Szerző Téma: Átok a fejemre - próbajáték  (Megtekintve 9022 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Flavia nella Sinestesia

Eltávozott karakterek

Tres Espada

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
30 400 / 45 000

Hozzászólások: 33

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Aranyssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
A lopni olyan csúnya kifejezés, én csak megtaláltam!

Post szín:
#856a89 // #e8d2f9


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #30 Dátum: 2015. Júl. 26, 13:25:26 »
  Flavia megvonja a vállát, hiszen nem is akarta hazavinni Slomet, mint mondta is az előbb Amórának. Túlságosan engedetlen lovag lenne neki. A kövecsek amúgy is jobban tetszettek neki, csak fárasztónak és unalmasnak találta a hozzájutásukat. Sajnálta emiatt eldobálni őket, de Slome hisztérikus fellépéséből csak így tudtak visszavenni. S még ő is jobbnak látta megelőzni a bajt, mielőtt komolyabb baja esne belőle.   
  – Ki tudja, lehet? – roppantul pimaszul felelt Amóra kérdésére, kifigurázva ezzel a boszorkány szövegét. Mindezt a félelem teljes hiányában. Nem is gondolt arra, hogy talán ő is úgy járhat, mint ahogyan az előbb Espada társa. Bármikor kipenderíthetik a képből, egy átokkal a homlokán, melyet örökké viselnie kell. Ebből nem akart kérni, véget akart vetni egyszer, s mindenkorra ennek a játszadozásnak. Ki nem állhatta a korlátozást, mindig is a szabadság híve volt.
  De egyszerűen jó érzéssel töltötte el, hogy sikerül lelohasztania az önelégült ábrázatot a boszorka arcáról, mintha megnyert volna egy mérkőzést. Mosolyát se leplezte, szemtelenül mosolygott Amóra arcába. Olyan volt számára ez, mint egy horgászás, ahol a hal rákapott egy igencsak értékes csalira. De inkább nem evezett mélyebb vizekre, hagyta jegelni a témát. Rossz lépésnek látta hirtelen letámadni a macskáról szóló részletekkel Amórát. A megfelelő pillanatra várt inkább. 
  – Flavia szíve komolyan darabokra hull emiatt a beszédtől, Amóra kedves. Mintha Flavia rászolgált volna erre a bánásmódra – mélabúsan felel a boszorkánynak. Nem hagyta abba művészi produkcióját, annak gyanúja mellett sem, hogy a boszorka elképzelhetőleg átlát a színfalakon. Valóban komolyan gondolta, hogy megbántották, nem is érti, hogy Amóra miért feltételezi róla azt, hogy csak megjátssza. Ráadásul sokkal jobban fáj neki az, hogy a boszorka azt állítja, nem valós az érzelmi kavalkád, melyet ártatlanul kinyilvánít. Szíve szakad beléje – feltéve, ha rendelkezne ezzel a szervvel. Midőn kár, hogy nincs neki! :roll:
  Büszke volt Fentfogúra, amiért ilyen ügyes volt és elhozta neki a két értékes követ, melyek a sziklafalakba fúródtak. Ratatösk mióta létezik hű társa, eddig sosem csalódott benne, most sem. Ennek kifejezetten örült.
  Flavia dobásai, hogy egyik sem ért komolyabb célt, nem ingerelték fel különösebben. Azon tűnődött, hogy mivel juthatna gyorsan és megerőltetés nélkül írott kövekhez. A válasz kezdett megfogalmazódni benne, miközben hegyezte a fülét, hogy a boszorka mondandói ne csak a semmibe szóljanak. Figyelt rá, hiszen most is értékes információk cseppentek el, melyek jobbkor nem is hangozhattak el. Valamiért nem lepődött meg, hogy némely hasznos dolog, csak most került terítékre. Például a találatok száma, mely Slome likvidálásához szükséges. Ha erről előbb tud, jobban spórol a kövecseivel! Most már késő bánat volt.
  Némán vezette le magában, hogy kinek lehetet megfelelő a dobása. Miközben latolgatott és gondolatmenetében odáig jutott, az új jövevényre vezette tekintetét. Szinte biztos volt abban, hogy Slome homloka lesz a gyengepont. A szájába ugyanis egyszer se sikerült követ dobniuk, valahogy ezt mindig meghiúsította a szörnyeteg. Pedig ő maga még egy olyan pillanatot is kivárt, ahol Slome üvöltött. A taktikát magát jónak ítélte, csak a kivitelezés, Flavia legnagyobb sajnálatára, nem sikerült.
  – Ojo de murciélago! – a technika parancsát halkan, de érthetően suttogta el. Minek hatására szemei egy denevér íriszéhez lettek hasonlóak. Az apró, külső változtatás után először a technika segítségével próbált meg közelben lévő denevéreket magához szólítani. Ha sikerült, ha nem, utána jobb tenyerét kitartotta a föld fölé, majd reiatsut kezdett összpontosítani bele. Lélekenergiáját úgy formázta, hogy több, legalább két tucat fekete színű denevér öltsön alakot belőlük, melyeknek úrnője, parancsolójuk lesz. Ekképpen eredeti rendeltetésüket felülírja, helyette azt az utasítást adja nekik, hogy a földről írott kavicsokat gyűjtsenek, kerüljék el Slome csapásait, majd a kővel együtt csapódjanak a szörny arcára, konkrétan a homlokára. Így talán találatot bevíve a fenevadnak, illetve összezavarásnak is tökéletes volt.
  Flavia csak addig összpontosított egy-egy lélekenergiából álló denevérre, míg az a kővel együtt a fenevad homlokára nem csapódott. Utána hagyta szertefoszlani a denevért. Persze tisztában volt vele, hogy valószínűleg nem mindegyik bőregér vesz fel a kövecsek közül olyan követ, melyet Slomeot gyengíti. Ennek tudatában többször elismételte a képességét, maximum háromszor az eredményektől függően. Illetve, ha akadt élő denevér is a közelben, melyet magához tudott szólítani, azokat csak a második csapás után eresztette szabadon. Arról persze Flavia nem tehetett, hogy némelyik denevér a többieket is akadályozta. :roll:
  Ezek után úgy ítélte, hogy kellően kivette a részét a feladatból. Nem kellett a földön csúszva kövek után kutatnia, kényelmesen elvégezhette így is. Légi vándorral a levegőben maradva, Slometól távol, kellő biztonságban, mégis jól szórakozva.
     
(click to show/hide)

« Utoljára szerkesztve: 2015. Júl. 26, 13:27:08 írta Flavia nella Sinestesia »
Zanjutsu: 11 pont Hakuda: 13 pont Hollow k.: 14 pont Sonido: 12 pont Resurrección: 20 pont Hierró: 14 pont

(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #31 Dátum: 2015. Aug. 02, 20:40:14 »
Kurvára mínuszba csapongó extrát lökök a bezizzent fruska picsogására. Kintről bebaszottul nem hatja meg a kalahári homokbányára szemcsésedett lelekemet, hogy belerongyoltam a retkes szívecskéjébe és ripityára zúztam. Baromira felhőkarcolóról tettem rá, mi a poshadványból kimászó Lochness-i zombi növendék problémája támadt a tahó benyögésem ellen. Cseszettül értelmibb ténfergést lökött be Zümi, mint az egész redvás kompánia csokorba kötve, szal alap górtam a pofájukba az infót, erőltessék be a seggük és kövessék a csíkos fullánkos vernyogását. Felőlem rohadtul záp kakadut is egyensúlyozhat a cicifixében, baszottul nincs ingerenciám az üres károgásához.
-Pon te ugatsz, beoltott embrió?!- Kibaszott méreteset csuláztam egy retek lenéző csekkolással megspékelve. Attól, hogy retek fos a szenzorom, ennyi rohadt év koptatással a valagam mögött már belövöm a származási placcot. Ez a humanoid szuka hót ziher a porcelán maszkos gárda által csócsált mutter fattyak közül való. Szal, nekem itten ne vinnyogjon a korcsozással, mert a büdös nagy lófaszt kurhatja egekbe az orrát. Rohadtul semmivel se pöpecebb szemétje ennek az elcseszett univerzumnak.
-Tojok a fapina csipogásodra! Nem kötelező progi komálni a pofám, csak úgy-úgy, húzzál és kövessed a beugró némber károgását. Milyen tréfarépás, hogy a csesztetésemig léket se ütött a koponyádba kicsengess valamiféle összgürizést…tod nem téma csípni egymás buráját, de mostan Hercules-t kékne a csürhének leápolni, szal tegyé egy szívességet: dugd fel a vernyogásod, csekkold a többi csicskát és nyomjá nekik segélycsomagot, hogy kifingassuk azt a redvás melákot!-
Villantottam be neki a középső ujjamat és retek gúnyos pofázattal irányzékoltam a kőbunkó felé. Rühellhette a rizsálásomat, de míg Zümi be nem dongott az éterbe, egyik gyökér se górt közösbe hasznosítható tervezetet, szal rohadtul nem szívom vissza a vakerom, hogy ráuszítottam ezt a csürhét erre a témázásra, hátha bezúzza Szulejmánt. Meg nem azért, de a fapántos kiskapu szúrágta kilincse fog szólóban nyomulni. Gyűrje csak a csorda is az ipart, ne csak mi baszakodjunk Zümmerrel. Ha már benyögtem kurvára húztam sódert túrni. Körülöttem a sok gyíkarc fel-alá rongyolt. Ottanfelé kaparászott törpe újoncka is, aki szintén a kavicsok tarhálására kattant rá.
Nem akartam belezakózni a kupleráj zónájába, ezért arrébb kapáltam a humuszt, míg be nem ficcent az a leprás csúzli. Kapásból telibe kúrtam a pofáját, de a redvás színes fém fuksz stricije bezúzta a nyeszlett példányom. Én beszívtam ezt a menetet, viszont a csürhe még tolta neki és Substral koksz mikróbább varangyra zuhant össze. Vasorrú Bábolna ezután rohadt kegyesen benyögte, hogy valamelyik lúzer pöpecül fricskázott, csak épp kurvára MókaMiniként azt nem károgta el, melyik a VIP jegyes. Ez olyan redva méretes humor planéta volt, hogy baszottul felkurjantottam tripla „he”-t, mielőtt kibaszott fejszébe állt sügér pofázattal bambultam rá, mekkora szar a poéntalan érzéke. Úgy kicsinálta a rohadt ingerenciám a vakerja kagylózására, hogy elkóvályogtam gólyafosként a légtérbe, felmarkoljam a szétgórt muníciót.
Telibe tunkoltam mindkét csülköm, aztán kibaszott ráérősen caplattam vissza a nádszáli poszáta kalitkába és kukkoltam, mivel nyomorékoskodik a sisere had. Rohadt ráérős parasztként dobáltam egy kavicsot és vizslattam kibaszott elismerően a beccis témázást beizzító Arankára. Aztán a gépfegyóként puffogó újhusira villantottam a vigyorom. Baszottul a körzetébe villantam – shunpo -.
-Neh, McFresh!-Górtam felé a rizsálás alatt bezsebelt retkes kavicsokat.-Csapassad neki, majdan megspékelem a tempódat!-Szaggattam be a pofája elé. Az én maxra gyúrt jobbosomra nem lőhettem karrier tapaszt, mert az a túlméretezett parmezán sajt nemtelen penész kurvára leszedálta a csülköm és kül is sokkal balfaszabb ötlet derengett fel a koponyámban.  Felkapartam egy redvás gallyat, berogyasztottam a valagam és kibaszott baseball gyopárként kontráztam tovább frisskóró lövéseit. Lélekenergia kraftot eregettem a gallyra és kurvára nem spóroltam az erővel. Kezdtem kurvára unni a cécózást és ezt elbaszott neandervölgyi barlangszökevényt. Az összes redvás erőmmel, féltávról csűrtem tovább a kavicsokat, rohadtul GPS-szel felcuppantva Küklopsz mirigyére. Ezzel kibaszottul mekkába lőhettem a bezúzási arányokat, vagy valami hasonló faszság. Ha meg frissen rántott ponty nem vételezi a redvás beburkolási csicsergésem, akkor kurvára nélküle nyomatom a balhézást. Humuszra kúrom a kavicsokat és kibaszottul homlokon golfozom, oszt baszottul lecsusszan a mókázásból.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #32 Dátum: 2015. Aug. 08, 15:43:23 »
Ajkaimra szokatlan módon nem ült ki az üres, műáanyagból készült mosoly, amit az olyan esetekre tartogattam, mint ez. Persze könnyű megítélni, hogíy egy-egy elkóborló mosoly őszinte, szívből jövő-e avagy sem, de oly régóta éltem már az udvariasság hamis formájával, hogy lassacskán már magam sem tudtam megkülönböztetni, melyik tartozik hozzám valójában s melyik az, amit a kényszer szül. Mindenesetre a gesztust magát megtettem, s amint végigmértem a körülöttem lévő népet, könnyűszerrel állapítottam meg letapogatva őket, hogy ki melyik fajhoz is tartozik. Ajkaimba harapva fordultam az Espada lány felé s mértem végig. Küllemre inkább hasonlított egy gyerekre, mint egy veszélyes ellenfélre, de jól tudtam, hogy végzetes hiba lenne csupán a külleme és viselkedése miatt lebecsülni valakit. Az ilyen ellenfelek tudják okozni a legnagyobb meglepetéseket. Kezemet felemelve intettem Masakinak, s shunpora váltva gyorsan ott termettem mellette. Sötétkék íriszeim kutatón pásztázták a kőgólem testét, keresve az esetleges gyengepontokat, de homályos, éppen-alig felrémlő ismereteim alapján csak az a két opció létezhet, amit rövid úton megosztottam a többiekkel.
Kissé megcsúsztam, miután eldobtam a követ, de egyensúlyomat hamar visszanyertem, s néhány szitokszót mormoltam a női létet megnehezítő magassarkú miatt, majd rövid úton megkapaszkodtam Masaki karjában, s lerúgtam a két platformot. Nem foglalkoztam azzal, hogy a lábamat esetlegesen felkarcolja a törmelék valamely darabja- a Hueco Mundoban tett kellemetlen látogatásom alatt sikerült hozzászoknom a fájdalom érzetéhez, s egyébként is: az ilyen apró sérülések szinte azon nyomban eltűntek a testemről, hála kevert hovatartozásommal járó bónusztulajonságomnak. Még dikekt bele is nyomtam lábfejeimet a kövek közé, kicsit meg-megmozgatva őket: élveztem, ahogyan a bőröm érintkezik a természettel, s csak sokára figyeltem fel: kis híján elfeledkeztem megtudakolni, hogy eltaláltam-e a kellő pontot. Tágra nyílt szemekkel néztem a lényre, majd a shinigmi lányra vetettem pillantásomat, aki módfelett fontosnak tartotta, hogy a boszorkányt inzultálja. Megértettem az érzéseit, voltam hasonló helyzetben én is- itt szégyenszemre felvillant bennem egy víz alatti világban tett látogatásom kínosan őrjöngő pillanata-, majd megingattam dús fürtökkel keretezett fejemet, s ösztönösen nyúltam oldalamhoz, hogy előhúzzam Fenikkusut. A főnix azonban nem volt ott, így ujjaim előbb a levegőbe martak bele, majd csípőmhöz értek. Türelmetlenül felmorrantam, s rávillantottam haragvó tekintemet  a kuruzslóasszonyra, aki oly könnyedén ért földet, mintha rá nem lennének érvénysek a gravitáció szabályai. Tekintetembe óhatatlanul is huncut fény költözött: ez azt hiszem nem érvényes rám sem.
- Okoska?- Felkuncogtam a címke hallatán s nyújtóztam egyet. - Felesleges tartanod tőlem, teljesen nyilvánvaló számomra hogy a játék a te életed végét is jelenti.- Tekintetem hideggé vált, miközben hozzá beszéltem, talán fenyegetés is sugárzott belőlem, majd megropogtattam ökleimet. Nem fenyegtésnek szántam, egyszerűen erre került sor, mielőtt cselekedtem volna. Nem csodálom hogy azon a véleményen volt, hogy jól kiegészítjük egymást a másik vaizarddal: ugyan nincs közöttünk szó barátságról vagy szorosabb ismerettségről, nem ez az első alkalom hogy együtt harcolunk valami ellen s ami azt illeti, a jelenlévők közül egyedül benne bízom meg annyira, hogy megfontoljam az esetleges együttműködés lehetőségét.
- Be fogom törni a gólem fogsorát.- Fordultam a trágár vizard felé ajkaimon ezerwattos mosollyal, majd felhagytam a lélekenergiám visszafogásával s igyekeztem minél hamarabb egy épkézláb haditervet kitalálni. Tehát tizennégy kőre van szükségünk... Pillantásom a denevéreket megidéző nőre esett, s elismerően bólintottam egy aprót, ezután random módon rohangálva shunpora váltva kutakodtam addig, míg találni nem találtam néhány hasznosnak bizonyuló követ a sok felesleges között. Nem állt szándékomban a felesleges kövekkel dobálni az ellenfelet, így shunpozás közben több lenyomatot is hátrahagytam Utsusemit használva, mielőtt eldobtam volna a kavicsot a lény homlokát célozva, majd egyet balomba ragadva mély levegőt véve készültem fel ötletem minden ésszerűséget hiányoló mivoltára, s míg jobbomból Cerot kívántam ráereszteni a gólem fejére, bal öklömmel egyenesen a fogsorát céloztam meg. Néhány törött csont kevés ahhoz, hogy megijedjek a megvalósítástól..
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 08, 16:00:20 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #33 Dátum: 2015. Aug. 12, 18:37:59 »
Momo visszaszólására, miszerint hogy Amórának lesz kihívás életben maradnia, ha egyszer kijutnak, a boszorka szeme felcsillant és egy nagyot nevetett. Szórakoztatónak találta. Azt még inkább, hogy biztosan komolyan gondolja, hogy még tizennégyszer kell célt találniuk. Maya jeges tekintetébe bele is borzonghatott volna, azonban inkább úgy tűnt, hogy vállalja a kihívást. Azonban nem tetszett neki Flavia mosolya. Tekintetével már megölhetett volna, de végül felhúzza az orrát. Túlszórakoztató vagy a számára, így valószínűleg máshogy szándékozik ezt a mosolyt megbosszulni. 
- Talán nem tetszik? Vagy azért aggódsz Édeske, hogy talán magányos lehetek? … - szólt vissza magasztosan és gúnyosan Momo-nak - Nem hallottál a Boszorkányszombatokról? De azok nélkül sem lennék magányos.
Költői kérdésre nem szándékozott válaszolni, hisz egyértelműen azt szerette volna. Közben pedig jól szórakozna, hogy úgy keresnétek a köveket, mintha kiesett volna a kontaktlencsétek. 
Momo felvéve a köveket először két normális követ, harmadikra az értékes követ dobta el, majd egy újabb normál követ. Természetesen Slome megpróbálta kivédeni az összeset, de csak sikerült Momo-nak eltalálnia őt egy értékes találattal. Persze a kő egyben le is pattant róla, így ha tudod szemmel követni, akkor esélyed lehet visszaszerezni. Így akár megpróbálhatod másodjára is eltalálni Slome-t.
Flavia denevéreinek támadása viszont nagyon hatékonynak bizonyul. Igaz, ezen a környéken nincs egy denevér sem, akit az irányításod alá tudnál vonni, viszont az idézett denevérek kamikáze akciói egyre több és több értékes találatot visznek be a javadra. De arra is tökéletesek, hogy megzavarják a gólemet. Ezért is érhettek célt Masaki baseball hazafutásai is, valamint Karen technikája által felkapott kövek. Slome pedig egyre kisebb lett, de egyre gyorsabb is. Masaki és Momo közé olyan erősen csap, hogy a törmelékkel repültök egy nagyot. Még szerencsésnek is mondhatjátok magatokat, hogy a csapás nem közvetlenül titeket talált el. A denevérek elől is igyekezett kitérni, de főképp szétcsapni őket. Slome egy nagyobb követ is felkap, hogy azt Karen felé hajítsa. De éppen hogy ki tudsz térni előle.
Maya az Utsusemi technikáddal igencsak megtéveszted Slome-t, aki árnyékra vetődik, mikor az utóképedet összetapossa. Azonban igen balga lépésnek bizonyul, hogy az értékes kövek használata helyett egy Cero-val akarod Slome fogsorát megritkítani.
- Ej! Okoska nem figyeltél? Vagy neked nem említettem volna? De mindegy is… - ördögi mosollyal az arcán gúnyolódik Amóra – Az előbb használt technikához hasonló támadások nem hogy nem ártanak az én drága Slome-nak, hanem felerősítik őt. … Hogy is mondtad? … Be akartad törni a fogsorát? …
A hatalmas füst és por melyet Maya Cero-ja okozott, kezdett leülni, így láthatjátok, hogy Slome ismét hatalmas, vagy még hatalmasabb lett, mint volt. Szemmel látható, hogy Slome annál erősebb és nagyobb, minél erősebb támadás éri. Első kézből Maya meg is tapasztalhatja, hogy Cero-jának mekkora visszahatása volt. Ugyanis Slome a por leülése után egy hatalmas nagy csapással söpör el. Téged is meglep, mint korábban Masaki-t, hogy Slome keze szinte annyira felgyorsul, mintha el is tűnne, és egyből eltalál vele. Masaki-hoz hasonlóan a kezed bánja ezt, azonban míg neki a jobb, addig neked a bal karod, valamint kisebb zúzódásokat is szenvedhetsz.
Nem is álltok olyan messze attól a ténytől vagy gondolattól, hogy nem hogy elölről kell kezdenetek Slome gyengítését, hanem valószínűleg már az Amóra által említett „még tizennégy” értékes találat fölött is teljesítenetek kell. Mégis Flavia és Karen technikájának hatékonyságából fakadóan ez mégsem olyan reménytelen. Amóra is elismerően nézi a két lány technikájának eredményességét, de persze Masaki és Momo páros találatai sem elhanyagolhatók. Maya is viszonylag hamar próbál szépíteni és hozzáadni találataival a győzelemhez. A sikeres találatok hatása pedig nem marad el. Slome fokozatosan egyre kisebb és kisebb lesz, de ez nem azt jelenti, hogy félvállról vehető, ugyanis gyorsuló csapásai igen csak rémisztőek, ha az orrotok előtt vagy a fületek mellett suhannak el. Kitérni előlük viszont egyre nehezebb feladatnak ígérkezik. De az újabb és újabb kövek egy ponton túl tényleg nagymértékben legyengítik.
Mikor pedig az utolsó értékes találat is eléri, akkor Slome már körülbelül akkora, hogy térdmagasságban van a feje. Már egyáltalán nem félelmetes vagy erős. Slome odaszalad Amóra lábához, mintha csak egy kisgyerek lenne. Amóra csettint egyet és Slome a tenyerébe ugorva akkor lesz, mint azok a kövek, amikkel megdobáltátok őt. Amóra a teljesen összement Slome-t pedig boszorkánysapkájára helyezi, majd elkezd tapsolni.
- Gratulálok! Nem hittem volna, hogy képesek lesztek Slome ellen győzedelmeskedni. Még akkor sem, ha tudjátok a gyengepontját. … Igen, Slome gyengepontja a homlokának közepe volt. A vésett kővel való találatok pedig legyengítették. … Azonban a nyelve alatti rész megcélzásának felvetése sem volt éppen rossz Okoskától. De azt Slome tökéletesen védi, ugyanis ha mégis sikerrel jártok, akkor az megölte volna. De ezt sikeresen elkerülte, ebbe az állapotában pedig már nem is tudnátok megölni. Hisz a kő nagyobb, mint az egész teste így nem tudnátok a szájába juttatni. Összenyomni pedig szintén lehetetlen. … De azért ezt a csatát sikeresen megnyertétek.
Ezzel ismét felemelte a kezét és a szokásos módon átforgatott benneteket egy teljesen másik helyszínre. Flavia, Karen és Masaki nektek ez a folyamat már teljesen megszokott. Maya és Momo pedig még megszédülhettek ettől az átforgatástól. Azonban mindannyian tudjátok, de körbenézve láthatjátok, hogy teljesen máshol vagytok, mint egy pillanattal korábban.
Sötét fellegek gyülekeznek az égen, melyek semmi jót nem jelentenek. Amóra mögött egy nagyon magas sövényt láthattok, mely hosszan fut jobbra is és balra is. Még nem is sejthetitek, hogy hová is csöppentetek. 
- Ugye nem hittétek, hogy Slome legyőzésével győztetek is és megszabadulhattok? Jaj, ugyan! – ördögi mosolya a frászt hozhatja rátok - Folytassuk tovább! Mögöttem egy sövény labirintus van, mely négy bejárattal rendelkezik és középen egy nagyobb térrel. – kezd bele a helyzet magyarázatába töretlenül - Bár nem az lesz az elsődleges célotok, hogy eljussatok középső részre, vagy az, hogy egy másik kijáraton távozzatok. Abba semmi különleges nincsen. – ingatja a fejét - Egy varázsigét három részre szedtem és azt fogom köztetek szétosztani. Nem fogjátok tudni, hogy melyikőtöknél melyik rész van. Mindhárom darabkát össze kell szednetek, majd középre eljutva a kőoszlopra kell helyeznetek. A varázsige összeáll és számotokra is olvasható nyelven megjelenik a szöveg, melyet felolvasva sikeresen vehetitek az akadályt. Mivel három részre vágtam és öten vagytok, és mindegyik darabból legyen kettő ezért középen a sarokban lesz egy láda, mely tartalmazza azt a részt. Már ha valaki előbb nem veszi ki onnan. – újabb ördögi vigyor, mintha arra sarkalna benneteket, hogy amint megtaláljátok a ládát vegyétek ki belőle azt a rész – Egyszerű igaz? Az alapállást tekintve két győztest avathatunk a végén, azonban lehet, hogy csak egy lesz. – vigyorgott - A három különböző részt úgy tudjátok megkülönböztetni, hogy a rajta lévő gyűrű más színű.
Amóra kezében három összetekert pergamen jelenik meg, melyek között tényleg az a különbség, hogy a középre húzott összefogó gyűrű más. Az egyik aranyszínű, a másik ezüstszínű, míg a harmadik bronz. Miután szemügyre vehettétek őket, mintha csak gyorsan éghető anyagból készültek volna, gyorsan elégve eltűnnek.
- Szerintem érthető voltam, de mondom még egyszer. Mindenki kap egy tekercset. Három különböző tekercset kell megszereznetek egymástól és középen eggyé illesztenetek és felolvasnotok. Akinek ez sikerül, az győz. A mögöttem látható labirintus… – mutat hátra – Ugyan nem a híres Minotauros labirintusa, de azt mondhatom, hogy nem csak ti lesztek az útvesztőben. … Lehet, hogy odabent elfogjátok veszíteni önmagatokat. Az ösztönök és érzelmek fognak győzedelmeskedni felettetek. Hagyjátok, hogy a félelem, a kétségbeesés, a düh, harag, ölési vágy eluralkodjon rajtatok. Ha pedig összefuttok egymással, akkor teljesítsétek be ezeket.
Amóra teljesen komolyan mondta „biztató” szavait és tekintete is igen csak hűvös volt, mely most nagyon is vérfagyasztóvá tette a nőt. Érezteti, hogy nem csak egymással, hanem lehet saját magatokkal és félelmeitekkel is kell egy harcot vívnotok.
A boszorka maga előtt vízszintesen elhúzza a kezét, mellyel, mintha egy erős szelet indítana meg felétek, ezzel azonban más máshol is találjátok magatokat. Teljesen egyedül vagytok, előttetek pedig Amóra helyett a sövényben egy rést láthattok. Miután felucsodtok, hogy mi is történt, előttetek, mintha az égési folyamat visszafelé játszódna le, megjelenik a tekercsetek, mely a varázslat egyik harmada.
A labirintusba belépve pedig érezhetitek annak valós erejét. A sövény túl magas, hogy átlássatok rajta, vagy megpróbáljatok átugorni rajta. A lábatok is nehéz, ez is jelzi, hogy csak úgy nem tudtok a földtől elszakadva esetleg a labirintus fölé kerekedni és úgy haladni. A sövényben semmivel nem tudtok kárt tenni. Így nem tudtok esetleg lukat ütve magatoknak középre utat kreálni. A földbe lukat ásni is hasonlóan reménytelen próbálkozásnak bizonyulna. Nincs más lehetőség, mint az útvesztő járatain haladni. Azonban a felettetek gyülekező viharfelhők sejtelmes homályt adnak, viharos vagy erősebb szél rémisztően suhogtatja a sövény leveleit és kavarja fel előttetek és mögöttetek a port. Még az eső is megeredhet eláztatva benneteket, és megnehezítve helyzeteteket. Teljesen egyedül vagytok, és szinte érzitek magatokon a figyelő tekinteteket, azonban sem idegen sem hasonló helyzetben lévő társatok lélekenergiáját nem érzitek. Mintha érzékszerveitek is eltompultak volna ilyen téren. Azonban már-már rémeket is hallotok, vagy láthattok. Mondjuk léptek zaja, mögöttetek eltörő gally, mintha valaki rá lépett volna, és árnyak. A labirintusban helyenként megjelenő köd sem túl biztató.
Lassacskán pedig kezditek érezni és megérteni Amóra végszavát, mellyel útnak indított benneteket. Az ilyen helyzetben általában az emberen a félelem és a kétségbeesés kezd el eluralkodni. Megijed minden nesztől és lassan már előre vagy visszafelé sem mer lépni, de megállni is túl félelmetes lehetőség is lenne. Kezdi elveszteni a hely és idő érzékét. Már abban sem biztos, hogy merről jött, vagy egy elágazásnál melyik utat is választotta. Nincs támpont, hisz a folyosók teljesen egyformák. Visszafelé haladva pedig megzavarodhat, hisz egy esetlegesen elejtett tárgy vagy kihelyezett útirány jelző már nincs ott. Az is megfordulhat a fejben, hogy valójában az útvesztő él, és minden ilyen támpontot eltűntet. Vagy éppen a düh, mely akár tehetetlenségből is fakad. Esetleges jó próbálkozások többszörös kudarcba fulladása miatt. Vagy az irányt, aki miatt ebbe a helyzetbe került, de akár más személy képe is lehet dühének valós célpontja. Akár ez a két érzés külön vagy egyszerre való kavarodása is megszülhet egy sokkal félelmetesebb érzést, ösztönt. Ami a kiutat, az ezen félelmek megszüntetéséhez vezet. Egy mód, ami a győzelmet jelenti. Amiért ebben a helyzetben bármit megtenni. Akár a legszörnyűbb dolgot is. Ölni. Méghozzá bűntudat nélkül.



Amóra seprűjén ülve közvetlen a sötét fellegek alatt lebegett. Komoly tekintete megmaradt, de nagy boszorkánysapkájának szélét megragadta és jobban az arcába húzva kivillan mosolyával éles fogai.
- Kíváncsi vagyok vajon ti mihez kezdtek. … Vajon eluralkodik-e rajtatok a saját érzelmeitek és egymásnak estek-e, amint találkoztok? … De legfőképpen, hogy ki lesz, aki majd képes lesz középen felolvasni a varázsigét.
Hangosan mondta ki gondolatait, és tekintetét a Labirintusra szegezte. Azonban ti odalentről hiába néznétek fel, nem láthatjátok őt. De gondolhatjátok, hogy valahol figyelemmel követi minden mozdulatotokat.


(click to show/hide)

Határidő: 2015. Szeptember  6.
Post sorrend: Nincs
« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 30, 21:51:11 írta Eliana del Barros »

Karakterlap

Flavia nella Sinestesia

Eltávozott karakterek

Tres Espada

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
30 400 / 45 000

Hozzászólások: 33

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Aranyssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
A lopni olyan csúnya kifejezés, én csak megtaláltam!

Post szín:
#856a89 // #e8d2f9


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #34 Dátum: 2015. Aug. 16, 17:27:25 »
  Flaviát büszkeség töltötte el, amikor látta, hogy megidézett denevérei miféle hatást érnek el Slomeon. Elégedetten húzta ki magát és követte figyelemmel a szárnyas rémek kövekkel való támadásait. Nem adta meg azt az örömöt Amórának, hogy térden csúszva lássa, miképpen bepiszkítja a kezét. Nem keresett tűt a szénakazalban. S cseppet sem törődött azzal az eshetőséggel, hogy emiatt esetleg a boszorka haragját vonja magára.
  Megkönnyebbült, amikor úgy határozott távolról fogja szemlélni az eseményeket, hiszen így könnyebben kerülte el Slome csapásait, illetve az odalent pepecselők kártékony megmozdulásait is. Az újonnan érkezett nő előtt ceroját döbbenettel fogadta, ilyet még nem tapasztalt. Nem is az erősségén akadt fent a varázslatnak, ami elismerésre méltó volt, hanem azon, hogy egy ember ilyet alkalmazott! Csak most vette a fáradtságot, hogy jobban megfigyelje, nem közönséges emberről van szó, hanem vaizardról a lélekenergiájának kisugárzása alapján. Ez Flaviának sok mindent megmagyarázott. Ugyan, a távolság elenyészőnek volt mondható, mert a cero lökéshullámát így is érezte, a levegőben hátrább tántorodott tőle. De hamar visszakapcsolódott a harctéri eseményekhez és kíváncsian vizslatta, miféle eredményt hoz magával ez.
  Noha nem repesett az örömtől, amikor látta, hogy Slome ismét gigászi méreteket öltött. Ennek ellenére megengedett magának egy elismerő gondolatot a cero irányába. Ha ezzel hátrébb is kerültek, mintsem előrébb, legalább látványos volt. Húzta a száját, mikor denevéreit újra kellett idéznie, hogy elölről kezdjék a hadműveletet. De ezzel meggyorsította Slome erejének fogyását, így nem hőbörgött ezen hangosan. Hiszen eredménye volt annak, amit tett. Nem feleslegesen cselekedett, ráadásul kárörvendhetett Amórán idefentről kedve szerint. 
  Csupán akkor ereszkedik le a talajra, mikor látja, hogy az egészen apróra zsugorodott Slome a boszorka védelmébe menekül. Könnyedén landol a talajon, majd csettintéssel tűnteti el az esetlegesen megmaradt, megidézett bőregereket, melyek kitettek magukért.
  A kérdésben, miszerint lehetetlenség lenne Slome eme állapotában végezni vele, enyhén szólva kételkedik. Ha nála lenne zanpakutouja és feloldaná vele erejét, kérdés sem fér hozzá, hogy képes lenne kivégezni a kőszörnyeteget. De ahhoz túlságosan sajnálja a hű lovagot, hogy ilyet tegyen. Nem tehet a kőből álló rém arról, hogy egy ilyen meggondolatlan boszorkát kell szolgálnia. Bezzeg, ha kincsként tudná őrizni gyűjteményében! Ott lenne igazán jó helye, sajnálatos, hogy túl hűségesnek bizonyul.
  Nyugodtan vette ezúttal, hogy a világ megfordult körülötte, egy újabb helyszínt tárva fel előtte, ahol nyomban végigvezette kíváncsi lélektükreit. Érdeklődve nyújtja a nyakát, azon tanakodva, hogy a magas sövényfal vajon mit takarhat?
  A felvázolt újabb szituáció nem tűnt többnek egy kincskereső játéknál. Flavia kifejezetten vonzódott az efféle kikapcsolódásokhoz. Csak az nem tetszett neki, hogy ilyen sokan vannak egy egyszemélyes játékhoz. Kezdte unni, hogy Amóra a bolondját járatja velük.
  – Na de Amóra kedves! Honnan veszed, hogy hajlandóak vagyunk egyáltalán elindulni a nekünk kijelölt ösvényen? Az emberek nem szeretik, ha idegenek utasítgatnak nekik. Különben is, ostoba játék ez, még Flaviának sincs ínyére – szólal fel, amint végighallgatta az alapvető instrukciókat a boszorkától. Remélte, hogy belesző valami érdekeset is, de nem tűnt többnek a labirintus a mitológia béli útvesztőknél.
  Sok talányt hagyott a boszorka beszéde. Hiszen mi van akkor, ha valakik összefognak, és egyszerre olvassák fel a tekercseket a kőoszlopnál? Ezeket nem részletezte! Már pedig miért ne történhetne meg? Lehet, hogy arrancar, de nem ostoba. Nem unta még meg az életét, és be kell látnia, túlerővel van szembe. Szeret játszadozni, de csak az élhető keretek között. Persze nem tette fel kérdésként, megtartotta magának, még bedobhatja esetleges aduászként, ha az útvesztőben valakivel egy útra terelődik. Arra gondolt, hogy ezzel megóvhatja majd a saját részét az igéből.
  A félelem helyett mégis a kíváncsiság lángja égett benne. Ösztönök és érzelmek? Ez már sokkal izgalmasabban csengett számára! Mikor volt, hogy efféle mély érzelmek mardosták tudatát? Ha kissé mélyebbre ássa magát, fel tudja eleveníteni az egykori Tres bonyolult érzelmi világát, mely gyöngének minősült a tudat mélyén tomboló harcban mikor egyesültek. Szórakoztatta, amikor visszatekintett rá, de már egyik sem volt olyan intenzitású, mint annakidején. Örömmel vette volna, ha emlékei felfrissülnének, hogy könnyebben vissza tudja idézni ezt!
  Az erős légáramlatnál gyorsan kell reagálnia, hogy bal lábát időben hátrább csúsztatva a földön, masszívabban megálljon a lábán, s ne essen el a széllökettől, melyet a boszorka idézett. Érdeklődve pillantott körbe, majd könyvelte el, hogy a társaság többi része nincs itt és nem is érzékeli őket a közelben. Akárcsak a boszorka, merthogy ő is eltűnt a közeléből.
  Flavia a tekercs megjelenését kíváncsian nézi végig, majd kinyújtja az egyik tenyerét alá, hogy abba essen bele, ne pedig a talajon landoljon. Megtanulmányozva a szöveget tartalmazó papírost és a rajta lévő gyűrűt, rejtette el végül azt ruhája rejtekébe.
  Hosszú percekig tűnődik azon, hogy inkább bele se veti magát az útvesztőbe. Nincs kedve tévelyegni, de kíváncsi az elmét elöntő érzelmekre, érdekli, hogy őt mi kerítené hatalmába odabent! Mielőtt betérne a sövény szegélyezte útvesztőbe, megpróbálta felülről is szemügyre venni a helyet. Döbbenten tapasztalta, hogy Luftfararen nem engedelmeskedik a szótlan utasításnak. Próbálkozott, de mintha valami láthatatlan béklyó láncolná a talajhoz lábait. Nem volt képes felemelkedni. Tanácstalan volt és nem értette, hogy a mindig működő cipő, most miért nem hajlandó utasítását követni. Hiszen még a reiatsutól mentes közegekben is ugyan úgy működik, mintha csak lélekenergiával átitatott térségben tartózkodna! Éppen ez a haszna ebben, így spórol az energiáival.
  Feladva Luftfararennel való próbálkozásait végül belevetette magát a mélybe.
  – Ojo de serpiente – szólt érthetően, majd kígyókat idézett maga elé. Apró termetűeket, alig volt egy arasznyi mindegyik. Nem ismerte az útvesztő hátulütőit, hogyha letör a sövényből egy ágat és azzal rajzolgatna X-eket a talajra, nem-e tűnnének el, ahogy előrébb halad. A kígyók bizonyosan megmaradnak a sövény rejtekében. S ha eltévedne, csak utasítania kell őket, hogy fedjék fel magukat és vezessék őt. Tudja, hogy nem ez az elsődleges funkciójuk, de mint parancsolójuk, kénytelenek behódolni utasításának. Különben is, saját lélekenergiájából formázta meg őket, tenni ellene úgy sem tudnak.
  Öt méterenként helyezett el egy kígyót, miként egyre beljebb haladt az útvesztőbe. Érezte, a felelevenedő szél erejéből, hogy vihar közeledik. Ennek ellenére nem hátrált meg, türelmesen ment előre, ugyanakkor amint látását rontani kezdte a zivatar, Ratatösköt megidézte maga elé, hogy előre küldve információkat gyűjtsön neki. A mosómedve nem távolodott túlságosan messzire, mindig annyira ment előrébb, hogy még visszataláljon hozzá. Flavia így csökkentette a meglepetések esélyeit. Mégse tudott elszakadni a gondolattól… mintha valaki figyelné, arra vár, hogy lankadjon figyelme és lecsapjon, mint egy éhező fenevad. Nem szeret a préda szerepébe bújni, jobban kedveli azt a pozíciót, mikor ő vadászik. Gyakran megállt és körülnézett, sokszor háta mögé. Egyik megidézett kígyót pedig tévesen irányította a sövényfal felé, hogy megakadályozza az alak támadását. De nem volt ott semmi és senki.
  Sokszor futott bele zsákutcába, de ez nem tántorította el, még. Ugyanis az újabb zárt ösvénynél már kezdte érezni, hogy türelme mintha kezdene fogyatkozni. Próbálta emlékeztetni magát, hogy ez csak egy játék. Egy rettentő unalmas játék. Csak azért csinálják, hogy Amóra jól érezze magát. De elege van, elfáradt, már nem szórakozik úgy, mint az előbb. Eddig legalább a társaság feldobta a hangulatot, most még ez se adatik meg neki. Unatkozik.
  Vágyott a szórakozásra, érezni akarta azokat a mélyről jövő emóciókat, amelyekről a boszorkány beszélt. De a zsákutcák és a zivatarból származó kellemetlen, hűvös időn kívül mást nem kapott. Kezdte érezni magában az idegességet, azzal vigasztalta magát, hogy talán a következő ösvény már valami érdekeset tartogat magában. Flavia hamarosan játszani fog – győzködte magát.
  Az újabb kanyarulatban Ratatösk egy közeledő alakról figyelmeztette. ~ Végre felfedte magát az, ki eddig csak Flavia lépteit leste? ~ Eltűntette a mosómedvét, hogy energiáját a szemtechnikára összpontosítsa. Több darab harminc centis kígyót idézett meg és maga elé küldte őket. Ő maga halkan ment előre, a meglepetésre játszott. Elege van a labirintusból, elege van a járhatatlan utakból! Amóra élvezi a tehetetlenségüket? Nem kizárt, de Flavia belefáradt a szórakoztatásába, ő is játszani akar.
  Lesből szándékozott megtámadni az illetőt. Amint elég közel kerül hozzá, kihasználja, hogy a kígyók elvonják az alak figyelmét. Ugrásból nyert lendületét próbálja meg felhasználni, hogy jobb lábának sarkával, az illető fejére mérjen egy ütést.
 
(click to show/hide)
Zanjutsu: 11 pont Hakuda: 13 pont Hollow k.: 14 pont Sonido: 12 pont Resurrección: 20 pont Hierró: 14 pont

(click to show/hide)

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Eltávozott karakterek

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 138

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #35 Dátum: 2015. Szept. 06, 19:03:53 »
Mikor a boszorka azt feltételezi, hogy aggódom miatta, a magasba a szalad a szemöldököm. Nagyon, de nagyon remélem, hogy ezt ő maga sem gondolja komolyan. Aggódik miatta a Halál, vagy talán még az sem.
- Boszorkányszombat? Az talán csak nem az az esemény, melyen megvitatjátok, hogy hogyan kell normálisan macskát tartani úgy, hogy az nem szökik el? - kérdezem, utalva ezzel arra, hogy egy fekete macska bóklászik itt valamerre. Na jó, ezzel talán az is a célom, hogy kibillentsem a Banyát az eddigi komfortzónájából és ahogy korábban reagált a macska említésére gondoltam most kijátszom ezt a kártyát. Persze, ennek csak akkor van igazán értelme, ha felfogja, hogy mit is szeretnék neki sugallni :roll:.
Szerencsére sikerül megszereznem a követ és hozzávágni a gólemhez. El is találja a homlokát, látom is hogy hová pattan, és már éppen mennék utána, mikor a csapat egyetlen férfi tagja jelenik meg mellettem, gyakorlatilag a semmiből. Nem nagyon értem, hogy mi akart, egészen addig, míg a kezembe nem nyomott jó pár darab kavicsot és el nem helyezkedik. Ekkor világosodom meg. Azt szeretné, hogy neki dobjam a kavicsokat, ő meg majd hozzávágja a gólemhez. Ez… ez jó játéknak ígérkezik *o*, szóval természetesen benne vagyok, így a meglehetősen furcsa felszólításnak - vagy kérésnek? - megfelelően elkezdem neki dobálni a kavicsokat. Láthatóan mindenki azon dolgozik, hogy sikerüljön elpusztítani, vagy csak összezsugorítani a szörnyeteget.
- Nem küldhetnénk párat a Banya felé is? - kérdezem a férfit, mert láthatóan elég jól megspékeli a köveket, és gonoszság, nem gonoszság szívesen megnézném, ahogy Amora homlokáról pattan le egy ilyen erősséggel ütött kavics. Apropó erősség, láthatóan a gólem sem olyan ostoba, mint amilyennek látszik, így az egyik kezével felénk csap. Szerencsére egyikünket sem talál el.
Azonban, ha ez nem lenne elég, az újonnan érkezett nő egy bitang erős cerot küld a gólem felé. Ahá, szóval ezért ez a furcsa lélekenergia, ő vaizard, és akkor a férfi is az, aki mellettem áll. Hát ez fenomenális, azt hiszem, hogy most megtettem az év felfedezését… vagy nem :|. Mindenesetre ez a támadás nagyon, de nagyon nem jó ötlet. Persze, ő ezt nem tudhatja, elvégre nem szóltunk neki, hogy ezek nem hatnak a gólemre. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy annak kéne. Így tehát a támadásnak köszönhetően a nagy lesz. Mit nagy, inkább hatalmas.
- Ugye ez most csak egy rossz áprilisi tréfa? - kérdezem, ám nem igazán várok rá választ, és nem is hiszem, hogy kapnék rá. Mindenesetre az eddig kellő tizennégy kő száma minimum huszonnégyre nőtt.
Szerencsére kis társaságunk - mert csapatnak azért még véletlenül sem mondanám magunkat - végül, valahogy le tudja győzni a gólemet. A vicc az, hogy mire „végzünk vele” nem nagyobb, mint az a plüss, amit múltkor a vidámparkban nyertem. Vagyis khm… Kanayo nyerte nekem ^^”. Szóval ezt a csatát megnyertük. A felvetése, mi szerint, ha akarnánk, akkor sem tudnánk megölni egy lényt, ami a tértünkig ér egyszerűen nevetséges. Szerintem még én is könnyedén el tudnám intézni a szörnyikét, ha itt lenne nálam Jégmadár. Mindenesetre egy rövid pillanatig azt remélem, hogy ezzel vége, mehetünk is a dolgunkra, ám ez meglehetősen hamar elhal. A boszorkány mozdítja a kezét, majd valami furcsa, émelygést érzek. Egy pillanatig azt hiszem, hogy az egyensúlyomat sem sikerül megtartanom és konkréten pofára esek, ám szerencsére ez nem így történik. Ahogy felemelem a fejem és körbepillantok kissé riadtan állapítom meg, hogy nem ott vagyunk, ahol az előbb. Nem tetszik nekem ez a környezetváltozás, nem túl sok jót sejtet. Hát ez valóban így is van, mivel a boszorkány szavaiból kiderül, hogy egy labirintus van mögötte. Mikor szépen, tagoltan ki mondja a hely nevét, én olyan fehér leszek, mint a frissen hullott hó. Én még a saját osztagomban is eltévedek, nem egy labirintusban. Kész, vége. Én itt fogok meghalni, mivel az életben nem jutok ki erről a helyről >.>, pedig még olyan fiatal vagyok, annyi, de annyi minden állt volna még előttem. Fél füllel még hallom, hogy valami tekercsek, meg varázsigékről van szó, ám nem nagyon érdekel a dolog, mivel úgy vagyok vele, hogy nekem már mindegy. Mindenesetre a Banya - ha jól hallom a háttérzajt - megismétli még egyszer a mondanivalóját, hogy mindenki biztosan megértse. Nos, ebből is csak egy kicsivel jut el több hozzám, mint az előbb, ugyanis tudomást szerzek valami színes szalagokról, meg valami migo, mino, minyon... nem az egy süt, egy finom süti *w*. Szóval visszatérve, egy isten se tudja milyen szauruszról beszél. Bár, itt felmerül a kérdés, hogy a szaurusz mi is tulajdonképpen :o? Már éppen elég bátorságot gyűjtök ahhoz, hogy feltegyem ezt a kérdést a Banyának hirtelen megint máshol találtam magam, azonban ez az „utazás” egészen más élményt nyújt, mint a korábbi. Az egész olyan, mintha meg sem történt volna. Mikor előre szegeztem a tekintetem egy tekercs jelenik meg a kezemben, egy olyan, amiről korábban beszélt. Egy rövid pillanatig elgondolkozom azon, hogy eldobom, majd egyszerűen csak leülök a kijárat mellé és várom, hogy mi történik. Ám végül a kezem szinte magától mozdul a tárgyért. Minden zsigerem és védelmi ösztönöm gyakorlatilag ordít velem, hogy ne tegyem, ám nem hallgatok rájuk. Az első pár lépés még könnyű, ám utána valami furcsa érzés lesz úrrá rajtam, félelem. Nem vagyok jó reiatsu érzékelésből, sőt, egyenesen csapnivaló vagyok, ám minimálisan kéne éreznem a többieket, de semmi. Akárhogyan próbálkozom semmi és senki sincs ott. Egyedül vagyok, mint a kisujjam, így érzem, ám szinte biztos vagyok benne, hogy figyelnek.
Eleinte próbálok nyugodt maradni és mindig jobbra fordulni ám ez nem sokáig megy, mivel egyre jobban kezd eluralkodni rajtam a pánik. Szinte minden lépésem előtt körbepillantok, nem követnek-e. Ám a nyugalmam egészen addig tart ki, még egy ág reccsenését meg nem hallom. Nem is mérlegelem a dolgokat, csak elkezdek futni. Nem tudom, merre megyek, nem figyelem, nem is érdekel. Egy dolog éltet, hogy a menekülés, ám belül valamiért azt érzem, hogy gyenge vagyok, nincs esélyem, úgy is meg fogok halni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben egészen addig, míg futás közben meg nem botlok valamiben - ami lehet egy gally is, de a lábam is - és el nem terülök a földön. Azt hiszem, hogy ekkor szakad el bennem valami végleg, ugyanis nem kelek fel, hanem fekve maradok, összehúzom magam előtt a kezem, ráfektetem a fejem és elkezdek sírni. Félek, fázom, elegem van és…
- … haza akarok menni - mondom ki az utolsó gondolatomat hangosan is. Hogy a „haza” most mit takar, azt nem tudom. Haza a tizedik osztaghoz: Haza anyáékhoz? Nem tudom, jelen pillanatban semmit sem tudok biztosan, csak annyit, hogy félek, nem inkább rettegek, nincs itt más, csak én és a könnyeim. Az egyetlen hang pedig, amit hallok az a saját zokogásom hangja.
~ Segítség! Segítség! Nem akarok meghalni! ~ jön a kiáltás valahonnan a tudatom mélyéről, mire felkapom a fejem és körbekémlelek, mert először azt hiszem, hogy a közelből. A hang ismerős, ám hirtelen nem tudom hová tenni, kissé vékony, talán még gyermekinek is mondható. És olyan tagolt, mintha nem kapna folyamatosan levegőt. A három mondat még többször is megismétlődik a tudatomban, míg rá nem jövök, hogy honnan ismerős. Ez én vagyok, vagyis voltam azon a közel tíz évvel ezelőtti éjszakán, mikor majdnem megfulladtam. Féltem, fáztam, egyedül voltam. Majdnem pont olyan volt, mint most, csak ott volt víz is. Az most nincs.
Ahogy egyre inkább megelevenednek előttem annak az éjszakának az eseményei, furcsa módon egyre jobban megnyugszom. Mikor feltolom magam térdelő helyzetbe, még mindig könnyes az arcom, ám már nem sírok, bár a levegőt még mindig szaporábban veszem. Ahogy szépen, lassan körbevezetem a tekintetem az ösvényen meg kell állapítsam, hogy nem olyan ijesztő, mint korábban. Félreértés ne essék, még mindig minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy itt legyek, de már nem érzek vágyat arra, hogy elfussak. Ahogy rendeződik a légzésem, felállok, majd megtörlöm az arcomat, ám ezzel minden bizonnyal kicsit összekenem kosszal, mivel egészen idáig a földön feküdtem.
Elveszettnek és kissé gyámoltalannak érzem magam egyedül, Jégmadár nélkül, de nem adhatom fel. Annak idején is az utolsó lélegzetig próbáltam fent maradni a víz felszínén, most is megpróbálok addig teljesíteni. Ahogy még mindig félve, de már kicsit határozottabban lépek előre belerúgok valamibe. A tekercsembe. Úgy nézek az előre guruló tárgyra, mintha most látnám először, mintha nem is én hoztam volna el idáig. Ahogy tüzetesebben végigpásztázom, megakad a szemem az ezüst gyűrűn, mely összetartja a lapot. Ha jól rémlik, akkor valami olyasmiről volt szó, hogy ezek jelölik, kinél melyik részlet van. Hirtelen elhatározástól vezérelve, lehúzom a gyűrűt, majd a zsebembe süllyesztem. Végül a hajamból húzom ki a piros szalagot, mely összetartja, és azt kötöm a papír köré. Így ugyan foglalkoznom kell azzal is, hogy a tincseim ne menjenek a szemembe, ám annyival talán előnybe kerülök, hogy ha találkozom valakivel, az nem fogja tudni, hogy milyen tekercs van nálam.
Ahogy újra elindulok, előre felfigyelek egy furcsa érzésre, mely eddig is itt volt, csak nem tudatosult bennem, hogy az, az. Olyan, mintha figyelnének. Ennek hatására menet közben felpillantok a szürkés égboltra, de ott nem látok senki és semmit, ám mégis van egy olyan érzésem, hogy a Banya figyel minket, vagy ha nem ő, akkor valami más. Öm... nagyon remélem, hogy inkább ő az >.<. Mindenesetre nincs időm a láthatóságával foglalkozni, mivel elvileg nem vagyunk egyedül, nekem pedig kard híján, csak a kidouim és az öklöm van. Így igyekszem mindenre figyelni, ami a közelben lehet, miközben továbbra is viaskodom a bennem lévő félelemmel és kétségbeeséssel.

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #36 Dátum: 2015. Szept. 08, 17:02:55 »
Kurva méretes vörös plecsni a új húsinak, hogy nem zendített rá elcseszett vernyogásra, minek pofátlankodok bele a Dávid parittyázó szarakodásába. Csapjon agyon a teve szájszaga, de kajak azt halluztam rohadtul csipázza a leütéses baromkodást. Engem meg baromira nem izzított kohóba, mennyire csipog zseblázban, de csekkolja az univerzum nem vagyok akkora kretén nem ugattam be neki semmit, had szórakázzon. Kizárólag arra vontattam be vigyorral a pofámat, amikor bedobta a közösbe durrantsuk telibe annak az elfajzott átok sarlatánnak a tíz tonna alapozóval lefedett keléseit. Kurvára támogattam volna a tervezetet, ha nem sült volna már be ez a baszakodás. Ha jól dereng a gógyimban, akkor még nem kavirnyászott errefelé, szal nem ugattam le, mekkora vak nyomorék, hogy nem vette abból, ez a szemétkedő csesztetés nem fog bejönni.
-Csűrném, de a beszari Eastwick-i béka igézőjének még annyi vér se poroszkál a tokájában verhető állapotokban becciskedjen a kibaszott pofánk előtt…- Ebből nem kongatná telibe a tantusz, azért löktem pontosabb körbetapogatást. -Szaros huhogó. Minden vicek keresztül masíroz rajta. Szal, ne pocsékold a kraftod arra, hogy leszambázd a veséjét!-
Nyögtem oda neki az útravaló puttonyát, mielőtt kurvára bepróbálkozna a luvnya szadizásával. Nem csipázom a csuhásokat, de ez a törpe fruska nem basztatott, úgyhogy nyesta ingereciám leledzett szívatni azzal, lószart se köhintek azokról a lúzerségekről, amik a berongyolása előtt zakóztak közösbe. Eztet valszeg Züminak is lecsengethettem volna, mert kurvára telibe repesztette a rasnya Klingont, amitől kukázhattuk az eddigi gürizésünk. Baszottul triplájára szívta magát a rühes korcsa. Ottan lézengtem az elcsesződött szitunkban, hogy rohadtul bedobom a kulacsot és kispadra tespedek, mert a faszom fog azzal nyomorékoskodni tolunk négy bónuszt, aztán valamelyik buzgómócsing mellé trafál és tízesben ver pofán minket a kőbuzogány hisztérikája. Ehhez kurvára nem tolongott bennem ingerencia, de elkolbászolni se maradt pislantásom, miután a rakás szerencsétlenség szétcseszte a baseball placcunkat.
Akkora slunggal rongyolt be, baszottul berokkantam volna, ha nem tolok kamehame-t a McFresh-nek és poroszkálok el a zúzási zónájából, ahonnan elszeleltem – shunpo – bezsákolni Zümmert, mielőtt felcsesződik matricának valamelyik baszott kellékre. Ha rühes gürizéssel sikeredik textílen csípni, akkor baromira nem rohasztom le a szájtépésem és benyögöm, hogy máma aztán sok picsa szédelek a légtérben. 
-Neh, máma nyálkás kuruttyolók helyett némberek zuttyanak le a szaros égből?-
Ezzel baszottul nem arra coloztam, hogy majd itten mérgezett kutyagumiként fogok cakkozni, mindegyik gyépés muffot lehorgásszam. Baromira nem vagyok máltai nyálszolgálat azzal nyomorékoskodjak bevédjem a seggüket. Rohadtul egyszer kanyarodik az évben piros ruhás ünneplés, szal ennyivel lecsapattam a jótékonykodást. Pont elég para, hogy úgy vergődött ez az elfuserált kretén, mint Hulk, csak nem zöldellet a sok cucctól. Lehet csak egy tőgyes maca kellett volna a bagázsból, aki az altató kamujával és véletlen sem a retinádat kiverő Alpok panorámájával kómáztatja be betonszaggatót.
-Szentem toljuk be neki Scarlet Ribancszon altató bögyeit…-
Vakeráltam a retardált kretén majmolásom, amire kurvára senki se kukkantott oda. Tolták tovább a bekómáztató kavicsolást. Erre mán nem tudtam mást nyögni, mint baszott karót nyelt pofával pöccintettem ki a dobhártyámat kaparó törmelék darabkákat. Rohadtul nem kellett már beerőltetnem a picsámat, mert a többi szarakodással mikrokükire zsugírotották Hulk pajtásunkat.
-Höh, hangyember…- Böffentettem oda, megest kurvára felesben. Már az én képemet csesztette, mennyi elfuserált Marvel kreténséget ugatok be. Lehet kevesebb szennylapot kéne olvasnom és nem a zajláda előtt tespedni szabad perceimben. Ezt a körözést már bebuktam, de úgy se bagózott rám a sánta varjú sem, mert Aroma tovább csörtetett minket a kövi placcra. Attól mán nem rókáztam telibe a bokám átpörgetett az új pályára, de arra méretes káromlást szörcsögtem vissza egy szutykos
-Mán meg maze runner?! Hogy vetülne rád a kriptonit szilánkján megtörő uv-sugárzásba ágyazott öt hete rohadó zokni…-
Forgattam be tempósan a gülüimet, már meg aztat lógatta a képünkre, firkált fecnikért zúzzuk le egymás elbaszott gigáját. Már rohadtul felkúrta a vérnyomásom, megint ugyanazzal szarakodik, mint az előző menetben, csak kártyák helyett lapok. Legközelebb már az életnagyságú poszterével kell flangálni?! Rókázási kényszer karistolt a környékemre a szitu gondolatától is. Mondjuk, ha ennyire szenilis vén picsa volt, akkor újra lezavarom, hogy mit szarakodtam - vagyis mit nem – az előző menetben. Széjjel kukkantottam mi a fene van körülöttem, aztán eltunyultam a szobornál. Baszottul széthajítottam a picsámat és a képem elé górtam a tekercsemet.
Engem kurvára nem paráztatott be ez a retkes kóró tanya. Baromira csipáztam a horror filmes sikító picsa sprinteket és arra nevelték a képem, ne fossak semmitől. Ha meg kell döglenem, akkor kifingok! Nem parázok az elföldeléstől, mert az a dolgom kinyuvadjak. Szal az én idegzetem baromira nem kezdte ki, max a fentről hulló takony…
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Konoe Karen

Lélekboszorkány :D

Fullbringer

*

Főállású Anya

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 900 / 35 000

Hozzászólások: 110

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 1 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tkékes és fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
Cadetblue


  • Profil megtekintése
  • Accel World frpg

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #37 Dátum: 2015. Szept. 20, 18:01:41 »
Arcomon halovány pír jelenik meg ahogy a ˝fájdalom˝ a vállamból és a lábamból sugárzik. Az bizsergető élvezet már ki tudja mióta sugárzott a testrészeimből. Lassan de biztosan kezdett egyre élvezetesebbé válni, ami már rajtam is látszott. Az arcomra került mosoly és a halk szuszogás is ennek a jele lehetett, miközben a köveket reptettem a gólem irányába. A legtöbb kődarab semmi jót nem tett, de látva hogy akadt egy két olyan találat is, ami sikeresnek bizonyult folytattam tovább a folyamatot. Koncentrációm a minél kevesebb reiatsu pazarlásának köszönhetően, a férfi szavait csak egyszerűen elengedtem a fülem mellett. Ismerve magam, ha figyeltem is volna arra amit mondott, nagy eséllyel nem lett volna jó vége.
A lény egyre kisebb és kisebb lett ám egy hirtelen jött energia anyaláb becsapódását követően ismét nagy lett, vagy talán még annál nagyobb.
- Usso… – ilyen baklövést elkövetni. Nem hittem el. Szerencsére a gólem támadásait még időben el tudtam kerülni, így csak egy két lila folttal és horzsolással lettem gazdagabb, amiket a repülő törmelék darabok okoztak.
Az újabb ellentámadási hullámot szerencsére már semmilyen váratlan és vakmerő lépés nem követte így a néhány szerencsés találatnak köszönhetően az ellenség hamar menekülőre fogta. Érdekes volt látni amint a lény a nő kezére ugorva össze zsugorodott. Persze a dolognak nem ez a része keltette fel a figyelmem, hanem az, hogy hozzá tudott érni, míg mi nem.
~Lehetséges, hogy arra az időre ismét az eredeti teste jelent meg előttünk? Ha így van figyelnem kell, hátha egy újabb ilyen alkalom esetén megérinthetem. ~ körvonalazódott bennem a terv miközben észre sem vettem az újabb átpörgetést.
- Oh, máris helyszínt változtattunk? – tettem fel a költői kérdést magamnak. Egy újabb értékesnek mondható tapasztalattal lettem gazdagabb. Az alanyok a bent töltött idő alatt fokozatosan hozzá szoknak a benti léthez. Figyelmem is már csak akkor fordult a boszorka felé, mikor hatalmas szél támad az irányából.
- Úgy tűnik az itten dolgokhoz hozzászokik egy idő után a test… – jegyeztem meg magamnak miközben a boszorka kis beszédét hallgattam. Sajnos azonban már nem igazán tudott lekötni a diskurálása sem az újabb feladata. A legjobban már csak az tartotta bennem a lelkesedést, hogy rést találjak a képességén és a sajátom rabságába ejtsem. Ha az megtörténhetne, se perc alatt letudhatnám ezt a kis játékot. A testem is sok sérülést szerzett, így már inkább szabadultam volna. Ha még komolyabb sebeket szereztem volna, azt már Kurisu sem bocsájtotta volna meg. Gyengébb ugyan nálam, ha a képességekről van szó, de még így is képes elérni, hogy felém kerekedjen.
Mire ismét magamhoz eszméltem egy újabb szélroham csapott arcon.
- Temee~, ezt már igazán befejezhetnéd… Hah? – hirtelen szólaltam fel majd mikor észrevettem, hogy csak magam voltam, kicsit meglepődtem. - Are? – tekintetem előtt egy tekercskezdett el megjelenni. Mintha csak visszatekerték volna az időt mikor a nő elégette.
- Szóval ez lenne a tekercsek egyike? Mattaku~ – megragadtam az összegöngyölt papír tekercset, majd a mutató újammal húztam egy vonalat a levegőbe, hogy utat nyissak a zsebdimenziómba. A színes gyűrűvel ellátott tárgyat szépen beletettem majd miután bezárult a rés elindultam a bozót rengetegbe.
Halkan dúdolgatva lépdeltem előre. Út közben még egy cigarettára is rágyújtottam, majd tartva a balkéz szabályt, az említett kezem ujjainak hegyét a sövényen végighúzva haladtam egyre csak beljebb. Ha zsákutcába kerültem vissza mentem majd folytattam tovább az utat. Csend volt és sötét ráadásul idő közben a köd is csak zavaróbb lett. Mire elfogyott a cigaretta a számból már a másik kezemben az egyik szeretett fegyverem-tartottam. Ahogy haladtam előre fele észrevettem, hogy egyre többször fordultam hátra. Folyton csak füleltem, és a légzésem is egyre szaporább lett. Ha a kőfüggönyben feltűnt egy sötét folt rögtön arra kaptam a fegyveremmel. Persze nem tüzeltem mindaddig, míg meg nem bizonyosodtam a felől, hogy csak a szemem káprázik e vagy tényleg volt ott valami. Mintha csak vad lényként vadásztam volna. Folyton lestem mikor kerül elém, vagy épp mögém, hogy aztán lelőhessen.
- ’ttaku~, mégis mi az isten ütött belém? – fogtam a fejemhez a fegyveres kezemmel. - Kész röhej ez az egész… jó lenne minél hamarabb eltűnni innen. – azzal még egyszer hátra tekintettem majd előre fordulva figyelmem a következő kanyarra összpontosítottam. Mintha csak az ösztöneim azt súgták volna, hogy közeledik valami. Lassan lépdelve előre közelítettem a meg a sarkot, hogy aztán a fegyverre erősen tartva egy hirtelen lépéssel törjek ki a másik útra szembe találva magam, bárki is legyen az… már ha volt ott valaki.

Bocsesz az újabb késésért^^"

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #38 Dátum: 2015. Szept. 24, 17:52:02 »
Ajkaimra halovány mosoly ült ki, ami oly gyorsan olvadt le, mint ahogyan megszületett. A porfelhő eloszlásával ugyanis nem csak magabiztosságom illant el egyetlen rövid pillanat alatt, hanem szilárd hitem saját képességeimben. Normális esetben ennek a Ceronak a fél erdőt le kellett volna tarolnia mindennel együtt, ami az útjába kerül.
- Hogy az a…- Talán ha Masaki nem kapcsol turbó üzemmódba és kapja fel szerény személyemet, s slisszol velem valamivel biztonságosabb területre, a beleimet egy fáról kezdhetném el levakarni.
- Nyilván ha említetted volna, nem követem el ezt a roppant súlyos ballépést. Javasolhatok neked egy kellemes kis agykarbantartó-főzetet? Úgy tűnik, vénségedre feledékennyé is válsz… ^^- Igen, valóban képes voltam lesüllyedni arra a szintre, hogy inzultáljam a nőt, de azt hiszem, örülhet, hogy csupán ennyit tettem. Egy idő után még én sem vagyok képes nyugodt szívvel, higgadtan elereszteni a fülem mellett a megjegyzéseket. Kiváló példa volt erre legelső személyes találkozásom Kagami Ai-al, midőn is közölte, hogy hivatalosan neki semmit sem jelent a lányom élete… Nos, ezt nem felejtettem el neki. Az effajta megjegyzések képesek megalapozni a személyek közötti kapcsolatok irányát, s ami azt illeti, utódom rám gyakorolt impressziója minden, csak nem szívet melengető.
Tekintetem a boszorkány lábához szaladó kőszörnyetegre villant, s egy pillanatra megszántam a lényt akkor is, ha az minden további nélkül képes lett volna engem megölni, amint lehetősége adódik rá. Jelen pillanatban leginkább egy védtelen gyermekhez hasonlított, s be kell valljam, anyaként ez számomra megnehezítette volna azt, hogy kivégezzem a lényt. Halk sóhajjal nyugtáztam, hogy erre nem lesz szükség, legalábbis nekem ebben nem lesz szerepem.
- Most már csak a zanpakutomat akarom visszakapni…- Hangom alig hallhatóan csengett, talán egyedül a mellettem álló vaizard hallhatta panaszomat. Nem szerettem elválasztva lenni lélekszilánkomtól, az eltelt évek alatt olyan egységgé kovácsolódtunk, mely előtt alig áll lehetetlen. Jelen pillanatban még Hisagakamarunak is örültem volna, bár az ő képességeire jelen pillanatban nem volt szükségem. A szülés óta képes voltam megtartani az egyensúlyt, s a szamuráj emberi megtestesülése is kedvét lelte az ikrekre való felvigyázásban. Talán lassan még maga Kojiro is elismeri, hogy egykori kedvesem lélekszilánkja immár valóban hűséges társammá vált. Mondjuk, ami azt illeti, van még mit összecsiszolódnunk… Lélektükreim követik a banya mozdulatát, - mely túl sok szabad támadási felületet hagy véleményem szerint-, amivel visszatűzi kalapjára az apró kőfigurává visszafejlődött Slomet. Jobb szemöldököm magasan felhúzom szavaira-, amit mond, azt még ő maga sem gondolhatja komolyan. Nyilvánvalóan többszörös erőfölényben vagyunk, azért volt szüksége arra a sablonos, végletekig ismert trükkre, amit az utóbbi küldetéseim alatt például a békaszerű lények is megjátszottak.
- Amóra kedves… Ha valóban nem lennénk ellenfelek számodra, nem szorultál volna arra az olcsó trükkre, hogy megfossz minket a fegyvereinktől.- Finom mozdulattal tűrtem rakoncátlan fekete selyemtincsemet vissza a fülem mögé, miközben összerezzentem- megmozdult lábam alatt a talaj, s ösztönösen nyúltam valami kapaszkodó után- természetesen nem sikerült megfognom semmit sem, s a következő pillanatban már valahol máshol álltam. Azonban míg tartott a „fordulat”, azt is kétségesnek tartottam, hogy képes leszek megtartani egyensúlyomat. Más lenne a helyzet, ha számítottam volna rá… Így váratlanul azonban be kell valljam, kissé megrémültem- még ennyi év tapasztalattal a hátam mögött is. Térdeim kissé megroggyantak az ismeretlen élménytől, de hamar összeszedtem magamat, s tekintetemet körbehordoztam az előttem elterülő szabályos labirintuson. Karjaim libabőrösek lettek, a helyzet hirtelenjében eszembe juttatta azt a négy évet, melyet jobban szerettem volna elfelejteni. Torkomban gombóc nőtt, gyomrom görcsbe rándult, s hirtelen hányingerem támadt- túlságosan is jól ismertem a bezártság érzését, mely még mindig sötét rémként követte lépteimet. Szám kiszáradt, így mikor nyeltem csak még keservesebben éreztem magamat- fejemet lehajtottam a föld felé, s szemeimet lehunyva vettem pár mély lélegzetet. Én erősebb vagyok annál, semmint hogy egy nagyra nőtt bokortól megrémüljek… Kezeim ökölbe szorultak, s felpillantottam az erősen borongós égre. Amint meghallottam a banya hangját, felé fordultam, s összeszűkült szemekkel mértem végig. Komoly problémával nézünk szembe, ha ilyen egyszerűen, kedve szerint képes manipulálni a teret. Futólag Masakira pillantottam: tisztában voltam vele, hogy elég erős ahhoz, hogy komoly veszélyforrást jelentsen arra, aki összemeri koszolni a szobáját, vagy bármit, ami az ő közelében van. Az Espadáról nem tudtam semmit sem, de pozíciójából kiindulva megszavaztam neki a bizalmat-, ha másnak nem, hát figyelemelterelésre jó lesz. A másik lányról, akit öltözete alapján halálistennek tippeltem, nem tudtam semmit sem. Ajkamba haraptam, majd vállamat megvonva visszapillantottam a boszorkányra. Ha mást nem, Masaki és én elintézzük a dögöt, mert abban biztos voltam, nem fogok innen hazamenni a vőlegényemhez úgy, hogy életben hagytam ezt a nőt. Nem csupán azért, mert az ereje komoly veszélyforrást jelent, hanem azért is, mert ártatlan gyermekek lelkét elveszi. Ilyen erővel nem lenne szabad élnie…
- Mi a szerepe a varázsigének? Mi történik, ha egyesítjük? S mit kívánsz tenni azokkal, akik nem lesznek az első helyen?- Merem remélni, hogy nem azt az aljas tervet dédelgeti a nő, hogy egymás vérét ontva versengünk majd a tekercsekért. Nem vagyok hajlandó sem Masen, sem a shinigami lány ellen fordulni, ez számomra magától értetődő dolog. Karjaimat keresztbe fontam, tekintetem megakadt az elégő tekercseken. Fejemet kissé oldalra hajtottam, miközben ízlelgettem a mágusasszony szavait: elveszteni önmagunkat, ösztönök dominálnak… Nos, ez probléma lehet esetemben. Saeko előszeretettel kísérel meg előtörni minden esetben, mikor akaratom meggyengülni látszik, s ugyan nincs kétségem afelől, hogy képes leszek helyt állni, valamivel gondterheltebben tekintek az elkövetkező órák elé. Akaratlanul is elmosolyodom: régen esett már meg, hogy ilyen kételyek megtaláltak volna.
- Csak nem gondolod, hogy ilyen ostoba módon, állatok módjára fogunk vérengzeni…?!- Hangomból kiérződött a hitetlenkedés, ugyan csak nagyon halványan. Az akadémiai évek alatt már megtanítottak az önuralomra, s ha ez nem lett volna elég, még egyszer leckét kaptam belőle, mikor vaizardá váltam. S még emlékeztető is járt belőle, mikor elértem a resurrecciónomat. Ha valaki, hát én nem fogok meginogni- az elmém legtávolabbi sarkából előtörő gúnyos kacajjal pedig nem voltam hajlandó foglalkozni. Eljött az ideje annak már rég, hogy újra én legyek a király, és Saeko a ló, ami engem szolgál. Levegőt csak azután tudtam venni, hogy megváltozott környezetben találtam magamat: volt alkalmam eltűnődni hát a nő szavain. Én, saját valómban,  tiszta tudatommal nem fogom kioltani egyik jelenlévő versenyző életét sem. Megvédeni megvédem magamat, ártalmatlanítom az engem megtámadót, de ölni nem vagyok hajlandó a nyerés érdekében. Határozottan léptem előre, s erőltetve fújtam ki a levegőt. Továbbra sem volt szimpatikus számomra a labirintus, s a hátamon futározó hideg lévén feszültebbé váltam. Miután szemrevételeztem saját tekercsem színét, beléptem a labirintusba. Minden egyes lépésemnél figyeltem, hogy halkak, puhák legyenek- olyanok, mint a zsákmányért lopakodó ragadozóé. Az első kanyar előtt megtorpanva letéptem kabátomról jó néhány cafatnyi ruhaanyagot, s a kanyarnál rákötöttem a sövény falára. Ugyanígy tettem a következő kanyarnál is, s miután kezdett dühössé tenni az egymás után talált sok zsákutca, végre haladni kezdtem. Kabátomból már egyre kevesebb marat, ahogyan megjelöltem útvonalaimat, de ez a legkevésbé sem zavart. Ennél sokkal mélyebbről jövő problémákra számítottam, s a közelgő léptek zajából úgy éreztem, hamarosan szembesülök is egyel. A kérdés már csupán annyi, hogy vajon kivel sodródtunk egymás útjába? Véget akartam vetni az ostoba keringésnek, haladni akartam, s hazatérni Kojirohoz. Talán ezelőtt még abban is benne lennék, hogy beüljek Masakival egy kajáldába, mert éhen halok. S mintha testem ellenfelemül szegődött volna, gyomrom hangos mocorgással árulta el tartózkodás helyemet. Megtorpantam, s védekező pozíciót vettem fel: vagy megtalálnak, vagy nem, célszerűbbnek tartottam előre felkészülni.

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #39 Dátum: 2015. Okt. 09, 00:05:25 »
A Momo féle visszaszóláskor a Boszorkány szemöldöke rándult egy nagyot. Nem repdesett az örömtől. Tökéletesen értette az utalást, azonban lehet később még fájni fog a fejed, hogy ily kellemetlen érzést okoztál neki. Elkomolyodva be is hunyja szemét, és szinte érezhetitek, hogy gondolatok szaladnak át a fején. Mit sem szól vissza, vagy kezd el magyarázkodni, egyszerűn csak igyekszik megőrizni a hidegvérét. Azonban szemmel láthatólag ismét jól szórakozik a költői kérdéseden.
Maya felé tett önelégült vigyorral jelezte, hogy nem azért vette el a fegyvert, mert bármilyen szinten félne tőletek, egyszerűen a fegyverek elvételével is azt akarta jelezni, hogy akár még ezt is megteheti a saját világában. Önelégültsége és magabiztossága teljesen töretlen. Kivéve, ha a macska kerül szóba, ahogy legutóbb Momo esetében is.
Flavia felvetésére Amóra fogai sejtelmesen csillantak meg, mikor ismét egy széles mosoly kúszott az arcára. Mintha azt akarta volna jelezni, hogy nem is lenne más választásotok, mint bemenni a Labirintusba. Valószínűleg ha nem önként, akkor valamilyen más erő által befolyásolva.
Szemmel láthatólag arra sem akar válaszolni, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudják végrehajtani a feladatot. Momo-n és Maya-n kívül a többiek már sejthetik, hogy valamilyen büntetést von maga után, de most talán ettől sokkal durvább büntetésre kell majd számítani. De ezt valószínűleg majd a játék végén fogjátok csak megtudni. Mert így még izgalmasabb lehet Amóra szemszögéből a játék. Lehet, hogy csak hátrányból indul a következő feladatnál, de az is lehet, hogy aki most veszít az a lelkével fog fizetni. Már maga a játék is arra sarkal benneteket, hogy végezzetek egymással. Hisz most nem mondott semmi olyat, hogy az szabályellenes lenne.
Szélnek eresztve benneteket kezdetét veszi az ő szórakoztatásául szolgáló Labirintusi bolyongás, ahol senki nem menekülhet saját elméjének és démonai kísértései nélkül. Ahol leginkább próbára teszik az embert.

FLAVIA
Jó döntésnek bizonyulhat, hogy biztonság kedvéért zsebre vágod a gyűrűt és idézett kígyókat elrejtve próbálod meg meghatározni, hogy merre jársz. Ahogyan az is, hogy Rattatösköt előreküldöd, hogy jelezze, ha esetleg van előtted valami vagy valaki. Hiába nem tudod használni a Luftfararen-t, a lehető legjobban bebiztosítottad magad annak érdekében, hogy kiigazodj a Labirintuson.
Gondolataidban megfogalmazódó felvetések, melyekre a boszorkány nem tért ki, még akar hasznosak is lehetnek. Ha másra nem, akkor arra, hogy esetleg meggyőzd azt, akivel a Labirintusba találkozol.
A gyakori hátranézéseid nem alaptalanok. Az árnyak, tévképzetek, vagy a reccsenő faág mind kételyt és felemet ébreszthetnek bárkiben. Azonban te inkább valami más miatt vagy feszült. Ingerült vagy, mert mintha Amóra lenne a vadász és te az áldozat, ráadásul teljesen egyedül vagy, és így senki fölött nem tudsz győzelmet aratni. Vagy, ahogy mondod jól szórakozni.
Hiába haladsz lassan a hátranézések vagy a vihar miatt, mégis te haladsz előre legtöbbet a csapatból. Talán azért is, mert a kígyók segítenek neked.
Egy hatalmas szélvihar söpör végig a Labirintus járatain, és téged is utolér. Látszólag semmi hatása nem volt ennek a furcsa széllöketnek, azonban felkaphatod a fejed, hogy az eddig megidézett és a sövényben megbúvó összes kígyó jelenléte megszűnt. Mintha a szél pusztította volna el őket. Jól gondolhatod, hogy a Labirintus maga, nem tűri, ha valaki meg akarja "fejteni". Nem tudod, hogy hol jártál már, vagy merre kell tovább haladnod. Ez még inkább bosszantó lehet a számodra. Azonban Rattatösk jelzése talán felvillanyozhat, hogy valami történik. Kígyóidat elterelésként előre küldése és a lesből támadásod egyetlen személy felé irányulnak. Rajtad áll, hogy esetleg idő előtt megállítod, vagy véghezviszed. Ugyanis nem mással futsz össze, mint Maya-val. Most esetleg megpróbálhatsz vele beszélni és összefogni. Rávenni, hogy fogjatok össze. Egyesítsétek erőiteket, és haladjatok úgy tovább. De meg is gondolhatod magad, és folytathatod egyedül az utadat.

MOMO
Hiába mosolyogta ki falfehérségedet Amóra, mégis úgy érezheted, hogy macskás visszaszólásoddal egy kisebb győzelmet arattál felette. A Labirintus mégis kifogna rajtad? Minden zsigered tiltakozik, de te mégis belépsz. Eluralkodik rajtad a félelem. Egy kisebb ágreccsenés is annyira megijeszt, hogy futásnak is eredsz. Nem figyelve semmire sem. Pedig egy elágazásnál balra tekintve akár még Maya-val is összetalálkozhattál volna, aki haladt előre azon az ösvényen, és mivel nem érzékelitek egymás lélekenergiáját és pont abba az időpillanatba nem nézett hátra, ezért simán elfutsz mögötte. Ahogyan Karen-t is ügyesen elkerülöd, aki egy sokkal ködösebb területen bolyong.
Megbotlasz, és akkor teljesen összetörsz. Téged visel meg a legjobban a Labirintus. Amóra már azt hiheti, hogy itt véged. Ott fogsz feküdni, és abban reménykedni, hogy legyen vége a játéknak, vagy valaki találjon meg, és ne akarjon megtámadni. Azonban nagy meglepetésre erőt veszel magadon és megnyugszik a lelked. Pedig a Boszorka seprűjén ülve teljesen lemondott rólad, és vigyorgott, hogy elnyelt a saját félelmed, de szeme elkerekedik, majd mosolyog egyet, hogy mégis csak tudsz neki meglepetést okozni, bár ebből te mit sem tudhatsz, de talán eljátszhatsz a gondolattal, ha már sejted, hogy valószínűleg most is szemmel tart benneteket.
Tekercs gyűrűjét zsebedbe csúsztatod, és szalagoddal kötöd össze. Okos gondolat, hogy megpróbálod így eltitkolni, hogy valójában melyik tekercs van nálad. Ez még jól fog jönni, ha valakivel találkozol, és netán nem jó szándékkal közeledne feléd. Azonban nem egyik sorstársaddal találkozol. Egy motoszolást hallasz a hátad mögött. Ijedten fordulhatsz meg, de szemmagasságban mit sem látsz. Lenézve pedig egy kis aranyos fehér nyuszit pillantasz meg. A nyuszi szeme barna, teljesen fehér szőrű kivéve a füle végét, mely fekete. Két hátsó lábán áll, derekán egy kis barna táska van. Keresztbe a vállán van átvetve egy vaslánc a hátán pedig egy méretéhez képest elég nagy lapát. Illedelmesen meghajol és köszön neked.
- Üdvözlöm a kisasszonyt! Az én nevem Bojtos. Nem valami méltóságteljes igaz?pirul el, és vakarja meg a fejét – Engedelmével felcsapnék kísérőjének. …
A mozgó kis orra és az egész állat nagyon cukinak tűnhet a számodra. Azonban ha megpróbálnád felkapni vagy kimondani a "CUKI" vagy "ÉDES" szót, akkor a nyúl szeme hirtelen pirossá válik, mintha valami démon megszállta volna.
- Arra kérem, ne alacsonyítson le valami házi állathoz és ne… ne… nevezzen… Cu…Cu… - válik pirossá a szeme – CUKINAK!!!
Ekkor piros szemmel egy hatalmasat csap a lapáttal. A földbe egy nagyobb gödör keletkezik a csapás miatt. Majd szép lassan megnyugszik, megmozgatja cukin a kis orrát és int feléd.
- Akkor indulhatunk kisasszony? Erre kérem…
Ezután, még inkább meggondolod, hogy kiejted-e szót előtte. Ami nem is olyan egyszerű, mert normál esetben minden porcikája és mozdulata arra sarkal, hogy kimond. Azonban, ha megteszed, akkor az idegbeteg édes nyuszi lapátja nem a földet, hanem téged céloz majd meg. Akkor fogsz igazán hazavágyni.
Azonban úgy tűnik, hogy a nyuszi szeretne segíteni neked. De kérdéseket is feltehetsz neki.

MASAKI
Nem nagyon hat meg az új szituáció. Mivel középen vagy, ezért is gondolhatod, hogy teljesen értelmetlen onnan egy lépést is mozdulnod. Hisz úgy is csak ide kellene visszajönnötök. A többiek közül meg csak valaki eltalál hozzád. Azt meg szépen lefeküdve bevárod. Akár még el is aludnál. Te már nagyon edzett vagy, és nincs olyan horror story, ami téged megijesszen. Ráadásul, ha nem kezdesz ugrálni, akkor a Labirintus sem tud rávenni, hogy saját magaddal és érzelmeiddel szembekerülj. Elég erős vagy, hogy ez a szélsőséges helyzet sem tudja a lidérc énedet lázadásra sarkalni. Nos, ez a lehető legjobb és legkényelmesebb ötletnek tűnik. Azonban rá kell jönnöd, hogy a Labirintus közepe az a hely, ahol isten igazán a rémálom megvalósul. Ugyanis senki nem úszhatja meg a Labirintust úgy, hogy ne nézzen szembe önmagával. Éppen ezért is kezd el halkan susogni a szellő valamit. Egy számodra ismerős hangot kezdesz el felfedezni benne. Hang, melyet közel érzel magadhoz. Egy fiú hang, mely a nevedet suttogja. Majd ez az alak megjelenik előtted. Mintha visszatért volna hozzád az öcséd, és szólítgatna. Széttárja a karját, hogy megölelhessen. Közben pedig, mintha már nem is a Labirintusban lennél, hanem egy égő házban. Recseg és ropog az égő gerenda, mely le is esik. Ha odamész a fiúhoz, hogy átöleld, akkor szorosan átölel, majd pedig egy kés jelenik meg a kezébe és a hátadba döfi. Ekkor ébredsz rá, hogy valójában itt valami nincs rendben, viszont képtelen vagy bántani a fiú alakot. Tudod, hogy nem ő, de a szemed és az érzékeid becsapnak. A viszontlátás maga a rémálom. Le kell győznöd, vagy elemészt és végez veled.
Ha nem mész oda, mert valahogy felül tudsz emelkedni ezen a késztetésen, akkor kezd a bűntudat gyötörni. Régi emlékek kezdenek végigszaladni a fejeden, miközben a fiú egyre közelebb és közelebb lép hozzád angyali mosollyal. Majd előkap egy nagy kést és a mellkasodba vágja, mielőtt felfoghatnád, hogy mi is történik.

KAREN
Nem bízod a véletlenre a dolgokat. Zsebdimenziódba rejted saját tekercsedet, ezzel nem hagysz esélyt sem másnak, hogy megszerezze tőled. Balkéz szabályt követsz, de nem is sejted, hogy mily közel is haladsz el a közepe mellett, mivel rossz felé fordulva nem leled a bejáratot. Azonban így nagyobb esélyed nyúlhat a többiekkel összefutni.
Egészen nyugodtnak látszol, még egy cigire is rágyújtasz. Azonban az egyre sűrűbb köd óvatosságra int és olyanokat látsz, amik valójában nincsenek is ott, mint azaz árny, melyre pisztolyodat emeled. Szaporábban veszed a levegőt és gyakran nézel hátra. Hiába mondod magadnak, hogy őrültsége, és legyen vége, de talán magad is érzed, hogy szívedben megszületett a félelem. Nem is csoda, hisz te vagy a legjobban megsérülve és egyébként sem sok jót tesz neked a Labirintusban való bolyongás.
Érzékeid nem csaltak, mintha tényleg valaki közeledne. Lassan lépve megközelíted a sarkot, majd fegyveredet megszorítva határozottan lépsz ki. Tényleg van ott valami, de rajtad áll, hogy előbb meggyőződnél, hogy barát vagy ellenség, vagy egyből tüzet nyitsz.
Egy igen furcsa és ijesztő lénnyel találod szembe magad. Aki kitér a lövedéked elől, ha lőttél, ha nem lőttél, akkor is térdre rogy, és úgy kezd el rimánkodni neked.
- KÉRLEK, NE LŐJ! … Ígérem nem bántalak! Csak ne szegezd rám a fegyvered!
A lényt jobban szemügyre tudod venni. Igazán félelmetes és furcsa egy teremtmény. Bőre alapvetően fehér, néhol vörösebb horzsolásos részekkel. Meg van ereszkedve a bőre, mint egy öregasszonynak. Fején még hely sincsen a szemének, orra sincs, csak két luk melyen, feltehetőleg levegőt vesz. Valamint van szája, melyben rohadt fogak foghíjasan sorakoznak. Keze hegyesen végződik fekete folttal. Ekkor veszed észre, hogy nem a megadás jele elsődlegesen a felemelt kéz, hanem mert szemei tenyerében helyezkednek el. A furcsa lény letérdelve olyan magas, mint te, szóval felállva csak még magasabb lehet. Langaléta testalkata van egész pontosan. Egy koszos rongy az ágyékkötője. Ez az egyetlen ruhadarabja.
Szemmel láthatólag nem akar bántani, sőt könyörületességedben reménykedik. Nincs nála semmi, és a testfelépítése sem olyan, mint aki tudna neked bárhogyan is ártani. Azonban lehet, hogy tudna válaszolni pár kérdésre a Labirintust illetően vagy, hogy egyáltalán ki ő és hogy is került ő oda.

MAYA
Megfogadtad, hogy Lidérc éned nem fog felülkerekedni rajtad, mivel te vagy az erősebb. Még egy ilyen szélsőséges hely sem tudja meginogtatni ezt az uralmat. Úgy mozogsz, mint egy vadmacska, aki a prédájára vadászik. Halkan és csendben, közben figyelve minden zajra. Haladsz előre, és ruhád újából letépve próbálod megjelölni, hogy merre jártál. Haladsz előre, és abban reménykedsz, hogy nem jársz kétszer ugyan ott. Valójában ez nincs így. Mivel ha már visszafordulnál, akkor a letépett ruhadarab már nem lenne ott, ahová felkötötted. Mondhatni nem szállnak meg olyan érzelmek, mint félelem, bizonytalanság, kétely, düh. Azonban mindez megváltozik, mikor gyereksírást hallasz. Ugyanis hirtelen és világosan csak egyre tudsz gondolni. Vagyis egész pontosan két gyönyörűségre. Kétségbe ejt az a gondolat, hogy lehet, hogy az egyik, vagy mindkét gyermeked a Labirintusban van. El is kezdesz szaladni a gyereksírás irányába, de olyan, mintha csak még jobban távolodna, és a sírás egyre keservesebbnek hangzik. Tényleg megtudta volna Amóra, hogy hol laksz? Szemedfényeit is ugyan úgy bezárta a Labirintusba, mint ahogy téged? Létezhet, hogy olyan kegyetlen és szívtelen, hogy ártatlan csecsemőket is bevon, csak hogy jól szórakozzon. Azért, hogy kihozza belőled azokat az érzelmeket, amiken nem akartál keresztül menni? Ezek a gondolatok, a kétely és a félelem szép lassan beleivódik a szívedbe. Másra sem tudsz gondolni. Talán ez még rosszabb is lehet, minthogy a Lidérc éned megpróbálja átvenni az uralmat a tested felett. Már úgy hiszed, hogy bármi is hurcolta a gyermekedet magával azt most sikerül utolérned. Azonban mielőtt befordulnál a következő kanyarnál, több kígyóval találod szembe magad, melyek pillanatra megtorpanásra kényszerítenek. A fejed pedig lehet, hogy támadás célpontjává válik. Pontosan Flavia-val találod szembe magad, aki lehet idő előtt még megállítja a támadást, de lehet, hogy meg kell próbálnod kitérni előle. Ha nem tompult el a reakcióidőd. Lelki állapotodhoz mérten valószínűleg az lesz felé az első kérdésed, hogy hol van a gyermeked. De rajtad áll, hogy mégis hogy viszonyulsz ehhez a hirtelen összetalálkozáshoz. Valamint hogy meghallgatod Flavia mondandóját, vagy úgy döntesz, hogy egyedül folytatva próbálod meg megkeresni a gyereksírás forrását.


(click to show/hide)

Határidő: 2015. Október 30.
Post sorrend: Nincs


.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Okt. 11, 16:28:04 írta Eliana del Barros »

Karakterlap

Flavia nella Sinestesia

Eltávozott karakterek

Tres Espada

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
30 400 / 45 000

Hozzászólások: 33

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Aranyssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
A lopni olyan csúnya kifejezés, én csak megtaláltam!

Post szín:
#856a89 // #e8d2f9


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #40 Dátum: 2015. Okt. 09, 23:46:29 »
  Flaviának cseppet sem tetszett a kialakult helyzet az útvesztőben. Paranoiája kezdte egészen elönteni ép eszét. Mintha az egykori Tres bódult elmeállapota venné át felette a hatalmat. De rá kellett jönnie, hogy ez nem helyes. Ha hagyja magát, ha enged ezeknek az őrült emócióknak ő el is tűnhet. Rendeznie kellett gondolatait, nem engedhetett rést mentális védelmén. Nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Ragaszkodott az élethez, az apróbb és nagyobb kincsekhez, melyeket őrzött, melyek hazavárták. Ezekért kellett leküzdenie ezt a mélyről jövő érzést, a félelmet, mely a túlélés egyik alapköve. Csak nem ebben a helyzetben. Nem akart engedni Amórának, nem akarta, hogy a boszorka lássa, miként roskad össze.
  Flavia nem engedte meg magának, hogy gyöngévé váljon, pont most, pont ekkor. Megfigyelik? Ám legyen, figyeljék. A közelébe merészkednek? Jöjjenek, ő megvédi magát. Nem tetszik neki a játék, sőt, untatja, nem élvezi már. De nem fogja hagyni, hogy mások a játék mámorában a torkának essenek. Köszöni szépen, de nem szándékozik itt meghalni, ugyanis neki nagy tervei vannak még az életben! Az egyik mindközül most az, hogy ki akar kerülni ebből az őrültek házából, hazamenni a kincseihez, oda, ahol jókat tud szórakozni, ahol nem akadályozzák, ahol nem próbálja irányítani egy holmi szedett-vetett boszorkány.
  A szélvihar, mely csontjáig hatol, segíti visszarázni a valóságba. Megtorpan, ahogy érzékeli, a természeti jelenlét mit okozott. Kirázza a hideg. Az Ojo de serpiente technikája semmissé vált egy széllökettől.
  – Hát így játszunk, Amóra? – suttogja orra alatt a semmibe a kérdést. – Csak vigyázz, nehogy csalódás érjen a végén – sejtelmes mosoly kúszott az arcára. Nem okozott számára gondot az újabb kígyók létrehozása. Nem érdekelte, vagy jobban mondva csupán csak egy leheletnyit zavarta, hogy az eddigi munkája eltörlődött egy széllökettel. – De miért nem jössz ide? Miért nem veszel részt a játékban, hm, Amóra kedves? Unalmas lehet egyedüli nézőként, miért nem csatlakozol inkább hozzánk és játszol velünk? – miközben megy előre, úgy beszél „magának”. Habár kétsége se fér hozzá, hogy Amóra ott van valahol az útvesztő felett és figyel mindent halló füleivel és mindent látó szemeivel.
  De amíg beszélt, nem volt ideje elméjének törődni ama dologgal, hogy egyedül van és mennyire dühíti a kialakult szituáció. Hogy a kígyó segítői eltűntek mind egy szálig, és így a labirintus csapdájába került. Talán örökre itt fog bolyongani a kétségbeesés és az őrület határperemén? Egy hajszálnyira a tébolytól? Vagy előbb fog elveszni tudata, mintsem ez bekövetkezzen? 
  Ratatösk egyértelmű jelzéssel tért vissza hozzá, kirángatva Flaviát gondolatai mélyéről. Nem tántorodott meg a jövevény miatt. Szíve mélyén reménykedett abban, hogy talán Amóra volt olyan merész, hogy elébe sétált. Ez esetben szerette volna szívélyesen üdvözölni.
  Flaviát enyhe meglepetésként érte, hogy nem Amóra állt előtte. Habár sejthette volna, hiszen eddig is gyáva mód illúziókhoz és trükkökhöz folyamodott a boszorka. Mégis egy aprócskát reménykedett abban, hogy a boszorkány lesz oly szíves, hogy megjelenik előtte.
  Még rúgásának folyamata közben fordított törzsén, hogy így a lendületét kihanszálva az ellenkező irányba pörgésbe kezdjen. A pörgő mozdulat után talppal a földre érkezett, enyhén rogyasztott térdekkel, a biztonság kedvéért védekező pozícióba állva. Türelmesen megvárta, míg az újdonsült vérhús társasága feldolgozza a történteket és rá koncentrál. Ugyanis a kígyókat nem vonta vissza, mivelhogy reakciója nem volt olyan sebes, hogy azt is közbe tudja iktatni. Így azokat kénytelen volt maga a nő elintézni. Megesett a szíve a hüllőkön, hogy ilyen áldozatot kellett hozniuk, holott eddig bátran segítették őt továbbjutni a labirintus rejtelmes utjain.
  – Ó, szegénykéim – szomorúan emlékszik meg az elvesztett, megidézett kígyók után. – De nincs mit tenni – teszi hozzá, komoly ábrázattal méregetve az előtte álló nőt. Be tudta azonosítani, hogy ő volt az, aki a lenyűgöző Cerot idézte még Slome ellen. Azonban nem tűnt most lidércnek, nem hasonlított fajtársaira, még a lélekenergiájának kivetülését sem tudta beazonosítani. Sőt roppant furcsának találta! Nem igazán tudta hova tenni ezt. Így hát csendben tanakodva méregette az előtte állót, és cseppet sem eresztett védelméből addig, míg a másik fél nem győzte meg arról, hogy nem fog ártó szándékkal nekifordulni a kígyós eset után. Habár a hüllők azon tagjai, melyek a sövény aljában lapulnak, készen álltak fedezni, ha szükséges. Parancsot nem adott nekik, még nem. Ha a nő miértjéről kérdezi, hogy mi okból támadt rá, nem habozz felelni:
  – Flavia unatkozott – sóhajtott fel. Kisebb csendet követően pedig hozzáteszi: – Flavia Amórára számított, de csalódnia kellett. Hát nem gyáván meghúzódik továbbra is? Flaviának elege van, hogy bábként mozgatják, hogy annak a boszorkának a játéka. Flaviának nem tetszik ez a játék!
  Flavia mérgesen pufogott, mikor kifejtette gondolatait a nőnek.
  – Hogy jutottál ide, kedves? – teszi fel végül kérdését. A beszéd meglehetősen lenyugtatta elméjében tomboló kedélyeket. Türelmesen megvárta a válaszát. – Flavia belefáradt Amóra szórakoztatásába – morogva néz az ég felé, amerre Amórát véli. Noha az égből semmit se tud kivenni a sűrű ködtől, mely az útvesztőt lepi be. Mégis kísérletet tett arra, hogy keresztülnézzen a sűrű fátyolfellegen, hátha tekintete találkozik Amóráéval. S, hogy utána mi történt volna? Még Flavia se gondolt bele.
  – Flavia azt akarja, hogy Amórának ne tetsszen az, amit idelent csinálunk, hogy dühítse, idegesítse. Hogy lássa, nem vagyunk játékok! Te hogy állsz ezzel, kedveském? – érdeklődik a nő álláspontjáról. Már amennyiben lehetséges és nem fordított még hátat neki a nő eddig, azt az ostoba tekercset védelmezve, melyet Flavia nem tekint többnek, mint ami. Egy papír, mely feleslegessé válik így, hogy sokan kell, hogy játszanak egy óriási sakktáblán, holott az kétemberes játék. Ráadásul utálta, mikor lealacsonyították a fejetlen gyilkosok szintjére. Ennél többet várt a boszorkától, mintsem azt, hogy elvárja tőlük, essenek egymás torkának, amint lehetséges. Kíváncsi, mit tesz akkor, ha azt látja: ez nem történik meg? Flavia szíves örömest szemtanúja lenne az ábrázatának!
   
(click to show/hide)
Zanjutsu: 11 pont Hakuda: 13 pont Hollow k.: 14 pont Sonido: 12 pont Resurrección: 20 pont Hierró: 14 pont

(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #41 Dátum: 2015. Okt. 11, 16:43:12 »
(click to show/hide)
Kurvára nem akaródzott semmi melóm, csak döglődnöm kellett. Valamelyik gyépés rohadtul fokföldi expresszel ajánlom, tempósan kotorjon errefelé a frászkarikától, mert baromira nem akarok itt megkövesedni. A szarrá ázást, úgy is marhára kipipálhatják a bakancslistáról. Már baszottul csontig taknyosodtam, ettől a szöszmötölő banyakocsonyától. Francért teper a retkes szappanopera rívás fílingre ezzel a szutyokkal?! Vágom, hogy baszottul becsurrantós, meg atomra drámai rinyálós. Akkor mér nem csekkoljuk fekete-fehérben az egész placcot? Az bugyifix, hogy ezt a rasnya időt szürkének, de nem annak a szado-mazoban elkaszált milliárdos mikropöcsnek nevezik, meg rohadtul leszedálja a nádszáli poszáták csivitelési rátáját, de azért nyomhatott volna rá extrát. Hacsak nem az a célja vasorrú bányatölteléknek, hogy kurvára ötven fokos lázzal vergődjek a szutykos ágyamban és egész álló nap, csak göthös patkányként hörögjek.
Kettó hússzal beküldött hideglelés állt belém ettől a redvás lehetőségtől. Annyira szétette a gógyimat, már kajak fosatást kezdtem szimatolni a banya szmogban. Baszottul zörögni kezdett a haraszt és nem elég ötven tonna por, szutyok, falevél vágott pofán, még a dobhártyámat is bekocogtatta egy baromira ismerős hangsáv. Kurvára lezsibbadt heringként tapadtam be a szobor takarásába, hogy onnan sasolhassak körbe, melyik anyaszomorító gyömbér gumó ivadék szórakázik az elszublimált idegvégződéseimmel. Rohadtul összevontatott szemellenzőkkel koslattam a terepet, merre van az a szétcincálni való kretén, akit baszottul belerohasztok a saját vérébe, amiért kurvára, olyan pöcegödörbe merészelt belekutyulni, amihez rohadtul nincs köze. Marhára nem vágja, mivel csesztet, de, ha tovább nyomorékoskodik, nem csak ezt a szaros sziklát morzsolom ilyen rohadt tempósan ripityára, hanem a koponyáját is gallyra húzom.
Baszottul éreztem, hogy kurvára kikandikálnak a szutykos fogaim. Annyira bezúzták a agyfasz mércémet, kapásból vicsorgó ketyósként állt készenlétbe a mészáros haverom. Ez az egyetlen dolog kóborlászott az éterben, amivel rohadtul fel bírták pitiszkálni a sorozatgyilok hangulatomat. Ha előkaparták a családom, szó nélkül földeltem el minden szemétládát és baromira nem törölte képen a zsigereimet, hogy beledögölhetek. Kizárólag annyi zsongott bennem, hogy a kibaszott családommal ne szórakozzon semmilyen csökött gógyis gyépés! Marhára bekészültem, széteregetem az energiámat és az egész elcseszett kócerájt a leprás humuszba döngölöm.
Az összes hentes szándékom egyetlen pislantásra nullázódott, miután egy törpe bolhafing kóriszált be a képsíkomba. Nem vette be a gyomrom, amit halluztam, pedig kurvára vágtam, hogy azt látom, aki baszottul előttem ácsingózik. Dermedt heringként kocsonyásodtam a mirelit osztályon, ahogy a nevemet nyögte ki és a muttertól örökölt kék szemeivel kunyerálta lapogassam be. Rohadtul bezavarodtam ettől a nyamvadt létképtől. Baszottul csilliárd minimorisz közül kipöccintem az öcsém segélykérését. Folyton ezzel terrorizált, amikor beparázott valamitől. Vágtam, hogy baszottul nem malmozhat ebben a síkban, meg kurvára csapdába tipegek, ha közelebb araszolok hozzá, de csessze meg a magasságos tibeti láma köpete, még is az öcsém morzézott nekem!
Lecsaptam a károgó mazsi biztosítékom és kotortam, mert szüksége volt rám. Leszartam mi a frászba rongyolok, mert egyszer már cserben hagytam, többet kurvára nem teszem! Az öcsémet akartam, baromira szétrágott az elvonási tünet.
-Nincs gáz, Hiroto!-Toltam be neki egy vigyorral spékelt séró borzolást, hogy vágja, kurvára bezúztam az éterbe és semmilyen katyvasz nem lesz. Magasról krihácsoltam rá, mennyire szopatnak be ezzel a szarakodással, mert minden tetves ösztönöm szirénázott, tényleg a kis mitugrász lámpabúráját taperolom. Annyi idő után, megint velem tespedett, amire baszottul bedobtam a kulcsot és beöleltem a szottyos búráját.
-Megígértem, hogy vigyázok a hátsódra, nem?-
A rohadt idilli ténfergésemben kábéra eddig csöröghettem. Kikaparhattam volna a szaros kávé zaccából, hogy baszottul nem úszom be a szemétkedést. Baromira éles fájdalom gürizett a hátamba és a kis hugyos öcsém se puszipajtiként koslatott rám. Hátrébb tolatott, aztán a képembe bökte a véres hentes bárdját.
-Elég rosszul csinálod, Masanii chan. Elfelejtetted, mit tettél? Hiába sírtam, könyörögtem nem engedtél el! Egyre szorosabban, szorosabban és szorosabban szorítottad a nyakam. Jól esett? Élvezted a szenvedésem, nii chan?-Rohadtul anyázási kényszer környékezett, ahogy berohamozta a koponyámat a kibaszott bunker képe. Azaz elcseszett nap, amikor rühes húscafatként begórták hozzám, szórakázzak vele. Az a tetves nap, amikor Kemono kicsinálta a saját öcsémet és rohadtul nem cibáltam vissza a vérebemet. Az a nap, amikor kurvára elbuktam, mint testvér. Baromira nem tettem semmit, csak ültem a lapu leveleimen és néztem, ahogy kicsinálom az egyetlen rokonomat, akit minden vacak nyavalyától bevédtem.
-És? Mit tervezel, Hiroto? Megölsz?- Messzire ténfergett belőlem minden szaros ellenkezés. Rohadtul nem csörgedezett bennem a vészcsengő, húzzak arrébb. Piszkosul sajgott a mellkasom és szétrágott a lelki gebaszom. Baromira jobban megszadizott, mint a hátamon kandikáló lik. Rohadtul nem pattoghattam, amikor marhára én voltam tokáig sáros. Kurvára lekongatott, így kell kukkolnom az öcsémet. Szaros cakkozóval hadonászik felém. Azt csinálja, amitől baszottul óvtam és mindezt kurvára azért, mert egy nyomorult barom vagyok, aki nem bír a kattantságával.
-Érdemelsz mást, nii chan?- Baszottul egyetlen válasz lézengett erre a kérdésre, amire kurvára kínomban, csak fogyatékos lúzerként felröhögtem. Rohadtul vágtam mit érdemlek, de azt soha a rühes életben nem engedtem volna az öcsém tegye meg. Baszottul nem teszem még tetves gyilkossá is. Lehet, hogy mutáns paraszt vagyok, de kurvára megtanultam, ne parázzak a kriptába koslatástól és bármikor önkéntesen odamásszak. A családom nem a hűbéres gazdim, de úgy szolgálom őket, ahogy vele tenném. Lepasszoltam nekik az életem, amit kurvára elvehetnek, amikor csak akarják.
-Nem.- Vágtam rá rohadt határozottan és kongattam ki a kezéből azt a retkes aprítót, véletlen se csépeljen vele.-Ha a halálomat akarod, elég kérned.-
« Utoljára szerkesztve: 2015. Okt. 11, 16:46:06 írta Sachiaru Masaki »
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Eltávozott karakterek

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 138

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #42 Dátum: 2015. Okt. 27, 19:27:32 »
Nos, nagyon úgy néz ki, hogy a banyának nem tetszik a macskád beszólás, sőt olyan, mintha egyenesen a fülét sértené- Tusé. Legalább ez a győzelem megadatott nekem, ha már kavicsot nem lehet hozzá vágni. Kifejezetten érdekes a tény, miszerint mi csak a kivetülését látjuk, mi pedig vagyunk teljes valónkban.
- Gyáva Banya -
dünnyögöm, ám remélhetőleg elég hangosan ahhoz, hogy eljusson hozzá. Igen ezt gondolom, mert ne hogy már mi itt szórakozzunk ezzel a nagy retekkel - vagyis gólemmel >.< - ő meg nyugodtan üldögél az erdőben lévő asztalánál. Hol itt az igazság? Sehol persze, ezt már régen megtanultam, de na. Miért nem tudnak a gonoszok tisztességesen játszani, csak egy picit? Pont annyira, hogy nem gyengít le minket ilyen hülyeségekkel, hanem szembe néz velünk.
Mindenesetre sikerül lekicsinyítenünk a gólemet, majd terepet váltunk és a labirintusnál kötünk ki. Nem tudom, hogy kit mennyire visel meg a hely, de valamiért van egy olyan sanda gyanúm, hogy engem a legjobban. Ezt sok minden számlájára tudnám írni, de azt hiszem, hogy a tapasztalatlanságom és a sebezhetőségem ennek a fő okai >.<”. Persze, Jégmadár mindig is mondogatta, hogy nagyon könnyen kizökkenthető vagyok, főleg akkor, ha nekem fájdalmas dolgokról van szó, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire. Ha Saito látna, akkor most biztosan nem lenne rám büszke, talán még azt is hozzám vágná, hogy ő megmondta, nem való nekem ez az egész. Azonban úgy hiszem, hogy nem lenne igaza, talán nem vagyok sem lélekben, sem más módon annyira erős, mint talán ő volt, de hiszem, hogy én is tudok tenni valamit. Valami jót. Jelen pillanatban annyit, hogy nem omlok össze teljesen és tovább megyek.
Magam sem tudom eldönteni, hogy vágyom-e arra, hogy összefussak valakivel, vagy sem. Végül is ez egy kétélű dolog. Miközben lassan, óvatosan, ügyelve minden apró zajra haladok előre. Valamikor pedig a lassú lépteim során megállok egyszer és hirtelen ötlettől vezérelve felnézek az égre, majd kissé önelégülten elmosolyodom. Ezzel azt akarom üzenni, hogy nem fogott ki rajtam, vagyis inkább rajtunk, mert ha én túltettem ezen magam, akkor remélnem kell, hogy a többieknek is sikerült >.<.
Utam során motozásra leszek figyelmes, hirtelen nem is tudom, hogy kivel vagy mivel fogok találkozni, így már készítem is elő a Sai nevezetű kidou idézését, ám nincs rá szükség. Ugyanis nincs ott semmi. Kicsit furcsán nézek előre, már azt hiszem, hogy a képzeletem ismételten gonosz tréfát űz velem. Ám mikor lefelé téved a tekintetem egy nyúllal találom magam szemben. Egy NAGYON aranyos nyúllal *w*. Hirtelen nem is tudom, hogy egy ilyen mérhetetlen cukiság mit is keres itt? Meglep a gesztus, hogy meghajol felém. Nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez, elvégre nem vagyok sem magas rangú shinigami, sem pedig nemes. Mindenesetre nem tagadhatom, hogy kissé melengeti a lelkem ez a gesztus.
- Örülök a találkozásnak Bojtos - guggolok le elé mosolyogva, hogy egy vonalban legyen az arcunk. Talán félem kéne ettől a kis lénytől, de olyan aranyos, hogy erre teljességgel képtelen vagyok. No meg, ami ilyen cuki, az hogyan is akarhatna nekem vagy akár bárkinek rosszat. - Én Hatakeyama Momo vagyok, hívj nyugodtan, ahogy tetszik. Egyébként szerintem nagyon aranyos neved van és te magad is nagyon cuki vagy ^-^ - mondom a lehető legjobb szándékkal, ám úgy fest, hogy a pici nyuszinak valami nem tetszik, mert hirtelen vérvörös lesz a szeme. Ha hinnék a babonákban, mesékben és hasonló hülyeségekben, akkor most azt hihetném, hogy egy démon, vagy egy mumus szállta meg. Ám semmi ilyesmi nem történt… legalábbis merem remélni :|. Az, hogy mi is okozta neki ezt a hatalmas változást hamarosan kiderül, ugyanis elmondja. Én komolyan nem gondoltam, hogy baj lehet abból, hogy cukinak nevezem, mert az is >.<. Azt gondolná az ember, hogy már hallotta párszor és hozzászokott a dologhoz. Ki gondolná, hogy nem így van? Én biztosan nem. Talán Jégmadár, az örök pesszimista. Olybá tűnik, nem kicsit idegesítette fel az, hogy cukinak hívtam, mivel leoldja a hátáról a lapátját, majd egy olyat csap vele a földre, hogy egy kráter keletkezik ott.
Én már lassan ott tartok, hogy az életemért könyörgök, miközben megígérem, hogy sosem használom a tiltott szavakat, ám akárhogyan is várom, engem nem akar megtámadni. Megúsztam.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire nem szereted ha cu… vagyis, ha úgy hívnak, ahogy az előbb tettem. Ígérem, többet nem fordul elő - mondom, mert úgy érzem, hogy szükség van erre, ám nem tudom, hogy mennyire fogom tudni megtartani az ígéretem. Bojtos vajon tudatában van annak, hogy valójában csak úgy árasztja magából az aranyosságot minden egyes mozdulata. Ez így nehéz, nagyon nehéz :|. Mikor azt mondja, hogy kövessem csak bólintok, majd eloldalazok a kráter szélén, nehogy beleessek, ezután utána ballagok.
- Öm lenne pár kérdésem, ha nem baj. Feltehetem őket? - úgy vélem jobb megkérdezni, amennyiben pedig helyeslő választ kapok elkezdem a kérdéseim áradatát, van belőle pár. - Hol vagyunk, mi ez a hely tulajdonképpen? Te miért vagy itt és miért segítesz nekem? - Azt valahogy nem éreztem illendőnek feltenni, hogy egyáltalán segíteni akar-e nekem, mert nagyon úgy tűnik, hogy igen. - Ismersz esetleg egy Amora nevű boszorkányt? Ha igen, akkor esetleg tudnál mesélni róla, az erejéről és a fekete macskákkal ápolt viszonyáról? Esetleg tudod érzékelni azokat a személyeket, akik a labirintuson belül tartózkodnak? Most hová megyünk egyébként? Ahogy látom, nem csak találomra fordulgatsz jobbra, balra, tehát ismered ezt a helyet. Esetleg el tudnál vinni a labirintus közepére :o? A fentebb említett boszorkány azt mondta, hogy oda kell eljutnunk és összetenni valami buta papírokat, érthetetlen szöveggel - zúdítom rá a kérdéseimet, valamint vázolom neki a helyzetem. Mind ezt úgy, hogy közben nagyon visszafogom magam, mert meg akarom ölelgetni és cukinak nevezni és hasonlók. Mondjuk, egy jó dolog van ebben az egészben, legalább a nyúlra és nem a saját félelmeimre fókuszálok. Lássuk be, az előző állapothoz képest ez is valami. Mondjuk, az biztos, hogy akármennyire is aranyos ez a nyúl nagyon, de nagyon nem szeretnék a lapátja áldozatául válni, biztosan nem jó móka :S. Mondjuk már ez az Amorás dolog sem ez, azt hiszem, hogy ki akarok szállni, de ezt a nyulat nem akarom itt hagyni. Azt hiszem, hogy megtartom *w*.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #43 Dátum: 2015. Okt. 27, 19:34:34 »



Saeko jelenlétét úgy tudom a legjobban leírni, ahhoz hasonlít, mintha egy görnyedt hátú vénember remegő kezében egy gyertyát tartva követné csoszogva lépteimet rút árnyékként. Biztos voltam benne, hogy nem örült ennek túlzottan, de sötétebb felem érzelmei rég nem foglalkoztattak már. Eleinte mikor még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mivé is váltam és hogy ez mivel jár együtt, próbálkoztam a megértéssel, az ok-okozatok feltárásával, sikertelenül. El kellett fogadnom, hogy a lény, ami lettem ugyanúgy áhítozik a sötétségre és a fényre is, csupán csak szerencsésnek érezhetem magamat, amiért bennem nem az őrület kerekedett felül a kérdéses pillanatokban. Valahogy, valamilyen úton képes voltam mindig visszaszerezni az irányítást, mielőtt valami visszavonhatatlan történt volna. Ezért voltam bizonyos abban, hogy még ha el is szabadul a pokol, nem fog tombolni. Sötét lélektükreim feszült figyelemmel pásztázták az előttem elterülő sövényt- nem számítottam támadásra a hátam mögül, érzékelni sem érzékeltem ellenfél jelenlétét arról. Csöndben haladtam, igyekeztem nem túl agy zajt kelteni- lépteim ropogásán kívül a néha felhangzó szakadó ruha hangja volt az egyetlen, ami megtörte a körém telepedett némaságot. Még mindig hittem abban, hogy képes leszek olyan jelölőrendszert létrehozni, ami teljesen átlátható lesz részemről, s nem tévedek el saját jó voltomból. Alsó ajkamat beharaptam néhány pillanatig, majd óvatosan, figyelve hogy a lehető legjobban elrejtsem jelenlétemet a többiek elől, letapogattam a környéket. Talán ez volt az a pillanat- utólagosan nehezemre esett felidézni, pontosan mikor is-, amikor meghallottam a gyereksírást. A gyönge, esdeklő, fájdalmas hang szívszorítóan ismerős volt. Megtorpantam: lábaimat mintha ólomsúlyok rögzítették volna kíméletlen kegyetlenséggel a földhöz. Ezer penge hasította bőrömet, csontomig hatolva. Léptem volna, tétovázás nélkül, mégis megálljt parancsoltam magamnak. Nem egyszer fordult már elő hogy érzéseim által ösztönözve cselekedtem, előre nem megfontolt módon, ezáltal kis híján veszélybe sodorva magamat. Megtépázott kabátomat egyre erőteljesebben szorítva nyeltem egyet és léptem előre óvatosan. A sírás egyre eget rengetőbb és keserűbb lett, képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy a boszorkány elragadta gyermekeimet. Lenne ennyire kegyetlen, hogy csupán hóbortját kielégítendő, engem kínozandó néhány hetes, ártatlan, tiszta ragyogású csöppségeket bántson? Kihűlnek, ha nincsenek melegen felöltöztetve, sokáig nem is bírják ki gondoskodás nélkül… Gyomrom görcsbe rándult, észre sem vettem, hogy lépteimet megszaporáztam, ám mintha szánalmas vicc, visszatérő rémálom áldozatává váltam volna: Egyre távolibb, kétségbeesettebb lett a sírás, az út pedig egyre hosszabbnak tűnt.  Az azonnal is késő lett volna, karjaim között akartam tudni két legkisebb gyermekemet, ezer apró puszit akartam puha, finom, jó illatú bőrükre lehelni. A bennem növekvő feszültséggel együtt Saeko is erősödött, epedezett pillanatnyi megingásomért, hogy felszínre törhessen. Sötét kuncogást hallattam: nem, egyszer már beleestem ebbe a hibába, még egyszer nem fogok. Ha át is adom neki a terepet, a gyeplőt én fogom fogni. Próbálkozásai közelebb sodortak a higgadtsághoz, mint számítottam volna rá. Nem tombolt bennem harag, csupán jéghideg elhatározás, hogy amennyiben Amóra kezet mert emelni Kojirora és a gyermekeimre, meg fogom ölni. Mellőzve minden elvet, amit követek: lassan fogom kínozni, addig, amíg már nem bírom tovább nézni azt, amit művelek vele. Kezdtem úgy érezni, hogy közeledem a célomhoz: mennyi valóságalapja volt ennek? Kifújtam a levegőt, amit ez idáig magamban tartottam és lazítottam a tatásomon. Olybá tűnt, hiába várom, nem fog felbukkanni senki, így a másodperc törtrésze alatt változtatta ötletem s léptem én, fordultam a sarkon, hogy szembetaláljam magamat a kígyókkal, melyeket valaki csak azért idézett meg, hogy ártson nekem. Mozdultam, némán, ösztönszerűen idéztem meg a technikát, melynek nevét nem mondtam ki hangosan. A Bakudou 39: Enkosen révén a pajzs körbeölelte a testemet, így a kígyók annak csapódtak, elkerültem, hogy esetegesen engem támadjanak meg. Reakcióm azonban késett és nem minden kígyótól menekített meg, volt, amelyiknek sikerült átjutnia az akadályon, pontosabban gyorsabb volt annál. Amint bőrömhöz ért, azonnal eldobtam magamtól, az esetleges sérülést felmérve Hadou 04: Byakuray-al igyekeztem őket elpusztítani. Ezután kissé figyelmen kívül hagytam a nőt, s kerestem a sírás forrását. Tekintetem kutatóan, fürgén kereste a kicsiket- nyughatatlan, anyai szívem nem akarta elfogadni azt, amit az eszem már sejtett: gonosz tréfát űzött velem a boszorkány, mely bosszút követel. Kérdőre vontam hát az Espadát, aki maga is hozzám hasonló módon ’oly fiatalnak tűnt- miért támadott rá. Felesleges volt ugyan, hiszen már a feladat elején közölte a nő, hogy a tekercsekért meg kell küzdeniük.
- Gyermeksírás hangját hallottam. Néhány őrjítően hosszú pillanatig azt hittem, hogy saját csöppségeimet rabolta el ez a szívtelen perszóna.- Szívesen használtam volna más szót rá, sokkal durvábbat, nyomdafestéket nem tűrőbbet azonban az utolsó pillanatban moderáltam magamat. Ha el is veszthetem a hidegvéremet, ez még nem az a pillanat. - Nem bánnám én magam sem, ha nem lelné örömét a velünk való szórakozásban.- Hangom halk, indulattól fűtött volt. Nyeltem egyet, sötétkék lélektükreimmel körbepásztáztam a sövényen, s láttam, hogy nyoma sem volt az általam gondosan felszerelt útjelzésként használt kabát-cafatoknak. Bosszúsan préseltem össze ajkaimat, két kezem ujjait összekulcsoltam. Tekintetemet az arrancar lányéba fúrtam, utolsó alkalom, amikor egy női Espadával társalogtam, hosszú évekkel ezelőtt esett meg, mikor Slarin még élt és barátságunk virágzott. Szívem nehezebbé vált, leghűségesebb barátom hiányát a mai napig nehezen viseltem. Ez azonban nem adott okot arra, hogy bizalmat szavazzak a lánynak, bármennyire is ártatlannak tűnt. Annak azonban nem voltam ellenére, hogy megnehezítsük a boszorkány dolgát.
- Fogjunk össze ellene.- A megtépázott, felismerhetetlen ronggyá szaggatott ruhaanyagot a földre löktem, hasznát az előbbiből kiindulva a továbbiakban nem veszem. Ámbár, ha esetlegesen életre kelne egy olyan lény, aki szagminta alapján meg tud találni… Nem szavakkal idézte meg a kidout, de az így is elég erős volt ahhoz, hogy elégesse az egykor divatos, szép kabátot. - Először a többi tekercset kellenem megtalálnunk, valamint érdeklődni arról, hogy a többiek hogyan állnának hozzá ahhoz, hogy szövetkezzünk.- Sápadt bőröm némi színt nyert: idegeim előző megtépázottsága kezdte elveszteni külső látszatát. Mielőbb kiérni, végezni a nővel és hazamenni a családomhoz: ez a cél kellő erőt adott ahhoz, hogy ráerőltessem a nyugalmat zakatoló szívemre.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Okt. 27, 19:36:59 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Konoe Karen

Lélekboszorkány :D

Fullbringer

*

Főállású Anya

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 900 / 35 000

Hozzászólások: 110

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 1 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tkékes és fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
Cadetblue


  • Profil megtekintése
  • Accel World frpg

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #44 Dátum: 2015. Nov. 01, 18:32:13 »
Egy sötét és kietlen hely. Egy ködös labirintus, ami felerősíti a félelmeid, a tébolyt és a nyugtalanságot. Azt hittem ez könnyen menni fog. Nem lehet vele probléma. Megannyi küldetés és fejvadász meló után már csöppet sem féltem a kaszástól. Nem riasztott vissza semmi, hogy szemtől szembe találkozzak vele, hisz a magabiztosságom mindig arra sarkalt, hogy életben fogok maradni a kedveskéim érdekében.
Ámbár tegyük hozzá hogy most eléggé megjártam. A lábam és a vállam felől is éreztem a testemben szétáradó élvezetet, mely nem jelentett túl sok jót. Ettől függetlenül nem kíméltem testem egy porcikáját sem. Ki akartam jutni, így ugyan úgy használtam, mint két sérült végtagom. Habár a mozgatásuk nem olt valami egyszerű, mégis míg egyre beljebb haladtam nem tehettem mást, amíg az elmémet átverte ez a titokzatos hely.
Az egyenes szakasz végétől pár lépésre álltam meg, majd vettem egy mély levegőt. Egyenesen kietettem magam az elágazás közepére. A jó öreg halált megvető bátorsággal és a fegyvereimmel a kezemben vetettem ki magam. Végig a ravaszon tartottam a mutatóujjaimat és vártam a pillanatra mikor is eldőlt, hogy lőnöm kellett e avagy sem.
- Mi a… – meglepődtem az idegen lény láttán. Nemcsak azért mert valóban ott volt valaki, pedig teljesen azt hittem, hogy csak a labirintus játszott vele, mint ahogy eddig is. Másfelől ez a kimondottan bizarr teremtmény is igen meglepő egy szerzett volt. Szánalmasan könyörgött az életéért, miközben előttem térdelt.
- Hah… nem öllek meg. Fejezd be. – a labirintus játékának hatása oly hamar tűnt el belőlem, ahogy jött. Már nem éreztem azt a frusztrációt, mint eddig, és ez ennek a jött mentnek volt köszönhető.
- Még is ki vagyis inkább mi a fene vagy? – tettem fel a kérdést az ismeretlennek majd a bal kezemet leengedtem. Úgy döntöttem inkább pihentetem a sérült végtagot, hogy ne súlyosbodjon az állapota. Ez az alamuszi lény amúgy se, tűnt veszélyesnek ráadásul miként az elmém kitisztult már inkább a képességeimre bíztam magam a fegyvereim helyett.
Miután a lény két lábra állt jeleztem neki a jobbommal, hogy induljon meg szépen lassan előttem. Nem mondom szép nagy colos volt, bár erre már abból rájöhettem, hogy térden állva is velem egy magas volt.
- Nos, érdekelne, hogy mit keresel te itt. És hogyan kerültél ide. Netán te is a boszorkány egyik teremtménye vagy? Az igazán meglepő lenne. Még én sem tudok érző élőlényeket teremteni, ha ez neki viszont könnyedén megy, az kissé idegesítő lenne. – jegyeztem meg csak úgy mellékesen az igazságot. Mert valóban idegesítő lett volna.
- Mond csak láttál erre felé egy fekete macskát? És mit látsz olyan magasról? – tettem fel további kérdéseket a lénynek. A macska kérdése még mindig zavart, még mindig azt hittem, hogy a hasznomra lehet.
- Minden esetre jobb, ha tudod, hogy egy szempillantás alatt el tudlak törölni, szóval semmi meggondolatlan lépés, oké? – adtam tudtául még egy figyelmeztetést majd csendben hallgattam a mondandóját, már ha volt.