Szerző Téma: Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja  (Megtekintve 3498 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #15 Dátum: 2014. Dec. 08, 13:25:23 »
Egy történet véges, s egy másik kezdete.

- Azt hiszem, hogy akkor ezt a témát elég rendesen kiveséztük.- ha tovább folytatnák, nem lenne semmi értelme, csak egy ostoba kis vita bontakozna ki az egészből. Aminek éppen úgy nem lenne semmi értelme, se haszna. Csak annyi, hogy ha elválnak útjaik, rossz véleménnyel lesznek a másikról. Nem mintha ennek oly hatalmas jelentősége lenne, legalábbis Kojiro számára. De Chizuki talán máshogy gondolja. Talán a hölgy szeretne úgy elköszönni majd Kojirotól, hogy jó véleménnyel van a férfiról. Még ha hasztalan is. Hiszen ez a férfi már nem több, csak egy test, egy test álmok, vágyak, és nagy érzelmek nélkül. Üres burka annak a személynek, aki régen volt. Akkor amikor még számított valamit az élet, amikor még voltak olyanok, akik felé érzelmeket táplált, amikor még élt, igazából élt.
- Megértem, hogy vannak ilyen helyzetek, de személy szerint akkor se szeretem kihasználni ezeket az alkalmakat. Vannak, akik ezen megsértődnek, nem tudhatjuk, hogy milyen lélekkel találkozunk. Addig nem, még nem beszéltünk velük.- ki tudja, hogy mi is válthatja ki az emberből a sértődést, a haragot, talán csak egy apróság is elég hozzá, hogy a csendes tengerből viharos halál legyen. Bár talán ez is csak a nők egy jellegzetessége.
- Ilyen a természetünk. Gyakran tapasztalás nélkül alkotjuk meg a véleményünket. S néhány esetben az első tapasztalat a leginkább helytálló.- hallgatnia kellett volna magára, elmondani Nobunagának azt a rossz érzést, ami akkor fogta el, amikor elsőnek találkozott Akechivel. Tudta, hogy valami nincs rendben azzal a férfival, hiába látszott úgy, hogy hűséges Nobunagához, végül lerothadt az álarca, és kiderült, milyen szörnyeteget engedett be a kegyeibe. Lerombolta azt az álmot, amit Oda kergetett, aminek a megvalósítása annyira közel volt már, és elbukott, mert Kojiro nem szólalt meg.
- El kell felejtenie a lányát. Akárhányszor lát valamit, ami Rá emlékezteti, mindig a saját szívébe fog kést mártani, még végül felemészti magát. Csak egy valaki mentheti meg, és az pedig saját maga. Vagy talán olyan akar lenni, mint az, akivel szemben ül? Elhiheti, nem vágyik erre a létezésre.- mondta nyugodt, kiegyensúlyozott hangon.- Kedves, hogy ezt mondja. De ahogy mondtam, senki se tenné meg. Minden kapcsolat, amikkel rendelkeztem már rég a múlté. Vagy elszakadtak, vagy egyszerűen megszűntek létezni az érintettek halálával. Nem csak maga az, aki elvesztett olyan személyeket, akik fontosak voltak.- Kojiro egy feleséget és egy fiút vesztett el, akiknek még csak esélyük se volt. A testüket megölték, a lelküket pedig hollowok tépték széjjel. Egy másik megint hollowok áldozatta lett. A jelek szerint, mindenki, aki fontos volt a számára az potenciális hollow áldozat.
- Ahogy mondta, a saját sorsa kovácsa. Lehet még olyan alkalom, ami miatt kénytelen lesz ismét annak a világnak a füvére lépni.- bár Kojiro számára annyira nem volt új az hely, akkor se, amikor elsőnek került oda. Inkább ismerős volt, ami nem csoda, tekintve a felépítését.
- Azt hiszem, magával tartok. Később is meglátogathatok egy helyet.- követte Chizukit kifele, és az eltévedésbe is, de végül csak valahogy sikerült a megfelelő irányba terelődniük
- Nem rendelkezem túl sok szabadidővel, ám ha mégis akad, akkor meditálok, vagy olvasok egy keveset, esetleg meglátogatok egy régi kastélyt. S’ maga, Chizuki? Már amikor nem tart afelé, hogy hozzám hasonló legyen. De csak lélekben, külsőleg remélhetőleg nem akar olyan lenni. Kár lenne elrontani a kellemes megjelenését.- mivel az első bókjára nem reagált Chizuki, így nyugodtabban folytatja, hiszen a jelek szerint nem érdekli a hölgyet. - Nem, köszönöm. Fogyassza csak nyugodtan.- részéről már jóllakott, és a véleménye szerint, Chizukinak több szüksége van az ételre. A depresszió hajlamossá teszi az embert a koplalásra.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #16 Dátum: 2014. Dec. 09, 16:50:30 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- Meglehet, Kuroda-san.-  Nem akartam vele összeveszni-, hogy azért-e, mert szimpatikus volt, vagy azért, mert már kifogyott belőlem minden erő-, nos, nem tudtam rájönni. Ahogyan néztem a férfi szép metszésű arcát, figyeltem zöld tekintetét, egy rövid pillanat erejéig úgy éreztem, mintha átlátna rajtam. Ez persze képtelenség, hiszen senki sem rendelkezhet X-menes hiperszuperképességekkel! :o
Nem tekintettem magamat különösebben értékesnek, sem olyannak, ki említésre méltó lenne: mégis, képetlen voltam úgy gondolni jelen helyzetre, hogy a férfit megsértve indulnék haza. Kapitányként is nehezen viseltem az ilyesmit- most, senkiként pedig még inkább nehezemre vált volna.
- Kihasználni? Nos… esetemben most már tudja, hogy nem haragszom, vagy sértődöm meg ilyesmiért. - Más helyzetben azt hiszem, eléggé megsértődnék-, hazudnék, ha azt mondanám, nem.
Viselkedésem mindig is gyerekes volt, s ez nem változott az után sem, hogy felnőttem-, azaz anyává váltam. Nem tudom, mi tesz egy anyát jó anyává, s azt sem, hogy én az voltam-e. Valószínű elbuktam, hiszen bár láttam előre lépéseim következményeit, nem tettem semmit ellene. Kábán, mozdulatlanul éltem napjaimat az óta, az események csak úgy megtörténtek, semmi befolyásom nem volt felettük. Hagytam magamat sodródni az árral, tehetetlen fadarabként. Ajkaimat megnedvesítettem a labellommal, majd tekintetemet Kurodára vetettem: nem egy vadidegen embernek kellene kiöntenem magamat, akivel valószínű soha többé nem fogok találkozni. Visszatetsző volt minden, amit tettem az utóbbi időben- gyomromat összeszorította az ideg, s iszonyodni kezdtem még az étteremtől is, ahol voltam. Kezeim ujjait összekulcsoltam, majd az ölembe fektettem, s egy mély levegőt vettem.
- Nem tudom, hogyan lehetnék képes elfelejteni a lányomat… Ha megtenném, borzalmas anya lennék- s bár eddig is az voltam, nem kívánom ezt a bűnömet súlyosbítani. Rendben van az, ha fáj a szívem érte… hiszen ő volt a mindenem.- Mosolyodtam el megtörten. Miért kellene ezt tennem? S miért válnék olyanná, mint a velem szemben ülő férfi? S egyáltalán… ő milyen? Kék íriszeim arcát pásztázták, valami árulkodó jelet keresve. Az alapján, amit láttam belőle, nincs vele semmi baj- nem is értem, miért beszél így magáról. Nyilván megteheti, hiszen nem nyertem betekintést a múltjába… - Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki elvesztette a szeretteit… Nem akartam önzőnek tűnni, sajnálom.- Pirultam el- már a szégyenérzet is nyomta vállaimat, amiért elhagytam magamat. Senki sem szereti, ha panaszkodnak neki, s bár úgy éreztem pillanatnyilag, könnyített a lelkemen, bűntudatom volt.
- Lehet, de én nem fogom elfelejteni… - Motyogtam félhangosan válaszként hárítására. Nem tudom, miért esik ilyen nehezére elfogadni a próbálkozásomat arra, hogy jó kedvre derítsem. Ezúttal már nem néztem rá, zavartan játszottam ujjaimmal, miközben nem értettem, miért esik rosszul az, hogy képtelen lenne elfogadni azt, hogy én igenis gyászolnám.
- Igen, előfordulhat… - Az egy dolog, hogy szívem szerint messziről elkerülném Seireteit, de könnyen előfordulhat, hogy valóban belépjek újra a lelkek világába. Bármennyire is haragszom, nem nézném tétlenül, ha veszély fenyegetné a szervezetet, s kétségkívül igyekeznék segíteni valamit.
- Milyen helyre gondol? - Nem akartam hátráltatni a férfit, bár, ha annyira fontos, vagy sürgős lenne, nyilván nem tartana velem. :roll:
- Régi kastély? - Szemem felcsillant, nem lehetett nem észrevenni, mennyire lelkes lettem a hír hallatán. Imádtam a kastélyokat, s idejét sem tudtam, mikor jártam a közelében egynek. - Szeretek olvasni, vagy hosszú fürdőket venni. Mostanában elkezdtem futni is… Annyi szabadidőm lett, mióta Karakurában élek, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Amikor nem ezek valamelyikét művelem, akkor a Vegyesboltban helyettesítem Uraharát. - Miután elfogyasztottam az ételt, a tálcát egy közeli kukába dobtam. A kezem kicsit ragacsos lett, így a táskámban kutattam egy zsepi után, amibe bele is töröltem a truytit, majd Kuroda mellé lépve belékaroltam. Ha már volt olyan kedves és elkísért, ki is használom a lovagiasságát. ^-^
- Hadd irigykedjenek a kísérőmre. ^-^- Mosolyogtam fel rá, majd megindultam arra, amerre a boltot sejtettük, hogy lehet. A leírás alapján jó irányba haladtunk, így nem aggódtam túlzottan. - Azt hiszem, veszek egy macskát… Nem szeretném teljesen egyedül tölteni a Karácsonyt.- Néztem a kirakatra, majd mély levegőt véve beléptem a meglepő módon gyümölcsös illatú levegővel rendelkező helyiségbe.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 09, 16:54:09 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #17 Dátum: 2014. Dec. 10, 15:04:26 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.

- Örömmel veszem tudomásul, hogy ha véletlen megint sikerülne kinevetnem, akkor nem fog megharagudni érte.- bár talán egy; jó tudni, kifejezőbb lett volna. De nem szokása ilyen kifejezésekkel élni. Igaz, ragadnak rá az új idők szavai, de nem ezekbe az időkbe született. Jobban dominált nála a sengoku korszak szójárása.
- Az rendben van, ha fáj érte. Az nincs rendben, ha ettől már élni se tud. A múlt emlék, a jövő titok, a jelen ajándék. A jelennek éljen, a lányáról pedig a kellemes emlékek maradjanak meg, szorítsa ki a szívéből a keserűséget, engedje be a jót.- bár elég képmutatóan hangozhat ez Kojiro részéről. Hiszen saját magát értéktelennek tartja, semminek. S mégis, Chizukinak akar segíteni, próbálja visszaterelni belé a lelket. De a legtöbben már csak ilyenek. Más szemében a szálkát megtalálják, de a sajátjában a gerendát sose.
- Nem önző, a legfrissebb seb mindig a legfájdalmasabb. De azzal, ha folyamatosan piszkálják a gyógyulást késleltetik. Sose fog végleg elmúlni, de enyhülni enyhülhet. Találni kell rá megfelelő sebtapaszt, ami eltereli a gondolatait arról, ami fáj. Legyen az egy hobbi, vagy egy idegen, akivel beszélhet. Egy barátnak egyszerűbb megnyílni, de egy idegen talán jobban megérti, nem ítélkezik, meghallgatja, elfogadja azt amit mond, és ha tud, tanácsot is ad.- ez lenne Kojiro, egy megfelelő idegen arra, hogy meghallgassa Chizukit. Ismeri már a hölgy kínját, része volt benne, és ennyi év távlatából már könnyen tud beszélni. S’ bár mindig fájni fognak az emlékek, de idővel eljuthat oda, hogy már csak egy kellemetlen kis fájdalom lesz. Nem pedig olyan, mintha a szívét tépnék ki a helyéből.
- Kedves, hogy ezt mondja.- nem ellenkezik tovább. Ilyen Chizuki természete, ez ellen nem tud semmit se tenni Kojiro. S magának se akarja beismerni, de nem olyan rossz érzés az, ha valaki mégis emlékezni fog rá. Ezért is ült ki egy halvány, apró mosoly az arcára.
- Ha mégis így történne, nyugodtan nézzen be hozzám. Esetleg megvendégelhetem. Összedobnék valamit.- bár ez inkább egy udvarias gesztus volt Kojiro részéről, de ha mégis így történne, akkor főzne Chizukinak. Úgyis elég rég csinálta, a gyakorlatból pedig nem kellene kijönnie.
- Igen, egy kastély. Egy régi, kedves barátom nevezte el rólam a halálom után.- nem is tudja, hogy lehetett-e volna ennél nagyobb tiszteletben része? Egy kastély, ami a nevét viseli, ahol ki van állítva a régi egyenruhájának a mása, és még néhány festmény is megörökítette az arcát. Szeret odajárni, és elveszni az emlékek tengerében, és arra gondolni, hogy mennyire más lenne minden, ha a családja is életben marad. Talán akkor egy egyszerű öregemberként halt volna meg, és nem erre a sorsa kárhozik.
- Hosszú fürdő… rég volt, amikor részem volt benne. A futás pedig kellemes, legalábbis amikor magától fut, nem pedig valaki után, vagy valami elől.- ismeri Urakara nevét, csak nem tulajdonít neki jelentőséget. Régen szökevény volt, de manapság már úgy tekintenek rá, mint a Gotei szövetségese. S mikor Chizkui belékarolt, az arcára kiült a pír. Elég váratlan volt, és meglepő.
- Miért? Esetleg más is van velünk?- zavarában nem nagyon tudott mit reagálni, csak ennyit. Bár talán betudják majd annak, hogy csak viccelt.
- Évek óta egyedül töltöm azt az ünnepet, de egy macska azt hiszem, hogy kellemes társaság lehet majd. Kedvelem őket.- követte az üzletbe Chizukit, és mivel férfi, hát csak megnézte hátulról a hölgyet.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #18 Dátum: 2014. Dec. 11, 18:32:27 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- A jelen egyenlő a káosszal… Bár idővel nyilván csitulni fog ez.- Arra is rá fogok jönni, mihez kellene kezdenem magammal… Már csupán azt kellene kezdenem érezni, hogy merre is vezet az utam. Ha maradok a kétségbeesés ösvényén, egy kiégett senki leszek… Fásulttá, érzelemmentessé válni pedig nem akarok akkor sem, ha ez tűnne a legegyszerűbbnek.
Engedjem be a jót… Milyen jót? Ha félreteszem a negativitást, akkor is csupán annyit tudok megállapítani, hogy az utóbbi időben, ami megtörtént velem, az… drámaian szerencsétlen. Fejemet legszívesebben megráztam volna, s tenyereim mögé bújtam volna menedéket keresve. Lesz rá időm persze, csak nem Kuroda előtt fogom elengedni magamat megint. Külső szemlélőként nézve nevetséges volt, amit a jelenlétében műveltem. Túlságosan gyerekes voltam még mindig… zavartan piszkáltam ujjaimmal az ujjaimat, majd halk, megadó sóhaj kíséretében rápislogtam Kurodára.
- Az idő majd enyhíti… Az én esetemben azt hiszem, vannak… nehezítő körülmények. A megfelelő idegent már megtaláltam rá, de még vele is csak erről vagyok képes beszélni.- Vontam meg vállaimat, miközben felrémlett bennem kinézetem, mikor Saeko előtört belőlem. Kétséget kizáróan ideje volt megerősödnie jellememnek újra: épp elég volt, hogy megtörtem. El sem tudtam képzelni sosem, hogy valaha is képes leszek ilyen mélyre süllyedni… a depresszióban. Mindenkinek vannak gondjai, mégis teszik a dolgukat: dolgoznak, filmet néznek, ismerkednek, gyereket nevelnek… Csak nekem nem fűlött a fogam ehhez az egyszerű élethez. Lehet, a hatalomvágy volt az, ami nem engedte, hogy elfogadjam ezt az egyszerűséget? Képtelen voltam arra gondolni, hogy én is ilyen csöndes életet éljek. Mintha hívott volna magához a csatamező, úgy éreztem, nekem még igenis dolgom van… Esetleg azért lett rajtam úrrá ez az érzés, hogy leplezzem vele az engem ért veszteségek miatti fájdalmat? Elgondolkozva hajtottam fejemet kissé oldalra, majd ittam egy korty vizet.
- Magával mi a helyzet, Kuroda-san? Az elejtett szavaiból azt vettem ki, ön is elvesztett valakit, aki fontos volt számára… Ön nem akarja megfogadni a saját tanácsát és élni a mának?- Pillantottam egyetlen látszódó, zöld szemébe. Egy pillanat alatt képes voltam megszokni küllemét, s nm zavart kinézete. Talán a kisugárzása miatt éreztem ennyire… természetesnek a megjelenését?
Nem vettem el pillantásomat arcáról, miközben azon tűnődtem, vajon téves következtetést vontam-e le. Szokásom volt, s bár régebben tökéletes emberismerőnek hittem magamat, rá kellett jönnöm, ez mennyire nem így van. Nem akartam megsérteni a velem szemben ülő férfit, szerettem volna, ha nem haraggal vál el tőlem. Már csak azért is, mert a rövid idő alatt megkedveltem, mint embert. Vagyis shinigamit…
- Nem igazán tudom, merre lakik, de ha ez elő fog fordulni, boldogan meglátogatom.- Kissé megijedtem, mert mindig eltévedtem a rokubantai területén, s nem hittem benne, hogy valóban örülne a felbukkanásomnak a férfi- ugyanakkor az illem azt kívánta, fogadjam el az invitálást. Szerintem mindketten tisztában voltunk vele, hogy ezek csak a megszokott, udvarias társalgás sablonjai. Nem, mintha nem látogatnám meg örömmel… Ideje lenne barátokat találnom, ha már a régieket elvesztettem. Csak ez is egy olyan dolog, hogy amilyen állapotban voltam, a legkevésbé sem volt kedvem barátkozni senkivel sem.
- Milyen kedves… Elképesztő lehet. *.*- Feleltem kipirulva, csillogó szemekkel. Imádtam kirándulni, s talán pont a miatt lelkesültem annyira a kastélyok iránt, mert Yukezo egyszer elvitt egybe egy randevú alkalmával. A körülmények immár teljesen lényegtelenek, de az élmény… Egyszerűen fantasztikus volt. Bárcsak… miért is ne? Nem vagyok lekötve, a bolton kívül semmi tennivalóm nincs, meg is engedhetem magamnak, hiszen a fizetésem java részét félreteszem. Igen, el fogok menni kirándulni! :3
- Nagyon kellemes élmény, én szeretek illóolajokat önteni a forró vízbe. Jó érzés, hogy beleivódik a bőrömbe. ^^- Talán venni fogok néhányat hazafelé.
Magamat is megleptem mozdulatommal, nem csak Kojirot, arcomra ki is ült egy kis pír. Akkor is ilyen zakkant voltam, amikor az újoncaimat fogadtam, s negédességem immár engem zavart… Akkor a környezetemet vajon mennyire feszélyezheti? :S
- A járókelőkre gondoltam… ^-^- Fejtettem ki az álláspontomat, miután elnevettem magamat a férfi szavaira.
A boltba lépés után köszöntem, s elkezdtem a különböző méretű ketrecekben ücsörgő, zajongó állatokat mustrálgatni. Tudtam, hogy macskát akarok… de szívem szerint valamennyi állatot hazavittem volna magammal. Kísérőm talán láthatta is rajtam, mennyire magával ragadott a helyzet, néhány állathoz benyúlva- a boltos figyelmeztetésére fittyet hányva- szeretgettem meg, míg végül két cica mellett döntöttem, mert nem tudtam választani közülük. A fehér lány, a fekete fiú volt, s mosolyogva vettem át őket a két ketreccel, s az azt borító táskával együtt. Nem is bánom, ha nem látják a külvilágot, a zaj miatt így is lehet, idegesek lesznek. ><
- Nincs kedved velem tölteni a Karácsonyt?- Kérdeztem a férfit, miután kiléptünk az utcára. Eddig figyeltem ugyan a magázásra, de a két kis állat megszerzése miatti öröm kiverte a fejemből, hogy nem is állapodtunk meg abban: tegeződjünk. Arcom nem csupán a hűvös szél miatt pirult ki, s miután rájöttem, mit mondtam, nagyot nyeltem. - Van kedve meginni egy szakét nálam? ^-^- Pillantottam a férfi arcára fel: egészen biztos voltam benne, hogy nem fog semmi olyasmit sem belelátni a dologba. Túlságosan tisztességesnek tűnt, s különben is… legutóbb Hanával, a hadnagyommal szakéztam, annak pedig már legalább hét éve. ^^” Csak nem leszek elítélve azért, ha meginvitálok egy shinigamit… végül is, lehet, pont ez kell ahhoz, hogy feloldódjak. ><

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #19 Dátum: 2014. Dec. 11, 19:51:35 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.

- Van egy mondás, miszerint az okos ember átlát a káoszon, az ostoba pedig rendet rak. Legyen okos, és lássa át a saját káoszát, és találja meg azt a pontot, amivel csitíthatja azt.- úgy dobálja ezeket a szavakat, mintha annyira egyszerű lenne meg is valósítani a jelentésüket. Bár az lenne, mert akkor most két lélek is megnyugodna, és békében élhetne tovább. De hát az élet nem ennyire egyszerű, mindenkinek meg kell küzdenie a saját démonjával, és talán még veszíthetnek is ellene. Akkor pedig már nem vár rájuk más, csak a feledés, és Kojiro sorsa.
- Az idő mindenre gyógyír, csak egyesek sietetni akarják a gyógyulást. Nem jelent gondot, ha csak erről tud beszélni. Elbírja a vállam a szavait, ha ettől is jobban érzi magát, ha úgy gondolja, hogy ez segít, akkor csak nyugodtan.- jelenleg ezért van, hogy segítsen a saját, kitekert módján. Még ha ezzel nem is fog azonnali hatást elérni, kezdetnek talán megteszi, és majd hosszabbtávon kifejti a hatását. Ami Chizuki hasznára lehet. Bár lehet csak egy bolond ábránd ez Kojiro részéről, és csak a saját lelkét akarja ezzel nyugtatni, talán az évi egy jócselekedetet akarja, még maga se tudja. De legbelül reméli, hogy tényleg csak az önzetlen vágy hajtja arra, hogy segítsen egy fiatal, szép, és kedves nőnek. Akinek a kérdésétől egy halvány félmosoly jelent meg az ajkán.
- Nekem nem volt senki, akivel ezt megbeszélhettem volna, és végül a saját önmarcangolásom áldozata lettem. De jól látja a helyzetet. Engem is értek veszteségek, egy feleség, és egy fiúgyermek, majd egy újabb nő, végül ez lett a sorsom, amit most lát.- nem kezdte el jobban részletezni a múltját, mert akkor egy darabig itt kellene maradniuk, és talán unalmas is lenne Chizuki számára, és hát vele ellentétben, Kojironak ezek már régi emlékei, nem pedig frissek. S’ ahogy mondta, saját magát már tönkretette, de a hölgynek megvan az esélye arra, hogy változtasson, és elkerülje azt, hogy egy nap majd valakinek azokat a tanácsokat adja át, amiket most Kojirotól kap.
- A 6. osztagnál meg tudják mondani, hogy merre is talál meg. Örömmel várom.- bár még mindig csak udvariasság, de ha így folytatják, talán tényleg sérelmezni fogja, ha nem látogatja meg Chizuki, igaz, ahhoz legalább egy napon át kellene folytatniuk ezt az udvariasságot.
- Kedvesnek kedves, az igaz. Csak nem kedvelem azt a tényt, hogy néha pontatlanságot állítanak a szerepemről, mint Nobunaga egyik tábornoka. Félreértelmezik az egészet. De igen, maga a kastély tényleg lenyűgöző. Majd egyszer látogassa meg. Csak ne higgyen el mindent, amit rólam mondanak.- nem igazán kedveli a történészeket, legalábbis azokat nem, akik nem a tényeket közlik, hanem hamis forrásokra hagyatkoznak, kétes helyekről jött dolgokat vesznek készpénznek, és ezzel sározzák be valaki nevét. Főleg azt gyűlöli, amit a családjáról állítottak. Legszívesebben megölte volna azt az embert, aki ezzel hitegetett másokat.
- Azt hiszem, akkor én egyszerűbbet kedvelem. Amikor csak elmerülök a melegvízben, és engedem, hogy ellazítsa az izmaimat. De természetes, hogy ön így csinálja. Hiszen az arcán látszik, hogy szép a bőre, és feltehetőleg selymes is, szüksége van az ápolásra.- megint azt csinálta, nem akart ilyet mondani, de mégis sikerült. De már mindegy. Tényleg szép bőre van Chizukinak, amit ápolni kell.
- Értem…- nem tudott már mit mondani, inkább bement a boltba, és még Chizuki szeretgette az állatkát, addig Kojiro is megnézett néhányat. S’ a hölgy már választott is, mehettek kifelé. Ahol olyan kérdést kapott Kojiro, amitől hamarjában nyelni se tudott. De valahogy sikerült kierőszakolni magából a választ.
- Persze… szívesen elmegyek hozzád.- megint csak nem tudja, hogy ezt minek mondta. Talán valahol még van egy darab a lelkében, ami vágyja a társaságot, és ezért fogadta el ezt a meghívást, talán nem akar azon az ünnepem egyedül lenni.
- Igen, ebben a csípős időben jól fog esni, és a macskáknak is ismerkednie kell az új hellyel.- most nem tudja, hogy magázzák továbbra is egymást, vagy térjenek át a tegezésre. Bár talán Chizuki csak véletlen tegezte le Kojirot, leginkább zavarában, vagy valami más oka lehet. Lényegtelen, ha attól érzi jól magát, csak nyugodtan.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #20 Dátum: 2014. Dec. 15, 20:06:59 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- Mi sem egyszerűbb… - Sóhajtottam fel, majd államat tenyeremre támasztva bambultam magam elé. Eddig a lányom vagy Zel volt az, amibe kapaszkodtam, de ezúttal egyik lehetőséggel sem élhetek… Felrémlett bennem sárga, hüllőszerű tekintete, ijesztő arca egykori espada kedvesemnek, s gyomromat elöntötte a nyomasztó, furcsa űr.
Ugyanúgy éreztem magamat, mint az elmúlt hetek alatt- talán annyi különbség volt most, hogy árnyalatnyi sértődöttség keveredett hangulatomba. Én feláldoztam magamból mindent egy olyan lényért, aki… képtelen volt törődni, óvni, kitartani, küzdeni, megbecsülni, tisztelni… Nem vagyok szent, főnyeremény sem- de emberi lény vagyok, aki megérdemli, hogy ugyanúgy harcoljanak érte, törődjenek, szeressék, ahogyan ő teszi. A kilátástalanság, mely napjaimat jellemzi, az elveszettség, mely tekintetemből tükrözik… mindaz, ami most vagyok, kudarcaim eredménye. Helyes vagy sem, jól esett szenvedni, a fájdalom, mely lelkemet járta át s nem testemet, erősített elhatározásomban, hitemben. Rég nem voltam már boldog, s féltem a következményektől. Attól, hogy mi mindent veszítek el azzal, hogy szétválunk; hogy az együtt töltött idő alatt megismertek nyom nélkül tűnnek el utamból… Féltem elveszíteni mindazt, amiért eddig küzdöttem, mert az azt jelentené, hogy feleslegesen pazaroltam el az időmet. Hiszen a végén nem lennék gazdagabb semmivel sem, s a tapasztalatot szívem szerint sírva vágnám ki a picsába. Most mégis itt vagyok, a szakadék szélén, lelkem darabjai fölött állva, sírva, fájdalomtól levegőt nem kapó szenvedő gyerekként.
- Sajnálom, ami velük történt. - Hiába voltak üres közhelyek, amiket mondtam, attól még valóban így éreztem. Abból, amennyit megismertem Kojiroból, úgy éreztem, nem érdemelte meg azt, ami történt a szeretteivel. De az ilyen események nem is azokkal történik, akik megérdemlik. Ők boldogan élik világukat, nevetve a másokat ért szenvedéseken. Ilyen világot élünk… Nem az embereket szeretjük, hanem a tárgyakat- s nem a tárgyakat használjuk eszközként, hanem az embereket. Én más voltam, talán ezért is járok pórul mindig. Én szeretni akartam, s szeretve lenni: becsületesen, tisztán… a rossz napokkal, a tragédiákkal, a szürke napokkal együtt. Csak a szerencse nem mellettem volt…
- Boldogan meglátogatom azt a kastélyt. ^-^ - Csillant fel két szemem lelkesen. Kiszabadulni a hétköznapokból, néhány rövid órára valahol máshol lenni, valami mást csinálni… Lelkem úgy sóvárgott ez után, mint a sivatagban rekedt utazó a friss, hűsítő víz után.- Majd egyszer, mesélje el nekem a történetét. Persze csak akkor, ha nem veszi tolakodásnak, amit mondtam.- Szívesen meghallgattam volna, milyen volt pár évszázaddal ezelőtt az élet. A könyvekben nem bízott meg, hiszen a szerint íródott mind, amit az aktuális kormány jóváhagyott. Egy olyan ember szájából hallva, aki megélte az eseményeket, hihetőbbnek tűntek a dolgok.
- Nincs is jobb, mint a forró vízben ülni és élvezni, ahogy ellazulunk. Ebben egyetértek.- Mosolyogtam, miközben azon tűnődtem, mennyire jól fog esni, ha a vízben áztatom magamat. Kojiro mondanivalójának vége azonban meglepett. Nem számítottam arra, hogy ilyesmit mond nekem, s azt sem tudtam, miként kezeljem. - Köszönöm.- Mondtam lángra gyúlt arccal, majd felsóhajtottam.
- Tényleg? - Fordultam meglepve a shinigami felé. Nem számítottam rá, hogy beleegyezik, arra meg végképp nem, hogy nem zavarja az, hogy tegeztem. - Ennek nagyon örülök. Mi a kedvenc ételed? Milyen édességeket szeretsz? Ugye nem haragszol, hogy tegezlek? Majd teszek finomságokat a fa alá… meg csinálok finom sülteket, levest, meg… meg hidegtálat!- Néztem fel rá rózsás arccal, szemeim ragyogtak. A kedvenc ünnepem volt a Karácsony annak ellenére is, hogy közeledtével hangulatom kissé romlott, amiért eszembe jutottak a veszteségek. Ajkaimon ott ült a boldog mosoly, amiről tudomásom sem volt. Talán úgy nézhettem ki, mint egy boldog gyermek- két kezemet egymásba kulcsoltam.
- Van még otthon egy kis tamagoyakim, tegnap készítettem… Meg egy csomó csemege, ha megkívánnál valamit! ^-^ - Indultam meg lakásom felé, mely jelenleg a boltban volt. Rövid séta után megérkeztünk a bolthoz, s miután megkértem a férfit, fogja meg a két állatot, míg kinyitom az ajtót. Szerencsére bármennyire rossz is a hangulatom, sosem engedtem meg magamnak, hogy lakhelyem koszos legyen, vagy kupis.
- Beviszem őket a hálószobámba, egy pillanat! Vagy ha van kedved megnézni, hogy reagálnak az új lakhelyükre, gyere nyugodtan.- Kaptam fel a két ketrecet, majd beiramodtam a szentélyembe, melynek falain néhány festmény, legyező volt látható ízléses elrendezésben. A két kis állat hamar megszokta a helyet, s az ágyneműre felmászva összegömbölyödtek. Szinte már éreztem is, mennyire megváltozott az eddig üres ház hangulata, majd kivezettem a férfit a nappaliba, majd a hűtőből elővettem a nemes italt. Kojiro kezébe nyomtam, majd gyorsan két csészét helyeztem az asztalra, némi rágcsálnivaló kíséretében.
- Egészségedre! - Mosolyogtam rá, majd belekortyoltam az alkoholba. Szemeimbe könnyek gyűltek, majd elköhhintettem magamat, miután legyűrtem az alkoholt. - Ez sokkal erősebb, mint amire emlékeztem.- Leheltem könnyek között, mielőtt csuklottam egyet.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 15, 20:51:35 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #21 Dátum: 2014. Dec. 16, 17:52:08 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.

- Tudom, egyszerűbb mondani, mint csinálni. Remélje, hogy magának könnyebb lesz megtalálni azt, ami segíthet.- kinek mi lehet az. Kojiro nem tudja, hogy mi is segíthetett volna. Túl késő volt már ahhoz, hogy belekezdjen a keresésbe. Elfogadta a lelkében dühöngő magányt, nem zárta ketrecbe, hagyta, hogy végül egy kopár síksággá változtassa a férfi belsejét. Kiölve majdnem mindent, ami örömet okozott Kojiro számára. Nem hagyva mást, csak a nyugodt magányt, nem kell éreznie, nem kell szeretnie, és így nem fog ismét szenvedni, nem tépik ki a szívét, nem szakítják darabokra a lelkét. Ehhez csak annyi kell, hogy elviselje az egyedüllétet, aprócska ár ez a békéért, amit hajlandó is megfizetni.
- Köszönöm. De már a múltba vesztek ezek az évek. Ha el nem is tudom végleg felejteni, el viszont el tudom nyomni ezeket az emlékeket, és érzéseket. Így könnyebb.- de még képes volt arra, hogy így is tegyen, addig minden nap maga volt az eleven szenvedés. Úgy feküdni és kelni, hogy tudta, mindenki, akit szeretett már nem él. A testük a hideg földben pihen, és férgek lakmároznak belőlük. Csak az álmaiban lehetett velük egyűt, de azok se voltak egyebek, csak rémálmok. Mai napig élénken él benne egy álom. Kietlen vidéken van, mindenhol csak csontok, és élettelen testek, a hátán pedig egy társát cipelte. Majd talált valakit, aki élőnek látszott, de amikor odament hozzá, hogy segítsen, a test megmozdult, lassan fordult felé, az arcáról elkezdett rothadni a bőr, a szemei kifolytak, a szájából férgek törtek elő. Minduntalan azt ismételgette: Nem tudsz megmenteni senkit. Nem tudsz megmenteni senkit. Menekülni akart, de a bokáját hideg ujjak fogták körbe, és végül a hátán cipelt test is megmozdult. A torka felé kapott, fel akarta tépni azt. Közben pedig azt üvöltözte: NEM TUDSZ MEGMENTENI SENKIT!! EGYEDÜL MARADSZ!!! Általában ez volt az a pont, amikor verejtékben fürödve ébredt.
- Örülök, ha megteszi. Remélem nem fog csalatkozni a látványban.- szerencse, hogy van más is amiről beszélhetnek. Legalább elterelte Kojiro gondolatait a rémálmáról. Nem szívesen idézi fel magában a látottakat. Na meg tényleg örül annak, ha Chizuki tényleg elmegy, és megnézi a kastélyt.
- Nem veszem annak, ha érdekli, elmesélem. Persze nem az egészet, akadnak benne unalmas részek.- nem volt annyira izgalmas élete, mint elképzeli. Amik talán annak hatnak, azok abban az időben természetesek voltak. A háború évét élték, talán a manapság történtek pedig az akkori embereknek tűnnének izgalmasnak, még ha csak egyike lenne a napi teendőknek. A fürdő témájába jobban már nem megy bele, a végén még kellemetlen részekhez érnének. Ki mit visel, és ilyesmik.
- Igen.- mondta kicsit meglepve. Meglepte, hogy Chizuki meglepődött, meg a kérdés áradat is.- A kedvenc ételem a tojás, bár ez lehet nem annyira meglepő. Édességek közül pedig… inkább a savanyúakat vagy a sóst részesítem előnyben. Csak nyugodtan tegezz. Várom már azt az estét… és akkor a tegezős kérdést leszámítva. Neked mi a kedvenc ételed, és édességed?- hamarjában nem tudott mást kérdezni, szokatlan volt a helyzet számára. Talán túlságosan sokáig kerülte a társaságot, és a társalgást. De valahogy Chizuki kisugárzása hatással lehetett Kojirora. S’ ez fura volt, fura és kellemes.
- Rendben van.- bár kicsit feszélyezte, hogy most találkoztak elsőnek, és már megy is Chizuki lakására. Persze tudja, hogy nem történik semmi olyan, amit az illem tiltana. De akkor se úgy nevelték, hogy ilyeneket tegyen. Persze a két kismacskát tároló ketreceket megfogta, még bejutottak a házba, utána pedig visszaadta őket Chizukinak.
- Igen, megnézném szívesen.- követte a házigazdát a szobába, és remélte, hogy nem lesz az ágyon, egy véletlen ottfelejtett fehérnemű. Az lenne ám az igazán kínos pillanat. De szerencsére nem, rend volt, és a cicák is hamar otthonosan érezték magukat. Kojiroék pedig kimentek a nappaliba. Kojiro pedig menetközben levette a kabátját, házban nem illik.
- Egészségedre.- könnyedén megitta a felkínált italt, nem járt úgy, ahogy Chizuki. Benyúlt a zsebébe, és egy tiszta zsebkendőt vett elő, majd finom mozdulatokkal letörölte a könnyeket Maya arcáról.
- Akkor csak óvatosan vele. Nem lenne jó, ha megártana.- mondta nyugodt hangon.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #22 Dátum: 2014. Dec. 18, 19:08:12 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- Ez most olyan, hogy ha belekapaszkodok abba, ami segíthet, könnyen függőjévé válhatok, s ha valami úton-módon sikerülne elveszítenem azt is, csak újra összetörnék. Nem akarok kapaszkodni semmibe sem… Amíg tart a fájdalom, addig tart, büszkén fogom viselni. Elmúlni elmúlik majd valamikor, nincs más dolgom, mint türelmesen megvárni azt, hogy csituljon a zűrzavar.- Ahhoz, hogy ne váljak egy üres dobozzá, lelketlen géppé csak annyi kell, hogy ne akarjak azzá válni. Mert amíg van bennem ellenkezés, annak csöppnyi szikrája is, remény is van… Bármennyire kétségbeesett is vagyok- vagy leszek, egyszerűen nem engedhetem meg azt a luxust magamnak, hogy olyanná váljak, mint amiről a férfi beszélt. Amilyennek önmagát tartja. S akár úgy is felfoghatjuk, megtaláltam azt a pontot, mely segített a káoszt csitítani: ha lehagyom magamat, belső hollowom elszabadulhat, s akkor előtörve elpusztíthat minden ártatlant, aki a közelében van.
- Akkor is… borzalmas. Utálom, hogy ilyesmi tényleg megtörténhet és meg is történik. - Ezzel ugyan a nyilvánvalót hangoztattam, azt, amivel mindenki, akiben van valamennyi jó érzés, egyetért. De ez egy beszélgetés, attól, hogy kimondom a nyilvánvalót, nem vétek hibát.
Tekintetem szomorkásan függött a zöld szemen, majd arra gondoltam, hogy talán én is abban a tudatban fogok élni, hogy a lányom testét a föld alatt férgek rágják, majd abban, hogy csupán csontok maradtak a cserfes, aranyos kislányomból… Akit nem is ismertem meg igazán.
Valami olyanért harcolni, ami úgy tűnik, az egész világ ellenére van- nem könnyű. S terhe sokkal keserűbb, mintha a hétköznapi nehézségekkel néznék szembe… Mély levegőt véve sóhajtottam egyet, majd pillantásomat térdeimre függesztettem. Szerettem, szeretem most is, mégis tehetetlenül nézem végig annak a köteléknek az elmúlását, elporladását, ami bennünket összeköt- összekötött egykor. Szívembe újra fájdalom nyilall, miközben lepörgetem magamban az összes emlékünket, lehetőségünket. Hiába tudom, hogy ezzel csak egy helyben toporgok, s megakadályozom saját előrébbjutásomat, de még nem érkeztem el ahhoz a ponthoz, ahol azt éreztem volna, elég.
- Kíváncsian várom! - Nos igen… Először azt akartam mondani, hogy ne hagyja i a részleteket, de utána felrémlett bennem: Akarom én tudni, hogy kivel, hogyan, mikor és hol..? Nem mintha feltételeztem volna a férfiról azt, hogy ilyesmit elmesélne. Nem is hiszem el, hogy egyáltalán ilyen az eszembe jutott. :facepalm:  Arcomra ki is ült némi pír, ami úgy tűnik, csak engem ijesztett meg: talán nem is látszott orcáim rózsaszínbe borulása, csak én éreztem? Egyáltalán miért éreztem magamat zavarban a férfi jelenlétében? Ennyire megbolondult volna a lelkivilágom, hogy egy ismeretlen mellett is feszengeni kezdek?
- Persze megértem, ha… ha nem mindent mond el. >< - Sikerült tovább rontanom a helyzetemen, így nem is bántam, hogy elhagytuk az éttermet.
- A tojást annyira nem szeretem, de tudok pár jó receptet, majd kitalálok valamit. Nagyon szeretek főzni, ráadásul tudok is, így biztosan nem fogsz éhen maradni!- Lélekben már a konyhában mozgolódtam, s be kell valljam, alig vártam a Karácsony előtti napokat, hogy végre főzhessek. Persze főzhetnék magamnak is, de az nem olyan…
- Én is szeretem a savanyú édességeket... amikor kicsi voltam, rengeteg savanyú nyalókát ettem. Mondjuk, csoki nélkül képtelen lennék életben maradni, úgyhogy biztosan sütök édeset is… de gondolok rád mindenféleképpen! - Néztem fel rá, majd megmozgattam vállaimat. Elgémberedtem a cicák cipelése miatt… Fizikai erőnlétem nem volt a legjobb az utóbbi időben, de ezen nem lehet csodálkozni. Dolgoztam rajta mondjuk, pocakom nőiesen, kívánatosan kockás volt – hogyan is ne lehetne az, amikor négy teljes éven át a felüléseken, guggolásokon s egyéb mozdulatsorokon kívül sok mindent nem csinálhattam? :roll:
- Mindent szeretek, amiben hús van! De a legkedvesebb ételeim a rakott ételek, sült húsok és pörköltek. Szeretem a japán kultúrát, de emberi életem során rengeteg utaztam… apám nagyon híres ügyvéd volt és sokszor elvitt engem magával. Bejártam egész Európát és megismerkedtem a főttjeikkel, amiket később itthon megtanultam elkészíteni. - Magyaráztam túl lelkes szeretetemet az ételek és a főzés iránt. Nincs annál csodálatosabb, mint amikor megkóstolják a főztömet, majd arcukon látszódik az elégedettség.
Némán terelgettem Kojirot a helyes irányba, miközben azon tűnődtem, miért hat rám a társaság annyival másként, mint régen. Túl sokat változtam: nem csak küllemben, hiszen immár nem egy bakfisnak tűntem, hanem egy tízes évei végén járó lánynak. Ezzel együtt jellemem is változott, amit annak rovására írtam, hogy legtöbb közeli hozzátartozóm testét már férgek rágják.
- Egy pillanat, máris jövök! - Álltam fel a párnáról, majd szobámba érve lehúztam vastag pulóveremet, majd visszahajtottam a szekrénybe. Gyorsnak nem nevezhető mozdulatokkal szeltem fel a konyhában a tamagoyakit, s melegítettem fel a mikróban, majd egy tányéron a férfi elé helyeztem.
Az alkohol marta torkomat, s zavartan köhécseltem volna, ha nem szorul belém minden levegő annak nyomán, hogy letörölte arcomról a könnyeket.
- Nem fog megártani, a szervezetem bivalyerős. - A spontán regeneráció révén, természetesen. Kojiro kezéből gyengéd mozdulattal kivettem a kendőt azzal magyarázva cselekedetemet, hogy a későbbiek folyamán kimosom, s frissen, illatosan visszaadom. Nem tudom, miért játszottam a mai nap során paradicsomot, de ha nem is látszott annyira feltűnően pírom, zavaromat sikerült lepleznem.
- Nem szoktam egyébként inni… Utoljára akkor volt rá precedens, amikor megismerkedtem egykori hadnagyommal, Hanával. De annak meg már több, mint négy éve!- Felkötöttem eddig leengedett hajamat, majd újratöltöttem a férfi poharát.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 19, 00:52:54 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #23 Dátum: 2014. Dec. 19, 18:28:59 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete.

- Talán talál olyat, aminek az elvesztése nem viseli meg annyira. Egy játék, vagy új hobbi, akármi.- hiszen nem feltétlen kell egy személynek, vagy állatnak lennie annak, ami eltereli a figyelmét. Egy könyv, agy éppen egy játék, esetleg a kertészkedésbe is elmenekülhet a múlt, és annak a kínjai elől.- Reméljük, hogy elbírja a válla a fájdalmat, és nem roppan össze tőle. Sok sikert ahhoz, hogy minél előbb eljöjjön az idő, amikor elmúlik a fájdalma.- mást nem kívánhat, csak szerencsét, szüksége is lesz rá Chizukinak. A lelki fájdalom a legnehezebben múló érzés, kétségbeesve kapaszkodik az emberbe, ott akar maradni mindörökre, kitépve minden jó érzést belőle, magának akarja az egészet. Alattomos, minden apróság miatt képes ismét előtörni, könnyen kibújik a rejtekéből, és annál nehezebb visszakergetni az odújába.
- Ilyen az élet. Mindig volt, és lesz is olyan, mint ami velem történt. Kesereghetnék rajta a végtelenségig, de el kellett fogadnom, és egyűt élnem az egésszel. Egyszer magának is sikerülni fog, le fog számolni a saját démonjaival, remélhetőleg minél hamarább, de addig is ne sajnálja az én sorsomat. Azzal csak a saját javulását hátráltatja.- valahogy nehezen tudja elképzelni, hogy valaki azáltal szerez békét, hogy másoknak segít, vagy sajnálja őket. Kojiro se azért beszélget most Chizukival, mert azáltal feloldozza saját magát. Inkább csak próbálja elterelni attól az úttól, ami felé éppen halad. Nincs abban semmi jó, ha egyedül van, és a magány átrágja magát a lelkén, emészti magát, hogy végül olyan legyen, mint Kojiro.
Kicsit meglepte a pír, amit Chizuki arcán lát. Nem érti az okát, de inkább nem kérdez rá, a végén csak még inkább zavarba hozná a hölgyet, és talán még saját magát is. Az pedig egyiküknek se lenne kellemes. Zavarukban motyognának a másiknak, minduntalan csak félre-félre néznének, és végül vörös fejjel ülnének, és csendben. Komikus egy látványt nyújtanának, annyi szent.
- Mindent nem is tudnék elmondani. Hiszen legalább négyszáz éve volt már. Néhány emlék a ködbe veszett, és nem is mind annyira érdekes. Politika, és stratégia, nem hiszem, hogy ezek a témák annyira lekötnék. De kérdezzen csak nyugodtan, a legjobb tudásom szerint fogok felelni.- szívesen beszél a régi időkről, legalábbis arról, amikor még élt, és ember volt. Nem pedig egy korhadt lélek. S attól nem kell félnie, hogy a feleségéről, és fiáról fog kérdezni Chizuki. Hiszen a lényeget már tudja róluk, meghaltak.
- Örömmel hallom, hogy ezt mondod. Talán meglep, de én is egész jó szakács hírében állok. Legalábbis még sose volt panasz arra, amit főztem. Habár elég rég volt, amikor a konyhában tevékenykedtem.- amióta testőri feladatokat lát el, nincs arra szükség, hogy főzőn. Elég sok szakácsa van Yuuken-dononak is, így természetes, hogy Kojironak is jut az ételből. Főleg, mivel a mérgezés ellen is tennie kell, ezért is eszik Yuuken-dono előtt. Ha Kojiro életben marad, akkor az étel se mérgező.
- Nyugodtan csinálhatsz édest is. Megeszem azokat is, csak ha van választék, inkább a savanyút részesítem előnyben. De megnyugodhatsz, fogyasztok majd mindenből.- majdnem kikívánkozott belőle egy mondat, de szerencse, hogy képes volt azt visszanyelni, így egyikük se jött zavarba. Na meg nem is lett volna illő olyat mondani.
- Hm… pörkölt? Azt hiszem, ahhoz még nem nagyon volt szerencsém. Ettem már néhány idegen kultúra ételeiből, de a pörkölt nem tartozik közéjük. Miből készül? Akkor ha jól értettem, elég fiatal vagy még. Már ne sértődj meg, nem úgy értem, csak az ügyvéd szakmából gondoltam. Én csak azóta jártam külföldön, amióta shinigami lettem, előtte sose hagytam el az anyaföldet.- igazából sose vágyott más országba, szerette a hazáját, a hadjáratokat, és a családját. De amióta ez az élete, azóta nincs is igazán olyan hely, amit országának nevezhet.
- Csak nyugodtan.- csendesen ült a helyén, még Maya sertepertélt, és meghajlással köszönte meg az ételt, amit eléraktak. Ám amikor felegyenesedett, és meglátta Maya felsőjét, a szó is a torkán akadt, az arcára némi vörös szín ült ki. Egyszerű, de nagyszerű látvány tárult a szeme elé. S’ miután letörölte azt a fránya könnyet, végre ki is tudott nyögni valamit.
- Pedig… hát… kecsesnek látszol… csinosnak, csoda, ha nem árt meg… mármint nem úgy értem, hogy túl vékony lennél, vagy ilyesmi, hanem…- nyelt egy nagyot.- Szemnek kellemes látvány… akarom mondani, szép.- inkább másfelé nézett, meg evett, addig se beszélt. - Manapság én se gyakran fogyasztok alkoholt. Hana… ismerős a neve, netalán Kuchiki Hana? Vele találkoztam már.- ha már ismét kapott némi alkoholt, inkább meg is itta, legalább valami lefoglalja a száját, és nem mond semmi ostobaságot. Apróságok ezek, de a felső, és a felkötött haj, valahogy nagyon, vagyis még vonzóbbá tették Maya külsejét. - Jól áll ez a hajviselet.- csak nem bírta ki, és ismét megszólalt. Nem érti, hogy mi van vele, ennyi alkoholtól nem eredhet meg így a nyelve, valami más lesz a megoldás.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #24 Dátum: 2014. Dec. 25, 21:52:44 »
Egy történet vége, s egy másik kezdete. 


- Persze, van ilyen, de aminek az elvesztése nem okozna szomorúságot, nem is jelent semmit.  Mindenesetre van egy elképzelésem, amit talán meg fogok valósítani.- Valóban volt, ami gondolataimat átjárta, s nem hagyott nyugodni. Ott motoszkált agyam hátsó zugaiban, mint egy nyugodni nem hagyó kísértet. Nem voltam gazdag, s nem is azért tűnődök egyre többet a megvalósításán, mert meg akarnék gazdagodni. Volt félretett pénzem, melyből képes lettem volna megnyitni egy éttermet, legalábbis a szükséges papírok megszerzéséhez elegendő lenne. Szerettem főzni, elég sok országban megfordultam ahhoz, hogy lássam a saját szememmel a legfinomabb ételek származási helyét, átérezzem, mit is jelent másoknak az az étel, amit az asztalra tesznek. Pontosan ez az, ami foglalkoztatott. Azt akarom, hogy azért jöjjenek hozzám enni, mert szeretik az épület hangulatát, az ételeim ízét. Egy otthonos étterem, ahol rengeteg fogást meg lehet kóstolni, többek között az európai országok ételei közül is néhányat.
- Várom már azt a pillanatot, amikor felnövök annyira, hogy így tudjak viszonyulni a történtekhez. Amióta az eszemet tudom, mindig túl sokat foglalkoztam az érzelmekkel.- Talán éppen ezért ment tönkre mind a két kapcsolatom. Túl sokat áldoztam bele magamból, abba voltam szerelmes, ami lehetett volna az általam szeretett férfi. Sokkal ésszerűbb lenne, ha képes lennék azt látni, ami valójában- megkímélném magamat attól, hogy újra és újra csalódnom kelljen. Nemem tipikus gondolkodásmódja alól én sem mentesülök sajnos, s természetesen más esetében sokkal okosabb vagyok, mint a sajátoméban.
- Azért próbáljon csak visszaemlékezni azokra a régi időkre. Engem kifejezetten érdekel, milyen volt az élet akkoriban… kiváltképpen az ételek! ^-^ - Ha a Sors - amit jelen esetben valójában genetikának hívnak, nem áldott volna meg azzal a remek képességgel, hogy nagyon nehezen hízok, de annál könnyebben fogyok; most egy két-háromszáz kilogrammos gömböc formájában gurulnék az úton. Nem vagyok nagyétkű, de sokszor kicsit eszek, amit a szervezetem nem vesz fel annyira.
- Akkor majd egyszer készíthetnél nekem szusit. Az az egyik nagy kedvencem!- Miért kérdezném arról, kivel volt dolga eddig? Semmi közöm hozzá, kik foglaltak el a szívében egykor helyet, vagy foglalnak most. Arról a gondolatról… nem, sokkal inkább ébredező érzés volt ez: tompán, alig érezhetően, de nagyon is észrevehetően kis szomorúság árasztott el. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni sértődött zavaromat, amiért nem mertem megkérdezni tőle azt, amit szerettem volna, viszont semmi ételme nem lenne. Mi közöm hozzá, várja-e otthon valaki? Bár, mintha tett volna már olyan kijelentést, hogy egyedül tölti a karácsonyt… Azért is jön át hozzám.
Csodálkoztam a testemet elárasztó érzésen, mintha már évekkel ezelőtt lett volna a ma reggel, amikor kedvetlenül másztam ki ágyamból. Az is meglepett, hogy reménykedni, örülni kezdtem, s végre vártam a pár nap múlva esedékes ünnepet. Tekintetem Kojiro arcán függött, miközben figyeltem, mennyire nem tud mit kezdeni az arcomon ülő rózsás foltokkal. Én sem tudtam mit kezdeni vele- s nem is ad ez okot csodálkozásra. Utoljára kis híján öt évvel ezelőtt ültem kettesben egy férfival valahol, aki nem a kedvesem volt, s a bezártság, a magány s az őrület égetően nyaldosó lángjai által elidegenültem mindenkitől. Az olyan egyszerű társas interakciók, mint egy reggeli, teljesen összezavartak. Idővel visszarázódom én, csak ez… teljesen újként hat még.
- Minden ízből lesz… Legalább le tudom vezetni valamivel a túlpörgésemet! Még gimnazistaként is volt olyan, hogy egy-egy ünnep előtt három nappal nekiálltam és a végén ránk romlott a sok étel, amit főztem…. Bár, mégsem romlott ránk, mert elvittem egy hajléktalanszállóra a „maradékot”. Gyakran segítettem ott… Lehet, ideje lenne felelevenítenem ezt a szokást. :o - Egyenesedtem fel, miután elé tettem a tojástekercseket és elkezdtem lefelé húzogatni a felsőmet, ami a hasamra húzódott fel. A férfi arcára kiült pír megmosolyogtatott: eddig sem csekély méreteim terhességem alatt megnőttek, s csodával határos módon tökéletesek maradtak.
- Elpirultál. :o - Felkuncogtam- sosem tartottam magamat vonzónak, gyerekes viccelődésnek tartottam a férfiak szavait, amik külalakomat dicsérték. Kojiro arca valamiért napok óta először érte el, hogy jó kedvem legyen, s ez látszódott is mosolyomon, mozgásomon. - Nem gondoltam volna, hogy a négy év bezártság ellenére is megőrzök valamit abból, ami egykor voltam… aranyos vagy, köszönöm. - Mosolyodtam el, majd fújtam szemembe hulló hajamat, s ezúttal mindkettőnk poharát újratöltöttem. - Rég tudtam elengedni magamat, hálás vagyok neked. - Mosolyogtam rá nagyot, majd miután koccintottunk, megittam az alkoholt. Furcsa módon, nem volt már olyan hatása, mint az előbb, s miután lenyeltem, egy rövid, gyors mozdulattal letöröltem Kojiro arcáról a tojást. Élveztem a társaságot, s miután elköszönt tőlem, megöleltem, nyomtam egy puszit az arcára, majd elrohantam venni macskakaját és almot, meg tálkákat, bolhairtót, nyakörvet, cseppeket, féreghajtót… szóval, bevásároltam. :3

Karakterlap

Shinozaki Amine

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
14 600 / 15 000

Hozzászólások: 63

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 17 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #25 Dátum: 2015. Okt. 28, 21:24:18 »
Elviselni, vagy nem viselni?

A magasabb épületek tetejéről egész szép kilátás nyílt az utcákra, és a város egyes részeire. Persze, ez nem a bámészkodás ideje, én is tudom. Még most se nagyon hiszem el, hogy itt vagyok. Bár gyenge lidércekről van szó, akkor is meglepett. A gond csak az, hogy még mindig nem találtam meg őket, és most sem érzek még mindig semmit.
Ezekre a tényekre csak nagyot sóhajtottam, ahogy ismét körbenéztem. Hiába volt eddig elenyésző a zanpakutom mellett, rá kellene lassan nekem is feküdnöm a kidoukra, mert a lélekenergia érzékelésem csapnivaló. Inkább szerettem a kezemben lévő fegyverre, és a forgatásához a képességeimre hagyatkozni, minthogy magoljak, és komolyabban kezdjek a kidoukkal foglalkozni, de azt hiszem ez hamarosan már kicsit meg fog változni. Ezen most viszont jelen pillanatban nem lehet segíteni, ezért kell minél gyorsabban átfésülnöm ezt a területet.
Egy kis idő elteltével sikításokra lettem figyelmes. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy folyópart közelében két lidérc üldözött éppen valakit.
- Végre! – sóhajtottam fel, és már húztam is elő a kardomat. - Shinotsuke, Kata no Yoru!
Nem igazán szeretek itt keresgélni, és addig vissza se mertem volna menni, amíg meg nem találtam ezeket a dögöket, így most némiképp fellélegeztem. Bár, ahol kettő van, ott akár lehet több is…
Ezzel viszont most nem foglalkoztam, amint a számat elhagyták a szavak, már ugrottam is.
- Vízpenge!  – vágtam bele közben a levegőbe, olyan hosszan, amennyire csak tudtam, a kék vízpenge pedig már indult is az útjára, felhasítva az egyik meglepődött maszkos dögöt. Azt hiszem, ha még egyet rá küldök, az már elég is lett volna, de nem akartam pazarolni a véges számú pengéket, így szimpla vágásokkal folytattam, ahogy odaértem. Valóban nem tűntek túl erősnek, szerencsém volt az információkkal kapcsolatban.
Egy pillanatra gyorsan körbenéztem, az után kutatva, akit üldöztek, de a lánynak – azt hiszem egy lány alakja volt – se híre, se hamva nem volt már.
~ Hálátlan!   – zsörtölődött Yoru, míg én a másiknak a támadását védtem ki a kardommal. Ez még ő se gondolhatta komolyan, hisz lehet, hogy csak egy egyszerű ember volt, és még csak nem is egy lélek, én csak messziről láttam, és nem is igazán rá, hanem a két melákra koncentráltam, ahogyan azt most is tettem.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 13.

Lélekenergia:

60% Complete
68 000 / 75 000

Hozzászólások: 132

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 24 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #26 Dátum: 2015. Nov. 01, 00:21:39 »
Elviselni vagy nem viselni?


Kíváncsian nézem a listámon lévő dolgokat és hasonlítom össze azokkal, amiket az imént vettem a boltban. Nem különösebben szeretek az emberek világába járni, de vannak hasznos dolgok, többek között helyek, ahol olyan növényeket lehet venni, amelyek otthon csak nyáron teremnek. Persze, lehetne csinálni üvegházat meg hasonlókat, még az anyagiakkal sem lenne gond, de a macera. Az nagyon sok vele, nem ér annyit. Inkább ilyenkor átjövök és megveszem azt, ami kell.
Olybá tűnik, legalábbis a lista alapján, hogy már csak egy dologra van szükségem, kamillára. Kiváló gyulladás csökkentő, mind ezen felül teát is lehet belőle csinálni, mely nagyon egészséges. Ha ez megvan, akkor mehetek haza, végre. Egy nagy sóhajjal süllyesztem a papírt a táskámba, az egyik könyvem lapjai közé és állok fel a padról, ahol egészen addig megpihentem. Enyhén megborzongom egy hidegebb széllöket hatására. Sokkal egyszerűbb lett volna minden, ha jöhetek egyenruhában, de akkor nem látnak a boltban, úgy meg nem lehet vásárolni. Ahogy a város kanyargós utcáin sétálok, mikor váratlanul nagyobb lélekenergia kilengésre figyelek fel. Több, gyengébb hollowot is érzek meg egy shinigamit. Ismerős a lélekenergiája, de hirtelen nem tudom hová tenni. Megtorpanok egy pillanatra. Ez az egész nem az én dolgom, de mégis.
- Áh, a mindenemet, hogy mindenbe bele kell ütnöm az orromat! - mondom hangosan, majd dobbantok egyet a bal lábammal és a táskámat szorítva elindulok a megfelelő irányba. Messzebb vannak, mint hittem és az is nehezíti a dolgom, hogy egy sikoltozó lány majdnem fellök. Bár, mivel azt kiabálja, hogy démonok, biztosan tudnom, hogy jó irányba tartok. Most még lenne lehetőségem visszafordulni, de nem teszem.
Azonban, mikor kiérek a partra, majdnem hasra esek a saját lábaimban, ám ezt kivételesen nem a furcsa emberi lábbeliknek - csizmáknak - köszönhetem, hanem annak, hogy már tudom ki az ismerős energia. Azt hiszem, hogy még a szőke hadnaggyal is szívesebben futottam volna össze, mint a nevető lánnyal. Aminével. Ilyen az én szerencsém, vagyis szerencsétlenségem. De nem tétovázom, elvégre itt most nem arról van szó, hogy mennyire kedvelem, hanem munkáról, még akkor is, ha most hivatalosan nem is vagyok szolgálatban.
- Bakudou 09: Geki - idézem meg a szerintem létező egyik leghasznosabb kidout egy olyan lidércre, mely éppen hátba akarja támadni a lányt. Nem használok idézést, jelen helyzetben jobb, ha gyorsabb vagyok. Ez lebénítja, még el nem intézi ez előtte lévő kettőt. Azonban, ha azt hinnénk, hogy ennyi, akkor tévednünk kell, mert bár gyengék, még jönnek hárman. Mintha valaki hívta volna őket! Mindenesetre, így nem maradhatok távol, ezért fent ledobom a táskám, pár könyv ki is esik belőle, de nem zavartatom magam, csak óvatosan leereszkedem a füves, kissé csúszós földön, hogy a lánnyal és a lidércekkel legyek egy szinten. Mondjuk így, póttestben,  hogy nem használni a kardom kicsit necces a dolog.
- A hollowokkal foglalkozzon, ne velem! - kiáltom neki, ha esetleg annyira meglepte volna az érkezésem, hogy egy másodpercnél tovább nézett volna, sőt, Hadou 31-t is elküldök a mögötte ólálkodó szörnyre. Lévén póttestben nem lehet kardot használni, így kicsit hátrányban vagyok, de nem zavar. A korábban használt Bakudou 09-el teszem mozgásképtelenné, vagyis próbálom azzá tenni őket, de csak kettőt sikerül a három újonnan megjelentből. A harmadik pont mögöttem tűnik fel, olyan közel, hogy már védekezni sincs időm, így reflexből magam elé kapom a kezem, behunyom a szemem és várok. Ám nem történik semmi. Mi a...?! Mikor kinyitom a szemem, egy lilás anyagot látok. Oh, a nagy hévben meg is feledkeztem arról, hogy magánemberként jöttem ide, nem pedig halálistenként. Ami azt jelenti, hogy vannak velem testőrök. Igen, ezért lehet ez, hogy nem szedett le az a lidérc.
- Kisasszony, jól van? - fordul felém. Hátralépek egyet, majd gyorsan végig futtatom rajta a tekintetem. Jó, nincs rajta sérülés. A kérdésére csak bólintok. - Ugye tudja, hogy ezt majd jelentenem kell? - tesz fel egy újabb kérdést, mire ismét bólintok. Hogy ne tudnám, megint végig fogom hallgatni a beszédet a rangomról, az állapotomról és arról, hogy vigyáznom kell magamra. A kérdés már csak az, hogy ki fogja tartani. Hölgyeim és uraim, a fogadásokat itt lehet megtenni!
- Jól van? Nem sérült meg? - lépek közelebb a lányhoz, miután a testőr visszatér a pozíciójába, a többiekhez. Ahogy elnézem elég közel állt, így akár a testőr szavait is hallhatta.


(click to show/hide)

Karakterlap

Shinozaki Amine

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
14 600 / 15 000

Hozzászólások: 63

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 17 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #27 Dátum: 2015. Dec. 22, 22:29:28 »
Elviselni, vagy nem viselni?

Igazán jó lett volna, ha tényleg csak ketten lennének itt. Számomra biztosan kényelmesebb lenne. Ha már a kényelemnél járunk, inkább az lenne az, ha nem ugrálnék össze-vissza ezeket a dögöket vagdosva, hanem csak elintézném az Elemi tánccal. Hasznosabb is lenne, hisz még mindig „tanulom” és ilyen éles helyzetekben a leghatásosabb, szokták mondani. Hogyan is van… Gyakorlat teszi a mestert?
Kicsit elbambultam, miközben a – hitem szerint – utolsónak maradt példány ütése elől ugrok el, észre sem veszem, hogy egy harmadik már a hátam mögött van.
Nem is tudom, hogy a lány hangja, vagy a lény felüvöltése az, ami előbb ér el a tudatomig. Döbbenten kapom hátra a fejem, először a lidércre, majd el a hang irányába, és nagyon remélem, hogy rosszul látok. Elvégre másoknak is lehet paradicsomszín hajuk, igaz? :S Nincs nagyon időm most jobban megnézni, azonnal kapom is el róla a fejem, dühösen csettintve egyet a nyelvemmel. Elvégre hibát követtem el. Nem figyeltem eléggé.
Egy erőteljesebb vágással újabb Vízpengét indítok az így is már lassan határain lévő lidérc felé, majd egy újabbat rögtön forgásból most már a lebénítottra, amelyik még egy jó kis Hadou 31-t is bekapott. A gyors egymásutánban használat finom jele annak, hogy már az én türelmem is elfogyott, és már egyáltalán nincs kedvem a valóban szükségesnél több időt és energiát erre pocsékolni. Csakhogy úgy tűnik ma egyest dobtam a szerencse kockájával, mert még három érkezik.
- Még mindig vannak? – fájdalmas grimasszal figyelem egy-két másodpercig az érkezőket, némi szemöldökráncolás kíséretében, már folytatom is a harcot, úgyis lesz mindjárt alkalmam a kelleténél tovább is bámulni azokat, de előbb ezt kell elintéznem.
~Már három lövésnél járok, vagy négy? – az agyam lázasan kattog, de addig nem vagyok hajlandó még egy Vízpengét elhasználni, amíg ezt nem tisztáztam magamban. Közben a szemem sarkából látom a lány közeledő alakját. Szitkozódok fejben egy kört, csak az a kár, hogy ez mit sem változtat a jelenlegi helyzeten.
Még néhány gyors vágással elintézem a harmadikat, hogy a négyes, és ötös számúval foglalkozhassak.
- Erementarī Dansu – hagyja el futás közben a számat, de mintha mi sem történt volna, ugyanúgy sima támadásokkal folytatom. Az egyetlen különbség, hogy minden vágással egyre több a víz körülöttem, és a földön is. Próbálok úgy helyezkedni, hogy még véletlenül se legyek a lány, és az esetleges célpontja között, nehogy még az én fejemet is lerobbantsa a helyéről.
Fél szemmel, ahogy meglátom a hatodikat, már így is késő lenne mozdulnom, de reflexből ugrok felé, szerencsémre az egyik őrkutyája már ott is terem, hogy megvédhesse a kis gazdácskáját. Csak két lépést tettem előre felé, de már fordulok is dühösen vissza az enyéimhez. Nem ugrok rögtön nekik. A víz önálló életre kel, és két olyan 5-10 centi vastagságú 3-4 méter hosszúságú inda vágja keresztül magát nagy sebességgel az egyik lidérc testén. Az egyik előröl, a másik hátulról. Ezt követően rögtön, mint a kígyók fordulnak is, most másik két, szintén két ellentétes irányból megismételve az előzőt, ha az esetleg nem lett volna elegendő.  Kettő ilyen szimmetrikus mozgatása már gyerekjáték.
A – reményeim szerint – hatodik, utolsónak maradt felé vetem magam, és amint kikerülöm egy támadását, most nem vágó mozdulatot teszek, hanem egyenesen belemélyesztem a kardom. A három tövises indával együtt, mintha egyszerre négy penge is belefúródna, viszont az azokból még mindig erősen termelődő víz, plusz a magával vitt mennyiség mellett a kard markolatán át a pengén végigkúszó folyadékot csillag alakban hegyes tüskeként lövöm szét a lidérc testében. Csak néhány másodperc az egész, de már vége is.
~Nagyon remélem, hogy most már tényleg ennyi volt! – bosszankodok magamba, elnézve az épületek felét. Közben fél füllel a mögöttem lévők beszélgetését is elkapom, mire csak bosszúsan kifújom a levegőt.
- Jól vagyok. – fordulok végül felé a kérdést hallva, kissé csalódott arckifejezéssel. – Nem kellett volna. Miattam feleslegesen kerül bajba. – ismét a távolba meredve teszem hozzá az utolsó két mondatom. Ez rosszul fog mutatni a jelentésemben, ráadásul, ha jobban figyeltem volna, ez az egész nem történt volna meg, és talán nem tört volna rá az az ellenállhatatlan késztetés, hogy segítsen. Néha az én önérzetemen is eshet csorba, csak nem repesek érte.
Ismét egy, már sokkal gyengébb sóhaj kíséretében végül visszacsúsztatom a kardot a hüvelybe.
- Önnel minden rendben? – utálok magázódni, de ha már ő is megtisztelt vele, nem akarnám megsérteni a tegezéssel.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 13.

Lélekenergia:

60% Complete
68 000 / 75 000

Hozzászólások: 132

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 24 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #28 Dátum: 2016. Jan. 02, 19:40:40 »
Elviselni vagy nem viselni?


A kérdésére nem reagálok, szerintem költőinek szánta, vagy legalábbis, merem remélni, hogy annak. Ha nem, akkor nagyobb bajok vannak a Gotei 13 rendszerével - és újoncaival -, mint azt eddig gondoltam. Bár, az után a „remek” küldetés után, én komolyan semmin sem lepődök meg.
Kifejezetten zavar, hogy így, gigaiban, nem tudom használni a lélekölő kardom. Most kifejezetten jól jött volna, ha csak a távolból próbálom meg leszedni ezeket a szörnyeket, és nem vágtatok be egyenesen a dolgok sűrűjébe. Szerintem a testőrség is jobban méltányolta volna azt a megoldást, mint ezt :|. De így alakult, ezt kell szeretni.
Szerencsére a lány, Amine, nincs ilyen helyzetben, ő tudja használni a zanpakutoját, bár nem nagyon értem, hogy mit csinál és miért van egyre több víz körülötte, de legalább használ. Mondjuk, mikor majdnem hátba támadnak az elég meleg helyzet, de szerencsére abból sem lesz nagyobb baj. Bár, így sikerül alátámasztanom azt a feltevést, hogy nem tudom megvédeni magam. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Mondjuk, nem értem, hogy miért problémázok ezen mindig, hiszen nincs rá esélyem, hogy a munkán kívül egyedül, engedély és testőrök nélkül bóklászhassak. Az én helyzetem „speciális”. Nem jó értelemben :|. Persze a szökés mindig fent áll, de... de azt csak nagyon kivételes esetben reszkíroznám meg. Már nem a régi szép időket éljük.
A lányon látszik, hogy körülbelül annyira tetszik neki ez a helyzet, mint nekem. Vagyis a hátunk közepére kívánjuk a másikat, de jelen helyzetben el kell őt viselnünk. Bár, szerintem ez az érzés inkább felőle jön. Nekem nincs bajom vele, elvégre csak egy tapasztalatlan kislány, aki szó nélkül fejet hajt annak, aki rangban felette áll. Hm… vajon tudja, hogy jelen helyzetünkben én állok felette? Hiszen ő egy halálisten én pedig a Mizuhima főnemesi ház tagja. A ház fejének húga. És remélhetőleg ő ezekről vajmi keveset tud. Szóval lényeg a lényeg, nekem aztán nincs vele nagyobb bajom, mint bárki mással ezen a világon. Nem ártott sem nekem, sem pedig a családomnak. A tapasztalatlanság pedig nem bűn, hanem állapot. Változtatható.
- Akkor jó - bólintok, majd megállapítom, hogy Shinozaki-san pókerarca a semmivel egyenlő. Hát, egyszer majd megtanulja, hogy jobb, ha az érzelmeinket lerejtjük, főleg az olyanok előtt, akiket nem kedvelünk. Mondjuk, nem lehetek biztos az irántam táplált ellenérzésében, de a múltkori eset - vagy esetek - alapján erre következtetek. - Ne nézzen ilyen csalódottan - sóhajtok, bár a hangon nem kioktató, nem vagyok sem a kapitánya, sem a hadnagya, sem az anya, sem pedig az apja, hogy ilyet tegyek - inkább gondolkozzon el azon, mit csinált rosszul, ha bántja, hogy közbe kellett lépnie valakinek. - Remélem, nem gondolja komolyan, hogy nem kellett volna segítem. Bár, a dacos és továbbra is csalódott tekintete nem erről árulkodik. Kezdő shinigamik. Miért hiszik azt, hogy attól, mert erősek legyőzhetetlenek :|? - Tudja, ha nem lépek közbe, akkor az a lidérc hátba támadja önt, valószínűleg önbe is harap. Ez nem kis fájdalom, bár nem halálos. A nagyobb baj az lett volna, hogy ennek következtében ön a földre került volna, így szabad préda a többieknek is. Természetesen előbb, utóbb biztosan legyőzi őket, de végül egy társa, vagy a negyedik osztag kaparta volna össze önt - vázolok fel előtte egy igen lehetséges képet, mely akkor alakult volna ki, ha jómagam nem avatkozom bele ebbe a korábbi szituációba. Persze, ezen kívül még van pár ötletem, de ez az, ami a legnagyobb valószínűséggel előfordulhatott volna.
- Jól vagyok - zárom rövidre a témát. Nem kell részletezni, hogy ez biztosan nem így alakult volna, ha tényleg csak egyedül vagyok itt. - Nem kell magáznia, múltkor sem tette, nem hiszem, hogy most hirtelen indokolt lenne, hogy áttér rá - mondom neki, majd a válasz után - ha van - hátat fordítok és visszamegyek a táskámhoz, melyet korábban dobtam el. Koszos lett az eleje, bár ez a tény nem különösebben zavar. Az jobban izgat, hogy a dobás következtében történt-e valami a benne lévő fiolákkal és növényekkel. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy bár rendetlenség van, minden egyben maradt. Ez jó, nem különösebben örültem volna, ha valamim kárba megy. Amint elrendezem a dolgokat, leporolom a táskát és ismét a vállamra veszem, a lány felé fordulok, akit még tisztán érzékelek a lélekenergiájának köszönhetően.
- Kérdezni szeretne valamit, hogy még itt van, vagy esetleg csak úgy döntött, hogy a továbbiakban ez lesz az őrhelye? - Az első lehetőséget körülbelül kizártnak tartom, ám ha mégis - valami csoda folytán - így lenne, akkor megadom neki a lehetőséget a dologra. Valahogy úgy érzem, hogy magától nem rukkolna elő a dologgal :|. Egyéb esetben pedig, kíváncsian várom, hogy miért van még itt.

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #29 Dátum: 2016. Márc. 31, 01:20:41 »
Itt a róka, hol a macska?

Nem vettem tudomást az engem körülvevő nyüzsgésről. Lustán nyújtózkodtam el az egyik közeli fa ágán. Megérdemeltem a pihenést. Nem volt könnyű elninjáznom otthonról. Valamiért, ha az ember kapitány, ha nem is viseli a haoriját, egyből a kapunál elkezdik faggatni, merre akar menni, pontosan meddig marad, arról nem is beszélve, hogy leérdeklődik, üzleti úton, vagy netalán rokoni látogatáson vagyok épp. Komolyan, semmi magán életet nem hagynak a gyanútlan, és tehetetlen utazóközönségnek! Azt már inkább nem is említem, hogy egyből holmi pecsétekkel akarnak megtisztelni, holott már van rajtam egy elég bonyolult köszönöm, azt kéne csak, hogy emezzel összeakadjon! Azt hiszem, a Lelkek Világába el is kezdődne a világ vége! Vagyis kénytelen voltam kerülő úton, Inari~san segítségével, először a youkai~ok világába menni, majd onnan ide az emberek világába. Nem voltam annyira akkor még zakkant, hogy a teliholdat otthon felvállaljam. Sajnálatos, vagy inkább mulatságos tény volt, hogy minél erősebb lett bennem a róka, a telihold annál erősebben hatott rám. Kilencfarkúként meg főleg nem kockáztathattam meg semmi ilyesmit, hogy a saját osztagomnál maradok a kérdéses időre.
Szóval így kerültem most ennek a fának az ágára, és figyeltem lustán az ég alját. Még nem láttam a Holdat teljesen, ami azt jelentette, hogy még nem jött el az én időm. Persze a véremet nem tagadhattam meg. Egy apró, pimasz mosollyal váltottam nemet, és terpeszkedtem valamire való férfi emberként a fán tovább.  Élveztem az álcázás ezen fajtáját. Főleg, mert manapság már nem néztek meg azért, mert hogy szőke volt a hajam, még csak az se zavarta őket, hogy derékig ért. Ahogy az is teljesen természetesnek hatott, tengerkék szemekkel vizslattam őket.. .többnyire. Bár a többi szín se izgatta őket túlságosan. Legfeljebb megkérdezték, milyen lencsét hordok.
Lemondóan sóhajtottam egyet. Ezek a ma élő emberek, minden olyasmitől félnek, amitől nem kéne, azok meg hidegen hagyják őket, amitől rettegniük kéne, mindennél jobban.
Márpedig én élveztem, ha féltek tőlem! Birizgálta az ösztöneimet, növelte az erőmet, és úgy simán is felpezsdítette az ereimbe csörgedező koromfekete youkai vérem. Félárbocra eresztett szempilláim alól élveztem a színeket, ahogy egyre véresebb színbe öltözött az ég alja. A füleim természetesen elől voltak, még egy utolsót megérdemelték, hogy napfürdőzhessenek! Így is olyan sűrűn zárom el a rókát magamban, hogy amikor mégis kiengedtem valós lényem teljét, ki akartam élvezni valamennyi pillanatot.
Ekkor ütötte meg a fentebb emlegetett fülecském, egy szívemet melengető hang. Valaki épp cserkészett, ritka amatőr módon. Felkuncogtam, ahogy figyeltem a visszafojtott, ziháló légzését, esetlenül óvatoskodó lépéseit, felgyorsult szívverését. Még nem volt lent a Nap, de ez az alkalom túlságosan kínálta magát. Pár marék levelet levettem a fáról. Némán mondtam érte köszönetet a növénynek, amiért használhatom, majd gonoszdin mosolyogva eltűntem a kíváncsi szemek elől, még ott fent a fán. A leveleket elrejtettem a ruhámban. Kiváló voltam mindig is csempészésben, majd hangtalanul leugrottam a fáról. Ténylegesen, még a legkiválóbb füllel rendelkezők se hallották volna a létezésem. Jó fél méteres körben, nem csak engem nem lehetett hallani, de senkit sem. Határozott léptekkel kerültem, extra jól nevelten a neveletlenül, szinte már fület bántóan szürcsögő, véleményem szerint erősen debillálódott egyedhez. Nem tudtam, hogy mindig ilyen retardált, vagy csak ez a gyönyörű este hozza ki belőle. Nem szóltam miatta egy rossz szót sem. Egyfelől, mert mindenki szabadon lehet saját hitvallásom szerint hülye, legfeljebb kicsit sűrűn törik majd be az orrát, de oda se neki, ennek az egyednek nem rontott volna amúgy sem az összképen, másfelől meg ki vagyok én, hogy az ilyen, egyre jobban divatozó dolgokat leszóljam, mint az ügyeletes elmebaj. Amint a szemmel látható áldozata elé ért, egy kedves mosollyal lopóztam közvetlenül meg a háta mögé. Még szerencse, hogy nem látszódtam másképp le kellet volna hajolnom, ne lógjak ki mögüle. Értem én, hogy rókaként nem épp japán testmagassággal büszkélkedhetek, férfialakban legalábbis, de ezt még szoknom kellett, hogy jó fejjel magasabb voltam az átlagnál. Csak mikor már éreztem a másik emberen, hogy kellemetlen neki, ezzel az alakkal találkozott, váltam láthatóvá. A vállára ejtettem a mancsom, csak kicsit voltak élesebbek, és hosszabbak a karmaim az átlagnál (bár kifejezetten jól álltak az ujjatlan bőrkesztyűkhöz, amik idő közben a kezeimre keveredtek).
   - Szép jó estét! - hajoltam le, hogy a fülébe mondhassam bizalmasan az üdvözletem. Megrezzent, hogy hirtelen a semmiből megjelentem mögötte, ráadásul ahogy a válla fölött hátra sandított, felegyenesedtem, hogy egy pimasz, nem sok jót sejtető vigyorral nézhessek le rá. Azt akartam, hogy érezze a magasság béli különbségeket, rögtön indításban. És még, hogy nem a méret a lényeg… Még a farmerom, meg a fekete magasnyakúm se zavart be a képbe! - Mérhetetlenül sajnálom, de az a nagy helyzet, hogy épp megfigyelést végzet. Az kutatásom témája, hogy hogy lehet láthatóan gerinc nélkül élni, az emlősök között! Elárulnád, hogy milyen érzés?  - először láttam, hogy megdermed, majd kezdi felbosszantani magát, bár gyáván, még mindig nem mert nagyon visszaszólni. Főleg, hogy végig gonoszul mosolyogtam rá. Így egy aprócska sóhajt eresztettem meg, majd vettem egy mély levegőt, beszívtam a nem túl kielégítő szagát, és intettem a fejemmel, hogy szedje a sátorfáját. Közben a majdnem áldozatára pillantottam. Az ő illatában, ellenben a korábbi szerencsétlenével, volt valami furcsa. Csak második levegőre jöttem rá, hogy mi. Nem használt illatosítót különösebben. Nem csavargatta az a furcsán mű valami az orromat. Felé már sokkal gálánsabban hajoltam meg, gondolva, ha egy férfit így kezelek, talán tőle is kapok egy kis bosszankodást.
   - Remélem nem esett bajod! - hajbókoltam mosolyogva, majd lestem fel reménykedve. Vártam a hatást. Elvégre az emberek nem szeretik, ha nem a nemüknek megfelelően kezelik őket!



(click to show/hide)