Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Keiki Eaglehearth

Oldalak: [1] 2
1
Lezárt harcok / Re:Téli levélhullás: Kanayo vs Keiki
« Dátum: 2015. Jan. 19, 19:58:30 »
Egy kicsit rosszul esett hogy olyasmikkel vádolt amiknek fele sem igaz rám. Még hogy én perverz, na persze. Úgy beszélt velem mintha baj lenne a fejemben, ami meglehetősen felháborított, mivel inkább vele voltak problémák.
-Ne mondj ilyet oké? Én nem vagyok az a kukkolástól gerjedő típus. Shinigamival meg nem kezdek.- Fejtettem ki számára a tényt, hogy tisztában legyen azzal hogy engem nem izgatnak a shinigami nőcskék. Legalábbis engem a még élők izgatnak. A tudat hogy nem is igazán mondható el eviláginak kicsit furcsa hatást keltett bennem irántuk.
-És ha már itt tartunk, nem ti szajkóztátok a népemnek hogy bízzuk rátok a hollowokat? Én csak tettem amit általában kértek tőlünk. Sokkal inkább ez az elkergetős trükköd keltette fel a figyelmemet.- Folytattam a magyarázkodást, de ez valójában csak mondvacsinált indokok tömkelege volt.
-Hülye.- Jegyezte meg kritikusan a Farkas, a sporttáskában megbújva. Igaza volt, de mégis mi a fenének kekeckedik velem folyton. Ez már fájdalmas volt. Nekem kéne őt irányítanom és reguláznom, nem pedig fordítva. Annyira felbosszantott, hogy nagyot rántottam a táskán hogy kicsit megrendszabályozzam, bár ez ebben a helyzetben nem ért semmit sem.
-Fogd be!- Korholtam le kíséretképp, de hát csak kacagott rajtam. Ez az egész szituáció ráadásul a két hölgy kíséretében játszódott le, ami csak tovább növelhette azt az érzetüket hogy valami baj van velem. Mikor végre elhallgatott az a gúnyos nevetés, végre folytathattam a társalgást a kisasszonnyal aki annyifélét vágott a fejemhez.
-Te meg szeretsz mindenféle fegyverekkel fenyegetni olyanokat akik nem is ártottak neked, nem beszélve arról, hogy ahelyett hogy a hollowot kalapáltad volna el, valaki olyanra emelsz fegyvert aki hasonlatos dolgokkal foglalkozik mint te.- Tört ki belőlem egy pillanat alatt egy őszinteségi roham, holott ezt nem épp ezzel a körítéssel akartam a fejéhez vágni. Ha ezek után nem esik nekem, akkor soha. Ennek ellenére mégis megpróbáltam megszabadulni a torkomnak szegezett pengétől, amit hüvelyk és mutatóujjam közé fogva toltam el magamtól.
-Ha megtennéd hogy elveszed ezeket, roppant hálás lennék.- Villantottam felé egy bájos mosolyt, remélve hogy talán kicsit megbékül.

2
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2015. Jan. 14, 19:52:15 »
Kár summázni, beragadtam. Figyelmetlen voltam és meg is érdemeltem ezt az apróbb kis bakit, pláne fogy a felesleges mocorgás csak még inkább rásegített. A szituáció után csak két alternatívát tudtam elképzelni miszerint vagy a sors valamiféle fintora lehetett hogy ez a pókember cosplayer shinigami srác elkapott vagy éppen egy alaposan megfontolt, gondos művelet szerencsétlen áldozata vagyok. Akárhogy is, ezt jobban megszívtam mint, mint a nem is tudom mi, a lényeg az hogy én húztam a rövidebbet, és még inkább romlott volna a szitu, ha nem győzöm le mert caplatott volna a szalámikkal.
Miközben a hálóval szenvedtem, legalább is szenvedtem volna ha hagyta volna, figyelemmel kísérhettem a sorstársamat a szomszédos hálóban aki csak tovább ficánkolt, miközben a táplálékláncban felette álló lassan felé közeledett, eszembe jutott, hogy mi lenne ha nem ficánkolnék csak úgy tovább mint hal a szatyorban. Amint eszembe jutott ez a gondolat, abbahagytam a háló feszegetését ami hamarosan tán a fizika törvényeinek megfelelően ereszteni kezdett, de ez még messze nem jelentette azt, hogy kiszabadultam csak annyit, hogy tehettem még pár lassú mozdulatot, amivel segíthetem szabadulásomat.
-Nem röhög! Együtt érez!- Szóltam meg Kentát miközben próbálta szánakozását leplezni, de hát mégis rettentő kínosan éreztem magam ott fejjel lefelé beleragadva egy hálóba, amiből ugyan kezdtem kikecmeregni, és egy kezem már szabad volt ahhoz, hogy elkezdjem magam lehúzni arról, miközben Kenta megcsúszott a gerendán és ismételten hasonló helyzetbe került mint első trükkömnél.
-Pfff... Ezt megkaptad. Ilyen a karma öreg.- Osztottam meg egy újabb örök érvényű bölcseletet ami már nem bírt bennem maradni és távozáskor a káröröm csodás mosolyát varázsolta arcomra, ami által csak még lelkesebben kezdtem megszabadítani magam a megbéklyózó hálóból. Lassan a második kezem is felszabadult, így még jobban előre tudtam magam tolni, egyenesen Kenta felé, és ha ha szerencsém lett volna, a vén hűséges fizika ismét hatalmas erőt adhatott volna ahhoz hogy páros lábbal rúghassak Kenta felé a katapult módjára kilőtt lábaimmal.
De hogy az őseim rágtak be rám ennyire, vagy hogy a túlvilágon pikkelt rám még mindig egy ex-hollow, amint kiszabadultam, kaptam az újabb istencsapását. Jött a srác az égő kutyájával meg a feltépett torkos hókusz-pókusszal amitől rémületemben inkább hátrafelé hőköltem, mintsem előre támadtam volna, és ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, egy lépést előre léptem, de kettőt léptem vissza, és nem csak hogy visszaragadtam a hálóba, de még az a piros istenverése is betalált. Gratulálok! Dupla kombó! Ennél nagyobb barom csak én lehetek. Legközelebb a Farkas is jön velem és kész! még egy ilyen szégyen és elevenen temetem el magam.

3
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2015. Jan. 03, 19:31:06 »
-Te nem figyeltél.- Jegyeztem meg megvonva a vállamat. Elvégre egy rokonaimat ért szidásért nem állt szándékomban kezét-lábát törni, vagy lerúgni a gerendáról, hiszen olyan ügyesen kapaszkodott. Hagytam, had lengedezzen mint a falevelek a szélben. Bár ahogyan az ábrázata festett, utólag nem lett volna rossz ha felhúztam volna, mert nem volt valami bizalomgerjesztő az arcszerkezete, amikor utánam szólt. Meg ahogy utánam nézett, az sem egészen volt csodás érzés.
Hamarosan viszont újra felcsengett a hangja, miközben épp előle szaladtam. Afféle szájkoptatást amit ott és akkor levágott még életemben nem hallottam, de persze ha tudtam volna mire ment ki a játék, más lett volna a helyzet. Karattyolt valamit, vértyogott valami másról is, de olyannyira nem értettem mit mondott az egész maszlaggal, hogy én meg azt hittem hogy kitört belőle az addigi haragja, és engem kezdett el szidni. Ezt persze nem hagyhattam már szó nélkül, főleg hogy ezzel a róla alkotott képem gyakorlatilag teljesen dugába dőlt.
-Na most hagyd abba! Nem káromkodni jöttünk ide!- Jegyeztem meg hátrafelé fordított, fejjel, futás közben, de na persze hogy azt kapom, amit adok. Igazi, kemény meglepetést, a javából. Akkor már tudtam hogy ezt benéztem, és szabadulni sem lesz könnyű. A lábam, amivel aktuálisan előre léptem, beleragadt valami furcsaságba. Na persze hogy kivenni meg nem tudtam, mert akárhogy próbáltam a lábamat cibálni, csak azt értem el, hogy hátra estem, a lábam pedig beakadt, én meg ott lógok majdnem fejjel lefelé. Na majd egy oda varázsolt pókháló megállít? Persze hogy nem! Felkecmeregtem, és tovább próbálkoztam a szabadulással. Húztam, vontam szerencsétlen lábamat, de persze hogy a jó öreg gravitáció bá' tisztességesen alám vágott, és egyenesen belerántott abba a nyavalyába, ráadásul arccal előre, mert miért is ne. Hú, hát kínos.
-Gondolom ezt most jól megcsináltam. Ugye?- Nyögtem a háló fogságában, az arcom oldalánál odatapadva a hálóhoz. Tapsot a hét balekjának. Se előre, se hátra.
~Ez az Keiki! Ügyes vagy! Inkább csinálj törtkrumplit rántott hússal.~ Ironizálgattam magamban, miközben a gyár egyik szemszögemből jól láthatott poros sarkában lévő legyecskével azonosultam, aki hasonlóan pórul járva, belegabalyodott a pók csapdájába. Ez az esemény volt az egyetlen ami akkor igazán le tudta kötni a figyelmemet. Abben a valamiben meg vergődni úgy is kár lett volna, csak még inkább rám gabalyodott volna.

4
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2015. Jan. 02, 18:03:06 »
Mi van? Hegyi kecske volt a nagyapja vagy mi a fene? Esetleg ilyen jó kondiban lenne? Ő csak simán felugrik oda, ahová én mászva jutok el. Ez a húzás bárki becsületére válna, elismerem. De csak magamra vethetek, ha ebből még baj lesz, minden esetre, egy mosollyal az arcomon jeleztem feléje, hogy tetszett ez a húzása. Az viszont ebből egyértelművé vált, hogy az emberi átlag kondíciónál magasabb szinten áll. Persze ezt követően úgy illene, hogy én is mutassak valamit. Szépen előre dőltem, majd megkapaszkodtam a gerendában és áthelyezve a súlypontomat, páros lábbal a mellkasa irányába rúgtam, majd talpra érkezés után elindultam visszafelé a gerendán. A jó öreg lő és fuss módszer egy örök klasszikus. Tapasztalataim szerint mindenki minimum egyszer beveszi.
Én mindig is az a fajta voltam aki nem akart komolyabb bántalmakat okozni az ellenfeleinek, és inkább kifárasztotta őket, nem emeltem rájuk mindig kezet. Arra játszottam hogy a szaladgálásban úgy is hamarabb elfáradtak mint én. Úgy gondoltam, hogy ha ügyesen csinálom akkor ez most is beválik. Viszont itt is volt egy rizikófaktor, miszerint olyan ellenfelem van akihez hasonlóval még nem küzdöttem, az más tészta, hiszen ha van ugyanolyan gyors és ügyes mint amilyen szépen elém vágott, akkor végem van mint a botnak. Arra gondoltam, hogy a legjobb az lenne, ha minél kevésbé hagynám érvényesíteni a képességeit, és beszorítanám valahová vagy korlátoznám a mozgását.
Könnyebb kiötleni a dolgokat mint kivitelezni, annyi már akkor is biztos volt. Persze B tervem nem is volt. Minek is az, hiszen egy shinigamival küzdöttem. A legrosszabb esetben is csak csúnya bibis leszek, nem több. Na persze, még csak az kellett volna. Úgy tűnt hogy ha a tervem nem váltotta be hozzá fűzött reményeket, akkor bizony improvizálnom kell. Ugyan mit is jelentett volna az hogy tartalék terv híján kékre zöldre veretem magam. Hát elég sokat. Ezért úgy határoztam hogy akármennyire nem is tetszik, mégis improvizálnom kellett.
-Mond csak. ez az alap sebességed, vagy még csak bemelegítesz?- Tettem fel egy sebességét illető kérdést. Nem mintha ténylegesen várnék tőle bármiféle komolyabb választ, de úgy gondoltam hogy egy rövidke szóváltás talán elterelheti a figyelmemet és oldaná a feszültséget ami felgyűlt bennem.
-Azért az az ugrás szép volt. Élőtől ilyet nem is sűrűn láttam még.- Dicsértem meg elismerően a mozdulatot, mert hát azért megérdemelte ezeket a dicsérő szavakat, elvégre nem élet-halál harcot vívtunk, hogy fintorogva és egymást méregetve kezdjük el csépelni egymást, amíg csak véres rongyok és csonkok maradnak belőlünk. Az még talán gusztustalanabb is lenne, pláne, hogy eddig életemben nem öltem egy embert sem.

5
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2014. Dec. 31, 23:25:31 »
Teljesen lesúlytott hogy mi, Új-Zéland gyermekei, a polinéziai népcsoportok tagjai nem vagyunk még annyira sem ismeretesek a shinigamik körében mint például a hollowok. Úgy éreztem hogy az évszázadok alatt volt annyi letéve az asztalra, hogy sokat megélt népem legalább egy lábjegyzetet kaphatott volna a tankönyvekben, már ha pár oldalt is fáradtság volt írni rólunk, mint hasonló munkakört betöltő emberek vagy bármi. Szívem szerint elmorzsoltam volna pár könnycseppet amiatt is, hogy nem ismeri ez az áldott jó lélek a taiaha-t. Népem ismeretlensége olyan méreteket öltött volna, hogy még a shinigamik sem halottak felőlünk? Pedig hosszú ideje már, a sokévi üldöztetést és harcot hátra hagyva végre népességnövekedést mutattunk. A tudatlanság mérgezi az emberi civilizációt, és ezt már rég tudtam, de hogy ez átterjedt a shinigami körökbe is, annyira leamortizálta hazafias lelki világomat, hogy pár könnycsepp csak legurult az arcomon, amit hamar le is töröltem.
Viszont hamar felkeltette a figyelmemet hogy Kenta mennyit szenved egy bizarr küllemű cukorkaadagolóval, amit az ember inkább képzel el egy óvodás, esetleg egy kisiskolás kedvenc csecsebecséjének, mintsem egy shinigami személyi vagyontárgyának. Rövid időn belül persze csak sikerül megrendszabályoznia a működőképességét felfüggesztett, gyermeteg adagolómasinát és kivett belőle egy zöld kis szőlőszem jellegű bogyót amit bekapva minden különösebb magyarázat nélkül kilökődött magából. Ha le lehetne írni azt szebben, hogy egy pasiból kilökődött egy szakasztott hasonmása, akkor úgy írtam volna le, sőt, ha ismertem volna a megfelelő szakkifejezést, talán használtam volna is, de a frissen szemem előtt kilökődött kimonós Kenta shinigamiként realizálódása pár másodpercre elég erősen lekötötte a figyelmemet. Nagy volt a hasonlóság kimonós barátom, és a tegnap délután nézett szamurájfilm főszereplője között. Fehér zokni szandállal? Pipa. Kimonó? Pipa. Szamurájkard? Pipa. Miután egészen szemügyre vettem, konstatálhattam magamban, hogy tényleg egy halálistennel megyek majd ölre két szál szalámiért.
Ami viszont a leginkább űberelte az addig látott dolgokat, az az önálló életre kelt testének rendre utasítása volt. Lehet hogy alig tud valamit a népemről, de a felszerelése valami oltári csúcs volt. Egy kicsit el is gondolkodtam azon, hogy vajon ha én vennék be egy olyan bigyót mint ő, akkor velem is hasonló történne-e. Annyi viszont biztos volt, hogy aki jelenleg a testet birtokolta nagyobb papucs volt mint én, és Ordasfarkasnak csak két szót kellene mondania, és sírva szaladna vissza a cukorkaadagolójába.
És végre eljött a hét összecsapása, a tét pedig a karácsonyi vacsora volt. Már éreztem a sütőből felszállingózó finom illatokat. Vagy valami mást?
-Oké, akkor lássunk hozzá. Győzzön a jobbik.- Jelentettem ki, majd megindultam egyenesen hátrafelé, egy kidőlt gerenda irányába, hogy azon felszaladva, fentről csapjak le rá.

6
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2014. Dec. 29, 22:08:40 »
Vajon tényleg olyan hülye vagyok ahogy a farkas állítja? Ténylegesen össze kell kapnom egy shinigamival két nyomorult szál szalámin? Végül is az orrom alá tolt virág után az a minimum hogy megtoroljam a sérelmet. Azt persze nem tudhatom mégis miféle lehet, meg hogy honnan szalajtották. Otthon sokfélét beszéltek róluk apám barátai, akikkel annak idején együtt űzte a lidérceket. Állításuk szerint sokszor futottak össze velük egy-egy lidérc űzése közben, de persze míg a halálistenek inkább kötelességként tekintettek a feladatukra, addig apámék inkább afféle ősi, törzsi hagyományokban gyökerező vadász hagyományként és sportként tekintettek erre a feladatra. Nem egyszer dicsekedett apám hogy a barátaival már végeztek a lidérccel, mire a shinigamik oda értek, meg hogy hányszor megrótták őket a felelőtlenségükért. Persze mint annyiszor, a maori vér akkor sem engedett a betolakodóknak, és a kis kompánia folytatta a dolgát. Apám úgy mondta, hogy: "Halott ember létükre nagy a szájuk, de vannak köztük rendes alakok is", és ez azt hiszem érvényes párbajellenfelemre is.
Meg valami olyanról is beszélt annak idején hogy vannak egy jó páran, de nem mindig van köztük összhang, meg hogy külön csoportosulások is vannak magán szervezeten belül, de hogy mifélék, az már messze nem rémlik. Ha ez egy kvízműsor lenne, máris élnék a telefonos segítséggel és hívnám is az otthoniakat, hogy dobjanak meg némi infóval, ha nem akarják hogy szalámi nélkül kerüljön felszolgálásra a rakott krumpli, és hogy ne verjenek egészen kékre-zöldre. Nem volt valami sok ami hirtelen eszembe jutott a halálistenekről, de messze több volt mint a semmi, bár kicsi volt rá az esély hogy hasznát is veszem.
Persze az már hamar bizonyságot nyert hogy a srác egész jó fej, és az állítólagos kardom után érdeklődött, az után a semmirekellő után.
-Nem, most nincs rá szükségem. Mellesleg nem kard, hanem taiaha. Maori közelharci fegyver, amit kemény fából faragnak. Egyébként is amilyen bunkó, meg sem érdemelné hogy forgassam!- Igazítottam helyre a kérdése alanyát, aki miatt a mondandóm vége inkább afféle elfojtott düh volt, mint sem rendes felvilágosítás, ami miatt minden bizonnyal valami bolondnak tűnhettem, pláne hogy az ajtót ezt követően tisztességesen becsaptam, majd a srác nyomába eredtem, elvégre ő a helybéli, elvégre talán meglehet már pár száz éves, és fél japán sematikus térképét ismerheti. Mondjuk ki nem érne rá száz év alatt bemagolni egy ország térképét.
Egy rövid séta után végül elérünk a kiszemelt harctérre, ami hát tényleg nem épp egy leányálom volt. Nem voltam sosem oda a betonért és az acélért, de ahogy az az épület festett, még inkább unszimpatikussá vált az egész, de ez volt, ezt kellett szeretni, bár származásomból eredendően nem vetettem meg volna ha inkább egy erdőben küzdünk meg, de ennyit erről. Amíg ő a maga csomagjait rendezte, addig én levettem a cipőmet és a zoknimat, a hajamat pedig hátra kötöttem. Harcban is szeretek minél hűbb maradni a tradíciókhoz. A régen élt bennszülött maorik sem cipőben küzdöttek, bár nálam ez sem sűrű, most viszont volt időm némi felkészülésre.
-Keiki Eaglehearth, örvendek. Nem mindennap veretem el magam egy shinigamival.- Poénkodtam a több mint valószínűnek tűnő ténnyel, de de hogy mennyit nyavalyogtam utána, azt akkor még a jövő titka volt.
-Szabályok? Szerintem a legalapvetőbbek épp elegek. Nem csináljuk ki egymást, ágyékra nem megyünk és csonkolás sincs. Meg nem nyúlunk a kelleténél nagyobb erőhöz. Egyáltalán nem hiszem hogy azt kibírná az épület. Ellenvetés? Javaslat?- Kérdeztem vissza, bár aggasztott hogy néhol valószínűleg alaposan megvagdoshat.

7
Karakura Town / Re: Karakura Town utcái
« Dátum: 2014. Dec. 26, 19:25:25 »
[Yuko és Keiki találkozása,
avagy hogy maradj jó formában miközben egy Shinigami gyerkőcre vigyázol]

Az ég árnyalata lassan narancssárgáról sötétkékbe hajlott át, miközben tovább sétálgattam az utcákon. Ugyan nem voltam sohasem oda a nagyvárosi életért, de mégis elbűvöltek a fények amik addig az égen játszottak. Tisztára mint otthon. Kár volt tagadnom is, honvágyam volt. Alaposan elszigeteltem magam a hazaiktól azzal hogy a föld másik féltekéjére utaztam dolgozni. Nagyon bolondságot életemben nem csinálhattam volna, de persze az a hülye pénz beszél, a kutya meg ugat.
A város fényei végül átvették a nap helyét, amikor az teljesen lebukott már a láthatár alá, mesterséges fényével megvilágítva az utcákat. Ami viszont már kifejezetten zavart már, az utcák pedig rideggé és barátságtalanná váltak a lámpatestekből érkező fényektől. A hirtelen előtörő fény miatt hamarosan a természet csodálatának érzete is elillant. Sosem volt erősségem a városi élet, és a mesterséges fények által megfestett város látványa lassan hazafelé űzött. Inkább magamtól indultam útnak, mintsem hogy a hideg űzzön vissza az otthonomba. Az egyre erősödő fényű lámpafényben szépen lassan elindultam hazafelé, ugyanis a helyi éjszakák nekem mindig fagyosak voltak, ráadásul már eléggé meg is éheztem, ami miatt kedvem szottyant otthon összedobni valamiféle kaját. Mivel meg még új vagyok errefelé, és a környéken helybéli ismerőseim meg még nincsenek, ezért a program ismételten a japán kaland-show műsorok nézésével telt volna, ha csak nem pillantottam volna meg egy aprócska, hét éves forma kislányt, teljesen egyedül az utcán. Nem tudtam elképzelni hogy efféle hogyan eshetett meg vele. Egy gyereket rendes, lelkiismeretes ember nem hagy el csak úgy, így elképzelhetőnek tartottam, ezért azt gondoltam hogy talán elvesztette a szüleit. Akárhogy is, nem éreztem tisztességesnek azt, hogy egyedül hagyjam, ezért a Tomboló farkasra támaszkodva, letérdeltem mellé és megszólítottam.
-Mi a baj kislány? Elvesztetted a szüleidet?- Kérdeztem meg a kislányt, remélve hogy nem váltok ki belőle semmiféle negatív reakciót.
-Talán tudnék neked segíteni.- Ajánlottam fel neki, habár elképzelhető hogy nemigen kérhet belőlem. Viszont minél jobban néztem, annál jobban érezhetővé vált számomra az hogy nem akárki lehet.

8
Csevegő / Re:[Játék] Angyalok és ördögök
« Dátum: 2014. Dec. 26, 18:58:18 »
Na akkor növesztek egy pár tollas szárnyat és egy glóriát. :) Én leszek a kis angyal:)

9
Lezárt harcok / Re:Téli levélhullás: Kanayo vs Keiki
« Dátum: 2014. Dec. 24, 18:34:33 »
Szorgos léptekkel haladtam a leányzókat követve, ami a mostani esetben megkívánta a sietségek. Hogy nem képesek a hollowok nyugton maradni legalább egy napig, azt senki sem tudhatja. Még mentegetőzni sem hagyják az embert anélkül hogy ne rontanák a levegőt. De zavaró egy gyülekezet.
-Hé! Várjatok! EGY FELÉ ROHANUNK!- Kiáltom utánuk, bár nem valami valószínű hogy hallották volna, pláne, hogy az egyikük majdhogynem a hóna alá kapta a másikat és úgy szelelt tovább vele, mintha alig nyomna pár dekát.
-E
~Ez most komoly?!~ kérdeztem magamtól, teljesen elcsodálkozva, elvégre effélét még nem igen láttam. Talán épp ez ostorozta fel bennem az érdeklődést a dolog iránt, és emiatt kezdtem el őket gyorsabb ütemben haladva követni. Úgy érzetem hogy a furcsa jelenet szemtanújaként az a legkevesebb ha kifejti mégis minek köszönheti ezt az adottságát. Lehet hogy önzőnek tűnök, de én is örülnék valami hasonló adottságnak.
Nagy szerencsémre sikerült végig követnem őket, egészen egy játszótérig, ahol gy ideig csupán szemlélőként követtem az események folyását, remélve hogy kiderülnek a dolgok.
A fennállt szituáció valami afféle volt, hogy ugyebár volt a Hollow, aki lecsapni készült a szerencsétlen lélekre, aki nyárfalevél módjára reszketett, közéjük pedig a két lány ékelődött. Amíg a barna kis morcos kezelésbe vette a rosszindulatú teremtést, addig a kimonós megnyugtatta a lelket és szépséges fényjelenés kíséretében továbbküldte, majd egy rövid szóváltást követően a bestia üres hassal és mellkassal állt tovább. Érdekes volt hogy vannak olyanok akik efféle, kiéheztetős módszerekkel élnek.
-Úgy érzem lesz mit velük megbeszélned. Ezek még meg sem izzadtak. Ez így szánalmas.- Jegyezte meg a farkas, és bár van valami abban amit mond, én mégsem értek vele egyet, hisz én mindig is a humánusabb módszerek híve voltam.
-Mi van! Csupa szőr!? Nekem legalább jól áll!- Förmedtem rá rejtekemből, amit valószínűleg talán nem kellett volna. Kicsit kezdett ellenszenvesé válni a csaj.

10
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2014. Dec. 22, 21:48:28 »
~Ez most komoly? Voltam olyan hülye hogy kihívtam egy shinigamit két szál szalámiért? De ez hogy a fészkes fenében juthatott az eszembe?! Keiki, te nem vagy teljesen normális.~ Summáztam magamban a jelenlegi dolgokat, hiszen ki tudja mégis hogyan sülhet el ez a kis akció. A legpozitívabb forgatókönyv azt diktálta, hogy magas szinten helyben hagyom, és én, a győzedelmes fél, fülig érő mosollyal az arcomon, boldogan elszaladok a két szál ingyen szalámimmal hazáig, ahol nekiállhatok végre a rakott krumplinak, ami fergeteges sikert arat.
Jaj de szép is volna. Csak nekem lehetnek olyan ötleteim amikről fél perc elteltével derülnek ki hogy a vesztemet is okozhatják. Hogy lehetek efféle barom. Egyetlen pozitívuma van csupán az egésznek, ami még némileg életet tart bennem, ami pedig épp az én nagyszájú fegyverem, aki talán pozitívan értékelheti tervemet, és hogy végre a sarkamra álltam.
A shinigami készségesen beleegyezik az ajánlatomba, ami úgy fest számomra, mintha nagyon is tetszene neki. Na igen, alkudni azt tudni kell. A felvetésével, miszerint a jelenlegi hely semmilyen nemű harcra kettőnk között, nem alkalmas, és csak bólintok egyet, hiszen nekem sem érdekem mások megsebesítése. Még csak az kéne.
-Ezt csak támogatni tudom. Az ünnepek leszívják a pénztárcámat.- Bólintok rá a dologra, elvégre kettőnk közül csak én rendelkezhetek földi valutával, ami ugyebár azzal járna hogy nekem kéne itt mindent fizetnem.
Szerencsémre ellenfelem bennfentes a jó harcterek tekintetében, így ezt rá lehet bízni. Úgy véltem, talán ha a kelleténél jobban elagyal, még egy közeli kórházba is elvitt volna. Úgy nézett ki a dolog, mintha az otthoniak nem csak úgy kitalálták a jó fej shinigamikról szóló történeteket, volt bennük igazságalap. Én készségesen követtem őt, bár fél percre tettem egy kerülőt, a fuvart adó autóhoz, ahol alkalmi sofőröm már várt, és egy némi történetbéli átszínezést követően előadtam neki a mesémet, miszerint elugrok egy közeli ismerőshöz, majd lepasszoltam a csomagjaimat és kivettem a kocsiból a Tomboló farkast, aki persze nem hagyta szó nélkül a dolgot.
-Te meg mire készülsz? Pocsékul hazudsz, úgyhogy mond el mit akarsz.- Tért a lényegre a maga pimasz módján.
-Na ki intézett egy jó kis harcot? Nem is akármivel, mint egy shinigamival.- Tértem rá a lényegre suttogva, miközben az őt tartó kezemmel megkapaszkodtam a kocsi tetejében, miközben a második szatyromat raktam a kocsiba.
-Te aberrált gyökér! Fel fog koncolni! Nem a te súlycsoportod.- Förmedt rám. Nem épp erre számítottam tőle, főleg ennyi közös év után, pláne hogy a kedvére akartam tenni egy kiadós harccal. A felszólalását követően, amikor kikászálódtam a kocsiból, úgy tisztességesen belevertem a fejem a farkasba, aminek másik vége hangosan koppant az autó tetején.
-Na ne már! Te keresed mindig a harcot!- Förmedek rá hangosan.
-De úgy hogy aki forgat egyben is maradjon te címeres barom! Rám ne számíts! Kotródj! Koncoltasd fel magad nélkülem!- Zavart el mint valami pelenkást, ráadásul ez meglehetősen rosszul esett tőle, így hát bevágtam a hátsó ülésre, de pechemre felpattant és kis híján a legnemesebb részemen talált el. Onnantól már senki és semmi nem izgatott, csak hogy péppé verjem a shinigamit és elvegyem tőle a szalámikat, így utána eredtem hogy a kellő helyen és időben megküzdjek vele.

11
Csevegő / Re:[Játék] Angyalok és ördögök
« Dátum: 2014. Dec. 18, 22:12:11 »
Tudod, megkívántam a túró rudit, de érdekelne engem róla pár apróság:) És ha mér tudsz róla pár érdekes tényt, oszd meg a többi játékostársunkkal is:)

12
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2014. Dec. 18, 21:52:49 »
~Hol lehet ez a karácsonyi cápa? Csak nem elkéstem?~ Kérdeztem magamtól, az ajtón át közlekedőket nézve. Nem hittem el hogy valaki csak úgy eltűnik a szalámival. Egek, ez de kínos. Rakott krumplit ígértem anyáéknak, szalámi nélkül meg nem megy. Oké, igaz hogy az a nunjaku szerű izé, az a kolbavalami kell bele, de egész Japánban jó ha egy valaki készít eredeti kolbászt.
~Igen, ez a neve, kolbász.~ Jegyzetem meg elégedetten, bár nem tudtam mégis minek örülök ha a leglényegesebb alkotóelemét a főfogásnak valaki elvette tőlem. Hihetetlen mekkora balfácán vagyok. Még egy szál szalámit sem tudok venni. De kínos. Már épp elvesztettem minden reményt, amikor feltűnt ő és épp kifelé tartott a szalámival. Mintha egy ima hallgattatott volna meg, és a felsőbb hatalmak abban a kegyben részesítettek volna, hogy kijavíthatok egy orbitális baklövést. Hihetetlen hogy ekkora szerencsém legyen. Őseim fürge lábai amik messzire vitték őket tovább éltek bennem, azaz rajtam, mármint rajtuk. Mindegy, ott voltam és kész, ez a lényeg. Hamarjában oda is mentem hozzá, a lehető legbarátságosabb mosolyt felvéve, próbálva nem hangsúlyozni azt az apró kis testi hibámat a mosolyomat illetően. Nem akartam hogy azt gondolja hogy át akarom harapni a torkát.
-Figyelj csak. Hú.. Hogy is kéne mondanom. Talán nem kellett volna olyan ingerlékenynek lennem. Csak hát elég nagy szükségem van a szalámira, ugyanis a szüleim átjönnek hozzám és az amit sütök nekik, nem épp finom szalámi nélkül. Ha ideadod és ki is fizetem neked, akár valamivel többet is az eredeti áránál ha ez vigasztal.- Próbálkoztam kialkudni valamiféle tárgyalási alapot, amivel talán megnyerhetem a bizalmát. Nem engedhettem meg hogy megint elszaladjon, mert akkor fújhattam volna a főfogást. Ha ezt a Tomboló farkas megtudja, akkor bizonyos hogy le fog hordani.
~Csak én lehetek olyan szerencsétlen hogy egy olyan teremtmény hord le, akinek se keze se lába.~ Egyre röhejesebben éreztem magam a kialakult szituációban ami köztem és a szalámis srác között alakult ki. Már az az érzésem támadt, hogy a Japánban való tartózkodásom el van átkozva úgy ahogy van, és ez már szörnyű volt. Ott állok egy teletömött bevásárlóközpont előtt, és két szál szalámin akarok alkudozni egy vadidegennel, aki pár perccel azelőtt még egy csokor virágot tolt a képembe hogy ellopja előlem az áhított árut. Mintha valami béna üldözéses filmbe csöppentem volna. ez viszont adott egy briliáns ötletet. Hála a szamurájfilmeknek, amikre nem is rég kaptam rá, az ötlet pillanatok alatt teljesen kirajzolódott. Imádom ha ilyen hamar kiötlök dolgokat, de a legjobban azt ha be is válnak. Oda álltam mellé, majd szabad karommal átkaroltam a nyakát, és amolyan cimborás módon összebeszéltem vele, bár fene tudta mit akart reagálni rá. Ez viszont rávilágított egy érdekes tényre, ugyanis ahogy megérintettem, megéreztem hogy ő nem más mint egy shinigami. Úgy tűnik hogy a farkas hiányában érzékelőképességem erős csorbát szenvedhet, de mindegy is. Ez egy baráti ajánlat, és illik ilyenkor nyílt lapokkal játszani, és ezek után talán ő is észrevehette hogy én sem vagyok tucat példány.
-Persze ha még mindig paprikás hangulatodban vagy, meg is küzdhetünk érte. Persze szigorúan baráti alapon. Az csak jobban hangzik hogy egy harcban vesztettük el a szalámit mint hogy ellopták vagy eladtuk.- Közlöm a sráccal az ötletemet, de persze a döntés joga csakis az övé. Igaz, életemben nem küzdöttem még shinigamival és életemben nem láttam egyet sem, de hát valahol el kell kezdeni a dolgot.

13
Karakura Town / Re: Karakura Town utcái
« Dátum: 2014. Dec. 18, 20:41:19 »
[Yuko és Keiki találkozása,
avagy hogy maradj jó formában miközben egy Shinigami gyerkőcre vigyázol]



Lassacskán a láthatár alá bukott a nap, készülve átadni helyét az éjszakát megvilágító lámpáknak és a lakások fényeinek. A levegő meglehetősen lehűlt már, de ez nem tart távol senkit sem az éjszakai élettől. Az emberek továbbra is csak áramlanak az utakon, mint a vér az erekben. A város vérkeringése sosem áll meg, és erre a mai este remek példa. Házam ablakáról nézve a csendes kertes házakkal teli utca is éjszakai életre kelt, ami alatt néhány autó el-elsuhant a ház előtt, én pedig érdeklődve figyeltem ahogy a lenyugvó nap narancssárgára fényekkel festi ki az utcákat. Ez a látvány arra sarkallt, hogy kicsit kimoccanjak a lakásból és gyönyörködjön egy kicsit a naplementében. Ma szerencsére nem siettem sehová és talán egy ideig nem is fogok a közelgő ünnepek miatt, a héten is csak az iskolába kellett bemennem háztartástanra, semmi több. Egy ilyen szép naplementét pedig nem hagyhattam ki, főleg hogy egy ideig ez lehet az utolsó, ha beköszönt az első hó.
Eme gondolattömeg rendezését követően szépen fogtam magam és a Tomboló farkast, majd a ruhafogasról leemeltem a nemrég vásárolt kabátot, sapkát és sálat, majd elhagytam a lakást. Ez az öltözet sokkalta megfelelőbb számomra, hisz így nem fázom, de hogy mi lesz velem ha elkezd havazni, azt az ördög se tudja.
-Kár volt kiöltöznöd. A cirkusz nem keres bohócokat.- Kaptam az éles bírálatot ismét, és talán nem is kell mondanom honnan. Az hogy engem bírál sokat elmond kilétéről. Ezért utálom hogy egyedül csak én hallom.
-Eddig olyan szép csendben voltál, most meg elkezdesz oltani. Minek csinálod ezt?- Nem fért a fejembe hogy mik ezek az éles kritikák amiket naponta a fejemhez vágott. Mintha direkt csinálná a saját élvezetének érdekében. Ez persze csupán egyéni gondolat, mivel hiába a részem valamilyen módon, nem látok a fejébe. Persze ő   meg sokszor ráhibázik mindenre. Talán ő belém lát? Esetleg ennyire kiszámítható lennék? Ez furcsa. Minden esetre majd még rágódom a dolgon.
-Bármilyen hihetetlen is, néha szoktam aludni, és nekem is vannak szükségleteim. Nem csak egy fali dísz vagyok te retardált birka!- Szólt be keményen ismét a farkas, majd morgolódva elhallgatott. Néha elég felháborító ahogyan kezel. Mint valami alárendeltet vagy valami utolsó kis valamit. Ilyen lekezelést még kukta éveimben sem kaptam, pedig a szakácsképzésen is kaptunk hideget-meleget, és ez alatt nem a kosztot értem.
Séta közben a farkas nem szólt többet, elhallgatott. Valószínűleg "elaludt".
~Vajon a shinigamiknak is vannak hasonló gondjaik?~ Merült fel bennem az ominózus kérdés, a folyópart felé haladva. Tudtam róluk ezt-azt, és hallottam hogy a hozzám hasonló harcosok hasonlítanak hozzájuk  pár dologban, de sok a különbség is, főleg a fegyvereink tekintetében, hiszen az ő kardjaik nem csonkítják meg a lelküket, míg hát a Tomboló farkashoz hasonló Árnyékvadászok egész furcsává tehetik egy ember jellemét az első kézbevétel után. Kicsit eszembe is jut az első találkozás a farkassal, és az a lefitymáló kijelentése.
~Javíthatatlan eset.~ Jegyzem meg magamban, tovább haladva.

14
Lakások, házak / Keiki Eaglehearth lakása
« Dátum: 2014. Dec. 18, 18:03:54 »
Egy kis lakás a kertvárosi rész szívében, nagy kerttel a dísz- és zöldségnövényeinek. A lakás kielégíti Keiki igényeit, minden számára felesleges dolgot nélkülöz. Nem mondható el igazán sok, elvegyül a többi kis kertes ház között.

http://www.jozsefbalint.hu/2009/3d-alaprajzok/3d-alaprajz.jpg

15
Küzdőterek / Re:Kenta Vs. Keiki, avagy A karácsonyi szalámipárbaj
« Dátum: 2014. Dec. 18, 16:57:18 »
A szemtelenségnek is van határa, bár ezt kedves vásárlótársam, aki meglehetősen tiszteletlen módon elhappolta az én szalámijaimat. Minden bizonnyal nem tudhatta kivel is kekeckedik. Nem akarok erőt fitogtatni meg csontot törni, de nehogy azt gondolja már hogy csak úgy odaadom. Ma annyira kell neki, akkor a hideg kezeim közül kell kicsavarnia ezt a két szál szalámit.
-Bocs de azt inkább meg... me... me...- Szuszogtam, megbújva a virágok között.
De persze a sors nem kedvel engem annyira mint hittem. Miért, ó miért engednek be minden idiótát az üzletbe? Merült fel bennem a kérdés, amikor a srác az orrom alá tolt egy csokor virágot. Nem tagadom, szép színes bokréta volt, ami igazi illatfelleget eregetett magából, de hogy minek a fenének tolta az orrom, alá azt a fene sem érti. Mivel ugyanis mikor az orrom alá került a csokor, és tulaja kicsit erőszakosabban az orra alá tolta, az orromban lévő szaglósejtek  kétségbeesett reakciót küldtek az agyamba, a fejemet majdnem teljesen eltakaró csokorról, ezt követően egy hatalmas levegővételt produkáltam, amit hamar egy kancsalítás követett, majd a bent lévő levegő sebes iramban távozott a testemből a számon és orromon keresztül, egy embertelenül furcsa tüsszentés kíséretében, amire reflexből az arcom elé tettem a kezeimet, de azok sem voltak képesek megakadályozni a kutyaugatásszerű tüsszentésemet ami csak úgy visszhangzott az egész bevásárlóközpontban, aminek hatására a mellettem lévők mind felfigyeltek.
-Egek, ez de kínos.- Válaszolom egy furcsa tüsszentésemet követően egy szipogás kíséretében miközben a papírzsepimet kerestem, hogy megszabaduljak orrom holt terhétől, amivel a légutamat takarította ki a szálló virágpor és pollen után. Mikor megtaláltam a zsepit kifújtam az orromat, és elgondolkodtam a dolgon. Nem lehetek olyan elvetemült mint a többi karácsonyi cápa, elvégre ez a szeretet ünnepe vagy mi a pokol. Biztos van jobb megoldás is mint a vitatkozás. Esetleg megbeszélhetjük vagy mit tudom én.
Ha esetleg vitapartnerem elszelelt volna az utolsó két szál szalámival, akkor bizonyára a kasszák felé mehetett, ami azt jelentette hogy még előtte oda kellett érnem, hogy rávegyem valami normális megoldásra. Nem maradt más választás, a bevásárlás lefújva, irány a pénztár, teljes gőzzel előre, át az emberek tengerén. De ó jaj. Szomorúan veszem tudomásul hogy a tömeg jelentős hányada egy irányba halad, az édességosztály felé, és persze hogy épp itt kell átvágniuk. Nem maradt más megoldás, az áramlatra kellett bíznom magamat, egészen az első kisebb forgalmú polcsorig, ami ugyan nagy kerülő volt, de az azon való végigszáguldással bepótoltam az elvesztegetett idő egy részét és elérhettem a kasszáig, ahol a kosaram tartalmát egy tíz perces várakozást követően kifizethettem és a szokásos papírszatyrokba pakolva kiválthattam. Ezután már csak egy teendőm volt, mégpedig kimenni az érzékelős üvegajtón, és előtte megállva figyelmesen nézhettem a forgolódó tömeget, keresve a srácot két szál szalámival.

Oldalak: [1] 2