Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Minami Junko

Oldalak: [1] 2 3 4
1
Lélektovábbképző Akadémia / Re:Edzőterem
« Dátum: 2019. Nov. 01, 00:12:04 »
A kard lelke: Te vagy
Honnan tudom, hogy biztos én vagyok -e?

Kaiya szavaira zavart képet vágott, és a fejét vakarászta. Honnan kellett volna neki tudnia, mit jelent hadnagynak lenni, vagy mivel jár ez? Senki nem mellékelt neki használati útmutatót, illetve magyarázta el a „játék” szabályokat. Ő kapott egy kinevezést, melynek a mai napig örül, egyelőre viszont a vállát vonogatta. Kivéve amikor az ősz hajú azzal példálózott, „mi lenne egy társával, ha...”. Homlokához emelte jobb kezét, és fürkészőn körbenézett.
- Nem értem, én mindenkit nagyon elevennek, egészségesnek találok! - vigyorodott el, ismét kobakját vakarászva. Könnyedén vette a vele egy rangban elhelyezkedő szavait. Valamit használtak, tanítottak számára ugyan, viszont még fejlesztésre szorult a képesség, amivel igazán megérthette azokat. Nagyot sóhajtott, majd a sorba álláson, bemelegítésen túl tovább figyelgetett.
Ritka momentumnak ígérkezett, ha a leányzó a tőle eltérő, komolyabb módon tudott gondolkodni, megszólalni. Összeszedte minden erejét, utána nem agyalt sokat elmés válaszán. Picit viszont lekonyult a szája, örült volna, amennyiben övé a legjobb válasz! Aztán persze mosolygott, mint mindig. Hamarjában túllendült rajta.
- A kardnak nem saját lelke van? - kérdezte kíváncsian – Hiába vagyok részben én Kinshijakuiro, ha ő külön személyiséggel, formával rendelkezik.
Itt viszont megakadt, s nehezen mozdult volna előre, ha ez megválaszolatlan marad. Amint kapott valamiféle reakciót, tekintete a kinyíló kapura vetült.
~ Úúúú, babák! Olyan nagyon, mint mi! Szerinted velük fogunk játszaniii? - lelkendezett hű társának Junko.
~ Fogalmam sincs, ám el kell ismernem, ugyancsak érdekesnek ígérkezik ez a mai nap!
~ És szépnek!
~ Igen. Szépnek.
~ És izgalmasnak, meg színesnek, meg furának egyszerre!
~ Miért gondolod furának?
~ Én tényleg nem értem Kaiyát! - utalt a múltra kicsit, illetve a jelenre.
Eleve, mikor még a kardos téma volt terítéken, nehezen emészthető a lila hajúnak. Bonyolult. Különös, habár emiatt gyönyörű.
Önhatalmúlag közelebb lépett a hozzá legközelebbi bábuhoz, hogy felmérje.
- Shinigamikat reprezentálnak? - billentette oldalra fejét – „Ők” lennének az ellenfeleink? Junko biztos játszana velele! Vagy akár többel is!
Pördült meg tengelye körül, s aztán visszalépett helyére, s megfigyelte a nemrég említett személy mozdulatait. Elgondolkodva állára tette kezét: „milyen szép kardja vaaaan”! Majd persze, miként a fémes csilingelés bejárta a termet, elbűvölve érezte magát. Mintha meglenne számára A dal, mely egyszerre altató, vagy hajtónóta. Attól függően, pihenni akart, vagy harcolni? Jelen esetben, ahogy ő szokta hívni: „játszani”.
Elkezdte kihúzogatni társának kardformáját a tokjából. Elég lassú, halk. Tudja, hogy edzésen vesz részt, ezért eleinte nem vette túl komolyan. Egyelőre. Aztán picivel később az agya máshová tévedt. Eszébe jutott pár kép a múltból. Narancssárga valami. Forró, éget, és félelmet keltett benne. Sose görbült még le ennyire a szája! Erősebben markolt fegyverére, visszatette.
Ismét halk, ám talán most az előbbi próbálkozásától jobb. Hasonló dühvel – düh ez egyáltalán? - még tovább haladt, hiszen Junko nem a feladásról híres!
~ Halk, halk, halk, halk! Mi van velem?  Miért vagy számomra néma?
~ Hiszen kivonsz a tokból! Biztosan figyelsz arra, ki most mestered? Vagy rám?
Visszatette, kihúzta. Nagyon elenyésző volt számára a hang, amit ezzel a kivonással produkált.
Nem ártana a segítség.

2
Lélektovábbképző Akadémia / Re:Edzőterem
« Dátum: 2019. Okt. 28, 23:43:50 »
A kard lelke: Te vagy
Honnan tudom, hogy biztos én vagyok -e?

Végigtapogatta verítékes alvó ruháját. Zsinórban ez a tizedik nap, hogy nem aludt jól! Ráadásul még rosszabb: késésben volt edzésről. Elsápadt, amikor erre rájött, még mindig fekhelyén ücsörögve, nyuszis kezes-lábasban. Oh igen, egy ideje a szenvedélyévé nőtte ki magát ez a számára érdekes, hosszú fülű állatka.
- Olyan aranyooos! - mondogatta mindig Junko, ha valahol látott egyet. Most viszont lefelé görbült a szája. Először látszódtak rajta az idegesség jelei.
- El fogunk késniiii! El fogunk késni, el fogunk késni, el fogunk késniii! - visította folyamatosan, majd hirtelen kipattant a meleg dunyha alól, és hevesen matatni kezdett a kuplerájban fekete egyenruhája után. Már egy ideje arra sem volt ereje, hogy rendet tartson, pedig a káoszról híres. Kinshijaukiro tudta a miértjét persze, de hallgatott. Nem akarta dorgálni gazdáját, egyébként se heverte még ki teljesen azzal a furcsa, szőke szerzeménnyel való találkozását. Aztán jött ez az egész hadnagy dolog. Fura a leányzó számára a tudat, a ranglépés, mely sokkalta nagyobb felelősséggel jár, mintha „csak” tiszt lenne. Itt már többet várnak el tőle társai védelmezésénél, a papírokkal azonban mindig sok baj akadt. Gyakran összekeverte őket, vagy pár pillanatra elfelejtette, hova pakolta, és legalább fél percig kereste azt, ami az íróasztalán hevert.
Végül megtalálta, majd hamar magára is kapta a fekete kimonót, Kinshijakuirot viszont majdnem hátrahagyta sietségében.
- Jajj, ne haragudj! - sipított fel, mellkasához kapva őt, utána rohant, mint a ló.
Visszhangzó koppanás közepette ért a helyszínt jelentő épület elé. Na, nem esett hasra a futástól, Kaiyát hallotta, s épp akkor sikerült ideérkezni, mikor az ősz hajú hölgyemény vigyázzba parancsolta a tanulni vágyókat.
~ Eeeee-, most mi legyen? Már megjegyezte nekem párszor, ne igyak, pedig Junko csak jól érezte magát a barátaival. Kaiya nem is hiszi szerintem, hogy igenis lehet a Shinigaminak szabad napja, mert ha túlterheljük magunkat, az sose vezet előre! De-de… Nem is olvastam el a kiírást teljesen. Csak annyi maradt meg, fegyverforgatás a téma. Azt hiszem!
~ Itt vagy, ez a lényeg! Menj be, kérj elnézést szerintem, nyugodjál meg. Többet mi mást javasolhatnék?
~ Ööö… Neeem tuuudooom! - vigyorgott zavartan a lila hajú.
- Szép napoooot! Sajnálom, hogy olyan karót nyeltnek tetszik leeeniiii! - integetett lelkesen, miután sikerült erőt vennie magán. Ő teljesen ártatlanul mondta ezt, a benne élő gyermek szólalt meg, s volt jelen.
~ Mi?! Úgy értettem, a késés-… mindegy.
~ Humm? Valami rosszat csináltam?
Kinshijakuiro elcsendesedett.
Junko váll rándítva letette maga mellé hű társát, majd fejkörzésbe kezdett. Utána fokozatosan fentről-lefelé haladva jöttek a karok előre-hátra körzéssel, a törzsdöntés és fordítás, később pedig nagyon szépen a lábfejét is meg tudta érinteni. Kimondatlan érdekessége a leányzónak, hogy hajlékonysága révén, kisebb kényelmetlenséggel egybekötve képes volt lehajolni. A feje a térdét érintette. A közben fellépő fájdalom pedig a fájdalomküszöbének egy negyedét. Akkor miért csinálta? Imádott nyújtózni, azért! Mellesleg jól is esett neki, ha épp nem dinamikusan hajolgatott le, hogy biztosan átmozgassa magát. Térd-, illetve bokakörzéseket is csinált. Leült lótuszülésbe, hogy tovább lazítson izmain később. Szerette váltogatni a technikákat saját belátása szerint, és fontosnak tartotta a helyes lenyújtást, különben komoly izomlázzal kellett volna számolnia másnap!
- Hmm. Tulajdonképpen valamit, ami sokkal több a lelkünk tükörképénél, ám mégis a részünket képezi. Valamit, ami bár tőlünk külön formában létezik, velünk együtt fejlődik, s ha nem eddzük, akkor kicsivel se fog többet, vagy kevesebbet tudni tőlünk, magunktól – gondolkodott hangosan – legalábbis én nekem ez a véleményem!
Széles, barátságos mosolyt öltött magára a lila hajú, majd határozottan köszönt Yumikonak, mikor felismerte őt. Távol helyezkedtek el egymástól, de a lányka sose félt hangosan beszélni. Még akkor sem, ha igazán elbizonytalanodott. Már pedig mostanában… Mostanában elég sok mindent megkérdőjelezett még magával kapcsolatban is, sokat töprengve azon, vajon az optimizmusával nem csap -e másokat? Vagy saját lényét? Aztán általában megunta az egészet, és elment Kinshijakuiróval sushizni, vagy nézni a felhőket, vagy ami a leginkább jellemző rá: gyakorolni. A Chiyo szerinti, elrendelt 4 óra dupláját. Egyedül ez volt a biztos jele annak, hogy valami, kimondatlan elhatározásra jutott a gondolatait illetően. Nem hagyta még, hogy konkrét formát, szavakat öltsön ez, csak az eltökéltségében mutatkozott meg, bármi is járjon ködös kis fejében.

3
11. osztag / Re:Kert
« Dátum: 2019. Máj. 07, 01:10:51 »

Egy fura barátság kezdete

Hadnagy, hadnagy! Mostanában a tizenegyedik osztagon belül mindenki így szólította, pedig nem tudta, hogy kell annak lenni. Persze némi segítséggel hamar megtanulta, a papírból nem szívecskéket hajtogat. Ha már kreatívkodni szeretne, a pillangók jobbak erre a célra! Miután aláírta őket valahol. Fogalma sincs, hirtelen miért vágytak erre más Shinigamik. Amennyiben szerették a nevét, elég lett volna megkérdezniük, és szívesen elmondja bármennyiszer, míg éhessé vagy szomjassá válik. Utána viszont aztán szünetet tart!
Ma túlságosan is sokan keresték. Nem hitte volna még Kinshijakuiro sem, hogy ez lehetséges. De végül bebizonyosodott az ellenkezője. Gazdája úgy futott vele, mint akit ágyúból lőttek ki. Közben szélesen vigyorgott. Haja szokás szerint lógott, nagy sietségében belekapott a menetszél.
~ Szerinted miért üldöztek olyan dühös arckifejezéssel? - kérdezte magában hű társától, s hozzá csücsörített kissé.
~ Nem végzed rendesen a munkád, gondolom…
A sólyom Halálistenével együtt változott. Míg a lila hajú korábbi megpróbáltatásainak ellenére mosolygott, nevetett, ő... úgy vált még komolyabbá. Igazából fogalmam se volt, hogy ezen a létsíkon van ennek az érzésnek egy intenzívebb formája. Ahol nem pusztán tanítani akarsz, nem pusztán csak egy eszköz vagy, ám teljes valójában érzed a köztetek kialakult kapcsolatot.
~ Dehát kitartóan edzek, és pihenek, aztán megint edzek… Mostanság hajtogatom a pillangókat, ki is festem őket.
~ Te kifested a papírokat, amiket adnak neked, gazdám?!
Ez a kapcsolat erős. Elsöprően. Őszinte csodálatom, akire így tekinthetek, s még nem hagyta ott a fejét az erdőben.
~ Naaa! Miért vagy ilyen harsány? Tök cuki szívecskékkel, csillagokkal csinálom, hogy boldogak maradhassanak az osztagtársaim!
~ Nem tudod, miként kéne aláírnod, ugye?
~ Dehogy is nem: a lényeg, a neved helyett a szíveddel kell. Vagyis… kitalálni valamit, amit a legközelebb érzel magadhoz, és… Miért vágsz olyan komoly pofit? Megbántottalak? - oldozta le oldaláról, hogy futás közben magához tudja ölelni kardját. Kinshijakuiro mélyen hallgatott. Junko elhúzta a száját.
Sosem leszek nagyobb Aikawa-sannál! Számomra ő marad az abszolút mintapélda!
Sosem fogok tudni teljes morális értékeket átadni ennek a nőszemélynek! :sad:
Felsóhajtott. Zihálva megtámaszkodott egy fa törzsén, míg szabad kezével legértékesebb kincsét szorongatta. Az ismerős hangra viszont feleszmélt. Rögvest körbenézett, és amint kifújta magát, szaladt tovább.
- Szii-aaaa! - köszöntötte lelkesen társát – Humm!
Komoly képet vágott. Ráhunyorított Azumira, akit nem ismert fel egyből. Csupán pár percnyi, meredten eltöltött bámulással később.
- Oh, Azumi-san, elég lenne Junkonak hívnod – tette csípőre szabad kezét – Nagyon hadnagyoznak, amit félek, nehezen szokok meg a nálam nagyobbaktól is.
Csengőn felnevetett.
- Rég nem találkoztunk, gondoltam beszélgethetnénk. Nem néztél e mögé, ugye? - mutatott a leányzóra, szúrós tekintettel, aztán a magnólia fára. Majd megenyhülve megérintette derekát, és támogatni kezdte, szinte ellenkezést vagy habozást nem tűrően.
- Pikniiiik!

4
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2019. Máj. 06, 21:05:20 »
Gondolatok

- Csak a rózsa az! - visította teljes hangerőből, és felfújta arcát, mint valami hörcsög. Néhány arra járó Shinigami rögtön felé fordította a fejét, miközben futásnak eredt. Egyértelmű jelét adták az ijedtségnek.
– Mindig megszúrom magam, ha le akarok tépni egyet.
Durcásan összefonta karjait mellkasán. Szerette nagyon a növényeket, mert annyira eltértek színeikben, formájukban, lényükben, hogy képtelenség volt betelni velük! A népszerű, piros fejű, tüskés csoda azonban komoly kihívást jelentett Junko számára. Ami azt illeti, ki is mondhatjuk, hogy irritálta ez az alapvető tény. Más kérdés, kesztyűvel esetleg kevésbé szenved el horzsolásokat, de hát ki akar extra időt fecsérelni ilyen kéréséhez, amikor ő erős, és egy virágtól feljebb áll?
- Awh! - biggyedt le szája – Pedig már azt hittem, jönnek velem játszaniii!
Még fel is egyenesedett, hogy üdvözölje a betérőket, ha Azumi látja őket… A képzeletében folytatta a képet, látott két jól termett lidércet. Táncolt velük. Partnerül hívták őket Kinshijakuiroval… A valóságban pedig fél percig, néma csendben ücsörgött a padon. Maga elé meredt, aztán felsóhajtott.
- Őt nem ismerem – mondta kis idő múlva – De a papírmunka remekül hangzik! Akkora köteggel jár némelyik Shinigami, hogy abból kész szívözönt lehetne varázsolni!
Szélesen vigyorgott. Újból tovább sugározta könnyed optimizmusát, majd fejét oldalra billentve a lányra pislogott. Közelebb hajolt hozzá, majd Azumi szája szegleteibe helyezte mutatóujjait, mosolyra húzva azt. Elrévedt tekintettel ingázott a bal és jobb gödröcskék között, aztán óvatosan elvette kezeit, hogy az ölében pihentesse. Attól félt, amennyiben eltávolodik beszélgetőpartnerétől hirtelen mozdulatokkal, úgy a nemrég gyakoroltatni akart arcmimika eltűnik. Akkor pedig hiába magyaráz…
- Mosoly! - kiáltott fel, majd ő is mosolyra húzta száját, azonban sokkal könnyedebben. Kezeivel finoman megpaskolta arcát.
- Nálunk mindenki így csinál, vagy vigyorog… Mindenki más okok miatt. Neked van ilyen, igaz?
Kutatón a lány zöldjeibe süllyesztette a maga liláját. Várt. Csak később mesélt tovább.
- Egy gondolat is jó kiindulópont ebben.
Lenézett, gyomra ekkor ijesztő, hangos korgásba kezdett.
- Megéhezteeem! - nyújtózott, majd felállt – Úgyhogy én leléptem. Te indulj el annak mentén, amit az előbb javasoltam. Vagy legalábbis elmélkedj rajta sokat. A rózsákat pedig kerüld!
Azzal Junko intett, s lelépett egy jó étkezdést keresni.

//Köszönöm a játékot! ^-^//

5
Küldetések Soul Societyben / Re:Foszlányok - Hasadó lelkek
« Dátum: 2019. Ápr. 16, 19:55:38 »
Nehezen állt szóba bárkivel is, de egy segítséget igénylő ifjú lelket látva nem bírt ellenkezni. Hiába lehetett csalétek, valaki hogy van oly lelketlen, hogy meg se próbál egy kérdést intézni felé? Mindössze pár szóról beszélt, ami megnyugvást generálhat a legtöbb helyzetben. Amit elmormolhat bárki, bármilyen távolságban is van. Jelen esetben ez laza, félig térdre ereszkedett pózt takart, melyből Junko felegyenesedett, a gyermek különös ragyogását elnézve. Eme átalakulást hosszas méregetés után se tudta hova tenni.
Mi a-, kérdezte magától gondolatban.
Komoly kérdésekkel árasztotta el a különös lény látványa. Utolsó pillanatait tölthette, embernek álcázva magát, aztán sikerült robbanás szerűen kitörnie, neki pedig időközben elugrania. Ám a savas vér elérte jobb kezét, beborítva az ujjakat. Kellemetlenül megrándult az arca, és szorosabban fogott fegyverére, mintha csak élete múlna rajta. Pont amelyiket a leginkább harcászathoz használom!
- Számomra az is kérdéses, egyáltalában az átalakulása befejeződött -e már? Vagy hogy most mire vár?
Más különben mit szólhatott volna az egy helyben álló teretményre? Próbált a kisugárzása alapján képet kapni róla. Erőviszonyokat felmérni, majd jelen pozíciójából körbetekinteni, esetlegesen érezni -e más, hasonló lényeket is a közelben?
Ezer és egy kérdés járt a fejében. Bármit látott, kisgyermek képét öltötte magára. Ő lehajolt hozzá nemrég... Csodának tartotta, hogy ösztönei még a helyükön voltak, meg működtek legalább!
Felsóhajtott. Körbenézve, ha látta, a többiekre is ráfröccsent a vér, de komolyabb bajuk nem esett, annak rettentően örült. A belső hadakozások viszont hidegen hagyták, így a két hadnagy szócsatáját sem szakította félbe. Szerinte rájuk tartozott a dolog, neki a saját viselkedése a saját hatóköre is. Lehet azért később elgondolkodhatnék, megéri -e nekem mindenféle idegent kérdésekkel traktálni…?

6
Karakura / Re:Az üzenet címe: Megtorlás
« Dátum: 2019. Ápr. 03, 23:44:26 »
Tegnap a sok mozgás sikeresen kimerítette annyira, hogy egy igencsak különös helyen ébredjen fel később. Mikor feleszmélt, muszáj volt hunyorítania az erős fénytől, és kisöpörni néhány levelet a hajából.
- Hol vagyok? - kérdezte magától, ami egyedül azért kínos, mert épp akkor elhaladt egy Shinigami, intézni a saját dolgát. Azt hitte, Junko hozzászól, ezért felé fordult. De amint észrevételezte a szénaboglyaként szétálló hajkoronát, egy komplett madárfészekkel annak tetején… inkább távozóra fogta, úgy téve, mint aki senkit, semmit sem látott. A leányzó ajkai lebiggyedtek fél pillanatra, majd  elhatározta, nem is fog rágódni ezen! Inkább elment átöltözni.
Alig vette fel az egyenruhát, megtalálta egy pokollepke, gyülekezőt fújva. Szó nélkül a helyszínre igyekezett, természetesen Kinshijakuiro társaságában, és amikor megpillantotta Aminét a sok ismeretlen arc között, rámosolygott. Valahol a nyári napsugárra emlékeztetően ragyogott.
Konkrét okot nem kapott egyikőjük sem, miért kell kitenni a lábukat Seiretei óvó falai közül, ahogy az se volt egészen tiszta számára, ki merre megy majd. Végül is mindegy, gondolta magában. Nagyon arra mutatott a nyíl, hogy együtt fognak dolgozni, egy piciny, random tisztektől összeválogatott osztagon belül. A küldetés lényege annyi tömören, el kellett vonulniuk valamiféle Quincy területre.
- Te érted ezt? - kérdezte a sötét hajút, és értetlenül, egyre hevesebb mozdulatokkal vakarászta fejét. Végül fájdalmas ábrázattal a helyére söpört néhány tincset. Útnak indultak.
Hiányzott a cél. Hogy várható el mégis tőle, gondolkodott hevesen Junko, a játszadozás, ha nem mondják meg konkrétan, mi a feladat? Hasonló a helyzet, mintha bújócskáról lenne szó, rejtekhelyek nélkül. Kinshijakuirot meglepte, gazdája mennyire próbálkozott a logikus gondolkodással. Sosem szerepelt az erényei közt, lapozott tovább gyorsan, ahogy ez felvetült kobakjában.
A lila hajú értelmetlennek találta leállni a sok-sok katonával, kik hamarosan észrevették, s célkeresztbe fogták mindannyiukat. Képtelen volt Kardlelkét parancsszóval mókára invitálni! Nem így tervezte, illetve végképp nem most, ám partnerei ott támadtak, ahol lehet, ezért maga se ülhetett ölbe tett kézzel. Akkor mégis milyen Shinigami lenne? Akit lehetett, megvágott, majd megnövelve egy ügyes kis technikával fegyverének sebzőfelületét*, mérget juttatott be a szervezetükbe**. Sikerrel járt. Némelyik ember a fejéhez kapott, némelyik sűrűsödő, vörös csíkokkal lett gazdagabb. A lány játszani akart, nosza vörösre festette a tájat, s közben töretlenül mosolygott. Hű társa ilyenkor sose tudta, sírjon vagy nevessen? A gazdája valójában őrült pszichopata, vagy ugyanaz a személy, aki szeretettel elcseveg neki a büdös zoknikról is? Megcsóválva kobakját a harcra koncentrált, sokkal komolyabban véve a szituációt. Később nagyjából egyenlően eloszolva feküdtek ellenséges katonák, és Shinigamik a földön. Junko Aminét kereste, majd örömmel konstallálta, él. Azért annyiban biztos volt, ezek a játékok hiába szórakoztatóak: mert olykor el tudnak durvulni, és akkor valaki sose kel fel többet, hogy tovább mókázzon vele.
A Halálisten szélesen társára vigyorgott, aztán elborzadt.
- Mögötted!! - kiáltott teli torokból. Ha sikerült időben szólnia, nem kerülhetett bajba. Ugye? Ezt remélte. Ő viszont nagyobb csávába került, mint hitte. Pillanatok alatt annyit érzett csak, hátrafogják a kezeit, s mire észbe kaphatott volna, előre se tudta vonni őket, hogy valamit cselekedni tudjék. Hátrapillantott, s tekintete rögtön visszavetült társára.
- Amine-san! - kiáltott újból. Nem tetszik ez a játék! Összeszorult a torka, és elködösödött a tekintete. Először érzett félelmet.

***

Csapdába esett madár. Keresi a kiutat. De nem leli – elszakították Kinshijakuirótól. Külön látva magától azt, akivel nagyon hamar egybeforrt, valódi kihívásnak tűnt. Ám megeshet, elkiabálta. Megjelent egy számára ismeretlen, szőke hajú gyermek. Mit keres itt? Oh, esetleg ő a célpont?
Mintha lett szó volna róla korábban, még gyülekezőkor. Valahogy viszont nem tudott teljes képet alkotni a múltról, ahhoz túlságosan furának tartotta a jelent. A gyermek elég harsányan váltott szót a társaival, legalábbis azzal az eggyel, akinek megcélozták a mellkasát. Junko összerezzent. A szőkeség feléjük fordult, magyarázott valamit. Ez utalás akart lenni valamire?
Kifejtette, leginkább azzal beszélgetne, aki mérgező támadást használt a katonáin. Itt kezdett nem tetszést érezni a lila hajú. Bármilyen beszélgetésre kapható alapból, viszont ennél különös görcsöt érzett a gyomrában. Mintha kavicsokat evett volna, és azok a mozdulatlanságtól is képesek lennének összerázkódni benne. Vagy mintha egy láthatatlan kéz szorítaná össze… A hab a tortán ezután jött.
- Ne tedd!! - kiáltotta az ismeretlennek. Késő. Megalázták Shinigami társát, majd elhurcolták.
Mintha párás üvegen keresztül próbálna a napvilágra tekinteni, úgy kívülről szemlélte magát. Megkötözve, fogolyként, saját idegességének csapdájába esvén figyelte, mit tesznek társával. Az ajkába harapott, melyből így kiserkent a vér.
~ Kinshijakuiro. Félek. Úgy félek… El akarok innen menni! - szólt hű társához. Ki tudja, amaz mennyit hallhatott belőle!

(click to show/hide)
(click to show/hide)

7
Soul Society / Re:Mámoros szabadnap
« Dátum: 2019. Márc. 31, 23:59:40 »
- De mi pörgethetne fel - hukk! - Amine-san? - kérdezte lebiggyedő ajkakkal. Ritkán látni így, ám őszintén nem tudta, mitévő legyen. Olyan furán érezte magát, és társa biztos volt abban, hogy ez a túlzásba vitt alkohol egy újabb hatása. Eleve az, hogy a nemrég még energiával teli leányzó ismét levertséget mutatott. Annyira mosolygott, míg a fehérhajú (Sachi) elment, s nem sokkal később visszatért, azt visítozva: "hápi".
- Én is akarok! Én iiis! - kezdett el sipítozni hangosan, majd társához fordult. Komoly arcot vágott - Megyek állatot szerezni, ez lesz a magánküldetésem.
Junko szélesen vigyorgott. A "magánküldetés"-t is komolyan gondolta. Fogalma sincs, Amine szólt -e valamit, mert ha akart volna, se várta meg a lilaszemű. Robogott előre, egyenesen egy farmnak tetsző kis helyre, távolabb az onsentől, kocsmától. Két gyönyörű négylábú nyihogott, s legelt felváltva. Kinézett magának egy magas, barna színűt, melynek sörénye, és farkincája fekete színben tündökölt. Főnyeremény, mondta magának a lányka, jókedvűen.
Kezeit használva lendületesen átugrott az őket elválasztó kerítés felett, hogy megkörnyékezze, majd ugrással valahogy a kiszemelt jószág hátára vesse magát. Az akció nem sikerült, ugyanis a patás hangok alapján rögtön kiszúrta őt,megijedt, futásba kezdett. Még a nemrég akadályként vett fatálkományt (kerítést) is csakúgy hátrahagyta...
- Várj meg! - kiáltotta a ló után, majd belekapott farkincájába, mielőtt messze mehetett volna. Utána rögtön mellé szegődött, meghúzta a sörényét is, Lovacska pedig lefékezett. Fájdalmasan nyerítve két lábra ágaskodott, Junko ezt kihaszná-ló ismét ugrásba fogott.
- Megvagy - mosolyodott el, de arra nem figyelt, hogy megrúgta az állat oldalát. Kétségbeesetten, ugyanakkor felepezsdülve kapaszkodott immáron a nyihogó "fenevad" sörényébe, miközben az tovább szaladt, ezúttal fájdalmasan, plusz súllyal a hátán, számára ismeretlen terepen.
A Shinigami valamiképp visszavezette őt az onsenhez - végülis egy egyenes szakasz volt az egész, mely gyalogszerrel, de még futással is hosszabb távnak tűnt számára. Lóval meg könnyebbnek, az egyetlen problémát a hosszabb fehér hajú (Kaiya) jelentette, aki meglehetősen az útban állt.
- Vigyázzon! - kiáltott fel - Nagyon fut, nagyon fuuuut! A-mii-ne-saaaan! >-< Szédülöök!

8
11. osztag / Re:Edzőtermek
« Dátum: 2019. Márc. 17, 22:45:31 »
Hajime

Kinshikauiroval úgy döntöttek, bejárják Seireiteit. Rendben, a sólyom szerint ez enyhe túlzás, mert Junko felvette az ötletet, ő pedig rábólintott. Neki mindegy egyébként is a „hova”, mert gazdája boldogsága többet jelentett neki a lustálkodásnál, meg különben sem tűrte jól hosszú ideig a magányt.
Leballagtak a lányka kedvenc sushi-lelőhelyére, miközben lelkes magyarázatot hallgathatott a különböző fajtákról. Neki a tekercs/maki különbsége is bőven elégnek bizonyult, a lila hajú azonban részletesebben belement a témába. Olykor egyszerre tűnt számára „rettentő”-nek a beszéd, s mégis „tökéletes”-nek… Inkább hallgatóság volt, max. akkor szólt hozzá valamihez, ha tényleg annyira érdekelte, vagy tanítani akarta Junkot valami fontosra. Most, mint általában tenni szokta, csendben maradt, míg társa ennivalóját ajnározta.
~ … Szóval nekem az avokadós tekercs a kedvencem, de hmm! Ez a tojásos se tűnik rossznak. Aaawh, amennyiben mellettem sétálgathatnál, szívesen adnék belőle! - szontyolodott el, majd megállva felfelé nézett, hogy elmorzsolhassa kósza könnycseppjeit ~Egyszer szeretném, ha meg tudnád te is kóstolniii!
Szipogva felnézett egy papírosra, de a pilláira nehezedő fátyoltól sokat nem látott. Ruhaujjával szárította fel az utánuk maradt kis patakot, és az olvasottaktól rögvest jobb kedvre derült. Heves futásba kezdett, menet közben kidobva az üres ételes dobozt.
Amint megtalálta célpontját, izgágán utánaloholt, kedvesen megérintette vállát. Rámosolygott.
- A-mi-ne-saaaaan! - tárta szét karjait, hogy aztán ölelésébe zárhassa szeretett barátnőjét – Képzeld el, lesz ma egy edzés, aztááán… nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-…
Sok nagyonnal később…
- Nagyon rég láttalak! Ezért arra gondoltam elmehetnénk együtt! Mit szólsz hozzá? - pár másodpercnyi időt hagyott mindössze Junko. Majd akármit válaszolt hajdani ivótársa, ha tudta, csuklón ragadva őt megindult előre, egyenesen osztaguk edzőtermébe.
Amott kis híján felborította az éppen belépni akaró, furán sípoló személyt. Ám amint ezt észlelte, felé fordult, és egy halk „elnézést” kíséretében illedelmesen meghajolt. Kicsivel később magabiztosan köszönt, szétnézve az arcok közt, hátha más ismerőst is láthatott. Egyelőre egy másik sötét hajún akadt meg két szép, lila tekintete, de…
~ Az edzés az edzés! - unszolta kardjának lelke.
~ Mondasz valamit! - Junko letette, s nekitámasztotta őt a falnak. Bocsánatkérőn pislogott rá párat, végül elkezdte a bemelegítést, ha már Hakuda edzésre jött!

9
Lélektovábbképző Akadémia / Re:Park
« Dátum: 2019. Márc. 07, 11:09:25 »
Régi és új diák
Nosztalgia-vasúton


Sok minden történt vele az utóbbi időkben. Legtöbbükre azonban vissza se akart gondolni, mert mostanában, mintha a negatív események előnyt élveztek volna. Mély levegővétellel megállt az akadémia kapuja előtt, és visszatekintett egyetlen féltve őrzött emlékére: idős lelkek bíztatták őt a Shinigami-létre. Céltalan kutyaként csatangolt előtte, meg utána. Kidouban soha nem remekelt, gyorsnak aligha nevezhette magát, ámbár kardforgatásban annál ügyesebbnek bizonyult. Gyorsan ki tudott alakítani kapcsolatot  az akkor még üres fegyverrel, melyben azóta Kinshijakuiro foglal helyet. Junko komolyabb feleként.
Talán furcsa, hogy visszalátogattam?, mélázott el, miként lassan beljebb sétált. Fel akarta mérni, mennyit változott a terep legutóbbi látogatása - vizsgájának ideje óta.
Gyakran felmerülhetett másokban: miképp volt képes egy olyan „félkegyelmű”, mint ő, befejezni rendesen tanulmányait, és felölteni a fekete ruhát? A fentebb említett dolgai miatt ezen Junko maga is csodálkozott. Tekintve, nyitottabb szívvel, nagyobb lelkesedéssel állt neki tanulni… Optimistaként szemlélte a világot… Klisé ide, vagy oda! Apró szavakról beszélünk, mik annál nagyobb súllyal bírtak a szótárában.
Nem volt biztos abban, helyesen cselekszik -e. Viszont már átlépte a küszöböt, ennek eredményeképp két oldalról is meglepődött, megszeppent tekintetek fogadták. Mindez eszébe juttatta régi énjét, tőle kezdett eltávolodni, gyors tempóval.
A régi Junko mindenkihez odament beszélgetni. Ahányszor megismételte, annyiszor fordítottak neki hátat, hogy aztán összesúgjanak.
~ Ugh, látod milyen gyerekes?
~ Csak figyelmet akar! Hah, hagyjuk itt srácok, menjünk inkább a parkba!
Sose beszélt arról, egy ponton mennyire elszomorították. Okvetlenül senki se viselkedik úgy, ahogy! Ő sem. Idiótának állították be. Azzá vált - látszólag.
Még csak az első pár napját ölelte fel a fejében. Ám onnantól hamar változásra adta a fejét, szóval annyira tán rendelkezett tervekkel. Kevéssel. Megjátszotta, hogy érdekli az anyag, és hidegen hagyja a környezetéből érkező, késként belé vájó szavakat. Megjátszotta, mert a fordított pszichológia erejével élve fenntarthatta lelkesedését, míg titkon mások hozzáállása felé nagyon is fájt a szívének.
~ Azóta vagy te, te? - szólalt meg Kinshijakuiro hosszas hallgatás után.
~ Uhm – bólintott alig észrevehetően gazdája ~ Ezek szerint van valami befolyása annak, hogy nosztalgiázom.
Barátságosan feljebb kúsztak szemöldökei. Mosolygott.
A kardlélek pedig a lila hajú belsővilágának pavilonja mellett ült közvetlenül. Kényelmesen felemelte szárnyát, és a tollait rendezgette.
~ Rám hatást gyakorol. Nem akarom elkiabálni, ám most kevésbé tűnsz annak, aki csak játéknak tekintené a harcot.
~ Valóban? - vakarta fejét ~ Az emlékek miatt vagyok komolyabb, de a harc játék!
Felöltötte magára jellemző, széles mosolyát. Kinshijakuiro ha tudná, fejét fogta volna. Elkiabáltam.
- Úú, paaark!
Ezzel megtört a hosszas elmélkedés keserű vasútja. A lányka legalább úgy robogott ki, mint aki a büdös életben nem látott még zöld füves tájat. Két szép szemével észrevett valakit egyedül üldögélni. Mivel felvetült benne a beszélgetés emléke, és különben se akart magányos farkasként folyton csak baktatni… ez jó ötletnek tűnt.
Az ismeretlen viszonylag hamar hozzászólt, valamiféle előadás kapcsán. Kissé oldalra billentette fejét, amit nem biztos ő érzékelni tudott. Junko ugyanis észrevette, hogy kötést viselt a szemein. De nem szólt rá semmit, csak csendben megtette azt a hiányzó pár lépést a folyóhoz, és leült elé törökülésben.
- Én ugyan bent voltam, de nem mostanában! - vallotta be kacarászva – A nevem Junko. Téged hogy hívnak?

10
Küldetések Soul Societyben / Re:Foszlányok - Hasadó lelkek
« Dátum: 2019. Márc. 01, 19:36:33 »
Átható fénypontok övezték zöld tekintetének galaxisát. Arca komorságot tükrözött, hiszen kinek lenne eszében kimutatni bármit az idegességéből? Nem tudhatta biztosan, hogy már most repedések jelentek meg maszkján, mely ama kellemetlen érzéshullámot hivatott gátként visszaszorítani. Makacsul tartani akarta magát tervéhez, értve ezt a távolságtartás művészetére. Persze két csapatban kellett járják most a körzetet. Így talán ha összetartás aligha jellemezhette bármelyikőjüket, ám valamiféle segítséget muszáj volt produkálnia, támaszt nyújtania. A kötelességtudata nagyobb erényének számított makacsságánál, vagy egyéni problémáinál. Szóval a többieket számításba véve azon tanakodott, ő mivel válhatna hasznosabbá? Érzékelésben remekelt a legkevésbé, emiatt beljebb érve, körülnézve számára az üresség látszatnak tűnt. Megannyi szertehagyott, az utcán heverő tárgyak ellenére. Arról mondjuk halványlila gőzzel se rendelkezett, tényleg kijelentheti -e ezt így, vagy  a helyzet több, mint gondolná? Annyit biztosan tudott, körbevették nála nagyobb halak is. Tehát logikusan átgondolva akadhatott legalább egy személy, aki kompenzálhatta hiányosságát. Muszáj volt megbíznia bennük.
A hirtelenséggel kezére sikló, apró ujjaktól enyhén megugrott. Magasba szökő szemöldökökkel tekintett le az idegenre, miközben máris körülbelül két irányból kapta az utasítást. Kitől szelídebben, kitől oly gusztustalan, hogy az alak ennél „jobban” hangot se adhatott volna undorának!
Tekintete rögvest a rangban felette állóra siklott, homlokát ráncolva. Végül az kisimult, s a szemébe nézett, amit ezután Yuusuke-é követett.
- Megértem aggodalmukat, Shihōin-dono és Watanabe-san – szólt végül a tőle telhető legtiszteletteljesebben, bólintva. Jelezvén, tudomásul vette mondanivalójukat  – Szerény személyem is eképp tesz, habár semmit sem vehetünk biztosra. Se azt, hogy veszélytelen, se azt, veszélyes.
Szavait akképp formálta, csak a két illetékes hallja. Azt gondolta, jobb nem előre ítélkezni, ám de persze megmaradt józan esze. A gorombán fogalmazott kérdés nélkül is bőven odébb állt volna, s meg is tette. Egy lépés hátra, utána letérdelve egy szemmagasságba került a fiúval. Jobb kezét a biztonság kedvéért kardja markolatán nyugtatta. A ballal térdén könyökölt.
- A hasad fáj? - kérdezte nyájasan, belemenve a játékba. Magában felkészült a legrosszabbra, bármiféle sötét mágiára, hókusz-pókuszra, miután megdőltek tervei a „nem-szólok-senkihez” címszó alatt. Megtette két ismeretlennel, ha a harmadik, aprónak tűnő teremtményt nem vette számításba. Oly különösnek tűnt, oly érdekesnek. Mintha egy kapu lett volna a sejtelmes közeljövő fele, amiben biztos volt, tárt karokkal várja, csupa meglepetéssel, vagy legalábbis nem mindennapi dolgokkal.

11
Küldetések Soul Societyben / Re:Foszlányok - Hasadó lelkek
« Dátum: 2019. Febr. 20, 15:40:15 »
Kényelmes pihenésében az orrára reppenő Fekete Porcelán zavarta meg. Édes álmából felhördülve, nagyot tüsszentve lezakózott a fáról, amin aludt. Majd prüszkölve felállt, az idegesítő rovart kihorgászni hajkoronájából. Aztán észbe kapott, s uralkodva magán leült törökülésbe. Üzenet érkezett. Ahol az osztagkerten belül helyet foglalt jelenleg, senki se láthatta bősz bólogatását, karba tett kezeit, komoly vonását.
Ideje lesz most már munkába állnom, jegyezte meg magának, illően takart ásítás közepette. Elbattyogott szálláshelyére, hogy korábban viselt tréning ruháját tisztára cserélje, és véletlenül se titulálja senki igénytelennek. Nem szerette, nem is az. Kisugárzásában, életvitelében a külső mindig egy kicsinek tűnő súllyal bírt, mely annál nagyobb benyomást keltett a körülötte lévőkre. Talán ezt mondanák visszafogottnak? Elegánsnak? Nyugodtnak?
Ki tudja, sóhajtott fel. Fekete gúnya, szandál… Inkább mezítláb randalírozott volna! Úgy jó sétálni, szaladni, kapcsolatban érezni magadat a világgal!
Miután álmosságának utolsó, apró morzsája is eltűnt, lazán kinyitotta az élőhelyét az „univerzum”-tól elválasztó ajtót. Ruganyosra vette lépteit.
- Üdvözletem mindenkinek! - köszönt harsányan, mosolyogva. Alig észrevehető izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokán.
Végem van, mint a botnak!
Balszerencsés introvertált lélekként több másik közé keveredni. Persze érezte a pozitív oldalát, rögtön kiemelte halványan: talán most megismerkedhetett valakivel. Ugyanakkor… félt! Nagyon félt. Másokkal beszélni magánban nem lesz az ő erőssége, soha nem volt. Ezért lehet ennyire befelé forduló? Zavarba esetten a fejét vakarta, tekintetét lesütötte.
Ez „vicces” történet lesz!
Mely alatt arra célzott: „érdekes. Hisz az instrukciók elhangoztak, már amit tudni engedtek. Elég kevés, ha valaki kifejezetten információra éhes. Neki mindegy volt hova/mibe keveredik, tényleg csak… ne kelljen kettesben csevegést folytatnia senkivel! Ugyan látja Aminét, ámbár a lelkében gyökeredző idegesség miatt meg se közelítette. Inkább csak intett látható távolságon belül, majd csapatát a nagyobb halak noszogatására követte.
Ha ismét a jobbik oldalát nézzük a történetnek, lesz mit felfedezni. Ama kérdés pediglen a jövőre marad, hogy a világ tudtára hozott dolgok jók/rosszak, vagy mindez a hozzáállásomon múlik -e.

//A küldetéshez hűen az innentől olvasható posztok részben, vagy teljes mértékben eltérhetnek a karakter eredeti jellemétől, s inkább annak Zanpakutou szellemét tükrözik.//

(click to show/hide)

12
Küldetések / Re:Foszlányok
« Dátum: 2019. Febr. 12, 19:42:27 »
Helló, jelentkezek! ^-^

13
Soul Society / Re:Mindent egy jó falatért!
« Dátum: 2018. Nov. 19, 00:15:49 »
Kezdte megkedvelni valahol a fekete hajút. Továbbra is mögötte haladt, nyugodalmas tempóban, és ahogy őt figyelte, kezeit ösztönösen mellkasához nyomta. Mosolygott.
Nem hittem volna, hogy az a nyavalyás ért a gazdám nyugtatásához, gondolta magában Kinshijakuiro. Sokszor képtelen-dermedve állt egy helyben, mélyen átérezve társa tűz iránti, negatív érzéseit. Azok bilincsében hiába akart segíteni! A jó szó mit sem ér, ha pedig csendben marad, fáj, mint a gyomron ütés. De legalább meggondolatlanság nem hagyja el a csőrét, ezért legsűrűbben hallgatott.
- Hmm? -  Ábrándjaiból kirántott, ködös fátyol ült rajta, melyet sűrű pislogással igyekezett szertefoszlatni. Majd folytatta – Oh! Hát…
Ő azt udvariatlanságnak tartotta. Nagy udvariatlanságnak. De annyi gógyija volt, ha ezt mondja, valószínűleg felülírná az idegenben a háláját, amit nagyon is komolyan érzett, és minden áron meg akarta akadályozni az előbb kifejtettet. Nyíltszívűként eképp látta helyesnek:
- Én ilyenkor nem látok úgy, mint te… - motyogta, oldalra sütött tekintettel – Biztos vagy a dolgodban. Ezt leszűrtem. Észrevetted azt a vizes vödröt, mert valami eloltotta a tüzet, és utána csak gomolygó füst maradt. Bepánikoltam. Olyankor normális, hogy valakinek a látóköre beszűkül.
Bingó! Talált egy aranyközéputat, mellyel vélhetőleg nem bántotta meg beszélgetőpartnerét, illetőleg kellően kifejtette gondolatát a témával kapcsolatban.
A kellemes séta után csillogó szemekkel pásztázza választott terepüket. Milyen remek hely a piknikre! Hol a pokróc? Hol, hol?! Kezét homlokához emelte, majdnem a tisztelgő katonákhoz hasonlóan. Kereste a jól ismert kockás textíliát, mind hiába.
- Mwhiiii? - csúszott ki szájából, a teljes értetlenségét legmegfelelőbben sugárzó kis hangocska. Enyhe dühöt érzett emellett a fekete hajú irányába.
Miért nem szólt hamarabb, hogy játszani akar? Hmmpf! Most sértve érzem magam!
Míg társa ugri-bugrizott, ő belegázolt a mögötte levő, hatalmas tóba. Megemelte fekete egyenruháját, s hagyta, hogy térdig megérintse őt a természet hidege. Így képessé vált lenyugodni, gyermeki feszültségét szerteoszlatni. Miután végzett, egyszerűen kisétált a partra. Karkörzéssel letudta a bemelegítés első fázisát, helyben futással a többit, végül szembehelyezkedett vele.
Jelentőségteljesen kardjáért nyúlt, szóra nyitva száját:
- Rendben, játszom veled! Kezdetnek bemutatom Kinshijakuirot – azzal előhúzta, de nem adta ki neki A parancsot. Fair küzdelmet akart.
Megtett két lépést előre, utána lendületet véve előrerohant. Mikor érezte „ellenfelét” pozíciót váltani, reflexszerűen fordult, hogy a kardpengével kivédje a beérkező támadást. Így neki valamennyire keresztülhúzhatta a számításait, a lendület viszont már most sok volt. Junko kissé hátracsúszott ebben a helyzetben. Amennyiben a fekete hajú megpróbálta kihasználni a védekező jelleget, igyekezte hárítani a beérkező csapásokat, míg maga is tanakodott következő lépésein.
- Játsszunk sokáig! - kérte aztán az ismeretlen lányt. Hiszen nem sűrűn akadt ennyire szenvedélyes partnere!

14
Soul Society / Re:Mindent egy jó falatért!
« Dátum: 2018. Szept. 01, 00:13:57 »
Elütötték a kezét, de nem olyan erővel, hogy az komolyabban fájt volna neki. Egyenesbe állt ajakkal nézte, hogy az előtte álldogáló idegen ismét a verekedéssel hozakodott elő. Türelmesen megvárta, míg befejezi, mert jobban érdekelte tizenegyedikes kilétére kapott reakciója. Látszólag jót derült, ami Junkot a legkevésbé sem bosszantotta. Inkább örült, hiszen tudta magáról, tökéletlen, viszont fejlődőképes! Van még mit tanulnom. Viszont mindennap azért gyakorlok, hogy megtaláljam a magam stílusát, a közös hangot a Lélekölőmmel - a harcban is. Létezem, mert a harc éltet, és élek, hogy másokért harcoljak. Számomra ez jelenti a legtöbbet.
A történtek után kínosan állt előtte. Neki vette az élelmet, erre odébbállt. A lila hajú azt hitte, most fogják faképnél hagyni. Ehhez képest döbbenten tapasztalta a következő eseménysorozatot az árussal, akinek tűz lobogott fekete bográcsa alatt. Aggodalmasan méregette az izzó lángnyelveket, miképp a fémet nyaldossák, illetve a leányzót. Nos… az előbbi látvány miatt többet nem kellett félnie, a vizes vödrös akcióval megoldódott. Az ugrásból a bácsinak szánt dupla-talpas rúgás viszont valószínűsítette, maradandó nyomot fognak hagyni az idős lélekben. Összerándult a gyomra, részben ettől, részben a rajta úrrá levő éhségtől. Így míg egyikőjük sem figyelt, lopott valamennyi rizs szemet, és elrágódott rajta, míg az ismeretlen visszajött, hogy hasonlóképp tegyen, nem sokkal utána.
- Nekem a füst illatával van bajom – jegyezte meg, majd utána sietett, kezébe nyomni az étket – Tulajdonképp neked vettem.
Azzal lassított, hagyván, had menjen előre a fekete hajú. Különben is azt mondta, lerendezünk valamit, nem…? Vajon piknikre gondolt? Lesz ott kockás lepedő? Sok fácska? Csicsergő madarak? Elkerülnek minket a pirománok, ugye?
~ Szerintem megint máshol jársz – érkezett a szimpla komment Kinshijakuiro részéről.
~ Lehet, de legalább izgi ez a naaap! – nyújtózott jókedvűen, az ismeretlen nyomaiba taposva.

15
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2018. Aug. 31, 23:36:01 »
Gondolatok

Azumi távolabb húzódott, Junko pedig vette a lapot. Így többet nem hajolt feltűnően az arcába, de azért, amikor tudta, tovább figyelte a számára érdekes zöld tekintetet. Érdekelte volna, a lány vajon kitől örökölte, viszont annyi kérdést feltett már, hogy ez perpillanat csak eszébe jutott, majd ki is ment a fejéből.
Többek közt a származásáról kíváncsiskodott, melyre választ nem kapott. Fogalma sincs, vajon véletlen –e, vagy van –e benne valamiféle szándékosság, de ki törődne ilyesmivel? Hiszen minden másra reagált a fekete ruhás, ebből pedig lehetősége adódott jobban megismerni őt, kicsivel érdekesebb beszélgetésbe belemennie.
- Úúúú! A szilvafák tényleg nagyon jóók! – csápolt kezeivel – Főleg, mert ha éhes vagy, és épp van rajta termés, tudsz belőle enni. Meg szerintem alapból minden növényke gyönyörű!
Mondta ezt pont az, akinek a Lélekölője szintén ilyesfajta képességekre támaszkodik. Mármint a helyzet iróniája… Kinshijakuiro nevében hordozta a „Nárciszt”, annak a virágnak adottságai pedig képességeiben jelentek meg. Például a pollenfelhő, ami bénít. Vagy a parancsszóra megjelenő szúrós „valamik” a pengén. A mérgező gyökeret reprezentálják. Persze, ha valaki erre rájött volna, utána odaállít Junkohoz, hogy elmondja neki, milyen csodálatos fegyverrel rendelkezik, már nem tud hozzá mit szólni, csak pislog, szélesen mosolyog, magához szorongatva partnerét, tokostul. Keveset ért sajátos lelkivilágához, hát aztán a kardhoz! Viszont szívből szereti. Cserébe hűséget kap ajándékul, illetőleg támaszt.
- Ő a tizenegyedik osztag kapitánya, meg az én felettesem is. Sok mindenre ő tanított meg – Részben! Másrészt… Sachi-, Amine-san, akiknek végtelenül hálás volt. Az erő, mit neki adtak aznap, a sólyom által csak „Halloweeni rémálom”-nak keresztelt küldetés keretein belül… Elöntötte őt minden ízben, büszkévé, bátrabbá kovácsolván egy olyan világban, ahol még iszonyúan kezdőnek számított társai körében.
- Arrancar? – lepődött meg hirtelen, kiragadva a lényeget a kontextusból – Hol?! Merre? Nem látoom!
Ide-oda forgatta fejét. Talán poénnak is vehetnénk, de… Ő ezt komolyan gondolta.
Miután pillanatnyi döbbentsége elmúlt, ismét Azumira tekintett lila szempárjával. Szélesen vigyorgott.
- Origamiii! – kiáltott fel lelkesen, percekkel később aztán odakajtatott egy nagyobb falevélért, és visszasietett. Az ismeretlen mellett hajtogatni kezdte, mígnem egy szívet formált vele. Átnyújtotta – Nyilván törékenyebb ez a papírnál. Viszont egyszerű, figyelemmel a papírrózsa is. Ha van nálad fölös papír, meg tudom most mutatni.
Azzal várt. Maximum máskor!
Junkonak fogalma se volt, mit kéne kezdenie a hamarosan elhangzottakkal.
- Én mindenben benne vagyok – mosolyogott sugárzóan – Viszont ez olyan, mit leginkább maga sajátít el a Shinigami. Nem igazán tudok megtanítani rá másokat.
Átfutott íriszein egy bölcsebb fény. Megszólalt a komolyabb énje, ám ahogy jött, úgy távozott, akárcsak a szellő. Lágyan végigsimítva a környező fák égig érő karjain.

Oldalak: [1] 2 3 4