Szerző Téma: Mimihagi Mecénásai  (Megtekintve 1706 alkalommal)

Description: Magánküldetés Mizushima Tenkai és Shihōin Yuuken részére. Felhívnám a kedves olvasók figyelmét, hogy a történet a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmazhat, ezért 16 éven aluli játékosaink számára nem ajánlott az olvasása!

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Mimihagi Mecénásai
« Dátum: 2015. Szept. 14, 23:48:51 »
A bálteremben ragyogó fényesség uralkodott, ezernyi gyertya és fáklya szórta meleg fényét. Nevetés – a jókedv hangja – töltötte be a helyiséget, a harsogó kacajok néha elnyomták még a zenekar által játszott szólamokat is. Az asztalokat roskadásig pakolták mindenféle földi jóval, amit csak el lehet képzelni, a végtelen pazarlás kvintesszenciájaként lehetett leginkább aposztrofálni az eseményt. A táncparketten díszes ruhába öltözött férfiak és nők járták táncukat, arcukat ékkövekkel kirakott, színes tollakkal díszített maszk mögé rejtették, ami alól csupán a szájuk látszódott ki, tucatnyi tökéletes mosoly. A zenemű egy utolsó ütemes akkorddal végett ért, a helyiségre pedig hirtelen vaksötét ereszkedett, egyszerre az összes fényforrást eloltották. A tömegen izgatott morajlás futott végig, mindannyian tudták mi következik: elérkeztek az est fénypontjához! Hirtelen reflektorhoz hasonló fénypászma vágott keresztül a helyiségen, s a zenészek helyéül szolgáló színpadra fókuszált, azonban a muzsikusok helyett egy méretes, rubintvörös drapériával letakart tárgy vonta magukra a bálozók figyelmét. Kimért, ráérős léptekkel sétált fel egy magas, széles vállú férfi pódiumra, menet közben barátságosan odabiccentett egy-egy alaknak, látszólag tökéletesen tisztában volt vele, hogy ki lapul az álarcok alatt. Ruházata pompázatosnak volt mondható, a kék, a zöld és a lila különböző árnyalatai keveredtek, olyannak tűnt, akár egy megelevenedett festmény. Köpenye pávatollazatra hasonlított, feltehetőleg jelmezének megihletője az előbb említett madár lehetett. Ruganyos mozdulattal ugrott fel az emelvényre, majd széttárt karokkal megköszönte az ügyes megmozdulásért járó üdvrivalgást. Jobbjával megragadta az anyagot és határozottan lerántotta azt a ketrecről, hiszen mint kiderült, egy embernagyságú kalitka lapult alatta, amelyben piszkos rongyokba öltöztetett, kisírt szemű, hirtelenszőke hajú gyermeklány feküdt. Láthatóan sokkos állapotban volt, testét kérlelhetetlen zokogás rázta, amit korábban elnyomott a szórakozók ricsaja, ám most jól hallhatóan zengte szívbemarkoló szonettjét.
- Üdvözöllek benneteket barátaim! Vegye kezdetét a mulatság!


A teremben sötétség honolt, a feketeség egyhangúságát kizárólag a méretes képernyőből áradó, hideg sugárzás törte meg, amely körbevonta az előtte strázsáló, szikár alakot. A kijelzőn rengeteg szám pörgött megállíthatatlanul, számolásuk tucatjai kerültek elvégzésre egyetlen másodperc alatt, miközben a számítógép végrehajtotta a szimulációkat. Yuuken az elmúlt időszak ügyes-bajos dolgai miatt kénytelen volt háttérbe szorítani valódi terveinek megvalósítását, azonban természetesen nem feledkezett meg a kitűzött célról, ami igazából pofonegyszerű: uralkodni minden és mindenki felett! Tudta, mit kellene tennie, azonban annak is tudatában volt, miszerint Aizen Sōske akkor hibázta el tervét, amikor szemtől szembeni konfrontációt vállalt a Gotei Juusantaijal és annak segítőivel. Ő ennél sokkalta diszkrétebben kívánt eljárni, elképzelése alapján egészen addig senkinek sem tűnne fel a Király Kulcsának létrehozása, csak miután már elkészült! Pengevékony ajkai a gondolat hatására elégedett mosolyra húzódtak, ám még mielőtt megkapta volna a várt eredményt, elméjében megszólalt egyik testőrének hangja, aki a Tenteikūra technika segítéségével létesített kapcsolatot vele, hiszen erre a helyre, ahol most tartózkodott, a Shihōin-ház vezetőjén kívül senkinek sem volt szabad bejárása. Elégedetlenül mordult egyet, majd kénytelen-keletlen hátat fordított a masinériának és a felszín felé vette az irányt. Az üzenet tanulsága szerint a Főkapitány hívatta, ezt pedig immáron, hogy ismét a Tizenhárom Őrosztagba tartozott, nem vehette félvállról. Szobájában magára öltötte a kapitányi haorit, ez követően pedig villámtánc segítségével szaporázta meg lépteit az Ichibantai barakkjai felé. Nem túl sietősen, mindazonáltal a lehető legrövidebb úton érkezett meg a Sotaichō irodája elé, ahol már egy másik ismerős alak várakozott, mégpedig Mizushima Tenkai személyében.

- Mizushima-san, örömteli a viszontlátás! – köszöntötte a vöröshajú főnemest emelt hangon, amit egy aprócska biccentéssel toldott meg, ami nála felért egy meghajlással is. – Feltételezem Te sem délutáni teára érkeztél, jól sejtem?

Sajnálatos módon nem sok időt hagytak a csevegésre, lévén a kétszárnyú ajtó szinte azonnal kinyílt, ahogy a szőke nemes megérkezett, feltárva előttük vezetőjük munkahelyét. Yuuken hamar kapcsolt, elsőként lépett be és hamar helyet is foglalt a kikészített székek egyikében. Fujimoto Masayoshi továbbra sem tudta türtőztetni magát, hogyha káros szenvedélyeiről volt szó, elengedhetetlen pipája most is ott lógott a szájában, feje fölött pedig sötét színű füstfelleg lebegett, ami arcának borússágával együtt azt a képet jutatta a Rokubantai vezetőjének eszébe, miszerint bármelyik pillanatban eleredhet az eső Masayoshi feje felett!

- Köszönöm, hogy mindketten ilyen hamar idefáradtak! – kezdett bele gondterhelten, miközben a dohányzóeszközt félretette egy kis tálkában. – Kifejezetten kényes ügy miatt hívattam Önöket, ami meglehet, mélyebbre nyúlik a Seireiteien belül, mint arra bármelyikünk is gondolna! Nem tudhatom, mennyire követik az eseményeket a város falain innen és túl, ám feltételezem hallottak arról a csoportosulásról, mely Mimihagi Mecénásainak nevezi magát. A Rukongaiban továbbra is sokan hisznek a bukott istenekben, s ez a szervezet – szekta, ha úgy tetszik – rövid időn belül nagy támogatói bázist volt képes maga köré gyűjteni és nem csak az egyszerű lelkek körében! Jótékonykodnak, iskolákat építenek, tanítanak és prédikálnak. – kis szünetet tartott, majd egy kinyitott aktát tett az asztal tőle távolabb eső részére, amit közelebb hajolva könnyedén el tudtak olvasni. – Ez a férfi a vezetőjük: Mori Shinobu. Köznemes, habár a címén kívül semmije sincs, a felmenői réges rég elveszítették a földet és a vagyont, ámbátor látszólag nincsenek anyagi gondjai, a hívei támogatják.

- Pontosan mivel is gyanúsítják? – tette fel a kérdést a 6. osztag vezetője, mialatt összeráncolt homloka alatt szúrós pillantást vetett a dokumentumban mellékelt fényképre.


- Nos, egyelőre semmivel… - vallotta be keletlenül Fujimoto, majd ismét a pipájával kezdett babrálni. – Viszont a környékről, ahol a mecénások tevékenykednek, egyre több bejelentés érkezik eltűnt fiatalokról, gyermekekről!

- Miért érint ez minket? – vágott közbe szenvtelen hangon, vonásain az együttérzés szikrája sem tükröződött. – Bizonyára elszöktek vagy visszatértek a körfogásba, mostanra pedig már újszülöttként élik új életüket. Küldjön ki néhány tisztet, ha annyira zavarja a dolog, az osztagok vezetőinek fontosabb feladatai is vannak, semmint…

- A Tiszta Lelkek Városának törvényei kimondják, hogy kizárólag alapos gyanú alapján indíthatunk vizsgálatot nemesi személy ellen! – csattant fel némileg erélyesen a főkapitány, amivel kivívta Yuuken jobb szemöldökének enyhe felemelkedését. – Ez nem egy hivatalos megbízás, azt kérem maguktól, hogy szimatoljanak körbe a környéken, s ha esély van rá, próbáljanak meg beférkőzni a soraikba. Képesek rá?

Shihōin-ház feje elgondolkozva nézett a mellette ülő kollégájára, tekintete szinte már-már érdeklődően csillogott. Természetesen mindenhol voltak emberei, ennek köszönhetően némileg képben volt a Kelet-Rukongaiban folyó eseményekkel, ámbátor különösebben nem érdekelte a dolog, a Kóbor Lelkek Városa kívül esett az üzletszféráján. A megbízás pofonegyszerűnek tűnt, de mégsem volt az! Tenkai ugyan kifejezetten rövid ideje viselte a haorit, azonban a Nibantai egykori Sansekije meglehetősen ismertnek számított, évszázadok óta a köztudatban mozgott, s habár nem sokan ismerhették személyesen, arcvonásai meglehetősen jellegzetesek voltak. Amennyiben úgy döntenek, elvállalják a felkérést, akkor valamilyen álcára is szükségük lesz, máskülönben  esélyük sincs a szerveződés közelébe férkőzni.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Máj. 13, 14:02:03 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #1 Dátum: 2015. Szept. 15, 16:06:05 »
Verejték folyt végig a homlokán, majd az orra hegyén egy kövér csepp formájában hulljon a talajra, ami mohon magába szívta a sós folyadékot. Egymás után hatoltak a földbe az ásók hegye, majd kifordítottak egy szép darabot a talajból. Egyre jobban haladtak a munkával, mindenki lelkes volt, és mindenki önkéntes volt. Természetes, hogy nem adta ki feladatnak ezt a munkát, ez az osztag érdekeit szolgálja, és ha akarnak egy saját, medencét, és fürdőt, akkor azért tenniük is kell. Be kell mocskolniuk a kezüket, vízhólyagokkal kell majd küzdeniük, de meg fog térülni a befektet munka, amikor majd megpihennek a vízben, ahogy a gőz lustán gomolyog, akkor tudni fogják, hogy igen, ezt ők csinálták, ők építették, megérdemlik. S’ mint kapitány példát mutat, Tenkai is megragadott egy ásót, nem húzta ki magát a munka alól. Ám egy pokollepke megzavarta az egészet. Fura, hogy maga a Főkapitány hívatta. Nem ismerte valami jól Fujimotot, ismerte az érdemeit, de személyes találkozója nem sok volt az említett személlyel. Leszúrta a szerszámot a földbe, megtörölte gyöngyöző homlokát, majd vidám hangon megszólalt.
- Mindenki! A mai napra végeztünk, köszönöm a munkát, ha így haladunk, egy hét, és kész is lesz minden.- intett a shinigamiknak, majd villámtánccal támadta be a zuhanyt. Mégse léphet koszosan, izzadtan a Főkapitány elé. Lemosta magáról a mocskot, kitakarította a körmét, majd megszárítkozott, némi kölnit locsolt magára, amitől kellemesebb illata lett, éppen érezhető, de nem zavaró, majd magára öltötte a kapitányi haoriját, lélekölőjét is elrakta, majd megindult az első osztag felé.
Megérkezve Fujimoto irodája elé várnia kellett. A jelek szerint még valaki érkezni fog, ellenkező esetben minden bizonnyal már beengedték volna. Lehunyt szemekkel támasztotta a hátát a falnak, legalább most van egy kis ideje gondolkoznia az előtte álló dolgokról. Az apaságról főleg. Minduntalan az eszébe jut, hogy nem is olyan sokára már lesz egy utódja, akiről gondoskodnia kell, hiába mondta azt az anyja, hogy nincs szükség semmire, Tenkai ezzel nem ért egyet. Egy jól csengő név, a Mizushima pedig elég jól cseng, és még némi kézzelfogható javakat is rá akar hagyni a gyermekre, de ismét más dolgokra kellett figyelnie, nem volt még ideje arra, hogy Shuuval beszéljen a kiválásáról. Mennyi munka, és milyen kevés az idő. Merengésből pedig egy ismerős hang rántotta ki.
- Shihouin-san, részemről nem különben. Bár meg kell mondanom, nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni.- mintha az Akadémián lenne ismét, és az igazgató irodája előtt várnának arra, hogy megkapják a büntetésüket. Viszonozta Yuukennek a biccentést, majd az ajtóra nézett.- Nem hiszem, bár feltehetőleg annyit tudok az okról, amiért itt vagyunk, mint Te.- semmit, nem volt túl bőbeszédű az üzenet, amit kapott. Ebből arra tud következtetni, hogy elég komoly dologról lehet szó, amiről személyesen kell beszélni, elkerülni az esetleges kitudódást. S az ajtó kinyílt, Tenkai nem sietett annyira, előzékenyen előre engedte Yuukent, majd belépett, és helyet foglalt a kikészített székben. Remélhetőleg azért van valami, ami elszívja majd ezt a sok füstöt, mert lassan annyi lesz bent, hogy ajtót kell belevágni, hogy valaki be tudjon jutni.
Enyhén megemelkedtek Tenkai szemöldökei. Hallotta a szóbeszédet egy társaságról, de nem gondolta volna, hogy a helyzet ennyire komoly kezd lenni, hogy már maga a Főkapitány is foglalkozzon a dologgal. Tenkai is előrehajolt, hogy el tudja olvasni, hogy mi is áll a papíron. Nem hallotta még ezt a nevet, és a férfival se találkozott. Bár ezt betudja annak, hogy nem mozog annyit a nemesek körében, hogy mindenről tudomást szerezzen, de lassan ezen a hozzáállásán változtatnia kell.
Tenkai nem szólalt meg, csak figyelte Yuuken és a Főkapitány közti beszélgetést. Egyet kell értenie a főnemessel, hogy akadnak fontosabb dolgaik is, de az tényleg gondot jelenthet, hogy a gyermekek eltűnnek. Ha nem tesznek valamit, az elégedetlenséghez vezethet, ami még sok bajt okozhat.
- Tehát ha jól értem. Be kellene épülnünk ebbe a szektába, kideríteni, hogy tesznek-e bármi olyat, ami a törvényeinkbe ütközik, és ha igen, akkor számoljuk fel őket?- kérdezte nyugodt hangon Tenkai.- Ám, ha lebuknánk, vagy elfognának minket, és kiderülne, hogy nem csak shinigamik, hanem egyenesen kapitányok vagyunk, ezt felhasználhatnák a Gotei ellen, és még több hívőre találhatnának. Nem beszélve arról, hogy ebben az esetben az életünkért kellene harcolni, amivel természetesen az is járna, hogy ölnünk kell, amit ismételten fel tudnának használni ellenük. De természetesen be tudnánk férkőzni, az Én arcom nem közismert, és biztos vagyok benne, hogy Shihouin-sannak se jelentene problémát a beszivárgás. Még ha a személye közismertebb is, mint az enyém.- érdeklődve nézett Yuukenre, kíváncsi volt a reakcióira, bár nem remélt túlságosan is sokat, de talán elcsíphet valamit. Majd pár másodperc múlva visszanézet a Főkapitányra.- Esetleg segítséget kaphatunk a feladathoz? Vagy ha kiléptünk az ajtón, már indulnunk is kell?- a mostani megjelenésük… nos, eléggé kirívó lett volna, garantált lenne a lebukás.- Szükségünk van más ruhákra, esetleg valami, amivel az arcunkat is el tudjuk változtatni, ahogy a hangunkat, egyszóval az egész lényünket.- Tenkai számára a beilleszkedés annyira nem lenne nehéz, sokat mozog a köznéppel, de Yuukenek talán némileg gondot jelenthet ez.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #2 Dátum: 2015. Szept. 27, 00:08:29 »
Kifejezetten sértésként is értelmezhette volna Fujimoto azon kérdését, mely szerint képesek-e megbirkózni a felvázolt feladat teljesítésével. Hitetlenkedve pillantott a férfire, akivel egy időben koptatta a Lélektovábbképző Akadémia padjait, habár az igazat megvallva akkoriban meg sem fordult a fejében a lehetőség, mely szerint egy nap létrejöhet egy olyan szituáció, ahol a tagbaszakadt, de jóindulatú Masayoshi megkérdőjelezi Shihōin Yuuken képességeit. Természetesen az évek során sok olyan dolog történt, ami múltban másképpen lett elképzelve vagy egyáltalán fel sem merült, miszerint megtörténhet. Az események sorozata az elmúlt pár évben rohamos gyorsuláson esett keresztül, a korábbi álmos mozdulatlanság, ami a Seireiteit, valamint annak szokásait és törvényeit jellemezte, manapság elképzelhetetlennek tűnt. Némán hallgatta Tenkai fejtegetését, aki jószerint csupán lefordította az egyértelműt, habár abban feltehetőleg igaza volt, hogy ily’ módon legalább a Főkapitány is szembesül azzal, milyen következményekkel járhat, amennyiben lebuknak a beépülés közben. A Juusanbantai vezetőjének kijelentésére a beszivárgással kapcsolatban egyetértően bólintott, a Sotaichō ellentétben a Mizushima-ház sarja nem lehetett tisztában azzal a ténnyel, mely szerint a szőke főnemes úgymond szakértőnek számított ilyen téren, legtöbbször az Onmitsukidō soraiban, ám néhányszor magánügyeiben is alkalmazta a megtévesztés ezen formáját. Való igaz, ifjúként közel sem rendelkezett akkora hírnévvel, amelynek köszönhetően bárki felismerte volna első pillantásra, mindazonáltal nemesi berkekben akkoriban is tudták kicsoda, melyik családhoz tartozik és hányadikként foglal helyet az öröklési sorban. Olyan információk voltak ezek, melyekkel egy a politikában forgolódó nemesnek tisztában kellett lennie.

- Lényegében igen, erről lenne szó! – bólintott helyeslően a velük szemben ülő férfi, miközben kezébe vette pipáját, azon célzattal, hogy újabb adagnyi égett dohányfüstöt jutasson a szervezetébe. – Nem kétséges, jogukban áll megvédeni a testi épségüket egy támadással szemben, ettől függetlenül mégis arra kérném magukat, hogy egészen addig tartózkodjanak az öldökléstől, amíg lehetséges… Egy lázadás a Rukongaiban kifejezetten sok fejfájást okozna nem csak a 12. osztagnak, hanem mindannyiunknak! – mormogta alig érthetően, hiszen szájának egyik felében már ott lengedezett elengedhetetlen kiegészítője. – Vihetik, amire szükségük van, de diszkréten!

- Magától értetődik, Fujimoto-kun… - válaszolt a Rokubantai kapitánya tömören, majd felállt ültéből, ezzel is jelezvén, hogy részéről befejezettnek látja az eligazítást. – Kecsegtető a lehetőség, miszerint igénybe vehetjük a Juunibantai segítségét, mindazonáltal úgy vélem, minél kevesebben vannak tisztában missziónk létezésével vagy egyáltalán részvételünkkel bármilyen kiküldetésben, annál kisebb az esélye annak, hogy a mecénások fülébe jut. Nem kell aggódnia Mizushima-san, minden eszköz a birtokomban van, amire szükségünk lehet! Engedelmével, Sotaichō!

Egy kurta meghajlással elköszönt, ezt követően pedig ráérősen kisétált a helyiségből, bevárva kollégáját is. Miután az ajtó döngve bezáródott mögöttük, Yuuken felemelte jobb kezét, ezt követően csettintett egyet, aminek hangja a csendben a pisztolylövéshez volt hasonlatos. A másodperc törtrésze alatt shunpo hangja zengte be a környéket és néhány méterre kettősüktől megjelent egy bíborszín kosodet viselő férfi, akinek vonásait hasonló színű kendő fedte anonimitásának megőrzése végett. A Shihōin-ház irányítója ennek ellenére tisztában volt vele melyik testőrével áll szemben, egyrészt a beosztást minden esetben saját szemével nézte át, másrészt mindegyik ember másképpen járt, más gesztusaik és rezdüléseik voltak, s aki megfelelő mennyiségű időt fordított az emberek tanulmányozására, az képessé vált megkülönböztetni ezeket az apró másságokat. Intett az illetőnek, lépjen közelebb, ezután fojtott hangon felsorolta azon tárgyak listáját, amiről úgy vélte, jó szolgálatot tehetnek számukra az elkövetkezendőkben. Beosztottja katonás biccentéssel adta tudtára, megjegyzett mindent, majd szinte a földig hajolt a két arisztokrata előtt, aztán amilyen gyorsan érkezett, pontosan olyan gyorsan távozott is. Elégedettnek mondhatta magát a reakcióidőt illetően, hogyha egy esetleges orvtámadás alkalmával is ilyen gyorsan reagál a testőrség, akkor nincs félnivalója semmitől sem. No, nem mintha egyébként lett volna.

- Nem lehetünk elég óvatosak, igaz-e? – fűzte hozzá mintegy magyarázatként társa számára az előbbi közjátékhoz. – Javaslom, egyelőre ne siessünk el semmit, keresünk egy félreeső épületet, ahol megbeszélhetjük a részleteket és felkészülhetünk, mielőtt vakon belesétálnánk a sárkány barlangjába! – kinyújtotta balját, aminek tenyerére egy pokollepkét idézett. – Kis barátunk a segítségedre lesz abban, hogy eltalálj hozzám, túlzottan feltűnő lenne, ha egyfelé távoznánk. Térj vissza a napi teendőidhez, s körülbelül egy óra múlva indulj el, remélhetőleg addigra minden a helyére kerül. Mellőzd a feltűnést, a kapitányi haori jól mutat, de olyan, mintha reflektorral világítanának ránk!

Könnyedén fújta le tenyeréről a hírvivőt, ami ezúttal a címzetten kívül nem tartalmazott semmilyen üzenetet. Villámtánc segítségével hagyta el az Ichibantai területét, miközben a menetszél a fülében fütyült, elméjében egymást követték a birtokában álló ingatlanok képei. Némi gondolkodást követően azonban elvetette ezt az ötletét és inkább egyik familiárisa tulajdona mellett döntött, ami egy egyszerűbb bútorbolt volt a keleti kapu közelében, hozzátartozó raktárépülettel. A forgalom sajnálatos módon az év ezen szakában kifejezetten alacsonynak számított, éppen ezért a kereskedésben lévő árumennyiség hosszabb ideig kitartott, ebből adódóan a raktárban majdhogynem minimális volt a mozgolódás. Megérkezvén gyorsan felvázolta a boltvezetőnek miről is van szó, néhány ingóságát szeretné átmozgatni ide, aminek menetét személyesen felügyeli, éppen ezért lehetőleg ne zavarják. Hangsúlyozva mennyire komolyan gondolja, zekéjének belső zsebéből egy nagyobb erszényt vett elő, amiben legalább kétszázötven kan pihent, ezt egyfajta bérleti díjként adta oda a középkorú nőnek. A készletek tárolására szolgáló építmény méreteivel kissé meglepte az egykori nibantaiost, habár az arcán tükröződő elismerő mosolyból erre nem lehetett következtetni. Dolgára engedte az üzletvezetőt, míg ő körbejárta és felmérte az épületet. Megszámolta hány be- és kijárat van, felvázolta magában az esetleges menekülési útvonalakat, számba vette milyen lehetőségeik lennének, amennyiben védeni kényszerülnének ezt az állást. Ugyan operációs központnak szánta a helyet, ettől eltekintve szeretett minden eshetőségre felkészülni.
Az egy óra gyorsan tovaszállt, az érkező Tenkait pedig az egyik eladó kísérte hátra, azonban a férfi mozdulatairól lerítt, köze sincs asztalok és komódok pakolgatásához, feltehetőleg a Shihōin-klán egy újabb katonája jött elé. Odabent labirintusra emlékeztető útvesztőn vezetett keresztül az útjuk, mígnem végül elértek egy elkülönített részhez, amit hatalmas ládák vettek körül minden oldalról. Az eképpen kialakított tér közepén egy asztal foglalt helyet, amin különböző felszerelések hevertek, térképek és néhány könyv is. Éppen ezek egyikét tanulmányozta Yuuken elmélyülten egy nagyobb doboz tetején ülve, azonban a lépések zaját hallva felemelte fejét, azután barátságosan elmosolyodott és intett, jöjjön közelebb a vöröshajú taichō. Ruházata meglehetősen elütött a megszokottól, a díszes, drága kelmékből varrt ruhaköltemények helyett egy egyszerű, sötétzöld inget viselt, amit fekete nadrággal és fából készült papuccsal tett egész szetté.

- Éppen időben, barátom! - üdvözölte kedélyesen, aztán nemtörődöm módon felé dobta a kezében tartott nyomdaterméket. A kötet meglehetősen viseltesnek tűnt, feltehetőleg közkönyvtári példány volt, máskülönben a 6. osztag vezetője sem hajigálta volna össze-vissza. - Mondd, mennyire vagy otthon Soul Society történetét illetően? Hallottál-e valaha Mimihagi-samaról, akinek nevét a mi kis szektánk is magán viseli?
« Utoljára szerkesztve: 2015. Szept. 27, 02:03:33 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #3 Dátum: 2015. Szept. 28, 19:39:27 »
Védhetik az életüket, de tartózkodjanak az öléstől. Elég viccesen hangzik, megvédik magukat, de életben hagyják a támadóikat. Utána mi lesz? Mi fog történni? Megkötözik őket, és remélik a legjobbakat? Esetleg hagyják elmenni őket? Kockáztatva egy lázadást? Mert ha úgy végeznének az ellenséggel, hogy annak nem marad nyoma… akkor nem kockáztatnak egy lehetséges lázadást. Bár részéről, ha lehet, akkor elkerülné az erőszak alkalmazását, de ha szükséges, akkor kardot fog rántani, és megvédi az életét. Van kiért élnie, és élni is fog, és ha ehhez az kell, hogy másokkal végezzen, akkor megteszi, nem számít, hogy kivel.
- A véleményem az, ha el akarunk kerülni egy esetleges lázadást, akkor magát a harcot kell kerülnünk, ez pedig nem lesz annyira egyszerű.- félhangosan jegyezte meg a véleményét. Lehet a legegyszerűbb az lenne, ha egy gyors, rajtaütéssel vetnének véget az egésznek. Néhány osztagból összeszednék az ilyen feladatra a legalkalmasabb személyeket, és végeznének az egész szektával. Pletykák bizonyára lennének, de bizonyíték nélkül sokat nem tudnának tenni.
- Volna még egy kérdésem, mi a helyzet a zanpakutokkal? Vihetjük őket, vagy jobb lenne, ha nélkülük indulnánk útra?- elvégre róluk felismerhetőek lennének, és ez okot adhatna a gyanakvásra, bár ha csak egyszerű kardoknak látják őket, némileg kopottas tokokban, akkor ráfoghatják arra, hogy csak önvédelemre szolgálnak, az esetleges bandita támadások kivédésére használatos eszközök csupán, semmi mások.
- Egyetértek kapitány társammal. Minél kevesebben tudják, annál jobb, a 12. osztagból is az a legmegfelelőbb, ha csak a kapitányuk tud róla, így legalább minimálisra szoríthatjuk a kitudódás lehetőségét is.- nem, mintha nem bízna meg a kapitányi gárda tagjaiban, csak éppen eljárhat a szájuk, vagy kihallgathatják őket, és már is terjedne a pletyka, mint a futótűz. Ezt meg kell előzniük mindenképpen.
- Főkapitány.- felállt a székéből, majd tiszteletteljesen meghajolt, és követte Yuukent. Felesleges a továbbiakban itt időzniük. Kiérve az irodából, pedig Yuuken jelzett, bár igaz, hogy nem családfő volt Tenkai, de más rangban egyformák voltak, így nem igen érti, hogy így kérik megállásra, szavakkal is megtehette volna ezt, Yuuken. Bár a jelek szerint, nem is Tenkainak szólt ez, hanem egy testőrének. Talán Tenkainak se ártana beszereznie néhányat, bár erre még ráér azután, hogy kiderülnek a tárgyalások végeredményei. Csendesen figyelte a végbemenő közjátékot majd a testőr távozása után elmosolyodott.
- Igaz, de ha valaki itt ránk tud támadni… nos, azt hiszem egy olyan személy ellen a testőrség igen csak kevés lenne.- mondta egy halvány mosoly társaságában. Hiszen aki az első osztag területén, a főkapitány irodája előtt meg tud lepni két kapitányt, az már majdnem meg is érdemli az esélyt arra, hogy megölje őket. Kifejezetten jó képességei lehetnek az illetőnek.- Ebben is igazat kell adnom neked, illetve gondoskodnunk kellene arról is, hogy ne pletykáljanak arról, hova is tűntünk. Esetleg megfelel a számodra az, hogy közösen mentünk megnézni egy földterületet az új Férfiegylet számára? Elég hihetőnek hangzik, tekintve, hogy a jelenlegi milyen állapotban van. Ráfér a feljavítás.- bár nem volt tagja az egyletnek, de a híre már eljutott hozzá is, valakinek a kezébe kell vennie az ügyet, és helyrehozni azt az egyletet.- Oh, azt hiszem, hogy akkor az én javaslatomat el is felejthetjük.- kinyújtotta a kezét és figyelte az átszálló lepkét. Milyen törékeny egy lény, és mégis, milyen fontos, elengedhetetlen része a társadalmuknak, megkönnyíti az életüket, legalábbis ami az üzenetek továbbítását illeti. Hm, talán ez is egy remek üzleti lehetőség lenne, kitenyészteni egy újfajta Pokollepke fajt, és áruba bocsájtani, de ehhez szüksége lenne a 12. osztag segítségére is, akkor pedig vetélytársakra találhatna ebben az üzletben. Inkább letesz róla, megfelelőek a jelenlegiek. S követte Yuuken példáját, elhagyta az első osztag területét, és indult a dolgára.
Az óra hamar eltelt, és pontosan a lejártakor érkezett meg a kijelölt helyre. Alkalmas a találkozásra, és ahogy Yuukent ismeri, nem kell attól tartani, hogy gyarló szemek vetik Tenkaira a tekintetüket, ezért is lépet be nyugodtan az épületbe, és követte azt a férfit, aki inkább a kardok forgatásához érthetett, mintsem a dobozok pakolásához. Előrelátásból jeles, és Tenkai csendesen követte a férfit a dobozok tengerében, még végül megérkeztek Yuukenhez, aki a jelenlegi öltözékében inkább tűnt egyszerű embernek, mintsem az elefántcsonttoronyban élő nemesnek. Bár Tenkai se nagyon ütött el Yuukentől, már ami az öltözéket illeti. Némileg poros, kék ing, ujjai könyékig feltűrve, kopott fekete nadrág, és egy használt fapapucs. Oldalán pedig egy fakard, pontosabban a zanpaktouja volt az, faborítással, így talán nem annyira gyanús (ha hozhatták magukkal a zanpaktoujukat, ellenkező esetben nincs nála).
- Örülök, hogy pontos voltam.- mondta mosolyogva, majd elkapta a feléje repülő könyvet.- Futólag találkoztam a nevével. Egy istenség, aki Rukongai szélén élő néphagyományokban szerepel, ha jól tudom. Úgy tartják, hogy maga a Lélekkirály jobb keze ez a bizonyos Mimihagi. Nem meglepő, hogy egyesek szektába rendeződnek, de eddig nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű.- mondta nyugodt hangon.- Hozzájuk kell beépülni, ehhez pedig ismernünk kell azt is, amiben hisznek. Gondolom, hogy van már egy terved erre is, igaz?- kérdezte barátságos mosollyal az ajkán. Olyannak látszott Yuuken, aki sok mindenre gondolt, a beszivárgásra is biztosan van valami terve, ellenkező esetben majd rögtönöznek valamit, és reménykedhetnek a legjobban.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #4 Dátum: 2016. Ápr. 03, 19:46:33 »
- Értesüléseid felettébb pontosak. – szólalt meg elismerően, miközben smaragdzöld tekintete hamiskásan megvillant a raktárhelyiség félhomályában. – Mimihagi-sama valóban istenség, s mint olyan, igencsak kíméletlen fajta! A legendák tanulsága szerint segítségének mindig megvan az ára, ami általában borzalmasabb, mint amire a hívek számítanak. Természetesen megkérdőjelezhető, miszerint az ilyesfajta babonáknak mennyi valóságalapja van, mindazonáltal úgy vélem, hogy a célpontunkként megjelölt szekta hasonló elven funkcionál. Nehezemre esik elhinni a felvetést, mely szerint bárki is önzetlenségből segítene felebarátján… - szája sarkában gúnyos mosoly árnyéka húzódott, jól emlékezett még korábbi beszélgetésükre a Juusanbantai kapitányával. – Tervnek hívni egyelőre igencsak önelégült dolog lenne, nevezzük elképzelésnek. Egy szervezetbe való beépülés több lépcsőfokból áll és feltehetőleg hosszabb időt fog igénybe venni, mint ahogy azt a Főkapitány feltételezi. A semmiből feltűnve gyanút keltenénk, a kérdezősködéssel felhívnánk magunkra a figyelmet és rövid úton lebuknánk. Először is azt kell elérnünk, hogy ők közeledjenek hozzánk, nem pedig fordítva. Ehhez pedig értékes csalit kell a horgunkra akasztanunk! – szavait követően tapsolt egyet és leszökkent az ülőhelyeként szolgáló doboz tetejéről, majd komótosan a vöröshajú kapitány mellé sétált. – Mindkettőnknek megvan a maga reputációja a Tiszta Lelkek Városán kívül is. Érthető okokból kifolyólag a Rólam alkotott kép némileg negatív színezetű, hiszen befektetéseim koránt sem a kóbor lelkek érdekeit szolgálták, éppen ezért inkább elriasztanám, semmint vonzanám a mecénásokat. Velem ellentétben Téged megbecsülnek valamennyire odakint, ráadásul az eddigi tevékenységed majdhogynem szinkronban van azzal, amit Mori Shinobu is tesz. Bele sem merek gondolni, milyen magasságokba emelkedhetne eme szerveződés, amennyiben támogatót találna magának a főnemesség sorai között, a Gotei Juusantaiban betöltött vezetői pozícióról nem is beszélve! Azt javaslom, alapozzuk haditervünket erre az ambícióra! Tenkai-san, megkérnélek, hogy töltsd be a meghívónk szerepét! Ami pedig Engem illett… Nos, szívesen eljátszom az öreg tanácsadód. :)

Yuuken monológja befejeztével a háta mögé nyúlt, majd előhúzott egy vékonyka farekeszt, ami eddig az övébe volt tűzve. Ránézésre leginkább egy szépen megmunkált ékszeres dobozra hasonlított, habár a rajta lévő szimbólumok meglehetősen különös derengést árasztottak magukból, mintha valamiféle fényforrás bújna meg mögöttük. A szőke főnemes néhány másodpercig lehunyt szemmel koncentrált, amíg fel nem oldotta a tárgyon lévő védelmi pecsétet, amelyet még egyik őse tett a dobozkára, pontosabban szólva annak tartalmára. A fényjelenség megszűnt, a tárolóeszköz pedig halk kattanással kinyílt, felfedve a benne pihenő ereklyét, amit a Rokubantai kapitánya óvatos elővigyázatossággal emelt ki baljával. Egyike volt azon relikviáknak, amelyek őrzésével a Lélekkirály bízta meg a Shihōin-házat évezredekkel korábban. Első ránézésre nem tűnt kifejezetten nagy hatalmúnak vagy értékesnek: aranylánc, melynek szemeit itt-ott fakó zöld réteg fedte, az Idő ujjának érintése. Rajta szakadt, szinte áttetsző anyag lógott. Kahi no Gihen, a Megtévesztés Leple. Nem teketóriázott sokat, fejére tette, a fátylat pedig úgy rendezte el, hogy nagyrészt fedje arcát. Kétségtelenül nevetséges látványt nyújthatott, valószínűleg meg is fordulhatott az ifjú Mizushima fejében, miszerint kollégájának elment az esze, hogyha azt képzeli ezzel képes lenne megtéveszteni bárkit is. A gondolatmenet még be sem fejeződhetett, amikor látszólag hullámozni kezdett a tér a Nibantai egykori sansekijének orra előtt, akár a fáklyatűz felett a levegő. Egy szempillantásnyi ideig tartott és a karakteres, nemesi vonások megolvadtak, akár a viasz, a gondosan rendben tartott arcszőrzet pedig elvadult rekettyéssé vált. A röntgensugárként pásztázó smaragdok sötét barlanggá változtak, hova nem jut el a napfény. Összességében a látvány igazán szánalomra méltó volt, szöges ellentétben állt a lehetősége szálfaegyenes tartással. A 6. osztag vezetője könnyedén lökte fel a mögötte lévő láda tetejét és kutakodni kezdett benne. Hamarost egy kézitükör került a kezébe, aminek segítségével megtanulmányozta új kinézetét.

- Nem éppen festményre illő, de megteszi. - jelentette ki némi humort csempészve szavaiba, ezt követően visszalökte a tükröt és helyette egy megviselt, sötétkék köpenyt rántott elő, amit rövidesen a válla köré kanyarított, alaktalan masszává változtatva ezáltal testének szögletes éleit. - Egy kis ajándék, amit még a Királytól kaptunk, habár idejét sem tudom mikor használták utoljára. Már-már az is meglepő, hogy egyáltalán maradt benne elég varázs a működéshez! Innentől Rád bíznám a vezetést, feltételezem, jobban ismered Kelet-Rukongait, mint jómagam. Ne játszd túl a szereped, csináld azt, amit mindig is szoktál a pórnép körében. Adj egy nevet, ami könnyedén eszedbe jut erről az orcáról, értelemszerűen évek óta ismerjük egymást, nem gondolkozhatsz rajta, miképpen is hívj.

Továbbra sem látta be, miért lenne a nemesség feladata az alsó rétegek felemelése, azonban Tenkai kis hobbija jelenleg pont kapóra jött. A szolgálónak öltözött testőr újra megjelent, egy legalább két méter hosszú, göcsörtös bottal tért vissza, ami egy öregember támaszaként tett a későbbiekben szolgálatot. A hátsó ajtón keresztül távoztak a raktárépületből. Egy sikátorba érkeztek, ahol egyetlen teremtett lélek sem járt. Yuuken ekkor változtatott tartásán, háta meghajlott, mintha hatszázötven esztendőnyi élethossza egyszerre nyomná azt. Járása lassúvá vált és nehézkessé, mintha az egyik lába béna vagy netán törött lett volna. Ebben az iramban kétségtelenül hosszú út állt előttük, azonban nem egy összeesküvés megszervezőjeként Ő tisztában volt vele, milyen sokat is jelent a türelem. S nála kevesen voltak türelmesebbek.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Ápr. 15, 21:03:48 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #5 Dátum: 2016. Ápr. 15, 20:53:57 »
- Akármennyire is kényelmetlen, de főnemesként olyan dolgokról is tanulnom kellett, amik kiestek az érdeklődési kőrömből. De azt hiszem, ezt nem kell bemutatnom neked.- halványan elmosolyodott és beletúrt vörös üstökébe.- Ahogy beszélsz róla, tökéletesen beillene a nemességbe, nem gondolod? Tényleg megkérdőjelezhető lenne? Hiszen a mi fajtánk se éppen annyira mindennapi, ha létezik a Király, akkor alacsonyabb rendű istenségek is élhetnek, pont, ahogy a nemességnél. Főnemesek, köznemesek. S éppen ezért csodás, hogy mégis akadnak olyanok, akik ezt megteszik.- tényleg így lenne? Minden hátsószándék nélkül segítene a lelkeknek? Nem akarja majd benyújtani később a számlát, amikor az érdekei megkívánják? Önteltség lenne azt állítania, hogy nem, mert de, be fogja nyújtani, hogy mikor, és hogyan, azt nem tudja, de megvan az esélye annak, hogy megteszi. Talán amikor már kitanulta a nagyok sakkjátékát, akkor fogja felhasználni a saját gyalogjait, hogy a segítségükkel üssék le a király koronáját, csak még a fekete király nem fedte fel magát. Habár, ha nem sikerül az álma, hogy saját családot alapítson, nos, még mindig örökölhet a vér útján…
Csendesen hallgatta végig Yuuken mondandóját, akkor se kezdett el beszélni, amikor lehetősége lett volna rá. Feltételezte, hogy van még mit mondania a szőke nemesnek, csak pillanatnyi közjáték volt az, hogy mellé sétált.
- Ebben egyet kell értenem veled. Nem lesz annyira rövid feladat, mint a vezetőség azt gondolta. Nem mindegy, hogy milyen csalival akarsz cápát fogni. Abban se tévedsz, hogy a Te hírneved, nos… nem éppen jó. Ellenben az enyémmel, a legtöbb helyen barátként fogadnak.- sejtelmes félmosolyba húzódót az ajka.- Azt hiszem, értem a gondolatmenetedet. Egy főnemes, aki mindig segített a rászorulókon, aki úgy döntött, hogy ideje még jobban kiterjeszteni a tevékenységét, és ehhez keresi a megfelelő személyeket, akik segíthetnek ebben, akiket kész anyagilag is támogatni, és nem beszélve arról az előnyökről, amik azzal járnak, hogy ez a főnemes egy kapitány. S ha ez lenne a kétkedésük fő oka, akkor ott van a többi lélek, akik ismerik, és tudják, hogy igazat mond. Életképes elképzelés.- bár az még kérdéses a számára, hogyan is hinnék el Yuukenről, hogy a tanácsadója, aki ráadásul még öreg is. A vak is láthatja, hogy bár nem fiatal Yuuken, de az öregtől még messze áll. Bizonyos, hogy Yuukennek van valami terve erre a helyzetre is, vagy tényleg túlzóak lehetnek azok a hírek, amik a 6. osztag kapitányáról szólnak, hogy helyén van az esze. Habár a jelek szerint valami csak lehet a tarsolyában, legalábbis erre enged következtetést az a tény, hogy valamit elővett. Kíváncsivá tette Tenkait, hogy mi is lehet a dobozban, főleg, mivel védelmi pecsétekkel is ellátták és bár nem ismeri a pecséteket, de más értelme nem lehet azoknak a jeleknek, és a derengésnek. S végül előkerült az, amit rejtegetett, mintha egy molyrágta függöny lenne, és amikor Yuuken a fejére tette, visszakellett tartania egy halkabb kuncogást.
- Oh… jól áll, de azért ennél komolyabb álca kellene… oh… vegyük úgy, hogy nem szóltam semmit.- érdekes látvány volt, ahogy megváltozott Yuuken arca, és egy olyan valaki lett, aki leginkább egy, a halál küszöbén álló vénemberé. Nagy meglepetéseket tartogathatnak azok a kincsek, amiket a Király adományozott a családoknak. Talán nem ártana szétnéznie a Mizushimáknál, hátha talál valami érdekeset.
- Több, mint megteszi, de azt hiszem, hogy ezek után jobban figyelek majd a társaságomra. Hátha feltűnne pár ismerős, öreg szempár. Vagy esetleg más arcokat is képes felvenni?- ha ilyen ajándék van Yuuken birtokában, akkor nem árt az óvatosság, hogy kiknek, és milyen környezetben mond el bármit is.- Kedves, hogy ezt feltételezed, de nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem ismered Rukongait. Még ha nem is úgy, mint a tenyered, de bizonyára eléggé alaposan.- nem lenne bölcs döntés, ha alábecsülné Yuuken tájismeretét, még ha nem is annyira jó, mint Tenkai, biztosan ismer pár olyan helyet, amiről a vörös főnemesnek nincs tudomása.- Induljunk akkor… Roshi, öreg barátom.- sokat nem kellett gondolkoznia a néven, átlagos név, tucat név, ha úgy tetszik.
A sikátor csendes volt, mondhatni kihalt, ami éppen hasznos is volt a számukra, lassú, nyugodt tempóban indulhattak Kelet-Rukongai felé.
- Azt hiszem, tudom, hogy hol kezdjük a keresést. Nemrég támogattam pár lelket, akik nagyobb építkezésbe fogtak, azt hiszem, hogy kiindulásnak pont jó lesz. Nem lesz feltűnő, ha megjelenek ott, hiszen gyakran a két kezemmel is besegítek az építkezésekbe.- szélesen elmosolyodott, és csak azt bánta, hogy olyan lelkeket kell kihasználnia, akik bíznak benne. De ahogy a mondás tartja, a sokak érdeke felülírja a kevesekét.
- Mond csak… Roshi, ha elméletileg egy főnemesi háznak az egyik alárendelt házának a vezetője teherbe esne egy másik főnemesi ház tagjától, az hogy befolyásolná a dolgokat? Hogy hatna ki a két főnemesi házra, illetve az alárendelt házra? Persze csak elméletileg kérdezem.- egyfelől ezt nem árt tudni, másik részről pedig unalmas némán haladni.
Szerencsére mire megérkeznek, az építkezések nem fejeződtek be, sőt, nagyban folyt. Kopácsolások, fűrészelések zaja töltötte meg a levegőt. Fűrészpor illata töltött meg mindent, félig kész házak, deszkák egymáson, lelkek siettek a dolgukra, tudomást se véve Tenkairól és az álcázott Yuukenről.
- Nah, megjöttünk… Roshi. Ideje megkeresni az itteni főnököt.- sokat nem is kellett keresni, már jött is a férfi. Szélesen vigyorogva, a hasa minden lépésnél megremegett, már mésziről érezni lehetett a ruhájából áradó izzadság és olaj illatát.
- Tenkai-san! Bodog vagyok hogy együtté. Há ki ez a vényember veled? Föcsaptá bábának?- hangos nevetésben tört ki a férfi, ami inkább volt röfögés.- No, há semmi baj öreg. Ha Tenkai-sanna vagy, akko velünk is. A nevem Inoshishi.- barátságosan hátba veregette Yuukent.
- Inoshishi, a barátom neve Roshi. Amolyan tanácsadó féleség, tudod, hogy van ez. Megkaptam a kinevezést és miegymás, szükségem van egy tapasztalt, sokat megért lélek tanácsaira. Na, de félre ezzel, azért jöttem, hogy megnézem, hogy haladnak a dolgok, és ha kell, akkor segítsek is, amiben csak tudok. Még ha csak ilyen kevés is az, amit tehetek.- bánattal telin sóhajtott fel, talán megjátszott volt, vagy őszinte, saját maga se tudta.
- Olyanmá Tenkai-san, még mindig sok e, nem úgya mint a többiek, azok a nagyok. Pfej, pöffeszkedő mind. Nem csinának azok semmit, csak ülnek a kövér seggükőn, oszt ha már valaki nem úgy fingik, ahugy nekik jó, má mindjá fintorognak, meg pofákat vágnak.- hogy szemléltesse is, mint gondol a többi nemesről, Inoshishi egy hatalmasat köpött a porba.- Ehin, ez mind, amit gondolunk mi róluk. Aztat hiszik nélkülük nem tudnánk élni, hah, fityfenít nem. Ha nem szarik a paraszt, akko biza éhen döglik mind a gazdag gané. Nya, de ha már együtté Tenkai-san, ragadj meg egy deszkát, oszt állj be valahóvá. Te meg Roshi, húzodjá az árnyíkba, megne csapjon a nagy meleg. Oszt ha tényleg komolyan gondotad a segítséget Tenkai-san, munka után pár kupica mellett beszéhetűnk róla.- vigyorogva rákacsintott Tenkaira, majd hátat fordított a két nemesnek, és ment a dolgára.
- Ő volt Inoshishi. A stílusa… hagy némi kívánnivalót maga után, de nem rossz lélek, és a szíve is a helyén van. De akkor te keres valami árnyékos helyet, én pedig fogok egy deszkát, és megyek a dolgomra. Ahogy hallhattad, munka után lehet alakul valami.- biccentett Yuukennek, majd ment körbenézni, merre is kell a segítség. Magában pedig kezdte sajnálni Inoshishit, mert ha tényleg köze van a szektához, akkor lehet végezni kell vele. Kellemetlen, de megteszi, amit meg kell.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #6 Dátum: 2016. Ápr. 24, 18:38:38 »
Sokat sejtető hümmögés tört elő az öregember dús bajusza alól. Főnemesi életstílusából adódóan szinte alig-alig lett volna lehetősége a Kóbor Lelkek Városában járkálni, mindazonáltal két évszázadon keresztül shinigamiként teljesített szolgálatot, aminek köszönhetően többször is lehetősége nyílt a Seireiteien kívül feladatot teljesíteni, lévén sokszor előfordult, hogy némelyik gyanús elem a falakon túl próbálta meghúzni magát. Botorság persze azt feltételezni, miszerint az Onmitsukidō odakint nem lesz képes felkutatni, az effajta önámítás nem egynek volt sajátja a Féregbolyban vendégeskedők közül. Yuuken nem engedhette meg magának a felkészületlenséget azzal a világgal kapcsolatban, amelyben létezett és amelyet uralni akart, éppen ezért a lehető legszélesebb körben rendelkezett információkkal Soul Societyt illetően. Élt és dolgozott a szegények között, de sohasem támadt olyasfajta tévképzete, mely szerint egy lenne közülük. Az arisztokrácia legmagasabb szintjére született, azonban egészen fiatal kora óta érlelődött lelkében az elégedetlenség érzése. Nagyobb hatalmat akart, mint ami megadatott neki, ennek köszönhetően lehetett családjának vezetője annak ellenére is, hogy nem a főágba született. S azt feltételezhetnénk, ez elegendő az űr kitöltésére, ám valójában csak tovább korbácsolta az amúgy is fékezhetetlennek tűnő ambíciókat. A Shihōin-ház feje király akart lenni, sőt, isten! Ám most nem volt más, mint az elnyűtt göncökbe öltözött tanácsadó, Roshi, akit ura meg is szólított. Megállt, mintha a megtett rövid távolság minden erejét felemésztette volna, zihálva kapaszkodott göcsörtös botjába, majd fejét a vörös hajú uraság irányába fordította, méretes fülcimpái lomhán lengedeztek arcának két oldalán.

- „Baleset” történt, nagyuram? – tette fel a kérdést halk, reszketeg hangon. – Valójában manapság kevéssé számít a szokásjog, láttunk érdekes kapcsolatokat létrejönni, melyek során egy adott főnemesi dinasztia érthetetlen módon csorbította önön presztízsét… Igen-igen, családja válogatja, hm… A frigyen kívül született gyermek fattyú, ebből adódóan nem illetik meg ugyanazon kiváltságok, mint egy törvényes utódot. Ezt elkerülendő a házasságkötés lehetősége tűnik a legideálisabb megoldásnak, de ezzel együtt a familiáris ház vezetőjének le kell mondania pozíciójáról, hiszen esküje és hűsége nem lehet megkérdőjelezhető a hűbérúr irányába. Ezt megtagadhatja, ám az következményekkel jár, úgy bizony! – direkt módon nem fejtette ki milyen végkifejlettre gondol pontosan, ráadásul ezúttal hangjának szokásos metsző éle sem vetítette előre a megtorlás kegyetlen mivoltát. – A főnemesi származású apa e nélkül is nevére veheti sarját, ámbátor ennek hála nemigen formálhatna jogot anyai örökségére. Elméletileg, természetesen.

Magyarázatát követően nagy levegőt vett, ezáltal felkészítve szervezetét a további botorkálásra. Kissé csalódnia kellett a Juusanbantai kapitányában, hiszen Tenkai meglehetősen amatőrként játszotta ki a kezében lévő kártyákat. A Rokubantai parancsnoka kifejezetten jó memóriával rendelkezett, éppen ezért nem jelentett számára gondot felidézni korábbi beszélgetésüket, amely során a Mizushima kifejezetten nagy érdeklődést mutatott a Shiranui-házzal kapcsolatban, mindezt összevetve az elhangzott kérdésben fellelhető információkkal, nem kellett túl sok következtetőképesség ahhoz, hogy kiderüljön, Naomi-san az említett állapotos személy. Ennél azért némileg józanabb ítélőképességgel rendelkező nőnek tartotta, habár a ténnyel is tisztában volt, az érzelmek mennyire képesek befolyásolni egy egyébként racionális illetőt. Ő maga első kézből tanulta meg ezt a súlyos leckét: a boldogság árát vérrel kell megfizetni. A fiát is elbűvölte egy csinos arc, pár formás idom, s mint végül kiderült, az egész csupán illúzió volt, amivel tőrbe csalhatták és megölhették. Szánta azokat az ostobákat, akik érzelmeiknél fogva kihasználhatóvá váltak. Borús elmélkedéséből a távoli munka zaja rántotta vissza, túlzottan elkalandozott az emlékek tengerén, mindig ez történt vele, amikor Tenzen eszébe jutott. Be kellett látnia, végzete a múltban rejtőzik, s nem a jövőben.
Valamiféle építkezés színterére érkeztek, már ha a fából összetákolt kalyibákat épületeknek lehetett nevezni. Társa indítványára egyetértően bólintott, ezúttal nem rajta volt a vezetés sora, így igyekezett a lehető legjobban a háttérbe vonulni. Az érkező alak kicsit sem nyerte el Yuuken tetszését, nem is értette miképpen tölthet be egy ilyen alak vezetői tisztséget, amikor már csak ránézésre is hiányzott belőle minden olyan tulajdonság, ami erre megfelelővé tette volna. Minden kétséget kizáróan erős fickó volt, a hátba veregetés során érezte, ennek ellenére kicsit sem tartott tőle, sőt, igencsak meg kellett reguláznia minden létező reflexét ahhoz, hogy ne törje el Inoshishi karjának minden csontját, amiért engedély nélkül megérintette. Görbe tartása ellenére mégis lejjebb hajolt, ezáltal köszöntve az emberbe oltott vadkant, kinek megnyilvánulásai az előbb említett állatot juttatták az álruhás nemes eszébe. Szó szót követett, míg újra négyszemközt nem maradtak.

- Érdekes barátok, hm. – jegyezte meg színtelen hangon, mialatt körbekémlelt a munkások között. – Ahogy kívánja, Mizushima-dono, megpróbálok nem lábatlankodni, amíg folyik a fontos munka!

Ha volt is gúny a mondandójában, hallhatóvá nem vált. A megbeszélteknek megfelelően az említett facsoport felé vette az irányt, ami feltehetőleg a kijelölt pihenőhelyként szolgált, legalábbis erre következtetett a lepakolt kisebb csomagokból. Középen kisebb tábortűz égett, ami felé állványt eszkábáltak, róla pedig egy meglehetősen kormos kondér lógott alá, aminek tartalma feltehetőleg valamiféle leves vagy ragú volt. Nem túl közel, de még mindig hallótávolságra telepedett le attól a féltucatnyi munkástól az egyik fa tövébe, akik éppen akkor fogyasztották szegényes ebédjüket, amikor megérkezett. Fejét a támaszául szolgáló botnak támasztotta, miközben szemét lehunyta, mintha csak aludna. Ugyan koránt sem volt a legjobb lélekenergia-érzékelés terén, annyit viszont minden további nélkül meg tudott állapítani, hogy a közelében tanyázó lelkeknek valójában semmi szüksége nincs ételre, hiszen kisugárzásuk szinte elenyészőnek számított. A megszokás keltette színjáték. Nem törődtek vele, lévén ártalmatlan vénembernek tűnt. Rövid ideig a fatálak aljának csapódó kanalak keltették az egyetlen zajforrást, mígnem a brigád egyik tagja meg nem szólalt.

- Hé, Ichinose! Ki az a fickó, aki a főnöknek segít? Sose láttam még a környéken.

- Mégis honnan kéne tudnom? - röffentette oda a megszólított hangos csámcsogás közepette, észrevehetően a legkevésbé sem érdekelte más a tányérja tartalmán kívül. - Valami fejes, a fal másik oldaláról. Aszondják uraság, aki segít a rukongaiiakon. Ha engem kérdezel, félkegyelmű! Ha nekem lenne egy palotám, soha többet nem robotolnék itt kint, mint egy ökör!

- Pedig amekkora marha vagy, illik hozzád! - kapcsolódott be a beszélgetésbe egy harmadik, vékonyabb hang is, akinek megszólalása nyomán a többiek harsogó nevetésben törtek ki. - Szerencsére nem mindenki olyan lusta naplopó, mint amilyen Te vagy! Ott van például Mori-sensei is: nemesi születésű, mégsem vág fel a származásával! Segít, ahol csak tud... El kéne még pár ilyen fickó errefelé, mint Ő, meg a vörös!

- Adok én neked naplopást, szétroppantom a koponyádat, törpe!

A beszélgetés itt abbamaradt, s midőn Yuuken újra kinyitotta szemeit, átadta a helyét egy kifejezetten nevetségesnek tűnő kergetőzésnek, mely során egy megtermett, kopasz férfi igyekezett elkapni egy körülbelül feleakkora másikat. Semmilyen konkrétum nem hangzott el, azonban a szektavezér nevének említése minden kétséget kizáróan egyértelműsítette, hogy jó helyen járnak. Már csak arra volt szükségük, miszerint elterjedjen az ittlétük ténye és eljusson a megfelelő fülekbe.

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #7 Dátum: 2016. Máj. 12, 19:21:13 »
Hogyan is felelhetne erre? Baleset történt? Nem tekinti annak, inkább csak két magányos lélek, akik elgyengültek egy pillanatra, és abból a kapcsolatból egy új élet sarjadt. Nem, ezt nem nevezné balesetnek, inkább azt, hogy lebuktatta saját magát, de annyi baj legyen, előbb vagy utóbb Yuukennek is meg kellett volna tudnia, akkor már előbb, és Tenkaitól, még ilyen nyakatekerten is.
- Nevezzük inkább egyszeri botlásnak. De őszintén, manapság a főnemesi dinasztiák nem azok, amik régen voltak. Nézzük meg a családfőket, a legtöbben találni kivetnivalót, vagy ott van a Kuchiki ház, egyikük a legjobb barátom, és lám, rangon alul házasodott. Régen ezt nem engedték volna, de manapság főnemesnek lenni… nos, nem is tudom mihez hasonlítsam. Nincs meg az a tekintélye a névnek, mint jó pár évvel ezelőtt. Bár ki tudja, lehet nem olyan rossz ez, hiszen a rózsákat is meg kell metszeni, hogy erősé nőhessen. Ez a mi metszésünk.- maga se érti, hogy miért mondja ezeket a dolgokat, régebben nem érdekelte volna ez az egész, de valami megváltozott benne, és nem tudja, hogy mi és miért, és bár a lelke egy része üvölt az egész ellen, de a nagyobb része pedig élvezi, sőt akarja az egészet.- Értem, nos, azt hiszem, hogy akkor születni fog egy fattyú. Az anyában és bennem semmi, de semmi közös nincs, a házasság minden bizonnyal elfelejtendő dolog. Amit nem is igazán bánok, nem tervezem hurokba dugni a fejemet.- nem szükséges kimondania, tudja jól, hogy mire is utalt Yuuken, vagyis Roshi, és bár ez felháborítja, és ellene is van, de tudja, a szokás az szokás.- Akkor azt hiszem, elméletileg persze, egy új Mizushima fog születni hamarosan.- és bánja? Nem, egyáltalán nem, sőt, örül annak, hogy apa lesz, de feleség nélkül, megmarad egy szinten az a bizonyos szabadsága, és ez jó, nagyon is jó. Csak majd arról kell gondoskodnia, hogy ha valami történne a szülőkkel, ki legyen a megfelelő gyámja a kicsinek. A véleménye szerint Sei lesz a legalkalmasabb személy erre. Teli van szeretettel, okos, erős, vele jó kezekben lesz a gyermek.
Megérkezvén az építkezésre a jóleső illatok tömkelege csapta meg. A munka illata, annak az illata, hogy létrehoznak valamit, valamit, ami sokáig állni fog, aminek van haszna, aminek örülni fognak, és Tenkai kivette és kiveszi a részét ebből. Így nyeri el ezeknek a lelkeknek a támogatását, barátságát, és ez sokat ér, és még többet fog érni a jövőben. Tudja jól, hogy a sokak legyőzik a keveset, és áldozatok lennének, ezt tudja jól, de minden egyes kidőlt fa, ami elrohad, táplálja a többit. S ez egy olyan áldozat, amit talán egyszer mindenki meg fog hozni.
Sejtése szerint Yuukennek nem nyerte el a tetszését a hátba veregetés, de hát ez ellen nem sokat tehetnek a jelenlegi helyzetben, és szerencsére Yuukennek is megmaradt az önuralma, csalódott is lett volna Tenkai, ha nem így van.
- Szükség törvényt bont. És csak elsőre olyan, mint egy vadkan, másodjára már biztos vagy abban, hogy az. De ezek ellenére nem rossz lélek, és lehet rá számítani ha a szükség úgy hozza.- de szó mi szó, érdekes egy személyiség, akire ha ránéznek, mindenkinek az juthat az eszébe, hogy azért él, hogy zabáljon, semmi egyébért.- Csak pihengess, örege barátom, ha pedig kedved támad, ismerkedj, beszélgess, vagy csak hallgasd a csicsergéseket.- reméli, hogy Yuuken érti, mire is célzott a csicsergés alatt. Talán elkapnak néhány apró információ morzsát, ami közelebb viheti őket a céljukhoz, vagy a későbbiekben lehet a hasznukra.
Elválltak az útjaik, Tenkai pedig ment dolgozni. Beállt néhány munkás közzé, akiket ismerősként köszöntött, és megfogta egy deszka végét, kezdődhet az építkezés.
- Áh, Tenk, megint erre? Túl sokat jársz ide, még pletykálni fognak arról, hogy valami lánykát kerülgetsz, azért esz ide mindig a fene. Pedig tudhatnád, akiket itt találsz… hát nem éppen rózsák.- egy megtermett, majd két méter magas, vastag izmokkal rendelkező, fekete lélek volt, akinek frissen borotvált volt a feje.
- Nem kéne ilyeneket mondanod Madao, még meghallja a feleséged, és most hat öltéssel varrják össze a fejed. Nocsak, pont itt jön, és ahogy látom, nem boldog.- bökött a fejével a férfi mögé, aki hátranézett, és amikor meglátta a feleségét szélesen elvigyorodott.
- Na majd később beszélünk Tenk, szerintem jobb lesz menni.- Tenkai mosolyogva nézett a férfi után, a felesége pedig ügyet se vetett a főnemesre, mérgesen szaladt az ura után. Így telt el az idő, beszélgetéssel, és munkával, még végül befejezték mára az egészet. Tenkai pedig visszament Yuukenhez, igaz, némileg fáradt volt, izzadt, és talán a szaga se a legjobb, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.
- Huh, ennek vége. Veled mi történt Roshi? Valami érdekes?- talán megtudott valamit az öreg. S néhány perc múlva ismerős hang kiabált feléjük.
- Tenkai-san! Héj! Tenkai-san!- megszaporázta a lépteit, és mire odaért Tenkaiékhoz, már erősen liheget, pedig nem volt nagy a táv.
- Huh… nyah, akko az úgy van, hogy beszétem néhány srácca, akik aztat mondták, hogy tudnak talán tudnak segíteni, hogy te is tudjá segíteni. Gyüttök? Mutatom az utat.- integet a két főnemesnek, hogy kövessék, és Tenkai így is tesz, ezért biztosra veszi, hogy Yuuken is hasonlóan fog cselekedni. Két félkész ház közzé vezette a shinigamikat, ahol hárman vártak rájuk.
- Na, akko ük azok, akikről szó vona.- a három férfi alaposan végigmérte Tenkaiékat, majd előlépett az egyikük.- Tehát segíteni akartok? Nem tudom, miben is tudnátok segíteni, egy vén szarzsák, akiben már alig van élet, meg egy nyeletlen taknyos, vörös kis főnemes. De Inoshishi szerint okésak vagytok, hát tehetünk egy próbát, aztán majd kiderül, hogy mi lesz. Gyertek.- a három férfi hátat fordított majd elindultak, Tenkai pedig utánuk, ahogy Inoshishi is, és feltételezhetőleg Yuuken is.
- Megjegyezném, hogy egy: Az a vén szarzsák, ahogy nevezted, Roshi, egy kedves barátom, én pedig Mizushima Tenkai vagyok. Ha nem nagy gond, használd a nevünket, mert kettő: vagy a barátom botján leszel csúcsdísz.- mondta  barátságos hangnemben, de látszólag a férfit nem nagyon érdekelte, csak legyintett.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #8 Dátum: 2016. Máj. 13, 13:57:49 »
Rezignáltan nézte végig a fogócska végkifejletét, melynek során a kopasz óriás kíméletlenül eltángálta feleakkora társát. Megérkezésük óta egyik megrökönyödésből a másikba esett, ténylegesen értetlenül állt az előtt, hogy kapitánytársa miért keresi a hasonló közegek atmoszféráját. Közel sem értett egyet azzal, amit a fiú a főnemességgel kapcsolatban megfogalmazott, habár valamilyen szinten azért igazat kellett adnia Neki. A vérvonalak felhígultak, a származás tisztasága már közel sem tűnt annyira fontosnak, mint egykoron. Kevesekben merült fel aggály, amikor egy-egy fattyút törvényesítettek vagy éppen valaki rangján alul választott magának partnert. Nem kötötte Tenkai orrára, mindazonáltal a Kuchikikkel kapcsolatban hatalmas tévedésben leledzett. Tény és való, a klán egyes tagjai különcségükkel hívták fel magukra a figyelmet, viszont ennek ellenére a ház vezetője, Hana-chan volt az, aki hónapokkal ezelőtt felkereste birtokán Yuukent, azzal a célzattal, miszerint segítségét kérje a régi rend visszaállításában. A tradíciók semmibe vétele nem egyedül a Rokubantai parancsnokának szemét szúrta, s ez egyfajta megnyugvással töltötte el, hiszen bizonyította, mégsem fordult teljesen a feje tetejére a világ. Meglehetősen bosszantónak találta azt a feltételezést, hogy a főnemesi rang kevesebbet érne, mint korábban, lévén ezzel az elmúlt száz évben folytatott tevékenységét az időpocséklás skatulyájába zárhatta volna. Nem, a Shihōin névnek sikerült megszabadulnia a szégyenfolttól, amit az előző családfő árulása ejtett rajta, ismét erőt és gazdagságot sugárzott. Mindenféle szerénység nélkül állíthatta: ebben a legnagyobb szerepet Ő játszotta, amikor átvette a vezetést a szükség órájában. Kivételes érzékkel rendelkezett, ha politikáról volt szó.
A megfigyelés sohasem tartozott a kedvenc időtöltései közé, tisztként órák hosszat kellett gubbasztania egy-egy fa lombkoronájában rejtőzve vagy a tetőgerendákhoz simulva, hallgatva az érdektelen szócséplést, ami a szőke férfi számára egyenértékűnek számított a zajjal. Nem törődtek vele, a faggatózással pedig felhívta volna magára a figyelmet, amit a leginkább igyekezett elkerülni. Hallott ezt-azt, ám a legtöbb elhangzott információ feltehetőleg csak féligazságokat tartalmazott, feltételezésekre és pletykákra hagyatkozva pedig ostobaságnak tűnt haditervet kovácsolni. Órák teltek el mire a Juusanbantai kapitánya visszatért, láthatólag kimerítette a fizikai munka. Ugyan a fejék által kölcsönzött ősöreg arc miatt nem látszódott, azonban Yuuken finoman összeráncolta a homlokát. A Mizushima-ház tagjának állóképessége hagyott némi kivetnivalót maga után, legalábbis neki nehezére esett elképzelni olyan feladatot ezen a helyen, ami belőle akár egy izzadtságcseppet is képes lett volna kisajtolni.  Botor módon eszébe sem jutott felmérni milyen harci potenciállal bír kirendelt kollégája, képességeiről és erősségeiről se rendelkezett semmilyen tudással, ámbátor egyelőre nem úgy tűnt, mintha különösebben meg kellene csillogtatniuk az ilyen téren szerzett tapasztalataik gyümölcsét. A bankaihoz elegendő lélekenergiája bizonyára megvan, máskülönben nem birtokolhatná a haorit.

- Hm, érdekes, Nagyuram? – kérdezett vissza kissé értetlenül, mialatt nehézkesen feltápászkodott. – Bocsánatát kérem, de elnehezült a fejem, muszáj voltam lepihenni kicsit… igen-igen… Álmot láttam! A nagy világító kergette a kicsit, miközben a csillagok arról meséltek, mily’ nagyszerű is az Ő teremtőjük, aki közöttük jár. Ismerték nevét, s ó, Te is ott voltál, Mizushima-dono! A csillagmező téged is éltetett, hm!

Zagyvaságnak hangozhatott eme beszéd, de remélhetőleg a vörös hajú halálistennek legalább annyit sikerült belőle kihámoznia, hogy a környék lelkei Mori Shinoburól értekeztek, ami a kerület alacsony sorszámából ítélve aggodalomra adhatott okot. Egyre inkább megalapozottnak tűnt a Sotaichō félelme, mely szerint a Seireiteien belül is lehetnek támogatói, habár a gyanús elemeket kétségtelenül szemmel tartotta az Onmitsukidō, így a hátbatámadástól kevéssé kellett tartaniuk. Tenkai reputációja a vártnak megfelelően igencsak pozitív irányba tendált, s bár nevét sokan nem ismerték, a leírás alapján egy arisztokrata körökben jártas illető kikövetkeztethette kiről is van szó. Úgy vélte, ennek már elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a mecénások közül valaki megpróbálja megkörnyékezni. Rövidesen Inoshishi öblös hangja harsant, sikerült találkozót szerveznie általa „srácokként” aposztrofált személyekkel. A Tizenharmadik Osztag vezetője kétségtelenül megbízott a nagydarab férfiban, Yuuken ellenben önkénytelenül is csapdát sejtett a dolog mögött. Leküzdve bizalmatlanságát sántikált a páros után, akik két építés alatt lévő épület közé vezették. Modoruk alapján feltehetőleg útonállókkal hozta össze őket a marha, inkább a kizsebelést, semmint a tárgyalást sejtette a találkozás végkifejletének.

- Még hogy vén! Egy nappal sem vagyok öregebb ezerháromszáz évesnél, taknyos! – hőzöngött erélyesen botját rázva a beszélő felé, mindeközben beslisszolt a fiatalabb shinigami mögé, nehogy bárki megpróbálja tettlegességgel megtorolni az elhangzott sértést. – Hm, a kor tapasztalatot és tudást jelent, ami bárkinek jól jöhet, amennyiben nincs ezek birtokában. A jövő kérdéseinek megválaszolására utalást sokszor a múltban találhatunk.

Ez kétségtelenül túlzottan sok(k) volt a hallgatóközönségnek, értelmezhetetlen mormogáson kívül nem is érkezett rá semmilyen válasz. Négyen voltak tehát, ránézésre fegyvertelenül, s a csapás, amit követtek keresztülvitt egy nagyobb erdőségen. Percekig némán haladtak, mígnem végül teljesen elcsendesedett az összepakoló és hazatérő munkások zaja, helyét a lépések monoton üteme vette át. Ekkor látta elérkezettnek a Nibantai egykori sansekije, hogy a drámajáték ezen felvonásának véget vessen. A nehézkes mozgás imitálása végett egyébként is lemaradt a csoportosulás mögött, így nem esett nehezére besurrannia a bokrok takarásába. Fürgén, hangtalanul követte a becserkészésre váró áldozatokat, akár egy fenséges puma. Könnyedén szökkent fel az egyik közeli fa magasabban lévő ágára, majd az alkarjára erősített tárolóból egy kunait csúsztatott a tenyerébe. Érezte az acél hideg érintését a bőrén, ami kellemes borzongással töltötte el.

- Hon’ a tata? – elsőként az emberbe oltott vadkannak tűnt fel kompániájuk hiányossága, ami végül az egész csapatot megállásra késztette. Tanácstalanul tekingettek körbe, Yuuken pedig pontosan ezt kívánta kihasználni. Akkora erővel hajította el a kezében tartott fegyvert, hogy az mindenféle nehézség nélkül szakította át az egyik haramia koponyáját, majd mélyre fúródva állapodott meg a mögötte lévő fatörzsben. Villámtánc hangja töltötte be a teret, ahogy a gondolatnál is sebesebben érkezett meg következő célpontja elé, aki feleslegesen próbálta eltalálni egy elnagyolt balhoroggal. Nehézség nélkül hajolt el a támadás elől, miközben öklébe reiatsut összpontosított, amivel ezt követően megcélozta ellenfele csípőjének jobb oldalát. Az Ikkotsu hátborzongató reccsenés közepette morzsolta szét a csontot, ami kiutat keresve a testből szinte szétrobbantotta az azt körülvevő szöveteket. Újabb gyors fordulatot követően tökéletes pontossággal rúgta fejbe a holléte felől érdeklődő munkást, fapapucsának talpa összezúzta az orrát és legalább tucatnyi fogától szabadította meg. Nem törődött a fájdalmas sikoltásokkal, elhatározása szerint egyedül a napszemüveget viselő alakot kívánta életben hagyni. Sebesen pörgette a korábban támasztékul szolgáló botot, amivel határozott ütést mért a menekülni próbáló halántékára, aki ennek eredményeként azonnal elveszítette az eszméletét. Elégedetlen szusszanással vette tudomásul győzelmét, legalább tíz másodperccel lassabban ért véget az összecsapás, mint fénykorában.

- A főnök életét Neked adom, rendelkezz vele belátásod szerint! – szólalt meg szokásos, mélyen zengő baritonján, mialatt felnyalábolta az ájult jómadarat. – Meg kell szabadulnunk a holttestektől, aztán pedig elbeszélgetünk kis barátunkkal, aki reményeim szerint lesz olyan készséges, hogy megossza velünk értésüléseit. Ha nem… Nos, úgy is jó.

Segítette őket a szürkület, az egyre lejjebb szálló Nap már majdnem alábukott a horizont vonalán, áldásos félhomályba burkolva őket. Vadállatok nem jártak ezen a környéken, a lidércek pedig nem fogyasztották volna el a maradványokat, lévén már nem rendelkeztek azzal, ami számukra vonzóvá tenné őket: lélekkel. Soul Societyben a halottak idővel reishire estek szét, viszont értelemszerűen ezt nem várhatták meg, a nyomok elrejtése kiemelkedő fontossággal bírt. Megfelelő eszközök híján némileg tovább tartott megásni a sírgödröt, mint az elvárható lett volna, de tüzet gyújtani semmiképpen nem akart, az messzire ide vonzotta volna a tekinteteket. Mire végeztek a maradványok elföldelésével már vaksötét uralkodott az erdőben, ebből adódóan könnyebben mozoghattak gúzsba kötött foglyukkal. Yuuken egyfajta természetes menedék után kutatott, például egy barlang vagy domboldalba vájt mélyedés megfelelt volna a vallatás színtereként. Nem kívánt túl soká időzni ezzel, ettől függetlenül meg se fordult a fejében, miszerint bármilyen felkészülés nélkül részt vegyen egy találkozón, ami akár kelepce is lehetett.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Jún. 03, 23:37:35 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #9 Dátum: 2016. Máj. 14, 16:54:32 »
Kicsit fogalmazhatott volna egyszerűbben is öreg barátja. Pár pillanatig eltartott, mire fel fogta a szavak mögöttes tartalmát. Ezek szerint egyre kifizetődőbb, hogy sok időt tölt az egyszerű népek közt. Már emlegetik a nevét is, és jó értelemben teszik ezt. Hamarosan eljön az ideje, hogy minden egyes körzetben ismerni fogják, barátnak tartják, és akkor nem lesz szüksége támogatókra a nagy házakból, hiszen mindek néhány lovag, amikor egy egész sereg paraszt áll a háta mögött. Persze ehhez még szüksége van némi időre, de abban a szerencsés helyzetben van, hogy ideje az bőven akad, hála a shinigamik hosszú életciklusának. De ügyesen kell kijátszani a maradék lapjait, nem kiteregetni őket, ahogy a jó előbb tette Naomival kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a legtöbb családfő nem figyelt másra, csak saját magára, akadnak olyanok, egy legalábbis biztosan, akivel nem árt óvatosan játszani, és inkább jó kapcsolatot ápolni, mintsem ellenségest.
- Ugyan, nyugodj meg Roshi.- barátságosan rámosolygott Yuukenre, és felemelte a kezét, inkább figyelmeztetően, mintsem békítő szándékkal, ez leginkább a három idegennek szólt.- Ha sokat idegeskedsz elvisz a szíved, tényleg nem vagy már egy mai csirke.- látszólag a három férfit nem nagyon érdekelte Yuuken megjátszott kirohanása, betudják annak, hogy az öreg még meg akarja mutatni, hogy van még élet azokban a csontokban.
- Ahogy mondod barátom, évekkel jön a tudás, és a bölcsesség, nem csak a hátfájás.- ezzel egyet kell értenie, hiszen alig száz éves, és még reményei szerint vár rá jó pár év, ahol tapasztalhat, és a ráncokon kívül a tudás is meg fog látszani. Hiszen eddigi életében leginkább negatív tapasztalatai voltak, már ami a nagyobb és fontosabb pontjai voltak az életének. S valamiért mind az oldalán pihenő kardjának volt köszönhető. Megverte az ég ezzel a pengével, ahelyett hogy az ellenségei húsába marna, helyette Tenkait szereti kóstolgatni.
- Hogy? A fene egye meg, biztos lemaradt. Tudjátok, a kutyák is elvonulnak, ha érzik a véget. Pedig igen csak hasznos barát volt.- sejtette, hogy miért is tűnt el Yuuken, és nem kifejezetten tetszik neki az, ami következni fog. S jól sejtette, ahogy az első férfi holtan dőlt el, úgy végezte be a következő is, és azért találhatott volna valamivel barátságosabb megoldást is, legalábbis ami nem járt ilyen gusztustalan halállal. Kész szerencse, hogy nem terítette be a testét a vér. Bár a vadkant kicsit sajnálta, hogy így elbánt vele, de nincs mit tenni, a munka az munka.
- Kifejezetten kedves tőled.- némi neheztelés volt felfedezhető a hangjában, nem kifejezetten így tervezte a folytatást. S ott volt Inoshishi, akit valamilyen szinten a barátjának tartott, aki igen csak hasznosnak bizonyult az eddigiek során, de ha magához tér, és ez kiderül, akkor a hírnevén csorba eshet, és akárhogyan is nézi, a makulátlanságra szüksége van, hiszen elég egy apró kis lyuk a hajó oldalán, egy idő után tágulni fog, végül süllyedéshez vezet. Ezért hát előhúzta lélekölőjét, odalépet az ájult férfihoz, majd egy, gyors mozdulattal elmetszette a torkát, és vele egyűt a nyelőcsövét, majd visszahelyezte a kardját a tokjába, és Yuukenre nézett, az arcán nem volt valami sok érzelem, sőt, leginkább semmilyen.
- Nem gondoltam volna, hogy rólad, hogy képes vagy ekkora ostobaságra, Yuuken. Ha türelmesebb vagy, akkor elvezetnek minket a szektájukhoz, egyszerűbb lett volna bentről elkezdeni az egészet, mintsem most vallatni, pontosabban elsőnek temetni. Erről jut eszembe, te kettővel végeztél, én pedig eggyel, mindenki a sajátját földeli el. Na, de tehát, remélem elég meggyőző tudsz lenni, mert ha az eszméletlen madárkánk nem hajlandó beszélni, annyira fanatikus, akkor elég nagy az esélye annak, hogy ott vagyunk, ahol a part szakad. S kezdhetjük elölről az egészet. Ha kelepcétől tartottál, nem lehetetlen, de mi ketten kapitányok vagyunk, azt hiszem, elég nagy eséllyel túléltük volna azt a kelepcét.- végig nyugodtan beszélt, nem volt kioktató, szemrehányó, csak a tényeket közölte, ahogy azt is, hogy ugyan elássa Inoshishit, de a másik kettőben nem fog Yuuken segítségére lenni. Ő keverte meg ezt a mocskot, akkor ő is lesz az, aki eltakarítja.
Lassan besötétedett már, és Tenkai már végzett a temetéssel, a továbbiakban pedig egy fának dőlt, karjait keresztbe rakta, és figyelte, ahogy Yuuken is temet. Nem fog segíteni a másik főnemesnek. Ha egy paraszt miatt kidől egy oszlop, akkor se segít újra felállítani, legközelebb már jobban fog figyelni, és nem történik semmi hasonló.
- Ott.- mutatott baljával egy dombra.- Az megfelelő lesz a kérdez-felelekhez, ki lesz a jó shinigami és ki lesz a rossz? Vagy csak némi kínzás, még végül a reményeink szerint megtörik és mindent elmond?- nem ártana megbeszélniük, nehogy ismét valami váratlant csináljon Yuuken.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #10 Dátum: 2016. Jún. 04, 19:15:47 »
Nem tudta mire vélni a sértett kirohanást, mindazonáltal álcája alatt vonásain a harag kifejezése jelent meg. Kevés dolog tudta igazán felbosszantani, egyik ezek közül az engedetlenség volt. Természetesen rangjukból adódóan egyenlő feleknek számítottak a Gotei Juusantai szemében, azonban Yuuken jóval több harci tapasztalattal rendelkezett éveinek magas számából kifolyólag, a beszivárgás művészetének területén pedig kifejezetten szakértőnek minősült, éppen ezért szinte személyes sértésként vette társának megnyilvánulását. Gyors mozdulattal rúgta fel a levegőbe támaszának végét, majd erőteljes szúró mozdulatot tett vele, megcélozva a fiatalabb férfi mellkasának közepét, az ifjú gyomorszájának tájékát keresve. A támadás váratlansága miatt meglehetősen kevés esélyt látott arra, miszerint partnere ki tud térni időben előle, bár értelemszerűen a múló fájdalomtól való összegörnyedésen és a pillanatnyi légszomjon kívül különösebb hatást tökéletes találat esetén sem ért el tevékenységével. A szőke főnemes tisztán látta, hogy képességeik között kifejezetten nagy szakadék tátong, éppen ezért főlényét kihasználva kívánta megleckéztetni a pimasz ficsúrt. Nyugodt léptekkel sétált közelebb, botján támaszkodva hajolt az aljas módon elintézett Mizushima felé. Leemelte fejéről a Kahi no Gihent, ezáltal arca visszaváltozott eredeti formájára, a szemeibe lógó aranyszőke tincseket pedig egy határozott mozdulattal utasította rendre.

- Figyelmezz szavamra, Tenkai-san, mert csak egyszer fogom elmondani… - szólalt meg nyugodtan, immáron a korábban fellobbanó düh nyomát sem lehetett rajta látni. – Ha nem értesz valamit, akkor kérdezz, mielőtt még az elhamarkodott feltevéseiddel nevetségessé tennéd önmagad. Tényleg úgy véled, hogy akár egy másodpercig is megfordult a fejemben, miszerint néhány gyenge lélek képes lenne olyan erőt felmutatni, ami árthat bármelyikünknek? – tette fel a kérdést gúnyosan, habár igazából költőinek szánta, nem várt rá tényleges választ. – Elsődleges feladatunk beszivárogni, nem pedig felszámolni a szervezetet. Vajon mennyire sikerülne megőrizni az inkognitónkat, hogyha időközben több tucatnyi mecénást mészárolunk le? Vakon megbízni egy barát szavában olyasfajta luxus, amit a Tizenhárom Őrosztag nem engedhet meg magának, s Én sem. Egyetlen fontos információt kell megtudnunk, mégpedig a találkozó helyét, ahova tartottunk. A színdarab folytatódik, de Roshi szerepét más fogja játszani helyettem.

Egyelőre elegendőnek tartott ennyit megosztania formálódó tervéből, a fiú pont annyi tudás birtokában volt, amennyit a Rokubantai kapitánya megfelelőnek talált. Az eddig köpenyként szolgáló szakadt ruházatot feljebb húzta magán, majd némi ügyeskedéssel csuklyát is hajtogatott belőle, ami egész tűrhetően fedte el kinézetét, ámbátor az éjszaka leple alatt tevékenykedése túlzott óvatosságnak tűnt. Alig tettek meg néhány száz métert, amikor az ifjabb halálisten egy megfelelőnek látszó helyre hívta fel figyelmét. Némi mérlegelést követően egyetértően biccentett, megkötözött foglyukat maga után vonszolva a mutatott irányba kormányozta lépéseit. A földbucka tetején terjedelmes tölgy terebélyesedett, az évek során ugyan az eső meglehetősen kimosta a gyökérzetét a fa északi oldalán, de ettől függetlenül még mindig erősen kapaszkodott a talajba, így kialakítva egy természetes mélyedést a domboldalban, amit három oldalról is körülhatárolt a vastag gyökerek által átszőtt homokfal. Gyengédnek éppen nem mondható módon lökte le terhét a menedék aljára, a felhangzó tompa nyögésből egyértelműen kiderült a tény, mely szerint zsákmányuk valamilyen szinten magához tért. A hozzá intézett szavakra felemelt jobbjával válaszolt, türelemre intette az izgága taichōt. Az útonálló zavaros tekintetében felismerés csillant, amint meglátta a Juusanbantai vezetőjét, viszont a látómezejébe tolakodó smaragd szempár tulajdonosát egyszerűen nem tudta hova tenni.

- Hullj szét, Rondanini fekete kutyája! Nézz végig magadon és égj; tépd fel saját torkodat! Bakudō no Kyū: Genki! – az idézés közben vörösen fénylő ábrákat rajzolt a levegőbe, majd lassacskán a fényjelenség kiterjedt az egész testére, ahonnan átvándorolt a megkötözött alakra, megbénítva annak izmait, ezáltal akadályozva meg az értelmetlen vergődést vagy menekülési kísérletet. Dolga végeztével a Tizenharmadik Osztag parancsnokára emelte tekintetét és választ adott az Őt kínzó talányokra. – Nem kell aggódnod, ismerek néhány fogást, amivel bárki nyelve megoldható. Kételkedem benne, hogy pályafutásod során keveredtél már hasonló szituációba, ezért arra kérlek, képességeid a környék biztosításában kamatoztasd, egyikünk számára se lenne túlságosan kifizetődő, ha megzavarnák együttlétünket… Nos, lássunk hozzá!


~

Kifejezéstelen arccal törölte véres ujjait az avarba, az elmúlt fél óra meglehetősen hamar elrepült, bár feltehetően a jelenlévők egyike sem szórakozott igazán jól. A haramia feje a mellére bukott, üres szemgödreiből továbbra is patakzott életének folyama, eláztatva ruházatának felsőrészét. Szájából érhetetlen hangok szűrődtek ki, szavak formálására képtelenné vált, hiszen néhány másodperccel korábban Yuuken kivágta a nyelvét. Katatón állapotba merült, ránézésre alig pislákolt benne az élet. Elméje megadta magát a fájdalomnak, a halál kétségtelenül megváltás lett volna számára. A Shihōin-ház családfőjének viszont még szüksége volt rá, így nem léphetett be a körforgásba. A Megtévesztés Leplét óvatos mozdulatokkal tette a verítékben úszó fejre, ami hamarosan átformálta a szerencsétlenül járt rukongaii kinézetét a már korábban is látott Roshi-arcmásra. Az egyébként is szakadt köpenyegből letépett egy hosszabb csíkot, amit kötszerként használva minimálisan mérsékelte a vérzést. Kevés idejük maradt, a találkozóra érkezők feltehetőleg már keresték csapatukat. Határozott mozdulattal bebugyolálta a megtört lelket a ruha maradékába, ezt követően felegyenesedett és kezébe vette botját. Középtájon megcsavarta, aminek köszönhetően lefoszlott róla a káprázat, láthatóvá téve zanpakutōját, amit sietve a hátára erősített. Nesztelen léptekkel közelítette meg strázsáló kollégáját, vállának megérintésével jelezte, elhagyhatja őrhelyét.

- Nem sok maradt belőle, jellegtelen váz már csupán. – vallotta be fojtott hangon, visszafelé sétálva a dombhoz. – Néhány mérföldre innen, a 42. körzetben található egy raktárépület, oda kellett volna eljuttatnia minket. Mondanom se kell, valószínűleg nem onnan irányítják a működésüket. Vidd magaddal, alibiként szolgálhat az eltűnésünkre. Lidérctámadás. A bűnözési ráta itt meglehetősen alacsony, féltucatnyi hollowval hihetőbb összefutni, mint egy olyan rablócsapattal, amivel ne tudnál egyedül végezni. Kizárólag a képviselőjükkel legyél hajlandó beszélni, meg fogod ismerni, a kis madárkánk szerint a toborzók medált viselnek, amin Mimihagi képmása látható: ökölbe szorított vörös kéz, rajta fehér szem. – foglalta össze a legfontosabbakat, miközben visszaértek a vallatás helyszínére. – A következő holdtöltekor áldozatbemutatás lesz, de az összejövetel pontos színhelyét nem tudta megmondani, vélhetően a nagyobb befolyással rendelkezők jelennek meg rajta személyesen. A Főkapitány értesülései helyesek voltak, több arisztokrata is csatlakozott a soraikhoz. Visszatérek a Seireiteibe, kiderítem, kik kapnak meghívót. Tudj meg minél többet, az sem ártana, ha következő alkalommal már a rendezvényen futnánk össze. Intézd el a bejutást, jómagam ugyanezt fogom tenni! Ne feledd, három nap!

Sietős biccentéssel elköszönt, azután sarkon fordult és villámtánc segítségével kezdte meg a visszafelé vezető hosszú utazást, ami persze shunpojának hála jóval rövidebb időt fog igénybe venni, mint amikor vénemberként idefelé botorkált. Rukongait Tenkai jobban ismerte, döntését leginkább ez motiválta, amikor úgy határozott, ő maga végzi el a Tiszta Lelkek Városának felderítését. Mori Shinobut minden bizonnyal szemmel tartotta már az Onmitsukidō, ennek eredményeképp társai is óvatosabbá válhattak, személyazonosságuk kiderítése hozzá méltó kihívássá lépett elő. Meglehetősen diszkréten kellett eljárnia, máskülönben megriasztaná és még nagyobb odafigyelésre késztetné a szekta tagjait. Mindeközben reménykedett, hogy kapitánytársa rendelkezik a kellő ravaszsággal az invitálás megszerzéséhez.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Jún. 04, 23:07:08 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #11 Dátum: 2016. Jún. 29, 18:17:02 »
Kiszaladt a tüdejéből a levegő, és minden bizonnyal az elfogyasztott étel is így járt volna, ha evett volna az elmúlt órákban. Helyette csak némi légszomj lett az eredmény, és hogy némileg görnyedt testtartást vett fel, miközben a hasfalát dörzsölte. Kellemetlen az az érzés, amikor váratlanul fulladás tör rá a shinigamira, bár talán az még kényelmetlenebbül érinti Tenkait, hogy ismét szembesülnie kellett azzal, hogy még bőven van hová erősödnie. Leginkább ez volt az, ami zavarta, ami keserű szájízt hagyott maga után, amit akkor is érzett, amikor ismét kiegyenesedett. Arcvonásait már rendezte, nem volt fájdalomnak nyoma, ahogy lenyelte a mérgét is. Csendesen hallgatta végig Yuukent, de nem hagyja válasz nélkül.
- Oh, értem. Tehát van terved, csak valami érthetetlen ok miatt úgy gondoltad, hogy nem szükséges ezt megosztanod azzal, akivel elméletileg jelenleg egy csapatot alkotsz. Meg kell hagyni, elég fura egy felfogás.- talán félre ismerte Yuukent, mégse annyira intelligens, mint azt korábban gondolta.- S úgy gondolod, hogy nem lett volna egyszerűbb úgy beszivárogni, hogy bevisznek minket? Azok, akik már tagjai annak a szektának, akikben megbíznak, akiket társ ként kezelnek. Ami pedig azt illeti, senkiben se szabad vakon megbízni. Lásd példának Aizent.- sokan bíztak benn, hittek benne, alárendelték az életüket annak a férfinak, és meg is fizették az árát. De mindezek ellenére, valahol tiszteletet érdemeltek az árulok. Mindenkit bolonddá tettek, átvették az irányítást a hollowok világában, és majdnem győztek is. Igen, ezért megérdemlik a tiszteletet, és nyugodtan lehet bolondnak nevezni azokat, akik megbíztak bennük. Mindenki bolond, aki vakon bízik és követ valakit, mindig lennie kell egy tartalék tervnek, ami arra szolgál, hogy a lehető legjobban jöjjenek ki az adott szituációból.
Nem kifejezetten lenne a helyében a férfinak, akit életben hagytak. Nem baráti csevejre készülnek, és nem nevetéssel akarják majd kiszedni belőle azt, amit tudni akarnak. Jobban jártak azok, akiken már föld van. Nem kell szenvedniük, gyorsan távoztak el, és csak az egyikük miatt érez némi sajnálatot Tenkai. De csak is azért, mert régebbről ismerte, mondhatni amolyan jó ismerős volt, akivel le tudott ülni és beszélgetni mindenféle dologról. S mégis, elvette az életét, mert az érdekei ezt megkövetelték. Ez az, amitől tart, hogy mikor jön el az a nap, amikor egy tényleges barát fog az érdekei útjában állni. Vajon végezni fog vele? Lesz benne elég erő ahhoz, hogy megtegye azt, ami helyes? Ha most kerülne abba a helyzetbe, akkor nem, nem tenné meg. De mi lesz évek múlva, vagy talán hónapok elteltével? Vajon fog annyit formálódni a lelke, hogy nem fog számítani egy barát vagy talán egy rokon élete? Nem tudja, és nem is nagyon akarja megtudni. Hagyni fogja, hogy minden haladjon a saját medrében, és lesz ami lesz.
- Nem, még valóban nem, de tanulmányoztam az emberei történelmet, és elhiheted, láttam már jó néhány, nos… érdekes dolgot. De ahogy gondolod.- kisétált a szabadba, hagyta, hogy a tüdejét megtöltse a levegő, szemei befogadják a sötétséget. Az igazi hazugságot, amitől annyian féltek, pedig ha tudnák, hogy a sötétség az egyik legnagyobb ajándék. Hiszen elrejt, eltakar mindent, nem fedi fel a kegyetlen valóságot, az igazságot, amit a fény megtesz. S mégis, mindenki a világosságban szeret állni, élvezni a Napnak a sugarait, még az éjt megvetik. Oly ostobák, de oly ostobák. Mégis ők vannak többségben, és ez a legrémesebb az egészben.
Hátát egy fának vetette, fogai közt egy letört, vékony ág, amitől megszabadult mikor Yuuken megjelent. Végre talán történik valami, elég unalmas volt az elmúl fél óra.
- Valahogy sejtettem, hogy nem lesz utána éppen táncos kedvében.- a kínzás sose a legjobb oldalát hozza ki a lelkeknek.- Értem. Képviselő, és vörös kéz. De volna még itt egy fontos kérdés. Arra mit mondja, hogy találtam oda? Esetleg az egyik barátunk halála előtt elárulta merre is menjek? Mert hát ha így lenne, nem is tudom, nem hiszem, hogy elhinnék. Elvégre akkor minek az a nagy beszervezés.- hiszen ha csak az is elég, hogy valaki be akar lépni, és csak elmondják, hogy merre is menjen… elég nagy idiótaságra vallana.
- Áldozat bemutatás… valamiért az istenek kedvelik ezt. Remélem a Lélekkirály nem találja ezt ki a közeljövőben.- morfondírozott magának.- Érten, ez még hasznos lehet, elvégre tagja vagyok az arisztokrata köröknek, méghozzá elég magasan. Ez még jól jöhet.- de valami más is el kezdett körvonalazódni a fejében, ami a saját terveinek az elősegítéséhez nagyban hozzájárulna. S van rá három napja, hogy kitaláljon mindent.
- Akkor jöttödre három nap múlva számítok.- felnyalábolta a testet, ami valaha egy férfi volt, de mostanra pedig már tényleg csak egy váz, semmi egyéb. Amit alkalma lesz rá, meg kell szabadulnia tőle. De most még célja a létezésének, addig is eljátssza az öreg barát szerepét.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #12 Dátum: 2016. Aug. 07, 17:54:18 »
Sebesebben mozgott, mint a gondolat. A villámtánc számára olyan természetes volt, mint levegőt venni. Egy-egy másodpercre tűnt csak fel, méretes távolságokban egymástól, ugyan meg sem közelítette Yoruichi-hime gyorsaságát, mindazonáltal így is kiemelkedő művelőjének számított a Hohō művészetének. A menetszél hangosan fütyült a fülében, ennek ellenére elmélkedése töretlen maradt. Tenkai kitörését fiatalságának számlájára írta, s habár az ifjú remekül palástolta érzelmeit, szavaiból kiérződött a sértettség. Ez különösebben nem érdekelte a főnemest, az a tény ellenben igazán zavarta, hogy milyen könnyedén változtatta meg véleményét jellemének meghatározó szegmensével kapcsolatban. Korábbi beszélgetéseikből egyértelművé vált számára, hogy a Mizushima-ház sarja meglehetősen bensőséges kapcsolatot ápol a rukongaii lelkekkel, igyekszik támogatni őket, köztük él és dolgozik. Már-már barátinak volt mondható a légkör, ami az építkezést jellemezte, éppen ezért nem végzett Inoshishivel, ahogy azt a többiekkel is tette, hanem felajánlotta annak életét megkímélésre. Kíváncsian várta a végkifejletet, az eredmény azonban kétségtelenül meglepte. A Juusanbantai irányítója szemrebbenés nélkül megölte a megtermett alakot, s ez olyasfajta lelkiismeretlenségre utalt, ami kontrollálatlanul elképesztően veszélyessé válhatott. Nem bízhatott olyasvalakiben, aki gondolkodás nélkül képes végezni a szövetségesével, ráadásul önálló döntéséből, nem pedig kényszer hatására. Korántsem mondott le arról, hogy kihasználja a fiú ambícióit önös érdekeinek oltárán, ám eme idea mellé egy új is csatlakozott. Szemmel akarta tartani, s elhatározta, ha valamilyen mesébe illő módon mégis közelebb sikerül jutnia a status quo megdöntéséhez, saját kezével fogja elmetszeni életének fonalát.
Rövidesen kiért a fák közül, a kalyibáknak is beillő faházak tetején szökellve lopta a mérföldeket a Seireitei felé. Indulásukkor a Keleti Kapun keresztül hagyták el a várost, ezzel szemben út közben dél felé fordult, ezáltal elkerülve az esetleges figyelő tekinteteket, amelyek létezésében kételkedett, ellenben a túlzott óvatosság sohasem ártott. A Rokubantai barakkjai a Déli Kapu közvetlen közelében terültek el, ami Yuuken számára éppenséggel kapóra jött, lévén eszében sem volt egyedül átvizsgálni az egész várost, a divízió soraiba beépült testőrei segítségére lesznek ebben. Kivételes képességekkel rendelkező orvgyilkosként szinte már-már megalázóan könnyedén cselezte ki a bejárat őrzésére kirendelt behemótot, aki hatalmas méretén kívül kevés kvalitással rendelkezett. Alig lassítva érkezett meg a Hatodik Osztag területére, pontosan tudta melyik épületet kell keresnie. A fáklyák barátságos fénye több helyütt is megvilágította útját, Ő azonban igyekezett az árnyékok között mozogni, minél kisebb feltűnést keltve. Bentről beszélgetés és kacagás hangja szűrődött ki, az esti óra ellenére a tisztek még nem tértek nyugovóra, italozással és játékokkal mulatták az időt. Parancsnokként határozottan támogatta a közösségépítő időtöltéseket, a katonák közötti pozitív morál elengedhetetlen volt egy szervezet tökéletes működéséhez. Hamarosan megérkezett a kiszemelt épülethez, melyből észrevehetően kevesebb nesz és világosság szűrődött ki. Gyakorlott mozdulattal ugrott be az ablakon, viszont még szinte földet sem ért, máris öt különböző irányból érkező döféssel találta szembe magát. Egy táncos kecsességével és fürgeségével tért ki, játszi könnyedséggel ütötte félre a fegyverek hegyét. Néhány másodpercnyi ütésváltást követően beosztottai mind a hálókörlet padlózatán feküdtek, fájós testrészeiket markolva.

- Ügyes, de nem eléggé! – szólalt meg kissé gúnyosan, miközben ledobta az egyik kezében maradt katanát.

- Nagyúr! – eszmélt egyikük megrökönyödve, társaival egyetemben térdelésbe helyezkedett, fejüket mélyre hajtották. – Parancsolj velünk!

- Megbízásom van a számotokra. – kezdett bele színtelen hangom, miközben körbejárt a helyiségben és eloltotta az összes gyertyát. – Újra a Shihōin-ház akaratát fogjátok teljesíteni, elvárom a megszokott diszkréciót. Fésüljétek át a Seireiteit, keressetek gyanús alakokat, akiknek nem kellene az utcán járkálniuk éjnek évadján. Ez nem okozhat nehézséget, megkülönböztető jelként Mimihagi-sama vörös képmását viselik, feltételezhetőleg a tagok szintén erről ismerik fel egymást. Ne késlekedjetek!

Hosszú, történésmentes órák követték egymást. Az Elmúlás Hegyének tetején, a szirt peremén várakozott, éles pillantásával hamar kiszúrta az érkező tisztet, még mielőtt az elérte volna útjának végpontját. Megfordult, a haragos szél pedig belekapott a vállaira tekert köpenybe, majdhogynem letépve a csuklyát a fejéről. Suttogva váltott néhány szót a himlőhelyes arcú férfival, aki egy bólintást követően elhagyta a színt. Elraktározta magában a hallottakat, ajkain elégedett mosoly árnyéka játszott. Nakano Tsutomu. Futólag ismerte az illetőt, jelentéktelen köznemesként tartották számon, aki Mori Shinobuhoz hasonlóan a nevén kívül nem sok vagyonnal rendelkezett, ettől függetlenül a külvilág felé fényűző életvitelt mutatott, amit természetesen alig pár napig tudott csak finanszírozni, a hónap további részében közel koldusként tengette mindennapjait. Feltételezhetően a többi beszervezett arisztokrata is ugyanebből halmazból kerülhetett ki, egy igazán jómódú család tagja semmilyen körülmények között nem kereste volna holmi szekta támogatását. Tervet kovácsolt, úgy döntött, otthonában lepi meg a meghívóját szolgáltató illetőt. Lelke mélyén, egy üres trónteremben, a Királyölő hangosan felkacagott, hangja ide-oda verődött a képzeletbeli helyiség oszlopai között. A shinigami és a zanpakutō egyetértettek abban, remek móka elé néznek.
A Nakano-ház hajléka látott már szebb napokat is. A tetőfedő elemek több helyen is hiányoztak, színük megfakult, láthatóan már évtizedekkel ezelőtt megértettek a cserére. Az építményt méreteivel határozottan átlagosnak lehetett nevezni, Yuuken szemmértékre történő saccolása szerint legalább kétszer elfért volna a kúriájában. Védelme gyenge volt, néhány említésre sem méltó akadálymágia fedte le a területet, amelyeket valószínűsíthetően jóval korábban hoztak létre, így megfelelő karbantartás nélkül erejük lassacskán elpárolgott. Összesen öten tartózkodtak a házban, ez magába foglalta a ház urát, egy felszolgálót, egy szakácsot, egy takarítónőt, valamint egy darab őrt.  Tsutomu-sama – ahogy a személyzet hívta – alig negyedórával a behatolást követően érkezett haza, rögtön bort hozattatott magának és orbitális fenekével belehuppant hálójában az ülőpárnák rengetegébe. Homlokán gyöngyözött a veríték, csípős testszaga pillanatok alatt betöltötte a szobát. Némileg furcsállta, hogy senki sem sietett a köszöntésére, de mindezt betudta a kései időpontnak. Türelme egyre inkább fogyott, hisz’ sokadik kiáltása is válasz nélkül maradt. Halkan szitkozódva, annál hangosabb szuszogás közepette tápászkodott fel, s egy nevetségesen apró kehelybe töltött magának egy gyűszűnyit a fakó vörös nedűből. Minőségi italnak tűnt, legalábbis a címkézése erre engedett következtetni, nem csoda tehát, miszerint ilyen csínján bánt vele.
Elhúzta az egyik tolóajtót, azonban alig látott az orránál tovább a sűrű, tejfehér köd miatt. Értetlenül ráncolta össze a homlokát, eme időjárási jelenségnek nyomát se vélte felfedezni, amikor visszaért kitérőjéről. Nem tudta meghatározni az okát, ám valamilyen érthetetlen módon a szorongás érzete uralkodott el lényén. Valami nagyon nem volt rendben, ezt vitathatatlanul érezte. Fejbőre viszketett, ritkás haja az égnek meredt. Idegesen forgatta meg vastag ujján az egyik rézszínű gyűrűt.

- Üdvözletem! – közvetlen közelről susogta a fülébe a szót a szőke kapitány, de mire áldozata megfordult, már csak a hűlt helyét találta. A homály beférkőzött a nyílászárón, a bútorok körvonalai egyre inkább elmosódtak. Nakano sötét árnyat látott suhanni a szürkületben, apró gombokra emlékeztető szemeiben a rémület csillant. S ekkor meglátta a magas, szikár alakot teljes valójában, kinek vonásait fekete anyag fedte, ruházatának bő ujjából ezüstösen csillogó, hullámos élű penge meredt előre fenyegetően.

~

Társad távozását követően, terheddel a válladon indultál el abba az irányba, amerre a kínvallatás eredményeként kapott információnak köszönhetően a raktárépületet sejtetted. Utad nagyrészt eseménytelenül telt, jórészt semmi sem zavarta meg a nyugalmadat, habár többször is hallottál neszezést, ám ezekről általában kiderült, csupán a szél játéka vagy éppenséggel valamilyen állat léptének hangja. Már-már azt gondolhatnád, senkit nem küldtek utánatok, amikor bal oldaladról átható reccsenést hallasz, valaki rálépett egy száraz gallyra.
- Hé, itt vannak, megtaláltam őket! – a kiáltás messzire szállt, hamarost fényforrás is érkezett, az feltűnő illető egy lámpást tartott a kezében. – Már azt hittük elvesztetek! Hol vannak a többiek és… Mimihagi-sama kegyelmezz, mi történt azzal a szerencsétlen flótással?!
Ránézésre az alak nem tűnik veszélyesnek, nem olyasfajta haramia alkat, mint amilyenekkel korábban utaztál. Eldöntheted, milyen mélységig avatod be a történtekbe, de akár teljességgel meg is tagadhatod tőle a választ, rajtad áll, miképpen határozol. Akárhogy is legyen, mindkét esetben bizalmatlanul kezdtek méregetni, érezhető bizalmatlansággal kezelték a Tiszta Lelkek Városából érkező idegeneket. A beszélővel együtt nem voltak többen féltucatnyinál, közre fogtak és ekképpen kísértek el a toborzás helyszínéig. Már messziről kiszúrhattad az építményt, ami az elképzeltekkel ellentétben ragyogó fényárban úszott, a bejárat fölé egy fehér anyagot akasztottak, amin ökölbe szorított vörös kéz díszelgett, rajta tágra nyílt szem. Az egész közeg meglepően hívogatónak tűnt, ahogy az ajtón kilépő férfi sem ébresztette fel a veszélyérzeted. Egyszerű, fekete zsákruhát viselt, tar feje csillogott a fáklyafényben, nyakában pedig eltéveszthetetlen medalion lógott, pont olyan, mint amiről a leírás szólt. Megtámaszkodott az ajtófélfán, hunyorogva pásztázta kompániátokat.
- Minden rendben, Mizushima-dono? – hangjában aggodalom bujkált, ezután utasításokat kiáltozott jobbra-balra, aminek hatására a kíséretedként funkcionálók azonnal mozgásba lendültek. – Hozza be a barátját, a gyógyítónk ugyan házon kívül van, de megteszünk minden tőlünk telhetőt!
Ismered a Kahi no Gihen működésének elvét, ugyan vizuális tekintetben majdhogynem tökéletes álcát nyújt, de amennyiben közelebbről megvizsgálják a testet, feltűnne nekik, hogy a ráncos bőr tapintása érthetetlenül sima és a burjánzó szemöldök-bajusz kombináció sincs igazából a helyén. Megoldást kell találnod erre, illetve a tervezetnek megfelelően el kell nyerned a bizalmukat, aminek hála meghívást kapsz az áldozatbemutatásra.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 07, 18:13:10 írta Shihōin Yuuken »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #13 Dátum: 2016. Szept. 02, 17:25:10 »
Unalmasan teltek a percek, egyik fa után a másik. Nem volt túlságosan változatos az erdő, és így, éjszaka még talán némileg baljóslatú is volt. A sötétség, ami mindent elfed, elrejti az erdőben megbújó lényeket. Ki tudja, hogy mik rejtőzködhetnek a sötétben? Ártatlan szarvasok talán, vagy megvadult farkasok, akik csak egy kis figyelmetlenségre várnak, hogy lerohanják az áldozatukat, hogy végre megtömhessék a gyomrukat. Vagy talán nincs ott semmi, és csak a képzelete túl élénk, hogy ilyeneket képzel. Akármi is legyen a válasz, túlságosan is unalmas volt. De a vörös főnemesnek le kellett nyelnie ezt a kis kellemetlenséget, elég ha csak arra gondol, hogy ha minden jól fog haladni, akkor profitálhat ebből az egészből. Még hozzá nem is keveset, amivel közelebb fog kerülni a célja megvalósításához. Még ha nem is lesz szentesítve senki által, akkor is elég hatalma lesz, hogy ne kelljen tartania másoktól. Csak erős szövetségesekre lesz szüksége, és még erősebb kapcsolatokra a lelkekkel, amire már kezd körvonalazódni egy terv az elméjében. De mindehhez meg kell szereznie az első darabokat a kirakósból.
Reccsenés zaja rántotta vissza a valóságba. Megtorpant, és a hang irányába fordította a tekintetét, rámarkolt lélekölőjének markolatára, amitől kellemetlen érzések fogták el. Mintha egy hatalmas, kegyetlen árny ölelte volna át, szorosan zárta körbe, majd úgy tűnt el, ahogy jött, előjelzések nélkül.
~ Biztos csak képzelődtem. Vissza a feladathoz.- a jelek szerint megérkezett, vagy legalábbis elég közel került a találkozó helyéhez. Még szerencse, hogy korábban megszaggatta a ruháit, és némi porral koszosabbá tette őket. Így hihetőbb lesz a meséje, amit az itt jelenlévőknek ad majd elő. Elővette a fáradt, meggyötört arcát, amit nem is volt olyan nehéz, tekintve, hogy nem nagyon alszik mostanában.
- Végre, sikerült, ideértünk. Éppen idetartottunk, de egy csapat hollow támadt ránk, és ez lett az eredménye. Mi éltük túl csak, és sajnos az öreg barátomnak ez már túl sok volt.- ezzel megmagyarázhatja, hogy miért is viselkedik így, az öreg. Az elméje felmondta a szolgálatot. Elvégre egy öreg csont, akiben már nem sok élet volt, és az átélt borzalmak hatására átesett a peremen, ami a józanság, és az őrületet elválasztotta. S különösebben nem foglalkoztatta most az, hogy elhiszik amit mond, vagy se, hiszen a célját elérte, elindultak valamerre, feltehetőleg a toborzás helyszínére. Ha mégse, nos, nem tart attól, hogy ezek a lelkek kárt tudnának tenni benne. Elvégre kapitány volna, meg tudja védeni magát néhány egyszerű lélektől.
Meglepve figyelte a toborzásra szolgáló helyszínt. Kicsit máshogy képzelte el, nem ennyire hivalkodónak, nem ennyire feltűnőnek. Persze ha mélyen az erdőben van, akkor nehezebb megtalálni, de elég messziről észre lehetett venni. Fura, hogy még senki se vette észre, vagy ha mégis, akkor vagy megtértek a vallásra, vagy már nem éltek. De nem tud róla, hogy bármely más osztagból eltűntek volna, és ha így is lenne, akkor az aggodalomra adna okot. Elvégre ha képesek lennének arra, hogy shinigamikkal végezzenek, akkor talán magasabb körökben is van támogatottságuk.
- Igen…- csak most sikerült észrevenni a kopasz vénembert, aki a hogyléte felől érdeklődött. Valami vezető féle lehet, tekintve, hogy mennyire gyorsan mozgásba lendültek azok, akik eddig csak kísérték, vagy éppen felügyelték.- Kedves tőled, de azt hiszem, hogy sokat már nem tudtok érte tenni. A harc, amibe a hollowok kevertek minket, már túl sok volt a szervezetének. Az öreg Roshi megette már a kenyere javát, jó barátom volt, még jobb tanácsadó. De nincs már sok hátra neki, annyit kérnék csak, hogy valahol elszállásolhassam, hogy az utolsó óráit kényelembe tölthesse, még mielőtt megtér Mimihagi-samahoz.- gyászba borult a hangja, arcára kiült a fájdalom, amit egy barát elvesztése okoz, de amikor kimondta Mimihagi nevét, a fájdalom mellé némi boldogság is vegyült. Mintha jelezné, hogy boldog, amiért ez megtörtént, amiért a barátja végre jó helyre fog kerülni, amiért az Istenükhöz fog kerülni.- De benned kit tisztelhetek?- hiszen az öreg tudta, hogy kivel is áll szemben, annak ellenére, hogy Tenkai elég jól titkolta a kilétét és a létezését. Legalábbis a shinigamik közt. Persze a lelkek közt ismert volt, talán onnan tudhat róla az öreg. Aki remélhetőleg az, akit keresett.

~

Tsutomu torkát összeszorította a félelem, ajkai idegesen remegtek, egyre jobban folyt róla a verejték, csoda, hogy a hólyagjának tudott parancsolni, és nem vizelte össze magát. Nagyokat nyelt, és végre meg tudott szólalni.
- Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? Ki küldött? Nem tudod, hogy ki vagyok? Befolyásos barátaim vannak, akik nem vennék jó néven, ha bármi történne velem. Jobban jársz, ha még most eltakarodsz. Akkor talán elfogom felejteni ezt az egészet, és nem kereslek meg, és talán Isten is elfelejtkezik rólad.- próbált magabiztosnak látszani, fenyegető lenni, de a hangja félelemtől csengett, olyan férfi hangja volt, aki bátor, ha vannak vele mások is, de ha egyedül van, akkor bármit megtenne azért, hogy életben maradjon.
- Ne… nem hallod mit mondtam?- látva, hogy még mindig ott vagy, egyre inkább kezdett elszállni az a kevés magabiztossága is, ami eddig volt, és lassan hátrálni kezdett, miközben ajkai kiáltásra nyíltak, egyértelmű volt, hogy segítséget akar hívni.

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #14 Dátum: 2016. Szept. 21, 14:52:22 »
Nevetés szűrődött át a ködön, hideg, örömtelen, megvető kacaj. A hang tompán érkezett a rémült Tsutomu fülébe, mintha egészen távolról szólt volna vagy éppen egy kút mélyéről. Yuuken oldalra lépett, kardjának hegye elérte a kopott, régóta nem lakkozott parkettát, vékony barázdát marva bele, ezáltal szemléltetve a fegyver kifogástalan állapotát. A szőke főnemes nem érzett szánalmat a másik arisztokrata irányában, aki a befolyásos barátai emlegetésével próbálta meg jobb szituációba hozni magát. Ostoba gondolat, a fenyegetések és a szavak nem állítják meg a pengét, ha az kíméletlenül lesújt. Lélekölőjének első feloldásával, illetve annak egyik technikájának köszönhetően a helyiség és annak közvetlen környezete szinte teljesen hangszigeteltté vált, belülről semmilyen hang nem szökhetett ki, éppen ezért segítségért kiabálni teljesen értelmetlennek tűnt. Természetesen ezt a ház ura nem tudhatta, ideges ide-oda rebbenő tekintetéből és remegő alsó ajkából a Hatodik Osztag parancsnoka egyértelműen ki tudta olvasni az előbb említett gondolatot. Villámtánc segítségével lépett egyet előre, aminek következtében szempillantás alatt átszelte a kettejük között lévő távolságot, baljának acélkemény béklyója rákulcsolódott a Nakano-ház sarjának torkára. Ez közel sem volt egyszerű feladat a méretes toka alatt megtalálni az adott pontot, mindazonáltal valahogy mégiscsak sikerült. Sípolva szorult ki a levegő tüdejéből, s olyan beazonosítatlan hangszínű nyikkanást hallatott, amitől a Shihōin klán feje majdhogynem újra elnevette magát. Nem zúzta össze szerencsétlen flótás légcsövét, éppen csak annyi ideig szorongatta, hogy jelzés értékkel bírjon: nem lenne túlzottan okos döntés felelőtlenül hangoskodni. Tetemes súlya ellenére a kapitánynak nem esett nehezére a levegőbe emelni az esetlenül, fuldokolva kapálózó alakot.

- Az istened Én vagyok! – sziszegte szinte gyengéden a verejtékező arcba, maszkján keresztül is érezte az izzadság csípős bűzét. A végletekig visszafogva erejét taszított egyet áldozatán, aki ennek ellenére is átrepült a szobán. Reptének fájdalmas csattanás vetett véget, amikor nekiütközött az egyik alacsony asztalnak, amely összeroskadt a ránehezedő tömegtől. – Tökéletesen hallak Tsutomu-kun, a probléma a Te érzékeléseddel van… Rosszul választottál társakat, olyanokkal kezdtél, akik bomlasztani akarják a rendszert, bálványimádók és árulók! – szavai mennydörögtek, a közelség miatt a Seishuku Satsugai nem fejtette ki hatását, nem tompította mélyen zengő orgánumát. Tudta, milyen módon lehet megfélemlíteni valakit, ehhez lélekenergiáját is segítségül hívta, ami mázsás teherként szakadt az esetlenül feltápászkodni akaró mecénás nyakába, ezzel megbénítva annak tagjait. Komótosan, nem sietve sétált közelebb, sötét köpenye szárnyként úszott mögötte. A Halál angyala. – Egy senki vagy, jelentéktelen porszem a sivatag homokjában, értelem nélkül, céltalanul, gyengén. Ám lásd, mily’ kegyes az Úr, utat mutatok létezésednek! Elmondasz mindent a „befolyásos barátaidról”, s akkor talán megkímélem az életed, állj ellen és akkor biztosan meghalsz!

Nem hagyott kétséget mondandójának komolyságát illetően, habár megölni egyet az arisztokraták közül sokkalta több gondot jelentett volna, mint a Rukongaiban rendezett mészárlás. Legyen valójában az illető akármennyire is jelentéktelen a politikai csatározások mezején, a rangja és a neve miatt nyomozást indítanának az esettel kapcsolatban, mely értelemszerűen sohasem lenne képes eljutni őhozzá, ettől függetlenül még inkább felborítaná az amúgy is ingatag lábakon álló status quo-t, ami negatívan befolyásolná későbbi terveinek alakulását. Reiatsuja még egyszer végigsöpört a szobán, akár egy tájfun, több bútordarabot is falhoz vágott, melyek össze-vissza, formátlan kupacként hevertek szanaszét. Kisugárzása ezután visszatért az alapszintre, aminek hála egyáltalán nem tűnt erősebbnek bármelyik egyszerű tisztnél. Nem félt attól az eshetőségtől, mely szerint léleklenyomatából felismerné valaki, kevesen rendelkeztek ilyen kifinomult érzékelő-képességgel, ráadásul az elmúlt egy évszázadban kevés alkalommal csillogtatta meg kiemelkedő lélekerejét, így viszonyítani sem lehetett mihez.

- Mesélj nekem Mori Shinoburól és Mimihagi Mecénásairól, az áldozatbemutatásról, mindenről! – duruzsolta kedélyesen, miközben felállította az egyik felborult széket és kényelembe helyezte magát, zanpakutōját maga előtt a padlózatba döfte, s mindkét kezét a markolatgombon pihentette. – Óvatosan, tudni fogom, ha nem vagy őszinte!

Jobbjának mutatóujjával a ziháló alak bal vállára célzott és egy fehér villámmal adott hitelt korábbi felkiáltásának. A vakítóan izzó energiasugár úgy hatolt át az izmon és a csontokon, mint forró kés a vajon. A levegőt betöltötte az égett hús és fa szaga, mivel a Byakurai a szektatag mögött lévő komódba is kisebb lyukat égetett mire elfogyott az ereje és semmisé vált. Unottan fixírozta a fájdalomtól fetrengő pondrót, aki alaptalan önelégültségében megfeledkezett arról, hol is helyezkedik el a táplálékláncban.

~

- Talán jobb is így, következő életében szenvedéséért jutalomban részesülhet! – bólogatott az öreg, miközben remegős kezével intett az ifjaknak, hogy fogják meg és vigyék társadat az egyik benti priccsre, ahol a sérülteket szokták ellátni. – Ugyan nem értünk a gyógyításhoz, ahogy a Tiszta Lelkek Városában, de rendelkezünk készítményekkel, amelyek enyhíthetnek a kínján. – Mimihagi-sama nevének említésére dús szemöldökei némileg feljebb emelkedtek ráncos homlokán. – Nem gondoltam volna, hogy a fal másik oldalán is élnek olyanok, akik tisztelik a Vörös Kezet, hiszen amit kaptak, azt a Lélekkirálytól kapták… Ó, micsoda faragatlanság, teljesen megfeledkeztem magamról a borzalmak közepette! Szólíts Saeronnak, én vezetem ezt a menedéket. – mosolya továbbra is barátságos, miközben melléd lép, s balját a válladra helyezi, majd a létesítmény belseje felé kormányoz. – Hosszú utat tettél meg, kérlek, légy vendégünk a ma estére! Nem sok, amink van, de megosztjuk veled, Mizushima-dono! Nem szolgálhatunk olyan különlegességekkel, mint amiket a Seireiteiben esznek, viszont a ragu meleg, a sör pedig hideg, ennél több nem is kellhet, igaz-e?!
Láthatóan mindenki a dolgát végezte, miután leültettek az egyik asztalhoz, hamarosan egy, a korábban keresésedre induló férfiak közül visszatért, tálcát hoz, rajta egyszerű, fából készült étkészlettel. A tányérban már ott gőzölgött az étel és rövidesen vendéglátód is visszatért, egyik kezében kancsóval, a másikban két kupával. Veled szemben telepedik le a padra és tölt mindkettőtöknek.
- Mondd, mi szél hozott a Kóbor Lelkek Városába? – kezdeményezett beszélgetést mintegy mellékesen, majd belekortyolt az italába, aminek hatására végtagjainak remegése észrevehetően csillapodott. – Nem sokan járnak erre a kiváltságosok közül…
Egyszerű, baráti csevej, mi más lehetne? Persze felmerülhetett benned annak a lehetősége, miszerint a vénember éppen vizsgáztat, válaszaidtól függően avat be a bizalmába vagy éppen bélyegez megbízhatatlannak. A főkapitány aggodalmai alapján nem éppen erre számíthattál, ez a sejt közel sem tűnik megátalkodottnak. Meglehet, a Soul Society vezetősége megint példát akar statuálni, amivel elejét veszi a hasonló szervezkedéseknek? Ismered a dimenzió történelmét, nem állna távol az ilyen gondolat a Negyvenhatok Központi Tanácsától. Felmerülhet benned a kérdés, a jó oldalon állsz?