Szerző Téma: Kaminari Rosui Taka  (Megtekintve 1599 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kaminari Rosui Taka

Villám Vili

Eltávozott karakterek

3. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 900 / 65 000

Hozzászólások: 157

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Azúr

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6511a6 // #0512cb


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Kaminari Rosui Taka
« Dátum: 2014. Szept. 04, 14:20:02 »
Shikai átdolgozás, és harmadik képesség pályázat.
Engedély: van
>>Eredeti:
Zanpakuto:
Név:雷鳴  - Raimei  (mennydörgés)
Fajta: villám
Shikai parancsa: uchinarase Raimei--> (uchinarasu =zeng [elvileg])
Shikai kinézete:
Fényesen felragyog, majd átalakul egy pár páncélkesztyűvé, és pácélcipővé. Az ezüstszínű fém egész a könyökéig tart, kívül a könyökén túl nyúlik pár cm-el. A végén kétoldalt egy-egy 5cm-es tüske található.  Mint a cipőjén, úgy a kesztyűjén is rúnák futnak végig, melyek ébenfekete színben pompáznak.
(click to show/hide)
>>Változatlan:
(click to show/hide)
>>Név változás:
(click to show/hide)
>>új:
(click to show/hide)
>>Harmadik képesség:
(click to show/hide)
[/color]

Karakterlap

Soifon

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #1 Dátum: 2014. Szept. 04, 14:21:01 »
ELFOGADOM a pályázatot, gratulálok a harmadik shikai technikádhoz.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Szept. 04, 14:33:29 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Kaminari Rosui Taka

Villám Vili

Eltávozott karakterek

3. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 900 / 65 000

Hozzászólások: 157

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Azúr

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6511a6 // #0512cb


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #2 Dátum: 2014. Szept. 04, 14:21:47 »
Engedélyek:
Bankai pályázat:Van
Egyéni technika:Van
Jellemváltozás:Van
[size=24]Bankai Pályázat[/size]
Parancs:-Kaminari-ō no Isan Villámkirály hagyatéka
Kinézet: Ököl méretű azúrkék gömb, melyet olvashatatlanul apró, megszámlálhatatlan jel borít.
Képességek:

>Előfeltétel:
Ki kell jelölni egy középpontot, avagy a megidézésének helyét (a jelölés "láthatatlan"), amint elhelyezett egy jelölést az nem módosítható, vagy vonható vissza. A következő két módszer egyikét használhatja:

-A helynek 'Zanpakuto pont' méteren belül kell lennie, nem "tapasztható" (Tehát ha egy követ jelölök meg, akkor hiába van arrébb rúgva a kő, a technika középpontja egy fikarcnyit se mozdul) oda semmihez, és ki kell mondani "Célpont megjelölve" (Akár fennhangon, akár suttogva), valamint  három percen belül aktiválni kell, különben tizenöt percen keresztül nem kísérelhető meg újbóli próbálkozás. Ebben az esetben a célpont akár a levegőben is lehet, ha azt a célpontot képzeletben megjelölte. Az így megjelölt helyről a jelölés nem mozdítható el. (Pl.: Két méterre mögöttem a föld felett 2 méterrel. Akkor ez a "pont" lesz a technika középpontja.)

-Érintéssel jelölés: Ebben az esetben meg kell érintenem az adott célpontot, s az érintés helye lesz a technika középpontja. Ez a módszer is igényli a "Célpont megjelölve" legalább suttogását. Hiába mozdul el, a jelölés követni fogja. (Pl.: Megérintek egy követ, és akkor ejtem ki célpontomul választva, ha azt a követ eldobom, akkor a kővel együtt mozdul el a technika középpontja is.) Az adott tárgy 50%nál nagyobb kár esetén elveszti célpont szerepét, ez esetben újra megtehető a jelölés minden korlátozás nélkül.
Egyéb információ: a jelölés és a technika alkalmazója közötti távolság lényegtelen, a korlátozás csupán a jelölés pillanatáig él.

>A Technika:

#Aktiválását a következő módon tehetem meg: Ki kell választanom a célpontot/helyet, majd meg kell idéznem a bankait. (hangosan /legalább beszédhangerőn/ kimondva: "Bankai: Kaminari-ō no Isan")

#Aktiváláskor a Bankai kiejtésénél a kiválasztott helyen megjelenik egy ököl nagyságú gömb, melyet olvashatatlanul apró, megszámlálhatatlan jel borít. Abban a pillanatban, amint kiejtettem a teljes nevét befejeződik az aktiválás, és létrejön a technika.

#Maga a technika:

-Aktiválást követően a gömb megnő teljes méretére, és henger formát vesz fel, melynek méretei: zanpakutoupont szor öt méter sugarú kör, és kétszer akkora magasság. (Ugyanakkora a kör síkjától felfele, és még lefelé is.) A technika területén őrjöngeni kezd a villámalapú lélekerő, és mindent elpusztít. (Már amit el tud.)

-Megszökni belőle vetekszik a lehetetlennel, kivéve, ha az illető immúnis az elektromosságra. Így az egyetlen lehetőség a hárításra (amennyiben meg van jelölve), ha abban az alig egy másodpercben, amíg a név kiejtése tart kívül kerül a technika hatóköréből. Amennyiben nincs megjelölve így a lehetőségei kis mértékben növekednek, mivel a jelölés nem követheti. Természetesen mindehhez rá kell jönnie, hogy elhelyezték a technikát, hogy az nem tud mozogni, avagy a rajta, vagy máshol elhelyezett jelölésből megidézett gömb nem követi, vagy mozoghat. A jelölés láthatatlan így még akinek elmondták, hogy rajta van is könnyedén veheti blöffnek,  s tényleges aktiváláskor a meglepetés mérhetetlen hátrányba taszíthatja.

-Ezt a tomboló erőt meglehetősen nehéz irányítani, így nem tud megkülönböztetni "ellenséget és barátot"

-Az említett terület és a technika használója negyed óráig elektromosan túltöltötté válik. Ezen a területen belül a technika használójának valamennyivel jobb lesz a reakcióideje és jobban tud összpontosítani, mint általában. Mindenki másra viszont az ellenkező hatást váltja ki. Rosszabb reakcióidő, nehezebben koncentrálnak.

-Meglehetősen fényes egy technika, így kis időre ideiglenes vakságot is okozhat.

-Vele azonos lélekerővel rendelkezőket, akik nem bírnak különösebb védelemmel a technika ellen, azokat közepes eséllyel kiüti, a fele akkora erővel rendelkezőket előfordulhat, hogy megöli.

-Komoly égési sérüléseket okoz, valamint nagy eséllyel rövidebb-hosszabb ideiglenes bénulás egy vagy több testrészben, rosszabb esetben az egész testben.

-Nem csak a terület, hanem az érintett személyek is "túltöltöttek" lesznek. A terület elhagyásakor egy az előbb átéltnél negyede erővel rendelkező csapás éri őket.

-A területre utólag belépőket is egy a technika alap erejének a negyedével rendelkező villámcsapás éri, ahogy az eredetileg bent tartózkodókat kilépéskor.

-A területen belül megidézett villám alapú technikák érezhetően erősebbek lesznek. (7 Zanpakuto pontonként erejük kétszerese. (10 zanpakuto pontnál 2X, 17nél 3X 24nál 4X)

-A negyed óra elteltével jelentkeznek majd a mellékhatások az idegi és testi túlterhelés miatt. (Reakcióidő lelassulása, koordinációs zavarok, enyhe zavartság.)

-Használat után a Bankai-t legalább 24 órán át, a Shikai-t 12 órán át nem képes használni.

spoiler
(click to show/hide)

Halovány fény szűrődik be az ablakon. Az ágyban félig felülve félig feküdve üresen bámulok magam elé. Nem gondolok semmire, mégis sok mindenen tűnődöm. Tsuki, Yoriko-chan, Raimei, Tsuki... Nem tudom mennyi ideig kalandoztak gondolataim szabadon, mikor a nap elérte azt a szöget, hogy a szemembe villanjon. Önkéntelenül is elrántottam a fejem, s visszazuhantam a jelenbe. Ásítottam egy nagyot, kicsit nyújtózkodtam, majd megindultam a fürdő felé. Egy gyors tusolás, kis igazítás a hajamon, bár teljesen feleslegesen, hisz öt perc múlva ugyanolyan kócos lesz. A pár falat közben, amit reggelinek állítottam be ma, megpróbálom átgondolni, hogy mit is fogok ma csinálni. Először is egy kis átruccanás Raimei-hez, aztán irány Yoriko-chan laborja. Elkövettem azt a hibát, hogy ígértem neki valami olyat, amit nem kellett volna. Egy baromira furcsa kísérletet akart csinálni, valami interdimenzionális kapuszkenner... vagy az isten se tudja mit említett valami másik dimenziókkal kapcsolatban. Néha már nem tudom mit gondoljak róla, zseni, vagy valami másvilági. Olyan dolgokkal tud előrukkolni, hogy hihetetlen. Az utóbbi időben egész jól kijöttem Raimei-vel. Természetesen a cukkolásom, és az időről-időre való gyepálásom nem változott, de valahogy nem is éreztem úgy, hogy nagyon akarom, hogy változzon. Vidáman indultam meg a tizenkettedik osztag felé, s valaki már messziről integetett nekem. Visszaintettem, s nem sokkal később fel is ismertem. Ugyan a nevét nem tudtam, de gyakran kísért el Yoriko-chanhoz. Erről kicsit bizarr felismerés üt meg, hogy mennyit is kísérletezik rajtam. Mikor odaérünk egy nagy ajtóhoz, akkor meghajol, majd visszafordul a kis tiszt. Kis... Nah igen, én sem vagyok az a baromi nagy ember, de ő még talán nálam is fiatalabb. Én csupán intek neki, majd nem sokkal később kopogásra emelem a kezem, de már nem is jutok el odáig, mert nyílik az ajtó. Tuti rajtam tartotta a szemét.... Ilyen szempontból néha... nah mindegy, mosolyodom el. Ez az arckifejezés is hamar eltűnik, mikor meglátom, hogy az egész szoba tele van mindenféle kütyükkel, meg berendezéssel, s a közepén van egy szék. Nyelek egy nagyot, de már nincs visszaút. Köszönök Yoriko-channak olyan vidáman, és fesztelen, hogy egy picit le is izzadtam, és remegek, mint egy nyolcvan éves reumás. Egy fertály órás magyarázás, amiből szinte semmit sem fogtam fel, s már ott ültem egyedül a székben. Igazából elég nehéz megmondani, hogy mi milyen sorrendben történt, vagy mi történt egyáltalán. Sokáig, vagy nem is olyan sokáig? Egyedül ültem ott, valamiket közben mondott, aztán volt kiáltozás vagy kiabálás? Nem sokkal utána, igen biztos utána, fehér vakító fény, meleg víz, és gőz. Az, hogy hogyan kerültem egy fürdőbe azt nem tudom, viszont kellemetlen szorongás tört rám. Hirtelen felülök, s egy félig üres szobában találom magam. Az egyetlen fényforrás a hold, a csendet csupán halk ciripelés töri meg. Elfog a szédülés, egyik kezemmel megtámasztom magam, a másikkal a fejemet fogom.
-Mégis mi az isten történt?
Fogalmazódott meg félhangosan a kérdés. A futon kellemesen puha, és jó illatú volt, egy hálóinget is kaptam úgy tűnik. Elvörösödöm, majd egy nagy levegővel megnyugtatom magam. Nincs az az isten, hogy Yoriko, vagy Ts..... Ebbe bele se megyek. Felkelek, lassan az ablakhoz sétálok, és... Teljesen ismeretlen környezet. Sehol nem látok fényt, se egyéb épületet. Megpróbálom érzékelni a környezetem, de furcsa az egész.
-Ez biztos nem Seireitei, de mit keresnék az emberek világában?
Úrrá lesz rajtam a fáradság, és még mindig nagyon zavartnak érzem magam, így inkább az alvás mellett döntök.
Hirtelen ülök fel, s egy pillanattal később szinte ugyanazzal a lendülettel indulok meg visszafelé is. Túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy valahogy érezzek a helyzet iránt. A semmibe tekintve várom, hogy történjen valami, amikor rájövök, hogy mi az a hiányérzet ami már este is belém vágott. Raimei. Felkelek, körbenézek. Veszek egy nagy levegőt, aztán megindulok. Kilépek, és meg is torpanok. Egy üres folyosó, semmi különleges, de még is szép. Mivel nem tűnik annyira kicsinek a hely, és kellemetlenül érzem magam a jelen pillanatban nem tudom elhatározni magam egy irány felé, s tovább haladni. Ekkor jut eszembe az a kis „edzés” Amikor Verashu-taicho elvette Raimei-t, és elrejtőzött, majd ezt követően meg kellett találnom. Nem sokban különbözik ez a mostani helyzet sem, vagyis magát szituációt nem ismerem, de valamerre el van rejtve, nekem pedig meg kell találnom. Megpróbálok ráhangolódni, majd egy perc után már tisztán érzem merre kell mennem. Azonban a célszoba előtt megtorpanok. Több jelenlétet is érzek, melyek kicsit aggasztanak, annak ellenére is, hogy kettő a háromból valószínűleg egyáltalán nem jelentene rám fenyegetést. Kopogok, majd meglepődöm, hisz egyáltalán nem volt szándékomban jelet adni magamról, csupán nem tudtam eldönteni hogyan tovább. Egy női hang invitál be. Nincs más hátra, mint előre, így hát belépek. Pislantok kettőt, egy velem egykorúnak kinéző lány jobb oldalt, bal oldalt azért már látszólag jóval idősebb (de azért a 20at talán még nem üti meg?), középen pedig egy öregember.
-HENTAI!
A szó éles fájdalommal visszhangzik a fejemben, azonban én csak lesek ki döbbenten a fejemből rá, hogy mi a fene... A nő elkezd szakadni a nevetéstől.
-Lehet kicsit a kelleténél jobban kiütötted tegnap Ayako.- Szólalt meg az öreg, mire a fiatalabb: -Nekem úgy tűnik, hogy nem egészen... [size=9]még életben van...[/size]
[/color]- De a másik sem hagyta szó nélkül. -A fürdődben landol, leütötted és utána mit is csináltál vele neesan?
Eddig csak zavarodott voltam, most viszont bevillant az a rövid emlék, és teljesen bevörösödtem, majd még néhány alaposan megválasztott célmondattal szépen kiütött. Valamivel később furcsa érzés fog el, de nem tudom mi, aztán nem sokkal később hang is társul hozzá.
-Yui-chan ne böködd...
Mintha a kisebbik hangja lett volna, aztán ahogy tisztul a fejem úgy fogom fel, hogy jelenleg evőpálcikával böködik az arcomat.
-Vicces, ki kellene próbálnod.
Nem sokkal később a másik oldalról is érkezik egy bökés, aztán kuncogás. Erőt veszek magamon, és a következő bökés elől kitérek. Morcos vagyok, amiért csak így szórakoznak velem.
-Oh, szóval magadnál voltál, perverzebb vagy, mint gondoltam...
Ez annyira váratlanul ér, és felidézi az imént történteket, hogy a lendület maradékával hanyatt vágódom, és totálisan vörös leszek.
-N..ne...nem é, én n. nem., öhm izé, ….
Újabb harsány kacaj, majd egy rendre intő mélyebb hang. Úgy tűnik ebédre készültek, s én is meg voltam hívva. A „jó étvágyat” egy szó nélkül ért véget az étkezés, bár hálás voltam, hogy ezúttal megúsztam a cikizést, de erre a gondolatra is bepirultam.
-Lányok, elbeszélgetnék a vendégünkkel, úgyhogy menjetek edzeni, majd hamarosan csatlakozunk.- Érdekes módon csak bólintottak, és távoztak. Őszintén szólva kissé ijesztően hat ez a hirtelen komolyság. -Nos, akkor szeretném, ha a bemutatkozással kezdenénk, én Shichika vagyok.
-Kaminari Taka.- Hajlok meg amennyire ülő helyzetem engedi. A vezetéknevemre, mintha egy pillanatra megváltozott volna az arckifejezése, de nem vagyok benne biztos.
-Nos, Taka-kun, szeretném, ha elmesélnéd, hogyan is kötöttél ki itt nálunk, tekintve, hogy nem tudok egy ember lakta területről sem a közelben, s mégis minden előjel nélkül felbukkantál.
Őszintén szólva meg voltam kissé rémülve, és nem tudtam, mivel, hogyan, mennyire részletesen kezdjem. Eltelt egy perc, majd még egy, de óráknak tűnt. Az öreg csak várt és várt. Nem éreztem semmiféle rosszindulatot, vagy ellenszenvet, így belekezdtem. Onnantól kezdve, hogy egy Seireitei nevű helyről jövök, shinigami vagyok (itt a kérdésére kifejtettem), és hogy egy kísérleten vettem részt, ami után itt kötöttem ki. (A foszlányos emlékeimet inkább hanyagoltam). Meglehetősen türelmesen hallgatott meg, és mindent elkönyvelt magának, egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki kételkedne a szavamban. Egészen feloldódtam a mesélés alatt, így utána egy kis beszélgetés is sikeredett. Úgy tűnik, hogy itt maradok amíg ki nem találunk valamit. Persze be kell szállnom a napi ritmusba, ami a sok órás ház körüli munka és az edzésekre is vonatkozik, melyeket nap, mint nap megtartanak. Raimei-t visszakaptam, így kicsit nyugodtabb is lettem, és vele is megtarthattam a napi rutinjaimat. Természetesen ő is jó viccet csinált belőlem, mikor beszélgettem vele az eseményekről, aztán még a végén jól meg is agyalt...
Hogy őszinte legyek furcsa az egész. Ahogy fogadtak, ahogy én „otthonosan” éreztem magam. Valahogy sokáig nem is tudatosult ez bennem. A napok az elején baromi nehezen teltek. Folyamatos cukkolások, és csapdák. Minden második lépésemnél belesétáltam valamelyikük kelepcéjébe. Meghökkentő és rémisztő dolgok is kiderültek. Olyanok, mint: az idősebbnek kinéző (17-20) valójában 12 éves, és a kis loli meg (22?!) bár ez utóbbi mikor fél füllel hallottam, és visszakérdeztem, „HOGY MENNYI?!” után csak azt hallottam, hogy „12, világos?” és roppant a nyakam, majd sötétség. Érthetően az előbbi a meglepő, az utóbbi a rémisztő. Az öreggel is sokat beszéltem. Ő az én „erőforrásaimról” tanult, én pedig az övükéről. Kiderül, hogy utólag kerültek ide, és emberek. Az öreg egyik rejtélyes technikájával képesek voltak a végletekig kitolni az élettartamukat, ami még számomra, mint lélek számára sem tűnt kevésnek. Ugyan nem mondta meg hány éves, de abbahagytam a tippelést, mikor még a 350-el sem voltam közel... A legtöbb technikájukkal inkompatibilis voltam, de így is rengeteget segített. A hakudám jelentősen javult részben hála az öregnek, részben pedig a csajok zargatásainak köszönhetően. Az lefogó technikákból szabaduláson keresztül a random kihívásokig mindenből jutott, s ezek csupán a ráadás voltak a napi edzéshez képest. Az önbizalmam rohamosan fejlődött, és a gátlásosságom is egyre jobban kezdett megszűnni. Mind köszönhetően az öregnek (na jó, még Yui-nak és Ayakonak is). Beszélgetések, tanácsok, tanítás, és természetesen a vizsgáztatás balszerencsémre a csajok által. Biztosított egy edzőtermet nekem, ahol szabadon „vadulhattam”, valamilyen erőtérrel volt körbevéve az egész, így a jelenleg legerősebb technikámmal sem tudtam egy karcolást sem okozni a teremben.
-Kaminari-san, egy pillanatra kérem...
Az első pillanattól gyanús volt, sőt már előtte is, hogy mi? Az öreg másképp viselkedett, valahogy érezni lehetett rajta, hogy teljesen más hangulatban van, akármilyen is az. Az tette be a pontot az i-re, hogy most vezetéknevemen teljes tiszteletet adva hívott félre. Eddig minden egyes alkalommal keresztnevemen gyerekhez méltóan kezelt, amit nem, mintha bántam volna, valahogy passzolt hozzá. Beléptem a szobába, majd becsukta mögöttem az ajtót. Odalépett egy díszes ládikához, majd néhány mozdulattal kioldott rajta valamilyen zárat, s egy tekercset emelt ki. Felém fordulva kimérten lépett kettőt, majd féltérdre ereszkedés után felém nyújtotta. Ugyan meglepődtem, de már nem akadtam ki azon, mit kezdjek a helyzettel, bár nem értettem mit is akar jelenteni ez az egész, megadva a kellő tiszteletet vártam, hogy tudtomra adja célját ezzel az egésszel.
-Ezt szeretném átadni önnek.
Nem sok, nem is kevés amit mondott. Valami fontos irat lehet, ha így kezeli. Kimérten nyúlok érte, átveszem, majd enyhén meghajlok. Alaposan végigjáratom rajta a szemem, és valóban különlegesnek tűnik, de valahogy még sem „idegen”. Ez az érzés a legfurcsább mind közül, itt egy teljesen idegen világban, nem tudom kikkel, és mégis folyamatosan ebbe az érzésbe ütközöm. A pecséten állapodik meg végül a szemem, s azon kapom magam, hogy jó ideje csak bámulom. Már megkopott, de a lényege kivehető. Egy sólyom. Aztán feleszmélek, és látom, hogy Shichika-san előttem áll, és vár, hogy ismét felé fordítsam figyelmem, amit meg is teszek.
-Azt szeretném kérni, hogy az edzőteremben nyissa ki, és töltse tanulmányozásával a napot. Étel, ital lesz ott, és nem fogjuk megzavarni. Amikor úgy érzi mára, vagy végleg eleget tudott meg róla tegyen belátása szerint. Most, ha megbocsájt.
Mindössze bólintottam neki, mert nem tudtam mit is kellene válaszolnom. Sok volt a kérdés, de még is tudtam, hogy egy egyszerű bólintással cselekszem a helyeset. Az öreg meghajol majd távozik. Elmosolyodom. Régen hebegve habogva idegeskedtem volna magam, hogy „mi van” meg hasonló. Elintézem a dolgaim, felkapom Raimei-t, és megindulok az edzőterembe. Ott bezárom az ajtót, majd feltöröm a tekercset. Amit benne találok... Az elsőre hihetetlennek tűnik, majd sokkol, s végül mérhetetlen izgalommal tölt el. Egy villám alapú technika, mely kidoura emlékeztet, sőt erősen gyanús, hogy ez valóban kidou, amit mi shinigamik használunk. Tehát ezért értett meg mindent olyan könnyen a vén csont. Széles vigyor kerül az arcomra, és akaratlanul is felborzolom a lélekenergiámat. Már találkoztam hasonló technikákkal, a legközelebb álló talán az egyik shikai képességem. Az elektromosság elnyelése, és felhasználása. Azonban nem olyan egyszerűen, mint ahogy én teszem, erő, vagy saját elnyelt formájában. A hatásfoka függ a rendelkezésre álló erő mennyiségétől, de nem kihatása van, hanem magának a használónak a határait tolja ki. Erőkifejtés, gyorsaság, érzékelés, feldolgozás. Gyakorlatilag egy óriási buff, ráadásul energiaforrásként tiszta feszültséget használ. Tehát hiába idézem meg a technikát, amíg nem tudom ellátni elektromossággal, viszont az ellenem irányuló ilyen támadásokat ugyan úgy el tudom nyelni, gondolom van azért határa, legalábbis a saját technikámat alapul véve ez a logikus, és ezt elnézve... …Órákon át csak a pergament bámultam, és fejtettem, mikor már zúgott a fejem a sok információtól tettem le egy rövid időre. Ettem, ittam, majd Raimei-hez ellátogattam. Beszámoltam neki mindenről, és elbeszélgettem vele a „kidou”-ról. Valamit ő is tervezget, ebben biztos voltam. Kóstolgat, keresztkérdéseket tesz fel, mintha vizsgáztatna, elhagyta az egyoldalú veréseket is, és inkább a limitemre kíváncsiskodva nyúzott. Mindent összegezve ott most egész pihentető időtöltésben volt részem. Visszatérve folytattam a tekercs tanulmányozását. Másnap valamikor kora délután keveredhettem ki egy rövid alvást követően. Minden visszatért a szokásos kerékvágásba, az egyetlen változás a plusz néhány óra, amit egyedül töltöttem az edzőteremben.
Felmerült bennem pár kérdés, amivel megbombáztam egyik nap Shichikát-sant. A technikáimról, és az instabilitásukról volt szó. Sokan törtük a fejünket, majd eszébe jutott egy technika, amit talán képes lennék eltanulni, hisz nem más mint egyfajta „önkontroll”. A belső energia, ahogy bennem folyik, átalakítom, felhasználom, és így tovább. Ennek a stabilitására feküdtünk rá, külön napokat szántunk rá, hogy teljes egészében ennek az elsajátítására koncentráljak. Ez az egész nem állt másból, mint naphosszú meditálás. Érezni a környezeted és önmagad. Tisztára mosni a tudatod, és felállítani egy folyamot, egy csendes patakot, mely sodrása akár egy örvényé. Miután sikerült ezt elsajátítanom vezette be a nehezítést, melyben a lányok kezdtek verbálisan zavarni, aztán idővel ahogy fejlődtem jött a kőhajigálás, fene tudja honnan, s ez így ment amíg aktuális harcban nem vált olyanná számomra, mint a levegővétel.
Három év telt el. Sokat gondolkoztam a visszajutási lehetőségeken, de valahogy befuccsolt az összes elképzelésem. Rettentően sokat változtam, s a régi énem már csak könnyed esti humorként jött elő. Ekkor történt, hogy Raimei „elszánta” magát. Nem tudom pontosan mikor kezdődhetett, vagy hogyan jutottunk egyről a kettőre, de végül is a jelen számít. Kijelentette, hogy végre elég „érettnek” tart engem. Bár nem tudom hogyan is gondolta, valószínűleg a szó többszörös értelmében. Reggel 1, az éjszaka közepén, s én az edzőterembe tartok. Nem érzem magam fáradnak, hisz az egész nap nem telt mással, mint meditálással. Nyugtalan forróságot érzek magamban, és megmagyarázhatatlanul higgadt vagyok a zavartságom ellenére, vagy fordítva? Az ajtót bezárom magam mögött, a terem közepére sétálok, leülök és ölembe veszem a kardomat. Pillanatok alatt a belső világban találom magamat, „ő” már türelmetlenül vár. Nyújtja a kezét, mire én kérdés és gondolkozás nélkül belemegyek. Egymás alkarját fogva a szemembe néz, majd kijelenti:
-Ez csak a kezdet, ha képes leszel elviselni mindent, amit „rád hagyok” akkor elismerem a fejlődésedet, és „tovább engedlek”.- Az elhatározás egyértelműen beásta magát a szemembe, így válaszolnom sem kellett. -Akkor kezdem.
Az egész belső világot ellepte a villámok sokasága, és fénybe borította az éjszakát... … Hosszú idő telt el azóta, de az első katasztrofális kudarc után egyre jobban kezdtem hozzászokni, és valahogy „érezni” a feszültséget ami átjár.  Közel fél év elteltével ismételten itt állok Raimei előtt, ma lesz a nap, hogy ismét vizsgára bocsájt. Ezúttal egy szemernyi bizonytalanság sem volt bennem. Megfogtuk egymás karját, s Raimei rögtön a közepébe vágott, majd rohamos tempóban fokozta a végletekig az elektromosságot kettőnkben, míg nem szinte már fehér izzásban volt a testünk. Széles vigyor terült el az arcán. Talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen reakciót láttam tőle. Megszűnt a töltés, s néhány pillanattal később már csak itt-ott jelentek meg az íves áthúzások kisebb sistergéssel. Büszkén léptem hátra. Végre sikerült... Ahogy nem hagyott alább Raimei arckifejezése, úgy kezdett az enyém is hasonlóba átmenni.
-Nos, megfeleltem?
-Végre remekeltél, és most jön az a része, hogy megtanítalak, hogyan is engedd szabadjára ezt az erőt.
Félelmetes technikát tanított nekem Raimei, azonban vannak hátulütői, melyek akár végzetes hátrányba is taszíthatnak, ha felelőtlenül használom. Magamban gondolkozva lépkedek az edzőteremből visszajövet, mikor felkapom a fejem egy roppant irritáló jelenlétre. Nem tudom miért, de borsózik a hátam ettől az ellenséges kisugárzástól. Megszaporázom lépteimet, s ennek köszönhetően még éppen látom, ahogy a két lány gyakorlatilag kirobban a házból, és megindulnak egy irányba. Gondolkodás nélkül utánuk eredek, való igaz, hogy erősek, de akkor is aggódom, valahogy rossz előérzetem van. Magamban mérgelődöm, amiért nem fordítottam elég energiát a shunpóm javítására, egyre távolodnak, s egy perc sem telik el, mire kikerülnek a látóhatáromból. Egy nagyobb lélekenergia kiugrás, majd robbanás hangja jut el hozzám. Veszek egy nagy levegőt, s ha nyugalmat nem is, de higgadtságot erőltetek magamra. A harcoló felek hirtelen két irányba szétváltak, mikor megérkeztem. Felém Yui és Ayako érkezett, az ellentétes irányba egy humanoidnak tűnő valami nyert magának távolságot. Mögöttük megjelent még négy kisebb lény, rájuk már nem lehetett nagyon az emberi szót használni.
-Hátráljatok el, amennyire csak tudtok.
-Meg hagyjuk, hogy a kis perverz kölyök beleélje magát a fantáziájába? Nah még mit nem.
Le kölyköz, mikor csak a korához képest túl érett testileg. A chibitől meg csak néz rám, bámul, aztán magát és bokán rúg. Elkerekedik a szemem, mind a reakció, mint a bokán rúgás érzése miatt. Gyerek kinézete ellenére szorult bele erő, azt meg kell hagyni.
-Csak bízzatok bennem.
Szúrós szemmel néznek rám, de látszik rajtuk, hogy alaposan kiverekedték már magukat mire ideértem. A kissé nyúzott arcukra egy halovány mosoly került, majd bólintottak, s visszább vonultak egy a magaslatra, ahonnan érkeztem. Elég messze lesz... Futott át az agyamon. Mindeközben valamit nagyon papolt a magasabb csodabogár, mert öntelt vigyorral nézett rám, már ha nevezhető ki az a grimasz, ami kiült a fejére. Sok dolog jött most össze. Meglehetősen megkedveltem a csajokat, az összes baromság ellenére, amivel nap, mint nap nyúztak. Így nem csoda, hogy irdatlanul feldühít, hogy így láttam őket. Amúgy is elkeseredett vagyok, mert már négy éve, hogy nem láttam Tsukit, és a többieket. Valahol pedig ezt a feszültséget le kell vezetni, amihez pedig tökéletes célpontot nyújtanak ezek.
-Most pedig...- Kezdem közömbösen, majd arckifejezésem elsötétül, ahogy végre ráérzek arra, milyen is volt legutóbb teljes erőbedobással harcolni valami ellen, amit megvetek. Ugyanolyan szörnyeteg volt az a renegát shinigami, mint ezek. -...vége az életeteknek.
A vigyor eltorzult, úgy tűnik nem vették jó néven, de már meg is indultam feléjük egy shunpóval. A nagy arc leteremtette a többit, hogy az ő prédája vagyok, s csupán ez után indult meg ő is felém. Hiba. Ez pedig nem marad kihasználatlanul. Utsusemi technikámmal hagyok egy feléje haladó képet, míg én mögé kerülök, s a könyököm fúródik bele a hátába. -Célpont megjelölve.- Mondom alig hallhatóan, szinte csak magamnak. A karjaimat magam elé rántom, s hálát mondok a reflexeimnek, hogy ez nem talált telibe. A karjaim az oldalam mellé engedem, mintha vas láncok húznál lefelé őket. Nem csoda, hogy nem bírtak vele a csajok, a fizikai ereje valami elképesztő. Mindössze reménykedni tudtam, hogy mágiát csak minimálisan, vagy egyáltalán nem tud használni. A szavai nem érték el a tudatomat. Hatalmas vigyor terült el a számon ahogy látszott az ellenségen, hogy fölényében sütkérezik. Hát, akkor adjuk meg a tiszteletet, és süssük ropogósra! Hangom ércesen, bár számomra lassan, mégis gördülékenyen ontotta a szavakat.
-Bankai: Kaminari-ō no Isan!
Ugyan megérezte a megugró lélekerőmet, és a mögötte létrejövő energiagömböt is, de késő. A pillanatnyi habozás melyet a meglepetés, és a túlzott önbizalma okozott megpecsételte az ő és társai sorsát. A henger alakú tomboló villamos vihar néhány másodperccel később alább hagy, és csak egy felhevült „ringet” hagy maga után, melyben apróbb villámok jelennek meg, ahogy a túltöltöttség itt-ott sűrűsödik, s hígul. A szerencsésebb négy szinte azonnal elporladt, viszont a nagypofájú még él, bár már nem virul. Egyik keze bénán lóg, szemei összeszűkültek, kissé görnyedt a tartása, és pöppet meg is pirult. Erősen, és nagy levegőket veszek. Ugyan már elsütöttem gyakorlásképpen, de meglehetősen megterhelő egy technika. Még nincs vége, ha eddig eljöttem, akkor most itt az ideje „azt” is bevetni.
-Hasítsd ketté az eget, és zúzd össze a földet! Taszítsd le trónjukról az isteneket, s hangod törje meg a hallgatás csendjét! Ten no Rakurai!
Mintha lassított felvételben néztem volna, ahogy rám néz, majd elrugaszkodik. Kétség kívül nagy sokkot szenvedett a teste, és nem kevés sérülést, de még így is maradt ereje a harchoz. Öt percen át püföltük egymást, de óráknak tűnt számomra, mind a furcsa időérzékeléstől, mind az egyre növekvő terheléstől. Ekkor követte el a végső hibát. Megpróbálta elhagyni a területet. Egyértelműen hátrányban volt itt, és másodlagos tervként szerepelt neki a túszejtés. Legalábbis ez tűnt logikusnak, hisz a néhány tucat méterre lévő lányokat próbálta elérni. Ahogy elhagyta a területet, ismételtem elektromos sokkot kapott a teste, melyet már nem volt képes elviselni. Úgy zuhant a földre, akárcsak egy rongybaba. Nem kellett kétszer átgondolnom a teendőimet. Először a kidou-t szüntettem meg, majd a bankaiom utóhatását, mely a túltöltött területben nyilvánult meg. Ahogy megszűnt az elektromos, és adrenalin okozta feszültség térdre rogytam, majd arccal indultam meg a föld felé.
Kicsit talán eltúloztam a dolgot. Futott át az agyamon, s ahogy egyre tisztábbak lettek a gondolataim úgy egyre jobban hajtottam valami cél felé őket. Aztán felébredtem. Nem volt erőm felülni, de abból amit láttam könnyű volt rájönni hol is vagyok. A kevés fény is csupán a teliholdnak köszönhető. Tucatjával telhettek a percek, mire összeszedtem annyi erőt, hogy körülnézzek. Ekkor láttam meg valami olyasmit, amire szívből elmosolyodtam. A testvérpár ott ült nem messze az ágytól egy széken, és aludtak. Tehát jól vannak, de talán a legjobban az esett, hogy aggódtak miattam. Óvatosan felkecmeregtem, majd amint sikerült kicsit összeszednem magam fogtam a takarót, és betakartam őket, majd lementem az étkezőbe. Nem lepődtem meg azon, hogy az öreg ott ül az asztalnál két csésze teával. Szinte olvasott a gondolataimban, nem kellett semmit mondanom, ő kezdett el beszélni. Megköszönte, hogy kisegítettem a lányokat, és ezúttal elmesélte, hogy mit is értett akkor régen az egyetlen emberlakta terület alatt. Több kis „település” létezett ebben a dimenzióban, amit békés lények, köztük az emberek használtak. Ezek mindegyike rendelkezett két közös dologgal. Egy energiaforrással, és egy elzáró pecséttel. Ez utóbbi volt az, ami a jogtalan behatolástól védte a lakóit, pontosabban azoktól a „vadaktól” akik ezeken a területeken kívül egy kegyetlen világban éltek. Egy mukkot nem értettem az ezt követő szövegéből, csak annyit tudtam a végére leszűrni, hogy ebből az erőforrásból merített, hogy létrehozzon valamit, s ezért gyengült meg ez az erőtér, ami védte őket. Aztán valami olyat közölt velem, amitől megfagytam. Nem tudtam, hogyan is érezzek az iránt, hogy reggelre készen lesz az, amivel hazajuthatok. Hosszas csend után mindössze megköszöntem, és felmentem a szobába. Az egyik hobbim, melyet idekerülésemkor sem hagytam el a festészet. Most nekiálltam, és egészen pirkadatig alkottam. A két lányt a holdfény világánál a széken aludva, s magamat mögéjük festettem, ahogy takarom be őket. Amolyan búcsúemléknek szántam. A jobb alsó sarokba odaírtam a három nevet, majd felkaptam Raimei-t, s megindultam az öreggel megbeszélt helyre.
-Biztos vagy benne, hogy így akarsz elmenni?
-Egyáltalán nem, de valahogy úgy érzem, nehéz lenne elbúcsúzni tőlük.
Bólintott, majd belekezdett a magyarázásba, hogy mik is a teendőim. Egy szertartás szerű technika, mely a fene tudja hogyan, de hazajuttat. Már majdnem nekikezdtünk, mikor nem, hogy felállt a szőr a hátamon, de oda is fagyott attól a duó kiáltástól.
-TAKIIII- Néhány pillanattal később megjelent Yui és Ayako. -Azt hitted, hogy csak úgy megléphetsz te kis törpedémon?!
Törpedémon mi? Pedig nem keveset nőttem az elmúlt négy évben, szóval már nem is vagyok törpe, annyira. Hozzám vágtak egy csomag ruhát.
-Ne merészelj abban a szakadt valamiben hazamenni...- Mondta Ayako.
-A végén még valami szikrányi esély lesz arra, hogy ne gyere ki a történtekből perverz kis ingyenélő kölyökként....- Egészítette ki Yui.
Csak elmosolyodtam, hiányozni fognak, ahogy az öreg is. Csak remélem, hogy nem utoljára látom őket. Gondolataim közben megindultam átöltözni, ami közepette észrevettem, hogy ez nem a „szokásos” ruhatárból van. Mikor visszaérkeztem helyeslően bólogattak, s szinkronban szólaltak meg.
-Nincs az az isten, hogy búcsúajándék nélkül menj el!
Tehát ők ezzel készültek. -Köszönöm Yui, Ayako! Remélem még látjuk egymást!- Először történt egy közös ölelés, amiből nem lett sem kiátkozás, vagy egyoldalú verés. Távozáskor még integettünk egymásnak.
Sötét... Beletelt néhány percbe, mire hozzászokott a szemem. Különböző eszközök, ilyen-olyan kacat, és a fene tudja még mi nem. Azonban ismerős volt a környezet. Megindultam az ajtó felé, majd kinyitva felborítottam egy Shinigamit. Shinigamit? Tehát visszajutottam.
-Egyben vagy?
Kérdeztem, s nyújtottam a kezemet. Felsegítettem, majd bemutatkoztunk egymásnak, és elkísértettem magamat Yoriko-chanhoz. Sok mesélni való lesz azt hiszem...[/color]

Pályázott technikák:
(click to show/hide)
Jellem módosulás:
Régi:
(click to show/hide)
Új:
(click to show/hide)
Kinézetmódosulás a 4 év alatt:
Régi:
(click to show/hide)
Új:
(click to show/hide)
Referenciaképek: (Egyelőre szabad válogatás van, nincs rendezve)
(click to show/hide)

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 165

Hírnév: 14

Infó

Tárcában: 4 534 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #3 Dátum: 2014. Szept. 04, 14:22:40 »
Nyuff! :3

Szerintem rendben van a pályázat. Én legalábbis nem találtam benne semmi problémás dolgot, és én a technikákhoz megadott pontot illetve árat se módosítanám. Szóval, csak hogy a lényeget is mondjam: a pályázatodat elfogadom.

Gratulálok! :3
« Utoljára szerkesztve: 2014. Szept. 04, 14:33:00 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Kaminari Rosui Taka

Villám Vili

Eltávozott karakterek

3. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 900 / 65 000

Hozzászólások: 157

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Azúr

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6511a6 // #0512cb


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #4 Dátum: 2015. Febr. 21, 20:48:17 »
Fénylő Lélek Stílus Technika Pályázat
Engedély: Van

Az egész azzal kezdődött, hogy visszaérkeztem a másik dimenzióból. Ekkorra elsajátítottam a bankai használatát, és érzékelhetően magasabb lélekerővel rendelkeztem. Nem rendelkeztem semmilyen kiemelkedő tudással egyéb téren, ám alapjaim sziklaszilárdnak bizonyultak. Amikor először észrevettem a zavart a lelkemben, hogy képtelen vagyok teljesen uralni csupán apróbb problémának tekintettem. Bankai-om ez idáig alig kétszer használtam, s felkértem Yoriko-chant, hogy végezzünk el egy kísérletet vele, valamint Airisut, hogy segítsen, ha esetleg valami balul sülne el. A probléma viszont kicsit súlyosabb volt, mint az sejtettem, s alaposan elintéztem magam a saját technikámmal. Az elektromos sütés, amit lelkem kapott hosszú távú problémának ígérkezett. Napokig képtelen voltam használni, csinálni bármit, ami lélekerő irányítást követel. Szerencsémnek, a gyors és szakszerű ellátásnak köszönhetően gyorsan és látványosan kezdtem el felépülni, ám a probléma, amit előtte is észleltem továbbra is fent állt, s csak egyre romlott. Annak érdekében, hogy ezt a romlást megállítsam elszántam magam, hogy bármit megteszek. Eleinte a kidou-ba vetettem minden hitem, hogy a démonmágia elsajátításával saját lelkem felett is hatalmat nyerek. Az eredmény ugyan nem látványos, de érzékelhető volt. Az állapotom stabilizálódott, s minimálisan javult is. A nyomasztó érzés, zavaró apróságok a lelkem feletti uralmamban megmaradtak. Rövid időn belül történtek hatalmas változások. Ahogy kezdtem egy bizonyos ponthoz eljutni a tanulmányaimban úgy érezte egyre biztosabban, hogy ez nem elég. Uralmam testem felett ismét elkezdett gyengülni. Miután beláttam, hogy ez így nem megoldás magában elkezdtem fizikailag is tovább edzeni magam. Az ép lélek az egészséges testben és elmében lakozik szöveg talán annyira nem is baromság. Ismételten sikerült egy kisebb nyugalmi szigetet elérnem. Az alapvető felépítése a tudásomnak, ami idáig elvitt most remek ugródeszkának bizonyult. Robbanásszerű fejlődésem erőm növekedésében is jelentkezett. A terv azonban nem volt hibátlan, ugyanis ismét kezdtem elérni egy bizonyos szintre, mely ugyan közel állt ahhoz, hogy teljesen ura legyek lelkemnek és elmémnek, ám az erőm ismét kezdett kontrollálhatatlan lenni. Nap, mint nap edzettem, az osztagban, külön az edzőteremben, otthon, alvás helyett az Amfiteátrumban, ám egyre biztosabb lehettem benne, hogy ebben a tempóban előbb-utóbb ismét veszíteni fogok. Airisuhoz fordultam ismét, ám ezúttal nem egyszerűen egy érdekből kifolyólag. A segítségét kértem, hogy tanítson meg a gyógyítás alapjaira, egy-két specializációjára. Az általános, hagyományos gyógyításra, és a sérülések gyógyítására, illetve a mérgek kiszűrésére kidouval.  Ez egész jól is ment, ám végeredményben úgy tűnik, hogy későbbi haszna lesz csupán, amikor a harcmezőn magam, vagy társaim megsegítésére kell majd használnom. Minden esetre saját magam is meggyőződhettem arról, hogy sérülés és méreg nem lehet az oka a gondomnak. Nem sok választásom maradt, úgy tűnt egyedül már nem szállhatok szembe ezzel az egésszel.
Még nem adtam fel, hogy saját magam oldjam meg a dolgot, ám beláttam, hogy egyedül ez nem fog menni. Hosszú idő óta először díszelgett az osztagomat jelképező medalion a nyakamban. Nem szégyellem, vagy ilyesmi, egyszerűen eddig nem volt olyan különleges alkalom, amire felvettem volna. Jelenleg a kapitányi iroda felé tartottam, hogy Ai-taichou segítségét kérjem. A hakuda és kidou könyvek már a könyökömön jönnek ki, szinte az összes létező értelmes iratot fogtam a kezemben, vagy el is olvastam. Pontosabban mindet, ami elérhető volt az én rangommal, és külön engedély nélkül.
Kopogás után nem sokkal bebocsájtást nyertem. A kapitánynak röviden vázoltam a problémámat, kerülve a túl kényes részleteket. Ami azt illeti az alapkoncepció, hogy kicsúszik az irányítás a kezemből elég durva, nem kell megspékelni még egy időzített bomba vagyok megszólalással. Nagy szerencsémre Ai-taichou rendkívül megértően vette tudomásul a tényeket, és meglehetősen komolyan kezelte az ügyet. Egy előírásos formajelentést kell másnapra összehoznom, de az menni fog, hisz csak kis körítéssel kell azt leírnom, amit most elmondtam.
Mire másnap vittem a jelentésemet, már el volt intézve, hogy hozzáférhessek titkosított iratokhoz. Nem mindhez, de azokhoz, amik a kidou-t, hakudát érintik. Megvan az érzésem, hogy még így is nagyon sok dologhoz nem férhetek hozzá, de így is sokat köszönhetek a kapitánynak.
Rengeteg időt töltöttem el a tanulmányozásukkal, és a kereséssel, hogy vajon melyik is lehetne a legalkalmasabb, hogy stabilizálhassam az erőmet. Különösképp felkeltette az érdeklődésem a Jikanteishi, és a Hyouga Seiran is. Azonban ami ténylegesen a jelenlegi helyzetben talán a legeredményesebb lehetett, az nem olyan tiltott tudás felhalmozása, ami szélesíti látókörömet, megmozgat pár olyan trükkel, amire még nem volt lehetőségem…, hanem egy olyan technika, amivel totális uralmat nyerek magam felett. Sosengei: Sasu Seishinfuu, vagyis a fénylő lélek stílus, amivel maximális potenciálban tudom kihasználni a lélekerőmet és a testemet együttesen. Ugyan nem tűnt lehetetlennek a dolog, ám nagyon durva volt már az elmélete is.
Idővel kiderült, hogy nem csupán az mögötte lévő elmélet a durva, hanem a gyakorlatba ültetése. Olyan szintű koncentrációt igényel, ami önmagában képes felemészteni egy elmét. Az még rendben is van, ha el tudnám sajátítani, de mire ezt bevethető képesre gyúrom… Egy dolog azonban nem kerülte el a figyelmem. Az állapotom nem romlott, de nem is javult. A jelenlegi haladásommal stagnál az állapotom, ami egyelőre jó jel, még ha nem is túl bíztató, hisz számos kimenetel lehet még.
Maga az aura előhívása viszonylag gyorsan sikerült, ám a stabilizálása már keményebb dió volt. Többször keltem a nap első sugarára az Amfiteátrum közepén kiterülve. Elég kellemetlen volt, lévén akár rajta is kaphattak volna, hogy mit csinálok, vagy, hogy ki vagyok ütve. Keményebb dió volt ez az egész, mint sejtettem, és külső segítséget nem reméltem. Egyrészt nem tudtam még a technika létezéséről sem, nem hogy olyanról, aki képes lenne használni. Másfelől ezt meg akartam magamnak tartani. Ugyan közvetlen a Ai-taichounak kellett írnom jelentést a haladásról, de annyival letudtam, hogy rátaláltam a fénylő lélek stílusra, és elkezdtem a tanulmányozását, valamint az állapotom azóta nem rosszabbodott. A második fázis, hogy ezt az aurát irányítsam ismét olyan kihívás elé állított, ami nem kevés álmatlan éjszakát okozott, és még többször végeztem ájultan, bár már voltak alkalmak, amikor minden erőmet felemésztette, de magamnál tudtam maradni.
Összességében sikernek tudhattam be a kutatásomat, a lélekerőm feletti uralmam egyelőre nem ingadozik, bár tisztán érzem, még nem az igazi. A technika már életképes fázisban van, de még hosszú út áll előttem, hogy hatékonyan tudjam használni. A záró jelentésemben sikeresnek ítéltem meg a kutatómunkát, a technika elsajátítását nem említve. Azonban nem mondtam le az erőm stabilizálásának további kutatásról.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Febr. 21, 20:52:18 írta Kaminari Rosui Taka »

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 80

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #5 Dátum: 2015. Márc. 03, 12:33:35 »
Üdv!

Néhány elgépeléstől eltekintve nem találtam benne nagyobb hibát, habár személy szerint szívesen olvastam volna többet a technika gyakorlásáról, remélhetőleg ez majd a játékban pótlásra kerül! ELFOGADOM a pályázatot.

Karakterlap

Kaminari Rosui Taka

Villám Vili

Eltávozott karakterek

3. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 900 / 65 000

Hozzászólások: 157

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Azúr

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6511a6 // #0512cb


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #6 Dátum: 2015. Nov. 01, 22:35:59 »
Senbankai Pályázat
Engedély: Ootoribashi Roujuurou; Hirako Shinji
LP és Pont követelmény:  ✓

Név: Kaminariou | Villámok királya
Parancs: Fukkatsushite| Támadj fel

Kinézet:
Taki összemosódik Zanpakutoulelkével, ennek hatására magassága jócskán megnő, és nőies vonalai lesznek.
Magassága 190 cm, alkata sportos, dereka vékony, s vállai sem túl szélesek. Arca is kicsit finomabb vonásokat kap. Bőre világosabb lesz. Vörös szeme néha kéken csillan, s haja nem csupán bokáig ér, hanem színe is azúrkék lesz.

Leírás:
A senbankai aktiválásakor egy pillanatig Taki alaktalan villámmá változik, s ekkor alakul át teste. (Csajok bánatára a ruhájára semmilyen hatással nincs, tehát nem égeti le róla :/ ) Senbankai-ban a lélekereje hétszer lassabban regenerálódik. Minden 20 zanpupont felett 1-el csökkenik ez a szám, tehát 24 ponton még mindig háromszor lassabban tér vissza az ereje, mint Senbankai-on kívül. Ez a negatívum hatással van a lélekerő regeneráló technikákra és szerekre is, de a közvetlen lélekerő átadásra nincs. A hátrányt leszámítva Taki abszolút uralmat nyer teljes ereje felett. Ez annyit tesz, hogy szabadon döntheti el mennyire fojtja el, vagy zúdítja egy bizonyos irányba kisugárzását. Ebben a formában Taki az elektromosság felett teljes uralmat nyer. A senbankai által teremtett, manipulált villám nem kidou-nak számít, hanem nyers elemi erőnek. Az elektromosság irányításához, villám létrehozásához nem szükségeltetik idézés, mindössze megfelelő koncentráció. Nagyobb hangvételű „technikához” kellékként szolgálhat hang, vagy mozdulat alapú irányítás/utasítás. Ahogy a technika már sejtette, nem csak létrehozni, hanem már meglévőt átalakítani/irányítani is tud, ezeket kipótolni vagy eloszlatni, és elnyelni. Ez utóbbi azonban nem jár különösebb bónusszal egyéb technika nélkül. Más által megidézett technikát, ami villám alapú eloszlatni ugyanakkora erő bevetésével képes, felette átvenni az irányítást kicsit több, mint ugyanannyitól kezdve majd kétszeresig terjedő erővel képes a technika bonyolultságától függően. Azonban így is bőven akadhatnak olyan technikák, melyek felett nem képes átvenni az irányítást, ezek speciális kritériummal, vagy olyan egyénre szabott specializációval rendelkeznek, melyek kizárják Takit a használatukból...

Történet:
Egyik reggel egy pokollepke ébresztett. Azonnali beidézés érkezett az első osztagba. Nem tetszett ugyan a dolog, hiszen rettentő fáradtnak éreztem magamat, azonban elkezdtem összekészülődni. Egy ilyen üzenetet nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel a szankciói igen csak kegyetlenek tudnak lenni. Amint sikeresen magamra operáltam a kötéseket, egyenruhámat, és értékelhetővé varázsoltam megjelenésemet elindultam, s majdnem pofára is estem egyik oszlopomról a másikra lépés közben, ahogy kinéztem az ablakon. Tök sötét volt, most vagy átaludtam egy teljes napot és már este van, amit meglehetősen kétlek, vagy baromira Még este van. El nem tudom képzelni, hogy egy lestrapált shinigamival, akit még aludni sem hagynak mit akarnak kezdeni. Netán valami rosszat tettem, hogy kínozni akarnak?
Mindenesetre igen csak szaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb letudhassam ezt az egész felhajtást. Sehol egy lélek, már a iránytévesztő kocsmatöltelékek is hazatévedtek, és még a legsúlyosabb munkamániások sem jöttek elő. Gondolataimba merülve érkezem meg, s reflexszerűen haladok befelé. Nem várt senki, nem is számítottam rá. Az üzenet tartalmazta, hogy hová is kellene eljutnom, ami nem volt más, mint a kapitányi iroda. Szemöldökömet ráncolva álltam meg az ajtó előtt, s még egy nagy sóhajtás után megrázva a fejemet bekopogtam. Nem érkezett válasz, helyette nyílt az ajtó, s fekete ruhát, maszkot viselő egyén tessékelt beljebb. Ez az egész kezdett egyre furcsább lenni. Ekkor jut eszembe a kis ballépésem, amit hirtelen felindulásból követtem el, ami nem volt más, minthogy meghiúsítottam egy megfigyelést, nem is akárkiét, hanem a sajátomat. Az eset nem történt másképp, mint hogy egy valószínűleg kezdő, vagy ügyetlen haladó megfigyelőt állíthattak rám a beépülős típusból. Miután három napon keresztül folyamatosan éreztem a tekintetét a hátamon úgy döntöttem, hogy lepattintom. Tehát merő véletlenségből eltűntem a szeme elől, s nem sokkal később teljesen véletlenül az ő asztalához ültem le, s egyszerű közönséges gesztusból meghívtam teázni, amiért megosztja velem az asztalát, természetesen mindazon rövid idő alatt, amit lefagyva töltött a helyzetből való totálisan lehetetlen menekülési tervének kiötlésével. A jó az volt, hogy utána nem volt gondom azzal, hogy azt érezzem valaki figyel, ám nem gondoltam rá, hogy később milyen következményei lehetnek ennek. Már-már sikerült kaméleon módjára a falhoz igazítani a bőrszínemet, amikor kibökték, hogy miért is vagyok itt. Ez nem volt más, minthogy formalitás miatt ecsetelték, hogy mennyire kiválóak képességeim, s hogy büszke lehetek elért eredményeimre. Nos valóban volt pár dolog, de igazán nem kellett volna törniük magukat, hogy hajnalok hajnalán kiosszanak nekem egy dicséretet. Bár ezt hangosan nem volt merszem kimondani. Természetesen azért is, mert tisztában voltam vele, hogy ha ilyennel jönnek, akkor tuti lebuktam a szándékossággal a megfigyelésem tönkretételénél, ráadásul tuti eljutott hozzájuk a jelentés, hogy a második espada ellen nyertem harcot, arról nem is beszélve, hogy nem merem megtippelni mennyit tudnak a kutatásaim részleteiről, vagy az állapotomról. Tehát az egyetlen életképes lépést választottam: csendben álltam, s vártam mire is akarnak kilyukadni. Egy pár perc körítés után sikerül is eljutni ide, és szerencsémre nem kényszerítettek felesleges reagálásra az eddig elhangzottakra, vagy el nem hangzottakra. Azt a „nemes” feladatot kaptam, hogy szivárogjak be egy gyanús szekta területére, s próbáljak minél több információt kideríteni róluk.
Jelenleg ismert volt a hely, ahol tartózkodtak az emberek világában, s az, hogy tevékenységeik veszélyeztetik az egyensúlyt. Képességeik ismeretlenek ám egyetlen fő csoportba oszthatóak: Villám. Így újabb lábat kapott a rám eső választás. Mindössze annyi maradhatott el, hogy jelen állapotomban képtelen vagyok zanpakutoum használatára, ugyanis Raimei nem hajlandó kölcsönadni erejét, sem tanítani, amíg le nem rendezem a lelkem darabokra hullását. Szerencsére folytatták az ismertetést, s kiderült, hogy a lehető legnagyobb csendben kellene elintéznem a kutakodást, mivel már nem egy shinigami életét veszítette a feladat teljesítése során. Elég ha csak felmerül bennem a gyanúja annak, hogy lebuktam mindent és mindenkit hátra kell hagynom, s menekülnöm. Nem hangzik túl jól, főleg, hogy jelen teljesítő képességemet egészen biztos túlbecsülik. Pár perc csend után elfogadtam a küldetést, nem terveztem, hogy lebuktatom magamat a problémámmal, így bevállaltam ezt a kockázatot. Kaptam két napot a felkészülésre, s a teljes titkosított dokumentumot, mely minden eddigi információt tartalmazott. Feltűnt egy furcsaság már az első nap, amikor nekiálltam tanulmányozni. Nem említik, hogy a szekta tagjai kikből állnak. Esperek, renegát shinigamik, arrancarok, vagy azok a fullbringerek vagy mik lennének, de a képességeiket már sikerült behatárolniuk, mely az elektromosság igen csak széleskörű felhasználását mutatta. Olyan kedvesek voltak, hogy egy térképet is mellékeltek, ám igazán elkeserítő fajtát. Egy kisebb város tervrajza feküdt a beépített szekrény egyik szintjén. Igen, már egy ideje ez a kis helység volt a szobám, mióta elárasztott minket a víz, s vetélkedésbe kezdtem Shizuk’-sannal. Ha térkép első benyomása rossz volt, akkor a második még szarabb, már ha lehetett. Ez nem más volt, minthogy észrevettem a közepe felé egyre vázlatszerűbb volt, és egy kisebb terület teljesen fehér volt. Vajon miért is a közepe, te jó ég mennyi hipster gyűlt ott össze, ez egy fekete-fehér néma moziba talán még elmenne, de engem igazán kihagyhattak volna belőle. A feladat is meglehetősen „részletes” volt. Bejutni, feltérképezni az ismeretlen területet, megtudni minden lehetséges információt a szektatagokról, mit rejtegetnek, mire készülnek, mire képesek…. Naja, tehát még azzal is tisztában vannak, hogy nem tudtak kideríteni róluk semmit, s az orrom alá is dörgölik, ahelyett, hogy röviden leírták volna, deríts ki mindent. A jó hír ebben, hogy ezek alapján tényleg nem úgy tűnik, hogy egyszemélyes elimináló hadseregnek néznek, hanem előzetes felmérések folytatására leszek kiküldve. Hátralévő időmet a térkép tanulmányozásával lehetséges menekülő-besurranó útvonalakat kutattam, néhai elődeim jelentéseit nyálaztam át újra és újra, valamint meditáltam, hogy top formában legyek. Ha könnyelműen veszem a dolgot, akkor megjárhatom, s jelenleg nem kívántam még elpatkolni.
Az induláskor kaptam élelmet, hidratálót, megfelelő öltözetet a bejutáshoz, egy speciális kapcsolattartó eszközt, amin írás alapon tudtam jelenteni az aktuális helyzetemet, illetve egy „vészcsengőt”. A kapun átlépve ezúttal rám is kerül egy pecsét, hogy nehezebben bukjak le. A vészjelző arra szolgál, hogy berobbant egy riasztót a 12-eseknél, és azonnal megkapom az engedélyt a pecsét feloldására, valamint elindul egy felmentő sereg, ami ugyan utánam nem jön a városba, viszont amennyiben kijutottam, akkor már, ha kell darabokból is, de összeraknak, és hazahoznak. Egy ugyanolyan sötét hajnalon lettem elindítva, mint amikor beidéztek, ám ezúttal a jelenlevők dísztemetést, akarom mondani igazán megtisztelő bevetésre indulással búcsúztattak.
Meglehetősen csendesen telt az idő. Minden gond nélkül eljutottam a kaputól, ami távolabb rakott ki a városhoz. Sehol senki, talán még korán volt hozzá. A város határának átlépésekor azonban valami furcsa érzés fogott el. Minden szőrszálam égnek állt, s azonnal elfogott az a nyomasztó érzés, hogy figyelnek, de zavaros volt az egész… Furcsa, nem tudtam megmondani milyen irányból érzem, vagy kitől származik, talán többen is lennének, nem, vagy mégis? A hideg már magától is futkározni kezdett a hátamon ettől az embertelen érzéstől. Igen, sokkal inkább valaminek a tekintetében éreztem magamat. Az egyik jelentésben szerepelt, de egészen eddig nem tudtam elképzelni a dolgot. Most már teljesen más szemszögből tudom nézni azt a dokumentumot. Nem csodálom, hogy a csaj paranoiás tüneteket jelentett egy idő után.
A harmadik jelentésben említett kezdeti tüneteket érzékelem, de nem tartom valószínűnek, hogy fenyegetné a bevetés sikerességét
Első alkalommal ki is próbáltam az érintőképernyős eszközt. Egyrészt kellett valami jel, hogy nem maradtam egyedül, másrészt valóban köteles voltam mindent jelenteni, amit érdemesnek találtam, ha egy hernyó tekergőzése felkelti a figyelmemet, akkor azt is. Szerencsére szinte azonnal jött a válasz, hogy vették, folytassam a küldetést. Először a jól ismert területeket terveztem végigjárni, hogy biztos legyek a dolgomban, és hozzászokjak a területhez. Egészen egységes felépítése volt, csak az utcák irányai, számai változtak befelé menet. Különösnek találtam az utcákat, olyan szabványszerűen voltak elrendezve, még ha több méret is volt, az azonos paraméterekkel rendelkezőek porszemre pontosan megegyeztek. Így ezt az észrevételt is jelentettem. Egy utánanéznek a dolognak válaszra-annyira megkönnyebbültem, hogy úgy döntöttem ki is veszem az első pihenőmet egy sikátorszerűségben heverő dobozok között. Az épületek meglehetősen nagyok voltak, még a köztük kisebbek is, s ezek is természetellenesen egyformák. A kísérteties csendben felfigyeltem valamire. Méghozzá arra, hogy a fény itt ugyanolyan intenzitású maradt, mióta beértem. Ugyan szürke felhő borította az eget ameddig elláttam, de akkor is kellene változásnak lennie, ha ennyi i… Idő. Ez a fogalom szöget ütött a fejembe. Hirtelen nem tudtam eldönteni mióta is vagyok itt. Visszagondolva az eseményekre is zavaros foszlányok hiányoztak, valahogy minden olyan könnyen egybefolyt, egyszerűen képtelen voltam megmondani azt is, hogy jelenleg hogy telik az idő. Nem, mintha megállt volna, tudtában voltam, legalábbis egyértelmű volt, hogy telik, csak képtelen voltam megállapítani. A gondolkodásra kicsit meg is fájdult a fejem. Talán túl sokáig voltam étlen-szomjan. Csak remélni tudtam, hogy jobb lesz, most, hogy ettem és ittam. Ezek speciálisan hosszú küldetésekre lettek tervezve, hogy feltöltsék a szolgálatot teljesítőt, és ne kelljen óriási pakkokat magával cipelnie. Ahogy haladtam tovább hirtelen elmosódott egy pillanatra a látásom, de szinte azonnal visszatért. Ekkor lettem figyelmes a csend furcsaságára. Minden olyan kihalt volt, hogy a szinte néma lépéseimet is hallottam, s lehet ezért, de egy halk zajszerű zúgás nem hagyott nyugodni. Vajon mióta érezhetem ezt? Olyan megszokottnak tűnt, mintha azóta jelen lenne, hogy beléptem. Természetesen ezeket az észrevételeket folyamatosan jelentem, de egyszerű válaszokat kapok csak, így jogosan merül fel bennem a gyanú, hogy meghackeltek. Mielőtt tovább folytattam volna az utam jelentés helyett az összeköttetőm nevét és rangját kértem, valamint, hogy pontos időt, hogy mióta vagyok itt. Minden stimmelt egyedül az időt leszámítva. Ugyan láttam az értéket, de nem tudtam eldönteni, hogy az most sok, kevés, vagy annyi amennyi.
A középső területekre érve már észrevettem pár csuhást, de könnyedén kikerültem. A koncentrációs készségeim még tovább romlottak, valószínűleg a helynek is köze lehet a dologhoz. Így már értelmet nyer az időzavar, és a paranoia. A térkép folyamatos vezetésének köszönhetően nem tévedtem el, és pontosan tudtam merre járok. Szerencsémre a szektások nem törődtek sok mindennel, csak egy bizonyos útvonalat jártak be. Ez rendben is volt… Egy darabig. Aztán gyanút keltett bennem, a kikerülésüknek egyszerűsége, így elkezdtem őket tanulmányozni. Mindegyiküknek megvolt a saját menetrendje. Mikor hová ment, mekkora távolságot tett meg, s milyen cselekedetet hajtott végre. Sokáig tartott, mire több különbözőt tudtam meghatározni, mivel nem tudtam eldönteni, hogy mikor figyeltem ugyan azt a személyt. Elküldve három formulát, és a térkép egy picit javított változatát megkértem, hogy vessék össze a két adatot, hátha rájönnek valamire, amire itt helyben én képtelen vagyok. Ezután kerestem egy biztonságosnak ítélt helyet, ahol pihenőre térhettem. Ugyanis valamikor sötét lett, csak a város fényei maradtak. Kegyetlenül táncolt az idegeimen, hogy képtelen voltam ezt észrevenni, amikor minden apró mozdulatot szemmel tartok a környezetemben. Talán ez is a baj… Túlságosan a közvetlen közelemre koncentrálnék? Rezgésre ébredtem. A kommunikátorom jelzett. További információra van szükségük, egyelőre nem tudnak semmivel szolgálni kérdéseimre, de odaát is gyanúsnak tartják a területet és a járkálókat is, valószínűleg sikerült beletrafálnom valamibe, amibe eddig senkinek. Az égre tekintve újra fényességet látok. Egy reggeli, vagy nem tudom mi után azonnal útnak indultam beljebb, kicsit már rutinosabban mozogtam, s egész egyszerűnek tűnt a dolog. Könnyedén kerültem el mindent, és fedeztem fel részletesebben a belső tartomány szélét. Halk, de egyenletes magas frekvenciájú hang. Kezd az idegeimre menni. A mozdulataim kicsit darabosabbá váltak, és a gondolataim is egyre inkább reflex és rutinszerűvé váltak. A felületesség miatt jobban koncentráltam a haladásra, mint a térképkészítésre, így a Seireitei-ben lévők számára gyorsabban haladtam, míg számomra nem jelentett semmi változást a dolog. Egy dolgot kivéve. Valamikor megszaporodtak a járkáló csuhások. Nem éreztem, hogy nehezebben ment volna a kerülésük, ám feltűnően sokan lettek, pedig eddigi tapasztalataim szerint nem szabadna ennyinek egy helyen mászkálnia. Amikor elértem a kör alakú város vélhető közepére figyelmetlen voltam, és túlságosan felületes. Egy szabadabb tér volt előttem, és sehol senki a láthatáron. Ahogy haladtam befelé elfogott a remegés. Nem fáztam, nem féltem, egyszerűen az izmaim játszottak velem tréfát. Lenéztem a lábaimra, s ekkor a vér is megfagyott bennem. Rúnák borították a földet. Méghozzá rengeteg. Ahogy körbenéztem, és tudatosan ezeket kerestem megláttam, hogy az egész tér egy kör alapú rúnamező, s én ezen az aknamezőn sétálok. Ekkor csapta meg a fejemet egy éles fájdalom. Nem volt ismeretlen, hisz csaptam meg már magamat a saját villámommal is, és gyakran használok olyan technikát, amivel a testembe abszolválom az elektrom… Minden értelmet nyert. A bizsergető érzés, zavartság, remegés. Az egész város egy kicseszett elektromos mező. Az utcák elrendezése, szabványszerű menetelés, tökéletes egyezések. Ez nem település, hanem egy komplett mágiakör, és én besétáltam a kellős közepére. Azonnal nyúltam a vészjelzőért, s riadtan néztem körbe. A főtéren egy oszlop állt, ami fénylett, és egyre élesebb lett a zaj. Szektások jelentek meg minden irányból, s azonnal menekülő útvonal után kellett néznem. Nem értem rá egy betűt sem jelenteni. Rezgést éreztem, de nem tudtam vele most foglalkozni. Egy byakurai szerű villám indult meg felém, amit csak a pocsék célzásnak köszönhetően tudtam kikerülni, ám a következő pillanatban már gömb formájában száguldott felém néhány. Miután ezeket is sikeresen kikerültem érkezett egy ostorszerű technika. Egyértelműen képzetlen harcosok voltak, de a használt támadások ellentmondtak ennek. Épp egy zsákutcán menekültem volna át, amikor szemből belépett egy ellenség. Felemelte kezét, s tudtam, hogy hiába pocsék a használatában, ezt nem fogom tudni csak úgy elkerülni. A háromoldalú hárító tükörhöz folyamodtam volna, ám a kidout képtelen voltam megidézni, s erre csak útközben jöttem rá. Túlságosan zavart voltam, s nem tudtam tisztán gondolkodni. Így lehetetlen lesz kidout alkalmaznom. Összeszorított foggal fogadtam az elsöprő erejű ágyúhoz hasonlítható támadást. Két láda közé borulva eltűntem a célkeresztből, de alig bírtam mozdulni az elektromos sokk betett a koordináló képességemnek. Ekkor hallottam meg Raimei hangját, aki forrt a dühtől, hogy eddig miért nem figyeltem rá. Valószínűleg jó ideje próbál figyelmeztetni, de eddig túlságosan elterelődött a megcsappant érzékelési képességem. Egy ponton átlendülve belső világomban találtam magamat, szemben zanpakutoum lelkével. Tisztában voltam vele, hogy ezúttal nem bájcsevej miatt vagyok itt, hanem fontos mondanivalója van, s halovány eszméletemet ő ragadta át erre az oldalra, amiért hálás voltam. Röviden velősen elküldött a jó édesbe, és felpofozott, majd hadarva magyarázott egy új dologról, amit nem akart megadni, amíg el nem rendezem a lelkem korrodálódását, hisz minél nagyobb az erőm, annál rosszabb az állapotom. Ennyit már sikerült kiderítenem, ám pont a fejlődésem miatt voltam képes lassítani a folyamatot. Ördögi kör volt ez, ám ezúttal olyan határt fogok átlépni, amiből valószínűleg nincs visszaút, s lelkem társa ezzel tisztában volt, ezért sem beszélt róla. Azonban a helyzet most vagy sohát kiáltott, s nem maradt más választásom, mint megtenni a tétemet. Nem voltam annyira öntelt, vagy naiv, hogy bármi esélyt lássak arra, hogy innen jelenlegi állapotomban kijutok élve, így az erő oldalára álltam, s kész voltam vállalni a következményt, hogy emiatt összeroppanhat a lelkem.
-Senbankai: Kaminariou Fukkatsushite!
Megszűnt minden zaj, s kitisztult az elmém, egy pillanatra mindent fény borított el, majd kissé furcsa érzés fogott el. Nem olyan, mint eddig, hanem szokatlan volt minden mozdulat, mintha nem a saját testemben lennék, de mégis. Felettem egy ládáról épp készültek rámereszteni egy újabb technikát, ami már komoly sérülést okozott volna, ilyen közelről egy teljesen amatőr is telibe találna. Kezemet az ég felé lendítettem, valamiért, ami kiiktatja, eltűnteti, hívtam. Ekkor egy hatalmas villám csapott be az égből fénybe borítva a sikátort, lerombolva a falat, hangjával letaglózva az egész várost, és megsemmisítve ellenfelemet. Amikor felkeltem, mintha magasabb lettem volna, kezeim hosszabbak, hajam lehetetlen mértékben megváltozott, és maga a testem is fura volt, szokatlan. Újabb ellenfél lépett be látómezőmbe, s elterelődött figyelmem miatt magához tudta ragadni a kezdeményezést. Ösztönösen lendítettem másik kezemet, s mire újra kinyitottam a szememet, már csak az értetlen arckifejezését láttam. A támadásának hűlt helye sem volt. A tétovázását kihasználva shunpóval indultam meg kifelé a városból. Így igaz, hiába tettem szert hatalmas erőre, ennyire lestrapálva nem vehettem fel a küzdelmet mindennel, még ha a csuhásokat képes is lettem volna legyűrni, ki tudja mi várt volna utána? Jelen pillanatban az sem volt elhanyagolható, hogy egyértelműen éreztem mind a két megmozdulásnál, ahogy felemésztődik lélekenergiám egy része. Behatolás, informálódás, menekülés. Ez volt a küldetésem, és végre is fogom hajtani, nem vagyok szuperhős, hogy mindent egymagam oldjak meg. A már jelentett információval és azzal, amit birtoklok bőven eleget tehetek az elvárásoknak anélkül is, hogy itt hagyjam a fogam. Teljes sebességgel a legrövidebb úton haladtam, ugyan így kitettem magam pár támadásnak, de nagy részét képes voltam elkerülni, azt az egy-két meglepően pontosat pedig új erőmmel gond nélkül kivédtem. Szerencsémre a várost elhagyva már nem követtek, s a közeli erő árnyai között már felismertem shinigami társaimat.
Beérve közéjük hulla fáradtan rogytam térdre, s a felém siető negyedik osztagosokat feltartott kézzel váratom picit, s intek az egyik feketébe burkolózottnak, hogy segítsen fel.
-Nincs sürgős ellátást igénylő sérülésem, először jelentést akarok tenni, hogy utána törődhessek a gyógyulással.
Természetesen félrevonultunk, s részletesen beszámoltam mindenről, amiről nem tudtam a kialakult helyzet miatt. Miután végeztünk visszatértem egyedül a gyógyítókhoz, s átadtam magamat a hordágynak. A következő emlékem, hogy egy fokkal jobban érzem magam, s a negyedik osztag egyik termében fekszem, vagy legalábbis a berendezésből erre tudok következtetni. Ez most talán nem is lényeges, s így újra átadom magam a pihenésnek, rám fér.
Utólagos jelentésemben részletezek mindent, kivéve a senbankai-t, amit pánikcselekedetnek írok le, és úgy jellemzem: „valószínűleg nem besorolható technika, jelenleg nem visszafordítható következményekkel, további szolgálatomban nem fog akadályozni.” Mivel a kezdetektől fogva nem voltam elszállva erőügyileg, és így pihentebben már kezd tisztulni az egész, s képességeimet is értelmezni tudom, sikeresen visszafogom a kisugárzásomat. Az egyetlen dolog, ami nem hagy nyugodni az, hogy képtelen vagyok elérni Raimei-t, bár újdonsült képességeimmel valamiért teljesen tisztában vagyok, még ha furcsán idegenek is számomra. Használatukban már annyira nem lennék biztos, bár ha abban a helyzetben sikerült, talán nem fog gondot okozni, így csak egyetlen problémám maradt. Mostantól nyílt titok az eddig elhallgatott romló állapotom, s nem tudom kihez, mennyi fog eljutni róla. Nem, mintha nagyon titkolni kellene, de sokkal bonyolultabbak lesznek mostantól a dolgok.

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 15, 16:28:03 írta Kaminari Rosui Taka »

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 165

Hírnév: 14

Infó

Tárcában: 4 534 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kaminari Rosui Taka
« Válasz #7 Dátum: 2015. Nov. 29, 15:19:09 »
Uffcsi! :o

Részemről rendben találom a pályázatot, bár itt-ott előfordult egy két elütés, de nem rontottak a minőségen. >.< A pályázatodat elfogadom.

Gratulálok a Senbankai-hoz :3

További kellemes játékot! :hippy: