Lidércek Birodalma > Centrum

Enemigo Público

(1/3) > >>

Ichimaru Gin:
Las Noches arrancarjainak is szükségük van a szórakozásra, eme földalatti kocsma pedig tökéletesen alkalmas hely az alkoholvedelésre. Általában rock és punk számok szólnak, a vendégek részére pedig egy dühöngő szoba is rendelkezésre áll, ahol kedvükre törhetik el a székeket ivócimborájuk hátán.Az asztalokat össze is lehet tolni, hogy nagyobb társaságok is elférjenek, az alkohol mellett pedig természetesen szendvicseket is felszolgálnak.
HITEL NINCS!

<< ELŐZMÉNYEK

Flavia nella Sinestesia:
Találtam egy Őrangyalt
Flavia újdonsült rangjában aligha változott, bár senki sem tudta, hogy miképpen szerezte meg elődjétől az espada rangot, ráadásul rendkívül kevesen voltak tudatában, új pozíciójával. Annak a kicsin körnek is csak annyit mondott egyszerűen, félvállról: Találtam. A megszokott, szűk és lényegre törő választ, már Flaviától. S nem is akarta túlcifrázni a dolgot. Sokat tanult az esetből, de nem kívánta senki orrára kötni az eseményt, ha nem volt muszáj.
Így Flavia szokásos feladatát végezte, értékeket szabadított fel, hogy egy új, jobb helyre vigye őket, ahol meg vannak becsülve. Jelenleg egy drága kövekkel teli csomagot igyekezett e kegyben részesíteni, amit egy nála kétszer nagyobb, izmos, eléggé felvágós alak szorongatott markában. Természetesen eléggé felöntött a garatra, hisz ebben az ivóban a legtöbb arrancar kikapcsolódni jár. Így jobb alkalom nem is adódhatott volna számára, mint ez. Miközben Őméltósága dicsekedett azzal, honnan szerezte a kincsekkel teli tatyót, Flavia véletlenül megtalálta az övére kötött drágaköveket. S már éppen beleolvadt volna a tömegben, mikor egy alaknak neki ment. Az felháborodva lökte arrébb. Flavia profi volt egyensúlya megtartásában, így egy hátra felé végzett cigánykerékkel talpon maradt, azonban így leleplezésre került szerzeménye.
A drágakövek hatalmas csörömpöléssel potyogtak a padlóra, mindegyik apró darabra törve végezte. Flavia szíve hatalmasat dobbant! Szegény ékkövek, hogyan jártak! De még hamisságuk sem zavarta, elkezdet markába gyűjteni a maradványokat. Azonban az eredeti tulajdonosról nem volt elmondható a beletörődés, vöröslött az arca a szégyentől, hogy ilyen egyszerűen „kirabolták” – milyen csúnya kifejezés is ez Flavia szerint –, s a tény, hogy rendesen felültették még csak hab volt a tortán. Hogy megtartsa tekintélyét a szórakozott társaság között meg akarta leckéztetni Flaviát, hiszen egy részegnek ez volt a legegyszerűbb gondolkodásmód. Flavia nem haragudott rá, megértette, hiszen az orrfacsaró szag elárulta neki, hogy már vagy tíz poháron lehetett túl. S most így, vagyon nélkül maradva fizetni is képtelen. De hát ez mit sem változtat Flavia valóságnézetén…
- Mi a bajod? Flavia találta, szóval ez Flaviáé! ^_^ – mosolygott szemrebbenés nélkül a fickó arcába, ki dühödten ragadta meg a nyakánál áttekert palástot, artikulálatlan üvöltéssel közölve Flaviával, hogy most aztán nagyon meg fog lakolni.
Flavia az arcába kapott rémes szagtól émelyegni kezdett, de őrangyala pont időben bukkant fel. Hát mennyit kereste, s most megtalálta! Flavia tudta, hogy neki is van! *_*
Az őrangyal hangosan csörtetett be az épületbe, ajtóstul, mindenestül, szemrebbenés nélkül a Flaviát fogva tartó alakot kemény, faajtó alá terítve. Flavia a leütött kezéből könnyedén ki tudott szökkeni, így megúszta, hogy egy nehéz, vaskos bejárattól egy óriási búbot kapjon kobakjára. De Flavia sem volt ostoba, kihasználta az adott pillanatot, verekedést kezdeményezett. Kezdésnek egy széken ülőt lökött el, majd mutatott egy ártatlanra, hogy ő volt az elkövető. Persze elhitték neki, miért kételkedtek volna benne? A csata egyre jobban kiterjedt a mulatóhelyen, Flavia pedig fel tudta szedni a földről a talált kincseit, s tartozva az őrangyalnak lőtte szét egy barával a felé repülő alkohollal teli üveget, s szökkent mellé, hogy a hátát fedezze. Cseppet sem érdekelte, hogy az iménti megmenekítő tette mennyire volt szándékos, vagy mennyire volt a véletlen műve. Flavia fejébe vette a dolgot és nem kívánta másképpen felfogni a helyzetet.
- Flavia igazán hálás az őrangyalnak – mondta. - Flavia hogyan hálálhatná meg neked?

Dalarea Cortéz:
Őrangyal
 
 Daniella egy könnyed mozdulattal megigazította az alabárdot, ami fásliba csavarva lógott a vállán, azután a fejébe nyomta a fehér bőrkalapot, aminek a karimáján végighúzta a mutatóujját. Összesen, ha öt másodpercet töltött a tükör előtt, mielőtt a kocsma felé indult. A húgai mindig olyan szépen fel tudták dobni a testet, de ahová ő ment, tökéletesen elég volt a természetes szépsége.
 Egy apró mosoly ült ki az arcára, ahogy megérintette a húgai tudatát, persze, óvatosan. Jelenleg mind békésen alszanak, olyan közel hozzá, olyan biztonságban, amit senki más nem tudna biztosítani nekik. Talán ez a legtöbb, amit kívánhat az élettől, biztonságos közelben tudni őket minden pillanatban, megvédeni őket ettől a gonosz világtól. Meg persze, a saját hülyeségeiktől.
 Kinyújtotta a karjait, és elégedetten hümmögött egyet, ahogyan a kocsma látható közelségbe ért. A zsebéből előtúrt egy cigarrot, és a bal keze mutatóujján létrehozott szürke reiatsulángocskával meggyújtotta. Mélyen a tüdejébe szívta az erős szivar füstjét, egy pillanatra lehunyta a szemét, majd kifújta. A testvérei nem szerették ezt a szokását, de úgy gondolta, azért Juliának három perc plusz fogmosás belefér. Egy kisebbet szívott a szivarból.
 „Hé, kislány, adsz egy slukkot?” Daniella egy mosollyal nézett a szemmel láthatóan holtrészeg, vékony arrancarra, azután egy határozott mozdulattal megragadta a ruháját, maga elé rántotta, azután a levegőbe ugrott, és páros lábbal beküldte az ajtón. A mozdulat annyira jól sikerült, hogy az ajtó még maga alá temetett még egy arrancart, aki éppen egy lánnyal kötekedett. Hiába, így érkeznek meg a fontos alakok.
 Ahogy megállt az ajtóban, mélyet szívott a szivarból, és közben körülnézett. Tudta, hogy a napfény miatt, az eddig sötétben lévők nem látják tisztán, legfeljebb a sziluettjét. Éppen ezért, nem sietett, várt néhány másodpercet, azután elnyomta a szivart az ajtófélfán, és könnyed léptekkel sétált át a kidöntött ajtón, az alátemetett áldozattal, és huppant le a bárszékre. Csak ekkor vette észre, hogy már komoly verekedés kezd kitörni, és felé dobtak egy sörösüveget, amit azonban valaki eltérített. Úgy döntött, beszáll, de persze, nem szomjasan.
 - Tequilát, lámabaszó!- a pultos már ismerte, úgyhogy szokás szerint, csúszva jött fél perc múlva a pohár, ő pedig elkapta, egy cseppet sem kilöttyentve. Most ugyan valószínűnek tartotta, hogy kevesen figyelik, de nem érdekelte annyira. Igazából, ő nem a külvilágnak csinálta ezt, hanem saját magának. Segített neki megtartani azt a képet magáról, hogy ő erős, magabiztos, és képes megvédeni a testvéreit.
 - Hát… mondjuk fizethetnéd a piámat, Flavia.- a poharat egy könnyed mozdulattal vágta hozzá egy éppen háttal álló arrancar tarkójához, azután leszállt a bárszékről, és bedobta azt is a közösbe, a kocsmáros legnagyobb kétségbeesésére. - Nem láttalak még itt, de ez egy kurva balhés hely, aranyom.- Daniella egy könnyed mozdulattal hajolt le az arrancar elől, akit éppen bedobtak az italok közé, azután újra felegyenesedett, és megigazgatta a kalapját. - Ja, tényleg. Én meg Dalarea vagyok. Örvendek!- kezet nyújtott az arrancar felé, közben gyorsan körülnézett, hogy mi a helyzet a verekedés terén. Sosem szeretett ész nélkül beleugrani semmibe, mert fennállt a veszélye, hogy összeszed valami sérülést, ami zavarja a húgait.

Flavia nella Sinestesia:
Őrangyal
Flavia minél többet látott az általa angyalnak titulált személyből, annál szimpatikusabbnak tartotta. Látott benne valamit, ami nincs meg minden arrancarban, valami különlegeset, ami vonzotta. Mint a kígyós fülbevaló, egy az a koponyás kasza, esetleg a holdmedalion… nem, ennél komolyabb volt, ami megragadta az előtte álló szárnytalan, mégis angyali személy. Talán, mint Ivela-aneja esetében, mert leginkább ahhoz tudta hasonlítani ezt, ami most a lelkében járt. Igaz, nem volt ugyanaz, meg nem is tudta egyazon fokra helyezni a kettőt, ezért előbb többet szeretett volna látni az előtte állóból, még inkább megismerni, ugyanis Flaviában ott motoszkált ama gondolat, hogy a nőben több rejlik, mint amit megmutat magából. S Flavia szokott hallgatni a megérzéseire, Ivela-aneja erre többször hívta fel a figyelmét, s most úgy sejtette érdemes a belső hang előtt fejet hajtania. Ez nem olyan dolog, ami árthat neki, legalábbis Flavia így érezte, ezért úgy határozott, meg fogja ismerni még jobban az „őrangyalt”.
- Ahogy Flaviától kívánod, őrangyal – hajolt meg elegánsan. Persze, hogy emelje a tekintélyét a pultra ugrott, hogy ott hajtson főt előtte.
- Balról, vigyázz ^_^ – intette óvatosságra a nőt. Bár Flavia sejtette, hogy az őrangyal is tisztában van azzal, hogy éppen egy rendkívül ittas állapotban lévő monstrum pontatlan mozdulatokkal kívánja eltorzítani az arcát.
- Flavia szerint szórakoztató – nevetgélte. - Bár Flavia nem jár ide túl sűrűn ^_^ – osztotta meg a nővel tapasztalatait, majd egy elegáns szaltóval leugrott mellé, s egy jobbról-balra indított rúgást intézett egy másik arrancarra, ki hátba támadta volna az őrangyalt. Az ütést kicsit oldalasan, a lábszárával intézte derék magasságban, s hogy még fájdalmasabb legyen, némi lélekenergiát is koncentrált oda hierrojába, hogy keményebb legyen a csapás, melyet rámér, és annál biztosabb legyen, hogy nem fog egyhamar felkelni.
De amikor tömegesével akartak rátörni a megszállott, kissé nagyon ittas állapotban lévő arrancarok, belátta, hogy nem lenne egyszerű mindegyiket kifektetni, nagyobb sérülések nélkül, ráadásul Flavia kezdte unni a helyzetet, túlságosan is, ezért másik megoldáshoz szeretett volna folyamodni. Lopva a bal gyűrűsujjára tekintett, ahol ott pihent a Solar Anillo teljesen feltöltött állapotban. Tény, régen alkalmazta, így nem látta akadályát annak, hogy bevesse.
- Csapos úrság, Dalarea kedves, Flavia szeretne megkérni titeket, hogy csukjátok le a szemeiteket a ti érdeketekben ^_^ – figyelmeztette őket. S csak rajtuk múlott, hogy hallgatnak eme bölcs tanácsra, avagy sem. Mindenesetre Flavia leszedte ujjáról az apró kiegészítőt, jobb kezével előre nyújtotta, az őrjöngő társaság felé, majd hagyta, hogy lélekenergiája szabadon áramolhasson körülötte. Az eddig pórázon tartott nagy mennyiségű reiatsu most táncolt körülötte, amelyre szinte azonnal reagált az ékszer és a benne összegyűlt fény elárasztotta az egész ivót. Aki nem a magas lélekenergiától esett össze, az bizony a szemvakító ragyogás áldozata lett.
Flavia mosolyogva fordult a nő és a csapos irányába, majd lépdelt lassan a pulthoz, ahol felállított egy-egy még ép állapotban lévő széket. Az egyikbe helyet foglalt, majd a nőre pillantott.
- Flavia végzett, kinyithatjátok a szemeiteket – mondta. - Csapos úr, ha kedves az élete Dalareának felszolgálja mindazt, amit kíván! – A nagy hadakozásban félrecsúszott palástját igazgatva adta ki az ukázt a pultosnak. Direkt úgy fordulva, hogy a bal lapockáján lévő számot az illető láthassa, ezáltal meghúzva magát és nem kikérve magának a parancsot.
- Flavia örülne, ha együtt iszogatnátok, Dalarea kedves ^_^ Flavia szeretne jobban megismerni téged, már ha nincs ellenedre – mosolyogva mutatott a mellette lévő üres székre. - Flavia meglátása szerint, nagyszerűen harcoltál, elképesztő volt! Hol tanultad? – kezdett is bele a kérdezősködésbe.

Dalarea Cortéz:
Őrangyal

 Daniella egy könnyed mozdulattal kapta el a férfi öklét, azután az egyik csizmája orrával az ágyékába rúgott, és végezetül, egy pohárral teljes erőből arcon csapta, hogy a törött üvegszilánkok felvagdossák a férfi arcát. A lány mutatóujján és tenyerén is kibuggyant a vér néhány karcoláson, de ez még bőven az apróság kategória, mivel szinte nem is fáj, másnapra már csak két halvány csík lesz ott, Juliát nem fogja zavarni, bármit is tervez következő napra.
 - Kösz.- Daniella megfordult a bárszéken, és a pultra könyökölve figyelte, hogy intézi el a piás arrancarokat újdonsült barátja. Gyorsan megállapította, hogy a lány, mint sok arrancar, remek harcos, de még közöttük is kiemelkedő. Ami őt illette, piszkos trükkökre, cselekre, megfélemlítésre épített, és sok férfiról tudta, hogy mi az a határ, ahol még nem ütnek komolyan vissza. A lány azonban egyértelműen komolyabb harcos volt, nem csak az élet tanította, lehetett rendes tanára is. Keleten rengeteg pusztakezes harcművészet fejlődött ki, biztos volt benne, hogy ő egynek a mestere.
 Daniella úgy döntött, hogy megbízik a lányban, és lehunyta a szemét. Tanult ugyan Catalina hibájából, de magát jobb emberismerőnek gondolta, és nem volt viszálya vele, ahogyan a testvérei sem szóltak neki, ahogy álom-szerű állapotukban feltűnt a lány arca, megszólalt a hangja a fejükben. A szemhéján keresztül is látta a villanást, és ahogy kinyitotta a szemét, egy mosollyal nyugtázta, hogy a terep tiszta, mindenki elkábult a fénytől. Nem ismerte ezt a technikát, de gyorsan megállapította, Flavia valószínű erősebb nála. Igaz, az ő képessége is nagyon erős a maga módján.
 Örült, hogy a verekedés után megkapta a piáját, bár nem értette, hogy a lány miért akar ennyire vele iszogatni. Az első gondolat, ami eszébe jutott, hogy a lány esetleg ráhajtott, és éppen azt akarja tőle, mint azok a férfiak, akik meghívják egy italra, de úgy döntött, hogy ezzel az eshetőséggel csak akkor számol, ha van valami reális alapja. A maga részéről úgy döntött, hogy hagyja folyni az eseményeket, aztán, ha történik valami, legalább ebben megelőzi Lucíát. A második ötlete, hogy ez valami Catalina-féle szövetségi beszervezés lesz, vagy valahová hívni akarják, hogy csatlakozzon, de mivel a lány nem tudta, hogy jön, valószínűtlennek tartotta. Akkor lehet, hogy csak az egyetlen, még talpon lévő személlyel akart beszélgetni ivás közben.
 - Igazság szerint, nem tanultam soha verekedni, megedzett ez a kurva élet. Ötszáz évvel ezelőtt kint éltünk a dzsungelben a testvéreimmel, tizenkét éves koromtól kezdve magamnak szereztem a kaját, én csaptam agyon hozzá az állatot, a ruhámat is magamnak csináltam a szőréből, tizennégy éves koromtól pedig baszakodtunk a kereskedőkkel is. Tizenkilenc éves koromra olyan kurva gazdagok lettünk, hogy kiadtuk magunkat grófnőknek meg grófoknak, és beköltöztünk a kikötőváros egyik palotájába.- Daniella meghúzta a tequilát, közben pedig visszagondolt arra a boldog napra, amikor végre rendes tetőt, ruhát adott a húgai feje fölé. Kár, hogy nem élvezhették tovább. - Sosem lehettem gyenge, meg kellett védenem a testvéreimet, azután pedig igazságot kellett szolgáltatnom, és az sem könnyű. Ha valaki le akarja vágni egy kormányzó falloszát, kibaszott keményen kell vágtatnia. Veled, mi a helyzet? Ez karate volt? Vagy judo?

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése