Szerző Téma: Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja  (Megtekintve 3497 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #30 Dátum: 2016. Ápr. 01, 21:38:56 »
Itt a róka, hol a macska?

A délutáni felhajtás után, úgy döntött szüksége van kicsi szünetre. Zsongott feje a sok dátumtól, teendőtől, felkéréstől és komolyan fájtak szemei a délelőtti sajtótájékoztatón begyűjtött vaku áradattól. Lassan úgy érezte maga alá temeti a munka. Túl sok párhuzamosan futó projekt ugrándozott a vállain. Néha teljesen elvesztette a fonalat hol van és tulajdonképpen mit csinál. Egyre kevésbé látta át a határidőnaplóját. Nem beszélve arról, hogy a csöppségei időbeosztásához is igazodnia kellett. Kicsit sem bánta ott vannak vele! Ellenkezőleg! Örült végre van értelme hazamenni és boldoggá tette gondoskodhat róluk. Nincs az a pénz, hogy ezt elcserélje. Mindössze azzal a rémes problémával találta szembe magát, amivel minden normális ember küszködött. Össze kellett egyeztetnie karrierjét a magánéletével. Eddig meglehetősen kényelmi helyzetben pöffeszkedhetett, mert egy ujján képes összeszámolni hányszor szorult erre. Az utóbbi két évben igaz belerázódott, de a történtek miatt követte a bevált orvosságot. Betáblázta magát, hogy kicsit se legyen szabadideje. Ez, pedig csúnyán kezdett visszaütni! Most nagy szüksége lenne arra a néhány üresen tátongó órára.
Hatalmas sóhajjal foglalt helyet a folyópart viszonylag elhagyottabb fákkal, bokrokkal övezett területén. Remélte kevésbé lesz feltűnő, ha ott táborozik le. Semmi baja a város összes pontján felbukkanó rajongójával, de ebben a pillanatban csak csendet és békességet szeretett volna, hogy átbogarászhassa azt a köteg papírt, amit Nacchan az asztalán hagyott. Remélte a friss levegő segít rajta, hogy könnyebben boldoguljon a hivatalos iratokkal. Úgy sem tervezett túlságosan sokáig kimaradni, véletlen se maradjanak sokáig egyedül a lányok. Ott volt velük Neo, mint hűséges házőrző, de attól még nem szerette, ha későn állított haza! Akkor kimarad a kötelező vacsora!
Erről eszébe is jutott, hogy írjon mind a két csöppségének, hogy ne várják meg, hanem essenek neki a hűtőben árválkodó tegnapi maradéknak. Nem tudta meddig marad ki, de biztosra szeretett volna menni. Eleve hajlamos túlságosan belemerülni a bogarászásba. Sejtette, ha ténylegesen neki esik, akkor könnyedén arra kap észbe régen rásötétedett és sürgősen fedett helyre kéne húzódnia.
A megérzése igazolni látszódott, mert teljesen elvesztette időérzékét. Arra kapta fel fejét, hogy mögötte hangos szöszmötöléssel szólította meg valaki. A váratlan esettől ijedten ugrott fel. A kezében lévő kupacot apró galacsinná gyűrve bukdácsolt arrébb a padtól. Persze annyira igyekezett, hogy saját lábában borult fel. A hátsóján landolva szorította mellkasához a papírokat és pislogott az idegen irányába. Remélüten meredt rá, ugyan mit szeretne tőle. Az viszont nem nyugtatta meg, ahogy a fiatal lány ácsorgott vele szemben. Kétségbe esetten nézelődött körbe, ugyan mi baja eshetett, vagy miért ennyire fura. Azt gondolta valami szörnyűség történhetett vele és tőle szeretne segítséget kérni. Próbált hozzá beszélni, hátha kiderítheti, de nem kifejezetten reagált a szavaira. Elvarázsolt babaként bámult rá, míg egy újabb idegen nem bukkant fel.
A nagyon magas és szőke hajú idegen férfi valamit súgott a lány fülébe, amitől seperc alatt tért észhez a kábulatból. Elvörösödött, majd síros szemekkel elfutott. Nem értette mi lehetett ez a felfordulás, csak a lány után fordult, de mire megszólalhatott volna, hogy semmi baj, nem szükséges elfutni, már köddé vált.
Hatalmas kérdőjelekkel feje fölött nézett a lány hűlt helyére. Még hosszú percekig kereste volna a történtek fonalát, ha nem szólítja meg a semmiből előbukkanó idegen. Az igencsak színpadias, de roppant meggyőzően kivitelezett meghajlás még nagyobb kuszaságot okozott kókuszában. Nagyon kedvesnek találta a gesztust, de nem értette mire fel kapja, ha egyáltalán neki címezték. Biztonság kedvéért háta mögé sandított, majd azok után rádöbbent, hogy ténylegesen neki szánták a köszöntést, sietősen próbált feltápászkodni. Gyorsan haptákba vágta magát, leporolta ruháját és illedelmesen meghajolt.
- Igazán köszönöm, bár nem értem, miért eshetett volna bajom! – Mosolyodott el kedvesen, hogy álcázhassa tanácstalanságát. - Miattam nem szükséges ennyire formálisnak lennie. Nem vagyok én a császár rokona! –
Az érkező választól viszont megilletődötten pislogott, mert nehezen hitt a fülének, de ha igaz, akkor még sem viselkedhetett neveletlen vademberként. Akár igaz legyen, akár viccből kapta az elhangzó mondatot, rögtön tiszteletteljes hajlással köszöntötte az idegent. Ha játszanak vele, rajta ne múljon a szórakozás!
- Ebben az esetben én kérem elnézését, felség! – Tartotta lent fejét, hiszen nem illett az uralkodó szemébe pillantani. - Kérem bocsássa meg tiszteletlen viselkedésem! Ahogy fogadja őszinte hálámat segítségéért! Mivel viszonozhatom nagylelkűségét? – Hajolt meg újfent. Nem mozdult, míg engedélyt nem adtak erre. Addig maradt az összegyűrt papírkötegeivel vele szemben, ameddig játszótársa jónak látta.
- Nem veszi sértésnek, felség! Megkérdezhetem mi hozta szerény városomba, s miért nincs önnel egyetlen testőr sem? –
Alig tudta visszafogni fülig érő mosolyát. Élvezte ezt a furcsa játékot, hiszen sejtette a szemben álló férfinek nincs köze a császári családhoz, még, ha előkelő származású is lehetett.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #31 Dátum: 2016. Ápr. 08, 21:16:40 »
Itt a róka, hol a macska?

Cseppnyi értetlenkedéssel szemlélte az „áldozatom” maga körül a világot. Olyan őszinte volt ledöbbenése, mint aki fikarcnyit sincs azzal tisztában, miféle veszélynek is volt kitéve. Főleg, mikor a szemmel láthatóan titkolt, és nem túl kellemes hódolója után próbált szólni. Felkeltette vele a kíváncsiságom.  Arról nem is beszélve, hogy értetlenkedése ellenére is köszönetet mondott a „segítségemért”!  Totálisan és kellemesen meglepett vele így nem hagytam a következő pillanatban faképnél.
   - Sose tudhatod! - jegyeztem meg, nem kevéssé róka mosollyal a képemen, ahogy közölte, nem rokona a császárnak. Erre egyből rendbe szedte magát, és csak én érezhettem, hogy a jó kedve tetemes mennyiségben felugrott. Vagyis egy ember, akinek még van humorérzéke! Kivesző ritka kincs! Kellemesen cirógatta a lelkemben a… hogy is szokta Sensei nevezni őket… "szőrme állatot" ? Jó pár száz éve volt már, hogy utoljára fenségnek szólítottak, és akkor sem fiúként.  Szóval tényleg vicces volt a helyzet. Bár az már majdhogy nem lelkes gyönyörködtetően bizarr lett volna, ha netalán a régi idők emlékére ”Úrnőnek, vagy Úrhölgynek” titulált volna. Hiába volt hosszú a hajam.
   - Viszonozni? Hiszen már megtetted! - érintettem meg futólag a vállát, hátha erre felpillant. Nem volt szándékomban semmiféle szóbeli engedéllyel, vagy tiltással élni, holott egy idő után elég nyilvánvalóvá vált, hogy erre vár. Ezért próbáltam inkább a fizikai érintéssel. A meglepetés nagy mókamester, ez köztudott!  Ráadásul tiszteletlen sem volt, bár ezt a részét nem kötöttem az orrára. Hátha mégis, csak én nem vettem észre. 
   - Ki állította, hogy kíséret nélkül lennék? - döntöttem oldalra a fejem a következő kérdésére. Miért is ne, ha már úgy is bolondoztunk. Egy pillantás alatt ugrottak elő a füleim, ahogy intettem egyet a levegőben. Négyen jelentek meg mögöttem. Rin~chan, és három báb. Valamennyien macska füllel, nagyjából fegyelmezetten, de mindenképp kíváncsian pislogtak az idegenre. Nem különben nálam. Kíváncsi voltam, hogy mennyire fogja megijeszteni, ha egy parányit láthat a lényem valódi természetéből. - Magam fajta nem sűrűn jár egyedül! - hajoltam közelebb hozzá - Mint a baj! - mosolyogtam pimaszul.  Felegyenesedtem, és csettintettem egyet. Eltűntek mögülem a kíséretemnek kinevezett alakok. Rairin kivételével. Gondoltam tovább feszítem a húrt, kíváncsi voltam, meddig bírja. 
   - Épp csak múlattam az időt, várom a Holdtöltét! - mozgattam meg a füleim, majd sunytam le őket, nagyon „megbízható” mód - Te szereted a Holdat? Gyönyörű lesz ma éjjel! -
mosolyogtam, és jól nevelt kitsune módjára, csak hogy még jobban összekutyuljam az amúgy is nagyon gyorsan tálalt, rém katyvaszos dolgokat, egy aprócska intéssel megkértem Rin~chant, változzon  kényelmesebb alakba. Ennek köszönhetően egy hatalmas, emberevő méretű fehér tigris dörgölőzött neki a lábamnak, majd sétált az ismeretlen felé. 
Szó nélkül figyeltem, ahogy a hatalmas macska közelebb sétált, a maga kecses, nyugodt, és hangtalan lépéseivel. Látszódott minden porcikáján, hogy egy kényelemhez szokott, veszélyes ragadozó. Lusta mozdulatokkal körbe szimatolta a férfit, majd rám pillantott, mint egy engedély kérőn. Sejtettem, elég nyilvánvalóan, mi is zajlott le benne. Engem is meglepett az illata. Egy alig láthatót bólintottam, mire leült vele szembe, és a kék szemeivel az emberét kereste.
   - A kísérőm úgy döntött, hogy nem vagy rám veszélyes, így nem fog bántani! - jegyeztem meg, mint egy mellékesen - Szóval, ha akarod, meg is simogathatod, ma nem harap, téged legalábbis.  - tettem hozzá csibészes vállrándítással. Arra már nem volt garancia, hogy senki másnak nem harapja el a torkát a vérengző bestia! A látszat ellenére, ha nem kontrolláltam volna jól, könnyen előtörhetett volna belőle is a ragadozó gyilkos. Megvártam, hogy eldöntik, mi legyen. Megsimogatja a méretes cicámat, avagy inkább eláll ez irányú szándékától. Egész ellettem volna a megfigyeléseimmel, ha nem ütötte volna meg a fülemet lágy tollsuhogás hangja. Kitartottam a karom, ám Suzaku egyből a homlokomnak repült, úgy kellett utána elkapnom.
   - Mégis mit gondoltál, hogy eljöttél egyedül, holott… - elkezdett velem perlekedni. Úgy sejtem, aggódhatott, amiért otthon hagytam, és tudta, hogy nem találok haza. Két ujjal összefogtam a pici csőrét, majd bocsánat kérőn meghajoltam az idegen irányába. Ekkor pottyant le a kis lélekérzékelő radarocskámnak is, hogy valószínűleg nem egy hétköznapi alak előtt állunk, vagyis hallotta a korábbi produkciójának valamennyi mozzanatát.
   - Hiányoztam neki! - eresztettem egy büszke vigyort a srác fele, majd a madárnak folytattam - Így, hogy utolértél, már mindenképp haza fogunk kerülni, szóval ne aggódj!  De a Hold túl szép lesz ma este!- nem csalódtam, ennyiből rájött, mi is vonzott most ki a szabadba. Egy kedvesnek szánt mosollyal a fiú felé tartottam a kezem, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve - Volna kedved elkísérni egy darabig minket? Csak itt, a folyó mentén! - segítettem fel, ha engedte, majd jó pár cseresznyeszirom kíséretében alakult át kimono~vá az öltözetem. Már Gin~chant sem rejtegettem, titkolatlanul pihent az oldalamon.  Lényegesen kényelmesebbnek éltem meg, mint a farmer nadrágot. - Érdekelne ki vagy, hisz még a nevedet sem tudom! Engem - egy pillanatra elgondolkodtam, milyen nevet mondjak - Himura Shinta~ként hívtak egy időben, de szólíts nyugodtan Gintaro~nak! - nyúltam be végül bátyós nevét.

« Utoljára szerkesztve: 2016. Ápr. 08, 21:35:57 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #32 Dátum: 2016. Ápr. 18, 20:20:01 »
Itt a róka, hol a macska?

Erősen küszködött, véletlen se adja ki magát és törjön ki hangos hahotázásban. A helyzethez mérten is csúnya húzás lett volna, ha kineveti a lovagját. Ugyan, továbbra sem értette, miféle rémes bajtól óvta meg, ettől még nem tervezte vérig sértse, miközben saját maga kezdeményezte ezt a játékot. Épp emiatt, hősiesen számolta a kis báránykákat, véletlen se görbüljön a kelleténél jobban felfelé szája csücske. Pont elég pimasznak találta a vele szemben álló hangját, akire lopva muszáj volt feltekintenie. Egyszerűen birizgálta kíváncsiságát, alaposabban megkukkanthassa a különös idegent. Persze, nagyon erőlködött véletlen se legyen feltűnő a leskelődése, elvégre most ő járult a magasztos személy elé és nem kapott engedélyt bámészkodásra!
A látványtól kénytelen volt szája elé pakolni a gyűrött papírokat. Az orra elé kerülő sunyi vigyor, komolyan megingatta elhatározásában, hogy próbálja magát tartani a tisztelettudó alattvaló szerepéhez. Erősen ugrándozott benne a kényszer legyen komisz kölyök és igenis bámulja meg tetőtől talpig, minél alaposabban! Hiszen nem tudhatta akad még lehetősége, egyáltalán találkoznak még a jövőben. Cseppet sem volt rá garancia, már pedig szeretett volna minden aprócska részletre emlékezni a szokatlan idegennel kapcsolatban. Még sem lenne szép, ha a megmentője arcát nem tudná visszaidézni, csak egy sötét és elmosódott paca lenne az emlékeiben!
Már készült élni az elhatározásával újra felé sandít, amikor apró fuvallattal nagyon finoman virágillat csikizte meg az orrát. Nem volt tolakodóan bántó. Kicsit sem volt tömény! Épp csak haloványan elrobogott mellette, de napnál világosabban arra emlékeztette, amikor egy napsütéses, kora tavaszi délutánon végigsétálsz a rózsaszínbe öltözött parkon és mindent átjár a virágzó fák édeskés illata. Határozottan az ébredező természet jutott róla eszébe! Nem tudja megmagyarázni miért, de egyetlen pillanatra felhőtlen örömmel töltötte el. Pihe könnyűnek érezte magát, mintha hirtelen megszűnt volna minden teher, ami a vállát nyomja. Csodásnak találta, bár nem sejtette honnan, miért, merről képzeleg ilyesmiket. Mindössze a különös férfi tette vállára a kezét.
- Igazán nem tettem semmi érdemre méltót. – Jegyezte meg kissé kábán. Csendesen megbökte papírjaival az orrát, hogy elfedhesse a kellemes egyveleget. Nagyon szívesen elveszett volna ebben az illatban, mert imádta a természetet. A tavaszt és nyarat különösen kedvelte, mert a világ akkor volt a legszebb. Mindent beborítottak a színek, növények, virágok, illatok és a természet hangjait hallottad, akárhányszor sikerült kiszakadnod a zsúfolt belvárosból. Ritka kincs volt, amit nagyon élvezett.
Nosztalgikus lazításból a semmiből előbukkanó róka fülek zökkentették ki. Hatalmasra kerekedő szemekkel pislogott egyre sűrűbben a normál esetben oda nem illő tartozékokra. Elvarázsoltan követte minden rezdülésüket szemeivel. Teljesen magukhoz láncolták és nem eresztették. Néhány pillanatra teljesen elfelejtette, ilyesmivel hétköznapi személyek nem szoktak futkorászni, mert nincs is nekik.
- Ne vegye sértésnek, felség, de fülön csíphetik, ha nem vigyáz! – Emelte saját kezeit a feje tetejére, hogy imitálhassa a kicsike füleket. Még mindig kitartóan követte a hátrafelé lapított kicsike háromszög pamacsokat. Ténylegesen igazinak látszódtak, hiszen úgy funkcionáltak, mint az igaziak. Ebből végre szöget ütött a fejében, nem átlagos emberrel hozta össze a véletlen, hanem valami sokkal varázslatosabb teremtménnyel. Nem sejtette, pontosan mi lehetett, de láthatóan nem akarta bántani és nagyon udvariasan viselkedett vele. Meglehetett, nem lódított, valóban előkelő úrhoz volt szerencséje, csak éppen nem az ő általa lakott világban uralkodott. Elég szokatlan élőlénnyel találkozott már élete során, hogy ne kiabáljon azonnal mentőért. Ha pedig elbóbiskolt a padon és csak álmodik, legalább kivételesen valami széphez volt szerencséje.
- Így már érthető, személye miért olyan akár a tavasz! Friss, üde és energiával teli! – Komoly volt a késztetés, hogy hatalmas lendülettel tapogassa körbe az érzékeny hallásszenzort. Már pedig a cicák nem szerették, amikor engedély nélkül pitiszkáltak hozzá. Igaz, hogy nem házi cicával állt szemben, viszont a fülecske, attól még fülecske maradt. Próbált minden erejével ura maradni a testének és féket tenni kíváncsi kezeire. Ebben nem kicsit segített a semmiből előbukkanó kíséret.
Eltátott szájjal kandikált a magas szőke róka cica mögé, hogy mind a hármójukat alaposan szemügyre vehesse. Izgatottan hajolt előre, ám alig maradt ideje kiélvezni a helyzetet. Mire fellelkesedett a trió épp olyan gyorsan tűnt el, ahogy felbukkant. Azonnal szomorúan görbült le a szája, míg be nem terítette látképét egy óriási fehér szőrpamacs. Fülig érő mosollyal meredt a hatalmas, leírhatatlanul szép és mormogós cicára. Teljesen elalélt a gyönyörű bundástól, amit nem volt rest egy szerelmetes sóhajjal kifejezni.
- Szabad? – Pislogott könyörgő szemekkel a róka cicára, hátha megengedi neki, közelebb mehessen a békésen ácsorgó hófehér cirmoshoz. Addig nem moccant, míg engedélyt nem adtak neki, bár nem is volt szükséges akármit tennie. Herceg róka cica jelzésére magától lépegetett közelebb. El sem tudta mondani, mennyire boldog volt, hogy ott van közvetlen előtte. Már ennyitől madarat lehetett vele fogatni. Az egy kósza pillanatra se fogalmazódott meg benne, tartson tőle. A hófehér gyönyörűség meglehetősen nyugodtnak látszódott. Sem a hangján, sem a tekintetén nem látta a fenyegetést maradjon távol. Úgy érezte nincs veszélyben és nem vívja ki maga ellen haragját, ha óvatosan ismerkedést kezdemény.
- Szia, szépség! Megengeded, hogy megérinthessem a bundádat? – Emelte finoman a cica nózija elé a kezét, hogy békejobbot nyújthasson neki. Nagyon ügyelt a mozdulataira, hogy ne tegyen semmilyen hirtelen mozdulatot. Határozottan, de kedvesen tartotta elé a karját, véletlen se értse félre a szándékait. Türelmesen kivárta, míg körbe ellenőrizte és maga tette közelebb a fejét, amire óvatosan végighúzta ujjait a selymesen puha fejecskén. Láthatóan nem tiltakozott a terror ellen, ezért lassan leguggolt elé, hogy a füle mögül szépen körbe masszírozhassa a nyakát. Legszívesebben az álomszép cirmos hátára vetette volna magát, hogy belefúrhassa fejét az óriási hófehér bundájába, de nem akart visszaélni a nemes gesztussal, engedi ismeretlenül is hozzá érjen. Már az nagy szó lett volna, ha a közelébe ereszti, hát, még, hogy tűrte tapogassa. Nagyon kiváltságosnak érezte magát, amit nem volt rest azzal megköszönni hozzáérintette az orrát a cicáéhoz.
- Nagyon szépen köszönöm, szép cica! – Mosolygott rá kimondhatatlanul hálásan. Ekkor jutott eszébe, szinte teljesen elfelejtkezett szegény róka cica hercegről. Bűnbánóan sandított felé, bár, ha hófehér cirmos még nem elégelte meg a pitiszkálást, akkor továbbra is kitartóan cirógatta. Cseppet sem esett nehezére foglalkozni a gyönyörű bundással.
- Holdtölte? – Jelent meg kérdőjel feje fölött. - Olyankor valami különös történik? Vagy kifejezetten ez a holdtölte az? Áh! A tavasz első holdtöltéje! – Jelent meg feje fölött a kicsike villanykörte. Rögtön értelme lett volna annak a kellemes illatnak, amit érzett és ennek az egész mesés történésnek, miért találkozott ennyi gyönyörűséges cicával. Igaz, nagyon keveset tudott a szellemvilágról, de úgy gondolta, hogy hozzájuk lehet közük. Cseppet sem néztek ki lidérceknek, halálisteneknek, vagy különleges embereknek.
- Ezek szerint te a tavasz hercege vagy és most holdtöltekor fog valami szép történni? – Zsongott izgatottan, vajon mi lehetett az. Nagyon fúrta oldalát a kíváncsiság és már alig várta, hátha beavatják a részletekbe. Gigantikus szemekkel csüngött a szőke úrfin, de mielőtt bármit mondhatott volna egy aprócska madár csapódott a homlokának. Oldalra billentett fejjel hallgatta a felháborodott szóváltást. Nem tehetett róla, de édesnek találta a civakodó párost. Csendes kuncogással fordította el fejét, még se szemtől szembe szórakozzon rajtuk.
- Aranyos! – Vágta rá kapásból. - Érthető a bosszúsága! Hallhatóan fontos tagja a kíséretének, felség! Ne adj isten, eltéved ebben a hatalmas városban, mihez kezd a bátor kormányosa nélkül? – Valamiért nem érezte a késztetést, hogy kényszeresen ügyeljen szavaira. Úgy érezte nem szükséges megjátszania magát, mert ezt várja el tőle az illem. Határozottan ellazult a szokatlan társaságban és azt kellett tapasztalnia a benne munkálkodó Hiko is remekül szórakozott. Összhangot érzett önmagában, amit szinte sosem szokott. Emiatt fel sem merült benne visszautasítsa a felé tartott kezet. Önző módon, túlságosan élvezte ezt a furcsa találkozót, hogy már most véget vessen neki.
- Megtisztelne vele, felség! – Hajolt meg illedelmesen, ahogy könnyedén a talpaira nehezedett. Sokat tanulta, hogyan kell egyenes háttal, kizárólag saját lábai segítségével felkelni. Néha, kifejezetten hasznos volt, ha az ember nem csak emlékezett, de képes is volt megvalósítani azt, ami a fejében kavargott.
A következő pillanatban, viszont sikerült tátott szájjal figyelnie az előtte elrepülő cseresznyevirágokat. Önkéntelenül kapott a rózsaszín szirmok után, így még nagyobb döbbenetet váltott ki belőle, hogy róka cica hercegről eltűnt a ruha! Pontosabban, sokkal tradicionálisabb viseletben álldogált mellette. Nem tehetett róla, de enyhe csodálattal bámult rá, mert nagyon gyönyörűnek találta.
- Ha megengedi, megjegyezném ez a viselet sokkal jobban áll önnek, felség! – Köszörülte meg torkát, enyhe zavarodottsággal. Sose tagadta, hogy a kimono-k igen komoly gyenge pontjai voltak. Ha pedig még az sem volt átlagos, aki viselte, akkor még inkább lenyűgözték.
- Örvendek a szerencsés véletlennek pont az én padom mögé pottyant, Gintaro heika. – Biccentett felé tiszteletteljesen. - Nakamura…- Tartott egy röpke szünetet, de teljes nyugalommal zárta le a bemutatkozását. - Hiko áll szolgálatára, Gintaro heika. Kérem, szólítson úgy, ahogy jónak tartja. – Hajolt meg újra a rend kedvéért. Nem látta értelmét, hogy kijavítsa magát. Ha már ilyen csodálatosan elszólta magát szeretett felmenője, nem foszthatta meg attól az örömtől, így gondoljanak rá. Legalább ez az apróság meggyőzte, hogy őse jó kedvét nem értette félre és valóban élvezi róka cica herceg társaságát.
- Mondja, felség! Gyakran jár felénk? Mindig egye…– Szégyellte el magát, ahogy eszébe jutott a kicsike madárka és a három testőre. Bűnbánóan nézett a két hűséges állatkára. - a kíséretével érkezik? Kizárólag a tavaszi holdtölte idejére maradnak? –
Kíváncsiskodott hatalmas szemekkel. Rengeteg mindent szeretett volna megtudni róka cica hercegről, de túlságosan tolakodó sem akart lenni.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Ápr. 18, 20:29:04 írta Hoshi Kazumi »
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #33 Dátum: 2016. Ápr. 23, 22:21:17 »
Itt a róka, hol a macska?

- Az teszi még különlegesebbé, hogy nem érzékelted, hogy  mit is tettél! - mosolyogtam. Izgalmasnak találtam ennek az embernek a reakcióit. Ahogy a hirtelen ölébe pottyant furcsa helyzetet kezelte. Semmi esetre se volt átlagosnak mondható! Még a rókaságom sem ijesztette el. Helyette aggodalmasan, ámbár különösen viccesen jelezte, érzékelte a pluszt a buksim tetején.
- Lassan ténylegesen sötét lesz! - vontam vállat, megmozgatva a füleimet. Majdnem felnevettem, ahogy észrevettem, a szemeivel valamennyi apró rezdülését követi. Valamiért nagyon lekötötte a figyelmét. Talán, még nem látott ilyet korábban… - Az éjszaka a magam fajta lények ideje!  Szóval az se különösebben nagy katasztrófa, ha meglátnak. Ámbár hamarabb tesznek feljelentést ismeretlen személy ellen, hogy az italukba, levegőbe, ki tudja mibe hallucinogén anyagot juttatott, mint hogy elkönyveljék, egy kitsunéval hozta őket össze a sors! - vontam pici meg a vállam. Szemmel láthatóan kicsit sem ejtett kétségbe a lehetőség, netalán mások is meglátnak. - De ha netalán mégis megijednének tőlem… - mosolyom gonoszdi lett a felvázolt ötletre - Azért meg aztán főleg megérte, hogy elől hagytam.
Elégedett szusszanással vettem tudomásul, hogy milyen lelkesen szeretgette körbe a shikigamimat. Köztudott tény, hogy aki a shikigamimmal tiszteletlenül bánik, az velem bánik tiszteletlenül. És aki a shikigamimmal jól bánik, az engem tisztel meg vele. Épp ezért csak nyugodtam hagytam, hogy élje ki a macskázási ingerenciáit.  Nem kellett hozzá szakértőnek lenni, hogy érezzem az őszinte lelkesedése illatát, ahogy az is látszódott, szinte már-már szakszerűen ért az állathoz hozzá. Ez bizony elég sokat elárult a számomra a jelleméről. Azon emberek táborát erősítette, akik szomorú, de kivesző félben voltak az Élők Világából.  Kérdés sem volt, ha rávehető, még egy kicsit kihasználom a türelmét.  Bár az ötletére hangosan is elnevettem magam.
   - A Holdtölte mindig különleges! A fénye, az ereje, még a magunk fajtákat is megbabonáz! Ráadásul ez egy olyan esemény, ami még a városokból is látszódnak. A csillagokkal ellentétben… Azok fényét az emberek már mesterséges csillagokkal lenyomta sikeresen. De a telihold…  Kaguya-hime olyankor igazán kitesz magáért! - kuncogtam magamban.
   - Suza~chan mindig megtalál! Bármerre is vagyok, egyszer csak a vállamon landol! - zártam rövidre az igen csak felvágott csőrű kismadaram komplénolását, miközben hozzá dörgöltem kicsit a képem, hogy érezze a szeretetet. Tisztában volt vele ő is, hogy míg ő vigyáz rám, el ne tévedjek, én vigyázok rá, hogy senki egy ujjal ne érhessen hozzá! Számítottunk egymásra, ha néha élesen is szóltunk oda a másiknak.
Arra már csak elégedetten mosolyogtam, hogy milyen lelkesen fogadta el az invitálásomat. Alig vettem észre idő közben, hogy besötétedett. Ha már belement, hogy időt áldoz rám, előzékenyen nyújtottam a karom, nyugodtan belém is karolhasson. Youkai~ként kicsit sem idegenkedtem a fizikai kontaktustól, és ez sajnos meg is látszott ilyenkor.
Ahogy elindultunk, kitsunebik gyulladtak az út két oldalán, világítva a folyó partját. Nem mentem fel az emberek által használt ösvényre, sokkal jobban élveztem a közvetlen, és néptelen vízpartot.
   - Hiko~dono, a korábbi kérdésére válaszolva, amire most invitálom, inkább lesz yozakura, ha kegyed is engedi - érzékelve, milyen formális nyelvezetre váltott, kissé kuncogva magam se tettem másképp. A szóhasználatomon, és a kiejtésemen is tagadhatatlanul érződött a régi idők zamata.  - Bár lehet kicsit másképp, mint az emberek szokták volt tartani - jegyeztem meg halkan. Ahogy sétáltunk, sötét árnyak elevenedtek meg a kitsunebi pislákoló fénye mellett. Egy-egy főhajtással sétáltak mögénk, majd kísértek el egészen, az előre eltervezett kis tisztás szerűséghez. Ahogy megérkeztünk, felemeltem a kezem, mire a kis lángocskáim körbe ülték az egész helyet. Nappal talán valami kis eldugott parkocska lehetett. Bár manapság nem volt olyan tiszta, mit mire is használtak.  De a lényeg így is meg volt. Hatalmas cseresznyefák, dugig virággal. A földre zöld pokrócok voltak leterítve. Az óvatos szellőnek hála nagyon halkan suttogtak az ősi fák. És alájuk ülve pont tökéletesen látszódott a telihold ezüstös korongja.
Ahogy beléptünk a tisztásra, megtorpantam egy pillanat erejéig. Az egyik cseresznyefa alsóbb ágáról egy virágot szakítottam le. A virág a kezembe átalakult egy kis csengőcskévé, amivel néhányat csilingeltem, majd a csengettyűből lett virágot Hiko~san hajába tűztem.
   - Általában a teliholdak itt szoktak valamerre találni, bár nem vagyok mindig felismerhető - jelent meg a kezemben a maszkom, amit az arcom elé illesztettem. De nem riogattam, úgy ítéltem meg, felesleges lett volna. - És kegyed? Sűrűn jár erre? Vagy inkább más fele található meg?  Netalán sűrűn szokott a magam fajta társaságában megfordulni? Nem átlagos dolog, hogy még csak meg sem ijedt, amikor ezeket meglátta! - mutattam a füleimre. - És honnan tudta, nincs ártó szándék bennem? - kíváncsiskodtam, miközben egy csészét adtam neki. Ahogy a kezébe vette, virágmintás kimono~ban alacsony leánykák jelentek meg előttünk, majd főhajtás kíséretében öntöttek. - Virág nektár - jegyeztem meg, bár úgy sejtettem, az illatából már rájött eladdigra - Ezeknek a cseresznyefáknak a lelkei szolgálták fel! Mivel ők maguk helyhez vannak kötve, így mindig különösen örülnek a látogatóknak. - tettem hozzá, a többieknek is serényen öntögető lányok irányába intve. - Ha netalán szakét kérne, az is akad, de előre szólok, cseppet erősebb, mint az emberi szaké! - ajánlottam fel, egy üveget emelve ki Táskából. Szaké az mindig volt nálam, és nem tudhattam, mit is szeret Hiko~dono!

« Utoljára szerkesztve: 2016. Ápr. 24, 01:07:39 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #34 Dátum: 2016. Máj. 07, 23:56:57 »
Itt a róka, hol a macska?

Aprócska csillagok repdestek feje körül, hiszen két fülével győződött meg róla, tényleg róka cica herceggel találkozott. A kitsune szó nagyon boldoggá tette, még ha teljesen nem is emlékezett rá, mit jelent. Akadt némi ismerete a ravaszdi róka szellemekről és, ha tüzetesebben szemügyre vette megmentőjét, akkor kétséget kizáróan csibészesen viselkedett. Pont, olyan volt, mint egy nagyra nőtt rókácska, aki ügyesen megtanult bánni a szavakkal. Határozottan lenyűgözte új keletű felfedezése, még, ha sejtette inkább visszatartó erőként kéne működnie. Azonban sose működött helyesen, így most sem azt a hatást érte el félszegen menekült közeléből. Még kíváncsibbá tette, sőt még jobban felnézett rá! Ha ténylegesen szellem volt, könnyű szerrel lehetett ténylegesen előkelő nemes, vagyis nagyon nagy megtiszteltetésben részesült, hogy nem csak szóba elegyedett vele, de még arra is kérte, kísérje el az esti sétáján. Általában a szellemek távol maradtak az emberektől, hacsak nem akadt konkrét céljuk velük. Többnyire ezek a látogatások csúfos véget értek, mert a szellemek sosem önzetlen kedvességből választottak maguknak élő társaságot. Átsuhant fejében, talán hasonló csapdába sétált bele, de ugyan mi veszteni valója lehetne? Legalább szép emlékei lesznek élete utolsó óráiról.
Döntéséhez hűen elhessegette az óvatosságra intő gondolatokat. Bátran karolt bele róka cica herceg karjába, hogy élvezhesse a sétát. Elhatározta, engedi, sodorja magával az éjszaka. Elfeledkezik arról, mi lenne a helyes, vagy helytelen. Csodálatos álomnak fogja fel ezt a találkozást, aminek nem tudja szomorú, vagy vidám vége lesz. Kiderül, ha a bírák elé keveredik, netán felébred. Addig maradt ideje gyönyörködni a szürkületben apránként változó természetben. Ahogy körülnézett, igazi mesebeli táj köszönt vissza rá. Lassan sötétbe burkolózó víz ezüstösen csillogó felszínén, varázslatos szőnyegként hullámoztak a cseresznyevirágok szirmai. Felgyulladó lámpások élénksárga fényei, pedig féltő gondossággal szegélyezték. Álomszép képet festett előtte, ahogy a rózsaszínen fodrozódó takarót végigkíséri enyhén kanyargó útján.
Teljesen megbabonázta a látvány, egész annyira, hirtelen elfeledkezett odafigyelni róka cica hercegre, csak mozdulatlanul álldogált és minden apró részletét igyekezett elraktározni emlékei rejtekébe. Megmagyarázhatatlan késztetés lett rajta úrrá, hogy odasétáljon a legközelebbi cseresznyefához. Finoman lecsípett egy virágot, mélyen beszippantotta édeskés illatát. Kedvesen elmosolyodott, mert tényleg róka cica hercegre emlékeztette. Ekkor csilingelt meg fülében a szóban forgó nemes úrfi hangja. Kábán pislogott felé, ám rövidesen elszégyellte magát, hiszen elfeledkezett az illendő viselkedésről.
- Kérem, ne haragudjon, Gintaro heika. Magával ragadott a természet szépsége. – Hajolt meg előtte bűnbánóan. Amennyiben engedélyt kapott arra, hogy kövesse, úgy nagyon fürgén eredt nyomába. Kezében szorongatott virágával sétált mellette és figyelte a mögéjük sereglő népes kíséretet. Kíváncsi szemekkel nyújtogatta nyakát, minél többet láthasson belőlük. Nem akart megint tiszteletlen lenni, csak úgy fogja magát, aztán faképnél hagyja róka cica herceget, így némi ügyetlenkedéssel próbálta meglesni a kicsike lámpásokat tartó fekete árnyék pamacsokat.
Egész kezdett belemelegedni a kémkedésbe, így nem észlelte időben megállt nemesi kísérete. Könnyedén sétált tovább, míg a köréjük sereglő egyik kis lámpás útját nem állta. Szegény apróságot majd nem felborította a menetelésével, de még épp idejében fékezett be. Rémülten emelte égnek kezeit, véletlen se bántsa a lelkesen világító kicsi lényt.
- Szörnyen restellem! – Guggolt le elé bűnbánó ábrázattal. - Nagyon megijesztettem? Ígérem, jobban fogok ügyelni az orrom elé, véletlen se essen bántódása. Szörnyű alak lennék, ha bántanék egy ilyen szép lángocskát. –
Mosolyodott el kedvesen, mielőtt újfent bocsánatkérően hajolt meg róka cica herceg előtt. Fél szemmel sandított a kellemesen csilingelő hang irányába. Fúrdallta oldalát a kíváncsiság, mivel foglalatoskodik, de arra álmában sem számított a virágból készült kicsike csengő az ő hajában fog kikötni. Némi meglepettséggel pislogott hajdísze irányába. Őszinte mosollyal mozgatta fejét, hallhassa a hangját.
- Gyönyörű, akár ez a hely! Nagyon szépen köszönöm ezt az estét, Gintaro heika. – Biccentett fejével hálásan. Csendesen mellé telepedett a pokrócra. Végre ténylegesen képes volt rá figyelni és arra, mit mond neki. Bántotta, ez idáig, minden annyira lekötötte, hogy gyakran válaszra sem méltatta.
- Miért álcázza magát, felség? – Billentette oldalra fejét, miközben a kicsike maszkot bűvölte. Bátortalanul nyújtotta felé kezét, de félúton hatalmas szemekkel nézett fel a tulajdonosára. Még sem lehetett neveletlen, csak úgy kedve szerint bezsákmányolja!
- Megengedi? – Vette el óvatosan a maszkot. Lassan körbe forgatta tenyerében. Bátortalanul pillantott róka cica hercegre szabad felvennie. Nem tudhatta, mit jelentett a gazdája számára. Megeshetett elvesztette a varázserejét, ha ember kezébe került, vagy beszennyezte az emberi származásával. Elvégre a lelkek és szellemek már megszabadult a földi életüktől, ahogy az itteni terhektől is. Tisztábbak voltak, mint az emberek. Igazán nem szerette volna azzal meghálálni róka cica herceg kedvességét, hogy miatta lebetegszik, vagy használhatatlanná válik a maszkja.
- Nem esik baja, ha velem tartózkodik, Gintaro heika? – Nézett rá aggodalmasan. Ténylegesen nem szeretett volna nehézséget okozni a jelenlétével. A felé intézett kérdésekre, csak mély sóhajjal fektette ölébe a maszkot. Hirtelen elfelejtkezett róla, vissza kéne adnia. Lekötötte gondolatait, minél érthetőbben foglalja össze különös kapcsolatát a szokatlan lényekkel. Maga sem értette teljesen a szerepét ebben a furcsa világban, így nehezen tudott róla mesélni.
- Kevesebbet, mint szeretném. A munkám nem teszi lehetővé, sok időt tölthessek a természetben, ezért minden lehetőséget megragadok. Ide egész gyakran elkeveredek. A park túloldalán lévő irodaépületben dolgozom. –
Kereste hirtelen a megfelelő irányzékot ujjával, de néhány csilingelős fordulatból rá kellett döbbennie, fogalma sincs, merre lehet. Zavartan húzta vissza kezét, még sem képes megmutatni munkahelyét.
- Még sosem találkoztam Önhöz hasonló lénnyel, Gintaro heika. Megkérdezhetem merre él? Milyen az otthona? Milyen lények élnek ott? – Jutott eszébe a kicsi maszk, amit gyorsan vissza is nyújtott neki. Széles mosollyal simogatta meg a maszk fülecskéit. Elég bugyuta kifogás fogalmazódott meg fejében, miért nem tartott tőle, ám ez valóban ez volt igazság. Nem szolgálhatott magasztos történetekkel. Saját ürügye nagyon rövidke és nagyon butácska volt.
- Kedvelem a macskákat. Négy, vagy két lábon járnak. Nyávognak, vagy beszélnek. Nem számít! Szeretem a szeszélyes természetük. –
Pillantott lopva körbe, hiszen eszébe jutott az óriási fehér tigris, akiről galád módon felejtkezett el. Rémesen érezte magát, hiszen annyira lelkesedett érte, erre pillanatok alatt kötötte le teljesen más és oda sem figyelt rá. Remélte nem sértette meg a hatalmas cicát. Nem állt szándékában belegázolni lelkébe.
- Ne vegye sértésnek, de üdítő társasága azokhoz a lényekhez képest, akikkel általában találkozom. Legyen, akár ember, szellem, vagy halálisten. Többségük, okkal keres fel. Nem rám kíváncsiak, pusztán eszköznek tekintenek, aki megoldja problémájuk. –
Komorodott el néhány másodpercre. Ez az egyetlen mondat teljesen lefedete egész életét. Szűk családján kívül alig találkozott élőlénnyel, aki nem célzottan kereste. Meg sem lepődött volna, ha ide sem véletlen keveredett.
- Nem tudtam! – Mosolyodott el kedvesen. Próbálta magát tartani az elhatározásához és nem foglalkozni magyarázatok keresésével. - Rábíztam magam a vak szerencsére! Úgy éreztem többet vesztenék, ha a miérteken elmélkednék, mintha engedném megtörténni maguktól a dolgokat. Úgy véli, félnem kéne? –
Hatalmas szemekkel meredt az elé tartott csészére. Udvariasan készült visszautasítani a sake fogyasztására használt porcelánt, de a köréjük sereglő kicsike lányok annyira lekötötték, észre se vette mikor került kezébe a megtöltött csésze. Eltátott szájjal pislogott a napsárga itókára, amiről hamarosan megtudta ártatlan virág nektár, melyeket nem is akárkik szolgáltak fel. Elképedten bámult körbe, merre tűnhettek el a gyerekek.
- Önző kérés lenne, hogy ténylegesen csatlakozzanak hozzánk, ne pusztán vendéglátók legyenek? Szívesen segítek nekik, ha ezen múlik! Vagy…erre nincs lehetőség, Gintaro heika? – Bűnbánóan szemlélte a csészéjét, megint miket beszél, de annyira megesett rajtuk a szíve. Szörnyen magányos lehetett az életük, hiszen ezek a fák több évtizede virágoznak itt. Nagyon szomorú, ha nincs kivel beszélgetned, vagy kivel töltened némi időt. Örült volna, ha annyival örömet okozhat nekik, pár órát közöttük tölthetnek.
- Oh, nem, nem! – Emelte kezét védekezően maga elé és rázta is meg határozottan fejét. Biztosan nem fog, még csak bele sem szagolni az üvegbe. Már az emberi alkoholt sem bírta, hát még, ha annál is erősebb! Eluralkodott rajta a pánik, mindössze a palack látványától illuminált állapotba kerül. Annyira megijedt a borzalmas jövőképtől, lendületesen vetődött róka cica herceg kezére. Finoman tartotta rajta kezét, véletlen se bukkanjon elő az üveg.
- Kérem, elő se vegye, Gintaro heika! Valóban erősebb az emberi szesznél, attól tartok, pusztán a látványától megrészegülök!– Kapta fel gyorsan kezét, miután kókuszon csapta a felismerés engedély nélkül hozzáért róka cica herceghez. Gyorsan hátrább tolatott a közeléből és bűnbánóan hajolt meg.
- Mélységesen sajnálom hevességem, Gintaro heika! – Térdelt fel a pokrócra. - Remélem nem sértem meg vele nem iszom az egészségére. Más formában nem fejezhetem ki tiszteletem? – Nézett rá nagy szemekkel, hátha beavatja a titok nyitjába, amivel befoltozhatja eddigi rémes teljesítményét. Nem mondhatta, hogy illendően viselkedett az elmúlt percekben.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #35 Dátum: 2016. Máj. 11, 22:57:09 »
Itt a róka, hol a macska?

Arra majdnem hangosan felnevettem, hogy elnézést kért a kis tűzlabdácskáimtól. Még ha Kasai~chan lett volna… de csak átlagos kitsunebi volt valamennyi.
A hálálkodására csak meghajoltam. Elvégre én raboltam el őt, hogy töltse velem ismeretlenül is a teliholdat!
   - Részemről az öröm Hiko~dono! - adtam a tudtára, nagyra értékelem a kedvességét, és hogy ennyire nem érezteti velünk, szörnyek vagyunk.
A következő kérdésére már ténylegesen elkuncogtam magam. Egy rókától megkérdezni, miért vált alakot, aranyos kérdés! Közben a kíváncsiságára oda tartottam neki a maszkom.
   - Képzelje el, hogy egy estére bárki lehetne! Tényleg bárki! - egy másodperc alatt öltöttem magamra az ő arcát. Pontos másolatot készítettem, majd egy mosollyal visszavedlettem eredeti kitsune alakomba - Bárkit le lehetne utánozni, vagy épp olyan formát ölteni, ami a valóságban nem is létezik! Sosem élne egy ilyen lehetőséggel? Felvenni bármely élő vagy épp élettelen személy-dolog formáját? - látszólag hanyagul tettem fel a kérdésem, de a szemem sarkából az arca valamennyi rezdülését feszülten figyeltem.
   - Az én esetemben kitsune vagyok. A természetem része! - mondtam végül. Nem igazán tudtam ezen tovább mit ragozni. - Ahogy az a maszk… - mutattam rá a kacsójába tartott, nevezetes darabra.  - Igaz, hogy kegyed nem kitsune, szóval hiába próbál nem fog tudni alakot váltani még azzal sem… de próbáljon meg ráképzelni egy mintát. Bármilyet… a meglévőt másik színben, vagy épp a cseresznye szirmok hullását… bármit. Abban a pillanatban, hogy ráképzeli, amíg a kezében tartja, meg fog rajta jelenni! - árultam el neki a titkot, mivel lehet nagyon jól szórakozni. A maszk maga a lényem egy kis darabkája, vagyis az erőmből még akkor is megtart ennyit, ha egy halandó kezébe pihen épp.
   - Ez a kérdés… fordítva lenne inkább helytálló nem? - pislogtam rá őszinte meglepettséggel, az én egészségemért aggódott komolyan?  Szemmel láthatóan igen. - Ha bármiféle veszélyt jelentene a közelsége Hiko~dono, nem valószínű, hogy megszólítom, netalán elhívom, mint tettem! - tettem hozzá, hogy megnyugtassam. - És a jelenlévők sem veszélyesek kegyedre! - tettem hozzá, még mielőtt félre érti!
Látványosan elszomorodtam, hogy túl sokat dolgozik még a saját bevallása szerint is. Olyannyira sokat, hogy még egy kicsit a természetbe se tud kimozdulni. El nem tudtam, és őszintém szólva nem is akartam képzelni, hogy milyen lehet így élni.  Minden esetre nekem a halálom lett volna. Na nem azért, mert hogy ténylegesen megbetegedtem volna miatta, bár még azt se tartom kizártnak… a lelkem ment volna bele tönkre, ha beton közé zárnak egész napra, egész életre.
   - Minden nap, legalább egy kicsit minden élőnek földet kell éreznie a lába alatt, és a tiszta égboltot a feje felett! - jelentettem ki határozottan. - Ez már több ezer éve így van, és még legalább ennyi ideig így is kéne, hogy maradjon! - tettem hozzá elgondolkodva. Nem mintha túlságosan biztos lettem volna a dolgomban, figyelve az emberi változásokat…
De nem értem be ennyivel, tovább kíváncsiskodtam. A válasza újfent meglepett. Azt már elkönyveltem, hogy olyas természetességgel kezel, szemmel láthatóan nem csak engem, de a többieket is, amire vagy születik valaki, vagy sosem lesz a sajátja. Különleges adottság volt ez a részéről, úgy sejtettem.
   - Hmmm?  - hajoltam felé, épp csak egy pimasznyit túllépve az etikett által előírt szabályt vele - Olyannal, mint én, nem is lehet! Egyedi vagyok és megismételhetetlen - olyan vigyort villantottam, hogy ne lehessen eldönteni, hogy most komolyan beszélek, vagy mókázom. Tökéletes tanárom volt ilyen téren Gingitsune. Jelen pillanatban is büszkült a lelkemben. Csak a macska szóra torpantam meg, nem kicsit elkerekedett szemekkel. Lelapult fülekkel pislogtam rá.
   - Hiko~dono… én rókalélek vagyok, nem macska! - köszörültem meg a torkom, hogy ha macskák iránti szenvedélyén osztozok is, nem a jó családba sorolt. - Szomorú bevallanom, de az én fajtám, még ha jellemre hasonlítunk is a cicákhoz, a kutyafélék családját gazdagítja! - sóhajtottam.   - Ettől függetlenül megtiszteltetés, ha macskafélének nézett kegyed - biccentettem, visszapimaszulva mozgatva meg a füleim. Ki gondolta volna, hogy pont azért volt ilyen lelkes, ami miatt azt gondoltam, hogy meg fog ijedni… Ekkorát még róka nem tévedett, de nem bántam.
   - Már mondtam, most nincs oka félni, de azért óvatosan a magam fajtával, nem vagyunk se kedvesek, megbízhatóak meg főleg nem! A szerencse most pártolta, de igen csak szeszélyes hölgyről beszélünk! - egy pillanatra hagytam, hogy a galádkodás eltűnjön a képemről. Csak a csendes jókedély maradt, amivel a vendégem figyeltem. Vajon véletlen sodorta volna az utamba? Valamiért nem hittem a véletlenekben, még akkor sem, ha olyan sűrűn emlegettem őket. Ahogy végeztek a nektár töltögetéssel, csendesen hívtam magamhoz a falelkeket, hogy továbbítsam feléjük Hiko~dono kérését. Nekem cseppet sem volt ellenemre az ötlet, hogy hozzánk üljenek le.
   - Ezek szerint meglepően sokat tud a világról! - biccentettem picit meg a fejem - Az emberek nagy része nincs tisztában a shinigamik, vagy a lidércek létezésével sem. Persze nem meglepő, ha lát bennünket, hogy tudja, fel-fel bukkanunk ebben a világban is. Az igazat megvallva magam is ismerem a shinigamikat. Olyan sok időt eltöltöttem köztük, hogy kitanultam magam is a szakmájukat. Természetesen más alakban. Van egy-két elintézetlen dolgom velük, és addig sok időt töltök el a társaságukban. Gondolom ezek után megérti, miért vágyok néha egy kis pihenésre, mint most is. - a hangom sima lett… túl sima is. A mosolyom ijesztővé vált, miközben ezt mondtam, majd egy nagy levegővel újra kisimultak a vonásaim. Lazítani jöttem, vagyis nem hagytam, hogy ezt megzavarják kéretlen gondolatok, vagy emlékek. - Ne is pazaroljunk rájuk több szót - ajánlottam, hisz nem ő értük voltunk most itt. - Ha nem szakéval, akkor nektárral? - kérdeztem mosolyogva, felé tartva a nektáros üveget, hogy amennyiben ilyen mód belemegy, tölthessek neki. - Elérte Hiko~dono, hogy most épp nem harapok! - izgalmasnak találtam a társaságát. Kicsit olyan érzés volt, bár tudtam, hogy badarság, mintha a régmúltban szakéztam volna. Elvégre egy halandóról volt szó. Az a hetven-nyolcvan év, amit ők élnek, ritka csekélység. Ha még azt is hozzá vesszük, hogy húszas éveiben járhatott, akkor főleg! Gondolataimból a koto hangja riasztott fel. Csendesen a hangszer és a zenész fele pillantottam. Nos, mind a ketten éltek, ha pontos akarok lenni. Ha eddig még nem látott az ember, élő esernyőt egy élő koton játszani, az nem tudja milyen muris történetről maradt le! Attól eltekintve, hogy hangzatilag kifogástalan volt, amit produkáltak. Mivel Hiko~san nem félt, hagytam, hogy kicsit jobban kivilágosodjon az egész kis tér. Fényderült a többi jelen lévő lényre is. Szakéztak, majd a zenét meghallva, a legméretesebb, a legkisebbel legyezőt ragadtak, és neki álltak bohókásan táncolni.
   - Elnézést kérek a nevükben is… - nevettem el magam. Szemmel láthatóan nem szégyenkeztem velük - Nem igazán tudjuk, manapság hogy szoktak az emberek szórakozni - vallottam be, majd kíváncsian pislogtam Hiko~sanra - Tényleg, hogy szokták manapság a szabadidőt eltölteni? – a kislányok fából készült pörgettyűkkel játszottak, vagy épp buborékokat fújtak. Én meg csendes mosollyal intettem Hiko~dononak, hogy amíg válaszol, nyújtsa ki a kezét, majd óvatosan a tenyereire raktam Kasai~chant. A kis lángocska halvány kék színnel lobogott, miközben hatalmas szemekkel nézte meg magának az idegent. - Nem éget, és kicsit szégyenlős, de bemutatom Kasai~chant. Kasai~chan, ő itt Hiko~dono. - óvatosan lobbant egyet, majd halványpirosan meghajolt, hogy aztán visszakéküljön. - Kasai~chan nálam született, azóta is hű segítőm - jegyeztem meg - Nem tud beszélni, csak színekkel kommunikál, meg füstjelekkel. Viszont tökéletesen megért mindent, amit mondunk neki! Nagyon aranyos beszélgető partner tud lenni! - mutattam be pár szóval. Nem felejtettem el, milyen tisztelettel bánt a kitsunebikkel.



(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #36 Dátum: 2016. Máj. 22, 22:44:26 »
Itt a róka, hol a macska?!

Óriásira kerekedett szemekkel nézett a felhőtlen jó kedvében nevetgélő róka cica hercegre. Hirtelen azt hitte valami hatalmas butaságot mondott és rajta szórakozik. Készült elszégyellni magát, amiért csacsiságokat mondott, de az előkelő úrfi türelmesen magyarázta el neki, miért szükséges eltakarni az arcát. Hüledezve figyelte, szempillantás alatt kerül szembe tükörképével. Hiába pislogott sűrűket nem szűnt meg a varázslat. Kiköpött másaként ücsörgött rókácska! Azzal egy időben, hogy ezt sikerült feldolgoznia, kezdeti riadalma is fokozatosan csapott át csodálatba. Eltátott szájjal emelte felé a kezét, megbökhesse, mert tisztában volt vele mit lát, még is olyan hihetetlennek tűnt. Kíváncsi volt mennyire valóságos az érintése, olyan, mint az emberi bőr, vagy semmit sem érez, vagy ettől megszűnik az ámítás, vagy különös anyagba ütközik.
Hajtotta a kíváncsisága, azonban mire célt érhetett volna, olyan gyorsan vált köddé a varászlat, amilyen hirtelen született. Álmából ébredten rezzent össze és húzta vissza kezeit, hiszen nem illene az előkelő róka cicát fogdosnia. Igyekezett úgy tenni, mi se történt volna, pusztán enyhe fészkelődéssel fejezi ki, éppen szörnyen elmélyülten gondolkozik a felé intézett kérdések megválaszolásán. Ebben még némi igazság is akadt, mivel ügyesen piszkálta a lehetőség, vajon mihez kezdene egy ilyen képességgel. Ezer meg egy ötlete támadt, aztán rádöbbent egyiket sem valósítaná meg.
- Megköszönném a nagylelkűséget, de nem élnék a lehetőséggel. – Mosolyodott el kedvesen, ahogy visszafelé tartotta a maszkot.- Ha önző célokra használnám ezt az adottságot, könnyű szerrel hívhatnának közönséges csalónak. Becsapnék, ha nem épp megbántanék vele másokat. Játszadoznék az érzéseikkel. Már pedig úgy vélem, káröröm nem pótolhatja az őszinte boldogságot, Gintaro heika.–
Hajolt meg tiszteletteljesen, hogy jelezze, ezzel nem ítéli el, amit tesz. Minden bizonnyal meg vannak a saját céljai és okai, amiért felveszi személyek, vagy tárgyak formáját. Eszébe sem jutott pálcát törni felette, mindössze ő így látta a helyzetet. Gondolkodhattak teljesen eltérő módon, hiszen nincs kőbe vésve mindenkinek ugyanazon séma szerint kell élnie. Pont attól szép az élet, ennyire különböznek egymástól. Tanulhatnak egymástól, vagy épp rádöbbenthetik a másikat, miben tévedtek. Kedvelte, hogy a sok keserűség ellenére mindig bővültek újdonságokkal az ismeretei. Valóban hitte, holtáig, ha nem éppen tovább tanul valaki, attól függően ember, vagy sem.
- Fordítva? - Zökkent ki elmélkedéséből hasonlóan fonalat vesztett ábrázattal, amivel róka cica herceg beszélt hozzá. - Senki sem szegezett kést a torkomhoz, fenyegetett meg, vagy kényszerített arra, hogy ide jöjjek. Bevallom régen akadt ennyire udvarias kíséretem. Inkább hálával tartozom a szívélyes vendéglátásért, mint sem azzal, hogy félelemtől reszketek, csupán azért, mert számomra ismeretlen helyre csöppentem. Úgy vélem, már megérte a találkozás! Rövidke idő alatt fantasztikus élményekkel gazdagodtam! Ha pedig a kiderülne rosszul döntöttem, úgy kizárólag magamat okolhatom. –
Döntötte oldalra fejét még mindig kedves mosollyal arcán. Nem hazudott, hiszen önszántából kötött ki ezen a mesebeli fesztiválon. Igent mondott, mivel nem érezte magát veszélyben és érdekelte merre tarthat a különös előkelő rókácska. Senki másnak nem róhatta fel, ha a gyönyörűnek induló időtöltésből rémálom lesz, csak saját meggondolatlanságának. Mindez bekövetkezne, pedig elfogadja az igazságot, megint túlságosan jó hiszemű, felelőtlen nagy gyerek volt. Bár már az elején leszögezte nincs mit vesztenie. Vállalta az ismeretlennel járó következményeket, így nem lenne szép, ha másokat okolna, netán baja esik. Különben sem érzett semmilyen ártalmas energiát, vagy a lidércekéhez hasonló lélekenergiát. Meglehetős nyugalmat áratott magából a környék. Az itt sürgő-forgó kicsike lények kisugárzása cseppet sem volt bántó. Még róka cica herceg részéről sem bombázta fenyegető erő, vagy akármilyen szokatlan dolog.
Halk bólintással könyvelte, még az érzékei sem találtak semmi ijesztőt, amikor az előkelő róka úrfi arcával találkozott szembe. Meglepő közelségből nézett rá, bár a közvetlen közelébe tévedő fülecskék jobban lekötötték. Kissé talán szórakozottan pöckölte meg az egyiket, persze finoman, nehogy sértésnek vegye a tulajdonosa.
- A mérhetetlenül szerényt ki ne felejtse, Gintaro heika. – Kuncogott csendesen. Aranyosnak találta ezt a hirtelen feltámadó magabiztosságot. Ettől még nem tudta megállni, ne reagáljon rá. Mentségére szóljon, legalább nevetésére féket tett, nehogy belegázoljon az önmagát magasztaló rókácska lelkébe.
Arra már nem is válaszolt ezek fényében, megjegyezte nem éppen a cicák sorát gazdagítja. Egyszerű biccentéssel vette tudomásul a szavait. Ha tovább incselkedett volna ezzel a témával, félő ténylegesen megsérti vendéglátójét. Helyette elmélyülten fülelt, milyen morzsákat hint el az életéről. Meglepődött rajta shinigami-k között élt, bár, ha jól emlékszik szolgálnak nemesi származású lelke is arrafelé. Ebből a szempontból nézve nem is olyan különös, mit kereshetett közöttük.
- Amennyiben úgy ítéli meg, ezáltal elérheti a célját, úgy a legjobbakat kívánom Önnek! Remélem hamarosan teljesül és kiválthatja vele szabadságát. A múlt súlyos béklyókat képes a lelkünkre kötni. Hatalmas, tátongó sebeket okoznak, ha sokáig nyomasztanak minket. Nem kívánom Önnek a múlt árnyai felemésszék. – Figyelte fél szemmel a körülöttük kivilágosodó teret és az így felbukkanó számtalan lényecskét. Eltátott szájjal nézett rajtuk végig, míg arra nem kérték nyújtsa maga elé karját. Sűrű pislogásokkal figyelte a tenyerébe kerülő, aprócska kéken fénylő lényecskét. Nagyon édesnek találta, ahogy méregette, majd zavartan hajolt meg.
- Egy ilyen bájos tüzecske nem is lehetne más. Örvendek a találkozásnak, Kasai chan. – Biccentett felé széles mosollyal. - A színek adnak értelmet az életnek! Tőlük szebb a világ! Igazán ritka kincs vagy, Kasai chan! –
Simogatta meg óvatosan a feje búbját, mert nem tudta mennyire kedveli az ilyesmit, vagy mennyire érzékeli erős nyomásnak. Nagyon kis törékeny lénynek látszódott. Legszívesebben magához szorította volna és szeretgeti, míg rá nem szólnak.
- Hogy született, Gintaro heika?  Az ön lelkének része? – Pislogott felé kíváncsian. - Többen is vannak? –
Hallgatott el hirtelen, mielőtt túlságosan belelovalja magát. Nagy levegőt vett, lentebb tuszkolja végtelen kíváncsiságát. Ennyi, pedig elegendő volt ahhoz, hogy elkalandozzon figyelme. A tisztáson bolondozni kezdő lényecskéket követte szemmel. Nagyon mókásnak tartotta, ahogy a kezükbe vett legyezőkkel próbáltak táncolni. Persze nem a szó szoros értelmében. Az esetlenségük hihetetlen édes volt. Önkéntelenül mosolyodott el a bukdácsolásukon.
- Remekül csinálják, Gintaro heika! – Pattant fel ültéből és indult meg feléjük. - Kár lenne hagyni a pillanatot, elillanjon, ha előttünk a lehetőség részeseivé váljunk! –
Annyira felvillanyozta a zene dallama, kellemes hangulat és tündéri lények tánca, észre sem vette feloldotta saját erejét. Mindössze akkor tűnt fel számára az égkék kimono-ban futkorászik, amikor vidáman pördült egyet. Nem engedte a felfedezése elűzze alakuló jó kedvét. Tovább fordult és a koto hangjára közelítette meg a különös lényeket. Nagy műgonddal állt be közéjük, hogy velük együtt táncolhasson. Egyetlen pillanatra sem próbálta éreztetni velük, milyen esetlenek és kioktassa csoportjuk, miként illene erre a ritmusra lépdelni. Hozzájuk hasonlóan bolondozott és nevetgélt, amikor egyik-másik készült felborulni, vagy éppen meglökte két lépés között. Remekül belemerült a szórakozásba, egészen annyira, meggyőzte a színes társaságot adjanak elő egy rögtönzött műsort azt est urának kinevezett róka cica hercegnek.
Hatalmas lelkesedéssel tanítgatta az elszántan ügyeskedő lényeknek, miként tudják a legyezőt pörgetni, esetleg elegánsan feldobni, majd nagyon szép mozdulattal elkapni. Arra már ki sem tért, kettővel, mennyivel szebben mutatna. Kezdetben ennyit bőségesen elégnek gondolt, hiszen mókáznak, nem pedig kőkeményen gyakorolnak. Emiatt sem vette véresen bonyolultra a koreográfiát, amit igyekezett nekik bemutatni a koto hangjára. A lelkes tömeg nagyon kitartóan követte és folyamatosan gyarapodott. A végére annyian lettek körülötte már meg sem bírt mozdulni. Nem tehetett mást, hatalmas nevetéssel adta fel a táncolást és köszönte meg a lények részvételét.
Visszafelé menet kénytelen volt megtorpanni, mert a játszadozó kicsike lények, majd nem elsodorták a lendülettel. Ekkor vette észre a buborékfújókat. Felcsillanó szemekkel vette arrafelé az irányt, kölcsön kérhesse az egyiket. Szerzeményével boldogal sétált az ücsörgő róka cica herceg felé. Szép óvatosan buborékokat fújt felé, de arra ügyelt ne az arcában landoljanak, mert lehet nem kedvelte az ilyesmit.
- Ön szokott táncolni, Gintaro heika? – Fékezett be mellette nem sokkal. Kíváncsian pislogott felé, vajon mit fog válaszolni. - Az ilyen ünnepségen, mivel üti el az idejét? – Foglalatoskodott tovább a buborékfújással. Néhányszor a körülöttük rohangáló gyerekek felé is fújt, mert hallhatóan élvezték a sok, színes, repülő gömböt.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #37 Dátum: 2016. Jún. 07, 23:43:38 »
Itt a róka, hol a macska?!

-A szerénységem kérdés nélkül, magától értetődik!- bólintottam „nagyon komoly” arckifejezéssel. Ha a csibészséget tanulni lehetne, ilyen pofával egész bizonyos, hogy már nagymesteri szinttel mimikát oktatnék. De ha ő benne volt a mókázásban, nem lettem volna valamire való kitsune, ha én meg karót nyert, humortalan vénemberként viselkedek!
- Nem vagyok a fogjuk! - jegyeztem meg elgondolkodva - Egy kitsunét nem könnyű fogságban tartani, és… - oldalra biccentettem a fejem -… a shinigamik közül jelen pillanatban nem túl sokan lennének rá képesek! -gonoszdin elmosolyodtam  - ráadásul nem ebben az alakomban ismernek, vagyis ötletük sincs róla, hogy miféle szerzet is volnék! Elvégre kiválóan tudom magam álcázni! - összekaptam magam, kissé komolyabb arckifejezést öltve magamra. - Köszönöm az őszinte jókívánságát Hiko~dono! - hajoltam meg felé. Értettem az okfejtését. Még csak hamisnak se találtam.  Egyszerűen a múltunk Mae~channal túl hosszú volt, és túl sötét. Na jó, Mae~chané hosszabb, és feketébb, mint az enyém, de már elég szervesen egymás részeivé váltunk, hogy ő az én emlékeimet kezelje a sajátjaként, én meg az övéit. És a mi múltunk feketébb volt a legsötétebb árnynál, amivel egy ember találkozhat. Ha nem akarunk ennyire belebonyolódni a dolgokba, egyszerű volt a képlet. Távol állt tőlem, hogy jó ember, vagy róka legyek. Viszont úgy gondoltam, hogy túl jó, és tiszta lélek ahhoz, hogy a saját magammal bemocskoljam. Főleg, hogy önző módon élveztem a társaságát, és azt a tisztaságot, ami belőle áradt.
Vagyis, valamire való kitsune módjára tereltem a témát. Nem éreztem szükségét, hogy ilyesmivel elrontsam ezt a csodás estét. És, ahogy vártam, Kasai~chan osztatlan sikert aratott. Lángocskára ilyen téren mindig számíthattam. Bárkit levett a lábáról, miközben megmaradt ugyanannak a kissé félénk, kópé tüzecskének, aki volt eredetileg is. Vöröses-fehéres derengéssel, hálásan bár kissé szégyenlősen fogadta Hiko~san kedvességét. Parányi mosollyal figyeltem őket. Csak a nekem szegzett kérdésekre kaptam fel a fejem.
   - Ha nem is a lelkemből született, de értem jött a világra! Talán hasonlít rám? - vettem magamnak a bátorságot, és közelebb hajoltam, magam is megsimogatva a cseppnyi lényecskét - Kasai~chan nagyon különleges! Mondhatni egy szerencsés balesetből született - bólintottam szinte már büszkén. Abba inkább nem mentem bele, hogy miféle baleset is volt az. - Nem csak tündérien aranyos, de gyógyítani is tud! Szóval egyedi kis lángocska. De ha szeretné Hiko~dono… - tartottam fel a kezem, tenyérrel felfelé. A legkülönbözőbb színű és méretű kitsunebik jelentek meg körülöttünk. - Ők már a lényem részei. De nem rendelkeznek öntudattal! - Tettem egy kisebbet a kezébe Kasai~chan mellé. Tisztába voltam vele, hogy még csak melegnek sem meleg, nem fogja megégetni. Szimpla lidércfénynek idéztem csak meg őket.  - Talán nem most van először magamfajta lények társaságában? - érdeklődtem, elvégre korábban magabiztosan állította, semmi kellemetlent nem érzékel felőlünk.
Nem csak én szolgáltam meglepetésekkel. Hiko~dono is ruhát váltott, csak épp azt nem vettem észre, mikor. Pedig figyeltem rá! Ezek szerint tényleg nem egy hétköznapi ember volt velünk!  Mosolyogva maradtam a helyemen, onnan figyeltem, mit is alkotnak a többi youkai~val. Magam helyett csak a korábban megidézett kis gömböcskéket küldtem a heveny tánctérré avanzsált területre. Sokkal inkább élveztem az látványt. Hát még, mikor Hiko~dono kész előadássá formálta a bolondozást! Nem akartam megtörni a hangulat varázsát, elvégre nőként tudtam csak táncolni. Azt nem igazán kapizsgáltam, hogy férfiként hogy kéne, szóval inkább nem erőltettem. Azt hiszem, van még mit tanulnom!
   - Leginkább kardot szoktam táncoltatni, de azt itt nem mutatom be, ha nem probléma. - mosolyodtam el bocsánat kérőn, majd felderült az arcom, ahogy eszembe jutott egy mentő középút. - Viszont kiválóan használom őket! - mutattam a kezébe tartott legyezőkre. - Kuro~chan! - mellém lépett a tengum, és engedelmesen alakult fém legyezővé a kezembe. - Volna kedve kipróbálni? - nyújtottam neki a kezem, hogy visszavezessem a korábban kialakult kis terecskére. Mivel táncról volt szó, teljes lelki nyugalommal hanyagoltam el az amúgy megkövetelt távolságokat. Egész közel álltam mögé, miközben elé tartottam a saját legyezőmet. Mégis ügyeltem, hogy ne érjek hozzá. Annyira azért nem voltam tiszteletlen. Megvártam, hogy leutánozza az alapállást. Arra a kezére, amelyikben a legyezőt tartotta, egy vékony selyem szalagot kötöttem hirtelen felindulásból, galád mosollyal.  Némán léptem vele szemben, és hajoltam meg. Tisztában voltam vele, hogy abban a pillanatban, nem érek hozzá, a szalag átalakul. Egy lehelet finom, és nagyon vékony fehérarany levelecskék fonódtak egymásba. Mindegyik erezete más és más ásványból volt megformázva, a legkülönösebb színekben. Egy délelőtti próbálkozásom eredménye volt, amit már úgy ítéltem meg, hogy volt olyan minőségű, hogy elajándékozhassak. Természetesen úgy tettem, mint aki semmit nem vett észre.
   - Egyelőre Hiko~dono, utánozza le a mozdulataimat. Ha azt megpróbálja, van egy olyan érzésem, hogy gyorsan rá fog érezni! - mondtam magabiztosan. Kiválóan mozgott, ezt láttam már a korábbiakból is róla. Arról nem is beszélve, hogy nem éles küzdelemre hívtam, csak egy kis közös legyező forgatásra. Ahogy a koto hangja újra felcsendült, valahonnan legmélyebbről, ösztönösen törtek fel belőlem a mozdulatok. Kecsesen, mégis sejthető volt a mögöttük meghúzódó erő, és halálos pontosság. Nem mozogtam gyorsan.  Inkább tűnt katának, de amellett, hogy látványos volt, még az önvédelemnek sem volt elhanyagolható. 
   - Nem mondtam korábban, de gyönyörűen táncolt az előbb! - szólaltam meg, mikor már úgy láttam, magabiztosan mozog velem szemben - Hosszú évek óta nem találkoztam ilyennel! Igazán köszönöm! - a hangomban őszinte elismerés, hála, és a ki nem mondott kíváncsiság csengett. Kíváncsi lettem erre az emberre, de nem támadtam le egyből kérdések özönével.  - Szereti az ünnepeket? Vagy hogy szoktak zajlani? - legalábbis nem túl kényesekkel kezdtem a sort - Manapság még szoktam az emberek egyáltalán ünnepelni? Nem igazán tudom, hogy ebben az évszázadban mik a szokások! - jegyeztem meg halkan.



(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #38 Dátum: 2016. Júl. 10, 21:35:45 »
Itt a róka, hol a macska?

A kicsi tüzecske és róka cica herceg rokonságán csak bőszen vizsgálta a két érintettet. Hol az egyiket, hol a másikat vette tüzetesen szemügyre. Addig a percig nem jutott eszébe, ténylegesen rokonok lennének, míg rá nem vezették. Egyszerűen beugrott emlékei közül egy rajzfilm. Igaz ott a szívéből született a kis hullócsillag démon. Viszont ez az aprócska Kasai chan-ra hallgató lényecske nem úgy festett, mint egy érzésekkel teli szívecske. Nagyon édes volt és láthatóan meg volt a maga bűbájos személyisége, még sem gondolta ilyen kapcsolat állna fent közte és róka cica herceg között. Erről szinte rögtön meg is nyugtatta róka cica herceg, amire hangos helyesléssel hümmentett. Egyet kellett értenie, legalábbis erre a következtetésre jutott maga is. Némileg nevetséges, hogy a felvetés egyik főszereplőjének ad igazat, amikor egyértelműen az ő szava számít perdöntőnek, hiszen saját magáról senki sem tudhatott többet.
- Magam is nemre szavaztam volna. - Tartotta közelebb róka cica herceghez, minél könnyebben hozzáférhessen. - Balesetből? Remélem senkinek sem esett bántódása! – Fészkelődött aggodalmasan. Izgatta fantáziáját, ugyan miféle események láncolata eredményezte születését, ettől még kíváncsiságát legyőzte a nyugtalanság. Általában a balesetek mindig azzal jártak, valaki, ha nem éppen mindenki jókora bibit gyűjtött be. Nem tehettek róla, de sokszor nem éppen ártatlan csínytevések voltak, hanem nagyon komoly fájdalommal jártak. Éppen csak az okozásuk nem volt szándékos, vagyis senkire sem lehetett haragudni miattuk.
- Hogy-hogy mit gondolnék? – Fogta a kicsike kékes-lila színű lángot. Meglehetősen tanácstalan arckifejezéssel pislogott róka cica hercegre, mire céloz, mit kéne vele, vagy velük tennie. Addig vacillált, míg ujjai között szép apránként el nem párolgott a kicsike fény. Hirtelen megijedt valami rosszat tett. Nem ismerte ezeket a lénykéket és azt hitte valami nagy bajt csinált vele. Kétségbe esetten vizsgálta körbe tenyerét, hátha, csak elbújt a pici fényforrás, de nem találta sehol.
- Valami rosszat tettem? – Pislogott hatalmas, szánakozó szemekkel róka cica hercegre. - Ugye nem esett bántódása, csak hazament a többiekhez? – Akármit is jelentsen a kijelentése. Elvégre szent meggyőződése volt, hogy másik világhoz tartoznak, vagyis innen oda kerülnek és ebben segített nekik róka cica herceg. Tényleg szerette volna azt hinni, hogy nem csinált gubancot, egyszerűen otthon van a kicsi lángocska. Ebben a meggyőződésében átmenetileg nem ingatták meg, helyette egy roppant elgondolkodtató kérdést intéztek felé. Oldalra döntött fejjel futotta végig életét. Sem hazudni, sem légből kapottan mesélni nem tervezett, bár, akárhonnan vizsgálta emlékeit, mindig ugyanarra a következtetésre jutott. Rengeteg természetfeletti lénybe botlott már, akár önszántából, akár a másik fél jóvoltából, még sem büszkélkedhetett ehhez hasonló, kellemes élménnyel. Gyerek korában kifejezetten ijesztőek voltak a lények, akik futkorásztak utána. Az évek teltével, azonban megtanult velük együtt élni. Sokkal kevésbé látta őket félelmetesnek. Fokozatosan átalakult a rettegés sajnálattá, miután kezdte felfogni, azok a furcsa lények, abból a sok bánatból és keserűségből születtek, amit életük során elszenvedtek. Átvitt értelemben hibás volt, hiszen ennek a világnak részese, ami annyi fájdalmat okozott nekik. Szörnyen bántotta nem segíthet rajtuk, bár a halálistenek munkáját, épp ezért támogatta. Valóban igaz, megtisztítják a lelket, tehát feloldozzák a bűnei alól akkor teljes szívéből kívánta, minél több megkeseredett, kóborló, vagy épp lidércé vált lelken segítsen.
- Meglehetősen sok érdekes teremtménnyel találkoztam az eddigi Önhöz mérten rövidke életem során, ha nem bántom meg a korára tett célzással. – Mosolyodott el kedvesen. - Többségük az életüktől megkeseredett lélek volt, akik nem találtak megnyugvásra és reményvesztetten pusztítottak a világok között. Nem ítélem el őket, sőt kívánom, hogy a shinigami-k segítségével megtalálják a békességet. Ugyan nem ismerem a világukat, de, amit tesznek helyes és becsülendő. Tiszteletet érdemelnek. Elkeserítő, manapság nem látom, bárki gondolna rájuk, vagy azokra a természetfeletti lényekre, akik vigyáznak ránk. – Sóhajtott fájdalmasan. Sok mindent nem tudott a szomszédos világokról, ahogy a shinigami-król is szűkös ismeretekkel rendelkezett. Változhatott a világuk, rendszerük, felfogásuk, de az eredeti küldetésük csodálatos dolog a szemében, amiről remélte nem felejtkeztek el az idő teltével sem. Szerette volna hinni, tényleg megérdemlik az emberek az életet és haláluk után sem válnak közömbössé egykori társaik iránt.
- A lényeg, hogy kifejezetten Önhöz hasonló lénnyel még nem beszélgettem. Határozottan felemelő élmény! Élvezem, ilyen különleges környezetben lehetek és mindenféle izgalmas dologról értekezhetünk!–
Őszintén rajongott ezért a pár óráért, mert annyi csodálatos dologgal találkozhatott és végre szót válthatott egy különleges lénnyel, aki nem akarta felfalni, vagy éppen arról panaszkodott, milyen szörnyű az élete, segítsen rajta. Határozottan, azaz érzése támadt, mintha egy kedves és teljes értékű idegennel ismerkedne, akinek a személyiségét még nem torzították el az emberi évek. Remélte, még akadnak róka cica herceghez hasonló lények. Titkolatlanul nagyon szívesen megismerkedett volna mindegyikükkel, bár nem lehetett telhetetlen. Beérte ezzel az óriási ajándékkal és engedte sodorja magával az alakuló jó kedv. Lelkesen hívta vendéglátóját táncolni, akinek válaszától elképedten pislogott. Nehezen fért össze fejében a kard és tánc fogalma, de biztos szép lehetett!
- Akkor elmesélné? Milyen érzés kardot táncoltatni, Gintarou heika? – Lelkendezett boldogan, hátha elképzelheti. Nagyon bőszen várakozott, ám hosszas és lebilincselő mesedélután helyett felajánlották, próbálja ki a dolgot. Némi tanácstalansággal nézett le a kezében tartott legyezőkre. Az előbb azt állította, itt nem lehetséges, ettől függetlenül felpiszkálta kíváncsiságát, így csillogó szemekkel bólogatott, mielőtt észbe kapva illedelmesen hajolt meg arca elé tartott legyezővel. Finoman felé tartotta a kezét, hogy elfogadhassa az ajánlatot és sétált vele vissza az önfeledten bohóckodó lények közé. Nagyon elmélyülten próbálta követni a mozdulatait. Teljesen belefelejtkezett, emiatt fel sem tűnt számára a csuklójára varázsolt karkötő. A halk csilingelésre és fényben aranyló színére pillantott csak a kicsike ékszere. Elkerekedő szemekkel vette tüzetesebben szemügyre, majd viszonozta kedvesen a felé intézett mosolyt. Már szörnyen elkényeztették, ennyi ajándékkal, amit meg sem érdemelt, hát még a bóktól, amit kapott. Hirtelen meglepettségében majd nem orra bukott. A benne munkálkodó Hiko, viszont örömmel fogadta a dicséretet és ezt nem volt rest a kedves illető tudtára adni.
- Elkényeztet, Gintarou heika. Ha ennyivel viszonozhatom kedvességét, úgy örömmel megteszem. Rendelkezzen velünk! – Hajolt meg tiszteletteljesen. - Talán egy ember is szolgálhat Önnek meglepetésekkel. – Nem rajongott érte, amikor felmenője önállósította magát, még is minden egyes alkalommal hálás lehetett közbelépéséért. A kellő pillanatban a tökéletes szavakat használta. Irigyelte, ennyire ügyesen bánt a váratlan helyzetekkel és sajnálta, folyton rászorult segítségére.
- Igen, rajongok az ünnepi forgatagért! Imádom a varázsát! Olyankor felvehetem a kedvenc ruhadarabom! – Csillantak fel szemei vidáman. - Önfeledten élvezhetem a színes vásári forgatagot, zenét, finom ételeket! Szeretném, ha ezt a családom is átélhetné! Lenyűgöző dolog, ami kicsikét megszépíti az emberek mindennapjait! Feltölti energiával és segít kikapcsolódni! Elszakít a monoton hétköznapoktól! –
Fordult körbe saját tengelye körül. Ehhez nem hasonlíthatóak az eddigi fesztiválok, amiken részt vett, de azokat is egytől egyik imádta. Akár egyedül, akár társasággal vett rajta részt, rövid időre mindig pihe könnyű érezte magát. Elfelejtkezett a gondjairól, bánatáról, csak rohangászott a standok között és engedte beszippantsa ez a különleges alkalom.
- Tartunk fesztiválokat! Sokkal kevesebbet, de mindig megemlékezünk az istenekről és jó szerencsét kívánunk tőlük. Még nem felejtettük el, mennyi mindent köszönhetünk nekik, bár sokan már csak megszokásból követik a hagyományokat. –
Biggyesztette le szomorkásan száját. Az örökös problémánál rostokolt, de még sem engedhette elrontsák a hangulatot. Túl jól érezte magát!
- Felénk úgy ünneplik, hogy színes lampion sorral díszítik fel az egész környéket, főként az utcákat, ahol a standok vannak! Lehet ott mindenféle finomat venni, játékokat kipróbálni, szerencsét hozó apróságokat venni! Szoktak tartani szabadtéri színház előadásokat és élő zene is van! Mindig az egyik szentélyhez közel tartják, mert az emberek elmennek a kami-hoz köszönetet mondani és áldását kérni! Utána, jöhet a mókázás! Este, pedig mindig van csodaszép tűzijáték! –
Ecsetelte lelkesen a fesztivál részleteit, bár néha kezdtek kétségei lenni, biztosan a modern ünnepségekről áradozik. Megesett összemosódtak az emlékei Hiko-val. Ugyan nem vette mindig észre, csak utólag. Picikét zavarta, néha teljesen elveszett az események láncolatában és azt sem tudta hirtelen kicsoda éppen, vagy mit csinál.
- Önöknél is mindegyik ünnepség ilyen? Gyakran mulatnak? Vannak különleges alkalmak? Találkozott már istennel, Gintarou heika?  Milyenek? Hogy néznek ki? Mit csinálnak? –
Rugózott izgatottan, ahogy egymás után szakadt ki belőle a kérdések. Szörnyen furdalta oldalát a kíváncsiság, mert sosem volt alkalma egyikükkel sem összefutni. Titkon remélte, talán elsétált már mellettük, vagy látta őket távolról. Nagy szívfájdalma volt, annak ellenére ilyen érzékeny volt a természetfeletti jelenlétére, még egyetlen egyszer sem láthatott szentély körül ücsörgő istent. Pedig nagyon bőszen járt el minden évben a közeli, na meg szülővárosa felszentelt helyeire, hátha titkon összefuthat valamelyikükkel.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #39 Dátum: 2016. Júl. 15, 00:44:52 »
Itt a róka, hol a macska?

Hiko~san aggodalmát hihetetlenül édesnek találtam. Ahogy kétségbe zuttyant, csak mert a kitsunebi eltűnt a kezei közül. Mosolyogva ráztam meg a fejem, miközben feltartottam a tenyeremet, több kisebb nagyobb fényecske jelent meg a tenyerem körül, majd a vendégünk fele legyintettem őket. Bohókásan körbe lebegték, itt-ott villogtak kicsit. Mindegyik más színbe parádézott, majd hasonló módon eltűntek, mintha ott sem lettek volna.
   - Ők csalóka kis fények! - magyaráztam végül. -Hozzám tartoznak, és amikor eltűnnek, akkor úgyszintén hozzám térnek vissza! Szóval nem, nem esik bajuk!  - ez kicsit fura megfogalmazása volt a lényegnek, de annyira nem állt távol a valóságtól. És úgy sejtettem, hogy ezzel talán őt is meg tudom nyugtatni.
Kíváncsian füleltem, ugyan miféle alakokkal találkozott eddigi élete során. A koromra tett megjegyzésére csak sumákmód elvigyorodtam. Ha megnézzük, hogy az emlékeim szerint mennyit is éltem, akkor még egészen biztos, hogy a nagyszülei, de lehet, hogy még a szépszülei se léteztek. De ha már csak az én koromat vettük, amit Aikawa Chiyo~ként éltem le, már akkor is jó pár generációval vénebb voltam nála. Így aztán, lévén csak az igazságra tapintott rá, nem gabalyodtam bele holmi megsértődésekbe.  Inkább csendesen mosolyogtam azon, milyen elismeréssel illette a shinigami fajt.  Nem akartam elrontani a kedvét, ahogy nem is illett ebbe a környezetbe, holmi vészjósló, netalán sötét témák emlegetése. Így hagytam, hogy elússzon az éterbe a bennem élő ellenszenv, hisz az éremnek mindig legalább három oldala van, még ha balgán kettőnek is hiszik az emberek.
Bölcs döntés volt, utólag is úgy láttam. Olyan lelkesen táncolt, legyezővel, vagy anélkül, igazán kár lett volna kihagyni ezt a részt!  Az őszinte véleményemre adott válaszára mosolyogva hajoltam meg fele.
   - A kardtáncoltatás… - neveletlenség lett volna nem válaszolnom - Olyan, mint mikor legyezővel táncol valaki.  Egy fegyver, amivel bármikor ki tud a forgatója oltani egy másik életet.  - az arcomon nem látszódott semmiféle érzelem. Egyszerűen tényekről beszéltem. - Ám mint olyan, egy fegyver sem jó, vagy gonosz. A forgatón múlik minden. Jó esetben tényleg olyan, mint a tánc. Nem az az elsődleges cél, hogy legyőzzük a velünk szemben állót! - Odasétált mellém Rin~chan, majd engedelmesen nodachi~vá alakult a kezembe.  A korábban tánctérré alakult terület kiürült. Mindenki lelkesen vigyorgott a bajsza alatt, ahogy visszasétáltak a szakécskájuk mellé. Hiko~dono~t Shiro~chan és Kuro~chan kísérték tisztes távolságra, kedvesen elmagyarázva neki, hogy miért is jobb, ha onnan néznek. Persze mind a ketten youkai formájukban leledzettek.  - Valójában az a cél, hogy önmagunkat legyőzzük! - kihúztam a kardot, és suhintottam vele a levegőben.  Nem kellett erőlködnöm, hogy eggyé válljak a fegyveremmel. Onnan pedig már gyerekjáték volt. Kecsesen lépdeltem, suhintottam. Alapjáraton tánchoz hasonlított a harcstílusom, ezt mutattam most csupán be. Nem sokáig tartott az egész, nekem csak pár pillanatig tartott, ám a közben felcsendülő koto muzsika tökéletes aláfestésnek bizonyult.  Mosolyogva rápillantottam a vendégemre, miközben visszatoltam a hüvelybe a méretes kardot. Rin~chan hasonló mosollyal jelent meg, a kacsómat fogva.  Nyugodt szívvel sétáltam vissza a helyünkhöz, Hiko~san mellé.  Elégedetten biccentettem, hogy addig is vele voltak a fiúk, míg én alkottam. Közben a helyemet újfent elfoglalták a bolondozó szörnyecskék.  Mosolyogva hallgattam a történetét, hogy most milyen fesztiválok, vagy ünnepek szoktak lenni. A lampionok említésére intettem egyet, mire körülöttünk is megjelent jó pár, a levegőben úszva. Csupán csak illúzió volt valamennyi, ám a fény, amit ontottak magukból, valóságosnak hatott.
   -Ezek szerint kedveli a hangulatát ezeknek? - érdeklődtem le. Ha ettől még jobban érzi magát, igazán szívesen alkottam ilyen apró csalfaságokat.  A következő kérdés özönre, amivel le lettem támadva, már igazán nem tudtam egy mondatban, vagy intéssel válaszolni. Szóval hagytam, hogy egy hozzánk telepedett apróság nektárt töltsön valamennyiünknek, majd igyekeztem sorra venni a kérdés özönt. Nem mintha panaszkodni akartam volna miatta. Sokkal inkább éreztem kedvesnek, hogy ennyire kíváncsi.
   - Nos, nálunk sem minden ünnep egyforma. Évszakokhoz, a természethez kötött a legtöbb látványra is. A színi világ, az időpont, hogy a Hold, vagy inkább a Nap, netalán a Tűz legyen a domináns, vagy élvezzük a tökéletes sötétet.  - éjjel is láttunk jól. Az youkai lét előnye. - emberi viszonylatba, úgy sejtem sűrűn találunk okot az ünneplésre, és nem kenyerünk kihagyni egyiket sem. Az istenek… - elővettem a maszkom, majd a kacsóijába pakoltam - találkozni találkoztam már kamival. Az egyikükkel mondhatni egy fedél alatt is élek! - egészen pontosan az oltára alatt volt a lakrészem.  - De mint én is, a kamik nagy része is alakváltó, sőt! Nem csak a saját alakjukat formálják! - mosolyodtam el, ahogy elővettem egy korábban elpakolt falevelet, amiből egy pillanat alatt egy kis macska szobrocska lett. A szobrocska a tenyeremen pihent, ahogy elé tartottam. Amennyibe elvette a tenyeremről, visszaváltozott levelecskévé.  - Szóval, sose tudhatja, hogy mikor is fut össze egy álruhás kamival. - picit lehalkítottam a hangom, ahogy folytattam - Alapjáraton a kamik egy különös világban élnek, velünk egyetemben. Mármint, mindenki a saját templomában szokott elég sokat lenni, vagy épp templomaiban, de van az évnek egy pár napja, amikor haza mennek! Olyankor van az én testvéreimnek nagy szerepe! - mosolyogtam. - Az inari rókák ugyanis olyankor tartják a frontot arra az időre, míg a kamik nincsenek a szentélyükben. Vagy épp másik szentélyben vannak. Egy kaminak sok megjelenési formája, de még több temploma lehet! - próbáltam magyarázni, miért is lehet olyan ritkán elcsípni Inari~sant otthon. És miért is fontos hogy Gintaro és Kinjirou is ott legyenek mindig.  Hirtelen csibészesen elmosolyodtam - Ezért se lehet soha tudni Hiko~dono, hogy épp egy kamival találkozott az ember, vagy sem! – reméltem, hogy nem kavartam nagyon bele. De innen már kíváncsi voltam. Szóval rákérdeztem.
   - Hiko~dono tartozik valamelyik kamihoz? - döntöttem picit kíváncsian oldalra a buksim. Nem volt nagy kérdés, hogy én hova is tartozok. Természetesen Inari~sanhoz.  - manapság már úgy tudom, hogy nem klánokban élnek az emberek. Legalábbis ilyenféle értesüléseim vannak, ami mivel nem élet az emberek között, nem feltétlen helytállóak.  De ha nem klánok alapján, akkor honnan lehet tudni, hogy ki melyik kamihoz tartozik? - kíváncsiskodtam. A férfi válaszát, hisz ember volt, úgy gondoltam, hogy hitelesnek könyvelhetem el!



(click to show/hide)

Karakterlap

Shinozaki Amine

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
14 600 / 15 000

Hozzászólások: 63

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 17 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #40 Dátum: 2016. Júl. 18, 15:15:41 »
Elviselni, vagy nem viselni?

Végső soron annyira nem is volt nehéz ezeket a lidérceket elintézni. Rizikósnak rizikós volt, de nehéz nem kimondottan, és így, hogy még segítségem is akadt, egész gyorsan ment. Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész az én hibám. Nem akartam, és igazság szerint kedvem sem volt nagyon a minimálisnál több erőbefektetést eszközölni a harcba, ha nem szükséges, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ennyien lesznek végül. Nem vagyok még valami jó az érzékelésükben, hirtelen ezért is nem vagyok biztos abban, hogy valóban ennyi volt, és nem-e kószál még egy-kettő a közelben. Nem, ha lenne ezeken kívül, és a lány érezné, biztosan szólna, legalábbis remélem…
- Szeretem a saját teljesítményem kritizálni. – vonom meg a vállam. Ne nézzek csalódottan… Hogyne néznék, mikor végül csak segítséggel sikerült elintéznem ezeket. Persze, még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egyedül is megoldottam volna valahogy, de ez már teljesen lényegtelen. De végül teljesül a vöröske kérése, mert elég gyorsan lelohasztja ezt az előbbi arckifejezésem a soron következő kioktatással. Felé fordulva némiképp homlokráncolva figyelem.
- Nem vettem észre a többi lidérc jelenlétét. – vakkantom neki oda, nem kifogásként, hanem válaszképpen. Ezt akár hibának fel lehet fogni, akár annak, hogy még nem vagyok eléggé képzett, engem aztán nem érdekel. Az első hibám, hogy nem vettem észre, a második, hogy nem voltam eléggé figyelmes és körültekintő, a harmadik pedig, hogy ma felébredtem.
Már csak unott fejjel hallgatom végig a tudálékos helyzetelemzés maradékát. A következtetése elgondolkodtató, közben folyton próbálom a lehető legkülönfélébb forgatókönyvekkel lepörgetni, hogy mi lett volna, ha nem téved ide.
- Van pajzsom. – reagálom le egyszerűen, egy majdnem két méter magas, másfél méter széles vízfalat emelve magam elé, demonstrációképpen.  – És fegyvereim is. – a vízfal darabokra vált, és több tucat éles víztövis nézett a lánnyal farkasszemet, mielőtt az egész a földre zúdult volna a lábam elé. Nem azt akartam most ezzel bizonyítani, hogy márpedig én sértetlenül elintéztem volna magam is, mert a harapással kapcsolatos szösszenete nagyon is lehetségesnek tűnt, egyszerűen csak annyit, hogy amíg a lány nem ismeri a kardom képességeit, és nem látott még tényleg komolyan harcolni, addig nem muszáj arról órát tartania, hogy hogyan is végeztem volna ezt be egyedül.
- Akkor engem se, rendben? – ami azt illeti ez felettébb zavaró a számomra. Ő már biztos jobban hozzászokott, de én egyrészt nem is szeretem, másrészt igen kevés alkalomban volt eddig részem, mikor magáztak. Fura. Nem is tudom, most miért kezdtem el magázni őt. Valahogy jött magától, talán valahol mélyen hálából vagy tiszteletből, hogy segít, nem tudom. Akkor ott a küldetésen csak egy ugyanolyan tisztet láttam, mint amilyen én is vagyok, egy még szintén újoncot, aki folyton beleköt a feljebbvalói szavaiba, és kijavítja azokat. Ez módfelett irritált, és ez a véleményem még mindig nem változott. Ahogy az ő tudálékos modora sem, látszólag.
Amíg ő a táskájáért indul vissza, én az épületek felé nézek el, elgondolkozva. Akkor ezek szerint ennyi volt, ha nincs több lidérc, akár indulhatok is lassan vissza. Nem mintha ott sokáig nyugtom lenne…
Kérdőn hümmentve fordulok vissza a lány felé, mikor az belekezd a mondatába. Valahogy ennél értelmesebb kérdésre számítottam, de mindegy. Végül is jogos, hogy még mindig itt álldogálok.
- Nem, ha nincs több lidérc, akkor én végeztem is. – ha utólag kiderül, hogy még van egy valahol elkóborolva, akkor intézze el azt valamelyik oda kijelölt shinigami, nekem ennyi bőven elég volt mára, a hócipőm is tele van ezekkel a dögökkel. Egy-két lidércről volt szó, nem pedig öt-hatról. Már így is túlteljesítettem.
- És te? Hogy kerülsz ide? – egyértelmű, hogy civilben van, és az is, hogy megérezhette a lidércek jelenlétét, azért jött ide, én inkább arra lennék kicsit kíváncsi, hogy miért jött az emberek világába.

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #41 Dátum: 2016. Aug. 01, 21:01:04 »
Itt a róka, hol a macska?!

Némi megnyugvásra lelt róka cica herceg szavaiban, hogy nem esik bántódásuk a kicsike, színes tüzecskéknek. Határozottan jobban érezte magát nem szárad lelkén az elpusztításuk, egyszerűen hazatértek. Ez nagyon szépen csilingelt fülében, illetve ügyesen elültette benne a kis bogarat, vajon merre lehet az otthonuk. Hol lehet az a világ, ahonnan róka cica herceg érkezett? Oda valósiak a kicsi tüzecskék, meg a többi mulatozó is, esetleg teljesen máshonnan jöttek, vagy sok-sok különböző világból sereglettek ide? Lehet ez egy hatalmas találkozó a különböző univerzumokban élő lényeknek? Azért, ilyen boldogok, mert végre ténylegesen láthatják egymást?
Az alakuló kérdés zuhatagot róka cica herceg fojtotta belé, átmenetileg. Csodaszép, bár meglehetősen veszélyes táncot mutatott be. Nem kifejezetten értett sem a fegyverekhez, sem azok lelkéhez. Általában magára volt a legveszélyesebb, ha éles tárgyat adtak a kezébe, emiatt tökéletesen nem értette, miről beszél róka cica herceg, de a mozdulataiban látta a kecsességet, erőt és határozottságot. Nagyon ügyesen forgatta gyönyörű cicát! Legszívesebben megtapsolta volna az előadását, de a mellé keveredő két aranyos lény teljesen összekuszálta gondolatait. Egyik pillanatban még ámuldozott róka cica hercegen, következőben már olvadozott az édes szárnyacskás madárkán, aztán teljesen más vidékekre kavarodott a nagyon vörös és ismerősen robusztus méretű oni láttán. Rögtön hasonló méretű és ijesztőnek látszódó tudósok ugrabugráltak a fejében, amin idétlen mosollyal mélázott el. Mire észbe kapott már kissé szórakozottan révedt az élénk színű szellemecskére. Persze, hamar kapcsolt, ami azzal járt már pillanatokon belül csillogó szemekkel fürkészte a szavacskáit.
- Meg szabad fogni? – Pislogott kérlelően a magas férfire, aki enyhén lehajolt, hogy pipiskedve elérhesse a fején díszelgő szarvakat. Óvatosan érintette meg és örömködött, milyen érdekes dolog. Le sem tagadhatta, mennyire elnyerte a tetszését. Ennyivel, mondjuk nem elégedhetett meg, hiszen a fekete tollas szellemecske is felpitiszkálta kíváncsiságát. Alig örömködte ki a vörös óriás körbe ugrálásával magát, már rögtön ostrom alá vette, had nézhesse meg közelebbről a szárnyait.
- Ez nagyon szép! Tud is vele repülni? –
Lebegték körbe színes virágocskák. Kifejezetten boldoggá tette új keletű felfedezése, bár a társaságukba érkező róka cica hercegről sem felejtkezett el. Feltöltődött duracell nyusziként pattogott előtte, mintha ő nem látná, amit ő és fogalma se lenne arról, mit talál ennyire varázslatosnak, meg különlegesnek.
- Annyira gyönyörűek, Gintarou heika! – Pillantott körbe gyorsan, hogy korrigálhasson kijelentésén. - Mindenki az! Csodálatosak vagytok! Ez valami hihetetlen élmény! Köszönöm, hogy itt lehetek! –
Magyarázott forgás közben széles mosollyal az összes mulatozáson résztvevőnek célozva szavait. Ténylegesen így érezte! Egytől egyik tündériek voltak! Közvetlenek, vidámak és áradt belőlük a végtelen jó kedv! Leírni sem tudta, mennyire régen nem érezte ennyire könnyednek, felszabadultnak magát.
Hatalmas sóhajjal fogta vissza a benne munkálkodó érzéseket, ne zúdítson a jelenlévőkre hosszas beszédet, milyen hálás nekik ezért a pár órácskáért. Tagadhatatlanul élete egyik legszebb estéjét tölthette velük, pontosabban köszönhette nekik, hiszen nem tett egyebet, mint élvezte a nyüzsgést, különleges hangulatot, ami körbelengte őket. Még sosem volt része hasonlóban, de teljesen levette lábáról! Ahogy a társalgást is imádta róka cica herceggel! Annyira más volt, mint az általa ismert emberek, de még sem találta idegennek. Mesés volt minden tekintetben, ettől még nem nem hatott rá ijesztően, vagy kínosan. Határozottan érdekesnek találta minden szavát, vagy mutatványát, amit egyetlen levelecskével képes volt bemutatni az orra előtt.
- Azt hiszem már tökéletesen lebuktattam magam! – Telepedett le mellé a pokrócra. Elvette a neki hozott nektárt, amibe csendesen kortyolt volna bele, ugyanis elfelejtkezett az ivásról, annyira elveszett róka cica herceg szavaiban. Szinte megbabonázottan hallgatta, milyen sok ünnepséget tartanak. Nem beszélve arról, amikor kitért az istenek kilétére, na meg ügyes álcázó képességére. Majd kiejtette kezéből a csészét, úgy elmélázott a felvetésen, vajon hány isten mellett sétálhatott el. Bőszen kutakodott emlékei között, lehetett bármi, amiről felismerhette volna őket? Kinézetük, kisugárzásuk, lélekenergiájuk, valami szokatlan tárgy? Rendíthetetlenül pörgette életét, hátha talál egyetlen alkalmat, amire azt merné mondani összefutott egy istennel!
- Miért rejtőzködnek? – Csúszott ki száján a buta kérdés. - Mi az oka nem mutatkoznak előttünk? –
Kissé tartott a választól, hiszen sejtette benne lehet az emberek önző természete. Nem lepődött volna meg, ha saját védelmükben tennék, mert így elkerülhetik a kapzsi halandókat és békében élhetnek.
- Merre van az otthonuk? – Billentette oldalra kíváncsian fejét. - Milyen az a világ? Mindenki ugyanonnan, vagy különböző világból pottyant ide? – Nézett végig a színes társaságon. - Bárki átmehet a világukba, Gintarou heika? Nem haragudnának meg a kami-k, ha innen valaki belépne a birodalmukba? –
Nem lepődött volna meg azon a válaszon, hogy a kéretlen betolakodókat szépen kiteszik a világból, ne bontsák a világ rendjét. Elvégre ez lenne a teljesen normális lépés, ha valaki védeni szeretné saját otthona nyugalmát. Nem kergetett illúziókat, hogy mindenki baráti szándékkal masírozna át! Attól, hogy most vendégszeretőek, még nem feltétlen kell annak lenniük a kéretlen látogatókkal szemben. Ennyire önzetlen módon viselkednének, már régen kihasználták volna a kedvességüket.
Bölcselkedéséből hirtelen zökkentette ki róka cica herceg a felé intézett kérdésével. Pillanatokig bambán meredt rá, mire szöget ütött fejében, talán nem ártana válaszolni, vagy legalább becsukni tátva maradt száját. Bele se mert gondolni, vajon mióta nézhetett ki a fejéből, ilyen hihetetlen értelmesen.
- Oh, az én istenem a messzi északról figyel engem. – Pillantott az égtáj irányába enyhe szórakozottsággal. - Abban a kegyben részesült a családom már hosszú generációk óta, hogy két csodálatos skandináv istennő óvja lépteink. –
Arra nem tért ki, ugyan miért teszi ezt a két érintett fél, vagy milyen célja lehet a családjával. Tekintettel arra, hogy testközelből ismerte a kami-kat, illetve a világukhoz tartozott, biztosan lehetett elképzelése róka cica hercegnek arról, egyáltalán nem a két szép szeméért vigyáznak rá, ráadásul nem is egyetlen isten. Bár, ha bele szeretne bonyolódni a rangokba, akkor valóban ez a helyzet, hiszen a nornák nem tartoztak közéjük. Skuld pedig egyenesen valkűr volt, így nehéz lett volna nyilatkoznia a titulusáról. Többet nem is akart említeni, hanem rábízta beszélgető partnerére mire lenne kíváncsi a szigeten szokatlanul csengő istenekkel kapcsolatosan.
- Származás alapján! Az egykori klánok leszármazottai kincsként őrzik a családfájukat és tisztelik az egykori ősökhöz tartozó kami-kat, vagy éppen azokat, akiktől származtatják magukat.- Emelte fel bölcsen mutatóujját. - Manapság leginkább az aprócska címerek, vagy nevek árulkodhatnak arról, melyik klánhoz tartozhatott a család. Sok vezetéknévben még ma is ott az utalás a származásukra és vannak, akik büszkén viselik az egykori házuk címerét ünnepnapokon. Mások pedig elszegődtek miko-nak, vagy szerzetesnek, hogy így szolgálhassák családjuk védelmezőjét. –
Jelentette ki büszkén, hiszen ezt csodálatos dolognak és követendő példának tartotta. Az embereknek nem lenne szabad elfelejtkezniük a gyökereikről. Arról honnan származnak és mit tettek az őseik! Saját részéről nagyra értékeli mind a két családját. Ugyanannyira fontosak számára japán felmenői, mint a nyakába pottyant észak-európai hölgyemény, aki immáron visszatérő vendégét képezi leélt életeinek.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Kapitány

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #42 Dátum: 2016. Aug. 06, 15:12:31 »
Itt a róka, hol a macska?

- Igazán zavarba hoz minket a meg nem érdemelt dicséretével Hiko~dono! - hajoltam meg irányába mosolyogva. Titkolatlanul jól esett, hogy így nyilatkozott a társaimról, és a barátaimról. Ezek után is olyan lelkesedéssel hallgatta, ami meglepő, és mindenképp jó érzés volt.
   - Ezzel is vigyáznak az emberekre! - válaszoltam a kérdésére. - Arról nem is beszélve, hogy így könnyebben meg is próbálhatják őket! Ki ne viselkedne jól, ha tudná, hogy egy kami környezetében van épp? - kérdeztem csendesen mosolyogva. - Így is van, aki láthat többet, és rengetegen vannak, akik semmit nem látnak. Ahogy most Ön is Hiko~dono! Lát minket, holott nem erről a világról valók vagyunk. - Parányit meghajoltam. - A kérdése, talán még az előző kérdés folytatása.  Valamennyien nem erről a világról valók vagyunk. Vannak, akik itt születtek, mondhatni átlagos tárgyakból, élőlényekből, vagy akár emberekből. És valami csoda folytán ezzé váltak. Sokat megéltek, vagy épp olyanokat cselekedtek, netalán különlegeséggel jöttek a világra. De van egy másik világ. - elgondolkodtam egy kicsit, hogy hogyan is magyarázzam el. - A kamik, és a természeten túliak nagyrészének a lakhelye. Nem a shinigamik otthona, az a túlvilág. Ez más. Ide a magunk fajták tartoznak. Hasonlít erre a világra, mégis teljesen különböző. - nem volt könnyű leírni, hogy milyen is volt - Ha valaki először oda kerül, akkor az az érzése, hogy meglepően, és különösen sok benne a víz. A közös helyek, amiket a kamik közösen használnak, ilyen vízre épült cölöp város szerűségek. Itt tudnak úgy találkozni egymással, hogy ne sértsék meg egymás területét. Hisz vannak olyan kamik, amik ellentétes erőket képviselnek. Itt véletlenül sem ártanak egymásnak. - magyaráztam - De például teljesen elfogadott látvány ott a levegőben úszó szekér, vagy hajó. Voltam már olyan fesztiválon - Kuzunoha mindenképp, bár már egyszer volt szerencsém nekem is elkísérni Inari~t egy útjára. - ami konkrétan, egy levegőben úszó hajósoron volt megrendezve! De ettől függetlenül annyi, és olyan sok féle hely van ott, ahány kami csak létezik. Kisebb-nagyobb területek, a kami „nagyságától” függően. És hihetetlenül tudnak egymástól különbözni ezek a helyek. Mind valamilyen módon tükrözik az istenségük személyiségét, erejét. - mosolyodtam el. A következő kérdése tüneményes lelkesedésről tett tanúbizonyságot. - Vannak átjárók, és átfedések a két világ között! - bólintottam - Mi magunk is ezeket a helyeket használjuk. Kapuk, vagy egy-egy testvéremnek köszönhetően olyan területek, amik mind a két világhoz tartoznak.  Amik még itt vannak a földön, de már ahhoz a világhoz is tartoznak! Az emberek leginkább ezekre a helyekre tud elmenni, bár maguktól ide se, csak ha egy, ahhoz a világhoz tartozó személy átviszi őket. Nem csak a bejutás miatt fontos ez, de a youkai~k között nem egy emberevő is létezik. Például az az oni, akit az előbb olyan lelkesen megcsodált, nos ő sem kivétel ez alól. Bár nem kell aggódnia, hisz velem van itt, szóval senki, még csak véletlenül sem fog Önre mancsot emelni. Annak a fényében pedig, hogy milyen kedvesen viseltetett irányunkban, szerintem már személyem nélkül sem vetemednének ilyesmire! - hajtottam fejet a tiszteletem és az őszinteségem jeleként. - ettől függetlenül nem szabad ezt sem figyelmen kívül hagyni. A kamik mellett a youkai~k is jelen vannak, és ők bizony veszélyesek lehetnek.  Mind a ketten a félelemből élünk. A kamikat félik az emberek. Ez a tiszteletben és a szeretetben nyilvánul meg. Tőlünk pedig félnek. Ez a rettegésben jelenik meg.- Az alapja mind a kettőnek a félelem. Csak másképp felhasználva. Persze ezt már nem erőltettem a továbbiakban.  Így is épp elég infomációval terheltem. - Mondjuk ezzel már kicsit el is tértem a tárgytól. A lényeg, hogy ezekre a helyekre el lehet jutni. Ténylegesen a kamik világába már nem hallottam olyanról, hogy emberi lény eljutott volna. Ezért is építettek annyi szentélyt, oltárt, hogy közvetetten mégis tudjanak a kamikkal kommunikálni.  Viszont ki tudja. Mindig van egy első eset…  lehet ezzel kapcsolatban is lesz egyszer. - intettem egyet a kezemmel, mint egy nyomatékosítva ezzel, hogy semmi sincs a jövővel kapcsolatban kőbe vésve. 
A kíváncsiságomra kapott válaszra csak megértően bólintottam.
   - A skandinávok… - voltak halvány emlékeim sok helyről. Mae~chan egy időbe aktívan vándorolt, sok más pantheonnal találkozott.  - Az ottani rokonaim igazán különleges kitsunebi~vel szokták szórakoztatni az embereket…  emlékszem még rájuk - kinyitottam a tenyerem, ami felett aprócska változatban a sarki fények jelentek meg.  - Azon a vidéken, ők így irányítják azt a tüzet, amit mi itt gömböcökként szoktunk megidézni! - tettem hozzá csendesen. Mae~chan egyszer abban a szerencsébe pottyant bele, hogy részt vehetett az Aurora megidézésében. Bár akkor még nem így hívták. Emlékei szerint nem kevés róka vett részt az eseményen.  - Akkor ezek szerint jó messze keveredett el az otthonától a családja. - tettem hozzá, szinte az orrom alatt. Rajta már látszódott, hogy itt született, úgy sejtettem, hogy már nem az első generáció lehet, aki errefele látta meg a napvilágot.  Nem kérdezgettem többet a saját kapcsolatáról a különös is ezen a vidéken idegen pantheonnal. Úgy sejtettem, mindenkinek vannak, vagy lehetnek olyan titkai, amiket nem akar megosztani másokkal. Szóval nem erőltettem.
Inkább kíváncsian hallgattam, hogy manapság hogy működnek a családok, és a kamik kapcsolata. Nem volt nagyon másképp, mint az én időmben. Úgy tűnt, ebben hagyományőrzők voltak az emberek.
Ekkor egy kósza gondolat villant az elmémben. Igaz, ezzel nem kötöttem volna egy kamihoz sem a férfit, ettől függetlenül talán egy kicsi védelmet? Vagy inkább mégis egy kis kötődést kapott volna ehhez a világhoz, ami szemmel láthatóan megnyerte a tetszését. Suza~chan a vállamról elreppent  a tisztás másik végén iszogató társaság fele. A tűzlabdák épp hunyorogtak egyet, így nem látszódott, hogy egy kis fémből készült, láncra fűzött gömböcskét vitt a csőrében. A tér másik végén egy tűzyoukai egy Tsurubebi iszogatott a maga módján. Hozzá küldtem a kis gömböcskét, hogy bájolja meg. Nem kérdezte, hogy mire kell, mikor megtette. Addig is csendben, a halk zenét élvezve iszogattam a vendégem mellett. Nem csak a társalgásunk élveztem, de a csendet is, ami néha egy-egy rövid időre körénk telepedett. Volt valami elgondolkoztató bennük. Arra nyitottam ki újfent a szemem, hogy Suza~chan karmocskái a vállamba mélyedtek. Észrevétlen ejtette a tenyerembe a szerzeményét. Tsurubebi elintézte, hogy a fém gömböcskébe már bármilyen tűz eléljen, mindenféle táplálás nélkül.
   - Hiko~dono - törtem meg a csendet, és nyújtottam ki elé a tenyerem. - Ezt a kis lángocskát kifejezetten megérintette Hiko~dono kedvessége, szóval önhöz kívánkozott. A kérdés már csak az, hogy hajlandó ~e meghallgatni a tüzecske kissé talán önző, de mindenképp őszinte óhaját. - kérdeztem rá, miközben a korábban megbűvölt gömböcskét elé tartottam, és a kitsunebi egy aprócska intésemre bele is bújt. Mintha felfújta volna magát, egy villanással alkalmazkodott a hirtelen megváltozott állapotokhoz. Úgy tűnt, egy pillanatra elszenderedett, hisz most már nem én, a kalitka tartotta életben, majd kíváncsian kibújt belőle, tétován az ember felé lebegve.
Egy rejtélyes mosollyal vártam a válaszát. Addig nem is kortyoltam bele a szakémba, míg nem bólintott, vagy rázta meg a fejét.  - Ez a gömb… - emeltem meg a korábbi munkám - az otthonaként szolgál, ha netalán magához fogadja. Amint mondtam, hogy ők a lényem részei, ezért tűnnek el, így ebbe a gömbbe fogja magát jól érezni, és feltöltődni, mintha csak hozzám térne vissza. Szóval fájdalmat nem okozunk neki ezzel, sőt. Csak annyi az igénye, hogy szeressék az új otthonában. Napi egy szeretgetés mindenképp szükséges! - tettem hozzá. Ez a része már nem volt igaz, de attól még jól esett mondanom. -Ha kap egy kis energiát, annak egészen biztosan örülni fog, de ha nem, akkor sem esik baja tőle. A kalitkán belül fel tud töltődni! - magyaráztam el, nehogy az legyen a visszautasítás oka, hogy nem akar neki bajt. Arról már mélyen hallgattam, hogy a kis tüzecském, bármikor megtalálom, és ha ténylegesen baj fenyegetné, akár még azt is megérezhetem. Ez már csak az én titkom volt.

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 06, 15:19:29 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Ember

*

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #43 Dátum: 2016. Szept. 10, 23:55:28 »
Itt a róka, hol a macska?

Hihetetlen érdekesnek találta, amiket róka cica herceg mesélt a kami-k világáról. Hallott már ezekről gyerekként az iskolában, illetve olvasgatott róluk könyvekben, de szégyenszemre, nem különösebben merült el saját népe hiedelem világában. Kis korában rettegett minden szellemtől, áttetsző, lebegő lénytől. A szülei azzal biztatták idővel elmúlik. Emlékszik édesanyja próbálta először megértetni vele, nem mindegyikük rossz, csak próbálnak vele beszélgetni, ami lehet ijesztőnek látszik elsőre, de próbáljon elvonatkoztatni attól, hogy néznek ki, vagy milyen hangot adnak ki. Tett jó néhány kísérletet, aminek az lett a vége egyre több és több furcsa lény gyűlt köré. Ennek hála, pedig jöttek velük a rémisztő lidércek is. Nem egyszer futott haza sírva, vagy rohadt át halálra rémülve szüleihez az éjszaka közepén, mert szobáját szó szerint megszállás alá vették.
Akkoriban nem értette édesapja, hogy lehetett képes arra, bement és elűzte az összeset. Kicsiként úgy hitte, csak ő lehet ilyen erős és ügyes. Persze nem mondtak róla neki semmi konkrétumot. Édesanyja mindig nyugtatgatta, hogy nincs baj, mert az apukája mindig elkergeti a gonosz szellemeket a szobájából. Hitt ebben, mégse mert egyedül aludni. Mindig átmászott Ricchan-hoz, később pedig ott aludt a szüleinél. Édesapja néha morgolódott, álljon végre a sarkára, hiszen elég nagy már szembe nézhessen velük. Tudta, hogy igaza van, de képtelen volt bántani azokat a furcsa lényeket. Részvétet érzett az irányukba és a késztetést segítsen nekik békére találni. Egyszerűen nem tudta, hogyan segíthetne rajtuk, miközben azok a lények teljesen ráakaszkodtak. Egyre csak gügyögtek, hörögtek, sipítoztak, magyaráztak, rángatták, ami borzasztóan megijesztette.
- Sokkal szebben hangzik, mint az a világ, amit én megismertem. Gyerekként elég sok lélekkel, szellemmel és lidérccel futottam össze. Talán még Önök közül is akadtak néhánya. Akkoriban túl rémült voltam, különbséget tegyek jó, rossz, youkai, lidérc, bármi között. Emiatt tartottam a szellemvilágtól és igazán tudni se szerettem volna a létezéséről. Örülök, hogy ennyi év után kellemesen csalódhattam! –
Hajolt meg hálája jeléül róka cica herceg előtt. Ténylegesen, már évek óta rádöbbent semmi sem fekete, vagy fehér. Rengeteg csodaszép árnyalat létezik a két véglet között. Megtanulta sose ítéljen elsőre, hallomásból, esetleg rossz tapasztalatai alapján. Ha nem ad esélyt arra, hogy változtassanak a benne keletkező első, második, sokadik benyomásán, számtalan lehetőségtől fosztja meg magát, ahol értékes és különleges személyekkel ismerkedhetett volna össze. Nyitott szemmel és szívvel kell járnia. Ahogy édesapja mondta, meg kell tanulnia egyedül boldogulni.
- Shinjirou san? – Pillantott oldalra a békésen italozó szarvacskás óriás irányába. - Miért kéne rosszat feltételeznem róla, míg nem tesz ellenem semmit? Shinjirou san nagyon udvarias volt velem! Igazán remek oni! – Mosolygott kedvesen a sake-t szürcsölő vörös óriásra. - A szüleim azt tanították, lehet valami veszélyes, de míg nem árt nekem nem szabad ítélkeznem. Amúgy sem éreztem Shinjirou san felől fenyegetést, ahogy a jelen tartózkodók közül sem tapasztaltam, bárki az életemre kívánna törni. Teljes mértékig biztonságban érzem magam, Gintarou heika. –
Bólintott nagyon bőszen. A teljes igazságot mondta. Valóban elvarázsolta a tóparti fesztivál hangulata, de érzékei tökéletesen működtek. Kivéve, ha nem került bűbáj hatása alá. Abban az esetben már úgy sem tehetne semmit. Viszont, hirtelen eszébe jutott valami. Nem teljesen kapcsolódott a beszélgetéshez bár a vörös színről nagyon könnyen ugrándoztak gondolatai külföldi tudósok irányzékába.
- Tudja, ismerek egy nagyon morcos és veszélyes cicát. Talán olyasmi lehet, mint Rin san, de a remek körülírásomra, csak kinevetett, úgyhogy azt hiszem, valamilyen másféle cica lehet. Önnek lenne ötlete, vagyis, milyen cica…szerű lények vannak? – Kutakodott gondolataiban mit mondhatna, ami segítség lehet. - Nem japán! Nagyon magas, mint Shinjirou san! És, neki is vörös a haja, de egészen sörényszerűen dús! A szemei pedig váltakoznak a zöld és kék árnyalat között, éppen mikor cica. –
Nagyon lelkesen magyarázott, hátha valamelyik elhintett tulajdonság segítségére lehet. Valamiért arra már nem szeretett volna feltétlen kitérni mi az illető neve, vagy éppen honnan származik. Ennyire nem szerette volna kiadni vörös tudóst. Egyelőre megelégedett annyival, hogy közelebb kerülhet a lehetséges megoldáshoz. Szörnyen furdalta oldalát a kíváncsiság, vajon miféle morgós cica lehetett pontosan.
Még néhány percig elmerengett a dolgon, míg róka cica herceg ki nem zökkentette a skandinávok hírhedt szórakozottságának felemlegetésével. Kedvesen elmosolyodott megjegyzésére, milyen történettel hitegették az embereket. Valóban igaz, hogy akadtak elképzelések arról, igazából a sarki fényt egy túlságosan messzire csatangoló sarki róka farkincájának köszönhették, ám ő ismert Skuld és Ewy által egy másik történetet is. Kicsit talán mindegyik változatot magába foglalta, amikre manapság lehet bukkanni.
- Tán a rokona, Gintarou heika? – Tartotta szája elé az összecsukott legyezőt, mintha bizalmasan tenné fel kérdését, véletlen se hozza kényelmetlen helyzetbe. A kicsiny fa takarásából nevette el magát, mielőtt szétnyitotta a számtalan színben pompázó legyezőt. Úgy tartotta mellkasa elé, mintha azzal védené magát, akár egy pajzs.
- Mit szólna, ha azt állítanám a sarki fény nem több, mint a valkűröket kísérő halottak lelkei, akik táncát csodásnak találta az égbolt és cserébe álomszép fénnyel ajándékozta meg? A kígyózó fényáradat, amit látunk, nem egyéb, mint a menetelő valkűrök pajzsáról visszatükröződő égbolt. –
Emelte feje fölé a legyezőt és szép lassan engedte le másik oldalánál, minél szebb szerpentint rajzoljon a levegőbe. A halálnak nem szükséges komornak, szomorúnak, sötétnek lennie. Ezek a lelkek megszabadultak a béklyóiktól. Valhallába mehettek. Kísérhették a valküröket és szolgálhatták isteneiket a szükség órájában. Nem hinné ez olyan rémes folytatás lenne, bár mindennek meg vannak a maga következményei. Semmit sem kapnak ingyen. Ezért a kegyért cserébe fontos dolgot kell adniuk.
- Mondhatni, de sosem hagynak teljesen magamra. Most is velem vannak és örülnek, ismeri a világuk, Gintarou heika. Remélik kellemesen érezte nálunk magát és megismétli látogatását. – Biccentett fejével. Való igaz, hogy Ewy élénken mozgolódott benne. Számtalan kérdés fogalmazódott meg benne. Az izgága papnő hihetetlen módon megörült, végre valakivel beszélgethetne népéről. Még sem érezte úgy, helyén való lenne, ha az ő kérdéseivel traktálná róka cica herceget. Talán máskor. Ha minden témát kiveséznek már az első találkozásuk alatt, mi marad a többire?
Nem mondott többet, helyette az emberek szokásairól mesélt. Túlságosan sokat erről sem tudott, mivel sosem tartották be szigorúan a japán hagyományokat. Mára már érti miért, hiszen félig kötődtek a szigetországhoz. Visszagondolva, kissé különösnek találta, sosem elevenítettek fel egyetlen skandináv szokást sem. Értette, hogy szülei állandó kapcsolatban álltak az istenekkel, miként ő is, hiszen Skuld-dal gyakran beszélgetett álmaiban, ettől függetlenül semmi sem utalt származásukra, vallásukra, hitükre, kapcsolatukra a szellemvilággal.
A keletkező csendet arra használta ki, tovább szemlélje a körülöttük mulatozó lényeket. Belehallgasson beszélgetéseikbe, elmosolyodjon bolondozásaikon, vagy keresse azokat az aprócska részleteket, amiket eddig még nem vett észre. Ennek megfelelőn elmélyülten bámészkodott és kissé összerezzent, miután róka cica herceg megszólította. Hatalmas szemekkel pislogott rá, mit szeretne, de teljesítette kérését. Keze alá tartotta tenyerét, amiben egy kicsike fém gömb landolt. Elképedten hallgatta a történetet, majd döntötte oldalra fejét, jobban láthassa a pici térben nyújtózkodó tüzecskét. Hihetetlen aranyosnak találta, ahogy óriásikat nyújtózott, majd félénken kikukucskált a gömb résein. Egyenesen felé pislogott, amire önkéntelenül elmosolyodott. Erre, mintha csak engedélyt kapott volna közelebb lebegett hozzá. Végig szorgalmasan alá tartotta tenyerét és óvatosan terelgette szemmagasságba. Ott eresztette kényelembe helyezze magát tenyerében. Kedvesen köszöntötte a picike lényt, majd nagyon finoman lélekenergiát koncentrált szabad kezébe. Hozzá hasonló, kicsike gömböt formált. Nem pontosan értette miként adhatott neki erőt, de remélte ez a megoldás is elegendő. Hagyta a picike tüzecske bátortalanul odaforduljon a mellé tartott gömböchöz. Türelmesen várta, mit kezd vele és elnevette magát, miután előbb megcsócsálta, majd egyben lenyelte, amitől édes sörpocakja keletkezett. Majd nem lepottyant a súlytöbblettől, de hősiesen kitartott és büszkén dörzsölgette hasát, mert nagyon jól esett neki az ajándék.
- Micsoda kis bélpoklos apróság! – Próbálta óvatosan megcirógatni a feje tetejét, hátha nem ijeszti meg vele. - Van neve, Gintarou heika? –Pillantott a fém gömböt meglóbáló róka cica hercegre. Hálásan nézett rá, mert lassan azaz érzése támadt születésnapja van, hogy ennyi ajándékkal halmozzák el.
- Önnek nem fog hiányozni? Vagy neki a testvérei? –Nézett aggodalmasan a hajdíszével ismerkedő kicsike lényre, aki nagyon lelkesen próbálkozott megszólaltatni a rá erősített csengettyűket. Valamiért eltökélt szándéka volt mindenképpen hangot csikar ki belőle. Lehelet finoman megmozgatta fejét, megkapja az áhított hangot, amitől földöntúli boldogsággal ugrabugrált tenyerében. Azt hitte menten elolvad az édes apróságtól. Nem is volt szíve akadályozni abban, lelkesen ismerkedjen a ruháján található számtalan kiegészítővel, vagy éppen hintának használja a csüngő elemeket. Végig rajta tartotta szemét, véletlen se pottyanjon le! Azért a kezét ott tartotta a közelében, hogy ott landoljon, ha már túlságosan belemelegedne a játékba.
- Meg sem érdemlek ennyi különleges ajándékot. Kérem, engedje meg, valamivel meghálálhassam a kedvességét. –
Biccentett fejével, hiszen az izgő-mozgó lényecske miatt nem mert nagyobb mozdulatokat tenni, nehogy miatta essen buksira.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Osaka Makiro

Hadnagy

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Folyópart ~ mellette a Használt Ruhák Butikja
« Válasz #44 Dátum: 2016. Nov. 01, 22:46:51 »

A francba már, a francoskrumpliba, oda, bele! Nem hiszi el, hogy életében egyszer szüksége lenne arra, hogy valami értelmesre is használja az erejét, de egyszerűen nem megy. Pedig egy olyan személy reiatsuját, jelenlétét keresi Karakura városában, akiét ezer közül felismerne, a mai napig. Mégis, annyira használhatatlan az ilyesmiben, hogy az már fájdalmas. Így nem marad más, mint a hiányos érzékelő-rendszere, na meg persze az, hogy random járkál a városban, mintha tudná, merre tart. Közben pedig azt imitálja, hogy őrjáraton van és hollow-kal készül felvenni a harcot, pedig igazából az se zavarná, ha az orra előtt ennék a quincyket, marokszámra. Nem mintha baja lenne az általa csak „fennhéjazós nyilasok” becenévre keresztelt csoporttal, de lelkesedése most egészen más irányba viszi – ilyenkor pedig a világ többi része módszeresen megszűnik létezni számára.
Most csakis egy dolog létezik számára: Sachiru Masaki-san. Már az időbe telt, hogy kibogozza, pontosan ki is ő, na meg hogy merre keresse. De arra nem számított, hogy a legnagyobb feladat a városon belül megtalálni lesz. Mivel a reiatsuval semmire nem megy, a kinézetét kell felidézgetnie magában, na meg persze kérdezősködik utána egyes helyeken. Így jutott el az iparnegyed környékére, főleg a piacon beszélgetett egy-egy eladóval, pár gyártelepi munkás tahóval. Többen említették, hogy látták már erre, a neve azonban nem volt ismerős senkinek. Na meg, az emberek furcsán viselkedtek, amikor róla kérdeztek, mintha valami baj lenne vele. Pedig Makiro megingathatatlan benne, hogy Masamasa-chan a világ legtökéletesebb vaizard-példánya, minden szempontból. Pontosan ezért kell megtalálnia, mert már olyan rég volt, amikor legutóbb látta, és hát na, férfiasan be kell vallania, hogy hiányzik neki. Azóta sem tanította senki olyan cifrán káromkodni senki más, és lassan kifogy az újdonsült csúnya szavakból. Mint a gyerekeknél, lassan elmúlik az újdonság varázsa, így kell másik, ami újra feléleszti a lelkesedését. Amúgy ezen felül, maga sem igazán tudja, mit akar Masakitól, azon felül, hogy élvezni a társaságát, na meg elcsevegni, elvégre legjobb barátok, vagy mi a fene. Mondjuk erről ő még nem tud, de éppen itt az ideje, hogy erről is felvilágosítsa! *o*
Így esett a rémeset, hogy a folyópart mellett sétált, töretlen lelkesedéssel, kissé elkalandozva azonban. Ahogy az esti eget nézte, valahogy mindig elmerengett a régi, emberi életén. Nem volt az még olyan régen, és olyan élesen emlékszik rá, mintha bármelyik pillanatban visszaugorhatna bele és folytathatná ott, ahol abbahagyta. Tény, hogy sok dolgot másképp folytatna, és hiányozna neki Soul Society, na meg az ottani ismerősei, meg a sok király dolog, ami a lélek-léttel jár együtt.
Aztán az égről lepillant a folyópartra, ahogy közvetlen mellette, egy szinttel lejjebb, ott sétál valaki. És abban a pillanatban kicsúszik lábai alól a talaj, megnyílik alatta a föld, hiszen ott áll, ő, az, akit úgy keresett, és most… csak úgy szembejön, sőt, el is sétál mellette, amíg ő csillogó tekintettel, elnyílt ajkakkal áll és bámulja őt. Biztosan ő az, össze nem tévesztené senkivel, és nem is gondolkozik, inkább csak ugrik egy nagyot.
– Maaaasaki-saaaaaan! – kiáltja, miközben úgy érzi, lassítva repül, rózsaszín köd, csillogás és levendulaillat kíséri a repülését. Ez a pozíció már lassan a védjegyévé válik, ahogy kitárt karokkal készül kedvenc kis barátjára rávetődni, és agyonölelgetni. Talán van akkora mázlija, hogy a vaizard nem hagyja, hogy a folyóban kössön ki. Ha pedig nincs, nos… Masamasa-chantól még az is elfogadható ^-^ .