Szerző Téma: Hanazo pályázatai :3  (Megtekintve 423 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kimito Misa

Reiatsu GPS

Vaizard

*

Sanseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 500 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 1 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Hanazo pályázatai :3
« Dátum: 2014. Szept. 24, 22:15:54 »
Vaizard Pályázat
Némi plusszal

Képességre és Vaizardulásra engedély Yorcsitól :3


Úgy hiszem, hogy korábban egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejemben, előfordulhat olyan, hogy mások halála miatt éberen fekszem majd. Az évek során megtanultam, hogy a shinigamik katonák, akik az életüket teszik kockára minden egyes harc alkalmával, és ezt mindnyájunknak tudomásul kell vennünk. Nem kötődtem igazán senkihez, a gyerekkorom megtanította, hogy azzal sosem érek el semmit, ha másokban hiszek magam helyett, és az érzelmi kötődésekből igyekszem erőt meríteni. Inkább támaszkodtam már a tudásomra, és képességeimre, mert még ha valami nem is sikerült, az a saját kudarcom, nem pedig a másoké, akik a feléjük támasztott elvárásoknak nem képesek megfelelni.
Egykedvűen fordultam másik oldalamra, és homlokomat a hűvös rizspapírnak támasztottam, hogy kissé lehűtse, és elkergesse a gondolatokat, amik nem hagytak nyugodtan aludni. Mióta visszatértem Hueco Mundoból, az eredménytelen, és csupán áldozatokkal járó küldetésből, egyre többször éreztem tompának, mégis álmatlannak magam. Először arra gondoltam, hogy a kimerültség miatt alszom rosszul, aztán pedig a történtekre való tekintettel az átélt szörnyűségekre próbáltam fogni, azonban sose rémlettek fel előttem a küldetés részletei, halottak arckifejezései, vagy hasonlóak.
Lerúgtam a takarót, de néhány pillanatig nem mozdultam, majd erőt véve magamon felkeltem, hogy egy éjszakai sétával meghozzam kedvemet az alváshoz. Egy könnyű köpenyt vettem csupán magamra, és zorit, hogy visszaérkezve ne kelljen az öltözéssel bajlódni.
Mióta Yuuken~dono volt a kapitány az osztagban, kicsit úgy éreztem, mintha minden pillanatban figyelnék az összes tisztet, hogy megfelelően követik-e a parancsokat. Nem aggódtam amiatt, hogy merénylet készülne bárki ellen is, vagy a kevésbé tehetségeseket egyszer csak elnyeli a föld, csupán csak meg volt az a kényelmetlen érzet, hogy bármely pillanatban, ha megfordulok, valaki lehet ott. El kellett mosolyodnom a gondolatra, hiszen ez lehetetlen volt, mert csupán a főnemest védték testőrei, nem tartottam valószínűnek, hogy arra pazarolná embereit, hogy az osztag tagjait figyeljék.
A hűvös levegő fanyar csípése jól esett, bár álmosítás helyett inkább élénkséggel töltött el az esti séta az osztag díszes kertjében. Elhaladva az ügyeletes tisztek mellett biccentettem nekik, de nem foglalkoztam azzal, hogy beszélgetést kezdeményezzek velük, egyszerűen tovább sétáltam. Ahelyett, hogy sikerült volna kiürítenem fejemet a gondolatoktól, és ezáltal kicsit könnyebben merüljek majd álomba, a kerti ösvényen sétálva újra és újra az játszódott le előttem, hogy mennyi minden történt, mióta Yukezo visszatért, és mennyire nem kerültem közelebb a céljaim megvalósításához.
Ökölbe szorult a kezem, ha csak arra gondoltam, hogy egyáltalán nem érzi felelősségének súlyát, és úgy fogja fel a dolgokat, mintha minden csupán szórakozás lenne. Arról beszél, hogy mennyire megveti a nemeseket, miközben az egyik főnemesi ház fejét készül feleségül venni… ironikus. Halvány mosolyra húzódott a szám, elvégre mit is tudhatott arról, milyen világra vágyik, sosem látott hasonlót sem.
Az est csendjébe villámcsapásként hasított bele az éles jelzés, ami riadót jelentett, bár nem értettem, hogy mire fel, elvégre csupán az ügyeleteseknek kellett volna jelezni. Abban a pillanatban azonban nem számított, legalább valami értelemmel tölthettem meg azt az időt, amit alvásra képtelen voltam fordítani. Pillanatok alatt jelentem meg a két tiszt mellett, akik azonnal elmondták, hogy több hollow bukkant fel az egyik közeli körzetben, és az osztag minden kiküldhető tisztjét odarendelték, hogy tisztítsák meg a helyet. Több sem kellett, azonnal felöltöttem egyenruhámat, és zanpakutoumért nyúltam, majd csatlakozva az első csoporthoz indulásra szólítottam fel őket, egy tisztet hátrahagyva, hogy a később érkezőkkel jöjjön majd utánunk.
Nem értettem, hogy miért gondolhatták a hollowok, esélyük van egy olyan területen, ahol minden shinigami állomásozik. Főként, hogy többen is jöttek át, ami azt jelentette, a tizenkettedik osztag még gyorsabban felfedezte őket, még esélyük sincs arra, hogy elkezdjék a pusztítást, máris egy osztagot kapnak a nyakukba. Na jó, nem egy teljes osztagot, de a velem haladó shinigamikkal együtt így is sokkal többen voltunk, mint ahányan ők lehetnek.
Csupán pár percbe telt, hogy megtaláljuk a randalírozókat, akik éppen az összetákolt házak között fejvesztve rohanó lelkeket tizedelték. A felszálló füst, és a menekülők hangos sikolyai jelezték, nem egy egyszerű támadásról van szó, csak ránézésre közel tíz hollowot fedezhettünk fel. Oldalra néztem a többiekre, és látva, hogy arcukon a vöröses lángok árnyéka a megfagyott vonásokon táncol, ami a rengeteg vér látványától kerülhetett oda, úgy éreztem, azonnal egy vödör vizet borítanék rájuk.
 - Szedjék össze magukat, és segítsenek a civileknek! – Kiáltottam feléjük. – Hármasával vegyék fel a küzdelmet a lidércekkel, és biztosítsák az útvonalat a menekülőknek, azonban ne hagyják egyetlen lidércnek sem, hogy elhagyja ezt a körzetet!
Láttam rajtuk, hogy a pillanatnyi tanácstalanság után összeszedik magukat, és ez elégedettséggel töltött el, bár kicsit aggodalommal is, lévén tudniuk kéne a dolgukat akkor is, ha nincs mellettük egy felettes, aki parancsokat oszt. A kezdeti csoportosulásunk fel is oszlott, és mindenki úgy viselkedett, ahogy elvárható volt, vagyis bizonytalanság nélkül váltak szét, és alkottak csapatokat, hogy megtisztítsák a lidércektől hemzsegő helyet. Én sem kívántam másként tenni, hisz a korábbi küldetésekhez képest ez nem tűnt akkora kihívásnak, így a mellettem maradt négy társammal együtt indultam el, hogy a legközelebb hollowra egy lekötő kidout idézzek.
A kezdeti sikolyokat felváltották a harci zajok, és mintha a kezdeti pánik is eltűnt volna, a lakókba is nyugalom szállt, ahogy megláttak minket. Vajon én is ilyen nyugodt lettem volna, ha Yukezo értem jött volna, amikor olyan sok imát mormoltam érte? Nem is ismernek minket, mégis az egyenruha látványától máris megszállja őket a béke, és a remény, hogy ezúttal megmentik őket… ezeket az érzéseket nem irigylem, hiszen a vak bizalom csak csalódásokat okoz, semmi mást.
Megráztam a fejem, nem volt időm ilyesmin töprengeni, hiszen egy harc közepén minden koncentrációra szükség van, elvégre a legnagyobb fegyver, amit az ellenfél kezébe adhatsz, hogy alábecsülöd. Összehúzott szemekkel gyűjtöttem össze lélekenergiámat egy erősebb hadou megidézéséhez, majd amikor tiszta volt a célpont, el is lőttem. Úgy tűnt, sikerült annyira legyengíteni, hogy a többiek sikeresen megtisztíthassák, ám mielőtt ennek megörülhettem volna, összeszorult a mellkasom.
Odakaptam a kezem, mintha ezzel segíthetnék rajta, de olyan erősnek éltem meg a fájdalmat, hogy csupán csak azért nem dőltem el teljesen, mert a zanpakutoummal meg tudtam támasztani magam. Térdelő helyzetben kapkodtam levegőért, és láttam, hogy a közelemben tartózkodók ijedten, és aggodalommal tekintenek felém, viszont nem akartam, hogy ezért figyelmetlenek maradjanak a lidércekkel szemben.
- Jól vagyok, ne rám koncentráljanak! – Préseltem ki maradék erőmmel, és igyekeztem ekként is viselkedni, de ez nehéz volt.
Összegörnyedtem, és szaggatottan szedtem a levegőt, az égető fájdalom olyan volt, mint mikor Yota~san őrületében egy halott asszonyt próbált a testemet használva visszahozni. Nem ahhoz hasonlított, mikor a penge belehasít az ember húsába, sokkal inkább, mint mikor az elemi részecskéit rendezi át valami felsőbb hatalom, így éreztem most is. Alsóajkamba haraptam, hogy fel ne sikoltsak, ezzel is elterelve a tisztek figyelmét, nem lett volna jó, ha miattam sérülnének meg, és ezzel harcképtelenné válnak.
Agyamba csak tompán jutottak el a hangos kiáltások, bár sok mindent amúgy sem lettem volna képes tenni, mert a másodpercnek csupán a töredéke telt el, amíg felnéztem, és megláttam a hatalmas lényt. Talán ha tankönyvekben láthat hasonlót egy egyszerű tiszt élete során, de így sem volt nehéz kitalálnom, hogy mivel van dolgunk, ahogy az összegyűlő piros reiatsuból tudtam, hogy olyan támadásra készül, amire Hueco Mundoban már láttam példát az egyik arrancartól.
Nem pergett le előttem az életem, azt hiszem abban a pillanatban semmi más nem történt, csupán kívülről néztem a történéseket, akárcsak akkor, mikor néhány perc erejéig más uralta a testem. Láttam magam, ahogy az erős sugár elől arrébb mozdulok, és az felperzseli a földet, valamint a hajam egy részét, így az féloldalasan hullott hátamra. Láttam azt is, hogy döbbenten néz felém mindenki, nem csupán a hollowok, de a tisztek, és a házak romjai között megbújt lelkek is, ahogyan azt is láttam, hogy az arcomat valami furcsa maszk fedi, ami hasonlatos volt a velem szemben állóéra. Hallottam a lépéseim zaját, ahogy előre léptem párat, és azt is, hogy torokhangon, gurgulázva nevetek fel, mintha csak én kívántam volna a támadást. Hallottam az ijedt suttogásokat, és azt is, hogy amint a fejem elforgatása nélkül egy oldalpillantást vetek rájuk, egyből összerezzenek. Éreztem, hogy az izmaimba visszatér az élet, ahogy azt is, hogy most nem én magam mozgatom őket, és nem sok beleszólásom van az elkövetkezendőkbe.
Nem először kényszerültem saját tudatom egy távolabbi zugába az irányítás elől, viszont most nem voltam egyedül. A sötétben visszhangzó kuncogás ismeretlen volt, Touei hangjára egyáltalán nem hasonlított, és még én sem hallottam soha, és a lassan kirajzolódó női alak sem volt ismerős.
- Nem kell gondolkoznod rajta, hogy ki vagyok, shinigami… a találkozásunkkor te egy teljesen más személlyel voltál elfoglalva, és mivel csak őt sikerült észrevenned és eltűntetned, így én elég erős lettem, hogy átvegyem az irányítást! – Nevetgélt, majd lassan mellém lépet, azonban sem ő, sem én nem mozdultunk, én magam feleslegesnek tartottam, bármit is tennék vele idebent, nem tudom, mennyit változtatna az odakint történteken. – Olyan kis figyelmetlen vagy, de a korod számlájára írom! :3 – Búgta, és már most felfordult a gyomrom a modorától.
- Ugye tudod, hogy néhány perc, és a tisztek nemes egyszerűséggel velem együtt hatástalanítanak? – Néztem rá érzelemmentes arccal.
Mind tudják mi a dolguk, és még ha fogalmuk sincsen, hogy pontosan mi történt, vagy történik velem, az érezhető hollow reiatsut ők is észreveszik. Ha nem is viszi rá őket a lélek, hogy megöljenek, biztosan lefegyvereznek, aztán pedig megjelenik a második osztag, onnantól kezdve pedig nem is kérdéses, hogy mi történik.
- Mintha képesek lennének rá! Ugyan, tudom, ahogy te is, hogy nem emelnének rád kezet fenntartások nélkül, és a szemükben még mindig te vagyok… Láttam, és éreztem mindazt, amit te is, nincs olyan dolog, amit elrejthetnél előlem, még ha a legmélyebb bugyrába is zárod a lelkednek. – Újabb nevetés tört fel benne.
Felnézve láthattam, ahogy a testem magától előre lendül, mintha a másik csak erődemonstrációt tartana. Meglendítette a katanát, és függőlegesen ketté szelte a hatalmas gilliant, ami mellette két oldalt a földre esett, majd lélekszemcsékre esett, a hatalmas test súlya nem kis széllökést okozott, azonban a testemet meg sem mozdította, csupán a ruhámba, és enyhén féloldalas tincseimbe kapott bele a szellő. Az egész olyan hihetetlennek tűnt, mintha nem is én lettem volna, ez pedig a tiszteknek is bizonyára feltűnt, lévén sosem voltam túl jó közelharcos, inkább messziről gyengítettem az ellenfeleket.
- Lenyűgöz az erőm, igaz? Pedig ez csak a töredéke, amikor átveszem teljesen a tested, akkor sokkal többre leszek képes, kár, hogy azt már nem láthatod…
- Nem fogod megélni! – Néztem rá fenyegetően, bár abban a pillanatban sokkal tanácstalanabb voltam, mint előtte bármikor.
Egyetlen ötletem marad, az utolsó hely, ahová menekülhettem mindig is, ha bajban voltam, vagy segítségre volt szükségem. Még éreztem, hogy utánam kap az ismeretlen arrancar, azonban máris a sivatagi táj felületén vékonyan simuló víztükrön álltam, ami teljes ragyogásában tükrözte vissza a körülötte lévő néhány természeti elemet. A kék eget, rajta néhány bárányfelhő pöttyel, a távolban húzódó hegyet, lepillantva lábaimhoz pedig láthattam, ahogy mindig is, hogy a vízfodrozódások egyre vörösödtek, mintha csak véreznének ott, ahol rájuk lépek. Touei pedig úgy jelent meg mellettem hangtalanul, ahogy mindig, így felnézve össze is rezzentem.
- Te teljesen ütődött vagy! – Hallottam felcsattanását, amire eddig még sosem volt példa, ezért kicsit megütközve néztem rá, ám következő szavaiból kitűnt, hogy nem éppen amiatt történt mindez, amiért én véltem. – Csak azért, mert a te hajad ezentúl rövid lesz, én nem fogok frizurát változtatni, ne is álmodj róla! Most nézd meg, hogy néz ki! Olyan vagy, mint egy rosszul sminkel oni egy komédiából!
A hajamhoz nyúltam, de nem igazán akartam megérteni, miért ez a legnagyobb problémája, bár javarészt már letettem arról, hogy valaha is szót fogunk érteni egymással. El sem tudtam képzelni, hogy lelkem mely része lehet ilyen nem törődöm a fontos helyzetek felé.
- Mi lenne ha azzal foglalkoznánk, aki miatt csak a hajam lett tropa a fejem helyett? ^.^ - Próbáltam a megfelelő irányba terelni, mert éreztem, nem lehet túl sok időnk, ha valóban idebent ténykedik az arrancar.
- Csak?! Csak?! – Hallottam, ahogy a vérnyomása az egekbe szökik, mintha valóban ez lenne a világ legnagyobb gondja. – Nem csodálom, hogy nem vetted észre, ha csupán ennyire telik a nagy eszedből, amire olyan büszke vagy! – Húzta fel az orrát, aztán láttam, hogy tekintete kémlelni is kezdi az eget, meg is hallottam, hogy miért, és éppen abban a pillanatban néztem fel, amikor hosszú repedés futott rajta végig. – Semmi szépérzéke nincs, csak rombolni tud…
Olyan nyugodt maradt, nem is értettem, miként képes így cselekedni, hiszen máris látszott, hogy egy nagyobb darabot lerúgva az ismeretlen nő érkezik. Touei azonban csak leguggolt, és a vízbe nyúlva előhúzta a hatalmas baltáját. A koponyával díszített, és ördögi kinézettel bíró fegyver ezüstösen csillogott, és az érkező felé csapott vele, akit elkaszált a tompa végével.
- Ej, rossz oldal! ^.^
Nagy szemekkel néztem rá, eddig sosem láttam harcolni, ráadásul a másiknak számítania kellett volna erre, ha már látta, mit vett elő Touei. Csobbanással ért földet, és azonnal elnyelte a víz, aminek nem lett volna szabad, lévén alig néhány centiméteres volt, ahol álltunk rajta. Csak kapkodtam a fejemet, túl sok olyan dolog történt, amire nem kaphattam még választ.
- Túl sok mindenben voltam megalkuvó veled, de ennek most vége! – Hallottam zanpakutou szellemem hangját, de nem rám nézett. – Most elzártam egy időre, viszont ha továbbra is elfojtasz mindent, sokkal erősebben tér vissza, mert pont az tesz sebezhetővé, amiről azt hiszed, hogy megvéd. Olyan helyre menj, ahol tudnak neked segíteni, mert ha itt maradsz, meghalunk.
Elengedve fegyverét visszasüllyesztette a vízbe, majd lassan felém fordult. Arca komoly volt, korábban nem láttam még ilyennek, általában nem törődöm volt, és legtöbbször inkább duzzogott valami miatt, vagy érdektelen dolgokról fecsegett. A mostani helyzetben nem tudtam, mit is kellene gondolnom róla.
- Most újra megismerjük egymást, ezúttal igazán, szóval maradj életben! – Azzal a homlokomhoz érve ellökött, így elmerültem én magam is a vízben.
Éreztem, ahogy süllyedek, azonban ez inkább megnyugtatott, mint félelemmel töltött el. Mély levegőt vettem, és testem átjárta a víz, amit nem éreztem szúrónak, és kellemetlennek, ahogy általában az lenni szokott, ha az ember fuldoklik. Bár nem is fuldokoltam, inkább csak szép lassan ébredtem fel, és úsztam vissza tudatomhoz. Felnyitva a szemem még hallottam a csont törésének reccsenő zaját, és láttam, ahogy a darabok a földre hullnak, de nem volt kellemetlen. Felnézve láttam még a füstöt, és hogy sokan harcolnak még, csupán néhány szem meredt rám, akik a közvetlen közelben tartózkodtak.
Sok mindent láttam tükröződni, csodálkozást, félelmet, aggodalmat, hitetlenséget, és tanácstalanságot is. Hasonló helyzetben azt hiszem én magam egy pillanatig sem haboztam volna, de ők nem én voltak, és talán pont ez volt az egyetlen lehetőségem arra, hogy életben maradjak. Lassú mozdulatokkal keltem fel, és jól kivehető volt, ahogy erre többen is fegyverükhöz kaptak, mintha csak attól félnének, hogy ezúttal ők következnek.
- A többieknek segítsenek! – Mondtam kissé torokhangon, bár nem voltam teljesen biztos benne, miért is… a történtek után én sem tekintenék magamra felettesként.
Búcsú nélkül tűntem el, és indultam shunpoval vissza Seireiteibe, kikerülve az erősítésként érkezőket. Nem követett senki, bár nem voltam benne teljesen biztos, hogy azért, mert nem akartak ártani nekem, vagy csak lefagytak a történtek miatt. Mindkettő olyan hiba, amiért most hálás lehettem. A városban szerencsére nem futottam még össze senkivel, de nem is szándékoztam, ahogy csomagolni, vagy különösebben tenni-venni sem, egyetlen célom az Emberek Világába jutás volt, hogy felkeressem az egyetlent, aki ott segíthetett.
Egy pillanatig sem fordult meg fejemben, hogy Yukezohoz siessek, és tőle reméljek segítséget, ahogy más nevek sem bukkantak fel. Nem akartam feletteseimnek gondot okozni, de most nem is ez volt a legnagyobb problémám, lévén a senkaimonon átjutás is komoly műveletnek tetszett. Először is előhúzva zanpakutoumat a megmaradt hosszú tincseket a rövidekhez igazítottam, majd később aggódom amiatt, hogy valahogy álljanak is. Elérve a nyugati átjárót azt hittem, hogy jobban fognak akadékoskodni, azonban le sem ellenőrizték, hogy valóban be vagyok-e osztva őrjáratra, egyszerűen átengedtek.
Végig siettem a járaton, nem tudhattam, hogy mikor érkezik majd valaki utánam, és azoknak milyen szándékuk lehet, mert talán nem ártottam egyetlen tisztnek sem, ez nem jelenti, hogy Seireitei szemében ne lennék veszélyes. Semmi kedvem nem volt bezárva tölteni életem hátralevő részét, így Karakurába érve az egykori kapitány boltja felé vettem az irányt. Mivel ő volt az itteni kapcsolattartó, biztos voltam benne, hogy fog tudni válaszolni a kérdéseimre, és segíteni is. Arra nem is akartam gondolni, mi lenne, ha nem… még volt egy esélyem, egy utolsó, azzal pedig élni fogok, mert az elmúlás a rövidtávú terveim között egyáltalán nem szerepel!

Változások

Név: Kimito Misa
(click to show/hide)

Zanpakutou

Neve: Himemiko (Császári hercegnő)
Fajtája: Illúzió
Shikai parancsa: Meireiwokudase! (Adj parancsot!)
Shikai kinézete: A parancs kimondása után zanpakutoja egy szépen megmunkált csatabárd alakját veszi fel.



Támadások:


Ouza oheya (Trónterem)

A technika egy különleges, második síkot hoz létre a térben, aminek hatása csupán azokra érvényes, akikre a használó kiterjeszti. A maximális létszám a zanpakutoura tett pontok kétszerese, és ezeknek a személyeknek 15 méteren belül kell lenniük.
Ezen a síkon a használó szabályai és parancsai érvényesülnek, amikből zanpakutoura tett pontjainak harmadával egyenlő darabot adhat. Ezeknek egyértelműeknek kell lenniük, és hangosan is ki kell mondania őket. A szabályok be nem tartása büntetést von maga után (kivéve a használót, ő mentesül a büntetések alól), ami nem más, minthogy a bőrére ég a megszegett szabály, (a sebzés/fájdalom zanpakutou pontnyi, valamint az arrancaroknál nem hierrora hat, mert közvetlen a bőrön történik.) ez pedig két percenként megismétlődik, amíg be nem tartja a szabályt. A terület egyébként automatikusan engedelmeskedik, tehát ha az a szabály, hogy a fent van lent, akkor a fentről érkező támadások alulról visznek be találatot, stb.
Ez nem egy külön dimenzió, csupán egy elcsúsztatott valóság, és akikre nem terjeszti ki a hatást a használó, ettől függetlenül azok mozdulatlan mása meg marad ott, ahol a hívó parancs kimondása előtt tartózkodtak. Ők valóságosnak látszanak, sőt, ha hozzájuk ér valaki, akkor sem tűnnek el, teljesen élethűek. Ezek azonban nem az eredeti személyek, csupán csak kivetülések, akiket a sík kipótlásra hozott létre, és akiket a használó kedve szerint irányíthat. (Viszont mivel ezek nem az igazi személyek, hiába sérülnek, vagy halnak meg, annak semmilyen hatása nincs a másik síkon tartózkodókra.) Csupán zanjutsu és hakuda (vagy a kasztjuknak megfelelő fegyveres- és pusztakezes harc) képzettséggel bírnak, amik szintje megegyezik a használó zanpakutou szintjével, azonban minél többeket irányít, annál jobban megoszlanak a pontok:
   1 – 8 személynél a zanpakutoukra tett ponttal egyenlő a zanjutsu és hakuda képzettség.
   9 – 16 személynél a zanpakutoukra tett pontoknál három ponttal kisebb a zanjutsu és hakuda képzettség.
   17 – 24 személynél a zanpakutoukra tett pontoknál öt ponttal kisebb a zanjutsu és hakuda képzettség.
(Csak „meglévő” személyekre képes használni, nem teremt saját „katonákat”! Tehát, hiába van képzettsége 20 személy irányítására, ha nincs annyi, akit képes lenne használni, akkor nem hoz létre pluszban többet, nem is képes rá.)
A technika hatása látótávolságon belül mindenhol érzékelhető, azonban a használó nem képes mindenkit mozgatni, akikre nincs kiterjesztve a képesség hatása. A mozgatni kívánt „személyeknek” 20 méteren belül kell lenniük, valamint maximálisan zanpakutoura tett pontokkal egyenlő számúnak parancsol. (Ebbe nem tartoznak bele azok, akik vele együtt a síkon tartózkodnak, elvégre nekik nem parancsol.)
Az irányításhoz egyértelmű, hangos parancsok szükségesek, és azokat semmi nem írja felül, csak ha harcképtelenné teszik őket. (Hiszen nem az igazi személyekről van szó, nincs igazi tudatuk.) Nem használnak különleges technikákat, nincs fájdalomérzetük, és reiatsu kezelésre sem képesek, de hatással vannak rájuk az ilyen technikák, azonban az lélekenergia különbséget nem érzékelik, tehát az nem hat rájuk nyomasztóan.
A technikát kívülről nem lehet megtörni, azonban ha valaki reiatsu kezelésben magasan képzettebb, mint a használó, (tehát a reiatsu kezelésre irányuló képzettsége a használó zanpuképzettségénél legalább 6 ponttal nagyobb /nem a zanpakutou, vagy ressu, stb. számít, hanem kifejezetten reiatsu kezelés! Kidou, hollowképesség, stb./) akkor kívülről láthatja „szellemképesen”, mi történik a másik síkon. A hatás alatt állóknál ez már legalább 8 pontnyi különbség kell, hogy legyen, vagy a lélekenergia szintjének a kétszeresének kell lennie a használóénál. (Vagyis 15k LPs használónál 30k LP szinttel már látható, hogy egy illúzióról van szó.) Teljesen megszüntetni a technikát csak a használó tudja, vagy önszántából, vagy ha már képtelen tovább fenntartani. Emellett, bár megtörni kívülről nem lehet, a reiatsu alapú technikák képesek áthatolni a síkok között, ám ezek csúsztatott idővel történnek (nagyjából 3~4 másodperc kell, hogy áthatoljanak), és a használó érzékeli is őket az átlépésnél.
Az átlátásra a másik lehetőség az, ha valaki közvetlenül hozzáér a használóhoz, mert ez alatt az idő alatt ugyanúgy átlátja az illúziót, akárcsak a használó. A fegyverrel, támadással való érintés nem számít, csupán csak a testet, ruhát ért tapintás, ruhánál is csak addig, amíg közvetlenül rajta van (tehát ha leszakítják, akkor megszűnik ez az állapot.)

(click to show/hide)

Robo (Díszkíséret)

A technika nevének kimondása után a hatása alatt állók látása megváltozik. A használó körül megjelenik a zanpakutoura tett pontok felével egyenlő „szellemkép”, amik jobb és baloldalról teljes mértékben elmosódottá teszik alakját. Hasonlóan a kettős látáshoz, a hatás alatt álló nem tudja eldönteni, hogy az általa látott képek közül melyik lehet valós, és melyik csupán csak csalóka jelenés. Ezt nehezíti az is, hogy teljesen eltompul reiatsu érzékelése, tehát ez alapján sem tudja megkülönböztetni egymástól az alakokat, és a tőlük érkező támadásokat.
Természetesen a „másolatok” csupán csak érzékcsalódások, amik úgy jönnek létre, hogy több elcsúsztatott síkot helyez egymásra a használó. Tehát csupán a látást és a reiatsu érzékelést zavarja, támadás csupán magától a használótól jöhet, az alakok nem sebeznek, csak megtévesztőek, és tükrözik teljes mértékben a használó mozdulatait. Emellett a reiatsu érzékelés eltompulása is csupán a használóra érvényes, ha mellette tartózkodik még ott valaki, annak pontosan érzékelhető a reiatsuja. (Ha csak ő maga nem használ erre vonatkozóan technikát.)
« Utoljára szerkesztve: 2014. Szept. 24, 22:41:16 írta Neliel Tu Oderschvank »

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 154

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 4 559 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hanazo pályázatai :3
« Válasz #1 Dátum: 2014. Szept. 27, 19:59:26 »
Uffcsi! :o

Szerintem rendben van a pályázatod, szóval elfogadom. :3

További kellemes játékot~ ^w^