Szerző Téma: Sokadüki hadművelet!*o*  (Megtekintve 2948 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Sokadüki hadművelet!*o*
« Dátum: 2015. Jún. 29, 23:59:22 »
Ráérősen dobálta le futócipőjét, mielőtt megitatta hűséges négylábú kísérőjét és elfoglalta a zuhanyzót. Halk dalolással élvezte ki a pancsolás minden másodpercét. Remekül indult reggele, hiszen kivételes alkalmak egyike volt. Nem aludt el! Megtervezhette reggelét és nyugodtan megcsinálhatott mindent, amire általában nem maradt ideje kapkodás közepette. Szinte érezte a lelkét cirógató békességet, ami nagyjából öt percig tartott. A szennyes tartón hagyott telefonja hangos csörömpöléssel kiabálta túl a zubogó vizet. Sokktól azt se tudta hova legyen. Hatalmas lendülettel kenődött fel a csempére, mielőtt tudatosult benne, tulajdonképpen mi történik. A megvilágosodásra, mobilja zenél, heves kapkodással veretett ki a zuhanykabinból. Próbálta minél gyorsabban begyűjteni, nehogy felébressze Tomo chan-t. Ügyeskedését végtelenségig lehetetlenítette, hogy tetőtől talpig tusfürdőben úszott, fején pedig a sebtében felhabosított sampon púposodott.
Kész korcsolyapályának érezte a csempét, amin keresztül kasul csúszkált. Azt hitte spárgában landol a telefon előtt, helyette, azonban a köszöntést követően, csak elegánsan hátsójára huppant. Elkerekedő szemekkel fogadta a bejelentkezést. Lassan az ájulás kergette az elhangzó mondatoktól. Köpni-nyelni sem tudott, úgy lesokkolta a hívás. Partra vetett és napon kifehéredett aranyhalként tátogott a földön, mire tudatosult benne a pánik. Azon nyomban őrült bikaként rontott ki a fürdőből, úgy, ahogy volt. Hangos jajveszékeléssel csörtetett fel a szobájába, hogy villám gyorsan magára rángathassa az első keze ügyébe eső ruháját. Azt se tudta hova legyen az aggodalomtól, mi történhetett a szóban forgó Nozomi-val. Annyira kapkodott, hogy csak, amikor szembe találkozott az álmos szemekkel rá pislogó ükikéjével vert szöget a fejében, nem vele történt a baj.
 -JÉZUSOM, TOMO CHAN! Ha te itt, akkor…..URAM EGY ISTEN! Mármint nem az, mert remek, hogy jól vagy és nem a börtönben, de ha te itt, akkor….RYO CHAN!-Kapott fejéhez rémülten. Annyira belezavarodott az események láncolatába már gondolkodni se volt képes. Sűrű hajtépésekkel pörgött a részletek között, hogy, ha Tomo chan itt van, akkor már csak Ryo chan lehetett bajban. Azon nyomban hívni akarta, de előtte gyorsan megölelgette kicsiny ükikéjét, hogy nem került bajba.
Ezután egyetlen perc nyugta se maradt. Fülére tapasztott telefonnal imádkozott Ryo chan-hoz vegye fel a készüléket és annyira megkönnyebbült, miután hosszas csörgetés után beleszuszogott, hogy örömében beborult a cipős szekrénybe. Halk nyöszörgéssel mondott köszönetet a magasságosnak, miközben továbbra sem fékezett be. Ugyanolyan elsöprő energiával veretett lefelé a garázsban parkoló kocsijához, mintha még mindig égne a ház. Akkor esett le szétszórt fejének valami nem stimmel, amikor beindította a lexus-t. Kővé dermedten pislogott ki a fejéből.
-Akkor…most…-Nyelt hatalmasat. Gyors analizálást folytatott a tíz perc alatt gyűjtött információkból, aztán kétségbe esetten fordult az anyósülésen ücsörgő ükikéjére. -Nekem mióta van Nozomi nevű lányom?-
Jelent meg egyre több kérdőjel feje fölött. Elvégre a hivatalos gyámjának szólította a rendőr. Ezért hitte azt a két ükije került bajba. Eddig a pillanatig fel sem fogta, hogy egy teljesen idegen nevet említettek neki. Nem értette mi ez a kavarodás, de ha állították, hogy az a lány a rokona, akkor nem engedhette a rendőrségen sínylődni. Ki tudja, micsoda kétes alakok lézengenek körülötte, vagy mennyire ijedt meg a szigorú rendfenntartóktól. Jobbnak látta, ha később problémázik. Előbb kihozza onnan azt a szegény lányt, aztán foglalkozik a többi részlettel.
-Nem számít! Az a gyerek nem maradhat ott! Hazahozzuk, megnyugszom, főleg megnyugszom és kiderítjük mi ez a felfordulás!-
Tárgyalta meg a dolgok állását, elsősorban saját magával. Némileg csökkentette idegességét ez a rövidke közjáték, nagyjából addig, míg elértek a rendőrség épületéhez. Ott újra eluralkodott rajta a szörnyű aggódás. Nem bírt féket tenni lábára, ezért kétségbe esett sült bolondként robogott be az épületbe.
-HOL A GYEREKEM?!- Csapott rá falfehéren a recepciós pultjára. Ideges dadogással körbe írta kicsoda lenne és kicsodát keresne. Hosszú percekbe telt, mire értelmezték hadoválását, majd megmutatták melyik asztalhoz fáradjanak. Több sem kellett, hogy ugyanolyan lendülettel rohamozza meg az íróasztalnál ücsörgő vörös hajú lányt, mintha ezer éve ismerné. Hatalmas koala öleléssel csimpaszkodott rá. Szeretet teljesen nyomorgatta be, bár fogalma se volt kicsoda.
-ÉDESEM! Nincs bajod? Nem bántottak?- Tolta el kicsit magától, hogy tetőtől talpig végignézhesse. Ha egyetlen karcolást felfedez rajta, lesz egy-két keresetlen szava az asztal túlsó felén ücsörgő férfihez.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Nov. 09, 23:10:42 írta Abarai Renji »
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #1 Dátum: 2015. Jún. 30, 00:46:08 »
Miután felébredtem, rendkívül megszeppenten ücsörögtem a nekem kirendelt széken. Legalábbis a kék ruhás, eléggé marcona emberek azt mondták nekem, hogy maradjak itt és ne mozduljak semerre, míg nem jönnek értem a hozzám tartozóim. Eszem ágában sem volt másképp tenni, mert ez mind szépen és jól hangzott. Jönnek értem! Így volt bőven időm azon töprengeni, hogy miképpen is pottyanhattam ide, mert jelenleg halovány elképzelésem se volt erről. Habár rémlett valami kellemetlen bűz, ami rögtön meg is magyarázná ezt a csúnya foltot a ruhámon. T-T” De nem mertem felhozni újonnan megjelenésemet illető panaszomat, az előbb is két rossz figura megvető tekintetét és foghíjas vicsorítását kaptam csak reakcióul, pár székről odébb, mert a munkájukat végző rendőrfigurák mással voltak elfoglalva. Ha ezt tudom, inkább tovább alszom.
De még kérnem se kellett mégis kaptam egy fél pohárka vizet, míg várakoztam. Melynek kortyolgatása közben – mivel nem jutottam előrébb azon kérdésben, hogy kerülhettem ide – jobb híján azon morfondíroztam ki fog értem jönni és mit fog szólni ehhez az egészhez. Sose kerültem még ilyen szituációba, ez az első alkalom. Noha, azaz igazság, hogy szívesen kihagytam volna! :/
Az unalom elkergetése végett már szórakoztatni kezdtem magamat, kipróbáltam, hogy mennyire lehet hintázni ezzel a székkel. Míg rám nem szóltak, hogy nem szabad. Erre olyan bűntudattal húztam össze magamat olyan kicsire, amennyire csak tudtam, mintha sokkal súlyosabb bűnt követtem volna el, egy egyszerű, székkel való hintázásnál. De teknőssé is csak addig képzeltem magamat, míg meg nem pillantottam a recepciós pultot megtámadó nagyhangú illetőt. Nagyot ugrottam az evolúciós ranglétrán, mert most zsiráf módjára nyújtottam nyakamat, hogy többet lássak az orrom elé álló rendőrök mögül. Kíváncsi szemeket meresztve, hogy kit hagyhatott el az idegen és vajon melyik rosszarcú figura lehet a gyermeke, nem is olyan messze ücsörögve tőlem, lebilincselt kezekkel. :S
E gondolataim mellett pedig enyhén szólva meglepődtem, amikor egyenest felém vette az irányt, nagy ölelésben részesítve, mely miatt egy pillanatra még levegőt is megfeledkeztem venni. Zavartan néztem össze-vissza, azon töprengve, hogyan fogalmazzam meg finoman, hogy szerintem... sőt biztos, hogy összekever valakivel. O.o" Bár ki tudja, most semmiben sem vagyok olyan biztos. T-T"
- Eőőőhhe… én…
– szép kezdés, ennél jobb már nem is lehetne. - Nem is tudom… nem emlékszem, nem hiszem. Vizet kaptam *o* – mutatom fel az üres poharamat, mint valami trófeát. Közben kíváncsian pislantok rá a férfi mögött álló lányra. Nagyon szép volt a ruhája, és aranyos volt a cipője is. Kissé elszontyolodtam, ahogy eszembe jutott, hogy nézhetek ki. Szeretnék egy tükröt. Bár most, hogy jobban belegondolok inkább nem. Ha a ruhám foltos, a hajam úgy nézhet ki mint egy szénakazal, inkább jobb, ha nem is látom. :/
- Ahm… ne haragudjatok, ismernem kellene titeket? :S Van egy olyan sejtésem, hogy valahol nagyon beüthettem a fejemet, mert alig emlékszem valamire a tegnapból. Meg úgy… mindenről. Bár az a nagyon nevetséges álom még rémlik, hogy valahol azt olvastam 2015-ben vagyunk. Ráadásul egy szemétlerakóhely közepén. O.o” Nem volt túl barátságos… Vicces, nem? Amúgy távoli rokonok vagyunk esetleg? :3
– lehet, hogy anyuék nem értek rá és ezért jöttek értem ők? :o


Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #2 Dátum: 2015. Jún. 30, 01:37:18 »
Lassan jutott el az agyamig hogy valaki rugdalja az oldalam. Egy kényelmes morrantással öleltem be az alattam mocorgó alakot. Mármint, ha már alattam van, és mocorog, akkor jó helyen van, és még nem is nyomtam agyon. Vagyis mindenképp megérdemli, hogy jó féle tigris ölelésbe részeltessem. Ám lehengerlő reakciómra újabb rúgást kaptam, sőt, még meg is haraptak. Jól esőn dorombolni kezdtem, és még jobban hozzá bújtam . Mit tehettem volna, félig még aludtam, és mint olyan, extra őszinte hangulatban voltam. Erre fejbe vertek. Nem egyszer, sokszor! Kénytelen voltam kinyitni valamennyire a szemeim. Nem lepődtem be rajta túlságosan, hogy Olaj Malac arcába pislogtam közvetlen közelről. Még ő is elég kómásnak tűnt, így nem értettem, miért is kell felkeltenie. Legújabb becenevét nem is olyan rég érdemelte ki, mikor nyakig olaj maszatosan érkezett haza, és terült el a fehér kanapénkon. Így lett előle Olaj Malac. Szóval nem fogtam fel egyből, Olaj Malac mire is tréningel, de szép lassan azért csak leesett, hogy a telefont lóbálja. Pontosabban épp töri szét a burámon. Dühös horkantással vettem el tőle, és tartottam a fülemhez. Szívem szerint hajítottam volna a sarokba, hogy törjön ripityára, majd koaláztam volna be a srácot újfent, hogy aludhassunk tovább. Ezt az álláspontomat egész addig fenn is tartottam, míg meg nem hallottam, hogy ki beszél a vonal másik végéről. Abban a pillanatban, hogy felismertem Anci hangját, úgy pattantam ülő helyzetbe, mintha rugóval húztak volna. Az álmosság is egyből gyáván elhagyott. Régi jó paranoiám, ahogy meghallottam, milyen hangot üt meg Ükikém, egyből csatasorba pöccintette magát. Végig hallgattam a mondandóját, egyre magasabbra szökő vérnyomással, majd mire befejezte, úgy döntöttem, hogy muszáj lesz nekem is oda menni. Elvégre Anci komoly veszélybe kerülhet, ha nem vigyázok! És ha egy kémhez, vagy bérgyilkoshoz akar épp oda menni?
Bocsánatot motyogtam Hopi~channak, majd anyagtalanodtam, és kidzsaltam a szobából kiló hússzal. Rekordidő alatt kapkodtam magamra valami normális nadrágot, ne egy szál kisgatyába vágódjak be Anci mellé. Még mielőtt indultam volna, előtte visszagerilláztam hangtalanul Olaj Malac ágya mellé. Előbányásztam egy csokit, mert azt köztudottan szerette, és oda pakoltam a keze ügyébe, hogyha felébred, azt találja meg elsőnek. Kicsit még megsimogattam a haját, ha már ilyen fene gyorsan vissza tudott aludni, és ott durmolt az orrom előtt, majd tényleg rongyoltam kifele. Felpattantam a motoromra, és finoman szólva is repesztettem a megadott rendőrség felé. Ahogy megérkeztem, felmutattam a személyimet, és leírtam Umi személyleírását, miszerint őt keresném, és tudtommal itt kell lennie! Alig,  hogy oda vezettek hozzá, egy apró nőnemű humanoid  létformával került épp közelebbi fizikai kontaktusba. Természetes módon nem helyeseltem a túl szoros testi kapcsolat semmilyen formájával. Így a kezembe vettem a dolgokat. Oda sétáltam Ancihoz, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy közé és az ismeretlen lány közé álljak, hogy ha támadna, engem találjon el elsőre. Kérdésére kissé felvontam a szemöldököm. Nem úgy tűnt, mint aki megjátszaná a dolgot. Főleg nem tetszett a szitu. Az alvó ügynökök még rosszabbak.
   - Nos, a rokoni szálat jobb, ha nem csesztetjük egyelőre - nem mondtam többet, nem akartam Umi~t megbántani, majd ha kettesben maradunk a lánnyal, jobban kifejtem neki a véleményem - Ám azt fene mód szeretném tudni, hogy ki  a franc vagy, és mi a szarért tartod olyan viccesnek a 2015~ös évet!
 


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Tomomi

Eltávozott karakterek

Időutazó :3

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
33 000 / 45 000

Hozzászólások: 53

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Orgona lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
MediumVioletRed


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #3 Dátum: 2015. Júl. 02, 02:20:28 »
Nem nagyon értettem a hirtelen zajokat, mert álmaim közül nagyon nehezen akarództam csak előkászálódni, vagy inkább egyáltalán semennyire sem. >w> Úgy éreztem, mintha csak éppen meleg habban úszkáltam volna, aztán a következő pillanatban máris a hideg valóság térített magamhoz. A telefoncsörgést csak alig-alig vettem ki, és semmit nem kifogásoltam, lévén Umi~jiinek bármikor dolga lehet, nem lehetek önző, majd visszaalszom később. Ám azt már nem tudtam mire vélni, hogy nagy csörtetéssel szalad keresztül a szobán.
Nagy nehezen kikászálódtam a takaró alól, és megigazítottam kicsit elcsúszott pizsamám, majd belebújva nyuszis mamuszomba, kicsoszogtam a szobából. Szemem sarkából láttam, ahogy cikcakkosan fut, kapkodva öltözik, és valamiért az jutott eszembe, biztosan Naoto~shisho hívta,    mert elfelejtett egy dedikálást, vagy felvételt, az rá vallana. Bár valószínűleg fele ennyire sem nézne ijedten, épp ezért csak pislogtam nagy szemekkel, miközben kettőt dörzsöltem is rajta, hogy kilássak mögülük, hátha elárulja, mi is történt.
- Börtön? Ryo~nii? Hm? – Semmi összefüggés nem volt szavaiban, szóval csak vártam, hogy biztosan lesz magyarázat, de nem lett. :/
Viszonoztam sután az ölelést, nem nagyon voltam még magamnál, így csak figyeltem továbbra is, ahogyan őrült módjára pörög, tesz-vesz, öltözik, és közben majdnem meg is öli magát. Szívesen szóltam volna neki, hogy Ryo~nii biztosan nincs börtönben, hiszen egyelőre nem találtak még fel olyan cellát, amiben bent lehetne tartani. :roll: Mire azonban szóra nyitottam volna számat, máris hallottam, hogy már beszélgetnek, így nem szerettem volna közbevágni, nem illik.
Úgy vettem észre, nekem már nincs időm rendes ruhát ölteni magamra, de otthon sem szerettem volna maradni, nem tudtam, mi is történt, látni akartam a dolgokat. Vállat vontam, végülis a pizsamám nem volt se áttetsző, se rövid, lévén a térdem verdeste, és pamut volt az egész, apró, fehér virágmintákkal sötétlila alapon. Követtem hát Umi~jiit, mielőtt rám zárta volna az ajtót, bár úgy tűnt, mintha észre se vette volna, hogy már nincs egyedül. Szerettem volna megnyugtatni, de azt se nagyon tudtam, hogy mi baja lehet, így pedig tenni se tehettem semmit. TwT Ha szerencsém van, legalább útközben kiderül majd valami. :o
Éppen a biztonsági övemet csatoltam be, amikor jött a következő kérdés. Nozomi? Fogalmam se volt, miről beszél, hiszen a legjobb tudomásom szerint egyetlen fia született, aki a mi felmenőnk volt. Vagy talán egy lánya is? De hogy nem Nozomi volt, arra mérget mertem volna venni, mert ezt a nevet nem találtam emlékeim között, holott elég sok rokonomról tudtam, hogyha segítségre szorulnék, legyen kikhez fordulnom.
- Én nem tudok róla, hogy lenne… Ráadásul jelen pillanatban nincs is még rá technika, hogy lehetséges legyen… - Motyogtam két ásítás között, aztán belesimultam az ülésbe, hogy még pár percig szundíthassak, amíg elérjük a célállomást.
Egyáltalán nem izgultam, hiszen Ryo~nii hallhatóan jól volt, Umi~jii mellettem ült, és semmilyen Nozomit nem is ismertem. Talán egy kicsit sajnáltam, mert bizonyosan nem jó börtönben lenni, de ha meghamisította a papírjait, és Umi~jiit tette meg gondviselőjének, nos, azt bizonyosan meg fogja bánni, és emiatt még többet fog rácsok mögött tölteni. A hazahozást úgyis megakadályozza a bátyám, mert ismertem, bizonyosan utánunk fog jönni, vagy így, vagy úgy…
A magam részéről csak lassan követtem, nem elsietve semmit, de szinte csak méterekről a hátát, olyan sebességgel rongyolt keresztül az épületen. Aztán elviharzott mellettem Ryo~nii is, mindenféle köszönés nélkül, és már mindenki az új lány felé hajolt, aki jó, esetlennek nézett ki, és kicsinek, de hé! Én is itt vagyok ám! TwT Lemondó sóhajjal battyogtam utánuk, lévén én voltam az, aki képes volt másodpercek alatt kideríteni, ki hazudik, és ki mond igazat. Oldalba böktem bátyámat, elvégre még egy sziát sem kaptam, amiért most örökharag lesz egy darabig ám! ˘o˘
- Ryo~nii, ne beszélj így, még nem is tudjuk a történetét, biztosan van erre magyarázata. – Ékeltem be magam közéjük, majd nemes egyszerűséggel elnyúltam Umi~jii mellett, és a Nozomi névre hallgató lány tarkójára tettem jobb kezem.
Így tudtam a lehető legtöbb, és akár mélyebben rejtőző emléket előhívni, de nem számítottam arra, amiket látni fogok. Fájdalmasan ismerős arcok, mélyen felkavaró képek. Néhány pillanatig nem mozdultam, csak lehunyt szemmel álltam, és igyekeztem sorba rendezni a dolgokat, értelmet társítani a látottakhoz, a felesleget nem elraktározni. Könny szökött a szemembe, majd lassan végigcsordult az arcomon, ahogy elborítottak a felszínre hozott érzelmek, könnyelműen használtam megint képességemet, túl sok minden jött át.
- Ő a húgunk, Ryo~nii… - Suttogtam rekedtes hangon, felnézve bátyámra, szemeimet törölgetve. – Anya és apa lánya… - Kétség sem fért hozzá, jól láttam őket az emlékei között.

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #4 Dátum: 2015. Júl. 02, 22:53:15 »
Hatalmas szemeket meresztett a kislányra. Nem hibáztathatta, hogy ugyanolyan mértékben, ha nem jobban össze van zavarodva. Láthatóan nem esett bántódása. Ennek kifejezetten örült, csak az események láncolatában vesztette el a fonalat. Spirálként forgó szemekkel ácsorgott az idő közben befutó Ryo chan mögött. Egyetlen kukkot sem értett. Félszegen pislogott előre kifejezetten harapós hangulatban csevegő ükikéje háta mögül. Halványzöld derengése sem akadt, miért találja furcsának az évszámot szegény teremtés, vagy miért faggatózik, hogy kicsodák lennének. Remélte, erre a kérdésre ő fog válaszolni, erre még nagyobb kétségekbe sodorta. Arra a következtetésre jutott, biztosan beverhette a buksiját és innen származik a sok kalamajka.
-Semmi baj! Miután kipihented magad, visszatérünk a dologra!-Hajolt előrébb, közelebbről szemügyre vehesse. Arról a fenyegetésről sem felejtkezett el, amit Ryo chan jelentett. Hallhatóan rém morgós kedvében találták meg. Valószínűleg a korai kelés miatt. Nem engedhette a reggeli nyűgüsségét, szegény teremtésen vezesse le, úgyhogy kedvesen beölelte imádott ükijét és gyengéden megpaskolta mellkasát.
-Én Hoshi Ikari vagyok a gyerekek rokona. Hívj nyugodtan, Umi-nak! Ez a morgós nagy ember Hoshi Ryohei. Nem kel félni! Nem fog bántani, csak még nem itta meg a reggeli kávéját!-Pillantott fel hatalmas, könyörgő szemekkel picike ükijére. -A nagylány, Hoshi Tomomi…Tomo chan?-Fordult körbe, hogy merre lehet az álmoskás ükikéje. Egy pillanatra kétségbe esett elhagyta valahol, de szerencsére ott ácsorgott mögötte, sőt hamarosan előtte. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy nem veszett el. A boldogság, azonban nem tartott sokáig. Tomo chan hamarosan közölte az örömteli hírt, valóban a testvérük. Egyetlen kósza pillanatra felvillanyozta az újság, majd hamar frászt hozta rá. Sokkos állapotba kapott fejéhez. A kínos helyzetre egyetlen magyarázat jutott eszébe.
-URAM EGY ISTEN! FÉLRELÉPTEM?! VAGY DAISUKE?!-Bámult ki a fejéből kővé dermedtem. Azt se tudta hova legyen a borzasztó kilátásoktól! Rémesen hangzott, hogy valahogy becsúszott még egy gyerek. Erről legkisebb mértékben sem Nono chan tehetett!  Eszébe se jutott őt hibáztatni, vagy sorsára hagyni! Cseppet sem neki szánta kiakadását! Iparkodott gyorsan észhez térni és biztosítani róla, nem fogja itt felejteni, mint egy kéretlen csomagot. Nagy erőkkel evezett előre Ryo chan mellett, azonban szembe találkozott Tomo chan elgyötört arcával. Rémülten fékezett be.
-Jaj, istenem! Nincs semmi baj, kincsem! Nyugodj meg! Itt vagyunk veled. Minden rendben lesz.-Ölelte védelmezően magához a könnyeivel küszködő ükijét. Gyengéden simogatta hátát, miközben egyetlen másodpercre se felejtkezett el róla, hogy szemmel tartsa másik két ükikéjét.
-Ryo chan!- Szólt rá erélyesen. -A kislány velünk jön! Nem érdekel kicsoda, vagy honnan jött! Itt nem maradhat! Kap enni, rendes ruhát, lefürdik és alszik egy nagyot! Erről nem vagyok hajlandó vitát nyitni! Érthető voltam?-Nézett rá szigorúan, hogy tudja, cseppet sem tréfál. Ha a szeretteiről volt szó bármit megtett. Védte őket az utolsó lehelletéig. Nem tett közöttük különbséget. Hiába lebegett kérdőjel Nono chan körül, hinni akarta, ténylegesen rokona. Mégsem így lenne, akkor sem kezelhették kutyaként. Pontosan olyan ember volt, mint akármelyikük. Megérdemelte a rendes bánásmódot.
-Miután kipihete magát, leülünk és civilizált emberek módjára ennek a kavarodásnak a végére járunk! Addig egyetlen szót sem akarok hallani!-
Nézett le a karjai között szipogó Tomo chan-ra. Azonnal megenyhültek vonásai, ahogy letörölte picike ükije arcáról a könnyeket.
-Jobban vagy, kincsem?- Zsebéből előkotorta a cicás zsepijét, amit rögtön odanyújtott imádni való ükikéjének. Kizárólag, azután merte otthagyni, hogy meggyőződött róla nem fog Tomo chan összeesni.
-Nem vagy éhes? Fáradt? Álmos, Nono chan?- Fordult a kicsike lány felé széles mosollyal. -Arra gondoltam, mind hazamegyünk és csinálnék nektek egy fincsi, kiadós reggelit! Van valami, amit szívesen ennél?- Pislogott rá hatalmas szemekkel. - Mond csak bátran, mihez lenne kedved!-
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #5 Dátum: 2015. Júl. 19, 11:53:44 »
  Az új érkezőre hirtelenjében köpni-nyelni se tudtam. Ijesztően tornyosult fölém, ami miatt eltöprengtem azon, hogy inkább letagadom, amit az előbb mondtam. Mert kezdett emlékeztetni a szituáció egy könyörtelen kihallgatásra.
  – Nem szabad csúnyán beszélni a rendőrségnél – jegyzem meg halkan. De felelőtlen felszólalásomat szinte nyomban meg is bántam. A férfi egész kisugárzása fenyegető, én pedig apró ostobaságokat hordok össze neki. Olyan dolgokat, amivel minden bizonnyal tisztában van. Ennek ellenére megfordult fejemben, hogy ferdítem előbbi kijelentésemet az évszámot illetően. Azonban nem tűnt jó ötletnek ez a húzás, bátorságomat még kergetni se kellett elillant egy pillanat alatt.
  – Hát mert… mert szóval, milyen buta kérdés ez? Öhm, vagyis 2919-et írunk, nem? – pislogok fel rá tanácstalanul. Az évkülönbség távlatában szerintem vicces, hogy egy ilyen ősi évszámot olvastam le egy újságról. Ezért is feltételeztem, hogy képzeltem és nagyon beüthettem a fejemet valahova. Bármi is volt, nagyon kemény lehetett, mert a tegnapi nap, számomra eléggé homályos! 
  A férfi tekintete elől egyre inkább menekülési kényszerem támadt. Félszegen lestem körbe a szobában, azon tűnődve, hogy merre is van a lehető legrövidebb menekülő út a helységben. Ezen a gondolatmenetemen még én magam is megijedtem. Miért akarok elfutni? Biztosan anyuék küldték őket, hogy vigyenek haza, mi másért lennének itt? Ryohei-san ágálását a rokonság ellen pedig végképp nem értettem, mikor meghallom, hogy vezetéknevünk is megegyezik. Bár azt már nem mertem megkérdezni, hogy Ikari-san, miért az Umi nevet használja. :oops:
  – Az én nevem Hoshi Sen Nozomi – viszonzom a kedvességet azzal, hogy én is bemutatkozom nekik.
  Tomomi-san mozdulatát nem tudtam mire vélni. Meglepetten pislogtam rá, amikor elém állt. Mikor a tarkómra helyezte a kezét, akkor… hirtelen minden más lett. A fejem sajogni kezdett, ahogy múltbéli képek élethűen elevenedtek fel bennem, egymás után. Elsők között a szüleimmel beszélgettem, a családi programokat találtuk ki, majd az együtt töltött idő. Mindez békés családi idillben. Boldogság, öröm, békesség járta át lelkemet. Soha véget nem érő pillanatnak hatott. De mindez félbeszakadt, ahogy felrémlett előttem az Ébresztés. A pillanat, amikor kikerültem abból a hamis világból, melyet megelőzőleg számtalan meghatározatlan furcsaság történt velem. A múltbéli események között egy idegen, mégis ismerős arc rémlett fel előttem. A sötét hajú, kissé csapzott megjelenésű férfi, ő volt az, aki kimenekített onnét, aki befogadott. Elveszettség, csodálat, egy új kezdet reménye.
  Aztán az emlékek felgyorsultak, melléjük egyre több és több ismeretlen arc társult. Nem tudtam megnevezni őket, de valahogy úgy éreztem, tudom, kik ők. Itt volt a nyelvem hegyén mindannyiuk megszólítása. Mégsem tudtam kimondani, valami meggátolt ebben. A beszélgetés, amit lefojtattam velük ismerős volt és mégis idegennek ható. Voltak kifejezések, amiket nem értettem, de tudtam, hogy én ezt átéltem! Ők… ők voltak az új családom, de a boldogságot beárnyékolta a rendszeres félelem. A szomorúság, az a szívet facsaró érzés, amikor elveszítünk valakit. Az aggódás, hogy a harcot, amit nap, mint nap vívunk, végül úgysem nyerhetjük meg. Mégsem adtuk fel.
  S végül, a gépterem. A küldetésem. A küldetés, ami miatt itt vagyok, amiért visszautaztam az… időben? A pillanat, amikor a tudatlanság áldás lenne. Rettegés, harag, kétségbeesés, keserű fájdalom. A fájdalom, mely szétfeszíti testemet. Egy elhaló kiáltás. Valaki a nevemen szólít. A rideg gép hangja, az utolsó mentések, az üzenet.
  Sápadtan ültem a székben, mikor az emlékroham abbamaradt. Hevesen kapkodtam a levegőt.  Gyors mozdulattal töröltem le szemem sarkából a könnycseppeket ruhaujjam szélével. Az átélt érzelmi kavalkád még mindig ott tombolt bennem. Minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magamat. A keserves fejfájás azonban sokban akadályozott. Mindeközben azon töprengtem, hogy miért nem emlékeztem a küldetésre, hogy felejthettem el ezeket a fontos arcokat és miért nem tudok felidézni bizonyos pillanatokat, neveket a múltamból, mikor ideutazásom pillanata élénken él bennem.
  – D-de Tomomi-san jól mondja én tényleg a jövőből jöttem! Nem emlékezhettek rám, mert ti már túlvoltatok az ébredésen mikor én megszülettem, ha jól emlékszem – pattanok fel váratlanul ültemből, hogy igazat adjak Tomomi-sannak és némi magyarázatot adjak ezzel Ryohei-sannak. Noha, még én is alig fogtam fel az egészet, nem is értem, hogy várhatom el tőlük, hogy ilyen hirtelen elfogadják ezt. Pár perce ezelőtt még én is sokkal távolabbi rokonoknak véltem őket. Ráadásul nem is rémlett, hogy időutazáson estem át. Nem is értem, hogy miért nem emlékeztem ilyen lényeges dolgokra. @.@
  – Valójában egy üzenetet hoztam a jövőből neked – bökök rá Umi-sanra. Fellelkesedve, amiért végre tisztában vagyok, hogy mit is keresek én itt! Azonban örömöm hamar leapad, mikor rádöbbennek, hogy…
  – Csak… nem emlékszem – kisebb csend után préselem ki magamból az alábbit. – Nem emlékszem az üzenet tartalmára :S – ismerem be a roppant kellemetlen tényt, tarkómat vakarva, a földet szuggerálva.
  Szeretnék elsüllyedni. Lehetőleg a föld alá. Amíg még ez lehetséges.
  Meglep, hogy Umi-san haszontalanságom ellenére is kiáll mellettem. Rendkívül szégyellem magamat, hogy nem emlékszem az üzenetre, amit kézbesítenem kellett volna neki. Nem is mertem a többiek szemébe nézni emiatt.
  – Hát, ami azt illeti… kicsit éhes vagyok – félszegen vallom be. Noha a „kicsi” jelző nem tükrözi rendesen a valóságot. Farkaséhes voltam. – Hát nem is tudom… Miért, mik lehetnek? – kérdezem bizonytalanul az ajánlatot hallva. Itt nem pirulákkal helyettesítik az ételbevitelt? O.O
 

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #6 Dátum: 2015. Júl. 20, 10:31:51 »
Idegesen rándult be a szemöldököm Umi~san nyugtatására. Baromira sok minden voltam, csak nyugodt és veszélytelen nem! Ide jön egy jött-ment, a rokonunknak adja ki magát, és nem elég, hogy Ancit az őrsre rángattatja, ismétlen az ŐRSE! Amit még én is tudok, hogy oda a veszélyes bűnözők szoktak járni. Aka Ancit… aki meg hozta magával Momi~chant, szóval a családomat veszélynek tette ki! És ezek után legyek én nyugodt. Nagyon nem fűlött hozzá a fogam. Arról nem is beszélve, hogy a fenébe is… még lett volna egy jó két órám Pöttöm Sárkány ágyába fetrengeni totál bekómálva. Vagyis teljesen érthető mód, minden okom meg volt a durcázásra. És jelen pillanatban a morcosság egy level up verzióját produkáltam. Valószínűleg, nem Anci szól hozzám, pillantással gyilkoltam volna, magasról leszarva, hogy a bronzosok melegágyába leledzettem épp. Mérgesen horkantottam fel, mikor a hugocskám közelebb furakodott az idegenhez. Utána akartan kapálózni, de addigra már,- az én húgom, miért is lenne óvatosabb, végül is nem ez az első eset, hogy úgy érzem, leőszülök miatta, és öregszem pár évtizedet hála neki- lelkesen taperolta a kiscsaj buráját. A hallottakra dühös-gunyosan nevettem fel kurtán. A tökéletes álca nem? Adnak a kis bigének hamis emlékeket, hogy Momi meg Umi megbízzanak benne, elvégre ismernek minket, ők küldtek vissza. Nekem oda hajítják a mézesmadzagot, hogy rokon, mert azt meg rólam tudják, hogy a sajátjaimért tűzbe is hajlandó vagyok bele menni. Vagyis meg van a tökéletes fedősztori, nem? És komolyan azt várták, hogy leszek olyan hülye, hogy benyaljam? Ha mindenki más egyből lelkesen omlik a kiscsaj lábai elé, láttam én már elég alvó ügynököt, előre programozott kémet, ember szabású doridot ahhoz, hogy cseszett mód előítéletes legyek. Szégyen bevallani, de már csak abban reménykedhettem, a nagy egymásra találós dráma láttán, hogy Kandúr~san egy kis észt fog tudni beszélni a bagázsba, mert nekem szemmel láthatóan nem ment. Mit nem ment? Az életben tartó paranoiámat olyan kecsesen seperték le az asztalról, hogy öröm volt nézni!
  Így csak morogva válaszoltam Ikari~san szürreális ötletére, miközben megnyugtatóan simogattam meg a haját, még úgy is, én baromira nem voltam nyugodt.
   - Se te, se Dai~san nem követtetek el ilyet. Arról tudnánk, és nem lennék meglepve, nem gondolod? - kérdeztem… úgy éreztem, lassan tikkelni fog valamelyik kukkolóm, ha nem vezethetem le a fölösleges feszültséget… mondjuk a helyi főzsernyákon, vagy az idegenen, vagy valakin, aki nem Anci és Momi~chan.
Főleg, mikor Umi~sant elővette a gondoskodás. Sértetten fintorodtam el, és szúrós szemekkel figyeltem az idegent.
   - Felőlem…! - fojtottam el egy velős káromkodást a történtek miatt, miközben megrántottam a vállam. - De valamit nem árt, ha tisztázunk! - hajoltam most én közelebb a kiscsajhoz. Nem érdekelt, ha ezért bárki más csúnyán néz rám, bokán rúg, vagy bármit művelt. - Engem cseszett mód nem győztél meg! Szóval ha csak csúnyán nézel rájuk… - intettem hátra a fejemmel. Tisztában voltam vele, hogy Momi~chan meg tudta magukat védeni, de csak akkor, ha ellenségnek tekintette az illetőt. És jelen pillanatban fene mód védtelen volt ilyen téren -… vagy csak rosszat gondolsz, esetlen ártót álmodsz velük kapcsolatban! Kérdés nélkül makramézok a belső szerveiddel! De kezdjük az elején. Ténylegesen 2015 van, szóval ehhez tartsd magad és a szádat egyaránt! - egyelőre nem mondtam többet. Visszahúzódtam, hogy a többiek kiélhessék a lelkesedésüket. Én már koránt sem voltam ilyen bizalmas. És még csak ötletem sem volt arról hirtelenjében, hogy miként bírjam rá a többieket is, vigyázzanak jobban magukra. Kicsit hiányzott, hogy régen elég volt mondanom, és megtették a többiek a bázisról, mert tudták, hogy a paranoiám életben tartja őket. Most viszont úgy tűnt, semmi veszélyérzet nem szorult a családomba. Morogtam is mérgesen emiatt eleget, még ha senkit nem érdekelt, akkor is.


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Tomomi

Eltávozott karakterek

Időutazó :3

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
33 000 / 45 000

Hozzászólások: 53

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Orgona lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
MediumVioletRed


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #7 Dátum: 2015. Aug. 20, 22:43:50 »
Szerettem volna szólni Umi~jiinek, hogy rosszul gondolja, hiszen Nono~chan nem a közvetlen leszármazottja, hanem csak az ük-ük-ük-ükunokája. Vagyis, valahogy így kell lennie, ha a mi testvérünk, amiben immár nem kételkedhettem, elvégre mindent láttam. Kicsit nosztalgikus, és egyben nagyon fájdalmas volt viszont látnom szüleim arcát, ahogy hasonló szeretettel veszik körbe, ahogy régen engem is. Nem irigyeltem tőle, nekem is megvolt a magam ideje, és úgy láttam, ő maga sem élte meg túl jól az ébresztést, bár az nagyon furcsa, hogyan tudták eltitkolni a rendszeralkotók előttünk a létezését. Nem csoda, hogy Ryo~nii nem hitt neki, hiszen az én születésemről azonnal hallott, és amint lehetett, meg is keresett, éppen ezért gondolhatja azt, ha lett volna még valaki, akkor arról tudna.
Láttam, ahogy felém közeledik Umi~jii, és emeltem volna karjaimat, hogy tiltakozzam, bár nem mintha az ölellés ellen lett volna kivetnivalóm, de tudtam, mindenkinél jobban tudtam, mivel is jár. Esélyem sem volt, nem menekülhettem előle, csak lehunytam a szemem, de nem tudtam, hogy a képek olyan erővel bukkannak fel, hogy szinte elsodornak.
Azzal tisztában voltam, valószínűleg nem kedvenc rokonom élete a legkönnyebb a családban, bár nem mintha nekünk be kellett volna mutatni, mi is az a szenvedés. Azonban az egyre sűrűsödő emlékek legtöbbje tele volt bánattal, szomorúsággal, könnyekkel és fájdalommal. Láttam a szülei arcát, ahogy az apja haraggal beszél, kiabál, szinte éreztem, ahogy a szavai milyen mélyeket sebeznek, és azt, hogy az anyja elgyötört arcának látványa milyen mélyre taszítja.
Éreztem, amit akkor átélt, és egyáltalán nem tetszett, fájdalmasan szorította össze mellkasomat az elégedettlenség, amit önmagával szemben érzett. Sose értettem igazán, miért nem tetszik neki, amit a tükörben lát, de ez egyáltalán nem tetszett, amit éreztem, olyan volt, mintha már nem is lennék képes magamra nézni, közben pedig nap mint nap muszáj vagyok látni. Aztán némi megnyugvást jelentett, hogy Riku~nii nevető arca bukkant fel, és örömteli pillanatok sokaságán úszhattam keresztül. Ezt használtam ki, hogy kibontakozzam Umi~jii kezei közül, és hátra lépve pihegtem másodperceken keresztül.
Igyekeztem összeszedni magam, inaktiváltam a képességem, lehunyt szemmel magam elé emeltem a kezem, ne próbáljon meg utánam nyúlni, muszáj kicsit pihennem. Magam köré fontam karjaimat, és hosszan, mélyeket lélegeztem, ezzel lassan elzárva kedves felmenőm emlékeit, és érzéseit a szívem legmélyére. Sokkal nehezebb volt, mint Nono~channál, mert túl hosszú időt töltöttem az emlékei között, ráadásul nem is célirányosan kerestem, csak rám özönlöttek. Korábban nem volt ilyen nehéz, de az utóbbi időben sokat erősödtek képességeim, egyre körülményesebb volt visszafognom magam, és elzárva tartani.
- Jól vagyok! - Nyitottam fel szemem, és kissé kábán igyekeztem rámosolyogni, hogy ne aggódjon miattam. - Ryo~nii... - Nyújtottam felé kezem, hogy vegyen fel, ő mindig értette a célzást, úgy éreztem, hogy most biztosan nem tudnék a saját lábamon kimenni, ráadásul így egy kicsit lefoglalom, hogy ne Nono~channal foglalkozzon.
A bátyám vállába fúrtam a fejem, és belekapaszkodva igyekeztem a valóságnál maradni, némileg rendezni gondolataimat és érzéseimet, hogy ne csak a nagy kuszaság kavarogjon benne. Már nem csak az számított, hogy előkerült egy új rokonunk, hanem, hogy miként beszéljek majd Umi~jiinek arról, ami pár perce történt. Nem titkoltam a képességemet, de azt hiszem, hogy ez számára is kicsit sokkoló lehetett.
- Ryo~nii! - Suttogtam halkan a fülébe, miközben a kocsi felé tartottunk. - Tudod, hogy a képességemmel képes vagyok megállapítani, hogy közülük való-e, szóval bízz bennem, ha benne nem is tudsz még. Demothy~kunban sem kételkedtél, pedig őt le se ellenőrizhettem. - Emlékeztettem rá, hogy nem ez az első, hogy valaki utánunk jön. - Nozomi ugyanolyan lázadó, mint mi, láttam az ébredését, nem volt kellemes...
Nem vártam, hogy egyből hinni fog nekem, régóta ismertem, tudtam milyen keményfejű, akárcsak én, azt hiszem a makacsság Hoshi örökség. Örültem, hogy mellettem van, miatta bírtam ilyen sokáig, és ez most sem volt másképpen, de már Nono~channak is szüksége lesz ránk. Végre nem én leszek a legkisebb! *o*

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #8 Dátum: 2015. Aug. 22, 01:32:01 »
Elképedten bökött saját arcára, miután Nono chan közölte: neki hozott üzenetet. Annyira felbőszítette a nevelés, rémüldözés és mindenféle hirtelen nyakába szakadó gond, hogy ez az apróság teljesen kiakasztotta. Néhány igen súlyos pillanatra elfelejtette hol van, vagy milyen családi felfordulás zajlik körülötte. Meghökkenten pislogott maga elé, miközben agya rögtön lecsapott a kínálkozó lehetőségre. Ezernyi ötlet fogalmazódott meg fejében, vajon miről szólhat az üzenet. Annyira beleélte magát, hogy kicsattanó lelkesedéssel rugaszkodott neki feltehesse a boríték tartalmát célzó kérdést. Abban a másodpercre kimért pillanatban, ahogy kinyitotta száját rázuhant a kegyetlen valóság táblája, hogy vélhetően ükikéje az ég egy adta világon semmire sem emlékszik belőle.
Lelke mélyén lehorgasztott kókusszal vonult kedvelt sötét sarkába, elsirathassa bánatát. A valóság mezején, azonban iparkodott felelősségteljes felnőtt maradni. Minden erejével azon volt arcán maradjon kedves mosolya, miközben gyengéden megsimogatta Nono chan fejebúbját.
-Ne legyél csacsi, Nono chan! Emiatt ne bánkódj! Tomo chan és Ryo chan nagyon-nagyon okosak és ügyesek! Biztosan kitalálnak valamit, aztán se perc alatt meg lesz az üzenet is!-
Pislogott a két érintett felé megerősítés reményében. Azonban a látvány nem éppen a szavait támasztotta alá. Az egyikük mérgesen puffogott, míg a másikuk kimerülten kóválygott. Nem pont az a kép, amire számított, így kínos cseppecske gördült le homlokán.
-Akkor reggeli…-
Terelte szorgalmasan maga előtt lehetséges ükikéjét, miután Ryo chan nem bírta megállni, ne rémisszen rá szegény teremtésre. A hallottaktól újfent megrándult a szemöldöke és csípőre tett kezekkel fújta fel arcát. Nyelve hegyén tornázott a következő adag fejmosás, de visszatartotta nevelő célzatú megjegyzéseit. Hangos sóhajtással lakatott tett szájára. Ráér a többiekkel beszélgetni, míg Nono chan pihen, és kicsikét lenyugszanak a kedélyek. Nem használt senkinek sem, ha idegesen csócsálják egymás idegeit. Pont eléggé aggasztotta Tomo chan állapota, akit láthatóan megviseltek az események.
Aggodalmasan a pici csemetéire nézett, de úgy érezte felesleges lenne a közelükben téblábolnia. Jobban ismerik egymást. Értelmetlen okoskodásnak tűnhetne, ha ott maradna a nyakukban. Halk sóhajtással vett magán erőt és sétált Nono chan-hoz. Barátságosan vezette a parkoló irányába, miután aláírt minden szükséges papírt a távozáshoz.
-Bizony! Nagyon sok mindent ehetsz nálunk! Friss alapanyagokból készül az étel és nem olyan műizé trutyi, vagy mi, mint felétek.- Magyarázott lelkesen, majd csapott bele tenyerébe, mert remek ötlete támadt. Elővigyázatosságból maga mellé ültette Nono chan-t és a két testvért hátra, már, ha pukkancs, na meg kifejezetten makacs ükikéje úgy nem döntött inkább külön utazik.
Miután a csapat minden tagja bent ücsörgött a kesztyűtartóból csokit és cukorkát horgászott elő. Bélpoklos ismerőseinek köszönhetően dugig volt édességgel. Néha kész cukros bácsinak érezte magát, de legalább jól jött az olyan helyzetekben, mint a mostani. A kicsike kupacot Nono chan felé tartotta.
-Ezek nasik! Előre csomagolt édességek. Nagyon finomak! Nem egészségesek, de jól jön, amikor az ember borzalmacskára éhes és nincs ideje főzőcskézni.-
Az út további részében csendesen figyelte a kicsike társaságot. Nyugtalanította a légkör, ezért iparkodott mindenféle butaságról fecsegni, hátha kicsikét feloldódnak ükikéji. Bekapcsolta a rádiót, megkérte Nono chan-t, vegye elő az ipod-ját, hátha valakinek mást támad kedve hallgatni.
-Tényleg, Nono chan! Te mennyire ismered a családod…mármint engem?- Merült fel benne a bugyuta kérdés. Egyértelműnek látszódott a válasz, hiszen eddig mindkét ükije egyenesen őt kereste fel. Tudták, hogy néz ki, hol lakik, és mit csinál. Ezzel szemben, Nono chan elég elveszettnek látszódott.
-Vagy erre se emlékszel?-Sóhajtott kínosan, hátha figyelmetlen volt. -Ne haragudj, ha már mondtad! Akkora volt a káosz, hogy nem jegyeztem meg mindent.-
Parkolt le a ház előtt, ahonnan könnyen feljuthattak a lakásba. Előzékenyen az egész társaságot előre eresztette. A bejárati ajtaja előtt fúrt csak utat magának előre, de mielőtt kinyitotta az ajtót, még aggodalmasan hátra pillanatott kicsike vendégére.
-Félsz az állatoktól, Nono chan? Van egy kutyusom, Tsuna. Imád ugrabugrálni, nyalakodni, feldönteni a lábadról, de senkit sem bánt. Együtt szokott Tomo chan-nal aludni.-
Fűzte hozzá megnyugtatás gyanánt, hogy más sem tart kedvencétől, aki az ő idejéből érkezett. Ha úgy látta, tart picike vendége szíve hercegétől, akkor villámgyorsan cserkészte be az ajtóba csaholó ebet és tuszkolta ki a teraszra, míg elég biztonságosnak érzi a terepet, hogy összebarátkoztassa Nono chan-nal. Ha pedig nem látja a találkozásnak okát, akkor csak a bejutásukhoz ügyeskedik némi helyet.
-Valaki szomjas? Tomo chan, nem kérsz valamit? Egy kakaót?-Türte füle mögé picike ükije haját. Rendelés felvétele után azonnal a konyhába rongyolt. Először is kávét szeretett volna főzni morgós ükikéjének. -Életem, nagyon nagy adag kávét kérsz?-Pislogott hatalmas szemekkel szöszke leszármazottjára. Gyorsan összekészített mindent és a kért holmikkal felrakodottan csüccsent le a nappaliban. Feszültséget hessegető sóhajtással csapott rá térdére, hogy végre kezdeményezzen némi beszélgetést, mert a némasági fogadalomból már kezdett elege lenni.
-Mindenkinek sikerült kicsikét lenyugodni?-Pislogott körbe a jelenlévőkön.-Remek!- Csapta össze tenyerét lelkesen, legalább részéről ne érződjön a nyílt fenyegetés és gyanakvás.
-Megegyezhetünk abban, hogy Nono chan rokon?-Fordult Tomo chan-hoz, hogy megerősítse benne.-Van módja, hogy kizárjuk, Nono chan olyan alvóizé, vagy egyéb veszélyforrás lenne?-Váltott irányt, immár Ryo chan felé. -Fájdalommentesen, kincsem.-Mosolyodott el kedvesen, mielőtt ükikéje tekervényes agyában megfogalmazódna a lehetőség, hogy bármilyen eszközzel neki essen szegény ide pottyant rokonuknak.
-Akkor reggelizhetünk?-Döntötte oldalra fejét, még mindig széles mosollyal.-Halljam a rendeléseket! Mi lenne, ha közösen csinálnánk, hogy Nono chan minél több alapanyagot ismerhessen meg? Nincs, hantázás, Ryo chan!- Borzolta meg ükikéje haját és karolta át nyakát. Onnan várta a társaság szavazatát. Nem akarta egy szem fiacskájával éreztetni, hogy ő a rossz a házban, csak, mert nem örül eszét vesztve a semmiből előkerült testvérének. Nem haragudott rá emiatt.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 22, 01:38:05 írta Hoshi Ikari »
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #9 Dátum: 2015. Aug. 28, 20:35:34 »
  Szörnyen éreztem magamat, amiért egyáltalán nem emlékeztem az üzenet tartalmára. Kínos is lett volna bevallanom, hogy voltaképpen az előbb látott képek tömkelege aligha volt ismerős számomra. Vagyis, éreztem, hogy az enyémek, hogy mind-mind nagyon fontos, de mégis vakon tapogatózok bennük. Nem ismerek fel bennük senkit és semmit, vagy legalábbis alig. Csak azt tudtam, hogy itt kell lennem, megkeresnem Umi-sant és át kellene neki adnom egy roppant fontos üzenetet. De mivel kapcsolatban…? Valahogy azaz érzésem támadt, hogy ilyesmi nem először fordult elő velem.
  Vigasztalása jól esett. Bár picit kételkedtem Ryohei-san segítségében. Noha nem igazán tudom, hogy Tomomi-san, hogyan tudta felidézni bennem az emlékeket. Elgondolkodtam a lehetőségen, hogy megismételhetné, csak nem most. Nagyon megviseltnek tűnt emiatt, nem szeretnék a terhére lenni. Igazából nagyon örültem annak a kevés emléknek is, amit visszanyertem a jövővel kapcsolatban. Meghozta a bátorságomat! Legalább bizton állíthattam igazát Tomomi-sannak, amikor Ryohei-san kételkedett és közben nem éreztem magamat teljesen halnak a szituációhoz. 
  Noha átmeneti nagylegénységem egy pillanat alatt szállt el. Mivelhogy Ryohei-san szavai nem úgy hangoztak, mint aki viccel, vagy csak spontán a vakvilágba fenyeget. Emiatt legalább hétszer futottam neki a menekülés gondolatának és mindezek a lehetséges kivitelezésének, annak reményében, hogy akkor talán nem jön utánam. Bár szíves örömest vágtam volna fejéhez, hogy bizonyíthatom, hogy a jövőből jöttem, de féltem, hogy azt ő egy engedélynek fogná fel egy rögtönzött agyműtéthez, hogy belülről olvashasson belőlem. :O.O:
  Kettőnk közül nem nekem vannak ártó gondolataim ._. – motyogom orrom alatt, szinte csak magamnak megjegyzésemet. Eszembe se jutott olyan, hogy Umi-sant vagy Tomomi-sant bántsam. Hiszen mindketten segíteni próbálnak nekem, pedig nem is ismernek. Ezt pedig nagyra értékelem. – Rendben – behúzott nyakkal helyeselek neki. Eszembe sem jut az ellenkezője. – De… 2015-ben mik az elvárások? :S
  Rendkívül örültem, hogy Umi-san megpróbálta elterelni ezt a témát és így megmenekült kilenc életemből egy. Míg azokkal az ijesztő alakokkal beszélt Umi-san, akik idehoztak erre a helyre, szerettem volna kihasználni az alkalmat és megköszönni Tomomi-sannak, hogy ő hisz nekem. Csupán bátorságot nem mertem gyűjteni hozzá, amiért Ryohei-san úgy nézett rám, ki menten felszeletel. :S Két nagy lépéssel álltam odébb tőlük, a lehető legkisebbre összehúzva magamat, annak reményében, hogy minél kevesebbet lát belőlem Ryohei-san, annál jobban csökkentem az esélyét annak, hogy tekintetével kiírt még az univerzumból is.
  – Oh :o – meglepetten hallgatom végig, hogy az itteni ételek különböznek az általam ismerttől. – Nem veszitek, hanem ti állítjátok elő a fontos anyagokat tartalmazó pirulákat? – kérdezem óriási szemekkel, ahogy elképzelem, hogyan is nézhet ez ki.
  Umi-san társaságában hamar sikerült felocsúdnom. Időnként tettem csak aggódó pillantásokat Tomomi-san felé, és csak azért nem túl sűrűn, mert féltem, hogy Ryohei-san megszól ezért is. Mindennél jobban szerettem volna megélni a holnapot, és ennek százalékos esélye eléggé alacsony lett miatta.
  – Uh, nagyon retro, először ülök ilyen hogy is hívjákban, személygépkocsi? – jegyzem meg, miután beszállunk az érdekes járműbe. Kíváncsian nézek körül benne, és mikor szólnak, hogy kössem be magamat, csak csodálkozva nézek. Előhalászom az ülés melletti fekete szalagot és tűnődök azon, hogyan kéne ezt egyedül magamra kötnöm. Szerencsére felvilágosítanak, hogy a fémes végét egyszerűen bele kell illeszteni az ülés másik oldalán elhelyezkedő gombos ízéba. Így már mindent értek!
  – Az emberek miért esznek olyan dolgokat, ami árt az egészségüknek? :O.O: – őszintén ledöbbenek a hallottakon. Vonakodva veszek el egy becsomagolt… „nasit”. Miután kihámoztam a csomagolásából először a kezemben vizsgáltam meg a színes édességet. Hasonlított a pirulákra, amit a jövőben fogyasztunk. Mikor bevettem a számba elsápadok a tömény érdekes ízen. Rágok a nasin párat, amibe majdnem fogam tört bele, szóval a megrágást nyomban el is vetettem. De annyira szokatlan és érdekes volt az ízvilága, hogy nem nyeltem le egészében, még tovább akartam élvezni. Habár akorika, hogy szerintem nem is ment volna. De furcsa dolgokat szeretnek itt a múltban!
  Mindeközben kíváncsian veszem szemügyre az előttem elterülő gombokat.
  – Ez mit csinál? – kérdezem, de már pusztán érdeklődésből is megnyomom. Mikor levegőt kezd el fújni rám a rácsos ízéjából a kocsi, nyomban le is állítom. Aztán jött sorra a többi. Amiről előbb megtudtam, hogy micsoda, nem piszkáltam. Majd észrevettem egy újabb érdekes dolgot, méghozzá az ajtón egy gombot. Nem a nyitója volt, abban biztos voltam. De akkor mit csinálhat? Tűnődve nyomtam le a cuccot, mire az ablak szép lassan leereszkedett. Eltátva a számat a döbbenettől meredek ki az ablakon, kidugva rajta a buksimat, csodálkozva vizslatva a helyet, amin keresztülhaladunk. Itt minden olyan más!
  Tekintetemet ismét visszaszegeztem az ablaknyitó gombra, kíváncsian nyomtam meg még egyszer, hogy lássam, akkor mi történik. Mikor láttam, hogy elkezd visszamászni a helyére gyorsan visszarántottam a kobakomat. Majdnem lefejezetten! O_O Aztán ismereteimet tetézte, hogy mindezt félúton meg is lehet állítani! *o*
  – Hogy én? – váratlanul ér Umi-san kérdése. Olyannyira, hogy azt veszem észre, hogy a számban lévő édesség lecsúszott a torkomon. Kisebb krákogással, mellkasom párszori megcsapkodásával esek túl a hirtelen jött traumán. Majdnem megfulladtam. o.o
  – Hát erről a kártyámról tudtam a nevedet
– halászom elő az említett papírost. – Tomomi-sannak köszönhetően pedig azt, hogy tuti biztos, hogy a rokonom vagy és téged kellett, hogy felkeresselek az üzenet miatt. De… mást sajnos nem tudok ^^” Ne haragudj, hogy ilyen haszontalan vagyok, igyekszem emlékezni az üzenetre! T_T
  – Itt laktok? – kérdezem kipislogva az ablakon az épületre, ami előtt megálltunk. Őszintén reménykedtem abban, hogy képet tudok társítani hozzá az emlékeim közül, de… semmit nem tudtam hozzákötni. Elszontyolodtam ezen, kicsit kísérteties még belegondolnom is, hogy úgy keveredtem vissza a múltba, hogy úton-útszélen újdonságokba ütközök.
  – Nem félek tőlük, szeretem az állatokat – felelem a kérdésre. Majd mikor bemegyünk a kutyus valóban ott fogad minket az ajtóban, nagy örömmel. – De aranyos – jegyzem meg félszegen az ajtóban. Behúzott nyakkal araszolva beljebb a házban, amikor Ryohei-san mellett haladtam el, de ha lehetőségem adódik, azért adok egy kis simit a kutyusnak is, mert nagyon aranyos! *.* Majdan nagyokat pislogok az új szavak hallatán: kakaó, kávé?
  – Én egy kis vizet kérek szépen – próbálom összeszedni magamat a hallottak után. Jobbnak láttam követni Tomomi-sant, legalábbis minél inkább a sarkában maradni, mielőtt Ryohei-san beváltaná valamely ártó megmozdulását. Félve lestem körbe a szobákon, amint áthaladtunk.
  – Am… Tomomi-san – lépek mellé, kezeimet tördelve. – Nem tudom, hogy csináltad szóval… tudod, azt az előbbit, amivel az emlékeimet tudtad megnézni. Láttam fájdalommal járt ez neked, amit nagyon sajnálok. És én, nos, csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm, hogy hiszel nekem T.T – nézek a földre.
  Helyet foglalni is vonakodva mertem az egyik ülőalkalmatosságon, mikor megérkezett Umi-san az italokkal. Igyekeztem a lehető legkevesebb helyet foglalni, miközben füleltem a beszélgetést. Éreztem, hogy szívem hevesen kalimpál mellkasomban, fejemet pedig csak az üzeneten tudtam járatni. Szerettem volna legalább egy kis részletét felidézni. Szomorú voltam, hogy nem sikerült. Elsápadtan szakadtam ki elmélkedésemből, amikor hallom a feltételezést, hogy esetleg kukac lenne bennem. Igyekeztem eltűnni a föld alá, kérem szépen, ne adjunk ötleteket a nagyembernek (Ryohei-san), mert komolyan veszi! :O.O:
  – Ha az jelent bármit is… bizton állíthatom, hogy nincs bennem semmi ilyesmi O.O – motyogom elhűlten. Ha Tomomi-san is az evés mellett volt nyomban jelentkeztem én is. Jobb szerettem volna elkerülni még a lehetőségét is annak, hogy Ryohei-sannal egy légtérben maradjak, a többiek nélkül.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 28, 21:15:47 írta Hoshi Sen Nozomi »

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #10 Dátum: 2015. Szept. 03, 10:09:36 »
Ha a fene fenét eszik, se éreztem jobban magam. Kábé, mintha egy droid gyanús személlyel akartak volna anno beflangálni a kicseszett bázis legmélyébe, mert hogy milyen cuki. Morogtam, amiért senki nem hallgatott a józan észre. Egészen addig, míg meg nem láttam, hogy Umi~jii milyen vehemensen nem készül, és végülis ölelgeti is meg Momi~chant. Egy pillanat alatt tudtam, hogy ebből baj lesz. Ismertem már a húgomat.  Még egy aprót morrantam, majd kényszerítettem magam, hogy kiürítsem a buksimat. Meg úgy alapjáraton lecsillapodjak. Pár pillanatig mélylélegeztem, majd mikor már úgy éreztem, kibírom, bárkit meg akarjak ölni, hang nélkül kerültem Anci mögé, hogy ha elengedi a lányt, kéznél legyek. Alapjáraton se lehet könnyű mások emlékeit látni, hát még, amikor nem várt módon, hirtelen rohanják meg az embert, az érzésekkel karöltve. Elég volt csak egy szó, hogy a nevemen szólítson, karoltam magamhoz, és emeltem fel. Jelen pillanatban nem hagytam meg, az iránta érzett szeretetemen kívül semmilyen érzelmemet. Mélyen elzártam őket magamba. Baromi hosszú ideig tartott, míg megtanultam ezt, de ha az embernek a hugicája, olyan különleges, mint az enyém, akkor nem árt, ha tud ilyesmiket. Amúgy is, ha az emlékeimtől nem is kímélhettem, csak szóba, legalább ezzel próbáltam neki segíteni. Erős volt a kísértés, hogy megint dünnyögjek neki halkan, érthetetlenül, mint amikor kicsi volt. Vagy legalábbis frissen ébredt… Egy darabig ellenálltam, majd úgy döntöttem, régi jó szokásom szerint leszarom, ki mit gondol. Mármint, Anci egész tuti nem fog miatta megvetni, más meg nem számított. Hozzásimítottam a képem a hajához, és dorombolós mély hangon sutyorogtam a fülébe.
   - Nyugodtan lejmold meg az alfa agyhullámaimat. Úgy is több, mint sok van belőlük! - motyogtam a füle mellett, még egy halovány vigyort is eleresztve. Elvégre kicsiként, mindig ezzel ugrattuk Cherry~vel, ha épp macskulni támadt kedvünk, és hozzá akartuk nyomni a buksink a homlokához. Hogy épp agyhullámokat adunk át, azok közül is az alfát, elvégre az a felelős a kreatív probléma megoldásért, és nekünk úgy is sok van belőle! Szóval olyankor adunk belőle neki is kicsit, és így nagyobbra fog nőni! Bár Cherry szájából ez elég furán hangzott…
Nem engedtem, hogy emlékek rohanjanak meg. Momi~chanra koncentráltam. - Ha szeretnél, van Gamma-hullám is, abból is adok! - tettem hozzá, kis újításként. Úgy se sűrűn ajánlgattam ezt, legalább magamnak is segítettem ezzel, egészen biztos, egy apró érzés villanásra se kalandozzak el.
Szinte gépiesen lépkedtem Umi~jii mögött a kocsiig, persze szigorúan csak kartávon belül hagyva, hogy eltávolodjon tőlem. Az érzékeim, tudatalatt igaz, hogy pásztázták a környezetem, veszély után kutatva, de azt már szerintem álmomban is műveltem, annyira a lényem részévé vált. Viszont a lényem tudatos részével a hugocskámmal foglalkoztam. Megnyugtatóan simogattam a hátát, és az se zavart volna, pihenésképp kicsit belebóbiskol a kacsómba. Óvatosan öleltem magamhoz, egy leheletnyivel talán még jobban, mikor megszólalt, bár arra figyeltem, hogy fájdalmat semmiképp se okozzak neki. Bár, lássuk be, hogy amit mondott, koránt sem volt túl megnyerő. Főleg, hogy Pöttöm Sárkánnyal hozakodott elő példaként. Valamiért úgy éreztem, hogy össze se lehet hasonlítani a két helyzetet. Kezdve azzal, hogy Hopi~chanért nem kellett Ancinak az örsre mennie. És ha nem is emlékezett dolgokra, azért voltak, amikre igen. Ráadásul Shilah csapatához tartozott! Meg… meg Hopi~chan Hopi~chan volt. Ez bőven elég volt! Erről az új lányról viszont tényleg semmit nem tudtam! És mint ismeretlen, alapból gyanús. Főleg, hogy ő se tudott magáról semmit! Extra gyanús. De nem mondtam inkább semmit. Tudtam, hogy nem ejtem át a Húgomat, hogy hirtelen jobb belátásra tértem. Viszont amíg meg nem győzött valaki, ténylegesen, hogy a lány nem veszélyes, nem volt miért bíznom benne! A kocsihoz érbe beraktam Momi~chant az ülésre, majd magam is mellé telepedtem. Pár pillanat elég volt, hogy morgós tigris üzemmódba váltsak, miközben árgus szemekkel figyeltem az előttem ülő lány valamennyi mozdulatát. Ha kell, azonnal cselekedni tudjak! A kaja, meg ezek ellen nem volt kifogásom, de ne higgye senki, hogy majd kieresztem a látókörömből a lányt. Ha a többiek kedvéért nem is értem hozzá, azt senki nem mondta, hogy nem figyelhetem. Még ha ezért régen rendszeresen fejbe is lettem verve, hogy felér egy mentális kínzással. Nem érdekelt. A családomról volt még mindig szó! Többet is megtettem volna értük…
   - Ha Nono~chan mellettem csinálhatja a kaját, meg ti is, hogy szokjam a helyzetet! - vágtam rá Anci ötletére. Nem átallottam ilyen módon megfogalmazni, hogy közöttük leszek biztonsági okokból. - Amúgy szerintem reggelire valami könnyed étel jól jönne. Saláta sajttal, vagy ilyesmi… - tettem hozzá kérdésére. Arra csak sértetten felmorrantam, mikor az új lány ki akarta használni Momi~chant. Mintha ez valami leányálom kéjutazás lenne a húgomnak! Apró fejrázással jeleztem, nem biztonságos ötlet! Nagyon nem!
 


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Tomomi

Eltávozott karakterek

Időutazó :3

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
33 000 / 45 000

Hozzászólások: 53

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Orgona lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
MediumVioletRed


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #11 Dátum: 2015. Okt. 23, 03:38:22 »
Megnyugtató volt Ryo~niihez bújni, úgy mint gyerekkoromban, az ébredés után, a rossz álmoktól menekülve. Senki másom nem volt akkoriban, az életem egyetlen pillanattal hasadt darabokra, és egyedül rá számíthattam, még, ha a kezdetek kezdetén ő maga is idegennek tetszett. Szerettem azokat az estéket, amiket hármasban tölthettünk el, mint egy igazi család, olyan emlékek voltak, amikbe kapaszkodhattam az ilyen pillanatokban.
Mindig is rettegtem attól, hogy egyszer túl sok emléket veszek át valakitől, és akkor én is csak egy leszek a kavalkádban, megszűnve valós önmagamnak lenni. Személyiségünket nagyban alakítják az átélt események, a múltunk, és amikor ilyen mélyre belelátok, elöntenek az érzelmeik, mert minden emlékhez kapcsolódik valami. Abban sem lehetek biztos, hogy jelenleg nem azért vagyok olyan, amilyen, amiket korábban láttam másokból. Minden valószínűséggel másképpen viselkednék, ha másképpen éltem volna, vagy más személyeket kell "megnéznem", de ezek olyasmik, amiken kár rágódnom egyelőre.
- Nekem is hiányzik... - Suttogtam halkan, még csak bele se kellett látnom, hogy tudjam, kire gondol.
Sírhatnékom támadt, ha eszembe jutottak a többiek, mindenkit szerettem, a második családom voltam Ryo~nii mellett. Nem akartam elhinni, hogy meghaltak, de kénytelen voltam rájönni, ilyesmiben nem volna képes hazudni a bátyám, akkor sem, ha az agyát teljesen lenullázzák. A halállal sosem. Egyedüli vigaszom az maradt, ha megmentjük a jövőt, amikor megváltoztatjuk azt, az ő sorsuk is megváltozik, és egy sokkal szebb helyen élnek majd.
A kocsiban sem távolodtam el Ryo~niitől, bár sokkal jobban éreztem magam, és a fejem sem kavargott annyira. Jól esett, hogy végre hazafelé tartunk, ott biztonságban éreztem magam, és kicsit pihenni is tudtam. Egy pillanatnyi fennakadást sem okozott számomra, hogy családtaggént kezeljem Nono~chant, bár azt hiszem ehhez nagyban hozzájárult az, hogy végig tudtam követni az életének sarkalatos pontjait. Valószínűleg Ryo~nii is jobb belátásra térne, ha láthatná őket, de ez a jelen technológiával lehetetlen, itt nincsenek különleges átjátszók, amikhez csatlakozhatnék. Mély sóhajjal fújtam ki a levegőt, néha hiányoztak azok a kellékek, amik a jövőt megkönnyítették a számunkra, még, ha azok miatt kerültünk is sokszor bajba.
- Ryo~nii... nem lehet, hogy egy titkosítás miatt nem emlékszik Nono~chan semmire? - Pillantottam fel kábán idősebb testvéremre. - Ha ez a helyzet, akkor természetes, hogy az alap emlékeit is elfelejtette, mert azokkal fedték le a titkosítani kívánt információkat. :o - Vetettem fel.
Nem lett volna egyedüli eset, a postásokat sok olyasminek tették ki, amit egyszerű emberek képtelenek lettek volna elviselni. Számtalan emléküket törölték ki, kapcsolataikat szakították meg, sőt, valakiket "újra írtak". Embertelennek tűnhetnek ezek mások szemében, de ha a jövőt akarjuk megmenteni, olyan eszközökhöz is nyúlnunk kell, amik miatt talán majd elítélnek minket. Akik információkat szállítanak, pontosan tudják, mire vállalkoznak, nem véletlen, hogy mentálisan erősnek kell lenniük ahhoz, hogy bírják a megpróbáltatásokat.
Ahogy Nono~chanra néztem, valahogy nehezemre esett elhinnem, hogy valóban egy ilyen veszélyes dologgal indult útnak. Bár Demothy~kunnál is kiderült a végén, hogy igazat mond, és róla se feltételeztem volna. Azt viszont azóta se tudom, hogy átadta-e Ryo~niinek az üzenetet, erről egyáltalán nem beszéltek...
Lassú léptekkel mentem Umi~jii mögött a lakás bejáratáig, a hálásan köszönő Tsuna~chant pedig egy hatalmas öleléssel vontam magamhoz. Olyan jó puha! *o*
- Igen, egy kis meleg kakaó jól esne! ^w^ - Válaszoltam hálás mosollyal Umi~jiinek, csak felnézve az állat simogatásából.
A kutya dögönyözéséből óvatosan álltam fel, és lepillantottam Nono~chanra. Furcsa volt, hogy ezúttal nem felfelé kell tekintenem, mint Ryo~nii esetében, de ez talán természetesnek mondható, hiszen fiatalabb nálam.
- Fizikailag nem fáj, ez a különleges adottságom, képes vagyok az emberek érzelmeit és múltját feltárni. - Válaszoltam csendesen, majd előre nyúlva megsimogattam a fejét. - Nagyon aranyos vagy, de másképpen nem is tehetnék, mindent láttam, és éreztem, amit te is, tudom, hogy milyen volt. Legalább ilyen nehezen ébredtem magam is, és hosszú évekig álmodtam anyáékkal, még ha azok az élmények csak a rendszerben, és az agyunkban léteztek. - Nem lesz könnyebb elszakadni a családunktól, akikkel időt töltöttünk együtt, akkor sem, ha rájövünk, hogy a nagy része csupán hazugság. - Hívj nyugodtan nee~channak, elvégre a húgom vagy, akkor is, ha a fafejű bátyámnak hosszú idő lesz ezt feldolgozni. ^-^ - Öleltem meg, a családom része, ami immár egyre nagyobb, és nagyobb lett.
Umi~jii érkezésére Nono~chan mellé telepedtem, hogy ne legyen mellette hely, Ryo~nii úgyis csak piszkálná! >w> Magamhoz vettem a langyos bögrés, és elégedett sóhajjal kortyoltam néhányat.
- Megkóstolod? :3 Fincsi! - Nyújtottam húgom felé a poharat, a víz azért mégiscsak víz, nem valami finom. ˘w˘ - Egyértelműen meg tudom erősíteni, hogy anya és apa lánya, láttam, ahogy nevelik, megismertem nem csak őket, de a házunkat, és a többi rokonunkat is. Emellett az ébredéséről is vannak egyértelmű emlékei. - Feleltem, Ryo~niire néztem, tudtam, hogy ő az egyetlen, aki még gyanakszik. A felvetett kérdésre elmosolyodtam, Umi~jii még mindig nem igazán tudta, miről van itt szó. ­- Azt is meg tudom állapítani, hogy van-e benne rendszeralkotó, vagy esetlegesen manipulálták-e az emlékeit. A képességemen eddig egyetlen kém sem jutott át, a rátám 100%-os, igaz, Ryo~nii? ^w^ - Néztem kihívóan rá.
Az egyik oka ez volt annak, hogy engedélyezték neki a felébresztésem. A képességem egyszerűen lehetetlenné tette, hogy bárki is beszivárogjon közénk, ha én ellenőriztem. Az emlékeket nem csupán az agy, de a sejtek, mozdulatok, az egész test megőrzi, én pedig bárhonnan előhívom őket, akárhányszor törik ki, bármilyen mélyre temetik, csak idő kérdése.
- Együnk tamagoyakit, és onigirit, meg halat! *o* - Mondtam lelkesen, miközben fel is álltam. - Mi főzés előtt átöltözünk Nono~channal, és megmutatom neki a szobám. Ugye velem alhat, igaz, Umi~jii? *3* - Úgyis akkora volt az az ágy, Tsuna~channal együtt is volt még benne hely. - Nincs ellenvetés, Nii~san, Neo~chan majd vigyáz ránk! :roll: - Húztam kézen fogva magammal Nono~chant, a fiúk addig csak készítsék elő a hozzávalókat! ^w^

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #12 Dátum: 2015. Nov. 02, 21:37:21 »
Nono chan-nak annyira édes, ártatlan és naiv megjegyzései akadtak az ételeket illetően, majd szétolvadt a kis prücsöktől. Erősen kellett a kormányba kapaszkodnia, ne felejtkezzen el magáról és ölelgesse ki belőle a szuszt is. Iparkodott a vezetésre koncentrálni és engedte felfedezze a kocsi belsejét. A kérdésre, ténylegesen ők állítják elő a pirulákat, csak halk kuncogással rázta meg fejét. Nem akart sem kiokító, sem gonosz lenni, majd jó alaposan odamondja neki ezek mind butaságok.
-Nem-nem, édesem. Friss alapanyagokból dolgozunk! Vannak dolgok, amiket nyersen eszünk, mint a zöldségek, meg gyümölcsök! És vannak, amiket megsütünk, vagy megfőzünk, mint a hús, vagy tészta! Ryo chan remek szakács! Majd megkérjük, főzzön nekünk valami finomat.- Pillantott hátra kérlelő szemekkel morcos porontyára. -Áthívhatnánk Hopi chan-t is! Ha már mindketten azok a postások vagy micsudik voltatok, biztos akadna közös témátok!-
Csettintett a levegőbe boldogan, micsoda remek ötlete támadt. A biztonság kedvéért, azért újra hátra sandított nagyra nőtt, durcás ükikéjére, mennyire ült ki arcára az ötlet megvétózása. Azt sem szerette volna, ha ő lesz rá mérges, mert olyan légből kapott felvetései támadnak, amivel többet árt, mint használ.
-Mert finomak!- Vágta rá csípőből, miért esznek egészségre káros ételeket. -Sok cég van, akik előállítják ezeket a mű ételeket, mert az egyszerű embereknek nincs idejük kitermelni. Sajnos sok-sok mesterséges bigyuszt tesznek bele, amiért az emberek szívesen megvásárolják a termékeiket. Néha nem árt. Olyan, mint a kosz! Nem árt piszkos dolgokat enni, mert erősíti az immunrendszert!- Húzta el a száját szomorúan, mert kezdte úgy érezni rémes képet festhet le a világukról. Legalábbis az ő buksijában biztosan horrorisztikus kép jelenne meg az itteni barbárokról, akik önkéntesen radioaktív szemetet esznek és cseppet se ügyelnek az egészségükre.
-Viszont vannak biofarmok, ahol teljesen egészséges dolgokat termelnek!- Bólogatott lelkesen, hátha mentheti a menthetőt ezzel a kontrával.
Az út további részére csendes megfigyelő maradt. Szemmel tartotta a kicsike ükikéjit, hogyan érzik magukat. Remélte kicsikét enyhülnek az indulatok és Tomo chan is jobban lesz. Borzasztóan festett, de Ryo chan mellett szépen megnyugodott, ami némileg enyhített az aggoddalmám. Nagyjából addig, míg felértek a lakásba. Odafent újra indult a feszült hangulatban zajló beszélgetés, bár Tomo chan láthatóan és hallhatóan lelkesedett újdonsült hugocskája iránt.
Széles mosollyal figyelte a két lányt, ahogy Tomo chan képességéről beszélgettek. Meghúzódott kicsike szőke fiacskája háta mögött. Vállán támaszkodott teljes egyetértésben. Jól esett lelkének, így látni a kicsike családot, vagyis főként Tomo chan-t. Megérdemelte legyen körülötte még egy hasonló korú lány. Kicsikét féltette, hogy ennyire nincs a közelében másik női figura, akivel megoszthatja a gondolatait.
-Van még kakaó! Öntsek ki neked bögrébe? Ez nem káros! Kálcium van benne, ami erősíti a csontjaidat!-Pislogott felé hatalmas szemekkel. Egyetlen szavába került és repült a konyhába. Egy kósza köre még úgy is akadt. Lefőtt a kávé, amiért gyorsan bebarangolt. Kiöntötte a kis macskás bögréjébe, aztán odaadta morcos ükikéjének egy kobak simogatás kíséretében.
-Nem lesz ez kicsit sok reggelire, Tomo chan?- Biccentette oldalra fejét. Ismerte csöppsége, sőt csöppségei étvágyát, de azt se szerette volna, ha elrontják a gyomrukat a nagy igyekezetben. -Legyen tamagoyaki, saláta, sajt, joghurt és készítek ki szendvicsnek valót.- Emelte fel mutatóujját bölcsen. Az ellen pedig semmi kifogása nem akadt a két lány bevesse magát Tomo chan szobájába.
-Nyugodtan! Ha Nono chan nem szeretne külön szobát, semmi kivetni valóm az ötlet ellen! Majd nézünk nektek új bútorokat, hogy kényelmesen elférjetek. Beszéljétek meg, milyet szeretnétek! Tudjátok színek, minták, hogy emeletes ágyak, vagy külön legyenek. Ott a gépem! Keresgéljetek rajta, hátha valami megtetszik nektek!-
Hessegetett a lányok felé, fussanak a dolgukra. Nem volt előírás a közvetlen közelében sertepertéljenek egész nap. Együtt voltak, majd vigyáznak egymásra.
-Segítesz nekem előkészíteni a reggelit? Azaz érzésem a lányok nem kerülnek elő egy darabig.- Hajolt előre ükikéje feje mellett. Szerette volna, ha kicsikét elmúlik a morcossága, vagy picit elterelheti róla a gondolatait. -Hogy vagytok? Milyen odakint? Nem fáztok? Nem túl huzatos? Az átalakítással, hogy álltok?- Sorozta meg kérdések hadával, amire gyorsan ráébredt. Elszégyelltte magát, hogy ilyen rémes faggatózást rendezett.
-Ne haragudj! Csak félek, bajotok esik. Kicsit sem alkalmas lakásra azaz épület.- Sóhajtott mélyet. -Nem kell valamiben segíteni?-
Motoszkált a hűtő ajtajánál aggodalmas ábrázattal. Nem szerette volna, ha túlerőltetik magukat. Az iskola és munka mellett nem marad sok idejük pakolászni már, pedig azt a romhalmazt rendesen fel kell újítani.
-Egyáltalán hogy fog kinézni? Még semmi konkrétumot nem mondtatok!- Fújta fel az arcát sértődötten. Csípőre tett karokkal fordult ükikéje felé. Nem neheztelt rá, elvégre, miért ne élhetné a saját életét. Attól még kicsike anyai hiszti úgy érezte, belefér.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #13 Dátum: 2015. Nov. 05, 12:06:20 »
  Teljesen elcsodálkozom az ételek változatosságán. Hogy micsoda? Zöldséges és gyümölcsök, friss alapanyagok? Olyan szokatlan, hogy nem tudok képeket társítani ezekhez a kifejezésekhez. Habár okosan bólogattam minden elhangzott szónál, hogy ne tűnjek a kelleténél ostobácskának. Annyira belemerültem a bólogatásba, hogy véletlenül arra is jóváhagyást adtam, hogy Ryohei-san főzzön valamit. Rémes képek elevenedtek fel előttem, a zöldségekhez kés, a gyümölcsökhöz kézigránát képét tudtam párosítani és valahogy nem volt nehéz vehemens nagyembert elképzelni oda, miként a robbanóanyagot összeállítja, vagy a késeket élezi.
  – Ne! – szólok közbe hirtelen. – Mármint, Ryohei-sant biztosan terhelhetjük mi ezzel? Igazán nem akarok nehézséget okozni. TwT – teszem hozzá félszegen, hogy heves ellenkezésem ne egymagában csüngjön. – Öhm… Ki az a Hopi-chan? Várjunk csak! Ő is a jövőből jött? O_O – teljesen elcsodálkozom ezen. Egy postás! Bár nem tudom, miért hívják így és álljunk meg egy pillanatot, tehát én is az lennék? Nem értek semmit. T-T
  Alig hiszem, amit hallok, hogy koszt esznek errefelé az emberek és, hogy mindezt teljesen szándékosan teszik, és nem foglalkoznak a szervezetükre káros anyagokkal teli dolgok bevitelével. Meg aztán ott vannak azok a biofarmok is! Ez olyan furcsa… Lehet, hogy ezekből az alapanyagokból, mármint a félkészekből és a többiből, amit Umi-san felsorolt, már nincs olyan sok a világon? Vagyis okkal eszünk mi a jövőben pirulákat? Minden ilyesmi elfogy a jövőben? TwT De a koszevést, akkor mi miért hagytuk el, hogyha azaz immunrendszerűnket javítja?
  A magamban feltett kérdésre azonnal jött a válasz: nanobotok. Az életünkért felelő, javító apró gépezetek, amik megóvnak minket számtalan dologtól. Felsóhajtottam. Milyen jó is lehet a változatosság!
  – Én is szeretnék koszt enni T^T Sose ettem még, de ha itt megeszik, és néha kell a szervezetnek, akkor én… akkor én kipróbálom! Persze csak akkor, hogyha szabad. – Nem akarok senkinek sem a terhére lenni. Szóval igyekeztem nem úgy tálalni ezt, hogy túlságosan nyomulósnak tűnjön a dolog.
  A csodaital, a kakaó hallatán alig-alig térek magamhoz. Csontot erősít, ráadásul Tomomi-san is ezt fogja inni, tehát nem lehet veszélyes.
  – Köszönöm, de inkább maradok a víznél – felelem bizonytalanul. Pedig úgy megkóstoltam volna a kakaót! :sad: De Ryohei-san olyan ijesztően nézett rám, hogy nem mertem igent mondani. Utólag belegondolva pedig még vizet sem kértem volna, csak hogy Umi-san itt maradjon mellettünk. Ha ő itt volt, úgy kevésbé féltem, hogy holtan esek össze a nagyember tekintetétől. Aggódtam, hogy keresztben is képes lenne lenyelni, egy rágás nélkül, mikor Tomomi-san fél pillanatig nem figyel.
  – Különleges adottság? – billentem oldalra kobakomat. – Itt csak te rendelkezel ilyen képességgel? – pislogok nagyokat. Enyhe bűntudatom volt, amiért nem emlékeztem mindenre, és így Tomomi-san szavai többsége csupán kusza képeket tudott előidézni bennem, amikről csupán annyit tudtam, hogy az enyémek, és hogy biztosan megtörténtek velem. De ennél több nem társult hozzájuk. Nem emlékszem a kimondott szavakra, gondolatokra, érzésekre és miegyebekre, amikhez a bizonyos jelenetek kapcsolódtak. – Tényleg szabad? *.* Mármint, hogy nővéremnek nevezzelek? – szabályosan fellelkesedtem, egészen felcsigázott a gondolat, főleg a szeretetteljes ölelés után. De örömöm el is illan, amikor a morcos arcú Ryohei-sanra nézek. Olyan nagyon szeretném hinni, hogy tényleg tesók vagyunk és nem csak a véletlen műve, hogy így találkoztunk. És abban is biztos vagyok, hogy az üzenetre is emlékezni fogok lassacskán, amit Umi-sannak hoztam! T3T De Ryohei-san tekintetének a súlya alatt hamar elillannak a pozitív gondolataim.
  Umi-santól kapott pohár vizet hálálkodva vettem át. Aprót kortyoltam belőle, majd csendben hallgattam, amit Tomo-nee mond. Úgy örülök, hogy hisz nekem, még ha nem is vagyok túlságosan biztos magamban. De kém tuti nem vagyok! T^T
  Szemrevételeztem Tomo-nee felém tartott italát, hogy komolyan megismerjem ezt a kakaónak nevezett csodát. Kellemes illata volt, majdhogynem el is fogadtam a kóstolót belőle, de Ryohei-san szinte felkéselt tekintetével, emiatt zavartan utasítottam vissza Tomo-nee barátságos gesztusát. Ezután rögtön elsápadok, amikor a nagyember felveti, hogy mellette kellene ételt összeállítanom. Közelebb húzódtam Tomo-neehez, annak reményében, ha mellette vagyok, akkor nem fog bántani! T3T Azt már nem is mertem mondani, hogy de hát én semmit sem tudok a helyi ételekről, főleg nem az összerakásukról!
  Minden felsorolt étel olyan jól hangzik, még ha azt sem tudom, hogy miről van szó! Bármit szívesen megennék most, erről pedig pocakom is egyértelmű jelzést ad, amire csak pironkodni tudok.
  – Én szívesen leszek Tomo-neevel egy szobában! – helyeselek az ötletre. Örülök, hogy elterelte a témát, így kevésbé kellemetlen az előbbi. >_<” Csak utólag döbbenek rá, hogy hangosan is úgy hívtam, ahogy megengedte nekem az előbb. Persze, ezért mondta, hogy szabad, de a nagyember biztosan hallani se akart ilyesmiről. T.T De annyira lelkesített az átöltözés gondolata, meg minden, hogy észre sem vettem magamat. Viszont, ha Umi-san azt mondta, hogy szabad, akkor biztosan úgy van! *.* Umi-san egy hős, remélem, azért nem fogja hagyni, hogy Ryohei-san megmérgezzen minket! A gondolatra elszörnyedek, azonban a hitem nagyobb Umi-sanban, biztosan nem hagyna neki semmi ilyesmit, mindezidáig olyan kedves volt és megértő, annak ellenére, hogy nem is ismert! T3T Csodálatom jeléül ragyogó szemekkel vizslattam rá.
  – Öhm, ki az a Neo-chan? – súgom halkan Tomo-neenak, mikor az emlegetett szoba felé vettük az irányt. – És ebben a korban már vannak számítógépek? O.O

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sokadüki hadművelet!*o*
« Válasz #14 Dátum: 2015. Nov. 09, 17:27:08 »
Szolidan nyeltem félre, és próbáltam meg hangtalanul nem megfulladni, mikor Anci felemlítette Pöttöm Sárkányt. Morcosságom ha lehet még tovább tetőzött. Még eggyel nőtt a potenciális célpontok száma! Csodás, tényleg! Nem Ancira haragudtam, hisz szegény még sosem  volt ilyen helyzetbe, nem tudhatta. Nem kapott kiképzést, miként viselkedjen egy ilyen helyzetben, de még csak hasonlóban sem. Halk morranással néztem a visszapillantót, hátha elkapom a lány  tekintetét. Elég nyilvánvaló fenyegetés volt a pofámra írva. „Hozzájuk érsz, addig éltél!”
Így se bújhatott ki a dolgok alól, ellenőrzés az én részemről is, és a többi. Anélkül ne is reménykedjen, hagyom, hogy a családom környékén sertepertéljen!  Hangtalanul mentem be utánuk, majd figyeltem minden mozdulatukat.
   - Nozomi! - szólaltam meg kissé morgós hangon, amikor már beértünk, a kíváncsi tekintetektől távol.  - A bronzosok főhadiszállásán nem lett volna túl épületes dolog, de látni akarom az azonosító jelzésedet! - néztem rá, kicsit se enyhülve meg irányába. Jelzés értékkel villantottam fel a szemem, egész biztos, hogy felfogja, itt és most akarom leellenőrizni, és kaptam el a ruháját a grabancánál, hogy magam elé emelve, minél hamarabb meg is ejthessem a dolgot. Még csak azt se kellett megvárnom, hogy elnyervogja, merre keressem, elég gyorsan szembetűnt, ahogy kicsit felhúzódott a ruhája. Főleg, hogy ismertem azt a jelzést.
   - Hogy az a redvás kibe.. - kaptam észbe, Momi is jelen van, szóval illenék viselkednem, legalább egy kicsit - Gabe, te rohandtul elcseszett sz.. te istenverése! - morogtam magamhoz képest kifejeztt lelki finomsággal, érzékeny testvérkém jelenlétére való tekintettel.
Hiába szemléltem meg a jelét nem csak sima szemmel, semmi kivetni valót nem találtam benne. Vagyis tényleg Gabe csapatának a tagja volt. A jel alapján legalábbis. Bosszús morgással pakoltam már kicsit óvatosabban le a földre vissza. Az a vén fószer még képes lenne engem is kihívni, csak mert a csöppnyi csemetéjén egy karcolás keletkezett, hogy csessze meg! - Szóval Gabe csapata? Hogy van a srác? - néztem rá, kicsit se szelídebb pillantással. Tudnia kellett, hogy a „srácnak” nevezett alak, küllemre is símán az apám, vagy legalább is a bátyám lehetett volna. Ha tényleg a csapatából jött akkor ennyit tudnia kellett. Tudtam, hogy a szállítóknak szokták tárolni az emlékeiket különleges eseteknél, de attól még eddig mindenki tudta, hogy ki a szakaszvezetője. A válaszai koránt sem nyugtattak meg. Csak a többiek közbenjárásának köszönhette, annyiba hagytam a dolgot, egyelőre. Arra csak féltékenyen felhorkantottam, mikor Momi~chan egyből a hugocskájának fogadta az idegent. Így aztán kicsit morcos ábrázattal tudtam csak Ancinak is felelni. Igaz, már csak azután, hogy elvonultak feltérképezni a szobájukat. Pár nagyon mély levegőt vettem.
   - Már kitakarítottuk a helyet! Az álcázó, és biztonsági rendszer úgyszintén - mondtam halkan… Ancira egyszerűen nem tudtam haragudni - a segéd robotok is nagyjából megvannak. A bővítéshez már elkezdtük az alapot ásni. És ne aggódj, nem lesz semmi baj! - simogattam meg az arcát finoman, majd pöccintettem kicsit a orrocskájára - De ha gondolod, kijöhetsz megnézni. Igaz, még nem sok látszik belőle, de jó kis hely az! És Hopi~chan is nagyon lelkes, már a tervezés óta. Éjszaka meg újfent nem problémás. Összebújunk… néha még a Blökit is oda eszi a nya… mármint ő is oda mászik a lábunkhoz. - ahogy megláttam, hogy felfújta az arcocskáját, akaratlanul is egy sóhajjal elengedtem a mérgem. Legalábbis, amíg kettesbe voltunk. Magamhoz öleltem kicsit, amiért aggódott értünk. - A jó hír, hogy a víz és az áram be volt vezetve eredetileg, szóval nem olyan élhetetlenek a körülmények. Valahogy úgy tervezzük, hogy a hangár egy nagy szerelőhangárrá át lesz alakítva, most csak simán olyan, mint egy repcsi garázs. Lesz galériája, szerelő aknája. A galéria viszont már a lakás része lesz a dolognak. Illetve még egy ház-szerűt húzunk a hangár másik végéhez. Ahova már ássuk az alapot. De tényleg! Gyere ki, és nézd meg, ha lesz időd! - dugtam oda a buksim az övhez, hogy hozzá dörgöljem, majd kezdtem neki az alapanyagok felvágásának. - De Hopi~chant, ha lehet többet ne emlegesd előtte. - intettem a fejemmel a szoba felé - Ha csak arra gondolsz, én milyen voltam, amikor ide érkeztem, nem szeretném, ha bármi baj történne! – nem rejtettem véka alá az aggodalmam. - Ha igazatok is van, akkor is, mindig van ára annak, hogy az ember időt ugrik! És még nem tudjuk, hogy nála mi volt az ár! - dörmögtem el a végét.

« Utoljára szerkesztve: 2015. Nov. 09, 17:29:18 írta Hoshi Ryohei »

(click to show/hide)