Szerző Téma: Kagami Ai NJK-i  (Megtekintve 717 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kagami Ai

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Kagami-ház XVIII. feje

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
71 300 / 100 000

Hozzászólások: 127

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 19 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Ezüst

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Tamachi Yukezo

Mottó:
Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Post szín:
#66E882


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Kagami Ai NJK-i
« Dátum: 2015. Szept. 04, 15:35:32 »

 
Név: Kagami Suwun Mai
Nem:
Kor: 1 éves
Kaszt: Lélek
Engedély: Az érintett usertől megvan.

Kinézet: Soványka, kis végtagokkal rendelkező baba. Arcán enyhe pirospozsgás található. Tekintete csillogó, kék színű; míg kis hajacskája barna színben pompázik. Gyermeteg bőre még igen érzékeny, így többnyire a legjobb minőségű anyagokból készített ruhákba öltöztetik.
Jellem: Igazán csendes gyermek. Általában ilyenkor a picik már járkálni szoktak, Mainak esze ágában sincs elhagyni anyja karjait. Szeret nyögdécselni, már formálja a szavakat. Eleinte meglehetősen bánatos volt, de mióta szerető szülőre talált, azóta mosolyog és játszik. Eléggé ragaszkodó típus, így nehezen viseli, ha idegenekre bízzák. Imádja a gyümölcsöket, valamint érzékelhetően jobban szereti a narancssárga színű tárgyakat.

Nagy fájdalom szívemnek, hogy amelyre immáron felkészültnek találtam volna magamat, s életemet egyaránt, az nem adatik meg. A múlt ismét beárnyékolja a jelent, s bár Yukezo mégis mellettem kíván maradni, mégis nem nyugszom. Hogyan is nyugodhatnék? Elvesztettem gyermekemet, most pedig kiderült, hogy a férfit, - akit szeretek – nem ajándékozhatok meg egy új lélekkel. Sem nemesi kötelezettségemet, sem pedig női mivoltomat nem vagyok képes ellátni. Sokat merengtem ezen a dolgon, sokat könyörögtem titkon, de nem történt semmi. A sors kegyetlen zűrzavarába sodródtam, úgy látszik nincs kiút. A mai nappal, ha ezzel nem is, de mással van lehetőségem gondolkodni. Kicsit lenyúlnék gyökereimhez, és meglátogatnám Rukongait. Számtalan rossz tapasztalat okán jutottam arra a döntésre, hogy jó magam fogok helyszíni szemlét tartani a terepen. Ezúttal nem mint kapitány, hanem mint nemes fogok megjelenni. Látni akarom azt a vidéket, ahol a virágok is másképpen nőnek; ahol egy shinigami látványa mások életcéljává lesz. Mert a nyomorban élőknek csak két reménye adatik. Sokan az újjászületésben vagy a shinigamivá válásban hisznek. Ez a két remény nyújt nekik egyedüli vigaszt, hiszen az ott élőknek más nincsen. Gyakorta étel sem kerül az asztalra, sokszor fedél sincs a fejük felett; sokan pedig végtelenül magányosak. Többeket az őrület vagy a depresszió örök hálója ragadja el. Rukongai segítségre szorul, de mi nemesek sem tehetünk meg mindent. Minket kötnek a szabályok, a származás és a vér. Ha egy főnemes neki látna elosztogatni a vagyonát, jól lehet egy darabig megoldódna a szegénység, ám idővel az a vagyon egy másik család markába szállna. Kegyetlen játék ez az ott élőkkel, akik csak egyet tehetnek: küzdenek. Küzdenek az életükért, céljaikért. Nem állnak meg sosem, és nem néznek hátra. Egykoron nekem is küzdenem kellett, én sem állhattam meg hátra nézni és elmondani: Mennyire hiányzik édesapám! Ha visszanéztem volna folyvást, hát most nem állnék itt. Nem adatna meg a lehetőség, hogy valamit visszaszolgáltassak abból a szerencséből, amely nekem megadatott. Különös történet az, melyet én megírtam; reményeim szerint a továbbiakban is tartani fogom önön kijelölt utamat.
Tehát leoldva a haorit, shinigami ruhát, díszes kimonoba öltözöm házam fejének címerével. Kíséretemet mindössze két személyben rendezem meg, hiszen nem szeretnék nagy felhajtást tartani. Jobb, ha ezúttal figyelő szemeket mellőzve lépek rá ara az útra, amelyet a mai nap végig szeretnék járni. Még a zanpakutomat sem csatolom fel, Fuhaku Yashira semmi szükség sem lesz. Amennyiben konfrontálódásba kerülnénk, úgy majd megoldjuk ezen eszközök segítsége nélkül is. Amint a nap sugarai lejjebb sétálnak, már is megindulunk. Ezúttal nem használom a gyaloghintó adta lehetőségeket, mivel zavarná a könnyed fátyol a személyes látogatást. Némi összeget elviszek magammal azért, hátha látok rációt valaminek a megtámogatásában. Úgy egy óra múlva már a Keleti- Kapunál vagyunk, ahol a kapuőrrel kinyittatom azt. Főnemesként szabadon van kijárásom a városon kívülre, hogy más shinigaminak ezt mennyire szabad, azt döntse el az onmitsukidou. Jó magam, amint felnyitják, két személyes kíséretemmel már is tova sétálunk a földúton. Az erő utáni szakaszra ráéve meg kell torpanjak egy kicsit a látványon. Számos rendezetlen ház, és az utcákon kóválygó lelkek sorozata fogad. Úgy találtatik, a reményvesztettek közegébe sikerült eljönnöm. Különösnek találom ezt, hiszen meggyőződésem, hogy a Seireiteihez közelebbre eső vidékeken élőket több lélekenergia impulzus éri. Éhesebbeknek, tettre készebbeknek kellene lenniük. Mondhatni belőlük lenne a potenciális akadémista, habár mint tudjuk, ez is az anyagi javak mellékterméke. Bárkiből nem válhat shinigami, ahhoz kell valamennyi pénz is. Ezen dolgoztam én is, míg nem egy rejtélyes támogatóra nem bukkantam. Valamint utólag, mint kiderült a Fon-ház is rengeteget segített a tanulmányaimat illetően.
Besétálunk tehát a körzetbe, s nem ér meglepetésként, hogy elég szempárt vonzunk ezekben a pillanatokban. Aki díszes kimonoban sétál, ráadásul a Kagami-ház címerével, azt mindenképpen megbámulják. Erről a környékről úgy tudom, igen békés körzet, ezért nem tartok attól, hogy bárminemű támadás érne. Elsétálunk megannyi lélek között, míg lehetőségem adatik végig nézni a helyet. Sok-sok percnyi nosztalgiát ad ez számomra, ám egy adott ponton mégis meg kell, hogy álljak. A többi épülettől eltérő épület elé érkeztünk ugyanis. Oldalra pillantok a kísérelem irányába.
- Hová érkeztünk? – Nem rendelkezem számottevő tudással Rukongait illetően már, de akiket kíséretemnek választottam, azok igen. Az egyikük félig meddig elém áll, s majd meghajol.
- Kagami-sama, azaz épület a nyilvántartás szerint egy árvaház. – Talán tekintetemen nem igen látszik, de ezen a ponton kicsit megrökönyödtem. – Árvaház, Soul Societyben? – Tekintetemet le sem veszem a veszélyes állapotban levő épületről. Külső festéke már igen csak megviselt állapotban van, ahogy a mellette álló játszótér se valami elfogadható, sőt. – Kagami-sama, néhány lélek kezdeményezése ezen a környéken. A hölgy, aki vezeti az árvaházat, többnyire saját kasszából tartja fent az intézményt. Fiatal lelkeket gyűjtenek, akik nem lennének képesek fenntartani magukat; később pedig adoptálják egy családhoz őket. – Elég komoran hangzik ez a történet, ráadásul egy címert, de jelzést sem találok a homlokzaton. Ezek szerint a nemesek elutasították a támogatást, de az is lehetséges, hogy többen nem is tudunk ennek a létezéséről. Belegondolva, hogy oda bent éhező gyermekek lakhatnak, akiknek gyakorta ruhájukat is mindenféle szemétbe illő dologgal helyettesítik ki; késztetést érzek a látogatásra. Megkerülöm tehát a kíséretem egyik tagját, s elindulok annak irányába. Nem kérdőjelezik meg lépteimet, de azért meglepődést vált ki ebből a kettőből ez. Mikor az épület elé érek, egy kedvesnek látszó, öregedő hölgy siet ki. Rémült tekintetét először rám szegezi, majd szinte a földre borul.
- Asszonyom! Könyörögve kérem, segítsen! A világ nem lehet olyan kegyetlen, hogy nem szán meg egy öreg lelket, aki a fiataloknak szolgáltat vissza mindent. – Lepillantok a nőre, ki még a nevét sem árulta el. Kesergése nem tűnik valami bíztatónak. – Álljon fel, bemegyek! – Vetem oda meglehetősen közömbösen, hogy elfedhessem gondolataimat. Amennyiben ide kint meghallanák, hogy esetlegesen segítek, már is rengetegen gyűlnének körém hasonló indokokkal. Óvatosan sétálok tehát be az árvaházba. Pontosan azt látok bent, mint amire számítottam. Még az alapvető higiéniájukat sem képesek ellátni. Nyitott ajtón fogadnak, elhaladok néhányuk mellett. Betekintve lepukkant ágyakon, egymás hátán fekvő, alvó gyermekeket tapasztalok. Tovább megyek, hiszen magam sem tudom, de késztetésem van arra, hogy látnom kell. Egy világosabb szobából szűnni nem akaró sírás hangja kerül elő a semmiből. Éppen akkor sírt fel, mikor már majdnem ehhez a szobához értem volna. Gyermeteg, igazán szomorú sírás, minek következtében megtorpanok, s arcom kétségbeesettség vonalait veszi fel. A gyermek sírása, az- az igazán őszinte, bánatos sírás, amely a magányt és az ijedtséget tükrözi. Gondolataimba azonnal benyilall, hogy nem lehet gyermekem. Nem állhatok önön gyermekem ágya mellett, hogy vigaszt nyújthassak neki az éjszakai órákban. Ezek a túlságosan fiatal lelkek még nem tudják, hogy a sötétség gyakorta ártalmatlan, nem bánt, hanem eltakar.
- Kagami-sama! Kagami-sama! – Szólongatnak engem hosszú másodperceken keresztül, aztán egyszerűen besétálok a gyermekhez. – Asszonyom, sajnos nincs mit tenni. Ő fiatal halált halhatott, és azóta se vette senki magához. Szegény kislány.. – Meséli nekem a nő meghatódva, mialatt megsimogatja a kicsi fejét. De nincs vigasz arra, hogy ily’ kis gyermeket csak egy anyai kéz ápolása képes megnyugtatni. Midőn megpillantom szemeit, azokat a sugárzó kék szemeket, lefagyok. Jól tudom, hogy nem volna szabad gyengeséget tanúsítanom, ám a tisztalélek szenvedése mellett képtelen vagyok elmenni. Lehajtom fejemet, s majd felhajtom kimonom ujját kicsit.
- Kagami-sama.. – Mondák ezt mögöttem, akik úgy vélik veszélyes egy akárhonnan érkezett gyereket a kezembe venni. Bármilyen betegséget hordozhat, de én emellett elmegyek. A kezembe veszem a síró, úgy egy éves korában járható kislányt. – Ne sírj. – Borítom mellkasomra kicsiny fejét, ám nem nyugszik. Hogyan is nyugodhatna? Elhagyták, éhes és szenved. Megsimítom tehát a fejét, s akkor számomra érthetetlen módon dobban meg szívem. Úgy érzem, mintha nem akarnám letenni. Érzem, hogy most már nem lennék képes itt hagyni, bármilyen ostobaságnak is hangzik. Oly’ sokak számára adtam már erőt, hogy hirtelen mindkét kezemmel magamhoz fogom védelmezőn. – Ne félj, most már nincs miért félned. Nem élhetünk úgy, hogy csak várjuk a vihar elmúltát. – Az árvaházbéli nőhöz fordulok. – Adjátok oda neki a hozott összeget! – Egyenesen a szemeibe nézek, de meglehetősen komolyan. – Hai, Kagami-sama! – Egyikük leteszi tehát a táskáját, amelyből kivesz néhány kötetnyi váltót. A kezembe vett gyermek még mindig sír, s e végett elindulok kifelé. – A kislány mostantól hozzám tartozik! Ne keressen, de legfőképpen ne is emlékezzen. Ha betartja, minden évben megtámogatom. – Tanúsítson bármilyen hálát, jó magam inkább távoznék. Fáj a szívem sírása végett, de nem tudom hogyan kellene megvigasztalnom. Bele gondolva, hogyan is gondolhattam ezt? Sosem tudtam közvetlenül viselkedni másokkal szemben, gondolataimat megosztva. Mégis érzem, hogy magam mellett akarom őt tudni. Habár gyermekem nem lehet, és ezt a fájdalmat semmi sem pótolja, mégis elfeledem, amint lepillantok a kislányra.
- Megnyugodnál, ha azt mondanám mostantól én vagyok a te szülőd? Többé nem kell magányosnak, kiszolgáltatottnak élned. – Letörlöm arcáról a könnyeit, majd közel hajolok hozzá. Nagy szemeit ekkor tágra nyitja, mikor pedig homlokára lehelek egy puszit, úgy tűnik alább marad a szenvedése. Belemarkol ruhám anyagába, mintha csak közelebb bújna hozzám. Piszkos bőre, elfogadhatatlan minőségű ruhája eddigi körülményeit írja le, melyen változtatnom kell. Nem számít mennyibe kerül, nem számít, hogy miféle támadások érnek majd, megküzdök érte. Tán Yukezo sem fogja jó néven venni, az is lehet, hogy eltávolodik majd tőlem; én ezt a gyermeket akkor sem fogom elhagyni. Érzem, tudom a szívem legbelsőbb szegletében is, hogy akarom. – Kagami Suwun Mai, így foglak nevezni.

Leírás: Mint az kiderült, Mai nem más, mint Ai adoptált gyermeke. De hogy kicsit jobban beleássuk magunkat a jövő tervezetébe, Mai elődje nem volt más, mint a híres Verashu Suwun. Úgy kell tehát elképzelni, hogy Verashu bonyolult helyzete lévén, miután a Féregbolyba vonult, hosszas küzdelmek és megpróbáltatások után meghalt. Lelke az emberek világában újjászületett, ám gyermekágyi lázban elhunyt még újszülött korában. Lelke, Rukongai Keletre eső, Seiretei közvetlen közelében levő körzetbe került. A környék felfogásához híven a gyereket azonnal az önkéntes árvaházba vitték. Tizenegy hónappal később pedig a történet szerint Ai magához veszi, mit sem sejtve arról, hogy kivel hozza össze a sors.

Képesség: Így jóval előre nem mondhatok túl sok mindent Mairól. Annyi már bizonyos, hogy idővel belőle is shinigami válik majd, illetve sztori szempontjából a zanpakuto lelke maga Verashu lesz. Tervezett szempontjából nem illúzió típusú lesz a lélekölő kard.


Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kagami Ai NJK-i
« Válasz #1 Dátum: 2015. Szept. 05, 18:53:29 »
Üdvözletem! :hippy:
Aranyos kis karaktert hoztál, szerintem semmi kivetnivaló nincs vele, így az NJK-t elfogadom. Jó szórakozást a kijátszásához~!