1
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2017. Márc. 12, 05:03:32 »
Elgondolkozva lépdeltem az úton, a 10. osztag felé. Egyáltalán nem értettem, mi folyik körülöttem, Momo~san olyan kétségbeesetten kért meg arra, hogy azonnal induljak Tsukival az állatorvoshoz. Ott viszont csak bámultak rám, mert Tsukinál egészségesebb macskával ritkán találkoznak itt. Ez egyrészt persze megnyugtatott, másrészt valamiért mégiscsak elküldtek… Talán Tsuki szeretett volna valamit, és ezért szimulált Momo~sannak? Az állatok egyáltalán tudnak olyat?
A korábban talált cica sok tekintetben már-már gyerekként viselkedett, velünk aludt, evett, játszott, és néha egészen úgy nézett ki, mintha Momo~sannal beszélgetnének.
Ezek ellenére azért nem hittem, hogy valóban tettetne, mert bár mindig jól viselkedett, azért nem különösebben kedvelte az orvosokat. Furcsálltam az egész helyzetet, de majd rákérdezek Momo~sannál, ha hazaértünk, ő jobban értett az ilyesmikhez mindig is, mint én.
Semmire nem vágytam jobban, minthogy otthon végre leüljek a szolgálat, és az állatorvos után, és együtt nézzünk valami filmet, vagy animét. Illetve, hogy megnézzem, mit szól az ajándékhoz, amit választottam neki. >////< Kou szerint valami ékszert kellett volna, ha már így összeköltöztünk, pedig mondtam neki, hogy nem úgy van, ahogy ő azt gondolja, persze hiába. Csak a nagy szája járt mindig, de igazából nem is segített semmit se. >w> Erről eszembe jutott, hogy Momo~san sem válaszolt még a levelemre… ez vajon jó, vagy rossz? Meg kellene kérdeznem Meiou~fukut, de abból megint sakezás lenne, és Kouval megtanultam, hogy az mikhez vezethet. :/
Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem, majd elhúztam, és beléptem. Letettem Tsuki tárolóját, hogy megváljak lábbelimtől, de arra nem számítottam, ami ezután következett. Én igazán igyekeztem volna megtartani a felém vetülő Momo~sant, akit talán egy mumus üldözött ki a szobából, legalábbis amilyen lendülettel érkezett, azonban ehhez nem voltak meg a megfelelő körülmények. Egyrészt fél lábon egyensúlyoztam, másrészt nem készültem fel egy frontális támadásra. Ennek következtében egy nagy zsák rizs módjára terültem el vele együtt a hóban.
- Mi….mi…. miért? >//////> - Pislogtam nagy szemekkel, egyáltalán nem értettem a dolgot, mi olyan szörnyű, hogy be se léphetek a lakásba? O_O - Kész? Mumust űzöl? Ne segítsek?
- Kérdeztem rá, miközben igyekeztem legalább félig felülni, mert lassan, de biztosan éreztem, hogy a hideg átjárja az egyenruhám. - Muszáj leszek bemenni, itt lakom… - Igyekeztem rámutatni az egyébként általa is ismeretes tényre.
Próbáltam megfejteni a szavai és tettei mögött megbújó értelmet, de csak nem állt össze teljesen a kép. Most akkor itt kint kellene ülnöm? De Tsuki bent van, nem lesz ebből baj? Az állatok jobban látják a mumusokat, mint a szellemeket is, meg más természetfeletti lényeket, nem?
- Minden a legnagyobb rendben, már odafelé is nagyon virgonc volt, az állatorvos szerint semmi baja, de figyeltem, hogy alaposan kivizsgálja azért! - Válaszoltam elgondolkozva, majd feltápászkodtam, és kezet nyújtottam Momo~sannak is, nehogy megfázzon. >////< - Biztos nem megyünk be? Hideg van, és bárki erre járhat, miközben az ajtó tárva-nyitva van. >/////> - Próbáltam abba az irányba terelni a dolgot, hogy inkább a melegben értekezzünk tovább. - Egyébként is, van bent valami, amit szeretnék odaadni. ^////^ - Pedzegettem meg a dolgot, hogy tényleg beljebb mehetnénk.
Aztán megszólalt Tsuki is, már persze nem ténylegesen lehetett szólásnak nevezni, csupán nyávogott. Valószínűleg nem tetszett neki, hogy bár itthon van, mégis még mindig a szállító kosárban kell lennie. Megértettem, én se szívesen álltam volna tovább idekint, csak vele ellentétben én hiába is nyávognék. :/
A korábban talált cica sok tekintetben már-már gyerekként viselkedett, velünk aludt, evett, játszott, és néha egészen úgy nézett ki, mintha Momo~sannal beszélgetnének.

Semmire nem vágytam jobban, minthogy otthon végre leüljek a szolgálat, és az állatorvos után, és együtt nézzünk valami filmet, vagy animét. Illetve, hogy megnézzem, mit szól az ajándékhoz, amit választottam neki. >////< Kou szerint valami ékszert kellett volna, ha már így összeköltöztünk, pedig mondtam neki, hogy nem úgy van, ahogy ő azt gondolja, persze hiába. Csak a nagy szája járt mindig, de igazából nem is segített semmit se. >w> Erről eszembe jutott, hogy Momo~san sem válaszolt még a levelemre… ez vajon jó, vagy rossz? Meg kellene kérdeznem Meiou~fukut, de abból megint sakezás lenne, és Kouval megtanultam, hogy az mikhez vezethet. :/
Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem, majd elhúztam, és beléptem. Letettem Tsuki tárolóját, hogy megváljak lábbelimtől, de arra nem számítottam, ami ezután következett. Én igazán igyekeztem volna megtartani a felém vetülő Momo~sant, akit talán egy mumus üldözött ki a szobából, legalábbis amilyen lendülettel érkezett, azonban ehhez nem voltak meg a megfelelő körülmények. Egyrészt fél lábon egyensúlyoztam, másrészt nem készültem fel egy frontális támadásra. Ennek következtében egy nagy zsák rizs módjára terültem el vele együtt a hóban.
- Mi….mi…. miért? >//////> - Pislogtam nagy szemekkel, egyáltalán nem értettem a dolgot, mi olyan szörnyű, hogy be se léphetek a lakásba? O_O - Kész? Mumust űzöl? Ne segítsek?

Próbáltam megfejteni a szavai és tettei mögött megbújó értelmet, de csak nem állt össze teljesen a kép. Most akkor itt kint kellene ülnöm? De Tsuki bent van, nem lesz ebből baj? Az állatok jobban látják a mumusokat, mint a szellemeket is, meg más természetfeletti lényeket, nem?

- Minden a legnagyobb rendben, már odafelé is nagyon virgonc volt, az állatorvos szerint semmi baja, de figyeltem, hogy alaposan kivizsgálja azért! - Válaszoltam elgondolkozva, majd feltápászkodtam, és kezet nyújtottam Momo~sannak is, nehogy megfázzon. >////< - Biztos nem megyünk be? Hideg van, és bárki erre járhat, miközben az ajtó tárva-nyitva van. >/////> - Próbáltam abba az irányba terelni a dolgot, hogy inkább a melegben értekezzünk tovább. - Egyébként is, van bent valami, amit szeretnék odaadni. ^////^ - Pedzegettem meg a dolgot, hogy tényleg beljebb mehetnénk.
Aztán megszólalt Tsuki is, már persze nem ténylegesen lehetett szólásnak nevezni, csupán nyávogott. Valószínűleg nem tetszett neki, hogy bár itthon van, mégis még mindig a szállító kosárban kell lennie. Megértettem, én se szívesen álltam volna tovább idekint, csak vele ellentétben én hiába is nyávognék. :/