Szerző Téma: A halál útvesztője  (Megtekintve 7099 alkalommal)

Description: Osztagküldetés

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

A halál útvesztője
« Dátum: 2015. Aug. 18, 11:39:16 »
A halál útvesztője


Küldetés (közmegegyezésre)
Osztagküldetés
Engedélyek pipa
Felügyelve is vagyunk ^-^
Vendég (osztagon kívüli) résztvevők: Nayara Tarin, Sukkecu Eiji, Mizushima Shuuichi


Csendes sóhajjal nyugtáztam a hallottakat. Maga az ügy sem volt eget rengető, és pont emiatt ötletem nem volt, miért is kell az egész osztagom kivezényelni hozzá. Volt egy olyan sejtésem, hogy csak valamelyik aktatologató kimutatásánál kellettünk a statisztikákhoz, vagy valami hasonló. És ezt még csak nem is az általam megszokott jótét lélek tárta az orrom alá. Szóval újból lemondóan sóhajtottam egyet. Nem rejtettem véka alá a véleményemet, ahogy mondani szokták. Unottan malmoztam az ujjaimmal. Ezt az alakot még arra se méltattam, hogy akarattal bosszantsam. Így is eléggé robbanás közeli állapotban leledzett, már csak a puszta jelenlétemtől is. Úgy tűnt, hogy ez az írkálós alakulat valamennyi tagjánál egységes volt. Mármint a személyemre adott reakciójuk. Így meg már-már unalmasnak volt mondható. Fáradt sóhajjal keltem fel a székből, kicsivel az előtt, hogy befejezte volna a mondandóját. Arra, csak még kevésbé lettem lelkes, mikor közölték velem, hogy „a gyorsabb és gördülékenyebb ügymenet érdekében már küldtek is ki pokollepkét a nevemben, hogy összegyűjtsék az osztagot” . Tudvalevő, nem viseltem jól, ha a nevemben intézkedtek. Most is csak egyet rándult a szemöldököm, mielőtt a jótét lélek asztalát sarokkal kettétörtem, majd szó nélkül távoztam. Még hallottam kifele menet, a csukódó ajtó mögül, ahogy megjött a hangja a mélyen tisztelt delikvensnek. Elégedetten bólintottam, majd indultam tovább. Hála Suza~channak, ténylegesen hazafelé vettem az irányt.
   Otthon már tényleg tudtak a dologról, holott kicsit aggódtam, hisz az embereim nagy része, legalább annyira nem értett a lélekenergiákhoz, mint én! Szóval nem voltam benne biztos, hogy képesek lesznek meghallgatni. Még egy plusz tag is feltűnt a gyülekező téren.
Shuu~san új tagnak nagyon nem volt mondható, de örültem, hogy ott volt. Egyből oda is siettem hozzá.
   - Mizushima~san! - hajtottam buksit lelkesen mosolyogva, majd bújtam oda kislányos mosollyal, miközben egy bűvészt megszégyenítő ügyességgel pakoltam a kacsójába bele a kapott térképeket, meg útvonalakat. Suzaku már egyszer átnézte őket, és a madaramnak ennyi elég is, hogy az agyába vésse a látottakat. De sose volt hátrány, ha egy férfi ember … shinigami is részt vesz a navigálásban! - Megnyugtató a tudat, hogy velünk tartasz! - mosolyogtam kissé talán oldalra biccentett fejjel, miközben távolabb lépkedtem tőle. Végig gondolva azóta nem láttam, mióta áthelyezték!
Végig néztem a többieken. Valamiért volt egy olyan sejtésem, hogy, már ők is szívesen indulnának, szóval megadtam magam. Ám nem sokkal azután, hogy kiléptünk az osztag kapuján, és elindultunk, csak a jó ég tudja miféle indíttatástól vezérelve egy izgalmas tűzgolyó vett célba. Sose szerettem a mágiát, mindig is a szemtől-szembe játék híve voltam. Kivéve persze, amikor túlságosan youkai formába vedlettem. De az nem most volt.   Kitérni annyira úgyszintén nem volt opció, hisz a többiek se jeleskedtek a mágiák hatástalanításában. Szóval jobb ötletem nem lévén, elvégre még se kezdhetek neki rókatüzet dobálgatni az embereim szeme láttára, izzítottam a napkövem és az ametiszt magatamám, és közben azon morfondíroztam, hogy vajon magyarázat helyett, heveny zavaromban tockosokat osszak azoknak, akik kérdezősködni mernek, majd lódítsak valami méreteset, avagy szimplán tegyek úgy, mintha semmi izgalmas nem történt volna.  Csak akkor jutott az eszembe, hogy Rin~chan viszonylag könnyeden megoldhatná a problémám, ám eleddigra már ellentüzelés érkezett a buksim mellett, mögülem. Lendületesen perdültem sarkon, hogy megszemléljem, ki is volt a tettes, és a morcosnak tetsző Eiji~sant pillantottam meg. A kérdés már csak az volt, hogy miként került oda! Vele kapcsolatban már jó ideje nem hittem a „véletlen arra járt” frázisokban. Szóval jó lett volna tudni, hogy vajon a rejtélyes támadót követte, vagy épp engem készült meglátogatni. Gáláns módon ez utóbbit feltételeztem, és megfogva a hakamája ujjának az anyagát, jelentettem ki a tényeket, miszerint ő is velünk jön! Végülis, Shuu~chan is már ismerte, bár abban nem voltam biztos, hogy emlékszik is rá, és sose jött rosszul, ha volt egy oni is a kitsune lánya mellett.
   - Remélem ráérsz… úgy a mai napra! - kérdeztem azért, legalább tudja, hogy mennyi időre szándékozok elrabolni. Az persze adta magát, hogy csak és kizárólag akkor lettem volna elengedni ha valami nagyon komoly teendőre hivatkozott volna. De anélkül…
 Ráadásul ez azzal is kecsegtetett, hogy annyira nem lesz unalmas a történet, hisz Eiji~chan mellett sok mindent átélhetett az ember, csak az unalmat nem. Kinéztem még azt is simán belőle, hogy ha kevesellné a munkát, saját maga gyárt megoldani valót, tiszta önszorgalomból! Szóval kissé megnövekedett létszámba érte el a díszes társaság a kaput, amin, ha nem is felhőtlen lelkesedéssel, de átkeltünk. (Persze Eiji~chan grabancát nem engedtem el, nehogy itt eltűnjön idő előtt!) Ahogy átkeltünk, egy ismerősen ismeretlen alak tűnt fel a távolban. Ám nem értem rá vele foglalkozni. Sokkal jobban lekötött az, és kissé talán zavart is, hogy nem a shinigami egyenruhám volt rajtam. Meg ahogy elnéztem,  a többieken sem. Gyanakodva kémleltem körbe, vajon merre lehetnek bolondos fogadott fivéreim egyike, ám sem Gintaro sem Kinjirou illatát nem éreztem a környéken. Ekkor érkezett elénk a korábban már meglátott férfi. Magas volt, napcserzette a bőrét, és a fekete szemeiben valami ravaszdin pimasz jókedély honolt. Amikor megszólalt, valamiért önkéntelenül is patakok mély morajlása jutott az eszemben. Az ő ruhája is hasonló volt, mint a miénk.
   - Végre ideértetek! Megmondtam, hogy időbe gyertek, erre elkéstek itt nekem! [/b]- Kezdett velünk perlekedni, holott minden kétséget kizáróan összetévesztett minket valakikkel! 

Shinigamik: Mindenki a saját napi rutinját követi. Szabadidőtöket élitek, mikor is egy pokollepke érkezik hozzátok azzal az üzenettel, hogy jelentkezzetek a 11. osztag gyülekező terén sürgős eligazításra. Ugyan ezt az üzenetet kapja meg Shuu~chan is, annak ellenére, hogy jelen pillanatban nem a 11. osztag kötelékében teljesít szolgálatot.
Mizushima~san, amennyiben nem érted a parancsot, és netalán magyarázatot szeretnél kapni, hogy neked miért kell az egykori osztagodban megjelenned, a kapitányod a maga kissé talán felelőtlennek tűnő modorával igyekszik (egy csésze szaké kíséretében) megnyugtatni, hogy eltalálták az osztagszámot, és nem elírás a második egyes. És minden bizonnyal, hiányoztál a régi osztagodnak, szóval menj csak el nyugodtan, bajod úgy se származhat belőle!
 A hírvivő kis lepke mindenképp elér benneteket. Ha épp aludnátok, felébreszt, ha nem akartok vele foglalkozni, addig repked körülöttetek, ismételve a rábízott üzenetet, míg be nem adjátok a derekatokat, és nem teljesítitek a kívánságát. Ennek köszönhetően a gyülekezőtérre vonul az egész osztag. A gyülekező téren aztán egy ismeretlen tiszt meg is tartja az eligazítást.
   ”Tömeges lidérc megmozdulás észlelhető az Élők Világában. A lidércek, tőlük szokatlan módon, csoportokban vonulnak egy azon irányba, ismeretlen cél felé. A shinigamik tanácsa lidérccsalétekkel való visszaélést sejt a háttérben. Szóval az osztag feladata lesz likvidálni a lidérceket, míg egy másik shinigami csoport a forrást és azt a személyt vagy személyeket kutatja fel, aki minden valószínűség szerint a visszaélést elkövette-elkövették. Maguknak addig fel kell tartani a lidérceket, hogy ne akadályozzák a másik csapat munkáját!”
Miután elhangzott az eligazítást, a beszédet intéző férfi távozik, talán kissé a nyakát húzva,  helyette nem sokára Chiyo érkezik, közölve, hogy akár indulhattok is. És jó példával járva elől, maga indul elsőnek. A kapun még szerencsésen, és magától ki is talál, utána viszont, a ti szerencsétekre a vállán általában trónoló kis madárkája megérkezik, szóval annyira nem tűnik fel senkinek, hogy a lánynak gőze sincs, merre mennek épp. Magabiztosan sétál elől, mikor egy derült égből tűzgolyó szándékozik közétek pottyanni. Az eredete ismeretlen, a célja szemmel láthatóan a kapitány. Aki aztán a védelmére siető férfit is szűkszavúan elrabolja, komolyabb lelkiismeret-furdalás minden jele nélkül.
Amint átléptek a kapunk, feltűnhet, hogy nem túl ismerős a táj! Nem csak, hogy nem néz ki a hely Japánnak, de még csak a civilizáció, vagy emberi élet jele, mint olyan sincs a környéketeken. És noha, ez szemmel láthatóan Chiyo~t nem zavarja (szegény igen erő lehet a gyanú, hogy észre se vette, miszerint lejöttetek a térképről) azért szóvá lehet neki tenni, ha úgy érzitek.
Amint átértetek a kapun, egységes fazonú ruha kerül rátok. Semmi más nem változik, csak a ruhátok. Az idő közben hozzátok érkező alakot, ha netalán megkérdeznétek, hogy ki vagy miféle szerzet, egy elnéző mosollyal Itsikamahidis néven mutatkozna be. Körülöttetek hatalmas sziklák, némelyikben messziről is jól látható barlangok, és az egyikben, mintha egy lidérc tűnt volna épp el!

Nayara:- Valamilyen személyes indíttatásból átmész az Élők Világába. Ahol is, épp a tevékenységed folytatása közben egy furcsa dologra leszel figyelmes. Alacsonyabb rangú, kisebb lidércek, minden féle vezető nélkül, csoportokba csapódva, mint akik nincsenek is teljesen maguknál, egy irányba vándorolnak. Ha felkelti ez a figyelmed, akkor követheted őket, akár be is állhatsz közéjük. Semmilyen reakciót nem vált ki belőlük, hogy egy náluk sokszorosan erősebb arrancar keveredett közéjük. Nem félnek, nem ijednek meg, nem mutatnak tiszteletet. Ténylegesen észre se vesznek. Ha netán mészárolni kezdenél köztük, az se vált ki semmit a többiből. Olyan érzés fog el, mintha ezek a kis lények nem is lennének maguknál. Ha ez felkelti a figyelmed, esetleg a kíváncsiságod, és követed őket, akkor szép lassan egy torii~hoz visz az utatok a különleges kis csapattal, ahol a szemed előtt egy másik csapat átmegy a torii alatt, és eltűnik a semmiben. Te döntesz, hogy megkockáztatod, hogy megtudd, mi is van a másik oldalon, vagy itt visszakozol.
Ha átmész a kapun, akkor te is azt tapasztalod, hogy a ruhád neked is megváltozik. A lidérceket, és így téged is több hatalmas holló szerű lény fogad. Azonban nem csak a méretük miatt nem tudnak téged megtéveszteni, hanem azért sem, mivel emberi testrészek is keveredtek a holló fiziológiájukba. A kisebb lidérceket kímélet nélkül elfogyasztják. Nem tudni elsőre, hogy mi alapján válogatnak, ám ha kis ideig figyeled őket rájöhetsz, hogy akiknek magasabb a lélekenergiája, azok maradhatnak életben. Vagyis biztonságban vagy, és követve a csoportot beléphetsz egy, nektek mutatott barlangba. Ám, amíg eljuttok a barlangig, zavaróan ismerős lélekenergiát érezhetsz meg a levegőben. Rajtad áll, hogy felderíted a lélekenergia forrását, vagy inkább mész a többi lidérccel.


A határidő Aug 26
« Utoljára szerkesztve: 2016. Febr. 03, 12:58:31 írta Abarai Renji »


(click to show/hide)

Karakterlap

Rosui Motochika

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #1 Dátum: 2015. Aug. 18, 15:00:54 »
Nagyjából azt csinálta, amit a szabadidejében szokott. A korláton ült, háta egy oszlopnak vetve, szájában cigi füstölgött, a kezében meg egy flakon pia. De jött egy szaros lepke.
- Anyám, itt se hagyják békén a shinigamit?- morogva hessegette a lepkét, majd végre csak elszállt. Motochika meg nem megy sehova, hiszen már alapból a gyülekezőtéren nyelte a piát. Nem is megy sehova, itt várja be a többieket, akik azért lassan csak gyülekeznek.
~ Nah, munka lesz, Cabron. Remélem elég jut majd nekünk, és a csajod nem kap szét mindent.
~ Majd csak lesz valami, meg egyébként is, mostanában el van foglalva annyira a melóval, hogy megint vissza kell térnem a kézi mosáshoz.- vigyorogva vakarta meg a tarkóját, Bagabondo meg csak röhögött.
~ Mint Baa~channál, mi? Ott is alig vártad, hogy legyen némi nyugi, és egyedüllét, már is ment a fel-le, Cabron. Meg amikor a fáról is lezúgtál. Hülyeség volt olyan magasra mászni, hogy meglesd a pucér csajokat, meg csöcsöket.
~ De megérte az a pár repedt borda.[/i]- kellemesen elnosztalgiáznak még egy darabig. S végre meg is érkeztek a többiek. Meg Vörike is, legalábbis hallotta a hangját, de most felettes és beosztott a dolog, tehát Motochika marad a háttérben, elveszve a többiek mögött, na meg itt nyugiban cigizhet, és ihat. Nem is foglalkozik a közjátékokkal, erős a csaja, megoldja, inkább megy a többiek után.
~ Mi a franc? Másik ruha… kurvagyors öltöztetők vannak, az tuti.- végignézett magán, és csak remélni tudja, hogy a cigi és a pia megmaradt, na meg a másik kardja is. Ez még pont jó állapotban van, éles is, a tokja is okés, persze milyennek kéne lennie egy olyan kardnak, amit most vett?
~ Aztán majd ezt is dobod a többi mellé, Cabron?
~ Lehet, a franc tudja.
~ Te, ki a fasz ez a tag, aki most jött?
~ Passz, de nem is érdekel annyira. Nem az én dolgom, szerencsére tiszt se vagyok. Csak egy katona, aki teszi a dolgát. Foglalkozzanak ezzel az okosak.[/i]- és inkább rá gyújt egy másikra, ha a cigije megmaradt.

Karakterlap

Kurosawa Rin

zsebkocsma

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
24 100 / 30 000

Hozzászólások: 204

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #2 Dátum: 2015. Aug. 19, 20:04:14 »
Mint mindig, amikor van egy kis szabadidőm, ugyan ezt csináltam most ebben a pillanatokban is. Felvettem a kézzel készített hakama-t, amivel egy kicsit elkezdtem edzeni, persze utána nem csak ennyiből állt a napom, mint például  arra gondolok, hogy a kardommal próbálok kapcsolatot létesíteni, mert ugyebár a napokban megtudtam hogy lehet ezt is egy módon csinálni, mostanában mindig sikerül Csonttörővel kapcsolatot létrehozni, persze ennek örülök is, így most is beszélgettem vele egy kicsit, de sajnos megzavart egy lepke, melynek kinézete csak annyiból állt, hogy fekete és lila színe volt és a lepkét egy különleges fény vette körül, ezt a lepkét ,, Pokol lepkének" hívjuk, de nem ez a lényeges ez a lepke, mindig hozz egy üzenetet, ami persze mindig fontos is, ezért meg is hallgattam és ezek a szavak hallatszódnak belőle: ,,Tömeges lidérc megmozdulás észlelhető az Élők Világában. A lidércek, tőlük szokatlan módon, csoportokban vonulnak egy azon irányba, ismeretlen cél felé. A shinigamik tanácsa lidérccsalétekkel való visszaélést sejt a háttérben. Szóval az osztag feladata lesz likvidálni a lidérceket, míg egy másik shinigami csoport a forrást és azt a személyt vagy személyeket kutatja fel, aki minden valószínűség szerint a visszaélést elkövette-elkövették. Maguknak addig fel kell tartani a lidérceket, hogy ne akadályozzák a másik csapat munkáját!” Ez azért egy kicsit szokatlan hogy csoportba verődnek, ezért inkább gyorsan átöltöztem és elindultam is....

-Csonttörő !! Dolgunk van! - mosolyogva mondtam ezeket a szavakat...
- Na végre, azt hittem örökké edzeni fogsz .....

Mivel nem vagyok annyira közel a gyülekezőtérhez ezért, használtam a villámlépéseket, amivel persze időben oda is értem. A szokásos útbaigazítás meg is történt, megnyílt a kapu és be is mentem ezen a fényes kapun együtt Csonttörővel....... Ahogy beértem észrevettem valami furcsa tájat és azt is hogy megváltoztak a ruháink, hogy ne érezzem magam egyedül, így megint kapcsolatot létesítettem Csonttörővel....

- Hé , Csonttörő ! Mi a f@sz történt itt és mi ez a ruha ?- kérdeztem elég furcsa hangon...
- Honnan az anyám kínjából tudjam ? De mondjuk ez a ruhát egy más lányon szívesebben néztem volna.....
-Jaj,, mindig ilyen vagy.... de most nem ez a lényeg, szerencsére te nem változtál meg, de ki ez az alak ott , mondjuk mondták, hogy kb. ki, de ebből .....
- Tudom mire gondolsz, de ha meg kell vele küzdeni, akkor megküzdünk és kész...- mondta ezeket a szavakat mosollyal az arcán....

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #3 Dátum: 2015. Aug. 19, 20:25:05 »
Gyermeteg játékok közt ringatva magam zavaró felfedezést tettem. Időm jó részét, kelleténél is többet pazarlom itteni létre, holott mindez már nem válik hasznomra. Talán soha nem is volt az. Nem állítom, odahaza a semmittevés hasznosabb lenne, a világ tétlen lézengésemtől egyik helyt sem mozdul előre. Már egyre nehezebb, ha nem szinte lehetetlen itt is olyasmit lelni, mi valóban szórakoztat. Vontatott lassan rebbentem nyikorgó lánchinta öleléséből, kis zugban eldugott, rozsdás,  kihalt játszóteret hátrahagyva, hogy élők közé furakodjak. A levegőben hasalva, könyökölve fásultan bámészkodtam a morajló, unalmassá lett tömeg felett, míg nem valami nagyobb el nem terelte róluk figyelmem. Hirtelen összecsődült lidércek, egy helyen, sokan. Ellenállhatatlan lett a késztetés meglesnem, mi forog fenn. Turpisságot sejtettem volna csődületük okán, de hozzájuk érve nem láttam, egyáltalán nem leltem magyarázatát, miért tobzódnak egymás nyakán. Útjukat nehezítve tettem keresztbe néhányak lába elé fegyverem. Vakon estek át rajta, akár ha mi sem történt volna meneteltek tovább.
- Hová lesz a séta, picinyem? - emeltem ki a sorból egy kézre eső csöppséget, kíváncsiságom kielégítse. De az mintha vak, egyszersmind süket lett volna létezésemre. Levegőben lógása sem zavarta igyekezetében, célja fele meneteljen. Értetlenül néztem a kezemben tartott kis semmiségre. Mintha valami megbabonázta volna, de ezt a valamit én magam nem érzékeltem. S nem csak társaitól elkobzott jószágot nem érdekeltem, jó néhány másik csoportjuk egyetlen példányát sem hatotta meg jelenlétem. Furcsa érzés volt ennyire figyelmen kívülinek lenni. Kíváncsivá tett, mi lehet, mitől ennyire, meg szokásosnál is agyatlanabbá lettek. Hogy választ tőlük aligha lelhettem, jobb híján követtem őket. A kapuig, mi sorra nyelte el mindet. Előbb csak Travesia végét, majd kezemet óvatoskodtam át az ismeretlen túlvégre, de minthogy az semmi kárt nem tett bennem, mindenestül átmerészkedtem.
Csak tettem után merült fel bennem, talán nem ez volt a nap ötlete. Közvetlen az után, hogy ama bizonyos lépést megtéve óvatlanul magam mögé lestem. Illanó gondolatnyi ideig kerülgetett kétség, ismeretlen úton ismeretlen helyre tévedtem, a visszaút pedig talán sosem létezett. Ha pedig ennyivel nem értem volna be, holott épp bőven elégnek éreztem, ráadásként új helyre tévelygésem megfosztott kedvenc egyenruhámtól is, hogy valami hozzám nem illőbe öltöztessen. Néhány nagyobb lélegzetvételnyi idővel később végül mégis úgy döntöttem, ezen apróságokról - mindenről, mi bosszúságnak oka lehet-, nagyvonalúan feledkezem meg, s terebélyes vigyorral, lelkesülve fordítottam hátat az kapu hűlt helyének. Szórakozást, izgalmat kerestem, ennél messzebb már nem is kell mennem.
A feltehetően fogadóbizottságnak számító madárfajzatok talán válasszal szolgálhatnának, mégis habozok kérdőre vonni őket. Ha szándékom meg is lett volna, közelükbe érve a köröttük, s belőlük terjengő bűz eltántorított tőle. Míg nyugtot hagytak, mi nem tűnt úgy, másként lenne, én is inkább ekképp tettem. Én sem szerettem, ha megzavarnak evés közben. Mintha csak közéjük tartoznék zárkózom fel kis csoportomhoz, mellyel érkeztem, továbbra is arra kíváncsian, mi vonzotta ide őket. Jó lesz kideríteni, kinek a keze van benne, és miért csalja el a lidérc utánpótlást. Erednék is késedelem nélkül ismeretlen erő, avagy személy nyomába, ha valami nem tartana fel egy percre. Zavaróan ismerős lélekenergia feltűnése csábítana el célommal ellenkező irányba. S mintha csak nem is egy… Találgatás helyett biztosra megyek, lehunyt szemmel koncentrálva keresgélek még egy keveset*. Megérzésem nem csalt, keresésben egynél többet lelek. Mégis eltekintek tőle, hogy ismerősnek vélt furcsa szerzet, vagyis a lány után eredjek. Társasága van, mi kevésbé csábítóvá tenne egy találkát, pláne, ha a szíves viszontlátásban rajta kívül más nem szívlelné jelenlétem. Igyekszem hát úgy tenni, mintha nem foglalkoztatna, mi keresnivalójuk itt. Helyette, helyettük célba inkább kicsiny lidérceim nyomát veszem, egész a barlangig követve őket. Kísérgetésükkel belépve nyomban fel is hagyok, furcsává lesz a fölénk nehezedő kőtömeg. A bejáraton túl eltompít minden érzékelést a külvilág fele, ha jól sejtem. E jelenségre hirtelen sokkalta kíváncsibban, mint a hegy belsejére ácsingózok egy keveset a barlang szájánál, lopva lesve azon túlra, kifele.



(click to show/hide)

Karakterlap

Sukkecu Eiji

Oni

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

11. osztag

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 500 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 16 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
balti kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
V, mint VÉR! É, mint ÉR! R, mint Riadalom!

Post szín:
#006699


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #4 Dátum: 2015. Aug. 20, 20:15:24 »
Újdonsült elfoglaltságának hódolt. Imádott piros tulipánja nyomában járt. Apró radarjának hála, messziről észlelte csodálatos nektarinját. Láthatatlan kötélként kúszott előtte a haszontalan démon ivadék által hátra hagyott nyom. Nem volt szükséges lélekenergia érzékelésére támaszkodnia, bár az is könnyedén jelezte a célállomást. A biztonság kedvéért kerülte az utcákat. Háztetők és fák tetején ugrált egyre közelebb és közelebb a tizenegyedik osztag kiszemelt területéhez.
Véletlen sem kockáztatta meg lebukjon. A lehető legkisebb hangzavarral osont. Nesztelenebbül szökkent fáról fára, míg az utolsó mögül már tisztán láthatta rajongása tárgyát. Arcára nyomban széles vigyor költözött. Földöntúli boldogsággal körvonalazódott fejében, mit fog tenni.
Kiválasztotta a tölgy legvastagabb ágát és azon keresztül sétálva egyensúlyozott a vörös tüneményhez. Közvetlen fölüle kívánt leereszkedni, hogy kedves huhogással köszönthesse. Vidám időtöltésébe, azonban egyre több bosszantó tényező piszkított bele. Folyamatosan szaporodott a helyszínre érkező halálistenek száma. Ha pedig nem bosszantotta volna fel mindez, még ismeretlen varázslatot eresztettek útjára. A ronda gömb egyenesen mennyei rózsája felé szállt, ami rögtön egekbe lőtte vérnyomását. Vörös pipacsát, rajta kívül senki más nem bánthatta! Nem tűrte el, ha idegenek akartak fájdalmat okozni neki. Azonnal pontot kívánt tenni az ügy végére!
Forrongó dühvel ugrott le a fa tetejéről és hatástalanította a gyenge tüzet saját kék barátjával. Dühösen pillantott a lövés irányába. Kereste a forrást, hogy végtelen szenvedések által vegye rá az aljas patkányt halálért könyörögjön. Szó nélkül, vérszomjas mosollyal készült legújabb játékszere után eredni, ám a ruháját érő szórításra megtorpant. Úrnője arra kérte, hogy maradjon társaságában, ami felért számára egy paranccsal.
-Ahogy kegyed akarata kívánja~♥- Hajolt meg engedelmesen szépséges vízi liliomja előtt. -Feltétlen hűséggel teljesítem kéréseidet.- Helyezte fülé mögé az útközben szedett gyöngyvirágot. Betartotta ígéretét, hogy minden nap hoz újat.
A mellette álló bosszantó férfinek (Shuu), csak halk morgással válaszolt. Nem kívánt vele szóba állni, ha nem muszáj. Az indulásra koncentrált idétlen társalgás helyett. Előzékenyen előre eresztette varázslatos gyömölcsösét és pimasz vigyorral arcán sétált a kapuhoz, ahonnan újabb világba sétáltak át.
Öltözéke változása nem érintette érzékenyen. Ténylegesen fel sem tűnt számára. Minden idegszálát lekötötte a távolban vonuló hollow csorda. Ragadozóként torpant meg és fordult a barlang felé. Mozdulatlanul fürkészte a sort, főként annak egyetlen kivehető tagját. Kedvét lelte a különös energiában. Fülig érő vigyorral köszöntötte a szívét melengető hírt és szó nélkül indult utána.

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #5 Dátum: 2015. Aug. 23, 23:20:55 »
  Alig tudtam visszafogni a nevethetnékemet, amikor Yamakida-jiit győztük meg arról Anikivel, hogy igenis, szemproblémával rendelkezik. Persze mellékes apróság volt az, hogy bátyámmal ugyanolyan ruhát viseltünk és éppen szerepcsere közepén kapott rajta minket. Valahogy mentenünk kellett a helyzetet, ez pedig tökéletesnek tűnt hozzá. A kettős látás ebben a korban pedig igencsak rossz dolog (és elképzelhető betegség)! Ezt pedig Yamakida-jii is belátta, annyira, hogy meggyőztük, forduljon problémájával a 4. osztaghoz.
  Szomorú volt, hogy az örömteli pillanatnak félbe kellett szakadnia a Pokollepke miatt, mely hozzám érkezett. Mielőtt Yamakida-jii észbe kaphatott volna, Aniki gyors reakciójának köszönhetően, időben elinalhattunk a helyszínről, egyenest az általunk kreált átjáróhoz. Egyszer voltam csak olyan ostoba, hogy megkerültem az egész osztagtömböt, hogy látogatást tegyek Anikinél, egyetlen egyszer. A következő alkalommal inkább a rövidebb utat választottam és bátyámmal egy elegáns kaput ütöttünk a két osztagot elválasztó falba. Mintha eleve így találták volna ki annakidején a tervezők, szerintem legalábbis nem üt el a fal többi részétől. :roll:
  Itt kellően nyugodt volt a terep, így meg tudtam hallgatni a Pokollepke üzenetét.
  – Nohát, ez elég ritka – jegyzem meg a rövid, de kellően tartalmas üzenet meghallgatása után Anikinek. Ha könnyes búcsút éppen nem is vettünk, hiszen a mai félbe maradt tréfálkozást, amint visszatértem muszáj lesz folytatnunk. Szóval most kénytelen kelletlen, de külön váltunk, mindketten visszatérve a feladatkörünkhöz. Közös megegyezésre jutva abban, hogy szórakoztató volt Yamakida-jiit megtréfálni az előbb, még ha nem is volt szándékos! Mert ha mi valamit szándékosan teszünk, ott ép rekeszizom nem marad.
  A gyülekezőtéren kíváncsian lesek át a tömeg felett, hogy lássam, mégis kire összpontosul a figyelem. Óriásira nőtt érdeklődésem közepette viszont mást szúrok ki a tizenegyesek nagyra nőtt csoportja között. Sanda mosoly bontakozik ki arcomon, ahogy megközelítem imádott démon bátyusunkat, leges legkedveltebb célpontunkat, aki képes minden egyes szombat esténket feldobni…
  – Oni-chan! – lépek oda, kitárt karokkal. Noha éppenséggel nem keblemre ölelem, sokkal meghittebb módon üdvözlöm természetesen!
  Erőteljes hátba veregetésemmel valószínűleg instant kigyógyítom gerincproblémáiból. Tehát egy szóval se mondhatja, hogy nem üdvözöltem szeretetteljesen. Szóra se érdemes neki az ingyen kezelés, ez csak természetes, hiszen ezért van a család, nem? :roll: Meg természetesen azért, hogy felvilágosítsuk imádott rokonainkat, hogy jócskán eltévedtek Seireitei nagyra nőtt labirintusában.
  – Csak a te érdekedben mondom, de úgy hiszem, hogy egy egyessel elnézted a házszámot – noha nem tudom eldönteni, hogy melyik izgalmas műsort nézném meg inkább. Amikor Ane-san fúria módjára bevágtat a 11. osztagba Oni-chanért, vagy amint Oni-chan késve érkezik be posztjára. Sajnos arra az eredményre kell jutnom, hogy mindkettő végkimenetel tetszene! ^-^
  Természetesen nagy cseverészés közepette nem felejtettem el figyelni is arra, hogy valaki nagyszabású tájékoztatót ad nekünk arról az okról, hogy mégis mi járatban vagyunk errefelé. Ami ezután következett azonban már meglepetést okozott! Taichou-chan hízelgő, és roppant aranyos felbukkanása már roppant nagy meglepetéssel szolgált nekem. Arcomra nem leplezett meglepetés ült ki és léptem hátrább egyet tőlük.
  – Hogy velünk…? – elhűlten ismétlen Taichou-chan negédes szavait, majd mellé lépve, vállát átkarolva húzom közelebb magamhoz, füle ügyébe hajolva, hogy beszámolóm csak kettőnk közös titka legyen, de azért Oni-chan se maradjon ki a jóból. – Taichou-chan, nézd el az udvariatlanságomat, de roppantul érdekelne, hogy miért bízod egy két lábon járó démonra a térkép olvasását, mikor egyértelműen szakképzettebb személyek is vannak erre a feladatra az osztagon belül? – súgom kedveskedő hanghordozással. Beszédem alatt a „démon” szóra fektetve a hangsúlyt. – Ismerem a tájékozódási képességeit és egy alkalommal szándékosan majdhogynem a halálba vezetett előttünk álló személy. Kedves Rokuro barátom bánta csak azt a kirándulást, nyugodjék békében – szabad kezemet, beszédem végén zárt ujjakkal, nyitott tenyérrel, mintha fél kézzel próbálnék imádkozni, úgy tartom. Ha felmerülne az a kérdés, hogy akkor mégis ki lenne alkalmasabb a térképolvasásra a társaságban. Akkor egy gyors terepszemle után cseppet sem szégyellem magamat kiemelni a feladatra.  Noha nem mutatok komolyabb csalódást, ha mégse én lennék a kitüntetett, mint ahogy akkor sem, ha mégis Oni-channál marad a térkép. Csak jól esik húzni kedvenc céltáblánk idegeit, hiszen olyan sokáig nem volt itthon, annyira unatkoztunk már időnként Anikivel.
  Taichou-chan vörös üstöke felett beszédem után eltekintek, egyenest Oni-chanra pillantok, szeretetem kifejezésére a nyelvemet kiöltve rá. Mikor megvádolna ezért, szívem fölé helyezett kézzel, őszinte tekintettel nézek Taichou-chanra, komolyan állítva ártatlanságomat. Feldobva az örök aduászt, hogy egy tisztjének vagy egy „kívülállónak” hinne? – természetesen mindezt szebb körítésben tálalva!
  Az Oni-chanról tett röpke ismeretterjesztőm után Taichou-chan után felzárkózva követem és amint elindulunk rögtön forró búcsú kíséri lépteinket, vagyis konkrétan Taichou-chant éri ez a megtiszteltetés. Kezemben tartott legyező, mely arcomat takarta mindeddig, kész voltam leleplezni valós küllemét a túlélés érdekében, a szituáció elkerüléséhez azonban már késeinek volt mondható a reakcióm. Kegyetlen volt a ráismerés, hogy mostanra már egy könnyed kidou pajzs megidézése is lehetetlen számomra. Megkönnyebbültem, amikor a tűzlabda el lett térítve, s bár elsőre azt kerestem, ki lehetett a feladója, csak miután erre a kérdésre megkaptam a választ, azután vezettem a tekintetemet a nap hősére.
  Fura figurának tűnt elsőre, és bár nem ismertem, a Taichou-chan úgy viselkedett vele, mint aki igen és ránézésre megbízhatott benne. Mivel hasznosságáról már kellő tanúbizonyságot adott, így hát elkönyveltem, hogy újabb taggal gyarapodott csapatunk.
  – Taichou-chan, mint ahogy mondtam, Oni-chan nem ért a térképekhez, és most kivezetett minket még a világűrből is! :roll: – árulkodásnak tűnő hanggal hívom fel Taichou-chan figyelmét erre, amint átléptünk a senkaimonon. Miközben észrevettem, hogy nini, micsoda ízlésficama lett hirtelen mindenkinek az öltözködésben. Csupán azért nem méltatom szavakkal kifejezni ezt is, mert, ahogy magamra pillantottam, szintúgy hasonló ruházat volt rajtam, mint amit a többiek is viseltek. Ez csak kis mértékben lett volna zavaró, de Sakura-chan ajándékának nyoma veszett.
  Az eddig nyitott állapotban tartott legyezőt összecsukom. Arcomra egyértelműen kiül, hogy nem állok jót magamért, ha nem kapom vissza a cseresznyefamintás haorit. Tekintetemet az idegenre vezetem, aki késéssel vádol minket. Nem akadtam le a részleteknél, nyomban a lényegre tértem.
  – „Kedves” idegen, elmondanád, hogy hová lett a felszerelésünk? – halovány idegesség cseng hangomban. Nehezemre esik megtartani hidegvéremet. Vissza akarom kapni, ami hozzám tartozik, és ez nem tűr halasztást. Mert minden egyes eltelt perccel idegesebb leszek és félő, nem állok jót magamért. – Azonnal követelem vissza a ruháimat. ^-^
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 23, 23:35:25 írta Meiou Toshizou »


(click to show/hide)

Karakterlap

Kasumiouji Mujika

Kasumiouji-ház feje

Hadnagy

Shinigami

6. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 69

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 1 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Ilyen kékes árnyalatú

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#003D66#88001B


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #6 Dátum: 2015. Aug. 28, 18:08:25 »
A fehér maszk mely elborítja a lény arcának majdnem egészét, egy csapást követően hasad ketté. A lila bőrű lény halál sikolya lassan elhall, miközben a teste lélekrészecskékké esik szét. A hollófekete penge szinte már örömmámorban úszik a beborító vörös testnedv érzésétől, mely lassan csordogál végig a penge részén, mielőtt egy jól irányzott mozdulattal lerázom róla, mielőtt visszacsúsztatnám a sayájába. Rögtön ez után a szalag lassan materializálódik vissza körülötte, hogy körül ölelje a fegybert.
- I-itt a B csapat tisztje, Fuwa Kanayo. A célpont elpusztítva, kérjük, adják meg az újabb hollow célkoordinátáit. – a lélekölő eljátszva a szerepem kissé félénken szól bele a lélektelefonba. Mindeközben nyugodtan támasztom meg az egyik közeli fát, melyet gondosan választok ki temérdek társai közül. Soul Society peremvidékének megtisztítása a behatoló lidércektől, nem egy túl izgalmas feladat. Az összes lidérc, amibe belefutottunk eddig, két-három csapás után már beadta a derekát. Erre felé se egy menos, se egy arrancar nem jár, akivel már kihívás lenne a küzdelem, de még egy erősebb lidérc sem. Nem is tudom, mit képzelnek ezek magukról, hogy ilyen gyengén sétálnak be az ellenség területére.
Egy csilingelő hang kelti fel a figyelmem a várakozás néma csendjében. Jobb szememet kinyitva, félszemmel tekintek a hírvivő lény felé. Mivel ellene amúgy sem tehetek, inkább kinyújtom neki a jobb kezem, hogy tetszés szerint megpihenhessen rajta. Miután, így tesz és szóba hozza az üzenetét, a tekintetem hirtelen felragyog. Az emberek világában gyülekeznek a maszkos szerzetek, az azt jelenti, hogy izgalmas harc ígérkezik arra felé. Máris ellököm maga a fától és odalépve Shi-chanhoz, kikapom a kezéből a mobil készüléket.
- Fuwa Kanayo, felsőbb utasításra visszatér az osztagához. – szakítom félbe a mély férfihangot, mely épp magyarázott valamit, majd leteszem kérdő felkiáltása közben és visszaadom a lánynak a kezébe. Sietve shunpozom végig a peremvidéken, majd a labirintusszerű utakon keresztül, egyenest az osztag felé veszem az irányt, a yukatát viselő lánnyal a karjaim közt. Most is, mint mindig, erősen átkarolva a nyakam és a szemeit csukva tartva, remegi végig az utat, éppen csak a sikolyai maradnak el a mai nap.
Érkezésem után, végig nézek a bagázson. Az osztagban egyelőre még senkit nem is merek a kapitányon kívül. Látni ugyan már láttam őket, és biztos köszöntünk is egymásnak, de még nem igazán kerítettem időt arra, hogy kicsit jobban megismerjem valamelyiket is. Eközben a csapat eligazítás hamar lezajlik. Sokkalt többet itt sem mondanak el, így nem is fordítok túl nagy figyelmet a beszédnek, míg nem jelzik, hogy indulunk.
~ Egy támadás? ~ Még el sem értük a kaput, de valaki a csapatra… vagyis Aikawa kapitányra támad. Persze a vörös loboncos könnyedén lép ellene, majd a megjelenő támadó lényt is semlegesíti azzal, hogy a földre kényszeríti. A férfiben egyáltalán nem találok semmi különöset, viszont a belőle áradó aura.
~ Hohó, nahát, csak nem egy másik démon? ~ zeng a fejemben a démonnő kacaja, miközben a kezem máris a wakizashimra emelem. Ám az előhúzására már nem kerítek sort. A kapitány ugyan is ránézésre ismeri a férfit, mi több beveszi a csapatba is. Nem tehetek semmit, csak rajta tartom a tekintetem, gyilkos szándékom kicsit sem eltitkolva.
Ezen okból még az sem tűnik fel jó ideig, hogy nem csak a várost tévesztettük el, de még az sem tűnik fel, hogy az öltözékeink megváltoznak.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 28, 18:11:32 írta Ukitake Juushirou »

Karakterlap

Mizushima Shuuichi

Hadnagy

Shinigami

11. Osztag

*

A Mizushima-ház XII. feje

Szint: 18.

Lélekenergia:

60% Complete
91 000 / 100 000

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 57 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bíbor

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#34C0C7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #7 Dátum: 2015. Aug. 30, 02:20:13 »
Makacsul a fejemre húztam a takarót, sehogy se volt hangulatom felkelni, elvégre hajnalban értem haza a szolgálatból, igazán kijárt még a pihenés! Ráadásul valahogy azt is sejtettem, efféle békés módszerrel nem Yocchan próbál jobb belátásra téríteni, hiszen se nem zúdult több liternyi víz a fejemre, nem kongott fülrepesztően semmi, és a takaróm is megvolt. Márpedig másnak nem volt bejárása a hálómba, a szomszédban alvó Juunichire, és rám ügyelő testőrömön kívül.
Gyanakodva bukkantam elő a paplan alól, kissé kócos hajamat kiigazgatva szememből, hogy felmérjem, ki mert betolakodni a szobámba! :x Fiamról tudtam, hogy minden valószínűség szerint már Yocchannal megkezdte a reggelit, mert a mai nap számomra pihenő volt, így hagytak aludni. Vagyis, hagytak volna, de aztán kireppentették az álmot a szememből! >w> Gyanakodva méregettem a pokollepkét, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ártatlan teremtményre képes lennék haragudni, de igazság szerint bárkire megorroltam volna, aki megzavarja a jól megérdemelt sziesztámat! ˘o˘ Természetesen Juunichi, és Yocchan kivételével. :3
Meghallgatva az üzenetet, csupán egy mély sóhajjal búcsúztam az ágyamtól, és gyorsan magamra kaptam az egyenruhámat. Mivel küldetésre indultam, oldalamra kötöttem zanpakutoumat is, majd összefogva hajamat, indulásra késznek tituláltam magam. 8) Persze nem mehettem harcba anélkül, hogy szerencse puszit ne kapja szemem fényétől, így a konyha felé vettem az irányt, ahol nagyban folyt a reggelivel a küzdelem.
- Na, ki megy megmenteni a világot? 8) - Húztam ki magam. - Naná, hogy apu! *o* - Hajoltam hozzá közelebb, nem foglalkozva vele, hogy esetleg több kerül a reggelijéből a ruhámra, mint a szájába. :roll: Yocchan rosszalló tekintetét igyekeztem figyelmen kívül hagyni, és csak azért is nyomtam egy búcsú puszit Juunichi homlokára. - Igyekszem az esti fürdetésre visszaérni! - Mosolyogtam még rá, majd eltűntem a terasz ajtó felől, és a Juuichibantai felé vettem az irányt.
Érdekelt volna, hogy miért rendeltek ide, elvégre, ahogy elnéztem, csupán az osztag tagjai gyülekeztek ezidáig. Ez nem is lett volna zavaró, korábban is kisegítettem már küldetések alkalmával, ha a szükség úgy hozta, ráadásul a legtöbbeknél jóval nagyobb volt a tapasztalatom harc terén, hiszen már azelőtt hadnagy voltam, hogy egyesek megszülettek volna. Ettől függetlenül semmi magyarázat nem volt arra, mért kellek ahhoz, hogy néhány lidérc kóborlását megakadályozza a Juunichibantai.
A megszólításra hátra fordulok, csupán két személy hív így, és csak az egyik szolgál ebben az osztagban, így leszűkítettem az ikrek kettősét Toshi~kunra. Gyanakodva vontam fel szemöldökömet, ahogy kitárt karjait figyeltem, előre láttam, hasonlatosan mindennapi vicceikhez, ezt sem vehetem félvállról. Ha nem lettem volna felkészült, valószínűleg egy-két bordám bánta volna, de így igazán nem zavartattam magam, és hasonló erőbedobással viszonoztam ölelését, érezze a törődést, no meg a család szeretetét. :3
- Chicchan! *o* - Bontakoztam ki az ölelésből, hogy régi tisztem egy buksi lapogatással köszönthessem, ha már olyan lelkesen közel hajolt. - Mindig jó látni régi társakat! ^w^ - Mosolyogtam rá lelkesen. - Gratulálok a haorisodáshoz, bár mindig a legtisztelettudóbb tisztem maradsz! TwT - Emlékeztem meg a régi időkről, mikor még alattam szolgált.
Unokaöcsémről nem vettem néhány pillanatig tudomást, amíg a térképet vettem szemügyre. Részletes, jó munka volt, könnyű lesz kiigazodni rajta, nem véletlen, hogy ezt inkább rám hagyta. 8) Legutóbb is szükségünk lett volna valami ilyesmire, hogy ne órákig bandukoljunk, és tegyünk-vegyünk a nagy semmiért a végén. :/
- Természetesen nem néztem el, veled ellentétben a korommal ilyesmi nem jár. :roll: - Intettem csendesebb tiltakozásra.
Az biztos, hogy ilyesmiben sose vétenék, ismertem Yocchant, régebb óta, mint bárki más a birtokon, éppen ezért azt is tudtam, mit kapnék, ha ilyesmi történne. :| De nem olyan régen ért véget a szolgálatom, így nem lehetséges, hogy két külön helyen várjanak rám! ˘o˘
- Persze, hogy veletek, elvégre Chicchan hadnagya voltam még nem is olyan régen! - Húztam ki magam. - Ne traktáld butaságokkal szegény teremtést, Rokuro a kitalált barátod volt, aki vigyázott rád, mert nem tudtál gyerekként elaludni a sötétben! >3> - Néztem Tocchanra szúrós tekintettel.
Nem értettem a gyerekes viselkedését, most küldetésre megyünk, nincs ennek itt a helye, nem engedhetjük meg magunknak. Milyen Mizushima lennék, ha hagynám, hogy elhülyéskedje a dolgokat, majd most a körmére nézek, Yocchan is ezt akarná! *3* Természetesen nyelvöltését kellő felnőttes viselkedéssel viszonzom, és szemhéjam lehúzva öltök rá nyelvet. Ha valaki rám pillanata, azonnal normális arcot vágnék, elég, ha Tocchan tudja, nem eszik olyan forrón a kását!
Nem értettem, ki lenne olyan merész, hogy a Juuichibantai kapitányára támadjon, ráadásul kidouval! O_O De szerencsére nagyon hamar kiderült, nincs miért aggódnom, egykori tisztem tud vigyázni magára. Eiji~kun felbukkanása mondjuk meglepett, viszont így legalább lesz mód arra, hogy a korábban elmulasztott felsorolást megejtsem, mert a levelemre választ nem kaptam. :/
- Eiji~kun! Látom szemernyivel sem lettél kevésbé flúg! *>*"" - Intettem neki, de nem mentem közelebb, úgyis velünk jön, ha Chicchan azt mondta. :roll:
A hakamám oldalába tűztem a térképet, úgy se lesz rá szükség, csak ha már végig mentünk a dangaion, így felesleges lenne szorongatnom. Felzárkóztam Chicchan mellé, inkább vele társalogtam volna, mint a többiekkel, nagy részüket nem is ismertem. Amint átléptünk a senkaimonon, némi időnk is volt, így előhalásztam egyenruhám belső zsebéből néhány képet.
- Nézd csak Chicchan! Ez Juunichi, a kisfiam, hát nem szuper édes? *o* - Mutogattam meg dicsekedve a képeket, elvégre rám ütött, nem is kérdés. 8) - Legközelebb elhozom őt is látogatóba, már szoktunk nagyokat kirándulni, nagyon élvezi. :3
Nem is figyeltem merre megyünk, elvégre a többiek után sétáltam, meg mellettem volt a kapitány, így esély sem volt az eltévedésre. Bár Murphy szokott viccelődni, de akkor is, ez csak a dangai, nem egy útvesztő! :o Épp ezért lepett meg unokaöcsém kijelentése, hiszen a kezemben sem volt a térkép, és még csak nem is engem követett mindenki! >w>
- Ki kérem magamnak, nem én vezettem! - Válaszoltam a vádakra. - Amúgyis, ez a térkép csak onnantól lett volna használható, hogy kiértünk a senkaimonból, Tocchan! - Lebegtettem meg előtte.
Az pedig még furcsább volt, hogy a ruháink is megváltoztak. Csodálkozva néztem végig magamon, főleg, mert nem érzékeltem, mikor cserélődött ki. Valaki levetkőztetett, és felöltöztetett volna? O_O Azért ez már mindennek a teteje, nem csoda, ha Tocchan is nehezen viseli, hiszen felháborító, mik nem történnek egy ártatlan küldetés alatt! :S Bár ahogy elnéztem, több indulat volt fiatal rokonomban, így csendesen odébb sétáltam a közvetlen közeléből, nehogy én legyek a szerencsés, akivel letörli a másik férfi vigyorát az arcáról. :|

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #8 Dátum: 2015. Aug. 30, 21:25:05 »
Shinigamik:  Mindannyian sikeresen átjutottatok az Emberek Világába, csak nem épp oda ahova kellett volna. Ki hogy fogadta a ruháitok átalakulását. Toshi~chan kifakadását az előttetek álló alak, heveny nyugalommal fogadta. Kicsit megpiszkálta az ujjával a fülecskéjét, miközben rezzenéstelen arccal figyelte, a robbanás veszélyesen dühös férfit maga előtt. Csak egy futó mosollyal nyugtázta, hogy Chiyo közétek helyezkedett kicsit, tudjon ugrani, ha kell.
   - Látom, vigyáz az embereire… - pislog még mindig a lány fele, majd végre Toshi~chant is szóra méltatja. -A ruháiknak, ifjú heves barátom, semmi baja nincs, de ha ragaszkodik hozzá… - azzal csettintett egyet, mire egy csomag jelenik meg Toshi~chan kezei között, amibe szépen összehajtogatva ott pihen a virágmintás haorija, az egyenruhájával karöltve.  - …de nem javaslom, hogy felvegye, állagóvás érdekébe lettek ugyanis lecserélve. Erre felé a por nem jön olyan könnyen ki az olyan anyagú ruhákból… - mosolyodott el sejtelmesen, miközben pár mélyet szippantott a levegőből. Nem túl feltűnően körbe lett a csapat szaglászva. Mind nagyon szépen és simán haladt volna, ám Eiji~chan közben elunva a várakozást, magánútra indult.
A benneteket fogadó személyt azonban, úgy tűnt, ez egy cseppet sem zavarta. Helyette egy parányi kis bőr táskát vett elő, és a lány kacsójába nyomta. Csendesen hozzátéve, hogy ha jót akar, ossza szét. Még súgott valamit a fülébe, mire a lány kissé szemmel láthatóan meglepődött, majd Gyors intézkedéssel, igyekezett összeszedni a csapatot, és elindulni. Ha, és amint sikerült mindenkinek elindulnia, ti is arrafele veszitek az irányt, amerre Eiji~chan is elindult, és amerre a lidércek tűntek el.

Nayara: Csendes kukucskálásod, majdnem megszakítja a furcsa férfi, aki valamiért célegyenesen feléd vette az irányt. Te döntöd el, hogy ott maradsz, és bevárod őt-őket, vagy inkább a lidércek felé veszed az irányt.
Amennyiben ez utóbbi mellett döntesz, utolérni ugyan nem fogod a kis csapatot, főleg, mert a lélekérzékelés képessége, úgy egy az egyben megszűnt a barlang falai között. Így egyedül bolyongsz a sötét és természetellenesen hideg folyosókon. Ha akarsz, nyugodtan tudsz valami fényt csiholni, ha egy kicsit keresgélsz, akkor még fáklyát is találhatasz. Út közben, míg bolyongsz, egy teremszerű bemélyedésből halvány fény dereng ki, ha oda bekukucskálsz, újabb hollómásokat láthatsz, amint emberi szíveket falatoznak. Rajtad áll, hogy a létszámbeli túlerő ellenére rájuk támadsz, vagy inkább nem bolygatod őket.
Amennyiben rájuk támadsz, nem adják könnyen a tollukat. Meglepően gyorsan mozognak, és a vékony madárcsont, mint kiderül, nem is törik olyan könnyen.
Ha nem zavarod őket, akkor nem foglalkoznak veled, elmélyülten táplálkoznak, nem túl esztétikusan, a csőrükkel tépkedik cafatokra a begyűjtött szíveket, szanaszét fröccskölve a vért. Tovább haladva, a folyosó egyre jobban kiszélesedik, ám a fény, mintha egyre kevesebb lenne. Mintha eltűnne az öblösödő térben. Ráadásul a hátad mögül is hangokat hallhatsz, egy csapat ismeretlen közeledik […]
Ha bevárod Chiyo~ékat, mivel nem képesek ők se a lélekérzékelésre, és a ruhátok is meglepően hasonló, így semmi nem utal a lidérc létedre. […]

Mindenki: A barlangba érve, azok, akik netalán képesek a reiatsu érzékelésre, ettől a képességüktől búcsúzniuk kell. Minden egyéb képességük megmarad, irányítani is tudják, csak a többiekét nem érzik egyáltalán. Amennyiben Naya~chan bevárt benneteket, úgy róla se fogjátok tudni megmondani, hogy arrancar. Ha ő bevárt, akkor véle haladtok tovább, valami világító alkalmatosságokat keresve. Ti is találhattok fáklyákat, van több is elszórva az út mentén. Csoportban haladtok, látszólag célirányosan, egyre beljebb a sötét folyosókon. Minél beljebb értek, annál jobban fáztok. Míg végül, egy öblös nagy terem szerűhöz nem értek. Amennyiben Nayara~chan nem várt be benneteket korábban, itt utolérhetitek. Mindenesetre Chiyo itt ad neki egy denevér mintás gyűrűt, azok közül, amit korábban a férfitól kapott, szépen megkérve, hogy ő se vegye le. Dönthet mindenki, hogy itt mit csinál. Valamiért veszélyérzet zargatja a lelketek, és irtóztok attól a gondolattól, hogy tovább haladjatok. Akik akarnak, itt még visszafordulhatnak. Kint a barlang előtt, a benneteket váró férfi várja a megfutamodókat, egy pimasz mosollyal, és azon nyomban vissza is tudja őket küldeni oda, ahonnan indultak.
Ha azonban úgy döntötök, hogy tovább megy mindenki, akkor belépve a terembe, hirtelen elalszanak a fényforrások. Ha netán valaki nem sima tűzzel világít, akkor is minimumra visszacsökken a fényforrása.  Ahogy a fények eltűnnek, pár pillanatig szoknia kell a sötétet a szemeiteknek, ám szép lassan halvány derengés vonja körbe a barlangot. Hegyi kristályokból formált virágok nyílnak a barlang falánál, és azok ontják magukból a halovány, éjszakainak tűnő fehér fényt. A levelek, amik borostyán módjára befutották a falat, inkább hasonlítottak halovány jáde figurákra. Hasonlóképp, csak zöldes fényt keverve a fehér derengésbe.
Ennek köszönhetően veszitek észre, a felétek haladó árnyalakokat. Nem csak egy-kettő van, hanem meglepően sokan. Hideg susogó-suhogó hangon közlekednek, és kérdés sem lehet, erősen ártó szándékkal viseltetnek irántatok. Ami talán még rosszabb, hogy nem csak egyenként támadnak, amint beljebb léptetek, de képesek a csapatmunkára is. Viszont úgy tűnik, hogy ebből az öblös barlangrészből nem tudnak kimenni. Ha valakinek van ideje nézelődni is (csak óvatosan vele) az láthatja, hogy a folyosó folytatása a terem másik feléből nyílik.
Ezeket az árnyalakokat Nem nehéz amúgy hatástalanítani. Mint egy gyengébb lidércet, körülbelül olyan erejű a támadásaik is. A létszámuk inkább az, ami veszélyessé teszi őket.

Nyugodtan írjátok le a küzdelmet is az árnyakkal. Részletezhetitek, és  forgassátok őket njk~ként, ahogy a névtelen osztagtársaitokat is, ha szükséges.



Csendes mosollyal kócoltam bele Toshi~chan hajába. Valamiért, hiába volt olyan idős, amilyen, mindig egy pimaszkodó kópé kisgyereket láttam benne, aki ennek ellenére nagyon aranyos volt. Bár kétségem sem volt affelől, hogy ez csak a felszín. De annak nagyon cuki volt. A mélyebb dolgokat meg nem bolygattam. Egyelőre semmiképp. Általában, ha valaki ilyen felszín mögé bújik, élt már meg nem kevés fájdalmat. Szóval hagytam, hogy játsszon, ha ez valamennyire jót tett neki. Nem zavartam, vagy utasítottam rendre, míg túlságosan el nem szaladt vele a ló. Így aztán, lelkendeztem Shuu~channak, de nem folytam bele az egymás csipkedésébe. Rokonok, úgy sejtettem, meg tudják oldani egymás között. Inkább az elém tolt gyerkőc képen lelkesedtem be. Talán, mert tudtam, nekem sose lehet saját, még jobban rajongtam más apróságokért. Így kissé óvatosan lestem a friss apukára.
   - Gratulálok!  Majd mehetek Pöttöm látogatóba? - kérdeztem kicsit talán szégyellősen. Sajnos, gyerekekről volt szó, még a híres youkai pimaszságom is elszállt valamerre az ablakon. De közben haladnunk kellett, hisz nem tartották a végtelenségig nyitva a kaput az Élők Világába. Út közben Eiji~san is hozzánk keveredett, ami nem volt kifejezetten ellenemre, főleg, mert tevékenyen részt vettem, hogy velünk maradjon. Így közösen átlépve a kapun, némán figyeltem a férfira. Ha már azt állította, hogy elkéstünk, noha nem említették nekünk, hogy időre kell mennünk, akkor igazán nem lehetett nagy szám. Inkább vártam, hogy valami eligazítás lesz, esetleg bemutatkozik, vagy valami. Ekkor szólt közben Toshi~chan, és vitázott újfent össze Shuu~channal, miszerint eltévedtünk. Ledöbbenten néztem magam körül szét. Ugyanolyan ismeretlennek tűnt, mint eddig mindig, bármerre jártam. Szóval kissé kétségbe zuttyanva lestem szét magam körül. Hogy akkor most merre.  De volt valaki, aki tudta!
   - Ha mi nekünk nem itt kéne lennünk, akkor te ki vagy? - biccentettem oldalra a buksim, csak kicsit rókásan. Halk kuncogást kaptam válaszul. Olyas félét, ami megbirizgálta a gerincem, mert ismerősen hasonlított ahhoz, mint amikor én gonoszkodtam róka formámban.
Még mielőtt azonban válaszolhatott volna, Toshi~chan, tőle szokatlanul ingerülten vágott közbe, hogy leérdeklődje a ruhája hollétét. Hevességétől tartva, kissé közelebb léptem hozzá, nehogy bajba keveredjen, mert valami meggondolatlanra ragadtatja magát! Szóval az ismeretlen férfi megjegyzésére, csak elhúztam a szám. Inkább én is választ vártam. Erre Eiji~chan lelécelt… már megint. Legutóbb, mikor ezt csinálta, nem láttam viszont! És nem akartam itt elhagyni, az ismeretlen semmi közepén! De közben már figyelnem is kellett a másik férfira, mert volt oly kedves, hogy nekem is válaszolt.
   - Itsikamahidis - jött az elnéző válasza. Ami ha nem is az én buksimba, de a rókáméba kopogtatott valamit. Csendesen feldorombolt a tarkóm felől.
   ~ Préri Farkas a neve Kincsem! ~ világosított fel. ~ Egy távoli vidék egyik … mondjuk úgy, hogy kamija. Egy nagyon erős, és ravasz kami, szóval légy tisztelettudó, de meg ne bízz benne, mert átver, abban a percben! ~ tette hozzá halk nevetéssel. Kérdés sem volt róla, hogy kedvelte a fickót!
Na, már csak ez hiányzott. Kei~chan egyik régi ismerősébe botlani… Közben Eiji~chan egyre távolodott, szóval lekaptam, ami a kezem ügyében volt épp, jelen esetben, fel, és a papucsom, és utána hajítottam, pontosan a tarkóját célozva meg!
   -EIJI~CHAN!- kiáltottam utána, és felejtkeztem el véletlen a „san” megszólításról. 
   - Azt hiszem, hogy jobb, ha siettek. Amiért ide keveredtetek, az arra van, és ezt nem árt, ha szétosztod magatok között, kis Ravaszdi - tette hozzá a végét úgy, hogy csak én hallhassam. Első pillanatra ledöbbentem, majd komoly ingerenciám támadt, hogy a lábára tapossak sarokkal, ám közbe eszembe jutott, hogy a papucsomtól nem olyan rég váltam meg, kissé drasztikus módon, és mezítláb meg nem olyan vicces a történet. Így gyors indulást „vezényeltem” a többieknek. Mentem arra, amerre az onim indult. Közben kukkantottam rá a kis táska tartalmára. Gyűrűk voltak benne. Egyszerűen kifaragott, csont gyűrűk. Különböző vésett mintákkal díszítve. Kis állatfigurák voltak.
   -Mo~chan! - kerestem elő a férfit, majd pakoltam az ujjára egyet. Aprólékosan kidolgozott borz minta volt bele vésve. Nem gondoltam, hogy ismeri az állatok jelentését, de elég volt, hogy én tudtam, mit is jelent. - Vigyázz magadra! Ha már Itsikamahidis megjelent, jobb lesz, ha észnél leszel, de nagyon! - közöltem vele, naná menet közbe, majd fordultam is Toshi~chanhoz. Sietnünk kellett, még mielőtt elértünk volna a barlanghoz. - Toshi~chan, neked a kettes alakulatra is kell vigyáznod! Ne vicceld meg őket fölöslegesen, inkább a lényeg, hogy élve haza kerüljenek! - pakoltam egy kígyó mintás gyűrűt a tenyerébe. - Shuu~chan, neked nem mondok semmit, úgy is vigyázol mindenkire, akire csak tudsz! Magadat is értsd ebbe bele! - ő sárkány mintásat kapott. - Kana~chan, te a hármas alakulatért felelsz! Éljék túl a küldetést is, meg téged is! - vigyorogtam, miközben egy macska mintás talizmánt kapott a kacsójába -Rin~chan, te meg nagyon ügyes legyél! - borzoltam bele a hajába, és adtam neki egy teknős mintás gyűrűt. Ám mielőtt tovább oszthattam volna a jó tanácsaim, Eiji~chan füle keveredett valahogy a kezembe, szóval rámarkoltam, és kissé meg is rángattam. - Te meg a legutóbb is menekültél tőlem, és utána el is tűntél! Tudom, hogy ijesztő vagyok, de azért kérlek, hogy maradj mellettem! - morogtam. Közben várakozóan tartottam elé a kacsóm. Szükségem volt a lábbelimre. - Igénylem vissza a lábbelim! - magyaráztam néki, ha kellett. Nem tehetek róla, épp akkor az volt kéznél, vagyis lábnál, mikor használnom kellett. Csak, miután visszakaptam, adtam néki is oda a saját gyűrűjét!  Ő egy préri farkast mintázó gyűrűt kapott. - Ezt mindenki viselje, amíg csak bent vagyunk végig! Aki le meri venni, annak a füleit adom következően a kacsójába! - tettem hozzá.
Innen már egyenes út vezetett. Ahogy beléptünk megéreztem Naya~chan illatát, szóval észrevétlenül oldottam fel a pecsétet a szegycsontomon. Nem akartam, hogy a nép itt bántani akarja a lányt. Így el is döntöttem, hogy amint megpillantom, szó nélkül változtatom a homlokán lévő maszkdarabot homlok ékszerré, egy aprócska illúzió segítségével.  Kibányásztam Kasai~chan lampionját közben a Táskából, és belecsempésztem a kis lángocskám. Így találtam pár fáklyát, ami rezzenéstelen arccal, átnyújtottam mindenkinek. Csak akkor lobbantak fel (hála Rairin~channak) mikor már nem az én kacsómba virított egyik se. Teljesen észre se véve a furcsaságokat indultam tovább. Közben halkan böktem meg Eiji~chant, majd szólaltam meg.
   - Ajánlom mindenkinek, hogy füleket befogni! - horkantottam el magam, mielőtt infrahanggal pásztáztam volna végig Viszont azt nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan ellenségbe botlunk. Főleg azt nem, hogy ilyenekbe!
Kérdés nélkül húztam elő Gin~chant a hüvelyéből. Egyelőre nem szándékoztam komolyabb erőket bevetni, elzárt alakjában, egyszerű katanaként forgattam magam körül. Ezer szerencse, hogy Atyám annak idején harc téren képzett ki. Csendes árnyék-gyilkos táncba fogtam. A legapróbb mozdulatokkal igyekeztem minél több alaktalan, folyamatosan változó körvonalú lényt. Perdültem, fordultam, közben figyeltem a társaimra is, lehetőleg maradjak csak az árny lények pusztításánál. Így is annyian voltak, mint a sáskák!



Határidő: Szeptember 07
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 31, 08:12:11 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #9 Dátum: 2015. Szept. 03, 01:59:31 »
  – Ne higgy neki Taichou-chan, Rokuro élőbb nem is lehetett volna addig, míg Oni-chan nagyszerű térképolvasása miatt csapdába nem esett. :S Senki se látta Rokurot azután – nem akadtam fent Oni-chan gyerekes élcelődésein. Nem rontanám el Rokuro emlékét ezzel. Különben is, ki az, aki nem tud sötétben aludni? Akkor lehet a legjobban húzni a lóbőrt, noha sose rendeltetés szerint használtuk fel Anikivel az éjszakákat. Nem tehettünk róla, az összes jó partit akkor szervezték. :roll: De mentségemre szóljon, sokakat hallottam érvelni amellett, hogy aludni, márpedig jó!
  A távolban kiszúrtam a merénylőt, arcát megjegyeztem, nehéz lett volna elfelednem. Ismertem már régről, még a Kidoushuuban szolgáltunk együtt. Nem tudom, most melyik osztag megátalkodott tagja, de azt hiszem, amint hazaértünk, felgöngyölítem Nibantaios kapcsolataimat és rajtuk keresztül elbeszélgetek az illetővel, hogy mégis, miképpen is van ez a tűzlabda dobálás imádott Taichou-chanomra? ^.^
  Kicsit sajnáltam, hogy Taichou-chan nem veszi olyan komolyan Oni-chan jelenlétét, mint kellene, sőt! Egyenest puszipajtásnak kezeli, mintha Oni-chan bármivel is rászolgált volna erre. Hiszen most is hazudik, mint a vízfolyás! Átpillantok Taichou-chan válla felett, hogy szemrevételezzem a mutogatott képet.
  – Hivatalosan nem a tiéd, hanem Jun-chan fia – egy kisebb köhintéssel hívom fel erre az aprónak tűnő részletre a figyelmet.
 – Hát akkor ki hátráltat meg abban, hogy használd, Oni-chan? :roll: Taichou-chan, én megmondtam, hogy ne bízzuk rá a térképet, azt se tudja, hogyan kell tartani! Szinte érzem, hogy csapdába sétálunk! :/ Oh, hiszen az már meg is történt – sulykolom tovább, hogy érezze Oni-chan a törődést. Mivel Aniki kimarad ebből a mulatozásból, nem habozok Oni-channak halmozottan adagolni a dolgokat. Így legalább részben olyan, mintha Aniki is itt lenne, ő is ezt tenné helyettem! ^-^
  Nem igazán finomkodtam cseppet sem kedves vendéglátónknak szóvá tenni a minőségen aluli fogadtatást. Ahogy belegondoltam, hogy haorimra rátette valaki a piszkos mancsát, nyomban nem túl kedves gondolatok támadtak fejemben. Éppenséggel a kínzás több variánsán fantáziáltam, minek célszemélye az előttünk álló illető volt. Jobbommal kinyúltam, hogy a kezembe közel eső illetőt nyakon csípjem (mivel oda se néztem, ezért ha sejtelmeim igazak, ez minden bizonnyal Oni-chan lesz). Szándékom egyszerű volt, fegyvernek használni az illető ellen, ha nem teljesíti követeléseimet. Már pedig nem szándékozom finomkodni. ^.^
  Csupán akkor vonom fel szemöldökömet halovány meglepettséggel arcomon, amikor Taichou-chan üstöke megjelenik a célkeresztben. Már éppen megjegyeztem volna Taichou-channak, hogy ez így nagyon nem lesz jó, amikor lám, lám vendéglátónknak megjött az esze és visszaadta Kozakura-chan ajándékát. Eleresztettem fogva tartottamat, majd azon ügyködtem, hogy visszavegyem magamra a haorit. Nekem aztán más ne mondja meg, hogy mit csináljak! >.> Előbb halok meg Kozakura-chan ajándékával, mint anélkül!
  Miután visszavettem magamra ruhámat, körbelestem. Csodálkozva láttam, hogy valamiféle oknál fogva Oni-chan immáron baloldalamon helyezkedett el, több mint egy karnyújtásnyira távol.
  – Menekülsz, Oni-chan? Are? Ne használd ki hölgytársaink tehetségét, inkább vállald fel, hogy a térképolvasás nem az erősséged! :roll: – pimaszul teszem szóvá, és ásom alá a vermet, olyan mélyre, amennyire csak lehet. Előbb-utóbb Taichou-chan is belátja, hogy Oni-chan használhatatlan ilyestéren! – Megzsarolt valamivel ez az álnok démon? – szólok kedveskén, közben kezemet nyújtom a hölgyemény felé, hogy elvezessem Oni-chan mellől, mielőtt megtalálná légből kapott történetek áradozására. Szerettem volna a leányzót ettől megkímélni, talán ő is belátja, hogy csak az ő érdekében járok el.
  – Jobb, ha óvakodsz Taichou-chan haragjától, Eiji-chan! – intem óvá újdonsült csapattagunkat, halkan súgva neki az intelmet. Hogy ne legyen feltűnő magánfecsegésünk, szétnyitott legyezővel takartam arcomat, füléhez pedig kicsit közelebb hajoltam, legalább annyira, hogy biztosan hallja, amit mondok.
  Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a cipellő, mellyel Taichou-chan időnként célba veszi mások búráját, valószínűleg maradandó sérülést is képes okozni az oktondi fejekben. Elmerengtem azon a fondorlaton, hogy Taichou-chan és Oni-chan ismeretsége valami ilyesmire vezethető vissza. Igen, ez így teljességgel elképzelhető lenne, és még Oni-chan viselkedésében is sok mindent megmagyarázna.
  – Are? Az én tréfáim sohasem feleslegesek, Taichou-chan. Amúgy miért kapjuk, mit csinál? Természetesen köszönöm az ajándékot, vigyázok rá <3 – örömmel húzom fel a kígyó mintás gyűrűt.
  Elvigyorodtam Taichou-chan fenyegetésén, igaz, nehezemre esett komolyan venni, hiszen időnként olyan volt, mint túlbuzgó hugicáim egyike. De ahogy belegondoltam, hogy Eiji-chan majdnem egy fülessel szegényebb lett… Lehet, hogy Taichou-chan eme szavait nem ártana komolyan venni? :roll: 
  A barlang szájához érve, kíváncsian lesek a járat belsejébe.
  – Valóban erre kell jönnünk? ^-^ – teszem fel a kérdést ártatlanul Taichou-channak. Oni-chan térképolvasásában én nem hiszek. ˇ ^ ˘
  Rossz érzés kerülgetett a járattal kapcsolatban, s ez nem csillapodott, amikor útnak indultunk a barlang gyomrába. Hátrapillantottam első lépésem után. A fogadóbizottság ékes tagja ott álldogált, a tréfák jól ismert mosolyával. Előlem vajmi nehezen tudta volna ezt elrejteni, a poéngyár egy igazgatójaként könnyedén felismertem, hogy rosszban sántikál. A 2. osztagtól kapott higgadt elme és tisztánlátás szakértelmét végül a 11. osztagban magamra öltött büszkeség és bátorság írja felül. Mehetünk akár merre, én ugyan nem fordulok vissza! A végén amúgy is kedve támad elvenni újból Kozakura-chan ajándékát, azonban most nem maradna büntetlenül, eltörhetném a kezét, úgy, hogy senki sem látná… De Taichou-chant nem hagyhatom magára, ráadásul Oni-chan is unatkozna nélkülem! ^-^
  – Are? Oni-chan, nem kell kisugároznod az elmédben kongó ürességet, senki nem kíváncsi rá! – szólom meg, miután teljes feketeség vesz körbe minket. Nem telik el sok idő, csak párat pislogok és látásom szinte egész hamar hozzászokik a sötétséghez. A Névtelen egység egykori tagjaként nem egyszer megfordultam éjszakai bevetésen. A fényviszonyok pedig egészen hasonlatosak voltak. Ugyanakkor meg is volt a hátránya ennek, amikor előkerült az első, meggyújtott fáklya. Taichou-chan nagyon felkészült.
  Kissé hunyorítva veszem át az egyiket, már éppen megjegyeztem volna, hogy sajnos kis segítség kell nekem a meggyújtásához. De nem volt szükséges, mert amint markomba került, azonnal lángra lobbant. Felvontam szemöldökömet, azon tűnődtem, hogy vajon miféle varázs lehetett ez? A Kidoushuuban töltött időkből azonban semmit nem tudtam felidézni hasonló varázslatokkal kapcsolatban. 
  Taichou-chan tanácsának eleget téve ügyetlenül fogtam be füleimet, igyekezvén úgy tartani markomban a fáklyát, hogy a hajamat ne gyújtsam fel vele. Majd Oni-chan frizuráját! Úgy is ráfér egy kis fazonigazítás. :roll:
  Látva Taichou-chan fegyverrántását, és a lelkemben növekvő rossz előérzet intenzitása mellett, sebtében Amatsukaze támogatását kértem, hogy felvehessem a küzdelmet a közelgő meghatározhatatlan lények ellen.
  – Takerikurue, Amatsukaze! – amint áldását adta, aktiváltam shikai alakját. Suhintok párat a fegyverrel, hogy először is lássam miféle hatást érek el a nagy energiájú szélrohammal. Elvigyorodtam, amint tapasztaltam, hogy nem egy árnyat meghátrálásra késztettem egy adott vonalban, mely szemből kapta a légáramlatot, el is enyészet alatta. Így a mozdulatot megismételtem több irányba is, hogy a többieknek is legyenek idejük felkészülni és fegyverhez nyúlni.
  – Taichou-chan, meg tudnád mondani, hogy mégis mik ezek? – kérdezem a harc hevében. Természetesen nem veszem le a tekintetemet a rám bízott társaságról. Amint látom, az egyiküknek segítségre van szüksége, figyelmeztettem: kapaszkodjon meg valamiben, majd Amatsukaze segítségével megtántorítottam a lényeket, hogy odaszökkenve a legyezővel tett gyors és hatékony vágásokkal tegyem semmissé az árnyakat. Ha nem volt erre képes, személyesen szedtem le róla az ismeretlen lények egyikét.
  Elhúztam a számat, mikor azt vettem észre, hogy ezek a dögök tanulnak a hibáikból és csoportosan próbálkoznak. Szerencsére három egy irányba küldött széllökettel még így is hátrálásra tudtam bírni őket. De mint kiderült, ezután is képesek meglepni, újabb próbálkozásukat már öt irányból indított támadásukkal próbáltak szerencsét. A kis pimaszok körbevettek! Szerencsére mellém szegődött egy társam, ki segített elintézni őket. Kicsit hiányoltam jobbomról Anikit.
  – Ejnye Oni-chan, ki fog eltartani minket, ha otthagyod a fogadat? – kérdezem pimaszul, miután leszedtem szép adagból összeállt hátba támadóit a Kamitachi no Kaze segítségével. A szélpenge, mint kés a vajat, úgy vágta át az eggyé sűrűsödött árnyakat. Jössz nekem egyel, Oni-chan. :roll:
  Olyan volt ez, mint egy tánc az árnyakkal. Az volt a kérdés, hogy meddig bírjuk szusszal?
  Hát ezek soha nem fogynak el?

(click to show/hide)


(click to show/hide)

Karakterlap

Rosui Motochika

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #10 Dátum: 2015. Szept. 03, 17:01:17 »
Hiába nézi a jelenlévő tagokat, ismerős arcot csak egyet lát, az is Vörike arca. A többieket nem ismeri, de tippjére a nagyja az osztagtárs lesz, kivéve az a másik vörös. Az a faszi ismerős valahonnan, mintha Kezes környékén látta volna, de lehet hogy tévedett. Bár kurvára nem foglalkoztatja, hogy ki is lehet, amíg jól csinálja a dolgát, Motochikától lehet egy faszcincáló köcsög is.
~ Ha már Kezes, jól megszívta a nyeles csöcsöt, mi, Cabron? Kovász került a kenyérbe, az élete már jól el van baszva.- röhögött Bagabondo, miközben az orrát túrta, majd annak a tartalmát messzire pöckölte.
~ Franc se tudja. Igaz, hogy nem tervezett apa lenni, de ha így osztották a lapokat, akkor azzal kell játszani, amit kapott. Oszt majd meglátjuk, hogy mi sül ki az egészből. Meg egyébként is, Tollas is babázni fog nemsokára.- Bagabondot látszólag jobban lekötötte az ujjai közt lévő túrmánya, az állagát nézegette, és hogy mennyire képes megnyúlni, majd megunva a játszadozást, nemes egyszerűséggel belekente a nadrágjába.
~ Ja, de Tollasnak ott van a drágalátos Hanaja, meg neki felesége is van, ja, meg el ne felejtsem, Ő szarik mindenre, elvan a kis optimista világában, és reméli a legjobbakat, Cabron. De Kezes? Prfff, hát ott van neki Shuu… tényleg, az a vörös faszi, az Shuu, megvan már. Na, de hát Shuuról fogalmam sincsen, hogy mennyire is tud besegíteni Kezesnek, főleg, hogy tippemre, még azt se tudja, hogy mire is készül a rokona. Utána nem hiszem, hogy olyan kurvára vidám lesz, és adja a jobbost az apasághoz. Bukta, de csak ti ketten maradtatok támasznak… csóró gyerek, meg Kezes, ezt aztán megszívta.- röhögésben tört ki Bagabondo, a nyála csak úgy fröcsögött minden felé, majd krákogni kezdett, és a porba köpött.
~ Azt mondod, hogy hármunk közül egyikünk se lenne jó apának?- kérdezte Motochika, miközben a külvilágban zajló dolgokról nem nagyon vett tudomást.
~ Ja, nagyjából ezt mondom, Cabron. Szívás, de a hármasból egyedül Tollasból nézem ki, hogy minden megvan, ami egy kibaszott szargyártó, folyton bömbölő kölyök felneveléséhez megvan. Egyébként is, nem láttam, hogy te rajta lennél a gyerekcsináláson. Oké, azt vágom, hogy amikor teheted, meghajtod a csajod, de csak ennyi. Se igazi eljegyzés, se gyerektéma… baszki, mintha megint az Akadémián lennél, csak most rangosabb a picsa, akivel vagy.- egy megdőlt betonoszlopra feküdt fel Bagabondo, karjait a tarkója alatt összekulcsolva, a fogai közt pedig egy szivar füstölt.
~ Most hogy mondod, ja. Nem sok duma volt erről, bár betudhatjuk annak is, hogy nevelték fel. A gyerek téma meg… passz, faszom se tudja, nem is jött még szóba az egész, de amennyire szereti a kardokat… lehet azokat tekinti annak, na meg ott van az a kis lélek lányka is, Őt is be lehet annak tudni.- tényleg akarhat gyereket, vagy akarhatnak? Mindketten a darálok tagjai, nem pont az a gyereknevelős, családbarát osztag, mindketten gyakran szemeznek a halállal, csak Vörike jóval erősebb, mint Motochika.
~ Be lehet, de sokat nem érsz vele, Cabron. Bár nem is néztem ki belőled, hogy a karodban egy szargyár van, és éppen tejezed.- unottan, lassan mozdította a kezét Bagabondo, és ahogy megvakarta a homlokát, már hanyatlott is le a karja.
~ Ki tudja? Mindenkit érhetnek meglepetések, és éppen azon vagyok, hogy Vörikének okozzak egyet én is.- sokat sejtetően vigyorodott el Motochika, mire Bagabondonak kíváncsian kúszott fel a szemöldöke.
~ Csak nem azt mondod, hogy „azt” fogod használni? Menni fog még az, Cabron? Mióta is nem vetted a kezedbe?- hitetlenkedve rázta fekete üstökét Bagabondo.
~ Meg van már annak vagy húsz éve is.
~ Húsz kurva éve, Cabron. Szerintem már a rozsda eszi a kezed, arról nem is beszélve, hogy már szétrághatták a szúk… Hé, a csajod keres, akkor most pofa súlyba.- elhallgatott Bagabondo, most már Motochikáé a terep.
- Jelen!- közelebb sétált Vörikéhez, majd az ujjára húzott gyűrűt nézte. Veheti eljegyzésnek?- Jaja, jó étvágyat neked is. Majd használom a fejem, más nem, lefejelem.- majd nézegetni kezdte a gyűrűt, és felfedezte a borzot. Ez talán célzás lenne a szagára. Felemelte a karját, és beleszagolt a hónaljába, nem érzi büdösnek.
Abban a barlangban, vagy akárhol is voltak, elfogta valami kellemetlen érzés, ez pedig sose jelent jót. Elővett egy újabb szál cigit, és rágyújtott, majd lassan fogta körbe Bagabondo markolatát, és enyhén kihúzta a kardját a helyéről.
~ Készülhetsz, buli lesz.
~ Már vártam, Cabron, kurvára ideje volt már.- izgatottan tördelte az ujjait Bagabondo. Majd amikor megjelentek az árnyak, Motochika még egy nagyot szívott a cigijébe, és a hozzá legközelebb eső valamihez dobta, aki elkapta, éppen elég időt hagyva arra, hogy Motochika odaérjen, és levágja a karját, és még mielőtt leesett a földre, elkapja azt, majd lentről indított egy vágást felfelé, kettészelve az ellenségét. A kezében lévő végtagot pedig az ajkához emelte, ráharapott a cigire, majd beleszívott, és utána ráharapott a szűrőre, lefejtette az árny karját, és egy másik arcába dobta, siklott utána Bagabondo is, heggyel bele a lény fejébe. Motochika az ellenfele mellkasába talpalt és kirántotta a kardját, majd fordulatból egy másiknak vágott le egy szép darabot a fejéből.
- Egyre többen, és többen. Remek nap, micsoda csodás nap.- előhúzta a másik kardját is, részéről mehet tovább a buli. Nem is tökölt sokat, egy árnyak a fejét szelte ketté, miközben Bagabondoval egy másiknak a vállánál vágott, lefelé ívelve a csapást, kettészelve a delikvenst. Ha meg is sérül, nem nagyon foglalkozott vele, a harcban van az élet, nem ér rá fájdalmat érezni, vagy éppen vérezni.

Karakterlap

Sukkecu Eiji

Oni

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

11. osztag

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 500 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 16 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
balti kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
V, mint VÉR! É, mint ÉR! R, mint Riadalom!

Post szín:
#006699


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #11 Dátum: 2015. Szept. 04, 01:21:15 »
Széles vigyor kúszott arcára, miután fülét különös szó környékezte meg. Szemeit rögvest a feltűnően magas hőfokon pörgő férfire szegezte, aki volt olyan bátor, démont említsen. Alakuló érdeklődését, rögvest szertefoszlatták, ahogy nyilvánvalóvá vált ki a megszólított. Sértődöttségét kifejező fintorral dobta hátra haját és fordított hátat a kellemetlenkedő alaknak. Nem nyerte el tetszését jelenléte, ahogy humorosnak szánt köszönése sem ért célt. Merő kedvességből letépett karjával torlaszolta volna el száját, hogy több bugyuta megjegyzés ne törhessen felszínre, ám akkor kiadná magát, így nyilvánvaló utálata helyett, bájos mosollyal hajolt meg a férfi előtt.
-Gyalázatos kedvessége még mindig kegyetlen méreg gyomromnak.~♥- Sorozatgyilkosokat megszégyenítő grimaszt villantott felé, majd a továbbiakban bosszantását átruházta a lelkes démonkiáltó férfira. Meglehetősen irritáló személyiséggel rendelkezett, azonban a célnak tökéletesen megfelelt. Kiválóan alkalmas arra, hogy őrületbe kergesse a bosszantó férfit. A két álszent bolond remekül eltöltötte az időt egymás lejáratásával. Ezáltal töménytelen lehetőség, valamint alkalom kínálkozott arra, hogy észrevétlenül azt tehesse, amihez kedve szottyan.
A fogadóbizottságként eléjük kerülő alak és démonkiáltó ruhákról, pontosabban viselt gúnyájuk eltűnéséről folytatott bájcsevégése nem kötötte le, ahogy az ismétlődő miértek sem. Nem kívánt részesedni a textil elvesztésével járó kínokban. Tétlenségre kárhoztatott felfedező volt csupán, akit, szemernyit sem foglalkoztattak a válaszok, vajon miként, illetve milyen céllal kerültek ebbe a világba. Mindössze, átmenetileg tervezte a kompánia társaságát élvezni. Kalandot jelentő nyomokat keresett a környéken, amik az untató társalgásnál izgalmasabb elfoglaltsággal járnak.
Összeillesztette tenyereit és feszülten járatta egymáshoz ujjait, melyik másodpercben pillanthat meg érdeklődését borzoló újdonságot. Az üdítő jelenség hamarosan valóban elsétált orra előtt. Látvány megszólaltatta fejében a csengőt, hogy ez után kutatott. Több sem kellett, hezitálás nélkül engedelmeskedett ösztöneinek. A különös, lidérc csoport végén vonuló rejtélyes alak után lendült, míg fizikálisan, valamint szóban követelték maradását. Felcsendülő édes hangra azon nyomban engedelmesen torpant meg, így a lábbeli könnyedén csattant hátának.
Az érzékeit cirógató testi fenyítést vigyorral üdvözölte. Ölébe hulló ereklyét kérdés nélkül emelte fel a földről. Becsúsztatta ruhája alá, mert feltett szándéka volt megtartani szerzeményét. Egyebet nem tett mennyei lótusza érkezéséig. Kényelmesen visszahelyezkedett ugyanabba a pózba, amiben az ütést kapta. Tökéletes szoborként várakozott a csapatra, annak is elsősorban vezetőjére. Izgatottan számolta a másodperceket, vajon milyen büntetéssel honorálja engedetlenségét.
A kapott reakció nem okozott csalódást. Mennyekben úszott a boldogságtól, amit nem volt rest a világ tudtára adni, természetesen önmagához mért formában. Vidám grimasz helyett elgyötörten hajtotta le fejét, mintha pokoli kínokat élne át a fülét ért támadástól. Borzalmasan szenvedett és készült összeesni a kegyetlenségtől. Színészi tehetségét a felé intézett kérés pillanatáig kamatoztatta. Az elé helyezett tenyérre sunyi vigyor kíséretében tárta szét karjait. Ártatlan arckifejezéssel nézett végig magán, hogy nála nincs a keresett tárgy. Az sem segített rémes memóriáján megmutatták neki a lábbeli párját. Helyette démonkiáltó felé intézett suttogásra válaszolt ugyanazon a hangerőn.
-Óvakodjak ólálkodó ostobaságától? Lekötelez kedvessége~♫- Tenyérbemászó mosollyal válaszolt neki, miközben fejében megfogalmazódott a késztetés, másik bolonddal karöltve részesedhetne a halál kegyében. Kivívta ellenszenvét az úrnőjét érintő szavakkal. Senkitől sem tűrte el szájára vegye, még, ha az illető annyira együgyű, hogy ezt szimpátiát kicsikaró humorforrásnak szánta.
Több időt nem vesztegetett a férfi bosszantó viselkedésére. Végre lehetősége nyílt az előbb felfedezett barlang irányába menni. Lelkes szökdécseléssel indult felé, hátha rámosolyog a szerencse és utolérheti a besétáló alakot. Egyéb tényező nem foglalkoztatta. A sötétség mindössze annyit ért el, tenyerébe idézett apró kék lángot álla alá tartotta és halk „bú”-val ijesztett rá a mellette haladóra.
A kis tüzet addig tartotta fenn, míg be nem értek egy terembe, ami teljes sötétségbe borult. Nem kívánta elrontani a mókázást, ezért elfújta fényforrását. Halk kuncogással élvezte a veszélyes helyzetet. Aranyszínben derengő szemeivel pásztázta a terem minden szegletét. Pillanatok alatt megszokta a fény hiányát. Éjszakai lényként nagyobb megerőltetés nélkül hozzászokott a változásokhoz. Kizárólag az esett számára zokon varázslatos pipacsa bökéssel kötelezte fogja be füleit. Széles mozdulatokkal teljesítette a kérést, miközben izgatottan meredt orra elé, ahonnan mozgást vélt felfedezni. Halovány körvonalak, fürge mozgását követte nyomon, de egyetlen szóban sem jelezte észrevételét. Türelmesen szobrozott, míg piros pipacsa elő nem húzta fegyverét.
A néma utasításra tűzgömböt idézett tenyerébe, amit a mozgás felé hajított, minden jelenlévő tisztán észlelje az ellenséget. Dolga végeztével ragadozó vigyorral lendült előre. Apró szökkenésekkel menetelt egyenesen a sötét alakok gyülekezési pontjához. Támadási közelséget elérve rugaszkodott levegőbe, hogy egyenesen fentről landolhasson a boly közepében. Ugrás alatt megidézte imádott fegyverét. A kéken izzó ostort rögtön munkába hívta. Megpörgette feje fölött és teljes kört téve maga körül csapott le a sötét alakokra. Ezután a fegyvert átalakította kézfejét beborító lánggá, amiből apró tűzgömböket lőtt ki. Minden lövedéket pontosan egy lényre pocsékolt el, majd azután megunta az árnyak végeláthatatlan sorát, váratlanul megszüntette tüzét. Néma csendben álldogált a zöldes fényben. Minden idegszálával az alakok mozgását figyelte. Amikor elég közel értek hozzá, hatalmas lángcsóvával honorálta bátorságukat.

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #12 Dátum: 2015. Szept. 04, 11:12:28 »
Leskelődésem biztosított felőle, nem is oly sokára kapott társaságom érkezése ne érjen egészében meglepetésként. Maradásom, indulásom felőli tanácstalanságaim közt vergődve lapultam hol kifele, hol türelmetlen magam mögé lesve a barlang sötétjébe. Tipródásom még így sem marasztalt egy gondolatnál tovább. Ha miattuk, értük, válaszokért jöttem, illene útjukon végigkísérnem őket. Hátraarcot vettem a bejáratnak, várható kellemetlenségeknek. Valójában lépést sem téve rögvest eltévedtem, holott még csupán gondolatban indultam előre. Tétovázásom jutalmául jócskán leszakadva immár enyéimtől ért a nyilvánvaló. Maga a barlang, s annak különc-, különlegessége. Ebben a környezetben, ha nem egyirányú az út – barlangrendszerekre pedig ritkán jellemző az ilyen, úgy máris hosszas keresgélésnek néztem elébe. Ha nem lehetetlennek. Lemondó sóhajt küldtem lidérceim nyomába, reménykedve, még meglelhetem őket. Annál is inkább okát, mi e helyt csalta őket. Később, talán.
Bármennyire is hajtott volna kíváncsiság, miért egyáltalán ide keveredtem, másfelől nem hagyhattam szabadon garázdálkodni a shinigamikat. Még az Ő vezetésével sem. A végén még előbb lelnének rá keresettjeimre, ezt pedig nem tartozott vágyott dolgaim közé. Hogy én magam mihez kezdek majd velük, tervet, készet sajna erre még nem tartogattam. 
Ha rossz szokások híve, áldozata lettem volna, bizonyára karmot rágva ácsorgok rájuk várva. Ehelyett, így csak karba tett kézzel, fél lábbal, cseppet türelmetlenül kémlelve bejáraton túlra támasztottam a hátamnak simuló hideg falat. Különleges kövecskék, barlang titkának sejtőjeként ki már nem merészkedtem. Biztonságosabbnak érzett odabenn, jó pár méterre a barlang szájától, sötétben lapulva. Nem várattak soká.
Tekintettel a lányra, hogy az ő bandája lett volna, kedvében próbálva járni tétlenségemmel meg sem kíséreltem végezni eggyel sem. Létszámuk miatt egyébként is problémás lett volna. De így is leginkább az élükön álló tartott vissza. Egykedvűen méregettem a díszes társaságot, észrevétlenül megfeszülve lestem minden rezdülésüket, mire ugranom kellett volna. Az ő békés szándékuk felől már koránt sem voltam biztos. De akár egy is ahelyett, hogy megtámadott volna, mind egyszerűen átnézett rajtam. Lidérceim után rövid időn belül már másodjára tekintettek levegőnek. Szemöldök ráncolva néztem végig magamon, számomra teljesen úgy tűnt, itt vagyok. Talán gyanújukat eloszlathatta öltözékünk hasonlása, számos egyéb dolog felőlem nézve gyanakvásra adhatott volna nekik okot. Elrejteni sem próbált maszkom maradványa, arrancar létem árulója, például. S ha ez talán nem, hát idegenül, rájuk várva, egy ilyen helyen bizalmatlanságra elég ok lehetett volna. Nem kérdőjelezték meg ki-, vagy ittlétem. Mondhatni, le se tojtak. Meglepően bugyuta hasonlóságot véltem felfedezni köztük és agyatlanul menetelő lidércek közt. Mikor már valóban azzal számoltam, egynek néznek a barlang falával és elsétálnak mellettem, mintha csak kétségeim megérezte volna sietett a lány, hogy létezésem bizonyítsa. Számító, gonoszdi mosollyal veszem közelségét, akárcsak természetes volna elém járulása, míg tudattalanom valójában hálásan, mámorosan fetrengett figyelmének pillanatnyi középpontjában.   
A rám bízott ékszerre, leginkább annak mintájára gyanakvón pislogtam a tovasiető nőstényördög nyomába. Véletlennek túl nyilvánvaló, ám mégis kételkedtem, választása tudatos lett volna. Épp denevér mintás gyűrűt ajándékozna… Nem kérdőjeleztem meg hóbortját, mi szükségem volna mindenképp magamon tartani. Nagyon fontosságába belemenni, miért is viseljem, alkalmam se lett volna, szó nélkül felvettem hát. S hogy távozásom, elmaradásom, avagy, hogy kövessem őket nem lett kérve, önkényesen utóbbi mellett döntöttem. Igyekeztem úgy tenni, mintha a világon a legtermészetesebb dolog volna velük sodródnom, holott teljességgel létidegen tett volt számomra egy csapat shinigamival lófrálni. Esetlegesen nekem szánt világosságot csiholó, hordozó eszközt Travesía lámpásába lehelt fénnyel hárítottam, ahogy kevés lélekenergiával szítottam élénkebbre addig csendesen pislákoló zöldes lidércfényét. Nem mímeltem társasági lénységet, leginkább sereghajtóként szerettem volna követni őket. Egyedül kíváncsiságom hajtott a csapat élére, felzárkózzak a lány mellé, ne utolsóként legyek tanúja bárminek, mit az úton lelhetnénk. Pláne, ha az az általam elvesztett hollow csorda lenne. Avagy, ami elcsalta őket, szintén felettébb érdekelt.
A folyosó végén terpeszkedő terembe lépve elsőként halódó világú lámpásom viselkedését vettem zokon. Hisz egy fél gondolattal sem adtam rá engedélyt, fénye faképnél hagyjon. Hiába volt minden haragom, az makacsul halványodott, mígnem világosságot adó fénye egyik pillanatról a másikra oly csekélyke lett, egy szentjánosbogár sem irigyelte volna el tőlem. Morgolódva tekintettem körénk, hamarjában megsejtve, hová szökött lámpásom fénye. Arra következtettem, azt érkeztünkre elnyelték a falon pompázó kristályféleségek, mik úgy tűnt, általunk hurcolt világosságot felélve virágoznak fényesre. Kezdetben, első ránézésre ártatlannak véltem piócaságuk, mígnem épp, hogy fényükből megszületni látszottak a ránk támadó árnyak. Kísértetiesen ismerős volt e jelenség. Már-már sajátomnak éreztem, amivel ártani próbáltak nekünk. Épp emiatt, ránk törő árnyalakokkal meg sem kíséreltem felvenni a harcot. Árulásnak éreztem volna kárt tenni bennük. Ha egyáltalán tudtam volna anélkül, hogy butácska shinigamik kilétem felől teljes bizonyosságot lelhettek volna ezáltal. Teszem azt, egy közéjük eresztett cero mindenképp árulkodó lett volna. Ha eddig saját ostobaságukra bíztam álcámat, nem játszhattam el tudatlanságuk azzal, hogy önként leplezem le magam. Biztos voltam afelől, nem csupán a lánynak és néhány szavának volt köszönhető, eddig egyik sem lázadt, hogy nem tehetnek el láb alól. Egyedüli magyarázat közömbösségükre, ezek tényleg nem tudhatják, ki keveredett társaságukba.
Ha pedig szándékom mégis meglett volna kárt tenni az árnyakban, próbát nem tettem rá, az eredményben így is biztos voltam. Árnyak ellen árnyékkal küzdeni hasztalan lett volna. Helyzetem bár tétlenségre késztetett, a minket rohamozó árnymások mégsem hagytak nyugtot nekem - sajnálatomra ők, mint én álltam hozzájuk, nem éreztek irántam hasonlóan, s nem próbáltak meg nem ártani nekem. Csupán halogatni igyekeztem, kerülgetni a lehetetlent, míg csak képes voltam, másra bíztam mind pusztításukat, mind saját védelmem. Sokáig így sem tétováztam egy-egy alaknál, újabb és újabb táncpartnert gyűjtöttem, s perdülve - fordulva, sietőn, könnyeden szállingózva közöttük adtam át a táncba hívás jogát mindig másnak. Kezet magam sem emeltem egyikre se, ahogy azt se hagytam, ők elérjenek – előbb fordultam be valakinek a háta mögé, hogy ellenfelem, s pofozkodás, vagdalkozás jogát átruházzam aktuálisan kiszemelt élő pajzsomnak. Csekéykét élvezve játékomat, bele se feledkezve túlzottan, mégis kacagva táncoltam újra és újra el egyiktől, tova egy másik takarásába. Szemtelen meghittségbe férkőzve dörgölőztem gyűlöletem egyik-másik tárgyához, mégis soha nem érintve egyiket sem. Ujjnyi, épp csak leheletnyi közelségbe merészkedve, hozzájuk mégis soha, egyszer sem érve. S persze vigyázva, hevességükben, lelkes – avagy ész nélküli vagdalkozásukban lehetőleg ne engem vágjanak le. Egynémelyik minden óvatosságom ellenére épp csak nem engem áldozott fel saját épsége védelmében, holott én voltam, ki menedéket kerestem rejtekükben. Hallatlan. Mégsem pihenhettem, ülhettem be duzzogni a sarokba, árnylények közömbösek voltak hangulatomra, attól függetlenül is végezni próbáltak volna velem. Több felől is lefoglaló keringőnkben szüntelen a kiutat kerestem, miként vehetném minél kevesebb részem belőle. 

Karakterlap

Kurosawa Rin

zsebkocsma

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
24 100 / 30 000

Hozzászólások: 204

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #13 Dátum: 2015. Szept. 06, 17:33:57 »
Ahogy elnéztem mindenkinek, csak nekem nincs bajtársam a csapatban, sajnos. Mindenki el volt a barátaival, a szerelmével, avagy most én a lélekölőmmel, de nem is olyan nagy baj ez, hiszen nekem elég ha ő itt van mellettem, de erről nem kell neki tudni, mert akkor egész nap csak szivatna vele.... Na de mindegy nem is lényeges, így mivel mindenki beszélgetett, gondoltam nem lenne baj, ha én is hozzá szólnék a társamhoz..

- Csonttörő !! Mond csak, nem érzel valami furcsa energiát a közeledben ?
- Rajtad kívül semmit, elég furcsa vagy te így is - röhögve mondta
- Jaj, hagyjál már a kibaszott hülyeségeiddel..
- Na, akkor abbahagyom most, de egyébként kérdésedre válaszolva, egy kicsit én is furcsán érzem magam, de amíg nincs baj, addig nem kell félni.. - arra célzott hogy én félek..
- Ki mondta hogy félek ?!
- Jó, jó értettem főnök, nem félsz csak egy kicsit...
- Fhuu, egy kicsit idegesítő vagy..
- Tudom.

Abbahagyva a beszélgetést, betértünk egy barlangba, ahol a lélekenergiát nem lehet érzékelni. Mikor beértem egy kicsit hideg volt, mint sem tudva, hogy ha beljebb megyek ennyire hideg és sötét lesz, de hát ki derült, elég hamar is. Pár perc sétálás után megláttam egy tömeg árnyat, igaz nem éreztem a lélekenergiájukat, de tudtam hogy nem valami jó lelkek, akiket élni kéne hagyni, hogy hagy menjen . Na ez most nem így lesz...

- Hé Csonttörő !!! Tudod mit kell tenni igaz ? - röhögve mondtam e szavakat
- Persze!!! Ölni és élni nem hagyni ?!
- Jaja

Nem nagyon használtam semmi technikát sem, hiszen ezekre minek ? XD Így simán csak előre futottam és csak kaszaboltam őket, mint egy elmebeteg, de hisz nincs is bizonyítva rólam, hogy épelméjű vagyok...
« Utoljára szerkesztve: 2015. Szept. 06, 20:40:09 írta Kurosawa Rin »

Karakterlap

Mizushima Shuuichi

Hadnagy

Shinigami

11. Osztag

*

A Mizushima-ház XII. feje

Szint: 18.

Lélekenergia:

60% Complete
91 000 / 100 000

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 57 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bíbor

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#34C0C7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A halál útvesztője
« Válasz #14 Dátum: 2015. Szept. 09, 03:16:05 »
Megforgattam szemem, igazán azt hittem kétszáz év távlatából, hogy mindennél jobban Seireiteiben szeretnék megint lenni, és minden hiányzik, amim itt volt, de az ikrekről megfeledkeztem jó dolgomban. :| Szóval lehet módosítanom kellene utólagosan a kívánságomon, és ezúttal őket küldeni egy hosszabb utazásra, talán még élveznék is. *>*"" Én minden bizonnyal tudnám nélkülözni őket egy kevés ideig... úgy három-négyszáz évig. :/
- Dehogynem lehetett volna! Ha tényleg élt volna! >3> - Nem értem mért akar minden áron rám kenni ilyesmit, láthatja, hogy Chicchan nem hisz neki, ismer, a felette se voltam elég hosszú ideig. 8)
Biztos nagyon fájt neki, hogy engem jobban kedvel a kapitánya, de a piszkálódással nem ér el semmit, felnőttként kellene viselkednie, ahogy én is teszem. ˘o˘ Ez volna egy férfi dolga, nem az, hogy veszekedést szítson, mint egy hároméves, aki mindenképpen az óvónéni kezét akarja fogni. :/ Bár tuti ott is alulmaradna, és engem választana a feltehetőleg kifejezetten dekoratív pedellus. 8) Nem aggódtam hát amiatt, hogy folyamatos megjegyzésekkel aláásná a jó hírem, Chicchan a felét se hiszi el. ˘^˘
- Hivatalosan is az én fiam, a nevemen van ekkora kora óta! - Mutattam a kezemmel, milyen kicsi volt, mikor hozzám került.
Nehéz idők voltak, mikor meg kellett szoknom, hogy valakihez éjszaka fel kell kelnem, ráadásul elég furcsa volt Yocchannal is az első pár összefutás. Mondjuk nem csoda, hogy először nem engedte, hogy megfogjam Juunichit, ébredés után pont úgy nézek ki, mintha egy zombiapokalipszis egyik lassan zöldülő szereplője lennék... Bár ezt mindenkinél jobban tudta rólam, meg se kellett volna lepődnie. :/
- Persze, nagyon nyugodt gyerek, szerintem kifejezetten szereti, ha körberajongják, igazi kis Mizushima. 8) - Feszült mellkasom a büszkeségtől. - Tocchanra ne hallgass, csak irigy, mert amint meglátja a gyerek, sírhatnékja támad. :S - Suttogtam fojtott hangon a lánynak, kacsintva, mintha valami belső titok lenne, majd eszi unokaöcsémet a kíváncsiság fenéje, miről lehetett szó. :3
Nem húztam fel magam megjegyzésein, minek is, eleve frusztráló volt, hogy olyan helyen voltunk, ahol nem kellene ennünk. Erről az jutott eszembe, mikor legutóbb ugyanígy olyan helyen voltunk Chicchannal, ahol nem kellett volna lennünk, ráadásul robbanással, BatBoy-jal, és sok furcsasággal. Csak remélhettem, hogy ezúttal semmi olyasmi nem történik. Nemes egyszerűséggel húztam hát elő a térképet, összetekertem, majd egy jól irányzottat csattintottam Tocchan kobakjára.
- Valóban, senki sem gátolt a használatban, jó hogy szóltál. ^.^ - Mosolyom sok mindennek lehetett nevezni, hálásnak nem, és szinte a zsigereimben éreztem, lesz még ennek böjtje. De most akkor is enyém volt a tusé! *3*
Abban egyet kellett értenem rókaarcú rokonommal, eléggé úgy tetszett, valamiféle csapdába sétáltunk. Az elénk siető férfi se kedves, se színpatikus nem volt, sőt, még azt is kinéztem volna belőle, hogy Eiji~kun rokona, nagyon hasonlóan vigyorgott! :o Persze erre már nem kérdezhettem rá a fura férfinél, mert fogta magát, és lelécelt... Én is megtettem volna egy-egy rokoni találkozónál, de elég bunkóság még köszönés előtt, legalább csináljon úgy, mintha hirtelen dolga akadt volna, vagy valami. :/
Mély sóhajjal engedtem szabadjára a levegőt, hogy visszakerült Tocchan ruhája, inkább megjegyzést se tettem, mert ha ilyen ideges lett attól, hogy megőrzik neki, milyen arca lehetne egy vicctől? o_O Biztosan valami kedves lánytól kapta! *o* Erről majd kifaggatom bizonyosan... :3 Bár, ha ez a helyzet, talán hallgatnia kellene a rosszarcú idegenre, és nem felvenni, nehogy viseltes maradjon a harc hevében. :S
- Menekülni?! Csak taktikai elhelyezkedést folytatok, hogy a harcban nagyobb területet tudjunk lefedni! ˘w˘ - Meg féltettem az életem attól, hogy bunkósbotként agyonütnek velem valami rosszéletűt. :/ De ezt nem róhatja fel nekem senki, aki látta már valaha az ikreket akció közben... az a villanás az első lépés, én mondom! :o
Ahogy elnéztem egymás mellett Tocchant és Eiji~kunt, valahogy azt éreztem, van valami közös a két flúgosban. Bár azt csak remélni mertem, hogy nem az, hogy nekem szeretnének minden áron keresztbe tenni. Ez sem volt kizárandó felvetés, egyikük sem volt a megbízhatóság mintapéldánya. Ezt bizonyítandó, utóbb emlegetett nemes egyszerűséggel teljesen más irányba szaladt, mint ahol mi áldogáltunk.
- Ugyan, rám vigyáznak eleget, egyet se félt, Chicchan! 8) - Vettem el a gyűrűt, biztos van valami jelentősége, ha már muszáj viselni, lehet olyan, mint az Egy gyűrű! *3* Mondjuk annak a változatnak jobban örülnék, ami láthatatlanná tesz, mert akkor évszázadokig viszonozhatnám az ikrek egykori kedvességeit. *o* - Dehogynem... mindig azok. :| - Motyogtam csendesen, nem voltam a tréfák ellensége, csak, ha engem tréfáltak meg. :x
Az újabb kérdésre csak megcsóváltam a fejem, én a helyében nem kételkednék a saját kapitányomban. Főleg nem, miután láttam, mit tesz, ha csak gyorsabban indulsz útnak, mint ő azt engedélyezné! o_O Nem is emlékeztem arra, hogy ilyen drasztikus lett volna, emlékeimben egy kedves lányka volt, némi harci kedvvel. ^w^
Furcsa érzés fogott el a barlangban, és ez nem az amolyan előrejelző rossz érzés volt, hanem inkább a valami nagy baj van féle! Már csupán arra kellett volna rájönnöm, mi lehet az, ami miatt ezt éreztem, mert egyelőre történés nem volt, csak sétáltunk. Bár lehet csak a társaság tette, néha lopva Tocchanra kellett néznem, nem-e készül hátba szúrni, vagy hasonlók. :|
- Az enyémben?! Már-már azt hittem, hogy kirándulni indultunk sötét gondolataid között. - Húztam el számat, tudtam, hogy túlságosan nagy volt felőle a csend.
Inkább mellette maradtam, már megszoktam, hogy efféle megjegyzéseket tesz, nem kellett volna, hogy mást ezzel kibillentsen a küldetés közben. Meg sem próbáltam magamnak keresni egy fáklyát, épp elég volt, hogy Tocchan tüzeskedett, láttam én annak a fényében épp eleget. A nyugtalanságom semmit sem enyhült, mint amikor megérzi az ember, hogy most valami nagyon rossz közeleg, úgy húzta össze gyomrom az érzés.
Amint hallottam a felszólítást, máris fülemre tapasztottam kezeimet, de félszemmel láttam még, ahogy a mellettem haladó rokonom ügyeskedik közben a fáklyával. Ha a sötétben láthatta volna gonosz vigyorom, biztosan jobban vigyázott volna, de így esélyem volt, hogy visszavágjak. Még közelebb araszoltam, és megemelt könyökömmel kicsit meglöktem az övét, hogy a fáklya a haja felé mozduljon. Vörös üstökén fel se tűnnének a lángok, csak megdicsérnék az intenzív színeket, én mondom. :3
Az események aztán villám gyorsan vettek fordulatot, a vidám viccelődés után szinte nyomban előkerültek az ellenfelek is. Meglepően nem hollowok voltak, pedig az ember azt hinné, ha hollowok ellen küldik, azok érkeznek. Elő se vettem zanpakutoumat sokkal jobb voltam anélkül, de azért felkészültem, shikai parancs helyett kiroppantottam ujjaimat, ennyi felkészülést igényelt, hogy kezelésbe vegyek egy kupac ellent. *3*
A felém közeledőket egy Oni Dekopinnal üdvözöltem, nehogy kimaradjanak Tocchan szeles szórásából. Már közel sem éreztem annyi kedvet a harchoz, mint régen, de ezúttal nem volt más választásom, vigyáznom kellett a többiekre is, no meg Yocchantól kikaptam volna, ha darabokban megy haza a szaké ellenfele. :S
Shunpoval lendültem előre, hogy a velünk tartó lánynak segítsek, hisz ahogy láttam, a többiek kiválóan tartották magukat, Tocchan is mindenre odafigyelt. Azt hiszem igazi Juuichibantais növendék volt, mert nem figyelt arra, hogy valami taktikát is alkalmazzon, csak csapkodott kardjával, amerre árnyat ért. Mielőtt nagyobb baj lett volna, elővettem zanpakutoumat, és a felé közeledőt egy Senkával hatástalanítottam. Amilyen gyorsan előkerült, olyan sebesen vissza is helyeztem katanám a hüvelyébe, jó lesz az később is.
- Ne szakadj le a csapattól, mert nem tudunk úgy fedezni! - Kiáltottam oda neki, és máris visszaszökkentem Tocchan mellé, nehogy egyedül az övé legyen minden dicsőség.
Kezdtem azt érezni, nem is igazi árnyak ezek, túl sokat gondolkoznak, és egy idő után, mintha rájönnének arra, mit tesz velük az ember. Persze ez sem jelentett semmit, ha ők fejlődnek, majd erősebben próbálkozunk mi is! ^-^ Elővettem jobbik énemet, és előre hajolva Raioukennel hatástalanítottam az egyiket, s mire a következőre fordultam volna, az már el is tűnt.
- Biztosan találtok még egy rokont, akit megkopaszthattok, ne aggódj. :/ - Mondtam, miközben elugorva mellette fejbe rúgtam az egyiket. - Belőled eleve kettő van, én ezért nem parázok, látod? :roll: - Egész jól kiegészítettük egymást, ha arról volt szó, nem a másikat kell likvidálni. Már csak az lett volna jobb, ha legalább az egyikünk képes lett volna kidout használni, biztosan hamarabb végeztünk volna az árnyakkal. - Ha egy kupacba csalnánk őket, gondolod, hogy egyből ki tudnád őket takarítani? - Kérdeztem vállam felett visszafordulva, kicsit lihegve. Igenlő válasz esetén kézjelekkel mutogattam el a többieknek is a tervet, hogyan rendeződjünk lassan egy kupacba, ezzel az ellenfeleket hasonló stratégiára kényszerítve. Reméltem nem volt hiába, hogy valamennyit sikerült ellesnem Yocchantól. 8)