Szerző Téma: A kelepce  (Megtekintve 1779 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

A kelepce
« Dátum: 2014. Aug. 23, 22:22:20 »
Típus: magánküldetés
Résztvevők: Nara Shiratori, Shiroichi Anao

Ez is olyan tipikus átlagos napnak indult, mint a többi, azt terveztem, hogy ellátogatok Karakurába Keisuke-samához *>* Ha már tudom, hogy s mint és merre van. Tervemet az ajtóm előtt gyanútlanul várakozó pillangó hiúsította meg. Először másodpercekig szemeztem a fekte pillével, azon gondolkodtam, hogyha az orrára csapom az ajtót, az nagyon gonosz lenne? Utána pedig azon töprengtem, hogy vajon a pillangóknak van-e orra…
Olyan könnyű lenne ezt megtudni, hogyha Keisuke-sama itthon lenne! T_T Na mindegy. Nagyot szusszantottam, majd meghallgattam a lepkét, hogy mégis mit szeretne tőlem. Morcosan toporogtam, hogy végre az üzenet lényegére térjen. Óriási körítéssel végül is az volt a fő mondanivalója, hogy menjek Masa-jiihez. Pont most? Most miért?! Buta ősfőember, biztos megérezte, hogy hova tartok nagy titokban és jönni akar! >.>” Pedig névrokon Naocchan nem szereti, ha kilóg a Goteies feladatai alól. Tényleg, vajon a főkapitány elmehet szórakozni Karakurába vagy az 1. osztaghoz és Seireiteihez van kötve? :o Talán sajnálnám Masa-jiit, ha nem mehetne el szórakozni az Emberek Világába, talán. :roll:
A lepke utasítását követve végül elmentem az 1. osztaghoz, még ha, hű de nagy kedvet se éreztem hozzá. Igazából új rekordot állítottam fel az érkezésemmel, de még ez sem lelkesített annyira, mert Masa-jii akkor is meghiúsította a terveimet. >_>” Ráadásul, ha az osztagának kertjében lévő fehér rózsák hirtelen kékre való változásáról fog kérdezni, hogy fogom én azt kimagyarázni? :o Csak egy ártatlan csíny volt ala’ 10. osztag, utó áprilisi tréfája! :roll:
Idegesen álltam a nagyterem ajtaja előtt és néztem azt hosszú percekig, legalábbis nekem annak tűnt. Alsó ajkamat harapdáltam idegességemben, egy épkézláb füllentésen rágódtam, mikor valaki váratlanul rám köszönt! o.O Ijedten ugrottam egyet, kezeimet védekezően magam elé emelve, csapkodva magam előtt, mintha csak legyeket hessegetnék.
- Esküszöm, hogy a rózsák eredetileg pirosak lettek volna! Vagyis, nem a mi bűnünk a 10. osztag ártatlan, vannak jogaink, ügyvédet akarunk! – hadarom kétségbeesetten. Csak ez után veszem szemügyre, hogy ki is szólított meg. Zavart nevetéssel vakarom meg a tarkómat.
- Nahát, Naracchin! Megijesztettél, thehehe – mondom. - Az előbbit vegyük meg nem történtnek, rendben? ^^” – súgom halkan, annak reményében, hogy az ajtó túloldalán eddig se hallottak semmit, akkor most végképp ne halljanak, bárki, avagy bárkik is legyenek odabent Masa-jiin kívül.
- Téged is Masa-jii rendelt ide? – érdeklődöm tőle most már normális hangon. Remélem, hogy igen és nem a rózsák, vagy az engedély nélküli távozásom miatt akarnak kihallgatni. Semmi használható ferdítést nem fundáltam ki, ráadásul Naracchin előtt félig-meddig lelepleztem magamat, tök gáz lenne, ha valóban ezek egyike miatt hívatott volna Masa-jiiT_T”
Hogyha Naracchin is idejött előre engedtem és csak utána somfordáltam be, próbáltam a lehető legtovább rejtőzve maradni, mint aki itt sincs. Olyan kényelmetlenül éreztem magamat, a legszívesebben sarkon fordulva távoztam volna a lehető leggyorsabban, amennyi kitelik tőlem. De mikor a gigászi ajtó becsukódott mögöttem tudtam, hogy ez már csak ábránd marad.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar idefáradtatok – bevezetés nélkül kezd bele Masa-jii. Hangja zordabb volt annál, mint amilyen szokott lenni. Félve nyeltem egyet. Tud a rózsákról! – futott át a gondolataimon a megállapítás.
- Yo’ – csüggedten léptem elő Naracchin mögül és üdvözöltem Masa-jiit, hiszen egyértelművé tette szavaival, hogy nagyon is jól tudja, hogy itt vagyok. Biztonság kedvéért még rá is néztem a csuklómon lévő kavicsos karkötőre. Rajtam van, tehát vissza van fogva a lélekenergiám, ezért is csináltattam meg ezt Rikocchannel. Elhúzott szájjal rázom meg kezemet, hátha így meggyógykezelem a ketyerét és rendesen fog működni a továbbiakban.
- Esküszöm, hogy nem a mi bűnünk a rózsák, kényszerítettek minket! T^T És nem akartam Karakurába menni anélkül, hogy nem kérek engedélyt! – hadarom kétségbeesetten. A pillangós ügyletet inkább meg se említem, micsoda új kép alakulna ki rólam Masa-jiiben és Naracchinben, ha megtudnák, hogy a pokollepke orrára akartam volna csapni az iroda ajtaját? Tényleg, amúgy miért csak mi ketten vagyunk itt Naracchinnel? Ez furi… :/
Behúzott nyakkal nézek körül és pislogok értetlenül Masa-jiire, kinek szavába vágva mondtam el vétkeimet. Arcára volt írva, hogy roppantul tanácstalan a felvetett ügyletek tekintetében, minek következtében legszívesebben arcon csaptam volna magamat. Lelepleztem magunkat! :facepalm: Kiestem a formából, Simán Csak Keisuke-sama biztosabban jobban kezelte volna ezt. T_T
- A legutóbbi gyűlésen felvetett kósza zanpakuto szellem ügyében előrehaladt a 12. osztag Megfigyelő részlege. A legutóbbi esetek lélekenergia mintájából hasonló nyomokra bukkantak Rukongai északi 38. körzetében és Karakura városában. Lévén a legutóbb is bejutott Soul Societybe arra kérnélek titeket, hogy itt nézzetek utána először, a vezetőség szeretne biztosra menni, hogy Soul Society tiszta – kezd bele lényegre törően Masa-jii, hogy miért is hívatott minket, halántékát masszírozva. Lehet, hogy fáradt?
Arcomra meglepettség ül ki a hallottak után. Egy pillanatra elkergette minden baljóslatú gondolataimat a rózsákról és egyéb apróságokról.
- Csak ketten menjünk Masa-jii? Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? >_< Mi van akkor, hogyha ez az igazi Dreamer, akivel összefutunk? Nem mintha nem becsülném meg Nara taichou képességét, de ha a megfelelő nyomra bukkanunk, ketten édes kevesek leszünk ellene, szerintem :S – kérdezem óvatosan célozgatva arra, hogy szerintem erősítést nem ártana, vagy valami B-terv szerűség. Bár nem igazán örülnék neki, hogyha Masa-jii olyasmivel hozakodna elő, hogy vigyünk az osztagunkból tiszteket… hallani se akarok róla! >.> Nem fogom a 10. osztag egy tagját sem veszélybe sodorni azért, mert én bepánikoltam Dreamer neve hallatán. Szóóó sem lehet róla! ˇ_ˇ
- Nem mentek egyedül, mindkettőtök osztagából iderendeltem két tisztet. Ha megbizonyosodtatok arról, hogy valóban a zanpakuto szellemmel állunk szembe, akkor a lélekmobilon küldjetek üzenetet a 12. osztagnak és további erősítést küldünk. Folyamatos tudósítást várok tőletek, mindkettőtöknél itt van a kommunikációs eszköz, ugye?
Masa-jii nem aprózta el, nemleges válasz esetén intet és egy tiszt bukkant fel az egyik sarokból, hogy odaadjon nekünk egy-egy mobilt. Bár cseppet sem tetszett, hogy a véleményünk nélkül szólt a tiszteknek. Felfújt arccal néztem Masa-jiire és igyekeztem lebeszélni magamat arról, hogy kifakadjak, mégis a főkapitány előtt állok!
- Ideje pontot rakni ennek az ügynek a végére. A lélektelefonokon láthatjátok a koordinátákat, ha nincs más kérdésetek, induljatok, lehetőleg minél előbb. A tisztjeitek minden bizonnyal már az északi kapunál várnak titeket – fejezte be mondanivalóját, várakozóan tekintve ránk, hátha még valamire szeretnénk választ kapni. Ha Naracchin feltette a saját kérdéseit, vagy esetleg egyértelműen a tudtomra adta, hogy nincs mit szólnia, akkor kicsit habozva néztem a főkapitányra, arcáról lerítt, hogy nincs jó kedve, így inkább elhessegettem nyelvem hegyén csücsülő kíváncsi kérdést. Ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy afféle dilemmát boncolgassunk, hogy a pillangóknak van-e nózijuk. Különben is, majd megevett a kíváncsiság, hogy megtudjam, melyik két tisztemet akarja Masa-jii bajba sodorni. :<
- Téged ez nem zavar, Naracchin?
– kérdezem, miközben az északi kapu felé haladunk. - Hogy Masa-jii a hozzájárulásod nélkül dönt el dolgokat ._. Legközelebb a zoknijait is befestem rózsaszínre! >.> – fűzöm hozzá morcosan. Egyszerűen nem tudok ezen túllépni, nem tehetek róla. Kellett Masa-jiinek ilyesmit tenni, remélem, hogy most tüsszög! :roll: Oké, hogy főkapitány meg minden, de vannak azért bizonyos határok, amit nem kellene átlépni.
Az északi kapunál tényleg ott vártak minket a tisztek. Az egyik Yama-jii volt, amire megkönnyebbültem, a másik arc is ismerős volt, Miharu-chan, több hónapja az osztag tagja és igazán megbízható lány, anno a 13. osztagban szolgált, és ugyanúgy szereti a citromot, mint én. :3   
Mosolyogva üdvözöltem őket és Naracchin tisztjeit is és hagytam, hogy ő vázolja előttük a dolgokat.
- Ő itt Yama-jii… ízé Yamakida Yoshirou, ő pedig Abe Miharu – mutatom be őket Naracchinnek, majd amikor a hivatalos procedúrán túl voltunk, előhalásztam a lélekmobilomat, amelyen bekapcsoltam a nyomkövetős applikációt – mert tudom, hogy így hívják 8) – és indulhattunk is.
Shunpóval viszonylag hamar odaértünk a mobil által mutatott helyre, utána kezdődhetett a kincskeresés!
- A mobil azt mutatja, hogy itt kell lennie – mutatok a földön egy pontra, ahol semmi sincs egy pár árva fűcsomón kívül. Több méterre tőlünk látni lehetett egy nagyobb erdőt, a leejtő alján a völgyben pedig egy községet, ahol lelkek élnek. Semmi különös nem volt a helyen, ahova a jelzést kaptuk. - Lehet, hogy rossz helyre küldtek minket? – nézek értetlenül Naracchinre. Kinyújtott karral, kezemben a telefonnal járkáltam körbe-körbe, hol gyöngült és lassult a mobil csipogása, hol pedig felgyorsult a hang és egyre hangosabban rikácsolt. - Ez furi :/ – morgom, majd a tisztekre nézek. - Keressetek szerintem valami furcsát, ami nem ide illő, mondjuk egy könyvet :oYama-jii meg se lepődött kijelentésemen, Miharu-chan picit meglepetten nézett rám, de igyekezett eleget tenni furcsa kérésemnek. Naracchin tisztjei pedig azt cselekednek, amit szeretnének, nem az én osztagom tagjai, nem várom el, hogy hallgassanak rám.
Mindannyian kerestünk valamit, amiről fogalmunk sincs, hogy hogyan néz ki, percek teltek el így, amikor azt vettem észre, hogy Naracchin, mintha valamit nagyon vizsgálgatna a földön.
- Találtál valamit, Naracchin? – kérdezem lelkesen, odashunpózva mellé.
Ekkor kezdődött el a megmagyarázhatatlan történések hada. Naracchin keze alatt berepedt a föld, egy fémes valami volt alatta, csigamintákkal, mint egy csatornafedél, csak nagyobb annál és díszes. Reiatsu futott rajta végig, pontosan olyan színű, mint Naracchin lélekenergiája, legalábbis, ha jól emlékszem régebből, akkor a reiatsuja pont ilyen színű. Recsegett, kattant az a valami, majd amire utána emlékszem, az Yama-jii és Miharu-chan döbbent tekintete, egy sikoly, ami az én számat hagyta el, a zuhanás érzete és sötétség.

***
Mikor felébredtem fájt a fejem és sötét volt. Sziszegve ültem fel és pislogtam párat, hogy minél hamarabb hozzászokjon a szemem a sötétséghez. Végtagjaimat fájlalva, sziszegve kényszerítettem magamat álló helyzetbe. A levegő dohos volt és hideg, és meg tudnám állapítani, hogy hány kavics állt belém.
- Van itt valaki? – kérdezem tétován. Hangom végig visszhangzódott az egész folyosón. Összerezzentem, de reménykedtem egy kósza válaszban.
Ekkor szemből egy folyosó kékes fényben derengett fel, mögöttem pedig óriási, plafonig érő lángok csaptak fel. Lélegzet visszafojtva léptem hátra egyet ijedtemben a szemben történtek miatt, majd fordultam sarkon a tűz miatt és néztem bele a lángokba. Kellemes meleg jött onnan, de attól még megijedtem tőle. Ekkor láthattam, hogy nem vagyok egyedül, Naracchin is itt van, és most kezd magához térni ő is.
- Jól vagy Naracchin? – kérdezem aggódva, és ha minden oké van, elkezdem keresni lélekmobilomat, csalódottan tapasztalom, hogy maradványai pontosan ott hevernek, ahol az előbb feküdtem.
- Csudába – morogtam. - Hol vagyunk, mi ez a hely, na és a többiek? Meg van még a lélekmobilod? Megkaphatom? – amint megkaptam tőle a ketyerét, elkezdtem rajta pötyögni. Üzenetet akartam írni Rikocchannak, hogy gáz van, addig van ideje Naracchinnek összekaparnia magát. Ráadásul aggódtam Yama-jiiért és Miharu-chanért.
- Miii?! Nincs térerő T_T – mondom összetörten, szomorúan nézve magam elé. Ekkor a kékesen fénylő folyosó felől roppantul ijesztő hangok szűrődtek felénk.
- Wááháhá T_T – húzom el a számat, majd nézek körül, mintha csak azt keresném, honnan jött, mi ad ki ilyen hangokat? A mennyezetre is ránéztem, de a nyomát se láttam annak, amiből lezuhanhattunk. Mert emlékszem a fémfedélre, tuti, hogy amiatt vagyunk idelent…
- Most mi legyen, induljunk el? – húzom a számat, még az ötletre is. - Kéne egy hely, ahol van legalább térerő… – jegyzem meg. Tétován teszek pár lépést előre, a kéken derengő folyosó negyedénél azonban az út háromfelé szakad. Egyenesen, jobbra vagy, balra. Utálom az ilyet! - Naracchiiiin~ T_T – fordulok felé kétségbeesetten, tőle várom, hogy mit csináljunk, merre menjünk, mert én most nagyon haza akarok menni! Yama-jiit és Miharu-chant akarom és biztonságot, és, hogy ők is biztonságban legyenek, meg Keisuke-samát, meg minden mást, amit nem ez a hely és Dreamer!

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 29, 18:13:32 »
Mondhatjuk, hogy nagy kő esett le a szívemről, hogy a legutóbbi kapitányi gyűlésen végre felhoztuk a Dreamer témát és Anaoval megkaptuk feladatnak, hogy mi vezethetjük ennek az ügynek a megoldását. Bár, hogy ez alatt pontosan, mit értett a Főkapitány azt nem tudom, hiszen ha nincs nyomunk, amin elindulhatunk, akkor nem tudunk sok mindent tenni. A 12. osztagot viszont informáltuk a dolgokról és megtesznek mindent, ami tőlük telhető, így nem aggódok annyira.
Az utóbbi időben nyugodtabban ültem az irodámban, mint eddig szinte bármikor, és végeztem a kapitánysággal járó ügyes-bajos dolgaimat. Ebben zavart meg a berepülő pokollepke, ami egy üzenetet tartalmazott a Főkapitánytól, hogy minél előbb menjek az 1. osztaghoz. Nem is tétováztam sokat, útnak is indultam, mert hívott a kötelesség és most annyira nem is zavart, hogy abba kellett hagynom a munkát, majd valamikor úgy is befejezem.
- Yo, Anao! - amint beértem az 1. osztaghoz és annak a nagyterme elé, megpillantottam, hogy már volt ott valaki. Megint kapitányi gyűlést akar összehívni a Főkapitány, ennyire hiányoznánk neki? Az előző még csak nem régen volt, nem történhettek ilyen gyorsan rossz dolgok, amiket nem is vettünk észre.
- Milyen rózsák? - nem értettem, hogy miről hadovál itt Anao, én nem tudok semmilyen rózsákról. - Mivel nem tudom, miről van szó, ezért persze. ^.^ - most valami titkot tudtam meg, amiről nem szabadott volna tudnom? Mivel nem tudom, milyen rózsákról van szó, ezért nem megyek vele sokra.
- Igen. Téged is? - ahogy gondoltam, Anao is a Főkapitány üzenete miatt van itt, vajon a többi kapitány is perceken belül meg fog érkezni és kezdetét veszi egy újabb kapitányi gyűlés? :o
Még nem érkezett meg további kapitány, de a nagyterem ajtaja mégis kinyílt, ezért úgy gondoltam, hogy akkor bemegyek, minthogy itt kint várjak a többiekre. A Főkapitány már ott ült szokott helyén és annak ellenére, hogy csak ketten voltunk ott, mégis megszólalt. Akkor mégis csak kettőnket hívott ide? :o
Anao ismételten előadta az „ő nem csinált semmi rosszat” számát a Főkapitánynak is, aki úgy tűnt, ugyanúgy nem tudja, hogy miről van szó, mint én korábban. De úgy tűnt ő sem foglalkozott vele különösebben, inkább rátért a lényegre, miért is hívott ide minket.
Én is meglepődök, hogy a 12. osztag ilyen gyorsan nyomra bukkan Dreamerrel kapcsolatban. Én nem sajnálom, hogy csak ketten mennénk, hiszen most csak biztosra akarunk menni, hogy valóban Dreamert találta meg a 12. osztag. Utána meg biztos összeállítunk egy elit csapatot, akikkel együtt elkapjuk Dreamer grabancát és pontot teszünk ennek az ügynek a végére.
Nem különösebben örültem annak, hogy tiszteket is magunkkal kell vinnünk, hiszen most úgy sem harcolni megyünk. Csak odamegyünk, meglessük Dreamert és erősítést hívunk, nem kellenek ehhez tisztek. Nem volt nálam a lélekmobilom, hiszen nem gondoltam, hogy szükség lehet rá, de a Főkapitány mindenről gondoskodott és máris kaptunk egyet-egyet.
Szívesen megkérdeztem volna, hogy kik lesznek az erősítés, de úgy tűnik, mindenben a Főkapitány akar dönteni és nekünk nincs is beleszólásunk a dolgokba, ezért inkább nem kérdeztem meg, legyen meglepetés. Bár nem nagyon örülök, hogy mi nem mondhatjuk el a véleményünket az üggyel és a hozzá tartozó dolgokkal kapcsolatban. Ezért inkább jeleztem Anaonak, hogy inkább induljunk útnak a tisztek már biztos nagyon várnak.
- De, nekem sem tetszik, hogy egyedül akar mindent eldönteni. Ennyire rémisztően mondtam volna el a kapitányi gyűlésen a dolgokat, hogy maga akarjon mindent megszabni? - szerintem simán ránk hagyhatta volna a dolgok megszervezését, ez azért nem olyan nagydolog, hogy a Főkapitánynak személyesen kelljen vele foglalkoznia. Bár tény, hogy jobb, ha sietünk, nem tudhatjuk, hogy meddig tervez egy helyben maradni Dreamer. - Inkább a haoriját neon zöldre, vagy csak az egyenruhája többi részét, hogy jobban látható legyen. - tettem hozzá ötleteimet Anao csínytevéséhez, mert ezzel a módszerrel én sem értettem egyet, amit a Főkapitány csinál. Kiküldhetett volna néhány tisztet, hogy figyeljék a területet, amíg mi előkészülünk és a jól összeállított csapattal lecsapunk Dreamerre.
Odaérve az északi kapuhoz, valóban ott voltak a tisztjeim és Anaoéi is, ahogy a Főkapitány megmondta. Csak egy intéssel üdvözöltem az ott lévő tiszteket, de gyorsan rá is tértem a lényegre és ismertettem nekik a szituációt. Mivel Anao is bemutatta az ő tisztjeit, ezért úgy volt illendő, hogy én is így teszek.
- Hanatsu Awai és Uchiwa Arashi. - mutattam a nevük elhangzásánál a megfelelő tisztre, bár nehéz lehet összekeverni őket, hiszen egyikük fiú a másik meg lány, így még ha fordítva is mutattam volna be őket, biztos rájönne mindenki, hogy melyikükhöz melyik név tartozik. Nem is akartam ezzel sokat foglalkozni, inkább én is elővettem a lélektelefonomat és megnéztem a benne lévő koordinátákat.
Meg is érkeztünk gyorsan a helyre, ahova a telefon mutatott, de nem volt ott semmi figyelemre méltó. Megtaláltuk a helyet, de mégsem tudtuk, hogy mit kezdjünk vele.
- Szerintem a 12. osztag nem vétene ilyen hibát. - feleltem Anaonak, akinek megfordult a fejében, hogy talán nem jó helyen vagyunk. Mivel nem volt jobb ötletünk, elkezdtünk keresni Anao javaslatára, bár ő ezt főleg a saját tisztjeinek mondta, de én is bólintottam a sajátjaimnak, hogy ők is tegyenek hasonlóan.
Először jobban szemügyre vettem a helyet és csak ekkor esett le a legkézenfekvőbb dolog, miért is nem találtuk meg, amit kerestünk, ahova a telefon mutatott. Biztosan a föld alatt van, más magyarázat nem lehet erre. Bár a levegőben is lehetne, de kétlem, hogy egy felhőben bujkálna Dreamer. El is kezdtem keresni valamit, amivel kinyithatnék egy titkos bejáratot és nem is kellett sokat keresnem, hála a telefonomnak, amivel minél pontosabban bemértem a lélekenergia lenyomat helyét.
Valami megcsillant az egyik fűcsomóban, ezért lehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Egy piros nyomógomb volt, ami elég furcsa volt, hogy pont egy ilyen helyen találok ilyet. Egyből meg akartam nyomni, de eszembe ötlött, hogy mi van, ha csapda. Dreamerről beszélünk, nem zárhatjuk ki ezt az eshetőséget se. Mégis, ezen kívül nem volt más nyomunk, így egyre közelebb vittem az ujjamat a gombhoz, de még mindig tétováztam, hogy meg-e nyomjam.
Ekkor termett ott mellettem Anao és szólított meg, amitől is megijedtem és reflexszerűen megnyomtam a gombot. Meg sem tudtam szólalni, hogy az én hibám lesz, ha most mind meg halunk ennek a gombnak a benyomása miatt. El is kezdett beszakadni alattam a föld, ami alatt valami fémszerkezet volt, de ez semmi jót nem jelenthetett. Elkezdtünk zuhanni, de szerencsére csak mi ketten, ahogy volt időm szétnézni zuhanás közben, a tisztjeink fentről néztek le ránk, de nem tudtak segíteni nekünk, mert miután leestünk a fémszerkezet vissza is záródott. Nem estem pánikba, készen voltam létrehozni egy Tsuriboshit, de mielőtt ezt megtehettem volna, egy földdarab vagy kődarab fejbetalált és elvesztettem az eszméletemet zuhanás közben.
- Jól vagyok. Te? - miután felkeltem a gödör alján, mindenem sajgott az eséstől, de komolyabb bajom nem esett. - Sajnálom, hogy sikerült aktiválnom egy csapdát. -.- - kértem bocsánatot, hiszen miattam kerültünk ide, én vagyok a felelős, hogy megnyomtam azt a gombot. T_T
- A többiek fent maradtak. Tessék. - a többi kérdésére nem tudtam felelni, de ezt az egyet tudtam és át is tudtam adni neki a lélekmobilomat, amit elővettem a ruhámból. Amíg Anao a telefonnal babrált, addig felkeltem és leporoltam magamat, hogy készen legyen az indulásra, mert gondolom nem fogunk egy helyben álldogálni.
- Szerintem induljunk. - nem volt meglepő, hogy nem tudjuk használni a telefont, hiszen nagyon mélyen lehetünk, nem is látom az a fémszerkezetet, ami miatt idekerültünk. Bár ha látnánk, se lennénk jobb helyzetben, nem tudnánk kimenni rajta, ha kirobbantanánk, akkor minden ránk omlana és még rosszabb helyzetben lennénk. Mivel csak egy felé mehettünk, ezért arra kellett elindulnunk.
- Menjünk jobbra. - az egyirányú út gyorsan háromfelé ágazott és választanunk kellett, de Anao úgy tűnt nagyon fél, ezért inkább választottam egyet én. Nem volt semmi logikám, miért is kell arra mennünk, csak menjünk valamerre.

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #2 Dátum: 2014. Dec. 20, 21:20:58 »
- Azt hiszem, jól vagyok – felelem a kérdésre. - Bár fáj a fejem, sajog a könyököm és a térdemet is beütöttem T^T – panaszkodom, miközben átveszem a mobilt.
- Rá se ránts, Naracchin. Ha nem te, akkor valamelyikünk nyomta volna meg helyetted. Az a fedél eléggé szembetűnő volt – mondom neki, hogy ne vegye magára a dolgot, hiszen azt se tudjuk, hol vagyunk, mindenre fel kell készülnünk, hogy mielőbb kijussunk innét.
- Honnan tudod? – nézek Naracchinre meglepett arccal. - Már hogy Yama-jii és Miharu-chan is fent vannak – mutatok felfelé a kővel befedett mennyezet irányába. Az valóban megnyugtató lenne, nem kell akkor azon aggódnom, hogy hol lehetnek és remélhetőleg, ha fent vannak, akkor biztonságban vannak. Remélem, hogy szólnak a Goteinek a történtekről és mielőbb tuti fedezékbe kerülnek és minket is el kezdenek keresni. ._. Nem mintha nem bíznék magunkban, de egy hely, ahol térerő sincs! Meg fogunk halni… T_T
Még párat kattintgatok remény vesztve a telefonon, de az egyáltalán nem reagál.
- Oké, menjünk, valamerre mindenképpen muszáj – húzom a számat, majd elindulok jobbra, ahogy Naracchin mondta. A telefonba továbbra is bele voltam temetkezve hátha megint fogok térerőt és akkor lecsapok a pillanatra és mielőbb üzenek a Goteinek a helyzetünkről. Emiatt teljesen ledöbbentem, amikor a lábam megszaladt és majdnem egy lyukban kötöttem ki. Eléggé esetlenül sikerült hátratántorodnom, hogy végül a földön ülve kössek ki, mintsem a nem is olyan kicsike lyuk fenekén landoljak. A kapálózó és egyéb színes mozdulatok közben, amivel egyensúlyomat igyekeztem visszanyerni, még a mobilt is elejtettem.
- K-k-k-ki rakta ezt ide… k-k-k-ki nem fejezte be az utat? – kérdezem, miközben hitetlenkedve néztem a lábam előtt tátongó szakadékra, majd a telefon után nyúltam, mely a szakadék peremén illeget-billeget, majdhogynem a mélybe pottyanva. Remélem, egyben maradt. Szerencsére nem esett szét, kicsit bajban lennék, ha így történt volna, mert nem nagyon értek ezekhez a mechanikai kütyükhöz, már az összerakásuk terén. ^^” Szóval nagyon is örültem, hogy nem esett komolyabb baja, így miután felvettem úgy szorongattam a telefont, mintha azon múlna az életem – részben igaz is, ha úgy vesszük –, és inkább előre engedtem Naracchit az út további felében, mert nem akartam még egyszer ehhez hasonló riadalmat átélni. Ráadásul az út további részében teljes sötétség honolt előttünk. Még az orromig se láttam el. :/
- Nem szeretem a sötétséget... Naracchin, tudsz csinálni valamit?
– kérdezem, ahogy utána tipegek, pár lépéssel lemaradva mögötte. Még a gyér fényben, amit a mögöttünk lévő lángok biztosítottak, egyértelművé tették, hogy az út előttünk keskenyedik, egy óvatlan lépéssel pedig könnyedén az ösvény melletti szakadékba pottyanhatunk. Olyan volt, mint egy szűk barlangjárat. Ezért a biztonság kedvéért elraktam a mobilt, mondván majd később próbálkozok térerőkereséssel és inkább a falon kitüremkedő kövekbe próbáltam kapaszkodni. Mivel alig láttam, ez tűnt a legjobb lépésnek, legalábbis szerettem volna ilyen körültekintő lenni, mert…
- Fúúúj… – húzom a számat, ahogy valami trutyiba sikerült rendkívül ügyesen beletenyerelnem. - Mi ez? :S – undorodva tartom el a kezemet magamtól, még meg is torpanok, ahogy szúró pillantással vizsgálom összekent kezemet. Bár nem látok sokat belőle, viszont érzem, hogy valami furcsa, ragadós anyag tapadt jobb tenyeremre, illetve hallom, hogy időnként egy-egy csepp a földre pottyan róla.
- Naracchiiin T_T – nyafogva tartom felé a kezemet, remélve, hogy felém fordul, és a lángocskájával, amit azért idézett meg, hogy lássuk az utat magunk előtt, most a kezem irányába fordítva vehetek rá egy pillantást, csak a biztonság kedvéért. Oké, nagyon is szerettem volna tudni, hogy mi az és nem mondjuk olvadt rágógumi vagy ragasztó, mert az mehh… Viszont utólag döbbentem rá, hogy ez a húzás meggondolatlanság volt tőlem. Kezemet túl közel tartottam a lánghoz, és a ráragadt fekete szmötyi irányíthatatlanul kapott lángra. Még kettőt se pislogtam, egész jobb tenyerem égett. Döbbenten tátom el a számat, majd kezdem el félszárnyú madár módjára csapkodni fel-le a karomat tőből, hogy az égő tenyerem mielőbb eloltódjon, de az általam várt hatás elmaradt, helyette hadonászásommal meggyújtottam a falat, mely tocsogott a fekete szmötyiben, ami a kezemre is rátapadt.
Ijedten tántorodtam el a faltól, amennyire tudtam, ugyanis a szakadék szélénél tovább – amiről a mélybe potyogó hosszú ideig zuhanó, csattogó, majd végül csobbanó hanggal érkező kis kődarabok figyelmeztettek – nem tudtam menni. A kezem iszonyatosan fájt és a döbbenet, ami az okozott, hogy a fal padlótól-mennyezetig lángra kapott miattam, és bevilágította az egészen kísérteties járatot, ráadásul képtelen voltam tenni ez ellen bármit is. A hevesen terjedő lángok fényükkel több helyen is felfedték a fekete szmütyököt elszórtan a falon, a padlón, néhol a mennyezeten is. Szóval mindez, amit láttam és a fájdalom okozta stressz miatt egyszerűen képtelen voltam felfogni elsőre Naracchin tetteit. Ahogy meglehetős gyorsasággal, valamiféle vízzel eloltotta a tűzet a kezemről, majd lefagyasztotta a lángoló falat.
- K-köszönöm – dadogva hajtom le a fejemet bűnbánóan. Pár pillanattal később remegő és fájó kezemet magam elé tartottam, hogy megtanulmányozzam annak hogylétét. Az égő hús szaga valami förtelmes volt, az egész tenyerem lüktetett és még mindig picit olyan volt, mintha égne. - A kezemet is le tudod fagyasztani esetleg Naracchin? T^T – szipogok két nagyot, miközben felé mutatom sebes tenyeremet. - Iszonyatosan fáj – krokodilkönnyeket hullajtok, miközben egyre frappánsabb köpenybe bujtatom szavaimmal a fájdalmam kifejezését.
- Bocsi, hogy ilyen nagy gondot okozok és ennyit totyogunk egy helyben ^^” Menjünk csak tovább – mondom Naracchinnek, hogy nyugodtan haladhasson tovább, megleszek én a sebes kezemmel, túlélem, ért már rosszabb is eddigi pályafutásom során! :o
A sötét folyosó előttünk elkezdett kiszélesedni, végül egy fekete szmötyivel áztatott járatban kötöttünk ki. Naracchin mellé léptem, végre volt annyi hely, hogy megtehessem, mert eddig a mellettünk tátongó szakadék nem adott erre lehetőséget.
- Pfej – húzom a szám, ahogy letörlöm az arcomra – majdhogynem a szemembe – pottyant ragacsos lobbanékony ízét. - Itt miért van ebből ennyi? Ezt valami termeli vagy micsudi? – nézek tanácstalanul Naracchinre, hátha neki van valami elképzelése erről.
A folyosón haladva egy becsatlakozás nyílik bal oldalt, vetek felé egy röpke pillantást, minek hatására rossz érzésem támad, amiért az onnét jövő enyhe meleg légáramlat megcirógatja az arcomat.
- Szerintem… – kezdek bele tétován, homlokomat ráncolva, ahogy a nyílással szemezek. - Szaporázzuk meg a lépteinket. – fűzöm hozzá kisvártatva. S mintha csak varázsszó lett volna, felfénylik valami a nyílásban, a hő egyre csak nő, amely onnan áramlik ki, mígnem tisztázódik előttünk, hogy mi is ez. Futótűz lángjai szaladnak ki a becsatlakozásból, meggyújtva a körülöttünk lévő fekete ragacsos anyagot, és a tűz egyik pillanatról a másikra bekerített minket.
Az elénk tárult helyzet egyértelművé tette számomra, hogy elfutni nem nagyon fogunk tudni és ilyen intenzív lángok eloltása sem lehet egyszerű… Nem állt szándékomban mindent Naracchinre bízni, okoztam már elég problémát, ezért hirtelen ötlettől vezérelve elkaptam az egyik kezét, majd a Fukuzei technikát alkalmaztam, mellyel a földben kötöttünk ki megúszva a ropogósra sülést.
Csupán méterekkel távolabb fedtem fel magunkat, annak reményében, hogy nem fal van a fejünk felett és a lángok se érnek el idáig. Szerencsére mindegyik bingó volt, csak egy üres, hideg folyosó volt előttünk.
- Minden oké Naracchin? – kérdezem félszegen. Kicsit hirtelen cselekedtem és nem tudom, hogy ő mennyire van hozzászokva az efféle villámtáncos technikákhoz. Nekem ez olyan természetes reakció volt, mint a levegővétel. 
Tétován néztem körül az új járatban. Innen még azt se tudjuk, hogy honnan és merről jöttünk. Óvatosan hozzá is értem a falhoz, hogy nem-e ragacsos szmötyivel van ez is kikenve, de a hideg köveken kívül mást nem éreztem, ártalmatlannak tűntek.
- Oké, most már csak azt kéne kitalálni, hogy merre tovább ^^” – mondom, miközben felé fordulok, majd eltátom a számat, ahogy hirtelen Naracchin mögött több jég kék színben rikító körök jelentek meg egy óriási kapu előtt, melyen egy óra volt, s mindez a sziklába volt belevájva. Volt benne valami különös, ami egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző.


- Ez meg micsoda? – kérdezem elhűlten szemezve a varázskörökkel, nagyot nyelve utána. Óvatosan merészkedtem közelebb a jelenséghez, melynek hatására összefüggő kapuszerű körré fonódott össze a sok egymásba csavarodott szimbólum a levegőben. - Ha nem lenne olyan fura, mint aminek látszik, azt mondanám, hogy hasonlít egy senkaimonra, csak keret nélkül – nézek Naracchinre, bár cseppet se voltam biztos abban, hogy valóban így van ez. Lévén jelenleg azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk, hogy a tűz utánunk tud jönni, avagy sem, csak ez is egy lehetőség, ami kitárult elénk.
- Szerintem menjünk erre, kíváncsi vagyok, hogy tényleg egy kapu e, lehet, hogy ez a kijárat – mondom reménykedve Naracchinnek. Persze megértem, ha nem akar erre menni és inkább a másik irányba haladna. Bár egyik se biztonságosabb a másiknál, hiszen semelyikről sem tudunk semmit. :/

//
Bocsi, hogy eddig tartott ^^"" Remélem, lereagálható >.< //

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #3 Dátum: 2015. Febr. 19, 15:58:56 »
- Esés közben láttam, ahogy lenéznek ránk, mielőtt bezárult volna a csapóajtó. - válaszoltam Anaonak és tudom, hogy elég fura, hogy esés közben ilyenekre van időm, de hát pont felfelé fordulva zuhantam és akaratlanul is láttam őket. Mondjuk, ha rendesen a zuhanás irányába nézek, akkor talán meg is tudtam volna állítani magunkat zuhanás közben.
- Pokollepkét kellett volna amúgy magunkkal hozni, azok biztos ki tudtak volna jutni innen valahogy. - jegyeztem meg a térerővel kapcsolatban, hiszen a pokollepkékhez nem kell ilyen és praktikusabbak is Soul Societyn belül.
Az elágazásnál jobbra mentünk, ahogy azt eldöntöttem, viszont Anao ment elöl és mintha egyre sötétebb kezdett volna lenni. Egyszer csak meg is torpan Anao és hátrálni kezd, hogy elfogyott az út előle. Ezután engem küldött előre és mielőtt kérte volna, már idéztem is meg egy Shakkahout, hogy bevilágítsam a környezetünket.
- Már meg is van. - mondtam és meg is szemléltem, mi van körülöttünk, de nem láttam semmi érdekeset. Anao viszont valamit talált, ezért felé fordultam a tűzzel, hogy jobban láthassa. Arra viszont nem számítottam, hogy belerakja a kidoumba a kezét és lángra kap. o.ő
Már készültem is használni a Toge Mizu Tate-t, hogy a földből kinyert vízzel eloltsam a kezét, de ekkor már az egész falat meggyújtotta Anao. O_O Ezzel a kidouval nem tudtam volna eloltani az egész falat, ezért csak Anao kezére locsoltam a vizet és inkább a Hyouga Seirannal fagyasztottam le a falat, ez tűnt a leglogikusabb lépésnek.
- Inkább meggyógyítom... - elég fura kérdés, hogy fagyasszam meg a kezét és nem is csinálnék ilyen drasztikust, hiszen ha meg tudom gyógyítani, akkor erre nincs is szükség. Nem csak egyszerűen a Keikatsut használtam, hanem egy kicsit belekevertem a korábbi jég kidoumból is, hogy hűsítő érzést keltsen az érintésem.
- Semmi baj, csak máskor vigyázz jobban. ^^ - válaszoltam a bocsánatkérésre, elvégre nekem sikerült beindítani a csapóajtót, amivel idejutottunk, így nem lenne jogom haragudni rá. Ahogy haladunk tovább, egy apró lélekenergia hullámot éreztem, de tudtam, hogy nem ellenségről van szó, hanem megjött, amit a 12. osztagtól kértem. Elővettem a Zajikumat az egyenruhámból és széthajtogattam, de rájöttem, hogy ehhez két kéz kellene, nekem meg az egyik el van foglalva, hogy világítson.
- Megfognád az egyik végét? - kértem segítséget Anaotól és ha úgy tett, ahogy kértem, akkor lélekenergiát vezettem a papírba, hogy láthatóvá váljon az üzenet és el tudjam olvasni. Direkt kértem, hogy ne pokollepkével küldjék, mert így jobban megmarad, minthogy egyszer hallom az üzenetet.
- Ahogy gondoltam, köze volt Dreamerhez. - jegyeztem meg olvasás után legfőképpen magamnak, ahogy meggyőződtem róla, hogy Jokeren tényleg ott volt Dreamer léleklenyomata és annak köszönhetően találták meg ezt a helyet és a másikat. Bár most nem akartam vesztegetni az időt az olvasgatással, csak gyorsan rá akartam pillantani, ezért el is raktam a papírt, hogy haladhassunk tovább.
- Nem tudom én se. - válaszolok Anaonak, mikor véget ért az előbbi keskeny járat és egy másikba értünk, ahol nagy mennyiségű trutyi volt, de nekem sem volt fogalmam, hogy kerülhetett ide. Anao ezután figyelmeztet valamire az egyik nyílás felől, ezért követem futva, de nem sokáig jutunk, mert körülvett minket a tűz. Már készültem volna, hogy eloltsam ezt a tüzet is, de Anao megragadott és lerántott magával a földbe.
- Jól vagyok... de el tudtam volna oltani a tüzet. :roll: - feleltem kérdésére és én is megnéztem, hogy hova is kerültünk most. Nem láttam semmi furcsát itt, de egyszer csak feltűnt, hogy Anao nagyon néz valamit mögöttem, ezért megfordultam.
- Valami kapuszerűségnek látszik. - reagáltam a fényes körökre és Anaonak is úgy tűnt, mintha egy átjáró lenne. Úgy tűnik nagyon meg akarja nézni közelebbről, ezért bólintottam neki, hogy menjük akkor arra. Igazából mindegy, hogy merre megyünk, csak egyszer jussunk ki valahol a végén.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Febr. 19, 15:59:21 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #4 Dátum: 2015. Márc. 18, 10:57:18 »
Teljesen le voltam nyűgözve Naracchin kidoujától, amivel lefagyasztotta az egész falat. Mikor hozzáértem a jégtömbökhöz, az még nem melegedett át, pedig a fagyott rész mögött látni lehetett még a lángokat. Ha nem is tartana ki örökké, akkor is jó húzás volt. Ezt még én is szívesen megtanulnám! *3* Milyen menő már!
- Naracchin :o … Nem is tudtam, hogy tudsz gyógyítani T3T – mondom teljességgel meglepődve. Bár ilyen csúcs jég kidou után talán nem kellene ezen csodálkoznom. Az pedig még inkább lenyűgözött, hogy a gyógyítás alatt hűtötte is valahogy a kezemet. Tsucchin szokott ilyen gondoskodó lenni, amikor a 4. osztagba kerülök valamilyen úton-módon. Mellkasom nehezebb lett egy pillanatra és elszontyolodtam, eszembe jutottak a többiek és én most legszívesebben haza akarok menni! T-T 
- Miért kellett leesnünk ide Naracchin? T^T – nyafogom. Siránkozásomat betudom annak, hogy a kezemet ért égési sebek gyógyítása alatt azért még egy picit csíptek, meg fájdogáltak. Az egyiknél inkább el is rántottam a kezemet. :sad: - Fáj. Inkább ne! :S
Az út folytatásánál meglepve ér Naracchin kérése, persze szó nélkül tettem eleget neki.
- Persze, ha szeretnéd. :o Így jó? Jól fogom? – kérdezem tétován. Csodálkozva néztem meg jó alaposan a ketyerét. - Ez egy Zajiku? – teszem fel végül meglepetten a kérdést, amint jobban megfigyeltem, hogy mi is ez.
- Tök régóta nem láttam ilyet! – mondom lenyűgözve, amennyiben igen választ kaptam. - Honnan van? – érdeklődöm, majd míg várom válaszát a feltett kérdésemre, kíváncsi szemekkel néztem, hogyan is működik a kütyü, amit egyenruhája rejtekéből halászott elő Naracchin.
- Hogy tessék? – kapom fel a fejemet Dreamer nevét hallva. - Ugye nem arra akarsz kilyukadni, hogy Dreamer itt van valahol…? :S Az eléggé gáz lenne, főleg, hogy mi se tudunk kimenni és a Goteiel se tudunk kapcsolatba lépni, ráadásul erősítést se hívhatunk így – szavaim során még a hideg is kirázott. Remélem, félreértettem és Naracchin nem Dreamerre gondolt. Bár tény, Dreamer húzásaira nagyon illene ez az egész helyzet, amibe belecsöppentünk. Csapdák egy földalatti bunkerben! Vagy inkább alagútrendszerben? Vajon ez a hely mindig is itt volt Rukongai alatt? :o
A tűz érkezésekor, amint sikeresen el tudtunk menekülni a Fukuzei használatával, vagyis hát igyekeztem ezzel törleszteni Naracchin gyógyítását. Kicsit megrökönyödök, amikor elárulja, hogy egyszerűen kezelni tudta volna a helyzetet. Nekem a belső vészcsengőm azt mondta, fussunk, magától értetődő volt, hogy azonnal cselekedek rá! 
- Tényleg? ^^” Bocsi, ez tőlem mondhatni reflexszerű volt! De legközelebb elég lesz simán csak annyit mondanod, hogy „köszönöm” :3 – veregetem hátba, meggondolatlanul. Ugyanis pont a sebes kezemet sikerült befognom erre a célra. Így a harmadik ütésnél be is rekesztettem a barátságos műveletet, alsó ajkamba harapva, kis híján elzokogva magamat. Még maradt hébe-hóba egy két heg folt, ami ezek szerint érzékeny. Legközelebb óvatosabb leszek! T3T”
A kapu nagyon érdekes volt, szóval örültem, hogy Naracchin végül beleegyezett, hogy erre menjünk. Habár felmerült bennem némi aggodalom, hogy talán ez még nagyobb veszély felé irányít minket. De úgy döntöttem megadom a lehetőséget ennek az útiránynak. A sötét útszakasz különben is sokkal ijesztőbb volt. Inkább nem akartam arra menni, szóval részemről maradt ez. Bár a másik úton is elmentem volna, ha Naracchin mégis azt választotta volna ki. De szerencsére nem így történt.
- Igen, szerintem is annak tűnik – bólogatva helyeselek neki. - Bár én még sose láttam ilyet. Te esetleg igen, Naracchin? – nézek rá kérdőn, hátha volt már dolga ilyesmivel és tudja is, hogyan működik. - Nem tudod véletlenül, hogy kell átmenni rajta? Mármint elég, ha átlépünk ezen, vagy kellene jelszó is hozzá? :S – fejtegetem a megkezdett gondolatmenetemet hangosan, hiszen nagyon is kíváncsi voltam Naracchin véleményére a kapuszerűség felől.
- Oké… akkor menjünk – lépek a kapu aljába, háromszor ismételve el a lépés mozdulatát. Felemeltem a lábam, óvatosan raktam ki magam elé, majd aztán gyorsan visszahúztam. Ijesztő volt ez a kapu! Nem úgy nézett ki, mint egy senkaimon, furcsa energiákat árasztott magából.
- Nem mehetnénk inkább egyszerre? :sad: – félszegen nézek Naracchinre. Behúzott nyakkal, vékony hangon, félve teszem fel a kérdésemet felé. Lehet, hogy kinevet… persze minden oka meglenne rá, mert eléggé nevetséges, hogy megijedtem a kaputól, ami kitudja hova vezet. De hát éppen ez az! Kitudja, hogy hova vezet?–, máris nem olyan biztonságos az egész. Így fejben kimondva mégsem hangzik olyan furcsának… ^^
Ha Naracchin mégis nemet mondana arra, hogy együtt menjünk át a mágikus járaton, akkor minden bátorságomat megkísérlem összeszedni, hogy… mögé lépve átlökjem. *>*” Persze én is megyek utána! Nem engedném el egyedül! No meg aztán én sem szívesen maradnék egy ilyen idegen helyen egyedül! :O.O:


A járat túloldalán már nem volt olyan sötét, ahogy átléptünk a kapu mögöttünk bezáródott ugyan, az nem világított már. De egy furcsa absztrakt mintájú kövön álltunk, ami egy ideig hasonló kékes fényáradatban úszott és mire az is kialudt, akkor sem vett körbe minket újra a sötétség, ugyanis a fáklyák a fal mentén sorra föllángoltak. Minden oszlopon volt egy, ami a köztük lévő ablakszerű dolgokat határoltak, mely mögött gyertyák voltak. Amikor közelebb mentem, hogy kinyúljak az ablak résein, azt tapasztaltam, hogy nem sikerült, mintha kezem láthatatlan falba ütközne. Nagyon is elcsodálkoztam rajta! :o
A teremnek hatalmas belmagassága volt és különös mágikus jelenlétet lehetett érezni a szoba közepén álló angyalszárnyú szobortól. A terem „ablaktalan” oldalán, egy kisebb kőállványon lévő márványtálban kék víz derengett, amelyből apró kék fénylések buborékszerűen jöttek ki. Mögötte mindenféle kacat volt egymás hegyére-hátára ömlesztve. Dobozok, törött deszkák, hordók, melynek többsége üresen állt. A kőfalra kihelyezett polcokon látni lehetett még további kisebb-nagyobb angyal szobrokat, edények üvegből, porcelánból. De a legfigyelemfelkeltőbb még így is a dobozra kihelyezett pléden lévő szertartásra emlékeztető asztal volt. Ezen mécsesek világítottak, mögötte pedig egy tükör, vagy egy kép, messziről időnként írást láttam benne, ahogy figyeltem, de innen nem tudtam elolvasni.
A terem túloldalán lévő falban angyalszárnyakkal körülfogott ajtó tátongott. Odakint sötét volt, semmit nem láttam, hogy merre-hová vezet.
- Szerinted, mi lehet ez a hely, Naracchin? – kérdezem szinte suttogva, inkább visszahúzódva mellé, miután megvizitáltam az ablaknyílásra hasonlító valamit. Nem igen mertem mozogni bármerre, egészen addig, míg Naracchin nem kezdte el közelebbről megmustrálni a helyet. Akkor a nyomába szegődtem. Olyan nyomasztó volt nekem ez a hely, egyáltalán nem nyerte el tetszésemet.
- Lehet nem kéne sokáig itt maradnunk és tovább menni? :/ – vetettem fel az egyetlen járható útra mutatva. Bár roppantul érdekelne, hogy mi lehet ez a terem, hogy került ide, használja-e valaki? Erre amúgy volt egy olyan sanda gyanúm, hogy valószínűleg igen a válasz, és valahogy nem különösebben voltam kíváncsi arra, hogy vajon kicsoda. ^^”

(Ilyesmi, csak lépcsők, nagy nyílások nélkül. Teljesen sötét van itt, csupán a gyertyák adnak némi fényt.)
(click to show/hide)

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #5 Dátum: 2015. Ápr. 17, 20:59:36 »
Hát, eddig nem tűnt olyan veszélyesnek ez a hely, hogy ne tudnánk megvédeni magunkat, de ha valóban Dreamer keze van a dologban, akkor a legrosszabb még bizonyára hátra van. Nem szabad lebecsülni, de feleslegesen se kell aggódnunk, hiszen tudjuk Dreamerről, hogy szeret játszadozni az áldozataival, így remélhetőleg ennek az egésznek a végére tudunk érni.
- Persze, hogy tudok. Még a Kidoushuuban tanultam a többi kidou mellett, bár nem olyan jól megy még, mint a 4. osztagosoknak. - magyaráztam el Anaonak, honnan is tudok gyógyítani. Kidouknál elsősorban a hadoukra és a bakudoukra támaszkodom, de meg akartam tanulni gyógyítani is, bár igaz, hogy egy kicsit elhanyagolom a másik a kettőhöz képest, de majd valamikor erre is rágyúrok.
- Mert megnyomtam a gombot, amit nem kellett volna. :| - válaszoltam Anao egyértelmű kérdésére, bár gondoltam, hogy nem akarta az orromra kötni, hogy ez az egész az én hibám, hiszen már egyszer bocsánatot kértem és úgy tűnt, mint aki meg is bocsátott nekem. Amikor pedig elvette a kezét, abba is hagytam a gyógyítást, biztos nagyon rosszul csináltam. T_T
- Jó lesz, köszi. Igen, az. - válaszoltam sorban Anao kérdéseire, miközben próbáltam elolvasni a 12. osztag elemzésének eredményét. Bár valahogy össze tudtam rakni, hogy nem véletlen ez az időzítés, hogy pont egy Dreamer lehetséges búvóhelyén kaptam meg az adatokat.
- Megőriztem, amit még régen kiküldetéseknél használtam. Jó, amikor egy üzenetet többször el akarok olvasni, mert ügye pokollepkénél csak egyszer meghallgatom és továbbmegy, a lélekmobilt meg annyira nem szeretem, elég, ha az Emberek Világában használnom, itthon nem akarom. - fejtettem ki a véleményemet ezekkel a felszerelésekkel kapcsolatban, hogy ezekért a modern kütyükért annyira nem vagyok oda, bár ha nincs más választásom, akkor használom őket. Ugyan nem azzal van bajom, hogy nehéz őket kezelni, hiszen általában gyorsan betanulom őket, de akkor is jobban ragaszkodom a régi jól bevált módszerekhez. Bár van ez ellen ellenpéldám is, mivel a legújabb sütő, amit az Emberek Világában vettünk, nagyon jól működik. *>*
- Azt nem tudom, hogy itt van-e, de a 12. osztag az én mintám léleklenyomata alapján talált rá erre a helyre, ahol hasonló lenyomat volt. Szóval bizonyára itt járt Dreamer, ennél több viszont nem biztos. - mondtam el részletesebben, amit az üzenetből megtudtam, de ekkor eszembe jutott valami. - Várj! Van rá módszer, hogy kapcsolatba lépjünk a kintiekkel. - nem is akartam többet mondani, inkább neki is kezdtem. Az egyik közeli fal felé tartottam mindkét karomat, amiken meg is jelentek a szokásos minták, amik ehhez a technikához tartoznak.
- Bakudou 77, Tenteikuura! - meg is jelent a négyzetes alakzat a kezeim előtt, de amint kapcsolatot akartam létesíteni a kinti tisztekkel, valamiért nem akart összejönni. Ennyitől azonban nem adtam fel, máris rajzoltam a kört a földre a következő technikához. - Bakudou 58, Kakushitsuijaku! - felvillant fehér fényében a kör és elkezdtem a négy negyedében a karakterek váltakozni. De itt sem volt minden rendben, mert amint pontosítani akartam a bemérendő személyeket, nem jelent meg több karakter a körön belül.
- Valami meggátolja, hogy a kintiekkel felvegyük a kapcsolatot... Tehát nem csak a mélységgel volt a gond a lélekmobilnál. - raktam össze a tényeket, bár igazából engem annyira nem zavar, hogy nem tudunk a kintieknek üzenni, csak azt tudnánk mondani nekik, hogy jól vagyunk, mert még nem győződtünk meg róla, hogy valóban itt lenne Dreamer és feleslegesen idecsődíteni a fél Gotei 13-mat felesleges lenne.
Tovább haladva még több tűz elől menekültünk el, majd végül egy kapuszerűségnél lyukadtunk ki, amiről nem tudtuk, hogy micsoda, de azon lívül, hogy ez egy kapu lehet nem volt más ötletünk.
- Én se láttam még ilyet, de gondolom ugyanúgy, mint akármilyen más átjárón. Minek kéne jelszó? - megyek közelebb az átjáróhoz, hogy átlépjek rajta, amikor Anao mondta, hogy együtt menjünk át rajta. Meg is fogtam ezért a kezét, így legalább nem szakadunk el egymástól az átjáróban.
Az új terem, ahova megérkeztünk, egy kicsit világosabb volt, mert fáklyák gyúltak ki a falon. Nem tudtam, hogy hova kerültünk, de itt legalább volt valami, amit megvizsgálhattunk, nem úgy, mint eddigi utunk alatt.
- Valami elhagyatott vallásos helynek tűnik. - válaszoltam Anao kérdésére, majd elkezdtem jobban körülnézni. Az első szembetűnő dolog a terem közepén álló szobor volt, amitől valami furcsa érzés fogott el, ezért odamentem legelőször.
A szobor lábánál egy írást fedezek fel, ami ismerősnek tűnik, de csak egykét jelet értettem meg belőle, amikkel így nem nagyon tudok mit kezdeni, mert túl sok másik van mellette. Ezért inkább letettem róla, hogy ezt elolvasom, inkább megnéztem a szobrot jobban. Végignézve rajta, feltűnt, hogy arctalan volt, de más furcsát nem vettem rajta észre. Egyik pillanatban viszont a saját arcomat láttam az eddig arctalan szobron viszont, mintha tükörbe néztem volna. Pislogtam is nagyokat és megtöröltem a szememet, mert meg volt rá az esély, hogy csak képzeltem. Ismételt ránézésnél nem is láttam ismételtem, ezért elkönyveltem magamnak, hogy csak a gyér fényviszonyok miatt lehetett csak.
A másik gyanús hely a szobában a tükrös oltárszerűség volt, ezért az volt a következő állomás. Belenézve a tükörbe ismételten egy szöveget láttam a korábbi nyelven, de nem sokáig, mert átváltozott a saját nyelvünkön lévő szövegre és így már könnyedén el tudtam olvasni.
- Ez egy vers. :o - jegyeztem meg Anaonak, aki eddig a nyomomban volt, és ha kérte fel is olvastam neki. Amint viszont a végére értem egy fuvallat szállt végig a termen, ami nem jelenthetett mást, minthogy itt van valahol egy nyílás kifelé, lehet, hogy más közel vagyunk a kijárathoz.
- Menjünk, de vigyünk magunkkal fáklyát, hogyha szükség lesz rá, ne kidouval kelljen világítani. - javasoltam Anaonak még továbbindulás előtt. Nem tudhatjuk, hogy meddig lesznek még fáklyákkal kivilágítva az utunk, ezért jobb, ha viszont magunkkal egy-kettőt.

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #6 Dátum: 2015. Máj. 01, 14:49:53 »
Szép is lett volna, ha sikerül felvennünk a kapcsolatot Yama-jiivel és Miharu-channal. Jó lenne szólni nekik, hogy ne aggódjanak, és minden rendben van, és talán tudnának segíteni a kijutásban. Mert az egy dolog, hogy Dreamer itt járt, és ha most is itt van? Nem szeretnék találkozni vele, én erre még nem vagyok felkészülve! :S
Mikor Naracchin elmondja nekem, hogy valami megakadályozz minket abban, hogy kapcsolatba lépjünk a fentiekkel a döbbenet mellett kicsit meg is ijedek. Egyszerűen csak Dreamerre tudok gondolni, de hogyha mégsem ő az, hanem valami más? És ha más, akkor mégis micsoda? Ez egyre ijesztőbb, ki akarok jutni innét! :S
- Akkor jobb lesz, ha minél előbb megtaláljuk a kijáratot! – jelentem ki habozás nélkül. Igyekeztem megemberelni magamat, mert több félelem volt érezhető a hangomban, mint azt szerettem volna. Pedig én nem félek, nem félek! >.<”
~ Dehogynem Kiscsillag :roll:Téged senki sem kérdezet karót nyelt kígyó! T-T – reagálom szemrebbenés nélkül Hyozanryuu sértegetésére, mire csak sértett morranást hallatott. Csak ezután tudatosult bennem, hogy talán nem kellett volna rajta levezetnem a félelemből származó idegességet, hiszen ő nem tehet róla, hogy itt vagyunk. Mi voltunk túl figyelmetlenek. Viszont igaza van, túlságosan aggódok! Mondjuk okkal, itt vagyunk egy nevenincs helyen térerő, élelem és térkép nélkül, anélkül, hogy tudnánk bármit is. Szerintem okkal félek! :|
- Hát, ki tudja… fura ez a hely én kinézek belőle bármit, szóval lehet akár jelszó is! – adom meg a választ Naracchinnek. Nem lehetünk gondtalanok! A végén kiderül, hogy amit mi átjárónak hiszünk nem is az és ki tudja mi fog velünk történni, hogyha megpróbálunk átmenni rajta. Habár ebbe még belegondolni is szörnyű! >.<” Inkább meg se akarom tapasztalni, szóval maradjunk csak annál, hogy ez egy ártalmatlan átjáró, olyasmi, mint a senkaimon é semmi nem fog történni! Remélem… :S
~ Most kit próbálsz megnyugtatni Kiscsillag, magadat vagy engem? Biztosíthatlak róla, hogy fenségességem nem tart semmitől, szóval embereld meg magadat, mert csak szégyent hozol rám! :| – Az előbb még visszaszívtam volna a mondandómat, hogy Hyozanryuu ne haragudjon rám. Most viszont azt kívánom bárcsak a lelkébe tapostam volna az előbb, így akkor nem tehetne megjegyzéseket rám. Mindig olyan szívtelen! T-T”
Gyémántsárkány sértegetésével nem foglalkozok sokáig az elénk tárult hely ugyanis eléggé ámulatba ejt. Örültem, hogy a balsejtelmeim nem igazolódtak be és nem lett semmi bajunk az átjáróban. De a helyet átjáró misztikus érzés már cseppet sem volt barátságos, elkezdtem ódzkodni az egésztől, főleg a gondolattól, hogy több időt töltsünk el itt. Na, azt már nem!
- Nem úgy néz ki szerintem, mint ami el van hagyva… de tény, ennél még az én szobámban is nagyobb rend van! – állapítom meg, miután körülnéztem. Szinte azonnal Naracchin nyomába szegődtem, amint felfedező körútra indult a teremben. Nem tetszett a hely és úgy gondoltam jobb, ha egymás közelébe maradunk, mielőtt történik valami. Kitudja, talán ez a terem is váratlanul kigyullad! :O.O:
A szoba közepén álló szobrot gyanakodva méregetem, hamar megállapítom róla, hogy egy angyalt ábrázol, melyeket már láttam az Emberek Világában különböző képeken, amikor szolgálatban voltam ott, még régebben.
- Nincs arca – suttogom halkan, még a hideg is kiráz. Szép a szobor, de ijesztő! Nem bámulom túl sokáig, hamar felzárkózom Naracchin nyomába, habár nem tetszett, hogy azt a fura asztalt akarja megközelíteni.
- Szerintem ne kéne hozzáérni semmihez – jegyzem meg, miközben pár lépésnyire hátrább állok meg Naracchintől. Nem akarok a közelébe menni, mert nem tetszik. De a döntésemen azonnal módosítok, amikor úgy érzem, mintha valami figyelne. De amikor megfordultam, hogy megnézzem mi az, nem láttam semmit se. Lehet, hogy túl sokat aggodalmaskodom, és már képzelődöm? ^^”
Így immáron Naracchin mellett állva, sűrűn nézve magam mögé, azért időt szakítok az asztalnál lévő tükörre is, amelyből valami furcsa szöveget veszek ki.
- Ez micsoda? – érdeklődöm kíváncsian nézegetve a tükörben álló szöveget. A válasz után enyhe meglepettséggel nézek Naracchinre. - És mi áll benne? :o – kérdezem Naracchint, mintha csak nem látnám rendesen a tükröt és amiatt nem tudnám elolvasni. Nem igazán szeretek dicsekedni azzal, hogy még nem ismerek minden kanjit, mert már tanulom őket! Egész sokat felismerek, most is, amit innét látok… legalább háromról tudom, hogy mit is jelent! De Naracchin mégis ügyesebb nálam az olvasásban, szóval okosabb volt tőle kérdeznem mintsem tippelgetnem, hogy mi lehet micsoda.
Miután Naracchin felolvasta a tartalmát, behúzott nyakkal álltam mellette. A hideg fuvallattól kirázott a hideg és félve lestem magam mögé, a fura érzés mintha az a valami megint mögöttem lenne és figyelne egy pillanatra erősödött. De nincs ott semmi, legalábbis nem látok semmit. Biztos csak képzelődöm! ^^” Megkönnyebbült sóhaj tör fel belőlem.
- Miért nem olvasod végig? Hol a vége a versnek? – kérdezem félszegen, hátha csak Naracchin állt meg a szöveg vége előtt. Mikor megtudom, hogy ez a vége, az első gondolatom az, hogy minél előbb haza akarok menni! O_O” Aztán azzal nyugtatom magamat, hogy biztos, akié ez a terem, nagyon szeret szokatlan, kísérteties dolgokat írni.
A továbbindulásról való elhatározásnak nagyon örülök, már nem igazán akartam tovább maradni ezen a rémisztő helyen.
- Oké – bólintok rá arra, hogy részemről is indulhatunk. - De minél előbb, olyan rossz érzésem van – mondom, miközben magamhoz veszem az egyik fáklyát. Nem fejtem ki inkább Naracchinnek, hogy miféle bajsejtelmem van. Lehet, hogy butaság és nem szeretném, hogy aggódjon emiatt, inkább hát jobb, ha hallgatok.
Mikor a fáklyát a kezembe veszem, eléggé meglepetten fogadom, hogy nem áraszt meleget magából. Gyanakodva nyúlok a lángja felé, ami egyáltalán nem éget! O.O Már pedig a 10. osztag tagjainál kevesen vannak, akik olyan jól értenek a tűzhöz, mint mi! Tenyeremet fordítom a „láng” fölé és vezetem el felette párszor, a csóva elérte a kezemet, de egyáltalán nem égetett. De mégis világít, ez olyan fura! :o
- Naracchin a fáklyában nem tűz van! – fordulok felé, megosztva vele a furcsa tapasztalatot. Habár így kimondva elég nagy butaságnak hangzik. ^^” - Gyere és nézd meg te is! – olyan szokatlan energiát áraszt magából, csiklandozza a tenyeremet, picit hasonlít ahhoz, mintha egy shakkahout tartanék a kezemben. - Biztos nem lesz gond abból, ha mi elvisszük ezeket? – kérdezem Naracchintől. Bár van még itt elég, hogy ne legyen gond a szoba megvilágításában azzal, hogy két fáklya hiányzik. De azért főbb az óvatosság, vagy mi…
Mikor elindultunk egy szélességében szűk folyosó tárult elénk, éppen hogy elfértünk egymás mellett. Ráadásul úgy nézett ki, mintha nem is kellenének a fáklyák, mert voltak gyertyák pár méterenként magán a falon. De ezek egy idő után elfogytak és koromsötétség ólálkodott előttünk. A folyosó belmagassága itt is hatalmas volt. A padlót egy idő után – nem is tudom, mióta vagyunk úton – víz borította. Hangosan csattogott talpunk alatt a folyadék, ami fogalmam sincs, hogy honnan származhatott. Semmiféle vízcsobogást nem lehetett hallani a távolból, ami megmagyarázná ezt. S bár eltűnt az a baljós érzet, ami a szobában vett körül minket, most az ismeretlentől való félelem tette hátborzongatóvá ezt az egészet.


- Vajon hová vezet ez a folyosó és mennyi van vissza a végéig? :/ – kérdezem Naracchintől, hátha neki van valami elképzelése. Hangunk visszhangzott a szűk járatban, ezért ösztönösen halkan beszéltem, hogy ne ébresszek fel semmit sem a hangommal. Mármint… nem mintha lenne itt bármi is rajtunk kívül, vagy ha igen, nem most szeretném megtapasztalni. :S
Hirtelen hangos kattanás visszhangzik körbe a folyosón, amikor a talpam alatt besüpped az egyik kő. Elsápadok a zsivaj hallatán, még lélegezni sem merek, nem hogy megmozdulni!
- Naracchin~~ – elhaló hangon hörgöm a nevét, ahogy lassan felé fordítom a fejemet. - Azt hiszem ráléptem valamire, amire nem kellett volna :pale: – ismerem be bűnömet, hogy tudja a hang honnan is származott, de legfőképpen ki tehet róla.
Ahogy megvilágítom a furcsa fáklyával a lábam környékét, látni, hogy a kövön, amelyikre ráléptem egy furcsa nonfiguratív szimbólumszerű dolog van belevésve.
- Szerinted ez olyan, mint a filmekben, hogyha leveszem róla a lábamat, akkor valami naaagy katasztrófa fog történni? ^^” – teszem fel a kérdést Naracchinnek az igen kellemetlen témát pedzegetve. Természetesen tapodtat se mozdultam a kőről, nehogy tényleg az legyen, amit felvetettem. A filmekben ilyenkor valami nagy baj szokott történni, például megindul egy embernél kétszer nagyobb golyó a folyosón, ami elől el kell futni! Vagy leszakadt a talaj, de ami a legrosszabb karók kezdenek aláhullni a mennyezetről!
- Talán ha felkészülünk a villámtánccal és gyorsan előretörünk, elkerülhetünk bármiféle kárt. Mit gondolsz? :S – nézek Naracchinre tétován. - Tudom, hogy az én hibám, viszont nem szívesen maradnék hátra! T-T – ismerem be letörten. Annakidején ez nem lett volna kérdés nálam, természetesen hátra maradtam volna, hogy a társam menekülhessen. De most egy osztagért felelek! Nem hagyhatom őket cserben… Remélem, Naracchin is megérti ezt. :sad:
- De ha van más ötleted, akkor hallgatlak ^^” – emelem rá a tekintetemet várakozóan és remélem, hogy ez a csapda nem olyan, mint Yukkocchan bombái, hogy egy idő után, ha akarom, ha nem, aktiválódik. :S

(click to show/hide)

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #7 Dátum: 2015. Jún. 12, 11:42:44 »
Lassan a terem átvizsgálásának végére értünk, de még ebből sem nagyon jöttem rá, hogy milyen hely lehet ez. Legszívesebben végigshunpoznék az egész földalatti helyen, de nem lehetünk biztosak benne, hogy nincsenek itt csapdák, mert ugye egy csapóajtó miatt jutottunk ide le. Akár más hasonló csapda is lehet ezen a helyen, amit könnyedén aktiválhatunk, ha nem figyelünk oda.
- Ennyi volt, ez a vége. - válaszoltam Anaonak, aki a vers további részét követelte, amit nem nagyon tudtam teljesíteni, mert nem voltak további sorok. Mivel itt már mindent megnéztünk, ami gyanúsan nézett ki, ezért mehettünk tovább. Javasoltam, hogy vegyünk magunkhoz fáklyákat, így majd könnyedén tudunk világítani a sötétben.
- Nem tűz? :o - lepődök meg Anao kijelentésén, majd én is megnézem a fáklyámat alaposabban és valóban nem árasztott magából meleget a láng. Tényleg elég furcsa volt, de praktikus is, hiszen így nem tudjuk megégetni magunkat. - Megmutathatnák majd a 12. osztagnak, ha rájönnek mi is ez, hogy működik, akkor lehet használhatnánk energiatakarékos fényforrásnak. - adtam elő ötletemet, ami ha használható, akkor sokat könnyítene a hétköznapi életünkön, nem kéne elektromos áramot használni világításra.
- Ha a házigazdát zavarja, akkor legalább ide jön és megkérdezhetjük, hogy merre van a kijárat. - bár nem voltam benne biztos, hogy van-e itt egyáltalán házigazda, de az mindegy is, akárki jó lesz, aki tud beszélni. Ha pedig nem szeretné elmondani, amit tudni szeretnénk, akkor akár erőszakot is alkalmazhatok rajta, ha szükséges.
Továbbindulva egy hosszú folyosó állt előttünk, ahol bár eleinte voltak gyertyák, de később már szükségünk volt a magunkkal hozott fáklyákra. Egy idő után vízre leszek figyelmes, ami a padlót lepi el vékonyan és reménykedtem benne, hogy nem fog egy vízözön elárasztani később.
- Nem tudom, de remélem lassan a kijárathoz érünk. - válaszoltam Anaonak, majd felhívta rá a figyelmemet, hogy a lélekmobilon van térerő. Nem is nagyon figyeltem már a telefont, hiszen ha eddig nem tudtunk elérni a külvilágot, akkor gondoltam, hogy később se fogjuk tudni. De ezek szerint tévedtem, ezért felhívtam Nakamura-sant, hogy megtudakoljam, mi folyik kint.
- Két napja? o_O - nem hittem a fülemnek, hogy már két napja keresnek bennünket kint, nem is telt el olyan sok idő, hogy itt vagyunk. - Mi jól vagyunk, nem tudjuk, hogy hol vagyunk, a kiutat keressük. Folytassátok tovább a keresésünket, de remélhetőleg rendben leszünk. - valami konkrétat is kellett mondanom, nem csak meglepődni, ezért próbáltam kapitányként viselkedni és helyzetjelentést adni, meg hogy mit csináljanak. Bár szerintem nincs szükségünk megmentésre, valahogy majd csak megoldjuk, de tartalék tervnek jók lesznek.
- Tessék, te is felhívhatod a tisztjeidet. - nyújtottam oda Anaonak, hátha ő is akar a tisztjeivel beszélni, amúgy is aggódott miattuk, de biztos ők is jól vannak és nem esett semmi bajuk. Mi viszont valami nagy bajba kerültünk, ha kint már két nap eltelt, amióta itt vagyunk.
- Valószínű, hogy csapda. - mondtam ki az egyértelműt, amikor Anao alatt besüllyedt egy kőlap. Én viszont nem estem kétségbe, hiszen még nem aktiválódott a csapda, ahogy körülnéztem, vagyis valószínű, hogy Anaonak fel kell emelnie a lábát, hogy ez megtörténjen. Közelebbről is megnéztem magamnak a kőlapot, hátha valahogy meg tudjuk állítani, hogy visszaálljon eredeti helyére.
- Nem is gondoltam ilyen hülyeségekre, hogy hátrahagyjalak. Majd én megoldom. - nyújtottam oda a kezemet a kőlaphoz, hogy nyomva tartsam. - Háromra vedd el a lábadat, utána pedig gyorsan shunpozzunk a folyosó végére. - még ha sikerül is a tervem, nem tudhatom, hogy meddig tart ki, ezért minél előbb el kell hagynunk ezt a részt.
- Egy, Kettő, Három! - az utolsó szám kimondásakor már gomolygott a kezem körül a hideg lélekenergia, majd a Hyouga Seirannal befagyasztottam a kőlapot a helyére. Amint megbizonyosodtam, hogy sikeres volt a technika, neki is kezdtem a shunpozásnak, de remélhetőleg így már nem fog aktiválódni a csapda.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Okt. 06, 12:48:32 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #8 Dátum: 2015. Szept. 20, 00:36:35 »
  Nem hiszem, hogy akarok találkozni egy helybélivel is idelent, főleg ha az Dreamer! :S Már pedig az ő nyomát követtük egészen idáig, és a csapdák is rá vallanak. Szóval nem lennék meglepődve, ha egyszer csak hopp, szembe jönne velünk az egyik folyosón! Kirázott a hideg. Minél jobban el akartam kerülni ezt a lehetőséget. De amennyit már a sötét járat menetelésével töltöttünk, már ez is nagy változás lett volna végre, a monoton menetelés már kezdett fárasztani. Egyértelmű volt, hogy hiába megyünk, a kijárat nem kerül közelebb. T-T[
  – Mennyi az idő ilyenkor Naracchin? Tényleg, nincs véletlenül térerő a lélekmobilon?
– kérdezem, hátha van egy kis szerencsék. Egy pillanatra meg is állok, míg előkeresi a telefont. Örömömben felsikkantok mikor látok rajta térerőt!
  – Atyaég, nézd, van térerő! Gyorsan, hívj fel valakit! – buzdítom Naracchint. Utólag döbbenek rá, hogy egyenest a 12. osztagot kellene hívnunk, mert ha valakik, nos, ők tudnának segíteni nekünk! De az én mobilom romokban, és csak abban volt meg a gyorshívó, amelyen keresztül Yukkocchan nélkül elérhettem Rikkocchant. T-T Így, hát be kellett érnem azzal a halálistennel, akit Naracchin tárcsázott végül.
  – Micsoda? – meglepetten nézek Naracchinre, alig hiszek a fülemnek. Még hogy két napja már, hogy eltűntünk? Mondjuk, ez megmagyarázná, hogy miért kezdek iszonyú éhes lenni…
  Amikor megkaptam a lélekmobilt Naracchintől lelkesen kezdtem tárcsázni Yama-jii mobilját. Magamban mantráztam, hogy vegye fel, vegye fel. Amikor megtörtént döbbent kérdései megválaszolása nélkül kezdtem bele a beszédbe. Örömmel fecsegtem volna vele, de most szorított az idő!
  – Yama-jii! Miharu-chan jól van? Remélem, hogy igen! Kérlek Yama-jii, menj el Rikkocchanhoz és mond el neki, hogy csináljanak valami scannelést vagy mittomén’ micsodát, amihez ők értenek és küldjenek róla nekünk képeket Naracchin, ízé Nara taichou mobiljára, hogy könnyebben ki tudjunk jutni és… – nagy levegőt vettem éppen a folytatáshoz, amikor a talpam alatt besüppedt a föld. Ráadásul a mobil is élesen belesípolt a fülembe, mellyel jelezte, megszakadt a hívásom. Remélem, Yama-jii azért tudott követni és szól Rikkocchannak. TwT
  – EEE? Hogy tudod ezt ilyen nyugodtan kezelni?! – panaszkodom Naracchinnek, amikor kimérten közölte velem, hogy amire ráléptem, minden bizonnyal egy csapda. Persze, ezt én is tudtam, de azért reménykedni szabad, nem? – El kellett volna hitetned velem, hogy semmi gond nincs és minden megoldódik! TwT – teszem hozzá sértetten, habár nem Naracchinre, hanem a helyzetre voltam mérges. Meg éhes is vagyok!
  – Mégis… pontosan mit tervezel Naracchin? – kérdezem tőle, kissé lenyugodva, amikor közli velem, hogy a jó tett érdekében nem fogok hátra maradni.
  Mikor Naracchin arra buzdít, hogy fussunk, engedelmesen követem. De még így is rettegek, hogy mi lesz akkor, ha nem működik, amit kitalált. Pár percig villámtánccal tudtunk menni előre, gondtalanul. Mikor váratlanul éreztem a hátamban a falból kiugró nyilakat, melyek hangos süvítéssel záporozni kezdtek ránk. Az egyiket konkrétan a hátamon is érezhettem, ahogy keresztülszaladt. Noha csak felszíni sérülés volt, annyira épp elegendő, hogy kizökkentsen a villámlépésekből. Lelassultam, és csak az egyik oldalról érkező nyilat tudtam éppen, hogy eltéríteni, mely szélsebesen felém közelített. Egy Enkosennel próbáltam szerencsét (hála az égnek megúsztam), de a másik oldallal így nem törődtem. Ezért a másik így jobb vállamba fúródott. Fájdalmas „áú” – szaladt ki a számon. A fáklyát is eldobom emiatt, melyet a kezembe szorongattam eddig. Megszédültem a kíntól, mely átjárt, alig tudtam elkerülni a nyilakat.
  – Naracchin – szólok előre, miközben próbálok a fájdalom ellenére felzárkózni, villámtánccal, mielőtt még több nyílvessző találna el. De eléggé nehezen veszem az akadályokat, a fájdalom miatt lassan haladok.
  Megkönnyebbülök, amikor Naracchin végül visszafordult segíteni, így nem lettem kilyuggatva teljesen. Azonban miattam őt is eltalálta egy nyílvessző. :S
  – Ne haragudj, Naracchin – kérek tőle bocsánatot, amikor sikerült egyben túlvészelnünk a nyílzáport. Egy díszes faajtó előtt álltunk meg, ahova már nem értek el a nyilak, noha a hangjukat még mindig hallottuk. Továbbra is szüntelenül záporoztak egyik pontról a másikba.
  Fintorogva néztem ezután a vállamból kiálló nyílvesszőre. Éktelenül fájt, ahol eltalált, és tudtam, hogy ki kellene húzni onnét, de annyira, de annyira fájt… T_T A nyíl felé nyúltam, háromszor is, de mindannyiszor meghátráltam.
  – Ha kihúzom, be tudod gyógyítani, Naracchin…? Tudom, hogy azok után, ami történt, meg se érdemelném, de annyira nagyon fáj! :sad: – siránkozok, és ha igennel válaszol, akkor felkészülök. Nagy levegőt veszek, majd egy gyors, határozott mozdulattal kirántom a nyílvesszőt. Ügyetlenül kecmergek ki haorim alól, hogy ne legyen, mi zavarja a gyógyítás közben. Összeszorított szemekkel vártam a csípős érzést, amit okozni fog a gyógyítása, de… nem jött el. Értetlenül pislogtam le a karom irányába, melyet Naracchin próbál meggyógyítani. De valamiért nem történik semmi… miért nem gyógyul be?
  – Valami baj van, Naracchin? – kérdezem tőle értetlenül. Elég csúnyán vérzik a sebem, szóval örülnék, ha picit legalább össze tudná foltozni, ha nem is teljesen. Mikor elmondja, hogy mi a gond, elsápadok és tehetetlenül nézek magam elé. Hyozanryuu förmed rám lelkem világából, hogy kapjam össze magam végre és legalább egy rögtönzött kötést applikáljak rá, mielőtt a vérveszteségtől állok fejre. Ehhez a művelethez az így is elszakadt haorimat használom fel. Már előre is szégyellem magamat azért, amire készülök, de így se úszom meg, hogy Masa-jii elé járuljak majd beismerni, hogy tönkre tettem a fehér leplet, melyet rám bízott. Letéptem hát ruhám hosszú ujja egyikét, majd Naracchin felé nyújtottam.
  – Bekötöd, kérlek? – kérem meg rá, ugyanis fél kézzel még a haori elszakítása is mesésen nézett ki. Ezt viszont szinte biztos, hogy nem tudnám egyedül elintézni.
  Miután bekötötte nekem, megköszönöm, majd megkérdezem tőle, hogy az ő sérülése mennyire súlyos, nem-e kössük be az övét is. Bátran ajánlom hozzá haorimat, melynek már úgy is mindegy.
  Miután elláttuk magunkat, az ajtóra pillantok. Ez volt az egyetlen út tovább, és ha nem akarunk visszamenni, hogy sünné avanzsálódjunk, kénytelenek voltunk tovább menni, előre, az ajtón keresztül.
  – Egyáltalán nem szimpatikus, de csak erre tudunk menni – jegyzem meg az ajtót mustrálva, melynek felszínén szárnymotívumot tudtam kivenni. Nagyon szép munka volt, gyönyörűen volt belefaragva. Pontosan a szépsége miatt voltak kétségeim, mit keresne itt egy ilyen szépséges ajtó? – Akkor menjünk? – kérdezem Naracchintől, és már nyúltam volna, hogy feltárjam az ajtót, csak éppenséggel a sérült kezemmel, mely fájdalom formájában ágált a mozdulatom ellen. Fájdalmas fintorral az arcomon ejtem vissza testem mellé a kezemet, miközben balommal rászorítok a vállamra, amely lüktetett a fájdalomtól.
  – Bocsi… kinyitnád? ^^” – kérem meg rá, ugyanis most elég használhatatlannak tűntem ilyes téren (is). Naracchinnek is kellett erőlködnie egyet, mire sikerült kinyitnia az ajtót, mely egy sötét szobát tárt fel előttünk. A fáklya fénye csak addig nyújtott némi fényt a homályban, míg be nem csukódott mögöttünk az ajtó, ahogy mindketten beléptünk. Ráadásul magától! O.o A fáklya lángja pontosan a visszhangzódó ajtócsapódás hangjával aludt ki.
  – Öhm Naracchin? – furcsa módon nem kaptam választ. – Oké, ez nagyon nem vicces… ^^” Tudsz valami fényt csinálni? Esetleg újra meggyújtani a fáklyát? – kérdezem, de erre se jött felelet. Nagyon kezdett aggasztani ez, ezért megpróbáltam én magam shakkahou segítségével világítani. A lánggömb, amikor felragyogott bal tenyeremen, egy roppantul furcsa teret világított be nekem. Üvegszerű oszlopok ismétlődtek a végtelenségig, tizenkét irányba nyitva utat. A plafon és a padló tükörből volt, magamat láttam rajta keresztül, és amikor elindultam valamerre, hogy megkeressem Naracchint, akkor néha egy-egy oszlop között is tükör húzódott, így vigyáznom kellett merre lépek. Hosszú percekig, ha nem órákig bolyongtam az ismeretlen helyen (nem tudom, elvesztettem az időérzékemet). Ráadásul a szoba néhány oszlopának a teteje kékesen ragyogott fel, mikor elhaladtam mellette a varázsgömbömmel.
  – Naracchin… ha itt vagy, most már igazán előbújhatnál – motyogom orrom alatt. Ha kiabáltam visszhangzott a hangom, de válasz nem érkezett rá. Mintha fogságba estem volna ebben az ijesztő tükörszobában.


(click to show/hide)

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #9 Dátum: 2015. Okt. 06, 12:48:08 »
Amikor Anao az idő után érdeklődik, csak felé mutatom a lélekmobilomat, hogy meg tudja nézni magának. Arra viszont nem számítottam, hogy észreveszi, van térerő a mobilon, így fel tudtuk hívni tisztjeinket. De csak annyit tudtunk meg, hogy a csapdán kívül már két nap telt el, ami elég furcsa volt.
- Miért, jobb lett volna, ha kétségbeesetten közlöm, hogy mindketten itt fogunk meghalni? - válaszoltam Anaot kérdésére, de inkább a csapdával akartam foglalkozni. - Nem a mesékben vagyunk, hogy minden megoldódjon magától. Tennünk kell érte, hogy így legyen. - fűztem hozzá Anao mondandójához, tényleg felnőhetne már a kapitányi rangjához, nem maradhat örökre gyerek.
- Befagyasztom a kőlapot, utána pedig futunk. - magyaráztam el, hogy mire is készülök, bár nem vagyok benne biztos, hogyha így teszek, akkor nem fog beindulni a csapda, de ha eddig nem indult be, akkor talán nem is fog. El is indultunk shunponkkal, egy ideig tudtunk is rendesen haladni, de aztán a hátunk mögül érkező zaj megzavart. Hátranézve láttam, hogy nyilak kezdtek áll kilövellni a falból, vagyis még jobban sietnünk kellett, hogyha nem akartuk, hogy eltaláljanak minket.
Anao hangjára leszek figyelmes, akit háthalóan eltalált az egyik nyíl, így vissza kellett érte mennem, hogy segíthessek neki. A záporozó nyilakat kellett közben kikerülgetnem, amihez segítségül egy Enkosent is használtam, de így sem tudtam elkerülni egy nyilat, ami éppen az oldalamat súrolta, de így is elég mély sebet hagyott maga után. Nem volt kellemes érzés, de el kellett viselnem, hogy gyorsan felszedjen Anaot és kikerüljünk a nyilak hatósugarából.
- Semmi baj. - nem Anao tehet róla, hogy megsérült, hanem az a hibás, aki iderakta ezt a csapdát, vagyis Dreamer, már ha valóban ő a felelős ezért az egészért. De ki más is lehetne, ő szeret ennyire csapdákat állítani. Lehet, hogy alapból úgy volt beállítva az a lesüppedő kőlap, hogy miután rálépnek, csak valamennyi idő után aktiválja a csapdát és mi elég gyorsan kezeltük a helyzetet, vagyis valószínű nem nagyon lehet elkerülni.
- Persze, hogy begyógyítom. - kezdtem is neki a gyógyításnak, de egy kis idő után fel is tűnt, hogy nem történik semmi, mintha nem is lenne sérülés, pedig tisztán látszik, hogy ott van. Akármilyen erősen próbáltam nem akart sehogy sem működni.
- Valamiért nem tudom meggyógyítani. - válaszoltam Anaonak egy kicsit ledöbbenve, miért is nem tudtam neki segíteni. Csak egy valamire tudtam gondolni, ami ezért felelős lehet. - A nyílon nincs valami furcsaság? Szerintem vigyük magunkkal, hátha a 12. osztag tud belőle valamit kideríteni. - mivel korábban tudtam gyógyítani sebeket, ezért valószínűleg nem ez az egész hely tehet róla, hogy most nem sikerül, hanem a sérülés okozói, ezek a nyilak.
- Neee... - próbáltam volna megállítani Anaot, aki feltehetőleg azzal akarta bekötni a sebét. - Attól, hogy el van szakadva a haorit, még nem kéne még jobban széttépni... Használhattad volna az egyenruhád ujját is, az könnyebben pótolható. De most már mindegy. - vettem el tőle a letépett haori darabot, hogy bekössem neki a sérülését. A saját sebem ellátásával egymagam is elboldogultam, bár próbáltam megfagyasztani, de ahogy a gyógyítás sem, ez sem akart működni, ezért hát az egyenruhám ujjával kötöttem be a vérző sebemet.
- Menjünk. - helyeseltem Anaonak, majd kinyitottam neki az ajtót, ahogy kérte. Bent koromsötét volt, még a fáklyával sem nagyon láttam sokat, ezért beljebb mentünk. Ahogy beléptünk az ajtón, kis idő múlva be is csukódott mögöttünk és a csapódással egy időben a fáklya is kialudt. Ezzel egy időben hátborzongató érzés fogott el és mintha valami el is suhant volna előttem, ezért hát eldobtam a fáklyát és egy Shakkahouval csináltam fényt.
- Anao? Hová tűntél? - vettem észre, hogy Anao nem volt mellettem, ezért hát hangosabban kérdezgettem, hátha itt van valahol a közelben. A terem, amibe kerültem, valami tükörterem volt és nem voltam egyedül. Egy sötét alakot pillantottam meg a közelben és nem tűnt valami barátságosnak.
- Ki vagy mi vagy, és hová vitted Anaot? - tettem fel neki kérdéseimet, de ha nem akart nekem válaszolni, akkor egy Soukatsuit küldtem felé, hogy jobban átgondolja a dolgot.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 05, 12:04:55 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #10 Dátum: 2015. Nov. 03, 21:46:53 »
  – Mi az, hogy nem tudod? – elsápadok a válaszán. – Mármint, elfáradtál és ezért nem vagy képes rá vagy, mert nem lehet? – kérdezem tőle, hogy mégis miként érti ezt.
  Eléggé kellemetlen volt, hogy Naracchin valami miatt nem tudta begyógyítani a sebemet. Pedig nagyon fáj és jó lenne, ha nem vérezne tovább. De be kellett érnem a hagyományos módszerekkel. Meglepetten jut el hozzám Naracchin ágálása. Nem tudok mit tenni már, mert addigra már elszakítottam a haorit. Remélem, nem most akar szólni arról, hogy van nála kötszer, mert az eléggé ciki lenne.
  – Hogy tessék? – értetlenül nézek Naracchinre, majd a vállam irányába. Hiszen én már évek óta a hagyományostól eltérő uniformist viselek. Az én ruhámnak rövid ujja van, vállig tart csak, nem hétköznapi viselet. – Lehet, hogy túl sok vért vesztettél Naracchin? ^^” – állítom meg abban, hogy saját ruháját szakítsa el, hiszen itt van a haorim, ami a kötözéshez tökéletes. – Amúgy is rongyosra szakadt a nyilaknak köszönhetően. Masa-jii pedig csak nem sajnál tőlem ennyi év távlatában egy új haorit – mondom, miután odaadtam neki a haorim egy részét, hogy beköthesse a saját sebét vele. Ha kellett persze segítettem, bár nem éppen vagyok otthon a sebellátásban, azért a rögtönzött kötést még én is tudom, hogyan kell megkötni. Csupán a sérült kezem miatt aggódtam a teljesítményemen. Lehet, hogy rosszul sikerül csomót kötnöm rá, amiért fáj a vállam és alig-alig tudom mozgatni emiatt. 
  Megvetően nézek a nyílra, mely éppen minden gondunk okozója. Naracchin szavai miatt magamhoz veszem és elteszem. A 12. osztagnak tényleg jó lehet majd a későbbiekben.
  – Biztos nem akarsz lepihenni? – érdeklődöm tőle. Hiszen az imént a ruhámra tett megjegyzése után gyanakszom arra, hogy nem kimondottan tud tisztán gondolkodni most a vérveszteség miatt. Mindenesetre eléggé határozottnak tűnt a tovább haladás ügyében, és azaz igazság, hogy igaza volt. Nem ácsoroghatunk sokáig egy helyben, ki tudja, mi történik, ráadásul nem várhatjuk itt a sült galambot.

***
  Nem számítottam arra, hogy amikor belépünk a nehezen nyíló ajtó mögé egy tükörterem kellős közepére. Eléggé ijesztő volt egyedül lenni idebent. Mindenesetre nem maradhattam egy helyben, elindultam előre, annak reményében, hogy talán megtalálom Naracchint. De olyan volt, mintha körbe-körbe járnék, mint egy labirintusban. Hyozanryuutól kértem némi támogatást, ki zsörtölődött, amiért ilyen nyuszi vagyok ebben a helyzetben. T-T Nem mintha tehetnék róla, nem éppen jók a kilátások, főleg egyedül, egy tükörszobában.
  Hátam mögül hirtelen ragyogást érzékeltem, ahogy felnéztem, az egyik előttem álló tükörre, annak visszatükröződésből láttam a felém közelítő kék, lángszerű varázslatot. Éppen, hogy elrebegem az Enkosen parancsát, hogy minimálisan megszűrjem a felém igyekvő technikát. A pajzs jelenléte, mintha nem is létezne, egyszerűen áttörte a kékláng, mintha meg se idéztem volna magam számára a védelmet. Éreztem a lángok melegét és a fájdalmat, amivel járt becsapódása. Közvetlen célkeresztjéből sikerült félrevetődnöm, arcomat védve, de így is éreztem, ahogy nem kis sebeket hagy testemen maga után a robbanás.
  A robbanás elülése után hosszú percekig csupán fekszem a hideg földön. Érzem a sebeimből szivárgó vért, melyek tompán lüktettek még emellett. Szemeim ólomnehézségűvé váltak, laposakat pislogtam. Sötét volt körülöttem, a shakkahoum megszűnt a hátbatámadás miatt, amely ért. Egészen hideg volt körülöttem a levegő, ahogy lélegeztem szinte láttam a leheletem fehér ködfelhőjét. Haza akarok menni…
  Nehezen tornászom magamat félig ülő helyzetbe zanpakutoum segítségével, melyet sok kínok között tudtam csak levenni hátamról. Az életlen penge recsegett a megpróbáltatásoktól.
  – Sase, aratama Hyozanryuu – összeszorított fogaim között sziszegem zanpakutoum feloldását, mely engedelmesen magára öltötte shikai alakját. Így már nem volt nehézkes álló helyzetbe tornásznom magamat, miközben lélekölőkardomon támaszkodtam meg. Sűrű légvételek között néztem körül, gyönge fényt adott a kardomról kijövő enyhén foszforeszkáló kristály, mely elkezdett töltődni. Valósággal éreztem, ahogy Hyozanryuu szipolyozza el tőlem a lélekenergiát.
  Körülnéztem, ekkor pillantottam meg egy sötét alakot, mely furcsán mosolygott rám. Ott állt karnyújtásnyira mellettem. Vörös szemei ijesztően fénylettek a sötétben. Megriadva látványától lendítettem felé Hyozanryuut, de a sárkány pengéje csupán a tükröt találta el. Azt sem eltörte, hanem… mintha áthaladt volna rajta. A tükör folyékony volt, ezüst cseppjei lassan beleívódtak Hyozanryuu pengéjébe, felfutott egészen a kezemig az önálló életre kélt tükör. Remény vesztett sikoly hagyta el az ajkaimat, mielőtt eltűnt volna előlem a valóság.

***
  – Mit művelsz Kiscsillag? – hallom a sárkány nehezen érthető, hörgő kérdését, miközben lassacskán kinyitom a szemeimet. Elriaszt a Belső Világom látványa. A lépcsőzetes piramis, mint egy fagylalt úgy olvadozott a tó közepén, a fák is magukba roskadtak, elfolytak, mintha csak a Hold csekély fénye olvasztaná meg őket. Az ég! Mikor a csillagos égboltra pillantok nem látok mást csak a Holdat, a gyémántként ragyogó csillagok sehol sincsenek. A tóból kikandikáló kristálytömbök a vízzel váltak eggyé, miként azok is fokozatosan olvadtak szét.
  – Mi történik itt? – ijedten nézek a sárkányra. Fejét rázva, tudattalanul vonaglott meg előttem, mintha a fejéről próbálna meg lerázni valamit. Villás farkával széttrancsírozva a fák még egyben lévő részét.
  Megpróbáltam közelebb menni hozzá, de testével úgy mozgott, hogy nem engedett magához közel. Egyik pillanatban farkával pedig engem csapott el. Hátrább taszított pár métert, hátam az egyik fa még egyben lévő részéhez csapódott. Ez állított meg. De ahogy beleestem az alatta szétterülő folyós részbe nem tudtam mozogni tovább, képtelen voltam kimászni belőle, mintha beleragadtam volna. Ez az egész olyan volt, mint egy rémálom, amiből minden áron fel akarok ébredni.


***
  Nara, a kidoudat egyszerűen nyelte el a tükör, mely a lény mögött volt, amiért az, mint egy könnyed, légies szellő, egyszerűen félrelibbent támadásod elől, miután sokadára sem volt hajlandó megválaszolni a kérdésedet. Bugyután vigyorgott tovább rád, ha lehet, még szélesebbre kúszott arcán a mosoly a sikertelen próbálkozásod után.
  Ha újabb támadásokat mérsz rá, az előbbihez hasonlóan, légiesen tér ki előle, s mindig a tükrök egyike nyeli magába kísérleteidet. A folytonosan ismétlődő támadásaidról hamar megállapítod, hogy felesleges erőpocsékolás. Valahogy meg kellene próbálnod egy helybe lekötnöd a lényt, de ennek kivitelezése lehetetlennek ígérkezett számodra. Egy utolsó, reménnyel teli próbálkozást teszel, mely ezúttal eltalálja az ismeretlen élőlényt. Testén, a használt technikád hatalmas lyukat hagyott. Vörös szemeiben a pupillája hangyányira szűkül. Dermedten áll egy helyben, de mire kapva-kapnál az alkalmon, teste mintha elkezdene elfolyósodni, lassan terítve be a teret egy természetellenes sötétséggel, mely minden fényt kiolt. (Ez esetben a világításra használt képességedet is.)
  A pillanatnyi sötétségben, míg szemeid próbálják szokni a fénytelen viszonyokat süvítő hangot hallasz magad körül. Ha a hang irányát keresed, egyik fordulásod alkalmával, egy rikító arany szempárral nézel farkasszemet. Erős légáramlat terít le talpadról, éles madárkárogás kíséri a szélörvényt. Ha azon vagy, hogy fényt hozz létre, sajnos nem válik sikeressé, ugyanis, ahogy megidézel egy reiatsu alapú technikát, azt a tükrök vonzzák magukba. Kénytelen vagy fizikai erődre és fegyveres harci tudásodra támaszkodni.
  A hangból leszűrheted, hogy valamiféle madárszerű lénnyel van dolgod, mely nagyjából veled egy magas. Éles csőre és karmai vannak, csirkeszerű lábaival pedig fogni is képes. Adottságát jó pár alkalommal ki is használja, ilyenkor megragad velük, hogy aztán a magasba szállva veled végül elengedjen egy bizonyos méter után, hogy lezuhanj. Ebből rájöhetsz, hogy szárnyai is vannak. Ugyanakkor nem verhetetlen! A fizikai támadások, amelyeket okozol rajta, azok fájnak neki és ebből kifolyólag dühíti is a dolog. A seb okozta kínok miatt időnként meggondolatlan lépéseket erőszakolhatsz ki belőle. Figyelmetlen lesz, vagy éppen megtéveszthető. Fájdalmaira rikácsoló hangjából jöhetsz rá.
 

(click to show/hide)

***
  Fejemet rázom, hogy elkergessem a képeket magam előtt, amint sikerült magamhoz térnem a Belső Világom béli rémálomból. Eltartott egy darabig, mire sikerült érzékelnem a valóságot. Mikor felnézek, azt látom zanpakutoum világítása révén, hogy Naracchin valami furcsa madárszerű lényt terített le éppen, mely kegyelemért sír keze alatt.
  – Naracchin – szólítom meg rekedtes hangon. Hyozanryuu pengéjét meglendítem, hogy a rajta csepegő anyag lejöjjön róla. A mozdulatba belesajdul egész karom, felszisszenek. Az égési sérülések húzódnak rajta. – Mi ez? – kérdezem a madárra tekintve. Mely kihasználja Naracchin figyelmetlenségét. Félregurul, majd testét körbefonja szárnyaival, egyértelműen készül valamire!

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #11 Dátum: 2015. Nov. 11, 22:12:56 »
- Nem lehet. Aktiválom a technikát, de nem történik semmi. - magyaráztam el Anaonak, hogy mit is értek az alatt, hogy nem tudom meggyógyítani. Ha elfáradtam volna, és ezért nem tudnám meggyógyítani, akkor alapból nem mondok igent a gyógyításra.
Amikor Anao értetlenül nézett rám, majd tekintetével a vállára irányította a figyelmemet, gyorsan megtöröltem a szememet, hogy valóban jól látok-e. Tisztára meg mertem volna esküdni, hogy azt láttam, hogy Anaonak is hosszú ujjú az egyenruhája, de ezek szerint tévedtem. Amúgy sem látom olyan sokszor csak az egyenruhájában a haorija nélkül Anaot, hogy ezt megjegyezzem.
- Valami hallucinogén anyag lehetett a nyilakban? Te nem érzel semmit? Hány ujjamat mutatom? - találgattam, hogy miért is képzelődtem egy pillanatra, majd Anao felé mutattam két ujjamat, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ő rendben van-e.
Anao megállított, hogy eltépjem a ruhámat és felajánlotta a haoriját megint, ezért bár egy kicsit vonakodva, de végül elfogadtam a kötöző anyaggá avanzsálódott haorit és bekötöztem vele a sebemet. Nem akartam itt sokáig vesztegetni az időt, egyből tovább akartam indulni, amint elkészültünk a sebeink ellátásával.

Mivel a sötét alak sehogy sem akart válaszolni a kérdéseimre, ezért erőszakhoz kellett folyamodnom. Viszont Soukatsuimmal nem értem el semmit, egy tükör valahogyan elnyelte azt, míg célpontom tovább bolyong a tükröknél. Következő tervem az volt, hogy egy Hainawaval kötözöm le, hogy ne tudjon elmenekülni a támadásom elől, de a tükör ezt is elnyelte, még mielőtt betalált volna. Ha kidouval nem érek el semmit, akkor puszta erőre váltottam. Előhúzom a kardomat és egyik kezembe fogom, mivel a másikat lefoglalja a Shakkahou, amivel világítok. Karddal próbálom meg eltörni a tükröket, hogy nem legyenek útban és ne tudják elnyelni a kidouimat. Ez sem vált be, mert kardom egyszerűen áthaladt a tükrön és semmi kárt nem tett benne. Ráadásul a lendületem miatt majdnem földre is estem, mert erre nem számítottam.
Már nem volt nagyon ötletem, mit is tehetnék, csak egy utolsó próbálkozásra futotta nekem, ami ha nem válik be, akkor inkább békén hagyom a furcsa alakot és inkább Anao keresésére indulok, úgy sem támadott eddig rám, pedig lett volna rá lehetősége. Kardomat visszahelyezem a hüvelyébe, hogy felszabadítsam a kezemet és egy gyors shunpoval közel kerülök a lényhez.
- Hadou 4, Byakurai! - közvetlen közelből mutattam a figura felé, így már remélhetőleg nem fogja elnyelni a tükör a kidoumat. Sikerült is eltalálnom a lényt, akinek egy lyuk keletkezett a testén, de ezután furcsán kezdett el a viselkedni, ezért eltávolodtam tőle.
A sebesült alak elkezdett folyóssá válni, majd beterített mindent sötétséggel, eloltva a kidoumat, ezzel eltűnve a szemem elől. A terembe való belépéshez hasonló süvítő hangot hallottam, így arra gondoltam, hogy a korábbi alak van a közelembe, ezért a hang irányába fordultam, amikor is egy arany szempárral néztem szembe. Nem volt sok időm reagálni rá, mert egy széllökés miatt a földre esek.
- Shakkahou! - gyorsan ismét fényt akartam csinálni, de az egyből elaludt, ezért felhagytam ezzel a tervemmel. Inkább előhúztam ismételten a kardomat, mert azzal gyorsabban tudok védekezni és támadni is. Felpattanok hirtelen a földről és egyben a világító szempár felé vágok, mert biztos van ott valami a szemeken kívül is, csak többet nem látok belőle.
Támadásommal éreztem, hogy nem találtam be, csak tippelni tudtam, hogy elrepült a szerzet, mert madárszerű hangokat hallottam tőle. Bár igaz, hogy szárnyak nélkül is adhat ki ilyen hangokat. Megpróbáltam gyorsan bemérni lélekenergia érzékelésemmel, de nem sok sikerrel jártam, mintha blokkolva lett volna ez a képességem, vagy nem tudom, mi lehet. Egyszer csak felém közeledő hangot hallok, amire is úgy reagálok, hogy a kardommal a hang irányába vágok. Megint csak a levegőt sikerült vágnom, kicsit értetlenül néztem, hogy hová tűnhetett, amikor is szúró fájdalmat éreztem mindkét vállamban.
Ez nem volt minden, pár pillanat múlva el is emelkedtem a földről, ami biztossá tette, hogy ellenfelemnek vannak szárnyai. Egyik kezemmel kitapogattam a vállamba mélyedt végtagot, ami egy éles karom volt, így már szinte biztos voltam benne, hogy valami madárral állok szemben. Vagyis jelen pillanatban éppen lógok le róla. Megpróbálhattam volna hadonászni a kardommal, hogy ne akarjon tovább fogni a karmával, de elég közel volt a fejem, amit nem akartam megvagdosni. Óvatosan kellett eljárnom, de mire bármilyen sérülést okozhattam volna neki, ő maga engedett el és kezdtem zuhanni.
- Hadou 58, Tenran! - esés közben egyből felfelé tartottam egyik kezemet, hogy rászabadítsam a kidoumat a madárra, bár nem voltam biztos a pontos helyében, azért megpróbáltam eltalálni. - Tsk. - éppen hogy csak aktiválódott a technika, de egyből szerte is foszlott, ahogy korábban a Shakkahoum. Valami meggátol benne, hogy kidoukat használjak.
A próbálkozás után nem sokkal földet is értem, nem éppen kellemesen csapódtam bele a földbe hátammal, amire egyből felszisszentem. Nem volt sok időm a fájdalommal törődni, mert hallottam, hogy közeledet a madárszerű alak, ezért gyorsan arrébb gurultam, hogy elkerüljem, ha rám akarná vetni magát. Elgurulni ugyan sikerült, de itt is megtalált és megint megragadott, ezúttal a bal karomba akasztotta karmait és úgy kezdett felemelni. Ezúttal viszont nem hagytam olyan könnyen magamat.
- Nobore, Shinten’ou! - aktiváltam a shikaiomat és egyben le is választottam a körpengét az átalakuló kardról, majd egyből a fölöttem lévő lénybe irányítottam forgó körpengémet. Bár elég nehéz úgy irányítani, hogy nem látok, de amíg tovább hova akarom küldeni, addig nincs vele olyan nagy gond. Azt hogy betaláltam-e nem olyan, mintha a kezemben lévő karddal sebesítek meg valakit, ezt nem tudtam megérezni. A rikácsoló hangból viszont egyből tudtam, hogy sikeres volt támadásom és pár pillanat múlva el is eresztett karmaival, így ismét a földön lehettem. Szerencsére most nem volt ideje olyan magasra vinni, mint az előbb, így pár méterről pedig könnyedén földet érek.
Elég érzékeny lehet ez a madár, ha ennyi hangot kiad, miután megsérül, így nem is lehet olyan nehéz bemérni jelenlegi helyzetét. Ha a szememre nem hagyatkozhattam, akkor a fülemet kellett használnom. Be is csuktam a szemem, hogy csak a hangokra tudjak figyelni. Amint hallottam közeledő hangot, egyből felkészültem, hogy a kardommal lecsapjak rá, amint elég közel éreztem. Ráadásul a körpengémet is beleirányítottam ugyanabban a pillanatban, amikor én is támadtam a kardommal.
Ismételten hallottam a rikácsoló hangot és éreztem, hogy belehasítottam a kardommal. Ennyivel viszont még nem adta fel, tovább akart próbálkozni a támadással, de mintha már csak játszadoznék vele. Könnyedén betalálok még párszor, bár próbált volna váratlan helyekből felém közelíteni, de már egészen átálltam a hallásból való tájékozódásba, így nem okozott gondot a megsebzése.
- Anao? - mintha Anao hangját hallottam volna, ezért a hang irányába fordultam és kinyitottam a szememet, ami nem bizonyult valami jó döntésnek. Valami egyből elvakított és így sem láttam semmit. Ennek ellenére elindultam a hang forrásának irányába és megpróbáltam megfogni Anaot.
- Te vagy az Anao? - sikerült valamit megfognom, de azért meg kellett tudnom, hogy valóban Anaot sikerült-e megtalálnom, vagy pedig nem.

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #12 Dátum: 2015. Dec. 01, 14:59:25 »
  Nem sokáig örülhettek annak, hogy ismét egy helyen vagytok. Ugyanis a madárszerű lény, melynek eddig Nara az életét fenyegette, a súlyos sérülés hatására, melyet ő okozott neki, összegömbölyödött. Egész testét tollas szárnyaival takarta el, úgy fogta össze magát vele, mintha tojáshéj ölelné körbe óvóan. A teste váratlanul vonaglani kezd, majd fehéres színben felragyog. A tükrök miatt az egész termet betölti a vakító ragyogás. Titeket is átmenetileg elvakítva. Mire elül a fénylés, ismét déren ki van világítva a tükörterem. Akit pedig magatok előtt láttok, az egy mezítelen nő, teste fehér, mint a hó. Ínhártyája koromfekete, szivárványhártyája aranysárga színe ragyogott a fekete alapon. Tompa fényű szemei egyikét (a bal oldalit) elé omló vállnál picit hosszabb frizurája takarta ki. Hátán óriási fekete szárnyak vannak jelen. Alkata apró volt, leginkább egy 15 évesére emlékeztet titeket, mely eléggé alultáplált. Ugyanis rettenetesen sovány, még csontjai is kilátszódnak a bőre alatt. Arcán tükröződő mimikái üresek, már-már semmitmondóak. Olyan mértékben, hogy hiába kérdeztek, vagy szóltok hozzá, ő semmit sem felel. Csupán kifejezéstelen tekintetével nézhettek farkasszemet, szája lefelé ível, mintha szomorú lenne.
  Lassan áll fel a földről, kezében mindeközben hosszú lánc jelenik meg, melynek végén éles penge van. A lány elkezdi forgatni a támadóeszközt a láncnál fogva. Számíthattok arra, hogy valószínűleg kárt akar okozni bennetek azzal. A pengés láncot végül elhajítja felétek, megpróbálhattok kitérni előle, de nagyon gyorsan mozog. A penge köztetek halad el, emiatt, ha nem akartok felnyársalódni kénytelenek vagytok elhátrálni egymástól.



  Nara, téged kap el a lánc, mely körbefonódik egész testeden és olyan intenzitással szorít meg, hogy csontodat törhetné. Ha vonaglasz, ez minden bizonnyal meg is történik. Ha nyugton maradsz, akkor csupán enyhe repedéseket okoz csontjaidon (főleg bordáidon).
  Ez idő alatt szemtanúja lehetsz annak, hogy a titeket támadó szárnyas nő ajkai, mintha mozognának. Anao pedig mintha egyszerűen eltűnt volna mellőled. Felteheted magadnak a kérdést, hogy vajon Anao valóban itt volt-e, vagy csupán egy fantomot láttál?
  A láncon ekkor fekete jelenés szalad végig, mely közre fog téged. Ez egy kézzel megfoghatatlan, füstszerű anyagként teljesedik ki körülötted, amely nem igazán óhajt tágítani mellőled. Ez a meghatározhatatlan dolog egyenest elmédet támadja. A múlt ködös árnyai jelennek meg előtted legnagyobb félelmeidet felidézve előtted. A képek mind egy szálig valóságosnak tűnnek. Az aktuális dolog, mely a legnagyobb rettegéssel tölt el, teljesen bekebelez, még arról is megfeledkezel, hogy testedet egy lánc béklyója tartja fogva.
  *Ennek hatására Zanpakutoud ránt magába a Belső Világába, kinek vezetésével legyűrheted félelmeidet. Mikor kitörsz a tudatodat emésztő hatás alól, láthatod a szárnyas nőalakot, kinek teste időnként el-elmosódik. A lánc meglazul tested körül, ki tudsz szabadulni a fogság alól. S akár ki is használhatod a helyzeted és véget vethetsz ennek az egész játszadozásnak. Mikor elveszed a lány életét, akkor a körülötted lévő szoba tükrei mind megrepednek, s újból ragyogó fehér fény vakítja el lélektükreidet…
 


*Bátran IC-z zanpakutouddal, ki meggyőz téged arról, hogy ne hagyd, hogy félelmeid legyőzzenek téged.

  Anao, te, ahogy a bajtársad segítségére mennél a kezedben tartott Zanpakutoud enyhén lüktetni kezd. Érzed, hogy a pengéből gyönge hullám csapódik ki. Valamiért a tükör felé vonz, melyen keresztül idejöttél. De ahogy abba az irányba fordulnál, azt kell tapasztalnod, hogy tükrök fogságába kerültél. Mindenhol, amerre nézel, tükrök ölelnek körül (oldalt, fent és lent is), alig van helyed mozogni közöttük. Vajon melyik tükör az, amelyik felé a zanpakutoud jelzett valamit? Hiába keresed, már a kardod se mutat irányt, hogy melyik lehetne az. A tükörben viszont ott látod azt az alakot, akivel nem is olyan rég már összefuthattál. Mindegyik tükörlapban láthatod teljes alakját. Fülig érő vigyorához társult vörös tekintetének látványa pedig már-már idegesíthet hosszútávon. Ez olyannyira dühíthet, hogy elveszted józan eszedet. Tudatodat a kétségbeesés és a harag egyvelege önti el. Mintha a lény erre várt volna, nevetését hallod, miközben elmédben jelenlegi legnagyobb félelmedet forszírozza előtted kegyetlenül. Hyozanryuu birodalmát látod, miként az egyre inkább kifordul magából, zordabb lesz, teljesen elfolyósodik, semmissé válik. Lelked társa pedig nem felel hívásodra.
  Hogyha megkísérled összetörni a tükröket, akkor az egyikből, váratlanul egy Hainawára emlékeztető sárga kötelék csap ki és béklyóz meg. Ez megakadályoz a mozgásodban. De csak rövid ideig tart fel téged, míg lélekenergia emeléssel ki nem törsz alóla. Ekkor a furcsa alakzat megrémülve tűnik el a tükörlapok felszínéről, s a tükrök mind megrepednek. A repedés réseiből nagy intenzitású fényesség tör át, mely elvakít téged…

  A ragyogáshoz lassan szoknak hozzá szemeitek. S ahogy ez megtörténik, azt tapasztalhatjátok, hogy ezt az erős fényt valójában neonlámpa csövei okozták. Némi pislogás keretei között pedig azt is láthatjátok, hogy körülöttetek fehér köpönyeges halálistenek tesznek-vesznek. A szoba felszereltségéből ítélve azt is levonjátok, hogy valószínűleg a 12. osztag egyik laborjában lehettek. Ti egy-egy vizsgálóasztalon fekszetek, fáztok és némi fejfájást és hányingert is tapasztalhattok. Beszélni ugyan rekedt hangon tudtok még csak. De ahogy fokozatosan próbáltok kommunikálni úgy javul a hangotok is.
  – A kiolvasztás sikerült.
 – Hogy érzik magukat? – kapjátok rögtön a kérdést. – A fejfájás és a hányinger teljesen normális tünet a kiolvasztás után. Hozzanak törölközőket! – a 12. osztag 3. tisztje intézkedik felőletek, tőle kaptátok az előbbi kérdést is. Megpróbálhattok tőle utána érdeklődni, hogy mégis mi történt veletek. Mindeközben segítenek titeket óvatosan felülni és törölközőket is kaptok, mellyel áttörölhetitek magatokat. Ugyanis a hidegrázásotokat a vízben tocsogó ruháitok okozzák. Úgy tájékoztatnak, hogy átöltözni azonban csak a 4. osztag berkeiben fogtok tudni, de nem kell aggódnotok, mert már jönnek értetek szakképzett tisztek, kik elvisznek oda titeket.
  – Sikerült bemérnünk Nara Taichou mobiltelefonjának a GPS jelzését. Körülményes volt lejutnunk a földalatti járatba, de végül megtaláltuk önöket. Akkor már egy-egy tükörbe voltak belezárva, híperálomban voltak. Sajnos eltartott néhány napba, míg ki tudtuk önöket szedni belőle. De most már minden rendben van, lenyugodhatnak.
  Ha beszámoltok arról, hogy mit is éltetek át. Yoshida sanseki azzal a konklúzióval áll elő nektek, hogy a tudatalattitok vetült ki ilyesféleképpen. Így amit átéltetek a tükörteremben, az mind elmétek szüleménye volt. A tükrök pedig annak lehetett a kivetülése, hogy amazok fogságába estetek.
  Jó pár napnyi lábadozásra kényszerültetek, melyből kettőt a 4. osztagban kellett eltöltenetek. Utána visszatérhettetek saját osztagotokhoz, de további három napig még nem erőltethettétek meg magatokat. Így azokban a napokban kénytelenek voltatok papírokat tologatni. Miután a 4. osztag vizitén pozitív eredményekkel jöttetek ki, a Főkapitány csak ekkor hívatott magához titeket. A földalatti járatban történtekről érdeklődött, annak ellenére, hogy a kényszerpihenőtök alatt már minden bizonnyal meg kellett írnotok a jelentést az eseményekről. Tőle megtudhattátok, hogy a 12. osztagtól egy speciális kutatócsapatot küldött oda még aznap, amikor megtaláltak titeket. De mintha nyoma se lett volna a földalatti járatnak ezután. Hogy mitől szűnhetett meg valami létezni egyik pillanatról a másikra, azt még a Juunibantai se tudta még megfejteni, azonban folyamatban vannak a kivizsgálások.
  Noha kevés dolgot tudtatok mondani a Főkapitánynak azon kívül, hogy egyértelműen Dreamer csapdája lehetett, melybe belesétáltatok. S ez alapján, a másik nyomon kell a Gotei 13-nak elindulnia. Fujimoto Soutaichou a kikérdezésetek után, megköszönve fáradozásotokat további parancsokig visszaküldött titeket osztagotokhoz.
  Egy bizonyos, az Álmodozó története még nem zárult le. Sőt, az átélt élmények még nagyobb óvatosságra intenek titeket.


VÉGE

  Kissé meglepődök Naracchin hitetlen kérdésein, mintha nem hinné, hogy valóban itt vagyok. Holott tényleg én szóltam neki és nem más. Picit úgy éreztem magamat, mintha a Belső Világomban lennék részben és közben itt is, egyszerre. Nagyon fura. Ráadásul cseppet sem tetszett, ami Hyozanryuuval történt.
  – Igen, én vagyok az – erősítem meg Naracchin bizonytalan kérdésére válaszolva, hogy valóban én lennék én és nem más. – Valami nagyon fura történt velem! Az előbb, láttam valami furi fizimiskájú alakot, aztán képzeld, átestem egy tükrön! :S – Azt már nem mertem elmesélni neki, hogy a Gyémántsárkánnyal is valami fura történt. Főleg, hogy figyelmemet vonzotta, azaz ismeretlen lény, ami úgy gömbölyödött össze, mint aki elcsapta a pocakját és rosszul van. – D-de micsoda az, Naracchin? – bökök rá a tollas szöszre, hogy tudjam, mégis mivel állunk szemben. S mivel Naracchin eddig itt volt, talán meg tudja mondani.
  Az a tollas lény, mely teljesen összekuporodott, alatta a föld véresnek tűnt körülötte. Tanácstalanul álltam előtte. Főképpen azért, mert nem értettem, hogy mit csinál. Haláltusáját vívja éppen, vagy készül valamire. Elszörnyedve néztem a tollas, vonagló testet, mely éles színben felfénylett. El kellett takarnom a szememet, amiért a ragyogás olyan erős volt, hogy teljesen elvakított. Tétován mertem kinyitni a szememet akkor is, amikor az erős fénylés abbamaradt. Döbbenten néztem szembe az eléggé rosszul kinéző lánnyal.
  – Ki vagy te? – teszem fel neki a kérdésemet. De, mint aki nem értette, hogy hozzá beszélek, csak meredten figyelt rám. Megpróbáltam lassabban elismételni a kérdésemet, hátha nem érti rendesen a nyelvet, amit beszélünk. Simán Csak Keisuke-sama is ugyan így csinált, ha nem értették meg, tagoltan és lassan beszélt, hogy minden egyes szavát ki lehessen hallani. Most én is ezt példát követem, hátha sikerül.
  Nem kimondottan arra a reakcióra számítottam, hogy valami láncos fegyvert felénk dob. Hiszen semmi olyasmit nem mondtam, amiért ezt kellett volna csinálnia! Ijedten hátráltam pár lépést villámtánccal, nehogy felnyársaljon. Biztonság kedvéért Naracchint ellöktem a másik irányba, hogy biztosan ne tudjon ártani nekünk a fegyverrel. Arra nem számítottam, hogy a lány még így is ura a helyzetnek és el tudja kapni vele Naracchint. Azonnal segíteni akartam neki, amiért hibásnak éreztem magamat. Hiszen, ha nem lököm meg, hogy biztosan elkerülje a penge által való felnyársalást, akkor talán másképpen is kikerülhette volna a láncot és nem került volna annak fogságába. T~T De ahogy elindultam felé, Hyozanryuu furcsán kezdett viselkedni. Értetlenül lestem le a kard pengéjére, mely mintha azt akarná, hogy a tükörhöz menjek. Nem igazán értettem, hogy miért. De nem szokott így viselkedni. Önkéntelenül is az előbb látottak jutottak eszembe, a Belső Világáról. A tükör irányába fordultam, de ekkor olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Döbbenten pislogtam szembe a semmiből megjelent tükrökre, melyek körbeöleltek, felül is voltak és alul is voltak, olyan volt az egész, mint egy tükörlapokból álló ketrec. S mindegyikben a meglepett arcú önmagamat láthattam viszont, több szögből.
  – Mi a… – értetlenül állok a helyzet előtt. – Naracchin? – próbálom megszólítani őt, hátha hallja, de nem kapok választ.
  – Oké… Hyozanryuu, te akartad ezt, akkor most ne hagyj cserben – motyogom orrom alatt, miközben sorra szemrevételezem a tükröket. Mindegyikhez odatartom zanpakutoumat, hátha megismétli az előbbi furcsa viselkedését. De nem történik semmi. Csalódottan sóhajtok fel, rövidebb időre lehunyva a szemeimet. Azt akarom, hogy ez egy álom legyen, amelyből mielőbb felébredek! – kívántam, de kérésem megvalósítatlan maradt. Szomorúan kellett szembenéznem a ténnyel, hogy ez nem álom, hanem maga a valóság. Mikor felnéztem rémültem léptem odébb az előttem lévő tükörtől, már amennyire tudtam a kis helyen, amennyi a rendelkezésemre állt. Újból itt volt az a rémisztő alak, kinek mosolya a füléig ért. Kirázott a természetellenes mosolyától hideg.
  – Hagyd abba, ne mosolyogj, nem vicces! – figyelmeztetem, ugyanis a türelmemet pedzegette. De meg sem hatottam őt, nyugodtan folytatta, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. – Inkább azt mond meg, hogy juthatok ki innét. Hallod? – próbálok szót érteni vele. A reménytelen próbálkozásaim miatt elöntött a harag. Kezem, amelyikkel Hyozanryuu markolatát fogtam, egészen kifehéredett, amiért olyan erősen szorítottam. Cseppet sem segített kedélyállapotomon a furcsa lény, amikor elkezdett rajtam nevetni, hiába figyelmezettem, hogy hagyja abba és ne csinálja, mert megjárja. Őt meg se hatotta szavaim. Fejem sajogni kezdett kacajától, miközben apró villanásokként láttam a Gyémántsárkány birodalmát, miként omlik össze. Okkal nem tetszett, amit láttam. Hiszen még nem is olyan régen békültünk ki, akkor végre lezárult otthonának a romlása, és most pedig ez… Nem igazán értem, hogy miért történik ez. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez valóban megtörténik, vagy csak képzelődöm. Nagyon szerettem volna, ha ez nem lenne igaz. Megpróbálom elvágni a körülöttem lévő tükröket, hogy legalább a lény nevetését ne kelljen hallanom. De sárga kötelék fonódott rám, amely megakadályozott a mozgásban. Fizikai erővel nem tudtam elszakítani, igencsak megnehezítette a dolgomat, amikor újra és újra láttam Hyozanryuut a fagylaltként olvadozó birodalmában. Próbáltam beszélni hozzá, de mint aki nem is hall engemet. Lélekenergiám emelésével kísérlek meg kitörni a fogság alól, mely úgy néz ki, így működik. Könnybe lábadt szemekkel szúrnám át Gyémántsárkány élét a hozzám legközelebb eső tükrön, de azok lapjai, miután eltűnt a vigyorgó alakzat, megrepedtek. A köztük keletkezett résekből áradó fény pedig teljesen elvakított, kénytelen voltam lehunyni a szememet. Nem túl szívesen tettem, mert így lelkem másik felét láttam, magatehetetlenül lebegni a Belső Világban, miként az magába roskad. Ne haragudj Hyozanryuu nem értem mi történik itt…


***

  Hunyorítanom kell a fény miatt, melyhez lassan hozzászokik a szemem. Tanácstalan vagyok az elém tárult új helyszín miatt. De mielőtt azon kezdtem volna tűnődni, hogyan kerültem ide, ami először tudatosult bennem azaz, hogy fázok. Vacogva nézek körül, és egyfajta megkönnyebbülésként érnek az ismerős arcok, még úgy is, hogy egyértelműen a 12. osztag egyik laborjában lehetek.
  – Fázok – felelem a kérdésre. – Naracchin? – kezdem őt is keresni tekintetemmel. Megkönnyebbülök, mikor meglátom a szomszéd asztalon feküdni. Yukkocchan elmondja, hogyha fázunk, az teljesen normális, és attól se kell félnünk, hogyha hányingerünk van. Amíg ez szóba sem került, addig nem is éreztem, de most már igen. Egy biztos, nem szívesen ennék most citromos süteményt.
  Mikor segítettek felülni és megkaptuk a törülközőt is azonnal belecsomagoltam magamat. Nagyon fáztam! T.T Fél füllel hallgattam Yukkocchan beszédét természetesen, hogy nagyjából képben legyen annak kapcsán, hogy mi a szösz történt velünk és mégis hogyan kerültünk ide. Örülök, hogy végül meg tudtak találni minket.
  – Yukkocchan… – eleresztettem a fülem mellett, amikor rám szólt, hogy ne nevezzem így. – Én… szóval… Hyozanryuuval nagyon furcsa dolog történt, amikor körbezártak a tükrök. Ijesztő volt – meg is borzadok tőle. Pedig most csak elmesélem. Viszont olyan volt egy fél pillanatig, mintha megint az olvadozó Belső Világomban lennék. – A Gyémántsárkány birodalma olvadozott, mint egy, mint egy jégkrém! – próbálom leírni, amit átéltem. Yukkocchan szerint ez valami tudatalattis mizéria volt, de ha nagyon aggódom, akkor szívesen kivizsgálja Gyémántsárkányt. Még mit nem! >.> Nem lehet engem csak úgy csapdába csalni még akkor sem, ha nem kívánom a citromos édességet és éppen nagyon fázok. Talán kicsit erélyesebben sikerült nemet mondanom, mint ahogyan szerettem volna. Pedig kedvesnek kéne lennem, amiért segített Naracchinnek és nekem.
  Eléggé csalódott voltam, hogy először a 4. osztagba kellett mennem és nem mehetem haza a 10. osztagba. Pedig már nagyon aggódtam Miharu-chanért és Yama-jiiért. Mondjuk annyira nem is volt baj, hogy nem mehettem haza, így is meglátogattak, habár másnap, amikor nem volt hányingerem, akkor sem ehettem citromos tortát. :sad: De miután hazaengedtek, annyit ehettem belőlük, amennyi belém fért, sőt Yama-jii még citromos sört is szerzett, csak nekem! *-* Olyan sok földi jóval elhalmoztak, hogy majdnem elfelejtettem jelentést írni arról, hogy mi is történt Rukongaiban, a földalatti barlangban. Túlságosan lefoglalt Masa-jii elleni bosszúhadjárat.
  Másnap, amikor Masa-jii magához hivatott, akkor azt hittem, hogy azért akar megszólni, mert nem adtam le időben a papírt. De Naracchin is itt volt, ezért elvetettem ezt a lehetőséget, ha csak nem összehasonlítani akar minket, ami cseppet se lenne fer, főleg azért nem, mert Naracchin sokkal szorgalmasabb nálam a papírügyek terén. De hát nem is lehetünk egyformák! :o Mint kiderült, csak a történtek érdekelték. Igyekeztem rendesen válaszolgatni neki, de a felelgetést jórészét inkább Naracchinre hagytam. Igazából nem is értettem, hogy erre mi szükség van, hiszen én leadtam a jelentést. Lehet, picit szűkszavú lett, de minden érzésemet belefoglaltam, amit átéltem ott. Mostantól utálom a tükröket. Ráadásul a tükröt kanjival írtam!
  – Te jobban vagy már, Naracchin? – miután elengedett minket Masa-jii, az ajtó előtt teszem fel Naracchinnek a kérdésemet. A viziten még tudtunk beszélgetni, de úgy gondoltam azért ma is utána érdeklődök, hogy valóban jól van-e. Szomorú, hogy csapdába sétáltunk be végül, de legalább sikerült hazatérnünk, még ha segítséggel is. – Szerinted sikerül majd legközelebb elkapnunk Dreamert? – érdekelt a véleménye. Eléggé aggasztott, hogy nem sikerült elkapnunk most, mert ez azt jelenti, hogy további áldozatai lehetnek, ha nem tudjuk megállítani időben.

// Köszönöm a játékot! ^-^ //

Karakterlap

Nara Shiratori

Kapitány

Shinigami

9. Osztag

*

9. osztag kapitánya

Szint: 15.

Lélekenergia:

60% Complete
78 500 / 90 000

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Halványkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Hayakawa Tasumi

Post szín:
#2256F2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #13 Dátum: 2016. Jún. 01, 14:46:12 »
Örültem neki, hogy Anao visszajelzett, amivel megbizonyosodtam róla, hogy valóban ő van itt. Bár amit eleinte Anaonak hittem és megfogtam, immáron láttam, hogy csak egy üvegoszlop volt. Amint ismét rendesen láttam Anao felé fordultam és hallgattam, hogy vele mi történt, majd amint végzett én is megszólaltam.
- Nekem meg a sötétben kellett harcolnom, nem volt valami könnyű. A nagy fényesség meg elvakított, ezért sem voltam benne biztos, hogy te vagy az. - magyaráztam el, hogy mi történt velem és miért kellett rákérdeznem az előbb, hogy tényleg ő-e az. - Ő támadott rám a sötétben. - válaszoltam Anao kérdésére, majd én is jól megnéztem magamnak korábbi ellenfelemet, mert ugye a sötétben nem láttam belőle semmit, így csak most van alkalmam ezt megtenni.
Nem volt valami jó állapotban a szárnyas lány és nem is nagyon akart válaszolni Anao kérdésére, vagyis nem valószínű, hogy bármit is megtudhatunk tőle. Egyszer csak nagy fényárba burkolózott megint elvakítva, bár most talán kevésbé, mint legutóbb. Amint elült a fényesség, lassan elkezdett felállni, majd egy a kezében megjelenő láncot kezdett el pörgetni, ebből már lehetett tudni, hogy nem barátságos szándékkal akar velünk foglalkozni.
Készenlétben voltam, ha támadni akart és nem is kellett sokat várni, már dobta is felénk láncát, ami elől ki tudtam volna magam is térni, de Anao arrébb lökött, így nem nagyon voltam ura a helyzetnek és a lánc szépen körém tekeredett. Tudom, hogy Anao nem rossz szándékkal lökött el, hanem hogy ne találjon el a lánc, csak épp az ellenkezőjét érte el akciójával, mint szerette volna. Nagyon szorosan meg voltam kötözve a lánccal, szinte mozdulni sem tudtam.
Mire észbe kaptam Anaot már nem is láttam a közelben, egyből arra gondoltam, hogy először őt akarják elintézni, amíg én itt meg vagyok kötözve, majd utána engem is. Ettől a gondolattól nem tudtam megnyugodni, ezért megpróbáltam kiszabadulni a lánc fogságából, de csak rosszabb lett a helyzetem.
- Ááááá! - kiáltottam fájdalmamban, ahogy a lánc összeroppanja bordáimat, majd egy kis vért is felöklendeztem a számon keresztül. Ezután abbahagytam a mozgolódást, ennél többet szerintem nem nagyon bírnák ki, de ha ki is bírnék, nem valószínű, hogy utána nagyon tudnék mozogni, akkor meg ugyanolyan helyzetben lennék, mint most. Amint felhagytam a szabadulási kísérletemmel valami fekete füstszerűség fut végig a láncon, egyenesen felém közeledik és teljesen elterít.
Minden elhomályosult előttem, a lánc szorítását is elfedte az a fekete anyag és egy vízióba kerültem, bár akkor ez egy pillanatig sem merült fel bennem, olyan valóságosnak tűnt. Először a gyerekkoromat láttam, azon belül is pont azt a napot, amikor is egy hollow megölte a bátyámat. Vagyis pontosabban csak azt hittem, hogy megölte, de a következő pillanatban ugrottunk az időben és magamat láttam, a hollow helyében, amikor is ténylegesen meghalt Nii-san. Nem akartam odanézni, de ha be is csuktam a szememet, ugyanúgy láttam mindent, mintha nem tettem volna.
Megint változás következett be a képzetben, ezúttal Dreamer jelent meg előttem vigyorgó ábrázatával. Mozdulni próbáltam, de testem nem mozdult meg. Ezután Dreamer elindult valamerre, eleinte nem láttam hova megy, de amikor megpillantottam őket, nagyra nyílt mindkét szemem. Még jobban mozgásra akartam bírni testemet, de ez továbbra sem sikerült. Ekkor Dreamer csettintett egyet és farkasra hasonlító állatai jelentek meg és... tépték szét a családomat. Úgy éreztem, hogy minden remény elveszett, már nem is próbáltam meg igazán megmozdulni. Feladtam.
Mire észbe kapok, még mindig sokkos állapotomban, a belső világomban találom magamat zanpakutoummal. Nem akartam vele beszélni, egyedül akartam maradni, ezért elindultam valamerre csak ne lássam őt, nem voltam kíváncsi most senkire sem.
- Nem akartam beavatkozni, de egy agyilag zokni partnerre nincs szükségem. - hallottam meg zanpakutoum hangját, ezért megtorpantam. - Nem tűnt fel, hogy nem a valóságot láttad? A többire magadnak kell rájönnöd. - mondta, majd hátat fordított nekem és elindult házikója felé. Ha nem mondja, akkor bizonyára nem jövök rá magamtól, még ha elég egyértelmű is volt, valahogy nem jutott ez eszembe. A fekete füst? Bizonyára az tette ezt velem, a félelmeimet mutatja nekem és nem engedi, hogy rágondoljak, hogy ez csak egy illúzió volt.
- Köszönöm. - egy halkabb köszönetnyilvánítást hallattam zanpakutoum távozó alakja felé, nem is biztos, hogy meghallotta, de mivel bennem van, ezért biztosan megérezte, hogy hálás vagyok neki, amiért rávilágított erre a számára egyértelmű dologra. Erőt veszek magamon, hiszen valakinek meg kell védenie őket és ki lenne az, ha nem én. Bár ez csak egy képzelgés volt, attól még ténylegesen megtörténhet, ha továbbra is szabadon hagyjuk Dreamert.
Miután összeszedtem magamat, kiengedtem a lélekenergiámat, hogy kiszabadítsam magam a láncok közül. Láttam a szárnyas lányt védtelen állapotában, azért amint megszabadultam láncaimtól, egyből lecsaptam kegyetlenül rá, hogy véget vessek ennek. Nem törődtem a fájdalmammal, igazából az adrenalin löketnek köszönhetően nem is nagyon éreztem. Amint lecsaptam rá, a tükrök szépen sorban megrepedtek és eltörtek, végül pedig egy nagy fényességet láttam, ami teljesen elvakított.

A fényáradat még mindig nem állt el, de egyszer csak Anao hangjára leszek figyelmes, ezért kinyitom a reflexszerűen becsukott szememet. Még zavarta a fény a szememet, de már kezdett hozzászokni és szépen lassan kirajzolódott mellettem Anao körvonala is.
- ...nao? - a krákogásom miatt sikeresen elharapta neve első betűjét, de ez volt a legkisebb problémám. - Hol vagyunk? Meghaltunk? - nem tudtam még hova tenni a nagy fényességet, így első gondolatom az volt, hogy belekerültünk a körforgásba, miután legyőzött minket Dreamer. De ahogy jobban szétnéztem, láttam több fehér köpenyes shinigamit, így lassan rájöttem, hogy a 12. osztagnál lehetünk.
- A bordáim el vannak törve. - én is válaszoltam a kérdésre, ahogy segítettek felülni, majd megtörülköztem a kapott szövettel. - Tükörbe? - csodálkozásomat fejeztem ki, hogy egy tükörbe voltunk eddig zárva és onnan kellett minket kiszedni. De mikor kerültünk bele egy tükörbe?
A 4. osztagba kerülve kivizsgáltak minket és megtudtam, hogy szerintük minden rendben van a bordámmal, nincs egyáltalán eltörve. Ennek ellenére én még mindig ugyanazt éreztem, mint amikor „eltörtek”. Vagy akkor a tükörteremben történtek egésze... csak egy illúzió volt és csak képzeltem, hogy eltörtek a bordáim? Dreamer mindig meg tud lepni, hogy mikre nem képes. A meglepetéseknek azonban még nem volt vége.
Lábadozásom után megírtam a Főkapitánynak a jelentést a történtekről, de ennek ellenére mégis magához hivatott és Anao is ott volt. Bőszen válaszolgattam a felénk idézett kérdésekre, de a legtöbbet leírtam a jelentésben is, így nem nagyon értettem, hogy erre mi szükség van. Aztán a Főkapitány beavatott minket, hogy a járat, amibe lementünk, egyszerűen eltűnt. Dreamer ezzel is kitett magáért. Egy használat után eltűnő járat? Sokkal erősebb, mint először gondoltam.
- Hát... kiengedtek a 4. osztagtól. Ha nem is vagyok még 100%-os, már jobban vagyok. Te is megvagy? - válaszoltam Anao kérdésére, majd az illem szerint vissza is kérdeztem, hogy ő is rendben van-e. Azt már eddig is tudtuk, hogy Dreamer szeret játszadozni az áldozataival és nem olyan nagy rá az esély, hogy megölné a játékszereit. Legalábbis most nem ölt meg minket, de legközelebb már lehet megun minket és végezni akar velünk.
- Nem tudom, de mindent meg kell tennünk, hogy sikerüljön. - próbáltam magabiztosan mondani, mert nem szabad tovább szabadon hagynunk, minél előbb el kell intéznünk, hogy ne legyen több áldozata ennek a kóbor zanpakutou szellemnek.

VÉGE
(click to show/hide)

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 80

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A kelepce
« Válasz #14 Dátum: 2016. Jún. 09, 15:20:43 »
A küldetés sikeresen véget ért, így nincs más hátra, minthogy lezárjam és kiosszam a jutalmakat!

Shiroichi Anao: 3000 LP és 4500 ryou
Nara Shiratori: 2500 LP és 4500 ryou

Gratulálok, további jó játékot!