Szerző Téma: Termek  (Megtekintve 4612 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Termek
« Dátum: 2014. Júl. 03, 22:15:43 »
Az iskola tantermei, itt folynak a tanórák a speciális foglalkozások kivételével. (Kémia, testnevelés, rajz.)




« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 18, 11:42:43 írta Shihouin Yoruichi »

Karakterlap

Ōtoribashi Ame

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ezüstfehér

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CDF3AA // #9ABCCC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #1 Dátum: 2015. Jan. 07, 01:02:55 »
さいしどう ! – Saishidou!

Első napom az új suliban és nem vagyok kialudva, és nem… nem amiatt, mert rágörcsöltem, hogy mit fogok majd mondatni az új osztályom előtt, amikor bemutatnak. Nem, egyáltalán nem ezért. Hanem mert új „otthonom” lakói éjjeli baglyok! Szobatársamról nem is beszélve, aki hajnali fél kettőkor jött aludni és ahelyett, hogy rendes ember módjára közölte volna, hogy eltévesztettem a fekvőhelyemet erőszakos módon hozta tudomásomra ezt! T~T Bár most sem vagyok igazán meggyőződve arról, hogy nem-e a közeli folyóba akart elvinni, hogy Olasz módra téglát kötve takaróm sarkára a halaknak kedvezve egy újabb hálótársnak bedobjon közéjük. :( Ráadásul apámat sem sikerült úgy fogadnom, ahogy én azt eredetileg elképzeltem. Most biztosan azt hiszi, hogy gyűlölöm. T_T Bár nem állna messze a valóságtól… ami azt illeti nagyon is neheztelek rá! >.> De én tényleg szeretnék jóban lenni vele! T.T Na mindegy, majd ma megpróbálok beszélni vele, megint… hátha sikerül javítanom a helyzeten, anya is ezt akarná, hiszen mi másért bízott volna az ő gyámsága alá, annak ellenére, hogy 17 éven keresztül semmit sem tudtam róla és egyenesen tabu téma volt? Kiritsugu is vigyázhatott volna rám ennyi erővel, míg betöltöm a 20. életévemet, de nem tette. Szóval… gondolom, hogy ez jelzésértékű. ^^”
Az iskola kapujába érve éreztem a csomót a torkomban. Túl akarok lenni az egészen… :S Csak erre tudtam gondolni, de olyan messze volt még a nap vége. Felsóhajtottam, majd megtettem az első lépést. Innen már nincs visszaút. Óh, hogy a visszaút már ott véget ért, hogy benyitottam az omladozó raktárba? :| Mindegy is. Az első órát jelző csengetés túl hamar érkezett, idegesen szorongattam iskolatáskám fülét, mintha csak azon múlana életem, s mielőtt beléptem volna a teremte az osztályfőnök kíséretében legalább háromszor leellenőriztem, hogy ruhám nem gyűrött e sehol. Hajamat is megigazítottam, csupán rutinból, igazából nem hiszem, hogy bármi gond is lett volna vele, hiszen reggel direkt úgy fontam, hogy semmi esélye se legyen egy hajtincsnek szabadon kószálnia. Fejemben már hatszor átírtam a bemutatkozó szövegemet, aminek muszáj tökéletesnek lennie, különben elszalasztom a lehetőséget a barátkozásra. Már pedig tiszta lappal a kezemben nem fogok egy ilyen remek alkalmat elbaltázni.
Legalábbis... azt hittem. Mikor ott álltam mindenki előtt, az eleinte torkomra akadt szavak végül úgy láttak napvilágot, mintha egy valóságos elkényeztetett kis hercegnő lennék. Mit csinálsz Ame? Hagyd abba! >.<”
De nem tudtam leállni… mikor jöttek a kérdések, én adtam a válaszokat. Apámmal élek és a birtokunkon lévő beosztottjaival, mert ő egy elfoglalt üzletember, akinek híres multi cége van, a villanegyedben lakunk, ötcsillagos éttermekben eszünk minden vasárnap, mert ez nálunk hagyomány. Van egy macskám és vízágyam, nem eszek édességet, mert az káros, én már ihatok kávét… 
Komolyan, hogy mondhattam ilyet?! Szívem szerint sírtam volna, ha tehetném. Sosem ittam még kávét, mert Kiritsugu nem engedte, imádom a csokoládét, nincs macskám, de szeretnék, és az apám közel sem az, akinek leírtam! Nem gazdag, nincs ötcsillagos étterem, amibe enni járunk minden vasárnap, mert egyáltalán nincsenek közös családi programjaink, munkanélküli és a legrémesebb, hogy egy raktárban élünk! T^T
Már késő bánat. Elindítottad a lavinát Ame, ezt már ugyan nem állítod meg. Emlékeztettem magamat.
Letörten néztem tankönyveimre, majd elkezdtem kutatni a fecni után, amit a tanár adott a bemutatkozásom után. Rajta voltak az órák, hogy mik várhatóak mára, de sehol sem találtam. Nincs mit tenni, oldalra fordultam, mély levegőt vettem és megkezdtem az újabb favágást magam alatt.
- Milyen óránk lesz? – fordultam az osztálytársamhoz, ki jobb oldalt ült mellettem, mikor jobban odakoncentráltam szembesülnöm kellett azzal, hogy… nem is ül ott senki? De ahogy körülnéztem láttam, hogy tévedek, nagyon is ült ott valaki, csak alacsonyabb volt a többieknél, még nálam is! :O.O: Ő tényleg egy másodikos?
- Nem mintha nem tudnám, csak teszteltem, hogy figyelsz-e! ˇ_ˇ Lehet, hogy a jövőben is hasonló kérdéseket fogok feltenni neked és ezért jobb, ha ügyelsz arra, hogy felkészült legyél! – Vágom rá szinte azonnal, mielőtt válaszolhatna, majd zavartan a könyveim felé fordultam ismét. Mit csinálok?! :facepalm: Ez egy remek alkalom lett volna egy beszélgetésre! Mondjuk megkérdezhettem volna, hogy valóban jó osztályban van-e, mert nem néz ki 16-nak… Szóval, tényleg úgy igazán barátkozhattam volna! T-T
Kérdésemre végül nem kellett sokáig válaszra várnom, mert varázscsettintésre érkezett a tanár úr a terembe. Mit ne mondjak, eléggé meglepett mikor megtudtam, hogy ő is új az iskolában, az első órája! Magamban mosolyogtam azon, hogy nem én vagyok az egyetlen! *-* Noha a felnőttek mind olyan talpraesettek, kötve hiszem, hogy ő elszúrná olyasmivel az első benyomást, mint én. T_T Meg aztán... olyan ismerős, már biztosan láttam valahol! De hol? :o
- Sensei, tanított már máshol ezelőtt? – jelentkezek, miután többen is tettek fel kérdéseket, amint bemutatkozott. Hallgattam fél füllel attól még, hogy picit elkalandoztam, mert most legalább én is egyenlő módon indulok a többiekkel. A többi tanárt már ismerik az osztálytársaim, de én teljesen új vagyok itt. Ami pedig a feltett kérdéseket illeti, többnyire eléggé, khm, személyes questionok hangoztak el. Nem értem, hogy a velem egykorú lányoknak miért kell ilyesmiket tudniuk másról, mint például, hogy van-e barátnője, és milyen a kocsija? :/ Ehh
Rövidebb ideig szuggerálom a tanárurat, amint választ kaptam a kérdésemre, egyszerűen akkor is nagyon ismerős volt az arca és hát, nem tudtam rájönni, hogy hogyan, meg, hogy miért. Mert  egyszerűen nem emlékszem arra, hogy valaha is találkoztunk volna, ennyire nem rémes az arcmemóriám!
- Esetleg szerepelt filmekben? :o – következő jelentkezésemnél nem hittem volna, hogy beállok azon osztálytársaim sorába, akik ehhez hasonló ostoba kérdéseket tesznek fel a tanár úrnak, de engem teljesen más cél vezérelt! Én nem zaklatni, vagy rászállni akartam a jövőben, hanem megtudni, hogy honnan ismerem! Mindenesetre tovább szuggerálom, hátha közben nekem is eszembe jut. ._.
- ÁÁÁ! Ön az a Yamauchi Ayumu, akinek most nyílt kiállítása Karakurában? *O*
– pattanok fel lelkesen a padból, amint felismerem a férfit. Legalábbis remélem, hogy ő az. Mert, hogy ő az. Ugye? ^^" Ugh... Ame, ezt most szépen elintézted. - Akarom mondani, hogy... ízé... őszintén sajnálom, hogy hangoskodtam... sensei... – kértem elnézést elhaló hangon, miközben lassan visszaültem a székembe, mint aki azon aggódik, hogy az oroszlán most fogja kettéharapni a torkát, ha egy meggondolatlan mozdulatot is teszek. Majd megpróbáltam a lehető legkisebbre összehúzni magamat szégyenemben. Ez nagyon ciki volt. Miért nem tudok uralkodni magamon?! =_=

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #2 Dátum: 2015. Jan. 07, 03:10:52 »
さいしどう ! – Saishidou!

Ha valaki néhány ezer évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy én, Yamauchi Ayumu, egyszer rajzot és művészetet fogok tanítani az Emberek Világában, tizenéves diákoknak, miután felhagytam korábbi életvitelemmel, biztos kinevettem volna, sőt, évszázadokig szórakoztató történetnek tartottam volna. De most nem.
Épp befejeztem az utolsó egyeztetéseket is az újabb, immár második, kiállításommal kapcsolatban mikor megláttam az újságban a meghirdetett állást, igazából ez még nem is vitt rá, hogy elfogadjam, a kezdő lökést egy, a galériában dolgozó fiatal hölgy adta azzal a felvetéssel, hogy egy ilyen ifjú és feltörekvő művész igazán taníthatná a jövő generációját. Miután sikerült magamban elfojtanom a késztetést, hogy szemberöhögjem, hisz életkorom messze meghaladja a maximumot úgy az emberiség között, mint ahogy nagy valószínűséggel a shinigamik között is, hosszabban belemerültem a gondolatba, és pár nappal a kiállítás után, már a tanári szobában álltam az órarendemet nézegetve, illetve azt mímelve.
- Igen-igen, minden rendben. Köszönöm. - hadartam, miután egy hangosabb kérdésnél felriadtam az állva alvásból. Az elmondottak alapján matematika szakos tanár volt az alacsony, kövér, őszülő és kopaszodó tanár, akinek a monoton hangjától sikerült állva és nyitott szemmel aludnom. El sem akarom képzelni, hogy milyen magas lehet a figyelési százalék az óráin. Nagyon nagy elhatározása kell legyen annak a diáknak aki végig bírja ülni ébren az óráit.
Az első órám előtti lyukas órákat azzal töltöttem, hogy a tanáriban, az asztalomnál, mert hogy ilyet is kaptam ami rögvest az ablak mellett volt, előkészítettem a korábban becipelt cuccok közül néhány olyasmit amit első órán felhasználhatunk és mégsem olyan bonyolult, hogy a diákokat egész napról el kelljen kéreztetnem. Erről jut eszembe, kell majd valami rajzteremféleséget kérvényeznem az iskola vezetőségénél, hisz hanem az egész tanári szoba az én cuccaimmal lesz tele és rajtam kívül senki sem fog tudni bejönni, hisz kétlem, hogy képesek lennének a levegőben járni. :roll:
Csengetést követően az előkészített kis dobozt hónom alá kaptam és magabiztos sietős léptekkel indultam el felkeresni az osztályt ahol az első órámat kell megtartanom. Sajnos elsőre nem sikerült megtalálnom, hisz amint a megfelelőnek vélt ajtón benyitottam a lány mosdó tárult a szemeim elé.
- Gyors ellenőrzés! - kapcsolt rögvest az agyam és hangom túlharsogta a visítozó lánycsapatot. Úgy pillogtattak azután, mintha valami csodát láttak volna. Természetesen mindeniktől megkérdeztem, hogy hívják, melyik osztályba jár és, hogy milyen órája lesz. A szerencse kereke pedig az én malmomra hajtotta a vizet, hisz egész véletlenül egy olyan leányzó is került, aki abba az osztályba járt ahova nekem be kellett volna mennem, és ami feltehetőleg nem egy másik női mosdó. :|
- Menjenek az osztályaikba. Ön pedig jöjjön velem, magukkal lesz az órám. - rezzenéstelen arccal engedtem előre az ifjú hölgyeményt, hogy mutassa számomra az utat, hogy végre nyugodtan kezdhessem meg az első órámat. Könnyed stílusban, de mégis tekintélyt parancsolóan masíroztam be az osztályba és a köszönést követően letettem a kis dobozomat a katedra egyik felére, majd kényelmesen helyet foglaltam a másik felén. Lassan végigfuttattam a szemeimet az osztályon. Olyan volt, mintha sok kis gombának tartanék órát.
- A nevem Yamauchi Ayumu. Ettől a pillanattól kezdve én tanítom számotokra a rajzot és a művészeteket. Ez az első órám, szóval kérlek kíméljetek. - alig hogy elmondtam a bemutatkozást és elkezdtem fogadni a jelentkezők által feltett kérdéseket rögvest tudatosult bennem egy dolog. Ki fogom nyírni a testnevelés tanárt. Az ő ajánlata volt, hogy így mutatkozzam be, pontosan ezzel a végszóval. Biztos vagyok benne, hogy tudta, milyen hatást kelt majd ez a diákokban és előre eltervelte, hogy ezzel fog kicseszni velem. De ne legyen a nevem Yamauchi Ayumu, ha nem tudom megoldani a szituációt úgy, hogy minden kérdésre válaszolok! :o
- Nincs barátnőm. Autóm sincs, de most hogy így kérded majd szeretnék egyet, és nem tanítottam még máshol. - végeztem ki az első kérdéssorozatot. Az autó valóban érdekes felvetés, bár inkább csak úgymond magamutogatás szempontjából van rá szükségem, hisz a villámlépés egyelőre gyorsabb helyváltoztatási eszköz, mint egy autó, de idővel majd beszerzek egyet, csak úgy, szórakozásból.
- Nem szerepeltem még filmben. - válaszoltam nyugodtan az egyik olyan lánynak aki korábban már tett fel kérdést és egy pillanatra megakadt a lélegzetem. Na nem azért, mert olyan csinosnak tartanám, különben is csak azért bezárnának, mert rá néztem, hisz minimum ezer év korkülönbség van közöttünk, hanem egy olyan dolog miatt amit már belépésemkor észre kellett volna vegyek. Sajnos saját hibámból eléggé megcsappantak a képességeim, de még így is meg tudom mondani, hogy ennek a leányzónak valamilyen tisztázatlan okból kifolyólag halálisteni kisugárzása van. Bár ez, amíg ő maga nem feszegeti a témát, számomra jelentéktelen. Amikor hirtelen talpra ugrik egy pillanatra megfagy bennem a vér, hogy lebuktam vagy valami, bár nem lenne túl célszerű bármelyik halálistennek egy osztálynyi gyerek mellett a fejemhez vágnia hogy mi vagyok, szerencsére nem ilyen módon ismert fel, hanem civil életem okán. Ez pedig megnyugtató.
- Igen, én lennék. - túrok bele finoman a hajamba kicsit. Mit ne mondjak, jól esik, hogy már most, négy nappal a kiállítás után megismernek az emberek. 8) Még ha ilyen kis gombák is.
- Ugyan, semmi gond nincs... - hagytam egy kis hatásszünetet, hogy legyen szíves megosztani velem a becses nevecskéjét, hisz mégsem hívhatom Gomba 1-nek, majd nyugodtan folytattam. - Örömömre szolgál, hogy a fiatal nemzedék soraiban is vannak olyanok, akik számára emlékezetesek az alkotásaim. - már csak ezért is adhatnék neki jó jegyet, mert hogy milyen jó fej tanár vagyok már, de anno a tisztekkel sem bántam kesztyűs kézzel, így ők se fognak csak úgy a levegőből jó jegyeket kapni. Azért meg kell dolgozniuk, úgy bizony.
- Rendben. - csaptam össze a tenyereimet jelezve ezzel, hogy az óra lazulós fele véget ért. - Úgy gondoltam, hogy a mai napot pár egyszerűbb dologgal kezdjük. Mondjuk egy kis felméréssel, hogy lássam, ki mire képes. - másztam le az asztalról, majd felkapva a kis dobozocskámat körbejártam az osztályban és mindenki elé leraktam két darab ív papírt, egy ceruzát egy ecsetet és egy üveg fekete tintát, majd visszaültem korábbi helyemre.
- A feladatotok roppant egyszerű. Az egyik papírra ceruzával rajzoljatok le bármit. A lényeg, hogy valami olyan legyen amit szerettek, akár egy tájkép, egy portré vagy egy egyszerű grafitti. A lényeg, hogy az legyen amit élveztek, hisz az rólatok beszél. A másik papírra az ecsetet és a tintát használva szépen kanyarítsátok fel a neveteket, meg esetleg ha valami plusz információt szeretnétek megosztani. Ez azért szükséges, hogy első sorban megtanuljam a neveiteket, másod sorban pedig az írásotok is rengeteg dolgot elárul rólatok. Van erre, húsz percetek. Jó munkát! - adtam ki a számomra cseppet sem nehéznek tűnő feladatot, hisz valóban könnyebb, mintha azt kértem volna tőlük amit a tisztjeimtől egy reggeli edzés alkalmával megköveteltem, bár annak semmi köze nem lenne a rajzhoz. Közben persze sétáltam az osztályban megfigyelve a gombák technikáját és amennyiben szükséges volt, vagy kérték akkor segítettem is egy kicsit, hisz egy kis kezdő lökés jól jön. hanem én sem lennék most itt.

Karakterlap

Ōtoribashi Ame

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ezüstfehér

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CDF3AA // #9ABCCC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #3 Dátum: 2015. Jan. 24, 18:13:51 »
さいしどう ! – Saishidou!

Úgy remegtem a padban, mint a nyárfalevél. Féltem, hogy mit fog mondani a tanár úr, mit fognak mondani a többiek a mostani nevetésen kívül, majd a szünetben, mit fognak majd mondani otthon minderre, hogy már első nap magamra haragítok egy tanárt és aggódtam, hogy ennek milyen következményei lesznek. Remek, így kell ezt csinálni Ame, rögtön az első nap ki kell vágni magad alatt a fát! =_=
- Ōtoribashi Ame!
– vágom rá rögtön, összeszorított szemekkel, mikor a sensei eléggé jelzésértékűen várta, hogy megosszam vele a nevemet. Biztosan be fog idézni az igazgatóhoz! Nem is lepődnék meg… Mindezek után az lenne a meglepő, ha nem tenne így. Meg se adtam a kellő, udvarias tiszteletet, de még kiabáltam is az órán! Jesszusom, hogy fogom mindezt Kiritsugunakkhmmmanou.. Apámnak megmagyarázni? :S
Kiszáradt torokkal, lefelé szegett fejjel néztem magam elé, számat harapdálva próbáltam legyűrni a zavart. Egy igazi híresség a tanárunk én pedig valószínűleg az inkognitója bástyáját romboltam le fél pillanat alatt, nem lepődnék meg, ha most rendkívül neheztelne rám, még ha dicséretek is hagyják el a száját. Szinte érzem magamon a mögötte megbúvó haragot, tuti, hogy ebből igazgatósági lesz. Nem akartam bajba kerülni rögtön az első nap, viszont úgy érzem ez más késő bánat. T.T
A kezek összecsapására rémülten megrezzenek, félve pillantottam fel a tanár felé, mikor füleimet megütötte a „felmérés” szó. Nem számítottam számonkérésre rögtön az első napomon. Emiatt pedig kezdet némi idegesség felelevenedni bennem, a fekete tintás tollam is csúszott a kezemben, amikor megfogtam, mert iszonyatosan izzadt a tenyerem. Hasamban is egyre nőtt a csomó, mely reggel óta dagad a hasamban. Fejem csak úgy kattogott, a régi sulim tananyagára próbáltam visszaemlékezni, hogy miket is vettünk pontosan művészettörténeten. Nem akartam elásni magam azzal, hogy első nap egy katonásat viszek haza, mert az rontana az átlagomon és ezzel sírva integethetnék jövőbeli karrieremnek!
Mikor papírok, ceruza és ecset is került elénk a tanár úr által megilletődve néztem az eszközökre.
- K-k-köszönöm! – hadarom. Gondolatban fejbe csaptam magamat, hiszen nem ezt akartam mondani! >.<” Bocsánatot kellett volna kérnem, amiért olyan szemtelen voltam az előbb. T.T Mindeközben visszacsúsztattam tollamat teknős mintás tolltartómba.
A feladatot meglepetten hallgattam végig, nem is annak típusán akadtam le, hanem, hogy csak 20 percet kaptunk rá! Hogy fejezhetnék be bármit is 20 perc alatt? Na mindegy, ne legyen a nevem Ōtoribashi Ame, ha nem tudnék megbirkózni egy ilyen feladattal! :o
Homlokomról letöröltem az izzadságot, majd amint lehetett bele is merültem a feladatba. Nem foglalkoztam a körülöttem folyamat kérdezőkre, főleg a lányok nyájas hangjaira, akik Yamauchi senseit fárasztották, hogy segítsen nekik, mintha ebben olyan könnyen lehet segédkezet nyújtani. A fantázia nem adható át másnak, mindenki abból gazdálkodik, amije van. :roll:
Arra gondoltam, hogy a nevemmel kezdek, mert az egyszerűbb, először felvázoltam ceruzával, amit írni akarok, de legalább öt percig radíroztam és pepecseltem vele mire sikerült úgy felkanyarintanom a lapra a megszólításomat, ahogyan elképzeltem. Ezután átmentem rajta a fekete festékkel, természetesen a lehető legnagyobb óvatossággal és legpontosabban húztam ki a cerkával halványan felvitt alapot. Elégedetten húztam ki magamat, amikor az utolsó négyzetcentiméter is a helyére került a festéken, s csodáltam meg a szépen megírt kanjikat, majd ezt követően kissé megkésve egy kósza pillantással illettem az órát. Már csak… öt perc?! O_O Ijedten néztem a másik, még üres papírra, kétségbeesetten kapkodtam tekintetemet az üres lapról az órára, felváltva időztem el tekintetemmel, hol az egyiken-hol pedig a másikon. Végül pedig az utolsó másodpercekben firkáltam rá a másik papírra kanjikat („Sajnálom Sensei T.T”) és a nevem mellé pedig a raktár kanjiát.
Remegő kezekkel adtam be a munkámat, mikor a tanár úr elkezdte őket összegyűjteni. Ehh, biztosan másik munkát várt volna tőlünk, hol van az enyém a tájképtől, portrétól vagy a graffititől? :S Sehol. Biztosan majd szóvá is fogja tenni. Jobban be kellett volna osztanom az időmet, most olyan rémes munkákat adok be a kezem alól, amit soha az életben nem mutatnék meg senkinek! T_T
Kezeimet tördelem idegességemben, mikor padtársam megszólít, hogy nem használtam a feladathoz a ceruzát. Egy pillanatra eltátom a számat döbbenetemben, majd szóról-szóra megismétlődik a tanár úr által mondott instrukciók az előbbi 20 perces feladatot illetően.
- Milyen ostoba kérdés ez! Persze, hogy nem használtam, mert nem volt rá szükségem ˇ_ˇ – jelentem ki, fennhordott orral. - Én sose használok ceruzát – szögezem le, nem említve, hogy a nevem felírásához készített skiccet is grafittal tettem, nem pedig azonnal az ecsettel írtam fel rá megszólításom kanjiait. ^^” - Szóval, arra kérem Yamauchi senseitAme… állj le! o.o -, hogy nekem legközelebb ne adjon ceruzát, én csak ecsettel vagy tollal dolgozom, nem ejtek hibát sohasem! ˇ^ˇ – fennhordott orral, hangosabban teszem szóvá az alábbit, hogy a tanár úr is hallja, a teremben felcsendülő sutyorgások között. Ezzel is megmutatva a többieknek, hogy én ilyesmi miatt nem aggódom. Vagyis… de, nagyon is, hogy dolgozhatnék skiccek nélkül? :S Ame, szent ég, mit csinálsz?! TT^TT

(click to show/hide)

Karakterlap

Milo Volke

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 400 / 15 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Zöldes árnyalatú

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#98c749


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #4 Dátum: 2015. Nov. 22, 18:07:49 »
Az a bizonyos nap...
"Végem van?" Q _ Q

A lázmérő már egészségesnek mutat, mégis olyan fáradtan mászok ki az ágyból, mint akinek még jónéhány álmatlan éjszakát van bepótolnia. Megdörzsölöm a tarkómat, miközben hatalmasat ásítok, és lenyomom a vekkert. Remélem nem kelt fel rá Veron, neki még korán volna. 
Hat óra van, hétfő. Pontosan egy héttel később, mint ahogy a lidérces incidens történt, amikor is Layla valami csoda folytán ide tévedett. A mogorva tekintete után csak remélni tudom, hogy nem azért volt itt, mert majdhogynem szomszédok vagyunk.
Nekem elég lenne, ha csak az osztályban lenne a közelemben, és marakodnánk. Masa küldött egy SMS-t, hogy hozzánk került Layla, ennyi állt benne és nem több. Nem tudom mire számítsak.
Kimegyek a zuhanyzóhoz - a lakásban csak az van-, hogy egy frissítő hideg zuhanyt vegyek. Próbálom kicsit kiverni a fejemből a korábbi eseményeket, de még mindig zsong a fejem a rengeteg friss, mégis ősrégi emléktől. Biztos van olyan, ami elkajlódott közülük, mert annyi rohant meg egyszerre. És biztos köztük van arra is a válasz, hogy Layla miért haragszik. Mondjuk még ha nem is lenne... vagy tíz évig eszembe sem jutott, bőven elég volna, hogy bárkit vérig sértsek vele. Persze a saját hibámon kívül, és mégis mit tehettem volna?
Elzárom a csapot, a nedves tincseim szinte az arcomba erőltetik magukat. Csak nehezen tudom kifésülni őket. Egy törölközővel átdörzsölöm a kobakomat, majd kilépdelek a konyhába, ahol ott találom Veront egy hatalmas gőzölgő kakaóval, még a pizsamájában. Úgy néz ki, mint aki le sem feküdt, annyira fáradt. 
"Jó reggelt, Veron." Villantok neki egy apró mosolyt. Kicsit tartózkodóbb lettem, mióta felébredt a quincy erőm, és vele jött az összes emlékem is. Még mindig nem tudom, mitől tértek vissza, de az a gyanúm, hogy Layla jelenléte tehetett róla. Talán azért mert ő quincy és neki nincs elzárva..., de akkor ennyi erővel miattam simán "felébredhet" Veron is. Óvatosnak kell lennem!
"Neked is, Nii-san." Ásít egyet, aztán belekavar a kakaójába mielőtt elkezdené szürcsölni. 
"Itt lesz a bentod." Rakom az asztalra, majd a szobámba megyek felöltözni. Direkt az edzős ruháimat veszem fel, az egyenruhámat csak a sporttáskában pedánsan összehajtva viszem magammal. Az iskola táskával a kezemben indulok meg a bejárati ajtó irányába, miközben a normál hangerőmnél kicsit hangosabban elköszönök Verontól. 
Azzal a lendülettel már lépdelek is az utcán végig, egyedül az egyik vasúti átjárónál állok meg, amíg elhalad a jármű, aztán a Karakura Középig már egyszer sem. Ott céltudatosan haladok az öltözők irányába, ahol az egyik nekem ítélt szekrénybe mindkét táskát beteszem, a sportpálya felé veszem az irányt. Mellette lenyújtok, majd elkezdem róni a köröket, aminek hála végre kikapcsol az agyam, és csak a légzésem ütemére összpontosítok. 
Nagyjából egy negyedórával az osztályfőnöki előtt fejezem csak be, még gyorsan lezuhanyzok ismét, majd dezodorral befújom magam, és az egyenruhámba öltözök vissza. A napi rutin letudva, most már csak fel kell mérnem a helyzetemet az osztályban. Felérve, alig pár perccel az osztályfőnöki kezdete előtt, kicsit stresszelek még az ajtó előtt, pedig direkt kevés időt hagytam nehogy konfliktusba keveredjek Laylával. Nagy levegővételt követően húzom félre csak az ajtót, mire Masa üvölti a nevem és hozzám rohan. Balfasz>.> Direkt rám tereli a figyelmet.
Vállon vereget, és követhetetlenül gyorsan hadar valamit. 
"Ja. Már egész jól vagyok." Akarva akaratlanul is végigsiklik a termen a tekintetem, tudat alatt keresve a személyt, akitől rettegek, de mégsem tudok megfeledkezni róla újból, akármennyire volna jó.

Karakterlap

Layla Alese Wagner

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 500 / 10 000

Hozzászólások: 34

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 6 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
zöld

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#00b359


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #5 Dátum: 2015. Nov. 22, 20:34:40 »
Az a bizonyos nap...
"Költői kérdéseket miért teszel fel :x?"

Nem akarok felkelni. Iskolába sem akarok menni. Zenélni akarok, vagy aludni. A kettőt sajnos nem lehet egyszerre, pedig de jó is lenne. Esetleg lehetnék magántanuló. Tegnap vacsoránál fel is vetettem az ötlete, de mein Fater nem különösebben díjazta az ötletet, pedig szerintem zseniális volt. Még egy olyan érvet is felhoztam, hogy így esetleg több edzést is tudna tartani. Itt megingott egy pillanatra, de mikor mein Mutterre nézett hevesen megrázta a fejét. :| Szeretem anyát, de ő most komolyan nem értheti azt a helyzetet, amiben vagyok. Szerintem azt hiszik, hogy az új iskolával, esetleg a japán normákkal van a baj, de nem, ezek mind rendben vannak. Egy személy az okozója mind ennek, akivel annyira szeretnék találkozni, mint parázson járni. Nem… ha jobban belegondolok, parázson szívesebben járnék. Pedig azt hittem már elengedtem TwT. Annyi éve volt már, hogy inkább nem is számolok utána, azonban mikor egy hete megláttam, tudtam, hogy ez nem igaz. Magyarázat. Ezzel minimum tatozik nekem >.>, de azért egy bocsánatkérés is jól jönne.
- Layla Alese Wagner - nyílik ki a szobám ajtaja mein Mutter hangjának kíséretében -, öt perced van, hogy felöltözve lent legyél a reggeliző asztalnál. Vagy esetleg el akarsz késni? - Hangján számonkérést és rosszallást vélek felfedezni. Azt hiszem, hogy családunk négy tagja közül ő az egyetlen, aki örül annak, hogy a szigetországba költöztünk. Loryt meg sem kell kérdezni, rajta látszik, hogy utálja, én sem szeretem különösebben, apa pedig elviseli. De azért nem hiszem, hogy kellemes lehet neki egy olyan országban, aminek a nyelvét konyhaszinten is éppen hogy csak beszéli.
Olybá tűnik nem tehetek semmit az anyai szigor ellen, így egy kellemetlen morranás kíséretében kimászok az ágyból, felvarázsolom magamra az egyenruhám, majd a fürdőszobában emberi kinézetet varázsolok magamnak. Szerencsére ez annyira nem nehéz, mert eleget aludtam az éjszaka, nem nézek ki úgy, mint akin átment az úthenger. Az már más kérdés, hogy lelkileg pontosan így érzem magam. Magán tanulás. Mondjátok, hogy nem hangzik szépen >.<!
Az út az iskoláig meglehetősen csendes, legalábbis részemről. Ha a húgom kérdez valamit, akkor természetesen válaszolok, de most inkább a gondolataimba temetkezem. Igazából a házunk és az iskola közti idő nagy része kiesik. Komolyan kezdem úgy érezni magam, mint aki alaposan be van szívva. Talán betegséget kellett volna szimulálnom. Bár mein Mutter és Fater nem hiszem, hogy elhitték volna a tegnapi kérdésem után, sőt.
Mindenesetre, az iskola előtti zebrán komolyan elgondolkozom azon, hogy én akarom-e ezt, ám végül csak az igen mellett döntök. A találkozást és a beszélgetést úgysem kerülhetem el, elvégre osztálytársak vagyunk. Bár ne lennénk azok!
Ahogy belépek a terembe örömmel konstatálom, hogy én érkeztem előbb, így van időm felkészülni és… és úgy alakítani a dolgokat, ahogy én magam szeretném. Ha már nem kerülhetem el a beszélgetést. Így tehát gyorsan kitépek egy lapot az első kezembe akadó füzetemből, majd írni a kezdek. Nem spilázom túl a dolgot. Csak egy időpontot és egy helyszínt írok rá, meg a nevemet. Ha érti, akkor érti, ha nem, akkor nem. Bár jó lenne ha értené.
Az összehajtott papírt - amint a biztonság kedvéért németül vannak a dolgok, csak nem felejtette el az anyanyelvét - még éppen időben sikerült a padjára helyeznem. Tisztában vagyok azzal, hogy a haverja lát, de nem érdekel. Ha meg is nézi az üzenetemet, semmit sem ért belőle. Még a számokat is betűvel írtam.
Az osztályfőnöki meglehetősen kényelmetlenül és lassan telik. Lehet, hogy csak beképzelem, de érzem a hátamon Milo tekintetét. Gyakorlatilag átlyukaszt vele. Mikor felhangzik az óra végét jelző csengő majdhogynem előbb hagyom el a termet, mint a tanár. A lépteim immáron határozottak. A reggeli határozatlanságom semmivé lesz, mintha nem is létezett volna. Én így nem tudok meglenni vele egy osztályban >.<! Tehát beszélnünk kell, MOST!
Azt hiszem, kicsit túl nagy hévvel nyitom ki - helyesebben vágom ki - a könyvtár ajtaját, mert a bent ülő fiatal nő furcsán néz rám, mire elhebegek egy bocsánatkérést. Nem nagyon ismerem ugyan a helyet, de addig megyek hátra, ameddig csak tudok.
- Szóval eljöttél - nézek konkrétan fel a fiúra, ha méltóztatik megjelenni. A fenébe a magasságommal >.>! Akarok egy hordozható sámlit! Vagy hosszabb lábakat.- Hallgatlak - hozom tudtára, hogy jelen helyzetben nem én vagyok az, akinek beszélnie kell, hanem ő.

(click to show/hide)

Karakterlap

Milo Volke

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 400 / 15 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Zöldes árnyalatú

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#98c749


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #6 Dátum: 2015. Nov. 22, 21:57:44 »
Az a bizonyos nap...
"Ha rajtam múlik, akkor nem ˇ^ˇ"

Egyetlen egy tekintet nem találkozik az enyémmel, ahelyett csak a merev szőke buksit látom, ahogy valamit bámul a padján. Nekem így is megfelel a dolog. 
Valójában sosem feltételeztem, hogy ennyire kellemetlenné tud majd válni a végzős évem a suliban, meg úgy a városban is, lévén ezután irány Tokyo és az Orvosi egyetem, és mégis. Mégis megtörtént az egyetlen, amire sosem számítottam volna. Lényegében azért nem, mert nem emlékeztem rá, és eszembe sem jutott. Ha pedig eszembe jutott volna, akkor valameddig még biztos tartottuk volna a kapcsolatot, még ha nem is tíz évig.. 
~ ÓH a francba! ~ Jut is eszembe, hogy mi levelezgettünk az incidens előtt hosszú ideig még. Elönt a bűntudat, az alatt a röpke pillanat alatt, amíg az asztalomhoz érek. 
Még csak időm sincs azon csodálkozni, vagy siránkozni, hogy közvetlen mögötte ülök, annyira kavarognak ismét a gondolataim. Mintha a láz megint felül akarna kerekedni rajtam, de nem fogom hagyni, nem én! 
Leülök az asztalhoz, és az ölembe veszem a táskámat, hogy mihamarabb bevehessek egy lázcsillapítót, még mielőtt ténylegesen lázassá válnék. Tudom, hogy ez nem jó az egészségnek, de nem hiányozhatok többet egy hétnél! Vajon ez Layla miatt van, vagy mert annyi sok emlékemnek kell még visszatérnie? Ahogy előkapom a kulacsomat, amit az asztalra akarnék helyezni, észreveszem a sebtében kitépett, összehajtogatott füzetlapot. Lerakom a táskámat, és mindent eldobok a kezemből, a figyelmemet pedig csak az írásra koncentrálom. 
Óra után... könyvtár... A monogramm senki másé nem lehet, csak újdonsült, külföldi osztálytársunké. Éppen ezért a feladón nem kell túl sokat morfondíroznom. Azon, hogy mit akar, már inkább. 
~ Ez most egy kihívás? Mint a filmekben szokott lenni? ~ Forgatom össze-vissza a lapot, hátha valami rejtett írást is tartalmaz, közben gyakran felnézek az előttem ülő lányra. Egy idő után feladom a megfejtést, nincs az az Isten, hogy ne menjek el, ha hív. Még ha nem is szívesen teszem.
Ekkor pedig alkalmam nyílik hátulról szemügyre venni Őt. 
A róla készített kép a táskámban lapul. Újból előhívva. Azon már megannyiszor bámultam, Őt és az arcvonásait. A haját, azt ahogyan az egyenruhánkat hordja. Persze nem szemből készült a kép, mert akkor valószínű látott volna, és észre vette volna ahogy lefotózom, azt pedig nem engedhettem meg magamnak. Mekkora szégyen lett volna. Sőt, még mindig az lenne, ha rájönne, hogy egy róla készült képet őrzök a táskámban. Csak tudnám, miért hoztam magammal, amikor itt élőben fogom látni nap mint nap. 
Fel sem tűnik, hogy egy jó tízperce bámulom a hátát, mikor végre magamhoz térek. Ekkor veszem észre csak, hogy milyen apró maradt. Eddig fel sem tűnt. Gyerekkorunkban nagyjából egymagasak lehettünk, sőt, még akkor meg is előzött, mielőtt elköltöztek, és viccesen gúnyolt is érte.  Akkor vígasztalhatatlan voltam, és még épeszű érvekkel sem tudták a fejembe verni, hogy a genetika miatt én valószínűleg magasabb leszek. Elvégre nekem anya is meg apa is szikár, magas felépítésűek voltak. Laylának csak az édesapja volt égimeszelő. Aztán persze mondták azt is, hogy ez ideiglenes, hogy Layla hamar megáll majd a növésben, én pedig túlnövöm, de hát hallgattam is én rájuk akkor. 
 
Az óra úgy telt el, mintha vontatták volna az időt, de mikor a végére értem, olyan érzés volt, mintha nem is lett volna. Layla akkor már nem volt sehol, mikor én észhez tértem. És talán már késésben is voltam, így Masa dumálása közben egyszer csak felálltam, megérintettem a vértestvérem vállát, majd bocsánatkérést mormolva kiviharzottam a teremből.
"Könyvtár... könyvtár mégis merre vagy?" Siettem végig a folyosókon, mint akit üldöznek. Valójában ismernem kéne már annyira az iskolaépületet, hogy ez ne jelentsen problémát, de mégis azt jelent. Mert én nem az iskolai könyvtárt preferáltam sosem, hanem a városit :| 
"Ne futkosson a folyosón, Volke-kun, arra ott van a futópálya!" Hallok egy mély hangot magam mögül. Egy tanár az. Szerencsém és balszerencsém is van egyben. 
"Ühm, sietek. Várnak rám. Megtudná mondani merre van a könyvtár?" A tanár csak a fejét fogja. Fel sem tudja fogni, hogy is lehetek már harmadik éve diák itt, annak ellenére pedig nem ismerem a terepet. Végülis útba igazít, de már késő. Amikor a könyvtár ajtaját feltépem, mint egy űzött vad, éppen akkor csengetnek be. A könyvtáros rosszalló tekintetét rám mereszti, én pedig közlöm vele minél nyugodtabban, hogy házidolgozatot kell pótolnom, elengedett a tanár. 
Pár pillanat további bolyongás után leszek csak figyelmes a szőke buksira, aki a lépteim hallatára felém fordul. Azonnal kérdőre is von, vagy legalábbis úgy hat az az egy szó. Nem igazán tudom, hogy mit szeretne hallani tőlem, és mivel szolgálhatok neki, hogy megnyugodjon. Esetleg ne úgy kezeljen, mint az ellenségét, ami nem is tudom, hogy vagyok-e. 
"Szia." Bukik ki belőlem az első dolog, ami kikívánkozik. Kicsit mérséklődik a lihegésem, de biztos feltűnt neki. 
"Szerintem, hosszú lesz. Nem ülhetnénk le?" Kérem meg, mert tényleg hosszú, és nem biztos, hogy a lába kibírná. Nekem legalább staminám van már az ilyen dolgokhoz. Azért mégis csak sportoló vagyok vagy mi. 
Szerencsére nem túl messze van is egy tanulósarok, így aztán tőle függően helyt foglalunk, avagy sem. Amennyiben igen, akkor minden bizonnyal egymástól a legtávolabb, ami azért sem kézen fekvő, mert könyvtárban vagyunk. Itt még vitatkozni is csak suttogva tudnánk.
Akár leülünk, akár nem, tarkómat dörzsölve próbálom összeszedni a gondolataimat, és a bátorságomat is egyben, mielőtt még belekezdek a mesébe. Biztos, kusza lesz a történet, már előre látom.
"Bocsánat, hogy elfelejtettelek, nem én tehettem róla." Ez így volt, és mégis vártam, hogy kiakadjon rám, elvégre tíz évről van most szó. Mint valami berögződés vártam a pofont vagy a dorgálást, pedig sosem volt alkalmam megszokni a szigort. Azért remélem, megpróbál hidegvérrel végighallgatni, és csak aztán tombol majd, mint egy tornádó. Jó volna első nekifutásra túlesnünk ezen az egész kényes dolgon. 
Amint hagy újból szóhoz jutni folytatom. 
"Tíz éve elpusztították a kolóniát." Mély levegőt veszek, nem jó érzés ezt így kijelenteni. "Hugo engem és Veront kihozott, de közben el is zárta az erőnket. Mi hárman éltük túl, úgy látszik." Végig a szemébe próbálom fúrni a tekintetemet, egyrészt azért, hogy minden rezzenését figyelemmel követhessem, másrészt pedig azért, hogy a tudtára adjam, minden amit elmondok neki, az a színtiszta valóság. "Anyáékra sem emlékeztem, nem hogy rád... Nem akartam... " Kicsit elcsuklik a hangom. Nem fogok sírni, de szinte hisztérikussá vált a légzésem. Felkavarnak a dolgok rendesen...
"A minap nem direkt szivárogtattam a lélekenergiámat, ha tudom, nem is maradtam volna otthon. Veronnak is baja eshetett volna." Ennél a résznél összekapom magam valamennyire, nem akarok én senkinek sem gondot okozni. "Egy kicsit instabillá váltam, azért voltam rosszul a héten. Már tíz éve annak, hogy nem használtam az erőmet, sőt lényegében nem is voltam birtokában. Egy kicsit besokalltam attól, hogy kontroll nélkül használtam. Vissza fogok jönni a gyakorlatba remélem." Én egy voltam azok közül, akinek alig néhány évesen már quincy edzéseken vettek részt, éppen ezért talán az emlékeimmel együtt vissza fog térni minden technikával kapcsolatos berögződés is. Mondjuk a lélekenergiám irányításától kezdve a környezetemből begyűjtött mennyiségig. Igazán tudnám értékelni. 
"Mióta megláttalak nem sokkal korábban, mint az incidens..." itt direkt nem említem a fényképet, amit akkor készítettem róla! "… azóta elkezdtek szépen lassan visszajönni az emlékeim."
Picit várok, had eméssze a dolgokat, de még mielőtt reagálhatna rájuk folytatom. 
"A levelezésünk a mai napig nem jutott eszembe" Ez persze nagyon rosszul csengett a számból, még engem is irritált, pedig egyáltalán nem úgy szántam. "El sem hiszed mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy hiányoztál."


« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 23, 00:13:26 írta Milo Volke »

Karakterlap

Anselm Eberhard Lindhorst

Hakase...

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Tenshi

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 26 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Asszem ez egy ilyen türkiz szín :D

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Nincs annál rosszabb, mint amikor egy bohóc kenguru terrorizál."

Post szín:
#22b822/#0b7938


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #7 Dátum: 2016. Jún. 27, 00:02:34 »
Az új képkockák...
Vele: Toa Konorama

AZ iskolai reggelek mindig unalmasak, és fárasztóak. Nem zavar, hogy korán kezdünk, így is van időm reggel óra előtt kisebb edzésekre. Mindig tudok foglalkozni magammal, és nem gyakran marad el, és akkor is csak indokolt esetben. Például ma. Elaludtam. Nem tudom miért, de tovább aludtam, mint kellett volna. Szóval a ma reggeli edzés ugrott. Sőt, én is kábé ugrottam, mert eléggé késésben is voltam. Nem voltam hozzászokva újonnan ezekhez a problémákhoz. Utoljára Österreichban voltam késésben reggel. Rekordidőben értem be. A körülbelül fél órás sétatávot most tíz perces futásra rövidítettem. Edzés? Pipa.

Első óra volt. Vagyis az óra előtti negyed órás kis hülyesége a japán rendszernek. Lényegében csak információk hangzanak el a legtöbbször. Ma, végre volt érdekes része is. Jött egy új osztálytárs. Elég alacsony japán lány. Nehéz volt elképzelni róla, hogy annyi idős lenne mint mi, de ha így van, akkor így van. Toa Konorama, saját elmondása szerint. Mellettem volt még egy hely, úgyhogy oda ültették. Ez nem olyan volt, mint Európában, ahol megválaszthatod a helyed, itt sajátod van, a padba nyugodtan pakolhatsz, és nem is használja rajtad kívül senki azt. A nap hátralévő részében figyeltem Konorama-san viselkedését, majd a hosszú ebédszünetben, mivel teljesen egyedül volt, odamentem hozzá, majd megszólítottam:

"Konorama-san, igaz? Ha bármiben segítségre lenne szükséged, elérhető vagyok akármikor. Anselm Eberhard Lindhorst, de röviden csak Ael." Megint összeraktam egx értelmetlen szöveget? Hál'isten. Megint össze vissza beszélek, mint ahogy szoktam."Mármint azt akarom mondani, hogy üdv az osztályban! :D És mivel új vagy, szívesen körbevezetlek."

Talán így másodszorra már jobban összetudtam szedni amit mondani akartam, és kevésbé bonyolult megérteni. No meg azért remélem, hogy nem vagyok túl tolakodó. Nem szoktam gyakran ilyesféle cseverészésbe fogni. Nem látom értelmét, h0ogy csak úgy ok nélkül beszélgessünk valamiről. Nem is értek egyet az ilyen életformával sem.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #8 Dátum: 2016. Jún. 27, 14:56:58 »
Az új képkockák...

Amikor megérkeztem az iskola épülete előtt egy kicsit megingott a bátorságom. Új környezett, új emberekkel találkozom, ráadásul fogalmam sincs, milyenek lehetnek az új osztálytársaim. Az már biztos, hogy a második évfolyamban folytatom a tanulmányaimat, de fogalmam sincs, milyenek lehetnek itt az emberek. Új vagyok itt és ráadásul fogalmam sincs hova kéne mennem. Összeszedem, magamat majd végül elindulok a kapu felé, és kinyitom az ajtót. Amint beléptem észrevettem, hogy nagyon csöndes itt minden. Talán elkéstem volna? Lehetséges, mivel sokáig készülődtem, így nem csodálom, hogy ha már az első napomat késéssel kezdem. Szerencsére viszont az egyik tanár észrevesz engem.
- Elnézést, új diák tetszik lenni?
- Igen Asszonyom!
- Nevét legyen szíves…
- Toa Konorama asszonyom!
- O akkor te lehetsz az új diák, aki a második évfolyamhoz jelentkezett igaz?
- Igen Asszonyom!
- Gyere, megmutatom, hol van az osztályod!

Azonnal indultam is utána. Hála istennek, van kísérőm így legalább elkerülöm azt, hogy eltévedek. Azért elég nagy iskola, úgy hogy nem tudom, hogyan fogom majd megszokni, de mindent meg kell tennem érte. Ahogyan haladtunk a terem felé körülnéztem. Eléggé szép iskola, olyan otthonosnak és békésnek néz ki, a kilátás is nagyon jó. Lehet látni a várost, meg, ahogy látom, van egy jó nagy pályánk is, szóval biztos vagyok, hogy a testnevelés órák zöme ott folyhat le. De azért remélem, rendelkezik a suli külön tornateremmel. Míg haladtam a kísérő tanárommal azért gyorsan átfésültem magamat amennyire csak lehetett. Remélem az öltözékem, megfelelő és nem igen lógok ki a sorból. Bár a hajam… azért biztos nagyon fel fog tűnni nekik. De remélem nem fognak piszkálni érte, bár amilyenek szoktak lenni az emberek tuti, hogy megjegyzéseket kapok majd érte…
- Meg is jöttünk! Itt az osztályod!
A tanár rám nézett utoljára, majd bekopogott. Míg be nem mentünk addig mély levegőket vettem, hogy felkészüljek, arra hogy most be kell mutatkoznom. Nehezen szokott menni nekem az ilyesmi. Túl félénk vagyok ráadásul új emberekkel megismerkedni, nekem az szinte egy kihívás. Így is, akiket ismerek velük is nehezen kommunikálok. A kopogás után kinyitotta az ajtót majd bejelentette, hogy megérkeztem. Ezután beléptem az osztályterembe, majd megálltam az osztályom előtt. Eléggé zavarba jöttem, és nem mertem rájuk nézni. A tanár úr, aki éppen tartotta az órát viszont kérte, hogy áruljam el a nevemet. Nincs mit tenni, mély levegő és gyerünk!
- A nevem… Toa….. Toa Konorama….
- Üdvözöllek Toa. Foglalj, helyett kérlek ott légy szíves és már is kezdünk.
- Igen is uram!

Remélem az utolsó mondatommal nem bántottam meg a tanáromat. Minden esetre közeledtem a padomhoz, ahol egy szemüveges fiú ült mellette. Eléggé szimpatikusnak tűnik, így nem hiszem, hogy okom lenne tőle félni, de azért… nem tudom… leülök a helyemhez és részt veszek, az órán amennyire csak tudok. Ha minden igaz a napvégén fogom megkapni a tankönyveimet, így csupán a hozott füzetemmel tudtam jegyzetelni amennyire csak lehetett. A szünetekben egyedül voltam. Nem nagyon mertem bekapcsolódni, vagy az osztálytársaimmal beszélgetni, mert egyáltalán nem akartam feltűnést kelteni. De ez úgy látszik a nagyszünetnél nem sikerült. Ugyan is meglepetésemre, pont az a fiú szólított, meg aki mellet ültem. Oda jött hozzám bemutatkozott. Hát eléggé hosszú neve van, de szerencsére rövidíthető így nem kell attól tartanom, hogy a nevét elfelejtem. Majd felajánlja a segítségét, hogy körbe vezetne az iskolában.
- Nagyon köszönöm… talán… jó lenne tudnom mi merre, van..
Válaszoltam neki félénken. Lehet kedves fiú, de azért kicsit hirtelen jött, hogy oda jött hozzám. Persze nem baj, csak nekem ez túl gyors. De majd biztos hozzá szokom, na meg, ha jobban megismerem, talán nem leszek annyira zavarban. Míg várok, a válaszra addig igazítgatom a hajdíszemet, hogy valamilyen szinten leplezni tudjam a félénkségemet, na meg persze hogy eléggé be vagyok tojva. De azért remélem, körbe vezet, mert tényleg nem tudom, mi merre van!

Karakterlap

Anselm Eberhard Lindhorst

Hakase...

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Tenshi

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 26 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Asszem ez egy ilyen türkiz szín :D

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Nincs annál rosszabb, mint amikor egy bohóc kenguru terrorizál."

Post szín:
#22b822/#0b7938


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #9 Dátum: 2016. Jún. 28, 13:28:53 »
Az új képkockák...

Gondoltam, hogy félénk, na de ennyire? Szinte lehetetlen szintre emeli ezt a mesterséget. Elképesztő... Japánok nagy része megijed egy ág rezzenésétől, de úgy érzem, ha ez a lány ilyen helyzetbe kerülne, a mentő vinné el. Ügyesen kell beszélnem, már nincs visszaút, megpróbálok jóarc lenni, és megpróbálok segíteni neki valahogy. Megkszörültem a torkom, majd a lehető legkönnyedebb hangomat felvéve megszólaltam újra.
"Akkor, most úgyis hosszú szünet van, vezesselek körbe?" Lehet, hogy kérdésként szólítottam meg, de inkább parancsként hangozhatott, és már indultam is a termünk ajtaja felé. Az ajtóban intettem neki, hogy kövessen, aztán el is indultam. Míg a folyosókon sétáltunk neki álltam kicsit érdeklődni is.

"Amúgy, merről jöttél?" Tettem fel neki az első kérdést, ami eszembe jutott, mondván, hogy ezzel csak nem ásom bele magam annyira a személyes terébe. Mindenki tudhatja az ilyeneket nem? Mármint rólam kábé mindenki tudja, hogy bécsi vagyok. Jut is eszembe:"Gondolom lejött már neked, kicsit nem ide valósi vagyok... Bécsből jöttem, Ausztriából." Egyszerű, és nagyszerű időnyerés neki, hogy összeszedje a bátorságát, hogy kimondjon két-három szót. A kérdéseim közt itt-ott mutogattam termeket, hogy melyik szakterem, hogy a leggyorsabb, merre vannak autómaták, merre érdemes mit venni, és a többi. Majd kis idővel később megint feltettem egy kérdést, továbbra sem kifejezetten személyes, ámbár a szívemhez közel álló dolog.

"Valami sportot űzöl? Harcművészet?" Szinte teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy ez ki van zárva, elvégre látszik rajta, hogy nem egy túl harcias, vagy versengő személyiség, nem úgy mint az osztály élvonalában egyesek, de van rá esély, hogy mégis az. Egy minimális egy az egymillióhoz. De azért az is lehetőség, nem? De. Ennyi, lehet, hogy beletrafáltam. Nem akartam hozzáfűzni a saját stílusomat, de ha kérdezi, akkor azért elmondom esetleg, nem nagyon részletesen, de megemlítem esetleg... Vagy nem... Ki tudja?

Lassan haladva körbejártunk egy-két emeletet, és még mindig volt idő vissza bőven a szünetből. Vezessem körbe az egész létesítményen, vagy majd csak az utolsó órák után, később délután? Van még időnk. De közbe azért bevillant egy nagy okosság, amit elfelejtettem majdnem.

"Amúgy ebédeltél már? Ha nem, akkor visszamehetünk, majd délután befejezem a körtúrát..."

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #10 Dátum: 2016. Jún. 29, 00:10:15 »
Az új képkockák...

Ael kedvesen felajánlotta, hogy körbe vezet, szerintem nem árt, ha jobban megismerem a sulit, meg aztán ki tudja, lehet, hogy többet megtudhatok róla. Mentem utána, ahogyan intet nekem. Ahogyan mentünk a folyosón Ael megmutatta merre vannak a szaktantermek, meg jó pár automatát is megmutatott. Jó sok van, belőlük mit ne mondjak, de legalább megvan az esély arra, hogy az ember csak nem hal éhen, ha van magánál pár pénz. Aztán Ael kérdezte tőlem merről származom.
- Én Tokióból jöttem, és.. japán vagyok, de a szüleim szerint van bennem arab származás is.
Gondolom fura lesz neki ez a válaszadás, vagy a japán/arab származásom, mert azért gondoljunk bele ez azért ritka lehet. Főképp mostanában a világ az arab embereket nem nagyon kedvelik. Jaj, ne… remélem, nem fog emiatt most elítélni ugye? Remélem… bár a hajam miatt nem ijedt meg szóval csak valamennyire szimpatikus lehetek, ha már körbe vezet. Ael elmondta, hogy Ausztriából jött egyenesen Bécsből. Hát az már lejött nekem hogy ő tuti nem japán, és tuti nem ide valósi, de még is otthonosabban mozog itt az iskolában, mint én aki itt született japánba.
- Ausztria szép hely lehet… legalábbis amit hallottam Bécsről, hogy… milyen különleges épületek vannak ott… biztos gyönyörű lehet…
Nem tudtam nagyon mit mondani neki, főképp hogy a válaszomat is félénken adtam meg. Pedig kedves srácnak, tűnik, csak nem akar nekem rosszat, de biztos lejött neki hogy nehezen tudok mással kommunikálni. Remélem, nem ijesztem el magamtól, de az biztos, hogy nagy türelemmel kell, rendelkezzen. Legalábbis úgy érzem, hozzám nagy türelem kell, mert nehezen tudok megnyílni akárki előtt. És mivel új környezetben vagyok, ez csak nehezíti számomra a kommunikációt. De azért igyekszek! Ekkor viszont Ael egy érdekes kérdést tett fel, amin egy kicsit meglepődtem… harcművészet? Hát én meg a harcművészet két különböző világ vagyunk! A főzés sportnak számít? Nem hiszem…. de azért megemlítem neki…
- Hát…. nem űzök semmilyen sportot igazából.... én főzni szoktam…
A főzésről jut eszembe még nem is ettem ma még. Korog a gyomrom is… lehet, jó lenne enni, mert nem szeretnék itt elájulni, már az első napomon! Szerencsére Ael nem tudom, hogyan de szintén ugyan arra gondolt, mint én hogy jó lenne ennem valamit.
- Hát… visszamehetünk, és közben, ha gondolod… beszélgethetünk… persze ha nem akarsz nem muszáj, nem erőltetem…. úgy értem…
Próbálom összeszedni magamat, hogy normálisan tudjam kifejezni amit mondani szeretnék neki de, csak nem akar összejönni. Pedig ha úgy gondolja, hogy beszélni, szeretne velem, jobban meg akar engem ismerni, felőlem nincs, akadálya csak remélem, nem zavarja, hogy ilyen félénk vagyok meg most már zavarban is lettem. Mondjuk, a fiuktól nagyon zavarba tudok jönni, mert ritka ám hogy egy fiú meg akar ismerni! Nyugi Toa szedd össze magad és fejezd már ki magad rendesen! Végül összeszedek némi bátorságot, majd megkérdezem tőle.
- Úgy értem… nincs kedved velem ebédelni?... hogy tudjunk beszélgetni… ne haragudj, hogy ennyire nehezen beszélgetek csak… kicsit új nekem a környezet és… nehezen szokok hozzá…..
Remélem, meg tudja érteni, hogy mit próbáltam elmondani neki. Egy biztos, én próbálok igyekezni, csak tényleg időre van szükségem. Remélem Ael türelmes, és nem zavarja, hogy ennyire nehezen tudom kifejezni magamat olykor…

« Utoljára szerkesztve: 2016. Jún. 30, 14:13:46 írta Toa Konorama »

Karakterlap

Anselm Eberhard Lindhorst

Hakase...

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Tenshi

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 26 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Asszem ez egy ilyen türkiz szín :D

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Nincs annál rosszabb, mint amikor egy bohóc kenguru terrorizál."

Post szín:
#22b822/#0b7938


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #11 Dátum: 2016. Jún. 29, 14:19:32 »
Tokyoi? Hát, legalább a szomszédból jött. Na de méghozzá arab. Nem láttam még soha sem japán-arab embert. Vagyis, kitudja, lehet, hogy nap mint nap ezrével mennek el mellettem. Nem valószínű, viszont nem is biztos, hogy ki kell zárni a dolgot. Totálisan lényegtelen gondolatmenet folyt le így a felyemben, aztán végülis valami válaszféleséget mondtam is.
"Érdekes... Még nem találkoztam japán-arabokkal. Amúgy meg ja, Bécs tényleg szép. Egyszer el kéne látogatnod oda. Meg ha már arra fele vagy, ne hagyd ki Salzburgot se. Az is szép hely. Így a környékről hírtelen beugrott a síelés öröme is. Rég voltam, így elegondolva. "Amúgy, Konorama-san, voltál már síelni? Arrafelé elég gyakran voltam, de most, hogy japánban élek nem is voltam még..." Így, hogy felhoztam, hirtelen elkezdett hiányozni a lejtőkön való leszáguldás. Régi szép emlékek, na.

Végülis eléggé sikerült feldobnia a napom, amikor a főzést felhozta sportnak, és végül leesett, hogy megint magamból indultam ki... Gyakran kérdezek hülyeségeket, nem? Változtatnom kéne rajta. Elképzelhető, hogy nem menne, de lehet, hogy igen. Valamelyik biztos. Szóval, a sportfőzésről beszéltünk, és felnevettem. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, úgyhogy inkább gyorsan abba hagytam, és bocsánatot is kértem.

"Ne érts félre, nem rajtad nevetek. ^^ Rájöttem, hogy hülye vagyok, és megint magamból indulok ki. Életem nagy része a sportokról, és a harcokról szól... Mondhatjuk, hogy családi vonás."
Ahogy érzem, neki meg a félénkség, és a jó humor lehet vonása... A kettő nagyon nem passzol össze... Ha beszédes lenne, jobban mennének neki a viccek is. Bár így meg jól jön ki. És akkor jön is a komolyabb beszéd rész. Ebédelésről. Mi legyen? Nem eszem itt benn soha. Hmm... Ha van valami gyümölcs nála, azt lehet, hogy elkérem, és akkor beleegyezek a kajálásba.
"Benne vagyok, ha ki tudsz segíteni egy darab almával. Kifejezetten oda vagyok érte ^^ Mint valami rossz függőség..." Egy kicsit elhúztam a számat, a feszültséget enyhítendő, ha már ilyen nehezen kért meg erre az ebédre. Persze, ha nincs, akkor is elkisérem, meg hát én is arra megyek, mert mégis a teremben lesz óránk.

Aztán megfordult egy apró kérdés a felyemben. Illetve egy "nagy okosság" lett belőle. Mondjam? Ne mondjam? Mi legyen? Ha mondom, lehet, hogy megsértem, de az is lehet, hogy ki tudom segíteni. Sok emberrel kell foglalkoznom, úgyhogy hozzászoktam a társasághoz, és az emberek lelki segítéséhez is. Nyílván a dojora gondolok, a srácok mestereként azért mégis ki kell őket segítenem néha, még ha nem is feltétlen szeretnék. Akkor mondom is majd neki... Lehet, hogy tényleg segítség lesz. Meglátjuk.A
Egy ideje már sétáltunk visszafele. Megpróbáltam a legrövidebb úton menni, de még így is hosszas gyaloglás volt. Közben Még azért feltettem néhány kérdést, például:

"Miért jöttél pont ide? Enyire jó híre lenne már az iskolának? Nekem szimplán ez volt a legegyszerűbb, meg valamiért a Mesterem anno ide iratott be."
Nem is gondoltam bele nagyon, hogy mi volt az oka, biztos ismerettsége volt az igazgatóval, vagy valakit ismert innen. Netán ő is ide járt volna, még amikor annyi volt mint én? Annyira híres lenne a hely? Vagy egyszerűen ez a legközelebbi? Az is lehet...

Közben szépen lassan haladtunk a terem felé. Még volt vagy fél óránk vissza, úgyhogy annyira nem siettünk.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #12 Dátum: 2016. Jún. 30, 15:51:32 »
Az új képkockák…

Ael szívesen ebédelne velem, aminek örültem. Így legalább jobban megismerhetem, meg legalább nem leszek egyedül. És akár még sok mindent elmondhat az iskoláról, amit tud. Viszont ahogy kiveszem a szavaiból ő nem hozott magával ebédet. Azt hiszem, ki tudom segíteni, de szerintem nem almával… helyette azt hiszem, ha mindenkép gyümölcsöt kér, a körtét talán még szeretheti. Majd kiderül, amikor odaérünk. Miközben sétáltunk vissza az osztályterembe Ael megkérdezte miért jöttem ide, majd hozzá tette, hogy ő azért iratkozott ide, mert ez volt az egyszerűbb, plusz a mestere miatt is iratkozott be ide.
- Hát én… azért iratkoztam be ide… mert a nevelőim úgy gondolták itt jobb helyem lesz…a másik suli, nos… mondjuk úgy nem voltam valami szerencsés…
Nem akartam nagyon a részletekbe belemenni, mert attól féltem kiröhögne, hogy azért mentem el a volt iskolámból, mert szellemet láttam és próbáltam a baján segíteni. Meg azért megígértem magamnak hogy arról soha nem fogok beszélni, inkább magamban tartom ezt Amúgy is amióta itt vagyok nem történt velem ilyesmi mostanság, szóval lehet csupán az agyam szórakozott velem egy kicsit, vagy nem tudom… minden esetre örülök, hogy nem képzelődöm azt, hogy szellemeket látok járkálni össze vissza. Viszont az hogy Aelt a mestere íratta be kicsit furcsán hangzott nekem. A Mester alatt az apját értette volna vagy mi? Szerintem nem árt megkérdeznem…
- Mond csak.. a mestered véletlenül nem az apád? Úgy értem úgy beszéltél róla mintha valami családtagod lenne vagy ilyesmi….
Biztos butának néz, amiért ilyen kérdést tettem fel, de igazából kíváncsi voltam. Milyen szerencsés viszont Ael. Neki van családja… bárcsak nekem is lenne, bárcsak örökbe fogadna valaki, 13 év alatt eddig egy család sem volt hajlandó. Ráadásul a nevelőim szerint mivel már 17 éves vagyok nagyobb az esélye annak, hogy engem már senki nem fog örökbe fogadni, mivel túl koros vagyok már. Istenem… egyedül kell élnem majd? Bele se tudok gondolni mi, lesz velem, ha majd elvégzem az iskolát, mit fogok tenni? Lehet, hogy az utcára kerülök? Minden esetre most inkább koncentrálok a jelenre, és próbálom élvezni Ael társaságát ameddig csak lehet. Megérkezünk a termünkhöz, majd szaporán, kicsit futva oda siettem a táskámhoz, kinyitottam és előkotortam a szendvicsemet, majd kivettem egy körtét, majd oda mentem Aelhez és felé nyújtottam.
- Ugyan nem alma… de… remélem, szereted a körtét is…. ez az utolsó, de neked adom…
Kicsit el voltam pirulva, hiszen még is egy fiúnak adom oda és, hát könnyen zavarba is jövök. Remélem, nem veszi tolakodásnak, mert szívesen oda adom az utolsó körtémet! Majd az árvaházig úgy is kibírom. Ahogy egyre jobban megismerem Aelt, úgy érzem azok a görcsös érzések, amik eddig bennem voltak kezdenek elhalványulni. Talán nem is olyan rossz ez a hely, mint aminek először gondoltam. De azért kicsit tartok attól, hogy valamit elrontok és pokollá teszem saját magamnak az iskolás éveimet. Mert az e szellemes incidens nem nagyon kellet volna, és itt sem szeretnék valami hasonlót elérni…


Karakterlap

Anselm Eberhard Lindhorst

Hakase...

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Tenshi

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 26 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Asszem ez egy ilyen türkiz szín :D

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Nincs annál rosszabb, mint amikor egy bohóc kenguru terrorizál."

Post szín:
#22b822/#0b7938


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #13 Dátum: 2016. Júl. 01, 00:10:27 »
Szóval, a másik sulija nem volt valami szerencsés. Nevelők? Kollégista, avagy árva? Ilyen lélekkel nem lesz kollégista valaki, úgyhogy inkább utóbbi. Szegény...  :/ Meg tudom mondjuk érteni. Pontosan tudom, milyen, ha az egyik szülőd meghal. Ezek szerint vele erről beszélhetek, majd hogy nem egy cipőben evezünk... Vagy az is lehet, hogy otthagyták. Megkérdezhetem mondjuk... Akkor hajrá neki.
Mindegy, elkéstem. Már feldobta a témát. Mester az apám e? Mondhatni igen...

"Veled úgy érzem nyíltan beszélhetek erről... A Mester nem az apám, de nevezhető annak. Felnevelt az utóbbi másfél éve. Apámat nem ismertem sokáig..." Huh... Ez nehezebb mint gondoltam... "Úgy egy éve felbukkant először az életemben, majd azonnal meg is halt. Lelőtték, az után, hogy beszéltem vele... A Mester pedig múlt januárban hagyott magamra, és csatlakozott apámhoz a túlvilágon. Remélem." Nem akartam tovább feszegetni a dolgot... Még elég friss volt a dolog.

Mikor beértünk, Konorama-san sajnos nem tudott almával kínálni, de helyette volt egy körtéje. Szeretem, úgyhogy elfogadtam. Nyílván megköszöntem, kihúztam a székem, majd leültem. íElkesztem majszolni a körtét. Finom volt. ^^ Kíváncsi lettem, hogy ő vajon mit eszik, nem akartam áthajolgatni, hogy zavarba hozzam, úgyhogy inkább kérdésként fogalmaztam meg a dolgot. Nem akartam kéregetőn kérdezni, mert nem volt szándékom, éhes sem voltam, csak megkívántam a gyümölcsöt.

"Amúgy, te mit eszel? Finom? Én nem nagyon szoktam bent enni. Reggel befelé, este meg hazafelé szoktam venni valami kis gyümit." Remélem a tolakodó hozzászólásokat mellőzhettem, és inkább kedvesen tettem fel a kérdéseimet. A komfort érzet sokat számít, ha az ember új környezetbe kerül. Úgyhogy a komoly arckifejezésemet elzavartam, és mosolyogva néztem felé. Amúgy meg egy apró kérdés fogalmazódott meg bennem közben...
"Konorama-san, mondtad, hogy valami balszerencsés dolog történt veled... Mi volt az?" Még továbbra is mosolyogva fordultam hozzá. Nem akartam zavarba hozni, remélem nem is volt ez a helyzet. "Nem kell elmondanod, ha nem akarod, csak kiváncsi lettem..."

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Termek
« Válasz #14 Dátum: 2016. Júl. 02, 01:08:52 »
Az új képkockák…

Ael szívesen elfogadta a körtémet, majd leültünk és elkezdtünk enni. Mondjuk én inkább csak csipegettem a szendvicsemből, igaz éhes voltam, de most van először, hogy társaságban eszek így inkább igyekszek nem disznó módjára enni. Ael elmagyarázta közben, hogy a suliban nem nagyon szokása itt étkezni, inkább gyorsan megreggelizik suli előtt, majd suli után hazafelé eszik egy gyümölcsöt. Hát nem mindenki szeret a suliban enni, nekem ez viszont nem jelentett soha gondot, hogy hol ebédelek, reggelizek. Már annyira hozzászoktam az árvaházi körülményekhez, hogy nem szoktam foglalkozni éppen hol eszek. Ahogy érzem, hogy éhes vagyok, eszem és pont. Hosszas étkezés után Ael megkérdezte tőlem mit eszem pontosan.
- Hát.. sonkás szendvicset eszem…
Ezután jött egy másik kérdés, a volt sulimmal kapcsolatban, hogy miféle balszerencsés dolog történt velem, majd gyorsan hozzá is tette, ha nem akarok erről beszélni nem muszáj. Hát nem akarok tényleg róla beszélni, de ha nem válaszolok, azzal bunkó lennék vele.
- Hát… ez eléggé személyes dolog Ael… szóval.. nem szeretnék róla beszélni…
Nem tudtam jól megfogalmazni a válaszomat, mivel még mindig nem tudom megérteni, hogy akkoriban hogy láttam még is szellemet. De ezen már nem is akarom törni a fejemet, sőt el akarom felejteni. Nem kéne nekem még egy olyan incidens, ami a volt sulimba volt. Viszont Ael említette, hogy az élete legtöbbször harcokról és a sportokról szól. Szóval sportol valamit. Kíváncsi vagyok vajon mit is sportolhat pontosan…
- Amúgy… mit sportolsz… talán valami harcművészetet? Mert említetted, hogy az életed a harc szóval… biztos valami küzdősportot űzhetsz.
Kérdeztem félénken. Hiába szoktam meg valamilyen szinten a társaságát, de azért még érzem magamban azt a görcsös érzést. Vajon mit gondolhat rólam? Lehet, hogy az idegeire megyek, mert nehezen válaszolok a kérdéseire?