Szerző Téma: Kuroshira  (Megtekintve 2673 alkalommal)

Description: Kiáltsd a nevem

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Urahara Kisuke

Mesélő

*

Hozzászólások: 51

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 269 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #15 Dátum: 2015. Szept. 20, 12:33:44 »

Yukezo támadásai látszólag meggyengítik Meritot, s ekképpen kicsit hátrább is shunpozik majd fél térdre ereszkedik. Mellkasi sérüléséből megállás nélkül folyik a vér, miközben szapora légzését igyekszik moderálni. Végül csak elneveti magát, majd felpillant Yukezora és újfent elneveti magát.
- Az igazság az, amelyet elhallgat előletek a világ. Egy valódi őrült anélkül látja mindezt, hogy más által felvett elveket kántálja. Ezért a világ és az egyének mind kitagadják azokat, akik egy kicsit is eltérnek a megszokottól. – Szinte a férfi mellett megjelenve, mindenféle sérülés nélkül jelenik meg. Mindaz, mit az imént láttál, csupán az elméd szüleménye volt. Egyáltalán nem biztos, hogy legyőzhető Merito, míg ilyen aljas technikák használatára képes. S ha már ilyen fölényes helyzetbe került, megteheti, hogy játszadozik azzal, aki az útjába került.
- Bármennyire is kapaszkodsz a Taichou-sanba, el kell keserítselek, de elfogod őt veszíteni, háháhá!  :twisted:– Ördögi nevetése közepette kardját feléd libbenti, majd egy másik helyen újra megjelenik. Kardját egyenesen Shiori felé szegezi, majd oldalra billenti a fejét, minek következtében hosszú hajának egy része a szemeibe lóg. Ettől sokkal félelmetesebbnek tűnik a pillantása, hiszen eddig csak őrültnek látszott, most mintha ennél több lenne.
- Mert a nő, akit szeretsz, úgy sem fogad el, ha nem vagy elég erős..eléggé olyan, akit tisztelnek és felnéznek rá. Mi a biztosíték, hogy egy nap nem veszíted el a kapitányt a saját őrültséged miatt? Egyszer mindenki megunja a türelmet és várakozást ám! – Ekkor kardját Ai felé vezeti, s majd félig meddig elmosolyodik. – Miért uralnál egy olyan dolgot, amit képtelen vagy megérteni? Igazságot hirdeted a haoriddal, pedig az igazságosságról fogalmad sincs. Nem vagy más csak egy bábú, egy eszköz, aki ha meghibásodik, nem kell többé senkinek. – Fordít egyet végül a kardján, s majd az pulzálni kezd. Szinte látjátok magatok, ahogyan két alak rajzolódik ki hirtelen. Az egyik paragon, míg a másik Fuhaku Yashi, akinek arcát ezúttal homály fedi, hiszen egy csuklya fedi el.
- Nézz rá shinigami! – Kiált Aira Merito, míg elneveti magát, majd paragonra pillant. – Na és te? Neked mi a véleményed egy olyan zanpakutoról, aki még csak meg sem mutatja az igazi alakját? – Érdeklődik, de aztán Shiori feltápászkodik, hogy közbe szóljon róla.
- Sértett vagy? Rosszabb vagy, mint egy gyerek, aki nem kapott nyalókát? Féltkenységből művelted ezt az egészet? Ártatlan lelkeket öltél! Megölted Keikot, mikor ő nem tehetett semmiről! Bátortalan senkiházi vagy! Szavaid talán megfontolandók, de egyáltalán nem követhetők. Miért kellene elfogadnunk egy olyan alaknak a tanácsait, aki semmilyen életet nem tisztel csak is saját magára gondol? – Kiált rá Meritora, aki felemeli egyetlen egy ujját, hogy ajkaira tegye; ezzel mutatván egy rendkívülien tipikus gesztust a csendben maradásra. Paragon miután kifejtette véleményét //User legyen szíves leírni//, Merito alakja egyenesen Fuhaku Yashi mozdulatlan teste előtt jelenik meg. A lélekölő ugyanis nem lát, nem beszél, még csak nem is moccan. Egyszerűen megáll egyhelyben mintha várna valamire, ami egyszerűen nem jut el hozzá. Képtelen arra, hogy meghallja Ait, ugyanakkor mintha nem is lenne ebben a világban. Merito kardja meglendül, de mielőtt az becsapódhatna, a világ fátyolán keresztül kishunpozik valaki és akkorát rúg az alakba, hogy az métereket repül odébb. Hosszú fehér haja, kék haorija félre ismerhetetlen.
- Nehéz lenne kurvára oda figyelni? Csesszétek meg, hogy nekem kell kimentenem a seggetek ebből a bajból! :x – Tekintete azonban mégis elfeketedik, s emiatt Kaito is megjelenik mellette, aki arra ösztönzi a lányt, hogy álljon hátrább. – Shizune, menj hátrább, ne harcolj. – A lány felsóhajt majd tudomásul veszi, hogy Kaito pillanatok alatt visszaküldi oda, ahonnan jött. A férfi egyenesen a húgára mereszti tekintetét.
- Nincs idő a magyarázatra, figyelj rám egy pillanatra. El kell fogadnod Yashit úgy, ahogyan van. Hagyd hogy kitöltse a lelkedet, de ebben majd Yukezo lesz nagy segítségedre. Addig is.. – S most Yukezora pillant. – Hozzátok vissza Fuhakut, a jövőnek szüksége van Aira, nem csak neked. A tenshid nálam van, és lesz is; csak így maradhat életben. A belső hollowja Beliál lett, nem pedig a vaizard problémáját oldotta meg a fiola. Most közbe avatkoztunk, de többet ne nagyon várjatok, ne is keressetek, mert úgysem találtok ránk. – Végül még egyszer Ai felé fordul. – Sayonara. – Azzal teste eltűnik, s ott hagy benneteket tanácstalanul. Ez nem várt fordulata az eseményeknek, emiatt Merito most már sokkal agresszívabbra vált. Újfent megpróbálja megtámadni Fuhakut, ám ezúttal Paragon Yukezot elé teleportálja, ahogyan magát is.
- Küldd vissza Fuhakut, különben megsemmisíti a zanpakutodat! – De hogyan is kellene ezt megcselekedned? Hogyan tudd rávenni a kardszellemedet, hogy meghallja a szavaidat? Ha elég mélyre ásol, megoldhatod.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Szept. 20, 13:25:26 írta Urahara Kisuke »

Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #16 Dátum: 2015. Szept. 20, 15:06:50 »
Pillanatnyi megállásom eredménye, hogy Ai fejében elindult a folyamat, hogy megbontsa az állandó illúzió harcot. Ezidáig még nem történt valótlan dolog, és enyhén szólva is kissé furcsa nekem, hogy ilyen könnyedén képes voltam megharcolni a hajdani kapitánnyal. Számítok rá, hogy ez nem ilyen egyszerű, és hogy tulajdonképpen lassan felmutat számunkra legalább egy bankait. Bár egyelőre még azt sem tudhatjuk, hogy jelenleg ez hányadik erőfeloldása. Ainak volna valami ötlete, és remélem még hamarabb kivitelezi, minthogy beleessünk valami nagyon olcsó elmecsapdába. Úgy érzem, hogy jó volna felvenni valami archívummal a kapcsolatot, hogy megtudjuk pontosan miféle képességei vannak a zanpakutounak.
- Az volna a legjobb, ha rájönnénk hogyan csalogathatjuk elő az ép elméjét. Ha van választásunk, nem kívánom megölni. Mindenkinek van esélye a gyógyulásra- ezzel jeleztem azt, hogy számomra is van, és vélhetően akarom is ezt a dolgot. Bár még nem tudjuk, hogy a sorsom milyen irányt vesz majd. Egyelőre jobb, ha beletörődünk jelenlegi állapotomba. Az ellenfelünk szavaira elé állok a két nőnek, majd kardomat védően magam elé tartom, hogyha esetleg meg szeretne támadni minket, akkor háríthassak azonnal.
- Ez esetben örülök, hogy én nem vagyok valójában őrült!- majd előre lépek, hogy akár én magam is támadást indíthassak ellene, ekkor viszont eltűnik a szemem elől, és én megérzésemre hagyatkozva megfordulok, hogy amint megjelenik, akkor védekezhessek csapása elől. Ez meg is történik, de amit látok, az valahogyan kiszámítható volt. Sérülések nélkül jelenik meg. Szélmalom harcot folytatunk ellene, és kötve hiszem, hogy valódi eredményeket is képes leszünk felmutatni, ha nem jövünk rá a titokra. Ezután amit mond, arra csak megforgatom a szemem. Miért akkora gond most az, hogy Aival való házasságom érvényes. Már megint egy ellenzéki, így már viszont kissé máshogyan állok hozzá a dologhoz. Az biztos, hogy megfigyelt minket, így eléggé felkészült lehet a képességeim terén, illetve hatszáz év alatt sokat is fejlődhetett, de úgy vélem az őrület az képes elvakítani annyira, hogy hibát hibára halmozhass később. Támadására aktívan védekezek, és csapnék is felé ismét, de most ez nem sikerült. Ha sikerült is volna nem tudom, hogy mi volna az igazság. Szükségünk van Ai illúzió feloldására, különben tényleg fölöslegesen égetjük a kalóriákat. Nincs végtelen reiatsum, de vélhetően neki sem, csak rá kellene jönni, hogy hogyan terhelhetjük le a képességeit. Mindig van egy kiskapu, és a legnagyobb baj, hogy az esetemben pont az illúziók azok. Mikor máshol jelenik meg, én shunpoval állok oda Shiori, és Ai elé, hogy továbbra is elég időt nyerjek nekik. Fél pillantással megnézem magamnak, hogy Shiorit mennyire sikerült meggyógyítani. Ai valóban profi, hogy ha egy ilyen sérülés után visszahozta az életbe őt. Halott húgára pillantok, és egy pillanatra elfog a kétely. Rei arca merül fel bennem a látottak miatt, ezért inkább elkapom a tekintetemet. Megszorítom lélekölőm markolatát, és kissé sötéten pillantok Meritora, aki éppenséggel Ait próbálja becsmérelni.
- Én magam vagyok rá a biztosíték!- válaszolok gyorsan felvetésére- Ő az egyetlen, aki képes visszarántani onnan, ahová magam sem térnék be! Az őrület csak egy hazugság, és nincs benne semmi igazságosság, amit te olyannyira emlegetsz. Őrültnek lenni olyan, mintha zuhanás közben azzal nyugtatnánk magunkat, hogy eddig minden rendben volt- azzal kardomat előreszegem, amikor ő maga is megszólalt. Ez egy őszinte vallomás volt, aki nem tapasztalta még, nem értheti, de viszonylag jól sikerült megfogalmaznom a megfoghatatlant- Tekintetek izzó kereszttüzében égek folyton, minden lépésemet megátkozzák, várják a karvalyok mikor nevethetnek ki, vagy mikor mondhatják rám őrült vagy. Hogy nincs benned emberség, nincs semmi jó, semmi shinigami. Becsület, tartás, tisztesség. Nincs senki, aki megértené mit miért teszek, még magam sem. Mikor megkínzok valakit, mikor úgymond „igazságot” szolgáltatok, akkor csak haragomat mutatom a világnak, amiért nem értenek meg, pedig ez nem mentség a bűnökre, amiket elkövettünk. Tudom, hogy hallod a szavaimat, én megértelek, mert… én magam is tébolyodott vagyok. Segítségre van szükséged Merito!- kiáltok rá szinte kérlelve. Pontosan tudom milyen elveszettnek lenni, és tudom, hogy egyáltalán nem segít, ha állandóan csak azt szajkózzák, hogy mennyire nincs jogom azt tenni, amit akarok, amire csak vágyom. Talán lehet nem is vágyom rá igazán, de ha egyszerűen nincs senki, aki megértene, akkor ugyan hogyan is segíthetnének? Én úgy döntöttem, hogy talpra állok, hogy tovább megyek a leggyengébb pillanataimban is. De ehhez nagyon sok támasz kell, és nagyon sok erő, amit nekem a feleségem ad meg, és lányaim. Mai még nem tudja, hogy mennyit jelent nekem, ahhoz még kicsit, de majd megérti azt a nyelvet, amin már most képesek vagyunk kommunikálni. Ez pedig a szeretet. Lényem egyetlen egy kapaszkodója, ami azokhoz köt, akik tényleg fontosak a számomra. Csakis ők vannak megvédve lényem legsötétebb perceitől, ahogyan csakis ők tudnak engem is megvédeni tőle. Mikor egy óra magány is képes őrületet építeni bennem, akkor jól esik egy kedves szó is akár, egy pozitív visszajelzés, hogy érdemes élnem. De neki vajon mi lehet ez? Ekkor viszont olyat tesz, amit már az előbb sem értettem. Kettőnk zanpakutoui jelennek meg, de Paragon most már ereje teljében lehet. Legalábbis úgy tűnik. Rostélya most fenn van, és aggódva pillant ránk. Ő többet is ért ebből az egészből, hiszen ahogy Ai is mondta, gyakran többet is tudnak a zanpakutouk a gazdáiknál. Mélyebb összefüggéseket is megtalálnak, mint mi. Viszont Fuhaku Yashi kevesebb aktivitást mutat. Mintha képtelen lenne magához térni. Csuklyában volt, és ereje most egyáltalán nem mutatkozik meg. Aihoz lépek, mert tudom, hogy nehéz lehet számára most így látnia a kardját.
- Minden rendben lesz- fogom meg a kezét egy kicsit, hogy most én adhassak neki erőt, ahogyan ő nekem odafönn. Ez már nem a kapitány elfogásáról szólt, sokkal nagyobb a tét. Nem hagyom, hogy Ai elveszítse a zanpakutouját. Viszont Shiori szólal meg, és szavaiból a legfontosabb dolgot is kiveszem. Féltékenység. - Jajj ne… Ai, nincs esély arra, hogy elméjének az épségét helyreállítsuk- azzal gyorsan elengedem, és teszek Merito felé néhány lépést, majd intek Shiorinak - Hagyd ezt abba! Most!- azzal, hogy felsoroljuk bűnlajstromát, azzal semmit sem érünk el- Meritot most temetted el. Ezzel vége! De persze ti „épelméjűek” sosem látjátok, hogy az őrület egy másik, idegen arc, amit arcunk elé húzunk, hogy eltakarjuk fájdalmunkat, hogy mások ne lássák, megtörten szenvedünk önnön tetteink, életünk súlya alatt!- majd Paragon összefonja a karjait, és előveszi a tipikus női „elvárom, hogy cselekedj” pozíciót, vagy lehet csak szimplán elégedetlen valamivel. Felvonja szemöldökét, majd Merito felé pillant.
- Mi a véleményem? Látod azt ott?- mutatott oda a két shinigami markolatára, amin ott volt házasságunk pecsétje- Az a véleményem, hogy egy igazi zanpakutou gazdájának gyengeségére nem úgy reagál, hogy megszorongatja. Minden shinigami életében előkerül, hogy lélekölőjének ereje annyira megugrik, hogy szinte nem is tudja kezelni, de idővel az erősek rendezik ezt. Nekünk több évszázadba került, és most itt vagyunk. Hiba volt amellett döntened, hogy mindkettőnk ellen kívánsz egyszerre megharcolni- majd elgondolkodik valamin- Ja és mielőtt a szart is kiverjük belőled, még szeretnék megjegyezni valamit. Kuroshira, te egy pöcs vagy!- ezzel megnevezte a fő problémát, majd továbbra is csak úgy pillantott rá, mintha megvetné őt a tettei miatt. Valóban eljött nálunk többször is az, hogy kapcsolatunkat rendezni kellett, de végül mindig eljutottunk oda, hogy képesek legyünk csapatmunkában dolgozni. Elmosolyodom hát, és megcsóválom a fejemet. Ilyen az én zanpakutoum valóban. És mivel nem tudhatjuk, hogy mikor harcolunk illúziók ellen, ezért nem ugrott rögtön neki, pedig ez lett volna a helyes megoldás. Viszont míg mi vártuk, hogy Ai életre keltse Fuhaku Yashit, addig Merito valami egészen mást tervezett. Méghozzá Yashi életére törni. Nem hagyhattam ezt, ezért már el is indultam, valamint Paragon is cselekedni kívánt, de helyette inkább a semmiből tűnt fel egy fehér hajzuhatag, amire én személy szerint lefagytam. Az nem lehet. Ledermedtem, szinte az egész vérem valóban jéghideg lett. - Shizune!- kiáltok fel, és nyúlok utána, de amint megjelent, szinte rögtön el is tűnt, mert megjelent Kaito. Igaz most látom személyesen először, máris tudom, hogy számomra ez elfogadhatatlan. Nincs idő a magyarázatra. Legalábbis azt hiszik, hogy mindez ennyi, és ilyen egyszerű. Ahogy jött, úgy el is tűnt. Annyi kérdésem lett volna, és persze szerettem volna megtudni, hogy mi ez az egész. Hiszen én magam találtam rá a holttestére. Bár lehet, hogy az csak egy gigai volt. Olcsó vicc, tudom, hogy meghalt, az nem egy póttest volt. Shizune öngyilkos lett, és éppen ezért sokat is szenvedtem. A legjobb tanítványom, akiért olyan sokat is áldoztam, és cserébe ez lett a hála. Kaito egyszerűen csak elvitte őt, arra hivatkozva, hogy Beliál lett a belső démona. Mondjuk sejthettük volna, hogy mindez nem ilyen egyszerű, de én csak azt nem értem, hogy miért ez a megoldás, mikor Ai, és jómagam több, mint tapasztaltnak mondható Beliállal kapcsolatban. Riadtan nézek utánuk, és aztán hirtelen el is tűntek. Véleményük szerint örökre. Még csak elbúcsúzni se volt lehetőségem.
- KAITOOOO!!!- kiáltok fel, majd a légzésem szaporább lett, a pulzusom is az egekbe szökkent. Démoni energiák jelentek meg körülöttem. Fekete reiatsu nyalábok csapkodtak ki. A hangomba is belekerült egy démoni felhang, ami több, mint félelmetes volt, aki mondjuk még sosem látott így engem- HOZD VISSZA A TENSHIM!!!- üvöltöztem, de nyilván feleslegesen. Viszont Merito nem várja meg míg lecsillapodok, talán saját kárára. Mikor Paragon elé teleportál engem Meritonak, azonnal hárítom a csapását.
- Széttéplek!!!- lököm el messzebbre, majd leszúrom a kardomat a földbe, és lélekenergiám robbanásszerűen csap ki. Én nem tudom, hogy Shiori mennyit bír el, de most megmutatom, hogy jónéhány kapitánynál is erősebb vagyok. Tekintve, hogy széttépni kívánom őt, fekete reiatsu burjánzott végig rajtam, csábítva az átalakulásra. Már elfakult a bőröm, és az ereim is mint valami súlyos betegnek, feketén dagadtak ki. Széttártam a karjaimat, és markomat feszessé tettem. Mind emellé még egy kiáltást is mellékelek, amiben bőven volt démoni jelenség. Felkapom a zanpakutoumat, és odateleportálok Meritora. Jó magas volt, és én vállaiban kapaszkodok meg, valamint hasán támaszkodok térdeimmel. Szabad kezemmel a szemét szerettem volna kivájni, majd úgy ugrom el, hogy egy hátra szaltó során még állon is rúghassam. Ezután féltérdre ereszkedve landoltam, és egy shunpoval lövellek ki puskagolyóként, hogy kardomat előretartva átdöfhessem a szívét. Akárhová is találok bele, egy kiáltással föllendítem a testét, majd fölé teleportálok, és parancsszóval beledobom a testébe a kardomat.
- Bankai!- amint visszacsap rám a kardom, hogy felöltöztessen, annyi látható távolról, hogy egy villám csap bele Meritoba, és leszögezem az oldalpengékkel a talajra, majd egy hirtelen Raiden Ouchi következtében belecsapott a villám, majd egy gömb keletkezett fölötte. Ezután kiteleportálok Aiékhoz.
- Raiden Fuyuu Paragon- idézésem befejeztével a gömb felrobbant, és én már csak azt vártam, hogy mindez illúzió volt-e, vagy sikerrel jártam. Valószínűleg az utóbbi, de ezzel a kicsit sem agresszív támadással legalább kiélhettem magam, és nem kell átváltoznom démonná. Hatalmas veszélyeket rejtene, ha itt, Soul Societyban változnék át. Visszafogtam démoni reiatsumat is, mert valóban kielégítettem a pusztítási szándékot.
- Nem is olyan rossz ez így. Legalább eljátszadozhatunk vele- ha még él, akkor a következő támadására most már Paragonnal együtt válaszolunk. Egyikünk mindig figyeli, hogy hol bukkan még fel, hogy esetleg megvédhessük Ait, vagy Shiorit. Mi mindenütt ott tudunk lenni!


Karakterlap

Kagami Ai

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Kagami-ház XVIII. feje

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
71 300 / 100 000

Hozzászólások: 127

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 19 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Ezüst

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Tamachi Yukezo

Mottó:
Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Post szín:
#66E882


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #17 Dátum: 2015. Szept. 20, 19:42:08 »
Mielőtt felvenném a lélekölőmet a földről, még rápillantok utoljára. Megfordul a fejemben, hogy talán nem kellene, de Fuhaku mégis csak jelzett nekem, amiért úgy érzem mégis csak meg kellene tennem. Szánom helyzetemet, hogy ily’ könnyen kiengedtem a kezemből. Méltatlannak találom ezt a viselkedést, s ha úgy tetszik, rangon alulinak is. Nem kellene így gondolkodnom, mikor én vagyok az elöljárója azoknak a dogmáknak, amelyek a zanpakuto és shinigamija kapcsolatának harmonikus együttműködését jelenti. Most mégis miért álltam meg? Elgondolkodom azon, hogy talán a túl sok mentorálás a túl sok tanács okozta ezt velem. Olyannyira mások problémáival voltam elfoglalva, hogy közben nem vettem észre én milyen veszélybe kerülök. Észrevehettem volna, hogy a világ némiképp változott, s emiatt nekem is változnom kellett volna, hogy hozzá igazodjak. De nem tettem, most pedig megtekinthetem, hogy hol állok. A zanpakutom előtt, pontosan abban a helyzetben, mint évtizedekkel ezelőtt. Talán még van lehetőségem megmenteni magamat, de ahhoz meg kell tennem az első lépést. Felveszem tehát a kardom markolatát, majd megsimítom.
Midőn jelenleg küldetésen vagyunk, ezért a problémámat nem most szeretném orvosolni, sokkal inkább törődnék azzal, ami rajtam kívül történik. A férfi, aki egyszer talán kapitány volt, most megmutatja bukásának bizonyítékát. Mind szavai, mind pedig a mögöttes tartalom egy hosszú folyamatnak az eredménye lehetett. Az útra rátérni lehetett a legegyszerűbb dolog, de úgy tűnik nem voltak olyan személyek, akikbe kapaszkodhatott. Mondataira felvonom a szemöldökömet, s majd hagyom Yukezot kibontakozni. Kár volna olyan frusztrációba beleszólnom, melynek első sorban nem én vagyok a célpontja. Érzem minden ízületemben, hogy eljött annak az ideje, hogy tegyek valamit. De mielőtt megtenném, és végre becsuknám Merito ajkait, olybá tűnik szavait célt változtatnak. Hozzám érnek el, s nem is akárhogyan, sikerül olyan dolgokat is mondania, amikre volna néhány szavam nekem is.
- Meg kellene értenem? Nem hinném. Amíg objektíven vagyok képes gondolkodni bizonyos dolgokról, amik Yukezot vagy akár önt érinti, addig jobban is tudhatom, hogy a környezet mit gondolhat. Lehet, hogy az igazodás nem mindig kifizetődő, ám az előzékenység még mindig okosabb, mint utólag észre venni a hibáinkat. – Viszonylag halkan beszéltem, hogy figyelmét magamra vonjam; ha már kardját úgyis rám szegezte. Az én kezemben nincs penge, mi megvédhetne, mégis tudom, hogy képes lennék az ő szintjén mozogni. A szót átengedem Yukezonak, aki nálam pontosabban fejti ki saját álláspontját. Szavai hatására lehajtom fejemet egy pillanatra, azt hiszem ez nekem már több, mint sok. Nem ő az első, aki bírálja azokat a viselkedésformulákat, aki én magam vagyok. Ironikusan hathat, hogy bár nem olyan intenzíven, de talán ő is és én is kapunk másoktól a saját viselkedésünk és szavaink miatt. A legszörnyűbb az egészben, hogy saját osztagom teszi ezt velem nap, mint nap és egyetlen menedékem az előítéletektől csak is az otthonom lehet. Gondolhatnák mások, hogy milyen jó helyzetben vagyok, valójában sokkal nehezebbek a mindennapjaim. Az évtizedek által pedig eltűnt a jó kedv és nevetés, hiszen nem vagyok már fiatal. Idősnek sem vallanám magam, csupán tapasztaltnak. A tapasztaltságom, neveltetésem pedig soha nehezebb akadályokat nem terített elém. Azok a személyek, akik körbe vesznek, elítélik azokat a szavakat, amik valójában a fejlődés útjának érdekében mondtam ki egykoron. Tisztában vagyok vele, - nem vagyok olyan büszke – hogy már nem vagyok sem példakép, sem pedig valódi vezető; de úgy hiszem egy általános tiszteletet megérdemelhetnék. Mégis hányszor találom szembe magamat azzal, hogy a rajtam lógó haori csupán nekem jelent valamit, másoknak szinte semmit. Ez a világ, vagy legalább is a benne élők a lehető legrosszabb irányba indultak el, s ha így folytatódik, tán szebb napokat már meg sem érhetünk. A Gotei Juusantai el fog tűnni, ahogyan a Daitenshi is, ha mindenki felveszi azokat a belső társadalmi szokásokat, amik már nem a tiszteletről, erőről és tartásról fognak szólni. Én ezt nem engedem meg magamnak, soha nem is fogom. Így hát bármennyire is fájó pont nekem a beszélgetés ezen része, megpróbálom figyelem nélkül hagyni. Helyette inkább Shiori indulatos szavai mögé igyekszem tekinteni. A viszonzatlan szerelem ugyebár sok mindenre képes, de ha a nő nem áll fel ezen események után; akkor ő sem lesz jobb azoknál, akik idáig juttatták.
Merito kardja különös pulzálásba kezd, aminek nincs hangja, viszont mégis csinál valamit. Nem szeretném megvárni, míg történik valami, így odébb shunpozok és bólintok egyet Yukezonak. Én magam sem találom megmenthetőnek Meritot, hiába lehetne kicsalogatni belőle azt a személyt, aki valaha egyszer volt. Még rápillantok Shiorira, aztán hozzá shunpozok – konkrétan a háta mögé – és néhány hakuda ütéssel szeretném elérni, hogy a lány elveszítse az eszméletét. Nem vezetne semmi jóra sem, ha itt maradna, amikor láthatóan semmit nem tud tenni a kapitánnyal. Mikor visszanézek, két olyasvalakit pillantok meg, akikre nem számítottam volna. Láttam, hogy valami technikába kezdett Merito, de a hatását csak most pillanthatom meg. Egyenesen Fuhaku Yashit látom, habár nem az általános megjelenésében.
- Fuhaku Yashi..Yashi, jöjj hátrább! – Utasítom őt, hogy ne álljon ott, annak ellenére, hogy arca és talán lényének egy része is takarásban van. A kardom szelleme viszont nem reagál, nem mond semmit és nem is moccan. Oda megyek hát hozzá, hogy megérintsem, esetleg tekintetemmel elnézését kérjem, de akkor sem reagál. Lefagyva pillantok magam elé, s akkor Paragon megszólal. – Ez fordítva is így van, zanpakuto. Egy shinigaminak sem kellene szorongatnia a lélekölőjét. – Suttogom beismerőn, hátha ezúttal Fuhaku legalább meghall. Sajnos nem, és még csak mozdulni sem hajlandó, ami miatt meghátrálok. Hiába igyekszik férjem megnyugtatni, tudom, hogy kardom már sosem lesz olyan, mint volt. az út, amire rátértem, megfertőzte. S nem csupán belé ivódott, hanem egyszerűen akkora fájdalmakat okozott neki, amikről nekem csak fogalmam sem lehetett. Nem tudom mit tehetnék, s midőn ezt realizálom is magamban, akkor a shinigami megindul kardjával a zanpakutom felé.
- Yamero! – Már csak az utolsó pillanatban vettem észre, ami miatt szinte teljes erőmből, talán kicsit kétségbeesetten is kiáltok rá a kapitányra. Szinte teljesen megráz az a lehetséges kép, hogy pengéje akár el is érheti Fuhakut, aki gyakorlatilag tehetetlen. De z a kép nem következik be, mert valaki olyasvalaki lép közbe, akinek az életéről sem tudtunk eddig. Hajdani tanítványom ikertestvére, Nara Shizune jelenik meg Daitenshi ruházatában. Ő pedig, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is, miként a bátyám is a frontra lép. Alig tudom elhinni, amit látok, alig hiszek szemeimnek. Egy pillanatig úgy érzem, ez nem lehet több illúziónál, viszont Kaitonak felismerem szavajárását és kisugárzását. Ha mást nem is, de ezt Kuroshira – mint kiderült – nem tudja leutánozni.
- Kaito, ne tedd ezt! Ne menj el! Kaito! – Fél lépést teszek előre, mert nem azt fogtam fel, hogy mit mondott, hanem, hogy itt van. Rengeteget kerestem őt, s feltehetőleg Seiran is egyaránt. Mindannyiunknak fájdalmat okozott, amikor mindent maga mögött hagyva eltűnt. Most pedig nem hajlandó választ sem adni? Feláldozott mindent Shizuneért? Ökölbe szorul ettől mindkét kezem, majd a földre vezetem tekintetemet. Ez sok halott lélek, mely tekintetem előtt van, ráébreszt a legfontosabb dologra, amit már hosszú ideje elfelejtettem. Mélyen magamba kívántam zárni azokat a dolgokat, amik mindezidáig alakítottak. Mindennek a kezdete nem volt egyéb, mint az otthonom megtalálása; s miként megtaláltam, elfelejtettem, hogy miért indultam el Rukongaiból. Nem bocsájthatok meg Kaitonak az eltűnése miatt, ahogyan magamnak sem bocsájthatok meg többé a zanpakutomat illetően. Most is, nem nézek oda, de hallom Paragont, aki felszólít arra, hogy tegyek valamit. Én mégis egy helyben állok, nem teszek semmit. Nincs hang, mi eljuthatna hozzám, mert szembesülök azokkal a dolgokkal, amiket én okoztam. Pillanatnyilag a csontvázak sokasága mutatja meg a tükörképet, hiszen el tudok tőle vonatkoztatni, mégis beleillik a hangulatomba. Amint megérzem Yukezo hatalmas lélekenergiáját, megugrok, de Shiori mentése helyett Fuhakuért nyúlok. Elé shunpozok, majd megragadom az egész testét, s elviszem. Néhány méterre, amitől megzavarodik. Talán megérezte az idegen kéz érintését, ez nekem pedig elég ahhoz, hogy tudjam, még van esélyem. Közel hajolok hozzá, egészen közel, majd homlokomat a mellkasának döntöm.
- Nem adhatjuk fel, hallasz? Megesküdtünk magunknak, hogy elérjük a céljainkat és naggyá leszünk. Szükségem van rád Fuhaku Yashi, és neked is szükséged van rám. – Felnyúlok, hogy levegyem a csuklyát az arcáról. – Nézz rám zanpakuto! Nézz a..szemeimbe. – Suttogom, mikor feltekintek rá. A lélekölőm ekkor mintha meghallotta volna a hangomat, mintha tekintetében megjelenne a fény, lepillant rám. Viszont szokványos gesztusai helyett csupán rideg közönnyel fordul irányomba. Tekintete vörösen felizzik, de mind a kettő és ez az aggasztó igazán. Eltol magától, majd egyszerűen csak visszaváltozik karddá anélkül, hogy bármit is szólna. Magamra maradok egy katanával, kétségek között. Annyira nem is lehet kétséges, hogy csupán azért nézett rám, mert a shinigamija vagyok; egyébként nem is foglalkozott volna velem, mintha a kettőnk lelke már nem is egyezne. Felveszem a földről a katanát, majd megfordulok. Tekintetemből a legtisztább gyűlölet sugárzik, mert hirtelen megértem Kuroshira valódi képességét. Mindössze egyszer volt alkalmam hozzá hasonló zanpakutot látnom teljes feloldásában, de ez éppen elég volt arra, hogy örökre megjegyezzem.
- Yukezo! – Jelzek neki, hogy jöjjön közelebb, akár Paragonnal is. Amennyiben megteszi, elkezdem megropogtatni az ujjaimat.
- Bár személyem ellen kellene, hogy legyen, a halálodat kívánom Mayoshi Merito. Hang típusú zanpakutoval rendelkezel igaz? Hamarabb rá kellett volna jönnöm, hiszen az édesanyámnak is hasonló kardja volt, mint neked. Nem sokszor forgatta, pontosan azért, amiért te magad is megőrültél. Megígérem neked, hogy könnyítek rajtad, csak kérlek maradj egy helyben, hogy megölhessünk, shinigami! :| - Végül Yukezohoz szólok. – Shiorival ne törődj, kell egy senbankai, mert most robbantani fogok, de akkorát, hogy valaminek vissza kell fognia. Kérlek, gondoskodj róla, hogy utolérje a végzet, és hogy a környezetet ki tudja vizsgálni a Gotei. – Eljött az ideje annak, hogy csatába szálljak. Sokáig tartott, de most felfogtam, hogy mennyi mindent elveszíthetek, ha nem figyelek oda eléggé. Megindulok hát, és először a közelébe shunozok, hogy megérinthessem a karját. Különösen gyorsnak kell lennem, hogy elhúzhassam előtte a kezemet anélkül, hogy megállíthasson a zanpakutojával.
- Shibireyubi! – Ha sikerrel járok, akkor most tehetetlenül fog a földre esni, de ha nem is, hát megkeresem őt, hogy a Fuusatsu Kakeit, azaz a bűnbánó, pecsétet felhelyezhessem. Végül hátrább shunpozok és neki látok alkotni igazán. Egy kék energia pajzsot idézek a férfi alakja köré.
- Hadou no nanajuusan, Tozansho! – De ennyi nekem még nem elég, hiszen hamarosan bele fogok kezdeni egy újabb idézésbe, ha Yukezo végre feloldja a senbankaiát.

(click to show/hide)

Karakterlap

Urahara Kisuke

Mesélő

*

Hozzászólások: 51

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 269 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #18 Dátum: 2015. Szept. 20, 20:17:35 »

Bár Merito megpróbált titeket meggyőzni igazáról, mégsem sikerült neki. Mélyen belül ez a tény meglehetősen bosszantja, ezért el is követi azt a hibát, hogy rátámad egy zanpakutora, minek következtében Yukezot sikeresen magára haragítja. Nincs visszaút, ez most már egy olyan küzdelem, amelyet Meritonak olcsó trükkök nélkül is meg kell vívnia. Figyelmét el is tereli Fuhaku Yashi, ezért kardját nem is Yukezo felé, hanem a másik lélekölő felé fordítja, minek következtében már nincs elég ideje észre venni egy olyan támadást, amit viszonylag egyszerűbben kivédhetett volna. Ennek ára pedig nem más, mint a jobb szemének mélyre ható sérülése. A vakítás olyan fájdalommal jár neki, hogy a következő rúgás méterekre repíti őt. Összeszedve minden erejét, mégis csak talpra érkezik, majd kikerüli Yukezo bankaiát. Messzebbre shunpozik ezután majd míg fogja a szemét, addig elneveti magát.
- Ne becsülj alá, mert még pórul jársz! – Letép gyorsan a ruhájából egy darabot és fél szemére köti. Több fájdalmat és sérülést élt már meg életében, hogy ez most különösebben zavarja. Ám, amikor Ai úgy dönt, hogy most már harcolna és magához hívja Yukezot, Merito elkiáltja magát és elengedi a kardját.
- Ne becsüljetek alá, ostobák! – A következő pillanatban megjelenik előtte Ai, viszont a nő nem vette észre, hogy Merito kezében nem volt benne a kardja, ezért az egyik kidou sem lesz sikeres, mert már rég az illúzió képét hagyta hátra. Nem volt hajlandó megválaszolni vagy szóra méltatni a női nem véleményét. Gyűlöli a nőket, és ezt akkor döntötte el, amikor Shiori csak úgy kikosarazta évszázadokkal ezelőtt. Pedig ő rengeteget áldozott, és az elutasításnak ez lett a vége. Mégis, amikor újra odébb kellene ugrania, hogy elkerülje a tozanshot, akkor egy kar elkapja őt. Shiori ugyanis magához tért, hiszen túlságosan nagy volt benne a tenni akarás. Mivel egy pár percig aludt, Kuroshira rá nem koncentrált, így ő le tudta követni a shinigami valódi mozgását. A lány egyszerűen elkapja, hogy maradásra bírja a férfit, s majd az erőtér bezárul körülöttük.
- Bakaro! – Rúgja odébb a lányt, de az nem adja fel. Nagyon nehezen, de talpra kényszeríti magát, majd maga elé tartja a kardját. Szapora légzéséből ítélve egyáltalán nincs jó állapotban, sőt, szinte alig áll a lábán. – Haljunk meg együtt, Merito. Nekem nincs miért élnem, neked pedig nagyon is a pokolban lenne a helyed! Innen nem menekülsz sehová, én azt neked nem hagyom. – A férfi összehúzza lélektükreit, végül megcsóválja a fejét és elmosolyodik. – Ha ezt kívánod, akkor haljál meg te! Bankai! – Oldódik fel a lélekenergiája, valamint kardjának valódi képessége egyaránt. Ainak most kell igazán koncentrálnia, hogy bent tudja tartani a férfit. Ám, mikor a lélekenergiája alább süllyed, láthatóvá válik, hogy kezében csupán egy harang jelent meg. A lány ekkor rátámad, de akkor csenget egyet az eszközzel és olyan hangok keletkeznek az erőtéren belül, amik következtében a lányt hatalmas fájdalmak kínozzák. Füléhez nyúl, de nem tud mit tenni; Merito még egyet és még egyet csilingel. Ezek pedig egyenként serkentik ki a lány vérét, közben pedig a kidou pajzsot is elkezdi karistolni. Most már tudjátok, hogy ami bent van, annak nem szabadna kijönnie. Így, ha Yukezo feloldja a senbankaiát, már is bele kezdhetnétek a robbantásba. Csak egy igen magas kidou ötvözésével megoldható, de ez annyira fárasztó lesz mindkettőtöknek, hogy a végén kénytelenek vagytok kicsit megpihenni. Yukezo sikeresen felfoghatja a robbanást, illetve Ai is sikeresen végre hajthatja a kivégzést. Mielőtt viszont nagyon azt gondolnátok, hogy ezzel mindennek vége, a férfi összeégett alakja mégis megmutatkozik. Szinte a felismerhetetlenségig megsérült, mégis talpon maradt, mindössze zanpakuto nélkül. Ez is csak azt mutatja, hogy az alak lélekenergiája sem volt kicsi, mindössze valamiért nem használta ki igazán. Vajon mi lehetett az indoka rá? Lehetséges, hogy mélyen legbelül tudta, hogy ti nem vagytok ellenségek és csak a saját ördöge mellett próbált életben maradni? Bárhogyan is, Merito elterül a földön, hiszen bár túlélte, mégis haldoklik. Szavak nélkül csupán az eget kémleli, míg tekintetéből egy könnycsepp indul meg; fájdalmas mégis őszinte. Az utolsó megbánás jele ez, mielőtt kilehelné az utolsó levegőt és lelke elporladna. Miképpen ez megtörténik, nem sokkal utána jelennek meg a Goteiból néhányan. Mielőtt haza fele vennétek az irányt, az egyik Nibantaios megállít benneteket.
- A 46-ok tanácsa várja önöket a Nagyteremben, legyenek szívesek először megjelenni! - Nem is nagyon tudjátok eldönteni, hogy aki  a maszk alatt lapul az valójában bátortalan, vagy csak zavarodott; mert hogy nem hangzott parancsnak, az is biztos.

Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #19 Dátum: 2015. Szept. 20, 22:44:24 »
Paragon felém löki őt, én pedig kitettem a karjaimat, és halálos búgócsigának tűntem, ahogy a levegőbe ugrottam, és elszeltem az illúzió kapitány fejét. Felnevettem, majd ahol újból feltűnt oda Paragon követte, majd egy jó egyenes mozdulattal átdöfte a szívét, és én hirtelen a feje fölé teleportáltam, majd a fejébe döftem a kardomat, hogy utána Paragon a háta mögé teleportálva megvédjen az újabb megjelenésétől. Visszavonta a kardját, és egy harcos mozdulattal eltaszította a csapást, majd amint megfogta a pengét a lassítás után, én ráugrottam a fegyverre, és páncélozott lábammal rúgtam teli erővel fejbe. Mivel egyszer már megfogtam sikeresen, úgy gondoltam ez is sikerrel járhat. Jobb szemétől már megfosztottam. Ezek után Ai elé teremtem, hogy visszafogjam onnan, és egy jól sikerült mozdulattal a hátába vágjam az összehúzott oldalpengémet. Ez is csak egy illúzió volt. Kezdem már unni, hogy semmi esélyünk sincs rájönni mikor harcolok illúzió ellen, és mikor nem. Paragon Shiori testéhez teleportált, és jellegzetes támadóállásában a san qi bu-ban állt, és közben szélesre tárta kieresztett pengéjű karjait, ezzel egy több, mint 4 méteres fesztávolságot mutatott. Az én esetemben ez még több, hiszen nem egy magasak voltunk, nekem hosszabbak voltak a karjaim valamennyivel. Kellő erőm, és képzettségem is megvolt ahhoz, hogy úgy forgassam a bankaiom, mint Paragon. Gyorsan, mozgékonyan és módfelett halálosan. Tudom, hogy képes vagyok az arcába tolni a pengémet az ellenfelemnek, csak éppen az okozott végzetes problémát, hogy ez az alak csak nem akart való alakjában megsemmisülni. Talán ha lenne elég időnk arra, hogy egy archívumból előszedjük mire is képes az ellenfél egészen pontosan. Ekkor megszólít Ai, és én hátrateleportálok lélekölő társammal együtt. Ék alakban álltunk meg előtte, tükrözve a san qi bu állást. Pengéink összeértek Ai előtt. Sisakrostélyom mögött Ai felé már nem tudtam nézni, de látni fogja a bólintásomat, amit a szavaira tenni fogok. Mikor utal arra, hogy hang típusú zanpakutouval van dolgunk, akkor Paragonon végigfut az a bizonyos „ahha” érzés. Talán ő jobban ismeri ezt a szituációt, ezért a felismerés szinte oldalba vágta Ai személyében.
- Rendben van. Akkor készülj!- lélekölőm manifesztációja ekkor eltűnik, hogy egyesüljön ismét velem, hogy meglegyen a kellő erő az idézéshez. Előreugrok, és míg Ai megtámadja sikertelenül ugyan az ellenfelet, én magasra felugrok. Bankai páncélzatom vakítóan felragyogott, majd aranyszínbe borult minden, és a csontok zörgő hangot hallattak a lélekenergiámra. Én közben a levegőben megállok, lebegve a négy méteres magasságban, és a fényességben csak kiáltásomat lehetett hallani.
- SenBankai! Raijin Paragon!- erre hirtelen mintha a tömören érezhető lélekenergiám természetessé vált volna mindenki számára, aki csak harminc méteres körzetben volt. Mintha a tér része lenne mindaz, ami eddig különleges volt. Nem volt fojtó érzés, csupán csak olyan, mintha ionizált lenne a levegő. Mikor bármelyik pillanatban becsaphat a villám. A nagy fényjelenség is csak egy szívdobbanásnyi volt, ami belefolyt a térbe könnyedén. Lepelként egy yukataszerű áttetsző selymes anyag borított, aminek kar alatti része hosszan a föld felé nyúlt. Nem volt középen összefogva, csak egy vékony aranyszínű madzag tartotta meg a csípőmnél, hogy ne nyíljon ki teljesen. Egyébként mellkasom is látható volt emiatt. Mezítelen lábam oldalain is túláradt a ruha, míg bőröm sápadt volt, és tekintetem is élettelenné vált. Arckifejezésem is halottakéhoz volt hasonlítható, ha lehunynám a szemem, temetni vinnének. Leereszkedek a föld felé, de valamennyivel még így is felette lebegtem. Körbetekintettem a csatatéren, majd előretettem a két kezemet, és a talajt alkotó csontvázak megremegtek, majd hirtelen összerakták magukat. Szimmetrikusan mozgattam karjaimat, majd az ég felé fordítottam a tenyereimet, és felállítottam a seregemet hirtelen. Elengedtem a kezeimet, majd előre mutattam jobbommal.
- Harcoljatok a nevemben!- a csontvázsereglet ezáltal rögtön a megidézett Tozansho felé vették az irányt, majd egy kupolát építettek köré magukból. Igaz Merito bankait oldott, aligha hiszem, hogy lesz esélye. Mikor meglátom, hogy szenved Shiori, akkor belenyúlok a térbe, és egy nagy nyújtást végzek a tozanshon belül, hogy Kuroshira zanpakutoujának a hangja több száz kilométereket tegyen meg abban a fél méterben, így akár órákig is eltarthat, míg hatását kifejti. Shiorit még menthetőnek tartom, számomra nem érdekel már ez. Karjaimmal táncot lejtek, hullámzó, körkörös mozdulatokkal, ezáltal a Tozansho egy részét kivágom onnan, mégpedig azt, amiben Shiori is tartózkodik. Ez úgy nézett ki, mintha beteleportálnék, majd onnan a lányt megmarkolom, és kiszedem. Majd ezután Meriot körül a tér elkezd tömörülni, ezért úgy láthatta Ai, mintha nagyon messzire kerülne. A tozansho most úgy hatott, mint egy üveg réteg, ami megtöri annyira a fényt, hogy nagyon távolinak hasson az, ami mögötte van. És még messzebb, és még messzebb. Lehunyom szemem, és testem oszlopával egy vonalba teszem kezeimet, majd két kézpecsétet formáltam meg velük. Egyik kezem mutató és középső ujja az ég felé mutatott, míg a többi ökölbe zárult, a másik kezemet pedig szorosan nyitva tartottam, és a Tozansho felé mutattam. Az ég kigyulladt, elvörösödött az ég, és a csontvázak szétestek, és maradványaik őrült tempóban keringeni kezdtek körülöttünk. Zöld, lidérces árnyak jelentek meg, és a földből fekete lángoló karok nyúltak ki. Mikor felnyitottam a szememet, csak Aira néztem.
- Kezdhetjük?- mosolyodtam el, de ez most annyira groteszknek hatott egyébként, hiszen arcom többi része élettelen maradt, így ez a mosoly is csak egy bábra hasonlított. Szóval ezt abba is hagytam, majd ha Ai kimondja a parancsszavakat, akkor Merito azonnal belekerül a területébe, hiszen visszacsinálom a teret egy pillanat alatt, és mikor robbanás történik, akkor ugyanúgy megcsavarom az egészet, hogy jó messzire kerüljön. Esélye sincs ez ellen, míg a Tozansho is egyszerűen csak megmarad, hiszen a védőburok irányába nem történik semmi. Az már túl messze volt a hatósugárhoz képest. Miután abbamaradt a kataklizma, Shiori felé pillantok. Már rég halott volt. Merito zanpakutouja megölte őt. Elszomorodok. Nem sikerült megmentem az életét. Démoni énem nagy átka lehet ez is, hogy minden igyekezetem ellenére a halál a markomba költözött. Fájdalmas lelkiismeretem számára, hogy nem állhatok a halál elé, ha szeretnék, akkor sem. Pár intéssel öltözékét átalakítom fehérbe, és lévén élettelen, könnyedén formálom már testét. Fehér yukatába öltöztetem, és intéssorozatomnak köszönhetően egy fehér írisz virágot kapott a kezébe. Egyetlen szálat csupán. Ezután felkarjára mutattam, és ott megjelent hadnagyi karszalagja. Ezután intettem még egyet, és húga is hasonló öltözékben mellé került, természetesen neki liliom virág volt a kezében. Arcukon nem volt már kín, helyette a megbékélt halál maszkját kapták.
- Egy shinigami kezében ott van halál, és élet. Meg kell tanulnunk mikor melyiket adjuk ki belőle, mert mikor eljön az időnk, akkor nem az tesz boldoggá, hogy a halál felett döntöttünk, hanem mikor helyette az életet választottuk- Ai most hallhatja először tőlem, hogy szó sincs arról, hogy nem tisztelem az életet. Csak nem kívánom megosztani másokkal, hogy mennyire szenvedek attól, hogy a halál döntése maradt már csak meg nekem. Élet mellett nem adhatom le a voksomat, és ezt most ő is láthatta. Felnézek rá, majd kissé keserű arcom után kitartottam a kezemet. Szeretném én temetni őket, és nem a Goteire bízni testüket. Talán meg sem értenék azt, ami itt történt, számukra ez már csak történelem.
- Hadou no gojuushi: Haien- formáltam a démonmágiát, amitől lángra lobbanhat testük, és eléghetnek egyesülve a világmindenséggel. Számomra legalábbis ez most ezt jelentette. Ami viszont Meritot illeti. Leszállok a földre, és haragosan pillantok felé, majd feloldom lélekölőmet, és minden visszaváltozik eredetibe, csupán a két lány teste tűnt el teljesen. Nehezteltem rá, hiszen minden őrületből van kiút, pusztán az akaraterőre kell támaszkodni. Ez az ember gyenge volt, és megérdemli a sorsát. Sárgás szemmel, elégtétellel nézem végig, ahogyan a megbánás lesz az utolsó, amire gondolhat halálának pillanatában. Neki nem jut a részemről sem kegyelet, sem végtisztesség, de szép szavak egész biztosan nem. Mikor térdre esik, csak hűvösen pillantok rá, arcomon nem láthatóak érzelmek ezzel kapcsolatban. Csak egy újabb halál, ahol én magam is ott voltam. Nem kellett volna a testvérpárnak meghalnia, de úgy fest életében még tenni szeretett volna valami megbocsáthatatlant. Sikerült is. Fáradt voltam, hiszen senbankait is oldottam, arról nem is beszélve, hogy sokat ugrabugráltam.
- Fuhaku Yashi újra hallani fogja a szavadat, és te is az övét- nézek Aira- Pihenjünk ma egyet, végezzük el feladatainkat, és menjünk el az Andokba. Ott biztonságban gyakorolhatunk. Mai pedig már vár ránk, siessünk szerintem- nem tud az arcomra kerülni most öröm, mikor gyász tarkítja érzéseimet. Mai-ra nekünk most lehet nagyobb szükségünk van, de azért még jó volna, ha megvárnánk a kutató egységet. Zaraki nem áll túl jól, azt hiszem a Gotei figyelme túlságosan is tompult az évek során.
- Tévednék, ha azt mondanám a belviszály vakká tette a halálisteneket? Én a főkapitány helyében nem hagynám, hogy ilyen tömegsírt nevezzenek „körzetnek”. Lehetséges, hogy Daitenshiként vállalni fogok egy nagyobb terepszemlét, és ez hivatalos, nem szólhatsz bele. De velem tarthatsz, a Sanbantai kapitányaként. Megtisztelő volna- mosolyodom el, és most már élettel teli, szerelmes mosolyt találhat rajtam. Valóban tiszteletnek gondolnám, hogy ha a Daitenshi egyik harcosát most a Gotei kísérné, és nem pedig fordítva. Talán nem is tudja, de mindig is kapitány szerettem volna lenni, mióta Komamura megtanított hogyan járjam az utam. Egy kapitánynak képesnek kell lennie utat mutatni a tisztjei számára, különösen akkor, ha sötét órák borulnak ránk, amik néha elfeledtetik kötelezettségeinket. Néha én sem hiszek azokban a szavakban, de tudom, hogy nagy erőt rejtenek magukban, és úgy gondolom Ai is rendelkezik ilyen szavakkal, és a képességgel, hogy tisztjei számára utat mutasson. Felemelő érzés lehet kapitánynak lenni. Ekkor megjelent egy alak a második osztagból, majd jobbnak látta, hogy ha befejezzük a küldetésünket, és jelentést teszünk a 46-ok tanácsa előtt. Ebben én annyira nem vagyok jó, de szerintem Ai tudni fogja a dolgát. Bólintok egyet, majd Aival együtt shunpolépésekkel tarkítva haladhatunk oda, ahonnan indultunk. Szívem szerint már egy kislánnyal foglalkoznék, aki még oly kicsit, hogy karjaimból bölcsőt fonva ringathatom el, vagy kezeimben úgy foghatom, hogy fejének párnát nyújtsak tenyeremmel. Jó volna már ott tartani

« Utoljára szerkesztve: 2015. Szept. 21, 20:06:32 írta Tamachi Kagami Yukezo »

Karakterlap

Kagami Ai

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Kagami-ház XVIII. feje

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
71 300 / 100 000

Hozzászólások: 127

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 19 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Ezüst

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Tamachi Yukezo

Mottó:
Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Post szín:
#66E882


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #20 Dátum: 2015. Szept. 21, 19:54:17 »
Az előítélet, melyet e férfi iránt generáltam, többé kigyomlálhatatlan. Nem bocsájtok meg neki a tetteiért, de szavaiért sem. Ítéletet kívánok felette mondani, és kivégezni. Meglehet, hogy ez túlságosan drasztikus lépés, de azt hiszem az élet túlságosan nagy kiváltság lenne a számára, meg kell ismernie a halált. Most már csak az a kérdés maradhat hátra, hogy vajon az utolsó pillanatokban majd megbánja-e? Egyesek makacsul ragaszkodnak önös elképzeléseikhez, olyannyira, hogy csupán egy erős ráijesztéssel lehet kicsalogatni a józan gondolkodásmódot.
Nem nevezhetném magamat jónak, hiszen a jelenlegi öléskényszerem egyáltalán nem a fény útjának követői közé illendő. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nem az arrogancia műveli ezt velem vagy a büszkeség. Egyszerűen meg akarom adni az utolsó lehetőséget számára, ha túléli, van esélye arra, hogy éljen. Abban az esetben nem fogok semmit sem tenni, és minden továbbit rábízok a Nibantai szervezetére. Ennek viszont vajmi kevés az esélye, így hát valamennyivel odébb shunpozok. Yukezo most egy olyan technikát fog feloldani, aminek nem szeretnék a közvetlen közelébe menni. Ezen kívül azért meglep Shiori végső döntése, de mégsem mehetek el saját szavaim mellett. Számára ez egy becsületkérdés, s éppen ebben a pillanatban döntötte el, hogy meghalni is képes azért, hogy bosszút állhasson Meriton. Komor, szinte gyászos tekintettel nézem végig a lány halálát, annak ellenére, hogy alig négy méterre tőlem Yukezo éppen most oldotta volna fel a senbankait. Egyszer volt lehetőségem találkozni ezzel a technikával, valamennyi tudomásom van is arról, hogy mi a képessége. A térre gyakorolt hatás miatt nem lepődöm meg az eseményeket, csak éppen váratlanul érintenek bizonyos elemek. Jó ötletnek találom a Tozansho megerősítését, akármennyire is groteszk látványt nyújt a csontváz falú tozansho. :| S ha ennyi látványelem nem lenne elég, drága férjem megmutatja nekem, hogy mégis mekkora a fantáziája. Egyenest mintha egy másik síkon lennék és a világ a feje tetejére állt volna. Yukezo egy félig halott alaknak látszódik, míg árnykarok, égkigyulladás meg minden van. Amennyiben nem ismerném, hogy ilyenkor egy adott területet irányít, azt gondolnám, Merito hangja hozzám is eltalált. Mivel nem, így nem is kell miért aggódnom, csupán arra kell koncentrálnom, amit Yukezo előkészített nekem. A lehető legpusztítóbb kidoumat idézem fel magamban. Elgondolkodtató lenne, hogy idézést is szavaljak hozzá, de azt hiszem ilyesmire már nem feltétlen van szükségem. Yukezonak fel kell készülnie arra, hogy ez most tényleg nagy lesz. Kitartom hát a kezemet, és neki látok a technikának.
- Hadou no Kyujuugo, Kuro Shikyo! – A fekete halál nevezetű technikát nem sokan ismerik a Gotei Juusantaiban, és nem is véletlenül. Ez a technika oly’ mértékű pusztítást hordoz magában, hogy szinte nem is érdemes vagy csak külön óvintézkedéssel szabad használni. Itt rukongaiban pedig még nagyobb pusztítást végezne, ha nem Yukezo parangonjában volnánk. A technika tehát kezemből egy fekete energianyalábként tör ki, majd az ellenfél köré egy fekete burkot képez, ami aztán hatalmas robbanást fog generálni egy vákuumreakciót követően. Cseppet sem bizalomgerjesztő technika, emiatt jó magam is csak keveset alkalmazom, és csak is azért tanultam meg, hogyha egyszer szükségem lesz nagy erejű pusztításra és a zanpakutommal problémák lennének, akkor rendelkezzek ilyennel. Most, hogy látom voltaképpen mire is képes, csak megerősítem magamban, hogy nem sűrűn kell ezt használnom. :| Amint a technika elévül, rögvest Yukezora pillantok. A két lány halála előtt tisztelegve leoldom magamról a haorimat s rájuk borítom, mint egy fajta végtisztelet jele. A férfi hasonlóképpen megtesz valamit, ám szavai mégis csak elterelik a figyelmemet egy kicsit. Még nem hallottam Yukezot így beszélni, vagy gondolkodni.  Azt hiszem, még mindig van egy oldala, amit nem ismerhetek, ez pedig a gyász ellenére örömmel tölt el. Büszkeségembe taposó ellentét magammal, de a tévedésemnek vele kapcsolatban örvendenem kell. Mert fontos lehet minden ilyen szó, mit kimond. Ezzel csupán erősíti a belé fektetett bizalmamat.
- Azt hiszem, ezt a mondatot sokaknak meg kellene ismernie. Megengeded, hogy átvegyem eme gondolatot? – Pillantok rá érdeklődőn; voltaképpen nem számít mit mond, hiszen már megérintett. Mélyen egyet kell értenem ezzel a gondolattal, így hát, ha engedélyezi tovább szeretném adni a hadnagyaimnak, hogy ők maguk is tanulhassanak belőle. Tekintetem komorrá lesz a két lány felégetésének pillanatában, emlékeztet a fekete angyalra, azaz arra a nőre, akit Shiroichi taichouval temettünk el. Megfogalmazódik bennem egy kérdés is, amit szeretnék majd feltenni Yukezonak, ám most mégsem megy. Figyelmemet a zanpakutoja feloldása után Merito vonja magára, aki meghazudtolva az eseményeket, mégis csak életben maradt. Ezek a legveszélyesebb pillanatok azt hiszem, ezért mozdulatlanul, szinte tehetetlenül állok meg. Megmenthetném, meggyógyíthatnám, mégis min segítene? Kinek lenne jó utána? Hozhatok egyáltalán ítéletet az élete vagy halála fölött? Lehajtom fejemet, majd el is fordulok. Hátam mögé söpröm ezt az örök kérdést, problémát eseményt. Emiatt nem is látom megbánását, talán jobb is, hiszen akkor egész biztosan meggondoltam volna a gyógyításának lehetőségét. Fáradtan dörzsölöm le a homlokomról a hőség által keletkezett verejtékcseppet.
- Úgy gondolod, hogy az Andok majd elviseli a zanpakutomat? Amennyiben igen, úgy szívesen tartok veled. Magunk között szólva, méltatlannak találom a helyzetemet, nem szívesen tenném közzé. – Ki szeretne zanpakuto „mesterként” használhatatlan zanpakutoval bírni? Ha rájönne a Gotei, valószínűleg érvényemet veszteném és megint bajba kerülne a pozícióm. Vissza kell szereznem Fuhakut, bár egyelőre nem tudom, hogy hol és hogyan kezdjem igazán. Yukezo ajánlata akár be is válhat, ugyanakkor eszembe juttatja azt is, amit Kaito mondott. Ezúttal nem csupán a zanpakutommal, hanem a közeljövőben elvesztett családtagjaim arcaival is meg kell birkóznom, s ehhez még hozzájárul az anyaság adta felelősségvállalás is. Haza kellene már térnem, hiszen nem maradhat túl sokáig távol tőlem. Jól tudom, hogy a főnemesek neveltetése sokban különbözik, ám azt egyáltalán nem szeretném, ha a kislány egy dajka mellett nőne fel. Meglehet, bizonyos tevékenységeket nem végzek el körülötte, de attól még ő a kettőnk gyermeke. Fájdalmasan szúr is belém a felismerés, hogy Maival a jövőben mennyi problémánk lehet. Ugyanakkor abba sem törődhetek bele, hogy alkalmatlan vagyok bizonyos dolgokra. Minél előbb fel kell vennem  kapcsolatot Yoshida Taichouval, hogy a birtok modernizálása mellett alávethessem magam egy új, talán még kifejlesztésre váró módszernek.
- Természetesen veled tartanék a terepszemlében, de nem maradhatunk ki sokáig, hogy oldjuk majd meg az Andokot? Rengeteg dolgom lenne az osztagnál, szinte teljesen elázott az esőben. Majd a Kagami birtok munkálataiban is sok a teendő és Mai is ott van Yukezo. Mit tegyek? Kezdek egyre tanácstalanabb lenni.. – Szokatlan lehet, hogy tőle várom a megoldást. Eddig mindig talpon voltam és határozottan produktívan álltam a dolgokhoz. Mielőtt azonban megindulhatnánk végre haza, megjelennek a shinigamik, akik közül az egyik jelzi is, hogy a 46- ok tanácsa vár bennünket. Természetesen a protokollt be kell tartani, ezért arra is veszem az irányt. Gyors léptekkel kell haza mennünk, s így is sokáig tarthat még visszaérünk. Már közel járunk Seireiteihez, amikor szemeim sarkában nem várt eredmény löki ki magát. Először csak egy könnycsepp, majd egyre több és végül már nem is bírom abba hagyni. megtorpanok az egyik fánál, s kirakom két kezemet a homlokomra majd úgy dőlök neki a fának. Ezúttal el kívánom takarni az arcomat, hogy ne is lássa. Nem vagyok képes tovább menni, ezen a ponton nem, és ha most nem adok ki magamból pár dolgot, akkor nem is tudnék a 46-ok elé járulni.
- Elfogyott az erőm, nem bírom tovább. Ez a sok halál, s sok ember és shinigami arca, akinek halálát végig kellett néznem. Oly’ sokan haltak már meg a kardom által, emlékszem az összes arcra. Itt van az elmémben, s időnként meg is kísért. Én arra esküdtem fel, hogy felküzdöm magam a legnagyobb magaslatokig és erőre, tartásra, fejlődésre, szigorú elvekre tanítom azokat, akiknek szüksége van rá. Mégis egyre többen halnak meg, egyre többen elfordulnak tőlem. Ilyen szörnyű lennék? Miért maradok végül mindig egyedül? Mindenki kihalt körülöttem, akikkel számítottunk egymásnak. Aki pedig most is számít nekem, elfordul én tőlem. Nem akarom többé felvenni a haorit Yukezo, hiszen megvetnek a tisztek. El kellett hagynom őket egyszer, mert a zanpakutomat elvesztettem; aztán még egyszer..amikor a nemesek ellen gyengének bizonyultam. Bármit teszek, nem megfelelő.. talán nem is vagyok érdemes rá. Hogy engedhetnék, amikor gyűlölöm..ki nem állhatom azt, ami manapság megy. Hová lett a tisztelet, tartás és erkölcs? – Belevágok egyik kezemmel a fába, minek következtében annak törzse az erőtől meg is reccsen. A kiálló szálkák pedig felsértik a kezemet, mert óvatlanul ott hagytam. A fizikai fájdalom nem fáj jobban, mint az, ami belülről őröl fel ezekben a pillanatokban.

Karakterlap

Urahara Kisuke

Mesélő

*

Hozzászólások: 51

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 269 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #21 Dátum: 2015. Szept. 21, 20:53:26 »

Amennyiben sikerül elrendeznetek érkezésetek előtti lelki problémákat és hasonlókat, Seireitei kapuit elérve még kíséretet is kaptok. A 46- ok tanácsa nem szeretné, ha bárhová máshová mennétek mielőtt kikérdezhetnének. Valamit egészen biztosan akrhatnak, ha ekkora körítést kaptok. Mindenesetre, amint beteszitek a lábaitokat a tanács területére, mindhárom Hogosha megjelenik, s majd meghajol előttetek. Nem tudjátok, hogy mi ennek a tiszteletnek a jele, de azért a zanpakutotokat még itt is elkérik. Tudhatjátok, hogy a Tanácsterembe nem vihettek be fegyvert, ez előírás, amivel már találkoztatok. Amint megvagytok ezzel a dologgal, már is kinyitják előttetek a kapukat, de ezúttal nem kísérnek be. Csupán becsukják mögöttetek az ajtókat, és már is egy kisebb emelvényen vagytok, amely fölé minden irányból az arcukat eltakaró shinigamik üléseznek. A Gotei megkérdőjelezhetetlen irányítói, akármennyire is kérdőjeleznétek meg időnként bizonyos döntéseket. A végső szó az övéké.
- Kagami taichou, vezesse fel a küldetésükön zajlott dolgokat. Tamachi Yukezo, ha kiegészítené a kapitányt, azt megteheti. – Érezhető részben, hogy ez egy kihallgatás is egyben, így számít minden elhangzott szó. Nem mindegy, hogy milyen megfogalmazásban adjátok ezt át a tanácsnak. Amint eléjük tárjátok küldetéseteken történteket a lehető legrészletesebben, pillanatnyi suttogás kerekedik. Végül egy idősebb hölgy szólal meg a takarás mögött. Hangja hasonlít valakinek a hangjára, ám mégsem felismerhető. Elgondolkodtathat benneteket, hogy hallottátok-e már őt valahol. Bármennyire is próbálkoztok rájönni, egyikőtök sem fog, s végül rájöttök, hogy üres képzelgés az egész. A nő pedig végül felszólal.
- A küldetésetek belbiztonsági kérdés is egyben. A 46-ok tanácsa nem hagyja jóvá az esettel kapcsolatos részletek terjesztését. Kagami taichou, nem csalódtunk a képességeiben és gyors megoldásaiban, a jövőben is számítunk önre. – Ezután egy férfi szólal meg a másik oldalról.
- Tamachi Yukezo, a 46- ok tanácsa megbocsájt. Engedélyezzük Kagami Ai taichounak, hogy a jövőben, amennyiben a Daitenshi segítségre szorul, megcselekedheti; mennyiben az a szabályokon belülre esik. – Ami pedig a következőket illeti, most nagy lesz a teremben a zsibongás, mert nem egyoldalú az a szó, ami el akar hangozni, Többen helyeslik, többen pedig ellenzik, de végül csak meg születik.
- A kitűzőket adják vissza a Hogoshaknak, Kagami Taichou pedig új haorit kap. – Azzal megnyitják előttetek a kapukat. Ez nem kérdés volt vagy éppen kérés, hanem kijelentés. Ha esetleg elhagytátok volna a kitűzőket, majd a Nibantai foglalkozik vele, de egyelőre távozhattok, amint megkaptátok a zanpakutotokat. Innen már jobb érzés lesz a hazaút, ráadásul az esős időjárás is feloszlott, csupán a borongós éjszaka van előttetek. Az idő nem változott; hogy minek köszönhetitek ezt? Azt nem tudhatjátok, miképpen Historia Crux képessége rejtély előttetek. Nem tudva levő ugyanis, hogy Kaito zanpakutoja az idő képességével bír. Bár Yukezora így sem hatott volna, könnyen lehet, hogyha a férfi titkon nem avatkozik be, akkor a nővel komolyabb problémák is lettek voltak.
Amikor hazaértek, azt tapasztalhatjátok, hogy már nagyon vártak benneteket. Eisuke ugyan képes volt rávenni mait erre-arra, de enni egyszerűen nem hajlandó. Már éppen szipog az éhségtől, amikor megérkezhettek. A főnemes természetesen közli a problémát, majd távozik, ideje neki is pihennie, mert ez a gyermek kifárasztotta mára. Mai szinte követelni kezdi, hogy vele foglalkozzatok, pedig rátok ráférne mondjuk egy tisztálkodás, meleg étel és hasonlók. Lehetséges, hogy ez lesz az első közös családi programotok? Legyen akárhogyan, a küldetésetek a maga nemében a sok gyászos pillanat ellenére sikeresen véghez vitt, gratulálok nektek, shinigamik! :|


Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #22 Dátum: 2015. Szept. 22, 00:17:25 »
Bár gyász az, amit most érzek, könnyedén kezelem már az ilyet. Többször eltemettem már magamban minden hasonló érzést, és éppen emiatt köszönhetem talán az őrületet is, ami azóta megmételyezte a tudatomat. Az elmém talán pont a szavaim miatt tört meg. Ha a halált nagyobbra tartanám, akkor könnyebb volna. De én sosem a könnyű utakat jártam, eztán sem fogom.
- Ha magadénak érzed őket, máris a tiéd lehet- megértem, hogy miért is gondolja ezeket ilyen fontosnak, de ettől függetlenül a temetés több, mint elegendő nekem, hogy lelkem megnyugodhasson. Hogy miért is érzem ennyire magaménak a sorsukat? Talán elég magyarázat lehet a beteljesült szerelem átka. Azért kellett meghalnia, mert valaki ellenezte kapcsolatát. Kissé dühös is lettem titkon ezért, mert ismét a halál tett igazságot, pedig neki sosem lenne szabad. Úgy érzem a halál akkor veszi át a döntés jogát, mikor mi halandók nem vagyunk képesek félretenni saját önérzetünket, és nem tudunk igazságot tenni. Azt hiszem soha többé nem hagyom, hogy a halál döntsön, bár markom életet nem adhat, és lehet nem is Aival van itt a gond, hanem velem. Miattam nem lehet gyermekünk, a sors gyűlöli a fajtámat, és ezt mindig ki is mutatja. Miután eltűnt minden, és végignéztem Merito elporladását is, Ai feltett egy gyakorlati kérdést, amire először csak hümmögök egyet.
- Rejtekhelyem még engem is elvisel… Az egy börtön Ai, ahonnan nem juthat ki semmi. Én viszont kiküszöböltem ezt a problémát. Inkább magunk miatt aggódnék, ugyanis ami ott lakik, még nálunk is erősebb ;) - bár Utara maga nem erősebb, de a Sereg többre képes, mint amit mutat. Legalább megmutathatom neki hogy minek a birtokában állok. Lehet ámulni fog majd rajta, de most jobb, ha nem ezzel törődünk. Pillanatnyilag Ai egy sebzett őzike, de ezt ő sem merné bevallani. Pontosan tudom, hogy lelke most sebezhető, éppen ezért is tartom fontosnak, hogy én magam eléggé erős legyek hozzá. Nem tudom, hogy pont én vagyok-e a legstabilabb támasz, de Ai számára talán megbízhatok magamban. Elmosolyodom, és kisimítok egy tincset a szeme elől. Beillesztem a hajához, majd a mosolyom komisszá változik, és mikor nem is igazán tudja, hogy most hogyan tovább, így hátrébb állok tőle egy kicsit, és felnézek az égre. Egy pillanat alatt rendezem magamban a feladatok sokaságát, ahogyan ő azt mind listázta.
- Először is egy-két napig még titkolhatjuk a veled történteket, igazgasd az osztagod, de készítsd elő, hogy pár napig nem láthatod el kapitányi kötelességeid- ezután zanpakutoumat megforgattam, és az Fuhaku Yashihoz hasonlatossá változott. Átnyújtom neki, míg én a zsebemből elővettem egy sétabotot- Addig Paragon lesz a zanpakutoud!- és szememből most természetesen most az elhatározottság sugárzott- Tudom, hogy a te kezedbe éppúgy beleillik, mint az enyémbe. Összekötöttük a lelkünket. A feleségem vagy, a lelki társam, a szerelmem. Zanpakutou mester vagy, neked jobban kellene értened, mint nekem ezt! Ez a lelkem egy része, és én a teljes egészemet neked adtam- furcsa érzés lesz, hogy nincs nálam Paragon, de egy pár napot kibírok nélküle. Ugyanezt érezheti a zanpakutouból is. Ha Paragon nem egyezne bele ebbe, akkor most megcsapná Ai markát, de ez nem így van. Nem eshet csorba Ai becsületén, pláne nem egy ilyen veszélyes vállalkozás miatt. Ezt a részt jobb, ha kihagyjuk tehát a jelentésből. - Ha kérdik miért nem ismerhető fel a kisugárzása, akkor csak annyit mondunk az erőfeloldások, és Merito képességének zagyválása mindez!- talán éppen jól tettem, hogy egy kicsit halkabban is beszéltem, mert ezeket talán jobb is elhallgatni a Nibantai elől. Mennünk kell, és minél hamarább elhagytuk a területet, annál gyorsabban éreztem magam kissé nyugodtabban. Valahogy meg kell úsznunk a 46-okat, anélkül, hogy lebuknánk, és persze az utániakat is. Nem keveset kockáztatunk, de a biztos bajt legalább megússzuk így. Tudom, hogy Ai számára ezek a dolgok sokkal kellemetlenebbek, de pillanatnyilag jobb, ha a hazugságok, és csalások démonára hagyatkozik. Seireitei kapui előtt viszont az előttem haladó Ai arcából elhulló könnycseppet kapom el, és megállok rögtön. Ujjamon akár egy csiszolt gyémánt volna, mégis szívembe markol a keserűség. Felnézek, és meglátom feleségemet, hogy szépen lassan nem képes megállni feltörő érzéseit. Azonnal körbetekintek, hiszen ezt most nem láthatja senki sem. Odalépek halkan Aihoz, és összehúzom szemeimet a szavaira. Mikor pedig beleüt a fába, akkor kissé elfordítom a fejemet, mert most ezt az egészet annyira nem értettem meg.
- Elmondom neked hová lettek ezek az erények, de nem fog tetszeni. Mi nemesek mutatunk példát azok számára, akik nem értik mik is ezek. Nekik nem tanítja senki, esélyük sincs elsajátítani, csakis akkor, ha ellesi azoktól, akik védik azt. Legyünk akármekkora harcosok, arra születtünk, hogy megvédjük mindazt, ami széppé, és nemessé teszi a shinigamikat. Mert mik vagyunk mi? Egy szent és nemes cél érdekében elpillantunk egy teljes körzet kiirtásától, és ekkor zavarodottság lesz azokban, akikben ott van minden, amit csak erénynek nevezhetünk. Ők pedig felnéznek azokra, akik őrzik ezeket, de csak kegyetlenséget látnak. Zsarnokokat, akik a törvényt, és a származást lobogtatva sajátítják ki a többieket. Emlékszel, mikor azt mondtam, hogy te más vagy. Nézz végig magadon! Nem láthatsz mást, csak egy nőt, aki hosszú után most megállt, hogy visszanézzen egy pillanatra- hosszú monológom után kezét magamhoz veszem, hogy sérülését megnézzem kicsit alaposabban. Elővettem egy kendőt, letörölgettem, a vért felfogtam. Karcolások csupán, hamar meg fog gyógyulni, de finom bőrén nyoma maradna. Halkan elsuttogtam gyógyító kidoumat, hogy eltűntessem ezt a kis semmiséget mondhatni. Nem vagyok a Keikatsu mestere, de egy ilyet el kell mulasztania. Sajnos lelkének ezzel nem adhatok megnyugvást. Miután megfogalmaztam neki azt is, hogy mi a bajom a nemesekkel – úgy fest most ismertetem vele valamiért nagyon sok nézetemet, de megannyi titok van még így is – el kell árulnom neki egy nem is akkora titkot.
- Mikor először gyilkol valaki, azt örökre belé égeti az idő. Még legvadabb szörnyeteg is emlékszik az elsőre. Utána ahogy egyre többször jön el a pillanat, úgy ez abbamarad. Végül pedig eltűnik a nyomása. Rengeteg élet elvétele után viszont válaszút elé kerül az ember. Lelkiismerete szembesül tetteivel, és ekkor dől el, hogy harcos, vagy démon lesz az ember. Egy harcosnak van miért küzdenie, egy démonnak tulajdonképpen nincs. Amíg tudod miért hozol halálos döntést, addig nem vesztél el. Amit te érzel, az csak az elveid megingása, egy repedés azon a falon, amit biztosnak véltél- ekkor felpillantok rá, és egyenesen a szemeibe nézek. Most nem volt benne melegség, helyette inkább hűvös kegyetlenséggel szóltam tovább- Néha újra fel kell húzni a falakat, néha hagyni kell leomlani azt, ami meggyengült. Azért fordultak el tőled, mert csak olyan falakat látnak, amit kikezdett a halál. Az elvek, és irányok nem olyanok, amikbe örökké megkapaszkodhatsz, nem hiba, ha sorra veszed gondolataidat, tetteidet és megérted mit miért teszel. Könnyedén lehet már nem értenél meg olyat, ami szinte mindennapos számodra, vagy meglepődnél az új lehetőségeken, amiknek eleddig csak te álltál útjában- végül elmosolyodom, majd a harmadik dolog mégis csak elszomorított. Lepillantok magam elé, és hátralépek. Fejemben meghallom a bűnös szavakat, a bűntető ostorozó hangokat, amik megannyiszor ébresztenek, vagy kínoznak meg magányomban. Megdörzsölöm a szemeimet, majd sóhajtok egyet, és hirtelen fordulok meg.
- Ne kívánj olyanná válni, amit elítélsz- szúrom oda kissé fájón, mert folytatnom is kellett- Ne válj olyanná, mint én- majd rámutattam, miközben íriszem aranysárgán izzott, és belőle sötét, hűvös gyilkos akarat sugárzott. Nem tudott belőle más ugyanis- Azok az arcok tépték szét ép elmém, minden ilyen tett a lelkiismeretem hangjává vált, amik minden percben zengik átkozottságom. Tébolynak nevezik ezt? Inkább azt mondanám bűntudatnak. És jobb is így, mert így legalább megmaradtam emberségesnek. Ez az érzés felmar minden sebet, széttép, és mikor a legkevésbé számítasz rád, szöges drótot köt rád, és marionett bábuként játszik veled. Suttog, halálra ösztökél, hogy táplálhassa magát, hogy még mélyebbre taszítson. Fogadd szívedbe a fényt! Százaknak van szüksége rád. Az osztagod kitart melletted a végsőkig, én még azon túl is!- foszlik el szememből a démoni jelenlét, majd odalépek hozzá, és két ujjamat szíve fölé teszem, majd elmosolyodok- Vedd észre, hogy gyengeséged, Fuhaku Yashi hiánya okozza. Most rám van szükséged, és én itt vagyok neked- mosolyodom el, majd megfogom a kezét, hogy most már valóban a Negyvenhatok Tanácsa felé vegyük az irányt. Átadom a sétabotomat, mert már tudták, hogy az ilyen apróságokat kell szem előtt tartani, míg Aitól is átveszik lélekölőjét. Kissé feszülten pillantottam a Hogosha arcára. Illetlenség volna jobban belemélyednie, hogy mit is fog a kezében. A lehető leggyorsabban el kell juttatnia a tárolójába, és nyugton kell hagynia. Örüljön, hogy egyáltalán hozzáérhet. Megcsóválom a fejemet, majd belépünk, és én egyenesen az emelvényhez megyek. Ha Ai letérdel, úgy én is megteszem, ha nem, akkor nem. Elvégre főnemesek vagyunk. Jobb volna, hogy ha ebbe beletörődnek. Mikor Ai elmond majdnem mindent, azért egy részletre kitérnék én magam is.
- Fon Kaito nibantai taichou, és Nara Shizune tenshi felbukkantak, megakadályozva Meritot egy támadásban. Ezután a tenshi gyengéségre hivatkozva eltűntek, vélhetően örökre. A Daitenshi mostantól körözi a kapitányt, ahogyan a tenshit magát is. Amennyiben rájuk bukkannánk, úgy az utóbbi ügyét a Testvériség intézi, de örömmel adom át a Lelkek Társadalmának Fon Kaitot- hangomban némi harag volt felfedezhető. Érezhetően idegesített, hogy Kaito csak úgy elrabolta a tanítványomat, és még egy üzenetet sem hagytak, valamint esélyt a segítségre. Én magam képes volnék kezdeni valamit a helyzettel, de ehelyett inkább elhagynak mindent, és mindenkit, akinek egy kicsit is számítana a jelenlétük. Jelenlegi életemet Shizunének „köszönhetem” és éppen ezért természetesen indulatosan gondolok a jelenség felé, hogy elhagyott engem. Ennél még az öngyilkosság is jobb volt. Én lemaradok az ismerős női hangról tomboló gondolataim miatt, de azért a férfira felkapom a fejemet.
- A nevem Kagami Yukezo! És nem tettem semmit, ami miatt megbocsátani kellene. Nem emlékszem rá, hogy nevemet a szótárban a hiba bejegyzésnél találhatják. Mély tisztelettel, keressék a főnemesek között- mosolyodom el, bár az a baj, hogy nehezen lehet lokálni a hangok forrását a terem akusztikájának köszönhetően. Miért volnék főnemes, ha nem követelhetem meg azt a minimális tiszteletet, ami jár nekem. Nem tudom, hogy miért kellene megbocsátani, de számukra én már mást jelentek. A kitűzőt egyszerűen csak lerántom magamról, majd átadom a Hogoshának.
- Az enyémeim akkor is jobbak- kacsintok rá, miközben megmutatom a ruhám belsőjére tett kitűzőt, ami valóban rákacsint az alakra. Minél hamarább szerettem volna a kardomhoz jutni, és most végre hazamenni most már. A Tamachi birtokon meghajlással fogadtak a szolgálók, de most egyikükkel sem törődtem. Eisukéhez mentünk először, hogy Maira pillanthassunk, és mikor megláttam a követelőző kislányt, azonnal elmosolyodtam. Az volna a legjobb, hogy ha Aival együtt tudnánk sorra megoldani mindent, a fürdéstől az étkezésen át mindent. Hogy ezt elintézhessük, máris új ruhákat, valamint egy meleg dézsát kérettem, amibe most relaxáló levendulát, és kamillát tegyenek. Sajnos az utóbbi kifogyott, de hát ez van, sokat idegeskedek manapság. A levendula is megteszi a későbbiekre vonatkozóan. A sorrendet még nem döntöttem el, de amíg elkészülnek a fürdővízzel, addig akár meg is vacsorázhatunk. Mei még túlságosan pici ahhoz, hogy valami komolyabbra áttérjenek, ezért azt kapja, amit a papa, csak pépesített formában. Főtt, és párolt zöldségek. Ai ölébe ültettem, és én ügyesen pálcikával adtam a szájába a kevéske szójaszószba mártott pépgolyókat. Bár valamitől megsérült a kezem, azt hiszem Merito egyszer komolyabban megütötte, és felduzzadt egy kissé. Kézfejemen ez egy zöldes véraláfutást jelentett, de nem remegett meg a kezem, erős maradtam. Ahogyan a harc heve figyelmetlenné tett, úgy most a szeretet is, amit ez a kis gyermek csak fokozni tud bennem. Mi is azért ehetünk egy keveset, mire elkészül a fürdővíz, hogy egy kis lazítás után a közös szobánkban hajtsuk álomra a fejünket. Álomba kellett még ringatni Mait, és bölcsőjébe tenni. Miután elfújtam a gyertyákat, még időt hagytam arra, hogy feleségemmel összegabalyodjak egy hosszú csók erejére, hogy érezze iránta dobban minduntalan szívem. Egy tökéletes befejezése egy borzalmas napnak. Suttogva szóltam még utoljára.
- Aludj jól szerelmem


Karakterlap

Kagami Ai

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Kagami-ház XVIII. feje

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
71 300 / 100 000

Hozzászólások: 127

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 19 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Ezüst

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Tamachi Yukezo

Mottó:
Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Post szín:
#66E882


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #23 Dátum: 2015. Szept. 24, 09:42:04 »
Először nem találtam jó ötletnek, hogy Paragont ezúttal nekem kellene cipelnem, ám ahogyan elmagyarázza, hogy ez nem csupán az én döntésem lehet, meg kell állnom egy pillanatra. Voltaképpen Hyouzanryuun kívül még nem volt olyan zanpakuto, ki tiszteletét jelezte volna felém. Szívesen belegondolnék abba, hogy ezért mit tettem, de nem szeretnék. A zanpakuto azé, aki forgatta, fejlesztette. Soha nem vetemednék arra, hogy sajátomként kezeljem a férfi zanpakutoját. Ettől függetlenül tudom is, hogy el kell fogadnom. Ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy egy ideig még elfedhessem azokat a rendellenességeket, amik önön kardomat jellemzik. Hiszek abban, hogy sikerülni fog, de egy dologban nem, és az a túljutás. Úgy érzem megfáradtam, mintha nem lenne sehová se tovább. Lélektükreim csak azokat a halott személyeket s eseményeket látják folyvást, amelyek eljuttattak erre a pontja. Szégyen, hogy éppen most és itt, de ezúttal mintha elhagyott volna minden erő és csupán a lépcső legaljáról lennék képes szemlélni a világot. Olybá tűnik minden sötétnek és kegyetlennek látszik, mintha csak nem lenne kiút abból a labirintusból, amibe belesétáltam. Kétségtelenül én okoztam ezt, és senki más. Könnyelműség volna ha azt mondanám, bizonyos személyek cselekedetei is szavai okozták volna ezt; hiszen akkor úgy tűnne nem lenne semmiféle választásom. Azonban tudom jól, hogy van választásom, mindig van.
Ezért is hallgatom végig mindazt, amit elmondhat nekem a férfi az erkölcsök és dogmák változásairól. A meglátása új nézőpontokat tár fel előttem, mindazonáltal mélyen legbelül érzem, hogy ez nem lehet egyszerűen csak így.
- Mind a négy nagy nemesi ház feje a Gotei kötelékében áll. Erre példa a történelem során szinte nem is volt. Ebből ketten pedig haorit viselünk. Yukezo, valóban úgy gondolod, hogy a főnemesség nem tesz jót egy katonai szervezetnek? Úgy hiszem, a nemesség már nem is ér annyit a köz szemében, mint jelentett egykor. – Majdan kezemre pillantok és meglátom tettem súlyát. Észre sem vettem elkeseredésemben, hogy a fának meghajlított törzse felsértette a kezemet. Elragadtattam magamat, ezt pedig egyáltalán nem találom helyesnek. Ahová most megyünk, ott nem mutathatok ki semmiféle önös érzéseket, főleg nem gyengeséget. Össze kell szednem magam, de még mindig vannak olyan szavak, amiket érdemes végig hallgatnom.
- Igen, talán érdemes volna úja gondolnom a dolgokat. Nem ragaszkodhatom teljesen a régi elvárásokhoz, hiszen a világ, a környezet folyamatosan változik körülöttem. Mostanra pedig oly’ sok minden változott, hogy észre sem vettem, mennyire lemaradtam. – Nem szégyen, ha valaki olyasvalaki előtt vallom be a hibáimat, akiben jól tudom, hogy megbízhatok. Yukezo előtt nem kell folyton erősnek maradnom, lehetek gyenge is. Ez az, amiért igazán képes voltam megszeretni Őt; az egyetlen illető, aki komolyan képes kizökkenteni. Előtte nem volt az életemben olyas valaki, aki ekkora hatással lett volna rám, így minden megfedő szavam ellenére Yukezo az egyik legfontosabb személy az életemben.
Felvont szemöldökkel hallgatom, amint íriszei, mellyel rám néz, aranysárgává változik. Én ár tudhatom is, hogy ezekben a pillanatokban elindult benne valami, amit vissza kell fordítanunk minden nehézség ellenére. Őszinte szavai talán némiképpen hozzá segítenek ahhoz, hogy összeszedjem magam, de az eddig róla kialakult képemen is változtat némelyest. Közelebb lépek hozzá, s majd elkapom finoman a kezét, amikor a szívem fölé helyezi azt. Másik kezemmel megsimítom Yukezo arcélét, kicsit félre billentett fejjel, lágy hangon válaszolok neki mindarra, amit a tudomásomra hozott.
- Többször is kifejtetted már nekem, hogy neked jó így, ezért nem döntöttem sosem. Mindig csak a helyzethez adódóan kértelek arra, hogy viselkedj vagy légy shinigami, esetleg nemes. Nem láttalak igazán, ezért nem is volt valódi véleményem arról, ami téged súlyt. Szeretném, ha végig gondolnád, hogy merre szeretnél tovább menni. Bár törvényeink és felfogásunk ellen szól a te démonizmusod, hajlandó vagyok elviselni, amennyiben kompromisszumot kötünk. Meg kell oldanod, hogy ne ölj kényszeresen, hogy ne törjön fel belőled, csak akkor, amikor te akarod. Cserébe, a veszély ellenére megbirkózom a kockázattal, amit jelentesz rám és Maira. – Nyelek egyet, majd komorabban tekintek leginkább magam elé, mintsem rá. – Nem vagyok egy követendő, jó példa Yukezo. Ha az volnék, akkor nem venne körül csupa megkérdőjelezendő dolog, de segítséget nyújtok azoknak, akik nem képesek felállni önmaguktól. Így menekülhetett meg a Tamachi-ház is, Suwun kapitány így nyerte vissza a becsületét, Kamioka Miyako így menekülhetett meg a börtöntől, Ritsu így nyerhette el a megbocsátást, Ayame így tisztulhatott meg, Anao így vonulhatott be a legerősebb shinigaik közé és még sok számottevő tettem volt; mégis úgy gondolom, hogy ennyivel nem elégedhetek meg. A múlt béli tettek nem jellemezhetnek a jelenben is, ugyan ad egy körítést, de már nem biztos, hogy érvényességet is. – Sóhajtok egyet, s majd elengedem, hiszen ideje elindulnunk végre a 46- ok tanácsához. Így is több időt töltöttünk itt beszélgetéssel, mintsem az útra koncentráltunk volna. Már régen ott kellene lennünk, ezért össze is szedem magamat. Letörlöm arcomról a megszáradt könnyeket, valamennyire ráhúzom a tekkomat frissen meggyógyított sebemre, s majd már indulhatunk is. Amennyiben Yukezo nem bánja, most feszített tempót fogunk felvenni. Akármennyire is fáradtak vagyunk, ezt még ki kell bírnunk a cél érdekében, ekképpen a lehető legmagasabb tempómat veszem fel, amit még bírok jelenlegi állapotomban.
Percek hosszúsága alatt, míg Seireitei kapuján átmegyünk, és halaunk a központ felé, végig tekintek a viharos időjárás által károsult Seireiteien. A víz rengeteg problémát okozhatott az osztagoknak, ezért teszünk is egy kitérőt még. Nem megyünk be, csupán szeretnék elhaladni a Sanbantai mellett, hogy lássam milyen állapotok uralkodnak az osztag területén. Voltaképpen semmi bíztató nincsen és rengeteg átépítésre lenne szükségünk, amit önköltséges formában kell majd megoldanom. Az osztagoknak nincs akkora fizetésük, hogy a lehető leghamarabb finanszírozzák ezeket a dolgokat. Éppen ezért is vagyok úgy a vezetéssel, hogy amit karbantartásra kapunk minden hónapban, azt szétosztjuk fizetésképpen. S nem csak ebben döntöttem így, hiszen a kapitányi fizetésemet is szétosztom a felek között. Jól lehet nem három-ötszáz felé, hanem csak az első öt tiszt között, de akkor is. Lényegében emiatt a Sanbantai kötelékében álló shinigaiknak lényegesebben magasabb a keresetük, mint más osztagokban, viszont ugyanezt a szívességet vissza is kérem. Az épületek felújítása legyen az én gondom, hiszen a Kagami-ház vagyona elég nagy ahhoz, hogy semmiség legyen megoldani ezt a problémát.
Most, hogy felmértem a színvonalat, ahová süllyedt az osztag területe, semmiképpen sem időzhetünk tovább Yukezoval. Holnap azonnal neki kell látnom a szerződéseknek és munkálatok elintézésének. Még pedig a Hattoro-házat fogom megbízni ezen munkálatok elkészítésével, talán még új arculatot is tervezünk az osztag területének.
Addig is még rengeteg dolgom van, többe között bemenni a 46-ok tanácsához is. Meglepődve fogadom, hogy a tanács érkezésünk pillanatában hamar fogad bennünket, ezért a zanpakutoinkat is eléggé gyorsan veszik át. A hogoshak meghajlása gyanánt gyanakodásom támad afelől, hogy a tanács éppen mit óhajt mondani. Mindenképpen megjegyzem ezt a hozzáállást, majd belépek Yukezo oldalán a nagy terembe. Kissé etikátlannak találom, hogy a haorim viseletével nem tudom megtisztelni a tanácsot, ámbár ez tartásomban nem tör meg. Tudom, hogy hol a helyem, s amíg nem mutatok semmiféle gyengeséget, addig talán ők sem fogják szóvá tenni a kihágásomat. Amint meghallom a parancsot a küldetés felvezetéséről, előre lépek egyet, majd belekezdek, szándékosan kihagyva belőle Shizunet vagy Kaitot.
- Küldetésünk folyamán, mellyel a tanács megbízott bennünket voltaképpen sikeresen zártuk. zaraki mellék körzetéből indultunk egy erdőn keresztül, ahol találkoztunk Hironaka Shiori, Juuichibantai fukutaichouval és Hironaka Keikoval, aki hachiseki pozíciót töltött be. Mindketten Kage Tetsukit keresték, hajdani Juuichibantai taichout; ezért már a kezdetekkor feltűnt nekünk egy probléma. Az erdő, ahová kerültünk, ugyanis idő eltolódást eredményez, emiatt a két általam megnevezett személy saját bevallása szerint két napot töltött étlen, szomjan a kapitányukat keresve, míg hatszáz év telt el. Tovább haladva, Zaraki körzet peremén egy csontvázakkal kirakott területre bukkantunk, ahol fény derült Kage Tetsuki halálánál fellelt zanpakuto kilétére. A zanpakuto tulajdonosa ugyanis Mayoshi Merito volt, az abban az időben eltűnt Kyubantai kapitányáé. Találkoztunk a kapitánnyal, majd ebben az időben is kimutatott őrülete és veszélyessége révén a likvidálást találtam helyén valónak. A két lány a vele folytatott küzdelem során elbukott a férfi kardja által, így ismerhettük csak fel a veszélyt. Mindazonáltal a helyzetre való tekintettel riadóztattam a Soutaichou-donot, a Nibantai taichou-donot és Yoshida Taichout is, hogy a körzetben uralkodó állapotok veszélyesek lehetnek további körzetekre és akár el is érheti Seireiteit. Emiatt az osztagok lezárták a környéket és alapos kivizsgálás, megoldás alá vették. – Majd kis idejű kihagyás után meghajlok előttük émelyest. – Elnézésüket kérem, amiért gyors és kapcsolat felvétel nélküli döntéseket hoztam; azonban a helyzetre való tekintettel ezt láttam helyes döntésnek. – Végül kiegyenesedem, s majdnem megfagy bennem a vér, amikor Yukezo megemlíti Kaito felbukkanását és a Shizunevel kapcsolatos dolgokat is. Bár korrekt döntés, mégis a bátyámról van szó, ezért ökölbe is szorítom a kezemet. Ez lenne az igazságos jól tudom, mégis nehéz belegondolnom, hogy idáig jutottunk.
- Wakari Mashta! – A döntések elhangzása után megfordulok és kisétálok a teremből. Visszavesszük a zanpakutonkat, majd leadom a kitűzőt is, hiszen már nincs szükségünk rá. Most már haza mehetünk, ahol majd bizonyára értékes pillanatokat fogunk a lányukkal tölteni. Az úton a birtok felé azért felteszek egy kérdést, midőn elhagyjuk a 46-ok területét.
- Kaito ügye nem téged, és nem is engem érint leginkább. Abban az ügyben megkérlek rá, hogy Kaitot bízd Seiranra, hiszen ő szenvedhet a legtöbbet a bátya eltűnése végett. Amennyire tudom, Seirant a testvérei nevelték, minek után se apja, sem pedig anyja nem volt. Voltaképpen Kaito a legidősebb vette leginkább a szárnyai alá a férfit. Jobb volna nem beleavatkozni. Seiran  a Nibantai magas rangú tiszte, egyetértene azzal, hogy hivatalos úton kell elintézni a dolgokat; de nem veheted el tőle a lehetőséget, hogy előtte ég beszélhessen a testvérével. – Most, hogy ezt elmondtam Yukezonak, már nincs mi másról beszélni. Csak egy számít, az, hogy végre hazamehessünk és Mait a karjaink között tudhassuk. A legerősebb kötelék közte is köztem, úgy hiszem, ezt lassan a kislány is felfogja.


Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroshira
« Válasz #24 Dátum: 2015. Szept. 25, 17:07:59 »
Üdvölet! :hippy:
Jelzésetekre ismét jöttem hivatalosan is lezárni küldetéseteket. Jutalmatok: 3500 LP és 3500 ryou.
További szép játékot~!