Szerző Téma: A Fon-birtok  (Megtekintve 854 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Fon Seiran

A Fon-ház VIII. feje

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Kanritai (檻理隊) gundanchō

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
17 500 / 30 000

Hozzászólások: 10

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Shihouin Nadeshiko


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

A Fon-birtok
« Dátum: 2015. Szept. 29, 22:39:35 »

Hajdanán a Fon család egyszerű klánt alkotott, melynek akkori vezetője Fon Chion volt. A klán feje nagyjából hétszáz évvel ezelőtt kereste meg a Shihouin család fejét, hogy esküt tegyen, bármi áron megvédik a házat. Ekképpen a klán bizonyos próbatételeket követően a Főnemesi család testőrségévé alakult, így köznemesi rangra emelkedtek a Shihouin család nagylelkűségének köszönhetően. De hogy visszafizessék e kegyet, Fon Chion általános érvényességűvé tette egy akkor már létező szervezetbe (Onmitsukidou) való lépést. Tehát a család alapvető mentalitása, hogy aki nem nyer felvételt a Titkos Mozgó Alakulatba, azt azon nyomban száműzik. A Fon-ház specialitása a bérgyilkolás, kivégzés, testőrség. Emiatt tagjai már kisgyermek koruktól kezdve tudatos és szigorú nevelést kapnak. Csak is a kiválóság jöhet szóba, hiszen örök érvényű küldetésük feljebbvalójuk megvédése, illetve parancsának követése. Yoruichi kapitánysága óta szerves tagjai a Nibantainak, ám ez mégsem hátráltatja őket a Shihouin család védelmében.
A család feje hagyományosan egy fekete pengéjű tőrt örököl, amely egy fajta elismerés is egyben, hogy jogosulttá válik a ház ninjáinak irányítására. Bárki, aki ezt megkérdőjelezi a családon belül, azt azonnal kivégzik, hiszen nincs helye belpolitikai vitának és rendetlenségnek. További tagok megkülönböztető jele a ruházatra varrt családi szimbólum.
Pillanatnyilag a leendőbeli családfő (Fon Seiran) kiképzések sorozatán megy keresztül.


  • Soifon – Nibantai és az Onmitsukidou ex-kapitánya
  • Fon Kaito – Eltűnt személy
  • Fon Seiran –  Erős belpolitikai támogatottságának, elhivatottságának, számtalan jó eredményének köszönhetően a Fon-ház VIII. fejét tisztelhetjük benne. Határozott, ámbár megfontolt megjelenése osztatlan tiszteletet nyert el ház tagjai között.



Rengeteg kérdés terjed arról, hogy vajon kinek az építészeti elképzelése volt egy ilyen birtok felállítása; ám mindez nem véletlen. A Fon-ház ugyanis majdhogynem egy erődöt épített fel magának, amely a család titkait és individuumát hivatott védelmezni. Kapuk és falak helyett a birtokot sűrű erdő veszi körül, amelynek egyetlen egy vakfoltja sincsen. A ház Juuniji hikaku benjoba öltözött tagjai ugyanis mindenütt ott van. A rejtőzködő alakok szinte azonnal lekapcsolnak bárkit, ha hívatlanul méltatott belépni. Amennyiben viszont átérnénk a sűrű erdőn sem lesz egyszerűbb a dolgunk. Mondhatni többszintes épületek, szűk utcák jellemzik a birtokot magát. Olyannyira változatos és jól kialakított környezet, hogy aki nem ismeri a járást, az könnyedén eltévedhet. Ez nem csupán a megfelelő épület megtalálására, de az épületek belső elrendezkedésére is jellemző. Tele van a birtok titkos átjárókkal, rövidítőkkel és esetlegesen zsákutcákkal is. A ház őrsége a nap huszonnégy órájában jelen van, habár fokozott rejtőzködés közepette. Az épületek tetején, bizonyos fordulókból árgus szemekkel figyelik a belépőket. A Fon birtokot inkább a rend és letisztult fegyelem jellemzi, mintsem a bonyolult fényűzés. Noha feljebbvalójuk által tehetős vagyonnak örvendnek, mégis nem az aranyat tekintik elsődleges díszítőelemnek. Az erdőn kívül zöld terület szinte nincs is a birtokon belül, elvétve néhány fát vagy kevés pázsitot itt- ott; inkább az épületekre fektették a hangsúlyt.
Természetesen a nemesi tradícióknak megfelelően nekik is van teázójuk vagy saját könyvtáruk, dojojuk; de a legjellegzetesebb helyiségük még mindig a fegyvertár. A Fon-ház ugyanis tehetős gyűjteménynek a birtoklója.
(click to show/hide)

« Utoljára szerkesztve: 2017. Ápr. 27, 19:26:41 írta Fon Seiran »

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Fon-birtok
« Válasz #1 Dátum: 2017. Febr. 25, 23:26:55 »
Másnaposok
Osaka Makiro version

Éjféli bőrruha rajta. Haja elrejtve. Fáradt. Hányás szaga van. Állott alkohol szaga van. Fejfájás. Hasfájás. Szédülés. Fény…? Zajok…? Még több fejfájás.
A második osztagban ébredt, és nagyon nehezen szedi össze magát, nem is igazán sikerül neki. A tegnapi nap… hosszúra sikeredett. Iszonyú másnapos, abban biztos, minden tagja sajog, és még levegőt venni is nehéz feladatnak tűnik. Lassan, de biztosan bootol elméje, próbálja felidézni az előző nap történéseit. Semmi. Még egyszer próbálja. Semmi. Nagyon meglepődik, megrázza a fejét. Fogalma sem volt, hogy az alkohol ilyen hatással lesz rá, de tényleg, halvány, lila gőze sincs, mi is történt tegnap.
Apró sebek. Sajgó farcsont. Gyöngyök a zsebeiben. Egy ismeretlen, összetört szemüveg maradványai. Zavaró fény. Zavaró hangok. Még több fejfájás. Homályos látás. Emlékek nélkül.
Pánik.

Nagy lendülettel pattan ki az ágyából, hevesen zihál, a szíve gyorsan kalapál. Mi a franc történhetett? Mi az utolsó, amire emlékszik? Shiki… igen… Shiki és a fagyos arckifejezés. A nemtörődömség, amivel elfordul tőle. Az érzés, ahogy összetörik a szíve. Igen, az nagyon is megragadt. Ezután pedig… próbált… próbálta kitölteni az űrt. Nyakába vette Kouheit, elmentek a városba, méghozzá a bordélyházba. Igen, bordélyház! Pontosan! A gondolat pedig majdnem nyugalmat hoz számára. Hiszen ott voltak, iszogattak, kedves hölgyek társaságában, kellemesen töltötték az estét, aztán… aztán… aztán?
ÉS MI TÖRTÉNT AZTÁN?
Nem emlékszik semmire, filmszakadás. Ez pedig újabb, nagy adagnyi pánikkal tölti el, a szervezete nagy mennyiségben pumpálja a vérébe az adrenalint. Összeszedi magát kicsit, rendbe szedi a ruháját. Kócos haját amúgy is takarja a ruha, a belőle áradó szagokat meg majd eltünteti a menetszél. Az összes shunpo tudását felhasználja, hogy minél hamarabb induljon, kiér a szállásról, aztán megtorpan.
Hova? Hova induljon? Mitévő legyen most? MI LESZ MOST?
Kouhei. Vele volt. Neki tudnia kell, hogy mi történt, igen, meg kell keresnie Kouheit. Addig fenyeget egy szerencsétlen, negyedik osztagos shinigamit Seireitei utcáin, amíg az ki nem keresi neki, merre lehet a Fon birtok. Megkapja az utasításokat, ő pedig gyorsan, láthatatlanul indul meg a birtok felé. A fák között haladva nem érzi a rejtőzködő őröket, de elég gyors és szemfüles, hogy ne igazán találkozzon velük össze. Egyet megérez, amikor megpróbálja útját állni és elkapni, de gyorsabb a reakcióideje. Kikerüli az ütést, ami valószínűleg gond nélkül leterítette volna. Elkapja az illető arcát takaró anyagot, letépi róla, megnézi magának.
– Te nem Pofonka vagy! – kiáltja magából kikelt, hisztis díva módjára, miközben félbetör a shinigamival egy fát, és hamar el is hagyja a helyszínt. Ő támadta meg amúgy is. És nem Pofonka. Nem látják szívesen a birtokon, érzi, hogy egyre több őr van a nyomában. Érzi, hogy pár válogatott fegyver érkezik meg az egyik lapockájába, amikor figyelmetlen. Vajmi keveset törődik vele, el kell jutnia a birtokra. Nem űzött vadként menekül, üldözőként törtet előre. Egyik mögötte haladó lélekenergia sem ismerős.
A birtokra érve, hatalmas őrséggel a háta mögött, rá kell jönnie, hogy ez a hely egy kibaszott labirintus, de nem áll meg egy percre sem. Néha egy-két gyengébbnek tűnő őrt leszerel, de nem igazán érdeklik. Neki Kouhei kell. Ismét elkapja egy férfi, hátulról átkarolja és lefogja. Nagyot lendít a fejével hátrafelé, betöri a tag orrát, és megnézi az arcát. Ő sem az, akit keres, átdobja egy-két papírfalon. Megunja a csendes keresgélést, az eszeveszett fogócskát, rabló-pandúr harcot a birtokon.
 – POFONKA! POFONKA, MERRE VAGY? MERRE VAGY MÁR, A K*RVA ÉLETBE! – ordít, ahogy csak tud, miközben járja az épületeket, és egyre nehezebben kerüli ki az őt üldözőket. Lefogják, és most már nincs menekvés. De nem találta meg Kouheit! Nem hagyhatja annyiban. Fejfájós, másnapos agya máris beindítja a beszélőkéjét. Nem hazudik az őröknek, csak féligazságot mond: az Omnitsukidou és a második osztag tagja, hihetetlenül fontos feladattal bízták meg és azonnal beszélnie kell Fon Kouhei-jel. Nem hisznek neki, leellenőrzik a személyazonosságát, meglepődve konstatálják, hogy tényleg hőn szeretett szervezetük tagja, így egyelőre elengedik. Valószínűleg mázlija volt, hiszen viszonylag kedvesnek mondható Fonokat fogott ki. Ellenben megtiltották, hogy ordibáljon, felzavarja a házat, viszont útbaigazítást is adtak.
Most már nem menekülhet! Követi az utasításokat, olyan régóta rohan már lóhalálában, hogy alig kap levegőt, és még mindig fáj mindene. Nem erre a másnapos állapotra találták ki a Fon birtokra való behatolást. Amúgy pedig kiveszi a késeket a lapockájából, és eldobja őket. Nem kellenek, a sebek pedig nem érdeklik. Meg kell tudnia, mi történt…
… és akkor meglátja. Ott áll ő maga, Fon Kouhei, az igazi, az egyetlen, az utánozhatatlan. Teljes valójában, pizsamájában, nyúzott, álmos fejjel, hősi önmaga árnyékaként, de ott van. Ő pedig majd’ elsírja magát a megkönnyebbülés boldog érzésétől.
– Pofonka! – ad hangot elégedettségének, ahogy pár lépés után elrugaszkodik a talajtól. Kitárt karokkal, lassított tempóban, megható aláfestő zenével repül felé, rózsaszín köd és levendulaillat kíséri röppályáját. Megvan! Végre megvan! És remélhetőleg tudja, mi történt vele, de mindennél FONtosabb, hogy megvan még, és jól van. És itt van. Innentől kezdve pedig biztosan nem lesz más, csak béke, boldogság, nyugalom… no meg persze egy kevéske másnaposság. De azzal majd ráér később is törődni, ha éppen nem szomjazik pár morcos Fon a vérére, és kiderült, mi a franc történt, amíg ő nem volt észnél. (Még annyira sem, mint mostani állapotában.)

Karakterlap

Fon Kouhei

Névtelen egység parancsnoka

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 950 / 30 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 13 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon-ház

Mottó:
A róka rengeteg trükköt ismer, a sün csak egyet, de az hatásos.

Post szín:
#b9936c


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Fon-birtok
« Válasz #2 Dátum: 2017. Febr. 26, 20:43:22 »


Makiro felkeresett miután vége lett a szolgálatnak. Nem hagyott más választást elkísértem az egyik igényesebb bordélyházba ahol nők és alkohol tömkelege fogadott…
Kemény padlót érzek betonsúlyú testem alatt amely elég kényelmetlen volt. Nagy nehezen megpróbálom kinyitni csipától összeragadt szemeimet, de rossz ötlet volt. Láttam ahogyan a Föld kering a nap körül. Egyből becsuktam kukkolószervemet és összeszorítottam a fogaimat miután a gyomrom is fordult egyet a Földdel együtt. Féltem, hogy kidobom a taccsot, de szerencsére nem történt semmi ilyen.
Egy nagy sóhaj kíséretében megpróbáltam megmozdítani testemet és egyből belenyilalt bal karomba. Égett, viszketett minden baj volt vele. Odapillantottam és majdnem elájultam attól amit láttam. A bal karomon a vállamtól egészen a csuklómig tetoválás terült el. Egyből talpra tudtam pattanni, ami nem volt olyan jó ötlet mint ahogyan elképzeltem ugyanis ahogyan felálltam dőltem is vissza, homlokkal landoltam a kemény fa padlón. Hangosan felnyögtem hátha erre téved valamelyik rokonom vagy valaki, aki majd segít rajtam, de nem járt arra senki, furcsálltam is hiszen máskor fingani se lehet mert egyből hatan jelennek meg.. :roll:
- Mi a fene történhetett? :| - kérdezem magamtól miután sikerült hátamra átlendülnöm és a kezemet magam fölé tartva vizsgálgattam a még elég frissen készült tetoválást. Próbáltam visszaemlékezni, de az este kezdetére sikerült csak visszaemlékezni meg arra, hogy elkezdtünk inni aztán se kép se hang.. Ekkor rémület kíséretében tört rám a kérdés, hogy vajon Makival mi történhetett és, hogy él e még egyáltalán. Bár elég túlélő alkatnak ismertem meg szóval szinte egyből megnyugodtam.
Nagy nehezen megembereltem magamat és a gyomromat is majd sikerült feltápászkodnom. Szédültem mint a fene, de már képes volt felmérni a helyet ahol voltam. Elszörnyülködve láttam, hogy pizsamanadrágomon kívül más nem volt rajtam és nem a saját szobámban hevertem hanem valamelyik nő rokonom ágya mellett hevertem a ledobott pizsifelsőm mellett. Rémült arccal húztam le a takarót az ágyban szundító nőről..
- Óóó bassza meg a jó isten.. – mondtam hangosan ugyanis a nő teljesen meztelen volt.. Számhoz kaptam rémültségemben a kezemet majd felkaptam a pizsamámat és futásnak nem nevezhető botladozással siettem ki az ajtón, aminek az lett a következménye, hogy a rizspapír falat gond nélkül fejeltem át és landoltam ismét arccal a padlón. Ismét nagy nehezen feltápászkodtam, de most már annyira se bírtam a szédüléssel mint eddig. Faltól falig közlekedve indultam meg keresni valakit, hogy hátha tudnak valamit arról mikor jöttem haza, mit műveltem és, hogy egyáltalán milyen nap van..
Az épület elejéről hangzavart hallottam ezért úgy döntöttem, hogy odáig elvonszolom félhalott testemet és majd ott biztos megmondja valaki a tutit. Nagy nehezen sikerült magamra erőszakolni a pizsama felsőt bár kicsit mintha kicsit lett volna rám és nem is emlékeztem, hogy nekem lett volna ilyenem, de a célnak megfelelt igazából csak a köldököm lógott ki alóla.. :roll:
Amikor megérkeztem a szédülés és a gyomorforgás nyert, hangos „blooááhhh”-val és gyomrom tartalmának kieresztésével üdvözöltem a jelenlévőket majd miután úgy éreztem minden kijött megtöröltem a felsőm ujjával. - Hívjanak papot! – szólítottam fel az ott lévőket majd csak ez után néztem körbe, hogy kiket is találtam. A látvány, ami fogadott katasztrofális volt. Kettétört fák, eszméletlenül fekvő Fonok, illetve a fél família, aki éppen egy férfit vettek körbe. Nem értettem a helyzetet egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallottam boldog hangját a behatolónak és el nem indult felém. Maki volt az, aki jobban örült nekem perpillanat, mint a lottó ötösnek. Azonban már láttam, hogy nem lesz jó vége a dolognak ugyanis tárt karokkal vetődött rám és ezzel sikeresen a padlón landoltam ismét csak most már plusz súllyal..
- Bakker, olyan szagod van mint egy sake gyárnak.. – próbálom meg lelökni magamról majd miután sikerült feltápászkodni az ingerült családom felé fordultam.
- Hali – integettem nekik idióta mosollyal az arcomon aminek következtében volt, aki hangosan felnevetett ugyanis a sárga, feszülős és még kicsi pulcsiban elég viccesen festhettem. – Milyen évet írunk? – teszem fel a nagy kérdést hátha valaki meg tudja mondani, hogy mennyit sikerült ugrani az időben majd miután megdörzsöltem ismét csipás szemeimet megpróbáltam komolyabbra venni a figurát.
- Hogy kerülsz te ide és miért csináltál darált húst a fél családomból? :| - teszem fel értelmetlen arckifejezéssel a kérdést majd az egyre közelebb kerülő fekete seregre néztem. – Nyugavér kisanyáim. Ismerem elég jó a srácot, sok küldetésen mentettük meg az életeket, nem fog gondot okozni. – vakarom meg a tarkómat miközben végigpillantottam a leszázalékolt csapaton akik éppen most próbáltak magukhoz térni.
- Még egy fontos kérdés.. Mi az isten történt este?! – tolom az arcába a tetovált kezemet miután a felső ujját felhúztam rajta. – Meg miért emlékszem úgy, hogy hárman voltunk? Kaito nem volt velünk véletlenül? – kezdem el faggatni a fiút hátha tud valamilyen információval szolgálni amikor hirtelen mintha megfagytam volna.. –  Szent ég.. Te vérzel… :shock: - állapítom meg a helyzetet majd elmerülve gondolataimban megerősítettem saját magam.. – Igen, azt hiszem Kaito is velünk volt.. de ha én itt.. és Te is itt.. akkor Ő hol a fenébe lehet?!?!!? – kérdezem szinte hisztérikusan majd miután a fekete sereg elpárolgott átkaroltam Maki nyakát beljebb tessékeltem. – A kínosabb részleteket inkább a szobámban beszéljük meg.. itt még a falnak is szeme illetve füle van.. :/ - suttogom oda neki miközben egymást támogatva próbáltunk eljutni remélhetőleg most már az én szobámba..


//a zölddel jelölt szavak linkeket rejtenek ;)//
« Utoljára szerkesztve: 2017. Ápr. 02, 12:06:37 írta Ukitake Juushirou »

"A bölcs ember tanul a hibáiból, az ostoba megismétli őket."

Karakterlap

Chizuki Mae

Eltávozott karakterek

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Fon-birtok
« Válasz #3 Dátum: 2018. Jún. 08, 02:32:42 »



Türelmetlen mozdulttal bökdöstem Mamoru bal fülét. Az előbb a jobbat piszkáltam, de nem kaptam túl sok reakciót akkor sem, most pedig egy erőteljes horkolással feje búbjáig rántott a takaróját- kis híján átütve a vékony falat öklével. Alsó ajkamba harapva figyeltem még néhány másodpercig, majd egy megenyhülő pillantás kíséretében kisétáltam szobájából, halkan csukva be magam mögött az ajtót. Tulajdonképpen a mai mind a kettőnk számára szabadnap lett volna és voltak terveink, mint például… hogy kissé átrendezzük a Fon birtok edzőtermeinek egyikét. Ezt személy szerint én erőltettem, ő előre jelezte, hogy más szándékai vannak. Többek között az alvást emlegette és a henyélést, nem állt szándékában megmozdulni a nap folyamán, amit én kifejezetten nehezen viseltem - ikremmel túl kevés időt töltünk együtt mostanában. Kékjeimmel tanácstalanul figyeltem a folyosó falára függesztett óra mutatójának lassú vánszorgását és nagyot nyújtóztam. Végül kissé vontatottan indultam el az ötödik osztag felé, megváltoztatva eredeti elképzelésemet és hosszú órákon át gyakoroltam. Szerencsére, edzőpartner hiányban nem szenvedtem- mindig volt önként jelentkező, aki örömmel vállalta, hogy kiáll egy vaizard ellen. Arcomon egyre keményebb, hűvösebb kifejezéssel álltam az ütéseket- tértem ki előlük, vagy éppen osztottam én magam. Az egyik különösen jól sikerült mozdulatsor után sajgó oldallal egyenesedtem fel és balommal letöröltem a szám szélén serkenő vért. Lenyeltem a számban összegyűlt fémes ízű folyadékot és megropogtattam nyakamat. Sután pillantottam a sérült területre, de sok időm nem volt tanulmányozni az esetleges zúzódást, mert ellenfelem újult erővel rontott rám. Megragadtam a kezénél fogva és saját lendületét felhasználva ellene segítettem továbbhaladni mellettem… átszelve a levegőt a falnak csapódott, helyenként kissé felsértve azt. Talán egy cseppet visszafogtam volna magamat én is, ha közben nem hallom meg az engem degradáló szavakat. Hosszan fújtam ki a levegőt, sajgó tarkómra helyeztem balomat és elindultam a férfi felé, hogy karom felé nyújtva segítsek neki felállni. Laza mozdulattal pöckölte arrébb jobbomat, én pedig bólintottam egy aprót és egyetlen szó nélkül indultam meg a zuhanyzók felé- nem fogom ráerőltetni senkire sem magamat. A mai napra nekem elég volt ennyi… gyanítom, az apró incidensről már tudni fog mindenki, mire hazaérek. Gyomrom ökölnyi görcsbe rándult, lemondó sóhajt hallattam és kissé rosszkedvűen, sietősen fejeztem be a hajszárítást. Hazafelé menet néhány hozzávaló megvásárlása után hozzáláttam a húsos ragu és a curry elkészítéséhez: jó nagy adagot készítettem belőle, bőségeset. Kellemesen eltelt a készülődéssel az idő, volt időm behűteni a szakét is, amit megvásároltam. Amit Mamorunak és magamnak szántam, felcímkézve betettem a hűtőbe, a többit az alkohollal együtt egy táskába pakoltam és megindultam Kouhei lakrésze felé. Menet közben fülem mögé simítottam az arcomba hulló rakoncátlankodó fekete tincseket és halkan dúdoltam egy szomorkás dallamot, amit nem tudtam kiverni a fejemből azóta, hogy meghallottam az egyik konyhai szolgálótól. Velük kivételesen jól el tudtam beszélgetni, ők különös módon nem kezeltek úgy, ahogyan a legtöbben - vaizardként, árvaként és nem teljes jogú Fonként. Tényleg törődtek velem, Mamorun kívül velük tudtam a legjobbat szórakozni… bár Kouhei másnapos fején is elég sokat szoktam mosolyogni. Mindenesetre, nem volt egyszerű úgy tenni, mintha minden rendben lett volna. Persze, leendő testőrként nem is igazán számított, mit gondolok vagy érzek. Annyi volt a kötelességem, hogy arcomon áttörhetetlenné merevedett maszkkal, nyugodtan és hűvösen teljesítsem a kiszabott feladatokat. Én pedig így tettem. Teljesen gondolataimba merülve haladtam a birtokon keresztül, kerülgetve a szolgálók és családtagok tömkelegét. Éppen megkíséreltem volna átvenni egyik kezemből másikba a táskát, hogy nyugodtan be tudjak kopogni az ajtaján. Ekkor valaki elordította magát és fénysebességre kapcsolva robogott el mögöttem, súrolva a vállamat, amitől kissé megugrottam… elvesztettem az egyensúlyomat és lendületből tökéletesen lefejeltem Kouhei ajtaját, ami a rendkívül szelíd erőszak hatására megadta magát - közepes erejű hangrobbanás kíséretében nyílt ki, fékezve magamat megtorpantam néhány lépés után és sűrű pislogások közepette próbáltam semlegesíteni a szemeim előtt cikázó csillagokat.
- Hahó Kouhei! - Maradék önbecsülésem után kaparászva kihúztam magamat. - Gondoltam, meglátogatlak. - Köszörültem meg a torkomat és lapos pillantást vetettem a kezemben szorongatott szatyorra.
- Az ajtó… hát azt nem így képzeltem... Bocsánat. - Sápadtam néhány árnyalatot. Amióta élek kissé kétbalkezes voltam, tulajdonképpen folyamatosan ehhez hasonló helyzetekbe sodortam magamat, ha nem koncentráltam kellőképpen. Felsóhajtottam és felé emeltem a merénylet során kissé viharvertté vált táskát. - Főztem egy kis curryt és ragut, meg hoztam szakét. - Nyomtam bele a kezébe és amint elvette, nyújtóztam egyet. Mintha ez segíthetett volna a fejemben szétáradó lüktető fájdalmon…
« Utoljára szerkesztve: 2018. Jún. 08, 02:50:10 írta Chizuki Mae »

Karakterlap

Fon Kouhei

Névtelen egység parancsnoka

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 950 / 30 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 13 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon-ház

Mottó:
A róka rengeteg trükköt ismer, a sün csak egyet, de az hatásos.

Post szín:
#b9936c


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Fon-birtok
« Válasz #4 Dátum: 2018. Jún. 10, 01:30:48 »

Mióta kinevezték a Névtelen Egység parancsnokának még annyi szabad ideje sem volt mint korábban. Örült, hogy elismerték képességeit, de nem tudta, hogy pontosan mivel is érdemelte ki ezt a kinevezést ugyanis semmi komolyabb nem történt vele azon kívül, hogy elkapott pár arrancart, levadászott pár lidércet, illetve ismét tudja lélekölőjének a nevét azonban használni még nem használta, sikerült eddig mindent puszta kézzel megoldania.
Most is éppen egy küldetésről ért haza az éjszaka kellős közepén. Egy tekercset kellett megszereznie aminek tartalmáról semmit nem tudott, de igazán fontos lehetett a 46ok Tanácsának ha nm csak az egyik random tisztet küldtek el érte az egységéből hanem kifejezetten csak Kouheit. Ráadásul ebben az is megerősítette, hogy több lidérc és arrancar is őrizte a tárgyat amiért több órás, életre-halálra szóló harcot kellett velük vívnia.
Hangtalanul és tőle telhető legnagyobb sebességgel célozta meg otthonát és az ágyát. Ájt a feje, nem érezte jól magát ezért a nehéz küldetést követően úgy döntött, hogy itt az ideje az alvásnak hátha attól jobban lesz. Szerencséjére senkivel nem találkozott a hazaúton, de valószínűleg fel se ismerték volna hiszen egész arcát egy fekete rongy takarta, ami előírás volt hiszen szigorúan titkos a kiléte, illetve feladata az összes egységébe tartozó egyednek mások számára.
Szobájába érve az eldugott széfbe helyezte küldetésének tárgyát majd gyors vetkőzést követően landolt ágyában annak reményében, hogy végre ki tudja majd aludni magát.

Ordítások, jajveszékelések, robbanások.. fémes csattanások.. ezeket hallotta csak és bármerre nézett halott társakat látott vérbe fagyva feküdni a földön. Tűz égett mindenhol körülötte, nem tudta, hogy hol van, nem tudta, hogy mit csináljon majd egyszer csak egy nagy vörös izzó fényt látott közeledni maga felé…

Rémülten ült fel ágyán, lihegett, testének minden pontjáról folyt az izzadtság. Soha nem voltak eddig rémálmai, de ezt nem is érezte álomnak.. olyan volt mintha ezt valóban átélte volna már egyszer.. de mégsem emlékszik rá.. Megtörölte homlokát, kimászott az ágyból és az ablakához lépett. Nappal volt már, valószínűleg sikerült azért pár órát aludnia aminek örült, de nem volt teljesen boldog. Nyomasztotta álma, sőt enyhén depressziósnak érezte magát, feje is megfájdult… ezért úgy döntött, hogy egy korty sake nem ronthat a helyzetén.
Ki is töltötte a számára talán most orvosságként szolgáló italt azonban még mielőtt beleihatott volna olyan dolog történt amire egyáltalán nem számított a mai nap folyamán. Szobájának ajtaja kisebb hangrobbanás kíséretében tárult ki, ennek köszönhetően megijedt és a kezében tartott csésze a padlón landolt aminek következtében sake készletének utolsó kortya is odalett.. Amikor odapillantott haragos szemeivel, hogy mégis ki volt ez a galád személy meglepődött.. Fiatal lány volt, egy jó nagy vörös folttal a fején…
- Áhhh Mae-chan.. Legközelebb egyszerűbb ha kopogsz.. :roll: - kacagott fel váratlanul. Nem számított a lány érkezésére, mégis örült neki, hogy az eszébe jutott… lábával elrúgta a földön landolt csészét majd Maehoz sétált…
- Semmi gond, remélem neked nem esett komolyabb bajod, a hang alapján eléggé beverted a buksid.. - kócolta össze a lány haját majd beljebb tessékelte az ajtóból amit be is csukott utána. Kissé nehézkesen akarta a nyílászáró az igazat miután meg lett erőszakolva, de két határozott mozdulattal be tudta végül csukni. Éppen meg akarta kérdezni a lány, hogy pontosan mi járatban errefelé amikor elkezdte sorolni, hogy miket hozott… a sake szóra felcsillantak szemei hiszen az övé fél perccel korábban veszett oda..
- Pompás *>* akkor essünk is neki az ivá… akarom mondani az evésnek :roll: - kapta ki Mae kezéből a táskát és helyezte le az asztalára.  - Te is eszel igaz? - kérdezte meg a lányt. Nem ismerte olyan régóta hiszen csak lassan két éve tért magához a kómából, de tudta, hogy nincs egyszerű élete a lánynak.. a családjára lett bízva mert az apja lemondott róla és testvéréről, ráadásul vaizard is volt, ami miatt nagyon sokan utálták pedig nem kellett volna, hiszen egy szép és szerethető lány volt, legalábbis Kouhei annak tartotta.
- Mesélj csak, milyen napod volt? - kezdett bele a társalgásba egy teljesen egyszerű kérdéssel majd intett neki, hogy foglaljon helyet miközben elkezdte kipakolni a táska tartalmát.. - Hmmm nagyon finom az illata! *>* - mondta izgatottan miközben két tisztább csészét helyezett az asztalra majd az italozáshoz ezt követően pedig helyet foglalt Ő is pontosan Maeval szemben.

"A bölcs ember tanul a hibáiból, az ostoba megismétli őket."

Karakterlap

Chizuki Mae

Eltávozott karakterek

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 167

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Fon-birtok
« Válasz #5 Dátum: 2018. Jún. 20, 03:25:40 »


Megköszörültem a torkomat és zavartan, kissé pirosló arccal dörgöltem meg a fejemen keletkezett púpot, amihez elég volt hozzáérnem, hogy felszisszenjek. Edzés közben persze nem adok ki könnyedén ilyesfajta hangokat, de… a magánéletben nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy kis híján agyonverem saját magamat egy ajtó felhasználásával. Jobb ujjaimmal letöröltem a szemembe gyűlt könnycseppeket-- kérem, én ennél keményebb vagyok, nem fogok nekikezdeni szepegni egy apró sérülés miatt! Amúgy sem volt szokásom, meg egyébként is… életem végig hallgathatnám Kouheitől a megjegyzéseket. Köszönöm, nem, kihagyom. :|
- Gondoltam szabadalmasítom ezt az új módszert… nem mondhatod, hogy nem volt hatásos. :roll: - Meglehet, mindenkire számított, csak rám nem. Még én sem tudom igazán, miért is jutott ez eszembe, talán, mert benne valamennyire láttam önmagamat. Nem lehet könnyű úgy élni, hogy valakinek nincsenek emlékei- én már csak tudom, milyen lehet neki. A helyzetem roppant mód hasonló, még ha nem is ugyanolyan. - Túlélem… - Szerencsétlenebb nem leszek tőle, az lehetetlen. Kékjeimmel rápillantottam az arcára, míg hajamat borzolta és egy lazább mozdulattal kifújtam arcomból az odahullott tincseket.  - Inkább az ajtód miatt kellene aggódnod. Tényleg… sajnálom. - Fordítottam el róla tekintetemet és körbenéztem a szobában, ami minden bizonnyal szebb napokat is megélt már. Sután oldalra pillantva figyeltem a kisebb rendetlenséget, ami a lakrészben uralkodott: kísértetiesen hasonlított a kupleráj ahhoz, amit Mamoru szobájában szoktam találni. Mint szerető húga, automatikusan látok ilyenkor neki a takarításnak és mosásnak, már-már jelen pillanatban is nyúltam volna a földre dobott ruha után, amikor a mozdulatba beledermedve visszahúztam a kezemet és nyeltem egyet. Ennyire azért nem kellene hódolnom a megszokásimnak… - Ah, igen, köszönöm. - Húztam ki egy széket az asztalnál és leültem rá. Kouhei módszeres sietséggel pakolta kifelé az edényeket. - Ne segítsek neked? ^w^ - Emeltem fel a fejemet, kékjeimmel arcát vizslatva. Nyúzottnak, sápadtnak tűnt, úgy éreztem, nem volt egyszerű napja. - Jól vagy, Kouhei? Megviseltnek tűnsz. - Aggódtam, azt különösen nem szeretem, ha azon kevés lélek közül, akik emberien bánnak velem, bármelyikük is szenved. Ama kevés erő, aminek birtokában voltam, túl sok megtételére nem képes, de minden apró morzsáját arra akartam használni, hogy még ha csak csöppnyit is, de enyhítsek a nehézségeiken. Meglehet, megéreztem, hogy társaságra van szüksége? Vagy, egyszerűen csak én nem akartam ismét egyedül maradni? Ajkaimat összébb préselve nyúltam a pálcikákért és magam elé fektettem őket. Jobb az efféle gondolatokba nem belemerülni… még a végén nem tetszene a felismerés.
- Kissé problémás… - Hajtottam le a fejemet, kerülve a tekintetét. Mély sóhajt hallattam és elé toltam az ő evőeszközeit. - Ami azt illeti, a kelleténél csöppet durvább voltam az edzőteremben, amikor szóba került a faji hovatartozásom. - Megvontam vállaimat és az ablakára pillantottam. Gyomrom ökölbe szorult, hirtelen roppant fontosnak tűnt, hogy az ablak legapróbb karcolásait is megtaláljam. Tartottam tőle azt hiszi, ezzel akarom takargatni az erőszakosságot, holott nem így van… Vitathatatlan, veszélyes vagyok. Ha csupán egy pillanatra is meggyengül az akaraterőm, ha megingok… annak beláthatatlan következményei lesznek másokat tekintve. Ami engem illet, azon nem kell elmélkednem: ha nem is vetnek véget az életemnek, elzárnak. Ezek pedig a legszelídebb lehetőségek… Ölembe fektetett kezeim ökölbe szorulnak és végül, nagy nehezen csak visszafordítom arcomat vendéglátóm felé, mikor eljutnak hozzám szavai. - Valóban? - Őszinte mosoly villan fel arcomon, szinte kivirulva nyúlok a két pohárért és öntök beléjük a szakéból. - Igyekeztem, hogy finom legyen. Tessék. - Toltam elé a poharat mosolyogva és a sajátomért nyúltam. - Egészségedre. - Furcsa, hogy mennyire jól esik néhány kedves, udvarias szó. Belekortyoltam az italba és gyorsan le is nyeltem, égette a torkomat, de nem zavart az érzés túlzottan. Szedtem egy jó adagot a velem szemben ülőnek. Hátradőltem a széken és csöndesen fixíroztam a tányérokra halmozott ételt, majd kezembe vettem a pálcikákat és hozzáláttam az evéshez. - Neked hogy telnek a napjaid? - Pillantottam fel rá érdeklődőn.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Jún. 20, 03:31:35 írta Chizuki Mae »

Karakterlap

Fon Kouhei

Névtelen egység parancsnoka

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 950 / 30 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 13 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon-ház

Mottó:
A róka rengeteg trükköt ismer, a sün csak egyet, de az hatásos.

Post szín:
#b9936c


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Fon-birtok
« Válasz #6 Dátum: 2018. Dec. 14, 21:56:28 »


- Ezt szabadalmaztatni? Nem gondolod, hogy egy kicsit káros az egészségre? - kuncogta el magát hiszen meglepte ahogyan a lány próbálta kimenteni magát az egyébként elég kellemetlen helyzetből amibe sodorta magát. Volt idő amikor Kouhei maga is hasonló vagy ennél sokkalta kínosabb helyzetbe sodorta magát, de szerencsére azóta felnőtt vagy legalábbis teljesen más életkörnyezetbe került ahol ezt már nem engedhette meg magának annyira. Szórakozottsága és humora ettől függetlenül megmaradt, de most már sikerül felmérni a helyzeteket, hogy mit mikor javasolt.
- Hát még szép, hogy túléled! Bár azért lehet apróbb agyrázkódás a következmény hiszen mégis csak egy testőr ajtónak astél neki, ami majdnem olyan kemény mint a tulajdonosa! 8) próbált viccelődni hiszen tényleg elég érdekes lenne ha ennyitől nem maradna életben.
- Az ajtó pótolható azonban a fejed kevésbé. Bárt nem tudom, hogy jelenleg a 12. osztag mennyire haladt előre ilyen téren, de szerintem sokkal jobb az eredeti fejed mint például egy csúnya robot fej! :roll: - mondta széles mosollyal az arcán. Próbálta elhitetni a lánnyal, hogy jó kedve van és felszabadult annak ellenére, hogy közel sem volt ezekhez. Letört volt, magányos és összezavarodott mind emellett pedig fáradt hiszen rémálmainak köszönhetően a folyamatos munka mellett nem igazán tudja és tudta mostanában kipihenni magát és ez eléggé megviselte már.
- Jaj hagyjad csak hiszen Te hoztál kaját amivel dolgoztál valószínűleg eleget és te vagy a vendég jelenleg szóval maradjál csak a valagodon. - Dorgálta meg a lányt hiszen egyáltalán nem értette miért is akar jelenleg ebben a kuplerájban segíteni neki a terítésben, ami valljuk be nem egy nehéz feladat. Miközben forgolódott hideg verejtéket érzett a homlokán és enyhén meg is szédült, ami nyugtalanította és közben azért imádkozott, hogy ezt Mae ne vegye észre azonban ez nem így történt. Nem szívesen avatta volna be a fejében zajló problémákba, de nem hagyhatta figyelmen kívül sem a kérdést.
- Ami azt illeti kicsit összekuszálódott az életem mióta magasabb beosztásban tevékenykedek. Munkaköri leírásomról azonban nem adhatok bővebb információt remélem ezt megérted. A lényeg annyi, hogy többet dolgozok mint alszok és ennek vannak negatív hátulütői mostanában. - vakarja meg a tarkóját kicsit szégyenkezve hiszen szívesen beszámolt volna a legutóbbi küldetéséről is, de a névtelen egység nem véletlen névtelen egység és még az osztag tagjai sem tudhatnak arról kik tartoznak ide vagy éppen mit csinálnak amikor elküldik őket.
Azonban mint kiderült számára Maenak a mai napja sem volt egyszerű faji hovatartozása végett. Sértegették és ezért kicsit komolyabban lépett fel.. ezzel nincs is gond.. Kouheit azok a szemellenzős barmok zavarják a rendszerben akik azért piszkálnak mást mert nem teljesen ugyan olyan mint a többi.. holott százszor többet ér Mae mint például az újoncok túlnyomó többsége.. pedig azok úgymond tiszta vérű halálistenek.
- Úgy kell nekik.. ha beszólnak csak egy mafflás és tovább állsz. Ha tovább kekeckednek hivatkozz rám vagy csak küld ide Őket.. lenne nekem is pár pofonom vagyis kedves szavam feléjük. :roll:- mondta széles mosollyal az arcán. Próbálta felvidítani a lényt és elterelni erről a gondolatait hiszen nem egészséges ha valaki mindig bánkódik valamin.
Az étel fenomenális volt, s miután megdicsérte az illatét látta, hogy Mae arca kicsit lelkesebb és felszabadultabb ábrázatot öltött aminek örült. Sokkal jobban szerette ha valaki mosolyog a közelében és nem pedig szomorkodik. Talán ezért is csapott át annak idején a nép bohócának és csinált minden lehetséges és lehetetlen helyzetből viccet még akkor is ha sértő volt az valakire nézve hiszen a végén mindenki nevetett.
- Finom is! Jól vigyázz ha így folytatod nem szakácsként végzed nálam. :roll: - mondta teletömött szájjal. Tényleg ízlett neki az étel nem is tudta pontosan mikor evett utoljára normális főtt ételt hiszen ilyen luxusra mostanában nem volt ideje hiszen soha nem volt itthon vagy ha igen akkor általában aludni próbált vagy az osztaggal kapcsolatos dolgait intézte.  - Ohhoo, köszönöm! Neked is! *>* - ragadta meg a saket tartalmazó poharat majd Mae felé emelete és gyorsan lehúzta. Égette a torkát azonban érezte, hogy szinte egyből enyhült fejfájása is, ami azóta jelen volt, hogy felriadt.
- Hát mint említettem korábban sokat dolgozok. Ide megyek meg odamegyek. Igazából sosem unatkozok, de pihenni se igazán pihenek. Mindemellett járok a rehabilitációra is, ami az emlékeimet illeti, de jelenleg nem mutatott valami nagy előrehaladást egyik kontroll vizsgálat sem. Szóval most úgy állunk majdnem mint mikor felébredtem a kómából. Csak azóta egy kicsit erőseb, és szexibb lettem. 8) dobtam át egyik oldalról a másikra az utóbbi időben eléggé megnőtt hajamat és ezt követően kacsintottam rá. - Jut eszembe… te láttad már a tetoválásaimat*? :o Hirtelen pattant fel majd kapta le felsőjét aminek következtében teljesen félmeztelenül állt az éppen táplálkozni óhajtó lány előtt.
- S veled mi a helyzet mostanában? Minek köszönhetem ezt a finom ebédet illetve a látogatást? Gond van? Vagy csak kedveskedni szeretnél az oktatódnak? Nem úszol meg egy edzést sem csak szólok előre.. :roll: - nevetett megint hangosan miközben forgolódott Mae előtt, hogy minden szögből elég jól megvizsgálhassa a tetoválásokkal és hegekkel borított nem mellesleg egész izmos felsőtestét.

*linket rejt

"A bölcs ember tanul a hibáiból, az ostoba megismétli őket."