte az áhított győzelem ízét. Szomorúság járta át, mert elárulta a testvéreit, nővéreit, elsősorban anyjait. Az boldoggá tette, visszaadhatja Ewy-nek a társát, azonban újabb probléma elé állította az otthonát azzal, hogy nem lesz többé segítségükre. Képtelen volt, csak elsétálni, mintha már semmi sem kötné ide, mintha már nem tartózna felelősséggel az itt történtekért. Az sem zökkentette ki, éppen fültanúja volt Urd és vörös óriás roppant egyoldalú beszélgetésének, mivel jár számára a rituálé. Keserédes mosollyal szorította meg erősebben a kezét. Jól esett neki, még most is azzal foglalkozik mi fog történni vele, miközben az ő lelkéből tépnek ki valakit.
- Úrnőm! – Szólalt meg bátortalanul. Némileg habozott, miután mindenki rá figyelt. Nem számolt ekkora érdeklődéssel, mit szándékozik ennyire elszántan mondani. - Szeretném, ha tudnátok, miután elvesztem a hordozó rangomat, akkor is számíthattok rám! Itt születtem! Ti adtatok nekem életet! Szeretettel és hűséggel gondolok a hazámra, illetve családomra! Halálomat követően lesz bármi, amit tehetek értetek, kérlek, keressetek! –
Hajolt meg tiszteletteljesen a jelenlévő istennők előtt. Szívéből beszélt. Nem pusztán a forrongó lelki ismerete beszélt belőle. Valóban úgy érezte, ezt szeretné tenni. Nem kötelességből, vagy az életéért cserébe! Azt sem akarta, arra a buta következtetésre jussanak, azzal, hogy másik panteonba házasodik bele, rögtön elfelejtkezik a hazájáról. A hordozó, vagy kutató feladatának elvesztése nem egyenlő azzal, minden kapcsolatot megszakít az otthonával. A szüleitől amúgy sem akarna végleg eltávolodni. Szeretné még őket látni, miként beszélgetni, nevetgélni, sétálni is akar ezen a gyönyörű helyen. Mindössze remélhette, körülötte lévők ugyanígy gondolkodnak.
- Egyetlen gyermekem előtt sem zárta még el a hazatérés útját.Vagy igen? - Fordult körbe szórakozottan. - Most sem teszek másképpen! Téged és leendő férjed, szívesen látunk otthonunkban. –
Hatalmas sóhaj szakadt ki tüdejéből a gyönyörű főistennő szavai hallatán. Sugárzó mosolya megnyugtatta, hogy valóban így lesz. Némi vigaszra talált szavaiban. Kevésbé érezte nehéznek szívét, miként a bűntudat sem mardosta akkora erővel. Adott számára annyi extra töltetet, magabiztosabban állhatott oda a soron következő feladathoz. Némileg meglepődött az idős norna felvezetésén. Mindenféle látványos rituálét és áldozat bemutatását mellőzte. Az egyetlen, talán legnagyobb szépséghibája a mutatványnak, kénytelenek voltak bemenni a forrás vizébe. Sejtette ehhez mekkora önuralomra van szüksége vörös tudósnak. Nagyon büszke volt rá, amiért félre tudta tenni az érzéseit és igazi királyként gázolt bele a vízbe. Szerette volna, ha érzi, ott van vele, ezért szorosan mellete sétált. Nem tett megjegyzést az önuralmára, hiszen a támogatás volt célja. Néma csendben követte az utasításokat, tehát állt meg vörös óriással szemben. Arról nem mondtak semmit, mekkora helyet hagyjon kettőjük között, ezért egészen közelre telepedett le. Abból a távolságból még kényelmesen elérte vörös tudós kezét, amit hamarosan meg is fogott. Kedves mosollyal igyekezte bátorítani, hogy nem lesz semmi gond.
Maga sem volt vele tisztában mi fog történni. Ideges volt, de nem maga miatt aggódott. Amennyire lehetett próbálta elnyomni a félelmét és kizárólag arra koncentrálni mit érez maga körül. Mély levegőt vett, majd szabadjára engedte az érzékeit. Tisztán látta és észlelte a nornák, aprócska lények, levegőben szállingozó energia pacák, vörös tudós, vagy a derekához kötött őrző lélekenergiáját. Kizárólag erre koncentrált, hogy kinél, miket tapasztal, vagy milyen irányban változnak. Azt is onnan tudta, mikor vette kezdetét a lélek leválasztása, hogy igen komoly aktivitást érzett a három norna irányából, ami valami miatt hamar elakadt. Fülében tisztán csengett Urd hangja, aki vörös tudóssal perlekedett, ugyan mivel vonta be magát! Ha azt akarja, haladjanak, szüntesse meg a mágia semlegesítést. Enyhén összevonta szemöldökét, mert erről nem volt tudomása, de nem kockáztatta meg kizökkenjen. Akkor sem pottyant ki a figyelésből, amikor Skuld kérte, vigye neki oda a gyűrűjét. Engedelmesen sétált oda hozzá. Kissé félve adta át, azonban nem történt semmi változás. Igyekezett nem problémázni ezen a furcsaságon, hanem visszagázolt vörös tudós elé. Újra megfogta a kezeit és ellazult. Észlelte a három norna újra munkához lát. Tökéletesen látta a kötést vörös óriás lábai alatt, amik helyhez kötötték. Ezek után, pedig elé tárult a borzalmas kép, ahogy apró csápok nyúlnak ki az istennők testéből. Egyenesen vörös tudós felé tekergőztek és kegyelem nélkül fúródtak a testébe. Majd nem hangosan felsikkantott a látványon. Biztosra vette elképesztően fájhatott. Attól pedig egyenesen az ájulás kerülgette, amikor a csápok finoman próbálták lefejteni, aztán kihúzni az idegen lelket.
Szó szerint saját bőrén érezte ezt a szörnyű tortúrát. Ott tartott felordít, fejezzék be, keressenek másik módszert, mert ezt nem lehet ép ésszel bírni! Egyre jobban kétségbe esett, azonban akkora energia hullám söpört rajta végig, ami teljesen lefagyasztotta. Érzékelte hatalmas erő robban ki belőle, aminek erejébe beleremegett. Gigantikus súlyként nyomta lefelé. Satuként préselte össze tüdejét, csontjait, agyát, egész testét. Azt hitte menten belerokkan, de a következő pillanatban köddé vált. Súlytalanná vált teste. Ezer új dolog szállta meg az érzékeit és agyát. Egyszerre túl sok volt számára ennyi minden. A világ elhomályosult. Nem érezte lábai alatt a talajt. A levegő fájdalmas mennyiségben feszítette szét mellkasát. Kezdte elveszteni a külvilággal kapcsolatát, amikor mély, dörmögős, de határozott hang ütött buksin. Ismerte! Már hallotta! Megint, érezte maga körül a végtelen tengert, ahogy egyre mélyebbre süllyed, aztán egy rántás. A hang hatására a víz felszíne felett találta magát. Emlékezett erre a hihetetlen érzésre. Már megtörtént vele! Akkor nem tudta kihez tartozott a hang…
Önkéntelenül elmosolyodott. Nem teljesen értette mit tesz, vagy mi történik. Kizárólag vörös óriást látta maga előtt. Érezékelte a víz valahogy más lett körülöttük. Békésen hullámzott és jól eső, megnyugtató érzéssel töltötte el. Remélte ugyanezt tapasztalta a vele szemben álló is. Arról ugyanis fogalma sem volt, pontosan hol tartanak. Szerette volna megkérdezni már vége, sikerült kiszabadítani a hordozót, de távolinak tűnt minden. Fojtottan hallotta vörös tudós egyenesen hozzá beszél. Képtelen volt reagálni. Akkor pukkant ki a láthatatlan buborék körülötte, miután ölbe kapták és kivitték a vízből.
Odakint újra megrohamozták az érzékek, de már koránt sem voltak annyira ijesztőek, nehezek, vagy elviselhetetlenek. A legerősebb az előtte lévőhez fűződött. Végre látta a kötést. Pontosabban nem csak látta, hanem ténylegesen érezte. Eddig sokszor törte rajta a kobakját, miért láthatatlan előtte. Elvileg kiváló az érzékelése és vörös óriás lélekenergiáját is gond nélkül követte. Nem érette, mi lehetett a baj. Talán az, hogy egyikük oldaláról, tehát részéről nem volt ennyire erős a kötődés? Esetleg, nem hitt benne?
Ennek a sok kétkedésnek egyszerre vége lett. Érezte, tisztán érezte vörös tudós aggódik, egyenesen kétségbe van esve, mi lehetett vele. A vizet kémlelte, mintha azon morfondírozott volna, visszamegy oda. Halványan elmosolyodott. Végigsimított vörös óriás arcán. Abszurd módon élvezte ezt az új, különleges kapcsolatot.
- Verd ki a fejedből, újra belemész! – Nézett egyenesen a szemeibe. - Érezlek! Végre, érzem a kötést…és…nagyon jó! - Pirult el enyhén. Érezte vörös óriás zavarodottságából nem képes lépést tartani a kusza magyarázatával. - Jaj, ne aggódj! Jól vagyok! Nem fáj semmi! Picikét kótyagos vagyok…de te, hogy vagy? Elmúlt? – Tapogatta körbe vörös tudóst aggodalmasan. Attól, nem érzékelte szenvedne, még nem jelentette, hogy teljesen megszűnt a fájdalma.
- Nem tudom, mi történhetett. Elvesztettem a hordozó erőmet, ebben biztos vagyok. Nagyon fura érzés. Könnyebb lettem! Viszont, rengeteg dolgot fedeztem fel! Annyi mindent érzékelek magam körül, teljesen libabőrös leszek tőle! – Gondolkozás nélkül dőltek belőle a szavak. Fel sem fogta miket magyaráz. Annyira lesokkolta, felvillanyozta és sodorta magával a helyzet, szinte fel sem fogta a szavai tartalmát. Lelkesen mutogatott, nézelődött, bámészkodott. Nagyon fura volt minden!
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 26, 00:45:40 írta Hoshi Kazumi »
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #48 Dátum: 2017. Dec. 28, 00:38:55 »

Kétségbe voltam esve, még sem mozdulhattam! Akadályozott a nornák kötése. Csapdába éreztem magam. Neki feszültem, noha az eszemmel tudtam, hogy most nem vonhatom magam újra körbe a képességemmel. Azzal végérvényesen megöltem volna a lelket, amit épp szedtek ki belőlem. És volt egy olyan sejtésem, hogy azt Kazumi se nézte volna el nekem olyan könnyen, mint ahogy afelett a tény felett lépett át, hogy megettem Kolonckát. Némi reményre adott okot, közben éreztem, hogy fokozatosan szűnt a fájdalmam vagyis Kazumi magánál volt ennyire. Ez volt a másik jelentős ok, hogy egyelőre csak a béklyóknak feszültem neki, és nem szűntettem meg magamon őket. Viszont a tény, hogy mosolygott rám, ám hiába beszéltem, nem úgy tűnt, hogy eljutottak a szavaim ténylegesen hozzá. Kicsit az az érzésem volt, mint amiről ide fele mondta, hogy néha elő szokott vele fordulni, hogy bezárkózik a saját lelkébe. Ahogy engedett a mágia egyből körbe öleltem Naida~t, nagy gonddal vittem ki a vízből. Az ösztöneim diktálták, hogy mit kell ilyenkor tenni. Öleljem magamhoz az után is, hogy óvatosan a parton letettem és beszéljek hozzá, hátha így visszatalál hozzám. Közben persze ezer fele jártak a gondolataim. Miért nem mozdul? Érezte volna a fájdalmamat? De Urd nem hazudott, amikor megkérdeztem erről, ebben biztos voltam! Akkor viszont mi történhetett? És a forrás vize miért nem gyógyította meg? Elvileg mindent meggyógyít, nem? Erre az ötletre aztán eszembe is jutott, hogy talán segítene, ha visszavinném még a vízbe! Bár jó kérdés volt, hogy ez rá mennyire hatna! Talán túl sok mindennel kellett megbirkóznia, és azért nem tudta olyan ütemben gyógyítani a víz?
Pont vettem volna fel, amikor végre megszólalt. És persze egyből a vízről akart lebeszélni. A megkönnyebbülés, hogy visszatalált hozzám, és az aggodalom egyaránt feszítették a bensőmet.  Az arcomat cirógató kezét megfogtam, és gyengéden tartottam, míg a tenyerébe simítottam az arcom. Igyekeztem nagyon türelmesen végig hallgatni, hogy miket mondott. Aggasztó volt, hogy csapongott a témák között, követni, hogy miről is beszél, már önmagában nem volt egyszerű.  Érzékelte a feszültségem, mert nyugtatni kezdett. Erre fújtam csak ki megkönnyebbülten a levegőt.  Gyengéden megsimogattam az arcát.
   -Ezek szerint akkor már végképp nyitott könyv vagyok előtted? -kérdeztem parányin mosolyogva. Érezhette, hogy nagyon nem bánom a történtek ilyentén alakulását. -Én jól vagyok! Tetted, amiért bejöttél velem! Elvetted a fájdalmamat! - mormogtam. Az továbbra sem tetszett, hogy mivel járt ez neki. De nem fárasztottam most tovább a morgásommal.  Talán ennek volt köszönhető, hogy folytatta, ő hogy érezte a dolgokat. Ráncoltam elgondolkodva a homlokom. Jó hír volt, hogy megkönnyebbültnek érezte magát. Nem is csodáltam, hatalmas erőt kellett eddig uralma alatt tartania. És mondhatni én is megkönnyebbültem a tudattól, hogy végre nem emészti tovább a testét ez az erő. Viszont ő olyannyira lelkes lett ezen a felfedezésén, na meg a többin, hogy nagyon lelkesen pattant fel, hogy közelebbről is mindent megvizsgáljon. Nagy lelkesedésében nekem kellett elkapnom, mert dőlt volna el, mint egy faszent.
   -Egy picit még pihenned kell! -eszem ágában sem volt elengedni. Ismertem már milyen pörgős tudott lenni olyankor, amikor valami újdonságot fedezett fel.  Aranyos tudott nagyon lenni olyankor, de jelen pillanatban azért inkább vigyáztam rá.  -És nem kell kapkodni! Lesz időd mindent megvizsgálni, kitapasztalni! -mormogtam derűsen. Tényleg olyan volt, mint akiről mázsás súlyokat vettek most le.  -Kezdjük mondjuk velem? Sejtettem, hogy ezt fogja velem művelni a forrás vize… -nyomtam el a vigyorom, figyelve, hogy mit szól a látványhoz. Ennyire fakó, meg fehér még sosem voltam eddig.
Ha már úgy is a kezeimben volt, felegyenesedtem vele. Úgy éreztem, hogy ideje volt haza indulnunk, arról nem is beszélve, hogy Kazuminak tényleg pihennie kellett!
   -Azt hiszem itt az ideje, hogy haza vigyen Naida~t. Köszönök mindent! -nem kerestem Kolonckát semerre. Örültem, hogy megszabadultam tőle. Talán kegyetlennek hangzik, de nem voltunk egymás számára jó társaság sosem szóval nem kezdtem el most megjátszani, hogy hiányozna bármilyen formában is.  Halvány mosollyal fogadtam, míg ahányan voltak, annyiféleképp engedtek utunkra minket. Freya már az esküvőre készült, Skuld viszont elhintette, hogy ő fog Kazumi~ért jönni vagyis csak fél évvel számolhatunk emberként, Urd pedig csak a korunkról mormogott valamit magában. Magamban mosolyogva sétáltam kifele, amikor megtorpanta, pont akkor, amikor Naida is megállásra kért. Az édes anyja mellett nem akartunk elmenni búcsú nélkül. Kazumi~t is letettem, persze csak időlegesen.  Be lettünk mind a ketten ölelgetve. Jól esett, ami ritkaság számba ment nálam, hogy Anyukája ilyen közvetlenül, és szeretettel viszonyult hozzám is, holott még ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk, arról nem is beszélve, hogy valamiért úgy sejtettem nem túl szép meséket hallhattak az egyikük őrzőjét felfaló szörnyetegről.  És mégis éreztem a nőn, hogy őszinte volt, amikor engem is megölelt.  Azzal végképp ledöbbentett, hogy megköszönte, hogy láthatott.
   -Mindenképp jövök még! - válaszoltam neki parányi mosollyal. A halkabb kérdésére biccentettem egyet. -Kimondhatatlanul sokat, már most is! -válaszoltam hasonló hangerőn. Hálás voltam a halk jó tanácsokért is, amit Arnar~ral kapcsolatban kaptam*.  Bólintottam, miközben visszaöleltem a nőt.  Hagytam, hogy a fiával is elköszönjenek egymástól ténylegesen, majd kérlelhetetlenül kaptam fel újra Kazumi~t, és indultam meg vele haza.  Ugyan azon az útvonalon haladtam, mint idefele jövet, ám most furcsa, vizesnek ható, mégis száraz átjáró helyett a palotám kapuja nyílt meg előttünk. Továbbra sem akaródzott letennem. Főleg, hogy a dzsinnek, ahogy megérkeztünk, kérni sem kellett, máris hoztak száraz ruhákat, törülközőket. Én meg egyenesen a szobámba mentem. Ott úgy vettem, Kazumi sem fog megfázni. Az ablakok szokás szerint nyitva voltak, de kellemes meleg lengedezett, és virágillat táncolt a levegőben. A hatalmas ágyon szó szerint szinte elveszett a fiú, ahogy letettem. Meg csavartam be egy halom törülközőbe. Már én is visszavörösödtem. Levettem a felsőm, hogy egy törülközővel a nyakamba megkerüljem az ágyat. 
   -Ez hektikusabb volt, mint amire számoltam… -roppantottam ki a nyakamat, meg nyújtottam végig a felsőtestem. -Most, hogy visszajöttünk, hogy érzed magad? -
Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy még lesz mit átbeszélnünk a történtek után. Ahogy abban is biztos voltam, hogy tényleg ki volt nagyon merülve. Ám volt valami, amit korábban észrevettem, és ezt mindenképp meg akartam neki is mutatni. -A változás, hogy már te is érzed a kötést köztünk… -a mellkasomon nem volt semmi más minta, csak a macskamintám, meg egy egészen új. A kölyök foltjaim felett, a szívem környékén. Latin és akkád betűkkel két nevet mintázott. Naida és Ninurta. Ezek betűi fonódtak egybe.  Ránéztem a köztünk lévő kötés mintájára, majd vissza a fiúra.  Kíváncsi voltam, hogy miként fog rá reagálni, elvégre ugyan ennek a mintának a párja rá is rákerült. 
Persze a másik kíváncsiságom elől sem menekülhetett.
-Említették Arnar~t. -néztem rá. Érezhette, hogy kíváncsiság volt színtisztán. Olyan mód emlegették, mint akivel nagyon nem árt, ha számolok, szóval természetes volt, hogy kíváncsi lettem. -Róla mit lehet tudni?  


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #49 Dátum: 2018. Jan. 02, 22:53:27 »

Rengeteg új inger csipkedte az összes létező irányból. Valamihez hasonlítania kellett volna, akkor egy szúnyog rajt mondott volna. Mindenki őt akarta, mármint nem a vérét, csak kíváncsian méregette, kóstolgatta, ismerkedett vele. Az egész olyan volt, mintha érzékelnék ezek a kis apró ingerek, hogy látja őket, ezért vidáman rávetik magukat. Hihetetlen különös érzés volt! Cseppet sem ijesztő! Felvillanyozta, vajon mennyi mindent mondhatnak neki. Annyira lázba hozta az újdonság varázsa, teljesen kipottyant buksijából, néhány perccel korábban, majd összeroppant kicsapódó erejétől, illetve annak hiányától. Teljesen elfelejtkezett róla, egész testét megviselte a hirtelen változás és nem úgy fognak reagálni, ahogy azt ő elképzelte.
Óriási lendülettel pattant volna fel, tüzetesebben megvizsgálhassa újdonsült felfedezését, tehát a világ egy másik arcát, azonban lábai a mozdulattal egyezően rogytak meg alatta. Csodálatosan borult volna bele a puha fűbe, ha nem kap utána vörös óriás. Ekkor koppintotta buksin a felismerés, koránt sem olyan fitt, mint szeretné. Elszégyellte magát, riadalmat okozott saját butaságával. A türelmetlensége, pontosabban csillapíthatatlan lelkesedése szó szerint elvette a józan eszét.
- Igen, elég hangos felhívás volt. – Nézett bűnbánóan vörös tudósra. Annak kifejezetten örült már jobban érzi magát. Számára homályosak voltak a történtek. Képtelen volt minden részletét felidézni a lélek lecsatolásának. Azok után odaadta a gyűrűt kuszává, hiányossá váltak az emlékei. A képessége nélkül pedig meg sem kérhette vörös óriást, had nézhesse meg, mit látott. Végig szemben álltak, így biztos benne mindent észlelt. Arról nem is beszélve, mennyire meg volt rémülve, miután kihozta. Cseppet sem volt nyugodt. Kifejezetten tanácstalan volt. Szerette volna tudni, mi történt pontosan, vagy mire célzott vörös tudós azzal, elvette a fájdalmát. Meglehetősen sok kérdés kavargott a buksijában, de remek taktikával terelték el figyelmét.
Az egyértelmű felhívásra kíváncsian nézett vörös óriás buksijára, amin minden csillogást, fényviszonyt félre téve hófehér tincsek sorakoztak. Elképedten nyúlt fel, megtapogathassa a hosszú cica sörényt. Kicsikét szégyellte magát, hogy neki köszönhetően megint más lett a külseje, de azt kellett mondania, remekül festett ezzel az árnyalattal is.
- Hűha! – Csúszott ki száján meglepettsége. - Úgy fest, ez a változások napja! Ne haragudj! Nem terveztem kihipózlak! – Nevette el magát kínjában. Semmi kifogása sem volt ellene. Gyönyörű kontrasztot adott a bőre színével. Ezen a ponton, kizárólag magának jegyezte meg, hogy örült, arra nem volt hatással a forrás. Kicsit sem lenne kevesebb a szemében világosabb bőrrel, de ez volt a védjegye, vagy a külseje legszebb vonása. Pontosan úgy kedvelte, ahogy volt! A hajszínt bármikor lehet változtatni, gyakran nem véletlen festik az emberek, de a bőr, teljesen más. Ettől a sötét tónustól volt Ninurta igazán különleges, akkád és cica félisten!
- Remekül illik a villámokhoz! – Mosolyodott el sejtelmesen. Erre az apró részeltre még biztosan vissza fog térni. Nem most, hiszen vörös óriás határozottan jelentette ki, ideje hazavinnie, pihenni. Hirtelen nem sejtette melyik otthonra gondolt, bár tiltakozni eszébe sem jutott. A kezdeti lelkesedés leültével rátalált a fáradtság. Ténylegesen érzékelte, hogy kimerült és jól esne némi henyélés. Arra, ugyanis nem fogadott, képes lesz elaludni. Túlságosan izgatott volt. Ennek ellenére vörös tudós kezdeményezését támogatta. Illendően elköszönt az istennőktől. Fogadta mindegyikük búcsúszavát, majd engedte vörös tudós könnyedén kapja ölbe és induljon el vele.
Édesanyját látva, meg sem kellett szólalnia, letették a fűbe, hogy kedve szerint elköszönhessen tőle. Váltott vele még néhány szót, na meg fülig érő szájjal figyelte, ahogy beszélget vörös tudóssal. Enyhén megcsóválta buksiját, miután édesanyja visszafogottan látta el hasznos tanácsokkal, hogyan próbáljon beszélgetni apjával. Hálás volt a segítségért. Arra pedig már egyenesen nem akadtak szavai, mennyire kedvesen viselkedett vörös óriással. Kívülállóként eszébe se jutott volna most találkoztak először. Megfordult a kobakjában, talána a hétezer év alatt már összefuthattak, de nem akart légből kapott feltételezésekkel előállni. Azzal megsértette volna mindkettőjüket. Van rá esély, idővel biztosan kiderül. Egyikük sem arról volt híres, szeret titkolózni.
A bizalomba kapaszkodva hessegette el a kisördögöket és kapaszkodott vissza hűséges lovagja karjai közé, aki rendíthetetlen meneteléssel nyitott kapott, hogy átvihesse a saját világába. A kapuhoz már volt szerencséje, így nem érte váratlanul az óriási szoba, inkább lakosztály. A berendezés, színek, illat ismerősen hatott rá. Nem tudta megmagyarázni, miért támadt azaz érzése, már járt itt. Kíváncsian fürkészte a teret, tárgyakat, mindent, amit csak látott. Annyira elveszett a válasz keresésében, arra eszmélt, hogy kész göngyölt törölköző tekercsként fekszik egy gigantikus ágyban.
Sűrű pislogásokkal fordult a hozzá beszélő vörös óriás irányába. Duplán dermedt kővé. Elsőre a tényen, hogy elhagyta a ruhája nagy részét, majd rögtön azon, ugyan micsodát mutatott neki. Eltátott szájjal evickélt közelebb. Nem számított mennyire nehezen tudta magát ülő helyzetbe kanalazni az ágyon. Kizárólag a mellkason virító tetoválás, jel, nem is igazán sejtette, minek nevezhetné, de tökéletesen rabul ejtette. Ámulatba esve nézte és tapogatta körbe nagyon óvatosan. Teljesen a bőrére simult. Nem érzett semmi kitüremkedést, göcsörtöt. Olyan volt, akár egy gyönyörű vonalrajz.
- Meseszép! – Ekkor jutott eszébe egy nagyon fontos részlet. Vörös óriás azt állította ez a közöttük lévő kötés eredménye. Tehát, ha kettőjüket kötötte össze és vörös tudóson a szívénél volt, akkor neki is kellett lennie! - Kötés! Akkor nekem is van! – Vágta rá vidáman. Az előbb elszállt energiája szempillantás alatt tért vissza. Óriási vehemenciával esett neki, hogy megkeresse sajátját. Vadul próbált a felsője alá kukucskálni alul és felül egyaránt. Ott nem látott semmit, ezért jöhetett a háta, karjai, csípője, dereka vonala. Arra sem járt sikerrel, ezért a nadrágját bogarászta körbe, amennyire tudta. Komoly és küzelmes feladatnak számított úgy vizsgálódni, lehetőleg ne mutogassa a pucér hátsóját.
- Hol a csudában lehet? – Morgolódott félhangosan. Lassan ki sem látszódott a szanaszét túrt törölközők alól. - Fix helyen kéne lennie, vagy vándorol, mint a dzsinnek rajtad? – Pislogott ki az egyik méretesebb frotír alól. Kezdte felbosszantani nem találja, már pedig meg kellett valahol lennie. Azt nem fogadta el lehetőségnek nincsen! Az eszébe se jutott, esetleg keresse meg, hol érzékeli magán a kötés végét. Lekötötte az értelmetlen puffogás, nyöszörgés és ágyon vergődés.
Remek alakítása közben eljutott hozzá a kérdés, ami édesapját vette célba. Érzékelte, hogy felcsigázta a sok utalás. Kedves rokonai elintézék kellően be legyen harangozva. Persze nem alaptalanul, de azért sóhajtott egyet, vajon miket képzelhet vörös tudós. Legalább arra jó trükk volt, félbe hagyja a kutakodást. Szépen törökülésbe huppant és kibogarászta magát a törölközőkből, hogy legalább lássa azt, akivel beszélget.
- Mielőtt válaszolok! Engem az érdekelne, milyennek képzeled a homályos utalások alapján! – Pislogott ki hatalmas szemekkel a törölközők alól. Nem tudja miért döntött úgy, várakozás elütésére tökéletes húzás, ha kihorgássza vörös óriás nyakából a törölközőjét és finoman elkezdi dörzsölni a vizes buksiját. Egyértelmű, hogy valamit akart magával kezdeni, meg a zavarával is, amit az elé kerülő mellkas látványa jelentett. Lehet, még sem szükséges megmagyaráznia a tettét, mivel önmagáért beszélt.
- Az igazság, hogy Arnar erőskezű törzsfőnök volt! A vérében van az irányítás, harc, hódítás és az uralkodói egyenesség. Meglehetősen határozott jellem. A saját szabályait követi, amit ha megszegsz, lehetsz barát, ellenség, vagy családtag, ugyanúgy megbüntet. Az örzőségben sem a halhatatlanság ösztönözte, hanem a kihívás! Isteni fegyverrel, isteni erőt védeni! Hamar megnyerték maguknak. – Mosolyodott el. - Nem véletlenül mondogatják, őt keresem a barátaimban… - Gyorsan lesütötte szemét, mielőtt túlságosan árulkodó lenne. - Anya nem sokat mesélhetett eddig róla, vagy épp róluk. Annyi biztos, hogy Riku-val az első közös gyerekeik vagyunk. Apa emiatt különösen keményen lép fel mindenkivel, aki a közelünkbe kerül. – Elnevette magát, mert rögtön testvére és az udvarló tesztelési szokásai ugrottak be. - Nem úgy, mint Riku! – Pillantott fel vörös tudósra szánakozóan. Sejtette már túlestek az első, ha nem második megmérettetésen. - Remélem nem vetted zokon! A bátyám egy bohókás kis mackó! Szeret és meg akar óvni, csak…meglehetősen egyediek a módszerei. – Sóhajtott egyet fájdalmasan. Nem lehetett hova szépíteni a párbajra hívásait. Cseppet sem volt oda, ennyire gyerekesen verekednek a birtoklási jogokért. Legalábbis ebben a formában, ennél többnek nem tudta beazonosítani testvére próbálkozásait.
- Ami apát illeti. Nem hinném gond lesz! Nem egyszer bizonyítottad, remekül tudsz uralkodni magadon és kifogástalan a modorod! – Hintázott aprókat a törölközők csücskét szorongatva. Kezdte zavarba hozni saját magát. Éles váltással kellett elterelnie a figyelmüket, hiszen tisztában volt vele, tökéletesen érzékeli vörös óriás, micsoda hangulati változások mennek benne keresztül. Ettől még jobban lángolt az arca, de mentőövként beugrott neki a forrásnál tett aprócska megjegyzése.
- A villám! – Csapott egyet az ágyra. - Mi volt az a sötét felhő, viharos szél, mennydörgés és mérges eső odahaza? – Hajolt közelebb hatalmas, kíváncsi szemekkel. Szörnyen foglalkoztatta a megfejtés.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #50 Dátum: 2018. Jan. 16, 20:50:31 »

Érdeklődve figyeltem, hogy mit alkotott a kötés másik végét keresve. Kíváncsi voltam, mit hoz össze belőle. Arról nem beszélve, hogy igen csak megkapó és aranyos volt maga a látvány is. Komoly gimnasztikát lerendezett, hogy megtalálja saját magán a nevünket.  Nem vettem észre, mikor kezdtem el mosolyogni közbe. Kár lett volna tagadni, de jól esett a reakciója. Azért megvártam, hogy végül rákérdez~e.
   -Te döntöd el, hogy merre legyen rajtad… -somolyogtam titkolatlanul -Sok mindenre lehet ezen kívül használni! Próbálj meg rálesni magára a kötésre! Nem csak engem fogsz érezni, a többieket is valamilyen szinten! - kíváncsi voltam, hogy milyennek találja majd ezt a kötések, vagy inkább kapcsolatok hálóját, aminek ő is a részese lett, nem is akármennyire.  Azért reméltem, hogy ezzel nem akarja majd túl erőltetni magát. De maga a látvány megért egy pillantást mindenképp. Minden dzsinn, a kötések hálóján mint egy erősebb, gyengébb csillag világított. a színek, a fények csodás egyveleget adtak.
Persze én is kíváncsi voltam, nem csak ő. Az édesapját emlegették többször is odaát. Arnar… még mindig ízlelgettem a nevét. Ha jól sejtettem, az igazi nevét árulták el nekem ilyen könnyeden. Egy pillanatra végig futott az eszemen, hogy vajon bennem bíznak meg ilyen feltétel nélkül, vagy úgy gondolják, hogy ez az Arnar nevezetű személy úgy is tud magára vigyázni, még velem szemben is…  Valószínűbbnek tartottam, hogy kicsit ez is, meg kicsit az is ok lehetett, ilyen könnyen beavattak. A visszakérdésére szusszantam egyet.
   -Arnar… ha jól sejtem, ez az igazi neve, ahogy neked Naida.  Ne aggódj, nem lett kötés közöttünk, csak mert megtudtam a nevét. -szögeztem le kezdésnek. - Ha tippelnem kéne, a sas és a harcos szavakból áll a neve. Vagyis harcosnak mindenképp harcos. A sasok önálló, ragadozó madarak. Nem sűrűn élnek rajban, legfeljebb párban. Nem hiszem, hogy egy meghunyászkodó alkat lenne.  Vagyis egy harcosnak képzelem, akinek van tartása, nem követi csak úgy bárki parancsát. - nem volt sok mi, de csak a nevéből indulhattam ki.  Közben tartottam a fejem, ahogy elkezdte törülközővel szárítgatni a hajam. Amúgy is jól esett, a sörényemnél matatott. Lehunyt szemekkel beszéltem, meg élveztem a gondoskodás ezen formáját egyszerre. Arra nyitottam csak ki őket, amikor kiderült, hogy mennyire sikerült eltalálnom a neve alapján. A leírás alapján nem tűnt kellemetlen alaknak. Arra szusszantam elégedetten, amikor kiderült, hogy egy harcos. Ráadásul törzsfőnök. Vagyis tényleg nem mások parancsait követte gondolkodás nélkül, hanem saját maga hozta meg a saját döntéseit.  A határozottság és az egyenesség szintúgy két olyan jellemvonás volt, amelyekkel el lehetett a szimpátiámat nyerni. Óvatosan vettem el közben jómagam is az egyik törülközőt, hogy Kazumi se maradjon vizesen. Gyengéd mozdulatokkal kezdtem el megszárítani a haját.
   -Az elmondásod alapján méltó párja lehetett édesanyádnak… - jegyeztem meg halkan. A testvére felemlítésére viszont nem tudtam megállni, egy pimasz félmosoly telepedett a képemre.
   -A bátyád sem egy félős alkat, ha jól érzékeltem… -mormogtam, hallhatóan jól szórakozva a tényen -elsőre családi vonásra tippeltem volna nálatok ilyen téren. Egyikőtöknek sincs veszélyérzete… -értettem, hogy egy őrző és egy papnő gyermekeként, egészen bizonyosan ő sem volt átlagos, ám ez nem változtatott a tényen, hogy ember volt. És képes volt halandóként megpróbálkozni azzal, hogy megfenyeget. Különös újdonság volt ez a számomra, hisz nem voltam hozzá szokva ilyenfajta bánásmódhoz emberek részéről. -De nem kell aggódnod, nincs mit zokon vennem. Téged próbál védelmezni. Elég sajátos, és magának való módszerekkel, de ez nem változtat a tényen. -  takartam le a törülközővel a haját, hogy folytatom a fajszárítást-fejmasszázst. Előtte azonban az anyagon keresztül megcsókoltam a feje búbját.
Nem mintha a következő kérdésre nem szusszantam volna egyet. Kicsit furcsa volt magamat elmagyarázni. Embereknek eleddig nem kellett, a többiek meg amennyit tudniuk kellett rólam, maguktól is rájöttek. Ám ez most más volt.
   -Ma már nem ismerik az emberek Ninurta~t az istent. Tényleg egyike vagyok az utolsó Földön járóknak, aki még ahhoz a valláshoz (is) tartozik. Manapság már a történelem könyvekben is úgy van, hogy Ninurta a hadisten. Ez ellen nem is tiltakozok, lévén igaz ez a része. Ám kicsit - megvakartam a sörényem -összetettebb feladatom volt… már Apámnak is, majd amikor megörököltem a nevét, nekem is. Apám idejében Ninurta napisten volt. A Nap pusztító aspektusát uralta. Ami a déli hőségben a fertőzéseket, gutaütéseket okozta. Azt hiszem ez tökéletesen illett hozzá. Főleg, mivel  idővel a túlvilág istene is lett. Mikor megszülettem, rám ruházta ezt a nevét. Ám én már nem napisten lettem elsősorban, hanem viharisten. - elhúztam a számat, ahogy kimondtam -nem szeretem használni ezt az erőt. Túl vizes… Már jó kétezer éve inkább vagyok szörnyeteg, hadisten, alvilági isten, démon, mint viharisten. -az arcát fürkésztem, tudnom kellett, hogy fogadja. -Viszont most isteni világban voltunk. Isteni formámban voltam jelen. És amikor a nagyanyád el akarta vágni az életed fonalát, az időjárás reagált rám. - hirtelen halkan elnevettem magam - Reméltem Thor nem talál majd el a forráshoz, míg ott vagyunk. Előszeretettel hajigálja hozzám a pörölyét, és gyermeki örömmel fogadja, nincs bajom tőle, magam is viharisten lévén. - Szusszantam még mindig mosolyogva -Most azt hiszem azért ki tudtam hagyni az ilyen baráti üdvözlést… Bár van egy olyan sejtésem, legközelebb már nem úszom meg ilyen könnyen… -prüsszentettem. Thor~ról már jó ideje elkönyveltem, hogy isten létére egy nagyra nőtt, szőrös kölyök. Nem tisztelte a személyes terét senkinek, és semminek. Nem rajongtam a csontropogtató lelkesedéséért, bár dühös sem voltam rá. Egyszerűen nem élveztem azt, hogy hozzám akart érni, az érintés kiváltsága nélkül. Persze ő meg élvezte még jobban, ha lerugdaltam magamról, vagy a környékemről. Csak vesztesen jöhettem ki a helyzetből. Ettől függetlenül reflexből lerugdostam, ha túl közel jött.  Viszont ez most lényegtelennek számított.
   -Te hogy érzed magad? -simítottam végig egy tincsén, ahogy a törülközőt hagytam lecsúszni az ágyra. Végig húztam az ujjaim az arca élén, majd megfogtam a kezét. Gyengéden masszírozni kezdtem a tenyerét. -Közérzeted? Bármi egyéb? Nem akárminek voltál kitéve! -azt azért reméltem, hogy legalább a bizonytalanság, és az emiatti aggodalmának sikerült végét venni.  -Az ingerek? Mondtad, hogy hirtelen nagyon sok ingert elkezdtél érezni. Hogy vagy velük? Nagyon megterhelőek? - és volt még egy nagyon fontos tényező -És az, hogy otthon jártál? Tudom nem szórakozni voltunk, és ráadásul nekem is sikerült felmorrannom, jobban mint szándékoztam… -mormogtam a végét. Azért reméltem, hogy nem rossz érzéssel jött el onnan.  -Milyen érzés volt haza menned? -kérdeztem rá végül mégis.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #51 Dátum: 2018. Febr. 10, 00:13:08 »

Óriási izzó villant fel buksija felett, miután közölték vele, hogy maga dönti el, merre szeretné saját testén viselni a kötésüket jelző betűket. Több sem kellett neki, rögtön nyelvét kiöltve húzta fel bal lábát. Levegőben tartva szuggerálta bokáját. Az erőlködése eredményeként, pedig rövidesen láthatta, mikén úszik szép lassan megfelelő helyre a két betű. Széles mosollyal vizsgálta a művét. Kifejezetten tetszett neki, ugyanis évek óta tervezte éppen oda varázsoltat magára tetoválást. Legalább látta, hogy szépen festene és mindezek tetejében még szó szerint kötődött a mintához. Tökéletesnek találta, nem beszélve arról, micsoda szabad szemmel láthatatlan csoda járt hozzá.
Vörös óriás kérésére a kötés érzékelését próbálgatta. Előbb kellemes bizsergés járta át és jó néhány érzet a másik féltől. Enyhén ugyan elpirult a kibogozott hangulat morzsáktól, de nem ragadt le ezen a ponton. Tovább puhatolózott, aminek köszönhetően ámulatba ejtő panoráma fogadta. Hirtelen kirajzolódott előtte a kötés másik vége, de itt nem lett vége a történetnek. A kicsike csomóból ezer és egy szál cikázott mindenfelé. Akadtak világosabb, fényesebb, halványabb, sötétebb szálak. Némelyik szinte teljese elveszett a térben, de akadtak szép számmal olyanok, melyek apróbb-hatalmasabb fény pöttyökben végződtek. Az egész arra emlékeztette, amikor kivetítették lámpával a csillágokat. A szülei sokszor mutatták neki a világűrt lefekvés után. Legalábbis annak nevezte el. Rengeteg picike pötty ugrált a szobája falain és nyugtatóan világították meg a helységet. Sok mesét talált ki hozzájuk. Számtalan kalandban utazott egyik csillagról a másikra.
- A gyerekkoromra emlékeztet! – Nyúlt az egyik közelebbi fény pötty irányába. - Úgy értem ez a háló…a naprendszert juttatja az eszembe. Álomszép! – Mosolyodott el ténylegesen ámulatba esve. - Akik távoliak, vagy a messzeségbe vesznek…ők még nem kerültek elő? – Próbálta összeszámolni. Ugyan lényegesebb kevesebbnek tűntek, még is nehezen bírt az összeadás végére jutni.
- Képes lehetek felismerni őket rajtad keresztül, akarom mondani ezen keresztül? Tudod hozzájuk beszélni? Hallanak? – Az egy dolog volt, hogy a sok vörös tudós bőrén ficánkoló dzsinn értette a sületlenségeit. Mindig válaszolgattak neki, ami boldoggá tette, bár némileg elszégyellte magát nem értette a szavakat. Cseppet sem beszélt, vagy olvasott perzsa nyelven. Kapott szótárt, de mire kibogarászta a betűket, addigra lement a nap. Sokat kellett még tanulnia, hiszen szerette volna őket érteni. El is határozta, miután pihent, otthon újult erővel fogja elővenni a jegyzeteit.
A bősz tanulási tervében vörös óriás akasztotta el, aki részletes beszámolót tartott édesapjáról. Nagy szemekkel pislogott rá, hiszen nem volt tudomása róla ezt jelentené a neve, de vörös tudós ügyesen elültette a bogarat fülében. Biztosra vette, hogy első dolga lesz felhívni édesapját és megkérdezni, mi igaz az előbbi okfejtésből. Ezen túl, azonban nem talált kivetni valót vörös tudós jellemzésében, sőt azt kellett mondania, tökéletesen eltalálta a részleteket. Kicsit eltátotta a száját döbbenetében, de gyors fejrázással korrigálta magát. Nem szerette volna, ha félre értik a reakcióját.
Akárhogy is vélekedett róla vörös óriás, nem kötötte a nózijára. Helyette a haját kezdte el szárítani, amire enyhén pirosodó arccal hálált meg. Némileg zavarba jött a kedves gesztustól, de betudta annak, hogy viszonozzák az ő előbbi megmozdulását.
- Nem te vagy az egyetlen, aki ezt megjegyzi. – Megadóan sóhajtott fel. - Köszönöm, hogy nem veszed zokon. Ricchan, tényleg nem rosszindulatból, vagy bajkeverésből teszi, bár az utóbbi még előfordulhat. – Mosolyodott el kínosan. Ismerte nagyon jól testvére nyughatatlan természetét. Szeretett másokat cukkolni, ráadásul a kevésbé szimpatikusabb személyek hergelése sem állt tőle távol. A másik fél erőfölénye sosem rettentette el. Nem félt megsérülni és ezen tudta az sem változtatna, ha a képessége nem segítene neki a gyorsabb gyógyulásban.
Határozottan jól esett számára, ilyen elnéző, pontosabban megértő vele szemben vörös tudós. Nem egyszerű természettel áldották meg családtagjait. Hálás volt érte, hogy hajlandó elfogadni őket. Arról nem beszélve, hogy őt sem ítélte el soha. Remekül kezelte a csapongó hangulatát és mindig tett róla elfüstöljön a kókusza. Most sem kímélte. Halkan felnyösszent a buksiját érő puszitól, mert hihetetlen módon zavarba hozta, de nem akart rikácsoló hangot adni a kellemes terrornak, vagy látványos elvetődéssel a párnák alá ásni magát, pedig igen nagy volt rá a késztetés.
Szorgalmasan számolgatott képzelete vattacukros mezején cuki oroszlán bébiket, hogy nyugton maradjon, ne füstöljön el a lángoló arca és még oda is tudjon figyelni vörös óriás magyarázatára, aki épp a viharról mesélt neki. Kész szerencse rendesen fülelt, mert a válasz nem kicsit lepte meg. Hatalmas szemekkel sandított ki jobban a buksiján hagyott törölköző alól, hiszen hihetetlennek hangzott. Azt már a kókuszába szögezte, hogy rengeteg panteon tagja és így még több dolog istene, de az újfent meglepte, saját háza táján is ennyire szerteágazó feladatokkal rendelkezett.
- Pedig illik hozzád! – Bukott ki belőle az ártatlan, ám annál őszintébb véleménye. - Szerintem remek viharisten lennél…is. – Tette hozzá kínosan elnevetve magát. - Van oka a cicaságon kívül, amiért ennyire nem kedveled? – Simította hátrébb a víztől kócos haját. Édesen göndörödött a pára hatására. - Az eső nem csak víz, Ninurta. Láttad te is! Az érzéseid milyen hatást váltottak ki a természetből. Az eső, olyan, akár a lelkünk. Lehet frissítő, mint a tavaszi zivatar. Lehet megváltó, mint a nyári zápor. Lehet szomorkás, mint az őszi esőzések és fagyos, mint a téli hó. Az esőnek is ezer arca van, mint az érzéseidnek. Az esővel üzensz a világnak! – Neki rengetegett jelentett. Szerette nézni, hallgatni és a bőrén érezni az eső cseppeket. Annyi mindent elárult és annyi érzéssel töltötte meg. Csodálatosnak tartotta, talán az egyik legszebb természeti jelenségnek. Szívesen megmutatta volna vörös tudósnak, persze, ha van hozzá kedve és nem csak az ő kusza buksijában fogalmazódnak meg ezek az érzések, vagy éppen gondolatok.
Már majd nem felajánlotta közös programnak, amikor szóba került Thor. Elkerekedő szemekkel vörösödött el és húzódott vissza a törölköző alá. Kínos volt, hogy norna gyerekkora és első szerelme, talán bálványa helyesebb lenne, tehát szóba kerülése. Nem szégyellte, elvégre mindenkinek vannak álom ideáljai. Ettől még érzékenyen érintette a villámok, italok, verekedések és bajkeverés istenének neve. Azon valamiért kevésbé piromkodott a lelkes északi isten szimpatikusnak találta vörös óriást. Sejtette, miért látta volna szívesen az otthonában, vagy indult volna vele új területeket felfedezni.
- Erre mérget vehetsz! Ha pár órán belül gyászos eső fog esni, akkor bizonyosan eljutott hozzá a hír, hogy lecsúszott a lehetőségről találkozhasson veled. – Emelte szája elé kezét, ne látszódjon a kelleténél talán, jobban vígad a pörölyt lóbáló isten balszerencséjén. Felhőtlen jó kedve akkor fagyott arcára, miután vörös óriás hogy léte felől érdeklődött. A leküzdött élénkpiros szín pillanatokon belül költözött vissza buksijára. Kellemes bizsergés futott végig gerincén az érintésre. Nem beszélve a tenyere masszírozásáról. Libabőrös lett a finom kényeztetéstől, ami csodálatosan elérte pár pillanatra maga elé révedjen. Az őt fürkésző tekintettől azt sem tudta hova legyen.
- Jo-jól! – Vágta rá nagy nehezen. - Melegem van…- Harapta el a szájából kiözönlő sületlenség végét. - Akarom mondani, pontosan jó itt az idő és lassan megszáradok magamtól, viszont a törölközők és az én ruhám összevizeznek mindent. Nem kéne csak így itt lennem! – Húzta el a kezét és látott hozzá összeszedni a párnákról. - Hova tehetem száradni? – Két lendületes visszahuppanást követően sikeresen teljesítette a felállás roppant nehéz feladatát. Immáron zavart toporgással nézegethette a kezébe vett törölközőket, ugyanis fogalma nem volt, mit kezdjen velük.
- Á-átöltözhetek? Va-vagyis, kérhetek száraz ruhát? – Pislogott fel kétségbe esetten. Hirtelen elfelejtette, milyen kérdéseket tett fel neki vörös óriás. Bánta a bűnét, de annyira zavarba jött és kezdett elkalandozni, hogy teljesen kipottyant széldékes kókuszából miről érdeklődött pontosan.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #52 Dátum: 2018. Febr. 27, 00:51:57 »



Gyengéd mosollyal néztem, ahogy a kötésekkel ismerkedett.
   -Csillagok hálója… én néha így szoktam hívni… -jegyeztem meg halkan - A legtöbbjükkel valamilyen szinten tudsz kommunikálni.  Elejébe, legalábbis nálam úgy volt, hogy érzések szintjén. Egy érzés innen, egy érzés onnan. Majd képek, végül ha már közelebb kerültetek egymáshoz, egyre jobban megy a közvetlen kommunikáció is szavakkal. - picit elkomolyodtam, ahogy a távolabbi dzsinnekre kérdezett rá. Óvatosan megráztam a fejem - Velük egyelőre csak én tudok kommunikálni közvetlenül. De abban sajnos nem tudnak segíteni, hogy merre lehetnek. De tudják, hogy nincsenek elfelejtve és kutatok utánuk! - szusszantam azért egyet, hogy nincsenek magukra hagyva. Beszéltem hozzájuk, elvettem a fájdalmukat. A részeseivé tettem őket az életemnek, míg nem tudtam a sajátjukat visszaadni nekik.
Ezt áttárgyalva a családjára tereltem a szót. Érdekelt, hogy milyen lehet az édesapja, ha már a Vánok Úrnője, és az édesanyja is megemlítették. Karakteres, ám koránt sem tűnt kellemetlen alaknak az elmondottak alapján. Ám nem vontam le egyelőre messzemenő következtetéseket, meghagytam arra az alkalomra, ha majd találkozhatok a férfivel személyesen.
Innen már én se menekültem, hogy elmagyarázzam, mi volt az a vihar korábban. Nem titkolóztam előre ilyen téren sem. Elmosolyodtam a reakciójára.
   -Egy macska, aminek jól áll a víz? Talán a tigriseknek, vagy a jaguároknak, de egy oroszlán? -hitetlenkedőn vontam fel a szemöldököm. -Egy oroszlán nem épp kötődik a vízhez… Eltűrik az esőt, nem ők generálják általában. Vagyis igen, mondhatjuk, hogy a macskaságom az oka.  -egy pillanatra eszembe jutott, hogy miért lettem annak idején mégis vihar isten. -Kölyökként ismertem egy viharmadarat. Akkor még nem tudtam, hogy ki vagyok, csak egyszerű alakváltónak hittem magam, akár csak mindenki más. Pettyes bundás koromban olyan akartam lenni, mint ő amilyen volt. Hatalmasnak láttam akkor, és hihetetlen erősnek. A villámok és az ég ura! Le tudta csendesíteni a dörgéseket, ha féltem tőlük…  Úgy sejtem, hogy amikor átváltoztam, napisten helyett ezért lettem végül vihar isten. Bár így se sikerült ténylegesen összebarátkoznom ezzel.  Nem csak lecsendesedik, de fel is támad a közelembe, ha nem zárom el. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi ezer évben inkább voltam démonkirály mint isten. Szóval ezt a vihart most nem szándékosan kavartam. Ahogy mondtad, tényleg csak az érzéseimre reagált az időjárás… - picit talán elkomolyodva a pillantását kerestem -Megmutatod azt a varázslatos esőt, amiről te meséltél? Hogy milyen a te szemeiden keresztül? -ténylegesen kész csodának írta ő le azt, amitől én viszolyogtam. Érdekelte, hogy miben más az, amit ő lát, és él át, mint amit én.
Szusszantam egyet, hogy felemlítette, Thor esővel adná tudtára a világnak, hogy szeretett volna találkozni velem.
   -Tudja, hogy ahol én lakom, oda hiába küld esőt, nem érkezik meg… - félmosollyal csóváltam meg a fejem. Ám ez most nem volt olyan fontos történet. Sokkal inkább az, hogy ő hogy érzi magát. Zavarba jött, miközben gyorsan jött okfejtéssel jutott el addig a pontig, hogy át szeretne öltözni. Magam is felpattanva mentem a gardrób szoba ajtajához, és tártam ki.
   -Itt találsz száraz ruhát is, válogass kedved szerint. -hajoltam meg kicsit, ahogy félre álltam az útjából.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy hidegen hagyott, amikor így zavarba jött. Feldoromboltatta, és pitiszkálta bennem a nagymacskát, annak is a játékosabb oldalát. De most azt szerettem volna, hogy pihenjen, ráadásul itt nálam. Ehhez pedig az kellett, hogy biztonságba érezze magát velem, legalább ennyire.
Komótosan nyújtoztam egyet, átmozgatva szinte minden porcikám, ahogy még mindig félmeztelenül sétáltam ki az erkély vagy inkább tornácra. Behunyt szemekkel élveztem Ykotlz fényét. Ott vártam meg, hogy Kazumi végezzen. Közben eltűntek a nedves törülközők, ahogy az ágynemű is kicserélődött teljesen szárazra. Hirtelen elhatározásból kiindultam öles léptekkel a szobámból. Az étkező fele vettem az irányt, ahol is egy kosarat magamhoz véve, tele pakoltam azt gyümölcsökkel. Olyanokkal, amit egy ember is minden gond nélkül fogyaszthat nyersen, majd visszasiettem. A dzsinneknek meghagytam, hogy feleslegesen ne zavarjanak, mielőtt becsuktam volna magam mögött az ajtóm. A kosarat az ágy mellé raktam látható helyre, magam pedig visszasétáltam a tornácra. Ykotlz fénye kellemesen melengette a bőrömet. Ha lehunytam a szemeimet, akkor kicsit a sivatag nosztalgikus naplementéi jutottak az eszembe, amikor már nem perzselt elviselhetetlen forrósággal Ra, inkább simogató kedvességgel hízelegte még egy utolsót körbe az övéit, mielőtt lebukott az elvilágba, hogy megküzdjön Apep~pel. Arra nyitottam csak ki a szemeimet, és fordultam vissza a fiú fele, amikor kimerészkedett a gardróbból.  Apró mosollyal intettem a kosár felé, hogy véletlen se fogja vissza magát.
   -Azt hiszem nem fog ártani egy kis evés! Elég sok mindenen túl vagyunk mind a ketten, mióta Shifa~tól eljöttünk! - magam is kivettem egy narancsot, és hozzá láttam meghámozni -Visszakanyarodhatok még egy picit oda, hogy mi történt? Két dolgot még mindenképp meg szerettem volna kérdezni, csak nem ott mindenki előtt. Az egyik, hogy pontosan mi történt veled a forrásban? Amikor felengedték az erőd. Emlékszel valamire? Bármire? - tudakoltam óvatosan -Ha nem, vagy nem könnyű, akkor utólag ne erőltesd az emlékezést!  - jegyeztem azért aggodalmasan meg. -A másik a családoddal kapcsolatos. Mindenki valamilyen módon kötődik a nornákhoz? Az édesanyád és az édesapád őrző és papnő. Te magad is pap(nő) vagy. A fivéred? Vannak nagybátyáid? Unokatestvéreid? Ők is valamilyen módon oda tartoznak? Azt láttam, hogy a gyerekek, Nozomi és Ryohei is különlegesek. Mindenki ezek szerint az a családban? -ahhoz képest, hogy mennyi idő óta ismertük egymást, már nagyon sokat beszélgettünk, és elejében magamat leptem meg vele talán a legjobban, hogy mennyire élveztem ezeket a társalgásokat. Ám még így is újra és újra rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudunk egymásról! Ami egyszerre volt izgalmas felfedezés, meg ült oda a kíváncsiság a vállamra, hogy megkérdezzem, kiderítsem. Persze most sem mindet azonnal…

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #53 Dátum: 2018. Ápr. 16, 22:54:56 »

Értetlenül billentette oldalra fejét. Egyenesen vörös tudóst kémlelte. Valamiért nem találta elrettentőnek, vagy helytelennek macskasága ellenére jól álljon neki az eső. Kifejezetten úgy ítélte meg, remekül festene csurom vizesen. Erre bizonyíték gyanánt nem kellett nagyon mélyre ásnia emlékei között. Néhány órával korabban szemtől szembe találkozott az igencsak megkapó látvánnyal.
A buksiját gyorsan megrázta ezen a ponton, véletlen se kalanodozzon el. Kényszerítette szórakozott kókuszát a jelenlegi beszélgetésre koncentráljon. Mindez abban nem akadályozhatta meg, kicsusszanjon száján az első bugyuta gondolata, ami a témával kapcsolatosan formát öltött kobakjában.
- Miért lenne probléma? Még különlegesebbé tenné az oroszlánt, hogy olyasmire képes, amire a társai nem! Példaértékű lenne egy istentől! – Pislogott ártatlanul. Teljes mértékig meg volt győződve szavai igazáról, még sem akarta a saját nézetét rákényszeríteni vörös tudósra. Megértette, hogy ez neki zsigeri, ösztönös érzet! A teste magától reagál rá! Már, pedig, ha valaki utálja a spenótot, akármennyire próbálkozik megkedvelni, mindig ott lesz azaz íz, amit nem szeret. Éppen ezért, nem várhatta és nem is várta el, háromszázhatvan fokot vegyen a víz iránt táplált kapcsolata. Inkább abban bízott, ha tapasztalja, nem olyan fekete-fehér ez a természeti jelenség, amilyennek elkönyvelte, akkor kevésbé fog tőle viszolyogni. Egyszerűen azt szerette volna, ha összeismerkednek. Közelebb merészkedik hozzá és azok alapján dönti el, hogyan viszonyul hozzá.
Az elmesélt történet is abban erősítette meg, koránt sem látta annyira rossznak az esőt, mint, ahogy azt mutatta. Legalábbis a mese alapján, gyerekként csodálta a vihart! Felnézett a viharra, mert erős! Számíthatott rá, hisz megvédte a bajtól! Számára a vihar többet jelentett, mint egyszerű, ámulatba ejtő természeti erő. Kötötte a viharmadárhoz, tehát éppúgy formát, személyiséget öltött, mint az ő esetében.
- Látod-látod! – Mozgatta meg mutatóujját a levegőben. - Még sem gondolod, annyira rossz lenne! Nem hinném, azért szerettél volna viharisten lenni, mert utáltad! Talán, te is erre vágytál és így öltött testet a vágyad! Szeretted volna, hogy elég erős legyél, megvédhesd a szeretteid! Akartad elrettenjenek tőled az ellenségeid! – Széles mosollyal billentette oldalra fejét. - Én úgy látom, tökéletes illik hozzád! A jellemed, olyan, mint a vihar! Ijesztő annak, aki nem ismer! Erőt sugároz, amit szívesen követnek és tisztelnek! Táplálja a természetet, ahogy a szeretteidről is gondoskodsz! –
Valamiért úgy látta, remekül keretbe foglalja ez a jelenség vörös tudós jellemét. Elvégre egyetlen természeti erő sem lehetett kizárólag pusztító. Mindennek meg volt a maga két arca, ami épített és pusztított. A természet éppen olyan szeszélyes, kiismerhetetlen és behatárolhatatlan volt, mint az emberek, pontosabban, mint élők, illetve élettelen lények érzelmi világa.
- Mi lett ezzel a viharmadárral, akiről meséltél? Él még? – Puhatolózott finoman. Nem tudhatta nem tép fel fájdalmas sebeket a faggatózásával. Elképzelhető az illető már nincs életben, vagy tőle került messzire. - Ő nem mesélt a viharról? Vagy, sosem kérdezted? – Érdekelte volna, még több közös emlékük. Igazából, bármilyen történetet szívesen meghallgatott volna. Elvégre jó néhány ezer év sorakozott háta mögött. Érdekelték az élményei, gondolatai, minden, amit ez alatt szerzett, átélt, akár elszenvedett. Jó, rossz! Minden izgatta a kíváncsiságát.
- Nagyon szívesen! – Lelkesedett fel a kérésre, hogy mutassa meg személyesen az élményei, érzései, gondolatai alapján vörös tudósnak, miként látja az esőt. - Hogyan gondoltad? – Kíváncsiskodott enyhén eltátott szájjal. Akadtak szép számmal ötletei. Megnézik az előrejelzésben mikor és hol lesz eső, aztán sátrat vernek a természetben. Esetleg vörös óriás próbálgatja a viharisten szárnyait és az érzései alapján teremt esőt. Végül, de nem utolsó sorban az is átsuhant kobakjában, kérné, idézze fel ezeket a jeleneteket, vagyis az emlékeire támaszkodnának. Abban nem volt teljes mértékig biztos jó ötlet lenne. Meglehetősen sokfelé kószáltak gondolatai olyankor. Általában rengeteg minden jutott eszébe az eső sajátos hangulatától.
A remekbe szabott elmélkedésbe, pedig annyira belemerült, saját magát hozta zavarba. Rögtön mentőöv után kutakodott, amire remek kifogásként szolgált az átöltözés művészete. Ebben partnerére akadt vörös tudós személyében, ugyanis öles léptekkel mutatta meg számára a gardrób szobát. Amennyire gyorsan csak tudott, be is húzódott! Hihetetlenül megkönnyebbült, miután maga maradt a gigantikus méretű helységben. Még így is beletelt némi időbe, míg a szoba felfedezésére adta kókuszát. Muszáj volt sebesen lenyugtatnia hevesen kalapáló szívét.
Első pillantást követően feltűnt számára már volt ehhez a szobához szerencséje. Eltátott szájjal mutogatott maga elé és mögé. Eszébe jutott a semmiből megjelenő ajtó, majd az itt nyakába zúdúló dzsinn hadsereg. Meg sem bírta állni, ne lopakodjon az emlegetett nyílászáróhoz és tárja ki hirtelen mozdulattal. Legnagyobb meglepetésére nem talált ott senkit. Döbbenten nyújtogatta ki a nyakát, de semmi mozgást nem érzékelt a folyosóról. Enyhe csalódottsággal húzódott vissza, azonban a szeme elé táruló, végtelen anyag, szín és minta kavalkád szempillantás alatt szegezte magához figyelmét. Széles mosollyal szökdécselt a vállfák és különböző ruhaneműk erdejében. Mindent megcsodált kézzel és szemmel egyaránt. Néhány érdekesebbnek látszódó csodát le is emelt. Szórakozottan maga elé vette, majd lekapott egy másikat. Addig halmozta a ruhákat már nem bírta el. Elhaló sikkantással borult fel. Kínjában felnevetetett a gigantikus ruhakupac alól, főleg, hogy meglehetősen körülményes volt úgy feltápászkodnia, véletlen se gyűrje meg a drága és hihetetlen finom anyagokat. Kész edzéstervvel ért fel, mire talpon ácsorgott, illetve minden egyes ruhát kezeiben tartott.
A gyászos eredményen fújtatott egyet, majd elérkezettnek látta az időt, berekessze a játszadozást. Óvatosan visszarakosgatta a ruhákat. Lehetőleg mindegyiket oda, ahonnan elvette, bár gyakran elbizonytalanodott, merről horgászta le. Remélte nem haragszanak meg, hatalmas felfordulást csinált, miközben arról volt szó, felöltözik, nem divatbemutatót tart. Lelkére is kötötte, ne kalandozzon el, amihez igen nehéz volt tartania magát, hiszen orra előtt megjelentek a cipőt. Hangos nyöszörgésekkel szorította ökölbe kezeit. Erőt vett magán és hátat fordított a csodás gyűjteménynek. Arra iparkodott fókuszálni, pontosan mit kéne felvennie. Ötlete sem akadt. Rengeteg fazonú, mintájú, színű, anyagú ruha vette körül. Ráadásul eszébe jutott, mit mesélt neki vörös óriás a forgatás alkalmával. Ezek a ruhák korabeli, antik, értékes kelmék!
Felfedezése hatására egyet hátrébb lépett. Arcához kapott, hiszen az előbb fogdosta mindet össze! Mindezek tetejébe, még a piszkos, vizes, halszagú ruhájához is dörgölte őket! Komolyan az ájulás kerülgette, megint tönkre tett valamit! Ezek fényében, kifejezetten vonzó ajánlatnak látszódott, maradjon a földön landolt törölközőnél és vizes ruhájánál. Jobb, ha tisztes távolságból, kizárólag látványra csodálja ezt a gyűjteményt! Az elhatározást tartva, már a kilincset markolászta. Ekkor hasított belé a felismerés! Ha úgy megy ki nem csinált semmit, akkor végérvényesen elárulja magát, semmi másért nem jött be a szobába, csak azért, hogy lehűtse a lángoló arcát.
Enyhén nekikoccantotta homlokát az ajtó vastag, színtiszta fa anyagának, majd sűrű állvakargatással és összeszűkült szemekkel próbálta a legegyszerűbb, legátlagosabb, legkevésbé drága anyagból készített ruhát kiszúrni. Komoly munkának látszódott, mivel ezeknek a paramétereknek semmi sem akart megfelelni. Kezdte vészesen feladni a próbálkozásokat, ezért a színre hagyatkozott. Kedvenc színe az orgonalila mentén indult el. A leginkább hozzá hasonlító árnyalatot kereste, majd gondolkodás nélkül bújt bele. Egész hosszú tunikának, felsőnek, ruhának, fogalma sem volt minek látszódott! A bokája ugyan kikandikált, de a célnak megfelelt! Pontosabban nem akart belegondolni, mert akkor sosem fog kimenni a szobából!
A lendületes öltözködését ugyanilyen határozott kirontás követte. Szinte kiviharzott a gardrób szobából és valahol a gigantikus szoba közepénél torpant meg. Földbe gyökezetett lábakkal tapicskolt egy helyben. Elmélyülten figyelte a lábfejét, még se a kapott ruháját tördelje, mit a kicsike gyerekek. Éppen eléggé kiborította, kezdtek kókuszában szöget ütni a „mennyire festhetek röhejesen”, „valami rosszat vettem fel” és „ugye magamon hagytam az alsómat” pánik üzenetek.
Mélyet sóhajtott, majd szinte azonnal köddé vált az összes problémája. Tekintetét és gondolatait egyaránt lekötötte a tornácon ácsorgó vörös óriás. Nem bírta megfogalmazni milyen hihetetlen művészi és érzéki látványt nyújtott egyszerre. Leginkább a történelmi filmek tökéletesen megrendezett jelenetei jutottak eszébe. Még szerencse időben kapcsolt, mielőtt nyálát folyatva nyüszített volna fel.
Enyhén megrázta kókuszát, majd teljes bambasággal fordult a kikészített gyümölcsös kosárra. Eltartott kis ideig, mire éberre pofozgatta önmagát és odalépett hozzá. Kíváncsian mérte fel a választékot, mielőtt lecsippentett néhány szőlőszemet. Jól esően nyammogott a mézédes gyümölcsön, bár nem sokon múlt tehetségesen belefulladjon az utolsó falatba. Vörös óriás szavaira eszébe jutott egy igen fontos mozzanat! Rögtön, csapot papot félre téve nyargalt ki a tornácra és tapogatta körbe vörös tudós dereka és csípője vonalát. Aggodalmasan keresgette bármilyen látható nyomát az őrző kiszakításának.
- Fáj? – Erősen dolgozott benne a bűntudat. Eddig kizárólag magával és bugyuta felfedezéseivel, vagy éppen ábrándjaival foglalatoskodott. Kifejezetten haragudott, hogy elfelejthette a legnagyobb fájdalmat vörös óriás élhette át! A nornák kitépték a hozzá láncolt lelket! Biztosan borzalmas érzés lehetett! - Jaj, de rémes vagyok! Ne haragudj! Annyira megbolondultam, kiment a buksimból, te min mehettél keresztül! Hogy vagy? Nem vagy rosszul? Nem kérsz valamit? – Tapogatta körbe a homlokát, hátha lázas, izzad, vagy észlelheti bármilyen jelét annak, szenvedne.
- Nem! – Vágta rá ingerülten, de gyorsan lenyugtatta magát. Nem vörös óriásra volt mérges. Arról sem tehetett, jelen pillanatban a kérdései nem foglalkoztatták. - Nem emlékszem! – Tette hozzá sokkal higgadtabban. - Valamit tettem? – Nézett fel vörös óriásra kérdőn. Nem volt szokása légből kapottan faggatózni. Valami oka lehetett ezek után érdeklődik.
Nem tudta ez a valami jó, vagy rossz, de nem erőltette a megválaszolását. Nem szerette volna kényszerhelyzetbe sodorni vörös tudóst. Kissé dühös hangulata miatt, jobbnak is látta, ha nem erőlteti a dolgot, hanem arra koncentrál, megválaszolgassa a családját érintő kérdéseket. Jogosnak látszódtak a történtek és elmeséltek tudatában, hogy arról kíváncsiskodik, milyen felmenőkkel rendelkezik a Hoshi család.
- Nem véletlenül születtem ide. – Mosolyodott el megadóan. - A család mindig szoros kapcsolatot ápolt a természetfelettivel. Gyakran születtek különleges képességgel megáldott gyermekek. Az egyik legismertebb japán szerzetes is az alapítónk között szerepelt. Az első közös gyermeke volt a közvetlen leszármazotti ágamnak. Hoshi Shihaku-nak hívták. Nagyon különleges tárgyat hagyományozott a családra. Egy csodaszép kővel díszített nyakláncot. Úgy nevezték a „pusztító álom”. Egyszerre volt veszélyes és ámulatba ejtő. A dédanyánk, csak végzett asszonyának hívta! – Nevette el magát. Szája elé emelte kezeit, mintha tartana tőle az érintett fülön csípheti rajta mulat.
- Az évszázadok alatt, persze minden megváltozott. A család felvette az élet és társadalom ritmusát, reagált a változásaira. Szép fokozatosan beolvadtunk a hétköznapi emberek közé. Akadtak kivételek. Vannak most is rokonaink, akik templomokban élnek. Látod, én is kapcsolatban állok velük. Igaz, nálam ez picikét bonyolultabb! – Húzta be nyakát. - Biztos vagyok benne, emiatt elfogadóbb a családom. Többen élünk és éltünk képességekkel. Nálunk nem tabu téma a szellemvilág, vagy természetfeletti élményekről mesélni. Meglehetősen furcsa család vagyunk. – Dörzsölte meg tarkóját enyhe zavarában. - Ami a testvéremet illeti. Igen, ő is adománnyal született. Kevésbé olyan erős benne a szüleink hatása, mint nálam. Nem látja, de érzékeli a természetfelettit. Azt hiszem, nem lepődne meg, ha kiderülne cica-isten-szörny vagy. – Nevette el magát. Tökéletesen látta maga előtt a jelenetet, ahogy testvére megjátszott kiakadással jegyzi meg, újra egy full extrás pasit akasztott horogra! Néha, kicsikét lentebb tehetné a lécet, hogy könnyebb dolga legyen! - Illetve a teste hihetetlen gyorsan regenerálódik és sokkal lassabban öregszik, mint az átlagemberek. – Hümmentett egyet, ugyanis erről beugrott számára valami. - Ha ezzel azt szeretted volna kipuhatolni, milyen hatást érnél el, akkor megnyugtathatlak: átütő sikered lenne! Azaz érzésem, faltörő kos képességre lenne szükségem, hogy kihorgászlak a csodálatodra köréd sereglő rokonaim bűvköréből. – Bökte meg játékosan a mellkasát. - El lennének tőled ragadtatva, Ninurta! – Vigyorgott hallható és látható kötekedéssel, amit szerencsére hamar észlelt. Gyorsan lesütött szemekkel lépett vissza a szobába, hogy szájába tömjön legalább két gigantikus méretű narancsot. Akkor nem marad hely a hangjának, még nagyobb őrültségeket magyarázzon.
- Merre bújtak el a dzsinnek? – Terelte görcsösen a témát a narancs hámozása közben. - Csalódtam, nem vártak rám a gardrób szobában! – Kuncogott halkan. Felrémlett a jelenet előtte. Imádta azt a sok különös, ám annál döbbentebb, rémültebb, kíváncsi tekintetet, ami akkor fogadta.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #54 Dátum: 2018. Ápr. 21, 19:04:39 »
Kazumi hangjára pillantottam csak rá, majd felejtettem rajta a szemem. Apró félmosoly játszott a szám szélén. Kifejezetten tetszett a látvány. Arra meg már főleg elégedettség fogott el, hogy a lila egyik finom árnyalatát öltötte magára. Bár sejtettem, nem volt tudatában, hogy a hazámban ez a szín az uralkodóknak járt, én pedig teljesen helyén valónak találtam, hogy ezt viselte.
   -Gyönyörű! -fordultam felé, és hajoltam meg picit, elvégre bókolni úgy illet.
Ahogy birtokba vette a gyümölcskosár tartalmát, ha csak óvatosan is, éreztem elérkezettnek az időt, hogy rákérdezzek, mi történt vele a forrás vizében állva. Nem épp ilyen reakcióra számítottam. Főleg, hogy eddig azért óvatoskodott a közelemben.
   -Velem minden rendben van, és volt. Már mondtam, hogy elvetted a fájdalmam! - simítottam végig az arcán, hátha picit megnyugtatja. Ösztönösen vettem úgy, az érintés rá is nyugtatóan hat, mint a többi macskára. Lélekben nagyon is cica tudott Kazumi is lenni. -Velem nem volt baj, viszont te! - óvatos mozdulatokkal fűztem köré a karjaimat -Nem sűrűn szoktam ilyet mondani, de féltem. Féltettelek, amikor láttam, hogy valami történt veled. Nem reagáltál rám, mintha nem is ott lettél volna. És én nem tudtam mozdulni, hogy segítsek. -A vállára hajtottam a sörényem -Ha megszüntettem volna az istennők varázsát, hogy megmozdulhassak, abba a belém zárt lélek kettészakadt volna, vagyis megsemmisül. És sejtettem, hogy azt már te sem bocsátanád meg olyan könnyen, mint azt a tényt, hogy belém került. Viszont az a tény, hogy ott vagy előttem, és láttam rajtad, hogy megint úgy néztél magad elé, mint amikor nem érzékeled a külvilágot, én pedig mozdulni nem bírtam… Rémisztő volt. - lehet nem a legfinomabban fogalmaztam, de őszintén törtek fel belőlem a halk szavak.
   -Korábban kérdezted, hogy  mi lett azzal a viharmadárral, csak elterelődött a szó - szólaltam meg kis idő múlva, miután ő is befele indult. Kazumival sosem volt nehéz beszélgetni. Volt valami a jelenlétében, a jellemében, a lényében, ami miatt olyan dolgokat is elmondtam neki, amiket másoknak nem valószínű, hogy elmondtam volna. Talán ahogy figyelt… vagy amilyen teljes szívvel el tudta a másikat fogadni. -Ez a viharmadár Atyám fegyvere. Természetesen, még mindig él. De nem hiszem, hogy a vihar volt az elsődleges, ami megfogott benne, sokkal inkább maga a személy. Gyerekként ő volt az egyetlen, akiről tudtam, hogy saját magam miatt van velem. Rabszolgaként, főleg olyan rabszolgaként, amilyenek az alakváltók voltak akkortájt, a gazda parancsa megszeghetetlen volt. Erre jött egy vendég, egy szemmel láthatóan gazdag nemes, és foglalkozott velem. Nem parancsra, nem mágia kényszerítésére, hanem szabad saját akaratából. Mesélni is képes volt, figyelt rám, én is mesélhettem neki, egyszer sem adta tovább. Amennyire lehetet, gondoskodott rólam, noha a rabszolgaságból nem válthatott ki. Mégis mindent megtett, hogy elviselhetővé tegye azt. Ő amolyan nevelőapaként volt jelen akkortájt az életemben.  Miután szörnyé váltam, majd később istenné, elkeveredtünk egymástól. A tényleges Atyámhoz ritkán jártam el abban az időben, így vele se találkoztam olyan sűrűn. Helyette a Földön vándoroltam, vagy épp Egyiptomban voltam az ottani családommal. Egészen biztos, hogy igyekezett volna tanítani, ha ott lehetett volna. Azóta is volt, hogy gyakorolt velem. - prüsszentve nyújtóztam el az ágyon -Amikor megszületett a viharmadár, Anzu kisfia, közösen neveltük fel. Ő az én fegyverem lett, és fiam is egyben. Bár azt hiszem Daniel~t te is ismered! -néztem rá apró mosollyal. Direkt a japánoknál használt nevét mondtam, mert tudtam, hogy így egyből  tudni fogja.
Ezek után viszont kíváncsian hallgattam, hogy mesélt a családjáról. Arra csak felvontam a szemöldököm, hogy azt ecsetelte, rám hogy reagálnának.
   -Ezek szerint beléjük se sok félelem érzet társult… -szusszantam egyet a hallottakra. Kazumi után már annyira meg sem lepett a feltételezés, valószínűleg nem rémülnének halálra a fizimiskám láttán, sőt még akkor sem, ha kiderülne, hogy mi vagyok.
A hallottak azonban jó pár dolgot magyarázni látszódtak. Ennyire régről ilyen mély kapcsolatot ápoltak a mi világunkkal és fajtánkkal akkor tényleg igen csak kicsi a valószínűsége, hogy Kazumi véletlen született pont ide. 
Cica mosollyal fordultam felé, ahogy egy ananász karikát vettem ki a kosárból. Prüsszentve fogadtam, hogy a dzsinnek után kérdezősködött.
   -Ohh itt vannak a palotában! Ha rajtuk múlt volna, valószínűleg beestek volna hozzád.  De megkértem őket, hogy amíg kipihenjük a történteket, ne zavarjanak. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy utána menthetetlenül le leszel-leszünk támadva! -jegyeztem meg félmosollyal, miközben felültem az ágyon. Magunk közé vettem a kosarat, hogy ő is, de én is elérhessem. Egy újabb karika gyümölcsöt vettem el szórakozottan, mielőtt folytattam volna -Viszont most nehezen tudnánk beszélgetni, ha közben rajtunk másznának, meg itt zsonganának. - én pedig önző voltam, és még egy picit csak magamnak akartam a fiút. -De ha sikerült pihennünk, utána esélyünk sem lesz elmenekülni!  Nem lepődnék meg, ha egy idő után tényleg itt várnának az ajtóban, mikor megyünk ki… -engedtem meg egy mély sóhajt. Ha meg is követeltem a tiszteletet még tőlük is, élveztem, ha a környezetemben voltak. Ők pedig annak az alfájukként bántak velem, noha többnyire nem voltak macskák. -Teljesen bezsongtak a hírtől, hogy itt vagy. Már korábban is lelkesek voltak nagyon, amikor Shifa~hoz mentünk, csak akkor még nem akartak elijeszteni. De másodjára is visszatértél, vagyis nem ijedsz el olyan könnyen. Ez pedig felhőtlen boldogsággal és legalább ilyen szintű nyüzsivel ruházta fel őket. -árultam el neki a bennfentes információt - Attól a pillanattól kezdve, hogy azon az ajtón majd kimegyünk,  körbe fognak rajongani, a szó legszorosabb értelmében! Ne lepődj meg, ha a nyakadba másznak a kisebbek, meg körbe kíváncsiskodnak. Legalább olyan ritkán találkoznak emberrel, mint az emberek velük. Téged ráadásul már ismernek, meg kedvelnek, amennyit játszottál velük ismeretlenül is! És nem felejtik el az ilyesmit…-egy, a Földön nem ismert, lilás gyümölcsöt választottam ki, hogy meghámozva Kazumi~nak adjam kóstolásra -Hogy érzed, Atreia levegője hogy hat rád? Mielőtt elindultunk említetted, hogy felpörget. Azóta viszont több minden is változott. Milyennek érzékeled most?  -ha már csak abból indultam ki, hogy elkezdte a kötésünket is érezni, látni. Számolnom kellett a gondolattal, hogy vajon a nagylány levegője mennyire fogja hagyni pihenni? Ha itt túltölti, és pont ezért fárasztja túl? Kissé talán aggodalmasan figyeltem rá az ilyen ötletek után.


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #55 Dátum: 2018. Ápr. 24, 22:35:37 »

Annyiszor hozták zavarba néhány perc leforgása alatt, megfordult fejében, kipakolja a gyümölcsös kosarat és beleköltözik. Melege lett, lángolt az arca és ahányszor csak arra gondolt, vörös tudós az előbb átölelte, szíve olyan sebesen kalapált le kellett néznie nem jojózik maga előtt, akár a rajzfilm szereplőknek.
Kitartóan küzdött elterelje gondolatait, némileg pedig lentebb tuszkolja izgága zsongását. Lassan beleszédült akkora tempóval dübörgött a vére, lélekenergiája. Egész szervezete úgy sietett, mintha a maratonon futna. Ha pedig ezt ő érezte, akkor a vele szemben elkényelmesedő vörös óriásnak egyenesen kibökte a szemeit. Egyszerre tudott volna a föld alá süllyedni és a csillárba kapaszkodni, ne szárnyaljon a világűrbe. Túlságosan sok mindent történt néhány óra leforgása alatt. Hirtelen udvarlója akadt, elvesztette az erejét, végre hazatalált az elveszett őrző, teljesen megváltozott körülötte a világ és szerelmes tiniként gubbaszt álmai férfijánál, aki olyanokat mond, tesz, egyáltalán adja önmagát, ami bőven elég lenne egy örömteli ájuláshoz.
Mélyet sóhajtott, miközben mellkasára fektette tenyerét, véletlen se mutassa be a gondolataiba befurakodó drámai hatást. Csendesen kérlelte ketyegő masináját, picikét viselkedjen, legalább kellően tudjon figyelni vörös tudós történetére. Éppen a viharmadárról kezdett mesélni, vagyis a hozzá fűződő kapcsolatáról. Nagyon szépnek, őszintének és ritkának tartotta. Az érintett személyre nem csak felnézett, de lényegében apjaként, mestereként, egyfajta követendő példaként látta maga előtt. Az elhangzottak kifejezetten pozitív tartalmába egy nagyon fontos mozzanat rontott bele. Kiderült, hogy vörös tudós rabszolga volt akkoriban. Ebből az aprócska információból villámcsapásként ugrott be az ásatáson töltött idő, vagyis egyik beszélgetésük, ahol éppen az emberekhez fűződő viszonyáról mesélt. Elvesztette a bizalmukat és ők tették szörnyeteggé. Rosszul érezte magát, de az is felelevenedett előtte, mennyire nem értette vörös tudós, minek kér bocsánatot olyasmi miatt, amihez nincs köze, ráhatása, illetve már nagyon régen történt. Nem szeretett volna megint ezen problémázni, viszont el sem sétálhatott mellette, mintha észre sem venné. Az már csak hab volt a joghurtos pitén, kiderült a viharmadár pontosan kicsoda és bizony ismeri a fiát. Nem kicsit kerekedtek el szemei és tátotta el száját. Annyira ledöbbent a hírtől, levegőt venni, pislogni, bármiféle életjelet adni elfelejtkezett.
- Dani kun a fiad? – Ismételte el hitetlenkedve leginkább önmagának, hogy végre meg is eméssze a dolgot. Szerencsére könnyedén ment, ugyanis néhány másodperccel később már fejét megcsóválva mosolyodott el. - Megmagyarázza, miért volt a gyakornokod a házadban és vette fel nevedben a telefont! Nagyon cseles! – Mozgatta meg mutatóujját. Elnevette magát, hogy nem vette észre a kapcsolatukat. Azt tökéletesen látta, közel állnak egymáshoz, de úgy volt vele, nem csak mester-tanítvány kapcsolat van közöttük, hanem egyfajta apa-fia is. Meg sem fordult a fejében szó szerint értse a hasonlatot.
- Ő melyikük? Ha jól emlékszem van egy madárka, tigris, farkas és sárkányka, igaz? – Ütögette meg az állát elmélyedve saját fantáziájában. Komoly elemző munkát végzett, melyikhez tudná elképzelni a fiút. A tigrist hamar kizárta. Nem volt egy cicás alkat, sem megjelenésre, sem személyiségre. Ebből kiindulva a farkast sem találta megfejtésnek. Maradt a sárkány és madárka! Valamennyire mindkettőnek van köze a madárhoz, legalábbis, ha az ázsiai sárkánygyíkokból indult ki.
Hihetetlen komoly kókusztördelés közepette, azért folytatta családja bemutatását. Igyekezett nem elkalandozni, ami Hiko hiányában fájdalmasan könnyedén ment. Ekkor szembesült vele, hogy már nincs vele rokona. Szomorú lett a felfedezéstől, de tudta, hogy végre nyugalomra lelt és jó helyen van. Ebbe kapaszkodott, ne lepje el a sötét felhőcske, sőt bekocogtatott hozzá a jelzés, hogy szeretett volna az előbbiekhez hozzáfűzni valamit. Gyorsan fel is horkant igyekezetében, azelőtt mondja ki, megint elfelejti. A furcsa hangra ijedten kapta szája elé kezét. Elszégyellve magát takarta el arcát tenyereivel. Le kellett küzdenie zavarát, még se ebben az állapotban magyarázzon egy fontos témáról.
- Még valami, Ninurta! Lenne itt valami a rabszolgaságoddal kapcsolatban. – Köszörülte meg torkát, hátha összeszedettebbnek látszódhat előbbi bakiját követően. - Nem szeretnék a témánál leragadni, viszont azt tisztáznám, hogy ez nem változtat semmit a megítéléseden! Én is voltam rabszolga, örömlány…fiú, szóval elég sok minden! Nincs jogom ítélkezni feletted, meg nem is akarok! Pontosan olyan szörny-cica-félistennek szeretlek, amilyen vagy! Néha, lehet, hogy megdöbbenek, elrettenek, elszomorodok majd, ha jobban megismerem a múltad, de az is hozzád tartozik! Elfogadom veled együtt, bár előfordulhat, kicsike időre szükségem lesz! Viszont, hiszek benned és ebben a kötésben! Elég erős, hogy segítsen visszatalálni hozzád! –
Szusszant egyet elszántan, még, ha nem volt teljesen biztos abban, érthető lenne, pontosan mire célzott ezzel a kijelentésével. Legalábbis remélte, ténylegesen van, mármint lesz ennyire erős a közöttük lévő kapocs. Nem kergetett szappanbuborékokat rögtön a maximum szintről indulnak. Van még hova tartaniuk. Annak ellenére, határozott választ adott szíve és esze egyaránt, még nem bízhatta el magát. Mindkettőjüknek dolgoznia kell a kapcsolatukon. Neki meg kell értenie a cicák gondolkodását, ösztöneit és reakcióit. Ez pedig vörös tudósra is érvényes, akinek az emberekből kell leckéket vennie. Hosszú út áll előttük, de ahogy ránézett vörös óriásra, valamiért elhitte, hogy sikerülni fog.
- Amúgy sem hinném, bármi felruházna arra, hogy egy többszörösen doktori címet szerzett, elismert tudóst, nyelvészt, régészt, cica harcost és két kezemen összeszámolni se tudom hány panteon istenét lenézzek! Aki erre képes, csak magát minősíti! –
Tette hozzá csendesen, mielőtt teljesen elveszik a gyümölcsös tálat sunyi mosollyal fosztó oroszlán figyelésében. A látvány, beszélgetés menete annyira kezdte megint előhozni a szívdobogásos tinit belőle, utolsó mentsvárként nyúlt a dzsinnekhez. Maga is nyakig elveszett a gyümölcsös tálban, miközben próbált minden aprócska receptorát a gyümölcsökre tapasztani és a kis barátai köré fűzni gondolatait.
A hosszas magyarázat sokat segített ebben. Pontosabban vörös tudós mondandójából egyetlen szó akasztotta meg figyelmét. Összevont szemöldökkel idézte vissza a dolgot. Azt említette vörös óriás, hogy féltek elijesztik! Erre, aztán már durcásan fújta fel arcát. Előre hajolva keresgélte a bandát vörös tudós testén. Egyenesen nekik akart üzenni! A megtalálásuk, pedig nem volt kihívás, mert szép kupacban tolongtak egymás hegyén hátán vörös óriás mellkasán. Rögtön oda is hajolt hozzájuk.
- Idefigyeljetek! – Hunyorított a pánikszerű menekülésre, amire automatikusan azzal válaszolt, finoman eléjük csapott kezével. - Nenenem! Nincs iszkiri! – Szusszant egy hatalmasat. - Mégis mit kell hallanom?! Attól féltek elijesztetek?! – Tartott rövidke szünetet, vajon lesz merszük válaszolni. - Honnan vettétek ezt a csacsiságot? – Sokkal higgadtabban beszélt. - Mi okom lenne félni? Hisz beszélgetünk! Már találkoztunk is! – Pislogott hatalmas szemekkel. Kíváncsian várta a választ, vajon mit fognak erre mondani. Elvégre vörös óriás is megjegyezte ezeket. Teljesen látatlanul rohamoznák meg, valamennyire értené az aggodalmukat.
Azért nem az volt a célja, most ijesszen rájuk. Nagyot sóhajtott és finoman megcirógatta a mintákat, hátha érzik, cseppet sem mérges. Tovább sem piszkálta őket a morgásával, hiszen az sem pottyant ki a buksijából, mit kérdezett vörös óriás. Főként, hogy ennek kénytelen volt utána járni. Megérkezésüket követően valóban elveszett a felfedezésben, azonban jó ideje már nem foglalkozott teste, lélekenergiája jelzéseivel. Picikét körbe kellett saját magát tapogatnia, milyen üzeneteket hagytak számára.
- Túl vagyok töltődve energiával! – Hümmentett egyet az első megállapításán. - Zsongok. Azt hittem mástól… - Köhintett aprót. -…úgy fest, ennek is köze van hozzá. Nem rossz érzés. Szokatlan! – Kereste erősen a megfelelő szót. Kicsikét különösnek találta, mert sosem észlelte szétvetné belülről az erő. Milliárdnyi aprócska futóegér száguldott benne körbe körbe. Nagyon fura volt, mert az erei kitágultak, gyorsabb lett légzése, pulzusa pörgős ütemet járt és kicsikét zsibongtak a végtagjai.
A helyzet akkor vett ijesztő fordulatot, amikor maga köré pillantott. Megszédült a levegőben található energia sűrűségétől. Ha ez nem lenne elég a számtalan energia gombóc vidáman pattant felé. Nem érezte rajtuk a támadó szándékot. Kíváncsian vetődtek rá. A teste, viszont nem volt képes ekkora energiával megbirkózni. Elviselni sem volt képes, nem, hogy szóba elegyedni velük. Hatalmas súlyként telepedett rá. Fojtogatta és összenyomta testét, amitől nehezére esett tüdejébe oxigént tuszkolni, sőt nem nagyon sikerült. Arra sem emlékezett, ezután mi történt. Elsötétedett körülötte a világ. Észlelte előre billen, de láthatóan a karjain támaszkodott, vagyis csak pillanatnyi kiesés lehetett. Legalábbis a szeme előtt megjelenő számtalan fehér pöttyből erre tudott következtetni.
- Ezt még nem kéne erőltetnem… - Préselte ki erőtlenül a fogai között. Próbált szabadulni a nyomástól és az energia tudtára adni, hagyja békén, de hamarabb kimerült a küszködésben, mint hitte. Tovább nem bírta tartani magát. Kiszökött testéből minden erő. Előre esett az ágyon.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Óvárosi Karakura Állomás
« Válasz #56 Dátum: 2018. Máj. 12, 16:30:39 »

-Igen -bólintottam az elképedt kérdésére. Éreztem a meglepődöttségét az illatán, így behatóan figyelte az arcát. Azt tudta, hogy vannak nekem is gyermekeim, sosem titkoltam előtte a tényt. Inkább csak Namru személye lephette meg, ám gyorsan túltette magát
   -Teljes mértékben ez a magyarázat! - bólintottam halvány mosollyal. Csak olyanokat engedtem magamhoz, akik hozzám tartoztak. Gyakornokokat amúgy sem volt szokásom minden indok nélkül fogadni, vagy magam mellé venni. -Az emberek igénylik általában az indokokat, hogy ki miért van és kivel. Azt pedig azt hiszem nehezen emésztené meg a nagyátlag, hogy a fiú a fiam, már nagyon nagyon régóta. Azt pedig még nehezebben, hogy nem csak az én fiam. Így viszont minden felesleges kérdés nélkül lehet mellettem, és viszont. Az emberek között már van egy hivatalos családja, vagyis értetlenkedések lennének bőven. -tettem hozzá. Nem bíztam az átlag emberi felfogóképességben. Olyan csekély mértékben tudtak sokszor funkcionálni! Kazumi ezzel szemben nagyon nyitottan járt ebbe a világba, és gyorsan összerakta a kirakós darabjait. Most is hamar meg volt vele. Nem akadt fenn sokáig azon a tényen, hogy Namru a fiam, már azt firtatta, hogy ő melyikük a gyermekeim közül.
   -A sárkány a kislányom! -segítettem a találgatásba picit be. Azt sejtettem csak az illatokból, hogy milyen élénken megélte egy ilyen beszélgetés alatt is az érzéseit. Mindig lenyűgözött vele, hogy mennyire őszintén és élénken merte valamennyi érzését átélni.  Ezt hatalmas erőnek, és igazán szép különlegességnek éreztem nála. Így aztán főleg érthető volt, miért voltam mindig olyan kíváncsi a mondandójára. Ügyesen lepett meg újra és újra. Most sem volt ez másképp. Sikerrel vette elő a rabszolgaságom. Kíváncsi voltam rá, hogy ha már kiragadta ezt a momentumot, mit szeretne vele kapcsolatban mondani. Rákérdez a részletekre? Vagy elszörnyed a gondolattól. Ismertem már annyira, hogy azt tudtam, esze ágában sem lesz gyengeségnek, vagy elítélendő dolognak tartani. Még akkor sem, ha ez azt jelentette, hogy a semmi alól indultam az életben.
   -Lenyűgöző a bátorságod és az erőd! - mormogtam a válaszára. Nem is próbáltam tagadni, hogy boldoggá tett, hogy így látta a dolgokat velem kapcsolatban. -Köszönöm! - Nekem volt pár ezer évem, hogy ezt a tényt feldolgozzam, de ez nem jelentette azt, hogy ő is ilyen jól viszonyul majd a kérdéshez. Éreztem rajta, hogy elszomorította, de ettől függetlenül teljes mértékben őszinte volt, és bátor. És ez nagyon sokat jelentett nekem.
 Tagadhatatlanul macskásan elvigyorodtam, hogy neki állt játszani a dzsinekkel. Tény, itt voltak pár lépésre, személyesen is megtehették volna, de önző voltam, amíg ki nem pihentük magunkat,  kettesben akartam lenni Kazumi~val. Ráadásul így engem is szeretgetett, ha sejtésem szerint nem is tudatosult ez benne. Kíváncsi voltam, hogy mikor jön rá, és mennyire jön zavarba attól, épp a felső testemen kergeti a népem tagjait, meg beszélget velük.  És a macska bennem kifejezetten élvezte, amikor Kazumi simogatta, még ha a dzsinnek miatt, akkor is.  Így aztán kissé talán meggondolatlanul kérdeztem rá, na meg titkolatlanul aggódtam, és kíváncsi is voltam, hogy hogy érzi magát a történtek után. Hümmentettem egyet, hogy arról beszélt, felpörgött Atreia energiáitól. Noha az a pici közbe toldása majdnem megdoromboltatott, de folytatta, így én is igyekeztem tovább figyelni. Szükség is volt rá. Mintha csak fel kellett volna a figyelmét hívni, hogy kimerült lehet, szinte pár pillanat alatt el is dőlt. Ha lett volna ketyegőm, valószínűleg kihagyott volna pár ütemet, miközben ugrottam érte, el ne essen, meg ne üsse magát. 
   - Nintinugga szerelmére -suttogtam neki, míg felkeltem vele az ágyról. Illett hozzá ez a név, teljes mértékben úgy éreztem. Ezen elmosolyodtam magamban. Érzékeltem, hogy inkább a kimerültség játszott most közre nála, ugyanis a kezeimben már igencsak mélyen aludt. Rá fért a alvás, úgy ítéltem meg. Egy intésemre a legpuhább selyemágynemű került az ágyra, majd óvatosan visszatettem rá. Párnát igazítottam a feje alá. Még, a korábban igényelt vörös pokrócot is oda tettem kézközelbe, ha netalán keresné ébredés után. Meglepően elütött a többi ágyneműtől.  Miután a fiút kényelembe helyeztem, egy vérgyümölcs jelent meg a kezemben, miközben kisétáltam a tornácra. Míg elfogyasztottam a regenerálódásomhoz elengedhetetlen étket, békésen figyeltem a látképet. Szerettem ezt a világot, az pedig különös érzés volt, hogy Kazumi is itt pihent. Szerettem ezt a helyzetet, élveztem és megnyugtatott, hogy ott volt velem. Erre pedig szükségem is volt, nem kicsit! Az az emlék, ahogy a saját nagyanyja megpróbálta elvágni az élete fonalát, az elevenembe mart még mindig, ahogy az eszembe jutott. Majdnem felprüsszentettem az emlékre morcosan, de még időbe észbe kaptam, hogy nem kellene a fiút felébreszteni.  Helyette engedtem a macska sürgetésének. Neki is meg kellett bizonyosodnia, hogy tényleg rendben van minden. Mágiával tisztítottam meg magam, majd elterültem Kazumi mellé. Macskaként már annyiszor aludtam vele, hogy fel sem tűnt, hogy ő ezt még nem feltétlen szokta úgy meg, mint jómagam. Hagytam, hogy álmába oda fészkelődjön mellém, majd betakartam az egyik szárnyammal. Így ért utol engem is az álom nélküli alvás.


Köszönöm szépen a játékot! *-*

(click to show/hide)