Szerző Téma: Mimihagi Mecénásai  (Megtekintve 1585 alkalommal)

Description: Magánküldetés Mizushima Tenkai és Shihōin Yuuken részére. Felhívnám a kedves olvasók figyelmét, hogy a történet a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmazhat, ezért 16 éven aluli játékosaink számára nem ajánlott az olvasása!

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #15 Dátum: 2016. Okt. 06, 15:56:06 »
Kétli, hogy a férfi, akit eltakar a lepel, felfog bármit is abból, ami körülötte történik. Nem tudja, hogy mit is csinált vele Yuuken, de egy belső hang azt súgja, hogy ne is akarja megtudni. Látta már, hogy az emberek mire is képesek azon rövid évek alatt, ami megadatik nekik, hát akkor mikre lehet képes egy olyan személy, aki mögött már évszázadok vannak? Jobb nem is belegondolni.
- Remélem, hogy méltó lesz a jutalma, hűséges, és jó barát volt, mindig ellátott a bölcs tanácsaival. Ha valaki, akkor Roshi megérdemli azt, hogy a következő életében békében, és jómódban éljen.- reméli, hogy nem fog lehullni a lepel a férfiról, mert az igen csak sok kínos kérdéshez vezetne, amikre talán nem is tudna felelni, és ez annyit jelentene, hogy kénytelen lenne erőszakkal megoldani a kialakult helyzetet, és megszerezni az információt, amire szüksége van.
- Igazán hálás vagyok érte.- hangjában ott bujkált a hála, és hogy máshogy is kifejezze azt, amit érez, vagy legalábbis azt akarja elhitetni, ahogyan érez, enyhén meghajolt. Ennyi elég is lesz. S csak remélheti, hogy nem lesz alaposabban megvizsgálva Roshi, mert akkor minden borulhat.
- Mit is kaptunk a Királytól? De tényleg, mit? Egyesek rangot, mások erőt, számomra ez annyit jelent, hogy a mérleg nincs egyensúlyban, és a kevesek oldalára dől. Azokéra, akik azt gondolják, hogy többek, különlegesebbek. Pedig nem, nem azok, hiszen a többi lélek nélkül mit se érnek. De kevesen tudják, és látják, hogy ez nincs így jól, és akik látják, tudják, hogy ki is érdemli meg a tiszteletet.- egészen belelelkesült a mondandójába, talán azért se esett nehezére, mert részben így is gondolja, és ezt sose titkolta, bár hogy tisztelni egy hatalmas kezet? Még a Királyt se tiszteli, igazából egész kevés olyan személy van, akit tisztel.- Örvendek Saeron.- barátságosan rámosolygott a férfira, és felé nyújtotta a kezét, hogy az üdvözlés egy közvetlen módját használhassák. Hiszen elméletileg itt Tenkai nem nemesként, vagy kapitányként volt jelen, hanem mint egy lélek, aki osztozik az itteniek hitében.
- Örömmel elfogadom a meghívást, és nem szükséges mentegetőzni. Számomra egy friss pohár víz többet ér a legfinomabb bornál is. Egy jó ragura pedig bármikor kész vagyok, főleg ha mellé igazi, házilag készített sört szolgálnak fel. Megtanultam már azon alkalmakkor, amikor segítettem az építkezéseken, hogy a házi kosztnál igen kevés finomabb van.- nem sok hazugság van a szavaiban, amióta elkezdett segíteni a lelkeknek, gyakran volt része házilag készített ételekhez, és minden egyes alkalommal egyre jobban elnyerte a tetszését ez a fajta elemózsia. S természetesen nem felejtette el megemlíteni azt se, hogy gyakran segít a lelkeknek, talán ez is hozzásegíti ahhoz, hogy elnyerje az itteniek, főleg Saeron bizalmát. Ha az idős férfi vezeti azt a helyet, akkor rajta keresztül tud majd közelebb kerülni a kígyó fejéhez, vagy talán a kéz ujjaihoz, hogy stílusos maradjon.
Helyet foglalt és ahogy megérkezett az étel, nagy levegőt vett, befogadta az illatot, ami a gőzölgő raguból áradt. A nyál is összefutott a szájában, szinte már bánja, hogy ha felszámolják ezt a társaságot, a szakácsukat is felelőségre kell vonniuk, pedig igen szívesen tenne kivételt, és felvenné a saját szakácsának. Mert ha csak fele olyan jó az íze, mint az illata, akkor megtalálta az egyik legjobb szakácsot, akinek valaha is kóstolta a főztjét.
- Szóbeszédek, pletykák, amik arra engedtek következtetni, hogy vannak mások is, akik úgy gondolkodnak, ahogyan én is.- belekóstolt a raguba, és igen, az íze is remek volt, nem csak az illata. Örömmel befalná az egészet, de illetlenség lenne, hiszen beszélgetést kezdeményezett Saeron, pontosabban egy vizsgát, legalábbis Tenkainak ezt súgják a megérzései.
- Kiváltságosok? Kikre gondolsz? A nemesekre? Akik félnek lehúzni a selyemkesztyűt, és megragadni a lapát nyelét? Azokra, akik félnek attól, hogy bőrkeményedés lesz a tenyerűkön? Azokra, akik azt hiszik, hogy annyi elég a boldogsághoz, hogy belépnek valami kis szervezetbe, és néha adakoznak? Miközben, ha egy rászorulót látnak, inkább elfordulnak, és egy narancsot kezdenek el szagolni? Ezekre gondolsz? Vagy a shinigamikra, akik azt gondolják, hogy védenek mindent? Akik valami ostoba elképzelés miatt úgy gondolják, hogy ha szerintük szükséges, akkor végeznek bárkivel? Esetleg mindkettőre?- kérdezte nyugodttan, de a hangjában ott bujkált némi harag is.- Én mindkettőbe beletartozok. Főnemes és kapitány vagyok egyben. Mégse érzem magam kiváltságosnak. Még nem kaptam meg a haoirt, addig sokan azt se tudták, hogy létezem. Mindig is kerültem, hogy a teljes nevemet használjam. Nem akartam, hogy ezért bánjanak velem máshogy. Azért fogadjanak be, aki vagyok, amit teszek, nem amiatt, ami vagyok. Ezért ha tehetem, akkor gyakran járok segíteni a lelkeknek, építkezéseken, ahol csak tudok. Amikor pedig meghallottam, hogy vannak hozzám hasonlóak, nem csak hitben, de felfogásban is, úgy döntöttem, hogy ideje cselekedni is. Hiszen már azt az ételt is megosztottátok velem, amiből egyébként is kevés van. Mindig az ad a legtöbbet, akinek a legkevesebb van. Mond csak Saeron, jó helyen járok?- ivott egy korty sört, miközben végig az öreg arcát nézte, a reakcióit, a ráncokat a szemei alatt, kíváncsi, hogy mi is fog történi.

~

Tsutomu egyre inkább úgy érezte magát, mint a sarokba szorított állat. Nem mint a ragadozók, hanem mint a préda, ami nem tud már hova menekülni, hogy itt a vége. Apró, malacszemei idegesen cikáztak ide-oda, törölgetni kezdte a halántékát, erősen gondolkozott azon, hogy mit is kellene csinálnia. Nem ezért csatlakozott ahhoz az ostoba szektához, nem ezt ígérték neki. Nem ezt akarta, vagyont és befolyást akart, nem félelmet.
- Mi a garancia arra, hogy életben maradok? Na meg talán az se ártana, ha valamivel nehezebb lenne utána a zsebem.- könnyen úgy döntött, hogy elárulja a „barátait”, főleg, ha az némi haszonnal is jár. Akárhogyan is éred el, de beszélni kezdett.
- Mori Shinoburól annyit tudok, mint a legtöbben. Nem vagyok köröm az Ujjak végén. Az áldozatok pedig arra szolgálnak, hogy megtalálják Istent, legalábbis szerintük erre szolgál. Mindig máshol, a következő Seireiteiben lesz, az Aka Kor…-  elkerekedtek a szemei, a torkához kapott, mintha fuldokolna, a szemei elkerekedtek, az ujjaival hiába kaparta a nyakát, nem jutott levegő a tüdejébe, a füléből, szemeiből, orrából vér kezdett el folyni, a bal kézfején halvány, vörös fény kezdett el derengeni, egyre kivehetőbb volt, egy kéz, aminek egy szeme volt, Mimihagi, a fény pedig ami egyre erősebb lett, már majdnem vakító. Lehet jobb lenne eltakarni a szemedet. De mindegy mit teszel, a következő pillanatban mindent beterítet Tsutomu feje, legalábbis ami maradt belőle. Nem maradt már senki, akitől kérdezhetnél, csak egy fejetlen test, aminek a bal kézfején egyre halványult a jelkép, még végül el nem tűnt. Talán jobb lesz, ha a szőke főnemes is így tesz, és átgondolja az immár megboldogult nemes szavait.


Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #16 Dátum: 2016. Nov. 03, 13:08:15 »
A megvetés és az undor kesernyés ízét érezte a szájában. Természetesen számított rá, hogy kis intermezzójuk ezzel az eredménnyel fog záródni, mégis felbőszítette Tsutomu gyors pártfordulása. Nem egy hozzá hasonló arisztokratát ismert, pöffeszkedő, gennyes keléseknek tartotta őket, melyek elcsúfítják a Seireitei testét. Szíve szerint egyet sem hagyott volna életben, azonban a jelenben más idők jártak, mint akkor, amikor megkoreografálta a Véres Köszöntőt. A nemesség nagy része gyenge volt, nem mert lépéseket tenni, olyannyira a Gotei Juusantaira támaszkodtak, saját erejükből szinte arra sem tellett, miszerint önmagukat megvédelmezzék. Ez a fajta szoros összefonódás pedig odáig vezetett, hogy egy-egy halálestet immáron shinigamik vizsgáltak ki, akik jóval hozzáértőbbek és alaposabbak voltak, mint holmi független bizottság által kijelölt szakértők. A béke fenntartásának eszközei…

- Gerinctelen egy féreg vagy, tudod-e? – tette fel a költő kérdést, miközben némileg előredőlt ültében, mintha közelebbről meg akarná szemlélni a puhány férfit, aki kis híján saját piszkában fetrengett a félelemtől. Émelygést színlelve fordította el a fejét, balját a hasára tette, mint aki nem bírja elviselni a látványt. – Felteszem, azzal nem elégednél meg, amennyiben egyszerűen meghagynám az életed… Nem-nem, jól gondoltam és Te is megerősítettél benne, ahhoz túlzottan is kapzsi vagy! Létezésed csupán annyit érthet, amennyit az információ, mellyel szolgálni tudsz… Mondd hát, mennyi a lét ára?

Játszadozott, hiszen megtehette, hazudhatott, lévén áldozatának kezében semmilyen kényszerítőeszköz nem leledzett. Kedvelte az ehhez hasonló szituációkat, ilyenkor érezte leginkább elemében magát, eme pillanatok a hatalom természetének kvintesszenciáját tartalmazták. Igen, a döntés joga emelte a csőcselék felé, az ítélethozás képessége, amivel mások történetét befolyásolhatta, nem kizárólag a sajátját. Alkudozni egy árulóval tragikomédiába illő cselekedett, mindazonáltal közben megfigyelhette az emberi természet egy aspektusát, amivel hétköznapjaiban szerencsére elvétve találkozott. Megértette az intrika fontosságát, tudta mikor érdemes megegyezést kötni, s annak a ténynek is tudatában volt, hogy egyes szövetségek már a megkötés pillanatában felbomlásra vannak ítéltetve. A gyávaságot viszont ki nem állhatta, az ilyesfajta döntéseket nem a ráció vezérelte, példának okáért Nakano Tsutomu önbesorolása szerint személye 100 000 kant ért. Utat engedett feltörő nevetésének: az összeg tizedét sem tette ki annak, amennyi egy hónap alatt megfordult a kezei között. Engedékenyen bólintott, a találkozó végkimenetele abban a pillanatban eldöntetett, ahogy a köznemes felöltötte Mimihagi Mecénásainak jelét, lényegében csak az lehetett kérdéses, meddig kerüli el a halál onnantól kezdve. Többre számított, ezért csalódnia kellett, a szőke főnemes haragosan ráncolta össze homlokát maszkja alatt. Felpattant, kardját egy szemvillanásnyi idő alatt emelte a magasba és éppen lesújtott volna, aminek hatására a vallatott torkára ráforradt a szó, legalábbis első ránézésre így tűnt. Yuuken ösztönei hamarabb jelezték a veszélyt, minthogy arra tudata rádöbbent, így a fényjelenség kibontakozásának pillanatában elszökkent, mozdulatát villámtánc segítségével gyorsította meg, tizedmásodperc alatt termett a helyiség átellenes felében.

- Ilyen mocskot csinálni… - mormolta az orra alatt helytelenítően, mialatt közelebb sétált a ház egykori urának maradványaihoz. – Ahogy éltében, úgy halálában is stílustalan!

Nem fordult fel a gyomra, nem rezzent meg a tekintete a tetem vizsgálása közben, látott már szörnyűbb dolgot is, ami egy lélektesttel történhet. Arra ügyelt, hogy csizmájának talpa nehogy nyomott hagyjon a kifröccsenő vérben, meglehetősen amatőr húzás lett volna a részéről, ha belegyalogol az agyvelőkoktélba. Leguggolt, közelebbről is megszemlélte a pecsét eltűnését. A jelek fejlett démonmágiára utaltak, s habár maga is a gyakorlott varázshasználó hírében állt, ennek ellenére hasonlóval még nem találkozott pályafutása során. Persze voltak kötések, melyek segítségével bizonyos titkok elkotyogása szinte lehetetlenné vált, azonban fejek lerobbantása túlságosan is barbár volt az ízlésének. Felegyenesedett, elegáns pörgetéssel katanáját visszacsúsztatta annak sayájába. Ugyan nem volt képes vallatottja végigmondani, amit akart a fővesztés okán, ennek ellenére tudta hova kell mennie, ismerte a helyet. Gondolataiba merült, miközben módszeresen nekilátott a nyomok eltüntetésének. Olcsó lőrék egész sora sorakozott túlcicomázott palackokban egy kopott kőrisszekrény polcain. Válogatás nélkül dobálta szét ezeket, az üvegek halk pukkanással adták meg magukat, tartalmuk eláztatta a szőnyeget, beterítette a falakat és a rizspapír ajtókat. Egy Haiennel könnyedén porig égethetné az egész házat, de a lélekenergia nyomot hagyna, amit végül hozzá köthetnének. Elsétált a holttest mellett, azonban pár lépést követően megtorpant. Acél sikolya zendült, egy suhintás, csont és hús reccsenése, majd tompa csattanás, ahogy a kard ismét visszatér hüvelyébe. Lerántotta a közeli asztalon lévő terítőt, abba csomagolta bele a vaskos ujjak alkotta kezet, amitől néhány másodperccel korábban megfosztotta tulajdonosát, sok hasznát jelen állapotában amúgy se venné. Biccentett, mint aki jól végezte dolgát, a kis csomagot köpenye alá rejtette, majd kifelé menet szinte már-már nemtörődöm módon lelökte az egyik gyertyatartót. Többet nem nézett vissza, de érezte a felcsapó forróság leheletét a tarkóján, amikor elhagyta a szobát.
Még sötét volt, amikor megérkezett a Shiranui-birtok határára, órák lehettek vissza napkeltéig. Testőrségének tagjai megjelentére képzésüknek megfelelően reagáltak, lélekölőiket harcra készen rántották elő és felszólították arra, hogy közölje jövetelének okát. Megszabadult a vonásait elfedő kötéstől, szőke tincsei majdhogynem világítottak a ráeső fáklya fényében. Ennél több se kellett, mindketten letérdeltek előtte, tekintetüket a földre szegezték, eközben a Rokubantai kapitánya körülnézett, felmérte a terepet. Utasítást adott, mégpedig azt, hogy keltsék fel a ház úrnőjét, tudassák vele érkezését. Illetlenségnek számított bejelentés nélkül beállítani valahova, ennek ellenére a hűbérurát mindenkinek kötelessége volt fogadni vagy éppen akár elszállásolni is, ha az adott nagyúr igényt tartott erre. Hamarosan az egyik őr visszatért, ezt követően egy fogadószobába kalauzolták. Türelmesen, a berendezést szemrevételezve várakozott, amíg vendéglátója meg nem jött.

- Bocsásson meg, Naomi-san, amiért ezen a korai órán zavarom, de halaszthatatlan ügyről van szó. - szólalt meg hangját visszafojtva, mialatt egy formátlan csomagot tett az asztalra. - Szeretném, ha megvizsgálná a tartalmát és elmondaná, hogy mit gondol róla.

- Megértem a helyzetet, Yuuken~dono, bizonyosan nem várhatott, ha ilyen korán érkezett. – lépett a bútordarabhoz, hogy kibontsa rajta pihenő csomagot, szeme sem rebbent a csonka testrész láttán. - Azt gondolom, hogy a többi részét nem véletlenül nem hozta magával…

- Fogalmazzunk úgy, hogy a gazdája elhagyta a nagy fejetlenség közepette! - próbálta meg tompítani a helyzet élét könnyed mosollyal, azután vonásai ismét komolyra váltottak. - Nos?

- Azt mondanám, hogy a pecsét a reiatsura van hatással, hasonló, mint amit Ryuu készített a számomra… - idézte fel korábbi kutatásainak eredményét, és az asztal fiókjából egy régi tekercset tett a kéz mellé. - Bár ez nem felel meg tökéletesen az itt látott jelképnek, és a hatásnak, a mechanikája valószínűleg hasonló. A Ryuu által készített pecsét a testbe szorítja a reiatsut, ezzel gyengítve minden támadást. Ha valóban ez a pecsét okozta a delikvens halálát, azt mondanám, hogy megduplázta a reishik rezgését a testben… - mutatott néhány kifejezésre a tekercsen. - A lélektest csak bizonyos mennyiségű reiatsut képes tárolni, ha túl nagy a mennyiség, egyszerűen megpróbál az valamiképpen kitörni. Mintha csak belülről főne meg a shinigami, vagy a lélek. Ez nagyfokú vérzéssel járhat, extrém esetekben akár a testet is széttépheti…

- Lehetséges késleltetni a hatást vagy éppen parancshoz kötni, teszem azt egy bizonyos kifejezéshez? - tette fel a kérdést, miközben figyelmesen áttanulmányozta a papíros tartalmát. - Ám ami még fontosabb, képes lenne leutánozni a pecsét reishi-mintázatát?

- Egy ideiglenest létre tudok hozni, de ez bizonyosan gyengébb lesz, mint az eredeti, mert nem ismerem a pontos mechanikáját. Bizonyos mértékig visszafejthetőek a technikák, azonban az egyéni kidouknál fennáll a veszély, hogy valami nem az, aminek elsőre érzékelhető. - jelentette ki, miközben közelebbről is szemügyre vette a kézen levő jelet. - Reprodukálhatom, amennyire megértettem, de tisztában kell legyen azzal, hogy ez igen kockázatos. Pontosan nem tudom, hogy mi indítja be a reiatsu növekedését.

- Értem… - szólalt meg töprengve, karjait összefonta mellkasa előtt. Végül döntésre jutott, leoldotta jobbjáról a tekkot és feltűrte ruházatának ujját a könyökéig, aztán előre nyújtotta azt. - Csinálja! Mindkettőnk érdekében kérem, legyen körültekintő!

~

Az öreg férfi halk hümmögéssel adta tudtodra egyetértését, bozontos szemöldökei alatt húzódó szemei olyanok volt, akár két csillogó, fekete obszidián. Némileg meglepődött közvetlenségedet tapasztalva, ennek ellenére arcán halvány mosolyt terült el, miközben elfogadta az üdvözlésre nyújtott jobbot, s határozottan megszorította azt. Érezheted, miszerint tenyere érdes, kemény, ám egyáltalán nem úgy tűnik, mintha kapanyél edzette volna bőrét. Határozottság és nyugalom lengte körbe lényét, elég egyértelműnek látszott, hogy miért éppen őt választották ezen menedék vezetésére, illetve az újoncok toborzására. Az idő múlása ellenben igencsak meglátszott rajta, meglehet, alapvetően idős korában került a Rukongaiba vagy éppen a Soul Societyben eltöltött évszázadok hagytak nyomot lélektestén.
- Nevezhetjük háziasnak, bár amennyit ezek a lókötők értenek a konyhaművészethez… - jegyezte meg nevetve, miközben kupájával a háttérben szorgalmaskodók felé intett. – Jó emberek ezek és kivételes érzékkel rendelkeznek, ha sörfőzésről van szó, ha engem kérdezel! – véleményét egy kacsintással toldotta meg, miközben kiürítette poharát, s újabb adagot öntött magának. – Eltérően szemléled a világunkat, úgy látszik, téged nem érintett meg teljesen az a fajta agymosás, amit a Seireiteiben űznek. Ez jó, tisztán látsz! – az utóbbit inkább csak önmagának jegyezte meg, aztán újabb nagy korttyal öblítette le. – Nem a rang, nem a tisztségek határoznak meg valakit, hanem az, amit tesz! Mori-sama már régebben felismerte ezt, ezért is hozta létre a szervezetünket, ami segíti az elesetteket, védelmet nyújt azoknak, akikről a halálistenek megfeledkeznek. A lélektemetést követően az újaknak kezükbe nyomnak egy papírfecnit, rajta a kijelölt lakóhelyükkel, aztán szabadon engedik őket, mint holmi állatokat! Tarthatatlan ez a viselkedés, a gőg elvette az eszüket, mint ahogy korábban a nemességnek is. Külön-külön nem sokat érünk, de amennyiben összefogunk és Mimihagi-sama kegye reánk vetül, szerintem elérhetjük a változást. Jó helyen jársz, Mizushima-dono! Most viszont egyél, aztán pihenj le, holnap reggel megbeszéljük az elkövetkezendőket.
Mondandóját követően magadra hagy, némileg határozatlan lépésekkel távozik. Miután befejezted az étkezést, segíthettél elmosogatni a tálakat magad után vagy azonnal egyenesen a számodra kijelölt alvóhely felé kalauzolnak. Az egyik elkülönített szobát kapod meg, ám ennek berendezése sem tér el semmiben attól a puritánságtól, ami eddig is jellemezte a létesítményt. Elgondolkodhattál a hallottakon, megpróbálhattad álomra hajtani a fejed. Ám talán fontosabb dolgod is akadhatott, mint például a rád terhelő bizonyítékot jelentő álcázott haramia eltüntetése!
« Utoljára szerkesztve: 2016. Nov. 03, 14:31:07 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #17 Dátum: 2016. Nov. 22, 15:57:25 »
Gyorsan telnek a percek ezzel az értelmetlen, de szükséges fecsegéssel. S bár néhány elejtett szóból új tudásra lelt, de a legárulkodóbb a kézfogás volt. Erős, nem éppen munkában megedződött marok volt az, amit érzett. Ezt bármikor megmondaná, hisz megannyi és megannyi szorgos lélekkel fogott már kezet. Nem igazán lepné meg, hogy ha kardok markolatát többet szorította volna, mint egyszerű szerszámok nyelét. A kisugárzása se egy egyszerű vén lélek benyomását keltette, nem az a jóságos nagyapa volt, aminek a külseje mutathatta, könnyen lehullhat a kedves öreg álarca, hogy helyébe lépjen az éltes, de még veszélyes szörnyeteg. Persze lehet, hogy csak téved, és beképzeli az egészet, és csak az évei és bölcsessége miatt választották meg vezetőnek.
- De legalább ehetőre főzték. Jobban ízlik ez az egyszerű étel, mint sok fogás, amit egyes szakácsok készítenek. Néhanapján úgy éreztem, hogy inkább csak az számít nekik, hogy hogyan is néz ki az étel, amit elém raknak, az íze pedig elég másodlagos, ha nem harmadlagos.- reméli ebből nem azt vonják le, hogy Tenkai csak panaszkodik, és ez a baja az egész nemesi életformával, elég rosszul venné ki magát, az már biztos, és nem szeretné, hogy a kezdeti jó kapcsolatuk tönkremenjen.
- Az már szent igaz…- nagyobbat kortyolt a sörből, és elégedetten csettintett, jelezve, hogy mit is éreznek az ízlelőbimbói.- Bár meg kell hagyni, elég erős íze van, lehet jobb lesz, ha ennél az egynél megállok. Nem szeretném részeges fráter benyomását kelteni.- és elvégre még más dolga is van, várja egy Roshi, aki jelenleg még fenyegetést jelent a számára, és nem ártana megszabadulni tőle. S a későbbiekben is szüksége lehet a józanságára, amikor végre elkezdődik az igazi feladat, a felszámolás.
- Kevesek egyike vagyok, aki ezen a véleményen van. S hiába vannak a családomban is sokan, akiknek helyén van a szívük, nem hajlanak a jó szóra. Azt szajkóznák, hogy a családunkért teszünk mindent, hogy nekünk jó legyen. Milyen kellemes is ezzel takarózni. Nem számít, hogy mennyi koponyával lesz kirakva az utunk, hiszen a családért tesszük, azért a családért, aminek már így is bőven többje van, mint amire szüksége van. Néhányan rosszabbak, mint a hollowok. Hiszen ők az ősztőn miatt esznek lelkeket. Még sok nemes azért emészti el az ártatlan lelkeket, hogy a vagyona, befolyása gyarapodjon.- még beszélt, végig nyugodt volt, bár a lelkében kezdett a harag szikrája éledezni, de nem engedheti meg, hogy felesleges érzések tereljék el a figyelmét. Hiába szereti a családjának tagjait, a felfogásukkal nem ért egyet, legalábbis egyes tagokéval.
- Sajnálom, hogy nem korábban találkoztam Mori-samaval, de még így se késő, hogy a segítségére legyek. Végre valaki, aki úgy látja a dolgokat, ahogy kell. Aki tudja, hogy nem a vér milyensége számít, hanem az, hogy miért folyatjuk. Bárcsak a családom feje lehetnék, vagy egy új ház feje, hogy még jobban tudjam segíteni az ügyünket.- szándékosan használta azt a szót, jelezve, hogy már alárendelte magát az ügynek.- Igen, igazad van, és mi alapján döntik el, hogy ki hova kerüljön? Utána pedig mossák kezüket, és mégis azt hiszik, hogy mennyire nemes dolgot cselekedtek. Sajnos már az Akadémián is erre tanítják az ifjakat, ostobasággal megtölteni a tudásra éhes elméket, olyan szolgákat nevelni, akik ostobán azt teszik, ami egyesek érdekeit szolgálják. Nem a sokaságét. De a sokaság most megmutatja, hogy nem lehet csak úgy az asztal alá seperni, nem lehet őket félretolni. Köszönöm a vendéglátást, és ezt a remek beszélgetést.- biccentet elköszönésként, és még az ételen rágódott addig az elhangzottakon is. Nem mindennel ért egyet, ami elhangzott, de vannak, és voltak dolgok, amiket ki kellett mondania. De valahol egyetért ezzel a törekvéssel, és ha nem kapta volna feladatba, hogy számolja fel, akkor talán még támogatná is őket, de sajnos erre most már nincs esélye. Legalábbis még nincs.
~ Akkor dologra.- természetesen segített a mosogatásban, legalább ezzel is nyerhet némi bizalmat, vagy csak időtöltés az egész. De amikor befejezte, elment a számára kijelölt szobába, kísérőjének feltett egy kérdést. Hogy merre van a vén barátja, szeretne mellette lenni az utolsó óráiban. S ha megkapta rá a választ, akkor gondolkodás nélkül felkeresi, és ha lesz olyan szerencséje, hogy kettesben maradnak, akkor nem sokat tétovázik.
Befogta a haramia száját, és az orrát, majd ha végre abbamaradnak az életfunkciók, akkor ebben az esetben leveszi a fejéről a leplet, és Tenkai pedig a ruhája alá rejti. Majd betekeri valamibe a férfi testét, szorosan, hogy nehogy kilátszódjon bármi is, ami árulkodó lehet, majd elindul vele kifele, arcán bánat maszkjával. S ha bárki kérdezni, letörten, szomorúsággal teli hangon közli a hírt, hogy öreg barátja eltávozott, és egy helyet keres neki, ahol eltemetheti. Ha talál ilyet, na meg egy ásót, akkor hozzáfog egy sír ásásához, ma már úgy is kellett egyet ásnia, egy másik még belefér. S ha minden gond nélkül végzett, akkor visszatér a szálására, hogy átaludja ezt a napot.


Ahogy Naomi elkezdte a műveletet, úgy érezhette Yuuken az enyhe, szúró fájdalmat, ami az alkarjában jelentkezhetett, ami egyre erősebb és erősebb lett, ám végül, egy pillanat alatt elmúlt, mintha ott se lett volna. Helyette az ismerős jel volt látható Yuuken karján, a jel most még jól látható volt, de egyre halványult és halványult, még végül már nem is lehetett látni. Remélhetőleg ez nem azt jelenti, hogy nem sikerült a másolás, hanem csak egyszerűen így működik. Mindenesetre most foglalkozhatsz azzal, amit az immár elhunyt nemes akart közölni veled, a találkozó helyét, pontosabban annak egy kisebb részét. Bár már ebből is rájött Yuuken, hogy mi is a hely. Csak a találkozó idejét nem tudod még. Talán megpróbálhatod megkérdezni a hely tulaját, hogy kik azok, akik kibérelték a közeljövőben, vagy valami egyéb módszerrel szerzed meg a tudást, megfigyelteted, ahogy neked jobban esik. De minden esetre megtudhatod, hogy két nap múlva esedékes egy magánbál, és mivel nem vagy meghívva, sejtheted, hogy ez az, amire neked van szükséged.
Mire megérkezel, már késő este van, a környék csendes, már-már kihalt, a bejáratnál kisebb csoport verődött össze, mindannyian fekete, csuklyával ellátott köpenyt viselnek, a hátukon pedig egy vörös, ökölbe szorított kéz látható. Már csak az a kérdés, hogy jutsz be? Talán az lesz az esélyed, hogy az egyik tag kivált a társaságból, és félrevonult, be egy sötétebb utcába, talán könnyíteni magán, vagy ki tudja. De nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy lehet itt az esélyed megszerezni az álcádat.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Febr. 03, 20:02:58 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Kapitány

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #18 Dátum: 2017. Febr. 07, 22:22:29 »
Rezzenéstelenül tűrte a procedúrát, melynek folyamán a pecsét az alkarjára került. Közel sem volt számára ismeretlen a fizikai fájdalom, régi ismerősként köszöntette azt, s felülkerekedett a kínon, egyetlen jajszó sem hagyta el a száját. Pont, amikor már kezdett volna zavaróvá válni az érzés, hirtelen abbamaradt. Yuuken elégedetten vizsgálta az eredményt, Mimihagi Mecénásainak szimbóluma beleégett a húsába. Néhány másodperc múlva a jel halványodni kezdett, végül teljesen el is tűnt, mint ami sohasem létezett. Talán a szekta tagjai összetartozásuk szimbólumaként tekintettek az ökölbezárt kézen figyelő szemre, azonban a szőke főnemes tökéletesen tisztában volt vele, mi is ez valójában. Billog, amivel a gazdák megjelölik állataikat. Normál körülmények között nem csúfítaná testét ilyesfajta alantas mágiával, azonban tudta nagyon jól, milyen kevesen is múlhat az élete, ha álcája tökéletlen.

-   Professzionális megvalósítás, ahogy az elvárható a Daikidōchōtól! – könnyed főhajtással bókolt, a dicséreteket is olyan bőkezűen osztotta, ahogy a büntetéseket. – Mondanom se kell, számítok a diszkréciójára, a Sotaichō megbízásából járok el, bár igazából felesleges ezt megjegyeznem, hisz’ itt sem voltam, igaz-e? – játékosan elmosolyodott, miközben visszatűrte felsőruházatának ujját. – Kérném, hogy szabaduljon meg kéztől, semmi sem maradhat belőle! Újfent köszönöm a segítségét, Naomi-san, jó egészséget kívánok Önnek és a gyermekének is!

Egy biccentéssel elköszönt, majd sietős léptekkel elhagyta a helyiséget. Nem foglalkozott a nyomában loholó testőrökkel, gondolatai már messze jártak, fejben az akció következő fázisát tervezte. Tsutomu utolsó szavaival elárulta az összejövetel helyét, ugyan a Rokubantai parancsnoka nem sokszor fordult meg a Vörös Fűzőben, mindazonáltal jól ismerte a helyet, ámbátor némileg meglepődött a tényen, mely szerint annak vezetősége ilyen kétes ügyletekbe is beleártják magukat. Egy bordélyban kétségtelenül sokféle szerzet megfordult, az egyszerű halálistenektől kezdve a felső tízezer patinás képviselőiig minden társadalmi csoport képviseltette magát. Amint elhagyta a Shiranui-birtokot, ismételten eltakarta arcát a fekete anyag segítségével. Valódi személyazonosságát használva kétségtelenül pillanatok alatt kapna asztalt vagy akár privát boxot odabent, ellenben nem látogatta sűrűn az Aka Kurosettohoz hasonló létesítményeket, éppen ezért feltűnése szenzáció lenne, az összes létező lélek tudna róla. Felszökkent a labirintusként kacskaringózó falak egyikének tetejére, s elnézett a Nyugati Kapu irányába. Az ég alja vörösödni kezdett a horizont vonalán, ezek szerint közeledett a napkelte. Aprót bólintott, aztán hosszúra nyújtott villámlépéssel eltűnt.
Egy sikátor sarkán ácsorgott, átellenben az örömtanyával. Karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt, hátát a mögötte lévő épületnek támasztotta és figyelte az időközönként távozó alakokat. Igazából nem a tántorgó félkegyelműek érdekelték, az egyik távozó dolgozóra fájt a foga. Talán félóra is eltelt, mire kitartását siker koronázta, a társalkodónők egyike lépett ki az ajtón. A lány körbekémlelt az egyébként kihalt utcán, egy pillanatra tekintete a várakozó árnyalakon is átsuhant, ám amint egyet pislantott, már csak hűlt helyét találta a gondolatnál is sebesebben közlekedő kapitánynak. Megdörgölte a szemét, minden bizonnyal a sok pipafüst okozta a múló délibábot. Fázósan átkarolta magát, majd elindult az egyik mellékutcán keresztül az otthona felé. Alig néhány métert tehetett meg, amikor egy fekete fergetegnek tűnő valami berántotta a kapualjak egyikébe. Sikítani akart, de egy valószínűtlenül puha tenyér az ajkára forrasztotta a szót. A Shihōin-ház feje jelzésként a saját szája elé rakta mutatóujját, ezt követően gyorsan felvázolta a szituációt. Miután némi kan is gazdát cserélt, megtudta az információkat, amelyek érdekelték. Valaki kibérelte az egész létesítményt, bált tartanak, ráadásul abból is az álarcos fajtát. Az esemény két nap múlva volt esedékes, mely dátum megegyezett a Rukongaiban megkínzott haramia által említettel. Eljátszott a fehérnép meggyilkolásának gondolatával, de végül elvetette a lehetőséget, akár hasznos informátor is válhat belőle a későbbiekben, első megbízását megfelelően teljesítette. A lojalitást persze nem lehetett megvásárolni, legalábbis az igazit nem, ettől függetlenül Yuuken eleget fizetett neki ahhoz, hogy legalább az elkövetkezendő napokban tartsa a lepénylesőjét. Az eseményt szervezők nem tartottak igényt a személyzet jelenlétére sem, ami ha lehet, még gyanúsabbá tette a kis összejövetelt. Kétség sem fért hozzá, ez volt az, amit keresett. A küldetés ezen szakasza véget ért, sikeresen elvégezte feladatát, most már csak Tenkainak kellett bizonyítania.

Az eltelt idő alatt nem kapott hírt a Kóbor Lelkek Városából, azonban ez érdekes kettőséget jelentett. Történhetett ugyanis az is, hogy a Juusanbantai vezetője jól játszotta a szerepét és nem leplezték le, viszont a másik lehetőség szerint pontosan ennek ellenkezője történt, abban az esetben eme hírzárlat az említett fogságával vagy halálával jelentett egyenlőt. A Hatodik Osztag irányítója az utóbbi eshetőséget igencsak abszurdnak tartotta, egy taichō-szintű harcost egy seregnyi lélek is képtelen lenne legyűrni. Éppen ezért nem zavartatta magát az aggodalommal, visszatért hétköznapi tevékenységéhez, mintha mi sem történt volna. Eseménytelenül váltották egymást a nappalok és az éjszakák, végül ismét a Seireitei kevésbé neves környékén gubbasztott az egyik roskadozó épület tetején. Késő este volt, így rejtőzködését sokban segítette a sötétség. A mecénások egyáltalán nem zavartatták magukat, kis összejövetelükhöz megfelelően felöltötték saját egyenruhájukat, bár igazából miért ne tettek volna így? A Gotei Juusantai főkapitányának gyanakvása és ellenérzése ellenére a nagytöbbség önzetlen szamaritánusként gondolt a szerveződésben dolgozókra, jelük láttán a nép szívében bizalom gyúlt. Ezért volt szükség a fokozott óvatosságra, Fujimoto Masayoshi fontosnak tartotta a közhangulatot. Léteztek módszerek, amivel sokkalta egyszerűbben pontot tehettek volna az ügy végére, példának okáért jelenleg legkézenfekvőbb megoldásnak az egész kalyiba felgyújtását tartotta. A Véres Köszöntőn is hasonlóan járt el, habár ott az ünnepi sátor változott tüzes pokollá azok számára, akik magukra vonták Shihōin Yuuken haragját. Már-már kezdett zsibbadni a lába a kellemetlen guggoló pozícióban, amikor az egyik alak kivált a tömegből és azon sikátor felé vette az irányt, ahol korábban az arisztokrata maga is várakozott. Egyelőre minden az elképzeléseinek megfelelően alakult.
Határozott mozdulatokkal seperte le újonnan szerzett köpenyének vállait, majd lehajolt és levette az eszméletlenül fekvő egyén arcáról annak díszes maszkját. Áldozatának vonásai ismerősnek hatottak, ebből adódóan feltételezhetőleg egy nemest szabadított meg becses uniformisától. A kelleténél talán némileg jobban megütötte, az egyértelmű agyrázkódást mellé egy állkapocstörés is valószínűsíthető volt. Nem foglalkozott különösebben a test elrejtésével, bal lábfejével a test alá nyúlt, ezt követően játszi könnyedséggel lökte be a szeméttárolók közé. Magára öltötte tehát a maskarát, s hosszúra nyújtott, dinamikus léptekkel megközelítette a csoportosulást. Néhány centiméterrel magasabbra nőtt a pórul járt mecénásnál, igencsak bízott benne, hogy senki sem rendelkezik a jelenlévők közül olyan jó megfigyelőképességgel, mint amilyen az övé. Persze könnyedén ki tudná verekedni magát innen, ám akkor az ide vezető történések és elvett életek értelmüket vesztenék.

~

Ketten figyelték a fák takarásában, ahogy a vörös üstökű shinigami elföldeli hajdani társát. Az egyikük Saeron volt, a másik karcsú, magas alak, akinek vonásai nem voltak kivehetőek méretes csuklyájának árnyékában. Szótlanul szemlélték a ténykedést, s egészen addig nem is szóltak egymáshoz, amíg a temetés be nem fejeződött.
- Mit gondolsz, megbízható? - törte meg a csendet végül a csuklyás. - Sokat jelentene az ügyünknek, ha sikerülne megnyernünk egy főnemest hozzá...
- Meglehet... - simított végig szakállán az öreg lélek, majd hátat fordított a sírnak és elindult befelé az erdőbe, társa pedig követte. - Kiábrándult abból a rendszerből, mely jelenleg uralja Soul Societyt, ettől függetlenül nem vagyok benne biztos, hogy egyetértene a módszereinkkel. Holmi megmentőnek gondolja magát feltehetőleg, aki igazságot szolgáltat a Rukongaiban szenvedő lelkeknek! A rituáléhoz azonban pont ők szolgáltatják az áldozatot, s azért hódolhatunk segítségükkel Mimihagi-samának, mert valójában senkit nem érdekelnek.
- Mi adunk értelmet a létezésüknek. - suttogta az ismeretlen negédesen, érződött a hangján, hogy mosolyog. - Tégy belátásod szerint! Ha úgy érzed veszélyt jelent, öld meg!
- Ez csak természetes, Mori-sensei! - biccentett előzékenyen a vén. - Nem hagyunk elvarratlan szálakat.
Talán a sör jótékony hatásának vagy a valószínűtlenül kényelmes ágynak köszönhetően álomtalan alvásban volt részed, kifejezetten energikusan ébredtél, annak ellenére, miszerint kora reggel lehet. Napod egy kiadós reggelivel indult, egyszerű fogásokból állt, akár csak a vacsorád. A menedék vezetője röviddel ezután csatlakozott hozzád és meginvitált, hogy tarts vele a mai napon teendői intézésében. Ahogy arra számíthattál, bejártátok a környező körzeteket, ahol szükség volt néhány kedves szóra vagy támogatásra, a mecénások látszólag önzetlenül szolgáltatták azokat. Elgondolkodhattál a dolgon, miszerint ténykedésük határozottan fedésben van azzal, amit jómagad is tenni szoktál. Nem adták jelét gyanakvásnak. Visszatérve segédkezhettél a készletek feltöltésében és éppen egy nagyobb dobozt cipeltél, amikor újdonsült pártfogód odalépett hozzád.
- Mizushima-dono, egy percre! - intett Feléd remegős kezével. - Pihenj le, hagyd a cipekedést a többiekre, fontos emberekkel kell találkoznod este! Úgy hallottam, vezetőnk is tiszteletét teszi az eseményen! Nem jelenhetsz meg nyúzottan előtte!
Bármennyire is ellenkezel, hajthatatlannak tűnik, így végül kénytelen-kelletlen, de visszatérsz a számodra kijelölt szobába. Odabent rögtön észreveszed, valaki járt a helyiségben a távollétedben. Semmilyen ingóságodnak nem veszett nyoma, ellenben a széken egy díszes köpenyt találtál, amelynek hátán az egyszemű kéz szimbólumát hímezték. Késő éjszaka lehetett, amikor végre valakinek eszébe jutottál, rövid, de határozott kopogás törte meg a csendet. Nem volt miért haboznod, nyugodtan ajtót nyithattál.
- Itt az idő. - Saeron mögött legalább tucatnyian lehettek még, ugyanolyan öltözetet viselve, amit Te is kaptál. Fennkölt némaságban vonultatok végig a folyosókon, az elmúlt pár napot itt töltötted, ezért annyi helyismeretet magadra szedhettél, mely szerint képes voltál megállapítani, a pince irányába igyekeztek. Viszont voltál már odalent, semmi különleges, ennél azért feltehetőleg többre számítottál a beharangozott összejövetelt illetően. Egy csupasz falrész előtt állapodtatok meg, ahol az egyik alak feltűrte ujjasát, kivillantva az alkarján vöröslő tetoválást. A rajz felizzott, amivel egyidejűleg egy alagút bejáratának körvonalai is megjelentek. Ha nem vesztetted el teljesen a térérzékelésed, rájöhettél, a Tiszta Lelkek Városa azon égtáj felé van, amellyel jelenleg szembenéztek.

Karakterlap

Mizushima Tenkai

Kapitány

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 17 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mimihagi Mecénásai
« Válasz #19 Dátum: 2017. Márc. 18, 20:10:46 »
Általában jóleső érzéssel töltötte el, ha ásót tarthatott az ujjai közt, érezni, ahogyan az anyaföld megadja magát, és enged a nyomásnak, hagyja, hogy egy darabot kimarjanak belőle. Volt ebben valami jó érzés, a gondolat, hogy ezzel másoknak segíthet, kiveszi az apró részét a mindennapokból, mintha csak egy hangya lenne ebben a hatalmas bolyban. Ám valamiért ezt most mégse érezte, minden egyes ásónyomnál ürességet érzett. Nem azért ás mert ezzel másokon segít, hanem azért, mert ezzel saját magán. Elvett egy életet, hogy ezzel megóvja a sajátját, védve ezzel a távlati céljait, ha lebukna, akkor azzal mindent kockáztat, akár az életét is. Ha kiderülne, hogy minden gondolkodás nélkül kioltotta egy olyan férfi életét, akit amolyan barátnak is nevezhetett, egy lélekét, egy olyan lélekét, akin inkább segítenie kellett volna. S mégse érzett semmit, se bánatot, se bűntudatot, megtette, mert ha életben hagyja, akkor azzal sok mindent kockáztatott volna, ha kell, megtenné máskor is, ahogy ezzel a szerencsétlen lélekkel is végzett, akit előtte Yuuken alaposan megdolgozott, talán így járt jobban ez a férfi, akire már az utolsó földdarabokat dobja. Erről jut eszébe, ha végeztek a feladatukkal, akkor majd el kell vezetnie ide Yuukent, minden bizonnyal igényt tart majd az ereklyére.
Nem volt szüksége altatásra, szinte párnát se ért a feje, már aludt. S rég volt ilyen jó alvásban része, nem voltak kínzó álmok, amik után verejtékben úszva ébredt fel, az álmaiban kisértő démonok most nem látogatták meg, hogy gonosz, kegyetlen látomásokkal keserítsék meg az éjszakáját. Igen, rég volt, amikor úgy tért magához, hogy visszakívánkozik az ágyba, hogy még egy kis ideig részese legyen annak a békének, amit az ágy nyújthat. De sajnos nem tehette ezt meg, dolga volt, méghozzá elég fontos, várta a reggeli. Egyszerű, de igen csak laktató és finom reggeli, ha ennek vége lesz, és lesz rá lehetősége, megpróbálja felkeresni az itteni szakácsot vagy szakácsokat, és keres számukra egy jobb környéket, ahol új életet kezdhetnek, és akár még egy étterem megnyitásában is segíteni fog. De ez még a jövő zenéje volt, most ideje volt a munkának.
Ahogy eddig is, úgy a mai nap is, jótevőként járták a környéket, ahol tudtak ott segítettek, volt ahol elég volt pár bíztató szó, egy másik helyen egy új ház alapjainak a lerakásában volt szükség pár dolgos kézre. Nem habozott bemocskolni a sajátját, ha kellett ásott, ha éppen arra volt szükség, akkor földet hordta valahova, csak néha szakította félbe az egészet, hogy némi vízzel csillapítsa a szomját, majd utána ismét visszatért a munkához. De ideje volt menni, ám nem volt kétsége afelől, hogy ez a kis segítség is sokat jelent. S ez az egész egy gondolatot ültetett el a fejében. Ez a szervezet eddig semmi jelét nem adta annak, hogy ártanának bárkinek is, nem olyannak látszottak, akiket fel kellene számolni, sokkal inkább olyanok voltak, akik támogatásra szorultak. Talán féltékenység lenne az oka? Ezért küldték volna ide Yuukennel? Hogy akkor tapossák el ezt a csoportot, amikor még éppen csak bontogatni kezdték a szárnyaikat, amikor még sebezhetőek? Még mielőtt elég nagyra nőnek, és a lelkek inkább rájuk támaszkodnak majd, mintsem a fal mögött élőkre? Ki tudja, talán igen, talán nem, de egy biztos, ha sikeresen elvégzik majd a feladatukat, akkor ennek a szervezetnek új vezetőre lesz szüksége, egy olyan valakire, aki összetudja őket tartani, új célt adni nekik, kis szerencsével talán Tenkai képes lesz erre. Ha még új házat nem is tud alapítani, minden esetre nem lesz hátránya annak, ha még több léleknek segít, és alakít ki jó kapcsolatot.
- Miben segíthetek?- kérdezte egy barátságos mosoly kíséretében, közben pedig az alkarjával megtörölte a homlokát. Elég fárasztó ez a sok doboz cipelése.- Hát… akad még itt mit csinálni, az igaz, de ha így áll a helyzet, akkor talán tényleg jobb lesz, ha mára hagyom a munkát, biztos lesz később is mit csinálni.- végre, úgy látszik, hogy kezd kifizetődni az itt eltöltőt idő, már csak azt reméli, hogy Yuuken is jól halad a saját dolgával, és mindketten jelen lesznek a megbeszélt helyen.
Visszatérve a szobájába egyből megakad a szeme a köpenyen. Felemeli, és nézegetni kezdi, teljesen átlagosnak látszik, annyi eltéréssel, hogy a hátán ott volt egy jel, ami tudatta mindenkivel, hogy kikhez is tartozik. Ez kicsit rontott az összképen, így már tényleg inkább egy szektára hasonlítottak, de ez csak egy apróság volt, ami felett túl át tud siklani. Visszatette oda, ahol találta, majd ledobálta a ruháit, is elment tisztálkodni. Elvégre le kell mosnia magáról a koszt, hiszen ma lesz a nagy jelenése, ahol esélyük lesz arra, hogy befejezzék ezt a küldetést, és lerántsák a leplet a főkolomposokról, akármennyire is ellene van ennek, hála az eddig látottaknak.
Unalmasan telnek a percek, az órák pedig még lassabban vánszorognak. Nem nagyon tudja, hogy mihez is kezdhetne, ezért hát megpróbál álomba szenderedni, ahol végül egy álom talált rá.
Az álmában éjszaka volt, egy baljós, korántsem barátságos erdőben volt, akármerre nézett csak fákat látott, a fáknak pedig mintha arca lett volna, kérges szemeik vádlón meredtek Tenkaira. Tiszta volt az ég, mégse volt egy csillag se a sötét égbolton, majd egy hatalmas villámlás hasította ketté az eget, és nem sokkal Tenkai előtt csapódott bele egy fába, ami menten kettéhasadt. A belsejéből vérgejzír tőrt fel, és nem csak a környéket, de Tenkait is beterítette, és hiába akart kitérni előle, elszaladni, nem volt rá képes, a lábai nem mozdultak, és a véren kívül még valami más is előmászott a fából. Elsőnek csak pár ujjat látott maga előtt, majd egy egész kezet, Mimihagi személyesen, nem mozdult, csak bámulta Tenkait az egy szemén keresztül. Nem tudta, hogy mi volt a rosszabb, az, ahogy ránézett, vagy a mozdulatlansága.
S mégis, amikor a kopogásra ébredt, nem érezte hogy ,fáradt volna, vagy éppen nyúzott, kipihent volt, friss, felvette a köpenyét, a kardját magához vette, és ahogy az ajtóhoz sétált, minden egyes lépésnél egyre ködösebbek voltak az emlékei az álomról. Mosolyogva nyitott ajtót, és akkor se olvadt le az ajkáról, amikor meglátta, hogy nem egyedül érkezett az öreg, de hát mit is gondolt, hogy egyedül fognak menni? Ostobaság.
- Rendben van.- csendesen követte Saeront, le a pincébe, aminek sok értelmét nem látta, nem tűnt fel neki semmi érdekes, amikor lent járt. Bár az a csupasz fal most egészen kilógott az eddig látottakból. Ahogy az egyik férfi karján felizzó tetoválás is új volt. Nem tettek eddig erről említést Tenkainak, ez valamiféle azonosító lehetett, de nem látott azokon ilyet, akikkel eddig kapcsolatba lépet, talán nem mindenkinek járt, csak a belső körnek. Minden esetre érdekes volt, ahogy az is, hogy az alagút eléggé ismerős hely felé nézett. Tehát tényleg itt az idő, remélhetőleg Yuukennel is találkozni fog majd, nem biztos, hogy egyedül esélye lenne minden tag ellen.

//Nem emlékeztem, hogy mit beszéltünk, kell mesélnem vagy se, ha igen, csak dobj egy üzenetet, és kiegészítem.//