Legutóbbi hozzászólások

Oldalak: [1] 2 3 ... 10
1
Karakura High School / Re:Folyosók és lépcsősorok
« Utolsó üzenet: írta Anselm Eberhard Lindhorst Dátum Ma - 00:08:45 »
Tovább feszegetjük a Vincent témát, ahogy a látom. Megértem, persze, én is kérdezném valószínüleg, de nem értem, hogy miért kell most ennyire kihúznunk. Mindegy, most nem mintha belehalnék, ha válaszolnom kéne. Meg hát azért az is játszik benne, hogy Vincent csak egy random alak volt. Nem nagy a valószínűsége annak, hogy valakivel, akivel az utcán találkozol egyszer, mégegyszer találkozni fogsz, neadjisten valami fontos helyzetben. Válaszolni tudok, na.
"Azért gondolom, hogy nem fogok vele találkozni, mert szimplán nem volt egy fontos alak az életemben. Egy apróságon kívül nem köszönhetek neki sokat. Nem gyakori, hogy egy arccal, akit látsz az utcán, váltasz két szót, hogy de szép az idő, aztán elhaladtok egymás mellett, hogy újra találkozz vele. Szimplán mert nincs igazán komoly szerepe. Azt gondolom, hogy emberként vonzzuk az olyan személyeket, akik fontosak nekünk az életben."
Remélem követhető a gondolatmenetem. Ezzel ellentétben azt nem tudom követni, hogy a Love Hotel fogalma miért volt ilyen bonyolult Ami-chan számára. És legfőképp, miért kérdezi, hogy van e szeretőm? Főleg szeretőm? Nem barátnőm, szeretőm! Elképesztő jelenet.Jó, elismerem, ez az én hibám is, hogy egy ilyen kínos helyzetbe keveredtünk.
"Annyira nekem sem vonzó a hely, mert nincs kivel mennem, szóval ez egy elég kerek válasz lett. Két kérdésre, ha mondhatom így."
Mire vállalkoztam? Egy hét valamilye elképesztően ritka természetfeletti szórakozóhelyen, kettesben, egy Senpaiommal. Anselm, nagyon büszke lenne rád most a dojod. Végre jó úton haladsz valami érdekesebb élet felé. Gratulálok! Ezzel a gondolattal nyúltam Ami-chan keze felé, és megragadtam. Persze nem azzal a kemény, férfias kézszorítással, hanem azzal, amivel egy nő kezét szokás. Enyhe erő, hogy azért ne veszítsük el a férfiasságunk, és ezt kellően lágyan, jelezve, hogy féltjük, amihez nyúlunk. Ilyen a férfi mentalitás, ha még csak nem is gondolunk rá.
"Legyen úgy."
Mit csinálnék szabadidőmben? Hmmm... Nem ugrik be sok minden, csak egy határozott válasz. Nem tudom magam elképzelni máshova. Nem kell nekem templom, oda túrázni megyek, vagy tanulni. Edzés persze, kikapcsolódás, de ha pihenni akarok, akkor nem edzek. Nyaralást hagyjhatjuk, anyám elég hülye helyekre képes vinni, ahhoz pedig nincs mindig kedvem. Főleg azok a tekintetek, amikor vele mutatkozom. Nem hiszem el, hogy nem látszik rajtunk, hogy anya, és fia vagyunk, nem jegyesek, vagy valami hasonló. Hényszor kaptam meg, hogy milyen szép a barátnőm, és hényszor láttam azt az enyhén megtört lelket mésok szemében, amikor kijelentettem, hogy az anyám. Nincs nekem ahhoz elég lélekenrgiám, hogy ilyeneket tegyek. Megint. És megint. és megint... Egy hely van, az pedig:
"Welness hétvége. Nincs még egy olyan elképesztő pihenési lehetőség, mint egy üdülő központban. Szaunák, jacuzzik, iszap pakolások... A masszázsról ne is beszéljünk, el sem tudok képzelni kellemesebb helyet..."
És akkor ez után hírtelen meghallottam. Azt a jellegzetes hangot. Jó ideje kellett volna már szólnia, nem? Becsöngetnek hamarosan, megszólalt az iskolai harang. Szinte teljesen el is felejtettem az AMi-channal töltött időm alatt, hogy valójában csak egy ebédszünet telt el. ELképeztő, ez valami eszméletlen hosszúnak tűnt, habár nem volt rossz. Kifejezetten élvztem. Remélem lesz a jövőben is időm időt tölteni vele. Hát persze, amiről eszembe jutott...

"Akkor ne felejetsd, ma este lesz egy edzés, gyere csak, sőt akár itt is találkozhatunk. Mármint itt, mint az iskolában. Onnan meg mehetünk tovább majd a dojoba, legalább nem tévedsz el, biztos ami biztos. Tudod mit?" Belenyúltam a zsebembe, és elővettem a telefonom, néhény gombnyomás után már meg is osztottam a névjegyemet Ami-channal, szóval csak el kell fogadnia. "Tessék, ez az elérhetőségem! Akkor ma suli után, ha késel, akkor csak írj, majd megoldjuk! ;) " Rámosolyogtam, intettem, és elindultam a terem felé... Elmentettem a számát, ha viszonozta a megosztásom. Remélem nem követem el életem legnagyobb hibáját... Nem hiszem :P

Köszönöm a játékot! :P
2
Lakások, házak / Re:Lindhorst lakás
« Utolsó üzenet: írta Anselm Eberhard Lindhorst Dátum 2017. Jún. 25, 23:11:30 »
#Shinsekai Dojo

#Elhelyezkedés: A dojo néhány saroknyira van a Lindhorst família Karakurai otthonától. Durván 15-20 perc gyalog.

#Leírás: Anselm történeteiben gyakran találkozhatunk ezzel a bizonyos dojoval. Itt tanult harcművészkedni elég sokáig, és itt tudta meg, hogy ő valójában ki is. Sokan járnak hozzá tanulni, emberek, quincyk, és egyebek egyaránt. A dojo egy épülettömb sarkán fekszik, az épületektől elszigetelten. Körülötte füves terület, nem túl nagy, de nem is csak díszítésnek jó. Két épületből áll, az egyik egy kisebb, majdhogynem fészernek nevezhető bódé, Anselm itt élt egy évet, illetve egy nagyobb, két emeletes iskolai tornaépületnek is nevezhető kocka. Ezen épületen belül vannak öltözők, két női, egy dojochou-i*, viszont a férfiaknak külön nem volt, mivel ők tradícionálisan a dojon belül öltözködtek. A dojo egy durván ötven négyzetméteres helyiség, egy bejárattal, ami előtt egy rövid padlózott rész volt, papucsok tárolására, és nézők fogadására. Ez a rész után jön egy összefüggő tatamival fedett felület. Szegélyléccel a parketta, és tatami találkozásánál. A bejárat felőli bal falon egy shomen*, a szemközti falon tükör volt. A tükör természetesen olyan volt, mint egy baletterem tükörfala. A dojoba vezető folyosón hat ajtó volt a bejáratot, és a dojot leszámítva. Itt volt a két női öltöző, két szertár, egy dojochou-i öltöző, és egy plusz kis terem, ahol a szégyenlős férfiak öltözhettek lámpa, és fűtés nélkül, teljes sötétben. Anselm mesterénenk saját ötlete. Ez volt az első emelet. A földszinten javarészt zuhanyzók voltak, és szekrénysorok. A másodikon pedig teljes egészében egy lakás volt, ez Anselm Mesterének volt otthona, amíg élt. Ő a fő épület falánál, a bódé felé eső részen van eltemetve, melette Anselm apja, és egy ismeretlen quincy.


Ilyesminek kell elképzelni, persze tartoznak hozzá a leírtak.

(click to show/hide)

#U.I.:Remélem nem kell ezt pályáznom topicnak o.O
3
Küldetések Soul Societyben / Re:Pajzsvadászat
« Utolsó üzenet: írta Urufu Heisuke Dátum 2017. Jún. 25, 21:55:46 »
Épp szolgálatba indultam a minap, amikor láttam azt a furcsa jelenetet. Igazából próbáltam nem sokat hozzágondolni, de nem igazán értettem – továbbra sem értem – miért adta oda Obaka-taichou Meiou-fukunak a pajzsot. És azt sem, hogy hiába szóltam róla Taichounak, még mindig nincs nálunk. Gondolom, már nem olyan fontos neki az a dolog, de persze jó lenne visszaszerezni, mégiscsak a mi osztagunkhoz tartozik. Tch... Igyekszem nem sokat belegondolni, és inkább a játékra koncentrálni. Két viszonylag easy win után nem most kellene elkezdeni a vesztést, Vasember sokkal jobb annál, mint hogy veszítsen Cap ellen. A filmben is csít volt, hogy ott volt a Winter Soldier. De akkor is... ha a Taichou nem foglalkozik a pajzs kérdésével, nekünk kellene kitalálni valamit, hogy visszakerüljön hozzánk. Bosszantó helyzet.
A képernyőre vetődő bathívót nem tudom hova tenni. Még mindig azon gondolkodom, mikor váltottunk Injustice-ra, mikor Kirihitoha a nyakamban landol és kénytelen vagyok könyökömön megtámaszkodni, ha már félig elborultunk. Aztán rájövök a dolog nyitjára.
– No para, nem állunk támadás alatt. Csak Taichou úgy gondolta, ez egy jó módszer összehívni minket. Asszem – paskolom meg a játékpartnerem vállát, ha már másképp nem tudom dekódolni Gandalf és a batjel összefüggését. Meg hogy a képernyőn továbbra is Cap és Ironman van. Amúgy sem szoktunk Injustice-ban bunyózni, ott mindig Batman van az élen. Ameddig ez így van, a legkevésbé sem tartom fontosnak, melyikünk nevével. Mellesleg ki az a marha, aki Supermannel játszik?
– Aha... – kommentálom a helyzetet, miközben feltápászkodom valamennyire, hogy elmentsem a játékot. Mire észbe kapok, már egy Robin-jelmez virít mellettem. Ez... mikor volt ideje magára kapni Batman köpenyét? Mehh, akkor most én legyek a sidekick? No way, bro. Ha már alkalomhoz öltözünk, akkor egyenrangúként megyek. A szitu a Nightwing cuccért kiált! – A bathívó két teljes értékű szuperhőst követel, nem egy hőst és egy sidekicket – felelek a panaszra vállat vonva. Remélem, most már sikerül elindulnunk az iroda felé. Asszem, oda kell mennünk, legalábbis szerintem nem máshova hív minket, mert csak a játékbarlang jöhetne szóba, de hát itt vagyunk.
Mivel Kirihitoha meg se próbál rejtőzködni és még a sorozat zenéjét is dudorássza, én sem kísérletezek osonással, inkább teljes lelki nyugalommal sétálok végig a folyosón.
– Tolóajtóhoz, vagy nyugati stílusúhoz? - fordulok partnerem felé, ha már hatásos belépőt szeretne. A kapitányi iroda ajtajához kell igazítani a dolgot, mert nem mindegy, mire készülünk. De úgy látszik, most nagyon nem veszi a lapot, pedig általában ő érteni szokott. Sóhajtva csóválom meg a fejem és lépek a nyílászáró elé, hogy egy kellőképp határozott mozdulattal kitárjam. Ha az odabenn lévő(k) nem számítottak ránk, akkor ez is eléggé hatásos kell, hogy legyen. Két hős áll a kinyitott ajtó előtt, könyörgöm!
Ittlétünk oka meglep, már-már azt hittem, a Taichou nem tervez tenni semmit a pajzs ügyében. Bár a magyarázat eléggé furcsa, mármint... most mi van?
– Anou... A pajzs nem Meiou-fukunál van? És hogy akarnak határosítani minket? Eleve van határunk velük, az út nem? Fura lenne, ha közelebb jönnének és kipaterolnák a tizenketteseket mellőlünk... – teszem fel a kezem a kérdéseimmel, de mivel a Taichou vázolja a tervet, tehát, hogy megakasztjuk őket, visszaszerváljuk a pajzsot és csapást mérünk rájuk, inkább legyintek egyet, hogy mindezek nem fontosak. – Taichou, csak négyen vagyunk, kié az ötödik ötöd? – továbbra is különös nehézséget okoz még az én intellektusommal is, hogy dekódoljam a Taichou szövegeit. Legalábbis időnként. – Milyen csapágyak? Meiou-fuku szerel valamit? O.O Az nagyot fog szólni, az a shinigami legalább negyven évig volt Yuko laborasszisztense, bármilyen robbanószerkezetet össze kell tudnia szerelni... – kissé úgy érzem, csak magamnak magyarázom az aggályaimat az akcióval kapcsolatban, miközben engedelmesen magamhoz veszem a bazooka formájú és méretű vízipisztolyt.
– Egy behatolási akció mondjuk, ha azt akarjuk, hogy rejtve maradjunk, más témát kíván. Olyanoknak kell lennünk, mint a ninjáknak – erre az ötletre persze azonnal ráharapnak, bár nem vagyok benne biztos, érti a Taichou a lényeget, de azért megadom neki az ökölpacsit. – Ninjákat mondtam, nem Power Rangerst – jegyzem meg facepalmolva, aztán koppan, hogy mire is gondolt. – Én kérem a pirosat! – Vasember is piros, és mindenki tudja, hogy a piros a leader. Ez a csapat komoly életveszélyben van, ha nem ragadom magamhoz a vezetést minimális szinten, vagy legalább terelgetem a Taichout egy biztonságosabb irányba. Nem hiszem, tudnák, Meiou-fuku mire képes és hányszor robbant a labor, ameddig ott tevékenykedett. Vagy hogy még mostanában is tökéletesen képes tartani a lépést Yuko dolgaival.
– Minél titkosabb az ösvény, annál jobb – bólogatok én is Rosui fukutaichou ötletére. Már csak el kell jutnunk a tizedik osztagba, ott is a hadnagyi irodába, elkerülni az ellenséget és megszerezni a haditervet, amiben talán benne van, hol akarják bevetni ellenünk a pajzsot és hol rejtegetik, ameddig nem használják. Tiszta sor.
Azt mondjuk nem egészen tudom követni, miért is kell körbejárnunk a fél világmindenséget, de ha ez segít kijátszani a csapdarendszert, akkor benne vagyok bármiben. Akkor is, ha tulajdonképpen haza jövök, csak nem ugrok be Nii-sanhoz. Tényleg, miért nem ugrottunk be Nii-sanhoz nap közbenre? Csak remélni merem, hogy nem rombolja le a konyhánkat a zöld förmedvényével. Te jó Lelkek Királya... Én nem megyek haza, ha ezt túléljük.
Azt mondjuk álmomban nem gondoltam volna – rémálmaimban sem –, hogy valaha Meiou-fuku irodájába akarok majd bejutni, méghozzá a tetőn át. Amint sikerül feljutnunk idáig, leteszem magunk mellé a bazookát, azzal a hátamon ugyanis nehéz lenne segédkezni az ablak leemelésében. Kicsit be is hajolok az ablakon, és lefelé lógva próbálom felmérni a terepet. A lélekmobil zseblámpájával még be is világítok, hátha ezzel könnyebben észlelhetjük a csapdákat. A mellettem elzúgódióktól azonnal visszahúzódok a tetőre.
– De Taichou! És ha aktiválsz velük egy aknát?! – suttogok idegesen a kapitánynak, mert erre nem nekem kellett volna gondolnom, hanem neki! Miért van az, hogy ebben a társaságban csak én szoktam gondolkodni? Ellenséges terepen vagyunk, óvatosabbnak kellene lennünk! Értetlenül pislogok, milyen detektort akar épp a Zöld Ninja (még mindig jobb, mint a Zöldlámpás...), aztán rájövök, hogy valószínű füstöt akar. – Az nincs, de porral elérhető a hatás – válaszolok reflexből. Bár nem tudom, mennyire lenne szerencsés teleszórni porral a hadnagyi irodát, azzal pont hogy felfednénk, hogy itt jártunk. Nem-nem, ide komolyabb haditerv kell.
– Nem! Nem veheti fel az asztalról! A kincsvadász filmekben mindig csapdát rejtenek az ilyenek, le kell szednünk valamivel távolról az asztalról, és csak akkor vehetjük fel! Másként Natsuki-sannak könnyen baja eshetne – hadarom gyorsan, hátha még idejében megállítom ezt az őrültséget. Még hogy óvintézkedés nélkül azonnal felvenni valamit az asztalról! Az inka templomokban is mindig bezúzná a kincses állvány előtt állót egy szikla, ha nem dobnák le az állványról a kincset egy kővel. – Aye-aye, Captain – tisztelgek egyet a feladatomat hallva, és visszahajolok az ablakba, hogy lefelé lógva figyeljem, merrefelé eresztjük Rosui fukutaichout. Kézzel próbálom jelezni, mikor mehet és mikor kell állni egy keveset. Komoly művelet, mert mindeddig nem akadtunk bele semmilyen csapdába. Gyanús, nagyon gyanús. Ezek után a megjegyzés, hogy ne lenne csapda még ebben a kánikulában is jeges vízzel ért fel. Már hogyne lenne csapda? Ki az a hülye, aki haditervet őrizetlenül hagy.
– Maradjunk a tervnél, mindenki az ajtón vagy a lenti ablakokon próbálna bejutni – válaszolok a Kék Ninjának felfelé nézve az irodából, majd gyorsan visszafordulok, miközben a Sárga Ninját lassan lengetni kezdjük. – Ne feledje, Natsuki-san, előbb mozdítsa el valamivel a papirost és csak akkor vegye fel, ha tényleg nem történt semmi váratlan! – figyelmeztetem még gyorsan a hadnagyot, mielőtt a kötél után kell kapnom, nehogy lendülés közben a hadnagy a tűzbe essen. Az viszont kimaradt a hiperprecíz kalkulációmból, hogy én is megbillenhetek. Ez nem szerepelt az egyenletben, ennyitől nem kellene egyensúlyomat veszítenem, Rosui-san súlya ilyesmit nem indokolna. Éppen ezért kissé lever a víz, mielőtt lassú kukacmozgással próbálnék visszahátrálni a tetőre, ha már egyszer itt hasalok.
4
Küldetések az Emberek Világában / Re:Veszedelmes antikvitás
« Utolsó üzenet: írta Ninurta-Ra'im-Zerim Dátum 2017. Jún. 25, 21:46:01 »
Fel se néztem rendesen, míg a kislány akcióba kezdett. Nem velem volt, hogy különösebben érdekeljen. Nem éreztem a részéről vérszomjat, vagy fenyegetést.  Inkább csak a nem túl elmés emberek táborát erősítette. Kíváncsian szemléltem meg magamnak a jelenetet. A két résztvevő fél legapróbb részletei is egyből feltűntek. A szagokról nem is beszélve. A szívdobogásuk kellemesen zakatolt mindeközben a fülemben. Szerettem a préda zakatoló, enyhén félre verő, félős szívverését.  Újfent letettem a levegővételről, csak nagyon picit a vállaimat mozgattam megadott időközönként. Egészen addig tartott ez az állapot, míg a két ember…szerű nőszemély el nem hagyták a területet. Utána, mintha picit jobban felengedett volna. Nem mozdultam feleslegesen, hogy ez így is maradhasson.  Viszont továbbra sem múlt el a félelme, ami azért ott birizgálta bennem a vadászösztönt. Felhasználtam, hogy még jobban tudjak rá figyelni. A vén róka megnevezésre szaladt csak fel majdnem  a szemöldököm.  Visszafogtam, hogy szusszanjak egyet. Az előttünk lévő alak, már leesett, hogy nem az eszéről, főleg nem a megfigyelőkészségéről volt híres. Még én is megtudtam mondani, egy hulláról is, a nemét, a csontozatából, testfelépítéséből, és még a hozzávetőleges korát is besaccoltam. Pedig az emberek nagy részét nem tudtam megkülönböztetni egymástól küllemre. Sokkal inkább szagok alapján lőttem be, hogy épp ki is próbál beszélni velem. (Persze voltak ritka kivételek, akiket arcról is felismertem) De gálánsan átcsusszantam efelett az információ felett, és hallgattam tovább a történetét. Közben lopva Kazumira pillantottam. Úgy tűnt, megérintették az elhangzottak. Megfogta az emberke kezét nagyon együttérzőn. Némán hallgattam a történetet. Nem volt nehéz Alexandriát hozzá képzelnem az elhangzottakhoz. És kibírtam, hogy ne fogjam a fejem, míg magyarázott. Főleg, mert Kazumi picit talán figyelmeztetőn rám pillantott, hogy ne bántsam szegény párát. Kezdtem gyanakodni, hogy neki is sokadik érzéke van a hangulatváltozásaimra.  Már alapjáraton azért moroghatnékom támadt, hogy miként beszélt a régi kincsekről. Elég nyilvánvaló volt, hogy gőze nincs, milyen értékeket képviseltek. Úgy tűnt, hogy csak zöld hasú bankókban volt képes az értékeket számolni.  Arra már csak a szemeim forgattam meg, amikor a lányhoz értek a történetben. Igaz, a szemüvegemnek hála, nem látszódott ez a csekélyke véleménynyilvánításom. Nem elég, hogy alapból buta a fószer, de még a gatyájával is kell gondolkodnia? A jelek szerint nem a legélesebb kés volt a fiókban a megbízónk. Csak a vak nem gondolkodott volna el azon, hogy egy nemes származású úrihölgy miért Egyiptomba megy, és miért hastáncolni. Lehet nem vagyok egy nagy ember szaki, de ha már elég idős volt, hogy hastáncból megéljen, akkor ez egy olyan beetető kamu duma volt a részéről, amivel csak a népszerűségét, és a titokzatosságát akarta növelni. Elvégre a magányos férfiak, ezek szerint szerették ezt a párosítást.  Bosszantott az ennyire tömény emberi butaság, amit most elénk tálaltak. És tudta fokozni. Miközben várta, hogy tapsoljuk meg az okosságát. Újfent Kazumira pillantottam, noha nem mozdítottam meg a fejem.  Csak azért nem szóltam még be a hülyéjének, mert korábban Kazumi szavak nélkül megkért rá, ne harapjam le a fejét.  Hangtalanul vártam végig a történetét. Elég egyszerű, és még csak nem is egyedi esetnek tűnt, hogy egy tehetséges, szép és fiatal, ámde szegény leányzó egy gazdag, és szemmel láthatóan bután naiv férfit az orránál, vagy inkább a farkánál fogva vezet bele a házasságba. Arra engedtem csak ki a levegőt, amikor megpendítette, hogy a társa legalább nem volt olyan lékelt tojás agyú, mint ő maga. Bár mint kiderült, nem volt jobb. Felszaladt a szemöldököm a történet végére. Megállapítottam magamban, hogy tévedtem a másik alakot illetően. Ha több sütnivalója is volt, azért annyira még sem sokkal több. Az elmondás szerint legalábbis. 
Arra szívtam csak újra be a levegőt, amikor folytatta a kérdéseink megválaszolását. A szagából éreztem, hogy igazat mondott. Vagyis ha más nem tűnt el, csak a múmia, és az sem ott… jó kérdés volt, hogy specifikusan üzenni akartak ezzel nekik? Nem tartottam lehetetlennek. Talán pont Alexandirára utalva ezzel, hogy csak ez az egy régiséggel történt meg az eset. Ráadásul nem csak simán ellopták.  – elgondolkodva tettem az arcom elé a kezem –gondoskodtak egy másik hulláról, és időt, fáradtságot nem sajnálva bepólyálták azt is, és a helyére tették. Ismertem Anubis~t elég jól ahhoz, hogy tudjam koránt sem gyerekjáték mumifikálni valakit. - picit megráztam a fejem - Talán nem maga az ellopott múmia volt a lényeg. Ha nem tolvajlásnak vesszük, hanem üzenetnek? Akkor eddig, amennyit tudunk. Akarattal ezt a múmiárt lopták el, mert tudták, hogy egyből Alexandriára, és az ott történtekre fognak asszociálni. Viszont tettek egy másik holttestet is a múmia helyére. Csak azért, hogy ne bukjanak le?Hatvan százalékos esélyt láttam rá, hogy nem.  Vagyis megérte utána járni. Illetve volt még valami, ami pitiszkálta az ösztöneimet. A nyomozó, akit átvágott torokkal találtak.
   - A nyomozó nevét megmondaná, akit a lány után küldtek, és Egyiptomban holtan találtak meg? - kérdeztem még. Lássuk be, az emberek körében a torok elvágás… felesleges macera. Ha valakit meg akartak ölni, megannyi jobb mód volt rá. Tisztább, gyorsabb! Értettem a gyilkoláshoz, és tökéletesen ismertem az emberi anatómiát. A torok elvágása kivéreztetéshez volt inkább használatos.  És egy tetőtől talpig véres ruha, még Egyiptomban is feltűnik.  Ahogy néztem, nem csak nekem tűnt fel a kérdés. Kazumi egyből a mostani holttestre kérdezett rá, hogy őt miként ölték meg… Egy büszke vigyor szaladt végig a képemen a kérdése hallatán.  Begyűjtötte még mellé a következő áldozatunk telefonszámát, még mielőtt mi is elindultunk volna.
   - Fel tudnád hívni a tigriskédet, hogy keressen rá a korábbi nyomozóra? - kérdeztem - Ne kavarjon túl nagy port, hogy a rendőrségre telefonálunk rá. - majd szusszantam egy nagyot - A festő emberkét is szívesen meglátogatnám. Érdekel, hogy nem nála cserélték~e ki a múmiát. Gondolom, őt is fel kell előtte hívnunk… - mennyit kellett feleslegesen szórakoznunk ezzel a telefonálgatási mizériákkal. Bezzeg a macskák, simán szagokkal megüzentük egymásnak, hogy mi a helyzet. Lényegesen időtakarékosabb dolog volt.  Kazumi megjegyzésére, hogy egyszerűbb dolgom lenne telefonnal picit megmozgattam az orrom.
   - Van egy vezetékesem - jelentettem ki nagyon büszke pofával! Már az is nagyon komoly technológiai újítás volt a maga korában!  Erre megjegyezte, hogy nem tudom magammal vinni. Prüsszentettem egyet az észrevételére. -Nem sokan szoktak keresni… - jelentettem ki - És amúgy is picik és törékenyek ezek a mobil telefonok! - tettem hozzá, még mindig morcos mormogással. Prüsszentettem egyet, mert láttam ám, hogy kimosolygott.
Nem szóltam bele, míg felhívta a tigriskéjét. Megtárgyalták, hogy hol is van, és hogy velem. Csak felvontam a szemöldököm, ahogy a fia fellelkesedett, és egy mormogó másik személlyel együtt folytatta a társalgást. Akkor szólaltam meg, amikor ki lettek hangosítva.  Nem futottam felesleges köröket. Miután köszöntem, egyből rá is kérdeztem a korábban megtudott detektívre hogy mit tud róla. Pár pillanatig elhallgatott, majd már egy pár fokkal kevésbé lelkesen mondta el, nagyjából ugyanazokat, amiket korábban. Szóval rásegítettem, hogy mikre vagyok kíváncsi.
   - Mondták, hogy el volt vágva a torka. Csak az artériája egy nyisszantással? Vagy rendesen fültől fülig? És vér mennyi maradt a testében?  - hümmentettem, amikor kiderült, hogy kivéreztették, egy fültől fülig vágással. -Roncsolt volt a seb széle, vagy tiszta? - kérdeztem, de erről nem volt adat.
A festő emberhez érve, kiderült, hogy már nagyon este volt a zaklatásért. Sóhajtottam egyet.
   - Éjjeli ragadozó vagyok - mondtam - Néha elfelejtkezek róla, hogy ti nem - túrtam bele a hajamba, miközben a fiú fele lestem.  - Ezt a másik rókát még megpróbáljuk elérni? Szeretném minél hamarabb látni azt a múmia pótlékot, ha beengednek! - szusszantam egy nagyot. Jó kérdés volt, hogy nála mennyivel leszünk okosabbak. Már ha egyáltalán hajlandó fogadni minket…

5
Karakura High School / Re:Sportpálya
« Utolsó üzenet: írta Sakamoto Fucking Naraku Dátum 2017. Jún. 25, 21:40:53 »
RégenLátottIsmerős

Nagyon, de nagyon nem volt boldog, sőt, leginkább azt mondaná, hogy kurvára ki van a fasza az egésszel. Ahelyett, hogy a meleg, izzadság szagú szobájában lenne, fetrengene az ágyban, és kipihenné a tegnapi piálást, ahelyett itt szívhatja a fogát, meg éppen a cigit, ha úgy támad kedve. S pedig úgy támadt kedve.
- Ember, ez de gáz…- panaszos szavak hagyták el a száját, miközben az ajkai közt egy szál cigi füstölgött. A lelátón üldögélt, lábai kinyújtva, a karjai a szomszédos székek háttámláján pihentek, szemei pedig a pályát figyelték. Úgy vette észre, hogy még mindig akad errefelé egy pár csinos kis diáklány, bár inkább a tanárnőket figyelgeti, annyira nem kétségbeesett, hogy rámásszon a kicsikre. Hiába néztek ki úgy, mint akik már több farkat fogtak, mint kilincset, azért Naraku még a régi elveket képviseli, minimum 17 év, kosár meg legalább C.
- Uh… csinos.- bár nem tudta, hogy tanárt látott, vagy diákot, de az tuti, hogy ott volt a szeren.
- Feltolnék neki egy narancsot, és addig szívnám, még fanta nem jön.- talán ha nem piált volna be annyira, hogy az utolsó felestől hatot fordult a gyomra, akkor még lehet oda is menne, hogy egy kis ismerkedésbe bonyolódjon… na jó, inkább csak azért nem megy oda, mert ránézésre azt mondaná, hogy az a tanárnéni vagy legyen akárki, egy kicsit elkényeztetett, másokat lenéző, a külső alapján ítélkező személy lehet. Az meg már szentigaz, hogy Narakunak nem pont bizalomgerjesztő a külseje, legalábbis biztos nem bíznának rá egy kutyát se. Pedig csak éjszaka játszák a tolvajt, nappal azt csinálják, mint minden rendes, dolgos ember, akik kifáradtak az éjszakai műszakban. Alszanak, hogy később frissen tudják elpasszolni a lopott szajrét.
- Csengessen már vagy valami, lépni kéne. Faszé ígértem meg.- megígérte az egyik „munkatársának”, hogy hazaviszi az öccsét a suliból, hülye fejjel meg igent is mondott, most pedig főhet a feje, és a csajok miatt kocsányon lóghat a szeme. Csoda, hogy nem hallani arról, hogy teli vannak a sulik terhes diákokkal, ilyen külsők mellett. Bár lehet van róla hír, nem szokása újságot olvasni, vagy nézni a híradot.
6
Belváros / Re:Tsubakidai Vidámpark
« Utolsó üzenet: írta Kane Shinzou Dátum 2017. Jún. 25, 20:37:35 »
Szerelem Hullámvasútján

Amarilla állítása, hogy valószínűleg igazunk lehet, nem feltétlen állná meg a helyét, de azért nem elvetendő dolog. Hiszen abban az időben nem éltünk, kevés feljegyzés létezik már abból az időszakból, ráadásul csak a quincyk verzióját halhattuk eddig. A shinigamik szemszögét viszont nem. Újabb és újabb kérdések maradnak nyitottá ebben a fejezetben. A legvéresebb történet, amikor a quincyket lemészárolták. Lehetséges, hogy valóban a mi hibánk, hiszen borzasztóan büszke népség vagyunk. Viszont oka kellet lennie, hogy idáig fajult. Lehetséges, hogy a shinigamik is valahol hibásak ebben a történetben, de biztosan állíthatom, hogy ugyan úgy a quincyk is hibásak. Egy háborúban senkinek nincs igaza. Mind két fél keze véres, hiszen saját népüket küldik a harcba majd vetnek véget az életüknek. Azok a felelősök, akik kiadják a parancsot, és mások élete felett döntenek. Akik a csatában vesznek részt, azok az áldozatok. Nagyra kerekednek a szemeim mikor Amarilla kijelenti biztos, hogy egy szent kehelyért folyhatott a harc. Én csupán nézek, mint hal a szatyorban. Nem voltam elég nyilvánvaló? Vagy maga a történet nem elég nyilvánvaló? Egymás kiirtása volt a cél nem egy szent kehelyért! Aaah mindegy. Amarillának ez a tulajdonsága. Szerintem jobb is ha azt hiszi emiatt folyt a harc. Nem szeretném lelombozni, hogy ennél sokkal de sokkal sötétebb dolog van a háttérben. Sajnos… bár ennyire rózsaszín lehetne a világ ahogyan azt Amarilla lefesti! Huuu de örülnék egyáltalán, ha én is így tudnék gondolkodni! De sajnos túl sokat láttam, hogy tudjam mi a sötét valóság. Aelre térve, Amarillának valahol igaza van, de azért valahol téved is. Semafor esetében, valóban gyors volt a dög, sőt mi több a csapdái lenyűgözőek voltak. Viszont egy valamire Semafor nem számolt volna. Legalább is én szerintem. Ö nála lehetett látni, hogy arra szokott rá, hogy mi csak távolról támadunk, de a közvetlen közelébe soha nem megyünk. Ezt akartam én kihasználni, bevetni azokat a módszereket, amiket eddig tanultam. A lövés csupán elterelésként szolgált volna, mert a valódi támadásom egy seele schneiderrel történt volna meg hogy azzal átszúrjam a koponyáját.
- Valóban Semafor tényleg gyors volt, de egy valamit viszont kilehetett volna játszani én szerintem. Gondolj csak bele, mikor harcoltunk ellene végig legtöbb esetben lőttünk rá, távolról az íjunkkal és a seele schneidert maximum védekezésre használtuk volna. Gondolom ismered te is magát a fegyvert, persze ismered hiszen te is quincy vagy! Szóval. A legtöbb quincy a seele schneidert, nyílként használja, aminek oka van hiszen lényegében az egy nyíl, csak nagyobb méretben és más funkcióval rendelkezik. Csak hogy én a seele schneidert máskép használom. Nekem egy seele schneider nem nyílként funkcionál hanem kardként. És elég jól tudom használni akként, mivel tanultam vívás technikákat formációkat. Apám gondoskodott róla, hogy megfelelő pusztakezes és egyben vívó technikát tanuljunk az íjhasználatunk mellett. Ilyen esetben a Semaforhoz hasonlóan a lövésem lett volna az elterelés. Védekezésre akartam kényszeríteni a dögöt. Amig a dög éppen védekezett volna én egy seele schneiderrel megvágtam volna. Esetleg a koponyáját átszúrni vele, vagy nyitni egy lehetőséget, hogy fejen lőjem abban a pillanatban. Akkor is volt nálam minimum egy azt hiszem. Még ha nem használom az erőmet nem árt, ha van nálam egy ilyen szerkentyű.
Ha jól emlékszem tényleg vittem magammal Seele Schneidert… vagy mégsem? Ki tudja már. A lényeg senkinek nem esett baja, Amarilla életben van és mások is megmenekültek. A kérdés, hogy az a nyamvadt medál még is mi a fenére jó? Noah jól elzárta az tudom. Furcsa is volt a viselkedése, mert amint megpillantotta mi van a kezembe olyan arcot vágott, mint aki szellemet látott volna. De vajon miért? Ennyire veszélyes lenne az a ketyere? Minden esetre már nem az én problémám… remélem.
- Szívesen megismerkedek Rinnel akiről beszélsz! Majd, ha gondolod bemutathatsz neki! Persze volt szerencsém már. Ha jól emlékszem Fuchida Ayuminak hívják. Jó sok testvére van, állítólag egy egész hadsereg! Biztos nagy banzait csapnak családi ünnepekor. Arrancárral volt már dolgom, de csak afféle öööhm… nevezzük illúzió, hologramként. Gyakorlás céljából, hogyan lehetne egy arrancárt a legegyszerűbb módon megsebesíteni. Edzés volt, és senki se halt meg! Mivel az csak egy hologram féleség volt. Szóval lényegében élőben nem láttam arrancart de ismerem a fajt a-tol z-ig, akárcsak az összes többit, akik léteznek.
Mondom mosolyogva. Nem árt, ha több ismeretségre szerzek a másik oldalon, így legalább bebizonyíthatom a shinigamiknak hogy nem mindegyik quincy fafejű idióta, aki egyből beléjük eresztene egy nyilat.
- Áááh nem vészes. Imádjuk Noaht! Olyan mintha az apánk lenne szinte, kihúzott minket a pácból. Ő hozott össze engem Mousékkal még anno mikor megszöktem. Sokat köszönhetek neki, és a bandájának is. Mármint a futároknak. Az biztos, hogy hívő, és tuti pap mert ugyan nincs szentelt víz vagy hasonló a bázisnál de bibliája az van. Ö egy kicsit a maga módján hívő, és pap. Nekünk az biztos, hogy egy pap és apa. Igen túl bonyolult szerintem ne is mennyünk bele mert még én zavarodok össze!
Amint kiértünk, és feltettem végzetes kérdésemet jött hozzá a végzetes válasz is. Történetesen nem más, mint a vízi bicikli. Egy hattyú vízi bicikli… álljon meg a menet, az nem egy… MIVAN?!!!!
- MIIIIIIIIIIIIIIIICSOOOOOOOOOOOOOODAAAAAAAAAAAA?!!!
- SZORAKOZOL VELEM BAZDMEG?!!!!!!
Ha ezt Amarilla nem hallotta volna akkor biztos süket. Mert már a tömegnél látszódott, hogy sokuk arra fele tekintett amerről a hang jött. Istenem, ezek lebuktatják még magukat cseszed! Odanézek én is amerről a hang jött, de szerencsére nem látom Mousekat. Ezek szerint lehet volt eszük, elbújni. Istenem... csak remélem Amarilla nem vette észre őket, mert nem fogom tudni ezt, hogy magyarázom ki!
- Ha van kedved… mehetünk!
Mondom neki mosolyogva, és bízok a jó Fortunába, hogy nem vette észre őket. Idióták! El is indulok a hattyú irányába már, mint a szerelem barlangjához mivel annak hívjak! Amint sorra kerülhettünk, és megvettem a jegyet kettönknek udvariasan előre engedem Amarillát, majd beülök mellé. Amint úgy érzi készen áll és indulhatunk én is elkezdem jártatni a kereket, hogy szépen lassan előre mennyünk.
- Sose voltál a… öhm… szerelem barlangjába???
Teszem fel a kérdést. Hiszen, ha ennyire ide akart menni biztos nem volt még itt. De vajon miért választottá ezt? Lehet, hogy ő is azt érzi amit én? Mármint tetszem neki?! Adja az ég, hogy így legyen! Hátra nézve, veszem észre, hogy egy másik hattyú a távolból is követ minket. Bizonyára a másik páros is elindult már… na ne…. hirtelen egy ismerős alak bukkan fel a hattyúnál. Mouse és Icarus… ezt nem hiszem el bazmeg! Komoly?! Icarus mutogat nekem egy szívecskét, majd egy olyat, hogy smacizzam le… és… ööööhm ok… használjam a nyelvemet… EMBER! Mutogatom is neki ez már túl obszcén és undorító, na meg bukjon le. Nem hiszem el! Látom ahogyan Mouse hirtelen elkapja Icarust a nyakánál fogva és a földre viszi, majd a fülhallgatómon keresztül hallom, amit beszélnek. Közben mosolygok Amarilla felé, hogy lássa minden rendben. Adja az ég, hogy nem vette észre őket…
- Meg vagy húzatva te idioti?!
- Bazdmeg most mi van? Éppen bátorítottam Speedyt!
- EMBER DE NE SZEXRE BÁTORITSD BASZOD!
- Kussolj már Mouse a picsába már! Tudod, hogy visszhangzik ez a szar?!
- Bocs… csak már….
- Mi van?
- öhm…. s…semmi…
- Nem szálnál le rólam végre?
- Lófaszt még a végén észrevesz minket
- De ez a póz…. kellemetlen nekem… bele lehelsz a számba konkrétan és… te vagy felül…
- Szerintem fogd be a pofádat, és viseld el! Nekem se kellemes baszki!
Ööööhm.. lehet túl sokat is hallottam….
7
6. osztag / Re:Hadnagyi iroda
« Utolsó üzenet: írta Kuchiki Hana Dátum 2017. Jún. 25, 17:57:08 »
Az újonc ;)

Érkezett hozzám az Akadémia aranybetűkkel salátás papírra vésett tájékoztatása, hogy friss, ropogós, szűziesen édes újonc érkezik köreinkbe! Rögtön, de azonnal lecsaptam a lehetőségre, véletlen se Kenicchi kiábrándítóan karót nyelt arcával találkozzon először. Stipi-stopival benyúltam az aktáját és mézédes hangon pillogtam a futárra, ne aggódjon, innen átveszem a drága fiatalember pátyolgatását. Bájosan intettem a kifelé tessékelt kézbesítőnek, majd megszállott hahotával vetődtem vissza az irodám rejtekébe, töviről hegyire átolvashassam az újoncról leírt adatokat. Nem az eredményei érdekeltek, vagy a lélekölője neve! Sokkalta fontosabb dolgok izgatták a fantáziámat, mint a magassága, életkora, kinézete, hobbija. Az ilyen apróságok, mint rátermettség, fegyelmezettség mit sem számítottak, ha netán, esetleg helyes lehet a gyermek és végre büszkén haldokolhatok: „Igen, sikerült! Van egy igazán férfias megjelenésű és jellemű férfi ebben a töketlen osztagban, akire legálisan csorgathatom a nyálamat!”
Persze ezekről a hatalmas tervekről neki nem kellett tudnia, sem most, sem később! Azért az időt még gyorsan kihasználtam az érkezéséig. Rendet raktam, vagyis minden elintézetlen papírhalmot betoltam a szekrényekbe, fiókba rejtettem a kiló számra felhalmozott édességet, valamint elérhető rejtekbe helyeztem a szent sake-t, hátha kedve támadna inni velem egy kupicával. Végezetül, igyekeztem magamnak elviselhető külsőt varázsolni, már amennyire sikerült kiderítenem a törött tükörből. Lehet ezt tényleg jelnek kéne vennem. Bár, vigasztal a tény, hogy shinigami évben az a hetes annyira nem is sok! Kár, hogy én nem érzékelem sebtében elillanónak.
A teendőimmel kivételesen időben végeztem, ezért elém kaptam néhány Hajime chan-nak írandó általános jelentést. Azokat olvasgattam, amikor halk motoszkálásra lettem figyelmes az ajtó túloldaláról. Gigantikusra nőtt dumbó fülekkel szemeztem az ajtóval. Tökéletesen érzékeltem az ott szobrozó lélekenergiáját. Gondoltam nem zavarom meg a mély koncentrációban, miként működik a kopogás művészete. Türelmesen szobroztam a papírkupacomon dobolva kedvenc világítós végű tollammal. Komolyan megkönnyebbültem, amikor elszánta magát a nagy tettre.
- Bújjon be! – Szóltam ki, némi szünetet követően, mintha fogalmam se lenne róla, mióta ácsingózik az ajtó mögött. A beérkező férfit diszkréten mértem végig, mert még sem lehetek illetlen csillogó szemekkel esem át az asztalon. Képzeletben boldog kiskutyaként ugráltam körbe, de ezt a pofátlanságot meghagytam későbbre. Jelenleg képzelje csak azt, mennyire felelősségteljes, komoly vezető helyettes vagyok. Hacsak nem kérdezett körbe a tisztek között…
- Kisasszony! – Remegett meg a mosolyra húzott szám széle. Fájt a lelkemnek a feltételezés. Rögtön bele is sandítottam a kis tükrömbe, komolyan ennyire vénlánynak festek, rögtön azaz első feltételezése férjnél vagyok?! - Önnek is szép napot, Azukari san! Vagy hívhatom, Hisao chan-nak? Már, ha nem veszi tolakodásnak, tegezem! Nem kifejezetten szeretem a karót nyelt udvariaskodást. Ne értse félre! A tiszteletet elvárom és megadom, pusztán a tiszteimmel szeretnék baráti viszonyt kialakítani, elvégre egy nagy család vagyunk! Az együttműködés alapja a kölcsönös bizalom! –
Mutattam az asztal túlsó felére, nyugodtan foglaljon helyet. Értékeltem, hogy ilyen jól nevelten térdre vágta magát. Mostanság egyre kevesebb tisztnek jut eszébe, talán nem azzal kéne indítani, önkényesen helyet foglalnak és még engem vonnak kérdőre, mi szükség erre a lejelentkezésre. Az újoncok sem a régiek már! Felüdülés volt valakivel találkozni, aki legalább ismerte az előírásokat és gyakorlatban is használta.
- Ezekről hogy vélekedsz? Te milyennek képzelnéd az ideális vezetőség és beosztott kapcsolatot? – Támasztottam meg államat. - Ne ijed meg! Eszemben sincs tesztelni téged! Mindössze érdekel a véleményed! Nem ismerlek, és valahol el kell kezdenünk. Bár, ha szeretnéd, mesélhetsz magadról is! Barátnő? Feleség? Gyerekek? – Matattam a papírlapok között teljes ártatlansággal. Véletlen sem voltak nőegyletet érintő hátsó szándékaim az elhintett kérdéseimmel.
8
Belváros / Re:Tsubakidai Vidámpark
« Utolsó üzenet: írta Cassandra Keen Dátum 2017. Jún. 25, 17:06:54 »
Szerelem Hullámvasútján

(Vendégszereplő: Cassandra Keen)
Akkorát csapok az arcomba, hogy az már nekem is fájt. Nem hiszem el ezt a kijelentést… nem hiszem el, hogy egyáltalán ezt mondta, nem hiszem el, hogy a nyilvánvalónál is nyilvánvaló dolgot, nem értet abból, amit a drágalátos fiú, közölt le neki, egy hosszú monológban. Szent kehely? Kupa? Nem is volt szó semmilyen kupáról! Nyilvánvaló mire ment ki az egész történet! Egymás kiirtásáról, nem szent kupáról! Még én is megértem a dolgot pedig nem is vagyok quincy! Istenem… jobban kezdem szegény fiút sajnálni már, mint Amarillát. Az most már biztos egy idő után, nem is kell majd itt lebzselnem mert valamikor kifogja készíteni a drágalátos udvarlót az fix! Az agyam ketté robban, lassan. Próbálom feldolgozni a hallottakat és ép ésszel próbálok figyelni a következő információkra. Csodálkozok, hogy neki nincsenek udvarlói?! És hogy még nem randizott?! A kezdésnél már a fele fiút elzavarta biztos, amiket össze tud hadoválni szegény. Az önbizalmával nincs probléma, nem is baj, ha nem egy tipikus japán leányzó, aki elkezd rettegni mikor éppen „randin” van. De azért ezt se vigye túlzásba! Szent kehely… nem hiszem el a világon nincs ilyen ember, mint ő… azt a nyilat lassan nem a fiúba fogom beledöfni, hanem saját magamba ha ez így folytatódik… jézusom mikre nem kezdek gondolkodni?! Jobb lesz összeszednem magam inkább… gyorsan megpaskolom az arcomat, majd egy kis kávét is lenyomok a torkomon, hogy újult erővel legyek képes lépést tartani velük. A következő új információ nem egy quincy nevét takarja, sokkal inkább, ha jól kiveszem Amarilla szavait akkor egy shinigaminak nevét mondta ki. Rin… azt hiszem így hívjak Rin. Szóval ismer egy shinigamit. Nagyszerű ez az információ még hasznos lesz a számomra. Valószínűleg az egyik shinigami lehet a tettes Yuki haláláért az eddigi nyomozásom alapján amúgy is. Biztos, ami biztos de ellenőriznem kell majd a kapott információt, nem e ez a bizonyos Rin az okozója mindannak, amit anno Yuki és a vállalat valamennyi alkalmazottja szenvedett el. Gyermekek ezrei lettek árvák azon a napon, alkalmazottak lettek nyomorultak, és sokuk már nem tudja élvezni az élet apró örömeit…. meg kell fizetnie a tettesnek minden áron! A következő név viszont döntő információ. A futárok egyik tagját, Noahnak nevezik. A fiú elmondása alapján legalább is a mondataiból kikövetkeztetve vezetői poszton lehet ez a bizonyos Noah. Kaderával később átfutjuk ezt az információt, hogy több dolgot kiderítsünk majd a tisztelt Karakurai futárokról, hogy egy nap véget vessek ármánykodásaiknak. Amint a fiatalok leszálltak, rögtön egy újabb csapás ér, Amarilla reakciójától.
- Nem….nem….komolyan…nem hiszem el….
- Miss Keen kérem nyugodjon meg, még is mi történhetne?
- Azon kívül, hogy elcsattanhat egy csók, esetleg annál is több, ha van olyan extrém a drágalátos futárkánk?! Oooo Semmi Kadera!
- Azt hiszem ez tömör irónia volt Miss Keen…
- Ha most megbocsát…
Kénytelen leszek valahogy követni őket, amig a hattyún lesznek. Istenem, miért ilyen felelőtlen ez a lány?!
9
Belváros / Re:Városi Park
« Utolsó üzenet: írta Toa Konorama Dátum 2017. Jún. 25, 16:19:39 »
Az Elit, az Esztelen, és az Eminens

Szerencsére, Ami kihúz a slamasztikából és helyettem felteszi azt a kérdést, amit szerettem volna. Hála az égnek van valakim, akire mindig számíthatok az életben! Remélem egy nap képes leszek mindent visszafizetni az életben mikor egyszer alkalmam nyílik rá. Annyi mindent tudnék megköszönni neki, de szerintem egy élet nem lenne elég hozzá! Ahogyan az Amitól is várható nagyon sok mindennel sorozza meg Hoshit. Megértem, ha nem nagyon tudná felvenni a fonalat, ennyi információtól és ekkora sebességgel. Ehhez nagyon kell ismerni, Ami személyiségét, ha valaki követni szeretné. Én már szerencsére hozzászoktam az ő tempójához. Ö tipikusan az az ember, aki tele van energiával! Persze jó értelemben! Nekem is van energiám, csak hamar elfogy. Főkép amennyit idegeskedni szoktam idegen környezetben. A sulihoz is még nehezen szoktam át. Bár már egy ideje a Karakurai középiskolába járok, de az új környezethez nehezen szoktam még rá. Meg, amiket tapasztalok, az is rá tesz egy lapáttal. Szinte az osztályban én vagyok az egyedüli ember, akinek természetesen fehér a haja, nem beszélve, hogy az egész iskolában szinte csak nekem van ilyen színű hajam. Sokak meg is bámulnak érte. Bár szerencsére nem mindenki, de akad egy két ember, aki alaposan megbámul emiatt. Még, Ami egyszer meg is elégelte, és el is zavart pár fiút amiért kinéztek maguknak. Az nagyon vicces volt! Csak úgy futottak elfele, mint a nyulak! Ami nagyon jól tud hatást kelteni, ha arról van szó.
- A leckékkel…néha…nekem is..me…meggyült a bajom, de… sz..szerencsére me…megtudom..cs..csinálni….h..ha…g..gondolod sz…szívesen .s..segítek…b.benne.. Aminak is…szoktam segíteni ha…valamit..nem..nem nagyon ért….
Legalább is amiknél tudok segíteni, mivel egy évfolyammal felettem jár. De azért, ha kérte a segítségemet mindig szívesen segítettem neki a tanulásban, már amennyire engedte az időm. Sajnos az árvaháznál kemény szabályok vannak főkép az idővel kapcsolatban. Akárhova nem mehetek csak is engedéllyel. Jó lenne végre megszabadulni, mert sokszor úgy érzem túlzásba viszik és elnyomnak minket. Egy ember számára az árvaház maga tud lenni a pokol. Persze vannak jó pillanatok, de általában mindig érezhető annak a hiánya, hogy a szüleid nincsenek melletted. Számomra ez az érzés pokoli tud lenni. Akkor nem is tudom visszatartani a könnyeimet. Szegény Aminak nagyon sokszor kellet zsebkendőt elővennie mert észrevette, hogy könnyezni kezdek, még akkor is ha én ezt nem is veszem észre.
- Tényleg…Ami… a tesztjeid…hogy sikerültek? Lehet már tudni valamit?
Most jutott eszembe hogy fontos tesztet irtunk minden egyes tantárgyból! Legalább is úgy tudom a suliban az összes évfolyam írt nem csak mi. Amint Ami megemlítette, hogy teszteket szoktunk írni akkor ugrott csak be, hogy mintha nem rég irtunk volna. Lehet, hogy összekeverem már a napokat?
- Hát…eléggé…sz…szigorú….sz.szabályok…vannak…de….hozzá…l..lehet szokni…azt…azt hiszem…
Közben elpirulva összekulcsolom a kezemet, és imádkozom ne, hogy valami hülyeséget mondtam volna. Lehet teljesen elrontottam a beszélgetést? Ha igen akkor most mit csináljak? Hogyan folytassam tovább?
10
Küldetések Soul Societyben / Re:Lábakelt adomány
« Utolsó üzenet: írta Mizushima Tenkai Dátum 2017. Jún. 25, 15:38:28 »
Nem túlságosan repesett a fejleményektől, nem így kellett volna történnie. Mindennek mennie kellett volna mint a karikacsapás, a csomagoknak meg kellett volna érkezni, minden csendben, gond nélkül lezajlott volna, de ehelyett csupa mocsok lett az egész. A festmény, amit elképzelt, lefestett, azt most belepte a sár, és két elvett élet súlyát nyögi. De nincs mit tenni, ilyen volt az élet azokban a körökben, ahol Tenkai mozgott. Ha valamit megtanulhatott ebből, hogy máskor még jobban meg kell terveznie mindent, esetleg saját maga kézbe venni a dolgokat, talán akkor most nem lenne szükség arra, hogy egy másik kapitány is nyomozzon az ügyben.
- De mi oka lenne arra, hogy nyomokat hagyjon? Hiszen megszerezte mindkét adományt, ha elég ügyes, akkor nem találnánk meg, és élvezhetné a vagyont, amire szert tett. S a halottak… felettébb érdekes, hogy még volt annyi lélekjelenlétük, hogy üzenjenek. De minden esetre mindenkit ki kellene kérdezni a jelenlévők közül. Főleg az érdekelne, hogy miért is van ennyi rejtekajtó ebben az épületben.- mondta egy kis gyermeki érdeklődéssel a hangjában. Miért építették ilyenre? Talán menekülni akartak valami vagy valaki elől? Majdnem jobban érdeklik ezek a válaszok, mint a mostani ügy.
- Pontosan mit is kínálnak? Az adományokért cserébe szolgálatot? Hűséget, esetleges gondok esetén a maguk oldalát preferálják? A pénz egyszer elfogy, de ha megfogja a munka végét, akkor annak meg van az eredménye. S tudom jól, hogy nem minden nemes rossz, csak éppen a legtöbb elfelejtette milyen nem csak nemesnek lenni. Ez a gond a magunkfajtával, azért mert valaki szerint olyan vér folyik az ereinkben ami jobb mint másoké, ezért mi is azok vagyunk. Magát leszámítva Kagami-senpai, más nemestől még csak nem is hallottam arról, hogy segítsünk a lelkeknek.- lassan emelte fel a tekintetét a plafonra, tekintetével azt a pontot kereste, ahol a víz behatolt, kis szemtorna után meg is találta. Kézbe vette a zanpaktouját, és a segítségével félretolta az akadályt, ami a tetőrébe vezető utat elzárta.- Többször is hosszabb ideig éltem Rukongaiban. Olyankor, amikor nagyobb építkezések voltak, jobbnak láttam, ha nem térek vissza a bírtokra, hogy mindenben tudjak segíteni. De sokan elfelejtik, hogy Rukongai nem csak az első pár körlet, éltem már bentebb is, veszélyesebb körzetben is. Tudom, hogy mi is van arra, és nem szép látvány, ott egy alapos tisztogatással lehetne igazán segíteni.- amennyi bűnös lélek élt ott, nem tisztelve senkit, és semmit, és a legrosszabb, ha mindet el akarnák távolítani, akkor szinte senki se maradna azokban a körzetekben. Más megoldást jelenleg nem tud elképzelni, átnevelésre, vagy megváltoztatásra elég kevés esélyt lát. Akik évekig úgy éltek, mint az vadak, azokból már nem tudnak kezesbárányt csinálni. Ezt még Tenkai is belátta, hogy vannak olyanok, akiken már nem nagyon lehet segíteni, bármennyire is szeretne.
- Akkor nézünk fel oda.- eltette a kardját, majd elrugaszkodott a padlótól és elkapta a feljáró peremét, felhúzta magát, hogy kőrbe nézzen odafent. A fényviszonyok nem voltak a legjobbak, némi reiatsut összpontosított a tenyerébe, hogy legalább látni lásson valamit, és talán ezt nem kellett volna. Mert meglátta, hogy mi mászik a műkarján. Egy iszonyatos rém, nyolclábú, sok szemű, szőrös szörnyeteg, egy pók… Tenkai arca elfehéredett, kiszaladt belőle minden vér, a karjai elgyengültek, az ajka remegett, majd felkiáltott.
- WHÁÁÁÁÁ!!!- visszaesett a szobába, de hamar felpattant, megragadta a műkarját, majd egy könnyed mozdulattal „letépte” és kidobta az ablakon. Gondolkozott, hogy inkább kiugrik, a karját meg itt hagyja és felgyújtja az egészet, de azt nem teheti meg, hiszen még van egy kis dolga.
- Pókok, mindenfelé pókok vannak, fel kell égetni az egész helyet, talán az egész környéket, mielőtt még késő lesz.- igen, van valami, amitől nagyon félt, a pókok, és hiába volt aprócska az, amelyik a karján mászott, Tenkai számára felért a végzet hálószövő démonával, ami nem akar mást, csak körbe fonni a vörös nemest, és lerántani a Pokolba, ahol a kölykei lakomáznának Tenkaiból, egészen az idők végéig.

//Filler kör ^^”//



Oldalak: [1] 2 3 ... 10