Szerző Téma: Oshita Rieko  (Megtekintve 640 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Oshita Rieko

Hozzászólások: 1

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Oshita Rieko
« Dátum: 2016. Febr. 05, 20:41:08 »
~ Adatlap

Név: Oshita Rieko
Nem:
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1926 Február 21.
Kor: 84
  • Emberként: 19
  • Lélekként: 65
~ Előtörténet

 "Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Halálom előttről csak egyetlen emlékem van, a nevem... Oshita Rieko. Vajon tényleg ez volt az igazi nevem, vagy csak saját magammal akarom elhitetni hogy emlékszem valamire? Nem tudom, az első dolog amire emlékszem az a hatalmas romhalmaz, ami egykor valamilyen város lehetett. Körülöttem minden mozdulatlan, halott volt. Céltalanul bolyongtam a romok között abban reménykedve, hogy találok valamit, ami vissza hozhat néhány emléket halálom előttről. Hosszú órákon át jártam a romokat, de mindhiába, néha leültem, és néztem az eget, és próbáltam felidézni a multamat. Napokon keresztül folytattam a keresést, de végül feladtam, és vártam hogy eltávozzam a túlvilágra. Heteken át nem történt semmi, míg egy napon megláttam a távolban egy lényt. Hosszú ideje nem találkoztam élő dologgal, ezért természetesen közelebb mentem. A lény magas volt, több mint 4 méteres, és valami furcsa fehér maszkot viselt. Megszólítottam, de nem volt válasz. Ahogy közelebb értem vért láttam a lény előtt, éppen egy fekete ruhás embert falt fel. A lény észre vett, és rám támadt, azonban csodával határos módon sikerült ösztönösen elkerülnöm a csapását. A földön megláttam a fekete ruhás ember kardját, de a lény köztem és a kard között volt. Elkezdtem futni, és reménykedtem hogy az ösztön, amivel korábban kitértem a csapása elől ismét megment. A lény ismét támadni készült, én pedig ismét kitértem a csapás elől, és gyorsan a kardért futottam. A fegyverrel a kezemben úgy éreztem hogy készen állok harcolni az ismeretlen lény ellen. Ellenfelem csapásai ádázak voltak, és a harc elején leginkább csak védekeztem, és próbáltam egy rést találni a védelmén. Az egyik támadása után úgy tűnt hogy itt a lehetőségem, felemeltem a kardot, és lecsaptam vele a lényre. A lény elveszítette az egyik karját, és visszavonult. A csata végeztével odasétáltam a fekete ruhás ember testéhez és így szóltam :
- Sajnálom hogy nem tudtalak megmenteni. Nyugodj békében, ismeretlen harcos.
Nem hagyhattam ott a testét csak úgy, ezért eltemettem az ismeretlen harcost, és megfogadtam hogy végzek azzal a lénnyel aki végzett vele. Tudván hogy bármikor újra találkozhatok azzal a lénnyel képezni kezdtem magam, hogy készen álljak ha ismét találkozunk. Idő közben több ilyen maszkos szörnnyel is találkoztam, és megtudtam hogy rengetek hozzájuk hasonló szörny létezik, és mind emberek lelkével táplálkoznak. Hosszú hónapokon keresztül vadásztam a szörnyetegekre, és sokkal végeztem közülük. Úgy egy évvel később ismét találkoztam azzal a szörnnyel akivel először küzdöttem, és úgy tűnt hogy éppen küzd valakivel. Az a valaki egy fekete ruhás harcos volt, pont úgy mint akinek a kardját forgattam az elmúlt évben. A fekete ruhás férfi vesztésre állt, így a segítségére siettem. A képességeim sokat fejlődtek az előző harcunk óta, így viszonylag könnyen végeztem vele. Odamentem a férfihez, és a kezemet nyújtottam neki.
- Minden rendben van? Nincs semmi baja?
- Köszönöm a segítségedet, te is egy halálisten vagy? Melyik osztaghoz tartozol?
- Halálisten? Az meg mi?
- A kard a kezedben, az egy halálisten fegyvere.
- Ez annak a harcosnak a kardja, akinek az életemet köszönhetem.
- Értem, ez azt jelenti hogy egy átlagos lélek vagy. Ha szeretnéd, átküldhetlek a lelkek világába, ott biztonságosabb.
- De mi lesz az itteni emberekkel, rengeteg ilyen lény van még odakint.
- A lidércekkel való harc a halálistenek dolga. Hagyd ránk a harcot.
- Akkor mond el... mond el hogy lehetek én is halálisten!...
A beszélgetésünket követően a férfi a kardjának markolatát a homlokomhoz nyomta, és átküldött a lelkek világába. Megérkezésem után szinte azonnal a fejembe vettem hogy csatlakozni fogok a halálistenekhez.

Jelentkeztem a halálisten akadémiára, de először úgy vélték hogy nincs meg bennem az ami egy halálistenhez kell, de a döntésüket később megváltoztatták. Talán az a férfi aki ide küldött győzte meg őket, magam sem tudom. Az akadémián töltött idő alatt sikerült megszereznem a lélekölőkardomat, Shiroihone-t, ez azonban nem sikerült azonnal. Hosszú heteken keresztül próbáltam kapcsolatba lépni a lélekölő kardommal, de mind hiába. Egy idő után már kezdtem feladni a reményt, hogy bármikor is halálisten lehet belőlem. Ezen gondolkodni nem volt idő, hiszen egy lidércet jelentettek a közelben, és minket akadémiai tanulókat küldtek ki a semlegesítésére. Kis csapatokra osztva kerestük a lidércet, de hiába. Órákkal később üzenetet kaptunk hogy az egyik csapat nem jelentkezett, és mi voltunk a legközelebb az utolsó ismert helyzetükhöz. Gyorsan a helyszínre siettünk, de mire oda értünk már késő volt. A csapat minden tagjával végzett a lidérc. Időt nem adva a felkészülésre azonnal nekünk támadt, és a csapatom két tagját sarokba szorította. Ez volt az a pillanat, amikor végre sikerült meghallanom a kardomat. "Shiroihone" mondta. A lidérc felfigyelt erre, és nekem támadt. Arra utasítottam a csapatom sérült tagjait, hogy menjenek vissza. A harc ádáz volt, és sok sérülést sikerült szereznem. A harc során azonban megismertem a kardom képességét. Shiroihone-nek hála képes voltam rövid ideig egy jégpáncélzatot létrehozni a testem egy kisebb területére, ami így ugyan nem állítja meg az ellenfél csapását, gyengíti azt. Ennek az új képességemnek hála képes voltam túlélni olyan csapásokat, amik egyébként végeztek volna velem. A csata elhúzódott, és úgy tűnt hogy egyikünk sem képes győzni. Fáradtan álltam a lidérc előtt. Már állni alig tudtam, és vártam az utolsó csapást, ami valószínűleg végez vele, azonban ekkor érkezett meg a tanítónk, aki végzett a lidérccel. A tanító harcát már nem láthattam, hiszen nemsokkal az érkezésük után eszméletemet veszítettem. Sérüléseimből felépülve vágtam neki a vizsgáknak, amiket ugyan nem sikerült hibátlanul teljesítenem, de végül sikerült letennem őket. Életem egy új fejezetéhez érkeztem, ami lehet hosszú, és tartalmas, vagy rövid és fájdalmas.


~ Kinézet

Haja nagyrészt sötétkék, elől egy kis részen világoskék, szeme pedig kék. Magassága 158 cm, ezért könnyen elveszik a tömegben. Általában a halálisten egyenruháját viseli, aminek hiányzik az ujja. Haját pedig copfban hordja. Zanpakutoját néha a derekán, néha pedig a hátán viseli.


~ Jellem

Kinézete ellenére csöndes, visszahúzódó, és jószívű. Nem beszél sokat, és általában a lényegre szokott térni. Természete ellenére nem okoz neki  gondot a szabályok megszegése, ha ezzel életeket tud megmenteni. Társai épségét mindennél előbbre helyezi, és ez gyakran sodorja bajba.
Szabadidejében pihen, fest, vagy pedig a konyhán próbál valami eddig ismeretlen ételt felfedezni.


~ Zanpakuto
Neve: Shirohone (Fehércsont)
Fajtája: Jég
Shikai parancsa: Tsukisasu! (Szúrd le!)
Shikai kinézete: A markolatot felváltja egy csont, és a kard pengéje teljesen ezüst lesz.
Támadások:

  - Kyōka (Megerősítés) : Egy kis területre, rövid ideig egy jégréteget hoz létre, ami csökkenti az ellenfél csapásának erejét, de nem feltétlenül semlegesíti azt. Huzamosabb ideig való használat után nagyon kimeríti a használót.

~ Szeret-nem szeret

Szeret:
- Nyugalom
- Festészet
- Főzés
- Pihenés
- Kardforgatás gyakorlása

Nem szeret:
- Papírmunka
- Beképzeltség
- Nagy tömeg
- Rendetlenség
- Alkohol

~Próbajáték