Szerző Téma: Kitetsu Raiden NJK-i  (Megtekintve 630 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Kitetsu Raiden NJK-i
« Dátum: 2015. Jan. 05, 19:44:25 »
Név: Nisshou (日照)
Kaszt: Lélek
Nem: Nő
Kor: ? (kinézetre 5-8 éves)
Hovatartozás: Rukongai

Kinézet:

Jellem: Gyámoltalan, félénk kislány, bár gondoskodni tud magáról. Sokszor magányos, mióta legjobb barátja visszatért a Seireiteibe.

Felszerelés:
Jelenleg: Egy kopott, faragott fa kalapácsmedál fele.
Később: Egy törött wakizashi, és két katana.

Történet: (megjegyzés: a jövőben játszódik, Mitsu mozgatására engedély van)

A gyönyörű, napsütéses idő, ami azon a napon kedveskedett a Lelkek világának, egy pillanat alatt változott meg.
A nap, aranyló arcát riadtan rejtette sűrű, sötét fellegek mögé, és távoli morajként hozta a gyenge szellő, villámok hangját.
Odalent, egy félreeső utcán, a Seireitei magas falain belül, furcsa jelenés támadt. Egy Garganta szakította fel a levegőt, melyen belül egy Senkaimon kapuja nyílt meg.
A jelenség rövid ideig tartott, és a pár ottmaradt apróbb állat legnagyobb bámulatára, az átjárón egy aprócska gyermek jelent meg.
A kislány miután átlépett, pár lépés után térdre rogyott. A két, termetéhez hatalmas kard, amit valamiféleképpen képes volt magával hozni, nagyot csattanva esett az utcakőre, melyet már pöttyösre festett az eső.
A lány azonban nem mozdult. Térdre esve, előre görnyedve, apró vállai rázkódtak a sírástól. Felegyenesedett, de könnyei, ahogy az eső, nem szűntek. Sehol a világban, se az élőknél, sem a lelkeknél nem volt annyi víz, ami lemoshatta volna vér áztatta ruháját, arcát.
Sem az összetört szívét. Nagy, vízkék szemei csillogtak a könnyektől, s mellette nem csillant meg semmi más, csak egy,  a kicsiny övébe bújtatott, törött penge. Ami neki egy termetes kard volt, az egy felnőtt léleknek csupán egy wakizashi. A külseje, jelentéktelen, se színes markolat, se díszes keresztvas. Csupán a törött penge csillogott, mintha abban a pillanatban lett volna kész. Egyetlen árva vércsepp nem mocskolta be.
A kislány kiemelte a csorba, használhatatlan fegyvert, és aprócska kezeivel abba kapaszkodott, úgy, mintha az élete függne tőle. Az eső ömlött, és szapora kopogásán kívül csak a gyenge kis sírás törte meg a csendet. Percek teltek el, és ő csak sírt, és zokogott, és vigasztalhatatlan volt.
Aztán léptek csattogása csendült, előbb halkan, de egyre erősödve, míg végül megjelent a hozzájuk tartozó alak is. Shinigami, rajta fehér haori.
A kislány könnyein át csak a feketét, a fehéret, és a kapitány hosszú, vörös haját látta. Ahogy a shinigami befordult a sarkon, és meglátta az apró teremtést, szinte sokkolva torpant meg.
- Elkéstem...
A női hang kissé megremegett, ahogy azt az egyetlen szót kimondta. A kislány szinte érezte, hogy lassan mellélép a shinigami, letérdel hozzá. De nem szólt egy szót se. Tekintete a kislány kézfejéről függő ványadt kis madzagon lévő kopott fadarabra úszott.
 Újabb hullámként csapott rajta végig a felismerés. Egy kicsit csorbán faragott, kalapács egyik fele, mely az idők folyamán már puhára kopott.
A shinigami, miután hallotta hogy a gyermek zokogása valamelyest csillapodik, halkan megkérdezte
- Hogy hívnak?
A lányka megtörölte kék szemeit, de még mindig könnyekkel küszködve egész halkan, cérnavékony hangon mondta:
- Nisshou
S fejében visszhangzott a név, egy mélyebb hangon. Egy hangon ami már többet soha nem szól hozzá, nevet vele, dicséri meg.
Aki már soha többet nem nevezi lányának. A fájdalom újra feltört, és a szakadó esőben ismét csak a zokogása hangja hallatszott. A kapitány nem szólt, csöndesen ölébe vette a poklot megjárt lánykát, aki még halkan a nagy kardok felé mutatott.
Percek kellettek hogy elterjedjen a hír, s mikor a shinigami visszatért osztaga területére, alárendeltjeinek egy része várta a kapuban. Némán álltak a zuhogó esőben, arcuk pedig rejtve maradt.
A kapitány otthonába vitte a gyermeket, aki percekkel később el is aludt. Az apró teremtés álmaiba menekült az akkor még felfoghatatlan valóság elől. A törött pengét azonban nem eresztette, még álmában sem.
Három hét telt el azután, és a kislány egy szót sem szólt. Ő valamiért ott maradt a kapitánynál,  oldalán meg a csorba fegyver, nyakában meg a törött fa medál. De még hónapokkal utána is  épp hogy csak hallani lehetett a hangját.
Aztán egy este, jóval vacsora után, megszólalt. Ömlött belőle a szó, mint a zuhatag amint áttöri a gátat, mely mögé oly sok ideig volt elzárva, és hangja mellé csatlakozott az eső kopogása.
Mesélt a hétköznapjairól, meg az első találkozásról azzal a bizonyos shinigamival. Csodálta őt, függött a meséin, és a szíve szakadt meg, mikor annak vissza kellett térnie a Seireiteibe.
Vissza, egy elérhetetlen, másik világba. Utána a napjai megszürkültek, bár amaz ígérete, és a félbetört medál mindig reményt, meg erőt adott neki, mikor úgy érezte, megsötétedik körülötte a világ.
Azután sokáig, már csak egy-két kósza hírt, kapott felőle, a faluban pedig egymást érték a furcsa szóbeszédek. Épp mikor az egyik elült, jött egy másik.
Aztán történt az a nap. Úgy gondolta, hogy meg fog halni, ott a sötétben, szörnyek közt. Egyedül a kis medál adott neki enyhet az őt körülvevő téboly közepette. Fejében, szívében újra csak az ígéretet hallotta.
Egy nap a kalapács ismét egész lesz. Fejét utána arra a látványra kapta fel, amire még él, emlékezni fog. Viharok szárnyán jött el a shinigami, oda a sötétbe. Ő érte.
Beteg volt már, de az ígéretét megtartotta. És ott, az árnyak közt kötött vele egy újat. Árnyak közt, de az ő utolsó fényében.
A shinigami elfogadta lányának, és ő is elfogadta a shinigamit apjának. Ígéret volt ez, olyan, ami távol tartotta őt a sötéttől, meg a szörnyetegektől. A törött penge volt a tanújuk, ami mindörökre nála marad.
A kerek, barna arcocskán egy könnycsepp gördült végig.
De az eső, ami aznap végeláthatatlanul ömlött, végül elállt. Felállt, és egy árva szó nélkül az ágya felé indult.
Lehajtotta a fejét, kezecskéivel ösztönösen a törött kardot fogta, és mielőtt elaludt volna, még látta ahogy egy áttetsző, fehér ruhájú, hajú és szakállú alak simogatja meg az arcát, s még utoljára nyom egy csókot a homlokára.
Nisshou arcán oly sok idő után egy halvány mosoly jelent meg, s álma akkor éjjel már békés volt.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Jan. 05, 20:13:21 írta Kitetsu Raiden »
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 154

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 4 559 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Elérhető Elérhető

Re:Kitetsu Raiden NJK-i
« Válasz #1 Dátum: 2015. Jan. 07, 14:06:46 »
Uffantás!

Szerintem rendben van a pályázat, így hát elfogadom!