Legutóbbi hozzászólások

Oldalak: [1] 2 3 ... 10
1
Soul Society / Re:Youko~san és egy Youko találkozása
« Utolsó üzenet: írta Aikawa Chiyo Dátum 2017. Aug. 17, 23:37:07 »
Egy pillanatra meglepetten pillantottam magam is a kezemben tartott eszközök irányába. Nem voltam hozzá szokva, hogy az osztagban sétálgatva, bárki is felismerje őket. Legalábbis nem ez volt az elterjedt gyakorlat. Majd elrejtettem egy apró mosolyt.
   - Ismerkedek vele -hajoltam meg picit válasz gyanánt. Kei~chan igazán szigorú tanárnak bizonyult, de pont erre is volt szükségem.  Nem szószátyárkodtam, míg el nem értük az irodám.
Boldog mosoly telepedett az arcomra, amikor beleegyezett, hogy elfogad azért a modortalanságom ellenére is, tudniillik, hogy most nem tudtam egy kész szertartásra meginvitálni, egy csésze teát tőlem.  Az pedig, hogy a tea szertartásnak a menete szerint fogadta el tőlem, megadta az alaphangulatot a találkozásunknak, úgy éreztem.
Némán vártam meg, hogy megszólaljon. Nem szándékoztam sürgetni, sem belerondítani a pillanatba. Úgy hittem, ha tökéletes lesz rá a pillanat, úgy is bele fog kezdeni. Nem is kellett csalódnom.  Meghajtottam a fejem, ahogy meghallottam, hogy szeretne jobban megismerni.  Megtisztelő volt a számomra, amit mondott, viszont szavakkal nem akartam közbe vágni a mondandójának.
Ahogy a nemesség szóba került, egy kifürkészhetetlen álarcot öltöttem. Egy apró félmosolyt, ami még semmit nem árult el, de nem is volt tiszteletlen egyben. Mindenekelőtt végig akartam hallgatni. Főleg, mert nem tudtam, hogy a testőrök panaszoltak be mégis csak, hogy néha bizony összehajtogatom őket, ha nagyon láb alá kerülnek, vagy olyan témákban akarnak kihallgatni, amik nem rájuk tartoztak. Netalán pont rókaként botlottam beléjük. Most így shinigami fejjel visszagondolva, némelyik igazán kellemetlen alkalom volt. De kívülről ura voltam a vonásaimnak. Figyelmesen hallgattam végig a mondandóját. Újfent nem szakítottam meg, nem szóltam közbe.  Nem csak én, valamennyi bennem élő youkai hallgatta az elhangzottakat. Némelyikük már jóval idősebb volt, mint én, és jóval bölcsebb is. Arra hajoltam csak meg, amikor a hallgatásom kérték.
   - Természetesen. Másképp az egész téma értelmét, és jogosultságát veszítené - értettem egyet. Életemben még volt néha nekem is testőri munkám, azért nem volt olyan idegen a számomra. - Ha jól értem, akkor azt szeretné, hogy shinigamik legyenek, csak még sem? Ezt hogy értette pontosan? - kérdeztem. A kapott válaszra bólintottam egyet. - És hány főt gondolt most Shuuichi-san védelmére kirendelni? -   a kapott válaszra, hogy húsz- huszonöt főt képzelt el erre, azt hittem, csendesen a füleim is ketté állnak… pedig nem is a róka füleim voltak elől!  Egy pár pillanatig még mindig gondolkodtam. Jelen pillanatban az osztagom érdeke volt az elsődleges szempont, amikor mérlegeltem. Húsz-huszonöt ember, akik csak ide járnak, de nem tartoznak ténylegesen a csapatba bele. Akik nem tartoznak nekem engedelmességgel, hisz nem shinigamik, nem vagyok a kapitányuk. Persze, a több, mint kétszáz fős osztagomhoz képest, az a húsz fő nem tűnt soknak. Viszont ahhoz pont elég létszám volt, hogy el tudja kezdeni belülről zilálni szét a még rendesen fel se épült osztagom. Tisztában voltam vele, hogy most épp egy igen kényes időszakot éltünk amúgy is meg. A változások, amiket bevezettem, igen gyökeresek voltak. És ha ehhez még jön húsz-huszonöt olyan személy, akikre nem azok a szabályok
   - Ebben a formában így nem lehet róla szó. - nem igazán értettem még a finom beszédet. De nem is hagytam ennyinél abba. - Az nincs ellenemre, hogy több testőr kerüljön az osztagba, ha Shuuichi~san biztonsága ezt megköveteli. Viszont ilyen módon nem lesz jó. Nem szolgálná az osztagom érdekeit, ha csak ilyen mondva csinált shinigami utánzatok érkeznének. - egy pillanatra végig gondoltam a mondandóm - Ha a testőrök tényleges shinigamik lennének, akik nem csak testőrként, de az osztagnak a tényleges tagjaiként is jelen lennének. Mint Setsu~san, úgy tudom ő is tagja a testőrségnek is. Ettől függetlenül rá is vonatkoznak az osztag szabályai is. Nincs alóla kibúvó, ahogy a parancsaimnak is engedelmeskedik, amikor szolgálatban van. - reméltem, hogy ha példán keresztül magyarázom el, hogy miként képzelem elfogadhatónak az ajánlatot, úgy nem kavarodok annyira bele. A szónoklatot még tanulnom kellett… sokat. - Viszont cserébe, hogy amikor szolgálatban van, én is figyelembe veszem, hogy ő testőr, amikor beosztom munkára. Ez természetesen tisztában vagyok vele, hogy nehezítés a testőröknek. Hogy nem csak Amatsuji~san parancsaira kellene figyelniük, hanem az enyéimre is, hisz a kapitányuk én lennék. Viszont cserébe én is figyelemmel tudnék rájuk lenni, a testőr mivoltukra, amikor beosztom őket. És még kisebb annak is az esélye, hogy Shuuichi~san megneszelne valamit. … különös sokadik érzéke van, ha ilyen témáról van szó! -tettem hozzá, mint egy már az orrom alatt.  - Ez hogy hangzik? - néztem most én rá, az arcát kutatva. Tudtam, hogy én sem könnyítettem meg az ő dolgát. De tiszta lapokkal játszottam. És azért igyekeztem szem előtt tartani az ő kérését is, az osztagom érdekei mellett. Vagy valahogy közös nevezőre hozni a kettőt. Ismerve Shuu~chant, és hogy legutóbb is mennyi időre felejtette magát az Emberek Világába, tökéletesen megértettem ennek a fontosságát is.


2
11. osztag / Re:Gyülekezőtér
« Utolsó üzenet: írta Minami Junko Dátum 2017. Aug. 17, 23:26:29 »
Találka a kapitánnyal

- Mondjuk inkább úgy, hogy nem az elsődleges. Elsősorban azért szeretnék erősebbé válni, hogy másoknak segíthessek.
Junko szerette egyenesen kifejezni a gondolatait. Ha pedig nem értette meg magát elsőre, szívesen futott neki újra annyiszor a feladatnak, ahányszor szükségesnek látta.
Szerette érvényesíteni is magát, ezért lénye minden darabjával azon volt, hogy ez sikerülhessen: nem gondolkodott,
 mikor előrántotta Kinshijakuirot, csak cselekedett, miképp azt szíve diktálta. Lehet, gyerekes vagyok. Ugyanakkor meg van az eszem, a kor pedig nekem egy szám marad. Semmi több! Egy szám, ami évente növekszik, és riogat.
~ Bocs, ha épp utólagos elmélkedésedben zavarlak meg, de attól tartok, a kapitányod másképp vélekedik erről. Ideje lenne visszaraknod a tokba, mielőtt nagyobb bajba kevered magad!
A sólyom nagyot sóhajtott. Tényleg szerette a gazdáját olyannak, amilyen, ezzel viszont túllőtt a célon! Mi lett volna, ha más is erre jár? Saját világán belül egy fán ücsörgött, s majdnem leesett onnan a lány vakmerőségétől. Egyedül az tartotta józanul, hogy tudta, mellettük van egy tapasztaltabb alak, aki segíteni fogja őket. Vélhetőleg. Nem pedig párbajt vívnak...
- Oh...
Junkotól nem tellett többre zavarában, miközben Aikawa-San a gravitáció törvényét kihasználva ülésre bátorította őt.
 Engedelmesen visszacsúsztatta Lélekölőjét a helyére, és szégyenkezve, lefelé görbülő szájjal bámulta a lábát.
~ Ezt tényleg jól megcsináltam! - szólt társához, de továbbra is kapitányára fókuszált a leginkább. Rosszul érezte magát, mert tudta, mennyire igaza van mindkettejüknek.
A gyermeki szív eszeveszett dolgokra képes: megkondít mindenkiben egy harangot, ami az ember által értelmezhető szinten jó, vagy rossz. A "frissen sült" Halálistené az előbbi felé hajazott, ám most láthatta, milyen is a másik oldalra tévedni. Ahogy hát pillanatnyilag átjárta őt a szégyen, fokozatosan erejét vesztette felette az érzelem, s lassan újfent mosolygásban tört ki.
Mire kapitánya arról beszélt, hogy a tiszteletlenséget miképp is honorálja, csak akkor nézett rá. Nyoma sem volt benne az iméntieknek.
- Értem - bólintott megértően, aztán csak hallgatta őt tovább.
~ 4 óra edzés? Ejha! Lesz mire készülnünk! - közölte meglepődve társával a nemrég hallottakat.
~ Mondtam, hogy nem lesz ez sétagalopp! - válaszolt rá elkínzott tekintettel, amit tulajdonosa nem láthatott. Ez így volt a legjobb. Mert ha a lány sokat átvesz az aggodalmaiból, a végén képtelen lenne az eddig tanácsoltakra koncentrálni. Jelenleg sem egyszerűbb. De már haladnak valamerre.
Egyelőre azonban a fáradtsággal kellett megküzdenie Junkonak. Egy ideje ugyebár már jelen volt, nemrég pedig visszafoghatatlan ásításokban jelentkezett. Nagyon szívesen kérdezett volna még sok mindent. Többek között azt, hogy az osztagban kapitánya szerint találhat majd olyanokra, akik hozzá hasonlóan vélekednek a világ dolgairól? Talál olyat, akire a barátjaként tekinthet? Vagy a családiasság mögött örökre meglapul majd, hogy valahol mindenki idegen a másik számára...? Nagyon sok mindent szeretnék tudni. De már nincs kapacitásom ezeket kimondanii!
~ Pihenned kéne, mielőtt kifekszel a tér közepén! - harsogta Kinshijakuiro - Mindjárt ledőlök a fáról, amin ülök!
Na jó, persze nem. A sólyom ennyire nem hiper érzékeny, de azért sejti, hogy a lány kimerült, ez pedig pontot tett a találkozó végére.
- Nincs több kérdésem! - rázta meg fejét - De örülök, hogy ennyi mindent tanulhattam ma! Meg annak is, hogy veled is edzhetek, ha úgy van. Ami azt illeti... élnék is vele, azonban a mikort nem tudnám megmondani. Nagyon új még a hely, szóval mindenképp kiismerném magam itt előtte. Különben meg köszönöm - hadarta a lila hajú, szemeit törölgetve. Ezután még egy ásítást elnyomott kezével, és felegyenesedett.
- Tényleg köszönök mindent!
Azzal meghajolt, végül pedig elindult, hogy megkeresse hálókörletét. Csak most jutott el a tudatáig, hogy új otthonra lelt, viszont annyira már nem volt naiv, hogy teljesen így vélekedjen a helyzetről. Még nagyon hosszú út állt előtte.
 De bátornak érezte magát. Mi több, nyugodtnak! Hiszen jól sült el a találkozó, ez a lényeg. így már... nyugovóra térhetett. Gond nélkül.
Viszonylag sokáig kószált ugyan, mire valóban megtehette, de megérte, mert amint belépett, úgy aludt, mint akit fejbe vertek.

//Köszönöm a játékoot! *o* <3 //
3
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Sárkány-tenger titka
« Utolsó üzenet: írta Asahi Shinjirō Dátum 2017. Aug. 17, 21:50:20 »
Rezgés. Folyamatos zümmögő hang. Egyre irritálóbb. Elviselhetetlenné válik. Kinyújtja kezét. Tapogatózik. Keresi a ruhák, zacskók, poharak között. Feszülten koppannak ujjai. Pontosan érzékeli, merre van a rémes tárgy. Végre ráakad. Kiemeli a szemét alól. Telefonja. Kelletlenül elhúzza saját. Arcához emeli. Csík szemekkel bámul a kijelzőre. Sűrűket pislog. Nehezen kiböngészi a felfordulás okát.
Üzenet. Halk fújtatással dől vissza a kanapéra. Panda izgatottan ugrálja körbe. Orrnyergét dörzsöli. Üzenet szerint vendége lesz. Nem repes a boldogsától. Felhúzza lábait. Energiát gyűjt. Nehezen feltápászkodik. Kicsoszog a konyhába. Kiveszi hűtőből a narancslevét. Kutat egy viszonylag tiszta poharat. Tölt magának. Pulton hagyja. Panda jelez. Éhes. Halk dünnyögésekkel elcsoszog a tápos zsákhoz. Mer belőle. Lábbal felrúgja a tálát. Belezúdítja. Másik edényt felveszi. Friss vizet önt bele. Megpaskolja a zabáló kutya oldalát. Felmarkolja a poharát. Visszacsoszog a nappaliba.
Ledobja magát a kanapéra. Lábait fellöki az asztalra. Homlokát a támlára dönti. Ráteszi a hideg gyümölcslevet. Vegetál. Percekkel később újra megmozdul. Kutakodik az asztal tetején. Gyűrött rejtvényes újságot vesz elő. Kisimítja. Tollat keres. Egyre rábukkan a kanapé karfája melletti árokban. Kényelmesen hátradől. Felfordítja telefonját. Meggyőződik róla, mennyi várakozási ideje maradt.
Nem menekül el. A szőke kölyök kitartó. Megkeresné. Addig járna a nyakára, míg beadná azt a nyamvadt injekciót. Nincs kedve a fogócskához. Beígérte. Azt állította mindig jön ellenőrzésre. Tegye. Továbbra sem értette, minek vesződik vele. A féregtől egyszerűen megszabadulhatna. Megöli, probléma egy szál se. Fogalma se volt, mit akar a kölyök. Információs pultnak használja? Logikus lenne. Közvetlen az egyik jövőbeli ocsmány csótánytól érkeznek a szövegek. Az a dög meg állandóan pofázik. Elmesélte az egész történetet. Persze a saját szemszögéből. Előadta a világ megmentői. Ekkora szart. Olyan pazar hely lenne nem érkezett volna ennyi jövő bevándorló. Hazudik mindegyik. Kérdés mennyire és miben. Nem fejtette vissza ezt a szálat. Részéről annyira nem is lényeges. A férgek vannak az irtási lista elején. Utána ráért a többiekkel foglalkozni. Addig segíthettek kölcsönösen egymásnak. A cél még azonos.
Ajtó berúgására fel se nézett. A köszöntésre se reagált. Pandának intett maradjon veszteg. Nem kellett ugrálnia. Hozzájuk jött a kölyök. Szokásos módon be se állt a szája. Halk morranással vette tudomásul. Nem különösebben foglalkoztatta. Tette, amit kért. Elé tartotta a karját. Megkapta az injekciót. Fejtés közben várta a hegyi beszédet. Nem kapta meg. Csend lett. Némi szünetet követően vágott bele ismertetésbe. Arról magyarázott elviszi magával.
- Egészségügyi séta? – Bökte oda foghegyről. Az általa megadott egyik koordinátát hozta fel. Oda készült. Felvonta a szemöldökét. Bevinni az ördögöt a barlangjába? Nem hangzott megfontoltan.
- Meggondoltad? – Felé sandított. Készült valamire. Nem véletlen akarja odavinni. A technopaták adták a rendszer alapjait. Miben bízott? Segítségükkel kiszedik belőle a férget? Nyilvánvaló lenne. Halkan felmorrant. Nem szólt semmit. Félre tette ezt a meglátását. Vonzó ajánlat volt, hogy ténylegesen odapörköljön a csótányoknak. Érzékeltetni kívánta nem báb. Jobb, ha számolnak vele.
Arra az elszólásra nem lenne ajánlott egyedül mennie elfintorodott. Hallotta hírét. Öngyilkos merénylő hírében állt. Veszteség lenne. Idegesítő, de a férgek gyűlölték. Fegyver ellenük. Nem halhatott meg. Ebből következik: nem engedhette egyedül menjen. Magyarázatra nem szolgált a döntése. Ledobta a rejtvényes újságot. Feltápászkodott. Elindult a fegyvereit keresni. Felvette a pisztolytartót. Belecsúsztatta mindkét beretta-t a tartóba. Bokáihoz két kisebb dobókést csúsztatott. Zsebébe egy pillangókést rejtett.
- Mekkora tűzerővel számoljak? – Válaszra felmorrant. Odament az éjjeli szekrényhez. Kivette az összes töltényt. Beledobta egy háti zsákba. Felvette a kapucnis pulcsiját. Felvette a napszemüvegét. Pandától elköszönt. Bezárta a lakást. Ment a kölyök után. Nem kérdezett semmit. Figyelt. Ment vele a reptérre. Meg sem jegyezte a szellemeskedést. Engedte a maga módján intézkedjen. Az utasításokat végrehajtotta. Ügyelt ne okozzon felfordulást. Annak jelét se mutatta nincs ínyére a közlekedési forma. Rühellte a repülőket. Halk morgásokkal szállt be. Kelletlenül fészkelődött az ülésben. Szorosan meghúzta a szíjat. Kapaszkodott. Meg sem mozdult. Nem mert.
- Rejtélyes eltűnések, szerencsétlenségek. Ózsdi Bermuda háromszög rémtörténetek. – Húzta el a képét. - Marianna árokhoz? – Fújt egyet. Víz. Már csak az a borzalom hiányzott. Alig várta landoljanak. Megszabadulhatott a géptől. Erre az óceán mindenfele. Mérges fújtatásokkal túrt bele a hajába. Segített kikötni a repülőt. Egy olajfúró toronyhoz hasonló építmény lábánál tartózkodtak.
- Terv? – Kapaszkodott erősen a gép alkatrészeibe. Imbolygott. Ingoványos talaj. Már rühellte ezt a kiruccanást. - A féreg szerint mindegyik koordinátát három torony álcázza. Egyszerre kell lekapcsolni mindet. Háromszög három csúcsa. Roppant kreatív! – Fújt egyet. Várakozott. Türelmesen ácsorgott, míg elmondja mi lesz. Szerkezetet vett elő. Zavaró. Mindegyik torony tetejére fel kell helyezni. Az időzítővel utána lekapcsolják őket. Könnyen hangzott. Nem stimmelt. Addig fel kellett jutni. Mászás? Kintről? Belülről? Mi van a belsejében? Férgek? A választ megkapta a kezébe nyomott töltények formájában. Speciális lövedékek. Kilökik az emberekből a férgeket. A patkányokra leadott lövés meg végez velük. Elraktározta az információkat.
- Vannak néhányan…- Fülelt a torony irányába. Az óceán morajlása és torony nyekergése bekavart. Nem hallotta tisztán a benti motoszkálást. Megkapaszkodott a repülő kiálló alkatrészén. Fellendítette magát. Talpra érkezett a tetejére. Guggolt. Feltolta a napszemüvegét. Összeszűkültek szemei az erőlködéstől. Mozdulatlanul bámult előre.
- Fel-alá karistolnak. Készülnek ránk. – Az nem érdekelte a gép megmondja a pontos számokat. Kereste a férgeket. A cimborája árulkodott. Errefelé a levegőben mozogtak a gyenge őseik. Áldozatokat kerestek. Szar lett volna beléjük sétálni. Őt békén hagyják. A szőke kölyök izgalmas falat nekik.
- Itt máshogy festenek. Hogy akarod kiszúrni a lebegő vackokat? – Cserélte ki mindkét pisztolyában a tárat. Hova kapkodna. Nem ugrottak rájuk. Nem buktak le. Annál ostobábbak, ne zúduljanak ki, ha tudják, ott vannak. Kivéve, ha van egy vezető. Akkor szarban vannak. A csürhét remekül terelik.
4
Diáknegyed / Re:Yumisawa Játszótér
« Utolsó üzenet: írta Tachibana Yuuna Dátum 2017. Aug. 17, 19:59:00 »


Mély sóhaj hagyta el az ajkait, mikor a nő gondolkodni kezdett, vagyis tetette azt. Nem ismerte Tenrot, a nevét se tudta, most látta először, azonban lassan 17 évesen néhány felnőtt praktikát ismert. No meg, annyi gondolkodási kapacitása neki is volt, hogy tudja, na jó, ne túlozzunk, inkább sejtse, hogy egy felnőtt nő nem szólít meg csak úgy egy diákot az utcán ok nélkül. Ha mégis, akkor az zaklatásnak minősíthető ő pedig futhat egy rendőrhöz :S. Nos igen, a zaklatásban, mint olyanban, nagyon otthon volt.
Az indokra csak felvonta a szemöldökét. Hogy lehúzza valami az életről? Nem akart tiszteletlen lenni, főleg nem idegenekkel, de nagyon vissza kellett fognia magát. Szíve szerint megkérdezte volna, hogy miből következtetett erre a nő. A lábán lévő, „alig észrevehető” térdrögzítőből, vagy abból a világfájdalmas arckifejezésről, mellyel akkor szemlélte az őt körülvevő dolgokat, mikor egyedül volt.
- Remek :/ - kommentálta ennyivel, nem tudott és nem is akart többet hozzáfűzni. Kicsit komikusnak vélte, hogy egy idegen érdekesnek találta annyira, hogy megszólítsa és furcsaságokat hordjon össze. Ezzel ellenben az edzője, pont annyira találta érdekesnek, hogy kidobja, mint ahogy egy megunt állatot szokás. Ha azt hitte, hogy az élet nem csinálhat belőle nagyobb idiótát, akkor tévedett. Véleménye szerint most pontosan ebben a szituációban volt. Már abban, mikor az élet ott szívatta, ahol csak tudta :S.
Minél többet beszélt a nő, annál furcsábbak találta. Ha csak egy csepp józan esze - és két épp térde - lett volna, akkor minden bizonnyal fut. Yuuna azonban nem rendelkezett ilyenekkel, így csak csendben hallgatta, hogy mit is szeretnének tőle. De semmi értelmét nem látta, nem mintha bárminek is látta volna úgy általánosságban. Ez azonban akkor is nonsense volt. Ideállít elé egy vadidegen, összehord mindenfélét, majd közli, hogy meséljen az életéről. Éppen válaszra nyitotta a száját, de mondat már nem jött ki rajta, nem volt ideje, mert a következő lépésben a nő egy pad felé kezdte terelgetni. Az esze, már amennyi éppen aktívan szuperált, ellenezte a dolgot, még úgy is, hogy pár ember volt körülöttük. Leülni egy creepy idegennel egy padra, nem éppen festett jó ötletnek. A lába azonban ülésért kiáltott, nem véletlenül. Végül hagyta magát, de igyekezett a pad lehető, a nőtől legtávolabb eső részére ülni. Szinte maga előtt látta Niichan és Mamoru reakcióját arra, mikor ezt elmeséli nekik. Persze, külön-külön. És egyik sem éppen dicsérte a viselkedéséért.
- Miért mesélnék magának? - szólalt meg végül jó néhány percnyi néma csendben ülés után. Azonban nem nézett a nőre. Tekintetét a játszótéren, az ott játszó gyerekeken és az anyukákon pihentette. Őket elnézve hirtelen úgy érezte, hogy nagyon hiányzik neki a sajátja. Ezt azonban hangosan sose vallotta volna be. Félt, hogy visszajut Niichan fülébe, aki tényleg mindent megtett érte a szüleik halála után. Nem akarta ezzel megbántani. - Egyáltalán miért is érdekli az élettörténetem? Ez talán valami furcsa hobbi, hogy lógó diákokat szólít le és faggatja őket :S? - kérdezte ahelyett, hogy mesélt volna. Igazság szerint nem volt annyira izgalmas élete, hogy ne mondhatta volna el annak a történetét, úgy vélte, hogy semmi különösen extra nem történt benne. Egyszerűen csak nem akart egy idegennek panaszkodni. Mert ez, ami most kijött volna a száján határozottan annak hatott volna.
5
Karakura Town / Re:Karakura Town-i erdő
« Utolsó üzenet: írta Hoshi Kazumi Dátum 2017. Aug. 17, 19:53:37 »
Ne bánj velem kesztyűs kézzel!*-*

Edzés: reiatsu/reiryoku kezelés
Edző: Aikawa Chiyo

Nagyon örült, miután a gyerekek átadtak neki egy egyszerű, de annál nagyszerűbb kesztyűt. A szépséges ükikéji a húsvéti nyuszival, vagy hasonlóan vicces kedvű csibével eltöltött kalamajkájuk után nyomták kezébe. Közölték vele cakkon púder, hogy tanítsa őket a lélekenergia használatára. Hihetetlen boldog volt, valami csudiklassz és hasznos dolgot taníthat nekik, viszont előtte szeretett volna zöld ágra vergődni a kesztyű használatával. Leírást nem kapott hozzá, furcsaságot sem észlelt rajta, de még gombot se talált, mivel működne. Néha felvette, nézegette, próbálgatta, viszont utána jutott eszébe, mit magyaráztak neki a gyerekek. Ez a fantasztikus kütymők átalakítóként működik. A saját lélekenergiája mellett a környezetéből táplálkozik, amiből valamilyen mágikus, mármint Ryo chan-t ismerve tudományosan kacifántos folyamattal reiatsu-t csinál. Abban segített, hogy shinigami kidou-t tanulhasson. Nem pontosan értette mi szüksége lehet rá, elvégre ember lenne, de tanulni szeretett ez a dolog, pedig izgalmasan hangzott.
Kezdésnek többet kellett megtudnia magáról a shinigami lélekenergiáról, illetve a kidou-ról, mennyiben másabb az általa használt technikáknál. Arra sem ártott, ha rávilágítják miként üzemeltek a kidou-k. Hogy lehetett megidézni őket. Meséltek róla, azonban egy dolog hallani és megint más látni, vagy éppen kipróbálni. Abban reménykedett, lehet valami egyszerű varázslat, amit megtanulhat. Sokkal könnyebben érzékelte a különbséget a gyakorlatban. Sajnos a buksija nem vágott, mint a borotva. Ebben bizony fényévekkel szépséges ükikéji mögött kullogott.
A keserű valóságon még sem kesereghetett! Iparkodott kihozni a legjobbat helyzetéből, vagyis ahhoz fordult, akiről biztosra tudta elérheti és másodállásban halálistenkedik. Éppen ezért küldött neki Kyuu chan-nal üzenetet szeretne tőle segítséget kérni. A kicsike tűz, pedig rövidesen hozta az üzenetet, hogy délután három körülre menjen a város melletti erdőhöz. Nem kapott semmi egyéb utasítást, mit vigyen, vagy mire ügyeljen, ezért kicsike hátizsákkal indult útnak. Motorral leparkolt a közelben és kíváncsian vetődött az útmutató gyanánt mellette megjelenő kék lángocskáját. Kyuu chan félelmet nem ismerő haderőként tört előre. Alig bírt vele lépést tartani a sok gally, gyökér és útját álló ágtól. Biztosra vette, mire szó szerint bebukdácsolt a kicsike tisztásra dugig volt pókhálótól, falevelen, avaron keresztül mindenféle növénykével.
- Oh, rókaci…Gintaro heika! – Integetett neki széles mosollyal. - Ne haragudjon megint elraboltam! Folyton valami csacskaságot találok ki! Lassan leharaphatná a kókuszomat, csak azért hívom, mert szükségem van valamire. – Hajolt meg előtte hálásan. - Viszont nagyon köszönöm, hogy eljött! Igazán szép helyet választott! –
Nézett körbe hatalmas szusszanás kíséretében. Nem ártott összekapnia magát, mielőtt hozzákezd a hatalmas felvezetésnek, miért kért tőle immár gyakorlati edzést. Legalábbis azt hiszi nevezhette így. Mondjuk nem pontosan sejtette, mivel is fog szembe kerülni. Kizárólag elméleti oktatást kap, vagy már ügyeskednie is kell.
- Nem szeretném feltartani! Emiatt hívtam ide! – Vette maga elé a táskáját. Az egyszerű kesztyűt róka cica herceg(nő) felé tartotta. - Ne kérdezze miféle furcsa technológiával készült! A gyerekek hozták nekem! A jövőben kifejezetten nekem készítették és arra szolgál az itteni kishi-t reishi-vé alakítsa. Elvileg tudok vele kidou-t használni. Az igazság, hogy ezt szeretném kideríteni. – Vakarta meg kínosan tarkóját. - Előtte, azonban lenne néhány kérdésem a shinigami lélekenergiát illetően. –
Huppant le az avarba, felkészülhessen minden egyes szó lejegyzeteléséhez. Kivette a kicsike jegyzetfüzetét, illetve bekapcsolta szőrpamacsos tollát. Készen állt a nagy feladatra szóról szóra leírja a lényeget.
- Arra lennék kíváncsi, miben különbözik a kishi és a reishi? Milyen a kidou? Hogyan működik egyáltalán? Mi kell hozzá? – Pislogott hatalmas szemekkel. - Ilyen gömböket tudok készíteni…- Jelent meg egy apró lilásszürke fényben kavargó lélekenergia golyócska a tenyerében. Nagyon könnyedén idézte meg az eltérő nagyságú, sűrűségű gömböckéket. Nem került különösebb erőfeszítésébe. Az egyetlen hálás dolog az életében, hogy sosem izzadt vért a lélekenergiája irányításával, vagy azzal, hogy technikákat tanuljon, amihez ebből épült fel.
- Ez valamennyire használható tudás, vagy felejtsem el? – Engedte a közelébe Kyuu chan-t, aki bélpoklos tüzecskeként kebelezte be az egészet. Kedvesen paskolta meg a boldogan hasát dörzsölő lényecskét. Eleve jutalmat érdemelt, hiszen elvitte az üzenetét és még róka cica herceg(nő)höz is kikísérte.
6
Lakások, házak / Re:Hopi és Ryo lakása
« Utolsó üzenet: írta Hoshi Ryohei Dátum 2017. Aug. 16, 23:40:17 »
Egyesek és nullák

Épp vettem ki a sütőből a legújabb alkotásom, amikor Genie szólt, hogy keresnek… telefonon. Nem sokan tudtak elérni közvetlen vonallal. Még úgy sem, hogy csak sms jött. Szóval magam elé kértem az üzenetet. Ahogy elolvastam, akaratlanul is elkezdtem vigyorogni. Meg kezdtem el filózni. Igazából, az ilyen alkalmakkor jöttem rá, hogy mennyire fájón keveset tudok a testvéremről. Az tény volt, hogy az édes testvéremként kajával nem lőhetek mellé, szóval igyekeztem biztosra játszani. Genie belőtte, a telefonja tartózkodási helyét. Onnan meg gyerekjáték volt kiszámolni, hogy mennyi időbe telhet, hogy ide érjen. Még pont elég, hogy egy újabb adag nasit bedobjak a sütőbe. Jó kedvűen készülődtem. A nehéz kezdtek után minden alkalomnak örültem, ha egy picit pótolhattuk a kiesett időnket. Épp kitettem a csokis muffin~okat hűlni a pultra, amikor megszólalt a jelzés, hogy megérkezett. Lelkes vigyorral rongyoltam le érte a kapuba.  Persze anyagtalanul, mert elég volt visszafele sorra nyitogatni mindent.
   - Milyen volt az út? -vettem el a táskáját, majd tartottam, míg kibányászta belőle a szendvicseket. - Köszönjük, hogy gondoltál rá is, és rám is! -simogattam majdnem meg a haját, de még időbe észbe kaptam, hogy azért harapós cica tud lenni. Helyette sunyi vigyor kúszott a képemre. - Melyik óra volt ennyire förtelmes, hogy el kellett menekülnötök előle? - kérdeztem. Egyáltalán nem orroltam miatta rájuk. Ha tehettem, magam is előszeretettel léceltem le az iskolából.  - Ha még meleg, akkor vigyük le neki! - mosolyogtam rá. Mentem előre a pince fele. Pöttöm Sárkány épp nyakig szerelésbe volt. Picit háttérbe húzódtam, míg köszöntek egymásnak, meg amikor láttam, mennyire bele volt mélyedve a melóba, a szájába tettem a szendvicset - miután megfújtam, azért ne süsse le a száját. Ahogy elégedett buksival ráharapott, már sínen volt a szendvics útja. Én meg, nem akarva tovább zaklatni a szerelés közben, vissza terelgettem Nono~chant a földszintre. A sajátom már fent vettem magamhoz. Meg készítettem ki  elé a frissen kész muffinokat.
   -Sukio? -ismételtem el, ízlelgetve a hangzását. - Aranyos nevet találtatok neki! - fogtam újfent vissza magam, hogy megbirizgáljam a haját - Most ott jártok a tananyaggal? - kérdeztem, mint egy mellékesen, miközben gyümölcslevet vettem elő, és töltöttem mind a kettőnknek belőle.  Naná, hogy a farkas kölyök, és Doni is ott sertepertéltek Nono~chan körül, nagyon feltett szándékuk volt, hogy bemutatkoznak neki. A Tigriske már inkább mögülem kukkolta az eseményeket. Arra már csak megszokottan szusszantam, amikor Lórika is úgy döntött, hogy beszáll a társaságba, és a függöny karnisról, ahol eddig nagy élvezettel csimpaszkodott, a hajamon landolt. Arcizmon se rándult a hirtelen ért rántásra. Sem arra, hogy úgy helyezkedett, kikukkolhasson azokkal a hatalmas szemecskéivel a kobakom mögül. Inkább érdeklődve hallgattam a csendesen magyarázkodó lánykát. Felcsillantak a szemeim elégedetten, amikor kiderült, hogy megfogadta a tanácsom, és már kész számsorokat alkotott nekem az egyik füzetkéjébe. Kiosztottam egy buksisimit, még mielőtt észbe kaptam volna. Egyből látni szerettem volna a leírtakat. Noha előtte még volt pár dolog, amit úgy sejtettem, nem árt, ha tisztázok Hugival.
   - Amikor a múltkor programoztam előtted, megmondom őszintén, gőzöm sincs, hogy miket használtam hozzá… - pislogtam rá - A lényeg, hogy azt tudod, hogy van egy biochip valamennyiünknek az agyába építve. Neked, Nekem, Hopi~channak, Momi~channak. Ez amolyan jövős történet. Normális körülmények között ezzel ki is szokott nagyjából fújni a történet, ám nekem a munkám és a szakmám miatt vannak még további beépített rendszereim. Szóval ha most furin világítani fog a szemem, legalábbis az egyik, vagy néhol a bőrömön mintha fényjátékok játszanának, akkor ne ijedj meg, rendben?  A kezem is lehet fényleni fog, de nem fájdalmas egyik sem! - úgy sejtettem, hogy ez után a komoly felkészítő után már semmi nem akadályozhatott minket.  Elővettem a hologram tollam, és nemes egyszerűséggel kezdtem a füzetbe leírt számokat a levegőbe másolni. Genie segítségével engedelmesen ott is maradtak előttem.
   - Hologram… - tettem hozzá, picit rásandítva. Következetesen leírtam valamennyi számot, majd Nono~chan mellé telepedtem. A felírtak engedelmesen követtek. Picit hunyorítva szemléltem végig a sort.  Összefüggéseket, ismétléseket kerestem először is benne. Nem volt nehéz a rendszerességet kiszűrnöm belőle. Viszont még úgy sem állt össze rendes, értelmes kóddá. Hiányoztak belőle részletek. Ám ezeket egyelőre nem írkáltam be. Helyette Nozomi kezébe nyomtam a tollat, amivel tudott írkálni hozzá ő is. - Te mit látsz ki belőle? Rendszer, vagy ismétlődő sorok? Ez mindig a kódfejtés alapja. Ismétlődéseket, rendszert, és mintát kell bennük keresni. Megpróbálod őket megtalálni? - vártam meg, hogy mit reagál rá. Nem sürgettem, nézze csak végig az egészet nyugodtan. - Picit olyan ez, mint a morze kódrendszere. -tettem hozzá. Megvártam, hogy mit lép rá, majd ha úgy láttam, hogy megakadt, egy picit segítettem neki. Felfénylett a kezem, mintha hajszálrepedések lettek volna a bőrömön, és az első mintát bekarikáztam az ujjammal.  Ha rájött magától, akkor nagyon büszke vigyorral intettem a fejemmel, hogy akkor karigázgassa őket be a tollacskájával. Amint ezzel megvoltunk, a hiányzó részeknél egy picit arrébb húztam a számokat, hogy majd beférjenek a pótlások.
   - Egyelőre restaurálni fogunk - magyaráztam közbe neki - Valamiért nem teljes a kód, de majd most kipótoljuk! - nyugtattam meg magabiztosan. Egy szakasz másolatát  az ismétlésekből elé pöccintettem, pont előtte állt meg a levegőben. - Megpróbálkozol azzal te?   - sunyi macska mód vigyorogtam rá. Meg pillantottam szét, tuti legyen nasi mind a kettőnknek. Nekem is kellett az energiapótlás. - Mondtad, hogy a császárnő után nevezted el a nyuszit! - azért kíváncsi is voltam, és a munka annyira nem használta ki a teljes agykapacitásomat… sőt, meglepően kis területét. - Ha jól sejtem, a történelem ezek szerint megfogta a figyelmed. Mi van még olyan a suliba, a kantinon kívül, amit szeretsz? - kíváncsi voltam az ő véleményére is. Az enyém nyilvánvaló volt. - Tárgy, téma? Van olyan, ami jó? És mi volt olyan, ami elől inkább elmenekültetek? A tantárgy rossz, vagy bénán tanít a tanár? - reméltem picit felenged, és mesél magáról így munka közben.   

7
Küldetések az Emberek Világában / Re:Díszvacsora a Köhler villában
« Utolsó üzenet: írta Osaka Makiro Dátum 2017. Aug. 16, 23:37:31 »

- villámküldetés quincyknek -

Team Köhler:

Amint megvan mindenkitől a felajánlás, Köhler kezet ráz veletek, ezzel pedig megköti az alkut, amely végleges és tulajdonképpen visszavonhatatlan.
 - Gabriele, nem kell jelenleg semmit odaadnia. Az egyetlen, amire vágyom, az a hűsége és kitartása - válaszolja, hiszen ismertette a feltételeket, csak az árulás von maga után szankciókat. Ugyanazzal a bájos mosollyal fordul Kate felé is, finoman megérinti a lány vállát. - Ahogy mondtad, Kate, Őfelsége bármikor rendelkezhet veletek és parancsolhat nektek. Azonban én nem ő vagyok és sosem érhetek fel hozzá, így szükségem van erre a biztosítékra.
A válasza után csak csendben figyeli Vinzentet, amint visszateszi az ereklyét a ládába. Az arcán mintha más érzelem tükröződne, már-már csalódottságot véltek rajta felfedezni.
 - Megértem a döntését, Vinzent és elfogadom. Azonban az ön hűsége is ugyanolyan fontos, mint a többieké - mutat végig csendesen a quincykből álló csapaton, és ismét elmosolyodik. - Ha meggondolná magát, az ereklyéje ott fog várni a ládában. Nem lesz senki másé - biztosítja erről az ifjú harcost, hiszen az ő ajtaja bármikor nyitva áll ilyen ambiciózus tehetségek előtt.
Amint mindannyian megbeszéltétek vele a dolgotokat, ő ismét mindannyiótok elé áll, háta mögött összefűzi karjait, a szokásos, büszke mosollyal néz rajtatok végig.
- Mr. Spitz minden mozdulatotokat figyelte, amíg edzettetek. Az ő feladata lesz az elkövetkezendő hetekben eldönteni, hol tehetnétek a legjobb szolgálatot a Wandenreichnak. Azonban mielőtt még végső beosztást kapnátok, kemény kiképzés vár rátok... de ez annyira lehangoló, nincs szükség többet erről beszélni. Térjenek vissza a villába, érezzék kicsit jól magukat, használják ki az időt az ünneplésre! Amint úgy gondolják, hazavágynak, a sofőrjeik már várják önöket, a többi vendég már hazament. Menjenek haza. Pihenjenek. Legyenek a családjukkal. Erősödjenek! A későbbi utasításokat levélben, illetve személyesen, futárral kapják majd meg.
Amint befejezte mondanivalóját, kedvesen köszön el tőletek, majd eltűnik a szemetek elől. Visszamentek a villába, ahol semmi nyomát nem látjátok az elrablásnak, joggal hihetitek azt, hogy mindenki elment. Kiélvezitek még az estét, vagy sem, az rajtatok múlik, minden esetre, ismét hamar vonaton találjátok magatokat, ahogy hazafelé döcögtök. Valami mégis más a legtöbbetek számára. Furcsa üresség. Mintha elfelejtettetek volna valamit. Mintha... otthagytatok volna egy darabot magatokból.

Team NemKöhler:

A Kane által eldobott Seeleschneider célt talál, az események pedig felgyorsulnak. A penge beleáll a férfi fejébe, aki gond nélkül dől el. A középső alak azonban meg sem rezzen, egyáltalán nem fél. Nem is bánja, hogy társa elhullott, egyáltalán nem hatja meg. A férfi annyira gyors, hogy szemmel sem tudjátok követni. Laylát megmentenetek esélyetek sincs, ugyanis az ellenfeletek olyan szinten mestere a hirenkyakunak, hogy mire egyet pislantotok, már vissza is csukódott a rács ajtaja, pedig azt sem tudjátok, mikor nyílt ki egyáltalán. Layla a marcona alak mellett áll, hátrafogott karokkal, és képtelen szabadulni.
A rab ezt az egy, nyitott pillanatot használja ki, hogy átsurranjon a ti cellátokba, hasonlóan ügyes, mint a másik férfi. Mielőtt még megállíthatnátok, ott terem mellettetek, ép kezében a hullától ellopott gintou kapszulákat szorongatja, párat pedig kitép Tenro kezéből. Gyorsan idéz, eldobja őket, olyan gintou technika, amivel valószínűleg még nem találkoztatok. Lélekenergiáját kénytelen kiengedni, mind, egytől egyik elájultok tőle, így a részletekről lemaradtok.
A vasútállomás mellett ébredtek fel mindannyian, épen. Illetve majdnem mindannyian, Layla nincs veletek. Az elkobzott holmitok java nálatok van, néhány gintou kapszula, vagy seeleschneider hiányozhat a repertoárból, de csak pótolható dolgok. A rab a sínek mellett guggol, a kellemes napfelkeltét nézi, ép kezével dohányzik. Amikor meglátja, hogy ébredeztek, a válla felett hátrapillant, mosolyogva biccent egyet a fejével.
 - Köszi, Kane!

~ VÉGE ~

Köszönöm a részvételt, remek volt a csapat, és nagyon élveztem! :3
Mivel több szál elvarratlan maradt az időhiányom miatt, úgy döntöttem, a küldetésnek ősszel lesz folytatása "Visszatérés a Köhler villába" címmel, rendes küldetésként.

A Shizou testvérek közötti harc kiélesedik... de vajon meddig mennek el?
Vinzent vajon azt a segítséget kapja meg Köhlertől, amire vágyott?
Mi történt Layla Wagnerrel? Gabriele be tudja tartani az ígéretét és meg tudja védeni?
Ha igen, vajon mi vár az árulókra?
És a legfontosabb... mit tesztek, ha régi barátaitok ellen kell küzdenetek?

...to be continued...
8
Lejelentő / Re:Pontozósdi
« Utolsó üzenet: írta Fran Lechuza Dátum 2017. Aug. 16, 23:03:56 »
Szereztem 2000 LP-t a Kísértetkastélyos küldetésből, amiből lesz 4 normál pont+ 2 hierro pont és 1 második diszciplínás pont is.

Pusztakezes harc: 6 pont + 4 pont -> 10 pont
Hierro: 18 pont + 2 pont -> 20 pont

Ügyesség: 1 pont + 1 pont -> 2 pont
9
Lejelentő / Re:Pontozósdi
« Utolsó üzenet: írta Tamachi Kagami Yukezo Dátum 2017. Aug. 16, 14:41:54 »
Halihó :D Ismertetném az újrapontozásomat, és mindent, ami csak pontozás, gondolom így megy ez :/

szóval szumma 154 pontom van, az adatlapom szerint, amiből 1 pont elment a Különleges Képzettség felvételére.

Zanjutsu: 13
Hakuda: 24
Kidou: 13
Shunpo: 39
Zanpakutou: 40
Különleges Képesség: 24

Másodlagos diszciplínák: Szumma 14 pont

Erő: 4
Ügyesség: 4
Gyorsaság: 6

Azt hiszem akkor ennyi :D
10
Lejelentő / Re:Pontozósdi
« Utolsó üzenet: írta Amarilla Bianchi Dátum 2017. Aug. 16, 12:09:42 »
Sziasztok!
Nekem is lenne pár elosztani való pontocskám, ha jól számolom. Először is a Májusi Statból +1 pont, Másodszor pedig a Fogócskából származó +2 pont. Így összesen +3 pont elosztatlan. Amit szeretném A következő képen elosztani:

Képzettségek:
Fegyverforgatás: 1 pont
Pusztakezes harc: 3 pont
Kirchenlied: 4 pont -> 5 pont
Hirenkyaku: 6 pont -> 7 pont
Heiling bogen: 6 pont -> 7 pont
Blut: 2 pont
Oldalak: [1] 2 3 ... 10