Szerző Téma: Lidérc~tánc~óra  (Megtekintve 865 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Lidérc~tánc~óra
« Dátum: 2015. Szept. 27, 10:36:22 »
Egykedvűen nézegettem szobám egyik falának egészét uraló akvárium egyetlen, örök mozdulatlan lakóját. Nem tudhattam számít-e milyen közegben tartása, jobbnak láttam természetes környezetéhez hasonlót biztosítani számára. Elvégre, az óceán fenekéről - és háromszáz évvel korábbról való volt. Türelemmel szemléltem bár tétlenségét, bíztam benne, nem tart emberöltőkig kikelnie. Olykor-olykor mintha mozgolódást véltem volna felfedezni az opálos üveggömbben. Olyannyira vártam volna életre kelését, csak képzeletem játszott velem? Nem szerettem volna elszalasztani világrajövetelét, ám hiába lestem kitartóan az első nap óta, hogy megszereztem, a tojás héja még nem repedezett. Nem volt mit szépíteni. Unalmas volt. Lemondó sóhajjal hajtottam fejet kelni nem akarása előtt, búcsúzóul végigsimítva az üvegen.
- Légy jó bébi és ne forgasd fel a tornyot, míg elleszek – fordítottam hátat a tojásban gubbasztó csepp krakennek, hogy valami szórakoztatóbbat leljek nála. Talán meghagyhattam volna, ha mégis kikelne távollétemben, fracciónomat lehetőleg ne tekintse reggelinek. Még ha esélye vajmi kevés is volt ennek megtörténnie. A Szépszemű mellett sem volt maradásom. Túl… Egyszerű. Menedék volt inkább, mint játékszer, mint ilyen, már alig, s csak ritkán szórakoztató, vagy érdekes.
Unaloműzésem lustasággal párosulva ezúttal nem hajtott messzire. Sajátjaim közt, a Palota falain belül indultam keresésre. Valójában egyik sem érdekelt, nem leltem kivételest. Csalódottan hagytam magam mögött mindet. Kacérkodva gondolattal, világunk is, nem csak őket. Mégsem tettem.
Álmodozó félmosollyal hajolok meg sosem volt partnerem felé, majd lépek előre e láthatatlan társhoz simulva. Hagyom, ködfátylas éjszaka kísértsen, kússzon be jelenem elé. Bármi, még emlékezni is felemelőbb ezeknél! Teszek így, lépteim alá halkan dúdolva súgok keringőnek való dallamot. Megelevenednek emberi világból levő sötét, halott játékszerek képzeletemben, ahogy magával sodor az emlék. Nem is oly régvolthoz dörgölőzve járom pár nélküli keringőmet, akkor volt időm most mégis messzinek tűnik. Alattomosan úszik körém ama sötét, mámoros éjszaka foszlánya, megfosztva saját magam feletti ítélkezéstől, bolondnak nézhetnek egymagamban táncolva. Pehelykönnyű léptekkel siklok át véleményük fölött. Magam mögött hagyva rám furcsán nézőket valami oda nem illő vág mélységes csendet dalomba. Én magam, mely csendhez, nyomatékosítva azt meg is torpanok, keringőmet félbeszakítva.
Nem illett a képbe. Hátam mögé kulcsolt kézzel óvakodtam közelebb e furcsa teremtményhez. Nem a hím külseje, élénk vörös hajzata, maszkja, lénye volt bizarr számomra. Fölé hajoltam, kíváncsian rá, leginkább arra, mégis mit művel? Egy darabig csupán néztem, csendesen, nyugalmat színlelve. Belül mélységesen feszített megannyi kérdés, felháborodás, értetlenség, de felé mit se érzékeltettem belőle. Türelmet tettettem, holott leginkább kedvem rögvest rárivallni lett volna, hogy képzeli ezt?! Hiszen...
Nem. Tesz. Semmit.
Olvas.
- Megnézhetem? – felháborodásom legkisebb jele nélkül mosolyogtam alant e vérlázító személyre. Kezem nyitott könyvére helyezve, ujjaimmal takarva előle a szöveget, kényszerítve, rám figyeljen ostoba írott sorok helyett. Rá is fogva egyúttal a könyvre, választ várva, elkobozhatom-e. Bárminemű hátsó szándékom jótékony homályba veszett színlelt kedves érdeklődésemben.

Karakterlap

Tadeo Dellomeurtre

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 11

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 5 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Karmazsin vörös

Egyéb hovatartozás:
Tres Cifras

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A hallgatás néha a legbölcsebb, néha a legostobább lépés.

Post szín:
#dc143c


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lidérc~tánc~óra
« Válasz #1 Dátum: 2015. Szept. 28, 18:44:34 »
A szoba egyhangú mozdulatlansága tompított éberségemen. Halántékom erős, lüktető fájdalom gyötörte. Szemhéjam elnehezedett, míg látásom fátyolossá vált. A sivatag felől érkező levegő kellemesen cirógatta bőröm, mégsem hozta magával a várt enyhülést. Elpilledtem a négy fal között. Nyomasztó teherként nehezedett rám a bezártság. Jelen állapotomban tökéletesen átéreztem a kalitkába zárt madár helyzetét. Való igaz, szárnyas lénnyel ellentétben magam vállaltam a száműzetést. Szervezetem, azonban egyértelműen tudtomra adta, szünetet kell tartanom. Nem pusztán lakosztályom, de elgémberedett végtagjaim is szükséges felfrissítenem.
Kelletlenül, ám engedelmeskedtem testem parancsának. Elhagytam csendes zugomat, hogy világunkhoz mérten csendes teraszt kereshessek az olvasás folytatásához. Be kívántam fejezni a reggeli órákban kezembe vett könyvet. Sürgető teendő hiányában, nem ütközött akadályokba szándékom. Végigsétáltam az artikulálatlan ordításoktól visszhangzó folyosókon, egész addig, míg egyre finomabb morajlássá nem zsugorodott a tornyok között kóborló bolondok nyüzsgése. Tökéletes panorámával rendelkező teraszhoz értem, ahol újfent kényelembe helyezhettem magam.
Pár perc erejéig élveztem az elém terülő sivatagi táj végtelen monotonságát. Figyeltem a néhol felbukkanó lidérc hordát, akik apró pontokként rohantak a homokbuckák között, majd a szomszédos hófehér épületeket, ahol egymással acsarkodó arrancar-ok törték meg a tér némafilmeket idéző hatását.
Mélyen beszippantottam az unásig ismétlődő látványt, mielőtt kinyitottam könyvemet. Folytatni kívántam a rövid novellákból álló gyűjteményt, mely tökéletesen illeszkedett a Las Noches-ben uralkodó atmoszférára. Az itt rostokoló lények, épp, olyan unatkozó bolondok voltak, mint a kerettörténetben szereplő tíz fiatal. Egyikük sem szabadulhatott a bezártságtól. Mindössze az unalom elől menekültek. A fehér tornyokhoz rabszolgáiként kutatták az öröm érzetét keltő tevékenységeket, hogy ne őrüljenek bele az ingerszegény hétköznapokba, amikor nem tombolhatnak ösztönlényekként.
Elkalandozni láttam a könyv és világ között húzódó láthatatlan kapcsok kiépítésében, midőn arra eszméltem női hang szólít meg, minden kétsége kizáróan személyemet, hiszen más nem tartózkodott közelemben.
-Kérem?- Ösztönöztem kérése finomabb árnyalására. Hozzászoktam az udvarias formák mellőzéséhez, azonban a tanúsított magatartása arra engedett következtetni, némi intelligencia szorult belé.
-Parancsoljon! Meg is tarthatja, ha kívánja.- Húzódtam arrébb a könyv lapját megérintő kéztől, akadálymentesen elvehesse az érdeklődését felcsigázó olvasmányt. Megtartásához úgy sem ragaszkodtam, hisz rajta éktelenkedett ujjlenyomata.

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lidérc~tánc~óra
« Válasz #2 Dátum: 2015. Szept. 30, 16:31:43 »
Míg magamra erőltetett kedvességemben fölé borultam, fontos kérdés noszogatott megtalálnom a választ. Miért is vesződök e lényegtelenségében is dühítő egyeddel? Nem feleltem magamnak – néha megválogatom, kivel keveredek beszélő viszonyba. Illendőség felőli óhajára, tulajdonát szeretném, kérjem szépen, kellemesnek szánt mosolyom széles, undok-pimasz vigyorrá csúfult. Utána mondanom e butácska, hasztalan szót, valódi kínokat okozott volna. Megkíméltem magam a szenvedéstől, mit ehhez való lealacsonyodás okozna. Ez nem tartozott azok közé, mire úgy tekintenék, amiért megérte volna. Egyelőre.
Ugyanakkor nem várt reakciót adott szemtelenségemre. Semmit. Zokszó nélkül eresztette elkobozni vágyott olvasmányt, s vissza se követelte volna többet. Nem hittem, kedvességéről árulkodna, avagy szólna elbűvölő személyemnek ez a hirtelen ajándékozási kedv. Pont annak tűnt, aminek. Meglehetősen rövid úton kívánt szabadulni tőlem. Ha nem kívántam volna tovább játszani vele, megeshet, felháborodásomban könyvét használva fegyverként ellene azzal ütöm agyon. Nem tettem. Még csak nem is árulkodtam benső és elképzelt tombolásaimról. Csupán álltam időn túl kínossá lett vigyorral, színében sajátomat tükröző szempárt lesve. Meg kell hagyni, ennél udvariasabban még sosem utasítottak vissza. Mi több, valójában még sosem tették.
Vontatott lassan egyenesedtem fel, zsákmányomat is magammal hurcolva. Elemelt könyvét még mindig nyitva feltartottam, mintha érdekelne. Az írásra vakon úszott tekintetem a fekete sorok közti űrben. Valami sokkal mélyebb dolgozott odabenn, kizárva magából az olvasott szöveget. Álca volt csupán e pár hosszú, tettetett másodperc, míg érdeklődést színleltem. Ha akartam volna, akkor sem hallottam volna, amit olvasok. Dübörögve követelőzött elmémen az unalom. Másra, valami újra vágyott! S ha e ponton megbicsaklom, úgy esdekelve borulok elé, cserben ne hagyjon. Felegyenesedtem képzelt megzuhanásomból. Hiszen azt sem tudom, megéri-e. Tettem már botor lépést, mitől hamarjában pofára estem. Így mondják, azt hiszem. Nehezen emészthető ideig tartott újra önmagam lennem, s megférni egy bőrben azzal, aki a hibát elkövette. Velem. Egyúttal súgva kiált rám tudattalanom, vigyázzak, mert saját csapdámba esek. Unaloműző után kutatva botlottam legutóbb is nagyot. Kéretlen érintésként fut végig hátamon a hideg.  Üdvösnek érzem ezúttal hiányát, a másik nincs velem. Őrjítő lett volna, s lenne szemrehányását, gúnyát, rajtam nevetését naphosszat hallgatni a fülemben csengve. Avagy ezúttal is óva intene. Nem hallgatok már nem létező hangjára, dacosan teszek olyat, miről tudom, tiltana.
Fogalmam sem volt mit olvastam, olvastam volna, míg tettem úgy, mintha. Sem, hogy miről szól könyve, vagy akár az oldal, ahol nyitva volt. Borítói közé zártam olvasatlan lapokat. Nem rémlett, melyik pillanatban, gondolatnál hagytam el mosolyomat, ami bizonyos, már anélkül álltam előtte. Komolyabban szemügyre sem véve a kötetet bújtattam hátam mögé szerzeményem. E kettőnk közé ékelődött zavaró tényezőtől szabadulva újra neki szentelhettem figyelmem. Egy darabig némasággal táplálva a csendet. Végül amellett döntöttem, ha eddig nem tettem, vele sem kivételezek. Nem vettem át számomra karót nyelt, távolságtartó stílusát, ugyanakkor ezúttal nem is kértem, kényszerítettem, hagyja el.
- Nem volna kedved sétálni inkább, Idegen? – nyújtóztam felé, csalogatón sajátoméhoz invitálva kezét. - Vagy szívesebben mennél inkább játszani a többi lidérccel? – talán kissé gúnyosabban bukott ki kérdésem, mint szerettem volna, de nem tudtam mi foroghat a fejében, így engedékeny voltam. Úgy tettem, mintha választása lenne. Igaz, felelete nélkül is sejthettem, ha így kívánná idejét elütni, nem magányosan gubbasztott volna egy könyv társaságában. Ritka fajta volt az ilyen. Már az, amelyik hajlandó volt könyvet a kezébe venni. Nem kevésbé csodáltam, mint azokat, melyeknek ebben a nyomorú létben is megmaradt szépre, művészetre való igénye. Azt leszámítva, hogy engem a könyvek, mint olyanok, szemernyit sem érdekeltek. Ha nem mozdult, úgy azt se bántam. Jó, talán igen, bosszantó volt, de ezt már akkor is tudtam róla, mikor hozza leptem, így nem mutatott semmi újat.
- Nayara – hajoltam meg - talán kissé túlzásba is esve -, csak, hogy biztos lehessen, névvel, sajáttal ajándékoztam meg. Mielőtt, ennek híján netán ő találna nekem másikat helyette. Vele szemben, lépésnyi távolságunk megtartva kuporodtam le sarkaimra ülve, amennyiben maradás mellett tüntetett. Nem hagytam ily egyszerűen ennyiben.
- A neved? – múlattam időnket felesleges csevejjel, mi nem kellett lefoglaljon különösebben. Míg eközben roppant erősen dolgozott bennem, mitevő legyek, mi legyen következő lépésem, hogy vele vágyott célt elérjem. Nem tudhattam, állna-e önként játékszernek, avagy nekem kéne azzá tennem. Utóbbira tippeltem.

Karakterlap

Tadeo Dellomeurtre

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 11

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 5 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Karmazsin vörös

Egyéb hovatartozás:
Tres Cifras

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A hallgatás néha a legbölcsebb, néha a legostobább lépés.

Post szín:
#dc143c


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lidérc~tánc~óra
« Válasz #3 Dátum: 2015. Okt. 11, 19:02:29 »
Egyhangú beletörődéssel engedtem elvegye a nyitott könyvet. Színpadias mozdulatokkal emelte arcához. Túljátszott érdeklődéssel fúrta sorok közé tekintetét. Mohón járt szeme a betűk között, ám testtartása arról árulkodott szemernyit sem az olvasás élvezete vezérli. Akkor távozik a kapott könyvvel. Valószínűbb, az inzultust követő reakcióm foglalkoztatta. Ebben az esetben el kellett keserítenem. A könyv tulajdonosi jogáról önkéntesen lemondtam, így a sorsa sem tartozott rám. Ha kívántam folytatni, vásárolok újabb példányt a kezében tartott kötetből.
Annyi bizonyos viselkedése, több, mint kínos volt. Eltakarta a szabad kilátást, s egyben a távozás lehetőségét. Nem kerülhettem el személyét, ha valamit tenni óhajtottam. Amennyiben elsétálnék, kénytelen lennék megszólítani, legyen szíves arrébb húzódni. Amennyiben a néma ücsörgés mellett döntenék, még kellemetlenebbé válna helyzetem. Határozhatok úgy, elfordítom tekintetem, ezzel egyértelműen tudtára adva győzelmét. Másrészt, ha tovább figyelem, azzal megerősítem abban a hitében, érdekesnek ítélem. Mindegyik választásom megkerülhetetlenül magával vonná a ravasz arrancar akaratának érvényesítését. Igazán leleményes és könnyed trükk. Úgy véltem, igazán adhatok egy esélyt, vajon mi lesz következő lépése az általam adott válaszra.
Voksom a maradás mellett tettem le. Finoman megtámasztottam állam felszabaduló karommal. Tekintetem a fedőlapon pihentettem. Teljes nyugalommal vártam, mit kíván még tőlem. A könyv elkerültét követően arcára emeltem tekintetem. Meglehetősen magas volt. Az arrancar nők többsége nem rendelkezett ilyen tekintélyes mérettel. Részemről nem okozott nehézséget. Magam sem számítottam átlagosnak. Fejem mozgatása nélkül pillanthattam fel arcára. Elkerültem a lehetőséget félreérthesse, merre felejtettem tekintetem. Az udvariatlan nyálcsorgatást meghagytam többi fajtársamnak.
-Köszönöm kérdését. Fontolóra veszem.- Türelmesen üldögéltem tovább. A felém tartott kézre véletlen sem pillantottam. A kérdés mindössze arra vonatkozott, akarnék sétálni. Nem említette őt kéne kíséretben részesítenem. Ennél fogva megvártam, míg arrébb húzódik és akkor keltem fel átmeneti ülőhelyemről.
-Egymás dühkezelési problémákból adódó, testi bántalmazását nem kifejezetten nevezném játéknak, hölgyem. Az efféle primitív időtöltést átengedem a nálam sokkalta okosabb csőcseléknek.-
Engedtem meg halovány ironiát a hölgy társaságában. Érdekelt miként reagál szavaimra. Egyetlen apró grimasz, gesztus rengeteg mindent elárul valós véleményéről fajtársait illetően. Akárhogy is vélekedjen, nagyra becsültem figyelmességét. Legtöbb fajtársával ellentétben betartotta a kellő távolságot. Elegendő teret hagyott kettőnk között. Megkímélt egy roppant kellemetlen társalgástól.
-Örvendek.- Viszonoztam újfent túlzó mozdulatát, sokkal finomabban. Mindössze fejem biccentettem felé. -Tadeo Dellomeurtre.- Viszonoztam a bemutatkozását. Az előbbi kérésének eleget téve indultam el. Találomra sétáltam a kiépített utakon. Nem óhajtottam visszatérni a falak takarásába. Levegőzésb céljából érkeztem.
-Kíván még valamit tőlem?- Nem lehettem benne bizonyos, valóban velem tart a sétán. -Tán érdekli a francia irodalom?- Tettem fel szándékosan rossz nemzetet megjelölve a kérdésemben. Ezzel könnyedén lebukhat, amennyiben nem ismeri, esetleg kiütközik egyáltalán nem a könyv tartalmát nézte az elmúlt percekben.

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lidérc~tánc~óra
« Válasz #4 Dátum: 2016. Ápr. 25, 09:09:56 »
Vágyott cél percekkel ezelőtt is előttem lebegett. Már csak arra kellett rájöjjek, miként érjem el. Nem tettem árulkodót jelezni, mennyire rajongok a nehéz esetekért. A lehetetlenekért pedig főleg. Nem éreztem, nem tettettem csalódottságot, nem jártam egyből sikerrel elcsalogatásában. Még csak most kezdtük. Felé nyújtott kezem kínos kerülésére újfent magamhoz vettem azt. Utóbb gondoltam csak bele, mit tettem volna, ha él felkínált lehetőséggel. Titkon, legbelül hálás voltam, nem fogdosott össze. Hogy mozdulni sem kívánt, már kevésbé lelkesített. Rábólintva, s megadva tétlen tiltakozásával követelt teret számára, kezemmel egyetemben húzódtam vissza lépésnyire. Távolabbra nem mutattam hajlandóságot, hiszen nem mondott nemet. Lecövekelt levegőben lógó ígérete.
Másféle elfoglaltságra tett ajánlatom szokatlan mód hárítására felvontam szemöldököm. Nem hozzáállása, szavai érték tetten alig meglepettségem. Hamarjában tovább is állt megrökönyödésem. Szokatlan kifejezésének kulcsát tartottam a kezemben, nem kellett volna megilletődnöm. Adta magát, tőmondatoknál többet is kicsikarhatok belőle, mégis szokatlan volt hallani is hasonlót errefele. Máris kedveltem.
Ugyanakkor óvakodtam reagálni gúnyos kijelentésére. Halvány félmosoly megengedve álmatagon néztem le rá. Hallgattam. E kínzón hosszú másodpercekig tartó csendben már-már tapintható fagy telepedett körénk-közénk. Apránként, méltóságteljes lassúsággal jégvirágok születtek, dermedtek a köztünk lévő láthatatlan falra. Ám ahogy e fagyos-hideg csendben egyre azon tipródtam, mivel enyhítsem, úgy vészjóslón repedezett, ropogott talpunk alatt a jég. Beszakadni készültünk egy sötét verembe. Annak szélén egyensúlyozva egyelőre hagytam feledésbe merülni - valójában inkább igyekeztem beletaszítani - a kérdést, mifélék volnánk. Sosem jöttem még ki nekem tetsző módon egy hozzá hasonlóval való vitából. Az hosszas, komolyságot kérő, ezáltal kedvem szegő, helyenként bosszantó diskurzus lenne, mire nem voltam vevő e percben.
- Úgy legyen… – hagytam rá kényszeredett mosollyal. Megadásom dobtam be csendtörő mentőövként, szót elterelve. Halogatnom kellett fajunkat érintő nézeteink vázolását, sejtve, az övé valahol az enyémmel szemben lenne. Nem voltam hajlandó kiábrándulni belőle. Még nem…
Rajongva csillant szemem lelkesedéstől roppant visszafogottságát látva, mellyel bemutatkozott, nem reagálva túlzó játékomra. Ugyanakkor kár, hogy talált magának saját nevet. Elneveztem volna valaminek, mi Kihívást jelent. Egyre biztosabb voltam benne, még így vakon ismeretlenbe is, nem érem be ennyivel. Vonzott, mennyire tapintatosan és milyen nagyon kíván szabadulni tőlem. Zsákmányból sem a magát megadót szerettem. Ám most - egyelőre - nem terveztem, hogy találkánk az életével érjen véget.
Megindulva rögvest felzárkóztam jobbjára, lépésnyi távolságot így is tartva mellette. Hagytam, ha már sikerült rávennem a sétára, annak célját, avagy cél híján csak az utat, de ő határozza meg, követtem.
- Talán – sejtelmes mosolyt intéztem a talpunk alatt futó kövekhez. Válaszom bár közelebb volt egy „Igen”-hez, unalmas lett volna mindent az orrára kötni. Továbbra is hátam mögött kulcsolt kézben tartva az immár magaménak kinevezett könyvet. Bármi is legyen az, nem állt szándékomban visszaszolgáltatni. Mégis, kérdésére újfent előkerítettem azóta trófeává lényegült kötetet, s borítója alá lestem.
- Olasz, nem francia… - jegyeztem meg némiképp sértődötten a szerző nevére pillantva, majd finoman összecsapva halk puffanással zártam össze újra a lapokat, újra hátam mögé száműzve szerzeményem. Nem műveletlen voltam, csupán érdektelen. Témát ezzel jelképesen is berekesztve rövidre zártam kérdését. Nem tudtam, tudatlanságból, véletlenből, vagy szándékból eredt elszólása, csőbe húzott volna, nem érdekelt, így nem is igyekeztem utána járni.
- Semmiféle irodalom nem áll hozzám közel – hamarjában kínossá válható témát messziről kerülni igyekeztem, így egyszerűbb volt kész tények elé állítani. Történetesen, nem könyve, mi felkeltette érdeklődésem.
- Zene? Festészet? – ajánlottam valami mást, nekem kedvesebbet, ha mindenáron világi témán kíván kérődzni. - A szobrokat sem kedvelem. Utoljára Egyiptomban alkottak érdekeset – fecsegtem, mintha véleményem rajtam kívül bárkit is érdekelne. Nagyságok iránti túlzó rajongásom sok mindenre kiterjedt, mi túlnőtt az átlagoson, ám az ókori istenségek, uralkodók szobrai óta nem alkottak elég nagyot ezen a téren, hogy lenyűgözhessen. Na persze, azon szobrok, s a piramisok születésének mikéntje, mi leginkább megfogott, nem is az, ahogy kinéznek. Vonzó gondolat akkora hatalom egy egész nép felett, mellyel generációkat fogott be, hogy valami maradandót építsenek. Mi több, nem akárhogy sikerre is vitte. És bár volt jó néhány defektes hatalommániás azóta a történelemben, tiszteletet egyik sem érdemelt. Ahogy az eddig felettünk uralkodó néhányak sem.
Elkalandoztam. Talán jobb is. Ha komolyan vette volna kérdésem, és menet közben valóban úgy kívánta volna, művészetről csevegjünk, úgy nem maradtam le semmiről. A téma legutolsók közt van, amiről fecsegni lett volna kedvem. Mintegy transzból visszaesőként villant oldalra tekintetem. Csupán most tudatosult bennem, pillantását keresve, nem kell rá lenéznem. Valamiért fontos volt, mintha ettől máris valakivé lenne. Egyenrangú, egy fajta általam kifacsart logikával, bizonyos értelemben. De legalábbis alig kevesebb.
- Tudsz, s hajlandó vagy-e táncolni? – társalgásunktól függetlenül támadtam talán egyik legfontosabb kérdésemmel, mint legtöbbekre, kik érdekesek. Sétánkat nem, csupán előbbi társalgásunkat akasztva meg közbeszólásommal. Mit sem törődve, előbb, ha szólt is valamiről beszéde, annak végére ért-e. Őszinte volt kíváncsiságom, nem tettetett komolyságom, mivel neki szegeztem érdeklődésem. Fontos volt, nem is a válasz maga, inkább annak mikéntje. Ezen múlt, könnyű, avagy rögös lesz az út, melyen épp járunk. A maga módján mindkét eshetőség kedvemre volt.

Karakterlap

Tadeo Dellomeurtre

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 11

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 5 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Karmazsin vörös

Egyéb hovatartozás:
Tres Cifras

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A hallgatás néha a legbölcsebb, néha a legostobább lépés.

Post szín:
#dc143c


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lidérc~tánc~óra
« Válasz #5 Dátum: 2017. Jan. 01, 19:41:48 »
Érzékelhetően meghátrált. Könnyedén reagált kérdésemre, méghozzá elzárkózással. Gyorsan váltott stílust. Lenyűgöző. Úgy festett, hozzám hasonlóan megfigyel, mérlegel és alkalmazkodik. Az igazán nyers kérdésem arra ösztökélhette, legyen óvatosabb. Ne fedje fel előttem a céljait, de még pusztán magját se hintse el, melyből következtetéseket vonhatnék le. Elmés lépés. Továbbra is fent kívánta tartani az érdeklődésem, vagy éppen felkelteni ezzel a holtából feltámadó sejtelmességgel. Értékeltem a próbálkozását. Ritkán találkozok olyan személlyel ebben a kietlen sivatagban, aki hajlandó eszére hagyatkozni. Többségük elnyomja az agya által generált jelzéseket. Az állatias ösztöneire, netán érzéseire hallgat, és figyelmen kívül hagyja az apróságot, dühét talán nem a vele szemben álló keltette életre, hanem az agya és teste között keletkező feszültség neurotikus kicsapódása. Sok kényszer és pánikbetegség forrása nem a környezetben, hanem saját fejünkben keresendő. Nem véletlen tartja a mondás, „én” ellensége önmagában keresendő.
Abban, természetesen nem lehettem bizonyos, miért határozott a hallgatás mellett. Ügyesen fordította maga javára előnyeit, vagy éppen fedte el hiányosságait. Lehetett akár ez a döntése hátterében, akár mindössze annyi, görbe tükröt mutasson részemre. Kifigurázásomnak szánta, hozzám hasonlóan néhány szót hintett el felém. Feszegette a határokat, meddig viselem el, önmagammal vagyok kénytelen társalgást folytatni. Lebilincselő próbálkozásnak találtam és ugyanilyen kíváncsian vártam, vajon megtörik saját választása súlya alatt. Számomra a csend nem jelentett kihívást. Névleges hallgatás sem zavart. Kettőnk közül az ő érdekéhez fűződött, változást érjen el nálam.
- Valaminek talán függvénye? – Tettem egy kósza kísérletet, mennyire lelkesedik fel a nyílt elutasítás ellenére kérdéssel ajándékozom meg. Azzal nem foglalkoztam a könyvet elővette, hogy gyors utána járással cáfolhasson rám. Győzelmem sikeres elértem. A válasz ugyan helyes, ám a mozdulat engem igazolt, valójában ürügyként szolgált. Tényként könyveltem el, nem foglalkoztatta a borító mögött felsorakozó szöveg. Mindössze élveztem, amikor az egyént különböző helyzetekbe kényszeríthettem, mellyel önhibáját igazolta. Ettől függetlenül, dícséretes mindezt felvállalta. Elképzelhető megnyerésem végett, gondolta, ha inkább műveltségét, mint előadott hazugságát védelmezi, könnyebben alakul ki bennem szimpátia. Kialakul az első kapcsolódási pont, egyszerűbben vezet meg orronmál fogva és hajlamosabb leszek szemet húnyi árulkodó jelek felett. A kapcsolat fenntartása érdekében hozzá idomulok, akár átveszek vonások a jelleméből. Erre, természetesen nem voltam hajlandó. Másrészt, vehettem ezt annak jeleként, ízelítőt kaptam a jelleméből. Megmutatkozott, hogy egyik alaptulajdonsága a büszkeség. Felfedte a hibáját, ne feltételezzék róla tudatlan. Engedett a másik javára.
- Fejleszthető készség. – Emeltem kezem könnyedén a háta felé mutatva. Lehetett mentő célzatú felszólalása, amennyiben nem nyomatékosításnak szánta. Esetleg a szégyenérzet megnyilvánulása. Akármelyik is legyen, nem volt rá szüskégem. Rajta állt, kíván ezen változtatni, vagy sem. Ennek egyik lehetőségét saját maga tartotta kezében. Akaratán, elhatározásán múlt, mit kíván tenni. Enged a bevett szokásoknak, kényszernek, mely azt mondja, haszontalan kályha töltelék, vagy utána jár, hátha megtapasztalhat valamilyen újat, ismeretlent. Persze, kizárólag akkor, ha van motiváció. Megfelel számára ez a helyzet, egyértelmű hol fog kikötni a könyv.
- Valóban? – Reagálok közönnyel a művészeteket érintő meglátására. - Mit talál érdekesnek az egyiptomi szobrászatban? Mi hiányzik a többiből? –
Változtak az idők és az emberek elképzelései egyaránt. A korszakok és korstílusok sebesen döngölték elődjüket a földbe. Nem ragaszkodtam ezen irány tartásához. Elkanyarodhattunk tőle, hiszen az ismeretlen, fel nem fedezett, mélyre ásott kincsek feltárása mindig sokkalta élvezetesebb, mint régi és valamelyest idegen korokról megosztani számtalan könyvben leírt vonásokat, teóriákat, elméleteket. A beszélgetés ősi formája arra szolgált, megosszuk egymással a saját, egyéni gondolataink. Mindössze visszabüfögjük az emberi történelem szennyét, nem társalgunk.
- Ebben a kietlen homoktengerben lát tehetséget? Mit tart annak? –
Véleményem szerint a kérdések mozdítják előre a beszélgetést. A kérdések gondolatokat indítanak el, melyek újabb kérdésekhez, illetve válaszokhoz vezetnek. Az elmúlt percek tanúlsága alapján, megfeneklett kommunikációnk. Mindketten visszahúzódtunk az elménkbe. Hajlandó voltam feláldozni az előbbi megállapításom és elhagyni a védvonalam. Esélyt kívántam adni a társalgásra, ha már a mellém szegődött hölgy, minden tőle telhető módon küzdött szóra bírhasson. Az első győzelmet átadtam neki. Kíváncsian vártam a siker milyen hatással lesz viselkedésére.
Hosszas csend telepedett közénk. Türelmesen várakoztam feleletére, mely talán elindíthatott egy tartalmasabb, szerteágazó, színes témákat felölelő beszélgetést. Nem siettettem. Velem sem tette. Némán sétáltam mellette, legalábbis, míg úgy nem határozott különös kérdést szegez nekem. A váratlansága, tekintete fókusza, arra engedett következtetni, fontos, talán a legfontosabbak az erre adott szavaim.
- Amennyiben a helyszín, hangulat és lágy dallam megköveteli. – Nem kívántam megsérteni, éppen lényeges kérdése elől térek ki. – Tudásom átlagos. Ám, mint a legtöbb társas, vagy akár csoportos megmozdulás, ez is sokban függ a partnerem, vagy partnereim érzékenységén. Egyedül nem kívánok ilyenfajta mozgással élni. –
A tánc nem tartozott az erősségeim közé. Nyilvánvaló okból a fizikai kontaktus miatt. Ezt feleslegesen takargattam volna, hiszen már tapasztalhatta. Mérhetetlen közönnyel utasítottam vissza segítségét. Arról azonban nem volt elképzelésem, mi okból érdeklődött ezután, talán nem is érthettem, miféle tekervényes vágyat takarhat. Meglehet, újfent engem tesztelt ezzel a kérdésével, vajon hazudok, vagy őszintén felek.
- Kegyed? Kedveli a ritmusok zabolázatlan világát? –
Erőltettem magamra az érdeklődő fél szerepét. Foglalkoztatott a kérdést kiváltó gondolat, vágy, ábránd, tudatalattiban lapuló, régen elfeledett emlékfoszlány.