Szerző Téma: Ronan Phellera pályázatai  (Megtekintve 584 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ronan Phellera

Las Noches Lelke

Eltávozott karakterek

108-as Privaron Espada

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
15 500 / 30 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Ronan Phellera pályázatai
« Dátum: 2014. Aug. 04, 15:35:43 »
Téma: Privaron Espada pályázat
Engedély: van
Engedély karakterek szerepeltetésére: van


 Egyszerre éreztem magam kényelmetlenül és dühösen, miközben a két szótlan arrancar között vonultam végig a folyosókon. Nem értek hozzám, vagy ilyesmi, de úgy fogtak közre, mintha valami foglyot kísérnének, akinek semmiképpen nem szabad meglépnie, az pedig még kellemetlenebbé tette a szituációt, hogy ilyen csigalassúsággal haladtunk. Ha csak szólnak, hogy menjek a trónterembe, talán már újra otthon lennék.
 Akkor jöttek értem, amikor teljesen egyedül voltam a toronyban, és felszólítottak rá, hogy kövessem őket Seth parancsára, ezzel pedig vélhetően lőttek az esti jelmezes bulinak. Pedig biztos, hogy nagy sikert arattam volna a legóból készült páncélommal, különösen a lányok körében, de nem akarok bajba kerülni, úgyhogy nem tehettem mást, jöttem. Talán még jobban zavart, hogy nem mondták meg, mit akar, és ettől egy kicsit féltem is, hogy mi lesz, ha odaérek. Tudtommal nem csináltam semmit, de ettől még nem lesz kevésbé kellemes érzés a király előtt állni.
 Önkéntelenül megigazítottam egy gyors mozdulattal a hajam, ahogy a két őröm kinyitotta nekem az ajtót, és beléptem Seth trónja elé. Egy pillantás elég volt hozzá, hogy tudjam, nem ő ül a trónon, az ott ülő alak jóval kisebb volt, és amikor megszólalt, női hangja volt, vékony, kedves, csilingelő. Azt viszont nem láttam, hogy kicsoda ül ott, az arca árnyékba borult, a reiatsuját pedig nem sikerült megéreznem, de kedves hangja volt, ami megnyugtatott kicsit.
 - Ronan Phellera. Nagyon sokat változott az apró, játékos adjuchas, aki idáig futott, hogy játszhasson. Kevés arrancar öregszik, te pedig szinte felnőtt lettél, nem voltál több átlagos arrancarnál, és most már kiemelkedő vagy. Seth-sama végig figyelemmel kísérte a tetteid, tud mindenről, amit tettél Las Nochesért- valahonnan nagyon ismerős volt a hangja, de ahogy felnéztem a nőre, még mindig nem láttam az arcát. Ettől elég kényelmetlenül éreztem magam, de a hangja mégis olyan megnyugtató volt, mintha egyszer, nagyon régen hallottam volna valahol. Kicsit olyan volt, mintha anyát hallanám. Nem emlékszem már semmire belőle, a hangja volt, amit a leggyorsabban elfelejtettem, de most mégis olyan volt ez a hang. Viszont kényelmetlen, hivatalos is volt.
 Enyhe, szinte nem is hallható, rövid nevetés hallatszott a trón felől, mintha elmosolyodott volna. Biztos meglátott rajtam valamit, de nem mertem megkérdezni, hogy mégis mi olyan vicces, úgyhogy csak érdeklődve néztem fel rá. Hosszú, kínos csend következett. Már éppen készültem megtörni, amikor a nő megelőzött.
 - Szereted Las Nochest, Ronan? 
 - Igen- ha nem lett volna a válasz, akkor is nagyon jól tudtam, hogy ez az, amit rá kell vágni, amit ilyenkor mondani kell. De nem kellett hazudnom. - Las Noches az otthonom, itt lakik mindenki, aki fontos nekem. Igazság szerint az egyetlen otthonom, ami valaha volt- a maguk módján szerettem az apácákat, és némelyik árva sem volt kibírhatatlan társaság, de az nem volt otthon. Olyanok voltak, mint más, semleges viszonyban lévő diákok és kedves, jóindulatú, de szigorú tanárok. Olyan volt, mintha örökké egy iskolában lettem volna.
 - Sajnálom, hogy nem volt régen otthonod. Minden gyereknek szüksége lenne otthonra. De most, hogy már van otthonod, és már nem vagy gyerek, segíthetsz megvédeni. Rendben?- a bizonytalan bólintásra, amit válaszként kapott, egy elégedett taps volt a válasz. - Remek! Mostantól te vagy a nyolcas Espada. Mivel fracción voltál, gondolom, nagyjából tudod, hogy mit jelent ez, úgyhogy csak nagyvonalakban: kapsz egy saját tornyot, ha akarsz, választhatsz saját fracciónokat, jogod van megjelenni az Espada tanács gyűlésein és adhatsz parancsot az Exequias-nek. Az őrök elkísérnek a tetoválóhoz, addig találd ki, hová és mekkora méretben kéred a számodat!



- Több, mint száz Espadának csináltam tetoválást, de a’szem, hogy te vagy az első, aki sírva fakadt közben, kölyök. Jaj, bocsánat… Ronan-sama- nem igazán méltattam válaszra a megjegyzést, főleg azért, mert akkor ki kellett volna vennem a kezem a számból, és nem tudtam volna mire ráharapni, valahányszor belém kapott a tű hegye. Szívesen megmondtam volna neki, hogy ha akarja, átveszem tőle, és kap ő is egy szép tetkót, de elég hülyén hangzott volna, tekintve, hogy mennyire széjjel volt varrva.
 Amikor megállt törölgetni, és vetettem egy pillantást a tetkómra, egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy a nyolcas második köre már néhány centi híján összeér. Borzalmas volt ez a fél óra, régen gondolkoztam rajta, hogy csináltatok tetoválást, de azt hiszem, hogy el is ment tőle a kedvem. Lehet, hogy ha nem a hasamra rakatom, akkor nem fájna ennyire, de most már mindegy, amikor elkezdtük, még jó ötletnek tűnt. Általában nincs szem előtt, de ha akarom, akkor könnyen meg tudom majd mutatni. A gondolataimat félbeszakítja a tű felzúgása, éppen csak a számba tudom kapni a kezem, hogy újra ráharapjak, és megkíséreljek kiharapni az ökölbe szorított végtagból egy darabot a mutatóujjam felett. Ez sokkal rosszabb, mint egy injekciós tű. Azért az erős túlzás, hogy elkezdtem sírni, csak kicsit nedves lett a szemem, teljesen természetes reakció.
 A mogorva tetováló épp akkor jelentette be, hogy készen van, amikor a két ajtó előtt várakozó arrancar egyike belépett a szobába. Kicsit furcsa volt, hogy mennyire tart tőlem, ahogy rám néz, még úgy is, hogy biztosan meglátta a fognyomokat a gyorsan zsebre tett kezemen. És csak amiatt a tetkó miatt, bár gondolom, az enyémtől nem fél annyira, mint Desmapujétól. Meg kell kérdeznem majd, hogy neki nem fájt-e, és hogy mit csináltam rosszul, hogy nekem ennyire fájt.
 - Ronan-sama, Seth feladatot adott neked. Rengeteg shinigami gyűlt össze egy süllyedő hajó mellett, amin van valami, ami kell neki, úgyhogy el kéne őket zavarni a közelből. Mi is elkísérünk- soha nem szerettem harcolni, de most boldogan ugrottam ki végre a székből, és vettem magamra a fehér dzsekit, aminek nyakig felhúztam a cipzárját. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy kéne keresnem valami egyedibbet, menőbbet majd, ha már Espada lettem, főleg, hogy alacsonynak fogok számítani közöttük, és ki kell majd tűnnöm valamivel.


 
 A hajnali fény megcsillan a katanán, ami a tenger felé hullik, nyomában a fejbe vert tulajdonossal. A szemem sarkából vetek egy pillantást a süllyedő teherszállító hajóra, ami valószínű éghet is, mert a fekete füstoszlop ebből a távolságból is nagyon magasnak tűnik. Nem tudom, hogy vannak-e még rajta emberek, de ha nincsenek, akkor is kár érte. Egy ilyen elhagyott teherhajón nagyon király bulikat lehet szervezni. Lehet, hogy szerzek is egyet, biztos nem lehet nehéz, a bonyolult része átvinni lesz Hueco Mundoba.
 Könnyedén lépek ki sonidoval a shinigami vágása elől, hogy aztán egy fordulat közben tarkón vágjam a kardom markolatával, jó erősen, hogy elájuljon, és beessen a vízbe a többi közé. Már elég sokan úszkáltak a tenger felszínén tíz-húsz méterrel alattunk, de már annyira nem féltettem őket. Amikor az első párat finomabban vágtam tarkón, nem kapcsoltak ki, strapabíróbbak, mint amilyennek tűnnek. Szerencsére, lassan elfogyogatnak, a másik két arrancar is elintézett már közülük néhányat, igaz, nem olyan finom módszerekkel, mint én.
 Ezúttal nem vártam meg a következőt, sonidoval az egyik férfi mögé szökkentem, és miközben a zanpummal kivertem a kardot a kezéből, a szabad kezemmel átkaroltam, és a könyökhajlatomba fogtam a nyakát, ahogy ’via-nee mutatta. Néhány másodpercig szorítottam, hogy elájuljon, azután elengedtem, hogy kivédjem a nekem ugró shinigami nő kardcsapását, ami elég erős volt hozzá, hogy pár méterrel lejjebb taszítson. Ő volt az utolsó ellenfelem, a megmaradt férfira a társaim ugrottak rá.
 Az előző shinigami akkor csobbant lejjebb a vízben, amikor a nő elrugaszkodott lefelé, hogy belém szúrja a kardját. Furcsa, hogy régen féltem a shinigamiktól, pedig nem különböznek olyan sokban tőlünk. Ez a nő olyan idős lehet, mint ’liana-nee, csak nem olyan szép, és hasonlóan fogja a kardját is, csak sokkal, sokkal lassabban mozog. Szinte erőlködés nélkül kerülök mögé, és csapom fejbe tenyér éllel. Kicsit rosszul érzem magam, hogy lányokat verek, de ahogy egy pillantást vetek rá, ahogy a hátán fekve lebeg a vízen, azután az utolsóra, ami holtan vagy haldokolva esik le a társaim mellől, mégis úgy gondolom, hogy kedves voltam vele. Felkel, beborogatja egy kicsit, és pár nap múlva már nyoma sem lesz a dudornak. Oda sonidozok az arrancarok mellé.
 - Srácok, nem tudjátok, hogy meddig kell még maradnunk?- nem szívesen vallanám be, hogy mennyire álmos vagyok, amiért egész éjjel itt kellett lennem, és a shinigamikat csapkodnom, úgyhogy nem ásítok, bár az arcomon biztos látják, hogy szívesen mennék már aludni a saját ágyamba. Talán utolsó alkalommal, gondolom, hogy ezentúl a saját tornyomban kell laknom. Lehet, hogy már most is oda kéne mennem, de Desmond-apu még biztos megengedi, hogy utoljára ott aludjak.
 - Sajnos, mi sem tudunk többet, Ronan-sama. Seth-sama azt mondta, hogy amint a másik csapat végzett, mindenkit visszavisznek- beletöröltem a tőröm a ruhaujjamba, bár teljesen tiszta volt, visszadugtam a hüvelyébe, és zsebre tett kézzel rúgtam bele egy láthatatlan, húsz méter magasan lebegő konzervdobozba, miközben arrébb sétáltam. Ez már a harmadik adag shinigami volt, és kétlem, hogy valaha elfogynak, úgyhogy komolyan kezdtem amiatt aggódni, hogy elalszok, és álmomban megölnek. Sunyin visszalestem a párosra, és amikor láttam, hogy elkezdtek beszélgetni, gyorsan ásítottam egy hosszút. Ez úgy tűnt, használ egy kicsit, de csak egy másodpercre, azután újra álmos lettem.
 Felsóhajtok, ahogy újabb Senkaimon nyílik ki mögöttem. Nincs semmi kedvem megint ezt a fejbeverdesést játszani, úgyhogy mint első két alkalommal, most is lehúzom a cipzárt, hogy megijedjenek a számomtól. Azok közül, akik akkor voltak itt, amikor idejöttünk, többen is elmenekültek, amikor meglátták a nyolcast a hasam bal oldalára tetoválva, talán ezek is inkább visszasétálnak. Elkezdtem beszélni, miközben arra fordulok.
 - Figyu, mi lenne, ha megkímélnénk egymás idejét, és szépen visszasétálnátok Narniába?- tudom, hogy ez az ajtó nem oda vezet, de mégis olyan vicces volt. Ma láttam először ilyen shinigami-gargantát, és teljesen olyan volt, mint egy nagyon ócska ruhásszekrény ajtaja. De ezek a gondtalan gondolatok elillannak, ahogy meglátom a fehér köpeny-szerűséget a középső fickón. Rögtön kihúzom a kardom, kicsit meg is ijedek, bár nem annyira, mint akkor, amikor a tetováló először közelített felém a zúgó tűvel.
 - Azt mosd le magadról, és küldd ide az igazi Espadát!- a két arrancar mellőlem előre vetette magát, de a férfi mellett álló két másik shinigami megállította őket. A kardjukat csattogtatva, lassan eltávolodtak tőlem és a haoris fickótól. Most már egyszerre voltam ijedt, és dühös is. Desmond-apu biztosan nyugodt maradna, de engem felbosszantott, hogy ilyen arrogáns választ kaptam. Lehet, hogy vele már nem kéne harcolnom, de biztosan örülni fognak neki, ha egy kapitányt is legyőzök.
 A sonidommal előtte termettem, és a feje felé vágtam, ezúttal először a pengével. Ő erős, és amikor a testvéreimmel beszélgettem a harcról, ők mind azt mondták, hogy veszélyes helyzetben nem szabad finomkodni, visszafogni magam. A férfi könnyedén elhajolt, de rögtön mögé kerültem sonidoval, és megcéloztam a tőrömmel a háta közepét. Bíztatónak találtam, hogy ezelől sem shunpoval, hanem egy oldalra ugrással tért ki, mert ez azt jelenti, hogy én vagyok a gyorsabb. Ha pedig gyorsabb vagyok egy kapitánynál, akkor tényleg nem véletlen, hogy Espada vagyok. Gyorsan megperdültem a tengelyem körül, miközben lefelé szúrtam, megkísérelve átszúrni a térdét vagy a combját, de a kard elkerülte a célpontot, ahogy oldalra szaltózott, és néhány méterrel arrébb állt meg a levegőben.
 Megálltam vele szemben, egy pillanatra kifújtam magam, azután megint neki ugrottam. Taktikát váltottam, nagyon gyorsan kezdtem el körülötte körözni, közben pedig másolatokat hagytam magam mögött. Csak annyira voltam gyors, hogy összesen négyet lásson belőlem, de így sem tudhatta, melyik az igazi. Közben feszülten figyeltem, mikor mozdul, hogy lecsaphassak, de nem akart mozdulni. A menetszél mozgatta a haoriját, a szemei pedig folyamatosan követtek, gyakran pont rám nézett, de nem mozdult. Nem kínált fel újabb gyengepontot, én pedig nem nagyon várhattam sokáig, mert nem végtelen az energiám. Ha elfáradok, már csak hármat fog látni.
 Balról, kicsit hátulról ugrottam felé, mert biztos voltam benne, hogy hátulról fogja várni a támadást, és talán meglepi, hogy oldalról kapja. A fegyver hegye már csak centikre volt, amikor könnyedén hátralépett egyet. A penge pont előtte siklott el, mielőtt hátralépett még egyet, és mindkét kezét erősen összecsapta, pont olyan szögben, hogy a kard éleit elkerülte a tenyere. Megpróbáltam kihúzni, de az meg sem mozdult, úgyhogy káromkodtam, és megfogtam a másik kezemmel is, de mielőtt bármit tehettem volna, úgy lökte el magától a kardot, hogy pár lépést hátratántorodtam. Mire visszanyertem az egyensúlyom, már jött a rúgás, fentről, egy pörgés után. Olyan erősen talált mellbe, és olyan sebességgel küldött le, hogy egy pillanatra azt hittem, meghalok.
 Az ujjaim rászorultak a zanpakutom markolatára, ahogy még egyszer erős ütés ért, ezúttal a vízfelszín ütött meg, de nem ájultam el. Hogy mehet ez ennyire rohadt simán neki? Az Espada tagja vagyok, szóval elvileg egyenlőnek kellene lennünk, nem? Desmond-apu mondjuk erősebb nálam, de ő biztosan gyorsan szétkapná a fickót, viszont lehet, hogy pont közöttünk van erőben. Mindegy, azért annyit meg tudok tenni, hogy tartom, amíg hazavisznek. A felszínre úszok, és csendes szavakkal aktiválom a Ressurecciónom.
 Egy méterrel lebegek a víz felé az új külsőmben, a lábaimat hosszabbá, erősebbé varázsolom, ahogy a karjaim is, és karmokat csinálok az ujjaim végére. Hét további végtagot növesztek ki a hátamból, különböző végződésekkel- olló, balta, kéz, skorpiófarok, és hasonló dolgok. Így biztos ijesztő leszek neki, sokkal magasabb vagyok így nála, és nagyon súlyos sebeket tudok ejteni, úgyhogy talán most győzök. Felnézek rá, és látom, hogy előhúzta ő is a kardját, ami egy pillanatra felvillant.
 Ezúttal nem finomkodok annyit, felé ugrok, és elkezdek gyors egymásutánban szurkálni a plusz végtagjaimmal. Ezúttal már nem csak kitér, hanem hárít a kezével és a karddal is, és amikor megpróbál megrúgni, két végtagom keresztezésével hárítom a lábát, amit gyorsan vissza is húz, mielőtt találkozna azzal, ami a végükön van. Most végre olyan, mintha egyenlő félként harcolnánk. A baltában és a kampóban végződő végtaggal lecsapok rá felülről, hogy amikor véd, a skorpiófarokkal elkaphassam a lábat, de nem látom már, hogy talált-e. A leszálló köd olyan hirtelen jelenik meg, hogy fogalmam sincs, honnan került ide. Az ellenfelem is eltűnt.
 Párszor megfordulok, keresem, hová tűnt, de nem látom. Rögtön rájövök, hogy ezt ő csinálta, úgyhogy gyorsan a karok pörgetésébe kezdek, úgy, hogy ha megtámadna, ne érjen váratlanul, és tudjak hárítani. A szemem kapkodtam jobbra-balra, de csak a ködöt láttam, és nem is hallottam semmit.
 - Hahó! Itt vagy még?- a válasz gyorsan érkezett, balról ugrott nekem, és csapott le tenyér éllel. Felemeltem a saját karom, és elé még egy végtagot, hogy hárítsam az ütést, de az összeszorított ujjak hatalmas erővel sújtottak le. A keze először a plusz végtagot kapta el, amit úgy vágott át, mintha papírból lenne, annak ellenére, hogy a hierrom kiterjedt a legóból lévő végtagra is. A felemelt karomat valahol csukló és könyék között kapta el, olyan gyorsan csapott le, hogy nem is volt időm másra, csak felkiáltani, és gyorsan hátrébb lépni. Csak néhány másodperc múlva néztem le a karomra, amin egy nagyon széles, talán csontig érő vágáson ömlött ki a vér, de furcsamód ez egyáltalán nem fájt. Olyan sokáig bambultam a sebre, hogy csak az utolsó pillanatban vettem észre a fejem felé csapó kardot.
 Csak akkor jöttem rá, hogy az igazi kezemmel kaptam a penge után, amikor már elindultam, de mielőtt időm lett volna megijedni, az ujjaim sikeresen körbefonták a pengét, közel a hegyéhez, és még egy apró karcolást sem ejtettek a hierromon. A férfi lejjebb rántotta a markolatot, és kirántotta a kezemből, miközben a kard lapja végigsimított a sérült karomon is, közel a sebhez, amiből még mindig dőlt a vér. A hierrot ezen a karomon sem vágta át, de mégis összerándultam a hideg, nyirkos érintéstől, és attól, hogy most hirtelen elkezdett fájni, sokkal jobban, mint a tetoválás. A másik kezemmel szorosan megfogtam a sebet, de ez nem segített a fájdalmon. Most sem akartam gyengének tűnni, úgyhogy összeszorítottam a fogam, de éreztem, hogy megint könny szökik a szemembe, és most nem is volt szabad kezem, amire ráharaphattam volna. Viszont volt helyette valami, hirtelen nagyon haragudtam. Sethre, a nőre a trónon, a tetoválóra, arra az Espadára, aki a hajón szuttyog, a két társamra, akik még mindig nem jöttek segíteni, és erre a nagyképű, szőke férfira. Sonidoval termettem előtte, miközben haragosan felkiáltottam, és mind a hat megmaradt plusz végtagommal püfölni kezdtem, nem törődtem már azzal sem, hogy az ütéseimet mind hárítja, valószínű minimális sérülésekkel a karjain és a lábain, és a válaszcsapásai nagy darab legókat szakítanak ki belőlük. Még sosem éreztem, hogy komolyan bántani akarok valakit, de őt most nagyon bántani akartam.
 Kinyitottam a számat, hogy lélekenergiát gyűjtsek bele. Nagyon régen használtam cerot, de úgy éreztem, most kell a lila sugár, amivel meg akarom sütni a férfit. Néhány másodpercig tart csak, hogy készen legyen, és útnak is indítanám, de abban a pillanatban, mintha részegen ültem volna egy körhintára, hirtelen hanyatt esek, a cero pedig célt tévesztve tör át a ködön az ég felé. Nem tudok felállni, akárhogy próbálkozom, forog velem a világ, még négy végtag kell, hogy kitámasszam magam, és el kell engednem a sérült kezem is, hogy egy pillanatra a szám elé tegyem a kezem. Hányingerem lett ettől a szédüléstől. Ahogy felnézek a pár méterre álló férfira, és meglátom a mosolyát, egyre dühösebb leszek, de egyre tehetetlenebbnek érzem magam. Ellövök felé egy barát. Azután még egyet. Azután egy újabbat. Két lábammal és négy végtagommal elrugaszkodok felé, mint egy sérült pók, hogy rávessem magam, és felülről belé döfjem a két szabad végtagot. Ő csak az egyik kezét emeli fel.
 - Nem…!- nem is tudom igazán, mit akartam mondani, ha akartam egyáltalán ennél többet. A következő pillanatban a férfi felém pöckölt a középső ujjával, én mégis úgy éreztem, mintha egy tűzoltó készülékkel vágtak volna hasba nekifutásból. Elrepültem, ki a ködből, messze a férfitól, először kicsit felfelé, azután egyre meredekebben le. Már nagyon homályosan láttam, csak néha nyertem vissza a látásom teljesen egy-egy másodpercre, de még ki tudtam venni az egyik arrancart, aki füstölgő csíkot húzva maga után, tőlem nem is olyan messze zuhant velem kicsit alattam, és láttam, ahogy korábbi ellenfele elindul segíteni a társának, aki éppen összeakasztotta a kardját megmaradt segítőmmel, és mindketten próbálták a puszta fizikai erejükkel legyőzni a másikat.
 Hangos zúgást hallottam, és ahogy az irányába fordítottam a fejem, láttam, hogy meghasadt az ég a hajó felett, és egy gillian dugta ki innen aprónak látszó, de a valóságban hatalmas fejét, és arany sugár szív fel darabokat a hajóból. Az egyiken mintha egy apró alak is állt volna. A shinigamik elugrottak, ahogy felettünk is kitört az égből két aranysugár. Csak kettő. A füstölgő arrancar hangos csobbanással csatlakozott az ájult shinigamikhoz.


 Valami nagyon rosszat álmodtam, sokkal rosszabbat, mint bármelyik rémálom. Nem maradt meg belőle semmi, csak az, hogy nagyon félek valamitől. Nem úgy, mint a rémálmokban általában, hogy attól félek, hogy megijedek, és bekövetkezik a katarzis, amikor kiugrik valami tényleg a bokorból, mert ez olyan volt, mintha mindig, minden pillanatban kiugrott volna onnan valami, folyamatosan ijesztgettek volna. De amikor kinyitottam a szemem, rögtön elfelejtettem az egészet.
 Egy magasított párnán pihent a fejem, egy tiszta, fehér szobában feküdtem, különböző orvosi berendezések között. Kifejezetten utálom a kórházakat, főleg azt, ami Las Nochesben van, de ennél az álomnál sokkal kevésbé félelmetes. Mélyen beszívtam a gyógyszerszagú levegőt, örültem neki, hogy biztonságban vagyok. Nem tudom, mit fognak szólni hozzá, hogy rögtön az első küldetésemen elvertek, nekem egy kicsit égő, de majd még edzek.
 Mivel nem látok senkit, megpróbálok felülni, hogy körülnézzek, de gyorsan meggondolom magam, ahogy mindenembe belenyilall a fájdalom, és visszahanyatlik a fejem a párnára. Ahhoz szerencsére elég magasan van, hogy még nagyjából lássam a szobát. Az első, amit kiszúrok, azok a levett és szétdobált ruháim egy széken és körülötte a földön, némelyik ollóval szétvágva. Gyorsan megállapítom távolról is, hogy mind szemét, kivéve talán az alsónadrágot. A zanpakutom a sarokba támasztva hever, de elég szemtelennek tartom, aki így rakta le egy Espada holmiját. Még ha egy másik Espada alá tartozik is, azért kiabálni fogok valakivel, ha jobban leszek. A tanárok legalábbis akkor ijesztőbbek, amikor kiabálnak, hogy felhívják apát.
 A következő dolgom az, hogy végignézzem a testem. A bal karom fáj a legjobban, sokkal jobban, mint bármikor korábban, úgyhogy a másik oldalon kezdem a nézelődést, a jobb karomnál, ahol csak enyhe szúrást érzek. Infúzió. Úgy tűnik, semmi baja, de azért próbaképpen mozgatom az ujjaimat és a kezemet. Elég fehér a bőröm, de a kezem teljesen oké. Mozgatni viszont nem tudom, nagyon rövid ez a vacak, és nincs kedvem kiszakítani, örülök, hogy aludtam, amikor beszúrták. Nagyon utálom ezeket a rohadt tűket.
 A takaró a mellkasomig fel van húzva, de így is érzek magam körül valami hideget, nedveset. A lábammal leügyeskedem a takarót úgy, hogy nagyjából a derekamtól lefelé takarjon, bár nem túl könnyű, mert az egész felsőtestem sajog. A hónaljamtól a derekamig be vagyok kötve vizes fáslival, úgyhogy nem látom azt a még mindig fájó nyolcast sem a köldököm felett, kicsit balra. Lehet, hogy ott is belilult, elég sokat kaptam, úgyhogy talán még várni kell vele, hogy megmutassam ’via-neenek.
 A bal karomra nem volt túl jó ötlet ránézni, mert megrándultak az ujjaim, és ez annyira fájt, hogy utána minden más is. Nem volt még bekötve, de úgy tűnik, kitisztították a majdnem három ujj széles vágást. A lekötözött végtagon tátongó seb mélyén kilátszott a csont is, amitől egyszerre lett hányingerem és sírhatnékom. Csak azért nem tört ki belőlem egyik sem, mert ketten besétáltak az ajtón.
 Egy kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy egyikük sem tartozik a rokonságomhoz. A bal oldali egy kedvesen mosolygó nő volt, kifejezetten szép, egy pillanatra zavarba is hozott a gondolat, hogy talán ő vetkőztetett le. Szőke haja volt, világoskék szeme, lófarokba kötött haja, amin a hajgumi-szerűség volt a maszk. Valahogy megnyugtató érzés volt, ahogy leült mellém az ágyra, és megfogta a sérült kezemet, még úgy is, hogy láttam, hogy tűvel és cérnával kezd matatni. A másik, egy fehér hajú, lélegeztető-maszkos férfi viszont rögtön nevetségessé tette nekem magát, amikor a másik széket úgy fordította a jobb oldalamon, hogy támlával előre üljön le rá, és rám meresztette a vörös szemeit. Azt hiszi, ettől megijedek, pedig nekem is vörös szemem van. Ráadásul ráült az alsónadrágomra, amin elmosolyodnék, ha egy kicsit kevésbé érezném összetörtnek magam.
 - Egész jól megúsztad, kölyök, mázlista vagy- felszisszentem, ahogy a nő átszúrt a tűvel, de ahogy megfogta a vállam, megnyugodtam, és szinte meg sem éreztem a következő öltést. Főleg, mert bosszantott az a kárörvendő tekintet, ami a mély, eltorzított hanghoz tartozott, és a nyilván a maszk alatt bujkáló vigyor is bosszantott volna, ha látom. Lehet, hogy megsérültem, és nem szeretem, ha fáj valami, de attól még az Espada tagja vagyok, vagy mi.
 - Csak hogy tudd, nincs szükségem a kezeimre, hogy megöljelek, úgyhogy nem kellene ilyen hangnemben beszélned velem. És az Espada tagja vagyok, úgyhogy ne hívj kölyöknek!- tényleg idegesítő volt a férfi, akárki is legyen, főleg úgy, hogy ott sem volt. Az a szőke szemétláda biztos, hogy megnézte volna, hogy mit rejteget a maszkja alatt. Aztán pedig hogy az alatt mit rejteget, ami a maszkja alatt van. Abból a valamiből, ami alatta volt, gúnyos nevetés tört elő.
- El vagy szállva magadtól, kölyök- a férfi néhányszor a hasamra csapott, nem erősen, nem úgy, mintha ártani akarna, de így is összerándultam tőle, köszönhetően a kötés alatt lévő sérüléseimnek. A nő egy rosszalló pillantást vetett a férfira, aki ettől gyorsan visszahúzta a kezét, de a gúnyos tekintete továbbra is megmaradt, még ha úgy is tűnt, megijedt az orvostól. Komoly vágyat éreztem rá, hogy megkínáljam a cerommal. - Amúgy Seth-sama küldött, hogy gratulációját küldjem a Project Cenicienta (Hamupipőke projekt) első alanyának, aki túlélte.
- Miről beszélsz?
- Biztos ismered a Hamupipőkét, kölyök, három-négy éve még azzal aludtál el. Van a csóró picsa, aki el akar menni a bálba, és a tündér lehetővé teszi. Üvegcipő, tökhintó, báli ruha, tánc a herceggel, és a többi, és a többi. Azt hiszi, hogy ő a hercegnő. De ő csak egy kis senki, aki éjfélkor visszaváltozik azzá, aki volt. És akkor a herceg rájön, hogy egy ronda kis parasztlányt csókolgatott, és átszúrja rajta az aranyozott kardját- nem egészen így volt meg nekem a történet, de nem volt kedvem közbeszólni. Jobban érdekelt, hogy pontosan mit akar mondani, némán néztem rá. - A te órád éjfélt ütött, kölyök, de mázlid volt, a herceg nem szúrt le elég jól. Valamiért a fejesek azt hiszik, ezért jutalom jár.
- Mirő…
- Kész is vagyunk, nagyon bátor voltál, Ronan-kun. A karodon kívül van néhány törött és repedt bordád, de azok gyorsan helyrejönnek. Ezt a kötést minden nap cserélni kell, és kapsz gyógyszereket infúzión, úgyhogy bent tartunk pár napot. Csont szerencsére nem sérült a karodban, főleg izomsérüléseid vannak, amiknek idő kell, úgyhogy lehetőleg ne mozgasd pár napig még, mert fájni fog. Szeretnéd, hogy felkössem?
 - Igen… köszönöm! Miről beszéltél? Mit jelent ez? Beszélj nyíltan, fáradt vagyok a költői képeidhez- a férfi elégedetten állt fel, és nézett le rám, miközben rátaposott a ruhám maradványaira. Nem értettem pontosan, mit jelentenek a szavai, de éreztem, hogy számomra valami rosszat. Hátat fordított nekem, és kinézett az ablakon az örök éjszakába. Egy intésére a nő gyorsan felkötötte a karomat, közben bátorítólag megszorította a kezem és rám mosolygott, azután kiment az ajtón, és becsukta azt.
 - Azt jelenti, hogy nem vagy Espada, kölyök. Soha nem is voltál az. A legutóbbi Espada gyűlésen felvetődött egy újfajta stratégia, ami most futja a próbafázisát. Ha valahol a Földön olyan krízishelyzet van, mint a tegnapi ügy a hajóval és a rakományával, és versengünk valamiért a shinigamikkal, csalit dobunk ki nekik. Az átlagos arrancarokra nem szoktak sok embert küldeni, még mindig bőven akadnak, akik a feladatot megoldó csapatot piszkálják. De egy Espada, az egészen más helyzet, ha feltűnik egy a közelben, miért gondolná bárki, hogy nem rá kell figyelni, hogy nem ő irányít mindent maga körül? És amíg ez lefoglalja a shinigamikat, az összes odaküldött shinigamit, egy igazi Espada elvégzi a feladatot nyugodtan. Amíg a herceg a senkivel játszik, kipakoljuk a széfjét. Te voltál a második kísérleti alanyunk, Ronan Julio Phellera- hitetlenkedve néztem az arrancarra, miközben visszaült a székre. Szívesen mondtam volna neki, hogy hazudik, de a szemébe nézve nem tűnt hazugnak. A jobb kezemmel megpróbáltam odanyúlni, hogy leszedjem a kötést, és lássam megint a számot, de nem értem el. Látnom kellett, hogy már nincs ott, hogy elhiggyem. Épp készültem kitépni az infúziót, amikor, mintha megérezte volna, mire gondolok, megfogta és letépte a kötést, ami a számot takarta. Olyan volt, amilyennek utoljára láttam.
 - Te vagy a második. Az első srác az öcsém volt, kedves, jókedvű, de ugyanakkor bátor és önfeláldozó is. Tudta, hogy mire vállalkozik Las Nochesért, és tudta, hogy amit cserébe kap, közel sem akkora jutalom. Ő nem volt gyerek, edzett, erős férfi volt. Az ellenfele nem sajnálta meg. A shinigami nő, akit küldtek ellene, nem volt kapitány, csak egy hadnagy, de ő nem volt olyan gyengéd, mint a tied. Levágta mind a négy végtagját, kölyök. Mire visszahoztuk, meghalt. Egy hős volt, de nem tartotta fel elég ideig a shinigamikat, Diego-sama pedig nem tudta megszerezni, amiért ment. Seth-sama azt mondta, hogy selejt volt, de én tudom, hogy azért halt meg, mert tudta, hogy az a dolga. Te pedig azért élsz, mert megsajnált, mert szerencséd volt, vagy csak simán kedveztek a körülmények- a férfi hirtelen megragadta a sérült karom, nem erősen, de így is összerezzent az arcom az érintésére, a legkisebb érintés is nagyon fájt. Összeszorítottam a fogam, és a másik kezem is ökölbe szorult, nagyon kényelmetlenül éreztem magam így, hogy nem tudtam védekezni ellene.
 - Milyen kicsi, milyen gyenge, milyen érzékeny. Seth-sama azt mondta, hogy mindenkit, aki túléli ezt a programot, és sikerrel elvégzi a feladatát, úgy kell kezelni, mint hőst, mintha igazi Espada lett volna, és azt a tisztességet érdemli, mint egy visszavonult Espada. Cephalus-sama pedig elvégezte a feladatát. Szóval, megtarthatod a nyolcasod, kölyök, és belevésnek neked elé egy tízest. Ja, igen, ez a projekt egyébként titkos, senkinek nem pofázhatod ki, aki nem tartozik az Espadához- az arrancar egyre erősebben szorította a karom. Kezdtem hasonlóan érezni iránta, mint a szőke shinigami iránt. A másik kezével elkezdte az Espada számot kopogtatni, ami akkor is zavart volna, ha nincsenek ott sérült bordáim. Egyre dühösebb lettem a férfira, nem csak azért, ami az ő hibája, de mindenért, ami ma történt velem. - Az apukádnak meg a nővérkédnek elmondhatod, hogy milyen „bátor” voltál, hogy hogyan sírtál, hogy pisiltél be, hogyan könyörögtél kegyelemért, miközben ápolgatnak és mosdatnak, de ha bárki másnak elmondod, levágom a pici…
 - Húzz már el innen a picsába!- a jobb lábammal lerúgtam a takarót, miközben a balt kemény fémcsizmává változtattam, és teljes erővel fejbe rúgtam a férfit, aki egy fojtott hörgéssel, vagy nyögéssel kapott levegő után, miközben mindkét kezével megragadta a törött maszkját, és próbált a helyén tartani minden lepergő darabot. Néhány másodpercig matatott vele, miközben görnyedten felállt, és a kardjáért próbált nyúlni, de gyors egymásutánban még kétszer belerúgtam a fejébe. Kinyitottam a számat, és egy cerot gyűjtöttem össze benne. Nem tudtam sokkal erősebbet összehozni egy baránál, de amikor az ablak elé tántorgott, felé lőttem a lila energiasugarat, ami kilökte az ablakon. Néhány métert még haladt vízszintesen, mielőtt elindult lefelé. Fáradtan felsóhajtottam.
 - Mondtam, hogy nem kellenek a kezeim…- az előbb látott szőke nő berohant, majd miután körülnézett, egyenesen az ablakhoz ment, és kihajolt. Az arckifejezése alapján nem volt sokkal bosszúsabb, mintha kiöntöttem volna valamit, csak egy kicsit csóválta meg a fejét, miközben rám nézett a szeme sarkából. Lehunytam a szemem. Nem éreztem magam túl jól amiatt, hogy vélhetően megöltem a fickót, de nem nagyon volt más választásom. Bántani akart. A nő betakart, azután hallottam, hogy sietős léptekkel kirohan, engem pedig otthagyott egyedül. Felsóhajtottam, és visszadőltem a párnámra, még mindig lecsukott szemmel.
 Szörnyű nap volt ez, bármit megadnék, hogy visszacsináljam, minden mozzanata borzalmas volt. Lekéstem egy jó bulit, ahol valószínű sikerült volna becsajozni, megkínoztak három alkalommal, talán meg is nyomorítottak, csalinak használtak, becsaptak és elárultak, és valószínűleg megöltem az első intelligens lényt ebben az új életemben. A legszebb dolog az elmúlt huszonnégy órában ’via-nee eltéveszthetetlen, csilingelő hangja, ahogyan éppen útbaigazítást kér a folyosón, egy kicsit el is érzékenyülök, hogy végre láthatom őt. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni. Végül is, nem olyan rossz ez a privaronság, a privaronok a második leginkább tisztelt csapat, ha össze is súgnak a hátuk mögött, azért a szemükben samázzák őket. Szóval, elértem valamit, remélem, büszkék lesznek rám. Már előre félek attól a naptól, amikor elég jól leszek hozzá, hogy megkapjam az új tetoválásomat, de azért ennek örülök.


Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ronan Phellera pályázatai
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 09, 20:44:01 »
Üdvözletem ^ v ^

Személy szerint nekem nagyon tetszett a pályázat, ahogy megoldottad miért vált espadává és hirtelen privaronná. Külön gratulációm Ronnanek az NJK elintézéséért, aki a végén felütötte a fejét és mindenről lerántotta a leplet *ad pluszba pár sötét-espada pontot.*
Az engedélyeid megvannak, így nem cséplem tovább a szót ELFOGADOM a pályázatod. Továbbá kapsz 4 darab elkölthető pontot az új "kasztod" nyomán (eredetileg 5 pont lenne, de a fracciónságért járó 1 bónusz pontot levontam belőle). További jó játékot 8. privaron espadaként! ^v^

Karakterlap

Ronan Phellera

Las Noches Lelke

Eltávozott karakterek

108-as Privaron Espada

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
15 500 / 30 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ronan Phellera pályázatai
« Válasz #2 Dátum: 2014. Okt. 19, 01:30:30 »
Cserélnék skillt. Amennyire tudom, úgysem használtam soha korábban. :D

Régi kinézet:
Kinézet: a feloldás hatására az arrancar maszkja eltörik, és páncélként beborítja a törzsét nyaktól derékig, ezen felül több ezer legó darab jelenik meg szárnyként a hátán. Itt nagyjából ki is merülnek az általános külső tulajdonságok, a többi mindig változik.

Új kinézet:
Kinézet: a feloldás hatására az arrancar maszkja eltörik, és páncélként beborítja a törzsét nyaktól derékig. Ronan végtagjai is legóval borítottá válnak, karmosnak tűnnek, és egy legóból lévő farka nő, emellett tüskés taréja lesz legóból, így az egész megjelenése, a fejét leszámítva, hasonló lesz egy sárkányéhoz.

Régi:
Escudo Santo (Szent pajzs):
Ezzel a képességgel létrehozható egy nagy lovagi pajzs legóból egy-egy támadás kivédésére. A pajzs olyan erős támadásokat képes megfogni, ahány pont van a Ressurecciónon.

Új:
Ola del Imaginación (A képzelet hulláma):
Ronan a kezeivel egy suhintó mozdulatot tesz, megindítva egy hatalmas adag legót a célpont felé. Képes menet közben összerakni bármit a legóból, így például valami vágófegyvert, egy pajzsot, egy hálót, vagy szimplán csak egy hatalmas műanyagkockát a célpont összezúzására. Ronan hatalmas mennyiséget tud létrehozni, akár több tízezret is, de a túlzott használat lefárasztja, különösen, ha több irányba kéne figyelnie.