Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Akabeni Mizuki

Oldalak: [1] 2 3 4
1
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Szept. 09, 14:01:13 »
Kell vennem egy mély levegőt, hogy ne álljak neki gyereket nevelni, mikor egyértelműen itt a pótapja. Ettől még feljegyzem magamnak, hogy egy szappanos vizes szájmosást Kiddonak javasolnom kellene Hidari felé, amint végre hazaértünk és kikeveredtünk ebből az elmebajból. Vagy irányított, bedrogozott rémálomból. Még mindig nem mondtam le erről a teóriáról. De hogy tényleg egyre kevesebb kreativitás legyen az egészben… Mint egy rossz horror videojáték.
Már arra is csak sóhajtok, hogy a robotnak mondott nőszemély csak így előbukkan a semmiből és rákontrázik arra, amit már tudunk. Mintha valami filler informátor lenne, aki kommentál ha a játékosok nem osztanának egymással infókat. Tényleg, VR, bedrogozott játék. Ez egészen hihető is lehetne, és azt is magyarázná, a szellemnyilaimnak miért nem volt több hatása mint egy rendes lövedéknek. Csak nem tudom, akkor hogy nem tette tönkre a rendszert? Tényleg szeretném azt hinni, hogy a minket ideküldő alakok nem ennyire kóklerek és ez csak egy elrontott játék. A másik opció nem vet túl jó fényt erre az ügynökségre.
Arra az infóra, ezeknek a dögöknek csak a fagyasztás használ, legszívesebben a hajamba tépnék.
- My bad, otthon hagytuk a hullafogó hűtőládát - morgok az orrom alatt én is. Most már nem bánnám, ha vége lenne az egésznek… De egyelőre egy mély sóhajjal megindulok a srácok után. Ha a többiek mérgezettek, kell az az ellenszer.
Mondjuk arra nem gondolnék, hogy bármi áron… A videó során hirtelen több kérdésem is lenne, kezdve azzal, ha az a kókler bagázs megfigyelés alatt tartotta nyúlpajtást, hogy tudott mégis aláaknázni egy várost? Ráadásul ha ez itt műtétet hajtott végre, annak nem kizárt, fertőzés lenne a vége… De még a gondolataimat se hallom rendesen Kiddo visszaszájalása miatt, ami leginkább egy amerikai filmekben elég népszerű, elcseszett superhero-supervillain szóváltásra emlékeztet. Már komolyan kezd belefájdulni a fejem ebbe a sok sületlenségbe. A shinto, a kamik, a youkaiok… azok legalább értelmesek. Az egyetlen szerencsém, hogy Superman átveszi tőlem Aoit, és egy kicsit nyújthatok a vállaimra. Ez így kezdett nagyon megterhelő lenni.
- Kiddo, egy kicsit, kérlek, fogd be - legyintek egyet fél kézzel*, miközben a másik kezemmel kicsit megszorítom az orrnyergem. Ez így nagyon nem jó. A hallottak és minden szereplő állításai most már tényleg az őrületbe fognak kergetni. És mindezt a záróvizsgás tételeim helyett… Meg fogok őrülni.
- Hogy? - kapom fel a fejem a srácok beszélgetésére. Hidari tábláit látva aprócskát, alig láthatót bólintok. Ha azt mondja, lehet drámázni, akkor most fogok is, miközben úgy fordulok, hogy az ajtóra is figyelhessek. - Elég mindenen keresztülment már! Nem kérhetjük tőle, hogy el is vérezzen egy boncasztalon! - kezeimet is a magasba emelem. Bízom benne, hogy meg tudják oldani a fiúk probléma nélkül, de ha nyugodtan lehet kiabálni, akkor most kiakadok az egész beteg játékra. Game on! Remélem, tényleg sikerül megoldani komoly sokkolás nélkül. :S

* Mizuki nem veszi észre, de véletlen Kiddo torka felé int és a Seishuku dougi technikát alkalmazza.

(click to show/hide)

2
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Szept. 04, 08:59:09 »
A kaja jó, a kaja finom, a kaja akkor egészséges ha van kéznél. Szerencsére nálunk van, úgyhogy ha ebben a rémálomban más vigaszom nincs is, legalább a csokim még pontosan olyan ízű, mint mikor elraktam. Érkezés óta nem is ettünk, csoda hogy még nem fordultunk fel. Nálam legalábbis biztosan. Hogy tudtam én így célozni?! A kérdésre elgondolkodom. Az állapotfelmérés egyértelműen nem az éheztetésemre vonatkozik.
- Még egy darabig menni fog. De futás így nem fog menni - adom meg végül a helyzetemet, picit igazítva Aoin. Nem fogom lerakni és itt hagyni ezen a nyomortanyán úgy nagyjából sehol. A többiek pedig jóval több mindenen mentek keresztül, mint én. Az más kérdés, hogy nekem milyen izomlázam lesz holnap, amikor nagyjából a saját súlyomat kell cipelnem össze-vissza a terepen.
Az utasításokra bólintok. Engem nem zavar, ha így nem kell az események sűrűjébe mennem, és csak vigyáznom kell arra, hogy lehetőleg kimaradjunk a bajból.
- Valaki túl sok horrorjátékkal tolta az utóbbi időben - motyogom magam elé, ahogy haladunk előre. Mintha csak be akarna igazolni, még a fények is kialszanak. Klisé. Tök alap, hogy ilyenkor jön egy boss-fight. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez nem lehet a valóság és csak valami hülye drogos álom-szimuláció. Ennyire fantáziátlan egy gonosztevő nem lehet a valóságban. Ezzel együtt hálásan veszem át a fényforrást Hidaritól, bár jelenleg csak övbe tudom tűzni. Attól tartok, ha Aoit letenném egy védhető pozícióba, akkor a következő küldetésünk egy tetanusz oltás vadászata kellene, hogy legyen.
- Ne sértegessük a tűzhányókat. Madárka bájos jelleméhez az Apokalipsz sokkal jobban illene - vonok vállat unottan. Ezen már gondolkodtam egy ideje, de még mindig túl kedvesnek ítélnék az agyatlan nőszemélyhez egy vulkánt társítani.
- Értettem - bólintok Supermannek a kérdésére. Bár jelenleg kénytelen vagyok egyik kezem a tényleges fegyveren tartani, és ha beütne a krach, akkor azt az ammot pazarolni. Aoival a vállamon az íjászkodás most esélytelen. Úgyhogy inkább imádkozom az összes kamihoz, hogy ez után a tortúra után mosolyogjanak rám egy kicsit és mutassanak valamilyen utat, amin keresztül megúszhatjuk ezt az egészet minden komolyabb probléma nélkül. Ez így már úgyis kezd sok lenni.
Amikor végre sikerül eljutni a Big Bro által okozott őskáosz színterére, nos, nem egészen erre számítok. A számomra ismeretlen, de Ayamének nevezett lányra rámosolygok azért.
- Elrablás. Még mindig nem döntöttem el, ugyanazok-e, mint akik titeket elkaptak. Akabeni Mizuki, örvendek - mutatkozom be azért egy óvatos meghajlással. Aoival a hátamon nem tudok igazán mélyen, mert félek hogy leesne. Kiddo dumájára viszont berándul a szemem egy cseppet, és csak azért nem trappolok oda, mert nem lenne szép Hidari helyett nevelni. De attól tartok emellett már nem tudok szó nélkül elmenni.
- Na ide figyelj, kislányom! Ha a haverjaid annyira nem ismered, hogy felismerd a taktikájukat, akkor szerintem sürgősen gondolkodj el azon, hogy lecseréled a baráti köröd, munkáltatód, bánom is én! A gerilla módszeres elrablást, éheztetést, kényszerítést, élő csalinak használást én sem díjazom - közlöm a véleményem teljes tömörséggel. És Ayame helyzetjelentése még csak ezek után ér el hozzám. Ezen a ponton csak azért nem emelem égnek a kezeimet és dobok el mindent, mert a minden perpillanat Aoit jelenti. Inkább csak sóhajtva tolok egy facepalmot.
- Prioritások! Amint hazaérünk elbeszélgetünk róluk - ígérem még be Kiddonak, mielőtt a srácokhoz fordulnék. Végülis ők a hadműveletünk igazi vezetői, akkor is, ha nekünk is elég nagy szabad teret hagytak eddig. Egyedül nekünk nem ment volna.
- Ha kacsa, ha nem, ez eldönti a helyzetet, nem? Én nem kockáztatnám, hogy nem kamu és összeesnek nekünk, amint kisétálunk innen.

3
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Aug. 26, 23:49:28 »
Big Bro segedelmével mászom le a fáról. Sajnos Tenro kérdésére csak pingvinezni tudok, vagyis a vállamat vonogatni. Bár én már rég feladtam, hogy itt bárminek értelme legyen, vagy bármi is akadjon, amit a leghaloványabb mértékben tudok értelmezni. Tulajdonképpen kezdek reménykedni abban, hogy ez az egész csak egy lidérces álom, bár nem hinném, magamtól ennyi szürreális ostobaságot összehoznék. A másik még reményteli verzió, hogy abban a fehér szobában vagyunk valójában, és a jelenlegi helyzet egy bedrogozott hallucináció. Vagy túlzottan átélt virtuális valóság. Tényleg nagyon szeretném ezt hinni. De tovább haladva sem lesz jobb a helyzet.
Keselyű asszonyság hangjára már-már teljesen lemegy az agyam alfába, és a záróvizsga tételeim szövegeit kezdem idézni, addig se rá kelljen figyelnem. Csak akkor rezzenek fel ebből az állapotból, amikor Hidari átölel. Kell pár pillanat, hogy ráfókuszáljak az eseményekre és lesápadjak.
- Nagy összeget kellene ezért fizetniük - paskolom meg Big Bro karját, és figyelem a fejleményeket. Erre a sok izgalomra már kezdem érezni, valami hiányzik. Még szerencse, emlékeztetnek, micsoda.
- A csoki! - kapok a fejemhez, és a katonai gúnya zsebeiből előhalászom és kiosztom a tartalékba hozott édességet, amit szét is osztok az éber csapattagok között. Ez tulajdonképpen csak Supermant, Hidarit és Tenrot foglalja magába, de mindenkinek jut az osztogatásból. Sajnos ínséges időket élünk, így kénytelen vagyok kicsit spórolni a munícióval, és félre rakni még egy keveset, hátha később még szükségünk lesz rá.
A többi próbát Aoit támasztva nézem végig, bár nem tudom, képesek lehetünk-e magához téríteni. Vagy egyáltalán jó lenne-e neki, ha magához térne. Azért amikor a véradós műsor lemegy, Hidarinak és Ryonak még a kezébe nyomok pár sportszeletet. Ha már a vérveszteségtől nem ájultak be, nem attól kéne, hogy alacson a vércukruk.
A lidércnyomás következő megjelenő szereplőjére már nem is igazán tudok mit mondani Aoi piggy-back ride-ban cipelése közben. A fejleményekre csak nyögök egyet. Annyira tudtam! Ezek diliházba való sültbolondok. Majdnem tíz civilt bedobni élő csalinak csak azért, hogy másik négyet kimentsenek? Valahogy nem egészen érzem helyén a priorityket. Őszintén szólva az egyetlen kérdés, ami átfut a fejemen, hogy vajon mi történne, ha megpróbálnék a dögvész-madár fejébe ereszteni egy nyilat. De nem hinném, hogy ezt okos lenne megkérdezni, így inkább csak a tenyerembe temetem az arcom. Amatőr, megalomániás barmok. Azt tudnám, mivel haragítottam magamra a kamikat, hogy épp engem találtak meg ezzel a sok sületlenséggel.
- Kiddo-ért jöttünk. A tapsifülest felőlem pörköltnek is megcsinálhatják - vonok vállat. Támogatom, együtt maradjunk. Természetesen Supermannel és Big Broval tartok a továbbiakban is. Annak mondjuk jobban örülnék, ha az őrült spiné a robotjával menne, de egyelőre kénytelen vagyok elviselni a társaságát.
A holttestnél igyekszem nem különösebben körülnézni, vagy arra gondolni, hogy ez valaha ember volt. Azt hiszem, csak így lehet túlmenni ezen a terepen rókázás nélkül. És a gyomortartalmamhoz azért ragaszkodom. Igazából a kommentárra sem vagyok kíváncsi. Könnyebb tettetni, hogy csak színpadi kellék. Még feljebb a szőke leányzó kifakadására felvonom a szemöldököm, és Clark buddyra és Hidarira nézek. Nem találkoztam még Kiddoval, de ha Hidari nevelése, akkor jó oka kellett lennie a fenyegetőzésre. Nekem meg ettől a tudattól viszket a tenyerem, hogy én magam lőjem le a lányt mielőtt hátba támadna minket.
- Fíling? Hogy nem okos ötlet szem elől téveszteni a barbie-t. Nem szeretném, ha seggbe harapna - válaszolok a srácoknak. Azt hiszem, ebből egyértelmű, hogy nem bízom benne. - Keressük meg Kiddot és lépjünk innen - kicsit igazítok Aoin, azért szerintem nem fogom örökké bírni a holtsúlyt. De kizárt, hogy ezen a placcon bárhová is letegyem.

4
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Aug. 05, 23:35:15 »
Örülök, hogy Hidarinak tetszik az ötletem. És annak is, hogy mire keresni kezdenék, ő már meg is találja nekem a tökéletes magaslest. A famászáson kezdenék gondolkodni, mikor ez a probléma is megoldódik, és könnyedén feljutok az alsó ágakra. Feljebb megyek, hogy azért ne tudjanak ezek a dögök azonnal lerángatni. Az más kérdés, vajon mennyire lennék kalamajkában, ha kiderülne, ezek bizony gyorsan és hatékonyan fára is felmásznak. Mondjuk az eddigiek alapján nem tűntek túl gyorsnak… Ezt a gondolatot igyekszem elhessegetni, és egy ”értettem” kíséretében azon lenni, hogy megkeressem a tökéletes pontot, ahonnan kilátok, ha kell, támaszkodni is tudok, és azért minimálisan védve vagyok. Bár a lövedékeimen ez nem sokat fog segíteni, azok miatt látni fognak, de talán nehezebben egy kicsit.
Éppen csak sikerül elhelyezkednem a saját megfigyelési pontomon, amikor odalenn elszabadul a pokol. Pontosabban korábbi csapattársunk megébredve és megérkezve csinálja a műsort. Ami látványos, csak hangos is. Kicsit olyan ez az egész, mintha egy álom lenne. Némely esemény pontosan annyira random és értelmetlen. Mint például a látvány. Ami sajnos, mint már megállapítottam, túlzottan is hangosra sikeredett. Így pedig igen nehéz lesz észrevétlenül levadászni a dögöket. Egy sóhajtással letudom a történteket. Az most nem segít, ha ezen pánikolok. Úgy sejtem, jobb, ha csak megyek az árral, és akkor valahogy vége lesz ennek az egésznek. Még mindig nem értem, mit keresünk itt, de ez most lényegtelen.
Mivel abban állapodtunk meg, hogy fedezem Hidarit, megidézem a szellemíjat és felkészülök az első lövésre. Először lábra a szellemnyilat, hátha lassítja és ha ez nem működik, akkor szívre, fejre célzok a szellemi energiából álló fegyverrel. Csak remélni merem, hogy nem teljesen feleslegesen pazarlom az energiámat, és valamit használ is mindez.
A többiek viszont tökéletesen megoldják a helyzetet, nem kell túl sok lövést pazarolnom ezekre a különös dögökre. Elgondolkodom, hogyan is kéne lejutnom innen, ha egyáltalán le kellene. De elég egy pillantás Hidari felé, hogy nyugton maradjak a helyemen. Tulajdonképpen logikusabb is, ha itt maradok. Innen jobban szemmel tudom tartani a pályát. Nem kaptunk semmi garanciát arra nyúlkomától, hogy nem ereszt ránk több szörnyet. Jobb, ha valaki figyel erre is. Legalább addig, ameddig a többiek nem mondják azt, hogy tiszta a terep és mehetek velük.

5
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Júl. 15, 23:19:50 »
Kicsit aggódom, hogy Aoi nincs abban az állapotban, hogy a saját lábán jöjjön velünk. De egyet kell értenem Hidarival: őt nem hagynám itt a többiek között. Az ismeretlen és a másik nő talán meg tudják védeni magukat, de a rokonomat jobban szeretném a közelünkben tudni. Úgyhogy ennek megfelelően indulok tovább a kis csapatunkkal.
Annyira nem tölt el jó érzéssel, hogy a keselyűnek kell fedeznie a hátunkat. Elég nagy bizalmat szavaztunk neki, ráadásul egy elég szegényesen megvilágított területen. Még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem konspirál az ellenféllel. Túl sok mindent tudott már előzetesen is, amit egy jó felderítéssel persze össze lehetne szedni, de… nos, ahogy a csapatot irányítani próbálta korábban ő és az ügynöksége, azt finoman szólva sem a profizmus szóval jellemezném. Sokkal inkább gyerekes, amatőr, fantazmagórikus. Ezek pontosabban leírják a véleményemet. És túl sokat töprenghetek rajta, ha az égiek a hangjával örvendeztetnek meg bennünket, ahogyan meglepően együttműködően elsorolja a helyzetünket veszélyeztető lényeket. Arra próbálok nem felnyögni, hogy maximum egyet tud észrevétlenül leszedni. Ezzel ismét csak kérdőjelet rajzolok a nő tapasztalatai mellé.
Az activityt próbálom értelmezni. Tényleg próbálkozok vele. De a homlokom ráncolásánál tovább nem jutok a megfejtésben. Én nem tudom feltörni ezt a kódot. Amikor végre szóban is elmagyarázásra kerül a haditerv, megkönnyebbülten sóhajtok. Tenro önként jelentkezésére bólintok. Ha ő marad, akkor én megyek Hidarival. Már dolgoztam vele tandemben, úgyhogy remélhetőleg most sem lesz majd ezzel probléma. A feladat elmagyarázása után elgondolkodom, és felemelt kézzel jelzem, kérdésem lenne.
- Ebben a sorrendben, vagy csökkenőben érnek több pontot a célpontok? - nyíllal jobb vagyok, mint lőfegyverrel. De szerintem már volt alkalma látni a templomnál. A válaszra bólintok. Előbb lábak, majd szív, fej. Ha csak az egyik működik, akkor oda sokat. Ha a szellemíj nem működik, marad a pisztoly. Bólintással jelzem, hogy megértettem.
- Értettem - csapok bele Hidari tenyerébe. Aztán eszembe jut még egy ötlet. - Ha már távolsági fegyverrel vagyok, nem lenne tanácsosabb nekem is védhető magaslatot keresnem? - indulok el vele a kiszemelt lény felé. Az én dolgom itt most az lesz, hogy fedezzem, ha jól értelmeztem. Annyit még meg tudok csinálni. A szellemíjat pedig csak azért nem idéztem még meg, mert a gyér megvilágításban a fény magunkra vonhatná a figyelmet. De amint megjelenik a lény, a kezemben lesz, és biztosan lövök vele. Sok-sok évnyi íjászklub látogatás és otthoni gyakorlás után a célzásomra nem lehet panasz.

6
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Júl. 08, 21:04:49 »
- Amit Hidari-nii vagy Superman mond, én arra hallgatok - vonok vállat a kis hadi tanácsunkban. Azt hiszem, ezek után teljesen le is megyek alfába. Még mindig nem értem, miért pont mi vagyunk a szerencsétlenek, akiket összeverbuváltak erre a feladatra. Ennél ezerszer jobban élveznék egy feszkólevezető lőgyakorlatot otthon Hidarival. Jelenleg az egész helyzetet egészen egyszerűen értelmetlennek, feleslegesnek, és időpazarlónak érzem. Azzal együtt is, hogy Kiddoért jöttünk, és őt próbáljuk hazavinni. Ahogy haladunk a keselyű perszóna felé, igyekszem Hidari mellé orientálódni és vele tartani a lépést.
- Ha ezt túléljük, elbeszélgethetnél a kölyökkel, hogy mégis miféle társasággal lóg együtt - jegyzem meg halkan. Nem az én dolgom, hogyan neveli vagy terelgeti a lányt, de nem vagyok benne biztos, hogy ezek után nyugodtan tudnék aludni. Mármint tudva, miféle amatőr bolondokkal tölti az idejét.
- Amúgy csak én érzem magam úgy, mint mikor egy szobában egész nap csukva van az ablak? - teszem fel a kérdést egy kis idő után. Valahogy nem egészen érzem helyénvalónak mindezt, egy ilyen nyitott téren semmiképp. A következő percekben rábízom magam bátyusék vezényletére. Éppen ezért nem ellenkezek akkor sem, amikor felkapnak, és odébb visznek a korábbi helyszínről.
Superman kérdésére az új helyen csak bólintok. Amennyire ebben az egész helyzetben egyben lehet lenni, annyira egyben vagyok. Amikor Barbie ismét prédikálni kezd, csak fáradtan sóhajtok, és igyekszem tudatosítani magamban, hogy velem ellentétben ő valószínűleg nem egy egyetemet végzett, túlzottan kulturált személy. Legalábbis a kelet-európai kamionsofőröket megszégyenítő szókincse erre enged következtetni.
- A csapatmunka big bro-ékkal remekül működik - mutatok fáradtan a csapatra, akikkel eddig voltam. Felesleges energiapocsékolásnak tartom, hogy ennél több magyarázatot szánjak a nőre. A csapatmunka és a bizalom szavakat szerintem meg kellene keresnie a szótárban, de már nem tud annyira érdekelni az amatőr viselkedésével és szónoklataival együtt, hogy ezt egyáltalán felvessem neki.
Hidarinak bólintok az alélt társunkat illető észrevételére. Szerintem is nagyobb biztonságban van itt. Ha magunkkal vinnénk, az mindenkire veszélyesebb lenne, sokkal. A mi esélyeinket is jelentősen rontaná.
A második pálya nyitányát hallgatva az egyetlen mondat, ami végig a fejemben jár, hogy igazából egyáltalán nem érdekel. Az egyetlen, ami érdekel, hogy miért rángattak ide tíz embert hat másikért. Pontosabban négyért, hiszen kettőről a kezdetektől fogva tudtuk, hogy nem emberek már. Ha katonai fejjel próbálok gondolkodni, és félreteszem a humanitárius szempontot, az egész létesítmény lebombázása tűnne logikusnak. Vagy minimum egy profi túszmentő kommandó. Mélyet sóhajtok, amikor Barbie baba ismét előadja a királyi szónoklatát. Nem. Egyszerűen nem. Superman javaslatára csak egyetértően bólogatok és felsorakozok az általam elismert csapatkapitányok mellé.
Hidari terve sokkal jobban tetszik. Elteszem az újabb felszerelést az egyik zsebembe. Utána csak elgondolkodom, és felteszem a kezem, hogy jelezzem, kérdésem lenne a tervvel kapcsolatban.
- Szellemnyíllal lőni a dögökre ér? Hátha az nagyobb kárt csinál. A lőszer korlátozott mennyiségű - Supermen helyeslő bólintására én is jelzem, mindent értettem és nincs több kérdésem. Bár azt nem értem, ebben a sötétben miért nem idézhetünk szellemi energia gömböt, hogy világítsunk magunknak. Sokban megkönnyíthetnénk a saját dolgunkat. De tartom magam az alakzathoz, és figyelek az ellenfeleinkre. A szellemíjat végig készen tartom a megidézésre, hogy ne érhessen meglepetés.

7
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Jún. 14, 23:33:00 »
Az ismeretlen, de korábban már társaságunkhoz csatlakozott nő megjelenésére meglepődöm. Nem egészen értem a trükköt, amivel elénk kerülhetett, de nem gondolom, hogy nem kellene segítenünk rajta. Bár megjegyeztem korábban, hogy valamiért nem szívlel, azt hiszem, ez ügyben ugyanúgy egy csónakban evez velünk. Az ellenszenv okát pedig ráhagyom, nem szeretnék emiatt ítélkezni senki felett. Biztos megvan rá az oka. Talán hasonlítok egy kellemetlen emlékének egyik szereplőjére. Ilyenekről gyakorta hallani. A kezdetek óta viszont ő sem volt ellenséges irányomba, így én is egyenrangú csapattagként fogom kezelni.
A kérésre elhátrálok és másfelé nézek, a robbanások egyszer is elegek voltak nekem. Már így is untig több detonációval találkoztam, mint szerettem volna. Hidari otthoni gyakorlatai mondjuk már hozzájuk szoktathattak volna.
- Mizuki - mutatkozok be a Karen nevű csapattagnak. Clark buddy jelzésére bólintok, és séta közben megpróbálom ellenőrizni a holmijaimat. A pisztolytáskával, és a csokiszeletekkel azért akadhatnak problémáim, úgyhogy nem garantálom, hogy mindent tökéletesen sikerül is megtalálnom, amit kellene.
A folytatásban kicsit meglepődöm Aoi szerzeményén, de türelmesen megvárom, hogy megfejtsék Tenroval. Addig a terepet igyekszem kémlelni, hogy kiszűrhessem, ha akadna valami veszélyforrás. A szellemíjat is készenlétben tartom ehhez a mutatványhoz. Igazából szeretném, ha simábban mennének a dolgaink, mint ennek a helynek a megtalálása Kiddo keresésében - az elrablást és bechipezést nem tekintem sima útnak. A körbeadott cetlit elnézve legszívesebben a tenyerembe temetném az arcom. A megfejtés pedig kiábrándító. Azt a valamit a tolószékben nem szeretném megközelíteni. Úgy legalábbis, hogy nem lőttem bele előtte egy nyilat. De a haditerv egészen élhetőnek tűnik, így jelzem, értettem a kérést, és visszatérek a terepszemlézéshez. Nem akarom, hogy ezek a valamik megtalálhassanak. Ki tudja, meddig vannak a tolószékük és a pólyájuk alá kötve, Lehet csak addig, amíg elemeljük azt a valamit.
Minden különösebb kommentár nélkül tartom a formációt a csoport újraegyesüléséig. Hidari bátyus is ezt kérte, vele pedig nem vitatkozom akció ügyekben. Az opcióinkat hallva kicsit elhúzom a számat.
- Ez nem túl science fiction egy kicsit? Mindenesetre a tapsifüles azt akarta, kapcsoljuk le, szóval egyetértek, jó nem lehet - akár friendly amit művel a cucc, akár nem, a gonosz tudós akarta, hogy csináljunk vele valamit. A logika is azt diktálná, hogy ne csináljunk vele semmit. Teljesen egyetértek azzal, hogy magunkkal cipeljük inkább, érintetlenül.
- Kiddo nem egy elhagyatott épületben kellene, hogy legyen? - nézek körbe tanácstalanul, miért is szavazták le a tapasztaltabbak azonnal azt az opciót. Igazából csak érdekel, nem szeretném megkérdőjelezni a döntéseiket. Bízom a vezetésükben.
- Akkor eddigi formáció? - kérdezek körbe, mert részemről mehetünk. Minél előbb végzünk ezzel a dilihoppal, annál hamarabb térhetek vissza a vizsgatételeim mellé. Már így is igen bosszantó, hogy nem tudom, mennyi időmet vesztegettem el az őrültek házára teljesen feleslegesen. Jobb lenne minél előbb hazajutni. Azért előveszek egy csokit, hogy pótoljam valamivel az elveszett energiát. Elvégre egy ebédem és egy vacsorám biztosan kimaradt. Amikor elindultunk, éppen csak megreggeliztünk, most meg állítólag éjfél is elmúlt. Nem is értem, hogy gondolták, hogy energia nélkül menne. Kész szerencse, legalább a csokit visszakaptuk.

8
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Jún. 03, 12:26:19 »
Nem mondhatnám, hogy választ kapnék a kérdéseimre. Az pedig egy elég hülye indok, ráadásul nem is nevezném indoknak, hogy a mi képességeink a bolyhos doktor úrnak ismeretlenek. Akkor is ismeretlenek lennének a képességek, ha egy másik alvilági cégtől kölcsönöztek volna, akivel kis pajtásunk még nem találkozott. Ez így még mindig mentes mindenféle emberi logikától. Ha nem szeretnék alapvetően abból kiindulni, hogy tudják, mit csinálnak, azt kellene feltételeznem, hogy az első légből kapott őrült ötletre rábólintottak, és most foggal-körömmel ahhoz ragaszkodnak. Rémisztő opció lenne.
Amikor leszállunk, kérdőn nézek Hidarira és Ryora. Némán tátogom feléjük a kérdést “Mikor volt szó arról, hogy activityzni fogunk az erdő közepén?” A válaszra csak felvonom a szemöldököm. Ha kézjelekkel akar kommunikálni, akár univerzális jelrendszer is lehetne. Szerintem. Vagy megtaníthatták volna az alapokat. Hidari fordításait - gondolom, hogy azok - legalább értem. De abban nem vagyok biztos, mennyire jó ennyire nyílegyenesen közelíteni a célpont felé. Ráadásul egy ilyen hangos repülő után… Ha nincsenek szuperérzékeik vagy műszereik, a katonai gép le- és felszállását akkor is ki kellett szúrniuk. Szóval a csapda biztos tudatában, teljes nyugalomban sétálok a többiek után. Szerintem Keselyű kisasszony is tisztában van ezzel, ezért nem próbálunk meg keresni egy alternatív bejáratot, és megyünk be a főkapun. Szinte vártam az üdvözlő szöveget.
Keselyű kisasszony reakcióját látva csak sóhajtok. Ezek után kellene azt feltételezni, hogy higgadt és hozzáértő vezetőnk van? Még én is belátom, hogy nem lenne képes magánakciótól mentes utasítást adni. Csak ha ennyire involvált, miért őt küldték csapatvezetőnek? ^^" Ez az egész egyre inkább egy rossz emberkísérletnek tűnik. A csapatbeosztás hallatán pedig… Nos több problémám is lenne ezzel a képlettel, mint ügyeletes civil sziréna. Egy: Aoit még mindig nem értjük. Kettő: három civil egy helyre? Mindenféle tapasztalat nélkül? Miközben katonai vezetőnk két katonát visz?
- Mi vagyunk az élő csali. Vágesz - jegyzem meg hangosan is, hogy ezzel kicsit hangot adjak a véleményemnek. Ha már meg kell halnom ezen a nyomortelepen, díjaznám, ha legalább Aoinak adnának túlélési esélyt. Sóhajtva készülök beletörődni a sorsomba, amikor is Hidari bátyus barátja kézen fog minket csopiölelésre. Ha már el kell búcsúznom a szép világtól és a záróvizsga lehetőségétől, örömmel csatlakozom a műsorhoz.
Biztos vagyok benne, hogy teljesen elkerekedett szemekkel nézem a robbanást, ami lejátszódik. Gyanús, hogy csak látom, és csak a mellettem állókat érzem. A végén próbálok néma kérdéssel élni Hidari felé, de úgy nézem, ő is teljesen elveszett közben.
A felénk szegeződő puskacső miatt inkább a srácok mögé húzódok. Aztán követem az iránymutatásaikat, megyek arra, amerre ők terelnek. Valahogy sokkal jobban érzem magam attól, nem kell leválnom a tapasztaltabbaktól, és ők irányítanak minket. Hirtelen jobbnak érzem a saját túlélési esélyeimet is. A sokkal értelmesebb haditervre rábólintok. Így legalább már tényleg tervnek tűnik. Főleg ha az engedély nélküli önvédelemért nem fognak ledurrantani.
- Vettem - tartom az öklöm bátyusnak, hogy ez se maradjon ki. Aztán ahogy az új helyszínre érünk, már sokkal jobban leköt a környezet szemlélete. A gyanús, világító rudakkal. - Ez amúgy valami atomtemető is? - nem egészen értem a szétszórt vackok funkcióját. De nem szeretnék hozzáérni és kipróbálni. Annyit nem ér ez az információ. Ahogy az ismeretleneknek se szeretnék a közelében lenni. Nem közelítem meg őket a muszáj mértékénél jobban. Viszont a szellemíjat készenlétben tartom, hogy első reakcióként azt tudjam használni. Hátha nagyobbat szól, mint a stuki. Az oni ellen bevált. Emberen, vagy legalábbis ahhoz hasonlón még sosem próbáltam.

9
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Máj. 25, 23:17:46 »
Hangzanak még itt el jó megjegyzések, bár én is céloztam rá, civilek vagyunk, ráadásul a társaságból többen kiskorúnak tűnnek. Aoi egész biztosan az.
- Kétlem, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot érdekelné, létezik-e vagy sem hivatalosan, ha ennyi tanú van… - morgok halkan a történteken, bár arra még mindig nem kaptam választ, mi alapján esett éppen rám, ránk a választás. Nem rajongok ezért a felvetésért. Ez gyakorlatilag emberrablás és kényszerítés, és egész biztos vagyok benne, hogy az alapvető emberi jogaink súlyos és következetes megsértése. Egyszer. Csak egyszer kerüljön a nemzetközi hatóságok kezére ez a banda.
- Ne haragudj, Aoi-chan, de nem értem - válaszolok lelkes rokonomnak. Valamiért úgy fest, a szőke Superman érti és fordítja is Aoit, így nekem nem szükséges azon aggódnom, hogyan fogom dekódolni őt a továbbiakban. Remélem, azért ez nem fog sokáig tartani. :S A jelbeszédet legalább úgy-ahogy sikerül felfognom.
A karhatalommal történő noszogatás hatására viszont kénytelen vagyok felállni. Segítő kezet nyújtok Tenronak, ha továbbra is igényelné a támogatást, akkor véletlen se kelljen egyedül megbirkóznia ezzel az egésszel. Bólintok Hidari kérésére, hogy maradjunk a közelükben. Nem mintha terveztem volna elkószálni. Kezdem úgy érezni, tényleg őrültek házába csöppentem.
- A keselyű név roppant bizalomgerjesztő - húzom a számat a vezetőnk megnevezésére, de ettől még a többiekkel tartok a géphez, gépre. Van más választásom? Nincs. Visszasírom a tételsoromat. Azzal szívesebben vesződnék.
A nő kisugárzása haloványan ismerős, de nem tudom hova tenni. Mindenesetre amit Hidarival leművelnek, az… finoman szólva is kínos találkozás. Nem ítélkezek, nincs jogom hozzá, biztosan megvan a sztorijuk. A nő szövegelésére csak annyit tudnék mondani, ha önként jelentkeztem volna erre a műsorra, valószínűleg igaza lenne a háborgásban. De azt sejtettem, hogy nem akarnak majd szemtanút hagyni a kis tevékenységükről.
- Meg fogunk halni. És a világuralomra törő főgonosz egy nyúl... - mondom ki hangosan is az iménti összefoglaló lényegét. - Egész biztos nem pszichedelikus emberkísérletben vagyunk? - teszem fel a kérdést, csak hogy biztosan tudjam, ez a valóság, és nem valami drogot tesztelnek rajtam, rajtunk odabenn.
Nem állítom, hogy a magyarázatból minden szót értek. Ez a halálisten kifejezés olyan, mint valami terrorcsoport. Azt hiszem, nem a mi csapatunkon belül kell istenkomplexustól tartani.
- Elnézést a kérdésért, de miért előny tapasztalatlan, fizikai alkalmasságot sem megütő civilekkel menni? Ez nekem nem egészen világos - teszem fel a kezem, hogy ezzel az aprósággal kapcsolatban felvilágosítást kaphassak. Magamról egészen biztosan tudom, hogy nem tudnék egy ilyen követelménysort teljesíteni, pedig Hidari elég jól edzésben tart odahaza.
Csak hallgatom, hallgatom a folytatást, Aoinak bólintok, amikor megmutatja, melyikük is Kiddo. De ez a szövegelés teljesen értelmetlen. És súlyosan tévképzetes.
- Öhm… A fajelmélet ‘45 óta nagyon nem divat. Mellőzhetnénk ezeket az árja-változatokat és beszélhetnénk emberekről a közérthetőség kedvéért? Nem mindenki jártas a terrorcsoportok ma használatos neveiben - jegyzem meg a problémámat a magyarázatban. Engem másodpercekre elveszített, amikor azon kellett gondolkodnom, én értettem-e félre valamilyen kifejezést, vagy teljesen szövegbe nem illő, idegen kifejezés hangzott el.
Amikor a holmijainkat visszakapjuk, azonnal odamegyek, hogy összeszedjem a mi dolgainkat. A karkötőmnek örülök a legjobban. A felszerelések felhúzása előtt előkotrok egy-egy csokit és megkínálom vele Hidarit. A korábbiak után neki legalább akkora szüksége lehet rá, mint nekem.
- Örvendek, bár nem jelentkeztem - biccentek a hölgynek a záró üdvözlést követően. A csokival a számban babrálok a karra rögzíthető ketyerével. A névre felvonom a szemöldököm. Amint lenyelem a falatot és a papírt zsebre vágom, felnézek a nőre és jelzem, hogy újabb kérdésem lenne. - A kódnevek amúgy mi alapján lettek kiosztva? - az ő esetében kezdem érteni. Magamnak ezt logikátlannak érzem. De lehet, hogy ezért kaptam. Ki tudja?

10
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Máj. 20, 00:22:27 »
Örülök, hogy Tenro-sannak nincs komolyabb baja. A jelek szerint meglesz. De ettől még készségesen állok rendelkezésére, ha netalán támasztékra lenne szüksége. Odébb menni is segítek. Kettőnk közül még mindig én vagyok a jobb formában.
- Megleszek, ha kijutunk innen - bólintok, és még valami gyenge mosolyszerűvel is megpróbálkozom irányába. Nem ő tehet arról, hogy jelenleg az államvizsgám komoly veszélyben van. Hogy apa karkötőjéről már ne is szónokoljak.
Azt nem egészen értem, Hidari új barátja miért néz rám úgy, mintha én tehetnék erről az egész kalamajkáról. Ha a családomat valami úton-módon bele is kevertem, őt még sosem láttam, így nem is lehet közöm hozzá. Viszont az újabb felszólaló jobban leköti a figyelmem. Ránézésre durván Aoi korabeli lehet.
- Öcskös, ezt inkább ne reklámozd, szerintem suliban lett volna a helyed, nem kaszinóban. Egyáltalán vagy már 21, hogy legálisan játszhass? - kérdezem, szemöldököm felvonva. Nem lenne jó, kiderülne, valami bugyuta szabálysértés miatt keveredtem bele én is ebbe az egészbe. A tankönyveim mellől! - Amúgy nyugi, mindenkit legatyátlanítottak… Mármint anyagi értelemben - teszem hozzá azért a pontosítást, mielőtt még szó szerint venné az egészet. Még csak az kellene.
Hirtelen mintha kihúznák alólam a valóság talaját. Nem igazán tudom értékelni, hogy pontosan úgy sikerül összeesnem, mint egy zsák krumpli. A diliház koncepció kezd logikusnak tűnni, pont olyan lehetek, mint egy leszedált beteg. Igazából a nyálzás még nem is annyira vészes. Sokkal rosszabb lenne, ha a nyelő reflexeim nem működnének. Uhh, fuldokolhatnék a saját nyálamban. Elég para opció.
A besereglő csapatot nem egészen tudom hova tenni. Mintha legalábbis egyikünk titokban Godzilla lenne. Azt a filmet se egészen tudom megérteni, de a hasonlat nem rossz. A nő monológjának hallgatása közben elég sok pont van, amibe bele tudnék kötni. Kezdve azzal, hogy engem valakivel nagyon összekevert. A sokadik ükapám tényleg Tsukiyomi bajnoka volt. Én csak a leszármazott vagyok, a legendás képességeket nála kellene keresgélni, cirka 500 évvel ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy egy szellemíjjal elég nehéz lenne visszaélni és meggazdagodni belőle. Egyelőre csak egy diplomát szeretnék. Azon nem segít, ha egy számukra láthatatlan íjjal megfegyegetem a vizsgáztató bizottságot.
- Öhm, a társaság nagy része amúgy japán állampolgár. Erősen kétlem, létezne bármilyen nemzetközi jogi paragrafus, vagy államok közti egyezmény, ami az emberrablást és emberkísérletet lehetővé teszi. Utóbbit, ha nem tévedek, elég durván büntetik. Nem félnek, hogy ebből diplomáciai balhé lesz? - teszem fel teljesen nyugodt, színtelen hangszínnel a számomra legérdekesebb kérdést. Ez az egész egy rossz viccnek tűnik. Semmilyen formában nem kvalifikálok semmilyen műsorhoz.
- Illetve még egy megjegyzés, ha megengedi: szerintem súlyosan összekevertek valakivel. Ha olyan súlyos a helyzet, szerintem hivatásosokkal többre mennének. Az én legnagyobb vészhelyzetem perpillanat egy közelgő államvizsga. Annál többnek a megoldására nem vagyok képzett. Szerintem a gyerekek sem - bár szerintem Aoi-channak és Shisui-kunnak előbb az érettségivel kellene bajlódniuk. Ez így nem egészen van rendjén, valami külföldi szervezet csak úgy elrabolja őket és kísérletezzen rajtuk. A kiskorúakat nem védi valami törvény ettől?

11
Mizunohana Daigaku / Re:Udvar és sportpályák
« Dátum: 2018. Máj. 14, 00:56:28 »
Kívánságkosár

Igazából nem terveztem bejönni már a záróvizsgák előtt. Azonban a könyvtárban akadt olyan kötet, amit nem találtam meg az interneten. És szükségem van rá a felkészüléshez. Másképp szerintem nem foglalkoznék olyan kitérőkkel, mint hogy eljöjjek egészen idáig. Nem véletlen hagytam fel a más jellegű tevékenységekkel is annak érdekében, hogy a templomnál maradhassak. A mikoság pont elég kikapcsolódást ad a tanulás mellett. Néha többet is, mint amire feltétlenül szükségem lenne. De megnyugtató, hogy a látogatottságnak hála a pénzügyeink rendben vannak. Ez azt jelenti, hogy a kieső pincérkedés mellett is tökéletesen ki fogunk majd jönni. Nem is beszélve a rendszeres műsorokról. Hidari rengeteget segít ebben. Az utóbbi időben azon gondolkodom, hogy frissítenünk kellene a műsort. Változtatni. Több legendát megvalósítani a hétvégéken. Az az igazi látványosság. És rengeteg történet van. Még mindig nehezen hiszem el, hogy mind megtörtént valaha az őseinkkel. De minden jel erre utal.
Elhessegetem a templom körüli gondolataimat. Ha már bejöttem a könyvtárig, mindenképpen szeretném megnézni a katalógust, akad-e még olyan kötet a témában, amire szükségem lehet és másképp nem tudok hozzájutni. Ez kifejezetten szerencsés döntésnek tűnik így utólag. Sikerül találnom még két olyan könyvet, ami jobb, ha nálam van kézben. Sosem lehet tudni. Így tehát három könyvvel távozom az intézményből. Mivel a vonat indulásáig még van időm, nem a rövidebb úton indulok vissza az állomás felé. Bár nem egészen tudom, mit várok. Ebben az időszakban már kevesebben szokták használni a sportpályákat is, szóval leginkább egy nagy sétára van lehetőségem ettől a kitérőtől. Legalábbis elsőre így tűnik. A nevem hallatán a hang irányába fordulok, és igyekszem felmérni, kivel is hozott össze a mai napra a sors ebben az időben.
– Kimura-kun – üdvözlöm az ismerős arcot. Bár nem egészen tudom eldönteni, milyen kérdése lehet felém. Nem hiszem, hogy együtt lennénk beosztva csoportmunkára. Tudtommal az összes iskolai munkámat befejeztem, a záróvizsgát leszámítva. – Hallgatlak – válaszolok érdeklődve. Tényleg nem tudom elképzelni, mi lehet az, amivel épp hozzám fordulna segítségért. A tanulmányi és vizsgaszabályzatot biztosan jobban kell tudnia nálam. A szakmai kérdésekről nem is beszélve.
– Nyártól iskolán kívül is – bólintok a kérdésre. Valahogy nem hiszem, hogy ennyi lenne az egész, úgyhogy kíváncsian várom a folytatását annak, miért is fontos ez az információ. – Ez már a második kérdés – jelzem azért, nem mintha zavarna. Sejtettem eleve, hogy az első csak felvezető. Eleinte egy kérdésről volt szó. Akkor is, ha az egy kérdés valójában sosem egy kérdést. Vajon volt valaha olyan, hogy az egy kérdés tényleg csak egyetlen kérdés lett volna? Végülis lehet olyan élethelyzet... De azt hiszem, eltértem a tárgytól. A tényleges kérdés hallatán viszont felvonom a szemöldököm. Ezen el kell gondolkodnom egy kicsit. Eddig nem olyannak tűnt számomra, mint akit érdekel a spirituális téma. Főként nem ilyen szinten. Ez nagy átlagban meghaladja a hétköznapi emberek érdeklődési körét. Én legalábbis még nem találkoztam ilyen jellegű kérdéssel odahaza.
– Attól függ, melyik istenségről beszélünk. A három nagy istenségről például nehezen tudom elképzelni. Náluk arról is ritkán hallani, hogy áldásukat adnák egy embernek. Annak minden esetben különleges oka van, hogy valamiért kiválasszanak maguknak valakit, akit figyelemmel kísérjenek. A kisebb kamiknál és szellemeknél talán előfordulhat. Nem hallani ilyesmiről sűrűn. De minden bizonnyal a kívánság jellegétől is függ – válaszolok végül a feltett kérdésre. Azt hiszem, nagy szerencse, szerencsétlenség vagy kozmikus együttállás lenne szükséges ahhoz, hogy egy kami ténylegesen foglalkozzon komolyabb kívánságokkal. Vagy személyesen érintkezzen egy emberrel. Már attól is kivételezettnek érezhetem magam, hogy ha hihetek a legendáknak, az ősöm rendelkezett a három nagy kami egyikének áldásával. Én nem kísérteném ennél jobban a saját szerencsémet.
– Miért érdekel? – mint már korábban említettem, nem olyasvalakinek tűnt mindeddig, aki foglalkozna ilyesmivel. Valami oka csak van, hogy erről kérdezett. Valami, ami nem a saját záróvizsgája. Kétlem, hogy azzal túlzottan sok gondja lehetne. Még nem láttam rosszul felelni. Olyankor sem, ha valamiért sántított a felelete.

12
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Máj. 13, 01:15:44 »
Mivel záróvizsgára készülök, már nem zavar az, hogy nem kelek korán hétköznaponta. Nincsenek óráim. Csak vésztartaléknak vagyok beírva a kávézóban. Nincs beállítva ébresztőm. Ezért aztán nagyon meglep a hajnalban pittyegő telefon. Ahogy megnyitom az SMS-t és látom, hogy Hidarié az üzenet, azonnal felülök és legépelem a választ, hogy a nappaliban találkozunk, és villámsebesen magamra tudjak rángatni valami kényelmes öltözetet. A felsőm felhúzása közben észlelem a vendéget a szobámban. Ez új, nem számítottam azonnali vendégre. Főleg, hogy egy pár helyiséggel odébb terveztem találkozni, úgy két perc múlva.
– Megkaptam. Mi történt Kiddoval? Vagy ezt még nem tudjuk? – kérdezem, miközben azt felügyelem, mit is alkot a szobámban. De ha már itt van, az asztalomról felkapok egy sportszeletet. Erre a nagy izgalomra kell az energiadús reggeli. A cukor felpörgeti az agyat. Közben bólogatok a magyarázatra. Megállok a falat közben, mikor közli, hogy a ruhám nem megfelelő. Szerintem teljesen rendben van a bőr hatású leggings a fekete, testhez álló pólóval. Ennél kényelmesebb szerelésem nem nagyon van. A kínált választékból azért választok egy military nadrágot, hogy áthúzzam arra. Talán tényleg kényelmesebb, és a sok zseb közül néhányba még sportszeletet is lehet pakolni. Mielőtt betáraznék, rámutatok a piros, magas szárú converse dorkómra, hogy azt kezelésbe veheti, addig. Ameddig a festés a téma, betárazok a nadrág zsebeibe a csokiból, másokba a ropiból. Még az asztalomon lévő tantout is bele tudnám tenni az egyikbe, de helyette inkább egy kisebb vadászkést húzok be, meg egy pisztolytartó táskát, amit a bőrdzsekim alá tudok felvenni.
– A nacit behúzhatom, ha végeztünk? – teszem fel a nagy kérdést. Egészen amerikai filmben érzem magam ettől. Mintha valami 007 filmbe csöppentem volna, vagy a CSI-ba. Azért feleszem a terepszín dorkót is a szerelésemhez, csak hogy teljes legyen a kép. Azt mondjuk nem egészen értem, hogyan tervezünk odajutni, de a tanulásba nekem is kell ennyi szünet, és ez az akció klasszisokkal jobb közös programnak ígérkezik, mint a legutóbbi balul elsült onivadászatunk.
– Utánam – intek egyet a kérdésre, és máris a lakrész közös helyiségei felé veszem az irányt, hogy felmarkoljam a járgányhoz tartozó kulcsot. – Jii-san, elvittük mára a verdát. Dobjatok sms-t és hazafele bevásárolunk! – kiabálok még be a többieknek, hátha esetleg nap közben szükség lenne ilyesmire. Bár nem hiszem, lenne bármilyen SOS vásárolni valónk, de sosem lehet eléggé biztosra venni. A Karakuráig tartó útra behuppanok az anyósülésre, és szinte azonnal meg kell kapaszkodnom az erre kialakított felszerelésben. Nem Hidari vezetési stílusában nem bízok, egész egyszerűen a járgányban. Még szerencse, hogy raktam el nassolnivalót magamnak és Aoinak is, mert út közben legalább két sportszeletet megeszek, miközben aktívan fohászkodom Tsukiyomihoz, vigyázzon ránk az út során. De legalábbis ne most balesetezzünk.
Az iskolába érve kiszállok a járgányból, és Aoi kérdéseire Hidarira mutatok. Ő ennek a küldetésnek az értelmi szerzője és szakmai koordinátora. Közben előveszem a neki összekészített táskát a váltócuccal, és Aoinak adom, hogy át tudjon öltözni valahol. Ha nekem militaryban kell lennem, akkor neki is szüksége van váltásra. Nem rohangálhat iskolai egyenruhában egy ilyen vészhelyzetben. Éppen ezért nem is fogadok el nemleges választ. Az átöltözés helyére már csak vállat vonok. Ha neki itt kényelmesebb, én nem fogom megakadályozni benne.
Meglep, bár örülök a fordulatnak, hogy nem a skodával akarunk tovább menni. Annak az autónak bőven elég baja lesz visszamenni a hegyre Ametsuchiban, nem kell vele száguldozni a városban. Ártatlanul fütyörészve veszem elő a kisebbik sporttáskát, hogy átcuccolhassunk az új járgányba. Inkább meg sem kérdezem, Hidari mikor tanította Aoinak, hogyan törjön fel egy járművet, csak a szemöldököm vonom fel irányába a művelet során. Utána teljes lelki nyugalommal dobom be magam a hátsó ülésre.
– Akkor Négyen leszünk a felmentő csapatban? – érdeklődöm le, miközben bekötöm a biztonsági övet. Szembesültem a ténnyel, hogy Aoit még nem láttam vezetni korábban. Ezen a ponton talán hálásabb lennék a kamiknak, ha több pontos biztonsági öv is létezne. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez így biztonságos lesz. Közben kapaszkodok is az ajtó fölötti majréfogóba, véletlen se legyen nagyobb bajom, ha komolyabb közúti rendellenességet okoznánk.
Nem tudom leírni, mennyire megkönnyebbülök, amikor megállunk, bár azt nem tudom, pontosan merre. Bólintok, hogy Hidari azt szeretné, a kocsiban maradjunk. Nem bánom.
– Nem tudom, Aoi-chan. Hidari-nii elég feszültnek tűnt reggel – válaszolok őszintén. Azért mégsem szokott hajnalok hajnalán bekommandózni az ember szobájába, ha nem igazán komoly az ügy. Nem igazán tudom, segíteni fog-e rajtunk, ha eggyel többen leszünk a feladatra. Aoi felvetését megfontolom. Tulajdonképpen nincs komoly kifogásom a dolog ellen. – Ha a házirendet betartja a fegyverekkel kapcsolatban, részemről rendben – bólogatok egyetértőn végül. Azért nem örülnék neki, ha egyedül élne és ilyesmik túl sűrűn megtörténnének. Aoinál is jobban örülök, hogy visszaköltözött hozzánk. Én is tudom, hogy az ingázás szívás Karakuráig, de a család elég sokat dob a dolgon.
Meglep, hogy Aoi egyik tanára a titokzatos Clark. Azért biccentek neki, és kíváncsian fülelek a különös nyelvű szóváltásra. Nem egészen értem, mi folyik itt.
– Valami katonai kódnyelv? – érdeklődöm szemöldökömet felvonva Hidaritól, hátha ezt is ő tanította távoli unokahúgomnak. Sosem lehet tudni. De a tanácstalanságát elnézve azt hiszem, most nem ez a helyzet. Úgyhogy inkább csak érdeklődve figyelek és inkább nem kérdezek. Nem akarom megzavarni sem a szóváltást, sem Hidari jegyzetnézését. Az első úticélt viszont maximálisan tudom támogatni.
– Reggeli, csodás. Otthon nem ettünk semmit, Hidari-nii – nézek felé, ha már mindeddig nekem sem tűnt fel, ez kimaradt volna. A csokit nem számolom, az nem rendes reggeli. Úgyhogy le is adom a rendelésem egy BigMacre és egy 20 darabos nuggetsre, nagy sültkrumplival, nagy kólával. A behúzott zacskókat segítek elosztani Hidarinak, ha már ő volt az értelmi szerzője az egész reggeli programnak. A fizetésre várásnál én is felé nézek. Nem árt tudni, pakoljak-e elő kártyát, vagy sem. Tulajdonképpen belefér a költségvetésbe, jelenleg amúgy is eléggé pozitív mérlegünk van. De nem kell hozzányúlnom a magunkkal hozott mánihoz, megoldjuk anélkül is.
Az úticél nevét hallva kishíján félrenyelem a bigmacemet, de egy pár korty kóla megóv a fulladásos haláltól. Inkább arra koncentrálok az úton, hogy megegyem a burgeremet, és körbe kínáljam a nuggetseket, a hozzá járó szószokkal együtt. Nem vagyok irigy, ha valakibe még fér, nyugodtan ehet. Ellenkező esetben a sültkrumplival egyedül is eltüntetem. Így tovább kitart a magammal hozott nasi is. Legalább nem arra kell koncentrálnom, hogy amikor legközelebb jövök Narukiba, valószínűleg záróvizsgázni fogok. Előbb nincs sok esély rá, de még előfordulhat. Van még időm addig.
Legszívesebben nyüszítenék, amikor az egyetem parkolójában landolunk. Helyette mély sóhajjal szállok ki. Annyira furcsának érzem most ezt a helyet. Mintha valami nem teljesen lenne rendben. A látható nyomok keresésében a többiek sokkal profibbak, mint én, ez elég hamar kiderül. Hogy segítsek nekik, lehunyom a szemeim és koncentrálok, hogy felmérjem a környezetemben lévő energiákat. Nem mintha nem lehetnének eleve sokan a közelben, elvégre ez egy egyetem. De valami akkor sincs itt rendjén. Mintha idelenn, idekinn sem lennénk egyedül.
Aoi kérdésére azonnal helyeslő választ adnék, de a nyakamat érő szúrás torkomra fagyasztja a szót. Hirtelen minden körvonal elmosódni látszik. Még érzem, mintha kihúzták volna alólam a talajt, miközben minden elsötétül.

***

A vakító fehérség ezek után kifejezetten zavar. Nem különösebben tetszik a helyzet. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy még életben vagyok, és ez nem a túlvilág. Bár nem ebben a fajta túlvilágban hiszek, de a filmekben néha ilyesmi jelenik meg. Sosem lehet tudni. Ahogy felülök, és felmérem a helyzetet, egy kicsit megdörzsölöm a nyakam, ahol a szúrást éreztem. Szobának tűnik a terep, a sarkokban megfigyelő rendszerrel. A nadrágom egyik zsebéhez nyúlok, hogy elővegyek egy sportszeletet, és gondolkodni tudjak. Közben bólogatok Aoi megjegyzésére. Ez így tényleg kopár, bár nem tudom, hogy lehetne feldobni.
– Hidari-nii, nálad van még csoki? – kérdezem a kétségbeesés határán. Se csokim, se ropim, de a kés, amit elhoztam. Ahogy végigtapogatom magam a dzsekim alatt, a pisztoly sincs meg. Ez jelenleg a kisebb probléma. Amint észlelem, hogy a jobb csuklómról is hiányzik a súly, és odanyúlva nincs meg a karkötőm, azonnal Hidari és Clark felé fordulok.
– Oké. Az egy dolog, hogy elvették a kajámat és Hidari-nii felszerelését, de ezek az állatok ékszerrablók is. Kibe kell nyilat eresztenem, hogy visszakapjam? – érdeklődöm le, hátha ők tudják. Az a karkötő fontos. Nem mintha egy keresztes ékszernek az én szakmámban nagy haszna lenne, inkább érzelmi értéke van. Apáé volt. Legalábbis anya szerint. Sosem találkoztam vele, igazából egészen eddig nem is érdekelt. De ha valaha meg akartam volna keresni, az a karkötő volt az egyetlen kapcsolatom hozzá. Tudom, hogy nagy eséllyel nem szándékosan maradt anyánál, de ettől még sokkal nagyobb érzelmi, mint anyagi értéke volt. És marhára nem vagyok így a vizsgáim előtt olyan hangulatban, hogy végigjárjam érte az ország összes zaciját. :|
Így aztán tökéletesen megértem Aoi kiakadását. De úgy tűnik, én még viszonylag jól vagyok egy másik lányhoz képest. Csak pár másodperc kell, hogy felfogjam, honnan és miért ismerős az illető, és máris felállok, hogy odasétáljak hozzá és egy kicsit megtámasszam.
– Minden rendben, Tenro-san? – kérdezem tőle, miközben kezet nyújtok némi segítség gyanánt. Ha akar, rajtam nyugodtan meg is támaszkodhat. Aoi megjelenésére magunk mellett elmosolyodom. Kedves tőle, hogy ennyire közvetlen azonnal. Pedig most találkoztak először. – Ahogy Aoi-chan mondja. Tartsunk össze, ha már ebbe a slamasztikába keveredtünk – nem teszem hozzá, hogy megint. Lassan el kellene gondolkodnom, hogy elkérem az elérhetőségét, hátha kevésbé életveszélyes helyzetben is tudnánk már találkozni. Hasznos lehetne.
– Korábban találkoztunk, amikor azt a piros körös szellemet üldöztem a stoplámpájával. Biztosan meséltem már róla – magyarázom gyorsan Aoinak. Hálás vagyok, hogy Hidari is megjelenik a közelünkben, hogy segítsen egy kicsit arrébb menni. Ez legalább eltereli a figyelmem a hiányzó karkötőmről... Azért mondjuk valakit még megnyúzok, de ezt a programot egyelőre elnapolom. Jelenleg ki kéne jutnunk innen.
– Szerintetek mióta vagyunk már itt? – nem mindegy. Nagyon nem mindegy záróvizsga szempontból.

13
Küldetések / Re: ÁKD - Általános Küldetés Diskurzus
« Dátum: 2018. Ápr. 28, 11:40:30 »
Üdvölet!

Ha a család megy, én se maradhatok hátra:

Jelentkezem!
Azonosító: Agent

14
Karakura / Re:Háborúban mindent szabad?
« Dátum: 2018. Márc. 25, 00:56:25 »
Igyekszem nem hangosan felsóhajtani a visszavágásnak szánt… valamire. Úgy fest, továbbra sem hajlandó érteni a szavaim üzenetét.
- Mindössze arra próbáltam rávilágítani, nem te vagy az egyetlen ember idősebb fiútestvérrel. De amúgy igen. Rengeteg olyan ismerősöm is van, akiknek húga van - teszem azért hozzá, ne érezze azt, hogy nem válaszoltam meg a felhívását. Úgy vettem észre, az ő esetében jobb, ha mindenre válaszolok, amit csak kicsit is kérdőjelesnek érez, mert másként nem jutunk előrébb ebben a beszélgetésben. Kezdem nevetségesnek érezni.
A felhívásra közelebb hajolok a telefonja képernyőjéhez. A lány öltözete valóban olyan ruhadarabokból áll, amivel én is rendelkezem, mindezt viszont megdönthetetlennek nevezni? Nos, nem hiszem, hogy így tennék. Nem elég éles a kép ahhoz, hogy bármelyik szereplőre is ráismerjek.
- Rendben, tételezzük fel, hogy tényleg a bátyád van a képen, bár szerintem nem felismerhető - legalábbis én nem ismerem fel, túlzottan is homályos a felvétel. - A lányról csak annyi látszik, hogy hosszú fekete haja van. A kollegináim közül a legtöbbeknek. A stílusom pedig, nos… Ha te egyedinek neveznéd, azt bóknak veszem, de én nem tartanám annak. Ez alapján a kép alapján csak a nem fekete hajú nőket tudod kizárni - és akkor ismét, a bátyja hajszíne sem egyedi. Nem fogok belemenni az osztálytársa megbízhatóságába, vagy abba, ő ennyiből ráismer-e a testvérére. Az nem az én asztalom. De még csak azt sem mondanám egyértelműnek, hogy a fotó férfi főszereplőjéről biztosan tudjuk, kicsoda. Mindenesetre ez tényleg nem az én dolgom.
- A relatíve rendszeres kapcsolataim igen. Szívesen felütném neked a Facebook-ot többekért, de a telefonom az öltözőben van - munkaügyi előírás. Nem lehet nálam a telefonom munka közben. Teljesen érthető, a dolgom a vendégek kiszolgálása, nem a telefon folyamatos nézegetése. Szerintem legalábbis semmi kivetnivaló nincs ebben a szabályban.
A következő válaszára csak vállat vonok. Számomra furcsa. Nem tudom elképzelni, hogy egy crusht testvéri megszólítással illessek. De nem az én tisztem ítélkezni. Vannak ennél furcsább dolgok is, ez már abszolút az ő ügyük. Azóta is boldog pár, ahogy a Facebookot elnéztem. Valamelyik héten dobta fel az idővonal az eljegyzésüket.
- A nyomtatás egy fokkal jobb, de valóban. Csak akkor, ha tudsz és akarsz is hazudni - ezek elég fontos részletkérdések. Aki nem tud, vagy nem akar hazudni, annak nem szabad belemennie olyan ügybe, ahol előbb-utóbb rákényszerül. Csak magát hozná kínos helyzetbe.
- Nem kell nem igaz dolgokat állítanod. Elég ha találsz olyan tulajdonságot, ami hosszú távon zavarná a bátyádat és erre felhívod a figyelmét. Jellemzően ha ezeket egyszer kiemelik az embernek, onnan nem tudja nem észrevenni - magyarázom el a legegyszerűbb alapokat. Nem kell ezeket túlgondolni. A basic női logika és trükkök használata kábé minden magazinban benne van. Valamiért az ismerősi körömön is tökéletesen látom, hogy a nyávogás és szempillarebegtetés kiválóan működik. Az alapok még nekem is megvannak, hiába nem élek vele. Furcsa, hogy egy tizenéves ennyire tapasztalatlan ilyesmiben. - Az előbbire példa: ha a bátyád nem bírja az affektálást, ártatlanul megjegyezheted, hogy aranyosnak tartod a barátnőjét, bár úgy tudtad, az affektálás nem az esete, de örülsz hogy jól kijönnek. Ezzel úgy hívtad fel a figyelmét egy hibára, hogy közben maga vagy a megtestesült bűbáj. Amit korábban említettem, úgy keresztbe tenni, hogy ne legyen rád bizonyítható, az egy kicsit nehezebb. Igényel némi kreativitást és trükközést, meg egy jól begyakorolt ártatlan pillogást - idézem fel egyik régi barátnőm szavait. Pedig Mina-chanra nem mondanám, hogy kifejezetten overprotektív kistestvér lenne. De azért ő tudta nagyon csúnyán forgatni a lapjait. Már-már sajnáltam a bátyja barátnőjét, de el kell ismernem, tényleg hárpia volt a lány. A másik bátyja sem kedvelte, de hát… erre csak annyit tudok mondani, fiúk.
- Akitől ez a felsorolás származik, például négyszemközt is próbált kedves lenni, de tisztázta az elején, hogy ha így folytatja, nem lesznek barátnők. És nagyon jól tudta, hogy a másik lány nem bírja a békákat, úgyhogy beengedett egyet-kettőt a szobájába. Persze, a lány háborgására csak nézett ártatlanul, hogy nem tud semmit az esetről. Ez egy nagyobb stiklije, volt pár apróság is előtte. A jó testvéri kapcsolatnál nem sokan viselik el, amikor a párjuk minden balszerencséért a testvérüket teszi felelőssé. Kíváncsi vagy még valamire? - érdeklődöm a rövidre fogott történet után. Nem szeretném annyira sokáig húzni a sztorizást, mert azért az óra nekem mégiscsak ketyeg. Vagyis a szünetem véges dolog.

15
Karakura / Re:Háborúban mindent szabad?
« Dátum: 2018. Márc. 11, 13:52:37 »
Fáradtan sóhajtok a visszavágásra. Elvégre én volnék a felnőtt, így a bosszankodás helyett azt hiszem, rá kellene világítanom az érvelésének a hibáira. Bár most engem is kíváncsivá tett, már-már érdekel, mi is ez a megdönthetetlennek nevezett bizonyíték.
– Látod, erről beszélek. Még mindig csak annyit tudok róla, hogy a bátyád. A nevéről sejtelmem sincs. Rengeteg embert ismerek idősebb fiú testvérekkel – igyekszem felhívni a figyelmét erre a nagy logikai buktatóra. Eddig csak annyit sikerült leszűrnöm, hogy neki csak egy bátyja van. De ez sem jelent semmit. Több olyan személyt is ismerek, akiknek csak egy testvérük van, de olyat is, akiknek több. A menedzsernek például egy húga és egy nővére is van. - Egyáltalán mire alapozod, hogy én a jó személy vagyok? – kérdezek rá végül arra a bizonyos bizonyítékra. Ha kiderül, hogy csak egy keresztnevet tudott rólam, vagy még annyit sem, akkor lesz egy igen komoly elbeszélgetésem a bátyjával, hogy legalább teljes nevet mondjon a testvérének, és ne tartsa ennyire a szürke homályban.
A kérdésre megrázom a fejem. Nem, tényleg nem tudom, kiről van szó. A családnéven már el kell gondolkodnom egy kicsit, hogy válaszolni tudjak.
– Tachibana Hibiki, Tachibana Akito, Tachibana Yumiko, Tachibana Naoki, Tachibana Rin... Ők csak azok, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, de biztos vagyok benne, hogy facebook-ról többet is fel tudnék sorolni – ugyan a felsoroltak közül nem mindenki fiú, de Yumiko-channak mintha lenne egy öccse. Viszont közülük van olyan is, aki egyke. A facebook egyetlen értelmes funkciója, hogy számon tartja helyettem, hány ismerősöm is van az ország hány pontjáról. De nagy hirtelen több név nem jut eszembe. Velük legalább azért éves szinten biztosan kommunikálok. Yumiko-chan és Hibiki-kun az évfolyamtársaim az egyetemen, úgyhogy velük még sűrűbben is.
– Jól van, csak kérdeztem – emelem fel a kezeim békítő szándékkal. – Volt már olyan ismerősöm, aki a gyerekkori crush-át hívta a bátyjának, mert régen testvéries volt a kapcsolatuk, aztán ez tartott egész addig, míg pár éve színt nem vallottak egymásnak. Nem mondom, hogy normális, de láttam már furcsaságokat. Sose lehet tudni – csóválom meg a fejem, bár nem nevesítem az illetőt. Meglehetősen furcsa helyzet volt tizenévesen ezt a drámázást szemmel követni. Az ember lánya 12 év alatt elég sokszínű személyekkel tud találkozni. Nem az én tisztem róluk ítélkezni. Főleg, hogy még mindig akadnak dolgok, amik meg tudnak lepni. Pedig mostanra már igazán megtanulhattam volna, hogy számítsak a váratlanra is.
Felvonom a szemöldököm a kérdésre. Ebből is látszik, hogy a gondolkodása még nem érte utol a korát. Ennél már ravaszabban kellene gondolkodnia.
– A levél írásos bizonyíték. Ha legközelebb pont belenyúlsz a bátyád aktuális barátnőjébe, ezzel egy nagy ütőkártyát adsz a kezébe, amit bármikor ellened fordíthat. Gondolom, a testvéred ismeri a kézírásod, nem lenne nehéz elmesélni neki a bizonyítékkal a kézben, hogy miket művelsz – hívom fel a figyelmét erre a taktikai hiányosságra, amit szerintem elmulasztott. Azt persze nem egészen értem, miért is tartok kiselőadást ilyesmiről, amikor az utóbbi néhány évtől eltekintve világéletemben egyke voltam. De láttam már pár ismerősömet vagy barátomat hasonló helyzetben. És én is tudom, mi az, amivel igen nehéz lenne mit kezdeni. – Viszont te a húga vagy. Ha ügyesen forgatod a lapjaidat, és kedvesen célzol rá, hogy valamiért nem kedveled a barátnőjét, vagy úgy teszel keresztbe a lánynak, hogy ne lehessen rád bizonyítani, csak azt lássák, hogy ő fúj rád, azzal a saját javadra billentheted a mérleget. Már ha van olyan szoros kapcsolatotok. Használd ki, hogy mindenkinél jobban ismered a testvéred. Tudod, mit szeret, mire ugrana. Ezek óriási ütőkártyák a kezedben, ha ki tudod őket használni. A lényeg, hogy az ellenfeled kezébe soha ne adj olyan ajándékot, mint a bizonyíték ellened – ezek persze csak bizonyos alapszabályok. Órákig tudnám sorolni a konkrét példákat, de annyi időm nincs a szünetemből. Egy nagy része már így is elment.

Oldalak: [1] 2 3 4