Szerző Téma: Aniki emlékére  (Megtekintve 1939 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Aniki emlékére
« Dátum: 2015. Szept. 04, 23:17:37 »
Miután Otoutoval sikeresen elkaptuk röptében a sakés üveget, és egy csészét törtünk össze helyette, jobbnak láttuk elhúzni a csíkot. Elvégre ikeröcsém konyharendezési fázisai után bajos tud lenni, ha Ane-san véletlenül a késes fiókot húzza ki ahelyett, amiben a dobótűi vannak. A bénító tű még elmegy, a kést inkább nem állíttatnám magamba. :| Nem biztonságos dolog, de a remek tréfára és Aniki emlékére azért kiélveztük jól megérdemelt jutalmunkat. Hiszen végre egyszer sikeresen asztal alá ittuk Ane-sant. 8) Végülis csak 300 évig gyakoroltunk rá, de megérte.
Valahogy az előző esti tivornya után mégsem tudtuk kivégezni a minőségi italt, pedig mi tényleg megkíséreltük. De ettől még nem áll meg az élet, eldöntöttük, hogy a mai napot is sikeresen kihasználjuk. A 10. és 11. osztag közötti falba épített átjárónál terveztük kedvenc trükkünk kivitelezését, nevezetesen a helycserét, ám ennek felénél érkezik a hír, ikeröcsémet várja a kapitánya. Volt már olyan, hogy egymás helyett mentünk küldetésre vagy feladatot megoldani, ám új osztagainkban az életet mégsem azzal kellett volna kezdeni, hogy a másik van ott, ahol az egyiknek kéne, vagy valami ilyesmi. Ezért aztán saját öltözetemben, de Otoutotól kölcsönzött hajviselettel veszem utamat először haza a maradék Nobuyuki-jii féle sakéért, majd azzal az Amatsuji birtok felé.
– Hű, ez a Mitsuyuki-chan micsoda egy kígyó… Mit beszéltetek tegnap, Ane-san? – lépek be a házba, kezemben a sake maradékával. Nem is nagyon foglalkoztatom magam ezen túl Mitsuyuki-channal, inkább letelepszem a nappaliban a megszokott párnáimra, az üveget pedig leteszem az asztalra. – Amúgy köszönjük a sakét, Ane-san, nagyon élveztük. Sajnos nem tudtuk meginni az egészet, Otoutot elorozta a juuichibantai valami küldetés címszóval. Elfelezzük a maradékot? – érdeklődöm, miközben a nyitott teraszajtón át a kerti tavat bámulom. Egy ideig türelmesen várok, hátha Youko-ane befejezi ténykedését a konyhában. Ilyenkor már csak ő lehet itthon, Akira-chan már a yonbantainál van… ugye? O.o Azért igencsak gyanús, hogy nővérem ennyire csendben matat a konyhában. Remélem, nem Otouto által eltett kések után kutat üdvözlésnek, mert ezesetben figyelmeztetnem kell rá, hogy sajnálatos módon jóanyám családneve miatt kénytelen megóvni és nem összetörni nemesi hátsómat. ˘^˘ Kizárólag az ilyen esetekben nem zavar, ha erre kell hivatkoznom viszonyunkban. Végül csak ráveszem magam, hogy felálljak és kimenjek Ane-sanhoz, ha más nem, elviselni a megtorlást az előző délután miatt, mert ez így nem állapot, hogy csak össze-vissza pakolászik, én meg azt sem tudom, mit készül hozzám vágni. :/
– Mit nem találsz, Ane-san? ^^ – lépek oda mögé mosolyogva, de azért bármikor kész lennék felemelni a kezeimet védekezően, ha esetleg mérges lenne előző napi akciónk miatt. Talán tényleg elvetettük a sulykot azzal a kis tréfával, de igenis igazságos meccsben nyertünk, elvégre mindig azt mondogattuk, hogy ketten hívjuk ki.


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #1 Dátum: 2015. Szept. 06, 00:17:20 »
   Hűvös szellő, a pengék hangja, vérben ázó testek, fájdalom.
  Újabb rémálom. Az ismétlődő sötét képek a múltból, szűnve nem akaró kínzó emlékezés. Bárcsak elfeledhetném, bárcsak ne lenne nagyobb a bűntudatom annál, mint amit érzek, ami miatt ragaszkodom a múltba történtek őrzéséhez. A döntésekre, amiket hoztam, mely családom ragyogó tagjai életét vette el. Az én ostoba döntéseim.
  Nem tudtam eléggé meghálálni Kagura-obahannak a minap, amiért időt szentel Juunichire, s Ayanénak, hogy kérésemre Shuu életét óvja. Csak egy kis időt kértem még tőlük, egy napot, hogy rendezhessem magamban a tegnapikat. Nem lettem volna képes ebben az állapotomban Juunichit a karjaimba venni. Rémesen éreztem magamat e gyöngeség miatt. S egyszerűen nevethetnékem támad, ahogy felidézem naiv gondolataimat a gyámságról. Nem pótolhatom Juunichi anyját, és nem pótolhatom vele a kétszáz évvel ezelőtt elvesztett gyermekemet. Ostoba ábránd volt, egy megtört lélektől, ki egy kicsit a múlt képeiben próbálta ringatni magát.
  Elég volt Youko, ürítsd ki az elméd!
  Megráztam a fejemet. Újabb fiókot löktem vissza sikertelen keresgélés után a helyére. Na de, hova az átkozott ménkűbe tűntek a tűk?
  Rettentően mérges voltam, magamra, a múltra, a tűkre, amiket nem találok. De legfőképpen magamra. Némán kutattam fiókról-fiókra, kezdtem hozzászokni a fejemben lüktető fájdalomhoz, mely a kialvatlanság okozott. Még mindig alig tudom elhinni, hogy pont Mitsuyuki előtt kellett összeomlanom a titkok által szőtt súly alatt.
  Összerezzenek mikor hallom az ikrek egyikét megszólalni mögülem. Gyors mozdulatokkal törlöm meg szemeimet, kendő vagy egyéb erre alkalmas anyag híján ruhám ujjával, hogy leplezzem lelkem bonyodalmait.
  – Apám egykori dobótűit – pillantok át vállam felett rá, miközben berekesztem az adott fiók átkutatását. – Itt kell lenniük valahol, tisztán emlékszem, hogy ideraktam őket, nem tudod esetleg hol lehetnek? – kérdezem, miközben tekintetemet visszaszegezem a fiók tartalmára, amint meggyőződtem róla, hogy az ikrek melyike is gazdagított társaságával. – Szükségem van rájuk a délután.
  – Amúgy miért érkeztél? Jöttél feltakarítani a tegnapi szakésüveg törmelékeit? – igyekszem hangomnak semleges tónust adni. Hétköznapi fecsegéssel túllendíteni magam problémáimon. Az élet nem állt meg, megy tovább.

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #2 Dátum: 2015. Szept. 06, 01:27:03 »
Egy pillanatra még én is megijedek attól, Ane-san mennyire szétszórt. Mármint az egy dolog, hogy nem talál semmit, elvégre Akira-chan sem szokott, ha Otouto egyszer kezelésbe veszi a konyháját, de azért az mégiscsak túlzás, hogy semmi másra sem sikerült odafigyelnie. Hát mi az, hogy egyáltalán meg sem hallotta, amit az imént mondtam? >.> Egy sóhajtással temetem tenyerembe a fél arcom, miközben igyekszem szemrehányón pillantani kedvenc nővérkémre, amiért ennyire elhanyagolt.
– Az imént mondtam, hogy finom volt a sake és hoztam vissza a maradékát felezni. Hova figyeltél eközben? – ebbe a kérdésbe igyekszem annyi neheztelést belesűríteni, amennyit csak tudok, közben pedig kihúzom az egyik fiókot és megszemlélem tartalmát. Ismerem ikeröcsém észjárását, így alig pár másodpercnyi gondolkodás kell, hogy tudjam, hol keressem Youko-ane tűit. – Parancsolj – mutatok a helyükre, de csak most szemlélem meg jobban a változásokat nővérem tekintetén a tegnapi eset óta. Nagyon régen láttam őt utoljára ilyennek, és semmi, ismétlem, semmi nem ad mentséget arra, ha valaki ebbe az állapotba taszítja őt. Ez így nagyon nem pálya, Mitsuyuki-chan, úgyhogy garantálom, hogy ezért fizetni fogsz. ^-^
– Egyelőre nem kérek tőled magyarázatot sem a sötét karikákra, sem a pocsék kinézetedre, csak annyit mondj, teát kérsz, vagy a tegnapról megmentett saket? – fogom meg a kezét, mielőtt a tűit magához vehetné. Mindenkinek jobb, ha nem most próbálja felszerelni magára, mert csak kárt okozna. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ez az állapot nem vetít előre semmi jót. Nehezemre esik visszafognom magam, hogy ne érződjön a düh a hangomban, miközben felteszem neki azt az egyszerű kérdést az italról. Nem értelek, Ane-san. Minek tartasz egyáltalán ilyen kígyókat magad körül, ha ilyesmit képesek okozni? Ezt nem fogadhatom el! Aniki le is harapná a fejünket Otoutoval, ha látná, miket engedünk meg Youko-ane közvetlen környezetének. – Ha esetleg még mindig nem lenne tiszta, nem hagytuk kárba veszni a jó minőségű italt, csak egy csészét törtünk el. Úgy látom, szükséged lenne arra, mi megmaradt belőle – magyarázom el többedszerre, miközben megpróbálom elhúzni a konyhapulttól. Ha ott marad, a végén még kárt tesz magában, vagy bennem. Utóbbi nem tenne túl jót a pozíciójának, úgyhogy ha egy mód van rá, inkább kihagynám. :| És nem szeretném újra megkockáztatni, hogy tű helyett valamelyik halefet állítsa mellém a falba. Ha hagyja magát és kartávolságon kívülre sikerül csábítanom attól a bizonyos fegyverarzenáltól, akkor azért már én sem bírom tovább így látni, és inkább megállok, hogy finom mozdulatokkal letörölgessem az arcát.
– Meg sem kérdezem, Akira-chan látott-e téged ma reggel. Akkor biztosan nem jelentkezett volna szolgálatra – nagyon nem esik jól most az öccsét felemlegetni és ezzel nyomást gyakorolni rá, hogy összeszedje magát, pedig általában vicces Akira-chant használni érvként. Legszívesebben máris azt kérdezgetném, mi borította ki ennyire, de a rutin és az évek azt súgják, jobb lenne megvárni, ameddig egy icipicit kevésbé stresszes. – Na, akkor sake vagy tea? ^-^ – teszem fel a legnagyobb kérdést ismét, mikor úgy látom, sikerült megóvnom attól, hogy ő maga dörzsölje ki a szemeit a helyükről.


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #3 Dátum: 2015. Szept. 06, 22:42:28 »
  Kínosan hallgatok kérdése után. Nem akartam figyelmetlenségem okaival terhelni. Amúgy is csak rám tartozott.
  – Valóban? Biztos nem mondtad elég hangosan, nem hallottam – kísérlem meg palástolni hanyagságomat. Visszatoltam a helyére az újabb fiókot, majd annak irányába fordultam, melyre Tokiya mutatott. Huzamosabb keresgélésem után már éppen ideje volt, hogy a tűkhöz jussak. Talán keresésemet javában elősegítette volna, ha önmarcangolásom nem ragad magával teljes mértékben. Olyannyira, hogy már a külvilágról is megfeledkezem.
  – Tokiya – rekedtes sóhaj tör fel belőlem. – Nincs most időm erre. Engedj el – szavaim könyörgésnek tetszettek, mikor akadályozott a cselekvésben. Bele akartam mélyülni a feladatokba, elmenekülni a szomorú emlékektől, a borús gondolatoktól.
  Megpróbáltam kiszabadítani a kezemet Tokiyáéból. Mondanom se kell, próbálkozásaim sorra buktak el. Lehajtom a fejemet. Fel nem kötött hajam, arcom elé szökik, maszkként fedve érzelmi világomat. Nem akarom, hogy így lásson.
  – Egy csészét? – halovány mosoly jelenik meg az arcom szegletében, ahogy eszembe jut öcsém legutóbbi panasza a poharak rejtélyes eltűnésével kapcsolatban. Tokiya szavai pedig némiképp megmagyarázta nekem e konyhai eszközök rejtélyes eltűnéseit. Hiszen igen kevesen járnak be ebbe a házba. – Akira ki fog kelni magából – jegyzem meg. Nem zavartatom magam, hogy talán unokaöcsém nem is érti, miről beszélek.
  Némán hagyom neki, hogy sírásom nyomait eltűntesse. Már hiába próbálnám tagadni azokat, semmit se érnék el vele. Hiszen remekül átlátta a helyzetet.
  Ahogy megemlítette Akirát szívem összeszorult, miközben eszembe jutott szándékosan kerültem a reggel folyamán, hogy ne lásson így. Nem akartam, hogy aggódjon. Olyan sokat tett értem az elmúlt évszázadokban, hálás vagyok, amiért mellettem maradt ekkor és gondomat viselte. De nem szeretném tovább terhelni őt a gondjaimmal.
  – Szaké – mélyről jövő sóhaj után adok választ kérdésére. Úgy sem hagy addig, míg legalább egy csészével nem fogyasztok el vele Noboyuki-ojihan hátrahagyott italából. A dobótűk még egy kicsit tudnak várni.
  Elindultam a szakézáshoz legalkalmasabb helyre a házban. Egyértelmű volt, hogy ott ejtjük meg ezt.
  A friss levegő jól esett, mely a teraszról jött be. Helyet foglaltam a minapi párnámon. Jobbommal az asztalra könyökölve masszíroztam meg halántékomat, hogy elkergessem emlékeimben felsejlő képeket a tegnapi napról. Egy pillanatra Tokiya helyett Mitsuyukit véltem látni.

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #4 Dátum: 2015. Szept. 06, 23:49:38 »
Tudomást sem veszek a nő kéréséről, mikor kezét fogva igyekszem elhúzni a konyhapulttól. Az a nő, akit én ismerek már rég elrántotta volna a kezét, és a pimaszkodásomért bizonyosan visszavágott volna valahogyan. Az erőtlen mozdulatok, amivel Ane-san megpróbált szabadulni fogásomból csak arra ösztönöztek, hogy megszorítsam kezét. Szinte törékenynek tűnt, pedig nem éppen gyenge nőként ismertem meg. Ez aggasztott, jobban mint a legtöbb esemény eddigi életemből. Talán csak akkor tört rám ez a zsigeri félelem egy rokonomért, mikor ikeröcsémért és kedveséért kellett izgulnom. Na, az volt még egy idegtépő történet, melybe most inkább nem gondolnék bele. Csak remélem, hogy nővérem jelenlegi állapotának nem túl sok köze van hozzám. A csészére vonatkozó megjegyzését ezúttal elengedem a fülem mellett. Nem igazán foglalkoztatott eddig sem, ki panaszkodik és ki nem, úgyis szoktunk hozni egy készletet, ha már nagyon elfogyasztottuk az előzőt. Akkor egy darabig béke van.
– Ejnye, Ane-san, ne rejtőzz el – kérem halkan suttogva, miközben a könnyeit törölgetem, és igyekszem eltűrni az arcába lógó tincseket. Hol a kénköves rákbarlanban leledzik ilyenkor Akira-chan? Ő sokkal jobban ért a nővére megnyugtatásához, mint én. Bár nem mondanám, hogy túl hatékonyan rángatta ki a depijéből, szóval talán jobb, ha most nem az ő módszerét próbálom leutánozni. – Se Aniki, se Oni-chan nem lát most, miattuk nem kell aggódnod. Előttem pedig nem kell szégyenkezned. Láttalak már így – még egy biztató mosolyt is megejtek felé. Ezúttal nem vigyorgok, nem illene a szituációhoz. Bár megjegyzem, nem bánnám, ha soha többet nem kellene ennyire mélyponton a szemébe néznem.
Némiképp megkönnyebbülök, mikor legalább az italt elfogadja és immár külön kérvény nélkül vonul az ülőpárnához. Én addig összeszedek egy-egy csészét az italozáshoz, majd azokkal együtt foglalok helyet mellette. Mielőtt bármit kellene csinálnia, töltök mindkettőnknek és felé nyújtom az egyiket. Egyelőre nem szólok semmit, inkább megvárom, míg legalább ezt az egy dózis alkoholt elfogyasztja. Tudom, hogy nincs rá komoly hatással, de így talán könnyebben megered a nyelve. :roll:
– Szóval, Ane-san, elmondod végre, mitől borultál így ki? Szeretnéd, ha Otoutoval megtréfálnánk kicsit Mitsuyuki-chant helyetted? ^.^ – nem hiszem, hogy ikeröcsémnek gondot okozna kitalálni valamit a sátánkígyó ellen, elvégre az elmúlt kétszáz évben jócskán elszaladt vele az a bizonyos összvér. Ha csak belegondolok, hogy édes kedves Hanabi-chan húgocskánk az ő testőrsége alatt kishíján belehalt egy mérgezésbe, máris egy önmagában erős indokot találok, hogy egy életen át élvezhesse megbocsátásunk árát. – Amiatt ne aggódj, hogy tisztában lenne a megrendelő személyével, Oni-chant is rengetegszer megtréfáltuk Aniki kérésére. Azt hiszem, ha látná, hogy miatta keseregsz, ő is kiszemelné Mitsuyuki-chant célpontnak – jegyzem meg cinkos kis mosollyal az arcomon, miközben elfogyasztom saját italom. Egyelőre nem akarom még kínvallatni kedvenc nővéremet, de ha nem ered meg a nyelve, kénytelen leszek komolyab érzelmi zsarolásba belemenni.


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #5 Dátum: 2015. Szept. 07, 18:20:10 »
  Próbáltam erőt venni abból a titokzatos energiából, ami az ikreket mindig körüllengte. A jókedv és a derű fellegeiből kicsippenteni egy darabot, hogy önző módon arra használjam, hogy emlékeim közül megleljem a boldogabb pillanatok egyikét. Holott egyáltalán nincs most ehhez jogom. Boldognak lenni a kétszáz évvel ezelőtt történések után? Nem. Annyi vér tapad az akkor hozott döntéseim miatt kezemhez, hogy sok mindent tehetnék, csak boldogságban nem fürödhetek. S ennek fényében valahogy nem is tudok kiragadni egy halovány örömteli pillanatot a múltból. Sosem fájt még ennyire, mikor az ikrek Hiroshit emlegették.
  Remek időzítés volt a csésze szaké, melynek tartalmát, míg elfogyasztottam, volt lehetőségem a lelkem újabb összeomlását megakadályozni. Ha csak egy pillanatra is…
  – Ne bolondozz Tokiya. Mitsuyuki nem csinált semmit – legalábbis nem szándékosan. A köztünk lévő szakadékot nem tagadhattam. Mikor atyám hazaállított vele annakidején, akkor nem volt ilyen roppant nehéz megértenünk egymást. De ahogy elkezdődtek a kiképzések, a hasonlítgatások, állandóan azon kaptam magamat, hogy Mitsuyuki árnyékéból képtelen vagyok kilépni. Mindez talán soha be nem tölthető űrt képzett.
  Lassan teszem le az üres csészét az asztalra. Szívemet fájdalmasan szorítja össze Tokiya megjegyzése, Hiroshira való újabb utalása teljesen kibillent tartásomból. Mintha egy esés után megpróbáltam volna felállni, s ismét visszazuhantam volna. 
  – Egyszerűen csak ráébresztett, mennyire próbálok kapaszkodni a múltba, holott egy pillanatát se kaphatom már vissza. Pedig… olyan könnyű lenne minden, ha Hiroshi itt lenne. De miért kellett akkor elém ugrania?! Miért nem hagyta, hogy a feladatomat végezzem? Hiszen megbeszéltük… – arcomat kezembe temetem, ahogy próbálom könnyeimet elrejteni, ahogy a múltra gondolok. A megváltoztathatatlan eseményekre. S egyre jobban gyűlölöm magam, amiért egy olyan jövőképet próbálok elképzelni, ahol döntéseim nem okoztak volna ilyen következményeket, ahol mindenki tovább élhetne boldogan, gondtalanul, ahol Benkanként azt tettem volna, ami a dolgom.
  – Ha döntéseimet jobban átfontoltam volna… ha az Amatsujik felkészülnek minden eshetőségre, akkor nem ért volna minket váratlanul az a rajtaütés – megrökönyödve próbálom elfojtani a könnyeimet. Nem helyes ez így, Youko! Ha eddig kibírtad, még egy kicsit is még menni fog.
  – Ne haragudj… nem akarlak ezzel terhelni.

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #6 Dátum: 2015. Szept. 07, 19:44:23 »
Tekintetemmel is igyekszem Ane-sannak üzenni, mennyire nem szeretem, ha sültbolondnak néz. Még hogy a sátánfattyának nincs semmi köze jelenlegi állapotához... Ezt akkor sem venném be, ha magam láttam volna, elvégre minden megmagyarázható egy jó helyen és időben megtett zsarolással. Elvégre egyszer-egyszer mi magunk is megpróbáltunk élni ezzel az eszközzel, más kérdés, hogy akadnak olyan kénköves bugyrokból szalajtott egyének, akiken semmiféle tárgyalási technika nem fog, olyan bebetonozott szemellenzővel és rosszindulattal járkálnak a világban. Ha csak eszembe jut az a bizonyos személy, kezem is megremeg, de elég Youko-ane felé pillantanom, hogy ne törjem össze pusztakézzel a kezemben tartott italozási kelléket. Inkább felhajtom a sake maradékát, és érdeklődve figyelem egyszem idősebb nőrokonom. Kirohanása meglep, még a szám is tátva marad. Ha nem nyeltem volna le előzetesen a remek italt, félek öltözetem látta volna kárát.
– Ane-san... – suttogom elhűlten magam elé, miközben figyelem az egykor oly erősnek tűnő nőt ismét az összeomlás szélére sodródni. Ám szentül megfogadtam, ezúttal másképp lesz. Ha tehetek valamit azért, hogy ne süllyedjen vissza abba a pokoli homályba, megteszem. Nem vagyok már az a gyerek, aki egykor, s az én kezemhez is tapad számomra fontos személyek vére. Saját döntéseim, és hibáim ára.
Zajtalanul teszem le a csészémet az asztalra, és szó nélkül vonom magamhoz a nőt ezt követően. Szorosan ölelem magamhoz, arcom a feje búbjára hajtva, s közben igyekszem nyugtatóan hátát simogatni. Nem ez volt a célom Aniki felemlegetésével, s mégis, úgy érzem ez még mindig az évszázadokkal ezelőtti csalódása, melyet képtelen volt magából kiadni.
– Sose jusson eszedbe, hogy terhelsz ezzel, Youko-ane. Ha legalább neked jobb lenne attól, hogy kiadod magadból, boldogan elviselek tőled bármit – igen, ha tudnám, hogy ez tényleg segít... Otouto esetében nem értem sokat az iszogatással egybekötött lelkizéssel. A mai napig csak próbálom elterelni a figyelmét a történtekről. Annyival jobban megoldhattuk volna, annyival másképpen alakulhatott volna, ha egy csöppet belátóbbak vagyunk... Vagy ha nekem van egy csöpp eszem, és nem ragaszkodom a hírnevemhez... egyáltalán, a nevemhez. – Nem hiszem, hogy ilyesmire fel lehetett volna készülni. Az a támadás nem a Mizushima-ház ellen szólt, akkor nem csak az Amatsujik hevertek volna holtan – suttogom halkan a karjaimban lévő nőnek, még ha tudom is, ez igen kevés vigaszt jelenthet számára. – Titeket testőrnek képeztek ki, hogy eldobjátok a saját életetek a mienkért. Arra nem készítettek fel, mi történhet, ha a célpontot ti jelentitek. Ilyesmire senki nem gondolt. Aniki pedig... – mély levegőt veszek, hisz nekem is fájdalmas pont a hiánya. Nehéz erről beszélni, hisz aznap azon kaptam magam, hogy én vagyok a legidősebb azok közül, akikkel együtt felnőttem. Youko-ane sosem volt már a régi, szinte teljesen kivonta magát az életből, így vele nem számolhattam.
– Nem mondhatom, hogy nem értem meg Aniki döntését. Őt ismerve hamar átlátta, hogy nem az ő élete forog kockán. Olyan személy volt, aki szemen köpte volna saját magát, ha nem tesz meg mindent, hogy életben tartsa a nőt, akit szeret. Akármennyire fáj is, ő nem a testőrét akadályozta aznap, hanem a felesége életét próbálta megmenteni. És nem tudom hibáztatni érte. Ha erre képtelen lett volna, mindent megkérdőjelezett volna, amiben hitt – halkan, és tisztelettel beszélek halott rokonomról, soha egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg, hogy mindezt megérdemli. Temérdek csínyünkhöz nyújtott segítséget, mondhatni menedzselt minket ártatlan éveinkben. – Tudom, hogy fáj, Ane-san, de ez az ő döntése volt, és tiszteletben kell tartanunk. Fordított esetben sem lenne jobb, higgy nekem. De Vele ellentétben Anikiről elmondhatom, hogy tényleg ismertem, Youko-ane. Ő azt akarná, hogy lépj tovább, és találd meg a boldogságod. Nem akarná, hogy egy életen át gyászold – ajkaimat idősebb nőrokonom homlokához érintem, miközben kicsit ringatni kezdem. Hagyni akarom neki, hogy kisírja magát. Szavaimmal ellentétben nem hiszem, hogy Osen-chan az örök gyászt várná el Otoutotól. Talán épp ezért hagyott egy darabot magából ebben a világban... Mintha a húgomat vesztettem volna el, s vele együtt egy darabot ikeröcsémből. Már semmi nem lehet ugyanaz, mint régen. Ám ha ezt beismerném, oda lenne a mosolyom hatása.


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #7 Dátum: 2015. Szept. 08, 15:58:30 »
  Dühös voltam, amiért lelkem egy pillanat alatt omlott össze. Hiába próbáltam leplezni érzelmeimet, elsiklani felettük, ismét magukkal ragadtak. Nem akartam ezzel terhelni rokonaimat. Az én döntéseim, az én bukásaim, mind-mind megváltoztathatatlanok, hiba bűntudatommal terhelni az ő lelkeiket. Hiszen aligha vigasztalhatja meg ez felzaklatott lelkemet, ha csak beszélek róla. Az árnyék túl messzire nyúl el.
  Mégis, ahogy a könnyek feltörtek belőlem, ahogy beszéltem róla, az emlékekről, a régmúlttal kapcsolatos gondolataimról. Régmúlt? Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék a kétszáz éve történt mészárlásra. Emiatt olyan, mintha csak tegnap történt volna. S egyúttal gyöngének is éreztem magamat a megállíthatatlannak ható sírás miatt.
  – Pontosan, mi voltunk a célpontok. Senkinek sem lett volna szabad meghalnia, Hiroshinak a legkevésbé. Ha rendesen irányítom a testőrséget, ha felkészítem őket erre is, akkor nem vesztettünk volna el senkit sem aznap – rémes volt a bűntudat, amit emiatt éreztem. A kétszáz évvel ezelőtti események miattam történtek. Atyám irányítása alatt nem fordult elő ilyen, ő mindig, mindenre fel volt készülve. Nem érte meglepetés.
  Nehezen tudom belátni Tokiya igazát. Annyi évig kínoztam magam emiatt, ha nem álmatlan éjszakák kínoztak, akkor a múlt rémes pillanatai kergettek az éj leple alatt. Hiroshi halála beleivódott emlékezetembe, s már ott tartok, hogy egy békés pillanatot nem vagyok képes felidézni a múltból.
  – Hiroshi bolond volt – könnyeimmel küszködve próbálok gondolataimat szavakba önteni. Nem volt egyszerű. – De annyira hiányzik – megkapaszkodok Tokiya ruhájában. Attól félek, ha nem fogódzkodnék a valóságba, ismét elkapnának a múlt árnyai, újra levetítenék előttem a szenvedést, a kínt, melyet egykoron át kellett élnem.
  – Felejteni akarok, de egyúttal szeretném megőrizni is az emlékeket. Nem találom az arany középutat. Mi lenne a helyes? – remegő hangon kérdezem. – Ha annakidején nemet mondok neki, akkor lett volna esélye tovább élni. Nem kötődött volna hozzám, nem ugrott volna elém. Hiszen nézd, hogy vész el áldozata, itt vagyok, megmentett, de minek? Elbuktam feleségként, Amatsujiként, és testvérként is – mély levegővétellel segítségével próbáltam megnyugodni. – Szerinted Hiroshi mit tenne a helyemben? – félve teszem fel a kérdésemet. Annyiszor gondolkodtam már ezen. Vagy azon, hogy mennyivel más lenne, ha itt lenne mellettem. Most mégse tudom igazán, hogy valóban áhítozok megtudni erre a választ.
  Hiroshi annak szeretett, aki vagyok, nem pedig annak, akinek látszani próbáltam. Mindig átlátott a maszkon, amit viselni próbáltam. Előtte nem tudtam elrejteni valós énemet, hiszen sosem voltam erős, sosem sikerült egészen azzá kinőnöm magamat, amivé atyám szerette volna, hogy váljak. Nem voltam több egy megtört léleknél, ezt pedig ő könnyedén észrevette, mint holmi függönyt tudta elvonni, ha az érzelmekről volt szó. Ő mellette az lehettem, aki igazán szerettem volna lenni.
  – Továbblépni? Ez nem olyan könnyű, mint kimondani. Egyáltalán van jogom hozzá? Önzőség lenne tőlem, ha szemet hunynék a múlt fölött. Az én döntéseim, az én büntetésem – halkan beszélek. – Várj csak… kivel ellentétben? – húzódok el Tokiyától, hogy arcom megtörlése után a szemeibe nézhessek. Némiképpen sikerült megnyugodnom, de szinte éreztem, hogy egy apró lökés is elegendő lenne, hogy visszakerüljek az előbbi mélypontra, abba a sötét ürességbe, az elkeseredettség folyójába.

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #8 Dátum: 2015. Szept. 08, 20:45:25 »
Szorosan tartom idősebb nőrokonom, miközben beszélek, majd akkor is, miközben hallgatom. Meg sem próbálom csitítani, csak biztos támaszt szeretnék neki nyújtani, akinek a vállán sírdogálhat. Aniki hátsón is billentene, ha ennyit nem tennék meg érte. Mégis, kénytelen vagyok egy ponton nővérem álla alá nyúlni és kicsit magam felé fordítani.
– Figyelj rám egy kicsit, Ane-san, kérlek. Voltak ellenségeitek? Tudtatok róla, hogy lennének? Az Amatsujiknak, nem a Mizushimáknak. Én nem emlékszem rá, hogy ilyesmi valaha elhangzott volna. Nem lehetett volna felkészülni rá, senki más sem tudta volna. Ez nem a te hibád volt. Ne cipelj olyan terhet, ami nem a tiéd. Senki nem vádol érte. Shuu-jii sem tudhatta, különben elmondta volna, érted? – beszéd közben végig Youko-ane szemeibe nézek, s közben arcán tartom a kezem, hogy biztosan rám figyeljen. Most nem akarom letörölni a könnyeit, akkor szégyene jelének venné. Már így is nehéz volt rávenni, hogy egy kicsit megnyíljon. Még egyszer rámosolygok, mielőtt hagyom, hogy elrejthesse arcát, ha szeretné. Engem is bánt a sírása, egyetlen hölgy ismerősömtől sem esik jól, ha sírni látom. De nála nem tudom, mióta tartotta ezt magában, tökéletesen látszik, hogy szüksége van rá, végre-valahára kiadja. Sóhajtva simogatom a haját kezemmel, hátha ez segít neki egy kicsit. Jelenlegi helyzetben még amiatt sem szándékozom kárálni, hogy összegyűri a ruhámat, legalább én legyek itt, hogy támaszt nyújtson neki, ha már démonbátyus és Akira-chan nem kompetensek ebben az ügyben. >.>
– Héj, az a bolond indított el minket Otoutoval abba az irányba, amerre megyünk. Nekünk is hiányzik. Mindenkinek. Az általa hagyott űrt lehetetlen pótolni – suttogom a nőnek, aki egykor a mi nagy és szigorú nővérkénk volt. Így csaknem négyszáz éves fejjel már nem is tűnik annyival idősebbnek. – Ej, biztos, hogy én mondjam meg neked, mi a helyes? Tudod, velejéig romlott, örökké vásott kölyök vagyok ;) – simogatom meg Youko-ane feje búbját, majd sóhajtok. Nem lenne okos elviccelnem ezt most. Szeretném, ha végre tényleg képes lenne lezárni a múltat. Ha már nekünk nem megy, legalább ő mutasson jó példát előttünk. – Nem kell elfelejtened őt. Ezt senki nem kéri tőled, nem is volna lehetséges. De a halála helyett gondolj arra, milyen volt, amikor élt. Milyen érzés volt mellette lenni. Ebből meríts erőt – igyekszem nem kioktató hangsúlyban beszélni. Mondani könnyű, ám saját hibáimmal kapcsolatban én sem tudok túllépni bizonyos emlékképeken... legfeljebb dolgozni azon, hogy soha többet ne kelljen ilyesmit látnom. – Talán igen, talán nem. Neki te voltál az egyetlen nő az életében. Mindenképp kötődött volna hozzád, és mindenképp eléd ugrott volna. Én legalábbis ezt tettem volna a helyében, Otouto szintén. Nem buktál el, Ane-san, feleségeként semmiképp. Amatsujiként túlélted, ez máris nagy szó. Túléltél, és most itt vagy, hogy ismét megmutasd, mire képes a családod. És ha nem tévedek, Akira-chan is a világ legjobb nővérének tart, bár ez csak annyit tesz, hogy elfogult öcséd van. :roll: De mi is vissza járunk hozzád, Youko-ane. Ez csak jelent valamit – mivel még mindig a ruhámat bámulja, kacsintás helyett nyomok egy újabb puszit a feje búbjára. A következő kérdésen viszont gondolkodnom kell egy keveset, s ez idő alatt inkább a plafont kezdem szuggerálni, hátha Aniki lenéz onnan és megsúgja a választ. Azért nem a klónja vagyok, hogy minden gondolatát tudjam, és ami azt illeti, nem is akarom. >.> Bizarr dolog lenne úgy nézni Ane-sanra, nekem ő a nővérem és punktum!
– Ezt nem tudhatom biztosan... Szerintem sosem felejtene téged. Mindig szeretne, és őrizne a szívében, de megpróbálná folytatni az életét. Nem akarná elpazarolni az időt, amit a te életed árán kapott. Inkább úgy élne, hogy büszke lehess rá. És biztos vagyok benne, hogy most igenis büszke rád. Arra, hogy kérés nélkül is pátyolgatod kedvenc kis házidémonunkat*, és a fiadnak fogadtad az unokaöcséteket. El ne mondd Oni-channak, hogy csak testvéri kötelességből piszkáljuk – teszem még hozzá vigyorogva. Legalább kedvenc nővérkénknek tudnia kell, hogy akármivel kapcsolatban emlegetjük fel Anikit, nem azért van, hogy benne bűntudatot keltsünk, ez a szándék kizárólag Oni-chan felé irányul. :roll: És felé sem gondoljuk teljesen komolyan, legfeljebb 99,5%-ban.
Kicsit felnyögök nővérem következő kérdéseire. Ennyire azért még én sem veszem magamra a saját hibáimat, pedig eddig úgy hittem, eléggé azt teszem. Mielőtt azonban válaszolni tudnék, ezúttal ő távolodik el, hogy szemrehányó tekintettel meredjen rám. Gratulálok, Tokiya, jól elszóltad magad. :| Sóhajtok, és elemelem a kezem nővérem tengerszín hajfürtjeitől, hogy újabb dózis alkoholt írjak fel magunknak. A sajátomat mondhatni azonnal lehajtom.
– Az egy hosszú történet, Ane-san, és ígéretet tettem, hogy nem beszélek róla. Most koncentráljunk rád, aztán majd ha nagyon zavar, hogy traktálsz, lehet én is igénybe veszem a lelkisegélyt ;) - kacsintással zárom szavaim, bár eszemben sincs megszegni az ígéretem. Inkább abban reménykedek, hogy mire odáig jutunk, elfelejti, vagy mennie kell és aztán amiatt felejti el. Újratöltök, ha ő is elfogyasztotta italát, neki is. Másik kezemmel még mindig ölelem magamhoz, de igyekszem nem satuban tartani. – Szóval a továbblépés. Igen, jogod van hozzá, és Aniki el is várná tőled. Nem élhetsz örökké a múltban az ő emlékével. Ne büntesd magad az ő döntéseiért, Youko-ane. Haladj a saját tempódban. Nem mondom, hogy elmúlik a fájdalom, de idővel enyhülni fog. Addig pedig eltávolítunk a közeledből mindenkit, aki ezt képtelen tiszteletben tartani. ^-^

* Shuuichi


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #9 Dátum: 2015. Szept. 09, 16:18:51 »
  – Konkrétan nem volt – remegő hangon adom meg neki válaszomat. Nehezen álltam a tekintetét. Magatehetetlennek, sebezhetőnek éreztem magamat most, hogy lelkem teljesen kivetkőzött magából. – De sokak életét tettük tönkre. Nem nevezzük meg őket, mert felesleges, de hányan törtek a Mizushimák életére? Rengetegszer… némelyek furcsa, egyéni cél miatt tették ezt. – Még most se fogtam fel igazán egyes kihallgatott bérgyilkos szavait. Hihetetlen volt csupán a feltételezés, hogy esetleg közülük nőtte ki magát a kétszáz évvel ezelőtti ellenségünk.
  – Ha csak belegondolok, hogy egyikük bosszúja volt, rögtön a munkámat kérdőjelezem meg. Hiszen ki ejtett hibát, ha nem én? Másra aligha foghatnám, Benkanként minden az én kötelességem – mély levegőt veszek. – Mindig is olyan érzésem volt, hogy Atyám nem mondott el mindent, mintha nem is az lett volna a célja, hogy Benkannak kinevezzen – legtöbb bölcsességét utólag értettem meg. S viselkedésében, ahogy rám nézett, mindig csak a csalódást láttam benne, amit én okoztam. Amiért nem voltam az a lány, akit igazán szeretett volna. Lehunytam a szemeimet, nem akartam, hogy Tokiya lássa az ebből érzett keserűségemet. 
  Halvány mosolyt csal arcomra Tokiya szavai, ahogy emlékeztet, miképpen támogatta őket Hiroshi. Valóban, Hiroshi hiánya sokakban nagy űrt képzett… annyira belemerültem gyászomba, hogy ezt eddig észre se vettem.
  – Igen, így igaz. Sosem fogtok felnőni – törölgettem a szememet, miközben próbáltam vidámabb lenni. Elég nehezen ment. Nem értettem, hogy az ikrek, hogy tudják tartani magukban ezt az örök jókedvet. De most irigyeltem tőlük, hogy ilyen gondtalanul képesek felfogni az életet.
  – Önzőség lenne tőlem, ha csak a szépre emlékeznék vissza – csüggedten sóhajtottam fel. – Bár bevallom, olyan sokszor próbálkoztam felidézni a boldog pillanatokat. Mégis, mindet elhomályosította az a nap… Mostanában mikor felébredek, azon kapom magamat emiatt, hogy bosszúra szomjazom. Ölni akarok. Meg akarom találni azokat, kik akkor elvették családtagjaink életét. Holott tudom, a bosszú nem megoldás, egy halovány árnyalattal sem lennék több az akkori gyilkosoknál. Sőt, ha megtenném, azzal besároznám a Tsukimisout. Nem dobhatom el saját lelki békémért azt, amit őseim kemény munkával felépítettek.
  Megpróbáltam felidézni megint egy boldog emléket Hiroshiról, hogy elkergessem negatív gondolataimat. Nem sikerült. A gondolat, hogy bármely esetben megmentett volna Hiroshi, nem vígasztalt. Annyi mindent köszönhetek neki, annyi mindent adott nekem. Én semmit se nyújthattam neki, mikor kellett volna, nem volt erőm megvédeni.
  Tokiya szavain merengve nézem az asztal lapját. Elpazarolni az időt, amit az élete árán… megrökönyödve sóhajtottam fel. Milyen ostoba vagyok! Pontosan jókor időzített Tokiya a szakéval.
  – Lehet, kissé egyirányúvá válna a társalgás, ha csak én beszélnék a lelkemet nyomó dolgokról, nem gondolod? – nem veszem le a tekintetemet Tokiyáról. Miközben a csésze tartalmát iszogatom, mozdulatait, mimikáit fürkészem, hátha tesz valamit, melyen átláthatok. Nem akartam ezzel a módszerrel élni, de túlságosan hallgatnak valamit ikrével. Pár évtizede ő is nagyon furcsán kezdett el viselkedni. Azt hitte nem látom, de amikor rákérdeztem, szüntelenül terelte a témát. Mégis mi történt veletek?
  – Mióta megpróbáltam újrakezdeni, szüntelenül azon kapom magamat, hogy titkolóztok és rejtegettek előlem dolgokat. Holott erre semmi szükség. Azt hiszem, túlságosan gyöngének mutattam magamat ez idáig. Ha megnyílásotokhoz az kell, hogy újra erősnek lássatok, hát rendben. Nem vagyok már a régi, de azt hiszem, idővel ismét az a nővér lehetek, akihez bátran fordulhattok, ha valami problémátok van. Adtok még egy lehetőséget, ugye? – kicsit elhúzódva Tokiyától pillantok rá, megerősítésre várva, hogy így érzékeltessem, mennyire fontos lenne számomra most a kertelés nélküli válasza. Noha, ezt nem csak rajtuk, hanem Akirán és a többieken is észrevettem már. Tény és való, nem vagyok a régi, akinek bármit el lehetet mondani, és sosem leszek megint az. Olyan tapasztalatokat kaptam, ami mindenképpen újjá formál. Meglehet, hogy… erősebbé? Kicsit naivnak hangzik ez a gondolat, de míg nem próbálom meg, nem fogom megtudni.
  Talán megpróbálhatok túllépni? Menni fog? Nem jó felfogás ez így, mindenképpen sikerülnie kell! Túl sokáig időztem a múlt felett, túl sokat vesztegettem el abból a kincsből, amit Hiroshi adott nekem. Meg tudsz bocsátani nekem Hiroshi, amiért eddig haboztam? Olyan sok minden történt, míg távol voltam rokonainktól. De mindent megteszek azért, hogy újra boldogok legyenek. Ha majd a jövőben csatlakoznak hozzád, mindannyijukat mosolyogni lásd, olyan gondtalanul, ahogy te is annakidején.
  Igaz, még vannak dolgok, amiket nem tudom, hogy fogok túllépni, de megpróbálkozom vele. Ne haragudj, hogy eddig nem értékeltem igazán ezt az ajándékodat, Hiroshi.
   

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #10 Dátum: 2015. Szept. 09, 18:41:07 »
– Ej, hát hova kagylózol? Túl sokat agyaltál az önmarcangoláson az elmúlt évtizedekben – csóválom meg a fejem távolabbi rokonomat hallgatva. – Ezt a támadást jó előre kitervelték és hosszasan készültek rá. Ha még nem jöttél volna rá, ebből két dolog szűrhető le: nagyon régóta fújnak a családodra, még jóval a benkanságod előttről, valamint annyira nem jó az információszerzésük, ha mindenki túlélte, akinek nem Amatsuji a családneve – még mutatom is kezemmel, hogy ezeket tartom fontos dolognak. Ha kicsit jobban utána néznek a dolgoknak, valószínűleg Otoutoval mi is alulról szaglásznánk a hortenziát és a sakurát. Hotaru-chanról nem is beszélve, bár azért szerintem mindketten visszanyúltunk volna a halálból is, hogy édes kishúgunk bántalmazójának kitekerjük a nyakát. >.>
– Hát, az ember a kis hercegnőjét általában annak szeretné látni, nem pedig testőrkapitánynak, hogy az életét kockáztassa az olyan felelőtlen kölykökért, mint mi – ezt már vigyorogva jegyzem meg, miközben ismét megkísérlem összekócolni kedvenc nővérem haját. Ő az egyetlen nálam idősebb nőtagja a családnak, aki nem a nagynéném vagy az anyám, fura érzés pátyolgatni. – Ne rágódj ezen, nem tudod visszahozni, hogy elmondja, mit akart. Végrendeletet nem hagyott, pedig az ő szakmájában megtehette volna. Yuko cica már egy megfázástól végrendelkezni akar, ezt lehet, az Amatsujiknak is meg kellett volna tanítani – igyekszem visszafojtani a nevethetnékem, ami a 12. osztagos sanseki említésekor kerülget. A shinigami ki sem nézné belőle, mennyire törékeny kislány tud lenni, amilyen vérszomjas fúria az esetek többségében, de éppen ezért mulatságos a bosszantása. :roll:
Elgondolkodva hallgatom a nő szavait. Nehezemre esik nem azonnal közbe vágni és mondani a magamét. Végül azért sikerül hagyni neki, hogy végigmondja, ami a lelkét nyomja. Ezért vagyok itt, nem igaz? És nem mondhatnám, hogy nem érzem át a dühét és gyilkos indulatait rokonaink gyilkosai felé, jómagam ilyesmit ugyan egy teljesen másik vipera irányába táplálok, de az más lapra tartozik.
– Valóban, az Amatsujik éppen azért tekintélyes testőrök, mert nem tapad több vér a kezükhöz a feltétlenül szükségesnél. Egy bosszú értelmetlen öldöklést jelentene, és csak Buddha tudja, mennyire hosszú kiselőadást az élet tiszteletéről és miegyébről Akira-chan szájából – szemeimet forgatom, már csak a gondolatra is. Az ilyen kiselőadásoknál szoktunk vagy kereket oldani, vagy elaludni, esetleg kiagyalni a következő szabotázsakciónkat az érzékenyebb lelkületű öcskös ellen. Nem tehetünk róla, ha egyszer mindig halálba untat minket, és sokkal viccesebb azt nézni, amikor bosszankodik, hogy nem talál valamit! >.> – Oh, nem jut eszedbe semmi vidám? Akkor ezt mondd, ne azt, hogy önzőség lenne csak erre emlékezni. Ezek a pillanatok határozták meg az életét. Te mit akarnál a helyében, ő mire emlékezzen rólad? Nem a halálod órájára, jól sejtem, ugye? – forgatom egy kicsit vissza a dolgot, hátha így egy kicsit kinyitja végre azokat a szép szemecskéit, és képes lesz elengedni az elhunytakat. A téma gyászossága ellenére ez a beszélgetés most mosolyt csal az arcomra. – Szóval akkor vidám emlékek Anikivel... Tudok mesélni párat. Emlékszel, amikor a hetedik lánykérésnél végre igent mondtál neki? Ott ólálkodtunk valahol a közelben, épp az edzést próbáltuk egy kicsit szabotálni Otoutóval, de annyira meglepődtünk, hogy véletlen Anikit találtuk el a vízbombával. Szegény, sosem tudta meg, hogy mi voltunk a tettesek, de végül nevetett, amiért valami csak nem jött neki össze. Aztán közvetlen utána, amikor ebben a házban hívott össze minket, hogy bejelentse az eljegyzést. Addigra már résen voltunk, és kicsit meglazítottuk a tó fölötti folyosó alátámasztását. Volt egy tipikus pont, ahol ácsorgott beszéd közben, vétek lett volna kihagyni, hogy még egyszer a tóba lökjük. :roll: Mondjuk amikor az emeleti ablakból nevettünk rajta, egy pillanatra láttuk a szemében az ijedelmet. Azt hiszem, előtte nem gondolt bele, mit is teremtett a menedzselésünkkel... Mit pattogott utána, hogy ő nem erre tanított minket, hanem Oni-chan ellen! – egy kis szünetet tartok, ameddig nevetek az emlékeken. Remélem, Ane-san is emlékszik még, Aniki milyen arcokat vágott ezekben a pillanatokban. Igazán szórakoztatóak voltak, nem lett volna fair, ha ezeket a pillanatokat nem használjuk ki, és őt kihagyjuk a jóból. – Aztán ott volt még kedvenc szobadíszed megszerzése. Mindig nevetnem kell, ha eszembe jut a reakciója, mikor meglátta, mit hoztunk neked ajándékba a 6. osztagból.
Ez a reakcióm most sem marad el, egyszerűen lehetetlen nem szórakozni a múltnak ilyen elemein. Azonban nővérem kérdései indokolttá teszik, hogy lefagyjon arcomról a mosoly, és inkább az alkohol utánpótláson gondolkodjak. Nem lett volna szabad azoknak a szavaknak kicsúsznia a számon. És Ane-sannak sem lett volna szabad észrevennie azt a véletlen elejtett utalást. Nem számítottam rá, hogy ilyen állapotban is figyel, ami végzetes hibának bizonyul. Kérdésére nem akarok válaszolni, inkább csészémet szemlélem, melyben az immár harmadik adag sake pihen. Kedvem lenne ezt is egy húzásra felhajtani, de helyette inkább felnézek és elmosolyodom.
– Ugyan, Youko-ane, szeretlek hallgatni ^-^ – biztosítom végül arról, hogy nem jelentene gondot számomra, ha a beszélgetést megtartanánk az ő problémáinál. Gondolatmenetére azonban tátva marad a szám egy pillanatra, de igyekszem gyorsan visszanyerni az uralmat arcizmaim fölött. Szabad kezemet elveszem nővérem hátától, és inkább megsimogatom az arcát. – Nem erről van szó, Ane-san. Ez elsősorban nem az én történetem, és ígéretet tettem Otoutonak, hogy senkinek nem beszélünk róla. Sem Hotaru-channak, sem a szüleinknek, sem bárki másnak. Legyen elég annyi, hogy én is hoztam rossz döntéseket, és sajnos nem én láttam kárát. Bár úgy történt volna – mosolygok ismét a nőre, bár ezúttal már aligha sikerül elrejtenem előre a keserűségem. Jobb lenne nem belemenni ennél részletesebben. Nem tervezem megszakítani azt a jó hagyományt, hogy lehetőségeinkhez mérten úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Nehéz ezt mondani, de kivételesen örülnék neki, ha nem én lennék a téma, hanem inkább valaki más. >.>


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #11 Dátum: 2015. Szept. 11, 20:05:21 »
  Nem vétóztam meg Tokiya megjegyzését, hiszen hiába bántott megjegyzése, igaza volt. Elég sokáig emésztettem magamat a múlt árnyai miatt. De hogyan is hunyhattam volna szemet efelett? Azonban Tokiya szavai elgondolkodtatnak. Szüntelenül, azaz élmény ötlik fel bennem, amit Yorikoval éltem át, abban a különös dimenzióban. Noha az ottani Akira által emlegetett klánról még nem találtam semmit sem, ezért azt hittem, hogy világunk ebben is különbözik. Talán nem ártana mégis jobban beleásnom magamat ebbe a kérdésbe.
  – Ne haragudj Tokiya, elgondolkodtam egy kissé – kerülöm el fejem irányába közelítő tenyerét. Tény, elmerengtem a támadók kilétén, amikor felvetette a múlttal kapcsolatos meglátásait. Talán több is van e mögött, mint eddig gondoltam? Ezt a kérdést elraktároztam magamban, hogy később foglalkozzak vele.
  – Ez nem egy rossz fondorlat – habár szívem szerint Atyám szándékait szeretném igazán ismerni, amit annakidején nem voltam hajlandó meglátni. Vagy időt szakítani rá, hogy kicsivel többet megtudhassak róla. Viszont a jövőben jobb lenne biztosra menni, mindenki tud szánni egy kis időt arra, hogy megírjon egy végrendeletet. Azt már inkább meg sem kérdeztem, hogy Yuko mégis mi okból akart végrendelkezni egy megfázás okán. Azonban mindenki lehetne ugyanilyen körültekintő! :|
  – S meddig tarthatjuk kezünket ily’ tisztán? – halkan teszem fel a kérdést, majdhogynem magamnak intézve szavaimat. Habár se Tokiya, se én nem tudnám megmondani erre a választ. Bele se merek gondolni Akira miként ítélkezne rólam, ha tudná, milyen gondolatok járnak időnként elmémben.
  Elkomorodva nézek magam elé, ahogy Tokiya megfordítja az eseményeket. Mi lenne, ha Hiroshi élne helyettem? Én mit kívánnék, mit tegyen? Ezt sosem tudhatjuk meg, ahogy én sem tudom, Hiroshi a túlvilágon mit gondol, valószínűleg ő sem tudná, hogy szívem mélyén azt akarnám, hogy boldogan éljen, úgy és ahogyan szeretné. S mégis felteszem magamnak a kérdést, Hiroshi vajon mit akarna, mit tegyek? Vezekeljek tovább a múltbéli tehetetlenségem miatt, vagy csak emlékét őrizzem, mint egy drága kincset?
  Halk nevetésre késztet Tokiya meséje a múltról, ahogy a régi pillanatok felelevenednek lelki szemeim előtt. Valóban nem tudtam elfeledni a szórakoztató arcmimikáit. Már-már azt hittem, teljesen elfeledtem őket, valójában csak nem kerestem őket eléggé.     
  Mikor gyanúm beigazolódni látszik, sokatmondóan fürkészem Tokiyát. Nem engedem, hogy egyszerűen elkerülje kérdésemet, még ha kísérletet is tesz erre először.
  Hamis mosolyát látva szomorúan nézek szembe elkeseredett tekintetével. Miután elfogyasztotta szakéját, ezúttal én öntöttem neki ki egy csészével.
  – Évekkel ezelőtt feltűnt, hogy Toshizou furán viselkedik. Nem igazán értettem a változás okát. Mikor kérdeztem erről, rendszerint terelte a témát és leplezni próbálta, hogy bármi problémája lenne. Ne kövesd a példáját, annál rosszabb nincs talán, mint az a bűntudat, melyet egyedül próbál feldolgozni a lélek. Elmondom: nem fog menni. Ha beszélsz róla? Az se biztos, hogy segít, de legalább elmondhatod, hogy megpróbáltad. A lelked mindenképp könnyebbé válik tőle. Szóval, miféle döntéseket hoztál? – teszem fel az ártatlan kérdést. Mindeközben újra töltöm csészéinket. Nem rosszból, csupán tapasztalatból tudom, hogy rokonaim a sok szaké hatására közlékenyebbé vállnak. Ha nem ragaszkodna ostoba módon a hallgatáshoz, most nem tennék ilyen lépéseket. Sajnálom Tokiya, de nem hagysz más választást.

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #12 Dátum: 2015. Szept. 16, 10:21:03 »
Némi nehezteléssel a tekintetemben veszem tudomásul, hogy nővérkém ébersége kezd visszatérni, ha már ilyen könnyedén elhárítja az ellene intézett aljas kis „támadásomat”. Mi az, hogy ilyen gyorsan visszarázódsz normálisba? >.> Természetesen ezt egy pillanatig sem gondolom komolyan, sőt, örülök, hogy szép lassan visszatérni látom megszokott személyiségéhez. Igencsak kellemetlen lenne ismételten a besötétített emeleti szobából kirángatni.
– Na látod! Mutass jó példát és írd meg a tiédet, hogy Akira-channak ne lehessenek hasonló problémái, kígyószerű barátunk meg főhessen a levében, hogy megjelölted az utódod. Azok után, ami Hanabi-channal történt a benkansága alatt, meg is érdemli :roll: – nem szép dolog árulkodni, még ennyire burkoltan sem, de Mitsuyuki-channak ez már azért is kijár, amit nővérkémmel volt képes művelni egyetlen beszélgetés alatt. Bizonyára nem gondolta, hogy mindezt annyiban hagyjuk Otoutoval, durva felelőtlenség lett volna tőle, amit testőrként meg sem engedhetne magának. ^.^ Persze a dolognak az a része, hogy Ane-san végrendelkezzen eléggé morbid, a mi szemünkben ő az agyonüthetetlen tagja a családnak, és elképzelni sem tudom, hogy ne éljen túl minket is. … Na jó, ha Oni-chanon múlik, még előfordulhat ilyen galádság, de azt kegyetlenül megtorolnánk.
– Nem tudom, Ane-san... Én már csak dacból is megpróbálnám. Te ne mocskold be a kezed! Arra itt vagyunk mi, akik nem viselik az Amatsuji nevet és nem tagjai a Tsukimisounak – szavaimat egy kacsintással teszem nyomatékossá. Azt hiszem, Otouto is egyetértene abban, hogy kedvenc tréfaprédáinkért élhetünk akár ilyen módszerekkel is, még ha ez csak plusz melót ró is a nyakunkba. Vagy beutalhatjuk az ellenfeleit a 12. osztagba, biztosan örülnének olyan shinigamikísérletnek, ahol nem kell törődni az alany testi épségével. És akkor egy picit elfeledkezhetnének az osztagháborúról is, nekem meg több időm lenne újabb akción agyalni. :roll:
– Ez szép, már azt hittem, elfelejtetted, hogyan kell nevetni – jegyzem meg fülig érő vigyorral, mikor Youko-anet nevetgélni hallom. Talán lassan ténylegesen képes lesz kilépni az árnyak közül és felülemelkedni a múlton. Nem akarok siettetni semmit, elég nagy trauma volt neki minden, ami történt. De végre látok némi reményt, hogy legalább az ő élete helyrerázódhasson. Ki tudja, talán még példát is tudna mutatni nekünk, hogyan keveredjünk ki a múlt fogságából teljesen.
Nem tudom nem észrevenni a gyanakvó villanást a tekintetében... Mégis próbálom elrejtetni előle az igazságot, elvégre már majdnem másfél évszázada profin űzzük ezt ikeröcsémmel. Automatikusan nyúlok a nővérkém által kitöltött sakéért, hogy lehúzzam azt is. Már csak a témán való gondolkodáshoz is kell az alkohol, anélkül nem lenne elviselhető az egész mizéria.
– Én megértem, hogy nem szeretne beszélni róla. Ha nem az ikertestvére lennék, valószínűleg én sem tudnám. Nem akarom eljátszani a bizalmát, Ane-san. Mi ketten vagyunk egy egész, mi lenne velem nélküle? – teszem fel a költői kérdést mosolyogva. Hiszen ilyesmi nem történhet, nem fogok helyette vallani. Azt már nem. Kedvenc nővérünk, Aniki özvegye sok mindenre rávehet, de egymás elárulására nem. >.> Akkor magamat árulnám el, az pedig nem volna éppen kellemes élmény. Hogy bízzak akkor magamban és efféle dilemmák, brrr... Köszi, de kihagyom. – Nem szeretnék belemenni, Ane-san. Nincs itt az ideje. Fiatalok voltunk és meggondolatlanok. Az egyetlen időszak volt az életemben, amikor ragaszkodtam ahhoz, hogy alapesetben én vagyok Tokiya. Ha észre is vettem a csökönyösséget és a gondolkodás hiányát, nem tettem ellene semmit. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de ha csak egy pillanatig is komolyan eszembe jut bármi logikus, akkor most én lennék Toshizou, ő pedig boldog házasságban élne – erre töltök magamnak még egyet, még belegondolni is fáj, hogy ennyire beelőzzön, mégis sokkal jobbnak tűnik, mint jelenlegi helyzetünk. Sajnálom... Remélem, egy nap meg tudnak majd bocsátani az ostobaságomért. – Ennyi már tényleg legyen elég, Youko-ane – teszem még hozzá bujkáló mosollyal, elvégre már így is jóval többet mondtam, mint amennyit ildomos lett volna. Nem hiszem, hogy a nő beéri ennyivel, márpedig muszáj lesz. Lakat a számon. Nincs több adatközlés, az információs szolgálat bezárt.
– Na és mesélj, hová tetted kedvenc Oni-chanunk porontyát? ^-^ Nem hallok gyereksírást...


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #13 Dátum: 2015. Nov. 03, 21:38:43 »
  Mély sóhaj tőr fel belőlem, a végrendelet megírása valóban előnyös lépés lenne, hogy rendesen informáljam döntéseimről rokonaimat, ha már nem vagyok közöttük. De ennek megfogalmazása éppen olyan nehéz, mint kétszáz évvel ezelőtt eldöntenem, ki kerüljön a Tsukimisou élére. Nem akartam öcsém felé olyan elvárásokat helyezni, amihez nem feltétlenül nyerte volna el tetszését. Szerettem volna életét nem a testőrséghez kötni, holott ő az örököse az Amatsuji családnak. Atyánk hagyatéka valójában az övé, neki kellene tovább vinnie a vérvonalat. Mégis, kétszáz éve döntésképtelenségem okán nem tudtam kiválasztani a Benkant. Természetesen ez a kérdés eldöntetett azon a napon. De most, hogy Akira határozottan rendben van, a testőrség irányítását könnyűszerrel bíznám rá. Azonban még mindig él bennem ugyanaz a nem akarás, mint annakidején. Nem akarok olyan felelősséget ráhárítani, amit talán nem is akar. A Benkansággal lemondunk olyan dolgokról, ami más, hétköznapi léleknek megadatik és olyan tetteket várnak el tőlünk, ami örökké kísérhet minket. Nem akarom látni öcsém összeomlását egy ilyen teher alatt, amit ráadásnak nem is ő választana. Nem lennék képes elviselni azt a bűntudatot, ami ebből születik, a tudat, hogy én teszem vele ezt. Nem, nem tudnám megtenni.
  – Majd elválik – jegyzem meg végül Tokiyának a végrendeletet illetően. – Mi történt Hanabival? – nézek rá számon kérően. Úgy tűnik egy újabb dolgot hallgattak el előlem.
  – Ne beszélj ostobaságokat Tokiya, te is tudod, hogy ezt nem hagynám – lehet, hogy elvonultam kétszáz évre a külvilágtól, de a családomat nem sodornám veszélybe semmiképpen sem. Nem a képességeik miatt aggódom, hiszen tudom, hogy lenyűgöző erővel rendelkeznek mindahányan, de nem lennék hajlandó hagyni, hogy olyan mély sebeket cipeljenek lelkükben, mint a gyilkolás emléke. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy el képes fogadni az ember. 
  – Talán el is felejtettem – halvány mosollyal az arcomon hunyom le szemeimet, szerettem volna megragadni még emlékeimből egy-két pillanatot, mely örömmel járt át.
  – Ne próbálj kifogások mögé bújni, Tokiya. Ha Toshizou rájön, bátran fogd rám és irányítsd le hozzám – próbálom túllendíteni aggályain, ami megakadályozza a beszédben. Ha Toshizoutól, ha Tokiyától tudom meg, mi nyomja meg a lelküket, részemről mindegy. Mindazonáltal nem szeretném, ha tovább hallgatnák előttem a problémájukat. Azt hiszik nem vettem észre? Ez még tőlük is naiv feltételezés.
  Csendben hallgatom végig szavait, minek végén a szaké üveg maradékát az ő csészéjébe töltöm ki.
  – Megértem, hogy nem akartad eldobni az identitásodat. Attól még, hogy jó szórakoztok azon, hogy helyet cseréltek, nem fogtok neveitek felváltása miatt teljesen megváltozni. A lelketek ugyanaz marad, és emiatt ragaszkodtok olyan apróságokhoz, mint a név, mely megkülönböztet titeket. Megkérdezted már Toshizout arról, hogy ő mit gondol erről az elmefuttatásodról? – kérdezem, miközben megsimogatom Tokiya fejét. Mintha megint az a csalafinta kölyök lenne évszázadokkal ezelőttről. Persze azóta jócskán a fejünkre nőttek az ikrével.
  Felemelkedtem ültemből, hogy a vitrinből az utolsó Nobuyuki féle italokból elővegyek egy palackot. Tudom, hogy ezután a neves alkoholoknak új helyet kell keresnem, de ez jelen pillanatban nem zavart, nem törtem a fejemet emiatt.
  – Nem gondoltam volna, hogy az a lány ilyen mély sebeket ejt bennetek – dobtam oda Tokiya felé az üveget, miután meggyőződtem abban, hogy felém figyel és minden esetben el tudja kapni. Ellenkező esetben odamentem az asztalhoz, hogy lerakjam elé. – Kicsit sajnálom, hogy nem volt alkalmam megismerni. Tedd meg a kedvemért, hogy nem emészted magadat a halála miatt. Túl rövid az élet ahhoz, hogy csak a gyász töltse ki, értékes perceket veszítünk vele – halk sóhaj hagyja el ajkaimat. Komoly szavak ez tőlem az előbbi kirohanásom után, de ha nekem sikerülhet túllépnem a kétszáz éve történteken, Hiroshi és a meg nem született gyermekem elvesztésén, akkor az ikreknek is mennie kell. 
  – Ajándék, ne pazaroljátok el – felelem, miközben megtámaszkodom a nyitott teraszajtó szélén, s látom, hogy a szakés üveg kapcsán igencsak tanácstalan. Kipillantok az égre, mely olyan tiszta az éjjeli viharhoz képest, mintha semmi sem kavarta volna fel a természetet.
  – Kagura-obahan vigyázz rá. Nem tudtam ma Juunichi szemeibe nézni… vagy a karjaimban tartani – a vízre vezetem a tekintetemet. – Nevetséges. Úgy gondoltam, hogy Hiroshi ostoba volt, amiért megmentett, holott sokkal inkább illik rám a jelző, amiért minden egyes tettemmel a múltat kívánom megjeleníttetni a jelenben, holott nem kaphatok már vissza semmit és ugyanígy semmi sem pótolhatja – összefontam mellkasom előtt karjaimat. – Szomorú, hogy Juunichinek nem lehet olyan anyja, akit valójában megérdemelne – mélabú tör fel belőlem, ahogy elmerengek ezen. Minden egyes pillanatban, amikor Juunichire néztem azt a gyermeket jutatta eszembe, akit a karjaimban tarthatnék, ha aznap nem ér minket váratlanul a támadás. Ezekkel az emlékekkel, hogy nevezhetném fiamnak a fiút? Hogyan pótolhatnám az anyját? Hogy lennék képes olyan szeretetett adni neki, amelyet édesanyja adhatna? Nincs ehhez jogom…

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aniki emlékére
« Válasz #14 Dátum: 2015. Nov. 04, 19:20:56 »
Felemelem a legyezőmet, hogy kitakarhassam aljas mosolygásom imádott nővérem előtt. Sejtettem, hogy nem fogja elereszteni a füle mellett korábbi kis megjegyzésemet és visszakérdez majd.
– Oh, vagy úgy, szóval ezzel nem dicsekedett... Hát kérlek, senki nem tudja, hogyan, de Hanabi-chant elrabolták. Ugyan sikerült visszahozni, de fogvatartóinál olyan mérgezést szenvedett, amibe kishíján belehalt. Ez úgy 80 éve történt – tárom szét karjaim tehetetlenül, hogy ezzel is jelezzem: semmi közöm nem volt hozzá, a felelősség kizárólag az akkori benkant terheli. Ahogy az elhallgatása is az ő felelőssége.
– Ej-ej, Ane-san, elmúltak már azok az idők, hogy az engedélyedet kérjük bármihez is – kacsintok cinkosan a nőre. Jobban belegondolva: kértünk mi engedélyt bármire is valaha? Kellőképpen önállóak voltunk mindig is ahhoz, hogy saját erőnkből megoldjuk, ami foglalkoztatott bennünket. Mások véleménye pedig sosem számított, a fő az volt, hogy mi jól szórakozzunk. Youko-ane igazán tudhatná már ezt. Talán 200 éve még volt valami abban, hogy gyerekként kezeljen minket, de azért eltelt az idő, megtanultunk még inkább a saját fejünk után menni.
Szavaira az arcára simítom kezeimet és úgy szemlélem mimikáját. Mosolya még mindig a múltat idézi, hogy van, ami soha nem változhat.
– Akkor emlékeztesd magad sürgősen. Sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz. Az állandó komorságtól kezdtél már ráncos lenni – azonnal visszahúzom magamhoz a kezem, miközben vigyorgok. Jobb lenne, ha nem vágna most bele egy tűt puszta szeretetből, mert a mai nap folyamán még szükségem lehet rá. Azért az osztagban is meg kellene jelennem előbb-utóbb, mielőtt Nao-chan aggódni kezd, hogy elraboltak a tizenkettesek és éppen kínoznak valami hadititokért.
– Jobban szeretném, ha nem lenne mire rájönnie, Ane-san – jegyzem meg az italomat bámulva. Nagyon nem tetszik, hogy ily könnyedén rávett, mégis ejtsek néhány szót erről az esetről. Nem tartozik rá, nem kellene beszélnem róla... hiszen ha nem beszélünk róla, akkor meg sem történt, nem igaz? Az elmúlt évtizedekben tökéletesen működött ez a stratégia, legfeljebb akkor került elő, amikor épp edzettünk nővérünk ellen. Miért kell most előhozakodni ezzel.
– Nem érted. Akkor is úgy gondoltam, hogy az ő boldogsága többet jelent minden önzőségemnél. Ma már képes lennék előállni az ajánlattal, akkor még szótlanul támogattam a konokságot. Én sem voltam jobb. De neked nem kell törődnöd ezzel – teszem hozzá csendesen. Időnként én magam sem tudom biztosra, melyik fele is vagyok az egésznek. Szüleink sem mindig tudnak különbséget tenni, hogy lehetett volna ez annak idején másképp? Ej-ej, túl sok időt töltöttem Yuko-chan közelében, ha már mindenféle pszichés marhaság jár a fejemben. Ideje lenne egy kis szünetet tartanom a juunibantai látogatásaimban, a végén még komoly aggodalmakat okozok a rokonságomnak. – Otoutoval nem beszélünk erről. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk rá, de nem akar beszélni róla, ezt pedig tiszteletben tartom. Neked sem kellene túlzottan beleásnod magad. Hogy mi történt pontosan aznap a keleti 60-as körzetben, még számomra is rejtély, és az egyetlen túlélő sem emlékszik rá. Ne zaklasd miatta – teszem még hozzá a korábban elhangzottakhoz, miközben egy kis időre lehunyom szemeimet. Azt hiszem, most megértettem korábbi gesztusát, bár nevetni azért ilyesmi miatt nem lehet elfelejteni. Pont azért kell sokat nevetni, hogy feledhessük a múltat és nem fordítva.
Csodálkozva követem Ane-san mozdulatait, ahogy az egyik vitrinhez sétál. Nem tudom eldönteni, pontosan mit is szeretne, azonban a szekrény tartalmát eszembe vésem. Ez még jól jöhet, bár inkább csak az, hogy mennyit is látok az italból. Csak egy pillanatra találkozik a tekintetünk, ez után már vetődök is a minőségi alkohol után.
– Ilyen jó piát nem dobálunk, Youko-ane! >.> – jegyzem meg szemrehányóan, majd felülve az üveget is odahelyezem az asztalra. Egy ilyen alkoholt szeretni kell és elrakni nevesebb alkalmakra, mint például arra a bizonyos négyszázadik születésnapra, mely tavasszal érkezik majd. >.> Szavait hallgatva mégsem a számonkérést folytatom, hanem komolyan ügyelek rá. – Nem ismered a történetét, és ez addig van rendjén. Add meg nekünk azt az időt, amit te Aniki gyászolásával töltöttél. Látom, hogy még kétszáz év után is fáj a seb, úgyhogy inkább mutass nekünk jó példát, Ane-san – mosolygok a nőre komoly szavaim után. Ha ez motiválja majd, hogy a múltat maga mögött hagyja, akkor nem szégyellek ilyen szavakkal élni.
Valószínűleg kedves nővérünk láthatta, hogy nem tudom, mit kezdjek az alkohollal, ezért a magyarázat. Bólintok, hogy megjegyeztem, majd magam is felállok, hogy követhessem őt gondolatvezetése folyamán. Régen beszélgettünk ennyire őszintén, általában elvicceljük az ivóversenyeket is. Pedig úgy fest, a saké még az ő nyelvét is megoldja. A nő mögé lépek, s miközben átölelem, a vállára hajtom a homlokom.
– Biztos vagyok benne, hogy ő is megpróbálná, ezért senki nem vádol. De már látod, hogy az időt nem tudod visszaforgatni, szóval keress egy olyan utat, amire ő is büszke lehetne. Amit Oni-channal tesztek, az tetszene neki. De mi tart vissza, hogy úgy szeresd azt a gyereket, mint a sajátod, Ane-san? – teszem fel a kérdést, miközben kicsit szorítok az ölelésen egy pillanatig. Van egy nagyon jó tippem, ahogy azt is tudom, Otouto sem csak szórakozásból nevezi Aya-chant a lányának – pótolni próbál valamit, amit elveszített mielőtt lehetett volna. – Nem kell amiatt aggódnod, hogy az anyja mellett jobb helyen lenne. Ne feledd: az anyja lemondott róla. Miért ne pótolhatnátok egymás életében azt, ami nektek nem adatott meg? – felemelem a fejem, hogy a nő arcát vizsgálhassam. Kíváncsi vagyok, mi járhat a fejében szavaim hatására. Biztatásként nyomok egy puszit az arcára, mielőtt túlzottan belemerülne a mély depressziójába. – Megérdemli az a kölyök, hogy a fiadként szeresd. És te is megérdemled ennyi év után, hogy valakit a gyerekednek tekinthess. Akira-chan az öcséd, őt már nem nevelheted. Ahogy minket sem fogsz tudni ;) – egyik kezemmel elengedem a derekát és megpöccintem vele a homlokát. Ezen a ponton jobbnak látom elengedni és eltávolodni tőle. Rávigyorgok kedvenc nővérünkre – Otouto nélkül amúgy is az ő nyúzása a legjobb programom a napomra.


(click to show/hide)