Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Aoyama Shouta

Oldalak: [1]
1
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2017. Márc. 12, 05:03:32 »


Elgondolkozva lépdeltem az úton, a 10. osztag felé. Egyáltalán nem értettem, mi folyik körülöttem, Momo~san olyan kétségbeesetten kért meg arra, hogy azonnal induljak Tsukival az állatorvoshoz. Ott viszont csak bámultak rám, mert Tsukinál egészségesebb macskával ritkán találkoznak itt. Ez egyrészt persze megnyugtatott, másrészt valamiért mégiscsak elküldtek… Talán Tsuki szeretett volna valamit, és ezért szimulált Momo~sannak? Az állatok egyáltalán tudnak olyat?
A korábban talált cica sok tekintetben már-már gyerekként viselkedett, velünk aludt, evett, játszott, és néha egészen úgy nézett ki, mintha Momo~sannal beszélgetnének. :o Ezek ellenére azért nem hittem, hogy valóban tettetne, mert bár mindig jól viselkedett, azért nem különösebben kedvelte az orvosokat. Furcsálltam az egész helyzetet, de majd rákérdezek Momo~sannál, ha hazaértünk, ő jobban értett az ilyesmikhez mindig is, mint én.
Semmire nem vágytam jobban, minthogy otthon végre leüljek a szolgálat, és az állatorvos után, és együtt nézzünk valami filmet, vagy animét. Illetve, hogy megnézzem, mit szól az ajándékhoz, amit választottam neki. >////< Kou szerint valami ékszert kellett volna, ha már így összeköltöztünk, pedig mondtam neki, hogy nem úgy van, ahogy ő azt gondolja, persze hiába. Csak a nagy szája járt mindig, de igazából nem is segített semmit se. >w> Erről eszembe jutott, hogy Momo~san sem válaszolt még a levelemre… ez vajon jó, vagy rossz? Meg kellene kérdeznem Meiou~fukut, de abból megint sakezás lenne, és Kouval megtanultam, hogy az mikhez vezethet. :/
Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem, majd elhúztam, és beléptem. Letettem Tsuki tárolóját, hogy megváljak lábbelimtől, de arra nem számítottam, ami ezután következett. Én igazán igyekeztem volna megtartani a felém vetülő Momo~sant, akit talán egy mumus üldözött ki a szobából, legalábbis amilyen lendülettel érkezett, azonban ehhez nem voltak meg a megfelelő körülmények. Egyrészt fél lábon egyensúlyoztam, másrészt nem készültem fel egy frontális támadásra. Ennek következtében egy nagy zsák rizs módjára terültem el vele együtt a hóban.
- Mi….mi…. miért? >//////> - Pislogtam nagy szemekkel, egyáltalán nem értettem a dolgot, mi olyan szörnyű, hogy be se léphetek a lakásba? O_O - Kész? Mumust űzöl? Ne segítsek? :o - Kérdeztem rá, miközben igyekeztem legalább félig felülni, mert lassan, de biztosan éreztem, hogy a hideg átjárja az egyenruhám. - Muszáj leszek bemenni, itt lakom… - Igyekeztem rámutatni az egyébként általa is ismeretes tényre.
Próbáltam megfejteni a szavai és tettei mögött megbújó értelmet, de csak nem állt össze teljesen a kép. Most akkor itt kint kellene ülnöm? De Tsuki bent van, nem lesz ebből baj? Az állatok jobban látják a mumusokat, mint a szellemeket is, meg más természetfeletti lényeket, nem? :o
- Minden a legnagyobb rendben, már odafelé is nagyon virgonc volt, az állatorvos szerint semmi baja, de figyeltem, hogy alaposan kivizsgálja azért! - Válaszoltam elgondolkozva, majd feltápászkodtam, és kezet nyújtottam Momo~sannak is, nehogy megfázzon. >////< - Biztos nem megyünk be? Hideg van, és bárki erre járhat, miközben az ajtó tárva-nyitva van. >/////> - Próbáltam abba az irányba terelni a dolgot, hogy inkább a melegben értekezzünk tovább. - Egyébként is, van bent valami, amit szeretnék odaadni. ^////^ - Pedzegettem meg a dolgot, hogy tényleg beljebb mehetnénk.
Aztán megszólalt Tsuki is, már persze nem ténylegesen lehetett szólásnak nevezni, csupán nyávogott. Valószínűleg nem tetszett neki, hogy bár itthon van, mégis még mindig a szállító kosárban kell lennie. Megértettem, én se szívesen álltam volna tovább idekint, csak vele ellentétben én hiába is nyávognék. :/

2
10. osztag / Re:Indián tábor, hivatalos nevén a Hadnagyi Iroda
« Dátum: 2016. Szept. 30, 16:40:06 »
Mackó~kapitány??? O_O

Hatalmas szemekkel pislogtam, nem igazán tudtam, hogy ebben a káoszban sírnom kellene, vagy inkább nevetnem. Nekem senki nem mondta, hogy egy plüss állat a kapitány! T///T Valaki igazán figyelmeztethetett volna, ha más nem, még az első osztagnál. >w> Milyen dolog az, hogy bedobják csak így a tisztet a mély vízbe, és boldoguljon, ahogy tud? És ha kimostam volna a kapitányt?! O_O Bele se merek gondolni, hogy azt vajon túl élte volna-e. :S
- E…elnézést. O////O – Hajoltam meg ismét.
Az mondjuk némiképpen összezavart, hogy a szekrény felöl hallottam kiszűrődni a hangot. Felvont szemöldökkel pislogtam arra. Mégiscsak valami újonctréfa lenne? Nagy kő hullana le a szívemről, bár közben igazán viccesnek éreztem magam, még, hogy plüssmedve a kapitány! *>*”” Ugyan… ugye? :/
- Citromos sütemény? :o Eddig csak epreset sütöttem… – Vakartam meg tarkómat, nem tudtam, mit kellene mondanom, egyértelműen nem szegülhetek ellen a felettesi parancsnak.
Vajon most rögtön el kellene indulnom sütni? És hol kellene sütnöm? Van nyilvános konyha, vagy ilyesmi? Még nem tudom, hogy hol lesz a szállásom, ahhoz csak este kapok kulcsot, és útba igazítást is valósznűleg. Szabad késlekedni, ha parancsba kap valamit a shinigami? Egyáltalán minden parancsnak számít, amit a kapitány, vagy a hadnagy mond? @_@ Minden olyan új volt még, nem szabadott volna így bemutatkoznom. ToT
A szekrényből kipotyogó alakok többen voltak, mint amit gondoltam volna. o_O Hol egyikükre, hol másikukra pillogtam, teljes értetlenségben, és Meiou~fukutaichoura is hiába néztem, nem úgy nézett ki, mint aki komolyabb magyarázatot szeretne adni arra, mért potyognak shinigamik a szekrényéből.
- Jól van, Ninja~san? :o – Hajoltam le a takarós alak felé, hogy segítsek neki felkelni, ha szeretne. - Rám küldte? A szekrényből? O_O Narnia egy harcosa lehet… hasonlít a Fehér boszorkányra! :o – Gondolkoztam el, talán kicsit jobban is elengedve a fantáziámat, mint az indokolt lett volna. - Szerettem a könyveket! ^w^
Igazából többet olvastam, és játszottam, mint amennyit kellett volna, talán ezért sem voltam soha olyan jó fizikumú, mint Dae~nii. :/ Bár ezt már nem bánom, kidouban kiemelkedő voltam, így nem kell attól félnem, hogy az iskolaszekrénybe zárna bárki is. :S Mondjuk már nem is volt iskolaszekrényem, amibe betehettek volna, így ettől egyébként sem kellett tartanom. ^w^ Azt hiszem…
- Ponpon? – Ismételtem meg az imént hallott nevet. - Igazán kedves név, akkor még sem a  Fehér boszorkány embere? Ők is használtak jegesmedvéket, lehet, hogy most fordítva van? – Vakartam meg fejemet gondolkodás közben, nagyon összezavaró volt a helyzet, de nem úgy tűnt, mint aki bántani akarna. :3
A hetedik osztag kapitánya felé fordultam, nem tudtam összerakni, miért kuporgott eddig a szekrényben Ponponnal. Vajon ő válaszolt volna a kapitány helyett, vagy Ponpon volt? Egyértelműen arról jött a hang, viszont a kapitány nem volt velük, de mekkora szekrény lehet? Vajon többen is bujkálnak ott? O_O
- Van olyan hely, ahol lehet sütni? – Kérdeztem megadóan, végtére is ez csupán sütemény, azzal boldogulni fogok. :3 - Nem mondom, hogy a világ legjobb süteményeit tudom készíteni, de kiismerem magam a konyhában, csak egyelőre nincs olyan hely, ahol főzhetnék, mert a szállásom még nem vehettem át. – Magyaráztam, mintha ez mindenre válasz lenne. - Egyébként Taichou~chan? Hiszen ez egy fiú plüss medve… :o – Néztem vissza az asztalon trónoló plüssre.
Ha jól emlékeztem, ennek a figurának két különböző fejszerkezetű típusa volt, egy nőstény és egy hím, a nőstény orra kicsit keskenyebb, és valamivel kisebb is volt a párjánál. Régebben elég sok figurát gyártottak úgy, hogy több darabját is gyűjteni lehessen, mert minél több van, annál többet vesznek, annál többet költenek. De nem szerettem volna több megjegyzéssel megakasztani a társalgást, így is épp eléggé bemutatkoztam már. TwT
- Tőlem mehetünk sütni! *>*”” – Mondtam zavartan, hátha ezzel némiképpen elüthetem iménti megjegyzésem. Mindig megfogadom, hogy előbb gondolkozom, csak azután szólalok meg, de sose siketül. >w>

3
9. osztag / Re:A hadnagy irodája
« Dátum: 2016. Szept. 30, 12:55:07 »
Hol egyikükre, hol másikukra néztem, úgy tűnt, hogy ők tisztában vannak vele, hogy valamit tettem, és csak nekem nincs róla fogalmam sem. Ez olyan rossz érzés, mintha kihagynának valamiből. ToT Momo~san mindig szokott szólni, ha gond van, ezért is zavar, hogy nem válaszol semmit arra, hogy haragszik-e rám. Szóval igen? TwT
- Pedig zárnod kellene, ez nem biztonságos! :o – Mondtam magamról megfeledkezve egészen hangosan. – Mármint… bárki kiengedhetné Cukit, vagy elbújhat, hogy meglepjen téged. >////> – Teszem hozzá, hogy értse mire is gondolok.
Értetlen arccal pislogtam rá megjegyzésére, mért kell kidobni? Otthon már majdhogynem teljes egészében az én futonomon szokott aludni, néha a takarómat is megszerzi, mert az övét befoglalja Cuki. >///< Pedig mondtam, hogy nem szabadna az ágyban altatnunk, mert túlságosan megszokja. Szóval otthon is aludt már olyan ágyneműben, amiben én, és sose volt kifogása ellene, és nem gondolta, hogy piszkos, vagy ki kellene dobni. T-T
- Az otthoniakat sem szoktuk, elég kimosni. – Válaszoltam szintén halkan, bár szerintem Narazaki~sant nem érdekelték az ágyneműink. - Vagy miattam ki kell? ToT
Az újonc, és Momo~san szavaira is csak bólogattam, valóban csak őt kereste, én csak elszundítottam. Vagyis igazából én segíteni jöttem, csupán ő nem volt jelen, hogy ezt tényleg megtehessem… a tárolókból ítélve ebédért ment, pedig otthonról is hozhatott volna. :/ Mindig elmondtam neki, hogy szívesen készítek számára is bentot, de az epren kívül nem sok dologhoz volt kedve, így nem kísérleteztem.
- Elhoztam neked otthonról az iratokat, mert jó néhányat ott hagytál. – Mutattam az asztalon a kisebbik kupacra. Ha ez nem enyhíti meg, akkor semmi. :S - Csak meg szerettelek volna várni. TwT
Számomra merő rejtély volt, mi miatt lehet mérges, hiába töprengtem hosszú percek óta rajta, semmi ötletem nem maradt. Narazaki~sant nem ismerte, szóval nem lehet, hogy rosszban vannak, és ezért nekem sem szabadna beszélnem vele. Cuki is megvolt, nem kellett semmi különlegeset sem csinálnom, amit elfelejthettem volna. Talán az öltözéssel is azért voltak gondjaim, mert annyira másfelé jártak a gondolataim. Mélyet sóhajtottam, kezdett olyan érzésem támadni, hogy úgy sem fogok rájönni, igazából mi játszódhat le a fejében. :/
- Nekem el kellene mennem? – Kérdeztem szomorúan, mert nem ehhez az osztaghoz tartoztam, és talán így is túl sokat rontottam ezen a beszélgetésen. Narazaki~san jó shinigaminak látszik, rossz lenne, ha miattam Momo~san rossz hangulatban lenne.
A felszólításra körbenéztem, de a fotelok nagyon messze voltak, nekem pedig közel kellett maradnom, hiszen a kezében volt a levél. O////O Az, amit csak Meiou~fukutaichou miatt írtam meg, és nem is lett volna szabad elhoznom, sejthettem volna, hogy amilyen szerencsés vagyok, ez lesz a vége. ToT Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy az asztal mellett leülök a földre, így Narazaki~sant sem zavarom, és a levél mellett is lehetek. Momo~san esetleges furcsa tekintetére csak mosolyogva válaszolok.
- Innen nem zavarok, és Cukival elleszünk! *>*”” – Simogattam meg a macska fejét.
Tisztában voltam vele, hogy Momo~san igazán makacs természetű, de hogy így nem adná vissza a levelet, az meglepett. Csak nagy szemekkel pislogtam, mert tanácstalan voltam, hogy akkor most mit kellene tennem? Lógjak meg vele, amíg nem figyel? Úgyis utolérne. :S De nincs más lehetőségem, ha egyszer nem adja oda, mikor szépen kérem. >///>
- Ez azért nem egészen így van, elvégre én is voltam az asztalodban, akkor én is a tied vagyok? – Kérdeztem fennhangon, mielőtt végig gondoltam volna, mi is hagyja el a számat. O/////O – Mármint… nem úgy értettem, hogy… – Csuklott el hangom, és inkább az ágynak szenteltem a figyelmem, ha már ott vagyok, akár meg is igazgathattam, hiszen én túrtam össze.
Amíg Narazaki~san válaszolt, úgy éreztem, hogy esélyem nyílna ismét megpróbálni megszerezni a levelet. Felnyúltam, de tekintetem találkozott Momo~sanéval, így kivörösödve csak Cuki füle tövét vakargattam meg. Ez nem az én napom, azt hiszem. T////T Pedig olyan zavarba ejtő szövege volt a levélnek:

„Kedves Momo~san Momo~chan! (Ugye szólíthatlak így? Ha tiszteletlen, akkor nem, akkor maradok a réginél, nekem nem számít, csak Meiou~fuku szerint így közvetlenebb.)

A hadnagy azt mondta, hogy tisztáznom kell, hogyan is érzek. (A mangákban sosem szerepel, mit írnak egy ilyen levélbe, úgyhogy ha nem jó, szólj, és újra írom, hogy biztosan megfelelő legyen!) Számomra nagyon sokat jelentesz, és szomorú lennék, ha valaki más felesége lennél. (De ha te boldog leszel, akkor ez nem számít, az fontosabb.)
Kedvellek! (Mármint úgy, mint a mangákban, és nem csak barátságból.)

Ui.: Nem tudtam, hogy mit kell a végére írni, szóval csak rajzoltam néhány epret, mert azokat szereted.”

Biztos elsüllyedek, ha ezt elolvassa, ráadásul Narazaki~san előtt. O////O

4
9. osztag / Re:A hadnagy irodája
« Dátum: 2016. Aug. 31, 18:30:33 »
Zavartan érintettem meg hajamat, nem tudtam, hogy mit kellene tennem, ez mégiscsak Momo~san irodája. Kínáljam hellyel? Nem lenne helyénvaló, hiszen nem hozzám jött, és nem engem szeretne látni, velem nincs dolga… azt hiszem. o////O Nem mertem erre egyértelműen rákérdezni, mert úgy tűnt, hogy némiképpen csalódott, amiért én vagyok itt. T///T Sajnálom, nem gondoltam át, mikor lepihentem.
- Aoyama Shouta vagyok… öhm… nem annyira újonc, vagyis nem vagyok régóta tiszt, de nem is itt vagyok, hanem a tizedik osztagban. >////< - Úgy tűnt, hogy nem igazán megy ma ez a beszélgetősdi, pedig Momo~sannal sokkal nehezebb témák lennének hátra. Bele se merek gondolni, hogy vele szemben milyen nehéz lenne szavakat találnom.
Momo~san hangjára összerezzentem, mintha valami rosszat tettem volna, de ez mondjuk nem volt igaz, csak meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ebben a pillanatban meg is érkezik, én meg kettesben vagyok valakivel illetéktelenül az irodájában. O////O Vajon most haragszik rám, amiért bejöttem? T///T De nyitva hagyta az ajtót, akkor nem volna szabad mérgesnek lennie, hogy bejöttek rajta, és különben is, én csak segíteni jöttem. ˘o˘
- Mi? Hol? °w° - Pislogtam nagy szemekkel, majd kicsit messzebb álltam az idegen lánytól, de talán csak megszokásból. – Haragszol? :o – Kérdeztem rá, mert úgy tűnt, hogy igen. – Nyitva volt az ajtó, azért jöttem be. >////<
Mivel egy fedél alatt éltünk, fel sem merült bennem, hogy mérges volna azért, mert bejöttem az irodájába. Jó, az ágyáért már talán, de otthon az sem szokott gond lenni, úgyis én mosok. ^-^ Talán fel kellene ajánlanom, hogy az irodai ágyneműjét is megcsinálom? :o Igazából illene, ha már használtam, kap addig majd egyet az otthoni garnitúrából.
- Szívesen kimosom az ágyneműt, ha zavar… >////< - Mondtam, miközben Cukira pillantottam, aki úgy tűnt még mindig neheztel rám.
Nem direkt volt… Ma mindenkit sikerül megharagítanom, pedig tényleg csak annyit szerettem volna, hogy elhozom a hiányzó papírokat, nehogy Momo~san bajba kerüljön. Meg Meiou~fukutaichounak tett ígéretemhez híven beszéltem volna vele. Vagy csak hazamentünk volna filmet nézni, az is egy megoldás! De most lehet már ahhoz sem lesz kedve. :S
- Narazaki~san éppen téged keresett! – Mondtam a lány helyett, majd rámosolyogtam, hogy mondja csak bátran, miért jött, rá biztos nem haragszik Momo~san, csak rám. :sad: - Tessék? O/////O – Fordultam vissza Momo~san felé, ahogy lassan letisztult bennem, mit is mondott.
Ijedten pillantottam le az elcsúszott egyenruhámra, és elfordultam, hogy megigazítsam, de ott meg Narazaki~san állt. A két lány között jobbra, majd balra pislogtam, cégül Momo~san felé fordultam, őt mégiscsak régebb óta ismertem, és látta már a hálóruhámat is, nem akkora dolog előtte öltöznöm, mint egy idegen előtt. Nem annyira… Remegő kézzel igazgattam, de az obi sehogy sem akart úgy állni, ahogy szerettem volna, valószínűleg végérvényesen megadta magát, ahogy belegabalyodtam. Mélyet sóhajtottam, és segélykérően Momo~san felé pillantottam, hogy segítsen a rakoncátlan ruhadarabbal, mert egyszerűen nem boldogulok vele. Talán annyira nem haragszik, hogy azt kívánja, még meg is fázzak hiányos öltözetben.
- Köszönöm… >////< - Suttogtam, miután némi közreműködéssel sikerült megigazgatnom a ruhámat.
Tekintetem aztán ijedten állapodott meg a kezében tartott borítékon. A levél! O////O Nagy zavaromban el is feledkeztem róla, pedig kezdetektől fogva nem lett volna szabad elől hagynom! ToT Úgy tűnt, hogy egyelőre nem akart belenézni, de ebben nem lehettem teljesen bizonyos, bármikor úgy dönthet, elolvassa, ha már a kezében van. Akkor pedig magyarázkodhatnék tovább, ráadásul itt volt még valaki. Narazaki~san nem tűnt rossz embernek, de még nem ismertem, nem pont így képzeltem volna el a komoly beszélgetésünket. >////<
- Oh, azt csak véletlenül tettem az asztalodra, Momo~san… ^////^ - Nyúltam óvatosan a levél után, nehogy gyanút fogjon. Csak az kellene még, ha valami gyanús számára, addig piszkál, míg ki nem deríti, mi áll a háttérben, és amúgy sem hazudok túl jól. >////>

5
9. osztag / Re:A hadnagy irodája
« Dátum: 2016. Aug. 20, 16:35:21 »
Még kavarogtak gondolataim a Meiou~fukutaichouval folytatott beszélgetés után… egyrészt, mert hosszú ideje nem ittam ennyi szakét, másrészt, el kellett töprengenem azokon, amiket mondott. Amint felmerültek ezek az elméletek, elöntötte arcomat a pír, és inkább szandálba bújtatott lábaimat néztem, mintha bárki leolvashatná arcomról, mire gondoltam. >///> Talán igaz is, lehet, hogy mindenki tudja, ha a hadnagy is egyből észrevette. Lehet Momo~san is régen tudja már, csak kedvességből nem tett megjegyzést, ne kelljen elutasítania, és ne bántson meg… T////T
Mellkasomhoz szorítottam a nagy kupac iratot, amivel a kilencedik osztagba tartottam, és amiket Momo~san felejtett otthon. Nem ez volt az első alkalom, hogy valamiről megfeledkezett, de ezúttal úgy éreztem, hogy ezek olyan fontos dolgok, amikre szüksége lehet a nap folyamán, így muszáj leszek utána vinni. Ennek természetesen semmi köze nem volt ahhoz, hogy a hadnaggyal folytatott beszélgetés óta Momo~sannal sem tudtam beszélni, lévén a másnaposság miatt átaludtam egy teljes napot… >///<
A kilencedik osztagban köszöntem a kapunál álló tiszteknek, sokakat ismertem már, nem először jártam erre, sokszor reggelente is elkísértem Momo~sant, nehogy eltévedjen. ^-^ A hadnagyi iroda felé vezető utat is betéve tudtam, nem igazán értettem hát, hogy ő maga miként védheti el folyamatosan, mikor minden reggel ide kell jönnie. :o De bizonyosan a sok hadnagyi teendő miatt alakulhatott ez így, ha nekem is annyi minden járna a fejemben, lehet én magam sem találnék ilyen egyszerűen ide. Bekopogtam az ajtón, azonban semmilyen válasz nem érkezett, így megpróbáltam kinyitni azt, nem volt zárva.
- Momo~san? ^///^ - Szóltam be, viszont továbbra se szólt senki vissza. Végül beléptem, és behúztam magam mögött az ajtót, nehogy Cuki kiszökhessen, hiszen abban a pillanatban megiramodott, hogy beljebb jöttem. – Szia, kisöreg! Hol van a gazdi? :3 – Kérdeztem tőle csendesen, miközben leguggoltam megsimogatni, ha nyitva az ajtó, itt kellene lennie a közelben.
Hangos dorombolásától kísérve lépdeltem a hatalmas asztalig, amire letettem az iratokat. Nem láttam más ajtót, így nem lehetett egy szomszédos helyiségben, ahová csak átugrott, talán csak néhány percig marad távol. Szerettem volna megvárni, hogy lássa, én hoztam az iratokat, nem holmi mumus dologról van szó, és véletlenül kidobja őket, az nem lenne túl jó. :o A kosodem belső részébe nyúltam,a miben egy boríték zörrent meg, mire ismét kissé zavarba jöttem. Momo~san sok mangát adott kölcsön, és a legtöbben ilyesféle üzeneteket váltottak, hogy tisztázhassák az érzéseiket, és Meiou~hadnagy azt mondta, ezt kellene tennem. >////< Ebben még nem voltam teljesen biztos, de azért megírtam a levelet, mert úgy illő, hogy hallgatok a feljebbvalómra.
Elővettem a levelet, és letettem az iratokra, majd visszavettem, és letettem még egyszer. Nem tudtam eldönteni, mit is kellene tennem, mi van, ha a hadnagy téved? >////> Ha Momo~san tényleg csak nagyon kedves, ezért nem tesz ki a szobából, és egyszerűen a barátság miatt tölt velem ennyi időt. Nem biztos, hogy mindig neki van igaza. >///> Mély sóhajjal fújtam ki a levegőt, és megint leguggoltam a lábamnál bújó kiscicához, Cukinál legalább mindig tudtam, mit is szeretne. :/
Percek óta várakoztam, de úgy tűnt, hogy Momo~san nem jön vissza egyhamar. Nem kellett sietnem, szabadnapom volt, azonban nem tudhattam, nem-e küldetésre ment, bár akkor Cuki nem lenne itt egyedül, szóval lehet csak hosszú ebédszünetet tart. Azon töprengtem, mindenképpen várjam-e meg, és hogy egyáltalán hagyjam-e itt a kis levélkét, lehet, csak terhelném vele, azt pedig nem szerettem volna. T////T Cuki bizonyosan megérezte a feszültségem, mert az asztal másik oldala felé indult, lám, már ő sem képes elviselni. T////T Óvatosan mozdultam utána, amikor is megpillantottam, mihez is igyekezett… A hatalmas asztal alatt egy ágy nyúlt el, amit nem is lehetett látni a másik oldalon… minden világossá vált.
Fejcsóváltam, mert bár tudtam, hogy Momo~san folyton fáradt, nem hittem, hogy valóban aludna szolgálat közben. Viszont most nem is jött rosszul ez a felfedezés, legalább rápihennék a nagydologra, talán nem izgulnék annyira! *////* Bemásztam hát Cuki mellé, aki dorombolva bújt hozzám, otthon is mindig köztem, és Momo~san között aludt. :3

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

Halk kopogásra ébredtem, nem hittem volna, hogy valóban elalszom, így olyan hirtelenséggel fordultam ki az asztal alól, hogy Cuki is legurult az ágyról. Sértődötten pislogott rám hatalmas szemeivel, és bár sajnáltam, mégiscsak muszáj voltam felpattanni, mert nem lett volna jó, ha azon kapnak rajta Momo~san irodájában, hogy szundikálok. >/////< A belépő fiatal lányt nem ismertem, lehet, hogy Momo~san barátja, vagy egy tisztje, még szerencse, hogy mire nyílt az ajtó, már fel is álltam! 8)
- Ü-üdv! ^////^ - Hajoltam meg zavartan, majd közelebb léptem. – Momo~sant keresed? – Kérdeztem rá, mintha nem volna egyértelmű, ha már az ő irodájába jött. – Én is rá várok, de egyelőre nem tudom, merre lehet. >////<
Nem tudtam, be mutatkozzam-e, vagy mit tegyek, még a ruházatomra sem figyeltem, olyan hirtelenséggel álltam fel. Pedig lehet, hogy nem ártott volna, mert az elcsúszott koszode alól nem csak a fehér shitagim látszódott ki, de némiképpen én is. Az sem merült fel bennem, hogy bár kipattantam az ágyból, bizonyosan nem úgy áll a hajam, mint amikor ide érkeztem.
- Ne aggódj, biztosan hamarosan megjön! ^////^ - Próbáltam némiképp zavartan vigasztalni, és könnyed mozdulattal megérintettem a vállát, hogy ne izguljon annyira. Nem lesz itt semmi gond, legalábbis nagyon remélem! >////<

6
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2016. Jún. 25, 08:39:26 »
Hatásos ébresztő...

Engedelmesen eloltottam a reiatsu gömböt, bár szerintem annyira nem is volt fényes, egészen kicsike volt. :o Momo~sanra bizonyosan ráfért volna az újabb kidou korrepetálás és ismétlés, de a legutóbbi robbanás óta nem voltam biztos benne, én vagyok-e a legjobb tanár számára. >////<
- Van róla papírom, mért hazudnék? :o – Pislogtam nagyokat a sötétben, hogy úgy hátha jobban látok, de nem sokat használt, így biztosan a térképet se látná. :/
Csodálkozását, és szavait egyáltalán nem értettem, hiszen magam beszéltem a kapitánnyal a hadnagy jelenlétében! >w< Teljesen bizonyosra mondták, hogy a beszélő és mozgó jegesmedve a kapitány, Shiroichi Anao. Bár ez utóbbit én is tudtam, már, ami a nevét illeti… csak a jegesmedvés dolog volt új, és nagyon-nagyon fura. Azonban voltak érdekesebb dolgok is, hiszen a hetedik osztagnak róka kapitánya volt! Így visszatekintve lehet, hogy mindig kell egy kapitány, aki egy állat bőrébe bújik, az egyensúly megtartásához, vagy ilyesmi. :o Biztosan sorsot húznak, és a vesztes lesz az. :S
- Nem értem… semmilyen kicsi lények nem voltak ott, bár a plüss medve elég kicsinek számít, viszont gonosznak nem tűnt, csak nagyon szeretett volna citromos sütit. – Gondolkoztam el a történteken, amik kissé bizarrak voltak, de ha egyszer most ő húzta a rövidebbet. :/ - Résen lenni? :o Momo~san, nem lehet mindent a mumusokra fogni, az nagyon gyerekes dolog. >////< - Mondtam aztán, bár igyekeztem nem bántó lenni.
Persze, könnyebb úgy, ha azt gondoljuk, a rossz dolgokért nem mi vagyunk a felelősek, de ez nagyon furcsán hangzott. Pedig Momo~san nem szokott általában történeteket kitalálni, az a késéseink alkalmával is az én feladatom volt. >w< Lehet tényleg nagyon fáradt volt, és az álmában történteket összevonja a valósággal? :o Azt érthető magyarázat volna minderre, néha előfordul az emberrel. ^w^
- Semmi baj, majd ha teljesen felébredsz, újra átbeszéljük. ^////^ - Simogattam meg feje tetejét, ahogy régen is, mikor valami érthetetlen dologról beszélt teljes meggyőződéssel. – De a jegesmedve kérte a citromos sütit. o_O – Néztem rá csodálkozva, szóval akkor mégiscsak az a plüss lesz a kapitány! Tudtam én, hogy nem csalt a szemem! >w> - Nem láttam rossz helyre, én kiigazodom a térképen. :/ - Emlékeztettem az Akadémiai évekre, mikor folyamatosan késésben voltunk, hol az alvási szokásai, hol tájékozódási képességei miatt.
Tulajdonképpen akkor sem zavart túlságosan, nem akartam mindenképpen kijavítani, Kou sem szólt soha egy szót sem. Ő biztosan élvezte a lógást, el se hiszem, hogy hamarabb levizsgázott, mint én. >w> Bár legalább annyi előnye van ennek, hogy tudtam melyik osztagba bizonyosan nem szeretnék menni. :roll: Ezen biztosan megbántódna, de belőlem éppen annyi elég, amennyit a szabadidejéből rám szán. >o<
Momo~san érintésére némiképpen ledermedtem. O/////O Tényleg elszoktam már tőle, hogy ilyen közvetlen, a következő évfolyam lányai nagyon ijesztőek voltak, így nem nagyon beszélgettem velük, csak ha nagyon muszáj volt. Ezt persze kihívásnak vették, és sehogy se tudtam róla meggyőzni őket, hogy nem titokzatos vagyok, hanem békét szeretnék. >////> Persze ehhez ezt egyenesen ki kellett volna mondani, amire semmi esély nem látszott. T////T Nem hiányzott az utolsó év…
- Nem mondtam, hogy ez gonosz dolog, Kou is szokott ilyesmivel viccelni. :o – Válaszoltam, már-már mondhatni, hogy megszoktam az ilyesmi tréfákat. – Azt hittem, hogy ez a lányokat kellene, hogy zavarja… >/////< - Pislogtam zavartan, mert mégiscsak illem, meg ilyesmi.
Vagyis általában a lányok szoktak visszakozni, mert olyan lányos dolgokat csinálnak a szobájukban. Nii~san azt mondta régen, hogy éppen akkor szeretnék leginkább, hogy velük legyen valaki, ha tiltakoznak, de nem hiszem, hogy ez ténylegesen így volna. Mondjuk a lányos dolgokban sem vagyok teljesen bizonyos, hogy vajon mik is lehetnek, főleg, ha valaki egyedül van. o_O
- Hogy aztán én legyek a mumus, aki elrontotta a térképed? :P – Húztam fel kíváncsian a szemöldököm, mert kifogásom nem volt ellene, legalább tudtam volna, hol van napközben. – A kilencedik osztag nincs is innen messze, nem igaz? :o – Kérdeztem aztán úgy mellékesen. – Nem vagyok benne egészen biztos, hogy szeretnék ilyesmit gyakorolni a közeljövőben. >/////> - Vizsgán is éppen elég volt. :|
Örültem a segítségének, így viszonylag gyorsabban pakoltuk be a dobozokat, és egyébként sem voltak nehezek, annyira sok mindent nem csomagoltam el. Kérdésére a videójátékra pillantottam, nem gondoltam volna, hogy ő is szereti, csak nem régen jutottam hozzá, a vizsgák végeztével, gondoltam feszültség levezetésnek kiváló.
- Szerintem hosszú idő lenne összeszerelni, és beüzemelni, de holnapra megcsinálom, és akkor kipróbálhatod. ^////^ - Válaszoltam, nem szerettem volna lelombozni, elvégre egy szomorú Momo~sannal nehéz lenne beszélgetni. – Nyugodtan. ^w^ - Bólintottam, és erőteljesebb noszogatására le is huppantam mellé. – Már kipróbáltam párszor, ez az enyém. >////< - Mondtam, zavartan üldögélve mellette. – Az jó, és mért nem a saját szobádban voltál akkor? :o – Tartottam, hogy ez az én szobám, a térképen itt volt az x! >w> - Bár annak örülök, hogy te vártál, úgyis régen láttalak! ^/////^ - Öleltem meg végül, tényleg meglátogathatott volna az Akadémián is! >/////>

7
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2016. Márc. 31, 22:47:06 »
Hatásos ébresztő...

Nem értettem a pánikot, már tudta, hogy csak én vagyok az. A reiatsu pedig megfelelő kézben nem robbanhat… bár láttunk erre ellenkező példát is. Mondjuk nem Momo~san hibája volt, biztos rossz tanár vagyok, ezért történhetett az, ami. T///T
- Vizet? Momo~san, ilyen sokat felejtettél az Akadémiás anygaból? :o – Pislogtam csodálkozva. – Az energiát nem lehet vízzel semlegesíteni.
Nem értettem, miért kérdez vissza, egyértelműen az én szobámban ácsorogtunk, miatta egész rémülten. >///> Jó, nem az ő hibája igazából, nem voltam felkészülve rá, hogy bárki fogadni akarna. Biztosan megtudta, hogy ide helyeztek, és rám várt, csak az egésznapos dologintézés mellett elfáradt, és ledőlt, amíg meg nem érkezem. Jó ég, ez már majdnem… majdnem úgy hangzik, mint egy házasság! O/////O
Még a saját gondolataim is megleptek, így egy pillanatig nem tudtam válaszolni sem neki, pedig akartam ám. ToT Igyekeztem összeszedni magam, elvégre bizonyosan nem ez a helyzet, Momo~san mit akarna egy magamfajta fiútól? ^///^” Csak padtársak voltuk hosszú évekig, ezért meglátogatott, úgy bizony! :o
- Ez az én szobám, rajta van a kis x. – Jelentettem ki. Azt hittem tudja, ha már itt van. o_O
Nem értettem, mivel sérthettem meg, én csak aggódtam miatta. Sosem jelent jót, ha nem jön ki a zanpakutoujával, hiszen az is a lénye része. Valamiért pont az önállósodott, rá kellene jönnie, hogy miért, és akkor minden rendben volna. ^-^ Tanultuk az Akadémián, csak emlékeznie kellene arra, amit a senseiek próbáltak az eszünkbe vésni.
- Az osztag kapitánya egy jegesmedve. – Jelentettem ki, hiszen ma találkoztam vele. Ráadásul körülötte egyetlen lila hajú egyén sem volt. – A hadnagy haja vörös, a szolgájáé meg fehér, és egy szekrényben lakik egy másik fiúval, akinek rengeteg sok haja van. :o Nem is tudtam, hogy ilyen szigorú a tizedik osztag, hogy egyeseknek a szekrényben kell lakniuk. :S
Nem kicsit lepődtem meg a reggeli találkozáskor. Főleg a süteményes részen, sose gondoltam volna, hogy a jegesmedvék szeretik a citromot, biológián azt tanultuk, hogy fókát esznek. :o Lehet a kettőnek hasonló íze van? Még sosem ettem fókát, csak polipot, meg tintahalat, de azoknak csak akkor volt citromos ízük, ha anyu azzal pirította őket.
- A jegesmedvék a citromos süti mellett a mangákat is szeretik? – Pislogtam nagy szemekkel Momo~sanra, hogy neki ez nem is furcsa? Jó, eleve nem láttam még beszélő jegesmedvét, de mielőtt meghaltam, shinigamit sem láttam, tehát ez nem zárja ki a létezését.
- Ez a szoba úgy néz ki, mint ahol rendetlenséget csináltak. :/ - Jelentettem ki. – Meg nekem x-es papírom van róla, hogy az én szobám, az is lehet, hogy csak viccből bejöttél, és gyorsan mindent szétdobáltál, hogy megtréfálj! >///< Kou ötlete volt? :| - Nos, azon már meg sem lepődnék, ha erre igen lenne a válasz. – Úgy érted, hogy aludjak veled? O////O – Kérdeztem rá, hátha én értettem félre, bár ezt nehéz lett volna.
Valamiért nagyon ragaszkodott hozzá, hogy ez az ő szobája lesz, és elég fáradt voltam, nem szerettem volna tovább vitatkozni. Ráadásul logikus felvetés volt, hogy itt maradjak, lévén hová mehetnék éjszaka? Csak meglepődtem, mert ő mégiscsak lány. Mármint… nem úgy értem, hogy ez meglepő tény lenne, csak nem ez a legfontosabb tulajdonsága! Igen-igen. ^///^
- Előttem kár szépítened, az Akadémián is láttam a szobádat… - Mosolyogtam rá, sosem volt az a rendszerető fajta, de nem mindenki egyforma. – Mért nem rajzolsz magadnak egy kis térképet? Nekem sokat segített az Akadémia utolsó évében. ^-^
Nehezen tudok mit kezdeni a hirtelen hangulatváltozással. Mármint örülök, hogy hiányoztam neki, nekem is hiányoztak mind a ketten! T///T Mondjuk Kou nem is annyira, ha így visszagondolok. :/ Csak már elszoktam attól, hogy Momo~san ilyen közvetlen. ^////^
- Természetesen nem feltételeztem, hogy hazudnál. >/////< - Emeltem fel tiltakozóan kezeimet. – Szerintem akkor is az én hibám volt… nem is erőltettem azóta sem a zanjutsut. ^^” – Hiába, sokkal jobb voltam a kidouk használatában. – Óh, nem kell, még élnek ott rokonaim, nem is rég jöttem el, szerintem annyit nem változott. ^-^ Egyébként erről jut eszembe, hogy az ajtó előtt vannak a dobozaim, azokat be kellene hozni, sok az értékes dolog benne! O_O – Kaptam észbe, és már indultam is az ajtó felé.
Szerencsére minden ott volt még érintetlenül, bár a nagyobb darabokat még el sem hoztam a régi szobámból. Gondoltam, hogy holnap is lesz nap, ráadásul Kou sem segített. >w> Behúztam a konzolos dobozt, a játékokat, és a tévét is, majd a ruhás bőröndjeimet, meg a kis babzsák fotelt.
- Biztosan jól néztem, még az utat is egyből megtaláltam ide! – Válaszoltam a vállam felett, miközben egymás mellé rendeztem a dobozokat. – De hát most is a tizedik osztagban vagy, akkor hogy hiányozhat? – Kérdeztem értetlenül. Nem világos nekem ez az egész. :/

8
10. osztag / Re:Indián tábor, hivatalos nevén a Hadnagyi Iroda
« Dátum: 2016. Febr. 29, 23:34:54 »
Mackó~kapitány??? O_O

Nehezebb volt magamról Kout lerázni, mintha a teljes második osztag követett volna, hogy hatástalanítson. :| Nem gondoltam volna, hogy valóban komolyan gondolja, hogy a kapitányhoz is elkísér, nehogy felsüljek. >w> Kikérem magamnak, igazán jó voltam abban, hogy megfelelő benyomást tegyek, elsőre. :roll: Az, hogy később nem feltétlen támasztom ezt alá, nos nem volt számomra sem meglepő, de nagyon igyekeztem. ToT Ráadásul Kout sem kellett félteni, már megint nem a szolgálattal foglalkozott, hanem hogy engem istápoljon, mintha csak az anyám volna. :/
Kifújtam az addig bent tartott mély levegőt, hiszen végül sikerült megszabadulnom tőle, valószínűleg belátta, nem volna megfelelő, ha vele együtt jelennék meg. Mit gondolna rólam Shiroichi~taichou, hogy még ennyire sem vagyok képes magamtól? :S Bár emiatt nagyon aggódnom nem kellett, mert a kapitány nem volt az irodájában. Néhány percig mindenfajta alternatíva nélkül ácsorogtam, ötletem sem volt, ilyenkor mit kellene tenni, hiszen a papírokat a kapitánynak kell leadnom, ha ő nincs, akkor… a tudományom eddig terjedt, ha nincs, akkor ez van, vagy majd holnap visszajövök, hátha, vagy nem tudom. TwT Csak álltam, és vártam a csodára, hátha érkezik valami égi jel, ami elárulja, mit kellene tennem.
Semmi sem történt, nem is én lettem volna, ha erre valami csoda valóban megesett volna. Lemondóan sóhajtottam, és egy közösségi helyiség felé vettem az irányt, hátha ott útba igazít majd valaki, kihez kellene fordulnom. Ahogy áthaladtam az osztagon, csak hasra ütés szerűen olvasgattam a kiírásokat, mintha azzal közelebb lennék bármihez is, amikor megvilágosodtam. Majdnem tovább mentem mellette, de végül sikerült megállnom, és visszafordulva újra végig olvastam a sorokat. A homlokomra csaptam volna, vagy a leghatásosabban inkább a fejemet kellett volna a falba vernem, hogy fel sem ötlött bennem, talán a hadnagy tudhatja, hol is van a kapitány, vagy neki is leadhatom a papírjaimat.
A kiírás furcsa volt, de nem kívántam ítélkezni, ha ez az osztag tartott igényt rám, számomra bizonyosan kiváló lesz! ^w^ Bármilyen szokatlan dolgok is jönnek, hét év Akadémián töltött év után nem lepődöm meg már semmint sem! Ennyi idő alatt annyi féle szobatársam volt, hogy már csak reménykedem benne, ezúttal egy futonos szobám lesz. :| Akármi is történjen, semmi sem szegheti kedvem, elvégre már shinigami vagyok, s mint olyan, alkalmas arra, hogy helytálljak mindennemű helyzetben! Vagyis… valami ilyesmiről szólhat ezután a shinigami lét, nemde? :o
Igazából nem volt kiírva, hogy kopogni kellene, de úgy találtam illendőnek, így megzörgettem kicsit az ajtót, hogy jelezzem érkezésem. Ez olyan jól sikerült, hogy magam is összerezzentem, milyen hangos is. O_O Félve léptem be az ajtón, lehet azon nyomban ki is parancsolnak, azonban a szemem elé sosem látott dolog tárult. A vörös hajú férfi minden bizonnyal a hadnagy volt, hiszen a saját asztalánál ült, azonban a papírok között megbújt egy plüss medve is. Nagy szemekkel pislogtam, mert mikor beléptem, egyértelműen egy női hangot hallottam, és az tőle nem jöhetett, a válaszában pedig mintha taichout emlegetett volna… érdekes. :|
Persze nem az, hogy a kapitányt emlegeti, hanem hogy rajta kívül csak a plüss medve volt ott, márpedig ahhoz nem beszélhetett, nem igaz? *>*”” Ugye nem? T///T Bár hallottam már érdekes dolgokat az osztagokon belül, például hosszú évekkel ezelőtt a Juuniibantai hadnagyának épített teste volt, lehetséges, hogy a tizedik osztagé pedig egy plüss? O_O Mintha a szemem sarkából láttam volna mozogni is, de nekem háttal volt, nem láttam, hogy ő beszélt volna.
- Anou… - Kezdtem bele belépve az irodába. – Aoyama Shouta vagyok, az Akadémiából ide irányítottak, de a kapitányi irodában nem volt senki. :o – Mondtam, majd előrébb léptem, és átnyújtottam a papírjaimat, miközben titkon végignéztem a jegesmedvén.
Semmi jelét nem mutatta, hogy valóban élne, egyszerű plüssnek tűnt, aztán láthatóan odébb mozdult, ahogy véletlen meglöktem az asztalt. Eldőlt, mire egy fájdalmas nyögést hallottam. :O.O: Azon nyomban hátrébb léptem, szellem! Vagyis, én is az voltam, de nem szálltam meg tárgyakat, mi a csuda az?! Szívem szerint az asztal alá vetettem volna magam, de nem tehettem meg, így csak hatalmasra tágult szemekkel pislogtam az állatra.
- Shiroichi~taichou? :O.O: - Billentettem oldalra fejemet, és körbe néztem, van-e kandikamera, de semmit sem láttam, csak a plüss volt ott, és Meiou~fukutaichou. – Gomene, nem akartam felborítani. T////T – Érintettem össze magam előtt zavartan mutatóujjaimat. Szép kis bemutatkozás, mondhatom. :S

9
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2016. Febr. 29, 23:32:21 »
Hatásos ébresztő...

Nem értettem kétségbeesett hangját, hiszen csak egy egyszerű reiatsu gömb volt, nem bánt. :o Jó, kicsit fényesre sikerült, de csak azért, mert megijedtem attól, hogy semmit sem látok. >w> Már, nem, mintha félnék a sötétben, csak nem tudtam, hová is kell lépni, így mégiscsak jobb volt! ˘///˘ A kikapcsolásra csak felvontam a szemöldökömet, ez nem lámpa volt, nincs is rajta kapcsoló… Emlékeztem rá, hogy nem a kidou és reiatsu kezelés volt a kedvenc órája, de azért a vizsgája sikerült, szóval ennél jobban kellene emlékeznie a dolgokra.
- Ezen nincs kapcsoló, Momo~san, hiszen csak reiatsu. >////< - Hozom gyorsan a tudtára. Az némiképp megnyugtatott, hogy már párna sincsen nála, valószínűleg még azzal is veszélyes volna rám. :/ Bár nem haragudhatok rá, csak segíteni akart nekem, ám annak valamiért sosem lett jó vége. @_@ - A szobámban vagy, mégis ki másra számítottál? o_O – Tettem fel csodálkozva a kérdést, nem nagyon tudtam elképzelni, ki más jöhetne be a szoba tulajdonosán kívül.
Arra már megjegyzést sem teszek, hogyan veti arrébb a zanpakutouját, csak nyeltem egy nagyobbat. Régen sem voltak túl jó viszonyban, éppen ezért nem kellett volna, hogy meglepjen, de azt gondoltam, hogy az együtt töltött szolgálati év talán változtatott már ezen, ezek szerint tévedtem. Ismét. :S Hououra gondoltam, és megnyugtattam, hogy sose tennék vele hasonlót, nem kell aggódnia, bár nem úgy tűnt, mint aki bármi miatt is izgulna.
- Momo~san, emlékezz, hogy már korábban sem sült ki belőle semmi jó, ha így bántál vele. :/ - Csóváltam meg a fejem. – Ha kicsit kedvesebb lennél, talán ő is szelídebb lenne. >////< Vagyis, nem akarlak kioktatni, csak gondoltam… - Zavartan lesütöttem a szemem, nem akartam megmondani neki, hogyan cselekedjen, hiszen már shinigami egy ideje, csak segíteni próbáltam. T///T
A következő pillanatokat szívesen elcseréltem volna valakivel, aki nálam sokkalta szerencsésebb. Igyekeztem minél gyorsabban feltápászkodni, hiszen Momo~san mégiscsak lány volt, s mint olyan, törékenyebb nálam. >///< Nem szerettem volna fájdalmat okozni neki, lévén korábban ő sem próbált bennem kárt tenni, legalábbis a legtöbb esetben csak véletlen balesetről volt szó. Vagyis nekem mindig ezt mondta, és nem lett volna oka hazudni, úgy hiszem. ^///^
Furcsálltam reakcióját, de közben némileg meg is nyugodtam, hogy nem rontottam el semmit, vagyis a megjegyzésemmel nem, az elesést meg nem emlegetjük fel! ˘o˘ Heves reakcióját nem értem, hiszen érthetően mondtam, hogy a szobámban van, azt hittem direkt jött ide, miután megtudta, hogy ide helyeztek. Szóval nem is hiányoztam neki? T////T Visszanyeltem előtörni készülő igazán vállalhatatlan érzelmi reakciómat, bizonyosan félreértettem valamit, más magyarázat nem lehet. Mármint lehet, hogy még nem is most, hanem korábban, és ezért ez egy teljesen rendben lévő reakció volna tőle… talán csak én gondoltam azt, hogy barátok voltunk? Az nagyon szomorú volna, ellenben egészen érthető. T///T
- Történtek ellenére? Nao? o_O – Pislogtam nagy szemekkel, én semmiről nem tudtam semmit, csak a kezembe nyomtak egy papírost, hogy ez lesz a szobám. – Beköltöztél hozzám? O/////O – Csúszott ki akaratlanul is a kérdés a számon, nehéz lett volna másra gondolni.
Nagyon összezavarodtam, mert semmi kifogásom nem volt a személye ellen, azonban ez nem volna megfelelő, még ha barátok is voltunk. Már egyszer majdnem a női szárnyba tettek az Akadémián is, bizonyosan nem éltem volna túl azt sem, és így is kényelmetlen lenne. Momo~san talán nem gondolta teljesen át, hogyha hazahozna valakit, az velem találkozna először, és biztosan félreértené, mért lakunk együtt. Bár, ha választanom kellene, egy teljesen idegen helyen szívesebben voltam vele, mint egyedül, így kevésbé nehéz megszokni az új helyzetet. >w<
- I-igen? O////O – Viszonoztam kissé zavartan ölelését, gondolatmenetem közben majdnem el is feledkeztem róla, nem vagyok egyedül, így igyekeztem nem elárulni magam. – Nem a te hibád volt, hogy rossz kezemet emeltem fel, bárkivel megtörténhetett volna. ^^” – Lapogattam meg feje tetejét, ahogy mindig, ha vigasztalni próbáltam, amikor valamit elvétett. – Bármikor meglátogathattál volna, Kou folyton ott lopta a napot, mintha semmi dolga nem lenne. ._. – Rá is biztosan emlékezett, hiszen ők végül egyszerre végeztek, bár más-más osztagba kerültek. – Mondjuk belőle kiindulva, lehet valóban nem kellett semmit sem csinálnia, én se bíztam volna meg nagyobb feladatokkal! – Igyekeztem egy kicsit vidámabb témával oldani a hangulatot. – Hááááát…
Kérdésére nem is tudtam hirtelen, hogy mit feleljek, mert az írásbeli vizsgát rossz helyen kezdtem el, a gyakorlatiról elkéstem, ráadásul a zanpakutoum sem volt hirtelen nálam. Végül persze minden jól alakult, bár szerintem már nem akarták, hogy tovább rontsam a levegőt az Akadémián. :/
- Minden úgy ment, ahogy kellett! ^////^ - Reméltem, hogy kissé kipirult arcom nem árul el, bár sötét volt, szóval valószínűleg észrevétlen maradtam. 8) – Houou? :o Szerintem olyan, mint minden zanpakutou, teszi a dolgát. – Billentettem oldalra a fejemet. Nem ilyennek kell lennie? Valamit elrontottam? O_O – Én nem tévedtem el, kaptam térképet, és azon ez van megjelölve, mint az én szobám! ˘o˘ - Kezdtem tapogatva keresni a papírost, majd miután megleltem az orra alá dugtam, hogy lássa, ezúttal jó irányba jöttem! – Egyébként igen, a Juubantaiba helyeztek el. – Arról már nem is beszélek, milyen nehézségek árán jutottam hozzá a hivatalos parancshoz. :| - Te is itt vagy, ha már itt vagy? Mármint nem fizikailag, hanem osztagilag, vagyis… érted! >////<

10
Archivált küldetések / Re:Univerzális invertáció
« Dátum: 2016. Febr. 20, 08:58:00 »


Név: Fuun Ninko (Szerencsétlen rókaszellem)
Shikai parancs: Tsukamaero! (Kapd el!)
Típus: Balszerencse
Shikai kinézet: A shikai parancs után egy fekete markolatú tanto alakját veszi fel, amiről kilenc vörös szalag lóg le.
Támadások:
Wazawai (Csapás)
Ninko minden egyes vágása balszerencsét hordoz magában. Minél többször vág meg valakit, annál nagyobb csapások érik, amíg a zanpakutou shikai alakban van. Először csak kisebb balesetekről van szó, mint például eltüsszenti magát vágás közben, ezért nem találja el a célt, vagy kavics megy a cipőjébe, és ezért kénytelen megállni. Ez egészen odáig fajulhat (tetemesebb mennyiségű vágás esetén), hogy akár indokolatlan tárgyak eshetnek az ellenfélre. (Pl. egy repülő pont rá zuhan, vagy hasonló.)

Yurugi Tete (Remegő kezek)
Ninko másik különlegessége, hogyha az ellenféltől 10 méterre (muszáj legalább ilyen távolságban lennie) a földhöz érintik, akkor az bármit tart a kezében, hirtelen elejti. Nem számít, hogy az egy szendvics, vagy a fegyvere, egyszerűen képtelen tovább azt megtartani.


Jellem: Houou türelmes, jámbor, csendes. Nem kapkod, kivárja a dolgokat, megszívleli mások tanácsait, ritkán száll bárkivel is vitába. Támogatja azokat, akik rászorulnak, nagy a felelősségtudata, néha talán túlvédelmező is. Shoutával ellentétben sosem hibázik, érzelmeit nem fejezi ki könnyen, de ha felszólítják rá, elmondja, amit gondol. Őszinte, képtelen a kegyes hazugságra is, bár nem érzéketlen, egyszerűen csak úgy véli, az igazság mindenekfelett áll. 
Döntéseit könnyen meghozza, nem foglalkozik saját testi épségével, ha más segítségre szorul. Nem nagyon érti a vicceket, humorérzéke kifordult, ha meg is próbál viccelni, az inkább kínos, mint valóban vicces. 

Kinézet: Magas, közel két méteres, rövid haja hófehér, szemei sötétek. Arca szögletes, általában kifejezéstelen, érzelmeit csak nagyobb változás esetén tükrözi. Teste izmos, kissé robosztus, de mozdulatai nem lassúak. Végtagjai hosszúak, szúrásaira/ütéseire a precizitás jellemző.

Vissza akar változni? Ha a többiek is ezt akarják, nincs ellene kifogásom. :o

11
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2015. Dec. 30, 05:48:54 »
Hatásos ébresztő...

Mélyet sóhajtottam, kicsit úgy éreztem, hogy ez a nap sose fog véget érni, és örök időkre magába szippant. @w@ Először Kou igyekezett intézkedni az ügyemben, amitől majdnem megállt bennem az ütő is, aztán jelentkeznem kellett a jövendőbeli kapitányomnál is. Szóval a nap hosszú volt, én pedig nagyon-nagyon fáradt. TwT
A kezemben tartott térképet néztem, amit kézzel rajzoltak számomra, miután látták rajtam, egyáltalán nem értem, mit akarnak nekem magyarázni. Nem tehettem róla, annyi mindent mondtak gyors egymás után, hogy lehetetlen volt ténylegesen követni, melyik folyosón hová is kellene fordulnom. Ráadásul ez ismeretlen terep, az Akadémián kívül jóformán még nem is jártam. Ezzel Kou gyakran ugratott, hogy azért nem mászkálok el, mert félek, hogy nem találnék vissza, de ez nem igaz! ˘o˘ Csak semmi olyan nem volt, ahova mentem volna. :o
Igazából eleve nehéz volt felfognom, miért is jelentkeztem shinigaminak, bár valószínűleg csak az unalmamat próbáltam csillapítani. Nem vagyok különösebben harcias típus, még ha próbálkozom is, abból sem sül ki semmi jó. Talán az első év vége felé sikerült beszédbe elegyednem Momo~sannal, egy véletlen folytán. :| A véletlen másik fele az volt, hogy a számtalan szamárság ellenére, ami a számat elhagyta, mégse nézett teljesen ütődöttnek. Szóval ő volt az egyetlen, aki még látott bennem valamit, a mai napig sem értem, mi lehetett az, ami miatt azt gondolta, érdemes segítenie a gyakorlásban.
Ez odáig fajult, hogy képes volt bokkent adni a kezembe, pedig akkor vagyok a legveszélyesebb, ha éppen nincs semmi használható a közelemben. Megráztam a fejem, nem szerettem volna az ezután következőkre gondolni, mert csak lelombozott, holott már shinigami vagyok! Mindez azért történhetett meg, mert végre elismerték a tehetségem, amit sokszor magam elől is rejtegettem. Semmi okom ezután lelombozottnak lenni, hiszen immár semmi sem állhat az utamba! 8)
Már csak néhány lámpás égett a folyosón, gondolom, hogy ne a sötétben kelljen botorkálniuk az erre tévedőknek. Még ez a kevéske fény sem nyugtatott meg, folyamatosan a lábam elé figyeltem, ahogy végig haladtam a fa deszkákon, amik közül egyik-másik iszonyatos reccsenéssel jelezte, arra jártam. Pedig igyekeztem csendes lenni, hogy senki álmát ne zavarjam meg. T///T Végül felnéztem, és a velem szemben lévő ajtó emlékeztetett arra, amit a kapitány leírt, hogy ezentúl a szobám lesz. Mély levegőt vettem, majd elhúztam a tolóajtót, ami könnyedén csúszott oldalra, ezzel beengedve némi fényt a folyosóról, de miután behoztam magam mögött, ismét korom sötét lett a helyiségben.
Letettem a kis asztalra a kapott térképet, és halvány fényű reiatsugömböt idéztem, hogy azzal világítsak körbe. Aztán felfedeztem egy alakot. O_O Óvatosan lépdeltem közelebb, talán csak úgy rakták le a futont és a takarót, hogy emberinek tetszik a formájuk. Lehetetlen, hogy valaki bemásszon a szobámba, hogy aztán álmomban meglepjen, ugye? T////T Fura lenne, ha az első szolgálati napomon máris valaki az életemre törne, ennyire nem lehetek hírhedt az Akadémiáról. >w>
Közelebb lépdeltem, ám a padló még mindig iszonyatosan recsegett, de bizonyosan nem a súlyomtól! ˘w˘ Az alak fölé akartam hajolni, hogy szemügyre vegyem, miért alhat itt, és miben sántikálhat. De olyan hirtelenséggel kiáltott fel, hogy valóban azt hittem, valami baj van, és a hátam mögé tekintettem, hogy ott lehet-e valami, amitől így megrémült.
- Én sem tettem semmi rosszat! T////T – Csatlakozom a női hanghoz, bárki is az, tudnia kell, én a jó oldalon állok, tényleg.
De senki sem állt mögöttem, aki az életemet veszélyeztethetné. :o Felvontam a szemöldököm, akkor ugyan miért esett ilyen pánikba a felettébb ismerős hangú lány? Megvakartam szabad kezemmel a fejem, semmi magyarázat nem jutott eszembe. A felszólításra tényleg lassan fordulok csak meg, bár a kezemben tartott reiatsugömb valószínűleg elvakította, mert csak hunyorogva nézett rám.
- Momo~san? O////O – Csodálkoztam rá, amint sikerült kihámoznom, kire is emlékeztetett annyira. – Nem szükséges párnába fojtanod, nem ártó szándék vezérelt. T////T Egyébként a zanpakutoudon állsz, ez nem tesz jót neki. >////< - Hajoltam előre, hogy felvegyem neki, segítség gyanánt, hátha akkor nem bánt majd, mint azon a bizonyos edzésen…
Azt azonban nem vettem számításba, hogy közben elengedem a reiatsugömböt, ami semmivé lesz, a futonon pedig elcsúszik a takaró, aminek hatására előre zuhanok, megfejelve Momo~san lábát. Egyáltalán nem szerettem volna így magam alá teperni, elesni meg még ennyire sem, de nem hagyhattam, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás, muszáj lesz mondanom valamit, mielőtt elkönyveli, milyen szerencsétlen is vagyok. T///T
- Tudtam, hogy lehengerlő a személyiségem, de ez egy kicsit túlzás… - Már akkor sem hittem el, hogy képes voltam ezt mondani, mikor a szavak elhagyták a számat.
Olyan gyorsan tápászkodtam-, és ültem fel, ahogy eldőltem, és vöröslő arcomat igyekeztem elfordítani, legalább a sötét velem volt! */////* Megköszörültem torkomat, mintha csak reakciójára várnék, aztán felötlött bennem, még nem is tudom, mit keres a szobámban… sőt, az ágyamban! O////O Lehetséges, hogy…?
- Momo~san, azért vártál rám az ágyamban, hogy kárpótolj? O/////O – Pislogtam felé végül nagy szemekkel. Nem sok magyarázat jutott még az eszembe, valószínűleg elnyomta az álom, miközben engem várt, igaz-e? ^////^

12
Shinigami / Aoyama Shouta
« Dátum: 2015. Dec. 26, 01:55:45 »

Engedély karakterátalakításra: pipa :3


Adatlap
Név: Aoyama Shouta (青山 翔太)
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Születési ideje: 1978. 05. 17.
Kor:  37 (18-nak látszik)


Kinézet

Nincs 180 centiméter, de így is magasnak mondható. Alakja szálkás, inkább kissé nyúlánk, mint robosztus, akár egy pubertás fiú. Arcra is elég gyerekes, könnyedén le lehet róla olvasni, hogy mire gondol, nem túl jó titoktartó, könnyen zavarba jön, akár saját szavaitól is. Haja égővörös, emiatt gyerekkorában sokat piszkálták, de shinigamiként már egyáltalán nem zavarja. Szemei is vörösesek, ha zavarba jön, akkor mély pirosak, míg ha vidáman nevet, akkor már-már narancssárgásnak tűnnek.
Fiatalon halt meg, nem sokat változott az akkori gimnazista kinézete sem, ami nem megtévesztő, viselkedésre is elég gyerekes tud lenni. Szereti a modern ruhadarabokat, azokban érzi igazán kényelmesen magát, persze nem mulasztja el az egyenruha viselését sem. Ruházata mindig választékos.
Ha nevet, két arcán Vénusz-gödör látható. Álla gömbölyded, jól mutatja a határozatlanságot. Haja dús, általában kócosan meredezik a szélrózsa minden irányába, különösebben nem foglalkozik vele, se fésülködni, se levágatni nem szereti.


Jellem
Általában könnyelmű természetű, ami kedvességgel és rokonszenves viselkedéssel párosul. Ide-oda hányódik a kiegyensúlyozatlanság világában, úszik az árral, mindig a jót keresi, a rosszat pedig kerüli. Dicséretre vágyik, talán mindennél jobban, és rendkívül lelkes, ha megkapja. Szereti, ha a véleményét kérik, vagy segítségére vágynak, ilyenkor először sokszor úgy tesz, mintha nehezére esne a segítés, de nagyon felvillanyozza, hogy valamire csak ő képes.
Rendkívül képes kötődni másokhoz, bár ez abból is adódik, hogy nehezen barátkozik össze másokkal. Fél minden veszteségtől, nagyon ragaszkodik az őt körülvevő emberekhez, az érzelmi biztonsághoz. Szeret megölelni másokat, vagy a vállukon kisírni magát, fontos számára ez a bensőséges viszony. Kissé lusta ugyan, de előbb-utóbb elkezd dolgozni. Kedveli a növényeket, legfőképp a virágokat. Nagyon kreatív, főleg, ha arról van szó, miként iktasson egy kevés pihenőt a munka közbe.
Általában nyugodt, de ha egyszer felbőszítik, dühödt bika módjára támad rá a "vörös posztót lengető" emberre. Ilyenkor haragja hosszan tartó, akár hónapokig, évekig is tarthat. Önfejű és makacs, nem könnyű meggyőzni arról, hogy nincs valamiben igaza. Tevékenységében általában lassú, nyugodt és megfontolt, akár csak felfogásában. Amikor már mindenki ért egy összefüggést, vagy célzást, ő sokszor még akkor is valami teljesen máson gondolkozik.
Élénk, vidám és energikus, remekül kijön partnereivel, ha már jobban megismerte őket. Jellemző rá az élet szeretete, szeret másokat felvidítani és boldoggá tenni. Kommunikációs készsége a felettesek felé kitűnő, bármilyen kényes helyzetből kimagyarázza magát.
Kissé zárkózott, nehezen mond nemet, mert azt szeretné, ha kedvelnék, ebből azonban az következik, hogy sokszor kényelmetlen helyzetbe hozza magát. Olyan, mint egy félős kismacska, akit közel kell csalogatnia magához az embernek, mivel szeret enni, ez annyira nem is nehéz. A fiúkkal könnyebben beszél, mint a lányokkal, az ő közelükben sokszor veszi fel a „szívdöglesztő” álarcát, és úgy tesz, mintha folyton flörtölne. Az ilyen beszélgetések végére általában pipacsvörösen elmenekül valahová, ahol kicsit egyedül lehet.


My story
"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Zavartan álltam az első osztag egyik irodájában, nem nagyon akaróztam itt lenni sem, de muszáj voltam. Előre-hátra ringatóztam, miközben Kou az asztalin dobolt kezével. Szóltam volna neki, hogy nem kell türelmetlennek lennie, elvégre lehet, hogy csak elkeveredett a parancsom, erről senki sem tehet, de ismertem már elég régóta, így inkább csendben maradtam.
- Ne csinálja már, Nee~san! Nézzen csak rá szerencsétlenre, bármelyik osztag jó lesz neki, ahol van hely, nem kell túl bonyolítani! – Hallottam zsörtölődő hangját. – Oh, bocs haver! – Nézett aztán rám bűntudatosan, mintha csak akkor jött volna rá, hogy én is ott vagyok. TwT
- Ez nem így működik, fiatalember.
Persze, számomra sosem ment semmi simán, a felvételi napján elaludtam, így egy évet kellett várnom, hogy újra jelentkezhessek. Aztán rossz felé irányítottak a szálláson, és a lányok részére ágyaztak meg nekem majdnem. A legtöbb feladatot rosszul értelmeztem, vagy csak lassan tudtam teljesíteni, így folyton butának neveztek, és már-már majdnem ki is csaptak. ToT
- Jó, de tehetne kivételt, nem? – Folytatta Kou, tudtam, hogy nem hagyja ennyiben. :S – Szegénynek eddig is borzalmas élete volt, gondolja el, mi lenne, ha osztag nélkül maradna! Megbélyegeznék! Pedig most se gondolják éppen a legmenőbb arcnak, ami nem csoda, ha az ember megtudja, miként patkolt el. :/ - Itt szerettem volna megállítani, belekapaszkodtam egyenruhájának csücskébe, de észre se vett. – Képzelje csak, otthon ült, megfázva, kiment letusolni, és ahogy jött ki a fürdőből, olyan nagyot tüsszentett, hogy elcsúszott a kövön, és beverte a fejét! Ha ettől nem sajnálja meg, magának nincs is szíve! – Hasonlókat gondoltam ebben a pillanatban Kouról. :|
Jó, el kell ismernem, valóban így történt a dolog, egyszerűen sosem volt igazán szerencsém, ami halálom után Soul Societyben csak tetőzött. Pedig szerettem az életemet, nem voltam minta diák, és sok barátom sem volt, viszont sose közösítettek ki, és a szüleim is mindent megtettek értem. Igazából az utolsó évem volt már csak hátra a felső gimnáziumban, így egy ideig nem is akartam átkelni, hiába kergetett jó néhány shinigami. De végül átküldtek, bár minek is?
- Ugye-ugye? És azt még nem is mondtam, hogy ez a szegény fiú tavaly eltörte a kezét, ezért nem tudott részt venni a záróvizsgán, ezért csak idén végzett! Bizonyosan ez lehet az oka, hogy elkeveredett a parancsa!
Nem hittem el, hogy Kou nem érzi, mennyire megalázó az, hogy minden ilyesféle esetet felsorol, mintha magam lennék egy rakás szerencsétlenség. Egy dolog, hogy így éreztem magam, de ezt nem kell reklámozni mindenkinek. Kipirult arccal igyekeztem felhívni magamra a figyelmet, így hatalmasat rúgtam Kou bokájába. Ő azonban abban a pillanatban helyezte át a testsúlyát a másik lábára, így az íróasztalba rúgtam bele.
Fájdalmasan nyögtem fel, nem számítottam rá, hogy ilyesmi is megtörténhetne. TwT Kou, és a vele szemben ülő nő fel sem vette, így könnybe lábadt szemmel hajoltam le, hogy dédelgessem kicsit a lábfejem. Ha pedig már ott voltam, nemes egyszerűséggel térdhajlaton haraptam társamat. :|
- Jó isten, ember! Mit csinálsz!? – Kiáltott fel, és elégedetten cümmentettem, majd felhúzott orral felálltam mellette. – Látja, rendesen rajta van már az izgalom, szeretné tudni, hova kell mennie, meg mit kellene csinálnia! De jól rágja a szájába, mert a vizsgán például először egy másik csoporthoz ment be, oda is késve, és egy ideig fel sem tűnt neki, hogy másik tesztet kellene írnia… el tudja képzelni? Leült a sok idegen közé, és teljes lelki nyugalommal nekiállt körmölni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Na, egy ilyen esendő shinigamitól tagadja meg a választ, amit mindennél jobban akar tudni!
Ez kezdett nagyon megalázó lenni, már a fülem is vöröslött, nehéz volt megmondani, hogy a zavartól, vagy a méregtől. El szerettem volna süllyedni a padló alá, egészen Seireitei másik feléig. Nem is tudom, miért engedtem meg, hogy Kou velem jöjjön, sejthettem volna, hogy ez fog történni, mindig ez történt. TwT Próbált megvédeni, és még kellemetlenebb helyzetbe hozott, mint amilyenben eleve voltam. >////>
- Én igazán… - Próbáltam közbe vágni, de nem hagytak szóhoz jutni.
- Várjál, már majdnem egy hullámhosszon vagyok Nee~sannal. 8) – Kacsintott rámenősen, én pedig úgy döntöttem végleg leguggolok az asztal másik oldalán, és majd csak akkor jövök elő, ha véget ért a világ. – Tehát érti, ő nem az az elhagyós típus, hanem a meg sem kapós, akiét rossz dimenzióba vinnék! Ha a fürdőnél nem fog gyanút, hét évig a női részlegen lakott volna, én mondom magának! :/
Ezt cáfoltam volna, annyira nem is vagyok lassú felfogású, hogy hét évig tartson rájönnöm, hol is rontottam el dolgokat! ˘o˘ De az nem az én hibám volt, próbáltam szólni a felsőbb évesnek, hogy valószínűleg rossz irányba megyünk, de rám nézett, olyan várakozás teljesen, én meg leblokkoltam, és mosolyogva követtem inkább. Sose voltam egy vitatkozós, akaratát érvényesítő srác, inkább a csendesen tűrés jellemző rám, mint most is.
Talán pont ez a baj velem? Kou mindig azt mondja, hogy a sarkamra kéne állnom, és jól beolvasnom mindenkinek, de szerintem az sem megoldás, ha goromba vagyok. Áh! Nem tudom, talán nem is ezen kellene most rágódnom, hiszen kisebb gondom is nagyobb ennél. TwT A jövőm függ attól, hogy Kou miket mesél az első osztag tisztjének, miközben duzzogva kuporgok mellette. Talán elfelejtik, hogy itt vagyok, és kilóghatok az irodából. *o*
- Szóval igazán kiadhatna neki egy másolatot, vagy inkább felolvashatná, az a biztos, azt nehéz neki is félreértelmezni! A végső vizsgára papírt és tollat hozott a zanpakutouja helyett, azt hitte, hogy az is írásbeli lesz, mint jó pár előző. – Csóválta Kou a fejét, nem láttam a nő arcát, de el tudtam képzelni a hitetlenkedő kifejezést, tanáraim is pont úgy néztek rám azon a bizonyos napon. Vagyis hát… tegnap :| - Ne legyen kőszívű, igazán nem alkalmaznék erőszakot egy ilyen csinos nővel szemben! :3 – Ez volt az a mondat, amikor felpattantam, szinte teljesen sápadt arccal.
- Kou! Nem mondhatsz ilyen butaságokat, még komolyan veszik, és elvisz a második osztag! O_O – Vágtam fejbe nagyszájú barátomat, aki felszisszent az ütésre. – Ne… ne haragudjon asszonyom, nem gondolta komolyan, és én teljesen megértem, ha nem tudja csak így pótolni nekem… - Hebegtem-habogtam zavartan, és úgy tűnt, megesett rajtam a szíve, mert egy papírlapot nyújtott felém, nem enyhén sajnáló tekintettel. Engem azonban ez egyáltalán nem érdekelt, csak a papír lebegett a szemem előtt, amit óvatosan elvettem, majd csillogó szemekkel felnéztem a nőre. – Köszönöm szépen! *o* - Azzal szinte kilebegtem az irodából.
A folyosón megálltam, és ragyogó arccal öleltem magamhoz a papírlapot, megszereztem, igen, végre szolgálatba állhatok! *3* Valószínűleg teljesen hülyének néztek a mellettem elhaladók, de ebből nem vettem észre semmit, csak néztem Kou felé, hogy lám, mégiscsak megkaptam! 8)
- Jó, ügyes voltál! :roll: - Forgatta szemeit, de tudtam, hogy büszke ám rám! >w> - Végre te is befejezted! Gratulálok, nagyon jól csináltad! – Lapogatta meg a fejemet, amire úgy mosolyogtam, hogy abba se tudtam szinte hagyni, az arcomra volt írva, hogy milyen boldog vagyok attól, hogy elismerte a képességeimet. :3 – Egyébként hová is osztottak be? :o


Zanpakutou

Név: Houou (Kínai tűzmadár)
Shikai parancs: Moetsukiro! (Égj el!)
Típus: Füst
Shikai kinézet: A shikai parancs elhangzása után, a zanpakutou kis gömbök képét veszi fel, amik Shouta csuklója, bokája, nyaka, és dereka körül keringenek. Dupla annyi van belőlük, mint a zanpakutoura tett pontok, de maximálisan csak 30 darab.
Támadások:
Endan (Füstbomba)
A gömbök különleges tulajdonsága, hogy két méteren belül érzékelik a közelgő csapást, és hárítják azt. (Egy csapást egy gömb hárít, mindig a legközelebbi.) Ilyenkor füstbombához hasonlóan berobbannak, ha egy fegyver, vagy kidou ér hozzájuk, ezzel hárítva a támadást, és menekülő utat biztosítva a következő ellen.

Niji (Szivárvány)
A gömbök különböző színű füsttel tölthetőek meg, amiknek más-más hatása van.
Vörös: Kidouval megtölthető gömbök, amik felrobbannak, ha eltalálnak valamit.
Narancs: Erősen maró füst, aminek hatására a szem önkéntelenül is könnyezni kezd, ha hosszabb ideig a füstben áll az ellenfél, akár a szemhéja is megdagadhat.
Sárga: Maró füst, ami köhögő ingert vált ki, ha hosszabb ideig a füstben áll az ellenfél, ez görcsössé is válhat, akár vért is köhöghet fel.
Zöld: Kábító füst. Először csak szédülést, kettős látást okoz, de hosszabb idő után eszméletvesztést is okozhat.
Kék: Fagyasztó füst, különösen hideg, ha az ellenfelet a lábánál találja el, akár a földhöz is szögezheti, a földre dobva egy kisebb jeges felületet hoz létre, a test más részein csak kisebb fagyási sebeket okoz.
Ibolya: Mérgező füst, hányingert okoz, nagyobb mennyiség esetén bizonyosan viszontlátható az ellenfél ebédje.
(Technika használatnál előre le kell írni, miből mennyit aktivizál a karakter, azok aránya nem változtatható.)



Szeret/Nem szeret

+ Lustálkodni
+ Ha dicsérik
+ Játszani
+ Nyerni
+ Enni

- Ha rajtakapják valamin
- Ha felhívják a figyelmet zavarára
- Bizalmaskodás
- Bajba kerülni
- Magyarázkodni

Oldalak: [1]