Szerző Téma: Átok a fejemre - próbajáték  (Megtekintve 9018 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #45 Dátum: 2015. Nov. 05, 12:47:54 »
FLAVIA & MAYA
A kezdet ellenére szemmel láthatóan sikerült egy hullámhosszra kerülnötök. Mindketten egyetértetek abban, hogy Amóra szórakozásának véget kell vetni, és ezt leginkább úgy tehetitek, ha nem egymásnak estek, hanem összefogtok.
Maya lábadnál úgy érzed, mintha valami végig suhanna, és lenézve pedig meglátod a fekete cicát. Az rád néz, nyávog egyet, de mire bármelyikőtök is mozdulhatna az irányába, gyorsan elszalad és el is tűnik. Mintha valami kis kísértet lenne, ami néha-néha megjelenik előttetek. Ez akár gondolatokat és kérdéseket is vethet fel bennetek. Miért jelenik meg? Miért tűnik el? Mi célt képviselhet csupán a jelenléte? Most miért jelenhetett meg?
Mivel elhatároztátok, hogy közösen folytatjátok az utazást, ezért el is indultok. Közben esetleg elmesélhetitek egymásnak a tájékozódásra tett kísérleteiteket. Vagy elárulhatjátok egymásnak, hogy melyik tekercs is van nálatok. De nincs sok időtök, ugyanis egy hosszabb folyosóra kanyarodva megláttok egy lényt, mely talán a mitológiából is ismert lehet számotokra. Egy Sphinx az, mely méltósággal és büszkeséggel állja el az utatokat. Ha megpróbálnátok megtámadni, akkor egy energia mezőben akad meg a támadásotok. Más módszerhez kell folyamodnotok, ha túl szeretnétek rajta jutni. Bár ezen nem is kell sokat gondolkodnotok, ugyanis a lény megszólal.
- Erőszaknak helye nincs! Itt csak akkor mehettek át, ha én úgy vélem, hogy méltók vagytok. – mély és csengő női hang szándékának komolyságát jelzi – Ha helyesen válaszoltok a kérdéseimre, akkor félreállok, és átengedlek benneteket. Ha viszont nem akkor elevenen felfallak benneteket.
Úgy tűnik, tényleg puszta erővel nem fogtuk tudni keresztül jutni rajta. Viszont a lény puszta jelenléte akár jelzés is lehet a számotokra, hogy jó irányba jöttetek, és felesleges lenne visszamenni, és egy másik úttal próbálkozni. Viszont azzal is tisztában lehettek, hogy a Sphinx egy olyan lény, aki csalafinta kérdéseket tesz fel azoknak, akik át szeretnének jutni rajta. Szóval elő kell kapnotok legjobb tudásotokat. Mert akik nem tudnak felelni vagy rosszul válaszolnak, azok nagy árat fizetnek.
- Akkor fel is teszem az első kérdésemet: Mi az ami, reggel 4 lábon, délben 2 lábon, este pedig 3 lábon jár? – össze is ráncolja a szemöldökét – Ha erre nem tudtok válaszolni, akkor nem is érdemes tovább próbálkoznotok.
Mintha azt éreznétek, hogy ez egy olyan kérdés, melyre úgy véli, hogy ti is simán vagy bárki tudna már válaszolni. Egy szokásos kérdés, melynek válasza már szinte zsigerből kellene rávágnotok. Úgy érezhetitek, hogy a lény ezzel lényegében megadja az alap szintet.
- A további kérdéseim pedig a következők: Fel és le, le és fel megy, mégsem kell neki se lépcső se lajtorja. Mi az? … A szélmalmokat jól ismeri, mégis  széllel szemben megyen. Ki az? … A fényből születek, de mégis sötét maradok. Ki vagyok? … Voltam holnap és leszek tegnap. Ki vagyok?
Kérdéseit bonyolultnak tarthatjátok. De nem is várhatunk kevesebbet egy lénytől, mely a találós kérdések tárházával rendelkezik.
- Az utolsó pedig a következő: Csillog is, villog is, hullik is, múlik is, hűvös is, meleg is, befed is, takaró is. Mi az? … Ha mindegyikre helyesen válaszoltok, akkor átengedlek benneteket. Ha nem, akkor szembe kell néznetek a következményekkel.
Egyik kérdése sem az egyszerűbbek közül való, de az utolsó a legnehezebb. Viszont mindegyikre jól kell válaszolnotok. Máskülönben lehet, tényleg elevenen felfal benneteket. Igazán elmés ellenféllel találtátok szembe magatokat, akit ugyan úgy elmésen kell legyőznötök. Viszont ne feledjétek, hogy ketten vagytok. Vagyis összedughatjátok a fejeteket és közösen kiokoskodhatjátok a válaszokat.


MASAKI
Átéled, hogy milyen a Labirintus igazi rémálma. A saját rémálmod szorításába egyre mélyebbre süllyedsz. Lehet, hogy ez a rémálom fogja okozni a halálodat? Szavai talán még fájdalmasabbak, mint az okozott sérülés. Azonban ha túl akarod élni, akkor a rémálom felett győzelmet kell aratnod. Testvéred mindent el fog követni, hogy halálosan megsebezzen. Árad belőle a gyilkos szándék. Nem lesz rest eleget tenni szavaidnak.


MOMO
Nehéz, de egész ügyesen figyelsz arra, hogy visszafogd magad és ne ölelgesd, szeretgesd meg, vagy becézgesd újdonsült partneredet. Jól is teszed, mert tényleg félelmetes egy kisállat.
- Megbocsájtok Hatake kisasszony! Akkor indulhatunk is!
Bojtos él is a lehetőséggel, hogy úgy szólítson, ahogy számára a legmegfelelőbb, így vezetéknevedet kicsit megnyirbálva szólít. Lehet, hogy csak a saját megszólítása hatja meg? De végül is te magad mondtad, így neki ez természetes.
- Természetesen. – egyezve fülét hallgatja kérdéseidet – A hely a nagy Labirintus, mely Amóra úrnő birodalmának egy csekély része. Itt törnek meg leginkább a lelkek. Legtöbbeket saját rémálmuk képzelgéseik ölnek meg, mások pedig öngyilkossággal próbálnak meg szabadulni szenvedéseiktől. Az erősebb lelkek egymást vérszomjasan keresik, hogy a náluk lévő tekercset megszerezzék, és kijussanak innen. Szóval sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de lehet, akikkel elindult azok közül már lehet senki nincs épp eszénél vagy életben. Főleg azok, akik nagy terheket cipelnek a szívükben. … Segíteni pedig azért segítek, mert Hatake kisasszony sikeresen legyőzte a félelmét, de mégis olyan gyámoltalannak tűnik. … Természetesen kiismerem maga, hisz egyébként nem is segíthetnék Hatake kisasszonynak. A tekercsek pedig igen fontosak. Az írás rajtuk azért nem érthető, mert olyan nyelven íródott, ami már rég kihalt. Senki sem emlékszik nem hogy beszéli. Viszont a labirintus közepén összeillesztve teljesedik ki. A tekercsek nélkül örökre itt maradna kisasszony, és azt az épp elméje bánná. … Így ebben a Labirintusban a legnagyobb érték az az önnél lévő tekercs. …
Bojtos szava igazán aggasztóak lehetnek a számodra. Lehet, hogy akikkel egy csónakban eveztél eddig, azok vagy már halottak, vagy pedig az az egy cél lebeg előttük, hogy megszerezzék a nálad lévő tekercset. Vagy hiszel optimizmusodban, hogy biztos ők is sikerrel vették az akadályt, és középen várnak már rád. Bár azt kiszúrhatod, hogy úgy mondja, hogy ezek történtek meg a leggyakrabban, így valószínűleg nem ti vagytok a Labirintus első bolyongói. Ha pedig nem akarsz itt maradni, akkor nagyon vigyáznod kell a tekercsre, valamint figyelned kell, hogy átmenj a következő elme trükkön, és megőrizd önmagad. Bár bízol a nyúlban, hogy nem vezetne bele olyanba. Legalábbis ahogy haladtok előre eddig még gond nélkül sétáltatok. Viszont Amóráról többet nem tudtál meg, csupán hogy az „úrnő” megszólításban használta. De még mielőtt bármire is rákérdeznél, mögüled egy nagyobb szél fújja előre a hajadat. Bojtos is felkapja a fejét és hátrapillant.
- Hatake kisasszony! Azonnal futnunk kell!
Ezzel a felkiáltással már kezd is szaladni, és ha nem akarsz egyedül maradni, akkor gyorsan követned kell őt. Kitudja, mit hoz magával a szél, de az biztos, hogy Bojtos nem szeretne vele találkozni, és neked sem ajánlja.


KAREN
Nem hétköznapi lénnyel kerültél szembe, de meghallgattad könyörgését és megkímélted az életét. A lény feláll és engedelmesen elkezd akkor sétálni előtted. Hosszú lábai ellenére igen csak lassan halad.
- Megsérültél? A Labirintusban vagy már korábban? Az a baj, hogy nem igazán tudok szolgálni neked semmivel sem, mivel nekem sincs semmim. De ha gondolod, akkor a hátamra veszlek.
Furcsállhatod, hogy a lény együtt érez veled, és lehetőségeihez mérten próbálna neked segíteni. Elutasíthatod, vagy el is fogadhatod.
- Semmi meggondolatlan. – jelzi, hogy értette a fenyegetésed – Nem vagyok a boszorka teremtménye, inkább az áldozata. Kiküldetésre küldtek ki engem és a csapatomat. Egy elhagyott házban találkoztunk egy nővel, aki valami boszorkánynak nevezte magát, majd átforgatta a világot. Mire feleszméltem már csapdába kerültem. Azt hiszem kaptunk valamit és a másiktól el kellett szednünk… Nos, az egyik és egyben legjobb beosztottam rám támadt, habzó szájjal és elvette tőlem. Éppen hogy túléltem, de mások nem voltak ilyen szerencsések. Ennek már lassan több mint 40 éve. Azóta bolyongok. … Innen nincs kiút. … Hmm… hogy ne mondjam el neki? De hát… A fáról se beszéljek? … Hagyjam, hogy ő is egyen belőle? Akkor végül is láthatná, amit én látok… Vagyis semmit, mert túl magas a sövény… Hmmm… Igen?....Macska... Miféle macskáról beszélhet? ... Nem értem... Nem láttam normális állatot, mióta ide kerültem... Mióta... Mióta... - erősen elkezdte vakarni a fejét.
A monológja után elkezd magában beszélgetni. Valószínűleg az elméje megbomlott. Kész csoda, hogy érthetően és normálisan el tudta mondani azt, hogy miként is került ide. Azonban ez még több kérdést vet fel benned. Ha tényleg nem teremtett lélek, akkor mégis hogy lett ilyen a külseje? Meg valamit mondott valami fáról… De valószínűleg kikövetkeztetheted, hogy egészen addig biztos nem kell tartanod tőle, míg csak egy tekercs van nálad. Amint meg lenne a három, valószínűleg megpróbálná azt elvenni, csak hogy 40 év után megszabaduljon a Labirintustól.


Határidő: 2015. November 23.
Post sorrend: Nincs


.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 23, 18:46:19 írta Eliana del Barros »

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Eltávozott karakterek

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 138

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #46 Dátum: 2015. Nov. 15, 17:28:27 »
A cuki nyuszi megbocsájtja, amiért cukinak neveztem az imént. Ennek örülök, mert komolyan nem szeretnék az áldozatává válni. Én élni szeretnék egy szép és hosszú életet :sad:. Bár azt továbbra sem értem, hogy mi baja az igazsággal, de hát inkább nem kérdezek rá. Az a lapát, vagy mi a szösz a hátán meglehetősen keménynek tűnik, így ha lehet, akkor elkerülném vele a találkozást.
Arra, hogy „Hatake kisasszony” csak meglepve felvonom a szemöldököm, majd megrázom a fejem. Egy Rém Labirintusban vagyok, akármennyire is furcsán hangzik  a nyúl becézése, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne belekötni a „vezetőmbe”. Amúgy sincs benne sem különös dolog, és ha jobban belegondolok Nao is a családnevem alapján becéz :o.
- Persze - csatlakozom be mögé, hogy mutassa az utat, remélhetőleg a kijáratét, esetleg valami olyan helyét, ahol biztonságban lehetek, vagy találkozhatok a többiekkel. A kérdéseimet szerencsére jól fogadja, és felém sem fordul a válaszok idejére. Ha ezt megtenné, akkor nem biztos, hogy ellent tudnék állni a cuki kis orrocskájának meg az egész kisugárzásának. Így, hogy háttal van nekem némileg könnyebb. Nem sokkal, de kicsivel mindenképpen >.>. Olyan kegyetlen a világ, hogy nem simogathatom és szeretgethetem meg :(.
A válaszai, melyeket a feltett kérdésemre kapok érdekesek és talán kissé kiábrándítóak is. Van olyan, amit meg sem válaszol TwT, mert elfelejti, vagy szándékosan hagyja figyelmen kívül. Többek között ilyen a cicás is, pedig arra lennék a leginkább kíváncsi. Van egy olyan érzésem, hogy annak a szintén aranyos állatnak és a csapatmunkának lehet köze a szabadulásunkhoz és … áh ez annyira nehéz >.<. Mérhetetlenül utálok gondolkozni és összefüggéseket keresni a dolgok között, valahogy annyira nehéz és fárasztó :|. Miért kellett elvenni Jégmadara? Ha itt lenne, akkor ő már régen elmondta volna ezeket, így nem nekem kéne töprengenem a dolgokon. Ez így meglehetősen idegesítő, nem tetszik ˘^˘.
- „Amóra úrnő”? Vagyis azt mondod, hogy te annak a Banyának a szolgálja, vagy éppen teremtménye vagy? - kérdezem kissé meglepve. Nem számítottam erre a válaszra, főleg azért nem, mert segít nekem, legalábbis azt hiszem. Végül is, ha meg akart volna ölni, akkor már megtette volna, szóval végül is nincs olyan nagy baj ^-^. - De neked nem lesz bajod ebből, mármint az én vezetgetésemből, elvégre az Ő ellensége vagyok, legalábbis nekem eddig nagyon így jött le a dolog - és minden bizonnyal így is van, aki elveszi a kardomat, csak hogy szórakozhasson, az nem lehet a barátom. Ennyit még én is meg tudok állapítani. - Szerintem a többieknek biztosan nincsen bajuk. Ugyan egyáltalán nem ismerem őket, de azt bizton állíthatom, hogy sokkal erősebbek, mint én vagyok, tehát ha nekem sikerült túllendülnöm a dolgokon, akkor nekik is. - Bizakodó lennék? Talán igen, talán nem. Azonban jobb, ha nem vesztem el a hitem, mert akkor sanszos, Amóra eléri azt, amit el szeretne érni ezzel az egész Labirintusos dologgal, vagyis sikerül teljesen megtörnie. - Egyébként te ezen a helyen születtél, vagy csak idekerültél valahonnan? A szavaidból azt veszem ki, hogy nem mi vagyunk itt az elsők - jelentem ki teljes nyugodtsággal, miközben a fülem mögé tűröm az elszabadult tincseimet. Hihetetlen mód tud néha zavarni a hosszú hajam, főleg olyan helyzetekben, mint a mostani, de nem akarom levágatni, mert olyan szép így *w*. - Esetleg el tudod mondani, hogy mi történt a korábbi áldozatokkal? Kijutottak vagy… - a mondat végét direkt elharapom, mert nem igen akarok gondolni arra az eshetőségre, hogy „vagy”. Hinni akarok benne, hogy este a futonomra fogom lehajtani a fejem, nem pedig a labirintus földjére. Már éppen egy újabb kérdéssel rohamoznám meg a nyuszit immáron a tekercsről valami furcsa, kissé talán hűvös szél söpör végig az utcában (?), ahol éppen a kísérőmmel sétálok.
- Mi, hogyan? - nézek meglepve az apró állat irányába, ám az már ott sincs, hanem szedi a tappancsait. Ezt látva én sem vagyok rest, utána szaladok. Amennyiben villámtánccal gyorsabban tudok - tudunk - menekülni, felkapom a nyulat, szigorúan a hónom alá és jelzem neki, hogy ez most nem szeretgetés, hanem életmentés, mutassa a menekülő utat. Ha pedig van olyan gyors, mint én villámtánccal, akkor csak követem és néha-néha a hátam mögé pillantok.
- Mi az, mi közeledik… mi elől menekülünk?! - kiáltom a nyúlnak bárhogy is haladunk előre. Bár abban nem vagyok teljesen biztos, hogy tudni akarom-e, hogy tulajdonképpen mi is vesz minket üldözőbe, mert biztosan nem lehet kellemes lény. Uh… most hogy jobban belegondolok, amíg volt lehetőségem nem kérdeztem meg, hogy mik is élnek ezen a helyen. Azt hiszem, hogy ez hatalmas hiba volt. Ha visszaszerzem Jégmadarat, akkor azért biztosan kapni fogok, nem is kicsit :S. Valamint nem elég hogy nagy lesz, hanem mellé még nagyon fájdalmas is TwT.

« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 15, 17:30:32 írta Hatakeyama Momo »

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #47 Dátum: 2015. Nov. 16, 20:27:19 »
Kurvára azt hittem baromira bekészültem már minden faszságra, ami ezen az elkorcsosodott rizszabáló poshadványban csak kavaroghatott, de baromira mellé trafáltam a bingó szelvényen. Arra rohadtul nem coloztam be az idegvégződéseimet, hogy egy elbaszott Fradie Krueger mászik elő a töpszli méretű öcskösömből. Cseszettül nem turbóztam rajta, majd besajnálja a rasnya képem és odaböffenti, hogy mekkora gyökér vagyok, nem kell elpatkolnom. Kicsengettem, hogy a hullámat akarja kari fának, de baszottul belém fagyott még az észak mirelit sapka víz alól kandikáló betonmérete is, ahogy ezt elém köpte. Erre aztán kurvára nem bírtam nukupicsát se benyögni az éterbe. Marhára begórták a kék halálos windows szarakodást a rendszerembe.
-Nem, nii chan!-Górta mellkasomba azt a retkes piszkavast, olyan retek leszarom tablettával, ami már az én eldeformált egomán pofázatomnak karistolta a piedesztálra ficcentett helyzetét. Kurvára besokkolt a tempójával, hát még a szaros zizzent képével. Én nem tom, mi a faszom celuxszal merevítette ki a pofáját, de marhára beroggyantam a látványától.
-Azt akarom, szenvedj! Könyörögj a halálodért, ahogy én sírtam a kegyelemért! Ugye, milyen rossz, amikor süket fülekre talál a fohászod, nii chan?- Baromira muszájzubbonyos Hannibal-ként forgatta meg a fém pöcköt a mellkasomban és küldött szarutaposóval képen. Azt hittem baromira ott nyuvadok ki. Azon már be se ficcentem, épp most löttyentettem el három liter véremet, vagy egy kibaszott likon lehetett hd műsort csekkolni a szutykos törzsemen. Sokkal brutálisabb maflásként csűrt be a tudat, hogy ez a cseszett mészáros az én totálisan gallyra ment öcsém! Marhára nem tehettem ezt vele! Kurvára nem bírtam beemészteni, ez az elbaszott big brother és miattam bucskázott ki az öcsémből Hasfelmetsző. Ezt a szart nem voltam képes bevenni. Nem baszhattam el mindent ennyire, nem lehetett a testvérem! Rohadtul nem lehetett ez a kis gyíkarcú az öcsém! Kibaszottul nem lehetett ez a valóság!
Totál bezizzentem a szitutól és kurvára elpárolgott az a maréknyi koponya töltelékem, ami még nálam ténfergett. Elkolbászolt minden szaros ellenállásom és baromira habzó szájas zombiként villantottam be a hentelő sorozatgyilkos ábrázatom. Kurvára eltorzult pofával készültem rá apró cafatokra szaggatom azt a rühes pondrót! Leszartam hány retkes vágással bővítem az eszetlen vágtámmal a gyűjteményem. Kurvára csak az motoszkált bennem marhára a nyomát is letörölöm ennek a csökött utánzatnak a föld kicseszett felszínéről. Az én pelyhes képű tesóm emlékét, csak ne gyalázza meg semmilyen harmatgyengén pöfékelő Chuckie rongybaba!
Baszottul nitróval védtem puszta kézzel a vágásait. Aztán bemarkoltam a szottyadt pengét és kurvára ketté törtem, hogy ráadásként gyomorszájon csűrhessem. Forgásból neki küldtem az előbbi mohafogó szobromnak, had zakózza telibe. Nem gatyáztam lazulással, mert kurvára irritált a pofája és minél előbb szabadulni akartam a látványától. Utána rongyoltam és pont úgy csaptam le a gigájára, ahogy két elbaszott évszázada. Baromira nem kattogtam semmin, csak lazán derékszögbe pöccintettem a nyakát, megragadtam a séróját, letéptem a koponyáját, amit felkúrtam a levegőbe.
-Következő te leszel, elbaszott boszorkány ivadék...- Sziszegtem a fogaim között kurvára belezésre éhesen. -TOLD IDE A KÉPED, TE OCSMÁNY PONDRÓ!- Üvöltöttem a büdös nagy semmibe, ahogy betalált a redvás szenvedés. Szétszaggatott a redvás feszkó. Kurvára könyökig belemászott a lelki sivárságomba ezzel a húzással. Baszottul hiányzott az öcsém, és minden redvás nap büntetés volt nélküle. Cseszettül fájt, amit tettem és baromira kicsinált egy leprás vasorrú szarozott vele. Lehet, hogy körbe kaparászott már a szedált pincsi vergődés, de nem foghattam betont, míg azt a tetves halogén lámpát szét nem kaptam bolhaeleségnek. A pofám legyalulásából kurvára nem puffasztanék retkes görög buzulást, de azért rohadtul perkálnia kell az életével, hogy az öcsémet merészelte piszkálni. Vele baromira nem cseszkelődhet semmilyen élőlényre hajazó undormány, aki még a pofáját se meri az ellensége elé dugni…
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Flavia nella Sinestesia

Eltávozott karakterek

Tres Espada

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
30 400 / 45 000

Hozzászólások: 33

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Aranyssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
A lopni olyan csúnya kifejezés, én csak megtaláltam!

Post szín:
#856a89 // #e8d2f9


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #48 Dátum: 2015. Nov. 20, 00:48:25 »
  Flavia érdeklődve billegette a fejét, miközben az előtte álló nő kifejtette, hogyan is került ide. Mikor úgy ítélte, hogy az előtte álló nem próbálja meg megtámadni, engedett a harcra felkészült, kötött testtartásából. Természetesen a meglepetésekre felkészült, nem bízta el magát teljesen. Arrancarként sok mindent megélt és látott már. Ha más nem, hát az elfogyasztott lidércek emlékeiből rengeteget tanult. Így hát tisztában volt vele, hogy csak az ostobák kényelmesednek el egy békésnek tetszelgő pillanatban. Látta, hogy mire képes a nő, Cerot lőtt nem is olyan rég. Flavia tisztán emlékszik rá, noha nem értette, hogyan is lehetséges ez. Hiszen egyértelműen nem volt lidérc az előtte álló.
 – Gyermeksírást, drágám? – kérdezett közbe. Flavia nem volt fültanúja semmilyen fülsüketítő gyermekzokogásnak. Nem is szereti, szóval még kész szerencse. – Merész vagy, hogy ezt ilyen nyíltan elmondtad Flaviának kedveském. Ennyire megbíznál Flaviában, hogy ilyenek elárulsz neki? – sompolygott közelebb a nőhöz. Meggondolatlannak ítélte a bizalmas információ megosztását. Noha Flavia nem jelentett különösebb veszélyt az apróságoknak.
  Kifejezetten örült, hogy a nő szimpatizált vele Amóra kapcsán. Ha más nem gyűlöletük a nő irányába hasonló mértékkel pumpált. 
  Flaviát meglepte a nő hirtelen jött ötlete. Arcára egy pillanatra kiült a döbbenet, nem tudta leplezni. Az összedolgozás gondolata valóban kecsegtető volt. De nem számított erre pont az előtte állótól.
  – Nahát – fejezi ki szavakkal is csodálkozását. – Flavia erre nem számított, kedveském – tűnődve vizslatja a nőt. – Rendben van. De mielőtt nagyon belemennénk ebbe drágaságom, igazán bemutatkozhatnál. ^.^ Az én nevem Flavia – nyújtja felé jobbját barátságosan, egy gyors kézfogás megejtésére. Csupán a formalitás kedvéért. Így legalább keresztülhúzhatta azokat a tévképzeteket, hogy a lidércek modortalanok. Hallott már olyan pletykákat, hogy akadnak, akik ezt gondolják róluk. Ellenpéldaként kívánt fellépni ezzel. A formaságok megejtése után követte az előtte álló tekintetét lefelé, a talaj irányába.
  – Cica! ^.^ – mosolyog rá a szőrpamacsra, majd megpróbál elkapni azt. Szomorúan konstatálta, hogy elszaladt előle. – Mindig ezt csinálja. Olyan szokatlan, hogy folyton megjelenik és eltűnik. Érdekelne, hogy mi köze van a cicának a szemfényvesztő boszorkához! – Azt az észrevételt egyelőre még megtartotta magának, hogy Amóra szokatlanul viselkedett, amikor a fekete macskáról volt szó, nem is olyan rég, a kőgólem társaságában. Habár roppantul foglalkoztatni kezdte a kérdés, hogy vajon mi okból jelenik meg újból és újból, különböző időközönként. Flavia nem tud nyugodni ennek kapcsán, már amolyan összeesküvés elméleteket kezd kialakítani kobakjában, hogy talán a macska is Amóra ellen játszik.
  – Kedvesem, ez mire volt jó? – bök az elégetett ruhadarabra. Nem találta helyesnek gyújtogatni a sövény között, a végén lángra talál lobbanni a dús növényzet. Ráadásul a susnyásban lapuló segítői is bizonyosan megrémültek az iménti ámokfutástól.
  – Flavia nem bánja. De Flavia tolvajokkal nem szövetkezik. Az enyves kezűvel Flavia főleg nem óhajtja összeszűrni a levet – jelenti ki fennhordott orral, a többiekkel való szövetkezéssel kapcsolatban. Egyetlen kivétel pedig még belefér. Ugyanis még mindig zavarta, hogy azaz embernő elvette tőle a kártyalapot.
  – Hogy keveredtél ide, drágaságom? – kíváncsiskodik, mikor együtt elindultak az úton. – Mármint Flavia arra kíváncsi, hogy keveredtél Amóra csapdájába. – Őszinte érdeklődéssel várja a válaszokat. Legalább ezzel is telik az idő és nem gondol azokra a negatív érzésekre, melyek majdhogynem elhatalmasodtak felette, nem is olyan rég.
  – Kérlek, ne bántsd őket, hozzám tartoznak – jegyzi meg a talajon elkúszó apró kígyókra, melyek bizonyos időközönként behúzódnak a sövény aljába. Flavia így utasította őket. Meg akarta mutatni Amórának, hogy nem hátráltatja azzal, hogy az előbb eltűntette a megidézett hidegvérű hüllőket. Továbbra is folytatja az útvonal jelzését, hogy tudja, merre voltak már és merre ne menjenek megint.
  Flavia érdeklődve fogadja a kanyar után látott csodálatos lényt. Roppantul felkelti az érdeklődését, lenyűgözve araszol közelebb a méltóságteljes egyiptomi teremtményhez. Tudott arról a kultúrkörről egyet, s mást.
  – Mi járatban van erre Szfinx kedves? – kérdezi a lénytől. Megpróbál hozzáérni, hogy megnézze, valóban itt van és nem csupán egy illúzió. Noha hangjából egyértelműen úgy tűnik, hogy jelen van. De Amóra már csinált saját magáról kivetülést, így hát logikusnak találta először vizsgálódni.
  – Méltók? – ismétli meg a kifejezést. – Mégis, hogyan kívánod bizonyítani ezt, szívem szottya? – türelmesen várja meg a lény válaszát. Hátrább lép párat, hogy végig tudja mérni a Szfinxet. Energiáit arra koncentrálta, hogy átvizsgálhassa jobban az ősi teremtményt. S ahogyan azt mondákból is tudja, a Szfinxek nem mindennaposak. Az energia, melyet elcsípett tőle olyan különleges volt, amivel még sohasem találkozott. Fenséges és a maga módján rémisztő. De Flaviában inkább az érdekeltséget tetézte. – És ez visszafelé is így van, drágaság? Ha mi tudjuk a válaszokat, akkor felfalhatunk? – arcára csalafinta mosoly ül ki. Hanghordozásával leplezi valós szándékát, így a kívülállók könnyed szurkálódásnak is hallhatják. Holott komolyan elgondolkodott a lény megevésén. Vagy legalábbis a gyűjteményében mindenképpen viszont látná, teljes örömmel!
  Flaviát igazán érdekelte volna, hogy a Szfinx, mégis mi okból állja útjukat pont itt. Azokból a mondakörökből, ahonnét ismeri, általában a jó irányba való haladást hátráltatja. Talán nincsenek is olyan nagyon eltévedve a labirintusban? Komolyan tűnődött ezen, míg el nem hangzott az első kérdés.
  – Ez egyszerű! Az ember. A találós kérdés az ember életének körfogását jelöli. Megszületésekor ugyebár csak mászni tud, tehát „négy lábon” jár. A dél jelzi, amikor mát tud járni, az élet javarészét. Az este pedig az öregkort, mikor már csak bottal tudnak közlekedni, tehát „három lábon” – fejti ki a talánnyal kapcsolatos válaszát. Fellángolt tudatában a tudás, melyből rengeteg volt sajátja, de sokat más lidércek felfalásából szerzett. A találós kérdés pontosan emiatt nem volt idegen neki.
  – A Nap – reagálja könnyedén a következőre. Talán túlzottan is nagy magabiztossággal. Hangsúlya azt érzékelteti, hogy valóban ezzel kívánsz feltartani bennünket? Flaviának nem tűnt nehézségnek az első két találós kérdés. A harmadikra azonban megadta az esélyt, hogy társa is brillírozhasson. Kíváncsi volt ugyanis, hogy ő mégiscsak hogyan is boldogul a Szfinx által feltett találósokra. Megtalálja rá a választ, vagy nem találja meg rá a választ?
  – Árnyék – feleli a következőre kísértetiesen. A további kettőnél csendben hallgat, hogy a mellette álló nő is kivehesse a részét az agytornából. Hogyha valamelyikre nem tudná a választ, természetesen örömmel elmondja a megfejtést*. Egyiknél sem kellett agytekervényeit különösebben megmozgatnia. Egy békés kikapcsolódásnak illett be a helyzet. A vége felé haladva már inkább unatkozott. Nem is várakozott sokáig, ha társa túlságosan eltűnődött a kérdéseken. Ez esetben gyorsan rávágta a választ, nem totojázott egyszer sem. Flavia kezdett türelmetlen lenni, érdekelte, hogy az újabb ösvény mit rejthet magában, hogyha egy Szfinx állt elébük. De leginkább meg akarta szerezni a különleges mitológiai lényt, magának. Így vagy úgy, de mindenképpen ott akarta tudni a gyűjteményében.

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 20, 00:51:08 írta Flavia nella Sinestesia »
Zanjutsu: 11 pont Hakuda: 13 pont Hollow k.: 14 pont Sonido: 12 pont Resurrección: 20 pont Hierró: 14 pont

(click to show/hide)

Karakterlap

Konoe Karen

Lélekboszorkány :D

Fullbringer

*

Főállású Anya

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 900 / 35 000

Hozzászólások: 110

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 1 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tkékes és fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
Cadetblue


  • Profil megtekintése
  • Accel World frpg

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #49 Dátum: 2015. Nov. 25, 12:02:44 »
Mióta ez a csúf lény megjelent az elmém kitisztultnak éreztem. Úgy tűnik ennek a helynek a magány a legnagyobb veszélye. Ha egyedül maradsz, a hely elragadja a helyes ítélő képességed és felerősíti benned a félelmet és a harci ösztönöket. Persze ez mind csak találgatás, az is lehet, hogy ez az egész csak egy hallucináció és csak el akarja hitetni velem ezt az egészet. Úgy van nem hagyhattam ezt a felvetést sem figyelmem kívül.
Minden esetre a fegyvereimet leengedem. A képességeim is használhatom ellene, ha bármi meggondolatlant tenne. És bár nem érzek fájdalmat, de úgy hittem, hogy ez a kezemnek is jót tett, már a sérült kezemnek. A kérdéseim hallatán végül a lény beszélni kezd.
- Csak, nemrég kerültem ide. – jegyeztem meg a kérdésére. - Semmi gond. Nincs szükség rá. Már megszoktam az ilyesmit, nem okoz gondot a mozgás. – utasítottam el a felajánlását. Valóban már hozzá szoktam, hogy miként használjam a sérült tagjaimat. Meg aztán, valahogy nem igazán akartam a lényt megérinteni. >.<  Csupa ránc meg miegymás, kicsit sem gusztusos. Ha egy gyönyörű amazon lenne se perc alatt elfogadtam volna az ajánlatát, még ha utána Kurisu kis is szagolta volna egy másik nő illatát. Azért biztos nagy bűntit kaptam volna. *.*
- Értem, szóval nem az egyik teremtménye vagy. – már ha nem egy hallucináció az egész. De még ha ezt is mondta mégis milyen lény lehet? Még sose láttam vagy hallottam hasonlóról. A mappában sem volt semmi azon kívül, hogy a boszi gyerekeket ölt. Ráadásul az, hogy ő is a gyerekek közé tartozna is elvethető volt, miután valami küldetésről beszélt. Minden esetre én nem szerettem volna 40 évig itt raboskodni, viszont több infót sem tudtam már kihúzni belőle. Az beszéde kezdett zavarossá válni. Ezt már régen is tapasztaltam egy-egy küldetésem során, mikor régóta fogságban tartott és megkínzott emberekkel volt dolgom. Sajnos ennek köszönhetően a macskáról sem tudtam meg semmit. Pedig hittem benne hogy ez egy jó nyom ahhoz, hogy kijussak erről a helyről. Volt egy olyan érzésem hogy a négylábú egy hívatlan vendég lehetett, és épp emiatt nem örült neki a boszorka. Már pedig ha ez igaz lenne, úgy a macsekkal együtt a kijutás esélye is nagyobb lenne. És ha ez bekövetkezhetett volna, akkor az után már a nélkül ˝beszélgethettem˝ volna Amórával, hogy tartanom kellett volna az újbóli idekerülésemtől.
Minden esetre az út további részén sem lankadhatott a figyelmem. Az elmeroggyant lény még rejthet magában veszélyt a kiszámíthatatlan viselkedésével. Ugyan akkor azt sem engedhetem, hogy megtudja, mi az itt bolyongássomnak a lényege.
- Nos, nem sok dolgot tudtam meg, de köszönöm. Egyébként, hogy hívnak? Engem szólíts csak Karennek, és ha bármi más is az eszedbe jut, ne habozz beszélni róla, rendben? – próbáltam meg ismét megszólítani a lényt, ezzel hátha visszatért a zavaros mivoltából egy stabilabb lélekjelenléthez.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #50 Dátum: 2015. Nov. 29, 14:22:14 »


Számítottam rá, hogy esetlegesen megtámad az arrancar, így nem voltam annyira felelőtlen, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjam a jelenlétét. Holott én magam nem voltam az a fajta, aki még foglalkozott azzal, hogy ki milyen faj tagja, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy biztonságban érezhessem magamat.
- Nem kellett volna túlzottan nyíltnak lennem irányodban…- Pillantottam rá kissé józanabbul, majd mély levegőt véve sóhajtottam. Annyira ledermesztett az a szörnyű, végtagokat gúzsba kötő gondolat, hogy esetleg… talán az én szépségeimhez ért volna a nő, kis híján eszemet vesztettem. Lemondóan ingattam fejemet, miközben alsó ajkamat haraptam.- Félreértés ne essék, nem bízom meg benned.- Nem lett volna értelme hazudnom, nem volt jellemző tulajdonságom egyébiránt sem. Amit először akartam mondani, kissé félreérthető lett volna és esetleg azt hihette volna a lány, hogy lenézem valami folytán. - Csupán csak annyira megnyugodtam, hogy ez elfelejtette velem, talán nem kellene olyan információt közölnöm veled, amit esetleg felhasználhatsz ellenem.- Vontam meg vállaimat, tekintetemet a lány arcára függesztettem.
- Miért? Logikusnak tűnik, nem? - Mosolyodtam el, miközben körbepillantottam. Sok változatosságot nem sikerült észlelnem, még mindig csupán a sövények frusztráló sorai közé voltunk zárva. Pedig képes lettem volna hálát érezni, ha a beszélgetés alatt hirtelen változik a szín…
- Chizuki Maya.- Jelen helyzetben annyira furcsának hatott a bemutatkozás, még az is felmerült bennem, kellene-e közölnöm, hogy mely fajhoz tartozom, vagy esetleges mi a rangom… vagyis, mi volt a rangom. De ezzel valószínű túlságosan őszinte lennék, annyira, amennyit nem követel meg a szituáció.
- A boszorkányoknak szoktak lenni familiárisai… Gondolom, ez a macska is egy ilyen.- Nyújtóztam nagyot, majd körbepillantottam. Olyan egyszerűen nem létezhet, hogy nincs gyengepontja a nőnek. - Hasznát már nem veszem ilyen állapotban. - Megindultam előre, nem látva további okot az egy helyben ácsorgásra. Pillanatnyi szövetségünk egyértelművé tette, hogy nem kell tartanom egy esetleges támadástól- kivéve akkor, ha a lánynak nem szokása tartani a szavát. - Tolvajokkal? - Sötétkék íriszeim tömény értetlenségről tanúskodtak. Masaki nem volt enyveskezű véleményem szerint, tehát csak a többiek közül lehetett valaki, aki feldühítette a nőt. - Ki az az enyveskezű? - Próbáltam nem figyelni arra, mennyire zavaró volt számomra az a túlzottan közvetlen stílus, amit alkalmazott a lány.
- Egy beszélgetés ütötte meg a fülemet… Úgy éreztem, nem hagyhatom, hogy egy boszorkány így tomboljon, tennem ellett valamit.- Megtehettem volna, hogy nem foglalkozom az egésszel, de valahogy úgy éreztem, képtelen lennék nyugodtan aludni miközben tudom, hogy gyermekek lelkeit ragadja el Amóra.
Hangulatom némileg pozitívabbá vált, mikor egy szfinxet sodort utunkba a játék, melybe belekényszerítettek bennünket. Lélektükreimbe csodálkozó csillogás költözött, miközben letapogattam a lényt. Rémítően magával ragadó volt a jelenléte, egyben félelmetes. Csupán akkor hagytam föl a tanulmányozással, amikor Flavia kifejtette, hogy szeretné elfogyasztani.
- Nem javasolnám, hogy megedd… Én inkább vinném haza magammal, semmint hogy kioltani hagyjam az életét.- Jobban szerettem volna, ha a lény életben marad és létével gazdagítja világunkat. A kérdésben rejlő többes számot őszintén reméltem nem magára és rám értette, mert nekem eszem ágában sem volt megenni a szfinxet.
- Don Quijote. A ma vagy.- Szzerettem a fejtörőket, találós kérdéseket, de be kell vallanom, régen volt már, hogy időm lett volna foglalkozni velük. Mióta az éttermet üzemeltetem, és az ikreket nevelem, örülök, ha van időm néha egy pár oldalt elolvasni egy Asimov műből. - Hó.- Feleltem csöndesen, miközben karba fontam kezeimet, várva a továbbiakra.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Dec. 04, 11:19:33 írta Chizuki Maya »

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #51 Dátum: 2015. Dec. 04, 14:29:31 »
FLAVIA & MAYA
Megtaláltátok a közös hangot, és közösen folytatjátok tovább a Labirintusi bolyongást. Talán jól is teszitek, ugyanis az utatokban álló lényt közös erővel tudjátok majd legyőzni. Természetesen eltorzul az arca a felvetésedre Flavia.
- Mégis miként lakozhat benned ekkora arcátlanság? Van merszed visszabeszélni? Alázattal kellene velem szemben viselkedned! Azt hiszed, hogy eltűröm ezt?! Ha még egyszer ilyet mersz szólni, akkor felfallak, mielőtt bármit is felelhetnél!… Természetesen nem vagyok háziállat, amit csak haza lehet vinni. Fel nem foghatom, hogy van merszetek ilyen beszédhez.
Szép lassan megnyugszik, miközben hallgatja Flavia válaszát az „alap kérdésre”. Sőt egy kicsit úgy is tűnik, örül, hogy ilyen szépen kifejtetted. Majd pedig, hogy szépen sorba, egymást segítve válaszoltok a talányokra. Látszólag minden kérdésre helyesen válaszoltatok.
- Rendben. Meggyőzetek. Átengedlek benneteket.
Ezzel félre is áll, és hagy benneteket békében elmenni, de nem szándékozik veletek tartani még akkor sem, ha esetleg felvetitek neki. Ott fog maradni és várni fog a következő arra tévedőre vagy tévedőkre.


(click to show/hide)

Ahogyan haladtok a hosszabb folyosón, elágazás nélkül úgy hihetitek, hogy innen már egyenes az út a labirintus közepe felé. Legalábbis úgy gondoljátok, míg elkanyarodva a folyosón egy asztalra nem lesztek figyelmesek. Valószínűleg egy újabb akadállyal találtátok szembe magatokat.
- Hihi! – kuncogást hallotok – A vénlány átengedett benneteket? Túlságosan lágyszívű.
A sövényből egy vastagabb ág nyúlik be és egy lány ül rajta. Igazán széles és ördögi mosollyal és szúrós zöld tekintettel néz végig rajtatok. Két coffba van fogva hosszú göndör lilás haja. Világos harisnya, rövid csipkés lila szoknya, fehér és lila mintás szőrős nyakú felső és cicafüles sapka alkotja a felszerelését. Hosszú festet körmök, és festett szemek.
- Sebaj! Így legalább játszhattok velem egy kicsit. Hihi!
Csillámokkal lassan eltűnik, hogy csak a mosolya marad. Valahonnan ez akár ismerős is lehet.

 

A mosoly is eltűnik és az asztal másik oldalán jelenik meg. Hozzáérinti a kezét, majd a szögletes asztalból egy nagyobb kör alakú asztal lesz, és mellé még megjelenik három szék is.
- Egy kártyajátékot fogunk játszani. – csillanással megjelenik a kártyapakli – Hogy ne legyen olyan egyszerű magyar kártyával fogunk játszani. Ismeritek? 32 lapos kártyapakli. Van benne VII, VIII, IX, X, Alsó, Felső, Király, Ász. – fel is mutatja – Négy színben, de abba a játékban, amit most játszani fogunk nem lesz jelentősége a színeknek. – a kártyalapok elkezdenek körülötte kavarogni – A játék neve Svindli. Hihi! – egyik tenyerébe összpontosulnak majd egy dobással ívbe átröppen a másik kezében – Elmondom a szabályokat: Jobb irányú haladási sorrendben fogunk haladni. Lapokat egyesével fogjuk lerakni, színnel lefelé úgy, hogy mondjuk, hogy éppen milyen lapot raktunk le. VII, VIII, IX, X, Alsó, Felső, Király, Ász. Ebben a sorrendben. Majd ismét előröl kezdődik a kör. Ha nincs olyan lapod, amit le kellene raknod, akkor kamuzol egyet. Ha úgy érzed, hogy a másik kamuzott, akkor rámondod, hogy „SVINDLI” – feldobja a lapokat, melyek az asztalra hullnak – Akkor fel kell fordítani a lapot. Ha füllentett, akkor neki kell az összes lapot felvennie, amit addig a társaság lerakott. Ha igazat mondott, akkor a svindlit kiáltó személynek kell ugyan így cselekednie. – a lapok az asztalon táncolnak – Az nyer, akinek legelőször fogy el az összes lapja. Három menetet fogunk játszani. Aki nyer, az 6 pontot kap, vagyis akinek már nincs lap a kezében, utána lévő, vagyis a kevesebb lappal rendelkező, az 3 pontot kap, aki pedig veszített, vagyis csomó lap van nála, annak 0 pont üti a markát. Hihi! Minden okszi? – kártyalapok összekeverednek – Miért is kell nektek velem játszanotok? Azért, mert egyébként nem mehettek tovább. Próbára is tehettek, de nagy nagy buuutaság lenne. … Aki nyer az tovább mehet, aki viszont veszít az itt marad velem. Az nyer, aki a legtöbb pontot szerzi. Viszont ha én szerzem a legtöbb pontot, akkor itt maradtok mindketten. Hihi! … Akkor kezdődjék a játék!
A szék mögétek suhan, majd kényszerít benneteket, hogy az asztalhoz üljetek. A lapok pedig miután jól összekeveredtek kiosztják magukat. A körasztalnál úgy ültök, hogy nem látjátok egymás lapjait.
- Akkor én kezdem! VII! – le is rakja az első lapot – Ja, még valami… Az új kör első lapját nem lehet Svindlinek nevezni. … De ha már így összejöttünk játszani, akkor mutatkozzunk is be… Én Kitty vagyok.
Ezzel int is jobbja felé, ahogyan a haladási irány is van, vagyis Maya-ra, hogy rakjon lapot és mutatkozzon be.  Ahogy megy előre a játék, úgy bizonyosodik be, hogy Kitty valamilyen úton-módon csal. Őt nem tudjátok svindliségen kapni, de ő titeket bármikor. Az első kört pedig úgy nyeri, hogy egy új kört kezd azzal, hogy az egy lapját leteszi. Mivel a kör első lapját nem lehet svindlinek nevezni, ezért egyértelmű a győzelme. A fa ágán megjelenik egy eredmény jelző tábla, ahol Kitty-nek már be is lett írva 6 pont, Flavia-nak 3 pont, mivel pont úgy jött ki a kör, hogy nála volt a kevesebb lap, Maya-nak pedig 0 pont. Nem a nevetek, hanem képmásotok jelenik meg, így ha nem is mutatkoztatok be, akkor is egyértelmű, hogy kinek mennyi pontja van. Kezdődik az újabb keverés és osztás. Valahogy rá kell jönnötök, hogy tudjátok Kitty-t megfogni. Miként tud ebben a játékban csalni. Mert valahol tudjátok, hogy csal. De nem csak Kitty-t kell legyőznötök, hanem ha mindketten tovább akartok jutni, akkor valahogy egyenlőre kell kihoznotok a játékot. De már kezdődik a következőkör. Rövid időn belül rá kell jönnötök, hogy hogy csal, valamint ki kell sakkoznotok, hogy ketten hogyan tudnátok jól kijönni, hogy együtt tudjátok folytatni a játékot. De akár el is árulhatjátok egymást és győzelemre törhettek. Ez ám a zsákbamacska játék.

 
MOMO
Lehet, hogy nem szeretsz sokat gondolkodni, de egészen meglátod a sorok között megbúvó dolgokat, ahogyan megállod, hogy ne szeretgesd agyon a vezetődét.
- Igen, Amóra úrnő… Teljesen Amóra úrnőhöz tartozom. De mi az, hogy teremtett lélek? – billenti egy kicsit oldalra a fejét – Természetesen nem lesz bajom, hogy segítek önnek Hatake kisasszony. Hisz valójában ez is a feladatom. Amóra úrnő bízott meg a Labirintus felügyelésével, mikor az létrejött. Mióta öntudatomra ébredtem, azóta Amóra úrnőt szolgálom. Sajnálom, de úgy gondolom, hogy bármilyen erősek is voltak az itt nem számít. Ha a lélek súlyos terhet cipel, akkor megtörik és elvész. Nem Hatake kisasszonyék itt az első kóborló lelkek. Akik életüket, ép elméjüket, kinézetüket, önmagukat vesztették el a folyosókat róva. Ez pedig igazán érdekes tud lenni. Természetesen ez szórakoztatja Amóra úrnőt. … De persze voltak, akik kijutottak. Kitépték a tekercset halott társuk élettelen kezéből és véres ruhában, tébolyult tekintettel középen összeillesztették. Ezért mondtam, hogy itt a Hatake kisasszonynál lévő tekercs jelenleg a legértékesebb dolog. Ha azt elveszti, akkor örökre itt ragad és akkor előbb vagy utóbb, akármilyen jó, a Labirintus elveszi Hatake kisasszony eszét. Megtébolyul. Ettől pedig én sem óvhatom meg. 
Bojtos szavai egyáltalán nem nyugtatnak meg téged. Azonban mielőtt további kérdéseket tehetnél fel neki arra kér, hogy  szedd a lábad. Egymás mellett rohantok, ahogy csak tudtok, azonban gyorsabb vagy tőle ezért felkapod, és úgy futsz vele tovább. Ő nem veszi sértésnek, sőt mancsát előre nyújtva kiálltja, hogy merre fordulj.
- Forduljon be balra, majd ismét balra és ugorjon be a kis beugróba Hatake kisasszony!
Ha eleget teszel Bojtos kérésének, akkor abba a beugróban várjátok meg csendben, míg a veszély el nem múlik. Int neked Bojtos, hogy most már nyugodtan lerakhatod, mert elmúlt a veszély.
- Ez volt az a lény, akit mi egyszerűen csak árnynak hívunk. Ugyan úgy bolyong a Labirintusban, és ha valakit elkap, akkor az az örök sötétség rabja lesz. Az áldozat, akit elkap, egy szempillantás alatt körbeveszi a vak sötétség. Mintha egy másik dimenzióba száműzné, ahol megszűnik a hang és a fény. Onnan nincs visszaút és a lélek eltűnik.
Nem nyugtat meg a dolog, hogy itt a Labirintusban van egy tisztogató, amely elől csak úgy lehet menekülni, ha az életedért szaladsz. Különben a semmibe veszel és eltűnsz, megszűnsz létezni. De szerencsésnek mondhatod magad, hogy Bojtos veled volt, és figyelmeztetett a veszélyre, sőt segített lerázni a széllel érkező árnyat. De közben elgondolkodhatsz azon, hogy vajon a többiek is ilyen szerencsések-e?
- Vissza kell mennünk egy korábbi útelágazásig, hogy most már a helyes irányba mehessünk. Kövessen kérem Hatake kisasszony!
Talán ezzel Bojtos bizonyította a számodra, hogy megbízhatsz benne. Most már nyugodtan sétálhattok vissza és a másik folyosóra tértek be és haladtok a feltételezett jó irányba. Egyszer csak Bojtos megáll és a sövény felé fordul. A sövényben egy kőfal szerűség bújuk meg a belógó kósza ágak között. Furcsa jelek vannak szépen belevésve és olyan mellmagasságban egy aprócska ajtó. Mintha csak Bojtosra tervezték volna az átjárót. Elég magasra tud ugrani és kicsi, hogy átférjen. Neked valószínűleg át kell másznod rajta. Gomb kilincs van rajta és egy furcsa kopogtató. Azonban mikor megfognád a kilincset, akkor a kopogtató hirtelen megszólal.

 

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy megfogod a gombomat a mocskos kezeddel!
Megriadhatsz, hogy hangosan és erényesen rád kiabál egy fémkopogtató. De azért remélhetőleg nem kapsz szívrohamot. Azonban a nyers és gúnya szavak miatt egyáltalán nem lesz számodra túl szimpatikus.
- Attól, hogy a törpenyúlnak engedem, hogy átmenjen attól még egy koszos jöttmentnek eszem ágában sincs. Még mit nem! … Essek le, hogy én átengedjelek. … Majd ha megmondod a jelszót… Akkor is még csak megfontolom. Gebe Deszka!
Még a végén visszasírod Amóra féle becézést. De mivel egy kopogtatóról beszélünk, ezért nem tudsz különösebb kárt tenni benne, még akkor sem, ha szeretnéd. Szóval csak tűrni tudod, valamint valami jelszót mondani neki, hogy beengedjen.
- A jelszó a…
- HÉ! Törpe! Csak úgy elárulod neki? A francokat! Ennyire ő is meg tudja erőltetni a nem létező agyát! Nehogy már ez bonyolultságot okozzon ennek a Gebe Deszkának!
- Hatake kisasszony! – fordul feléd Bojtos – Egy elég közismert jelszó nyitja az ajtót. Sajnos nem mondhatom, mert ha elárulom, akkor nem fogja beengedni, de én hiszem, hogy képes kitalálni…
Úgy tűnik, magadnak kell kitalálnod azt a bűvös szót, mellyel kinyílik neked a bűvös ajtó, mely valószínűleg a végső célodhoz vezet. Gondolkodj egy kicsit, hogy vajon mégis mi lehet az.

(click to show/hide)

 
MASAKI
Sikeresen felülmúltad a rémálom képet, mely majdnem a halálodat okozta. Azonban eléggé megsérültél. Nem könnyű a helyzeted, sőt elég dühös vagy, de mégsem a boszorkány érkezik meg hozzád, hanem egy sokkal kedvesebb és aranyosabb személy, akivel már összedolgoztál egy kicsit. Először egy kis fehér nyúl toppan be hozzád, majd pedig Momo. (a válaszától függ, hogy főbejáraton vagy a főbejárattal szembeni sövényt megbolygatva felbukkanó titkos ajtóból tűnnek-e fel vendégeid) Hirtelen felindulással esetleg nekieshetsz szegény lánynak, de talán okosabb, ha kedvesen és kicsit megnyugodva szólítod meg őt. Hátha valami információval tud neked szolgálni. De akár kipécézheted magadnak a kísérőjét, akiről szintén megkérdezheted a lányt. Esetleg még eszedbe juthat az, hogy megkérdezd, hogy nála milyen tekercs van, hogy hátha a nálad és a nála lévő tekercs különböző. Ez lenne a számodra a legkedvezőbb, pláne ha a sarokban lévő ládában lenne a harmadik féle tekercs. Az azt jelenthetné, hogy összerakhatnátok a tekercseket és akkor elmondhatnátok az idézést és akkor Amóra is megjelenhet, te pedig akár elégtételt vehetsz. Mert talán így ki is juthatsz. De akár önkényesen is megtámadhatod a nálad, még így sérülten is gyengébb lányt és erőszakkal elvedd tőle a tekercset és egyedül felolvashatnád az idézést. Már ha a ládában van a harmadik féle tekercs. A döntés kizárólag rajtad áll. Akár meg is hallgathatod Momo-t, még lehet segíteni is tud neked, vagy ellene is fordulhatsz, csakhogy hamarabb szembetaláld magad Amóra-val. Rajtad áll a döntés.

 
KAREN
Sajnos feltételezésed igazáról nem tudsz megbizonyosodni. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lenne a felvetésed a cicával kapcsolatban, de bolyongó társad mit sem tud az állatról. Talán ennek meg is van a maga oka. Ezen is elgondolkodhatsz. … Valamint tényleg nem engedheted le védelmedet. Ki tudja, mit tartogat a számodra, vagy mikor borul el az elméje és esik neked. Meg persze a Labirintus is bármikor meglephet benneteket.
Mikor ismét hozzászólsz, akkor a lény megrezzen, és mintha ismét visszatérne az összeszedettebb énjéhez.
- Öröm megismerni Karen. Az én nevem Svanto. … Rendben.
Elég bizonytalanok a léptei és egy-egy fordulónál előre nyújtja a kezét, hogy benézzen. Bizonytalanok a léptei, és nem szívesen van előtted, és inkább előre engedne, vagy rád bízná magát. De ezt egy nagy fújással ki is mondja.
- Bocsáss meg Karen. Több ideje vagyok itt, de fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, vagy merre mehetnénk. Ez a hely nem engedi, hogy megjelöljük, hogy merre jártunk. Próbáltam ruhadarabokkal, cérnával, de mindig eltünteti. Sőt valószínűleg a Labirintus maga is változik. Legalábbis szerintem. … Inkább a te női megérzésedre bíznám magamat.
Hajol is int előre. Talán jobb is, ha te határozod meg, hogy merre mentek, mert így csapdába nem tud vezetni, viszont valószínűleg nem is fog szólni, ha rossz irányba mész. De aggasztó lehet a dolog, hogy itt van már 40 éve, és nem ismerte ki a Labirintust. Bár lehet azért is, mert időközben megbolondult. Pláne ha a Labirintus őrületbe kergeti a benne bolyongókat.
Haladtok előre, viszont egy igen érdekes akadály csoporttal találjátok szembe magatokat. Először is a földön kőtömbök alkotnak egy kockás táblát. Egy-egy kőtömbre egy-egy betű van felvésve. Külön pedig egy fa táblát látsz, melyre szöveg van írva. Kicsit olyan, mint egy jelzőtábla, melyre valami tiltást jelző ábra van felrajzolva. Azonban erre egy kis szövegecske van írva, mely a csapda megoldását rejtheti magában.

 
„Nem öregszik, nem múlik.
Jó pap holtáig keresheti.”

- Hmmm… Valószínűleg erre a talányra a megoldás egy szó, és annak a szónak a betűire lépve haladhatunk csak előre. … Én valami olyan közmondást tudok, hogy „Jó pap holtig tanul.” Vagyis amit keres az a BÖLCSESSÉG… Akkor…
Érvelése és okfejtése egészen ésszerűnek és jónak tűnhet. Azonban amint rálép arra a kőre, amin a B betű van, a lába megrogyik. A kőtömb összetörik, és beesik a lába a mélybe. Visszakozni tud, de akár segíthetsz is neki. Egy éles tüskékkel teli gödör van a kőtömbök alatt, és ha rossz betűre léptek az összeomlik és ti pedig beestek és meghalhattok. Még szerencse, hogy az első betűnél kiderült a dolog. De egyúttal az is kiderült, hogy a megoldás nem a Bölcsesség, hanem valami más. … Úgy néz ki, hogy ennek a megfejtése inkább rád marad.
Ha megfejtetted, és a megfelelő betűkre lépve és ugorva épségbe átjuttok a következő csapdarészhez, ahol egy újabb tábla ad rejtélyt és egyben megoldást.

 
„Lépkedek, mindezt zenére.
Partnerrel ez jobban menne.”

Mielőtt bármi történne Svanto véletlenül rálép valamire, amitől furcsa kattogó hang hallatszik, majd a sövényből elkezdnek nyilak záporozni. Jobbról is balról is. Nem túl rózsás a helyzet, azonban hosszabban nézve feltűnhet, hogy ritmusra lövellnek ki a nyilak, ami esélyt jelenthet az átjutásra. Átlehet rajta menni, de kérdés, hogy hogyan és miként. A feliratnak ismét van jelentősége, amit megfejtve rájöhettek, hogy mi is a feladatotok. Vagyis leginkább neked Karen, ugyanis Svanto teljesen átadta magát neked, hogy fejtsd meg te ezt a talányt. Nem szeretne tűpárnává vagy sündisznóvá válni, akiből mindenhonnan csak nyilak állnak ki. Azonban ezen is át lehet jutni a megfelelő módon. Csak rá kell jönnöd.
Ha pedig sikerül ezen is valahogy átjutnotok, akkor vár rátok a harmadik és egyben utolsó próbatétel. Cölöpök vannak, melyeken úgy néz ki, hogy át kell majd ugrálnotok. Lenézve pedig végtelen mélységet láttok, vagyis nem túl szerencsés onnan leesni. Felül pedig egy ereszszerű építményt láthattok. Úgy tűnik, hogy az esővizet rendesen összegyűjtötte. Elég nagy mennyiségű víz van a cölöpök fölött, ami semmi jót nem jelenthet. … Itt is van egy tábla, ami segítséget nyújthat számotokra.

 
„Ugorj és egyensúlyoz, mint egy bak.
Mert ha lassú vagy elsodorlak!”

Úgy tűnhet ezt egyszerűbb megfejteni és összerakni, mint az előzőeket. Azonban mit sem tudni mi számít lassúnak. Azonban Svanto megjegyzése csak bonyolítja a dolgot.
- Át kell ezeken ugranunk? … Nagyon rossz az egyensúly érzékem. … Könyörgöm, segíts! Nem akarok lezuhanni! NEEEM!
Szánalmasan könyörög neked, hogy segítsd át ezen az akadályon, mert egyedül biztos nem fog időben átérni. Sőt valószínűleg már az első cölöpre ugorva is leszédülhet. Megszánhatod, és próbálhatsz neki segíteni, vagy inkább itt hagyod őt. Nem kockáztatod, hogy te is ott maradj. Valójában rajtad áll. Azonban lehet, hogy még tudnál belőle információt kinyerni. Akkor viszont csak valahogy át kell majd segítened.
Annyi bizonyos, hogy az akadályokat nem tudod megkerülni, átugrani, kicselezni. Ha megpróbálnád, akkor indák ragadnának magukkal, melyek megakadályoznának ebben, sőt visszatennének a kezdőpontra, mintha el sem indultál volna. Azonban nem kötelező belevágnod. Visszafordulhatsz és megpróbálhatsz egy másik irányt, azonban ez a trükkös csapdahármas akár azt is jelezheti feléd, hogy jó irányba haladsz, és ezt az akadályt le kell győznöd, hogy közelebb juthass a célodhoz.

(click to show/hide)


Határidő: 2015. December 20.
Post sorrend: Nincs


.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Jan. 13, 01:33:14 írta Eliana del Barros »

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #52 Dátum: 2015. Dec. 15, 00:24:51 »
Idegtől kibaszott párologtató kohóként füstölögtem, akár a nyeszlett Thomas gőzmozdony. Kábéra, olyan krípi fószernek is éreztem magam, ahogy próbáltam a pofámat egyenesben tartani, nehogy fogzománccal koccoljam le az idehányt mészkőrakást. Durván kezdett elporoszkálni a nitro kraftom, mert derengősen sajgott minden kibaszott tagom. Azért nem rinyálnék, hogy vágom, még akad moccantható végtagom és nem falcolt le vele a csóringer kobold Misi rasnya banya felbujtására, de az már hevesen mardosta a para faktorom minden szottyadt milliméteremről csordogált a szaros vérem. Rohadtul úgy festettem, mintha Ollókezű Edivel gyantáztattam volna.
Ezt a varangyost benyakaltam, mivel baszottul az én saram idáig süllyedt a limbó hintó, viszont az már baromira markolászta az ingerencia rezidenciám rácsos kapuját, hogy annyira felkúrtam az agyam mindkét kalitkába zárt pincsim beizzította a lelkifröccs szolgálatot. Azzal a kibaszott suttyó húzással elcsaklizták a lajhárom benyúlták az LSD szakaszom. A redvás vérszívóm tartotta pórázon a két vergődő halálosztómat. Neki vernyogtak a tetves havi bajukról, mennyire rá vannak gerjedve a gépsorra állított gyilkosdira. Viszont a betépett agykurkászom üzemen kívül dekkolt, így az én pofámra szakadt a két elmerogyant zoknistoppoló.
Idáig rohadt minimumon csipogtak a koponyában, de hála az én szedáló nyomorékoskodásomnak már kurvára dobhártya csumázó erővel hadováltak a koponyámban. Ha nem a konstans agyfasztól, vagy retkes vérveszteségtől földelnek el, akkor ennek a két gyökérnek a rinyájától! Ezt baszottul nem akartam beereszteni a csapóajtón, szóval begórtam a fém macskát pontosan oda, ahol kurvára szörcsögtem. Lepakoltam a valagam a dzsuvás humuszra és rohadtul tapernyásztam a lelkietlen világom szikrái után. Baszottul leszartam, így akármelyik nyomorék elkaszálhat. Ennél méretesebben úgy se csinálhattak. Lepattintam a külvilágot, aztán minden leprás letapogató rezdülésemmel rágüriztem, rohadtul rádöngessem a kacsalábon forgó palotát a bennem tespedő dedó felvigyázóra. Marhára le akartam velük pacsizni, kushadjanak befelé.
Valamiért cseszettül nem szambáztam szalmabálnának, hogy kapásból a tenyérbemászóan vigyorgó lidérceskedő cimborám pöffeszkedett lajhár huszonnégy karáttal kiveretett trónján. Onnan pattogott a nyominger parasztja nekem.
-Ez az, ez aaa~z! Menjünk játszan~i, Haisha chaaa~n!- Visszhangzott be a kibaszott burám a nyamvadt tapsikolásától. Totál fespanolt hugyosként zsongott, hogy majd a plázapicsa szirénázására engedelmes tacskóként húzom a belem, aztán kifingatok minden utamba indexelő gyíkarcot.
-Ölj meg valakit! Mindegy kit! Gyilkolj!- Ugatott közbe a trón mögül előkolbászoló bundás osztag, hogy még jobban cseszegesse azt az egyetlen idegszálam, ami még foszladozott az elcseszett éterben.
-Olyan vaaa~gy, Inu chaaa~n!- Kontrázott rá Pavarotti. -Abban hol az élvezee~t?! Keressük meg az egyik csinos lánykáá~t és őt véreztessük ki~i! Izgis labarintus fogócsk~a! Mond, hogy nem élveznéd, Haisha chaaa~n!~♥-
A szottyadt halántékom kaparásztam kínomban, ahogy a fülem erőszakolta telibe a képem elé sasszézó kretén. Annyira betette a lekváros buktámat pirózni a ketyós duó beránduló szemdöldökkel csuláztam tajparasztként a frissen vaxolt flancos parkettára. Rohadtul nem lézengett ingerenciám a gyökérségeik vételezni. Lazán felvillantottam a középső ujjam a fogyatékos lidérc ökrömnek, aki persze kurvára ketyegőn lőtt nyálmájerként domborította a lelkileg kicsinált selyempincsit.
-Neh, lajhár! Hallasz? Csipogj, mit csekkolsz magad körül?-Kukkantottam plafonra, hátha lök visszafelé morzejeleket. A vérszívómat, ha be is kaparintotta azaz aszott nyanya, attól még rizsázhattam a haverommal. Mi baromira koponyában tartottuk a táv tereferét, szal kurvára nem kellett a közelemben tespednie, hogy lecsengessünk infókat. Az tiszta sor, baszottul nem nyomattam a jedi erős benyúlást ezzel, így a redvás képességeit se nyúzhattam, de kurvára nehezen fújhatták meg. Elegendő lecsorgatja a környéket, merre tesped, baromira kibarkochbázom merre van, elrongyolok érte, utána kifilézem vele a fent lebegő cirók ügetőt és nyomulok a picsába!
Attól függően mit ganéztam ki a koponyámból bezörgött a haraszt. Az a koncolni való agyagflottás gyopár bevonyított, hogy valaki felénk kotor. Többi károgására már baszottul oda se bagóztam. Marhára kizuttyantam a transzos kómázásból, de arra baromira nem készültem be Tapsi hapsi fog a pofámba szaglászni.
-Azta a ku! Roger nyúl a pácban!-Nyomtam be laza maflást, hátha már kibaszottul halluzok. A kis mitugrász, viszont rohadtul nem pukkant el a retinám elől. Mögé poroszkált még valaki. A témázás közepén berongyolt csuhás buksza toporgott a háttérben. Legalább lézengett valami valóság rohasztása a légtérben.
-Csocsi, Alíz! Lejárt a ketyegő, hogy itten dekkol Fehérke?-Nyomattam neki kurvára kipurcant intést.-Nincs bitangosan tápos léktapasz a farzsebedben? Kibaszottul szitásra likadtam és asszem perceken belül elpatkolok…-
Kotortam elő a baromira széjjel cseszett bűzrudamat, hogy a pofámba tolhassak egyet. Marhára ráérős parasztként zendítettem rá pöfékelni, mert nekem aztán már baszottul mindegy volt moccanunk, vagy se. Minden retkes végtagom zsibongott, fogyatékosok károgtak a koponyában és ebben az elfuserált pöcegödörben dekkoltam. Nálam jobban aztán a szibériai expressz se ért rá jobban kátrányt duzzasztani.
-Neh, Mcfresh!-Böktem oda, csak úgy kurvára mellékállásban.-Csapjuk össze, amink van?- Kotortam elő azt a szaros tekercset és górtam hozzá. Azt csinálhatott vele, amit csak akart. -Én már nem turbózom, csak csorognék a kibaszott csillaghullásba! Ottan poshad egy retkes kalóz retikül is. Szétcsapassuk?-
Nyomattam arrafelé a füstölgő csülkömet, ahol abba a szaros rostlemezbe bele rongyoltam. Eddig kurvára nem bökte a csőrömet, de már meg lehetett volna kopasztani, hátha húzhatunk a búbos banka bojtjába. Azért annyira nem tepertem felesbe nyomuljak érte. Ráálltam az energiaspájzolásra. Kurvára ráérősen meresztettem a valagam, vajon mit fog vernyogni a lájtos kóla hercegnőcske.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Eltávozott karakterek

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 138

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #53 Dátum: 2015. Dec. 17, 18:03:12 »
Most csak némán hallgatom Bojtos válaszait. Úgy gondolom, hogy az előző alkalommal ellentétben, megvárom még minden korábban elhangzott kérdésemre választ kapok, csak utána bombázom őt újakkal. Az még mindig nem kifejezetten tetszik, hogy a Banya szolgálója - olyan aranyos TwT -, de amíg nem bánt, addig végül is nincs baj. Azt hiszem. Nem igazán tudom, hogy most mi is lenne a helyes lépés. Jégmadár biztosan tudná, de ő most nincs itt :S.
- Mindenki cipel valami terhet - szólok bele mégis a nyúl mondanivalójába. Ahogy ezt kimondom, valami nagyon érdekes jut eszembe. Mindenki cipel terhet. Talán Bojtos nem, elvégre ő egy hihetetlenül aranyos, cukiságot árasztó nyúl, aki a Banya azért hozott létre, hogy felügyelje ezt a helyet. De a Banya, ha nem is ember, de valami nagyon hasonló lehet, tehát ő is biztosan cipel terheket. Valószínűleg ezért is nem jött be ide, ezért figyel kintről. Tudja, hogy nem bírná ki.
Ahogy gondoltam, nem mi vagyunk itt az elsők, de remélhetőleg az utolsók. Inkább nem is akarom elképzelni azokat a jeleneteket, amiket Bojtos mond. Kitépni egy halott ember kezéből a tekercset. Biztosan rémálmaim lennének, ha ilyeneket kéne tennem >w<!
Ha akarok is valamit kérdezni, nincs időm, mivel a nyuszival futásnak eredünk. Eleinte egymás mellett loholunk, ám végül mivel gyorsabb vagyok felkapom és úgy haladunk előre. Gondolkodás nélkül cselekszem, így mikor a fedetlen bőrömön megérzem a puha bundájának érintését egy pillanatra a verő is megáll bennem, hogy most le fog ütni, ám nem teszi. Inkább mutatja az utat, hogy merre forduljak. Ennek ellenére egyszer majdnem eltévesztem, ám szerencsére még időben sikerül korrigálnom, így nincs belőle különösebb probléma.
A kis beugróban, melybe a nyúl beirányít várunk egy picit, amíg a valami elmegy. A hely meglehetősen kicsi, így egyelőre nem tudom le tenni Bojtost, amit nem is bánok annyira, hiszen olyan puha, meg cuki, meg puha *o*. Bár… a puhát szerintem kétszer mondtam, de nem baj, mert olyan puha és selymes a bundája. Igazságtalanság, hogy nem ölelgethetem meg :|. Amint eltűnik a valami, a nyuszi int, hogy tegyem le nyugodtan. Szívem szerint ellenkeznék, ám akkor eszembe jut, az a hatalmas kráter, amit a földbe fájt valahol. Nem akarom hasonlóképpen végezni.
A kérdésemre, hogy mi is volt ez, egy szép és kielégítő választ kapok. Bár megnyugtatónak egyáltalán nem mondanám. Nem túl kellemes a tudat, hogy bóklászik errefelé valami, ami csak úgy random, minden jelzés nélkül lelkeket nyel el.
- Rendben, menjünk - bólintok, majd ismételten követem a nyulat előre. Mikor - szerinte - visszaérünk oda, ahonnan korábban elfutottunk meg kell állapítsam, hogy én semmi különbséget nem látok e között és azok között a részek között, ahol eljöttünk. Még szerencse, hogy van velem valaki, különben biztos, hogy eltévedtem volna és a valami is felfalt volna. Pedig én még élni szeretnék :S, nem pedig itt bevégezni! Azonban az azért aggasztó, hogy ha ez a zabáló árny itt bóklászik és minden jelzés nélkül jelenik meg, vajon a többiek találkoznak-e vele. Nagyon remélem, hogy nem. Vagy ha mégis, akkor nekik is van egy vezetőjük, aki figyelmezteti őket.
- Bojtos, te vagy ennek a Labirintusnak az egyetlen vezetője, vagy még vagytok itt páran? Illetve… nem tudom, hogy tudni akarom-e, de mi lesz azzal, aki túléli a társait, de nem tud elszabadulni, vagyis végleg itt ragad? - Tényleg nem vagyok biztos abban, hogy erre az utolsóra feltétlen tudni akarom-e a választ, de talán jobb, ha tisztában vagyok az ilyenekkel. Nem tudom, hogy meddig fogunk még itt rostokolni, szóval még lehet, hogy jól jön ez az információ. És jól jönne valami fájdalomcsillapító is. Egyre jobban fáj a fejem TwT! Na, ezért is utálok én gondolkozni.
Nem tudom, hogy mióta mehetünk, mikor Bojtos váratlanul megáll a sövény előtt, én már lassan a legrosszabbtól tartok, vagyis attól, hogy az a lélekzabáló valami, megint megjelent és futni kell. Azonban nincs igazam, mivel az ágak és levelek között egy falat, vagyis inkább egy ajtót vélek felfedezni. Pici, nagyon pici :S. Akárhogy is méregetem én legjobb esetben is csak kúszva férek át rakta. Miért nem lehet nagyobb >w>? Mindenesetre úgy fest, hogy be kell mennünk rajta, így megpróbálom megfogni a rajta lévő gomb lelógó részét, ám az meg… MEGSZÓLAL! Szerintem akkora pupillákkal nézek rá, mint amiket átlagosan egy mangában, vagy animéban rajzolnak, talán még nagyobbakkal is. Addig oké, hogy egy állat beszél, ilyen még nálunk is van, de hogy ajtó neki álljon házsártoskodni, mert át akarok menni? Hát ilyet én még nem láttam. Mindenesetre az ijedtségtől és a meglepetéstől hátra dőlök a guggoló helyzetemből és fenékre esek. Fáj TwT! 
- Jelszót? - pislogok talán még megepedtebben, mikor az hangzik el, hogy mondjak valami jelszót, aminek a hatására méltóztatik kinyílni. Még csak annyit sem mond, hogy kérlek. Látszik, hogy nem tanított neki illemet az anyukája ˘^˘. Bojtos majdnem elárulja nekem, hogy mit is kéne neki megmondanom, de a gonosz, goromba ajtó nem engedni. Pedig, minden mennyivel egyszerűbb lenne :|.
- Szóval valami közismert… - ülök törökülésbe. Próbálom járatni az agykerekeim, ám a koponyám kis híján széthasad a próbálkozások okozta fájdalomtól, így egy idő után az ajtót kezdem el fixírozni. Igazából lövésem sincs, hogy mi lehet a jelszó. Ha rajtam múlna, közölném vele, hogy tegye zsebre a jelszavát, hölgyekkel nem beszélünk úgy, ahogy ő.
- Fogalmam sincs mit kéne mondanom - fújom ki végül a levegőt. - De azért egy lehetőségem van, szóval próbálkozom ^-^ - Ja, ha mást nem, akkor nem találom el, egy kis esélyem így is van. Meg amúgy a múltkor olvastam egy ilyen varázslós mangát, amiben valami furcsa mondattal nyitottak ki egy ajtót. Bár még mindig nem értem, hogy egy gabonafélének (szezám xD), mi köze van az ajtóhoz, de mindegy. Próba cseresznye. - Szezám tárulj! - mutatok rá, csak hogy még hatásosabb legyen a dolog. Már várom a kárörvendő nevetését, mikor legnagyobb meglepetésem elégedetlenkedést kapok.
- Eltaláltam? … Mármint persze, hogy eltaláltam, elvégre okos vagyok 8)!
Végül az ajtó kinyílik, a karikája valóban leesik. Hát, végül is azt mondta, hogy essen le, ha kitalálom és így alakult. Szóval ez így fair. Bojtos megy előre, elvégre ez az ő mérete, én pedig kúszom utána. Komolyan nem tudom, hogy mi van a járat oldalán, de valamibe beakad a ruhám eddig meglévő ujja is, így mire kilépek, már egy ujjam sincs meg a helyén. Komolyan, milyen ritka szar anyagból gyártják ezeket a ruhákat, mert hogy nem valami jóból, az teljesen biztos. Ha egyszer sikerül valamennyit megspórolnom a fizetésemből, akkor tuti átszabatom.
Mikor végre felegyenesedem és körülnézek, hogy miféle helyre is bukkantam, akkor látom meg a férfit, akivel korábban a gólemre lőttük a köveket. Az vicces volt :o. Ám most korán sincs jó állapotban és még enyhén fogalmaztam >w>.
- Aliz :o? Momo vagyok - mondjuk eddig még nem nagyon mutatkoztunk be, így nem tudhatta a nevemet. De akkor miért hívott Aliznak? Feltéve, ha tényleg engem hívott így és ez tényleg egy név. Én még sosem hallottam. De az intést azért viszonozom. Igazából, mondania sem kellett volna, hogy szarul van, ez valahogy még nekem is feltűnt. Pedig én aztán nem nagyon értek az ilyen orvosi dolgokhoz.
- Bojtos, mondd, van bármi affinitásod a gyógyításhoz? Ha igen, akkor esetleg tudnál segíteni rajta ^^? - nézek reménykedve a nyúlra. Persze, ha neki nincs, akkor én veszem a kezembe a dolgokat és a megpróbálok alkotni valami, de nincs másom, csak egy leszakadt egyenruha ujjam TwT. Én…én nem vagyok negyedik osztagos.
- Egyébként a nyulat Bojtosnak hívják, ő ennek a labirintusnak az őrzője, vagy valami nagyon hasonló. Elvileg a Banya szolgálója, de eddig nem próbált megölni, sőt segített nekem elszökni valami elől. A nevére, már nem emlékszem, de az tuti, hogy lelkeket evett és azok sosem tértek vissza. Mi volt még? Ja igen, nem mi vagyunk az elsők, akik itt vannak, voltak már korábban és sokan megőrültek. És… hirtelen nem jut eszembe más fontos dolog, de az tuti, hogy az a kis ajtó korábban nagyon goromba volt >w<! - Igazából nem tudom, hogy mennyire érdekelhet egy állítása szerint halálán lévő embert, de én hiszek abban, hogy sikerül kitalálnunk, vagy találnom valamit és minden jóra fordul *>*!
Válaszolni sincs időm, a dobjuk össze amink van ötletre, ugyanis már repül felém egy tekercs. Milyen jól dob még így, teljesen leamortizálva is! Mindenesetre, ahogy a bilétára nézek, ami összefogja, örömmel állapítom meg, hogy más színű, mint az, amit korábban leszedtem az enyémről. Na, akkor háromból kettő már meg van.
- Kalóz mitikült? - nézek szét. - Áhh, szóval a ládát. Oké, nyissuk ki… vagyis, én kinyitom, te meg ne nagyon mozogj, amilyen állapotban vagy. Tehát maradj itt, majd ide hozom a tartalmát - mondom neki, bár ha feltétlen oda akar jönni, akkor nem akadályozom meg, felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy ki akarja-e nyírni magát, vagy sem :|. - Öm… Bojtos - nézek a nyúlra - ugye nem fog robbanni vagy ilyesmi >w<?
Ha megnyugtató választ kapok, bár akkor is, ha nem, kinyitom. A láda nincs lezárva, vagy ilyesmi, tehát könnyen ki tudom nyitni. Már csak az a kérdés, hogy mi a szösz - remélem nem az :o - lapul benne! Jobb lenne egy arany tekercs, vagy valami csoda gyógyszer, vagy mind a kettő. Igen, talán ez utóbbi lenne a legjobb!
« Utoljára szerkesztve: 2015. Dec. 18, 22:16:51 írta Hatakeyama Momo »

Karakterlap

Konoe Karen

Lélekboszorkány :D

Fullbringer

*

Főállású Anya

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 900 / 35 000

Hozzászólások: 110

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 1 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tkékes és fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
Cadetblue


  • Profil megtekintése
  • Accel World frpg

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #54 Dátum: 2015. Dec. 19, 21:10:46 »
Hát arról hogy a férfiból, - már ha férfi – több információt nem tudtam kiszedni. A macskát nem látta és nem is tudott róla. Persze ez még nem jelentette azt, hogy értelmetlen lenne ebbe az irányba gondolkodnom, egyszerűen csak ezzel az egyénnel nem volt szerencsém.
- Svanto... hm... nem tűnik emberi névnek. – jegyeztem meg, bár nem vagyok járatos a nevek terén a különböző nyelvekben, így lehet, hogy nem volt igazam.
- Nem engedi megjelölni magát? Ez érdekes... – és egyben problémás is, habár eddig még nem próbáltam meg megjelölni az útvonalaimat.^^” És az sem hangzott túl jól, hogy miszerint a labirintus folyton változik. Így mégis, hogy várhatta el tőlünk az a boszorka, hogy eltaláljunk az útvesztő közepére. Ráadásul még a tekercseket is össze kéne gyűjteni. És mintha a női megérzés sokat segítene...
Végül egy érdekes helyre keveredünk.
- Egy feladvány? – érdekesnek tűnt, habár az ilyesmik nem voltak az erősségeim. Svanto első tippje sem vált be és így a saját ötletemet is elvethettem.
- Mmmm.... Mmmmm... – bárhogy is próbáltam gondolkodni nem jutott semmilyen biztos szó az eszemben.
- Áááh! Mooo~ Elegem van... – egyre csak idegesebb lettem ahogy a megfejtésen gondolkodtam. Végül intettem egyet a tábla felé és erőteljes szélrohamot idéztem meg a tábla felett az Air Soul Trap segítségével. Ha ez nem vált be megidéztem az egyik fegyverem és szépen sorjában lőttem rá mindegyik kőlapra. A meggyengített táblák ezután már biztosan összetörte egy újabb szélrohamtól, így azok melyek megmaradta, már tökéletes biztonsággal válhattak a továbbjutás ösvényévé.
Nem tudom mennyire volt hatásos, vagy hogy Amorána mennyire tetszett a ”megfejtésem”, de ha tovább is jutottam, ismét egy idegesítő ámbár könnyebb feladat előtt álltunk meg.
- Na legalább ez már valahogy könnyebbnek tűnik. – ahogy megfigyeltem a nyílzáport észrevettem egy bizonyos mintát a lövéseben. Halkan dúdoltam magamban minden egyes lövésnél, mire eszembe ötlött egy zenei mű. Még talán egy angliai munkánk kapcsán, egy bálon táncoltunk erre a dalra.
- Na melák állj mellém és csináld utánam! – jelentettem ki majd mutattam, hogy hova álljon. Miután a fickó a helyére állt, hangosabban kezdtem el dúdolni miközben a nyilakat figyeltem. Majd neki indultam.
- Csak engem figyelj és csináld, amit én! – erősítettem meg a parancsom, miközben a nyílzápor közepette táncoltunk át. Persze nem voltam esztelen és a fejem meg a mellkasom bevédtem a Skin Soul Defens-el.
Már csak az utolsó akadály maradt, de az már végképp megakasztott.
- Svanto, azt hiszem most akkor elválnak az útjaink... – feleltem neki közönyösen és megindultam az akadály felé. - De ha ki akarsz jutni, dobd félre a félelmeid és kövess, de jobb ha siess mert nem várlak meg! – azzal cölöpről cölöpre kezdtem el ugrálni.
Nagyon remélem, hogy Amóra is megelégedett a műsorral, mert ennél többet már nem tudok neki mutatni, persze csak ha nem engedi, hogy a fullbringemet is bevessem rajta.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #55 Dátum: 2015. Dec. 20, 21:19:36 »

Szemernyit sem lepett meg a szfinx viselkedése, az alapján, amiket olvastam fajtájáról tudtam, hogy könérzetes lények. Ezt a sejtelmet csak megerősítette, hogy mit tapasztaltam. Az azonban nem nyerte el tetszésemet, hogy alázatot vár tőlem- ajkaim kissé gúnyos mosolyra húzódtak, majd semleges tekintetet vettem rá, mikor tovább indultam. Gondját viseltem volna, ahogyan a két macskámnak is gondját viselem. Vállaimat alig láthatóan megvontam, miközben a sövényt simítottam végig tenyerem belső felével. Vajon a külvilágban és itt is ugyanúgy telik az idő, vagy van valamiféle különbség a kettő között? Kissé elsápadtam, mikor belegondoltam hogy ott esetlegesen gyorsabban telik az idő… Nem lennék képes a tükörbe nézni, ha az ikreket veszélybe sodornám azzal, hogy túl sokáig vagyok távol.
- Talán végre már a célegyenesben vagyunk?- Kérdeztem kissé fáradtabb hangon, mint ahogyan éreztem magamat. Ha elvonatkoztatok az engem nyomasztó dolgokról sikerül megállapítanom, hogy tulajdonképpen roppant mód élvezem a helyzetet. Nehezen viseltem a tétlenséget mióta elhagytam a Lelkek Világát, a hétköznapok szürkesége nem hozta el azt a várt megnyugvást, amit még a tömlöcben töltött sötét órák alatt reméltem. Pedig sűrűn képzeltem el, milyen halvány elégedettséget fog okozni már csupán egy egyszerű bevásárlás is. Egészen mostanáig azonban nem láttam meg az összefüggést, amit Kojiro már rég tudhatott és talán ezért ajánlgatta folyamatosan, hogy költözzünk a Peremvidékre. Bár kedvesnek találtam a gesztust, finoman, de határozottan éreztettem vele ellenérzésemet. Nem maga a helyszín után vágyódtam, maga a cselekvés lehetősége volt az, ami felcsigázott. Ezt nem szerezhettem volna vissza azzal, hogy visszatérek porszemnek oda, ahol valamikor több voltam ennél. Elképzelhető, hogy a büszkeségem miatt nem láttam teljesen tisztán, de… nem érdekelt. :arrogant:
Kedvtelen fintorral mértem végig az utunkba kerülő asztalt: sejtettem, hogy újabb próbatétel elé kerültünk- lelki szemeim előtt sokkal elvontabb és taszítóbb lehetőségek képei váltogatták egymást, mint ami valószínű, hogy várt ránk. Hátrébb lépek, hogy utat adjak a behajló ágnak, ami gyanítom, elsodort volna, ha nem cselekszem. Lélektükreim érdeklődve vizsgálják a jelenést, ami rövid úton máshol ölt alakot ismét.
- Sosem rajongtam a szerencsejátékokért…- Sóhajtottam föl lemondóan- ostobaságnak tartottam őket, a szabadidőmet inkább főzésre vagy edzésre fordítottam shinigami koromban. Mióta pedig anya vagyok, természetes módon a hobbijaim háttérbe szorultak és egyszerűen nincs kedvem újakat kipróbálni. Ebből kifolyólag kifejezett ellenszenvvel méregettem az erősem sminkelt lány tevékenykedését. - Nem, nem ismerem ezt a játékot. :| - Tettem szóvá. Elkezdtem harapdálni az ajkamat, amiből nyugtalanságom egyértelműen leszűrhetővé vált- kizártnak tartottam, hogy csupán hozzá nem értésem miatt más játékra kerülne sor.
- Remek!- Fokoztam hangulatomat a szűk szavú bemutatkozás után, majd helyet foglaltam a mögém suhanó széken. Még úgy, hogy abszolút semmi tudásom nem volt a kártyajátékok terén… Még így is éreztem, hogy valami nincs rendben. A kezemben rengeteg lap volt, amivel nem törődtem volna, ha nem erősödött volna az az érzésem, hogy…
- Csal.- Súgtam oda Flavianak, hogy csak ő hallja. Valószínű azért nem váltam ingerültté már most, mert Saeko jelenlétét egyszerűen nem érzékeltem, így mételyítő kisugárzása sem tetézte egyre sötétebbé váló hangulatomat.

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #56 Dátum: 2015. Dec. 21, 17:28:42 »
MASAKI & MOMO
Momo sikeresen vetted az akadályt és a szűk átjárón bejutottál a Labirintus közepére, azonban Masaki-t egymagad nem tudod ellátni ezért Bojtostól kérsz segítséget.
- Hatake kisasszony? … Nos… Ha azt szeretné, akkor segítek ennek a férfinak…
Válaszol, majd a korábban felkapott gyűrűt mindkét kezével megfogja, majd Masaki felé dobja, mint egy frizbit. A gyűrű felvillan, majd, mintha valami bilincs a csuklóra úgy csatolódik fel Masaki testére. Érezheted, hogy sokkal hatékonyabb, mint Momo elszorító kísérlete. Különleges melegség, és szinte érzed azt, hogy visszaáramlik az energia a testedbe. Közbe pedig meghallgathatod, ahogy Momo megosztja veled az információkat. Bojtos sem szól bele csak akkor, mikor már befejezted.
- Ahogy Hatake kisasszony mondta, a nevem Bojtos, örülök a találkozásnak. - meg is hajol - Semmiképp sem Roger. … Hatake kisasszony azt akarta mondani… - kicsit villanó tekintetet kaptál a „Banya” megszólításért - Amóra úrnő a Labirintust rámbízta. Az általam méltónak talált személyt segíthetem. Én vagyok az egyetlen ilyen személy, viszont nem én vagyok az egyetlen, aki itt él. Bár erről az úrfi maga is tudhat. Akit Hatake kisasszony említett az egy olyan lény, ami az örök sötétségbe zár bárkit, akit elkap.  Valamint nem javaslom, hogy így felelőtlenül dobálja a tekercset, ami jelenleg a legnagyobb értéke. Ugyanis a tekercs nélkül itt ragad örökre. De ha az volt a végakarata, akkor annak én csak örülök, hogy Hatake kisasszonynak adta. De akkor egy értékes dolgot pazarolok arra, hogy mégis csak megmentsem…
Bojtos egyúttal meg is válaszolta korábbi kérdésedet Momo. Valamint ismételten hangsúlyozta, hogy a tekercsek, a jelenleg a legértékesebb kincsetek. A tekercs nélkül nem lehet kijutni, viszont a kijutáshoz szükség van mindhárom tekercsre. Akkor pedig másoktól kell megszerezni, vagy együttműködésre kell bírni. Jelenleg mindketten azon az állásponton vagytok, hogy mint Slome esetében összefogtok és próbáltok segíteni egymásnak. Valamint jó ötletnek találjátok kideríteni, hogy mi van a ládában.
Masaki a gyűrűnek hála már nem vagy halálodon, és mintha az erőd egy része is kezdene visszatérni. Azonban ne gondold, hogy Amóra miatt Bojtost támadod meg. Ugyanis egy rossz mozdulat és a lapáttal olyan pofont kapsz, hogy egy krátert fogsz fúrni a talajba. Momo megtudná neked súgni, hogy Bojtossal nem szabad ujjat húzni.
Míg Masaki gyógyulgat addig Momo, te a ládát készülsz felnyitni reménykedve abba, hogy a ládában nem csak egy tekercs van. Vágyaid talán bizonyosságot nyernek, ám nem egészen úgy, ahogy te szeretnéd. A ládát felnyitva feltör belőle egy fekete füst tenger, mely lassan beteríti a teret.
- Végre! Most egy kicsit kinyújtóztathatom a lábamat. Köszi, hogy kiszabadítottál engem.
A hang irányába néztek. A füst összegyűlve egy alakot kezd felölteni. Szép lassan a füst már csak kócokban, a bokátokkal egy szintben van. Így jobban szemügyre vehetitek, hogy mit, vagy inkább kit szabadítottatok ki a ládából.

 

Egy vékony testalkatú, fekete egyberészes ruhát viselő lány volt. Szürke haja, fehér bőre, vörösre festett körmei rikítottak. Kezében pedig mintha egy görög mitológiáról szóló könyvet tartana. Azonban nem az volt a legfurább dolog. A szeme teljesen fekete volt. Úgy érezhettétek, mintha a szeme beszippantaná a lelketeket. Ijesztő látvány lehet ez a törékeny kislány. Halovány mosolya sem éppen bizalomgerjesztő.
- Megpróbáljátok megmenteni? Jaj, de édes…
Egy legyintéssel összetörte a Masaki-n lévő gyűrűt, mely üvegszilánkokra tört és eltűnt. Nem tudott teljesen meggyógyítani, de azért sokat segített neked. Ahogy összetörik pedig egy kisebb fájdalmat is érezhetsz.
- Pedig olyan jó lett volna, ha tényleg megadod magad. … Hisz olyan édesen mondtad. Még a vérem is felpezsgett tőle… Bár csak hallani hallottam az eseményeket. Most hogy látlak egész helyes vagy. Nem akarod megadni magad nekem? Légy az enyém!
Közelebb megy hozzád Masaki, azonban közétek ugrik Bojtos. Szemmel láthatólag nem örül a lánynak. Valószínűleg azért sem, mert ő ismeri, hogy kivel álltok szemben, de mit sem sejtette, hogy pont a ládából fog kiszabadulni. Valószínűleg ezért sem szólt neked Momo, hogy ne nyisd ki a ládát, mert ő sem tudott erről a meglepetéscsomagról.
- Védelmezed őket? Nevetséges vagy.
- Szóval, Amóra úrnő a ládába zárt? Mondjuk engedetlenségedet elnézve nem is csodálkozom. … Eufémia.
- Miért baj az, ha magamévá teszek pár lelket? Nem szeretek egyedül lenni. Csak az a baj, hogy olyan gyorsan meghalnak. … Pedig annyira szeretném, hogy velem maradjanak örökre…
- Megölöd őket, amint hozzájuk érsz. Hisz te egy megtestesült gonosz szellem vagy! – mutat a lányra ingerülten – Pandora szelencéjéből kiszabadult betegség, bűn, szenvedés, irigység és gonoszság megtestesülése vagy.
- Bánat, szegénység, keserűség, öregség és gond… és végül a remény mely a szelencéből kiszabadultak, de én annak csupán töredéke vagyok. Mily szomorú. … De tudod a káröröm a legtisztább emberi érzelem, hisz nincs benne irigység. – elereszt még egy halovány rémisztő mosolyt – Én pedig most kárörvendek, hogy sokkal nagyobb hatalmam van, mint neked. Az erő, mellyel téged és a kis védenceidet elpusztíthatom. – hatásszünet – Azonban lehet, mégis csak tanulok az úrnőtől valamit. Talán, ha adok nektek egy esélyt, hogy mégis csak megússzátok a dolgot, akkor lehet én magam is jobban fogok szórakozni, minthogy csak hozzátok érve megöljelek benneteket. … Legyen az, hogy meséltek nekem a legsötétebb és gonoszabb érzelmeitekről, mely eddig megszületett bennetek. Mikor, hogyan, miként, és hogyan adtátok magatok át annak. De ha nem találom érdekesnek vagy szórakoztatónak, akkor megöllek benneteket. Nos, ez szerintem igen csak előnyös ajánlat nem igaz? … Te most csendben maradsz! – egy intéssel az ujján megjelenő feketefüstöt Bojtos felé küldte, mellyel megnémította és megbénította – Akkor most nyűgözzetek le. Kezdjük a lánnyal. Úgy is irigylem a szép hosszú haját. Nincs kedved nekem adni?
A lány ismét füstöt kever, majd eltűnik, és mögéd kerül Momo és hajadat megragadva jól megtép. Hajad elkezd befeketedni. A meglepetés a félelem szinte teljesen megbénít, hogy nem is tudsz mozdulni, Masaki pedig messzebb van, és talán kevésbé ajánlatos még mozognia.
- Hupsz… Elfelejtettem, hogy ne érjek hozzád…
Elengedi a hajadat és szerencsére, ahogy befeketedett úgy vissza is nyeri eredeti színét. Ez viszont egyértelművé teheti számotokra, hogy jobb elkerülni ennek a lánynak az érintését. De milyen történetet is mesélhetnétek neki? Talán a beszélgetésből kitalálhattátok, hogy milyen is a természete. Így valószínűleg olyan történeteket kell mesélnetek neki. Így talán megúszhatjátok, hogy gyors halált halljatok. Csapjátok fel saját mesekönyveteket és a gonoszabb éneteket előhívva osszatok meg egy történetet. A lány végighallgat benneteket. De csak akkor, ha szerepel a történetekbe a szenvedés, irigység és legnagyobb gonoszság. Olyan történet, amiben ezek a szörnyű érzések emelkednek felül rajtatok. Nem nagyon ellenkezhettek vele. Ha ellenkeztek, akkor megragadja a karotokat és a karotok fekete fekélyes folt kezd el nagyon gyorsan terjedni a bőrötökön, mely iszonyatosan nagy fájdalommal jár. Elvéve a kezét sem szűnik majd a fájdalom, de legalább a terület nem nő tovább. Így jobban jártok, ha nem ellenkeztek, hanem belefogtok a mesébe.
A lány arca olyan, mint egy babáé, és csak ritkán tűnik fel rajta a halovány mosoly, ha olyat hall, ami tetszik neki. Tényleg érzitek, hogy áramlik belőle a gonoszság. Egy gonosz kísértet mely alig várja, hogy magáévá tegye a lelketeket.
Miután elmeséltétek a történeteteket a lány erősen végignéz rajtatok. Ha pedig füllentettetek, akkor a fekete füst rácsavarodik a csuklótokra és fekete égésnyomot hagy maga után, ami iszonyatos fájdalommal jár. Ha felfedtétek az igazat és ismét átéltétek a múltbeli emléket, akkor békén hagy benneteket. Vesz egy nagy levegőt, mintha az energiát szívna magába.
- Köszönöm. Nem is tudjátok, hogy mennyit segítettetek nekem… Kiszabadítottatok, és még erőt is adtatok. Most pedig akkor távozom.
Elindul a bejárat felé. Ha meg akarjátok támadni, vagy csak szimplán felé mozdultok, akkor int egyet és mozgásképtelenné tesz benneteket. Majd mikor elér az ajtóhoz a körülöttetek lévő füst köré gyűlik, majd a lány eltűnik a szemetek elől. Ugyan ebben a pillanatban, ha megkötött benneteket, akkor a kötés megszűnik. Bojtos kötése is semmissé válik és újra önmaga lesz. A földre pedig lehullik egy tekercs. Egy bronz gyűrűs tekercs, pont olyan, mint ami Masaki-nál is volt. Azonban nincs időtök szomorkodni, ugyanis vendégeitek érkeznek…


FLAVIA & MAYA
Kitty egy igen alantas lénynek tűnik, és valójában az is. Jól fogalmazódik meg bennetek, hogy bizony csal. Egy percet kérve tőle elvonulva megállapítjátok, hogy a lehető legrosszabb helyzetbe kerültetek azzal, hogy az első kört máris Kitty nyerte. Kiokoskodjátok, hogy csak úgy jöhettek ki mindketten jól, ha az állást egyenlőre hozzátok ki. Pontok tekintetében ez azt jelenti, hogy mindenkinek 9 pontjának kell lennie. Ami azt jelenti, hogy egyszer Maya-t egyszer pedig Flavia-t kell kihozni győztesnek. Kitty-t pedig egyszer másodiknak, majd vesztesnek. Ezáltal is azt sugallva felé, hogy nem jöttetek rá, hogy miként is csal. Bár arra inkább rá kell jönnötök. Aminek a megoldása lényegében akkor üt szöget bennetek mikor morfondírozáshoz az orrotokhoz közelebb helyezitek a kezeteket. (pl.: arcotokra helyezitek, megfogjátok az állatokat, megvakarjátok az orrotokat) Mióta az asztalhoz ültetek éreztetek egy igazán finom illatot, ami valamilyen virágillatra emlékeztetett benneteket. A kezeteket, ha megszagoljátok, akkor olyan, mintha egy illatszer boltba a mintacsíkokat szagolgatnátok. Megfejtettétek a csalás lényegét. Valószínűleg az egy szinten lévő lapok illata ugyan olyan. Kitty orra nagyon érzékeny így pontosan tudja, hogy milyen illatú és ezáltal milyen értékű lapot raktatok le az asztalra. Mikor már elég sok lap van az asztalon, akkor Svindlit kiált a kiszemelt áldozatra. A svindli gyanúsításakor pedig valószínűleg nem 1 lapot emel fel, hanem egy olyan lapot, amire szüksége van. Mivel nem nagyon jegyeztétek meg, hogy éppen mely lapjaitok vannak a halmazban, meg annyira gyorsan cserélődnek a lapok, hogy nem is tudtátok követni. Valószínűleg így csal. Azonban nem szagolgathatják meg feltűnően a lapokat. Viszont ha eléggé az arcotokhoz rakjátok, akkor érezhetitek.
Talán szerencsének is egy kicsit betudhatjátok, de csak összejön kihozni az eredményt hármas döntetlenre. Kitty mosolya mit sem változik, annak ellenére, hogy az egyik kört teljesen elvesztette.
- Jaj nekem! Most mit csináljunk? Mindenkinek ugyan annyi pontja van. – táblára felnézve is ellenőrzi magát – Akkor mindhárman itt maradunk? Hihi!
Ezt nem engedhetitek meg. Ismét felálltok a széktől és egy kicsit hátrébb mentek, hogy kiokoskodjátok, hogy miként szeretnétek ebből jól kijönni. Már tudjátok, hogy miként csal, meg talán az előbbi két körbe egy kicsit rá is éreztetek a dolog lényegére. Így arra gondoltok, hogy maradjon a játék, de legyen más szabállyal. Legyen még egy kör, de most azzal a szabállyal, hogy ha Kitty elveszti a kört, akkor mindkettőtöket átenged.
- Döntött a kupaktanács? Nem mintha bárhogyan is nyerhetnétek. Egyszer csak szerencsétek volt. – mondja, miután visszaültök – De gondolom, nem hagyjátok magatokat… – csendben végig hallgatja az ötleteteket – Hmmm…. Hihi! Rendben. De ha nyerek, vagy második leszek, akkor mindketten itt maradtok. Így is benne vagytok? – egy bólintással jelzitek, hogy igen – Akkor kezdődjék a végjáték!
Elég hosszú játéknak néztek elébe. De ezen nem mérgelődtök, ugyanis az a célotok, hogy legyőzzétek Kitty-t. Flavia-val van Fortuna így ezt a játékot, a végjátékot megnyeri. Pont úgy, hogy Maya nálad van a kevesebb lap. Bár igen ki lett centizve, ugyanis mindössze két lappal van kevesebb a kezedben, mint Kitty-ébe. A cicalány arcáról lefagy az a bizonyos mosoly, és szúrós tekintettel néz rátok.
- Rendben. Lássátok, milyen előzékeny vagyok, átengedlek benneteket. – félreáll is int a továbbhaladás irányába – De azért ne lankadjon a figyelmetek. Bármikor elétek ugorhat egy újabb ellenség. … De meg ne halljatok nekem.
Mosolya ismét az arcára kúszik. Nézi, ahogy elmentek, és integet nektek, közben pedig csillámlással eltűnik úgy, hogy a mosolya ott marad, majd az is eltűnik. Okosan vagy mindössze nagy szerencsével, de csak átjuttok Kitty-n.

 
(click to show/hide)

Tovább haladva azért kibeszélhetitek ezt az élményt, de azért nem lankadhat a figyelmetek, hisz mégis csak a Labirintusban vagytok még. Meg is torpantok, amikor a jobboldali sövényfal elkezd zörögni. Akár fel is készültök a támadásra. A sövényből pedig valami előbukkan…
 
(click to show/hide)


KAREN
Csúnyácska kísérőd eléggé megsértődik annak hallatán, hogy a nevét nem tartod emberi névnek. Azonban hangjába nem méreg, hanem elfojtott könnyeket hallhatsz.
- Pedig nagyon is emberi, és én is az voltam. … Az… Voltam…
Mikor a csapdákhoz értek, akkor az első sikertelen próbálkozás eléggé elkeserít és inkább a kos technikát alkalmazva elkezded összetörni a kőtömböket. Mivel a rossz kövek gyengébbek, ezért azok össze fognak törni a jók viszont éppen maradnak. Nem kell tippelgetni, vagy éppen a csapda lényegét megfejteni. Így a biztonságos kőlapok maradnak fenn, melyekre lépve át tudtok biztonsággal érni a másik oldalra. A második csapdának nem lehet ilyen mentalitással nekimenni, viszont helyesen követed a ritmust, még akkor is, ha Svanto elég botlábúnak bizonyul. Viszont nem vagy vele túl szívélyes vagy együttérző ez meg is mutatkozik a harmadik feladatba. Simán otthagynád a két csapda között. Svanto könnyei el is erednek emiatt. Tenyerén csak úgy folynak lefelé a könnycseppek. Azonban valószínűleg sem vált ki belőled semmi sajnálatot. Csak összekapja magát, és igaz elég bénán mozogva, de valahogy éppen hogy csak átjut a túloldalra téged követve, még mielőtt a vízözön a nyakatokba hullana. Nagy nehezen, de csak átjutottatok ezen a hármas akadályon.
 
(click to show/hide)

Átjutottatok, azonban tovább lépve az út kellős közepén egy újabb érdekes feliratú tábla fogadott benneteket. Ami lehet, hogy nem sok jót sugall majd nektek.
 
„Átjutottál te nagy mamlasz,
de még koránt sem alhatsz.
Én bizony, nagyon is élek.
Indáim elragadnak téged.”

Mielőtt bármit is gondolhatnátok vagy mondhatnátok, érzed, hogy valami megragadja a lábad. Lenézve pedig látod, hogy egy kúszó indával van dolgod. Egy szempillantás alatt újabb indák csavarodnak rád és kísérődre és rántanak be mindkettőtöket a sövénybe. Annyira szorít az inda, hogy rendesen üvölteni tudnál a fájdalomtól, de szinte kilök, ahogy átértek a túloldalra. A Labirintus egy szomszédos folyosóján találjátok magatokat. Azonban nagyon is ismerős arcokba botlotok.  Vajon most mi lesz? …


FLAVIA & MAYA & KAREN
Igazán nagy meglepetés lehet számotokra, hogy így összetalálkoztok egymással. Karen csak úgy a sövényen keresztül beesik az utatokba és ráadásul nincs is egyedül. Egy nagyon magas és ijesztő lény van vele. Igazán félelmetes és furcsa egy teremtmény. Bőre alapvetően fehér, néhol vörösebb horzsolásos részekkel. Meg van ereszkedve a bőre, mint egy öregasszonynak. Fején még hely sincsen a szemének, orra sincs, csak két luk melyen, feltehetőleg levegőt vesz. Valamint van szája, melyben rohadt fogak foghíjasan sorakoznak. Keze hegyesen végződik fekete folttal. Langaléta testalkata van egész pontosan, igen esetlen mozgáskoordinációval. Egy koszos rongy az ágyékkötője. Ez az egyetlen ruhadarabja. Úgy tűnik, hogy beszélni is tud, ugyanis megszólal felétek intézve szavait.
- NE BÁNTSATOK!!! – könyörög felemelve a kezét – Ígérem nem bántalak benneteket.
Bár jobban megnézve láthatjátok, hogy nem azért emeli fel a kezét, hogy azt jelezze, hogy megadja magát, hanem azért, hogy lásson benneteket, ugyanis tenyerében hordja a szemgolyóit.
Azonban nem csak ti, hanem Karen is meglepődik, hogy a sövény átrántotta erre az oldalra, valamint hogy veletek fut össze. Erre nem igazán számíthatott.
Barátságosan vagy ellenségesen is állhattok egymáshoz, ez kizárólag rajtatok múlik. Azonban bárhogy is legyen, mintha Svanto megpróbálná átvenni a kiscsapat irányítását. Persze csak azután miután végighallgatta, hogy miként is reagáltok arra, hogy ismét láthatjátok egymást.
- Bocsánat… Karen… Itt még biztosan nem jártam, de odanézz! – mutat a fordulóban kihelyezett piros nyílra, mely, mint valami irányjelzék mutat az egyetlen haladási irány felé – Szerintem jó irányba haladhatunk. Szóval kérem, ne vitatkozzanak, hanem haladjunk együtt közösen tovább. Valószínűleg nemsokára a Labirintus közepébe érink. Jöjjenek!
Egészen logikusnak találjátok ezt a dolgot, és el is indultok utána. Tényleg egyetlen egy haladási irány van. A következő sarkon pedig úgy látjátok, hogy egy zsákutcás folyosóra kanyarodtok és a középen egy beugrót láttok, ahonnan fekete füst áramlik ki. Majd szép lassan eloszlik a füst, mire odaértek. Betekintve pedig látjátok Masaki-t és Momo-t. Végre megérkeztetek a Labirintus közepére.


MINDENKI
Végre mindenki megérkezett középre. Örülhettek is egymásnak, meg is lepődhettek. De akár még ellenségesen is viselkedhettek egymással. Viszont igencsak meglepődtök a másik oldalon az ismeretlen lényekre pillantva. Momo és Masaki társaságában egy fehér és aranyos nyuszi. Szeme barna, teljesen fehér szőrű kivéve a füle végét, mely fekete. Két hátsó lábán áll, derekán egy kis barna táska van. Keresztbe a vállán van átvetve egy vaslánc a hátán pedig egy méretéhez képest elég nagy lapát. Flavia, Maya és Karen társaságában pedig egy ijesztő lény. Igazán félelmetes és furcsa egy teremtmény. Bőre alapvetően fehér, néhol vörösebb horzsolásos részekkel. Meg van ereszkedve a bőre, mint egy öregasszonynak. Fején még hely sincsen a szemének, orra sincs, csak két luk melyen, feltehetőleg levegőt vesz. Valamint van szája, melyben rohadt fogak foghíjasan sorakoznak. Keze hegyesen végződik fekete folttal. Felemelt kézében pedig szemei helyezkednek el. Iszonyatosan magas, langaléta testalkat egész pontosan. Egy koszos rongy az ágyékkötője. Ez az egyetlen ruhadarabja.
- Ez meg mégis mit keres itt. Szemétnek semmi keresnivalója nincs a Labirintus közepén. Már 40 éve itt bolyongasz, és számodra már nincs megváltás. Ettél a tiltott gyümölcsből és elvesztetted igazi testedet és az épp elmédet. Azonnal tűnj innen!
Kiabál a nyúl a lénnyel. Szemmel láthatólag nem örül, hogy ő is itt van.
- Mi bajod? Honnan ismersz? De miért nem lehetik itt? De mi jogon mondja meg nekem, hogy mit csináljak? Egy ilyen kicsi és cu….
De mire kimondhatná a „cuki” szót az aranyos nyúl szeme vörösre válik, és mintha valami ördög szállta volna meg felugrik, és a lapáttal úgy fejbe vágja colos ellenfelét, hogy egy kisebb krátert keltve egyenesen fejjel beleáll a földbe. Most aztán igazán átélheti, milyen lehet struccnak lenni. Bár lehet, hogy ezzel meg is ölte, mert nem igazán mozog, vagy ad életjelet. Mozdulatlanul, térdelve, feneke felfelé mutatva, fejjel a földbe testtartásra kényszerült. Csak remélni tudjátok, hogy nem halálozott el. A nyúl pedig földet érve nagyokat fujtat, majd eltűnik a szeméből a vöröses izzás. Aranyosan a hármas csapat felé fordul.
- Örülök nektek. Sikerült eljutnotok a Labirintus közepére. Ezt remélni sem mertem. Igazán ügyesek vagytok.
Mondja nyugodtan és olyan aranyosan, hogy szívetek szerint felkapnátok és megölelgetnétek. Momo pontosan tudja, hogy mi játszódott itt le, és ezt talán jobb is lesz, ha megosztod a többiekkel, mielőtt ők is Svanto sorsára nem jutnak. Bár lehet maguktól is egy kicsit összerakják a dolgot.
De ha már ilyen szépen összegyűltetek, akkor igazán dönthetnétek a tekercsek ügyében. Mit csináltok? Egymás ellen fordultok, vagy összefogva egy hármas tekercset összeillesztitek és felolvassátok? Megoszthatjátok egymással a tapasztalataitokat és a tudásotokat? Minden rajtatok áll. Viszont ha már idáig eljutottatok, akkor döntenetek kell, hogy mi legyen a tekercsek sorsa.


Határidő: 2015. December 27.
Post sorrend: Nincs


.

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Eltávozott karakterek

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 138

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #57 Dátum: 2015. Dec. 25, 20:50:27 »
Mint kiderül, hála az egének, Bojtos konyít valamit a gyógyításhoz. Vagyis nem… ahhoz nem sokat konyít, de előveszi a karikát, ami korábban leesett az ajtóról. Ez furcsa, az a valami annyira pici, hogy csak a férfi csuklójára férne fel, talán egy kicsit feljebb. Szóval ez zsákutca, pedig én már azt hittem, hogy sikerül TwT. Bojtos azonban meglep, ugyanis végrehajt valami furcsa mozdulatot azon a karikán, majd a férfi felé dobja. Oké, hogy az előbb nagyon profin idedobta a tekercset, de attól még nem olyan biztos, hogy el tudja kapni a karikát. Amire… amire nincs is szükség, mert a karika átváltozik és felcsavarodik a testére. Ez tök menő *o*, ilyen szerkezet nekem is kell. Baromi hasznos lenne.
- Köszönöm szépen Bojtos ^-^ - nézek rá hálásan, mert végül is az én kérésemre cselekedett, illik megköszönni. Kicsit megnyugszom most, hogy úgy fest, a férfi már nem fogja a következő percek valamelyikében feldobni a talpát. - Öm… nem hiszem, hogy megtennéd, mert nem tűnsz olyannak, de azért ne hívd Bojtos cukinak vagy aranyosnak - ezt a két szót direkt halkabban mondom, nehogy meghallja a fent említett, én élni akarok! - , mert nem szereti >w<. Ha mégis megteszed, akkor megüt a lapátjával, amivel korábban egy hatalmas krátert vájt a földbe :| - a férfi tényleg nem tűnik olyannak, aki kapásból így nevezné a nyulat, de jobb félni, mint megijedni. Valamint talán azt sem baj, ha tudja, hogy Bojtos nem kicsit tud csapni a fegyverével. Olyan ijesztő, amikor azt csinálja TwT.
Így tehát, kicsit jobb lelkiállapotban állok neki a láda kinyitás hadműveletnek, mely sikerül is. Ahogy felemelem a tetőt, fekete füst kezd el kiáramlani belőle. Az első gondolatom az, hogy ezt se gyakran nyitogatják, hogy ennyi kosz van benne :S. Ám a füstben van valami eszméletlenül furcsa. Olyan, mintha élne. Abban a pillanatban pedig, mikor megszületik a fejemben ez a gondolat, egy örömteljes hangot hallok meg, mely szerint valakit sikerült kiszabadítani. A francba >w<! Erről nem volt szó. Én aztán nem akartam kiereszteni semmit úgy, hogy ezzel magunkra szabadítsak még egy szörnyeteget. 
A hang forrását a gomolygó füst miatt eleinte nem tudom beazonosítani. Elsősorban inkább a számat próbálom takarni, nehogy ez valami mérgező retek legyen. Nekem továbbra sincs kedvem ebben a szörnylabirintusban elpatkolni. Túlságosan csúnya és magányos halál lenne. Én még tapasztalni akarok, száz évet se éltem.
Mindenesetre, a füst egy idő után elkezd oszlani, vagy inkább leszállni, mert már csak a lábunk körül gomolyog. Ám ami ennél is ijesztőbb, hogy egy ember alak jelenik meg előttünk. Egy lányé, aki első látására még aranyosnak is tűnhetne. Ám nem az, a fekete szemgödreinek köszönhetően. Egy rövid pillanatig azt hiszem, hogy vak, ám a megjegyzése, melyet a férfire és az állapotára tesz, nem ezt bizonyítja. Persze, túl egyszerű lett volna >w<!
- Hé! Ehhez nem volt jogod - kiáltom a lánynak, mikor egy legyintéssel összetöri az egyetlen dolgot - azt hiszem, az egyetlen :o -, ami ezen a helyen gyógyító erővel bírt. Ez nem jó, nagyon nem az. Ennek nem így kellett volna történnie. Már majdnem megkérdezem Bojtost, hogy miért nem figyelmeztetett engem a lányra, ám akkor a férfi és a fentebb említett közé áll, majd beszélni kezd. A szavai arra engednek következtetni, hogy fogalma sem volt arról, hogy a ládában van. Hát remek. Milyen munkáltató ez a Banya >w<? Még az ilyen veszélyekre sem hívja fel az alkalmazottak figyelmét. Igazából a lány, Eufémia személyleírása nem a legkecsegtetőbb. Bár a Lélekkirály látja lelkem; elképzelésem sincs arról, hogy mi a csuda is lehet az a Pandora szelencéje, ahonnan ő megszökött. De ha ott csak ilyen gonosz teremtmények vannak, mint Eufémia, akkor én biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék oda menni, de nagyon nem. Az külön nem szimpatikus, hogy lebénítja Bojtost, de erre már reagálni sincs időnk, mivel egyből beszélni kezd. Furcsállva hallgatom a szavait. Most komolyan azt hiszi, hogy benne vagyunk ebben? Ilyen szörnyű történeteket fogunk neki elmesélni, melyek nem hogy csak borzalmasak, de minden bizonnyal nagyon személyesek is. Nem. Nincs az az isten. Gondolom én ezt egészen addig, míg meg nem jelenik mögöttem és meg nem tépi a hajam. Ezt egy sikollyal reagálom le, mely elsősorban nem a fájdalomnak, hanem a hajam elfeketedésének szól. Szerencsére abban a pillanatban, hogy elengedi a tincset az feketéből egyből visszavált barnára. Bár ezt látom, azért a biztonság kedvéért a kezembe veszem az érintett tincset, majd áttanulmányozom.
Oké, nagyon úgy fest, hogy ezzel a lánnyal nem lehet viccelni TwT. Ahogy megbizonyosodom róla, valóban minden rendben van a hajammal, kifújom a levegőt, majd Bojtosra és a férfire tekintek. Nem várok tőlük semmit, csak kíváncsi vagyok az arckifejezésükre,
- Rendben, akkor ha jól értem, én kezdek - úgy fest, nincs választásom, tényleg mesélnem kell. Pedig nem akarok T__T. - Hát jó. Olyan 4-5 évvel ezelőtt megölték a bátyámat - hát, már megint itt vagyunk. Valahogy mindig ugyan ide lyukadok ki, de hát végül is minden út Rómába vezet. Még akkor is, ha amúgy azt sem tudom, hol van az a Róma. - Nem tudom, hogy ki és hogyan, igazából semmit sem tudok az esetről, a végeredményt leszámítva - próbálom rövidre fogni a bevezető részt, amit sajnos muszáj, mert különben értelmetlen lenne neki a történet és nem élvezné. Hát, szívesen meg mondanám, neki hogy mit csináljon az élvezetével, csak… csak félek a következményektől >w>! - Azonban nem egyszer képzeltem el egy nonfiguratív, teljesen átlagos lelket, aki a tettes volt. Őt az elmúlt években számtalanszor öltem meg gondolatban, lassan élvezettel - ennél a pontnál behunyom a szemem és ökölbe szorítom a kezem, ez olyan dolog, amire, nagyon nem vagyok büszke és igyekszem elnyomni magamban, ám most, hogy beszélnem kell róla, egyre jobban eluralkodnak rajtam az akkori érzések. - Válogatott módokon. Még olyanokon is, amiket amúgy valószínűleg soha sem fogok tudni végrehajtani, mégis azt akartam, hogy az illető, aki a szenvedésemet okozta szenvedjen, nagyon. Ezért… ezért gyakran a nonfiguratív alaknak volt egy testvére, ilyen esetben a testvér halt meg, hogy ő is átérezze azt, amit én. Átérezze, milyen mikor elveszted azt az ember, aki körül gyakorlatilag az addigi életed forgott. Én meg akartam ölni, meg akartam ölni, meg akarom ölni, meg fogom ölni… - ismétlem el többször is, mire végre sikerül lenyugodnom. Merem remélni, hogy elég szórakoztató volt az ízlésének, mert másom nincs. Én, nem vagyok brutális lélek, nem szeretem a halált és gyilkolást. Ha muszáj, akkor kardot rántok és ölök, de inkább békepárti vagyok. Most azonban, ha itt lenne az a valaki/valami a mi a testvérem halált okozta biztosan gondolkodás nélkül nekiugranék, nem törődve a következményekkel.
- Akart neked segíteni a Halál! - kiabálom utána, mikor eltűnik. Ha nem láttam volna a saját szememmel a hajam elfeketedését, akkor biztosan soha nem mondom el neki a történetet és gondolom, akkor a férfi sem mesélt volna semmit. Pont nem volt köze ezekhez a történésekhez. Az egyetlen öröm az ürömben, hogy itt hagy egy tekercset. Mikor azonban sikerül felvennem a még mindig az idegtől remegő kezemmel csalódottan kell megállapítanom, hogy ez pontosan ugyanolyan, mint amit korábban dobott nekem a férfi.
- Hát… ezzel még nem jutunk ki innen, olyan, mint a tied volt :sad: - azonban ezen nincs idő tovább szomorkodni, mivel hirtelen megérkeznek a többiek egy furcsa, kissé undorító lény társaságában. Az egyik részem örül, hogy túlélték, a másik azonban nem tudja, hogy mihez kezdjen, mivel nekik ugyanúgy a tekercseink kellenek, mint nekünk az övéik. Patthelyzet. A lény azonban jobban nyugtalanít, mint bármi, így már majdnem rá is kérdeznék Bojtosnál, hogy ki is ez, mikor az haragosan rákiált a lényre. Mivel gondolom, mindenki erre figyel éppen, én szépen, lassan visszaoldalazok a férfi mellé a három tekercs társaságában. Én aztán nem fogok egyedül állni a semmi közepén! Már a furcsa lény beszél, mikor visszaérek a férfi mellé. Fél füllel hallgatom a szavait, mert nem különösebben érdekel, hogy mit mond mikor…
- NE… - akarom őt figyelmeztetni, ám már késő. Bojtos megint démon nyuszit játszik :o, a lény rovására. - Erről beszéltem az előbb - dünnyögöm halkan a férfinek - akit vagy érdekel, vagy nem -, majd a többiekre nézek. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg bennük jelenpillanatban, de a halálukat azért nem akarom. - Ne mondjátok Bojtosnak - biccentek a nyuszi felé, hogy biztosan tudják, kiről beszélek  - azt, amit az a furcsa forma az előbb akart, mert akkor nos… az lesz, amit az előbb láttatok :o - és most hálát adok, hogy korábban Bojtos elém csapott a lapátjával nem pedig rám >.<. Mondjuk azért remélem, hogy a lény nem halt meg, mert ha a visszaaraszolásom közepette jól értelmeztem a nyúl szavait, akkor egykor ő volt a mi helyünkben, vagy legalábbis azt hiszem.
Azt viszont nem tudom, hogy mit kéne tennünk, vagy csinálnunk most. Fáj a fejem és aszpirint, vagy egyéb gyógyszer nem lehet itt szerezni, mint kiderült. Így gondolkodni is olyan nehéz. :| Én azt mindenesetre biztosan tudom, hogy nem akarok nekik esni és azt sem akarom, hogy k nekünk essenek. Nem csak azért, mert nekem semmi esélyem sem lenne ellenük, hanem mert a férfi sincs harcra kész állapotban. Egy meccs pedig még biztosan van előttünk.
- Én… én cserét ajánlok - kezdem bátortalan, talán kissé remegő hangon. - Nálatok kell lennie két arany és egy ezüst tekercsnek, de így, ebben a kombinációban semmire sem mentek vele, ahogy mi sem - azt hiszem, hogy indokolt a többes szám, mivel a férfi tekercse is nálam van, én pedig egyedül aztán nem kezdek bele ilyesmit >w<. - Szóval egy bronz tekercs, egy arany tekercsért cserébe - mondom ki az ajánlatomat. Természetesen, ha a férfinek bármi más ajánlata vagy ötlete van, csinálhatjuk azt is, én vevő vagyok rá, vagy a többiek is ajánlhatnak. Csak legyen megoldva a dolog és jussunk ki innen. Szerintem jelen pillanatban mindenki ezt szeretné, szóval végül is egy a célunk. Ha egymásnak esnénk amúgy is a Banya kezére játszanánk.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Dec. 25, 23:26:18 írta Hatakeyama Momo »

Karakterlap

Flavia nella Sinestesia

Eltávozott karakterek

Tres Espada

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
30 400 / 45 000

Hozzászólások: 33

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Aranyssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
A lopni olyan csúnya kifejezés, én csak megtaláltam!

Post szín:
#856a89 // #e8d2f9


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #58 Dátum: 2015. Dec. 26, 17:42:43 »
  Flavia némán hallgatja meg a nő felhozott indokait nyíltságával kapcsolatban. Magában mosolyog a hallottakon. Nem ítéli mentségeknek, azonban nem vétózza meg őket. Nincs miért, hiszen nem benne fog kár esni, hogy ezek napvilágot láttak.
  – Ne aggódj kedveském – somfordál közelebb hozzá. – Flavia nem fogja elfecsegni ezt senkinek sem.
  Noha azt nem tudta megígérni, hogy más sem fogja elmondani ezeket. Márpedig cseppet sem bizonyos abban, hogy négyszemközt vannak. Flavia határozottan sejti, hogy Amóra valahol minden lépésüket nyomon követi és jól szórakozik rajtuk. S azt sem találja kizártnak, hogy a sövényben is meglapulhat valami, mely érdeklődve hallgatja végig csivitelésüket.
  Nem vétózza meg ama fondorlatot, hogy a macska netalántán familiáris. Nem kizárt, sőt, logikus felvetés. De ez nem magyarázza meg Flavia legfőbb kérdését, hogy miért fedi fel magát olykor-olykor előttük. A boszorkány miért hallgat róla, ha kérdezve van felőle. A macska kérdése jelenti Flavia számára az igazi szórakozást. Valójában ezért van még itt, hogy megtudja a szőrpamacs mibenlétét.
***
   – Tudod, Maya kedves… megevés és megevés között óriási a különbség. – Kezd bele megválasztott szavai kibontogatásába, amiért úgy tűnik, nem volt eléggé egyértelmű. – Flavia egy új lehetőséget tárt fel előtte, a szabadulás lehetőségét. – Így van. Szívesen látja a lényt gyűjteményében. Ez az ősi energia, melyet érzett felőle egyszerűen vonzotta és úgy érezte, hogyha nem lehet az övé, abba beleőrül. Ráadásul ő nem használná ki úgy, ahogyan a boszorkány teszi. Mint minden, amit valaha megszerzett gazdag és szép életet biztosítana számára. Gondozná, vigyázná.
  Pimasz mosollyal az arcán hallgatja végig a Szfinx gőgös szavait. Nem is próbálja leplezni szemtelenségét, hagyja, hogy a mitikus lény meglássa. Jót derül a Szfinx által mondottakon. S mikor távozni volt lehetőségük, Flavia kihúzva magát sétált el a teremtmény mellett. Büszke volt, hogy győzelmet aratott felette és ezt nem is próbálta palástolni a misztikum előtt. Ő megadta a lehetőséget a szabadulásra, hogy nem élt vele, az csakis az ő baja. Pedig Flavia látta a lehetőséget kettőjükben. Micsoda dolgokat hajthatnának végre együtt! De létezik az a bizonyos dölyfösség, melyet nem lehet csak úgy meggyőzni. Már pedig Flavia nem fogja törni magát érte. Ha a Szfinx számára jobb a szolgaélet, lesni a boszorka minden egyes szavát és csettintésére ugrani, amikor kell a szabad létezés helyett, nem akadályozza meg a szenvedésben. Márpedig Flavia kételkedik abban, hogy Amóra többnek tekintené eme lényt holmi használati tárgynál, melyet az útvesztőbe utasíthatott saját maga szórakoztatására.
  Megborzongott a gondolatai miatt.
    Bábnak érezte magát, egy játékeszköznek, mely úgy tett, ahogyan azt Amóra kívánta. Nem tetszett számára ez a felállás. Gyűlölte, amikor parancsolgatnak neki. Ki nem állhatja! Mindig leste, hol szegheti meg az utasításokat, most is így volt ezzel, noha még nem talált kibúvókat. De amint alkalma lesz rá bizonyos volt abban, hogy mindent megtesz azért, hogy meghiúsítsa a boszorkány szórakozását.   
  – Ne légy túl naiv, aranyom – jegyzi meg a felvetésre, miszerint talán a labirintus vége felé közelítenek. Túl egyszerű lett volna, nem hisz abban, hogy így lenne. Noha egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy talán mégis… de rögtön elvetette ennek lehetőségét. Biztos volt abban, hogy a boszorkány nem eresztené őket ilyen könnyen. Sőt, meggyőződése volt, hogy Amóra most is itt volt valahol, érzi az ereiben, márpedig Flavia mindig hallgat a sugallataira. Ebből kifolyólag meggyőződése, hogy a boszorka lesi őket, szórakozik rajtuk. Nem örült ennek és szerette volna Amóra mulatozását minél jobban elrontani.
  – Kizárt, hogy ilyen könnyedén eleresszen minket – vonta le a konklúziót, mely hamar bizonyosságot is nyert az újabb kanyart követően. Valamelyest számított rá, az asztal mibenlétét mégse tudta hová tenni. Kíváncsian lesett körbe az újdonsült helyszínen. A sövény aljában megbúvó hüllőket felkészülésre utasítva.
  A kuncogást hallván összeráncolja homlokát. Tekintetével keresni kezdi a forrását, hogy kihez tartozhat eme hang. Lassacskán pedig meg is pillantja a fiatal lányt. Összefonja maga előtt karjait. De mielőtt ezt megtenné, jobb kezét kitartva, a kígyókat várakozásra utasítja, kivéve egyet. Amaz a parancsának engedelmeskedve felcsavarodik alkarjára. A hüllő békésen várakozik, nem mozdul, mintha csak egy ékszer lenne.
  Flavia acélkék színű szemei a „játék” szó hallatán felcsillannak. Nem tudja hová tenni azonban a váratlan felszívódását az érdekes leányzónak, ki felbukkant előttük. Holott már éppen felcsigázta a játékkal kapcsolatban.
  – Ejnye, szívem szottya, hát nem játszunk? – kérdőn fordul körbe tengelye körül, hátha megpillantja megint az idegen leányzót ki itt fogadta őket az imént. Nem tart sokáig, mire ismét felbukkant. Közelebb somfordál az asztalhoz, de még nem ül le a székre. Kíváncsian hallgatja az információkat a játékról, melyet a lány szeretne játszani velük.
  Mindahányszor valami érdekes kártyatrükkel áll elő az újdonsült ismerős, felvonta a szemöldökét és próbálta átlátni módját, hogy mégis miként hajtotta végre mindezeket. Varázslattal vagy csupán szemfényvesztés? Természetesen közben nem felejtett el a játékszabályokra odafigyelni. Nem engedhette meg magának, hogy egy játékban alulmaradjon! Maga a játék egészen felcsigázta, első hallomásra még tetszett is neki. De amikor kiderült, hogy ez fogja hátráltatni őket a továbbjutásban az már kevésbé volt neki nyerő. Égnek szegte az orrát, már miért ne próbálkozhatna a játék nélkül való továbbhaladásban?
  – És mivel kényszerítenél minket maradásra, édes szívem? – forgatja meg szemeit, mihelyst hangot adott kételkedésének. A varázslat miatt kényszerült helyet foglalni, ami még kevésbé nyerte el tetszését. Holott, ha nem halotta volna ezeket a kritériumokat, boldogan játszott volna a hölgyeménnyel. Így viszont nem fűlik hozzá a foga, egyértelműen Amórával játszik össze, s mindent megtesz azért, hogy a boszorkát szórakoztassa. Ő nem akarta, hogy a banya, ki itt tartja őket, jól érezze magát. Minél hamarabb véget akart vetni a játszadozásának, tovább menni és elhagyni az útvesztő területét.
  – Ezt a szabályt vehetnénk semmisnek is, hiszen később mondtad! ˇ ^ ˇ – prüszkölve húzza ki magát. Nem szereti a piszkos játékot, és ha már erre kényszerült ő tisztességesen akar játszani! Csupán, hogy ne akadjanak fel jó modorán, morcosan odaveti nevét. Igencsak felháborodott azon, hogy pont ezt az utólag bevezetésre került szabályt használja ki a Kitty nevű lány.
  Maya észrevételére komoran bólint. Számára is feltűnt a leányzó csalása. S nem is tetszett neki, a sokadik alkalommal elégedetlenül csapott az asztalra és mutatott rá, hogy a játék nem lehet érvényes, mivelhogy bizonyosan valami pimasz előnyt használ fel ahhoz, hogy továbbjusson. Noha nem tudott rámutatni arra, hogy mikor és hol. Vádaskodása, miután semmit sem ért, morcosan vetette vissza magát a székbe.
  Menni akar, tovább, ki akar jutni innét, Amóra orra alá dörgölni, hogy nem fogja tovább szórakoztatni, és ha jót akar magának, elengedi. Akár erőszakot is alkalmazna a kijutásért.
  Mikor Maya szünetet kér Kittytől, felvont szemöldökkel hajolt közelebb hozzá, hogy meghallgassa, mégis mit eszelt ki. Flavia nem tűnődött a megoldáson, ő csak nyerni akart. De Maya sokkal mélyebbre látott, rnyhe csodálkozás csillant szürke szemeiben emiatt. Azzal hogy idegesíthetné Amórát, ha mindketten továbbjutnak! Nem marad itt senki sem játszani, s mindketten tovább mennek. Ez lenne az igazán frappáns ellentámadás a boszorka ellen, ha már kénytelen úgy ugrálni, ahogy ő akarja! Helyeslően bólintott arra, hogy értett mindent és megpróbál e szerint játszani az elkövetkezőben. Ha csalni ér Kitty részéről, akkor az összedolgozásuk nem jelenthet problémát. De ennek ellenére továbbra is zavarta, hogy a lány nem játszik tisztességesen. Ráadásul nem jött rá a módjára, hogy mégis miképpen teszi ezt a piszkos tettet!
  Magyarázatot az alkarján pihenő hüllő által szerzett, mely egyik alkalommal közelebb somfordált a kártyákhoz, mintha érezne rajta valami rendelleneset. Lopva emelte kezét orrához, mintha csak a kényelem céljából készülne megtámasztani az állát vele. Ekkor nagyobbakat szippantott a levegőből. Ő is érezte, amit a kis parancsait leső lény. A különleges aromát, mely átjárta kezét.
  A felismerésre megejtett egy lopott pillantást a leányzó felé. Tekintetével, ha gyilkolni tudna, megtenné. Gyűlöli, ha csalnak ellene, és ez a játék rossz volt, nem volt érvényes! Úgy igyekezett játszani a továbbiakban, hogy a saját malmukra hajthassa a vizet. Hamarost pedig az állás is döntetlenre jött ki, elégedetten húzta ki magát, közel a szabadulás lehetősége!
  Flavia elfintorodik annak gondolatára, hogy tovább kellene ezt a játékot űznie egy csalóval. Más lenne a helyzet, ha szabályokat betartva játszana a lány. De mivel nem így teszi, nem is óhajt maradni.
  – Kérnénk egy apró pillanatot, szívem szottya – mondja a lánynak, majd int Mayának, hogy jöjjön hátrébb egy újabb kupaktanácsra.
  – Nem tudom, hogy vagy vele drágaságom. De Flaviának semmi kedve sincs tovább maradni! Használjuk ellene a taktikáját. Egyezzünk meg vele! Vessük fel, ha egyikünk nyer ellene, akkor mindketten tovább mehetünk. – Veti fel Mayának, és ha esetleg még nem tűnt volna fel neki a kártyalapok illata arra is felhívja a figyelmet. Egyébként pedig tökéletes együttműködést ajánl a játékban… Csak jussanak tovább végre!
  Ha Maya benne volt, természetesen felvázolta az ötletét Kittynek is. Nem tetszett neki, hogy a lány módosítgatná az egyességet. Végül belement, hiszen statisztikailag nekik több a lehetőségük a győzelemre, hiszen ketten vannak egy ellen!
  A meghatározott cél lebeget a szeme előtt és igyekezett minél taktikusabban játszani, hogy győztesként jöhessenek ki mindketten. Elégedetten húzta ki magát ültében, amikor a táblán megjelent a végeredmény.
  – Igazán köszönjük drágaságom – áll fel székéből. Azt már nem kommentálja, hogy újabb ellenség jöhet velük szembe, valahogy sejtette, holott már legszívesebben végezne ezzel az egésszel! Nem kívánt továbbra is Amóra játékbabája lenni. Szabadulni kívánt, gyűlölte a megkötést. Ráadásul nem tervezett itt meghalni.
  – Megáll Flavia esze, ki nem állhatja a kóklereket! – puffogva közli az alábbit Mayának, miután folytatták útjukat. Nem törődött azzal, hogy Amóra vagy netalántán maga Kitty, esetleg bárki más hallja a beszélgetésüket. – Bár nem is meglepő, micsoda alakokkal össze nem áll Amóra, hogy jót szórakozhasson rajtunk. Flavia mentem felrobban, ha csak arra gondol, hogy esetleg a boszorkány jót nevet valahol azon, mit csinálunk idelent az útvesztőben! – zsörtölődik szüntelenül. Panaszáradatát berekesztette, amikor a sövény megmozdult. Fürkésző pillantással lesett a bozótosra, az aktív szemtechnika segítségével idézett kígyókat elővigyázatosságképpen. A kezét kinyújtotta, hogy az amazon csüngő hüllő bármikor megindulhasson előre, ha szükséges. Nem állította meg a vérszomjas kígyókat, mikor az enyveskezűt látta felbukkanni előttük. Holott minden lehetősége meg volt rá. Csupán a szokatlan szerzetet kímélte a hüllőktől, mely kegyelemért esedezett. Ahogy jobban szemügyre veszi ezt a lényt, enyhén elförmed, ráadásul nem tudja hová tenni, még sose látott ilyet. Mikor meglátja tenyerében a szemét, akkor lelkesen mutat homlokára, hogy megmutassa, neki is van plusz szeme a jelenleg is használt technikája után, csak éppenséggel másutt.
  – Ne aggódj kedveském, nem bántalak – biztatja a lényt, hogy bátran álljon fel. Az ártó szándék alól nem jelent kivételt a nő, ki szintén átkerült valamiképpen a sövényen.
  – Ő az enyveskezű, akiről Flavia beszélt! – bök a lányra, akit megtámadott a szemtechnikával idézett 5-6 darab nagyobb termetű kígyóval. Szemrehányóan mérte végig a nőt, még mindig haragudott rá, amiért meglopta őt az első feladatok egyikénél. Így pedig most már Maya is be tudta azonosítani, kit illet eme jelzővel. Ha ártott a megidézett kígyóknak, akkor pedig még inkább kivívja haragját, s nem fog kesztyűskézzel bánni vele a továbbiakban sem.
  – Te támogatod ezt a tolvajkezet? – förmed rá a lényre, kit egészen barátságosan kezelt ez idáig. Viszont amint meghallotta, hogy miként segít az enyveskezűnek, nyomban rossz fényt vetett magára. Flavia alig hitt a fülének először, várta a megerősítést, vagyis inkább a magyarázatot, miszerint félreérti. – Honnan tudod, hogy merre kell menni? – kéri számon a lényt, amiért úgy tűnik, túlságosan sokat tud e helyről. S ez gyanakvással tölti el. Nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy engedelmes kiskacsaként kövesse, az is meglehet, hogy valójában csapdába kívánja őket vezetni, kinézné azokból, akik ilyen mihaszna enyveskezűekkel szűri össze a levet.
  – Flavia nem bízik benne – néz rosszallóan az enyveskezű és a lény felé, ki úgy tűnik, a tolvajt támogatja mindenben. Vonakodva követi csak őket, amiért egyetlen út van, amerre menni tudnak. Holott nem szívesen tart velük, más felé menne, amiért nem hisz nekik.
  Mikor a többiek elé vezetik őket, akkor elkönyvel egy jó pontot a lénynek, hiszen nem csapdába csalogatta mindahányukat. Azonban a közjátékra csak felvonja a szemöldökét. Az aranyos nyúl, mely haragra gerjed a dicséretre, Flavia szemében roppant nevetséges.
  – A rémes fehér fenevad miért támad haragra, hogyha dicsérik? – kérdezi a látvány után tanácstalanul. Nem igazán érti, mire fel a nyúl reakciója, amikor a tények kerülnek kimondásra vele kapcsolatban. – Különben milyen tiltott gyümölcsről fecsegtél szívecském? ^-^ – kérdezi a nyúltól, ha már kísérőjüket elhallgatatta. De amint meghallja, hogy már várta őket, gyanakvóan méri végig.
  – Amórának dolgozol? – néz számonkérően a fehér pamacsra. Helyeslő válasz esetén szemrehányóan méri végig és a szemtechnika segítségével idézett kígyóval fenyegetni a szőrgombócot.
  Flavia meglepődik a halálisten lány csere kínálatán, egészen eddig nem is különösen foglalkozott azzal, hogy kinél miféle tekercs lehet. Egészen mostanáig.
  – Hmpf… legyen. Flaviánál aranytekercs van, de az Enyveskezűvel nem áll össze – mutat a tolvajra, kiről őszinte gyűlölettel beszél. – Flavia örömmel meghallgatja a további felvetéseiteket, drágaságaim – készségesen áll előttük, még a tekercset és a hozzá tartozó aranykarikát is megmutatja nekik, hogy lássák, nem a levegőbe beszél, s valóban az van nála, amit mond.
 
 
(click to show/hide)
Zanjutsu: 11 pont Hakuda: 13 pont Hollow k.: 14 pont Sonido: 12 pont Resurrección: 20 pont Hierró: 14 pont

(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Eltávozott karakterek

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 100 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 54 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Átok a fejemre - próbajáték
« Válasz #59 Dátum: 2015. Dec. 27, 20:37:29 »
Rohadtul trillázott az idegvégződésem, hogy még a szutykos lajhárom se krákog. Oltári nagy kussban tespedt, ami baromira nem dobott hozzám segélykupacot, merről kéne előbányásznom a valagát. Helyette csak a space jam meccsekből kimenős Tapsi Hapsi csörtetett be baseball díva kísérettel. Nem vágtam meddig fogom elszenvedni a baromira felemelő társaságuk, de azért bedobtam a közösbe, hátha valamelyik kiszuperált életmentő a Baywatch-ból, vagy szottyadt idegölő bogyófüggő, aztán lepasszol nekem bitangos kupaccal az ellátmányából. Nekem aztán cseszettül mindegy volt már, csak kúrjanak tarkón valamilyen érzéstelenítő vacakkal.
-Ahha.-Vágtam be a kurvára degenerált döglődő harcsa pofát.-Masaki.- Böktem oda rohadtul nullás lelkesedéssel. Kifingásos hörgés közepette, pont a szuttyos neve spilázott fel a legdurvábban, meg a kötelező piszoár körök, oda csapassuk egymásnak a monogramunk, legyen miről kiszimatolni egymást.
Legalább utána belőtte a vészhelyzet köpenyt és rátelepedett a szőrkupac faggatására, dobjon meg infúzióval. A szájaló bolhatenyészet erre karikát villantott és ezerrel feltúrta a csülkömre. Rohadtul bejövősen zsibbasztotta szarrá a gógyimat. Kurvára felbökte a hőfokomat, amiből lecsaptam az infót, hogy rázendített helyre pofozni a tüdő kukucsálómat. Ha már azt befalazza, baromira egyenesbe kanalazom magam, mivel cseszettül nem poénos huzatos mellkassal kaparni az oxigén pacákat.
-Klassz. Kössz a cuccot, Hildegard, de nem túl hiperszónik a tempó? Vágom, hogy csíped a szarrá verten is szívdöglesztő képemet, attól még randira elcsörizhetnénk pasikérés előtt…-Roppantottam be a nyakam a kibaszott tetemes blablára mi a francot rohad ezen a szemétdombon.-Vazzeg! Te aztán kibaszottul tudsz bókolni, pöri! Ki is kaparjam a sírom, míg tépsz rá pár „szomorggyá-meg” fikuszt?-
Dobtam be az elcseszett tréfagombámat, már a retkes picsám elbőgésére gyúr a tepsi füles. Pont olyan rohadt figyelmes tőle, amilyen csapni valóan mérgező okádék a humorom. Legalább ez még nem szelelt ki a tetves likakon. Valamivel, úgy is le kellett tapaszolnom az éberségem, mert az a bő nyáladzásra eregetett vaker baromira nem találta telibe az érdeklődési körömet, amivel vacsi új csuhás tágította az amúgy is rojtosra foszlott agytekervényeimet.
-Keh! Szal, téged is orálisan kielégített ez a pöcegödör! Rem az a predátor ide nem kacsázik be…-Villantottam be a hüvelykujjam. Nála se spóroltak a szopatással, bár a penészes focilabdám görcse se vágta, milyen elfuserált huhogóról sípolt. Annyi a tuti, hogy leakadt róluk kutyagolás közepette és kurvára dobtam egy puttonyost a szakállas Mikinek, elő se kavarodjon az a nádszáli gyopár.
Utána görcsölt rá kis pályás csuhás, hogy kibelezze a kalózos erszényt. Be se villant volna a léggitár pengetés odavergődjek szörcsögni. Helyesen tolta a receptet, majdan kurvára tolom a fotoszintetizálós Buddha ücsörgést, míg ő széjjel kapja azt a korhadt fatákolmányt. Én aztán kurvára előzékenyen eresztettem gürizni, míg összecelluxozom a szottyadt pofámat. Addig max három hetes bűzölgő zokniként lógnék a pofáján. Lószarra se hasznosítana be, főleg, ha hókon csoszna a törpe terminátor.
-Felőlem aztán aranyvirágszálas mézes bödön bilétáért is verheti magát görcsike. Nekem aztán rohadtul nem fog ingerenciám arra turbózni, akármilyen édesen elbarmolt gennyes kelésként ugassak neki.-
Ennél elbaszottabb nem lehetett volna már a szitu, legalábbis azért koslattam volna, de naná, hogy rohadtul keresztbe kell fektetni a szögesdrótot. Már meg füstölgő fruska kotort elő a kofferből és cseszte szét a házi patikámat. A cinkes szituval kotorgáló fájásra, csak fennakadt gülükkel gyűrtem kupán magam. Lassan az egész nyomorék Szezám utca rongyokra csavart bábui itten fognak dorbézolni. Baromira nem kellett már a bányarém! Ezek a sárgaházba lakatolt mitugrászok kurvára beintézik az idegvégződéseim.
-Bocsesz, Szálem! Görcs kapitány ringyója vagyok!- Csettintettem rohadt hisztérikaként a levegőbe.
Azt hittem bozótosba szédelgek a hirtelen ficánkolástól, de mázlimra a képsíkba ügető fehér vattakorong rázendített bevédeni a falkát. Elhadováltak egymásnak mindenféle ki a hunyó, meg ki a lúzer, aminek csak az lett a vége, hogy körbe tapernyászta reverendás sörényét. A csitri filéző virnyantására ezerrel kotortam volna cafatokra tépni a szefós mignon-t, de nem másztam messzire, mert pofával begyalultam a gyepet. Mákos tarisznyára nem lett belőle gebasz. Attól még baszottul kaparta az egómat nem rongyoltam volna oda időben, ha zseblázat kap szektás fruska.
Kurvára evett az ideg, hát még az után, kiosztották a balfék sütit: csapjunk a lecsóba és faszom Grimm tataként fossuk a rémes sztorikat. Erre nekem rohadtul egyetlen válasz kavargott az éterben, de baromira nem siettem el a becsűrését. Kurvára végigmalmoztam Jeanne D’Arc csöpögését a testvére gyilkosainak kicsinálásáról. Rohadtul ismertem a sztorit, szal nem kavarta fel a posványos lelki világomat, mert ugyanolyan nyeszlett gyökér voltam. Az előbb vergődtem ki magam ebben a témában. Kurvára nem lötyögött bennem ingerencia, begyűrjek egy újabb agyvérzést. Amikor rám kotorászott a rizsálási rosta, szimplán elő böktem a veszett haveromat.
-Széé~p esté~t! Milyen tüneménye~s porcelán baba! Szeretnéd, hogy gyengéden megmarkoljam a koponyá~d, erőteljesen a szobor pereméhez csapjam, míg az aprócska csontod kínkeserves reccsenésekkel törik apró darabkákra és buggyan ki a pisze nózidon kevéske agyvelő~d? ♥-Bájos mosollyal porolta le vállait. Mély szánalommal nézett végig magán. Erős fintorgással sóhajtott fel, micsoda borzalmas állapotban van hordozója teste. Tisztán érzékelte Masaki visszafogja szabad mozgásában. Halvány mosollyal fogadta el a béklyóként rátekeredő súlyt, egyáltalán nem ura a testnek. Mindössze szócső gyanánt engedték felszínre, amit készségesen elfogadott.
-Haisha chan kíméletlen gyilkos. Rengeteg ártatlan lény torkát metszette el. Imádja a szenvedést, épp ezért ta~rt engem és Inu cha~nt. Mi vagyunk az akarata és ereje! Megölünk neki mindenki~t!♥ A testvérét, a barátnőjét, a tiszt társait, ha az utunkba állsz, téged i~s!-

Ekkor vágtam tarkón ezt az elfajzott szemétládát. Visszatuszkoltam a magánzárkájába, ne csessze tovább a rezet, meg az idegeket. Nem lett volna ajánlatos csörgedezés, ha elszánkázik vele az olajkút, aztán rohadt méretes balhézásra zendít. A retkes mitugrásznak ez az eresztés is baromira becsúszott léc alatt.
-Keh! Oszt most hova szelel Scarlett O’hara?- Vicsorogtam a kámforrá váló pampuskára, miért nem csűr oda Aromának, ha már vele is kicseszett. Igazán lehetett volna szenya csicska, aki bemos a még züllöttebb góréjának. Legalábbis a legtöbb sátán fattya ezzel szokta riogatni a gonoszak zsebszótárát.
Nem vágtam, minek lécelt le, de azon már csak kurvára fújtattam beügetett a ketyós mezőny többi traktora. Itten cövekelt már mindegyik móka laska. Nem akartam kurvára tapló gyíkként vonyítani, de rohadtul aládúcoltam Momoa barbár tippjét.
-Neh! Jól szaval, Seggpír! Dobjuk össze a szajrét és pattanjunk!-
× Somnus ×

(click to show/hide)