Tokió

[Ishimaru Akira]

Látogatás Tokióba! Avagy megzavarják a tervem?

A próbálkozási szándék

Mikor elmondtam hosszas beszámolómat az ezüstszürkés hajú férfinak arról, amire kíváncsi volt, úgy tűnt leköteleztem vele, hogy ilyen sok mindent elmondtam arról, akiről kíváncsi volt. Még jó, hogy ennyire jó a memóriám még emberekről is. - majd gondolatom után válaszoltam neki.
- Örülök, hogy tudtam segíteni önnek, Vinzent úr. Kérem máskor is nyugodtan kérdezzen, ha kíváncsi valamire, hátha tudok benne segíteni. Ez a specialitásom, másokon segíteni. - Majd egy kisebb mosolyt eresztettem el felé. Ekkor megpróbálkoztam barátságosan meghívni valamire, amit pozitív visszajelzés követett a részéről. Bár még mindig úgy látszott, hogy bolondnak néz, hogy nem tudom megkülönböztetni őt egy átlagembertől.
- Igen, nagyon meleg van az tény, ezért jól esne egy hideg frissítő üdítő vagy valami. Bár továbbra sem hiszem, hogy hőgutát kaptam volna. - Észrevettem rajta, hogy mintha neki is melege lenne, elvégre egy nagykabátban járkál nyáron. Nem is értem, miért hord ilyenkor kabátot és azt sem, hogy bírja ezt ki. Fel is tettem a kérdést felé.
- Egyébként, hogy-hogy ilyen a ruha viselete ebben a forró évszakban? Én már biztos kidőltem volna a melegtől, ha ilyen nagykabátban lennék. Esetleg nem akarja levenni, én pedig meg is foghatnám önnek akár? - Reméltem, hogy beválik a kedves gesztusom felé, hátha ez segít megtudni idővel, ki is ő valójában. Ezért magamra erőltettem egy kedves mosolyt ismét, pedig majd meghaltam ettől a melegtől. Majd örültem neki, hogy azt mondta elkísérhetem egy helyre, ahová beülhetünk.
- Igen, hát persze, hogy kitaláltam, hogy nem idevalósi. Egyébként honnan jött, ha szabad megtudnom? Én itt nőttem fel Tokióban, mint már mondtam korábban, ha még emlékszik. Pontosan melyik helyre gondolt, ahova be akar menni? Hátha ismerem, még korábbról. - Majd olyat tettem, amire nem tudtam mi lesz a reakciója, de reméltem, hogy semmi durva, elvégre ilyet nem szokás idegenekkel tenni. Felemeltem egyik kezem majd megfogtam a vállát, és mellé léptem, majd pedig fejemet felé fordítva mosolyogva szóltam hozzá.
- Akkor talán indulhatnánk is, mert nagyon meleg van, nem igaz, Vinzent úr? - Ekkor viszont eszembe jutott, hogy nincs is nálam pénz, mivel nem is vagyok, már az élők sorában. Mégis, hogy gondoltam ezt, hogy meg tudok hívni valakit is valamire, mikor pénzem sincs?! Egyáltalán mivel szoktak fizetni azok a shinigamik, akik csak úgy eljönnek az emberek világába? Remélem, majd lesz valahogy ez a meghívásos dolog, mert ha nem tudok fizetni, nehogy berágjon rám, és harc legyen belőle. Miközben elindultunk, a gondolataim miatt, elkezdett kissé verni a víz még jobban, mint a sima forróságtól. Reméltem, hogy Vinzent nem veszi észre rajtam a kétségbeesést.

[Vinzent Feuerstein]

Vinzent sikeresen megállapította, hogy ennek a shinigaminak legalább olyan kemény a feje, mint a fém, melyből revolverjét öntötte. Hiába utalt rá finoman, hogy olyan dolgokba üti bele az orrát, amik nem rá tartoznak, továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy nem a hőség az oka képzelgéseinek.
- Ahogyan gondolja, Ishimaru úr, mindössze aggódtam az egészségéért.
Ekkor elkezdte firtatni azt a kérdéskört, melyet sosem szabadna, vagyis Vinzent öltözködését. A napszemüveget még tökéletesen meg lehetne magyarázni, de a viharkabát egyértelműen nem a legpraktikusabb öltözet ebben az esetben.
- Nem vagyok válogatós a ruháimat illetően, és köszönöm, de magam is tudnám cipelni, ha le akarnám venni.
Mivel minden felszerelését kabátja belső zsebe rejtette, így semmilyen körülmények között nem vált volna meg tőle. Elég nehezen tudta volna kimagyarázni magát, ha a shinigami megtalálná benne a hat darab seele schneidert, gintou kapszulákat és revolverét.
- Svájcban születtem. – Válaszolta kurtán, semmiféle egyéb részletet nem osztva meg magáról, mintha minden egyes információt harapófogóval kellene kihúzni belőle.
- Három saroknyira innen láttam egy szimpatikusnak kinéző helyet, gondoltam betérek majd a hazafelé vezető úton. Ha jól emlékszem még a hely nevére, valami „Hoshinomi” volt kiírva a bejárat fölé.
Éppen indult is volna ismét eredeti útirányába, akár követi a halálisten, akár nem, ekkor azonban olyan dolgot tett, ami könnyen balesethez vezethetett volna. Senki nem mondta még neki, hogy ne hatoljon be mások személyes terébe? Főleg olyanokéba, akiket még lényegében nem is ismer. Az érintés hatására már szinte rándultak is az izmai, hogy megragadja a vállára tett kezet, és gazdájával együtt ártalmatlanítsa, de nagy nehezen sikerült visszafognia reflexeit. A feltett kérdésre csak bólintott, majd elindult, hogy lerázza magáról a kezet. Őt nem zavarta volna különösebben a csend, azonban társaságára való tekintettel mégis megtörte.
- Ön egyébként mi járatban van errefelé, ha nem bánja megosztani?

[Ishimaru Akira]

Látogatás Tokióba! Avagy megzavarják a tervem?

A közös időtöltés

Válasza igencsak meglepett miszerint aggódik az egészségemért, de persze hamar rájöttem, hogy ez biztosan nem az igazság. Makacsabb, mint hittem, de nem fog ilyen könnyen szabadulni tőlem! Azért a színlelést fenntartottam továbbra is, hogy azt higyje elhiszem az aggodalmát.
- Igazán nagyra értékelem az aggodalmát, Vinzent úr, de erre igazán semmi szükség. - intézek felé egy kamu mosolyt. Mikor felajánlottam kedves gesztusom sajnos nem úgy reagálta le ahogy azt vártam. Mintha átlátna minden tervemen, dörzsölt egy fickó.
- Értem, hát túlzottan én se vagyok válogatós az öltözködésemben, csupán mindig az évszaknak megfelelően öltözöm. Kár, pedig tényleg szívesen vinném a kabátját, de ahogy gondolja. - Nagyon gyanús volt számomra, hogy nem akarja levenni kabátját, mikor egyértelműen látszott rajta, hogy melege van neki is. Teljesen úgy tűnt, mint valami maffia tag, aki rejteget valamit az emberek elől. Annak legalább örültem, hogy elmondta honnan jött, bár csak mégjobban furcsáltam, ha hidegebb országból származik, hogy a fenébe viseli el ezt a meleget kabátban.
- Jó messzi helyről érkezett. Így végképp nem értem, hogy bírja ezt a meleget ilyen jól, mikor abban az országban úgy tudom hidegebb van, még nyáron is. De látom eltökélten keresi azt az embert, aki miatt ilyen messzire eljött. - Mikor kiejtette a száján a Hoshinomi nevet, nagyon nagy mosolygás kapott el és kicsit izgatott lettem, mert eszembe jutott egy régi szép emlék.
- Hoshinomi az egyik legkedvencebb helyem régről! A családommal mindig ide jártunk vasárnaponként, mert remek ételeket is készítenek, italjuk is széles választékban van és még játékgépeik is vannak. Nem a legdrágább hely, de a nem túl gazdakoknak igen tökéletes választás, én azt mondom önnek! - A vállfogásra nem nagyon reagált semmit csak elindult, ezzel lerázva kezem. Hát, lehetett volna rosszabb reagálása is. Miközben mentünk és kissé kínos lett ez a nagy csend, ami lett köztünk, hirtelen megszólított, amire legalább őszintén válaszolhattam.
- A családom jöttem meglátogatni, hogy minden rendben van-e velük, elvégre tizenhat éve nem tudtam eljutni hozzájuk a munkám miatt. - Majd nem sokkal később elértünk szeretett régi helyemhez, majd az első szabad asztalhoz le is ültem.
- Üljön csak le ön is, Vinzent úr, amúgy is tartozom egy vallomással. - Gondoltam itt az ideje tisztázni egy kis hazugsággal fűszerezve, hogy nincs is pénz nálam és miért.
-Tudja ez eléggé kellemetlen, de most vettem észre, hogy elhagytam a pénztárcám így sajnos nem tudom meghívni, de ha ön meghív garantáltan viszonzom egyszer. Elvégre már nem vagyunk annyira idegenek egymásnak, nem igaz? Az is lehet a sors akarta, hogy találkozzunk. - Kissé aggódtam, mit fog reagálni, de bíztam benne, hogy értékeli az őszinteségem.

[Vinzent Feuerstein]

El nem tudta képzelni, vajon miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy egy idegen kabátján vigye az illető. Minden bizonnyal még mindig mesterkedik valamiben, vagy valamiféle fura fétise van.
- Régóta nem telepedtem le egy helyen sem hosszútávon. Nem cipelek magammal sok ruhát, ez a kabát azonban a kezdetek óta elkísért. Mondhatni, szinte már elválaszthatatlanok vagyunk. – Megengedett magának egy sejtelmes mosolyt, mielőtt folytatta volna. – Ameddig van mit ennem és tető van a fejem fölött, addig nincs okom olyasmi miatt panaszkodni, mint a nyári meleg. Rosszabb körülményeket is túléltek már emberek. Ami a célpontomat illeti, mondjuk úgy, van vele egy lerendezetlen ügyem. Akarok tőle kérdezni valamit…
Mivel eltérő családnévvel mutatkozott be, így a shinigami nem sejtheti, hogy valójában egy rokonát keresi, aki tartozik neki egy alapos magyarázattal, amiért hajlandó akár a világ végére is elmenni, még akkor is, ha végül csak csontokat talál.
- Játékgépek? Nem hangzik rosszul. – Főleg akkor nem, ha talál valami számára szabott kihívást is. Bár nem árt visszafognia magát, ha nem akarja felhívni magára a figyelmet egy új helyi csúccsal. Útközben ő is feltett egy ártatlan kérdést, amire meglepő választ kapott.
- Tizenhat éve, csakugyan? Az bizony nem kis idő. Pontosan annyi, mikor az Andokban találkozott Thaddäussal. Véletlen lenne?
Időközben meg is érkeztek a helyhez, amit Vinzent idefelé jövet megjelölt memóriájában. Belépve egészen barátságos környezet fogadta. Mint ahogyan azt korábban Akira is állította, nem egy fényűző hely, azonban látszott, hogy ügyelnek a komfortra. Követte a shinigamit az első szabad asztalhoz, nem messze a légkonditól. Mentegetőzésére csak legyintett egyet. Kacsalábon forgó palotát nem engedhetne meg magának, azonban közel sincs olyan rossz anyagi helyzetben, hogy ne engedhesse meg magának, hogy egy plusz személy helyében is fizessen.
- Emiatt ne aggódjon. Fogyasszon bármit kedvére, majd én állom.
Egyébként is bizonyos mértékig számított ilyen eshetőségre, legalábbis nem hitte, hogy a shinigamik emberi váltóban kapják a fizetésüket. Ha már itt volt, gondolta kihasználja az alkalmat, hogy egyen is valamit, így pár futó pillantást vetve az étlapra, már mondta is a pincérnek rendelését.
- Nekem egy hambagut legyen szíves. Frissítőnek pedig happoshut kérnék. – Hamburger steak és némi sör neki tökéletesen megfelel. Bár már elég ideje tartózkodik az országban, hogy elfogadható szinten beszélje a nyelvet, a gyomra mindig jobban örül valami nyugati eredetű ételnek, a helyi egzotikusságokat meghagyja másnak.
- Ön mit kér, Ishimaru-san? – Megszólításában egyértelműen érezhető a különbség korábbi, európai szokásokra valló megszólítása, és a most használt helyi névutótag között, mely váltás oka egyszerűen, hogy így kevésbé tűnik az étterem vendégei közül. Elég, ha amiatt csodabogárnak nézhetik, hogy még beltérben sem vette le napszemüvegét.

[Ishimaru Akira]

Látogatás Tokióba! Avagy megzavarják a tervem?

A talán kialakuló baráti viszony

Igen szép dolog az, ha az ember így megbecsüli a dolgait, akár egy ruhát. Legalább is én mindig így gondoltam erre.
- Nem hittem volna, hogy pont egy ilyen emberbe botlok, aki ennyire becsüli még a ruháját is. Ez tetszik önben, Vinzent úr. - Majd kisebb mosolyt intéztem felé, ezúttal nem csak kamusat, mint szinte eddig mindig. Ám, a mondata következő felére, már komolyabb tekintettel válaszoltam.
- Végül is, igaza van teljes mértékben, és tényleg kibír az ember rosszabbat is. Ha nem zavarja a kérdés, miért olyan fontos ez a találka önnek? - Szinte biztos voltam benne, hogy nem fogja elárulni, de azért megpróbáltam a lehetetlent. Mikor a játékgépekről is beszéltem neki meglepett, hogy van játékos fele is. Ki gondolta volna róla az eddigiek alapján.
- Örülök, hogy felkeltette a hely az érdeklődését. - Viszont később a részben őszinte válaszom a kérdésére, kínos helyzetbe hozott ismét. Gyorsan kitaláltam valamit, mielőtt gyanút fogna rólam.
- Hát, szerintem csupán véletlen egybeesés, bár mondhatni dolgoztam egy ideig az Andokhoz közeli helyen is, tudósként. Csak aztán másfelé vitt az utam később. - Remélhetőleg elhiszi a sztorim.
Igazán ultra nagy megkönnyebbülést hozott számomra, hogy nem haragudott meg a pénzhiányom miatt. Még meg is hívott, pedig nekem kellett volna őt, egész rendes fickónak tartottam ezek után.
- Lekötelez komolyan, Vinzent úr. Nagyon rendes ez magától, és nem fogom elfelejteni, tényleg viszonozom egy szép napon. - Majd kinyújtottam kezem felé, hogy kézfogással tegyem meg ígéretem előtte.
- Nálam ez így szokás, Vinzent úr, hogy kézfogással kötöm meg az ígéretet, ha ígérek valamit. - Hmm, de régen ettem és ittam ezen a jó kis helyen, de azért próbálom nem kifosztani a vagyonából, ha már meghívott. Ekkor kérdezte, hogy én mit kérek.
- Nekem egy jó nagy tál miso ramen lesz és üdítőnek, pedig ugyanaz amit, Vinzent-san kért. - Viszonoztam a barátias megszólítást. Régen ehettem rament, így igazán jól esett, még ha csak póttestben is vagyok, hogy végre ehetek egy jót és még sört is ihatok. Bár lehet attól csak még jobban melegem lesz, de sebaj. Mikor megettük ittuk, amit kértünk, felálltam és oda léptem az egyik játékgéphez, majd hívtam Vinzentet is.
- Nincs kedve jönni egy kis boksz menetet, Vinzent-san? Egyébként, mit szeretne tenni a játék után?- Kissé untam a túl sok illedelemet, ezért feltettem a kérdést felé.
- Mellesleg nem lehetne, hogy tegeződjünk ezen túl? Persze csak, ha nem zavarja önt. - Gondoltam, így egyszerűbb lenne a kommunikációnk, és barátságosabb.

[Vinzent Feuerstein]

A megbecsülés talán még enyhe kifejezés is lenne jelenleg, hiszen számtalan alkalommal köszönhette már az életét eme ruhadarabjának. Mindazonáltal ettől még csak egy kabát marad, így túlzott kötődést kialakítani komolytalan dolog lenne részéről, hiszen, ha a saját túléléséről van szó semmilyen tárgy sem elég szent, hogy ne legyen beáldozható. Az évek során megszámlálhatatlan sérülést szerzett már be életstílusának köszönhetően, ám eddig még minden alkalommal helyre tudta pofozni. Egy laikus szem meg sem tudná mondani, hogy hol volt egykoron puskagolyó ütötte lyuk, ám elgondolkozott azon, hogy vajon meddig folytatható még ez. Egyszer bizonyosan el fog jönni az-az idő, amikor le fog szolgálni régi útitársa, és egy új darab után kell néznie.
- Az imént már említettem, hogy kérdéseim vannak hozzá, melyekre csak ő tud választ adni. – Hangjában némi kétkedés hallatszott, hogy miért kell ezt megismételnie a shinigaminak. Nem hallotta volna elég jól első alkalommal? Akárhogy is, a bátyjával való elintéznivalója csak kettejükre tartozik, így ennél többet nem fog kiszedni belőle, hogy pontosan mit is értett kérdések alatt. Mint például: „Miért hagytál ott?”, „Miért nem tértél sosem vissza?”, „Miért nem üzentél egyszer sem?”. Az ezekre való válaszokon kívül már nem kívánt semmit az élettől, céljainak egyetlen mozgatórugóit képezték, amik nélkül csak egyik napról a másikra tengődne anélkül, hogy bármit is haladna előre.
Arra való viszonyítási alapja, hogy Akira mennyire mond igazat a kérdésére nem igazán akadt, így nem is firtatta tovább a témát, már egyébként is megtudta, ami érdekelte.
- Ugyan, ne is foglalkozzon vele. – Mondta a hálálkodó shinigaminak, de azért kezet fogott vele, hogy ne tűnjön udvariatlannak. A rendelt étel elfogyasztása szokatlanul csendesen és eseménytelenül telt, egyikük sem szólt sokat, amit egy Vinzentnél szociálisabb ember már biztosan kínosnak érzett volna, ő azonban értékelte a nyugalmat. Egy-egy harapás alkalmával fel-fel pillantott szemüvege rejtekéből, a bárt, illetve az ablakon keresztül a kint elterülő utcát fürkészve, csupán megszokásból. Mikor már alig maradt valami az italából, Akira ajánlatot tett egy boksz vetélkedésre. Nem volt különösebb indoka nemet mondani, így felhörpintette még a sör maradékát, majd csatlakozott ő is. A tegeződésre csupán vállat vont, jelezvén, hogy út nem zavarja a dolog.
- Ezután? Valószínűleg hazamegyek és mára ennyi. – Elég unalmas válasz volt a kérdésre, de ez volt az igazság. Mára már nem maradt semmilyen terve, ezért is engedhette meg magának, hogy itt üsse most az időt. Amennyiben Akira szeretett volna elsőnek próbálkozni, úgy előre engedte, ellenkező esetben ő lépett a masinához és jól belevágott a zsákba, ahogy csak tudott. Kesztyűi valamelyest védelmet nyújtottak, így nem kellett aggódnia, hogy felhorzsolja az öklét, de ennek ellenére nem számított kimagasló pontszámra.
- Ennél több nem hiszem, hogy várható tőlem. – Jegyezte meg közömbösen. Nem az a fajta ember volt, aki, ha harcra kerül a sor sokáig szereti húzni, így általában már az első támadásba beleadja mindenét. Távolsági harcos révén sosem fektetett nagy hangsúlyt a pusztakezes harcra és ezt testfelépítése is tükrözi. Izmai inkább szilárdak és pontosak, semmint nagy erő kifejtésére valók. Úgy gondolta számára bőven elég annyi tudás, amivel egy ellenfél nyakát kicsavarhatja, ha gyorsan és csendesen kell valakit elintéznie közelről.