Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Témák - Aikyou Kaiya

Oldalak: [1]
1
Pályázatok / Aikyou Kaiya Pályázatai
« Dátum: 2019. Febr. 02, 22:23:59 »


Hadnagyi pályázat




(click to show/hide)

Fogalmam sem volt mi fog még rám várni miután újra visszakerülök a Gotei berkeiben. Mondhatnám eddigi teljesítményem jóval alábbhagyott, de azért még tudom tartani valamennyire a szintemet, ami régen is jellemzett. Viszont sajnos volt részem kellemetlen szituációkban, amire nem igazán vagyok büszke és úgy gondolom jobb, ha hallgatok, mint a sír. Hallgatni arany tartja a bölcs mondás. Viszont sajnos úgy tűnik hallgatásom vitt abba a szituációba, ami ugyan számomra megtisztelő és büszke is vagyok arra, hogy a Főkapitány rám gondolt a tisztséggel kapcsolatban, viszont ott van a kellemetlen érzés ami mélyen a gyomromat mardossa. Nevezhetném ezt kellemetlennek? Hát valószínűleg. Itt állok a nyolcadik osztag kapuja előtt és csupán pár lépés választ el attól, hogy szembe kerüljek rég nem látott kollégámmal, akivel… nos mondhatom, érdekes viszonyban kerültünk. Mondhattam volna nemet is, de nem akartam a családot rossz fényben tüntetni, ráadásul a Fuchida és az Aikyou családban én leszek az első, aki hadnagyi rangot kapott. Szóval volt okom nem elutasítani. Nézzük a pozitív oldalát, legalább lesz esélyünk jobban megismerni egymást és az esetleges konfliktusainkat szépen lassan, eredményesen elcsitítani. Miért van az-az érzésem, hogy keményebb lesz ez az akadály, mint amire számíthatnék? Nincs vissza út, csupán előre mehetek. Shinigami vagyok az ég szerelmére, nem holmi jött ment kezdő! Felnőttek vagyunk, ráadásul édesanyák! Csak megtudjuk valahogy beszélni. Azt hiszem…

*

Viszont tekerjük vissza az idő kerekét arra az időpontra, amikor is szembesültem a kinevezéssel. Az ágyamból kikelve figyeltem Seireitei városát az ablakból, ahogyan a napfény megvilágítja pompáját. Férjem hűlt helyét nyomban észreveszem miután magam mellé pillantok. Szokásosan, előbb kelt fel és indult is el a munkájába. Gondolom a gyerekeket is elkísérte az Akadémiába, így hát nincs más dolgom, mint előkészülni és a kilencedik osztag felé vennem az irányt. Legalább is így gondoltam. Magamhoz veszem egyenruhámat, megiszom a reggeli teámat, megreggelizek és már Azumát a kezembe véve indulnék is a kijárat felé, de megtorpanok mikor egy pokollepke az ablakon keresztül berepül és rögtön kezemet célba véve megpihen. Az üzenetet végig hallgatva, arckifejezésem komollyá válik. Biztosan van oka amiért a Főkapitány hívat engem. Általában fontos megbízás lehet az oka. Megint veszély fenyegeti az Emberek Világát? Nincs idő gondolkodni. Tudomásul veszem az üzenetet és rögtön az első osztag felé igyekszem. Határozott és siet léptekkel vonulok be az osztag területébe. A fő épülethez érve, ahol a főkapitány szobáját lehet megtalálni, az ajtó előtt kissé megtorpanok mikor furcsa szagok ütik meg az orromat.
- Még is mi ez a szag?
Teszem fel magamnak a költői kérdést, amire nem kapok választ mivel egyedül vagyok az ajtó elött. Szerencsére nem sokat kell várnom, mivel egy ismerős kolléga lép ki a Kapitány szobájából. Megpillant majd egy jó nagy mosollyal üdvözöl. Viszont ebben a mosolyban olyan érzésem van, hogy tud olyasmit, amit én nem és valószínűleg perceken belül megfogom tudni. A Kolléga rögtön újfent kinyitja az ajtót, bejelenti érkezésemet és a Főkapitány hangját hallva, rögtön belépek a szobába. Határozott testtartásomat felveszem, arcomról komolyságot sugárzok. A szag erőteljesebb itt, viszont nem tudom eldönteni, hogy ez most füst vagy esetleg valami más anyag, amit én nem ismerek.
- Aikyou Kaiya szolgálatra jelentkezik Főkapitány! Miben állhatok rendelkezésére?
Tiszteletet megadva, várom a Főkapitány utasítását, amit perceken belül közölni fog velem. Vajon miféle küldetéssel fog engem megbízni ezúttal? Felderítés? Osztagon belüli megfigyelés? Esetleg talán tanúként vagyok itt egy esett miatt? A Főkapitány arcából ítélve, nem negatív dolog miatt hivatott ide. Látszik rajta, hogy folyton mosolyog. Bizonyára jó kedvében találtam, ami megnyugtató számomra, hiszen nem lenne kellemes, ha netán kellemetlen perceket kéne elszenvednem a társaságában amikor fortyogna benne a düh. Szerencsére hasonlót nem tapasztaltam felé, de várjuk ki a végét. Sose lehet tudni mikor kerülhetek egy efféle kellemetlen szituációban.
- Aikyou Kaiya. Kilencedik osztag, hetedik tisztje. Egykoron az első osztag rendfenntartó tisztje volt igaz?
- Igen Főkapitány!
Válaszolok határozottan. Ekkor tudatosul bennem, hogy íróasztalánál az én mappámat lapozgatja éppen. Vajon mi célból van a Főkapitánynál a rólam szóló adatok? Talán rossz fát tettem a tűzre? Valaki megvádolt engem? Esetleg éppen most akarnak megfosztani tisztségemtől, mert úgy ítélik az állapotom csak visszatartaná a Goteit? Bármi is lesz, tartanom kell magamat. Ha megfosztanak, legalább elmondhatom magamról, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy hűen szolgálhassam Soul Society világát. A Főkapitány egy ideig még lapozgatja a mappámat majd mikor a végéhez ér, összecsukja és mélyen a szemembe néz. Ennek nem lesz jó vége úgy érzem. Nyugalom Kaiya! Maradj higgadt és határozott. Bármi is történjék, el kell viselnem. Ez a kötelességem.
- Tudja Aikyou-san, régóta figyelem már magát. Igazán lebilincselő, hogy a súlyos sérülése ellenére is visszatért a Goteibe. Más shinigamik rég feladták volna, de maga nem. Sőt mi több, mikor nem is volt egy osztagnak a tagja sem, már jelentkezett egy fontos küldetésre. Egyes shinigamik név szerint Shinozaki Anime és Mizayawa Sachiko pozitívan számoltak be munkájáról. Megtudná nekem erősíteni, hogy mikor Rosui Naoki Hadnagy súlyosan megsérült, ön átvette a vezetést?
- Igen Főkapitány. Viszont szeretném megjegyezni, hogy csupán a helyzet miatt cselekedtem így. Nem akartam senki munkáját elvenni.
Úgy éreztem jobb, ha még most tisztába teszem a tényeket, hogy nem akartam semmi esetre sem, vezetőnek beállítani magamat és tenni az eszemet, mint azt ahogyan pár shinigami már megtette még jó régen. Én csupán a helyzetnek megfelelően igyekeztem kihozni a legtöbbet magamból. Viszont nem értem, mi köze annak a dolognak amiért idehívott? Valami kihallgatás kellős közepébe csöppentem volna? Mivel vádolnak akkor? Mit tettem? Úgy emlékszem mindig is figyeltem a szabályokra, a nagykönyv szerint jártam el mindig bármiféle helyzetbe is keveredtem bele. A Főkapitány eközben beleszippant pipájába, ahonnan a különös szagot újfent megérzem. Szóval innen fúj a szél. Nem tartom valami helyesnek ugyan, de nem áll szándékomban bele kontárkodnom, hogy éppen mit tesz a saját testével. Ha pipázni szeretne, hadd pipázzon csak reménykedek abban, hogy ennek nem lesznek súlyos következményei a későbbiekben. Miután a Főkapitány kifújja az utolsó füstöt, lerakja pipáját és felém szegezi tekintetét.
- Ebben biztos vagyok. A magáról szóló jelentések is igazolják. Pedáns shinigami, igyekszik és mindig a maximumot nyújtja. Továbbá, ha feszült helyzetbe kerül nem fagy le. Ez egy nagyon fontos tulajdonság egy shinigaminak. Vegyük például Ninomiya Mitsuko kapitány jelentését!
A Főkapitány ekkor elővesz egy jó pár oldalas papír zuhatagot és az asztalára lerakva, belelapoz. Egy ideig némacsend uralkodik a szobában. Néha madár csicsergés és pár shinigami hangja töri meg a csendet mielőtt a Főkapitány újra megszólalna.
- A jelentés szerint Ön Kidouval megsebesítette Ninomiya Mitsuko kapitányt egy küldetésben. Megtudná ezt erősíteni Aikyou san? Remélem nem szándékosan tette.
- Te…természetesen véletlen volt Főkapitány… eszembe nem jutna Ninomiya Kapitányt szándékosan eltalálnom Kidouval!
Tessék? Én? Szándékosan megsebesíteném Ninomiya Kapitányt? Ez nonszensz! Abszurdum! Soha életembe nem akarnék szándékosan ártani bármely kollégámnak. Ha jól emlékszem teljesen véletlenül sült el úgy a Kidou technikám amiért sajnos Ninomiya Kapitány esett áldozatul. Sajnos a reiatsum még mindig nem a régi és előfordulnak fáziskésések a képességeim aktiválásával kapcsolatban. Az állapotomnak köszönhetően olykor előfordulhat, ezért is inkább a pengémmel igyekszem megoldani a helyzeteket és kevésbé támaszkodni különleges adottságaimhoz, legalább is addig amíg fel nem gyógyulok teljesen. Ehhez viszont rengeteg idő kell még úgy érzem. A Főkapitány arca elmosolyodik. Vajon mit gondolhat most magában? Hamarosan megtudom.
- Mondja csak Aikyou-san. Jól kijönnek mostanában Nimomiya Mitsuko Kapitánnyal?
- Eeehm…te….tessék? Megismételné?
- Azt kérdeztem, jól kijönnek-e mostanában Nimomiya Mitsuko Kapitánnyal?
- Azt hiszem… igen.
Nem vagyok ebben száz százalékban biztos, főképp miután egy újabb közös küldetésünk közben a hangjából valahol azt éreztem, hogy neheztel rám, aminek köze lehet annak, hogy éppen véletlenül pont őt találtam el a kidoummal. Ráadásul a jelentés is erre enged következtetni. A főkapitány lassan felemelkedik székéből, megtesz pár lépést felém majd kihúzza magát.  Nem tudom, hogy még is mi köze lehet annak amiért idehívatott és lehet jobban tenném, ha rá kérdeznék, de nem tudom biztosan megfelelő lenne az idő és a helyzet, hogy rá kérdezhessek, így hát hallgatok. Mivel hallgatni arany, ahogyan a bölcs mondás tartja. Sokszor használta édesanyám és édesapám is, hogy hallgattak hiszen így jutottak tovább a megoldás felé. Én is ekképpen fogok most tenni. Követem szüleim példáját.
- Nem kerülöm tovább a forró kását Aikyou-san. Egyenes leszek. Úgy gondolom, hogy Ön többet tehetne a Goteiért mint ahol jelenleg is tartózkodik. Maga kivételes és nagy segítség. Továbbá a tapasztalat, amivel rendelkezik a kora ellenére, sokkal nagyobb pozíciót kéne betöltenie, mint egy egyszerű tiszt. Ezért is, talán kapóra jön ez a lehetőség. Szerintem maga megfelelő lenne a pozíció betöltésére.
- Pozíció?
Kérdezek vissza reflexszerűen miközben a Főkapitány odalép az íróasztalához. A felső fiokot kihúzva kivesz egy olyan tárgyat, amin megakad a szemem és a lélegzetem egy pillanatra. Egy Hadnagyi címer! Várjunk egy pillanatot. Engem most éppen kineveznek? Pont most? Nem egészen értem a helyzetet. Szerencsére az arcomról nem látszik a meglepettségem. Kérdés ez most valami átverés akarna lenni vagy tényleg komolyan történik mind az, ami éppen lejátszódik előttem?
- Aikyou Kaiya-san. Szeretném örömmel bejelenteni, hogy mostantól Ön a Nyolcadik osztag hadnagya. Gratulálok!
A címert felém nyújtja. Szemeim egy pillanatra felnyílnak. Ez tényleg a valóság. Hadnaggyá nevez ki a főkapitány! Várjunk csak. Hol van itt a csapda? A nyolcadik osztagot véletlenül nem Nimomiya Mitsuko kapitány vezeti véletlenül? Lehet, hogy visszakéne utasítanom ezt az ajánlatot, viszont akkor a családom mit fog gondolni rólam? Én leszek az első a Fuchida és az Aikyou családban, aki hadnagyi rangot ért el a Gotei berkein belül. Ez a lehetőség még motiválná gyermekeimet az Akadémiában! Ráadásul Ayutára is talán nagyobb hatással lehetnék…
- Főka…
- Kérem Aikyou-san ne is mondjon többet. Tudom, hogy mennyire meglepődött és bizonyára örül a kinevezésének! Viszont nem kell aggódnia! Biztos vagyok benne, hogy Ninomiya Mitsuko kapitánnyal összefognak tudni dolgozni. Nara Shiratori kapitány is bizonyára megfogja érteni a helyzetet miután értesítem személyesen, hogy ön mostantól Hadnagy. A papírjait már elintéztem így hát nem szükséges újfent lejelentenie magát, csupán ezt a papírt kell átadnia Mitsuko kapitánynak, hogy igazolja a kinevezését. Ön hivatalosan, mától fogva a nyolcadik osztag Hadnagya!
Közben a hivatalos papírt és a hadnagyi címert a kezembe nyomja. Kicsit olyan érzésem van, mintha én nemet nem mondhatok és kutya kötelességem a kinevezést elfogadnom. Kissé tartok azért attól, hogy valóban összefogok tudni-e dolgozni az új kapitánnyal, mivel kapcsolatunk korántsem nevezhető harmonikusnak. Inkább hidegháborús övezetként tudnám jellemzeni, ahol a felek békében élnek egymással, viszont elég egy szikra és lehet, hogy abból háború lesz. Azért reménykedek abban, hogy erre nem kerül sor. Elvégre valahol egy hajóban evezünk és sokszor keresztezték utunkat egymással. Nem beszélve arról, hogy közös sebet hordunk Yumeval kapcsolatban.
- Bízom önben Aikyou-san és bízom abban is, hogy remek példát fog mutatni a kollégáinak. Nagy bátorság és elszántságra van szükség ahhoz, hogy valaki a maga helyében, újfent szolgálatba álljon. Kérem, ne okozzon csalódást továbbra sem. Segítse Mitsuko kapitányt, ahol tudja rendben? Hadnagyként ez a kötelessége. Védeni, segíteni az osztagot, példát mutatni és nem utolsó sorban a Kapitány életéért is ön felel. Egy ilyen posztot nem adnék meg akárkinek. Értse úgy, hogy most minden bizalmamat élvezi!
- Köszönöm Főkapitány! Ígérem mindent megteszek, hogy ne bukjak el!
Határozottan mondom ki utolsó szavaimat. Ezután egy kicsit meghajlok majd a címert magamhoz véve a hivatalos papírral a kezemben elindulok új munkahelyem felé, ami nem más, mint a nyolcadik osztag területe, ahol Ninomiya Mitsuko kapitánnyal kell szembenéznem.

*

Nagy sóhajt engedek meg magamnak miután elmerengtem egy időre a gondolataimban és visszaidéztem amazokat a perceket, amiket átéltem nem rég. Miért van az-az érzésem, hogy korántsem lesz egyszerű Hadnagyként megfelelnem, mint ahogyan tisztként kellet volna? Azért remélem Ayutát és Ayumit valamilyen szinten szemmel fogom tudni tartani, hogy véletlenül se kövessenek el butaságot. Tény, hogy engednem kéne most már, hogy a maguk urai legyenek, de azért nem árt az óvatosság, ha nem is mindig, de egyszer kétszer azért rájuk pislantsak, hogy még is minden rendben lesz-e velük.  Amint lesz egy szabad percem, igyekszek Nara Shiratori Taichoval beszélni és valahogy megköszönnöm mindazt a munkáját, és áldozatát, amivel segített előre lépnem. Hiszen nélküle talán nem tudtam volna újra szolgálatba állni. Megpaskolom picit az arcomat, összeszedem magamat és határozottan elindulok a nyolcadik osztag kapuja felé, hogy találkozzak újdonsült Kapitányommal. Már alig várom…



2
Soul Society / Karácsony Fuchida módra!
« Dátum: 2017. Dec. 30, 01:38:22 »
Karácsony Fuchida módra!

Elérkezett a várva várt ünnep. Reiya már nagyon izgatottan várta már a napot, hogy újra láthassa mamáját. A hagyományoknak eleget téve minden karácsony estéjén a Fuchida család visszatér otthonukba, hogy együtt tölthessék eme meghitt ünnepet. Az ütemtervnek megfelelően, amit már előre megterveztem a családomnak napokkal ezelőtt, gond nélkül tudtunk haladni. A kicsik időben elkészülnek, férjem is megfelelő öltözetet ölt magára. Én magam megállapodtam a szokásos öltözetemnél. Magamra veszem shinigami egyenruhámat majd kezembe véve hű társamat Azumát együtt büszke családommal indulunk is ki a kapun. Férjem már jóval előre megrendelte számunkra a hintót így már csak a csomagok bepakolásával kellet foglalkoznunk. Amint mindent elrendeztünk, leellenőriztünk mindent, rögtön indulunk is kifelé Seireiteiből. Az út alatt férjemmel átbeszéltük a lehetséges teendőket. Ragaszkodtam nagyon hozzá, hogy ha elkel majd a segítség részt tudjunk majd venni. Vajon Kento és Michie mennyit nőttek azóta? Szinte mintha évezredek telhettek volna el mióta nem láttam őket. Remélem jól vannak. Vajon ők is egy nap a shinigamik útjára fognak lépni? Nem lennék meglepve, ha igen. Ayumi gondolom már izgatottan várja a karácsonyt és már neki is kezdett a díszítésnek. Fogadok viszont, hogy a lókötő Ayuta mindent megtesz annak érdekében, hogy véletlenül se legyen semmi dolga. Van egy sanda érzésem, hogy elő kell vennem a szigorú arcomat, hogy hassak arra a bajkeverőre. Komolyan mikor fog végre felnőni? Hirtelen a hintó megált. Reflex szerűen már a kardomhoz nyúlok, de férjem hamarabb megfogja a kezemet és megnyugtat, hogy nincs semmi baj. Megérkeztünk a Fuchida birtokhoz. Hatalmasat felsóhajtok és kifújom a levegőt. Egy percre megfagyott bennem az ütőér. Talán a szolgálati éveim miatt vagyok ennyire óvatos? Mindenesetre inkább maradok éber és harcra készen mintsem felkészületlen. Egy shinigaminak mindenképpen készen kell állnia bármi is történjék. Leszállva a hintóról rögtön anyukámat pillantom meg amint odasiet hozzám és szinte a nyakamba ugrik. Mióta nem látott már szegény és bizonyára nagyon örült, hogy végre láthat. Engedek az ölelésnek és viszonzásúl én is visszaölelem.
- Örülök, hogy újra látlak anyu. Mond csak merre találom Ayutát és Ayumit? Noriko megérkezett azóta?
Ahogyan az lenni szokott mi értünk elsőnek. Remélhetőleg Norikoék is megérkeznek majd. Reiyat és Kengot átadtam anyunak, hátha tudnak segíteni az előkészületekben. Ha minden igaz Ayuta és Ayumi már itt vannak és belekezdtek a díszítésbe. Határozott léptekkel indulok is befelé a házba. Először még apukámhoz indulok, hogy őt is átöleljem, majd megkérdezzem hogy szolgál az egészsége. Tudom jól, hogy mindketten egészséges életet élnek de azért fő a biztonság. Michie és Kento rögtön megrohamoznak amint megpillantanak. Természetesen faggatóznak az ajándékokról, amikről mélyen hallgatok Nem rontom el a meglepetésüket. Nagyon is megfelelő ajándékokkal szolgálhatok nekik, akárcsak a család többi tagjának. Ayutának speciálisan egy jó vastag törvénykönyvet vettem, amit remélem alaposan átfog majd lapozni. Hiszem, hogy nagyon is jó célt fog szolgálni majd a lókötő részére. Belépve a vendégszobába rögtön kiszúrom Ayutát. Nem is voltam meglepve a látványon. Alszik, mint a bunda a kényelmes pihe puha szőnyegen miközben drága hugicája Ayumi szorgalmasan díszít. Azt hiszem itt lesz az ideje felkelnie.
- FUCHIDA AYUTA!
Határozott emelt hangon kurjantóm el a nevét majd megvárom míg összeszedi magát. Elfogadhatatlan ez a viselkedés és maga a látvány, ami fogadott. Na most alapos fejmosásra készülhet. Itt lustálkodik nekem karácsony napján? Szégyenletes! Szúró tekintettel pillantok végig a lókötőre. Természetesen Ayuminak egy hátba veregetéssel jelzem, hogy remek munkát végez utána tekintetem újfent találkozik a lusta disznóval.
- Mond csak drága kisöcsém. Megtudnád esetleg magyarázni, mitől is fáradtál ki annyira, hogy képes voltál elaludni miközben a húgod minden erejével azon van, hogy kidíszítse a fát? Magyarázatot várok Ayuta!
Szemeimből eközben pici villámok jelennek meg. Ha meg kéne fogalmaznom körülbelül mennyire is vagyok rá mérges talán úgy tudnám definiálni, mint mikor vihar közepette hatalmas dörgés hallatszódik miután egy fába csapott a villám.
- Nos, most, hogy megérkeztem el is kezdhetjük a munkát. Először is! Feldíszítjük a fát utána segédkezni fogunk a mézeskalács elkészítésénél és egyéb finomságoknál. Utána kidíszítjük a kertet hóemberekkel! Legutolsó sorban természetesen magát az egész birtokot is kicsinosítjuk díszekkel! Vegyétek ezt egy afféle edzésnek. Elvégre shinigamiként nagyon is megfelelő erőben kell, hogy legyetek. Ayumi eddig remek munkát végeztél, megérdemelsz egy öt perc szünetet. Ayuta! Te pedig most azonnal összeszeded magad és elkezdesz szépen a díszítésen dolgozni! Gyerünk lódulj!
Miután kiadtam a parancsot én is munkába állok. Elveszem egy időre Ayumi munkáját, amit még félbehagyott vagy esetleg elkezdett és befejezem helyette. Természetesen, ha lennének kérdéseik szívesen fogok válaszolni, elvégre elsősorban a karácsony a családi együttlétről szól.

3
Soul Society / Átiratkozás
« Dátum: 2017. Szept. 18, 20:15:26 »
Átiratkozás
"Avagy, hogy elrepült az idő!"

Eljött az idő, hogy végre visszatérjek. Jó sokáig voltam már távol és úgy érzem most jött el az ideje, annak, hogy betartsam régen megfogadott ígéretemet. Visszatérek a shinigamik soraiba. Természetesen, lehetőleg minél közelebb legyek, Ayumihoz és Ayutához. Ahhoz viszont, hogy ezt kivitelezzem, mindenképp a kilencedik osztagba kell bejutnom. Ehhez viszont el kell intézni az átiratkozáshoz szükséges papírokat. Szerintem nem fog nagy nehézség lenni, mivel már jól ismerem az illetőt, aki intézi, úgy, hogy szerintem bonyodalom nélkül megfog oldódni. Mielőtt viszont elhagytam volna otthonomat, gyermekeimre ránéztem, hogy felkészültek e a mai akadémiai életükhöz, majd egy csókot nyomtam férjem arcához. Aggódó tekinteténél láttam, nem igen tetszik az ötlet neki, hogy újfent belevetem magamat a shinigamik életébe, de mindenképp megérti a kérésemet és támogat. Tekintetemmel, próbálom nyugtatni nem lesz baj és nem kell aggódnia. Kardomat magamhoz ragadva, indulok is az első osztag felé. Határozott léptekkel, bátor szívvel nézek az elém gördülő akadályok elé. Semmi és senki nem tántoríthat el most ezekben a pillanatokban. Van egy célom, amit kitűztem magamnak és mindenképp elfogom érni. Amúgy is ha gond lenne az átiratkozással, valamit kifogok ötleni, hogy mindenképp sikerüljön. Tárgyalni azt tudok, úgy, hogy csak közös nevezőre fogunk jutni. Amint belépek a kapun, régi ismerősök meglepettségével találom szemben magamat. Sokan oda jönnek, kérdezgetnek dolgokat. Látszik rajtuk a meglepettség, és persze az aggódásuk jelei is. Tudják mi történt velem, és persze megértem amiért sokan megpróbálnak lebeszélni, de én ezt már eldöntöttem. Mindenkivel ejtek egy két szót, amig az időm engedi, majd folytatom tovább az utamat, egészen az irodáig. Amint megérkezem, gyorsan leellenőrzőm magamat, majd testtartásomat megtartva, kopogok, majd elhúzom az ajtót amint bemehetek. Az irodában, egy idegen lánnyal találom szembe magamat. Korántsem ugyan az a személy, aki még itt volt régen. Biztos vagyok benne, hogy más valaki van itt az irodában. Jó helyre jöttem egyáltalán? Úgy emlékszem erre van még az iroda. Lehetetlen lenne eltéveszteni, hacsak, nem rendezték át addigra az első osztag épületét. Mondjuk ezt azért kötve hiszem. Lehet nem árt megkérdezni azért.
- Elnézést. Lehetséges volna, hogy az átiratkozást, másik helyiséghez rakhatták?
Teszem fel a kérdésemet, határozottan és higgadtan, természetesen a tiszteletet megtartva, hiszen kitudja mennyi idős ő is, egyáltalán milyen posztban van jelenleg. Az is lehet, őt bízták meg a becses feladattal és elődjét pedig nyugdíjazták. Még is mennyi ideig voltam távol?

4
Shinigami / Aikyou Kaiya előtörténete
« Dátum: 2017. Júl. 04, 16:16:08 »
   

Név: Aikyou Kaiya (Fuchida Kaiya)
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1927.04.18
Kor: 90
• Emberként: 0
• Lélekként: 90


"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Erős szavak, szinte az ember szívébe hatolnak. Olyannyira, hogy érezni lehet a súlyát! Minden egyes cselekedetnek, döntésnek súlyos következményei vannak. Komoly árat kell fizetni érte. Hogy miért is mondom ezt? Onnan, hogy magam is megtapasztaltam… milyen az, ha az embernek magas árat kell fizetnie!

Minden döntésnek… súlyos következményei lesznek…

A nevem Fuchida Kaiya, a Fuchida család első szülött gyermeke vagyok. Életem során eme jelző határozta meg egész életemet. A kezdetekben, mikor megszülettem a szüleim arra neveltek, hogy méltó módon viseljem a Fuchida nevet. Mint első szülöttnek úgy éreztem, hatalmas felelősség hárul rám. Mindenáron meg akartam felelni saját magamnak, mint első szülött gyermek a családban. Nem engedhettem meg magamnak, hogy egyszer is hibázzak, mert azzal úgy éreztem volna, hogy a családomra szégyent hoznék. Mi Fuchidák, befolyásos családból származunk! Híresek vagyunk tisztaságunkról, becsületességünkről, fejlett génjeinkről, szorgalmunkról és tárgyaló képességeinkről. Nem számítunk nemesi családnak, mégis befolyásos famíliák agglegényei választanak közülünk menyasszonyt. Így esett rám is a választás még tizenhat éves koromban. Mielőtt viszont elvettek volna, váratlan esemény előzte meg.

Egy shinigamival való találkozásomnak köszönhetően kiderült, hogy az átlagtól magasabb lélekenergiával rendelkezem. Ugyan nem meglepő a családunknál a magas lélekenergia, de a shinigami szerint nálam kiugróan magas. Így a szüleim elhatározták, hogy az Akadémiába küldenek és ebbe leendő férjem családja is beleegyezett. Ezáltal később beálljak a Gotei szolgálata alá és shinigami lehessek. Eme idő tájt a húgom Noriko kilenc éves volt. A mai napig erős kapcsolatot ápolunk egymással. Amint csak lehetett megpróbáltam minden szabadidőmet arra áldozni, hogy a drága kishúgommal lehessek. Az akadémiai éveim alatt, igyekeztem a lehető legjobbat kihozni magamból. Mindent megtettem annak érdekében, hogy a legjobb legyek, kerüljön bármibe! Úgy éreztem, hogy nem hozhatok szégyent a családomra! Erősségem volt leginkább a kidou és az elméletek. A harci gyakorlatok voltak leginkább a hátrányaim. De ezt később kompenzálta egy jó barátom, akiért az életemet is adnám. Akkor találkoztam vele először, hű társammal, barátommal, Kuroji Yumeval.
Eleinte a kapcsolatunk nehezen indult, de a sok együtt töltött éveink alatt rengeteget tanultunk egymástól. Míg ő képzett engem gyakorlatból, én segítettem neki elméletből. Eme helyzet által lehetett, hogy kapcsolatunk mély volt és erős. Mint két testvér, akik csak egymásra számíthattak a nehéz időkben. Még most is tisztán emlékszem arra, mikor az utolsó éveinkben megajándékozott egy szép emlékkel. A mai napig hordom eme emléket a hajamba feltűzve. Sose veszem le! Sajnos az Akadémia után elváltak útjaink egy időre. Míg Yumet az ötödik osztagba sorolták, engem beosztottak az első osztagba. Mondanom sem kell, hatalmas dicsőség volt a Fuchidák számára. Az első szülött gyermek, az első osztagba kerül, hatalmas tekintélyt szereztem vele. Miután sikerült shinigamivá válnom, eljött az idő, hogy feleségül menjek ahhoz a férfihoz, akinek szántak. Ez idő tájt az események felgyorsultak. Született két testvérem, Fuchida Ayumi és Fuchida Ayuta, akik ikrek voltak. Ayuta a család leendő feje. Norikohoz hasonlóan, Ayumi és Ayuta egy idő után bekerültek az Akadémiába.

Az első osztag tagjaként megannyi komoly küldetések sorozatában kellet részt vennem.  Megannyi csatát éltem át, veszteséget, kemény küzdelmeket. A Gotei és a Főkapitány védelmének érdekében a maximumot nyújtottam minden egyes küldetés alatt. Sajnos nem volt lehetőségem ebben az időszakban újra találkozni Yumeval, de szerencsére a családommal rendszeresen tudtam együtt lenni. Volt időszak, amikor eltávban kellet lennem, hiszen akkor élhettem át életem egyik legboldogabb perceit, a két kis gyermekem megszületését, akik ikrek. Miután kihevertem a szülés okozta fáradalmakat visszatértem a Goteibe aktív szolgálatba. Ekkor már nem csak egy katona voltam, hanem anya is, aki felelősséggel tartozik gyermekei iránt. Az idő múlásával, egyre feljebb léptem a ranglétrán, komolyabb feladatokat láthattam el a Gotei érdekében. Az életem shinigamiként gyümölcsöző volt, szinte maga volt az álom! Aztán egy nap elérkezett az idő, hogy újra láthassam régi barátomat… egy közös küldetés által… a mai napig… nem feledem el azt a napot… soha… Soha nem fogok tudni magamnak megbocsájtani!

*Visszaemlékezés*

Fényes nap köszöntött be Seireitei városába. A messzi távolból figyelem otthonomat, ahol a két kis csöppségeim valószínűleg még alszanak. Kár, hogy nem lehetek most velük ezekben az órákban, de a kötelességem a Goteihez köt jelenleg. Remélhetőleg a férjem mindent kézben tart. Nem szeretném, ha bármi baja esne a két örökösnek! Örömhír, hogy viszont Ayuminak és Ayutának sikerült bekerülniük az Akadémiéba. Remélhetőleg méltó módon fognak helytállni. Nem hozhatnak szégyent a Fuchidák nevére! Ayumit nem féltem annyira, hiszen becsületes lány lett belőle, szófogadó, engedelmes. Vele ellentétben sajnos Ayutában hatalmasat csalódtam. Amilyen híreket hallok róla, legszívesebben elbeszélgetnék vele négyszemközt, de sajnos a távolság miatt jelenleg kivitelezhetetlen számomra. Egyedül talán az ünnepek alatt próbáltam észt verni belé, de sajnos, ahogy hallom nem éppen jártam sikerrel. Pedig nagyon igyekeztem lényegre törően elmagyarázni neki, miként is kéne viselkednie. Egyszerűen gyalázat, amit művel! Lustálkodik, felmenti magát a kötelezettségei alól, még Ayumival végezteti el a piszkos munkát! És ő lenne majd a Fuchida család leendő feje? Nonszensz! Kento még jobban el tudná látni eme posztot, mint az a lókötő Ayuta! Ha nem képes önmagát összeszedni, kénytelen leszek egy nap gatyába rázni!
- Öööhm… elnézést… Aikyou Kaiya!
- Igen?
Fordultam oda a tiszthez, midőn megszólított.
- A Főkapitány üzeni, hogy haladéktalanul látni kívánja!
- Értettem, köszönöm, hogy tájékoztatott!
Zanpakutomat erősen markolva a kezemben, indultam máris a Főkapitány terme felé. Bizonyára sürgős esetről lehet szó, amiért gyorsan hívatni akart engem. Meglepő, hogy nem pokollepkével üzent. Biztos van valami oka! Lépteimet siettetve meg sem állok, amíg a Főkapitány termének ajtaja elé nem érek. A lehető legdiszkrétebb módon igyekszem az előttem lévőket kikerülni, majd amint megérkezem célom felé, bekopogok az ajtón. Az első osztag hadnagya máris ajtót nyit, majd belépve az ajtón egy ismerős személyt látok. Az arcom hirtelen mosolyra derül. Rég nem látott barátom Kuroji Yume állt a Főkapitány előtt, mellette pedig az ötödik osztag hadnagya Nimomiya Mitsuko. Yume amint megpillantott, ő is visszamosolygott felém, majd mihelyt megálltam mellette, mélyen meghajolok a Főkapitány felé.
- Aikyou Kaiya szolgálatra jelentkezik Főkapitány! Siettem, ahogyan csak tudtam. Várom az utasításokat!
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ide fáradtál Aikyou Kaiya. Nos, akkor ismertetném önökkel a küldetésüket. A minap információt szereztem miszerint az Emberek Világában sorozatosan tűnnek el, shinigamik. Felderítőink szerint, egy lidérc a tettes. Ne tévessze meg önöket a tény, hogy egy lidérccel van dolguk. Szinte majdnem, hogy a legjobb embereinket kapta el és vetett végett az életüknek. Az Emberek Világa súlyos veszélynek néz elébe! Egyelőre a pánik elkerülése végett úgy döntöttem , természetesen a hadnagyom tanácsára hallgatva és a jelenlegi helyzetünket tekintve, hogy három embert választok ki arra a feladatra, hogy elkapják a lidércet! Önökre esett a választás. Maguk a Gotei egyik legtehetségesebb tagjai! Ezért bízom abban, hogy méltó módon fogják megoldani a jelenlegi problémát.
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk Főkapitány! Bízza csak ránk a lidérc megsemmisítését!
- Ne feledjék a küldetésük titkos! Nem szeretnék pánikot kelteni a Goteien belül. Van esetleg kérdésük?
- Lehet tudni, hogy a lidérc milyen képességekkel rendelkezik?
- Sajnos nem. A felderítőink csupán a lidérc kinézetét tudták azonosítani, az erejéről viszont semmi információt nem szereztek.
- Meg fogjuk oldani bármi áron Főkapitány! A szavamat adom, hogy a Goteit meg fogjuk védeni!
- Induljanak máris! Nincs vesztegetni való idejük!
Mindannyian meghajolunk a Főkapitány előtt majd azonnal a senkiamon felé sietünk, hogy mihamarabb belépjünk az Emberek Világába. Miközben haladunk a nagykapu felé, Yume a helyzetet kihasználva megszólít.
- Úgy örülök, hogy megint együtt lehetünk!
- Számomra is! Mondd, hogy megy a sorod?
- Egészen jól! Képzeld, sokan úgy gondolják rólam, ha így folytatom még a végén Kapitány lehetne belőlem!  Bár őszintén szólva nem lenne kedvem!
- Kapitányként, lehet, megállnád a helyed!
- Azt a sok szabályt betartani? Meg amennyi kötelezettséggel jár, hát köszönöm, inkább kimaradnék! Neked? Hogy megy sorod?
- Született két gyerekem, ikrek! Az első osztagba soroltak be és természetesen megannyi sikeres küldetést tudhatok a hátam mögött. A családom nagyon sokat bővült, mondhatni már egy egész hadsereggé kezdünk válni!
- Gratulálok! És mondd, a két gyerek milyen nemű?
- Egy fiú és egy lány!
Yume őszinte mosolya által a szívembe mindig nyugalmat éreztem. Egy idő után megérkezünk a senkaimonhoz. Amint a kapu kinyílik, indulunk is befelé, de hirtelen meg kellet állnom, mert Yume lemaradt. Hátra nézve látom, hogy elgondolkodott valamin. Az arcáról lehetett látni, hogy mintha feszült lenne, csak nem történt vele valami nagy baj? Amint Yume megindul, én is belépek a kapuba. Miközben haladunk előre a dangaiban, Mitsuko hadnagy hangja töri meg a csendet.
- Yume! Minden rendben? Kicsit mintha feszült lennél!
- Minden rendben hadnagy, csupán kevesebb időm volt pihenni.
- Áááh értem….
- Biztos minden rendben Yume?!
- Biztos…. koncentráljunk a küldetésünkre, jelenleg most ez a legfontosabb!
Yume tekintetéből látom, hogy nagyon feszült. Valami biztos zavarja… de mi? Mindenesetre abban most igaza van, hogy a küldetésünk a legfontosabb most, így én is követem a példáját. Zanpakutomat erősen szorítva sietek minden erőmmel kiérni a dangaiból. Amint az Emberek Világába értünk Mitsuko hadnagy gyors terepszemlét tart, majd egy idő után hozzánk fordul és közli velünk a taktikát.
- Rendben. Valószínűleg a lidérc itt van a közelben. Ezért legyetek óvatosak. Okosabb lenne, ha szétválnánk. Amint meglátja, valamelyikőtök a lidércet akkor reiatsu kiengedéssel jelezze a pozícióját rendben?  Sok szerencsét! Vigyázzatok magatokra! Találkozunk ugyan itt két óra múlva!
Ezután szét is váltunk. Mitsuko északra, Yume keletre, én délnek indulok a lidérc keresésére.  Igyekszem alaposan átfésülni a környéket, amennyire lehet. Hirtelen a zanpakutom megszólalt.
~ Kaiya drágám, érzem, hogy valami nyomaszt téged! Oszd meg velem kérlek kételyeidet, érzéseidet nekem. Hátha tudok neked segíteni.
~ Drága Azuma, öröm hallani mindig a hangodat. Ilyenkor úgy érzem, semmi baj nem érhet amíg velem vagy. Igen, nagyon zavar engem Yume viselkedése. Sose láttam még ilyennek! Valami történhetett vele…
Yume mindig is titokzatos volt. Emlékszel az akadémiai éveid alatt milyen volt? Szinte úgy éreztem, hogy valamit titkol előtted.

~ Szerinted már akkor is titkolózott, amint megismert?
~ Vélhetőleg igen. De szerintem azért tette és teszi most is, hogy téged megvédjen. Nemes szándék vezérli az egyszer biztos, látni lehet a tekintetén.
~ Bízom a bölcsességedben… és Yumeban is. De remélem, egy nap beavat a titkába…
~ Amint eljön az ideje, biztosan meg fogja tenni ezt a lépést.  Addig is koncentráljunk a lidérc megtalálására…
Azuma tanácsát követve folytatom a keresést.  Átszelve az utcákat, nyomok után kutatva igyekeztem minden sarkot, zugot átnézni, amennyire csak lehetett. A lidérc nyilvánvalóan már számít arra, hogy keressük, így meglehet az esélye, hogy lesből fog támadni. Azuma bizonyára már felkészült egy esetleges orvtámadásra a semmiből, ahogyan én is. Ha bekövetkezne a legrosszabb, akkor minél hamarabb a kardom tokját kell felhasználnom az első csapás ellen. Kihúzni a kardot egy orvtámadás esetén időigényes, gyorsan kell cselekedni. Lelkileg felkészültem a legrosszabbra, ami történhet, így nem érhet akkora meglepetés. De azért az ellenfelet nem szabad alábecsülni, hiszen sok shinigami életét vette már el! Két óra keresgélés, kutakodás után visszaindulok a kezdőponthoz, ahogyan azt Mitsuko hadnagy kérte. Amint megérkezem, Mitsuko és Yume kisebb késéssel visszaérkeznek, majd beszámolunk egymásnak a fejleményeinkről. Senki se találta meg a lényt. Furcsa, hogy már az elejétől fogva nem érzékeljük a hollétét, ami további gyanakvásra ad okot. Lehetséges volna, hogy túl későn jöttünk? Vagy esetleg a lidérc képes elrejteni az energiáját?  Mitsuko hatalmas levegőt vesz, majd ki is fújja magából. Sóhajtásából lehetett tudni, hogy feszült, ideges, ahogyan Yume is. Én se voltam kivétel tőlük. Nagyon is feszültnek érzem magam a jelenlegi helyzetünket illetően.
- Most már értem hogyan eshetett el annyi shinigami! Ha nem érzékeljük a lidérc jelenlétét, bármelyik pillanatban képes meglepetésszerűen megtámadni minket mikor a legkevésbé számíthatnánk rá!
- De még is, hogy lehetséges, hogy a lidérc elrejti az erejét? Ez lenne a különleges adottsága?
- Az is lehet, hogy nem ez az egyetlen képessége. Ki tudja, milyen erők birtokában lehet! Nem árt óvatosnak lennünk. Lehet erősítést kell kérnünk!
- Igen, az lenne a legjobb!
Mitsuko abban a pillanatban elővette a lélekmobilját, majd a központot próbálta hívni. Míg Mitsuko igyekszik erősítést hívni, odasétálok Yumehoz. Látni lehet rajta, ahogyan átjárja a feszültség, lábai szinte megállás nélkül remegnek. Vajon mi történt vele?
- Yume…. mondd… biztos nem akarsz elmondani valamit nekem?
- Mire gondolsz?
- Látom rajtad, hogy feszült vagy. Szinte folyton jártatod a lábadat. Tudom, hogy zavar valami!
- Nézd… megértem, hogy aggódsz értem, de már mondtam, nincs semmi baj. Ideges vagyok egy kicsit, ennyi. Már reggel óta.
- Biztos nem akarod elmondani?
- Egy nap elmondom… De most a küldetésünk a fontosabb! Amint végeztünk… beszélünk, rendben?
- Rendben…
- A fenébe!!!
Mitsuko hangjára reagálva máris rá figyelek. Szemmel láthatóan nagyon idegessé vált. Talán valami baj történt?
- Mi történt Mitsuko hadnagy?
- Nem tudom elérni a központot! Már vagy ezerszer próbáltam, de semmi! Süket az egész vonal! Ilyen még nem fordult elő!
- Vissza kéne fordulnunk!
- Igen, az lesz a legjobb. Visszatérünk erősítéssel!
- Rendben…
- Akkor nyitom is a portált!
Ezután a hadnagy előveszi a kardját, majd kinyitja a portált. Mielőtt viszont beléphettünk volna, hirtelen egy nagy vörös energia lövedék érkezett felénk. Yume azonnal ellökött minket a kapu elöl, amitől mindketten a földre estünk. Az átjáró miszlikbe lett aprítva! Amint felálltunk, észrevettük a támadónkat. Egy lidérc, ami nem egy megszokott alakkal rendelkezik. Ő lenne az a lidérc, akit keresünk? Nem véletlenül lehet itt!
- Ez nem lehet igaz! Ugye csak viccelsz velem?!
- A leírás alapján nem így néz ki.
- Ez egy adjuchas.
Mi? Egy adjuchas?! Ez nem lehet! Mit keress itt az Emberek Világában egy adjuchas? És hogy-hogy nem vettük eddig észre?!  Még most sem érzem a lélekenergiáját. Ő lenne hát tényleg az a lidérc, akit keresünk?
- Lám, lám, két újabb shinigami, ráadásul sokkal erősebbek azoknál, akiket az előbb felfaltam. Hmm… nocsak, te aztán érdekes példány vagy!
Mutat az adjuchas egyenesen Yume felé, aki látszólag még idegesebbé és feszültebbé vált. Még is, ez az adjuchas mit értett az alatt, hogy „érdekes példány”? Miről nem tudok? Remélem lesz valami konkrét érthető magyarázata, amint visszaértünk. Most az a legfontosabb, hogy túléljük az összecsapást. A harc elkerülhetetlenné válik! Zanpakutomat kihúzva máris beállok alap támadóállásba. Egyik kezemmel a kardomat, míg a másik kezemben a kardom tokját szorongatom. Az idők folyamán kialakult bennem egy saját zanjutsu stílus, ami megköveteli, az egykezes kard és tok használatát. Míg a kardommal leginkább suhintok, támadok, addig a tokommal védekezni és kontrázni szoktam. Így legtöbbször az ellenfeleimet kellőképpen meg tudom lepni és hatékonyan fel tudom venni velük a versenyt! Nem beszélve arról, hogy elegáns, ami illik a személyiségemhez, származásomhoz.
- Nem érzem a lélekenergiáját, de biztos vagyok benne, hogy nagyon erős… ne becsüljétek alá!
- Értettem Mitsuko hadnagy!
- Értettem hadnagy!
- Na, mi lesz? Támadni fogtok végre? Ne húzzuk tovább az időt!
Mitsuko ránk nézett, majd végül egyszerre indítjuk a támadásainkat az adjuchas felé. A hadnagy rögtön egy erős, lefelé ívelő suhintással kezd, míg Yume megkerülve egy oldalsó támadást indít. Shunpóval a lidérc háta mögé érve egy balra indított suhintást intézek az adjuchas felé. Még mielőtt viszont pengéink elérték volna, ellentámadásként a földre kényszerített minket, majd a falhoz tessékelt mindannyiunkat. Nagy nehezen felállunk, majd védekező állásban várjuk a következő támadását. Hirtelen újra egy erős, vörös lövedéket intéz felénk. Shunpoval próbáljuk elkerülni az elkerülhetetlent. Ugyan a támadást kikerüljük, még is a nagy robbanás által jó pár méterrel arrébb érünk le a földre. Az ereje szinte megkérdőjelezhetetlen! Félelmetes! Még soha nem tapasztaltam ekkora pusztító erőt!
- Csak ennyit tudtok?! Azt hittem többre vagytok képesek!
- Ne írj le minket ilyen hamar! Még nem mutattunk meg mindent!
Yumenak igaza van. Valóban nem vetettük be a teljes erőnket. Szokásomtól most eltérően azonnal shikait oldok. Amint a fegyverem feltöltődött elektromossággal, és a többiek is feloldották a shikajukat, rögtön támadásba lendültünk újra. A lasszómmal igyekszem lefogni az adjuchast, majd minden erőmet bele adva elektromossággal igyekszem legyengíteni, de sajnos eredménytelenül. Az adjuchas megfogja a lasszómat, majd magához ránt és egy hatalmas ütést intéz felém, aminek következtében a falnak csapódtam megint. Yume és Mitsuko hadnagy szintén erre a sorsa jutottak. A harc értelmetlen volt. Minden erőnket bevetettük az adjuchas ellen, de még meg sem kottyant neki!
- Kaiya vigyázz!
Yume hangjára felocsúdtam gondolatmenetemből, de mire felfoghattam volna a veszélyt, addigra késő volt.. az adjuchas hirtelen megjelent, majd egyik keze hirtelen átváltozott egy éles szúró fegyverré, amit a kulcscsontomba szúrt. Felkiáltottam a fájdalomtól és egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy gyengülök. Még is mi történik velem?!
- Nyugalom… hamarosan elszívom az összes lélekenergiádat és akkor nem fogsz tovább szenvedni!
- Ha azt hiszed, harc nélkül hagyom, hogy ellopd a lélekenergiámat akkor súlyosan nagyot tévedsz!
Reiatsumat kiengedve igyekszem lerázni magamról valahogy a lényt, de ahogy egyre jobban erőlködöm, annál élesebb fájdalmat kezdtem érezni ahol megszúrt. Mozdulni sem bírok! Mitsuko hátulról igyekszik eltalálni a lényt egy kidou segítségével, de sajnos az adjuchas előbb kapcsolt és máris egy hatalmas rúgással a földre terítette a hadnagyot. Egyre jobban úgy érzem, hogy elhagy az erőm, még a soukatsuit se tudom használni. Azt hiszem, itt fogok meghalni, de legalább méltó shinigamiként és Fuchidaként halok meg!
- Itt a vége… shinigami!
Hirtelen aztán a semmiből a lény karja el lett távolítva a testétől. A földre kerülve próbáltam összeszedni magamat, majd észrevettem Yumet. Sötét aura veszi körül az egész testét és egy olyan megmondhatatlan erőt érzek benne ami… szinte… fojtogató… Yume gyorsan felém fordul, majd a lény kezét eltávolítja a testemtől, majd ezután karon fog és elcipel shunpoval Mitsuko hadnagyhoz, aki éppen nyitott egy újabb portált.
- Menjetek! Majd én feltartom!
- Nem hagyunk itt egyedül Yume! Gyere te is velünk!
- Valakinek fel kell tartóztatnia az adjuchast. Eleve nincs esélyünk ellene, kénytelenek vagyunk visszavonulni. Ez az egyetlen ésszerű megoldás!
- Yume!
- Menjetek!
- Én nem hagylak itt!
Fogom meg erősen Yume karját és próbálom magamhoz húzni a dangaiba. Yume tekintete hirtelen, nyugodttá válik, majd felém mosolyog. Ugyanígy mosolygott akkor is, mikor sikerült a vizsgám. Ezután hirtelen olyat tett, amire szerintem egyikünk se számított.
- Nagyon sajnálom….
Ezután mind a kettőnket belökött a dangaiba. A földre kerültem és alig maradt erőm, de még utolsó erőmből Yume felé nyújtottam a kezem, de az átjáró úgy záródott be, hogy ő a másik oldalon maradt. Hirtelen úgy érzem, nem bírok tovább ébren maradni. Lehet, hogy a sokktól esetleg a sérülésem miatt, de túlságosan gyengének érzem magam. Minden elsötétül.

Azt hittem, hogy a dangaiban fogok meghalni. De nem így történt. Mikor kinyitottam a szememet, már a kórházban találtam magamat…. Mitsuko hadnagy és én visszatértünk Seireiteibe. Túléltük. De egy valaki nem tért vissza. Yumet elvesztettük! Érdekes módon viszont az adjuchas nyoma is elveszett. Ugyan keresni próbálták Yumet, de semmi jelét nem találták, hogy életben van. Végül aztán kijelentették, hogy ugyan a holttestét nem találták meg, csupán a lélekmobilját. Halottnak nyilvánították. A legjobb barátom, a társam, akivel az akadémiai éveim alatt nőttem fel. Meghalt.

*Vissza a jelenbe*

A vizsgálatok során, amit rajtam folytattak, rá jöttek mi is történhetett velem. Mint az kiderült a lélekenergiám szintje alaposan lecsökkent, emiatt voltam teljesen legyengülve. A negyedik osztag tagjai sok pihenést javasoltak és rehabilitációt. Nem szabad megerőltetni magamat. Egy ideig így is tettem. Ebben az időszakban a gyerekeimmel és családommal töltöttem az időm java részét.

Anyaként igyekeztem a legjobbat nyújtani magamból, de a gyász érzése sokszor elhatalmasodott felettem. Mostanában szerencsére jobban tudom kezelni és igyekszem nem kimutatni. Az érzés viszont, hogy akár Ayumiékkal is megtörténhet odáig sarkallt, hogy végül egy határozott döntést hoztam meg. Visszaállok a Goteibe! Ahhoz, hogy megvédjem Ayutát és Ayumit, úgy határoztam, hogy külön kérvényt nyújtok be az 1. osztagnak, hogy helyezzenek át a kilencedik osztagba. Így szemmel fogom tudni tartani a testvéreimet.

Shinigamiként már újra tudom szolgálni a Goteit, viszont ahogyan azt az orvosom is mondta a gyógyulásom alatt előfordulhatnak görcsös rohamok, amik nagyon éles fájdalommal járnak. Az oka a görcseimnek a reiatsum helyreállása miatt van. Mivel a lélekenergiám nagy részét elvesztettem, így a testem próbálja visszapótolni az elvesztett részecskéimet.

A fájdalom számomra nem idegen. A testemen viselem megannyi sérüléseimet. Biztos vagyok benne, hogy boldogulni fogok. A családom sokszor meglátogatott, mikor még nem voltam képes mozogni. Jól esett a lelkemnek, hogy a családomra mindig számíthatok. A gyerekeim és a családom, valamit a testvéreim és a Gotei érdekében, bármennyire gyengültem is le, muszáj visszatérnem!

Egy tizenkettedik osztagosnak hála van esélyem a görcsös rohamaim megelőzésére. Állítólag Mizushima Hyousuke már dolgozott egy gyógyszeren, amivel a görcseimet tudom enyhíteni. Lehetséges, hogy már szóltak neki. Amióta eltávban voltam, megannyi esemény történt, amiből kimaradtam. Ninomiya Mitsuko kapitánnyá vált, aminek külön örültem! Ha lesz időm, meglátogatom Mitsuko kapitányt, hogy gratulálni tudjak neki személyesen is.

Hosszú fehér haj, gyönyörű világoskék szemek, amik a Fuchida családra oly jellemzők. Fehér és bársonyos bőr, csodaszép arc és alak. Női idomai és tartása miatt hol irigykedő, hol csodáló tekinteteket kap. Hajában vörös szalag díszeleg. Sajátos Shinigami egyenruhát hord, némi változtatással, ami leginkább a saját harci stílusához lett szabva. Kezein kesztyűk vannak és Zanpakotu-ját sose hordja az oldalán, mindig a kezében tartja. Sérülései a ruha alatt találhatóak, amik jelei annak, hogy mennyi veszélyes küldetésen volt már része.

Komoly, kimért, kitartó és kötelességtudó. Ezek a jellemek tűnnek ki leginkább Kaiya-ban. Testvéreit őszintén szereti. Számára a családja a mindene. Szeretetét ritkán mutatja ki, leginkább cselekedeteivel érezteti családja felé érzéseit. Ha kell, nevel, odafigyel, segít és példát mutat a fiataloknak. Mozdulatai, tekintete és technikái tekintélyt parancsolóak. A harcban nagyon kitartó, ravasz, megfontoltan cselekszik. Megfontoltan használja az erejét, zanpakutoját csakis végső esetben veti be. Elsősorban a családját védi és a Goteit. Nehezen lehet őt megfélemlíteni, megrémíteni. Mindig készen áll a legrosszabbra. Zanpakutója számára egy hűséges bajtárs, akivel minden titkát megosztja és együttműködik. Aki a családját bántani merészeli, az-az illető számára már halott. Nagyon félti testvéreit, ezért olykor előfordul, hogy utánuk szimatol, ha bajt érez.

Neve:Azuma
Típus: Elemi/Villám

Kinézetei
Emberi alakban


Egy istennő képét mutatja meg. Tekintete nyugalmat, egyben tekintélyt sugározz. Ruházatának stílusa leginkább egy olümposzi istenségre emlékeztet. Hosszú szőke haja, csaknem leér bokájáig. Fején mindig ott díszeleg a sisakja, melynek két oldalán angyalszárnyak találhatóak. Szemei kékek, csakugyan, mint Kaiyanak. Szemeiből villámok is cikáznak, amik akkor fordulnak elő, ha örül, mérges, vagy esetleg komoly közlendője van gazdája felé.

Elzárt állapotban
Egy hosszú éles katana penge, ami egy normális japán kard hosszúságúnak felel meg. Markolatának a tetején egy címer található, amit maga Kaiya vésett bele. A címer a zanpakutojának jele, amit a belső világában látott meg először. Egyfajta jelzésként funkciónál, hogy a gazda és a zanpakutója között erős kötelék van.

Jelleme
Azuma egy az egyben Kaiya jellemét viseli. Határozott, kitartó, tekintélyt parancsoló erős nő, akit nehezen lehet háttérbe szorítani. Leginkább egyfajta istennőként tekint magára. Kaiyat családtagnak tekinti, akit oltalmaz és védelmez, megbízik képességeiben és együttműködik vele. Köztük a kötelék olyan erős, mint a katonák között a bajtársiasság. Mindketten szinkronban vannak a csatában és kiegészítik egymást. Ha kell Azumi tanácsokkal látja el gazdáját, vagy figyelmezteti a kellő veszélyre. Feleslegesen nem fecseg, csak akkor, ha a helyzet megkívánja, vagy nagyon fontos közlendője van.

Belső világa

Egy olümposzi szigetre emlékeztető toronynak a teteje a belső világa. Ha az ember kinéz, az eget pillantja meg. Alattuk a tenger helyezkedik el.  A toronynál meg található Azumi, ahol leginkább az eget szokta pásztázni. Megtalálható itt a falon csüngve zanpakutoujának shikai alakja. A tenger hangját már messziről lehet hallani. Az időjárás jelzi, hogy Kaiya lelke éppen milyen állapotban is van. A nap jelenti az egészséget, míg a vihar a sérüléseit.

Shikai Alak

Shikai parancs: Sora no Kei o Mottekite, Azuma! (Hozd el égi ítéleted Azuma!)

A shikai feloldásával Kaiya kardja átváltozik, lasszóvá. A fegyver egyik speciális tulajdonsága, hogy jól vezeti az áramot, így reiatsuját (Villám alapú) kiengedve átvezeti a fegyverébe az elektromosságot, amit az elfogott áldozatba képes belevezetni. Hatására szúró fájdalom, huzamosabb ideig zsibbadás léphet fel, hacsak nem erősebb nála másfélszeresen lélekenergiában ellenfele. A fegyver önmagában az áldozat elfogására szolgál. Ezt úgy tudja kivitelezni, hogy a lasszón lévő hurkot rádobja az ellenfelére, majd ezt követően Kaiya megrántja a lasszót, minek hatására a hurok összehúzódik és így meg tudja szorítani vele az áldozatát. Ezután Kaiyának lehetősége van magához húzni vagy a földre rántani áldozatát. A lasszó nyolc méter hosszú.  A zanpakutoja mellet használ kiegészítésként kidout és hakudát.


Kaminari Wana (Villámcsapda): Kaiya a lasszó segítségével képes csapdákat elhelyezni. Az idézet csapdák számától függetlenül képes több szinten is használni. (Adott esetben két aktív csapdát tud irányítása alá vonni) Kaiya úgy képes egy csapdát lehelyezni, hogy a lasszó hurkos végére a földre csap. Hatósugara egy csapdának 1 méter és kör alakja van. A csapda elhelyezkedését csak az láthatja és érezheti, akinek a reiatsu kezelés képzettsége egyenrangú Kaiya zanpakuto képzettségével, vagy annál magasabb. Amennyiben a feltétel teljesül, az ellenfél látja a kék színben pompázó kör alakot. Ha véletlenül áthaladt a csapdán akkor még egy apró, fekete esőfelhőt is lát a feje fölött. Alacsonyabb képzettségi szinten a csapda jelenléte láthatatlan. Ha valaki áthaladt a csapdán, a zanpakutou által idézett felhőben lévő elektromos kisülés megtörténik, az áldozatot villámcsapás éri. A karakter áramütést szenved, illetve egy időre mozgásképtelenné válik.  Ez alól kivételt képeznek a Kaiyánál másfélszerrel nagyobb lélekenergiával rendelkező karakterek.

A csapdák száma kezdetben 4 és a továbbiakban a zanpura tett pontok függvényében nő.

4 pontnál --> 5 csapda
8 pontnál --> 6 csapda
12 pontnál --> 7 csapda
16 pontnál --> 8 csapda
20 pontnál --> 9 csapda
24 pontnál --> 10 csapda
28 pontnál --> 11 csapda
32 pontnál --> 12 csapda
36 pontnál --> 13 csapda
40 pontnál --> 14 csapda




+ Családját
+ Férjét
+ Rend és fegyelem
+ Szabályok
+ Zanpakutoját

- Akik nem adják meg a kellő tiszteletet
- Akik a családját bántják
- Rendetlenség, fegyelmezetlenség
- Aki nem tartja be a szabályokat
- Nagyszájú, beképzelt alakokat

(click to show/hide)


Oldalak: [1]