Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Shirei Tenro

Oldalak: [1] 2 3 ... 11
1
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Júl. 05, 17:31:14 »
Mouse-nak vélhetőleg örökre traumája maradt, nekem pedig innentől mindig eszembe fog jutni A hang. Úgy hangzott a reccsenés, mintha valamilyen klip alatt egy műanyag üveget teljes testsúllyal összetaposnának, és az enyhülő nyomás hatására levegő jutna belé, amely folytán felveszi tragikus alakját. Fájdalmas ordításával külön tetézte. Naraku se járt jobban.
Neki a fejére tapostak párszor. Igen, legszívesebben én is „otthon” maradok, továbblapozgatva a magazinomat, hátha jobb trendre bukkanok a miko ruhánál. Sofőrünknek köszönhető, hogy elhúzhattuk a csíkot, szóval hamar visszaterelődtek gondolataim eme üres vágyakozásról. Mindvégig résen voltam ezután. A rejtekhelyen pedig olyan gyorsan dobtam le a kesztyűket, mintha  most érnék haza a játszótérről, habár a bennem uralkodó érzések ennek a képnek szöges ellentétét képezték.  Felmértem Mouse sebesülésének mértékét, miközben gyógyeszközeimet pakolgattam a megfelelő szögbe. Szilánkokban voltak a csontjai, csakúgy, mint a betonkeverékből kiálló, színes kavicsok szoktak lenni. Nem tűnt biztatónak, és kertelni se lett volna értelme.
Milyen jó, hogy előttem Wolf megtartotta a tájékoztatót! De mégis milyen szívtelen az a nő! Ha konfrontálódni kéne vele később, segíteni fogom társaimat. Együtt édes a bosszú.
Kerti Gnóm csöndre intett, biztatta a leányzót, amennyire tőle tellett. Neki se lehetett hát egyszerű jelenleg. Kinek lenne? Kicsit tovább nyújtottam a pillanatnyi szünetet, Sünihez fordulva.
- Köszönöm  - nyúltam az övért, a sérültre tekintettem ezután –  Vedd a szádba, és harapj rá erősen. Te is menj biztosra, hogy ne köpje ki. Ha kell, fogd oda az övet!
Adtam ki az utasítást a tüskés hajú lánynak. Reméltem, kooperatív lesz.
- Ezzel biztosra megyünk, hogy nem találnak ránk egy darabig – Ugyebár a hangot tompítani kellett . Egy beavatkozás se fájdalommentes, aminek nyílt töréshez van köze - A lábad miatt ne aggódj, jó kezekben vagy – mosolyogtam Mouse-ra.
Utána a kabátért nyúltam, amit szintén megköszöntem. Wolf ölébe tettem.
- Dőlj hátra, légy erős. Hamar túl leszel rajta.
Próbáltam én is biztatóra venni a figurát, majd elkántáltam a technika nevet. Beletelt kis időbe, hogy hasson, ám a lány konok volt. Ezt egyformán tekintettem legnagyobb erősségének, s gyengeségének. Még nem bizonyosodtam meg afelől, hogy nem fog -e szétnyílni itt nekem a sebe, amilyen hirtelenséggel a lábát próbálgatta? A fejemet csóváltam, kicsit bosszúsan éreztem magam. Szóra nyitottam a szám, ám Cat gyorsabban cselekedett nálam. Remélem sikerült megnyugtatnia Mouse-t annyira, hogy még egy darabig a seggén maradjon. Hátramaradt még valami, amihez a segítséget Ryuunosuke nyújtotta.
- Mindenképp jól jön, köszönöm neked is – bólogattam, majd a két fáslival rögzítettem a lány térdét. Végül felálltam, nyújtóztam egy jót, ismét Sünihez fordulva.
- Gyógyítsak rajtad? - biccentettem felé – Fejedet, vagy a fogaidat...?
A kapszuláimat elől hagytam. Szerintem jobb lett volna mindannyiunknak full kapacitáson folytatni az utat, mielőtt vakon előreloholunk. Mert aztán még mi leszünk az elsők a vágóhídon. Persze nincs mit tenni, ha visszautasítanak. Abban az esetben hamar felkapdostam eszközeimet, majd „vígan” folytattam utunk, ignorálva Kane-t, ami Icarus fülébe súgott valamit. Valahogy úgy éreztem, nem rám tartozik amiről ők ketten beszéltek.
Oh ja! Kesztyűk.
Majdnem ott hagytam őket. Felkaptam gond nélkül, és követtem a drónt, amire mindössze egy szemöldök rándulás a reakcióm. Úgy tűnt, hosszú út áll előttünk. Kicsit fellélegezhettünk. A konok kesztyűket zsebre vágtam, és tovább nyújtóztam. Picit felüdültebb állapotban léptem Ryuuhoz, illetve Narakuhoz kezet rázni, bemutatkozni. Mindkettejüknek viszont igazából csak a nevemet mondtam el. Ha akartak beszélgetni, rájuk bíztam inkább a kezdeményezés jogát. Nekem nehezen akadt téma a nyelvemre, amiről trécseltem volna.
- Azt hiszem még nem volt alkalmam bemutatkozni. Shirei Tenro vagyok, de hívj nyugodtan Tenronak! - mondtam Narakunak, és a kék hajú srácnak. Süni volt az, akire heccből rá is kacsintottam mondjuk.
Hehe.


Hogy őszinte legyek, sokkal ámulatba ejtőbbnek véltem a virágoktól burjánzó területet, mint az álmaimat.
Rajtam a zen-kert aligha segít.
Összefontam karjaimat mellkasom előtt. Makacs voltam, ezért tagadtam csodálatomat a hely iránt. De be kellett ismernem, volt egy kisugárzása. Szép a szemnek, jó a léleknek, stb.
Olyan… békés.
Narakuval bólogatva egyetértettem, remek turistalátványosság lenne. Valahol a placc közepén elképzeltem egy szökőkutat, előtte a téglából épített kasszát, ahol kérik a yent a belépéshez. Ama pénzmennyiséget el tudtam volna költeni.
~ Mondjuk a Hancúr-partyra?
Belső énem gondolatától kissé zavarba jöttem. Szerintem el is vörösödtem. Furcsa képzelgéseimet Cat zavarta meg ezúttal. Míg mesél, úgy döntöttem, leülök a földre. Mert éreztem, hogy most itt leszünk egy darabig. Véleményem alapján az egész továbbra se volt több, mint valami beszívott parádé, amibe Noah belerángatott. Kicsit berágtam rá, ami habár távolinak érződött a helynek köszönhetően, mégis ott lebegett körülöttem. Jelenleg inkább csak nem tudtam, és nem akartam őt megérteni továbbra sem, hogy neki mégis hol szokványos pendrive-okat lopkodni? Meg kellemetlen emberekbe botladozni. Mi van, ha Lucreziára gondolt ez alatt? Meg a csapatára.
Mérges leszek, ha meg tudom, vezetőnk tudott minderről.
Nyögve-nyelősen, de okot adhat arra is, hogy újragondoljam, valóban a futárok közt szeretném -e letölteni hátralévő életem. Amennyiben nem látom már valaminek értelmét, ami szerintem inkább hátráltat, mint segítene bármit, képes erre ösztönözni. Noah esete egyelőre a „kétes” jelzőt érdemelte ki nálam.
Huh, hát ez valóban hosszúra sikeredett!
Felegyenesedtem. Közben lefutottt az újabb „dia”, a történet folytatása. A mesedélután végeztével, és a fiúk segítségével kinyílt előttünk a célhoz vezető út is. Nem volt kedvem kommentelni semmit sem. Belül még mindig az üresség marcangolt, mint a savas víz. Kitöltött, lemarta, amit talált, hullámzott, ahogy sétáltam.
Az anyám halott, az anyám halott, az anyám halott. Ezeken a képeken viszont eleven. Megőrülök.
~ Inkább koncentrálj a feladatra.

Próbáltam nyugtatni magam. Ha már ismét kelepcébe kerültünk, a legjobbat ki kell hozni belőle! A sztereotipikus faltapogatással kezdtem. Erre nem igazán történt semmi sem, legalábbis semmi számomra meglepő. Viszont eszembe ötlött egy vicces gondolat.
- Én akkor itt leülök – jegyeztem meg, látszólag a semmiből, a szakadék vége fele, az út közepére ülve. Törökülésben. Az volt az elméletem, ha Naraku előremegy, bármi megeshet. Illetve leeshet. Vagy nem, ha valaki esetleg meditál. Megpróbálkoztam a tőlem legtávolabb álló, legröhejesebbnek vélt dologgal, hátha ez az energiáim révén utat nyithatott mindannyiunk számára. Anyám elvégre hókuszpókuszolós volt, vagy olyasmi. Valamilyen menő hölgy, titkos élettel. Heh. Max. körberöhögtek a többiek. Ha nem vált volna be, netán Naraku tényleg zuhanni kezd, nem ülök tétlenül. Hirenkuyakuval szívesen utánavetültem. De a legtökéletesebb az lenne, ha más, aki szintén elsajátította eme quincy sajátosságot, szemmel tartaná őt. Azt ugyanis nem ígértem, hogy a reakcióim is gyorsak lennének.

2
Karakura / Re:Orosz rulett
« Dátum: 2020. Jún. 28, 18:47:36 »
Igazándiból jó kérdés, miért állított oda egy idegenhez. Ha nagyon segítségre vágyott volna az illető, simán odasétál a kasszához megkérdezni egy eladót, ők pedig jobban navigálnak Tenronál. Kezdte türelmét veszteni, és meggondolni magát, ekkor megragadták vállait, amitől szemei tágra nyíltak. Értelmetlenül a leányzóra pislogott, aztán felnézett. Hunyorítania kellett, hogy minél jobban lássa, mire mutat rá. Túl magasan volt, a betűk összemosódtak picit, ám ez nem akadályozta meg, ki tudta venni a színes feliratot: „Hancúr parti”.
- … He? - vonta fel szemöldökét értetlenül. Nem volt benne biztos, mit akart ő egy 18+-os társasjátékkal?! Fiatalnak tűnt szemre, Tenro 7 évvel mondta annak legalább, magához képest.
- Uuuuhm, mit szólnál ahhoz? - mutatott a mellette lévő Monopoly packra. Bármelyik jobb választás szerinte. Még a Trónok harcás is, pedig minden sorozat közül azt utálta a leginkább. Ha a kis csaj hajthatatlannak bizonyult, sötét hajú quincynk elgondolkodott azon, hogy most kitépi a haját, esetleg az ismeretlent a plüssökbe fojtja. Végül, ha ennyire hajthatatlan volt, mit lehetne tenni?
– Illetve ha megkérjük őt ott, simán hoz egy létrát.
Elsápadt attól, hogy egy boltban majd bakot tart, azzal pedig bohócot csinál mindkettejükből, főleg magából. Fakóbb kézzel mutatott a tőlük méterekre lévő kasszásra. Fiatal hölgy, éppen árcédulát nyomott pár kis dobozra, majd tollal rájuk firkantotta az árukat. Tenro a fejét rázta, valószínűleg ciki lesz neki felvezetni, hogy kettejük közül szeretné valaki megvenni a „Hancúr partit”, aki pont a fiatalabbik delikvens. Még csak nem is biztos, hogy fizetni engedni fogják. Az viszont még odébb volt.
- Inkább megkérem--… - fordult el az ismeretlentől, majd egyik kezét keresztbe tette mellkasán, hogy a másik kéz könyökét kitámaszthassa. Elgondolkodva állához érintette ujjait, és miközben felpörgette agya fogaskerekeit, annak ritmusa szerint kopácsolt az állán. Két lépés távolságra is került a leányzótól, viszont túl csábítóan, viccesen hangzott a dolog, hogy csakúgy, egyszerűen megoldja ennyivel, a lányt pedig lerázza.
~ Nem gondolhatod ezt komolyan! Tényleg itt hagynád azt a játékot? Hisz tudod, van neked egy--!
~ Jó, oké, értem a lényeget!
Rövid, belső énjével való vitatkozása után hamar lemeccselte a dolgot. Tudta, mit fog tenni.
- Rendben. Van egy ajánlatom! - fordult sarkon Tenro, közelebb sétálva az ismeretlenhez – Megteszem amit kérsz, és tartok bakot, viszont kettő kell abból a játékból: egy neked, egy nekem. Deal?
A lány nemcsak fiatalnak, hanem gyerekmentalitásúnak is tűnt. Nem merte biztosra kijelenteni az utóbbit, nehogy korán ítélkezzen olyasvalamiről, amely folytán később a földön koppanhatott. Minden esetre fair üzlet szerinte, és ha a lánynak megfelelt, közelebb sétált vele a méteres magasságú polchoz. Ígéretéhez hűen cselekedett, miközben nagyon remélte, nem vernek le semmit, illetve megkapja maga részét a dologból.
- Jó így, vagy mozduljak el valamelyik irányba? - pillantott fel, majd hátra - Gyorsan mondd meg!
Csak mert a kasszásnak egyelőre halvány fingja se volt arról, hogy ez a kettő akciózni kezd a munkahelyén, és fél szemmel méregetni, figyelni kezdte őket.

3
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Jún. 28, 17:51:13 »
Fogtam a számat egy ideig, míg enyhült a fájdalom, és újra tudtam beszélni.
- Ef minden, cak neh kellemef (Ez minden, csak nem kellemes)! - ráncoltam a homlokom. Oké, túlzás, hogy normálisan is ment volna. Kane-re grimaszoltam.
Ebben legalább nem tévedett!
Viszont a jó pillanatnak lőttek, a lükéje megtörte a hangos beszéddel, aminek következtében majdnem megszívtuk. Szerencse, hogy ismerős alakhoz tartoztak a fegyvercsövet ránk szegező emberek. Ha idegen karmai közé kerülünk, sokkal rondább dolgot is történhettek volna velünk. Nem valószínű, hogy abban az esetben túléljük, és biztosra akartam menni, ezért inkább rákérdeztem a tüskés hajú férfinél. Kuncogtam egy jót a kijelentésén.
- Sajnos én se lepődök már meg, ha rólunk van szó – A viaskodás quincy és shinigami között viszont lerágott csont. Ha tehetném, magam mögött hagytam volna már az egészet, kár viszont, hogy nem így megy. Ilyenkor szoktam arról ábrándozni, milyen lenne istennek lenni, aki egyedül meghozza a továbblépéshez szükséges döntést, és csak éhezni hagyja azt a vadat, ami a múltat jelenti.
A férfira vigyorogtam, elengedve fülem mellett a Csinoska becenevet. Illetve teljesen nem eresztettem el, mert viccesnek tartottam, és oldotta bennem a szorongást. A többihez annyira nem tudtam mit fűzni, vagy jobb képet nyújtani a szituációról, amibe keveredtünk. Most már őt, őket is beleértve. Míg beszélt, elhallgattam. Volt stílusa, annyi szent.
- Ejj, pedig azt hittem, más munkád is van számunkra! Mondjuk a pulóver kötés – vigyorogtam tovább. Passz, ki miként lett pozicionálva, nekem viszont a térdelés meglehetősen kényelmes megoldásnak bizonyult. Ha az ember, aki épp rám figyelt, nem bánta, akkor két lábamat teljesen széthúztam ebben a pózban, mint a W, aminek a törzsem alkotta a közepét.
Ryuunosuke?
A színes hajú fiúra pislogtam, mikor Naraku rávigyorgott. Nem tudtam elképzelni, hogy cinkostársak legyenek, persze tévedhettem. Ryuunosuke teljesen új volt nekem látszatra. Ártatlannak, esetlennek tűnt kisugárzásra. Arra se emlékszem, beszélt -e egyáltalán, amióta mi itt vagyunk?
Fogalmam sincs.
Minden esetre a következő kijelentés, és egyik az egyik alkalmazott puffanása folytán megerősödött kicsit a bizalmam az itt lévők felé.
- Igen, azt… látom – bólintottam. Süni embereibe valóban nem sok ész szorult. Ez a baki még nem is lett volna zavaró, de az újabb fa, a hasonló, előzőleg látott panellel már több mint gyanús volt. Erről Kerti Gnóm cselekedete elterelte egy picit a gondolataimat, és észre se vettem, hogy később Cat mögém osont. Halk köszönöm kíséretében felálltam, kellemesen nyújtózkodva. Addigra úgy tűnt, „mesterem”, illetve a férfi közt alku köttetett. Picit ismét nyugodtnak éreztem magam, mielőtt újból felrúgták volna a kísérteties felvétellel. Nem hittem el, mit látok!
Egyáltalán hogy vették ezt fel, milyen fekete mágia ez?! Mire véljem a kis gyűlést, a csuklyás nőt, a túszt?
Kane-nel szinkronban agonizáltam.
Hogy került bele ilyenbe? Meg mikor? Szerintem én még meg se születtem, mikor ő ott volt!
Nem kicsit volt felkavaró látvány a halott anyámat mozogni látni, pláne nem fogolyként tartani. Azt hittem, a csuklyás nő ott fogja őt hagyni, szerencsére tévedtem. A felvétel viszonylag hamar véget is  ért, de mély nyomot hagyott bennem. Megint. Az arcom komollyá vált. Kezeim ökölbe szorultak, körmeim mentén több csíkban kiserkent a vér. Kane-nel ellentétben okosabban cselekedve inkább ki se fejtettem, kit láttam a képekben. Nem tartozott senkire ez a rész, egyedül rám.
- Hmm – többre nem is méltattam a helyzetet inkább. Lövöldözés zaja, ránk kiáltó idegen „a semmiből”.
Lassan valóban meg sem lepődöm.
Lehunyva szemeimet felemeltem fül magasságig mindkét kezem, és igyekeztem a lehető legnyugodtabban, „leglomhábban” mozogni. Ekképpen senki se aggathatta rám, hogy én hirtelen mozdulatokat tennék, ami folytán hullajelöltnek választhatnának később.
Chh. Kié ez a hatalmas lélekenergia?, elmélkedtem kómásan. Félig lezsibbadtam az energiáitól, akárki legyen. Így megértem, hogy miként lehetett marha egyszerű összeszedni mindenkit, és egy kupacba, sorba rendezve letérdeltetni. Ezúttal viszont íjat fogtak ránk, a helyzet komolyabb volt, mint mikor Süni emberei csináltak velünk hasonlót. Egyelőre kötelet se láttam, ez viszont koránt se jelentette azt, hogy nem fogjuk megszívni. Meglepettségemet nyíltan ábrázolta tátva maradt szám. Odakint egy számomra ismerős, bajuszos férfi állt, és A szamarat méregette. Ez volt az első számú probléma. A másik, hogy az erejét az utána érkező delikvens röhögve lekörözte. Kinézetre pont úgy festett, akárcsak azok a TV sztárok, akik átestek néhány plasztikai műtétet. Kicsit se jött be.
Medici?
Megráztam a fejem, értetlenkedő arcot vágva. Mikor váltottunk át prendrive-tolvajokból szappanoperába? Marichuy nem akar felbukkanni? Esetleg egy Rodrigo Ramirez Sanchez? Az egyetlen dolog, amivel többé-kevésbé okés voltam, hogy sternritter. Nos, a Wanden elég szépen bemutatta magát nekem is már korábban. Legalábbis feltételezem, az a szőke mitugrász, aki elfogatott régen, a tagja ennek a bandának. Talán meg is irigyelte volna ezt az olasz nőszemélyt.
- Huh? - pillantottam Sünire, bár egyértelműen ehhez a… lotyóhoz intézte szavait – Őt még feleségül is vettem volna, minthogy itt jakuzzizzak.
Szóltam szarkasztikusan a tüskés hajúnak, amiért lehet most én is kapni fogok. Legalább egy taslira számítottam. Arra nem, hogy előkerült egy ismerős, akit túszként tartottak fogva. Az alakuló gerlepár férfitagja erre igencsak pikánsan reagált.
Meg tudom érteni. Viszont Mouse adta a férfi által „jósnőgömbnek” titulált eszközt, ami egyébként hova is lett, most hogy ő itt van velünk? Nem számít. Annyira nem számít!
Az események hevében különben se jutott időnk filozofálásra. Mouse térdének annyi, kellett neki harcoskodni! Valaki bekapcsolt egy villanógránátot, mint kiderült, Plasztikbaba volt a tettes. Ha már vezetni nem tud, ennyiért kijár érte a dicséret! Aztán rám tukmáltak egy kesztyűt, miközben köpni-nyelni nem tudtam az iméntiektől. Megkésve bólintottam, és az ösztöneimtől vezérelve rohantam a birkák után – ugye a drága jó csordamentalitás. Fedeztem amennyire tőlem tellett, ha segítséget kaptam valamilyen szinten, annak még inkább örültem. Korábban mindkét kezemet ökölbe szorítottam, eléggé fájtak emiatt a tenyereim, ahol a körmök bevájtak a húsba. Nehezen kapartam így elő bármiféle gyógyító alkalmatosságot. Levettem a kesztyűket, és a fejemet vakartam.
- Hmm, hagyd csak, kézben tartom az ügyet – elhúztam a szám – Viszont nincs nálad esetleg dohány, vagy bármi, amire ráharaphatna, míg a térdét gyógyítom?
Pislogtam kérdőn a tüskés hajúra. Ha minden kötél szakadt, hát Mouse-nak még épen maradt két keze, amit harapdálhatott a művelet során.
- Csak tartsd úgy – fordultam Kerti Gnómhoz –, hogy picit felém, és… és így magadtól kifele tartod a lábát. Na, aztán most lerakom ezeket négyszögbe, a beléjük áramoltatott energia pedig a törést fogja megcélozni.
Szépen lepakoltam a zsebembe betárazott gintou kapszulákat.
- Viszont egy ellenséges alak se jöhet ide addig! Mozgás közben sajnos már nem fogom tudni helyrerakni – Vagy legalábbis megpróbálni. Ha a körülmények adottak voltak, kántálni kezdtem a technika nevét. Mind a négy kapszulka azúrkéken felfénylettek, és egy fénycsíkban Mouse törésén összpontosultak. A fény mélyre hatolt, tette a dolgát. Sose volt dolgom azonban még ennyire mély, komoly sérüléssel. A szerencsén múlott, mennyire jött össze a dolog. Ha nagyon nem, akkor Narakut próbáltam megkeresni, hogy inkább vegye át ő, keressünk cuccokat, amivel rögzíteni lehet neki a sérült lábat. Aztán maximum ott volt a doki, aki engem is helyrerakott, noha sajnos még nagyon a történet elejénél tartottunk. Szerintem csak most kezdődött el az igazi kaland. Addig, ha valaki ötletelős hangulatában volt, szemem sarkából odafigyeltem rá, rendesen beszélni viszont csak a technika befejeztével tudtam. Amennyiben Mouse térde jobb jeleket mutatott, néha azért rápillantgattam, mennyire kell megvigasztalni, lelket önteni belé. Egy tuti, reflexből tartottam a lábát, még véletlenül se húzza el nekem, amikor segíteni próbálok!

4
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Jún. 21, 17:47:19 »
- Eh – nyögtem a kokira. Meg se kérdeztem inkább, miért kaptam. Tudtam jól, hogy a kisugárzásom valószínűleg nem a legvidámabb, de kit érdekelt? Azt hitte mindenki, majd röpdösni fogok az örömtől? Ráadásul mintha szándékosan lehoztam volna mindenkit az életről. Ugyan!
Ha ez lenne a célom, nem azután teszek megjegyzést, hogy ez a bizonyos Cat cukkolni próbált. Szóval sikertelenül keresni próbáltam a logikát ebben. Végül feladtam, s magamba fordultam, addig is megfigyelhettem, ki miképp reagált erre a különös helyzetre. Úgy értem, a helyzet nem sokkal különb az „eddigieknél”, ami Noahnak, drága vezetőnknek szokásossá vált. Ellopni egy pendrive-ot, túlélni a ránk törő embereket, majd kiheverni alvással azt, ami ma még a jelen, holnap pedig a múlt.
Hehehehe. Hehe. Ez egy marha rossz vicc. A lelkiismeret csakúgy elszakad a bűntudattól, mi? Meg leáll a kísértéssel, és hirtelen nem hallod soha többé azt a furdaló belső hangocskát, ami a képedbe vágja, mit tehettél volna jobban. Ugye?
Csípőre tett kézzel továbbhallgatóztam. Ki is ez az Aleda pontosan? Kane igencsak zavarba jött az említése folytán. Komoly köze lehet hozzá. A barátnője lehet?
Ah, nem, nem. Bírom Kane-t, ahhoz viszont szerintem túl esetlen és együgyű még, hogy tényleg nőre találjék. Harcban nagyon durabilis, viszont a tapintatosság, finomság terén…! Mindegy, egyébként se az én dolgom. Huh. Ideje lenne listát készíteni arról, mit viszek a táskámban.

A furgonban felbontottam egy üveg ásványvizet. Menteset. Néha megpróbáltam Kane orra alá dugni, hátha kér, de mindvégig magával volt elfoglalva. Reménytelen, inkább ő az, aki leginkább ontotta a „rossz energiát”. El is feküdt később, én meg hátradőltem, amennyire adott volt a hely, és kis kortyokban elfogyasztottam a műanyag flakon tartalmának felét. A táskámat, egy kis bőr hátizsákot lábtámasznak használtam. Nagyon szívesen kirekesztettem volna mindenkit a fejemből, elbambulva üresen. Meg tudtam volna csinálni, viszont. Hát… Ennek a barna hajú leányzónak sikerült felbosszantania Kerti Gnómot, amely szócsatát eredményezett. Nem akartam velük foglalkozni, vagy belekeveredni! Tényleg nem hiányzott a fölös hülyéskedés. Az csak energiapocsékolás. Mégis, a szemem sarkából odapillantottam rájuk, s valamiért könnyebbnek érzem magam a társaságukban, mintha a múltam felett görnyednék még mindig. Talán – nehezen ismerem be –, ám a hülyeségükre lehetett szükségem, hogy ne veszítsem szem elöl oly' hamar az optimizmust, amiért idáig dolgoztam. „A nevetés ragadós”, tartja a mondás.  Ha ez így van, utolért, próbáltam visszafogni, ennek eredményeképp kicsit röfögtem is. Jobb lett a hangulatom, valamivel. Minimálisan. Ettől függetlenül én lettem talán a legkevésbé harsány a kis csipet-csapatban. Azért Kerti Gnóm humora számomra nem olyan lehengerlő ám! Néha eléggé sokallom, amikor káromkodik.
Azt mondom, ez a helyzet körülbelül A normális, és számomra megfelelő. 
Lett volna legalábbis. Majd' kiugrott a szívem, ráadásul úgy sikoltott Plastic Baba, hogy utána én se fogtam vissza a hangomat. Később elharaptam a nyelvem, olyan érzéssel testem többi pontján, mintha présgépbe kerültem volna. Életem legjobb pillanatát a járműből történő kikászálódás jelentette. Remegő térdekkel felegyenesedtem, szúrósan Szamárra meredve.
- Ja, szofa hobban (soha jobban)!  - A szám elé tartottam a kezem, és próbáltam másfelé terelni a gondolataimat – Mit néftek ennire (néztek ennyire)?
Most már én is odasétáltam a furgon elejéhez.
Nos… Ha lehet, többet Rá se bíznám az életem, gondoltam Plastic Babára. Amilyen szép külseje volt, legalább annyira kevés figyelmessége. Egy marék szerencsén múlott, hogy nem végeztük holtakként, potenciális hollow étekként a többiekkel!
- Nem tudom – rántottam vállat aztán – Tudnunk kéne olyan zárszerkezetről, amibe esetleg az összes beleillik? Mint egy hatalmas ajtó, amibe mindet egyszerre kell behelyezni. Más ötletem nincs.
Közbenéztem, de kb. hasonló reakcióra számítottam, mint a sajátom. Valaki vicces kedvében lehetett, mikor ezeket kitalálta. Francnak volt kedve puzzle-özgetni, összerakni ezeket a korongokat, keresni a rejtély megoldását, a kiutat Csodaországból. Tudom, hogy semmi se egyszerű, viszont őszinte lehetek, mennyire nem szívlelem a meglepetéseket. Gyűlölöm őket, pláne, ha gyanús, kifogásolható forrású holmiink vannak, ami szintén gyanús kapukat nyithatott ki. Mi lehet mögötte egyáltalán? MI van, ha az egész egy csapdára alapszik? Akkor se Noah, se a Jóisten nem húz ki minket a szarból. Ezt jobb most leszögezni. Az utasítás viszont utasítás, Kerti Gnóm már megtartotta prédikációját, késő volt visszafordulni. Egyikünk hasznossá tette magát mindvégig, és még talált is valamit. Odarohantam hozzá, elsők között, valamivel Kane után.
- Huh, egy panel? Mégis ki rejt el ilyet az erdőben? Katonák? Tudtam én, hogy csapdába akarnak keríteni minket! Jól kifundált terv volt! - összeszorított fogakkal felvettem a kiinduló pozitúrát. Készen álltam a bevetésre, megvédeni magamat a támadókkal szemben. Ők viszont éppenséggel keresztülsétáltak rajtam. Nagyokat pislogtam.
Rossz filmbe csöppentünk.
Oldalra biccentettem a fejem.
- Moziestről nem volt szó – vakarództam kínomban. Miután kisóhajtoztam magam, követtem Kane-t. Vak lóként futott előre. Ennyire tetszett neki a nő? Nőt is láttunk, meglehetősen ruganyos tücsökmozgással. Ninjának tanult biztos, mert én ezt futárnak nem nevezném. Azoknak nem nekünk kéne lennünk? Mindegy. Azt hittem vattát köpök, mire megálltunk, de a helyzet most se lett jobb. Bólogattam, az ismerős energia épp olyan hátborzongatóvá vált, mint vihar előtt a szél.
- Túl hangos vagy, maradj csendben! - hirtelenjében nem is érdekelt a nő. Furcsa jelenség volt, nem tudtam hova tenni. Viszont szerintem hiba ilyen hangosan, ekkora felelőtlenséggel lenni. Egy erdő sose jelent teljes egyedüllétet. Én ezt már megtanultam néhány alkalom után, a hely másik szegmensét járva. Itt ugyanis még nem voltam.
- Vagy már mindegy – sóhajtottam fel. Mivel halványan kapiskáltam, Kane kire célzott, bíztam abban, hogy a minket körülvevők nem fognak kárt tenni bennünk. Mindaddig legalábbis, míg nyugton tudtunk ülni a fenekünkön. A doboznak viszont annyi, a tüskés hajú férfihoz került, akit mikor megláttam, elkomorodtam. Sok minden beugrott, persze. Elhúzott a csapdák elől, meg minden ilyen segítőkészsége, viszont ott szembesült a Szamár olyan halottakkal, kik egykori társai lehettek. Ha jól emlékszem még.
- Én kezdem, ugye? - néztem szét a társaságon, majd lehunytam szemeimet – Fura az egész szituáció. Megnézted alaposan a doboz tartalmát? Egy korong hiányzik. Találtunk egy panelt valamelyik fánál, behelyeztük oda az elsőt. Olyan volt, mint egy kivetítőszerkezet. Ismeretlen eredetű nőszemélyt ábrázolt leginkább, aki idevezetett. Nekünk is új ilyesféle vívmányt látni a fák között. Ti láttátok esetleg? A fekete labdacsról… Fogalmam sincs, a helyedben viszont megtartanám. Lehet még hasznát vesszük. Ha mást nem, a mellettem lévő fekete hajú száját jó lesz betömni vele! - lüktető eres fejemet Kane felé fordítottam. Enyhén jeleztem haragomat, még annak kapcsán, mert kiáltoznia kellett egy erdő kellős közepén! Ha csendesebbre fogja, hiszem, hogy az elfogásunk nélkül is megoldható lett volna a probléma. Viszont ha már idejutottunk, a passzív-agresszivitáson kívül többet nem csináltam. Nem kiáltottam rá, meg semmi ilyesmi. Hamar vissza is irányítottam tekintetem a tüskés hajúra, végül a barlang szájára maradtam.
- Szóval, mit fogsz tenni velünk? Itt tartasz, míg bemész eme „köszöntő” után, vagy többet is tudunk tenni, ha már idekeveredtünk?
Méregettem kicsit színes hajú társát is.
Ő meg kicsoda? Mindvégig csendben figyelhetett minket? Hmm.
- Remélem nem te fogsz véget vetni az életemnek! - szólítottam meg viccelődve. Rávigyorogtam. Nem tűnt úgy, mint akitől tartanunk kellene.

5
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Jún. 14, 02:02:51 »

Erősebb lettem? Talán. Butább? Meg kell még gondolnom. Az életem gyökerestül megváltozott Azon a napon… Van -e konkrét nap egyáltalán? Nem hinném. Több nap is közrejátszott abban, hogy végre az legyek, aki mindig is szerettem volna lenni.
Törpe eléggé megedzette megszívatott ebben az életben. Nem egyszer berágtam rá ezen időszak alatt, hogy Törpéből átminősítettem mentoromat Kerti Gnómmá, mert szerintem sokkal találóbb. Kerti Gnóm imádott velem úgy beszélni, mint a kapca rongyával, párszor rásózni a fejemre  öklével, vagy a lábam elé köpni, ha nagyon elege volt belőlem. Sokat tanultam a szüleimtől régen, ámde ezeket gyakorolni kellett volna! Hehe. Akkor jöttem rá, mennyit felejtettem, amikor úgy istenigazán elkezdődött a kiképzésem. Bezsebeltem művészien színes kék-zöld foltokat, tört már el az orrom, és estem már rá teljes súlyból mindkét kezemre. Nem bizonyultam szerintem a legjobb futárjelöltnek, Wolf – Kerti Gnóm – viszont nem adta fel velem a küzdelmet. Továbblökdösött ezen a göröngyös úton. Kifizetődött. Hosszú időbe telt, de megtanultam tisztes harcba bonyolódni az íjam, ginto kapszuláim nélkül is. Hálás lehetek neki. Pontosan az önfegyelem hiánya vezetett--, odáig vezetett, hogy nehezen találtam racionálisan, kézzel fogható bizonyítékot miért érdemes tovább szenvednem. Magamnak ástam a gödröt, sokat gyötörtem, habár magam is tudom jól: a holtak ott maradnak, ahol hagytuk őket. A túlvilágon. A szüleim előbb-utóbb meghaltak volna. Fájdalmasan, de gyorsan érte őket, én pedig elég időt vesztegettem gyászra. Megkomolyodtam, és sok mindent hátrahagytam. Köztük a kedvességet.

Kevesebbet filozofáltam, mint annak idején. A depressziót sikerült leküzdenem? Ki tudja. Vidámabb vagyok, annyi igaz. Ha nem is mutatom, mosolygok annyit. Igen, tudom, hogy van időm ezen gondolkodni! Őszintén nem sok ez a tíz perc kaja szünet. Mégis legalább fél órának érződik a gondolatok által, amik mikor máskor, mint ilyenkor törnek felszínre! Evés közben. Reggel. Kiegyensúlyozottabban étkeztem, és most is müzlit fogyasztottam reggelire.
Aah, teli hassal milyen jól esik ledobni magam egy fotelba!
Keresztbe tettem lábaimat. Csajos magazint olvastam a legújabb karakurai divatról. Meséltem, hogy félredobtam a miko ruhát? Már csak alkalomadtán viseltem. Ha nagyon hiányzott. Bizonyos idő után annyira belemélyedtem a lapokba, hogy számomra szinte már nem is létezett idő. Másfél órát töltöttem emígy, míg arra vitt a lélek, hogy újra mozgásba lendüljek. Folyamatos edzésemnek hála szervezetem megkövetelte a rendszeres sétát. Úgyhogy félredobtam az újságot, és felemeltem a hátsóm. Balszerencsémre nyugodalmamat megzavarta Kane, pontosabban egymásnak ütköztünk, hogy a homlokomat már csak emiatt is fogtam. Teljesen megbékéltem vele, elfogadtam barátnak, viszont örültem volna még néhány óra szünetnek, mielőtt beszélgetésbe elegyedek bárkivel ma! Számomra ez most egy ilyen nap. Nem akarok sokat beszélgetni, inkább kikapcsolódni.
- Helló – Én őt direkt nem neveztem nevén. Furcsa megszokni a becézgetést. Egyszer-kétszer még ment a „Szia Speedy/Jó éjt Speedy!”, de legalább annyira hullámoztak a gondolataim, mint a hangulatom.
- Tegnap volt a legutóbbi edzésem. Gn--, illetve Wolf szerint remekül haladok vele! - pillantottam félre zavaromban. Majdnem elszóltam magam! Az csakis rám tartozik, hogy tegezem viszont Wolfot a háta mögött.
Amiről nem tud, nem fáj neki, és nem zavar senkit sem.
- Mi a helyzet vele–d… - csípőre tett kezekkel álltam előtte.
Hát így kell köszönteni nap elején a társad?
- Van egy folt a ruhádon – mutattam a fiú felsőjére, ami persze tiszta volt. Ha arra feleszmélt és odapillantott, az ujjammal felpiszkáltam az orrát, hátha kilép tőle a medréből – Ne most bambulj el!
Ráparancsoltam.
- Inkább mesélj, hogy veled mi újság?
Ha nem mesélt, az ő dolga. Vállon veregettem, ott hagytam, vagy több szót váltottam vele, ő tőle függött. Én nem fogok az örökkévalóságig várni arra, hogy kitörjön az ábrándozásaiból! Ami folytán gondolom, ökölbe szorulhatott a keze. Arra csak egy hümmögésre telik tőlem.
Amennyiben Kane nyelvét még nem vitte el a cica, esetleg elmoccauntunk leülni valamerre. Bárhová jó lesz. Akár a földön is. Eltelt sok-sok idő, azóta beláttam, hűséges barátra tettem benne szert. Szívesebben beszélgettem vele mindenről. Teltek a percek rendesen, csak ne szakított meg volna közbe minket valaki az óbégatásával, amiről tulajdonképpen kiderült, hogy csúnyán benéztem, és sírás. Kane-nek akkor tapogattam legtovább a vállát, a könnyekben úszó delikvenst aki egy shinigami, úgy se tudta volna helyretenni se ő, se én. Senki.
- Hallottad – súgtam a fülébe, ráerősítve Kerti Gnóm utasítására. A liftben csendben maradtam, egyedül akkor köszöntem, mikor beléptünk a találkozó helyiségbe. Arcom kissé ráncosabb lett.
- Szóval újabb áldozatok, és újabb lopás vár ránk? - Nem, nem fűlt a fogam a hozzá. De tudtam jól, hogy nekem itt nincs jogom kiszállni. Eddig egész tűrhető hangulatnak örvendtem. Mostanra meghalt, komorrá vált. Bólintottam, ám kezemmel a vállamat markolásztam. Elfordítottam a fejemet, lelkiekben próbáltam egy falat emelni közém, a szituáció közé, és az ajkamba haraptam. Mégis hogy lennék képes újra pendrive-ot lopni? „Ahogy szoktuk” – nekik rutin, nekem szívás. Már el is felejtettem szinte azt az esetet az őrrel az irodában, a színjátékot, hogy úgy kellett elhordani a Szamarat is, mert azt hiszem nem tudott lábra állni rendesen!
- Hát ez nagyszerű – szóltam pesszimistán. Ez az énem utat tört magának. Felemelt szemöldökkel „Catre” pillantottam. Kezemmel meglapogattam a mellkasom – Azt hiszem elvesztettem valamit.
Úgy tettem legalább, mintha nem lett volna nyilvánvaló, kit ért újonc-szívatás. Rájöttem, hogy „megloptak”, de csak amikor már késő volt. Őszintén, fél percre tényleg azt hittem, búcsút mondhatok annak az egy valaminek, mellyel egy közösség tagjának bélyegezhettem lényemet.
- Hmm, köszönöm – válaszoltam ennyit, visszavéve a medaliont. Nem igazán vágytam kioktatásra ravaszságból, főleg tőle, ilyen helyzetben. Kane kivételesen nagyon jó példának bizonyult! Most az egyszer teljesen azonosulni tudtam vele. Ki lehetett borulva velem együtt. Csendes pánik köthetett össze minket, miközben vadul pakoltuk a cuccokat. Pár percbe tellett, a furgont már ismertem. Plasticbabát is.
- Hoztam extra vizet és ginto kapszulákat. Rutin – szóltam oda Kane-hez, mielőtt mindketten a „csendterápiánál” döntöttünk. Aztán könyökkel az ablakhoz támaszkodtam, üresen bámultam mindent ami mellett elhaladtunk. Ki akartam kapcsolódni.

6
Karakura / Orosz rulett
« Dátum: 2020. Máj. 08, 22:22:11 »
Egyszer volt, hol nem volt, egy unalmas kezdése a történetnek. Tenro most már elmondhatta, hogy az élete jelentősen megváltozott örökre. Kane, akit régen ő gyógyított meg, viszonozta a szívességet. Pedig a quincy nem igazán várt semmit cserébe a segítségéért. Ehhez képest új otthona van, új barátai. Keményen trainingezett, és járta meg a ranglétrát. Most se nevezte volna magát elit katonának, mert tudta jól, hogy nem az. Csupán egy mikonak tekintett, fanatikus tyúk, aki… tulajdonképpen egy nagyon boldog fanatikus tyúkként tekintett magára.
A lelkére kötötték, hogy hordja azt a szerencsétlen futár ruhát, ám Tenro hajthatatlanul viselkedett. Max. annyit tett, a nyakába vette a medált, amin a futár neve szerepelt Elrejtette szokásos papnő viselete alá, majd kilépett, ugyancsak boldogon, pénzt költeni. A célja a Szivárvány pláza volt, mert a komoly atlétikai készségeket igénylő feladatok mellett sokat gyarapodott csípőben és combokban.  Kellett már neki néhány új gatya. Szóval szerzett néhányat. Nézett felsőket is, de egy lyukas Guns »N Roses pulóver után, amely valószínűleg egy rémes divatirányzat áldozata lett, inkább hamar feladta, és elmenekült az üzletből. A kávézó lett a következő állomás. Terv szerint iszik egy kávét, aztán nézelődik tovább.
Szerencsés napnak nézne elébe? Nyugodtan szürcsölgethette a „Tokyoi málnás” névre hallgató kávékülönlegességet, mivel rajta kívül csak öten ücsörögtek az amúgy viszonylag nagy belterű helyiségben. Barátságos fénye, színes tapétája kellemes hangulattal bírt. Ilyen volt az összkép is a lány számára. Fizetés után megkörnyékezte A boltot, ahogy tervezte, de különös bizsergés futott át gerincén, és megborzongott tőle. Hosszú, szabadjára eresztett haja enyhén meglobbant közben. Egy pillanatra megállt, elrévedt, ezért megindult az eladó, aki épp a közelben tartózkodott, hogy talán a hogyan létéről kérdezgesse a fiatalt. De Tenro gyorsan kapcsolt, elvett egy kosarat, majd szimplán úgy tett, mint aki először jár fehérneműboltban, ezzel elkerülve a fölös magyarázkodást. Az eladó is csak annyira maradt közel, hogy figyelje minden lépését, segítségre készen, amennyiben neki lett volna hozzá bármilyen kérdése. Nem volt.
Megérzései továbbra se hagytak alább. Visszatette az üres kosarat, majd elindult egy játékbolt felé. A különös energia ismét átfutott a gerincén, most erősebben. Látott valakit a helyiség előtt, aki ismerősnek tűnt számára, viszont hunyorítania kellett, és így se ismerte fel igazán. Mivel a quincy nem félt, bátran odasétált ehhez az ismeretlen ismerőshöz, be a játékboltba, hogy megnézze magának közelebbről.
- Szia, elvesztél? Tudok segíteni? - intett kezével, a viszonylag, számára komolynak tűnő hölgyemény előtt.
Vajon miért jár át ez a különös, s egyben hátborzongató érzés?
- Oh... - aztán elpirult, kicsit mégis zavarba jött - A nevem Tenro. Nem dolgozom itt, de elég sokat járok erre, szóval jól ismerem a helyet. Van esetleg olyan dolog, amit meg szeretnél nézni itt, viszont nem tudod, merre keresd? Szívesen megmutatom, ha az segít...
Valószínűleg az első olyan embert fogta ki, akinek valaha elárulta, hogy néha szeret benézni játékokat nézni. Többnyire bugyután festett vagy megformált állatfigurákat.

7
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Máj. 04, 20:32:11 »
Érezte a zsebében lötyögő, törött karperecet, ahogy próbálták a sérültet kimenekíteni. Darabjai a sietségben össze-összekoccantak, amitől a lány gyomra görcsbe rándult. Elbukta tesztjének nagyon fontos elemét, Kane ráadásul jogosan lehetne rá dühös később, mert fogalma sem volt Tenronak, mióta birtokolta az erejét visszafogó ékszert. Ezek következményeképp – lévén, jobban lefoglalták a gondolatai –, lepattant Wolf korábbi, csípős megjegyzése, és a sötét hajú különben is inkább az aggodalomban osztozott vele. Jó pontnak vélte a fiú szövegelését, még leledzett benne élet, de szüksége volt orvosi segítségre. Neki pedig bivaly erős nyugtatóra, vagy görcsoldóra.
Bármit adjanak neki később a gyengélkedőn, már most gondoskodott róla a sors, hogy ne felejtse el könnyen az itt történteket. Egyenes folyosón futottak, emlékezete szerint max. egy „L” alakú kanyarral. Két oldalt eszméletlen őrök sora hevert, furcsa karmolásnyommal a karjukon, hátukon.
- Oh – szólt ennyit Plasztikbaba közelségét illetően. Nem kellett kétszer mondani! Követte a tempót, bár szerinte nehézséget okozott Kane súlyából eredeztetve gyorsan eliszkolni. De amennyire tőle telt, sietett, és nagyon várta már, hogy a fenekén ülve elbambulhasson. Számára ezt jelentette pihenni! Hagyni, had ragadja el a pillanat vará-… zsa. Ez a nyíl honnan jött?
Hátrapillantott, figyelemmel követve Wolf készülődését. Igen, valahol túl egyszerű lett volna harc nélkül megúszni a menekülést! Persze neki kivételesen más dolga akadt, s bár eleinte tétovázott, teljesen a hátára vette a fiút.
- Túl nehéz vagy! - fakadt ki Tenro – Tudok úgy manőverezni, hogy ne találjanak el minket, viszont sokáig nem maradhatunk nyílt terepen.
Gondolta, elújságolja mi a helyzet, szóval ha A szamár valamennyire öntudatánál lenne még, hallhatta társát magyarázni.
- Ahogy elnézem, fedeznek is minket – tekintett fel az egyik épület tetejére – Lassan vége.
Kellőképp meglepődött, egyrészt Törpe mozdulatain, másrészt az egész napon. Kezdte úgy érezni magát, mintha mélyen aludna és álmodna, vagy nagyon erős anyag hatása alatt állna.
Ezért hálás volt, mikor Wolf nem sokkal később átvette tőle a fiút, a nagyszájú leányzó tanítványának fogadta, majd amire a leginkább vágyott, megtörtént. Végre elhúzták a csíkot, egyenest a bázishoz, ahol nem hezitált a véréből adni, kiegyenlítve régebbi tartozását Kane felé.

***

Bár az ő állapota stabillá vált, Tenronak csakugyan felírtak egy erős nyugtatót, amiből napi kettőt szednie kellett, és amit abszolút nem bánt. Általa sokkal könnyedebben tudott beszámolni a különös esetről, hogy először tört be ismeretlen épületbe, először hackelt számítógépet pendrive-okkal, és harcolt gintou-kapszulák vagy az íja nélkül. Erre nagyon büszke volt!
- … Szóval én mindig is valamilyen fegyveralkalmatosságra támaszkodtam. Bevallom, a fizikumomra annyira nem, pedig a szüleim ezt se mellőzték, amikor beavattak a Quincy létbe. De komolyan! Személy szerint a pusztakezes harc, a rámenősség sosem tartoztak az erősségeim közé.
Beleéléssel idézett fel minden részletet, amit szükségesnek vélt az érthetőség szempontjából. Látta, némely tagot meglepte a történet, ezzel ő se volt másképp. Ám még nagyobb meglepetésként érte a felbukkanó Noah, aki apró nyakláncot nyomott kezeibe, belegravírozva az álnevével. Fogalma sincs, mivel érdemelte ki, mi alapján kapják ezt a futárok, azonban végtelen boldogság futott át rajta. Még Wolfnak is csak bólogatni tudott, pedig a törött karperecről azóta sem számolt be, mert félt. Hát még Kane-nek elmondani, hogy odalett a csecse-becséje!
Valahogy le kell zárni egy kalandot. A sötét hajú rövidke tagavatója után elalváshoz készülődött volna, de szobájához igyekezvén heves vitának lett a fültanúja. Elrejtőzött két ülőalkalmatosság között, majd annál komorabb arccal sétált tovább, mint amilyennel átvette a férfitől – Noahtól – azt a nyakláncot.
Remek. „Az utolsó lovag” - mint egy könyv címe! Remélem, egy ócska könyvre kell vadásznunk, és tényleg nem egy emberre. Nem. Nincs az a szentélyistenség sem, akiért kockára tenném az életem ismeretlen lelkekért! Kezdem unni a mások után történő rohangálást, emberszeretet ide, vagy oda. Ám csakúgy kijelenteni, mit szeretnék nem jelenti azt, hogy mindent megtehetek a terveim szerint, ugye?

8
Lejelentő / Re:Multi bevallás
« Dátum: 2019. Ápr. 27, 20:47:05 »

9
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Ápr. 27, 17:31:56 »
Jobbnak látta, ha Kane iparkodik, mert most nem tudott azzal foglalkozni, hogy őt is felszedje, amennyiben a dolgok rosszul sültek volna el. Több, mint valószínű, figyelmének lankadásakor azonnal támad az ellenfél. Kikaphatja a kezéből a pisztolyt. Ellophatja tőle, amiért megszenvedtek, és tudta jól, hogy ez nem következhet be. Idegessége a tetőpontra hágott, ennek folytán úgy tombolt benne az adrenalin, akárcsak valamilyen vérpezsdítő bulin, táncoláskor. Viszont a tényleges partyhoz sok minden hiányzott: több ismerős arc, jó ital, némi étel… Zene. Ez utóbbi helyett szíve dobbanását hallgatta, miként a fegyver túloldalán ácsorgó, lövésre váró hölgyeménnyel nézett farkasszemet. Keze enyhén megremegett, ám fogása mit sem lazult.
Nem ment el a józan esze, hogy ugyanolyan gyilkossá váljon, mint akikről beszámol a híradó napi szinten. Igaz, televíziót aligha nézett, számára inkább a rádióhallgatás jelentett örömöt egy-egy szünet közben, mikor épp pihent, kiadós mozgás után.
- Arra várhatsz! - préselte ki a szavakat, összeszorított fogai által – A gyilkos szerepét meghagyom neked.
Zsebre vágta a fegyvert, és a szeme sarkából figyelemmel követett társához igyekezett. A lány büszke volt rá, látta gyors kitérését. Azt hitte, partnere nyerni úgy biztosan nyerni fog, ha beveti minden erejét. Számára azonban ismeretlen a fehér köpenyes, még ha maga a szimbólum amit magán viselt, nagyon is rémlett. Meg talán, mintha hallotta volna a „mester” szót. Nem emlékezett rá tisztán, de hallgatózott, a „tanítvány”-ból pedig immáron biztosra leszűrte az információt.
El sem tudta képzelni, mi járhat most Kane fejében! Meg akarta ragadni a grabancát, futni, ahogy tudnak, míg jön az erősítés, ugyanakkor marhára félt. Most már egyértelműen kirajzolódott arcára is aggodalom, hiszen fölé magasodva ott állt az alak, A szamár pedig méterekkel odébb tartózkodott. Ráadásul nem szabadott teljesen figyelmen kívül hagynia sem a nőszemélyt, akinek ott díszelgett hegekké vált sérülések sora az arcbőrén…
Hátranézett, és futott tovább. Nem sokkal később megjelent valaki a színen. Végre, egy ismerős forma! Bár beszédstílusán továbbra is akadt mit csiszolni, Tenro becsukta a szemét, karját pedig védekezőn maga elé emelte.
- Nálam van minden, a többiről beszéljünk később! - mondta hevesen, majd segédkezett Kane cipelésében, hogy minél hamarabb eltávozhassanak. Remélhetőleg nem az élők sorából...

10
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Ápr. 19, 00:15:52 »
Reggelinél pont rántottát evett, de az megülte a gyomrát, még a bázison. Azóta, ha lehet, kerülte volna az étel témát, amibe Kane belement szó szerint, elvégre állítása szerint romlott tojásba esett. Ezt megerősítő, iszonyatos szag áradt belőle, Tenro érzékeny orrát használva pedig hamar rájött, hogy valószínűleg kényes területről érkezett. Nem akart tovább foglalkozni vele. Elégedetten bólintott, és felegyenesedett. Azzal pedig tovább kutattak.
Ösztönösen követte Szamár mozdulatait, az ijesztő mosollyal megáldott családi fotón túlra. Inkább az asztalt nézte.
- Sosem tudni, kinek mi a háttere – vont vállat – Engem nem különösebben izgat, míg a gyermekét kihagyja ebből.
Sokkal fontosabbnak vélte, hogy a fiatal lélek kimaradjék, amennyire csak lehetséges! Még mindig ott vájkált feje leghátsóbb zugában a Miko ruhát viselő kislány, aki előtte esett Elisa fegyverének áldozatául. Fiatal áldozatának rángatózásaitól összeszorult a torka is. Ki akarta zárni magából a gondolatot, mert nehezen bírta volna elviselni, hogyha… újra végig kéne néznie ezt. Belefásulna, vagy legalábbis sokkal komolyabbá válna, azt pedig nem szeretné, sokáig viselkedett így már egyébként is a szülei miatt.
- Elkiabáltad – felelte már akkor remegve, mikor az ellenség épp csak felbukkant a színen. Elkiabáltad az elkapást. Most itt vannak, két nagykutya, akikkel álmaimban sem futottam volna össze!
Vledlana-tól félt, minden ízében remegett, de a hamis pendrive reménye erős fényt gyújtott a lelkében. Hitte, sikerülhet átvernie az asszonyt, futárként gondolkodnia. Elvégre a lényeg képességei használatának teljes kiiktatása jelen helyzetben. Erre koncentrált, erről pedig nehezen tudhatott bármit is egy idegen. Akihez, erőt véve magán, odasétált. Kinyújtotta a kezét, belenyomta a pendrive-ot a nőébe. Mindeközben baljával készenlétben állva megkísérelt biztonságosan rámarkolni a fegyvercsőre, elvenni, majd eltávolodni. Sok rizikófaktort látott. Simán elgördülhetett egy újabb lövés, mely jobbik esetben figyelmeztetőleg hatott, rosszabban meg ismét találat érte. Mindkettővel egyforma eséllyel számolt, azt viszont tudta, hogy meghalni nem fog, mert az élni akarás erősen benne tombolt. No meg a sok adrenalin, amit a mellette gondokkal küszködő társa két lapáttal tetézett.
- Mozdulj! - szólt parancsolóan Kane felé, ha sikerült biztonságosan távolra húzódnia annyira, hogy ezt megtehesse – Emlékszel? Tudod használni az erődet. Érdemes lenne!
Röviden fogalmazott. Nem talált okot, sem értelmet tovább pedzegetni az egyértelműt: neki megengedték a képességhasználatot, Wolf ezzel engedte el mindkettejüket. Tartani akarta őszintén szólva mindkettejüket ahhoz, miben megállapodtak.


(click to show/hide)

11
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Ápr. 08, 23:50:43 »
- Vettem.
Minek kellett volna társaság? Nem is, inkább úgy kérdezem, honnan veszi a nő, hogy nem találnak meg minket előbb-utóbb? Reálisan átgondolva bőven a lehetőségek közt volt, amivel jobbnak talált előre leszámolni, mintha álomvilágba ringatná magát. Elhúztam szép száját, és folytatta a kutatást. Lassan minden fiókot kihúzkodott, minden szekrényt kinyitott, mire az egyikben megtalálta, amit keresett. Rögtön kinyitotta a kopottas fehér dobozkát – hát, ennyire vigyáztak a felszereléseikre ezek…
A golyóba-göngyölt fáslit megragadva visszasétált önkéntes humoristájához.
- Neked biztosan nem ártana! - mosolygott kissé – Halványlila gőzöm sincs, miért bűzölögsz ennyire, viszont… ugh.
A  fejét csóválta. Aztán elkezdte körültekintőn bekötözni a sérülést, megjegyezve, fertőtlenítőt sajnos sehol sem látott. Így muszáj volt Kane-nek beérnie ennyivel. Egyelőre.
A helyiséghez érve nagyon furcsállotta, hogy egyedül ténykedhettek szabadon. Ettől szíve a torkában dobogott! Óvatoskodva lépett be a helyiségbe is, majd alaposan körülszemlélt bármi gyanakvásra okot adó dolog után kutatva.
- Bármit szívesebben, mint itt lenni sokáig – válaszolta halkan a Szamár mondatára.
Ki akarta sokáig húzni ismeretlen helyszínen? Számára nem kenyerezett a veszély, bőven történt vele annyi, erre a felismerésre térjen. A különös filccel firkáló lidérc látványától kezdve Elisaig! Elisa… máig képtelenné vált őt elfelejteni. Kínosan érezte magát. Valaki, aki tőle alacsonyabb, törékenyebb miképp rejthetett akkora erőt? Valóban a félelmet használná eszközéül?
Felsóhajtott. Plasztikbaba utasításai szerint cselekedett, aztán felegyenesedett. Tudta, hogy a baj elérkezett hozzájuk.
- Vigyázz magadra! – mondta halkan, a fekete hajúnak szegezve tekintetét, majd az előtte álló, sebzett arcú nőre meredt. Megtalálták őket. Ismerte a dörgést. Nem volt vén róka, biztosan keveset tapasztalt ahhoz képest, amit az élet még kínálhatott számára. De készültségben tartotta magát a kezdetek óta, és most elérkezett vélte az időt arra, hogy ez kamatozzék.
Igaz, a karkötő, mely eddig képességeit volt hivatott elfojtani, most darabokban a földre hullott. A következő lövés elhangzásával lehajolt érte, utána rohant, ahogy tudott. Igyekezett felborítani egy üresen álló asztalt, hátha azt fedezékéül tudja használni. Hirenkyaku-t nem alkalmazott, tisztességesen akarta végigcsinálta a küldetést, ha már idáig jutott! Fizikai adottságaira támaszkodott helyette. Ámbár…
Eltalálta a vállamat! Eléggé ahhoz, hogy kevésbé tudjon mozogni. Még jó, a jobb kezemet használom, és nem a balt. A karperecet elteszem, mélyen a zsebembe.
Ott megtalálta azt a pendrive-ot, ami gyakorlatilag vírust tartalmazott, amivel talán az első iroda gépét tette tönkre. A fájlok a másikon pihentek, másik zsebben. Elmosolyodott. Majd kissé remegve ugyan, de felállt.
- Ezt keresed? - lengette meg a hamis hordozható eszközt, és remélte, a sebzett arcú Quincy bevette a horgot.

Kockadobás: >>20

12
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 31, 23:42:47 »
Bennem volt a görcs, hogy az őr esetleg felébred, vagy jön egy másik, aki miatt taktikáznom kell. Szerencsére viszont minden rendben ment, könnyen kifosztottam, és a második számítógép rendszerének tönkretétele sem okozott problémát. Igazából elég kényelmesnek véltem „hátradőlni”, míg egy a pendrive-okra írt program lefutott, s vírust telepített fel. A gondot az az ismerős szimbólummal ellátott férfi jelentette az előző szoba kamerájából megfigyelve. Míg Kane visszajelzésére vártam, elsőként Wolf hangja harsant fel, nem kicsit rám hozva a frászt.
- S-Shinzou? - kérdeztem vissza zsigerből – Az első iroda kamerájában láttam. Barna bőrű, tüskés hajú, nyúlánk egyén. Fehér hosszú kabátot viselt.
Miután megadtam róla a leírást, hamarosan Szamár megjelent a képben.
- Őszintén nem tudom – húztam el a szám. Érezhetően ideges voltam, kicsit remegett a hangom – Minden esetre légy résen, vigyázz magadra!
Kijelentkeztem. Időközben a program is lefutott, kihúzhattam a második pendrive-ot. Magam elé meredve hosszasan végiggondoltam, mit tehetnék, ha Elisa felbukkanna a színen. A futást tartottam a legelegánsabb megoldásnak, Kane felé, hogy elrángassam. Persze, csak ha komoly baj lenne. Viszont ketten voltunk, két különböző irányban, ki tudja ténylegesen milyen erős felettesekkel. Nem tetszett a kép, benne Hiénával, meg a plasztikbabának kinéző társával. Főleg az előbb említett személy stílusával akadtak gondjaim. Nagyot sóhajtottam. A riadót természetesen nem én indítványoztam, de hát nincs mit tenni, ugye? Húzni a nyúlcipőt - maximum ennyit.

***

A karomon fityegő térkép navigációját követve, néhol ügyesen elrejtőzve egy ajtóhoz érkeztem. Határozott mozdulattal elfordítottam a zsebemben lapuló kulcsot, és a zár kattanása után félősen körbetekintettem. A mozdulataim lehet határozottak voltak, viszont ki nem lenne ideges, ismeretlen környezetbe hatolva? Gyakorlatilag kémmé váltam. Betörővé. Fogalmam sincs, mi illene rá jobban.
Megláttam Kane-t. Először mosolyogtam rá szívből jövően, ami nem szomorú volt, inkább megkönnyebbült, hogy túlélte. Aztán tekintetem sérült lábára vándorolt. Ha nincs rajtam semmi szuper vacak, bevállaltam volna a meggyógyítását.
- Mielőtt megyünk, kötszer kéne neked - biccentettem felé, továbbra is sérülését tanulmányozva - Majd szerintem célszerűbb lesz liftet keresnünk!
Azzal, ha sikerült valami kis elsősegély dobozkát találnom, kinyitottam, hogy ellássam őt, és tovább tudjunk menni gond nélkül.
Később, amint eljutottunk az ajtóig, a kulcskártyára pillantottam, s a kezembe vettem. Kérdőn Szamárra pillantottam, s amennyiben nem ellenkezett, használtam az eszközt a bejutáshoz.

13
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 25, 01:56:51 »
A betoppanó idegen tekintete nem tetszett. Fogalmam sincs, azért nézett -e meg úgy, ahogy, mert nem látott még, vagy esetleg… Hamar elhessegettem a sötét gondolatokat, és egy természetes, laza mozdulattal felemeltem a nemrég összerendezett lapokkal teli aktát. Kinyitottam előtte.
- Ellenőriztem ennek a tartalmát. Kevesen vannak tisztában vele, hogy minden papírnak gyűrődés mentesnek kell lennie, különben… - itt elhallgattam – Ez olyan, mintha azt súgná vezetőnk felé, mennyire nem érdekli a jelentésének épsége.
Megcsóváltam fejemet. Az volt a célom, egy pillanatra vegye le rólam a szemeit, miközben szabad kezemmel a bot zsebemben összecsukott bot után nyúltam. Remélhetőleg sikerült leütnöm* feltűnés nélkül, és átkutatnom a zsebeit használható tárgyak után. Akkor már nem ártott meghiúsítani se, hogy ha felébredne, több „kutyát” ugrasszon rám. Mondjuk elvenni egy adóvevőt, majd magammal vinni tűnt a leglogikusabbnak.
A fazon elintézése után, a pendrive-val együtt továbbmentem Plasztikbaba utasításai szerint. Bekapcsoltam másik irodában a képet, és kis híján pipaccsá változtam az elém tárulkozó, nagymellű japán hölgyeménytől. Van a tulajdonosnak ízlése, mit ne mondjak!
A második pendrive-ra tett program animációi, hangeffektjei ehhez képest már kutyafülék voltak számomra. Viszont a mellette lévő monitoron érdekes dolgokra lettem figyelmes. Véletlenül pillantottam rá, miképp próbáltam valami „kellemesebb”-re irányítani a tekintetem, és képtelenné váltam elkapni onnan.
- Van egy kis gond! – szóltam halkan a távkommunikációs eszközön keresztül Plasztikbabához – Méghozzá, hogy Speedyhez két alak közeledik: a sebzett arcú főcélpont, mellette ismeretlen férfi, hatszárnyú kereszt-emblémával!
Amint leadtam a jelzést, próbáltam kapcsolatba lépni Szamárral, mielőtt késő lett volna.
- Hallasz, ugye? - kezdtem – Még mindig haragszom rád, de erre most nincs idő! Vigyázz magadra, a főcélpont tart feléd, egy fickóval! A hátán hatszárnyú kereszttel, ami a Wywern katonáinak is van! Hé, remélem nem süketült meg a vonal…
Fogalmam sincs, mennyire hallgatott. Minden esetre körbenéztem, nehogy valaki megpróbálja életemet venni, mert itt ültem a székében. Később visszafordultam a kamera irányába. Mi lesz ebből?


(click to show/hide)

/Elnézést a késésért! ^^''/

14
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 16, 00:07:36 »
- Elég durva… szerkezet – jegyeztem meg halkan, még mindig „új szerzeményemet” vizslatva. Ha már a reményem szertefoszlott Törpe irányába, hogy nem hallja amit egyetlen embernek szánok… Legalább abban bíztam, csak ezt a próbát kell kiállnom, csuklómon valamivel, mely lekorlátoz. Bár sose gondoltam magam többnek, halandónál. Elvontabb gondolataim voltak inkább, például: a Quincyk hova jutnak haláluk után?
- Köszönöm az információt! - mosolyogtam rá, ma először. Ignorálva az alacsony növésű puffogását. Attól még, hogy tudott komolyan, szebben fogalmazva beszélni, még korántsem nyerte el mély tisztelemet és figyelmem. Sokat kellett dolgoznia azért, miképp nekem se ártott kontrollt tartanom. Míg viszont így cselekedtem, részemről garantáltan nem eshetett baj. Mármint addig bátran elmondhattam, nem fogok balhét csinálni. Ebben biztosra menve megtudakoltam, mire dobhatom le magam indulásig, s le is dőltem. Úgy éreztem, remekül jön az extra energia!
Mikor mennünk kellett, kipihenten, nyugodtabban követtem a leányzót. Az pedig egyenesen feldobott, Plasztikbaba mellett foglalhattam helyet! Nosza hamar bevágódtam mellé a furgonba. Beszélni azonban kevésbé akarództam, pedig sejthetően több út állt előttünk, mintha csak a boltba ugranék le tejért. Ebben a kínban süppedezve, csendben fortyogtam, és azzal próbáltam elterelni a figyelmem mindenről, hogy Kane-ék durmogását hallgattam. Tényleg csak az-az alapzsizsegés hiányzott több ember között, ami kitölthette a bennem meglapult, feszült csendet. Anélkül, hogy bármibe is közbeavatkoznék én, vagy megszólítanának. Ám a téma… túl magas töltetűnek tűnt. Egy idő után lehetetlennek tűnt kizárni magamból. Halk sóhaj hagyta el a számat, majd tekintetemet Plasztikbabára irányítottam. Jót viccelődött azzal, hogy a Szamárral együtt vagyunk -e, azonban el kellett keserítsem. Vagy mondhatnánk: neki kellett engem…?
Mi ez, ha nem a sors játéka! Csak nem úsztam meg, oda-vissza irányuló kommunikáció részese lettem. Beszélgetést* folytattunk. A végére rendesen legörbült a szám, a véleményem javát viszont visszatartottam, különben oda a kontroll! Meg különben is, lassan megérkeztünk. Magamra öltöttem az álruhát, odaadtam a srácnak a pendrive-okat, a picit késve kapott fegyvert pedig elrejtettem a kabát másik zsebében. Minden szóra engedelmes kutyaként bólogattam, tartva a szerepet. Majd búcsúzásképp intettem társaimnak, s a kamerába mosolyogva bejelentettem: „jöttem dolgozni!”. Hú az-az ábrázat! Legalább annyira lehetett lelkes, mint bárki másnak, aki ehhez a fura, biztonsági cuccokat készítő céghez érkezik minden reggel. A legjobb az egészben, ebben a részben színészkedésre se volt szükség, nagyon őszinte arckifejezést vágtam. Ennek eredményeképp elindulhattam balra, s megpillanthattam a gépet, amit a hamarosan újból megszólaló Plasztikbaba szerint keresnem kellett.
Bedugtam a pendrive-ot a gépbe, és kényelembe helyeztem magam. Eh, a program azt a fura nevetést mondjuk mellőzhette volna… Rosszabbnak tartottam egy olcsó horror szinkronhangjánál. De kinek képzelem én magam, hogy bárkit kritizáljak? Programozás? Nem az erősségem! Inkább örültem. Addig a pillanatig, míg valaki fel nem tűnt a színen. Akkor amilyen gyorsan lehetett, kinyomtam a monitort. Elkezdtem papírrendezőset játszani, a szétszórva hagyott papírokat a nekik megfelelő, asztalon található aktába rendezni. Nem mintha takarítónőként néztem volna ki. Nem mintha muszáj lett volna. Ám valami azt súgta, innentől kezdve könnyen az életem múlhatott minden lépésemen. Emiatt kezdett megcsendülni bennem a vészharang, hogy a kontrollt minél több ideig tartsam fenn. Mert egy rossz lépés is a vesztemet okozhatta.


(click to show/hide)

15
Lezárt küldetések / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 11, 00:39:29 »
- Oh – vágtam fél pillanatra egy képet, mintha sajnálnám – Hidd el, az érzéseimhez képest még visszafogottan viselkedek!
Kipréseltem a szavakat fogaim között. Halkabban beszéltem, mint Kane, így reméltem, Wolf szófoszlányokat értett, többet nem. Ezután figyelmem a csuklómon leledző, minimalista stílusú karkötőre siklott.
- Mire való ez pontosan? - Egész testemmel Szamár felé fordultam. Ha már az övé, csak tudott értelmes információval szolgálni! Még mindig furcsa volt, hogy nem éreztem a közelemben állók energiáját. Megijesztett. Választ akartam.
A rákövetkező, újdonsült „mesteremnek” szánt jajveszékelése a Shinigamikról, és hozzájuk hasonló ocsmányságokról tovább növelte bennem a feszültséget. Számomra a srác most vált olyan félős kölyökké, aki aligha birtokolta a Quincyk fogalmát… Többet láttam magunkban „csodaíjjal” futkosó bolondoknál, meg fekete ruhásokra fujjogó lényeknél. Ám gondolatmenetem kifejtése várhatott, mert A törpe csendre intése után súlyos csend telepedett a helyiségre. Nekem intézett szavai ironikusnak hatottak, ideértve a „nagyszájú” részt. Homlokráncolás mellett halvány mosollyal díjaztam, hogy legalább nem csak én címkéztem őt lelkiekben. Egálban álltunk. Noah előrelátása viszont meglepett, hiszen honnan tudhatta volna, mi lesz velem? Hamar túllendültem rajta, a mostaniakra való tekintettel, lényegtelennek ítélve. Amire igazán felkaptam a fejem, „Elisa” megemlítése. A pókerarc mögött eléggé megrökönyödve éreztem magam.
Sérülés? Oh ja, az! Belesajdul a vállam, s hasam, hacsak visszaemlékezek rá. A szörnyeteg ölében csücsülő, Miko ruhát viselő leányzó ártatlan arca. A gurgulázó hang fuldoklásakor, s a vörös ruharésszel megegyező, belecsordogáló kis patakok…
Ugyan erre már nem tért ki Tüsihaj, de felelevenültek. Utána a szüleim arcképei követték. Hiányuk is fájt ugyan, viszont az már inkább a gyászra fogandó. Szerintem mindenki, egész életében megemlékszik a személyekre, akik leginkább hatást gyakoroltak rá. Előkerül pár kép, ezeket időről-időre újra el kell ásni. Meg kell velük békélni. Ezen túl vagyok. A nőci, ha erre szintúgy utalást akart volna tenni, nem talált. Nem volt vérző sebem. Viszont felkeltette a figyelmem, mennyi mindent tudott.
Talán túl sokat is…
- A filozófiából kiindulva gondolom nem fogunk senkit eltenni láb alól. Fegyver nélkül viszont mi magunk könnyen sebezhetőkké válhatunk. Mindenképp rá vagyok utalva – mutattam a mellettem ácsorgó gyáva Szamárra –, vagy a birtokomban lehet valamilyen önvédelemre alkalmas fegyver?

//Bocs a késésért!//

Oldalak: [1] 2 3 ... 11