Szerző Téma: Szelek szárnyán  (Megtekintve 1592 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Szelek szárnyán
« Dátum: 2015. Ápr. 13, 17:44:38 »
Adatok:
× Résztvevők: Shihouin Nadeshiko, Meiou Toshizou
× Küldetés típusa: magánküldetés

Késő délután fele jár az idő, már éppen úgy gondolnátok, hogy vége a munkaidőtöknek, s készültök hazamenni, amikor mindketten egy pokollepke üzenetét kapjátok kézbe. A tartalma rövid volt és lényegre törő: azonnali megjelenés a 12. osztagnál, az oka helyben lesz ismertetve.
A megnevezett egységbe érkezve egy elbeszélő szobába vezetnek titeket, mely úgy tűnik pontosan vendéglátás céljából lett előkészítve. Itt lehetőségetek van szót váltani egymással, ha esetleg a barakk kapujába nem egy időpontban érkeztetek meg. Ugyan 5-10 percnél tovább nem váratnak meg titeket, talán fel sem tűnik ez a csekély idő, amikoris az osztag egyik tisztje rohan be, eléggé botladozva. Kezeiben papírhalmok, egy-kettő közülük a nagy rohanása során ide-oda száll. Kisvártatva ügyetlenül odatotyogott a szoba asztalához, melyre rátetterávágta a papírköteget.
A papírstóc mögött felbukkanó alak egy alacsony, szemüveges, roppant vékony férfi. Végtagjai valahogy aránytalanul hosszúnak hatnak. Hátát egy kissé görnyedten tartja, orra hegyén vastag keretes szemüvege éppen, hogy nem esik le. Habár abban is kételkedhettek, hogy egyáltalán kilát-e rendkívül rendezetlen szürkés árnyalatú haja alól. Némely hajtincsének vége oda is volt pörkölve, mintha csak magára gyújtott volna valamit nem is olyan rég a laborban. Sejtelmetekkel igazából nem is álltok olyan távol az igazságtól.
- Elnézést a késésért – hadarja két nagyobb lélegzetvétel között.
Miután a lehullott papírok is mind az asztalra kerültek általa, a több tucat lap alól végül kikerül egy fél asztalt elfoglaló térkép. Ha jártasak vagytok az Emberek Világa béli földrészekkel, akkor felismerhetitek a képeken Brazília egy kivágott, felnagyított pontját.   
- Bocsássák meg udvariatlanságomat! A nevem Shirogane Tsuneo és én fogom tájékoztatni önöket egy igencsak fontos küldetésről – hajol meg előttetek, míg azon van, hogy összeszedje a gondolatait és mielőbb belekezdjen a feladat ismertetésébe.
- Brazíliában az Aziria folyó mentén él egy Suzaku törzs, kik már nagyon régóta a Gotei 13 megfigyelése alatt állnak, és a kapcsolatápolás érdekében lenne szükséges kézbesíteniük ezt a levelet Chayanknak. Ő egy idős tagja a törzsnek, itt él, egy hegyi faluban Xetrapatiban – bök rá a térképen egy apró pontra, közben másikkal már az emlegetett beborítékolt üzenetet szorongatja. - Arra kell kérnünk önöket, hogy nagyon óvatosan járjanak el. A törzs nem mindennapi szokásokat vall, hitvallásuk nagyon hasonlít a totemizmushoz, szent állataiknak tartják a különböző madarakat. Ráadásul igen kellemetlen, de… nehezen kezelik az idegeneket. Ez az oka annak, hogy csak önök ketten vesznek részt a kiküldetésen. Illetve szigorúan titokban kell tartaniuk a jövőben mások előtt missziójukat, hogy merre jártak, mit láttak, miket tapasztaltak – mondja el nektek talán a legfontosabbakat. Ez az utasítás aligha lephet meg titeket.
Nadeshiko, te a 2. osztag tagjaként igen sokszor tapasztaltál már ilyet, Toshizou pedig az egység egykori tagjaként szintén élt már át hasonlót.
Ha a törzsről érdeklődtök még Shiroganétól, akkor ő igyekszik a lehető legfontosabbakat elmondani még nektek, ami velük kapcsolatos.
- A Suzaku törzs talán kissé visszamaradottnak hathat a szemükben, de ne becsüljék alá őket. Igazán leleményes, tiszta lények. Külsejük teljes mértékben emberi, gyakori kiegészítőjük a tollak és az apró kövek, fából faragott apróságok. A Gotei 13 és a törzs között azonban eléggé kényes a kapcsolat, ezért is szeretnénk ezzel az üzenetkézbesítéssel segíteni őket. Nem szükséges póttest beszerzéséért törniük magukat, ugyanis a törzs minden tagja reiatsuval rendelkezik, látják a halálisteneket és a lidérceket egyaránt. Ennek okán lenne jó, ha elnyernénk bizalmukat, mivel a 46-ok Tanácsa úgy ítélte, hogy a törzs kipusztulása komoly veszélyt jelentene az egyensúlyra nézve.
Nadeshiko, a gondosan lezárt levelet a 12. osztagos tiszt végül neked adja át, hogy a gondjaidra bízza. A boríték félfa papírból áll és a címzett neve furcsa, még általad még sosem látott jelekkel van rábiggyesztve.
- A 12. osztag biztosítja az átjárót önöknek, még sötétedés előtt fognak odaérni. Kurayami-san elkíséri oda önöket – talán eddig észre se vettétek az alacsony halálistent, ki a férfi mögött ácsorgott, laborköpenyét használva rejtekhelyül. Az apró méretekkel rendelkező shinigami nem tűnt gyereknek, habár viselkedéséből talán erre gyanakodtok.
- Nézzék el udvariatlanságát, még új és kicsit fél az idegenektől ^^” – kér elnézést tőletek ifjú társa viselkedése okán. - Az átjárónál még átadok önöknek pár fontos információt – teszi hozzá, mielőtt olyan sietéssel, mint az előbb, elhagyná a szobát Kurayami nevű osztagtársára bízva titeket a továbbiakban. A fiú komor arccal mér végig benneteket és még egy „Kövessetek” – szót sem ejt el, csak egyszerűen elindul, elvárva, hogy kövessétek őt.
Lehet, hogy Kurayami nem nyeri el bizalmatokat, de nem akadhattok fel apróságok, az utasítás szerint követnetek kell, hogy végrehajtsátok az Emberek Világában ezt a megbízást. Persze felveti számotokra a kérdést, hogy vajon miféle üzenetet rejthet a boríték, aminek kézbesítéséhez két személy kell? Szerencsétekre bárminemű kérdéseteket a misszióval kapcsolatban még van lehetőségetek megfogalmazni és feltenni Shiroganénak, ki állította, hogy az indulásotok pillanatában ott lesz. Kurayaminál is próbálkozhattok a beszélgetéssel, de füle botját se mozdítja. Az érdeklődés teljes hiányában vezet titeket az osztag kertje irányába.
Kurayami az udvarra vezet titeket, egyenesen az osztag senkaimonjához, mely készen áll a használatra, s a távolban már Shirogane alakját is megpillanthatjátok közeledni. Kezeiben a papírhalom száma ahelyett, hogy csökkent volna, még inkább nőtt. Csupán bizakodhattok abban, hogy nem fog ügyetlenségében elesni a saját lábában, noha eléggé gyakorlottan veszi kisebb megbotlásait, eddig egyszer sem szántotta fel a földet.

Karakterlap

Shihouin Nadeshiko

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 200 / 30 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 16 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon Seiran

Post szín:
#0087BD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #1 Dátum: 2015. Ápr. 23, 01:04:47 »
Nem a legkönnyebb dolog nyomon követni az idő múlását a Féregbolyban, mikor a föld alatt vagyunk. Nincs sok jelzésünk arra vonatkozóan, mikor lenne vége a szolgálati időnknek, ám e pillanat elérkezésekor nyújtózom egyet, és elindulok, hogy odafenn visszakaphassam zanpakutomat, amit nem vihetek le az alsóbb szintekre, de azért nem válnék meg tőle véglegesen. Mármint, Gorugonnal elég érdekes a kapcsolatunk, ami felhőtlennek közel sem mondható, de ettől még nem cserélném le másik fegyverre. ^^” A szabadba kilépve kételkedve szemlélem az elém röppenő üzenethordozó pokollepkét. Az általa hozott adatok eléggé szűkösek, ám nincs mit tenni. Úgy tűnik, a mai műszakom tovább fog tartani, mint gondoltam – sajnálom, Ryou-chan, mégiscsak várnod kell még arra a süteményre. ^^”
Shunpo segítségével érkezem meg a juunibantai elé, ahol az egyik tiszt beljebb kísér, egészen egy különös, egészen barátságos helyiségig. Valahogy... nem illik bele a folyosók által alkotott képbe. Az egész épület hidegnek tűnik, miközben ez a helyiség sokkal inkább... vendégbarát. Ettől még megőrizte hivatalos auráját, azt egy percig sem kell kétségbe vonnom. De nem sokáig kell egyedül lennem, alig telik el egy kevéske idő ideérkezésem óta, mikor valaki mást is bekísérnek a helyiségbe.
– Toshizou-san? – mérem végig a belépő férfit, kivel osztagváltása után nem is olyan régen volt szerencsém találkozni. Elmosolyodom a gondolatra. – Az áthelyezésed óta gyakrabban futunk össze, mint mikor még egy osztagban voltunk ^-^ – jegyzem meg, miközben picit közelebb lépek egykori felettesemhez. Bár már nagyon régen volt, azért még élénken él bennem, hogy az első szakaszváltásom után mennyit segített nekem az előttem álló személy. – Téged sem tájékoztattak, miért vagyunk itt? – legalább nyugtasson meg, hogy nem csak velem felejtették el közölni, mi olyan sietős, hogy a relatíve normális munkaidőm végén szólítsanak el a megérdemelt pihenéstől. Nekem holnap ugyanúgy meg kéne jelennem a helyemen, mint ahogy minden másik napon, nincs helyettesítés! >.>
Az ajtó nyitására felkapom a fejem, bár eleinte nem nagyon tudom kivenni, miféle alak jött be ezúttal, a sok papírtól, amit éppen cipel. Hát mi tagadás, nem éppen erre számítottam, amikor azt ígérték, tájékoztatást kapok majd itt. Sajnos a kinézete alapján nem vagyok biztos abban sem, hogy egyáltalán a laborban biztonságosan tudja végezni a munkáját. ^^” De persze ettől még lehet nagyszerű koponya, noha nem igazán látszik úgy, hogy ura lenne a helyzetnek...
Az előkerülő különös térképet látva kicsit közelebb megyek az asztalhoz, hogy jobban rálássak. Bár arról sejtelmem sincs, milyen régiót próbál ábrázolni, és egyáltalán melyik világban. Számomra teljesen ismeretlen ez a terület, így van egy halovány gyanúm afelől, hogy nem Soul Society egy részét próbálja kirajzolni. Shirogane-san mentegetőzésére kevésbé hivatalos környezetben válaszolnék valami olyasmit, hogy nem okozott problémát, azonban a küldetés ismertetése eléggé hivatalossá teszi a hangulatot ahhoz, hogy mellőzzek mindenféle közvetlenséget. Most a nibantai tagjaként vagyok jelen, az osztag hírnevét pedig nem veszélyeztethetem könnyelmű kijelentésekkel.
A tájékoztató során elhangzó helynevek többsége számomra teljesen ismeretlen, de legalább a térképen mutatott pont valamennyi segítséget és használható információt jelent még nekem is. A szokásokkal kapcsolatos adatok máris igen sok mindent megmagyaráznak, illetve feltételezem, a vallási szokásaik miatt rendkívül vigyáznunk kell a helyi madarakra. A titoktartási kötelezettséget pedig mondania sem kellene. A nibantaiban sok mindenről még egymás között sem beszélünk. Igyekszem gondolataim mélyére száműzni kisöcsém várható reakcióját, amikor valami kis kegyes hazugsággal kell majd elé állnom ma esti távollétemet illetően. T.T Erre most nem szabad gondolnom.
– Bocsásson meg, Shirogane-san, de ha óvatosnak kell lennünk, és a törzs tagjai sem kedvelik az idegeneket, kaphatnánk némi tájékoztatást arról, miféle szokásokat kell betartanunk, milyen gesztusokat tehetünk, amikor velük érintkezünk? Feltételezem, ez a küldetés egy elengedhetetlen eleme, amely nagyban befolyásolná a végkimenetelt – a szokásos módszer, tehát lesben állni, lopakodni, érzéseim szerint most nem igazán minősülnek járható útnak. A használandó módszerről pedig elfelejtett tájékoztatót nyújtani. Az óvatosság ugyanis nem eléggé kielégítő fogalmazásmód, szerintem legalábbis. ^^” És sajnálatomra a további kiegészítő információk között sem szerepel. ^^”
– Jól értelmezem, hogy nem igazán emberekről van szó? Pontosan miféle lények? – teszem fel további kérdéseimet, miközben átveszem a levelet. A különös írásjelek a borítékon felteszem, a törzs nyelvén írott szavak – merem remélni, hogy a juunibantai pontos fordítói munkát végzett, máskülönben a feladat máris egy újabb kockázati tényezővel lett gazdagabb. ^^” Mindenesetre halovány kételyeimet félretéve teszem el a levelet, hogy biztonságban legyen, ameddig kézbesítjük a címzettjének. – Shirogane-san, elmondaná, pontosan hogy néz ki a személy, akinek ezt át kell adnunk? – csak feltételezem, de gondolom, nem kéne akárkinek csak úgy odaadnunk. Az átjáró megemlítésére bólintással jelzem, hogy megértettem, és a kísérő jelenlétét is tudomásul vettem. … Kísérő? Eddig is itt volt? :O.O: Nem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen feladatra ő lenne a legalkalmasabb, még a juunibantaiban is biztos akadna olyasvalaki, aki... hogy is mondjam? Jobban terepre illik. :/
Mire alaposabban végigmérem a gyereket, informátorunk már sietős távozása kellős közepén jár, így utána szólni sem igazán érdemes. Remélem, azért az átjárónál tényleg szolgál majd még némi információval, mert ez eddig nem tűnik túl kimerítő tájékoztatásnak – legalábbis a hasznos részleteket tekintve. ^^” Ráadásul fiatal társunk sem igazán néz ki úgy, mintha hozzá akarna fűzni bármit is az elhangzottakhoz, amit az is megerősít, hogy már ő is a távozás mezejére lépett. Fáradt sóhajtással igyekszem keresni Toshizou-san tekintetét. Vajon ő is arra gondol, hogy követnünk kellene? Csak így, se szó, se beszéd? Nem szabadna bizonytalannak lennem. Nem vagyok már kislány, hogy Toshizou-san sem a felettesem. Alig néhány pillanatig tétovázok csupán, s végül magabiztosan indulok meg harmadik társunk nyomában. Valószínűleg hármunk közül csak ő van tisztában ugyanis az osztag senkaimonjának hollétével. :|
– Kurayami-kun, ön mennyire ismeri ezt a törzset? Van valaki, aki beszéli a nyelvüket? – ezek elég fontos tényezők, amiről mindeddig elfelejtettek tájékoztatni minket. A kérdéseim figyelmen kívül hagyásához pedig igyekszem nem hozzáfűzni semmiféle kommentárt és nyugodtan, profiként kezelni a helyzetet. Elvégre uralkodnom kell magamon, mellőzni az érzelmeket. Most nincs helye semmiféle kirohanásnak, csak a szigorúan szakmai jellegű kérdéseknek. Bár egy bemutatkozásnak azért örültem volna a fiútól. ^^”
Az udvaron lévő senkaimonnál állva igyekszem észben tartani korábbi, megválaszolatlan kérdéseimet, hogy feltehessem őket Shirogane-sannak, amennyiben valóban találkozunk vele még az indulás előtt. A szótlan kísérővel eléggé érdekes lenne, ha maradnának számunkra vakfoltok, melyek elsimíthatóak lennének még indulás előtt. Így is előfordulhatnak még váratlan szituációk.
– Te mit gondolsz, Toshizou-san? – kérdezem halkan, a férfire pillantva, miközben várjuk informátorunk érkezését. A lassan közeledő tudós továbbra sem tűnik úgy, mint aki a helyzet magaslatán áll, éppen ellenkezőleg. Sóhajtva figyelem az alakot, aki önmagában is ok lenne az aggodalomra. Valamiért őt elnézve logikusnak tűnik, hogy nem személyesen intézi az üzenet kézbesítését, ám azt még nem magyarázza, miért épp a második és tizenegyedik osztag egy-egy tisztjét kérték fel erre a feladatra.
– Shirogane-san, kérem, a törzs tagjai értik a nyelvünket? Illetve Kurayami-kun érti az övéket? Továbbá tájékoztatna minket arról, miféle nehézségekkel kerülhetünk szembe az üzenet kézbesítése közben? – valami oka csak kell, hogy legyen annak, hogy nem egy tudományos vagy diplomáciai jártasságú tiszt áll most itt, hanem éppen mi. Ez pedig nem sok jót sejtet, mivel egészen idáig csak a törzsről kaptunk felvilágosítást, a környezetükről nem. Ha már itt tartunk... :| – Ha szabad megkérdeznem, mi okból kell a törzs kihalásától tartanunk? Milyen veszély fenyegeti őket?

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #2 Dátum: 2015. Máj. 01, 14:06:20 »
Nem győzöm takarni arcomat a legyezővel, hogy elfedjem nevethetnékemet, mikor aprócska tréfám áldozatává teszem éppen osztagtársamat. Pedig teljes mértékben jószívűségből tettem azt, amit! Hiszen ő kérte a segítségemet az edzőterem rendberakásánál, életbevágóan fontos ügyre hivatkozva közben. Én pedig nem mondtam rá nemet, jól nevelt vagyok, mondhat az Öregem akármit. Persze osztagtársam élete eddigi legnagyobb hibáját követte el, amikor elfelejtette közölni, hogy mit hova rakjak az edzőteremben azon kívül, hogy a helyére. :roll: Ez eléggé tág megfogalmazás volt, főleg úgy, hogy én még kifejezetten újnak számítok itt a 11. osztagban! Noha ez a legapróbb kifogás, amivel élhetek, mint halálisten, mivel nem egy egységnél megfordultam már eddigi életem során. Viszont ezen tény tudatában kevesen állnak, a friss húsok ismerete pedig kritikán aluli! Akik az elmúlt években végezték csupán az Akadémiát ijesztő, hogy miket nem tudnak! Miattuk szívemhez is kaptam, hiszen nem ismerni a nevünket – melyet Anikivel gondos munkálatok során értünk el –, majdnem olyan, mint nem tudni, hogy hívják a főkapitányt!
Szóval ezek után szinte kérette magát, hogy a holnapi nap folyamán nagy meglepetésben részesítsem kedves tiszttársamat. Habár már a többiek arcára is roppantul kíváncsi vagyok! Ugyanis az edzőterem szekrényeiben „kicsikét” megkevertem az eszközök helyét. Vajon osztagtársaimnak mennyire van az ínyükre a hirtelen jött változás? :roll: Hogy mindezt meg tudjam már csak meg kellett várnom a holnapi napot! Habár ez után kételkedtem abban, hogy nyugodtan fogok tudni aludni. Természetesen nem rémálom gyötörne a tettem utáni bűntudat okán, a kíváncsiságomból származó izgalom volt előtérben. Már azon nevethetnékem támadt, mikor elképzeltem a többiek ábrázatát a turpisságomat meglátva korareggel! Noha egy-két jó minőségű szaké az Amatsujik pincéjéből úgy is átsegít ezen, hiszen Anikivel ennyivel minimum jövünk azok után, hogy elorozták tőlünk a remek nedűt a legutóbb! :roll:
Nagyszabású tervek elröppenését a pokollepke felbukkanása miatt kissé sajnáltam. Mondjuk a 12. osztagtól kapott üzenet elgondolkodtat. Ejnye Aniki, mit műveltél már megint? De a legfőbb kérdés: miért is nem avattál be? – Nem ez az első vagy éppen utolsó alkalom, hogy összekevernek minket, s ez most se lenne meglepő, hisz’ jómagam feleannyiszor nézek el a Juunibantaiba, mint az ikerbátyám. Túl sok szabály köti meg ott a lélek kezét, noha igazi kompenzálás a tudósok idegeit megmérettetni. Mentségemre szóljon: kutatást végzek, ha már ott vagyok (még akkor is, ha legtöbbször ikerbátyám bőrében fordulok meg ott)! Többségüket stressz kezelésre kellene íratni, különben nem lennének alkalmasak a pozíciójuk betöltésére – és ha már kezeltetik magukat, némi humorcsírát is elvethetnének bennük. Mert én becsszóra, kétszer is megnéztem, hogy a kémcsőben található anyag, robbanó egyveleget tartalmaz-e! Természetesen ez volt a lényeg, a kihívás, a poén! :roll: Máskülönben nem lett volna különösebben érdekes. Sajnálatos, hogy egy vicc elmagyarázva már nem is olyan eget rengető, mint azok, amelyeket első behatásra megértenek. 
Elmélkedésem során megérkezem az osztag berkeibe, ahol már kísérők fogadnak. Milyen odafigyelőek, ha tudnák, hogy az egység legapróbb részeit is úgy ismerem, mint a tenyeremet! Akár csukott szemmel is eligazodnék itt, mint ahogy Seireitei idevezető utcáin se kell koncentrálnom, számtalanszor megfordultam már itt.
Sanda mosollyal az arcomon követem a shinigamit, kedvesen megérdeklődve tőle, hogy mi okból hívattak. Tudniillik, fontos jelenésem van odahaza, és Meiouként maximum fél órás késést engedhetek meg magamnak, de ezzel is már sokat mondtam! Ez a harminc perc a családon belül elfogadott, ennek letelte után lehet komolyan aggódni a másikért.
- Are? Nadeshiko-chan micsoda meglepetés! Nos, igen… kezdem úgy érezni, hogy ezt több mint véletlen – arcom szegletében megülő mosollyal nézek a lányra, miután beléptem a szobába. Nem tagadom, valóban többször hoz minket össze a sors, mint annakidején a 2. osztagban. S erre nem mentség az sem, hogy különböző posztokban kellett helytállnunk, végtére is, ez valamelyest most is így van.
- Valószínűleg kutatási alanyok leszünk. Remélem nem félsz a tűktől, Nadeshiko-chan! – könnyebb volt hasamra vágni és improvizálni egy okot, mintsem beismerni, nekem se kötötték az orromra ittlétünk miértjét. Pedig érdeklődtem, csak hát konkrét választ nem kaptam rá. A meglepetés zsúrok szervezése pedig nem a 12. osztag szokása, erre nem alapozhatok. Hiszen némelyek annyira távol állnak a lazítástól, hogy még egy alkoholmentes koktélt is sajnálnának meginni munkaidő alatt! Viszont célszerűnek láttam elkergetni Nadeshiko-chan kételyeit, mielőtt belemerül itt létünk pedzegetésébe. Felesleges, idővel úgy is kiderül.
- Szolgálatból csíptek el téged is? – kíváncsiskodom, ahogy öltözetét jobban szemügyre veszem. Addig is elütjük az időt, míg nem derül ki, hogy pontosan mi okból kellett idejönnünk. Beszélni könnyű volt róla, de nem igazán válnék tűpárnává, ha nem muszáj… :roll:
Beszélgetésünket félbeszakító igencsak magának való Shirogane-kun nem volt számomra annyira ismeretlen, persze nem is voltunk annyira beszélgető viszonyban, hogy rég látott barátként köszöntsem. Viszont eléggé feltűnő jelenség volt, gyakran robbantotta magára a labort, emiatt arca megmaradt bennem – nem tagadom, hogy nem egyszer közöm volt a balesethez, de eddig egyik sem okozott nyolc napnál tovább gyógyuló sérülést, amiért vállalnom kellett volna a felelősséget! :roll:
- Figyelünk Shirogane-kun, szóval folytasd csak nyugodtan ^^ – bíztatom beszédre, mikor a kelleténél nagyobb szünetet hagyott mondandói között. Arra viszont nem számítottam, hogy a kiselőadás olyannyira érdekfeszítő, hogy az órákat, amiket a múlt éjszaka nem alvással töltöttem el, most fogom bepótolni. Egy magasabb fokra fejlesztve az állva történő alvás művészetét.
- Azt hiszem nagyon fellelkesültem a Suzaku törzs ismertetésénél, amiért azt a hatást keltettem, hogy találkozni fognak velük :oops: A törzsnek csak a Chayank nevű tagjával fognak érintkezni. Ő az egyetlen, ki Xetrapatiban él a törzsből, szándékosan az emberek között, a velünk fenntartott kapcsolat miatt. A Suzakuk elrejtve élnek Aziriában és csak a törzs tagjai ismerik az odavezető utat.
A nép tagjai külső jegyeiket tekintve nem különböznek az emberektől. Chayank ugyanúgy viseli a madarakat tisztelő hagyományukból kifolyólag a tollakat, illetve lélekenergiának felépítése is eltérő az általunk ismertektől, akárcsak törzse többi tagjának. Igencsak különleges lenyomatuk van, amit azonnal észrevesznek, ez nem kétség! Mindehhez pedig hozzájön Chayank roppant figyelemfelkeltő személyisége, úgy hiszem, nem fogják összekeverni őt senkivel.
Xetrapatiról még annyit, hogy a lakói nem ismerik a Suzaku törzset úgy, mint mi. Pedig régebben közös múltjuk volt… eléggé bonyolult a kapcsolatrendszerük, amivel nem untatnám önöket, mert a küldetés tartalmát tekintve igazán felesleges. Szóval ezzel nem lopom az önök idejét, így is nagyon sokat fecsegtem az üzenetnek pedig minél hamarabb Chayankhoz kell jutnia! ^^”

Roppantul érdekes a beszámolókat tart nekünk Shirogane-kun csak küldetés szempontjából a felhasználható része vajmi kevés. Legszívesebben a tenyerembe temettem volna az arcomat, amikor közölte, hogy talán túl sok felesleges dologról fecseg. De legalább belátta, ami egy óriási előrelépés, kár, hogy alig tett ellene. Látszik, hogy a 12. osztagban kevesen alkalmasak a terepmunkára, túlságosan nagy gondot fordítanak a részletekre. Örültem, hogy Nadehiko-chan helyettem is megfogalmazta a kérdéseket, melynek jobb, ha tudatában állunk a misszió alatt, még ha ez csak egy levél kézbesítésében is merül ki. Így belegondolva túl nagy gondot fordítanak az üzenetre.
Habár, ami leginkább bántja a gondolataimat, azaz egyszerű könnyedség, amikor Shirogane-kun a reiatsu érzékelést ecseteli, mintha ez olyan természetes lenne mindenkinél... Remélem, nem lesz nagy probléma, hogyha a misszió eme kényes részét Nadeshiko-chanra kell rábíznom. :roll:
- A levél tartalma titkosított még előttünk is? – nézek Nadeshiko-chan kezében pihenő borítékra. - És Xetrapatiban is látnak minket a helyiek? No meg, ha már Chayankról van szó és a törzs, illetve a falu kapcsolatáról… ha a községnek már nem áll tudatában a nép létezése, akkor az általunk keresett személy miért él közöttük, nem árulkodó ez egy kissé? – teszem fel oldalamat fúró kérdéseket. Ugyan csak apróságok, azonban feltűnő apró részletek voltak, amely felett nem akartam eltekinteni.
- Sajnálom, de a levél tartalma még előttem is rejtve van, erre a kérdésükre nem tudok válaszolni. Xetrapatiban pedig igen, az emberek képesek látni a túlvilági dolgokat, ezért is olyan különlegesek, akárcsak a Suzaku törzs. Chayankról igyekeznek tudomást sem venni, hóbortosnak találják, aligha foglalkoznak vele, pedig a helyiek sokat köszönhetnek neki. Remekel az orvoslásban, nehéz kórokat is könnyedén kezel, mégis félve közelítenek hozzá.
Mélyről jövő sóhajjal könyvelem el a válaszokat, eddig kezemben pihent legyezővel játszadozni kezdek, hogy figyelmemet lekössem, és ne bóbiskoljak a továbbiakban, mielőtt esetleg itt-ott elcsepegtetett apró részletek elkerülnének engemet a koncentráció hiányában. Nem tehetek róla, elszoktam a mentális megmérettetéstől a napszak ezen időszakában. :roll:
Kurayami-kunra felszalad a szemöldököm meglepettségemben. S ahogy elnézem nem csak engem döbbentett meg jelenléte, hanem Nadeshiko-chan is hasonlóan tanácstalan volt vele kapcsolatban. Már azért is volt némi kifogásom, hogy ketten kézbesítünk egy üzenetet, de hogy hárman? Mi az oka annak, hogy ennyire aggódnak azért, hogy a levél biztonságosan eljut ehhez a Chayankhoz? Ezt a kérdést inkább megtartottam magamnak, ha mindenre tudnám a választ elmaradna a meglepetés.
Egy biztató mosolyt küldtem Nadeshiko-chan felé, hogy ne aggódjon, majd Kurayami-kun nyomába indultam, és ha esetleg Nadeshiko-chan még nem indult volna el, megvártam őt az ajtóban. Úgy tűnt kísérőnket nem nagyon érdekli, hogy valóban követjük-e, avagy sem. Nekem pedig legalább halovány sejtésem volt arról, hova szándékozik elkísérni minket, így nem volt probléma a hátramaradás. Könnyűszerrel odatalálunk segítség nélkül is.
- Ejnye Kurayami-kun! Illik válaszolni, amikor kérdeznek minket, vagy netán elvitte a cica a nyelvedet? – piszkálódom szótlan tiszttel, rávilágítva modortalanságára. De füle botját se mozdította és kezdtem azon tűnődni, hogy viselkedésében közrejátszik más is a modortalanságon kívül, amiért nem hajlandó szóba elegyedni velünk.
- Hát… talán azt, hogy legalább a vacsorát megvárhatták volna – felelek Nadeshiko-channak egy mélyebb sóhaj után. Noha tudom, nem éppen ilyesfajta válaszra várt, mikor a fejemben járó gondolatokról kérdezett. Jelenleg igen nehéz lenne megfogalmaznom, hogy mi is jár éppen a fejemben a missziót illetően.
- Engem már, csak azaz apróság érdekelne, hogy miféle veszélytől tartanak, hogy hármunkat küldenek az üzenet kézbesítése érdekében ehhez a Chayankhoz? :roll: – teszem fel a kérdésemet Shiragane-kunnak, természetesen megvárva a soromat és csak Nadeshiko-chan után. 
- Anou… nekem még lenne egy kérésem! – emelem fel a kezemet példás szorgalmú tanulóként, hogy szót kérjek a beszámoló végeztével, az indulás küszöbén, hogy Shirogane-kun rám koncentráljon. - Egy rövid, leleményes üzenetben összefoglalnák ikerbátyámnak, hogy miért nem tudok megjelenni a randevúnkon? :roll:
 


(click to show/hide)

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #3 Dátum: 2015. Jún. 23, 12:04:25 »
Shirogane pihegve rendezi el kezeiben a papírokat, ügyetlenül felszabadítva egyik kezét, mellyel feljebb tolja orra hegyére csúszott szemüvegét.
- A megértéstől nem kell tartaniuk. Chayank, ahogy a törzs többi tagja is, értik a nyelvünket – feleli meg Nadeshiko első kérdését. A másodikra enyhén elsápad, majd hebegve-habogva igyekszik összeszedni a gondolatait.
- Nehézségek? Nem! Remélhetőleg, semmi ilyesmi miatt nem kell tartaniuk és hamar vissza is térnek! – reagál kissé aggodalmasan a levél kézbesítését illetően.
- A törzs különleges energiái felkeltik a lidércek figyelmét. Számukra nem kizárt, hogy a nép egy tagja is igencsak közel vinné a fejlődésük a következő fázisához. A Suzaku törzs azonban nem szándékozik komolyabb óvintézkedéseket tenni, de emiatt nem csak ők, hanem Xetrapati lakói is folyamatos veszélynek van kitéve. Gyakoriak a hollow támadások és mostanában közepesen erős arrancarok is felütötték ott a fejüket a megfigyelések szerint. Ha a törzset megtámadják és felkészületlenül éri őket, az súlyos veszteség lenne az egyensúlyra nézve. Ettől szeretnénk őket megóvni. Viszont reméljük, hogy feltűnésük ideje alatt nem történik semmi komplikáció, de a 46-ok Tanácsa szeretne kellő óvintézkedéssel eljárni. Így kerültek önök kiválasztásra… oh, de megint sokat fecsegek! ^^” – sürgölődve üzemelteti be a kaput, hogy majd a megfelelő koordinátákat megadva végül Xetrapatiba térhessetek.
- Természetesen Meiou-san, ahogy szeretné! – reagál az apró kérésre, amit természetesen igyekszik teljesíteni, amint átkeltetek az átjárón.
Ha esetleg van még kérdésetek, akkor azt a nagy sietség közepette feltehetitek Shiroganénak, hátha tud némi időt szakítani a válaszadásra, ami nem kiselőadásba csap át. Mindenesetre a senkaimon egy-kettőre elkészül, átkelhettek rajta. Nyomotokban pedig Kurayami andalog, látszólag nem túl lelkesen.
A dandgaiban nem töltötök el annyi időt, hogy a takarító fenyegessen benneteket. Gördülékenyen áttértek Xetrapatiba, ahol már valóban esteledik. Az narancssárga és rózsaszín színekkel megfestett égen már látni egy-egy csillagot kibontakozni a felhők mellett. Xetrapati lakói azonban nem gyönyörködnek az esteledő égboltban. Saját dolgaikkal vannak elfoglalva.
A falu úgy tűnik favágásból él, legalábbis a feldolgozott faanyagokból ezt tudjátok leszűrni. Viszont nem igazán tartózkodnak házon kívül a helyiek, talán a kései időpont miatt vagy más okból? Ezt nem igazán tudjátok megállapítani. Egy-egy gyerek játszadozik a fából épített házak között húzódó keskeny földes úton. Egy családanya éppen kiráz egy fehér lepedőt, két férfi egy vastag fatörzset igyekszenek a szekérre felrakni, amely elé négy barna színű, tömzsi testfelépítésű ló van befogva. Ha valamelyikükkel megpróbáltok szóba elegyedni, már csak azért is, hogy Shirogane által elmondottakat teszteljétek (hogy a helyiek látnak titeket), akkor azt tapasztalhatjátok, hogy nem lelkesednek az idegenekért. A gyerekek elfutnak előletek, az anyuka szűkszavúan küld el titeket a szomszédos faluba, ami kétnapnyi távolságra van innen, gyalog. A férfiak kevésbé modorosan hessegetnek el saját dolgotokra.   
A falu épületein és cseppet sem barátságos lakóin kívül számotokra a leginkább feltűnő dolog az a jobb kezetek felől induló ösvény, mely egy sűrű növényzettel körbevett, kicsit ütött-kopott faviskóhoz vezet. Eléggé elszigeteltnek hat, így okkal feltételezhetitek, hogy ez lehet Chayank otthona. Kérdéseitekkel megkísérelhettek Kurayamihoz fordulni, azonban mikor őt keresitek, azt kell tapasztalnotok, hogy nincs meg! Kurayami eltűnt. Színe nyomát se látjátok, reiatsu érzékeléssel pedig nem tudjátok bemérni jelenlétét, ugyanis több felől érzékelni magas lélekenergiákat, de ezek sem halálistenhez köthetőek. Mind egy szálig a faluból származik, valószínűleg az itt lakók legtöbbjében magas reiatsuja van.
Miközben Kurayamiról tanakodtok (ha fordítotok rá időt), egy lármás rétisas szál el alig pár méterre fejetek felett, a hegy csúcsának irányába. Indulásával megrázta a fák ágait, melyről levelek hullattak alá. Nem igazán tudjátok eldönteni, hogy mi rémiszthette meg a jószágot. De némi riadalomként is érhet titeket, hisz nem számítottatok rá.
Kurayamival kapcsolatban dönthettek úgy, hogy hollétének kérdését későbbre helyezitek és inkább a levél kézbesítésére koncentráltok. S majd csak ezután keresitek eltűnt társatokat, akár a Gotei segítségével. Rajtatok áll. Habár elsősorban a levél miatt vagytok itt, ráadásul társatok halálisten, nem kell féltenetek és bizakodhatok abban, hogy talán jelet fog adni magáról. Legalábbis alapozhattok arra, hogy ő nem egy egyszerű lélek, hanem shinigami, nem is akármelyik osztagból. Noha képességeit nem ismeritek, de elméjével remélhetőleg kivágja magát, ha problémába ütközik.

Karakterlap

Shihouin Nadeshiko

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 200 / 30 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 16 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon Seiran

Post szín:
#0087BD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #4 Dátum: 2015. Szept. 30, 09:43:14 »
Toshizou-san kérdésére csak bólintok. Azt hiszem, így is kínosan egyértelmű, hogy nem épp egy szabadnapomat töltöttem, akkor feltehetően nem ebben az egyenruhában lennék jelen. Tréfálkozására viszont igyekszem nem reagálni, bár igen nehéz megállnom a mosolygást. Kedves tőle, hogy oldani próbálja a feszültséget, azonban jelen pillanatban szolgálatban vagyunk.
A juunibantaios kiselőadása során igyekszem a küldetés szempontjából is fontos részletekre koncentrálni. Ezt jócskán megnehezíti a hosszadalmas fecsegés, melyet Shirogane-kun művel, főleg annak elismerése után, hogy valójában igen kevés, a küldetésünkhöz kötődő elemet mondott el mindeddig. A fejemben persze egymást kergetik az – egyébként teljesen felesleges – információk a törzsről. E ponton szívesen javasolnám, hogy ez esetben végezzék el ők a terepmunkát, azonban ezt nem tehetem meg. Shinigamiként teljesítenem kell a rám bízott feladatokat, még ha a feladat ismertetője minden igyekezetével meg is nehezíti azt.
– Azért ha egy mód van rá, szorítkozzunk a Chayank nevű egyén külső ismertetőjegyeire a személyleírásnál, Shirogane-kun – teszem hozzá nyomatékosan, hisz a „roppant figyelemfelkeltő személyiség” nem nevezhető épp objektív támpontnak. Ami azt illeti, egy képnek is roppant mód örülnék, ha már a leírások terén ez az osztag látványosan nem jeleskedik. :| - Az a kapcsolatrendszer nem éppen felesleges, ha egyszer a helyiek között kell megtalálnunk a célszemélyt – jegyzem meg tisztán érthetően, miközben minden akaraterőmmel azon igyekszem, ne csapjak a homlokomra, és arcomra ne üljön ki egyértelműen a véleményem erről az egész... tájékoztatásról. Erről a kevéssé hatékony viselkedésről okvetlenül értesíteni fogom a kapitányukat hivatalos jelentés formájában, ha egyszer visszatérünk. Az egyetlen, valamelyest megnyugtató tényező, hogy egykori felettesem hasonló véleményen lehet, legalábbis feltett kérdéseiből és gesztusaiból kiindulva.
A senkaimonhoz menet csak intek egyet Toshizou-sannak, hogy nyugodtan hagyhatjuk a csapat harmadik tagját. Ha nem akar felelni, nem bánom, úgyis a feletteséhez akartam intézni a kérdéseimet. Mindenesetre az alak válaszaira újfent komoly önuralmat kell magamra erőltetnem, de legalább az egyiknél valóban mond lényegi információt.
– Megértem, miben reménykedik, Shirogane-kun, de a remény önmagában nem elég. Nyomatékosan megkérném, hogy fejtse ki, miféle nehézséggel kellhet számolnunk a lidérceken kívül. A legrosszabb eshetőségben, persze, csak hogy felkészüljünk ^-^ – igyekszem továbbra is udvarias hangsúlyt megütni, még ha jelenleg úgy is érzem, jócskán megnehezíti a dolgomat. Azt már inkább meg sem említem, hogy a „46-ok óvintézkedése” még mindig kicsit hiányos magyarázat egy három fős expedíció kiküldésére egy egyszerű levéllel, azonban ha Toshizou-san ezt kielégítő magyarázatnak találja, ám legyen. Nem kívánom feleslegesen húzni a saját, és megbízóink idejét. Bár mit ne mondjak, némiképp megrökönyödök a különös kérésre, s egy pillanatra eszembe jut, talán nekem is meg kellene ejtenem hasonló gesztust. Végül mégsem teszem, hisz öcsém ugyanazon osztaghoz tartozik, mint jómagam. Tudnia kell, hogy adódhatnak váratlan események a szolgálatunk során.
Részemről nincs több kérdésem, így amint az átjáró megnyílik, elsőként lépek be a dangaiba. A szótlanul mögöttünk haladó juunibantaios egy kicsit zavar, ám nem hagyom, hogy ellenérzésem elterelje a figyelmem a feladatomról. Ami a levél kézbesítése. Semmi több. A legkevésbé arra van szükség, hogy egy társunkat kritikával illessem, ki minden bizonnyal tisztában van saját feladataival. Ameddig nem próbálja akadályozni a küldetést, nincs jogom bírálni tettei miatt. Ami jelen esetben a kommunikáció teljes hiányában ki is merül. Ezt igazán az ő belátása eldönteni, s engem cseppet sem zavar, ha nem kell felesleges kiselőadásokat hallgatnom a törzsről. Nem az én dolgom.
A dangai sötétsége után kicsit hunyorognom kell a napnyugta fényeire, melyek az új helyszínen fogadnak. Ez a környezet nem tűnik többnek egyszerű falucskánál, még ha az építészet nem is az általam megszokott stílusjegyeket viseli. Mindent figyelembe véve, átlagosnak tűnik, a halandók is a mindennapi élet dolgaival vannak elfoglalva. A házakhoz képest viszont nem túl sok az ember...
– Az időponthoz képest kevesen vannak. Gondolod, hogy éjjel gyakoribban a hollowok? – érdeklődöm, a férfi felé fordulva. Már csak korából adódóan is több tapasztalata kell, hogy legyen, mint nekem. Eddigi életem során finoman szólva sem túl sűrűn járőröztem az Emberek Világában. Ha ideszólítottak, annak a mostanihoz hasonló küldetések álltak a hátterében. Bár megjegyzem, igencsak rég volt, hogy üzenetet kellett kézbesítenem. Jól belegondolva, erre meglett volna a megfelelő szakasz, amit persze külsős nem feltétlenül tudhat, de két nemes származású egyént így kiválasztani találomra... Hát, minden elismerésem a 12. osztagnak. :|
– Sűrűek lehetnek a túlvilági jelenségek – jegyzem meg szemlélődésem közben, hisz az emberek – ha ugyan valóban látnak minket – a mindennapi dolgaikkal vannak elfoglalva, rólunk tudomást sem véve. Pedig az imént léptünk ki egy átjáróból. Ám az elmondottak alapján talán még ez sem meglepő. A végén még nem bizonyul teljesen feleslegesnek a többszöri, hosszú kiselőadás. Terepszemlém során igyekszem még felmérni a fontosabbnak tűnő támpontokat, és a potenciálisan fenyegetést jelentő területeket. Az emberekkel nem szeretnék túl sokat foglalkozni. Röpke szemlélődésem végén tűnik fel a jobbról induló ösvény, egy különös kis épület felé, amit a vadon igyekszik magába olvasztani.
– Az lesz Chayank háza, Kurayami-kun? – teszem fel a kérdést a helyszínre mutatva ifjú juunibantaios kísérőnknek. Mire is számítottam a korábbiak után? Hogy most majd válaszol? Igen, minden bizonnyal, elvégre ez már igencsak szorosan kapcsolódik közös küldetésünkhöz. Körülnézek, hol lehet a fiú, de nem látom őt sem a közelünkben, sem a falusiak között. Hm, ez furcsa, roppantul furcsa. Jelenteni fogom a felettesének. – Kilépett egyáltalán a dangaiból, vagy még odabenn hagytuk el? – teszem fel a legkevésbé bíráló jellegű kérdésemet Toshizou-sannak, ha már volt olyan kedves és legalább ő nem kalandozott el semerre. Legalábbis merem remélni, hogy nem maradtam egyedül. Bár feladat szempontjából mindez lényegtelen, felkészültnek kell lennem minden eshetőségre és megoldani, amit rám bíztak. Még akkor is, ha mindezt egyedül kell megtennem, mert a társaim elkalandoztak valamerre, s a helyismeret hiánya is olyasmi, amin túl kell lépnem, ha eredményes kívánok lenni. A téren megfigyeléseimre és az osztagban elsajátítottakra kell hagyatkoznom.
Kissé összerezzenek a rétisas víjogására, miközben elreppen a fejünk felett. Mégsem voltam felkészülve mindenre, ezt egy sóhajjal veszem tudomásul, mialatt a madár röptét követem. A hegy felé szárnyaló sas képe igazán festői lehetne, ám minket nem a természet csodálásáért küldtek ide. Erről egyikünk sem feledkezhetne meg. Toshizou-sanhoz fordulok, ha még mindig mellettem van.
– Induljunk. Kurayami-kun shinigami, ha eltért a feladattól, csak magára számíthat. A mi feladatunk az üzenet kézbesítése – a magam részéről egyelőre lezárom az ügyet, és inkább elindulok az ösvényen a növényzettel benőtt viskó felé. Közben igyekszem folyamatosan ügyelni környezetemre, nehogy még egyszer az előbbihez hasonlatos meglepetés érhessen. Éppen ebből kiindulva próbálom minden aprócska zaj forrását behatárolni magam körül, és nem elsietni semmit. Óvatosnak kell lennünk, hisz még a célszemélyről sem tudhatjuk, pontosan hogyan reagál az idegenekre. Erről igazán mondhattak volna valamit a Juunibantaiban, legalább róla tudnunk kellene, hogyan viszonyul a shinigamikhoz. Ám e téren magamra is vethetek, hisz én voltam az, ki elfelejtette megkérdezni, vagy legalább pontosítást kérni vele kapcsolatban. Azért remélem, hajdani osztagtársam is így vélekedik, és nem egy teljesen más irányba indult el.

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #5 Dátum: 2015. Okt. 25, 13:47:58 »
  Nem győzök ámulni azon, hogy Shirogane-kun nem tartott Nadeshiko-chan következő kérdésére nagyszabású litániát, mint ahogyan eddig tette. Pedig aztán előnyös lett volna, hogyha tudjuk ennek a Chayanknak a részletesebben leírt külső ismertetőjegyeit.
  Míg a jelentős hiányosságot kihagyva számol be kedves Shirogane-kun nekünk majdhogynem az évi átlagos hőmérsékletről is a hellyel kapcsolatban, ahova tartunk. Addig megejtek egy gyors, észrevétlen mozdulatot a tájékoztató minősítéséről. A tíz pontból lehetősen alacsony számot kapott Shirogane-kun, ezt még jócskán csak gyakorolnia kéne. Szerencse, hogy a szobában egyetlen személy van, aki érti a kézmozdulataimat és az Nadeshiko-chan.
  Habár Nadeshiko-chan jelezte, hogy Kurayami-kunt nem kell a kelleténél tovább nyúznom, hogy rá figyeljen. Csüggedten fújtam visszavonulót, holott már egészen furfangos terven töprengtem. Ötletemet elhelyeztem későbbre, majd ha hazaérünk Anikivel kezelésbe veszem ezt a 12. osztagos csodabogarat. A modortalanságra nem mentség az, hogy újonc! Majd megmutatjuk Anikivel, hogyan kell viselkedni. Amúgy is, nálunk jobb tanárt akarva se találhatna. :twisted:
  – A lidérctámadásokon kívül, ha óvatlanok, akkor a vadonélő állatokkal gyűlhetne meg a bajuk, de ugyebár önöket nem látják az Emberek Világában. Szóval amazok alapvetőleg nem ártalmasok önökre nézve, ha nem kezdenek ki velük. Illetve a községhez közel fognak megérkezni, így esélyük sincs konfrontálódni a vadállatokkal. De úgy ítélem, ha ez mégis megtörténne, könnyedén lekezelik a helyzetet, akárcsak a lidérctámadást, kiképzésüknek köszönhetően.
  Legalább ezúttal nem mulasztotta el Shirogane-kun a kérdésre való válaszadást. Habár a veszélyeket elég szűk témakörben kezelik. Bármi közbejöhet, noha abban tény, igaza van, hogy kiképzésünknek hála a legváratlanabb szituációkra is ki kellene, hogy legyen élezve a figyelmünk. De pusztán erre alapozni is felelőtlenség. Mindazonáltal feleslegesnek tartottam Shirogane-kun további faggatását, a végén az utazásuk helyszínének növény-és állatvilágról is részletes tájékoztatást kapunk tőle. A végén elfelednénk azt a csekély információnyi lényeget is, amit fél órás műsorában átadott nekünk. Különben is, félő volt, ha tovább folytatja a monologizálást olyan álomba kerget, amelyből tavaszig nem ébredek fel.
  Legalább attól nem kellett tartanom, hogy Aniki megkapja az üzenetemet. Legalábbis merem remélni, eszem ágában sincs ikerbátyámat idő előtt a sírba kergetni azzal, hogy nem tudja, merre leledzem. Azért valljuk be, a 11. osztagra nem kimondottan jellemzőek a váratlan kiküldetések, főleg szolgálati időn kívül.

***
  A dangai út kifejezetten eseménytelen volt. A majdhogynem sarkamban haladó Kurayami-kun azonban tett arról, hogy végig feszélyezve érezzem magamat. Ki nem állhatom, hogyha mögöttem vannak. Enyhe idegességemet Amatsukazéval leplezem, mellyel arcomat takarom el, így megszűrve a külvilág felé produkált mimikáimat. Segítségével szerencsére meg tudom válogatni, hogy mit osztok meg környezetemmel a sokat eláruló arcizmok mozgásából.
  – Ha valóban olyan nagy intenzitású reiatsujuk, mint ahogy az Shirogane-kun mondta szerintem változó. Kétlem, hogy kifejezetten este ütnének csak rajta a falun, ahhoz meg kellene erőltetniük magukat és gondolkodniuk kellene. Az a lidércekre pedig nem kifejezetten jellemző – felelem Nadeshiko-chan kérdésére. Szkeptikusnak hathatnak szavaim, habár egyetlen előnyünket a hollowokkal szemben jobb tisztában lenni. Az ösztönlényekkel ellentétben mi használjuk a fejünket arra, amire van. :roll:
  Érkezésünk nem okozott nagy felhajtást. Sőt mi több, szabályosan ignoráltak minket a helybéliek. Fel is merült bennem a kérdés, hogy valóban látnak-e minket vagy sem ezzel a hozzáállással.
  Közelebb megyek a gyerekekhez, hogy lássam, mivel játszanak pontosan. Amit távolról láttam, érdekesnek tűnt.
  – Szerinted húgaim örülnének egy ilyen szuvenírnek? – kérdezem Nadeshiko-chantól a játékot kicsit közelebbről szemügyre véve. Nem kifejezetten gondoltam volna, hogy a gyerekek ennek hatására lábaikat a nyakukba véve szaladnak el előlem. Nem az volt a szándékom, hogy elkergessem őket. De ami megtörtént, az megtörtént, visszafordítani már nem tudom. :roll: Így hát visszamentem Nadeshiko-chan mellé, megtorpanok, amikor Kurayami-kun hollétéről érdeklődik felőlem. Annyira felélesztette bennem az utálatot a fiatal kölyök azzal kapcsolatban, hogy ki nem állhatom, ha a hátam mögött vannak. Mely miatt észre se vettem azt, hogy megszűnt a fesztültségem okozója.
  – Feltételezem kijött a dangaiból – mondom eltűnődve. Nem lepődnék meg, hogy a járatból kilépve szó nélkül eltűnt volna, hiszen eddig jelét se mutatta annak, hogy beszédképes. – Majd visszajön, ha csak nem falják fel a helyi vadállatok – idézem Shirogane-kun szavait. A vijjogó madárra csupán komoran tekintek fel, figyelmemet ugyanis lekötötte Nadeshiko-chan röpke riadalma a madár hallatán. Elmosolyodom ezen.
  – Lazíts kicsit, Nadeshiko-chan – lapogatom meg a leányzó fejét. – Túlságosan ráizgulsz a dologra. Tudod, a túlzott koncentráció sem előnyös, az majdhogynem olyan, mintha figyelmetlen lennél – fejtem ki régi tapasztalataimat. – De ha ragaszkodsz hozzá, küldhetek üzenetet a Juunibantainak „kedves” tisztjük felszívódásáról – halászom elő ruhám takarásából a lélekmobilt. Otthon legalább húsz ilyen hever, amiért Aniki rendszeresen kapja kézbe ezeket az eszközöket. Nem tartana sokáig egy rövid és lényegre törő üzenetet elpostázni vele a 12. osztaghoz. Habár kétlem, hogy roppantul örülnének ennek odaát, hiszen éppen hogy kiléptünk a dangaiból.
  – Mondjuk szerintem Shirogane-kun elég nagy ahhoz, hogy tudjon vigyázni magára. Miután leadtuk a levelet foglalkozunk vele. Legalább a feladat lényegi részével legyünk megNadeshiko-chan osztotta az ezzel kapcsolatban alkotott véleményemet.
  – Gondolod, hogy ott él az a bizonyos Chayank? – nézek eltűnődve az épületre. Az elszigetelt leírásnak megfelel, de jobb lenne elkerülni a kellemetlenséget, hogy rossz ajtón kopogunk be. Lehet, nem ártott volna érdeklődni a helybélieknél. Habár annak sikerességét enyhén kétlem a gyerekek reakciójára alapozva. 
  Megmosolygom Nadeshiko-chan feszült hozzáállását az egészhez. Erős késztetést éreztem arra, hogy egy extra hangzavarral tereljem el a figyelmét, oldva a feszültségét. De nem szerettem volna csinos társaságom haragját magamra vonni.
  – Mondd csak Nadeshiko-chan az üzenet kézbesítése után nem szeretnéd körbejárni a környéket? – érdeklődöm tőle. Jó lenne valami szokatlan, nem éppen gyakori növényanyagot begyűjtenem Hanabi-channak. Bűn lenne ennyi kínálat közül üres kézzel hazamenni! És ha már itt vagyunk, akkor miért ne vegyíthetnénk a kellemeset a hasznossal? :roll:


(click to show/hide)

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #6 Dátum: 2015. Nov. 04, 11:46:14 »
  Elindultok feltehetőleg Chayank házához. Mire odaértek a különálló enyhén roskadozó viskóhoz, addigra a Nap teljesen eltűnt a horizonton. Megjelentek a csillagok a sötét égen, és most van lehetőségetek érzékelni a Nap melegének hiányában az itt uralkodó hűvös időt.
  Ha bekopogtok az ajtón, arra semmiféle válasz nem érkezik odabentről. Hogyha be szeretnétek lesni az épület ablakain, ahhoz át kell vágnotok a térdig érő füvön. Amennyiben figyelmetlenek vagytok, akkor könnyűszerrel bele is léphettek egy csapdába, mely súlyotok miatt aktiválódik. Egy fonott háló vesz körbe titeket és ránt benneteket a magasba, melyből utána csak nehézkesen tudtok szabadulni. Tekintve, hogy a szűk helyű csapdában eléggé minimálisra csökken mozgási lehetőségetek. De ha szemfülesek vagytok, akkor elkerülhetitek ezt, és gond nélkül oda tudtok menni az épület egyetlen ablakához, amelyen betekintve semmit mozgást nem láttok, sötét van, bár a berendezés alapján egyértelműen lakottnak tűnik. Mintha a keresett személy csak nem lenne itthon.
  Próbálkozhattok akár valami zajcsapással még, de nem úgy tűnik, hogy reagálnának rá. Mikor feladnátok, és azon tűnődtök, hogy akkor a keresett Chayankot hol is találhatnátok, hangos morgást hallhattok a közeli bokor felől. Mikor odanéztek egy igencsak megtermett jaguárt pillantotok meg. Mozdulataiból rájöhettek, hogy vadászni készül, zölden villódzó szemeivel pedig titeket mért be célpontjául.
  Mikor felétek rugaszkodik és éppen, hogy elérne benneteket, hirtelen megáll a levegőben. Bordós derengés veszi körbe a veszedelmes nagymacska egész testét, majd a földre kényszerül. Erős citromos dohányillatot éreztek, ha hátra fordultok, akkor pillanthatjátok meg a meglehetősen alacsony, idős embert. Kreol bőre arcán korára jellemző ráncokba húzódnak. Szeme sarkaiban szarkalábak. Ruhája több rétegű, mintás. A legszembetűnőbb mégis a fején viselt tollkoszorú. Nyakában fából faragott ékszerek díszelegnek, a legnagyobb medalionja egy madárfejet ábrázol. Szájában hosszú pipával pöfékel. Jobbját lassan leereszti, mire a jaguár körül megszűnik a vöröses derengés és elszalad, vissza a természetbe. Lélekenergia érzékeléssel felfedezhetitek azt a különlegességet, amiről Shirogane beszélt nektek a törzs tagjaival kapcsolatban. Se nem emberi, se nem lidércszerű a reiatsuja, egészen rendhagyó.
  – Nézni el neki, csak végezte dolgát – szól hozzátok, enyhén törve nyelveteket. – Miért lenni itt megint a halálistenek? Menni kell nektek haza, nincs értelme lennetek itt – mély, rekedtes hangja miatt alig tudjátok kivenni szavait. Miután intelmét elmondta nektek visszaindult a sötét viskóba. Ha érdeklődtek Chayank személye felől megtorpan és rátok néz. Szemeiben bölcsesség csillog, fáradt arca a megélt éveit tanúsítja.
  – Chayank – ismétli el a nevet. – Megtaláltátok. Jönni be – int határozottan kezével az épület felé, majd egészen sietős léptekkel el is indul az otthonába. Hátra se néz rátok, elvárja, hogy kövessétek őt.
  Az épületbe belépve mindkettőtöknek le kell hajtania a fejét, ugyanis a belmagasság nem rátok lett méretezve. Ha megpróbáltok a kényelmetlen pozitúrában körülnézni, akkor rengeteg polcot láttok, rajtuk különböző fakészítmények, növényi és állati részektől roskadozni. A mennyezetről lelógatva, Chayank csokrokban szárít különböző virágokat. Az egyik sarokban egy ágy van megvetve, míg vendéglátótok maga a másik irányba tartott, ahol újabb házrész nyílik. Egy konyhára emlékeztet titeket a helység. Itt mutatja nektek Chayank, hogy foglaljatok helyet az asztalnál. Elfogadhatjátok a kedves ajánlatot, hiszen legalább a kerek székekre letelepedve nem kellene tovább görnyednetek és nagyjából szemmagasságba kerülnétek az idős házigazdátokkal. 
  – Mit akarni tőlem ti, halálistenek? – kérdezi tőletek. Hogyha felvázoljátok ittlétek okát és átadjátok neki a levelet, akkor lassacskán felbontja azt. Gyorsan futja át a feltárt sorokat, melytől enyhén elsápad. Szájából kiveszi a pipát és komoly arccal nyújtja vissza nektek az üzenetet, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy ti is elolvassátok. Meglepetésetekre számotokra is olvasható nyelven íródott a címzéssel ellentétben.

Drága Barátom!
A shinigamikat küld el hozzám, a titkos járatot használhatjátok. Sürgős megbízásom van számukra.
Tisztelettel:
Nripesh herceg
Utóirat: Mindent megválaszolok nekik.

~~~

Tisztelt Shinigamik!
Mikor ezt az üzenetet olvassátok, már minden bizonnyal Chayanknál vagytok törzsünk egykori bölcsénél. Igen kényes idők járnak népünknél, amiért nem tarthattam veletek tovább. Vrishin minden léptemet megfigyeli, nem kockáztathattam, hogy népem egyetlen segítségeként rajtatok üssenek. Ahogyan Shirogane sem tájékoztathatott titeket megfelelően emiatt. Chayank, a nagy bölcs mindent megtesz azért, hogy eljussatok törzsünkbe, ahol mindent megmagyarázok nektek.
Szárnyaló madár kövessen titeket utatokon!
Nripesh herceg


  Az üzenet tartalma meglephet titeket, és a döbbenet hatása mellett, ha netán kérdéseket tennétek fel Chayanknak, ő hangosan pisszegni kezd, amennyiben „Vrishin” neve szóba kerül.
  – Ő mágia lenni nagy – magyarázza. – Nem mondani ki nevét hangosan – egy népük körében ismert kézmozdulatot mutat meg nektek. – Beszélni róla így, ha tudatni akarják, hogy róla lenni szó! – miután ezt megmutatta nektek, felkelt az asztaltól, hogy a ház első helységébe siessen és könyvei között kezdjen kutatni. Bátorkodhatok kérdéseket feltenni Chayanknak annak reményében, hogy talán megválaszolja őket.

« Utoljára szerkesztve: 2017. Okt. 29, 10:48:19 írta Ichimaru Gin »

Karakterlap

Shihouin Nadeshiko

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 200 / 30 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 16 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon Seiran

Post szín:
#0087BD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #7 Dátum: 2016. Febr. 14, 01:11:16 »
– Ebben igazad van – felelem némi gondolkodás után Toshizou-san észrevételére. Valóban, ha egy napszakra koncentrálódnának a helyi támadások, az feltételezne némi stratégiai gondolkodást. Vagy minimális összhangot. Az pedig csak a magasabb fejlettségű lidércekre jellemző – az ő jelenlétükről pedig minden bizonnyal kaptunk volna tájékoztatást is.
– Attól függ, mennyire gyermeki lelkűek – válaszom közben a sebesen távozó gyermekeket figyelem, vajon mik történhettek itt korábban, amikről nem tudunk? Vagy mindez csak valami ostoba babona része lenne? Ennél viszont fontosabb a feladatunk megoldása, amivel nem állunk túl jól, legalábbis egyikünk eltűnését nem tudom épp sikernek nevezni. Ez utóbbit igyekszem nem túl bíráló tónusban jelezni társam felé. A magam részéről tényleg nem tudom megállapítani, mióta nincs velünk. Túlzottan sok információt kellett felmérnem hirtelen, a környezetünkre és terepviszonyokra vonatkozóan. Azok lényegesebbnek tűntek, mint hogy a többiek merre kószálnak el, ugyanis valamerre el kellene lassan indulnunk, hogy megtaláljuk az üzenet címzettjét. Szeretném mielőbb letudni ezt a feladatot, hogy ne kelljen olyan sokáig kimaradnom az otthoni dolgokból.
– Már megbocsáss... – motyogom megütközve, mikor érzékelem a fejemet érő lapogatást. Miért kezel úgy, mint egy gyereket? >.> Már akkor sem kislány voltam, mikor elhagytam a szakaszát, azóta pedig többször is találkoztunk... – Nem szükséges, az üzenet kézbesítése szempontjából ez lényegtelen információ és csak az időnket vesztegetjük – felelem a felajánlásra, miszerint tájékoztassuk a 12. osztagot. Egyelőre azt sem tudjuk mi van az emberükkel, szóval szerintem ez bőven ráér. Még szerencse, hogy ezzel legalább eltereli a figyelmem a korábbi kis kellemetlenségről. Persze a tanácsait ettől még hallottam és igyekszem megfogadni, csak... régen voltam az osztagom képviseletében egyedül valahol. Túlzottan is megszoktam, hogy van mellettem valaki, aki ugyanazokhoz a szabályokhoz kötődik, mint én, Toshizout pedig... egyelőre nem tudom hova elhelyezni. Kérdésére fel is kapom a fejem, és ismét az elszigeteltnek tetsző viskó felé fordulok.
– Erre tippelek. Az eddig látottak alapján legalábbis valószínűnek tartom. Nézzük meg – indítványozom és meg is indulok. Igyekszem minden részletre figyelni, bár a korábbi szóváltás után ez nem biztos, hogy előnyös... Mit művelek?! Nem gyerek vagyok, Toshizou nem a felettesem, nem kell bizonyítanom semmit! >.> De akkor sem szeretném, hogy leírjon magában. T-T”
A következő kérdésre elgondolkodva pillantok hátra a vállam fölött. Igazából roppant csábító az ajánlat... De aggasztanak az otthon hagyottak... Mármint akadnak dolgok, amikkel nem ártana foglalkoznom.
– Mint a Geloof kastélynál? – kérdezek vissza végül, egy mosollyal az arcomon. Ryou-chan sajnos már így is várt eleget, és csak imádkozhatok, hogy ne a jelenlegi felettesem számlájára írja ezt is. ^^” Ha meg már megtette, úgyis mindegy. Nincs az a fejmosás, amivel lebeszélem az ellenségeskedésről, sajnos kezdem belátni. Csak tudnám, miért ilyen makacs a tévképzeteivel... De most igazán nem kéne, hogy körülötte járjanak a gondolataim. Ez súlyosan ronthatja a megfigyeléseimet, amit a túlzottan is leromló fényviszonyok egyébként is megtesznek. :/ A hűvösbe váltó idő már kevésbé zavar, mint az, hogy nem látok normálisan.
Még szerencse, hogy a kunyhóig nem találkozunk semmiféle veszedelemmel, vagy különös jelenséggel, amitől óvakodnunk kéne. Az ajtó előtt megállok. Kissé mintha tétováznék, pedig csak egy levelet kellene átadnom...
– Gondolod, hogy kinyitná? – pillantok a férfire, mintha csak tőle várnék útmutatást. Holott rég nem kellene így viselkednem vele, egyenrangú felek vagyunk ezen a küldetésen és mégis... Igyekszem elhessegetni pillanatnyi zavaromat, és határozottan bekopogtatok az épületbe. Válasz semmi. Ez kísértetiesen emlékeztet valakire, akit Seireiteiből még magunkkal hoztunk. :| Miért is erőlködöm voltaképpen, ha a küldetés címzettje sem akarja, hogy sikerrel járjunk? Sóhajtva állok az ajtó előtt, majd fordulok ismét egykori felettesemhez. – Nézzünk körül, vagy várjunk?
Bólintok Toshizou válaszára, s magam is elindulok a ház oldala mentén. Engem inkább az épület érdekel, mintsem a környezet. Figyelmemet túlzottan is leköti, hogy egy megfelelő kémlelőnyílást találjak, így kevésbé nézek a lábam elé. Az esti sötétben ez amúgy is kihívást jelent, a térdig érő fű külön nehezíti is a dolgot, noha ezek közül egyik sem mentség figyelmetlenségemre.
– Mi a... – akadok ki, hangosabban mint szeretném, mikor a vállamnál fogva hátra rántanak. Kisebb nyekkenéssel landolok valakin, és igyekszem mielőbb lekászálódni róla. Ez roppant kínos. – Miért csináltad ezt? – háborgok halkabbra véve a hangomat, miközben hol a fekvő férfira, hol a korábbi helyemre pillantok. – Oh... – nyugtázom a pillanatnyilag üres területen lengedező kötélcsapda jelenlétét, melybe minden gond és fennakadás nélkül belesétáltam volna... Bele is sétáltam, csak még időben elrántottak onnan. Ez nagyon ciki. ^^” Egy leheletnyivel jobban zavar egykori felettesem mély hallgatása a dolog kapcsán. Ha most kiderül, hogy egyáltalán nem vettem észre valami fontosat, már körbe vettek minket, netalán lidérc van a közelben, én menten beadom az áthelyezési kérelmem, amint hazaértünk. :|
– Toshizou-san? – böködöm meg egy ujjammal a férfi oldalát, hátha erre már kapok valamiféle reakciót. Egy nevetést, tréfát, bármit. Ugye nem ütötte be a fejét, mikor engem mentett? ^^” – Ha ilyen könnyen ájulsz, máskor nem kell ennyire lovagiasnak lenned... – sóhajtok, miközben két ujjammal megkeresem nyaki artériáját, hogy ellenőrizzem a pulzusát. Szerencsére ezzel nincs gond, de ettől még aggasztó, hogy nem reagál egy ilyen magaslabdára sem. Megszoktam, hogy az efféle megjegyzéseimre hasonló válaszokat kapjak, így az, hogy mindez szó nélkül marad, igazán zavaró. Nem lenne jó, ha a ház lakója arra jelenne meg, hogy egyikünk ájultan fekszik a földön, mert a másik figyelmetlen volt... ezt sosem mosom le magamról. T.T
A bokor felől érkező morgásra kissé feljebb emelkedem, bár még így sem állok fel teljesen. Anélkül is látom, hogy miféle lény villogtatja ránk a szemét a növényzetből. Kissé elmosolyodom a nagymacska láttán. Ha nem egy ájult férfi heverne mellettem, még szórakoztató is lenne, hogy Rishi és Shashi után egy újabb macsekba botlom, ráadásul épp egy dzsungelben. De sajnos valahogy ki kéne védenem, hogy a foltos macska ráugorjon egykori felettesemre és vacsinak használja.
– Szia cicus. Nem fogsz minket bántani, ugye? – nem mintha arra számítanék, hogy a tigriseknél alkalmazott nyugodt, de határozott hanghordozás ennél a példánynál használni fog. De sose lehet tudni. Ryou-chan tigriseinél megvolt az a – jelenleg nem létező – előnyöm, hogy kölyökkoruktól kezdve tudtam nevelni őket. Ennek az állatnak csak szeretném magamra vonni a figyelmét, mielőtt a társam issza meg a levét ennek a helyzetnek is. ^^” Azt mondjuk még nem találtam ki, hogyan ártalmatlanítsam, de majd megoldom. Valahogy.
Hirtelen nem is tudom, min lepődjek meg jobban. A bordó lélekenergián, ami körbe veszi az állatot, vagy Toshizou hirtelen „magához térésén”? Eddig is gyanítottam, hogy csak a bolondját járatta velem, de most már biztosra veszem. Ezért még megfizet, csak kerüljön a kezei közé küldetésen kívül! >.> Most viszont nem érek rá ezzel foglalkozni, inkább hátrafordulok ahonnan a különös illatot érzem. Ahogy végigmérem a különös személyt, több minden is egyértelművé válik. Az övének kell lennie a reiatsunak, mely fogvatartja szegény macskát, valamint a viselete alapján egyértelműen annak a törzsnek a tagja, amelyikhez a Chayank nevű célszemély is tartozik. Ez a tollakból és a madár alakú ékszerből egyértelmű. A végén még hasznosnak bizonyulnak azok a lényegtelennek érzett információk, amiket a tájékoztatásunk során kaptunk?
Azt nem igazán értem, mit kellene elnézni a macskának, ki idő közben szabadult a különös béklyóból. Természetes, hogy a vadon élő nagymacskák vadásznak, nem? A számonkérésre viszont felvonom a szemöldököm, ám ameddig tisztázzuk ennek az illetőnek a személyazonosságát, jobbnak látom nem elmondani a teljes igazságot.
– A vezetőségünk ezt nem így látja. Fontos ügyben küldtek minket. Egy Chayank nevű férfit keresünk – ez máris bőven több, mint amit egyébként tudnia kéne. De ha egy törzshöz tartoznak, ráadásul csak a célszemély él ennek a településnek a közelében, ahova érkeztünk, nagyon nem szabadna mellélőnöm. – Merre találjuk? – kérdezem azért, biztos ami biztos, noha hangsúlyom alapján minden bizonnyal a többieknek is egyértelmű, hogy szerintem előttem áll. Válaszát némi elégedettséggel nyugtázom, legalább ebben most nem hibáztam. Az invitálást követően egy pillanatra társam felé fordulok, megerősítést várva tőle. Kicsit viszolygok attól, hogy ismeretlen helyre bemenjek, azonban a nyílt terep egy levél átadására közel sem előnyös. Kézmozdulataira bólintok, majd elindulok az idős személy után.
– Hai~ – felelem unottan a figyelmeztetésre, hogy vigyázzak a fejemre. Én is látom, hogy az ajtó fölötti gerenda alacsonyan van. :| A házba lépve is érzékelem, hogy nem lett sokkal jobb a helyzet magasságot tekintve. A különös, lelógatott növényeket alaposan megszemlélem, némelyiket igyekszem visszakövetni a pontig, ahonnan fellógatták, és a következő pillanatban már a fejem búbját dörzsölöm, amiért eközben elfeledkeztem az alacsony plafonról. – Meg ne szólalj >.> – morgom hátrafelé, de kár a szóért. Máris nevet rajtam. T.T Azt hiszem, ezek után leshetem, mikor nem fog ismét gyereknek kezelni, és csak csekély vigasz, hogy ő is hasonlóképpen jár a mennyezettel. Mély levegőt véve igyekszem elfelejteni a történteket és követem vendéglátónkat a ház következő helyisége felé, ahol hálásan fogadom az ajánlatot a székekkel kapcsolatban. Ugyan nem huppanok le azonnal, igyekszem kimért lenni, nehogy sértésnek vegye, vagy annak, hogy nem díjazom az otthona belső kialakítását. ^^”
– Egy fontos üzenetet kell átadnunk, Chayank úr – válaszolom a kérdésre, hiszen nincs értelme titkolni. Elő is veszem a levelet, melyet a 12. osztag adott számunkra, és a férfi felé nyújtom. Legjobb tudomásom szerint a feladatunk ennyi volt, így nem is értem, miért nem tudta a juunibantai elintézni ezt a dolgot. Ehhez feleslegesen lettünk iderendelve. Azonban nem tudom nem észrevenni vendéglátónk döbbenetét és reakcióinak változását, miközben átfutja a levél tartalmát. Felvonom a szemöldököm, mikor visszanyújtja nekünk az üzenetet. Valamit elrontottak volna a fordításnál?
Vonakodva veszem kézbe a levelet, és amint meglátom az ismerős írásjeleket, azonnal úgy fordítom a lapot, hogy egykori felettesem is jól láthassa annak tartalmát. Igazán elmondhatták volna odaát, hogy a levél voltaképpen nekünk szól és nem csak Chayankkal kell érintkeznünk a törzsből. Mintha Shirogane-kun egyenesen azt állította volna, hogy kizárólag az előttünk ülő úrral kell találkoznunk, senki mással. Komoly önuralomra van szükségem, hogy az ebből eredő gondolataim és minősítéseim ne üljenek ki az arcomra. Nem lehetek nyitott könyv másoknak egy küldetésen. Még akkor sem, ha egy gyanús levelet olvasok, amit egy általam ismeretlen személy írt, és mondhatni tőrbe csaltak ezzel. :| Olvasásom végeztével leteszem a lapot az asztallapra, és felnézek vendéglátónkra.
– Ki ez a Nripesh herceg, Chayank úr? És hogy érti azt, hogy nem tarthatott velünk tovább? – ez a kifejezés azt feltételezné, hogy eddig velünk vagy a közelünkben volt. Holott az egyetlen, aki velünk tartott erre az útra, a 12. osztagos fiú, a helyiek pedig nem igazán álltak szóba velünk. Ez az egész egyre különösebb. – Bocsássa meg modortalanságom, de fel tudna világosítani arról, mi folyik itt? Minket úgy tájékoztattak, hogy csak a levelet kell kézbesítenünk ^^” – még mindig próbálom nem feltételezni, hogy átvertek, pedig ez immár sziklaszilárd ténynek hat. Merem remélni, hogy jó okuk volt rá, mert ezzel most a hasznosnak közel sem mondható tájékoztatás információértéke a nullával lett egyenlő.

//Nadeshiko 1-est dobott a csapda észlelésére... kétszer :facepalm: IC-t köszönöm Naonak :3 //
« Utoljára szerkesztve: 2016. Febr. 14, 01:13:39 írta Ukitake Juushirou »

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #8 Dátum: 2016. Máj. 30, 22:42:58 »
  A játékot illetően valóban nem vettem figyelembe a leányzók korát! De végiggondolva Rena-chan bőven beesik még a kategóriába, sőt Hanabi-chan is! Amúgy is… úgy próbálnak nagylányként viselkedni, holott még kétszáz évesek sincsenek! Nem tudják milyen örömökkel teli a gondtalan ifjúévek.
  Könnyedén szórakoztam Nadeshiko-chan heves reakcióján. Akkor is az a véleményem, hogy túlreagálja a dolgokat! Ez egy könnyű kiküldetés, amely köré a 12. osztag feleslegesen túl nagy a felhajtást körített. Vigyorogva vágtam zsebre a lélekmobilt, elégedetten konstatálva, hogy Nadeshiko-chan meglátta benne, hogy mennyire szükségtelen lépés lenne részünkről másodpercenként lejelentkeznünk a Gotei 13-nál.
  – Csak utánad – gálásan engedtem magam elé, mikor elhatározásra került, hogy megnézzük közelebbről a községtől pár méterre árválkodó épületet.
  Öröm volt látni, hogy Nadeshiko-chan kezd ereszteni ebből a túlzott komolyságból. Enyhén szólva belekergültem volna, hogyha ilyen túlzott aggódással koncentrálnék a feladatra. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy vajon 2. osztagosként magam is ilyen voltam-e? Nem rémlett… Persze az egy dolog, hogy nem tudtam hasonló esetet felidézni a múltból! Ez még nem jelenti azt, hogy nem akadt bár hasonló megnyilvánulásom. Lehet, némi szaké keretein belül ki kellene faggatnom ezekről az időkről Anikit. Talán az ő elméje nem kopott meg olyannyira, mint az enyém.
  – Pontosan úgy! – kacsintok rá. – Bár az időjárás ezúttal megkímélhet minket az esőtől! – lesek a sötétedő égbolt felé. Kész szerencse, hogy az nem esőfelhő odafent!
Az épület előtt megállva, kíváncsian veszem szemügyre a rendkívül lelakott kunyhót. Elmerengtem azon, hogy vajon miféle alaknak is kézbesítünk mi most levelet. Végül elhessegettem a kétségeimet, feleslegesnek láttam ezen az apróságon agonizálni.
  – Jobb mintha rátörnénk, nem? – vonom meg vállaimat Nadeshiko-chan kérdésére. Fogalmam sincs, hogy milyen fickó ez a Chayank, viszont feltételezem, hogy nem repesne az örömtől, ha csak úgy betörnénk az otthonába. Már ha valóban itt lakik.
  – Szerintem nézzünk körül, veszteni úgy sem vesztünk vele semmit – felelem. És még jobb is annál, mint várni a sült galambot! – Arra láttam egy ablakot, esetleg megnézhetnénk azon, hogy itthon van-e. – Felvetésem során kezemmel mutatom, hogy merrefelé is leledzik az említett ablak.
  Nadeshiko-chan mögött lépdelek, igyekszem nem túlzottan lemaradni, miközben a környezetet mustrálom. Hogy miféle lappangó megérzés késztett arra, hogy lábunk elé nézzek, nem tudom. Bizonyosan a megszokás, de ez nélkül nem vettem volna ki a sűrű aljnövényzet között megbúvó csapdát. Szépséges társam óvatlanul belelépett volna, ha nem reagálok idejében és rántom hátra.
  Persze hős lovagiasságom alatt nem gondoltam volna, hogy felborulunk. ^^” Koponyám hátulsó részét érő ütésre legyintettem volna, hogyha nem ötlik fel bennem egy kis vicces közjáték. Amúgy is kaptam már nagyobbat Oyajitól, valójában meg se kottyant, amit a talajtól kaptam. Viszont ez egy kínálkozó alkalom volt arra, hogy Nadeshiko-chan napját kicsit feldobjam! Ájultnak tetettem magamat, ennek értelmében nem reagáltam sem kérdésre, sem fizikális zaklatásra. Nehezen tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. De amikor felütötte a fejét a kínálkozó alkalom, sajnos nem tudtam a magasra lőtt labdát lecsapni. A távolból felénk jövő neszezés miatt némán hegyeztem füleimet. Próbáltam hangforrás alapján belőni mi lehet és nem tetszett a lehetséges eredmény. 
  – Ez elég merész… De nem minden vadmacska szelíd Nadeshiko-chan – szedem össze magamat. Egyenest a villogó szemű ragadozó felé vizslatok, mely úgy néz ki, minket szemelt ki vacsorának. Már csak ez hiányzott. – És ahogy elnézem, nagyon szeretne minket bántani.
  Észrevétlenül balomba helyezem Amatsukazét, mikor talpra evickélek. Ösztönből úgy helyezkedem, hogy Nadeshiko-chan részben mögöttem legyen. Így ha akar, bátran bevehet valami bravúrosat tudásából. De magamat arany tálcán kínálom fel a vadmacskának, amolyan rögtönzött pajzsként. Jobbommal Umihebiza markolatára szorítok, miközben a fenevad támadására várok. Felkészültem minden eshetőségre (legalábbis eleinte azt hittem). Tudtam, hogy gyorsan kell reagálnom, ha nem akarom, hogy bármelyikünket is megkóstolja a nagymacska. S mikor az előmerészkedett rejtekéből és felénk iramodott már készen álltam Umihebizával menteni a bőrünket, mikor is amazt egy vöröses derengés fogta közre. Értetlenül álltam az esett előtt. Noha nem a lélekenergia érzékelésemmel, de orrom segítségével be tudtam lőni ki áll az ügy hátterében. 
  Igyekeztem előbbi támadó kiállásomat leereszteni, nem láttam különösebb fenyegetettséget az öregúrban. Ha pedig tévednék, bizton tudtam, hogy Amatsukazéra bátran számíthatok, amennyiben úgy hozná a helyzet. Kíváncsian hallgatom Nadeshiko-chan és az idegen közötti párbeszédet.
  – Ha ilyen könnyű lenne – sóhajtottam fel, orrom alatt kommentálva a szituációt. A legyezővel takarom el arcomat, hogy ne legyen túl feltűnő a negatív ábrázatom. Ha nem ügyeltek volna a 12. osztagban arra a részletre, hogy szórakoztató társsal játsszak postást, akkor valósággal szenvednék!
  Mikor Nadeshiko-chan várakozóan felém vizslat, eleinte nem értem miértjét. De még éppen idejében összerakom a képet arról, mit is szeretne. A legyező mögé rejtem mosolyomat, majd röpke kézmozdulatokkal jelzek neki, hogy menjen csak. Óvatosságra az előbbi után nem intem, feltételezem, hogy alaposabban ügyelni fog most a környezetére, mielőtt megismétlődne az előző eset. Ezt azonban a házba belépve mégsem tudtam megállni.
  – Vigyázz a kobakodra, Nadeshiko-chan – figyelmeztetem, mikor meglátom az ajtóban, hogy a kívül tágasnak tetsző ház belülről feleakkora sincs. Halk kuncogással reagálok, amikor ennek ellenére is megküldi az egyik gerendát. Már gálánsan megérdeklődtem volna tőle, hogy egyben van-e, amikor jómagam is dörzsölhettem fejem tetejét. Túlontúl lejjebb volt a mennyezet, mint azt elsőre bemértem. Így hát elhallgattam megjegyzéseimet, elég kínos lett volna bármit is mondani ezek után.
  Görnyedt háttal követem őket, és ugyan nem teszem le magam a székre. Mivel amiatt aggódtam, hogy összetörne alattam. Így egyszerűen fél térdre ereszkedem Nadeshiko-chan mellett, hogy közel-hozzád egy magasságban legyek velük. Ezzel legalább nem leszek túl udvariatlan azzal, hogy nem fogadom el házigazdánk által felkínált ülőalkalmatosságot. Ráadásul fejemet sem kocogtatom a szörnyen alacsony plafonba. 
  Amikor a levelet visszaadja nekünk Chayank kissé furcsállni kezdem a dolgot.  Félrecímezték volna? – Ugrik be az első gondolat, de hamar kiderül, hogy nem ez áll a háttérben. Gyorsan futom át a sorokat, melyek a mi nyelvünkön íródtak.
  – Túl egyszerűnek tűnt. :/ – Kommentáromnál ügyelek arra, hogy csak a mellettem ücsörgő Nadeshiko-chan hallja. Mit ne mondjak, örültem volna én is, ha kicsit jobban részletezik odaát ezt. Esetleg szűk szavakkal a nagy helyleírások között igazán meg lehetett volna említeni, hogy tovább leszünk el, mint egy levél kézbesítése. Már ha tudtak erről odaát. Beletörődötten szusszantam fel. Kezdtem elfogadni, hogy szabadnapom most illant el teljesen. Merem remélni, hogy kapok túlórabért!
  – És ki az a Vrishin? – szállok be a faggatózásba. A herceg kiléte nem érdekelt annyira, mint azaz illető, akitől tart meghívónk. Mit ne mondjak. Nem kifejezetten arra a reakcióra számítottam, amit az öreg levágott.
  A Tudod ki újabb megnyilvánulására felszalad a szemöldököm. Főleg az lepett meg, mivel kéne helyettesítenem az illető nevét, amikor beszélek róla. Ez még viccnek is rossz. Ennyire nem lehet rémes a helyzet!
  – Mégis mit tud azzal a mágiával, hogy ennyire rettegnek tőle? – teszem fel a kérdést kertelés nélkül. Igazán megoszthatja velünk Chayank ezt az információt, ha már úgy hozta a sors, hogy túráznunk kell egy ismeretlen nép koronafője miatt. Kezdem kapizsgálni annak a hosszú litániának a miértjét, amit Shirogane-kun levágott indulásunk előtt… A gondolatra elhúztam a számat.
  – Van egy sanda gyanúm, hogy eleve így tervezték – jegyzem meg újabb észrevételemet Nadeshiko-channak nem túl lelkesen. Szerettem volna itt időzni a környéken, de nem holmi törzset hajkurászva egy unatkozó herceg kérésére.


(click to show/hide)

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #9 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:54:08 »
  – Nripesh herceg lenni eredetileg a várományos Suzaku törzs koronatollának – felelte Nadeshiko kérdésére. – Mivel neki nagy hatalma lenni. Ő tudni mindent, ami történik a törzs közelében – fűzte hozzá. – Bizonyára tudta, hogy ti jönni majd hozzá. De – Vrishin nevét jelző kézmozdulatot ejtette meg mielőtt folytatta volna beszédét –, mint mondtam, mágia lenni nagy, el tudja pusztítani világ! Ő bitorolja Suzaku törzs koronatollát. Szóval Nripesh herceg követni el bűnt azzal, hogy titeket hív ide. Idegenek nem segíthetnek, ti jelentetek veszélyt törzs. A herceg tervez valamit, logikus lenni, ha ti csak eddig tudtatok annyit, hogy levelet kell hozni ide, hozzám. – Fejtette ki ezzel kapcsolatos elképzelését.
  – Ha felkészültetek, menjünk, halálistenek. Elvezetlek titeket a járathoz, amin keresztül ti tudok eljutni Suzaku törzshöz.
  Chayank egy csapáson vezet végig titeket az erdőben. A jaguár, mely nem is olyan rég megtámadott benneteket, most a növényvilág rejtekében lesi utatokat. Idegenvezetőtökre való tekintettel viszont nem mutat semmiféle támadó fellépést.
  – Itt lenni – jelentette be Chayank. Furcsállhattátok, hiszen egy óriási fa aljában álltok meg. Egy járat bejárata nincs a közeletekben. Kísérőtök ekkor meglephet titeket. Különös ritmussal háromszor megkopogtatja a fa törzsét. Odvában ekkor egy nyílás bontakozik ki, ahol csigalépcső vezet a mélybe.
  – Ez segít eljutni a Suzaku törzshöz – nyújtott át Chayank Nadeshikónak egy megtépázott pergament-fecnit. – Én lenni öreg, és már nem emlékezni sok mindenre a régi járatból. Ezért nektek kell lenni nagyon óvatosnak!
  A papíron az alábbit olvashatjátok:

„ A lepcsokon jol vigyazz mert...”
„ nagy ko lapitja szet fejed vandor, ha nem vigyazol...”
„ bosz sarkany tuze fustolog ottan...”
„ majdan valami duborog a melyben...”

  Mielőtt kifogásolhatnátok a gyér információt, azon kaphatjátok magatokat, hogy kísérőtöknek nyoma veszett. Az erdő pedig sokkal nagyobbnak és barátságtalanabbnak tetszett hiányától. Nem lett volna okos ott ácsorognotok, ha még idén túl akartok esni ezen a kitérőn.
  A papíron szereplő instrukciók miatt kétszer olyan óvatosak lehettek a lefelé vezető lépcsőfokokon. De gond nélkül leértek az aljába. Odalent két méter széles és három méter magas járat fogad titeket. A falak kőből vannak kirakva. Fáklyák helyett tojást mintázó gyér fehéres fényben ragyogó gömbök biztosítanak némi világítást. A papíros pedig egyelőre nem tűnt úgy, mint ami a segítségetekre lenne.
  Toshizou a romlott levegő, mely a járatban fogad titeket, neked egyáltalán nem tesz jót. Émelyegsz a lent uralkodó állott szagoktól.
  A folyosó egyenesen vezet előre. Az első szembejövő fordulónál pedig újabb lépcsősor fogad titeket. A versike hiába figyelmeztetett, Nadeshiko óvatlan volt és Toshizou ezúttal nem elég szemfüles.
  Nadeshiko, lépted alatt besüpped a kőlépcső egyik foka. Emiatt éles dárdák zúdulnak rátok a szűk folyosóban, melyek hol a falból, hol a mennyezetből, hol pedig a padlóból bukkannak fel. Megjelenésüket nem tudjátok kiszámolni, teljesen logikátlanul jelennek meg.
  Toshizou, te lassan reagálsz az első dárdára, melyet azonnal a nyakatokba kaptok, mikor aktiválódik a csapda. Mire észrevetted közeledését már késő volt. A fegyver bordádig hatolt, noha kemény csontozatodnak hála nem okozott nagyobb kárt benned. Viszont légzésedet nehezítette a továbbiakban, mely miatt eléggé szakaszosan tudsz csak mozogni.
  Nadeshiko, te viszonylag könnyedén alkalmazkodsz a kialakult helyzethez. Ügyesen átszlalomozol a dárdák között, harci tapasztalataiddal pedig eltérítheted őket. Viszont az egyik ilyen alkalommal jobb kezed megsérül.
  Toshizou, a lassúságod miatt az egyik alkalommal nem tudod elkerülni a hátad mögött, mennyezetből felbukkanó dárdát, mely egyenesen lapockádba fúródik.


  A lépcső tetején egy nagy kőcsarnokba érkeztek. Itt már nem veszélyezteti tovább életeteket a váratlanul felbukkanó dárdák. Amint kifújtátok magatokat és körülnéztek, három ajtót pillanthattok meg. Mindegyiken különböző minta van belevésve. A kérdés az, hogy melyiket választjátok utatok folytatásához?
  1. ajtó: egy kör alakú szimbólum, mely nyolc részre van osztva.
  2. ajtó: furcsa, száraz kóróra emlékeztető jel.
  3. ajtó: bonyolult rajzolat, talán egy madár (?).
« Utoljára szerkesztve: 2017. Okt. 29, 10:48:43 írta Ichimaru Gin »

Karakterlap

Shihouin Nadeshiko

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 200 / 30 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 16 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon Seiran

Post szín:
#0087BD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #10 Dátum: 2017. Ápr. 23, 16:57:44 »
Bármennyire is szeretnék ellenkezni, egyet kell értenem Toshizouval: túl könnyűnek tűnt. És túlontúl egyszerű lett volna, ha egy egyszerű kézbesítéssel megússzuk. Ettől még nem szeretném azonnal levonni az egyébként egyértelmű következtetést, hogy súlyosan félretájékoztattak, ha nem egyenesen átvertek két nemest. ^^” Ezzel kapcsolatban azt hiszem, lesz még egy-két keresetlen szavam odahaza.
Meglep a heves reakció, amit ez a Vrishin név kivált vendéglátónkból. Mindenesetre az ő területükön azt hiszem, illene alkalmazkodni, és nem kimondani a nevet, ha ennyire rettegnek tőle. Ettől még nem vagyok biztos benne, hogy így ránézésre tökéletesen le tudnám utánozni a kézmozdulatot, de nagyjából megvan, azt hiszem. Vagy legalábbis merem remélni, nem mutogatnék semmilyen obszcén dolgot, ha megpróbálkoznék vele.
A magyarázat viszont cseppet sem tetszik. Olyan mágia, ami elpusztíthatná a világot? Ez őrültség, mi teljesen ellentétes információkat kaptunk. Miszerint a törzs kipusztulása fenyeget... Oh, így már teljesen más megvilágításba került a dolog. :| Nagyon nem tetszik, hogy ennyire félrevezetően adták tudomásunkra mindezt. Ráadásul a törzsön belüli helyzet szerint itt sem kéne lennünk, mert ezzel ideinvitálónk áthágott valamilyen szabályt... Ez így nagyszerű.
– Én is ettől tartok :| – bólintok rá Toshizou-san megjegyzésére. Még szerencse, hogy azért igyekeztem odafigyelni a tájékoztató feleslegesnek tartott részére is. Nagy bajban lennénk, ha egyikünk nem figyelt volna, az ugyanis súlyosan rontaná az esélyeinket. Ettől még nem tetszik, amit ez jelent. És sajnos azt kell mondjam, Chayank úr sem mond sokkal többet, csak némi feltételezést, miért kell tőle indulnunk. Arról egy szó sem esik, mire kell figyelnünk majd a későbbiekben, vagy hogy pontosan mi is van a törzsnél. Ami azt illeti, én kezdem is feladni, hogy komoly tájékoztatást kapjak arról, ami ezen a küldetésen rám vár. ^^”
– Legyen hát. Indulhatunk, Toshizou-san? ^^ – a megerősítés megadja azt a biztonságérzetet, aminek birtokában nyugodtan hagyom el a viskót és követem vezetőnket a „járathoz”. Bár az úton kissé eltereli a figyelmem a minket követő cicus, de szerencsére Toshizou-san mindig irányban tart, amikor éppen elkalandoznék. Annyira édes az a nagyra nőtt macsek. *.* Vajon mennyivel lehet nehezebb egy ilyennel, mint a tigrisekkel?
Csodálkozva torpanok meg a fa előtt, amit vezetőnk úgy jellemez, itt volnánk. Kissé felvonom a szemöldököm, ahogy körülnézek. Még mindig a fa tűnik a leginkább támpontnak, de nem éppen úgy fest, mint ami egy járat bejárata lenne. Érdeklődve figyelem a ritmikus kopogtatást a fa törzsén, kicsit közelebb is képek, mikor lassan megjelenik előttünk a fa odvában lévő csigalépcső. Mi tagadás, nem igazán számítottam ilyesmire. ^^”
– Hálásan köszönjük – hajolok meg kissé, miután átveszem a pergament, ami az ígéret szerint segítséget nyújt. Vajon mi lehet odalenn, ha vezetőnk ennyire óvatosságra int? ^^” A pergament úgy fordítom, hogy Toshizou-san is el tudja olvasni. Nincs rajta túl sok információ, vagy egyáltalán, bármiféle konkrétum arról, mi és hol lesz. – Chayank úr... – kezdenék bele egy kérdés megfogalmazásába ezzel kapcsolatban, de az úrnak máris nyoma veszett. Ez roppant kellemetlen. Hirtelen a dzsungel sem tűnik annyira biztonságosnak. Az állatoknak elvileg nem lenne szabad észlelnie minket, igaz? Bár a nagymacska is tudta, hol vagyunk... Sóhajtva indulok el a járathoz.
– Tehát a lépcsőkön vigyázzunk... – teszem el az instrukciókat tartalmazó papírt, arra az esetre, ha mindkét kezemre szükségem lenne. Óvatosan lépkedek lefelé, minden lépcsőfokot ellenőrizve előtte, hogy biztosan nem rejt-e csapdát. Csak remélem, hogy Toshizou-san is hasonlóképp tesz, és nem csinálok ismételten bolondot magamból egykori felettesem előtt. ^^” Ám úgy tűnik, jelenleg a túlzott óvatosság felesleges volt, minden gond nélkül lejutunk egy... járatba. Kövekkel kirakott járatba. Valamiért a kövekre nem számítottam idelenn. Érdeklődve sétálok közelebb az egyik fényforrásul szolgáló, tojás alakú valamihez. Mi tagadás, játszadozom a gondolattal, hogy megérintsem, ám félútról visszahúzom a kezem. Ismeretlen eredetű fényforrás, nem biztos, hogy jó ötlet lenne hozzá érnem. Inkább visszavezetem a tekintetem a járatra. – Úgy tűnik nincs sok választásunk – kommentálom a helyzetet, miszerint csak egyetlen út vezet tovább, nevezetesen előre.
– Minden rendben, Toshizou-san? – kérdezem hátrafordulva, mikor többedszerre támaszkodik a falhoz. Az első néhánynál még igyekeztem úgy tenni, mintha nem venném észre, de ez így nem fog működni. Hárítására felvonom a szemöldököm, de nincs jogom kétségbe vonni a szavait. Meg amúgy sincs értelme ezen vitatkozni. Bízom abban, hogy ismeri a határait, elég tapasztalt már ehhez.
Az újabb lépcsősor láttán előveszem a papirost és átolvasom ismét. Mégis, óriási hibát követek el, mikor az első lépcsősor egyszerűsége után nem ellenőrzöm az összes lépcsőfokot, amelyre rálépek: épp az egyik ellenőrizetlen süllyed be léptem nyomán. Még idejében pördülök oldalra a dárda útjából, ám a szisszenést hallva sincs halkalmam hátra fordulni. Vagy a bűntudattal törődni, hogy én okoztam mindezt, hisz a baj már megtörtént, most pedig tovább kell haladnunk előre. Azért szemem sarkából látom egykori felettesem sérülését. Ajkamba harapva igyekszem az előttem álló feladatra koncentrálni, azzal nem segítek, ha most hátráltatom. A gyakori edzéseknek hála egészen jól sikerül alkalmazkodnom a kialakuló helyzethez. Őszintén hálát adok az égnek, hogy az általam kedvelt harcművészet eleve a gyors irányváltásokra építkezik, így egyáltalán nem tűnik vészesnek a helyzet. Ha későn mozdulnék, pont sikerül eltérítenem a dárdákat kézzel, csak az egyik alkalommal vagyok kissé óvatlan. Fogaimat összeszorítom, ahogy a fegyver éle felhasítja az alkaromon az anyagot. Érzem persze, hogy nem egy mély sérülés, de tökéletesen érzem, hogy némi vér csordogál a kezemen.
Csak akkor fordulok hátra, amikor már felértem a kőcsarnokba, ahol biztos a talaj. Szerintem még én is falfehérbe váltok, mikor meglátom Toshizou-sant. Gondolkodás nélkül lépek vissza a váratlanul előbukkanó szálfegyverek kereszttüzébe és azokat kerülgetve, előlük kitérve érek vissza a férfihez. Szerencsére nem ellenzi a segítségemet, bár állapotát nézve azt hiszem, az se különösebben érdekelne, ha tiltakozna. Ez most nem éppen az a helyzet, amikor ezt lehet.
– Már nincs sok a tiszta terepig – suttogom a biztatást, ahogy próbálom segíteni a zord terepen való mozgást és hárítani a dárdákat. Azért így nehezebb, hogy nem csak magamra kell figyelnem és nem tudok olyan gyorsan mozdulni. :S
Odafenn az egyik falhoz támogatom egykori felettesem. Nagyon nem néz ki jól. Veszek egy mély levegőt, és ránézek a saját kezemre is, mert szokatlan dolog, hogy nedves legyen a tenyerem. ^^” A látványtól elhúzom a számat és letépem a karvédőm maradékát – annak már úgyis mindegy –, hogy átköthessem vele a sérülést.
– Csak egy pillanat türelmet kérek és ígérem, segítek. Úgy sajnálom, nem lett volna szabad figyelmetlennek lennem... – hadarom el gyorsan, miközben bal kezemmel igyekszem ügyeskedni valamit. Kénytelen vagyok foggal meghúzni az anyag egyik felét, hogy a helyén maradjon, ameddig bekötöm, de valahogy sikerül. Nem épp a legbüszkébb pillanatom, vagy a legszebb elsősegélyem, de magamnak megteszi.
– Jobb, ha nem húzom ki az egészet, de azért jobb lenne, ha letörnénk róla a felesleget, igaz? – állapítom meg, miután jobban szemügyre veszem a Toshizou-sanból kiálló dárdát. Nagyon nem tetszik. A helyeslést követően viszont odalépek mellé, és megfogom a fegyver végét. Némi lélekenergiát vezetek tenyerem élére, hogy minél kevesebb erővel, minél pontosabban tudjam eltörni a fadarabot. Nem szeretném, ha sokat mozogna szegény Toshizou-san hátában ez a dolog. A művelet végeztén jó messzire hajítom a holmit, nem lesz most arra szükség. – Kérlek, bocsáss meg! Borzasztóan szégyellem magam ezért a hibáért, nem lett volna szabad figyelmetlennek lennem! Ha bármiben a támaszod lehetek a küldetésünk további részében, kérlek szólj azonnal – hajolok meg a férfi előtt, hogy kifejezzem bűnbánásomat a történtek kapcsán. Ott volt a figyelmeztetés is, nem szabadott volna ennyire könnyelműnek lennem. Hiába a kedves szavak, ha nem indítom be a csapdát, eleve nem kellett volna mit kivédeni. Ez... nem igazán méltó második osztagoshoz. Vagy Shihouinhoz.
Sóhajtva emelkedek fel, hogy szemrevételezzem az ajtókat. A cetli ezúttal nem segít, hacsak annyiban nem, hogy az első ajtó ábráját a kővel való hasonlóság miatt inkább ejteném. A másik kettőt viszont nem tudom. Az az utolsó lehet sárkány de akár madár is. Egyértelműbben nem tudtak volna ábrázatot készíteni? Ha rajtam múlna, én a középsőt választanám. Nem kockáztatnám, hogy sárkány legyen az, ami madárnak látszik, de az eddigi hibáim után egészen biztosan nem fogok egyedül dönteni.
– Te mit gondolsz, Toshizou-san, merre menjünk tovább? – válaszát hallva bólintok. Legyen így. Inkább meg sem említem, hogy én más utat választottam volna, még véletlen se legyen most előzékeny. A mai szerencsémet szemlélve nem lenne jó ötlet. Bár... ránk kell nézni. – Máris ^-^ – válaszolok a segélykérésre, és azonnal segítek felállni a társamnak. Majd őt támogatva indulok a harmadik ajtó felé. Csak remélni merem, hogy nem épp a vesztünkbe masírozunk errefelé.

/ / IC részeket köszönöm Naonak *-* / /

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #11 Dátum: 2017. Júl. 02, 21:37:38 »
  Kezdem egészen úgy érezni, mintha beledobtak volna egy Névtelen Egység féle kiküldetésre, ahol még el is várják, hogy magunktól boldoguljunk. Ez a „nesze itt a mélyvíz tanulj meg úszni” – effektus pedig a hátam közepére sem hiányzott. Shirogane elszórhatott volna legalább titkos jeleket a tájékoztatás alatt.
  A mostani vendéglátónkra is csak megsajdul a fejem és érzem, hogy nagyon küzdenem kell, hogy ne csukódjanak le a szemeim. Túlságosan látványos lenne bóbiskolni az üres fecsegésén, és ha már voltak kérdéseim annyival azért megtisztelem, hogy végighallgatom. Persze naiv remény volt, hogy talán a csodaerejű fickóról többet megtudhatunk.
  Az indulás pedzegetésénél a felkészültségünket illetően csak szkeptikusan mosolyogtam.
  – Már alig várom, hogy ott legyünk… – feleltem enyhe iróniával a hangomban Nadeshiko-channak. Halk sóhajjal bólintottam végül, hiszen ez a levél elindított egy eseményláncolatot, amiből aligha tudjuk kivonni magunkat.
  Az út során fejben rendszereztem a megtudott dolgokat, és próbáltam megtippelni mégis mi a búbánat fog minket várni a törzsnél, ha már hívatlan vendégként fogunk beállítani. Egy pillanatig átfutott rajtam, hogy talán erősítést kellene hívnunk, de egy mély szusszanás kíséretében elvetettem ezt az ötletet. Nem akarom rokonaimat bajba keverni, már pedig most semmi rálátásom sincs arra, hogy mi vár ránk. Kezemet visszahúztam a lélekmobil felől, helyette legyezgetni kezdtem magamat Amatsukazéval, mintha csak melegem lenne ebben a párás erdőben. Pusztán el akartam hessegetni a gyanút bizalmatlanságom felől és úgy tenni, hogy valóban szentül megbízom kísérőnkben. Ami persze nem volt igaz, még benne volt a pakliban, hogy cseberből vödörbe lök minket.
  Némán kezdtem mustrálni környezetünket, mikor egyre mélyebbre keveredtünk az erdőben. Hamarosan ki is szúrtam a bokrok között megbújó házikedvencet, mely már korábban is fente ránk a fogait. Nadeshiko-chan valamiért nem tanult a korábbiból és kacérkodott a nagymacskával. Mielőtt csúnya végkimenetele lett volna az ismerkedősüknek igyekeztem mindig visszahúzni magam mellé a leányzót. Bár ezt a mozdulatot nem egyszer el kellett ismételnem, amikor nem figyelt merre kellene menni. 
  A fa előtt megállapodva felvontam a szemöldökömet. Úgy érzem, Chayanknak nem erőssége a viccelődés. Legalábbis ez eléggé rosszkor időzített tréfa lett. Remélem nem úgy értette, hogy most már eléggé bekeveredtünk az erdő mélyére, hogy odavessen minket koncnak a túlméretezett szobacicájának.
  Halvány meglepettség jelét mutatom csupán, mikor kiderült, hogy valójában nem szórakozott, tényleg erre fogjuk folytatni az utunkat.
  Nadeshiko-chanhoz került papíros miatt közelebb húzódom, hogy jobban rálássak az instrukciókat tartalmazó lapra. Ezt igazán odaadhatta volna korábban!
  – Eléggé foghíjas – jegyeztem meg, amint végigértem az írottakon. Rendben, hogy nem fiatal már, de ez a szöveg éppolyan csekély, mintha hiányos emlékezetéből kipattanva sebétben lefirkantotta volna nekünk ezeket a sorokat. Már készültem a hiányzó részleteknek utána érdeklődni, mikor felpillantva szembesülnöm kellett a furcsa figura hiányával. De a macskája is eltűnt, pedig ezért a felszívódásért vigaszdíjként igazán begyűjthettük volna.
  – Hát nincs mit tenni – sóhajtottam fel. – Menjünk Nadeshiko-chan – levizslattam a nyíláson, melyen ott kandikáltak az első lépcsőfokok. – Legfeljebb, ha csapdába esünk, majd ott elfilozofálgatunk a rejtett sorok jelentésén – vetettem fel lehetőségként. Szavaim után mosoly bontakozott ki arcomon. Helyzetünkön derültem, amibe sikerült belepottyannunk, hiszen ennél a pontnál már nem volt értelme tovább hőbörögni. Nem is igazán voltak opcióink, és ha már mindenképpen választani kellett a kísérteties lépcsők vagy a veszélyekkel teli erdő között, akkor inkább a lépcsők! Ott legalább nem lephetnek meg minket annyi irányból.
  Egy-két fokkal maradtam csak hátrább Nadeshiko-chan után, ha netalántán valóban veszély történne, akkor még idejében vissza tudjam rántani őt. Azonban, ahogy egyre mélyebbre keveredtünk számomra a légvétel, mint olyan komoly kihívássá vált. Sűrűn vizslattam Nadeshiko-chan felé rajta nem-e mutatkoznak légszomj jelei, de nem tűnt úgy, mint akinek bármi baja is lenne a rossz levegőtől. Vagy csak remekül palástolja! Valamiért azt gyanítottam, hogy itt most én vagyok az egyedüli áldozat, de legalább kihúzhattam a listából, hogy ez lenne a dolog, mellyel a lépcsőkön vigyáznunk kellene.
  Mikor leérünk a lépcső aljába még túl se tettem magamat a meglepettségen, mely a kövekkel kirakott vájat okozott. Szinte azonnal fejbe csapott az ott megállt levegő. Levegő? Ezt levegőnek se lehet nevezni!
  Mikor éppen odaszólnék Nadeshiko-channak, hogy kíváncsiságát inkább most kergesse el és ne érjen hozzá semmihez, pont akkor vagyok kénytelen nekitámaszkodni a falnak és mély levegőket venni, mielőtt fuldoklásba kezdenék. A művelettel sikerült rendszereznem légvételemet. Sajnos nem egyszeri alkalom volt, ezt követően többször meg kell ismételnem a procedúrát, mely mélyen belül igencsak bosszantott. Viszont mikor már az egyenes járás sem ment, ott már végképp nem próbáltam meg kekeckedni a dologgal. Hirtelen ért Nadeshiko-chan kérdése, miközben émelygésemmel vívtam kemény küzdelmet.
  – Are? Nincs semmi bajom Nadeshiko-chan – legyezgettem el aggodalmait némi szórakozott hanglejtéssel leplezve az enyhe rekedtes hangot, mely mindenáron úrrá akart lenni szavaimon. Tudtam, hogy nem verhetem át ezzel Nadeshiko-chant, de bíztam abban, hogy nem fogja firtatni tovább ezt a kérdéskört. Nem mintha nem tudnám megfelelni, hogy mi problémám forrása. Alapos gyanúm volt arra, hogy vajon mi okozhatja ezt, ami miatt ilyen remekül érzem magamat idelent!
  Kénytelen voltam teljes értékű bizalmat fektetni Nadeshiko-chanba, mikor újabb hágcsóba botlottunk. A korábbi lépcsősor nem tartogatott meglepetéseket, szóval elképzelhetően ez hordozhatja magában a papíron emlegetett veszélyeket. Már amennyiben nem ócska tréfa része lenne a fecnin sorjázó instrukcióhad… vagy akad még néhány lépcső ezen a „csodás” helyen.
  Fejem elnehezült, a sötét fátyol mely bekúszott szemeim elé elhomályosították Nadeshiko-chan alakját, a vállaimat érő nyomás pedig minden áron földre akart kényszeríteni. Küzdöttem a testetlen támadóm ellene.
  A csendet átívelő kattanás, majd a lépcsőt érő enyhe rázkódásra felkaptam fejemet. Megkapaszkodtam a lépcsőjárat falában. Összeszűkült szemekkel próbáltam kivenni a történéseket. Nadeshiko-chan éjszaka kékjét idéző hajzuhataga volt az egyetlen távpontom. Majd a dárda képe… még fel se tudtam fogni, hogy felém közelít máris közelebbi ismeretséget tettünk. Legalább két bordámba került a találkozó. 
  – Kchh… – szívtam vissza fogaim között kikívánkozó keresetlen szavakat, mely a fájdalom miatt pattogtak a nyelvem hegyére. Amatsukazéval ütöttem arrébb a következő dárdát, mely köszönni kívánt, közben szabad kezemmel a másik nyavalyást távolítottam el bordáim közül. Ezután ezt használtam a továbbiakban a többi dárda hárítására. De túl gyors és hirtelen mozdulatokat követelt meg tőlem. Egy idő után azzal szembesültem, hogy már légzésemet sem tudom megfelelően korrigálni. Kapkodtam a levegőt és ezzel arányosan lassultak mozdulataim, időnként pedig vészesen közel suhantak el mellettem az éles fegyverek.
  – Igyekezz előre! – szóltam oda Nadeshiko-channak két lélegzetvétel között. Jobb, ha nem marad hosszan a pengék kereszttűzében. Egyértelműen macska-egér játszmának tűnt velük viaskodni, és kínos volt bevallani, de egyelőre nekik állt jobban a szénájuk.
  Magam is igyekeztem felzárkózni a lány mögött, bár szó mi szó, nem voltam a helyzet magaslatán… nevetségesen lassan sikerült előre haladnom. Mikor megpillantottam a járat végét megkönnyebbülten szusszantottam fel. Örömömet viszont lelohasztotta a fájdalom, melynek okozóját csupán elcsípni tudtam, miközben hátrapillantottam. Alig tudtam egy kicsit félremozdulni útjából, próbálkozásaim ellenére is akadálytalanul állapodott meg lapockámban. Bár a fájdalomtól úgy éreztem, hogy sündisznót csináltak belőlem.
  Eddig fegyverként használt dárdát leszúrtam a földre. Megrökönyödve támaszkodtam meg rajta és ereszkedtem lassan fél térdre a hátamban lüktető kíntól. Szapora légvétellel igyekeztem leküzdeni a fájdalmat és parancsolni testemnek, hogy szedje össze magát.
  A dárda által vájt seb viszont ellehetetlenített a további cselekvéstől. Szinte esküdni mertem volna, hogy Nadeshiko-chan éjszakaszín hajában csillagokat vélek látni mikor mellém lépett. Ez már gondolatban is eléggé vadul csengett. Bár úgy véltem, hogy a fájdalom miatt valóban csillagok táncoltak előttem.
  Nem utasítottam el a segítségét, bár legszívesebben rárivalltam volna, hogy magát mentse, ahelyett hogy saját bőrét is veszélyezteti. Ezt végül nem csak azért nem tettem meg, mert amúgy se volt hozzá energiám, hanem azért sem, amiért tudtam: haragos fellépésem nem neki szólt volna. És be kellett látnom, ez az utolsó hely, ahol ki akarok múlni. Aniki nélkül pedig kacérkodni se akarok a halállal.
  – Nyugi – préseltem ki magamból, hogy Nadeshiko-chan ne merüljön bele az önvádba és fellélegezhessen. A falnak támaszkodtam, leülni nem szándékoztam, ha meg is tettem volna, szinte biztos voltam benne, hogy ott is maradnék. Meg kötve hiszem, hogy kényelmes lenne, miután ez a tünemény áll ki a hátamból.
  – Valóban – bólintottam lassan kérdésére. – Jobb nem lesz, de legalább elfogadhatóan fogok tudni mozogni – vizslattam hátra a dárdára. Morogva vettem tudomásul, hogy a haorit is igen komolyan megrongálta. Azt pedig inkább elhallgattam, hogy virgonc sem igazán leszek ezután. Főleg ha a szervezetem elkezd reagálni, sebláz és egyéb nyalánkságok képében. Remélem, még előtte végzünk, inkább Akira-chan vegye fejemet, mint ebbe múljak ki.
  Összeszorított fogakkal vártam, hogy Nadeshiko-chan megkurtítsa a hátamból kiálló remeket.
  – Köszönöm – lélegeztem fel megkönnyebbülten mikor már nem volt akkora súlya a dárdának, hogy esélye legyen hátrahúzni. Így lazíthattam tartásomon. – Elkérhetem? – nyújtottam ki a kezemet a fájdalmam forrásának csonkított részéért. – Mi a búbánatból lehetnek ezek? – mérgelődve vettem át Nadeshiko-chantól a letörött darabot. – Mintha nem is lelkek lennénk! – hőbörgésemet egy szusszantással zártam le. Nem örültem, hogy ez a hely veszélyt jelent nekünk még úgy is, hogy nem gigaiban vagyunk. 
  Ha nem lenne ennyire komoly a helyzet, talán még élvezném is Nadeshiko-chan bűnbánattal átitatott reakcióit. Ha tudnám, hogy úgy csaltam ezt az ábrázatot az arcára, hogy bármikor elejét vehetem, akkor vidáman derülnék most rajta. Szomorúan vettem tudomásul, hogy sajnos ez a helyzet nem ilyen egyszerű.
  – Nadeshiko-chan, nincs miért megbocsájtanom, nem haragszom rád – simogattam meg óvatosan a kobakját. – Nézz rám – kértem, hogy abbahagyja ezt a hajlongatást, mert nekem kezdett fájni, amit csinál. – Én is figyelmetlen voltam, szóval szükségtelen, hogy magadat vádold! – komoly ábrázattal vettem fel a szemkontaktust vele. – De ígérd meg, hogy legközelebb egy kevésbé fájdalmasabb csapdát aktiválsz! – komor ábrázatomat már csak a fájdalom miatt sem voltam képes sokáig fenntartani. Halvány mosollyal kacsintottam rá, hogy kínjaimat leplezzem. – Csak vicceltem! – toldottam hozzá, hogy nyugodtan fellélegezzen. Mély levegőket vettem, mely szúró mellkassal nem volt olyan kellemes.
  – Amúgy tényleg, ha ennyire szeretnél filozofálgatni egy kelepcében csücsülve a papírra írtakról, akkor csak szólj és keresünk egy kevésbé fájdalmasabb módot hozzá, rendben? – idéztem korábbi gondolataimat, mintha csak ezt sejteném csapdaaktiválási hóbortja hátterében. Pimasz mosollyal vizslattam felé, majd lehunytam a szemeimet. – De köszönöm, hogy visszajöttél értem – hálám nem húzta fel a humor ruháját, őszintén hálás voltam, nem is szerettem volna, hogy félreértsen. – Te jól vagy? – kérdeztem, miközben felnéztem és tekintetemmel a bekötött kezét fixíroztam. 
  – Nos… mi ez a csodálatos hely ahová keveredtünk? – néztem körül, miközben a falnál támaszkodtam. Nem akartam feleslegesen pazarolni energiáimat. Ki tudja, miféle meglepetést tartogat még magában ez a hely.
  Megvártam, míg Nadeshiko-chan körbejárja a helyet és beszámol a látottakról. Az ajtókra firkált amőbákról hallva csak felsóhajtottam. Megkértem, hogy ismételje el a papírra vetetteket, miközben a lehetőségeinken tűnődtem.
  – Ha a szövegünk ezekre az ajtókra utalnak, és nagyon sematikusan nézem a dolgokat, akkor a kört a kővel hoznám párhuzamba a nyolcra tagoltságát pedig azzal, hogy annyi marad belőlünk, ha átmegy rajtunk. A másik kettő – nagyot sóhajtottam, amiért a beszéd, mint olyan szintén eléggé megerőltető stádiumba lépett. Bár nem terveztem hallgatási fogadalmat tenni küldetésünk további részében. Nem mintha nem helyettesíthetnénk szavainkat kézjelekkel, de ez legyen az utolsó dolog, amihez folyamodnunk kellene.
  Szóval marad a kóró vagy az elfuserált madár. Nem is tudom, melyik a bizalomgerjesztőbb, vagy, hogy melyik utalhat a tűzet okádó csodalényre.
  – Szerintem próbálkozzunk meg a madárral – jelentettem ki végül, kisebb gondolkodás után. – Rengeteg madárutalással találkoztunk már mióta megkaptuk azt a csodás tájékoztatást a kiküldetésről. Suzaku törzs, koronatoll, meg ott van Chayank öltözete is… Bízzunk abban, hogy az valóban egy madár akar lenni.   
  Ellöktem magamat a faltól, de mehetnékem nem tartott ki sokáig. A fájdalom hirtelen nyílalt keresztül a testemen, melytől kibicsaklott alólam a lábam. Csupán a berögzült reflexeknek köszönhettem, hogy nem estem hanyatt.
  – Ne haragudj Nadeshiko-chan… de azt hiszem, élnék a korábbi ajánlatoddal – néztem felé kissé megrökönyödve, amiért élnem kell a segítségével. Nem terheltem volna, tekintve, hogy nem tudjuk mi vár ránk az ajtó túloldalán. – De ígérem, hazafelé összeszedem magamat és akkor én foglak vinni. <3


(click to show/hide)

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #12 Dátum: 2017. Okt. 29, 18:49:59 »
    A harmadik, a madárszerű szimbólummal ellátott ajtót választjátok haladási iránynak.
  Mikor odaléptek a kőajtóhoz, hogy valami rejtett kilincset kutassatok fel rajta, és e művelet közben hozzáértek a felszínéhez, akkor a térelválasztó azonnal reagál. Lélekenergiátokkal megegyező színben fénylik fel a szimbólum, minek hatására kisebb dübörgés kíséretében a talaj elnyeli a vaskos kőfalat. Akinek a lélekenergiájából merített az ajtó a mechanizmushoz, az egy röpke pillanatra megszédülhet a hirtelen, külső tényező által történő energia lecsapolástól. 
  Az ajtó által felfedett, alig tízlépésnyi hosszú, szűk járatban Nadeshikónak ügyeskednie kell, hogy Toshizout cipelve is át tudjatok kelni a folyosón. A járat vége egy hatalmas barlangbelsőbe vezet titeket, óriási szakadékkal a perem alján, ahol megállapodtatok. Innentől kezdve a továbbhaladásotokat egy ránézésre négy méter hosszú függőhíd biztosítja. Ez az egyetlen, rendelkezésre álló opció, mely átjutásul szolgál az igen mély, sötétségbe burkolózó mélység felett.
  Mindezt a magasból, réseken beszűrődő fénynek köszönhetően láthatjátok, bár a félhomályba burkolt viszonyok eleve óvatosságra inthetnek titeket.   
  Amennyiben leejtetek valamit, hogy leszűrjétek a mélységét, akkor megállapíthatjátok, hogy cirka húsz méter van alattatok. A dolog pedig nem csak koppan, hanem a legvégén csobban is egyet. Így valószínűleg kövekkel tarkított vízfolyás húzódhat odalent.
  A függőhíd veszélytelen, egyedül csak kora jelenthet akadályokat. Nem lenne bölcs részetekről vált-vállnak vetve, egymás mellett haladni rajta, mert ez esetben a kötél, mellyel fel lett rögzítve pattogó hangot hallat, mint ami menten elszakad. Ugyanakkor, ha egyszerre helyezkedtek rá egy deszkára, a korhadt fa súlyotoktól szinte azonnal megadja magát a hangos reccsenés kíséretében. Ennek következtében pedig lábaitok könnyedén beakadhat. A huzavona, mely a beragadt láb kiszabadítása vagy a feltápászkodás jelenthet, a kötél hangosabban ad jelzést arról, nem tetszik számára a történtek, és ha így folytatódik tovább, elszakad. Ebből kifolyólag az sem lenne túl megfontolt cselekedet a részetekről, ha súlyotokat huzamosabb ideig a kötélkorlátra helyezitek, mert ez esetben néhány lépés után a kötél előrejelzése ide vagy oda, megadja magát és elszakad.
  Ha a függőhíd szakadása bekövetkezne, amaz kicsavarodik, vészesen leng párat, míg az utolsó harmadától leválva az egész szerkezet a mélybe nem zuhan. Ennél a pontnál természetesen élhettek a lehetőséggel, hogy megszaporázzátok lépteiteket, hogy minél előbb a túloldalra jussatok.

  A függőhíd egy újabb járatba vezet. Néhány lépcsőn kell felmennetek, ahol a korábbihoz hasonlóan a tojást mintázó gömbök világítják meg az előttetek lévő, látszólag veszélytelen, egyenes folyosószakaszt.
  Papírotok foghíjas figyelmeztető sorai egyike sem lépett még érvénybe. Ha a mélyben való dübörgés nem a függőhíd alatti szakadék takarta. A csupa rejtélyekbe burkolózó ismeretlen terep újabb meglepetésről tanúsít. Mikor már egy és fél métert megtettetek, hirtelenjében a talaj és a falak is remegni kezdenek. Majd váratlanul egy kőfal ereszkedik le mögöttetek, ami majdhogynem Toshizoura csapódik. Az előttetek lévő úton egy méteres közönként indulnak meg a mennyezetből kőfalak, melyek közé rekedhettek, ha nem siettek.
  Nadeshiko, a te helyváltoztató képességeddel nincsen gond, így könnyedén le tudod küzdeni az újabb csapda által elétek állított akadályt. Amennyiben társadat felkarolnád, hogy áttámogasd a fokozatosan lezáródó útszakaszon, ezt Toshizou azonnal visszautasítja.
  Toshizou, te sokkal, de sokkal lassabb vagy, nem csak helyváltoztató képességed korlátozott alkalmazása csökkenti le haladásodat, hanem a sérülésed is. Emiatt, amikor Nadeshiko visszafordulna, hogy segítsen neked, úgy határozol, átlököd az előttetek éppen vészes sebességgel leereszkedő kőfal alatt, mielőtt mindkettőtöket bezárna. Utolsó utasításod felé az volt, Nadeshiko menjen előre, míg te magad kifundálsz egy megoldást, hogy utánamenj.
  Nadeshiko, így elválasztva Toshizoutól egy dolgot tehetsz: teljesíted a parancsot. Rá kellett jönnöd a logikus felvetésre, hogy két csapdába esett halálisten aligha tudná megoldani a helyzetet. Ezért nem volt más választásod, mint tovább folytatni az utat a vészes sebességgel lecsukódó kőfalak alatt anélkül, hogy rád csukódjanak vagy bezárjanak téged is.

Nadeshiko:
  A leereszkedő kőfalak addig „kergettek”, míg nem kötöttél ki egy félhomály uralta barlang belsejében. Ez a rész már nem volt megmunkálva, mint a korábbi folyosószakaszok. Néhol állt csak kifaragott oszlop, lépcsőmaradvány, kapu, ami azt sugalltatta az erre járóknak, hogy egykoron gyönyörű csarnok állhatott itt. Itt nem voltak lámpásként működő fényforrások, viszont a barlang mélyéről, mintha lenne valami fényesség. Erről a helyről nem tudtad pontosan megállapítani. Viszont a fény felől, furcsa, Soul Societyra emlékeztető lélekenergia sugárzását érzékelted nyomokban. Annyira bizonytalan volt ez a jelenés, hogy elsőre talán azt is gondolhatod, hogy tévedsz.
  A folyosó felőli utat a kőfal masszívan elállta, így nem akadt más választásod (ha csak nem tétlenkedve szándékozol ácsorogni), mint körülnézni a csarnokban.
  Viszont, ahogy nekilódulnál a felfedező körútnak, furcsa érzés kerít hatalmába, belső vészjelződ arról értesít nem vagy egyedül.
  Érzékeid nem csalnak. A csarnok mélyéről kopogó hangokat hallasz, mintha kövek ütköznének a talajhoz. Majd nem sokkal később recsegés párosul hozzá. Mindezt megtetézi a mély torokhang, mely a kezdeti félelmetessége nyomán végül elnyújtott ásításnak hallatszódik. Lassacskán pedig, a csarnok sötétebb pontjai vonzani kezdik a tekintetedet. Vörös fénylések jelennek meg ott ugyanis. Ahogy jobban rájuk fókuszálsz, legalább 11 darab furcsa, kőből álló rémség emelkedett ki, melynek belsejében olvadt lávához hasonlatos anyag keringett. Egy pillanatra láttad őket csupán, majd recsegve-ropogva eltűntek előled.
  A fenevadak sosem csoportosan támadnak. Taktikájuk a meglepetésre épít és mindig egyszerre csak egy fedi fel magát előtted. Egészen gyorsak, ezt ki is használják, hogy a sötétben mozogjanak, sebtében megváltoztatva lapulási helyüket. Sosem maradnak fél percnél tovább a felszínen, utána a lehető leggyorsabban igyekeznek vissza a kövek takarásában.
  A szarvként ékeskedő kődarabok a fejükön nem vágnak annyira, mint amekkora erővel öklelni vagy taposni képesek. A legveszélyesebb mégis a titokzatos képességeik. Ugyanis szájukból lávaköpetet tudnak lőni, ennek a szemtanúja is lehetsz, amikor az egyik megkísérel meglőni vele. Szerencsédre időben ugrasz el előle, így csak a mögötted húzódó kőajtót találja el, amely a meleg lángoló massza hatására felnyílik.
  A lények egyik pillanatról a másikra képesek eltűnni az orrod elől a sötétségben. Így, még ha egyszerre egyre is kell fókuszálnod, könnyen elveszítheted a nyomát, ha nem vagy résen.
   

Fegyveres harc: 6
Pusztakezes harc: 15
Helyváltoztató képesség: 13
Különleges képesség: 20
Gyöngeség: víz alapú támadások


Toshizou:
   A fal lecsukódott orrod előtt, a kelepcében nem tudtál mást tenni hirtelen, mint reménykedni, hogy Nadeshiko túljutott a csapdán és nem volt értelmetlen az áldozatod. A falakkal körülzárt egy méteres szakasznál szerencsédre volt világítás. Bár ez nem segített abban, hogy az oxigén korlátozottan állt rendelkezésedre.
  A falak nem adták magukat könnyen, fizikális csapásoknak főleg nem. Ha kézzel estél neki, akkor egy-két ütésből nem tudtad megoldani a problémát. Kész sorozatokat kell leadnod a masszív kőfalnak ahhoz, hogy áttörhesd.
  Ha ezt a módszer választod, a faltól, mely leomlik ütéseid nyomán, beleremeg az egész folyosószakasz. A mennyezetből hulló vakolat pedig azt sugallja, nem éppen bölcs dolog ezt a módszert tovább folytatnod. Ráadásul sérülésed sem díjazza ezt a fajta fizikai megterhelést. A romokból pedig lassacskán 10 fős társaság üti fel a fejét. Apró, rákszerű kőlények kezdtek összeállni a maradványokból. A jószágok azon sertepertéltek, hogy ismét kőfalnak álljanak össze.
  A lények alapjáraton ártalmatlanok, nem támadnak, amennyiben nem bántják őket. Könnyen széttörhetőek egyszerű ütésekkel, de elég gyorsan összeszedik maradványaikat. Viszont, ha ártanak nekik, olyankor éles hangon vijjognak és ez esetben nem fogják vissza magukat, csoportosan rontanak az őket zavaró tényezőre.
  De összességében nem valami értelmes lények. Ösztönösen akarják ellátni feladatukat, azonban ez alatt rettentő ügyetlenek és nem igazán vannak tekintettel ilyenkor egymásra, sűrűn megesik, hogy áttaposnak a másikon. Vagy, hogy elesnek, feldőlnek. Hátukra zuhanva nem is képesek maguktól talpra evickélni és a többiek csak akkor segítenek a másiknak, ha az éles hangon ad jelzést a társaságnak.
  Ez a fajta felelőtlenség okozza számukra saját önpusztításukat is. Mivel ahogy gyakran átvágnak egymáson, ráesnek a másikra, kőből álló testük összeütközik, és akaratlanul szikrát csiholnak, mellyel így magukban tesznek kárt. Láthatóan nem viseltetnek jól a tűz irányába. Lángra lobbant társuktól eltávolodnak, és inkább megvárják, míg szénné ég, mielőtt tovább folytatnák munkálataikat.
   

Fegyveres harc: 16
Pusztakezes harc: 20
Helyváltoztató képesség: 18
Különleges képesség: 16
Gyöngeség: tűz

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 163

Hírnév: 14

Infó

Tárcában: 4 534 350 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szelek szárnyán
« Válasz #13 Dátum: 2018. Júl. 17, 20:28:35 »
Sziasztok~

A Random küldiellenőrzés című hírben megírtak okán, a küldetéseteket lezárom. Jutalmatok az alábbi:

Meiou Toshizou és Shihouin Nadeshiko: 1500 LP és 2000 ryou

További kellemes játékot~! :mami: