Szerző Téma: Egy új otthon?  (Megtekintve 1482 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Egy új otthon?
« Dátum: 2015. Jún. 04, 22:41:20 »
Meglepően hamar rákaptam a Sonidóra, mintha mindig is használtam volna. Tulajdonképpen nagyon hasonló technikával mozogtam már hollowként is, még ha nem is pont ennek hívták. Csak abból lehetett következtetni a haladás sebességére,hogy a homokból itt-ott kiálló fák szélsebes árnyként suhantak el a látómezőm határán. A nagy fehér épületegyüttes, mely egy jó ideje már feltűnt a látóhatáron csak lassan közeledett. ~ Szóval ez a híres Las Noches. ~ Gondoltam magamban. Az a Celsu vagy ki nem szólt semmit és végig szorosan mögöttem maradt és minden mozdulatomat figyelte, hogy ha bármi gyanúsat tennék, azonnal végezhessen velem. Mivel elég unalmas volt így az utazás, ezért azzal szórakoztattam magam, hogy fejben többször is lejátszottam, mi történne, ha hírtelen megfordulnék és megölném, különfélébbnél különfélébb módokon, csak, hogy tesztelhessem mire vagyok képes az új formámban. - Hamarosan odaérünk, már nem sok van hátra. - Törte meg mégis a csendet. Nem tudtam mire vélni, mégis miért szólalt meg, hogy ilyen lényegtelen dolgot közöljön. Talán ő is megérezte, milyen kínos ez a csend? Ahogy egyre közeledtünk, megfigyelhettem részletesebben is. Több kisebb torony vett körül egy hatalmas, kupolás központi épületet, melynek tetején tornyok magasodtak. Már maga a létesítmény mérete is lenyűgöző volt. Egy egész város, egy egész hadsereg elférhet benne. Innen Celsu is felzárkózott és a nagy épület oldalából nyíló egyik bejárathoz vezetett. Egy folyosón haladtunk át, melyet időnként ajtók és keresztfolyosók törtek meg. Útközben más arrancarokkal is találkoztunk, kik látszólag mindennapos teendőiket végezték és fel sem figyeltek ránk, ám páran bizonyára kiszúrhatták, hogy nem idevalósi vagyok, mert gyanakodóan méregettek. Többségben magányosan éldegéltem Hueco Mundoban és nem voltam hozzászokva az ekkora tömeghez, ami miatt elég feszült voltam.

Karakterlap

Hera Celia velli Taarm

Quinto Espada

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
12 500 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Rózsaszínnel szélű fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Karasu Vex

Mottó:
A gyengeség és a romlottság nem a világban van. Az emberekben van. És mindig bennük lesz.

Post szín:
#BA89D4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Egy új otthon?
« Válasz #1 Dátum: 2015. Jún. 14, 21:37:57 »
Is there… a new ally?





Ismerős a sötét, ami körülölelte. Ugyanilyen kegyetlen, semmitmondó néma űr lappangott mellkasában jelen pillanatban- pont ott, azon a helyen, ahol a szíve helyezkedik el. Kecses ívű, vonzó ajkaira kiült egy vigyor, mely inkább volt hasonlatos vicsorhoz, s még annak ellenére is fokozta a benne tomboló mámort, hogy jól tudta: áldozata már ezt nem láthatja. Lassú mozdulattal nyalta le ujjáról a vért, s a kivájt szemgolyót beledobta egy edénybe. A helyiségben uralkodó fény túlságosan csekély volt ahhoz, hogy kellemes megvilágítást adjon, de ahhoz pont elég volt, hogy a kéretlen bámészkodó jól láthassa a kínpadra feszített lelket, s a mellette álló, sápadt szépségű nőt. Groteszk, riasztó, émelyítő látvány lehetett egy avatatlan szem számára az, ahogyan a nő módszeresen, feszülten odafigyelve ejtett apróbbnál apróbb, de mélyülő vágásokat a halálistenen.
- Mit gondolsz, ízleni fogsz az én kedves állatomnak? Vagy talán szereznem kellene nálad zamatosabb bábot számára?- Ujjaival végigsimította a férfi arcát, majd halkan felnevetve kivette a férfi szájából a vastag izomköteget, melyet már rég elválasztott gazdájától. A halálisten már régóta nem volt olyan állapotban, hogy válaszoljon: eszméletét vesztve várta, hogy befejeződjön tortúra, mely során megfosztják legtöbb belsőségétől. - Addig érdekes voltál számomra, míg ordítottál. Tudod, a halál előtt a legőszintébbek a lelkek. Hazudhatnak maguknak, másoknak egész életükben, de ekkor… Az utolsó sikolyok, a rémület a szemben, a tekintet… Ennél őszintébbet sosem láttam. Talán pont ezért szórakozom ilyen jól.- Már unta a férfit, így nem váratott soká az a szúrás sem, amivel kivégezte. Amit akart, azt megszerezte Amada számára s oda is adta a hollownak. Kedvelte fracciónját, kiváltképp, hogy tekintette háziállatnak, semmint szövetségesnek. - Menj most, vadássz valahol és felejtsd el hogy itt jártál.- Küldte hűvös pillantással útjára a lényt. Nem tűri, hogy megtámadják a kedvencét, időn az vadászik ártatlanul Karakurában. A halálistennek meg kellett fizetnie, s annál nincs tökéletesebb fizetség, mint hogy eledeléül szolgáljon a macskaskorpiónak.
Hosszú zuhanyt vett, s egy tiszta egyenruhát magára öltve, haját illatos balzsammal lefújva indult el, hogy körbejárja Las Noches festői falait, s eljátszott azzal a gondolattal is, hogy meglátogatja Karasut. Ha nem néz rá bizonyos időközönként, a végén még elkanászodik, s annak nem lenne túl jó vége… nem szereti a megaláztatásokat, semmiképpen sem bocsátaná meg az arrancar eltévelyedését. Gondolataiból kizökkentette a központi épület elé gyűlt tömeg látványa: Sonídot használva sebesen haladva kereste az ostoba nép összetolulásának okát, míg végül meglátott egy lehetséges okot.
- Mi folyik itt?!- Hangja nem volt ellenséges, pillantás azonban kellően hűvös volt ahhoz, hogy megfagyassza a vért abban, aki belenéz szemeibe. Tekintete megakadt a fekete hajú arrancaron, s miközben hosszú, hullámos haját füle mögé tűrte, nekidőlt a hűvös falnak. - Nem ajánlatos dolog megvárakoztatni egy Espadát… Vagy rosszul gondolnám?- Mosolya inkább tűnt fenyegetésnek, mint bátorításnak- s valóban úgy érezte, hogy van még benne elegendő feszültség ahhoz, hogy ontson még vért. A mellkasában lakozó szörnyeteg éhesen kaparászta bordáit, mély, fájdalmas és vérző sebeket hagyva maga után. Szinte hallotta a fülében a mormogást, s lelki szemei előtt elképzelte, hogyan bezúzza a koponyáját valamelyiknek. - Vagy esetlegesen játszadoznátok velem? Játszhatunk fogócskát is, leszek én a fogó!- Mosolya szélesebb lett, ajkaiba harapva kuncogott fel, majd megropogtatta ökleit miközben visszafogott lélekerejéből mutatott egy keveset. Nem volt szokása az effajta viselkedés, de jelen pillanatban túlzottan élvezte a helyzetet ahhoz, hogy egy kicsit visszavegyen.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Jún. 14, 23:11:18 írta Hera Celia velli Taarm »
(click to show/hide)

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Egy új otthon?
« Válasz #2 Dátum: 2015. Jún. 17, 17:22:32 »
Hol jobbra, hol balra fordultunk a kanyargós folyosókon. Már-már azon gondolkodtam tényleg ennyire átláthatatlan itt a közlekedés vagy engem akar összezavarni, hogy ha mégis meggondolnám magam esélyem se legyen kijutni erről a helyről. Még jól is esett volna kicsit sétálgatni a sok sonido után, ha nem találkoztunk volna egyre több arrancarral. Ha más nem, legalább ez bizonyította, hogy egyre beljebb érünk a városban. Az egyik kanyar után a folyosó eltűnt és olyasmi fogadott, amiben évtizedek óta nem volt részem: napsütés. Tisztán emlékeztem, hogy kívülről az épületet, amelyikbe bementünk végig egy kupola borította, és egyébként is, még ha nyitott is lenne a tető, mióta süt a nap Hueco Mundoban? Ahogy haladtunk a fényben, először kellemesen nosztalgikus volt, de hamar rájöttem, hogy én valójában utálom a fényt. A padlót ugyan az a homok adta, ami kívül is mindent beborít, ám idebent a hold sápadt fényének szürkesége helyett a nap aranyló fénye tükröződik vissza a szemcséken, teljesen más hatást keltve. Miközben ezen elmélkedtem egy nagyobb épülethez érkeztünk , melyet alul fal vett körül, a teteje pedig majdnem felért az "égig", még ránézni is szédítő volt. Az épület előtt már kisebb tömeg állt. Nem úgy tűnt, hogy kicsit is érdekelné őket a jelenlétünk, de sajnos ezt még korai volt kijelenteni. Celsu egyértelműen be akart menni az épületbe, annak ellenére, hogy a bejárat körül álldogáló, türelmetlen és bosszús arrancarok tömege ezt látszólag nem tette lehetővé. - El az útból, hivatalos ügyben járok el! - Vetette oda nekik. Ha eddig nem volt tapintható a feszültség, most már biztosan. A tömeg egyként fordult felénk, hogy megnézze ki hordja úgy fenn az orrát. "Hát ez meg mit képzel?", "Várd ki a sorod, piszkafa!", "Húzz el innen, én voltam itt hamarabb!" és hasonlóakat válaszoltak vissza. Legszívesebben még én is gratuláltam volna neki, hogy milyen remekül elintézte, hogy újra a figyelem középpontjába kerültünk, mikor már éppen úgy tűnt, sikerült elvegyülni. Abban reménykedve, hogy inkább őt fogják szétszedni , úgy döntöttem itt jött el a pillanat, amikor eleget láttam Las Nochesből, most pedig szépen kereket oldok, mielőtt rájönnének bármi közöm is van a dologhoz. Otthagyni azt az idegesítő alakot csalinak csínynek sem volt utolsó. Ettől a gondolattól vigyorogva fordultam sarkon és lépdeltem el a tömegtől, amikor...
- Mi folyik itt?!
Ez a hang más volt, mint a többi. A csőcselék egyként hallgatott el, még az idő is megállni látszott. Mivel oda lett a tervemet elősegítő zűrzavar és egyébként is érdekelt, ki tud elérni ilyen hatást, megálltam és lustán visszapillantottam a szemembe lógó tincseim között. Mindenki egy karcsú, rózsaszín hajú leányt nézett, aki haját hátrasimítva dőlt neki a falnak a tömeg szélén. Az egyébként szép szemekbe nézve hirtelen nyugtalanság fogott el. A legijesztőbb azonban mégis az volt, ahogy engem nézett. Nem mást, pont engem, mint egy vadász a következő célpontját. Ahogy ott álldogált azt a hatást keltette, mintha várt volna valamire. Talán magyarázatra? Tőlem? Úgy döntöttem állom a pillantását, de más egyebet nem teszek, ha akar valamit úgy is közelebb jön. Kis idő múlva hozzátette, hogy ő egy Espada és ne várakoztassam meg. Megint egy új szóval gazdagodtam, amiről fogalmam sincs mit jelenthet, ráadásul a fenyegető mosoly, mely e mondat után ült ki az ajkára azt sugallta igen csak veszélyes helyzetbe sikerült keverednem. Segítségképpen végignéztem a tömegen: volt aki lélegzetvisszafojtva várta mi fog történni, mások remegtek, mint a nyárfalevél és volt, aki már le is lécelt. Ettől a szánalmas látványtól visszatért a jó kedvem és újfent vigyorogva néztem vissza rá. Most már bizonyos, hogy ő nem lehet akárki. Éppen nyitni akartam a számat, hogy egy frappáns válasszal tudtára adjam, felőlem nyugodtan várhat ott ameddig akar, mert nekem nem jelent semmit, hogy ki ő, amikor hozzátette, hogy fogócskázni akar. Először furcsán néztem rá, hogy mit akar ezzel hirtelen, de az ezt követő belőle áradó lélekenergia-hullám megmutatta, hogy halálosan komolyan gondolja. Az eddig ottmaradt csőcseléknek sem kellett több, elkezdtek mindenfelé szaladni, ami olyan mulatságos látványt keltett, hogy az életveszélyes helyzet ellenére muszáj volt elnevetnem magam.
- Jobban szeretek én üldözni másokat, de rendben, "Espada", kapj el ha tudsz! - Amint ezt kimondtam a jobb kezemet ökölbe szorítottam és lélekenergiát sűrítettem belé, majd lefelé csapva kilőttem a lábam elé, nem kicsit felkavarva a port és homokot, így annak takarásában sonidót használva gyorsan én is megpattantam. Bátor kijelentésem ellenére igen is tartottam tőle, mi lesz ha elkap. A helyismeret egyértelműen neki kedvezett, illetve a kibocsájtott lélekenergiájából saccolva legalább másfélszer erősebb nálam, de nem kizárt, hogy kétszeresen is több. Még mindig volt mit csiszolni, hogy teljesen hozzászokjak az új formámhoz, ráadásul ez számomra ismeretlen terep. Két gondolatom támadt hirtelenjében: vagy berohanok a főépületbe, ahova amúgy is vittek volna, vagy a folyosókat visszakövetve Hueco Mundo sivataga felé menekülök. Az előbbi lett volna a kevésbé logikus és emiatt kiszámíthatatlanabb húzás, ám a kockázat, hogy végül valami még veszélyesebb szituációban kötök ki annál nagyobb volt. Végül amellett döntöttem, hogy arra menekülök el, amerről jöttem. Gyorsan elhagytam a napsütötte részt és továbbra is sonidót használva száguldoztam a folyosókon a kijáratot keresve. A lehető legpontosabban próbáltam visszaemlékezni, hol merre kell fordulni, ám sajnos az utolsó folyosó végén nem a kijárat várt, hanem valamiféle régi raktárhelyiség, ami olyannyira elhanyagoltan állt, mint ha nem is az eddigi épületegyüttes része lenne.
- Fenébe! Hol rontottam el? Megmertem volna esküdni, hogy jobbra, balra, balra, jobbra, balra, jobbra, majd megint jobbra kellett forduljak... Vagy talán jobbra, balra, jobbra, balra, balra, jobbra és jobbra? - Gyorsan alaposabban is körülnéztem a szobában, de úgy tűnik csak az-az egy kijárata volt, ami azt jelenti csapdába estem egy zsákutcában. Már éreztem az Espada sebes közeledését a hátam mögül. Megfordult a fejemben, hogy berobbanthatnám a bejáratot egy Ceroval, pont akkor, amikor ideér, így még a rázúduló törmelékkel van elfoglalva elillanhatnék mellette, de a falakon lévő nagy repedések arról tanúskodtak nagyobb rá az esély, hogy egy ilyen trükk után inkább rám omlik az egész. Másodpercek kérdése és itt is volt, nincs mit tenni, mint szembenézni a végzettel.
- Nahát, nahát, elismerésem. Még sosem találkoztam olyannal, aki lépést tudott volna tartani velem. - Közben megfordultam és kivillantottam a szemfogaimat. - Most hogyan tovább, Espada? - Arra gondoltam, ha most meg kell halnom, hát vigyorogva fogok meghalni.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Jún. 17, 17:25:10 írta Adrián Ruiz »

Karakterlap

Hera Celia velli Taarm

Quinto Espada

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
12 500 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Rózsaszínnel szélű fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Karasu Vex

Mottó:
A gyengeség és a romlottság nem a világban van. Az emberekben van. És mindig bennük lesz.

Post szín:
#BA89D4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Egy új otthon?
« Válasz #3 Dátum: 2015. Júl. 30, 11:18:53 »
Is there… a new ally?





Csöndesen szemlélte a kialakult helyzetet, mint valami kívülálló, ki mindenáron tudomást kíván szerezni arról, hogy mi folyik a szomszéd ház falain belül. Nem volt érdekeltsége abban, hogy jelenléte szétzilálta a csürhét, egy gazellacsoport is menekülésre fogja, ha megjelenik a közelben néhány ragadozó. Látta, amint megcsillan a szemében a félelem, s ajkai mosolyra húzódnak. Ellentétes reakciók, éppen ezért volt képtelen másokkal is foglalkozni az egybegyűltek közül. Figyelmét továbbra is annak a fekete hajú arrancarnak szentelte, akinek válasza mosolyt csalt arcára. Pimaszsága kedvezően hatott kedvére, s belement a játékba.
- Nem kell kétszer kérned! ^.^- Felelte mosolyogva, s tenyereit a falnak támasztva ellökte magát, s ezzel a lendülettel elkezdte követni az arrancart. Nem sietett túlzottan, úgy vélte, akkor túl hamar érne véget a játék, melybe belekezdtek. Adott a másiknak némi előnyt, bár már elve tudhatta, mi lesz a vége a kergetőzésnek. Felkacagva vetette bele magát a porfelhőbe, s követte nyomon áldozatát egészen addig, míg az be nem látta, mennyire hiábavaló a menekülés előle.
- Nem csupán lépést tudok veled tartani, bár gyanítom, nem vagy annyira ostoba, hogy erre ne jöttél volna rá magadtól is.- Dőlt neki a falnak egy nagyobbat sóhajtva, s túrt bele összekócolódott hajába. Tekintete áthatóan tanulmányozta az arrancart, miközben tetőtől-talpig végigmérte. Szinte már látta maga előtt, ahogyan darabokra szaggatja, miután kedvére eljátszadozott vele. Kezdhetné mondjuk azzal, hogy hozzáláncolja az egyik asztalhoz, ami a pincéjében áll, s lemetszi a csuklójánál kezdve a kézfejét. Ámbár ma már hódolt eme szenvedélyének, s felesleges lenne elpazarolni a remek lehetőséget arra, hogy több információt szerezzen meg az arrancarról. 
- Elég érdekes közjátékot zavartam meg a közbelépésemmel… Mit tettél, hogy ilyen bánásmódban részesültél?- Érdekes fénye volt annak a szempárnak, az alak külleme leginkább egy tollait borzoló hollóhoz hasonlított szerinte első pillantásra.- Tudod egyébként, hogy mi az Espada?- Először csupán néhány lépést tett előre, majd lassan megkerülte a férfit, s nyújtózott egyet. - A tíz legerősebb arrancar. Kevesebbért is halt már meg arrancar, mint a hangodban megbúvó pimaszság.- Nem várt el hamis alázatot, abból kapott eleget napjai során. Az azonban mulattatta, hogy –még ha tudatlanságból is, de fittyet hány az alapvető, elfogadott viselkedésformákra.
- Mesélj magadról.- Fejezte be a nyújtózkodást, s ropogtatta meg kezeit.
(click to show/hide)

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Egy új otthon?
« Válasz #4 Dátum: 2015. Aug. 03, 17:35:11 »
Bár vannak olyan pillanatok, mikor még számomra is rejtély, mit teszek a következő pillanatban, ostobának nem mondanám magam. Sőt, kifejezetten szeretem elemezgetni a különféle szituációkat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan utol fog érni, ez némiképp lerombolta az önbecsülésemet. A menekülő akciómnak hála máris gyorsabban szedem a levegőt, ez a fáradás jele. Így hát ebből azt a következtetést tudom csak levonni, hogy az erőkülönbség miatt hiábavaló tett lenne ezúttal közelharccal próbálkozni, kivéve persze, ha minden áron le akarnék sérülni. Azt azért elértem, hogy összekócolódjon a haja, amit apró sikerként könyvelek el, hogy jobb kedvem legyen tőle.
- Nos, igen, fogadd köszönetemet, amiért elkergetted az összegyűlt népséget, igazán remekül szórakoztam rajta. Hogy mit tettem? Lássuk csak... - Tanakodtam félig hangosan, miközben az államat vakartam. - Ártatlan vagyok, csak éppen arra jártam véletlenül. - Bár egy szemernyi hazugság sem volt a dologban, ezt még azért én sem hinném el magamnak, pláne ha elképzelem magam kívülről, hogy milyen idióta vigyort tudtam csak mellékelni ehhez a mondandóhoz. - Tulajdonképpen nem én keresem a bajt, az talál meg mindig engem. - Tettem még hozzá egy szemforgatás közepette.
- Gőzöm sincs mi az-az Espada. - Válaszoltam nemtörődöm módon, miközben a szememmel végig követtem a mozgását magam körül a fejem megmozdítása nélkül. Tisztában voltam vele, hogy ez számomra kedvezőtlen helyzet és akármikor megölhet, azonban a félelem egészen pezsdítően hatott rám. Valójában alig tudtam megállni, hogy a torkomat fojtogató elmebeteg vihogás elő ne törjön belőlem, így inkább kifejezéstelen arcot próbáltam magamra erőltetni. Vajon mindig is így felvillanyozott a veszély, vagy csak mióta lyuk van a mellkasomon? Remélem nem kezdek megőrülni.
- Szóval te is a tíz legerősebb közé tartoznál? Micsoda szerencsés véletlen, hogy rögtön az első napomon egy hozzád hasonlóba botlok. - Vagy inkább balszerencse, magam sem tudom eldönteni. Annyi biztos, hogy az ehhez hasonló váratlan találkozások korábban is sorsfordítóan hatottak az életemre. Vajon ezúttal is így lesz?
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy az Espadáknak jogukban áll bárkit eltenni láb alól, akit csak akarnak? Mégis mi értelme van akkor ennek a hatalmas palotának - mutattam magam köré - ha a falain belül is folyik az öldöklés csak úgy, mint odakint? - Annak ellenére, hogy igazán megszokhattam volna már, még mindig fel tud bosszantani, ahogyan a világban működnek a dolgok és ez a nem tetszés kiült az arcomra is. Ha csak egy röpke pillanatra is, de az a fajta gyilkos tűz lobbant fel a szememben, amikor úgy érzem egyedül szembe szállnék ezzel a romlott világgal. Elködösülő elmémből egy váratlan kérés zökkentett ki.
- Kétlem, hogy olyan sokat mondhatnék magamról, tekintve most érkeztem Las Nochesbe. Alig egy napja még csak egy jelentéktelen hollow voltam. - Utóbbi mondatra keserűen húztam el a szám szélét. Vajon mi lehet ez a hirtelen jött érdeklődés? Biztosra vettem, hogy meg fog ölni. Akkor meg mire jó ez a színjáték? Talán csak a hamis biztonság érzését kívánta kelteni ezzel. Minden esetre számomra teljesen mindegy, hogy elmondok-e magamról pár dolgot vagy sem, így akár bele is mehetnék a játékba.
- A nevem Adrián Ruiz. 1987-ben haltam meg Karakurában egy nyavalyás hollownak köszönhetően. Egyetlen shinigami sem mentett meg miután lélekké változtam, így magam is beszereztem egy csinos kis lyukat a mellkasomra. - Bár anélkül is jól látható, tettem egy jelképes mozdulatot a helye körül. - Ezután persze azt tettem, mint az összes többi szörny: vadásztam és ettem, minél többet. Magam sem tudom miért, de egyszer csak történt valami és hopp, megint emberi kinézetem lett, legalábbis majdnem. Átalakulásom után szinte rögtön meg is érkezett a fogadóbizottság, hogy idekísérjenek alapos megfigyelésre, mint potenciális veszélyforrást. - Itt röviden felnevettem. - Éppen ezt sikerült megakadályoznod és, mint láthatod, rettentően veszélyes vagyok. - Köröztem egyet a szemeimmel, jelezvén, hogy cseppet sem gondolom komolyan a mondandóm végét. Elgondolkoztam mit is mondhatnék még magamról, majd összekulcsoltam a kezeimet a hátam mögött miközben a fal felé fordultam, hogy ne láthassa az arcomat.
- Az eddigi életem sorscsapások és szerencsétlen véletlenek sorozata. - Nagy levegőt vettem, majd folytattam. - Gyűlölöm ezt a világot, ahogyan működik és én képtelen vagyok tenni ellene bármit is, nincs hozzá kellő hatalmam. "Életem" túlnyomó része azzal telt, hogy Hueco Mundo sivatagában vadásztam a hozzám hasonló szörnyeket, kik nem érdemlik meg a létezésüket. - Jobb kezemet felemeltem a fejem mellé, majd a mutató ujjam köré sötétkék reiatsuból egy karmot formáltam, miközben felfelé mutattam vele. - Egyetlen örömöm az volt, ahogyan nézhetem, hogyan huny ki a fény a szemükben, miután órákon át kínoztam őket. Mást nem tehettem, de legalább ennyit megtettem. - Megszüntettem a karmot, majd újra leeresztettem a kezemet. - Ha meg akarsz ölni, csak nyugodtan. Létezésem hiánya nem fog feltűnni senkinek, hangtalanul tűnnék el, mint megannyi áldozata az igazságtalanságnak ezelőtt.
Kissé ingattam a fejem jobbra-balra, hogy lerázzam az arcomról ezt a búval bélelt ábrázatot, majd mire megfordultam, hogy újra szembenézzek vele már a szokásos pimasz vigyor ült az ajkaimon. A fájdalmat és tenni akarást visszatemettem a szívem mélyére, köré pedig hamis mosolyból szőttem újra drótkerítést. Hátradőltem a mögöttem lévő falra, melyet nem sokkal ezelőtt még bámultam. - Szóval, röviden ennyi lennék én, de ha már voltál oly kedves és végighallgattál, a legkevesebb, hogy én is megteszem ezt fordított esetben, ha gondolod. - Legalább tudom, ki öl meg. A szokatlan szituáció ellenére ez a legtartalmasabb beszélgetés, amire az elmúlt évek magánya óta sor került, így a körülményekhez képest kellemesen telt az idő. - Azt már tudom, hogy a tíz legerősebb közé tartozol és szeretsz fogócskázni, ám biztosan van egyéb hobbid is, és neved. - Konkrétan nem tettem fel kérdést, de azért reméltem, hogy kapok válaszokat, mielőtt eldőlne a sorsom.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 07, 16:18:57 írta Adrián Ruiz »

Karakterlap

Hera Celia velli Taarm

Quinto Espada

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
12 500 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Rózsaszínnel szélű fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Karasu Vex

Mottó:
A gyengeség és a romlottság nem a világban van. Az emberekben van. És mindig bennük lesz.

Post szín:
#BA89D4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Egy új otthon?
« Válasz #5 Dátum: 2015. Aug. 10, 08:44:43 »
Is there… a new ally?





Belegondolva nem foglalkoztatta túlzottan az arrancar miben és kibenléte, ugyanakkor szórakoztatónak találta, hogy fél tőle. Aberrált viselkedés, tudta jól, de olyan nagyszerűen hatott s olyan nehezére esett volna nem boldogan rémítgetni szerencsétlen prédáját! Hiszen még azt sem döntötte el, hogy életben hagyja-e. S ugyan ki vonná felelősségre azért, mert kiontott egy életet? Seth? Már a puszta gondolattól is nevethetnékje támadt, s világos, rózsaszirmokhoz hasonlatos színű ajkainak szélei gyanúsan görbültek felfelé. Sikerült efojtania a kacajt, ám egy apróbb kuncogást megengedett magának. Azt a létformát, amit Seth képvisel, az ilyen apróságok sosem fogják érdekelni.
- Nehezemre esik elhinni, hogy mindez azért történt, mert teljesen ártatlan módon arra sétáltál.- Igazította jobb fülee mellé a rakoncátlan tincseket egy finom, határozott mozdulattal. A hazugságot nem kedvelte annyira, ám ő maga sem mondott volna feltétlenül igazat egy olyan helyzetben, mint amibe az arrancar került. Talán attól tart, hogy amennyiben tudomására jut néhány apróbb információ, mely a részt egésszé változtatná, különösebb hezitálás nélkül tépné le a fejét? - Micsoda szerencsés alkat!- Igyekezett, kevésbé érződjön jókedve hangjából. Még a végén odaveszne riasztó fellépése, s képtelen lesz komolyan venni őt az arrancar.
Alsó ajkába harapva bólintott: tudatlansága megmagyarázza fesztelen,  már-már zavaró módon érdektelen viselkedését. Köze sem volt a ragadozókhoz, hiszen a resurrecciónja is egy hattyú volt valójában- mégis úgy lépdelt, olyan óvatosan puhatolózva, tapogatva, minden rezdülésre figyelve, mint aki bármelyik pillanatban, bárhonnan érkező támadásra számít. Talán kicsit még bele is szimatolt a levegőbe, de mivel nem érzékelte, hogy abba belevegyült volna bármi fenyegető is, lazított tartásán, s kissé ernyedtebb, természetesnek tűnő testhelyzetet választott az ugrásra kész ragadozóé helyett.
- Régen én voltam a Tres Espada, egy hosszabb kihagyást követően pedig Quintoként tértem vissza.- Vonta meg vállait, majd leült a földre törökülésbe. - Manapság már nincs jelentősége a számoknak, jól tudom, hogy létezik nálam erősebb is és a ranglétrán lejjebb szerepel nálam.- Tekintete borússá, csaknem jéghideggé vált, mikor felidézte magában Hófehérke arcát. Szeretné, ó, annyira szeretné meggyilkolni, belefojtani a saját vérébe! Ugyan mi haszna a létének, azon kívül hogy másokat kritizál és semmit nem tesz az előrébb jutásért? Kezei ökölbe szorultak, majd hirtelen lendületet véve felállt. Nem volt maradása egyetlen helyen sem, túlságosan fölizgatta az Octava gusztustalan modora.
- Nem jöttél még rá magadtól, hogy ebben a világban felesleges a békét és szeretetet keresni?- Vetett egy lesújtó pillantást a férfira, majd igyekezett kevesebb indulatot sűríteni a hangjába. Már attól a pillanattól fogva képtelen volt hinni az utópikus ostobaságokban, mikor felfalta az az átkozott szörnyeteg.- Itt már nem csupán puszta öldöklés folyik. Az ott kint...- Mutatott hosszú, fehérre lakozott körmű mutatóujjával a sivatag felé..- Egy játszótér ahhoz a világhoz képest, ami itt van. Nincs, akire számíthatsz, mert van, hogy a saját fracciónod árul el. Korrupció, intrikák...- Megvetően pillantott végig a repedezett, megviselt falakon. - Hiányzik az összetartás, s sosem lesz meg kiindulva abból, amin át kellett mennie mindazoknak, akik ide kerültek.- Érdeklődve figyelte a férfi szemében lobogó indulatot, s először ütött szöget fejébe egy alternatíva. Úgy is mondható, meglátta a lehetőséget a fiúban. Közelebb lépett hozzá, lépésről lépésre s arcát kzel tolta az övéhez, úgy próbált mélyebbre látni, lélektükrein át egyenesen elméje zegzugosabb részeibe.
- S mégis, mi történt veled ez alatt az egy nap alatt, hogy máris itt állsz előttem, újra emberi burokban?- Egyenesedett fel, s végigmérte az arrancart. Hosszú utat futott le ezalatt a huszonnégy óra alatt, s igazán kíváncsi volt a részletekre. Mi több, majd megölte a kíváncsiság. Üde színfolt volt napjában az, hogy ilyen egyszerűen képes volt meghökkenteni a fiút, s nem akarta abbahagyni a játékot, most még biztosan nem.
- Egy magányos igazságosztóval van dolgom, érdekes, roppant módon.- Pimasz mosoly ült ki szája szélére, majd az előbbieknél sokkal lágyabban, már-már kedvesen fűzte hozzá: - A gyilkosság gyilkosság. Kár szépíteni, s azzal mentegetni magunkat, hogy ráfogjuk, megérdemelte, mindez balgaság.- Mosolygott rá megbocsátó jelleggel. Fiatal volt még, vagy csupán nem tapasztalt eleget ebben a kihalt, sivár, érzelemmentes sivatagban.
- Láttam már ostoba arrancart, de ezek úgy tűnik, túltesznek rajta. - Finoman megrázta fejét, majd sötét rózsaszín íriszeit a másik szempárnak szegezte.- Nem követem el azt a hibát, hogy lebecsüljelek, az ilyen folyamatok szokták okozni a bukást.- Tetszett, nem is... inkább vonzotta a tény, hogy egy természetes úton létrejött arrancar áll előtte. A Hougyoku eltűnése óta vajmi kevés újonc született, s ez felvillanyozta. Talán felhasználhatná a kutatásához az arrancart. Mi van az ő szervezetében, ami képessé tette arra, hogy elviselje az átalakulással járó fájdalmat? Tartani nem tartott az arrancartól, mert nem volt miért: mindketten jól tudták, mennyivel erősebb a fiúnál.
- 1975-ben haltam meg egy balesetben. Artista voltam emberi éveim alatt, egy nagyon jó és sikeres, híres artista. Ha a partnerem nem hibázik, ma talán az unokáimnak mesélném a történeteimet.- Megrántotta vállát: ez már olyan rég volt, távoli, nem is tartozhat mostani lényéhez. Messzi, valószerűtlen álomnak tűnik, s csak akkor képes Léon arcát felidézni, de már nem látta tisztán a vonásait. - A lelkemet felfalta egy lidérc... Ezután hosszú évekig bolyongtam és gyilkoltam, miután pedig visszanyertem az öntudatom töredékét, azon tűnődtem, mi értelme van úgy élni, mint egy mocskos állat. Aizen új távlatokat nyitott meg előttem... Szolgáltam, de nem voltam olyan ostoba, hogy higgyek a szavainak. Hosszú idő telt el míg háttérbe vonulva figyeltem Las Noches eseményeit, s amikor Seth elrendelte, visszatértem. Ha nem tettem volna, nem itt állnék.- Tárta szét kezeit, s üres mosolyra húzta ajkait. - Végül is társadalmunk legnagyobb mozgatórugója a félelem.- A mosoly keserűvé vált, majd el is tűnt, mikor felvillant előtte Karasu arca. - Azonban megvannak a maga előnyei annak, hogy visszatértem. Célom az, hogy megoldást találjak a Hougyoku okozta problémára. - S valóban, nem teheti meg mindenki, hogy ne törődjön semmivel sem. Az indulattól újra ökölbe szorult a keze, s feszültségét csillapítandó belevert egyet a falba, melyen először repedések futottak végig, majd a vakolat kezdett poyogi s végül összeomlott a megviselt téglákból álló építmény. Ezután odafordult az arancarhoz, s immár sokkalta felszabadultabban lépdelt vissza mellé.
- Igazságtalanságról beszélsz... Mondd, te mivel érdemled meg jobban az életet, mint azok, akiket eddig megöltél? Miben vagy jobb náluk?- Kérdezte csöndesen, s valóban érdekelte a válasz.- Nem fogom kioltani az életedet, ma már öltem eleget.- Mosolyodott el csintalan gyermek módjára, s bíbelődni kezdett hosszú hajával. - Ó! A nevem Hera Celia velli Taarm, benned kit tisztelhetek?- Pillantott fel kissé elsötétült tekintettel.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 10, 08:50:23 írta Hera Celia velli Taarm »
(click to show/hide)

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Egy új otthon?
« Válasz #6 Dátum: 2015. Aug. 23, 00:06:09 »
Valamelyest nyugtalanított a tény, hogy milyen jól szórakozik a helyzeten. Nem csupán az időnkénti kacajból, de a préda becserkésző magatartásból is. Ha neki is hasonlóan szadista hajlamai vannak, mint nekem, akkor nem sok jóra számíthatok. Adott egy kis betekintést az Espadák rangsorolásába, vagyis inkább abba, hogy a rangsor mennyire nem számít manapság Las Noches top tízesei között. Valami mintha felettébb bosszantotta volna őt ezzel kapcsolatban, azonban nem tulajdonítottam különösebb figyelmet a dolognak, mert elkövetkező szavai mély undort keltettek bennem.
- Talán egyszer magamtól is rájövök, hogy nem érdemes ezen a világon segíteni, de ezt magam fogom eldönteni. Ha arról akarsz meggyőzni, hogy én is olyan reményvesztett legyek, mint e palota lakói, akkor süket fülekre találsz. - Merész szavak voltak ezek, főleg a jelenlegi helyzetben, főleg egy olyan előtt, aki bármikor megölhet, de képtelen voltam némán tűrni.
- Ha ez az a hely, ami a legelkeseredettebb lelkek olvasztótégelyének számít, akkor nekem is itt a helyem. De nem azért, hogy beolvadjak, nem. Azért fogok itt maradni, hogy nap mint nap lássam az elrettentő példákat, akik emlékeztetnek arra, milyenné nem akarok válni. - Nem lepődtem volna meg, ha ezek után a fejem végig gurult volna a padlón, ehelyett azonban úgy tűnik felkelthettem a kíváncsiságát, mert miután egészen közelről fürkészte még mindig kissé dühös arckifejezésemet, tovább kérdezősködött az átalakulásommal kapcsolatban.
- Belebotlottam pár csapatban vadászó adjuchasba. Természetesen megpróbáltak megenni, azonban többségük nem vehette fel a versenyt velem és fájdalmas véget értek. Volt köztük azonban egy, aki ellen úgy tűnt mit sem érnek gyors reflexeim. Láthatatlan pengét használt, melyet talán a szélből kovácsolt. Végül úgy győztem le, hogy eljátszottam, mennyire kimerültem és amikor bevitte a végső csapást, mellyel teljesen átszúrt, megragadtam a karját és végeztem vele. Szétzúztam azon álmát, hogy egy olyan nyomorult vasto lorde lehessen és ezért már megérte az árát a győzelem. Valószínűleg nem húztam volna sokáig azzal a súlyos sebbel, ez egyértelmű volt. Akaratlanul is végigpergettem az életemet egészen a kezdetektől. Visszaemlékeztem az emberre, aki voltam, majd végigtekintettem a szörnyön, ami akkor voltam és úgy döntöttem nem fogom tovább folytatni. Ekkor úgy éreztem a maszkomat, mintha savval öntötték volna le a arcomat. A fájdalom olyan erős volt, hogy eszméletemet vesztettem és mire felébredtem már így néztem ki, mint ahogy most itt előtted állok. - Cserébe, amiért megosztottam vele kissé zavaros életemet és nézeteimet, ő is elmesélte, hogyan jutott idáig. Ha a kezdetektől csupán ennyit hallok, még meg is sajnáltam volna őt, de az egyéb elhangzottak miatt nem keltett részvétet bennem. Képzeletben meg is dorgáltam magam emiatt, hogy miként akarok én más lenni, ha közben ugyan olyan érzéketlenül viselkedek. Talán maga a hely teszi ezt? Átalakít? Magam sem tudom, de egészen elememben kezdem érezni magam, mióta idekerültem.
- Hogy mivel vagyok jobb azoknál, akiket megöltem? - Elkacagtam magam. - Hát nem nyilvánvaló? Én még mindig itt állok, ők nem. Ha tényleg így áll a mérce és a mi fajtánk is csak folyvást egymást gyilkolja, akkor az nekem tökéletesen megfelel. Azt mondod csupán áltatom magam és ugyan olyan vagyok, mint a többi? Meglehet. Ebben az esetben mindegy, hogy én ölök vagy engem ölnek, mindenképp én nyerek! - Mondtam, miközben az elmebetegekre jellemző tekintettel párosult nevetésem alábbhagyott.
- Szép hosszú neved van. Az enyémet már részint ismered, de hogy teljes legyen a kép, a nevem Adrián Ruiz Martin, bár nem gyakran használom a második vezetéknevem. Ettől eltekintve hívj, ahogy akarsz, nekem mindegy. - Válaszoltam sátáni vigyorral az ábrázatomon.
- Mellesleg, ha ti vagytok a legerősebbek, ti is irányítotok? Akkor pedig ki a csuda az a Seth? Idefele jövet hallottam róla. Ha már itt tartunk, mesélhetnél a többi Espadásról, igazán kíváncsi lettem rájuk is. - Most, hogy elmúlt a közvetlen életveszély jobbnak láttam kicsit jobban is tájékozódni, mégis mik, vagyis inkább kik, mozgatják itt a szálakat.
- Ha szabad megjegyeznem igen bölcs döntés, hogy nem végeztél velem. - Hátrakulcsoltam a kezem és ide-oda járkáltam előtte, miközben próbáltam magamnak valami előnyt kovácsolni a helyzetből. - Nos, említettél egy bizonyos Hougyokut és egy problémát. - Puhatolóztam lassacskán. - Nem vagyok benne biztos, hogy értem mi az, de egy probléma megoldása izgalmasnak tűnik. Segíthetnél benne, hogy ha már idekerültem, ne unjam magam halálra, az még számomra is értelmetlen halál lenne. - Próbáltam mondandóm mellé némi önsajnálatot színlelni, azonban túlságosan is jól szórakoztam a saját mondandómon, így a vigyorgásom nem hagyott alább.