Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Amaya Ureshii

Oldalak: [1]
1
ET phone home – Videótéka fosztásra fel!

Hatalmasat koppant fejem, miután sikeresen bevertem a pultba. Igazán nem akartam még nagyobb rendbontást csinálni, de annyira megijesztett, ahogy lehajolt hozzám. Nem volt benne semmi rémisztő, meg minden elismerésem, hogy ilyen türelmesen viselte a szörnyű természetem, csak elszoktam az emberektől. Annyi időt töltök négy fal között, szó szerint frászt kapok, amikor valaki megjelenik előttem. Olyankor úgy érzem magam, mint a filmekben a bolond, aki azt hiszi szellemeket lát. Valamiért az van a fejemben, úgy se vesz észre senki, senkit sem érdeklem és, ha akad körülöttem élőlény az mindössze a képzeletem szüleménye, vagy épp a mellettem állóval beszélget. Szóval, megijesztett, hogy hozzám szólt és kezdtem gyanakodni, igazából senki sincs ebben az üzletben, sőt nem is abban vagyok, csak otthon fekszem az ágyon és álmodom. Teljesen logikus lenne, hiszen nem szoktak ilyen helyes és fiatal srácok dolgozni videótékákban. Biztos, csak az egészet képzelem! Ezért nem dobott még ki a viselkedésemért!
A logikus magyarázat persze csak a fejemben játszódott le. Szerencsétlen képzeletem szülötte, csak annyit látott belőlem a csodásan bevert fejem szorításával óbégatok. Igazán megnyerő látvány lehettem. Még szerencse, csak álmodom, és soha többet nem égetem le magam előtte. Kivéve, ha megint itt kötök ki, de az már igazán mindegy lesz nekem. Végül is teljesen mindegy, mivel a képlet szerint még álmomban se tudok értelmes emberi lényként viselkedni. Legalábbis a fájdalomtáncomat nem nevezném érett felnőtt reakciójának. Nem számít, már lemondtam róla valaha is normális leszek.
-É-értem!- Makogtam könnyes szemekkel, miután sikeresen kivergődtem magam. Ezek után biztos, hogy nem veszem le a sapkámat! Biztos méretes dudorom lett! Addig is ápol, na meg eltakar a sapka.-Amúgy se szeretnélek bajba sodorni…ne haragudj a buta ötletem miatt!- Sóhajtottam fájdalmasan, hogy nincs mit tennem, muszáj elfogadnom a bolt szabályait. Elvégre joggal születnek. Önző voltam egyáltalán felvetettem, hogy a kedvemért szegje meg. Belátom hibát követtem el, amiért szörnyen szégyelltem magam. Átfutott az agyamon, hogy angolosan távozzak, és ne okozzak neki több bajt. Elvégre, ha álmodom, úgy is belefutok egy újabb dologba, ami leköt.
Készültem felkászálódni, hogy elköszönjek tőle, vagyis előtte megkérdezzem viszategyem a videókat, hiszen emlékeztem honnan vettem le őket. Ha valahol, akkor a műfajok között elboldogultam és azt kapásból meg tudtam mondani, melyik szerzeményem, hova tartozott. A nagy kérdésem kifejtésében megelőzött. Felajánlotta segít egy esti csomagot összeállítani. Ledöbbentem a kedvességén, mert általában nem szoktak nekem segíteni, csak, ha kérem. Jól esett foglalkozik velem a bénaságom ellenére.
Hatalmasra kerekedett szemekkel figyeltem, mit szól a gyűjteményemhez. Nem értem, miért vártam elbírálja. Azt hiszem rossz berögződés. A kész fejezetek leadásakor is mindig feszülten figyelem, hogy mit szól a szerkesztőségi képviselőm. Hozzászoktam bírálják, vagy legalább véleményezik a cselekedeteim. Talán, emiatt vártam feszülten, hogy megjegyzést tegyen rájuk. Kicsit elszomorított nem tette meg, de gyorsan elfeledtette vele, miután átnyújtotta a válogatásomat. Boldogan vettem kezembe az öt filmet és futottam át a címeket. Majd kicsattantam, mint egy rossz szappanbuborék! Tetszett a válogatás és biztosra vettem élvezni fogom a mozizás minden pillanatát!
-Köszönöm! Imádom! Zseni vagy!- Öleltem mellkasomhoz a csokromat. Legalább olyan hülyén viselkedhettem, mint egy bolond tinédzser, aki most kapta meg álmai lovagjától élete első virágcsokrát. Rögvest le is hullott a körülöttem díszelgő csillagos ábrándozás. Pár pillanatig kínos csendben álldogáltam, aztán visszafordultam a pulthoz. Enyhén lábujjhegyre kellett állnom rendesen fel tudjak rá támaszkodni.
-Milyen papírokat is kell kitöltenem hozzá?- Nézelődtem toll után, aminek hála kibökte szemem a pult szélére tokba állított belépési nyilatkozat. Lehajtott fejjel nyúltam érte, mert nem hittem el, ennél jobban be tudok égni. Az orram elé húztam és eltűntem a lap gondos olvasásában, legalábbis nagyon próbáltam úgy tenni. Egy idő után, viszont már az fusztrált, hogy mennyire idétlenül ácsorgok a lap felett. Könnyedén gondolhatta bárki, hogy azért szugerálom ennyire, mert nem tudok olvasni.
-Többi filmet visszategyem? Mindre emlékszem honnan vettem le!- Ajánlottam fel, hátha addig szabadulhatok az önkéntesen gerjesztett zavaromból. Pedig szívesen megkérdeztem volna tőle, hány éve dolgozik itt, honnan jött a filmek iránti szeretete és mik a kedvencei. Jó lenne végre valakivel beszélgetni, aki ráadásul szintén kedveli a filmeket. Lenne miről trécselni és biztos meg tudnék újdonságokat, vagy kapnék ajánlót, mit érdemes megnéznem. A fejemben olyan szépen hangzott, ahogy kellemesen elcsevegünk, de kizárólag csak ott. Meg se bírtam mukkanni. Nem mertem kinyitni a számat, így csak álldogáltam, mint egy tökkelütött idióta. Próbáltam összeszedni a bátorságom, elvégre az álmomban következmények nélkül csinálhatok magamból bolondot. Teljesen mindegy mit mondok, vagy teszek, csak a képzeletemre lesz hatással.
Az elhatározásomból, valahogy sejtettem, kizárólag baj lesz. Ahogy felé próbáltam fordulni megbotlottam a saját lábamban és lesodortam a felhalmozott videóimat. Az egyetlen pozitívum a szerencsétlenkedésemben, hogy legalább én nem estem rá a kupacra. Igazán megnyugtató…
-Sajnálom. Tényleg természeti katasztrófa vagyok.- Ütöttem fejemet a pult lapjába. -Össze kéne kötni a kezeimet és lábaimat, hogy ne tudjak rombolni. Talán, elő kéne fizetnem egy szép, színes kényszerzubbonyra. Szerinted melyik szín állna a legjobban?- Hajoltam le megsemmisülten a levert tokokért. Ennyit a nagy elhatározásomról, majd beszélgetni fogok valakivel filmekről. Kész tragédia, még egy videótékában se tudok kommunikálni olyan emberrel, aki láthatóan ért a munkájához.
-Mindjárt elmegyek, tényleg!- Láttam neki, hogy befejezzem a lapok töltögetését. Még szerencse az iratokkal nem akadtak problémáim. A mellékállásom miatt kénytelen voltam érvényes papírokat készíteni. Legalább ezzel nem húztam szegény kölcsönzős agyát. Szépen beírkáltam a kártyák számait, aláfirkantottam a szerződést és odafordítottam neki.
-Mindent sikerült kitöltenem?-Nagyon reméltem ezt már nem rontottam el. Égő lenne, ha még az olvasás művészetébe is belebuknék. Hát, lesz, ami lesz. Nekem más dolgom nem maradt, mint várni, hogy leellenőrizzen mindent és odaadja a filmjeimet. Legalábbis ezt hittem, de továbbra is foglalkoztatott, miért szereti ennyire a videókat. Nem hagyott nyugton a kis ördögöm és arra kaptam észbe, bátortalanul feltettem a kérdésem.
-Kérdezhetek valamit? Persze nem muszáj válaszolnod, nem akarok faggatózni!-Vettem egy mély levegőt, mielőtt elmagyarázom a Föld kihűlését is. -Mióta dolgozol itt? Csa…csak, mert annyira jól kiismered itt magad és a műfajokat is átlátod és ebből gondoltam, hogy már régóta itt lehetsz, nem, mintha olyan idősnek látszódnál, hanem arra célzok, mennyire jól ismered a filmeket…- Fejeztem be a magyarázkodást kínos sóhajjal. Jobbnak láttam, ha folytatom a videótokok tanulmányozását.

2
E.T phone home – Videotéka fosztásra fel!

Borzalmasan éreztem magam, hogy ekkora felfordulást okoztam. A fejemre esett posztert szívesen megtartottam volna búvóhely gyanánt. Tökéletesen eltakarta a sírásra görbülő számat. Remek rejtekhely és esőfogó eszköz volt, mint Totoro-nak a hatalmas lapulevél! Őt se vették észre! Ott állt a megállóban, mind a két méterével, pocakjával, szürke bundájával és még is láthatatlan volt az emberi szemnek. Ennek úgy örültem volna. Élni, létezni észrevétlenül. Valamennyire teljesült, hiszen shinigami-ként könnyedén lehettem Totoro, amikor csak akartam. Kár, hogy most jutott eszembe. Kicsivel több eszem van gigai nélkül jövök el otthonról. Mennyivel egyszerűbb lenne lélekként itt poroszkálni, válogatni, elvinni a filmeket, aztán ugyanolyan rejtélyesen visszatenni. Kész szellemtörténetek is születnének, aztán kapna ingyen reklámot a hely! Én pedig megúsznám az ilyen kínos eseteket és egy videotékát se döntenék romba.
Küzdöttem, ne sírjak, amiről néhány pillanat erejéig el is felejtkeztem. Maguk alá temettek a felém záporozó szóviccek. Teljes értetlenség ült ki az arcomra, hiszen másra, vagy legalábbis verbális rágalmazásra számítottam. Arra egyenesen nem, felsegítenek. Mondjuk, logikus lépés. Ne nyomorítsam tovább szegény tokokat. Attól még kétségbeesett Bambiként fogadtam el a felém nyújtott kezet. Igazán nem akartam megsérteni azzal, visszautasítom, miközben én, vagyis a felfordulás generált engem. Lényegében, felértem egy természeti katasztrófával! Azt hiszem végre megértettem az első mondatát. Cseppet elkéstem vele, de legalább felfogtam a célzást, amivel egyet kellett értenem.
-Se…segítsek hátra vinni? Szívesen rendet teszek, ha már a természeti csapások szültek!-Vágtam hozzá meggondolatlanul. Mélységes bűntudatomban a lehető legnagyobb szamárságokat vagyok képes felajánlani. Biztosan arcon törlöm magam, ha nem épp barátságosan próbálok mosolyogni, vagy inkább vicsorogni? Azaz érzésem sehogy se látszódott őszintének az arcmimikám. Humánusabb gesztus lenne, ha előzékenyen távoznék. A hatalmas sóhaj bombák és szemforgatás gépfegyverek, nyilvánvalóan jelezték a háta közepére kíván.
-Mi?-Pillantottam le az asztalra sorakoztatott legalább húsz darab filmre. Elképedten bámultam a tornyot, ahogy emésztettem a kötelező darabszámot. Lassan formáltam, ízlelgettem a betűket, de semmivel se lettek finomabbak. Mindössze rövidnek nem nevezhető életem drámája íródott ki belőlük. Elképesztő monodráma jelenetei meg szemeim előtt, melyek tönkre tették varázslatos szabadságom! Igazi sablon történet, mely fenekestül felforgatta békés semmittevésemet!
-CSAK HÁROM?! De én azt terveztem ezekkel vészelem át az elkövetkezendő két napot az emberiségtől elzárt bunkeremben!-
Tapasztottam arcom két oldalára tenyerem és szorítottam össze, míg hatalmas kacsaszájam lett. Éreztem, ahogy átjár a végtelen üresség, kiszökik belőlem az élet. Elhagyott kitartásom utolsó szikrája. Erőtlenül huppantam le a földre, immár biztonságos távolban a dobozoktól. Minden iszonyatra felkészültem: atomtámadás, zombi invázió, biológiai hadviselés, Alkonyat folytatása, de arra nem, hogy megfosztanak a filmjeimtől. Magamba zuhantam a gyásztól, hát még azután középiskolásnak hittek.
A kegyelemdöfés mértani pontosággal trafálta telibe szívemet. Kiterített trófeaként kerültem a lelki sivárság falára. Nincs megalázóbb, mint a száz éves fejemet egy kalap alá venni az olvasóimmal! Fájt, szörnyen fájt a kritika, ahogy a szégyen is magas fokokra hágott, miután tudatták velem nem szép elfoglaltság utána leskelődnöm. Aláírom az előbbi héja násztáncom valóban erre hasonlított.
-Nem ismerem őket.-Suttogtam megsemmisülten. Még jobban fejembe húztam baseball sapkámat.-Nem is viháncoltam. Csendben voltam. Nem akartalak zavarni. Megörültem, mert kevés videótéka van. A kazettás filmek különlegesek. Csak meg akartam nézni a kínálatot. Aztán találtam rendezői változatot, meg vágatlan változatot, meg végső változatot, meg kiadatlan változatot…-Tiltakoztam erőtlenül a pult árnyékába húzódva. Remek fedezéknek bizonyult. Átmenetileg eltakart, viszont fogalmam sem létezett mit kezdjek magammal. Ott gubbasztottam és rá nem vehettek elő merészkedjek. A felszólításra válasszam ki a filmeket, csak felnyúltam a toronyért és egyesével lehorgásztam mindet.  Mellkasomhoz szorítottam, aztán átszellemülten tanulmányoztam őket. Már csak a „drágaszágom!” motyogás hiányzott, hogy tökéletes Gollam lehessek. Biztosan életem alakítása lenne.
-Nem lehetne kivételt tenni?- Nyüszítettem a kibérelt sötét vackomból. -Mindet szeretném most megnézni!-Tartottam fel egy fehér zsebkendőt, ahogy a legnagyobb tárgyalók tették szorult helyzetben. -Nem kéne annyit látnod. Ha hármat elviszek, öt óra múlva megint itt vagyok még három filmért, aztán megint, aztán megint….és megint.-Kukkantottam fel a pult szélébe kapaszkodva, hátha megesik rajtam a szíve. Ennyire nehezére esett velem egy légtérben tartózkodni, akkor megoldom ügyesen. Elviszem ezt a sok filmet és csak két nap múlva kell viszontlátnia.
-Hamarabb megszabadulsz tőlem és kevesebb kell látnod!-
Erőltettem újabb mosolyt az arcomra. Le kéne szoknom erről a rémes kényszercselekvésemről. Úgy is látszik rajtam, cseppet sem érzem magam kicsattanó boldogság bombának.

3
E.T phone home – Videótéka fosztásra fel!

Nem volt kedvem olvasással, rajzolással, zenehallgatással elütni azt a kicsike szabadidőmet, amit a kiadóm nagylelkűen a nyakamba varrt. Lelkemre kötötték feltöltődöm energiával és kicsattanó lelkesedéssel vetem bele magam a munkába. Hálás voltam a kedves gesztusért, csak épp az eredményt nem éreztem. Ugyanolyan egykedvűen, unottan és monoton semmittevéssel fetrengtem a négy fal között, mint általában. Valamit ki kellett találnom, mert kezdtem csendesen beleőrülni a nem létező csap csepegésébe is. Egész sok minden beugrott, hova mehetnék, mit csinálhatnék. Például mehetnék moziba, vidámparkba, könyvtárba, kávézóba, állatkertbe, vagy parkba. Ezutána rájöttem, tök egyedül egyiket se élvezném. Aztán ott vannak még az emberek. Nem akaródzott elvegyülni közöttük, meg találkozni velük, meg úgy összeségében létezni mellettük. Rosszul éreztem magam idegenek társaságában, akkor is, ha levegőnek néztek.
Hideg rázott ki a gondolattól meg kell mukkannom előttük. Pedig jól esett volna valakivel beszélgetni. Idejét se tudom mikor kommunikáltam hús-vér élőlénnyel. Lassan saját Wilson-om lesz és még csak lakatlan sziget sem szükséges hozzá. Ez a jövőkép nem tetszett, úgyhogy erőt vettem magamon. Két oldalról összecsaptom arcomat és eldöntöttem veszek egy nagyon nagy adag epres shake-et. Kezdetnek megtette! Szürcsölés közben majd kitalálom, mit kezdhetnék magammal odaát.
Szépen tartottam magam az elképzelésemhez és nulla lelkesedéssel, tornacipőben, napszemüvegben, baseball sapkában elindultam a dangai-hoz legközelebbi meki-hez. Az évek alatt remekül kinyomoztam, melyik van egy köpésre az átjutástól. Az ott sorakozó tömegtől sírhatnékom támadt, de hősiesen kiácsorogtam a kilométeres sorokat és immár boldog shake tulajdonosként baktattam a kihalt utcákon. Jobban kedveltem, mint a zsúfolt belvárost. Attól se tartottam megtámadnak. Ugyan ki akarna egy lepukkant, epres löttyöt szürcsölő rusnyaságba belekötni? Valószínáleg senki. Ha még is bekövetkezne a rémeset meg tudom magam védeni. Legalábbis azt hiszem…
Csendes sétálás alatt nem adtam fel az agyalást. Épp egy szűkebb mellékutcában battyogtam, amikor szembe egy jött egy kicsike tábla. Ettől beugrott a tökéletes megoldás. Kiveszek néhány napra elegendő filmet! Azokkal elütöm az időt, ki se kell mozdulnom a házból! Mostanság a kutya se jár videótékákba, mert minden modern kölyök netről tölti le a filmeket, vagy szolgáltató virtuális tékájából válogat, szóval tömeg se lesz bent. Teremtett lélekkel se futnék össze a kölcsönzőben és nyugisan turkálhatnék csomó régi film között. Ez a csodálatos jövőkép azonnal rávett lelkesen csörtessek az ajtóhoz, aztán beporoszkáljak az üzletbe. Biztonság kedvéért körbe sandítottam, de tücsökciripelésen kívül nem fogadott más. A pultnál unottan zenét hallgatott és tablet-et nyomogatott az eladó, de ezen kívül semmi. Ettől széles mosoly terült szét arcomon. Boldogan baktattam beljebb, hogy a táblák segítségével kereshessek a műfajok között.
Nem tudom meddig kolbászoltam, de egész szép kupacot sikerült összegyűjtenem. A halmot már csak oda kellett vinnem a pulthoz. Ezzel nem is akadt probléma, de az ott ücsörgő srác, eléggé bele volt merülve a gépe bámulásába és az arcára volt írva nem szeretné, ha megzavarnák. Nem szerettem volna felbosszanti a szerencsétlenkedésemmel. Próbáltam még egy darabig a környéken nézelődni, mintha szörnyen érdekelnének az ott lévő filmek, hátha szünetet tart, vagy befejezi a játékot. Erősen sandítottam felé, de füle botját se mozdította. Kezdtem nagyon kínosan érezni ezt a buta tökölést. Úgy viselkedhettem, mint egy idétlen tini, aki helyes srác után kémkedik. Pedig szó sem volt ilyesmiről, mert megbámulni se mertem, nem, hogy odamenni.
Irtózatosan gáz voltam. Kínomban már a pultot fejelgettem. Iparkodtam rávenni magam, menjek végre oda, intézzem el a kölcsönzést és menjek haza a békés világomba. Muszáj volt végre lépnem, mielőtt itt maradok takarítani. Nagy levegőt vettem, felmarkoltam a tokjaim, aztán odaporoszkáltam a pulthoz. Letettem a filmjeimet és vártam a csodára, mert nem történt semmi. Türelmesen hintáztam egy helyben, hátha észrevesznek. Ez nem következett be, ezért félénken mellé oldalaztam, hogy megkocogtassam a vállát. Az orrom elé kerülő tablet kijelzőjén akadt meg tekintetem. Eltátott szájjal pislogtam a rajta futó filmre. Hirtelen elfelejtettem mit akartam, csak közelebb araszoltam, még jobb szögből bámulhassam.
-Vágatlan, rendezői változat?-Mutogattam a kijelzőre fejem tetejére tolt napszemüvegem alól.-Honnan szerezted meg? Szinte lehetetlen megtalálni!-
Ekkor csapott fejbe a valóság, hogy a pult mögött lábatlankodok és zavarom az eladó srácot a mozizásban. Azonnal sürgős hátrálásba kezdtem, csak épp a menekülésemet elálló dobozokban botlottam fel. Beestem több tucat doboz, csipogó, tok, papír és isten tudja még micsoda közé. A fölém függesztett poszter, pedig előzékenyen hullott a fejemre, csak, hogy tökéletes legyen a káosz.
-Bo-bocsánat! Nem akartam felfordulást okozni!- Pattantam fel azon nyomban. Sűrű hajlongásokkal és paprika vörös arccal nyújtottam felé a posztert, majd láttam hozzá összeszedni a szétguruló tokokat. Azt hittem menten elsüllyedek szégyenemben. Sírás környékezett, hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Semmit se voltam képes normálisan megcsinálni.
-Mindjárt rendet teszek!- Dermedtem le váratlanul, ahogy eszembe jutott, lehet kárt okoztam az esésemmel. Ki tudja, lesodorhattam videókat is, amiket összetörtem a súlyommal, vagy széttörtem pár tokot. -Ugye nem törtem össze semmit?- Ejtettem el a kezembe halmozott műanyag vackokat és láttam hozzá átbogarászni mindegyiket, hátha eltört, megrepedt, elszakadt, vagy bármi.

4
3. osztag / Re:Kaminari Taka - Szolgálati Lakás
« Dátum: 2015. Márc. 04, 21:57:58 »
Ments meg! TmT – Taki san megmerényelése

Az a szörnyű valóság, hogy nincs valóság! Az idő rohamléptekkel szelel el mellettem. Hetek óta egyetlen oldallal sem haladtam a manga rajzolásával. Ott járok, ahol a part szakad. Kalimpálok egy kicsike faágba csimpaszkodva, alattam pedig morajlik a dühös tenger, miért nincs kész három millió fejezet, miért nincs még nyomdában?! Az ihlet! Pontosan ez hiányzik. Illetve, ha akad némi lelkesedésem, kezem nincs elegendő. Egymagam már nem küzdöttem meg a határidőkhöz kötött rajzolással. Segítségre szorultam, de a világunkban ugyan kit találhattam volna? Nem ez az elsődleges feladatunk. Közte sem szerepel. Aztán, senkit sem ismertem. Pofátlanul odaállni mások elé, hogy faggatózzak, pedig nem volt merszem. Mit gondolnának rólam, ha mindenféle felvezetés nélkül buta kérdést tennék fel, olyasmiről, amiről a legtöbben, maximum hallomásból értesültek. Ehhez semmi kedvem. Odaát letáborozni, még inkább nincs.
Szerettem az itteni berendezett kuckómat. Nyugodt körülmények között dolgozhattam a megszokott világomban. A kiadóm nyomására próbáltam már irodában alkotni, de abból csak az lett, hogy halálra rémülten ücsörögtem ugyanabban a pózban egész álló nap. Ahhoz se volt bátorságom felemeljem az elém pakolt ceruzát. Semmi sem volt az enyém és ez teljesen kiakasztott. Feladtam a külön irodát és küzdöttem tovább egyedül. Sikertelenül. Így fogalmazódott meg bennem az elhatározás, szükségem van valakire, aki kihúz a slamasztikából, különben befuccsol a manga-m. Oda az egyetlen dolog, amit élvezek csinálni. Önző motiváció, épp ezért nem akaródzott másokat traktálnom vele. Pedig még Shuu san is próbált nekem tippet adni. Annyira kedves volt tőle. Említette, hogy Yocchan ismerősének az ismerőse szeret rajzolni és keressem fel. Hálás voltam neki. Már csak emiatt fel akartam vele venni a kapcsolatot. Tényleg! Egyszerűen nyuszinak bizonyultam. Napokig rágódtam rajta, hol keressem, és mit mondjak neki. Kaptam címet, ahol megtalálhatom, de mindig csak az osztag területéig jutottam.
Aztán, rávettem magam, hogy tényleg odamegyek! Eljutottam a lakásig, de visszafordultam. Ma újabb kétségbe esett kísérletet teszek. Remélhetőleg be is kopogok. Nem kéne, inamba szálljon bátorságom. Annyira jellemző lenne, ha elfutnék. Iparkodtam bebiztosítani magam. Direkt mögém toltam egy kicsike virágot, hogy átessek benne, ha menekülni merészelnék. Végül, bátortalanul bekopogtam.
Nem érkezett válasz a túloldalról. Tettem egy újabb kísérletet, amikor észrevettem, hogy gyakorlatilag nyitva az ajtó. Óvatosan bedugtam a fejemet rajta. Lélegzetem visszafojtva kagylóztam, hallok bármilyen szöszmötölést. Semmit se észleltem, de ha már tárva nyitva állt, csak benéztem minden rendben.
-Ha…hó! Va-va….van itt valaki? AZ AJTÓ! Nyi-nyi-nyitva maradt az ajtó! Mi-mi-minden rendben?-Sétáltam bátortalanul a festő állványokkal, vásznakkal, ecsetekkel, palettákkal zsúfolt helységben. Minden idegszálammal ügyeltem ne piszkáljak semmihez. Centiről centire haladtam, véletlen se ütközzek semminek. Én és a gyermeteg elképzeléseim. Ahogy a filmekben lenni szokott, ilyenkor csapom a legnagyobb zajt. Sikeresen ráléptem egy festékes rongyra, amitől teljesen megijedtem. Hátrébb szökkentem, ezzel megdöntöttem az egyik állványt. A faszerkezet óriási csatazajjal borult fel. A hirtelen kerekedett felfordulást ijedt tekintettel követtem nyomon. Eltátott szájjal pislogtam a pusztításom eredményére. Ezután esett le, talán tennem kéne valamit. Gyorsan lehajoltam eredeti helyére. Eszembe se jutott turkálni! Önkéntelenül akadt meg tekintetem az egyik anyag alól kikandikáló festményen. Oldalra biccentett fejjel vettem szigorúan csak szemügyre. Nem mertem hozzányúlni, mert más tulajdona és nem akartam kárt tenni benne.
-Milyen szép…-Böktem meg elmélyülten alsó ajkamat. A mozdulat kicsivel erősebbre sikerült, mint szerettem volna. A hátam mögül, ugyanis megszólalt a ház valószínűleg lakója. Ettől az újabb idegeimet próbáló eseménytől szó szerint orra buktam. Beestem az állvány és a festmények közé. Remek tehetségem megcsillantásával, pedig még a festményt takaró anyagot is sikerült magamra rántani. Beleakadt a hajcsatom, így hiába akartam azonnal kimászni alóla. Percekig hemperegtem a földön, mint egy elfuserált lepedős szellem, mire annyira sikerült megszabadulnom az anyagtól, szóhoz bírjak jutni.
-É-é-én sajnálom! Nem akartam betörni! Semmihez se nyúltam! Esküszöm!- Mentegetőztem lángoló vörös arccal. Annyira rosszul éreztem magam. Csodásan leégni egy vadidegen előtt, miközben a lakásában nézelődsz. Olyan kiábrándító! Borzalmasan szégyelltem magam.
-Nyi…nyitva volt az ajtó…aztán benéztem nincs e baj, de nem akartam ellopni a képeket! Azt se tudtam itt vannak! Shuu san…a rokonom mondta, hogy jöjjek ide és Ta…Ta…-Kutattam a név után, ami hirtelenjében eszembe se jutott.-Taki san-t keressem! Segítséget szeretnék tőle kérni!-
Hadartam el zavaromban minden eszembe jutó részletet az érkezésemmel kapcsolatban. Fogalmam sem volt, mit vártam. Megrémültem! Nem gondolkoztam, csak beszéltem, ami szokatlan, mert általában meg se szoktam mukkanni. A világtól való elzárkózottság a legrosszabbat hozza ki belőlem.

5
Shinigami / Amaya Ureshii
« Dátum: 2014. Aug. 04, 20:14:47 »
Név: Amaya Ureshii (Amaya:esti;kései eső, Ureshii:vidám)
Kaszt: shinigami
Rang: 12. osztag, hadnagy
Felszerelés: egy zanpakuto, aminek hüvelyén egy hosszú cica plüssállatka lóg
Magasság: alig 110cm
Nem:
Életkor:98, de 7 évesnek néz ki

Kinézet: vállig érő torzomborz lila haj, barna szemek, normál shingami öltözet, de rózsaszín obit köt rá fekete helyett.

Zanpakuto: Joruno Kjaku (esti vendég)
http://kepfeltoltes.hu/080810/amaya_katana_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/080810/amaya_katana2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

♫ ~ SHIKAI ~ ♫

Parancs Nincs
Támadás:
Abareru ame(tomboló eső)
A katana-t az ég felé emeli és apró ezüstös cseppek hullanak le az égből. Amikor viszont újra vízszintesen az ellenségnek szegezi az apró ezüst cseppek felrobbannak.
Biri amesizuku (utolsó esőcsepp)
A katana-t maga előtt elengedi és az eltűnik, a közben tengerré váló talajon. Egy esőcsepp lehullik az égből az áldozatra, de amikor céltér körbeveszi is összeroppantja, ezzel megsemmisítve őt.

♫ ~ TÖRTÉNET ~ ♫

Nagyon kicsi volt, amikor a családjával autóbalesetet szenvedtek. Amikor magához tért Soul Society-ben nem is igazán tudta, mi történt vele. Céltalanul bolyongott, és minden segítséget elutasított mondván "Neki egy vicces bácsi kell."
Mivel egyedül volt, saját magának kellett önmagáról gondoskodnia. Ezért különböző cselekkel lopott. Az egyik alakalommal is szokásos napi élelméért harcolt. A legközelebbi bódéhoz osont, rávigyorodott barátságosan az ott álló eladóra és a szájába vett gyorsan egy cipót. A tulaj persze mérgesen kapott utána,de Amaya felugrott az asztalra, majd nyelvét kinyújtva és az egyre mérgesebb tulaj fejét megütögetve felugrott az alacsony ház tetejére. Gyorsan lecsúszott a másik oldalon és lélelszakadtából futásnak eredt. Nem sok esélye lett volna a felnőttek ellen, ezért minden egyes rejtekhelyet kihasznált, hogy elfuthasson. A városból megkönnyebbülten ért ki. Vidáman szögdécselve indult el egy kiszemelt fa felé, hogy ott megeszi a szerzeményét. Alig harapott bele elpirulva a finom kenyérkébe, amikor egy hatalmas üvöltést hallott maga mögül.
-Most eszek!- duzzogott és nézte szomorúan a finom ételt, de csak nem tudott újra hozzálátni mert valami a feje felett kettétörte a fát.
-Ez nem ér!- pattant fel idegesen és mérgesen csípőre vágta a kezét.-Haggyál enni!!- mutogatott fenyegetően a fa felé, de miután meglátta, hogy egy hollow van vele szemben kikerekedett szemekkel nézett fel a lidércre.
-Te meg mi vagy?-tette kérdően mutatóujját szája elé.
-Most meg foglak enni kislány!-
-Nem adom a cipóm!-rejtette el maga mögé a kenyérkét. Erre csak gúnyosan nevetett a támadó és lendületből a lány felé rontott. Amaya-nak fogalma sem volt, mi az és miért közeledik felé ilyen gyorsan, úgyhogy csak értetlenül állt támadójával szemben. Mielőtt elérhette volna a lidérc egy fehér köpenyes alak lépett elé.
-Juj, de jó!-ugrott egyet örömében.-Szép volt bácsi!!-
-Menj arrébb te idióta!- förmedt rá az alak, de a lány csak elnevette magát és leült egy közeli kőre. Amíg a másik kettő harcolt, ő lábát lógatta és egy dalt dúdolt.
-Ügyes vagy bácsi!!-pattant fel a kőre,miután meglátta, hogy a lidérc eltünt. Az alak elindult felé, ő pedig a kőről lepattanva a megölelte a lábait, hiszen mást nem ért el, olyan kicsi volt.
-Na eressz már!-rázta lábait
-Te egy vicces bácsi vagy!- kiáltotta boldogan
-Hogy mi? Nem hinném, de neked aztán van lélekenergiád kislány.-
-Hmmm-nézett fel értetlenül.-Az meg mi?-
-Ááj! Mi a neved?-
-Amaya Uresii!- gyorsan elengedte a férfi lábát és mosolyogva meghajolt.
-Cö!-mordult fel.-Van energiád az már biztos. Na, gyere! Tudok egy neked való helyet.-
-öhm...Tényleg?-felugrott és megszorongatta a férfi nyakát.-Akkor menjünk!-ezzel leugrott és elkezdett cik-cakban futkározni az utcán.
Amaya, így került kapcsolatba egy igazi shinigamival, aki nem más volt mint a 9. osztag kapitánya Zaraki Kago. A kapitány elvitte az akadémiára, amit kisebb nagyobb teljesítményingadozással,de elvégzett. Ezek után kedvenc kapitánya magához vette az osztagba és azóta is nap mint nap idegesíti Zaraki kapitányt gyerekes viselkedésével.

Oldalak: [1]