Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Amatsuji Akira

Oldalak: [1] 2
1
4. osztag / Re:Társalgó és olvasószoba
« Dátum: 2018. Márc. 10, 20:54:14 »
[[ Szélcsengettyű ]]

A reakcióra sajnos csak csodálkozó pislogásra vagyok képes. Egek, nem állt szándékomban tolakodással megsérteni a személyes terét... Talán jobb lett volna mindezt távolabbról megjegyeznem, ugyanakkor ha valóban rosszul érezné magát, lehetséges, hogy utána kellene kapnom.
– Emiatt kérdeztem, Shiranui-san – mosolygok végül a kérdésre, majd kicsit jobban is szemügyre veszem fiatal pártfogoltamat. – De egészen biztosan jól érzi magát? Evett-ivott már eleget? A nem megfelelő tápanyagbevitel súlyosan ronthatja az állóképességet – igyekszem megbizonyosodni róla, tényleg nem olyasmi áll-e a nagy kérdezősködés hátterében, ami egészségével volna kapcsolatos. Nem tetszik ez a nagy sápadtság. Jobban örülnék, ha mielőbb ki tudnánk zárni bárminemű problémát.
– Teljesen biztos, Shiranui-san. És tényleg jobban örülnék, ha helyet foglalna – mosolygok a lányra, hogy kicsit biztassam erre a cselekedetre. Borzasztó hibaként élném meg, ha végül összeesne mellettem, mert képtelen voltam leültetni, mikor láttam, hogy valami nincs teljesen rendben vele. Nem csak mint gyógyító, hanem mint önkéntes mentora is rettenetes kudarc lenne részemről. Részben ez is az oka annak, hogy sietve ellenőrzöm, nincs-e véletlenül láza Shiranui-sannak. Ennek elmulasztása borzasztó figyelmetlenségre vallana, még akkor is, ha ezzel némiképp megsértem személyes terét. Igyekszem is mielőbb visszavonulni ebből a közelségből, nehogy véletlenül kellemetlen helyzetbe hozzam, akár mások, akár önmaga előtt. Az egyáltalán nem volna helyénvaló. Elvégre egy nemesi család sarja, vigyáznia kell a hírnevére.
– Ön a kirendelt gyógyítója, Shiranui-san. A szakvéleménye bármikor felülírhatja a páciens álláspontját. Már csak azért is, mert bizonyos gyógyszerek igénylik az orvosi felügyeletet. Lehet, hogy a beteg jól érzi magát, és nem okoz látványos tünetegyüttest, azonban ha mégis fellépne valami váratlan szövődmény, jobb, ha szem előtt vannak. Hozzáértő szemek előtt. Ezért javasoltam a köztes megoldást – magyarázom el álláspontom okát Shiranui-sannak. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy az ő szakmai véleményére bármikor több bizonyosságot adnék, mint egy ápoltunk érzeteire. Elvégre ő a szakértő, nem pedig az ápoltja. – Nos, írhatja a kérvényre most is, hogy egyelőre megtagadva, és két nap múlva felülvizsgálást igényel. Nem tartanám helyénvalónak két napig visszatartani a kérvényt, viszont mindenképpen javasolnám Kobayashi-san tájékoztatását az álláspontjáról. Csinált már ilyet korábban, Shiranui-san? – nem szeretném azonnal a mély vízbe dobni, így ha ez számára az első ilyen eset lenne, örömmel segítek neki benne. Természetesen, amennyiben igényli. Nem kívánom rombolni az önbizalmát azzal, nem szavazok kellő bizalmat neki. Még tanulnia kell, azonban ha nem bízunk rá semmit, nem lesz lehetősége fejlődni. Egy ilyen helyzetet szeretnék elkerülni. A Gotei Juusantainak szüksége van jó gyógyítókra, márpedig Shiranui-san kifejezetten tehetséges. Már így is rosszul érzem magam, amiért képtelen vagyok türelmesen megvárni, és noszogatom a mondandója ismertetéséhez.
– Oh... Értem. Ez esetben örömmel leszek a segítségére – válaszolok a magyarázatot hallva, miután elhessegettem kisebb döbbenetemet. Nem tudom, pontosan honnan is hallhatott jártasságomról ezen a téren, miközben a visszatérő shinigamik ápolására szakosodtam, de megtisztelő, hogy kitüntetett bizalmával. Holott biztosra veszem, a témának nálamnál nagyobb szakértői is akadnának az osztagunkban. – Nem, éppen ellenkezőleg. Igazán nagyra becsülöm, hogy éppen engem tisztelt meg ezzel – igyekszem megnyugtatni a szabadkozásra. Hisz valóban igazán örülök, hogy ennyire megbízik bennem, és tőlem kér segítséget a saját kutatásához.
– Félreért, Shiranui-san. Azért éreztem fontosnak megkérdezni, mert bizonyos szerek és összetevők belsőleg nem alkalmazhatók a mellékhatásaik miatt, mások pedig külsőleg nem fejtenek ki elégséges hatást. Szerintem roppant bölcs döntés olyan irányokba kutatást végeznie, amellyel a képességeit egészíti ki – teszek kísérletet kétségeinek elhessegetésére. Úgy hiszem, az ilyen irányú kutatások rendkívül érett gondolkodásra vallanak. Biztos vagyok benne, hogy minél több időt tölt majd az osztagnál, annál nagyobb eredményeket fog tudni elérni. Már most megtisztelőnek érzem, hogy ismerhetem.
Ezzel együtt csaknem felpattanok, amikor úgy látom, heves mozdulatával egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerülhet az asztal lapjával, mint az szükséges lenne. Megkönnyebbülten sóhajtok, hogy ezt végül sikerül elkerülni, és kíváncsian várok a véleményére. Az illat felől nekem sem volt kétségem. Az íze aggaszt, hogy más ízlésvilágának is megfelel-e. Mint kiderül, nem alaptalanul.
– Az baj, az egész testőrség számára fogyaszthatónak kellene lennie... – emelem egyik kezem elgondolkodva szám elé. Észre sem vettem, hogy hangot is adtam aggályaimnak. – Ne haragudjon, máris keresek megoldást a problémára ^^ – teszem le a jegyzetfüzetet és megyek vissza a növényi alapanyagokhoz, amiből a teakeveréket készítettem. A gyümölcs, amit használtam hozzá, nem lenne szabad, hogy visszavegyen a hatásfokból, viszont számomra kifejezetten édeskés aromát adott az elkészült italnak. Gyorsan felszeletelek néhány szemet a termésből, amit egy tálon viszek oda az asztalhoz. – Ha még elég meleg a tea, ebből nyugodtan tegyen bele, amennyit jól esik. Ha helyesek a kísérleteim, édesítőként kellene funkcionálnia – magyarázom az okát a gyümölcsnek. A forró vízbe áztatva talán kicsit intenzívebben kellene működnie, mint szárított változatban, hiszen még frissek benne a nedvek.
Ezt követően visszatelepedek korábbi helyemre, hogy folytatni tudjam a jegyzetek áttekintését, miközben Shiranui-san újabb problémával áll elém.
– Ha az osztag vezetőségével nem is feltétlenül, azonban az melegházért felelős tiszttel mindenképpen érdemes lenne egyeztetni ezzel kapcsolatban. Ha nem különösebb okkal, hanem véletlen hibából kerültek a jelenlegi helyükre, minden bizonnyal még segítene is az átültetésben – mosolygok a lányra, hiszen nem tudhatjuk, nem szándékosan lettek-e a jelenlegi helyükre telepítve. Éppen ezért szükséges lehetne olyannal egyeztetni, aki naponta foglalkozik a melegház rendben tartásával. Igazán kellemetlen volna az ő háta mögött cselekedni, csupán azért, mert mi valamit teljesen másképp látunk.
– Semmi baj, Shiranui-san, megértem a kíváncsiságát, csak meglepett a kérdése – felelek kissé zavartan, miközben azon gondolkodom, vajon mennyit is volna tanácsos ezzel kapcsolatban megosztanom vele. Azt hiszem, bármennyire is szeretném, a teljes igazság ezúttal nem volna sem bölcs, sem helyénvaló. – A családomnak hosszú tapasztalata van a mérgekkel, és ennek következtében az ellenmérgekkel. A nővérem a 12. osztagban végez hasonló témájú kutatásokat jelenleg, így mondhatni ez egyfajta családi vonás – válaszolok végül annyi információt megosztva, amit nem ítélek túlzottan veszélyesnek. Ezek után inkább vissza is térek a jegyzetekhez, hogy pontosan fel tudjam mérni, Shiranui-san meddig jutott a kutatásaival, és mi is az, amiben segíteni tudok benne.
– Egészen pontosan miben is akadt el, Shiranui-san? – teszem fel a kérdést, hogy biztos legyek benne, nem olyan irányba szeretnék elindulni, amit már ő maga is kipróbált.

2
4. osztag / Re:Gyengélkedő
« Dátum: 2018. Márc. 10, 13:53:19 »
Leonardo, de visszatérő kapucsínó
Avagy visszatérő Masaki


Tényleg nagyon megtisztelve érzem magam, hogy Sachiaru-san ennyire gondol rám. Ettől még sajnos én nem látom a hibát a történetben, bármennyire is bosszankodik miatta. ^^”
– Ugyan, közel sem ennyire súlyos a helyzet. Nem vagyok bezárva sehova, a gyógynövénykert ápolását pedig ezelőtt is jómagam végeztem odahaza – teszem hozzá, nehogy még jobban félreérthesse a helyzetet. Nem teszek semmit sem kényszerből, mindössze elfogadtam a megmásíthatatlan tényeket, és azzal próbálok dolgozni, amim van. Borzasztó hálátlan dolog lenne részemről, ha nem érném be azzal, amim van.
A reakcióra azt hiszem, már így is túlságosan sokat mondtam a családi kríziseinkről. Ettől még modortalanság volna eltitkolnom előle a valóságot, így bólintok.
– Aneue leggyakrabban vagy az Amatsuji vagy a Mizushima birtokon fellelhető. Amikor edzéseket tart, akkor érdemes megvárni, vagy tájékoztatást kérni egy őrszemtől, mikorra várható az épülethez – sajnos a testőrség új tagjainak még mindig igen sok tanulnivalója van álcázás terén. ^^” Sachiaru-san képességeivel attól tartok, nem okozna különösebb nehézséget kiszúrni közülük egyet. – Ritkább esetekben az osztagában található... Nemrég visszatért a 12. osztaghoz, mert ott a kapitánnyal meg tudta beszélni a rugalmas beosztást – ez utóbbit halkabban, kicsit félve teszem hozzá. Tudom jól, hogy a Kutatási és Fejlesztési egységgel Sachiaru-san viszonya meglehetősen... nos hogy is mondjam? Feszült. Számomra teljesen érthető módon, noha távoli unokahúgunkból nem néznék ki hasonló kísérleteket, de ettől még nem szeretném a kelleténél jobban rontani a kedélyeket.
– Fujiwara Ranshin-san – döbbenetemet leplezni sem tudom a kérdésre. – A családfánkon az ő neve alatt szerepel Sachiaru Hiroto és ön is... Úgy hiszem, kétszáz évvel ezelőtt feltett szándéka volt kapcsolatba lépni önnel. Ez nem történt meg? – meglepő lenne ez a fordulat, azonban nem zárhatom ki. A látottak és hallottak alapján attól tartok, pontosan ezzel állok szemben. ^^” Egek... Jelen helyzetben még csak orvosi adatokat sem adhatnék ki a másikról egyiküknek sem, nem volna etikus ameddig meg nem erősítik a családfán szereplő információkat. Így viszont elég nehéz lenne megmagyarázni a helyzetet. Inkább gyorsan visszatérek a teámhoz, mielőtt még túl sokat kotyogok ki olyasmiről, amiről nem kellene.
A morgásra azonnal kihúzom magam ültömben, észre sem vettem, hogy az imént a tartásomra is kiült minden teher, amit cipelek. Őseim forognának a sírjukban, ha mindezt látták volna. ^^” Mindenesetre bólintok a kérdésre. Valóban tanított annak idején.
– Természetesen nem! Eszembe sem jutna ilyesmit feltételezni – felelek azonnal a kérdésekre. Nem állt szándékomban megsérteni ilyesminek még csak a kósza gondolatával sem. Az borzasztóan hálátlan lenne vele szemben.
A kérdésre el kell gondolkodnom, és számot vetnem a saját gyakorlatozásaimmal. Hazugság volna azt állítanom, hogy nem kísérleteztem még különböző fegyvernemekkel, és hogy mire vagyok képes velük.
– Nos, egy tantou vagy tőr már középtávon gondot okozna, de ezeknél könnyebb dobófegyverekkel elboldogulok – válaszolok egy mosollyal végül. Ezzel együtt a tűk a leginkább kézre eső fegyvereim, nem csak azért, mert ezek a legkönnyebbek. Állítólag édesanyánk is tehetséges volt velük, talán ezért állnak olyan közel hozzám. Arról nem is beszélve, hogy Aneue-nek is az egyik kedvenc fegyvertípusába tartoznak. Legalábbis az edzések után beérkező, rengeteg testőrből, akikből a tűket is ki kell szedegetnem, csak erre tudok következtetni. Néha elgondolkodom, szeretném-e pontosabban ismerni nővérem edzésmódszereit.
– Hm... A most túl korai lenne? ^^” – kérdezem, a vérvételre vonatkozóan. Nem szeretném feszélyezni, így ha szeretne időt kérni, vagy másik időpontot megbeszélni erre vonatkozóan, nem fogok ellenkezni. Meg aztán, nem is volna illendő olyasmit rákényszerítenem, amit nem akar. – Természetesen nem utalom sehova. Ön az én páciensem, így természetes, hogy amit én is el tudok végezni, azt nem adom ki másnak – mosolygok Sachiaru-sanra. Eszemben sincs kitenni olyasminek, amiről tudom, hogy több mint kellemetlen volna számára. Igazság szerint a 12. osztag laborjaiba én sem szívesen mennék be. A családi kapcsolataink miatt bízom az eszközeikben, és a mintáim kezelésében, de nem hiszem, hogy tudnék bármit is használni a felszereléseik közül. Igazán lenyűgöző, hogy Nee-san számára ennyire könnyedén megy máris, mindössze néhány rövid év után.
Elgondolkodva emelem egyik kezem az államhoz, miközben a válaszokat hallgatom. Már önmagában az sem a legjobb hír, hogy ennyire előrehaladott stádiumban van Kemonoval. Azonban a folytatás... Nos, nem vethetem a szemére, hogy nem jött el hozzám korábban. Megértem, hogy ide vágyott vissza legkevésbé. Mindenesetre bólintok egyet, hogy jelezzem, még mindig figyelek, és várom az előhívók és a tünetek leírását. Hát... nem vagyok nyugodtabb ettől az ismerettől. Elég sok dologra kellene odafigyelni, a steril szobát pedig nem tartom megfelelő kezelésnek, sokkal inkább börtönnek. Valami humánusabb megoldásra lesz szükség.
– Ez elég aggasztó – felelek némi gondolkodást követően. A kórkép, amit lefestett, valóban a PTSD tipikus tünetegyüttese, nos, némi mi világunkból eredő extrával megfűszerezve. Ez jócskán nehezíti az egész kezelését, és esetünkben a gyógyszeres változatot szeretném élből elvetni. Mint már beszéltük korábban, ez egyre kevésbé működik, és személy szerint nem is tartom hatásos kezelésnek, mivel csak a tünetekkel, nem pedig a kiváltó okokkal foglalkozik. Azoknak a felkutatása és feloldása viszont igen-igen hosszú folyamat, főleg a mi esetünkben, ahol a hasonló esetek elkerülése a terápia alatt majdhogynem lehetetlen. Nem egyszerűsíti le a dolgomat.
Mindezek után az érzelmi traumák végig hallgatása alatt többször is oda kell figyelnem magamra, hogy ne döbbenjek meg túlzottan látványosan. Vannak elég nyugtalanító elemei a történetnek. Például a kísérletek. Azokról mindenképp jó lenne, ha meg tudnám kérdezni a rokonaimat, de nem hiszem, hogy tudnának információval szolgálni. Nem hinném, hogy hivatalos körökben folytak ezek a dolgok.
– Biztos vagyok benne, hogy az édesapja nem gyűlölte, ahogy abban is, hogy az unokaöccse sem utálja. Csak nem sikerült velük megtalálnia a közös hangot még. Az, hogy rengeteg fogadott gyereke lett, szerintem csodálatos. Ez azt jelenti, hogy a tömérdek probléma mellett ezek a fiatalok látnak önben valamit, ami miatt felnéznek önre, és családtagként kezelik. Ez egy nagyon jó kiindulási pont ^^ – számomra legalábbis ez azt jelenti, hogy vannak olyanok, akiknek igenis fontos az életében, és az, hogy így foglalkozik velük azt bizonyítja, hogy neki is fontosak azok a bizonyos fiatalok. Ez egy nagyon fontos információ. – Tudja, Sachiaru-san, az fontos lenne, hogy legyenek olyanok az életében, akikre tud támaszkodni, és megbízik bennük. Talán az is segíthetne, ha lenne a lakhelyén egy helyiség, ahova elvonulhat, ha épp rosszul van. Ami kizárja a zavaró tényezőket és elég biztonságos ahhoz, hogy ne jelentsen veszélyt másokra. De ettől még szándékomban áll készíteni egy keveréket is, ami megkönnyíti az életét, csak nem hiszem, hogy azonnal sikerülni fog, ezért lenne jó, ha addig is valahogy minimalizálni tudnánk a kockázatokat – magyarázom el a saját teóriámat és ötleteimet a témával kapcsolatban. Meg az sem volna hátrány, ha olyan teakeveréket tudnék készíteni, ami nagyobb dózisban sem mérgező és nem eredményez plusz mellékhatásokat. Nem áll szándékomban teljesen védtelenné vagy használhatatlanná tenni, akkor az egész látogatásnak nem lenne értelme. ^^”
– Hm... Rombolás? Nincsenek az Emberek Világában olyan helyek, ahol nyugodtan lehet törni-zúzni? Játék esetleg? – nos, nem egy szokványos megoldás, de lehet, hogy segítene, ha lenne valamilyen hely, ahol nyugodtan tudna tombolni. Annyi mindennel foglalkoznak odaát, talán ilyesmire is van lehetőség. És mintha távoli unokahúgaim is említettek volna valamilyen idegen játékot. – Pinata? Ha jól értesültem, az egy olyan játék, amit szét lehet ütni... Vagy rosszul emlékszem a nevére? – így nagy hirtelenjében ennél jobb most nem jut eszembe. Pedig teázás közben szoktak jó ötleteim lenni. Ha Sachiaru-san nem siet, töltök is magunknak még egy pohárnyit az italból. Azt hiszem, mindkettőnkre ráfér.

3
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Nov. 20, 22:37:45 »
Az ezer darumadár

Csodálkozva pillantok oldalra Shinobutól eredő furcsa hang hallatán. Talán valami rosszat mondtam volna? Pedig tényleg nagyon ügyesen csinálja, szerintem remekül ráérzett a hajtogatásra. Tény, nem lehet mindent elsőre tökéletesen elsajátítani, de látom, hogy igyekszik és megvan benne a tehetség is hozzá. De talán nem szereti, ha dicsérik? Már épp készülnék bocsánatot kérni, amiért akaratlanul belegázoltam érzéseibe, mikor elér hozzám Aneue kérdése. Zavart mosollyal fordulok irányába egy kisebb nyikkanást követően. Pedig nem tettem semmi rosszat, ami miatt szégyenkeznem kellene, hacsak azt nem, nem kérdeztem meg előzetesen, lenne-e kedve kipróbálni ezt a receptet, mert Obaa-samatól úgy tudom, annak idején szerette… Lelkek Királya, mily figyelmetlen testvér vagyok!
- M-meglepetés ^^” - felelek végül kissé kitérően. Bocsáss meg, Aneue, képtelen lennék most azonnal elfogadni, hogy csalódást okoztam neked! Szerencsére nővérem figyelmét jobban elvonják az origami alkotások, így átmenetileg megkönnyebbülve fújom ki a levegőt és szemlélem meg műveinket ezen okfejtés fényében. Hogy én erre még nem is gondoltam! Pedig remek terápiás elfoglaltság is lehetne! *-*
- Shinobu kérte, hogy hajtogassuk őket, úgyhogy megmutattam neki, hogyan kell. Szerintem roppant gyorsan tanul. Te hogy látod, Aneue? - kérem ki véleményét az előttünk lévő darumadarakra mutatva. - De ha a darukkal megvagyunk, mutathatok bonyolultabb formát is ^^ - ajánlom fel gyorsan, nehogy a végén még azt higgyék, az ezer darumadár után is csak ezt lehet majd elkészíteni a papírokból. Szó sincs róla, ami azt illeti, az összes őrosztag virágszimbólumát meg tudnám mutatni, ha szeretné. Bár nem tudom, az ő kapitánya mennyire értékelné, Shiroichi taichou szokta szeretni a papír nárciszokat, amikor ellenőrzésekre jön. Vajon Shiranui-sannak is tetszenének? Majd ki kell kérnem a véleményét egy effajta dekorációval kapcsolatosan, vagy hogy ápoltjainknak tetszene-e, a bénulással járó esetek után ilyesmivel ösztönöznénk őket finom mozgásra.
A kifakadás teljesen váratlanul ér. Pontosan olyan tanácstalan vagyok ezzel kapcsolatban, mint nővérem. Talán kivételesen mégiscsak szükséges lett volna ifjabb rokonom magánügyeiben vájkálnom? Fel kellett volna ismernem, ha erre vágyott. Miért nem tettem? Pedig lehet, csak kérdeznem kellett volna, és elmondja, mi bántja. Jelenleg teljesen tanácstalan vagyok. Aneue kérdő tekintetére is csak széttárom kezeim jelezve, erről én most semmit nem tudok.
- Tudomásom szerint a Meiou család valamennyi tagja kiváló egészségnek örvend. A meglévő és ellenőrzött problémáktól eltekintve, de újkeletű esetről nem tudok - adom meg feleletem. Azért a biztonság kedvéért elgondolkodom, kerülhetett-e elő bármilyen akut probléma? Mérgezés? Új betegség? Gyermekágyi láz? Ez utóbbiról biztosan értesítettek volna engem is, ugye? Remélem… Vagy észre sem vettem volna, megbízhatatlan vagyok? Shinobu esete is ezt példázná, hisz fel sem tűnt, szeretne beszélni problémájáról, csak vártam, hogy magától mondja. Csúfos kudarc rokonként. De bíznom kell abban, a családjaink közötti ősi bizalom elég ahhoz, kiértesítsenek bármilyen problémával kapcsolatban.
- Shinobu, nem kell félned. Egyik Meiou családtagról sem tudom, hogy szenvedne. Miből gondolod mégis, hogy valamelyikük nyugalma a te lelkeden száradna? ^^” - próbálok finoman puhatolózni, miféle tőről eredhet ez a légből kapottnak tetsző gondolat. Számomra majdhogynem lehetetlennek tűnik, ilyesmit kivitelezhetett volna. Hóbortos rokonaimat ismerve sokkalta előbb feltételezném, a fordítottja áll fenn. Ma reggel is indokolatlanul sokáig kellett kutatnom a tálca és a tálak után... De ők csak nem tennének semmi meggondolatlant Shinobu közelében, ugye? ^^”

4
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Szept. 30, 20:01:07 »
Az ezer darumadár

Kellemes őszi napra virradtunk. A testőrség a gyakorlótéren folytatja a délelőtti edzését, így nekem van alkalmam egy kicsit kihasználni az edzőterem nyújtotta lehetőségeket. Persze csak úgy, hogy a tea és a tízórai készen várja Aneuét és Shinobut a testőrség gyakorlatozása után. Remélem, mindkettejük örömét lelte a reggeliben, amit készítettem nekik, mielőtt elmentek a többiekkel.
Amint megvagyok a saját dolgaimmal, mindent elpakolok és kitakarítok, hogy ne lehessen rám panasz, és hozzálátok a megfelelő teához és tápláló edzés utáni harapnivalókhoz. Úgy rendezem az asztalt, hogy ha a mai nap végül meggondolná magát, Ueno-aniue is csatlakozhasson hozzánk. Ezt követően az egyik ülőpárnán helyet foglalva várom családtagjaim érkezését, édesanyám hátrahagyott könyvét olvasva. A teát is az ő receptje alapján készítettem, pontosan az, amit Kagura-obahan megdicsért annak idején. Remélem, Nee-san számára is üdítő finomság lesz a kimerítő délelőtt után.
– Shinobu? Valami baj van? – nézek fel az olvasásból a beviharzó fiúra. A könyvet letéve állok fel és lépek mellé, hogy kezem a vállára tegyem. – Rosszul ment az edzés? – érdeklődöm kedvesen, majd az asztal felé invitálom, hogy vegyen magához egy csésze teát, és ott meséljen el mindent, ami a szívét nyomja. Mit ne mondjak, kissé meglep a kérdése, hogy tudom-e, mi a haiku. Elmosolyodom, és noha nem értem, mi ez a hirtelen érdeklődés a hagyományos költészet iránt, azért megpróbálom elmagyarázni neki mindazt, amit tudok.
– Nos, amennyire tudom, ez a versforma a 17. században jelent meg japánban, akkoriban még hokkou néven. A haiku elnevezést a 19. század második felétől használják. A hagyományos haiku verseknek három formai követelménye van: 17 morából* kell állnia, melyek elosztása 5, 7 és 5, az első és az ötödik szótag a hangsúlyos; szerepelnie kell benne egy kigónak*, és csattanóval kell záródnia. A sajátos dallama miatt igazán szép költészeti forma, elvégre a haiku nem csak versfajta, hanem műfaj is. Ugyan nem haiku műfajú, de ebben a formában íródnak a senryuu-k* és a jiseiek* is – teszem hozzá rövid magyarázatomhoz, és magam is belekortyolok a teába. Az elhaló sikolyra csaknem félrenyelek. – Valami rosszat mondtam, Shinobu? – teszem vállára a kezem, miközben a teámat az asztalra helyezem. Az összefüggéstelennek tűnő beszédre csak megpróbálom megnyugtatni. Noha nem igazán tudok mit mondani, és kétlem, a felkínált sütemény túlzottan hatásos lenne jelenleg. A következő felvetés legalább ennyire meglep, és sajnos pont annyira értem az összefüggést, mint a haikuk hirtelen felhozását. ^^”
– Nos, ami azt illeti, tudom, hogyan kell őket hajtogatni. Szeretnéd, hogy megmutassam? – bólogatására megkérem, maradjon itt, egyen-igyon, addig én szerzek néhány papírt, amivel gyakorolhatunk. A tea és a könnyed ennivalók társaságában sokkal kényelmesebb megmutatni a daruhajtogatás művészetét. Azt nem kérdezem, mire kell az ezer darumadár, elvégre nem szeretnék tolakodni ifjú rokonom magánügyeibe.
– Isten hozott itthon, Aneue. ^-^ Csatlakozol hozzánk egy teára, ugye? – nézek belépő nővérem felé, mikor az ötödik pár darut hajtogatjuk közösen. – Nagyon jó, Shinobu. Tökéletesen elsajátítottad, hogyan kell hajtogatni – dicsérem legújabb művét. Már az elsőnél láttam, hogy hamar menni fog neki. Nagyon ügyesen másolta a mozdulatokat, amikkel elkészíthető. Biztos vagyok benne, hogy a következő már egyedül is menni fog neki.


*mora=szótag
*kigo=évszakszó
*senryuu – tréfás alkalmi versek
* jisei – halál előtti búcsúversek

5
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Szept. 30, 16:27:54 »
Piros alma

Meglepetten hallgatom az apró sikolyt, amivel az ismeretlen a facsemete mögé hátrál, bár ha kicsit jobban megnézné, ő maga is rájönne, hogy az nem lesz megfelelő fedezék. Szegényem, nem akartam én így megijeszteni. T.T De biztosan nem tudja, hogy ha akartam volna, már könnyű szerrel árthattam volna neki. ^^” Nem mintha szándékomban állna... Mindössze arról van szó, hogy a birtok védelme is a feladataink része, de ez a fiú nem tűnik ártalmasnak... Már-már olyan, mintha teljesen véletlen keveredett volna ide. Biztos csak megijedt és nem tudta, hogyan juthat ki innen.
– Ez esetben miért nem a birtok kapuja felől érkeztél? – teszem fel a kérdést kezemet nyújtva felé, hogy jelezzem, nincs ártó szándékom, nyugodtan elő jöhet. Nos, ez meglehetősen különös szituáció a saját otthonom kertjében. ^^” Ám az elhangzottak után tényleg érdekelne, miért nem a főbejáraton át érkezett, ha egyszer nem elbujdokolni szeretett volna.
Az ittlétének magyarázatát hallva cseppet megütközöm, majd zavartan elmosolyodom. Azt hiszem, Mizushima-dono ismét túllépte egy kicsit a hatáskörét. Ez roppant kellemetlen.
– Attól tartok ebbe Mizushima-dononak nincs beleszólása. ^^” Ha tényleg érdekel a testőri hivatás, Aneue számára semmi esetre se úgy add elő, hogy Mizushima-donoval beszélgettél és egyeztetés nélkül jöttél körülnézni ^^” – ennél a verziónál borítékolni tudom a végeredményt, és az nem feltétlenül lenne számára kellemes vagy épp kedvező. Főleg az egyeztetés nélküli megjelenés a birtokon. Nee-san arra rendkívüli módon érzékeny. Nem mondhatnám, hogy nem tudom megérteni... Igazság szerint ha minderre fény derül, a testőrség épp birtok őrzéssel megbízott tagjait sem irigylem, amit kapnak, egészen biztosan nem dicséret lesz. ^^” Egek, ez a helyzet egyre kellemetlenebb, még akkor is, ha a fiú egyértelmű jelenlétét semmiképp sem tudom fenyegetőnek elkönyvelni.
– Kerülj beljebb, Osaka-san ^^ – invitálom azért az épületbe a nibantai kissé gyakorlatlannak tűnő tisztjét. Valahol reménykedem benne, kínos felfedezhetősége szándék és tapasztalatlanság elegye volt, ahogy ő maga is állítja. Már csak a jövendőbeli karrierje szempontjából is. Kedves unokahúgom jóvoltából azért van némi sejtésem annak az osztagnak a munkaköréről is.
Az épületbe érve visszatelepszem ülőpárnámra, és ismét magamhoz veszem a teát. Megnyugtató látni, hogy a fiú is lassacskán kezd egy kissé felengedni. Nem szerettem volna, ha Aneue és a két teikan szigorúbb fogadtatásban részesíti, mint feltétlenül szükséges lenne. Majdnem biztos vagyok abban, hogy nem jelent senkire veszélyt.
– Oh igen, a testőrség nagy része épp intenzív gyakorlaton vesz részt a korai óráktól kezdődően. Lassacskán végezniük kellene – nézek el a birtok irányába a nyitott ajtón keresztül. Remélem, Aneue nem semmisíti meg teljesen a tagok önbecsülését, néha kegyetlenül kritikus tud lenni velük. ^^” Persze, érthető, hisz még mindig sokat kell tanulniuk, noha biztos vagyok benne, Ueno-aniue is megtett minden tőle telhetőt annak idején.
– Én biztosítom az orvosi segítséget, amennyiben szükséges lenne. Tanácsadóként az efféle gyakorlatok nem követelik meg a közvetlen jelenlétem, sőt, Aneue kifejezett kérése, hogy ilyen esetekben itt várjam meg őket, készenlétben – osztom meg Osaka-sannal, amit még bátran megtehetek. Noha a testőrség egyenruháját viselem, nem tartozom a harcos alakulathoz. Ez nem jelenti, hogy egyáltalán ne lennék képes megvédeni a Mizushima család tagjait, vagy saját magam, ám véleményem szerint a tanácsadás és a taktikai segédkezés hasznosabb tevékenységek részemről, mint a fegyverforgatás. Sosem voltam kifejezetten az erőszak híve, ennek pedig meg is lett az eredménye. Nem, mindenkinek jobb, ha a tényleges harcokba, a mindennapi szolgálatba nem folyok bele oly részletességgel, mint annak idején, és inkább Aneue támaszaként vagyok jelen.
– Ha nem veszi tolakodásnak, elmesélné, honnan ismeri Mizushima-donot, Osaka-san? Honnan jött az érdeklődés a testőrségek iránt? Elvégre, a második osztag is egy kifejezetten magas fokú fegyelmet és edzettséget követelő egység ^-^ – érdeklődöm ezek iránt az apróságok iránt, hogy ha már errefelé vezette az útja, lehetőségem legyen megismerni. Nem utolsó sorban, ha nincs igazán szándékában a csatlakozás, még mindig tudom javasolni, hogy ezt ne terjessze Nee-san elé, és maradjon egy baráti teával egybekötött látogatásnál. ^^

6
Soul Society / Re:Virágkeringő
« Dátum: 2017. Aug. 31, 22:57:34 »
Érdeklődve fürkészem Mayume-sama arcát, miközben szavaimat emészti. Látom rajta, hogy gondolkodik, s tudom, arcátlanság ilyesmit kérnem, de e pillanatban azt kívánom, bár megnyitná felém gondolatait, hogy betekintést engedne abba, mi tündöklő elméjében jár. Kissé váratlanul ér kívánságom teljesülése. Nekem is végig kell játszanom magamban az elhangzottakat, akárcsak a kérdést és a feleletet is. Mi tagadás, vannak az enyémtől eltérő nézőpontok, ám engem az újdonság mindig ámulatba ejt.
– Láttam már, Hercegnő, nem is egyet közülük. Hol felragyogni, hol elhalványodni, de mindig mozgásban. A lelkek nem pergamenek, melyek egyetlen árnyalattal megfesthetőek, mindünknek van sötétebb és nemesebb oldala. Csak annyit tehetünk, hogy nem félünk ezeket meglátni és megismerni. S még egy monokróm kép is lehet nagyszerűen szép – vannak személyek kik viszontlátásáról nem is álmodhattam volna évekkel ezelőtt, ám most mégis közöttünk járnak, velünk lélegeznek. A képek színei folyamatosan változnak, érzelmeink is befolyásolják őket. Ahogy az előttem álló fiatal úrnőre nézek, az én szívem aggodalom szorítja. Vajon képes lesz meglátni a világban rejlő lehetőségeket? Vagy a félelem túl erős ellenfélnek bizonyul számára? Szeretnék hinni benne, hogy megvan benne az a tartás és akarat, mellyel végigmehet az úton, mit neki rendeltek. De vajon megengedné, hogy végignézzem haladását? Botorság volna olyasmit kérnem, melyről tudom, nem adathat meg. Arcátlan, önző, beképzelt gondolat volna részemről. Tisztában vagyok vele, hol a helyem: gyógyítóként egy rászoruló lélek mellett, ki mindennek tetejében főnemes. Rangjából fakadóan már azt megtiszteltetésnek kellene vennem, hogy egyáltalán szavaira méltat.
– Érdekes hasonlatot használ, Mayume-sama – mosolyodom el a virágokkal kapcsolatos okfejtésre. Bár eszemben sincs kigúnyolni, így gyorsan magyarázatba is kezdek. – Bármely növény, mint lélek, ha leszakítják, elvágják az éltető dolgoktól, lassan az enyészeté lesz. Azonban ha szeretettel, gondoskodással fordulunk hozzájuk, nem elvágjuk őket gyökereiktől, hanem azokkal együtt biztosítunk számukra új környezetet, sokáig elélnek. Megfelelő gondoskodás mellett akár tovább is, mint a természetben. Az emberi lélek is ilyen. Gondoskodni kell róla, ápolni, segíteni, hogy kiheverje sérüléseit. Türelem és törődés, ezek a legfontosabbak, mellyel mások felé fordulhatunk. Én legalábbis úgy vélem, a testen kívül a lélek ápolása is igen fontos része egészségünknek ^^ – noha egészségről beszélni egy ápoltam közvetlen jelenlétében igencsak nagy modortalanságra vall. – Bocsásson meg, az imént elvetettem a sulykot – hajlok meg felé, sajnálatom jeleként. Nem kívántam olyasmire célozni, hogy bármilyen hibája lenne állapotában. Nem, épp ellenkezőleg. Hogy képtelen vagyok segíteni rajta, az én hiányosságaim jele. Még többet, sokkal többet szükséges tanulnom, hogy megfelelő ápolásban tudjam részesíteni. Hiú ábránd volna arra gondolnom, tudásom elég ahhoz, hogy hatékonyan segíthessek rajta.
– A sebezhetőség nem bűn, Hercegnő – felelek a kérdésre elnéző mosollyal. Nem várhatom el, hogy értse. – Úgy hiszem, akinek az a célja, hogy ártson nekem, előbb-utóbb mindenképp találna rajtam fogást. Nincs rejtegetnivalóm, tisztában vagyok a gyengeségeimmel, így nincs oly felület, mely váratlanul érhetne. Nem látom értelmét, hogy elrejtsem valóm egy részét, hogy aztán rettegve figyeljem, mikor használják fel ellenem. Ez a félelem olyasmi, mellyel nem kívánok együtt élni ^^ – sajnos én is tudom, nem minden lélek szándékai tiszták, ám nem szeretném, ha félnem kéne attól, mi az az apróság, melyet felróhatnak irányomba. A világ így is éppen elég fenyegető tud lenni, ám én nem szeretnék holmi maszkok mögé bújni egy hamis biztonságérzet reményében.
– Szerintem ez természetes érzelem. Bocsássa meg közvetlen véleményemet, ám való igaz, sokszor nem tudhatjuk, mit kapunk vissza környezetünktől. Én mégis úgy hiszem, érdemes vállalni a kockázatokat. Egy bölcs lélek egyszer régen azt mondta, a bátrak talán nem élnek örökké, de aki fél, egyáltalán nem él. Talán lehet igazság a szavaiban. Miért zárkóznánk el a boldogság lehetőségétől, csupán mert túlzott teret engedünk a félelemnek? – gondolataim megosztása során észre sem veszem, hogy tekintetem visszavezetem a birtok kertjére. Gyönyörű terület, a növények szépsége még így is látszik, s valamiért úgy éreztem, Mayume-sama most nem szeretné, ha legtitkosabb gondolatainak vizére próbálnék behatolni. Nem is volna helyénvaló. Hogy miért tekintek rá ismét, ráadásul oly szavakkal, melyeket nem is volna tisztem kimondani? Számomra is rejtély. Nem is vártam volna, hogy elfogadja felajánlásomat, hisz nem vagyok rá méltó. Még csak javítani sem tudok állapotán, s főnemesként bizonyára nem is kívánna egy közönséges gyógyító segítségével élni.
– Természetesen, Mayume-sama, ahogy kívánja. Átléptem egy határt, elnézését kérem – hajolok meg előtte ismét, a várható elutasítást hallva. Mégis szívszorító érzés, hogy semmit nem tehetek érte. Mégis, talán jobb is így. Tudnom kell a helyemet, még ha egy pillanatra el is feledtem az imént. Nem volt helyénvaló, amit mondtam, s ezzel én magam is tisztában vagyok. Félek, ha így folytatom, szégyent hozok Aneue fejére is.
A kérdésre kapom fel a fejem, mellyel az ifjú úrnő felém fordul. Tagadhatatlanul meglepett vele, nem gondoltam, hogy az iménti tiszteletlenségem után még folytatni kívánja beszélgetésünket.
– A szó melyik értelmére gondol, Hercegnő? – kérdezek vissza, hisz oly sokféleképp értelmezhető ez a kérdés. – Álmok, célok, vágyak. Ebben az értelmezésben hiszek bennük. Innen nézve úgy vélem, az álmok tartanak minket mozgásban. Célok, vágyak nélkül az élet sivár volna. Ám hiszem, hogy kemény munka is szükséges, mellyel haladhatunk a kitűzött határok felé, hogy még újabbakat jelöljünk majd ki az útszakasz végén. Önmagukban az álmok nem elegendőek, tenni kell értük – fejtem ki véleményem ezzel kapcsolatosan. Azonban nem csak így lehet értelmezni, s nem is kívánom leszűkíteni ennyire a kérdést. – Vagy az álmok jelentésére gondol? Vannak, akik szerint az éji alvás során látott képek komoly jelentést hordoznak, utalhatnak jelenben lévő dolgokra, hordozhatnak próféciákat. Ezen értelemben még magam sem tudom, hiszek-e bennük. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy valósak legyenek, de én magam még nem találkoztam oly személlyel, aki már tapasztalta volna ezt a jövendölő tulajdonságot – adom meg a másik értelmezésemmel kapcsolatban is válaszom. Őszinte kíváncsisággal fürkészem ez után Mayume-sama tekintetét, hátha ebből rájövök, miért is tette fel ezt a kérdést, vagy megadja saját feleletét. Az iméntiek után túlzottan is tolakodó volna visszairányítani a kérdést. Nincs is jogom hozzá, hogy ilyesmiről érdeklődjek tőle.

7
4. osztag / Re:Társalgó és olvasószoba
« Dátum: 2017. Aug. 13, 23:07:53 »
[[ Szélcsengettyű ]]

A reggeli órák az osztagnál nem csak eseménydúsak tudnak lenni, de kifejezetten meghatározhatják a lélek napját. A hozzám tartozó ápoltak ellenőrzése után állok csak neki egy tea elkészítésének. A napokban egy új keverékkel kísérleteztem, mely kellőképpen megadhatja a nap kezdetének lendületét, ugyanakkor ízre sem lehet rá kifogás. Mivel nővérem a napokban elfoglaltnak tűnt, nem igazán szerettem volna azzal terhelni, hogy nekem véleményezzen egy hobbiból elkészített frissítőt és véleményt mondjon róla, így viszont kénytelen vagyok az osztagban megkérdezni valakitől, sikerült-e tökéletesítenem ezúttal? Valahogy ez sem tűnik épp helyénvalónak... A hatása rendben kell, hogy legyen, csak az ízzel akadtak eddig bajok.
– Szép reggelt önnek is, Shiranui-san ^^ – fordulok a belépő lány felé, miközben a magamnak kitöltött teát szemlélem. Illata alapján lehetséges, hogy a titkos összetevőm végre elnyomja a keserű ízt és a hatásfokból sem vesz vissza. Nos, elméletben működnie kellene. Ahogy Shiranui-sant alaposabban végigmérem, inkább leteszem a teát és odalépek hozzá.
– Minden rendben, Shiranui-san? – érdeklődöm tőle, miközben óvatosan megigazítom egy előre hullott hajtincsét. – Kissé sápadtnak látszik, talán jobb lenne, ha leülne – nem tetszik, ahogy kapkodja a levegőt. Ha belázasodik, az a munkájára is negatív hatással lehet. Nem is beszélve az ő egészségéről, ha lázasan dolgozik! Ha nincs olyan állapotban, hogy itt legyen, jobb volna mihamarabb lepihennie.
– Természetesen van – válaszolok mosolyogva, bár ahogy észreveszem Shiranui-san kipirult arcát, egyik kezem gyorsan a homlokára tapasztom, másikat a sajátomra, és várom a további magyarázatot. – Szerencsére nincs láza – sóhajtok megkönnyebbülten, és visszahúzom a kezemet magamhoz. – Elnézését kérem, csak attól tartottam, talán megbetegedett és emiatt szeretne beszélni... Bocsásson meg, amiért félreértettem a helyzetet. Mindenesetre üljön csak le, készséggel meghallhatom, bármiről is van szó ^^ – terelgetem gyorsan az egyik ülőalkalmatosság felé, mert pontosan úgy fest jelenleg, mint azok a betegeink, akik bármelyik pillanatban összeeshetnek. Ezt a sorsot nem kívánom Shiranui-sannak. Amint megbizonyosodtam arról, hogy helyet foglalt, visszatérek a teához. Miközben a probléma felvezetésére várok, belekortyolok – csak remélni merem, hogy végre olyan íze lesz, mint várnám. Az enyhe édeskés aroma meglep, de határozottan jobbnak bizonyul, mint számítottam.
– Valóban ^^ – bólintok megerősítésként, amiért úgy fest, Shiranui-san kételkedik szavamban afelől, hogy ráérnék. A teát kortyolgatva kíváncsian várom a magyarázatot. Idő közben töltök még egy csészébe, és a sajátommal együtt odamegyek az asztalhoz, ahova Shiranui-sant is ültettem. Az új csészét természetesen elé helyezem, bár kissé elfoglaltnak tűnik az üggyel kapcsolatban.
– Shiranui-san ^^ – kezdek bele mondandómba, ahogy átveszem a papirost és átnézem. A kérvény formátumát tekintve rendben van, azonban a saját felelősség kérdése az esetében nem hiszem, hogy fenn állna. – Kobayashi-san az ön ápoltja. Ha az a szakvéleménye, hogy néhány napig még szükséges a negyedik osztagnál maradnia, akkor jogában áll megtagadni a kérését. Ha gondolja, ajánlja fel neki, hogy két nap múlva saját felelősségre távozhat, addig azonban maradjon még ^^ – emlékeztetem egy köztes megoldásra. Azt hiszem, Shiranui-san még nem teljesen tette magáévá, hogy a gyógyítói véleménye felülírhatja a beteg álláspontját.
A következő problémafelvetést is türelmes mosollyal várom. Vagyis, én tényleg próbálok türelmes lenni, de egyszerűen nem tudom nézni, hogy ennyire akadozik.
– Shiranui-san – szólítom meg, ahogy megfogom egyik kezét. – Nem kell félnie, kezdjen bele nyugodtan ^^ – biztatásom után visszahúzom a kezem, és várom, hogy sikerüljön kifejtenie a problémáját. Shiranui-san nagyon tehetséges, biztos vagyok benne, hogy bármiben is akadt meg, hamar megoldást fogunk rá találni.
A magyarázat, amivel végül előáll tagadhatatlanul meglep, de igazán megtisztelőnek tartom, hogy épp engem avat be kutatásába és tőlem remél segítséget.
– Biztosan nem baj, ha átnézem? – kérem megerősítését, ahogy átveszem tőle a jegyzetfüzetet. Mégiscsak az ő munkája van benne, nem szeretném, ha úgy érezné, elveszem tőle az érdemeit. Hiszen minden, amit leírt, az ő munkásságát dicséri! – Hm... Eddig alapos munkának tűnik. Mondja csak, Shiranui-san, külsőleg vagy belsőleg kívánja majd alkalmazni? Mármint, vannak olyan mérgek, melyek akkor váltanak ki maró hatást, ha elfogyasztották őket, és komoly károkat tudnak okozni – talán túl sokat képzelnék a dologba? Lehetséges, hogy teljesen nyilvánvaló volt a tervezett használat, csak én komplikáltam túl, mert túlzottan jól ismerem a családom kutatásait a mérgek irányába?
– Ameddig átnézem a jegyzeteit, kérem, fogyasszon nyugodtan a teából. Még új recept, de biztosíthatom, nem kínálnám, ha nem lennék biztos a minőségében, azonban érdekelne egy kívülálló véleménye is. Persze, csak ha nem bánja ^^ – mutatok az elé helyezett csészére, mielőtt visszavezetném tekintetem a füzetre. Tisztán látszik a bele fektetett energia, nagyon gondos, szép munka. Még van hova fejlődnie, de kezdésnek máris nagyszerű. Igazán büszke lehet magára.

8
4. osztag / Re:Gyengélkedő
« Dátum: 2017. Aug. 12, 20:02:09 »
Leonardo, de visszatérő kapucsínó
Avagy visszatérő Masaki


Őszintén meghatódom, amiért Sachiaru-san ennyire lelkére veszi, semmiségnek kezelek egy sérülést. Igaza van, valóban szerettem a fegyverforgatás művészetét egykoron, de a történteken már nem tudok változtatni.
– Azzal nem segítek a helyzeten, ha bosszankodom vagy kesergek miatta ^^” – válaszolok a kimondatlan kérdésre, mielőtt rákérdezne a kapcsolódó történetre. Nincs mit szépíteni rajta, mégis feleslegesnek érzem részleteibe menően ismertetni. Számomra nem szükséges minden apró történést felidézni, vendégemnek pedig akár unalmas is lehetne a számomra fájó pontok vagy hasonlók emlegetése.
Azt hiszem, így is túlontúl sokat fecsegtem, legalábbis Sachiaru-san teljes ledöbbenését látva azt hiszem, hoznom kellene valamit, ami segít neki talpon maradni... Vagy ülve... Nem szeretném, ha elborulna és fekvőbetegként kellene kezelnem. Remélem, nem okoztam neki semmilyen komoly traumát ezzel! Hiszen már régi történet, de tényleg! A mutogatásra leülök vele szemközt és végighallgatom a kérdéseit. Pislognom kell párat a hirtelen áradatra, amit kaptam. Nahát! Nem hittem, ennyire érdeklődik majd és a lelkére veszi a problémáinkat! Pláne a Shinri-ojihannal való legendás „küzdelme” után...
– Először feltételeztük, hogy a merénylet a Mizushimák ellen szólt, de közülük alig néhánynak esett baja, a testőrségnek Amatsuji tagjait viszont szinte teljesen eltörölték. A mellékágakkal megszakadt a kapcsolatunk. Ami a testőrségből maradt, új tagokkal kibővülve tovább tudott működni, de nem sokkal ezelőttig még Shinri-ojihant is halottnak hittük. Aneue a saját hibájának kezelte a történteket... Neki a férje is meghalt aznap – nem tudom, mennyit hallott nővérem kapcsolatáról, nem akarok a kelleténél többet mondani. Nem az én tisztem, ráadásul ezen a ponton nem csak nővérem, hanem ápoltam is volt. – Aneue csak nemrég tért vissza a szolgálatba és a testőrséghez. Azóta talált egy nyomot, ami talán segíthet a végére járni az egésznek. Úgy hisszük, célzott támadás volt, hisz akik nem az Amatsuji nevet viselték, túlélték. Még nem jöttünk rá, hogyan csináltál, de alaposan kitervelt volt, az biztos – az utolsó kérdésre nem tudom, mennyit volna tanácsos elmondanom. Sajnos mi is kevesebbet tudunk, mint szeretnénk. De hazudni nem fogok, nem szeretem ferdíteni a valóságot. Vagy az igazságot, vagy semmit. – Amane-itokoról az utolsó információnk, hogy álnéven szolgált a Gotei Juusantai kötelékében. Vele és a fiával úgy száz éve szakadt meg a kapcsolatunk, azóta nem tudunk róluk semmit – felelek végül a valóságnak megfelelően. Úgy hiszem, Aneue valahol örül is ennek, mert ha mi nem találjuk meg őket, akkor azok sem, akiknek a nyomába eredt. Legalábbis a magam részéről szeretnék ebben a hitben élni.
A folytatásra még én is kihúznám magam ültemben, ha nem lenne eleve egyenes a hátam. Nahát... Nem gondoltam, ennyire a szívén viselné a helyzetet.
– Attól tartok, ezt nem ígérhetem meg Aneue nevében. Ő a családunk feje, az ő joga eldönteni, kiket szeretne beavatni. Fujiwara-san puszta jelenléte így is több, mint amit kérhetünk ^^” – emelem fel kezeimet hárítólag, hogy véletlen se vegye úgy, szeretnénk olyasmibe belekeverni őt, vagy a közelebbi rokonait, ami potenciálisan veszélyt jelenthetne rájuk. Aneue, és igazság szerint magam is úgy vélem, hogy ezt elsősorban nekünk kell rendeznünk, és nem kérhetjük olyanok segítségét, akik maguktól nem keverednének bele. Egyszerűen nem lenne jó érzés olyasvalakikre veszélyt hozni, akik nélkülünk kimaradhatnának mindebből.
Elnéző mosoly kúszik az arcomra, ahogy Sachiaru-san kioktató szavait hallgatom.
– Megtisztelő, hogy így vélekedik rólam, de sosem voltam különösebben tehetséges, Chichiue sosem mulasztotta el felhívni figyelmem a rengeteg hibára, amit vétettem – kis szünetet tartok, hogy a tea ne menjen veszendőbe, és én is össze tudjam szedni a gondolataim. Elvégre, egy efféle kirohanás megérdemel egy kimerítő választ. – A holtakat nem hozza vissza, ha kesergek a történteken. Aneuenak szüksége volt rám a gyászában, mivel az ő vesztesége súlyosabb volt az enyémnél. Néhány hétre rá az egyik unokahúgunkat is elvesztettük, így a távolabbi családtagok felkutatása nem volt opció. Amit pedig a yonbantai is képtelen helyrehozni, arra attól tartok, én sem tudok megoldást – egyik kezem magam elé emelem, hogy végignézzek az uniformis alól kikandikáló kötésen. Ostobaság volna azt képzelnem, hogy nem próbáltam meg mindent. A keserű mementó hordozóját visszahelyezem az asztalra. – Ettől még naponta gyakorlok. Bár terepen kevésbé veszik már hasznomat, igyekszem a gyógyítás területén fejleszteni tudásomat, hogy legalább ebben ne lehessen rám panasz. És büszkén állíthatom, hogy a dobótűk terén is rengeteget fejlődtem ^^ – teszem hozzá egy sokkal vidámabb oldalról megközelítve a helyzetet. Ebben a két műfajban tényleg volt némi tehetségem. S ha már egy irány lezárult előttem, nem keseredhettem el, megpróbáltam másik irányból kezelni a helyzetet. Nincs olyan akadály, amit valahonnan ne lehetne megoldani, csupán új nézőpontok szükségesek számunkra, hogy lássuk őket. Ami pedig a családomat illeti... Nem mondom, hogy nem érdekel. Amennyiben Aneue valóban jó nyomon halad, szeretnék a végsőkig mellette állni. Én is tudni szeretném, mi miért történt annak idején.
– Oh, bocsánat – szabadkozom, amikor Sachiaru-san figyelmeztet a túl sok szakkifejezésre. – Mindössze annyit mondtam, hogy bizonyos anyagok függőséget okozhatnak. Ezért szeretném tudni, mi is van pontosan benne. Még akkor is, ha a régi szérum. Manapság sokkal pontosabban tudjuk elemezni ezeket, és arra is rájövünk, ha van benne valami nem említett adalék – próbálom meg elmagyarázni a dolgot egy picit közérthetőbben. Oda kell figyelnem, hogy egyszerűen fogalmazzak, nem szeretném, ha még ezzel is gondot okoznék, ha már a közlekedésem hangerejére azt mondta, kifejezetten ijesztő. – Vérminta remek lenne – kapom fel a fejemet az ajánlatra. – Abból szintén sok mindent megtudhatunk – azért vetek felé egy bocsánatkérő pillantást. Tudom, hogy a tűk nem tartoznak épp a kedvencei közé, és hogy ezzel kellemetlenséget okozok neki. De mivel az Urahara-san által adott gyógyszerből is önként a rendelkezésemre bocsátott némi mintát, gondolom, ezzel sem lesz probléma, hisz felajánlotta... Remélem, nem lesz gond.
Elgondolkodva hallgatom a beleegyezését a gyógyszer felfüggesztésébe. Nem igazán örülök annak, amit hallok, de mindenesetre komoly kérdéseket vet fel.
– Csak jelen van a hangja az elméjében, vagy volt mostanában példa arra is, hogy ha csökkent a figyelme, előtört? – ezt fontos lenne tudni. Sajnos Sachiaru-san anyaga az elmúlt száz évben nálam volt, nem a negyedik osztagban. Így jelenleg nem tudom magam elé venni, meg azt hiszem, az otthoni gyógynövénykészletem egy kicsit jobb lenne arra, amire szükségünk lehet. – A cél az lenne, hogy egyáltalán ne csinálja ki, Sachiaru-san – sóhajtok egyet a szavait hallgatva. Nem hiszem, hogy ne lehetne megoldani valahogy. Valamilyen megoldás egész biztosan kell rá. Nem fogom feladni.
– Produkál más tüneteket is? Bármi, amiből tudod, hogy próbál előjönni? Valamilyen szokás, ami előhozza? – tudom, hogy nehéz ilyenekre visszagondolni, de biztosan van egy-két apróság, amiből sejteni szokta, vagy érezni, hogy most nehezebb dolga lesz. Ha nem szedi állandóan a gyógyszert, akkor talán a függőséget kizárhatjuk, de ettől még meg kell vizsgálnunk, hogy van-e a vérében a hatóanyagból, és ha igen, akkor menni. Csak a biztonság kedvéért.
Meglep, hogy alternatív módszerekhez is folyamodott, ahogy azok mennyisége és minősége is. Kicsit talán csalódott is vagyok, amiért az akupunktúrában nem hozzám fordult, de azt hiszem, nem hibáztathatom, hiszen biztosan nem szívesen jár ide vissza.
– Hogy tette magát taccsra lelkileg? Tudom, hogy kellemetlen, de mindenképp megérné beszélnie róla. Hátha ez is a probléma egyik okozója – magyarázom el gyorsan az ötletet. Nem véletlen nem ajánlok senkit az osztagból, aki ehhez jobban ért. Én csak jó hallgatóság vagyok, de néha már önmagában ez is segítség lehet. – Illetve, érdekelne, eddig melyik módszer bizonyult a leginkább hatásosnak? – átmenetileg, ameddig beállítunk egy új megoldást, talán az is segíthet. Azonban rendszeresíteni kellene majd, amit egyelőre nem szeretnék az orrára kötni, mert ha ez egy olyan módszer, amit nem szeret, nem szeretném, ha ferdítene az igazságon. Nem mintha feltételezném, hogy szándékosan ferdítene a tapasztalatain, de ha a lélek ódzkodik valamitől, akár tudat alatt is módosíthatnak a történeteiken.

9
4. osztag / Re:Gyengélkedő
« Dátum: 2017. Júl. 23, 23:30:55 »
Leonardo, de visszatérő kapucsínó
Avagy visszatérő Masaki


Elnéző mosollyal hallgatom Sachiaru-san kifakadását, hiszen ha egyszer itt van, bizonyára neki sem olyan kellemetlen a viszontlátás, mint azt beállítja. Mindig szórakoztat, hogy vannak lelkek, akik nem tudják pontosan kifejezni, amire gondolnak, de nagyon egyszerű értelmezni az efféle hárításaikat.
– Igazán? O.O” – hajtom le a fejem a közlekedésmódom halkságát illető kritikára. Erre még nem is gondoltam, de előfordulhat, hogy egyeseknek tényleg ijesztő, ha valaki túlzottan halkan közlekedik. És akinek gyenge a szíve, annak ez komoly problémát okozhat, ha egyszer csak megjelenek mellettük. Szentséges Lelkek Királya, ugye még nem okoztam senkinek infarktust?! O.O Vagy rosszabbat... A végén még kiderül, hogy szegény betegek közül nem egynek az állapotromlását idéztem elő ezzel a figyelmetlenséggel, és rettenetesen rossz gyógyító vagyok, akinek komoly átképzésre lenne szüksége. Egek, mit tettem?! Nee-san, sajnálom, hogy csalódást okozok neked. T.T”
– A beszéde valóban eltéveszthetetlen, bár én arra céloztam, küllemre sem változott szinte semmit ^^” – nekem mondjuk nem tűnt fel, hogy bármi gond lenne a modorával. Csak egyedi, de nem nehéz értelmezni, még ennyi idő után sem. Igaz, nekem is picit lassabban megy, de szerintem hamar vissza fogok rázódni, és minden probléma nélkül boldogulok majd.
– Oh... – pislogok csodálkozva a kezemet vizslató Sachiaru-sanra. Elsőre nem is igazán értem, pontosan mire gondol, csak lassan jut el a tudatomig, hogy a kötéseimről érdeklődik. – Ez már nem új, ne is foglalkozzon velük, Sachiaru-san ^^ – legyintek egyet a dologra, mielőtt még megkapnám a következő kérdést.
– Ugyan-ugyan, már kétszáz éves történet... – legszívesebben nem is terhelném ilyesmivel, biztosan nem a panaszkodásaim hallgatása végett tért vissza a Seireiteibe, meg aztán nem is kívánok panaszkodni, hisz ily régi dolgokon már segíteni sem lehet, de amilyen hévvel érdeklődik, jobb lesz elmesélnem a dolgot röviden, mielőtt valakinek baja eshetne. T.T” – Még kétszáz éve egy... feladat során szereztem sérülést mindkét kezemen, aminek hatására néhány percnél tovább nem tudok katanát fogni a kezemben. Hiába próbáltuk, nem sikerült rendbe hoznunk – felelek, végigsimítva a kötésen. Néha napján még mindig belehasít a fájdalom, ha túlerőltetem, de azt hiszem, azóta rengeteget finomodott az affinitásom a dobótűk használatához. Büszkén állíthatom, hogy sokat fejlődtem e tekintetben, pedig azelőtt sem volt kivetnivaló a tudásomban.
Kissé elcsodálkozom, hogy még nem hallott róla, bár akkoriban kapitány volt, bizonyára millió fontosabb dolga volt, mint egy hozzám hasonló negyedik osztagos problémáival, vagy egy nemesi ház testőrségével foglalkoznia. Igazából nem felróható, ha nem tudta, mi is történt velünk akkoriban, hiszen élte a saját életét. Szerintem természetes, és mindig szívmelengető hallani, hogy másoknak nem jutott ki abban az időszakban hasonló tragédia.
– Nos... Röviden összefoglalva a történetet, annak idején támadás érte a családunkat. A legtöbben odavesztek, a Mizushima család néhány tagjával együtt. Alig néhányan maradtunk. Ezeket is akkor szereztem ^^” – mutatom fel ismét a korábban érdeklődését olyannyira kiváltó kötéseimet. Pedig nem terveztem ilyesmivel terhelni, tényleg nem szükséges emiatt aggódnia. Nee-sannak erőt és motivációt ad, hogy felgöngyölítse a helyzetet, így nála érthető, hogy teljes lényével az ügyre fókuszál és én is igyekszem megadni neki minden támogatást, amit csak tudok, de Sachiaru-sannak igazán nem szükséges ilyesmikkel foglalkoznia.
Mérhetetlen boldogsággal tölt el, hogy Sachiaru-san elfogadta a meghívásomat a teát illetően. Kicsit sajnálom most Shiranui-sant, amiért neki viszont egyedül kell boldogulnia, de rettenetesen modortalan volna részemről, ha nem tisztelnék meg egy régi ismerőst néhány perccel. Egy tea pedig igazán nem nagy erőfeszítés.
– Milyen kedves öntől! *-* – veszem át a szatyorba csomagolt teafüveket. Bár nem én válogattam össze, biztos vagyok benne, hogy kiváló minőségűek és nem lehet majd panaszom rájuk. Miket gondolok, sosem lenne panaszom ajándékra, már csak a bele fektetett gondolat miatt sem. Amint a kórtermektől távolabb, az előkészítő helyiségekhez érünk, azonnal hellyel kínálom és nekilátok a tea előkészítéséhez. Más esetben azt a teát kínálnám, amit ajándékba kaptam, hogy az elsők közt legyen, akik kiélvezhetik, de mivel kissé feszültnek tűnt, egy nyugtatóbb hatású teakeveréket választok erre az alkalomra.
A teakészítés közben visszafordulok a vendégemhez, hiszen hozzám beszél. A történetet hallgatva közelebb lépek az asztalhoz és elgondolkodva kezembe veszem a tablettákat. Sajnos ennyiből nem feltétlenül fogok rájönni a pontos összetevőkre, úgy néznek ki, mint az emberek világában kapható gyógyszerek, vagy akár a pótlélek kapszulák. Egyelőre viszont leteszem őket, hogy hozhassak magunknak egy-egy csésze teát és úgy foglaljak helyet Sachiaru-sannal szemközt.
– Urahara-san nem említett semmit a hatóanyagokról? Vannak olyan kemikáliák, amik addikciót okoznak és egy idő után a dózis emelése nélkül nincs hatás, csak elvonási tünetek. Nagyon ellenezné, ha egyet átadnék Nee-sannak elemzésre? Úgy hiszem, ő pontosabban meg tudná határozni az összetételt, mint én – sejtem, hogy a vele történtek után a 12. osztag továbbra sem a legkedvencebb helye, és nem hiszem, különösebben megbízna bennük, éppen ezért kérek engedélyt ilyesmire is. A történetét hallgatva igazából csak kíváncsi vagyok, Urahara-san mivel is kísérletezett, vagy mire mondta azt, hatásos lehet. Ha Sachiaru-san azt mondta, meditálni már meditált és nincs eredménye, nincs okom kételkedni benne, így ezt a javaslatot kapásból elvetem.
– Őszinte leszek, nem szívesen folytatnám a megkezdett gyógyszerterápiát, csak ha ragaszkodik ezekhez a kapszulákhoz. Már csak azért is, mert amit én javaslok, azzal az alapoktól kellene kezdeni, hogy kitapasztaljuk, mi is az, amivel Kemono könnyebben kezelhető, de önt sem akadályozza a mindennapjaiban – kezdek bele a terveim ecsetelésébe, de Sachiaru-san van már olyan régi páciensem, hogy hagyjam módosítani a kezelési terveken, ha úgy látja jónak. Elég sok mindenen keresztül ment már, meg ezt a gyógyszert elnézve is azt hiszem, olyan módszerekkel is próbálkozott, amikről én már nem tudtam. – Ha nincs ellenére, elővenném a régi aktáját, hátha az alapján rájövünk, melyik növényi hatóanyagok működhetnek külön-külön vagy kombinálva – ez tűnik a legjobb megoldásnak jelenleg, bár véleményem szerint az akupunktúra is megérne egy próbát. Hátha valamelyest hatásosabbnak bizonyul a meditációnál, vagy egy kicsit is más hatást vált ki.

10
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Márc. 11, 20:09:14 »
Piros alma

Ma nem a negyedik osztagnál vagyok szolgálatban, hanem nővérem munkáját igyekszem segíteni. *-* Azért remélem, ez nem okoz túlzott fennakadást az osztagnál, Shiranui-san nagyon ügyes, csak bizonyos visszatérő pánciensek stílusának kezelésében még félek egyedül hagyni. Pedig roppant tehetséges, csak nem mer kiállni magáért a problémás esetekkel szemben. ToT Sajnos még nem sikerült megértenie, hogy ezek a kirohanások nem neki szólnak, így a legjobb, ha nyugodt és kedves marad velük. Nem kell tőlük félni, hiszen olyanok, mint a sérült kisállatok, csak azért morognak, mert nem tudnak saját magukon segíteni. Talán mégsem Aneue oldalán lenne ma a helyem, hanem Shiranui-san mellett, nehogy a végén még baja essen? De hát megígértem Nee-sannak, hogy ma itt leszek, és segítek, amennyiben bármi baj történne az edzésen, és ha ilyesmi nem történik, békésen elfogyasztunk egy teát, ahogy az szokásos. Oh jaj, mit kéne most csinálnom? ToT
A tekintetem akaratlanul is visszatéved a rügyező fán rejtőzködni próbáló idegenre. Legalábbis nem a mi egyenruhánkat viseli, és az ő érdekében is őszintén remélem, hogy nem a testőrség egyik edzésen lévő tagja, mert Aneue nem díjazná, hogy még mindig nem sikerült a rejtőzködést tökéletesen elsajátítania… ^^" Ráadásul ez a pozíció sem feltétlenül előnyös. Mindenesetre Nee-sannak nem szükséges aggódnia, amennyiben ártani akarna nekünk ez a különös behatoló, bizonyára nem ezt a feltűnő pozíciót választotta volna, így azt hiszem, nincs akadálya annak sem, hogy olyan teát készítsek, amely segít majd visszanyerni az erejét. ^^ Az még Aneue számára is előnyös lehet, nem tudom, mennyire fárasztja le a mai edzés. Bár… az valamiért gyanús, hogy kimondottan kérte a mai napra a jelenlétemet a birtokra, de azt nem mondta, hogy tartsak vele a kiképzés helyére.
Sóhajtva fordulok vissza a teához, és a mellé készíteni kívánt apróságokhoz, hogy valami tápláló étel is várja majd a hazatérőket az asztalon a tea mellett. Remélem, Shinobu is jól teljesít, nem szeretném, hogy szegénykém csalódottan jöjjön haza, mert nem tudta teljes mértékben kivitelezni Aneue kéréseit. Én bízom a képességeiben, egészen biztosan ügyes lesz. Már csak ki kell találnom, hány csészét is tegyek a kis asztalra, ha már elhúztam a tolóajtót a nappaliban, hogy átjárhassa a házat a friss tavaszi levegő. Az ismeretlenre tekintettel négy terítéket teszek fel, lassan kezdek aggódni érte, ha még sokáig ebben a pozícióban marad. Én a helyében azt hiszem, a tó felől érkeztem volna. De nem szeretném zavarni abban, amit csinál, így egyelőre leülök a saját teámmal, és igyekszem szemmel tartani, nehogy komoly baja essen, és ne vegyem észre idejében. Talán megérzés lehetett, ám tökéletesen látom, amikor lepottyan a fáról. Szegény, ez biztosan fájhatott. ToT
Azonnal leteszem a csészét és elindulok, hogy felmérhessem az állapotát. Azt nem értem, miért ugrik be a facsemete mögé, ennyire nem lehetek ijesztő… Tudom, hogy vannak, akik félnek a gyógyítóktól, de most még csak nem is a negyedik osztagos egyenruha van rajtam. ToT
- Mondd csak, nem ütötted magad? ^^ - lépek közelebb a facsemetéhez, ami mögött az ismeretlen vendég próbál elbújni. - Ha megfogadsz egy tanácsot, legközelebb ne ezt a pozíciót válaszd a rejtőzködéshez. A testőrség vezetői előbb ütnek és csak aztán kérdeznek ^^” - vagy rosszabb… Már láttam néhányakat elkábulva a behatolók számára tartogatott gyengébb mérgektől. Ha jól emlékszem, az ifjú Setsuna is gyakorta sérül le a dobótűktől… Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan ismerni szeretném Aneue edzésmódszereit. ^^”
- Mi járatban vagy az Amatsuji birtokon? ^^ - teszem fel azért a legfontosabb kérdést, mert Nee-san nem lenne túl boldog, ha tudtomon kívül ártó szándékú egyént engednék be a házba. Az igencsak felelőtlen volna részemről, de ez a shinigami nem tűnik túl ártalmasnak. Amennyiben a válasza őszinte, a következő kérdésem már sokkal egyszerűbb. - Nincs kedved csatlakozni hozzánk egy teára? Aneue nem sokára visszatér a testőrség edzéséről. Persze, csak ha időd engedi. Oh, milyen modortalan vagyok, a nevem Amatsuji Akira, örülök, hogy megsimerhetlek ^^ - invitálom beljebb, hogy ne kelljen idekinn megvárnia nővérem hazatérését. Akkor minden bizonnyal nem úszná meg egy dobótű okozta sérülés nélkül, ezt pedig jobban szeretném elkerülni. Nem vagyok biztos abban, hogy tudja, hova is keveredett. ^^”

11
Soul Society / Re:(Virág)mustra
« Dátum: 2017. Febr. 28, 00:04:04 »
Megígértem Aneuenek, hogy a mai nap folyamán a segítségére leszek a testőrség tevékenységében, így ezt a napot igyekszem ennek szentelni. *-* Persze, arra nem gondoltam, hogy valami új keverékéért el kell jönnie a 12. osztaghoz, és még kevésbé számoltam azzal, hogy én is el fogom kísérni. Igazából picit félek attól, hogy mit szeretne tesztelni, főleg, mert külön kérte, hogy én is legyek jelen. De Nee-san nem ártana komolyan senkinek az emberei közül, szóval nincs is mitől tartanom, ugye? ^^” Bár mikor megkér, hogy szóljak Ayane-sannak, Setsunának és Shinobunak, őszintén elkezdek aggódni. Remélem, nem megint egy olyan veszélyes játékot készül tartani a csapatnak, mert nem teljesítenek úgy, mint szeretné. ^^”
Az útmutatásnak megfelelően a legrövidebb úton indulok el, keresztül a tizedik osztagon. Azt hiszem, mehetne gyorsabban is, de kénytelen vagyok megállni és elidőzni egy keveset a kert szépségén. Gyönyörűen karbantartott kert, megannyi növénnyel. *-* Vajon használják is őket, rendeltetésüknek megfelelően? Egyszer okvetlenül meg kell kérdeznem Shiroichi-santól, amikor legközelebb felém jár. De... jó gyógyítóként én azért remélem, az nem mostanában lesz. ToT Oh, ha tudtam volna, hogy ma erre hoz az utam, biztosan hoztam volna neki valamilyen finom teakeveréket. Miféle gyógyítója vagyok így, hogy még felé sem nézek? Még akkor is, ha voltaképpen hivatalos ügyben, és csak keresztül utazóban vagyok az osztagában... Ez így nem maradhat, legalább egy köszönést illene megejtenem!
Egy igen kellemes, de sajnálatos módon rövid beszélgetés során még útbaigazítást is kapok az átjáró iránya felé, tehát kétség sem férhet hozzá, hogy arrafelé indulok. Gyönyörűen lett kialakítva a bambuszerdő, igazán kellemes és relaxációra, valamint rekreációra is alkalmas helyet sikerült itt építeni. Ez annyira nagyszerű. *-* Még egy-két igazítás, és tökéletes pihenőközpontot tudnának itt létrehozni. Szerintem minden osztagnál jól jönne egy ilyen szeglete a kertnek, sokkal kevesebb lenne a stressz által okozott probléma. Shiroichi-san ebben pompásan az élen jár. *-* Viszont kisvártatva ismerős hangokra leszek figyelmes, így hát arrafelé veszem az irányt. Remélem, a keresett személyek közül többen is itt vannak, és nem kell őket egyenként előkeríteni, mert Aneue nem örülne, ha sokáig kellene halasztania az edzést. ^^”
Az elém táruló látványt némi csodálkozással igyekszem befogadni. Toshizou-anisan jelenlétében sosem tudom pontosan, mi is történik éppen, mindazonáltal megnyugtató a tudat, hogy épp nem a konyhát rendezi át nálunk. ^^” Nem mintha akkora baj lenne, nem azért, meg hamar hozzá tudok szokni az új rendszerhez is, és terápiás célra is, ha működik, nincs ellenemre, csak... A konyha... Ha nem tudok a megfelelő tápanyagbevitelről gondoskodni a családunk tagjai számára, az mindig borzasztó bűntudatot okoz. Pedig csak nem tudom elég gyorsan felmérni a megújuló terepet. TwT
– Miben szorgoskodsz, Shinobu? ^^ – kérdezem, közelebb lépve a virágok alkotta körhöz. Le is térdelek a növénykék mellé, hogy felmérhessem, miket használt. Első pillantásra mintha gyógynövény is lett volna közöttük. – Ezt a fajtát szárítva érdemesebb használni. Otthon szívesen megmutatom, hogyan a legérdemesebb előkészíteni ^^ – emelem fel az általam keresett darabot, és párat kiválogatva a földről, el is teszem őket. Volt itt még egy virág az imént, amit teákba szoktak használni, hol is láttam?
– Toshizou-anisan, a csendespihenőt nem ebben az órában szokták tartani. Ilyenkor nem tesz olyan jót, és a föld sem elég meleg még ehhez ^^ – adok egy újabb tanácsot, miközben a körbe szórt növényeket szemrevételezem. A legtöbbjét lehet használni valamire, akár csak apróságokhoz is. Szívesen megismerném, aki ide ültette őket. *-* Oh, meg is van, amit kerestem.
– Nézd csak, Shinobu – emelem fel a korábban már kiszúrt növényt. – Tudtad, hogy ezt a virágot teákba is szívesen keverik? Bocsánat, meg sem kérdeztem, tudok-e segíteni valamiben. Esetleg konkrét hatást szeretnél elérni a növények elhelyezésével? ^^

12
4. osztag / Re:Gyengélkedő
« Dátum: 2017. Febr. 26, 18:31:31 »
Leonardo, de visszatérő kapucsínó
Avagy visszatérő Masaki


Minden nap hálát adok, amiért lassan ismét élettel telik meg a ház. Persze, nem arról van szó, hogy nem becsülöm meg, amim van, már az is hatalmas boldogsággal töltött el, amikor Aneue ismét kimerészkedett a négy fal közül! És azóta is igazi öröm nézni, merrefelé halad, és hogy ismét megtalálja a saját helyét a világban. Ha nem kellene két naponta keresgélnem minden eszközömet a konyhában, az életem maga lenne a megtestesült paradicsom. *-* Úgy értem, örülök, hogy kedves rokonaink ily gyakran vendégeskednek nálunk, és a világért sem szeretném megváltoztatni őket... de tényleg mindig át kell pakolni mindent? ToT” Ma reggel is hiába keltem idejében, nem tudtam megfelelő reggelit készíteni Shinobunak, mert nem találtam meg a szükséges alapanyagok közül mindent a szekrényben. Remélem, így is elég tápláló volt az étel, borzalmas lenne, ha miattam nem tudná teljesíteni Aneue edzését...
Sóhajtva terelem el a gondolataim az otthoniakról. Most az osztagnál vagyok, így a sérültek ellátása az elsődleges feladatom. Ráadásul Shiranui-san is mindig olyan lelkesen segít, tiszteletlenség lenne vele szemben, ha nem lennék teljességgel jelen a napi kötelességeimben. A gyógyító főzetek elkészítése nem okoz gondot, ami azt illeti, mindig lenyűgöz Shiranui-san tehetsége ezen a téren. Mióta együtt dolgozunk, sokkal hamarabb elkészülünk az efféle orvosságokkal, mint azelőtt.
- Shiranui-san, megkérhetlek, hogy ezt átvidd Midorikawa-sanhoz? Mindjárt megyek én is ^^ – adom át a kisasszonynak a frissen elkészített főzetet. Nekem még van egy kis dolgom itt, szükségem lesz az akupunktúrás készletre, amit előtte gondosan áttörölgetek. Fontos, hogy minden rendben legyen a tűkkel, melyeket gondosan helyezek vissza a tálcán lévő dobozba. Nincs is jobb annál, mint ha minden eszköz és a környezetem rendben van és makulátlan. Kifejezetten pihentető tevékenységnek tartom a rendrakást, így ezúttal sem hagyok semmiféle kuplerájt magam után. Még tartok egy utolsó ellenőrzést, mire is lehet szükségem, és minden megvan-e, mielőtt a kis tálcámmal együtt elindulok Shiranui-san után.
A látvány, ami a folyosón fogad, kissé meglep. Nem gondoltam volna, hogy a kedves kisasszony ismeri korábbi páciensemet. Semmit sem változott, mióta nem láttam... Ez olyan megnyugtató, hogy vannak még ilyenek! *-*
– Sachiaru-san? Nahát, milyen kellemes meglepetés ^^ – lépek közelebb hozzájuk, és próbálom felmérni a helyzetet. Mert lássuk be, azzal a hirtelen mentegetőzéssel és Shiranui-san rémült tekintetével igencsak összezavarnak. Akkor... mégsem barátok? T.T Az kár, nagy kár, hisz mindketten remek shinigamik, biztosan nem lennének rosszban, ha kicsit megismernék egymást. – Oh, nem settenkedtem, eszemben sem volt. Mindig ilyen halkan közlekedek, így nem zavarom a betegeket ^^ – és persze az otthoniakat sem, ha véletlen korábban kell elmennem, mint ahogy ők felkelnének. Bár nem tudom, mennyire szoktam hangos lenni, még sosem koncentráltam arra, hogy komolyabban odafigyeljek erre. Pedig lehet, hogy kellene. O.O
– Köszönöm, Sachiaru-san, jó látni, hogy ön semmit sem változott – felelek a dicséretre – legalábbis azt hiszem, az iméntit annak szánta. Már egészen elszoktam az érdekes beszédstílusától, de azt hiszem, tudom értelmezni, még ha kicsit berozsdásodtam is. – Oh, Shiranui-san, átvennéd ezt? ^^ – mosolygok a lányra, és nyújtom felé a tálcát. Azt hiszem, jobb lenne, ha most tovább menne, szinte már remeg Sachiaru-san közelében. Így legalább van oka tovább menni a betegünkhöz.
– Remekül, Sachiaru-san, köszönöm az érdeklődést. Azt hiszem, lassacskán visszatér minden a kerékvágásba. Nee-san is sokkal jobban van, nem rég visszatért a testőrség vezetéséhez és a régi osztagához is. Azt hiszem, ő is boldog most. Minek köszönhetem a látogatást? ^^ – kérdezek azért vissza, mert egykori betegemként fontos tudnom róla, ellenőrzésre tért-e vissza, vagy csak egy baráti beszélgetésre. Természetesen egyik esetben sem küldeném el sehova, mindig örülök a régi ismerősöknek. – Ha van néhány szabad perce, örömmel megkínálnám egy teával. Van kedve leülni nálunk? ^^ – mégiscsak modortalanság lenne itt a folyosón vendégül látni, és hát az ellenőrzés is jobb a betegnek, ha kellemes környezetben van. A teaválasztást könnyebb a helyzethez igazítanom, mint a folyosót a teához.

13
Soul Society / Re:Virágkeringő
« Dátum: 2017. Jan. 15, 21:11:15 »
Mayume-dono ragyogása a közelemben egyszerre jelent valami nagyszerű, magával ragadó gyönyörűséget, és mély, belülről sugárzó szomorúságot, melyben a magány árnyékát vélem felfedezni. Talán ezért lehet számára nehéz befogadni a külvilágot? Nem tudom elítélni érte, hisz természetes dolog, hogy fél. Akárcsak nővérem, ő is temérdek időt töltött önkéntes vagy kevésbé önkéntes számüzetésben. Az arcok, a világ megváltozott, mások állnak a nemesi házak élén. S én sem vagyok már az, aki egykor.
- Természetes, hogy a kétely és csalódás néha fehér fátylat von az élénk színek ragyogása elé, vagy épp megkoptatja őket saját útjuk bánata, ám mindig felbukkannak új, még teltebb árnyalatai a léleknek, s gyakran a legsötétebb bánatból születnek a legragyogóbb fények, akiket mindenki követni lenne kész. Akár a mély, negatív kisugárzások, hisz az ellentétek mozgásban tartó dinamikája nélkül élet sem lenne - mosolygok a fiatal úrnőre. Néha hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy bölcsessége, tudása nagy részét nálam fiatalabb korában szerezte, s hosszú álmában csak gazdagította lelke kincseit. De miért vagy ily elszigetelt, Hercegnő? Lelked kincsei köré miért emeltél márványos csillogású falakat, elzárva lényed teljességét, szépségét a külvilágtól?
- Még a tulipánok sem egyformák, kedves úrnőm. Közöttük is több fajta van, s a virágok közt épp a kényesnek mondott orchidea az élősködő. Ám ha a nemesi kertek díszes növényein túlra tekint, megleli a mezők virágait, mik tán nem oly ragyogóak szépségükben, mégis, gyakran erősebbek, szívósabbak, mint az általunk oly nagyra tartott növények - felelem költői kérdésére. Igazán gyönyörű képekben fogalmaz, miközben én csak a virágok és természet allegóriáját ismerem, hisz mindig ezek kötötték le figyelmemet. Erre nővérem gyakorta emlékeztetett annak idején, mikor még számított volna, mibe fektetem az energiám. Mikor még sokaknak számított mindkettőnk előrehaladása. A múlt egy örökre elveszett darabja. Sosem tudhatom meg, mi lett volna, ha én nem én vagyok.
- A világ néha indokolatlanul nagy akadályokat állít, Hercegnő. Azt hiszem, természetes, ha tartunk tőle - elnéző mosolyomba némi keserűség keveredik. kicsit úgy érzem, csalódást okoztam Mayume-dononak, holott nem szeretném, hogy bármiben kárt szenvedjen. Hisz még csak most tárul ki előtte a kert kapuja, melynek eddig foglya volt. Tétován felé nyújtom kezem, majd folytatom egy korábban, magamban megkezdett gondolatmenetem. - Ha szeretné, Kagami Mayume-dono, én leszek majd támasza, ha kilépne a biztonságot nyújtó falak közül, és elkapom, ha elsodorná a sokszínűség áradata. De persze, megértem, ha inkább egyedül nézne szembe az önre váró akadályokkal. Ahogy eddig megismertem, a nehézségek után még az eddigieknél is sokkal erősebben fog majd felállni.

14
Soul Society / Re:Virágkeringő
« Dátum: 2017. Jan. 15, 21:08:41 »
Szomorúan hajtom le fejem, mikor a kisasszony arról mesél, milyen környezetben kellett felnőnie. Kicsit bűntudatom van, hisz én olyan tökéletesnek érzem családomat, ami jelenleg nővéremből áll, hogy megfeledkeztem róla, talán nem mindenki ennyire önzetlen, bár szerintem mindenkiben ott kell lennie a jóságnak. Nem lehet, hogy mindennek nyoma sincs, igaz?
- Bocsásson meg, Kagami Mayume-dono, túl sokat fecsegek. Ám biztos vagyok benne, hogy családtagjai szeretik önt, egytől-egyig, akármi is látsszék cselekedeteik hátterében állni ^^ - nem lehet, hogy valaki így gondolkozzon a testvéreiről és a családjáról. Mindenkiben van jó és szerethető, és senki nem gyűlölheti a testvérét, még akkor sem, ha valami oknál fogva neheztel rá. T-T
- A démonmágia erre épp megfelelő erő, Hercegnő. S nem a szerettek védelme-e valamilyen aspektusban, ha sérüléseik gondosan és szakszerűen látják el, hogy ebből ne származhasson bajuk? - kérdezek vissza elnéző mosollyal. Nem minden a fizikai erő. Gyakran sokkal nagyobb és erősebb dolog, ami a háttérben van, legyen az szeretet vagy bármi más érzelem. Egymásra vigyázni, összetartani és kapcsolatokat építeni, akikben bármikor, bármilyen körülmények között bízhatunk - igen, szerintem ez a valódi erő. Örömmel tölt el, hogy úrnőm ily érdeklődéssel hallgatja végig keserű történetem. Nem volt egyszerű odáig eljutni, hogy ily könnyedén beszéljek róla. Azért valamelyest megkönnyebbüléssel tölt el, hogy beszédem végén más iránt kezd el érdeklődni. Épp készülnék válaszolni, mikor Mayume-dono egyensúlyát veszti. Aggódva kapok utána, hogy biztos támaszt adhassak neki, ameddig kiderül, mi okból fogta el e hirtelen gyengeség. Sóhajtva veszem tudomásul, mikor más támaszték után néz, és leint, majd folytatja gondolatmenetét. Elmosolyodom rajta. Az érdeklődés nagyon szép dolog, azt jelenti, hogy egyre szélesebbre tárod gondolataid kapuját a világ felé. Ez annyira nemes. *-*
- Ilyenek is, olyanok is, Hercegnő. A shinigamik szívében sok minden lakozik. A világ nem fekete-fehér, tele van ragyogó színekkel, és azok megannyi árnyalatával. Akárcsak a shinigamik. Az érzelmi skálák oly sok félék és annyi van belőlük, hogy megszámlálni sem lehet. És a felszín gyakran még ennél is több titkot rejt. Nézzen csak körül, Kagami Mayume-dono: a kertben lévő növények közt is temérdeket fog találni, melyek különbözőségeik ellenére együttműködnek. Minden, amit lát, része az egésznek, mindegyik egy hasznos elem. És sajnos mindig találni fog élősködőt is, ám ha megismeri, rájön, neki is megvannak a maga mozgatói - odalépek mellé az ablakhoz. Nem csoda, hogy csak egyféle képet látott a világról, hisz körülményei miatt még csak akadémista társait sem ismerhette. - Sajnos a nemesi házak sötét oldala az intrika, ám még a nemesek sem egyformák. Pár lélek személyisége alapján megítélni a többit olyan, mintha egy cseresznyéskert alapján döntenénk az összes fáról: azt hihetnénk nincs is más a cseresznyén kívül, holott több száz fajta van - teszem hozzá kis kiegészítésként, mielőtt rátérnénk érdeklődésének következő tárgyára. Zavart mosoly jelenik meg arcomon, hisz én észre sem vettem, noha tény, hogy számomra ő az marad. Valóban így hívtam volna mindeddig? ^///^"
- Kétlem, hogy egyedül lennék ezzel, Kagami Mayume-dono. Az ön lényének minden rezdüléséből olyan nemesség árad, mely csak keveseknek megadatott. Az érdeklődés, bölcsesség és a világ jobbátételére való vágy önben megtestesülő szimfóniáját aligha tudnám jobb szóval leírni. ^^

15
Soul Society / Re:Virágkeringő
« Dátum: 2017. Jan. 15, 21:05:26 »
Könnyedén beszélnék a múltról? Mayume-dono kérdése elgondolkodtat, noha nem tudom nem elnézni neki, hisz magam is láthatom, mennyire zárkózott személyiség, s mily magasra emelte védelmi falait, hogy önmagát óvja ezzel.
- Miért kellene félnem a múltamtól, Hercegnő? A múlt formálja a lelkeket azzá, akik jelenleg vagyunk. A hajdan meghozott döntések, legyenek hibák vagy dicsőségesek, mindenképp valamiféle megerősítést adtak számunkra, melyekkel együtt kell élnünk. Megváltoztatni immár lehetetlen őket, ám tanulságul szolgálhatnak. Egy ilyen erős, okító hatalomra miért tekintsek szívemben félelemmel, Kagami Mayume-dono? - kérdéssel felelek kérdésére, bár tudom, a múlt elfogadása cseppet sem lehet könnyű, ám a szembenézést segíti, ha megnyitjuk szívünket, és kieresztjük kalitkájukból nyomasztó gondolatainkat. Minél többször mesélünk el egy történetet, annál kevésbé érezzük fájdalmasnak, és annál reálisabban láthatjuk át hibáinkat és környezetünk ostobaságát vagy bölcsességét. - Nem önmarcangolásról van szó, mikor örök háláról beszélek. Kérem, bocsásson meg, hogy félreérthetően fogalmaztam. A család olyan környezet, kiknek adunk és kiktől kapunk. Nem nézhetjük, mikor kiegyenlített a számla, hisz mindenkinek másra van szüksége. Az igazi hatalom abban áll, hogy mindezt felismerjük. - Ismét egy kedves, elnéző mosollyal pillantok a hölgyre, ki jelenleg ápoltam. Fivéreiről szóló megjegyzését nem tudom, szeretné-e részleteiben megosztani velem, így nem teszem szóvá neki. Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni.
Halkan nevetek lelkem társát illető szavaira. Mily kedves tőle, hogy szavaival engem vesz védelmébe! Ezzel őszinte örömöt okozott. ^^
- Egy olyan erő kísértésétől fosztott meg, amit immár képtelen lennék használni. Általa nem ringatom magam hamis képzetekbe arról, hol a helyem egy kiküldetésen. Az én feladatom a sérültek ellátása. A harcképtelen, ám harcolni vágyó gyógyító nagyobb kárt csinálna, mint hasznot, ha társai védelméről van szó, s egy fegyvert nem lehet egyszerre orvoslásra és életek kioltására használni a csatamezőn. Ha be akarok avatkozni, a gyógyítás működhet, míg számomra a démonmágia használata nyitott kapu maradt - magyarázom kedves türelemmel. Nem muszáj mindenkinek megértenie nézeteimet, ám kérdései arra utalnak, benne megvan erre a szándék. Hime-sama, nem is tudja, mennyire boldoggá tesz bájos érdeklődésével! ^^ Hisz figyelmet szentel egy oly csekély személyre, mint a gyógyítója, kivel különösebben szót váltania sem volna szükséges. Nagyon kedves öntől. ^^
- Ez igen hosszú történet, Hercegnő, s a teljesség érdekében kénytelen leszek néhány szót megejteni az előzményekről is. Kérem, nyugodtan intsen csendre, ha untatom - kezdek bele kérdésének megválaszolásába, bár nem tudom elrejteni, még mindig elszomorít kissé, ha belegondolok. - Az Amatsuji család hosszú generációk óta a Mizushima főnemesi ház testőrségét alkotta. Nővérem, Youko Miu, és jómagam a családfő gyermekeiként születtünk, több mint tizenkét évtizednyi korkülönbséggel. Érthető hát, hogy eleinte testvéremet nevelték következő családfőnek, s ezzel együtt később mindkettőnket testőrnek. Fiatal voltam még, mikor apánk távozott közülünk. Nővérem ekkor lemondott a Gotei Juusantaiban betöltött kapitányi pozíciójáról, hogy átvehesse helyét, fiatalságom okán. Hatalmas áldozat, melynek súlyát csak hosszú évtizedekkel később értettem meg igazán. Talán megérti, ha mindemiatt kissé elfogult vagyok testvéremet illetően. Az évek során aztán én beléphettem az őrosztagok kötelékébe, nővérem pedig megtalálta a boldogságot, a Mizushima-család egy férfitagjának oldalán. Akkoriban minden egyszerűnek és boldognak látszott. Aztán, két évszázaddal ezelőtt, merényletet hajtottak végre a főnemesi ház ellen. Nővérem hitvesét a szemünk láttára ölték meg, s mikor segítségükre siettem volna, olyan sérülést szereztem, melynek nyomait a mai napig viselem. Talán feltűnt már, hogy gyógyító létem ellenére mindkét csuklómat kötés borítja, Hercegnő. Az akkori sérülést, melyet kezeimre szereztem, mostanáig sem sikerült helyrehozni. Mind a pusztakezes, mind a fegyveres harcművészetek ellehetetlenültek számomra. Saját fegyverem sem tudnám hosszabb ideig megtartani. Nővérem aznap a látásával fizetett feladatának végzéséért, a családunkat lemészárolták. Nekem csak nővérem maradt, s neki én, aki nem tudtam őt átvezetni gyászán, hosszú ideig. Elfogadtam, hogy nekem már csak a gyógyítás lesz célom, s nem bánom, hogy így lett. Sok érdekes shinigamival találkozom a munkám során, Kagami Mayume-dono. Mióta pedig testvérem visszatért, ismét átvette a testőrség irányítását, én pedig igyekszem segíteni munkásságát, leginkább tanácsokkal. Ha untattam történetemmel, elnézését kérem, ám ha további kérdése maradt, bátran tegye fel, Hercegnő. ^^

Oldalak: [1] 2