Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Kitagawa Azumi

Oldalak: [1] 2 3 4
1
Soul Society / Re:Szívszilánkok
« Dátum: 2019. Jan. 16, 13:10:56 »
A rongyosra használt ősrégi haorival takarózva henyéltem lustán, hátam a kedvenc fámnak döntve, amíg vártam a papírjaim elkészültére. Gyakrabban jártam ki ide, ahol csendesen meditálhattam, kapcsolatom építésének céljából, lélekölőmmel.
Shinju, Shinju… életem legjobb napja volt, amikor ismét hallottam a hangját, annyi év némaság után.
Nem kell úgy hálálkodnod, te is hiányoztál nekem, öreglány.
Öreglány a nénikéd.
Én is szeretlek, Mimi-chan…

Eszmecserénkből egy ismerős hang zökkentett ki, Shinju figyelmeztetett, hogy közeledik a sárkányos srác, ahogy ő nevezte.
- Áh… Watanabe-san – emeltem fel fejem, s kinyitottam a szemem. Hogy-an?! Tetszik? Ennyire azért csak nem vagyok vén, hogy így kelljen hozzám állni. Na, ne már! – Ácsi… a tetszikről tessék leszokni. És nem barátságtalan, nagyon kényelmes. Nem véletlenül csaptam le rá, ne szidja a fotelem – forgattam a szemem. Csak úgy ne maradjon a végén. – Önnel mi a helyzet? Megúszta az asszonyi méregtelenítést?
Azért kíváncsivá tett, vajon az ő kapcsolatukban ki a vezető egyéniség, ki irányítja az élet menetét. Mindketten magas beosztásúak legjobb tudomásom szerint, és két vezér-elmét elég necces összeengedni egy fedél alá. Legalábbis én nem nagyon hiszek az ilyen házasságok hosszú távú hatékonyságában, valakinek engednie kell. Én nem tartom magam vezető típusnak, maximum az elektromosságot vezetem.
Talán ösztönös reakció, de valamiért védelmezőn összecsomagolom a kis emlékhaorimat, és magamhoz szorítom, mint aki attól tart, hogy elkobozzák a következő pillanatban. Pedig eddig se tették, igaz, nem is nagyon szoktam reklámozni, hogy ezt az egyet elmentettem. Már alig-alig érezni rajta azt a régi illatot, nem is csoda, hisz az idő vasfoga még ezt a göncöt sem kímélte.
Engem se nagyon, bár igaz, én lassabban öregedtem lényegesen.

2
Fórum élet / Re:Népszámlálás - 2018/2019
« Dátum: 2019. Jan. 14, 18:52:12 »
Helló. Én maradnék Kitagawa Azumival, elég sok minden történt velem, de már helyre rázódtak a dolgok IRL :)

3
9. osztag / Re:Hálószobák
« Dátum: 2018. Okt. 17, 20:55:32 »
Korai kezdés új tiszttel

- Á, vele nem először találkoztam akkor – zavarban voltam. Másnak nem igen tudható be az, hogy kb. össze-vissza hadováltam minden félét. Nem csoda, hogy szegény Nara-san alig tudott valami értelmeset kihámozni belőle.
- Jaj, szegény, jobbulást neki. Persze, szívesen segítek neki. – Ez nem kérdés. Nem örülnék én se, ha sérülésem után kétszer annyi papírmelóval kéne szembenéznem.
- Igaza van. Nem vagyunk egyformák, bocsásson meg, hogy általánosítottam – szégyelltem magam. Nem lett volna szabad ilyet tennem, az általánosítás eddig még több bajt okozott, mint jót. – Húha, akkor maga tényleg sok mindent látott.
Aztán a beszélgetés ráterelődött valakire, akit… nos, akit elvesztettem. Túl kéne lendülnöm rajta, ez mégsem olyan egyszerű. Azt hittem, a sírósdit letudjuk, erre tessék, már éreztem, hogy valami sós csípi a szemem. Nem, nem engedtem ki őket. Most nem szúrhatom el. A régi barátaim sem akarnák, hogy megrekedjek.
  - Gomennasai… csak… ez így olyan nehéz még. De tudjon róla, hogy ez nem magának szól – A francba! Dühös voltam magamra, nem is kicsit. A kapitány jelző azonban nehezen akaródzott hozzácsatolódni Nara-san nevéhez. Úgy örültem a témaváltásnak, magamban hálákat rebegtem a sors alakítóinak, mert így könnyebb volt összeszedni magam, és arra koncentrálnom, ami most, a jelenben, itt a dolgom.
Ő nincs, de Nara-san itt van, és ezen nem változtathatok, de kihozhatom még a legjobbat a helyzetből.
Az osztagedzés remekül jönne, rám fér az összehangolódás Gyönggyel, úgyis szereti, ha megidézem. – Rendben, részt veszek rajta, rám fér a gyakorlás. Már csak egy kérdésem lenne. Ezt nem igazán reklámozom szintén, de… van egy ilyenem. Ugye megtarthatom? – Azt a kapitányi haorit veszem elő, ami már csak darabjaiban van meg, a kilences vége is lecsippent róla, de azért felismerhető. – Ennyit még meg tudtam menteni.
Ez valahogy nálam maradt, miután egyszer betakartak vele suttyomban.



4
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2018. Aug. 30, 20:11:12 »
Gondolatok

Ez a fiatal shinigami mellettem lelkesen tekintett a világra Minami-san éppolyan gyermeki volt, mint a legtöbben, akik épphogy elkezdték pályafutásukat, és még nem estek át az első sokkon. Sokan rózsaszín felhőben tengették magukat, aztán jöttek a pofonok: nem olyan egyszerű ez az öldöklés-dolog.
Nem olyan egyszerű, amikor az ellenség a szemünk láttára öli meg a társunkat, vagy épp a társunk, akiben megbíztunk, az döf hátba minket. Valahol mélyen irigyeltem ezt a nemtörődömséget tőlük. Én is akartam ilyen gondtalan lenni, hogy soha ne kelljen elszakadnom Shinjutól.
– Ööö.... micsoda? – szemöldököm feljebb táncolt homlokomon, és hátrébb is húzódtam, nem szeretem, ha ennyire közelről bámészkodnak. Ó, igen. A szemem miatt páran különlegességként kezeltek, valaminek, ami nem illik bele teljesen a képbe. Ez külhoni őseimnek köszönhető. Az édesapám gaijin volt.
Megvártam, amíg a kérdéseit kipréselte magából, és én is összeszedtem a gondolataim. Megy ez neked, Azumi, na, csak akarnod kell! – Nos, a kilencedik osztag kertjében van egy szilvafa. Az a kedvenc helyem, oda ülök ki szívesen, az ágára. És igen, tetszik itt.
– Nem, vele még nem találkoztam, de hallottam a nevét. – Elég népszerű ez a nő, tudhat valamit, ha ennyien felnéznek rá. – Lassabban kicsit, nem hajt minket arrancar...
Jókat derültem pörgésén, annyira lelkes, ki nem nézné az ember némelyikünkből, hogy több évszázadot is megéltünk már.
– Én másokon gondolkodom, például azon, hogy esetleg tudsz-e valakit, aki tud szépen papírt hajtogatni? Még mindig nem megy a papírrózsa. – Csak azért is megcsinálom egyszer.
Hajrá, gazdám. Amúgy sem árthat, ha új hobbikkal próbálkozol, legalább társaságban leszünk.
Igen. Elhatároztam ebben a pillanatban, hogy hagyom, hogy Minami-san hangulata rám is átragadjon valamelyest. – És... és akár meg is taníthatnál vidámabbnak lenni. Többet mosolyogni. Megígértem valakinek, hogy megteszem.
Igen. Ez egyre jobb lesz. Képes leszek rá. Nem csak szimplán olyan leszek, mint ő. Jobb nála. Jobb akarok lenni mindig az aznapi önmagamnál.

5
Soul Society / Re:Ki a hibás? Te vagy én?!
« Dátum: 2018. Aug. 30, 19:36:26 »
Ez a Rei talpraesett egy gyermek, neki több szerencséje lesz talán.
– Úgy lesz, de azért még egy-két régi oktatómmal beszélek, hátha ők tudnak valamit. Tudod, Rei, most még talán úgy érzed, nem fontos a társaság, és én is így gondoltam jó ideig. De hidd el, minden megváltozik, és átértékelünk mindent, amikor elveszítjük azt, amink volt, és már nincs ott a megszokott világunk. – Kemény lecke árán tanultamén ezt meg. Nem mondom, hogy azonnal barátszerző körútra indultam, de felismertem, mi az, ami igazán fontos az életemben, és nem fogom hagyni, hogy odavesszen.
– Én nem tartom annak. És örülnék, ha még egyszer utoljára ezt mondaná. Hasonlóan felnéztem rá, ahogy te Aikawa kapitányra. De ez tök régen volt, na jó, mutatok neked shikai-t, és pár tanácsot is adnék. Minden shikai másmilyen, személyre szabott, egyedi. A lelked egy bizonyos részéből születik a zanpakutód, lehet, hogy elsőre nem ismered fel ezt az oldalad benne, mert rejtett. Remélem, tetszeni fog a látvány – felálltam a kis csevegésünk végén, hogy felkészüljek a rögtönzött bemutatóra. Kikerülésem után ez talán a második alkalom, hogy megmutatom lélekölőmet valakinek.
És túl is fogja élni, mert nem szándékozom harcolni. Nem ezért jöttem most.
– Tokihanashite kudasai, Umi no Shinju! – Lélekölőm igen lelkesen mutatta jelenlétét, a reiatsum össze-vissza ugrált Eh. Még mindig nem az igazi. Biiiztos, hogy se a Gejzírostort, sem pedig a Gejzírágyút nem láthatja most. Az egyszerű wakizashi most is kék fényjelenség után katanává nyúlt, markolatán királykék szalaggal.
– Egyet jegyezz meg. A shinigami nem csak karddal harcol, hanem a lelkével is. A kard a lelked egy része. Ezekkel a varázslatokkal felturbózhatod egy-egy képességét a saját kardodnak, egyfajta löketet adsz neki. Amire viszont nagyon figyelj, az a kettőtök közötti összhang. Ez még a „hókusz-pókusznál” is fontosabb. Egy csatában fontos, hogy tiszta fejjel vegyél részt – mondom ezt én, aki ezt jól elszúrta. Viszont sikerült olyan határozottsággal mondanom, hogy még én is elhittem: tanultam abból az esetből. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan emberekkel/shinigamikkal hoz össze a sors rendszerint (nem OLYAN értelemben), akiktől tanulhattam valamit.
Nélkülük nem lennék az, aki, és ezért mindig is hálás leszek.
– Nem ismerem a második osztagosokat, a tizedik osztaggal jobban képben vagyok. – Maki... erre most én képedtem el, mégis miféle szülő ad majomnevet a gyerekének? Sose adnám én egy fiamnak se... Eh.
– Hát, nem tudom, én szívem szerint feljelenteném a delikvenseket, vagy legalábbis a felettesüknek szólnék. Akadémiai tanuló ilyen könnyen átjusson... szégyen. Mi lenne egy komolyabb behatolás esetén? Csak úgy ukk-mukk feladnák a várost? Ennyi erővel azt is tehetnék – csóváltam a fejem. Persze, dühömből reagáltam így, azért nagyon szemét nem lennék, hogy utána váratlan módon kapjam vissza a kölcsönt. Ahhoz én is voltam olyan idealista, mint Aikyou-san.
Én annyira nem voltam erre büszke, elvégre a védelmi osztagok nevet viseltük, komolyan... ez aztán a marha nagy védelem. Egy tizennyolc éves rukongai csavargó gyerek simán átjutott az őreinken... Mégis mit csináltak azok addig? Sakkoztak? Malmoztak? Aludtak? Ittak? Vagy esetleg egyszerre az utóbbi kettőt?
Na, most hogy magyarázzam el neki a pokollepke-üzenet lényegét? – Jó, akkor ezt a leckét hagyjuk egy másik alkalomra. Egyszerre ez túl sok lesz neked.
Bizonytalan vagyok benne, hogy meg merjem-e mutatni, mit tud Shinju. Egye fene, talán nem sül el visszafelé a kísérlet. Elsütöttem a Gejzírostort egy öt percre, de vissza is hívtam. – Ne haragudj, de a lélekenergia-szintem nem egészen okés, ilyenkor nem szívesen kockáztatok, hanem muszáj. Így is jóféle szaunát csináltam ide...
Indíthat az akadémia új szolgáltatást, ha-ha-ha...


6
Soul Society / Re:Szívszilánkok
« Dátum: 2018. Aug. 27, 19:54:57 »
Azt hiszem, a könyvek tekintetében igen eltérő véleményt alkottunk Watanabe-sannal. Elfintorodtam, szegény mellé elkelhetett akkor a türelem, ha papírmunkáról van szó. Nos, igen. Nem bírtam megállni, hogy ne arra gondoljak, kinek kellett még némi löket ahhoz, hogy rávegyük a meló ezen részére... na, nem mintha a hadnagyom különb lett volna. – Őszintén? A kapitányom se volt egy hú, de könyvszerető alak. Néééha kicsit besegítettem mert a papírmunkához neki se fűlött a foga. Én se köpöm be magát a dohányról, ha maga se engem, hogy néhanapján hajlamos vagyok aláíráshamisításra.

Na igen, ahhoz kinek igen? Nekem. Én szerettem elbíbelődni ezekkel a dolgokkal, és egyet kellett értenem az úriemberrel. Khm, fogjuk rá, hogy az, jó? Láttam én már eleget ahhoz, hogy ne pont a tüdőszennyezésén akadjak fenn. Amíg nem az én tüdőmet roncsolja azzal a vacakkal, addig úgy teszek, mintha nem is láttam volna semmit. Én itt se voltam.
– Lehetett. Ki tudja. Én már nem emlékszem rá, százötven év távlatából. Idejét se tudom, hogy mikor mutattam ki rendesen, ami bennem van. „Kitagawa, mosolyogjon már! Kitagawa, ne legyen olyan karót nyelt, lazítson!” – Idéztem, meglehetősen gyatrán utánozva egykori kapitányom, akitől a dolgok javát tanultam. Ehm, azt bizton állíthatom, hogy nem én leszek minden idők legjobb színésze.
– Szép ő, ezt én is tudom, de néha elfelejt uralkodni magán. Most különösen, hogy végre kijöhetett – nem hibáztattam érte. Shinju az én társam, a másik felem, lelkem egy része. Nélküle bevallom, üres lenne az életem.
– Még nem. Az a következőszint, azt még nem bírnám. Gyöngy nem is engedné. Sose engedi, hogy túllépjem idejekorán a korlátaimat, vigyáz rám – ezt bármikor bátran ki mertem jelenteni, ha a kettőnk kapcsolatárólvolt szó.
Amikor a hakudáról, zanjutsuról és ezekről kérdez, behúzott nyakkal hívtam vissza kardom normál állapotába. Kissé letört a kis aranyos, ezért majd valahogy kárpótolom, de szükség van a kezemre, hogy szabadkozhassak. Magam elé emeltem, hogy jobban látszódjon, miért is nem használtam ilyeneket. Túl bonyolultnak ítéltem. – Harc közben ez eléggé meredek lenne, nem érzem magam a topon ebben. A kidouban remek vagyok, de higgye el, néha bőven elég meglepetés az, hogy valaki kap egy adag forró vizet a nyakába.
Láttam már nem is egy meglepett, döbbent arcot, amikor utolérte őket a gejzírostor, vagy bekerítettem a Gejzírágyúval. Az mondjuk jobban kimerített, lényegesen jobban, mint az Ostor.
– Gondolkodtam már, hogy átszabassam-e magam, vagy kérjek-e technikai segítséget a tizenkettesektől. Nagyban megkönnyítené a kardforgatást, ha arányosabb lennék. Bármikor előfordulhat csata alatt, hogy váltani kell egyik kézről másikra – ötleteltem már ezen az utóbbi időben, és tényleg jó lett volna javítani a fizikai állapotomon, jól esett, hogy valaki végre felrázott ebből a több évtizedes apátiából.
Alig várom, hogy kiszabaduljak innen hivatalosan is,jobban rágyúrok erre a két harcmodorra.

7
Soul Society / Re:Szívszilánkok
« Dátum: 2018. Aug. 23, 20:56:14 »
Határozottan jót tett nekem a friss levegő. Nem mintha kint annyival jobb idő lett volna nyár lévén, de mégis csak többet ért, mint bent poshadni.
Én szerettem a nyarat, hozzászoktam, mondjuk, a lélekölő kardom alapján ez nem csoda. Hamarosan a könyvekre terelődött a szó. Hogy szerettem-e olvasni? Naná! Kedvenc szabadidős tevékenységem, ha tehettem, azonnal könyvet ragadtam a kezembe, főleg szakkönyveket tanulmányoztam az utóbbi időben, hogy könnyítsem Shinjum dolgát.
– Meg se tudnám számolni már, mennyit olvastam. Sose tudnám megunni, jobban szeretem, mint a harcot – bólintottam. A harcot kerültem, ha lehetséges, különösen, hogy fizikai adottságaim révén elég sokszor kerültem kínos helyzetbe. Ha Watanabe-san megfigyelte, márpedig úgy tűnt nekem, hogy megfigyelő típus, akkor észrevehette, hogy kissé aránytalan az alkatom. A karhossznál a legszembetűnőbb, bal karom hosszabb, mint a jobb.
Néha el is feledkezem erről az apró távolság-bakiról, és helyenként öngyilkosságba taszítok néhány tárgyat, ha üvegből készült. Nem mindig örülnek ennek, és néha én is fontolgatom, hogy minek vert ilyen tulajdonsággal a sors, tuti viccnek szánta.
– Köszönöm. Jó lenne tudni, hogy mit alkottunk néhai férjemmel, mi lett az eredménye – mosolyodtam el, ahogy Kazumára gondoltam. Igen. Talán túlságosan a múltban éltem. A jelenre csak mostanság fókuszáltam gyakrabban, és néha-néha akadtak visszaeséseim. Nem egyszerű ez a gyógyulás, de az akaratom megvan hozzá – már is félsiker.
– Ez a hosszú távollét Shinjunak maga volt a rémálom, úgyhogy most igazán örül, ha kiengedem. Viszont vigyázni kell vele, elég... heves természetű. – És akkor még enyhén fogalmaztam. Az átalakulás rendben lement, noha éreztem, hogy a lélekenergiám ingadozott.
~Rá se ránts, Azumi. A víz... nem egy konkrét, egzakt anyag, mint a föld. Tudom, mi bírsz ki, meddig mehetek el. Leállítalak, amint úgy ítélem meg.~bátorított lélekölőm szelleme.
~Shinju... te vagy a legjobb.~
~Tudom. Nem is való más kard hozzád.~

Shinju lelkes, ezt éreztem rajta, a lélekenergiám ugrálása mutatta, hogy mennyire jelen volt ő.
– Ha kérhetem, ne fényezze tovább az amúgy is hatalmas egóját.
~ Hé! ~ morgott Shinju a tudatomban. Jót derültem a reakcióján, ezek az ugratások köztünk teljesen természetesek.
– Mindenképpen. És igen, víz elemű. – Telitalálat. Tengeri Gyöngy nem akármilyen lélekölő, jellemben elég szeszélyesen tudott megnyilvánulni. Intelligens, de nagyon hangulatszemélyiség, ergo, vigyázni kell, mikor milyen kedélyében kapja el az ember, pardon, shinigami. Ha éppen dúlt-fúlt, akkor harc közben is agresszíven reagált, és időközönként ez rám is kihat, ami nagyon nem szerencsés. Ez van, ezt a lapot osztották ki nekem, és cseppet se bánom. Legalább nem unalmas az életem. Amióta újra tudom használni, azóta jobban érzem magam.
Mire képes? Forrázni, mire! De azt úgy rendesen űzi a drága, és legjobb az egészben, hogy általában nem számítanak erre. A hideg víz ismerősebb, főleg, hogy a jég állapota gyakrabban fordul elő a víznek lélekölőknél. Helyzeti előny valóban, ezért nem is örülök annyira, maikor így parádézni szeretne a kicsikém.
Néha elgondolkodom azon is, vajon a lelkemnek melyik részéből születhetett ő.
– Majd mindjárt meglátja, de jobban jár, ha inkább valahova errébb jön, nem vagyok benne biztos, hogy száz százalékig tudnám irányítani. Eléggé elemében van – tényleg nem akartam a fiam volt felettesét leforrázni. Abból csak én jönnék ki rosszul, és nem csak a férfi családjától, de a fiamtól is megkapnám a magamét. Tőle főleg a felelőtlenségért kapnék ki.
– Gejzírostor! – suttogtam el halkan a nevét. Nem vagyok az a hangosan támadó típus, nem szeretem felhívni magamra a figyelmet.
Remélem, a látvány felejthetetlen lesz. Ahogy suhintottam katanával, forró gejzír csapódott ki ostorszerűen az ég felé. Az irányszögre és a távolságra azért vigyáztam, nem állt szándékomban semmit sem tönkre tenni. Nem hiszem, hogy díjazná a yonbantai-taichou, ha a kertjét újra kéne építtetnie.

8
9. osztag / Re:Hálószobák
« Dátum: 2018. Aug. 09, 06:22:18 »
Korai kezdés új tiszttel

– Iie, semmi gond. Maga legalább nem hív Zizinek – mosolyodtam el. Ehhez képest néha azt kívánom, bárcsak még mindig itt lennének régi bajtársaim, és bárcsak még szólítanának így, legalább egyszer utoljára.
Hihetetlen, hogy amikor elvesztjük a megszokottat, kicsúszik a lábunk alól az a bizonyos, biztonságot nyújtó talaj, hogy megváltozik az értékrendünk, a rálátásunk. Többnyire akkor vesszük észre, mekkora gazdagságban van részünk, még úgy is, hogy nem vagyunk sziporkázóak, mint a főnemesek, ha elveszítjük azt. A családunknál és a barátainknál nincs nagyobb gazdagság.
– Nem, de a papíroknak annál inkább. Szétrúgtam őket eséskor. Szanaszét hullottak, a lélekölőm ezt említette – feleltem magyarázatképp, hogy miként került ez ide. Igen, nosztalgikus ez az egész, mégis más. – Ó. És nagyon sok a munkája? Segítsek? Adminisztrációban már profi vagyok.
Nem, nem bizonyítom, hogy még kopírozásban is. Az is egyetlen egyszer fordult csak elő, de rám szóltak, hogy ezt nem kéne.
– Még szép, szerintem ritka, ha egy shinigami nem kezd kötődni hosszú idő után az osztagához. Az én nagy fiam a tizedik osztagnál szolgál, és valósággal rajong érte. Örülök, hogy megtalálta ott a helyét. – Satoshi mindig felvidámít, ha rá gondolok, úgyhogy igyekeztem minél több pozitív gondolattal körbevenni az elmém, hogy többször már ne égessem be magam.
–Nem tudom, magát mennyire avatták be, de az osztagban két dezertálás is volt kapitányi részről. És ebből a kettőből az egyikük jó barátom volt. Legalábbis azt hiszem, mondhattam annak. Bánom, hogy nem mondtam ki, amit éreztem. Hogy mennyire fontos volt az osztagának. Megtanultam egy életre a leckét, hogy addig mondjak el valamit, ami bennem van, amíg nem lesz túl késő. Hisz katonák vagyunk – a hangulat valóban komorabb lett, de nem akartam elrontani a kapitány úr kedvét, úgyhogy poénból egy üres papírra lemásoltam maaaajdnem hajszálpontosan a volt kapitányom aláírását: Muguruma Kensei. Egyetlen aprócska hibából lehetett csak észrevenni, hogy nem egészen ugyanolyan, mint az eredeti. Szakavatott szem hamar kiszúrja. Azért van még hova fejlődni bőséggel.
– Ő az. Nyugalom, nem fogom megszegni a szabályokat, nem szignózok alá semmit Ön helyett az Ön engedélye nélkül – ígéret szép szó, remélhetőleg betartani is sikerül. – Nem. Valóban nem. De egy barát felelős a barátaiért. Segítenem kellett volna, nem összeomlani. Ez egy barát dolga, ugye?
Hiányzott, de most itt az új csapat, rájuk jobban fogok vigyázni. Nem fogom hagyni mostantól, hogy bárki is szőnyeg alá söpörje a gondokat és ez legyen a vége. Ha kell, inkább nem veszek ki szabadnapot, de törődöm a társaimmal. Jobb barát, bajtárs leszek.
– Igen. Ha jól tudom, elemi lélekölőre specializálódott az osztag. Miért éppen ebbe az irányba mentünk el? Illetve kérnék szépen egy térképet az épületváltozásokkal együtt. Nem vagyok benne biztos, hogy minden a régi elrendezés szerint maradt.

9
Rajzok / Zazufészek
« Dátum: 2018. Aug. 03, 00:12:48 »

10
13. osztag / Re:Kapitányi iroda
« Dátum: 2018. Júl. 30, 20:01:29 »
Ez igen. Ki gondolná, hogy vannak kapitányok, akiknek nem igazán tetszik a változás. Na, ez az a pont, amiről tudom, hogy nekem sosem fog eljönni. Én aztán nem leszek vezet, sose voltam az a típus, egy hadnagyi pozíciót is nehezen tudnék elképzelni magamnak. Ennek egyszerű oka van: utálok dirigálni, és utálnám, ha utálnának ezért.
Túlérzékeny lennék? Meglehet, ez van. Én tudom, mik a képességeim, és mikre elegendő, ami a tudáspakkomban rejlik, így nem kell megbánnom rossz döntéseket. Pardon, pontosítanék: nem kell annyi rossz döntést megbánnom. Hellyel-közzel reálisan be tudom lőni magam, hogy milyen szinten állok, az biztos, hogy még nem tudnék egy magasabb rangot betölteni jelenlegi helyzetemben.
– Nos, én hasonlóan vagyok a saját osztagommal. Eddigi tapasztaltaim alapján a kötődés elkerülhetetlen, ha hosszú ideig tartózkodunk egy helyen. – helyeseltem. Hisz még mindig ragaszkodom a régi helyemhez, ami nem annyira baj végül is, ha jobban belegondolok.
– Köszönöm a megértését. Félve szoktam megemlíteni a nevet, nem tudván, ki hogy reagál rá. Azt hiszem, ezért nem lennék soha kapitány, még ha el is érném valaha a bankai szintet. A felettes alapján megítélik a beosztottat is és visszafelé is igaz ez – húztam el a számat. A bíráskodástól, főleg az önbíráskodástól falnak tudtam menni. Mutasson nekem bárki egy tökéletes, hibátlanul és makulátlanul viselkedő halálistent a történelem folyamán, aki nem követett el semmilyen vétket. Na, ugye, hogy nincs ilyen. Pláne, hogy sokunk emberi gyökereket hordoz magában, elvből esendőek vagyunk. Ezért is szeretek magamra sokkal inkább a túlvilág küldöttjeként, révészként gondolni, semmint valami istenféleségre, noha nevünkbe foglaltatott a szó: halálisten.
– K... komolyan megtenné? – pislogtam sután a főnemesre. Álmom válna valóra, ha a férjemmel megint együtt lehetnénk, hacsak azóta nincs más a képben, mert hát...sok idő telt el.
Michie érkezése apró, cseppet sem kínos csendet telepített az irodára. A szeme színét biztosan tőlem örökölte. Külsőre úgy láttam, nagyjából mindkettőnkből volt benne. Az orra Kazumáé. A mosolya is az apjáé. Én ritkán mosolyogtam, Kazuma annál többet Ő az én mosolygós vidám napom.
– A... az anyukám? – Michie láthatóan nem volt erre felkészülve. – Tényleg?
– Igen. Sajnálom, hogy nem lehettem mindig melletted.
– Apa nem tud jól rajzolni. Eh... a valóság sokkal érdekesebb.
– Tényleg a vérem vagy. Kazuma tényleg nem tud rajzolni. Veled van? –
Uramisten. Fogalmam sincs, hogy ezt a váratlan ajándékot mivel viszonozzam majd Mizushima-kapitánynak.
– Anyu. Ugye tudsz róla, hogy a házunk leégett? Egy vihar idején villám csapott bele. Akkor haltam meg – hajtotta le fejét. Ó, kicsikém! Felálltam, s villámléptekkel termettem mellette, hogy átkaroljam. Nem tolt el magától. Jó jel.
– Úgy sajnálom, kicsikém. Megvagy, ez a lényeg. Soha, soha többé nem hagylak el. Most sajnos vissza kell mennem az osztagomhoz, de amilyen sűrűn csak tudlak, meglátogatlak.
– Okaa-san, várj!
– Hm?
– Ugye te még apához kötődsz?
– Ha azt érted, hogy nem találtam mást ideát, akkor nem kell félned. Legyél jó, Michi-chan. Köszönöm, kapitány úr. – ennél szebb reggel nem is kell.

11
13. osztag / Re:Kapitányi iroda
« Dátum: 2018. Júl. 28, 20:46:24 »
Ez a Mizushima taichou rendes alaknak látszott. Egy mentolos cukorka elpusztítása után bólintottam. Igaza van. Az idő sokat segít, hogy valaki feloldódjon a számára szokatlan, új környezetben.
– Én boldog vagyok, ha a fiam jól érzi ott magát. Megpróbálták áthelyezni, magasabb pozícióba, jobb fizetésért, de esély nem volt rá, hogy elcsábítsák. – Kifejezetten büszke voltam erre, hogy a fiam ennyire határozott. Őt nem lehetne lefizetni, ha ragaszkodik valamihez, az úgyis magától jön.
– Akkor jó. Nem szívesen reklámozom ezt, szeretném, ha minél kevesebben tudnának róla, eléggé kényes téma. Muguruma Kensei volt az első kapitányom, még Nara-san előtt. Nem nagyon van összehasonlítási alapom, és nem isszeretnék ilyet. Majd idővel alakulok én is, most már jobban vagyok – Nem igazán tudtam, hogy kéne elmondani, de azt hiszem, ez a legegyszerűbb, legdiplomatikusabb.
Csak ne akarjon pszichomókust játszani, aki engem meg akar ismerni, és rendben leszek.
– Nem, már biztos nincs. Sumimasen, úgy értettem, hogy itt, Rukongaiban szeretném, ha újra egyesülne a családom. Tudom, kevés erre az esély, de az a kevéske is több a semminél – És most már növekedett ez a kevéske is most, hogy előkerült Michie-chan. Beszélgetésünket hamarosan egy kissé halk kopogás szakította félbe.
– Bocsánat, kapitány, hívatott. Bejöhetek? – És akkor meghallottam az én hangomhoz oly hasonlatost. Hát ez volna ő? Kellemes hallgatni a hangját.
Végre láthatom. Hát ez is megtörténik. Kíváncsi vagyok, vajon lelkes társaságom a negyedik osztagról, hogy boldogult azóta? Régen nem találkoztam már vele sem. Ő vajon találkozott a feleségével és a lányával? Remélem, igen. Majd írok neki üzenetet.
Jó látni, hogy újra kezdesz élni, gazdám.
Igen, Shinjum. Most már minden jobb lesz.
 

12
13. osztag / Re:Kapitányi iroda
« Dátum: 2018. Júl. 28, 13:31:44 »
Inkább ráhagyom. Az ő döntése, hogy miként tekint saját teljesítményére, és az enyém meg az, hogy megadom-e neki a tiszteletet, amit megérdemel mindenképpen. Még mindig ő állt rangban fölöttem, nem fogok egy kapitánnyal vitatkozni.
– Köszönöm – halványan elmosolyodtam. Az a másolat tényleg jól jön.
– Milyen jó, hogy nekem csak gyerekeim vannak. Satoshira nincs sok gondom, azon kívül, hogy a fésűt néha úgy kell az orra alá dugni, hogy vegye észre. Meg néha úgy kell kicibálni a tizedik osztag osztagtól. – Hát igen. Ha valamit vagy valakit nagyon szeretünk, nehéz tőle megválni. Örültem, hogy biztos pontnak mondhattam a mostanra nagy fiam az életemben. Hálás vagyok, hogy nem maradtam magamra még a legnehezebb időkben sem.
– Iie... elnézést. Nem olyan rossz ő, csak... még én vagyok bizalmatlan. Hosszú történet. – És más lapra tartozik, és nem szívesen beszélnék róla. Minél kevesebbet emlegetem, vagy emlegetik körülöttem, annál könnyebb lesz elfeledkeznem róla. Teljesen sosem fogom elfelejteni, de nem is az a lényeg.
Pláne nem most, amikor megtaláltam a kislányomat végre.
– Hát... nem mindenki szokott elsőre repesni az örömtől. Már tényleg csak a földi férjem hiányzik a családi képletből. – Ha mi, Kitagawák egyesülnénk újra, akkor azt hiszem, nem lennék ennyire szerencsétlenkedő. Hisz a férjem mellett sosem kellett titkolóznom, mellette nem kellett megjátszanom magam, és érzelmeket erőltetni. Igaz, mosta boldogságom nem színjáték. Nagyon is valódi.
Rápillantottam az aktára ismét, a kapitányúr javaslatára. Hűha, Michie rég óta álla Gotei szolgálatában, ez szép. Hogy a ménkőbe sikerült így elkerülnünk egymást?
Alig vártam, hogy megpillantsam őt. Vajon melyikünkre hasonlít jobban? Kazumára vagy rám?
Milyen lehet ő? Boldog? Elérte, amit szeretett volna? Van most már saját családja?

Megannyi kérdés keringett a fejemben, ahogy megpróbáltam elképzelni, milyen lehet most. Utoljára csecsemőként láttam, ugyanazzal a zöld szemmel, mint az enyém.

13
Soul Society / Re:Ki a hibás? Te vagy én?!
« Dátum: 2018. Júl. 27, 21:02:11 »
Jól esett, hogy olyan jó ízűen evett. Engem egyáltalán nem zavart, ha előttem ettek, és örülök, hogy legalább valami normális táplálék jut a szervezetébe.
Én ráérek majd a szálláson enni, inkább ittam pár korty vizet a kulacsomból.
– Oh, az anyák nem feltétlenül pesztrálnak. Tudod... én sem lógok folyton a fiam nyakán. Igen, van egy nagy fiam is. Ha akar, simán jöhet bármikor, azért vagyok, hogy legyen, aki mellette áll. Amíg kicsi volt, nyilván gondoskodtam róla. Itt találkoztam vele az Akadémián. Azért reméltem, hátha Michiét is megtalálom itt – Amíg evett, én nyugodtan beszéltem.
Most, hogy végre volt egy cél az életemben, a családom újraegyesítése, egészen más embernek éreztem magam. Nem feledtem el, hogy hová tartozom, korántsem erről van szó, de lényegesen könnyebb volt így a múltra gondolni. Ráléptem az elfogadás végleges útjára, mondhatni.
Jót derülök azon, hogy a becenevemen élcelődik. – Én se szerettem, amikor először mondta rám valaki. Mostanra azt kívánom, bár még egyszer utoljára hallhatnám tőle.
Ez az igazság. Persze, már kezdtem látni új felettesemben is a jót – naná, volt egy rakás tulajdonsága, amiért szimpatikus volt, de azt nem mondanám, hogy kötődöm hozzá. Meg kell tanulnom nem függeni másoktól. Nem lehetek többé borostyán.
– Igen, bár ennek a forró víznek gejzír a neve. Vulkanikus tevékenység gerjeszti. A lélekölőm csinálja, és hatásos tud lenni. Shikait? Persze. Szeretnéd látni az enyémet? – sosem árt egy kis motiváció a gyerekeknek. A társamnak igaza van: példaképpé kellelőlépnem, hogy jobb legyen a jövő.
– Én szeretem ezt a kidout. Nagyon szép, én kifejezetten szeretek ezzel üzenni, de ha nem akkor nem muszáj neked is. Mindenkinek más az ízlése.
Ejha, van ám önbizalma ennek a kislánynak. Eléggé fiús a külleme is, ami azt illeti. Inkább nem kommentáltam a kihívja Aikawa kapitányt párbaja-dolgot, néha a hallgatás kifejezetten aranyat ér.
– Maki-hapek? – A megszeppenésben most én lettem a következő. Az kicsoda? – Ő kicsoda?
Jesszus, milyen alakokkal veszi körül magát ez a kislány?
Az Emberek Világába való kilógásáról nem is beszélve. Kicsit jobban oda kéne figyelniük, amikor nyitják meg zárják a kapukat. Jó lesz az őrök körmére nézni, de valahogy úgy kéne, hogy nem buktatom le a kislányt. Gonoszság, de katonai szervezet vagyunk, egy ilyen apró baki, és életek vesznek oda.
– Én a helyedben azokat az őröket, akik miatt átjutottál, jelenteném. Ha valaki nem elég éber, az könnyen mások életébe kerülhet – javaslom. Kicsit gonosznak érzem magam, de nem engedhetem meg, hogy másokkal is megtörténjen az, ami egyszer velem már megesett.
– Nos, tulajdonképpen szabadnapjaimon nagyjából azt csinálok, amit akarok. Mit szólnál, ha akkor jönnék? Mindig jelezni fogok neked előtte. Tudom, hogy nem rajongsz a kidoukért, de a pokollepke a leggyorsabb módszer. És azt csak te fogod hallani. – javasoltam, hátha mégis rákapna az ötletre. Azért mégis csak nagyobb sebességű egy lepke. - Ha ettél, akkor megmutatom a shikaiom.

14
13. osztag / Re:Kapitányi iroda
« Dátum: 2018. Júl. 27, 19:31:07 »
Családegyesítés

A fejemet ráztam. Barna hajfonatom úgy követte fejem mozgását, mintha csak egy kígyó feküdne a hátamon. – Iie, Mizushima-dono. Az a tisztelet nem ok nélküli, hisz keményen dolgozott érte, hogy odakerüljön. Az a haori nemcsak egy kabát. Én... én tudom, hogy nem ok nélkül tisztelik magát.
És vallottam is, hogy bizony a munkájáért, ha külön jól végzi az illető, jár a dicséret és a tisztelet. Igen is el kell ismerni azt, ha valaki jó valamiben, nem kell szabadkozni. Oké-oké, az aláírás hamisító készségemet azért nem szívesen reklámozgatom.
Az a helyzet, hogy egyszer-kétszer fordult csak elő, azt is sunyiban csináltam, de a régi taichoumnak simán feltűnt, és jól le is tolt érte, hogy ilyet ne csináljak, még sok munka esetén se, mert a fejünkre koppintanak érte.
Eh... tényleg, vajon Nara kapitánynak le tudnám másolni a szignóját? Hm, meglátjuk. Na, jó, nem valódi hivatalos papíron fogom megcsinálni, de ennek a kísértésnek nem bírok ellenállni.
– Á, elérem, semmi gond! A kicsikém papírjait ne szórjam már szét – mosolyogtam, miután megnyugodtam valamelyest, hogy nem képzelődés volt csupán, amit láttam.
Gyors mozdulatokkal sorrendbe raktam a lapokat, s visszatettem azokat akkurátusan, szó szerint centire pontosan az asztalra, ahogy volt. Munkamánia, na.
Az, hogy Killer a kis postás, jót derültem. Rég voltam már ilyen boldog. Nagyon nagyon-nagyon-nagyon rég.
– Látom, édesszájú a kicsike. Mit jelent a Killer név? Nem ismerem ezt a szót. Nem japán, ugye? – érdekes a név, és nem tűnt túl passzolónak egy ilyen aranyos szőrgombóc borzhoz.
– Köszönöm szépen, kapitány úr – Fogalmam sem volt, mit kéne kezdenem ezzel a határtalan boldogsággal. Vajon melyikünkre hasonlít jobban? A fényképét ugyan láttam, ám egy fénykép közel sem adja olyan jól vissza a valóságot.
– Mentolos cukrot elfogadnék, köszönöm – Azt hiszem, valami kis ajándékkal illő lesz majd viszonozni Mizushima-san kedvességét. Hisz az idejét áldozta ám, és még meg is kínált teával és édességgel is.
Lesütöttem a szemem. – Sajnos nem ismerem olyan jól a taichout, hogy erről nyilatkozzak, de... talán bízhatunk benne.
Eh. Kényes téma, még mindig, pedig erősen próbáltam tartani magam, de voltak helyzetek, amikor ez nem volt könnyű.
– Rendben, elmesélem Önnek. Amikor megszületett az Emberek Világában, én akkor haltam meg. Huszonöt éves lehettem akkor. Már nem számolom olyan pontosan az éveket. Elküldtek mellőle szinte azonnal. A kilencedik osztag akkori kapitánya tette, Muguruma Kensei. Az ő osztagában szolgáltam később, és kötöttek engem Seireitei szabályai. Nem fedhettem fel magam. Nagy vonalakban ennyi. Én próbáltam azóta keresni, mindez idáig nem jártam sikerrel. Remélem, az adoptált fiam is örülni fog a nővérének. – Tényleg csak Kazuma hiányzott a teljes boldogságomhoz.
– Mióta szolgál Michie-chan magánál?

15
13. osztag / Re:Kapitányi iroda
« Dátum: 2018. Júl. 27, 17:15:42 »
Családegyesítés

Rezzenéstelen arccal figyelem, ahogyan a kapitány úr helyre teszi kis kedvencét. Vannak csaták, amibe nem szólhatok bele, és a gyermeknevelés/ kisállat nevelése éppen beleillik ebbe a kategóriába.
Ó, egek, már megint a nem vagyok öreg-körkérdés...
– Ugyan-ugyan, taichou-san, nem is azért mondtam így, mert öreg lenne. Csupán megtisztelem annyira, hogy az illendő módon beszélek önhöz, hisz mégis maga a kapitány. – szabadkoztam. - Nem állt szándékomban megsérteni önt.
Magamban jókat derültem azon, ahogy Mizushima kapitány kutakodott a papírjai között. Na, ő sem a rendezettség mintapéldánya, ahogy látom. Mintha a férfiak külön arra lennének beprogramozva, hogy még véletlenül se találjanak sorrendet az iratok között.
Türelmesen végighallgattam a taichou magyarázatát, miért kellett idefáradnom ennyire sürgősen. A szülői értekezletre csak pislogtam... Satoshi a tizedik osztagban van, nem nála. Kim lehet akkor itt? Amikor kibújt a szög a zsákból – pontosabban egy akta került a kezemből, egyből a tetejét kezdtem olvasni.
Kitagawa Michie... szülők... Kitagawa Azumi... Kitagawa Kazuma...
– Uramisten! – kiáltottam fel meglepettségemben, és mintha kicsit könnyebb lett volna a kezem, amit a puffanó hang meg is erősített. – Michie... ez ő... ez csak ő lehet... a kislányom.
Alig bírtam megszólalni a boldogságtól. Hát shinigami az én kicsikém is? Hihetetlen. Még mindig az információktól kissé sokkosan kapartam össze a leejtett aktát, mégse csináljak felfordulást már itt Mizushima-donónak, mit fog gondolni a kilencesekről így? – Találkozhatok vele?
– Köszönöm. – Azt hiszem, amit éreztem, ez a szó fejezte ki legpontosabban. Hála és öröm vegyes keverékét árasztotta a lélekenergiám.
Milyen boldog lesz Satoshi! Megismerheti a nővérkéjét. És én milyen boldog leszek, ha újra együtt lehetek Kazumával.
– Az igazolásnak örülnék, elkerüljük vele a felesleges körfutásokat – Na, igen, nem lenne jó, ha nem tudnám igazolni, hogy milyen oknál fogva maradtam el aznapi szolgálatomtól. Sokat talán nem fogok késni úgy, hogy reggel citáltak ide.

Oldalak: [1] 2 3 4