Kazura a főnöknél
A kapitány szavai igencsak motiválóak voltak. Kazura számára lényegtelen volt, hogy komolyan gondolta, vagy csak lelkesítő akart lenni, hízelgőnek találta már magát a gondolatot is, hogy saját magán kívül más is úgy vélné, hogy legyőzheti gyengeségeit. Végig hallgatva a szavakat kicsit el is szégyellte magát. Yuuken már korábban is említette, hogy tudja alkalmazni a képességeit, meg ki is ő, hogy megkérdőjelezze a beosztás menetét, és mibenlétét. A nemes persze nem egy lehetséges okot vázolt fel, minek köszönheti Kazura a helyét, de a második nem volt olyan vonzó a tiszt számára. Érezte, hogy az sem alaptalan teória, de hagyta magát abba az illúzióba ringatni, hogy a kapitány, meg ki tudja még hányan, nagy dolgokat várnak el tőle.
Egy dolog viszont szöget ütött a fejébe, és nem tudta kihúzni onnan. Enyhe ellentmondást vélt felfedezni a kapitány mondataiban, miszerint az alapjaitól kezdve építené újjá az osztagot, a hagyományokat mégis megőrizné. Kazura gondolataiban a hagyományok az alapnak számítottak, az „alapoktól kezdve” meg annak, hogy az alapból semmi sem marad. Próbálta elrendezni magában a dolgot, de annyiban lezárta, hogy „a kapitány biztosan jobban tudja”, meg „nem érthetek én ehhez”.
- Köszönöm válaszát! – mondta végül, és csendben figyelt tovább.
A későbbi hangos gondolatmenetét, ami arról szólt, hogy az átalakított manga milyen módon sérülhet meg, és melyik lehetőség lenne a legjobb, a kapitány csalódott „Ó!”-ja szakította félbe.
- Ó? – kérdezte, enyhén megdöntött fejjel, és meglepődött arccal – Talán valami rosszat mondtam?
Tartott tőle, hogy túlzásba esett, és ez nem tetszett felettesének. Átkozta magát, amiért engedte, hogy magával ragadja a mangák utáni rajongása, és az aggodalma, hogy bármi megváltozik bennük. Ha kicsit visszafogta volna magát, talán elkerülhető lett volna a kapitány csalódottsága. Egy szót sem mert tovább mondani, csak hallgatta a nemes beszédét, ami kissé meg is nyugtatta. A Daitenshi szervezetről nem sokat tudott, jóformán csak annyit, hogy árulók alkotják, de azt is csak szóbeszédből. Határozottan bólogatott, mintha teljesen tisztában lenne a dolgokkal, nem akarta felfedni tudatlanságát. Már tervbe is vette egy könyvtár meglátogatását, hogy ezt az álcáját bebiztosíthassa, és felfrissíthesse hiányos ismereteit.
- Valóban bonyolultabbnak tűnik Kapitányúr, köszönöm megnyugtató szavait. Jelenleg nincs több kérdésem, köszönöm a lehetőséget, hogy ami volt feltehettem. Illetve szeretném megkérdezni, hogy van-e valamilyen feladata a számomra? – feszülten figyelte, kissé izgatott is lett, hiszen lehet, hogy megkapja első munkáját az osztag berkein belül. Bármit is mondanak neki, ő megcsinálja, ezt döntötte el, ehhez tartja magát.
A beszélgetés végeztével mélyen meghajolt Yuuken előtt, és távozni készült az irodából. A könyvespolc előtt állt csak meg, megjegyezve néhány címet az ott elhelyezkedő könyvek közül. Azt tervezte, hogy utánanéz, milyen műfajú olvasmányokat szeret a nemes, és egy hasonló mangával ajándékozza meg. Az ajtón kilépve kifújta a levegőt, és megkönnyebbülten érezte magát. Nem is ment ez olyan rosszul, gondolta, majd elindult a nagyterem felé, hogy ellenőrizhesse az edzések időpontját, vagy, ha kapott bármilyen feladatot, akkor annak helyszíne volt a cél. Összességében szerencsésnek tartotta magát. Sok pletykát hallott már arról, hogy a 6. osztag kapitánya igencsak szigorú, vagy kibírhatatlan, semmibe veszi a beosztottjait, de Kazura ezt másképp gondolta. Szerinte Yuuken egy motiváló, karizmatikus, kiváló vezető, és várta már, hogy teljesíthesse parancsait.