Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Kitagawa Azumi

Oldalak: [1] 2 3 4
1
Csevegő / Re:Hiányzások
« Dátum: 2019. Okt. 03, 10:15:04 »
Elnézéseteket kérem, de sajnos IRL elfoglaltságok miatt mostanában az októberi tréninghétig-őszi szünetig nem várható aktivitás tőlem. :(

2
Csevegő / Re:Hiányzások
« Dátum: 2019. Jún. 15, 19:29:43 »
Helló. IRL okok miatt kivennék némi szabadságot, fel kell töltődjek csöppet,, úgyhogy nagyjából július elején visszajövk, addig meg pihizek, jól bevált a munka =)

3
11. osztag / Re:Kert
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 21:16:06 »
~Egy fura barátság kezdete~
to: Minami Junko

Nem is igazán tudtam mire vélni, amikor meghallottam a pokollepke üzenetét. Minami Junko, a tizenegyedik osztag hadnagya hívhatott engem. Engem! Még rémlett első találkozásunk, Seireitei város bárki által látogatható parkjában.
Hihetetlen, a legutóbbi küldetésen pedig hadnagyi rangot is szerzett. Fogalmam sem volt, hogy kéne szólítanom őt így, kissé megzavarodtam.
~Igyekezz, el ne késs! ~ nógatott Shinju, miközben őt az oldalamra kötöttem. Nélküle sehova sem indulok el.
~Jó-jó. Nyugalom, odaérünk még ~ csitítottam szintén izgatott társam. Shinjut legalább annyira érdekelte, mi indokot talált a hadnagy, hogy az osztagához hívasson, mint engem.
A tizenegyedik osztag kertje se semmi, egészen lenyűgöző. Le is telepedtem egy takaros kis részére, egy magnólia-fa alá.
Amint megláttam Minami-fukutaichou-t, mosolyogva intettem neki. Újabban egészen vidám és jókedvű voltam, még a legutóbbi küldetés ellenére is, ami fizikailag egy csöppet leamortizált.
- Ohayou gozaimasu, Fukutaichou-san! – köszöntem hangosan is, és azonnal felálltam, hogy meghajoljak, amint ideért hozzám. – Hívatott, hát itt vagyok.

4
Nem éppen egy barátkozós típus ez a hölgy. Oké, annyira para a személyisége, a stílusa, hogy nem merem még gondolatban sem asszonynak nevezni.
Szerencsére terelődött a téma a családi állapotról, és én is nyugodtabb lettem így.
- A lélekölők és a velük való kapcsolatunk ápolásának fontossága – feleltem érdeklődő kérdésére. Az előadás tényleg érdekes, azt azonban nem mertem említeni, hogy nem a hatalmas erőm vagy a tapasztaltságom miatt hívtak be. Nehem. Inkább azért, mert orvosi esetnek minősülten tudtam beszámolót adni, milyen az, ha elveszítjük a kapcsolatot lélekölőnkkel, ha nincs meg a belső lelki egyensúly. Shinjuval azóta természetesen javult lényegesen a kapcsolatom, és sokkalta jobban odafigyelünk egymásra. Mindketten megijedtünk, amikor nem tudtunk kapcsolatba lépni a másikkal, s most az összes létező szabadidőmet arra használom, hogy minél többet legyek vele.
- Ó. Hát, kellemes időtöltést ehhez – feleltem. Nem faggatom tovább, ez az ő magánélete. Én se igen avattam be másokat a családon belüli eseményekről, csak annyiról teszek említést általában, amennyi a papírjaimon is szerepel.
- Örvendek a találkozásnak, Hanabi-san. Az én nevem Kitagawa Azumi. – Udvariasságból meghajoltam, japán etikett szerint, ezzel is kifejezve tiszteletem a nő felé.
- Ó, ez megnyugtató, hogy nincs egyedül – feleltem megkönnyebbülten, s mintegy köszöntésképpen, biccentettem a testőrféleségnek is, nehogy megsértsem, elvégre illik köszönni azoknak, akikkel találkozik az ember, és valamilyen úton-módon interakcióba kerül velük. – Nos, akkor én útjára is engedem, legyen kellemes napja.
Nem fogok további beszélgetést erőltetni, nem úgy tűnt, mint aki épp ilyesmire vágyna, s én meg nem leszek faragatlan tuskó, aki nem képes felfogni, hogy nem látják éppen szívesen.
Lehet, épp rossz napja van, és akkor se illő megzavarnom a nyugalmát. Pláne, hogy testőrsége van, tehát elég vagyonos, vagy rangos személy lehet, és mint efféle, nem igen hiszem, hogy csak az a nő van vele. Néha hasznosabb félni, mint megijedni, és helyenként igen is támogatom a szégyen a „futás”, de hasznos elvet. Most pont ezt alkalmaztam.
Valahogy rémisztő ennek a Hanabi-sannak a kisugárzása, és nagyon nem szeretnék az ellenségei közé tartozni. Valószínűleg életem legjobb döntéseinek egyikét hoztam meg jelen pillanatban.

5
9. osztag / Re:Edzőterem
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 17:13:55 »
Nara-san
~edzés~

Nara-san hamar ráérzett arra, mi is a gond, szinte anélkül, hogy ki kellene fejtegetnem. És külön jól esett, hogy nem pusztult ki mellettem röhögő-görcsben első lendületre. Most vagy ő igyekszik nagyon jó benyomást kelteni nálam, mint a megbízható felettes, vagy én kezdem egyre inkább meglátni benne a pozitívumokat. 
Megtámadtam, ahogy ő azt kérte, miért lennék én bármi jónak az elrontója? Nem szép dolog, szóval csapkodtam rendesen, ahogy csak tudtam, de azért attól még fényévekre vagyok, hogy esélyem legyen ellene. Fogadok, hogy rendes küzdelemben úgy elkalapálna, hogy a fiam és a lányom se ismerne meg.
A kapitány úr felvetett egy igen érdekes irányt is: akár kétkezes kardforgatásra is válthatnék. Nem lenne rossz ötlet, ám ezzel akadt egy kis kötözködni valóm. A zanpakutom wakizashi, és mint ilyen, nem igen tudom, hogyan lenne lehetséges ezt átvezetni egy ilyen típusú fegyverre.
- Öhm, ha megoldható wakizashin is, nem olyan nagy gond. – mutattam rá erre az ötletemre, és nagyon reméltem, hogy nem egy áttörhetetlen vasfalnak rohanok fejjel újra meg újra.
- Csak nyugodtan, addig ötletelek – mosolyodtam el. Ez talán ez első igazán őszinte mosolyom, az osztagon belül. Persze, a fiam és a  lányom közelében sokat mosolygok most már, Nara-sant eddig viszont nem ajándékoztam meg ilyesmivel.
Nem baj, előbb-utóbb mindennek eljön az ideje, aminek kell.
Különböző stílusokat próbáltam, játszottam az időzítéssel is, amíg ő a többiekkel foglalkozott.
Az osztagedzés mellesleg másra is jó volt számomra, mint a képességeim fejlesztésére. Egyúttal a szociális élet tere is egy ilyen esemény, és szert is tettem néhány jó ismerősre, akik biztatóan integettek felém. Siettem is ezeket a gesztusokat viszonozni.
Abban is biztos voltam, hogy meggyőzöm Nara-sant, nem hordhatnám-e az egyen felsőnk ujjatlan változatát, mert eléggé kényelmetlen a hosszú ujjú, csak útban van és nehezíti a dolgomat harc közben.
Könnyebb úgy harcolni, ha tudom, hogy nagyjából épségben megússza a viseletem, és még könnyedebben is mozognék benne. Egy rakat érvet tudnék emellett felsorakoztatni.


6
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2019. Ápr. 22, 22:51:55 »
~Gondolatok~

Halkan felsóhajtottam. Energikus ez a hölgy, valószínűleg valami ilyen osztag tagja is lehet. Ha tippelnem kéne, akkor bajban lenné, mert nem nagyon szerettem ilyen téren az általánosításokat.
- Nos, igen, de amilyen gyönyörűek, éppoly veszélyesek is – fűztem tovább Minami-san gondolatmenetét. Szimpatikus személyiség, annak ellenére, hogy úgy pörög, akárcsak a fiam. Néha elég leállítani, és az arrancar-emlegetés csak olaj volt arra a bizonyos tűzre.
Felnevettem. – Sehol. Arra értettem, hogy nem kell úgy sietni, és egyszerre csak egy kérdést. Én még nem is kérdezhetem semmit magától.
Való igaz, eddig szinte csak ő beszélt megállás nélkül, vajon vesz néha levegőt is? Mármint, biztos van tüdeje, ugye? Vagy bőrlégzése lenne, hogy így bírja szusszal? A kopoltyút azonnal kizártam, mert akkor már rég fuldokolna szárazon.
A fejemben eközben Shinju nevetett, de úgy, hogy el tudtam képzelni, amint belső világomban a hasát fogja, annyira viccesnek találta az eszmefuttatásom.
~Kac-kac, azért meg ne fulladj!~ figyelmeztettem.
~ Nyugi, Azum, nem fogok. Megmondtam, többet nem veszítelek el ~ felelt lélekölőm kelleme baritonja az elmémben.
- Az én kapitányom M… - jaj ne. Most volt róla szó, hogy többé nem rágódom ezen, de még annyira szokatlan, hogy új felettesem van. – Nara Shiratori. Egész rendes alak.
Minami-san alaposan a közepébe talált a témának, khm.
Átvettem a lelkesen összehajtogatott falevél-szívet. – Á, most nincs. Ilyen sétákra nem papírköteggel a zsebben járok. Ha tehetem, munkaidőn kívül a papírmunka gondolatát is kerülöm.
A munka az munka, a pihenés az pihenés. Punktum, mindennek megvan a maga helye és szerepe az életemben, ezen nem kívántam változtatni.
- Mondja, Minami-san, minden tizenegyedik osztagos ilyen… lelkes? Hogy csináljátok? Hogy kell ilyen vidámnak lenni?
Kész. Ez eldőlt. Újra boldog leszek, és ebben semmi nem fog megakadályozni. Még néhány elporosodott emlékfoszlány sem.



7
Soul Society / Re:Ki a hibás? Te vagy én?!
« Dátum: 2019. Ápr. 09, 17:02:51 »
Legyintettem. Majd megérti. Kölyök még, ha elismeri, ha nem. Az a napnál is világosabb, beszédéből kiindulva, hogy nagyon is hasonlítanak a lélekölőjével egymásra. Mindketten harciasak ezek szerint, akik soha nem hajlandóak, vagy legalábbis csak ritkán engednek az igazukból.
Felül akar kerekedni egyik a másikon, és egyelőre a harc még a kardszellem javára dőlt el.
- Ha folyton hagyod magad, akkor terrorizálni is fog. Miért nem akartok inkább együttműködni? Vívd ki az elismerését – javasoltam. – Ahogy tanították nekem: a shinigami a kard forgatója, nekünk kell irányítanunk őket, és nem pedig fordítva.
Idéztem föl magamban Watanabe-san szavait.
- Hogy mit csinál? Ennél mi sem egyszerűbb. Forró vizet a kopaszra – kacsintottam. – A környezetem víztartalmát alakítja át a képesség lélekrészecskékké, és így terjeszkedik maga az ostorszál. Ha odacsapok vele, gyakorlatilag szétfőzöm az ellenfelet. Hidd el, lehet vele kellemetlen meglepetést okozni.
Egy páran azért a kötekedőim közül tudnának neki mesélni. Azóta nem piszkálnak, inkább elkerülnek messzire.
- Rei, ha mindenféle felkészülés nélkül mész a harcba, akkor előbb-utóbb te leszel az, aki ott hagyja a fogát! Vagy mást is. Ha mindig csak a saját fejed után mész, és nem tanulsz meg csapatban dolgozni, akkor jobb, ha már most kilépsz – feleltem kissé dühösen. – Ami itt zajlik az nem játék. Élet-halál küzdelem, felfogtad?
Én már rég. Volt rá időm, hogy megszokjam. Bár egy részem még most is tiltakozott ellene, de a halál mindennapos részévé vált az életemnek. – És nem csak a saját életedről van szó, hanem a leendő társaidéról is. A tanárok nem véletlenül vannak. A szabályok se. Csak akkor szeghetsz meg egy szabályt, ha tudod is azt, érted a lényegét.
Mint mondjuk a miért ne hamisítsd meg a kapitányod aláírását nevű szabály, khm. Én se voltam ám olyan makulátlan, és ezekkel az infómorzsákkal segíteni akartam ennek a diáknak, hogy kissé más szögből is lássa a dolgokat. Mindenkitől és mindig lehet újat tanulni. Sosincs olyan, hogy valaki folyton és mindent tudjon.
Aki ezt állítja, az vagy hazudik, vagy részeg.
- Tényleg nem vagyok képben a második osztaggal annyira. Inkább a tízeseket és a tizenhármasokat vágom jobban. Előbbit a fiam miatt, ő ott dolgozik – És erre roppant büszke is vagyok.
- Még hányszor ismételjem, hogy nem a lelkesedéssel van a baj? Kölyök, mivel kedvellek, örülnék neki, ha nem nyíratnád ki magad a tanulmányaid vége előtt, jó? És igen, hozzám képest kölyök vagy, főleg úgy, hogy te meg Nyanyának hívsz, pedig van nevem is – öltöttem nyelvet, a fejemben pedig Shinju nevetését hallottam.
~Öröm látni, hogy kezdesz magadhoz térni.~
~Mi az hogy, Gyöngyöm.~

- Bénázd még Gyöngy ostorát és a gyenguszra küldelek – még hogy nekem nem megy a fiatalos viselkedés. Na, ide figyeljetek! Egek, ezek a szlengek de bénán hangzanak a számból.
- Ki felel érted közvetlenül? Kikérlek egy osztagedzésre hozzánk, ha ennyire tanulni szeretnél, de nem szeretném tönkre tenni az akadémia kertjét. A kapitányom nagyon nem örülne, ha adósságot gyártanék az osztagomnak – és én sem. – Halál komolyan, egy osztagedzés keretén belül rád szabadítom, de utána ne bőgj nekem, én figyelmeztettelek.
Pláne, hogy már megkezdtem az edzést arra irányulóan, hogyan irányítsam és szabályozzam a gejzírostor hőmérsékletét.
Nem sétagalopp, de jó kis kihívás elé állítottam magam.

8
- Ah, yokatta desu – megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkam, örültem, hogy jól van az elgázolt személy. – Bocsánat, nem tudhattam, hogy is szólíthatnám.
Miután meggyőződtem róla, hogy körülöttem mindenki egyben van, megigazítottam magamon az egyenruhámat, ne legyen gyűrött, mintha kiskutya szájából rángatták volna elő.
- Áh, előadást tartottam, meghívásra, kimondottan érdekes témában. És ön, ha publikus?– néztem fel mosolyogva, valamivel bátrabban most már. – Hogy szólíthatom önt?
Nos, azért jó volna tudni, kinek ütköztem neki olyan felelőtlenül. Legközelebb inkább az orrom elé nézek, mielőtt elgázolok valakit.
Nem szándékozom sportot űzni ebből.
- Esetleg segítségére lehetek valamiben? – ajánlottam fel szolgálatom, ha már így alakult a helyzet. Jól esett, hogy nem szedte le úgy a fejem, egy ilyen bagatell véletlen miatt, és ahogy elnéztem, még örülhetek is, a szóhasználata, a mozdulatai alapján nemesnek tippelném, de tanulva korábbi esetből, jobb, ha nem ítélkezem elsőre, elvégre a származással együtt nem feltétlenül jár kéz a kézben a műveltség.
Ha igazán energiát és időt fektetünk bele, akkor akár alacsonyabb származási sorból is felül lehet ezen kerekedni, kitörhetünk a korlátainkból, csak kitartónak kell lenni hozzá.

9
9. osztag / Re:Edzőterem
« Dátum: 2019. Márc. 20, 18:23:20 »
Kapitány úr
Ó, már meg is érkezett Nara-san. Igen, még mindig szokatlan, hogy kapitány úrnak szólítsam, de majd csak ehhez is hozzászokom. Az mindenesetre elmondható róla, hogy nem egy rossz alak, sőt, kellemes csalódásnak ígérkezik. Csak ígérkezik, mert nem iszom előre a maci bundájára. A sajátomra se, mert nincs is, pont, kérdéskör lezárva. Nem is állna jól nekem.
Mivel azt kérte, hogy mutassam meg a célzott problémát, előre nyújtottam mindkét karom, hogy jobban lássa, ami talán így, hogy a testem mellett pihentek, nem annyira feltűnő.
- Ez a gond. Valami olyan technikára lenne szükségem, ami könnyen és gyorsan megoldja, mert előfordulhat még, hogy közelharcba keveredem az ellenséggel. A távolsági fegyverem nem feltétlenül jelenti azt, hogy erre nem kerülhet sor, és én bajban leszek, ha nem tudom összekoordinálni a mozgást a különböző hosszúságú karommal. Ráadásul még balkezes is vagyok – fűztem még hozzá a saját gondolataimat, hogy elkerüljük a hasonló félreértést, mint az első reggelemen. Legalábbis az ő parancsnoksága alatti első reggelemen.
Kimondottan jól jött ehhez a segítség, mert egyedül nehezebb kidolgozni egy technikát, és nem rossz jószerivel egyből kapitányi szintű egyéntől tanulni. Felvettem a támadó állást, és a bal kezemmel lendítettem felé a kardomat. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit tudunk ebből kifőzni közös kútfővel, amit kombinálhatok azzal, hogy a forró víz-shikaira senki se szokott számítani, és elsőre nem is nagyon hiszik el, hogy ilyen a kardom. Egész addig, amíg nyakon nem borítom őket a vízostor segítségével.

10
Azt hiszem, ettől nagyobb a boldogságom nem is lehetne. Egészen kivirultam, amióta sikerült a családom javát egyesíteni. Kazuma még mindig nem került elő, de Michie igen, és ennél fontosabb nem is volt. A fiam, Satoshi remekül összebarátkozott a lányommal, és éltük a világunkat. Most például éppen előadásra hívtak, kissé siettem, hogy még időben visszaérjek az osztagomhoz. Azért feladataim ott is akadtak. Dupla öröm, hogy annyira nem is rossz a kapitányom, mint vártam. Egész jólelkű, és nem olyan rabhajcsár, és… mindegy, jobb ezt abbahagynom, ki tudja, nem gondolatolvasó-e, ne adj ég, jobb nem kihívni magam ellen a sorsot. Ne kötődj! – korholtam magam gondolatban. Egyszer már megittam a levét, nem kéne még egyszer. A munka az munka. Hálát adtam az isteneknek, hogy Nara-san még házas is, meg én is. Még csak az kéne, hogy több bonyodalom legyen ebből.
Vicceltem, egyáltalán nem hiányzik. Nem, még barátságba se merek keveredni. Az ilyesféle kötődések magukban hordozzák a keserűség, a csalódás, és egy rakat másik roppant gyászos érzés lehetőségét. egyiket se szándékoztam újra átélni.
Az előadásom épp arról szólt, hogy a lélekölő kardok mennyire sokféleképpen ölthetnek formát, és adott esetben tükrözhetik a személyiségünk egy rézét. Nem biztos azonban, hogy mi tudunk erről az oldalunkról, hisz számunkra vannak vakfoltok a személyiségünkben, amik rejtve maradnak, és itt az oktatóval együtt felhívtuk a diákság figyelmét az önismeret fontosságára. Valóban érdemes ezzel foglalkozni, és bevallom, nekem is többet kéne. Vagy talán kevesebbet, és csak simán élnem kéne az életem? Ez is elgondolkodtató kérdés.
~Nagyon el vagy bambulva, hé! ~ lélekölőm, a drága Shinju elég későn figyelmeztetett, sikeresen neki is csattantam valakinek.
- Ó, bocsánat, asszonyom! – kértem is rögtön elnézést, tiszteleti nyelven, sose tudhatja az ember lánya, mikor fut nemesi egyedbe. Seireitei elég nagy hozzá, hogy ennek legyen legalább egy százaléknyi eshetősége.
Gyűlölöm a valószínűség-számítást, sose állt még az én oldalamra.

11
9. osztag / Re:Edzőterem
« Dátum: 2019. Márc. 03, 18:18:58 »
Kapitány úr

Nagyon reméltem, hogy ez az edzés sem fog röhögésben végződni, mint a tegnapelőtti. A pusztakezes harcmodornál nagyon is feltűnő, hogy nem éppen arányos az alkatom, és még hogy is mondjam, nem sikerült kidolgoznom egyetlen technikát sem, amiben hasznomra válhatna, hogy hosszabb az egyik kezem, még ha csak egy arasznyival is.
Mivel megbeszéltük, hogy a mai edzésen most én leszek a kapitány úrral, kardforgatásnál, előre is idegesebb voltam a szokásosnál. Nem hazudok, ha két és fél liter erős zöld teát bevedeltem már ennek köszönhetően.
Azért kapitányi szintű egyénnel gyakorolni mégis más, mint a tisztek között, még úgy is, ha esetleg kissé vissza is fogná magát. Bár reméltem, hogy nem teszi. Hol abban a kihívás?
Shinju már alig bírt magával a fejemben.
Na, mi lesz már? Mikor kezdünk?
~Türelem, te búgócsiga, nem lehet mindig kapkodni. Forrófejű. ~ intettem nyugalomra, amennyire lehetett, lélekölőm szellemét. Jó lenne, ha nem vonná el a figyelmem a lényegi dolgokról. Egy csatatéren se szerencsés, nemcsak edzésen. Edzésen legfeljebb jót röhögnek rajtam, egész addig, amíg le nem forrázom őket. Általában a hagyományos egyenruhát szoktam hordani, de mostanság kényelmi szempontból az ujjatlanra kértem engedélyt, tekintve, hogy rám szabni egy hosszú ujjút kissé idegőrlő folyamat, és nem is kényelmes öltözék. Ebben az ujjatlanban, habár védtelenebbnek látszottam, mégis könnyedebben mozgattam a karom. Így mindjárt más.

12
Soul Society / Re:Szívszilánkok
« Dátum: 2019. Jan. 16, 13:10:56 »
A rongyosra használt ősrégi haorival takarózva henyéltem lustán, hátam a kedvenc fámnak döntve, amíg vártam a papírjaim elkészültére. Gyakrabban jártam ki ide, ahol csendesen meditálhattam, kapcsolatom építésének céljából, lélekölőmmel.
Shinju, Shinju… életem legjobb napja volt, amikor ismét hallottam a hangját, annyi év némaság után.
Nem kell úgy hálálkodnod, te is hiányoztál nekem, öreglány.
Öreglány a nénikéd.
Én is szeretlek, Mimi-chan…

Eszmecserénkből egy ismerős hang zökkentett ki, Shinju figyelmeztetett, hogy közeledik a sárkányos srác, ahogy ő nevezte.
- Áh… Watanabe-san – emeltem fel fejem, s kinyitottam a szemem. Hogy-an?! Tetszik? Ennyire azért csak nem vagyok vén, hogy így kelljen hozzám állni. Na, ne már! – Ácsi… a tetszikről tessék leszokni. És nem barátságtalan, nagyon kényelmes. Nem véletlenül csaptam le rá, ne szidja a fotelem – forgattam a szemem. Csak úgy ne maradjon a végén. – Önnel mi a helyzet? Megúszta az asszonyi méregtelenítést?
Azért kíváncsivá tett, vajon az ő kapcsolatukban ki a vezető egyéniség, ki irányítja az élet menetét. Mindketten magas beosztásúak legjobb tudomásom szerint, és két vezér-elmét elég necces összeengedni egy fedél alá. Legalábbis én nem nagyon hiszek az ilyen házasságok hosszú távú hatékonyságában, valakinek engednie kell. Én nem tartom magam vezető típusnak, maximum az elektromosságot vezetem.
Talán ösztönös reakció, de valamiért védelmezőn összecsomagolom a kis emlékhaorimat, és magamhoz szorítom, mint aki attól tart, hogy elkobozzák a következő pillanatban. Pedig eddig se tették, igaz, nem is nagyon szoktam reklámozni, hogy ezt az egyet elmentettem. Már alig-alig érezni rajta azt a régi illatot, nem is csoda, hisz az idő vasfoga még ezt a göncöt sem kímélte.
Engem se nagyon, bár igaz, én lassabban öregedtem lényegesen.

13
Archívum / Re:Népszámlálás - 2018/2019
« Dátum: 2019. Jan. 14, 18:52:12 »
Helló. Én maradnék Kitagawa Azumival, elég sok minden történt velem, de már helyre rázódtak a dolgok IRL :)

14
9. osztag / Re:Hálószobák
« Dátum: 2018. Okt. 17, 20:55:32 »
Korai kezdés új tiszttel

- Á, vele nem először találkoztam akkor – zavarban voltam. Másnak nem igen tudható be az, hogy kb. össze-vissza hadováltam minden félét. Nem csoda, hogy szegény Nara-san alig tudott valami értelmeset kihámozni belőle.
- Jaj, szegény, jobbulást neki. Persze, szívesen segítek neki. – Ez nem kérdés. Nem örülnék én se, ha sérülésem után kétszer annyi papírmelóval kéne szembenéznem.
- Igaza van. Nem vagyunk egyformák, bocsásson meg, hogy általánosítottam – szégyelltem magam. Nem lett volna szabad ilyet tennem, az általánosítás eddig még több bajt okozott, mint jót. – Húha, akkor maga tényleg sok mindent látott.
Aztán a beszélgetés ráterelődött valakire, akit… nos, akit elvesztettem. Túl kéne lendülnöm rajta, ez mégsem olyan egyszerű. Azt hittem, a sírósdit letudjuk, erre tessék, már éreztem, hogy valami sós csípi a szemem. Nem, nem engedtem ki őket. Most nem szúrhatom el. A régi barátaim sem akarnák, hogy megrekedjek.
  - Gomennasai… csak… ez így olyan nehéz még. De tudjon róla, hogy ez nem magának szól – A francba! Dühös voltam magamra, nem is kicsit. A kapitány jelző azonban nehezen akaródzott hozzácsatolódni Nara-san nevéhez. Úgy örültem a témaváltásnak, magamban hálákat rebegtem a sors alakítóinak, mert így könnyebb volt összeszedni magam, és arra koncentrálnom, ami most, a jelenben, itt a dolgom.
Ő nincs, de Nara-san itt van, és ezen nem változtathatok, de kihozhatom még a legjobbat a helyzetből.
Az osztagedzés remekül jönne, rám fér az összehangolódás Gyönggyel, úgyis szereti, ha megidézem. – Rendben, részt veszek rajta, rám fér a gyakorlás. Már csak egy kérdésem lenne. Ezt nem igazán reklámozom szintén, de… van egy ilyenem. Ugye megtarthatom? – Azt a kapitányi haorit veszem elő, ami már csak darabjaiban van meg, a kilences vége is lecsippent róla, de azért felismerhető. – Ennyit még meg tudtam menteni.
Ez valahogy nálam maradt, miután egyszer betakartak vele suttyomban.



15
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2018. Aug. 30, 20:11:12 »
Gondolatok

Ez a fiatal shinigami mellettem lelkesen tekintett a világra Minami-san éppolyan gyermeki volt, mint a legtöbben, akik épphogy elkezdték pályafutásukat, és még nem estek át az első sokkon. Sokan rózsaszín felhőben tengették magukat, aztán jöttek a pofonok: nem olyan egyszerű ez az öldöklés-dolog.
Nem olyan egyszerű, amikor az ellenség a szemünk láttára öli meg a társunkat, vagy épp a társunk, akiben megbíztunk, az döf hátba minket. Valahol mélyen irigyeltem ezt a nemtörődömséget tőlük. Én is akartam ilyen gondtalan lenni, hogy soha ne kelljen elszakadnom Shinjutól.
– Ööö.... micsoda? – szemöldököm feljebb táncolt homlokomon, és hátrébb is húzódtam, nem szeretem, ha ennyire közelről bámészkodnak. Ó, igen. A szemem miatt páran különlegességként kezeltek, valaminek, ami nem illik bele teljesen a képbe. Ez külhoni őseimnek köszönhető. Az édesapám gaijin volt.
Megvártam, amíg a kérdéseit kipréselte magából, és én is összeszedtem a gondolataim. Megy ez neked, Azumi, na, csak akarnod kell! – Nos, a kilencedik osztag kertjében van egy szilvafa. Az a kedvenc helyem, oda ülök ki szívesen, az ágára. És igen, tetszik itt.
– Nem, vele még nem találkoztam, de hallottam a nevét. – Elég népszerű ez a nő, tudhat valamit, ha ennyien felnéznek rá. – Lassabban kicsit, nem hajt minket arrancar...
Jókat derültem pörgésén, annyira lelkes, ki nem nézné az ember némelyikünkből, hogy több évszázadot is megéltünk már.
– Én másokon gondolkodom, például azon, hogy esetleg tudsz-e valakit, aki tud szépen papírt hajtogatni? Még mindig nem megy a papírrózsa. – Csak azért is megcsinálom egyszer.
Hajrá, gazdám. Amúgy sem árthat, ha új hobbikkal próbálkozol, legalább társaságban leszünk.
Igen. Elhatároztam ebben a pillanatban, hogy hagyom, hogy Minami-san hangulata rám is átragadjon valamelyest. – És... és akár meg is taníthatnál vidámabbnak lenni. Többet mosolyogni. Megígértem valakinek, hogy megteszem.
Igen. Ez egyre jobb lesz. Képes leszek rá. Nem csak szimplán olyan leszek, mint ő. Jobb nála. Jobb akarok lenni mindig az aznapi önmagamnál.

Oldalak: [1] 2 3 4