Anida szobája (Septima torony)

[Anida Vegex]

Fracciónná válása után természetes, hogy Espadaja a közelében akarja tudni. Ennek megfelelően átköltözött a Septima tornyába, s be-, valamint átrendezte a rendelkezésére bocsátott szobát.

A szoba letisztult, egyszerű és mégis némi eleganciával bíró berendezése sugallja lakója személyiségét. Anida kedvenc színei dominálnak: a lila, a fekete és a szürke elegyedik kevés fehérrel. Az ágy lábánál lett elhelyezve Marshmallow ágya. Az ággyal szemben helyezkedik el egy beépített szekrénysor, melynek közepén (a képen látható televízió fölötti polcok helyén) egy akvárium látható, benne színesebbnél színesebb apró halakkal. Anida szobájában többnyire állandóan be van kapcsolva a televízió, s többnyire ha nem természetfilmeket néz, akkor meséket, vagy vígjátékokat. Nem kedveli a csöndet, elég nehezen viseli.
Az akvárium alatti polcra helyezve található haltáp, néhány halakról szóló könyvvel együtt. A többi polcon a lány által kedvelt költők és írók kötetei láthatóak, néhány történelemről, gasztronómiáról szóló könyv mellett. Ha a szemlélődő közelebb lépve is megvizsgálja a könyvek sorait, jól láthatja, hogy azok műfaj szerint vannak csoportosítva, valamint betűrendben lettek elhelyezve.
Egy fekete színű, üveg nélküli faajtó vezet Anida fürdőszobájába, melyben ismét a szobában látott letisztultság a legszembetűnőbb.

[Anida Vegex]

Reggeli Cleto~val, az Espadámmal. *.*

Rossz éjszakán volt túl: az ágyán ült törökülésben, s szemeit dörzsölte. Pedig csupán néhány órája merült nyugtalan, feszült álomba. Azóta volt ez így, mióta maga mögött hagyta emberi mivoltát, s egy szerencsétlenségnek köszönhetően lidérccé vált. Hollowként azért volt képtelen pihentető, mély álomba feledkezni, mert minden percben rettegett: Mikor találnak rá? Mikor jön el a pillanat, amikor nála erősebb szörnyetegek veszik körbe s szakítják darabokra mancsokban s egy farokban végződő testét? Úgy érezte akkoriban, mintha ébredés után folytatódna a borzalmas rémálom, amiből másik lidérces álomba menekült. Ha képes lett volna sírni, valószínű, könnyei tisztára mosták volna arcát a rákenődött homoktól.
A túlélési ösztön dominált benne, s egy idő után már csupán ez irányította… Egészen addig a pontig, míg elérkezett a szakadék mélyére. Úgy érezte, nem bír el több vérontást, s mindezt azért, hogy ne süllyedjen vissza az öntudatlanságba, ahonnan ezúttal nem lenne visszaút. Mély levegőt véve sóhajtott föl, s dörzsölte meg arcát újra, majd fürdőszobájába indult fogat mosni, megfésülködni, s elvégezni a szokásos reggeli rituáléját. Tekintettel arra, hogy nem kívánt megjelenni ismeretlen emberek előtt, nem foglalkozott a harci dísz felfestésével, csupán szempilláira vitt fel némi fekete színt a tusolás után. Egy gyors utat közbeeszközölt Karakurába, s hamarosan két kezében egy-egy pohár gőzölgő kávét tartott. Egy gyors utat megejtett Karakurába, s hamarosan két kezében egy-egy pohár gőzölgő kávét tartott. Felszínes ismeretsége Espadájával nem terjedt ki arra, hogy tudj, szereti-e a kávét. Ennek megfelelően inkább ízesítés nélkül hozta el, könnyebb beletenni, mint kivenni az ízesítést… Sejtette, hogy Cleto nem az a délig ágyban heverésző típus. Egyrészt azért, mert Espada volt, másrészt pedig… nem tudta elképzeli róla.
Halkan lépett oda szobája elé, s kopogott, majd megvárta, míg bebocsátást nyert. Látta már az Espada szobáját, amikor elment előtte s nyitva volt az ajtó, belül azonban még sosem járt. Mielőtt benyitott, kissé elbizonytalanodott, majd lenyomta a kilincset.
- Szia, jó reggelt! ^.^- Lépett hozzá közelebb, majd felé nyújtotta a poharat. - Hoztam neked kávét. Nem tudom, hogy szereted-e és ha szereted, akkor hogyan szereted, úgyhogy nem kértem bele cukrot meg tejet.- Belekortyolt a sajátjába, amiben nem volt semmi tej, csupán egy kockacukor: ez azonban nem sokat édesített az ízén. Pont olyan volt, ahogyan régen itta. Ajkaira még egy halvány mosolyt is csalt az emlék, ahogyan az iskolába sietve minden reggel betért egy csésze kávéért a kedvenc büféjébe. Remélte, nem csupán felélénkíti a keserű ital, hanem eltüntet néhány sötét karikát is szemei alól. Változatlanul fáradtnak érezte magát, s mivel a kellemes olvasgatástól nem aludt jobban, úgy gondolta, a mai napon elkezd valami mást. Ha az egész napot edzéssel tölti, jobban kifárad, s ebből adódóan talán nyugodtabb lesz az éjjele is.
- Tervezel mára valamit? Nem bánod, ha használom az edzőtermedet?- Kénytelen volt megállapítani, hogy szemei égtek a kialvatlanságtól. Szerencsére a nyomasztó érzés minden korty forró, fekete lével egyre távolibbnak tűnt. - Nem vagy éhes? Készíthetek valami reggelit neked. - Nem csupán fracciónsága miatt érezte úgy, hogy a tőle telhető módon gondoskodnia kell az arrancarról. Eszébe jutott, amikor a nem is annyira távoli találkozásukkor barátnak, vagyis valami olyasminek nevezte őt a Septima. Miközben feljebb vonult a harmadik szintre, ahol a konyha rejtőzött, azon tűnődött, mit enne meg. Szíve szerint egy grapefruiton kívül semmit sem és még azzal is ádáz harcot kellene vívnia.
- Te mit ennél meg? - Fordult Cleto felé, miközben elővett egy serpenyőt. Nem fogja elengedni úgy, hogy nem evett semmit sem. Sokkal hatékonyabb munkaerő lesz, ha a nap legfontosabb étkezését nem hagyja ki. S a másik indok, amivel nem akart foglalkozni, hogy aggódna feletteséért. Halk sóhajjal látott neki a tojás megmosásának, s rosszallóan ingatta meg a fejét. - Én tükörtojást fogok enni… Mindig ezt készítettem magamnak reggelire. Már-már nosztalgikus.- Kuncogott fel, s ütötte bele a három tojást a forró serpenyőbe. - Akarod, hogy főzzek ebédet és vacsorát? Szívesen gondoskodom rólad.- Tett le a fiú/férfi elé egy pohár hideg üdítőt. A látszattal ellenben feszélyezte a helyzet: Nem érezte magát otthon még most sem, s a fracciónság is rémülettel töltötte el. Jobban meg akart felelni a z irányában támasztott elvárásoknak, mint amennyire futóversenyeket akart nyerni. Ez pedig elgondolkodtató volt számára: Emberként ez a cselekmény volt számára a legfontosabb, s most mintha teljesen jelentéktelenné vált volna számára. Normális, ha régi kereteinket áttörve újakat szabnak maguknak az élőlények, de ráébredni arra, hogy túlnőtte magát meglepő volt. Mintha arra számítana, hogy lenne egy lépcső még a végén, s túl nagyot lépve kis híján elesne. Ajkaiba harapva tálalta az Espada reggelijét, s az asztalhoz ülve fogyasztani kezdte a sajátját, miután elmormolt egy „Jó étvágyat!” felszólalást.
Furcsa volt kötődni valahová, valakihez, amikor egy örökkévalóságnak tűnő időt töltött el azzal, hogy megpróbáljon életben maradni. Teljesen szürreális… Csöndben fejezte be a reggelit – ha Cleto szólt hozzá, természetesen válaszolt-, majd nekilátott mosogatni. Abnormálisnak hatott az a nyugalom, ami átitatta napjait, mióta a hetedik toronyba költözött. Addig ez fel sem tűnt neki, míg a holmijai átcipelésével volt elfoglalva, csak miután eseménytelenebbek lettek a napok, tudatosult benne, mi zavara annyira. Az emléken kívül, amikor segített neki bekötözni a sebét Espadaja. Még most is szégyellte miatta magát: annyi időt töltött el az állati világban, hogy eszébe sem jutott, milyen kínos helyzetbe sodorhatta az arrancart. Amikor azzal van elfoglalva az ember lánya, hogy minél több napot éljen meg, elfelejt foglalkozni az olyan luxussal, mint az illemszabályok.
- Cleto, figyelj… Ne haragudj a múltkori miatt. Nem akartalak kínos helyzetbe hozni a plázában. Szóval elnézést kérek.- Ha esetleg nem jutott eszébe felettesének miről beszél, az arcára kiült pír segíthetett neki felidézni.

[Cleto Seffira]

Anida

 
 Kicsit még mindig furcsa, hogy van egy barátom. Vagy valami olyasmi, nem tudom, hogy pontosan minek érzem a fracciónomat, vagy hogy egyáltalán mit érzek egy barát iránt. Nem volt barátom nagyon régóta, nem is emlékszem rá, milyen, ha van. Most leginkább úgy érzem, mintha kiterjedt volna a testem, éreznék valamit, ami nem is tartozik igazán hozzám, sebezhetőbbé váltam. Egy Espada támadható pontja valóban az lehet, aki fontos neki, bár kétlem, hogy bárki meg merne próbálni bármit ellenem. Nem vagyok híres, nem vagyok igazán benne a központi életben, de épp eleget tudhatnak rólam ahhoz, hogy ne akarjanak ártani a lánynak.
 Gondolataimból a halk kopogás űz ki. A székemben ülök, és a kezemben tartok egy, a közepén kinyitott könyvet- talán harmincat lapozhattam, mióta elkezdtem most, de nem emlékszem semmire, egy pillanatig még azt sem tudom igazán, hogy került hozzám. Be is csukom, és félreteszem az olvasmányt, hogy a teljes figyelmem a lányra tudjam szentelni.
 - Jó reggelt! Köszönöm!- talán két órája kelhettem, talán már több is volt, úgyhogy nem tudom igazán, hogy reggel van-e. Itt nincs nappal, nincs éjszaka, úgyhogy mindent úgy csinálok, ahogy kényelmes, és éppen ezért más lehet a napirendünk is. Ugyan próbálkoztam óra beszerelésével, sokszor vesztettem el a fonalat azt illetően, hogy délutáni vagy hajnali időpontot mutat-e nekem. Azért egy mosollyal átveszem a kávét, és belekortyolok. Ritkán iszok ilyet, számomra nincs semmilyen pozitív hatása, nem leszek tőle kevésbé fáradt, de nem akarom megbántani a lányt. Sokszor hallottam már azt a mondást, hogy a szándék a fontos, és értékelem is, hogy törődik velem, kezdeményezni próbál. Akármennyire gyerek volt ő is, amikor meghalt, lényegesen jobb, frissebb tapasztalatai lehetnek, mint nekem.
 - Persze, nyugodtan használhatod, azért van. Ha kell valami segítség, nyugodtan szólj!- nem tudom, hogy Anida a harci képességeit akarja növelni, vagy egyszerűen a felesleges energiát akarja levezetni. Én már inkább az utóbbit szoktam csinálni az edzőteremben, kevés tanulnivalóm maradt, megedzettek az évszázadok. Ma már talán elértem minden határt, amit egy, az én szintemen álló lény elérhet. - De, ehetünk valamit.
 Csendben követem a lányt a lépcsőn. Általában nem szoktam használni az étkezőt, egyedül inkább csak gyorsan megeszem, amit szeretnék, és jól esik, hogy végre funkciója lesz a helyiségnek. Rengeteg hely van itt, amire eddig semmi szükségem nem volt, és ez talán változni fog azzal, hogy nem vagyok többé egyedül.
 - Nekem is jó lesz az- őszintén szólva, soha nem ettem tükörtojást. A reggelim, ha volt annak idején, egy szelet kenyér és egy darab szalonna vagy szárított marhahús volt, utána pedig soha nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Ettem, ha kellett, ha kellemetlenül éreztem magam miatta, de arra soha nem vesztegettem az időmet, hogy ételt készítsek magamnak. - Ha nem okoz gondot, nagyon örülnék neki- iszok egy kortyot az üdítőből. Egy kicsit még bizonytalan vagyok azt illetően, hogy a lány miért akar gondoskodni rólam, ahogy ő mondta. Jól esik azt gondolni, hogy tényleg szívesen csinálja, de ha kötelességnek érzi, mindenképpen közölni fogom vele, hogy nem várok el tőle ilyesmit. Soha nem voltak szolgáim, soha nem is lesznek, azt pedig főleg nem akarom, hogy ő annak érezze magát.
 - Van valami terved mára?- nem tudom, pontosan miért tettem fel a kérdést a reggeli elfogyasztása közben. Talán csak idegesít a csend, ami évszázadokig tépte a lelkem, talán szeretném folytatni ezt a közösen elkezdett napot. Arról ugyan fogalmam sincs, mi az, ami szórakoztatná a lányt, de nagyon szívesen tölteném vele ezt a napot, csinálnék bármit vele.
 Csendben állok én is a mosogató mellé, hogy eltöröljem a vizes tányérokat, talán csak azért, hogy jelezzem neki: attól még, hogy hivatalosan felette állok, nem kívánok rá hárítani mindent. Nem érzem lealacsonyítónak, hogy olyan dolgokat teszek, amit még az emberek közül is sokan alantas munkának gondolnak. Az válik alantassá, aki nem képes megőrizni a saját önképét.
 - Mire go... ja, neeeem, semmi baj! Nem történt semmi- gyorsan a tányérra szögezem a szemeim, ahogy rájövök, mire gondol a lány, egy kicsit zavarba is jövök, különösen, hogy valójában egyáltalán nem járt nekem semmiféle valós kényelmetlenséggel, inkább volt kellemes a látvány- a legtöbb arrancar lány kifejezetten szép, de Anida kiemelkedőnek tűnik közülük. - És, jobban vagy már? Amúgy nincs ebben tényleg semmi, az igazán titkos részeink úgysem láthatóak szemmel- sok sekélyes léleknek csak egy test a másik, de valójában a ruhák nem fednek semmi olyat, amiből megismerheted a másikat. Valószínűleg akkor sem tudnék semmivel többet a lányról, ha mindent láttam volna a testéből.

[Anida Vegex]

Reggeli Cleto~val, az Espadámmal. *.*

Némán állt a szobában, miközben újra és újra körbenézett: nem tudott rájönni, miért érezte feszélyezettnek magát. Meg kellett állapítania, míg saját szobája hűvös ürességet árasztott, Cletoé valamivel melegebb kisugárzással rendelkezett. Zavartan kortyolgatta tovább a fekete, kesernyés levet, miközben pillantása megakadt a jégszekrényen, majd a hűtő tetején használtra várakozó poharakon. Látta már, mit tesz az emberekkel, amikor fogyasztanak belőle. Észrevétlenül rágja magát bele a bőrbe a gondolat, hogy milyen jó felszabadulni általa. Utána már csak arra döbben rá-, ha rádöbben egyáltalán -, hogy már túl késő és rabbá vált. Nem keveredett sosem olyan társaságba, ahol biztatták volna ennek fogyasztására s alkalma nyílt volna rá. Otthonukban is számos üveggel rejtőzött a folyékony méregből, de elég volt látnia, ahogyan anyja a rabjává válik- nem áll szándékában megkörnyékezni egyik palackot sem.
- Igazán nincs mit köszönnöd. ^.^- Felelte összerezzenése után. Gondolatait meglehetősen elterelte, hogy visszautazott azon emlékei közé, melynek valóssága azokat látva s érezve, amik történtek vele- erősen megkérdőjelezhető volt. Valóban úgy érezte, nincs mit köszönnie az Espadának, hiszen elvárható volt tőle a figyelmesség. Ez volt a dolga, mióta fracciónná vált s nem is érezte jogának, sem szükségesnek az esetleges felháborodást. Tisztában volt vele, mit vállal fel, mikor beleegyezett abba, hogy szolgálja Cletot. Mikor azon tűnődött, hogy életét esetlegesen fel kellene áldoznia azért, hogy megvédje őt, gyomrában apró, remegő görcs jelent meg. Nem vágyott a halálra, de valószínű az után, amit érte tett az Espada, megtenné.
- Reményeim szerint meg fogok birkózni vele egyedül is, s nem kell majd zavarnom téged.- Nehezére esett arra gondolni, hogy egy nagyobb súly megemelése miatt fuldokolva hörögné espadája nevét. Nem kívánja, hogy ilyen helyzetben lássa őt, s azt még kevésbé venné tudomásul kedvtelve, ha miatta kellene megszakítania napi rutinosan végzett tevékenységét. S különben sem ismerte napirendjét, ahogyan azt sem tudta, hogy merre kereshetné szükség esetén.
Csöndesen kereste meg a konyhát: mozgásán jól látható volt, mennyire ismeretlen számára még a torony. Eddig csupán egyetlen apró szoba állt rendelkezésére, melyben többnyire minden megvolt, ami szükséges lehetett mindennapi életéhez. Furcsa módon sosem időzött főzéssel. Magának az ételt többnyire úgy szerezte, hogy nem túl becsületes módon elvett annyit, amennyit kellett volna. Miután pedig mardosta a bűntudat, dolgozni állt egy étteremben felszolgálóként, s az így megkeresett összegből kivette azt a mennyiséget, amivel károsított azt a helyet, ahonnan lopott, s a kasszába csempészte. Eső utáni köpönyeg felesleges, de jót tett lelkiismeretének. már amennyiben még rendelkezett olyannal… Hiszen aki képes gyilkolni bűntudat nélkül, élvezve a küzdelmet, nem nevezhető lélekkel rendelkező lénynek. Talán tévedett Cleto… mégsem olyan emberi, mint amilyennek gondolta. Ibolyaszín íriszeit Espadájára függesztette, miközben a lehetőségeken tűnődött.
- Milyen típusú ételt vagy hajlandó megenni? Adj nekem támpontokat, nem kívánok csalódást okozni.- Nézett rá tanácstalanul. Ezernyi féle étel van elkészítési módjaik egytől egyig különbözhetnek. Nem akar túl nagy jelentőséget tulajdonítani egy puszta vacsorának, vagy ebédnek- ugyanakkor ezek lesznek az első alkalmak, amikor igazán erős benyomást tehet a fiúra/férfire. Utólagosan sokkal nehezebb alakítani valaki véleményét, a legelső sokkal maradandóbb, nehezebben megcáfolható. Ő legalábbis így érezte. - A salátákat kedveled? A töltött húsokat, vagy a sülteket? A ragukat?- Diákként gyakran időzött a konyhában, de túlzás lenne tudománynak nevezni azt, amit elsajátított. Hol jobban, hol rosszabbul sikerültek az általa készített eledelek, de mindig megette az utolsó falatot is. Tudja, milyen az éhség, s a pazarlást egyenértékű bűnnek tartotta a gyilkolással.
- Nincs… Arra gondoltam, estefelé használom az edzőtermet. Nem alszom túl jól, mióta visszaszereztem emberi alakomat, abban bízom, hogy talán ha a végletekig elfárasztom magamat, lesz egy nyugodt éjjelem.- Vonta meg vállait hanyag módon, majd folytatta. - Te tervezel valamit? Szeretnéd, hogy veled tartsak?- Fordult Cleto hangjának irányába, s meglepődve tapasztalta, hogy mellette állva törölgeti a tányérokat. Ugyan jól esett neki, hogy segítségére akart lenni az arrancar, mégis zavarta a jelenléte. Ez az ő feladata lenne, ne fárassza magát ilyen semmiségekkel a Septima Espada! ˇ.ˇ - Nem szükséges ezzel időznöd… rám hagyhatod.- Pillantott a világoszöld szemekbe, majd figyelmét újra az edényeknek szentelte, mielőtt még elejtett volna egyet.  Mély levegőt véve dörzsölte körkörös mozdulatokkal a serpenyőt, majd újabb adag mosogatószert tett rá.
Várta, hogy eltűnjön arcáról a pír, de Espadája szavaira csak még makacsabban s erőteljesebben ült ki arcára. Visszagondolva talán csak számára volt különös az az élmény? Egyszerre frusztráló, s zavaróan valós. Felesleges lett volna ilyen módon túlreagálnia?
- Köszönöm, kitűnő egészségnek örvendek.- Ajkaira kedves, tartózkodó mosoly ült ki: emlékezett még Cleto reakciójára, amikor megemlítette fájdalmát. Jobbnak látta, ha tartózkodóan nyilatkozik, s nem merül semmiféle nyavalygásba- még rontaná megítélését. Bár hogy ez miért zavarta, mikor sosem adott mások véleményére? Kétségtelen, ideje ráébrednie hogy szeretné, ha Cleto nem felesleges, ellenszenves teherként gondolna rá. - Nem láthatóak, de az ilyesmi is felfed néhány titkolt részletet.- Fejezte be a mosogatást, majd kezeit megtörölve elégedetten nézett körbe: mintha itt sem jártak volna. - Van kedved velem jönni Karakurába? Vennem kell hozzávalókat az ebédhez és vacsorához.- Nem bánta volna, ha vele tart Cleto, kedvelte a jelenlétét.