Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Kitetsu Raiden

Oldalak: [1] 2 3 ... 6
1
Csevegő / Re:Hiányzások
« Dátum: 2018. Dec. 02, 13:18:25 »
Határozatlan időre jégre tettem a karaktert, ettől függetlenül viszont nem szeretném ha törlésre kerülne. Majd valamikor folytatom. Csak hogy valahol rögzítve legyen

2
Archívum / Re:Népszámlálás - 2018/2019
« Dátum: 2018. Dec. 02, 13:13:17 »
Ez az egy karakterem van, szóval maradnék ezzel.

3
Szegénynegyed / Re:Karakura Town sikátorai
« Dátum: 2017. Jan. 08, 21:26:11 »

Raiden hallotta ahogy kevesebb, mint egy fél perc után léptek kopognak egészen a stand pultjáig, szeme sarkából pedig látta ahogy a lányka leül mellé. Evés közben viszont igencsak modortalan lett volna megszólalnia, így hát egy intéssel jelezte amaz felé hogy nyugodtan válasszon a kínálatból.
Ám úgy tűnt a lány vagy nem éhes, vagy nem akar enni. Ahogy az ősz férfi látta, sok mindenek töprenghetett. Az ábrázata elég könnyen elárulta. Valószínűleg azon, ami történt, meg amit a shinigami mondott.
Raiden ellenben nem érzett bűntudatot amiatt, hogy esetlegesen megbántotta volna. Standard eljárás volt az ilyesmi, bár azt az egy-két pofont amivel tényleg magához téríti az ember a másikat, jobbnak látta kihagyni.
- Nos – szólalt meg, miután eltolta maga elől az üres tálat, és megtudta a lány döntését. – Részemről nincs akadálya. És mit mondtam, az az egyik feladatom hogy rátok, élőkre vigyázzak.
Azzal fölállt, kifizette az ételt, és a lányka nyomában távozott az étkezdéből. Nem volt nehéz dolga lépést tartani amazzal, de bal kezével minduntalan a kalapácsot rejtő zsákocska szíját fogta, és tekintete is sűrűn mozgott ide-oda. Ha a lány még nem is képes érzékelni egy lidércet, Raiden annál természetesebben venné észre az idegen reiatsut.
Persze legtöbbször ha lehetett, inkább kivilágított részek felé próbálta terelni amazt, elvégre az élők valamelyest inkább biztonságban érzik magukat, mintha valami félhomályos sikátoron mennének végig.
Út közben csak keveset szólt, főleg az útirányt illetően, de hosszan diskurálásra eleve nem volt esélyük, gyorsan odaértek ugyanis az említett helyhez.
Már fordult volna el, mikor ismét megütötte a fülét a lány hangja. Visszafordult hozzá, és kezét amaz vállára tette. Az arca valamiért kissé komorabb volt.
- Sok fényes életet láttam hasonlók miatt porrá válni. Ha van valakid, barátod, rokonod, akiben megbízol, oszd meg vele mindezt. Beszéld ki magadból, mert különben csak tovább fogod magad mérgezni, teljesen feleslegesen.
A végét már csak motyogta, és nagyon végig se mondta, mert a lányka mosolya és ölelése, belerekesztette a szót. Első alkalommal csak kétségbeesett volt, zavarodott és kiborult, érezhető is volt rajta. Most csak szimplán köszönetképpen ölelhette meg.
Raiden csupán sután meglapogatta amaz hátát, majd ellépett mellőle.
- Oda se neki, kölyök. Elvégre ez a dolgom.

4
Szegénynegyed / Re:Karakura Town sikátorai
« Dátum: 2016. Dec. 20, 23:03:13 »

Raiden pás másodpercre lehunyta a szemeit hogy erőt merítsen, és visszafogja a már nyelve hegyén lévő csípős, és elég goromba mondandóját.
Hagyta inkább hogy a lányka – ismét – kisírja magát, és elhüppögje amit szeretne, majd kissé zord hangon közölte:
- Ha menekülni akarsz kölyök, menekülj. Örökké futni fogsz az elől, amiben nem te vagy a hibás, a szüleid pedig sosem rónák fel neked ha mégis az lennél. De menekülj akkor, ha az árvaházból is emiatt szaladtál el az éjszakába. Ha azt gondolod hogy ez a viselkedés majd mindent megold, hát hajrá, ne fogd vissza magad. Lassacskán azok is megelégelik ezt, akik segíteni akarnak majd neked, és ténylegesen egy szál magadban maradsz, bármiféle kapocs nélkül. Aztán a végén talán rádöbbensz hogy szépen elfecsérelted az egész életed, ahelyett hogy megbékéltél volna. A szüleid képesek voltak arra, hogy békére leljenek. Ez a „túlélők bűntudata” semmit nem old meg. Sok embert és lelket láttam akiket ez emésztett fel. Semmi értelme, és semmi jutalma. Ezzel az önhibáztatással meg sajnáltatással csak az ő áldozatukat veszed semmibe. Élj végre a jelenben, kölyök. Meggyászoltad őket már rég.
Raiden mondandója végén kissé erélyesebben lapogatta meg amaz hátát, mintha magához térítene valakit a mélázásból.Ő sem volt sokáig a legjobb passzban, de szótlansága és elzárkózása révén sosem erőltette rá magát senkire, se az osztagából, se bárhonnan.
Viszont a gyomra már kezdett igencsak hangosan korogni így hát kénytelen-kelletlen, gyors válaszút elé állította a lánykát.
- Most pedig ha velem akarsz jönni egy darabig, gyere. Ha nem, akkor mutasd az utat és visszakísérlek.
Nem sok időt hagyott, lassan sétálni kezdett a ramenes felé, majd miután sikerült átfutnia az étlapon, és a pénztárcája tartalmán, beljebb lépett, és leülve kikért magának egy gőzölgő tál tigrisrákos rament. Éhesen nyelt egyet, aztán már nyúlt is a pálcikák és a kanál felé, és félig-meddig már el is feledkezve a lányról, jóízűen falatozni kezdett.

5
Karakura Town / Re:Karakura Town-i erdő
« Dátum: 2016. Nov. 20, 22:51:06 »
Nomen est omen

Szótlanul hallgatta a többlényű entitás visszhangzó szavait, miközben sétáltak. Azt persze tudta, hogy a Gotei vezetősége semennyire sem „szakképzett” talán csak anyagi gazdálkodásban.
Ahogy azonban a férfira pillantott, a vörös szemek helyén kék íriszeket látott, hacsak egy villanásnyira is. Egy pillanatra összeszűkült az acélszín tekintet, de nem fűzött hozzá kommentárt, inkább megvárta míg amaz befejezi mondandóját.
- De azzal a biztos ponttal együtt adva lett a Daitenshinek egy annál nagyobb gyenge pont is. Hiszen ha az ellenfelek, vagy a Gotei úgy dönt, ezeket a családtagokat fel fogja használni hogy végigvigye az akaratát. Ti is tudjátok, a Gotei vezetése olyan mint egy barlangnyi szerencsejátékos. Mérlegelnek, ridegek,  és kevéssé érdeklik őket az egyszerű közlelkek dolgai. A Daitenshi tagjainak véleménye pedig valószínűleg pláne nem.
Ép  folytatni akarta, mikor a hajdani Sierashi Yuusuke ismét szólásra nyitott száját. A kérdés akaratlanul is erőtlen mosolyt váltott ki Raidenből. Ez azonban keservesebb mosoly volt, mint bármi más.
- Dicsőség... – ismételte, aztán lomhán megcsóválta a fejét. – Dicsőségem nekem nem volt, hacsak nem az erőmre gondoltok. Pont olyanok voltunk mi a kamik markában, mint ti a Gotei-ében. De nekünk nem volt meg ez a „biztos pont”. Talán csak mi egymásnak. Erőtlenek voltunk már akkor is, mikor a kamik ránk találtak, ennek ellenére féltek tőlünk mint a tűztől.
Pár pillanatig töprengett, majd megszólalt, hangja pedig mélyebb, és komorabb volt, mint addig.
- Nem tudom, hogy valaha is újra a régi lehetek-e. Nem tudom, hogy vajon az idők végezetéig ilyen satnya árnyként kell léteznem – az ég felé emelte tekintetét, az acélszín szempár pedig furán fénylett. – De ha egy lehetőségem is van rá, hát élni fogok vele.
Ismét lepillantott, a mellette sétáló férfira.
- Ti valószínűleg tudjátok, és lehet találkoztatok is egy-két árnyukkal már az idők folyamán. Ezen a világon túl is vannak sokkal, de sokkal rosszabb meg öregebb lények, mint ez a Nirmātṛ. Épp ezért, hogy ha csak egy esély is van rá, hogy ismét önmagam legyek, hát én élni fogok vele.
 Ami pedig őt illeti. Egy király sem uralkodhat örökké. Ti nyílt szemekkel jártatok, tudtátok ezt. Ő vagy nem látta, vagy nem vett róla tudomást.
De ettől még ez ugyanúgy érvényes rá.


6
Szegénynegyed / Re:Karakura Town sikátorai
« Dátum: 2016. Nov. 20, 22:16:43 »

Jó ideig csak csöndben sétált, amennyire ki tudta venni a város jobb állapotban lévő része felé, lassacskán elhagyva a szegénynegyedet.
Gondolatban egy kissé elkalandozott. A városkára gondolt, aminek a szélén a saját háza állt. Vajon épségben vannak-e a csöndes településen lakók? Jól élnek-e?
Lelki szemei előtt akaratlanul villant fel a lelakott, elszegényedett, romos házak tömege, kihalt utcák, és a maroknyi ott maradt lakó, akik nem voltak hajlandóak otthagyni mindenüket.
A látomás ahogy jött, el is múlt, de Raiden azonmód kirángatta a révedezésből. Időközben a szegénynegyed peremére ért, s csak akkor tudatosult benne, hogy nincs egyedül, mikor a kabátja ujját valami finoman meghúzta.
Oldalra pillantott, a még mindig kissé sápadtnak látszó lánykára. Halvány, szomorú mosoly futott végig arcán, miközben amaz szavait hallotta.
- A te szüleid valószínűleg már nincsenek itt, plusokként – sóhajtott. – Ők valószínűleg, hogyan is szokták mondani... ők „tovább mentek”. Ha nem is önmaguktól, de egy shinigami segítségével.
A szüleid immár valószínűleg a Lelkek Világában vannak.
– folytatta. – Az az a hely, ahová a jó lelkek kerülnek haláluk után. Ezért aztán sokan, nagyon-nagyon sokan vannak ott. Még ha adnál is egy képet róluk, sok időbe tellene megtalálni őket. Számodra akár évekbe is.
Egy pillanatra elhallgatott. Nem fűlött hozzá a foga hogy a következő részt elmondja, tartott tőle ugyanis, hogy a lány ismét hisztériás rohamot kap. De mit volt mit tenni, megkérdezte, Raiden pedig úgy döntött, válaszolni fog, még ha az fájdalmas is lesz.
- De legtöbbször a lelkek, miután „átkerülnek”, már kevés dologra emlékeznek. Az is kétséges, hogy rád is emlékeznének, ha elmondanám hogy ki vagy, és hogy a te kérésedre kerestem meg őket.
Ők pedig nem tudnak már onnan visszajönni.
Elhallgatott, és egy-két pillanatig némán sétált tovább. Több dolgot latolgatott, hogy mit mondhatna amannak megnyugvásként. Végül úgy döntött, megpróbálkozik vele.
- Figyelj kölyök, tudom hogy rém pocsék érzés most nélkülük élned, sőt még annál is rosszabb – lapogatta meg enyhén a lányka vállát. – De el kell fogadnod, hogy ilyen ez a körforgás. Vannak jó emberek, akik ideje korán távoznak közülünk, és vannak rosszak, akik még évtizedek után is mérgezik mások életét. Nekik mit tudnál adni válaszul?
Nem a mi tisztünk hát, ítéletet hozni afölött, ki és mikor megy el. És nem várom el tőled, hogy megértsd amit mondok, vagy úgy tegyél már azonnal, mert tudom hogy ez nem ilyen egyszerű.
Viszont tudd, hogy a szüleid tényleg egy jó helyen vannak. És szerintem az ő szívük hasadna meg jobban, ha látnák hogy a gyermekük nem tudja elfogadni mindazt, ami történt.
A múlt, szép hely kölyök, de nem vágyakozhatsz arra, hogy ott élj újra. Vágyj arra, hogy az ő áldozatukat szem előtt tartva kovácsolj magadnak egy olyan jövőt, ahol mind te, mind a szüleid örülhetnek majd annak, aki belőled lett.

Egy kissé elhallgatott, ahogy érezte, kezd berekedni a sok beszédtől. Így hát szavak helyett csak megbökte a lányka vállát és fejével egy közeli, normálisabbnak látszó környéken, normálisabbnak látszó ramenes stand felé intett a fejével.

7
Szegénynegyed / Re:Karakura Town sikátorai
« Dátum: 2016. Okt. 30, 01:25:30 »

Egy ideig némán tűrte hogy a lány hisztériája elérje tetőfokát, s egy pillanatra a szemeit is lehunyta, megpróbálva kizárni a még hozzá képest is meredek érzelmi kilengéseket.
De végül az előtte hüppögő-kiabáló ember megenyhült, Raiden pedig csak egy aprót biccentett.
- Mint mondtam, az a dolgom hogy sokakat, köztük téged is, védjelek – mondta miközben lassan odasétált a fénylő burához, aztán ökölbe szorította balját, és egy gyors ütéssel ripityára törte azt.
- Rendben, akkor kezdjük az elején – fogott bele, ahogy a gigai-át rejtő épület felé vette az irányt. – Nem tudom szolidabban megfogalmazni, mint ahogy most fogom mondani, szóval ha akarsz, ülj le, és megvárom hogy túltedd magad rajta.
Azt gondolom már csak tapasztaltad, hogy látsz olyan alakokat, amiket-akiket senki más. Esetleg olyanokat akikről biztosra vetted hogy meghalt. Nos ők valóban elhunytak. Röviden: szellemek léteznek, de nem afféle rémisztő vagy lepedős formában mint amit abba a tévébe vagy mibe látni.
A lelkek amiket te is látsz, a plus-ok, egykori élő emberek, akik valami miatt még, hogy is mondjam, nem léptek tovább. Ők azon kívül hogy idegesíthetnek, nem okoznak kárt.
A nagyobb gond, hogy ők szinte csaliként szolgálnak a lidérceknek. Azoknak a fura, maszkos pofájú szörnyeknek mint amilyennel neked is volt szerencséd találkozni. A lidércek ugyanis ezekre a plus-okra vadásznak. Persze ez nekik sem megy olyan egyszerűen. Mi, shinigamik ezekre a kóbor lelkekre és olyan különleges élőkre vigyázunk, akik valamiképpen szert tettek olyan képességekre, amikkel többek között látják a lélektesteket.
Ahogy te is láttak azt a lidércet, és látsz engem is. A shinigamik dolga hogy a kóborló lelkeket tovább küldjék, a lidérceket meg felkutassák és „megtisztítsák”. A fegyvereik ugyanis ezzel a képességgel is rendelkeznek
– ütötte meg lustán a nodachi markolatát Raiden, majd folytatta. – Természetesen a legtöbb ilyen különleges élő rendelkezik olyan képességekkel amik nem csak hogy megvédik őket, de többször ők maguk tudnak végezni a lidércekkel.
De jobb az ilyesmit egy shinigamira hagyni
– tette hozzá, s miután elért a megfelelő házhoz, ajtót nyitott, és caplatni kezdett a lépcsőn a tető felé.
Út közben elmagyarázta hogy az, hogy valaki képes látni a lelkeket, fura és ijesztő lehet, de félni nem nagyon kell.
- [color=[/color]]Amúgy is[/color] – fűzte hozzá – [color=[/color]]most már tudod jól milyenek a lidércek. Nem olyan gyakoriak mint ahogy félsz hogy azok lennének. De ha mégis hallanál egyet, azt hiszem képes leszel megvédeni magad, ha a kiabálásoddal felhívtad magadra újfent a figyelmet[/color] – bökött a lány kezei felé, annak fura pajzsára célozva.
A tető előtti utolsó lépcsőfordulóban megkérte, maradjon ott egy pár percig. Azt ugyanis nem nagyon akarta se az orrára kötni, hogy miként képesek a shinigamik az élők között élőnek mutatkozni. Azt meg pláne nem akarta, hogy a lány akár csak egy pillanatra is meglássa a Raidenre hasonlító mozdulatlan testet.
Ezért is történt, hogy szinte rekordidő alatt sikerült ismét a gigai-ban lennie. Megigazította a vállán a kalapácsát rejtő zsákocska pántját, és egy fél perc múlva már lefelé lépcsőzött a fura emberrel.

8
Karakura Town / Re:Karakura Town-i erdő
« Dátum: 2016. Okt. 02, 23:25:52 »
Nomen est omen

Elgondolkodva hallgatta a mellette sétáló volt shinigami szavait.
- Nem gondoljátok, hogy esetleg megkockáztatható volna az a lépés, hogy a Goteit bevonva nagyobb segítséggel, könnyebben elfoghassátok ezt az... árulót? – kérdezte halk hangon Raiden. Számára ugyan logikus volt, de belegondolt kérdése után a másik helyzetébe is. Nyilvánvaló hogy a tizenhárom őrosztag az Aenom'en által birtokolt tudást és erőt mindenképp a magáénak akarná tudni, elejét véve egy esetleges harcnak a volt shinigamival.
Jó ideig csak amaz mondandójára figyelt, s ahogy az előbb Aenom'en, úgy ő is árnyalatnyit meglepődött. Sejtette ugyan hogy nem babra megy a játék az úgynevezett Nirmātṛ és őköztük, de sok teóriát, jóslatot kijelentést hallott közelgő kataklizmákról.
Az, amit a csoportnyi alaktalan lény mondott Sierashi Yuusuke szájával, csak egy újabb volt azon a listán.
Ugyanakkor belegondolva, lehet hogy a mellette sétáló férfi is hasonlóként vélekedne, ha elmondaná, mire is volt képes utolsó nagy ellenfele.
A Nagy Vének egyike, akik az űr mélyéből jönnek, nyomukban csak felzabált, kiszipolyozott világok szétporladó maradékai. Egy azon lények közül, akik magának az univerzumnak egy részét testesítik meg: kaotikus, gigászi, roppant erővel bír és nem érdeke, ki él és ki hal.
Annak a rémnek lételeme volt a káosz amit maga körül szított és ami úgy lengte körbe mint egy éjsötét páraköntös.
A kérdés, hogy mi is történt vele, hirtelen jött, megzavart Raiden még mindig kavargó emlékeinek örvényét és kizökkentette a mélázásból. Habár fájdalmas volt felidéznie a történteket, de mindennek nagy részét magában tartotta, s csupán röviden válaszolt.
- Harcoltam és ugyan nyertem, de letaszítottak. Így hát lezuhantam, és most ebben a formában járom ezt a földet – egy gyönge félmosollyal biccentett amaz felé. – Az én népem a tietekkel ellentétben ugyan birtokolt, de sosem tagadta meg a tanítást. Az embereket látva nem szolgákat, hanem lehetőséget fedeztünk fel. Mert ha gyöngék is voltak, de roppant gyorsan tanultak. És ez, olyasfajta dolog, ami erőssé teheti őket.
Egy pillanatra ismét átfutott rajta egy halovány mosoly, s megkockáztatott egy pillantást a vörös szempárra.
- Ez az, amit a vezetőtök képtelen beismerni. Az emberek, az élők ezen a világon nem szolgasorra lettek teremtve. Hanem lehetőségekre.

9
Szegénynegyed / Re:Karakura Town sikátorai
« Dátum: 2016. Okt. 02, 22:43:34 »
... és egy szabadnapos shinigami

Persze, csapott majdnem a homlokára Raiden, felesleges volt bármit is mondania, hiszen az élők nem látják se a shinigamikat, se a lidérceket.
A tenyere azonban hirtelen megállt, egy-két centire a homlokától és összevont szemöldökkel kapta oda a fejét a reszkető-síró emberre. Látta hogy halálra rémült, kezeit fölemelve próbál valami képzeletbeli közeget képezni saját maga és az ősz férfi közt.
A nodachiról egy suhintással eltűnt a vér, ahogy a lidérc teteme is lassan elporladt.
- Remek, tehát lát engem – mormogta magában, alig hallhatóan. – A francba.
Egy pillanatra eljátszott a gondolattal hogy biztosítja a lányt arról hogy valóban csak képzelődik és hátat fordítva ott hagyja. De a hüppögő élőt látva elvetette az ötletet. Csak még több lidércet idevonzana, ha ugyan ő miatta jött ide az is, aminek a koponyájában landolt a kard pengéje.
- Nyugalom kölyök – emelte meg kicsit a hangját, a nodachi tsubája pedig egy kicsit nagyobb koppanással csapódott a kardhüvely széléhez. – Ha meg akartalak volna ölni, akkor vagy nem élnél már, vagy hagyom hogy az a dög intézzen el.
Fél percre elhallgatott, ugyanis eszébe jutott hogy nem ez volt a legjobb kezdés, így átgondolva a helyzetet, folytatta.
- Megértem hogy össze vagy zavarodva és minden félelmetesnek tűnik most. De nincs semmi gond, én a „jó fiúk” közül való vagyok – egy mosolyt próbált az arcára erőltetni, de nem sok sikerrel.
De mindhiába, úgy tűnt a rémült élő nem akar megnyugodni. Egyre csak kérlelte hogy ne bántsa, ne ölje meg.
Az egész rövid idő alatt kezdett túlságosan is idegesítővé válni. Raiden elkönyvelte hogy a lány valószínűleg sokkot vagy hisztériás rohamot kaphatott és már készült otthagyni, mikor fény sejlett fel az élő feltartott tenyerei előtt.
Az ősz férfi kissé érdektelenül vonta fel szemöldökét. Unottan, és kissé idegesen is, de megpróbált közelebb lépni. Egyelőre csak egy lépést.
- Figyelj, nem foglak bántani, megölni meg végképp. Az a dolgom hogy a te és még fene tudja hány száz meg ezer ember életét óvjam, világos? Ha akarod elmagyarázhatom neked ezt az egészet, de ahhoz először nyugodj le, mert szörnyen idegesítő kezdesz lenni.
Raiden olyan nyersen fogalmazott, mint ritkán, mikor kihozzák a béketűréséből. Szétnézett a sikátorban, és hirtelen egy rövid távú, sebtében jött ötlete támadt.
- Gyanúsan fog hangzani, de gyere, kísérj el egy darabon, és közben meg utána elmagyarázom ezt a mostani jelenetet. Meg azt a fénypajzsot vagy mit is amit sikerült ellenem felhúznod.
Tudta jól hogy a lány aligha bízik benne, és még mindig ott van a sansz hogy kiborulva elrohan valahova egy másik sötét sikátorba. És ezt a pocsék környéket épp hogy csak megtapasztalva a szürke shinigami úgy döntött, jobb ha addig nem hagyja egyedül kóricálni, amíg az otthona küszöbén nincs.

10
Technikák és eszközök / Re:Egyéni technikák igénylése
« Dátum: 2016. Szept. 29, 17:33:49 »
Üdv!

Egyéni eszköz igényét nyújtanám be:

Név: Kor'gath/Agralar, Ken no Jigen (Kor'gath ~ A romboló; Agralar ~ Az alkotó)

(click to show/hide)

Leírás: Egy istenektől származó különleges fegyver. Különleges képessége a forgatójától, és annak erejétől függ, így értelem szerűen, minél erősebb a forgató, annál jobban ki tudja használni a kalapács adottságait, és az eszköz a teljes erejét egy kami kezében érheti csak el.

Képességek:Raiden birtokában két képességgel bír:

1.
Más shinigamik shikai képességét képes megváltoztatni vele (rendes kovácsolási munka folyamán, és természetesen a másik játékos beleegyezésével, amennyiben JK karakterről van szó)

2.

Név: 鉄鎖電光 - Láncvillám
Leírás: Egy, a Sora Hibanához hasonló támadás, amely lp-től függően egy, vagy több személyre hat, a következőképp:
Egy idegrendszerre illetve izmokra ható támadás, ami végtagzsibbadást, izomgörcsöt, esetleg bénulást, legsúlyosabb esetben az idegrendszer részleges, vagy teljes kisütését okozhatja.
Pontozás:
Körülbelül azonos LP-nél (+/-20%) izomgörcs
20-40% előnynél bénulás
50% előnynél teljes idegrendszer kisütése

A támadás hatása minden újabb célpontnál gyengül (!), így az első célpont teljes sebzést (ami egyenlő a Sora Hibana sebzésével), míg a második fele annyit, a harmadik harmad annyit kap, etc, etc.
Pontozása: 10 000LP-től 2 személyre hat, 2000LP-ként pedig plusz egy emberre.
A képesség csak a kalapáccsal használható, és csak 10 000 LP-től, a max támadható személyek száma pedig 10.

Passzív képesség: A pöröly nem korlátozódik le szellemi, anyagi, vagy bármely más síkra, így az élőknél ugyanúgy használható mint a szellemi dimenziókban. Hátránya ennek, hogy képességei kimerítőbbek, és a Láncvillám használata ugyanazokat a mínusz pontozásokat vonja maga után, mint Raiden zanpakutoujának shi kai Vihar kötés képessége (4 körig -2 pont a zanjutsu és hakuda képzettségekre).

Az eszköz pályázatának IC része ebben a küldetésben került kijátszásra:

11
Lezárt küldetések / Re:A fém és a tűz rabságában
« Dátum: 2016. Szept. 26, 17:29:14 »
Raiden egy pillanatra meghökkent, mikor a mester hirtelen ráripakodott, de egy kurta biccentés után visszatért saját csapatához. De a tüske, hogy úgy bántak vele mint egy taknyos kölyökkel, benne maradt.
Még akkor is a fejéhez vágott szavak forogtak elméjében, mikor a penge már kész volt, és nekiláttak az élezésnek.
Az ősz férfi pár percig csak összehúzott szemekkel figyelte ki mit, és hogyan csinál, majd ő is nekiállt. A kard lassan kezdett megmutatkozni igazi valójában, de ahogy a férfi élezte, tekintete egyre inkább elkomorult. A pengén ugyanis apró, alig észrevehető de Raidennek túlságosan is ismerős sötét foltok és csíkok tűntek fel.
Lappangó dühét ez csak egyre jobban szította, így épp hogy csak észrevette hogy az élezést egy kicsit túlzásba vitte. A penge hamonja cakkos lett és durva, s pár másodpercig értetlenül meredt rá, hiszen mindent ugyanúgy csinált, mint a többiek, a mintázat mégis olyan hegyes és éles lett, mint egy vadállat fogsora. Nyelt egyet, és inkább a társainak adta a kardot, hogy azok befejezhessék annak élezését, ő pedig csak fél szemmel követte, mit is tesznek. Az első egy-két alkalommal aprót rándult, mikor hallotta ahogy páran fel-felszisszennek ahogy a pengét élezik.
- Harapni fog, az biztos – csendült fejében a korábban hallott idegen, suhogós hang. Tehetetlen mérgében csak fújt egyet, mint egy öklelésre készülő bika és rögtön a pengéért ment, amint kész lettek vele.
De mire odaért, már nem csak a penge volt ott önmagában, szinte minden egyéb elkészült hozzá, a kardhüvelyt és a markolatot leszámítva. A többi inas mögött kullogva Raiden átsétált egy másik terembe, és orrát egyből faillat csapta meg. Beljebb lépett, ügyelve hogy ne botoljon meg a ruhadarabokban, amikkel a pengét tekerték körbe, de annak éle gyorsan lefejtette maga körül őket.
Minthogy a férfira már elég idegenkedve, már-már dühösen pillantottak csapatának tagjai, inkább leültették egy deszkakupacra, és csak annyit kérdeztek tőle, milyen fából készüljön a kardhüvely. Az ősz shinigami végigjáratta tekintetét a különféle színű és árnyalatú faanyagokon, majd az acélszín szempár megállapodott, és fejével az adott irányba intett. Választása egy sötétebb tölgyre esett.
Az inasok csak biccentettek, és gyorsan ott is hagyták, mintha fertőző betegsége volna. Raiden egy ideig nézte a tevékenykedésüket, de lassan elkalandozott, s csak egyet pislogott, mikor az egész kép megváltozott.
Újra abban a furcsán ismerős műhelyben volt. Előtte az üllőn már ott hevert a kész kard, ami jóval nagyobbnak érződött, mint akár egy hosszú odachi. A penge már nem sistergett, sem szikrázott, színe halovány, törtfehéres árnyalatban játszott, de ahogy megmozdította fejét, a fémen átcsillant egy teljes kaleidoszkópnyi szín. A kard közepén, és a markolatnál viszont üresen ásító bemélyedések voltak.
Nem tudott rájönni, mi végre lehetnek a kardon azok a lyukak, de önnön teste megadta a választ. Jobbja megemelkedett, és markába zárva gyönge fénnyel átszüremlő szikrázást látott. A fénygömböt szinte automatikusan a kard közepén lévő bemélyedéshez tartotta és markát kinyitva hagyta hogy beleessen.
A lélegzete azonmód bennakadt. Amit egy fénygömbnek vélt, az nem más volt, mint egy apró csillag. Tekintete elkerekedett, és sokáig csak abba a mozdulatba dermedve bámulta. A csillogó, szemmel láthatóan különleges jószág nem volt se forró, se hideg, és tapintásra se lehetett akármelyik anyaghoz hasonlítani.
De a révület hirtelen megszakadt, mikor éles,  kövön csattanó fém hangját hallotta. jobbjával lefogta a kardot, baljában pedig megemelte kalapácsát. Most először sikerült meglátnia milyen is a fegyvernek is beillő szerszám. Vaskos volt, öreg, de mérhetetlenül tömör erő sugárzott belőle, a kalapács fejének közepén pedig egy körbe foglalt vicsorgó farkasfej kapott helyet.
Megpördítette kezében a pörölyt – könnyebb volt mint amilyennek sejtette – és a magasba emelve lesújtott a fénylő csillaggömbre.
Éles, őrjítő fájdalom hasított elméjébe, és tépett végig a gerince mentén. Homályos képes, és tompa hangok tömkelege árasztotta el elméjét, és ebbe a hullámba bele is szédült. Az üllő szélébe kellett megkapaszkodnia hogy ne essen el.
De az üllőnek furcsa, fához hasonló tapintása volt. Megrázta fejét, de mintha agyába milliónyi tű lenne, csak még jobban megfájdult ettől a mozdulattól. Lehunyta szemeit, émelygéssel küzdve, s mikor kinyitotta, a látvány szinte mellbe vágta.
Előtte volt még mindig a csillagfényes műhely. Egybemosódva azzal a teremmel, ahol az inasok bőszen dolgoztak.
Zihálva tápászkodott fel, egy kisebb, undok loccsanással. oda se nézett, tudta hogy vérzik. Így, sápadtan, hideg verítékben gyöngyöző homlokkal tántorgott oda az inasokhoz. Azok már a munka végénél tartottak, de ahogy egyikük felpillantott, riadtan markolta meg, még dolgozó társa vállát, és a férfi felé mutogatva húzódozott el. Csakhamar mindannyian észrevették, és inkább rémülten elfutottak, otthagyva a csaknem kész kardot.
A férfi a kardért nyúlt, de megingott, térdre esett. Egész testében kínzó fájdalom perzselt, szemeit nem tudta lehunyni hogy úgy nyerjen enyhet, mert csukott szemhéjai mögött zavaros képek milliárdja fogadta.
Sután megragadta a kardot, és zavaros könnyeinek képén át elhűlve nézte, ahogy a szolid, de mutatós fegyver pengéjének fénye eltompul, majd a fém egésze megfeketedik, a markolat bőre kifakul, a kardhüvely fakóvá és kopottá válik.
Üvölteni akart, de saját környezete a torkára forrasztotta a legapróbb hangot is. a deszkákkal teli terem eltűnt, és egy másikban találta magát. Egyből tudta, mi következik most. Ezernyi kínnal viaskodva, és többször visszaesve, de talpra tornázta magát.
Lélegzete kezdett felületessé válni, tekintete meg üressé, ahogy kissé megemelte a kardot, és pengéjével hogy a tatami tekercsek, hogy a kikötözött fogoly felé intve. Rövid időn belül döntött, és fölemelte a kardot, kezeire pedig azonmód valami nedves dolog folyt.
Lepillantott, de nem vér volt az, ami a pengéről a kézfejére csöpögött. Sűrű, vérhez hasonló, de sötétzöld folyadék hullott cseppekben a kardról. Pont csak ennyi idő kellett, hogy a látóterének sarkában elsuhanjon egy sötét folt.
Elkínzott halálsikoly hallatszott, és odakapva a fejét, megpillantott egy olyan lényt, amit addig sosem látott. De pontosan tudta, hogy micsoda. A szörny nem lidérc volt, teste csupán egy lábak nélküli, lebegő, szikár torzó volt, fekete tintaként rászáradt bőrrel a fehér, itt-ott kilógó bordákon,  hosszú, karmos ujjakban végződő kezekkel, és tőrszerű fogakkal teli szörnypofával.
A kikötözött alak tehetetlenül csúszott ki a karmos mancsok közül, ahogy a két tekintet egymásba fúródott.
Raidenben egyre inkább erősödött az az egyetlen érzés, ami még a dühével is vetekedett. Egész egyszerűen elege volt. A lenézésekből, a rémálmokból, a pocsék megfeketedett pengékből, és a folytonos emlékképektől, amik még ébren sem hagytak neki nyugtot. Üvölteni akart, mikor a kard elsatnyult az érintése nyomás. Az az üvöltés most talált utat magának, és úgy robbant ki, akár egy hegyomlás.
A széles csapása azonban csak arra volt jó, hogy az egyik alkarja felétől szabadítsa meg a rémet. Válaszul ő egy hosszan végigszántó karomnyomot kapott a mellkasába.
- Harapni fog – csendültek a fejében újfent a szavak, és ő újra felüvöltött. Hangja mélyebb volt, és a fülében, elméjében hallotta ahogy távoli visszhangként zanpakutouja is öblösen felüvölt.
Szemeiben fény lobbant, és alkatát meghazudtolva, két kézzel megemelve az elsötétült pengét, nyílegyenesen lesújtott. A kard harapott, de épp csak átütötte a szörny koponyáját, Raiden pedig nem volt rest újra meg újra lecsapni.
A végére a rém már csak rekedt-sivító, visszhangos sikolyra volt képes és még utoljára támadt, épen maradt karmaival.
Az ősz férfi érezte ahogy a haja kibomlik, az arcán pedig vér fröccsen szét, de csak arra az ösztönös pár másodpercre hunyta le szemeit, és a vértől és zöld folyadéktól iszamos penge utoljára a magasba emelkedett.
- Nem egy szimpla shinigamival kezdtél te dög – nyögte ki, és minden maradék erejét beleadta támadt.
A világ milliónyi és milliárdnyi kép, hang érzés és élmény robbanása után elsötétült előtte, de utoljára még hallotta, hogy csapása nem a penge csattanásával ért véget, hanem egy tompa, csontot törő hanggal.
Sokáig csak az eszméletlenség jóleső sötét némaságában lebegett, aztán lassan világosodni kezdett előtte a világ aztán lassan, nagyon lassan kinyitotta szemeit. Feje fölött immár a kék ég volt, távolabb pedig a Rukongai pár épületét is ki sikerült vennie.
De ahogy eszébe jutott a Rukongai, felemás érzés kúszott szét mellkasában. Otthonának vallotta azt a helyet, s most mégis úgy látszott, hogy sosem tartozott oda igazán.
Megmozdította tagjait, s baljában egy addig ismeretlen markolatot érzett. Szinte menten megfordult vele a világ mikor meglátta, hogy a farkasfejes kalapács az, ami a kezében van.
Beletelt utána egy pár percbe hogy feltápászkodjon, mert bár furcsamód nem sok sérülés maradt rajta a harc után, még mindig kissé imbolygott, mintha betegségtől lábadozna.
Vett pár mély levegőt, s akkor vette észre, hogy nem csak ő van immár a hegyeken kívül, hanem a vörös hajú társa is. A kapitány szemlátomást jobb bőrben volt, mint ahogy Raiden érezte saját magát. És úgy tűnt, ő sem távozott üres kézzel a műhelyből.
Furcsa tekintettel pillantott vissza a tárna bejáratára és az előtte terpeszkedő hegyre az ősz shinigami. Sok mindenen ment keresztül, és nagyon sok évet megélt a Lelkek Világában, de csak most sikerült megtudnia, most döbbent rá, hogy valójában sosem volt egyszerű lélek, még shinigamiként sem.
Több nappal, miután eljöttek a hegyek mellől, sikerült annyira összerendeznie a fejében lévő temérdek emléket, hogy valamelyest rájöjjön a múltjára.
Sosem tűnt fel neki, hogy lennének hiányzó emlékei, viszont úgy tűnt, a  memóriájában lévő üres rést a zanpakutouja kapta meg. A kép ha lassan is, de kezdett összeállni.
Ugyanúgy, ahogy lassan kezdte újra megszokni saját kalapácsát is.

Nagyon köszönöm a játékot, és köszönöm hogy kitartottál mellettem :D

(click to show/hide)

(click to show/hide)

(click to show/hide)

12
Szegénynegyed / Re:Karakura Town sikátorai
« Dátum: 2016. Szept. 21, 00:03:51 »
... és egy szabadnapos shinigami

Menjen az Élők Világába, mondták. Jót fog tenni egy kis levegőváltozás, mondták. Ennek ellenére Raiden még mindig nem tudta eldöntetni hogy vagy csak valaki egy igen ostoba tréfát űzött vele, vagy esetleg annak a Senkaimonnak az üzemeltető shinigamija aki őt átengedte volt fura hangulatban.
Az ősz férfi ugyanis Karakura egyik legpocsékabb kerületében jött ki a kapun, és paprikás hangulata se neki, se az útjába eladdig tévedő körülbelül öt-hat rabló testi épségének nem tett jót.
Hiába, az esti órákban könnyen megtévesztette őket a hószín sörény. Azt persze már csak utólag látták hogy az általuk kiszemelt „vénember” igencsak jó kondícióban van, s ha arca nem is nagyon látszott, öltözéke elég fiatalos volt ahhoz, hogy tudják, sikerült rossz lóra tenniük.
A hab a tortán, hogy Raiden még csak nem is viselhette nyíltan kardját, pedig már az elég lett volna hogy ne próbálják meg kirabolni. Na nem mintha lett volna nála olyan sok minden.
Ahogy eddig jutott gondolatban, séta közben szórakozottan kabátja zsebébe nyúlt, és egy érintőképernyős telefont emelt ki onnan, ami volt akkora mint a kézfeje.
Lélekmobil vagy mi is volt a neve, állítólag kapcsolattartás céljából adták oda neki, ha esetleg lidérc bukkan fel, amíg ő az Élők Világában van, azonnal tudhasson róla.
A gond nem itt kezdődött, hanem annál a résznél, hogy Raidennek sosem volt hasonló szerkentyűje, egy-két osztagtársánál talán, ha látott régebbi modeleket. De se azokat, se ezt a fajtát kezelni, senki nem tanította meg.
Arra legalább hamar rájött hogy igencsak törékeny és érzékeny a ketyere, legalábbis a hajszálrepedés a telefonon azt mutatta hogy a tulajának ezt az árat kellett megfizetnie hogy megtanulja mekkora nyomást is bír el az érintőképernyő.
De szerencsére nem volt teljesen védtelen, még gigaiban sem. A kalapács, amit a Rukongai hegyei alatt szerzett meg, furcsamód nem korlátozódott le a síkok között úgy, ahogy a zanpakutouja.
A fegyver most egy egyszerű zsákban pihent, hasonlóban mint amikben a kardokat hordozzák. Az ősz férfi még a mai napig sem tudta volna megmondani hogy hogyan került hozzá a pöröly, sem azt, az mire képes.
Séta közben eltette a telefont, és épp leemelte a válláról a zsákot, hogy megoldta azt, mikor a kabátja zsebe felőle tompa pittyegést hallott. Pár másodpercig csak bosszankodott, hogy valószínű megint valami elállítódott a mobilon, ám hamar észbe kapott, és fél vállára visszalendítve a zsákot, megnyújtotta lépteit.
A telefonja már a kezében volt, és épp feloldani készült azt, mikor léptek zaja ütötte meg a fülét. Valaki közeledett a háta mögül.
- Mit keres egy vénember ilyen későn egy ilyen helyen? – jött a sunyi hang a háta mögül.
Raiden elméjére azonmód vörös köd szállt. Nem elég hogy egy nyomornegyed kellős közepén tették le, de az élők folyamatosan kirabolni próbálják. És még ő védje meg ezeket, kérdezte magában, aztán szó nélkül a válla felé kapott. a szíj megoldódott, a zsák szája mint egy vágott seb nyílt szét, és a kalapács szinte a kezébe röpült.
Az ősz férfi oldalra lépve megpördült, és a lendületét tartva jó erővel gyomorszájon csapta a tolvajt a kalapáccsal.
- Rossz helyen szálltam ki – morogta miközben a másik férfi kezéből kiesett a rugós kés, és összerogyott mint egy zsák.
A shinigami egy fél pillanatra eljátszott a gondolattal hogy felpofozza azt a marhát a pöröllyel, de a mobilja ismétlődő pittyenései emlékeztették, miért is vette sietősebbre a lépteit. A fegyver visszakerült a zsákba, Raiden kezébe ahelyett pedig immár a repedt képernyőjű telefon volt. Szerencsére sikerült annyira kitapasztalnia a ketyerét hogy gyorsan feloldja annak zárát, és a nyomornegyed homályában a képernyőn megjelenő üzenet fényében sápadttá vált a férfi arca.
Azonmód futni kezdett, majd lépcsőzni, és egy biztonságosnak látszó lakótömb tetején megállt. Matatni kezdett a zsebeiben, aztán mikor megtalálta amit keresett, egy pillanat alatt kilépett a póttestből.
Lélektestben már nem volt nagyobb nehézség követni a nyomot. Mert persze az üzenet a mobilján egy közelben ólálkodó lidércet jelzett. Nem vacillált sokáig, tetőről-tetőre haladt, míg elég közel került a szörnyeteghez. De furcsamód nem annak a hangját hallotta meg először.
Egy élő kiabálását meg sírását hallotta. Nagyot sóhajtva forgatta meg szemeit, aztán a tető széléhez lépett.
A lidérc azonban nem egy mellékutcában volt, hanem az épület falán és épp lefelé mászva próbálta meg felülről becserkészni az áldozatát.
A Hold fényében ezüstösen villant meg a nodachi pengéje. Aztán ruhasuhogás hallatszott, egy fekete villanás, és a lidérc jókora puffanással a siránkozó élő előtt ért földet. Rajta az ősz férfival, és a szörny koponyájában a shinigami pengéjével.
- Az ordibálásod nem hogy a szomszédokat, de még ezt a dögöt is felébreszti – mondta Raiden, aztán egy undok hang kíséretében kirántotta a zanpakutout a lidérc fejéből, aztán lehuppant a földre, és a siránkozó lányka felé fordult.
- Jól vagy, kölyök?

13
Soul Society / Régi-új Kyōraku
« Dátum: 2016. Aug. 31, 23:26:38 »
Résztvevők: Urufu Airi
Kitetsu Raiden


Raiden még egyszer sem ébredt olyan fura dologra, mint aznap. A barakkoknál ugyanis egy szolid gyaloghintó várta, és egy üzenet, miszerint feltétlen megjelenésére számítanak a birtokon.
Egy ideig nem is értette mindezt, de aztán leesett neki, hogy a családi birtokra céloznak. A Kyōraku birtokra. A meghívást készséggel elfogadta, jóllehet egész a birtokon álló kúriáig tartó séta alatt azon töprengett, hogy vajon miért hívhatták őt ismét oda. A gyaloghintót meg természetesen elutasította, így hát a számára kiküldött személyzet tagjaival együtt sétált.
Mikor belépett a fogadóterembe, rögtön körülötte termettek, habókoltak, hajlongtak, és Raiden számára egyéb unalmas és kissé kínos alázkodással próbálták meg egyből a fürdők felé terelni.
- A kisasszony már itt van, siess! – hallotta ahogy az egyik rangosabb beosztott mondta hadarva az őt taszigáló idősebb nőnek.
- Miért csak most jött meg?
- Te jó ég, azt mondják gyalog jött a többi szolgával mint valami...
- Nekem nincsenek szolgáim! – jelentette ki kissé már dühödten Raiden. – Maguk mind saját elhatározásukból dolgoznak itt, és senki nincs szolgasorban!
De a személyzet csak mosolygott, mintha az ősz férfi egy bolond kölyök lenne, és végül csak sikerült bezárni őt az egyik fürdőszobába.
Egyedül, mert miután cseppet sem akartak tágítani mellőle, szinte szikrázó tekintettel kérte meg a mosdatókat, hogy hagyják őt egyedül, saját maga is képes megtisztálkodni.
De nem siette el a dolgot, egy jó bő órán át ázott a vízben s egy kissé el is bóbiskolt. Annál mogorvább volt, mikor a kissé viseltes, de legalább kényelmes shihakushouja helyére egy szolid díszítésű, mélykék selyem ruhát tettek, a ház címerével ellátott kopott, de erős páncélkesztyűi helyére pedig egy pár tekkot.
A derű ami a meleg vízbe ráragadt, gyorsan elillant az idegen ruhadarabok felvétele után, de még mielőtt bárhova is mehetett volna, leültették, és megkérték hogy várjon pár percet.
Akkor lett elege, mikor egy deres halántékú férfi megjelent, egy kisebb pakkal a kezei közt, melyet egy kis asztalkára helyezett, és tartalmát módszeresen kipakolta. A csomagban ugyanis olló, borotva, és egyéb kellékek voltak, Raiden pedig közel volt ahhoz, hogy eltörje a férfi kezét, miután amaz egy ollóval akarta megkurtítani hószín sörényét.
Miután a személyzet felhagyott azzal, hogy a ruháján kívül bármiképp is „rendbe szedjék”, az ősz férfit egy a birtokra nyíló széles erkélyes terembe vezették. És ismét magára hagyták.
Mikor már vagy tíz perce unatkozott, és az erkély korlátját támasztotta, arra gondolva hogy jobb programot is elképzelt ehelyett a marhaság helyett, fán súrlódó fa hangját hallotta, s ahogy megfordult, az elcsúszó ajtó mögött egy fiatal nő vált láthatóvá.
- Kitetsu-dono, engedje meg hogy bemutassam Urufu Airi kisasszonyt – szólt a főinas, előbb Raiden felé, majd az érkező felé hajolva. – Nem csekély örömömre szolgálhat, hogy bemutathatom Önöket egymásnak. Kitetsu-dono, a Kyōraku ház vér szerinti, és a közelmúltban előkerült tagja. Urufu-sama pedig egy régebbi családtag jószándékának zálogául pedig szintén a család tagja.
Raiden szemöldöke feljebb emelkedett a bemutatás hallatán. Sokáig híre hamva nem volt a Kyōrakuk felől semminek-senkinek, és most egyszerre ketten is itt állnak, mint a család tagjai.
Az ősz shinigami egy ideig dermedten állt, majd észbe kapott, és enyhén meghajtotta fejét régi-új húga felé.

14
Kaiser Gesang - A szent király himnusza / Re:Fertőzött testamentum
« Dátum: 2016. Aug. 31, 22:23:44 »
Talán még Raiden is meglepődött volna hogy az óriáshoz képest mennyire gyengék az arról lehulló szörnyek.
Ellenben cseppet sem e körül jártak a gondolatai. Ahogy kettévágta a földön heverő ellenfelet, rögtön a következő felé fordult. A nodachi pengéje szilánkokra bomlott, az ostor pedig szikrázó-sistergő villanással csapta el a humanoid lábait térd körül.
Mikorra az ősz férfi odaért a földre esett szörnyhöz, a penge ismét egésszé vált, és egy lusta suhintással választotta el  meg amaz fejét a nyakától.
Hirtelen egetrengető üvöltést hallott, s ahogy a hang forrása felé kapta a fejét, rögtön megfeledkezett az apróbb szörnyekről.
Azonban egy másik, hasonló méretű tényezőről sem volt hajlandó nem tudomást venni. Szemlátomást két shinigami azok közül, akiket pluszba melléjük rendeltek, épp a csatatér kellős közepén szándékoztak felcseresdit játszani.
Az óriás is észrevehette ezt, mert egy nagyobb darab sziklát szándékozott rájuk dobni. Raidennek nem sok ideje maradt dönteni, hogy az óriás legyűrésében segít, vagy a két nőnek segít.
Eldörmögött magában egy gyors káromkodást, és shunpoval sietett oda hozzájuk, és az egyikük lábát fogó szörny karjának levágása után, gyengédnek épp nem nevezhető mozdulattal vitte őket odébb a szikla útjából.
A szikla pedig remélhetően csak a fél karú, félholt ellenfélre esett rá.
Hirtelen jött dühében Raiden legszívesebben egy-két igen csípős megjegyzést vetett volna oda nekik, de csak rosszallóan szusszantott, és tekintetét ismét az óriás felé emelte.
Az egyik kapitány szemlátomást nem sokat teketóriázott, legalábbis erre következtetett az elsuhanó haori után a monstrum fagyos, és égő oldalait nézve. Elismerően biccentett, de úgy döntött, még ő is megtoldja mindezt.
Pár öles lépéssel csökkentette csak a távolságot közte és a melák közt, aztán fölemelte jobbját.
- Bakudou 08: Seki!
Úgy vélte, a kő- és savas vérzáporban elég neki az a kevés idő, amit a pajzs biztosított neki. Azt meg már cseppet sem ismerte fel, hogy már a második kidou technikát alkalmazza, de nem fáradt. Letudta annyinak, hogy a zanpakutouja energiája őt is tartja még egy ideig, viszont nem tűnt fel, hogy minél többet harcolt, szemlátomást annál kevésbé érezte magát fáradtnak. Sőt, mintha élvezte volna a körülötte lévő csatát.
De amíg a pajzsa tartotta magát, ismét megoldotta a nodachit, és egy széles suhintással az óriás felé csapott. Remélte hogy legalább egy apró vágást sikerül ejtenie a kolosszus bokáján.
Elvégre neki annyi is elég volt.
A pajzs már-már megadta magát, mikor Raiden felemelte jobbját az ég felé, mintha egy láthatatlan, magas polcon lévő valamit akarna elérni.
Aztán keze ökölbe szorult, és ha akár egy képzeletbeli kötelet rántana meg, hirtelen lehúzta jobbját.
Azzal egy időben, a fagyos, hűvös ködöt a feje fölött egy fehéren csillogó nagyobb szikra törte át. Akár egy hullócsillag, de annál talán kecsesebb. És halálosabb.
- Sora Hibana – mondta, miközben a fénylő amorf csepp tompa dobbanással belecsapódott az óriásba, aztán a pajzsa megszűntével visszatért a többi shinigamihoz, akik az apróbb szörnyekkel voltak elfoglalva.
A szikrájának pedig csak idő kellett, hogy a melák saját energiáit felhasználva berobbanjon.

(click to show/hide)

15
Lezárt küldetések / Re:A rejtekajtó - MAGÁNKÜLDETÉS
« Dátum: 2016. Aug. 31, 13:19:23 »

A régi padló deszkáin baljósan kezdtek kopogni a geták. Raiden lassan föl-alá kezdett sétálgatni. Hallgatott, de amint véget ért az árnyékban lévő alak beszéde, ahhoz hasonlóan ő is apró nevetést hallatott.
Már ami őt illeti. Mert a nevetése olyan volt mint a körmök csikorgása egy táblán, kellemetlen, idegen, és egyáltalán semmi jóval nem kecsegtető.
- Szóval magának ez csak egy játék? – a hangja olyan fagyos volt mint egy téli éjszaka. Jobb alkarja nyugodtan pihent az övébe tűzött zanpakutoun. – És mondja, mit akar nyerni ezen a játékon? Mi a tét? Már a saját életén kívül?
Jobbja hüvelykujját szórakozottan végighúzta a markolaton.
- Gondolom tisztában van a helyzetével, nem? - mondta szintén szórakozottan, mintha csak egy hétköznapi témáról vitatkoznának. - Hiszen tudja, ha minket sikerül is megölnie, egy kapitány halálát a Gotei már nem fogja csak úgy félvállról venni. Sőt, az hogy nem pár baráttal együtt jöttünk is csak azért van mert ez az ügy valamelyest...személyes. Szóval reménykedünk benne hogy elmondja miféle nyomós indoka van magának, egy rukongai-i léleknek ahhoz, hogy elraboljon és fogságban tartson, illetőleg megzsaroljon vagy lefizessen két shinigamit, a Gotei Juusantaiból.
Egy fél pillanatnyi hatásszünetet tartott csak, majd jobbja a nodachi stubája alá csúszott, hüvelykujja pedig a stilizált kalapács alakú keresztvason nyugodott úgy, hogy szükség esetén egy pillanat alatt kardot tudjon rántani.
- Mert ha nem fogja önszántából elmondani, akkor kénytelenek leszünk kicsikarni magából. És higgyje el, az én képességeim sem utolsók, de a kapitányé...
Innentől kezdve pedig csak várt, komótosan föl-alá sétálgatva, s remélte hogy getái lassú kopogása csak még kényelmetlenebbé teszik a fura alak számára a helyzetet.
Nem várt nagyon sokáig és még kijátszott egy utolsó lapot. Balja már a markolat fölött volt, ahogy a kapitányához szólt.
- Ha megkérhetem, kapitány, javaslom hogy amint visszatérünk az itteni kerületekben kell majd tartani egy „rostálást”.

Oldalak: [1] 2 3 ... 6