Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Ebisawa Kyousuke

Oldalak: [1] 2 3 4
1
8. osztag / Re:Az osztag kertje
« Dátum: 2019. Márc. 29, 04:01:23 »
Véletlen(ek márpedig nincsenek)?

Szóval, ücsörgött. Miként egy idegbajos pszichopata, meredt egyenesen előre. Úgy vernyogott belülről, mint egy első menstruáló lány, de ennek nem adta jelét. Legalábbis, elismerni aztán végképp nem lett volna hajlandó, pedig a vak is megmondhatta, lerí róla az agybaja. Hátát nekinyomta a padnak, de még így is marta a nő közelsége. Ugyancsak égett a torka a füsttől, amit félrenyelt és mellékvágányra köhögött- megkockáztatta volna, hogy bejutott a koponyájába és belülről égeti az arcát. Különösképpen a szemét. De ez lehet azért is, mert a saját képébe is belelegyezte a parázsrúd füstjét. A kérdésre feljebb vonta szemöldökeit, éles pillantását Misára függesztette.
- Több szempontból is hátrány volt. Egy részét... megtapasztaltad te is. – Baritonja üresen, precízen érelemmentesen csengett. - Ki ne lett volna büszke? Akiben szemernyi hatalomvágy is van, ambróziának érzi az ilyesmit. - Vonta meg vállait. Ha tehetné, hát nem lenne még egyszer hadnagy. Köszöni szépen, jó neki a százezredik rangtalan hely, kevesebb a kéjenc árgus tekintet. Legalább azt rúg fel, akit akar. Jobb esetben nem derül ki, hogy köze volt hozzá, amúgy meg nem is érdekli.
- Csak nem aggódsz? - Hangjába él vegyült, maga se tudta eldönteni, miféle. Kevés esélyt látott rá, hogy őszintén törődne vele. Picsogni nem akart, úgyhogy az ujjai között heverő, félig döglött csikket szekírozta mély beleéléssel. - Nincsenek terveim. Oda megyek, ahová küldenek, mint mindig. - Mindenki más is ezt teszi. Első a küldetés, az se baj, ha a legelején felfordulsz. Akkor legalább a feletteseid nem ordítanak le, hogy mennyire elszartad az egészet. Nem mintha ez cseppet is háborgatná a nem létező lelki békéjét.
- Igen. Engem nem zavar. - Ja. Dehogy frusztrálná a törpördög a lakás szűk falain belül... Jut ma még eszébe ennél nagyobb hazugság, vagy beéri a marha fejével ennyivel is? Misa voltaképpen nem tehet arról, hogy elbűvölte Gure. Kedves, hogy törődik az állattal. Aranyosabb kis szőrgolyó úgysincs az ő macskájánál, ezzel teljes mértékben tisztában volt. Szentül hitt benne, hogy az egyetlen lélegző lény, aki megéri a vesződést, az Gure. Úgy is, hogy rendszeresen telepakolja a cipőit bűzölgő adagokkal, amiket megérezvén legszívesebben felgyújtaná a várost és ordítva menekülne, csak eltakarítania ne kelljen.
A kínos csend fojtogatóvá mélyült és a lány drasztikus módon törte meg. Kivételesen képes volt arrébb rugdalni sértett egóját és részvéttel figyelte a megesett vállakat, törődött arcot. Nem is tudta megállni, hogy ne érjen hozzá, ne vígasztalja. De el is kapta a kezét, mintha tűzhöz ért volna. - Ha eddig semmit sem tudtál kideríteni és a bátyád segítségét kell kérned... akkor ott valami nagyon nincs rendben. - Kezdett bele és az erősen fogyó bagóért nyúlt. Láncdohányos, az. Elnyújtott mozdulattal sikerült ötödjére tüzet csiholnia a gyújtóból, amit ezután elegánsan belehajított a kukába olyan erővel, hogy egy reccsenés kíséretében szétpattant a műanyag. - Efelől semmi kétségem. Ide is visszaküzdötted magadat, őket is meg fogod találni. Ha akarod, segítek a keresésben. Utána te akarod nevelni őket? - Elképzelni Misát anyaként... ez a képzet egyszer már megelevenedett a fejében csak teljesen más volt a körítés. Amit nagyon gyorsan arrébb hessegetett és mélyen letüdőzte a cigit, mintha szent szándéka saját maga megfojtása lenne.
Címeres majomként érzékien belegyalogolt a manó lelkébe, s ha érzelmi alulképzettségében még kételkedne is, az már végképp meggyőzte, hogy Misa zokogott. Egy pillanat alatt leverte a víz és meredten nézte a lányt, viaskodva saját magával. Balja végül megindult a lány felé és fejét vállára húzva simogatta. Ezzel is túllépett egy határt, ami mögé be lett szorítva... tapsot érdemelt. Halk, fáradt sóhajt hallatva húzta ki egyenruhájából a zsebkendőjét és a lány kezébe nyomta.
- Semmi baj. Könnyebb, ha kiengeded. - Hagyta, hogy elhúzódjon, ha akar. Ő nem mozdult, sziklává merevedve ült és nézett előre, gépies mozdulatokkal simogatva a puha fürtök mögé rejtőző fejet. Amennyire tombolt benne a pánikkal kevert harag, annyira érezte magát kellemetlenül- ha nem még jobban, mint eddig. A bűntudat kellemes rúgásokkal tarkította bordáit. Megköszörülte a torkát- nem ingott ám meg... csak a sok cigaretta miatt. Misa roppant ügyesen találta meg páncélzatán a hajszálrepedéseket és félszavakkal, a puszta jelenlétével szaggatta le apránként róla a védőburkot, ami mögé szépen elvonult. Sárga íriszeivel a lány arcát fürkészve próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. - Csupán idő kell, hogy megszokjam a helyzetet. Nem kell ezzel is foglalkoznod, éppen elég teher nyomja a vállaidat. - Megint felállt, egyszerűbb volt így, távolabb a kísértéstől. Szótlanul tűnt el, majd jobbjában két dobozzal került elő. Az üdítőt Misa felé nyújtotta, a sört ő maga bontotta ffel és nagyokat kortyolt belőle.

2
Küldetések az Emberek Világában / Re:Vidámpark a város szélén
« Dátum: 2018. Szept. 22, 02:48:39 »
Marja a torkát a cefre. Ezt muszáj beismernie, de csak magának, másnak nem. Végül is elég jól bírta régen, meg Nihigamival sűrűn kötöttek ki itt egy munkával telt nap után- rajta aztán ne lássák, hogy picsog. Meg amúgy is, vedelni… akarja mondani, inni jött ide. Többnyire kulturáltan, aztán majd később aljasabban. Belefér. Úgysem várja haza senki, mások véleményére meg már nagyon régóta nagy ívben… Így hát erélyesen kortyolta a maga italát, azért imádkozva az égiekhez, hogy mája cáfoljon rá az eddigiekre és lehetőleg néhány pohár után homályosodjon a látása. Részegen legalább nem fogja érdekelni a sok érzelmi kín, ami lassan az őrületbe kergeti. Szólás nélkül figyeli a felálló férfit, rohadt ügyes módon valószínűleg annyira felbaszta, hogy inkább szó nélkül itt hagyja a bús picsába. Rápillantott a kocsma falán függő órára és szelíden bólintott egyet- ez még tőle is rekord. Nem túl mézesmázos jelleme révén minimum egy asztalfelborítást elvárt volna… de ehelyett egy üres pohárral tér vissza Yuusuke. Kérdését hallva ajka féloldalas, már-már gúnyos mosolyra húzódik.
- Úgy érzed, tömlöcben a helyed? Én nem így gondolom. Megtettél mindent, amit csak tudtál… - Meggyújtja a bűzrudat és mélyet szippant belőle, fejében felbukkan egy ehhez kissé hasonló eset, amit félig-meddig a saját bőrén tapasztalt meg. - Seiretei egyedül a feketét és a fehéret látja. Csak a saját elveik léteznek, megalkudni javarészt képtelenek. Attól, ami történt nem áruló leszel, hanem egy áldozat. - Hátradőlt és a hamutálba pöccintette a hamut. - Az ember nem tölt hosszú éveket jókedvből Hueco Mundoban. Főleg úgy, hogy a családja várja haza. - Úgy véli, feleslegesen hurcolják meg ennyire a férfit. Megérti ugyan az indíttatásait a nagyra becsült vezetőségnek, de nem ért velük egyet. Sem most, sem Misa esetében. Beletúrt vörös üstökbe és egy harmadik szippantással végérvényesen szétgyalázta tüdejét, enyhén hörögve fújta ki a füstöt és elnyomta a csikket. Minden gondolata valamilyen módon kapcsolódott Hófehérkéhez, pedig már ezredére is megfogadta, hogy ha erővel is, de befejezi a rajta való rágódást. Fogadkozni mondjuk könnyebb, mint meg is valósítani a haditervet. Az meg fikarcnyit sem segít, hogy minden nap látja a kis jégvirágot elrobogni az osztag berkein belül valamerre. Kínosan ügyel arra, hogy ne másszon bele nagyon az aurájába, de saját magát nem erőszakolhatja meg, egy-két baráti megszólalást muszáj megeresztenie. Nem bosszúból, csak úgy. Szekál ő mindenkit, akit csak ér, ha olyanja van, és valamivel kiérdemli. Ráadásul a lány esetében még moderálja is magát, mert olyan kínosan ügyelnek a munkahelyi hűvös formalitások megtartására, hogy a tábla körömmel kaparászása ahhoz képest szelíd madárcsicsergés. Ami őt illeti, nem gondolta volna, hogy a törpe felbukkanása ennyire megbolygatja lelki békéjét, amiről azt hitte, már sikerült egyenesbe pofoznia. Benézte ezt is.
- Ezért kérdeztem. - Felel mialatt elszántan próbál előbogarászni még egy szálat, amire rá is gyújt. A helyiségnek már mindegy, lassan több a cigarettafüst bent, mint az oxigén. - Köszönöm. - Bólint egyet, majd ki is hörpinti az italt. Nem a legerősebb fajta, de felettébb ízletes. Ha nem lenne annyira megmenve, hogy legszívesebben egy sörcsap alá feküdne, még azt is el tudná képzelni, hogy kellemesen elbeszélget egyetlen pohár fölött órákon át.
- Egyik adódik a másikból. - Nyúl a szakés üvegért és először Yuusukének, azután magának tölt. - Veled mi a helyzet? - Veti sárgáit a férfi kékjeire és megemeli a poharát. Megvárja, amíg esetleg a másik férfi megissza, azután ő is lenyeli a magáét, a poharat az asztalra rakja és szemléli a környezetet. Néha megvakarja a tarkóját, érzi a tagjait elzsibbasztó kellemes melegséget és legszívesebben lepacsizna az alkohol kitalálójával a kurvajó ötletért. Megköszörüli a torkát és szemöldökeit ráncolja, néha hümmög is egyet. Végül összehúzott szemekkel pislog. A fekete valami továbbra is a másik férfi feje búbja körül libeg, ide-oda riszálva apró testét.
- Nem szokásom megérezni az alkoholt. Ilyen hamar nem. De most vagy beálltam, vagy tényleg egy pokollepke akar a fejedre szállni. - Bök a lény felé, jelezve Yuusukénak is, hogy valami sántít. Megropogtatta a nyakát, hamarost felfedezte, hogy ő is be lett célozva. - Mi a f… - Ezt már nem tudta kulturáltan lereagálni. A legutóbbi ilyennél a végeredmény az lett, hogy bő fél évig ki volt ütve. Most nyögi az árát, épp hogy felépült. Mutatóujjával el akarná pöckölni a lepkét, de az rászáll és ő a birtokába is jut az infónak, amitől szíve szerint bőszen megfejelné párszor az asztallapot. Pár morranás kíséretében talpra kászálódik, rábámul az órára, hogy jól lát-e. Kíváncsi, hogy akkor is elküldik-e küldetésre, ha látják, hogy félig van töltve. Vagy ez lenne a burkolt letolás, amiért annyira fantasztikusan szétszabdaltatta magát? Áh, dehogy. Nem érdekli ő a kutyát se. Szimplán csak remekül időzít a vezetőség, mint mindig. Szóval, a nyolcadik osztaghoz kell látogatnia az ősz hapsival egyetemben. Oldalpillantással végigmérte Yuusukét.
- Úgy néz ki, balhé van. Mi másért rángatnának ilyenkor be? - Díjnyertes megszólalás, komolyan. Tapsot érdemel! - Indulhatunk? - Nyújtja a dobozát osztagtársa felé. Ami azt illeti, nem fog sietni. Csak annyi állt az üzenetben, hogy menjenek oda. Nem az, hogy lelküket elhajigálva rohanjanak, aztán ácsorogjanak fél órát, amíg a tüdejük is utoléri őket. Ő maga is rápöffent; biztos, ami biztos, etetni kell azt a nyamvadt tüdőrákot, ne haljon éhen. Széles léptekkel célozza meg az osztagot, kilöki maga előtt a kocsma ajtaját és mélyet szippant a hűvös nyári este levegőjéből, ami szinte képen csapja. Javarészt hallgatásba burkolózik az úton, próbálja kitalálni, mi miatt hívták be. Sejti, úszik a másnapi szabadságolás, de abban is biztos, hogy be fogja vasalni. Ha máson nem is, visz pár kiló epret a kapitánynak, pislog párat könyörgőn és remélhetőleg megoldja a dolgot ennyivel.
Hamarabb odaérnek, mint amire számolna, a bejáratnál már ott álldogál a rikító sárga hajú nő, kezében szorongatva néhány dossziét. Meglátva az érkezőket megigazítja a hajzatát, köszönti őket és a kezükbe nyomja a dokumentumokat, miközben azt ecseteli, hogy Karakura külterületén lévő vidámparkban milyen meglepő események zajlanak mostanában. Egyre többen látnak szellemeket, néhány ember annyira megrémült, hogy szívrohamot kapott és mentő vitte a kórházba. Ezen a ponton szemöldöke már erőteljesen rángatózik, de nem szól semmit. Kivárja. Naná, kibújik a szög a zsákból és ahogy mesél a nő, úgy lapozza a dossziét, hogy szembetalálja magát néhány leszakított… rágott… tépett testrésszel. Talán munkahelyi ártalom, hogy gyomra különösebb liftezések és bukfencek vetése nélkül ússza meg a látottakat, vagy akár köszönhető mindez az ereiben vegyülő szesznek is. Mindenesetre, járjanak utána annak, hogy mi rémisztgeti és zabálja fel az embereket a vidámparkban. Nagyszerű. Felemeli a fejét, sóhajt, összecsapja az mappát és visszaadja az egyébként egész bögyös, formás nőcinek. Meg kérdezi, hogy van-e ötletük, hogy mi állhat a háttérben. Valószínűleg egy, vagy több eléggé magas szintű arrancar. Bólint, megmarkolja a kardját és csendesen megindul a nyugati kapu felé Yuusuke nyomában.

3
Küldetések az Emberek Világában / Vidámpark a város szélén
« Dátum: 2018. Aug. 27, 04:04:36 »
(click to show/hide)

Elegánsnak csöppet sem nevezhető rúgással irányította nemes ívű pályára az osztag udvarán pár másodperccel ezelőtt elhajított ásványvizes flakont, őszintén imádkozva azért, hogy pontosan tarkón találja vele azt az élettelen köcsögöt, aki volt olyan szerencsétlen, hogy most trógerkedjen. Maradjunk annyiban, hogy nem volt jó hangulata. Csöppet sem. Így hát bocsássuk meg azt a gigászi, gúnyos vigyort, ami arcán szétterült a sikeres akciót látva. Még fel is röhögött volna, de akkor már tényleg túltolta volna a helyzetet, azt meg… nem akarta. Szolidaritásból.
- Ha elbírtad, amikor tele volt, üresen el tudod vinni egy satnya kukáig is, ugye?- Olvadt mézszín íriszeiben ott csillogott a kekec agresszió, szinte egész lényéből áradt a könyörgés, hogy valaki végre kössön már bele, hadd verekedjen legalább egy jót. Tény, hogy egész nap az osztag edzőtermében pusztította magát őrült módjára és minden izma sajgott a gyakorlatoktól, de akkor sem adta ki a feszültséget. Így nem is lehet! Ekképpen meggyötörten nyúlt zsebéhez egy szál cigarettáért, és gyorsan meg is gyújtotta, hogy az első slukkal a bagó negyedét tüdejébe invitálja. Lelkivilága azóta hevert romokban, mióta felébredt. Lehet jobb lett volna kómában maradni, mert azóta a baljós reggel óta csőstől jött a baj. Elsősorban ráébredt, hogy a hosszú ideig tartó önkívület következtében legyengült, mely férfiúi hiúságát igencsak sértette. Hogy áthelyezték, amíg ő álomföldön kergetőzött csak a hab volt a tortán… a hadnagyi rangtól való megfosztása nem is érintette meg, ráébredt, hogy ő nem alkalmas az iratok tologatására. Csak idő kérdése lett volna, hogy bekattanjon a papírhalmazoktól. De az… az, ami a nyolcadik osztagnál várta teljesen és tökéletesen a földbe döngölte. Már a legelső nap azzal kellett szembesülnie, hogy pontosan azzal állt szemtől szemben, akiről nem gondolta volna, hogy az életben még egyszer látja. Leginkább azért, mert az elválásuk nem volt igazán kellemes és bájos. Másrészt azért, mert az illetőt szökevénynek kiáltották ki. Bónuszként jó indok volt az is, hogy mindezek mellett az illető a volt barátnője, az egyetlen, akit a menyasszonya halála óta közelebb engedett magához és olyan módszeresen törte ripityára a szívét-, amit nyilvánosan letagad, és be nem ismer soha-, hogy még most is nyögte. Ő törekedett arra, hogy normálisan kijöjjenek. Tényleg. Azokban a kósza percekben, amíg azon a padon beszélgettek két szívinfarktus között azon vergődött, hogyan hozhatná helyre a dolgokat. De itt megálljt is parancsolt magának: volt elég baja Misának, ráadásul elég világosan kifejtette annak idején, nem igazán akarja a száz méteres körzetén belül tudni. Erőteljes levegővétellel küldött le még egy adag füstöt a tüdejébe. Legalább annyi szerencsétlen sikert elért, hogy a láncdohányos mivoltát visszanyerte, ha mást nem is. Tekintetét feszülten körbehordozta az edzőterem előtti téren és széles léptekkel indult meg hazafelé. Szabadnapja révén nem látott ellenérvet, hogy miért ne térjen be este az Ivóba, másnap sem kell dolgoznia, megengedhet magának egy-két órával több alvást. Annyi elég is lesz, hogy kipihenje az este fáradalmait. Ha meg nem, akkor így járt. Erőteljes lökéssel nyitotta be az ajtót - az utóbbi időben szorult az átkozott- és már készült is a támadásra, amit a szürke kandúr indított meg ellene rögvest. Másodperceken belül jobbjában hevert a doromboló jószág, ő pedig méretes szusszanással higgadt le. Gure füle tövét vakargatva somfordált a konyhába, fél kézzel kinyitotta a hűtőt és mielőtt a macska teljes elánnal az egyik polcon kötött volna ki, előkapott egy zacskó nedveset.
- Csak egy kicsit várj már, légy szíves!- Nyekeregte öblös hangján és konstatálta, nem a legdíjnyertesebb ötlet volt nekilátni így jószágot etetni. Először a tasakosat dobta az asztalra, aztán a macskát pakolta le a székre és végezetül számtalan karmolás és morgás árán megkaparintotta az üres tányért, amibe belevarázsolta a vacsorának szánt lazacos, pépes húsdarabokat. - Bon appetit!- Lepakolta a tányért és miután percekig figyelte a csendes pusztítást, amit Gure vacsorázás címszó alatt végzett, megindult a fürdő felé, hogy egy jeges vizes zuhany után felfrissülve bújjon tiszta ruhába. Kardját oldalára csatolta és a búcsúsimogatás után már indult is. Sürgős dolga révén sietett is, percek alatt odaért Kenpachi Ivójához. A szokásos - már amennyit ő idejár, simán nevezheti szokásosnak- tömegen kívül nem fogadta semmi új első pillantásra. Nyakát ropogtatva lépdelt befelé, meg kellett állapítania, hogy felszaporodott a társaság. Fizetés után így szokott lenni, nem mintha minden nap itt ette volna a fene, volt ennél jobb dolga is. De amikor az embert minden nap basztatja valami lelki sérelem, előbb-utóbb a pohár fenekére néz. Sebes lépteit megakasztva torpant meg körbenézni és a távolban ismerős fejet pillantott meg. Szemöldökei összevonódtak, pislogott néhányat és rendelt egy kancsó szakét. Nem szarozik ilyesmivel, ha már egyszer ráadja a fejét, na… Elkopott emlékfoszlányai valamerre még vannak a 11. osztagos beavatásról, ott nagyjából egyedül kellett meginnia ennyit meglehetősen záros határidő alatt.
- Jó estét. Leülhetek?- Sikerült előkaparnia a szebbik modorát. Meglepte vele magát, őszintén. Már azon is elcsodálkozott, hogy belépvén nem azzal kezdte, ordítva tépte le valamelyik részeg tahó arcát. S mivel ilyen tökéletes önkontrollt tanúsított, elegánsan pottyant le a helyre, ami üres volt és töltött a saját üres poharába és a másikéba is. - Ha jól tudom, hozzám hasonlóan te is a nyolcadik osztagban szolgálsz. Ebisawa Kyousuke vagyok. - Itt került nem éppen jó illatú anyag a palacsintájába. Nőkkel akármikor tudott volna ismerkedni- bár most még azokra se bírna nézni, ami nála komoly elmebaj jele lehet-, nade… barátkozni? Az egyetlen, akivel úgy-ahogy elvolt az Nishigami, azóta ő a muszájon kívül nem magyarázott senkinek semmit sem.
- Akkor… üdv.- Őszintén remélte, hogy az első kör után azonnal kiöntött második megereszti a nyelvét, vagy legalább csinál vele valamit, mert kis híján szívgörcsöt kapott saját magától. Torkát végigmarta a szesz, meg is kellett köszörülnie. Félhosszúra nyírbált tincsei belelógtak az arcába, vagy épp szanaszét meredtek szokásukhoz híven, egy laza mozdulattal túrt beléjük. Rákönyökölt az asztalra és mivel látta másoknál is, ő maga is elővette a cigarettát, de nem gyújtotta meg. Ezen is meghökkent szerencsétlen, igazán tartott tőle hogy érzelmes picsára issza magát. Vajon mit szólna Misa, ha felbukkanna részegen az ajtajában és elbotorkálva mellette gönceit ledobálva beborulna az ágyába? Majdnem kiült képére egy gonosz, nagyon gonosz vigyor, aztán belegondolt, hogy valószínűleg ráeresztené a lány a legerősebb kidouját, aztán darabokra vagdalná és elásná Rukongai valamelyik legelfeledettebb csücskében műtrágyává képződni, így inkább lehúzta azt a szakét. Meg ideje lesz figyelmet szentelni a társaságára is, szóval visszatért a való világba.
- Jól tudom, hogy volt kapitány vagy?- Na, valahogy így kellene elvileg belegázolni olyan témába, amit el kellene kerülni jó messzire. Mégiscsak jó ez a szaké valamire…

4
8. osztag / Re:Az osztag kertje
« Dátum: 2018. Jún. 11, 03:15:55 »
Véletlen(ek márpedig nincsenek)?

A tüdeje sajgott. Még nemigen próbálkozott a dohányzással, kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy egy régi függőségnek hódoljon… de a miniatűr lány jelenléte kissé kiverte nála a biztosítékot. Mindenre számított, semmin nem lepődött volna meg, ezen kívül. Ha lett volna a közelben tükör, amibe bele tud lesni, elhúzott szájjal állapította volna meg, hogy elsápadt. Ő. Ennyire nyilvánvaló módon kürtöli világgá döbbenetét! Szinte még ki sem tisztult tüdeje az utolsó füstmolekulától, már nyúlt is a következő szálért, instabilan. Azután, lendületből majdnem az orrába tolta a szálat, amin annyira megütközött, hogy inkább leengedte a kezét és rángatózó szemöldökkel meredt a cigarettára. Közben persze nem felejtett el Misára is figyelni, fél szemmel még rá is lesett. Ahogyan elváltak… hát nem maradtak benne túlságosan kellemes, vagy megnyugtató emlékek. Ezért is volt számára egyenesen sokkoló a normális, már-már kellemesen bizalmas hangnem, amivel csevegtek.
- Valamennyire… - Vonta meg robosztus vállait, hátát teljesen a pad támlájának nyomva. - Ha őszinte akarok lenni, nem rajongtam érte, hogy túlságosan meg voltak kötve a kezeim.  - Ajkai szarkasztikus félmosolyra húzódtak és megropogtatta a nyakát. Elaludta, Gure jóvoltából. A szőrmók szokása szerint a nyakára telepedve vette fel a kakaós csiga pózt, ő pedig a világért nem zavarta volna meg. Inkább a halál, csak a kis szaros békésen aludjon. Így hát baljával kifejtett pár erőteljes mozdulatot, majd a cigarettát szorongatva feltette két karját a pad támlájára. - Így talán többet tudok tenni azokért, akik fontosak. - Mert ha a harcmezőn fogja magát és úgy dönt, élő pajzs lesz, akkor az lesz. Hadnagyként esélye sem volt rá, hogy az edzések levezetésén kívül kimoccanjon az irodából- olyan súlyos helyzet pedig nem állt fenn, hogy őt magát zavarják el lidércet trancsírozni. Egy alkalom kivételével, ami gyakorlatilag a teljes káoszhoz vezetett és még most is nyögi. Ha úgy nézi… utólag kamatostul megkapta, amit akart.
- Még egyben vagyok. - Pillantott bele a kékekbe, egészen addig, amíg a lány el nem kapta róla tekintetét. Ő maga is félrenézett, éppen az egyik fa törzsén húzódó rovátkákat kezdte el fixírozni elmélyülten, közben a gyújtóval életet lehelt a bűzrúdba és mélyet szippantott belőle. A vállaira telepedő különös hangulatból még ő is le tudta szűrni, hogy valami pislákol, még jelen van közöttük. Hogy ez csak az ő feszült neheztelése-e, azt bonyolult dolog lett volna kihámozni. Jobb volt ilyeneken nem rágódni, kellőképpen pofára esett egyszer már, feltépni az akkori sebeket meg nem kellett volna.
- Igen. Nagyon bújós lett. Ha egyszer akarod, találkozhatsz vele. - Ejtette le a szavakat és kissé elkerekedtek aranyszín szemei, miután felfogta, mi is csúszott ki a száján. Ha így folytatja, sikerül teljesen szánalmasnak beállítania magát. Remek, tapsot érdemel! A következő faszsága az lesz, hogy elbőgi magát a lány előtt, vagy mi… Ráncba szaladt homlokkal próbálkozott azzal, hogy az egész szálat egyszerre szívja le, de nem sikerült. Helyette lenyelte a füstöt, reflexből, így most könnybe lábadó szemekkel emésztett, hallgatva a vaizard szavait. Kálváriájáról meg is feledkezve emelte fel fejét és fordította Misa felé.
- Az a nő az, aki segített neked Karakurában? - Meglepő, de higgadtabban csengtek szavai. - Sajnálom. - Dörmögte és szelíden megsimította a lány vállát, vigasztalás gyanánt. Kretén volt, de nem érzéketlen tuskó - legalábbis nem az ilyen helyzetekben. Az érintést még akkor is érezte, amikor már rég a csikket pöckölte messzire- tűnődve pillantott ujjaira és megköszörülte a torkát. - Tudod, honnan kellene kiindulnod? Gondoltál már rá, hogy az apjuk osztagánál kérdezősködj? - Ezzel nagyjából azt javasolja a lánynak, hogy megkergült macska módjára ugorjon fejest a tányérnyi forró kásába… De a dolgok közepébe vágásnál nincs hatásosabb belépő.
- Ha megtalálod őket… akkor mit tervezel? - Ismerte az érzést, amikor mindenáron védelmezni akarja valaki a szeretett személyt. Volt egy olyan sejtése, hogy a lány minden követ meg fog mozgatni, hogy célt érjen, ebben egy percig sem kételkedett. Csak azt nem nézte volna végig mosolyogva, ha túlzottan belelovallja magát és még nagyobb kalamajkába keveri magát. Mélyről jövő sóhajt hallatott és keresztbe fonta karjait, arcizmain végighullámzott a fájdalom- hirtelen mozdult, a karja pedig még elég messze volt a tökéletes állapottól. Bár, a negyedik osztagnál azt mondták, örüljön, hogy ennyivel megúszta és nem kellett levágni.
- Nos, Seiretei sem működik másként, mint a legtöbb korrupt szervezet. - Megvető fintorba facsarodott arca, ami el is tűnt rövidesen. Az ilyenek miatt undorodott meg kissé a munkájától, de képtelen lett volna feladni. Még mit nem! Ha az egész gépezet el is rohad, ő akkor is egyenes emberként fog cselekedni. Fejét előre hajtva rugaszkodott el az ülőhelytől és egy szusszanás kíséretében talpra állt. Szemben helyezkedett el Misával, meglehet, közelebb állva hozzá, mint ahogy a lány azt kedvelte volna. Sárgáival lepillantott a kékekbe és hosszú csend után alig láthatóan bólintott. - Nem kell aggódnod, tiszteletben tartom az akkori döntésedet. - Kezdte el mély baritonján és a kukához sétálva felvette a csikket, amit nemrégiben irányított errefelé egy gyászos mozdulattal, majd beledobta. - Megértem, hogy nem szívesen vagy a társaságomban... - Mosolyodott el, pedig nem volt vidám. - A történtek nem fogják akadályozni a közös munkát… végül is, az osztag érdekeit kell néznünk. - A zsebébe nyúlt rágót keresve, majd egy mentolos darabot megragadva elszántan rágni kezdte.

5
8. osztag / Re:Az osztag kertje
« Dátum: 2018. Ápr. 10, 20:55:28 »
Véletlen(ek márpedig nincsenek)?

Békés napjai voltak az utóbbi hetekben. Szarok, de békések. A rehabilitáció elhúzódott, a nővér nehezen adta be a derekát, bár nem is hajtott érte teljes gőzerővel… A rangját megvonták tőle a hosszú hónapokig húzódó kóma miatt és még most, jelen pillanatban is tompán sajgott alkarja, amin a csontot is felkarcoló vágás hege húzódott. Most pedig ott állt előtte a törpe, fehérebben, mint ahogy emlékezett rá. Suke aranylóíriszeivel csupán rezzenéstelenül figyelte a törékenynek tűnő nőt és mielőtt bármi őszinte - esetében valószínű sértő- kiszaladt volna a száján, gyors mozdulattal nyúlt a zsebébe és vett elő egy szál cigarettát, majd a gyújtóval életet csiholt belé. Az első slukk égette torkát, marta tüdejét, de nem foglalkozott vele. Több büszkeség szorult belé annál, hogy Misa előtt kezdjen el megfulladni. Így megfontolt és bölcs módon még nagyobb füstadagot vett magához az előbbinél, amit lent is tartott; élvezve, hogy lassan megfő belülről. Végül is, az ember elszokik az ilyesmitől, ha néhány hétig arról sincs tudomása, hogy életben van. De régi láncdohányos révén nem ad az ilyen apróságokra. Hosszan fújta ki a füstöt és vázát meghazudtoló gyorsasággal mozdult, leülve a lány mellé. A hamut lepöccintette, majd öblös hangján, kissé távolról válaszolt.
- Már nem vagyok hadnagy. - Újabb tüdőromboló füstvétel. - Megsérültem egy küldetésen és amíg kómában voltam, mást neveztek ki. - Nem érződik hangján, hogy sajnálná. Mert nem is bánja. Odafönt jobban belelátott a rendszer működésébe és nem tetszett neki, amit tapasztalt. Sosem volt az az irodában ülő típus egyébként sem, a kardjával egyszerűbben meg tudta értetni magát, mint bárhogyan máshogy. A felkavarodó szélben megemelte fejét, Seiretei kék, felhőtlen égboltját kémlelte semlegesen, majd a fehér hajú nőre pillantott.
- Jelenleg itt szolgálok. Ez lesz az első napom. - Röviden és tömören összegezte a történteket, mellőzve a felesleges körítést. A cigaretta lassan égett, ő pedig nem sietett vele, hallgatta a közéjük feszülő kínos csöndet. A macskára irányuló kérdésre futólag elmosolyodott, a zsebében heverő lélekfonért nyúlt és néhány mozdulat után egy fényképet mutatott Misának az állatról. Fiatal, elkényeztetett kandúrképe rajzolódott ki a kijelzőn, majd ismét zsebébe süllyesztette a készüléket.
- Nos… Hogyhogy újra itt? - Eloltotta a cigarettát és egy közeli kuka felé pöckölte, az eredmény pedig magáért beszélt. Ha szemtengely-ferdülése lett volna, valószínűleg nem képes ilyen távolságból célt érni. - Valami csoda folytán megbocsátották nem létező bűneidet? - Szája sarka megrándult, megvető félmosoly villant fel majd tűnt el szélsebesen. Már nem fűzte össze őket az a kötelék, ami régen, de ettől függetlenül nem találta helyénvalónak azt, ahogyan a lánnyal bántak. Még úgy is szemet szúrt neki a vonásaiból áradó fájdalmas fáradtság, hogy tulajdonképpen sosem engedte közel magához. Jelenleg is érzi a serény késztetést, hogy felálljon és elsétáljon innen, de elbaszotabb annál, hogy meg is tegye. Ehelyett türelmesen ül és várja, hogy a másik válaszoljon. Vagy mondjon valamit. Magyarázatra nincs szüksége, azt megkapta annak idején, és ha el nem is fogadta, de feldolgozta. Legalábbis makacsul ragaszkodik ehhez a verzióhoz. A többi kétségbe ejtőbb és érzelgősebb, az pedig nem az ő asztala. Torkát köszörülve áll fel és nyújtózik egyet, rövid pillanatra hullámzik arcán végig a meglepett fájdalom, tulajdonképpen még egy kis pihenő ráfért volna. De nem, ő nem fog tovább ágyban pihenni… edzeni akar. Valaminek nekimenni és leverni. A kardja már így is vérszomjasan követelőzik, ha most nem tér vissza, később lehet, nem is működne neki többé. - Gondolom nem véletlenül vagy itt. Te is a kapitányhoz indultál…? - Fordul vissza Misa felé és dől neki a pad mellett álló fa törzsének, onnan nézve le a vaizardra.

6
8. osztag / Re:Az osztag kertje
« Dátum: 2018. Márc. 19, 02:54:32 »
Véletlen(ek márpedig nincsenek)?

Morgott. Nem igazán magára a helyzetre, sokkal inkább a világra. Megfordult az ágyon, türelmetlen és hiábavaló rúgásokkal próbált megszabadulni a rátekeredett plédtől. Kinyitotta a fél szemét, de szigorúan csupán résnyire és barátkozott a fényviszonyokkal, no meg a berendezés újdonságával. Nehéz is lenne a régit használnia, az valahol Seiretei eldugott szeméttelepén rothadt, már ha létezett ilyen. Arrébb mozdult, tekintete megakadt az alkarján húzódó rózsaszín hegen és ülő helyzetbe tornázta magát. Kissé még sajgott a feje az előző este elfogyasztott szakétól és sörtől, a világ kissé megfojt körülötte, de amint a jeges víz bőrét érte, a másnap minden rezdülése kiszállt belőle. Hosszú ideig tartott a felépülése, nem érzi, hogy bármit is kihagyott volna és mégis- fél év kóma után visszarázódni kissé döcögősnek tűnt.
Fejével megtámasztotta a halványszürke csempét és olvadt méz szemeivel figyelte, ahogyan a víz egyre kevesebb habot rabolva magával lecsurog a lefolyón. Beledermedt a mozdulatba, talán fel se eszmélt volna, ha a szürke kandúr nem kezdi el mancsával pofozni a fülke ajtaját. Gépies mozdulatokkal zárta el a csapot és tekert dereka köré törülközőt, engedelmesen követve jószágát a hűtőhöz. Szégyenszemre nem talált benne mást, mint némi nyers halat, így rövid vacillálás után azt helyezte az állat táljába.
- Ehhez azért ne szokj hozzá. - Vakarta meg a bolyhos füleket és begyűjtötte a jutalomként járó orral bökdöséseket. Kardját kezében tartva egy ásítást fojtott el, majd a szobájából kilépve összébb vonta szemöldökeit, még lépteiben is megtorpant egy rövid pillanatra. Megrázta hosszú tincsekkel tarkított fejét és baljával megdörgölte borostamentes arcát. Elhessegette magától a zavaró gondolatot és az ismerős lélekenergia pedig ahogy felbukkant, úgy el is illant. Arckifejezése nem volt másabb a megszokottnál, talán hajszálnyit fáradtabbnak tűnt a kevés alvás miatt. Nem, véletlenül sem a hónapokig tartó rehabilitáció miatt- még mindig nem volt ereje teljében, bár előbb ölte volna meg magát, semmint hogy ezt beismerje.
- Ó, hogy baszd meg… - Évődött félig hangosan és átfordult a másik irányba. Reflexből a tizenegyedik osztag felé indult el, még nem szokta meg a tudatot, hogy a nyolcadik osztagnál kell jelentkeznie szolgálatra. Tarkóján tartott kézzel változtatott célt és a vártnál hamarabb ért oda, így a kert felé vette útját. Az a tegnap esti shinigami mintha azt mondta volna, nyolcadikos ő is és valahol a kertben szokott aludni… Hát mit lehet erre mondani, alaposan megalapozták a barátságukat. :roll:
- Mi a faszom?! - Megrökönyödése tőle megszokott intenzitással tört elő belőle és szépen megállt az egyik fa tövében, hogy még egyszer, alaposabban szemügyre vehesse a látottakat. Persze, mintha a másik nem érezné a jelenlétét… Kyousuke szemöldökei megemelkedtek, végigmérte a karcsú alakot és végül hatalmas, kékes szemein állapodott meg figyelme. Egy másodpercre úgy gondolta, nemes egyszerűséggel hátat fordít a nőnek és arra távozik, amerről jött. Csakhogy mégis karján lévő kötését babrálva közelítette meg Misát és miután nem érkezett a nyakára lángvihar- minden további nélkül kinézte volna a nőből ezt a köszöntési módot utolsó közös emléküket figyelembe véve-, sárga íriszeivel lepillantott rá. - Üdv. - Gyomra fáradtan rándult egyet, amikor tekintetük találkozott és hátrébb lépve keresztbe fonta karjait maga előtt. - Véget ért a száműzetés? - Szenvtelen volt. Felesleges kérdés volt, a válasz szemmel látható és kézzelfogható igen volt, de nem futotta tőle többre hirtelen. 


7
Soul Society / Re:Testközelben
« Dátum: 2016. Júl. 14, 19:45:20 »
Jobbára magában edz, nem preferálja a partnerekkel való ökölvívás, vagy egyéb sportág gyakorlását. Holott így kellene tennie, hiszen érzékei élesedéséhez vezetne, ha lenne ellenfele sokszor túlzásba vitt gyakorlásai során. De amint erre gondolt, libabőrös lett- irtózott a társaságtól és idegesítette a felesleges édelgés. Az Ichibantainál töltött idő alatt sikerült ráébrednie, mennyire vékony a határ, mennyire könnyen összetéveszthető a valós érdeklődés a hamis bájcsevejjel, mely pusztán a partner manipulálására szolgál. Ajka jobb oldalt egy másodpercre erősebben rándul meg, ahogyan hárítaná a lány támadását, talán az meg is látja. Nehezen tudja kordában tartani a dühét, melynek egyetlen jele a tekintetében lobogó csillapíthatatlan tűz, mely megingásának pillanatában villan fel. Egyébiránt csupán a hideg, átható pillantás az, ami a tekintetébe mélyedőnek veséjébe kíván látni. Most is magával ragadja egy-egy apróbb részlet, éles tekintete szinte rátapad a nő szempilláira és konstatálja, észre sem vette eddig, milyen hosszúak.
- Póker.- Felelte tömören. Nehezére esett eldönteni, hogy végül is tetszett-e Renának az ötlete, avagy sem, de amennyiben ő nyer, felesleges lesz foglalkoznia mélyebben a dologgal, úgyis képes lesz arrafelé terelni az eseményeket, ahol már ő is élvezni fogja. - Nem tűnsz gyámoltalannak, ugyanakkor vannak helyzetek, ahol el kellene engedned magadat és hagyni, hogy mások vigyázzanak rád.- Végül is, ha nem hagyja egy férfinak, hogy férfi legyen, el sem várhatja tőle, hogy jól érezze magát mellette. No meg ő sem fog jól szórakozni, ha nem engedi el magát teljesen alkalomadtán. Mondja ezt mindannak ellenére, hogy ha valakinek, hát neki nem kellene erről előadást tartania. Ugyan szerelmes nem volt Misába, de éppen eléggé elmélyült a dolog ahhoz, hogy eldöntse, még barátokat sem kíván megtűrni a maga közelében, az egyetlen, akivel kapcsolatot tartott az az egykori hadnagya volt. Az újjal még csak nem is találkozott, de úgy véli, ha el merte vállalni a vezetést, akkor minden bizonnyal rátermett alak lehet a Mizushima-ház vezetője. Talán ideje lenne bemutatkoznia neki? Az adatlapját nyilván látta… Legalábbis, ha hasonlít rá. Amikor hadnagy lett az első dolga az volt hogy bekérette az összes beosztott aktáját és átolvasta őket, hogy tisztában legyen vele, kik és milyen emberek szolgálnak alatta.
Már-már elhatározta volna, hogy maradék elhatározását összeszedve másnap tesz egy-egy látogatást vezető beosztottjainál, amikor a szünet bejelentése után konstatálta, hogy a cigarettáját otthon hagyva nyargalt el szobájából. Elkeseredett haragja kifejeződése volt a nikotinhiánynak, így leginkább egy levert kutyaként vonszolta magát egy fa tövébe, hogy összeesve agonizáljon, amikor edzőpartnere többszörös meglepetést produkálva előtte termett. Jobbjával gyorsan, még röptében elkapja a fémdobozt, majd egy ”Köszönöm!”-öt mormolva felbontotta a még hideg folyadékot és belekortyolt. Fejét továbbra is a fatörzsnek támasztva felnyitotta nemrég újfent lehunyt szemeit és rápillantott a lányra.
- Még biztossá sem vált, hogy én fogok nyerni.- Tette szóvá elvigyorodva. - De ha szeretnéd, szívesen megtanítalak.- Fűzte hozzá néhány újabb korty után. - Ma este ráérsz?- Fordította Rena felé vörös, kusza fürtökkel borított fejét. - Köszönöm. - Korábban, amikor Rena haja az arcába lógott párosuk lovagló-pózt felvett pillanatában, érzett valami finom, enyhe, fűszeres illatot, de az események hirtelensége révén nem ismerte fel, pontosan mi is volt az. Most, hogy közvetlenül belélegezte a füstöt, rájött, hogy a dinnyés, mentás dohányillatot érezte kiszűrődni a selymes hajszálak közül. Ő maga is rágyújtott a szálakból kiválasztva egyet és jólesően fújta ki a bűzrúd füstjét.
- Folytassuk az eddigit, vagy kezdjük újra?- Villantotta a lányra éles, sárga pillantását. - Eszem ágában sem volt feladni. Az nem az én stílusom.- Eddigi vigyora pimasszá vált. S való igaz, akkor sem adná fel, ha az élete múlna rajta. Nem egyszer fordult már elő, hogy akkor is felállt, amikor más már régen feladta volna. Az ő szemében viszont ennél nincs undorítóbb dolog. Így nem maradt más, mint miután elszívta a cigarettát és megitta az üdítő maradékát felállva kezét nyújtotta a lánynak, hogy felsegítse, majd visszakísérje a küzdőtérre.

8
Soul Society / Re:Testközelben
« Dátum: 2016. Jún. 01, 21:04:13 »

Jól esett izomzatának, hogy amit ütött, az viszonozta is a kedvességet. Egyre kevesebbnek bizonyult számára a műanyag, fa, fém bábu, amit edzésre használtak az osztagnál. Feszültségét valamelyest visszafogva vitte véghez a mozdulatokat a Nibantais hölgyemény ellen. Ellenére volt az, hogy teljes erejét vesse be egy nő ellen, így sem tartozott kedvencei közé a velük való küzdelem. Nem azért, mert gyengének tartotta őket- ismerve a kapitányát, ilyesmi meg sem fordult a fejében.
Aranyló íriszei lopott oldalpillantással illették a lány éles arcvonalát, s megszokott felszínes hozzáállását tükröző unott közönnyel elkeveredő, majd azt legyűrő izgatottsággal konstatálta, lassan átragad rá a küzdelem iránti vágy. Szívesen levette volna a kisasszony méreteit saját maga is, mi tagadás, szemrevaló idomokkal rendelkezett-, de emellett az dominált: kíváncsi volt, mire képes a kis bestia a csatatéren. Ajkai féloldalas vigyorra húzódtak látva a másik türelmetlen toporgását.
Rena kísérletét, hogy gyomorszájon vágja, sikeresen hárítja. Elismerőn pillant az ügyes technika kivitelezőjére, egy halkabb morranásnak tűnő kacajt hallatva figyeli a levegőbe emelkedő ruganyos testet. Méretének megfelelő módon rendkívül mozgékony, gyors reakciójú ellenféllel találta szembe magát.
- Ha így halad tovább, a végén neked kell kitalálnod, mit fogunk csinálni. - Méz szín lélektükrei néhány pillanat erejére átsiklottak a szomszéd párosra, ahol hasonló felállásban edzettek. Gyors mozdulattal rántotta félre a nőt, mielőtt a mellettük elzuhanó férfi eltalálhatta volna őt és letarolta volna. Ezt a mozdulatot kihasználva pörgő rúgással kívánja lerúgni a fejét. Késve mozdul, a lábfej éppen hogy, de súrolja bal vállát. Az ezt követő mozdulat-sorban lehetőséget vél felfedezni, így megragadja a másik karját és mialatt a földre esik, maga fölé húzza- azt azért nem óhajtja, hogy komolyabban megüsse magát a halálisten.
- Igazán kellemes pozíció. - Vigyorodott el. Karjait még esés közben a lány köré fonta, hogy az nehogy valami szerencsétlen pózban érkezve alá keveredjen- test súlyát tekintve könnyedén agyonnyomhatta volna a vörös üstökű vadócot. Testüket talán milliméterek sem választották el egymástól, karamellre sötétedett szembogara ingerült szikrákat vetett. Hosszú, ruganyos mozdulatokkal kelt föl, óvatos kimért mozgása zsákmányra leső tigrist idézte. Vállát ropogtatva nyújtózott nagyot, fejét kissé oldalra döntötte.
- Pókerezni. - Ha valahová kimozdulna, hát az egy csehó lenne, ahol szaké mellett szerencsejáték is akad. Rommá tépdelt idegrendszerének nincs másra szüksége. Osztagába lépésekor is ezzel köszöntötte későbbi kapitánya és egykori hadnagya. - Feltéve, ha tudsz játszani és nincs ellenedre a közeg, amiben elvegyülünk. Nem kell aggódnod, amíg melletted vagyok, nem eshet bajod. - Kacsintott a halovány pír színezte arcra. Ösztönös mozdulattal nyúlt zsebébe keresni azt ami nem volt ott, árnyalatokat sötétedő arcáról lerítt, dühe az egeket verdesi.
- Lábonlőtt Marinéni pattogó lábujjáról leszédült körömgomba morzsája… Az… :| - Fagyos pillantást vetet a szünetet bejelentő tisztre, aki tőle elfordulva vette másfelé útját. A bűzrúd hiánya ingerültté tette- törülközővadászat közben a lélekfon mellett hagyva nyargalt ki a nappaliból szarva le hogy azokat lehet bele kellene baszarintani a nyamvadt zsebébe. Közeli fához invitálta rövid szavakban a shinigami lányt, hátát a kelleténél erősebben nyomva a hűvös törzsnek hunyta be szemeit.

9
Soul Society / Re:Testközelben
« Dátum: 2016. Febr. 01, 22:10:17 »
Mély levegőt véve fordult másik oldalára, heves rugdalózás árán a földre száműzte a szürke-fehér-kék csíkos takarót és fél szemmel az órára nézett. A feje jelen pillanatban még mindig hasogatott, sikerült túl sokáig maradnia az Ivóban előző este. Az még kevésbé lett volna probléma, de előbbi kínjai mellé társult maga a pokol is, méghozzá egy lepke formájában. Ha nem lett volna nyitva az ablaka, nem talál be az élőlény és biztosan nem közli vele, hogy neki most éppen edzése lenne. A világ minden szitkát belesűrítette egy lemondó hörgésbe, amit akkor bocsátott ki magából, mialatt sikerült keresztülzakóznia az előtte elrohanó kölyökmacskán. Mert hát inkább essen el a gazda, semmint hogy a kis drágába belerúgjon. Azzal a lendülettel emelte fel és tette a vállára a jószágot, amivel felkelt és szent hadjáratot hirdetett ki a törülköző megtalálásának érdekében. Ügyesen felforgatta a szekrényét és két póló között meglelte a keresett textíliát, amit mancsai közé fogva már nyargalt is a konyhába, hogy egy alapos fülvakarás-simogatás kombó után kiossza a napi adag szárazat és nedveset.
- Na, ne zabáld tele magadat, mert nem leszek itthon estig. - Húzta vissza a táltól a veszett mód habzsoló kölyökmacskát. Fejét rázva vette irányát a fürdő felé és kezdett bele a gyorsnak induló, de jelentősen belassult tusoláshoz- túlságosan jól esett hasogató fejét a fagyos víz alá tartani és miután vörös üstökét is megmosta, szárazra dörgölte magát, felkapta az egyenruháját és Kizutsuke Maoért indult. Nem ment sehová sem a kard nélkül- egy vérbeli Juuichibantais nem érzi magát embernek a kardja nélkül.
Őszintén, rohadtul evette a kedvét amit a zsebében talált. Vagyis, mait nem talált. Gyilkos pillantást vetett a Juuichibantai tisztjére, aki közölte vele, hogy az alig előtte megérkezővel kell edzenie. Máskor ragyogó mézszín szemei elsötétedtek, mialatt fejét a Nibantaiból érkezettek csoportja felé. Figyelmét szinte azonnal magára vonzza egy átlagnál valamivel magasabb, vörös hajú nő. Mindennek pusztán prózai oka volt: a nő folyamatosan bámulta őt. Szemöldöke magasra szaladt homlokán, hébe-hóba viszonozta a pillantást, és ha már ezt tette, fel is mérte, mégis miféle mozdulatokat és hogyan végez a nő- tanulmányozta testének legapróbb rezdüléseit is. A bemelegítés végeztével odasétált a párjául kijelölt elé, aki az előbbi halálisten volt.
- Kyousuke.- Emelte jobbját köszönésre és fejét kissé oldalra döntve mérte végig a Rena névre hallgató lányt. Közelebbről sokkal megnyerőbbnek tűnt, ezt muszáj volt elismerni. - Ichibantai, ex-fukutaichou.- Ha már Vöröske is osztott meg vele bizalmasabb jellegű információt, viszonozta a kedvességet. Vonásai hűvös higgadtságot sugároztak, és ahogyan fejét a többi, gyakorlatozó pár felé fordította, beletúrt félhosszúvá nőtt hajába. Végül visszafordult a lány felé és az ajkaira kiült mosolyt mellékelve támadó állást vett föl.
- Kezdhetjük, szépségem?- Ösztökélte ellenfelét, aki ha beleegyezett hamar védekezésre szorulhatott. Jobbról közelítve kívánta megragadni a lány karját és ez által másik kezével találatot bevinni- amennyiben blokkolták támadását, hát mögé kerülve próbálta kigáncsolni. - Ügyes.- Dicsérte meg a védekezést és tekintetét a sápadt arcra szegezte.  Rena vonásaiban volt valami, ami megragadta, még ha csak egy rövid pillanat erejéig is-, másodpercek ezredrészére sem volt hajlandó figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy éppen edz.
- Mit szólnál valamiféle téthez, hogy izgalmasabb legyen?- Egyenesedett fel hirtelen ötlettől vezérelve, megkockáztatva ezzel azt, hogy esetleg találat éri. Tekintete komoly volt, ami különös élt kölcsönzött erőteljes, markáns vonásainak. Jól szórakozott ugyan, de nem érezte azt, hogy lenne valódi kihívás a hakuda edzésben. - Példának okáért, ha én nyerek, el kell jönnöd velem valahová.

10
Soul Society / Re:Találkozás Rukongaiban
« Dátum: 2016. Febr. 01, 18:51:17 »
Idegi állapotát megfelelően tükrözte beszédstílusa, amit még csak nem is akart szabályozni. Fogalma sem volt, ki az a némber, aki meg akar szabadulni létezésétől, de úgy érezte, szívesen segít neki átlépni a másvilágra. Mégis, ki az a megszomorodott szentségtelen nyomorult, aki még vissza is megy rugdosni, jó alaposan azt, akiben megbotlott?! :|
- Nem úgy tűnik, hogy képes vagy rá. :|- Morgott tovább mialatt csöndesen tűrte, hogy a nőszemély térdelje, tapogassa, keresztülmásszon rajta, mialatt azon ügyködött, tudjon felállni. - Ha észreveszel, rám mászni próbálnál?- Ajkai gonosz vigyorba húzódtak és sárga íriszeit az egyre inkább zavarba jövő lányra függesztette. Ha ez a helyzet, pusztán kérnie kellett volna, hogy ilyen helyzetbe keveredjenek. Sejtette, nem erre gondolt elsőre a kisasszony, mégis nehezére esett megállni az élcelődést-, ha őszinte akart lenni, eszébe se jutott, hogy ne szóljon oda a lánynak. Mégis miféle bánásmód ez egyébként is egy shinigamival? :|
- Zseniális megállapítás, Sherlock.- Mordult meg, miközben a zsebében kereste az öngyújtóját. Naná, hogy nem találta meg elsőre! Gyilkos pillantást vetett a kezében tartott cigarettára és azon tűnődött, vajon mennyi esélye lehet annak, hogy a kisasszony volt olyan kegyes és kirugdosta azt a zsebéből. Kicsivel távolabb kettejüktől megpillantotta a ragyogó ciánszín öngyújtót, amit még az egyik osztagtársától kapott ajándékba egy edzés után-, és már iramodott is érte.
- Juuichibantai, Ebisawa Kyousuke.- Tekintete olvadt karamellszínt öltött, mialatt visszaemlékezett hadnagyságának napjaira. Nem a felelősséggel volt problémája, egyszerűen csupán hiányzott neki a terepmunka. Alig jutott ideje az edzésre és arra még csak nem is gondolhatott, hogy esetleg küldetésen bevessék. Az csak az utolsó csepp volt, hogy a kerge vaizard kirakta a szűrét ama mondvacsinált indokkal: nem kockáztathatja beosztását miatta. Vergődni azonban abszolút nem akart megint elkezdeni, vinnyogott már eleget kínjában- gondolatait erőszakkal igyekezett más irányba terelni, mielőtt túlságosan késő lett volna.
- Te melyik osztagban vagy?- Pillantott fel az esetlen lány barna szemébe. Ő ugyanis még mindig a zöldellő mező kellős közepén ücsörgött, miközben szájából kilógott a parázsló gyilokrúd. Ha tippelnie kellett volna, a nyolcadik osztagot mondja. Hallomásból úgy tudta, oda sorolják be a kisasszonyhoz hasonlatos briliáns tehetségű halálisteneket. Paprikás hangulata nem akart nyugodni még a tüdőmérgezés után sem, így felállt és nyújtózott egy nagyot, csontropogtatót. Jelentős mértékben a lány fölé magasodott, ami kis híján két méteres magasságát tekintve nem volt meglepő.
- Kérsz?- Nagy nehezen elővakart a zsebéből egy méretes adag csokoládét, ami még bontatlan is volt. Ritkán engedélyezett effajta kilengéseket magának, mert szívből gyűlölte az édességet, de az utóbbi napokban többször is megkívánta az ilyen, meg olyan krémekkel töltött tejtáblákat. Amiket természetesen el is fogyasztott és az áruk még több órányi kegyetlen edzés volt- ez utóbbit mellesleg egyáltalán nem bánta. - Nincs megmérgezve, ehetsz belőle nyugodt szívvel.- Hangja valamivel barátságosabb tónust vett fel és még arra is futotta erejéből, hogy rámosolyogjon a lányra. Ha ezt a kapitánya látná, minden bizonnyal el lenne ragadtatva attól, hogy képes máshogy is mosolyogni, nem csak erőltetetten, vagy jéghideg, maró gúnnyal. Jelen pillanatban is némileg erőltette magára a nyugalmat: tisztában volt vele, hogy nem a shinigami felelős minden feszültségéért és rossz kedvéért, tehát nem is állt szándékában mindent rázúdítani.

11
Soul Society / Re:Találkozás Rukongaiban
« Dátum: 2015. Dec. 04, 22:24:18 »
Isten áldotta napnak néz elébe, ez már abból látszott hogy képes volt négy óránál többet kínban vergődés nélkül dögléssel tölteni. Rohadtul nem volt humora felkelni, de az ágyban dögléssel tűzdelt picsogást már irritálónak találta. Mióta pedig visszakérette magát a 11. osztagba, kellemesebben teltek napjai. Nem a felelősséggel volt baja, jól végezte a dolgát és szerette is, de nem bírta elviselni a bezártságot. Nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy ott porosodjon meg, élni akart, csatatéren lenni. Elképzelhető, azért hágott tetőfokár benne a tettvágy meg a tesztozteron, mert irritálta az ok, amivel Misa szélnek eresztette, de többre nézte magát annál hogy ezt beismerje.
- Csesződjön meg a tetves...- Hörögte elfúló hangon, amikor valami elemi erővel mart a gyenge pontjának joggal nevezett körzetbe. Jobbjának villámgyors mozdításával próbálta letépni a jószágot célpontjáról, majd magától messzire tartva nézett rá kifejezetten morcos arccal. - Mi a fészkes fenéért kell mogyorót törni korán hajnal, he?!- Morgott, miközben továbbra is kezében tartotta a bűnét teljességgel nem bánó jószágot. Kedvesebbnél kedvesebb szavakat válogatva kotródott a konyha irányába lökni valami reggelit magába meg a tálkába is. Ezután felrángatta az egyenruháját magára és karjával együtt nekilódult élvezni a konditerem adta lehetőségeket, egészen addig gyilkolva magát míg izmai sikítani nem kezdtek. Lazítás képpen a futás mellett döntött. Ha már futott, elindult Rukongai felé, lévén rég járt arra és hátha talál valami meggyilkolni valót. Utóbbiban nem volt túl szerencsés, de sikerült szinte az összeesésig hajszolnia magát, amire kifejezetten büszke volt. Egy simább, nyugodtabbnak tűnő területet kiválasztva levetette hátát a fűbe, hogy szenderegjen valamennyit azelőtt, hogy visszatérne és főzne valami vacsorát.
Mindez szép és jó is lenne, meg ragyogna rózsaszínen a cseszett égbolt is, ha nem arra kelne, hogy valaki belé rúg és a biztonság kedvéért még tapos rajta párat, nyilván azt remélve, hátha kifolyik a bele. Hörgött, morgott, miközben vészjósló pillantással mérte végig a nőstényt, akinek szellemi képességeit pillanatnyi véleménye szerint verte volna egy papucsé is.
- Mi a franc bajod van az élettel, idióta némber?!- Morogta, miközben tűrte, hogy vergődjön a nő rajta fekve. - Nem tudsz megkülönböztetni egy redves embert egy kicseszett fadarabtól?  :|- Miután kapott még pár rúgást, homlokán gyre inkkább dagadni kezdett az ér- megunta a dolgot. Lefogta a nőt, talpra kecmergett és beletúrt lángvörös üstökébe. Aranyló íriszeit a harag sötét karamellszínre festette, majd elröhögte magát az öngyilkos akción bambulva. - Ritka béna vagy.- Szabadította ki a lányt saját szerencsétlenségéből, majd alaposabban végigmérte.
- Van mit.- Mordult fel még mindig veszett kutya mód, miközben zsebeit túrta a bűzrúdjáért- csak akkor lélegzett fel megkönnyebbülve, miután az első adag kátrány megérkezett tüdejébe. - Ez az általános ismerkedési szokás nálad vagy csak én érdemeltem ki ezt a fene mód szexi köszöntést?- Hangjából jól kiérezhető volt a kötözködés, de az is, hogy roppant jól mulatott. S ha már itt tart, valamivel meg kellene büntetnie a lányt...

12
Soul Society / Re:Muriyou no Hi
« Dátum: 2015. Szept. 30, 18:31:02 »
No, csak nem bánta meg, hogy kimászott sötét verméből. Sok kedve ugyan nem volt emberek közé menni, egyre jobban idegesítették az utóbbi időben. Élénken figyelte, ahogyan a nőstény nekilát a kutakodásnak, szemöldökeit ráncolta. Nem tartott sokáig ráébrednie, hogy mire gyanakodik a pánikszerűen matató maca, így pillantása kedves kisugárzása hűvössé vált. Hová lett a világ hogy Csöcsike ilyeneket feltételez róla? Tekintete metszett, ahogyan figyelte a közjátékot.
- Ahogyan gondolod.- Hagyta, hogy a lány eltegye a felsőt, bár ráhagyta volna a kukára. Nem ragaszkodott a megtartásához, volt elég ruhája, a folt úgy is kivehetetlennek tűnt. Meglepte, hogy képes volt a lány a ráragadt piszok ellenére is betenni táskájába, nem foglalkozva azzal, hogy mindent összefog. Hátán végigfutott a hideg, már szóvá tette volna, ezzel kvittek is, mikor a felfújt arcól  eszébe jutott valaki más. Meg is savanyodott szájában a nyál, fejét rázva nézett Hanatarira. - De ez azt jelenti, hogy majd lennie kell alkalomnak, amikor összefutsz velem.- Mosolyodott el, miközben leguggolt megvakarni a lábainak dörgölőző szürke macskát. Jutalma hangos dorombolás és noszogatás volt, mely arra ösztökélte, induljon egy húsbolt irányába. Szerette a kis szürke macskát, meglepően intelligens volt, bár mivel nem szerette ha ügyetlen lábak őgyelegnek körülötte, így hagyta, hogy a kezébe üljön az állat, fel is tette a nyakába.
- Na, nincs szükség a meghajlásra, nem sokáig fogok rangban fölötted állni.- Hökkent meg a reakciót látva. Pont ezért lett elege az egészből, nem kell neki az, hogy hamis arcokat lásson. Legyenek vele őszinték, egyenesek, még akkor is, ha van pozíció, ami megérdemli a kiemelt tiszteletet. Úgy vélte, ideje magára koncentrálnia, megbirkózott a rá bízott feladatokkal, szerette is őket, de még nem érkezett el az ő ideje. Fujimoto soutaichou is megértette a döntését, bár nem volt túl boldog, mikor bejelentette szándékát. Ez van, majd Hidetada-fukutaichouval legurít pár szakét és el is felejti, ahogyan Misát is. Minek búsuljon nem szokása picsogni ennyit más után, nem is érdekli, hogy mi van azzal a kaktusszerű nővel.
- Szabadnapom van, szépségem. Ilyenkor megengedem magamnak, hogy az effajta viseletet a lakásomban hagyjam, de igen, ilyen öltözetünk van- Lenne valami ellenvetése? Talán viselnie kellene, amíg még megteheti? Kissé nehéz szívvel haladt a bolt felé. Világéletében egyszerű katona volt nem volt szüksége előléptetésre, hatalomra, már hiányolta a terepi munkát. Irodában megvénülni, nos, nem az ő világa. - Ezzel sem vádoltak még. Mit szólsz, ha meghívlak rá? Cserébe a segítségedért.- Nézett le a nőre mosolyogva. - Mesélj a ruháról, amit meg akarsz venni. - Lépett be a boltba, hogy válogatni kezdjen az ingek között, míg végül egy egyszerű, jobb anyagú póló mellett döntött. - A fekete és a szürke. A tiéd?- Jól esett kötetlenül beszélgetni, be kell vallania, szórakoztatta a társaság. Igazán szemrevaló társasága volt, nem is mulasztotta volna el a lehetőséget, hogy láthassa abban a felemlegetett ruhában a formás kisasszonyt.
- Nem veszed meg a ruhát? Előtte elmehetnénk meginni azt a turmixot, addig én ennék valami húst.- ezen nem fog összeveszni senkivel sem, az édességgel a világból ki lehet kergetni. Neki csak a sült hús, vagy egyéb hús, sós étel az, ami fogára való. Az effajta egészségtelen dolgokat meghagyja azoknak, akik hajlandóak mérgezni velük magukat. Aranyló tekintetével a macskát kereste, aki az üzlet előtt feküdt összegömbölyödve. Jól idomított állat volt, saját személyiséggel és erős akarattal. Előfordult, hogy elgondolkozott azon, vajon nem-e ő maga volt beidomítva? Fix időközönkénti etetés, állandó kényeztetés... mintha egy szolga lenne.  :|
Tervének megfelelően egy gyorsétterem felé terelte a szőke lányt, már amennyiben vele tartott. Kinyitotta előtte az ajtót, rálépett az után forduló felszolgáló lábára merő szeretetből, kihúzta előtte a széket. Közben azon tűnődött, miféle ételt rendeljen magának: még mindig nem volt túl jó állapotban a gyomra, gyanította, csak a társaság miatt érez egyáltalán késztetést arra, hogy egyen valamennyit.  Kezébe vette az étlapot, leadta a rendelést egy sajtburgerre dupla hússal és sajttal, aztán várt a lány választására. Miután megkapta a csésze keserű teát, belekortyolt é maga elé tette a csészét. Áthatóan nézte a lány arcát, kereste a témát, amit felhozhatna: az egyik legsablonosabb pont megfelelő lesz, legalább megtud belőle néhány érdekes információt.
- Mesélsz magadról? Honnan jöttél? Miért lettél shinigami?- Van-e kifejezett, erőteljes határvonalakkal rendelkező célja, amit meg akar valósítani?

13
Soul Society / Re:Muriyou no Hi
« Dátum: 2015. Szept. 16, 07:00:29 »
Azon a véleményen volt, már épp elég időt töltött a semmibe bámulással és a szakézással, melyben igazán lelkes partnerre akadt egykori hadnagya személyében. Könnyebb volt elaludni, ha merev részegre itta magát és nem kellett szembenéznie mindazzal, amit a hófehér kisasszony művelt vele. Megdörgölte arcát, s fáradtan nyögött fel. Gure elszántan karmolászta lábát, minek hatására jobbnak látta, ha felkel, s borít némi konzervet reggelijéért harcoló macskájának táljába.
Ezután megvetette ágyát, vett egy hosszabb zuhanyt majd felöltözött shinigami egyenruhájába, majd összeállított egy váltó-öltözetet egyszerű ruhákat választva. Még mindig nem érezte magát a réginek, holott elég időt szánt a depresszióra, ami nem volt igazán erénye. Zanpakutoját magához véve indult meg az Ichibantai edzőtermei felé, s miután kellő módon szétverte a bábukat, melyek útját állták, lihegve látott neki a különböző gépek használatához. Miután izmai sikítani kezdtek a fájdalomtól, melyet fokozott igénybevételük után érzett, a fürdő felé indult s átöltözött.
Gépiesen cselekedett, nem volt számára semelyikben sem érdekeltség jelenleg. Szabadnapja volt, nem tudott mit kezdeni magával. Eddig áttért Karakurába, de erre a lehetőségre nem szívesen gondolt ezúttal. Ugyan Misa számára nyilván könnyű döntés volt ellökni őt magától, neki nehezére esett betartani a szabályokat. Nem volt túl nagy tapasztalata a szakítósdiban – de azt még ő maga is érezte, hogy rendkívül gyenge indok volt. Az úgynevezett karrierje nem volt olyannyira fontos számára, mint a nő, akit szeretett, de elfogadta, hogy nem voltak egyazon véleményen- ez azonban kicsit sem segített rajta és be kell vallania, elárulva érezte magát. Ez az érzés idővel csitulni kezdett, s mára már csupán kellemetlen emlékké szelídült a lánnyal való ismerkedés.
Gondolataiból Gure zökkentette ki, aki szent céljának tekintette, hogy felmásszon a combján és a nyakába üljön. Rutinos mozdulattal hárította a kölyökmacska támadásait, s kiengedte a nyílt utcára a maga előtt ugrándozó jószágot. Aranysárga íriszeivel kutatón fürkészte a kihaltnak tűnő utcákat, majd vállat vonva elindult az egyiken- nem volt konkrét célja, de azt tudta, mit nem akar csinálni: otthon ücsörögve bambulni, vagy újra valamelyik csehóba elkeveredve iszogatni egy-egy ismerőssel. Amúgy sem volt ez kifejezett szokása, nem kedvelte az illuminált állapotot. Régen, egy-egy ütközet után szinte törvényszerű volt az ünneplés, s ezzel valamelyest egyet is értett, de ennél mélyebben nem kívánt foglalkozni az alkohol nyújtotta örömökkel. Beletúrt vörös hajába, majd elfojtott egy ásítást, s követte a rohangáló állatot. Ha már itt jár, ideje lenne bevásárolnia némi élelmiszert, meg esetlegesen egy pár új könyvet is beszerezhetne. Azt latolgatta magában, ezúttal milyen témájú mellett tegye le szavazatát, mikor a következő sarkon befordulva történt valami. Előbb érezte meg a hasfalának nyomódó hideg krémet, mint felfogta volna, mi történt. Ez után azt is megérezte, hogy jobb tenyerébe valami olyan simul, amit kifejezetten szeretett markolászni, de sem a helyzet, sem a helyszín, valószínűleg pedig még a személy sem stimmelt. El is engedte hát a kifejezetten formás testrészt, s hátrébb lépett.
- Egy egyszerű véletlen miatt felesleges bocsánatot kérnie, mindketten figyelmetlenek voltunk, felejtse el.- S már indul volna tovább útjára, amikor újabb támadás érte. - Mi a jó…?!- Olyan vehemenciával esett neki a szőkeség ruhája suvickolásának, hogy megszólalni sem bírt. Néhány pillanatig tűrte, hogy az apró kezek megpróbálják eltüntetni a foltot, mely makacsnak bizonyult, majd szelíden, de határozottan fejtette le magáról a tevékenykedő kezeket. Vetett egy hosszú pillantást a végeredményre, mely sokkal rosszabb volt, mint a kiindulási- megeresztett egy fáradt sóhajt, egy rövid, gyors mozdulattal átvetette fején a kényes anyagot, s a kukába dobta. Jól látható volt a hasfalát borító mély heg, melyet előléptetése utáni első magánküldetésén szerzett: túl későn érkezett a segítség ahhoz, hogy teljesen be tudják gyógyítani. Igaz, az is kisebbfajta csoda volt, hogy egyáltalán túlélte az arrancarokkal folytatott ütközetet.
- Nem tévedtem el, vásárolni jöttem magam is.- Bájosnak találta a lány stílusát, olyannyira ártatlannak tűnt, mint egy pár órás kismacska. - Ebisawa Kyousuke, Ichibantai fukutaichou. Önben kit tisztelhetek, kedves Hana?- Nyújtotta jobbját, s ha megkapta a kis kezecskét, hát lehelt rá egy futó puszit, üdvözlése jeleként. - Nem akar valamit meginni, kisasszony? Mit szólna egy kávéhoz, teához, vagy esetleg egy édes turmixhoz?- Pillantása olyan volt, mintha lélektükrei olvadt aranyból lettek volna. Még a legszilárdabb jégszívet is képes lehetett megolvasztani. - De mindenekelőtt, engeszteléseként tartson velem, míg választok egy új felsőruházatot!- S karját felemelve mutatta is az utat, merre menjen a shinigami lány, ha hajlandó a társaságában maradni.

14
1. osztag / Re:Hadnagyi iroda
« Dátum: 2015. Aug. 03, 12:10:15 »
 
 
Tiszt a láthatáron. 


Éppen rá bízták az Ichibantai hadnagyságát… Ha ezt pár hónappal ezelőtt valaki felhozza neki két edzés között, valószínűleg kiröhögte volna az illetőt. Ennél orbitálisabb baromságot régen halott már, pedig a bandában is gyakran hall nagy sületlenségeket. Fejét csóválva nézett maga elé, majd égnek emelte aranyszín szemeit s sóhajtott egyet. Mily meglepő, hogy egy újabb, besavanyodott vén csotrogányt kell pátyolgatnia, akinek fenntartásai vannak vele szemben.
- Nyilvánvalóan nem a terhelhetőség az egyetlen szempont, ami alapján dönteni fogok. Ugye azzal sem érnénk semmit, ha egy irányításra alkalmas, de valójában idegroncs személyt helyeznék magasabb pozícióba? - Miután már meghozta a döntését, nem fog visszatáncolni, éppen ezért nem érdekelte kifejezetten az a néhány gyönge, tiltakozó érv, amit a nő felhozott. Tulajdonképpen pontosan azért akarta Kagurát erre a pozícióra, mert elég vén volt, tapasztalt eleget, s annál nehezebb az orránál fogva vezetni. Arról nem is beszélve, hogy hiányzik belőle a felesleges túlbuzgóság kora okán, ami az ifjabbakat oly gyakran jellemzi. Tisza munkát akart, mindennemű feleslegesség nélkül. Sosem rajongott a tiszteletkörökért, szívesen hagyta ki őket s tért egyből a lényegre, ahogyan most is.
- Meghoztam a döntésemet, az már csak magán áll, hogy hajlandó-e elfogadni az előléptetést.- Dőlt hátra a székben és nézett bele a nő szemeibe. Nem nagyon zavarta a közöttük lévő korkülönbség, ugyanakkor tiszteletben tartotta annyira, hogy ne kezdjen el vele szemben közvetlenebb megnyilvánulásokba. Mással szemben már megtette volna, hiszen ugyan miért ajánlotta volna fel, ha nem lenne bizonyos a döntésében? :roll: Való igaz, hogy minél idősebb valaki, annál nehezebben forognak az agytekervényei? :roll: - Pontosan azért kívánom erre a pozícióra, mert tapasztaltabb, mint az osztag tagjainak jelentős része.
- Van valami problémája a Juuichibantaival?- Pillantott föl a nőre teája fölött. Hozzászokott már az előző osztagával szemben támasztott előítéletekhez, s bizonyos részük valóban megalapozott volt, míg a másik fele eléggé elnagyzolttá vált az évek során. Ettől függetlenül nem tartotta sajátjáénak ezt a mentalitást annak ellenére, hogy kedvelte az edzéseket, szerette érezni, ahogyan egy-egy megerőltető nap után sajognak izmai.
- Remek. Én sem vagyok fiatalabb a receptjeinél, úgy hiszem, nem fogok belepusztulni.- Csöppnyi túlzás, de az a huszonvalahány év igazán nem számít semmit sem jelen helyzetben. - Előbbire visszatérve, a holnapi nap folyamán egy kicsit korábban érkezhetne, akkor lenne időm még a munkaidő előtt bemutatni a beosztottjainak hivatalosan.- Tette le maga elé a csészét.

15
1. osztag / Re:Az osztag kertje
« Dátum: 2015. Júl. 31, 00:19:30 »
 
 
Tiszt a láthatáron. 


Némán rugdalta arrébb az útjába kerülő széket s fölöttébb morcosan szemlélte a világot, ami jelen pillanatban az órát jelentette. Percek kérése volt csupán, azonban a tiszt, akit kései reggelijéért küldött, késett. Hangsúlyozza, percek óta késett. Sárga, macskáéra hasonlító íriszei elsötétedtek, szemhéja lejjebb ereszkedett, egyfajta kegyetlen tekintetet kölcsönözve neki. Állát összekulcsolt kézfejeire támasztotta, s feszülten figyelte az óramutató járását egészen addig, míg teste magától a cselekvés ösvényére nem lépett: egy velősebb felmordulás kíséretében felállt, s lendületében hátralökte székét is, mely nekiütközött az egyre nagyobbra növő kandúr fekhelyének. Jutalmul egy megrovó pillantást kapott, de ezzel nem foglalkozva indult el irodájából a konyha felé. Menetközben magához vette kardját, s halk sóhajjal nyugtázta, ezúttal is a fegyelmezés eszközéhez kell nyúlnia. Obaa-chan nem túlzott, mikor körülírta az osztagban uralkodó állapotokat, s a káosz volt a legenyhébb jelző, mely eszébe jutott. Vagy elképesztően szerencsétlen volt az előző hadnagy, vagy csupán a pokol démonjai szállták meg a tiszteket. Különösebben nem érdekelte, mi a kialakult helyzet okozója, nemes egyszerűséggel úgy döntött, kezébe veszi az irányítást s alaposan megbünteti a mulasztást elkövető tisztet.
- Még a szikráját sem látom annak, hogy meg kívánna felelni az önnel szemben támasztott elvárásokat.- Állt meg a tiszt mögött, s egy fordulattal sikerült leütnie. - Csalódás maga is… Vakarják fel innen ezt a szemetet.- Nézett megvetően, áthatóan a férfira, majd taposott egyet rajta. Még annyi élvezetet sem lelhetett benne, hogy egy kicsit elszórakoztassa. Vállait megvonva indult a találkozója felé, s a kertben keringve szemlélte a kellemes összhatást. Valószínűnek tartja, hogy Misa lelkének jót tenne egy hosszú séta ezen a gyönyörű helyen, de lévén szökevény, semmi esély arra, hogy ezt kivitelezhessék.
- Nem tudom, ki az a Kobashigawa, akit maga keres, engem nem így hívnak. Keresse tovább nyugodtan, bár nem emlékszem, hogy ilyen nevű illető szolgálna az osztagomban.- Fel sem tekintett az ölében tartott s olvasott tekercsből, majd miután néhány írásjelet firkált rá, felnézett a kitartónak bizonyuló nőre. Meglepően megnyerő, lágy vonásokkal rendelkezett a véleménye szerint, leginkább egy youkaihoz hasonlított. - Áh, az új tiszt…- Beletelt némi időbe, míg a nő képes volt elvonni figyelmét azokról a gondolatszilánkokról, amiket megpróbált összeilleszteni. Sietve állt fel s tekerte össze a papírt, majd jobbjába fogva meghajolt. Jó benyomást kel keltenie, különben csak annyit fog elérni, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az osztagba, vagy a többi tiszt kéreti át magát máshová.
- Eddig csupán a 13. osztagban töltötte az idejét? Még sosem járt nálunk?- Meglepve pillantott le a nőre, majd beletúrt vörös hajába s elfojtott egy ásítást. Idejét sem tudta annak, hogy mikor aludta ki magát rendesen, s ennek egyértelmű jeleként könyvelte el, hogy képtelen volt huzamosabb ideig koncentrálni Urufu-kisasszonyra.- Meséljen magáról, kevesem. Hol született? Hogyan élt? Mivel tölti a napjait? Mik az erősségei?- Sorolta fel a kérdéseket, melyek felbukkantak benne elméje hátsó zugaiból előkúszva. Gyomra fájdalmasat mordult, mire tarkóját zavartam megvakarta, s Mae felé fordult: - Kér esetleg enni, vagy inni valamit?- Ami őt magát illeti, szereznie kell valami ehetőt, de gyorsan.

Oldalak: [1] 2 3 4