Szerző Téma: Yumisawa Játszótér  (Megtekintve 4324 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 202

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Yumisawa Játszótér
« Dátum: 2014. Júl. 04, 10:02:42 »
Karakura Town egyik legnagyobb játszótere.
Ide szoktak járni az anyukák a gyerekekkel, hogy míg a picik együtt játszhassanak, addig a szülők a padon pihenhessenek mondjuk egy nehéz nap után.
Egy nagy, elkerített tér, közepén két hatalmas mászóka, nem messze pár hinta, libikóka és homokozó található.
Estefelé, ahogy hazatér a gyereksereg, a tinédzserek és a szerelmes párok rohamozzák meg a játszóteret.

Jó szórakozást és jó pihenést! ^^


« Utoljára szerkesztve: 2015. Ápr. 09, 19:49:28 írta Shihouin Yoruichi »

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:19:46 »
[Éjszakai árnyak]


Nem is tudom, hogy halálom óta jártam-e valaha a sötét dimenzión kívüli világban. Igazán meglepődnék magamon, ha a válasz nem lenne, hisz sok olyan dolog van, ami a végtelen sivatagban nem található meg. Például ez a játszótérnek nevezett dolog, ami igazán felkeltette kíváncsiságomat és a bennem mélyen rejlő gyereket.
Szerencsére az egész üres volt, nem mintha gondot jelentett volna a dolog, de azért mégsem szeretném élőkkel megosztani a szórakozásom, főleg úgy, hogy számukra teljesen láthatatlan és érzékelhetetlen vagyok. Néha nagyon unalmasak tudnak lenni.
Természetesen nem vetettem bele magam csak úgy, felkészülés nélkül, hisz a fejem a helyén van, így felméréssel és megbizonyosodással kezdtem a dolgot. Szerencsére ez sem egy unalmas dolog volt, hisz sok felfedezést tettem, olyat, mint, hogy a hosszú mérlegre hasonlító dolog nagyon is instabil és még a magam fajta személyek is nagyon könnyen leesnek róla, legalábbis nekem sikerült nagyon hamar. A láncokra függesztett fadarab is érdekes volt, hisz ha jól meghajtották akkor repülni is lehet vele. Ezt sikerült is kipróbálnom, ezt mutatja a könyököm alatti horzsolás is.
Még egy jó darabig sikerült elszórakoznom ezzel a két játékeszközzel, egészen addig, amíg meg nem unva új lehetőség után kezdtem el kutatni. A homokozót alapból kizártam, hisz a homok az, amiből Hueco Mundoban bőven lehet találni, így az nem jelenthet túl nagy élvezetet. A méretes, vékony csövekből épített, szerkezet viszont annál érdekesebb volt. Persze az első találkozásom ezzel sem volt kellemes, hisz miután felmásztam és fejjel lefelé lógtam rajta úgy gondoltam, hogy jó ötlet a lábaimat lóbálni. Fájdalmas zuhanás és nyekkenés után döntöttem úgy, hogy nem jó ötlet lábat lóbálni, ha úgy lóg valaki, hogy a cső a térdhajlataiban van. Nem egy stabil állapot.
Aztán ismét felmásztam és ugyan abba a helyzetbe tornáztam vissza magam, csupán most nem lóbáltam a lábaimat, meg a szoknyámat is tartanom kellett. Nem mintha bárki is láthatott volna, vagy olyannyira szemérmes lennék, csupán az emberi testtel emberi reakciók is járnak, így ezt automatikusan megtettem.
- Szia, ki vagy? - tudtam, hogy van itt valaki. Az, hogy nem láttam pedig annak az oka, hogy feltehetőleg háttal voltam neki, vagy nem is tudom. lehet, hogy láthatatlan, vagy csak elképzeltem magamnak, mert felébredt bennem a magány. De hát én mindig magányos vagyok, így az ami ébren van nem ébredhet fel. Akkor meg biztos csak hallucinálok, de remélem nem.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #2 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:20:27 »
Meglehetősen különös érzés, amikor egy testbe két lélek van bezárva, s az egyik úgy él, hogy elnyomja a másikat. Ma sem voltam képes úgy tükörbe nézni, hogy egyetlen egy pillanatra ne ő nézzen vissza rám. Az önkontroll az a fogalom, amit úgy tűnik lassacskán teljesen elvesztek. Saeko pedig meg fogja ragadni az alkalmat, hogy kitörjön- jelen pillanatban azonban ez a legkevésbé sem érdekel- napok óta dermedt, sokkszerű állapot lett rajtam úrrá: s bár ugyanúgy végzem munkámat a boltban-már ha lehet ezt munkánk nevezni, hiszen inkább kikapcsolódás-, képtelen vagyok felülemelkedni, vagy egyáltalán enni, ahogyan azt egy rendes napon tenném.
Nem tudom miért, de mostanában rossz előérzetem van... de azt hiszem, ez betudható annak, ami az elmúlt héten történt. Nem igazán tesz túl jót a nem éppen erős lábakon álló önbizalmamnak a tény, mely szerint kis híján kivégeztem a szeretőmet. Csak a jó ég tudhatja, hogy miként sikerült a legutolsó pillanatban visszaragadnom tudatom irányítását. S Zel most sincs sehol: isten tudja merre kószál, mikor szükségem lenne rá. Talán sikerült akkora sebet ejtenem rajta, a múltkori jelenettel, melynél "megszereztem" a resurrecciónomat, ami már nem gyógyul be s egy szó nélkül lelépve így jelzi, vége?
Majd kiderül... jelenleg az kötötte le figyelmemet, hogy az ezüsthajú lányt figyeljem, aki gyermekies csintalansággal játszott.
- Szervusz... Ezt én is szeretném tudni rólad. Én Chizuki Maya vagyok. Hogyhogy errefelé kószálsz?- Rég találkoztam olyan arrancarral, aki nem rontott egyből nekem s nem akart megölni. Bevallom, kíváncsi vagyok rá.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 10, 19:39:27 írta Shihouin Yoruichi »

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #3 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:21:37 »
[Éjszakai árnyak]


Hogy én mennyire nagyon örülök annak, hogy nem hallucinálok. Habár abban is van jó, például, hogy amit elképzeltem azt el is tudom tüntetni, meg sokszor elképzelve magamat megtölthetném a játszóteret tiszta egyedül. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt kintről látja valaki akkor az roppant nevetséges lesz.
- Ú! - csak ennyi tud kijönni a torkomból, mikor rájövök, hogy nem csak képzelődöm és tényleg van itt valaki. Ami azt illeti ez sikeresen meglep annyira, hogy hangos puffanással sikerül ismét a homokban és porban landolnom.
- Paloma. Így hívnak. Paloma Blanco. - nem különösebben éreztem szükségét, hogy a nevemnél többet mondjak. Különben is, sokkal jobban foglalkoztatott egyrészt az, hogy feltápászkodjak, másrészt az, hogy szemügyre vegyem a nem általam ideképzelt személyt. Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára olyannyira nyúzott embert, mint ez, bár nem hiszem, hogy ember lenne, hisz lát, vagy legalább hall engem. Lehet, hogy shinigami? De nem, az nem lehet, bár van egy kevés benne, de nem mégsem az.
- Ez egy játszótér. - feleltem neki mikor eszembe jutott, hogy kérdést is tett fel és forgattam a szemeimet, hisz ezt ő is kellett lássa. - Egy kicsit szórakozhatok, nem? - lépdeltem közelebb hozzá, hogy jobban megvizsgálhassam. Méretre nagyjából velem egy magasságban volt, de a teste sokban különbözött az enyémtől. Persze ez csak természetes, hisz ő nem én, ezt mindenki láthatja.
- Te is játszani jöttél? Jó muri. - mielőtt egész közel érhettem volna hozzá egyszerűen megpördültem a tengelyem körül és vele ellentétes irányba indulva újra visszamásztam korábbi helyemre és pozíciómba. A szoknya problémát pedig jó lenne, ha másképp is meg tudnám oldani, legalább a kardom nem csúszik ki és esik le a földre. Nem lenne jó, ha elhagynám vagy elvinné valaki.
- Különösen furán nézel ki. Harcoltál valakivel, vagy ez mindennapos nálad? - lehet, hogy nem illendő valakinek a kinézetét így kritizálni, de egyrészt nem állhatom meg, másrészt az illemszabályok betartásától eléggé messze állok. Különben is, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy miért ilyen, vagy ha születéstől ilyen, akkor mi történt, hogy ilyennek született? Lehetséges, hogy a szülei is ilyenek voltak és egy átok vagy betegség az egész. Még szerencse, hogy ilyen furcsa betegséget egy arrancar nem kaphat el, bárhogy is próbálkozik.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #4 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:22:24 »
~ Éjszakai árnyak ~



Képtelenségnek tűnik napirendre térni a körülettem felhalmozódott eseményeknek. Tekintetem fáradtan függött hol a játszótér elévült, ám még mindig biztonságos játékain, hol pedig az egészen figyelemre méltó mutatványokat végrehajtó lányon.
- Igen, tisztában vagyok vele én is, hogy ez egy játszótér. Csupán hihetetlennek tűnik számomra, hogy arrancar létedre itt játszol. - sóhajtottam fel mondanivalóm végén.  Annak idején egyáltalán nem foglalkoztattak ilyen kérdések, s minden bizonnyal ennek volt köszönhető barátságom Slarinnal. Úgy tűnik, az elmúlt évek nem csak elmém épségét koptatták meg, előítélet mentességem rovására is mentek. Nem sokban őrzöm már egykori önmagam fényét, s hogy mivé alakultam, még mindig rejtély. Csöppnyi bűntudatot érzek, amiért ennyire megváltoztam. Helyén való ennyire gyűlölködő, passzív személlyé alakulni? Olyan, mintha egy kiégett, vén, zsémbes öregasszony lennék egy húszas évei elején járó lány testében. Halk, tiltakozó sóhaj hagyta el ajkaimat, majd nagyot nyújtózva egy közeli hintára ülve elmosolyodtam.
- Nem mondanám, csak ki akartam szabadulni a négy fal közül. Aztán egyszer csak itt lyukadtam ki. Képes vagyok borzasztóan elbambulni. - A hintázás volt mindig is a kedvencem. Emlékszem, az egyik egykori tisztem beteges félelmet táplált a hinták iránt: először nem akartam elhinni, mikor mondta. Szegény sosem próbálta ki, milyen mikor lendületet vesz az ember, a fémek megcsikordulnak és kilő a hinta az égig. Felemelő érzés- élvezettel hunytam be a szemeimet, s átadtam magamat az érzésnek. Lehet, mégsem vagyok annyira szörnyű személyiség… csupán csak elteltem mások önimádó, rosszmájú, alantas viselkedésével. Számtalan irigy, alantas emberrel találkoztam azóta is és be kell valljam, a gyomrom forog tőlük. S a legrosszabb, hogy az ilyenek  a legközelebbi hozzátartozók között bújnak meg: miután közel férkőznek hozzád, megmutatják foguk valódi fehérségét.
- Nem mindennapos nálam ez a fajta kinézet… Csupán rossz napjaimat élem. Nem egyszerű felállni a padlóról. - lendítettem újabbat az eszközön, majd nagyobb lendületet véve fellendítettem magamat, s leugrottam róla. Hangosabb puffanással értem földet, s azon kívül hogy bevertem a térdemet, nagyobb bajom nem lett. Szörnyű a reakcióidőm: ideje lenne levonulni a bolt alá s edzeni néhány napot. Persze, ezt is csak akkor tehetném meg, ha lenne valaki, aki helyettesítene a boltban. Ami, jelenleg lehetetlennek tűnik, hiszen ha jól emlékszem Nocturn szavaira, nappal ő képtelen fizikai testet ölteni. Vagy… valami ilyesmi.
- Amennyiben így alakult, hogy útjaink keresztezték egymást, lenne kedved társalogni? - Úgy tűnik, szert tettem egy kényszerbetegségre: folyamatos késztetést éreztem arra, hogy nekirontsak, megelőzve az ő esetleges támadását. Igyekeztem eltökélten nyugalmat erőszakolni magamra, végül sikerült is. Nem lehet tudni, hogyan változott a világ, míg én el voltam zárva: abban azonban biztos voltam, hogy nem minden arrancar ront neki egy shinigaminak őrült módjára. Vagy vaizardnak- bár nem túl nagy a különbség, azért eléggé szembetűnő.
- Mondd csak, milyen mostanság Las Noches? Úgy értem, Aizen leszedálása óta… Nem volt alkalmam még illetékest megkérdezni ez idáig. - Majdnem kimondtam hangosan, amit végül csak gondoltam, de azt is halkan: Sajnálom, hogy nem vehettem részt a Winter Warban, szívesen végignéztem volna a bukását. Azt hiszem, abban a háborúban sok szerettemet elvesztettem. Az már más kérdés, hogy akkoriban bár kapitány voltam, nem sok hasznomat vehették volna.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 10, 19:39:45 írta Shihouin Yoruichi »

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #5 Dátum: 2014. Aug. 13, 22:24:19 »
~ Éjszakai árnyak ~

Ha temperamentumom olyan heves lenne, mint fajtámból sokaknak, erre a kijelentésre könnyedén felkaphattam volna a vizet. Érdekes olyasvalakitől ez a mondat aki maga sem tartozik ehhez a világhoz. Nem hiszem, hogy sok  shinigami lélekenergiájú személy mászkálna az emberi világban úgy, hogy mi nem szerzünk tudomást róla. Nem mintha annyira érdekelne ez a dimenzió, de, mint sok hollow szülőhelye azért jó tudni, hogy valami új veszély fenyeget-e.
- Igazán kedves egy shinigamitól, hogy így degredálja a fajomat. Én is megkérdezhetném, hogy miért van az, hogy még nem ugrottál a nyakamnak, mint ahogy fajtársaid szoktak? Habár az enyémek sem különbek ebből a szempontból. Ezt teszi, ha két fajt ősellensége egymásnak, nem igaz? - hangsúlyomban nincs semmi megvető, vagy negatív visszacsengés, sőt kicsit játékosan és mosolyogva válaszolok. Tulajdonképp dicséretként is felfoghatom a szavait, hisz megkülönböztetett társaimtól és burkoltan bár, de egyedinek nevezett. Fő a pozitív gondolkodás!
- Igen, azt látom. - egyelőre csak ennyit közöltem az állapotával kapcsolatban, hisz a földet éréséből ítélve nem igazán fordít jelenleg sok figyelmet arra, hogy fizikai valójával mi is történik. Tulajdonképp ezt tükrözi jelenlegi szedett-vedett külseje is. Bár fogalmam sincs, hogy hogy nézhet ki, mikor nem ilyen. Számomra ez a természetes külseje, hisz ez alapján látom most.
- Érdekes vagy, ezt már most elmondhatom. Leginkább a gondolataid folyásának módszere ami kiváltja belőlem ezt az érzést. Társalogni szeretnél és rögtön olyan kérdést teszel fel, amire nem adhatok választ neked. Én sem kérdem meg tőled, hogy milyen a levegő ott ahonnan ti származtok. - mosolyogva válaszoltam neki, hisz valóban olyan témát érintett amiről nem beszélhetek. Arrancarként kötelességem megvédeni minden információt az ellenségtől Hueco Mundoról. Különben sem tudom, hogy mit mondhatnék neki, hisz fogalmam sincs, hogy mi érdekli. Nem is érdekel különösebben.
- Amúgy én is szeretnék társalogni, viszont téma ügyében nem tudom mi lehetne. Úgy vélem, hogy az, hogy egymást jobban megismerjük valahol értelmetlennek számít, hisz nem tudhatjuk, hogy mikor leszünk ellenségek, vagy mikor ugrunk egymás nyakának parancsból, vagy csupán mert ez a késztetés hajt belülről. Nem tudom, hogy ki teremtette a fajokat, amiknek képviselői vagyunk, de furcsa humorérzéke lehet azért, hogy ősellenségnek állított be minket. Merő véletlen az is talán, hogy most nem ugrunk mi ketten egymásnak és tépjük szét a másikat, vagy az erősebb a gyengébbet. - a mosoly eltűnt az arcomról és egy mozdulattal feljebb tornásztam magam, hogy egyszerűen csak üldögéljek a mászkáló csövén, ne pedig fejjel lefelé lógjak.
- Persze attól megkérdezhetem, hogy éppenséggel mi a véleményed rólam. Azt nem kell mondanod, hogy különbözöm a társaimtól, hisz egyrészt shinigamival se találkozom sokkal, ez a dimenzió sem napirendi pontom, így itt létem és veled való puskapormentes kapcsolatom csupán a véletlen műve. - a mosoly ismét visszatér az arcomra, hisz ez már sokkal lazább és nem olyan magasröptű filozófiai dolog, amit komolyan kell vizsgálni. Habár nem ártana, hogyha önmagamat kicsit komolyabban vizsgálgatnám, de az a jövő zenéje. Ebben a pillanatban az itt és a most számít.

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #6 Dátum: 2014. Szept. 24, 20:26:34 »
~ Éjszakai árnyak ~

 Amikor utoljára éreztem ellenszenvet egy arrancar iránt, még a hatodik osztag 4. tisztjeként tengettem napjaimat. Azóta fordult velem akkorát a világ, hogy ne érezzem jogszerűnek, hogy gyűlölettel gondoljak rájuk. Hiszen félig-meddig én is egy vagyok közülük, s bár gyűlölöm a lelkemet mérgező lényt, a többi erről nem tehet. Természetesen attól függetlenül, hogy számomra különösebben nem gyűlöletes lények, amennyiben egy ártatlan embert, vagy lényt fenyegetne tombolásuk, azonnal kettévágnám.
- Az utóbbi időben nem találkoztam olyan arrancarral, aki ne ugrott volna a torkomnak s ne próbált volna megölni. Szerencse, hogy nem vagyok teljesen tehetetlen. Mindenesetre, nem kívántalak megsérteni- Tudom jól, hogy van arrancarok között is emberibb, értelmesebb, mint legtöbbjük, de akkor is mély megdöbbenésre ad számomra okot, hogy így viselkedik.
Némileg szégyenkezve pillantottam magamra: nem az esetleges sérüléseim miatt: mindig is kissé felelőtlen voltam a csaták hevében, sosem foglalkoztatott egy-két kisebb horzsolás. Mióta pedig vaizard vagyok, a regenerációm is sokkal gyorsabb, mint annak előtte. Az azonban zavarni kezdett az arrancar átható, szinte lenéző pillantása óta, ahogyan kinézem. Ha hazakeveredtem innen, vágni fogok le a túl hosszú, kissé igénybe vett, rabságot igencsak megszenvedett, imádott loboncomból és néhány szépészeti rituálénak is alávetem magamat. Bár ez előtt lehetséges, hogy pár napot végig kellene edzenem, hogy legalább tiszti koromban meglévő harci képességeim legyenek… Hiába van valamennyi erőm, ha elfelejtettem, hogyan használjam. >.>
- Ha akarnék, sem tudnék mondani semmit sem a shinigamik jelenlegi helyzetéről, hiszen már rég nem tartozom közéjük; de véleményem szerint halálra ítélt az egész szervezet. Csupán idő kérdése, mikor omlik össze. - húztam el a számat, hiszen már az én időmben is elég nagy problémák mutatkoztak meg, kezdve Aizen minősíthetetlen terveivel. Hogy mostanában mekkora a fejetlenség ott, azzal nem vagyok teljesen tisztában, de az az igazság, hogy azok után, amiket tettek, nem is érdekel. - Mellesleg, nem vagyok az a személy, aki nekiront a másiknak, még a csatamezőn sem. Természetesen, ha megtámadnál most és nem tudnálak jobb belátásra bírni, bűntudat nélkül ölnélek meg. Vagy te engem… - Sosem rendelkeztem azzal a harcra szomjazó lélekkel, mint a 11. osztag tagjai, vagy a hollowok. Vagyis, addig nem rendelkeztem vele, amíg Saeko a testembe nem fészkelte magát…
Zsebembe nyúltam s addig kotorásztam, amíg egy szem cukrot nem találtam. Ezt barátságosan az arrancar felé nyújtottam, s ezután magamnak is szereztem egyet. Vajon, mit is szólna ez a kis fehér hajú lányka, ha elmesélném neki, egykor azért zártak börtönbe, mert a legjobb barátom egy Espada volt? Gyanítom, sokkot kapna, vagy egyszerűen csak képen röhögne.
- Attól, mert pillanatnyilag ezt az arcodat mutatod nekem, még lehetsz hidegvérű gyilkos, aki szereti addig kínozni az áldozatait, amíg bele nem halnak a fájdalomba. Én is lehetek más, mint aminek elképzelsz. A véleményemet csak azután mondanám el neked, miután valóban megismertelek: hiszen így csak egy felszínes képet tudnék leírni neked. Ez pedig, felesleges lenne. - Nyújtóztam nagyot, majd sötétkék tekintetemet az arrancaréba fúrtam. Van benne valami, ami emlékeztet valakire, aki fontos volt számomra. Persze ebben nem lehetek biztos öt perc bájcsevej után…

Karakterlap

Fuun Kotarou

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 500 / 15 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #7 Dátum: 2014. Nov. 10, 13:03:17 »
>>Rumi & Kota<<
A mai reggel egész átlagos volt. Az ébresztőórám bekrepált, mármint a digitális és az analóg is, a mobilom meg lemerült. Az étkezőben is csak egy cetli fogadott a befóliázott reggelin. „Sürgős dolgot kell elintéznem” Gondoltam amíg megreggelizek, meg elkészülök felteszem a mobilt tölteni. Egészen az ötlet megvalósításáig minden jól ment, megtaláltam a töltőt is, és még csak el sem volt szakadva, aztán amikor bedugtam hatalmas szikrázás egy kis felvillanyozó élmény, majd egy kis füst szag. A mikró leállt, a világítás elment.
-Legalább nem hajszárítás előtt ment el az áram...
Jegyzem meg hangosan is magamnak, meg a balszerencsémnek, hogy igenis képes vagyok elfogadni és optimistán nézni a dolgokat. A kaja hidegen sem volt rossz, és úgy is van néhány pót telefonom. Egy kis tea tökéletes lezárás lesz.
Megkeresem a teáskannát, és a csészét. Egyelőre a csap mellé rakom, hogy még elöblítem majd amíg a víz melegszik a gázon. Semmi... Kicsit jobban megnyitom a vizet, még mindig semmi... Úgy tűnik épp elzárták, semmi gond, van tej a hűtőben. Épp amikor elzárnám indul meg eszeveszett egy módon, hiába sikerült gyorsan elzárnom a csap megadta magát, és eltört lesodorva a porcelánt és eláztatva engem.
-Nem baj, csak víz, és ezt a készletet úgy sem szerettem annyira...
Gyorsan elzárom a vizet, mielőtt még más gondot is okozna. Tej-tej... Kinyitom a hűtőt, majd kiemelem, de megcsap valami savanykás illat... megfordítom a dobozt, és... két napja lejárt. Bakker mázli, hogy még senki sem kapott gyomorrontást... Ki is viszem a szemetesbe, mielőtt még kísérteni próbálna.
A mosdóban letörlöm az elázott háromszögeket az arcomról, és kicsit megborzolom törülközővel a hajam, meg adok neki egy extra adag zselét. Átöltözni felesleges, majd megszáradok, minek növeljem a balszerencsés lehetőségek számát.
Mivel jó időjárás van, és nincs jobb dolgom elmegyek sétálni. Igen, még nekem is kijár az ilyesmi. Azonban... Előbb takarítás. Gyorsan összeszedem a szilánkokat, feltörlöm a vizet, és ellenőrzöm, hogy minden elektromos holmi le legyen kapcsolva. Sosem lehet tudni. Egy cetlire felírom a mai „eseményeket”, és elpakolok magam után.
A szabadba kilépve kicsit elkapom a fejem, és becsukom a szemem. Erősebb a fény, mint számítottam, de legalább gyorsabban megszáradok, ha ilyen kellemes idő van. A jóból már kijutott így minimális problémára számítok csak. Igazán szép arcát mutatja most Karakura, így a fényképezés sem maradhat el. Ezúttal a digitális kamerámat horgászom elő, és azon keresztül kezdem el fürkészni a világot. Fél szemmel rápillantok az akkujára, és tele. Hát igen, a karma azért akkor is létezik, ha nagyon mások az arányok, mint aminek kellene lennie. Egy-két sulis fotó, aztán egy pompásan berendezett teázó terasza, néhány kivételesen kiöltözött emberrel.
Lépteim lassultak picit, közben forogtam. Parkour tudásomban viszonylag magabiztos vagyok, így nem tartottam attól, hogy felbotlok minden második tereptárgyban. Aztán hirtelen fogtam magam, és az egyik pördülés után nyomtam egy piszok gyors 180°ast. A közeli Yumisawa játszótéren kezdtem futtatni a képernyőkémet, míg meg nem találtam azt, amire az előbb a tudatalattim beriasztott. Egy furcsa kis csaj... Frucsa? Relatív egy jelző, nem tudom, hogy én vagy ő-e a jelenlegi standardtól jobban eltérő. Mindenesetre megfogta a figyelmem, nem csak az öltözéke, és maga a személye, de a csúzli is pompás darab volt.
-Mázli
Mosolyodom el, majd.. *Klick Klick...Klick* Nyomtam lőttem két lesit, amikor mellette van, amikor babrál vele, és kicsit vártam a harmadikkal, amikor lövéshez feszítette.
A hideg végigfutott a hátamon, majd az elvakult fotózásból egy éles fékcsikorgás rántott ki.
-Nahb...meg
Nézek a hang irányába, és már van sejtésem, hogy nem lesz ez olyan gördülékeny, mint gondoltam. Épp időben voltam, hogy egy trükkösebb mozdulattal átcsússzak a motorháztetején. Történetesen mindezt közvetlen egy motoros elé. Nem tétováztam használni különleges képességemet, így megállítva a fékező egyén járművét. A felém dőlő villanyoszlopra már csak egy savanyú mosolyt vágtam. Az imént nyert energiával megindítottam magam az út túloldalára egy ugrással, és mint egy versenysportoló talpra érkeztem, két kezem pedig oldalt mellmagasságban. Csupán akkor nyílt tágra a szemem, amikor megláttam a felém veszélyesen gyorsan közeledő járműkereket. Nagyon elhajolni nem tudtam, mivel mögöttem ott lett volna a csajszi. (Noh, meg amúgy sem vagyok én Neo, mintha lett volna rá érkezésem, hogy egy ilyet kikerüljek....) Ismét a képességemet használom, ezúttal a homlokomon, de így sem tudtam teljesen nullázni a lendületét, s jó kugli módjára dobtam egy hátast.
-Asszem ezt holnap érezni fogom... ...Vagy már most...
Felemeleg a kezem, és CSODA! Egyben van a fényképező. Az utolsó ténynek köszönhetően sikeresnek ítélem az iménti manővert. Gyors elrakom a gépet, majd lassan feltápászkodom, és a lány felé fordulok.
-Jól vagy?
Miheztartás végett előkaparom az egyik zsebemből a telefonom, hogy hány óra is van. Lassan tizenegy óra. Noh, akkor még bőven ráérek. Tenném el a mobilt, de kiszakadhatott a zseb, amibe visszateszem, mert átsurran rajta, majd a földön egy kavicsra esik, és nem elég, hogy négy darabban végzi, de a képernyője is totálkáros lesz. Két tenyeremet az ég felé nyakmagasságba emelem, és látszik rajtam az őszinte: „Miért? Ezt meg miért kellett?!?” Majd egy hatalmas facepalm után újra a lányra figyelve összekaparom a darabkákat.

Karakterlap

Shinomiya Rumi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
4 300 / 15 000

Hozzászólások: 37

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 1 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#99CC33


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #8 Dátum: 2014. Nov. 11, 18:10:49 »
Baj, baj hátán
Rumi & Kota


Ne üljek egész nap a vackaim fölött. Mozduljak meg, menjek el sétálni. Találjam fel magam. Eregessek sárkányt, kergessek kóbor macskát, szedjek hangyát, bármit, csak ne csináljak semmit, amivel bajba kerülök. Ne raboljak bankot, ne lopjak a boltból, ne gyújtsak fel semmit és senkit, ne verekedjek. Öltözzek fel rendesen, biztos van annak a két, véletlen sem egyforma zokninak is párja, és véletlen se merjek ebben a bomlasztó rövidnadrág, csíkos harisnya kombóban az utcára menni, mert még bedugnak a diliházba. Fésülködjek meg, mert még tévedésből elvisznek szénaboglyának, ha a zárt osztályon nem kellenék. Vagy maradjak és rakjak rendet a szobámban, takarítsam ki, meg ha már úgy is lendületben vagyok, akkor a konyhát és a nappalit is kipucolhatnám. De hát nem is én vagyok a soros, ez rabszolgamunka!
Akkor húzzak nyúlcipőt és irány elfele, késő délutánig elő se kerüljek. Nem kellett kétszer mondani. Belöktem egy félig rágott kiflit az arcomba, sapka, sál, utóbbit visszahajítom, nem kell az még. Kabát! Ne szaladgáljak félpucéran, duzzogva magamra rántok egy dzsekit. Kulcs, mobil, övtáska, helyből kettő is, füles a fejbe húz, csapom is be magam mögött az ajtót.
A lehullott levelek rugdosása nem sokáig köt le, gyorsan elunom, ahogy egyetlen értelmes kacatot, nyertes lottószelvényt, még némi aprót se találok az avart tologatva. Ez tutira nem az én napom. Beoldalgok az egyik vegyesboltba, nem sokat keresgélek, rákönyökölök az eladós pultra. Ott vannak a nekem érdekes dolgok, minden édesség elszeparálva az enyveskezű kölyköktől. Kiborogatom az egyik tatyó tartalmát a szúrós szemű némbernek. Csavaranyával, fogaskerékkel, rugókkal nem hagy fizetni, takarítsam el ezt a rengeteg szutykos holmit előle. Duzzogva visszasöpröm kacatnak titulált kincseimet, némi aprót hagyva csak kinn, amit sikerült kibogarászni közülük. Hát, akkor egy csomag rágó lesz, arra még futja. Nem köszönöm meg a szőrös szívű banyának, mert nincs mit, pát intve csörömpölök ki a csengős ajtón.
Némi céltalan kóválygás után a játszótérre vergődve végre találok valami érdekeset. Az egyik pad támlájára néhány energiaitalos, meg sörös dobozt pakolt fel sorba valaki, tippre elég jó buli lehetett itt előző este, ha kiállítást rendeztek belőle. Felmarkolok néhány kisebb kavicsot a földről, és az egyik mászókára csimpaszkodva foglalom el a tökéletes lőállást. A tér szinte tök üres, csak hátrébb az egyik hintát nyikorogtatja valami taknyos, járkálók sincsenek célkeresztben. Előkotrom farzsebből az idevágó célszerszámot, hát tessék, akkor idekinn fogok játszani. Sokáig persze ez sem tart, ahhoz túl egyszerű a mozdulatlan célpontokra lövöldözés. A madarakra meg ugye nem szabad… 
Miután leszédült az összes felállítgatott célpont a helyéről, lemászni lustán beakasztottam a lábam, hátradőlve, fejjel lefelé csüngve kerestem új célpontot. A háromszögben sétálgató pálcikaember feje szinte kekeckedik, eltalálnám-e a fejét. Majdnem.
Tábla, szélvédő, fékcsikorgás. Bakker. Ki gondolta volna, hogy fejjel lefelé lógva ilyen nehéz célozni?
Lefordulok a fémrúdról, épp időben érkezve, hogy végignézzem az általam, vagyis a lepattanó kavicsom által okozott katasztrófát. Gyorsan zsebre vágom a terhelő bizonyítékot. Csúzli? Milyen csúzli? Semmi közöm hozzá…
Ahogy kisebb kavarodást bámulom, totál lassított felvételes, vagány akciófilmesnek tűnik az egész. De persze csak az én szemszögemből látszik valami ilyesminek, közelről tutira nem így nézne ki. Biztos valami kandikamera, hogy az egyik figura puszta kézzel megállítja a nekihajtó motorost. Ez az elmélet egész addig tök jó is lenne, amíg át nem szöcskézi magát az egész úton. Hát ez durva. Aztán meg eldől, mint egy zsák krumpli. Ne már! Pedig egész addig tök menőnek nézett ki… Egy darabig fancsali pofával, kissé lefagyva nézegetem a pattogó, lassan tovagurulászó kereket. Ahogy az megállva eldől már kevésbé lebilincselő látvány, elszakadva tőle a kiütött sráchoz sétálva fölé hajolok, hogy megvizslassam, él-e még egyáltalán. Első ránézésre pont úgy fest, mint akinek kutya baja. Meg még beszélni is tud, úgyhogy az agya is max egy kicsit kavarodott össze az ütéstől. Hát, éppenséggel nem vérzik, magánál van, meg nem is üvölt, úgyhogy nem nagyon matat bennem olyasmi, hogy talán mentőt kéne hívni. Felegyenesedek, hogy ne fejeljen meg talpra kászálódás közben, de azért ha mégis el akarna dőlni megint, akkor el tudjam kapni.
- Hogy én? Nem engem akartak elütni. Kétszer… – mutatom is, hogy ennyiszer, bár kicsit utánaszámolva igazából ez sem stimmel, mert az oszlop is rá akart dőlni, na meg a kerék telibe is csapta, de aligha számít. Az már sokkal inkább, hogy hogy a fenébe áll még ezek után a saját lábán. Kicsit gyanakodva méregetem a nem mindennapi figurát, tetőtől talpig. Mindenestül tök nem normálisan néz ki. Egy darabig nézegetem még magamnak, körbejárom, hogy minden irányból ilyen kattant-e, aztán félresikerült ötlettől vezérelve megpöccintem a homlokát. Nem kong, nem fém, nem terminátor, nincs világvége.
- Bocs. Megszokás – vonok vállat, szemembe húzva a sapkám és zsebre dugom a kezem, mielőtt el találná törni azt az inzultálásért. Nem mintha minden jöttment embernek, akivel összefutok csekkolnám az összetételét, de azért a srác egy kicsit gyanús volt. Sarkamon előre-hátra hintázva, komolykodva hümmögök egy keveset, emésztgetve, hogy kéne nem pofátlanul rákérdezni, hogyan csinálta. Majd mindezek után ripityára töri a telóját. Lenézek a mobil földi maradványaira, fel a gazdájára, aztán megint le. Leguggolok a kütyü mellé, hogy összeszedegessem a romjait, felcsipegetve minden darabját a földről.
- Ennek annyi – jelentem ki hozzáértőn, lemondó sóhaj kíséretében, tenyeremben a pórul járt szerkezet roncsaival. Habár a még épen maradt alkatrészekből egész sok mindent ki lehetne hozni, eredeti funkcióját és kinézetét aligha tudnám a helyére pofozni.
- Megtarthatom? – nézek fel rá kiskutyaszemekkel, bár lehet, hülyének néz majd, de nekem még így is jól jönne, minden darabja kincset ér, ami nem műanyag. Elővadászom az övtáskámból a bontatlan csomag rágót, egyet elvéve belőle a többit átnyújtom neki a kacathalomért cserébe, ha magától nem adná, talán üzletelni lehet vele.

Karakterlap

Fuun Kotarou

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 500 / 15 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #9 Dátum: 2014. Nov. 13, 05:19:43 »
>>Rumi & Kota<<
Hmm.. El kell ismerni a fölém hajoló arc meglehetősen hergelő volt. Alig bírtam megállni, hogy ne kapjam az arcom elé a fényképezőt, s lőjek egy újabb képet. Nem láttam rajta sem azt, hogy „hűdekirályvagy”, sem pedig, hogy „ember, neked lőttek, hívjak halottaskocsit, vagy előre rendelted?” Ez relatíve pozitív. A kérdésemre elég hamar levágja a választ. Bólogatok, igen egy normális emberrel futottam össze! Így kell erre reagálni! Már majdnem örömkönnyek jönnek a szemembe, de azért nem akarok totál creepy lenni. Legyintek egy könnyedet, bár nem túl gyorsan, mert kicsit még szédülök, amit nem szeretnék mutatni.
-Két naponta el akarnak ütni, de be kell vallanom ez a repülő kerék új volt...
Nem nagyon van kiakadva ami jó, mert nem öli meg a társalgást egy-az-egyben a beteges rettegés, vagy a lehetetlen babonaság. Elkezd körbejárni, én meg azért a szememmel követem. Nem nagyon zavartatja magát amire hirtelen nem tudom miképp gondoljak, de nem is sokáig zavar a dolog, mert homlokon pöcköl.
-Áucs..- Dörzsölöm meg a homlokomat, majd válaszolok kicsit morcosan, de egyáltalán nem mérgesen. -Meglehet, hogy megvannak a saját kis trükkjeim a balszerencse áradásaira, de ez az utóbbi kerekes húzása a sorsnak kicsit túllőtt a célon, azért emberből vagyok az ég tudja kinek a szerelmére is.
Félig magamban elnyomok egy „hm...”-t mert úgy tűnik a célon kicsit túllőttem, mert alaposan a fejébe húzta a sapekot. Félrefordítom a helyzetet, és ezzel a lendülettel a homlokomat kezdem el vakargatni. Még is csak egy lány, aki egy totál ismeretlent jött lecsekkolni, hogy segítsen, ha kell. Ez azért manapság nem semmi. Annyi kellett volna, hogy kicsit komolyabban beverjem a fejem, és órákig lehettem volna egy 3D-s aszfaltrajz, amit mindenki kikerül, ha ő nem jön. Kicsit ugyan frusztráltnak tűnik, de nem fogta menekülőre annak ellenére, hogy már két lábon vagyok egy ideje. Ez azért valamicske reménnyel kecsegtet, hogy talán lesz szociális életem is ma.
A kis egyszemélyes drámám előadása után előbb reagált, és állt neki összeszedni a totálkáros mobilt. ~Nah, ne mond zsenikém...~ Vágtam a kijelentésére rá rögtön magamban, de valahogy nem volt szívem hangosan kimondani, ő még teljesen ártatlan, és még nem mocskolta be a balszerencse olyan mértékben, hogy meg tudja állapítani abban a pillanatban a kárt, hogy a mobil súlyát nem érzi a zsebében. Nagyot pislogok a kérdésére, majd egy kicsit elgondolkodok, hogy mégis mi lehet a szándéka azzal a rakás kacattal. Végignézek rajta még egyszer, aztán egy gondolatban legyintéssel nyugtázom a dolgot. Valszeg ő is kicsit bogaras, mint én. Végül is, mindenkinek megvan a saját kis „heppje”. Mire idáig eljutok felém nyújt egy majdnem teljes csomag rágót. Irdatlan széles mosoly kerül az arcomra.
-Az üzlet az üzlet.
Fogadom el a rágót, miért is ne, így legalább csere feelingje van a dolognak. Nem, mintha azoknak az átkozottul aranyos szemeknek nemet bírtam volna mondani. ~Öhm, mennyi is volt az idő?~ Halászom elő a tartalék mobilomat. ~Hm... lehet kajás. Én már totál az vagyok...~ Elteszem ezt is, ugyanabba a zsebembe, mint az előbbit, majd időben reagálva, alárántom a lábam, hogy majd menőn elkapom. Nos az eredmény az lett, hogy sikeresen megbikáztam, és a szemközti fáról visszapattanva jól fejbecsűrt. Nem tudom, hogy összességében szerencse, vagy balszerencse volt ez, de sikerül elkapnom, mielőtt a földön végezte volna. Nem hiába volt ez a tartalék mobilom.
-Hehe.. az atombiztosítékom...
Igen, ez nem más, mint egy Nokia 3310, az ultimate fegyver. Alaposan megnézem még egyszer, majd fogom és egy laza mozdulattal megfordítom a sapkáját. Mostanság úgy is divatos a sütlis fordítva hordása.
-Igazán kár lenne a csinos arcodat úgy eltakarni, noh, meg ez még jól is áll.
Mosolyodok el az észrevételen, hogy baromira passzol hozzá. Ezúttal már jó helyre rakom a telefont, nem vagyok én elfuserált balfék, csak csöppet szerencsétlen, és szétszórt. Egyik belső zsebemben kutatok, majd a nadrágoméban, és végül előhorgászom a pénztárcámat. Kis macera, és pár pillanat múlva már a kezemben van egy kupon. Megmutatom neki, aztán a mögötte a játszótér másik oldala felé mutatok vele.
-Van egy kuponom két főre. Nem akarsz valamit nassolni?
Mindig jól jön a megtakarítás és egyéb akciók kihasználása. Főleg az én szerencsétlenségemből származó károk mellett. Az édességfogyasztás sem kivétel ez alól, és most még kapóra is jön a sütis kupon. Megvárom míg válaszol, majd aszerint cselekszem.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Nov. 13, 08:10:30 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Shinomiya Rumi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
4 300 / 15 000

Hozzászólások: 37

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 1 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#99CC33


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #10 Dátum: 2014. Nov. 16, 09:51:55 »
Baj, baj hátán
Rumi & Kota


Bugyborékolva nyekergek egy keveset, ahogy próbálom visszafojtani a röhögést. Elég vicces, hogy ilyen lazán veszi a gázolási kísérletet, meg hogy kiütötte egy elszabadult kerék. Összességében mókás figura, ahogy jobban megvizslatom. És még nekem mondogatják, hogy hülyén öltözködöm! Be kéne mutatni nekik a srácot, egyből tök normálisnak tűnnék mellette. Azért meg mégse kérdezem, vajon direkt néz ki így, vagy tök véletlen sikerült ilyen nevetségesen felöltöznie, mert ha ebben érzi jól magát, bunkóság lenne belekötni, én se bírom a kritikát, ha ilyesmiért szólnak be.
- Aucs, mi? Az előbb egy gumiabroncs akart beleépülni a fejedbe, akkor meg se nyikkantál – meg amúgy sem csináltam erősen, nem is értem mit rinyál, mert tudtam volna ennél nagyobbat is, ha akarok. Nem igen jön át, hogy mit magyaráz a sorsos cuccról, de lehet nem is nekem szól, elvégre alaposan beverték a fejét, talán ő se tudja miket zagyvál.
- Biztos megmaradsz? – azért nem árt megkérdezni, hogy magától beszél-e ilyen marhaságokat, vagy csak az agyrázkódás mondatja vele. Meg a szeme is tök furcsa, nem tudom, normális-e, hogy olyan, amilyen.
- Hányat látsz? – beugratós kérdés, fityiszt mutatok, ha bedől neki, úgy lehet, mégis meg kéne nézetnem valami orvossal, vagy legalább egy tőlem okosabbal, aki vágja az ilyesmit, mit kezdjek vele. Ahogy a mobilját is elejti, komolyabban fontolóra veszem, hogy nem kéne annyiban hagyni, akármit is mond, lehet tényleg nincs jól, csak vagánykodni próbál. Ahogy összekapirgálom a maradványokat és rákérdezek, elég értetlenül néz, vagy inkább mintha ufót látna. Látom a fején, hogy nagyon dolgozik benne, vajon mi a francnak kell nekem egy marék kacat, ami a mobiljából maradt. A rágós cserére azért csak-csak elvigyorodik, én meg vissza, még ha totál flúgos is, így azért már elég jó fejnek tűnik. Rábólogatok, üzlet hát!
- Ja, ez még a tied – bogarászom ki a darabkák közül a teló kártyáját és nyújtom át neki, mielőtt elfeledkeznék róla. Nézegetve még egy kicsit a markom tartalmát megfordul valami a fejemben, de aztán elhessentem az ötletet. Egy kicsit még ódzkodok tőle, hogy valami nagyon klasszat mutassak neki, végül is alig öt perce, ha ismerem. Épp elég filmet láttam már ilyesmiről, úgyhogy képben vagyok a dolgokkal. Még a végén beköpne valami kormányizénél, hogy egy nyomi mutáns vagyok, azok meg elvinnének, hogy felboncoljanak meg kísérletezzenek rajtam. Na, azt inkább nem. Majd talán később. Vagy soha. Pedig azért nem lenne rossz, ha más is tudhatna róla. Kissé csalódottan süllyesztem el a maradványokat a többi fémkacat mellé az övtáskámba, majd otthon játszom velük.
- Mondták már, hogy tök kattant vagy? – nézek rá kissé ledöbbenve az újabb mobilos akciója után. Csoda, hogy az a vacak nem ütött lyukat a fejébe. Jó kemény búrája lehet, ha ettől sem lett baja. De aztán kiderül, hogy mégse százas, hozzápiszkálva a sapimhoz körbeforgatja azt a fejemen, amitől a loboncomból egy tincs belemászik az arcomba, és megcsiklandozza az orromat. Csak azért nem csattogok foggal a keze után, mert totál lefagyaszt az erre tett megjegyzése.
- Neked tutira megártott valami, ha ilyen hülyeségeket beszélsz… – morgok elvörösödve a szokatlan megállapításra, amivel az arcberendezésemet illeti. Eltolatok tőle kartávolságon kívülre, hogy ne macerálhasson tovább, és tiltakozva visszaforgatom a sapkám, ahogy eredetileg állt, meg mellé megejtek egy öt ujjas fésülködést, mert még az eddiginél is borzosabb lett a fejem a babrálástól. De hogy amúgy totál veszett harcot vívok, ezt a tevékenységet gyorsan fel is függesztem, és inkább zsebre vágom a kezem.
- Persze! Meg csokit és nyalókát is elfogadok ám idegenektől! – fordítok neki hátat és inkább visszacsimpaszkodom a mászókára a korábbi lőállásomba, még egy kicsit feljebb is, ahol aztán kényelmesen elücsörgök. Egy darabig fészkelődök még az egyensúlyomat keresve a fémrúdon, de ahogy érzem, már nem fogok lepottyanni róla, elengedem és újra zsebre vágom a kezem.
- Még a nevedet se tudom – szólok le neki vállat vonva, nem is tudom hogy képzelte, hogy mindenféle ismeretlenekkel majd elmegyek kajálni, csak úgy. Még simán lehet sorozatgyilkos, gyerekrabló, szatír, terrorista, őrült bohóc, zombi, vagy a mumus az ágyam alól. Oké, zombi talán nem, de az összes többit még egyelőre nem zárhatom ki. Aztán egy kicsit lehiggadok, mert eszembe jut, hogy már kétszer és nem kicsit lett fejbe verve. Ahogy Shunnal történt, lehet, hogy neki is komolyabb baja van, csak nem látszik és igazából nem is emlékszik a saját nevére, mint ahogy ő sem volt képben semmivel, miután felébredt a baleset után.
- De te tudod, ugye? – kérdezek rá kissé bizonytalanul, mert azért jó lenne, ha igen, de felkészülök rá, hogy ezt valami más módon, és nekem kell kiderítenem, vagy ha ez nem jön be, akkor még a végén kénytelen leszek neki én nevet adni. El is gondolkozok rajta, mi illene hozzá, a nagy fejtörésben lóbálva a lábam pedig majdnem sikerül lefordulnom a mászókáról. És nem is csak majdnem, a lendület hátrafelé ránt, de sikerül térdhajlatból megkapaszkodni, meg a kezeim is előrántom csimpaszkodás céljából, úgyhogy végül beborulok, de próbálok úgy tenni, mintha direkt csináltam volna, fejjel lefelé lógva hintázok tovább.
- Tényleg, az előbb, azt az izét… Hogy csináltad? – saját, nem kis teljesítményemről, hogy nem zúgtam le és estem fejre eszembe jut, amit korábban csinált a kocsin, a motorral meg az ugrálósdival. Biztos, hogy amit láttam, az se volt teljesen normális dolog, valami turpisság kell legyen benne. Ha én lettem volna a helyében, már fix, hogy nem a mászókán csüngenék, hanem helyből bezsákoltak volna, miután kiskanállal felszedegettek az útról.

Karakterlap

Fuun Kotarou

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 500 / 15 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #11 Dátum: 2014. Nov. 16, 22:20:53 »
>>Rumi & Kota<<

-A pöckölés, meg egy repülő gumiabroncs teljesen más lélektani szinten áll. Szóval az aucs az aucs.
Válaszolok a fene tudja miért is így. Hm.. valamiért még mindig aggódik...
-Persze, kemény fából faragtak.
Mosolygok rá, és már kapom is a trükkös kérdést. Hehh...
-Öt ujjat, és egy fityiszt
Vágom rá fapofával, majd kuncogok kicsit. Kíváncsian nézegetem a babrálás közben, valahogy picit emlékeztet magamra. Szeretek apró elektromos holmikkal vacakolni, meg ilyen olyan szerkenytűket eszközöket építeni. Az előhalászott kártyára csak pislogok. ~Hát ez...?~ Már teljesen lemondtam róla az első pillanatban, eddig sosem úszta meg egyetlen használható dolog sem belőle.
-Kösszke.- Szerencsétlenkedek egy keveset, majd jön az újabb kérdés. Gyanúsan hat a dolog, hogy nem-e emiatt aggodalmaskodik sokat.
-Sokan próbálják elhitetni velem ezt, de ez így nem helytálló feltételezés. Sokkal inkább szabad gondolkodású, noh meg nem egy berögzült sorozatgyártmány, aki csak éli a szürke napokat, mint egy robot.
Meglepődve veszem észre a kis akció után, hogy elpirult. Mivel így utólag leesik, hogy reflexszerűen hangosan kimondtam, amit gondoltam, nos... Nem tudom kommentálni a dolgot, mivel én is kicsit zavarba jöttem, bár nem annyira, hisz még is csak az én véleményem volt, még ha nem is szánt szándékkal adtam neki hangot. Egy méterrel, meg egy percnyi munkálattal arrébb úgy tűnik kezd visszarázódni. Ekkor rukkoltam elő az ajánlattal, ami jó nagy öngól. Elhúzom a számat, aztán vállat vonok.
-Én épp most fogadtam el egy csomag rágót, nem látok benne problémát. Szólj, ha meggondoltad magad. Pazarlás lenne nem kihasználni.
Végignézem, ahogy felküzdi magát, majd elfoglalja a már bejáratottnak tűnő helyet. Nem kis pályázik, és ez megérdemel egy nagy szétterülő mosolyt. Aztán jön egy sokkoló tény. Kicsit elmélázok a dolgon, hogy szóval azért nem riasztottam el, meg minden, aztán a kérdése ránt ki.
-Eheheh... Persze, hogy tudom. Fuun Kotarou vagyok, örvendek.
Mosolyodom el, hisz, ha ezen fennakadt, akkor az illem azt diktálja, hogy ő is bemutatkozzon. Tehát ez egy nyert-nyert szituáció.
-Oh, mellesleg a Fuun, mint balszerencse.
Egészítem ki a dolgot. Kíváncsian várom, hogy miként válaszol, meg, hogy meddig akar elmenni a beszélgetésben. Remélem, nem csak ennyi, hogy helló-viszlát. A kis kizökkenés után egész jó rögtönzéssel jön elő, és ez bennem is felébreszt egy apró fényt.
Lesütöm a szemem, mert elfelejtettem berakni a kontaktlencséket, és így elég látványos, ha a képességemet használom, amivel meg nem akarom megrémiszteni. Két hangtalan dobbantásnak tűnő mozdulattal indultam meg a mászóka felé, majd egy elrugaszkodással és csavarral indultam meg. Útközben megfordult a világ és még forgott is. Nem sokkal később szinte ugyanúgy lógtam mellette, mint ő, bár még hintáztam picit az érkezésből megmaradt lendületnek köszönhetően. Aztán jött a folytatás ám. Ráadásul érdeklődik. Kicsit kuncogok magamban, hogy még is csak jó nap ez.
-Melyik izére gondolsz? Elég sok történt nem is olyan rég.
Gondolok én itt a mobiltól elkezdve a keréken keresztül az oszlopon át egészen a járművekig. Ötlet! Egyszerűen imádom a random villanásokat, amik jobbnál jobb lehetőséggel látnak el.
-Ha már ott tartunk, akkor ajánlj fel valamit te is. Mondjuk én is kérdezhetek, vagy te is mondasz vagy mutatsz valamit
Csak reménykedtem benne, hogy ezzel nem vettem el a kedvét a beszélgetéstől, meg a kérdezéstől. Én szívesen beszélek magamról, az viszont bónusz lenne, ha ő is megtenné, érdekes egy csajszi. Ráadásul aranyos is...Mármint úgy összességében. Kívül-belül, meg mifene.

Karakterlap

Shinomiya Rumi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
4 300 / 15 000

Hozzászólások: 37

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 1 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#99CC33


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #12 Dátum: 2014. Nov. 20, 09:01:23 »
Baj, baj hátán
Rumi & Kota


Fejjel lefele lógva elsőre mintha könnyebben forognának a fogaskerekeim, elnyújtott hümmögéssel emésztgettem a korábbi megszólalásait, vélt flúgosságának magyarázatát. Már annyi bizonyos, hogy nem attól olyan, amilyen, hogy párszor beverte a fejét, a kis tesztemen legalábbis átment, nem úgy tűnik, mint akinek komolyabban megártott volna ennyi. Meg szerencsére még a nevére is emlékszik, így megúszom az átkeresztelésével járó fejtörést.
- Komolyan? – meglehetősen kétkedő képet vágok nevéhez hozzáfűzött megjegyzésére, bár nem tudom, hogy ez ebben a fordítva lógós helyzetben mennyire jön át a fejemről. Ahogy elsőre azt se tudom eldönteni, a korábban történtek fényében gondolja idevágónak ilyen álnéven bemutatkozni, vagy tényleg így hívják-e. Bár az én szemszögemből nézve inkább mondtam volna szerencsésnek, mint fordítva, mert azért nem volt semmi, hogy mindazok után gyakorlatilag csak a mobilja sínylette meg az egészet. 
A következő mutatványával kicsit rám hozza a frászt. Elsőre, hogy a saját nyakát fogja kitörni, aztán meg azért, mert egy pillanatra úgy tűnik, hogy az enyémet is. Nem tudtam pontosan mire készül, de legyen az bármi, biztos nem csukott szemmel kéne csinálnia. Aztán ahogy az egész végkifejleteként megérkezik mellém, baja végül egyikünknek sem lesz, vidám denevér módjára csüngünk a mászókáról. Már ha azt az enyhe infarktust nem számolom, ami engem kerülgetett, tényleg minden rendben volt.
- Hű… – pislogok nagyokat, ahogy nagy sokára felszusszanok, de elsőre, ahogy az addig visszatartott levegőt kiengedem, csak ennyire futja. Aztán eszembe jut, hogy az elképedéstől tátva maradt számat se ártana becsukni, mielőtt belerepül valami bogár.
- Nem rossz – számolok le végül az ámuldozó pofával, amit eddig vágtam. Még a végén teljesen elszáll magától, ha azon kap, hogy túlrajongom. Meg azért nem is volt ez olyan nagy szám. Lehet, hogy én nem tudnám utána csinálni, de biztosan van, aki igen. Talán.
Lassan kezdve elunni a fordítva lógást, főleg, hogy a fejem is egyre inkább fel akart robbanni tőle, inkább nem várom meg, amíg mindenféle oda nem valósi, vagy ott sem lévő dolgok úsznak be a szemem elé, feltornázom magam normális ücsörgésbe. Tudom ám milyen, ha az ember túl sokáig tüntet fejen állva, taknyosként nem egyszer ájulásig gyakoroltam az akaratos hisztinek ezt a módját, a „nem veszek addig levegőt, amíg…” kezdetűvel együtt. De hogy most semmi okom nem volt eszméletlenre lógatni magam, jobb volt felülni.
- Shinomiya Rumi – nyújtogatom felé a praclimat kézfogásra, ha már megtapsolni nem fogom, azt még így is egy kicsit túlzásnak érezném, meg nem is cirkuszban vagyunk, de azért a bemutatkozás mégiscsak kijár, meg, ha már ő is így tett, nekem is illik. Vagy valami ilyesmi. Na meg persze a kézfogáson túl, ha igény van rá, segítek is neki, hogy felhúzgáljam magam mellé, ha megelégelné a lógást. Amúgy is elég személytelen lenne úgy beszélgetni, hogy én a lábát, ő meg közben a fenekemet bámulja.
- Hát, mondjuk úgy sorban az összesre. A motoros? A villanyoszlop? – próbálom valamelyest mégis rávezetni, anélkül, hogy lebuktatnám magam. Biztos tudja, hogy mit akarok hallani és csak játssza a hülyét. Kizárt, hogy ilyenek annyira mindennaposak lennének, hogy említésre méltónak se találja őket. Azt meg mégse mondhatom, hogy onnan kezdje a dolgot, hogy elbénáztam a célzást és ezzel kis híján kicsináltam. Kicsit ugyan furdal valami lelkiismeretféle, de ahhoz mégse eléggé, hogy bevalljam, tulajdonképpen az egész miattam történt.
- Kérdezz – lóbálom a lábam egykedvűen, ez az egyszerűbb, így biztos nem kezdek el a végtelenségbe fecsegni olyasmiről, amiről talán nem kéne, vagy ami egyáltalán nem érdekelné. Ha meg valami olyasmit akar kérdezni, amire nem akarok válaszolni, úgy se fogok. Például, hogy kivel és hol lakok, mert olyat a betörők szoktak, azt biztos nem mondom meg neki. Ha valami rosszban sántikálna, úgy is kiszúrom.
- De ha már valamit valamiért, akkor olyat kérdezz, amire aztán te is válaszolsz – teszem hozzá gyorsan, igaz, ezzel sincs semmi bebiztosítva, mert ettől még simán hazudhat is, de legalább nem vallatás szaga lesz az egésznek. Meg így talán én is megtudok róla ezt-azt, aztán ha úgy van, és nem derül ki, hogy néhány tucattal több kattanása van, mint nekem, talán még a sütizésre is rábólintok.

Karakterlap

Fuun Kotarou

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 500 / 15 000

Hozzászólások: 18

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #13 Dátum: 2014. Nov. 26, 14:12:20 »
>>Rumi & Kota<<
A kis mutatványra vágott reakcióját nem akartam túlzottan felvenni, nehogy magára vegye, ezért letudtam egy kis magabiztosan fogak között szűrt nevetéssel. Nem sokkal később már rá is nézek, hogy megkapja teljes figyelmem.
-Köcce.
Reagálom le a „nem rossz”-at. Még azért láthattam egy keveset a csodálkozásából, ami meglehetősen cuki volt. Ugyan nem tudom, hogy én untattam meg vele a lógást, vagy csak ő fáradt bele, de elkezdi visszatornászni magát ülő helyzetbe. Bemutatkozik, tehát annyira nagyon nem okozhattam neki csalódást. Elfogadom a kezet, de csupán gesztusnak, nem akarom én felhúzatni magam. Ugyan meg kell hagyni formás egy alakkal rendelkezik, de a között, hogy férfiként megadom a feltűnésmentes elismerést, és a között, hogy bámulom a pompás hátsóját van némi különbség. Tehát a bemutatkozás után még megvártam, amíg felteszi a kérdését, majd én is elkezdtem felmászni ülőhelyzetbe. Óvatosabb voltam picit, mert a végén még megborul, ha túl nagyokat lendítek magamon. Először elgondolkodok, hogy mégis mire lehet kíváncsi. Számomra majdnem mindennapos ez, de még nem nagyon gondolkodtam el azon, hogy másnak meséljek róla. Hümmögök kicsit, majd belekezdek épp ott, ahol gondolatban tartok.
-Őszintén szólva elég gyakori, hogy ilyesmik történnek velem, de annyira nem unalmas a dolog, mert egész változatosak. Most például amint meghallottam a fékcsikorgást, már sejtettem, hogy beütött a balszerencse, aztán szinte már túl egyszerű volt, hogy egy apró csusszanással megússzam, szóval gondoltam, hogy valami még lesz, aztán az már tényleg kérdéses, hogy szerencse is volt-e, mert a motoros már fékezett, különben lehet nem tudtam volna megfogni. A villanyoszlop, hogy őszinte legyek kicsit necces volt, ott csak az volt a fejemben, hogy a balszerencse ott ütött be, és lehetőleg távolabb kell kerülnöm. Nah, a kerék volt a pont az i-n. Az teljesen váratlanul ért, részben ezért nem tudtam vele mit kezdeni. Valahogy a karma nem szeret annyira, bár tartja magát a szokásához, hogy a jót rosszal egyenlíti ki és fordítva, csak én az balszerencséből kicsit nagyobb adagokkal kapok, mint a szerencséből.
Vakarom meg kicsit a fejemet. Gőzöm sincs, mit ártottam én a sorsnak, hogy ezzel csap le rám. Először megfordult a fejemben az, is, hogy részletesebben mondom el a dolgokat, de inkább hanyagolom egy picit. Biztos sok ez elsőre így is, ha meg azzal jövök, hogy a szerencse része az egésznek az, hogy vele találkoztam, akkor még a végén magára veszi, a másik felét is... Azt meg én nem venném szívesen magamra, vagymifene.
-Ah, példának okául ott van a múltheti dolog.. Találtam egy kevés pénzt, amikor épp megszomjaztam és nem volt nálam semmi, aztán amikor bedobtam az italautomatába az fogta magát és felrobbant, az egyik kedvenc ruhám ráment... Roppant bosszantó volt.
Fújom is fel picit az arcomat, mert hát tényleg szerettem azt a ruhaszettet, és most az egész cafatokban, meg tele van kötéssel a felső testem a karcolások miatt, de ez már teljesen részletkérdés.
Kérdések... Őszinte széles mosoly terül szét az arcomon, amikor megengedi, hogy kérdezzek.
-Mesélj magadról!... Öhm, izé ez nem teljesen kérdés volt mi? Hm.. Milyen napod volt ma?... Ha már ugyanolyan kérdésekre megyünk, hihi.
Én is elkezdem lóbálni a lábam, egész jó poén. Közben persze igyekszem diszkréten megnézni magamnak, mármint egy kicsit alaposabban. Próbálom keresni a szemkontaktust is, hisz az imént tényleg cukin nézett ki azzal a fordított sapkával. Persze a szemem kóborlása azonnal visszatér, ha belekezd valamibe, hisz ténylegesen érdekel az amit kérdeztem...

Karakterlap

Shinomiya Rumi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
4 300 / 15 000

Hozzászólások: 37

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 1 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#99CC33


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Yumisawa Játszótér
« Válasz #14 Dátum: 2014. Nov. 27, 09:22:20 »
Baj, baj hátán
Rumi & Kota


Habár a mancsolást elfogadta, segítségre nem tartott igényt a felhúzódzkodáshoz. Biztos ciki lett volna, ha egy lány segít neki. Persze nem akartam az önérzetén két talppal átgázolni, úgyhogy nem dörgöltem az orra alá, csak zsebre vágtam a kezem, ha neki sincs már szüksége rá. Aztán végül csak megelégelte a lógást, vagy csak olyan nehezet kérdeztem, hogy azt lefelé lógva nem lehetne összerakni. A se füle se farka mesére alaposan, nagyon gondolkodó fejjel végignéztem rajta, újra és sokadjára, de még mindig ugyanolyan furcsa, ha nem még olyanabb volt, mint kettő perccel korábban.
- Bocs, csak a fordító gombot kerestem rajtad. Tudod, hogy én is megértsem. Már csak azért, mert ez így eléggé földönkívüli halandzsának tűnt – magyaráztam teljesen komoly arccal, melyik része nem jött át a sztorinak a sok balszerencse közül. Tulajdonképpen persze, értettem én, nem voltam teljesen zokni, más tészta, hogy nem egészen erre voltam kíváncsi.
- Inkább az érdekel, hogy vertél rá a helyből távolugrás világrekordjára. Meg úgy az összes élő szöcskére, akiknek ebben a legjobbnak kéne lenniük – bár nem voltam teljesen biztos ebben a kijelentésben, sőt, tuti, hogy nem a szöcske volt a legnagyobbat ugró állat, de hirtelen nem jutott eszembe, hogy is volt az a múltkor a tévében. Talán valami béka volt, de ez most olyannyira részletkérdés, hogy inkább nem kezdtem el ezen agyalni, úgy sem ez volt a lényeg.
- És ezek a dolgok csak úgy, maguktól történnek, vagy…? – kanyarodtam vissza egy kicsit még az első reakcióm előttre, pont az elé, hogy elkezdtem hülyét csinálni belőle. Érdekelt, hogy a francba ne, hogy hogyan csinálta, de ahogy lassacskán feldolgozta a rendszerem a hozott anyagot, a sok összevisszaságot és balszerencse dolgait, ami csak fele annyira volt már kusza, mint első hallásra, egészen más kalapált a fejemben. Főleg az, hogy ehhez az egészhez mennyi közöm van és vajon nélkülem is el-és agyon akarták volna-e ütni. Aztán a második sztori, bár annál nem voltam jelen, így hiányozhatnak belőle részletek, elsőre úgy tűnt, híján volt az emberi tényezőnek. Ami persze nem jelentett semmit, hiszen a ma történtekbe sem kalkulálta bele, hogy az egész láncreakciót én indítottam el.
- Várjunk… hogy a fenébe tudtál felrobbantani egy automatát? – kicsit talán ésszerűtlen ugráltam össze-vissza a dolgok közt, csak most jutott el az agyamig rácsodálkozni arra, amit mondott. Meg persze ahhoz is idő kellett, míg fejben betöltött egy üdítőkiadós szerkentyű kb felépítése, hogy határozottan értetlenül állhassak elé a kérdéssel, mégis hogy volt képes ilyesmit kivitelezni. Történetesen egy, gránát vagy egyéb erre való alkalmatosság nélkül gyakorlatilag robbanthatatlan, bolondbiztos cuccot feldurrantani. Igaz, hogy az engem érdeklő kérdésekkel talán épp a sztorik lényegét nem sikerült átvenni, de jellemzően se logikus nem volt az észjárásom, se nem voltam kifejezetten együtt érző, hogy túlzottan meghasson a vesztesége, vagy vele együtt morgolódjak a dolgon. Bár vállon veregethettem volna vigasztalásul vagy megdicsérhettem volna a mostani gönceit, hátha az feldobja, de mindkettő elég távol állt tőlem, meg nem is voltam jó ezekben, úgyhogy csak tanácstalanul felvontam a vállam.
A kérdezz-felelek játék kicsit döcögősen indult, de a végére csak sikerült összehoznia valamit, ami más esetben teljesen normális kérdés lett volna, mondjuk ha Shun faggat ilyesmiről, miután hazaérve behajítom a suli motyóimat a sarokba, még most elég ide nem illőnek tűnt. Érdekelhetné, hogy van-e háziállatom, vagy mi a kedvenc évszakom, vagy bármi, ami nem ez.
- Hogy milyen napom volt? – elképedt, értetlen fejjel papagájoztam vissza kérdését, nem igazán jött át, hogy komolyan erre kíváncsi-e, vagy csak szórakozik. Most tényleg, lehetősége van úgy kérdezni, hogy nem vágom érte szájba tolakodás miatt, erre ilyennel jön? Hogy milyen napom volt.
- Pfff… Hát ez nagyon jó – kicsit pukkadozni kezdtem a röhögéstől, egészen addig, míg rá nem nézve leesett, hogy tényleg érdekli a válasz és nem poénból kérdezte. Kicsit úgy marad az ábrázatom, mintha azért vigyorognék tovább, mert pisztolyt tartanak a fejemhez és ezért muszáj lenne.
- Szóval ez a te kérdésed. Oké, lássuk csak. Felkeltem, megittam a reggeli kakaómat, ettem egy tál müzlit, beleolvastam a hírekbe az újságban, aztán felvettem a szuperhős bugyimat, megmentettem a világot egy hatalmas tengericsillagtól és egy kicsit űrsétálni is kiugrottam utána, tudod, kell a friss levegő – bólogattam határozottan, sorra véve, nem felejtettem-e ki valamit a felsorolásból. Aztán egy kevés szünet, megvártam, hogy erre vajon milyen képet vág majd, csak aztán folytattam.
- Jó, nem egészen így történt, de a müzliig stimmelt – nézelődtem fel az égre bambulva, azért mégsem lehet mindenkinek olyan izgalmas az összes napja, mint amilyennek az övéi tűnnek. Jobban belegondolva viszont még alig lesz dél, egy csomó hátra van a napból, úgyhogy még történhet velem is valami. Ha nem mentem el valami mellett máris.
- Igazából müzlis tállal, meg az alvós macimmal együtt beposhadtam a tévé elé, amíg ki nem lettem tessékelve, hogy szellőztessem egy kicsit a fejem, meg játsszak valami idekinn és ne a kanapén csesszem el az egész napot – gondolkoztam rajta, hogy az után, hogy kitettem a lábam a lakásból, honnan volna értelme folytatni, hiszen ha eddig nem untattam halálra, akkor a boltos sztori végképp kiütné és itt aludna el a mászókán ülve.
- Végül aztán itt lyukadtam ki, de ha jól saccolom, másról már nem maradtál le, mert nem sokkal utánam csapott el az a kerék… – motyogtam roppant egyhangú beszámolóm végén, kicsit már sajnálva, hogy nem maradtam meg a szuperhősös sztorinál. Igaz, feldobhattam volna az egészet azzal az apró részlettel, hogy tulajdonképpen nem kicsit benne volt a kezem a karambolos dologban, de még talán egy kicsit korai lett volna, meg úgy lehet, nem is igen találná viccesnek a dolgot.
- Egyéb kérdés? Tényleg, hogy is volt azzal a sütivel? – próbáltam inkább másfelé terelni a témát, mielőtt még a végén sikerül elkotyognom olyasmit, amit amúgy nem szerettem volna. Meg lassan tényleg kajaidőre járt, ennyitől meg igazán nem lehet bajom. Ugyan nem is néztem volna már ki belőle különösebb hátsó szándékot, azért ha valami mégse stimmelne, még mindig laposra verhetem. Bár sütizésem még sosem fajult el idáig, azért mindenre fel kell készülni.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Nov. 27, 11:01:59 írta Shinomiya Rumi »