Szerző Téma: Szemétdomb / Konyha  (Megtekintve 884 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Szemétdomb / Konyha
« Dátum: 2014. Nov. 20, 17:31:59 »
Ha nem szeretnél elcsúszni beazonosíthatatlan folyadékokon, a csempére ragadni vagy üvegszilánkba lépni, esetleg valami által kupán csapva haldoklani, akkor a legjobb ha be se teszed ide a lábad...

Egy romos és folyton koszos, kicsi helység a nappaliból nyílva. Van szép mosogató, amiben halmokban áll hetekig a mosatlan(már amikor maradnak tányérok és poharak). Vannak még üres szekrények is, valaha edényekkel és egyéb konyhai rémekkel megpakolva. Manapság csak néhány bögre és rengeteg papír, műanyag evőeszköz tömkelege foglalja feleslegesen a drága és mellesleg kissé viseltes bútorzatot. Bónuszként, ha elég figyelmes vagy megtalálod a fűszereket, teafüveket is! (Az eddigi legbizarrabb só felbukkanási pont a mélyhűtő volt)

Ezt a helységet tulajdonképpen csak reggelente szoktuk csoportosan használni, ezért ha túlélést és békességet szeretnél magadnak, inkább a nap további részében tévedj be!


× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ōtoribashi Ame

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ezüstfehér

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CDF3AA // #9ABCCC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #1 Dátum: 2015. Jan. 24, 18:16:26 »
おはよう! – Ohayou!
(Wakahisa Shun)

Roppantul álmos voltam, így szombat reggel, mikor nagy zsivajra keltem hajnali fél hétkor, próbáltam forgolódni az ágyamban, hátha vissza tudok aludni, hiszen ki olyan őrült, aki hétvégén kilenc előtt felkel? =_= Kényszeresen néztem a mobilomon az órát, hogy mennyi van még kilencig, fejben számolgattam még hány órácskát aludhatok. Kínomban a hangok tompítására, a fejemre tapasztottam a párnámat, hátha némiképpen szűrni tudom a zsivajt, de ahogy elkezdtem bóbiskolni a szorításon is engedtem, így semmit sem ért a párnás védekezésem. T_T
Nem is emlékszem, hogy hány óra lehetett, amikorra végre elült a hangzavar. De amikor felkeltem és megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő, pontban fél tizenkettőt mutatott! Szabályosan kiugrottam az ágyból döbbenetemben, én… én… soha nem aludtam még ilyen sokáig! :O.O: Mi lesz így a napi beosztásommal? Ma tanulást terveztem, mert holnap délben kendó edzés, ráadásul úgy szerettem volna ma még olvasni is! :S
Kipattantam az ágyból és igyekeztem rendbe rakni magamat, különösen azután, ahogy belenéztem a szobában lévő tükörbe és úgy néztem ki, mint aki most sétált volna ki egy horror filmből. Még a szemeim alatt is volt egy-egy karika a kialvatlanság jeleként, hajam állapotára meg inkább bele se merülök… Szerencsére az elkészülődés nekem sose tartott sokáig, alig ölelt fel fél órát és már mehettem is, hogy elfogyasszam a reggeli-ebédemet.
A konyhában fogadó látványra majdnem elájultam, mint akkor, mikor elsőször léptem be ide, ami alig volt pár nappal ezelőtt. De a helyzet nyugaton változatlan volt, a csupa mosatlan ott tornyosult a mosogatóban, edények helyett pókhálók és más egyéb – bele se akarok gondolni milyen kis élőlények – éltek még a vitrinben. Az asztalra ki volt öntve valami, ami mostanra már szépen rászáradt. De legutóbb ez nem volt rajta, szóval ahelyett, hogy javult volna, rosszabbodott a „konyha” állapota. :S
Lábujjhegyen óvatoskodva lépdeltem be a konyhának nevezett helységbe, ami csak sok-sok idézőjelben hordozhatta csak magán ezt a címet.
- Jó reggelt – köszöntöttem az asztalnál ülő, újságot olvasót. Nem láttam ki az, de gondolom apa, szóval nem különösebben törődtem a részletekkel. - Van itthon tej? – kérdezem rutinszerűen, mint ahogy általában Kiritsugutól is anno, amikor otthon volt. Választ meg sem várva fel is tártam az említett konyhai berendezés ajtaját. Nem volt benne sok minden, tej is éppen, hogy akadt, szóval úgy döntöttem megtisztelem és elfogyasztom a doboz maradékát. :o
A következő kérdésem a bögre lett volna, de ezt a kínos válasz miatt inkább hanyagoltam. Mélyről jövő sóhajjal léptem a mosatlanokhoz, megpróbálva úgy kihúzni egyet óvatosan a csoportból, mintha csak marokkóval játszanék, semmihez sem érhet hozzá! Viszont az óvatoskodó törekvésemet elbukom, amiért a konyhában álló por miatt tüsszentenem kell. Kezem megrándul, a fogantyújánál fogott bögre vele jön, de minden más hangos csörömpöléssel hullik alá, tüsszentésem visszhangzása mellé. Igazi zenebona! Még szerencse, hogy a tálak, poharak, evőeszközök nagyja papírból van. :S
- Oooopsz? :S – behúzott nyakkal állok a mosogató előtt a törmelékek között. Félénken pillantok körül, hátha szemem ügyébe kerül valami takarítóeszközt. De legalább egy bögre sikeresen megmenekült. ^^”

Karakterlap

Wakahisa Shun

Eltávozott karakterek

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
24 500 / 30 000

Hozzászólások: 17

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 1 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #2 Dátum: 2015. Febr. 02, 15:51:49 »
//おはよう! – Ohayou!//

*Hiába voltam fent szokásomtól eltérően viszonylag korán (reggel hétkor, te jó isten, kínozzák itt az embert!), úgy döntöttem, még egy darabig inkább szobám védelmében maradok, amíg el nem ül a szokásos reggeli veszekedés (vagy verekedés?). Kissé elszoktam a vékony falaktól és az itteni állandó hangzavartól, azt hiszem... Régebben gond nélkül képes voltam ignorálni még az ágyúdörgést is alvás közben, most meg még a felkeléskómás Hiyori-Shinji vita is felébreszt, pedig bőven vannak ennél zajosabb alkalmak ebben a raktárban! Lehet, nem a legelitebb - ebből kifolyóan egyben leghalkabb - hajókat kellett volna megcsípnem a René utáni kutatásom során az utazás eszközeként... De hát muszáj volt legalább most kipróbálni az ilyesmit, ha már egyszer indulás előtt kikupáltattam póttestemet Uraharánál, így tudtam anélkül is közlekedni, hogy megláttak volna a közönséges emberek. Akik meg véletlen észrevettek így is, azoknak gyorsan improvizálva előadtam egy youkai-magánszámot: némi hörgéssel kísérve simán rá tudtam hozni a frászt bárkire. Hiába, megvan az előnye a fekete hajnak, sápadtabb bőrnek és kisírt/karikás szemeknek... Akkortájt voltam a privaron eltűnése utáni kétségbeesett időszakban, ami tulajdonképp ideális külsőt kölcsönzött az ijesztgetéshez és az ingyenéléshez. Még a piecingekkel és tetoválásokkal se foglalkoztak, a fehér kimonó hiányával meg pláne nem.
Jelenleg mindenesetre az ágyamon ücsörgök és firkálgatok, bár jelenleg semmit nem lehet felismerni a vonalakból. Hogy is hihettem egy arrancarnak?! Nem véletlenül az a halálistenek feladata, hogy velük harcoljanak, ha a lidérceken múlna, már egy darab ember se lenne talán... Vagy talán akarata ellenére kellett eltűnnie? Akkor meg hagyhatott volna legalább egy fecnit, hogy "bocs, kergetnek, le kell lépnem kis időre"!
Lassan azonban már azt érzem, kezdek becsavarodni a mazochista gondolatoktól, így a legfájóbb kérdéssé az válik, hogy miért nem tudok még mindig leakadni erről a témáról... Fejemet megrázva - próbálom kiszórni mindezt az agyamból, bár eddig még sose jött össze - és mélyet sóhajtva tápászkodok fel: ennél még az is jobb, ha megrohamoznak a többiek a korholásukkal. Azt hiszem, van, akivel még mindig nem futottam össze a visszatérésem óta felvett nindzsa-életmód miatt... A hangzavar mindenesetre már elült, így nem tartom túl esélyesnek, hogy bárkivel is összefutnék. Legalább lefoglalom gondolataimat és nem emésztem magamat addig sem.
Bögrémet az asztalról felkapva slattyogok le az ördög konyhájába (soha ne hagyd semmidet a mosogatóban, soha!), majd helyet foglalok a pult mögött, miután feltettem egy adag vizet forrni. Érdeklődve böngészem át a felhalmozott reklámújságokat és napilapokat, bár el nem tudom képzelni, hogy kerül ide mindig az összes helyi szupermarket prospektusa, mikor papíron nem is lakik a raktárban senki és le van védve egy Hacchi-féle überkidou-pajzzsal. Ráadásul mi a fenét keres itt néhány Naruki Post is, amikor Karakurában vagyunk?*
- Nézzük csak...
*Motyogom halkan, ahogy kiteregetem magam előtt az újságot, majd felemelem és nekiállok olvasgatni - ebbe aztán annyira bele is merülök, hogy észre se veszem a közeledő alak zörgését; persze a tűzhely sercegése is elnyomja a többi hangot. Egészen addig üldögélek az újságba temetkezve, amíg valaki hirtelen rám nem köszön.*
- Ááá!
*Nem leplezem váratlan ijedtségemet, még az újságot is kiejtem a kezemből, ahogy eljut tudatomig az, hogy egy számomra tökre ismeretlen hangot hallok. Hogy a fenébe jutott be?! Szívemhez kapva fordulok hátrafelé a széken - mindehhez még az is hozzájárul, hogy ezt egy nagy tüsszentés, majd egy még nagyobb égzendülés követi (ne tégy semmit a mosogatóba, én megmondtam!). Ráadásul ekkor már felfedezem az ismeretlen reiatsuját is, aki egy shinigami! És... és... egy kislány?! Egyre tanácstalanabbul és enyhén remegő szájszéllel bámulok magam elé; talán néhány perc is eltelik, amíg csak egymást fixírozzuk a shinigamival.*
- Te meg ki a franc vagy és hogy kerülsz ide?!
*Kapom össze végül magamat, és mogorva arcot vágva érdeklődöm a lány kiléte felől.*

Karakterlap

Ōtoribashi Ame

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ezüstfehér

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CDF3AA // #9ABCCC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #3 Dátum: 2015. Febr. 23, 22:49:46 »
おはよう! – Ohayou!

De legalább egy bögre sikeresen megmenekült.” – Ez volt az első gondolatom az égszakadás után, amit az edényekkel okoztam, a hangos kiáltás mögülem azonban felhívta a figyelmemet. Vagyis… először megijedtem tőle és aztán jutott el hozzám, hogy nem egyedül vagyok a konyhában. Ezt már tudtam akkor is, amikor bejöttem ide, hiszen apám ott olvasta az újságot az asztalnál. De a hang nem köthető apuéhoz, legalábbis nem hiszem, hogy ilyen lányos lenne a sikolya, mert ha igen, az nagyon ciki lenne. :S Tehát felveti számomra a kérdést, hogy ha nem apa az, akkor kicsoda olvashatta az előbb a hírlapot. Lassú mozdulatokkal, tétován fordulok meg, tekintetemet félve vezetve rá az illetőre, ki mögöttem van. Hosszú másodpercekig, halálra vált arccal nézek vele farkasszemet. Ez egy… ez egy… sz-sz-sz-sz-szellem! O_O”
Kérdésére ijedten hátrálok egy lépést, megfeledkezve a szilánkokról lábam alatt, a fájdalom elenyésző volt, amit a tutyimon keresztül éreztem a döbbenethez képest, amely engem ért az elmúlt pillanatban. Apám helyett egy szokatlan szellemmel néztem farkasszemet, aki ráadásul beszélt is… talán hozzám? Rémülten forgattam körbe a fejemet, hogy leellenőrizzem, valóban nincs itt senki rajtam kívül, akinek mondhatná, például egy másik szellem… Íjjuj, az igazán fura lenne. De várjunk, miket is képzelgek?! Szellemek már pedig nem léteznek! >.<” Ame, emlékezz, azok csak a mesékben vannak! Még ha a hölgy annyira is hasonlít is egyre, egy… halott mennyasszonyra… :S
Riadtan rezzenek össze rám förmedt kérdésére, a kezemben szorongatott, megmentett bögre félelmem okán undi módon izzadó tenyeremből kicsúszik, amiért teljességgel megfeledkezem róla, amiért meg akarok kapaszkodni a pultban, mint utolsó mentőövem. Nem mintha a pultok szelleműző képességgel rendelkeznének… az újabb csörömpölésre, amit szintén én okoztam összerezzenek. Túl szép volt a tudat, hogy megmentettem egyet… remélem, ez nem ragad rá a karmámra. ^^” Én tényleg nem akarok gilisztaként reinkarnálódni következő életemben. :S
- Bocsánat… – préselem ki magamból, siratva az utoljára eltört kerámiát. A szellemről próbálok továbbra se tudomást venni egészen addig, míg kérdését meg nem ismétli.
- É–én? – hebegem magamra mutatva, hogy meggyőződjek arról, valóban rám gondolt. - Ō–Ōtoribashi Ame és négy napja, Asszonyom! O_O” – katonásan húzom ki magamat, habár nem szalutálok, a kényszer meg lett volna rá. Csupán másodpercekkel csapott belém a felismerés, hogy szellemek ugyebár nem láthatnak, meg én se láthatom őket, szóval vagy nem szellem, aki előttem van, vagy az, és mielőbb ki kellene űzni innen. De a mobilomat a szobámba hagytam! T^T Így pedig, hogy hívhatnám fel a szakértőket? ApaaaT_T egy szellem van a konyhában és biztosan meg akar ölni! Lehet, sőt… biztos, hogy az övé volt a bögre, vagy csupán megzavartam a békéjét… :S Mindegy nem tudom, de a tény az tény, akármennyire is hihetetlen!
- Én nem hiszek a szellemekben! Tudom, hogy nem vagy itt, kérlek, ne egyél meg, vagy szálljál meg, vagy akármi! :S – mentegetőzve gesztikulálok hevesen kezeimmel. - Ígérem, hogy köztünk marad! T~T – csapom hozzá gyorsan, mielőtt kérdőre vonná, számíthat-e a titoktartásomra. Merném is bárkinek elmondani a szellemek létezését? Egyszer megtörtént, de köszönöm, nem kérek abból még egyszer! Habár nem a legjobb szelleműző szöveg volt, amit produkáltam, hisz se eszközöm, se tapasztalatom nincs ebből. Ennek ellenére azért remélem, hogy némiképpen hatásos lesz, ha csak egy icipicikét is.

Karakterlap

Sachiaru Teruo

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 12

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
napraforgó sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Az egójával

Post szín:
#FFFF99 / / #1182A8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #4 Dátum: 2017. Aug. 16, 00:40:39 »
[[ Öreg viziten ]]
 
  Mikor megérkeztem a lakóotthonhoz, némán morogtam azon, hogy a focicsapat még mindig képtelen volt vörös szőnyeget kipaterolni a ház elé. Pedig legalább egy pöppet feldobná a kócerájt. Elhajítottam felháborodásom tárgyát, végtére is nem azért jöttem, hogy „miképpen tedd lakájosabbá az odút, amiben élsz” – tippeket adjak a buzgó társaságnak. Ha kicsit is törődnének azzal, hol kempelnek már rég ledózerolták volna az egészet és egy kacsalábon forgó vityillót húztak volna a helyére.
  Habozva ácsorogtam a bejárat előtt, nem mintha nem tudtam volna berúgni, ha zárva lenne és nem passzentolna a kulcsom a zárba. De mielőtt becaflattam volna el kellett szívnom egy bűzrudat. Öreg, remélem, hogy örülsz, mert piszkosul leszokóban voltam! Több mint két éve gyújtottam rá utoljára! Mikor Seiya minap odalökte odahaza, hogy nem ártana hazacsörtetnem és ránézni az Öregre, mert nem stimmelnek nála mostanság, először nem különösen akartam foglalkozni a dologgal. De mikor felmerült, hogy az a cucc kavar már megint, ami miatt többször is kezelték, teljesen lesüllyedtem alfába. Az anti-cigi korszakomnak rögtön végbe szakadt, amiért halványlilám nem volt mit kezdjek a szituval. Anyusnak aligha írhattam, hogy lejtsen haza Floridából. Szal’ saját két kacsómba kellett vennem az ügyletet. 
  Becsörtettem a kéglibe, majd amint túllendültem a kihaltságon, halántékomat vakarva vettem célba a konyhát. Lecuccoltam az asztalra, majd úgy döntöttem, hogy nekivágok legalább a kaját összerittyenteni. Ha az Öreg éhes, úgy is leeszi a fene az illatokra. Ha meg nem, addig sem kísértem a sorsot. Alvó oroszlán barlangjába nem ildomos fegyver nélkül belejteni. Ha meg kaját szorongatok a markomban, addig is védve vagyok. Ha nem is a zabért, akkor a tálért, vagy azért, hogy ne jusson a cuccból a padlóra.
  Vért izzadtam, hogy elkészítsem azt a nyavalyás szirupot. Anyus házi receptjét akartam összetákolni az Öregnek. A gyógyhatású leves mindenen tudott segíteni. Legalább hat bögre, három nagy kés, tizenkét tál, és két lábos fogó bánta a produkcióm, és ennyi áldozat mellett is a kibebaszott nagy semmit tudtam felmutatni. Pokolban éreztem magamat, amiért a gáztűzhelynél a lángok úgy csaptak fel a plafonig az edény alatt, mintha éppen a legmelegebb katlanban lébecolnék az Ördöggel. A lábosban beton módjára állt meg a merőkanál. Az eredmény megszületett: a konyha győzött, extra kiütéssel. Ezt a löttyöt biztosan nem fogom letömni az Öreg torkán. Kagylót meg nem hoztam, hogy francia style-ra vegyem a receptet és egy minőségi levest tálalhassak neki. A hűtőben pedig sörön és totálisan nem levesbe passzoló, több hetes kaján kívül semmi nem akadt!
  Lerogytam az asztalhoz, ha nem sajnálnám két napja szépészeti szalonban rendbe vágott képemet, erőösszemérést csapatnék az asztallappal, hogy lássam koponyám vagy a tölgyfa a keményebb. Megkíméltem arcomat a kellemetlen atrocitástól és inkább tárcsáztam a legközelebbi pizzériát, hogy egy duplasajtos extra feltétes 52 cm-es csodát rendeljek. Addig is, míg az megérkezik, kesereghettem azon, hogy fogalmam sincsen arról miképpen tálaljam az Öregnek emigrálásom okát. Sajnos nem veszett el bennem egy költő… és a pizza megérkezésével egyértelmű lett, hogy rohadtul össze kell kaparnom magamat és improvizálnom.
  Elnyomtam a hetedik bűzrud végét, átvettem a kaját, a pizzafutár nagy örömére borsós borravalóval. „Lehet, hogy többé nem lesz rá szükségem” – fűztem hozzá letargikusan. A kölyök persze nem értett belőle egy mukkot sem, én pedig nem voltam olyan állapotban, hogy kifejtsem. Talán, ha egy csinos fekete hajú leányzó lett volna… Elhessegettem a hiú ábrándot, felcaflattam az emeletre, irányba véve az Öreg vermét. Ha tovább húztam volna az időt, a raktár földszintén tarthatnák a ravatalozásomat.
  – Hé, Öreg! – szóltam az ajtaja előtt. – Én vagyok az – mély levegőt vettem – Teru. Bejöhetek? – Türelmetlenül vártam valami választ, már az éktelen káromkodáson kívül. Persze nem kérem, hogy zokogva dőljön a vállamra, amiért végre láthat, a végén még átáztatná a legújabb vörös öltönyömet! De semmi értelmezhető választ nem lökött odabentről. Naná, haragszik, nem neheztelek ezért, de azért ez már mégis csak túlzás! Az értéktelen szavak okán, jobb híján berúgtam az ajtót, mivel tele volt a kezem a dobozos sörrel és a pizzával.
  – Elhiszem, hogy most rohadtul nem csipázol, mert nem méltóztattam idetolni a képemet már egy jó ideje, de hibáztathatsz érte? Az a porszívó mégis erős túlzás volt… Tudom, nem éppen volt hálás tett tőlem a megfutamodás. De… De tudod mit? Ne haragudj. Kimondtam! Remélem most boldog vagy. Oké, nem élhető mentség a porszívó. Tekintettel kellett volna lennem az állapotodra. De fingom nem volt arról, hogy visszaeshetsz. Szóval, tényleg ne haragudj… Sajnálom. – Elhallgattam. Vártam, hogy kommentáljon valami igencsak elméset a csiripelésemre. – De hoztam zabát, még mielőtt ebben a denevérbarlangban éhen döglenél. Szellőztettél egyáltalán ebben az évtizedben? – Az ajtóban megejtett színvallást követően megemeltem jobbomban pihenő dobozt. Azt hittem nehéz lesz kinyögni ezt az egész „sajnálom, hogy egy önző dög voltam” dolgot, végül egészen gördülékenyen ment. Mondjuk nem egészen ilyen bundába akartam helyezni, de már nem szívhattam vissza. Ráadásul baszki, rajtam maradt a kötény, hát akkor ez iszonyú parádésra sikerült most.
  Felvontam szemöldökömet, amint feltűnt, hogy az Öreg piszkosul rá van radarozva a tévére és olyan beleéléssel dobol a kontrolleren, mint valami megszállott otaku.
  – Öreg… Figyeltél egyáltalán arra, amit mondtam? – trappoltam be a képernyő és közé. Rohadtul nem érdekelt, hogy a képen ugráló avatárja éppen milyen agancsos szörnyet kalapál elfelé, mikor itt vagyok én. – Nem, mi? Ezt nem hiszem el! Testem, lelkem kiteszem, korán felkeltem1, 45 perccel kevesebbet foglalkoztam az arcom rendberakásával, hogy a délutáni csúcsot elkerüljem, főztem rád, a megszokottnál kevesebb edényt vágtam szét, mert a nagy igyekezetemben még erre is képes voltam odafigyelni! Amúgy tudtad, hogy abban a konyhában piszkosul nem lehet fellelni semmit és a hűtőtökben csupa koleszterinnel dúsított vacak van? – idegesen felszusszantam. Kicsit eltért a sínekről a szóvágányom, amit karattyolni akartam neki. – Hol is tartottam? Igen! Bocsánatot is kértem, te pedig ezt a nyavalyás kacatot nyúzod még mindig? – küldtem lesújtó pillantásokat a konzolra. – Hol kell ezt lelőni?! – bár erős a kísértés, hogy belevágjak valamit. Nem más szétrúgom a pikulába, sőt, így is lesz. Tele a kezem, most ha akarnék, se tudnék belepuffantani egy cseszett tűzlabdát. Pedig örömmel elnézném, ahogy eltűzijátékozik itt, amiért elvonta ragyogó személyemről a figyelmet!
   
1koradéltuán
« Utoljára szerkesztve: 2017. Aug. 24, 17:03:25 írta Sachiaru Teruo »

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #5 Dátum: 2017. Aug. 18, 18:35:03 »
Beesett a selyembáró

Kurvára zabos szeletként vakarásztam a picsámat, miután azt károgta nekem szent fecnire Akkerman, hogy lazuljak. Tapló parasztként gravírozhattam volna a pofikájára ez a teszt már bő háromszáz éve döglött, ha egyáltalán virgonckodott. Rohadtul nem vágtam mi a genovai uborka ravatalozót takar, kerülgessem gigantikus ívben a stresszelést. Attól felcsurrant a vérnyomásom azon kattogtam, ne legyek idegbeteg! Kajak jobban bebikázta az idegputtonyom kántálom a tetves hókuszpókuszt, ne csesszem telibe magamat. Nem károgva arról, kapásból tikkelő szemellenzővel górtam mindent szanaszét, mert folyamat trilláztam a szitun, vajon az, hogy ezt a tetves budigurikát nem csűrtem szarkofágszökevény képébe már azt fogja eredményezni, hogy befeszülök és habzó pofával elvágódok, mert betalál a stresszitisz elpatkolitisz, vagy szimplán azért fogom szilánkosra kongatni a Plútót, mert elfüstöl a gógyim, kajak ezen tépem az agytekervényeimet?! Mintha, rohadtul nem lézengene más dolgom, csak az, hogy ezzel a szarral hereverésszek. Húzhatnék balhézni, vagy extra tángálásokat tartani, vagy zúzdába pogózni, de nem, aszondták faroljak bele a nyugger tata létformába és legalább hétvégére poshadjak.
- Kibaszottul be fogok csavarodni…- Tornyoztam be az idegbajtól sokkos állapotban
újra hajtogatott tiszta gönceimet. Rohadtul nem akadt egyetlen cseszett gürizés sem, még a nyeszlett négylábú terroristák se gyűrtek be káoszt. Baromira rend kaparászott a kégliben és a parkettán döglődő népség nem úgy festett, mintha estig felemelnék a valagukat, hogy nekem orbitális kupit rittyentsenek.
Elküldtem mindegyik sutyerákot a picsába, aztán bevágódtam a zajláda elé. Körbecsattogtam a csatornákat, de az összes foson ezer éves filmek, vagy retkes szappanopera okádékok csörgedeztek. A sok tohonya paraszt vetélkedőtől meg ketté állt a dobhártyám. Maradt a kockulásos instant vérengzés. Ha az nem üzemel, hogy síri kussban maradok a picsámon és retkes barikat számolgatok az unatkozás cseszett börtönében, akkor tutira levezetem a feszkót néhány father zséjével kitömött mob legyakásával.
Löktem egy szaszt hetes különítménynek, hátha fent tobzódnak. Alig tolattam a pvp aréna felé már rám csimpaszkodtak, hogy vontassam a szuper csülkeimet a lecsapatott csatornarendszerbe, mert oltári hentelés van. Hát egy rohadt ingyé drop-ra sose bökök nemet, úgyhogy zúztam a megadott koordinátára. Ott meg aztán tobzódott mindenféle sarki szemét a zöldséges bodegából. A sok frisshúsi hullott ezerrel, bentebb meg a felhúzott tápos elit szeletelt. Rám zúdítottak akó parti csatlakozást, szal neki gyürkéztem a tarolásnak. Amíg a csuhás purgyék nem krattyoltak lekongattam pár kisebb retket. Persze a sok lúzer nyomatta a nyalizó rizsálást. Beböktem az „ok, drop tiétek!” szlogent és lődörögtem tovább. Már ötszázadjára nyargaltam telibe a placcot, mire felnyígott a banda, hova szaggassak. Naná, telibe fogtak valamilyen atomra körbe barikádozott szart, ahova cseszettül cécó volt berongyolni. Fullra lezúzott egy settenkedő kurvára bug-os mob, akinek rohadtul nem kellett volna errefelé lennie. Hiába csaptam, hiába lőttem neki ciccelő szarokat, hátha eltakarodik, vagy másra izgul, kibaszottul legyakott bébitápnak.
A tetves mob úgy felcsavarta az idegbajom rohadtul percekre eregetett sípolással emlegettem a rohadt alkotói családfaját. Már közel araszoltam hozzá kurvára beleállítsam az egyik rozsált nyesőt a led tv-be, aztán felgyújtsam és kibaszott hahotával vergődjek most aztán kicsináltam. Kajak lendült a csülköm, osztán ezerrel kaparásztam felfelé a cseszett karom reszelőt, amikor meg besasszéztak az ábrázatom elé. Azt hittem, de azonnal, hogy menten kurvára agyfaszt kapok! Nem elég a retkes mob szopat, még valamelyik gyökér beficcent közém, meg a kibelezendő zajláda közé. Csorgattam volna az infókat húzzon a hóbaglyos Tátrába sárkányt eregetni, de telibe kapott a felsejlés, hogy kicsoda pöffeszkedik előttem. Átrongyolt rajtam a szitu csak sárga csibe zakózott a nyakamra, de ilyen röhejes miller pöcsként kurvára nem vonaglana a képem előtt egy szottyadt pizza-s kartonnal. Ergo, csak azaz Armani-ba kövesedett bájgúnár purgyé lehetett. Erről rohadt tempósan begyőzött a rinya vernyogásával, mekkora gallyról szaggatott taplógomba vagyok, oda se skubizok az ő kibebaszottul Calvin Klein beterpesztésére.
Beránduló szemellenzővel szenvedtem végig a retkes vernyogását, micsoda tetves megpróbáltatásokon vergődte keresztül magát, míg én ezzel a szaros 8byte leszármazottal bájologtam. Kurvára bennem pattogott az idegbaj, hogy gyűrjem orrnyergen aztán két órára megszabadulok a picsogásától, de ennél méretesebben basztatott, hogy minek feszül nekem, amikor neki lézengenek olyan rohadt kényszerei felszívódik az elcseszett univerzumban, aztán le van fosva, esetleg, talán itten vergődik a szottyadt rokona, akinek legalább egy leléptem fecnit biggyeszthetne a fagyóra.
- Neh! – Bökök felé a retkes karom rejszolóval, ha már éppen a csülkömben tespedett. - Elregélnéd honnan a napközis yoda józsda leértékelt kripton gömbjéből kellett volna kimazsoláznom, ide eszi a piperkőc pofádat a zsé megvonás? Kipaterolt ceylon? Rád csimpaszkodott egy picsa? Tom is én… –
Górtam le a retkes konzolt és lőttem takarékra a game-t, mielőtt selyem ficsúr kircibálja a tetves kábelt. Lehajítottam a picsámat. Szétterpeszkedtem a kanapén, mert már kurvára eleresztettem ezt a sztorit. Cseszettül nincs ingerenciám domborítani a rohadt felvigyázó szolgálatot, vagy kipiszkálni belőle, mi a francia pirítós kérgéért zakózott be, vagy rohadtul úgy tenni, kurvára nincs semmi, minden kibaszottul piros pontos ebben az állapotban. Nyögje ki, mi a retket akar, másért úgy se vergődik a képem elé. Nekem már rohadtul nincs idegrendszerem sakál módjára szirénázni neki. Eddig se ment át, ezután se fog. Azt csinál, amihez a kibaszott cári kedve szottyan!
- Tedd le a picsád, már, ha nem megy a parti limód. – Forgattam be a gülüimet. Azon se lepődtem volna be, legórja a zabát és pattan, mert neki aztán cseszettül nincs arra elgórható perce velem dekkoljon. Felfogtam, hogy rühell a körzetemben lenni.
- Szal? Nem kell körbehugyozni a sztorit. Mi kéne? – Előre tornásztam a pofámat és fellöktem a doboz tetejét. Kikapartam egy szeletet. Megcseszheti, ha a spanjainak vinné, mert ezt már beburkoltam. - Valamibe belekavartad a sármos pofikádat? Zsé, vagy le kell valakit kapcsolni? – Kurvára vidéki kapás parasztként forgattam körbe a két piát. A citromosnak lepattintottam a tetejét és bele vedeltem. Legalább egyikben sem lötyögött alkohol. Valamit legalább memorizált az évszázadok alatt.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Aug. 18, 18:39:15 írta Sachiaru Masaki »
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Teruo

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 12

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
napraforgó sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Az egójával

Post szín:
#FFFF99 / / #1182A8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #6 Dátum: 2017. Aug. 25, 20:33:06 »
[[ Öreg viziten ]]

  Zubogott bennem a vágy, hogy szétcsűrjem a kócerájt. Már a kábelt adjusztáltam, mely a monitorhoz csatlakozott. Ördögi masinéria, fényességem rombolója, tőlem aztán benyújthatja a redves többet nem működöm kártyát. Ha lejárt a garanciája majd kiperkálok az Öregnek egy másikat. De most piszok jó érzés a halálba küldeni. A kezem teli volt, így a nyugtató bűzrúddal aligha tudtam volna csillapítani az ringlispílt, melyen az idegeim csücsültek. Valamin le kellett vezetnem!
  – Kopogtam! – fordultam nagy elánnal az Öreg felé, amint átmenetileg sikerült lelőnöm a technika ellen folytatott keresztes hadjáratomat. A piát tartó mancsomat az ajtó felé lendítettem. Nem számított, hogy hová rázom a sörnek minősített limonádét, ez nem ömölhetett a nyakunkba a nyitásnál.
  Mindenesetre számomra mindez kielégítő magyarázat volt arra, hogy honnan a csudából kellett volna tudnia: itt vagyok. A mézesmázos indulóm után az lett volna a minimum, ha legalább fél füllel felém kagylóz. De nem! Gyűrte ezt az átokverte ketyerét, én pedig fölöslegesen járattam le magamat. Legszívesebben toporzékoltam volna, amiért nem vett rólam tudomást. Naná, most már halványlilám sincs mi a tökömet szövegeltem az előbb. Honnan a szentséges égből fogok hasonló szöveget imprózni? Piszkosul remélem, hogy nem szándékosan alakítja az Öreg az aranyhalat, hogy papagájként megismételtesse velem az operába illő vallomást!
  – A kérdéseidre pedig! – Felszusszantam, miközben szóról szóra visszaidéztem magamban az összest, amit felém lökött. Ne érje szó a ház elejét, mindegyikre válaszolok! – Anyagilag remekül állok, a kasszádat fordítsd inkább magadra. Ahogy elnézem, elmehetnél egy szabóhoz! Mennyi lyuk van azon a gatyán? Bár ha akad egy kis tűpénz, nem utasítom vissza – szavaim nyomán megköszörültem a torkomat, amint tudatosult, kissé szemberohantam azzal, mit fél pillanattal ezelőtt szajkóztam. – Szépen is állnánk, ha kiraknának a félig saját házamból. – Persze megesik, hogy Seiya bekapcsolja a jégkorszak üzemmódot, de már nagyon tökéletes módon tudok modellt állni, hogy jégszoborként is megálljam a helyemet, míg kiolvadok. – A hölgyek munkán kívül ritkán boldogítanak a jelenlétükkel, legalábbis őrült ámokfutókkal már hála az égnek költözés óta nem volt gondom. Bár tudod, ilyen csodálatos fizimiskával néha elkerülhetetlenek a levakarhatatlan rajongók. A biznisz velejárója – szóltam drámaian, hogy érzékeltessem az Öregnek, milyen nehéz is a dolgozók élete. – Bár mit tudhatsz a munkáról, ha ezt a vackot tolod egész álló nap! – szidtam sértetten ragyogásomat elorozó kütyüit. Tuti ki fogom zsigerelni az elektronikát még…
  Közbekarattyolására figyeltem fel, a parti limuzin emlegetésére nyomban kiélezett a hallásom. Naná, hamar lecsörgött, hogy nem bulira hajtó járatról van szó valójában. Hanem rohadtul itt volt az ideje, hogy betoljam a repeat-et. Nem akarództam megismételni, legalábbis nem úgy, ahogy az előbb tálaltam. Az elég saláta volt, öntet nélkül.
  Mielőtt kínossá vált volna a szitu a hallgatásommal, inkább odacsörtettem elé, majd felé nyújtottam a doboz pizzát, hogy vegyen belőle, oszt’ letettem magamat a kanapéra. A dobozt magunk közé költöztettem, hogy kényelmesen el lehessen érni a tartalmát.
  – Hét doboz Camel, egy új Cabrio, jegy a Fülöp-szigetekre, ja, és mindig is vágytam egy papírnehezékre, egy pici Eiffel-tornyosra! – löktem be jobbommal nagyjából azt a tizenöt centis méretet. Hirtelenjében több dolog nem ugrott be, amire szívem feltétlen áhítozna. Nem mintha ezeket ne lennék képes beszerezni magamnak, de hát az Öreg kérdezte! – Nos, ha már ilyen nagy Donként felajánlod a jégre rakást, akkor a negyedik box-ban dolgozó Nagasawát eltángálhatnád. Mostanában nagyon el van szállva magától, mert kapott egy-két tehetősebb kuncsaftot – feleltem elgondolkodva. Tisztában voltam, hogy a tűzzel játszok, hogy kerülgetem a felébresztett oroszlánt.
  Felé nyújtottam a két doboz sört is, hogy válasszon, nem mintha különböztek volna egymástól. Az alkohol rezisztenciáját ismerve mindkettőben limonádé volt. De remek időhúzásnak bizonyult, míg válogatott. Legalább felszívhattam magamba némi ihletet.
  – Oké, őszinte leszek – vakartam meg a tarkómat, majd az Öreg felé sandítottam. – Pár órát kérek az életedből. Ne értsd félre, egyáltalán nem azért, mert bűntudatom van, hogy megint szó nélkül leléptem a porszívód miatt. Vagy azért, mert Seiya csiripelt volna valamit. Esetleg aggódnék érted. – Lábaimat idegesen járattam, kezemmel nem tudván mit kezdeni inkább kioperáltam egy szelet pizzát a dobozból. Orrom alatt elmormogtam mellé valami „bocsi” szerűt, hogy ne haragudjon túlzottan az Öreg, amiért korábban felszívódtam. Utána nyomban elkezdtem enni az olasz remeket. Hogyha vissza is kérdezne, hitelesen tudjam művelni, hogy nem tudok felelni, mert éppen tele van a szám. Vagy ha akkor is feltenné a kérdést, hogy éppen nem rágcsálom a pizzát nagyon hitelesen igyekeztem értetlen pofát vágni és értelmes „Ha?” – val visszakérdezni. Nos, ha a korábbi színvallás volt saláta öntet nélkül, akkor ez tál volt saláta feltét nélkül!
  – Jut eszembe! Ezeket Okkasan küldte neked – pateroltam át neki a zsebemből előhúzott képeslapokat, amik az Öregnek voltak felcímezve. Anyus nem tudta, hogy éppen hidegháborúzok az Öreggel és nem látogatom túl sűrűn. Szóval teljesen jóhiszeműen adogatta fel ezeket nekem az elmúlt időben. Még szerencse, hogy eszembe jutottak otthon! Éreztem, hogy kell valami, amivel másfelé tudom terelni a témajáratot. – Full laza az új keptöne és most néhány éve itt űzi az ipart EV-ben. Hollow irtás mellett pedig járja a világot! Olyan büszke vagyok rá! – mondtam szabályosan elérzékenyülve, miközben a Honolulu képeslapot közelebbről megcsekkoltam, mielőtt odaadtam volna azt is az Öregnek.
  – Amúgy voltál már dokinál? – dobtam felé a kérdést kisvártatva, teljesen random, mikor már nem bírtam tovább magamban tartani.

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szemétdomb / Konyha
« Válasz #7 Dátum: 2017. Szept. 16, 23:30:05 »
Beesett a selyembáró

A riherongyosan bepucsított vernyogására, csak felcümmentettem. Betámasztottam a gógyimat és kagylóztam mennyi retkes baromságot kapar össze a büdös nagy semmiből. A kurva nagy éterbe mindig kibaszott Oscar díjas színészként károgott, szal, be se lepődtem már zseton után kunyerált, mert egy élősködő naplopó. Én elhittem marhára feltolta a baba pofikája a sorát, de ezt a műmájerkedő picsogást továbbra se bírtam beviselni. Az ilyen bájgúnároknak szoktam egyetlen csukló rándulással betörni az orrát és ezt a szintet kezdte elérni a tetves nyígásával.
- Bőrtangádba csúsztassam? – Szívtam meg a fogzománcomat. Arra a károgására úgy festek, mint egy hetven napos csöves, vagy végigsandítottam a szerkómon. Nem vágtam minek trillázik rajta, amikor a saját pecómban esz a dögvész és ennyi leprás textil nyűvő szőrme készítménnyel vagy összezárolva, akkor teszel arra, hogy csicsa meg flancolás. Azért, ha ennyire zavarja a luxus pöcs szenzorait, legyen, feltápászkodtam és lecsűrtem az összes szerkómat. Elgórtam a kóceráj legtávolabbi sarkaiba, véletlen se karistolja felfelé a divat buznyerák retináját.
- Neh! Ez Calvin Klein! Befelel? – Rántottam meg a bokszerem gumiját, hátha a finnyás pofája ennyit még bevesz, ha még se akkor pattan ez is elfelé. - Tespedéshez minek fetrengjek díszpuccban? – Böktem a képemmel az elreteszelt gönc fogda felé. Rohadtul ajánlott levéllel lövöldöztem felé a jelzéseket, ne kotorjon arrafelé. Valamennyire muzsikálhatott a gülüvel gyepálás, mert ledobta az zsírral kezelgetett picsáját a kanapéra, hogy teleregélhesse, mennyire magasról tojik az utána koslató picsákra. Ezen rohadtul be se ficcent a szemellenzőm. Egyszer kurvára vissza fog csapatni a csavaros fagyi, aztán nyígva vergődhet a küszöbön, milyen marhára zsenge még a fatker szerephez. Be merészeli tolni, hogy ottan tenyészteti a mózes kosaras bőgő masinát, mert ez nem passzol az imidzséhez tutira kitaposom a belét, még, ha Hiro utána az én pofámat is kapja cafatokra. Olyat baszottul nem játszadozunk, hogy lepattintjuk purgyét a vének tanácsának, aztán zúzunk vissza az éjszakai moly lézengésbe.
- Keh! Az én riherongy malamut uszkárom fullánkos patkóját! – Vontattam el a pofámat arra, éppen beugatott, hogy lószart se csinálok. - Jár annak a pofája, aki 30/8 órát gürizik. – Forgattam be a gülüimet. - Oda se bagózol, amikor Szenyának így tátog a pofája, mi? – Toltam be a retkes hápogó gumi kacsát. - Dobtam neki infókat mivel KERESEM a PÉNZT! – Nyomattam rá ezerrel a splizását a lényeges infó morzsákra. Úgy se vágja, mi a francról karattyolok.
Lábbal pöccintettem a bűzrudas dobozkát, hogy átszaltózzon a csülkeimbe. Kikapartam belőle egy szálat. Újabb károgás ne talpaljon be a kégli téglái közé odabiggyesztettem neki, hogy nyúljon belőle, ha a gucci ízlésébe még befér az én mezei zsurlóként boltolt kátrány taralékom. Arra, hogy közben arról tolta a szarságokat, milyen redvás csili-vili baromságokra kaparásznak az izületei, csak beráztam a képemet. A faszságait legalább nem rejtette a vánkos alá, hanem premier plánban lőtte ki a tyúkszemét az áldozatának. Az őszinteséget legalább sikerrel beletuszkoltam a koponyájába, csak gyakran fosott rá. Például, ha nekem kellett kamuzni merre kolbászol, vagy miért nem lőtt rakétát az ekg jeleivel, hogy lecsengessem még nem patkolt el SzentJancsi mellől.
- Ahha, szal Nagasawa…- Dobtam be a sörből balhé vigyorral a képemen. - Hogy fest ez a tetűláda? – Nem kellett kunyerálni gyepáljak el valakit. Simán belefért a napi rutinomba ráugatni pár degenerált baromra, aki pincsiként azt halluzta kész pitbull tenyészet. Azt meg hurcibálhatják szanaszét van egy ketyós barom, aki fedezi a szőke selyemherceg valagát. Erre legalább elaraszol a hasznossági rátám. Arra meg csak rohadt tapló parasztként felvontattam a képemre kelesztett szőrcsíkomat, amikor kibökte, hogy most aztán rohadtul kiborítja a szaros bilit.
Az ezerrel betolt szarságaira, csak felhorkantam. Félvigyorral letoltam neki egy séró borzolást, mert rohadtul nem vételeztem semmit a vernyogásából. Begyűrtem magamnak egy szaros szeletet és azon kérődztem. Toltam egy kössz tapaszt a házvezető taligaként üzemelő Sellő fószerkének. Annak nem lejtettem fűszoknyás vergődést, hogy elköhintette nem vagyok százas, amit passz merről gereblyézett összefelé, de legalább ide vergődött a szoknya pecér. Amennyire pofán csűrtem volna a rohadt lazasága miatt, annyira felsokkolt, amikor szökőévente beette a lépfene.
- Ki szivattyúzná a véred, ha elpatkolnék? Ne parázz erre rá! Kipenderítenélek a bádogkaszni ajtaján, ha rázendítenél tutujgatni, mint egy vén szarost… – Azért rá sandítottam, rá ne merészeljen kattanni, hogy pedig ottan teperek korban, mert kajak a betonon találja a csodásra faragott Adonis pofikáját. Bár az ábrázatom egyre inkább változott a téma feldobásával egyetemben. Kurvára szefósan összeráncosodott berendezéssel guvadtam rá, amikor benyögte derült égből gólyafosként, miket dobbantott nekem a mutterja. Ezen a rühes ponton kurvára megakadt a pofámban a kaja. Brutális kék halált kapott win xp-ként fagyott be a rendszerem, mert ezt a benyögését marhára több pontból kellett feldolgoznom. Elsőre, hogy kurvára lelkesen csacsog a mutterjáról, vagyis rohadtul nem tegnap óta kaparássza merre ténfereg! Másodjára, hogy az elém hányt képeslap tengerből lecsörgdezik már baszottul jó ideje ebben a világban lődörög. Harmadjára, mi a Himalajáráról traktórral leugratott yeti szőrtapaszának bekénesedett lábgombájának szomszéd herpeszére nem ugatott erről nekem a Casper se?!
- Amane….errefelé…szal, ebben a nyüves világban…- Pattintottam le az olasz tésztás cuccot a csülkeim közül. Rohadtul ne kongasson be kritika szaftos, még a combomba is beledörgöltem, mielőtt a kibaszott tempósan trillázó selyemhernyó gallérját begyűrtem. - AZT KÁROGOD NEKED AZ ANYÁD VÉGIG ITT HAVAJOLT?! - Ráztam be a tetves képét kurvára egekben tomboló vérnyomással. Ritmikus gimnasztika edzésen ragadt szemellenzővel másztam a képébe.
- MIÓTA TESPED EBBEN A RETKES VILÁGBAN?! Egyáltalán mi a redváért nem rinyáltál még erről?! – Kurvára eldurrant egy atomvillanás a koponyámban, megint ekkora gebasz tobzódik, mert minden retkes családtagom kushad a susnyásban, hogy mikora és merre és főleg mit baszakodik. Kajak fellövöm a nyugdíjaztatva plecsnit, aztán hagyom az egészet a picsába. Össze akartam kaparni a családot, de a jelenlegi ábrázat alapján ezzel kurvára egyedül vergődöm. Mindegyik csicska vígan tombolja a sajátját. Ezzel baromira nem lézengene semmi hisztérika picsogásom, de legalább egy szaszt, vagy valamit odaböffenteni. Bár azt a deszkára górt fecni mennyiségből kicsengethetném, hogy ez a szarakodás nem éppen a lisztes amazonon csúszott el.
- Cseszd meg, Teru! – Eresztettem el a kölköt. A bűzdúdat elgórtam a francba, miután kioperáltam egy tetves szálat. Rárobbantottam, aztán császkáltam néhány kört, mielőtt a kanapéval együtt csűröm ki a falon. Helyette én bikáztam bele a redvás tégla rakásba. Erre, naná szétszéledt a bundás banda, kivéve a négylábú doberman sarlatánt, aki csak rám morrant, minek zavargászom a köreit. Majd nem visszalöktem neki a benyögését, de lakatot lőttem a pofámra, mert bekandikált hirtelen túlságosan elzakózott velem a szőrme tenyészet. Hátrébb tuszkoltam az ölebes baromságaimat.
- Kajak ennyire leszarsz mindent és mindenkit magad körül? Az Armani szerkódon kívül érdekel bármi ezen a tetves világon? – Dörgöltem a halántékomat. Számolgattam a rühes bárányokat, mert nem kúrhattam addig fel a vérnyomásomat, valami oltári ketyósságot csapatok. Azt se vágtam, minek cseszem fel magamat ezen még mindig.
- Még valami? Nyomasd csak! Guruljunk túl egyetlen dózisban a szarságaidon…- Támasztottam be a falat, hogy onnan károghassak. A retkes ordas fogaim előkandikáltak, de még nem mászott be semmi vész.
- Tod, mit! Ha ennyire rákattantunk egymás idegeinek cincálására…- Morrantam egyet, mert az kurvára terebélyes bunkózás lenne, ha csak így lökném oda neki bezsákoltam az elpatkoltnak halluzott ősét.
- Nem rég SS-ben balhéztam. – Dobtam keresztbe a csülkeimet. - A kísérleti nyomortanyánál szambáztunk, ahol lementem hídba ki kavarodott be elém. Öcskös zakózott be. Ne rinyálj! Minden okés vele! Itt dekkol nálunk! – Cümmentettem egyet, hogy mindjárt hozzám csűri én is ugyanazt tolom, mint ő. - Azért nem távrecsegtem még, mert tegnap estem haza. Előtte össze kellett rakni…- Nyomtam hozzá kurvára némított változatban. Fene nem akart esti bájolgást domborítani arról, hogy mennyire elszaladt a pirulám, vagy meddig fetrengtem kiütve.
- Azt majd letárgyaljátok, hogy mit akar, vagy merre akar kotorni. Annyi fix, hogy SS-be nem eresztem vissza. – Annyit még ő is kaparászott az a putri rohadtul nem létbiztosítás az olyan korcs fajzadékoknak, mint az ősei.
× Somnus ×

(click to show/hide)