Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Toa Konorama

Oldalak: [1] 2 3 ... 5
1
Karakura / Re:Váratlan látogató
« Dátum: 2018. Máj. 02, 16:32:47 »
Alaposan megnézem a kardját amint felém mutatja. Milyen érdekes! Az ember azt hinné, hogy egy kardnak hosszúnak kell lennie az övé viszont rövid. Nem is értem, hogy vajon milyen célból rövidebb az átlagosnál a fegyvere, de valószínűleg nem véletlenül van így kialakítva. Meg amúgy is ő használja szóval csak tudja miképpen kell használnia. Nem tudja megsebezni magát? Még is mire értette? Hirtelen aztán azon kapom magam, hogy az arrancar megvágja magát. Pislogtam kettőt rémületemben. Már ugranék is ki az ágyból, hogy keressek valami tapaszt a sebére, de végül maradok a helyemen, mivel egyáltalán nem látszódik, hogy vérezne a karja, ami számomra hihetetlen. Hogy lehetséges ez? Ennyire kemény a bőre?
- Ezt…még…is…. ho..hogyan?
Értetlenül nézek rá miközben próbálom feldolgozni ami lejátszódott előttem pár másodperc leforgása alatt. Nem vérzik a keze, nem jajveszékel a fájdalomtól, úgy tesz mintha meg se történt volna! Kezd nekem ez elég magas lenni! Te jó ég!
Szerencsémre viszont az arrancart nem bántottam meg az előbbi kijelentésemmel. Ezek szerint tényleg egy jóságos lénnyel találkoztam volna? A szerencse ezek szerint mellém állt valahol? Egyáltalán ezt szerencsének hívhatom? Nem tudom eldönteni, hogy őszinte legyek. Viszont, ha nem azért jött, hogy megegyen akkor miért jött ide? Lehet meg kéne kérdeznem.
Könnyeimet viszont nem tudom elzárni. Annyira magával ragadtak az érzelmeim, hogy parancsolni nem tudok nekik. Urrá lett rajtam az érzés. Felszakadtak a sebeim újfent. Nem ez az első esett, hogy ez történik. Mióta a szüleimet elvesztettem, szinte a jellemem részévé vált, hogy sírni kezdek. Annyi minden van bennem. Szeretném ezeket a terheket lerakni magamból, de nem megy! Túlságosan rám ragadtak és nem vagyok képes leszedni magamról! Az egyetlen megoldás az lenne talán, ha végre találnának nekem egy megértő és befogadó családot. Talán akkor a fájdalom is könnyebbé válna.
- Hah?
Megszeppenek egy időre mikor az arrancar rám szol. Hirtelen abba is hagyom a sírást. A könnyek miatt ugyan kicsit homályosan látok, de a ruhámat felhasználva letörlöm magamból a könnyeket és észreveszem, hogy a padlóra vagyok roskadva. Ennyire elengedtem magamat ezek szerint?  A történetét végig hallgatva újfent rám törne a sírás, de nagy erőkkel igyekszem vissza tartani. Ez szörnyű! El se köszönhetett a szüleitől? Ez mennyire igazságtalan?! Egy idő után arra leszek figyelmes magamon, hogy a szavai által egy ismeretlen erő veszi át a testemet. Már nem is fáj annyira. Fel is állok a padlóról majd egy kicsit még megtörlöm a szemeimet és felbuzdulva odasétálok az arrancarhoz.
- Sajnálom. Nem akartam ezt a sebet feltépni. De igazad van. Muszáj lesz végre talpra állnom, de nem tudom hol kezdjem el? Egyáltalán hogyan kezdjek neki? Egész életemben legtöbb esetben egyedül voltam. Senkise segített. Bár, mostanában van egy barátom egy vörös hajú lány. Úgy hívják, Ami. Ő nagyon rendes. Legtöbbször vele vagyok amikor az időm engedi. Olyan mintha a nővérem lenne.
Kicsit elpirulok mikor ezt kimondom. Nem érzem cikinek csak nem nagyon beszélek erről idegennek. Viszont ez a lény nem tűnik olyannak, hogy rosszat akarna. Nem tudom, de úgy érzem engem megért. Remélem a nevelőim nem fognak rajta kapni. Igaz nem látnák meg, de megint megkapnám a lecseszést, hogy magamba beszélek. Nem hiányzik nekem még egy hasonló balhé.
- Annyira fura ez az egész. Szellemeket látok, samuraijokkal találkozom és most veled is! Mi ez az egész egyáltalán? Annyit tudok csak, hogy vannak ezek a halálistenek akik üldöznek titeket, ha jól értem. Viszont akkor, ha valaki meghal nem is hal meg teljesen? Hiszen te meghaltál még is valahol élsz vagy nem is tudom! Olyan zagyva nekem ez az egész! De ha ez tényleg így van… a szüleim is akkor még élnek? Találkozhatnék velük? Jó lenne, mert akkor talán bocsánatot tudnék kérni tőlük amiért önző voltam velük. Állítólag az a halálisten azt mondta lehet nem is emlékeznének rám. Pedig én folyton emlékszem rájuk mindennap. Például ezt a hajdíszt anyámtól kaptam. Egy régi Perzsa hajdísz. Állítólag egy bátor nőé volt, akit tiszteltek. Meg egy medál. Rajta van anya és apa meg én még baba koromban. Folyton imádkozom értük. Esetleg találkoztál már velük?
Ugyan halovány remény, hogy talán láthatta a szüleimet, de ha így lenne, talán van lehetőségem megtalálni őket, ha még van rá lehetőség.


2
Karakura / Re:Váratlan látogató
« Dátum: 2018. Ápr. 30, 13:09:22 »
Ajánlatánál újfent csak pislogni tudok. Nem mindennapi megoldással rukkol elő. Teljesen átgondolta vajon? Mi lesz, ha észreveszi valaki, hogy egy ajtó hirtelen eltűnt az egyik szobából, majd a végén megtalálják az én „új ajtómat” ami eredetileg nem az én tulajdonom. Hogy fogom én azt kimagyarázni?! Szólnom kéne neki szerintem, hogy ez nem a legjobb ötlet, de annyira megvagyok rémülve, hogy teljesen lefagyott a szám is. Ki se merem nyitni csak akkor, ha kérdez valamit és mindenképpen válaszolnom kéne vagy muszáj kérdeznem, ha nem akarom ételként végezni. Márpedig nem akarok meghalni! Persze valahol megérdemelném. 
- Wakizashi?
Kérdő tekintettel meredek felé. Nem értem ezt a kifejezést, nekem teljesen új. Ha most a szövegkörnyezetből kéne kiemelnem, akkor ez valami kard fajtát jelentene? Nem vagyok otthon annyira a témában, de abban biztos vagyok, hogy a kardokhoz van köze. Azért annyira buta nem vagyok, csupán nem értem miért mondta ezt?
- Nem… nem volt nála még egy. Azt hiszem…
Nem vagyok ugyan biztos benne, de én úgy emlékszem csak egy kardja volt az a „Wakizashi” vagy valami. Úgy tűnik kijelentésemmel megsérthettem, amitől még jobban kezdek rettegni hiszen nem akartam rosszat mondani! Ha ennek az ellenkezőjéről van szó megértem meg elhiszem csak ne bántson! Én nem tudom hogyan van ez az egész, nem ismerem a fajtáját, soha életembe nem találkoztam hasonlóval! Én csupán arról tudok következtetést levonni, amit ismerek vagy tapasztaltam! Elhiszem, ha hibáztam csak ne egyen meg könyörgőm!
- Éé..értem… s…s…sajnálom…ha…megbántottam…
Tényleg röstellem, ha esetleg sikerült vérig sértenem. Nem direkt volt esküszöm! Miután megemlíti, hogy erkölcstelenségnek tartja, hogy megegyen engem egy picit talán kezdek megnyugodni, de azért még félek tőle. Nem értem akkor miért jött ide? Ha nem akar megenni mit akar velem csinálni?! Próbálom valahogyan magamban elképzelni a lehetőségeket, amik előfordulhatnak. Némelyiktől kicsikét elpirulok és nyomban kiakarom törölni az emlékezetemből. Remélem „azt” nem akarja velem tenni, mert akkor inkább a halált választom! Meg sem merem kérdezni, hogy véletlenül sem akarja megtenni velem a legszörnyűbb dolgot, amivel minden lányt tönkre lehetne tenni, mert félek azzal tovább sérteném meg. Inkább magamban imádkozom, hogy kegyes lénnyel van dolgom, nem pedig egy szörnyeteggel!
- Ez…ez egy…
Lehajtom egy picit a fejemet. Ugyan megszoktam már hol vagyok, viszont a tudat még most is roppantul fáj.
- Ez egy árvaház…
Mondom ki bánatomban az igazságot. Pár csepp könny is megjelenik a szememben. Sajnos nincsenek szüleim, akik megvédenének, akik a takarómat elrendeznék, akik mosollyal az arcukon reggelivel, ebéddel és vacsorával várnának. Nincsenek közös emlékeim velük csak egy szörnyű baleset, amit a mai napig nem tudok megbocsátani magamnak! Ez a lény egyáltalán nem szörnyeteg. Az igazi szörny én vagyok! Én küldtem a szüleimet a halálba az ostoba kíváncsiságomnak köszönhetően! Feltételezésem nem volt alaptalan. Eltaláltam, hogy tényleg halott. Ezek szerint lehet, hogy a szüleim is valahol élnek? Láthatnám őket viszont? Lehetséges lenne egyáltalán? Ez a lény tudna nekem ebben segíteni? Megbízhatok benne? Nem tudom mitévő legyek! Végig hallgatom türelmesen a válaszát, amit hosszasan kifejt. Úgy tűnik nem megfelelő kérdésekkel bombáztam meg szegényt. Pedig nem akartam megbántani vagy nagyon az intim szférájára kerülni én csupán valahogy megakarom érteni az egészet! Nem akarom elítélni, ezért inkább megkérdezem hátha megértem. Kérdésére viszont újfent elszomorkodom.
- Én megérdemlem…
Csúszik ki a számból a válaszom majd elkezdem folytatni. Sajnos könnyeimet már nem tudom megállítani. Az emlékek újfent előtörtek.
- Én megöltem a szüleimet… elvontam az apám figyelmét miközben vezetett hazafelé. Kíváncsi voltam akkor, hogy elvisz-e játszótérre. Elakartam akkor menni! Annyira, hogy észre se vettem mit csinálok! A saját önzőségemnek köszönhetően megöltem a szüleimet! A haláluk az én lelkemen szárad! Szóval igen, megérdemelném, hogy megegyél! Mert egy szörny vagyok! Aki megölte a saját szüleit pusztán azért, mert elakart menni a játszótérre négyéves korában!
Eltört a mécses. Leborulok a padlóra és zokogni kezdek. Nem tudok megállni. Teljes mértékben úrrá lett rajtam a bánat, ami egész életemet körbejárja. Mindenhova, ahova csak nézek embereket látok a szüleikkel és ez a kép bántani szokott. A saját önzőségemnek köszönhetően megszabadítottam magamat attól az örömtől, amit most a világon a legjobban szeretnék!
- Nincs családom, nincs senkim a világon! És a legrosszabb, hogy itt senki se akar örökbe fogadni! Mindenki, akinek az eszébe jutottam rögvest a befogadás napján lemondott rólam, mert meggondolták magukat! Ez is bizonyíték arra, hogy én egy szörny vagyok! Egy szörnyeteget nem akarnak befogadni!
Megérdemelném, hogy megegyen. Hirtelen viszont zajra leszek figyelmes. Felnézek az ajtó felé és azt veszem észre, hogy az üres küszöbnél egy ajtó áll.
- Ezt… még is… miért? Mivel érdemlem ezt ki? Miért nem akarsz megenni? Nem érdemlem meg, hogy kedves légy velem…
Lehetséges, hogy nekem ütött az utolsó órám. Lelkiekben felkészülök arra, hogy nekem itt nincs tovább.

3
Karakura / Re:Váratlan látogató
« Dátum: 2018. Ápr. 27, 12:35:03 »
Nem gondolnám, hogy törékeny lenne csupán, hogy is mondjam, nem akartam, hogy azt higgye rosszat akarok neki. Nem tudom miképpen működik nálam ez az egész dolog a kezemmel meg az „energiámmal” vagy mivel, egyszerűen fogalmam sincs mi van velem! Ez az egész annyira új! Meg félelmetes is! Édes istenem, mibe keveredtem én bele? Miért történik meg ez velem?! Mi rosszat csináltam?! Az ajánlatára elkezdek hevesen pislogni. Remélem ezt nem gondolta komolyan! Már így is megijedtem ahogyan betoppant! Semmivé tette az ajtómat! Hogy fogom én azt kimagyarázni?! Senki se fog hinni nekem, hogy valaki csak úgy a semmiből ripityára törte az ajtómat! Biztos vagyok benne, hogy rám fogják fogni az egészet! De azért szerencse, hogy nem az ő asztala „gyerekeket” ijesztgetni.  mondjuk lassan nem vagyok gyerek azért, de inkább nem említem meg. Jobban járnék!
- Ha lehet inkább, visszautasítanám az edzés ajánlatát. Így is, ne haragudj, de a frász jött rám. Van esetleg ötleted, ha már az ajtómat semmissé tetted, hogy magyarázzam ki? Mert tuti nem fogják elhinni, hogy egy külső személy berobbantotta.
Sajnos a nevelőim ilyenkor chunibyousnak szoktak nevezni és arra kérnek, hogy szélsebesen fejezzem be a hasonló gondolataimat, mert ez nem egy felnőtthöz való viselkedés. Annyira nehéz velük néha, de sajnos mivel ők felettem vannak jóval és szót kell fogadnom nekik, le kell nyelnem ezeket a hasonló megjegyzéseket. Ezért is inkább tartom a számat, mikor hasonló helyzetbe kerülök és igyekszek valami reálisabb történetet kifundálni. Nem szeretek hazudni, de ha az igazságot nem hajlandóak elfogadni akkor nem tudok mit kezdeni!
- Volt kardja. Azt hiszem ekkora volt.
Mutatom a két kezemmel körülbelül milyen hosszú kardja lehetett. Nem vagyok valami nagy kard szakértő, de ahogyan sikerült megfigyelnem nem olyan hosszú, de nem is annyira rövid, talán közép hosszúnak felelne meg? Talán akkora körülbelül, mint az előttem lévő arrancarnak.
- Várj csak, akkor te azokkal a rémisztő lényekkel vagy? Jaj nekem…
Falfehérré válik az arcom és a takarómat jobban magamhoz húzom. Te jó ég! Nem akarok meghalni!
- Akkor miért nem akarsz megenni?
Teszem fel félve a kérdésemet.  A válasza pozitívnak érződik. Nem akar megenni, de mit ért az alatt, hogy kiérdemelni? Ezt nem nagyon értem. Az ajánlatától csak még jobban kikerekednek a szemeim. Fejemből pár verejtékcsepp is megjelenik a félelemtől.
- K…köszönöm…k..kihagynám…
Nincs az a jó ég, hogy én átnyúljak azon a lyukon, ami rajta tátong! Még szerencse, hogy elrejtette mert sikító frászt kapnék, ha még erőszakkal ráakarna venni, hogy belenyúljak! Viszont sajnos pár perc múlva újfent látszódni kezd rajta a lyuk mikor lépések zaját lehet hallani. Ráadásul szét akarja szabdalni a nevelőimet! Nem tudom honnan vettem hirtelen bátorságot, hogy még könyörögjek is neki, de valamit csinálnom kellet, hogy ne legyen itt vérfürdő! Szerencsére lenyugszik, bár nem megy be a szekrénybe, hogy elbújón, hanem fogja magát és leül! Hát így mit mondjak?! Viszont mielőtt nyitnám a számat felé a nevelőim már ott állnak az ajtóm küszöbén. Szemük rögtön a hiányzó ajtóra terelődik, majd számon kérnek, hogy még is hova lett az ajtóm.
- Nem…nem tudom… én, csak most vettem észre… hogy… nincs itt az ajtóm…
- Nem lehet, hogy valamelyik gyerek vitte el az ajtaját?
- Kire gondolsz? Yurira?
- Talán lehet, hogy ő volt.
- Yuri már rég leszokott a lopásról!
- És? Attól még visszaeshet nem?
- Holnap rá kérdezünk. Jól van Toa. Feküdj vissza, holnap visszaszereljük az ajtódat!
- Köszönöm szépen!
Kis izzadság csepp jelenik meg a fejemnél miközben a nevelők elhagyják a szobámat. Óvatosan kinézek a biztonság esetére hátha nincsenek a közelben. Amint jó távol lettek a szobámtól, odamegyek a Ruiznak nevezetű arrancarhoz.
- Elmentek. Huh… hála az égnek!
A kezeimet egy időre az arcomhoz temetem, hogy egy kicsit összetudjam szedni magamat. Azt hittem többet fognak kérdezősködni a betörés miatt. Miután egy kicsikét letudtam nyugodni újfent Ruizra tekintek.
- Említetted, hogy egykoron ember voltál. Mi történt veled? Emlékszel valamire? Bármire is? Mert gondolom te meghaltál akkor, ha jól gondolom. Mi okozta? Meg egyáltalán mivel érdemelném ki, hogy megegyél? Mikor lenne okod erre?
Lehet ez elég durva kérdésnek hangzik, de ha már itt van csak nem árt megértenem felőle egy két dolgot. Meg lehet jót tenne neki, ha egy kicsit beszélgetek vele. Az is lehet csak társaságot keresett, de az is lehet, hogy tényleg megzavartam.

4
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 16, 15:12:21 »
Váratlan bajkeverő

Szerencsére megérti a kérésemet, bár igaz többször kellet megkérnem rá szólnom, de végül visszarakja a könyvet a helyére. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért csinálta? Szórakozni akart velem vagy esetleg ez egy új fajta csíny, amiről még életembe nem hallottam? Ennyire más a fiatalabb korosztály gondolkodása? Esetleg velem van a baj? Túlságosan bonyolult ez nekem. Hiába próbálom megérteni mindig zsákutcába kerülök. Ami biztos eltudná magyarázni ezt érthetőbben, bár ahogyan ismerem biztos erő teljesebben szolt volna Maki-chanra mint én. Szerencséje van a fiúnak, hogy engem talált meg és nem nálam szigorúbb esetleg keményebb kötésű leányzót, aki jóval határozottabb nálam. Bele se merek gondolni miféle szidást kaphatott volna akkor az előbbi akciója miatt.
- Semmi baj csak legközelebb ne csinálj ilyet. Rendben? Nem helyes jegyezd meg jól, hogy ilyesmit nem szabad csinálni. Gondolj bele mi történt volna veled, ha esetleg egy agresszívabb lánnyal csináltad volna ezt? Bajod eshetett volna vagy még rosszabb. Meg ahogyan azt már mondtam nem helyes.
Jót akarok neki igazából. Megértem, hogy még fiatalabb, esetleg máshogyan gondolkodik ez valahol természetes is, de az iskolának vannak szabályai meg úgy általában nem szokás másokat kínos helyzetbe hozni. Legalább is azt hiszem. Mindenesetre örülök, hogy egyből észrevette és bocsánatot is kért. Viszont eléggé megkérdőjelezhető számomra, hogy mikor is mond akkor igazat? Előbb azt állította, hogy megakarja csinálni a leckéjét majd aztán kiderül, hogy amúgy rég végzett vele mikor a könyvel elkezdett szórakozni. Hihetetlen. Nem tudom ezt felfogni. Ezek szerint a hobbija leginkább a könyvek olvasása. Legalább végre válaszolt a kérdésemre, amit régebben feltettem. Miért nem válaszolt előbb mikor feltettem? Nem tudom megérteni.
- Értem… én maximum olvasok meg szoktam főzni, de nincs túl sok hobbim. Viszont, ha megbocsátasz akkor én… én most megyek. Nem szabad elkésnem. Majd később találkozunk. Ha kell segítség, akkor fent megtalálsz. Szia!
Még jó, hogy időbe kapcsolok hiszen tényleg sok idő eltelt így is. A nevelőimtől kapni fogok ám ha elmerek késni! Illedelmesen meghajolok egy kicsit ahogyan az illem diktálja, majd elindulok egyenesen a kijárat felé. Mit ne mondjak a napom vége fele egészen érdekesen alakult.


*Köszönöm a játékot! :) *

5
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 13, 21:37:52 »
Váratlan bajkeverő
Maki-chan nem nagyon igényli a segítségemet, legalább is a válaszából erre engedek következtetni. Vagy talán valami rosszat mondtam volna? Abszolút nem értem vajon még is hol kezelhettem rosszul az egészet? Biztos bennem van a hiba amiért nem nagyon veszem észre az olyan apró jeleket, amiből kitudnám következtetni. Aminak ez, hogy megy egyáltalán? Annyira nehéz egyszerűen megérteni az emberi kapcsolatokat! Számomra nagyon is bonyolult. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy amelyik könyvet éppen visszaraktam a polcra Maki-chan hirtelen levette. Elkezdtem elpirulni. Kifigyelte, hogy melyik könyvet is láttam éppen? Ráadásul meg is találja az adott oldalt? Jézusom! Most mit csináljak? Egyáltalán miért csinálja ezt a fiú? Miért kérdez ilyesmiket? Egyáltalán hogyan kéne hozzáállnom most ehhez a helyzethez?!
- I…izé…..én….
Elkezdek hebegni habogni. Nem tudom ilyenkor mit is kéne csinálnom egyáltalán reagálnom. Ez annyira, de annyira kínos! Erőt kéne vennem magamon, de annyira görcsbe rándult hirtelen a gyomrom, hogy egyszerűen egy szót nem tudok kinyögni nem, hogy egy egész mondatot! Muszáj most határozottnak lennem. Meg kell mondanom a fiúnak, hogy amit most csinál az nagyon rossz! Senpaiként kötelességem lenne jó példát mutatni! Igen! Most kell a tettek mezejére lépnem!
- Maki-chan… kérlek szépen tedd vissza a könyvet, ahol találtad. Megértem, ha nagyon kíváncsi vagy, de… nem helyén való másokat zavarba hozni. Amúgy meg nem vagyok albínó. Tudom furcsa a fehér színű hajam, de biztosíthatlak nem vagyok albínó. Maximum… félig japán és arab származású vagyok, de nem albínó érted?
Próbálom a lehető legjobban kezelni az egészet, de az arcomon biztos most nagyon látszik mennyire zavarba jöttem amint meglátom a képet. Egyszerűen nem értem, még is hogy gondolja ezt Maki-chan? Miért csinálja? Egyáltalán direkt teszi vagy esetleg csak véletlen? Nem tudok kiigazodni a fiún! Egyszerűen nem értem miért cselekszik úgy ahogy!
- Most fontosabb a leckéd nem igaz? Szóval én azt tanácsolom inkább foglalkozz most a leckével. Szívesen társalgok veled nem arról van szó, de nem helyes, amit csinálsz. Szóval felteszem még egyszer a kérdésemet. Szeretnéd, hogy segítsek a leckéden? Valamit nem értesz?
Próbálom valahogy elterelni a témát és hatni rá, hogy amit most csinál az nem helyén való. Nem ordíthatom le, eleve ez nem is az én stílusom lenne egyszerűen igyekszem elmagyarázni, hogy nem helyes, amit csinál. A fehér hajam miatt valahogy éreztem hasonló kérdést fogok kapni, de azért ez egy kissé meredek volt a részéről. Mindenesetre nem hibáztatom érte.
- Megtennéd, hogy visszarakod a könyvet a helyére? Szépen kérlek!
Remélem megteszi amire kérem, mert ez nekem kezd egyre jobban kínos lenni és nem igen szeretném itt hagyni szegényt, de ha tovább csinálja én valószínűleg félelmemben már elslisszolok innen valószínűleg.

6
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 12, 12:50:15 »
Váratlan bajkeverő

A könyvtárhoz szerencsére elértünk, nem tévedtünk el és ráadásul megúsztam, hogy újfent beégjek. Még mindig szinte kínosan érzem magamat, annyira, hogy talán egy pöppet le is izzadtam. Csak remélni tudom, hogy nem lesz több ilyen kellemetlen affér, nem nagyon hiányzana nekem. Ahogyan csak tudom érthetően próbálom elmagyarázni a fiúnak mennyire is fontos, hogy időben visszahozza a könyvet meg, hogy körülbelül merre is találja a kedvenc témáját. Maki-chan rögtön célba veszi az irányt, amit mutattam neki. Némán követem őt hátha kellene még a segítségem. Ahogyan észreveszem talán belemerülhetett a könyvek átfésülésére. Talán most a bőség zavara áll fen nála vagy nem találja a megfelelő könyvet, amit keres? Megnézem azért én magam is a polcot, de szerencsére tényleg csillagászattal foglalkozó tankönyvek sorakoznak itt. A hátam mögött lévő polcra nézve viszont életvitellel kapcsolatos könyvek vannak. Tetszőlegesen leveszek egyet a polcról majd miután kinyitom menten elpirultam. Azzal a témával foglalkozik… amit még nekem sem szabadna látnom. Ez annyira ciki! Maki kérdésére menten becsukom a könyvet és teszem vissza a helyére. Nem szeretném, hogy meglátná még is mit olvastam az előbb.
- P.p.p persze…. ny…nyugodtan megírhatod a leckédet….
Ez annyira égő már beszélni sem tudok! Atya Úr Isten! Azért remélem nem fog rákérdezni még is miért vagyok ennyire zavarban! Ha megtudná kitérne a hitéből! Belegondolva, ha nekem egyszer lenne párom és… oda jutnék… istenem ez túl durva! Nem akarom! Inkább maradok single, de biztos nem fogok senkit oda beengedni! Már maga a gondolat is túlságosan ciki! Megvárom amig Maki-chan helyet foglal és elkezdi a leckéjét. Nem tudom ugyan milyen feladatot kapott, de lehet jó lenne, ha segítenék neki?
- Ha kell segítség… csak szólj nyugodtan!
Ajánlom fel neki hátha szüksége lenne némi segítségre. Szívesen segítek másoknak. Aminak is sokszor igyekszek segíteni a leckéiben. Megértem, hogy nehezebben fogja fel az egyes témákat. Ő inkább gyakorlatiasabb az életben, mint én. Kiegészítjük legalább egymást. Beszéljem meg vele talán a dolgot? Igaz még nincs párom, de ő azért még is idősebb nálam és csak volt már párkapcsolata nem? Még is hogyan tegyem fel neki a kérdést? Ez túlságosan ciki! Mentem elkezdek pirulni ahogyan újfent belém égnek a képek az elképzelésről a dolog iránt! Egyre inkább nem akarom!
- Mond csak Maki-chan milyen volt az első napod?
Valamivel el kell tereljem a gondolataimat különben még elfogok ájulni! Azt viszont nem szeretném!

7
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 10, 15:47:55 »
Váratlan bajkeverő

Sajnálatos mondom a kérdésemmel sem értem el semmit. Ez nagyon ciki, ennyire rossz társaság lennék? Biztos bennem van a hiba, pedig annyira próbálok igyekezni, de egyszerűen a kommunikáció nem az erősségem. Bárcsak Ami most itt lenne, elkéne a segítsége. Neki olyan könnyen megy a beszéd. Gyorsan témát tudna váltani, esetleg felkeltené a fiú érdeklődését. Nekem ez nem nagyon megy. Valami rosszat mondtam volna? Esetleg nem jó helyen indultam el? Miért ilyen bonyolult az emberi kapcsolat? Sose fogom egyszerűen megérteni! Amennyire elmerültem a gondolataimban nem is csoda, hogy képes voltam megbotlani a lépcsőn. Olyan kínos ez számomra! Hogy lehettem ennyire felelőtlen?! Most aztán elástam magamat a fiú elött, de nagyon! Istenem miért vagyok ennyire ügyetlen?!
- Huh?
Megszeppenek mikor a Maki-chan elém kerül és segít a pakolászásban. A kérdésére kezdtem felébredni. Gyorsan átnézem magamat nem esett-e tényleg bajom. Szerencsére semmi komoly, kicsit sajog a lábam de nem vészes. Nincs horzsolás, megúsztam. Legalább van valami pozitív az egészben. Jól van Toa, semmi baj, köszönd meg a fiúnak a segítséget, állj fel és mutasd meg neki az utat.
- Köszönöm. Nincs semmi bajom, jól vagyok, de köszönöm a kérdésed.
Amint mindent sikerült bepakolni a táskámba, felállok, majd amint a fiú is megmozdul mutatom tovább neki az utat. Szerencsére mindjárt megérkezünk. Már csak az a kérdés, hogy ténylegesen emlékszem merre találhatná azt a sort, ahol csillagászattal foglalkozó könyveket találhatna. Belépve a könyvtárba szemeimmel pásztázom körbe a helyiséget, majd a fiúhoz fordulva elkezdek magyarázni.
- Ez lenne a könyvtár. Amint látod nem olyan nagy, de sok könyv megtalálható azért. A könyvtárost ott találod, mielőtt elvinnél egy könyvet ott tudod majd kikölcsönözni, csak tényleg igyekezz visszavinni, mert nem szeretik, ha nem hozzák vissza időben a kikölcsönzött könyveket. Ha minden igaz talán, amit keresel ott találod.
Mutatok az ujjammal, merre találhatja a könyvet, amit szeretne. Ha netán elindulna követem én is. Remélhetőleg jó fele mutattam, mert nem szeretnék megint beégni mint a legutóbb.

8
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 07, 11:35:50 »
Váratlan bajkeverő

Remélhetőleg a „senpai” szerepemet kellően befogom tölteni és nem fogok csúnyán beégni Maki-chan elött. Nagyon nem szeretnék. Főkép azt nem szeretném megélni, hogy azok után mit gondolhatna rólam, hogy miattam eltévedne esetleg az iskolában. Milyen ciki lenne! Szerencsére viszont a fiút a könyvtár érdekli, azt viszont tudom hol lehet megtalálni. Fellélegezhettem végre! Egész eddig annyira görcsben volt a gyomrom! Annyira tartottam attól, hogy olyan helyre kíváncsi, amit nem ismerek, de szerencsére feleslegesen aggódtam. Csak remélni tudom, hogy a következő állomást is megfogom tudni mutatni, ha esetleg kíváncsi lesz-e még valamire az iskolában. Az utunk során feltett kérdésemre egy ideig néma csönd fogadott. Nagyon cikin kezdem érezni magamat. Valami rosszat mondtam? Esetleg a kérdést tettem fel rosszul? Vagy a hangsúlyom nem volt megfelelő? Bármi megeshet amennyire képes vagyok olykor elszúrni dolgokat nem csodálom, hogy olyan dolgot kérdezhettem, ami nem biztos, hogy helyén való lett volna. Talán érzékeny téma? Jobban megkellet volna válogatnom a feltett kérdésemet! Istenem most mi lesz velem?! Maki-chan „válaszára” ami inkább egy kérdés lett volt a részéről, mentem megszeppentem már megint. Ez most válasz akart lenni részéről vagy nem értette a kérdést? Lehet direkt csinálja velem és így akar kigúnyolni? Nem valószínűleg nem. Túlságosan negatívan állok hozzá. Több önbizalom kell biztos a fiú így akart csak válaszolni. Nem szabad elfelednem alattam jár, fiatalabb, máshogyan fogja fel a dolgokat, mint az én korosztályom. Jól van Toa, semmi baj. Válaszolj neki.
- Biztos tartanak. Ha jól emlékszem sokszor láttam is különböző könyveket, amik csillagászattal foglalkoznak. Ha majd odaérünk szerintem megtudom mutatni merre találod.
Legalább is remélem, hogy megtudom mutatni, mert a könyvtárban elég könnyű eltévedni. Azért reménykedek, hogy nem lesz nehéz megtalálni, amit szeretne. Miért aggódom egyáltalán ennyit? Nem csodálom, hogy Ami néha rám szól. Most nagyon határozottnak kell lennem, elvégre senpaiként segítek a fiúnak! Nem hagyhatom cserben! A lépcsőhöz érve elgondolkodom, hogy vajon még is mit kéne kérdeznem tőle. Valami csak van, ami érdekelheti a csillagászaton kívül! Rendben próbáljuk meg így.
- Van valami hobbi esetleg, ami nagyon fontos a számodra?
Nagyon jó Toa! Remek kérdést tettem fel! A kérdés, hogy vajon fog-e rá válaszolni. Igen, valószínűleg ezt nem gondoltam át komolyan. Ilyen az én formám! Mikor azt hiszem valamit jól csinálok utólag gondolok bele, hogy nem egészen gondoltam át, amit véghez viszek. Azért reménykedek, hogy válaszolni fog. Leérkezve az utolsó emeletre, hála figyelmetlenségemnek, mert annyira elmerültem a saját gondolataimba egy lépcsőfokot kihagyok a bal lábammal és ezáltal annyira kibillenek az egyensúlyomból, hogy fenékre esek. A táskám tartalma is félig kiömlik. Mondanom sem kell nagyon elkezdtem szégyellni magam és igyekeztem menteni a menthetőt.
- O istenem! O istenem! O istenem!
Szinte kapkodva próbálom a felszereléseimet, könyveimet visszahelyezni a táskámba. Hihetetlen, hogy képes voltam ennyire figyelmetlen lenni! Ez olyan megalázó!

9
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 06, 16:41:22 »
Váratlan bajkeverő

Nagyon furcsán élem meg a mostani helyzetemet. Még mindig a „senpai” megszólítás hatása alatt vagyok szinte. Persze valahol örülök neki, hogy tiszteletteljesen bánik velem valaki, csak annyira nem szoktam hozzá. Sokan inkább elnyomni szoktak, ami persze nem véletlen. Engem könnyű eltaszítani, nem vagyok egy megnyerő típus, ráadásul sokszor határozatlan is. Legtöbb esetben, ha fontos döntést kell meghoznom akár órákig esetleg napokig elhúzom mire értelmesen tudok lépni valamerre. Ami persze nem hagyja. Ha látja, hogy nehezen döntök, erőt önt belém és rá vesz, hogy döntsek ott helyben. Nemértem neki miért megy ilyen könnyen? Mi az, ami hiányzik belőlem, de Amiban ez megtalálható? Sosem fogom megérteni valószínűleg. Szerencsére a kérdésemre Maki-chan készségesen válaszol. Ha jól emlékszem akkor az ő termük valahol lent lehet eggyel alattunk? Nem vagyok biztos benne. Leginkább a felsőbb szinteken mozgok otthonosan, de az első emelet számomra labirintusként élem meg. Volt, hogy eltévedtem véletlen, de szerencsére gyorsan jött a segítség. Olyan ciki, hogy még mindig nehezen tudok az iskolán belül elnavigálni! Biztos nagyot fogok égni a kisfiú elött is! Bele se merek gondolni akkor mit fog gondolni rólam! Össze kell szednem magam, határozottnak kell lennem! Nyugi Toa nem csináltál semmi hülyeséget. Kicsit több önbizalommal állj a dologhoz és nem lesz baj. Egy senpai is tévedhet olykor ez természetes. Legalább is remélem! Hirtelen megszeppenek mikor a fiú kérdezi hogyan is szólítson. Istenem! Most mit csináljak? Mit kell ilyenkor mondanom? Még én se tudom eldönteni hogyan szólítsanak az emberek engem! Legtöbb esetben inkább rájuk hagyom! Miért én kerülök ilyen nehéz helyzetekbe?! Ami! Segíts! Szükségem van rád! Nyugi! Szedd össze magad Toa! Csak mondj valamit, ami nem hangzik hülyén, de nem is azt érezteted a másikkal szemben, hogy nagyképű vagy!
- Ha nagyon ragaszkodsz a Toa-senpaihoz nekem megfelel… persze ha nem akarod nem muszáj én nem erőltetem!
Édes istenem, hogy lehetek ennyire buta?! Ez annyira égő! Ami az ilyen helyzeteket, hogy vészelné át? Nem értem! Szerencsére Maki-chan kérdésére tudok válaszolni és azt hiszem tudom is merre található a könyvtár. Ezzel talán még helyre tudom hozni a hibámat, amit ejtettem az előbb. Szerencse, hogy sokat járok én is a könyvtárba olvasni. A sok tanulás olykor kifizetődik!
- Persze van. Megmutatom merre van.
Felkapom a táskámat, majd várok a fiú reakciójára. Ha szeretné, hogy elkísérjem akkor természetesen segítek neki. Voltam én is az ő helyzetében, mikor először kerültem ide, körülbelül átérzem mennyire labirintusként éli meg az iskola épületét. Amint elindultunk a cél felé, úgy gondoltam azért kérdezek tőle valamit nehogy túlságosan is feltűnjön neki a csend. Ez annyira fura, de leginkább nehéz. Kezdeményezni egy beszélgetést. Sose voltam jó benne, de most kénytelen leszek. Ha már a könyvekről volt szó talán abból kilehet indulni.
- Említetted, hogy szeretsz olvasni. Pontosan milyen témájú könyvek érdekelnek?
Teszem fel a kérdést téma indítónak hátha könnyebben fog menni a beszélgetés. Csak remélni tudom, hogy válaszolni is fogok tudni neki. Nagyon ciki lenne, ha a szemében egy határozatlan végzős lennék. Még is miféle példát tanulna el akkor? Bele se merek gondolni!

10
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 05, 00:50:58 »
Váratlan bajkeverő

Szerencsére a fiú engedelmesen lekászálódik az ablak pereméről. Őszintén szólva kissé megijedtem már. Azt hittem valami borzasztó dologra készül, de szerencsére semmi borzalmas ötlet nem volt a fejében. Alaptalanul kezdtem aggódni, de nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel, egyszerűen én ilyen vagyok. Nem szeretem, ha valakinek baja esik. Szerencsére, Ami tanácsát megfogadva megtudtam oldani ezt az apró akadályt. Számomra ez hatalmas siker, még sose csináltam ilyesmit. Ez volt az első, hogy valakire határozottan rá szoltam, pedig nem szokásom. Ha ezt most látta volna Ruiu… Ruiz azt hiszem így hívjak, szerintem ő is meglepődött volna elég rendesen. Eléggé mókás, de egyben félelmetes estét köszönhettem neki, mikor egyszer meglátogatott. Beleborzongok a gondolattól, hogy mikor jelenne meg újra a szobámban. Kedves egy teremtés, meg úgy igazából nagyon is rendes volt velem, de nagyon nem mindennapi látvány a külseje. A fiú miután megértette a kérésemet és engedelmeskedett nekem, bemutatkozott és elmagyarázta miért van itt. Ezek szerint most érkezett ide az iskolába? Áttudom érezni. Én magam is teljesen elveszettnek éreztem magamat mikor először bekerültem. Szerencsére Anselm a segítségemre sietett és megmutatta a legfontosabb helyeket az iskolában. Meg senpainak nevezett? Erre azért nem szoktam hozzá. Most életembe senpainak nevezett valaki. Meglepődve pillantok Maki-chan felé. Olyan újszerűnek élem meg most ezt a pillanatot! Remélem nem látszik meg rajtam túlságosan a zavartságom. Nem szeretnék rossz színben feltűnni! Olyan kínos lenne! Nyugi Toa! Szedd össze magad, te vagy az idősebb, határozottnak kell lenned. Van itt egy fiatal fiú, akinek segítségre van szüksége. Viselkedjen „senpaihoz” méltóan és próbáld kisegíteni a legjobb tudásod szerint. Igen, így fogok tenni. Nagy erőt veszek magamon, majd végül én is bemutatkozom.
- Örvendek Maki-chan. Az én nevem Toa. Toa Konorama. Felső, harmadik évfolyam. Melyik évfolyamba jársz?
Nem árt kezdésnek megtudnom hányadikos is. Eléggé ciki lenne, ha nem tudakolnám meg. Egy senpainak tudnia kell nem? Szerintem nagyon is. Csak remélni tudom, hogy nem fogom elszúrni ezt az egészet. Nagyon nem szeretném leégetni magamat! Így is kissé cikinek érzem! Jól van csak nyugi, eddig úgy néz ki nem követtem el semmi hibát. Nem probléma, ha megkérdezem melyik évfolyamba is jár. Ugye?
- Hát, ahol most vagyunk az konkrétan a felső harmadik évfolyam terme, de konkrétan mire vagy kíváncsi az iskolán belül? Van valami konkrét amire kíváncsi vagy?
Sokkal könnyebb lenne, ha behatárolná pontosan mit keresne, vagy esetleg mire kíváncsi leginkább. Nem biztos, hogy mindent megfogok neki tudni mutatni. Azért az alap helyeket tudom, mint a könyvtár, mosdó, tornaterem, udvar rémlenek csak a kérdés, hogy például az egyes klubok hol szoktak ilyenkor elhelyezkedni. Nagyon nem vagyok sajnos tisztában velük. Ez mennyire kínos te jó ég!
- Ha gondolod eltudlak kísérni, de nem ígérem, hogy mindent megtudok mutatni amire kíváncsi vagy.
Jézusom! Ilyet, hogy mondhattam? Ez ciki! Ez nagyon ciki, egyszerűen röhejes! Meghalok a szégyenbe! Ami biztosan megkongatná a fejemet amiért ilyet összemertem hordani most Maki-channak! Édes istenem!

11
Karakura High School / Re:Termek
« Dátum: 2018. Jan. 04, 17:34:47 »
Váratlan bajkeverő

Mióta új helyre kerültem, nem igazán sikerült annyira beilleszkednem, mint azt ahogyan elterveztem. Szerencsére barátokra azért leltem Anselm és Amarilla személyében még is azért úgy éreztem, hogy nem igazán sikerült olyan jól a beilleszkedés. Kicsit bátrabbnak kéne lennem a többiekkel szemben, de egyszerűen ahogy próbálkoznék ismerkedni elfog egy olyan nyomasztó görcsös érzés, amit szinte elmondani, kifejezni nem tudnék. Emiatt mindig végül úgy döntök meghúzom magamat valahol egy csendes sarokba vagy esetleg egy olyan helyre, ahol alig vannak. A hajam színe miatt is nehézkesebb az ismerkedés, sokan megbámulnak. Mintha teljesen kilógnék a sorból. Valamilyen szinten azért már kezdek hozzászokni a körülményekhez, de van mit csiszolnom. Leginkább azon, hogy legyen egy egészséges önbizalmam. Ami is folyton próbál erőt verni belém, hogy legyek határozottabb. A mai napom szerencsére most nagyon csendesnek ígérkezik. A tanárra maximálisan tudtam figyelni, a kiadott feladatokat eltudtam végezni, jelentkeztem Amival a kincstárnoki posztra, ami megvolt hirdetve az iskolai faliújságnál. A testnevelésnél szokásosan közepes teljesítményt tudtam nyújtani. Nem vagyok egy nagy atléta, de azért igyekszem a lehető legtöbbet kitenni magamból. A nap végére kissé elfáradtam, de szerencsére nem annyira, hogy elszundikálnék a padomnál. Lényeges különbség viszont a tavalyi évhez képest, hogy dupla annyit kell tanulni, készülni. Nem hiába nevezik ezt az évfolyamot legtöbben végzős évnek. Ha sikerül elvégeznem egyetemre tudnék menni. Bárcsak a szüleim láthatnák mennyi mindent értem el azóta a röpke egy év alatt! Úgy hiányoznak! Bele se merek gondolni milyen érzés lesz mikor a diploma osztónál én leszek majdnem az egyetlen, akihez a szülei nem jönnek el gratulálni. Ha minden igaz még maradt egy kis időm, hogy befejezzem a leckéimet. Szerintem jobban járnék, ha az iskolában befejezem, majd a maradékot az otthonban végzem el. Így legalább majd jut egy kis idő magamra is. Előtte viszont elintézem az ügyes bajos dolgomat a mellékhelyiségnél. Szinte észre se vettem mennyire kéne egy kicsit könnyíteni magamon. A táskámat elrakva a padom alá rögtön célba veszem a mellékhelyiséget. Próbáltam azért igyekezni, ne, hogy aztán ellopja valaki a táskámat. Igaz, hogy sokan már nincsenek az iskola területénél, de megeshet, hogy valaki rossz szándékkal ellopja más holmiját. Gyakori eset az iskolákban. Amint végre sikerült elintéznem mindent a mellékhelyiségben, sietve rögtön a terem felé igyekszek. Belépve pillantok meg egy fiút, aki éppen ki ült az ablakon. Nem ismerős számomra, így valószínűleg nem az osztálytársam, de még is mit keres itt ilyenkor? Mit csináljak most? Megszólítsam? Mit fog erre válaszolni, hogy csak úgy megszólítom? Várjunk csak? Ez nem szabály ellenes?! Még is mit gondol ez a fiú magában, hogy csak úgy kiül az ablakón? Nem tudom miféle erők munkálkodnak bennem most, szinte magamon is meglepődőm, hogy gyorsan a fiúhoz lépek, megragadom a vállát és kicsit magam felé tolom. Nem lerántom, csak éreztetem vele, hogy nem kéne ezt csinálnia.
- Ne haragudj… de… ez szabály ellenes és… veszélyes…
Ez olyan kínos! Határozottan fellépek erre, úgy beszélek, mint aki teljesen megrémült a fiútól. Hogy fogja akkor komolyan venni azt, amit mondok? Aminak igaza van tényleg jobb lenne, ha egy kicsit határozottabb lennék. Jól van Toa, semmi baj próbáljuk meg újra kicsit határozottabban úgy biztosan érteni fogja. Nagy levegőt veszek, majd megpróbálok olyan komoly tekintetet vágni amennyire csak tudok.
- Kérlek szépen, mássz vissza a terembe!
Sikerült! Határozottan szoltam neki, és még nem is voltam olyan durva! Megvan az első lépcsőfok! Ami biztos büszke lenne rám most! Megvárom amíg a fiú hajlandó lesz visszamászni a terembe. Nem értem egyáltalán mit keress itt? Eltévedt volna?
- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de eltévedtél volna? Kellene esetleg segítség?
Azért remélem nem egy tolvajjal állok szemben, mert akkor nem tudom mit csináljak. Fogalmam sincs, hogy egy hasonló szituációba mi lenne a helyes lépés. Egyáltalán a fiú lopni készült volna? Mi van, ha mégsem? Remélhetőleg a válaszából kiderül még is miért van itt. Megint kezdem érezni a görcsös érzést…

12
Csevegő / Re:Játszanék
« Dátum: 2017. Szept. 09, 12:46:37 »
Sziasztok!

Játékostársat keresek, a kedves aranyos pöttöm Toának! Természetesen más karaktereimmel is lehet szó játékra! ;)

Karaktereim: https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,23.0.html (Cassandra Keenként jelentettem le)

Aki szeretne játszani, írjon facen vagy küldjön püt nekem! :)

13
Karakura High School / Re:Hokenshitsu - Gyengélkedő
« Dátum: 2017. Júl. 04, 11:31:17 »
Az én hősöm!

Szerencsére a puha ágyra landolok, és nem a kőkemény padlózatra. Hogy került ide egyáltalán az ágy így hirtelen a közelembe? A fiú csinálta volna? Nem semmi! Szuperképességek birtokában lenne? Akkor mondhatni, hogy nem is csak egy hős az iskolában, hanem egy valódi szuperhős? Csodálkozva bámulok rá. Hihetetlen, én nem találkoztam még senkivel, aki ennyire odafigyelne rám. Kivéve Amarillát, de a fiúk közül még úgy nem. Hála az égnek vannak még jó emberek a földön! De miért szerénykedik ennyire? Ő is félne talán az idegenektől, mint én?  Hirtelen aztán egy kicsit megszeppenek mikor a fiú rám dörren és megparancsolja maradjak a helyemen. Ennyire aggódna talán?  De… meg kéne hálálnom mindenképpen, amit értem tett, nem engedhetem el csak úgy! De sajnos akárhogy próbálom megértetni magamat vele, hogy szeretném valahogy viszonozni, egyszerűen visszautasítja. A nevét nem árulja el… de ez nem ér! Én elmondom a nevemet ő miért nem mondja el? Illik megmondani, ha az egyik fél bemutatkozik! Ennyire félhetne talán?
- Megértem, ha… nem akarod elmondani a nevedet… csak gondoltam jó lenne megtudnom a megmentőm nevét. Kevés olyan rendes ember van, mint te, aki a gyámoltalanokhoz siet.
Közben érzem, hogy kezdek feszült lenni. Vajon ilyenkor most mit kéne mondanom neki? Mit kell ilyenkor tenni? Még sem engedhetem el semmi nélkül! Valamivel meg kell hálálnom! Azzal, hogy pihenek nem elég, ő az életét kockáztatta miattam! Ki is rúghattak volna, ha nem lett volna szerencséje! Nem szeretném, ha bajba kerülne miattam. Hirtelen már azt veszem észre, hogy a fiú újfent elakarja hagyni a helyiséget, és szinte reflexből kezdtem újra cselekedni.
- Kérlek ne menj!
A számhoz kapom a kezem, amint ezt kimondtam jó hangosan. Lehet nem kellet volna? Mit csinálok én egyáltalán?! Nem akarom, hogy elmenjen az igaz, de… nem erőszakolhatom rá, hogy ne menjen el. Teljesen összezavarodtam!
- Vagy is… én izé…. szóval….
Mit kéne mondanom, mit kéne neki mondanom?! Nem jut eszembe semmi! Most vagyok először életembe ilyen helyzetbe! Még sose volt dolgom fiúval… miket gondolok most egyáltalán?! Nem nem! Lehet csupán a sérülések okozzák ezt velem. Szedd össze magad Toa! Nyugodj meg egy percre mély levegő és próbálj vele beszélni. Beszélni szeretnék vele nem? Vagy is jobban megismerni… jó lenne, ha most nem menne el… de miért nem szeretném, hogy ne menjen el?! Aaaajjjh ez annyira kezd égő lenni! Szegény miattam biztos kínosan érzi magát! Jól van szedd össze magad és próbálj beszélgetni vele, hogy ne tűnjön ez már még kínosabbnak, mint most!
- Én… szeretnélek… kicsit megismerni… hányadikos vagy? Ha nem akarod megmondani a nevedet attól még… elmondhatod melyik osztályba jársz nem? Van esetleg kedvenc hobbid? Kedvenc tantárgyad? Vagy elfoglaltságod? Izé….
Miket kérdezek én már tőle jesszusom! Szerintem még jobban kínosan érzi magát.
- Miért… rejted el az arcodat elölem? Talán… félsz megmutatkozni?
Te jó ég… ez annyira kínos!!!!! A fiú, mint aki nem hallott volna semmit, csak úgy kisétál a gyengélkedőből. Kérdő tekintettel nézek rá, majd utána iramodnék, de hirtelen elszédülök. Szerencsére sikerül megtámasztanom magamat egy falnál. Valami rosszat mondtam volna neki? Lassacskán visszamegyek az ágyamhoz, majd várok egy kicsit hátha visszajön. De nem jött vissza...

*Köszönöm a játékot*

14
Rajzok / Re:Rajzaím
« Dátum: 2017. Jún. 27, 22:23:34 »
Egy utolsó még megérkezett Wolfról! :D


15
Rajzok / Re:Rajzaím
« Dátum: 2017. Jún. 27, 13:55:29 »
Egy új karakterem, (majd késöbb jóval)



Kaiyaról egy frissebb kép


Oldalak: [1] 2 3 ... 5