Szerző Téma: Yumisawa Játszótér  (Megtekintve 4463 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Watanabe Maaya

Fullbringer

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 000 / 15 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 9 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
világossárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f4df9e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yumisawa Játszótér
« Válasz #45 Dátum: 2018. Júl. 01, 17:43:25 »


Nem egy és nem két mély levegőt kell vennem ahhoz, hogy kontrolláláljam magam a fiam előtt. Ott van a nyelvem hegyén a beszólás, amit valóban mondani akarok a férfinak, de nem tehetem. Jópélda. Annak kellett lennem, már amennyire még az tudok lenni.
Szóval inkább nem mondok semmit csak elnézek mellette, miközben azon tanakodom, hogy ki ellen és mit véthettem előző életembe, hogy ezt ki kell állnom. Egészen biztosan egy áruló voltam, aki elárulta az egész országot :|. Mást nem tudok elképzelni, amiért ezt kiérdemelhettem.
- Nem ^.^ - mosolygok rá hasonlóan kedvesen, mint ő rám. Tényleg, mást már nem szeretnék, csak hogy ennek vége legyen és haza menjünk a fiammal, ahogy azt eredetileg is terveztük. Bár, azt mindenképpen Shun számlájára kell írnom, hogy teljesen normálisan viselkedik a gyerekkel. Normálisabban, mint amire számítottam, ez azért megnyugtató. Még akkor is, ha nem tudja, hogy Yuuri az én fiam.
- Uhh de menő *w* - lelkendezik a fiam, aki láthatóan, ha nem is hiszi el teljesen azt, amit mondanak neki, élvezi a szuperhős történetet. Ennek pedig örülök, legalább az egyikünknek nem rémálomba illő ez a találkozás. Nem szólok bele a kettejük dolgába, még akkor sem, mikor előkerül a jégkrém. Ugyan nem látom a fiam arcát mikor ránéz, de el tudom képzelni, hogy milyen csillogó, kiskutya szemekkel bámulhatja a csomagolást. Mintha otthon soha se kapna :S. - Szabad, elvehetem Shun nem bácsi bácsitól * w *? - kérdezi ő is, miközben le sem veszi a szemét a zacskóról. Fiam ne már, úgy csinálsz, mintha legalább éheztetnélek! De persze, nem vagyok semmi jónak se az elrontója és Shunról sem hiszem, hogy mérgezett jégkrémet hordana magánál, így bólintok, amit, ha Yuuri nem is feltétlen, se a munkatársam biztosan láthat.
Komolyan, miért ilyen nehéz jó embert nevelni a gyerekedből? Miért nem lehet előtte elküldeni valakit kicsit melegebb éghajlatára? Bár… végül is el lehetne, de nem szeretném, hogy Yuuri ezeket a dolgokat tőlem tanulja meg. Alapvetően, nem rossz, ha látja, hogy az anyja kiáll magáért, de… a történtek az én hibámból is voltak, így adott esetben akármennyire is utálom a gondolatot, de nem lenne teljesen jogos, ha akadékoskodnék. És hosszabb is lenne, sokkal, mint odaadni azt a pár jent, aztán elmenni két különböző irányba.
- Hahaha - pontosan ennyit reagálok Shun válaszára és kuncogására, miután Yuuri elrongyolt a játszótérre. Valóban nagyon vicces, röhög a vakbelem. Ja… nem, mégse :/. Mindegy, már éppen indulnék a fiam után, mikor valami furcsa történik. Shun megsimogatja a fejem? Meglepve pillantok rá, de csak óvatosan, csendben, nem mondok semmit, már-már levegőt is takarékon veszek. Furcsa ez a pillanat, olyan bensőséges. Ez pedig valami olyasmi, ami ránk eddig nem igazán volt jellemző, így nem tudom hová tenni ezt az egész jelenetet. Kicsit olyan, mintha gyerekként kezelne, amit normális esetben sértőnek vennék és kikérnék magamnak, de valamiért most jól esik.
- Mi… - akarom kérdezni mikor leengedi a kezét, de inkább megrázom és megérintem a fejem. Ez különös volt. Igen, azt hiszem, hogy ez a legjobb szó rá, mert bármilyen más szót is próbálok rá találni, egyszerűen nem megy. - Nem szokásunk egymásnak kedves dolgokat mondani és amíg az nem érdekel, hogy rám mit mondasz ez… ez teljesen más, így ne haragudj, de nem akartam kipróbálni - sóhajtok arra a felvetésére, hogy esetleg valami kedves dolgot mondott volna. Nem tudom, de hogy őszinte legyek: nem is érdekel. Ez nem az a szituáció, ahol ilyenekkel kísérleteznék, nem akarom egy rossz szó miatt felgyújtani Shunt :/. Nem tenne túl jót a munkaviszonyomnak és a kapcsolatunknak sem.
- Egyébként, köszönöm. Már azt, hogy normális voltál vele, sokat jelentett ^w^ - eresztek meg felé egy őszinte mosolyt, talán az elsőt mióta ismerjük egymást. - Ha szeretnéd, akkor kifizetem a jégkrémet is - teszem még hozzá, hiszen gondolom magának vette és ő is pénzből él.
Hm? Meglepve, összevont szemöldökkel pillantok rá. Nyíltnapon? Jó, semmi furcsa nem lenne abban, ha Shunnak lenne egy gyereke, idősebb nálam és férfi. Szóval rá még csak ferde szemmel se néznének, de… ma nem volt nyíltnap sem az általánosban, sem pedig az alsó gimnáziumban, csak a felsőben. Legalábbis, mikor Yuuriért mentem ott láttam nagy tömeget. Ahhoz pedig, hogy összetegyem a dolgokat nem kell egetrengető logikával rendelkeznem, elég egy kis józan, paraszti ész. Ami azt jelenti, hogy akinél volt, az minimum 14 éves.
- Értem - bólintok végül. Szívesen rákérdeznék, hogy sajátja-e, esetleg a párjáé-e vagy örökbefogadta, fogadták vagy csak egy rokonnál volt-e, de nem teszem. Nem az én dolgom és nem sok közöm van hozzá, szóval csak tudomásul veszem az információt és ennyi. - Nem, valóban nem illik, de mindenkinek meglehet a saját véleménye - vonom meg a vállam. Én nem foglalkozom ennyit a többi szülővel, megteszik ezt ők helyettem, ugyanis mindenki, aki öt-tíz évvel később szült, mint én feljogosítva érzi magát arra, hogy kioktasson, vagy gyereknevelési tanácsokat adjon. Mind ezt természetesen kéretlenül. -De ha számít, én se nagyon szeretem a legtöbb szülőt az osztályban, idegesítően minden lépen kanalak - teszem hozzá, hogy tudja, azért nem ő az egyetlen, aki nem jön ki jól velük, bár akárhogyan is próbálok, mást nem igazán tudok hozzáfűzni a témához. Ezek alapján akár csinálhatnánk egy szülő kibeszélő délutánt is, de ez valahogy nem a mi stílusunk lenne.
- Üljünk? - kérdezem meglepetten, meg sem próbálni elrejteni, hogy ez így van. - Nem muszáj itt maradnod, nyugodtan elmehetsz, gondolom van jobb dolgod is a mai napra, mint velem lógni - nézek rá még mindig furcsán. Eddig, ha emlékeim nem csalnak nem töltöttünk együtt több időt a kelleténél. Váltás után sose maradtunk ott tovább a másikkal, talán csak egy picit szájkaratézni. Bár tény, én ha akartam volna se engedhetem meg magamnak, mert jönnöm kellett Yuuriért. Így is sokszor kése vértem ide, amikor már nem volt itt senki más, csak ő. Viszont a késések miatt - amik akár hiszi Shun, akár nem, nem szándékosak -, nem volt pofám azt kérni a munkatársamtól, hogy jöjjön már picit előbb :/.
- Kikezdeni veled? Akarna a halál. Csak hogy tudd, soha többet nem dicsérlek meg :/. Kezdek attól tartani, hogy az egód nem bírna el többet, egyszer csak kidurranna. A környezetünket pedig nem szívesen sodornám veszélybe - felelem, miközben elindulok egy pad felé. Ha maradni szeretne, akkor felőlem rendben van, sőt, még a korábbi tanácsát is megfogadom. Ilyen esetben valóban sokkal jobb megoldás. - Tudod, azok az idegesítő gimnazista tini lányok, akikről az első napomon azt hitted, hogy a barátnőim :/. Pedig nem is volt az olyan régen. Ennyire kihagy már az emlékezeted, Tata :roll:? Kéne az a kavinton - rázom meg a fejem tetetett komolysággal. - Amúgy… miért maradtál itt? Nem mintha zavarnál, csak érdekel, nem erre számítottam - csúszik ki a számon. Normális esetben nem vagyok egy kíváncsi típus, úgy vagyok vele, hogy mindenki azt csinál, amit akar, de az, hogy itt ülünk egy padon, a játszótéren egy olyan dolog, ami a legrosszabb számításaimban sem volt benne :/. Még akkor sem, mikor egymásnak mentünk az imént. Komolyan, picit olyan ez, mintha valami párhuzamos univerzumban lennék, nem pedig a sajátomban. Vagy álmodom. Bár, ha így van, akkor hatalmas bajok lehetnek az agyammal, hogy ilyenekről vizionálok :/.

Karakterlap

Shirei Tenro

Futár (Fox)

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 300 / 30 000

Hozzászólások: 143

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yumisawa Játszótér
« Válasz #46 Dátum: 2018. Júl. 20, 00:22:01 »
Vödörből csöbörbe

Hamar vettem a lapot. Igyekeztem korrigálni a balul elsült bemutatkozót, még ha ezek után kínosan is vette ki magát a helyzet.
- Részvétem,és ne haragudj! Nem kellett volna tényszerűnek lennem.
Ha már első körben szó esett eltávozottjainkról, gondoltam, megadom a tiszteletet. A szavak mellé szemkontaktust, ha találhattam, illetve mély meghajlást. Túlságosan úgy éreztem, hajt a tatár. Leszólítottam valakit, aki aligha akart csevegést kezdeményezni, ám itt ültünk, a party elején, az idő pedig telt. Abban a hitben ültem a lány mellett, hogy legalább ennyire kínos csendben fog továbbpörögni a maradék, de komolyan meglepett. Úgy véltem, számára „csak egy idegen” vagyok, akinek még csak hasonlót sem említene meg, így érdekesebbé tette őt a szememben az, hogy vajon ez a sajátos hirtelen reakciója volt –e, vagy tényleg megnyílni látszott? Mármint csak tükrözte azt, amit először adtam, de nem kértem, meséljen ő is a halottjairól, vagy arról, hogy a bátyjával él.
- Úgy valamivel izgalmasabb – kuncogtam – Van egy állandó társaságod otthon.
Amennyiben magamat néztem, az ábra elég kiábrándító: egy Mikonak öltözött leányzó, nulla teher kapacitással, bármiféle emberi lény, vagy állat nélkül egyedül, egy nagy házban. Számomra sokkal jobban tűntem remetének, mint egy fiatal húszon évesnek, akinek bőven lett volna ideje kiélvezni bármit, ha nagyon akarja. Itt kezdődtek a bajok: nem rendelkeztem semmiféle céllal. Léteztem, mint a virágok. Ha cselekedni próbáltam, beégtem, ha segíteni, még biztosabban pofára is estem.
- Láttam pár videód – bólogattam elismerően, a gondolataimból kiszólva – Nem semmi az, amit csinálsz - Mármint inspirálja a nézőit. Én legalábbis mindig így tekintettem bármiféle művészre. Ki számított annak a zavaros értelmezésemben? A lelkem, vagy szimplán a fejemben megjelenő dolgok tényleg zavarosak voltak, de ez nem. Mindenkit művésznek tartottam, aki ki tudta fejezni magát, és nem félt az őt érő kritikáktól.
- Önkifejezésként, vagy kikapcsolódásként fogod fel a korcsolyázást? – kíváncsian pislogtam rá, ezek után vele együtt néztem a gyermekével játszó asszonyt. A nő idősebb vonásokkal rendelkezett, talán ötven éves is meglehetett. Aki valószínűleg a sokadik csemetéjét nevelte. A kép, mint talán Yuunában, úgy bennem is idilli hangulatot teremtett. Ugyanakkor képtelen volt elterelni a gondolataimat újabb, kínos reakciómról. Nagyot sóhajtottam.
- Nem akarok feltűnő lenni az emberek között – fogalmam sincs miként vélekedett a helyzetről, de az én emléktáramban erősen élt a szabály, hogy nem kéne felfednem a kilétem. Azt nézve, hogy Karakurában nem csak a hétköznapi emberek kaptak helyet, gyakorlatilag simán volt esélyem Shinigamikba, vagy lidércekbe belefutni.
- Van amiről nem tud mindenki, mert ha tudna róla, vagy halálra rémülne, vagy egyszerűen őrültnek lennél bélyegezve. Vagy neked az, hogy Quincykbe botlasz, egy teljesen hétköznapi dolog?
Most kezdtem csak azon gondolkodni, hogy nála esetleg így van. Ezután megértettem őt, és megértőbb lett az ábrázatom is. Elvégre valaki lazán tudja ezt kezelni, valaki kevésbé. Személy szerint hamar elfogadtam a mivoltomat, de például a Shinigamikat tudtam volna mellőzni a városból. Ahogy a lidércekről sem meséltem volna akárkinek, kivéve, ha az illető nagyon jó barátom.

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yumisawa Játszótér
« Válasz #47 Dátum: 2018. Aug. 15, 22:54:52 »


- Semmi baj - vonta meg a vállát, mintha valóban semmi sem történt volna, mert ez tulajdonképpen így is volt. Most. Normális esetben egész biztosan tett volna valami apróbb, szarkasztikusnak szánt, ám nem biztos, hogy úgy végződő megjegyzést. Erre azonban nem volt már ereje, a létezés és az, hogy megjátssza: jól van teljesen lefárasztotta. Néha, mint például most is nem is igazán tudta, hogy hogyan játssza saját magát. Még akkor sem, ha korábban megpróbálta. Szerencséjére pont egy idegennel állt szemben, így nem igazán jelentett gondot, hogy ezt most kihagyta.
Azt, hogy miért osztott meg magáról többet, mint amit akart, vagy kellett volna nem igazán tudta volna megmondani. Átkozta is magát érte >w>. Egyáltalán semmi kedve nem volt ahhoz, hogy ezzel a nővel beszélgessen. Még akkor sem, ha látszólag talált valamit, ami közös kettejükben. Ez neki semmit sem jelentett, sem most, sem máskor.
- Igen :3 - mosolyodott el meglepően őszintén, mikor a nő megjegyezte, jó, hogy van társasága. - Nagyon, nagyon szeretek Nii-channal élni * w * - mondta határozottan lelkesen. Jóval lelkesebben, mint bármi mást, ami korábban elhangzott az eddigi beszélgetés folyamán. Tény és való, Tachibana Yuuna lehetett bármennyire is mélyen, a bátyja említése mindig fel tudta vidítani, még ha csak ideiglenesen is. Olyan „varázslat” volt ez, amire más nem volt képes. - Szomorú lehet, ha egyedül vagy >w> - tette hozzá halkan, miközben a cipőjének orrát vizslatta. Egyszerűbb olt így. Nem akart beszélgetni, mégis, kirázta a hideg már annak a gondolatától is, hogy egyedül, Niichan nélkül kelljen élnie. Borzalmasnak hatott TwT, most, ebben az élethelyzetben pedig abban sem volt biztos, hogy túlélné-e a dolgot. De erre a gondolatra meg is rázta a fejét hiszen butaság volt, Niichan szerette és sose hagyta volna el. Lényeg, hogy így tényleg nem tudta megállni ezt a megjegyzést, még akkor sem ha ez sajnos azt jelentette, hogy a kelleténél tovább kell ezzel a furcsa nővel beszélgetnie :S.
- Csináltam… - javította ki önkéntelenül is suttogva Tenrot, hiszen ez már mind-mind múlt idő volt. Hiszen a térde darabokban volt, lassabban gyógyult, mint ahogy várták és még egy műtét is várt rá. Szeretett volna pozitív maradni, ugyanis az orvosok szerint jó esélyei voltak - legalábbis úgy értette abból a pár mondatból, amit japánul mondtak nem furcsa nyelven :S -, azonban az ilyen rossz napjain, mint ez nem tudott hinni. Nem tudta hinni, hogy visszatérhet a jégre, hogy megint versenyezhet, hogy megint egy egész lehet. Önmaga, nem csak valami árnyék, mint most. Persze, bonyolultabb dolog volt ez, hiszen a lábán kívül Pudingbá elvesztése is sokkolta, legalább annyira, mint a lába. Vagy talán még jobban is TwT, hiszen az volt az utolsó csapás, ami porrá zúzta a lelkét, amit azóta sem tudott összeszedni (mintha az olyan régen és nem pár napja lett volna).
A kérdésre csak felvonta a szemöldökét. Nem erre számított. Sajnálkozásra és hasonlókra, amit tulajdonképpen mindenkitől kapott a történtek óta és amiból - bár maga se tudta még -, de elege volt. Nem válaszolt egyből. Várt vele pár percet, meghagyva magukat a csendben, vagy legalábbis abban a zajban, ami a játszótérről jött.
- Egyiknek sem - felelte végül szűkszavúan. Gondolkodott rajta, hogy kifejti a dolgot, de elvetette. Nem akarta. Amennyire imádott régen a korcsolyáról és az eredményeiről beszélni most mégis inkább rövidre fogta. Nagyon rövidre. Nem volt még erre felkészülve, ahogy arra sem, hogy elengedje a jeget, az az érzés, mikor a jégen siklott és szabadnak érezte magát. Sose gondolkodott azon, milyen lehet repülni, nem rá vallott volna, túl filozofikus gondolat lett volna tőle. Mégis, ha megkérdezték volna a jégen való sikláshoz hasonlította volna. 
- Really :|…? - kérdezte akaratlanul is angolul, nem kicsi facepalmmal a nőre nézve. - Szerintem így sokkal feltűnőbb vagy, szerintem örülj, hogy még senki sem tett fel a netre - húzta oldalra a száját és el sem tudta képzelni, hogy mikor, hogyan és miért fordult meg a nő fejében az a gondolat, hogy így nem feltűnő. Mert az volt, nem is kicsit. Ha jobb napján találkoznak, akkor a beszélgetés előtt biztos lőtt volna róla pár fotót és elküldi Ruka-channak, hogy szerinte ez komoly-e, vagy csak valaki véletlen a cp-jét vette fel a rendes ruhája helyett. Persze, tudott a mikokról, de legjobb tudomása szerint ők sem mindig így jártak, főleg nem íjjal s nyilakkal. Tényleg nem volt ez veszélyes o_O? - De… ettől is őrültnek néznek - világosította fel a nőt arról, hogy a „normális” nem éppen az, amit ő annak hisz, legalábbis a saját fogalmai szerint. - Ühüm :o - bólintott teljesen nyugodtan, hiszen így volt, nem érezte úgy, hogy ezt titkolnia kéne bárki előtt, főleg akkor, ha így rákérdeztek. Azt azonban önmagától nem igazán akarta részletezni, hogy kire, mármint kikre gondolt, mert Niichanon kívül a gimiben is voltak páran. Szóval végül is legalább 3-4 embert fel tudott sorolni, ha nem többet, és akkor még a random utcai embereket számba se vette.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Aug. 15, 22:59:28 írta Tachibana Yuuna »

Karakterlap

Shirei Tenro

Futár (Fox)

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 300 / 30 000

Hozzászólások: 143

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yumisawa Játszótér
« Válasz #48 Dátum: 2019. Jan. 06, 23:37:47 »
Vödörből csöbörbe

Elhúztam a számat, gondolkodva.
- Áh nem, inkább csak unalmas! – mosolyogtam a leányzóra tekintve – Egykének születtem, tesóról aligha hiszem, hogy tervbe lett volna. Szóval maximum akkor lelek társaságra, ha így kimozdulok sétálni. 
Ezért nem tartottam nagy ügynek már, mit gondolt össze rólam. Felőlem hihetett bármit, akár azt is, minden szembejövő idegenre rávetem magam, bár ha így lenne, biztosan odarobogok máshoz. Ahelyett, hogy itt ülnék kényelmesen.
- Milyen amikor van testvéred? – kérdeztem felvont szemöldökkel – Mármint én tényleg nem tudom elképzelni.
Szokatlan? Nekem mindenképp fura azon agyalni, mennyi minden történt volna másképp, amennyiben mellettem van valaki. Talán nem kapok idegösszeroppanást, kevésbé viselkednék borúsan, kevésbé gondolnék elvont témákra. Nagyot sóhajtottam. Ezt a testvér dolgot láttam idáig a legeredményesebb történetnek, amiről beszélgethettünk, és odébb hessegette a múlt kínos ködét. Érdekes hidat képzett köztem, illetve a lány között. Persze nem akartam csodatévő tündérkért fellépni, aki leveszi a terhet a válláról, vagy az előbbinél kellemetlenebb helyzetbe kényszeríti. Csak gondoltam, ha beszél bárkivel bármiről, az is egy fajta színt vihet az életébe.
-  Áh, értem – bólintottam. Elkiabáltam!
Figyeltem a közeli járókelőket, majd az egyébként is bizarrá sikerült szituációban feladva, hogy bármiféle logikát vigyek… Fehér kimonomból előhúztam egy doboz pockyt, felbontottam, s szó nélkül hátradőlve rágcsálni kezdtem egyet.
- Uhm, asszem’! – vontam vállat – Nem érdekelne, ha emiatt látványosság lennék. Azt a szerepet már elrabolták mások.
Kifejtettem volna, kiket értek pontosan „mások” alatt, nehogy a végén magára vegye a csajszi. De eleve úgy hangsúlyoztam, vigyázva, hogy ama szituációt elkerüljem.
- Meg különben voltam már nagyobb látványosság. Ha most észrevenne valaki a „nézőim” közül, max. visszaadnám a kölcsönt! – Ujjaimmal idézőjeleket formáltam a „nézőim”-nél. Ki tudja, mennyire szerepelt azok közt az ismeretlen ismerős, akik nagyon rá vannak akadva a modern technológiai vívmányokra. Telefon, számítógép, táblamicsidi.
- Huh! – pislogtam meglepve – Szeretsz veszélyesen élni.
A szemeimet forgattam, és halkan felnevettem. Aztán felé fordítottam a Pockys dobozt, szemeimben a néma kérdéssel. Ha akart, vehetett, ha nem, nem. Visszafordítottam magam felé, vettem egy újabb csokiba mártott pockydarabot, miközben kivételesen csak… elrévedtem, semmi rosszra se gondolva.