Szerző Téma: Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja  (Megtekintve 3591 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 741 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Dátum: 2014. Júl. 03, 21:36:28 »
Kedvenc városunk folyójának van ám egy folyópartja!




A folyóparttól nem is olyan messze felépült egy kis üzletsor, melynek meg nem értett gyöngyszeme a Karakura Butik, ahol használt ruhák közül válogathatunk kedvünkre. Áruját hatalmas hordókban és dobozokban kipakolta az üzlet elé - talán ez is azt mutatja, hogy nem lenne nagy érvágás az üzletnek, ha valaki ellopná a becses árut.



 
« Utoljára szerkesztve: 2017. Ápr. 02, 12:14:53 írta Ukitake Juushirou »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #1 Dátum: 2014. Dec. 01, 16:38:52 »
A kezdet

Hideg szél fújt, bekúszva a ruhák alá, hogy kérlelhetetlen hidegségével magához ölelje a testet, és didergésre kényszerítse az embert. Védekezni ellene vastagabb ruhákkal lehet, vagy olyannal, ami jól zárt. Kojiro nem foglalkozott egyikkel se. Egy vékonyabb kabát, alatta szintén egy vékonyabb felső, nyakában egy fekete sál, a nadrágja se volt éppen vastag. Ajkai közt hosszúszárú pipája volt, amiből lassan szállt felfelé a füst. Egyetlen szemével a folyót bámulta, még ahol régen a másik szeme volt, ott most egy fásli éktelenkedett. Mélyen beletemetkezett a gondolataiba, rég volt ideje erre. Eddigi napjait azzal töltötte, hogy Yuuken-dono testi épségére ügyelt. Ám most, hogy daimyoja kapitány lett, még többen felügyelik. Megengedhetett magának egy napot, amikor csak magával foglalkozik, egy napot, amikor átgondolhatja az eddig történteket. Nem is olyan rég elhagyta a Goteit, és elszegődött valakihez, akit erre méltónak talált. Utána a Sors különös fintora miatt, ott látta Mistyt, ahol sose gondolta volna. A lidércek földjén. A nőt, aki felé érzelmeket táplált, de Ő is eltűnt az életéből, és a jelek szerint, nem lesz újra a részese. Talán zavarnia kellene ennek, idegesíteni, bánkódni miatta. De nem érez semmit a szívében, csak ürességet. Az elvesztett újai jobban zavarták, mint az, amit átélt. S’ most ismét a 13-at szolgálja, még ha csak névleg is. Immár elkötelezte magát Yuuken-dono mellett, mindegy mi fog történni, követi akár a halálba is, a Pokolba, ha az kell.
- Fura az élet, és fura a humora is.- szavai közben oldalra fordult, és lassan sétálni kezdett. Megannyi helyre mehetett volna, de valamiért mégis ebbe a városba kötött ki. Mintha valami vonzaná ide, de nem tudja megfogni az okot, elkapni, hogy megérthesse. Hiszen mikor még élt, akkor is csak egyszer járt itt. De talán az is elég volt, hogy magához láncolja ez a város. Bár találhatna rá okot, ha nagyon akarná, de nem tartja fontosnak, ahogy már szinte semmi mást se tart annak. Csak él, szolgál, és majd egyszer meghal. Nem lesz egyéb, mint egy shinigami, aki az életét adta azért, amiben hit. Még ha az nem is egyezik a többi shinigamiéval, akkor se marad meg az utókornak az emléke. S’ ez így van jól, egy magányos férfi, egy testőr.
- Ez jó hely lesz.- nem látott senkit a közelben, tökéletes hely volt arra, hogy leüljön, és nézze a folyót.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #2 Dátum: 2014. Dec. 01, 18:26:49 »
A kezdet- vagy a vég. Attól függ, melyik szemszögből nézzük.


Úgy feküdtem az ágyamon, mintha parancsba adták volna: összegömbölyödve, mozdulatlanul. Próbáltam úgy levegőt venni, hogy ne fájjon, de talán annyira átéreztem veszteségemet, hogy az fizikailag is hatott rám. Sírni ugyan már nem tudtam: pár napja már elfogytak a könnyeim. Talán ha az elmúlt négy évet nem egy sötét tömlöcben töltöttem volna, másként döntök. Akkor talán nem fogy el a nem létező türelmem és nem intek istenhozzádot…
Magzatpózba gömbölyödve bújtam a párna alá, s a rajtam úrrá lévő letargiával harcolva nyöszörögtem. Meglehetősen elhagytam magamat, de azt hiszem ez teljesen érthető. A fájdalom, üresség sötét bilincsként szorították össze mellkasomat s húztak lefelé a kétségbeeséstől teli, fullasztó verembe. Jól is ismertem már ezt a gödröt, nem először kerültem túl közel hozzá, de ezúttal nem akarok újra találkozni a mélyével. Magam sem tudom, hogy a környezetünk tehet arról, így alakult szerelmünk története, vagy csak a kezdetektől látnunk kellett volna, nem illünk össze? Gyomrom fájdalmasan rándult össze, miközben kimásztam az ágyból s megindultam a fürdő felé. Legszívesebben most is visszarohantam volna hozzá, a karjaiba bújni, de- vége van. Ez a két szó olyan súllyal nehezedett mellkasomra, melytől alig kaptam levegőt, s végtagjaim remegni kezdtek.
- Szedd már össze magadat… - Sóhajtottam mélyet, majd megnyitottam a zuhanyt, s hagytam, hogy meztelen bőrömre folyjon a jéghideg víz. Tétován nyúltam a sampon után, majd a tusfürdőért, később a balzsamért. Úgy mozogtam, mint egy zombi.
Olyannyira megszoktam a tudatot, hogy mindig van mellettem valaki. Sosem voltam olyannyira egyedül, mint most. Talán azért kapaszkodtam ennyire Zelbe, mert ő jelentette az utolsó kapcsolatot a régi életemmel, amikor még számítottam valamit? Észre sem vettem, ahogy egy-két könnycsepp kicsordult: de ezúttal már nem a veszteségem miatt sírtam. Azok az emlékek fájtak a legjobban, melyek boldogok voltak, s tudtam, soha többé nem fogom átélni őket. ahogyan megölelt, vagy amikor találkoztunk és hebehurgya módon a hátára kapott. Mély sóhaj kíséretében dörgöltem magamat szárazra, majd beszárítottam a hajamat. Szerencsés alkat lévén sosem volt szükségem hajvasalóra, így csak egyszerűen felkötöttem egy lófarokba a hajamat, majd a szekrényhez léptem ruhát keresni. Alsónemű, egy vastag, bélelt cicanadrág, egy trikó és egy vastag, téli pulcsi. Felvettem az edzőcipőt, majd a bolt kulcsát magamhoz véve, táskámba gyömöszölve hetek óta először léptem ki a levegőre. Meglepően hűvös volt, s csípte is arcomat, de leírhatatlan, mennyire jól esett.
Nem tudom, mi volt az, ami kirángatott a lakásból, lehet, hogy elérkeztem arra a pontra, amikor ösztönösen elkezdek továbblépni? Mélyeket szippantottam a hűs, immár inkább téli, semmint őszi levegőből, majd megindultam a felé a hely felé, ahol hosszú évek után először találkoztunk. Figyelmemet pár pillanat erejéig lekötötte, hogy előkaparjam a táska aljából a szájfényemet. Szerettem a meggyes labellot, adott egy kis színt a jelenleg túlságosan sápadt arcomnak, nem cserepesedett ki a hideg széltől az ajkam és még jó illata is volt. Hajszálnyit jobb kedvvel lépdeltem a járdán, majd tekintetemet a földre szegeztem. Akaratlanul is összpontosítottam, s azt a bizonyos lélekenergiát kerestem, de nem találtam sehol sem. S ugyan… miért is találnám? Nincs oka már itt lenni. Eddig sem volt felfedezhető túl gyakran… Szomorú pillantást vetettem a víztömegre, mely lassan hömpölygött tovább, s egy fa tövébe ültem. Átkaroltam a két térdemet, s rájuk fektettem államat.
- Ostoba… - Motyogtam, majd nemes egyszerűséggel homlokomat fektettem térdemre, s vettem egy mély levegőt. Felesleges lenne sírni, hiszen csak tovább rontanám a helyzetemet, s elég bántó szavaira gondolnom, melyek… most nem jutnak eszembe. Fejemet felemelve oldalra néztem, kis késéssel eljutott az agyamig a nyilvánvaló, s mire felfogtam, az ismeretlen férfi már elkönyvelhette magában, mennyire ostoba lehetek.
- Elnézést kérek, nem igazán figyeltem, hogy van-e itt valaki… Nem akartam megzavarni… - Mondtam a kelleténél kissé halottabb hangon, bár ezen valamiért nem csodálkoztam. Már kezdek túljutni a szakításon, de korántsem voltam még jól. S hogy fájdalmam teljesebb legyen, Hisagakamaru sem szólt hozzám azóta. Felálltam, majd néhány tétova lépést tettem meg, mikor ráébredtem, mennyire felesleges is menekülnöm a történtek elől. Attól ugyan nem lesz könnyebb, sőt, gyáva leszek, ugyanolyan gyáva, mint Yukezo esetében. azt a hibát még egyszer nem fogom elkövetni... Megfordultam, s visszasétáltam előbbi helyemre, majd leültem vissza az alak mellé, amennyiben még ott volt. Ez egy közterület, ha nekem itt van kedvem depressziózni, akkor itt fogok- nincs joga elzavarni innen! :arrogant:
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 01, 18:29:12 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #3 Dátum: 2014. Dec. 01, 19:05:25 »
A kezdet – utalás a szememre?

Csendesen nézte a hömpölygő víztömeget, felidézve azokat a napokat, amikor Nobunaga oldalán harcolt. Nem egy alkalommal volt rá példa, hogy egy folyó mellett küzdöttek, és nem egy katona vére festette vörösre azt a folyót. Mészárlások ideje, dicsőség ideje, a régi, és szép napok. Amikor a becsület még jelentett valamit, amikor a hiba esetén az életükkel kellett fizetni. Tiszta, és egyszerű élet. De mindezt elvették Kojirotól, ahogy a becstelen Mitsuhide is elárulta a gazdáját. Szánalmas férfi volt, aki a hatalomra vágyott, és mi lett a vége? Hamar megdöntötte Hideyosi azt az uralmat. De fura volt nézni az egészet. Hogy alakult az otthona sorsa. Hiába teltek el az évek, továbbra is a háborúké volt a főszerep. Az emberiség nem tudott ellentmondani az ösztönének. Újra, és újra harcoltak, végül el fogják pusztítani egymást. Akkor pedig igazán sok shinigamira lesz szükség, rengeteg lélektemetést kell végrehajtani. Nem beszélve arról, hogy akkor a hollowok számára igazi lakoma lesz. Kicsit zsúfolt munkanap lesz, de csak olyan nap lesz, mint a többi. Bár tudna némi párhuzamot vonni a shinigamik, hollowok, és emberek közt. Mindegyiket a saját ösztöne hajszolja bele a harcba. Annyi csak az eltérés, hogy az emberek a technikát használják. Még a shinigamik és hollowok a saját erejüket.
Elsőnek még meg se hallotta a női hangot, csak azután, hogy elnézést kértek tőle. Kicsit meglepte a helyzet, hiszen nem csinált semmi olyat, amit kifejezetten meg lehetett zavarni. A gondolkodást, és bámulást nem lehet elrontani. Kifejezetten fura is lenne, ha mégis.
- Semmi gond, nem zavart meg semmiben.- mondta érzelmektől mentes hangon. Majd figyelte, ahogy a nő tovább indult, de a jelek szerint meggondolta magát, és visszafordult. Nem volt Kojiro birtokában ez a környék, nem szabhatta meg, ki is tartózkodjon itt. Habár elég közel ült le a hölgy, és tekintve, hogy Kojiro pipázott, talán ez gondot jelenthet.
- Elnézést, hogy megzavarom. Zavarja a füst? Ha igen, akkor elolthatom.- bár nem lenne köteles, és nem kifejezetten érdekli a hölgy, de az udvariasság megköveteli. Akkor is, ha az ismeretlen nő elég furán viselkedik. Ellenkező nembe tartozott, egy férfinak kötelessége az udvariasság, előzékenység. Tekintettel kell lennie a környezetére, és mindegy, hogy az illető csinos, vagy se. Habár annak semmi köze ahhoz, hogy az ismeretlen hölgy egész dekoratív megjelenéssel bírt. Már amit látatni enged magából, az bájos volt.
- Kojiro Kuroda.- jut eszébe, illik bemutatkoznia is.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #4 Dátum: 2014. Dec. 02, 00:17:08 »
A kezdet- vagy a vég. Attól függ, melyik szemszögből nézzük. (Nem célzás.^-^ )


Azt hiszem, sosem voltam képes elengedni a dolgokat… kész csoda, hogy most még ép eszemnél vagyok tekintve, hogy mennyi minden hullott az ölembe. Java részét magamnak köszönhetem, hiszen ha képes lettem volna türelemmel várni, nem irtottam volna ki magamból apránként, lépésről lépésre a szerelmet, amit éreztem. Módszeresen, betanult mozdulatokkal tettem: mintha csak a kertemet gyomláltam volna s a gyomnövényeket tépdestem volna ki a földből, melyhez oly nagyon ragaszkodtak.
Ajkamba haraptam, majd magam elé bámulva adtam számot az engem ért változásokról. Azt hittem, terhes vagyok… de csak egy álterhesség volt. Talán annyira vágytam arra, hogy történjen velem valami jó, a testem imitálta a változást. Mintha csak egy kijózanító pofont kaptam volna a sorstól… Ajkaimra keserű mosoly ült ki, s tétován nyúltam immár lapos hasamhoz. Boldog lettem volna, ha tényleg… gondoskodhattam volna egy gyerekről.
- Egyáltalán nem zavar. - Mosolyodtam el az udvariasság láttán, majd nyújtóztam egyet. Végül is… hiába emésztem magamat. Mogorván fogok kinézni a fejemből néhány napig, de ez azon nem fog változtatni, hogy mindez megtörtént. Még szerencse, hogy nem kürtöltem mindenkinek szét a hírt, s még Zelnek sem szóltam. Hogyan is szólhattam volna, ha alig láttam…
- Chizuki Maya vagyok, örvendek.- Pillantottam rá ezúttal kissé hosszabb időre, mint eddig. Tekintetem megakadt a kötésénél, s szemöldökeimet összevonva sóhajtottam. Rövid gondolkozás után közelebb másztam az arcához, majd két hide tenyeremet az arcára fektetve közelebb húztam az enyémhez, hogy összehúzott szemhéjakkal tanulmányozzam az arcát és a fejét.
- Te ugye nem egy kórházból megszökött beteg vagy, aki egyébként súlyos ellátásra szorulna, csak megkattant kicsit és kijött világot megváltani? O_o - Kérdeztem aggódva, majd ráeszméltem, mit csináltam. Elvettem tenyereimet az arcáról, majd hátrébb másztam és leültem. Az első pillanattól kezdve tisztában voltam vele, hogy a közelemben ülő férfi egy shinigami, de nem érdekelt különösebben a tény. Nekem már semmi dolgom nem volt velük, s bár borzalmasan hiányzott neki a kapitányság, vaizardként semmi esélyem újra betölteni azt a tisztséget. A büntetésemet már letöltöttem, s ha szükség lett volna, ugyan védelmembe vettem volna minden shinigamit, de ezen kívül figyelembe sem vettme a létezésüket. Rövid ideig fürkésztem Kojiro arcát: vajon ismerősen hangzott-e a nevem a férfinak? Vajon tudja-e, hogy egykor egy kapitány voltam? Vállaimat alig láthatóan megvontam, majd hátradőltem a hideg földre. Nem zavart, hogy néhány másodperc múlva testemet teljesen átjárta a hideg: úgy éreztem, a hűvös levegő éberebbé tesz. S az elmúlt, álomba sírt hetek után úgy éreztem, leginkább erre van szükségem.
- Elnézést az előbbiért, csak kissé megijedtem, hogy esetleg nem érzi magát jól.- Fordultam a férfi felé mosolyogva, majd megdörgöltem arcomat. Vajon mit szólna Suke ahhoz, hogy ilyen ostobán viselkedek az utóbbi időben?
Egyáltalán nem találtam helyemet az emberek világában: nem akarok beilleszkedni, s itt maradni, ugyanakkor Seireteibe sem térhetek vissza. A számomra fontos embereket már rég elvesztettem, s úgy éreztem, kívül állok mindenen. Szomorúan gondoltam vissza azokra a napokra, amikor még kapitányként jártam a 3. osztag területét s otthon várt az édes kicsi lányom- akiről, mint kiderült egy bevetés során eltűnt… S hiába indultam keresésére, nem találtam meg.
- Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy tovább induljak.- Mondtam inkább magamnak, mint a férfinak, bár kétséget kizáróan Kojiro is hallotta, amit mondtam. Felálltam, s lassú mozdulatokkal sepertem le a nadrágomról a rá ragadt, szinte megfagyott, elhalt növényzetet. Táskámat vállamra akasztottam, majd tekintetemet arra a fára vetettem, ahol Ő ült, mikor újra láttam négy év után. furcsa módon gyomrom már nem rándult össze fájdalmasan, s azt az émelyítő szomorúságot sem éreztem, amit eddig: csakis az űrt, mely egész bensőmet betöltötte. - Van kedve velem tartani egy reggelire? Vagy… sajnálom, nem akartam illetlen lenni. - Tettem jobbomat tarkómra és mosolyodtam el. Ennyire ki lennék éhezve a társaságra, hogy egy vadidegent invitálnék reggelizni? Simán lehet egy sorozatgyilkos, aki így kerít magának prédát, én pedig tálcán kínálom magamat. Lemondóan rágcsáltam ajkaimat, majd hátrébb léptem s megigazítottam szétcsúszott hajviseletemet: gyors mozdulattal kihúztam a hajgumimat, majd táskámba süllyesztettem. Valahol, ahol lesz tükröződő felület, újra felkötöm, de így látatlanban nem fogok ilyen hadműveletekbe bocsátkozni. S mit is kellene ennem…? Egy hete ehettem utoljára, talán azért is szédültem meg egy pillanatra s kellett megkapaszkodnom a fában. Nos, azt hiszem kifejezetten zsíros és kalóriadús ételt fogok rendelni.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 02, 00:22:47 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #5 Dátum: 2014. Dec. 02, 10:26:29 »
A kezdet – nekem csak egy szemszög van ^^

Ezt is megtudta, hogy a füst nem zavaró tényező, így nem kényszerül arra, hogy kioltsa a pipáját. Aminek majdnem tud örülni is, hiszen újfajta dohányt használ, aminek kellemes gyümölcsös illata van. Az eső mellett ez volt a másik dolog, ami hamar lenyugtatta Kojirot, ha esetlegesen nagyobb volt a vérnyomása a megszokottnál.
Éppen kivette az ajkai közül a pipáját, amikor két hideg tenyeret érzett meg az arcán, és a füst helyett egy nő illata kúszott be az orrába. Meglepetten emelkedett meg a szemöldöke, és a szíves kicsit gyorsabban vert. Nem számított arra, hogy egy ismeretlen nő ezt teszi vele. Csak így „letámadja”. Nem tudja, mit is akarhat a hölgy, hiszen még nem is ismerik egymást, így elég váratlan lenne, ha így akarna kezdeményezni. De mint kiderül, nem így történt. Csak a kötése miatt érdeklődik. Lassan tényleg váltania kellene egy új testre, ahol megvan mindkét szeme, még ha csak külsőleg is, legalább akkor elkerülhetné az ilyen helyzeteket.
- Nem vagyok. Csak a szemem hiányzik, és ezzel a kötéssel takarom el a helyét, ahol régen a szemem helyezkedett el. A világot pedig egy ember nem tudná megváltani. Kedves Chizuku-san.- mondta üres hangon, miközben visszakapta az arcát, és ismét a víz felé fordította, így végre nem kellett küzdenie az ellen, hogy elnyomja magában a pírt, ami kiült az arcára, még ha csak halovány volt. Merőben más volt ez, mint amikor azok a nők érintették, akikért fizetett is. Nem tagadja, hiszen férfi volt, akinek néha vannak szükségletei, és olyankor felkeresi az arra alkalmas helyet, ahol ezeket ki tudják elégíteni. Ám ez más volt, itt csak úgy megérintették, és ez zavarba hozta.
- Köszönöm az érdeklődését, de nincs semmi bajom. A fizikai állapotom megfelelő, eltekintve a hiányzó testrészemtől.- aminek a száma már három lett, tekintve, hogy az ujjaiból is hiányzik, bár azt könnyebb volt pótolni, mint a szemét, és még erősebb is, mint volt. Bár sokat nem ér el azzal, hogy két ujja erősebb, mint a maradék.
- Rendben van, ahogy gondolja.- nem kell visszatartania Chizukut, hiszen csak most találkoztak, és hatalmas az esélye, hogy többé nem is fognak. Váltottak egymással pár szót, és ennyi az egész. S’ ahogy elnézte magának a hölgyet, külsőleg bár rendben van, de a lelke neki is sebzett. Egy lelki nyomorék felismeri azt, ha valakinek gondjai vannak.
- Semmi gond, és igen, van kedvem.- felállt és leporolta a nadrágját. Maga se tudja, hogy miért megy el, talán azért, mert azt gondolja, hogy így segíthet abban, hogy Chizuku ne jusson arra a sorsa, mint Kojiro. A férfi már elfogadta ezt az életet, nem kívánja senki másnak.
- Még megyünk, addig talán elmondhatja, hogy mi a gond. Nem nehéz észrevenni, hogy történt magával valami, amitől… nos, kínban üvölt a lelke.- talán kicsit erős szavakat használt, de már nem tartozott a finomkodás az eszköztárába.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #6 Dátum: 2014. Dec. 03, 00:50:21 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.  (Abbahagyom a szemszögezést, mielőtt baj lesz belőle. :o )


Szinte remegve gondoltam vissza az együtt töltött időre, s abban is biztos voltam, ez csak engem visel meg ennyire. Zel mindig is határozottabb személyiségnek tűnt, nem olyannak, akit megingathat bármi is. Ami talán mégis képes lenne erre, az már bekövetkezett, de mikor kimondtuk az istenhozzádot, rezzenéstelen arccal nézte, ahogyan nekem folytak a könnyeim. Mintha a saját szívemet téptem volna ki, vagy szúrtam volna tőrt belé.
Lelki szemeim előtt szüntelen váltakoztak azok az emlékképek, melyeket vele éltem meg, s melyek újraélésének lehetetlensége savként marta mellkasomat belülről. Sírni akartam, de éreztem, képtelen lennék rá. Szemeim előtt hosszú, szürke üstöke, sárga, macskaszerű szeme lebegett, s nagyot nyeltem. Hiába változott külseje az évek alatt folyamatosan, apránként, mindig felismertem őt és ugyanúgy, ha nem jobban ragaszkodtam hozzá. Most mégis, olyan közönnyel vegyes ürességgel néztem a helyet, ahol karjaiba omlottam néhány hónapja, hogy képtelen voltam nyugodt maradni.
- Felfogás kérdése. Egyetlen pillangó szárnyainak rezdülése elég ahhoz, hogy megváltoztassa a jelent a jövővel együtt. Mellesleg, Chizuki, nem Chizuku. - Javítottam ki a nevemet eltévesztő férfit mosolyogva. Nem volt bonyolult nevem, elég egyszerű megjegyezni, eddig nem találkoztam olyan személlyel, akinek ez nehezére esett volna. De mint mindennek, ennek is elérkezett az ideje, s bár nem tűrtem túl jól a tévesztést, babákhoz hasonlatos műanyag mosoly ült ki arcomra. Volt alkalmam megtanulni ezt, hiszen kapitányként nem egyszer hunytam szemet inkább újoncaim tiszteletlensége fölött, mintsem megrójam őket, vagy büntetést osszak ki.
Némán játszottam arcomba hulló hajammal, s miután néhányszor hátratúrtam dús fürtjeimet, feladtam a küzdelmet, majd lemondóan sóhajtottam. Mintha még a saját teste is ellenem esküdött volna föl… :|
- Nahát, tényleg? :o - Fordultam meglepve a férfi felé, majd újra végigmértem. Alig volt magasabb nálam, az az öt-hat centiméter mégis sokkal riasztóbban hatott rám, mint az az egy méter, mely Zel fejétől választott el. Jelenléte most sokkal jobban kísértett, mint eddig: ezúttal azonban ez teljesen alaptalan volt, hiszen valószínű soha többé nem fogunk találkozni. Mellkasomban az űr tovább növekedett, s hatására mintha kissé bénultam fontam volna keresztbe karjaimat. Lehajtott fejjel lépkedtem Kojiro mellett, miközben élettelen íriszeimet kérdőn emeltem rá. Ugyan miért érdekelné az én problémám?
- Kínban üvölt? Milyen… pontos megfogalmazás.- Vontam meg vállaimat, majd elfojtottam egy ásítást. Elég fáradtnak éreztem magamat, az utóbbi napokban vagy egyáltalán nem voltam képes aludni, vagy csak magamat borzalmasan megerőltetve, egy-két órát szenderegtem. Ideje lenne újabb szokást bevezetnem, vagy elhagynom a boltot, mely emlékeztetőül szolgál szabadulásom utáni életem csúfos kudarcainak. Nem volt rá szükség, hogy egy olyan helyen kísértsek, melynek gazdáját hamarosan meg fogjuk találni. Mert meg fogjuk találni… Egyszerűen túlságosan is tökéletes kis csapatot alkottunk mi, vaizardok ahhoz, hogy kudarcot valljunk. ^-^
- Túl hosszú lenne mindent részletesen elmondani, s nem is vagyunk olyan ismerősök, akik legbelsőbb fájdalmaikat zavartalanul megoszthatnák egymással. Mivel azonban volt olyan kedves és udvarias, hogy érdeklődött felőlem, nem mulaszthatom el a válaszadást.- Pillantottam sápadt arcára, majd egy rövidke pillanatra az arcát kissé takaró kötés rabul ejtett. Annyira kíváncsi vagyok rá, hogyan nézhet ki…
- Túl vagyok egy olyan emberrel való szakításon, akiről úgy éreztem, örökre magához láncolt… De tévedtem. S tudomásom szerint a lányomnak nyoma veszett, s képtelen voltam megtalálni.- Valójában nem hazudtam, csak nagyon lényeges részleteket hallgattam el a shinigami elől. Nem láttam értelmét, s óvatlanságnak tekintettem, hogy beavassam a részletekbe is: hiszen ki tudja, nem járna-e el a szája Seireteiben s nem zúdítana-e lavinát a nyakamba. Már csupán ennyi hiányzik ahhoz, hogy tényleg megbolonduljak. ^-^
- Nem tudom, hogy ön hogy van vele, de én mindenféleképpen sült kolbászt, párolt pisztrángot fogok enni tojástekercsekkel és zöldségekkel.- Csillant fel tekintem az étkezde étlapját látva, miután odaértünk. Tétován foglaltam helyet az egyik üres asztalnál, majd a bögrémbe töltött kávét hálás pislogással fogadtam. Mióta nem ittam ebből a mennyei, keserű oltalomból? Legalább két hete, mióta elvesztettem még a késztetést is arra, hogy kikeljek az ágyból. Persze kikeltem elvégezni a szükségesebb teendőimet, de egyáltalán nem erőltettem meg magamat. :roll:
- Nem akarok indiszkrét lenni, s kérem szóljon, ha felháborítja a kérdésem… De képtelen vagyok nem aggódni önért. Szabad lenne megtudni, hogyan sérült meg ilyen súlyosan?- Fúrtam tekintetemet az ő zöld szemébe, majd némi tejet öntöttem a forró kávéba. Így minden bizonnyal kellemesebben fog esni. ^-^

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #7 Dátum: 2014. Dec. 03, 16:11:51 »
Csak jó legyen a vége

- Elnézését kérem a tévedésemért, többé nem fordul elő, Chizuki kisasszony. Ami pedig azt illeti, nem hiszek a Pillangóhatásban. Egy apró lény szárnyának rezdülése nem kelt földrengést a világ másik felén.- ha megfelelő a partner, akkor ezen sokat lehetne vitatkozni, ha pedig mindketten elég makacsak, akkor még többet. A sors nem olyan, mint egy pocsolya, amibe ha egy követ dobnak, akkor gyűrűk keletkeznek. A sors előre meg van írva. S’ miért hiszi ezt Kojiro? Olyan világ részesei, ahol olyan kardokat használnak, amiknek lelkük van, lélekzabáló teremtmények ellen harcolnak, lelkeket küldenek át egy másik világba, és egy olyan személyt szolgálnak, akit talán eddig senki se látott. Pont ne létezne egy végtelen fal, ahova fel van írva mindenki élete? Elég abszurd erre gondolni.
Próbálna lopva lesni a hölgy társaságra, de túlságosan feltűnő lenne. Hála a kötésnek, ami az arca egy részét takarja, kénytelen lenne túlságosan is oldalra fordulni. Így csak a hangokra hagyatkozhat, a szavakra, és az esetleges rezdülésekre.
- Igen.- mondta nyugodtnak mondható hangon. Miért is ne mehetne el? Ma még nem evett semmit, és talán ha vált pár szót Chizukival, akkor esetleg mondhat olyat, ami változást eredményezhet a hölgynél, amitől nem fog olyan helyzetbe kerülni, mint Kojiro. Nem lesz egy üres, lélektelen burok, akinek már nagyon kevés dolog okoz örömet az életben.
- Hasonló felismeri a hasonlót. Bár vannak olyanok, akikben már elhalt az üvöltés, és a helyét átvette a csend, a rémes, lélektelen csend.- akár utalásnak is lehet ezt venni. Utalás arra, hogy egykor Kojiro is hasonló cipőben járt, mint Chizuki. Sőt, talán azt is lehet gondolni, hogy Kojiro már túltette magát az egészen, és részben ez igaz is volt. Nem szenvedett már a múlt emlékeitől, nem szenvedett már semmitől.
Csendesen végighallgatta a hölgy történetét, aminek voltak kellemetlen részei, legalábbis az, ahol a lányát említi. Áttudja érezni Kojiro, hogy milyen is az, ha a gyermeke eltűnik. Csak éppen Chizukinak még megvan az esélye arra, hogy élve láthatja. Bár ez talán még sokkalta rosszabb, mintha meghalna, mert akkor már biztosan tudja, hogy mi történt. Nem él tovább hamis reményben.
- Mondjuk úgy, nem udvarias voltam, hanem inkább érdeklődő. Bár ezt a mélyen megismerni valakit, kötődni hozzá dolgot, kicsit túlságosan is sokra tartják. Sok sikert ahhoz, hogy megtalálja a lányát, remélhetőleg sértetlenül.- komolyan is gondolta, de a hangja annyira üres volt, hogy azt gondolhatja Chizuki, hogy csak úgy mondta. A tojás említésére pedig a nyál is összefutott Kojiro szájában. A kedvenc étele volt a tojás, és tényleg elég rég fogyasztott belőle.
- Azt hiszem, hogy én tükörtojást, jól átsütve, rántottát, és főtt tojást fogok kérni.- elég éhes is volt, és hát tojás, azt muszáj kérnie. Inni pedig egy kancsó narancslét kért. A pipáját pedig időközben kioltotta. Nem illik ilyen helyen dohányoznia.
- A szememre gondol?- kérdezte nyugodt hangon, és még megvárja a választ, ami biztos, hogy igen lesz, addig iszik egy kortyot.- A körülmények rákényszeríttettek, hogy a vizsga alkalmával kivágjam magamnak. Gondolom sejti, hogy milyen vizsgára is gondoltam.- rájött már egy ideje, hogy a hölgy, aki szemben ült vele, szintén egy shinigami, csak éppen nem tulajdonít ennek túlságosan nagy jelentőséget.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #8 Dátum: 2014. Dec. 04, 18:17:55 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


Mindig azt hittem, hogy ha eléggé küzdök valamiért, el fogom érni. A valóság azonban kiábrándító, s hiába próbáltam elkeseredetten küzdeni érte, apránként, a kudarcokat látva feladtam. Nem hallottam még fájdalommentes szakításról, talán nem is létezik olyan. Mintha minden pillanatban feltépkedném a beforrni készülő sebeimet.
- Én inkább ebben hiszek… Úgy vélem, a döntéseim határozzák meg a sorsomat, és ha akarok, változtathatok rajta. Képzelje el… Ahogyan egy kisfiú megpillant egy pillangót, s mindenféleképpen meg szeretné fogni. Ennek érdekében beleül a házuk előtti tópart mólójához rögzített csónakba, s úgy próbálja elérni az állatot- a csónak azonban megbillen, ő pedig belezuhan a vízbe, kezében a pillangóval. A felvigyázó éppen a konyhában készíti neki a vacsorát, így nem veszi észre, mi történt, csak akkor, amikor már késő. Ha észrevette volna, megmentheti a fiút, aki így nem kapja el a lepkét, s az tovább szállva, néhány utcányira egy kislány pillantja meg. Elindul a lepkét követve, mert ő is meg szeretné fogni. Nem figyeli, merre megy, s eltéved- így az édesapja lánya keresésére indul a szakadó esőben. A közeli bolt előtti piros lámpánál azonban nem tud megállni, mert megcsúszik az autó, s elveszti az irányítását felette: így halálra gázolja a zebrán átkelő lányát. - Néhány korty folyadékot vettem magamhoz, mert a folyamatos beszédtől kissé kiszáradt a szám, majd folytattam. -  Mindez megtörtént… Bár ebbe is bele lehet kötni.- Vontam meg vállaimat, majd magamba tömtem mindenből egy keveset. Magam sem tudtam, mikor esett ennyire jól az étel. Mindig is imádtam enni, de az utóbbi időben, ha a számba vettem egy falatot, s ha megpróbáltam lenyelni, olyan erős hányinger fogott el, hogy öklendezni kezdtem. Az, hogy most képes voltam ilyen jóízűen falatozni, egyértelműen jó jelként könyveltem el. Némán szeltem fel a kolbászt, majd belemártottam a mustárba. Nem volt már túl sok megtakarításom, de amíg még tartott, addig nem voltam hajlandó nélkülözni. Mostanában azon tűnődöm, hogy beiratkozok egy iskolába s elvégzek valami szakmát… Kissé szürreálisnak tűnik, hogy megízleltem, milyen varázslatos, mágikus világban is élek valójában s mégis egyszerű halandóként kell élnem.
- Köszönöm, de nem élek hiú reményekkel. A lányom erősebb volt a legtöbb Seiretei kapitánynál, s ha képtelen voltam őt megtalálni, valamint haza sem tért, s semmi nyom nem maradt utána… Természetesen nem adom fel a keresését, de már nem vagyok képes elhinni, hogy pozitívan végződhet ez a történet. - Tekintetemben talán felfedezhető volt az a fáradtság, mellyel az elmúlt évek során gazdagodtam. Nem feladni, menni tovább, mindent eliviselve… Az igazságtalanságot, mert nem voltam képes gyűlölettel tekinteni egy másik fajra csak azért, mert nekik más sors jutott. A fájdalmat, amiért képtelen voltam a lányom mellett lenni, amikor szüksége lett volna rám. Amiért elvesztettem Yuusuket, Slarint, Mistyt… A kétségbeesett haragot, amit az iránt a nő iránt éreztem, aki rólam mindenféle szánalmas dolgot állítva elfoglalta helyemet a Sanbantainál. A bűntudatot, melyet az ártatlan lány életének elvétele miatt éreztem. Hiszen ha elég erős lettem volna, Saeko nem tör elő s gyilkolja meg őt. Abban a pillanatban, ahogy koponyája szétrepedt jobbom szorításától, éreztem, mennyire én voltam az, aki tette. Riasztott, hogy képes voltam azonosítani a lányt azzal, amit Seiretei szimbolizált számomra abban a pillanatban. Egy olyan tiszta lelket büntettem meg mások bűneiért, aki nem érdemelte azt a sorsot, s azt a véget végképp nem… Elsötétült pillantást vetettem jobbomra, melyben most egy pohár narancslét tartottam. Hirtelen idegennek éreztem saját kezemet, ahogyan a testemet is. Egy szörnyeteg vagyok…
- Túl sokra tartják? Szerintem nem így van. Amíg van, akire számíthat az ember, erősebb. Van valami plusz, aminek a birtokában van, s erőt ad neki a küzdelemre. Az, akinek nincs senkije, elveszett lélek.- Kortyoltam az italból, majd tekintetemet a sült paradicsomra függesztettem. Mintha az ízletesre pirult növény képes lenne választ adni kimondatlan kérdésimre. Szótlanul turkáltam az ételt, majd elkezdtem rágcsálni egy darab petrezselymet.
- Alig emlékszem már a saját vizsgámra, olyan könnyedén sikerült… Teljesen elhalványult az emléke… Sajnálom, hogy hagyták, ez történjen Önnel.- Tekintetem a férfi kötésén pihent meg, majd tojástekercseimre fordítottam maradék figyelmemet. Nem felvágni szándékoztam azzal, amit mondtam. Elképzelhetetlennek éreztem mindig is, hogy van olyan, akinek nehézségei adódnak a vizsgán… az Akadémiának ügyelnie kellene rá, hogy csak és kizárólag olyan tanulókat engedjen vizsgázni, akikről biztosan tudják, sikerrel átjutnak rajta. Emellett folyamatos felügyeletet kellene biztosítani annak érdekében, hogy ilyesmi ne történjen meg! Haragtól forrongva itta ki az utolsó csepp üdítőt is poharából, majd a férfi arcát kezdte el tanulmányozni. Hiába a sérülés, a kötés… kifejezetten helyes alaknak tűnik Kojiro. Mintha a hiányosság nem elvett volna tőle, hanem hozzáadott volna.
- Ilyenkor bánom, hogy már nem tartozom a vezetőségbe… Képtelen vagyok tenni bármit is, s ez a tehetetlenség lassan megőrjít. - Morogtam, majd fülem mögé tűrtem arcomba lógó tincseimet, majd mosolyogva gondoltam vissza a lassan megenyhülő Fenikkusuval megesett első találkozásomra. Lélekszilánkom szelleme volt legfőbb támaszos, s talán pont azért érzem ennyire elárvultnak magamat az engem ért veszteségeken kívül, mert nem szól hozzám. - S mit lehet Önről tudni? Melyik osztagban szolgál?- Érdeklődve mértem végig a férfit, s egészen izgatott lettem, hogy a Gotei 13ról esett szó közöttünk.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 04, 18:30:31 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #9 Dátum: 2014. Dec. 04, 19:33:27 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. Talán tragikomédia. Vagy romkom.

Csendesen végig hallgatta Chizuki történetét. Átgondolta az elhangzottakat, ivott egy kortyot, harapott egy falatot, majd még egy kortyot lenyelt, és csak utána szólalt meg.
- Ezt inkább az emberi butaságnak tudnám be. Ha már képes volt ezt a történetet megosztani magával, akkor arra is képes lett volna, hogy felismerje a veszélyét annak, amire készül. S’ persze semmi se bizonyítja, hogy ha nem megy utána, akkor a lány veszti az életét. Bár nem az én tisztem, hogy meggyőzzem az igazamról, vagy éppen magára erőszakoljam az akaratomat. Joga van abban hinni, amiben szeretne.- sokan ezt nem ismerik fel, hogy mindenki eldöntheti, miben is akar hinni, hogy éli az életét, mit akar azzal kezdeni. Sajnos ez az emberekre a legjellemzőbb. Rákényszeríteni másokra az akaratukat, a hitüket. Néha elgondolkozik azon Kojiro, hogy mi értelme van megmenteni mindegyiket. Éppen csak annyit kell, amennyi szükséges az egyensúly megtartásához. A többiek pedig nyugodtan lehetnének a hollowok tápláléka. Gyakorlatiasan kell végezniük a munkájukat, nem pedig érzelemmel. Félteni a lelkeket, pátyolgatni őket, törődni velük.
- Nos, ami azt illeti, sajnálatosan elég sok olyan kapitány van, akiket erőben nem nehéz felülmúlni. Előre is fogadja részvétem, ha nem sikerül élve megtalálni a lányát.- nyers, vagy durva szó, lényegtelen, hiszen ha így vélekedik erről Chizuki is, akkor felesleges reményeket ébreszteni benne, csak a fájdalma lenne nagyobb, amikor megtalálja a lánya testét. Vannak kapcsolatok, amiket el kell vágni, Chizukinak is el kell vágnia a kapcsolatot, ami a lánya emlékéhez köti, nem fog tovább szenvedni, élheti az életét úgy, ahogy jónak látja. S’ néhány újabb falat, szereti a tojást, de ha kihűl, akkor valahogy elveszti azt a finom ízt, amit annyira kedvel benne.
- Pontosan, túl sokra. Az ember nem attól erősebb, hogy van valaki mellette, saját magától lehet erősebb. Akik érzelmileg fontosak a számára, azok csak gyengítik. Lehetséges célpontok, akiken keresztül ártani lehet a személynek. Az elveszett lélek egy kicsit erős kifejezés. Inkább úgy szeretek magamra gondolni, mint értéktelen lelkek.- úgy mondta, mintha csak az időt közölte volna valakivel. Számára már ez volt a természetes állapot.
Lassan elfogyasztotta a rántottát, ideje hozzá kezdeni egy másikhoz. Szeretné mindet befejezni, ha már pénzt is ad ki érte, akkor nem hagyja itt maradéknak.
- Nem szükséges sajnálnia, nem magával történt. Így alakultak a dolgok, felesleges a múltamon siránkoznom.- elmúltak már azok a napok, amikor ez jelentet valamit, amikor még gyengéden érzett egy nő iránt. A szemével egyűt a szívét is kivágta.
- Nem is tudom, valahogy sose vágytam a vezetőségbe. Mindenki tőlük várja a megoldást, elég terhes munka. De a szavai szerint, akkor egy volt kapitány lenne?- sajnos nem ismer névről minden régi kapitányt, bár ha volt kapitány, és itt találkozott vele, az azt jelentheti, hogy menekült shinigami, amit talán jelentenie kellene. Csak éppen nem fogja, nem tagja már a 2. osztagnak, és jelét se látta annak, hogy jelentse, na meg parancsot se kapott ilyenre.- Nem vagyok túlságosan érdekes személy. 480 éves múltam, emberként pedig Oda Nobunaga seregében szolgáltam, mint tábornok, és szamuráj. Meg pedig 1567-ben haltam. Néhány év után pedig az Akadémia diákja lettem, végül pedig shinigami. Jelenleg pedig a 6. osztag tagja vagyok. Azt hiszem, nagyjából ennyi, amit érdemes tudni a személyemről. Önről? Már leszámítva azt, hogy meg van az esélye, hogy arra a sorsra jut, mint én.- befejezte a tükröst is, és ismét innia kellett, túl sokat beszél. Következett a maradék fogás.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #10 Dátum: 2014. Dec. 04, 22:24:35 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


Némán fixíroztam lassan elfogyó reggelimet, s miközben hasam kezdett megtelni, mintha szellemileg is jobban éreztem volna magamat. Képes lettem volna ugyan most is sírva fakadni, már ha lett volna könnyem, de… Erőt adott mind az, hogy kimozdultam, mind pedig az, hogy ettem. Úgy tűnik, bármennyire is arra számítottam, hogy megáll a világ, ha olyan tragédia ér, melybe egyszerűen képtelen vagyok belegondolni- minden megy tovább. Az idő is és az életem is- hiába hullok közben darabokra.
- Ahogyan magának is. Továbbra is abban hiszek, hogy akaratommal, döntéseimmel alakíthatom a sorsomat. Hiszen nem lehet megírva előre egy táblára… - Nevettem el magamat hetek óta először. Szinte idegenként hatott rám saját hangom, annyira felszabadultnak hatott, egyértelműnek tűnt, hogy hazudik még ez is. Döntésképtelenné váltam néhány rövid pillanatra, míg a zöldségek között őrlődtem, majd nemes egyszerűséggel mindet beletömtem a számba. Nem volt már olyan sok, hogy szembetűnő legyen a mutatványom, mégis úgy nézhettem ki egy rövid pillanat erejéig, mint egy mohó hörcsög.
- Régebben ez még nem így volt… Nem létezett olyan, hogy egy mezei tiszt erősebb legyen egyes kapitányoknál. - Szűkült össze tekintetem. Jól emlékszem, mennyi erőfeszítést tettem, hogy csupán hadnaggyá válhassak. Ma már minden elértéktelenedett, s a tisztek sem becsülik feljebbvalóikat. Úgy cserélődnek a kapitányok, mint a hollowok Espadái. - Köszönöm. - Kezdtem belátni, mennyire feleslegesen kínzom magamat. Az öngyűlölettel nem tudom őt visszahozni, s a megtörténteken sem változtathatok. Nincs más feladatom, mint elfogadni a történteket, s idővel túllépni. Kimondani, ráébredni azonban továbbra is sokkal egyszerűbb, mint cselekedni.
- Én nem hiszem, hogy gyengítenék… mindig is úgy éreztem, hogy a szeretteim erőt adtak nekem, nem elvettek. Most egyedül vagyok, s az ilyenkor szokásos depresszión kívül is úgy vélem, erősebb voltam, amíg volt kiért harcolnom. Kojiro-kun, kérem ne nevezze magát értéktelennek! Egyetlen lélek sem az, az én szememben legalábbis minden lélek értékes. Ön egy remek shinigami, nyilvánvalóan.  - Nem kívánom megmondani, hogyan érezzen Kuroda, agy hogyan vélekedjen az életről. Szíve joga eldönteni, én is így teszek. Azt azonban furcsa látni, hogy ennyire eltérően gondolkodunk az életről. Talán Nabe-kun most büszke lenne rám, amiért még ezek után sem voltam hajlandó feladni. S miért is tenném? Pillanatnyilag céltalan az életem, de csak rajtam múlik, mihez kezdek vele. Tényleg a nulláról indulok, most már nem csupán a rangomat veszítettem el, a lányommal és az otthonommal együtt, hanem a férfit is, akit szerettem. Akadémistaként voltam ennyire egyedül utoljára…
Az engem átjáró érzés hatására arcomra kiült a pír, mely ugyan enyhe volt, de korántsem tükrözte teljes őszinteséggel a bennem tomboló vihart. Úgy éreztem, mintha ismét Seireteiben lennék, s ez összezavart. Teljesen alaptalan volt ez az érzelem, s leküzdeni a tányéromon maradt néhány falattal próbáltam. Az utolsó tojástekercstől fájdalmas búcsút vettem, majd mély sóhajt hallatva köszöntem el reggelimtől. Kezembe vettem az étlapot, majd egy puingos-tejszínhabos fánkot kértem desszert gyanánt. Képtelen voltam hízni- talán ez az egyetlen tulajdonság, mely a hosszú évek során megmaradt bennem.
- Lehet, hogy nincs szüksége rá, de ilyen vagyok. Nem tudok érzelemmentesen tekinteni egy ilyen történésre.- Vontam meg vállaimat, majd elmosolyodtam.
- Kagami előtt a Sanbantai taichouja voltam. - Olyan rég mondtam ki volt osztagom nevét, hogy szívembe jeges fájdalom nyilallt. Hangomból érezhető volt a neheztelés a nő iránt, mely közel sem annak volt betudható, hogy lányom apjának kedvesévé vált. Rég lezártam azt a fejezetet, csupán azt bánom, hogy nem voltam megértőbb a férfival. - Miután elvégeztem az Akadémiát, a Rokubantai kötelékébe kerültem Nisekusonként. Néhány hónappal később Shuzumiya-fukutaichout taichouvá léptették elő, én pedig a fukutaichoujává váltam. Egy évig szolgáltam őt, ezután egy magánküldetés után úgy gondolták, méltó vagyok a Sanbantai taichoujának címére. - Mosolyodtam el boldogan, kipirulva. Évek óta nem beszéltem erről senkinek, s ez a pozitív emlék felderített. Hiszen életem legboldogabb időszaka volt ez!
Szívem hevesen dobogott, miközben lelki szemeim előtt megjelent néhány jelenet, mely élesebben raktározódott el emlékezetemben a többinél. Előléptetéseim, a lányom születése, vagy megismerkedésem Zellel. Tétován haraptam a fánkba, majd rájöttem, egyszerűbb lesz a kanalat- kést-villát használni a gigantikus édesség elfogyasztására.
- Bár most is kapitány lehetnék… Semmi sem tett boldogabbá, mint hogy edzhettem a beosztottjaimmal, s rám nehezedett a papírmunka édes terhe. Szerettem őket… De Seireteiben nem tűrik, ha valaki képes felülemelkedni a faji előítéleteken. Nem meglepő módon a tudomásukra jutott egy olyan dolog személyemet illetően, mely nem nyerte el tetszésüket… S ennek következményeként elhagytam Seireteit közös megegyezés alapján.- Némán folytattam az evést, ehhez nem kívántam további hozzáfűznivalót. Lenyaltam az ujjamra kenődött tejszínhabot, majd töltöttem magamnak egy pohár ásványvizet, s ittam néhány kortyot.
- Tizenhét éves koromban autóbalesetet szenvedtem… Nem emlékszem az emberi születési dátumomra. Gyermekkoromtól kezdve láttam a hollowokat, szellemeket, ahogyan a családom is… Anyám itt, Karakurában tanított, apán egy híres ügyvéd volt. A bátyám halálom után megőrült, s ma már nem él ő sem. A szüleim nyolc éves koromban elhunytak, onnantól fogva halálomig Kai nevelt. - Ennyire talán nem érdekeltem a férfit, de ő kérdezett…
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 05, 14:20:34 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #11 Dátum: 2014. Dec. 05, 15:56:05 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.

- Talán nincs, talán megvan. Talán csak azt gondoljuk, hogy nincs megírva, de mindegy hogy lépünk, a rólunk készült regény alapján cselekszünk.- kicsit elgondolkozva nézte az előtte lévő tálat. Elég rég volt, hogy olvasott, pedig még mindig várja néhány fejezett, a kedvenc könyvszereplőjéről, amit talán ideje lenne végre pótolnia. S végre Chizuki kedves is kezd jobbra fordulni, legalábbis a nevetés erről árulkodhat. Bár lehet csak egy hamis kacaj, aminek semmi jelentése sincs. De attól még egész kellemes hallani ezt a hangot, vagy csak azért, mert régen nem hallott ilyet, vagy talán Chizuki hangja volt kellemes. Amikor pedig meglátta az arcát, telitömve az étellel, nem tudta magában tartani Kojiro se, elnevette magát. De ahogy jött, úgy ment is, hamar rendezte a vonásait, pontosabban visszatért a kifejezéstelen archoz.
- Khm, elnézést kérek ezért. Emlékszem azokra az időkre, akkor tényleg úgy volt. De manapság történtek olyan dolgok, amiknek köszönhetően változások álltak be. A véleményem szerint, nem feltétlen kellemetlen, ha néhány tiszt van annyira erős, vagy erősebb, mint a kapitánya. Egyszerűbb a védekezés az esetleges támadásoknál.- magáról tudja, hogy egy gyengébb kapitány ellen sikerrel tudná felvenni a harcot, és ez elég nagy előny, tekintve, hogy mi is lenne a fő foglalkozása. Viszont ideje lesz tovább erősödnie, idővel találkozhat olyan merénylővel, aki erőben képes lesz felülkerekedni, ezt pedig nem engedheti meg magának. Ennyi maradt meg a becsületéből, és ha ezt is elveszti, akkor már tényleg nincs miért élnie.
- Azt hiszem, hogy személye válogatja, hogy kinek mi is ad erőt. Magának az, ha van kiért harcolnia, ami nem feltétlen rossz, de egyben hátrány is. Kedves hogy ezt mondja, de téved, ha remek shinigaminak gondol. Mert nem vagyok az. Ahogy mondtam, értéktelen a lelkem, ahogy az életem is az. Ha meghalnék, nem jelentene semmit, egy újabb elesett shinigami, nem fog megállni a világ, nem fognak gyászolni, egyszerűen tudomásul veszik, és az életük megy tovább.- folyamatosan nyugodt hangon beszélt. Nincs is arra szükség, hogy izgassa magát. Tisztában van azzal, hogy senkivel nincsenek személyes kapcsolatai, hát még olyanok, amiket pozitívnak lehet nevezni. Nincs oka úgy gondolni, hogy bárkinek is hiányozna a halála esetén.
- Elég kényelmetlen érzés lehet, hogy magára veszi mások szenvedésének egy részét. Tehát ott volt… értem. Ott is történtek változások, bár pontosan nem tudnám elmondani, hogy mik is. Sose voltam szorosabb kapcsolatban azzal az osztaggal.- névről ismeri Kagamit, de csak ennyi. Nincs semmilyen véleménnyel arról a nőről. - Kedves kis történet. Legalább maga, kedves Chizuki szerette a munkáját. Vannak, akik nyűgnek érzik a kapitányságot, bár nem értem, hogy akkor mi vezette őket arra, hogy elfogadják a felkérést.- számára ez mindig is érthetetlen volt. Panaszkodnak a rang miatt, mégis kihasználják az előnyeit. Eléggé képmutatóak ezek a személyek. Bár mindig is voltak, és lesznek is ilyen alakok.
- Seiretei nem pont arról híres, hogy elnéző. Habár… manapság rájuk lehet fogni, hogy fogékonyabbak lettek. Talán próbálkozhatna mostanában, bár nem hiszem, hogy ebbe bele kellene szólnom. Nem az én dolgom.- tényleg nem Kojiro dolga volt, de véletlen kiszaladt a száján, és vissza már nem tudja szívni. Még szerencse, hogy lekötötte az, ahogy Chizuki lenyalta a habot az ujjáról.
- Tudja, akárhányszor hallok egy történetet arról, hogyan is halt meg valaki, sose nevezhető éppen boldognak. Úgy látszik, hogy ahhoz, hogy valaki shinigami lehessen, ahhoz kellemetlen halál szükséges.- letette az evőeszközeit, végre befejezte az evést, mindent elfogyasztott. - A számlát természetesen majd én állom.- így illik, még ha nem is a férfi volt a kezdeményező fél, akkor is, az illem megköveteli.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #12 Dátum: 2014. Dec. 06, 00:32:37 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- Vagy talán csak azt hisszük, hogy meg van írva, s saját döntéseink, cselekedeteink által mi magunk írjuk meg. :roll:  Én ezt nem hiszem el, s nem is fogadom el. - Nem értettem, ugyan miért háborodtam fel, hiszen teljesen ésszerű: ahány ember él, annyiféle vélemény s gondolkozásmód van. Az, hogy a férfi a saját igazához ragaszkodik, egyértelmű. Ugyanúgy én is az enyémhez ragaszkodom: s miért ne tenném? Fogadjam el azt, mindegy, mit teszek, a sorsom előre meg van írva s csak és kizárólag az fog történni? Köszönöm szépen, én ebből nem kérek.
Talán ez hiányzott nekem a kapcsolatomból: a beszélgetés. A kommunikáció többnyire kimerült abban, hogy a ritka találkozások során szorongva, tehetetlenül kapaszkodtam óriási kezeibe, s úgy bújtam ölelésébe, mintha azt vártam volna: törölje ki az engem ért sérelmeket, a problémákat, melyekkel nap, mint nap szembe kellett néznünk. Nem csodálkoztam azon, hogy ide jutottuk, mindig is sejtettem, hogy ha egyszer belefáradok az összetartásért folytatott küzdelembe, el fogom engedni őt. Bármennyire is üres vagyok most belülről, úgy gondolom, ezt kellett tennem. Nem csupán Zellel, hanem Rei-channal is. Nem emlékszik rám, s életéből nem is hiányozhattam, ha volt olyan, aki átvette tőlem az anya szerepét… Csupán én ragaszkodom múltam megmaradt, töredezett, cafatokban heverő maradványaihoz. Ahelyett, hogy szárnyaimat bontogatva próbálnék repülni, most is a földhöz láncolom magamat…
- Miért kér elnézést? - Függesztettem kék íriszeimet a férfira, miközben értetlenül pislogtam. Azért, mert kinevetett a pillanatnyi kinézetem miatt? Szám kissé ki is nyílt a csodálkozástól. Mégis… ki kérne bocsánatot azért, mert jó kedve van, még ha csak egy pillanat erejéig is? - Ugyan… A kapitány dolga az, hogy óvja és védelmezze osztaga tagjait, akik ugyanezt teszik érte. Egy olyan kapitány, aki gyenge, haszontalan.- Szigorú pillantást vetettem kiürült kávésbögrémre, mintha ezáltal képes lennék megróni az ürességéért. Nem is kellene újabb bögre kávét magamba döntenem, sosem bírtam jól a fekete italt: vérnyomásom mindig is vészesen alacsony volt, míg pulzusom az egeket verdeste. Nem egyszer lettem tőle rosszul, de képtelen voltam nem kortyolgatni a mennyei aromájú, fekete, forró italt.
Sosem irigyeltem az erőt senkitől sem… De megvetettem azokat, akik helyzetük előnyeivel élve fittyet hánynak a vállukra nehezedő felelősségre, s nem érik fel ésszel, mi lenne a feladatuk. Míg kapitány voltam, nem fordulhatott elő olyan, hogy sorsára hagytam bárkit is, vagy ne arra törekedtem volna, hogy erősebbé válva előrébb vigyem osztagomat. Vezető voltam, nem főnök… felháborít most is, hogy a legtöbb kapitány csupán utóbbi szerepkörbe tartozik.
Ajkaimat megnyalva végeztem ki a fánkomat, majd egy utolsó pohár rostos levet töltöttem magamnak. Hálával kell gondolnom Kurodára, hiszen ha ő nincs itt, valószínű nem tereli el gondolataimat arról, hogy szakítottunk az egykori espada kedvesemmel, s egyetlen gyermekem valószínű halott. Tekintetembe újra visszaköltözött az élettelenség, miközben lassan ittam néhány korty gyümölcslevet, s figyelni kezdtem az étterem többi vendégét. Gyomrom fájdalmasan rándult össze egy szőke kislányt látva, akit édesanyja sült krumplival etetett. Szemeimbe a könny engedélyem nélkül tolult, de egy gyors mozdulattal eltüntettem őket, s ezúttal nem engedtem a rajtam úrrá lenni kívánó sírásnak. Semmit nem változtathatok meg vele, felesleges tehát elbőgnöm magamat.
- Mégis… hogy mondhat ilyet?!- Fordítottam a férfi felé fejemet gyorsan, s szinte egész lényemből sugárzott a harag. Bármit képes voltam jobban elviselni, mint azt, ha valaki az élet jelentéktelenségéről beszélt- kiváltképp, ha a sajátjáról szólt ekképpen. - Idősebb nálam, s nyilvánvalóan tapasztaltabb is, de kérem! Képtelen vagyok elhinni, hogy ne lenne olyan ember, aki ne hiányolná az ön társaságát. A kapitánya, osztagának tagjai, barátai gyászolnák! S ha ők nem is, én igen!- Fontam morcosan keresztbe karjaimat. Utálatos dolog így vélekedni magáról… - Kedvelem önt, Kuroda-san. Nem hiszem, hogy értéktelen lélek lenne… Egy értéktelen lélek nem karolna fel egy ismeretlent akkor sem, ha a szakadék szélén állna. Ön segített nekem, pedig megtehette volna, hogy nem teszi, s ezért hálás vagyok. Akkor is, ha ez csupán egy apróság… Számomra értékessé tette.- Mosolyodtam el, majd kiittam poharam tartalmát. Mintha hetek óta nem ittam volna folyadékot… Mély levegőt véve sóhajtottam fel, majd kissé elszégyelltem magamat. Kuroda számára szokatlan lehet személyiségem- nem állt szándékomban így letámadni, s aggódó pillantást vetettem tulajdonképpen vonzó arcára. Idő kell, hogy ne meghökkenést, döbbenetet váltsak ki a társaságomban lévőktől… Közvetlenségem visszatetsző lehet, főként egy olyan lélek számára, aki már több évszázadot élt meg.
- Nem fogom visszakönyörögni magamat oda… Csalódtam a Gotei 13-ban. Már akkor is láttam a hibáit, mikor még shinigamiként szolgáltam a Rokubantaiban… De miután vaizarddá váltam, értettem meg teljességgel, mit is jelentenek az elveik.- Kissé bánatosan vontam meg vállaimat, s a shinigami ajkaira pillantottam. Vártam a gúnyos mosolyt, a lenéző tekintetet… Nem hiszem, hogy a vaizardok jelenleg népszerűbbek lennének, mint voltak. Nem mellesleg, közel sem voltam kíváncsi egy bukott szervezet utolsó próbálkozásaira. Most már persze minden lehetőséget megragadnának… amikor azonban erejük teljében voltak fittyet hánytak ezekre. Pusztuljanak akkor úgy, ahogy vannak.
- Ebben igaza lehet, Kuroda-san. - Ma már sokadára mosolyogtam őszintén, s ez kellemes melegséggel töltött el. Tényleg nem állt meg a világ, s minden haladt tovább a maga medrében. Ami pedig mindennél meglepőbb volt, Saeko síri csöndben volt, nem hallottam piszkálódását, gúnyolódó hangját… mintha lelkembe a fájdalom és az űr mellé béke költözött volna. - Felejtse el! :o Az én fogyasztásomat én fizetem ki, s bármennyire is aranyos az udvariassága, ebből nem engedek.- Álltam fel, s igazítottam meg vastag pulcsimat magamon. Nem akartam megsérteni a shinigamit, hiszen roppant kedves alak volt, de nem éreztem helyesnek, hogy hagyjam, ő fizessen. Nem voltunk barátok, de még csak ismerősöknek sem nevezhettük magunkat- randevúzó, szerelembe eső fiataloknak pedig végképp nem.
Az utcára kilépve egy pillanatra megálltam, s testemen jóleső borzongás futott végig az arcomat érő hűvös szél hatására, mely hajamba kapott, s azt kedve szerint tépve felkavarta a belőle áradó meleg, nyári virágokra emlékeztető illatot. Felpillantottam Kurodára, majd azt latolgattam magamban, merre menjek tovább. Hazafelé még nem akartam menni, s egyre inkább úgy éreztem, ideje elhagynom azt a boltot. Lelki szemeim előtt felvillant egy kis állat képe, s megtorpantam.
- Azt hiszem, valamerre erre van a kisállat-kereskedés… Remélem, nem fogok eltévedni. Köszönöm a társaságát, Kuroda-san!- Nem tudom, volt-e kedve továbbra is a társaságomban maradni, de nem citálhattam magammal a beleegyezése nélkül tovább. Pedig, szívesen megtettem volna… Jól esett megértő, figyelmes jelenléte.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 06, 00:38:12 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #13 Dátum: 2014. Dec. 06, 16:23:23 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.

- Azt hiszem, mindegy hogyan nézzük. Talán mindkettőnknek igaza van. Vagy talán a Sors akarja, hogy ezt gondoljuk, de jó válasz azt hiszem, hogy nincs.- mindegy hogy gondolják, egymást nem tudják meggyőzni az igazukról, és Kojiro még hátrányosabb helyzetben van, mivel egy nővel szemben kellene helytállnia. Akikről pedig köztudott, hogy elég nehéz kiállítani abból, amit gondolnak. Még akkor is, ha a férfi azt akarja, de ha nem vágyik erre, akkor főleg lehetetlen. Kojiro pedig nem vágyik arra, hogy a vele szemben helyet foglaló hölgy véleményét megváltoztassa.
- Nem illik kinevetni másokat.- még akkor se, ha a helyzet elég komikus volt. S mivel a Chizuki nem volt a legjobb lelkiállapotban, főleg illetlenség volt Kojiro részéről a nevetés. - A maga szavaival élve, erőssé tehet valakit, ha vannak körülötte. Talán manapság már ezt várják el a kapitányok. Hogy a társaik által lesznek erősek. Vagy egyszerűen a Gotei már annyira kétségbe van esve, hogy akiben van némi potenciál, már is kinevezik kapitánynak.- bár abban biztos, hogy Yuuken-dono megfelelő választás volt a kapitányi rangra. Hiszen képes tisztán átlátni a helyzeteket, és megfelelő döntéseket meghozni. Pont ilyennek kell lennie egy megfelelő vezetőnek, és sajnálatosan ezekből van túlságosan is kevés, ezért tart ott a Gotei, ahol. Darabokban, széthúzás az osztagoknál, és elégedetlen tisztek.
Nem hagyta figyelmen kívül Chizuki szemében gyülekező könnyeket, csak éppen nem teszi szóvá. Azt mondják, hogy néha jó az, ha valaki elsírja magát, bár ahogy meg tudja ítélni, Chizuki nem fog most sírni. Annál konokabbnak látszik. Inkább Kojirot dorgálja meg. Érdekes hogy kapitány volt, és mégse ismeri fel annak a jelét, ha tisztában van a saját értékével.
- Kérem. Ne túlozzon. Nem rendelkezek barátokkal, az osztagom tagjaival nem tartom a kapcsolatot, a kapitányom pedig… nos a kapitányom tudja jól, hogy mi a dolgom, és nem olyan személynek ismertem meg, akit érzékenyen érintene az elvesztésem.- megint sikerült meglepnie Kojirot, ismételten felszaladt a szemöldöke. - Kedves, hogy ezt mondja, de nem hiszem, hogy annyi kedvelni való lenne bennem. Csak annyit tettem, hogy elkísértem kegyedet, és beszélgettem magával. Mondjuk úgy, nem szívesen látom, hogy ha valaki elindul azon az utón, amin a mai napig járok.- habár ezzel inkább magának mond ellent. Hiszen mások szemében ez becsülendő cselekedet lehet. Hiába élt meg megannyi évet, a mai napig is előfordulnak olyanok, hogy nincs tisztában a tetteivel, vagy éppen a szavaival.
- Évezredekig változatlan merevségben élt a Gotei, elég nehéz a változást elhozni egy ilyen társadalomba. De talán ha egyszer mégis úgy dönt, hogy átnéz, talán akadnak meglepetések maga számára is. Ami pedig azt illeti, egy magához hasonló, csinos hölgynek mindig lenne helye a shinigamik közt.- mondta valamivel halkabban, mint a megszokott beszéd hangereje. Természetes, hiszen nem szokása a bókolás, de valamivel nem árt viszonoznia Chizuki kedvességét. Az pedig, hogy vaizard lenne a nő, nos az nem kifejezetten érdekli Kojirot. Nem gondolja, hogy akkora jelentősége lenne ennek, főleg azért, mivel ha veszélyes lenne, bizonyára nem hagyta volna életben a Gotei.
- Sajnálom, de az illem megköveteli, hogy én fizessek.- szintén felállt az asztaltól, és ha esetleg fizetni akart Chizuki, akkor nem túl kedvesen néz a pincérre, aki talán meg is érti, hogy itt a férfi fizet. Majd pedig követte kifelé a hölgyet.
- Nos, nem ismerem annyira a várost, de mivel szabadnapom van, ha gondolja… nos… segíthetek az eltévedésben.- bár talán nem így kellett volna kifejezni magát, de ez jött ki a szájából, majd máskor jobban fog menni, legalábbis reméli.
   

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #14 Dátum: 2014. Dec. 07, 19:55:15 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- Teljes bizonyosság valóban nem létezik, hisz egyikünk sem látta saját szemével az igazságot… S ami azt illeti, nem is ismerek olyat, aki látta volna.- vontam meg vállaimat, majd a pohár száján kezdtem körözni jobbom mutatóujjával. Nem voltam sosem a könnyen meggyőzhető fajta, s nehezen láttam be más igazát… Addig nem is foglalkoztam vele, amíg saját bőrömön nem tapasztaltam, hogy tévedtem. Így Kojiro véleménye sem foglalkoztatott túlzottan, egészen addig, amíg meg nem próbált győzni az igazáról- de szerencsére ezt egészen hamar feladta, s közösen bólintottunk arra rá, elhagyjuk a könnyen szópárbaj-forrássá válható témát. Éppen eléggé eltérő a személyiségünk, lesz még alkalmunk összeszólalkozni, ha úgy tartja kedvünk.
Azon ritka alkalmak, amikor véleményünk különbözött Zellel, sem torkolltak veszekedésbe. Nem az volt, aki meg akart győzni az igazáról, s néha olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hiába múlt már el ezer éves, mégis egy gyerek. Éretlen, vagy én voltam túlságosan fásult és kiégett hozzá képest? Nem hibáztattam azért, mert hagyta elengedni a dolgokat, miközben én csöndben vergődtem a saját magam köré felállított falak között, amiket képtelen voltam lebontani. A tompa űrben még ott rejtőzött a fájdalom, ami módszeresen kaparta mellkasomat belülről, s mérgezte hangulatomat is. Képtelen voltam nem arra gondolni, hogy ha jobban küzdöttünk volna, nem itt tartanánk… Bár, nem azt mutatja ez, hogy ami történt, szükségszerű volt? Ismét én voltam az, aki szétromboltam a saját boldogságomat, az arrancaréval együtt. Megint gyenge voltam, s széttörtem magamat apró darabokra… egy másik érző lénnyel együtt.
- Nem zavar, ha kinevetnek, s ez a helyzet szinte megkövetelte. - Vontam meg vállaimat, majd újra a velem szemben ülő férfira néztem.  Jó volt nem a négy fal között lenni bezárva, az a gyér társaság, ami voltam jelenleg pedig kissé megnyugtatott. Már rég kínlódtam azzal, hogy hogyan is lenne jó, de azt éreztem, ezúttal helyesen döntöttem. Nem azért, mert elkezdhetek randizni, vagy találkozgatni másokkal- ez a lehetőség egyáltalán nem vonzott. Nem érdekelt senki sem, amíg még a Zel iránt érzett érzelmeim maradékát is ki nem irtottam magamból. Azért éreztem helyesnek, mert a mellkasomat nyomó, sziklaként ránehezedő teher apránként, alig észrevehetően, de könnyebb lett.
- Már nem tisztem erről döntést hozni, s bár megteszem, tudom- nem helyes belelátás nélkül ítélkezni.- Ajkaimon játszott a szomorú mosoly, s megint a járókelők fixírozásával kötöttem le csapongó figyelmemet. Amikor még kapitány voltam, nem láttam erre a feladatra alkalmatlan személyeket a vezetőség soraiban: s mindig is úgy véltem, ha az emberek felé mást is mutat valaki, ha kapitány akar lenni: rendelkezzen a vezetéshez szükséges erős jellemmel. Nem mintha én annyira gazdag lennék ezekkel a tulajdonságokkal ilyen téren- a magánéletemet legalábbis rendseresen tönkre tudom tenni, de sosem használtam ki a helyzet előnyeit… amikor pedig felkínálták azokat, zavarba jőve utasítottam őket vissza.
Egyedül talán Rei-chan miatt érvényesítettem akaratomat határozottabban, s a nem túl messzi asztalnál ülő lány hajának láttán újra kiült arcomra a szomorú mosoly, majd Kurodára pillantottam. Nem tudom, min mehetett keresztül a férfi, aminek hatására ennyire kiábrándult az életből, de kénytelen voltam rá túlságosan rossz szemmel nézni rá emiatt. A saját jövőmet láttam benne… s kirázott tőle a hideg. Nem akarok ennyire befásult lenni!
- Én sem tartottam mindenkivel a kapcsolatot, de biztos vagyok benne, hiányolnák önt. Tekintheti semmiségnek, de én nem fogom. - Haraptam bele a tányéromon heverő, utolsó gyümölcsdarabba, majd beláttam: felesleges ráerőltetni valakire a kedvességet, ha nem kíváncsi rá. Ezután kissé visszafogom magamat, nem erőltetem magamra azt a viselkedést, amihez túl sok energiát kellene most felemésztenem.
- Nem tudok elképzelni, hogy valaha is visszamenjek oda, még ha csak látogatóként is tenném… - A bókot meg sem hallottam: annyira csak nem nézhetek ki elkeseredve, hogy ilyen módon próbáljon meg jó kedvet verni belém a shinigami.
- Ha van hozzá kedve, jöjjön nyugodtan! ^-^ - Néztem fel a férfira mosolyogva, majd megindultam egy irányba, amiről nem tudtam, hová vezet. Hiába éltem Karakurában hónapok óta, nem nagyon mozdultam ki, s nem is volt kivel, ha lehetőségem lett volna rá. égül kiválasztottam egy számomra szimpatikus járókelőt és megkérdeztem, merre van az általam keresett árus. Fellelkesülve gyorsítottam a tempón, s indultam meg ezúttal már a helyes irányba.
- Szabadidejében mit szokott csinálni, Kojiro-san? - Nem néztem a férfira ezúttal, helyette dideregve dörzsöltem meg a karomat, majd odahúztam magammal a shinigamit egy utcai árushoz, akitől vettem terriyakit és forró teát. Nasinak mindig van hely. ^^ - Kér? - Nyújtottam felé a még meleg ételt, majd bizonytalan pillantást vetettem az adagra: az illata finom volt, de abban már koránt sem voltam biztos, hogy lesz elég hely a gyomromban neki… De sebaj, ételt még nem  hagytam meg, szóval igazából lényegtelen, mennyire vagyok éhes. ^-^